oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. október 31. 06:30,  Ha ez Magyarországon történne, már üvöltenél 123 komment

2017. október 31. 06:30 Határátkelő

Ha ez Magyarországon történne, már üvöltenél

A magyarországi ügyintézés sokszor olyan, amilyen, bár szerintem mindig sok függ az asztal túloldalán ülő embertől, nekem például vannak jó tapasztalataim (meg rosszak is, persze). Mindezt csak azért írtam le, mert Gábor (aki vállalkozóként ment ki Nagy-Britanniába – ha lemaradtál a történet elejéről, itt pótolhatod) posztja nem akármilyen kálváriát ír le – Angliában. Mert a bankszámlanyitás sok minden, csak nem egyszerű. Annyira nem, hogy nekem olvasva a fent említett cím ugrott be.

burokracia_penz_foto_pixabay_com_stevepb.jpg

„Mindenek előtt köszönöm mindenkinek, aki elolvasta a bejegyzésem első részét. Külön köszönet a kommentelőknek, akik kijavítottak, kiegészítettek. Akinek zavaros volt a stílusom, attól elnézést kérek, de ez a rész még jobban az lesz, mert sok cselekményt távirati stílusban kellett leírnom, hogy egyszer vége legyen. Most kicsit cinikusabban fogalmaztam, előre jelzem, hogy viccből, nem utálatból. 

Írásomnak nem volt célja, hogy gyors, gazdaságos és egyetlen járható útként kinyilakoztassak az áttelepülést illetően, csupán az én történetem, hátha valaki tud belőle valamit hasznosítani. 

Megkerülhetetlen kérdés a Brexit. Magam részéről nem hiszek benne, szerintem túlságosan összeforrtak ma már az európai gazdaságok. De a kormány eleget próbál tenni a szavazók akaratának addig, amíg ki nem derül, hogy mekkora kárt okozna a kilépés. 

Most éppen a kilépés párti politikusok degradálódnak le a saját harcukban az EU-val. Nem csodálnám, ha a következő miniszterelnököt Borisnak hívnák. :) Közben az EU is változik, megeshet, hogy mire a kilépés élesedne, már más lesz az EU és már nem érdemes belőle kilépni. De, ha kilépésre fog kerülni a sor, akkor sem lesz brutálisan kemény, szerintem. 

A családi viszonyok 

De vissza a sztorimhoz. Nem írtam még a családi felállásról nálunk. Gyermekeim szinte felnőttek és nem velem élnek. Nagyon jó velük a kapcsolat, egyébként ők sem Magyarországon képzelik el a jövőjüket. 

Feleségem is éppen abban az életszakaszban van, amikor váltana. Jól működő praxissal rendelkezik, de már megcsömörlött benne. Szóval ideális társam ebben is. 

Éppen ott tartottam akkor, hogy minden szuper, kezdhetem a következő fázist. Amikor a letelepedés konkrét helyét jelölnénk ki. Életem során kevés város volt, ami úgy megragadt bennem, hogy ott szívesen élnék. De például Washington DC, vagy Cape Town ilyen volt, ellenben nagyon messze lennék a gyerekeimtől és anyámtól. Szóval a konkrét angol város még nem volt meg. 

Közben a magyar cég végelszámolása lezárult, és kikerültem a magyar hatóságok bűvköréből, már nemzetileg sem kívántak velem konzultálni. Gondoltam van időm, utazgatunk, meg nézünk pár helyet, elmélázunk rajta…. Hát nem. :) 

Autógondok 

A cseh könyvelőm jelezte, hogy jövő évtől felhagynak a könyvelési szolgáltatással és keressek mást. Hát jó. Szerencsémre találtam gyorsan egy angol céget, ahol magyarok is dolgoznak, probléma megoldva. 

De a könyvelési anyagok feldolgozása során felmerült az autóm kérdése. A magyar rendszámos autóm átkerült az angol cég tulajdonába. Én meg üzembetartó lettem. Az új könyvelőm szerint ez nem egészséges megoldás. Inkább vegyek egy másik autót. 

