oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. november 19. 06:30,  Ahol imádják a magyarokat 72 komment

2018. november 19. 06:30 Határátkelő

Ahol imádják a magyarokat

A mai poszt több szempontból is különleges, egyrészt azért, mert Albániáról szól, ami azért nem gyakori itt, a Határátkelőn, de még inkább azért, mert voltaképpen dupla írás. Törzskommentelőnk, Dikusz tapasztalatait és fényképeit ugyanis az országban élő VPBA megjegyzései egészítik ki (ezeket dőlttel jelöltem a képaláírások kivételével), így egyszerre kapunk képet olyasvalakitől, aki életében először járt ott és egy régóta ott élő magyartól.

21.jpeg

„Régi vágyam teljesült, az idén július második felében egy ismerős társasággal eljutottam Albániába. Ez a csapat több éve visszatérő vendég, olyanok is vannak köztük nem is kevesen, akik nem először (és nem is utoljára) jártak itt. Sok ismerős mondta azt (némelyiken meg is lepődtem), hogy nem félek ettől az úttól? Erre nem lehetett mit mondani... 

Tulajdonképpen a program úgy volt megtervezve, hogy egy nap tengerpart, egy nap városnézés. Az igaz, hogy nem egész napos rohanás volt, viszont így nem sokat láttunk az országból. 

Durres

22 órás buszozás után megérkeztünk a szálláshelyünkre Durres-be. A szállásunk kb. 100 m-re volt a tengerparttól. Maga az épület olyan 10-15 éve épülhetett, meglehetősen modern stílusban. 

Légkondi, lift, az apartmanok jól felszereltek, tiszták. Azért voltak hiányosságok is, de ezek nem zavarták a pihenést. Van mit javítani az infrastruktúrán, de láthatóan megvan az igyekezet. 

Az apartmanház épületében volt egy kis üzlet, minden kapható volt benne: zöldség, tejtermék, felvágott, sajt, mirelit csirke, pékáru. Plusz pékség, több élelmiszerüzlet a közelben, kis piac pár asztallal, ahol zöldséget, gyümölcsöt, helyben kopasztott csirkét is lehetett kapni. 

Tényleg semmit nem kellett (volna) hozni, minden kapható volt. Főszezon, és üdülőközpont lévén viszont az élelmiszerárak hasonlóak voltak az itthoniakhoz (igaz, nem a balatoniakhoz). 

Nagyon kellemes volt a tenger, hiszen a nyár kellős közepén voltunk. Rengetegen voltak, a városból buszokkal hozták le a helyieket, sok szálloda is van rengeteg vendéggel, de elfértünk, nem volt gond. 

A strand területe tiszta, nem csak szemeteskukák vannak kint, hanem többször láttuk, hogy a strand dolgozói is gyűjtik a hulladékot. Viszont olyat is láttunk, hogy anyuka a totyogó gyerekkel lesétált a tengerhez, a kicsi tapicskolt a parton, a mama a pelust lekapta a gyerekről, és egy laza mozdulattal behajította a vízbe. 

A látnivalókat mutatnám be képekben, de a sok fotó közül nehéz választani, és egy posztba a történelmi adatok részletes felsorolása sem fér bele. 

VPBA: Durres Albánia egyik legősibb városa. Az ország legforgalmasabb kikötője itt található, a fővároshoz való közelsége és 18 km hosszan elnyúló szállodasorának köszönhetően az ország egyik legnépszerűbb üdülővárosa. 

15 évvel ezelőtt még végig fenyőerdő volt a tengerpart ezen részén, a város és a szomszédos falvak azóta épültek ki ennyire. A tengerparti homok jódos, nagyon hatásos bőrbetegségek, pl. pikkelysömör ellen.

1_1.jpegA szállásunkról a tenger

VPBA: A szálláshely a Golem nevű részen volt, ami egybe van épülve Durres-szel, de kevésbé zsúfolt.

2.jpegA durresi szállodasor. Volt olyan szálloda, és a sétány egy része is, ami tavaly nem volt még készen.

3_1.jpeg

VPBA: A valaha 750.000 bunkert számláló országban a legtöbbjét mára már elbontották. A megmaradtak közül néhányat látványosságnak hagytak, néhány nagy harcászati bunkerben büfé, kis szálloda működik, és van olyan is, amelyet tetováló „szalonként” üzemeltetnek.

4.jpegA szállásunk előtti buszparkoló. Próbálják megoldani a szemétszállítást, de nem megy könnyen.

Másnapi néhány órás programunk a durresi látnivalók megtekintése volt.

5.jpegA Nagymecset

VPBA: A Nagymecset Durres főterén található, 1503-ban épült egy XII. sz-i bazilika romjaira. Az 1979-es földrengésnél tönkrement, 1993-ban építették újjá egyiptomi pénzből. A mecset aljában található helyiségben Teréz anya múzeum nyitását tervezik, ez is az Albániára jellemző vallási béke és tolerancia egyik jelképe lenne.

