oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. április 29. 06:30,  Fontos a magyarság? 68 komment

2018. április 29. 06:30 Határátkelő

Fontos a magyarság?

Minden túlzás nélkül igazán változatos posztokba futottam bele a héten, úgyhogy van mit ajánlani. Kicsit elmorfondírozhatunk azon, hogy mit is jelent magyarnak lenni, aztán elmélkedhetünk a bizalomról, és még egy leprás faluba is ellátogatunk, hogy a végére maradjon egy plusz meglepetés is. Nem is húzom az időt, vágjunk bele!

magyar_zaszlo.jpg

A magyarságról gondolkodott el a Luxemb(o)urgból szeretettel blog szerzője, és feltett egy csomó jó kérdést, amire mindenki megadhatja majd a saját válaszát a kommentek között.

„Amikor megkérdezik (pl. egy hotelben), honnan jöttünk, B. általában rávágja, hogy Luxemburgból, én meg elgondolkozom, hogy erre most mit kell mondani? Magyarok vagyunk, de Luxemburgban élünk? Magyarországról jöttünk (közvetve ez igaz, csak ez egy baromi hosszú utazás akkor)? 

Amikor a brüsszeli magyar nagykövetségen a választáskor megkérdezték, honnan jöttünk, egymásra néztünk zavarodottan: na itt mit kell mondani? Van annak relevanciája, hogy Luxemburgból? A kérdező látta a zavarunkat, és rögtön hozzátette: melyik választókerület? Á, na, így már világos. (…) 

Magyarnak lenni nekem legeslegelsősorban azt jelenti, hogy értem, amikor valaki azt írja kommentben, hogy „félig székely, vagy tán egészen az”, és elmosolyodom, meg kicsit összeszorul a torkom, hogy egy vadidegen emberrel így közös hullámhosszon lehet lenni. 

Azt is jelenti, hogy sokszor mesélek a kollégáimnak Magyarországról, nem csak a jelenről, hanem a múltról is, kicsit tanítom őket a közép-európai perspektívára (az orosz főnimet nem kell, vele elég csak összenéznem - magyarnak lenni ezt is jelenti). 

A tény, hogy magyar vagyok, egészen addig nem volt fontos számomra, amíg Magyarországon éltem. Most se tudom, hogy mennyire az. Véletlennek tartom, ahogy azt is, hogy kislány lettem és nem kisfiú. 

Most inkább csak hangsúlyosabb szerepet kapott a magyarságom, mert olyan helyen élek, ahol ez kuriózum (és mivel a munkahelyemen én vagyok az egyetlen magyar, ez sokszor szóba is kerül). Örülök a (sport)sikereknek, amikor vannak, de büszke nem vagyok, mert nem az én érdemem egyik se. 

A saját személyes sikereim közül semmit nem kötök a magyarságomhoz. De vannak olyan tulajdonságaim, amiket igen, például a nyíltság, (néha, de egyre ritkábban kéretlen) őszinteség, egyenes nemet mondás fölösleges udvariaskodási körök helyett, humorérzék/irónia (nem a léte, a jellege). De ezeket például csak azért fedeztem föl, mert a kollégáim másmilyenek, ezért kötöttem össze a magyarságommal. Lehet, hogy tévesen. :) (...) 

A magyar konyha érdekes kérdés, most pl. eléggé hiányoznak a magyar ízek, a paprikás-fűszeres zsíros dolgok, de most elég régen voltam otthon, és nemsokára megyek, ez is erősíti a hiányérzetet (nem csak a kajával kapcsolatban). (...) 

A Himnusztól libabőrös leszek, és titkos vágyam, hogy Kodályt énekeljünk az itteni kórussal. Asszem, az elválasztás még várat magára...” 

A teljes posztot itt találjátok, olvassátok el, érdemes!

Az idegenek és a bizalom 

Bizalom nélkül nagyon nehezen működik bármilyen közösség, legyen az család, baráti társaság, vagy akár egy ország. Nem csoda, hogy a skandináv társadalmaknak nagyon fontos építőeleme, ami magyar szemmel néha érdekes helyzetekhez vezet – írta a Jegvettike blog.

norvegia_bizalom.jpg

„Ennek a társadalmi bizalomnak a megnyilvánulásával először pár évvel ezelőtt találkoztam, amikor Koppenhágában töltöttem néhány hónapot egy szakmai ösztöndíj keretében az ottani szociális rendszer működését tanulmányozva. 

Ellátogattam rengeteg - főleg hajléktalan emberekkel foglalkozó - intézménybe, beszélgettem jó néhány otthontalan emberrel és velük foglalkozó szakemberrel. (...) 

Ahogy jártam az intézményeket és megismerkedtem a működésükkel, azonnal felfedeztem, hogy mely pontokon játszhatók ki, hogyan lehet több támogatáshoz jutni. 

Csodálkozva kérdeztem, hogy miért hagyják így a rendszert, hiszen így könnyen megkerülhetők a szabályok. Aztán pár hét elteltével rájöttem, hogy a kérdéseimmel saját magamat minősítem - és mi tagadás - a dánok néhányszor furcsán is néztek rám a kérdéseim hallatán. 

Az ő rendszerükben ugyanis nem értelmezhető, hogy valaki ki akarja játszani a rendszert, hiszen az értük van. Azért hozták létre, hogy segítse őket. Miért akarná bárki is kijátszani?! 

Ehhez képest a mi állandó kiskapukat kereső gondolkozásunk valóban sokkoló lehet egy skandinávnak. Persze én - és ahogy gondolom sok más kelet-európai is - igyekszem levetni magamról ezt a működési rendszert, és a szabályok megkerülése helyett inkább több társadalmi felelősséget vállalni, de a saját dániai tapasztalatom megvilágította számomra, hogy ez nem könnyű, mert az alapszintű gondolkodási sémák reformját igényli. 

Persze nem mondom, hogy nincsenek olyan dánok, svédek vagy norvégok, akik az államot megdézsmálva élnének. Vannak olyan norvégok, akik hosszú éveket töltenek betegállományban, pedig nem is betegek. 

A hangsúly az arányokon van. Ha az embereknek csak egy kis része használja ki a kiskapukat, az társadalmi és gazdasági szinten elfogadható veszteség, de ha mindenki elkezdi kijátszani a rendszert, akkor máris a kelet-európai káoszban vagyunk. (...) 

Egyéves itt tartózkodásom alatt jártam néhány minisztériumi épületben és a bíróságon, de sehol nem kértek igazolványt, nem kérdezték meg, hogy hova megyek, kit keresek, nem volt fémdetektoros átvizsgálás, sőt igazából recepció vagy biztonsági szolgálat is csak egy helyen volt (de ott se kérdeztek semmit). 

Simán besétáltam és a tájékoztató táblák segítségével eligazodtam. A közbeszerzések, pályázati anyagok, szerződések stb. pedig mind fent vannak az adott szervezet vagy intézmény honlapján. 

Persze nem mondom, hogy minden tökéletes Norvégiában, pl. korrupció itt is van. Csak - a hivatalos becslések szerint - nem 20%, mint otthon, hanem 2%.” 

A teljes posztért ide kell kattintani!

A leprások faluja 

Van egy falu, ami 1901-ben úgy döntött, elszakad Kolumbiától. Ilyenkor a válasz általában marcona fegyveresek és némi lövöldözés formájában érkezik, ám az állam ezúttal hat évtizedig elnézte a lázadást. Nem véletlenül: Agua de Diost leprások lakták. Most a Mirador szerzői látogattak el oda.

agua_de_dios.jpg

„A falu a létezését a 17. században megjelenő leprának köszönheti, ide száműzték ugyanis Tocaima fertőzött lakóit. A leprásokat gondosan elszeparálták, nem engedték, hogy elhagyják a falujukat. Hogy a kereskedők se érintkezzenek velük, ezért földet adományoztak a közösségnek, ahol maguk termelhették meg az élelmüket. 

A 19. században a járvány kezdett alábbhagyni, az állam pedig gondolt egy merészet, és 1867-ben einstandolta Agua de Dios lakóinak a földjeit. A kisemmizett családok szerették volna elhagyni a falut, de a törvény még mindig tiltotta a kijárást. 

A lakók (leprások és nem leprások) az egyházhoz fordultak, de az állammal ők sem akartak szembemenni, így magukra maradtak. Egy ifjú atya, Luis Variara egy meglepő ötlettel állt elő, mégpedig azzal, hogy a falut válasszák le Kolumbiáról és kérjenek nemzetközi segítséget. 

1901-ben Agua de Dios kikiáltotta függetlenségét, saját pénzt hozott létre, amit coscojának, vagyis makknak neveztek, és egy új, Variara által alapított egyház révén európai és észak-amerikai segélyszervezeteknél támogatást igényeltek. 

Kaptak is, így kórházat és iskolát építettek, az egyházba pedig sok, az állammal egyet nem értő hívő is belépett. Kolumbia természetesen nem ismerte el Agua de Diost önálló országként, de a lényeg nem is ez volt, hanem hogy pénzhez, támogatáshoz jussanak. 

Az 1950-es évek végére végleg visszaszorult a betegség, így az állam 1961-ben feloldotta a 300 éves kijárási tilalmat. 2002-ben II. János Pál boldoggá avatta Luis Variarát. 

Szemben a Rio Bogotá többi településével, Agua de Dios hihetetlenül csendes és nyugodt. Mintha még mindig élne az emberekben a lepra emléke, mintha ide senki nem szeretné betenni a lábát. 

Az a néhány lakó, aki az utcán sétálgat, furcsa szemmel néz ránk. Nem hiszem, hogy sűrűn járna erre bárki is Európából, pedig a falu történelme miatt igazi zarándokhely lehetne belőle. 

Az egyik épület falán egy tábla lóg, Luis Antonio Calvo Múzeum. Az épület a kolumbiai zenész háza volt, amibe 1916-ban költözött, mikor kiderült, hogy leprás. A betegsége nem zavarta az alkotásban, számtalan valcert és tánczenét írt, de komponált hárfára és zongorára is. 

Betegségével közel 30 évig élt együtt, s bár nem fertőzött, ő sem hagyhatta el soha Agua de Diost. 1942-ben megnősült, felesége egy ún. lazareto, leprásokat kezelő nővér lett. Végül 1945-ben, 63 éves korában vesebetegségben hunyt el. 

A múzeum igazgatója nagyon megörül nekünk. Elmondása szerint még soha nem járt náluk európai látogató, ezért külön tárlatvezetést tart nekünk teljesen ingyen. Persze nincs sok mindenről beszélni, mivel a múzeum egy mezei lakóépület, ami múltszázadi berendezési tárgyakkal van tele. 

Sétálunk egyet a csendes kis utcákon, és meg kell állapítsuk, Agua de Dios messze a legkellemesebb hely a völgyben. Nem tudjuk, hogy ennek az írásnak a hatására lesz-e magyar, aki majd ellátogat ide, de ha valakinek van rá módja, tegye meg. Talán 350 év után újra élet költözik ebbe a remek kis faluba.” 

Ha szívesen olvasnál még többet a környékről és nézegetnél képeket is, akkor kattints ide!

Kutyatartás Hollandiában 

Végül egy kis plusz a kutyabarátoknak, hiszen a Meghollandulok bloggere készített egy komoly videót arról, mi mindent kell tudni a hollandiai kutyatartásról, legyen az adó, biztosítás, örökbefogadás vagy kiköltöztetés.

Fele munkával többet keres, mint azok a magyar ápolótársai, akik Magyarországon maradtak. Hogy mivel és hol, az kiderül itt.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Dánia Norvégia Hollandia Kolumbia Luxemburg

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2413874832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2018.04.29. 07:04:17

Agua de Dios-t megnézném.

DieNanny CH 2018.04.29. 07:11:35

A 2. poszt kiskapus-rendszeréhez:
Lehet szégyellni magunkat, ha mi észrevesszük, ezáltal rosszat feltételezünk az idegen országról - csakhogy ez a kiskapu-keresés az elmúlt 5-6 évben már besunnyogott a legtisztességesebb országba is, úgyhogy igazán ne szégyelljük, ha erre felhívjuk az illetékes figyelmét.

Hari Seldon 2 2018.04.29. 09:02:22

"Amikor megkérdezik (pl. egy hotelben), honnan jöttünk, B. általában rávágja, hogy Luxemburgból, én meg elgondolkozom, hogy erre most mit kell mondani?"

B-nek tökéletesen igaza van. Mi is például Lorraine-t mondunk. A recepcióst baromian nem érdekli, hogy mi a te élettörténeted. Az érdekli, hogy Honnan jöttél. Azt azonnal vágja, hogy nem ott születtél, de most ott élsz, ott adózol, ottani lakos vagy. Így könyvelnek el, mint vendéget.

Hari Seldon 2 2018.04.29. 09:10:43

"Persze nem mondom, hogy minden tökéletes Norvégiában, pl. korrupció itt is van. Csak - a hivatalos becslések szerint - nem 20%, mint otthon, hanem 2%.”

20% ?!? - Inkább duplázd meg, akkor vagy közelebb a valódi mértékéhez.

Hari Seldon 2 2018.04.29. 09:25:51

@Golf2:
Tényleg érdekes története van a helynek.

sörm 2018.04.29. 09:26:24

De izgi ez a beszámoló Agua de Diosról!!

Én nem látom ilyen rózsásnak a skandináv hozzáállást, pontosabban úgy érzem h megdöbbentően gyorsan romlik. A fél ország ki van égve és háromévente fél évet betegszabadságon van. Amíg fizikai munkát végeztem egyértelműen mi kelet-európaiak vittük a munkát. A svédek folytok kiégtek, a szírek bejártak ugyan, de többet dumáltak meg nyavalyogtak mint dolgoztak, mi szerb-lengyel-magyarok meg dolgoztunk és akkor se mentünk betegre amikor kellett volna (ez nem erény, de tényleg égető szükség volt a munkánkra). Most szellemi munkát végzek, itt azért sokkal jobb az arány. De otthoni viszonyokhoz képest stresszmentes munka miatt kiiratják magukat stresszre hivatkozva. Ez a mai puhány nemzedék. A mai nyugdíjasok meg szegénységből indultak, kutya kemény, szívós munkával felépítették a világ legjobb jóléti államát, aztán most kiszúrják a szemüket egy nevetséges nyugdíjjal. Azért boldogan fizetnék több adót, hogy a nyugdíjakat emeljék.

A mai nemzedék meg kidobja az ablakon mindazt, amit nem elérni, csak fenntartani kellett volna. Ehh, mindegy...

tnt 2018.04.29. 09:31:29

... a magyarság nem fontos ---- az emberségesség fontos ....

sörm 2018.04.29. 10:00:15

Szívesen megosztok veletek 3 szituációt az elmúlt két hétből, amikor nagyon jó volt magyarnak lenni! Jövő tanévtől iskolát váltok, ezért most non stop állásinterjúkra járok.

1. Stockholm legerősebb zenetagozatos gimnáziumban mikor kiderült hogy Pesten tanultam azonnal eldőlt hogy munkát ajánlanak. Mint kiderült van már 4 magyar hangszertanáruk és annyival magasabb szinten tanítanak, mint a svédek, hogy ők szokták továbbképezni a kollégákat. Több hangszerből a magyar tankönyvet fordították le és magyar módszerekkel tanítanak.

2. Egy másik gimnáziumban az igazgató el volt ájulva az otthoni matek-természettudományos tárgyak oktatásától. Kiderült hogy olvasott egy könyvet a fasori gimnáziumról a két háború közöttről, és kb. 10 éve volt 3 magyar diákja, mindhárom messze az átlag fölött teljesített ezekből a tantárgyakból. Azt mondta a gimi elején simán oldották meg az egyetemi példákat. Kérdezte mi a titkunk. Nem árultam el... :) És nem ábrándítottam ki.

3. A tornatanár igazgató (na ilyen se nagyon van otthon) magas szinten atlétikázott és a 70-es 80-as években minden nyáron Pestre ment edzőtáborba. Csak jót tudott mondani a magyarokról, és azt mondta ott tanulta meg, hogy ha fáradtak vagyunk nem adjuk fel, hanem küzdünk tovább. Ő is el volt ájulva az edzések színvonalától. Őt sem józanítottam ki hogy talán a prof szinten még jók vagyunk, de hogy mennyit sportol a nép - na abban bőven van mit tanulni a svédektől.

Én nagyon örültem ezeknek a visszajelzéseknek, Európában ritkán lehet büszke az ember arra hogy magyar. Belőlük kellene hősöket csinálni, az ügyes matekos diákokból meg a zenetanárokból, és nem a rénszarvasgyilkos Semlyén miatt szégyenkezni. Tudom hogy nem az én érdemem hogy más ügyesen tanít hegedűt, de akkor is olyan jó érzés!

dzsibuty 2018.04.29. 10:45:12

Sziasztok!
A magyarságom a sok pozitívuma mellett azert azt is eszembe juttatja külföldön, hogy a külföldön született embereknek elég volt ott megszülietniük és máris jobb esélyekkel indulnak az életben és jobb körülmények között élhetnek, függetlenül attól, hogy mennyire tehetségesek, avagy nem tehetségesek! Természetesen olyan országra gondolok, ahol alapjában jók az életkörülmények és a feltétetek, mint pl. Ausztria, Németország, Svájc stb...
Nekem az a tapasztalatom, hogy kevesebb tudással, rátermettséggel jobb életszínvonalat lehet elérni pl Svájcban, Ausztriában, mint Magyarországon! Más országban nem dolgoztam, nem éltem, ezért nincs azokról ilyen jellegű információm!
Zoli

Csodabogár 2018.04.29. 11:45:15

@sörm: Valami ilyesmiket gondoltam én is, mikor úgy gondoltam nem a svédeknél kell megkeresnem a nyugdíjamat. Már akkor is, 60-as évek vége, sokan kihasználták a rendszert. Nem is beszélve a sok alkoholistáról akiket a szociális rendszer tartott el.

Az viszont biztos, hogy az egyetemen, ledöbbentek a tanársegédek, hogy hogy csalnak a vizsgákon a lengyelek. A svédeknek soha eszébe se jutott csalni.

Csodabogár 2018.04.29. 11:48:43

@sörm: Fasori gimnázium híres volt. Nem véletlenül, ott tanultak a később Nobel díjat kapott fizikusok. Kíváncsi lennék a mai szinvonalra, mert a két háboru közti idők régen voltak.

sörm 2018.04.29. 12:33:30

@Csodabogár: Sőt ma is híres. Ősszel Pesten volt csapatépítő tréningünk (ketten vagyunk magyarok a tanári karban, mi szerveztük). Ez nyilván tanulmányút is. Ahogy utánaolvastak a magyar oktatásnak a kollégák azonnal kérték hogy menjünk el a fasori evangélikusba. Spontán jött, vacsoráztunk a bazilika mellett, mondom persze, átsétálhatunk arra, csak nem tudom beengednek-e egyeztetés nélkül? A portás bácsitól kezdve mindenki végtelenül aranyos és kedves volt, azt mondták érezzük otthon magunkat. Szombat volt, szóval nem volt tanítás, egy tanár volt benn, ő sajnálkozott, mert ha az igazgató benn lett volna biztos nagyon örül hogy egy svéd gimnázium eljön látogatni. Úgyhogy körbejártunk, láthatóan mindenki meg volt hatódva és megállapítottuk, hogy kb. ugyanúgy néz ki mint bármelyik svéd iskola. Nem a körülményektől, hanem a tanár- és diákanyagtól függ a minőség.

Aztán találtunk egy Túró rudi automatát a hallban, miután elmeséltem mi az kifosztottuk. A többség odavolt érte, mások nem értették mi a nagy szám. :)

Nekem volt két egyetemi évfolyamtársam/barátom aki oda járt, az alapján még mindig nagyon erős iskola.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.04.29. 13:19:51

@Csodabogár:

"Nem is beszélve a sok alkoholistáról akiket a szociális rendszer tartott el."

Ezt már sokadszor írod, és nem emlékszem... visszakérdeztem erre már valaha?

Azt hiszem, nem logikus, amit írsz.

Azt értem, hogy az alkoholisták nem szimpatikusak, meg komoly érzelmi meg mindenféle kárt csinálnak a családjukban meg a környezetükben. Plusz rondák meg büdösek. Itt nincs vita.

Hanem hogy élősködnének az ellátórendszeren? Hát azt hogy?

Az alkoholizmus mellett egészen sokáig (értsd: évtizedekig akár) funkcionális marad az ember, vagyis van neki munkája meg ilyesmi, és mire a kis funkcióit elveszíti, a belső szervei is kezdenek eldurranni, és aztán udvariasan korán meghal. Ez a klasszikus alkoholista életút.

És közben az összes létező pénzét egy olyan termékre fordítja, aminek magasabb az adótartalma, mint a többinek. Lehet-e ennél többet kérni egy embertől?

Szigorúan ellátórendszerileg nézve alkesznek lenni éppenséggel alighanem a legelőzékenyebb, legkedvesebb, legmegsüvegelendőbb dolog. Ha a társadalmunk minden egyes tagja volna annyira belátó és önzetlen, hogy 50 éves korára szépen halálra igya magát, a haza nagyon hamar fényre derülne (ellátórendszerileg, mármint, érzelmileg nyilván nem). Nem?

adg 2018.04.29. 13:34:27

@Nagy kámpics: ezen logika menten a drogosokat is levehetjuk a listarol (drogosok, alkoholistak es gyerekesek), hiszen ok is szepen kinyirjak magukat, ha eleg lelkesen drogoznak. Igy csak a gyerekesek maradnak, mint a szocialis ellatorendszerek eloskodoi. Azok kepesek neha sokaig elni, raadasul utanpotlasrol is gondoskodnak. Ajjaj...

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2018.04.29. 13:47:11

@adg:

Nem, a drogosok problémásak, mert nem fizetnek jövedéki adót, és abban sem vagyok biztos, hogy ő produktívak tudnak maradni. Nem-nem, drogozni rossz, érteeeem?

A dohányzás viszont szuper. Szintén sok adó, kis szerencsével szintén korai halál. Mindenki csak nyer vele.

Ami meg a gyerekeseket illeti, természetesen a fentiekből kiolvasható a válasz:
Ha alkoholista/nikotinista felnőtté neveled őket, akkor a gyerekvállalás adóilag kívánatos tevékenység, máskülönben _nyilvánvalóan_ élősködés. :)

Hari Seldon 2 2018.04.29. 13:55:11

@sörm:

"Most szellemi munkát végzek, itt azért sokkal jobb az arány. De otthoni viszonyokhoz képest stresszmentes munka miatt kiiratják magukat stresszre hivatkozva. Ez a mai puhány nemzedék."

Hidd el, minden nemzedék ezt mondta az előzőről.
100 éve: Ezek a mai puhányok, meleg vízben mosakodnak!
150: éve: Ezek a mai puhányok, papírral törlik ki a feneküket...
200: éve: Ezek a mai puhányok mosakodnak...

(az évszámok hozzávetőlegesek)

sörm 2018.04.29. 14:15:00

@Hari Seldon 2: Lehet, persze. Tudod az Íliászban visszatérő hexameter hogy ez a mai elkorcsosult nemzedék, bezzeg a régiek! Szóval már Akhilleusz, Agamemnón, Odüsszeusz, Hektór is puhánynak számított akkor. :)

Lehet hogy idealizálom az itteni 60-70-es éveket, élő tapasztalatom nyilván nincs róla. Erről @Csodabogár a hiteles tanú.

sörm 2018.04.29. 14:22:40

@Nagy kámpics: Nem, mert Te az alkoholizmus magyar egészségügy általi megoldását veszed alapul. Itt az alkoholizmus betegségnek számít, úgyhogy megkapsz minden segítséget hogy túllépj rajta, betegszabadsággal, elvonókúrával, ilyesmi.

Pár hete voltam az eskilstunai városi múzeumban (régi ipari város), ki van állítva egy gyári munkás munkaszerződése 1901-ből. A feltételek között benne volt, hogy aki másnaposan megy dolgozni, az fél heti bérét nem kapja meg. Dolgoztak hétfőtől szombatig, szombat este-vasárnap ittak, és ha hétfőn másnaposan mentek, akkor csak csütörtöktől kaptak fizetést. Harsh terms...

Shaktee 2018.04.29. 14:36:35

@Nagy kámpics: úgy ahogy a dohányosok is, sokba kerül az egészségügyi ellàtàsuk, betegségeik kezelése a társadolomnak.

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=147670169&t=9173039&openwith=1

Shaktee 2018.04.29. 14:36:40

Fontos? Rossz szó, inkább alap?

Ha szeretnek bennünket magyarokat a világban az a nyiltságunk, temperamentumunk, leleményességünk, s fura..zsazsa szerü akcentusunk miatt van. Focink miatt is szerettek, valamikor, régen :)

Ifjabb HA blogosok, lásd Zsazsa Gabor.

Mrs. Clayton 2018.04.29. 15:08:04

@sörm: a magyar helyzetet epp anyamtol hallottam tegnap. A ficko gyakorlatilag fiatal kora ota alkesz, vagyis mindig is ivott es mara 60 eves korara lett az. Agysorvadasa van, epilepszias rohamok gyotrik. Mindig is dolgozott, de soha senki sem jelentette be, hanem kezbe fizettek, ha fizettek egyaltalan. Ma ott tart, h egy helyi kisvallalkozonal dolgozik, de fizetest nem kap csak cigit meg etelt. Egy masik helyen heti x forintot igertek neki de egy fillert sem kapott, viszont nem meri otthagyni mert ha egyszer megis kifizetne a kifozdes akkor tutira elbukja a penzt, meg hat ha elmegy akkor munkaja sem lesz. Es ez nem alfold tanyavilag, hanem dunantuli kisvaros. Anyam segiti kerti munkakkal, hogy penze legyen, mert legutobb arra panaszkodott, hogy meg hajat vagatni sem tud elmenni, mert ugye cigit es elelmet kap csak, penzt nem.

Hari Seldon 2 2018.04.29. 15:19:20

@swing gitan:
Most is szeretik a magyar focit:
www.youtube.com/watch?v=XDLiRKF5J0o
Gálvölgyi 4,50 perctől meg is indokolja miért.

Hari Seldon 2 2018.04.29. 15:21:07

@sörm:
Sőt már 100 000 éve is ez volt a szöveg:
Hé, a puhány nem tudja megenni nyersen a húst, berakja a tűzbe... :-)

Shaktee 2018.04.29. 15:34:32

@swing gitan: 56 miatt is nagyra értéketék a magyart, de már kevesen tudják, nem tanítják.

Ma? A magyar egy tahó, követelödzö kódis, a szijjártók, orbánok miatt.

Shaktee 2018.04.29. 15:34:34

@Hari Seldon 2: cool.

Téged miért szeretnek a frogok?

LepesMez 2018.04.29. 16:35:50

"Himnusztól libabőrös leszek" - mar gyerek koromban utaltam a himnuszt, a legaprobb mertekig nem tudtam azonosulni vele. nem is ertem a kommunizmusban miert nem csereltek le az istenes/panaszkodos szovege miatt... most meg mag reg tul keso.

LepesMez 2018.04.29. 16:38:53

@swing gitan: szerintem a vilagban annyit tudnak a magyarokrol, mint te pl a litvanokrol vagy az esztekrol. bar az utobbi idoben talan picit tobbet, mint ahogy rampiritottak az elmult par hetben ("mit szolsz hozza milyen hirek jonnek onnan folyamarosan?)

Hari Seldon 2 2018.04.29. 16:58:52

@swing gitan:
Miért? -Szeretnek?

Egyébként nem tudom, hogy szeretnek-e. De -szerencsémre- társaságkerülő ember vagyok, így nem is érzékelem. Másrészt, komolyra fordítva a szót. Annyit tudok, hogy a lányok zeneiskolájában is nagyon kedvelnek (úgy általában) , persze gondolom főleg a lányok miatt, meg, hogy terelgetem őket mint egy túkapó. Meg kedvel pár szülő is az iskolából.
Mit tudom én, hogy pontosan ki, de úgy vannak páran. Szóval amúgy hétköznapi életben mindenkivel jóban vagyok, ez nekem bőven elég.

Shaktee 2018.04.29. 17:27:39

@LepesMez:

www.facebook.com/MetroUK/videos/1873784095990203/

Igaz ez nem litván faszi, hanem lengyel.
A posh asshole is megéri a brit, stiff upper lip anyját neki :)

Shaktee 2018.04.29. 17:27:45

@Hari Seldon 2: Mi nemigen éreztünk ott “warm and fuzzy” érzéseket az irányunkba, talán ezért is álltunk tovább 2 év után. Nejem főleg..én eléggé francophile voltam otthon is.

Tehát lehetnének francia barátaid is ha akarnád?

Hari Seldon 2 2018.04.29. 17:54:21

@swing gitan:
Szerintem igen. A gyerek révén azért soxor találkozunk szülőkkel, és van pár tényleg kedves szülő, nagyszülő.
Apróság, de például egyszer az egyik kislány nagymamája amikor meglátott, odaadott egy kivágott cikket a Republicain Lorrain cikket, amin a lányok vannak a képen, amint éppen Karácsonyi koncerten szerepelnek. Pont úgy lett lefényképezve, hogy jól látszódnak. Azt mondta, biztos örülünk neki.
Egyébként nem tudom, ti merre éltetek, velünk itt nagyon kevesek. - Talán azért mert a vidék határos Luxembourggal, és sok ember itt lakik aki elvben Lux-ban dolgozik, így eleve megszokták a több külföldit. Nem tudom, csak tippelek. - Mert ugye a máik lehetőség, hogy saját magunkért szeressenek, ugye kizárnám... :-)

Csodabogár 2018.04.29. 18:10:38

@Nagy kámpics: Azt nem tudom mennyi idő alatt isszák magukat halálra A "társadalom" igyekszik segíteni rajtuk, adópénzből persze. Az egyetemen ahol dolgoztam, mindig volt egy-két alkoholista, akiket a szociális szolgálat helyezett ki hozzánk, nyilván, hogy csináljanak valamit a pénzért. Nem sokat csináltak. Ha nem voltunk szemfülesek meglógtak ki az állami italboltba bevásárolni. Utána meg már nem volt elég széles számukra a folyósó. Elvben nem is lehetett volna nekik kiszolgálni italt, de ki tudja miért, náluk soha nem gyulladt ki a lámpa, hogy ellenőrizzék az adataikat. Persze mikor oda mentek, még tudtak egyenesen járni.

Taxomükke (UK) 2018.04.29. 18:11:21

@sörm: "A tornatanár igazgató (na ilyen se nagyon van otthon) magas szinten atlétikázott..."
Azert van ra pelda... a csepeli Jedlik Ányos Gimnazium igazgatoja tudomasom szerint tornatanar vegzettsegu, amugy magasugro magyar bajnok volt (a fia pedig jelenleg valogatott focista).

Csodabogár 2018.04.29. 18:16:27

@LepesMez: Ne csüggedj! A svájciak már néhány évtizede dolgoznak a himnuszuk lecserélésén, de tudtommal még nincs meg az új.
Nekem is jobban tetszene egy olasz jellegü himnusz. Ha hallom jó lesz a kedvem tőle, bezzeg a mienktől!

Taxomükke (UK) 2018.04.29. 18:17:31

@sörm: "ha az igazgató benn lett volna biztos nagyon örül hogy egy svéd gimnázium eljön látogatni"
A fasori evangélikus gimnaziumnak kb. 25 eve van svedorszagi kapcsolata. Egyszer majdnem megszunt a kapcsolat, az en osztokelesemre embereltek meg magukat, es folytattak ujult erovel.

Csodabogár 2018.04.29. 18:21:07

@swing gitan: Ember igen kellemes emlékekkel hagyta ott őket, mikor 3 év után elment Amerikába. Mint mondja nagyon segítőkészek voltak mindenben, kollegák, szomszédok, főnökök stb. Aztán megkapta a kultursokkot Amerikában rendesen. A kutyát se érdekelte, hogy él-e vagy hal.

sörm 2018.04.29. 18:24:11

@Taxomükke (UK): Szuper hogy ilyen is van! Itt nincs egyszakos tanár, a tornatanároknak is van legalább egy elméleti tárgyuk, a mieinknek pl. angol és biosz. Így aztán nincsenek is kimobbingolva a tanári karból mint antiintellektuálisak. Bár ez remélem már otthon sincs így.

Shaktee 2018.04.29. 18:25:23

@Csodabogár: Ahhoz kéne pár háborút nyerni, vagy legalább a győztes hatalomra tenni, addig marad ez a bús magyar koppantó..

Franciáknál mekkora cirkusz volt amikor Gainsborough áthangszerelte a Marseillest! Nem is tudom hogy használják-e most..

Shaktee 2018.04.29. 18:25:39

@Csodabogár: ha olyan kóser volt kimden neki akkor miért hagyta őket faképnél?

Kultursokk itt is volt kanadába érkezve, olyan honvágyam volt fr után hogy na.

Aztán MO után, kb 2-3 év után, aztán beleszerettünk ebbe.

sörm 2018.04.29. 18:26:39

@Taxomükke (UK): Igen, tudom! Egy barátnőm ott tanít. Ezek szerint Te is oda jártál :)

Arthamyr 2018.04.29. 18:46:13

@Nagy kámpics: Ez tetszik!

Nagy kár, hogy nem (teljesen) igaz, de jól hangzik. :)

Shaktee 2018.04.29. 19:11:04

@Csodabogár: igaz, ő még 56-os volt, jm?

Ahogy írtam, akkor jobban szerették, elfogadták a magyarokat.

Taxomükke (UK) 2018.04.29. 19:28:48

@sörm: Nem, en a Jedlikbe jartam. A svedekkel az egyetem alatt ismerkedtem ossze, aztan olykor segitettem magyarorszagi kapcsolatok epiteseben.

Zoltan Hazafi 2018.04.29. 19:53:05

@LepesMez: Sztem a "Nyújts feléje védő kart" sor is gázos. Mert mástól kér, vár (el) védelmet ahelyett, hogy így biztatna: legyen éles kezedben a kard. Hogy győzhess ellenségeid felett. Vagy ne szerezz magadnak (indokolatlanul) ellenséget... de ez inkább a mostani magyar politikának szólhatna.

kardio1 2018.04.29. 19:53:08

@swing gitan:
Gainsbourg írt egy dalt a Marseillaise alapján. A himnusz nem változott meg, és senki sem akarja megváltoztatni, noha a szövege csöppet sem PC.
A magyar himnuszt se kéne bolygatni szerintem. Utoljára Rákosi pajtás akart új magyar himnuszt.

kardio1 2018.04.29. 19:54:32

@Zoltan Hazafi: a Himnusz egy ima, ne feledd. Senki se magához imádkozik.

Shaktee 2018.04.29. 20:48:52

@kardio1: Mindig lehet újragondolni dolgokat, ahogy a kanadai himnusz szövege is megváltozott. Most aztán olyan pc hogy ihaj :)

Zoltan Hazafi 2018.04.29. 20:49:01

@kardio1: Olvasd el még egyszer azt, amit írtam. Mert nem is érinti azt, amivel válaszoltál. Ima ide, ima oda - nem éppen bátor dolog ellenségtől való védelmet, védő kart kérni. Inkább - blama. A gyáva emberek blamája. Persze - ha végig gondolom az össz népi - menekültekkel szembeni - hősies, magyaros rettegést - immár nem kell csodálkoznom.

kardio1 2018.04.29. 21:24:14

@swing gitan: fölösleges. A PC is el fog múlni egyszer.

kardio1 2018.04.29. 21:26:34

@Zoltan Hazafi: dehogynem érinti. Te nem érted, mit jelent imádkozni.
Te mindig bátor vagy ? Soha nincs szükséged segítségre?

kardio1 2018.04.29. 21:30:10

@swing gitan: a PC találkozása a nyelvvel. Nálunk a masculin inclusif-ot száműzték a közbeszédből, amióta a fiston lett az elnök.

Latcho Rom 2018.04.29. 21:45:40

@kardio1: mesélj erről..kiváncsivá tettél.

Latcho Rom 2018.04.29. 21:45:44

@kardio1: a pc kifejezés valóban el fog tünni, a nem gender specifikus himnuszok, sok más dologgal együtt megmaradnak.

Latcho Rom 2018.04.29. 21:45:49

@kardio1: botrányos! :)

Fistonnak hivják macront a le pen marcsák, vagy az utca népe is?

kardio1 2018.04.29. 22:37:56

@latcho drom: fistonnak most éppen én neveztem. Micronnak is szoktam. Nem vagyok róla jó véleménnyel. Az eddigi ténykedése nem javított semmit a kezdetben róla alkotott negatív képen.
Ça sonne le vide.

kardio1 2018.04.29. 22:40:48

@latcho drom: semmi sem tart örökké. A PC arról szól, hogy senki által meg nem választott véleményvezérek megmondják, mi a helyes és mi nem.

kardio1 2018.04.29. 22:45:23

@latcho drom: túlzásnak érzem, hogy nyelvi alapadottságokból kreálnak mondvacsinált problémákat. Nem tehet róla egy csomó nyelv például, hogy nyelvtani nemek vannak benne. A nemek közti egyenrangúságot abszolút pártolom, de ez nem ilyeneken múlik.

Latcho Rom 2018.04.29. 22:50:58

@kardio1: Imádkozz a fistonodért, hátha a segít.

Mondj el érte 20 pc miatyánkot, s 30 hiszekegyet.

kardio1 2018.04.29. 23:28:01

@latcho drom: na jó, szerintem hagyjuk.

Csodabogár 2018.04.29. 23:50:33

@swing gitan: A nagyanyja oda ment férjhez, miután megözvegyült, valamikor a mult század elején. Ő hívta csalta, aztán mire meglett az engedély, nagymama szépen meghalt. Az ottani "rokonság" nem volt túl lelkes. Kapott $5 a kezébe és közölték, hogy menjen munkát keresni. Szerencsére ügyes volt és mindenhez értett, így csak 3 napig mosogatott.

Csodabogár 2018.04.29. 23:56:37

@kardio1: A baj az, hogy átesnek a ló tuloldalára, az egyenjogusággal. Egy német nő bíróságra ment, mert a bank formanyomtatványa nem volt hím és nőnemű, hanem csak sima általánosságban hímnemű. Szerencsére a bíróság is hülyeségnek tartotta és több fokon vesztett a nő.

Hari Seldon 2 2018.04.30. 07:37:17

@swing gitan:
Ismered a közhelyet:
Párizs =/= Franciaország...
Ahogy mondjuk London =/= UK.
Közhely, de mint minden közhely kis igazság van benne.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.