oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2018. január 21. 06:30,  Nem vezet út visszafelé 175 komment

2018. január 21. 06:30 Határátkelő

Nem vezet út visszafelé

Sokszor leírtam már, hogy szerintem a határátkelés egyre inkább kétirányú folyamat, mégis sokan vannak, akik úgy érzik, mint a mai ajánló egyik szerzője, hogy számára nincs visszafelé út. Emellett szó lesz a gyakori hazalátogatások hátrányáról és az angol iskolarendszerről is.

nemetorszag_berlin_vilagora_foto_pixabay_com_thomaswolter.jpg(Fotó: pixabay.com/ThomasWolter)

„Itt vagyok, maholnap negyvenöt évesen, éppen csak belépve 2018-ba, és nem tudom, meddig tudom tartani a frontot” – írja Feri, a Feri világgá megy blog szerzője, azt is megosztva velünk, mit tanított neki a külföldi élet.

„Öt évvel ezelőtt hagytam el Magyarországot. Évek óta tombolt bennem a kalandvágy, és egyre fojtóbbnak éreztem az otthoni légkört; művészileg már egy évtizede a fejemmel ütögettem a plafont; épp beleszoktam, hogy szingli vagyok és nem kötött semmi különösebben röghöz, ráadásul tálcán kínálta magát az amszterdami állás. 

Három év Hollandiában megtanított néhány igen fontos dologra:

- Ha elhagyod a komfortzónádat, amin belül a legtöbb ember kedves, szeret, többnyire egyetért és törődik veled, akkor rájössz, hogy az emberiség maradék 99,9999999%-a le se szarja, hogy a világon vagy, az a maroknyi nyomorult meg, aki kénytelen veled kommunikálni, sokkal nagyobb eséllyel borul ki tőled, minthogy érezze a késztetést, hogy a barátod legyen. 

Ezek a dolgok persze összefüggnek egymással: átlagos emberek nem hagyják ott a szaros kis életüket 39 évesen, hogy a nulláról újrakezdjék valahol máshol, ergo: Ferikém, te nem vagy átlagos (oké, ezt eddig is tudtuk), és ezt sehol nem veszik jónéven a világban. 

- Messze nem vagyok annyira toleráns, nyitott gondolkodású, laza és fiatalos, mint gondoltam. Tény, hogy nem élek úgy, mint egy „normális” 45 éves (bár bizonyos értelemben sokszor szeretnék), sok mindenről kortalanul gondolkodom és egy csomó olyan dolog érdekel, amit rég ki kellett volna nőni (…). 

- Tévedés, hogy nekem en bloc problémám van az autoritással. Nekem az olyan vezetőkkel van problémám, akikről nem hiszem el, hogy jobban tudják (…), és igen, ilyenekből nagyon sok van, és én ezt iszonyú nehezen nyelem be (hosszú távon pedig egyáltalán nem). (...) 

- Kőkeményen, borzasztóan, kínosan és imádnivalóan elvhű vagyok, és ezzel folyamatosan megnehezítem az életemet (és bár tényleg igyekszem legalább a szeretteimet megkímélni ennek a következményeitől, ez sajnos nem mindig sikerül). 

További két év Berlinben pedig a következőkre tanított: 

- Anyámnak már megint nem volt igaza, amikor azt mondta, hogy a vállalkozás nem a magunkfajta proliknak való, mert nekünk az ilyesmi úgyse sikerül. A vállalkozásom mehetne sokkal jobban (bár ahhoz sokkal több pénz kellett volna alapból), de köszöni szépen, él, és aki ismeri, elégedett és jó véleménnyel van róla; van benne potenciál és lehetőség, és eszem ágában sincs abbahagyni. 

- Berlinben csak akkor tudnék megélhetési horror nélkül élni, ha elhelyezkednék egy nagyobb cégnél főállásban. Egyrészt erre messze nem Berlin a legmegfelelőbb hely, mert az én szakmám Münchenben virágzik, itt startupok vannak, amik minimálbért ajánlanak (abból viszonylag nehéz kijönni), elvárják, hogy éjjel-nappal dolgozz az esetleges jövőbeli profit jegyében, plusz nem árt, ha az ember jól beszél németül, amit nekem (köpjetek le) sikerült negligálni, amióta itt vagyok. 

Ja, és nem ez volt, ugye, a terv, hanem a vállalkozás, ami ugyan nehezebben és lassabban indult el, mint terveztem, de mint mondtam, elindult és működik. 

- Kegyetlenül egyedül vagyok, és minden reggel fel kell pumpálnom magam reménnyel és bizakodással a semmiből, és úszni az árral szemben, mert ha nem, akkor félő, hogy elsodródom. 

- Nincs B-terv. Tizenhat éves korom óta nincs, és amióta kiderült, hogy a családom halálában is csak elvenni tudott, adni nem, azóta remény sincs, hogy ez akár napokra is megváltozhat. Nem vezet út visszafelé, nincs hová hazaköltözni, nincs kihez odamenni, hogy fogadj be és segíts talpra állni, nincs védőháló, családi összefogás, nem-baj-kisfiam. Soha nem is volt. (...) 

A következő a helyzet: a berlini albérletemből január 31-én ki kell költöznöm. Sem esélyem, sem pénzem nincs arra, hogy Berlinben másik helyet találjak. Nem tudom felmutatni (és beszerezni) a szükséges papírokat, nem ismerek senkit, aki képes volna segíteni, és nem tudok változtatni a határidőn. Mindezt november eleje óta tudom. 

Miután mérlegeltem a lehetőségeket, arra jutottam, hogy a legjobb esélyem az előremenekülésben van: olyan helyre kell mennem, ahol jól beszélem a nyelvet, nem kerül a mostaninál többe a megélhetés, és egyszerűbb albérletet és munkát találni, mint itt. 

Ez tulajdonképpen eléggé leszűkítette a célállomásokat: igen, valóban, az egyik lehetett volna Budapest is, bár hosszú távon Pesten nem valószínű, hogy életben maradna a vállalkozásom, munkát pedig szinte biztosan csak úgy találnék, ha benyelném a félig feketén megkapott fizetést, ami az egyik mozgatórugója volt annak, hogy elmentem Magyarországról. 

A másik lehetőség Glasgow. A megélhetés nagyjából ugyanannyiba kerül, mint Berlinben, csak nem akar az egész világ ott lakni, tehát van kiadó albérlet; a nyelvet kitűnően beszélem, így talán még állást is képes leszek találni." 

Mindebben te is segíthetsz Ferinek, hogy miként, azt az eredeti posztban elolvashatod.

Otthoni életem nincs, itteni kellene, hogy legyen 

Ha az ember túl gyakran jár haza, könnyen csúszhat két szék közt a pad alá, miként ezt Vera, a Luxemb(o)urgból szeretettel blog írója is megtapasztalta.

repulo_foto_pixabay_com_tranmautritam.jpg(Fotó: pixabay.com/tranmautritam)

„Idén nem megyek haza havonta, mert nem tesz jót az itteni életemnek. Gyakorlatilag a havonta hazamenéssel azt az érzést erősítem magamban, hogy hazamenéstől hazamenésig „kibírom” (ezt abszolút nem szenvedésként értem), és amikor otthon vagyok, akkor visszakapcsolódom az otthoni életembe, pedig ezzel szemben a valóság az, hogy otthoni életem nincs, itteni kellene, hogy legyen, de a gyakori hazamenetel pont ennek ellenében hat. 

Igyekszem tenni azért, hogy itt ne legyen hiányérzetem, legyen társaságom, legyen sokkal több programom, etc., szóval amennyire lehet, minden, ami otthon megvolt. 

