oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. november 21. 06:30,  „Olyan országot akarunk, ahová vissza lehet térni” 246 komment

2018. november 21. 06:30 Határátkelő

„Olyan országot akarunk, ahová vissza lehet térni”

Az elsőre meglehetősen riasztó Hazatérés Stratégiai Terve nevet viseli az a dokumentum, amit a spanyol kormány állított össze és turnéztat meg a legnagyobb külföldi spanyol közösségek között. A riasztó név viszont meglehetősen érdekes elképzelést takar, amit talán Magyarországon is érdemes lenne megfontolni, így vessünk rá egy pillantást.

Neked mi kellene ahhoz, hogy hazaköltözz? Mit várnál el a magyar kormánytól, a magyarországi cégektől? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

spanyolorszag_laboros.jpg

Sok kudarcba fulladt tervet láttunk már a hazatérés ösztönzésére, és nem csak Magyarországon (a Gyere haza fiatal történetét nem könnyű feledni), hanem akár a szomszédos országokban is. 

De nem csak a közép-kelet-európai országok küszködnek a részben a határátkelés okozta munkaerőhiánnyal, hanem például Spanyolország is, ahonnan 2009 óta közel egymillió ember ment külföldre. 

A statisztikák szerint a külföldön élő 2,5 millió spanyolból 949 ezer az elmúlt tíz évben hagyta el az országot, a legtöbben Németországban (155 ezer) és az Egyesült Királyságban (128 ezer) élnek. A hazatérők száma is emelkedett, méghozzá 137 százalékkal az elmúlt négy évben. 

(Zárójeles megjegyzés: a számok annyiban csalókák lehetnek, hogy a távozók között bőven akad olyan, a spanyol állampolgárságot megszerző latin-amerikai is, aki a gazdasági válság hatására inkább visszaköltözött a szülőhazájába.) 

Nem zárják ki az idősebbeket és a kevésbé képzetteket sem 

Spanyolországban érdekes helyzet állt elő a gazdaságban, hiszen miközben tartósan 15 százalék körül mozog a munkanélküliség (tavaly 16,5 százalék volt, jövőre 13,4 százalékkal tervez a kormány), mégis sok területen munkaerőhiánnyal küzdenek a cégek. 

A spanyol kormány tervének lényege, hogy megpróbálja összekötni ezeket a vállalatokat a gazdasági válság idején határátkelővé lett spanyolokkal, megkönnyítve utóbbiak hazatérését. A napokban bemutatott program jövő év elején indulna.

spanyolorszag_un_pais_para_volver.jpeg

„Olyan országot akarunk építeni, ahová vissza lehet térni. Nem akarjuk behunyni a szemünket és nem akarjuk azt sem elfeledni, mi okozta a tehetség ilyen mértékű kiáramlását” – hangsúlyozta a migrációval kapcsolatos ügyekért felelős államtitkár, Consuelo Rumí. 

Amiben ez a terv különbözik például a Gyere haza fiataltól, az egyebek mellett az, hogy a spanyol kormány tisztában van azzal, hogy a siker elsősorban azon áll vagy bukik, hogy milyen munkakörülményeket tudnak ajánlani a hazatérést fontolgatóknak. 

Éppen ezért nem csak beleöntenek X összeget egy hatalmas kalapba és hadd szóljon, hanem a cégek mellett társadalmi partnerekkel, helyi közösségekkel és a határátkelők különböző szervezeteivel is együttműködnek a cél érdekében. 

Eleve az egész egy civil kezdeményezésből nőtt ki (ez a Volvemos, amiről már én is írtam a blogon és amely igen komoly ismertséggel és kapcsolatrendszerrel bír a határátkelő spanyolok köreiben), a cél az, hogy a külföldön élőket aktívan bevonva összeszedjék, mi minden kell ahhoz, hogy valaki elgondolkozzon a hazatérésen. 

„A szakembert helyben nem találó cégek leginkább technológiai és kutatási területen keresnek munkavállalókat, de ez nem jelenti azt, hogy kizárnánk a már kevésbé fiatalokat vagy a nem megfelelő képzettséggel rendelkezőket a programból” – jelentette ki Berlinben (a program turnéjának első állomásán) Consuelo Rumí. 

Megkérdezik a határátkelőket, mire lenne szükségük 

Arról egyelőre nem nagyon van szó, hány határátkelő hazatérését segíthetné elő ez a terv, ám a kormány adatai szerint jelenleg mintegy 26 ezer konkrét állásajánlat van, melyben a cégek külföldieket keresnek olyan munkákra, melyekre helyben nem találnak szakembert. 

Ugyanakkor helyi önkormányzatok is egyre növekvő számban vennének fel orvosokat és egészségügyi szakembereket. 

Első körben ezért egy olyan netes információs platform létrehozását tervezik, ahol ezeket az igényeket megpróbálják összekötni a hazatérni szándékozókkal – mondta a Munkaügyi, Migrációs és Társadalombiztosítási Minisztérium vezetője. 

Az első találkozó múlt pénteken volt Berlinben, a hónap végén pedig Londonban próbálják meg elérni az ott élő spanyolokat és bemutatni nekik a terveket. 

„Az elképzelés az, hogy bemutatjuk a stratégiát, meghallgatjuk a résztvevők javaslatait és megkérjük őket, hogy a találkozót követően küldjék el nekünk, mi minden kellene ahhoz, hogy hazatérjenek” – mondta az RTVE adásának Consuelo Rumí. 

Közösséget építeni 

A program egyik kiemelt célja közösséget kovácsolni a hazatérést fontolgatók között, hogy lássák, nincsenek egyedül. „Egy különleges igényekkel rendelkező társadalmi csoportról van szó, akikkel szeretnénk találkozni, kapcsolatot kiépíteni” – fogalmazott az államtitkár. 

A történet másik oldalán az üzleti szektort is arra biztatják, hogy nemzetközi tapasztalatokat igénylő állásajánlatokkal keressék meg őket. 

Elismerni a bátorságot 

Ez persze csak a hivatalos verzió, maga a kezdeményező Volvemos a saját oldalán úgy fogalmazott, hogy a berlini találkozó a csoportterápia, a visszatéréshez Spanyolországban szükséges változásokról zajló agyalás és a hazatéréssel kapcsolatos frusztráció és az attól való félelem becsatornázásának keveréke volt. 

„A találkozó végén egy berlini barátunk azt mondta, sokan nem azért jöttek el, mert komolyan foglalkoztatná őket a hazatérés gondolata (noha ezt így nem mondták ki), hanem azért, mert elismerésre vágynak. 

Azt szeretnék, ha elismernék, milyen bátor és nehéz döntést hoztak, szakmailag és emberileg micsoda fejlődést jelentettek ezek az évek számukra, mialatt több százezer társukkal együtt a távozásukkal megakadályoztak egy társadalmi robbanást egy mély gazdasági válságban lévő országban.

Elfogadásra vágynak azok után, hogy évekig letagadták és elfelejtették őket. Elfogadásra, ami talán begyógyíthatná a kényszerű határátkelés okozta sebeket. Egy olyan valóság elfogadására, ami egyénileg és közösségileg is rengeteg érzelmet generál. 

Mindez megnyilvánult abban, ahogyan a megjelentek a spanyol kormány tagjaival beszéltek, az olyan emberek keménységével és őszinteségével, akik intézményi segítség nélkül küzdötték le az előttük álló akadályokat. 

Sok teendő vár még ránk odahaza, ez még nyilvánvalóbb lett, miután meghallgattuk a hazatérni vágyó spanyolok meglehetősen szkeptikus véleményét, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ilyen típusú találkozás pár éve még nem jöhetett volna létre. 

A sebek még csak gyógyulnak, de a remény már megszületett, hogy Spanyolország olyan hellyé válhat, ahová haza lehet térni, amely kinyitja az ajtót a visszatérni vágyó honfitársaink előtt” – írták a kezdeményezők. 

Elgondolkodtató mondatok.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: hazatérés Spanyolország hazaköltözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr7714383138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.11.21. 06:43:12

Spanyolban is a fejétől bűzlik a hal.

Din Serpahis 2018.11.21. 07:46:55

En letojom az elfogadast,a hazatereshez elsosorban arra lenne szuksegem, hogy ne lopja el a befizetett adom a Meszaros Lorinc, a Tiborcz Istvan meg a gazdajuk az Orban Vitya.

takarék-láng 2018.11.21. 08:13:57

"Mit várnál el a magyar kormánytól, a magyarországi cégektől? Írd meg a hataratkelo@hotmail.com címre!"

- eloszor is a cegek tobbsege kulfoldi (veluk szemben nincs elvaras?)?
Valamint ha valaki el akar erni valamit, akkor tenni kell erte, nem pedig elvarni a kormanytol.
Mar a kerdesfelteves is rossz, azt sugallva, hogy a kormany adjon, mire fel?

takarék-láng 2018.11.21. 08:14:00

@Golf2: szoci ballib kormany van spanyolban.

takarék-láng 2018.11.21. 08:14:14

"mégis sok területen munkaerőhiánnyal küzdenek a cégek. "
"26 ezer konkrét állásajánlat van, melyben a cégek külföldieket keresnek olyan munkákra, melyekre helyben nem találnak szakembert. "

- Marokkobol tizezrevel jonnenek at az afrikaiak, ennyi szakember csak akadna koztuk, vagy nem?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.21. 08:16:30

A spanyol kisember mércéje mindigis Németország volt. Ami abszurd alap.

Spanyolország népének liberális befolyásoltságban szunnyadó többségi része álmokban él. Azt hiszik, hogy az ország felemelkedése, az életszint erőteljes növekedése a 70-es és a 80-as években valamiféle természetes folyamat volt, amit aztán valakik "elrontottak": a balosok szerint a Néppárt, a jobbosok szerint pedig a Szocialisták. A következtetés: csak akarni kell, s ehhez vissza lehet térni.

A valóságban Spanyolország úgy tudott félperifériából magállammá válni a 80-as évek végére, alig 15-20 év alatt, hogy ennek oka külső és politikai volt: még működött a hidegháborús logika.

Amint azonban a SZU elvesztette a hidegháborút, megszűnt mindennek az oka, s lassan elindult Spanyolország visszaminősítése félperifériává, ez a folyamat máig zajlik.

Sajnos a spanyol populizmus gyenge, a megjelelent balos populista párt nem volt képes kiépíteni magát, túl langyosan politizált, s mára beépült a liberális táborba. Jobboldalon pedig meg se jelent hasonló erő.

Így mára Spanyolország kimaradni látszik forrongó kontinensünk napjainkban zajló populista fordulatából. Ami persze csak növeli a spanyol társadalom gondjait.

Plusz, a szellemi háttér vacak, züllött. A hatalmas erejű, korábban világhódító spanyol kultúra minden fronton vesztésre áll magában Spanyolországban. A társadalom végletesen liberális, atomizált, meztelen.

Lassú ébredés azért tapasztalható a spanyol kisemberek egy részében - elég a fő spanyol médiák kommentszekcióit olvasni -, de ez még nem tudott kikrisztályosodni semmilyen ökölvívásra kész szellemi folyamban, egyelőre csak piciny erdei patakok vannak sok helyen, egymástól elszigetelve, a liberális rend drótkerítéseitől szétszaggatva.

kék madár 2018.11.21. 08:16:36

en nagyon szivesen visszamennek Spanyolorszagba csak nem ismerek ott senkit

Határátkelő 2018.11.21. 08:17:53

@takarék-láng: Talán ha elolvasnád azt, amire kommentelsz, akkor nem kérdeznél butaságokat. Tudom, ne várjak túl sokat.

Határátkelő 2018.11.21. 08:18:40

@maxval balcán bircaman: Szabad Nép 1951 / Magyar Idők 2018.

Ami még kimaradt: az ellenség keze betette a lábát

kék madár 2018.11.21. 08:20:38

ma is tomott sorokban jonnek a fidesz trollok

Bredpitt Monika 2018.11.21. 08:36:07

@takarék-láng:

Pl
szorgos alattvalok.....
Viki talpat nyaljak
kezet csokolgatjak
a seggere is kap puszit mikozben azt mondjak neki a szorgos alattvalok:

- te csak dolj hatra a tronodban es figyeld ahogy mi dolgozunk es teszunk mindent a hazaert...

