oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. szeptember 20. 06:30,  Az első benyomások Írországról 79 komment

2018. szeptember 20. 06:30 Határátkelő

Az első benyomások Írországról

Bevallom, én nagyon szeretem azokat a posztokat, melyek az első hetek benyomásairól szólnak egy országban. Nem érzem úgy (szemben sokakkal), hogy aki még csak rövid ideje él egy adott országban, ne közölhetné a tapasztalatait – valahol mindenkinek el kell kezdeni, nem igaz? Az első időszak pedig mindig különösen izgalmas. Ez a helyzet Krisztiánnal is, aki pár hete érkezett meg Dublinba – lássuk, mit tapasztalt!

Mutasd be a városod - hova érdemes menni, mit nem szabad kihagyni, mennyire könnyű munkát találni a környéken... Írd meg és küldd el (lehetőleg fotókkal) a hataratkelo@hotmail.com címre! (Segítő kérdéseket a poszt végén találsz.)

cim_177.jpg

„Szeretném megosztani írországi, azon belül pedig a dublini tapasztalataimat három hét után, olvassátok örömmel! 

Előéletemről érdemes tudni, hogy 28 éves budapesti születési srác vagyok, IT Engineer tudással, és még a lakásárak felrobbanása előtt tudtam venni egy pici lakást, jól kerestem és boldog kapcsolatban is éltem párommal meg a macskánkkal. 

A külföldi munkavállaláshoz/élethez végül nem az anyagiak vezettek, hanem azok a hatalmas különbségek, amiket a párommal tapasztaltunk mikor külföldön voltunk (10+ ország 20+ városa) Magyarországhoz képest. 

Mindenhol beszélgettünk a helyi szállásadóval (AirBnB) és durva volt látni, hogy mennyivel pozitívabb az emberek hozzáállása, viselkedése és életkörülményei. Nem tapasztaltuk azt a negativitást, búslakodást, egymással direkt kiszúrást, mint itthon, nem folyt mindenhonnan az idegengyűlölet, a korrupció és a nepotizmus. 

A külföldi életet először Kanadában szerettük volna megvalósítani, viszont tudni kell róla, hogy nem egyszerű: az Express Entry (gyorsított eljárású vízum) belépéshez szükséges egy részletes adatlap kitöltése, egy külön nyelvvizsga, megfelelő mennyiségű igazolt pénzmag, az iskolai dokumentumok lefordíttatása, hitelesítése, beküldése és egy megfelelő pontszám elérése. 

Pontokat kapunk kanadai tapasztalat alapján, ottani tanulásból, különböző nyelveket tudva, hiányszakmával rendelkezve. Végül vagy száz ponttal voltunk lemaradva, nem is beszélve arról, hogy minden szülőm aggódott, hogy a világ másik felére mennénk élni, úgyhogy a dologból nem lett semmi, csak egy kis szomorkodás. 

A munkaszerzés 

Fél év elteltével (választások, Soros György-üldözés, migráns-riogatás) megint úgy láttuk, hogy meg kell próbálkozni kint, immáron az EU-n belül. Frissítettem a CV-met, feltöltöttem jó pár oldalra, majd elkezdtem kiküldeni pozíciókra különböző országokba (Anglia, Írország, Hollandia, Dánia, Svédország). 

A legtöbb helyről elutasítást kaptam, talán egy telefonos interjúm, ha volt. Ezután elkezdtem személyre szabott kísérőleveleket küldeni, ez egy sablon volt, amiben a pozíciót és a cégnevet átírtam. 

Ez úgy látszik, hogy használt, ugyanis egyből többen érdeklődtek irántam, körülbelül 50 helyre küldtem be, abból 10-en érdeklődtek, és 3 volt kölcsönösen megfelelő (két Dublin, egy London). Végül az egyik dublini nem reagált a harmadik levélváltásra, így azt elvetettem. 

Én Senior System Administrator tudással jelentkeztem, volt egy telefonos előinterjú a recruiterrel, majd 3 darab teszt (főleg a figyelmet, koncentrációt, számolási képességet tesztelték, szakmai teszt egyáltalán nem volt), majd egy technikai interjú 2 IT-sal, az egyik a Head of IT volt, míg a másik a technikai IT vezető. 

Ez Skypeon zajlott, ahol - mivel az angolt csak írásban és olvasásban használtam -  tökig tekert fülesben hallgattam végig, hogy biztos, hogy mindent értsek. Sokat nevettünk, kölcsönösen szimpatikusak voltunk egymásnak. Mint utólag kiderült ez volt a szakmai teszt is, amin megfeleltem. 

Ez után még egy HR-es interjú volt egy brit HR-sel, aki igazából nem tudott semmit rólam, olyan mintha csak átpasszolták volna, de gondolom egy multinál ez normális. Itt feltehettem a kérdéseimet, de mivel egy teljesen más irodában dolgozott, csak annyit mondott, utánanéz. 

Az első telefonos interjún kértem, hogy legyen relocation package (repjegy, első hónap lakás), amit bele is foglaltak a szerződésbe, amit aztán e-mailben és futárral is elküldték egy szép nagy csomag mellett, mely tartalmazott mindenféle leírást, juttatásokat, a karrier fejlesztési lehetőségeket. 

A szerződést aláírtam, bescanneltem, visszaküldtem, majd felmondtam az aktuális cégemnél. A fizetés nem túl nagy, de nem is vártam, hiszen egy külföldit vesznek fel. (Később beszéltem kollégákkal, és igazából reális az összeg). 

Az angolom egyébként középszerű volt, középfokú nyelvvizsga, IELTS General 7.5-ös vizsga. Az olvasásom/írásom nagyon jó, a beszéd és hallás utáni értés átlagos volt. 

Tíz napom volt az utolsó és az első munkanapom között, a kiutazást pedig úgy kértem, csütörtökön este érkezzek Dublinba, hogy pénteken már mehessek ügyeket intézni, majd hétfőn munkába. 

Elintézendő ügyek 

Van pár dolog, amit el kell intézni, ha az ember Írországba megy dolgozni. 

PPS number 

Ez egy azonosító, amivel helyi ügyeket intézhetünk (pl adó). Online lehet regisztrálni, majd időpontot kérni, hogy elindulhasson a folyamat. Én már 2 héttel előtte elintéztem, hogy egyből nyitáskor mehessek, szóval nem volt gond. Egy papírt kellett kitölteni, készítettek egy fotót, majd egy digitális táblán kellett az aláírásunkat rögzíteni. 

Ezután 5 napon belül küldték a PPS számot, majd egy másik napon a kártyát is. Szükséges hozzá az útlevél és egy másodlagos igazolás (lakásban számla, hivatalos irat, stb., én kértem és kaptam egy munkáltatói igazolást, ezt elfogadták).

