oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2019. január 23. 06:30,  Magyar gyerekek külföldön: „nehéz volt, nem értettem semmit” 18 komment

2019. január 23. 06:30 Határátkelő

Magyar gyerekek külföldön: „nehéz volt, nem értettem semmit”

A határátkelő gyerekek történeteit általában csak a felnőttek szűrőin ismerjük meg, hiszen ők azok, akik megírják, miként élték meg ők és adott esetben a gyerekeik a külföldre költözést. A mai posztban azonban gyerekek beszélnek arról, milyen érzéseket keltett bennük életük alapvető változása.

Mi a magyar álom? Halászlé paprikás csirkével? Osztrák életszínvonal? Három tenger mossa? És mi az álom abban az országban, ahol te élsz? És mi a rémálom? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

cim_1_1.jpg

Vajon miként éli meg egy gyerek azt, ha a család külföldre költözik? Milyen a határátkelés egy kisiskolás szemszögéből? Mindig nagyon foglalkoztatott ez a kérdés, amire persze nagyon nehéz nem a szülők szűrőjén keresztül érkező választ kapni. Ami természetes, hiszen laikusként nagyon nehéz leülni egy gyerekkel beszélgetni ilyen, az életét alapvetően felforgató élményről.

Ezért örültem meg nagyon, amikor belefutottam Németh Krisztina tanulmányába (itt olvasható a 170. oldaltól - a nyitókép is onnan származik), melyben négy történetet dolgoz fel. Ebből kettő olyan gyerekeké, akik a családjukkal mentek külföldre (majd költöztek haza), kettő pedig olyanoké, akiknek valamelyik szülője határátkelő. 

Ebből ma az első két történetet és azok következtetéseit osztanám meg veletek, ezeket terveim szerint hamarosan követi a másik két sztori is. 

Idegenség és megszelídített tér 

A tanulmány szerzője, Németh Krisztina többször tapasztalta, hogy a külföldi élet és a munkavállalás témája felkavarta a gyerekeket, akiket egyébként rajzoltatott is. 

Az egyik érintett lány például rajzolás közben nehezen uralkodott az érzelmein. Édesanyja külföldön dolgozik idősellátásban, ő pedig azt tervezi, hogy majd egyszer megy ő is, és egy helyen végzik majd ezt a munkát. 

Azt ugyanakkor Németh Krisztina is hangsúlyozta, hogy hiba lenne a külföldi munkavállalást összekapcsolni a családi krízissel, vagy egyértelműen negatív hatásúként felfogni azt. 

Azt persze nem lehet vitatni, hogy a gyerekek is éltek át nehézségeket, folytattak küzdelmeket, ugyanakkor az ő elmondásuk sok esetben árnyalja, vagy más összefüggésbe helyezi a történteket. 

(Csak egy érdekes mellékszál: az egyik rajzoló kislány számára Budapest a „külföld”, mert édesapja ott dolgozik hetente ingázva. „Amikor az osztálytársai szóvá tették, hogy „az nem is külföld”, zavarba jött és elbizonytalanodott. /…/ Az ő külföldről alkotott „belső képe” azt az élményt közvetítette, hogy számára a főváros is távoli, nehezen elérhető, azaz idegen; miközben a megélhetésért folytatott küzdelem és a szülő távollétének szubjektív megélése erős analógiát teremt a külföldi munkavállalásban érintett családokkal” - írta a szerző.) 

Milos története 

Milos 11 éves volt (éppen befejezte az általános iskola alsó tagozatát), amikor családjával egy bajorországi faluba költöztek. Csak egy héttel az indulás előtt tudta meg, hogy mennek. (Édesanyja párja korábban dolgozott már külföldön.) 

Alig telt el három hét a megérkezésük után és Milos már kezdte is az iskolát, ami elmondása szerint felkészült a külföldről érkező gyerekekre és meglehetősen nyitott hely volt. 

Az első időszakban csak a készségtárgyak óráira járt az osztályával, egyébként német nyelvórái voltak. Félt attól, hogy nem tudja megértetni magát és a többiek majd nem fogadják el. 