Erre gondoltal?
Ja, es el ne felejtsuk Rogan Tonit, a kis csorot, aki helikopterrel jar eskuvore, de neki sem kell tenni semmit a hazaert, hiszen azert valasztottak oket, hogy szabadon lophassanak, csalhassanak, hazudozzanak, azert, hogy epitsunk meg tobb luxuslakast, meg stadiont, de veletlenul se epuljenek szocialis berlakasok, inkabb tuntessuk el az osszes hajlektalant...

Erre gondoltal te kis szorgos alattvalo?

Határátkelő 2018.11.21. 08:37:16

@balcán maxval bircaman: Ez a része nem érdekel, én a drótkerítésekkel szétszaggatott piciny erdei patakokon röhögök. Azért ezeken a parádés képzavarokon dolgozzál még. Életművileg.

Bredpitt Monika 2018.11.21. 08:38:28

@kék madár: humorod a regi......azert menj vissza Spanyolorszagba...

Olliék 2018.11.21. 09:02:30

@takarék-láng:
Valamint ha valaki el akar erni valamit, akkor tenni kell erte, nem pedig elvarni a kormanytol.

Hol lehet átírni a munka törvénykönyvét? Volna pár passzus amit átírnék, vagy kiszednék belőle.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 09:06:33

@Határátkelő:

Bevallom, bár nem vagyok versrajongó (csak 4-5 vers van, amit tényleg szeretek), de a poétikus elemeket fontosnak tartom.

Egyébként meg értelek. Túl fiatal vagy, így nem emlézhetsz, hogy Kelet- és Nyugat-Berlin között ténylegesen is volt drótakadály a folyóban is.

tanato 2018.11.21. 09:14:52

@balcán maxval bircaman: Ez sajnos igaz,a Tiszán és a Dunán is volt a jugó határnál a komm. rendszer 40 éve alatt,nehogy búvárruhában szökjenek ki a szabdságot szerető emberek, a szabad nyugati világba.

Golf2 2018.11.21. 09:16:16

Off.Magyar cégvezető volt, reptéri rakodómunkás lett Bécsben...Jó cikk az indexen!

Bredpitt Monika 2018.11.21. 09:56:41

@Golf2: @tanato:
a cikkhez. ... no comment
kosz a linkert

Bredpitt Monika 2018.11.21. 09:58:59

@takarék-láng: ld 9.42 es hozzaszolas, o ennyit tett a hazaert, nem akart becstelenne valni.....

Erre gondoltal mar ?

fhdgy 2018.11.21. 10:25:18

@takarék-láng: Figyisz! a kormány ne adjon, takarodjon!

fhdgy 2018.11.21. 10:38:46

Nem ismerem a spanyol viszonyokat, így csak nagyon elvi dolog: a politika mindig hajlamos abszolúte fölösleges pótcselekvésekre. Akinek, itt a kis csapatban, van rálátása a spanyol helyzetre, kérem nyugtasson meg, hogy nem sok hűhó a semmiért esetével állunk szemben.

Ha a magyar valóságot nézem, itt lehetetlennek tartanék egy valódi, nem humbug akciót a témában. Jó, volt egy elfuserált, lehetne belőle tanulni, lehetne jobban felkészülve egy tényleg komoly akciót kezdeni, de szerintem a megcélzott célközösség a jelenlegi helyzetben röhögőgörcsöt kapna.

Olliék 2018.11.21. 10:55:10

@fhdgy: sokkal ötletesebb egy maradj otthon programot csinálni, mert ha beválik, akkor többen is akarnak visszatérni. Majd ha megáll az elvándorlás, na az a program sikerült.

fhdgy 2018.11.21. 10:59:28

@Olliék: Jó, igaz, ezzel nem tudok vitatkozni!

De miben is kellene állnia egy ilyen "Maradj itthon" programnak?

Van ötleted?

takarék-láng 2018.11.21. 11:01:01

@Bredpitt Monika: szerencsere gyurcsanyek, bokros lajosek nem loptak semmit, vagy csak nem erte el az ingekuszobodet?

Mint ahogy az eu-s politikusok ingerkuszobet sem erte el, mikor a szemkiloveto artatlan embereket veretett meg 2006 oktobereben. Akkor bezzeg nem tortent jogsertes es a demokracia sem volt akkor veszelyben, csak most.

Unalmas mar ez a "lopnak" duma, bar nem kizarhato, megis semmilyen szinten nem sikerult rajuk bizonyitani.

Határátkelő 2018.11.21. 11:07:16

@fhdgy: A helyzet az, hogy ez egy civil kezdeményezés (Volvemos), ami már jó ideje megy, először helyi, majd regionális szinten sikerült önkormányzatok megnyerni hozzá. Most beállt mellé a kormány is.

A lényeg szerintem abban van, hogy a spanyol kormány nem azt mondja, hogy adok X pénzt, ha hazajössz, mert erre értelmes ember nem megy haza sehova, hanem a körülményeket akarja olyanná alakítani (lehetőséget, felületet adva a cégeknek és a határátkelőknek az összekapcsolódásra), hogy érdemes legyen megfontolni a hazatérést annak is, akinek rendezett élet, munkája van külföldön.

Persze trolljaink mindenből csak azt olvassák ki, ami beleillik a világképükbe. Például ezt nem: „A találkozó végén egy berlini barátunk azt mondta, sokan nem azért jöttek el, mert komolyan foglalkoztatná őket a hazatérés gondolata (noha ezt így nem mondták ki), hanem azért, mert elismerésre vágynak."

Tehát még maguk a kezdeményezők sem állítják azt, hogy ez őrült siker lesz, de azért mégis több annál, mint hogy "majd úgyis hazajönnek". Nem pénzt kell adni, hanem LEHETŐSÉGET, fórumot arra, hogy aki hazatérne, az tudja, hol keressen munkát, annak segítsenek ügyeket intézni, stb.

tanato 2018.11.21. 11:07:18

@Olliék: @Bredpitt Monika: Bzony döbbenet,és jó cikk,nagyon megkeseredett ember lehet szegény.

tanato 2018.11.21. 11:13:56

@takarék-láng: dehogynem loptak,Medgyessit is kicikkezték amikor urizált Ázsiában az Elefánt szigeten anno.Gyurcsányról meg folyamatosan írta az akkori ellenzéki sajtó hogy naponta mennyi millió a bevétele.
Egy dolgot nem szabad:Ők is loptak alapon nekem is szabad és még többet zsebrerakni erre való hivatkozással.

Határátkelő 2018.11.21. 11:13:58

@Olliék: Az elvándorlás soha nem fog megállni, amíg Magyarország az EU tagja, mert ez egy természetesen része a rendszernek (az sem jut senkinek az eszébe, hogy leállítsa a Miskolcról Győrbe tartó "elvándorlást").

A kérdés inkább az (és ezért érdekes a spanyol kezdeményezés), hogy miként lehetne vonzó környezetet teremteni - és nem csak a magyar határátkelőknek, hanem a külföldi munkavállalóknak is. Ez nem csak pénzkérdés, hanem jogbiztonság, pozitív gondolkodás, tervezhető jövő kérdése is.

A kérdés tehát szerintem nem az, hogy mikor jönnek majd haza a magyar határátkelők (mindenféle kutatások szerint 30-40 százalékuk most is hazajön, aztán esetleg megint elmegy, majd hazajön, elmegy, stb.), hanem az, hogy miként lehet az így kieső munkaerőt akár más országból pótolni. Egyszerűen a folyamat logikája szerint onnan lehetne pótolni, ahonnan nézve a magyar (bér)viszonyok vonzók.

Buchhalter 2018.11.21. 11:14:23

Én azt tapasztalom szűkebb baráti-családi körben ,hogy a kint lévők többsége továbbra se akar hazajönni.Érdekes...Inkább azt látom,hogy a tanultabb ,agilisebb ismerőseim is szép lassan kiszivárognak. Amíg Bige László és Csányi harca uralja a hazai körképet (két hiéna nyakkendőben) addig itt csak a szép lassú sorvadás lesz úrrá.Lásd a MÁV Fideszeses vezére is sunyi módon több vonalat be akar szüntetni.Érdekes amikor 2009-ben az MSZP volt hatalmon és ugyanezt csinálta és a Fidesz habzó szájjal tiltakozott.Csak sajna nincs már ellopható pénz,szegény Rogán Tóni - most mi lesz veletek?

takarék-láng 2018.11.21. 11:16:08

@fhdgy: demokratikus orszagban elunk, ahol a tobbseg altal megvalasztott kormany regnal.
Mellekesen, eppen azert, mert joval tobbet adott az atlagembereknek, mint a kedvenceid.

fhdgy 2018.11.21. 11:19:21

@Határátkelő: Jó, próbálom érteni, de nem igazán megy!

Félreértés ne essék, nem azt nem értem, amit leírtál, hanem, amit jelentenie kellene!!!

Pl. ( megint Magyarországgal példálózva ) ahhoz, hogy egy ilyen program sikeres lehessen alapjaiban kellene egy országot megváltoztatni. Jelen pillanatban, akik tudnának változtatni, eszük ágában sincs, mert pont a mostani állapotok a lételemük, a létük alapja.

Ilyen alapon egy farkast is megválaszthatnánk egy vegetariánus mozgalom élére, főfelelősének! Lenne értelme?

Olliék 2018.11.21. 11:21:10

@fhdgy: Pl.a.munkavállalói jogok. Ha a saját szakmám veszem alapul, 22 évesen bekerült egy otthonba, ott eszközznélkül naponta tonnákat emelsz. 30+35 éves korosztály garantált, hogy a sérv, és más betegségek megjelennek. És mindezt napi 12 órában. Miért nem lehet ezt levinni napi 8-ra? Miért olcsóbb az államnak rokkantnyugdíjas fizetni és kezeléseket évekig, mint beszerezni egy tetves emelőgépet? Csoda, hogy nem vonzó a pálya?
Szülj! Sokat! Azonnal. Azzal ne törődj, hogy megvannak a kiskapuk az elbocsátásra, és jó eséllyel nehezen tudsz visszamenni. Mert az ovi,bölcsi 6-kor nyit, neked meg addigra már munkába kell állni. Nálunk is lett munkahelyi ovi, 8-16-ig. Hétköznap. Minek? Folyton üres volt, mert nem tudtuk kihasználni.
Olyan apróságok,hogy havi egy doboz kesztyűt kaptunk, utána mi vettük, már nem is mondom.
Na meg az erősen ajánlott túlóra, amit sosem fizették ki, hisz ez a szakma hivatás. Any@d!
És ez csak a jelen helyzet. A jövő még szóba sem került. Hogy a francba tegyen félre az ember 25-30 ezer forintot havonta( ez az ajánlás valahol olvastam) félre nyugdíjra úgy,hogy mellette lakáshitelt és rezsit nyög? Lenne mit melózni a változásért, de nyilvánvalóan nincs rá igény.

Olliék 2018.11.21. 11:25:11

@takarék-láng: most komolyan! Azért mert az tegnap lopott, nekem.ma nem vethetik a szememre ha lopok? Nagy ívben tojok rá,hogy ki mit csinált a rendszerváltás óta! Mind elcseszte! És mindnek kaptárban lenne a helye!!!!!

Olliék 2018.11.21. 11:29:48

@Határátkelő: ott a pont. Rosszul fogalmaztam. Nem mindegy ki miért megy el. Elmegy egy orvos kutatni, tanulni. Elmegy egy mérnök egy projektre nevet szerezni a szakmában. Vagy.... Elmegy a kisember mert nem él.meg. Ez a program nyilván a harmadik esetnek szól. A változtatást az ő hazatérésük érdekében kell jól csinálni.

Határátkelő 2018.11.21. 11:42:51

@fhdgy: Szerintem már az is sokat számítana, ha a különböző fórumok meglennének arra, hogy a munkaerőhiánnyal küszködő cégek és a hazatérésen gondolkodó határátkelők találkozzanak. Ilyen ma nem nagyon van.

Ha a külföldi munkaerő bevonzására gondolsz, akkor valóban lenne min változtatni, mert például a mesterségesen felkorbácsolt idegengyűlölet biztosan ellene szól. Mert nem holland, német és osztrák jön majd ide dolgozni, hanem legjobb esetben ukrán, de még inkább ázsiai, aki belépőnek tekintheti ezt Európába. (Persze lehet hörögni, hogy ne jöjjenek ide, stb., de akkor meg kőműves, pincér és takarító, meg szakács nem lesz. Lehet választani.)

A képlet egyszerű szerintem: meg kell nézni, hogy Nyugat-Európában mennyi külföldi dolgozik és el kell dönteni, hogy akarunk-e abba az irányba menni (életszínvonal tekintetében is), vagy nem.