OK, én ugye a kontinensen dolgozom legtöbbet, ezért napi szinten jobbkormányos autóval megküzdeni, akárcsak egy parkolóházzal kihívás lenne. Maradt az autó bérlés. Sőt esetleg a lízing. 

Bementem egy cseh autókereskedésbe és elmondtam az elképzelésemet. Angol cég, cseh bankszámla, magyar tulaj és ügyvezető, szép csapat voltam, egymagamban. Nem akadtak fent a dolgon, utána néztek, kerestek megoldást. 

Eredmény az lett, hogy szívesen lízingelnének nekem akármit, csak kérnek egy cseh vagy szlovák ingatlanra jelzálogot. De én nem akartam cseh vagy szlovák ingatlant venni ezért. Eladtam az autót. Ez nem volt fontos kérdés, de valahogy mégis felgyorsította a folyamatokat. 

Angol ügyintézés… 

Béreltem Londonban szállást és bejelentkeztem NI interjúra. Sokat olvastam az ott várható kérdésekről, csapdákról. A belém égett magyar hivatali hozzáállástól szorongva vártam soromat a Jobcentre Plus előtt, eljött az én időm, pontosan fogadtak. 

Megmondták pontosan, melyik ponton foglaljak helyet az igen zsúfolt váróban. Pár perc múlva jött egy kb. 2 méter magas, színesbőrű hölgy, nevemen szólított, bemutatkozott, és megkért, hogy fáradjak fel vele az emeletre. Hmmm, izgi, gondoltam én. 

Jött velem a bérbeadóm is, Ő igazoltam magát és engem is. Fent csak mi ültünk egy hatalmas térben. A hölgy elkérte az útlevelemet, megkérdezte, hogy mikor jöttem, és hogy mit szeretnék. 

Elmondtam, majd jött a következő kérdés, hogy minek nekem az NI szám, egyszerű válaszom volt rá, hogy adózni szeretnék. Nagy tetszést váltottam ki láthatóan. 

Természetesen megkérdezte, hogy van-e állásom, mire én átadtam a hiteles cégkivonatomat. Ami egy magyarosan túlgondolt dolog volt, a cég megnevezése is elég lett volna, mert ők minden cégadatot látnak, mert nyilvános. 

Belelapozott, és megkérdezte a 2014-es alapítást meglátva, hogy miért pont most? Mert előbb be kellett indítani a céget és társasági adót tudni fizetni, most jöhet a bér kérdése. 

Bólintott, majd megkért, hogy fáradjak le, valahova oda, ahonnan indultunk, kb. 10 perc múlva hozni fogja az útlevelemet és kb. egy héten belül küldik a számot.  Az NI birtokában az UTR szám megszerzése már csak egy formalitás volt, már az új könyvelőm intézte. 

Mint új munkaadót az adóhivatal egy szép színes és igen logikus tájékoztató füzettel ajándékozott meg, amiben le volt írva a jogaim (esetemben munkaadói és munkavállalói is), kötelességeim, eljárások arra az esetre, ha megfelelő a munkavállaló és hogy hol lehet munkavállalót szerezni, és az elmaradhatatlan check list. Kedves és támogató gesztus. 

… és magyar 

Közben nagy felfedezést tettem, hogy lassan le fog járni a jogsim. 185 napos UK tartózkodás után lehet igényelni jogosítvány cserét, amihez érvényes jogosítvány kell. 

Nekem ez pont necces volt, ezért úgy döntöttem, hogy előbb meghosszabbítom a magyart és azt fogom cserélni, mert, ha valami miatt (pl. elrontok valamit a kérvényben), akkor nem lesz második esélyem a jelenlegi jogsimmal. 

Biztonság kedvéért közjegyzőnél csináltattam hiteles másolat a jogsimról, bármilyen esetre. Például a magyar rendőr elfogadja jogsi helyett. A kontinensen akkor nem vezethetek, viszont Angliában meg lehet jogsi nélkül is. 

Megkérdeztem a telefonon kormányablaktól, hogy lehet-e az én helyzetemben jogsit hosszabbítani és nagy örömömre közöltek, hogy igen. Megcsináltattam az orvosit, kértem időpontot a legközelebbi kormányablakhoz. 