Útlevél 

Adó 

Amint van PPS kártyánk és tudjuk a cég adószámát, lehet regisztrálni hogy normálisan adóztassanak minket. Pár kattintás az egész. 

Bankszámla 

Ez egy nehéz folyamat volt nekem, ugyanis a cég bérelte a lakásomat, így egyik számlám sem volt rajta a nevem. A Bank Of Irelandnál próbáltam először számlát nyitni, de ötször mentem vissza és ötször mondták, hogy nem jók az iratok. 

Elvileg miután regisztráltunk a revenue.ie-n, küldenek egy külön levelet a pin kódunkkal, azt fogadják el. Én ezt három hete nem kaptam meg, így

inkább átmentem a KBC bankhoz, ahol elfogadták proof of addressként a szintén levélben megkapott adós papírt, illetve kellett egy útlevél. A bankkártyát 10 napon belül küldik, szóval érdemes gyorsan elintézni mindent. 

Európai egészségbiztosítási kártya 

Ez egy online is igényelhető kártya, ami arra szolgál, hogy nem Magyországon kívül is igénybe vegyünk egészségügyi szolgáltatásokat, ÁNYK-n keresztül kell kitölteni és beküldeni. Nekem egy héten belül küldték, nem volt gond.

TB 

Mivel már nem dolgozok otthon, ezért amint meg lett az új céges egészségbiztosítás, lemondtam az otthoni TB-t, szintén ÁNYK-n keresztül.

Lakás 

Lakásokat én a daft.ie oldalon néztem, ugyanolyan, mint a többi lakáskeresős oldal, beállítottam egy keresést, ami minden nap küldi az e-maileket, így legalább tudtam, hogy mi mennyibe kerül. 

Mivel lakást keresni csak helyben lehet, ezért átmenetileg érdemes más megoldást találni, mint például AirBNB-zni egy-két hetet, esetleg egy szobát bérelni. Itt már 800 euróért lehet találni, ami közel van a belvároshoz és mindent megtalálunk benne.

Telefonkártya 

Nekem nem volt rá szükségem, mert mindent Skype-on keresztül intéztünk, de sok cég érzékeny arra, hogy milyen számon lehet minket megtalálni, nyilván szeretik, ha ír. 

A legegyszerűbb telefonkártya a lycamobile, ingyen küldik a SIM kártyát és csak aktiválni/feltölteni kell. Én az első napomon megkértem és a harmadikon már volt ír telefonszámom és mobilnetem. Nagyon megéri, 10 euróért 300 perc lebeszélhető hívás és 3 GB mobilnet van benne, nem kiadás. 

Ha megvan a bankszámlánk, akkor a forintról euróra váltást ezzel érdemes csinálni.

A kiutazás

Kijönni Ryanairrel jöttem, de mivel a csomagfeladás nagyon lassú volt (nem működött a szalag), ezért majdnem lekéstem, szóval ha csomagunk van (ami max. 20 kg lehet), akkor érdemes 2 órával korábban kimenni, hogy ne legyen pánik. A repülő idő 2 óra 45 perc volt. 

A dublini reptér hatalmas, legalább 10 percet kellett sétálni, míg megtaláltam a csomagokat, sok a mozgójárda. 

Leszállva a repülőről én a reptéri busszal mentem be a városba, ezek a 747-es és 757-es buszok, online vásárolva a jegyet csak 6 euró. Ezeken a buszokon elől van csak ajtó, a jegyet vagy a vezetőnek adjuk, vagy a kártyát leolvastatjuk. 

Az összes busz kétszintes és rövid, lent van a csomagoknak hely, a sofőr (akik általában nagyon kedvesek és segítőkészek) mondják, hogy az összes csomagot rögzíteni kell. A felső szintre csak kis csomaggal érdemes menni, mert szűk a lépcső, illetve fent le kell ülni, állni nem lehet. 

busz_5.jpg(Kép forrása)

Időjárás 

Amikor megérkeztem elég hideg volt (augusztus vége, Pesten 36 fok, este 8 óra), hosszúnadrág, két réteg felső öltözet kellett. Ezt viszonylag gyorsan megszoktam, én sokkal jobban szeretem ezt a szeles, hűvös időt. 

Az időjárás egyébként esős és napos váltogatva, nyáron hosszú nadrág és pulcsi is ajánlott, mellé kis esernyő és napszemüveg, így mindenre fel leszel készülve. Rengeteg a felhő, de hát szigetország, egy kilométerre már ott a tenger. A hideg miatt fantasztikusan jókat lehet aludni. 

Pár dolog véletlenszerűen 

A takarókat (paplan, duvet-nek hívják) TOG osztályokba, vagyis melegségi osztályokba sorolják, 15 a maximum. Én nem vagyok fázós, a lakásban lévő 13.5-ös takaró teljesen jó volt számomra. 

Nagyon érdekes, hogy mivel az idő a lakásban nem meleg, ezért a ruhák szárítását vagy külön szárítógéppel vagy kombinált mosógéppel csinálják, nekem ez teljesen ismeretlen terület volt, de rájöttem, hogyan kell használni, a ruhák forrón, száradtan jöttek ki, csak vasalni kellett őket (de azt nagyon, mivel gyűröttek voltak). 

A lakhatás nagyon drága, az IT-s fizetésem fele elmegy rá, hogy egy kis 30 nm-es, nem városközponti lakásban lakjak. Ha már ketten vagytok lehet drágábbat is nézni, de egyedül nem olyan könnyű (ennek ellenére több mint ezer euró marad a zsebemben minden hónapban). 

Közlekedés 

Bal oldalon mennek az autók, nekem sokáig tartott míg megszoktam. Az utcák nagyon szűkek, maximum 2 sávos utak vannak, de az már nagyon szélesnek számít. 

Általában van egy külön buszsáv mindenhol, illetve ebből lecsípve egy bicikli sáv - nagyon sokan bicikliznek, érdemes is, mert gyors és hatékony, a tömegközlekedés pedig drága. 

Az embereket nem izgatja a közlekedési lámpák állapota, ha egy pici lehetőségük is van átmenni a zebrán akkor megteszik, ahogy a biciklisek is, mindig résen kell lenni. 

Sokszor volt Pesten vitatéma, hogy néhány biciklis átmegy a piros lámpán, itt az a ritka, aki nem megy át, meg is van az eredménye, rengeteg a biciklis sérülés.

varos_5.jpg

A nyelv 

Nagyon érdekes számomra az írek beszéde, pl. sokszor nem azt mondják, hogy hello, vagy hi, hanem hogy hiya, vagy pedig megkérdezik hogy hogy vagy (how are you, how is it going), ezeket nem kell félreérteni, általában nem kíváncsiak a válaszra, elég egy „good-good, you?”. 

Fura volt hogy a tüsszögést nem kommentálják, én folyamatosan mondom a bless you-kat, de fel se veszik, kollégám általában egy shut the fuck up-pal szokta őket kommentelni. :D 

Megérteni őket nehéz, ha egymás között beszélnek, ilyenkor baromira kell figyeljek, hogy értsem, amit mondanak, illetve az én akcentusomat is nehéz levetkőzni. 

Ennek ellenére érzem, hogy jobban beszélek és jobban meg is értem őket, szóval csak idő kérdése. 

Árak 

Az árak a bérekhez viszonyítva alacsonyak, rengeteg a hatalmas akció, például LIDL-nél rendszeresen van meal (ebéd) akció, vagyis 2-2,5 euróért vehetsz egy főételt (pl. 400 gramm panírozott csirkét, 1 kiló sült krumplit, meg 1 kiló zöldséget) 2000 eurós fizetésből 1000 ilyen menüt vehetsz, ami legalább 2-3 adag egy embernek, szóval lehet találni olcsó dolgokat. 

Furcsa volt, hogy sehol nem találtam 100-as papírzsepit, csak kis előre csomagolt volt, vagy dobozból kivevős. Szintén ritka a 6-os csomag ásványvíz, otthon rendszeresen csak azt ittam, itt viszont csak csapvíz fogy. 

A boltok drágaság szerint rendezve: SPAR- Tesco - Supervalu - Dunnes - LIDL = ALDI- Eurogiant – Dealz. Utóbbi kettő nem szupermarket, hanem „olcsó” bolt. 

Az életről 

Ha ketten vagytok, és összesen kerestek 3-4 ezer eurót havonta, akkor már nagyon jól meg lehet élni, mindenre lesz pénz, megtakarítani is lehet, utazgatni is, autót venni, tényleg hatalmas a különbség Magyarországhoz képest. én otthon is tudtam takarékoskodni, de sokkal több marad az embernél, mint otthon. 

Honvágyról 

Jelenleg egyedül vagyok kint, otthon van a párom, a szüleim, a bátyám és a macskám is. Honvágyam egyáltalán nincs, a barátnőmmel minden nap beszélünk, míg a szüleimmel heti két-háromszor, ami több mint ami otthon volt. 

Barátokat szerezni szerintem könnyű, engem már első héten hívtak a kollégák italozni, lesz csapatebéd, céges bulika, lehet ismerkedni, szóval ez nem okoz gondot. 

Kíváncsian várom az őszi és téli időjárást, majd szeretnék egy év múlva is írni, hogy mi változott.”

A Bemutatom a városom-sorozat sorvezetőnek szánt kérdései (tetszés szerint bővíthetők) 

Melyik az a hely, ahová először elviszed a városodba látogató ismerősöket? 

Mi a három legjobb ingyenes dolog a városban? 

Hol érdemes enni, ami visszaadja a város ízeit és hangulatát? 

Hol érezhetjük leginkább a város történelmét? 

Minek hagyjunk helyet a bőröndben, azaz mit érdemes vásárolni? 

Mennyire könnyű munkát találni a környéken? 

Milyen szolgáltatások érhetők el a városban? 

Milyen kikapcsolódási lehetőségeket nyújt az adott város (és környéke)? 

Kinek ajánlanád a várost? 

Milyen a jövőképed az adott városban?

(Fotó: pixabay.com/stux)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Írország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1214249311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.09.20. 07:46:27

Na majd kontra úr kijavítja.

komisz_kölök 2018.09.20. 08:21:59

Te mekkora egy kitantorgo vagy, aki csak a penz miatt otthagyja hazajat. Különben is itknight sokkkkkkal többet keres otthon it-skent, szoval meg luzer is vagy. Meg 28 evesen macska, barätnö? Rendes ember ennyi idösen mär hozzätett härom gyermeket a nemzettesthez. Ezert tart itt ez az orszäg.

Hogy meg härom het utän velemenyt mersz irni, szäradjon le a lelkiismereted. En mär negyvenhat eve nyomom Bangladesben, de nem mernek semmi konretat mondani. Majd pär evtized mulva, ha elmulik az elsö euforia.

Remelem nem hagytam ki semmit ;) Majd a birka kiegesziti, ha megis. Sok sikert :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.20. 08:40:35

Mai linkajánló:
A lakájmédia egybe azt propagálja, hogy milyen fasza jól nőnek a magyarországi bérek...
Hát, látszik...
Ha igaz volna, nem lennének ilyen cikkek:

index.hu/gazdasag/2018/09/17/a_tulorapenzemet_taxira_koltottem_mert_mar_nem_jart_a_busz/

meg

index.hu/belfold/2018/09/17/iskola_oktatas_tanarhiany_betoltetlen_allashelyek_kreta_minoseg_tulora_nyugdijasok_statisztika/
És itt most felesleges az Indexet fikázni, ezek az adatok utánanézhetőek a káeshánál, meg a Kúnó féle szervezetnél, szóval hazudni sincs értelme.

Illetve egy jó kis szavazás a Lemilen, ami itt is fel szokott merülni, hogy ki és mennyire turbómagyar, meg nemzethy, hazaffy, aki kitántorgott vagy aki otthon maradt... :D

lemil.blog.hu/2018/09/18/eredmenyhirdetes_harcolnal-e_az_orszagodert?full_commentlist=1#comments

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.20. 08:41:55

@komisz_kölök: Te jobban nyomod, mint anno a sárkánygyík-gyerek...
:-)))

dddddddddddddd 2018.09.20. 08:44:36

Sok sikert neki!! És várjuk a 'Fél éve Írországban' posztot

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.20. 09:01:27

"Fura volt hogy a tüsszögést nem kommentálják, én folyamatosan mondom a bless you-kat, de fel se veszik, kollégám általában egy shut the fuck up-pal szokta őket kommentelni. :D "

Igazi melexívű, közösségi ember lehet...
:-))))))))

Csodabogár 2018.09.20. 09:49:28

Jó poszt. Remélhetőleg így marad a hangulata a posztolónak, illetve sokáig megtartja a rózsaszin szemüveget.
Én biztos a holdon élek, mert busongó magyarokat nemigen látok, igaz, migránsokat se. Természetes ha néhány napig/hétig tartózkodom valamelyik ország valamelyik városában, akkor turista vagyok, az emberek extra kedvesek stb. Ez már valami önszuggesszió itt, hogy itt mindenki búskomor, kedvetlen stb. Érdekes módon az itt élő külföldiek ezt soha nem látják így.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.09.20. 10:06:16

Most ment ki egy ismerősöm - 56 éves nő - oda gyerekvigyázónak.

Azt mondja, nem jó az írek közt élni, minden iszonyú drága, nagyon nehéz érteni a beszédüket (ismerős angol szakon végzett), de marad, mert sok pénzt kap és könnyű a munka.

