oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. augusztus 21. 06:30,  Barcelona rendhagyó módon 66 komment

2018. augusztus 21. 06:30 Határátkelő

Barcelona rendhagyó módon

Tulajdonképpen érthető, ha a barcelonaiak ki vannak akadva a rengeteg turista miatt, ugyanis csak nekem van 3-4 ismerősöm, aki idén a katalán nagyvárosban járt. Erre jön Balázs posztja, melyben szintén barcelonai kalandokról számol be. Ráadásul úgy, hogy dicséretre méltó módon alaposan kiszakította magát a komfortzónájából.

Van egy jó külföldi nyaralós sztorid? Írt meg a hataratkelo@hotmail.com címre!

cim_171.jpgA banda

„Úgy döntöttem, hogy ideje kipróbálni egy rendhagyó módját a nyaralásnak. Három hetet utaztam, amiből az első hetet egyedül töltöttem Barcelonában. Ezelőtt soha nem utaztam egyedül ilyen formában és őszintén, kicsit tartottam is tőle. 

Nyilván az ember látja, hallja, hogy egyre többen mennek világgá, de valahogy szerintem a legtöbbünkben van egy furcsa érzés ezzel kapcsolatban. „Nincsenek barátaid, vagy családod, akivel utazz?; Nem leszel magányos egyedül?; Nem félsz, hogy hülyének fognak nézni, amiért egyedül utazol?” - na ezeket mind megkaptam és az ironikus az egészben, hogy én is pontosan így álltam a dologhoz, mert ismeretlen volt, bár valahol a kíváncsiság bennem volt. 

Szerencsémre, egy kis unszolás a coach-omtól segített meghozni a döntést, hogy „Ugyan, tényleg, mi a legrosszabb, ami történhet?”. Így foglaltam le 3 éjszakát Mallorcán, majd 4 éjszakát Barcelonában hostelben. 

Semmi sem úgy van 

Fura volt készülni a nyaralásra, mert ötletem nem volt, mit várjak. Sose aludtam még hostelben, most pedig arra készültem, hogy 8-16 vadidegen fiú-lánnyal együtt fogom tölteni az éjszakákat. 

Volt, hogy elkezdtem programokat írni, de úgy voltam vele, hogy az egész a spontaneitásról kéne szóljon, úgyhogy igazándiból tök felesleges az egész. Azért, biztos, ami biztos, az első 2 napot Mallorcán szépen betábláztam, hátha nem lesz társaságom. Little did I know. 

Hétfő este 20.00-ra foglaltam a repjegyet, így teli energiával keltem fel aznap. Éppen a városból bicikliztem haza, mikor kaptam egy SMS-t, délután 14.00-kor, hogy „Sajnálunk, de a járatát töröltük. Lépjen kapcsolatba az ügyfélszolgákkal és foglalja át másik napra/gépre a jegyét, vagy kérje az ár visszatérítését”. Mi a fasz? 

Gondoltam én, hogy ez nem a United Airlines az USA-ba, bár a RyanAir lassan kezd felnőni a feladathoz... Noha, a céges telefonom előnyét kihasználva közel 1,5 órás biztosító/Ryanair telefondiskurzus után sikerült azt a megoldást találni, hogy ugyan nem tudnak Mallorcára aznap már eljuttatni (csak úgy, ha én valami csillagászati áron veszek más légitársaságnál jegyet, ők meg majd talán visszafizetik, ami a történtek után nem tűnt túl hitelesnek) de másnap este ment egy gép Barcelonába. 

Úgy voltam vele, hogy ez a sors keze, kellett nekem végig tervezni a mallorcai 2-3 napot, igaziból mehetnék rögtön Barcelonába. Így is lett, foglaltam 2 extra éjszakát a hostelbe, ahova egyébként már csütörtöktől foglaltam és beletörődtem a dologba. 

Izgalmak minden mennyiségben 

A repülőút is érdekes volt. Miután átfoglaltam a jegyet, akkor jöttem rá, hogy Barcelona külvárosi repülőterére fogok megérkezni (Girona–Costa Brava) ami egy baráti 103 km a belvárostól. 

No most, nem itt van a gond, hanem ott, hogy a repülőmnek este 23.00-ra kellett volna leszállnia, az utolsó transferbusz pedig 0.30-kor indult és volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a RyanAir itt is keresztbe fogja húzni a terveim. 

Innentől nem vicc a dolog: 0.21-kor landolt a gép, én pedig több fohász és ima elmorzsolása után 0.26-kor kivetődtem, mint aki az életéért fut és 0.31-kor sikerült pont ajtócsukás előtt elérni a buszt. RyanAir vs Balázs 1-1. 

Éjjel kettő környékén meg is érkeztem a belvárosba, itt még várt rám egy röpke 30 perces séta - őszintén, annyi rémtörténetet olvastam/hallottam az ottani közbiztonságról, hogy szégyen vagy nem, de volt egy kis félsz bennem miközben az üres, sötét mellékutcákat szeltem át a bőröndömmel. Mindenesetre odaértem, bejelentkeztem és kidőltem. Így indult a story. 

A hostel 

Igazándiból a hostel egy hatalmas meglepetés volt. Teljesen tiszták voltak a mosdók, a fürdők, ezeket a folyosón lehetett megtalálni, a szobák pedig a légkondi miatt kellemes 16 fok körüli hőmérsékleten voltak tartva.

barcelona_hostel_4.jpg

Az első két éjszakát 16-od magammal töltöttem, ami 8 db emeletes ágyat jelent. Minden ágy alatt volt egy kihúzhatós egység, ahol a bőröndöt és ruhákat lehetett tárolni.

agy_4.jpg

Természetesen itt érdemes volt saját lakatot tenni a szekrényre, de így legalább biztonságban éreztem a napközben otthagyott értékeimet. Minden ágy mellett volt egy elhúzható függöny, ami adott egy árnyalati privát szféra érzést, emellett pedig volt konnektor és egy apró lámpa is minden ágyhoz. 

Leszámítva a hangot és az esetleges szagokat, teljesen jó körülmények voltak alvás és szállás szempontjából. A hostel a St. Christopher Inn nevet viselte, ami egy franchise része, van Párizsban, Berlinben és Londonban is. Amelyikben én voltam, az konkrétan a város központjában található La Rambla fő sétáló utcától volt 50 méterre, úgyhogy a lokáció is teljesen hibátlan volt.

A legjobb része pedig a hostel aljában található közös helység/bár/étterem volt. Itt minden este volt 9-től egy „Welcome/Get together” rendezvény, ahol az új jövevények együtt leültek és indult az ismerkedés.

spain-barcelona-st-christopers-inn-common-area-nightclub.jpg

Ez nyilván az elején kicsit furcsa, de elképesztő olcsón lehetett sör/alkoholt venni, úgyhogy általában félórán belül már az emberek többsége beer pongozott, ping-pongozott vagy összeült élőzenét hallgatni. 

Az első nap 

Az első reggel úgy voltam, hogy lesz, ami lesz, lemegyek először reggelizni. A liftben volt egy mexikói pár, akik épp indultak haza, így nekem és egy kanadai lánynak, aki úgyszintén a liftben volt, átadtak egy 4 EUR-os utalványt a lenti étteremhez. 

Hát, gondoltam, ez eddig nem rossz. Próbáltam helyet találni, de kb. a 20 asztalnál mindenki egyesével ült, úgyhogy azt gondoltam, itt az ideje a komfortzóna tágításának, így leültem a liftes kanadai lányhoz. 

Baromi jót beszélgettünk és hamar kiderült, hogy Magyarország a kedvenc helye, imádja Budapestet, korábban pedig nem csak, hogy Dániában, de itt Aarhusban tanult. Erre így mi az esély? 

Nem tudom, de úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a 10.30-kor induló, ingyenes városnéző túrához. Itt rajtunk állt, hogy mennyit fizetünk az idegenvezetőnek (10 EUR-t adtunk, mert egyébként ügyes volt) és együtt mentünk a hostel többi vendégével. Legtöbben amerikaiak vagy kanadaiak voltak, én voltam egyedül európai. 

Három órát sétáltunk a belvárosban a Gothic kerületben, erről nem akarok túl sokat írni, már többen, jobban összefoglalták a látványosságokat. Pár perc séta után feltűnt, hogy van egy srác, akinek gyakorlatilag ugyanott, ugyanolyan tetoválása van, mint nekem, csak a jobb kezén.

tetko.JPG

El is kezdtünk beszélgetni és kiderült, hogy egy elképesztő jófej srác. Floridában nőtt fel, túl van a ház, autó, feleség, munkahely mókuskeréken és 3 éve járja a világot. Nem akarok részletekbe menni, de nagyon inspiráló volt, hogy lehet így is élni. 

Ez is olyan, hogy hallod, hogy a haverod haverja elment és utazik stb. de én nem nagyon találkoztam senki ilyennel eddig. A városnézés után kimentünk a La Barceloneta tengerpartra, ahol egy újabb szürreális élmény várt. 

Egy kis tőzsdézés a tengerparton 

Elmesélte, hogy tőzsdén kereskedik és meg is mutatta, hogyan működik ez. 8 perc alatt egy kis szerencsével csináltunk 250 dollárt, a szemem láttára. Beszarás. Ettől felbátorodva az a döntés született, hogy ebből akkor rettentően jól fogjuk érezni aznap magunkat. 

Így történt, hogy pár perccel később a közelünkbe ült pár lány a strandon. Újonnan szerzett cimborám pedig azt gondolta, remek ötlet lenne meghívni a lányokat néhány koktélra, s megkért, hogy mivel neki tetszik az egyik lány, menjek oda vele. 

Ha egy órával előre pörgettünk, egy pillanatra elgondolkodtam: ott vagyunk a lányokkal és 2 másik svájci sráccal akiket aznap ismertem meg, a hordozható hangfalról üvölt a zene, mindenki koktélozik és táncol, én pedig ott ülök a szélén és gondolkodom, hogy „hogy a viharba kerültem ide” - persze a jó értelemben. Aki ismeri Dan Balzariant, na arra hasonlított a szitu. 

Long story short, vicces és jó hangulatú délután volt, én hatalmas wingman voltam, este pedig a hostelben volt közös sörözés, itt már nagyjából egy 15 fős társasággal, akik úgyszintén vendégek voltak. 

A második nap: egy ex-katona és egy nagy buli 

Második nap megint csak reggeli közben ismertem meg egy másik amerikai srácot, akivel lementünk együtt a strandra. Később kiderült, hogy Afganisztánban volt katona két évig, de azóta több sérülés miatt visszavonult és gyakorlatilag 30 - néhány évesen rokkant nyugdíjasként él. 

Elgondolkodtam, hogy elsőre ez mennyire imponáló: neki is meg van oldva az anyagi élete, elképesztően sportosan nézett ki, #nohomo de egy kifejezetten jóképű, jókiállású srácról van szó. 

Ám ahogy egyre többet hallottam a háborús kalandokról, egyre kevésbé kívánkoztam a helyzetébe. Mesélt arról, milyen, amikor először rád lőnek, mikor hónap alatt 10-20 barátod hal meg és gyakorlatilag már érzéketlen vagy a halálhírre és arról is, hogy a 150 katonából, aki visszajött, 15 azóta öngyilkos lett. 

Neki is vannak rémálmai és mást poszttraumás stressz tünetek, amibe már bele se megyek. Ezek után elgondolkodtam, hogy vajon mennyit ér, ha az embert ilyen szempontból, zsoldosként egy életre „kifizetik”? Az egészség, akár mentális akár fizikális, egy olyan dolog, amit nem minden esetben tudsz visszavásárolni. 

Egy szó, mint száz, még egy másik ex-katona csatlakozott hozzánk az öccsével, akinek a legénybúcsúját tartották aznap este, szűk körben. Így esett, hogy erre meghívást kaptam és Barcelona egyik legnevesebb bulizóhelyén, az Opiumban találtam magam hajnal 3-kor egy VIP-asztalnál. 

Elképesztő hangulat, több ezer ember, jó zene, fények, ez is komoly élmény volt. A spanyoloknál megszokott, hogy buli után kimennek a partra, így mi is így tettünk. Nagyjából egy 8 fős társasággal ültünk a parton, amikor jött a remek ötlet, hogy ugyan, miért nem megyünk be a tengerbe? Meztelenül. 

Először egyértelműen kijelentettem, hogy nincs az az isten, hogy én ezt bevállaljam, aztán megint kicsit kívülről megvizsgáltam a szituációmat és arra jutottam, hogy igaziból, egyszer élünk, mikor ha nem most. 

Egyébként érdekes, hogy (tabu vagy nem) mekkora divat a füvezés a spanyoloknál, sokkal inkább, mint az ivás. Napközben is a parton és este is rengetegen ültek kint a parton egy-egy vicces cigivel. 

Nekem ez kicsit abszurd volt, meg személyesen nem is rajongok a dologért, úgyhogy én ebből kimaradtam, de érdekes volt látni ezt is. A videó pedig azt a momentumot örökítette meg, ahogy felszolgálják a 100k HUF italt a bulizóhelyen. Micsoda clown fiesta. 

A harmadik nap: az ausztrál-brit-magyar banda

A következő nap újra „egyedül” voltam, de előző nap befizettem a hostel által szervezett és beharangozott medencés bulira. Ki kellett fizetni 20 EUR-t és cserébe busszal átvittek és megkaptad a belépőt is. 

Azért választottam ezt, mert a korábban megismert srácok már tovább utaztak, így azt gondoltam, ez egy jó lehetőség megint, hogy új embereket ismerjek meg. Nagyjából 30-an mentünk a kisbusszal, fiúk-lányok egyaránt, de a fiúkkal nagyon komoly csapat alakult ki, akikkel a maradék napot töltöttem.

ausztral-brit.jpg

Két brit és két ausztrál srác volt, akivel különösen jó kapcsolat alakult ki, ők is mindannyian csak utazgattak Európában. A medencés buli jó volt, de alapvetőleg eszméletlen drága, 13 EUR/sör és hasonlók, de hangulat kárpótolt. Erről a videó jobb betekintést nyújt.

A maradék napokat a testvérpárral és az aussie srácokkal töltöttük, bejártuk a Park Güellt, ahol Guadi háza is volt, elképesztő szép volt mind az építészet, mint a természet és a kilátás. 

Ellátogattunk a Sagrada Familia-hoz is, az is elképesztő volt, noha én már a legtöbb nevezetességet láttam itt évekkel korábban. Esténként általában a hostel aljában lévő közös helyen beszélgettünk, játszottunk, zenét hallgatunk és vagy elmentünk kipróbálni néhány éttermet. Így telt el az a közel 6 teljes nap, amit rendkívül élveztem. 

Összegzés 

Nyilván, ez egy előny és hátrány is, hogy rengeteg embert meg lehet ismerni, bulizni kifulladásig, ha az ember erre kapható. Alapvetően az első néhány éjszaka után nekem lassítani kellett, szerettem volna többet látni a városból és nem éjszaka bulizni, aztán átaludni a napot. 

A másik oldalon ugyanakkor nehéz volt motivált maradni a városnézéssel kapcsolatban, mikor a napon közel 40 fok volt még késő délután is és valami félelmetesen sok ember volt, konkrétan mindenhol. 

Nekem a tapasztalat az volt, hogy ilyen felkapott, turistaközpontú helyre érdemes elmenni, de rövidebb időre, lehetőleg egy kevésbé forró időszakban és csak 2-3 éjszakára, ha az ember ismerkedni és várost nézni is akar. 

Ami furcsa volt még, hogy naivan azt gondoltam, lesz, hogy magányos leszek, de gyakorlatilag az egész ott töltött idő alatt talán az utolsó este egy órát voltam egyedül, egyébként pedig folyamatosan új emberekkel voltam körülvéve. 

Ez szerintem nagyon pozitív és megcáfolja azt a hipotézist, hogy egyedül utazni magányos dolog - legalábbis én nem így éltem meg. Rengeteg érdekes, inspiráló és tanulságos történetet hallottam a világ minden tájáról, ami elképesztő motivációt adott a jövőbeli utazáshoz. 

Nem mellesleg, mind az ausztrál, mind a brit srácokkal megegyeztünk, hogy meglátogatjuk később egymást, így nekem már jövő héten vendégeim lesznek, én pedig, ha minden jól megy, jövőre el fogok látogatni Ausztráliába. Kell ennél több?” 

Ha szívesen olvasnál még Balázstól, akkor ne habozz, irány a blogja!

A nap idézete

„Érdekes módon a szüleim is, akik turbófideszesek, mégis nagyon támogatják a külföldre költözésünk. Mondják, hogy bele kell vágni, ki kell próbálni, és ha ők lennének 30 évesek, ők se haboznának.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Barcelona Spanyolország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8514189133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2018.08.21. 07:49:59

"No most, nem itt van a gond, hanem ott, hogy a repülőmnek este 23.00-ra kellett volna leszállnia, az utolsó transferbusz pedig 0.30-kor indult és volt egy olyan sanda gyanúm, hogy a RyanAir itt is keresztbe fogja húzni a terveim."

Felétek nincs más fapados ? Vueling vagy valami ? Mi csak akkor megyünk Ryan-nal, amikor tényleg jelentősen olcsóbbak. Egyébként késnek rohadt sokat, időnként váratlanul törölnek járatokat. Az meg csak hab a tortán, hogy jóval hosszabb menetidőt adnak meg. MI például a Charleroi – Budapest viszonylaton járunk, ott a Wizz 1 óra 50 percet ‘vállal’ , a Ryannál ennek az útnak hivatalos menetideje 2 óra 5 perc.
Egyébként a múltkor velem is majdnem hasonló történt. Gép intul Budapest felől valami fél kilenc magasságában. Aztán kiírják 50 perc késés. gyors fejszámolás. Akkor az indulás 21,20. Ryannál két óra repülés, az utolsó busz a P3-as parkolóba negyed egykor indul. Na épp belefér. - Aztán eljött a 21,20 kapuban állunk, itt nem lesz felszállás öt percen belül, végül a felszálllás 22 órakor volt… Rohannom kellett. Brüsszelben a a buszsofőr adja ki a kilépő parkolójegyet a P3-nál, azért volt jó elérnem. (merthogy lehet, hogy a reptéren lesz valami információs pult, ahol ki lehetne kérni, de akkor is kéne gyalogolnom 4 km a pusztába)

kék madár 2018.08.21. 07:57:08

mar csak az hianyzott, hogy elmenjetek egyutt narancsot szedni

takarék-láng 2018.08.21. 09:28:27

"Little did I know. "
- Muszaj beszurni angol szavakat, mondatokat a szovegedbe Balazs? az 1000 eve gyakorlatilag valtozatlan es egyseges (ez tobbek kozt az angolrol nem mondhsto el) Europa legnagyobb szokincsevel rendelkezo magyar nyelv 100.000 szava neked keves?
Azt hiszed igy kerulsz kozelebb europahoz? Megsugom, hatalmasat tevedsz.

Shanarey 2018.08.21. 09:47:37

Egyedül utazni, egyedül lenni...... Egy 7 milliárdos bolygón ez elég nehéz feladat. Egyedül vagyok Hévízen, de az első nap már akadt egy lengyel fickó aki nagyon pocsék angolsággal, de velem akart beszélgetni. Miután Angliában élek, reggel, amikor szálltam be a liftbe, automatikusan úgy köszöntem, helló. Egy német hölgy emiatt rögtön németül elmondta hogy jó reggelt, és hogy ő is most megy reggelizni. Németnek nézett, s én angolul válaszoltam, hogy én is reggelizni megyek, de nem beszélek németül. Mindennap akad valami fura helyzet, amikor valaki, beszélgetni akar velem.
:-)

Shanarey 2018.08.21. 09:52:02

@takarék-láng:

Na végre kiderült, hogy te meg az angol nyelvről tudsz nagyon keveset.

Köszönjük Emese.
:-)

Csodabogár 2018.08.21. 09:59:29

Fiataloknak ez biztos jó buli. Idősebb tömegiszonyosnak még olvasni is sok. Amúgy sajnálom Barcelonát, teljesen tönkre teszik a turisták, bár a városvezetés most már igyekszik kicsit megfogni a dolgot. Sajnos lassan Pestre is ez a sors vár, de nálunk nem fogja megfogni senki.:-(

zalap 2018.08.21. 10:24:28

@takarék-láng: Nem akarom védeni Balázst, de az hogy a magyar változatlan és egységes lenne ezer éve egyszerűen nem igaz... A nyelvújítás és magyar nyelv 1844-es hivatalossá tételét megelőzően a magyar nyelv rengeteg német és latin kifejezést tartalmazott és a nyelv azóta is folyton változik, szavakat felejtünk el és újabbakat kezdünk használni. A szókincsről pedig annyit, hogy angol közel 250 000 szóval rendelkezik, amely mennyiség évente átlagosan 300-400-al emelkedik

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.08.21. 11:32:48

na, ha engem meg akar valaki kinozni, akkor egy ilyen mokara kuldjon el. garantaltan vegig fogom szenvedni minden percet.

Shaktee 2018.08.21. 11:37:30

:) sokszor voltunk s leszunk is barcelonaban, de ezt a bulis, hosteles feelinget nem ismertem..koszi hogy irtad, mutattad!

P.Elliot 2018.08.21. 12:19:31

Nekem tetszett a poszt es csak azt tudom mondani hogy mikor szorakozzon egy fiatal ha nem most amig tenyleg kotetlen es fiatal, minel tobbet beszelget mas orszagbeli emberekkel annal tobb informacoit szerez, baratokat akik netan kesobb is megmaradnak, nekem tetszik.
Nem kell feltetlenul kovetni az uj ismerosoket a reszegeskedesben, a fuves cigarettaban, ha tudja az illeto hogy hol az egeszseges hatar akkor remekul szorakozhat anelkul is.
Orulok hogy ilyen jol sikerult ez a tetovazo utazas, legkozelebb mar hatarozottabb lesz, tudja hogy ha tarsasagot akar akkor egyszeruen odalep beszelgetni mas maganyos turistakhoz a hostelben es mar nem is lesz egyedul.....
Nagyon tetszett a beszamolo, igy kell ezt!

P.Elliot 2018.08.21. 12:23:18

@Shanarey: Mi a baj abban hogy valakik mindig beszelgetni akarnak veled? Valoszinu hogy egy szimpatikus pasasnak neznek, ez inkabb nagy pozitivum. Fura kepu alakokkal senki sem akar, nyugi...

Din Serpahis 2018.08.21. 12:27:14

Hát én mindig irigyeltem az ilyen extrovertált jóembereket, akik két perc alatt összehaverkodnak mindenkivel, nekem ez sohasem ment.

Bredpitt Monika 2018.08.21. 12:50:30

Barcelona már régóta a listámon van, de a múltkori spanyolos poszt után lekerült, egész Spanyolország lekerült, ha valóban az van, hogy tulajdonképpen a turistákat hivatalosan fosztogathatják a hülye törvényük miatt....

Shanarey 2018.08.21. 13:00:46

@P.Elliot:

Félreértettél, nem zavart, de az tény hogy én sem számítottam erre. Bár két éve egy marék német akart velem beszélgetni, mert ők is németnek néztek. pedig nincs igazán "germán" fejem. Ezek szerint szimpatikus pasas vagyok.
:-)))))))))))))))))))

Shanarey 2018.08.21. 13:03:17

@Bredpitt Monika:

444.hu/2018/08/21/csak-tiz-nap-kellett-a-sziriai-diktator-penzemberenek-hogy-magyar-papirokat-szerezzen

Én ezt is ott találtam. Szóval van az a pénz, amiért egy muszlimot is szívesen látnak A FideSS hiénái.

Csodabogár 2018.08.21. 13:05:00

@puhacica: Nem te vagy az egyetlen. Azt hiszem fiatalon se viseltem volna el egy hostelt.

Csodabogár 2018.08.21. 13:07:42

@Bredpitt Monika: Mi????
Már miért fosztogatnák a turistákat, miféle törvény alapján? Spanyol ország rengeteg gyönyörűséget rejt, nagyon is érdemes oda utazni.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.08.21. 13:34:07

@P.Elliot: az peldaul lehet azert is baj, mert esetleg a megszolitott nem akar beszelgetni. minket is mindig megtalalnak az ilyenek, a legdurvabbat 3 napig tartott lerazni. a repteren kiszurtak bennunket, hogy mi is magyarok vagyunk, mig kiertunk, ok mar leszerveztek, hogy majd berlunk egyutt kocsit, meg este nezzuk a focit, valamint vigyazunk az 1 evesnel kisebb gyerekukre, amig ok usznak egyet. :| mi remekul feltalaljuk magunkat kettesben.

@Csodabogár: aztan lehet, hogy meglepodnenk, hogy milyen jo :D

Bredpitt Monika 2018.08.21. 13:36:19

@Csodabogár: most volt nemrég egy poszt itt, ahol le van írva, hogy valami 400 euro alatti rablásnál még börtönbe sem mész, ezért van az, hogy ezen felbuzdulva fosztogatják a turistákat,

mindjárt kikeresem, hogy egész pontos legyek.......

van máshol is szépség. .....ahol még asszisztálnak is a rabláshoz, na ne...........!!!!!!!!!!!!!!!!

Bredpitt Monika 2018.08.21. 13:44:33

@Shanarey: magyarázhatnám én ezt a vallásos fidesz szavazónak, aki azért imádkozik, hogy Orbán Viktor ne lopjon többet, de a lényeg, hogy ne jöjjenek a migránsok

és most nem gúnyolódom, ezt nem én találtam ki, ez egy valós beszélgetés volt köztem és egy ember között.....

a múltkor egy számomra kedves ember azt kérte, ne beszéljünk politikáról, amit egyébként sem én hoztam fel, hanem ő..

nem tudta ki az a Mészáros Lőrinc, megkérdeztem hogy mit néztek, hát az M1-t, mert a többi csatornán csak szidják Orbán Viktort, pedig ő szegény nem tudja már hogy mit tehet még a hazáért ........ezek az emberek soha nem fognak tudni az általad belinkelt cikkről sem

Bredpitt Monika 2018.08.21. 13:49:30

@Csodabogár:

"Barcelonában például rengeteg utcai bűncselekmény történik és ezek ellen a hatóságok sem tesznek túl sokat, mégpedig azért, mert a spanyol törvények szerint a 400 euró értéket meg nem haladó lopás csupán szabálysértés és nem bűncselekmény, így büntetése csupán 50 euró. Ráadásul akárhányszor kapnak el egy tolvajt, a büntetés nem halmozódik. "

itt a teljes poszt:
hataratkelo.blog.hu/2018/08/15/hibak_amiket_elkovethetsz_spanyolorszagban

(zárójelben jegyzem meg, hogy a fenti infonak nem jártam utána, fordult már elő, hogy voltak hülyeségek különböző posztokban)

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.08.21. 13:49:44

@puhacica:

"mig kiertunk, ok mar leszerveztek, hogy majd berlunk egyutt kocsit, meg este nezzuk a focit, valamint vigyazunk az 1 evesnel kisebb gyerekukre, amig ok usznak egyet"

Tényleg? Ez annyira horror, hogy már vicces (legalábbis nekem, olvasni). :)

Hol volt ez, és mi lett a sztori vége?

Shanarey 2018.08.21. 14:03:04

@Bredpitt Monika:

Tudom, a vakhit, s nem nézünk, s nem olvasunk mást, mert ott a Fideszt szidják.......

Shanarey 2018.08.21. 14:06:20

@puhacica:

A kérdés csak az, szimpatikusnak néztek titeket, vagy baleknak? Avagy mindkettő egyszerre?
Na ez is egyfajta hungarikum, kihasználni másokat.......

P.Elliot 2018.08.21. 14:41:22

@puhacica: Az sem baj ha ezert szolitott meg az a hazaspar benneteket.
Valasz, egyedul szeretunk vezetni, szorakozni es uszni, egyaltalan, kettesben tolteni az idot. Mosoly, integetes, / magadban elmormolt anyad testresze/ es kesz.

Ez nem baratkozos par volt hanem kihasznalos...

P.Elliot 2018.08.21. 14:47:13

@Shanarey: Igen, nyugodtan elkonyvelheted hogy szimpatikus pasas vagy es azert szol hozzad mindenki.
Ez egy szep tulajdonsag, orulj neki.
Sosem voltam hostelben mert a fiatal koromban ilyen nem volt, vagy ha volt nem tudtam rola es egyedul nem is mertem volna.
Orulok hogy a fiataloknak vannak ilyen lehetosegek, ha most lennek fiatal biztosan kiprobalnam legalabb egyszer hogy milyen...

Shaktee 2018.08.21. 14:55:02

@Shanarey: So you are a real chick and manMagnet Shana :-))

Mi a titkod, mesélj! :P

Shanarey 2018.08.21. 14:55:43

@Bredpitt Monika:

Jól hangzik, de azok a fránya tények, nem ezt bizonyítják.
Humánerőforrás? Minden hülyéből lehet tanár, ha fideszes, s ha nagyon az, akkor iskola, avagy gimnázium igazgató is lehet, mert a tapasztalat, az valami liberális huncutság. Mostanában volt pár igazgató választás, ahol ezt kiválóan bizonyították

A lányom, most fejezte be a gimnáziumot, s tavaly inkább sulit váltott, hogy azt a néhány igen bunkó tanárt, akikkel sűrűn összefutott, ne lássa többé.

Bredpitt Monika 2018.08.21. 15:26:52

@Shanarey: ez már régebbi történet, mármint az, hogy kiből lehet tanár.......

volt egy srác, aki az iskolatitkárságon dolgozott az egyik suliban, ahol dolgoztam, egyszer csak lerakták napközis tanárnak és kérdeztem tőle, hogy tudja ellátni ezt a pozíciót,

azt mondta van tanári diplomája, erre én kérdeztem, hogyhogy nem tanárként dolgozott eleve, azt mondta nem szereti,

megkérdeztem minek mentél akkor tanárnak, válasz: mert ide vettek fel,

jól elröhögtük az egészet, ő nem vette magára az én gúnyos megjegyzésem, mert ő is tudta, hogy mennyire szánalmas az egész,

most beszéltem egy fiatal matek-fizika szakos tanárnővel, aki a tábort vezette lent, a román határnál, azt mesélte, hogy egészen a harmadik évig nem látnak gyereket, csak az elmélettel foglalkoznak..........

ő azért jött el a közszférából, mert a gyerekekkel ugyan szeret lenni, de ahogy kijönnek az osztályteremből olyan mennyiségű adminisztráció vár rájuk, amitől elment a kedve...és még sorolhatnánk mennyi probléma van.....pl a cikkben említett tankerületek tevékenysége....agyrém , amit művelnek

még egy példa, ingyenes tankönyvek, nem lehet megvenni a tankönyveket, a szülőin többen felvetették, hogy mivel hetedik osztályosok a kölykök, ezek a könyvek kelleni fognak a felvételihez, de nem lehet megvenni,

végül aztán arra jutottunk pajkosan az osztályfőnökkel, hogy elveszíteni el lehet viszont..........szánalmas az egész,

wuaaa 2018.08.21. 15:34:53

Elképzeltem szegény anyámat, ha egy ilyen fotót mutatnák neki a nyaralásomról, mint a poszt nyitóképe...

Taxomükke (UK) 2018.08.21. 16:04:40

@puhacica: "a legdurvabbat 3 napig tartott lerazni..."
Hat nem irigyellek.
Gondolom, tanultal az esetbol.
Engem ezektol kiver a viz, nincs az az isten, hogy akar egy par orat is veluk toltsek.
Mondjuk nekem meg magamat is nehez elviselnem, nemhogy masokat...

Csodabogár 2018.08.21. 16:34:02

@Bredpitt Monika: Olaszországban egy pillanat alatt ellopták az Ember pénztárcáját. A rendőrségen annyian voltak, hogy már totál értelmetlennek tünt a be és feljelentés, akkor most már oda se menjünk?
Sajnos mindenütt lopnak, még Pesten is de senkit nem érdekel.
Kirámolták tőlem az összes ezüstöt és mikor fel akartam jelenteni, azt aki szerintem gyanus volt, lebeszéltek, hogy vigyázzak, mert majd engem fognak feljelenteni becsületsértésért. Mikor csak azt az ablakot nyomták be, amit kizárólag a szomszéd házból lehetett látni és ezért nem volt rajta rács, eszükbe se jutott átmenni érdeklődni. :-(

Csodabogár 2018.08.21. 16:36:34

@Nagy kámpics: Ilyenekre tudok én olyan hihetetlenül undokul nézni, hogy eszébe se jut tovább barátkozni velem. Egyébként általában igyekszem nem szóba elegyedni magyarokkal.

Bredpitt Monika 2018.08.21. 17:12:40

@Csodabogár: nekem foleg a tennyel van bajom, hogy ehhez a szabadrablashoz meg asszisztal is a spanyol hatosag......
Nyilvan a zsebeseket elobb vagy utobb kifogja az ember, bar nekem nagy mazlim van, mert meg soha nem loptak el tolem semmit. ..

gabors 2018.08.21. 17:31:51

@P.Elliot: "Sosem voltam hostelben mert a fiatal koromban ilyen nem volt, vagy ha volt nem tudtam rola es egyedul nem is mertem volna.""

Hmm pedig ezpont a mondernebb valtozata a turista hazaknak amik eleg nepszeruek votak a 60-as 70-es evekben .. :-)

Voltam New Yorkban YMCA (tobb is van ) kb mint a cikkben ... csak jar zarhato kis szekreny bar a folyoson van ... per eszakat ha muszaly ellehet tolteni akkoriban kb 10 eve 20-30 dollar kozott vot ejszaka ha jol emlekszem ... eppen nem mehettem haza es ismeroshoz sem ... katonasaghoz kepest szuper volt es csak tenyleg audni jartam oda napkozben dogoztam.

gabors 2018.08.21. 17:40:34

@Csodabogár: " Egyébként általában igyekszem nem szóba elegyedni magyarokkal. "

Pesten igy elni azert eleg erdekes lehet :-)O)))

Olliék 2018.08.21. 17:41:51

Tiszta kolesz filing. Én csípném a témàt,csak a gyerekeim meg ne tudjàk. :)))

2018.08.21. 17:49:32

@Bredpitt Monika: Én tudom, ki az a Mészáros Lőrinc, pedig nem nézem az M1-et, nem olvasom a Magyar Időket, az olyan szélsőséges portálokat mint a 444 meg nagy ívben kerülöm. Viszont napi szinten olvasok tanulmányokat, elemzéseket. Ezek alapján bár kritikus vagyok a kormánnyal szemben, de mindent egybevetve támogatom Orbán Viktort, mert meggyőződésem, hogy jó kezekben van az ország, és 2010 óta nincs Orbánnak alternatívája.

takarék-láng 2018.08.21. 17:49:43

@zalap: minden nyelv valtozik, ez ketsegtelen, de olyan stabil es allando, mint a magyar, nincs meg egy Europaban.
Az 1000 eves magyar szovegek nehezen, de megerthetoek.
Voltam a Shakespeare muzeumban ahol lattam az eredeti irasait, szinte egy szot sem lehet erteni beloluk. Gyengebbek kedveert: ezzel szuletett angolok is egyetertenek.

kék madár 2018.08.21. 18:07:49

@molimau: tenyleg erdekel hany eves vagy?

Mrs. Clayton 2018.08.21. 18:11:18

@takarék-láng: ne komolytalankodjuk, jo?
Ez itt az eredeti Romeo es Julia
ROMEO & JULIET ACT 1 PROLOGUE
Two households, both alike in dignity,
In fair Verona, where we lay our scene,
From ancient grudge break to new mutiny,
Where civil blood makes civil hands unclean.
From forth the fatal loins of these two foes
A pair of star-cross’d lovers take their life;
Whole misadventured piteous overthrows
Do with their death bury their parents’ strife.
The fearful passage of their death-mark’d love,
And the continuance of their parents’ rage,
Which, but their children’s end, nought could remove,
Is now the two hours’ traffic of our stage;
The which if you with patient ears attend,
What here shall miss, our toil shall strive to mend.
Ez meg itt a Bank ban:
OTTÓ (örömmel vonja be Biberachot).
Ah Biberach! Örvendj! bizonnyal az
Enyim fog ő - az a szemérmes angyal -
Enyim fog ő lenni, kiért sokat
Oly nyughatatlan szívvel éjtszakáztam!
Oh Biberach, enyim bizonnyal ő!

BIBERACH
Hm, hm, ugyan bizon! Melinda? jó!

Aki valamelyiket nem erti az nem beszel az adott nyelven eleg jol.

kék madár 2018.08.21. 18:16:06

@Mrs. Clayton: nyilvan o egy szot se ertett belole mert nem magyarul van es a magyar nyelv minden mas nyelv ose MINT TUDJUK

gabors 2018.08.21. 18:27:28

@takarék-láng: " Az 1000 eves magyar szovegek nehezen, de megerthetoek."

NINCSENEK 1000eves magyar szovegek 1000 eves Mo-sincs nagyon fajhat ez de ezek a tenyek .. .

kis joindulattal a Halotti Beszedet lehetne emlieteni 1192 DE AZT LATINUL IRTAK magyarul semmi nincs egeszen kb 15szazadig es az hogy az eredeti formajaban erteheto egy mai magyarnak mar JOINDULATTAL sem mondhato

de eljen a 10,000 eves magyar tortenelem

kék madár 2018.08.21. 18:33:13

@takarék-láng: " Gyengebbek kedveert: ezzel szuletett angolok is egyetertenek."
- milyen erzes, ha hazugsagon kapnak?
"ismeros" :)

Mrs. Clayton 2018.08.21. 19:14:04

ez egy jo iras arrol, hogy az angol vagy a magyar nyelv valtozott-e tobbet vagy kevesebbet

seas3.elte.hu/delg/publications/modern_talking/kapcsateresztekmesteri.html

Csodabogár 2018.08.21. 19:19:28

@gabors: Tény, de általában nem vagyok egy ismerkedős tipus. Viszont szombaton a szupermarketben leszólított egy hölgy, hogy milyen bort vegyen. Na már most én soha nem iszom bort. Átkalauzoltam a szomszédos borszaküzletbe, ahol kapott bőven tanácsot. Egyébként Braziliából volt itthon látogatóban és ebédmeghívás okán kellett bort vennie.

Csodabogár 2018.08.21. 19:24:18

@molimau: Én is tudom, de nem támogatom Orbán Viktort. Sajnálatos módon én se láttam eddig egyetlen karizmatikus egyéniséget se az ellenzékben.:-(((

gabors 2018.08.21. 19:24:40

@Csodabogár: Hmm erdekes mit gondolsz miert pont Teged kerdezett meg nem latszottal pestinek ???

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.08.21. 20:22:27

@Nagy kámpics: mostmar mi is csak rohogunk rajta. :D
zakynthoson voltunk, es ok is ugyanabban az apartmanban szalltak meg, amelyikben mi. ujabb szerencses veletlen! :D mi elegge nehezen mondunk nemet, de rautalo magatartassal altalaban eleg gyorsan celt erunk. mondtak, hogy majd este lesz meccs, nezzuk a medencenel egyutt, hoznak kartyat is, milyen jo lesz. nyilvan a kornyekere se mentunk a medencenek. vagy hogy bereljunk kocsit. mondtuk, hogy mi robogot terveztunk berelni. stb. a 3. napon jutottunk el oda, hogy a koszonesnel tovabb nem mentek, nem volt tobb probalkozas.

@Shanarey: @P.Elliot: lehet, hogy baleknak neztek, nem foglalkoztat. pont annyira terhes az ilyen, ha csak szimplan baratkozni akarnak, mintha lehuzni.
pedig en olyan fejjel jarok az utcan, amibol eleg sokat ki lehet nezni, pl tomeggyilkossagot, enberolest... aztan megis mindenhol megallitanak. az elobb is leszalltam a metrorol, mar messzirol lattam egy hapsit, hogy szerencsetlenkedik, nem tudta kit szolitson meg. elmentek mellette vagy 5en, direkt ra se neztem, de csak engem kerdezett meg, hogy hol van a sainsbury's.
m i n d i g ez van.

@Taxomükke (UK): na mi sem vadultunk meg, hogy ilyenekkel toltsunk akar csak fel orat is.
az idealis nyaralas nekunk egy lakatlan szigeten lenne. de rajtad meg az se segit, ha magadat is nehezen viseled el. :D

Shanarey 2018.08.21. 20:26:48

@puhacica:

Na, ezért van az hogy, amikor Angliában vagyok, nem hirdetem, hogy magyar vagyok, s ha valaki magyarul beszél a közelemben, az még véletlenül sem ok arra hogy megismerjem az illetőt.

gabors 2018.08.21. 20:28:47

@molimau: " Orbán addig lesz miniszterelnök, amíg csak akar. "

NA ez a legnagyobb problema mai politikai rendszerben ebbol lett Castro Putyin Erdogan (Chavez de vele szerencsere isten elbant) most meg ott van az uj kinai csaszar .. es ezek nek az orszagoknak nem lesz tul jo vege elobb vagy utobb

Orban is a tortenelem szemetdombjan fogja vegezni a csaladjaval es kiszolgaloival egyutt nem kerdes ... szalasi, rakosi es kadar mellett unokaink emlegetni fogjak orbant is

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.08.21. 20:34:42

@Shanarey: en az enbereket nem szeretem, az mar reszletkerdes, hogy magyar vagy hottentotta.
na meg jo pap is holtig tanul, hat meg mi.

gabors 2018.08.21. 20:41:23

komoly hir Trump 12 evig szemelyes ugyvedjet (fixer) eppen rabositjak New Yorkban ...

lehet kesobb a kampany fonokre is eppen sor kerul ma ...

"great day for MAGA"

Shanarey 2018.08.21. 20:41:38

@puhacica:

Nekem, az emberekkel, nincs bajom, amíg békén hagynak. A nem magyar népség, ha akar is valamit, akkor értelmesen kérdez, s ha mégsem, akkor, magyarul válaszolok, hogy nem értem.
:-)

Időnként kapok hívásokat angol számokról, amelyben valami átverés van, s az én nagyon rossz angol válaszaim okán, simán lerakják a telefont.
:-)

gabors 2018.08.21. 20:52:53

@Shanarey: "Időnként kapok hívásokat angol számokról, amelyben valami átverés van, s az én nagyon rossz angol válaszaim okán, simán lerakják a telefont.
:-) "

en ugy oldom ezt meg hogy megvarom mig valaki felveszi addig is OK fizetik ... (mobilon nem valaszolok ismeretlen szamnak ) ... utanna megkerdezem melyik allamban van most hogy hiv, ha meg mindig ott van kozlom hogy NY allam torvenyei alapjan rogzitem a hivast .. (nem is kellene kozolnom :-)... ha meg mindig vonalban van akkor meglatjuk mit is akar (eseteleg) idaig ritkan jutunk el ... :-)))

Csodabogár 2018.08.21. 22:08:09

@gabors: Talán mert ő se volt egészen fiatal. Ha valahol valami keresek én is mindig inkább idősebbeket szoktam megszólítani. Szerintem manapság már nem lehet megkülönböztetni az embereket a ruházatuk alapján. Aki akar öltözhet úgy, mintha külföldi lenne.

Herr Géza 2018.08.21. 23:45:34

@kék madár: Kérdezd meg a favágó Quercust, ő tuti tudja. :)))
molimau=Q. Csak szólok. Mert Q nem ír ide, sőt nem is olvassa a HÁ-t, ahol vérlibsi idióták Eszter szoknyája mögül mernek csak gyáván kileskelődni a világba..... De a “másik” blogon kiválóan elbeszélget magával a két különböző nickkel (kurva gyengén) álcázva magát. :D

KUNTYI 2018.08.22. 07:30:08

Jo irás, de mi az hogy egy kis unszolás a coachomtól?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.