oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. november 09. 06:30,  Tíz dolog, amit szeretek Londonban 68 komment

2017. november 09. 06:30 Határátkelő

Tíz dolog, amit szeretek Londonban

A minap tettem közzé egy felhívást a blogon, melyben arra kértem a vállalkozó szelleműeket, hogy állítsanak össze egy listát arról, miért szeretnek abban a városban élni, ahol éppen laknak, mi az, amit vonzónak tartanak benne. (Az ötletért még egyszer köszönet Gabuschka posztjának.) Nos, megjött az első lista, tegye fel a kezét, akit meglepett, hogy Londonról szól… :) Várom a többit is, és az, hogy a mai poszt témája a brit főváros, természetesen nem azt jelenti, hogy mások nem állíthatják össze ugyanonnan a sajátjukat. Következzen tehát Dzsó tíz pontja! (A képeket köszönöm szépen!)

„Tíz ok, amiért szeretek itt élni” – miért szereted azt a várost / országot, ahol élsz? Írd meg te is a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

temze_london_eye.jpg

„Azzal kezdeném, hogy amikor megláttam a felhívást, azt gondoltam, baromi egyszerű lesz összedobni egy tízes listát arról, mit szeretek Londonban. Elvégre a kedvenc városom (vagy városaim egyike, ha egészen pontos akarok lenni), ahol egy csomó jó dolog van, ami miatt érdemes élni. 

Aztán menet közben kiderült, hogy a feladat nem is olyan egyszerű, ráadásul minél tovább gondolkoztam rajta, rájöttem, hogy simán össze tudnék rakni egy fordított listát is, azaz tíz olyan dolgot, ami miatt viszont nem jó itt élni. 

Most azonban a felhívás a pozitív dolgokról szólt, szóval nem írok majd a nagyon durva lakáshelyzetről, sem arról, hogy milyen ordenáré kosz tud lenni a metróban, nem beszélve a Budapesten ismeretlen egérinvázióról szintén a metróban – ezt csak azért írom le előre, hogy aki ezzel jönne, az tudja, hogy nem elmismásolni akarom a dolgot. 

Na, akkor jöjjön az én 10-es listám, előre bocsátva, hogy nekem gyerekkorom óta nagy élmény és szerelem volt London, szóval alaposan elfogult leszek, bár azért próbálok majd súlyozni is. :) 

Befogadó 

Gyakran mondogatják (és igazából én ezt nem tudom megítélni, mert a vidéki Angliát nem ismerem annyira), hogy London igazából nem Anglia (vagy az Egyesült Királyság, kinek hogyan tetszik), de az biztos, hogy ez egy igazi befogadó város. 

Imádom, hogy az emberek nem kérdezősködnek, vagy ítélnek meg első látásra, nekem bejön, hogy bármit felvehetsz az utcára, senkinek a szemöldöke sem emelkedik majd meg.

panorama_4.jpg

Ennek nyilván megvan a hátulütője is, hiszen könnyebben el lehet veszni, és aki ezt nem szereti, annak ez a „nemtörődömség” éppenséggel pont hátrány is lehet, de nekem ez egyértelműen pozitívum. 

Mivel annyi féle ember él Londonban, ezért sokkal könnyebb beilleszkedni annak is, aki most érkezik – már ha bírja a nagyvárosokkal alighanem együtt járó személytelenséget. 

Lehetőségek 

Nem véletlenül van annyi magyar Londonban, hiszen egy ekkora városban rengeteg lehetőség adódik arra, hogy egy frissen érkezett bevándorló belevágjon az életbe.

Más kérdés, hogy első körben a legtöbb ember esetében ezek eléggé alapmunkák, de itt tényleg igaz az, hogy elsősorban a teljesítmény számít, és ha keményen dolgozol, akkor egy idő után (és ez nem is feltétlenül olyan sok idő) elkezdesz felfelé lépkedni. 

Azt aláírom, hogy az első időszak a legtöbb bevándorlónak nem feltétlenül diadalmenet például a bődületes lakbérek miatt, de azért a legtöbben egy idő után túljutnak rajta (vagy hazamennek, de ez egy más kérdés). 

Az mindenesetre durva, hogy amikor én a 2000-es évek közepén először hosszabb ideig Londonban laktam, akkor még 1000 font alatt tudtam bérelni egy kertkapcsolatos (igaz, kicsi, kb. 40 négyzetméteres) lakást Lambethben, manapság egy szobáért kell 500-600 fontot fizetni. 

Nekem szerencsém volt, mert nem a semmire mentem ki, hanem volt normális, elég jól fizető állásom, így a szobabérléses-tömegszállásos-felszolgálós részt kihagytam. 

Ugyanakkor ismertem olyat, aki viszonylag visszafogott nyelvtudással (azt hiszem, elég szépen fogalmaztam) érkezett ki, egy kávézóláncnál kezdett dolgozni, aztán szépen lassan felküzdötte magát. 

Most ott tart, hogy (igaz, már nem Londonban) saját házat bérel, és már egy másik láncnál dolgozva több üzlet felügyeletét is rábízták, céges autóval rohangál egyik-helyről a másikra, és nagyon boldog. 

Nem állítom, hogy egyszerű volt idáig eljutnia, azt viszont igen, hogy kemény munkával viszonylag nehéz helyzetből indulva megragadta a lehetőséget, megalapozott egy elég jó egzisztenciát (és esze ágában sincs visszatérni Magyarországra, de ez megint egy másik kérdés, és aligha ennek a posztnak a témája). 