Továbbá materiálisan megközelítve a kérdést: marha sok pénzbe kerül ez a havonta hazajárós hobbi, szóval ebből a szempontból se baj, ha felhagyok vele. 

Már sokszor írtam erről itt, és még így is sokkal kevesebbszer, mint igényem lett volna rá, hogy baromi nehéz itt barátokat szerezni, pláne úgy, hogy az ember nem egyedül érkezett, mert így kezdetben nem volt igény(em) rá, utólag meg nehéz. 

Persze a két év bő három hónap (mióta itt vagyok) még nem „utólag”, de azért sokkal, de sokkal kevesebb itt a barátom, mint amennyit igényelnék, mondjuk két ember van jelenleg, akik kind of a barátaim (barátnőim), de velük is sokkal ritkábban találkozom, mint jólesne. 

De az is igaz, hogy a közvetlen kollégáimmal sokkal inkább barátságban, vagy közeli ismerősi, mint kollegiális viszonyban vagyok.” 

A teljes posztot ide kattintva olvashatjátok el.

Mitől működik az angol iskolarendszer? 

Valamiért csak működik, pedig másképp készít fel (illetve: felkészít) az egyetemre és a továbbtanulásra, mint a magyar. Erről írt blogján Schrammel Ivett pszichológus, aki nem mellesleg 3 gyerek édesanyja, így több mint 4 évig volt szerencséje három brit-gibraltári iskolát megismerni.

oxford.JPG

„Először is az egyetemi tanulmányokra nem kisiskolás korban kell felkészülni. Ebben az időszakban még a legfontosabb a szabad játék, a játszva tanulás. És még a későbbiekben sem 10 különböző egyetemi szakra, nem 10 különböző szakmára kell egy gyereknek felkészülnie. 

Az angol rendszer azt találta ki, hogy 10. osztálytól (14 éves kortól) már csak 4 tantárgy kötelező: angol, matematika, tudományok (biológia, fizika, kémia egyben), idegen nyelv (nálunk ez a spanyol volt). 

Emellé mindenki választ még három tárgyat a következők közül: történelem, földrajz, informatika, művészetek, dráma, zene. Így összesen hét tárgyat tanulnak 10. és 11. osztályban. 

Majd 12. osztálytól (16 éves kor) kezdődik az „A level”, ami két felkészítő év az egyetemre. Ez idő alatt már nincsenek kötelező tantárgyak, mindenki általában 3 tárgyat választ érdeklődési körének és jövőbeli terveinek megfelelően, ezeket a tárgyakat tanulják emelt óraszámban. Ez a két év készít fel az egyetemre. 

Így minden gyerek valóban arra tud koncentrálni és azokban a területekben elmélyedni, melyek érdeklik, melyek elsajátítására motivált, melyekre szüksége lesz az egyetemi évek alatt és később a munkája során. 

Mivel ezeket a tárgyakat ők maguk választják, eredményesebbek is a tananyag elsajátításában, több idejük is van erre, mivel rengeteg, a jövőjük szempontjából érdektelen tárgytól, és felesleges, könnyen felejthető információhalmaztól megszabadulnak. És nem elhanyagolható, hogy van idejük élni, tapasztalni mellette. (...) 

El kellene fogadni a különbözőséget, a különböző irányú érdeklődést és tehetséget, különböző célokat már 18 éves kor előtt is és nem egyforma biorobotok „gyártását” megcélozni, melyek elvileg bármire alkalmasak, gyakorlatilag persze nem. (...) 

Ez a rendszer nem veszi el egy gyerek gyerekkorát, egy kamasz kamaszkorát, azt az értékes időt, amit nem csak elméleti tanulásra, hanem társas kapcsolatokra, a világ tapasztalati megismerésére kellene fordítani, hiszen ez pszichológiai szempontból az énkeresés időszaka. 

Egész nap, egyedül a könyvek fölött görnyedve és magolva pedig kevés esély van saját magunk megtalálására, ehhez a folyamathoz kapcsolatokra, élményekre, tapasztalásra van szükség.” 

Természetesen ebben az esetben is érdemes elolvasni a teljes posztot, itt tehetitek meg.

HÍRMONDÓ 

Heti hetes másképp

Ez a heti hetes a legkevésbé sem vicces (hogy a tévéműsor mennyire volt az, azt hagyjuk), hiszen a hét legérdekesebb külföldi álláslehetőségeit szedtük össze nektek.

A magyarok önzőbb célokért dolgoznak 

Dávid története klasszikus határátkelős sztoriként kezdődött, hiszen 2014-ben egyetemistaként kezdett Koppenhágában. Esete mégis annyiban talán eltér sok más sorstársáétól, hogy ő aztán visszatért Magyarországra. 

Hogyan drágultak a lakások Európában? 

Nagy igazság, hogy kiadásaink legnagyobb részét a lakhatás viszi el – akár béreljük az otthonunk, akár a törlesztőrészleteket fizetjük, ez terheli meg leginkább a pénztárcánkat. Ezért is érdekes megnézni, miként változtak a lakásárak az Európai Unióban a legfrissebb adatok szerint. 

Ennyibe kerül az áram Európa nagyvárosaiban 

Vajon melyik európai nagyvárosban mennyit kell fizetni az elektromos áramért? És hol áll Budapest ezen a listán? Nos, a helyzet az, hogy meglehetősen hátul, ami viszont ebben az esetben kifejezetten jó hír. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Németország Nagy-Britannia Luxembourg

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3913588011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Határátkelő 2018.01.21. 21:35:36

@London2009: Nem tudom már követni ezt a sok nicket... :D

Buchhalter 2018.01.21. 21:55:39

@London2009: most akkor gyeprefoss is ő lenne?Ez már tényleg súrolja a zárt osztályi beutalót.

gabors 2018.01.21. 22:00:31

@Iván Gyeprefos: " legfőbb baja ezzel a bloggal az, " es ezt miert kellene barkinek is figyelembe venni foleg a bloggazdanak ... de nem baj nyomja ami belefer addig sem csinal valami tovabbi "hasznosat" a "rendszernek" (totalis csalas, es egy egyre kommunistabb tarsadalom kiepitese ha nyernek lesz megint 5 vagy 8 eves terv) ami szerinte jo de szerintem es soka (TOBBSEG) szerint borzalom es itt (ezen a blogon) is tobbsegben vagyunk ...

tireless treehugger 2018.01.21. 22:03:59

@Vánnyadt Ványadtovics:
>>Itt minden második történet arról szól, hogy sikeremberek,
>> akiknek mindenük megvolt Magyarországon,

Az otthoni siker adja az alapot, ha otthon sikerült akkor külföldön méginkább sikerülni fog.
Nem volt meg mindenük azért mentek el. Nem az számít hogy ház autó munka, hanem hogy
- személyes fejlődés
- szép és érdekes környezet
- jó munka esetleg kevés munka--->nagy pénz
- normális társadalom
- jövőkép.

Mindenki azt mondja hogy pénzügyi gondok miatt indult, de ez csak az utolsó csepp a pohárban, az ország (te+ti) megtagadta tőle a normális élethez jogot, ők pedig úgy gondolták hogy elég volt. Nem akarják szemébe mondani a szomszédnak kollégának ismerősnek rokonnak többinek hogy őmiattuk mentek el, ehelyett inkább felhozzák a pénzt mint főokot.

Te pedig jössz ezzel a sértődött nyekergéssel ahelyett hogy tükörbe néznél, áááá... tök fölösleges erőlködnöm, még azt a marhát sem ismered fel amit ott látsz.

gabors 2018.01.21. 22:04:58

@Vánnyadt Ványadtovics: "@Határátkelő: Pedig jó buli lenne. Névvel, címmel. " ja es kuldened a TEK-et is ha valaki megserti a vezert, vagy a lanyat vagy vejet vagy az eppeni stroman-t ???

az agyadben valami komoly baj lehet ...

pont azt NEM lehet megtanulni megelni mar Mo-on hogy van olyan is hogy szolas es velemeny szabadsag ... (ami persze nem abszolut amit hasonloan egyre kevesebben ertik sajnos Mo-on veled egyutt)

de nem menj el mert jo tudni mit is gondolnak az igazi magyarok

London2009 2018.01.21. 22:20:53

@Buchhalter: o hat! Zart osztalyra valo, ez nem is kerdes. A HA es a torzskommentelok a maniaja, rogeszmeje. Miota megtudtam, hogy a lanya is kulfoldon el, jobban osszeallt a korkepe. Na de egy szo mint szaz, igen, beteg szegeny. Felesleges ra reagalni. Csak szimplan figyelmen kivul kell hagyni, az a legjobb.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.01.21. 22:39:38

@London2009: es veled nincs is semmi baja. ferjedet is milyen szepen megdicserte :D

London2009 2018.01.21. 22:44:01

@libslobsi fuszal: igen. Ez annyit jelent nekem, hogy velem nincs is semmi baja! Mar jol fogok aludni.
A ferjemet pedig valoban megdicserte. Szuper gazdag, am bar lofeju. Senki sem tokeletes! :D

London2009 2018.01.21. 22:46:42

@Határátkelő: mire kapott libsilobsi +10k pirospontot? Nem igazsag! :D

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2018.01.21. 22:49:33

@London2009: :D mindenkinek megvannak a maga prioritasai. :D az enyem peldaul impotens, kepzeld! de a fene banna, ha legalabb gazdag lenne. :D

tanato 2018.01.21. 23:03:13

@London2009: Querqus egyáltalán nem volt régebben antiszociális.Eléggé jól el tudtam beszélgetni vele itt sokáig.Viszont 2015-ös menekültválság óta én vagyok az egyik főellenség.Ezért jórészt nem ő hanem a gyűlöletkampány a hibás,amely minden ez ügyben másként gondolkodót hazaárulónak, a kereszténység ellenségének, szinte janicsárnak,SZulejmán 5.-ik hadoszlopának tart legyen az szervezet vagy magánszemély.
Persze ő is hibás vastagon,hisz amerre ő lakik egy árva kóbor muzulmán migráns sem járt.És hát a lánya is Brüsszelben él amely város ugya a hasonszőrűek agyában a keresztény nemzetállamok ellensége,elpusztítója valiméféle titkos kalifátus központja.Ezeknek ellenére Q: azzá vált ami lett.

Iván Gyeprefos 2018.01.21. 23:17:26

@Határátkelő: " Azért mocskolódik évek óta minden létező fórumon, ahol ezt megengedik neki, igaz? "
Igaz.

Remélem Vánnyadt úr folytatja szélmalomharcát, és alkotmányt nem sértő véleményét rendszeresen kifejti. Egy megkeseredett öregember, Kicsit monomanias, de nem tokhulye. Szerintem tudna érvelni. Jót tenne a vita a sok liberális és kormányellenes kórussal.

Iván Gyeprefos 2018.01.21. 23:17:26

@libslobsi fuszal: na jó, de mi baja a lajharral? Az, hogy irigyli a férjét? Meg hogy 25 évvel fiatalabb nála?

Iván Gyeprefos 2018.01.21. 23:17:26

@London2009: az állatot vállalom, de nem érzem magam betegnek. Sőt, köszönöm, remekül vagyok.
Ja, és nem vagyok kverkusz nikk sem.
Nem mind kverkusz, aki újonnan regisztrált. ;-)

Csodabogár 2018.01.21. 23:27:35

@Olliék: Mostanában Drezda Budapest járatot kerestem. A legjobb az volt, nem pénzben, hanem időben, ami Drezdából Kölnbe repül és onnan Budapestre. Erre mondtam, hogy akkor vonat. Időm van, miért ne.

2018.01.21. 23:27:46

@Iván Gyeprefos: "Jót tenne a vita a sok liberális és kormányellenes kórussal. "

sajnos kozel sem olyan az allapot, hogy lenne mirol vitazni. amikor vitazni kell akkor az kb igy szol:

- van 1000 milliard 5 ev alatt elkoltendo forint, mire kellene kolteni?
- szerintem koltsunk adocsokkentesre, mert bla bla
- szerintem inkabb a kulturaba kellene belenyomni, hogy Budapest megvonzobb kulturalis kozpont legyen
- a kultura az fontos, de manapsag a kutatas fejlesztes ami viszi elore a gazdasagot es a tarsadalmat, szerintem kutatasra kellene kolteni, felturbozni az egyetemeket, meg idecsabitani a kutatokat, hogy beinduljon egy spiral, amiert utana jon a high tech meg a sok okos ember.
- szerintem infrastrukturalis fejlesztesekre kellene kolteni, mert blabla

- jo akkor az elhangzott ervek alapjan csinaljunk tanulmanyokat (marmint igaziakat), es akkor x honap mulva folytatjuk a vitat, ha megvannak az eredmenyek

na ez vita. de manapsag az 1000 milliard sorsa sajna nem igy dol el, es aki firtatni meri hogy hogyan, az soros..

Hari Seldon 2 2018.01.21. 23:31:34

@gabors: Nem tudtad, hogy Csodabogár-nak Strucc volt a jele az óvodában?!? - Ezt itt mindenki tudja. :-)

gabors 2018.01.21. 23:35:43

@LepesMez: " van 1000 milliard 5 ev alatt elkoltendo forint, mire kellene kolteni?"

van meg falu ahol nincs se foci stadion se kezilabda stadion .... most meg jon fel a roplabda (strand) is ... amig vannak kepviselok akik dakotavl akarnak szotyolazni 1000 milliard elkoltese nem lesz egy komoly gond ...

hajra fidesz !!

Hari Seldon 2 2018.01.21. 23:38:20

@verkagrafomanka:
Miért, te hogy mész Magyarországra? Nem Charleroi-ból?
Egyáltalán van ennél jobb megoldás? Mert akkor mi is megnézzük.

gabors 2018.01.21. 23:42:25

@Hari Seldon 2: "Ezt itt mindenki tudja. :-) " meg neki (szerencsejere) nem gond hogy merre megy az orszag lehet lejjebb annal jobb ha valami "devizaban" jon a segily !!! (nyugdij)

de eleg erdekes hozzallas hogy ne olvassa azokat a hireket amiktol hanynia a kell es akkor jobban lesz ... (hanynom kell az ilyentol)

Hari Seldon 2 2018.01.21. 23:43:23

@blackhairlady:
De igen. Ezért is szervezzük úgy a dolgot, hogy első héten elvisszük őket nagyszülőzni, a második héten meg mennek a helyi szünidei táborba. Nagyon élvezik, legtöbbször kreatív tematikus biz bazokat gyártanak szakmányba, de nyarankánt van uszodai kirándulás egyszer egy héten, meg ilyesmik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.21. 23:49:17

Diggerdriver isteniti mindig az itteni epiteszetet. Mutathatom a mai napi csodát?

scontent-cdg2-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/26904474_10156243245064286_5508129012584122959_n.jpg?oh=5d4f1d9a5f4a315465c8fd0dcf5351f2&oe=5AEB9039

MA egy polcot akartunk felrakni, a studot kimértük, oké fűrunk mellé, erre hirtelen 1.5 méterre hatalmas adag víz kispriccel. Eltaláltujka főtés műanyag vezetékét, ami keresztbena stud előtt futott, mitn a fenti képen látható. De nem csak mi találtuk el, hanem annoa gipszkartonozók is, mert már állt benne egy csavatr, amitől csak amiatt nem volt itt kemény elázás,mert annzira berozsgdált, hogy magát tömítette,

Hari Seldon 2 2018.01.21. 23:49:37

@London2009:
Sose értettem, miért kell több néven kommentelni. A fene tudja követni, hogy most kinek mit válaszolok éppen. Ebben mester volt a kanadai kolléga.