Már a visszaigazolás furcsa volt, mert Orosházát jelölte be, de az utca stimmelt. Nem okéztam le, hanem visszaléptem. Ja, hogy az a hivatal ott megszűnt, csak a rendszer félig dolgozta fel, frankó. 

Választottam másik helyszínt és boldogan vártam a soromra. Sorra kerültem, odaadtam a papírjaimat, melyet az ügyintéző – természetesen bemutatkozás nélkül – szinte visszadobott, hogy nem lehet megcsinálni. 

Miért? - kérdeztem gyanútlanul. Csinálja ott, ahol lakik! - felelte cinikusan és gorombán. Elmondtam, hogy előzetesen milyen tájékoztatást kaptam. Nem érdekelte. 

Óhatatlanul szegény megboldogult Hofi Géza egyik mondása jutott eszembe: „Te ne menj innen sehova, az ilyenekre, mint te, itt van szükség!” 

Akkor még egyszer az angolok 

Nem volt mit tenni, nekirugaszkodtam az angol jogosítványváltásnak. Online megigényeltem az űrlapot, gyorsan megjött postán. Logikus, felnőtnek tekintő kérdések kitöltésével és fényképpel készen voltam a postázásra. 

Időközben hosszas nézelődés után egy dél-angliai várost jelöltük meg letelepedési célnak. Gondoltam, ha már megvan a cél, akkor ott nyitok bankszámlát is. 

Úgy alakult, hogy a repülőtérről közvetlenül oda mentem, így kíváncsiságból összehasonlítottam a vonatjegyek és a sofőrszolgálat árait. Szinte azonosak voltak, szóval elég furcsa, de a vonatok ára, amihez mondjuk taxiköltség is járulhat pluszban több, mint a reptéren mercivel várakozó sofőr, aki pont oda visz, ahova akarod és akkor. 

Amikor az angliai ügyintéző is magyar 

Nos, lent voltam a városban, hotelben lepakoltam, majd elgyalogoltam az előre kiválasztott postához. Kivártam a soromat, majd megtudtam, hogy csak csomaggal foglalkoznak. De sok elnézést kérve, hogy sok postát bezártak, útbaigazítást is kaptam. 

Egy üzletház alagsorában volt a posta, végigvártam a soromat, majd elmeséltem mit szeretnék. Odaadtam a jogsit, személyimet, 43 GBP-t és az előre kinyomtatott címkéimet a hivatalhoz és a válaszlevélhez magamhoz. 

Az ügyintéző hölgy figyelmesen meghallgatott, majd kedvesen és meglepetésemre magyarul üdvözölt, javasolta, hogy regisztráltan adjam fel. Pár szót váltottunk, ellátott pár jó tanáccsal is ház/lakás keresés ügyben is. 

Nos, a szép új és lakcímes jogsim megjött egy héten belül a személyimmel együtt és kaptam egy ismertető füzetkét az autóvásárlás menetéről, adózásáról.  Megint egy kedves gesztus. 

Azért Angliában sem minden fenékig tejföl – avagy bankszámlanyitás 

Ami most jön, azt figyelmesen olvassátok, kedves érdeklődők, mert igen sokat lehet belőle tanulni, én eléggé rosszul vettem ezt az akadályt. Igen a bankszámlanyitás következik. Ami időben párhuzamosan futott a jogsicserével. 

Amit alapból elrontottam, hogy azt hittem, hogy az angol bankok rendszerei, eljárásai biztos messze előrébb járnak a kontinensen lévőknél, de bizonyára sokkal komfortosabbak, mint a kelet-európaiak. Hihetetlenül nagyot tévedtem. Talán megzavarta az agyamat az eddig igen flott hivatali ügykezelés. 

Alapvetően Angliában igazolás kell mindenhez, amiből egyiken a te lakcímed van. pl. jogsi, gázszámla, bankszámla kivonat. Vagy például a helyi választási (szavazó) listán való regisztrációd. A másiknak jó az útlevél. De vannak esetek amikor két cím igazolás kell plusz útlevél. 