6_1.jpegA Velencei-torony

7.jpegSétálóutca Durres-ben

Itt bementünk ez egyik ajándékboltba apróságokat venni. Egy fiatalember állt a pult mögött, halk „zene” szólt, angolul tudó útitársnőnk megkérdezte tőle, milyen zenét hallhatunk. Elmosolyodott, kezét a szívére tette, és azt mondta, számára ez nem zene. 

Megmondta mi az, és azt mondta udvariasan: ha hozunk (vittünk) CD-lemezt, akkor átjátssza nekünk, amíg sétálunk. Vettünk egy-egy CD-t a közelben, és ő szívesen átjátszotta nekünk. 

Mindig, mindenhol udvariasak, kedvesek voltak az emberek, nem lehúzósak. Igaz, a kávézókban nemigen lehetett nőket látni, de azért volt ilyen hely is. Én tapasztalatlanként meglepődtem azon, hogy a férfiak előtt nem láttam sört, borospoharat, kupicát, csak kávét, és egy pohár vizet.

8.jpegAz amfiteátrum egy részlete

VPBA: A durresi Amfiteátrum a II. sz-ban épült, kb. 18.000 ember befogadására volt alkalmas, a legnagyobb a Balkánon. Véletlenül fedezték fel 1966-ban kútásás közben, addigra már teljesen körbe és rá volt épülve a városnak ez a része. 

Érdemes megemlíteni, hogy Albánia egyetlen királynéja Apponyi Geraldine magyar volt. A Durresben található királyi palota - mely a királyi pár nyári rezidenciájaként szolgált - építését 1937-ben fejezték be, néhány hónappal azelőtt, hogy Zogu király feleségül vette Geraldine-t. 

A történet nagyon érdekes, politikai házasságnak tervezték, de szerelem lett első látásra. A házasságkötésre Tiranába került sor, Magyarországról hozatták a főszakácsot és a zenészeket. Geraldine-t nagyon szerették az albánok, megtanulta nyelvüket és szokásaikat. Unokája Leka herceg itt él Tiranában. 

Apollonia

Buszozás közben, ahogy néztem a tájat, azt láttam, hogy rengeteg „félbehagyott” épületet van, aminek nincs teteje. Aztán a tapasztaltabbak mondták ez nem véletlen van így, ez csak az alsó szint, ahogy növekedik a család, ráépíthetnek emeletet.

9.jpegApollonia, javasolt világörökségi helyszín

VPBA: Apollonia a görögök által Kr. e. 588-ban alapított település. A várost Apollo isten tiszteletére nevezték el, és a világ 24 azonos nevű városa közül ez a legfontosabb. 

Fontos művészeti központ volt, itt tanult többek között Augustus római császár, és itt kapta a hírt Julius Caesar meggyilkolásáról, Cicero pedig ide járt nyaralni. Apolloniának eddig kb. a 10%-át tárták fel, és magyar régész is közreműködött az ásatásokban. Az ország egyik legjelentősebb régészeti emlékhelye.

10.jpegA Bouleuterion oszlopai

11.jpegAz ardenicai kolostor

VPBA: Az Ardenica kolostor, ami szerencsére nem esett áldozatul a kommunizmus vallásüldözésének, laktanyaként funkcionált (ezért nem rombolták le). Annak idején itt tartotta esküvőjét Szkander bég.

12.jpegA kolostor belülről

Tirana

A busz a főtéren tett le minket (gyorsan kellett leszállnunk, nem parkolhatott ott), aztán indultunk városnézésre:

VPBA: Tirana az 1613 m magas Dajt-hegy lábánál terül el. 1925 óta az ország fővárosa. Az ország gazdasági, kulturális központja, itt él a lakosságnak majdnem az egyharmada. 

Itt található a bektashi muszlimok világközpontja, melynek múzeumában Gül Baba (aki szintén bektashi volt) Budán található türbéjének ezüst domborműve van kiállítva, alatt pedig egy kis magyar budai föld.

13.jpeg

VPBA: A Piramis, melyet Enver Hoxha lánya építtetett apja emlékére múzeumnak. Ma elhagyatottan és romosan áll, a városvezetés részéről többször felmerült, hogy elbontják, de a mai napig nem tették.

14.jpegSzent Pál székesegyház

VPBA: Albániában minden, ami a katolicizmusról szól, Szt. Pálról és Teréz anyáról van elnevezve. Szt. Pál Durresből írta többek között a korintusiakhoz írt leveleit is.

Kruja

15.jpegTeréz anya arcképe a székesegyházban Tiranában

VPBA: Kruja Albánia bölcsője, Szkander bég (Kasztrióta György) főhadiszállása volt, melyet a törökök csak halála után tudtak bevenni.

A hadvezér egyik legfőbb szövetségese a törökök elleni harcban Hunyadi János volt, ezért a krujai várba a Hunyadi János utcán juthatunk fel a Hunyadi János térről. És természetesen a várban kialakított múzeumban is találkozhatunk a törökverővel. Itt található Albánia legöregebb bazárja is.

16.jpegA múzeum bejárata

17.jpegA belépőt ez fogadja

18.jpegAlbánia történelmének legkiemelkedőbb személyisége, az ország nemzeti hősének Szkander bégnek a bronz mellszobra.

19.jpegA bazársor egyik szép épülete

20.jpeg

A bazársor - mint minden turisták által gyakran látogatott helyen, itt is elég borsosak az árak.

VPBA: Kézzel készített ezüst ékszereket és olajfából faragott használati tárgyakat viszont olcsón vásárolhatunk.

Berat

22.jpegEllátogattunk Beratba is

VPBA: Berat 2008 óta világörökségi helyszín. Sajátos építészete miatt „ezerablakos” városnak is nevezik. Az egész város egy nagy nyitott múzeum, a 10 ha-on elterülő várban ma is kb. 40 család lakik.

Elbasan

Elbasan képekben

VPBA: Elbasan Észak és Dél-Albánia határán, a Shkumbin-folyó mellett fekszik, mely ténylegesen kettészeli Albániát, ezért áthidalja az északi és déli nyelvjárásbeli különbségeket. 

A három síkságon épült albániai vár közül az elbasani a legnagyobb, ez szolgált II. Mehmed szultán hátországául, amikor Kruját támadta. A város ismert még a Nyár napjáról, melyet minden év március 14-én tartanak, és amely eredetileg egy pogány télűző-tavaszköszöntő szokás volt, a tél végének, a természet és az emberi lélek újjászületésének ünnepe. Mára országosan elterjedt, sőt a határon túl élő albánok is ünneplik.

27.jpeg

Ez a zárókép akkor készült, amikor az utolsó este az utazás szervezői meglepetés „búcsúestre” hívták meg a társaságot. Otthonról hozott alapanyagokból, de helyben, bográcsban főzött (igen jól sikerült) füstölt csülkös babgulyás került az asztalra. 

Vacsora, majd egy kis beszélgetés/borozgatás után énekelgettünk jókedvünkben. Kinek mi jutott eszébe. Ha mondjuk olyan, ami kevéssé volt szalonképes, megvigasztalták az illetőt, hogy nyugodtan adja elő, úgysem fogja érteni rajtunk kívül senki. Nem szóltak ránk, de pár fotót készítettek a társaságról az arra sétálók. 

Jól sikerült út volt, nem kellett senkire sem várni, viták sem voltak. Lehet részben azért, mert a társaság nagyobb része már ismerte egymást. 

A hazaút nem volt rövidebb, mint az odafelé tartó út, a határokon sem kellett sokat várni, mert nem a nagy forgalmú határátkelőn mentünk át.” 

Utóirat (VPBA)

Albániában nagyon szeretnek minket magyarokat. A posztban említett két történelmi kapcsolaton túl (Hunyadi János és Apponyi Geraldine albán királyné) említésre méltó még Nopcsa Ferenc, aki majdnem Albánia királya lett. 

Báró dr. Nopcsa Ferenc tudós, akadémikus, diplomata, kém, a világ első repülőgép eltérítője, Fatia Negra unokája, világhírű paleontológus a XX. sz. elején több évig élt Albániában, főleg az észak-albán, elzárt területeken mozgott otthonosan. 

Albániát második hazájának nevezte, megtanulta nyelvüket, szokásaikat, és geológiai munkálatokat is folytatott. 1913-ban Triesztben, ahol a törökök alól frissen felszabadult ország uralkodót keresett magának Nopcsa is „versenyben volt”, már a fehér lovat is megvásárolta, amin bevonult volna a nép közé. 

1925-től a Magyar Földtani Királyi Intézet igazgatója lett, ő volt az, aki miután húga hátszegi birtokukon dinoszaurusz csontokat talált, elkezdett foglalkozni a paleontológiával és felfedezte többek között a legkisebb sauropodát, a Magyarosaurus dacust, ezért Steven Spielberg a Jurassic Park forgatásaihoz személyes megbízottját küldte Hátszegre, hogy tudakozódjon a törpe dinoszauruszokról, melyek keletkezéstörténetére, életformájára és kihalására Nopcsa Ferenc derített fényt. 

Nopcsa Ferenc paleontológiai öröksége a londoni British Múzeumban található, az albán hagyaték az osztrák Nemzeti Könyvtár kéziratgyűjteményébe került, egy jelentősebb részt pedig a budapesti Természettudományi Múzeum Tudománytörténeti Gyűjteménye őriz, úti jegyzetei pedig a Tiranai Nemzeti Történeti Múzeum vannak. 

Tiranában tér van elnevezve róla, és egy egyetemi előadóterem, Shkodra pedig, ahol néhány évet élt, posztumusz díszpolgárává avatta, és utca is viseli a nevét. A Tiranai Magyar Nagykövetség 2016-ban emlékművet állíttatott részére az Elátkozott hegyek, azaz az Albán-Alpok kapujában, ahol a tudós oly szívesen időzött.”

Hatalmas összeget utaltak haza tavaly a magyar határátkelők - ez már rövid időn belül a harmadik szám, de ez tűnik a legpontosabbnak.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Albánia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5614379402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mme Seldon 2018.11.19. 07:39:58

Tetszett a kettős megközelítés és számomra érdekesek voltak VPBA történelmi kiegészítései.

Golf2 2018.11.19. 07:57:55

"A pelust behajította a tengerbe...ráhel szint.

Dikusz 2018.11.19. 08:28:24

@Golf2: Ez még azelőtt történt...

Bredpitt Monika 2018.11.19. 10:00:23

Na végre, megint egy albániás poszt. Egyre jobban tetszik nekem ez az ország (persze csak abból indulok ki, hogy milyen jóképűek az itteni fagyis srácok....).

A posztot most fogom elolvasni.

Bredpitt Monika 2018.11.19. 10:12:06

@Dikusz: "Itt bementünk ez egyik ajándékboltba apróságokat venni. Egy fiatalember állt a pult mögött, halk „zene” szólt, angolul tudó útitársnőnk megkérdezte tőle, milyen zenét hallhatunk. Elmosolyodott, kezét a szívére tette, és azt mondta, számára ez nem zene. "

nekem egy útleírás az ilyen kis epizódok miatt érdekes, de megmondom őszintén, hogy nem értem az egészet, milyen zene volt végül is?

Bredpitt Monika 2018.11.19. 10:18:03

Nagyon jó az első kép. A favellákra emlékeztet, nem tudom miért vonzódom annyira a szegénynegyedekhez???

A szállodasor is nagyon jó.

Hermelin007 2018.11.19. 10:25:15

Szuper poszt lett!
2006-ban voltam Albániában, akkor éppen határeset volt, hogy egy egzotikus, eldugott ország vagy turistacélpont. Látszott, hogy akkoriban napról-napra változik az ország. Rengeteg építkezés, útepítés volt akkoriban. Annyi Mercedes nem volt egész Németországban, mint az akkori Albániában, szerintem autómosó sem. Közben meg poros utak és tele volt minden világoskék, szárnyakat kapott szemeteszsákokkal. Néha a totális lepusztultság keveredett pl. európai színvonalon kialakított régészeti kiállítással. Egyébként meg egészen elképesztő, hogy a Dunántúlnál alig nagyobb ország mennyire gazdag természeti látnivalókban. Tirana volt a legkevésbé érdekes.

Bredpitt Monika 2018.11.19. 10:27:33

22 órás buszozás. Na, ez az amire nem hiszem , hogy valaha is benevezek.
Épp most vívódom magammal, mert tegnap eldöntöttem, hogy nem engedem el a lányom a decemberi buszos kirándulásra (Szlovákia, Ausztria, és itthon egy pár hely, mindez két nap alatt).

Hát, most elég szomorú úgy látom.

Ráadásul a tegnapi beszélgetés a szomszédokkal csak még inkább megijesztett.
Az egyik buszvezető, és mesélte, hogy zajlik a buszvezetőknél a felvétel. Konkrétan elhangzik az is, hogy az alkalmassági vizsgálaton aztán megfeleljenek a jelöltek?????!!!!!

Azt is tegnap hallottam , hogy egy barátjuk két infarktus után pacemakerrel is ilyen távolsági buszozásból él.
Nekem ez túl ijesztő. Plusz ehhez még hozzácsapódik az utóbbi pár hónap elképesztő közúti balesetes hírei (a facebookos közvetítés és hasonlók).

Mióta vagyok én ilyen beszari ? Komolyan nem tudom. De sajnos ez van. Biztos, hogy frászban ülném végig az ilyen hosszú buszos túrákat, attól félve pl hogy mikor fog elaludni a sorőr éjszaka.

Bredpitt Monika 2018.11.19. 10:35:05

@Golf2: "a mama a pelust lekapta a gyerekről, és egy laza mozdulattal behajította a vízbe. "

most komolyan miattad olvastam vissza a mondatot, lehet, hogy dilis vagyok de én teljesen úgy értelmeztem az egészet, hogy a pelust lekapta, és a gyereket hajította a vízbe (úszás oktatás gyanánt)..........

kérdés mi volt a pelusban, reméljük nem valami szar dolog

Dikusz 2018.11.19. 10:41:17

@Bredpitt Monika: A CD-n Meshari Rashid, a kuvaiti Nagy Mecset imámja énekel.
Azt a mély hitet, szeretetet, ahogy ez a fiatalember a szívére tette a kezét és minden szemrehányás nélkül kijavította az útitársamat, csak tisztelni tudom.

Bredpitt Monika 2018.11.19. 10:52:40

@Dikusz: köszi, valami ilyesmire tippeltem, el tudom képzelni a jelenetet, ezek a fagyis fiúk is azért ilyen szimpatikusak egyébként nekem, mert tiszteletet érzek bennük....(az emberek iránt)

mint már írtam régebben, szinte soha nem veszünk fagyit tőlük, mégis mindig hangosan köszönnek nekünk (bárcsak megtanítanák a magyar kereskedőket hogy kell a vásárlóra tekinteni, még ha az nem is vásárol nála)........

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2018.11.19. 11:12:07

@Bredpitt Monika: Pedig Berat pont emiatt az építészeti stílus miatt lett világörökségi helyszín. Mindig is Albánia egyik legfejlettebb városa volt. Ez a kép oldalról kapta le a Mangalem-negyedet, szemből nézve az igazi, az egész hegyoldal ilyen házakkal van beépülve, felette a vár, alatta meg az Osum-folyó, ami kettészeli a várost.

VPBA · http://albania.cafeblog.hu/ 2018.11.19. 11:17:14

@Hermelin007: Még ma is szinte napról-napra változik, bár építkezés már nincs annyi, és Mercedes sem. Autómosó még mindig sok van, kell is a gyakori sivatagi (szaharai) poros esők miatt. Szerintem meglepődnél, hogy mennyit változott az egész ország, Tirana is egészen jó, élhető város lett, és a látnivalók is bővültek.

London2009 2018.11.19. 12:15:13

@Bredpitt Monika: szegeny kiscsaj…el kellene pedig engedned. Aminek meg kell tortennie, az ugyis megtortenik. Ilyen szempontbol en teljesen fatalista vagyok. Hiaba tartanad bezarva is, ezzel ugysem lehetne megoldani semmit. Egy szlovakiai, ausztriai kirandulas egy fiatal lanynak a barataival, ne viccelj mar, oriasi elmeny lesz! Amikor mi voltunk gyerekek olyan rozoga buszokkal voltunk a tanccsoporttal egesz Olaszorszagon at, le egeszen Sziciliaig, hogy csoda, hogy nem robbant le. Bar varj, azt hiszem egyszer lerobbant. :D Szamtalanszor voltunk Szlovakiaban sielni, meg olyan busz is volt, amin epp a futes nem mukodott. Elhiszem, hogy vegig aggodnad az utat, de nem tudlak vigasztalni, ez a szulok sorsa… : ) Engedd el, hadd menjen!

London2009 2018.11.19. 12:15:58

@VPBA: Londonban is albanok az automosok… :D Nagy businees kulonben.

Golf2 2018.11.19. 13:25:38

@Bredpitt Monika: A pelenkát dobta be a gyökér,ráhel szint.

takarék-láng 2018.11.19. 14:04:54

@Dikusz: ezerszet inkabb az imam enekeljen mint valami duborgo getto rap.
@London2009: ha jo biznisz az automosas Londonban, akkor miert nem vagsz bele?

takarék-láng 2018.11.19. 14:04:58

A magyarokat mindenhol imadjak, es tart karokkal varjak, ahol rokon nepek elnek. A kaukazustol egyiptomig.

Hari Seldon 2 2018.11.19. 15:07:39

@London2009:
Nem tudom hány éves a lánya, de azt hiszem igazad van. Nálunk idén egy bretagne-i kirándulást szerveztek a nagyoknak (nyolc évesek). - Sőt, még a tavasszal volt, úgyhogy magyarországi fogalmak szerint másodikosok lettek volna.
Végül nem jött össze az a létszám, hogy elinduljon, de jellemző a szemléletre, hogy ez egy ekkora gyereknek nem lehetne probléma.

London2009 2018.11.19. 16:03:02

@takarék-láng: marmint ezt, hogy erted? Alljak be autot mosni? Vagy inditsak egy vallalkozast? Ehhez mar sajnos tul keso van. Mar le vannak teljesen osztva a korzetek.

London2009 2018.11.19. 16:05:30

@Hari Seldon 2: ha jol emlekszem akkor kiskamasz. Ha nekem lenne gyerekem en kuldenem mindenhova vilagot latni, foleg Magyarorszagrol. Biztos azert van ez igy, mert az en szuleim is igy tettek velem. Nem fosztanam meg semmilyen elmenytol csak azert mert aggodok. Persze tudom igy konnyen beszelek, hogy nem az en problemam. : )

geeeteee 2018.11.19. 16:30:13

Míg el nem tűnik az árelőnyük, addig vadromantikára meg katasztrófaturizmusra kiváló lehet, persze társaságon is múlik. A poszt címének örülni kéne? Olyan sugallata van, hogy minket máshol nem imádnak. Dehogynem, Kaukázustól Egyiptomig. Rossz szomszédság török átok. Kicsit emlékeztet Székelyföld újra felfedezésére is.
Stílust vesztett giccses pusztulat. A szemétkupac, az oszlopok, a kolostormennyezet, a főváros főterének leharcolt, hiányos díszburkolata, stb. Bulicélpontnak végiginni oké lehet, de huszonkét órás busz úttal még az sem. Na jó, huszonkét évesen elmentem volna.
Eszem ágában sincs megkérdőjelezni mások élményeit, és örülök annak is, ha jól érezték magukat, vagy akár otthonuknak választják, csak így Thompsonosan pötyögtem a képek keltette benyomásokra.