2018.01.21. 23:49:43

@gabors: amit ki akartam fejezni, hogy jo 15 evvel ezelott meg adtak ki programokat a partok, olyan jo 100 oldalas terjedelemben. Ebben benne volt, hogy melyik teruletet hogyan akarjak atalakitani, kb milyen otletek menten.

ez alapjan tudam magamban gondolkodni, hogy hmm, az LMP, bar mondanak jokat, tul eros szocialis halot akar, ami sokba kerul, es szerintem az egyebkent is logasra osztonzi az embereket, nekem szimpatikusabb a kevesbe eros szocialis halo, inkabb olyan partot tamogatnek, ami az erosebb ongondoskodas fele tart.

aztan ezeken lehet vitazni a haverokkal (eros soc. halo vs ongondoskodas) es a partok is tudnak ertelmesen vitazni, es lehet, hogy hangzanak el jo ervek, ami miatt meggondolom magam.

na ilyet szeretnek latni, de ilyet mar jo 10 eve nem lattam (lehet, hogy volt az tobb is)

annak idejen amugy a fidesz is mondott tok jokat, mar akkor is utaltam oket a stilusuk miatt, de legalabb voltak dolgok, amiben egyetertettem veluk, mert ertelmesen el tudtak mondani, hogy mi a baj valamivel es ok hogyan valtoztatnak. na ez valahogy szinte teljesen eltunt.

nyilvan, mert a tarsadalmat az ertelmes vita nem erdekli....

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.21. 23:57:06

@London2009: tényleg? Erre mondják, hogy "váó"...?! (Nemrég láttam így leírva, muszáj volt kipróbálnom, bocs.)

Iván Gyeprefos 2018.01.22. 00:13:01

@gabors:
nem kell senkinek figyelembe venni, csak szerintem segít egymás megértésében, ha ismerjük a mozgatórugókat.
Kverkusznak amúgy még egy nagy, titkos bánata van. És ezt nem cinikusan hanem együtterzoen mondom:
Ő szeretne egy szellemi közösséget, változást Magyarországnak. Ő se tapsol a fidesznek, csak azt gondolja, hogy ez a legkisebb rossz. Szeretne alternatívát, de ilyen, mint mindannyian nagyjából tudjuk,a jelenlegi magyar ellenzéki palettán nem áll rendelkezésre.

Az ő álma az lenne, hogy van ez a sok okos kivándorló, akik külföldön is megállják a helyüket, velük, az ő segítségükkel kellene egy használható alternatívát kitalálni. És azért csalódott és megkeseredett, mert ez a vágya illúzió.
A kivándoroltak nem nagyon akarják Magyarországot "kitalálni", ahogy hankiss Elemér mondta. A kivándorlók maguk is gyakran keserűséggel, dühvel gondolnak Magyarországra, főleg az első években.

Iván Gyeprefos 2018.01.22. 00:13:01

@LepesMez: nem ilyesmire gondoltam, szerintem mi nem vagyunk efféle döntési pozícióban, még nem is ez a blog tárgya, hogy milliárdok sorsáról döntsünk. Ez a kormány dolga.
Csupán a különböző témák kapcsán lenne érdekesebb, ha inhomogenebb lenne a megszólalók csoportja.

Iván Gyeprefos 2018.01.22. 00:13:01

@Hari Seldon 2: szerinted melyik egyéni megküzdesi stratégia S sikeresebb, az övé vagy Mónikáé? Segítek: Mónika sikeresen őrölte fel magát a szélmalomharcban, olyannyira, hogy már ő maga is az ország elhagyásán töri a fejét.
Pedig nagyjából mindhárman ugyanazt gondoljátok a fidesz kormány tevékenységéről.
Szóval lehet széllel szemben pisilni, meg fejvesztve menekülni (szerencsére), vagy struccot játszani. Szerintem mindháromnak megvan a létjogosultsága, S egyik választás sem erkölcsileg magasabbrendű a másiknál.

Határátkelő 2018.01.22. 00:15:25

@Iván Gyeprefos: Hát mindjárt elmorzsolok egy könnycseppet, bakker. Csodálatos történet ez, amit csak picit árnyal az a mérhetetlen gyűlölet és undorító vagdalkozás, amit művel. Egészen meg vagyok hatva.

Iván Gyeprefos 2018.01.22. 00:44:40

@Határátkelő: szerintem pont ez a mérhetetlen gyűlölet ad okot az együttérzésre és sajnálatra. Mekkora teher lehet ezt nap nap után, éveken át hordozni! Aligha van, aki ezt irigyelné tőle. Mit gondolsz, mennyire mérgezi ezzel a saját lelkét? Kinek árt az ő duhevel? Neked? Ugyan! Saját magának.

gabors 2018.01.22. 00:48:38

@tildy[UK]: ez nem "rossz" fasza balkani dolgozok lehettek ott (itt mondanam hogy mexicoian van megcsinallva ... )

gabors 2018.01.22. 00:50:10

@Hari Seldon 2: "Ebben mester volt a kanadai kolléga. " VOLT ????

nem hiszem hogy meghalt volna mintha meg mindig ezt csinalna ... hogy a devla vinne mar a pokolba

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.22. 00:52:12

@gabors: Gondolhatod, a fémet még kimértük, de honnét gondolhattuk volna, hogy így megy át a műanyag fűtéscső.
Mák, hogy a 3 gép, amit a vízsugár telibekapott még megy.Eddig egy mac bill látta a viz kárát.

gabors 2018.01.22. 00:54:37

@LepesMez: tok egyet ertek ... ezzel ...

arra mar nem emlekszem mikor volt LMP eloszor ..... tenyleg 15 eve ..

JA nagyon egyetertettem a fidesszel mikor a "csuhasok terdre" volt a hivo szo !!! ezzel most is egyetertek de most mar a nem is letezo K-s parttal vannak agyban mi tobbet lehet mondani

Hos dakotank meg minden gyereket masik egyhazba adta mert kit tudja melyik lesz a befuto .......

gabors 2018.01.22. 00:56:58

@tildy[UK]: veled erzek ez mar nem is csak amatorseg ilyet csak direkt lehet csinalni mert sietunk es leszajuk ... jo ki polak plumber lehetett :-)))

remelem nem ti vagytok a tulajok !!!!