Ami még fontos, hogy itt nem annyi vagy amennyid van, hanem annyi, amit a hiteltörténeted mutat. :) De komolyan véve, ez tényleg fontos. A jó hír az, hogy te is meg tudod nézni online, a rossz meg az, hogy a regisztráció után sem tud rólad túl sokat a rendszer. Általában nem látszol benne hosszú hónapokig, és a bankok sem látnak. 

Én két bankot választottam ki a cégnek, megnézem, melyik a jobb és egyiket magánszámlára.  Alapvetően GBP és EUR számlák kellettek és egy hitelkártya. Ez mindegy milyen, autóbérléshez kell. 

Az egyik bank nagy nevű, régi angol bank a másik pedig egy új, önmagát banki forradalomnak hirdető. A nagy bankhoz hosszú online jelentkezést adtam be, ami elég kiveséző volt és vártam a hatást. 

A kisebbik bankhoz csak úgy bementem. Kedvesen fogadtak, elmondtam, hogy mit szeretnék, ők leginkább azzal voltak elfoglalva, hogy honnan ismertem őket, miért őket választottam, reklám, kávé. 

Töviről hegyire kikérdeztek, egyben hangsúlyozva, hogy ők nem vájkálnak a cég ügyeiben, pedig de. Én rendesen felkészülve köteg információkkal a cégemről minden megválaszoltam. Hurrá! 

Aztán ugyanez magamról is, 3 évre visszamenőleg. Majd a végén kérték az igazolásokat. Útlevél, választási lista. De ez kevés volt, kell a jogsi is. Sebaj, ha meglesz csak bejövök, megmondom az ügyfélszámomat, bemutatom a jogsit és már működő számlával és debit kártyákkal távozom. 

A nagy bank is keresett időközben telefonon, és röpke 50 perc alatt kivallatott. Érdekes kérdés volt, hogy eddig hol bankoltam? Elmondtam, majd megkérdeztem, hogy anno ők nyitottak volna nekem számlát? Nem! Megköszönték az együttműködésemet, majd hívnak. 

Itt ilyenkor tudni kell, hogy kb. 10 naponta történik valami, hogy addig mit csinálnak, fogalmam sincs. De online követhetem. Jött is az eredmény, megkaptam a szerződéseket és hogy menjek be bármelyik fiókba igazolni magam, megint csak hurrá! 

A hitelkártya-kérdés 

Gondoltam, bevárom a jogsit, leutazok délre és elintézek mindent. Addig a hitelkártya-témát is megoldom. Mivel hiteltörténetem ugye nincs, így ez nehéz. 

Igen sokat barangoltam a kártyatársaságok között, és arra jutottam, hogy az egyetlen potenciális lehetőségem most az a szolgáltató, akinek van a helyi légitársasággal közös kártyája. Mivel eddig is sokat repültem, mint törzsutas velük, talán ez számít. 

Bejött. Felhívtak, hogy bár nem látnak a rendszerben, de a törzsutas számom alapján megfelelek. Küldjem be az útlevél másolatomat, a jogsi másolatomat és bankszámla kivonatomat lepecsételve és küldik a kártyát. 

Megjött a jogsi, leutaztam. Immár lazán, bemutatom a papírokat és kész. Hát nem. A kisebbik bankban kerestem az ügyintézőt, nem volt bent. Bátran mondtam az ügyfélszámomat és a friss, 70 éves koromig érvényes jogsimat. 

Kaptam megint kávét, és 4,5 órás vallatást, állítólag múltkor nem voltak rögzítve csak az alapadataim. De a végén megkaptam az online belépéshez a szükséges adatokat, magánkártyát és csekkfüzetet. (Számlakivonatot még nem tudott adni.) 

A cégesre nem vonatkozott az azonnali működő számla ajánlat. Majd jön postán külön minden. Hüpp. A nagy bank is hívott közben, hogy van még kérdésük, 40 perc volt telefonon, most már tényleg rommá lettek informálva. És bementem a nagy bankba, igazoltam magam, majd értesítenek, postáznak. Hurrá, csak léptem előre. 

Ja, utalni azt nem lehet 

Elkezdtem a banki átterheléseket, szépen megérkeztek az átutalások. Beléptem a kisebbik bank rendszerébe online. Szuper, csak nem tudtam utalni az EUR számláról, telefonon érdeklődtem. Nem is lehet, csak telebank megy. Király! Valahol biztos le volt írva ez, vagy nem volt szolgáltatásként felsorolva. Figyelmetlen vagyok. 