Hari Seldon 2 2018.09.20. 10:08:10

@Csodabogár:
Az ott élő külföldieknek jellemzően két csoportja van:

- Nyugati nyugdíjasok, akiknek nem kell bemenni minden nap dolgozni. Hanem szépen el lehet beszélgetni a barátokkal, akik jellemzően - azért is mert barátok - inkább hasonló gondolkodásuak.
(viszont ez országosan nem reprezentatív, hogy finoman fogalmazzak)

- Vagy cégvezető expatok, akik a multitól kapják az extra pénzt. És ami döntő ezek elelve nem magyar állampolgárok, így tényelg lehet a helyi viszonyokra magasról tenni.

Sean MacTíre 2018.09.20. 10:25:17

Lassan en is johetnek a legelso, "majdnem negy eve Irorszagban" posztommal. De lusta vagyok megirni meg mar reg irtam ekezetes billentyuzettel meg inkabb olvasok. :)

Sean MacTíre 2018.09.20. 10:38:14

@Hari Seldon 2: "es nem kell a gyerekek oktatasa miatt aggodniuk. ellenben aggodhatnak pl. azert, hogy mi lesz, ha korhazba kerulnek.

Egyebkent ez ram is igaz, nekem itt nem annyira idegesito a politika mert nem foglalkozom vele.

Sean MacTíre 2018.09.20. 11:21:55

@Csodabogár: "Érdekes módon az itt élő külföldiek ezt soha nem látják így."

Ez mondjuk konkretan nem igaz. Barki, aki tomegkozlekedik vagy a vrosban jar, ezzel jon elsore, hogy milyen bus pofat vag mindenki. 10-bol 10. Max. azt tudom elkepzelni, hogy van aki hasonlo helyrol jon, annak nem tunik fel. El tudom kepzelni hogy Dublin pl. kevesbe baratsagos mint az en kisvarosom.

Arthamyr 2018.09.20. 11:26:45

"A szerződést aláírtam, bescanneltem, visszaküldtem, majd felmondtam az aktuális cégemnél. A fizetés nem túl nagy, de nem is vártam, hiszen egy külföldit vesznek fel. (Később beszéltem kollégákkal, és igazából reális az összeg)." - Saját tapasztalat, hogy ezek az importer cégek inkább a piacon elérhető alját fizetik. Ha helyben átmész máshova később, simán kaphatsz 30-50%-kal nagyobb fizetést is, kb. ugyanolyan melóért. Nyilván nem mindenhol, de nem is olyan ritka, mint a lottónyeremény.

"Az időjárás egyébként esős és napos váltogatva, nyáron hosszú nadrág és pulcsi is ajánlott, mellé kis esernyő és napszemüveg, így mindenre fel leszel készülve." - Ez megszokás kérdése, én még a héten is rövidgatyában jártam, szerintem ma is. :) Vannak emberek, akik egész évben rövidgatyában bicikliznek. 2 fokban, havas esőben, 80kph-s szélben is. :D Idén nyáron egyébként volt aszály is, több mint 1 hónapig eső nélkül, "jó" idővel.

"A takarókat (paplan, duvet-nek hívják) TOG osztályokba, vagyis melegségi osztályokba sorolják, 15 a maximum. Én nem vagyok fázós, a lakásban lévő 13.5-ös takaró teljesen jó volt számomra." - A 13.5 brutál, nekünk a legmelegebb takarónk 10.5, de mostanában 4.5-ös is sok volt. Nyáron volt, hogy abba is belefőttünk volna.

"Nagyon érdekes, hogy mivel az idő a lakásban nem meleg, ezért a ruhák szárítását vagy külön szárítógéppel vagy kombinált mosógéppel csinálják, nekem ez teljesen ismeretlen terület volt, de rájöttem, hogyan kell használni, a ruhák forrón, száradtan jöttek ki, csak vasalni kellett őket (de azt nagyon, mivel gyűröttek voltak)." - Ezt lakása válogatja, nekünk pl. nem kell szárítógépet használni (bár a törölközőkhez szoktuk használni, nekünk is kombinált van), és az előző lakásban sem kellett. Nem is annyira a hőmérséklet, hanem inkább a páratartalom a probléma.

"Sokszor volt Pesten vitatéma, hogy néhány biciklis átmegy a piros lámpán, itt az a ritka, aki nem megy át, meg is van az eredménye, rengeteg a biciklis sérülés." - Ezt honnan vetted, hogy rengeteg a biciklis sérülés? Nem mondom, hogy biztos nem így van, de én több mint 5 évig biciklivel jártam minden áldott nap, ahogy sok-sok kollégám is, és nem ez a benyomásom.

Arthamyr 2018.09.20. 11:31:36

@Sean MacTíre: A tömegközlekedés Dublinban sem a boldogság forrása, és a reggeli villamoson a munkábamenő tömegek itt sem vidámak. Munkába mennek egy zsúfolt villamoson, amikor még legszívesebben az ágyban pihennének, minek örüljenek? :)

Sean MacTíre 2018.09.20. 11:41:17

@Arthamyr: jaja, erre celoztam. Itt delen frissesseg es mosoly a reggeli csipos tragyaszagban. :D

Arthamyr 2018.09.20. 11:46:34

@Sean MacTíre: Én nem hibáztatom az embereket, ha nem csattannak ki a boldogságtól, én sem vigyorognék a helyükben. Nem a magyar (vagy dublini) emberek hibája, hogy egy szar helyzetbe kényszerülve nem a vidámság megtestesülései.
Amikor Londonban tömegközlekedtem, ott sem az volt a benyomásom, hogy hű ezek a londoniak mennyivel vidámabbak, mint a budapestiek.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.09.20. 11:53:50

micsoda jo kis bekebeli poszt! :)
a macska es a baratno mikor koltozik?

Thaddeusz 2018.09.20. 12:12:02

@Sean MacTíre:

Köszi a kommentet :)

Egyelőre jó a munka, várhatóan lesz bónusz is, szóval egyelőre jók vagyunk, majd jövőre körbenézek, hogy mik a lehetőségeim, a hosszú távú terveim még mindig Kanada.

A biciklis balesetekről itt olvastam: www.irishtimes.com/news/health/over-350-cyclists-treated-for-head-injuries-in-irish-hospitals-last-year-1.3615589

Egyébként minden nap látom, hogy mennyire felelőtlenek a közlekedők, elég durva.

Thaddeusz 2018.09.20. 12:12:02

@puhacica: Örülök, hogy tetszett, a lányok költözéséről még nincs időpont, sajnos noszogatni kell a barátnőmet, hogy intézze a dolgokat :D

Golf2 2018.09.20. 12:13:46

az IT-s fizetésem fele elmegy rá, hogy egy kis 30 nm-es, nem városközponti lakásban lakjak...Aszittem az ITsek jól keresnek.2-3000 csak?

Sean MacTíre 2018.09.20. 12:18:24

@Golf2: az ITs az nem egy homogen dolog. O is ITs, en is ITs vagyok, Athamyr is ITs, mind a harman tok mast csinalunk. Olyan, mintha egy kalap ala vennel mindenkit az egeszsegugyben.

Sean MacTíre 2018.09.20. 12:20:17

@Arthamyr: igen erre celoztam. Innen nezve a magyar sem buvalbaszott(abb).

Golf2 2018.09.20. 12:20:31

"Ide már nem ér a kezetek".. Dehonnem,Los Angelesig is elért,mit nekik Svájc.

London2009 2018.09.20. 12:21:39

@Thaddeusz: Koszi a posztot! Sok sikert a tovabbiakban! : )
A hiya kulonben nem ir sajatossag. Az angolok is ugyanugy mondjak. Igazabol ez csak egy szleng, kb. annyit tesz, hogy szioka, csovi vagy valami hasonlo. Engem rohadtul idegesit, soha nem hasznalom. : )

P.Elliot 2018.09.20. 12:21:42

Jo kis elegedett poszt, jo olvasni. A baratno meg a macska mikor koltozik ki? Egyutt meg jobb lenne.
Az a szaritogep mifele hogy vasalni kell ami tuzforroan jon ki belole? Miert tuzforro? Az utolso fazisban lemegy a homerseklet benne majdnem nullara de meg porgeti, magatol igazgatja, vasalja a bennelevot, nem forron jon ki csak melegen, elsimulva, csak nem a legforrobb homersekletre allitottad mert azt nem szabad, probald ki a kovetkezo enyhebb fokozatot es mindig azt hasznald, el is felejtheted szinte a vasalot vele. Nem tudom hany fokozatos, probald ki mindegyiket a hideg levegon kivul aztan meglatod melyik jon be.

Rettentoen tetszett hogy a hideget nem szoltad le hanem megjegyezted hogy milyen jot lehet benne aludni.
Ezentul ha valaki sirankozik a hideg miatt, ezzel fogom lecsapni hogy orulj hogy jol lehet aludni, hehehe...

Sok szerencset a jovohoz, csak igy tovabb.

Sean MacTíre 2018.09.20. 12:23:48

@London2009: en raszoktam sajnos, automatikusan az jon ki a szamon akkor is ha 80 evesnek mondom. :(

Golf2 2018.09.20. 12:30:47

@Sean MacTíre: Napi 800frankot keresnek a menők asszem don corleone serpatis írta.2000et a mosogató is kap ha jó helyen mosogat nem?

Arthamyr 2018.09.20. 12:31:45

@Thaddeusz: Ha napi 100k biciklis van (ez napi 200k út), akkor az évi kevesebb, mint 1000 sérülés sok? Ez kb. 3 a 100k-hoz. Lehet hogy az, nem tudom. A felelőtlen/balfasz közlekedés megvan, azt adom. :)
Az ilyen apróságokat leszámítva jó helyre jöttél, szerintem tetszeni fog Dublin. És az ittlét akár lépcső is lehet Kanada felé, rengeteg ír van ott is, meg itt is sok ír-kanadai.

Sean MacTíre 2018.09.20. 12:37:25

@Golf2: a frank az Svajc, a cikk meg Irorszagrol szol.

Aki napi ott 800 frankot keres naponta az vallalkozo, ha igy nezem, itt meg kereshetsz napi 650-et is (netto) ha "meno" vagy.

Aki alkalmazott, az Svajcban sem keres napi 800 frankot feltetlen.

Ez meg a masik kulonbsegtetel. En pl. vallalkozo vagyok, ugyanezert a munkaert joval kevesebbet kapnek ugyanennel a cegnel, ha alkalmazott lennek. Szerencsere nem kotelezo, es nincs kulonosebb hatranya sem.

Nem mindenki erzi magat komfortosan vallalkozokent btw.

Nem hiszem, hogy irorszagban 2000-et kapna a mosogato, de 3000 netto igy is osszejohet neki ha nagycsalados, az allami segelyekbol es csaladi potlekbol. Bar altalaban heti 7 napot dolgoznak az ilyenek, es lehetetlen idopontokban. De a csalad elvan jol,es emellett az EU is ingyen van nekik (az en adombol persze).

Arthamyr 2018.09.20. 12:42:01

@Golf2: A 800 CHF/nap Svájcban van, kontraktorként, és ott sem az az "alap". 28 évesen, sysadminként, alkalmazottként, Írországban az elérhetetlen. Még csoportvezetőként sem reális, ha valaki alkalmazott. Errefele napi 700 EUR kontraktorként már nagyon jónak számít, évtizedes tapasztalattal is.

Arthamyr 2018.09.20. 12:44:47

@Sean MacTíre: Hol lehet netto 650-et kapni? Az bruttóba több, mint 1k.

Sean MacTíre 2018.09.20. 12:49:56

@Arthamyr: kb. 2 eve kaptam az egyik fejvadasz cegtol egy ilyen szepen osszeallitott PDF reportot, es abban volt az en stackemben (Java) projektmunkas felso hatar. Az also asszem 250, veryjuniornak (bar szerintem az eleve oximoron, junior konzultans).

A SAP meg tobb volt de nem emlekszem mennyi.

Szerintem ez akkor van amikor eg a haz es kell valaki fel evre vagy par honapra. Csalad es kotottseg nelkul nem rossz, ha mindig oda mesz ahol tuz van (viszont kiegsz).

Ahol en vagyok, itt van olyan aki 15 evet volt kontraktor. Ez igy mar majdnem alkalmazotti erzes. Kozel sem vagyok a csucshoz de boven jo igy a rugalmassaggal es a gyerekekkel.

HakapesziM 2018.09.20. 12:52:26

Hmmm. Milyen egyedi történet, üdítően újszerű. Otthon a sok negatívum, idegengyűlölet, korrupció, kint meg a szar sem annyira büdös.

Arthamyr 2018.09.20. 13:00:03

@Sean MacTíre: Ilyen reportot nekem is küldtek, de nem emlékszem 4 jegyű napidíjakra (leszámítva a CTO és hasonló állásokat).
Persze abban gondolom nincs benne az ég a ház szitu, de azt én egyébként is nagy ívben kerültem volna. Bőven elég az, amikor a sajátomat rám gyújtják néha. :D
Mindenesetre aki napi nettó 650-et kaszál itt, az már nagyon jól elvan, és örülhet neki, szerintem már a fele is teljesen jónak számít (főleg, ha úgy jön ki, hogy nincs család/gyerek után járó mindenféle kedvezmény). Ha tudsz ilyen 1.1k-s melót (ami megy remote is), és neked nem pálya, majd gondolj rám. :P

Sean MacTíre 2018.09.20. 13:09:43

@Arthamyr: 4 jegyure en sem emlekszem de ez 3 jegy csak. :o)

Hat jah, 650 az szep meg az extra adoval is, de akkor sztem tenyleg csak a munkadnak kell elj. :( Bar azt is lehet hogy utana fel evig szabin van az ember, mert ideje ugyse volt ra hogy koltson. :)

USA-ban kene korulnezned szerintem. Jo par itteni kollegam hazament, pl. Portugaliaba es azota USA-ba dolgoznak tavolrol. Az USA-beli fizetesekkel mar jol el lehet lenni (felteve, hogy megadjak a teljeset amit ott kapnal). TomEE pl. nyujt ilyen lehetoseget, ugy tudom.

Svajcnak megvan az az elonye h alacsony az ado, de cserebe dragabb meg Irorszagnal is. Multkor volt egy PPP alapu osszehasonlitas, es az jott ki, hogy a svajci median fizetes egy 3200 netto irorszagi fizeteshez kepest 3800 nettonak felel meg (hiaba tobb joval nominalisan, az arak elviszik a nagyjat.

Itt most nem az emlitett osszegek az erdekesek hanem a kulonbsegek. ugyanebben a kalkulacioban ha jol emlekszem Magyarorszag 1400 EUR volt. Tehat hangsulyozottan nem a konkret osszeg a lenyeg hanem hogy mennyire tudsz megelni az adott orszagban jellemzo koltsegekkel. Arra nem emlekszem mi volt a bazis. :(

Golf2 2018.09.20. 13:10:59

@Sean MacTíre: Állítólag Pesten is adnak 1 millát IT-seknek,akkor 2-3000Euróért nem éri meg pláne ha a fele lakásra megy.Így a macska már luxus lesz.(sowieso).

Sean MacTíre 2018.09.20. 13:15:08

@Golf2: de rosszul hasonlitasz, almat a kortevel. Az aki olyan szinten van, hogy netto 1 millat kap Budapesten (ami egyebkent 10%-al kevesebbet er most mit par eve, a 330-at verdeso arfolyam ota), az Dublinba nem 3000-ert megy.

Mar eleve ha csak az anyagiakrol beszelunk, es nem nezzuk az egyeb dolgokat amiert az emberek el szoktak hagyni Magyarorszagot.

Latcho Rom 2018.09.20. 13:29:37

Jó kis poszt :)

Just keep smiling, they will smile back at you :)

Arthamyr 2018.09.20. 13:31:07

@Sean MacTíre: Már belefáradtam, és elfogadtam, ami jutott/vár rám. A legtöbb helyen azonnal véget ér a tárgyalás, amint közlöm, hogy távolról akarok dolgozni. Arra meg nincs időm, hogy odamenjek pár évre, hogy utána majd esetleg legyen valami talán, aztán ha megunják, akkor lehessen megint újra kezdeni az elejéről.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.09.20. 14:00:10

@Thaddeusz: "lányok" :D
nalunk a fiuk vannak tobbsegben ♡

London2009 2018.09.20. 14:49:25

@Sean MacTíre: de te ferfi vagy nem? Akkor szokj le rola! :D

Din Serpahis 2018.09.20. 16:34:03

@Golf2: a pesti egy millas emberek, azok itt Svajcban havi 10k frankrol indulnak, a hatar meg a csillagos eg. A guglinal egyes senior fejlesztok havi 20000 korul kapnak pl.

Csodabogár 2018.09.20. 17:30:02

@Sean MacTíre: Lehet, hogy rám is azt mondják, hogy bús pofát vágok, mert alapból nem szoktam ok nélkül vigyorogni, pedig pont tömegközlekedési eszközökön néha ha nem is vigyorgok de ámulok bámulok, hogy képesek egyesek kinézni.
Jelzem mikor külföldön éltem akkor se vigyorogtam se én se mások. Hülyének néznének ha az utcán vigyorogva járnék.

Sean MacTíre 2018.09.20. 17:32:20

@Csodabogár: ok nelkul szerintem senki sem szokott mosolyogni, vagy csak ugy magaban.

Inkabb az, hogy ha osszetalalkozik a pillantas, akkor nem felrenezes van, hanem mosoly, es "hello".

Sean MacTíre 2018.09.20. 17:33:18

@London2009: annyira nem zavar, csak nem azt akartam mondani sose. :D

vándor madár 2018.09.20. 18:02:16

@Din Serpahis: De Svájcban mindig kizárólag bruttóról van szó, Mo-n meg mindenki nettóról beszél.

nyuszigonosz 2018.09.20. 18:58:17

@Thaddeusz: Végre egy igazán jó poszt. :-)

Sok sikert!

Csodabogár 2018.09.20. 19:41:04

@Sean MacTíre: Mostanában ritkán találkozik össze a pillantás, mert mindenki az okos telefonjába van beleborulva, vagy telefonál. Buszon, azt hiszem én vagyok az egyetlen aki szivesen nézelődik, csak úgy bele a világba. Egyúttal örvendezek minden felújított háznak vagy készülő foghíj beépítésnek. Magamfajta nem mosolygós bolondok, már kihalófélben vannak. :-)

Sean MacTíre 2018.09.20. 20:02:32

@Csodabogár: mármint Magyarországon vannak kihalóban a szempillantást mosolytalanul elkapók? Vagy most pontosan mit akartál kifejezésre juttatni? :) Telefonról szó se volt.

Dikusz 2018.09.20. 20:33:15

@Sean MacTíre: Tényleg jó kis poszt, sok sikert a továbbiakban.
Az meg +1000, hogy humorérzéked is van.
Ezután a csudálatos felvezető után már csak annyit kérdeznék: ugye sem a barátnőd, sem a macsek nem 80 éves? :)))

Sean MacTíre 2018.09.20. 20:39:35

@Dikusz: hi ya Dikusz :) Nem en irtam a poszt. Bar a macskam emberevben lehet mar 80 eves. :)

Dikusz 2018.09.20. 20:42:30

@Thaddeusz: Bocsi tőled, @Sean MacTíre: -nak tulajdonítottam a posztot. Kérlek nézd el nekem, úgy látszik fáradt vagyok mostanra. Ilyenkor mondják azt, hogy ha csöndben maradtam volna, bölcs maradtam vóna...

Akkor leírom neked is: tetszett a posztod.

Dikusz 2018.09.20. 20:47:43

@Sean MacTíre: Már rájöttem, helyesbítettem is @Thaddeusz felé:)))
Néha bezony úgy össze szoktam néha keverni a dolgokat, mint majom a házicérnát.

A villamoson mosolygásról: csak az tud egyébként kellemetlen lenni -nálam már többször előferdült-, ha az ember csak úgy mosolyog, pontosabban felröhög akkor, amikor egyedül van. Ilyenkor néztek már rám eléggé furcsán is.:)

Csodabogár 2018.09.20. 21:41:06

@Sean MacTíre: Nem tudom volt-e olyan összemosolygós népség valaha is valahol. Az én fiatalságomban, ami régen volt, nem illet szemezgetni a járműveken. Engem az zavar, hogy az embereket semmi nem érdekli, csak a telefon. Totál elmerülnek, sokszor már mikor szállnak felfele az emberek, akkor kapcsolnak, hogy ők le akarnak szállni. Ha akarnék se tudnék senkivel összevillanni és ezzel most már mindenki így van. A napokban utaztam metroval végállomástól végállomásig. Egy két idősebb ember olvasott agy rejtvényt fejtett, a többi a telefont simogatta. Én meg nézegettem őket és próbáltam besaccolni, hogy micsoda lehet. Ez az út szerencsére csak 20 perc és sok ki meg beszálló volt, nem unatkoztam. Metron elég ritkán utazom.

Sean MacTíre 2018.09.20. 21:53:16

@Csodabogár: nekem az a szimpatikus, hogy ha egyszer osszeteved a pillantas akkor nem csinalunk ugy, mintha ott se lenne a masik, levegonek nezve, hanem mosolygunk es koszonunk. Akkor is, ha elmegyunk egymas mellett.

Furcsanak tartom, ha valakit ez zavar, de nem vagyunk egyformak szerencsere. En ebben erzem jol magam, ahol ez termeszetes, szamomra elemi udvariassag resze, a masik semmibe vetele meg sima taplosag, nem valamifele regi magasztalni valo etikett resze.

A telefonhoz sem tudok igazan hozzaszolni, szamomra nincs kulonbseg abban, ha valaki ujsagot vagy konyvet olvas, keresztrejtvenyt fejt, vagy a telefonjan olvas hireket, konyvet, azon jatszik. Foleg mert ezek nem telefonok mar tobbe. Az enyem legalabbis max. 0.5%-ban van hasznalva telefonkent de szerintem annyira sem. Egyebkent a hirolvasom, konyvem (Kindle), gps-em, fenykepezom, internet bongeszom, chatelo eszkozom,vagy a coursera tananyag nezom vagy filmnezom vagy barmi, de pont nem telefon.

Nem tudom miert hivjak annak meg... de nem latok vele problemat, csak azzal, amikor valaki azzal jon, hogy mar megint telefon van a kezben. Legalabbis abban az esetben ha a konyv es a rejtveny meg helyenvalo... ha azok sem, akkor nyilvan a "telefon" sem.

Sean MacTíre 2018.09.20. 22:00:03

Itt Irorszagban teljesen normalis az, hogy a szomszedasszony akit sose lattam mert 10 hazzal arrebb lakik, menne el a kocsival, de mivel osszetevedt a pillantasunk, megall, visszatolat, es nekiall beszelgetni. Gyakorlatilag barmilyen helyzetben "hiya", "howdy", weather, etc es ha idosebb emberek akkor percekig tart mire "I let you go" lesz. Szerintem ez lelekemelo es kedves. Es plane folytatodik a dolog, amikor az akcentusom meghallja, es egyszer csak hoz a gyerekeknek sutit.

Itt mentem mar oda bomber dzsekis kopasz nagydarab csavohoz akinel 2 pitbull volt, utbaigazitast kerni, es ugyanezt kapom (sutit nem hozott mondjuk). De otthon oda se mennek ilyen figurahoz.

Egyebkent gyanitom, Dublinban jobb is ha nem teszem, de lehet hogy csak a Corkonian beszel belolem. :D

Hari Seldon 2 2018.09.20. 22:22:17

@Sean MacTíre:
"A telefonhoz sem tudok igazan hozzaszolni, szamomra nincs kulonbseg abban, ha valaki ujsagot vagy konyvet olvas, keresztrejtvenyt fejt, vagy a telefonjan olvas hireket, konyvet, azon jatszik."
+1
Az idők változnak, ma a telefon az új újság.
- Persze tudom... "Régen minden jobb volt." -> gyaníthatóan azért mert fiatalabbak voltunk.

Valójában sok szempontból ugyanúgy funkcionálunk. Nagyon jó példát mondtál az "újság - telefon" relációban.

Sean MacTíre 2018.09.20. 22:31:04

@Hari Seldon 2: ha belegondolsz, van par gigabytenyi konyvem a telomon... foleg szakkonyv meg par regeny plusz a Kindlen megvett konyvek. Es mondjuk pont ezert eleg nagy telefon (aka bunkofon), olvasom egy kicsit mondjuk az AWS konyvet (horrible dictu rakeresek benne valamire) aztan az ut hatralevo reszeben megnezem a letoltott Daredevilt full hdban, ha vege, akkor megnezek egy szakmai eloadast, majd zenevel megprobakok szunditani. Kozben anyam ramir 2400 km-rol, en meg pont latok egy szep varat es kuldok neki rola egy 12 megapixeles kepet messengerben. Beutom a gpsbe a szalloda cimet, es odaballagok. Mindezt ugyanazzal a "telefonnal"... es meg csak ertelmetlen dolgot sem csinaltam. Kivulrol meg valaki azt latja, h nyomkodom a telefonomat. Egy problemat latok ebben, h faj a nyakam utana. :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.09.20. 22:40:52

@Sean MacTíre: +1 Teljesen egyetertek, ami a telefont es a (viszonzott) mosolyt illeti! :)

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.21. 00:29:14

@Sean MacTíre: ez a leállok beszélgetni itt is megy, talán mert amolyan kisváros vagyunk (Dublintól délre). Férjem ettöl ideges lesz, mert nem megy neki a "small talk". Úgyhogy ezeket inkább én müvelem a telepen, vagy azon kivül, boltban, sétánál, mikor hogy, aztán elmesélem neki, miröl kellene tudnia :-). Volt egy nö, akivel rendszeresen összefutottam a boltban, a végén már hosszan beszélgettünk. Jó dolgok ezek.

Arthamyr 2018.09.21. 10:00:32

@Sean MacTíre: @kisrumpf: Itt is megeshet, de itt az emberek nagyobb része siet, meg ritkábban találkozol ugyanazzal. Én inkább leginkább csak azokkal szoktam beszélgetni, akikkel többször találkozom (pl. hentes, konditeremben valaki, fitnessboltban a srácok, szomszéd stb.), de olyan is előfordult már, hogy kollégámmal söröztünk, megéreztük a jó "dohányillatot", és kaptunk mi is belőle... :)
Viszont ez a sok sietős ember inkább vidék-kisváros-nagyváros különbség, mintsem országbeli.

négyzet 2018.09.21. 22:13:56

@geegee:
Elkezdtem olvasni az első cikket, elképesztő...
Igaz, ezeket amúgy is láttam személyesen is, amikor még Budapesten laktam (munkaruha- és felszerelés nélküli munkások):
"A férfi szerint a munkakörülmények miatt sem talál új munkaerőt a cég, mert nincs pihenőhelyük, nem kapnak munkafelszerelést és a fizetés sem túl magas."

négyzet 2018.09.21. 22:21:35

Én is három hete vagyok külföldön, igaz, újra, de már jó pár év eltelt azóta... és megöregedtem, azt hiszem. 28 évesen jobb elindulni :) mint izé... tízzel több évvel.
Az átlagemberekből áradó kedv, derű számomra is alapvető fontosságú volt. Az se rossz, ha a dolgok nem csak "okosba" működnek. Harmadrészt, a gyerekünk egészsége miatt tisztább levegőjű helyre kellett váltanunk, ahol mondjuk télen és nyáron is élhető a levegő. A magyar vidéken sajnos nem az... tavaly kipróbáltuk. De még nyáron is égették a szomszédok a szemetet. Budapesten meg nyilván mitől is lenne jó a levegő...
A vége lehetett volna Írország is, nálunk a munkakeresés - ugyancsak IT - más országot dobott.

négyzet 2018.09.21. 22:25:54

@Sean MacTíre: fáj a nyak, és állítólag szomorúbb lesz tőle az ember. Azt mondják manapság a kutatók, hogy a dolog nem csak egy irányba működik, szóval, hogy ha jó kedved van, akkor mosolyogsz, hanem fordítva, ha mosolyogsz, jó kedved lesz. És a lehajtott fejhez szomorúbb kedély "társul". Vagy ilyesmi. Szóval néha fel kell nézni :) és reméljük, hamarosan lesz valami aprócska cucc, ami majd a szemünk elé vetíti, amit szeretnénk, hogy ne kelljen a fejet lógatni :)

2018.09.22. 01:50:51

irorszag olyan nagyon kereszteny helynek tunik ilyen messzirol. nem szeretem eszrevenni, ha keresztenyek buzgalkodnak korulottem.

2018.09.22. 01:53:39

"In the 2016 census, 78.8% ... identified as Catholic ... fewer than 5 years earlier in 2011 when the percentage stood at 84%."

jol van, ha csokken, akkor kezd szimpi lenni. Foleg, hogy

"The next largest group after Catholic was "no religion". 10% of the population (468,421 people) had no religion..."

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.22. 02:09:01

@kisrumpf: ugy értem, hogy mig vannak, akik azon szörnyülködnek, hogy jaj, muszlim ment át mellettem az utcán, addig te ugyanezt katolikusokkal játszod el. Az USA-ban.

2018.09.22. 03:17:41

@kisrumpf: hahha, csak unatkozok. egyebkent ezen a kornyeken nagyon bujtatjak a vallast, nehogy a masikat megbantsak (sok a zsido, meg az indiai/kozelkeleti). Mindenki jeles unnepe iskolai szunnap (most valami zsido ujev vagy hasonlo volt?)

a multkor meg szornyulkodtunk az asszonnyal valami magyar vackon (tankonnyv vagy tanterv? lehet, hogy az alkotmany ertelmeben valo kereszteny ertekrend oktatas), erre jon a gyerek, hogy mit szornyulkodunk, es amikor hallja, nagy kerek szemekkel kerdi "az nem illegal?" :)))

na ez jol peldazza a kulonbsegeket.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.22. 03:42:40

@LepesMez: örülnék valami arany középútnak, de ahogy elnézem, erre kevés esély van a világban.

2018.09.22. 05:30:41

@kisrumpf: nekem tetszik ez a mindenki vallaskodjon otthon ahogy akar, kozossegben meg legyen csond dolog. A gyerekek amugy valamilyen szinten beszelnek egymas vallasarol, mert a lanyom nagyjabol szokta tudni, hogy mikor mi van, meg szoktak hivni az adott vallas "bermalkozasara". Es ez igy

adg 2018.09.22. 05:32:41

@LepesMez: igen nehez eleted lehet, hogy pont amerikaba kellett kitantorognod, egy ilyen bigott helyre, ahol majdnem annyi a keresztenyek aranya, mint irorszagban. Felelmetes.

Meg a penzen is az van, hogy “Istenben bizunk”. Komoly fajdalmat okozhat ezt hasznalni, kesz szerencse, hogy elektronikus fizeteskor nem kell elmondani szoban.

“In God We Trust" is the official motto of the United States of America and of the U.S. state of Florida. ”

“69% Christian”

Leggyakori b befejezese barmilyen oathnak megvan?

Huuuu

Gyorsan fellapoztam az utlevelet, ami ha meg nincs neked, gondolom szeretnel kesobb, es mik vannak benne....

A sas folott pl: “We have a great dream. It started way back in 1776, and God grant that America will be true to her dream.”

2-3 lappal utana: "May God continue the unity of our Country...”

Nem irigyellek, nem is csoda, hogy ezt minden nap el kell mondanod a liberalizmus fellegvaraban, ahol elvileg nem szamit, hogy ki milyen szinu vagy vallasu.

Szerintem is paranoias csoppet. Meg nevetseges is.

2018.09.22. 05:34:30

es ez igy tok jo, kb husveti locsolkodas szinten belekostolnak egymas dolgaiba. kivancsi lennek amugy a gyerekek mennyire hisznek benne, ugy nehez is lehet, hogy latnak maguk mellett 3-4 masik vallast.

2018.09.22. 05:56:56

@adg: Huu hat most nagyon a lelkembe vagtal a feltartott tukorrel :)

Tudom, hogy a deli/ videki varosok vallasosak - azert nem is megyek oda. De van egy ket felvilagosultabb sziget, es az tetszik.

Amugy ha nem olvasnek magyar hireket, mar reg kinottem volna a vallasiszonyom. De igy minden nap az arcomba kapok valami ujat (Mai adag pl hogy a tizparancsolat remek nepegeszsegugyi program) ez mindig feltepi a sebeket.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.09.22. 09:13:04

@LepesMez: ... akkor mazochista is vagy :-) (bocs)

Pár napja voltam (mondjuk, véletlenül) egy orgonakoncerttel kibövitett katolikus misén Tokióban, egy hatalmas templomban, aztán tegnapelött férj egy exkollégájával imádkoztunk egy shintoista szentélyben. Ö nem kérdezte, hogy akkor most ez OK-e, s mi sem éreztük úgy, hogy nekünk nem szabadna ezt megtenni. Söt, még biztatnak is rá, ha az ember egyszer már ott van. Béke. Remek.

kardio1 2018.09.23. 20:52:48

@LepesMez: komoly lelki sebeket szereztél, nem lehet könnyű !
Imádkozni fogok érted, hogy megtaláld a békédet !
Ezt ne vedd sértésnek, vagy gúnyolódásnak ! Nem annak szántam.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.