Az egész világ itt van 

Mivel olyan sok különféle náció tagjai élnek itt, ezért gyakorlatilag ki sem kell mozdulni a városból ahhoz, hogy az ember eredeti élményekkel gazdagodjon. Ha francia moziba akarsz menni, semmi akadálya. Autentikus bármilyen nemzetiségű étteremben ennél? Sima ügy. De ugyanez igaz nem csak a kajákra, hanem egy csomó minden másra is. 

Hogy a színházakról már ne is beszéljek... 

szinhaz.jpg

Az utcák 

Igen, tudom, az utcák gyakran szemetesek, zsúfoltak, de én mégis imádok csak úgy csavarogni Londonban. Van kedvenc útvonalam is a West End környékén, a Covent Garden és a Leicester Square környéki kis utcák. A Charing Cross Roadról eltűnt a könyvesboltok nagy része, pedig egész napokat el lehetett köztük tölteni. Mindenesetre Londonban jóformán bárhol leteszik az embert, nagyon jót lehet csavarogni.

charing_cross_road.jpg

A piacok 

Hétvégenként annyi piac van, hogy az ember győzze elkerülni őket, és nem csak a híresebbek, de egy csomó templomkertben, a Temze partján – jóformán bárhol belebotolhatunk egybe. Nem is feltétlenül kell vásárolni (bár nehéz lesz megállni), egyszerűen csak a hangulat miatt is érdemes elácsorogni kicsit. 

Ha egyet kellene ajánlom, akkor az legyen a Borough Market, ami nagyon régóta az egyik legfontosabb élelmiszerpiac Londonban, a választékról nagyjából azt lehet mondani, hogy amit ott nem lehet kapni, az valószínűleg nem is létezik. 

Maga a környék egy csomó filmben szerepelt, például a Bridget Jones naplója, valamelyik Harry Potter-film és a Guy Ritchie-féle A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső jeleneteit is forgatták itt. 

Ingyenes programok 

Ha már itt tartunk, akkor ami miatt nagyon jó hely még London, hogy ugyan egy csomó minden drága, viszont baromi sok ingyenes program van, koncertektől kezdve fesztiválokig, kirakodóvásárokig, amit akarsz – simán el lehet úgy tölteni egy hétvégét, hogy az ember jól szórakozik, és ez mondjuk a kaján, italon túl nem kerül pénzébe, ha nem akarja. 

Vagy ott vannak a múzeumok, melyek állandó kiállításaira általában ingyen be lehet menni, nyilván a British Museum, a Tate Modernben vagy a Science Museumban nagyjából akármennyi időt el lehet tölteni. 

El lehet menni például a rengeteg park valamelyikébe, és itt nem feltétlenül a nagyokra gondolok, bár a Hyde Park és társai is jó móka. Amit nagyon szeretek, az az, hogy egy csomó kisebb park van, ezek egy része persze zárt, de vannak bőven nyitottak is. Szeretem ezt a rengeteg zöldet, ahol egyrészt kicsit le lehet lassulni, másrészt ezek a helyek tele vannak meglepetésekkel.

A kaja 

A hagyományos brit konyhát hagyjuk (bár azért vannak ehető pillanatai, igaz, nem sok), de aki Londonban nem talál az ízlésének (és pénztárcájának) megfelelő lehetőséget, az valamit nagyon rosszul csinál. Rengeteg autentikus étterem (gyors és lassú) között lehet válogatni, nyilván az ember nem mindig engedheti meg magának, de azok között is van nagyon jó, amit azért megengedhet. 

Tömegközlekedés 

OK, ezért lehet, hogy ki fogtok röhögni, de szerintem a londoni metróhálózat például eléggé rendben van – már amikor működik vagy amikor nincs sztrájk. A signal failure-ök és társaik persze simán az ember agyára mennek egy ideig, aztán beletörődik, hogy ez van. Ellenben amikor megy a metró, akkor szerintem elég jól és gyorsan lehet vele közlekedni (a dolog kulturáltsága, a már említett szemét, egerek, stb. az most más kérdés). 

Sztrájk idején viszont full horror az egész, főleg ha az ember valamelyik külső zónában lakik, mert onnan bevergődni a belvárosba (ahogyan például egy ideig nekem kellett, az 5. zónából az elsőbe) – na, ahhoz kell idegrendszer és kitartás.

metro_7.jpg

És mit minden nagyvárosban, csúcsidőben azért kemény tud lenni a tömeg, de ez aligha elkerülhető. De az is igaz, hogy itt volt életem legdurvább ilyen élménye, amikor szabályszerűen képtelenség volt megmozdulni és csak sodort magával a tömeg. 

A zene 

Ez részben a kultúrához tartozik, de külön akartam említeni, ugyanis ha valaki szereti a zenét, akkor neki kevés jobb hely van Londonnál. Most arról nem beszélek, hogy aki számít, az megfordul és fellép itt, és ettől kezdve „csak” pénzkérdés, hogy az ember kit néz meg élőben. 

Viszont egy csomó olyan olcsó vagy ingyenes hely is van, ahol tök jó zenekarokat, énekeseket lehet látni és hallani, és ilyenkor én mindig elgondolkozom azon, hogy a sok magyar tehetségkutatóban mindig elmondták az aktuális fellépőre, hogy akár világsztár is lehetne, miközben elég csak Londonban szétnézni, hogy milyen rengeteg tehetséges zenész vár csak a lehetőségre. Na, mindegy, ez nem ide tartozik, csak úgy eszembe jutott. 