Sőt magánszámláról nincs is ilyen lehetőség, csak a cégesről egy másik szolgáltatás csomagban, ami itt ennél a banknál másik online rendszert is jelent. OK, szolgáltatást váltunk. 

Megírtam online, jött a válasz, hogy kivel vegyem fel a kapcsolatot. 10 napig nem volt válasz, írtam a fiókigazgatónak, erre jött válasz. Két pdf nyomtatvány, kitölt visszaküld. Egy hétig megint csönd, közben a csekkfüzet megjött, kártya vagy pin nem. 

Újabb érdeklődő emailre már jött válasz, hogy OK, itt az új ügyfélkód, regisztráljak és utána lépjek be. Nem meglepő módon nem tudtam, a kódjaimmal nem ment. 

Éreztem, hogy most nagy a gáz 

Közben kaptam tőlük postán egy ronda kis számológépet, tényleg ocsmány szegény, balról négyes dzsunkán gyárthatták kb. 10 éve. Még jó, hogy kaptam hozzá papírt is, igen ez a token. (Bár mi végig csak sms-es azonosításról beszéltünk a banki interjún.) 

Éreztem, hogy itt most nagy a gáz, ez nem fog menni ilyen egyszerűen és megkértem a könyvelőmet, aki ismeri a helyi útvesztőket, hogy intézkedjen. Együtt telefonáltunk, kiderült, hogy elfelejtették az induláshoz szükséges „magicword”-öt elküldeni és a kártya meg azért nem érkezett meg, mert elfelejtették megrendelni a fiókban. Nos, rendeztük a pályát, siker. Majdnem. 

Ugyanis időközben konstatáltam, hogy HUF-ot nem lehet utalni, mert nem ismer ilyen devizanemet a bank. Megint a figyelmetlenségem ütött vissza. Pár hét múlva bementem a fiókba kérni egy kivonatot igazolásnak. Megkaptam, de nem volt rajta a címem, az csak a második havi kivonattól van rajta. Mindegy kértem rá egy pecsétet. 

Nem volt mit tenni, elküldtem az igazolvány másolatokat és a cím nélküli, de pecséttel ellátott kivonatot a hitelkártyatársaságnak. És bejött, küldték a kártyát és egy udvarias levelet is, hogy néha ellenőrizniük kell az adatokat, szóval, ha megtenném, hogy küldök egy aktuális, lepecsételt kivonatot. Küldtem. :) 

Röhögtem kínomban 

Akkor a nagy bank esete. Vártam, vártam, semmi. Új ügyfeleknek volt telefonos segítségnyújtás, felhívtam. Amit eddig nem mondtam el az az, hogy a telefonos ügyintézéseknél be kell azonosítani magunkat, ami ugye nem egy kihívás. 

De néha igen játékos kedvükben vannak mert mondjuk megkérdezik az anyja leánykori névnek, vagy a jelszavadnak mondjuk a 6. és 10. betűjét vagy hasonló, te meg telefonban online-ban számolgatod, hogy melyik betű lehet az. 

Szóval rákérdeztem, van-e valami teendőm még vagy várjak türelemmel, megadva várost, fiókot, órát, percet, mint leadás helyét időpontját. Nos, pár perc várakoztatás után, borzasztó sajnálkozások közepette megtudtam, hogy elveszítették a papírjaimat, és ha megtenném, hogy befáradok bármelyik fiókba… 

Tényleg már röhögtem kínomban. Befáradtam, elmondtam az esetemet, szörnyülködtek, pecsételtek másolatot és névjegykártyát kértem. És lőn, jött csekkfüzet, PIN és kártya. Elég érdekes, mert a kártya nem paypass-os, de a telefonos applikációjuk meg azzá akart válni, nem akartam. És megjött az ügyfélkód mellé a jelszó is. 