Ha igen, akkor óhatatlanul együtt kell élni azzal, hogy bizony itt is lesznek majd külföldi munkavállalók az éttermekben, boltokban eladóként, stb.

Ha nem, az is egy döntés, de akkor meg állandósulni fog a munkaerőhiány és bele kell törődni, hogy nem kapsz kőművest csak egy év múlva, a pincér pedig elejti a tányért, mert tegnap állt be dolgozni.

kardio1 2018.11.21. 11:43:35

@Golf2: @tanato: @Bredpitt Monika:
Érdekes olvasnivaló volt tényleg. Ugyanakkor az is feltűnő, hogy Ausztriában sem akar már cégvezető lenni, a multivilágban dolgozni. Továbbá fel sem merül, hogy Ausztriában lakjon.
Mindezek sokat elárulnak a motivációiról. Poszt esetén nem csak takarékláng bírálná...

kardio1 2018.11.21. 11:47:53

@takarék-láng: a korrupciót kár tagadni, vagy bagatellizálni. Van és jelentős. Ezt nem menti, hogy korábban is volt, sem Fletó 2006-os reakciója. Az viszont igaz, hogy akkor nem volt európai értékekre hivatkozó feddés az unió részéről.

tanato 2018.11.21. 11:52:27

@kardio1: Mondom az író egy megkeseredett ember.

tanato 2018.11.21. 11:55:52

@Határátkelő: Mindenképpen lesznek külföldi dolgozók MO.-on egyre többen,ez kivédhetetlen.Hogy mikor jönnek majd a az "un" látható külföldiek nem európai fizmiskával az kérdéses del fog ennek is jönni az ideje/nyomokban már vannak/,az lesz majd a próbája a15-ben beíndított idegengyűlölet térhódításának.

kardio1 2018.11.21. 11:58:18

@Határátkelő: érdekes lenne tudni, hogy azok közül, akik nem a pénz miatt, hanem Orbán és a Fidesz miatt mentek külföldre (az itt kommentelők egy jelentős hányada is ezt jelöli meg oknak), mennyien költöznének vissza ténylegesen Magyarországra kormányváltás, vagy ha úgy tetszik, rendszerváltás után.
Főleg kialakult külföldi élet esetén, több év után. Probléma lenne-e az alacsonyabb fizetés, a "mucsai" emberek ?

kardio1 2018.11.21. 11:59:59

@tanato: az megkeseredés, ha elege van a multivilágból ? Túl egyszerűen elintézed a dolgot.

fhdgy 2018.11.21. 12:05:23

@Határátkelő: Egyik nap volt egy baráti körben vita köztem és köztük a migráncsokról!

Én már régóta azt mondom, hogy a földgolyó egységesedni fog. A rasszok teljesen összekeverednek, a nyelvek közül is lehet, hogy csak egyetlen egy marad, az pedig nem a magyar lesz.

Azt mondtam nekik, hogy ez ellen lehet harcolni, de minek. Lassítani a folyamatot lehet, de föltartóztatni nem.

Így a bevándorlás, elvándorlás kérdésében, amit most írtál, én nem mondhatok mást most sem, egyetértünk.

De nekem, amiről Neked írtam, más volt a problémám.

Egyáltalán, egy élhető országot kellene építeni. Nos, ezzel vannak/lesznek kemény problémák!

Pl. egy ország nem tudja megoldani a munkaerő problémáit úgy, hogy ( most nagyon sarkos leszek ), hogy az okosok elmennek, a hülyék itt maradnak, és a maradóktól is még hülyébbek jönnek más országokból az okosok helyett és eltartják a náluk egy kicsivel kisebb hülyéket!!! -:)

kardio1 2018.11.21. 12:15:08

@fhdgy: nem kéne magadat hülyének bélyegezni :)
Persze másokat sem.

London2009 2018.11.21. 12:22:23

@kardio1: Mindig szkeptikus vagyok, hogy ez a valosagban tenyleg igy van e, hogy ennyien mentek el Orban miatt… Ugyan mar… Nem kifejezetten szeretem Orbant, de jelenleg nincs jobb, ugyhogy miatta elmenni, nem is tudom… Anno en Gyurcsanyekat legalabb ennyire utaltam es megis maradtam. A kulcs abban van, hogy aki kulfoldon jol keres, kialakul egy kenyelmes elete, az nem fog hazamenni es teljesen mindegy, hogy ki lesz kormanyon. Ugyhogy inkabb a kerdes az, hogy hany % az, aki igazan megtudja vetni a labat kulfoldon? Na es a tobbiek tapasztalataval ellentetben peldaul Londonban ez nem olyan nagy %. A videkre, illetve mas orszagokra nyilvan nincs ralatasom. De a londoni magyarok nagy resze egy ido utan tovabb all vagy visszakoltozik. Igy kar is oket csabitgatni meg foglalkozni ezzel a kerdessel, mert magatol megoldodik par ev utan.

Csodabogár 2018.11.21. 12:28:36

@tanato: A cikkből kiderült, hogy jól tudja a nyelvet. Kizárt dolgonak tartom, hogy ne kapna értelmesebb munkát kint ha tényleg akar. De lehet, hogy kicsit kiégett, beleundorodott a régi munkába és most kikapcsolódik. Nem fog nyugdíjig ott maradni csomagokat cipelni, az biztos. Közben meg "sportol", izmosodik.

tanato 2018.11.21. 12:44:22

@kardio1: Nem csak abból lett elege,sajnos hazánkból is,mégha itthonról jár is ki.

tanato 2018.11.21. 12:51:28

GOlf 2:Érdekes cikk,nemrégen olvastam egy filmről arról szól hogy több száz keresztény misszionáriust végeztek ki anno Japánban 300 éve,meg az áttért japánokat is

tanato 2018.11.21. 12:56:09

@London2009: Ez így tökéletes nem a fennálló rezsim miatt indult be a boom,hanem egy jobb életszínvonal elérése miatt.Természetesen az aktuálisan fennálló bármely színű rezsim működése azért befolyásolja agazdaságot és ezen keresztül egy fiatal lehetőségeit,jövőképét.

tanato 2018.11.21. 12:57:57

@kardio1: Főhadnagy Úr rossul fogalmaz nem a hülyék nem hülyék dologról van szó hanem arról hogy elvándorlunk egy gazdagabb országba és helyünkre jönnek szegényebb országból.

adg 2018.11.21. 13:49:39

@kardio1: erdekes volt annak idejen olvasni, hogy “el kellett menekulni” magyarorszagrol, mert orban, meg ilyen birkak, hogy ezt valasztottak meg, stb.
Viszont amikor trumpot valasztottak meg, akkor mekkora idiota, milyen hulyek, hogy ezt valasztottak meg, es gyorsan intezni kell allampolgarsagot, nehogy kivagjon.

Szerintem eleg beszedes. Nem csak itt, tobb helyen olvastam hasonlokat.

Mrs. Clayton 2018.11.21. 13:54:00

@takarék-láng: ez mekkora okorseg mar, mar hogy ne erte volna el az emberek ingerkuszobet a szocik lopasa, meg a semmit sem csinalasa, emberek szemenek kiverese? Mintha ezert zavartak volna el oket a francba annyira, hogy azota sem talalsz senkit aki akar Gyurcsanyt, Bokrost vagy Bajnait visszakivanna, kulonben mar mind visszajottek volna, mert azert probalkkoznak kemenyen.

fhdgy 2018.11.21. 14:09:52

@tanato: Jó, rendben, de és ha csak a jobb élet elérése az elvándorlás oka, akkor miért nem megy el mindenki?

Ha pedig sokan elmennek, jönnek helyette az újak, akkor egy-két év múlva azoknak is tovább kellene menni, hisz tudod, a jobb élet...

Erre az utóbbira van is néhány példám az ismeretségi körömből. Erdélyből jöttek, de pár év után továbbmentek, mert rájöttek, hogy a kicsit jobbnál van még jobb is.

fhdgy 2018.11.21. 14:14:10

@kardio1: Tetszik, nem tetszik, de valahol igenis hülye vagyok, hülyék vagyunk!

Mi mással lehetne magyarázni, hogy hétpróbás gazemberek tudnak rajtunk uralkodni?

Ja, ha nem vagyunk hülyék, akkor mik? Beszari, gyáva ...

Micsoda????

tanato 2018.11.21. 14:22:05

@fhdgy: Persze nyilván az elvándorlás olyan hogy van aki teljesen alkalmatlan rá,vagy legyen bár rossz élet színvonala de a környezetét családját képtelen elhagyni.

kardio1 2018.11.21. 14:24:13

@London2009: tudom, hogy szkeptikus vagy. Nem is terád gondoltam.

kardio1 2018.11.21. 14:25:15

@tanato: tudom, hogy nem így akart fogalmazni, de olyan viccesen hangzott.

tanato 2018.11.21. 14:25:22

@fhdgy: De mondom a politika olyan mértékben szól bele a dologba hogy mennyire látja a jövőképét az adott rendszerben egy fiatal, felnőtt élete indulásakor.Lakhatás,jövedelem,munka,családalapítás mennyire valósítható meg a szülőhazájában.

kardio1 2018.11.21. 14:27:46

@fhdgy: mert nehéz elmenni. Ráadásul nem mindenkit motivál a több pénz annyira, hogy elmenjen.

kardio1 2018.11.21. 14:32:11

@fhdgy: nem biztos, hogy mindent mérlegre téve az elvándorlás a jobb megoldás. Amúgy meg minél inkább van mit félteni, annál kevésbé forradalmár az ember. Szerintem a kor előrehaladtával te is másképp gondolkozol, mint fiatalabb korodban. Valahogy lehiggadunk, és egyre inkább a valóban fontos dolgokra koncentrálunk az életben.

fhdgy 2018.11.21. 14:35:15

@tanato: @kardio1: Menni, nem menni tényleg nagy kérdés.

De milyen sok ember van, aki csak odáig jut, hogy csak morog, csak morog. Hány van ezek közül, akinek nincs rajta kívül való akadályozó tényezője, de mégsem lép, csak morog.

tanato 2018.11.21. 15:00:23

@fhdgy: Úgy-úgy kurázsi nélkül nem megy a menés.

fhdgy 2018.11.21. 15:16:19

@kardio1: Úgy tudom, hogy Te Franciaországban élsz, ha emlékeim nem csalnak.

Valamikor a 70-es, 80-as években olvastam valahol, hogy a franciáknál magas azoknak az aránya, akik úgy gondolkodnak, hogy a nyugdíj nem valaminek a vége, nem is a vég kezdete, hanem az önmegvalósítás lehetőségének a kezdete.

Ez ennyi év után is megmaradt bennem és amikor eljött a nyugdíj, én is elkezdtem egy teljesen más élet megvalósításán ügyködni.

Őstermelő, akarom mondani "hőstermelő" lettem, kecskékkel is foglalkozom. Mellette, most már felszabadultabban csinálom a programozást is. Sokkal könnyebb így, hogy nincs az emberen rajta a megélhetés hajszolásának terhe.

Ez jó, de azóta szembesültem egy problémával is: még mindig nem vagyok elég öreg ahhoz, hogy ne legyen bennem a vágy egy normálisabb társadalomban élni.

Én emiatt tudathasadásos állapotban vagyok.

Az egyik énem menni akar, még mindig, de a másik énemet köti a földem, amin hősködöm és a kecskéim.

Nancsibacsi 2018.11.21. 15:29:14

Részemről nyugodtan maradjanak kint.

fhdgy 2018.11.21. 15:34:03

@tanato: Kerestem egy idézetet, most sikerült megtalálnom:

"István grófnak volt esze, de nem sok, ambíciója is volt, de sok; szerepelni akart mindenáron, de látta, hogy mint okos ember nem szerepelhet, megpróbálta tehát mint bolond ember"

Ezt Mikszáth írta a Beszterce ostroma c. regényében. Ezt ma is írhatná, csak az "István gróf" helyett kellene mást írnia.

geeeteee 2018.11.21. 15:43:38

@adg: Igen, ilyenre én is emlékszem. Meg arra is, hogy az ilyen felvetésekre milyen válaszaik vannak. Az is mennyire beszédes. Például, hogy az USA még a lehetséges max. két ciklusát kitöltő idiótájával is jogállam, fékek, egyensúlyok működnek. Majd jönnek az amerikai hozzászólok, ők jobban tudják.

Hari Seldon 2 2018.11.21. 15:51:46

@maxval balcán bircaman:
Ennyi baromságot. Persze minden fórumon ezt az ökörséget leírod, attól még nem lesz ez normális világkép.
A populizmus. Nagyjából Mussolini színvonal. Aztán mi lett a vége? Pedig mennyien csodálták hogy Mussolini is milyen csodákat tett Olaszországgal, még itt Franciaországban (és Angilában) is sokan voltak akik követendőnek tartották. Csak a végén derült ki, hogy a rendszer fenntarthatlan. Az ilyen (fél vagy egész) diktátoroknak folymatosan harcolniuk kell, és annél fogva a kezdetben normális(abb) apparátus fokozatosan lezülllik. Emléxel még az első Orbán kormányra? Ott még akadtak szakemberek. Második? Már csak erőszakos funkcionáriusok. Most mi van? Már sem nem szakemberek se nem funkcionárusok. Egyszerüen erőszakos debilek.
Mi van most Németh Szilárd, meg Kásler (ki ezért ki azért fokozatosan háttérbe szorul, vagy önként adja át a helyét még "vonalasabbnak") - És ezek színvonala határozza meg a következő 10 évet Magyarországon. (akkor is ha egy év múlva valami módon eltünnénak, a rombolás ott maradna sokáig) Úgy gondolja meg mindenki, hogy vissza akar-e menni oda.

Másik, te pontosan miért örülsz a féldikatúrának? Te mint tipikus looser, nem leszel a rendszer kegyeltje. Biztos, hogy nem leszel "úr", te a diktatúra társadalmában a legalja leszel. Nem fog veled törődni senki.

Másik az, hogy most hiába ajnározod a populizmust. Ha a gazdasági tényezőket megnézzük, hosszú távon így is úgy is bukásra lesznek itélve. Egyszerűen kifut a pénzből a maffia. Nem marad mozgásterük.

A populizmus egy ideig "eredményesnek tűnik", mert sok témában "gyorsan reagál". Viszont ugyanez is okozza a bukását, mert nincs megfelő visszaigazlás, önkorrekcó képessége nulla.

Ja, de miért is válaszolgatok neked itt. Úgysem fogod fel. Sőt én vagyok a hülye, hogy neked próbálok magyarázni.

Hari Seldon 2 2018.11.21. 15:58:31

@kardio1:
Mi nem. Nagyjából szerintem sejetted. Egyszerűen nagyon szeretünk itt élni.
Jut eszembe: @Határátkelő: mikor jön a második rész?

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.21. 16:02:13

@geeeteee: a legviccesebb az volt, amikor veres szaju celebek nyilatkoztak, hogy ha Trumpot megvalasztjak, akkor ok elkotoznek. Azota is koltoznek...ja nem, most a "resist" (ellenallas) fo szoszoloi:)))

Hari Seldon 2 2018.11.21. 16:03:40

@tanato:
Inkább gondolom 400 éve lehetett. Merthogy akkor volt (kezdődött) a bezárkózás Japánban.

max bir ca · http://bircahang.org 2018.11.21. 16:11:08

@Hari Seldon 2:

Mi köze a populizmusnak a dikttaúrához? Semmi.

Mi köze a populizmusnak a fasizmushoz vagy a marxizmushoz? Semmi.

Az első Orbán-kormány még liberális volt, ezért is bukott el.

geeeteee 2018.11.21. 16:11:16

Macedóniában biztatják az embereket menedékkérésre Magyarországon. Grujo után szabadon, főleg az őáltala meghurcoltatottakat. Igyekezzen mindenki haza, mert megelőzi a konkurencia.

nemecsekerno_007 2018.11.21. 16:11:22

@Din Serpahis: "a befizetett adom a Meszaros Lorinc, a Tiborcz Istvan meg a gazdajuk az Orban Vitya."

Az itthon maradt nyugdíjasoknak mi fizetjük a nyugdíját és nem Mészáros v. Orbán...

Éhesló 2018.11.21. 16:11:33

@Din Serpahis: sokkal jobb, ha masok lopják el.
Szerinted.
Mert csak a magyarok lopnak.
Szerinted.

Szerintem pedig maradj, ahol vagy.
Itthon megvagyunk nelküled.
Ha nem írunk, ne valaszolj!

London2009 2018.11.21. 16:14:20

@tanato: igy van. Sot, egy csomoan evekkel kesobb jonnek csak ra, hogy keptelenek a kivandorlasra es hazamennek.

fhdgy 2018.11.21. 16:34:09

@nemecsekerno_007: "Az itthon maradt nyugdíjasoknak mi fizetjük a nyugdíját"

A te utánad ki fizette a családi pótlékot, a tanításodat ( látom eredménytelenül ), az egészségügyi ellátásodat, amíg nem kerestél, stb.

Most egy kicsit vissza kell(ene) adni???

geeeteee 2018.11.21. 16:46:18

@Zsuzsi65: Hirtelen eszembe jutott Steven Seagal, de mintha korábban lépett volna le, ráadásul szerb is meg orosz is lett, de nem lett lett és észt sem. Félek, hogy belebonyolódunk, még jó, hogy vannak nálunk határozottabb, kiforrott világképű példaképek.

geeeteee 2018.11.21. 16:46:23

@Hari Seldon 2: Te kis Don Quijote. A birka csak szélmalom. Egyébként minden leírtaddal egyetértek.

Hari Seldon 2 2018.11.21. 16:48:47

@geeeteee:
A végén le is írtam, hogy valószínűleg fölöslegesen válaszoltam neki. Legtöbbször szűrni szoktam, most elfelejtettem.

Thunder_th 2018.11.21. 17:29:11

@Din Serpahis: Maximálisan egyetértek. Engem mint nettó befizető európai polgárt rohadtul zavar, hogy az ilyen Orbán és Mészáros félék az én befizetett adómból lophatják össze magukat. De ez csak egy dolog. Mert ha lopna és csendben kussolna, akkor csak egy mocskos tolvaj lenne, de ő még ideológiát is gyárt neki és egymás ellen uszítja az embereket. Lassan itt az ideje annak is, hogy nyugat európában is kinyíljon az emberek szeme és elkezdjenek olyan pártokra szavazni, akik azt képviselik, hogy hiába uniós tag, de egy fillért sem kaphatnak olyan országok, ahol a pénzeket nem ellenőrzi egy központi európai hivatal. Legyen az európai ügyészség vagy bármi. Néhány napja beszélgettünk a sváb szomszédommal és elmagyaráztam neki, hogy egy beszélni is alig tudó, makogó gázszerelő jachtot vásárolt az adrián többek között az ő adózott euróiból is a magánrepülőgépe mellé. Egyébként értik ám ők is, mi folyik kelet európában, csak lassabban telik náluk a pohár, de előbb-utóbb ott is megtelik.

morph on dear 2018.11.21. 17:54:12

Má' mér is kéne hogy hazajöjjenek? Aki akkora tehernek éli meg hogy csak a világ top harmadában lakhat, és nem a top 5%-ában, az amúgy is elhúzhat a faszba, sírjon máshol. Mióta megszabadultunk a ballaszttól, egész jól húz a gazdaság is, szóval bye, nem kell hazajönni, írni se nagyon!

morph on dear 2018.11.21. 17:54:12

@Thunder_th: szabadulj ki lassan a kis echo chambleredből, nem épp arrafele halad európa, amerre most vizionálod. De mindegy, majd habogsz pár napik májusban, aztán mintha mi se történt volna, folytatódik a sírás.

tanato 2018.11.21. 17:56:37

@Hari Seldon 2: Rendkívül sok áttért japánt és nagyon sok európai misszionáriust ölettek meg a SÓgunok válogatoott brutális módon. Féltették a hatalmukat.Nem teljesen apalaptalnul,a FÜlöp szigeteki példa jutott eszükbe.Van egy film a némaság,nagyon brutál errőla témáról.
www.youtube.com/watch?v=FEd4jRGdvfs

Határátkelő 2018.11.21. 17:57:55

SZOLG. KÖZL.:

Az ég kék, a fű zöld, az Index-címlapról ide tévedő trollok pedig arra sem veszik a fáradtságot, hogy a poszt első mondatát elolvassák. :D

Bredpitt Monika 2018.11.21. 18:02:21

@takarék-láng: szerintem nem a lopnak duma unalmas, hanem az, hogy lopnak, lophatnak buntetlenul...
az meg nekem nem merce, hogy ki mennyit lop, egyik se lopjon, az meg, hogy nem lett bebizonyitva......vajon miert nem, kerdezd meg Polt Petert.....
mocskos gazemberek, tovabbra is ez a lenyeg es tudod, amig ilyen peldat mutatnak a tarsadalom is sullyed az erkolcstelensegbe,

kék madár 2018.11.21. 18:25:16

@adg: "Viszont amikor trumpot valasztottak meg"
akkor mindenki arrol beszelt, hogy Kanadaba meg Europaba koltozik

Shaktee 2018.11.21. 18:38:43

@Határátkelő: Küldtem pár libsit neked..:-)

kifordított nagyanyó 2018.11.21. 18:38:48

@Határátkelő: Ilyen normális és bonyolult dolgokat ne mondjál nekik!

kék madár 2018.11.21. 18:48:37

@Zsuzsi65: ".ja nem, most a "resist" (ellenallas) fo szoszoloi:)))"
ha ugy halad Trump a celjaival ahogy eddig, akkor mar nem sokaig

kifordított nagyanyó 2018.11.21. 19:10:12

Látom trollok nagyon idetaláltak!

kifordított nagyanyó 2018.11.21. 19:10:18

fideszbirkáknak!
Sokat vártunk a 2010 utáni változásoktól de nem lett jobb.
Jó tudom soros tehet róla,de azért akkor is!

norbigod 2018.11.21. 19:23:20

@Éhesló: Ez a határátkelő, nem az origo. Itt kivándorolt, vagy kivándorolni készülő emberek vannak többségében. Itt nem jön be a fideszes retorika, hogy "maradj ahol vagy, itthon megvagyunk nélküled". A te fajtád és vezetőid miatt megyek nem sokára én is ki. Biztos nem fogok hiányozni én sem(meg a költségvetésbe befizetett kb havi 300+ adó és járulékom). Csak tudod, ha előbb-utóbb minden normális embert elkergettek, akkor lassan itt maradtok egymás közt és néztek majd, hogy miért omlik össze az ország.
Szerintem amúgy már most olyan javíthatatlan károkat okozott ez a banda, hogy 10év múlva itt semmi nem lesz. Az összes környező és balkáni ország elhúz mellettünk. Nálunk kiiktatták teljesen az ellenállást, nincs ami megállítsa őket. Az fogja csak, amikor elzáródik a pénzcsap, valamint nem lesz normális ember, aki dolgozzon.

fhdgy 2018.11.21. 19:49:20

@Hari Seldon 2: Egy dolgot ne felejts, Birca ide ejtőzni jár!

Néha olvasok más hozzászólásokat, ott tényleg nyomja a kretént. Azért kap pénzt, hogy mennyit nem tudom, nem is érdekel.

Itt van moderáció! Jó vagy rossz, de van. Én azt mondom, hogy jó!

Olvasva más blogokat, azt mondom, hogy ez itt, a Határátkelő, a béke szigete! Becsüljük meg!

gabors 2018.11.21. 19:53:11

@takarék-láng: "demokratikus orszagban elunk, ahol a tobbseg altal megvalasztott kormany regnal."

ezt azert FELEJTSD mar el !!! a tobbseg meg harmadszorra sem a fideszre szavazott !!!! par hete mar elertek a 100%-ot is egy kisebb helyi valasztason, vegre ujra itt lesz a valodi egyparti rendszer talan negyedszerre meg a lesza valasztok tobbsege is ..

Te allandoan ismetelgeted ezt a hazugsagot. Nem a tobbseg 50% +1 lenne ez meg a FIDESZNEK nem jott ossze az erdelyi levelekkel sem.

Az "ugyesen" atalakitott valasztasi rendszert alapjan ismet parlamenti tobbseget, azt szereztek..

kardio1 2018.11.21. 20:18:05

@kék madár: és költözött is, vagy csak mondta és maradt ?

kardio1 2018.11.21. 20:20:20

@norbigod: te, ha most kimész, vissza fogsz jönni kormányváltás esetén ?

somlobodog 2018.11.21. 20:22:09

@Hari Seldon 2: nagyon jót írtál! Bár úgyse érti :)

kardio1 2018.11.21. 20:22:32

@gabors: az 50%+1 az abszolút többséget jelenti. Van relatív többség is.

kardio1 2018.11.21. 20:25:01

@gabors: még valami (nem tudom rá a helyes választ). Szerintem max. 2x nem volt meg az 50%+1 szavazat. 2010-ben szerintem igen.