A december 

A végére egy félkomoly pontot hagytam, de mit tegyek, imádom a decembert Londonban (is). A karácsonyi hangulat szuper, mindenhol zene szól és valahogy ott van az ünnepi várakozás. Ez különösen akkor jó, ha az emberen nincs már rajta a vásárlási kényszer. Elmenni a Harrodsba nézelődni, kicsit beszívni ezt az egész ünnepi fílinget – nekem ez nagyon sokat jelent.

regent_street.jpg

HÍRMONDÓ 

Varázsold széppé az angolokat! 

Szép kihívás a szépségápolás, ilyen munkalehetőséget is találtunk ma, méghozzá az angliai Surreyben. Emellett lehet menni pincérkedni Ausztriába, és akad egy egészen egzotikus lehetőség is, jó messze Európától.

Még egy terv az elvándorlás csökkentésére 

Nem mintha az eddigi elképzelések bármilyen komolyabb hatással is jártak volna, de most jött még egy vélemény, ráadásul ezúttal a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnökétől. 

Még tovább butítják a szakképzést 

Biztosan van értelme a dolognak, mindenesetre érdekes ötlet, hogy a jövőben a kormány tervei szerint már nem is teljes szakmákat tanítanának meg a leendő munkavállalóknak, hanem csak egyes részterületeket, amire az adott pillanatban a gazdaságnak szüksége van. Példát is mondott rá az államtitkár. 

Minden szépet és jót ígér a brit kormány a határátkelőknek 

London szerint az országban élő külföldi EU-állampolgároknak „bőségesen lesz idejük” a brit uniós tagság megszűnése után arra, hogy az állandó lakhatási engedélyt nyújtó letelepedett státusért folyamodjanak.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: sorozat Nagy-Britannia tíz dolog

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr713208195

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adg 2017.11.09. 07:19:03

Ingyenes kirakodovasar? Mik vannak... :)

De a legjobban az tetszett, hogy a metro milyen marha jo, mar amikor epp mukodik, nem sztrajkolnak, es persze eltekintve a mocsoktol, es az egerektol. :D

wuaaa 2017.11.09. 08:16:57

"...saját házat bérel.."

Az igen.

olvaso.nl 2017.11.09. 08:36:49

@adg: haha hat ezaz, itt nalunk utrechtben 3,50 eur a belepo a kirakodovasarba. nem igazan ertem hogy miert (valaki elmagyarazhatna) hiszen az arusok meg helydijat fizetnek

London2009 2017.11.09. 10:28:56

Szeretem a tipikus angol kajakat! Hello! Jelentkezem! : )
Egyebkent pedig koszonet a cikkert!
Egy dolgot en biztos, hogy hozzatettem volna. London repterei!! Ez nalam biztos, hogy benne lenne a top 10-ben. Nekem nagyon sokat jelent, hogy oda utazom innen, ahova csak szeretnek!

London2009 2017.11.09. 10:30:50

@adg: biztos, hogy masik varosban elek, erre mar reg rajottem. Az a metro, amin en kozlekedem, olyan tiszta, hogy enni lehetne a padlorol. Az egerkeket pedig ne ugy kepzeld el, hogy a kocsiban maszkalnak. A sinek kozott tenyleg lehet latni rohangalo tube mousekakat. Mi mindig versenyezni szoktunk, hogy az nyer, aki meglatja az elsot. :D

LondonBudapestMetro 2017.11.09. 11:00:06

En nem irnek kulon posztot mert Londonon kivul van mas varos amirol irni kene, itt tennem hat hozza amit en birok a brit fovarosban. Aprosagok, de sokat jelentenek:

- A buszon a leszallok gyakran elkurjantjak maguk, hogy ,,Thank you driver!".
- Az angolok (foleg idosebbek vagy nem az affektalos nagyvarosiak) neha ugy szolitanak beszed kozben, hogy love, hun (honey), dear, vagy a kedvencem, doll.
- Igen, az angol humor. Verhetetlen. Az Arany Oldalakat olvashatjak fol es viccesek, es ezt a politkorrekt multikulti terror sem tudta meg teljesen kitorolni.
- Sok a jotekonysagi seta, megmozdulas, charity shop. Tudom, hogy marha jo penz van az adomany businessben, de kozossegi szinten igenis szamit, hogy a napi benyomasok azt sugalljak, hogy figyelnunk es torodnunk kell egymasra, egymassal.
- Customer service: tomegkozlekedes, bolti eladok, ettermek, itt tenyleg kevesebb a paraszt, aki huzza a szajat, hogy miert munkaidoben zavarod. Segitokeszek es ki van adva az ukaz, hogy a vevo az elso!
- Egyetertek, az angol kertek valami tunderiek. Itt-ott ici-pici kertecskek, mini parkok talalhatok, es tenyleg bajosak, egyediek.
- Pubok. Sosem voltam kocsmas, de itt szinte mintha hazamenne az ember, ha talal egy jo helyet. Senki nem piszkal, hallgathatod a tobbieket sztorizni, eszel valamit es nezel ki az arcodbol. Bekes.
- Beken hagynak! Igen, azt hiszem a poszt tolerancia resze erre vonatkozik, itt nem csesztetnek es cocognek es vagjak rad a pofakat a meg nem ertett zsenik, csak mert nem ertenek egyet. Nagyon hulyen kell viselkedni ahhoz, hogy valaki odajojjon hozzad, hogy acsibacsi.
- Munka: ha idoben berkezel es tisztesen elvegzed a doldog, az mar olyan teljesitmeny, amit ertekelnek es honoralnak. Ennyi. Semmi zsenialitas nincs benne. A helyi munkamoral es esz ennyire csokott.

