oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. november 06. 06:30,  Amerikai választás magyarként 212 komment

2018. november 06. 06:30 Határátkelő

Amerikai választás magyarként

Roger négy és fél éve írta meg történetét a blogra. Akkor az volt a nagy kérdés életében, hogy maradjon-e Amerikában, vagy költözzön közelebb Magyarországhoz, például Angliába. (Itt lehet elolvasni akkori posztját.) Nos, végül maradt, mi több, azóta amerikai állampolgár is lett, most pedig választani megy a félidős voksoláson, ami immár a második amerikai választás lesz az életében. Így aztán közelről követte végig a kampányt, erről írt most.

donald_trump_foto_twitter_com_realdonaldtrump.jpg

„Az Egyesült Államokban a „félidős” választások, vagyis a mid term elections, általában nem szokott különösebben izgalmas esemény lenni, idén azonban komoly mozgósítás zajlik, és az elemzések szerint komoly vízválasztó lehet a szavazás Donald Trump elnökké választása után két évvel. 

A társadalom nagyon megosztott, és felhergelt (ismerős?), ugyanis a tét úgy tűnik, nem kisebb, mint hogy Trump „csak” egy baleset volt-e vagy színvallás arról, hogy az ország valóban ebben az irányban akar haladni. 

A Washington Post elemző cikke szerint soha ennyi pénzt még nem költöttek a középidős választások kampányára, és soha ennyien nem mentek még el „előszavazni”, vasárnapig 24 millió ember adta le a voksát. 

Helyi témák helyett országos kérdések 

A 2016-os elnökválasztáson sok, egyébként mérsékelt nézeteket valló ember is Donald Trumpra szavazott, „akár az orrát befogva”, mert nem akartak Hillary Clintonra voksolni, illetve csak valami mást akartak, de nem igazán tudták, hogy mit, vagy hogy mire is szavaznak valójában. 

Most azonban, két év elteltével már mindenki tudhatja, hogy hogyan is áll a trumpi politikához. És érdekes módon, bár a félidős választás nagyrészt helyi dolgokról kellene hogy szóljon, -  a szövetségi képviselők megválasztásán túl az államok irányító testületeiről, ügyeiről -, az egész most mégis sokkal inkább szól a pártokról és a nagypolitikáról, valamint az elnökről, és arról, amit ő képvisel. 

Olyan nagy témákban is döntő lesz ez a szavazás - hiszen dönt a szövetségi képviselőház és a szenátus összetételéről is -, mint az adózás, klímavédelem, az egészségügy, bevándorláspolitika, valamint a hosszú távon befolyásolni fogja a választójogot is, ugyanis, akiket most megválasztanak, azok lesznek hatalmon a 2020-as népszámláláskor, amikor újra szabják a választási körzeteket, amelyeket tízévenként húznak meg újra. 

Sok mindenről döntünk 

A helyi választásokon pedig ilyenkor az iskolaszék tagjaitól kezdve, a sheriffen és a polgármesteren át az állam főügyészéig és a kormányzóig mindenkit megválasztanak. 

De nem csak személyekről döntünk, hanem a rendkívül hosszú szavazólapokon helyi témákról is, akár állattartási jogszabályok módosításáról, a marihuána legalizálásáról, szén-dioxid kibocsátásról is megkérdezik az érintetteket. 

A mindig a négyéves elnöki ciklus közepén tartott „félidős” választások érdekes rendszerben zajlanak. Egyrészt döntenek 435 képviselői helyről (az alsóház tagjait kétévente választják meg), valamint a felsőház 100 tagja közül 35 szenátorról. Őket hat évre választják és kétévente cserélik az egyharmadukat. Emellett 36 szövetségi államban kormányzót is választanak. (HÁ) 

Hogy mennyire lényeges a választás, arról érdemes megnézni ezt a neten néhány napja keringő, pár perces mozgósító videót, amelyben nem kisebb sztárok bíztatnak szavazásra és aktivitásra, mint Leonardo DiCaprio és Brad Pitt.

A bevándorlás kérdése 

Nem csoda, hogy a frissen állampolgárrá vált szavazókat érzékenyen érinti a bevándorláspolitika változása, ők még nem felejtették el, hogy ők is bevándorlóként érkeztek az országba. 

Viszonylag frissen honosítottként engem is érzékenyen érint a bevándorlás témája, nem tetszik az a politika, amely minden problémáért a bevándorlást kárhoztatja. 

Márpedig Donald Trump elnöknél ez a téma kapja talán a legkiemeltebb figyelmet. Elemzések szerint az sem véletlen, hogy éppen a választások előtt küldött több ezer katonát az elnök a mexikói határra, a Hondurasból érkező migránskaravánnal szemben, akik valójában még nagyon messze vannak az amerikai határtól, és még igen hosszú időbe telik, mire elérnek oda. 