Ünnepélyes pillanat következett, az online belépés. Cinikusan, én a kis k.-európai most bebocsátást nyer a nagy és méltán híres bank rendszerébe. Beírtam a felhasználót és a jelszót, amit azonnal kért módosítani, szuper. Most kéri, hogy vegyem elő a bankkártyámat, szuper! És most dugjam be a megküldött eszközbe… Na olyanom nem volt! Agyvérzés! 

Megint telefonos segítséget kértem a könyvelőmmel, kiderült elfelejtették elküldeni az eszközt, de Ő nem hagyta magát és kiszedte az ügyfélszolgálatosból, hogy egy másik bank is ugyanazt az eszközt használja. 

Neki volt ilyen szerencsémre, kölcsönadta. Hurrá! Beléptem, és megtudtam, hogy nincs EUR bankszámlám, pedig kértem. Jó hír, hogy telefonon keresztül lehet nyitni. 

Újabb telefon, és tényleg lehet, de a rossz hír, hogy nem fog látszani az online rendszerben. Igen, igen, aki arra tippelt, hogy másik bankcsomag kell, az nyert. Amelyik tudja azt, amit én szeretnék, az csak 25MGBP éves forgalom felett nyitható, hát ez nem az én kategóriám. 

Szóval, „jó” építőipari szakember módjára legyintettem és azt mondtam: #%&*#$@, jó lesz ez így. 

Tanulság annyi, mindent kérdezzetek meg előre, és csináljátok másképpen, mint én! 

Azóta sokat változott a világ, lett hiteltörténetem, és havi szinten kapok megkereséseket különböző pénzügyi vállalkozásoktól, bankoktól hitelkártya ügyben. Csak már nem kell. 

Mi van most? 

Záró fejezetnek a mostani állapot. Járkálunk le a dél-angliai városba, keresünk lakást vagy házat, de most már inkább házat. Tervezzük az átköltözést, életvitel váltást és ennek minden időzítését, és nem elhanyagolhatóan a költségét is. 

Szerencsénkre én találkoztam egy taxissal, aki maga is sokáig keresett házat magának, így hármasban bejártuk a környéket, ő mindent ismer. Talán mi is képben vagyunk, de az ingatlan ügynökség is sokat fog segíteni, csak előbb képbe akartunk kerülni. 

A nyaralást ebbe a városba terveztük, ott voltunk egy hétig, éltünk benne. Szóval, jó ott lenni, jól érezzük magunkat. Sok magyarral futottunk már össze, akik 5-10 éve dolgoznak kint, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt velünk, ezúton is köszönjük. Abszolút pozitív érzéseink vannak. 

Hát ennyi lett volna a sztorim, nagyon köszönöm mindenkinek, hogy elolvasta a posztomat.”

HÍRMONDÓ

Alig tud spórolni a magyar 

Gyakorlatilag nem tud takarékoskodni a magyar, nem azért, mert nem szeretne, hanem azért, mert nincs miből. Aki mégis tud, az annyit tesz félre, amivel még a szlovákokhoz és a csehekhez képest sem vagyunk a fasorban sem

Te is ingyen utazhatsz vasúton Európában? 

Az Európai Parlament nemrég megszavazta az ingyenes Interrail vasúti bérlet jövő évi költségvetésének növelését. Ez azt jelenti, hogy 2018-ban már több ezer magyar fiatal lehet részese a programnak. 

(Fotó: pixabay.com/stevepb)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: ügyintézés Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2013118616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2017.10.31. 07:16:09

Két észrevétel. Jogsit az ominózus 185 nap előtt is cserélhetsz. A legtöbben kiérkezés után egyből cserélnek. A másik, hogy a lejárt magyar jogsit is becserélik simán.

A banki ügyintézés viszont tényleg katasztrofális, főleg személyes ügyintézésnél a bankfiókokban. Mi eddig két számlánkat zártuk be emiatt, egyszerűen túl sok volt a macera velük.