Hari Seldon 2 2018.01.22. 00:57:20

@Iván Gyeprefos:
Ha rám gondoltál, tévedsz. Mi nagyon pontosan kiszámoltuk, hogy hova megyünk. (Több opció volt, hogy alakítjuk ki az életünket. Nem egy óra volt a döntés kialakítása)

Hari Seldon 2 2018.01.22. 00:58:25

@gabors:
Úgy értem, mostanában nincs itt.

gabors 2018.01.22. 01:05:13

@Iván Gyeprefos: par eve azt mondtam volna hogy sajnallak mert fogalmad sincs mirol beszel ... mostanaban TE ezt valasztottad es most meg akarod magyarazni masoknak hogy a moslek ami neked izlik miert is olyan jo ... (nem fog sikerulni )

42

gabors 2018.01.22. 01:07:15

@Hari Seldon 2: "@gabors:
Úgy értem, mostanában nincs itt. "

nekem az az erzesem hogy itt van csak valami teljesen uj abszurd nick-kel ... (amit en magam is utalok, marmint hogy nevet cserelni egyszer csinaltam mert kitiltottak egy blogrol ..de belattam fuck them )

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.22. 01:09:10

@gabors: De. 40%-ban. Megpróbáljuka 60%-os másik tulajra ráverni, aki egyébként az épület tulaja is, hogy ezt így hogy. Le kell bontanunk idővel ott az egész gipszkartont, csak mert ők trehányul végeztették a munkát.

gabors 2018.01.22. 01:18:01

@tildy[UK]: "csak mert ők trehányul végeztették a munkát. "

Nem akarok semmibe beleszolni de ez nem trehany ...hanem szinte biztos hogy SZABALY ellenesen volt megcsinalva (barki altal) nem letezik hogy amikor ezt IGY megcsinaltak a tulaj tudtaval vagy anelkul ez szabalyos volt itt errefele ilyesmit megnezenek "inspection" erre kell/lehet lepni (szerintem)

Iván Gyeprefos 2018.01.22. 01:21:21

@gabors: remélem, legalább te érted, miről beszélsz, mert én nem. Se füle, se farka.

verkagrafomanka 2018.01.22. 08:10:28

@Hari Seldon 2: nem szeretek CRL-ból menni, mert 3 óra busszal az ellenkező irànyba (Bp.-hez képest). Általában innen megyek Lufthansával (müncheni vagy frankfurti átszállással), az összesen 3-4 óra szokott lenni Ferihegyig. Persze annyiba is kerül.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 09:58:07

@tildy[UK]: jesszus. Ez még az íreket is felülmúlja. Itt legalább nem műanyagban fut a víz. Mondjuk a mosogatóm tulfolyója nem a mosogató lefolyójába van vezetve, hanem valahová el, messze, ki a konyhából, valami vékonyka csövön, még a magyar szerelő is csak nézett, hogy ez hová bukkanhat ki, de nem találtuk meg s végét...

Részvétem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.22. 10:04:33

@kisrumpf: most gondolj bele mi van akkor, ha épp megy a fűtés vagy ott a gyerek is . 2.5 a fiunk, én 28 hetes terhes... aztán vihetnek mindannyiunkat égési sérüléssel kórházba.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 10:32:51

@tildy[UK]: kicsapná a biztositékot, az biztos. Nálunk "csak" a nyomás zavarog a bojlerben, néha le kell engednem a fűtőtestekből, s a penész is probléma, de ilyen bénaságot még nem tapasztaltam. Ez életveszélyes. S ezen felül mi van, ha nem vagytok otthon, kicsit meglazul az a rozsdás csavar, s ha elázik a lakás a gépekkel?!

London2009 2018.01.22. 10:48:18

@libslobsi fuszal: csak ovatosan ezekkel a kivansagokkal! :D

London2009 2018.01.22. 10:52:00

@tildy[UK]: na, pont kerdezni szerettem volna, hogy mi lett a munkaval meg a gyerkoccel. Kitartast meg akkor a vegere es jo egeszseget az egesz csaladnak! : )

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.22. 11:12:01

@London2009: Hat majdnem ugy volt nhs alapon kell suzlnom, de vegul a biztosito ugy nez ki 2 millaig allja a cechet, mert high risk eset vagyok, es muszaj a csaszar. KB 2 honap mulva. Dolgozni elvileg a vegeig szeretnek, meglatjuk tudok e nem csucsidoben bejarni, vagy otthonrol dolgozni.

London2009 2018.01.22. 11:13:23

@tanato: Engem nem erdekel, hogy milyen volt regen, illetve az oka sem erdekel, hogy miert lett olyan, amilyen most jelenleg. De, hogy teljesen elmebeteg az urge, az biztos. Igazabol teged sem ertelek, hogy minek allsz vele szoba. Reszemrol en erdemben nem targyalok pszichiatriai esetekkel. Ezt orvoskent te lehet, hogy kulonben is jobban latod.
Ahogy HA irta a tevekenysegere a legjobb szo az esz nelkuli mocskolodas. Ezt csinalja megallas nelkul es ismeretlenul mindenkit szid aki mer a HA-re irni. Vicc. Kulonben meg tenyleg inkabb mar komediaba illik ez a hadjarata. Velem kapcsolatban is minden tekintetben tavol all a valosagtol, igy aztan kifejezetten szorakoztato az iromanya a szamomra. De jobb is ha nem tudja az igazsagot, mert az tenne aztan vegkepp tonkre a lelket! :D

London2009 2018.01.22. 11:15:16

@tildy[UK]: na jol van! Good luck, all the best es minden egyeb ilyenkor illendo jokivansag. Majd ha van kedved azert gyere es ujsagold el a jo hirt amikor aktualis lesz! : )

Taxomükke (UK) 2018.01.22. 11:38:19

Jo sok szabadidotok lehet, ha ennyit tudtok elmebetegekkel foglalkozni...

adg 2018.01.22. 12:37:15

@tildy[UK]: nem volt hullamos ez a gipszkarton? Csak mert a gipszkartont ugye a studra rogzitik, ott elvileg nincs annyi hely, hogy a cso atferjen. Ez egy meglepoen sajatos megoldas igy.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.22. 12:45:30

@adg: nem, nem volt az. Meg mondta is a víz szerelő , hogy ez a szabályok ellen van, a gipszkartonnak fel kene fekudnie a studra, de nem feküdt fel rá, ott ment el a stud és a gipszkarton közt a cső . Most próbálunk a biztosítókkal egyezkedni. Meg az építtetővel is.

adg 2018.01.22. 13:17:21

@tildy[UK]: erdekes. Kivitelezo szerintem meg fogja csinalni, ezt nem ti rontottakok el nyilvanvaloan, hanem hibas teljesites. Majd leveri az alvalallkozoin, mert itt a futesszerelo es a gipszkartonos is saros. Mondjuk nem ertem, hogy volt akkora res, hogy “pup” nelkul elfert a cso a stud es a gipszkarton kozt, de mindegy is.

Lehet kapni nem sok penzert ilyen kis kutyut, ami megmutat minden szart a falban, drotot, vizvezeteket, studot, doglott patkanyt, vasat a betonban, stb, Ha sokat barkacsoltok, erdemes beszerezni, nem dragabb egy alapkeszulek, mint rendbehozatni egy elfurt valamit. Vagy ha jo a kapcsolat a szomszedokkal, akar kozosen is lehet egyet venni.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 13:25:03

@adg: volna ehhez a kütyühöz valamilyen linked? Eddig kopogtatás alapján fúrtam...