Először a szomszéd kisfiúval barátkozott össze, majd két, szintén új gyerekkel, akik közül az egyikkel horvátul tudott beszélni (az ő felmenői között is vannak délszláv származásúak), a másik, szíriai fiúval pedig németül kezdtek ismerkedni. 

„Milos később úgy emlékezett, hogy hamarosan az egész osztállyal barátságot kötött, és a faluban is lettek (magyar és német) barátai. Eközben az itthon maradt édesapjával telefonon, nagyszüleivel szerb és horvát nyelven írt levelekben, a régi osztálytársaival a közösségi oldalakon keresztül tartotta a kapcsolatot” - olvasható a tanulmányban. 

Milos pár hónap után már egészen jól boldogult a némettel, az osztálytársai befogadták és bár a tanárok is segítették, ő azt mondta, hogy a beilleszkedéssel tulajdonképpen egyedül kellett szembenéznie. 

Az édesanyja nem dolgozott, míg az élettársa már tapasztalt határátkelő volt, így nekik nem volt annyira éles a váltás. A nehézségekről otthon beszélgettek ugyan, de nem túl mélyen. 

Bajorországi életük meglehetősen kurtán-furcsán ért véget, hiszen édesanyja és élettársa összevesztek, így ők hazaköltöztek. Milos másnap már a régi iskolájában jelent meg (a pedagógusok értesítették a német kollégákat a hazaérkezéséről). 

Ez a hazatérés egy sikeres beilleszkedési folyamatot tört meg: „örültem is, meg épp hogy megszoktam, hogy ott vagyok Németbe’, és vannak barátok, minden…”. Milos azóta is tartja németországi barátaival a kapcsolatot. 

Mit gondol Németországról? Nos, alapvetően pozitív élményei vannak (rendezett, tiszta falu, a helyiek kedvessége, a tanárok segítőkészsége) annak ellenére, hogy a település kezdetben inkább ijesztő volt számára. 

„Kicsit furcsa volt, amikor először ott voltam, még úgy nem is nagyon mertem kimenni, leginkább bent voltam. Akkor még nem ismertem” - mesélte, hozzátéve, hogy „ha elmegyünk Németországba nyaralni, akkor tudok beszélni”. 

Bendzsi története 

Más utat járt be Bendzsi, aki családjával együtt 7 évesen költözött Angliába. Édesapja több munkahelyen dolgozott, volt éttermi kisegítő, futár, és volt (Bendzsi szavaival élve) „csirkegyárban” (chicken factory – a fiú angolul nevezte meg a helyet) is. Édesanyja otthon maradt, a pakisztáni főbérlő segítségével vállalt takarítást a házban. 

A most már 11 éves fiú szerint első iskolája kifejezetten veszélyes hely volt, ahova elsősorban bevándorlók gyerekei jártak és ahol elsősorban a testi erő, a rátermettség és az eszesség határozta meg a hierarchiát. 

Bendzsi azt mondta, eleinte senki sem védte meg (a tanárok sem), de azért sikerült barátokat szereznie, akik aztán „mindig vele tartottak” a verekedésben, és nem játszottak másokkal. 

„Nehéz volt, nem értettem semmit akkor. Negyedikbe’ elmúlt. Akkor már megtanultam angolul” - mesélte közel 4 évvel később. (Igaz, társai között akadtak magyar anyanyelvű gyerekek, akik Romániából érkeztek és mivel már régebb óta oda jártak, jobban kiismerték magukat és segítettek neki angolul tanulni is.) 

Apropó angol nyelv: a fiút édesapja is tanítgatta, az interneten is felszedett ezt-azt, de leginkább társaitól tanult, akiket kezdetben jobbára utánzott (azaz szituációba ágyazottan sajátította el a jelentéseket). 

Aztán a család máshová (Manchester mellé) költözött, Bendzsi pedig másik iskolába került, ami elmondása szerint sokkal jobb hely volt segítőkész tanárokkal, egyénre szabott oktatással és jóval nyugodtabb közeggel. (Nyilván az is segített, hogy ő is tudott már valamennyire angolul.) 

Érdemes még megjegyezni, hogy mekkora életszínvonal-emelkedést élt át a család, Bendzsi szabadidős élményei között szerepel a közös mozi, a hamburgerezés, az autóvásárlás és a kedvenc időtöltés, a „kocsikázás”. 