Shaktee 2018.11.21. 20:33:58

@kardio1: sokan jottek, s azok is akiket trampli kirugott..

Dikusz 2018.11.21. 20:36:41

@gabors: "par hete mar elertek a 100%-ot is egy kisebb helyi valasztason"

A 100 % az úgy sikeredett azon a kisebb helyi választáson, hogy egyedüliként indult a fideszes jelölt, nem volt kihívója...

kardio1 2018.11.21. 20:44:30

Most találtam, Lackfi János verse, szerintem csudajó : :)
A FEKETE ROUTER

Szilágyi
Örzsébet
E-mailjét megírta,
Emoti-
Konokkal
Azt is telesírta.

Fiának
Megy a mail
London városába,
Ahol az
Mosogat
Egy setét kocsmába’.

“Gyermekem,
Jól vagy-e
London városában?
Megjött-e
A csomag?
Benne kis kolbász van!

Egyél ám!
Nem fázol?
Van ott meleg holmi?
Inglisül
Beszélsz már?
Tudunk majd szkájpolni?

Kell-e pénz?
Idenézz,
Nem élünk nagy lábon,
De amit
Spórulunk,
Összeguberálom.

Hát az az
Egyetem?
Gyűjtesz a tandíjra?
S az a lány?
Gwendoline…
Olyan, mint egy díva!”

Kattintja
A küldést,
Sürgeti a gépet,
Ám a rend-
Szerhiba
Fel éppen most lépett.

“Apukám,
Levelet
Írtam a gyereknek,
A szöveg
Hova tűnt?
Kihajítom eztet.”

“Letöröm
Derekad,
Ha a gépet bántod!
Egy vagyon,
Aranyom,
Kérjük meg a Márkot!”

“Értem én,
Szomszéd úr,
Hogy a cucc beégett,
Gőzöm sincs,
Mi a baj,
Hívják fel a céget!”

“Vinné el
E-mailem
Bár valami angyal.
Úgy talán
Szót váltok
Az én kisfiammal!”

“Nyugalom,
Asszonyom,
Húzza ki a routert.
Hogy az mi?
Kis doboz,
Szíve attól bútelt.

Ne velem
Visítson,
Nem tehetek róla!
A vonal
Működik,
Mint egy svájci óra.

Keressen,
Keressen
Fekete dobozkát,
Amelyben
A zöld fény
Éjjel is motoszkált.

Routere
Fekete,
Kutasson utána,
Másszon fel,
Nézzen be
Padlásra, kamrába.

És hogyha
Kihúzta,
Vár tíz másodpercet.
Akkor dug-
Ja vissza,
Hátha villog, serceg.”

Keresik,
Kutatják,
Kamrában, padláson!
Szegecselt
Gerinccel
Ki lesz, ki felmásszon?

Megnézik
Végül a
Beépített szekrényt.
A router
Ott gubbaszt
Leszidott gyerekként.

Kihúzzák,
Kapcsolják,
Delejes fény villan,
Az e-mail
Kiröppen,
A mailboxból vígan.

Pár perc sem
Telt belé,
Máris jött a válasz!
Mobilról
Elküldve,
Szívélyes és nyájas!

“Köszi a
Csomagot,
Kéne pénz is némi.”
“Ó, igen,
Jaj, igen,
Így csak ő tud kérni!”

Shaktee 2018.11.21. 20:46:21

@Bredpitt Monika: Jónapokat kisasszony :-)*

Merre lesz a karácsony?

Dikusz 2018.11.21. 20:46:38

@fhdgy: Látszik, hogy címlapos a poszt. Ez a csóka mindenhol ezt a szöveget legalább egyszer berókázza a hozzászólások közé.
Nem érdemes rá válaszolni.

Dikusz 2018.11.21. 20:50:54

@Hari Seldon 2: egyszerű a megoldás, valaki már javasolta is:
nem kellene reagálni a heccelésre, úgyis csak arra megy... :)

norbigod 2018.11.21. 20:55:11

@kardio1: Ez már attól fog függeni, hogy kint hogy érzem magam és itthon milyen kilátások lesznek. Viszont ha áprilisban lett volna kormányváltás(és persze nem olyan, ami szintén dilettáns), akkor valószínűleg maradtam volna. Vettem is lakást, év elején, tehát terveztem a maradást. De ahogy írtam az előbb is, szerintem ez az ország csúnyán süllyedni fog pár éven belül. Egy normális ellenzék esélye is teljesen ellehetetlenült mostanra, média egyeduralomban és hazugságkampányok tömkelegében. Így még ha alakulna is egy normális ellenzék, már nem tud a felszínre kerülni. Képben vagyok a napi politikával, folyamatosan követem(de csak kívülről). Nekem úgy tűnik, ez a reális kép. De órákig tudnék róla írni, úgyhogy be is fejeztem :)

kardio1 2018.11.21. 20:55:50

@Shaktee: és kanadaiakká váltak/válnak ?

gabors 2018.11.21. 20:56:11

@kardio1: "@gabors: az 50%+1 az abszolút többséget jelenti. Van relatív többség is."

ne akasszal mar ki a tobbseg az a fele meg egy az hogy tobben szavaztak a fideszre az igaz.

a 2010-es valsztast nehez osszehasonlitani hiszen ket fordulo volt meg teljesen mas kompenzacio de ha csak az elso fordulos orszagos listat nezzuk akkor ott valoban tobbseget ertek el.

Vagyis valoban csak ketszer nem sikerult az orszagos listan tobbseget szereznie a fidesznek az utolso ket valasztason ...

gabors 2018.11.21. 20:57:44

@Dikusz: "A 100 % az úgy sikeredett azon a kisebb helyi választáson, hogy egyedüliként indult a fideszes jelölt, nem volt kihívója.."

Tudom igy nez ki a jo egypart rendszer bar Szaddam is csak 99%-okat kapott :-)

kardio1 2018.11.21. 21:03:34

@norbigod: a te válaszodból is azt érzem, hogy árnyaltabb ez a kép annál, hogy "pénzt keresni megyek", vagy a "mocskos fidesz/cigányhitler miatt megyek el". Ha csak a kormány miatt mennének el az emberek, kormányváltáskor rögtön hazajönnének. Ugyanígy, ha a pénz lenne csak az indok, hazajönnének, ha elegendő összegyűlt. De mindez egyáltalán nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy az ember gyökeret ereszt, új otthona lesz. És már akkor sem költözik vissza, ha az eredeti motiváció már megszűnt.

kék madár 2018.11.21. 21:05:35

@kardio1: "Ha csak a kormány miatt mennének el az emberek, kormányváltáskor rögtön hazajönnének"
en hazajonnek.

kardio1 2018.11.21. 21:09:16

@gabors: azt hittem, már hallottál az abszolút, meg a relativ többségről választások esetén. Köznapi értelemben valóban 50%+1 a többség.
Egyébként itt nálunk Macron 24% körül kapott az első fordulóban. A másodikra már csak ő maradt, meg Marine Le Pen. Igy jött össze Macronnak a 65%...

kardio1 2018.11.21. 21:12:57

@kék madár: te régóta vagy már kint, ugye ? A család is hazaköltözne veled ? Gyerekek ? Ha ok maradnának, milyen gyakran látnád őket, meg az unokákat ? Munkát könnyen kapnál? Vagy a hazajövetellel megvárnád a nyugdíjat ?

gabors 2018.11.21. 21:14:13

@kardio1: "@Shaktee: és kanadaiakká váltak/válnak ?"

ez trollkodas gondolom Kanadaban meg egyseges nyelv sincs foleg nincs egyseges kultura vagy szokasok... nem egy nemzet allam. Kanadai allampolgarra lehet valni de olyan hogy kanadaiva valni nem ertelmezheto dolog... (mas kerdes hogy allampolgarsagot adott szabalyok alapjan meg lehet kapni)

ez hasonlo az usa-hoz ahol meg hivatalos nyelv sincs sem az alkotmanyban sem a szovetsegi torvenyekben ... az allamok egy reszeben van "torveny" errol de mint USA nem nagyon ertelmezheto.

kardio1 2018.11.21. 21:18:24

@gabors: nem trollkodásnak szántam. Arra kérdeztem rá, hogy be akarnak-e illeszkedni Kanadában.
Amit még említettél, érdekes. Szerinted nincs kanadai nemzettudat ? Meg amerikai sem ?

Bredpitt Monika 2018.11.21. 21:30:26

@Shaktee: ket valasztas van, vagy Viktor ral karacsonyozok vagy Donald dal, inkabb az elobbi az eselyes...

Éhesló 2018.11.21. 21:35:43

@norbigod: konkrétan teszek rá, hogy mi jön be neked, meg a fajtádnak és mi nem.
Húzzatok a vérbe, ha nem kóser itt nektek.
Ahogy alakul, elég jól elvagyunk nélkületek is.
Ha nem írunk, ne válaszoljatok!

Shaktee 2018.11.21. 21:35:44

@kardio1: Egy szál sincs, csak hoki, poutine, juharszirup, és legális mariskánk van.

A telet majd elfeledtem
:P

kifordított nagyanyó 2018.11.21. 21:37:00

@Határátkelő: viszont te még mindig türelmes vagy.
Én csak miattad meg a blog miatt nem beszélek csúnyán.

Thunder_th 2018.11.21. 21:52:37

@morph on dear: Egyrészt nem tudom mi az a chambler, pedig beszélek angolul is. Másrészt azt te honnan tudod merre megy Európa? Csak nem a lakájmédiából? Vagy jövőre is a lázadás éve lesz, ami már múltkor is volt, csak most még jobban? Mert a legutóbb igen nagy égés volt.

Határátkelő 2018.11.21. 21:55:10

@kifordított nagyanyó: Engem egy ideje már csak szórakoztatnak. Nem lehet komolyan venni olyanokat, akik a cím alapján fröcsögnek és jól láthatóan a második bekezdésig sem jutottak el. Vagy az olyanokat, akik jól láthatóan minden alkalommal ugyanazt ismételgetik. Minek idegesítsem magam rajtuk? :)

laszlo ador 2018.11.21. 21:56:21

@fhdgy:
Nem csupán az okosok mennek el.Elmegy mindenki akinek tele van/lesz a hócipöje(magyarul;töke) a kleptomániatól,becsapásoktól
hazugságoktól korupcioból had ne álltalánositjam,hol tart ma a magyar társadalom.Qvo vadis magyarország?

Csodabogár 2018.11.21. 21:57:43

@gabors: Ezek az átalakított választási körzetek, nálatok is totál bejöttek. Vajon ki tanult kitől, vagy ez mostmár egy általános trend lesz?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.21. 21:57:47

@tanato: A legjobb benne az, hogy ugyanannyit keres, illetve talál az ipse...
:D

kardio1 2018.11.21. 22:15:05

@Csodabogár: ott már jó ideje alakítgatják a választási körzeteket.

laszlo ador 2018.11.21. 22:19:11

@Bredpitt Monika: @fhdgy:
Nem csupán az okosok mennek el.Elmegy mindenki akinek tele van/lesz a hócipöje(magyarul;töke) a kleptomániatól,becsapásoktól
hazugságoktól korupcioból had ne álltalánositjam,hol tart ma a magyar társadalom.Qvo vadis magyarország? @Thunder_th:

kardio1 2018.11.21. 22:21:14

@Shaktee: szóval azt mondod, hogy pl. Justin Trudeau nem azt mondja magára, hogy "kanadai vagyok", hanem azt, hogy "ontariói vagyok", vagy azt, hogy "félig québeci, félig british-columbiai vagyok" ?
Te merre laksz Kanadában ? (elfelejtettem )

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.21. 22:22:17

@fhdgy: " a nyugdíj nem valaminek a vége, nem is a vég kezdete, hanem az önmegvalósítás lehetőségének a kezdete."
Aszondják néhányan, az élet akkor kezdődik, mikor a gyerekek kirepültek és a kutya is megdöglött végre...
:-)))

kardio1 2018.11.21. 22:23:15

@Shaktee: most már látom, hogy Montreálban.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.21. 22:33:54

@kardio1: ezt a verset Laczkfi eloadasaban hallottam egyszer, amikor itt jart nalunk LA-ben. Nagyon jopofa volt:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.21. 22:36:12

@kék madár: azt a kis idot mar fel labon is kibirod, igaz?:)

laszlo ador 2018.11.21. 22:37:56

@Bredpitt Monika:
Pedig Donaldal pulykát vacsorázhatnál!

kék madár 2018.11.21. 22:51:22

@Zsuzsi65: ahogy mondani szoktam: I am amused but terrified

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.21. 22:56:13

@Shaktee: hat vegulis ez a kanadai nemzettudat :) mas nemzet nem mondhatja el ugyanezt magarol, nem? Legalabbis ugy az egesz package dealt:)

Shaktee 2018.11.21. 22:57:14

@Zsuzsi65: note the smiley zsuzska :)

kardio1 2018.11.21. 23:03:01

@Shaktee: Akkor nem Alsó-, hanem Felső-Kanada :)

Taxomükke (UK) 2018.11.21. 23:35:48

@Thunder_th: Alapvetoen brexitellenes vagyok, de ez pl. jo lesz marcius vegetol, nem fogok vegre egy pennyvel sem hozzajarulni a tetves tolvaj bagazs gazdagodasahoz.

M. Péter 2018.11.22. 00:22:07

@kék madár: 2550 amerikai állampolgár kért politikai menedékjogot Kanadában tavaly. edition.cnn.com/2018/11/15/americas/canada-us-asylum-trnd/index.html

kék madár 2018.11.22. 01:12:52

@M. Péter: ez most valami vitaindito akart lenni?

gabors 2018.11.22. 02:31:34

@kardio1: "Amit még említettél, érdekes. Szerinted nincs kanadai nemzettudat ? Meg amerikai sem ? "

pontosan "nemzettudat" ahogy te erted szerintem nincs (ez magan velemeny persze) de ilyen nincs szerintem mar a legtobb EU orszagban sem csak "illiberalis" "populista" faszok (politikusok) probaljak lenyomni meg mindig sok ember torkan .... de nem fog sokaig ez sikerrel menni ...

gabors 2018.11.22. 02:39:02

@kardio1: "@Csodabogár: ott már jó ideje alakítgatják a választási körzeteket. "

igy van de erre szabalyok vannak alkotmanyban van a nepszamlalas ... DE az nincs hogy a korzeteket ki es hogy valtoztatja ... de kezd ez valtozni ... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.22. 02:48:51

@kardio1: Bróóóóhaha, szenzációs, köszönet!
:-))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.11.22. 03:00:21

@kardio1: Na jó, de 2010 óta (meg az elkövetkezendő 4 évben) mikor volt, lesz kormányváltás?
Előtte meg 2002-ig?Kis túlzással a Haley-üstökös is többször látható emberi szemmel, mint a magyar kormányváltások száma.
:D
Meg mikor elég a pénz?Sosem!Vagy hallottál te már olyan embert, aki kijelentette, hogy elég a pénze, több már nem kell?Most az ilyen Vi Géc, meg Warren Büfé kvalitású embereket leszámítva.
:D
A pénz, a hatalom, az internetsebesség a vinyó mérete és a nő mellek nagysága mind-mind olyan fogalom, amiből nincs olyan, hogy túl sok, túl nagy!

Dikusz 2018.11.22. 07:48:06

@geegee: Úgyúgy.:)))
Akkor már minden nap vasárnap:D

LKerekes 2018.11.22. 08:19:44

Ha olyan országot akarsz, akkor maradj itthon és építsd fel!

Golf2 2018.11.22. 08:36:55

az összesített adóteher 40,71-ról 54,5%-ra nő a munkavállalót is terhelő adó miatt az önkéntes magánnyugdíjnál...Így gyertek vissza.

Taxomükke (UK) 2018.11.22. 09:17:49

@LKerekes: Tudod, vagyunk egy paran, akik mar tul sokszor hallottak azt a kulonbozo politikusoktol, hogy "mar csak egy kicsit kell kibirni".
A tetves hazaarulo fidesszel meg epitgesse az orszagot, akinek nincs toluk hanyingere.

kardio1 2018.11.22. 09:18:41

@gabors: innen nézve az amerikaiak elég büszkének tűnnek, valószínűleg nem száradó frissen mosott ruhák azok a házak előtt lobogó csillagos-sávos textiliák sem. Egyébként ez a zászló-divat itt is terjed. Egyre többen hirdetik büszkén, hogy franciák.

Éhesló 2018.11.22. 10:28:26

A cenzúrátok, amikor még válaszolni sem lehet az engem megszólító kommentjére, szánalmas.
Igaza volt diggerdrivernek, szánalmas senkik vagytok a saját buborékotokba zárva.
Maradjatok ott ahová leléceltetek egy jobb élet reményében, lehetőleg minél többen a fajtátokból.

Jobb lesz a világ itthon nélkületek.

Pá!

nemecsekerno_007 2018.11.22. 10:28:29

@fhdgy: "Most egy kicsit vissza kell(ene) adni??? "

Jaja pont erről beszélek. Én Mo.-on dolgoztam így valószínűbb, hogy sokat adtam vissza mert itt adóztam

Aki külföldön dolgozik az nem ad vissza a rendszerbe szinte semmit.
A hazautalásokból nagyon szépen lehetne a nyugdíjrendszerbe csatornázni pénzt ill. a nyugdíjasok eü. ellátásába is...

Határátkelő 2018.11.22. 10:29:36

@Éhesló: Nem érte, miről beszélsz, ott van a kommented.

De ha a fröcsögés a lényeg, akkor jobban jársz, ha visszatérsz oda, ahol ez elvárás.

Bredpitt Monika 2018.11.22. 10:50:07

@Éhesló: nem tudom elkepzelni hogy ilyet mondott, hiszen o is lelecelt

Taxomükke (UK) 2018.11.22. 11:37:09

@Éhesló: Latod kishaver, ez a valodi, oszinte, torolmetszett sutyeraksag all szemben a hanyatlo Nyugaton szokasos hazug mosollyal.

Éhesló 2018.11.22. 12:51:00

@Taxomükke (UK): nem vagyunk haverok. Se kicsik, se nagyok.
Sutyeráknak pedig azt gondolom, aki cenzorkodik és aki ezt kaserolja.

tanato 2018.11.22. 13:31:56

@kardio1: 21.03-ra:Nemrégen láttam egy dokumentum filmet az 1900-as évek elején Kanadába vándorló /nagy költőnk szerint kitántorgó/szegényparasztokról.Majdnem 100%-azzal ment ki hogy ha megszerzi a néhány 10 holdra való pénzt a kinti munkával jön haza.Azután az évek során odagyökereztek,gyerekeik oda jártak iskolába,ott cseperedtek,így alig 10% tért haza onnan,pedig a kisbirtokra valót összeszedték.Kanadai doku film volt,azzal kommentálta a kanadai szerkesztő hogy így megúsztak két nagy háborút és 3 forradalmat.

gabors 2018.11.22. 14:21:55

@kardio1: "@gabors: innen nézve az amerikaiak elég büszkének tűnnek, valószínűleg nem száradó frissen mosott ruhák azok a házak előtt lobogó csillagos-sávos textiliák sem. "

ez csak a latszat mert csak azt a hazat veszed eszre ahol zaszlo van most voltam a kutyval setalni... legalabb 50 - 60 hazat jarunk be a donto tobbsegen NINCS zaszlo de van 5-6 ahol viszont MINDIG van ... olyan haz is van pesze ahol meg a villanyoszlopra is feltett a tulaj zaszlot (mert a haza elott van)

KB a hazak 25-30%-anal van zaszlorud (nalam is volt csak egy vihar ledontotte 2006-ban) es a fuggetlensegi napra Independence Day (olyan mint nalatok a Bastille Day) nagyon sokan kiteszk a zaszlot DE ettol meg nincs "nemzet tudat"

egy egyszeru peldanal maradok ami szerintem "nemzet tudat" magyar "lehetsz" erdelyben felvideken ujvideken sot amerikaban is de pl Jugosszlav csak Csehszlovak vagy szovjet csak abban az orszagban lehettel azonkivul meg szerbek meg horvatok meg szlovakok meg csecsenek voltak .... ilyen "amerikai" "kanadai" nincs europan kivul kell elni valamennyit hogy ezt a kulonbseget atelje az ember ...

de nyilvan onnan nezve tul sok a zaszlo

Bredpitt Monika 2018.11.22. 14:30:06

@LKerekes: en epitem ezt az orszagot a becsuletemmel, a josagommal, azzal, hogy bejelentett allasaim vannak,

azon a helyen, ahol dolgoztam, es ami nem Budapesten van oriasi igeny van egy iskolara, a volt kollegaim megfeszitett tempoban dolgoznak folyamatosan azon, hogy megepuljon az iskola, irjak a terveket.....stb
ugy volt, hogy a 19 es tanev mar az uj suliban kezdodik, ehhez kepest meg el sem kezdodott az epitkezes, bezzeg uj stadion megint lesz,

tudod majd akkor maradok itt, vagy jovok vissza, ha latom, hogy nem aljas tolvajok akarjak velem epittetni a jovot.....

te amugy mit teszel a tarsadalomert

somlobodog 2018.11.22. 17:46:14

@Éhesló: ha senki soha nem lecelne le jobb élet reményében akkor te és oseid (meg nyilván az enyemeim is) valahol az uralban néznenek ki a fejukbol meg a jurtajukbol. Nem pedig a Kárpát medencében.

Éhesló 2018.11.22. 17:56:30

@somlobodog: bocsi.
Senkit nem tartanék vissza.
A saját gyermekeimet sem.
Nem erről írtam.
Arról írtam, hogy ha valaki lép(ett), ne köpködjön vissza.
Arról írtam, ha valakinek nem kóser a rendszer, menjen, de ne hányjon, hazudozzon, vagy ha azért teszi, menjen messzire és ne is halljak felőle, mert nem érdekel a hányása.
Nagyon sokan menekültek már innen: a labancok elől is, ferencjóska és haynau elől is, nácik és kommunisták elől is, a nyomor elől is, meg csak úgy, mert azt gondolták úgy jobb soruk lesz.
A honfoglalást nem szerencsés összekeverni a kivándorlással, az idegenben munkavállalással és az illegális migrációval, ahog a magyar menekülteket sem a csürhével, amit távol tartunk magunktól.

kék madár 2018.11.22. 18:00:39

@Éhesló: ha valamire az van irva, hogy ne tedd a mosogepbe, akkor miert teszed a mosogepbe?

Éhesló 2018.11.22. 18:10:26

@kék madár: nem használok mosógépet, ezért nem rakok bele semmit.

Éhesló 2018.11.22. 18:18:51

@Shaktee: én azt hittem, hogy ez egy nyílt blog és nem privát birtok, valamiféle szellemi gettó.
Bocsi, ha tévedtem és azt hittem hogy a cenzúra nem egyoldalú és nem a PC safespacetek fenntartása a hivatásotok/hobbitok itt, aminek létfeltétele a hazám és lakói fikázása.

gabors 2018.11.22. 18:20:22

@Éhesló: "Arról írtam, hogy ha valaki lép(ett), ne köpködjön vissza.
Arról írtam, ha valakinek nem kóser a rendszer, menjen, de ne hányjon, hazudozzon, vagy ha azért teszi, menjen messzire és ne is halljak felőle, mert nem érdekel a hányása.
."

mar bocs DE miert ne ... ??

ha valamit mondott mielott elment miert valtozik mindez azzal hogy elment ??

valami nalad nincs rendben ...

mitol mas egy velemeny hogy honnan es ki mondja ??

vagy valami van ? sot tobb mint valami van AZZAL amit mond

Határátkelő 2018.11.22. 18:23:04

@Éhesló: Komolyan könnybe lábadt a szemem. Mindegyik kommented megjelent itt, pedig egyiknél-másiknál rezgett a léc. Nem kell drámázni, vitázz normálisan és kész.

És igen, ez egy olyan blog, ahol vannak szabályok. Ha nem tetszenek, nem tudod vagy akarod betartani őket, akkor kommentelj ott, ahol nincsenek szabályok. Ilyen egyszerű.