Kampányfogásnak és erőfitogtatásnak azonban a dolog nem utolsó, miközben Donald Trump az utolsó napokban is folyamatosan utazik és kampányol, ahol szintén folyamatosan ébren tudja tartani ezt a témát. 

Lassuló elbírálások 

Szerintem az sem véletlen, hogy az állampolgársági beadványok elbírálásának ideje egyes államokban érzékelhetően meghosszabbodott. Míg eddig van, ahol fél évet jeleztek előre a papírok beadásához képest, most másfél-két éves várakozási idővel is számolni lehet ugyanott. 

Ennek egyik oka lehet az is, hogy a bevándorlók hagyományosan többnyire demokrata párti szavazók, akikre a republikánusoknak nem igazán van szüksége a következő elnökválasztás előtt. 

Egyszerű politikai üzenetek 

A politikai üzenetek nagyon leegyszerűsödtek – nincs új a nap alatt – és a jelöltek kampánya nagyon gyakran nem arról szól, hogy ők mit tennének, ha megválasztanák őket, hogy mi mellett állnak ki, hanem a politikai ellenfél „savazásáról”, vagyis leginkább arról, hogy mi ellen szavazzon valaki. 

Míg a céges világban kisstílűnek számít valakinek a termékét a másik becsmérlésével népszerűsíteni, addig ez a politikában egyre inkább ez működik. 

A megosztottság abból is látszik, hogy hiába szól valakinek a programja 20 különböző dologról, ha egy a szavazónak húsbavágó kérdésben a jelölt mást képvisel, legyen az a fegyvertartás vagy a bevándorlás, mint amit a választó elvár, akkor nem szavaz az illetőre.

Nagyon sok nő, sok valamilyen társadalmi kisebbséget képviselő jelölt indult most a választásokon, így most az is kiderül, hogy a különböző progresszív mozgalmak, amelyek elindultak a 2016-os csalódás után – a nem Trump-szavazó oldalon – vajon mennyire értek be, mennyire tudnak mozgósítani. 

A választások történetében először, több, mint 400 tudós is indult, akiket elsősorban nem az mozgatott meg, hogy politikusok legyenek, hanem az, hogy a politikusok teljességgel hátat fordítottak a tényeknek. 

Félreértések elkerülése végett konzervatív és demokrata érzelmű tudósok is vannak köztük, azt mondják, nem a tudományt akarják átpolitizálni, hanem pont azért indulnak, hogy a politika ne szivároghasson be a tudományba. 

Hasít a gazdaság 

Miközben a kampányban nagyon kevés szó esik a gazdaságról, amely egyébként jó állapotban van jelenleg, rekord alacsonyan van a munkanélküliség, a jelentős adócsökkentés a gazdaságot is megpörgette, ugyanakkor ez az intézkedés, amely elsősorban a cégeknek és a tehetősebbeknek jó, hosszú távon komoly adósságot halmoz fel. 

Mégis évtizedek óta a legjobb most a gazdasági helyzet, legyen szó akár a bérekről, az álláshelyek számáról, a munkanélküliségről. A kampány mégsem erről szólt. 

Szerintem az igazi kérdés az, hogy lehet-e valóban egy ilyen, komolytalannak tűnő vezetése ennek az országnak, amelyhez ráadásul az egyik nagy párt asszisztál.”

(Fotó: twitter.com/realdonaldtrump)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: választás Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2414354671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.11.07. 07:11:11

@shakti rom:

A felsoroltak nem populisták, még Orbán is csak részben az.

kronikas 2018.11.07. 07:55:18

@maxval balcán bircaman: nehlz trollok élete....s egyre nehezebb lesz.

shakti rom 2018.11.07. 08:05:58

@maxval balcán bircaman:

Nagy pofon ez Trumpnak, s az összes klónjának. Mehetsz sírni a tesókhoz.

gabors 2018.11.07. 09:43:55

@shakti rom: "Nagy pofon ez Trumpnak, "

kozel sem (sajnos) nemhogy nem tsunami ... megy hullamnak is gyengecske ... (sajnos) Kongresszusban minimalis a tobbseg Szenatusban pedig noveltek a tobbseguket a republikanusok ...

par dontetlen ... egy ket nagyon jo gyozlelem a demokrataknak...