Nyilván sokat segített neki az, hogy a családjával együtt költözött külföldre, persze a Magyarországon maradt nagyszülők hiányoztak. „Az első felidézett élmény, hogy amikor megérkeztek az új házba, épp húsvét volt, és a locsolkodás a családon belül nem maradhatott el. A következő emlék az egyik Angliában töltött karácsony ajándékgazdagsága” - írta tanulmányában Németh Krisztina. 

A család ebben az esetben is váratlanul (és látszólag indokolatlanul) tért haza, olyannyira, hogy a gyerekek sem tudják, mi volt az oka a visszaköltözésnek – de örülnek neki. 

Ami még nagy érdekes, hogy a családban miként csapódtak le az egész külföldön töltött évek. „Ha rosszak vagyunk, akkor úgy fenyegetnek minket, hogy visszamegyünk Angliába” - mondta Bendzsi, aki felnőttként nem is szeretne külföldön élni.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Németország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6514582510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.01.23. 07:01:43

Nekem meg saját emlékeim vannak. 2-szer kerültem gyerekként külföldre: 3- és 12-évesen. Ez 1970 és 1980, azaz régen volt, de akkor nehezebb volt ez, mint ma, amikor az elszakadás sose akkora a modern technika miatt.

3 éves korban semmi gond nem volt ez számomra, egyedül a nagyapámat hiányoltam. A helyi nyelv anyanyelvem lett 6 hónapon belül, s már a hasonló korú magyar gyerekekkel is azon beszéltem, apámat meg folyton javítottam, amikor nyelvtani hibát ejtett.

12 évesen már nehéz volt. Sose tudtam a nyelvet anyanyelvi szinten elsajátítani, s folyamatosan hiányoztak egyes megszokott, magyar dolgok.

Az első esetben teljesen integrálódtam. Ha ott maradtunk volna,ma normális ottani átlagember lennék. A második esetben külföldi maradtam teljes mértékben, akire hat ugyan a helyi környezet (azaz magyar szemmel furcsa szokásaim lettek), de annak nem része.

Hari Seldon 2 2019.01.23. 07:58:07

Mieink 3 - 3 évesek és 11 hónapos voltak amikor ideköltöztünk. Igazàból az óvoda kezdésnél még alig érzõdik a nyelvi "lemaradàs", most meg lényegében értelmezhetetlen nekik, hogy ne ide jàrjanak iskolàba.
- Fõleg, amikor làtjàk, hogy amikor Magyarorszàgra megyünk az õszi, téli, tavaszi szünetekben, a magyar gyereknek van vagy négy nap szünet, nekik meg ilyenkor van két hét tisztàn... :-)

Határátkelő 2019.01.23. 08:26:12

@Hari Seldon 2: Reméltem, hogy te le fogod írni a tapasztalataitokat! :)

kardio1 2019.01.23. 10:55:20

@Hari Seldon 2: az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Magyarországon nincsenek a gyerekek este 5-ig, 6-ig iskolában úgy, hogy a leckét még ezután kell megírni. Itt délután rendes órák vannak, nem szakkörök, vagy napközi.

Hari Seldon 2 2019.01.23. 11:14:21

@kardio1:
Nem tudom, itt nekünk 16,30-ig van iskola, és szerdán (éppen ma) nincs egyáltalán.

Magyar viszonyokat nem ismerem, csak hallomásból. Annyit jutott el hozzám, hogy most már lényegében a szakközép iskolákat lezülleszették. Felső fokú intézménybe csak gimnáziumból van egyáltalán esély bekerülni, ha egyáltalán. A ponthatárok olyan magasak, hogy egy átlag vidéki város átlag gimnáziumából alig van esély bekerülni. (Mondjuk ez is volt a cél.)

Hari Seldon 2 2019.01.23. 11:16:49

@kardio1:
Magyarországon délután napközi meg szakkörök vannak?
- Ezt nem (sem) tudtam. Csak ami innen onnan eljut más szülőktől. Az meg az, amit fentebb írtam. (aztán lehet, hogy nem pont így van, csak nagyjából)

Hari Seldon 2 2019.01.23. 12:00:32

@Határátkelő:
Talán valamikor. De még az első potomban érintettem ezt. (igaz az már lassan négy öt éve volt)

Hari Seldon 2 2019.01.23. 13:52:14

@Hari Seldon 2:
@Határátkelő:
javítás az előzőről: potom = posztom...

kardio1 2019.01.23. 16:41:24

@Hari Seldon 2: még csak alsósok a lányok, nem ? Majd meglátod később. Collège meg lycée szintjén a szerda nem szünnap és este 5-6-ig vannak. A házi, meg a másnapi tanulnivaló meg marad estére.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2019.01.23. 17:59:59

Szép kis rémtörténetek a gyerekeket semmibe vevő szülőkről...

FutureFry 2019.01.23. 18:03:57

@MAXVAL bircaman közíró:
Én ismertem olyan 11-12 évesen Amerikába kerültet is aki teljesen akcentusmenten megtanult angolul és annyira beillleszkedett, hogy teljesen helyinek számíott pár év után (pl. az iskolában). Sőt, igen hamar (nyilvánosan is!) korrigálta szüleit a rossz kiejtés vagy nyelvhasználat miatt.
Érdekes még egy itteni TV/rádióriporter esete: az önéletrajza szerint Oroszországban született és 14 éves kora körül emmigrált Amerikába a családjával. Általában nincs akcentusa (bár bizonyára erre a foglalkozása miatt is koncentrál, gondolom tanfolyam(ok)ra is jár(t), talán már kiskorában az oroszoknál is). Viszont egyszer pont az oroszoktól (ha jól emlékszem a Krímből?) tudósított és kicsit elfelejtkezhetett magáról, mert akkor elég erősen átjött egypár tipikus orosz akcentus/“hiba” az angoljában (pl. a money-t erős “ny”-nyel mondta). Egyébként is az orosz akcentus a legfélelmetesebb:
youtu.be/oRIsC764Nn4
:)

csortu 2019.01.24. 07:58:06

Nálunk a nagyobb 3, a kisebb 1,5 éves volt, amikor kiköltöztünk. (Aztán itt kint lett még másik kettő.) A legnehezebb szerintem a legnagyobbnak volt, mert ő már Magyarországon is járt pár hónapot oviban, és ott volt barátja is. Kiköltözés után pár hónapot nem járt oviba, amíg találtunk neki helyet, de aztán ment helyi oviba.
A kicsinek szerintem inkább jó volt költözés, mert neki mozgás problémái voltak, és itt kapott általános iskola végéig külön asszisztenciát (gyógytornász és kisegítő tanár), és ő nagyon szerette már akkor is amikor csak vele foglalkoznak.
Ami feltűnt, hogy a nagyobbak előszeretettel barátkoznak más, speciális helyzetű gyerekkel a suliban, pl bevándorlóval, vagy helyi kisebbséghez tartozóval. Szerencsére vannak mindnek finn barátaik is.
A sulikat mind a négy helyi, finn iskolában csinálja (a második mondjuk angol nyelvű gimibe jár), a legnagyobb idén érettségizik. Nekem úgy tűnik, a gyerekeim jobban integrálódtak a helyi közegbe, mint emlékeim szerint én az általános iskolában.
Amit még gondolok az az, hogy a gyerekek a szülők érzéseit és hozzáállását reflektálják. Ha a szülők jól érzik magukat és sikeresen integrálódnak, akkor a gyerekeknek is jobban megy majd ez, de ha a szülőknél gond van, akkor a gyerekeknél is lesz. Persze biztos vannak kivételek.

Pöffetegecske 2019.01.24. 09:16:15

Ez a két eset, finoman szólva csak kettő, ennél jóval színesebb lehetne egy tanulmány. Nekem három gyerekem van, már belőlük kiindulva is elmondhatom, ahány gyerek, annyi beválási stratégia. Általánosítva mindnek jobban bejön a helyi iskola, egyetlen oknál fogva, nincs vagy nincs annyi üresjárat vagy kukának tanulás ( zsinórírás külalakkal, negyven versszakos versek, el nem olvasott kötelezők, paint középiskolában stb.) A másik, amit elmondhatunk, hogy mennyi extra segítséget kaptak. Integráló osztály ( szinte csak a nyelvet tanulják, igény szerint, fél évtől két évig is akár). Ha nem tanult egy tárgyat, különórát kap, külön tanárral, a középsőm angolból, legnagyobb franciából kap különtanárt. Ha még ez sem elég, akkor még kap segótséget, pl. némettanár tart legnagyobbnak DAZ órát ( németből szintre hozó órának mondanám), de mivel tolják a gimibe, a nő önként felajánlotta, hpgy segít franciából is, csak szóljon. Ezt a legnagyobb értékeli, állandóan összehasonlítgatja a nyolcosztályos gimi tanárainak a hozzáállását a diákokhoz, az itteni sekundar schule tanárokhoz. A gyerekeim a nehézségeik ellenére jóval felszabadultabbak, sokkal többet mesélnek az élményeikről, a sikereikről, rengeteget játszanak a kisebbek, fúrnak, faragnak, varrógépen varrnak, hangszeren játszanak. A legnagyobb szokott sajnálkozni, hogy ő ezekből kimaradt. Úgy már egészen más költözni, hogy valakinek van összehasonlítási alapja, vagy akár veszteni- vagy nyernivalója. Betyár sok munka 11 évesként váltani, de a lányomat most már azzal lehet megijeszteni, ha azt mondjuk zurück, a két kisebb még duzzogva ugyan, de visszaállna.

négyzet 2019.01.24. 18:20:59

A kicsiknek sem feltétlenül könnyű. A mi lányunk 3,5 éves volt, amikor külföldre költöztünk. Már nagyon jól beszélt magyarul, fontos volt neki és büszke volt rá, hogy szépen el tudja mondani, amit szeretne. Ehhez képest most megint nem értenek egy szót sem abból, amit szeretne, úgyhogy megint frusztrált, mint kb. 2 évesen. Nem a legelején volt nehéz, hanem amikor eltelt kb. 2-3 hónap. Akkor jöttek a tantrumok. Szeretne barátkozni, de így nehéz. Bizonyára túl lesz majd rajta, az emlékei is törlődni fognak Magyarországgal kapcsolatban, legalábbis jórészt. Szülőként azért megvisel, hogy nehéz neki.

Platonica 2019.01.26. 09:45:25

@négyzet: Szerintem sem konnyu a kicsiknek, csak esetleg a nagyobbakhoz/szulokhoz kepest nem tunik fol, hogy milyen nehezsegeken mennek at. Nalunk mindenkeppen megsinylette a gyerekem, egy bizonyos tores is az eleteben sajnos, amire ma, tizenevek utan is emlekszik. Mint ahogy Magyarorszagra is. Az emlekei nem torlodtek, de en ennek nagyon orulok.

négyzet 2019.01.26. 17:57:12

@Platonica: Hát én sem vagyok biztos benne, hogy nem lesz-e törés az életében a külföldre költözés. Hiába szajkózzák körülöttem, hogy ezek a picik olyan könnyen hozzászoknak, pikk-pakk megtanulják a nyelvet stb. Hát nem, a gyerekek sem egyformák, s bizony tudom, hogy könnyebb lett volna egy évvel korábban, de sajnos nem úgy jöttek ki a dolgok.

Platonica 2019.01.26. 18:59:40

A', az egy ev szerintem nem jelentett volna semmit, emiatt ne keseregj! Igazabol a diszlokacio onmagaban egy olyan tenyezo, ami megborithatja az egyensulyt, mindegy, mikor tortenik. A gyerek a csaladjanak a lekepezese vmilyen szinten, es a csaladot ero hatasok benne is lecsapodnak. Egy orszagvaltas akarmilyen gordulekenyen zajlik le, mindenkepp embert probalo tenyezo.
Azert nem akarok tul negativ kepet festeni, nincs semmi igazi problema a gyerekemmel, mindket nyelvben tokeletesen otthon van (magyarul is ir-olvas:-), es epp most van bejutoban vilagszinvonalu top egyetemekre:-)

Az is nagyon igaz, hogy sok mulik a szemelyisegen is.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.