Virago_1000 2017.11.09. 11:19:16

"Imádom, hogy az emberek nem kérdezősködnek, vagy ítélnek meg első látásra, nekem bejön, hogy bármit felvehetsz az utcára, senkinek a szemöldöke sem emelkedik majd meg."

- a kozombosseg jelenkorunk vedjegye.

P.Elliot 2017.11.09. 11:20:04

Jo kis poszt, gondolkodom hogy ne-e irjak en is a varosunkrol.
Ez a vasarra valo belepes itt is ingyenes de meg New Yorkban is ingyen van pl. a karacsonyi vasar, legalabbis ahol en voltam.
Itt olvastam azt hiszem hogy Becsben van belepo peldaul, mi a francnak fizessek a belepoert, nem ertem, vasarlo vagyok, nekem akarnak eladni valamit, hogy a dekoracioert meg a helypenzert fizettek ahhoz semmi kozom. Egyebkent is mit arulnak? Csak azt amit maskor es masutt, semmi uj nincs benne.

P.Elliot 2017.11.09. 11:23:00

@Virago_1000: Nem a kozombossege, a tapintate.
Illik ismerni a ketto kozotti kulonbseget.
Tapintatrol van szo ebben az esetben, tapintatrol, ugy bizony!

P.Elliot 2017.11.09. 11:24:53

Kedves HA, kiszedted virago hozzaszolasat? Mert arra irtam amit elozoleg irtam de mivel igy a hozzaszolasom ertelmetlen mert nem tudjak mire irtam, nyugodtan torolheted az enyemet is.

P.Elliot 2017.11.09. 11:26:12

Nem, itt van bennt, nem torolted ki, bocsanat. Nem latok jol kave nelkul ugy latszik, megyek fozni egyet....

Virago_1000 2017.11.09. 11:31:16

@London2009: te nem videken laksz? A multkor azt mondtad blackheath videk.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.11.09. 11:40:34

(@tanato: az eredetin nincs kitakarva az ostoba feje... ráfékez, repül a gyerek.)

Virago_1000 2017.11.09. 11:50:24

@olvaso.nl: "nem igazan ertem hogy miert (valaki elmagyarazhatna) hiszen az arusok meg helydijat fizetnek"

- koncertre is van belepo pedig fizetsz a sorert is. hajj mekkoraszemetseg az a 3.5 euro!!!

Virago_1000 2017.11.09. 11:50:42

@P.Elliot: "Illik ismerni a ketto kozotti kulonbseget."

- egy rohano vilagban, amely kulonosen igaz londonra newyorkra es a hasonlo vilagvarosokra, az egymast eltaposo, az individium felsobbrenduseget hangsulyozo szemleletmod a kozombosseget hozza magaval. Ne mondd hogy ez.odaat mas, az amerikai tolakodo al-kedvesseget ismerem. Nem itelem el, ez kulturis kulonbozoseg, de csak nem akarok olyan lenni. A mi szulofoldunkon nehezen nyilnak meg az emberek de ha megnyiltak, olyan mely baratsag alakul ki amely a tengerentulon soha.

Pink Petsch 2017.11.09. 11:56:27

@Virago_1000: Mégsem a szülőföldeden élsz, hanem te is Londonországban. Vagy ezt arra értetted?
Legalább trollkodni rendesel tudnál ... de még az sem megy.

P.Elliot 2017.11.09. 11:57:51

@Virago_1000: Veled vitatkozni remnytelenseg, nem is pazarolom ezzel az idomet, magyarazd ezt masnak.

Bebbi 2017.11.09. 12:01:26

@P.Elliot: Pont en is ezt akartam kerdezni, mondjuk akkor leginkabb a londoniaktol:

szerintetek kozomboseg vagy tapintat/elfogadas?

Maskeppen megfogalmazva azert nem szolnak meg, mert lesz@rnak, vagy mert megneznek, erzekelnek, elgondolkoznak es igy is elfogadnak?

En kicsit inkabb az elso fele hajlok, ez igy emiatt ebben keves pozitivumot latok.

P.Elliot 2017.11.09. 12:09:42

Ha az elso fele hajlasz akkor nincs is mit errol beszelnunk, majd jonnek akik egyetertenek veled.

Arthamyr 2017.11.09. 12:36:23

@Virago_1000: A közömbösség nagyon jó dolog. Sokkal jobb, mint pl. az ellenségesség, vagy akár a barátságosság, amiből nem kértem. Szerintem szuper, ha azokkal az emberekkel, akikkel semmi dolgunk egymással, békésen le sem szarjuk egymást.

Arthamyr 2017.11.09. 12:37:57

@Bebbi: Szerintem nagyon rendben van az első is, miért kellene, hogy random emberek foglalkozzanak velem?

Arthamyr 2017.11.09. 12:45:24

A témához: lehet, hogy én egy megkeseredett, kiégett lelkű, reménytelen ember vagyok, de bárhol éltem (vagy akárcsak voltam) is életemben, 10 egymástól független és egyenként is fontos jó dolgot nem tudok mondani. Persze rosszat sem. Bőven elég, ha van annyi pozitívum, ami elnyomja a negatívumokat.
Sőt, ha olyan szar helyen élnék, ahol nagyon nem jó élni, simán elég lehet az is, hogy valahol kevésbé rossz. Pl. a mostani Szíriához képest Törökország is jelentős előrelépés lenne.

London2009 2017.11.09. 12:45:34

@Arthamyr: szerintem is. Ennel nincs is jobb.

Pernilla 2017.11.09. 12:58:10

@P.Elliot: "Itt olvastam azt hiszem hogy Becsben van belepo peldaul"
ezt nem tudom, hol olvastad, meg kitől, de nem igaz. Ingyenes mindegyik városi karácsonyi vásár.

RoxyCRX 2017.11.09. 13:42:28

En Milton Keynes -ben elek, nekem London tul zsufolt de kirandulni oda szuper (40 miles). Viszont Milton Keynes -ben imadok lakni. Sajat ketszobas bungalow ket kerttel, csendes helyen, 2 percre munkahelyemtol. Ez nem egy tipikus angol varos, mert 1963 ban epitettek es osszekotottek par regebbi helyet. Hatalmas zoldovezetek parkok vannak ahol rengeteg programot lehet csinalni. 5 percre van a "canal" ami gyonyoru, hosszan lehet setalni a partjan. Willen lake szinten 10 percre gyalog nagy to, ahol lehet wake board ozni vagy vizibiciglizni vagy szimplan korbesetalni. Nincs az a nagy tomeg ,viszont vannak marketek vagy tok jo rendezvenyek. Az emberek kedvesek nem stresszesek. Munkalehetoseg is van sok, szoval szerintem igen jo varos. Imadom a kebabosokat es az egyeb sokszinu kajalehetosegeket (igaz a fish and chips the best). De a legfontosabb: amiota itt elek a vernyomasom visszaalt a normalisra gyogyszer nelkul es tudok aludni rendesen. :-)

Bebbi 2017.11.09. 13:43:01

@Arthamyr: Nem arrol van szo, hogy ez nem jo igy. Hanem, hogy ez szamomra nem tolerancia. Hanem tenyleg lesz@ras. Ami meg egyszer mondom, nem feltetlenul rossz szerintem. Csak akkor ne hasznaljuk az angolokra (vagy meg rengeteg masik nepet irhattam volna) a tolerans szot.

Arthamyr 2017.11.09. 14:25:17

@Bebbi: A toleranciának ez része, nem? Mivel több és mennyivel jobb a tolerancia?

Virago_1000 2017.11.09. 15:10:36

@P.Elliot: "Ha az elso fele hajlasz akkor nincs is mit errol beszelnunk, "
- tehat te szemely szerint nem vagy elfogado, befogado. Na ennyi eleg is a hires toleranciarol.

Zoole rebooted 2017.11.09. 16:17:39

@RoxyCRX: ismerem azt a helyet, sokat dolgoztam arrafele a GAP-nak.
MK összes kis részét bejártam, fiatal/modern város sok munkalehetőségel és nem zsúfolt :-)

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2017.11.09. 17:22:31

@Virago_1000: de, szemely szerint o pontosan elfogado. elfogadja, hogy ti maskepp latjatok es nem probal meg gyozkodni az igazarol.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.09. 17:41:07

@Virago_1000: "a kozombosseg jelenkorunk vedjegye."

nem, ez pusztan az individualista tarsadalmak (az angolszasz orszagok tobbsege ilyen) vedjegye....
Menj el mondjuk egy latin tarsadalomba, ott kevesbe jellemzo ez...
Mindkettonek megvan az elonye-hatranya, es szemelyisegfuggo, kinek melyik jon be jobban...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.11.09. 17:43:11

@RoxyCRX: "En Milton Keynes -ben elek"

Oh, most nosztalgiaztam kicsit...:) 2005-ben egy honapot toltottem ott, ceges treningen voltam. Newport Pagnell-ben volt a szallasunk, es onnan jartunk Milton Keynes-be dolgozni egy nagy irodahazba.

Zoole rebooted 2017.11.09. 18:18:53

Meghalt Antonio Carluccio :-(((
London legjobb chef-je volt, az olasz konyha keresztapja.

Voldi 2017.11.09. 20:15:00

Én olyan helyre nem szívesen mennék, ahol nem lehet disznót tartani, és én szeretnék.

London2009 2017.11.09. 20:35:12

@Zoole Reloaded: tegnap bucsuzott tole Jamie Oliver is. Sajnalom az oreget. : (

IT Knihgt 2017.11.09. 20:37:42

@swing gitan: azt nem lehetne, hogy egy magyar blogra magyar linket másolnál be, már azért is, hogy a window lickers-ek is megértsék &===}

Zoole rebooted 2017.11.09. 20:44:06

@London2009: jamie nála kezdte a pályafutását mint pasta chef.
Szinte az összes műsorát láttam az öregnek, kar érte:-((

A nagy spanja is nagyon ott van, Gennaro Contaldo.

Shaktee 2017.11.09. 20:54:18

@master banger: ferditsd le nekik, mire tartalak pupák? :PP

Szaktanár 2017.11.09. 22:18:26

sztem london egy tipikusan olyan dolog, amit meg kell szokni, a legtöbb ember, akivel találkoztam, átmegy a "mi ez a borzasztó hely"-től kezdve a "na jó, meg lehet szokni"-n át az "én londonban vagyok igazán otthon"-on.

Le Orme 2 2017.11.09. 22:18:40

Remélem, Budapest sohase lesz ilyen internacionális.
Megjegyzem, én is éltem Londonban fél évet, és nem helyi lakosként meg turistaként egészen más, mintha valaki ott születik angolként.

teéjesenmindegy 2017.11.09. 22:19:30

Kérdeznék a posztertől
"bármit felvehetsz az utcára, senkinek a szemöldöke sem emelkedik majd meg."
Ezt már mondták sokan, de meséld már el, hogy mégis mit akarsz felvenni az utcára? Szóval itthon ilyen elnyomott vágyad volt, hogy Batmannek öltözzél, vagy egy tütüben rohangálj a boltba? Mi az, amit máshol nem vehetsz fel, és te annyira de annyira arra vágysz?

És amúgy hányszor jártál idén színházban?

Shaktee 2017.11.09. 23:49:19

@swing gitan: Mire hazaértem a kiváló standup komikus, Loui CK(székely) is fűbe harapott. Érte nagy kár, kedvenc volt sokmindenben :(

How Putin using Hungary to destroy europe

www.thedailybeast.com/how-putins-using-hungary-to-destroy-europe

IT Knight 2017.11.09. 23:49:43

én is én is:

1. a metró kicsi, szűk és koszos, tele egerekkel

2. befogad mindenféle jöttmentet, elvesztek az európai értékek

3. 40-50% az SZJA, míg itthon 15%

4. az utcák szűkek, így állandó a dugó és a szmog

5. fehérként kisebbségként érzem magam

6. nincs normális csap, vagy tűzforró, vagy jéghideg

7. zsúfoltság mindenhol, tömeg, tömeg, tömeg

8. mindig bevándorló migráns maradsz

9. tejet tesznek a teába

10. mindenkit lenéznek

+1 havi félmillió forintnyi összeget fizetsz lakásbérletre

Egyébként két hét múlva megyek barátokat látogatni Londonba, majd integetek nektek :D Turistaként egészen szeretek ott lenni, idén 3. alkalommal megyek, de nem tudnék ott élni soha.

Shaktee 2017.11.10. 00:36:47

@IT Knight: mennyire vagy fehér drága lovag? Minden ős kóser, tutira?

2017.11.10. 01:27:05

@IT Knight: gondolkodom, de nem annyira tudom korbeirni, mi az az europai kultura, ami elveszett. Az, hogy utalunk mindenkit, aki mas? Vagy hogy mindig mast okolunk a bajunkert? Hogy azt varjuk, hogy masok oldjak meg a bajunkat? Vagy ha egy kis hatalmat kapunk a kezunkbe, akkor azt azonnal arra forditjuk, hogy masokkal kicsesszunk vagy tisztessegtelen elonyhoz jussunk? Vagy az, hogy a korrupciot vesszuk termeszetesnek, es eszre sem vesszuk mar, ha valakit korrumpalunk? Hogy az a peldakep, aki ugyesebben tudja kijatszani a rendszert? Vagy hogy akkora keresztenyek vagyunk, hogy ha tenyleg letezik tulvilag, egy ateistanak tobb eselye van a menybe kerulni? Hogy buszkek vagyunk az ezereves multunkra, amihez genetikailag mar nem sok kozunk van a vandorlasok, betelepitesek miatt?

Meseld mar el legyszi, hogy mire gondolsz.

gabors 2017.11.10. 06:22:16

@Virago_1000: "az amerikai tolakodo al-kedvesseget ismerem. "

szerintem fogalmad sincs mirol beszelsz ... persze ez nem uj nalad ismersz HANY tolakodo amerikait ?

gabors 2017.11.10. 06:24:49

@IT Knight: "3. 40-50% az SZJA, míg itthon 15%"

eloszor is ez NEM IGAZ ha jobban ertened hogy hogyan is adoznak ...DE TE mindent amit megvezel 27%-al leadozod (ja nem te okos vallakozo vagy igaz el tudod "szamolni" meg papirzsebkendot is )

gabors 2017.11.10. 06:27:11

@LepesMez: wow ! ez jo valasz csak valszeg OUT OF MEMORY-t okozhat

Zoltán Mende 2017.11.10. 06:37:03

Tobb mint 5 eve elek Londonban, es en nagyon szeretem.

Persze nem tokeletes, de az osszkep nekem hatarozottan pozitiv.
Mindig szivesen olvasom a HA-n a londoni bejegyzeseket, erdekes latni, hogy mas itt elo magyarok hogyan latjak ezt a varost.

Amit nem szeretek, amikor magunkat ostorozzuk, hogy itt minden milyen jo, otthon milyen rossz, mert ok, az angolok okosak, mi meg hulyek vagyunk, akik nem kepesek osszefogni csak askalodni, lopunk, csalunk stb...

Egy dolog, amit az 5 ev alatt megtanultam: az angolok az eg egy adta vilagon semmivel nem jobban nalunk, sem a "kisember", sem a vallalkozo, sem pedig a politikus szintjen. Annyi lehuto, segelyen tengodo alkoholista-drogos semmirekellot, mint amennyi itt van, a vilagon mashol nem talalsz... A lovagga utott milliomos vallalkozo itt is lelepett a dolgozoi milliardos nyugdijalapjaval, es ugy altalaban jellemzo a nagyvallalkozoi retegre hogy bio-robotkent tekintenek a dolgozoikra. A politikusok ugyanugy dobaljak egymasra a sz..rt oda vissza, es ugyanugy nem alaptalanul, a korrupcio itt is mindennapos, sot, itt a tetek is magasabbak. A kiralynorol (!) meg a heten derult ki, hogy offshore szamlakon menti ki az orszagbol a penzet... :D

Hogy valamiert megis itt elek, nem pedig otthon? Hat igen, leginkabb azert, mert itt joval magasabb az eletszinvolnal es jobbak a lehetosegek. En meg, tudom, nem szep dolog, de megyek a fenyre mint a muslica.

De nem azert elnek jobban, mert okosabbak/jobbak/becsuletesebbek nalunk, hanem mert evszazadokon keresztul szabadrablast tartottak keresztul kasul a vilagban, es olyan vagyont haracsoltak ossze, ami generaciokra megalapozta a joletet. Mint ahogy egy gazdag csaladba szuletett gyerek is sokkal nagyobb valoszinuseggel lesz sikeres, mint aki a putrisoron nevelkedik. A vilagpolitika meg a ket vilaghaboru elotti idok buneit kollektive elfelejtette-megbocsajtotta, az akkor rabolt vagyon ma mar tiszta orokseg, amire nyugodtan szabad buszkenek lenni.

Ez a mostani brit generacio (meg az elozo jonehany) mar egy "gazdag csaladba szuletett", es miutan boven van orokolt penz a "csaladi kasszaban" (gazdasagban), igy lehet elvezni az eletet. Ezert vannak tele a kocsmak, ettermek, szinhazak minden aldott este, es a masik oldalrol nezve viszont ezert mukodik a gazdasag, mert mozog a penz. Van ami mozogjon.

Otthon meg sajnos nincs, ezert ul a "paraszt" egy uveg kobanyaival estenkent a Baratok kozt elott ahelyett, hogy szinhazba vinne az asszonyt, de attol nem fog beindulni a GDP...

En meg itt vagyok, es ha ugy vesszuk haszonlesokent boven kiveszem a reszem az osszerabolt vagyon elvezetebol, de ez van, mondtam mar, muslica vagyok. De majd ha egyszer igazan bejon az elet, es tenyleg meggazdagszom, akkor a penzem jo reszet otthon fogom elkolteni, igerem. :D

Ja, es a lista: 1. ahogy irtam, rengeteg jo munka/uzleti lehetoseg, 2: annyi fele kulturalis program, hogy aki itt unatkozik az tenyleg egy kreten, es az eletet unja, 3: kocsmak, es ugy altalaban, a kocsmakultura 4: rengeteg jo kajalda, 5: iszonyat sok jo no (na jo, tobbnyire nem az "echte angolok" :), 6: ot ev ittlet utan nehezen talalnek olyan orszagot a vilagban, ahova ha ledobnanak ne lenne legalabb egy ismerosom-haverom akihez fordulhatok, 7: foci (meg nem tartok ott anyagilag, de akar szinte minden heten BL meccsre mehetnek), 8:lehet fura, de az idojaras! Nekem eleg a 23-25 fok nyaron, mar az is enyhe strandido, ha cserebe nincs minusz telen... 9 nagyon laza adoszabalyok, 10: 1 delelott alatt szereztem hivatalos jogsit motorra ugy, hogy soha eletemben nem volt jogositvanyom semmire... Es nem hamis jogsi, hanem itt ez igy mukodik! :D

röf 2017.11.10. 06:37:25

".....szépen lassan felküzdötte magát.
Most ott tart, hogy (igaz, már nem Londonban) saját házat bérel, és már egy másik láncnál dolgozva több üzlet felügyeletét is rábízták, céges autóval rohangál egyik-helyről a másikra, és nagyon boldog. "
Hát ha ez a felküzdött állapot, akkor én maradnék Magyarországon.
Ez itt az induló állapot.

Dikusz 2017.11.10. 07:38:26

@Zoltán Mende: Zoli, kizárólag csak az a baj a hozzászólásoddal, hogy későn írtad. Ha olvasod rendszeresen a blogot, láthatod jól, hogy ebben az időben már a következő poszt is nagy valószínűséggel már olvasható.
Messze a te hozzászólásod a legjobb, és úgy gondolom, ha előbb írod meg, sokkal pörgősebb lett volna a -most már- tegnapi poszt. Külön +pont azért, hogy az árnyoldalait is leírtad a városnak.

A magam véleményét hozzátenném a kommentedhez: a 2-3-4-5-6-os pontjaidban felsorolt lehetőségek Budapesten is megvannak, bár a két város közötti egyetlen hasonlóság csak annyi, hogy mind a két város főváros. Nem tudom mikor jártál Budapesten, de -különösen most- érdemes lenne megnézni. Ma nyit ha jól tudom az Adventi vásár a Vörösmarty téren, az a környék telis-teli van éttermekkel, kávézókkal. Ha végigsétálsz a Blahától a Margit hídig, soha nem látott számban megtalálod ezeket, a színházakkal egyetemben.
Sok vidéki nagyvárosban is ugyanezt tapasztaltam.

A 7.pontod, a foci: itthon lassan neked fizetnek, hogy kimenj a meccsekre. Csudálatos válogatottal, csudálatos eredményekkel, a tegnapi meccs is az volt. A Fradi-meccsen történtekre meg büszkék lehetnek a résztvevők mindkét oldalon...
____________________________________________________

Egyet azért fontosnak tartok, hogy megjegyezzem: mérhetetlen módon elhatárolódom azoktól a szerencsecsomag hozzászólóktól, akik a kommentemben azt látják, hogy itthon ugye mennyivel jobb az élet, mint bárhol külföldön. Mindenkit megértek, hogy az országon kívül keresi a boldogulását.
Egyszerűen csak azt szerettem volna leírni, hogy Budapest igenis szép, a hiányosságaival együtt. Itt is van (mint más fővárosokban is) árnyoldalai a városnak.

Dikusz 2017.11.10. 07:48:06

@Zoltán Mende: egyet kifelejtettem a nagy kapkodásban:

Biztos, hogy jó az a 10-es pont? Rendben van, hogy az ügyintézése a jogosítványnak nem olyan hosszadalmas, de azért -már bocsánat- azt remélem, hogy aki kéri a jogsit, tud is vezetni.

hüjegyerek - vki lenyúlta a nickem 2017.11.10. 08:13:11

Nem olvastam el a teljes cikket, de szemet szúrt a befogadó jelző. Gondoltam én is elmondom a véleményemet ezzel kapcsolatban.
Az angol val'szeg a világ egyik legbeképzeltebb népe. Eddig csak sejtettük hogy minket olyan kis koszos kezű barlangi embereknek tartanak, de most így a Brexit után kezdik elhagyni azt a híres angol mellébeszélést és jobban a pofádba vágják a dolgokat.
Nincs egy hónapja hogy a buszon utaztam három kicsi gyermekemmel, amikor is két múmia inzultált verbálisan. A lényege a mondanivalójuknak: bloody foreigners get of the country, nothing is free.
Most mondhatnám hogy ez nem általános, de ha jó visszagondolok az elmúlt évekre azért jó párszor történt velem ilyesmi csak talán nem ennyire durván.
Mondjuk mi sosem terveztük hogy végleg kint maradunk, áruljuk a lakásunkat és alig várjuk már hogy haza költözünk és hogy újra Magyarországon élhessünk. Az utóbbi pár évben már nagyon szenvedtünk a honvágytól.

midnightcoder2 2017.11.10. 08:13:23

@Virago_1000: Ezt ugyanúgy elmondhatod Pestről is. Egy nagyváros azért nem ugyanaz, mint amikor vidéken elborozgatsz a szomszéddal, és elmeséli neked hogy a Szaros Pista hogy törte el a lábát a szőlőhegyen. Itt Pesten már három éve lakom ezen a helyen, de a szomszédokat még látásból is alig ismerem.

RoxyCRX 2017.11.10. 08:13:35

@Bebbi: Toleransak az angolok, mert ennyi hulyet befogadni es elviselni mint aki idejon ahhoz kell bazi nagy tolerancia. Csak gondolj bele, hogy magyarorszagon milyen "toleransak" lennenek az emberek amikor lemegy az abc be es az elado meg avasarlok haromnegyede valami idegen nyelven karattyol.

M. Péter 2017.11.10. 09:38:18

Már megint előbújtak a trollok.

élhetetlen 2017.11.10. 13:13:12

@adg: Itthon élek, Budapesten, Londonban 6 hetet töltöttem, Párizsban három hónapot. A metro mindkét városban nagyon jó, mert lefedi a teljes területet, bárhova eljutsz vele. London Párizshoz képest kifejezetten tisztának tűnt. Párizsban a kutyaszar ugyanúgy, mint Pesten, és a Sacre Coeur alatt van egy olcsó áruházakkal teli utca, na, ott délután ötkor már térdig ért a letépett csomagoló papír, és eldobált akármik halmaza. Ilyennel Londonban nem találkoztam. És igen, a belvárosban is szinte minden utcában a házsorok között van egy kis park. Zárt, vagy nyitott, de zöld. Az állatok. Ez van. Ahol távfűtés van, ott van csótány, (legfeljebb a házból zárhatod ki), ahol van csatorna, ott van patkány: Az is Párizsban volt, hogy valamelyik délben leültem egy padra megenni a szendvicsemet, és a járda túloldalára leült napozni egy dagadt patkány. Ennyi volt a szegényes, személyes tapasztalatom.

élhetetlen 2017.11.10. 13:41:27

@röf: „Ez itt az induló állapot.”. Hú, ez komoly. Kijönnek a frissen végzettek az egyetemről, és mindegyik rögtön területi vezető lesz, céges kocsival, és akkora fizetéssel, hogy rögtön házat bérel. Igen, Magyarországon ez az induló állapot. Nem sül le a bőr a képedről?

élhetetlen 2017.11.10. 13:41:59

@Arthamyr: „A közömbösség nagyon jó dolog”. Tökéletesen egyetértek veled. És még egy vonzata a közömbösségnek… Anno azért jöttem fel Fehérvárról Pestre, mert azért az egy kisváros volt, és az összes fontos ember ismerte egymást, és ezt megérezted az emberkezelésen is, ha nem is bántásként, csak annyi, hogy nem igazán számítasz. Kifejezetten jó volt Pesten elveszni a tömegben, és olyan helyen dolgozni, ahol csak az számított, hogy mit produkáltam, nem az, hogy ki az apám. Persze, nem vagyok hülye, tudom, hogy itt is megvannak a kapcsolati körök, de ez legalább az átlagembert nem érinti.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.