Golf2 2018.01.22. 13:25:41

@somlobodog: Nehogy már megtiltsad nyújorkból hogy otthon élők is olvassák a blogot!

adg 2018.01.22. 13:36:41

@kisrumpf: itt van egy talalomra, ez mondjuk kicsit dragabb, vannak joval olcsobbak is, csak most ez ugrott elo, a szemem meg mar eleg resnyi. :)
Ismerve a helyi mesterek tarifait, ez is megterulne max 2 csoelfuras utan, ha nem magam akarnam bestoppolni.

www.hilti.com.au/measuring-systems/detection-systems/r1037962

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.22. 14:11:29

@adg: studot , villanyt, femet mutato ketyerenk van. Muanyag csovet nem tudtuk volna mivel kimutatni. Esetleg hokamera, ha megy epp a futes. Ez a hilti cucc meg mocsok drgaa.

vándor madár 2018.01.22. 14:23:17

@Olliék:

1. Drezdából van vonat, de csak nappal jár. Régen volt éjszakai is, úgy látszik azt megszüntették.
2. Lipcséből is lehet menni vonattal, de az újabban München felé visz el, úgyhogy többször át kell szállni, az éjszakai pedig indokolatlanul hosszú idő. Salzburgban áll a vonat vagy két órahosszát, hogy mindent összevárjon.
3. Repülővel Berlinből is lehetne menni.
4. De mi baj az Oszkárral, ha oda is azzal mentetek? Még az a legegyszerűbb és 4 személyre minden bizonnyal a legolcsóbb is.
5. Van a blablacar.hu is, de No felől hétvégén mindig fáradt autósok mennek Mo irányába, akik a melóból mennek hazafelé, úgyhogy onnan nem ajánlanám, hacsak nem üzleti a kisbusz, mert ott két sofőr van vagy kellene lenni.

http://elvira.mav-start.hu/elvira.dll/x/uf?iehack=%3F&ed=5A5E14DD&mikor=-1&isz=0&language=1&k=&ref=&retur=&nyit=&_charset_=UTF-8&vparam=&i=Drezda+%5BDresden+Hbf%5D&e=BUDAPEST*&v=&d=18.02.10&u=1156&go=Menetrend

reiseauskunft.bahn.de/bin/query.exe/dn?ld=15064&country=DEU&protocol=https:&seqnr=1&ident=3a.03136864.1516626474&rt=1&OK#focus

flug.check24.de/suchen/rt/BER/BER%20Berlin%20alle%20Flugh%C3%A4fen/10.02.2018/BUD/BUD%20Budapest%20Ferihegy%20International/17.03.2018/300/0/0/0/2/2/0/0/0/-1/1/-1/alle/xxx/abflug/xxx/ankunft/0/0/-1/-1/external-search_external-form#transferCount/0/dayMatrix/init

utitars.oszkar.com/date-2018-02-09/erkorszag-HU/fc-51.3396955%7C12.373074699999961/fh-18/honnan-Lipcse/hova-Budapest/indorszag-DE/ob-departure/tc-47.497912%7C19.04023499999994/

vándor madár 2018.01.22. 14:24:36

@vándor madár:

A MÁV link nem nyílik ki, megpróbálom még 1x.

http://elvira.mav-start.hu/elvira.dll/x/uf?iehack=%3F&ed=5A5E14DD&mikor=-1&isz=0&language=1&k=&ref=&retur=&nyit=&_charset_=UTF-8&vparam=&i=Drezda+%5BDresden+Hbf%5D&e=BUDAPEST*&v=&d=18.02.10&u=1156&go=Menetrend

Herr Géza 2018.01.22. 14:52:18

@adg: Nekem is ez volt az első kérdésem, hogy a profil és a gipszkarton között hogy volt cső??? Az tény, hogy nagyon kókler volt a kartonos is, de a fűtésszerelő meg 3x. Wtf. ez a vékonyfalú semmi müa. cső fűtési vezetékként??? Oké, nem tudom UK-ben mi a “szabvány”, az tuti, hogy nálunk nem így néz ki egy fűtési (de egy sima víz-) vezeték sem. Annak a viszonylag kemény felületéről lecsúszik a fúró, ha a cső csak úgy “libeg” a gipszkarton mögött, ja, meg hőszigetelés is van rajta....
Viszont praktikus jótanács gipszkartonhoz: max. 25 milliméter mélyen befúrni (az a dupla gk. lap szokványos vastagsága) és speckó gk. tiplit használni nehezebb cuccokhoz. Pl. ilyet:
www.fischer.de/de-de/produkte/hohlraum-befestigungen/plattenduebel/gipskartonduebel-gk

gabors 2018.01.22. 16:28:15

@kisrumpf: az nem mindig eleg mert effefele pl hasonlo vizcsovet meg villanyt a stud-ba furt lukon vezetik es magahoz a studhoz is KELL rogziteni mikor fel-le megy ilyen 45 fokos keresztbe huzas itt szabalytalan ...

Szoval ha ki is kopogtatod mundjuk a gerendat meg mindig lehetsz olyan szerencsetlen hogy eppen ott megy valami keresztul .. de mint mar irtam ezeket nem lehet veletlenszeruen vezetgetni ... itt az epitesfelugyelok megnezik mind a viz mind az aram vezetekeket MIELOTT a gipszkartont fel tennek. Persze mikor occsoba fusizak meg a mexikoi/polak/magyar vagy akar skot munkasok "ugye szamla nem kell? modon akkor nem tudod mi van a fal masik felen ... mikor renovaltam akkor minden nap ott volta es mindent fotoztam es szoltam a vallakozonak mikor valami nem tetszett hamar rajottek hogy ha nem is vagyok szakember valami mernoki erzessel megtalaltam legalabb a szarvas hibakat ..amiket ki is javitottak.

Itt MINDEN vizes dologhoz kell engedely (plumbing) csak javitashoz nem barmi uj vagy akar csak athelyezeshez is. Meg akkor is ha a tulaj sajat maga csinalja meg (igaz akkor vizsgaznia is kellene ebbol)

gabors 2018.01.22. 16:37:02

@somlobodog: " A kormány utalata pedig normális tekintve hogy a választásra jogosultak majdnem fele nem őket akarta. " a valasztasra jogosultak joval kevesebb mint a fele !!! Meg azoknak is kevesebb mint a fele aki szavazott 43% nezd meg egyelore meg nyilvanos adat OVH weblapjan ott van eleg reszletesen (bar a legutobbit mar kicsit mismasoljak nem pont ugy bemutatva ment a korabbiak)

gabors 2018.01.22. 16:52:59

@Herr Géza: 'Viszont praktikus jótanács gipszkartonhoz: max. 25 milliméter mélyen befúrni (az a dupla gk. lap szokványos vastagsága) " ?

Ott akkor nagyon vastag gk-okat hasznalnak (gyanus is volt a kepen) itt az usa-ban 3/8th inch volt regebben ami majdne 1 cm 9,x mm mostnaban 1/2 inch a normalis ami 1.27 cm es van meg 5/8th 15-16 mm amit menyezethez vagy kulso epuletekhez hasznalnak .. direkt rakerestem nem talaltam 25 mm vastagsagu "dry-wall"t hm EU-ba mas lehet a szabvany.....

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 17:12:02

@gabors: egy ún. duplex aljában lévő lakásban lakunk, még sehol nem lett megbütykölve a fal, minden úgy volt (egészen novemberig), ahogy az építtető itt hagyta 15 éve. Nincsenek ilyen műanyag csövek a falban, hála Istennek. Nem volt "okosba" megoldás, csak béna megoldás, s itt-ott besöpörték rejtett helyekre az építkezési törmeléket például..

Tudod mit, nem kopogok, kivárom. A szerelőm pedig szakember, akinek a Jó isten áldja meg a kezét, számlával dolgozik, s tudja, mit csinál. Amit lehetett, felfúrattam vele, majd ha jön falat festeni tavasszal, megkérem erre-arra.

@adg: jesszus, ennek súlyos ára van. Köszönöm.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 17:16:25

@Herr Géza: fogsz szörnyülködni, de mesélek. Barátnőm bébiszittyó volt egy ír családnál, ahol egyik nap a kandallót újították fel. Itt nincsenek alápincézve a házak, az öregebb házak padlója alatt van némi üreg, kb. 20-30 centis. Szóval a csaj nézi, hogy a kandallós (gázos kandalló volt), egy műanyag csövön kötötte be a gázt a kandallóba... a cső pedig mindenféle kitámasztás nélkül lebegett ebben az üregben, lazára húzva... remek, nem?

London2009 2018.01.22. 17:51:52

@kisrumpf: Ezt azert eleg nehez elhinni. Nekunk is gazos kandalloink vannak es amikor bekoltoztunk ebbe a hazba, akkor a hasznalat elott at kellett nezetni egy erre szakosodott inspectorrel. Ugyhogy vegig neztek mindenfele ketyerekkel a kemeny uregeket, a belest, a kemeny kivezetot, a gazcsoveket, a csapokat meg a mittomen miket. Ugyhogy jo sok penzbe fajt ez nekunk, de minden mukodik. Na es el nem tudom azt kepzelni, hogy egy erre szakosodott inspector ilyen tre munkat vegezzen.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 18:06:41

@London2009: tudom, hogy nehez elhinni, de igy volt. Mar megvolt a kandallo, akkor alakitottak at gazossa. A haz oregecske, kb. 30-40 eves epitmeny lehet, kozel egy zajos fouthoz, raadasul. Baratnom foleg azert volt betojva, hogy a forgalom okozta rezges nem razza-e ki a csövet a bekotesbol. Aztan eljott onnan, s a csalad meg el es virul... De akkor is szornyu ez az amatorseg, vagy amit this will do attitudnek hivunk. Nalunk is all ki egy femcsoveg a kandallo belsejebol, de nincs bekotve a gaz, a haziur nem kerte. Olyan ket-harom arasznyi rezcso. Elhiszem, hogy volt nalatok ellenorzes, gondolom, atvetelkor itt is volt, de ott a tulaj szereltetett csak egy sima gazszerelovel. Itt csak par eve van az, hogy regisztralt, biztositassal rendelkezo szerelovel szereltethetsz csak. Ebbol a szempontból elegge 3. vilagbeli orszag, sajnos.

London2009 2018.01.22. 18:11:17

@kisrumpf: Eszem megall. Nekem teljesen ellentetes tapasztalatom van. Baromi komolyan veszik ezeket a kandallo ellenorzeseket. Minden evben jonnek es megnezik, hogy oke e. Amikor bekoltoztunk, csak akkor kellett ez a nagy ellenorzes, ami kb. fel napig tartott. Nyilvan nem tudtuk akkor, hogy egyaltalan hasznalhato e, ugyhogy mindent at kellett bogaraszniuk. Az eves ellenorzes mar gyorsabban megvan. Viszont a vilag legjobb dolga a gazos kandallo! Imadom!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 18:23:49

@London2009: ott biztosan komolyan veszik. Itt a gazbojlert nezetem evente. S irigyellek, szeretnem en is, de nincs. Most egy angyalka alldogal benne,. laracsonyrol maradt dekor. Jo kandallotuzert le kell ballagnom a parti kocsmaba, ott van tobb kandallo is, bentlako macskakkal (Cinders es Raoul a nevuk) fotellel...

Olliék 2018.01.22. 18:55:24

@vándor madár: Köszönöm.
Az Oszkárt szerettem, de 75-85€/fő lett az új ár. Ha hárman mennénk az oda-vissza 500€. Ez a Nürnbergi repülő meg nagyon megéri, mert találatam 10€/ fő jegyet . Az Oszkár sos-re tökéletes. De állandóra, pl szünetekre nagyon drága.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.22. 19:04:13

@Herr Géza: Gripit tiplink van pl a tvhez. Ide is gipszkarton tiplit vettünk . @London2009: gondolta a fene, hogy vásárláskor ezt is át kene nezetni, volt fontosabb dolgunk is ( másnap mentem szülni ). Villany gaz át volt nezetve.

vándor madár 2018.01.22. 19:11:26

@Olliék: "Ez a Nürnbergi repülő meg nagyon megéri, mert találatam 10€/ fő jegyet."

Az tényleg nagyon olcsó, gratulálok!

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2018.01.22. 19:40:31

@tildy[UK]: mi nem mertük felrakni a tévét a falra.. Inkább került alá kisszekrény, de nem mertük megreszkírozni.

Olliék 2018.01.22. 21:30:55

@vándor madár:Nyuszigonosz,és Csodabogár érdeme.
Ők segítettek, én csak kérkedek vele. :)

blackhairlady 2018.01.22. 21:51:43

@tildy[UK]: Gratulalok es jo egeszseget! :)
A trehany munkaoz nem tudok mit hozzafuzni :((

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.22. 23:09:01

@blackhairlady: Koszi. Termeszetesen a housing association tolta volna rank, hogy megvettuka lakast, a mi responsibilitynk .felelossegunk, hat ha sokaig akadekoskodnak , akkor ugyved lesz belole, mert nem ez az elso eset. 2008 vegen adtak at a lakasokat, 2008 elejetol csak flame failure safe gaztuzhelyet rakhattak volna be, persze nem az volt, ayt is sajat koltsegen csereltuk le.

Herr Géza 2018.01.22. 23:41:45

@gabors: Rosszul tetszett ám érteni: azért beszéltem a 25 mm-ről, merthogy 2x12,5 mm (azaz dupla) gipszkartonozás. :-) Van itt is más vastagságú gk.-lap, de azért falszerelésnél a 12,5 mm a jellemző és általában duplázzák.

Herr Géza 2018.01.22. 23:51:24

@tildy[UK]: Mondjuk én meg a Gripit-et nem ismertem, de nem is a tipli a lényeg, hanem az, hogy a gk.falon csak óvatosan a fúrással, épphogy csak “átküldeni” a fúrót, semmi értelme a pl. 8-10 cm-es fúrószárat koppig benyomni.
De ez persze nem változtat azon, hogy nálatok gányolás volt a javából, mert az nagyon gáz, ha a faltartó profil meg a gipszkarton között akármi is van...

Herr Géza 2018.01.23. 00:06:15

@Olliék: Én már nagyon ki vagyok akadva az Oszkárra, sztem végképp elment egy ganéj irányba. Kurva drága lett, a “szolgáltatás” színvonala meg kritikán aluli. Tele vannak “álamatőrökkel” , akik valójában svarcban dolgozó személyszállító vállalkozók (?). Az árak az egekben, a szolgáltatás színvonala nulla, biztonságod semmi (leharcolt roncsok, pont, hogy kialvatlan sofőrök, akik oda-vissza ingáznak, zsebbe fizetve a háttérben maradó keresztapák/anyák által), még véletlenül sem betartott időpontok, stb. Ha baj van (pl. baleset) ott maradsz a szarban, mert mindenki hárítani fog....(alapból kp. fizetsz, se számla, se se semmi, azt sem tudod bizonyítani, hogy kivel is utaztál).
Akkor már 100x inkább a bla-bla-car, az appon keresztül tudsz/kell fizetni, automatikusan biztosítva vagy és nincsenek “hiénák”, ill. azok hamar kiszóródnak.

Herr Géza 2018.01.23. 00:10:52

@kisrumpf: Hát, van komám, aki dolgozott ebben a brancsban pár évet nálatok, azok alapján, amiket mesélt, mindent és bármit el tudok hinni/képzelni. :-)

adg 2018.01.23. 04:26:53

@tildy[UK]: @kisrumpf: igen, irtam is, hogy ez eleg draga, de vannak mar par szaz dollarert is, de hogy nalatok milyenek vannak es mennyiert, azt nem tudom. Mindenesetre otleted adhat a hilti is, hogy milyet erdemes keresni, ha valakit erdekel. Meg nyilvan, egy kepszeg beutesehez nem fog senki beruhazni ilyesmibe, de mondjuk egy konyhaatalakitashoz, vagy ha rendszeresen batkacsol az enber, akkor meggondolando. Vagy berelni.

Nalunk egyszerubb az elet, nincs futescso.

@Herr Géza: ez bennem is felmerult, hogy nem illene-e egy futescsovet leszogetelni kicsit... :)
Kivalo munka lehet valoban, ha a falvaz meg a gk elfer a cso. Mert a kep aljan meg osszeernek, szoval en nem ertem teljesen a jelenseget.

FutureFry 2018.01.23. 05:46:56

@adg: @kisrumpf: @tildy[UK]:

Nem próbáltam de ha működik ez elég olcsó megoldásnak tűnik (annak akinek van megfelelő - androidos - okostelefonja):

walabot.com/diy
$79.90 (Limited time offer)
Find plastic & metal pipes, studs and wires
• See 4 inches/10 cm deep
• Works on concrete and drywall
Only Available in the US, EU, UK, Australia, New Zealand and Canada.

somlobodog 2018.01.23. 06:24:51

@Golf2: értő olvasás... Jaj. Szóval nem az a baj hogy olvassa hanem az hogy azt cseszegeti aki kioltozott. Na most ha ez a jelenség zavarja akkor minek olvas egy blogot aminek a celcsoportja az aki kioltozott? Így már remélem emeszthetobb amit írtam.

somlobodog 2018.01.23. 06:24:59

@gabors: igen tudom. Direkt ilyen finoman írtam nehogy valami matematikus fidesztamogato odadorgolje hogy de a választás jogszerű volt:))

Herr Géza 2018.01.23. 08:44:21

@adg: “Nalunk egyszerubb az elet, nincs futescso. ” Hja, az álomország, tündérkert, stb. :)))))

Herr Géza 2018.01.23. 08:57:52

@FutureFry: Ez nagyon tetszik, hogy “detects movement/pests too”. Hogy mik vannak felétek... :-)

Herr Géza 2018.01.23. 09:09:25

@tildy[UK]: “Meg mondta is a víz szerelő , hogy ez a szabályok ellen van, ....” Uramjézus, ezt konkrétan az a vízszerelő mondta, aki ezt szerelte? Mert, ha igen, akkor szivlapátot az arcába... :))))
Remélem rosszul értettem....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.23. 09:40:59

@Herr Géza: aki megjavította , az mondta, hogy szabályellenesen építteték anno, akik csinálták és az átvevő ellenőr is hibázott. De ő se bírta másképp most megcsinalni csak átlósan. , le kell szedtünk majd a teljes gipszkartont

Herr Géza 2018.01.23. 13:14:38

@tildy[UK]: A “csak átlósan” önmagában nem baj.... Tisztázzuk akkor a dolgokat kompletten ( no offense, én csak segíteni akarok a vitában... :D ).
A gipszkarton (gk) fal szerelési technológiája a következő:
Fölállítják a vázat (studs), majd az egyik oldalt lekartonozzák. Ezután jön a villany- és a víz/fűtésszerelő, behúzzák a vezetékeiket a majdani fal belső terébe. Valóban nem szokás/illik keresztül-kasul vinni a nyomvonalat, azonban a helyi adottságok miatt ez néha nem kerülhető el (főleg az elektromos szerelésnél). A vázoszlopokon való vízszintes/átlós átvezetésekhez azonban az oszlopok direkt e célra való perforációval rendelkeznek. Ha a gépészet kész, jön vissza a kartonos, beteszi a hő-/hangszigetelést, majd befejezi a kartonozást a nyitott oldalon. Ha a “hibbant” villany/fűtés/vízszerelő a maga vezetékét nem a falon belül, a váz perforált lyukain keresztül viszi át oldalirányba (amihez azért tényleg nagyon magas szintű hülyeség kell...), hanem úgy, mint nálatok, kívül, akkor a kartonos üvöltve szalad az építésvezetőhöz, hogy wtf?, de nem burkol rá “erőszakkal”.
Ellenben előfordulhat, hogy a már megszerelt gépészet után valamiért be kell tenni utólag egy, vagy több vázoszlopot (pl. pont majdani falra szerelendő bútordarabok rögzítéséhez való erősítésként...), na ennek is megvan a technológiája ahhoz, hogy a már megszerelt gépészetet ne kelljen újra szétbarmolni a plusz oszlop(ok) “befűzéséhez”. Ha ezt a gyökér kartonos nem tudja, nem akarja megcsinálni, akkor jöhet ki belőle az, ami nálatok látható. Tehát a főhülye mindenképpen a kartonos volt.
Az más kérdés, hogy nekem a hátamon is felállt a szőr a “fűtéscső” láttán, de ha ezt a helyi szabvány engedi, akkor nincs mit hozzászólnom.... :(
Szóval száz szónak is egy a vége: nem az ”átlósan” vezetett cső a felelős.... :))))

Golf2 2018.01.23. 13:38:53

@somlobodog: : ha otthon laksz, mi a fa*szomnak olvasod ezt a blogot? Én nem vagyok annyira ostoba barma a földnek hogy valami olyannal töltsem a napom ami nem érint...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2018.01.23. 15:23:15

@Herr Géza: Semmifele vita nincs itt, es nem ertem miert is mondod. Oke, nem pontosan fogalmaztam : o sem tudta most mashol atvinni a csovet, csak a stud elott ha jol lattam , de allitott valamit rajta, nem fenykepeztem azt mar le.

Tok lenyegtelen, ki hibazott, nem is erdekel kulonosebben, azon kivul, hogy a lakas atadasakor az elso vevo elfogadta amit ellenorzeskent a kezebe nyomtak. Az , hogy valahol bundazva volt, szerintem o sem tudhatta.

"A vázoszlopokon való vízszintes/átlós átvezetésekhez azonban az oszlopok direkt e célra való perforációval rendelkezne"
Itt szimplan rest hagytak, mint lathato, nem fektettek fel a vazoszlopra.

A szerelo szerint igy ( marmint ilyen modon) atlosan nem vezetunk sem viz sem mas vezeteket. Mehet atlosana vezetek, csak epp nem a gipszkarton meg a vaz kozt, hanem a vazon kialakitott lyukon.
MEgvan a helye, hogy hogyan es szabvany is van ra.

Herr Géza 2018.01.23. 23:23:49

@tildy[UK]: Na akkor most már én nem értek semmit.... Vagy nagyon hülyén fogalmaztam. Vagy a jó ég tudja. :D
“Mehet atlosana vezetek, csak epp nem a gipszkarton meg a vaz kozt, hanem a vazon kialakitott lyukon.”
Az a lyuk nálam a perforáció :D, és pontosan erről beszéltem én is. Meg arról, hogy a fal meg a váz között soha nem mehet semmi, se vízszintesen, se függőlegesen, se átlósan. Ha meg valami mégis ott megy, az csakis a gipszkartonos hibája, kivéve persze azt a valószínűtlen esetet, amikor mondjuk a mekkelek csőszerelő “maestro” utólag tett be a kész falba valamit és ő szedte le és rakta vissza a gipszkartont. De egy ilyen szereléssel ez esetben ráadásul csak magával baszott ki, ennyire hülye meg tényleg nem lehet senki... Persze tudom, van azért kivétel. :))))
A “vita” alatt meg erre gondoltam:
“Termeszetesen a housing association tolta volna rank, hogy megvettuka lakast, a mi responsibilitynk .felelossegunk, hat ha sokaig akadekoskodnak , akkor ugyved lesz belole, mert nem ez az elso eset.”
Nem arra, hogy egymással vitatkozunk....
Így akkor stimmel? :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.