Hari Seldon 2 2018.11.07. 12:15:46

@gabors:
Mondtam, mindenki saját habitusa és izlése szerint fogja értékelni az eredményt.
De az én meglátásom. (lehet, hoyg tévedek) nem tök mindegy, hogy a szenátusban 2 vagy 8 fős a többsége a rep-eknek? Így is úgy is lefutott dolog.
A fordítás a másik házban sokkal lényegesebb változás. - Persze ha jól értelmezem a politikai lehetőségeket.

gabors 2018.11.07. 13:01:54

@Hari Seldon 2: "hogy a szenátusban 2 vagy 8 fős a többsége a rep-eknek? Így is úgy is lefutott dolog.
A fordítás a másik házban sokkal lényegesebb változás. -"

szerintem egyik sem igaz az Obama Care szavaztnal 1 kulonbseg is eleg volt nagyon nem mindegy 49-51 vagy 54-46 mert a republikanus szenatorok kozott is ORIASI a kulonbseg most Susan Collins es Lisa Murkowski mar le van nullazva es valszeg veszteni fog legkozelebb es volt egy ket kevesbe trumpista szenator akik vagy meghaltak vegy nem indultak most az 54-bol mar boven 50 felett van a totalisan trumpot tamogatok szama... ami miatt ez a leginkabb szamit a szovetsegi birosagok amiket most 30 evre trumpositjak majd.

a Kongresz egyedul nem sokat tud csinalni max mindefele vizsgalatok fognak indulni amit trump siman lefeknyuzoz oszt annyi ...

a demokrata hullam nem jott be se texas se florida ami szamitott volna. (egy ket helyen volt csak meglepetes Wisconsin Oklahoma talan) nekem ugy tunik 2020-ban megint nyer trump mert az electoral college ahol a videki idosodo feher konzervativ europaiak szavazata (ami tovabbra is jelentosen felul ertekelt) megint donto lesz ... nem akarok reszletekbe menni a hogy a tok feher idaho miert szamit sokkal tobbet mint egesz New York city (ahol 20-x annyian elnek mint egesz Idahoban) de most a palya megint trumpnak lejt ...

de majd meglatjuk

gabors 2018.11.07. 13:03:11

@shakti rom: "@Hari Seldon 2: jól értelmezed. "

NEM igazan nem ismetlem a valaszom...

gabors 2018.11.07. 13:26:21

@shakti rom: "Nagy pofon ez Trumpnak,"

a legnagyobb pofon talan a szomalia-i mohamedan migrans no michiganbol ... aki most a kongresszus tagja ...

2 latin (ms13) texasbol nyert

es hogy kb 100 not valasztottak be a kongresszusba NA ez komoly pofon

gabors 2018.11.07. 15:13:27

@kék madár: it is behind a pay wall

a kommentekre meg nem vagyok kivancsi

viszont a cimmel magaval teljesen egyetertek nem is mondtam mast eddig sem

gyozelem de nem akkora mint sokan vartak vagy inkabb remeltek ...

a szovetsegi birosagokat elassak az 50-es evekbe gyerekeidnek lesz igen szar ...

ide irom hogy legalabb meg egy legfelso birot ki fog nevezeni trump de meg az is lehet meg kettot (mielott 2020-ban nyer) Thomas jovore lemond es meg egy Kavanagh-t fognak betteni .. Kongreszzus meg nyomozhat napestig az csak Trump-nak lesz jo ..

sajnalom hogy igy tortent de ez van

kék madár 2018.11.07. 15:23:02

@gabors: semmilyen paywall mogott nincs, probalkozz meg.

en se ismetlem magam, de 5-bol negyben nem ertek veled egyet

kék madár 2018.11.07. 15:23:42

@gabors: es mondtam barmit a kommentekrol?

kék madár 2018.11.07. 15:35:43

@Zsuzsi65: "sokan megkerdojelezik, mire megy a penz"
az allam gazdalkodasa az utolso centig lekerdezhheto, egy browserbol minden kulonleges hozzaferes nelkul barki lathatja mire megy el a penz. Ha valaki megkerdojelezi, a legegyszerubb, ha megnezi.

gabors 2018.11.07. 15:41:20

@kék madár: "@gabors: semmilyen paywall mogott nincs, probalkozz meg. "

nalam login jelenik meg csak ami nelkul a cikk ki van takarva ...

ami cimben van azzal mint irtam egyetertek ... tul sokan tul sokat remeltek ... en meg abban sem voltam biztos hogy a Kongresszus meglesz ... es tovabbra is ugy gondolom hogy Trump ha nem is siman de nyerni fog .. foleg ha a Demokrata Kongresszus tul nyomja a nyomozgatast (amivel a feher oregecske videki europaiakat nem lehet meggyozni 2 ev mulva sem akkor is fog mukodni a mexikoi gyilkos/szatir/eroszakolo/zsivany aki ellen CSAK TRUMP vedi meg oket ) sajnos most ez mukodik ...de hidd el orulnek ha nem lenne igazam

amugy ha csak egyet irnal mivel nem ertesz egyet mar lenne mirol beszelni ...

gabors 2018.11.07. 15:47:52

@kék madár: @gabors: "akkor is fog mukodni a mexikoi gyilkos"

ja es kimaradt a blood and soil es a jew hatter-hatalom...

amugy tetszik amit a california-i adokrol irsz en is szoktam mondani hogy minden evben dollarra megkapom mire koltottek az ingatlan adomat (megha nem is tetszik hogy minden evben feljebb es feljebb megy) de itt legalabb elviszik a szemetet bar az utak nagyon nem javulnak...