London2009 2018.11.19. 16:42:41

@Dikusz: koszonet a posztert, nagyon jo, hogy vetted a faradsagot es megirtad! Szamomra sok uj informaciot tartalmazott. Nem jartam meg arrafele. Orulok, hogy jol ereztetek magatokat! Ragadj tollat maskor is! : )

Csodabogár 2018.11.19. 16:43:46

@Bredpitt Monika: Ez tényleg nem jó, ha ilyenné alakulsz. Rengeteg mindenről fogsz lemaradni a jövőben. Ha csak arra gondolsz, hogy mi minden történhet, akkor jobb ha ki se mész a lakásból. Ismerősömre, régen volt, kutyasétáltatás közben rászakadt egy erkély, élete hátralévő részét tolókocsiban töltötte. De van más is. Egy barátnőm, itt Budán várt a buszra, egy biciklista elütötte és hónapokig volt kórházban, amig össze rakták a csontjait. Hessegesd el magadtól a rossz gondolatokat. Legyél fatalista, bárkivel bárhol és bármikor, akármi megtörténhet. Nem érdemes ilyesmiken gondolkozni.

Hari Seldon 2 2018.11.19. 17:10:58

@London2009:
Akkor egyértelmű.
Szerintem meg kell bízni a gyerekben. Így érzi hogy felelőséget kell vállalni neki is. (persze a maga szintján) Legalábbis érdemes ezt "kicsiben" kipróbálni. (merthogy azért alap esetben figyelnek azért rájuk, de jól esik a gyereknek is egy kis "önnállóság feeling")

geeeteee 2018.11.19. 17:24:52

@Dikusz: Eklektikus flash lehetett. Szivárvány nem volt? :D Kuwaiti imám, Szkander Bég meg Teréz Anya a komi bunkerek körül. Simán veri a kubai voodoot.

geeeteee 2018.11.19. 17:24:53

@Bredpitt Monika: Érzéketlen vagy, az ott a Rózsadomb. :)

geeeteee 2018.11.19. 17:24:53

@Csodabogár: Nagyon jól írod, tükrözi az élettapasztalatot. Nekem volt munkatársam, aki gázolt halálra embereket, nem ő volt a hibás, elé léptek, ez még Veszprémben volt. Neki is evvel a fatalizmussal sikerült túllépnie rajta.

blackhairlady 2018.11.19. 18:18:04

@Bredpitt Monika: Ne viccelj mar, azonnal menj es fizesd be a gyereket az utra. Most akkor sehova sem engeded el soha tobbet mert valami tortenhet? Te is utaztal korbe karikaba az USAban, mennyi minden tortenhetett volna veled de nem tortent.
Ne hagyd, hogy a sajat beszarisagod miatt a gyerek lemaradjon eletre szolo dolgokrol.

blackhairlady 2018.11.19. 18:32:04

@Dikusz: Jo kis ut lehetett, erdekes igy a Jani haverjane kiegeszitesevel :)
Mennyire volt kenyelmes a busz 22 oran keresztul?

Brix 2018.11.19. 19:19:46

Nagyon izgalmas cèlpont Albánia, kár hogy túl nehèzkes a megközelítèse...Inulhatna egy rendszeres Budapest- Tirana buszjárat azonak, akik nem kedvelik a repülèst...Szerintem a jövőben konkurenciája lesz ez az ország Horvátországnak, csak a szemèt kèrdèst ès kommunális szenyvízkezelèst tudják valahogy megoldani...Bár ez mindenhol problèma, egèsz Dèl-Európában...

Bredpitt Monika 2018.11.19. 19:26:37

@London2009: @blackhairlady: @Csodabogár:

Koszonom a velemenyeket, hat, van is lelkiismeretfurdalasom, de ez bizonyos mmc (muzeum, mendegeles, cukraszda) kirandulas, negyszer van evente es az osszesen ott volt,
ezzel a mostanival a decemberi idozites a bajom,

Ma mar egy csomo baleset volt a varosban, pedig meg fagy sincs, csak egy kis eso esett.....
Ha magamrol van szo inkabb vagyok fatalista...
meg varok, hogy lassam milyen ido lesz azon a hetvegen. ....

Shanarey 2018.11.19. 19:28:34

@Bredpitt Monika:

A félelmed egy dolog, de ez még nem ok arra hogy a gyerekedet ne engedd el. nem beszélve arról, hogy ha ezt megteszed, arra ő örökké emlékezni fog, s nem azért, mert ,milyen jó volt otthon maradni.

Bredpitt Monika 2018.11.19. 19:30:32

@geeeteee: @VPBA:
felreertheto voltam, nem gondoltam, hogy szegenynegyed, csak a hazak fekvese lattan jutott eszembe Rio, es aztan en szottem tovabb a gondolatot......

Bredpitt Monika 2018.11.19. 19:33:19

@Shanarey: igen, jogos, tudom, ez tegnap tortent, marmint az, hogy nemet mondtam ra, nem erzem jol magam miatta, raadasul egy baratnoje miatta fizette be az eloleget, szoval duplan erzem genyanak magam.....

Bredpitt Monika 2018.11.19. 19:41:12

@geeeteee: a Rizsadomb akarom mondani o val, direkt hagyom elirva, mert szerintem jo poen, ha arra gondolok kik laknak odafent....
szoval inkabb a szegenynegyed, mint a Rozsadomb, neha feltevedek oda, micsoda miss picsak vannak ott fent, a nagybetus eletnek nyomat sem latod...

Shanarey 2018.11.19. 19:42:33

@Bredpitt Monika:

Tudod a gyermekkornak van egy nagy hátránya, nem lehet újra élni. Felnőttként, ha nem jutunk el valahová, az más, de egy gyereknél ez egy nagyon negatív dolog.

Dikusz 2018.11.19. 19:49:23

@blackhairlady: Tényleg érdekes út volt.:)
Semmi gond nem volt, mert elég gyakran megálltunk pihenni (nem feltétlenül "műszaki" szünetre), így nem volt gond. Én először voltam egy kedves túrabarátnőmmel, sokat beszélgettünk, a többiek -akik ismerték már egymást az előző utakról-, meg felelevenítették a régi emlékeket.
A busz -bár meglehetősen sok utat bejárt már- légkondis volt. Mire gondot jelentett volna az, hogy túl hosszúra nyúlt az út, addigra már aludtunk, ahogy tudtunk.:)

Dikusz 2018.11.19. 19:51:14

@Brix: Voltak olyanok az útitársaink között, akik repülővel jöttek, minden gond nélkül, kényelmesen.

Bredpitt Monika 2018.11.19. 19:54:25

@Shanarey: most mar egesz nyomorultul erzem magam,
ajjaj...

Hari Seldon 2 2018.11.19. 19:57:34

@Bredpitt Monika:
Akkor viszont nem genya vagy (elsősorban) hanem jogod sincs rá. gyakorlatilag megaláztad a barátnője előtt.
Ezt jobban megjegyzi felnőtt korára, mint hogy nem kap meg egy kedvenc videojátékot (illetve bármi behelyettesíthető ide).
Persze ez csak az én véleményem.
Neked persze legitim jogod van azt csinálni amit gondolsz. Legfeljebb leírtuk a véleményünket, ha már szóba hoztad.

Bredpitt Monika 2018.11.19. 20:04:46

@Hari Seldon 2: faj az igazsag, de orulok a velemenyeknek, mert most mosom a sajat fejem, de amugy en nem tudtam hogy ez az elolegbefizetes megtortent, ezt tegnap bokte ki miutan, azt mondtam, hogy ne menjen inkabb, persze ettol meg az egesz nagyon gaz igy.....

Mrs. Clayton 2018.11.19. 20:48:07

@takarék-láng: valoszinuleg ugyanazert, amiert nem fogad fol roman ciganyokat koldulni London utcaira, pedig az talan meg nagyobb uzlet

takarék-láng 2018.11.19. 22:06:41

@London2009: "Mar le vannak teljesen osztva a korzetek"
- maffia van Londonban?

takarék-láng 2018.11.19. 22:06:45

@Mrs. Clayton: "valoszinuleg ugyanazert, amiert nem fogad fol roman ciganyokat koldulni London utcaira"

- rasszista vagy?

En bezzeg irtam egy kommentet a zenerol, de nem jelenhetett meg, mert biztosan a szemelyemet utalja a blog gazdaja.

Határátkelő 2018.11.19. 22:12:37

@takarék-láng: Nem írtál a zenéről kommentet erre a blogra. A személyednél kevésbé pedig jóformán semmi sem érdekel ezen a világon.

kronikas 2018.11.20. 02:53:36

Nocsak, sehol Birca meg Itknight hogy megmondják, Albániába is a több pénzért megy ki a magyar...nem fér a világképbe bele ha már ott is jobb élni...

trabant 2018.11.20. 06:35:14

Pár éve jártam Albániában, kinondottan jó benyomást keltett a várakozáshoz képest. Tiranában metró jár, és már akkor csak alacsonypadlós buszok közlekedtek a városban. (Hol van ettôl Budapest? Még ma is csühögnek a több évtizedes, halláskárosító bûzbarlang Ikarus buszok.)

Az országszerte közkedvelt Mercedesekhez: Az a mondás járja, hogy Albániában a Mercedes az Isten. (Mármint az autók megbízhatósága miatt.)

tanato 2018.11.20. 07:15:13

@Dikusz: Jó,írás mint mindig,ügyes vagy.

Golf2 2018.11.20. 07:41:43

@trabant: A német autók már rég nem megbízhatók.

Cs 2018.11.20. 09:57:36

@trabant: Tiranában nincs metró. A buszok valóban normálisak, csak éppen az utastájékoztatás közel sem olyan, mint, amit akár Budapesten is megszoktunk. Ott a kérdezősködés még mindig a legfontosabb információszerzési mód. Viszont a helyik tényleg segítőkészek, néha még túlságosan is.

London2009 2018.11.20. 11:10:18

@takarék-láng: nem astam bele magam az automoso businessbe bevallom neked. Nem kulonosebben a szakteruletem. Sok van beloluk, talan mar tul sok is. Kerdezd meg az albanokat, hogy van e maffia? :D

Cs 2018.11.20. 12:16:12

@blackhairlady: Szerintem Horvátország és Albánia a turizmus terén elférnek egymás mellett, valamennyire konkurencia, de mást nyújt a két ország. Albánia középső és északi részének tengerpartja inkább olyan, mint egy turistagettó bárhol a világon. Hosszú homokos part, sík vidék, végeláthatatlan szállodasor és a közelében kevés említésre méltó. A déli rész már valamivel másabb (hegyesebb). A horvát tengerpart, valahol Montenegróban ér véget, mármint a hegyes táj, sok kisebb-nagyobb, történelmi, hangulatos (velencei) óvárossal. Albániában ezek már nincsenek, sose voltak, 1-2 esetet leszámítva. De ennek, földrajzi, időjárási okai vannak.

takarék-láng 2018.11.20. 12:16:21

@Határátkelő: irtam, de akkor a telefonom szarakodott ezek szerint.
Mindegy is.
A szemelyemrol, hozzaszolasaimrol pedig annyit, hogy sok esetben amit en megirok, nem csuszik at a szuron, ha "torzskommentelo" irja ugyanezt, az igen.
Baj nincs belole csak tanulsag.

Csak nektek "kell" a velemeny szabadsagat korlatozni, mert az igazsag csak nektek faj.

takarék-láng 2018.11.20. 12:16:27

@Golf2: es a franciak?
@London2009: nem astad bele magad, de megis tudod, hogy hogy van leosztva a piac.
Ha sok van az csak jo lehet neked.

Határátkelő 2018.11.20. 12:17:52

@takarék-láng: Ejj, az a fránya telefon már sokadszor nem küldi el a "kimoderált" hozzászólásaid...

Comte de Gippaud 2018.11.20. 16:57:17

Jó a cikk, tervezem én is, hogy ellátogatok oda.
A képek azonban nem minden esetben sikerültek jól.

Olyan helyeken, ahol kevés a fény, ügyelni kell rá, hogy fényképezés közben ne mozogjon a kéz. Ilyenkor ugyanis automata üzemmódban megnő az exponálási idő, és bemosódik elkenődik a kép.

Comte de Gippaud 2018.11.20. 16:57:30

@takarék-láng:

Egyiptomban milyen rokon nép él ?

Dikusz 2018.11.20. 17:15:07

@Comte de Gippaud: Meglehetősen amatőr fényképész vagyok, ehhez megfelelő fényképezőgéppel, ami egy kis Kodak gép.

Gondolom "A kolostor belülről" c. képre gondolsz. Sejtettem, hogy nem fog sikerülni. Nem lehetett fotózni, de megengedték, így fotóztam (ráadásul vakuval). Azt hittem, ha sietek, kevesebb kárt teszek... :)))

Dikusz 2018.11.20. 17:16:55

@Határátkelő: ha ez ér, akkor azt mondanám, hogy ez a nap kommentje (meg a másik is). :)))

tanato 2018.11.20. 17:37:02

@Comte de Gippaud: A törökök által elhurcolt magyar foglyok egy része Egyiptomba került az Oszmán Birodalom részeként.Jónéhányan úgy tartják bizonyos helyeken ezen foglyok leszármazottai.Magyarabokként vannak számon tartva.

takarék-láng 2018.11.21. 11:16:14

@Comte de Gippaud: egyiptomban nem el genetikailag rokon nep, de a faraok kereskedtek a magyarokkal, ill. A mi oseinkkel mar akkor is, ezert ismernek minket.

kardio1 2018.11.21. 12:04:32

@takarék-láng: amit Dikusznak írtál, elég ellentmondásos...

kardio1 2018.11.21. 12:12:56

@takarék-láng: ezt a kereskedés-dolgot honnan veszed ?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.