oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2018. június 26. 06:30,  Kalandozás a borzalmaktól a csodáig 47 komment

2018. június 26. 06:30 Határátkelő

Kalandozás a borzalmaktól a csodáig

Egy hete olvashattátok Harri Seldon és családja „megszűnt régióban” tett kalandozásainak első részét. Ígéretem szerint most megyünk tovább, és azt is megígérhetem, a mai út legalább olyan érdekes lesz, mint a múltkori. Induljunk is!

cim_verdun.jpgVerdun – a folyó „túlsó oldaláról”

„Érdekes módon, most hogy elkezdtem írni ezeket a posztokat, akkor jöttem rá, hogy mi mekkora lokálpatrióták lettünk. Ez alatt a lassan öt év alatt, amióta itt élünk, bejártuk többször a tartomány szinte minden szegletét.

Most a nagyobb városok után a kisebb, de szintén szép és érdekes helyeket mutatok be. Metz-től nyugatra egy óra autózásra van Verdun.

Verdun

A város története a keltákkal kezdődik, ők alapították a Verodunum nevű helyiséget a Meuse jól védhető völgyében. A verduni egyházmegyét a IV. században alapították. A város régóta fontos átkelő volt a Meuse (Maas) partján.

A frank korban Verdun végig jelentős hely, itt kötötték meg 843-ban a Verduni Szerződést, mely a birodalom első felosztása volt. Ettől az időtől kezdve vált szét a birodalom nyugati és keleti fele.

Középen maradt, ugye Lotaringia, szegény Lothaire birtoka, ami viszont így „két tűz között” alig harminc év után megszűnt önálló lenni. Verdun sokáig különböző német-római fejedelemségek és hercegségek birtokai közelében feküdt, mint különálló püspökség, melyet II. Henrik 1552-ben foglalt el, de Metz-hez és Toul-hoz hasonlóan jogilag csak a vesztfáliai békében csatolták Franciaországhoz.

Amíg azonban az 1870-es háború után Metz német megszállás alá került, Verdun megmaradt francia kézen. Azért is választotta Falkenhayn, a német vezérkar főnöke, 1916-os támadása célpontjául, mert a városnak szimbolikus jelentősége volt a franciák számára, és az utánpótlás vonala csak egy közútból állt, mert három oldalról a német hadsereg vette körül.

A német vezérkarnak nem is az volt az elsődleges célja, hogy a várost gyorsan elfoglalja, hanem a védelem felmorzsolásával a francia katonai potenciál kimerítése legalább ilyen fontos szempont volt.

A város ostroma 1916. február 21-én kezdődött, és december 18-ig tartott a környéken a küzdelem. Falkenhayn jól számított, a védelem nem vonta vissza csapatait, hanem kitartott. A francia hadvezetés kialakított egy utánpótlás-vonalat a városba bevezető úton ez volt a „voie sacrée”.

Csak a teherautóknak volt szabad az úton haladni, a gyalogosoknak az út mellett kellett haladni a szántóföldön, ha egy autó elakadt, egyszerűen letolták az útról, mert semmi sem zavarhatta az utánpótlás forgalmát. A közel tíz hónapos harc után a frontvonal nagyjából ugyanott volt, ahol februárban.

Az egy éves csatának eredménye 700 000 áldozat, ebből 300 000 halott (egy ilyen borzalmas vérfürdőben nem érdemes számolni, hogy melyik oldalon mennyien várták hiába haza a családtagjaikat…) többi sebesült, rokkant, valahol eltűnt.

Ezenkívül a táj Verduntól keletre mai napig magán viseli a tüzérségi gránátok nyomait, a domborzat sok helyen más, mint 1916 előtt volt. Egy lényeges következménye volt Verdunnak: Falkenhaynt leváltották, és a német hadvezetés az 1916 évi csaták eredményét látva kezdett el ismét foglalkozni a korlátlan tengeralattjáró háború felújításának lehetőségével. Ami végül a háború fordulópontja lett, miután az USA belépett az első világháborúba.

Most hogy 100 éve lett vége az első világháborúnak, a lányok a zeneiskolával szintén megemlékeznek erről az eseményről, és egy koncerten ezt a dalt fogják előadni.

A videót a Douaumont erődben és emlékhelyen vették fel, ami a legnagyobb erőd volt Verdun körül abban az időben. Ma a város szépen rendezett és sok a park, az erődben kiállítás van az ostromról. Itt egy kis bejátszás a kiállításról.

A lányokkal egyszer voltunk az erődben, ahol egy alagútban haladó kiskocsiban ülve mutatták be az ostrom pillanatképeit. Kicsit ijesztő volt nekik.

Mi leginkább a folyó partján levő Parc Japiot-ban szeretünk sétálni.

parc_japiot.jpgParc Japiot – érthető, hogy a gyerek körében miért népszerűbb ez a része a városnak, a kép pár éve készült.

Toul

Következő város, ahol furcsa módon csak idén voltunk először, pedig csak 15 percre van Nancytól, az Toul. A város történelmének sok közös vonása van Verdunnal. A gall-római korban alapították, szintén 1552-ben foglalták el a francia csapatok, és ugyanúgy 1648-ban került a békeszerződés szerint Franciaországhoz. A várost nagy részben épségben megmaradt városfal veszi körül.

katedralis.jpgA képen a katedrális főhomlokzata látható. A klasszikus francia gótika stílusában épült.

kerengo.jpgA katedrálishoz kapcsolódik egy kerengő is, ez is nagyon jó állapotban maradt meg.

toul_utca.jpgToul utcakép - A város utcái leginkább késő gótikus-reneszánsz stílusban épültek

Az 1870-as háború után toul –i erődrendszert nagyon megerősítették. Verdunnal együtt ennek az erődnek volt a feladata, hogy védje a keleti határokat az első világháborúban.

wikipedia_legi.jpgA város a Wikipédia légifelvételén – jól látszanak ma is a falak és vizesárkok

Jeanne d’Arc szülőhelye

Következő általunk meglátogatott helyiség Domrémy-la-Pucelle, egy kis falu, de jelentősége a francia történelemre jóval nagyobb. Ugyanis 1412-ben itt született Jeanne d'Arc. A falunak ma alig száz lakosa van, de itt van a múzeum, és Jeanne szülőháza.

A családja nem volt teljesen szegény, igaz jómódúnak sem lehet nevezni, viszont Jeanne apja állami feladatokat is ellátott, ő volt a helyi adószedő, és a helyi őrséget vezette. Erre az őrségre szükség is volt, mert a falu egy elszigetelt, királyhoz hű kis helyiség volt a burgund-angol birtokok között.

csaladfa.jpgJeanne családfája. – Én érdekesnek találtam. Franciaországban az egyház viszonylag pontosan követte a születéseket. (Európában legkorábban a francia és az angol királyságban volt részletes lakosság-nyilvántartás)

Jeanne születésekor Franciaországban már javában tartott a százéves háború, emellett belpolitikai viszályok törtek ki két párt, az Armagnac-ok és Bourguignon-ok között.  Az angolok ezt kihasználva 1415-ben Azincourtnál váratlan, de döntő győzelmet arattak.

Ezután szövetségben a Bourguignon-okkal az egész északi országrészt meghódították. 1420-ban francia anyakirályné, Bajor Izabella megkötötte a troyes-i szerződést, mely szerint a kiskorú angol trónörökös, VI. Henrik lesz Franciaország királya is, és kizárták a VII. Károlyt (Dauphine, francia trónörökös) az öröklésből.

Ráadásul az ország északi (sűrűbben lakott, gazdaságilag fejlettebb) része az angol burgund szövetség kezén volt. Az ország egyetlen nagyobb városa a Loire mentén Orleans volt, ha az elesik, gyakorlatilag megszűnik a Francia királyság. A folyótól délre gyakorlatilag nem volt olyan gazdasági és politikai központ, ami további ellenállás lehetőségét biztosította volna.

franciaorszag_1429.jpg1429-ben így nézett ki Franciaország térképe, vagyis ami maradt belőle – a térképet Wikipediából vettem

Innen, Domrémyből kelt útra a 17 éves Jeanne, az ellenséges csapatok által elfoglalt vidéken keresztül, hogy eljusson az 500 km-re levő Chinon-ba, hogy látomásaival lelkesítse a király csapatait.

Akkoriban nagyon hamar szárnyra keltek mindenféle legendák, mire 1429 februárjában (télen, abban a korban!) Chinonba ért, már sokan benne látták a megmentőt. Aztán folytatódott a „csoda”, amikor felismerte az udvaroncnak öltözött Dauphine-t.

A történet szerint, mielőtt bevezették a lányt, a trónörökös ruhát cserélt az udvartarásának egyik tagjával, és ha a lány felismerné, akkor valóban azt lehet gondolni, hogy újabb csoda történt.

Az udvar persze ki is használta a legendába vetett hitet és kampányt folytatott a nép körében a népszerűsítésben, de persze azért a trónörökös anyósa, Aragóniai Jolán közben fogadott fel új zsoldosokat Katalóniából, biztos, ami biztos…

Az okos anyós egyébként nagyon korán felismerte a népszerűség erejét, és az udvarnál ő volt az, aki a legkorábban Jeanne oldalára állt, talán a „Dauphine felismerésének csodáját” is ő szervezte meg. – Ki tudja, mindenesetre a dolog működött.

Orleans ostroma akkor már fél éve tartott, és a védők lassan kimerültek. A legendától fellelkesített franciáknak sikerült utánpótlást bejuttatni a városba, majd hamarosan csatában legyőzni a támadó sereget.

Ezután Jeanne elkísérte Reims-be a Dauphine-t és felkenték királlyá (itt ilyen ceremónia van). Miután elfogták, a vád ellene nem a háborús cselekmény volt, hanem az egyházi bíróság olyan törvény alapján ítéli halálra, hogy férfi ruhát viselt (ami az ószövetségben állítólag tiltva van - gratulálok bíró úr!) Domrémyből való elindulásától az elfogásáig.

A háború menete viszont ezután már nem változott, sorra pártoltak vissza most már hivatalosan is felkent király oldalára a helyi főurak, aztán következett a különbéke a Burgundokkal, és 1453-ra csak Calais marad angol kézen. Röviden ennyit Jeanne-ról és koráról, remélem nem volt túl részletes, vagy unalmas. (nehezen lehetne tömörebben összegezni).

Mi is megnéztük a Jeanne szülőházát. Amikor mondtuk, a lányoknak, hogy megnézzük Szent Johanna szülőházát, akkor a legkisebb felkiáltott: „Szent én vagyok ?!?” (gyakorlatilag fogalma sincs a „szent” szó jelentéséről). Jeanne d’Arc szülőháza mellett egy kisebb múzeumban egy filmen bemutatják a kort és Szent Johanna életét (ettől a filmtől lányaink kicsit megijedtek.)

haz_2.jpgJohanna rohan a ház felé. – A ház gyakorlatilag üres, vastag falai vannak, tipikus középkori ház. A kép hátterében a falu temploma látható

templom_2.jpgA falu temploma a XIII. században épült – a családom éppen bemegy megnézni.

A második részben ennyit gondoltam írni, de még most sem teljes a kép, legalábbis számomra hiányzik még néhány hely, ami nekünk érdekes és szép lehet másnak is. Ezeket a helyeket megírom a harmadik részben.”

A nap idézete

"Mindazok mellett, hogy sok jót gondolok az itteni életről, mégsem vagyok teljesen boldog. Sok Kelet-Európából jött embernek ez a paradicsom, nekem nem. Nagyon tetszik az anyagi biztonság, a jobb élet, hogy olyan dolgokat tudunk megcsinálni, amit Magyarországon élve vagy nagyon nehezen vagy épp sehogy. De a mentalitás számomra idegen, még 2,5 év után is."

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr714071541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olliék 2018.06.26. 07:31:35

Jaj,,,még!!!!! Olvasás közben olyan, mintha ott lettem volna:)))))
Lehet hülye vagyok, de a két posztból néhány helyszín nem a Tour része?

Hari Seldon 2 2018.06.26. 08:11:39

De, igen rendszeresen szoktak errefelé jönni, bár idén elkerültek minket.
Sőt jövőre viszont újra Lunéville és Verdun között lesz egy szakasz.

kardio1 2018.06.26. 08:12:45

Jó volt, Hari !
Azért azt, hogy ki a szent, mit jelent ez a szó, megtaníthatnátok. És még mielőtt a harcos ateisták letámadnának, nem azt mondtam, hogy hinnetek is kell Istenben.

Hari Seldon 2 2018.06.26. 08:43:30

@kardio1:
Persze, ez csak egy provokatív kijelentés volt. :-)
Idővel majd a történelem tanítása folyamaán ezeket úgyis érintem.
(mármint amikor én mesélek nekik, abban a kontextusban ahogy szerintem érdemes - de nyilván az iskolában is megtanítják ezt)

Dikusz 2018.06.26. 09:09:09

De jó kis poszt:) Tényleg olyan, mintha az olvasó is ott lett volna.

kardio1 2018.06.26. 09:27:17

@Hari Seldon 2:
Florent Pagny az egyik kedvenc előadóm. Szuper hangja van. És a repertoárja egészen az operaáriákig terjed. Ősszel voltam a koncertjén, nagy élmény volt !

Hari Seldon 2 2018.06.26. 10:43:35

@Dikusz:
Köszönöm. Igyekeztem úgy elmesélni.

kardio1 2018.06.26. 10:49:03

@Hari Seldon 2:
Puy du Fou-t ismered ?
Vendée-ban van, az egyik legjobb történelmi témájú park, érdemes oda elmennetek ! Ott is van egy, az első világháborús lövészárokharcokat felidéző attrakció, pont Verdunnel. Még persze sok minden más. Nézd meg a honlapjukat !

Hari Seldon 2 2018.06.26. 11:22:10

@kardio1:
Köszönöm, megnézem.
Idén másfelé megyünk, de szeretnék egyszer végigautózni az Atlanti Óceán mellett.

Hari Seldon 2 2018.06.26. 12:42:18

@kardio1:
Egyébként érdekes, hogy már a kisgyerekekbe is mennyie tudatosítjàk, hogy ez az õ csatájuk, az õ hõseik is voltak. A lányok is ezt (is) adták elõ az idei évvégi zeneiskolai elõadáson. (Miután a világháború 100 éves évfordulójáról emlékeztek meg ott is)

nyuszigonosz 2018.06.26. 13:54:48

Megint egy nagyon jó poszt, Hari!

Mindennel együtt ahogy van: képek, zene - külön tetszett, és föleg a történelmi részek.

Igen, Jeanne D´arc -ot mondvacsinált vádakkal el kellett tüntetni, mert ugye túl ismert, esetleg a nép inkább rá hallgatott volna valamiben/bármiben, mint az Isten kegyelméböl királyra és annak tanácsadóira, pedig nélküle azthiszem hiába lett volna az Isten kegyelme.

Meg: @kardio1: - nak igaza van: meg kell tanítani, kik a szentek, mi is az. Akkor is, ha az ember nem hívö. Mivel a történelmi személyek is jópár esetben szentté lettek avatva így tudni kell, ki és mi az. miért is az. Meg hát az alap müveltséghez tartozik ilyeneket tudni.

2018.06.26. 14:02:22

@kardio1: kb en is akkor tudtam meg az eredeti jelenteset a "szent" nek, amikor ii janos pal papanak vadasztak a csodatetjeit, hogy szente avathassak - erre ugy berohogtem (21-ik szazad volt mar), hogy utana kellett neznem, hogy ez most komoly-e.

bar az mindig megvolt, hogy valami kereszteny szellemlenyes dolog van mogotte, szamomra a jelentese csak "nagyon jo/nagyon rendes" volt evtizedekig, es most sem hasznalom mas ertelemben.

a lenyeg, hogy egy gyereknek teljesen felesleges elmagyarazni mi a szent a keresztenysegben, azt amugy a kepmutatas/csalas/politikai hazudozas/politikai haszonszerzes finomsagainak ismerete nelkul egyebkent sem ertene meg.

2018.06.26. 14:08:22

@nyuszigonosz: ma az alapmuveltseghez az tartozik, hogy mi a diverzifikált portfolió lenyege, nem pedig a szentek...

nyuszigonosz 2018.06.26. 14:25:14

@LepesMez: Na de látod, pont hogy voltak olyan történelmi személyek, akik kimondottan a jó cselekedeteik miatt szentek.
Nemcsak Jeanne D´arc - Szent Johanna, hanem Szent Erzsébet pl. aki magyar volt ( II. András magyar király lánya ) és Türingiai Erzsébet néven ismert. És még vannak ilyen szentek.
Ez az, amit jó tudni. Hogy miért is mondjuk esetleg valakire, hogy olyan jó, olyan rendes, hogy már- már szent. Innen ered, hogy vannak azok a szentek, akik azért azok, mert jók, és rendesek voltak.

Persze, a diverzifikált portfólió lényegét is jó tudni. Ja, én ezt nemtudom :-) , így kukába a müveltséggel :-) belölem nem lesz pénzzseni. :-)

2018.06.26. 14:52:09

@nyuszigonosz: nem a zseniseg a lenyeg, hanem hogy az embernek minimalis tajekozottsaga legyen a vilag mukodeserol. a mai felhalmozhato ismeretanyag olyan hatalmas, hogy egy ember a toredeket sem kepes atlatni, meg csak felszinesen sem, ezert nyilvan szelektalni kell.

ha pedig szelektalasrol van szo, akkor azok tunnek hasznosabbnak, amelyek a jelenlegi esemenyek megerteset szolgaljak.

a "muveltseg" definicioja sok emberben megcsontosodott, megmaradt a 18-19-ik szazadi szinten, amikor a tudasanyag kis szegletet jelentette a nem-human muveltseg, es azokat konnyen at lehetett latni.

emiatt meg ma is sokszor siman lebunkozzak azokat, akik nincsenek otthon muveszetekben / irodalomban / tarsadalomtudomanyokban, de amugy sok masban igen.

emiatt lettem kisse morcos az elvarasra, hogy a gyereknek a "szent"-et azert illene tudnia. ehhez hozzajon meg az, hogy sok vallasos ember azt gondolja, hogy a vallasukat a nem vallasosoknak is alap szinten ismerni lenne illo (meg ugye tisztelni, es a tisztelet egy formaja, hogy ismeretet szereznek rola)

Hari Seldon 2 2018.06.26. 15:09:51

@LepesMez:
Ahogy a bölcs rabbi mondaná: neked is igazad van, meg nyuszinak is... :-)

Hari Seldon 2 2018.06.26. 15:21:32

@LepesMez:
De inkább neked... Persze az adott kontextusba megtanítom à lényeget.

Hari Seldon 2 2018.06.26. 15:52:15

@nyuszigonosz:
Az is igaz, hogy valakit az ilyen dolgok érekelnek, és sol embernek jó idõtöltés (nekem is).
De nagyon pontosnak/fontosnak tartom Lépes utolsó megjegyzését is. - kis ellentmondás, de ez van.

nyuszigonosz 2018.06.26. 16:08:03

@LepesMez: Látod, de én inkább a történelemben lévö - mint említettem - tényleg jó cselekedeteikért szentekre gondoltam. Hogy vannak. Mivel ezekkel "találkozik" a gyerek pl. ilyen kirándulásokon is, hogy tudja, vannak.

Meg én nem vagyok istenhivö. Viszont pont a történelem iránti érdeklödesem miatt "jöttek szembe" az ilyen szentek. :-)

kardio1 2018.06.26. 16:14:38

@LepesMez: megjött a harcos ateista...
Elszomorító az intoleranciának ez a foka ☹

2018.06.26. 16:27:13

@nyuszigonosz: persze, elo lehet ezt adni erdekesen is. volt egy helyettesito tanar kozepiskola 3-ik osztalya korul par oran, en addig utaltam a tortenelmet, mert nekem csak adatok magolasat jelentette, de ez a ficko olyan osszefuggesekben olyan erdekesen meselte a dolgokat, hogy szo szerint sajnaltam, hogy vege lett a tori oranak, meg mondjuk tanulni sem kellett melle pluszban, mert az ember emlekezett ra, hogy mit magyarazott. tole biztos szerettem volna a szenteket is :)

2018.06.26. 16:32:25

@kardio1: lehetnek rosszabb is, pl egy ateista feminista :D amugy vicces ma, ha valaki magyarul kereszteny szemszogbol kialt intoleranciat, tekintve, hogy mi tortenik magyarorszagon az egyhazzal karoltve.

adg 2018.06.26. 17:20:17

@LepesMez: na, hat pont ez az! Mi tortenik Magyarorszagon az egyhazzal karoltve, fuj, micsoda intolerancia, nem olyan kis toleransak, mint mi! Igaz? De azert le az egyhazzal, meg akarkivel aki nem tetszik, mar csak a tolerancia jegyeben is. Mindenkit toleralunk, aki pont azt gondolja amit mi, a tobbiek meg intoleransak, le veluk.

A kicsi gyereknek amugy tenyleg a diverzifikalt portfolio a fontos informacio, meg talan meg a differencialmatrixok megoldasa is jol johet, nem is beszelve a blockchain technoligiarol. A hu washizu funkcional meg talan korai ebben a korban. Nyilvan nem egyhazjogi definicio szeruen, de koranak megfeleloen el lehet neki mondani, hogy a szent az nem a neve a neninek, hanem egy kituntetes az egyhaztol, mert jot cselekedett, aztan jo napot. Ennyi eleg is neki. Kb annyi, mint amikor megkerdezi a befuggonyozott nenirol, vagy a fekete bacsirol, vagy a tolokocsisrol a dolgokat, akkor sem elfordulsz, hanem a sajat szintjen elmondod neki.

London2009 2018.06.26. 17:25:32

@adg: :D
Tanultam Kanonjogot ket feleven at. Ez most jutott eszembe az "egyhazjogi definicio" szofuzered kapcsan. legalabb 15 eve nem gondoltam amugy ra. Haha! Koszi!! You made my day.

London2009 2018.06.26. 17:26:30

@adg: amugy atgondolva nem is csak ket felev volt, hanem legalabb negy? Na de most ezert nem veszem elo az indexem. Rettento hasznos targy volt!!

2018.06.26. 17:29:30

@adg: " Mindenkit toleralunk, aki pont azt gondolja amit mi, a tobbiek meg intoleransak, le veluk. "

Ezen jot rohogtem, mert mondjuk igaz :))))) elismerem, hogy tulreagaltam a szentes dolgot, jol szet-offolva az amugy jo kis posztot.

bocsanatot kerek

Hari Seldon 2 2018.06.26. 17:29:36

@adg:
Na, most látom csak az avatarodon, hogy észrevetted, hogy fejjel lefelé élsz. :-)

adg 2018.06.26. 17:32:22

@London2009: azert remelem a diverzifikalt porfogot is megtanultad?! Nem potyara fizettek az adozok az egyetemet, ugye? :D
En nem tanultam kanonjogot, csak csupa-csupa hasznos dolgot. :)

London2009 2018.06.26. 17:39:19

@adg: nem az adozok fizettek... Diverzifikalt porfogorol nem tanultam. Hianyzik is minden nap ez a tudas.
Milyen okos vagy, hogy megforgattad az avatart! Amikor ott voltam Down Under nalatak, akkor ki szerettem volna probalni ezt a csapos dolgot. Ugyhogy folyattam, folyattam a vizet, de nem tortent semmi az orvennyel. Azt olvastam valahol, hogy nagyobb utat kellett volna megtennie vagy valami ilyesmi. Fizikai ismereteim is hianyosak latod. : )

adg 2018.06.26. 17:39:24

@Hari Seldon 2: mar mondtam korabban, hogy ti eltek fejjel lefele ott a bolygo aljan, eszakon. Itt egy normalis terkep, sajnos az europaiak szeretik meghamisitani, hogy ok legyenek a vilag kozepe.

www.flourish.org/upsidedownmapimages/mcarthur-large.jpg

adg 2018.06.26. 17:43:54

@London2009: A porfogok helyett azt tanultam, hogy a coriolis ero nagyon gyenge, csak nagy tomeg eseten van hatasa, pl a hurrikanokon szepen latszik az ellentetes forgasirany az egyenlito alatt es felett. A kagyloban viszont a kagylo alakja, a vizsugar iranya, a felulet simasaga stb nagyobb hatassal bir az orvegy forgasiranyara.

London2009 2018.06.26. 17:45:25

@adg: igen, ezt olvastam en is, de azert muszaj volt kiprobalni, hatha!! : )

Hari Seldon 2 2018.06.26. 17:56:30

@adg:
Igaz ami igaz, ugyanúgy lehetne ez az igazi. - sõt valahol mintha pont azt hallottam volna, hogy az az oldal csillagászatilag sokkal fontosabb. - már nem emlékszem pontosan, milyen aspektusban beszéltek à déli félgömb jelentõségérõl, csak arra hogy elgondolkoztatott.

Dikusz 2018.06.26. 18:07:25

@adg:
"Nyilvan nem egyhazjogi definicio szeruen, de koranak megfeleloen el lehet neki mondani, hogy a szent az nem a neve a neninek, hanem egy kituntetes az egyhaztol, mert jot cselekedett, aztan jo napot."

Az jutott eszembe, amikor én a fiamat annak idején "felvilágosítottam". Nem vagyok vallásos, tőlem ezen a téren nem tudott volna semmit tanulni. Azt, hogy tudjon valamit a vallásról, a gyerekeknek szóló Larusse Bibliát adtam a kezébe. Én azt hiszem abból mindent megtudott korának megfelelően (8 éves volt akkor), amit tudni szeretett volna. Szerintem jó választás volt. Ő sem lett templomjáró ember, de ezt a könyvet(sorozatot) igen őrzi.

Dikusz 2018.06.26. 18:19:52

@adg:
a fenti hozzászólásomat neked írtam vala, de addig kapcsolgattam ide-oda, amíg befekettedett a nikked...

Csodabogár 2018.06.26. 18:29:41

@LepesMez: Általában tudni valamit a vallásokról, alap fokon, szerintem nem árt. A keresztény a szentekkel csak egy, illetve abból is a katolikus szárny, de ott van még a prottestáns vonal. Aztán jön a zsidó, muszlim, budhista és még biztos sok más is. Az indiaiknak is van valami vallása, aminek nem tudom a nevét. Ha valaki erről egyszer az életben elolvas egy könyvet, könnyebben megérti esetleg a napi eseményeket is. Ettől nem kell semmibe se hinni, bár az is egy hit, hogy nincs Isten. Aki ezt mondja annak az a hite, hogy nincs.

Shanarey 2018.06.26. 19:16:10

A poszt jó volt.
Köszi.

gabors 2018.06.26. 20:41:03

@Shanarey: petikenek mind mindig minden szava arany :-)

mit kuzd az angollal ...jobban jarna ha lenne tomacs mert tobb ideje lenne gondolkodni a valaszok elott :-)

Shanarey 2018.06.26. 21:41:22

@gabors:

Az egója, nem bír el egy tolmácsot, na meg az átlag magyar úgysem érti amit mond. Utólag pedig bármit lehazudhatnak erről.

Hari Seldon 2 2018.06.26. 22:55:40

@kardio1:
Most látom, hogy írtál a Pagny-ról. Sajnos, korábban nem hallottam. Nálunk a Louane megy, plusz egy kis Kids United és Toi et Moi a könnyūzenei témában. Ezen kívūl az iskolai gyerekdalok a népszerüek. Most majd kicsit utána fogok nézni Pagny-nak is.

2018.06.26. 23:50:31

@gabors: @Shanarey:

"Az egója, nem bír el egy tolmácsot,"

Ne vicceljetek már, hogy kellene beszélnie?

kardio1 2018.06.27. 00:20:14

A bloggazdának: Hari neve egy r-rel írandó, mint azt mindenki, aki Asimovot olvasott, tud...

sörm 2018.06.27. 00:38:23

De jó kis poszt volt! Én is épp Franciahonban mulatom az időt bár kissé délebbre (Menton-Roqueburne).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása