A kérdés egyre érdekesebb és izgalmasabb lesz, ahogyan egyre több olyan gyerek lesz, aki magyar szülőktől, de már külföldön született és nőtt fel. Vajon lehetséges-e egyszerre magyarnak és (mondjuk) angolnak/britnek lenni, és ami legalább ilyen izgalmas: ha számunkra lehetséges is, elfogad-e minket annak a környezetünk?

„Nagyon nehéz egyszerre britként és románként meghatároznom magam, mert az emberek azt éreztetik velem, hogy nem lehetek egyszerre mindkettő. Mintha a „külföldiség” állandó állapot lenne, és nem változhatna meg, függetlenül attól, milyen régóta élsz egy országban, vagy hogy mit tartasz otthonodnak. Számomra az Egyesült Királyság az otthon.” 

Ezeket Ioana, egy román tinédzser mondta, de hasonló érzésekről számolt be a 15 éves bolgár Alicja is, aki egészen kicsit gyerek volt még, amikor szüleivel a szigetországba költöztek. 

A Brexitről szóló, két évvel ezelőtti népszavazás estéjét a tévé előtt töltötte az egész család, és édesanyja már akkor azt mondta, nem lepte meg az eredmény, mert a munkahelyén rengeteg olyan beszélgetés fültanúja volt, melyben az emberek arról panaszkodtak, hogy a kelet-európaiak elveszik a munkájukat (egy kis halászvárosról beszélünk), azaz tisztában volt vele, hogy elég mélyen gyökereznek a bevándorlókkal kapcsolatos ellenérzések. 

A gyakorlatilag Skóciában felnőtt Alicja számára a Brexit mindent megváltoztatott. Annál inkább, mert teljesen bizonytalanná vált a jövő, az állampolgárság megszerzése elég drága mulatság lenne (1330 font fejenként), és abban sem biztosak, hogy megkapnák-e, mivel a lány édesanyja részidős munkában dolgozik. 

Aggodalom és félelem 

A Migrant Youth nevű szervezet kifejezetten a 12-18 éves kelet-európaiakra koncentráló kutatása (ami a maga nemében a legátfogóbb a kilépésről szóló népszavazás óta) azt mutatta ki, hogy a megkérdezettek többsége (56 százalék) „bizonytalan” a jövőjét illetően. 

Minden második (54 százalék) azt mondta, „aggódik” a helyzete miatt, míg minden negyedik (27 százalék) kifejezetten „fél” a jövőtől. Ami nem csoda, hiszen noha többségük legalább öt éve él már az Egyesült Királyságban, csak 8 százalékuknak van brit vagy kettős állampolgársága. 

„Szükségem lesz állampolgárságra, hogy itt maradhassak. Még nem tudom biztosra, a szüleim mihez kezdenek, de egyértelmű, hogy nem engedhetjük meg magunknak az állampolgárság megszerzését, így lehet, hogy vissza kell költözniük, nekem pedig egyedül kell majd itt élnem” – mondta a 15 éves, Lengyelországban született Renata. 

A megkérdezettek több, mint háromnegyede (77 százalék) arról számolt be, hogy tapasztalt már rasszizmust és idegengyűlöletet, és minden ötödik azt mondta, az ilyesmi „gyakran” megtörténik az iskolában. Harmaduk szerint a szomszédok valamilyen szinten előítélettel viseltetnek a kelet-európaiakkal szemben. 

Sokan mondták azt, hogy éppen ezért vagy nem beszélnek az anyanyelvükön nyilvános helyeken, vagy helyi akcentussal próbálkoznak. 

Ki vagy te? 

Mivel elég sokaknak van (a szülőhelyük és/vagy a rendszeres látogatások miatt) erős európai kötődésük, nem csoda, hogy sokan mondták, az európai identitás mindig is erősen jelen lesz a világlátásukban. 

Ezzel együtt is a megkérdezettek 83 százaléka az Egyesült Királyságot tartja otthonának, és ez az érzés annál erősebb, minél kisebb kora óta él ott valaki. Ugyanakkor csak tízből négyen (41 százalék) tartotta magát britnek. 

Az identitáskérdés jól láthatóan egy nagyon összetett és bonyolult dolog és nehezen is feldolgozható sokak számára. 

„Ugyan az Egyesült Királyságban élek, de az otthonom lengyel. Még mindig van egy részem, amely nem érzi magát teljesen idevalónak. Ugyanakkor úgy érzem, nem vagyok igazi lengyel sem – mintha annak a kultúrának sem lennék igazán része. Valahol a kettő közé szorultam, megpróbálok a lehető legjobban beilleszkedni, ahova lehet” – mondta például a 16 éves Emilia. 

Merre tovább? 

Ezzel együtt is a megkérdezettek háromnegyede nagy valószínűséggel maradna, a többiek viszont erősen gondolkodnak a távozáson. Sokan egyértelműen úgy érzik, nincs visszaút a szülőhazájukba, más országban azonban el tudják képzelni az életet.

„Nagyon erős kapcsolatot érzek Európával és az európai kultúrával. A politikai változások miatt akadnak bennem kérdőjelek a maradással kapcsolatban. Az egyetem után lehet, hogy valamelyik uniós országba költözöm, annak ellenére, hogy voltaképpen szeretek itt élni” – mondta a 18 éves, lett Michael. 

Az is nyilvánvaló a felmérés készítői szerint, hogy sok, a szigetországba a szüleivel kisgyerekként érkező, másik uniós országban született fiatalt erősen megrázott a brit kilépésről szóló döntés. 

Életük nagy részét az Egyesült Királyságban élték le, oda járnak iskolába, ott vannak a barátaik, oda kötik az emlékeik – és ezzel együtt is van egy érdekes kettősség az identitásukban. 

A bennem felmerülő kérdések egyike (mert azért akad jó pár), hogy létezik-e dupla identitás, érezheti-e magát valaki teljesen britnek és mondjuk lengyelnek vagy magyarnak egyszerre. Mi a helyzet azzal, aki gyerekként került el külföldre (esetünkben az Egyesült Királyságba), de a családja nem brit? 

Mit tesznek majd ők, ha esetleg mozdulni kell?

(Kép: migrantyouth.org)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.