@Shaktee: Ez szerintem nem jó kérdés, én örülök mindenkinek, aki olvas és kommentel, ameddig azt normális hangnemben teszi.

gabors 2018.11.22. 18:24:52

@Éhesló: "én azt hittem, hogy ez egy nyílt blog "

vasarnap hova jarsz ... ??? oda gondolom azert mesz mert hinni AKARSZ valamiben ... jogod van hozza egyenlore de vigyazz mert hamarosan csak abban lesz jogod hinni amit a granit alkotmany ENGED ...

ide azt irsz amit akarsz de a blog gazda donti el hogy mi jelenik meg ...

mi ebben nehez ??? iskolaba nem hinni kell menni hanem tanulni ...

Shaktee 2018.11.22. 18:32:33

@Határátkelő: értve, ha a Ló olvtárs úgy éli meg ezt a blogot hogy szimplán ”hazaköpködés”, libsitanya, akkor miért idegeli magát az olvasásával...ha másra vágyik, akkor ott vannak Habony publikációk, a Királyi televizió műsorai, breitbart.hu, prostisrácok..van választéka bőven.

Shaktee 2018.11.22. 18:37:54

@Éhesló: Nem tudok olyat aki itt "hazám és lakói" fikázná, a jelenlegi ideglienesen ott állomásozo maffiakormányt viszont igen, érvekkel, tényekkel, frecsegés nélkül.

A haza a szivünkben van nekünk is.

gabors 2018.11.22. 18:42:59

@Shaktee: " A haza a szivünkben van nekünk is. "

azert/nem azert de ez nagy baromsag :-) sot ezzel segited (ha akarod megirom itt ... de azt hiszem tudod)

Shaktee 2018.11.22. 18:46:57

@gabors: Irjad, nem értelek..:-) Ok, kétlakiak vagyunk, én legalább is..

nu?

Bredpitt Monika 2018.11.22. 19:37:00

@Shaktee: prostisracok.........ezert erdemes volt visszanezni

amugy most nincs munka, majd januartol........egy kis szunet nem art, nem kell vegigdolgozni az eletet, meg a vegen lesz nyugdijam ha igy teszek... vagy nem

Bredpitt Monika 2018.11.22. 19:40:18

@laszlo ador: a pulyka annyira nem hianyzik, ja, tenyleg, ma van halaadas

Shaktee 2018.11.22. 19:45:23

@Bredpitt Monika: HAPPY THANKSGIVING!

Minden amerikás magyarnak.

kék madár 2018.11.23. 00:20:20

@Éhesló: asszem nem ertettel, de ezen nem kene meglepodnom, a zeddigi hozzaszolasaid szinvonala alapjan

Éhesló 2018.11.23. 10:31:07

@gabors: Visszaköpködni Magyarországra, a demokratikus többségre értelmetlenség és bunkóság, pont olyan okokra utal, olyan hozzáállást tükröz, ami miatt a hazai ellenzék 2006 óta bukik stabilan. Ez nem csak azokra érvényes, akik léptek innen, hanem azokra is akik maradva köpködnek egyre kevesebb reménnyel.

Mifelénk Magyarországon már nincs alkotmány.
Alaptörvény van.
Ez pedig nem hit kérdése, hanem elemi ismeretanyag.
Ami volt, azt a proletárdiktatúrától kaptuk, majd annak pusztulásával megörököltük. Olyan is volt.
Szerencsére már történelem.

@Shaktee: nem vagyunk elvtársak. Viccből sem. Amiket leírtál erről a blogról, az a te szalmabábod, vagy diggerdriveré, vagy bárki másé, én nem írtam ilyesmit, ezért ezeket magaddal vitasd meg, ne keverj bele, még viccből sem.

Nem gondolom, hogy eltáró nézeteket valló emberek ne ismerhetnék meg egymás véleményét, gondolatait, ezért sok mindent olvasok. Hozzá pedig ritkán szólok itt, mert egyrészt nem szeretem a cenzúrát, becézzétek bárminek is, meg nem is vagyok határátkelő, de érdekel azok sorsa, véleménye, akik más kultúrákban, országokban élnek, hiszen az én családom is érintett, vagy lehet érintett.

Magyarországon nincs "maffiakormány", nem is volt soha.
Voltak véreskezű tömeggyilkos rablók, akik kommunistáknak becéztették magukat és persze a kommunista köpönyegüket levetett utódaik hosszú évtizedekig, meg nemkommunisták is, akik a terror és pusztítás örökségét próbálják több-kevesebb sikerrel felszámolni.
Én nem olvastam semmiféle maffiakormányról "tényeket", sem itt, sem máshol, maszatolást, szlogeneket, üres vádakat annál többet.

@kék madár: valóban. Nem tudlak követni a szellemi magaslataidra a mosógépes hasonlatod kapcsán.

@Határátkelő: miattam ne sírdogálj a cenzori hatalmadban nyomorogva. Használtad ezt már nem csak ellenem, mások ellen is.
A normalitásról eltérő fogalmaink vannak. Nem csak azért, mert magam nem értékelem a PC-t és a hozzá tartozó cenzúrát sem, hanem elvi okokból, amiket nálam bölcsebb emberek sokszor és igen alaposan kifejtettek évszázadokkal (évezredekkel) ezelőtt. Szerintem igazuk volt (van).

Határátkelő 2018.11.23. 10:35:17

@Éhesló: Persze hogy használtam, és fogom is mindenkivel szemben, aki nem képes normálisan beszélgetni.

De még egyszer mondom, minden hozzászólásod megjelent eddig itt, szóval nem tudom, minek kínlódsz.

Ha pedig nem tetszik az, ahogyan itt hozzá lehet szólni, akkor ne szólj itt hozzá. Végtelenül egyszerű a dolog.

kardio1 2018.11.23. 19:23:25

@gabors: a környezetedben (lakóhely, munkahely stb) nincs senki, aki amerikainak tartaná magát ? Meglepnél.

kifordított nagyanyó 2018.11.23. 20:31:24

@Éhesló: Jaaaaj!Há' csak nem báncsák a viktoooort?!:((

kifordított nagyanyó 2018.11.23. 20:31:32

@Éhesló: Azért kis propaganda belefér.
Na öcsi!
Hidd el,ha én egyszer kijutok ,én is köpködni fogok.
Nem csak a szeretett viktorodra hanem az egész magyarságra,a saját hülyeségünkre,pont az ilyenek miatt is,,mint te vagy!

kifordított nagyanyó 2018.11.23. 20:31:39

@Éhesló: LOL öccse!Demokratikus többség!
Ma már nem kell stand up-ot néznem!:))

Mondom fityiszeském,de úgysem érted:
Aki elmegy nem csak viktorkádra,hanem a saját magyaros hülyeségünkre,kreténségünkre is köpköd.

Éhesló 2018.11.23. 20:56:14

@kifordított nagyanyó: nem vagyunk rokonok, ezért nem vagyok az öcséd. Se kicsi, se nagy.
Szerencsére.
A sikertelenségedet, bénaságodat, szerencsétlenségedet pedig ne vetítsd ki másokra, magadban keresd a hibát, ne másokban!

kardio1 2018.11.23. 22:13:59

@Határátkelő: sajnos elég sok mocskolódást, személyeskedést átengedsz, politikai véleményeket meg szűrsz. Jobb lenne egy semlegesebb moderátori pozíció, dehát végülis nem fogom neked megmondani, mit csinálj a saját játszótereden.

kifordított nagyanyó 2018.11.24. 12:29:44

@Éhesló: Mert ha értenéd amit mondtam.
De hát ugye fityiszes vagy.

kifordított nagyanyó 2018.11.24. 12:30:02

@kardio1: Elég sok teret kapnak így is a fideszbirkák.
Ez még egy nyugis blog.

kifordított nagyanyó 2018.11.24. 14:07:37

@kardio1: Elég sok teret kapnak így is a fideszbirkák.
Ez még egy nyugis blog.

kardio1 2018.11.24. 23:58:26

@kifordított nagyanyó: igen, én is úgy látom, hogy politikai értelemben erősen belterjes ez a blog, nem az számít elsősorban, a külföldön élő magyarok mit tapasztalnak, hanem egyre több az egyre inkább megosztó elemzőposzt, melyek szekértábor vitát generálnak, igen gyakran személyeskedésbe fulladva. Ez utóbbira példa, amikor ballibázzuk, vagy éppen fideszbirkázzuk a velünk ellentétes politikai nézetek képviselőit...

Határátkelő 2018.11.25. 11:34:54

@kardio1: "Egyre több a megosztó elemzőposzt" - kíváncsi lennék, pontosan mire gondolsz "egyre több" és "elemző megosztóposzt" alapján. Mert ha ide szamolod azt, hogy a spanyolok hogyan próbalkoznak, az elég érdeked. Vagy esetleg azt a németországi írást, hogy mire kell vigyázni munkavállásnál. Esetleg az albániai kirándulást vagy a franciaországi nyaralást?

Ha megjelenik egy elemzés a határátkelés okairól, indítékairól, arról eddig is igyekeztem beszámolni és ezután is be fogok. Az, hogy emberek egy bekezdést sem olvasnak el egy posztból, hanem cím alapján osztják az észt, aligha az én saram.

Éhesló 2018.11.25. 11:35:14

@kifordított nagyanyó: ismét hazudozol ész nélkül.
Fogalmad nincs kire szavazok és kire nem.
Vice versa.
Ezért a saját sikertelenségedet, bénaságodat, szerencsétlenségedet pedig ne vetítsd ki másokra, magadban keresd a hibát, ne másokban!

Határátkelő 2018.11.25. 11:36:16

@kifordított nagyanyó: @Éhesló: Na, akkor ez most itt utoljára volt. Ha személyeskedni akartok, keressetek más fórumot.

kardio1 2018.11.25. 17:08:09

@Határátkelő: azokra a posztokra gondolok, amiket itt-ott megjelent cikkekből ollózol össze, és nem valaki személyes története, élménye. Például amelyek a kivándorlás, vagy a külföldi munkavállalás okait, a "visszacsábításuk" módozatait tárgyalják. Ezek borítékolhatóan igen gyorsan a magyarországi viszonyok, a szörnyű diktatúra szapulásába, majd legkésőbb az index-címlapra kerüléskor az ellentábor megjelenésével pedig szekértábor hitvitákba torkollanak.

Határátkelő 2018.11.25. 17:21:55

@kardio1: Szóval akkor szerinted ne legyen szó arról, hogy például a spanyolok milyen lépéseket tesznek azért, hogy sikerüljön hazahívni a külföldön dolgozókat? Komolyan kérdezem. Már miért ne lehetne ilyen példákat előhozni? Nem értem. Hiszen a magyar kormánynak is volt ilyen kezdeményezése.

Ha megjelenik egy elemzés arról, kik és hogyan mennek külföldre akár Magyarországról, akkor arról egy Határátkelőn ne legyen poszt? Őszintén szólva én ezt nagyon furcsának tartanám.

Semmi baj nincsen a vitával, amíg az normális mederben folyik. Mindig is voltak ilyen posztok és lesznek is.

kardio1 2018.11.25. 17:38:34

@Határátkelő: azt csinálsz, amit akarsz. Legfeljebb azokon a napokon nem jövök. Elkedvetlenítő a magukat a magyar rögvalóságból kiszakadtnak tartó, de az európai gondolkodást és vitakultúrát el nem sajátító külhoniak (tisztelet a kivételnek) és a magyarországi viszonyokat kritika nélkül ajnározó hazai kommentelők késhegyig menő csörtéit olvasni.

Arthamyr 2018.11.25. 18:53:34

@kardio1: Ahhoz képest sokszor megjelentél itt, mint a magasabb rendű európai gondolkodás és vitakultúra kevés képviselőinek egyike, aki a tiszteletet érdemlő kivételek közé tartozik. Az európai vitakultúrából és gondolkodásból jó leckét adtál, amikor bérgyilkosoztad az eutanáziát elősegítő szakembereket, kollégáidat.

kardio1 2018.11.25. 19:36:26

@Arthamyr: igen, én sem vagyok hibátlan, a kelleténél többször "elragad a hév". Ezért is fogom elkerülni az erre vezető alkalmakat.
Mindenesetre igyekszem nem személyeskedni és nem azonosítani a személyt a megnyilvánulással.
Amit példaként kiragadtál, jó példa erre. Az abortuszt Ferenc pápa szavával valóban lehet bérgyilkosságként tekinteni, én nem véletlenül nem lettem nőgyógyász. Mindazonáltal-gondolom, hozzád hasonlóan - úgy hiszem, a tettet akár lehet erkölcsileg helytelennek minősíteni, az érintett embereket elítélni, pláne a körülmények ismerete nélkül, nem lehet.

kardio1 2018.11.25. 19:38:01

@Arthamyr: bocsánat, figyelmetlenül olvastalak. De az eutanáziára ugyanúgy érvényes, amit írtam.

Arthamyr 2018.11.25. 19:41:16

@kardio1: Az a baj a személyeskedés maximális kerülésével (vagy az erre való igyekezettel), a finom megfogalmazással, hogy ugyan valóban kisebb eséllyel sérted meg és kerülsz konfliktusba azokkal, akiknek megnyilvánulásaival gondod van, viszont mivel kevésbé pontos és személyre szabott a kritikád, lehet, hogy olyannak is rosszul esik és mellre szívja, akivel semmi bajod nincs.

Arthamyr 2018.11.25. 19:58:46

@kardio1: Az meg az állatkerti idomár dolga, hogy mennyire ereszti egymásnak az állatokat. Én sem kedvelek bizonyos vitakultúrát (bár én másra akadok ki, engem pl. a trágárság nem zavar), de szerintem itt még istenes a helyzet, érdemes körülnézned egyéb blogokon, ott mi van. Nagyon le kellene szűkíteni a témákat, ha nem akarsz ilyen jellegű vitát látni.
Ha valaki "gyakorlati okokból" megy külföldre (és szerintem ők vannak többségben, de lehet, hogy rosszul gondolom), és ezt leírja, borítékolható a vita, mivel vannak, akik ideírnak egy széles kört érintő gyalázkodást erre, amit határátkelő valamiért beenged (pl. automoderálnám a kitántorgóhoz hasonló pejoratív kifejezéseket, mosogatózást és hasonlókat, ha nem lenne ballibázás meg hasonlók, kíváncsi lennék, mennyi fideszbirkázás lenne - amit szintén ki kellene moderálni, ha indokolatlan, de van, ami alapból indokolttá teszi). Igazából kiköltözésről nem is lehetne írni, Magyarországgal való összehasonlítást sem lehetne végezni, mivel vannak, akik egyből jönnek, ha valaki le merészeli írni, hogy sok dolog pedig sokkal jobb külföldön, és egyből megtámadják a posztert vagy a csoportot, amiről a poszt szól. Kb. csak az útibeszámolók maradhatnának, de akkor meg nem is annyira találó a határátkelő elnevezés, a címlapon is még mindig ott van a "képeslap", hogy "az ország átlépte a határt, ezért mi is átlépjük".

Ha valaki nagyon zavar, csak szűrd ki, és többé nem látod, de az is megoldás, amit felvetettél, hogy nem jössz a "sáros" napokon.

Arthamyr 2018.11.25. 19:59:28

@Arthamyr: Mielőtt valaki megsértődik, én is állat vagyok időnként. :)

Dikusz 2018.11.25. 20:26:49

@Arthamyr: :))))

Valami csudálatos ok miatt nem lehet állandóra szűrni valakit, azt hiszem pár napja ez már volt téma. Én nem vacakolok vele, átgörgetem a hozzászólást.

Arthamyr 2018.11.25. 20:41:20

@Dikusz: Nekem ez új, én kiszűrtem 2 embert (az egyiket az utóbbi 2-3 hónapban), azóta nem láttam őket.

Mi az, hogy nem lehet "állandóra szűrni"? Mikor jönnek vissza a szűrt ember hozzászólásai?

kifordított nagyanyó 2018.11.25. 20:45:29

@Határátkelő: Dehát!..dehát..tantónéni,ő kezdte!:))

kifordított nagyanyó 2018.11.25. 20:45:44

@kardio1:
@Éhesló:
Gyerekek!Nézzetek meg egy 8-10 évvel ezelőtti posztot és vitát pl. a Vastagbőrön.
Aztán nézzetek meg egy mostanit bárhol.

Ezeken az eeeeeemúúúúúútnyóóóócév rombolása látszik (jó tudom a gyurcsány)

Ha ezt nem értitek,hiába magyarázok.
De ezt már ezerszer megpróbáltuk.

kifordított nagyanyó 2018.11.25. 20:45:55

@Határátkelő: Mondom,aki azelőtt átkelt:hát persze a gyurcsány.
Aki most megy,az:fúúúj!
Ezerszer leírtam én is de mintha a falnak beszélnék.
Bár ígértem,hogy ha esetleg egyszer lesz kedvem meg időm,bővebben leírom.Mármint a hazai negatívumokat.

kifordított nagyanyó 2018.11.25. 20:46:00

@Arthamyr: Látnál engem más blogokon Nagyon csúnya alapmondatokkal indítok.:))
Volt,hogy normálisan szóltam egy témához,mire az egyik fideszes:Te tudsz normálisan is beszélni,vagy ellopták a nickedet?
:))

Dikusz 2018.11.25. 21:13:14

@Arthamyr: Nekem régebben volt ilyen problémám, azóta a már említett módon oldom meg, átugrom a kommenteket.

Tényleg a héten valamelyik posztnál merült fel ez a téma. Mondjuk itt szűrök valakit, majd hipp-hopp átkolbászolok egy másik blogra hozzászólni. Aztán visszaesz a fene ide, és kezdhetem újra a szűrést.
Vagy írta valaki, hogy mondjuk a kiszűrögetett célszemélynél az ötödik komment után újra beugrik a nikkje.

Na erre varrjál gombot! Ha megérted mit hordtam itt össze, az első padba ülhetsz.:)))

Arthamyr 2018.11.25. 21:21:00

@Dikusz: Értem, amit írtál (vagy legalábbis azt gondolom, hogy értem), de nekem furcsa.
Nem lehet, hogy több nickje van, és csak az egyiket szűrted? Nincs letiltva semmi a böngésződben (bár ez szerveroldali funkció kellene, hogy legyen, és működnie kéne, ha be vagy jelentkezve)? Ugyanazt a nicket használod mindkét blogon?

Egyébként az első esetben nekem is volt gondom ezzel, de miután többször kiszűrtem a delikvenst, eltűnt, lehet, hogy van valami bug ebben a funkcióban.

Arthamyr 2018.11.25. 21:35:24

@kifordított nagyanyó: Egészségedre... Ritkán olvasom a hozzászólásokat más blogokon, de amikor megteszem, látom, hogy itt azért sokkal civilizáltabb a hangnem. Még az olyan helyeken, ahol nem annyira jellemző a politika (pl. totalcar) is elmérgesednek a viták.
Valamiért az internet a gyalázkodás terepe, úgy látszik az anonimitás érzete és a következmények hiánya ezt teszi. Vannak emberek, akik úgy tűnik, mások idegesítéséből űznek sportot. Ha van egy "Fideszes" blog, eszembe nem jutna odamenni, és elkezdeni magyarázni, hogy márpedig milyen már, hogy Mészáros százmilliárdos vagyont halmozott fel, ahogy egy fradistákkal teli kocsmában sem kiáltanám el, hogy mocskos fradi. Teljesen értelmetlen, sőt kontraproduktív, az ellenkezés csak erősíti a hitet és az elszántságot, a tömeg "túlkiabál", míg ha nem teszi szóvá az "ellenség", talán leesik, hogy az mégsem annyira jó dolog és nem is normális. Az utóbbi esetben meg még jól meg is vernének, ami szintén nem annyira esne jól. :)

Dikusz 2018.11.25. 21:54:42

@Arthamyr: Ez az egy nickem van, sosem volt több. Vagy három éve egy másik blogon szűrtem, valakit.
Addig, ameddig azt a posztot olvastam szűrte, de amikor átváltottam egy másik posztjára a blognak ott sem-, majd amikor vissza az eredetire, már azt sem szűrte.
Én sosem jöttem rá, ha valakinek egynél több nickje van, ezt -azon kívül, hogy a stílusa ismerős- honnan lehet tudni?

Arthamyr 2018.11.25. 22:02:13

@Dikusz: Máshonnan mi nem tudhatjuk, de az adminoknak is problémás.

Az első embert én is többször szűrtem ki, mire megszűnt, a másodiknál elsőre sikerült. Nem tudom, mi miatt.

Ha nem vagy bejelentkezve, és úgy olvasod a posztot/hozzászólásokat (tehát pl. az egyik eszközödről nem szoktál hozzászólni, így nem is jelentkezel be), a szűrőid akkor sem fognak működni értelemszerűen.

Dikusz 2018.11.25. 22:15:27

@Arthamyr: Köszi! Azt hiszem értem, vagy legalábbis érteni vélem.:)

kardio1 2018.11.25. 22:32:48

@Arthamyr:
Azért ez nagy gáz, ha kétszínűnek látod a viselkedésemet, ha olyan vagyok, mint annak idején a farizeusok, akik vizet prédikáltak és bort ittak. Ha valamit, hát ezt szeretném elkerülni. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet!

kardio1 2018.11.25. 22:35:38

@Arthamyr: lehet, hogy igazad van, de mégsem ezt a stílust kedvelem. Egyébként tök jó, hogy ilyen jól elbeszélgetünk, noha sok mindent másképp látunk a világban !

kardio1 2018.11.25. 22:37:12

@Arthamyr: a többi politikai blog színvonalát én is ismerem...

Arthamyr 2018.11.25. 22:37:30

@kardio1: Nem kétszínűnek gondoltam (az feltételezi a szándékosságot), csak kissé illogikusnak. És egyébként is, mit számít az én véleményem? Az számít, hogy te hogy látod magad. A bort iszik és vizet prédikál meg mindenkivel megesik, ez már csak ilyen, csak akkor lehet elkerülni, ha egyáltalán nem prédikálunk semmit.

kardio1 2018.11.25. 22:41:41

@kifordított nagyanyó:
Ahogy én látom: te is, meg éhesló is magyarázza a maga igazát, és egyikőtök sem hallgatja már meg a másikat. Kettészakadt a társadalom.

Arthamyr 2018.11.25. 22:45:57

@kardio1: Az a baj, hogy
1. az interneten egy csomó kommunikációs elem nem megy át, ami élőben igen
2. nem mindenki alkalmas az ilyen kommunikációra (IQ, EQ, vitakultura stb.)
3. van, hogy valakinek annyira máshogy van huzalozva az agya, hogy amiatt lehet félreértés
4. van, hogy valaki annyira más értékrenddel bír, hogy alapból kudarcra és veszekedésre van ítélve a kommunikáció
stb.
Meg persze ezek tetszőleges kombinációi. Nem véletlen tolják a sok multis környezetben direkt kommunikációt.

kardio1 2018.11.25. 22:46:35

@Arthamyr: mit számít a véleményed ? Visszajelzés arról, hogy a másik fél oldaláról milyennek tűnik az adott helyzetbeni viselkedésem, megnyilvánulásom.

kardio1 2018.11.25. 22:48:19

@Arthamyr:
3. Mint a férfiaké és a nőké ? :)

Arthamyr 2018.11.25. 22:48:45

@kardio1: Ez igaz, de ez 1 ember véleménye, van még sok másik. Lehet, hogy ez 100-ból egy, a maradék 99 meg azt gondolja, hogy egy fasz vagyok, és teljesen igazad van.

Arthamyr 2018.11.25. 22:51:03

@kardio1: Nem tudom, ez mennyire van így. Vannak nők (innen is), akikkel teljesen jól meg tudjuk érteni egymást, valószínűleg sokkal jobban, mint egyes férfiakkal.

kardio1 2018.11.25. 22:52:34

@Arthamyr: az az egy is számít, légy nyugodt ! :)

kardio1 2018.11.25. 22:53:09

@Arthamyr: ezt viccnek szántam inkább !

kék madár 2018.11.26. 00:28:06

@kardio1: ezt hivjak false equivalency-nak: ha valaki hatalmas baromsagot mond es nem ertek vele egyet, akkor en is akkora vadember vagyok, csak epp a masik oldalon, mert ugye mind a ket oldal szelsoseges.
De nem.

kardio1 2018.11.26. 08:14:59

@kék madár: nem jól látod. Ha vitatkozol valakivel, azt érzékeled, neked van igazad, neki meg nem. Ő ezt fordítottan érzékeli. Egy harmadik, kívülálló fél pedig azt, hogy mindkettőtöknek részben igaza van, részben nem. Nyilván nem minden kérdésben van ez így, de a politikai kérdésekben az érzelmek, személyes meggyőződések, családi hagyományok jelentős befolyással bírnak ránk.

kifordított nagyanyó 2018.11.27. 18:42:00

@kardio1: Nem.ő okosabb akar lenni nálam!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása