oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. március 04. 06:30,  Magyarország olyan, mint egy sikítás 171 komment

2018. március 04. 06:30 Határátkelő

Magyarország olyan, mint egy sikítás

Egy igazán különleges történet a mai egyik sztori. Főhőse Budapest után Balin élt és ment férjhez, hogy aztán kis híján menekülve onnan végül Berlinben kössön ki. Aztán elfilozofálunk azon, miért nem reklamál a magyar, majd megnézzük, milyen, ha mégis megteszi.

evi.jpg(Fotó: Iliás-Nagy Katalin)

Évi festőművész, de egy ideig tibeti fordítónak készült, végül Balin kötött ki, ahol férjhez ment. Egy ideje már Berlinben él – nem hétköznapi történetét a Mindenkilaci írta meg.

Immár 12 éve történt, hogy miután többször megpályázott egy indonéz ösztöndíjat („A terv annyi volt, hogy innen el.”), 2006 júniusában érkezett a telefonhívás: övé az ösztöndíj, ha van pénze a repülőjegyre, és a kinti életre, akkor szeptemberben indulhat. 

„Akkor már egy fillére sem volt. A barátaival csináltak egy lakástárlatot, ahol kedvezményesen lehetett megvenni a képeit, elhívtak mindenkit, aki valaha vásárolt tőle. Nagyon bejött. Egy hét alatt összeszedte a szükséges összeget. 

„Épp aznap indult a gépem, amikor a balhé volt Budapesten. Nagyon bennem maradt az a kép, hogy ülök a barátnőmmel az albérletben, ott vannak a bőröndjeim becsomagolva, a repjegy a kezemben, és nézem a tévében a tévészékház ostromát. Akkor azt éreztem, hogy valami nagyon megváltozott, hogy ez már nem az az ország, ahol én élni akarok.” 

Balin egy egészen más világ fogadta. „Egy álomvilág az egész, sokáig fel sem fogod, amit látsz. Fél év, mire rájössz, hogy más formája van még a horizontnak is. Nem tudsz azon a frekvencián pörögni, mint otthon. Iszonyat meleg van, mindenki lassan mozog, elkezdesz te is lassan mozogni. Telnek a hónapok és belekerülsz egy ilyen bamba állapotba, és nem érted az egészet, hogy hiszen te azért jöttél ide, hogy csinálj valamit, ehelyett itt ülsz, bambulsz vagy fürdesz a tengerben. Persze tök jó, de célját vesztetté kezd válni az egész.” 

Szerinte Bali egyébként sem az a hely, ahol a nyugati mentalitással, karrieristaként üti az ember a vasat, vagy ahol könyökléssel bármit el lehet érni. Bali hindu sziget, és ez hatással van az emberek mindennapjaira is. 

„Vagy felajánlásokat, ajándékokat (amelyek az istenekkel való kapcsolattartási rituálékra, vallásgyakorlatokra kellenek) gyártanak, vagy ünnepelnek valamit, vagy templomot avatnak. Van ezer isten, minden istennek van valamilyen ünnepe, minden rokonodnak van saját rituáléja. Igazából nem is tudom, mikor dolgoznak.” (...) 

Évi összejött az egyik egyetemista társával, egy indonéz fiúval, összeházasodtak, a nyári szünetben megszületett a kisfia, ezzel pedig a balinéz élet egy egészen más perspektívája nyílt meg előtte. 

„Balin a nők tényleg alacsonyabb rendűnek számítanak, de azért a háttérből elég jól tudják mozgatni a szálakat. A gyerek náluk nem az anyához tartozik, hanem a férj családjához, és ők már az elejétől kezdve próbálták úgy alakítani a dolgokat, hogy hozzájuk kötődjön jobban a gyerekem, én kevésbé legyek meghatározó. Például a kórházban nem akarták odaadni, hogy szoptassam. Olyan durva dolgokba ütköztem, amiket kívülállóként nem láthattam. Odamész, jaj de mosolygós emberek, mennyire szívből élnek, mennyire imádjuk ezt a Balit. De én már nem tudtam ugyanúgy nézni arra a társadalomra.” 

Hogy távolabb kerüljön a férje családjától, következő tanévben átkérte magát egy másik városba, Denpasarba, ahol batikolást tanult. Közvetlenül az egyetem kerítése mögött lakott. (...) 

Később Bali képzőművészeti fellegvárába, Ubud városába került. Egy keresztény alapítvány tehetséggondozó iskolájában kapott állást, ahová Pápuáról és Borneóról érkező fiatalokkal foglalkozott, rajzot és angolt tanított. 

„Balin olyan alacsony színvonalú az oktatás, hogy még az én angolom is elég volt nekik. Viszont ezek a fiatalok baromi tehetségesek, baromi jó dolgokat csinálnak a világpiacra. Igazából ez az, ami megmenti őket. Egy Rembrandt vagy egy Leonardo ilyennek születik, mint ezek a gyerekek. Úgy rittyentettek le egy rajzot, mint a legnagyobb művészek. Csak aztán kikerülnek az iskolából, visszamennek a szülőfalujukba, és taxisofőrök lesznek” – éppen ebből a szélmalomharcból lett elege az iskola vezetőjének is. 

Innen átkerült egy nemzetközi művészeti iskolába. Amikor megtudták, hogy ő valaha jazz-balettozott, hivatalosan is állást kapott tánctanárként. YouTube-ról lesett le tánclépéseket, Michael Jackson Thrillerét, szambát, vagy ami éppen eszébe jutott, mellette pedig képzőművészetet tanított. 

Mindezt álomfizetésért (hat éve 800-1200 dollár között volt a fizetése, az egy egyszerű iskolai tanár fizetésének durván a nyolcszorosa), luxuskörülmények között. A kertben úszómedence, a nap mindig sütött, ha valamire szüksége volt a tanításhoz, csak kérnie kellett. (...) 

Ennek az álomvilágnak egy csapásra vége lett, amikor megromlott a férjével a viszonya. Balin lehetséges a többnejűség, ezért a helyiek ritkán válnak. Megesik, hogy egy férfi új asszonyt vesz maga mellé, a korábbi felesége pedig hazaköltözik a családjához, ahol viszont ferde szemmel néznek rá, amiért nem a férje mellett van. 

Évi esetében más volt a helyzet, külföldiként sokkal nagyobb mozgástere volt. Ezzel a férje egyébként sem tudott mit kezdeni. Jött a gyerek körüli huzavona, végül Évinek szó szerint meg kellett szöktetnie a fiát a férje családjától, hogy aztán úgy ahogy volt, egy szál ruhában repülőre szálljon és Jakartába, Indonézia fővárosába menjen. 

Egy hónapig az ügyvédje irodájában laktak, amíg a papírügyeket intézték, a cuccait a barátai küldték utána vagy adták el. Nem volt hová mennie, visszatért Budapestre, de nem maradt sokáig. 

„Magyarországon landolni olyan volt, mint egy sikítás. Bali energetikailag mindig zsizseg és lélegzik, ehhez képest Magyarország le volt csapolva.” (...) 

Berlinben élő barátait meglátogatva azonnal tudta, hogy neki is ott a helye. Munkát kapott a magyarok által létrehozott és üzemeltetett Badehaus nevű szórakozóhelyen. 

Ő készítette a falfestményeket, és azóta is ott dolgozik, standol, intézi a beszerzéseket. Jelenleg részmunkaidőben, heti három napot dolgozik, a családi támogatásokkal együtt – ha nem is nagy lábon, de kényelmesen – megél. „Nem szakadok meg, munka mellett tudok festeni, és elég időt tölteni a fiammal.” 

Ma Neuköllnben él, aminek az egyik részét a magyar kormány no-go zónának nyilvánította. „Amikor ideköltöztem, tényleg elég lepukkant volt ez a környék. Az arab hagyományt és az iszlámot megszoktam Indonéziában, bár hogy őszinte legyek, én nyomasztónak tartom ezt a kultúrát. Viszont megtanultam, hogyha túllépsz az előítéleteiden és a szépre vadászol, akkor bárhol történhetnek veled jó dolgok. A fiamat is simán kiengedem egyedül az utcára. Én a nyolckerben jobban félnék, mint Neuköllnben.” 

Magyarországra már csak turistaként tér haza, vissza nem költözne. Amikor hazalátogat, teleszívja magát „a táj és az emberek szépségével, gyermekkora foszlányaival”. Alapjában véve inkább utazni szeret, a külföldi élet pedig, akkor is, ha egy helyben van, felér egy utazással. 

„Egyébként is, ami otthon van, az innen nézve olyan, mint a Szomszédok teleregény. Böhm bácsi meg a Julcsi folyton panaszkodik, miközben éppen a saját panaszkodásuk miatt élnek olyan életet, ami miatt panaszkodni kell. Miért akarnék én egy ilyen megcsömörlött világban élni?” 

A teljes posztot itt találjátok, feltétlenül érdemes elolvasni! 

Miért nem reklamál a magyar? 

Nagy és állandóan visszatérő kérdés, hogy vajon mi, magyarok tisztában vagyunk-e a jogainkkal és (ami legalább ekkora kérdés) kiállunk-e értük? Ezen töprengett el a Pszichológus Online szerzője is.

tea.jpg

„"Épp szakmai továbbképzésen vettem részt Gibraltáron. (…) Az egyik 50-es angol nő arról kezdett beszélni, hogy milyen nehéz tud lenni számára, hogy a másik megbántása nélkül reklamáljon, ha nem kapott megfelelő szolgáltatást a pénzéért. 

Elmesélt egy konkrét esetet: angol teát rendelt egy helyi étteremben, ahol a pincér egy csésze forró – de nem elég forró – vizet és mellé egy teafiltert hozott ki neki. 

Teljes mértékben megdöbbent ezen és fel volt háborodva: az ő fogalmai szerint az angol tea az, amikor a teafiltert forrásban lévő vízzel öntik le. Az volt az első dolga, hogy panaszt tett: ő nem azt kapta, amit kért. Kérte, hozzanak neki „igazi angol teát”. 

Az első reakcióm a döbbenet volt... ahogy minden ismerősömnek, akinek elmeséltem a történetet. Majd elgondolkodtam és végül igazat adtam neki. Hiszen valójában ez az igazi asszertív – önérvényesítő - viselkedés: Tudja, hogy mit akar: jelen esetben angol teát. Ez kérte és ehelyett valami mást kapott. Tisztában van vele, hogy joga van azt kapni, amiért fizet. Természetes, hogy reklamál és újra kéri, amit szeretne. 

Nem az volt a belső kérdése az eset kapcsán, hogy egyáltalán reklamáljon-e, hanem az, hogyan tegye ezt a másik megbántása nélkül. 

És ekkor felismertem, hogy ez a baj… Ez egy alapvető kulturális különbség a magyar és az angol (vagy akár más nyugat európai) mentalitás között. Hány magyar reklamál egy étteremben, ha nem pont azt kapja, amit rendelt? Ha a húst túlsütötték, vagy túl nyers… ha nem megfelelő a minősége, ha nem pont ugyanaz az étel, mint ami az étlapon szerepel? 

Vagy a piacon, ha az elöl lévő, gyönyörű, egészséges, piros almák helyett a hátul lévő, fonnyadt almákat kapja? Ugye, hogy nem sok… Morogva, belül puffogva, de megeszi… Talán panaszkodik az asztaltársainak vagy másnap a barátainak. De megeszi. Miért?” 

Érdekes kérdés, nem? Nektek mi a tapasztalatotok? A teljes posztot itt találjátok

Fapados problémák 

Persze azért van az úgy, hogy a magyar is reklamál. Például a Svájcban élő Svájcisapka, aki blogján éppen egy ilyen esetet osztott meg legutóbb.

repulo_ferfi_foto_pixabay_com_ryanmcguire.jpg(Fotó: pixabay.com/RyanMcGuire)

„Az elmúlt ősszel a gyerekem és párom utazott volna haza előre egyeztetett programokra. 

Hajnalban jött egy sms és e-mail üzenet, miszerint a járatot törölték. Nem picit voltunk bosszúsak és mivel aznapra már semmilyen járat nem volt elérhető, vagy inkább csak csillagászati árakon, ezért aztán kocsiba vágták magukat és hazamentek. 

Na, itt forrt fel az agyvizem. Kártérítési igény, ismét semmi válasz az előre beharangozott 14 napon belül. 

Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de nem lopom én a pénzt, azért ez nem így megy. 

Ráadásul, az a legbosszantóbb, hogy szóba sem állnak az emberrel. Ahogy lenni kell, magyar ügyfélszolgálat nincs. Nem tudsz hova bemenni asztalt borogatni.

Mondjuk ezt sem értem, hogy lehet így egyáltalán engedélyt kiadni... 

Gondoltam, azért ezt már nem hagyom annyiban és találtam a neten egy olyan céget, akik kifejezetten ilyen kártérítések behajtására vannak szakosodva, némi jutalékért. 

Felvettem velük a kapcsolatot, hátha. Mondanom sem kell, csak DNS mintát nem kellett csatolni a kérelemhez. Egyébként róluk egy rossz szót sem mondhatok, megpróbáltak mindent és a történésekről pontos információkat adtak. 

Ami számomra kicsit vicces (negatív értelemben), hogy a második ügyet izomból elutasították, miszerint előző nap sztrájkoltak a nevezett társaság dolgozói x országban, ezért ez vis majornak minősül. 

Már bocsánat, de hol érdekel ez engem? 

Ami viszont cseppet sem vicces, hanem felháborító, hogy a vételárat sem utalják vissza, még csak kísérletet sem tesznek rá.” 

A teljes posztot itt találjátok. Nektek volt hasonló tapasztalatotok?

HÍRMONDÓ 

A magyar, aki éttermet nyitott Vietnamban 

Azt tudjuk, hogy mindenhol vannak magyarok. Na de hogy magyar étterem is? Márpedig van, például egy vietnami kisvárosban. Ráadásul egy magyar férfi üzemelteti, és kifejezetten magyar fogásokat kínálva. 

Mitől menők a finnek? 

Finnország amolyan bezzegországgá vált az elmúlt években, és persze nem minden alap nélkül (noha vannak ott is negatívumok természetesen). Most nézzünk meg pár olyan dolgot, ami hozzájárult a finnek világhíréhez - avagy parádés ötletek finn módra. 

Egy európai nyelv, amit most mészárol le az angol 

Miközben Magyarországon szinte állandó a nemzethalállal és a nyelvvesztéssel riogatás, van olyan európai ország, ahol utóbbi egyre inkább szomorú valóság. Jött ugyanis az angol és mindent visz. Ránk is ez vár?

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Magyarország Németország Svájc Nagy-Britannia Bali

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4213710784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csodabogár 2018.03.04. 17:54:03

@Pink Petsch: Nem tudom. A Bundesbahn eleve leállította már tavaly az összes éjszakai járatát. Egyes vonalakat átvett az ÖBB, mint pl. a Bp. Berlin vonalat is. Aztán megjelent a hír, hogy már csak Prágáig megy. Mi mentünk néhányszor Berlinbe, mindig tele volt.

gabors 2018.03.04. 17:57:32

@Golf2: "@Arthamyr: Engem a Ryanair nem engedett fel Párizsban"

nem tudom mennyit fizettel de autoval nem tobb mint fel nap !!!

es rynairp-t felejteni kell !!!

Pink Petsch 2018.03.04. 17:58:32

@Golf2: Ja, ez a másik, hogy 2-1,5 órával az indulás előtt már ott kell szteppelned a reptéren. Normális fapadosnál a check-in 30 perccel az indulás előtt kezdődik, és már becsekkolt utasra még rávár a reptéri busz úgy 5-10 percet, ennyit ugyanis bármelyik pilóta behoz még egy rövid, uszkve 1-1.5 órás út alatt is.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.03.04. 18:05:33

@kisrumpf: biztos azert, mert csakegybufeszakon vegeztem :D

@neurotikus bunkocska: igen, ilyesmi. nem fogunk a teman osszeveszni ha jol sejtem. :)

@Mrs. Clayton: lehetseges. (anyukam az ellenpelda, ok, valamennyivel fiatalabb lehet Dikusznal, viszont 8 altalanos utan nem tanult tovabb es valahogy megis nyitottabb, elfogadobb, szoval nem minden a szocializacio. de igazsagod lehet abban, amit mondasz. csak en nem ezt tapasztaltam.)

Pink Petsch 2018.03.04. 18:07:19

@Arthamyr: De, érted, normális fapadosnál nem kell külön becsekkolni a kabinbőröndöt .... Amiket én veszek igénybe, amikor repülök, én sem túl gyakran, vonatozni jobban szeretek (tudom, nem vagyok ám normális ...), ott 32 kg-ig ingyenes egy bőrönd feladása, plusz egy kabinbőrönd, ami legkisebb szabvány gurulósbőröndnek felel meg. (Ez utóbbi mondjuk nem érdekel, mert legfeljebb a laptop-hátizsákom van velem...) Nemrég láttam egyébként egy bőrönd-táska üzletben egy kis bőröndőt, amit speckó Wizz Air kabinbőröndként árultak (kisebb volt, mint a szabvány kis gurulós). Szerintem, ez a szánalomhalmaz legalja .....

Pink Petsch 2018.03.04. 18:08:25

@Zoole Reloaded: Nem én vagyok cinikus, hanem ezeknek a gagyi cégeknek az üzletpolitikája, my dear ;))))

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.03.04. 18:08:34

milyen meglepo, hogy a fapados = fapados! es hogy idoben kint kell lenni a repteren! es hogy megbuntetnek, ha nagyobb a motyod a megengedettnel, ami egyertelmuen le van irva a honlapjukon, de meg talan a jegyen is rajta van! orulet!!!
(nem svajcisapkat ekezem, meg mielott.)

Pink Petsch 2018.03.04. 18:15:04

@Csodabogár: Hm, hát a Budapest-München vonalon jó egy évtizede (amióta használom) csak az ÖBB üzemeltet. És őszintén szólva a zürichi vonalon is csak az ÖBB railjeteit láttam ez idő alatt, még véletlenül sem egy DB-s ICE-t. Berlin felé láttam a szerelvényekre rákapcsolva a Máv-os (kifejezetten szar) kocsik mellett szlovák és cseh kocsikat is .... de ezek nappali járatok, nem szeretek idegenekkel aludni egy hálókocsiban, öregszem, és a kollégium meg a hostelek világa egyre távolodik ;)))

gabors 2018.03.04. 18:17:28

@libslobsi fuszal: igy van EZEKKEL nem kell repulni toljak fel a repulot a befektetoknek ... de mit varsz ahol fidesz nyer megint ??

piramisjatek heti lotto ??

Pink Petsch 2018.03.04. 18:18:21

@libslobsi fuszal: Fapados és fapados között is van különbség ... tudod, mint egykor a vonatokon, ahol a néhol a 2. vagy éppen 3. osztály, valóban egy fapad, fa háttámlával volt (onnan is a név, ugye), máshol meg mübőr vagy textil ....

Arthamyr 2018.03.04. 18:24:53

@Pink Petsch: Engem ezek a bőrönd dolgok nem zavarnak, én pont, hogy nagyobb szigort várnék még a szerinted patkány wizz szabálynál is. :) Az sem zavar, ha nem adnak alapból bőrönd helyet, mert nem feltétlenül kell. Pl. decemberben voltunk otthon egy hétig, két hátizsákkal lerendeztük a dolgot, idegesítőek az emberek, akik egy kurvanagy gurulós bőröndöt, egy nagy kézitáskát, meg egy duty free szatyrot behoznak az utastérbe. Eddig egyszer láttam, hogy valakit terrorizáltak a csomagja miatt, többször kéne, és keményen betartatni legalább ezeket a szabályokat.
A csomag policy Ryanairnél sem különösebben zavar (náluk is asszem 20 EUR egy csomag feladása), sőt, amióta az első sorba megvesszük a jegyet (+15 vagy 20 EUR), és kényelmesen elférek, semmi gondom nincsen velük (ha lenne, akkor is rájuk kényszerülnék, mert van ahova nincsen más). Ezzel ráadásul kivédem a "nagy csomagos" embereket is, mivel oda senki sem pakolhat előttem, a múltkor egy csávóval kivetettem a gurulós kufferjét, hogy beférjen a hátizsákom, igen elégedetlen volt. :)

A vonat nagy valószínűséggel sokkal jobb, teljesen igazad van, ha azt preferálod. Személy szerint a koszos magyar vonaton is szívesebben utazok, mint egy repülőn, ha kellően üres (50%-nál kevesebb szék foglalt). :)

Pink Petsch 2018.03.04. 18:42:00

@Arthamyr: Szerintem, valóban patkány .... ezek a cégek olyanok, mintha neked ajánlanának egy laptopot 70 euróért, de aztán kiderülne, hogy az oprendszer még plusz 50 euró, a virusirtó, plusz 30, ja, és a garanciát meg felejtsd el .... Mert nem is ezek a piti 20-30 eurós lehúzások az igazán gázok (bár bosszantóak, és én ilyen céggel vagy emberrel nem akarok kapcsolatba kerülni), hanem a "garancia hiánya", azaz ha beüt a vis major, akkor baszhatod, mint scájci sapka.
A MÁV-os kocsikkal. legalábbis nemzetközi viszonylatban nem annyira a tisztaság a gond, hanem az, hogy szarok, azaz alkalmatlanok nemzetközi közlekedésre, ugyanis, vagy 8 személyes fülkés ólak, vagy egybenyitott terüek ugyan, de 4-es elrendezésben, minimális csomagtérrel, ami max. valami ingajáratra teszi alkalmassá őket (mint a HÉV-eket), ugyanis kb. 0 csomagterük van. Szóval, kibaszott szarok egy Budapest-Berlin útvonalra, amikor utasonként minimum egy közepes méretü bőrönddel kell számolni.

Mrs. Clayton 2018.03.04. 18:52:05

@libslobsi fuszal: azert az h ki hany osztalyt vegzett nem kizarolagosan fogja meghatarozni a hozzaallasat dolgokhoz. Az egy masik dolog hogy az iskolazottsagnak elo kellene segitse nyitottsagot, erdeklodest, elfogadast stb
Egyebkent gondolom dikusz is csak altalaban gondolja h muvesznek lenni nem foglalkozas, de ha a kedvenc egyutteserol van szo nyilvan nem kivanja, hogy barcsak asztalosnak mentek volna.

Arthamyr 2018.03.04. 19:07:48

@Pink Petsch: A legalja valóban a legalja, de önmagában semmi gond nincs azzal, hogy nem lehet bőröndöt becsekkolni. A garancia nem tudom melyik társaságnál van, nekem most korrekt volt a British Airways, de sajnos, valóban az gáz. Szerintem ezt szabályozással kellene kikényszeríteni, hogy pl. automatikus kompenzáció járjon az olyan esetekben, mint amit svájci schapka írt, és ne lehessen vis major pl. az, ha valahol sztrájkolnak az alkalmazottak (esetleg a kártérítést kivenni a sztrájkoló alkalmazottak béréből :)). Az időjárás necces dolog, de ha a BA tudta kezelni, akkor nyilván megoldható az is. Kell erre biztosítás, és be kell építeni a jegy árába. Vagy minimum fel kellene tüntetni összehasonlíthatóan az ilyen dolgokat a jegyvásárlásnál. Sajnos nagyon elnéző szabályozás van ezzel kapcsolatban.

Arthamyr 2018.03.04. 19:13:48

@libslobsi fuszal: Az, hogy valaki éveket tölt valamivel, önmagában nem érdem. Az, hogy valaki számára valami fontos, még nem teszi azt automatikusan értelmes/becsülendő/értékes dologgá...
A csakmosogatózás/büfészakozás az esetek jelentős részében jogos, bár én azon a véleményen vagyok, hogy a tetszőleges büfészak is jobb, mint a semmi, az már vitatható, hogy mind megéri-e az árát (ahol persze saját zsebből megy, és nem az adófizetők pénzéből, ott ez nem gond).

Pink Petsch 2018.03.04. 19:26:57

@Arthamyr: Önmagában nincs, de akkor minek az utasalázó "ketercezés" ... ez szerintem, rohadtul kurvagáz .... Akkor meg kell mondani a wizz-nek meg a ryan-nek meg a többi szarnak (speckó, a hasanlóan legalja Nikifly a földrész nyugati felén tönkre is ment), hogy nincs bőrönd, semmilyen ... Laptophátizsák van, meg kézitáska, vagy hasitasi, oszt passz ...
Várjá már, várjá már' ! Egy sztrájk, melyik univerzumben számit vis majornak? Ugyanis egy munkabeszüntetésnek is megvannak a szabályai, az nem akkor derül ki, hogy X reptéren Y szolgáltató emberei sztrájkolnak, amikor az utas becsekkolni készül. Egy sztrájkról, már törvényes sztrájkról, hetekkel azelőtt tudnak az összes illetékesek.
Viszont, ha a biztositást beépiténék a jegy árába, akkor nem lehetne 16 fontért parsztvakitani egy Luton- Budapest utat.

Pink Petsch 2018.03.04. 19:36:59

@Arthamyr: Jó, akkor kezdjük azzal, hogy mi az érdem? (és itt most nem az elcseszett Edda-számra gondolok :DDD) A 20 században és a 21. század eddigi éveiben, egyértelmüen nem a "müvészlelkeknek" állt a zászló. Az azt megelőző 3 évszázadban, viszont igen -már az akkori nyugati, európai kultúrában. Azt megelőzően meg a polihisztorok korszaka tobzódott .... Szóval???? A "büfészakozástól" én is agyfaszt kapok, és Dikusz véleményét is a témában meglehetősen sarkosnak érzem, csak már nem akartam külön szólni, mert párszor direktbe ellentmondtam, és rosszul viselte. Én meg nem akarok összeveszni vele, mert "korának gyermekéhez" képest eléggé nyitott.

Zoole rebooted 2018.03.04. 19:40:28

@Pink Petsch: “Viszont, ha a biztositást beépiténék a jegy árába, akkor nem lehetne 16 fontért parsztvakitani egy Luton- Budapest utat.”
Elnézést, egy mellnézést, Luton-Debrecen és vissza volt az a £16 :-))
De ezért a pénzért nem is várok semmit, nincs nagyobb lábtér, elsőbbségi beszállás, helyvallasztas, cola kávé csokoládé stb.
Egy a Wizz által irt szabályzatban kézi táskával járok, amit ráadásul a Wizz-tol rendeltem £12, így nincs mibe belekötni.
Álltalábán 5-6 napra megyek és a táskában bőven belefér 5 zokni, 5 gatya és 5 póló :-))

Arthamyr 2018.03.04. 19:43:50

@Pink Petsch: "Viszont, ha a biztositást beépiténék a jegy árába, akkor nem lehetne 16 fontért parsztvakitani egy Luton- Budapest utat. " - Nem is kell.
A british airways ráírta a jegyre a karbon footprintet:
FLIGHT(S) CALCULATED AVERAGE CO2 EMISSIONS IS 64.76 KG/PERSON
SOURCE: ICAO CARBON EMISSIONS CALCULATOR
FLIGHT(S) CALCULATED AVERAGE CO2 EMISSIONS IS 241.38 KG/PERSON
FLIGHT(S) CALCULATED AVERAGE CO2 EMISSIONS IS 241.40 KG/PERSON
FLIGHT(S) CALCULATED AVERAGE CO2 EMISSIONS IS 64.75 KG/PERSON
Nem tudom, pl. mennyit lélegzek ki naponta, de így ránézésre 300kg CO2 soknak tűnik, és nem hinném, hogy a Bp.-Luton kijön 100 alatt, mert a 65kg az a Dublin-London szakaszra van szerintem. Nem kellene ennyit repkedni. Sztem ezzel a 300kg-val több hónapi kilégzésemet teljesítettem pár óra alatt...

Pink Petsch 2018.03.04. 19:45:57

@Zoole Reloaded: Mnaaa, édesapa, erre pont jó a wizz, és társai .... mert ha törlik a járatodat, akkor is kevesebbet buksz a jeggyel, mint a "benzinpénz", amiért kibumliztál a Lutonig ;))).
Félre ne érts, nagy bajom nincs ezekkel a fapados szarokkal, ha az ember elfogadja, hogy ha bukta van, akkor megszivta, és oldhatja meg önerőből, mert a cégnek kábé annyira fontos, mint a 7-es busz sofőrjének, amikor rádbassza az ajtót a Felszab téren ....

Arthamyr 2018.03.04. 19:50:42

@Pink Petsch: Jó kérdés, biztos van rá sok szubjektív válasz. Én csak annyit mondtam, hogy önmagában az időtöltés nem érdem.

Arthamyr 2018.03.04. 19:52:52

@Zoole Reloaded: Az elsőbbségi beszállás sosem értettem, miért jó, de valamiért biztos, mert pénzbe kerül, és valaki fizet érte...

Pink Petsch 2018.03.04. 19:52:55

@Arthamyr: Nem mondod, hogy bedőlsz ennek a legeslegolcsóbb, primitiv marketing fogásnak .... Tejet azért ugye, iszol? És fogyasztasz tejtermékeket? ;)))

Zoole rebooted 2018.03.04. 19:53:15

@Pink Petsch: hehehe-:))
11 merfold ami 16 és fel kilométer és 16 perc hazától a reptérig, szóval oda-vissza 33 km ami az én autóm fogyasztását tekintve kb 2-3 font :-))

Arthamyr 2018.03.04. 19:56:24

@Pink Petsch: Előfordul. És igen, tudom, hogy nem a kilélegzés a legjobban szennyező dolog, amit teszek. Mondjuk nem vágom, mitől olyan marketingfogás ez, ez mennyi embert fog repülésre sarkallni? :) Viszont tény, hogy 16 fontnál több szennyezést okoz egy repülés, és nem kellene, hogy ilyen olcsó legyen.

Zoole rebooted 2018.03.04. 19:58:21

@Arthamyr: őszintén? Én sem.
Leszállásnál nem engedik le őket hamarabb.
A helyvalllasztasert sem fizetek, ablak melle valami £9 kérnek, de a legolcsóbb is valami £3.
Szóval a wizzre bízom a hellyvallasztas, mert az ingyen van, nekem meg mindegy, hol alszom keresztül azt a 2 óra hosszat :-)

Pink Petsch 2018.03.04. 20:00:37

@Arthamyr: Persze, minden kornak megvan rá a maga válasza, a 19. században, Dikusz ismerőse elismert müvész, és meghatározó társasági hölgy lett volna, ha valóban oly tehetséges volt, mint sejtette. A 20. században, meg jó-hogy-lett-normális-munkája. A 168.-ik században meg nem is fogják érteni, hogy mi a fenéről pofázunk ....

Pink Petsch 2018.03.04. 20:08:02

@Zoole Reloaded: Akkor számolj taxiköltséggel, vagy metrójeggyel, ha tényleg csak az 5 napi gatya-adagod van a tatyódban .... :DDD

Zoole rebooted 2018.03.04. 20:14:24

@Pink Petsch: de ezekkel nem kell számolnom,
Felénk nincs metró, vidéki vagyok nem Londoner, de ha busszal mennek az is csak £18 return :-)
Debrecenben meg vár a tesom vagy a sogorom és 50 perc múlva már otthon is vagyok :-)

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.03.04. 20:16:09

@gabors: mi koze ehhez a fidesznek? 10 eve ropkodok fapadosokkal (is), par rovidebb kesest leszamitva semmi bajom nem volt eddig. ez egy olcso szolgaltatas, nem kell tole BA szintet varni.
ez olyan, hogy mindenki a falusi doktor megkimelt, garazsban tartott, szervizkonyves, toresmentes, 6 eves mercedeset akarja 20 km-rel a motorban, 150ezerert.

@Pink Petsch: semmi kulonbseget nem tapasztaltam eddig a szineken kivul

@Mrs. Clayton: "Az egy masik dolog hogy az iskolazottsagnak elo kellene segitse nyitottsagot, erdeklodest, elfogadast stb" - pontosan ezert hoztam a peldat a korosztaly melle

@Arthamyr: "Az, hogy valaki éveket tölt valamivel, önmagában nem érdem. Az, hogy valaki számára valami fontos, még nem teszi azt automatikusan értelmes/becsülendő/értékes dologgá..." - ezt nem is mondta senki. de lefitymalni se kell.
es az esetek tobbsegeben miert jogos a bufeszakozas, csakmosogatozas? ki donti el, melyik a jogos eset? nem inkabb az elvegzett munka alapjan kellene rangsorolni? hogy a szakmajaban az illeto hogyan teljesit? nekem ez inkabb merce, fuggetlenul attol, hogy az illeto mit tanul vagy dolgozik.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.04. 20:18:21

Jó hír, hogy a háttérhatalom sikít Budapesttől. Sajnos a sikításuk túl halk azonban.

arabok balrol 2018.03.04. 20:18:24

elvált, kasszás egy no-go zonában

bejott az amerikai álom

midnightcoder2 2018.03.04. 20:18:35

@libslobsi fuszal: "Orulok neki, hogy ilyen helyen elek, ahol ha valakinek az az alma, hogy gorbe faagakbol csinaljon szeket, akkor megcsinalja. vagy uvegszilankokat gyujt a tengerparton es gyonyoru dolgokat alkot beloluk. es megel belole, sot, ertekelik, amit csinal, ahelyett, hogy megmondanak, hogy ment volna inkabb mernoknek vagy boncorvosnak muveszkedes helyett."

Nincs ezzel semmi baj, amíg van rá fizetőképes kereslet. Idehaza nemigen tudna ebből megélni a piacon, max. állam bácsi csöcsén lógva. Az pedig igazából a közmunka egy különlegesen kártékony formája.

midnightcoder2 2018.03.04. 20:18:43

@libslobsi fuszal: "es az esetek tobbsegeben miert jogos a bufeszakozas, csakmosogatozas? ki donti el, melyik a jogos eset?"

A piac.

skye8 2018.03.04. 20:24:20

Wow Evi sztorija nagyon tetszett, elolvastam a teljes irast. Oszinten Szolva vegig a kisfiaert aggodtam. Ami meg eszembe jutott, milyen Kar hogy Evinek nem volt nagyobb szerencseje a muveszetevel. Az mindenkeppen jo hogy mas beveteli forrasok utan is nez, Es nem fog ehenhalni a muveszetebol de valahol szomorunak is tartom hogy egy ilyen tehetseges ember nem kap tobb segitseget (igaz ez nekem egy regebbi vesszoparipam, hogy az allami tamogatasok mennyire igazsagtalanok Es tobbnyire csak arra jok hogy szegenysegre kondicionaljanak).

Pink Petsch 2018.03.04. 20:25:09

@Zoole Reloaded: De nézd már nemcsak a te saját, egyéni szemszögödből a dolgokat ... ;)

Pink Petsch 2018.03.04. 20:26:20

@libslobsi fuszal: Nincs annyira sok, amig bele nem futsz egy "vis major"-ba ....

Zoole rebooted 2018.03.04. 20:29:11

@Pink Petsch: ki szemszögéből nézzem, senkié nem érdekel, egy önző disznó vagyok :-))
De amúgy értem ám, hogy mit akarsz mondani :-))

Pink Petsch 2018.03.04. 20:32:09

@midnightcoder2: A piac viszont állandóan változik ... nincs rá semmilyen garancia, hogy ha ma a gyereked elkezd "programozást" tanulni, mert per pillanat ezt kéri a piac, mire 10-15 év múlva kezdő lehetne, nem éppen a fényfestés lesz a piaci vezető .... Szóval, szerintem, hagyd a PIACot, mert képlékeny, és megbizhatatlan, életet rá és a trendjeire alapitani meg teljes marhaság.
Ahogy a nagy Levin mondta, ha mindenki azzal foglalkozhatna, amivel szeret, akkor nem lenne bünözés ... persze, a nagy Levin egy kissé zakkant volt, de nem teljesen hülye ;)

Pink Petsch 2018.03.04. 20:33:30

@Zoole Reloaded: Tudtam én, hogy nem vagyol egy sertés ;))))

Zoole rebooted 2018.03.04. 20:47:44

@Pink Petsch: óhh dehogynem, ha tudnád milyen malac tudok lenni :-)))

Pink Petsch 2018.03.04. 20:56:07

@Zoole Reloaded: Az stimmt, malac az vagyol, de nem vaddisznó ;)))

Arthamyr 2018.03.04. 21:05:08

@libslobsi fuszal: "es az esetek tobbsegeben miert jogos a bufeszakozas, csakmosogatozas? ki donti el, melyik a jogos eset? nem inkabb az elvegzett munka alapjan kellene rangsorolni? hogy a szakmajaban az illeto hogyan teljesit?" - A mosogató nem igazán tud jól teljesíteni a szakmájában, nincs olyan nagy különbség a világklasszis mosogató és az épphogy megcsinálja a munkát mosogató közt. Nem minden egyetem azonos energiabefektetést igényel (a bejutás és az elvégzés), és nem minden egyetemen lehet eladható tudásra szert tenni. Ahol csekély energiabefektetéssel eladhatatlan tudásra tesznek szert, esetleg még 3. helyként megjelölve jut be a hallgatók java, szerintem mindenképpen jogos a büfészak. A lefitymálás a véleménnyilvánítás egy formája, nincs vele semmi gond. Figyelmen kívül kell hagyni. :) Az élet meg majd eldönti, hogy jogos-e vagy sem.

Arthamyr 2018.03.04. 21:07:20

@Pink Petsch: Ezért kell alkalmazkodni hozzá folyamatosan. Vagy nem, csak akkor meg nem kell panaszkodni, hogy nem jött be az élet.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2018.03.04. 21:17:15

@arabok balrol: na de miert amerikai alom, ha nem is Amerikaba keszult menni az illeto? :)

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.03.04. 21:22:45

@midnightcoder2: ez (is) a nagy kulonbseg ott es itt kozott

a piac azokat "ertekeli", akik jol csinaljak, amit.

@Arthamyr: kivanok neked a munkajat epphogy elvegzo mosogatot a munkajat vilagklasszis szinten vegzo helyett, amikor legkozelebb etteremben eszel. :)

Pink Petsch 2018.03.04. 21:34:39

@Arthamyr: A panaszkodás valóban nem segit, semmin sem .... persze, néha jó kiadni magából az embernek a dolgokat, ilyen vagy olyan formában ...
Mellesleg, pont ezért nem értem ezt a bősz "büfészakozást" semmi alapja nincs .. mert aki ma most "menő IT szakemberként" lazán lefikázza a társadalomtudományokat, nem tudhatja, hogy az ükunokája éppen nem egy jeles szociológus lesz-e, legalább olyannyira jelentős felfedezésekkel a maga területén, mint a Higgs boson .... És ilyenkor, mi van?
Egészében véve is merően szánalmas ez a társadalom vs. természetttudományom ellentét. Rohadt gáz, hogy 3 számjeggyel rendelkező IQ-jú emberek belemennek ilyen marhaságba. Mindkettő egyformán fontos ahhoz, hogy az emberiség ne valamelyik zs-kategóriás sc-fibe végezze

Arthamyr 2018.03.04. 21:41:04

@libslobsi fuszal: Biztos teljesül a jószándékú kívánságod, ne aggódj, a többségük olyan, azért a pénzért senki sem fogja szétszaggatni magát. Az, ha épphogy elvégzi a munkáját, elégséges. Azt is el tudom képzelni, hogy jelentős része a munkájuknak automatizált...

Pink Petsch 2018.03.04. 21:44:55

@libslobsi fuszal: Ne kivánj neki ilyet, mert a legkevesebb az, hogy hasmenése lesz .... A jó mosogató aranyat ér! Hallod, lelkem? ;) @Arthamyr:

Zoole rebooted 2018.03.04. 21:45:24

@Pink Petsch: "Rohadt gáz, hogy 3 számjeggyel rendelkező IQ-jú emberek belemennek ilyen marhaságba. "

Nekem csak 6 elemim van, 2 elso es 4 masodik, es 89 az IQ-m, en bufeszakozhatok? :-)))

Arthamyr 2018.03.04. 21:48:39

@Pink Petsch: Nincs itt semmiféle bősz büfészakozás, legalábbis senkitől sem láttam.
"Nem minden egyetem azonos energiabefektetést igényel (a bejutás és az elvégzés), és nem minden egyetemen lehet eladható tudásra szert tenni. Ahol csekély energiabefektetéssel eladhatatlan tudásra tesznek szert, esetleg még 3. helyként megjelölve jut be a hallgatók java, szerintem mindenképpen jogos a büfészak" - Viszont ez esetben a semminél azért jóval több alapja van. Egyébként igaza van @midnightcoder2: -nek, majd rendezi a piac, meg az élet. Ha nem és valakit ez zavar, akkor meg máshova kell menni. Ellentét sincs feltétlenül, a büfészakhoz nem szükséges, hogy társadalomtudomány legyen, és természettudomány is simán lehet büfészak. Fentebb leírtam, én mit értenék rajta (de jelzem, nem használtam), szerintem ez a leggyakrabban használt értelmezése. Pejoratív? Biztos, de nem indokolatlanul.

Billy Hill 2018.03.04. 22:03:06

A középső sztorihoz egy vélemény: Reklamálás helyett a legjobb fegyver a pénzelvonás. :-) Példám egy budapesti, balkáni ételeket kínáló étteremhez kapcsolódik. Rendeltem a több fogásos kaja mellé ajvart is, amit nem hoztak ki, a végén viszont ott figyelt a számlán. Nem nagy tétel, de emiatt megvan a véleményem a helyről... És nem Bőhm bácsiztam vagy Lenke néniztem, nem voltam egy Vágási Feri sem! Hanem szépen kifizettem a számlát, és soha többet nem megyek oda. :-) Nyertek rajtam 300 forintot, cserébe nem fogok elkölteni ott a további életem során még 100.000 ezer vagy több forintot. Mondhatni lábbal szavazok, nem a számat tépem...

Pink Petsch 2018.03.04. 22:07:43

@Zoole Reloaded: Tőled mindent, egyetlenem! :DDD

Csodabogár 2018.03.04. 22:11:01

midnightcoder2
Berlinben se abból él, hanem valami kis munkából. aminek köze nincs a szakmájához + állami segélyekből.

Pink Petsch 2018.03.04. 22:24:20

@Arthamyr: Hm, abban igazad van, hogy nemcsak társadalomtudományi szak lehet "büfészak", ugyanis, még anno, otthon-otthon, miután szabályosan kizsaroltam a rendszergazdából a hozzáférési jelszavakat, simán megoldotottam az addigi, napi rendszereséggel jelentkező apró, de annál bosszantóbb hibákat. Ugyanis, a szamitógépes rendszer is, csak egy rendszer, ha megvan a hozzáférésed, akkor simán bele tudsz nyúlni. Szóval,úgy 15 éve, az az "IT-s szakember", aki az akkori cégemnél rendszergazda volt, tuti valami elcseszett büfészakon végzett.... valami "mérnökin" ....
Csak tudod, ebben az egészbern az zavar a leginkább, hogy ha valaki "büfészakot"' emleget, akkor a lakosság 99.5%-a nem a "mérnök urak"ra gondol, hanem .... na, ugye, megvan ... a "bőőőőcsészekre", miközben elfelejtik, hogy egy bölcsész tanitotta meg őket irni-olvasni ... de kár volt ....
Ja, és ha egyébként büfészak .... meg komolytalan, meg nincs semmi súlya ... nem tünt fel úgy mellesleg, hogy Orbán a maga kis személyelvü államszerkezetében, miért kap sikitófrászt a CEU-féle társadalomtudományi intézményektől. és miért akarta mindenáron megfúrni az ELTE társadalomtudományi szakát? Ja, hogy ezek nem NER-kompatibilisek, és nem úgy működnek, mint az ő fiatalkotrában a moszkvai "továbbképzés". A sok gondolkodó, ráadásul társadalmi szerkezetekről gondolkodó meg maga a rémálma ennek a ... még jellemezni sem tudom, annyira legalja, mint a wizzair.

Dikusz 2018.03.04. 23:12:51

@Pink Petsch: Egyetlenegy posztnál -persze nem annak témájához kapcsolódva- volt igencsak hiányos, és összetöpörödött emlékezetem szerint nézeteltérésünk, és meg kell hogy mondjam, a mai napig nem értem, miért.
Nem hihetem azt -hiszen nem egetrengető volt a téma-, hogy emlékszel rá. Én igen, és be kell valljam , szeretném tudni mi volt a gond akkor, válaszolnék is rá.

Nem veszem rossz néven a kritikát, el is fogadom, be is látom, ha jogos.
Tényleg érdekelne, hogy mi volt az, amiben sarkosnak láttad a hozzászólásomat, ami kizárólag a mai posztra vonatkozott, nem általánosítottam.

Dikusz 2018.03.04. 23:34:13

@Mrs. Clayton: , @libslobsi fuszal:

Valami itt nagyon félrement. Sehol nem írtam azt, hogy lenézem bárki munkáját. Nem általánosítottam, a poszthoz, ahhoz az egy esethez fűztem hozzá a véleményemet.

Az miből jött le, hogy én csak a hegesztő, varrónő munkáját tartom valamire, a művészekét nem. Érdekelne az is, hogy én hogy szocializálódtam?

Nem is merjük egymást, valóban vadidegenek vagyunk. Nem tudok rólatok semmit, hol éltek, mivel foglalkoztok, nincs is közöm hozzá. Minősíteni meg pláne nem minősíthetek senkit.
A büfészakozást/mosogatózást meg nem említettem, valahol láttátok a hozzászólásomban?

A korom nem tudom miért is lenne magyarázat bármire:
62 éves vagyok, már nyugdíjas, és teljesen átlagos életem van, és diplomám sincs, soha nem is irigyeltem senkitől. Mindig azt mondtam/mondom, hogy lehet tanulni.

gabors 2018.03.05. 00:06:51

@libslobsi fuszal: "@gabors: mi koze ehhez a fidesznek? 1"

jobb lett ??? vagy focizol a stadionokban ??????

élhetetlen 2018.03.05. 00:37:32

@Dikusz: "2006-ra hivatkozik, hogy azért menekült el". Nem, nem azt írta. Akkor már becsomagolt bőröndökkel indulófélben volt. Ez részéről csak az úgy látszik, jó, hogy elmegyek volt.

P.Elliot 2018.03.05. 00:49:06

@gabors: fogod nezni az Oscart.? En meg soha nem neztem mert nem erdekelt de latni akarom hogy megnyerik-e a magyarok ebben az evben is a kulfoldi filmek kategoriajaban, ugy tudom most igy ez lenne a harmadik ev hogy megkaparintottak. Nem kis dolog.

élhetetlen 2018.03.05. 06:35:22

@kisrumpf: Én értem. Igen, az, hogy valaki sikeres művész, az nem zárja ki, hogy amellett pénzt is keressen hétköznapi munkával. Középiskolában a műszaki rajz előtt egy évig szabadkézi rajzot is tanultunk, (csak, hogy lássuk, ha valamit nagyon elmértünk), egy kétszeres Munkácsy díjas festőművész tanított bennünket. Persze, emellett alkotott, de belefért, hogy velünk is foglalkozzon, és ez állandó bevétel volt, ami azért kell. Ahogy egy operaénekes is ad magánórákat, ha csak évi tíz fellépése van, mert úgy állították össze a műsort.

élhetetlen 2018.03.05. 06:35:31

@Pink Petsch: „mindig van egy "vis majoruk"” Félve szólok hozzád, mert hamar letolod az embert, de a vis major nem járatokra, hanem repülőterekre vonatkozik. A kártérítés abban az esetben jár, ha az üzemeltető hibájából esett ki a saját gépe a forgalomból. Egy cég sem tud magának vis majort kreálni.

élhetetlen 2018.03.05. 06:35:43

@Pink Petsch: „akkor inkább bécsi indulással”. Hát igen, aki tud élni! Én pár éve Köln mellé mentem ki három napra vendégségbe, megnézni a Tutankhamon kiállítást egy baráti családhoz. A cégem előtt felvett a reptéri járat, elmentem egy fapadossal, ott vártak, egyszerű volt. Biztosan elegánsabb lett volna Bécsig menni előtte.

élhetetlen 2018.03.05. 06:36:04

@Billy Hill: Jól kitolsz velük. Most képzeld el, hogy mikor kihozzák a kaját, szólsz, hogy az ajvar elmaradt. Lehet, hogy fél perc alatt megkapod. Ha egyébként jó volt a kaja, akkor csak magadat bünteted, ha nem mész többet oda, mert hozzájuk bemegy a másik ezer vendég. Jól jártál? Mit mutattál meg?

élhetetlen 2018.03.05. 06:36:20

@Dikusz: "A korom nem tudom miért is lenne magyarázat bármire”. Nem történt semmi, félreértettél egy mondatot, ennek megfelelően reagáltál. Vigasztaljon, hogy neked, ha nem is neked tetsző módon, de válaszolnak. Legközelebb jobb lesz. Nekem még csak nem is válaszolnak. Fel a fejjel!

élhetetlen 2018.03.05. 06:36:46

@Pink Petsch: „,úgy 15 éve, az az "IT-s szakember", aki az akkori cégemnél rendszergazda volt, tuti valami elcseszett büfészakon végzett.... valami "mérnökin" ....”. Értelek, de nem biztos, hogy az büfé szak volt. Minden egyetemen vannak, akik átcsúsznak, akkor is, ha nem okosak, nem probléma megoldóak, nem kreatívak. Attól még a suli lehet színvonalas. Magyarországon az elmúlt tíz évben egyetlen felsőfokú levelező informatikus képző volt csak, amit a cégek nem támogattak tanulmányi szerződéssel, és fel sem vettek ott végzetteket sem. De ez nem jelenti azt, hogy egy BME-ről nem kerülhet ki hülye. A CEU, és ELTE kapcsán teljesen igazad van, a Matolcsy féle doktorképzőben biztosan jobb a színvonal. Kár, hogy Magyarországon kívül sehol sem jegyzik.

2018.03.05. 06:37:19

@Pink Petsch: természettudományi karokon is vannak büfészakok. Tipikusan ilyen a geográfus és a biológus szak.
A mérnöki szakok közül a környezetmérnök meg az agrármérnöki, kertészmérnöki. Ismertem kertészmérnök lányt, aki diplomával a kezében is esküvői koszorúkat, csokrokat, dekorációkat készített virágokból. Magyarul virágkötőként kereste a pénzt. Ez olyan szintű visszalépés, mintha valaki orvosi diplomával elmenne idősgondozónak Németországba.

she_wolf 2018.03.05. 06:41:00

@Dikusz:
Kitojt veled a tojta?:)
Művészlélek kis hölgy talán ne a 12-20-bárhány évvel ezelőtti nyóckerre gondoljon, hanem menjen el, és nézze meg most. Ha még mindig fél, eskü, szívesen kézen fogom, és körbevezetem.
De akár olvasgathat is róla a neten, szabad.

kék madár 2018.03.05. 07:24:45

@Colonel H. Stinkmeaner: en is ismertem olyan orvost, aki szobafestokent dolgozott. Akkor altalanositsunk ahogy te tetted: az orvosi diploma nem er semmit, bufeszak. Csak mert ismerek valakit.

Zoole rebooted 2018.03.05. 07:29:16

@Colonel H. Stinkmeaner: szóval aki kerteszmernoki diplomával rendelkezik az is büfészakos?
Én is “hallottam” már olyanról aki kerteszmernoki diplomával évekig a starbucksban volt asztal takarító, majd évekota careerként dolgozik, az is visszalépése vagy az carrierépités? :-))

adg 2018.03.05. 08:03:24

Libsibolso fuszal: “milyen meglepo, hogy a fapados = fapados! es hogy idoben kint kell lenni a repteren! es hogy megbuntetnek, ha nagyobb a motyod a megengedettnel”

Gabors: “igy van EZEKKEL nem kell repulni toljak fel a repulot a befektetoknek ... de mit varsz ahol fidesz nyer megint ??”

Libsibolsi fuszal: “mi koze ehhez a fidesznek?”

Gabors: “jobb lett ??? vagy focizol a stadionokban ??????”

@gabors: vegigolvastam a fenti beszelgetest parszor, de nem megy. Segits mar legy szives, hogy jott a fidesz a fapados legitarsasagokhoz? Plane azt nem ertem, hogy ha fuszal kisasszony focizik a stadionokban, akkor ez milyen iranyban is valtoztat a fapadosokon? Vagy hogy? Es mi lett jobb?
Koszi

Herr Géza 2018.03.05. 10:30:21

Na akkor én is beleugatok egy kicsit ebbe a fapad-ketrec-visszatérítés-kártérítés témába. Mára már a “fapad” kategóriából is van hardcore meg softcore kivitel. A hardcore az egyértelműen pl. a Wizz Air, Ryanair, a (megboldogult) Air Berlin, Easy Jet és társaik... A softcore meg az Eurowings (volt Germanwings), az Edelweiss, Helvetic, meg az ilyenek itt a D-CH régióban, én ugye jellemzően ezeket ismerem. Már e két kategória is nagy különbség árban és szolgáltatásban is. Attól eltekintve, hogy a repülés minőségében, az összezsúfolt, minimális lábterű üléssorokban nem sok diferencia lesz. De az tényleg nem mindegy, hogy milyen “szolgáltatásért” fizetsz extra díjat, és főleg mennyit. És az sem, hogy ha valami “gebasz” van, akkor azt ki hogy kezeli.
A kabinpoggyász a ketreces módival: olyan szempontból akár üdvözölendő is, hogy objektív mérce, nincs oda-vissza anyázás, hogy de az én pakkom ugyan 3 centivel hosszabb, mint a limit, de cserében 10 centivel keskenyebb, ha bele bírom passzírozni (kemény koffer hátrányban) a ketrecbe, akkor “nyertem”, ha nem, akkor fel kell adni, jellemzően a repjegy árának durva százalékáért, sőt akár többért, mint, amibe a repjegy került. Ugyanakkor nekem itt rögtön felmerül, hogy ilyen kőkemény konzekvensség mellett miért ne kérhetnék akár dijvisszatérítést is (:D), ha én meg egyszál brieftasnival a zsebemben szállok be. Mert ugye korábban (régen minden jobb vót... :D), a becsekkolásnál az alkalmazott képes lehetett arra, hogy mérlegelje, miszerint eddig jöttek ca. 13-an kabinpoggyász nélkül, na ezé a komáé ugyan kicsit nagyobb, de így azért elfér, hát vigye. Ugyanez vonatkozik a feladott csomagok súlyhatárára is.
A visszatérítés/kártérítés témára meg annyit tudok mondani (pozitív) példa, hogy írtam itt korábban arról, amikor overbooking miatt, szabályszerűen előző nap online becsekkolva, okézva, mégsem vitt el a Swiss (operated by Edelweiss) Zürichbe. Életemben nem futottam bele eddíg ilyesmibe, de Murphy alapján ennek akkor kell megtörténnie, amikor egy fontos állásinterjúra mentem, azaz teljes “pánikban” jelentkeztem a stuttgarti Swiss pultnál, ahol profi módon azonnal átbookoltak a következő gépre, és még mielőtt azon agyaltam volna, hogy akkor most nekem milyen kártérítés is járhat (eszembe se jutott még...), már a kezembe adták a prepaid egyszerhasználatos bankkártyát 200 € kártérítéssel, a mellékelt “oh, sorry...” levélben meg leírták, hogy a lóvé “24 órán belül kerül a kártyára, addig szíves türelmét kérjük”. Mivel volt időm sajna, még ott melegen a reptéren kíváncsiságból kipróbáltam, a kártya kézhez kapásától számított fél órán belül rajta volt a pénz. És az Edelweiss ugye elvileg szintén fapados..., csakhogy a Swiss leányvállalata.
Oké, sztrájk, hóvihar, vis major nem volt még a praxisomban...
Nem mindig a legolcsóbb lesz a legolcsóbb.
Bennem még nagyon megvan, amikor a Ryanair már ott tartott, hogy a fedélzeti budi használatát is fizetőssé akarták tenni (pénzbedobós ajtózár), csak a “népharag” hatására visszakoztak...:)))

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.03.05. 11:15:20

@Dikusz: ugye milyen szar, amikor belemagyarazzak a mondandodba azt, amit le se irtal?

@élhetetlen: egyetertek. ha egy muvesz/bolcsesz/bufeszakos nem tudja eltartani magat a tudomanyabol es mellette vagy helyette dolgozik es kemeny munkaval halad elore es boldogul, azt nem lesajnalni es kirohogni kell, hanem elismerni. vagy legalabbis nem baszogatni.

Golf2 2018.03.05. 12:03:14

@Herr Géza: A Ryan akarta az állóhelyet is bevezetni csoda hogy a kapaszkodás még ingyen lett volna.

gabors 2018.03.05. 13:07:35

@P.Elliot: nem neztem legtobbszor elalszok rajta ... de ugy tudom nem fog nyerni a magyar film :-)))

gabors 2018.03.05. 13:17:34

@libslobsi fuszal: "@gabors: mi koze ehhez a fidesznek? " nem tudom ...

en mostanaban mar ritkan repulok akkor meg nem a legolcsobbat keresem hiszen a repulojegy az utnak kb 10-15%-a azon nem erdemes tul sokat agyalni ... amugy fiatalabb koromban sokat repultem igy volt hogy Air France es BA is kesett annyit hogy csatlakozas nem jott ossze. igaz akkor meg nem volt bizzarair meg hasonlok ... (egyelore csak a Norwegian ami fapados a tengerentuliak kozott ... azzal menjenek a norvegok)

... egyszer eskuvorol kestem majdnem el (bar nem az enyemrol) szo szerint par perccel a kezdesre ertem oda pedig bo egy nappal korabban erkeztem volna a terv szerint ...

de a fidesz elott ez is jobb volt :p-)

somlobodog 2018.03.05. 15:34:09

@adg: ha vasárnap akkor Johnny Walker :)

blackhairlady 2018.03.05. 17:42:47

@Zoole Reloaded: basszus Zoli, ez nagyon gáz hozzászólás volt. Az illeto abból a munkából vett házat Angliában amit most te annyira fikazol. Nekik nem hullott az olukbe a nagy pénz mint egyeseknek, ha már itt tartunk, hogy az itteni kommenteloket kibeszeljuk. Te az akkori munkadbol tudnál _e ott lakni ahol?. Es Igen, en szót emelek azokért akiket a barátomnak tartok.

blackhairlady 2018.03.05. 17:44:08

@gabors: de akkor miért fideszeztel?

Zoole rebooted 2018.03.05. 18:13:25

@blackhairlady: jaja, tudok gáz lenni, de nem tudom kiről/miről beszélsz.......

M. Péter 2018.03.05. 18:37:52

@Herr Géza: @Golf2: O'Learynek az az elve, hogy nincs rossz reklám, mindegy, hogy mit írnak róla és a Ryanairről, az a lényeg, hogy írjanak. Tudja, hogyha bedob valamilyen közfelháborodást kiváltó ötletet, akkor az összes újság írni fog róla, és ez olcsóbb, mintha pénzért hirdetne.

Lunacica 2018.03.05. 18:39:07

@blackhairlady:
better to remain silent and thought to be a fool, than speak loud and remove all doubt

Se vasalo se munka 2018.03.05. 18:44:31

@somlobodog: minden nap, lathatoan

@blackhairlady: a termeszetes jo utat torik. Vagy az igazsag. Majd jol megertekezzuk hatter emailekben. Vagy a COD-on

Golf2 2018.03.05. 18:50:02

@Zoole Reloaded: Hoppá az oldalbordád egyből megvédett angolul sajnos nem értem

Zoole rebooted 2018.03.05. 18:54:29

@Golf2: gondolod védelemre van szükségem, nem, nem védett meg, csak a véleményét írta le
Nem baj ha nem erted, én sem <•>

Se vasalo se munka 2018.03.05. 19:53:22

@Lunacica: Lincolnt tessek pontosan idezni

Shaktee 2018.03.05. 20:15:14

@Golf2: ha hallgattál volna bolcs maradtal volna

Shaktee 2018.03.05. 20:15:21

@Se vasalo se munka:

@Lunacica:

Better to Remain Silent and BE Thought a Fool than to Speak and Remove All Doubt

blackhairlady 2018.03.05. 20:27:51

@Zoole Reloaded: jaj, ne mar, legalabb ne jatszd meg, hogy nem tudod kirol beszelsz. Nem olyan nehez kitalani, hogy Muscarit emlegetted. Mar e-mailben is irtad egyszer, hogy hazudik es masnak mutatja magat, szoval nem olyan nehez osszerakni a szalakat.

Zoole rebooted 2018.03.05. 20:33:54

@blackhairlady: és ezt itt így leírod a “barátodrol”?

Lunacica 2018.03.05. 20:37:02

@2600: thanks for correcting, always grateful for help

Lunacica 2018.03.05. 20:37:57

@Se vasalo se munka: yes mr/ mrs
Same meaning anyway

Mrs. Clayton 2018.03.05. 21:14:22

@blackhairlady: ha a rosszindulat es az irigyseg halalos lenne akkor a zoli meg a felesege mar nem elnenek...

blackhairlady 2018.03.05. 23:15:04

@Zoole Reloaded: Miert, mit irtam le amit o mar nem irt le korabban?

Herr Géza 2018.03.06. 00:46:55

@M. Péter: Hát, nekem ez egy nagy klasszikus urban legend. Ha pl. én egy légitársaságról oldalakon keresztül azt olvasom, hogy mekkora gennyládák, akkor az nekem nem “reklám”. Sőt....

Herr Géza 2018.03.06. 00:49:11

@Herr Géza: De biztos fordítva vagyok bekötve.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.