Golf2 2018.11.07. 15:58:55

Az orosz trollok megpróbáltak beleavatkozni a félidős választásokba is

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.07. 16:30:14

@gabors: igy van. Kb ugyanaz a helyzet, mint Obama 1.ciklusaban. ugyanugy nem lesznek nagy fordulatok, mert egyik kutya, masik eb: se a demokratak, se a republikanusok nem tudtak egy olyan nagy reformot megvalositani, ami a legnagyobb problemakat (healthcare, immigration policy) jobb iranyba billentette volna.
Ez a mostani "victory" a demokrataknak kicsit simogatja a lelket, hogy meg sincsenek teljesen kisebbsegben mindenhol.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.07. 16:40:09

@Zsuzsi65: "vagy tul fiatal vagy nagyon naiv vagy:)"
Helyesbitem magam: valoban atra koltik, csak kb semmi latszatja nincs. Feneketlen bendo, es csak ontik bele a penzt. Ezert ertik sokan ugy, hogy nem oda megy a penz, ahova kene. Pl nezd meg LA v CA oktatasi koltsegveteset, es vesd ossze mondjuk LAUSD (legnagyobb iskola korzet LA-ben) v az altanos kaliorniai public school oktatasi eredmenyeivel...

Bredpitt Monika 2018.11.07. 17:33:18

www.youtube.com/watch?time_continue=92&v=6OtBwKYqYqI

lányom vett magának egy pólót itthon, ez áll rajta:

WOMEN MOVE MOUNTAINS

hajrá csajok !!!!!!!

azért annak van oka szerintem , hogy ennyi nő ment el szavazni......

Bredpitt Monika 2018.11.07. 17:39:57

(egy kicsit kapcsolódik a választásokhoz is)

nem is tudtam, hogy ilyen vicces tud lenni ez a csaj

www.youtube.com/watch?v=IGbfJv1ia7c

gabors 2018.11.07. 18:01:45

@Scott Tenorman Must Die:

"hajrá Trump! "

megy eppen a me me me me I I a Trump egy keresz eletu dolog az utolso hurra a feher oregecske konzervative europai migransoktol ...

gabors 2018.11.07. 20:12:44

@kék madár: "@gabors: nem tudja megakadalyozni a tax returnje kiadatasat, legalabb 10 modja van, persze mondhatja, hogy na de megis "

szivesen fogadok veled ....

1 ha mahoz (tegnaphoz) egy evre 2019 November 6 -ig nyilvanosan megszerzik (Kongresz nem valami russiian hack) Trump szemlyes adobevallasat (jobb ha az uzletiti is de ez most nincs ebben) akkor fizetem pezsgot amit akarsz $100 dollarig amazon/ebay meglatjuk !!

2. De ha mindez nem 2 KETTO evig nem tortenik meg akkor vesztettel es elvarom ugyanezt ...

Na mit gondolsz ??

Deal or NO Deal ???

es ha vita lenne hogy mi is a tax return ... itt eldontjuk

remelem veszitek !!!!!!!

shakti rom 2018.11.07. 20:31:01

@gabors: Times They Are in Changing

gabors 2018.11.07. 20:50:08

@gabors: @kék madár:

Na itt van ... Session is GONE !!!

egy napot sem vartak ...

most mit gondolsz mi lesz ?? ki most a hulye ?//

gabors 2018.11.07. 20:52:13

@shakti rom: lasd mi is van eloben mig Trump baszmegold a "fakenews-al"

Session is gone ...

Roesntien is gone

usa megy a bananok fele ....

so sad

kék madár 2018.11.07. 22:22:52

@gabors: azert nem fogadok, mert semmi befolyasom nincs arra, hogy a Congress meg is akarja szerezni az adobevallast. Pusztan tobb szazrol lattam leirva legalabb 10 egyszeru modjat annak hogy nyilvanossa tegyek az adobevallasat es el is hiszem. Te meg tok mast hiszel. Majd meglatjuk

Brandon Frazer 2018.11.07. 22:24:55

Egyre nagyobb divat az, hogy országokat degenerált majmok vezessenek. Nem csak nálunk működik így. :D.

kék madár 2018.11.07. 22:52:33

@Brandon Frazer: ekkora degeneralt majom mint a Trump nincs meg egy, nehez ebbol divatot csinalni

shakti rom 2018.11.07. 23:03:01

@gabors: De! S erre is varrj egy gombot...

10 perccel a Session kirugás után 10%-ot mentek fel a részvényeim(mixed portfolio)

FutureFry 2018.11.08. 01:03:26

@kék madár: Valószínű jövő év elején a demokraták megpróbálják “kikérni” de véleményem szerint (ahogy @gabors: is mondja) nem fog sikerülni. Pl. bürokratikus útvesztőbe süllyesztik a kérvényt, elodázzák, esetleg (ha addig megy a dolog) a konzervatív többségű SC elkaszálja stb. De Trump-tól még az is kitelik, hogy nemes egyszerűséggel kirúg(at)ja azokat akik kiadnák (és közben valahogy “populista tőkét” kovácsol a dologból).

www.washingtonpost.com/business/economy/trump-suggests-he-wont-turn-over-tax-returns-even-if-democrats-demand-them/2018/11/07/396ae650-e2ad-11e8-ab2c-b31dcd53ca6b_story.html

kék madár 2018.11.08. 01:56:10

@FutureFry: Trump "hatalma" messze nem terjed ki mindenre, erre se. Elvileg persze alakithat egy space force-t, legyozheti a gravitaciot, kirallya koronazhatja magat, megeheti a house-ot reggelire de a realis megis az, hogy a Congress kikerheti az adobevallasat.

FutureFry 2018.11.08. 03:01:14

@kék madár:

A “reális” fogalma kicsit átalakulni látszik a Trump-érában.

Egyébként a “Space Force” lehet, hogy most hülyén hangzik de gondolom az “Air Force”-t is szoknia kellett a fülnek anno (mint az iPad-et :)), és nem feltétlenül elvetendő ötlet csak azért mert Trump agyából pattant ki. Mellesleg Neil deGrasse Tyson vagy Elon Musk sem tartja annak.

gabors 2018.11.08. 04:42:49

@kék madár: "mert semmi befolyasom nincs arra, "

nem tudom de olyanra fogadni amit te befolyasolni is tudsz eleg balkani dolog. lenne...:-)

pont azert ajanlottam a fogadast mert en sem tudom befolyasolni csak tapasztalatbol saccolom hogy mi lehet a politikaban.

gabors 2018.11.08. 04:50:53

@kék madár: "hogy a Congress kikerheti az adobevallasat. "

eddig kb igazad van CSAK arrol volt szo (a fogadas is arrol szolt volna) hogy barmikor is de minimum 2020 elott nyilvanossagra is kerul el (vagy legalabb a Kongresszus lathatja-e )

azt hiszem osszekevered azt amit remelsz politikailag es ami most a valosag....

hidd el orulnek ha ramcafolnanak a tenyek a kovetkezo 2 evben .. de nem hiszem

Nem hiszem hogy Trump adobevallasat latni fogod (vagy barki is ) nem VELETLEN hogy onkent nem mutatta be.

Sokkal jobb es hatekonyabb strategia lenne ha a Kongresszus a cabinet tagokkal es Trump csaladjaval kezdenek akiknek kozel sincs akkor jogi vedelme mint az elnoknek.

Ha a demokratak kovetik azt amit te ajanlasz siman veszitik a 2020-at a kongresszussal es a szenatussal egyutt, mert eloszor aldozatot csinalnak Trumpbol utanna meg host is aki ellenallt a liberalis maffianak ... nem hiszem hogy ezt akarnad

gabors 2018.11.08. 05:01:49

@shakti rom: "@gabors: De! S erre is varrj egy gombot...

10 perccel a Session kirugás után 10%-ot mentek fel a részvényeim(mixed portfolio) "

az enyemek is SOT en pont elotte tettem be egy kis penzt pluszban mar be volt keszitve reggelre es az eredmenytol fuggoen .. vettem is meg reszvenyeket

..
DE ettol meg ez nem jo amerikanak es az az amerikaiak donto tobbsegenek (azokat is beleertve akik tovabbra is tamogatjak trumpot ) az orszag meg inkabb ketfele szakadt a partok meg kekebbek a fly over meg pirossabb (vagy inkabb feher konzervativabb... )

Golf2 2018.11.08. 07:45:02

@shakti rom: Ez most lett aktuális?

gabors 2018.11.08. 07:48:30

@shakti rom: mi a f@szra vartatok eddig ???

emiatt nem fognak a gazdag zsido new yorkiak oda koltozni :-)))

Bredpitt Monika 2018.11.08. 09:15:19

@gabors: jo poenjaid vannak neha, de a balkan szot szerintem hagyd el a szotaradbol....

Ha valaki olyasmire fogad aminek elore tudja az eredmenyet, azt inkabb hivjak bennfentes kereskedesnek, mint balkaninak....

Occam beretvája 2018.11.08. 09:26:53

Elindult a halott strici, és meg is nyerte az amerikai félidős választást
Dennis Hof középhatótávolságú amerikai celeb, nevadai illetőségű, ahol jól futó bordélyház-hálózatot üzemeltet, írtuk egy hónapja, amikor kiderült, hogy elindul republikánus színekben a választáson, amit beárnyékolt, hogy nem sokkal a 72. születésnapja után meghalt.
Ennek ellenére tovább futott a kampánya, és amilyenek a választók, kedden a szavazatok közel 68 százalékával legyőzte a demokrata párti Lesia Romanovot a nevadai 36. választási körzetben. (INDEX)
Ez olyan szép hogy ehhez bármiféle magyarázat felesleges lenne.

M. Péter 2018.11.08. 21:38:12

@Occam beretvája: Annyi magyarázat azért nem árt hozzá, hogy így majd egy másik republikánust fognak majd a helyére kinevezni.

gabors 2018.11.08. 21:45:32

@Bredpitt Monika: na az is balkani ... mindenki tudja mit jelent pont foleg a vilag azon reszen (es hogy miert)

gabors 2018.11.08. 21:50:31

@gabors: @kék madár:

"ide irom hogy legalabb meg egy legfelso birot ki fog nevezeni trump de meg az is lehet meg kettot (mielott 2020-ban nyer) Thomas jovore lemond es meg egy Kavanagh-t fognak betteni "

na hogy mlyen kozel voltam ... Ruth Bader Ginsburg (85 eves) es korhazban van miutan elesett !!! basszus nem gondoltam hogy akar ilyen hamar bevalik a joslatom ... remelem meggyogyul gyorsan (de akkor is mar 85!!)

shakti rom 2018.11.08. 22:03:46

@gabors: Amerika se fogadta oket.

gabors 2018.11.08. 22:29:04

@shakti rom: tudom St. Louis hajo tortenete elegge ismert...

de nem ez volt kerdesem hanem mi tortent hogy Justin ilyet csinalt ?

hiszen az evfordulo jovore lesz csak ?

nem volt jobb PR otlet ?

kék madár 2018.11.08. 23:09:04

@gabors: meg egyszer, en azt allitom, hogy HA a Congres kikeri az adobevallast, akkor meg is fogja kapni. Hogy kikeri-e azt nem tudom megjosolni

gabors 2018.11.08. 23:23:36

@kék madár: "meg egyszer, en azt allitom, hogy HA a Congres kikeri az adobevallast, akkor meg is fogja kapni. "

igy is OK nekem ha hozza tesszuk ha nincs subpoena akkor a fogadas semmis .. .

tovabbra is azt mondom hogy Te vagy en nem fogjuk latni sot a Kongresz sem az adott idon belul amit irtam ....

kék madár 2018.11.09. 00:28:30

@gabors: nekem nem a fogadas tetje nagy hanem a jovonk, ugyhogy en babonabol erre nem fogadok tetben

FutureFry 2018.11.09. 05:12:58

@kék madár: @gabors:

www.washingtonpost.com/business/economy/trump-suggests-he-wont-turn-over-tax-returns-even-if-democrats-demand-them/2018/11/07/396ae650-e2ad-11e8-ab2c-b31dcd53ca6b_story.html

"…
Rep. Richard E. Neal (D-Mass.), expected to become the chairman of the tax-writing House Ways and Means Committee once his party retakes power in January, plans to insist Trump voluntarily release his tax returns, he said in an interview. If Trump doesn’t, then Neal will file a legal request with the treasury secretary that would require the returns be disclosed to a small group of people on Capitol Hill. He predicted the matter would end up in federal court.

… Neal acknowledged that the Treasury Department might not provide the information quickly, setting up a legal battle.
...
What the White House would want, Mays said, “is to buy two years of time” while the issue was bogged down by lawyers. And then the White House would hope Republicans take back the House in 2020 and nobody is demanding [the tax returns] at that point."

De tényleg az is lehet, hogy a demokraták meg se próbálják jogi útra terelni a dolgot, mert azzal csak muníciót nyújtanának Trump-nak.

gabors 2018.11.09. 13:26:11

@kék madár: "@gabors: nekem nem a fogadas tetje nagy hanem a jovonk, ugyhogy en babonabol erre nem fogadok tetben "

Na ez mar tudomanyosabb valasz :-)

kék madár 2018.11.09. 23:47:38

@FutureFry: igaza is lenne, ha nem lenne Trumpnak tobbszaz olyan futo birosagi ugye, amihez ki lehet kerni az adobevallasat. Egy szovetsegi biro is eleg a kiadatashoz.
Amikor meg egy kis kor latja, onnan mar nagyon konnyen kiszivarog

gabors 2018.11.11. 10:14:56

@kék madár: "@FutureFry: igaza is lenne, ha nem lenne Trumpnak tobbszaz olyan futo birosagi ugye, amihez ki lehet kerni az adobevallasat. "

az nem olyan egyszeru mint az MSNBC-n mondjak :-)

"Egy szovetsegi biro is eleg a kiadatashoz. "

csakhoz ehhez jogi alapon kellen meggyozni egy szovetsegi birot es ezutan meg van felsobb birosag is es vage a Supreme Court .. amit remelem mar tudod hogy kb kik ellenorzik ...

nem olyan egyszeru mint gondolod meg a teidedt sem lehet kikerni ....

de meglatjuk :-)

ha a demokratak tul toljak mint mar irtam Trump nyeri 2020 -t !!!

adg 2018.11.11. 12:38:27

Tiszta hulyek ezek az amerikaiak. Barmelyik magyar kommentelo tisztan latja, hogyan lehetne kicsinalni trampot, lebuktatni a mindenki altal tudott adosvindlijeit, stb, ezek meg ott neznek ki a fejukbol, es egynem sincs otlete, biro, rendor, szenator, akarki, semmi. Fogalmatlan banda. Pedig csak ide kene benezniuk, percek alatt eveket okosodhatnanak.

Mrs. Clayton 2018.11.11. 12:55:16

@adg: haha, ebbol a kommentbol is latszik, h te se tudsz semmit. Szerinted a magyarokon kivul ki beszel meg egy ilyen bonyolult, am de tokeletesen kifinomult nyelvet? Megis hogy gondolod h az amerikaiak azzal a merhetetlen egyszeru nyelvukkel majd megertenek egy magyart. Nyilvan olvassak az itteni kommenteket, de nem lehet leforditani az o primitiv nyelvukre. Latszik h a te fejedben sem szikrazik az ertelem, nem veletlenul irkalsz te is erre a blogra. Pedig ha tudnad h igazan hol irjak az okossagot...

adg 2018.11.11. 13:26:16

@Mrs. Clayton: hat en nem sokat tudok, csak itt olvasom, hogy mik vannak, es milyen egyszeru lenne a vilag minden bajat megoldani.

De igazad van, nem elvarhato egy egyszeru amerikaitol, hogy a toredeket is felfogja a tudasnak. Azzal a kezdetleges “nyelvukkel”?

Erdekesseg: Amikor itt abok beszelnek a radioban neha, ugy szoktak beszelni a sajatjaikrol, hogy pl Mrrukwurra Gurrburruwla az xy torzsbol szarmazik, he speaks a language and English.
Szoval meg ok sem tartjak nyelvnek az angolt. :)

Az okossag meg? Hat minek ennel tobbet tudni, mint ami itt van a kommentekben?

Mrs. Clayton 2018.11.11. 14:03:03

@adg: pedig ha tudjuk kit olvasnank!

kardio1 2018.11.12. 00:24:31

@kék madár: már ilyen régóta ott élsz ? Amilyen hevesen bírálod Orbánt, azt hittem, frissebb kivándorló vagy.

gabors 2018.11.13. 01:10:05

@kardio1: "@kék madár: már ilyen régóta ott élsz ? Amilyen hevesen bírálod Orbánt, azt hittem, frissebb kivándorló vagy. "

mert megnott a demokracia erzeke, es lehet vannak meg otthon maradottak is ...

kék madár 2018.11.13. 06:05:04

@kardio1: nem biralom hevesen, visszafogottan biralom, ahhoz kepest amit megerdemel. Egyebkent meg kozben otthon is eltem 5 evet az Orban kiralysag alatt mazochizmusbol

kék madár 2018.11.13. 06:06:05

@kardio1: "gondolom, Barackra."
de nem

shakti rom 2018.11.13. 06:57:06

@adg: 30-40% az amerikaiknak kb akkora furkó mint az átlag ozzie. Min vagy meglepődve?
:)

kék madár 2018.11.13. 07:44:29

@adg: pont az az erdekes benne, hogy annak amit Trump elkovetett mas a 1/500-aert reg megbukott volna. En leirom, hogy hogyan lehetne elkaszalni, de a Trumpot akarhanyszor elkaszaljak, mindig felfele esik.
Leirtal par hulyeseget, de azzal nem pazarolom senki idejet

adg 2018.11.13. 11:47:36

@kék madár: wow, még ekkora arcot!

kardio1 2018.11.13. 15:36:00

@kék madár: kemény vagy: mazochizmusból menni vhová !
Ha nem Barackra voksoltál, miért nem ? Hiszen nem úgy tűnik, hogy republikánus volnál.

blackhairlady 2018.11.13. 17:38:26

@kék madár: de miert nem beszelsz a kepviseloddel vagy a szenatorral, adhatnal nekik otleteket hogyan buktassak meg. Komolyan, ezt miert nem lepted meg meg eddig? Nem erne meg egy telefonhivast vagy szemlyes talalkozot?

kék madár 2018.11.13. 17:55:20

@blackhairlady: termeszetesen csak szellemeskedtem, nyilvan nem a megbuktatashoz szukseges info hianyzik (es en azon ulok), hanem a polittikai akarat, azon en meg nem tudom valtoztatni, ha megfeszulok se.
Egyebkeet szoktam irni a kepviseloimnnek, tobb kevesebb sikerrel.

kék madár 2018.11.13. 17:57:46

@kardio1: @adg: mi csak ilyen ontelt tuskok vagyunk :)

kék madár 2018.11.13. 18:02:34

@kardio1: azert mert szerintem nem lett volna es nem volt jo elnok. (Persze most visszasirom, Trump mellett, alatt)
Egyebkent nem demokrata vagyok, hanem ultraliberalis, szelsobalos, kommunista, maoista, trockista csokeveny.

kardio1 2018.11.13. 18:05:30

@kék madár: hú, az durva ! Nem csoda, hogy nem találjuk a hangot politikai téren, a te állaspontod olyan messze van az enyémtől, mint Makó Jeruzsálemtől !

kardio1 2018.11.13. 18:08:16

@kék madár: de még önmagadon belül is elképesztő a távolság: a szélsőbal, a liberalizmus, a kommunizmus, a maoizmus és a trockizmus mind nagyon más és többnyire egymás ellenségei.

kék madár 2018.11.13. 18:18:16

@kardio1: tele vagyok ellentmondassal, a bennem levo tavolsagok eltorpulnek a kettonk kozottihez kepest

kék madár 2018.11.13. 18:30:34

@kardio1: @blackhairlady: egyebkent komolyra forditva: Trumpot semmi nem fogja megbuktatni, se a hazugsagai, se az orosz maffiakapcsolatai, se a moszkvai videok, se az adocsalasai, a fake uzletei, a ki nem fizetett szamlai, az abortuszai, megfenyegetett es osszevert uzletfelei, es az se ha valakit fenyes nappal lelo az 5-ik sugaruton.
Csak a qrvakba tud belebukni, azokat annyira magabiztos es amator modon kezelte, es rajtuk annyira nem talal fogast, hogy abba vagy sajat maga borul bele, vagy a hivei egy resze elpartol (a ketszinu evangelikusok) vagy az FBI-nak eleg bizonyiteka lesz.

Bredpitt Monika 2018.11.13. 18:31:10

@kardio1: @kék madár:

a madárnak egy ellensége van: a birka

blackhairlady 2018.11.13. 23:46:41

@kék madár: akkor felre ertettelek, en azt hittem tenyleg tudod a modjat, olyan hatarozottan allitottad :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.11.14. 00:34:07

@kék madár: "Trumpot semmi nem fogja megbuktatni, se a hazugsagai, se az orosz maffiakapcsolatai, se a moszkvai videok, se az adocsalasai, a fake uzletei, a ki nem fizetett szamlai, az abortuszai..."

Nahat, Trumpnak abortusza is volt?? :))) jo tudni! micsoda gyalazat! ;)

kék madár 2018.11.14. 06:29:12

@Zsuzsi65: a szeretoinek amikert o fizetett, de semmi jelentosege: a pro-life hivei ezt is elnezik neki

kék madár 2018.11.14. 06:29:56

@blackhairlady: hatarozottan tudom, hogy mindenki mas mibe bukna bele.

geeeteee 2018.11.14. 06:38:45

@adg: Érdekességként fűzném hozzá, hogy egyes őslakos csoportoknál ellenzéki hozzáállásból meg sem tanulnak angolul, még olyanok sem, akiknek a nyelve már kihalt. És akkor ott a kriol. Kb. ilyen indoka van az angol külön említésének.

shakti rom 2018.11.14. 06:38:48

@Zsuzsi65: Kalifornia ég, te meg poénkodsz..

kardio1 2018.11.14. 08:07:04

@shakti rom: milyen szerencse, hogy te kellően komoly vagy. Végülis mindig van valami tragédia a világban valahol. Gondolom, minden pillanatban ezen szomorkodsz.

adg 2018.11.14. 10:33:58

@geeeteee: amikor a gyerekeik bekerulnek a varosba, akkor mennek is egybol az esl osztalyba. Volt tobb ilyen osztalytarsuk a gyerekeknek. Aztan elokerul valami tavoli rokon a bushbol, es visszaviszi a gyereket.
A kriol egy erdekes szerzet, leirva is erdekes, egesz jol meg lehet erteni angollal. Katherineben sok minden ki van irva kriol nyelven is.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.