szakasz2 2017.10.31. 08:55:05

Soha nem rajongtam az angolszász országokért (legalábbis ott nem élnék), és ez a banki ügyintézési mizéria teljesen érthetetlen. 5 évvel ezelőtt Bernben, előző nap "ideesett" külföldiként kb. 1 órába tellett megnyitni a bankszámlámat, úgy hogy semmi helyi papírom, sok pénzem sőt rendes címem sem volt (egy szobát béreltem az első hónapban). Minden ami kellett (kártya, kártyaolvasó, papírok) pár napon belül külön borítékban csont nélkül megérkezett postán. Azóta 3 gyerekemnek is csináltattam már bankszámlát, tartott kb. 15 percig (meg előtte 30 perc várakozás).
Németországban, igaz kb. 20 évvel ezelőtt egyetemistaként hasonlóan egyszerű volt a téma, és 17 éve Finnországban is. És az internetes ügyintézés/bankolás Finnországban már 17 éve, illetve 5 éve Svájcban is szuper.

adg 2017.10.31. 09:05:52

@szakasz2: semmi koze az angolSZASZ orszagOKhoz, ez Anglia specialitasa.

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 09:17:31

"ezért napi szinten jobbkormányos autóval megküzdeni, akárcsak egy parkolóházzal kihívás lenne."

"színesbőrű hölgy"

nincs több kérdésem, önöké a tanú

puhacica 2017.10.31. 09:35:34

@ChristineK: az urlapon ha jol remlik, rajta van a kerdes, hogy mikor erkeztel. es a tajekoztatoban az, hogy residentnek kell lenned, azaz legalabb 185 naja itt kell elned a csere elott.
ilyenkor kamu datumokat irtok be vagy en olvastam felre valamit es van kiskapu?

@adg: elobb volt itt egy felig megfagyott ausztral. jelenleg 6 fok van, neki kellett volna meg 34, hogy jol erezze magat. :D

adg 2017.10.31. 09:40:27

@libslobsi fuszal: most kellemes 32-34 fok van nalunk. Konstans. Ejjel-nappal.

6 fok sarkvideki, teljesen osszeegyeztethetetlen az emberi elettel. :)

Mrs. Clayton 2017.10.31. 09:52:12

@pappito: Arra celzol, hogy az idosebb kelet-europai korosztalynak egy szinesboru olyan, mint egy gyereknek a mikulas?

Egyebkent ahhoz Boris meg miniszterelnok lesz, epp a napokban olvastam, hogy o az, aki eloszor talalta magat ugy egy kabinetben, hogy egy no nem kialltotta azt, hogy gyorsan-gyorsan, a ferjem korabban jott haza.

Mrs. Clayton 2017.10.31. 09:54:19

@libslobsi fuszal: azt hiszem ezen anno tildy vacillalt, hogy mit csinaljon, mert o nem hazudik, vegul beirtak a valos datumot, meg beikszeltek, hogy de akkor is permanent rezident es voila kaptak jogositvanyt es lett bankszamla is

Csodabogár 2017.10.31. 10:15:17

Tudtam én, hogy Angliába max. turistaként szabad menni.:-)
Most hirtelen össze számoltam, hogy kb. 5 országban nyitottam már bankszámlát. Mindenütt járt hozzá automatikusan kreditkártya és nem tartott tovább az ügyintézés mint félóra. Viszont az amerikai és kanadai bankok nem ismerik az átutalást. Még mindig a csekknél tartanak.

puhacica 2017.10.31. 10:21:33

@adg: egyet kell ertenem. aki Angliat valasztja, annak fel kell keszulni a szenvedesre. ide max. turistakent szabad jonni. :D

@Mrs. Clayton: ez is egy megoldas. :D foleg ha mukodik.
es igaza van, en sem hazudok, ilyen dolgokban rettenetesen szabalykoveto vagyok.

skye8 2017.10.31. 10:36:06

@Csodabogár: szerintem te nem ismered az atutalas fogalmat. Interac e-transferrol hallottal e? Nekem nincs csekkkonyvem Es kepzeld Eddig sikerult atutalassal vasarolnom ahonnan csak akartam a vacak debit Es hitelkartyammal. Penzt utaltam kulfoldre, VISA direct a szolgaltatas neve, harom klikk Es kesz, lattal e Meg ilyen csodat? kreditkartya hol jar automatikusan, talan a holdon... credit check ring a bell??? Szerintem te maradj a pesti buszozas leirasanal, a banki tanacsadodnak meg mondd azt amit trump az apprentice-ben ;)

szalka240 2017.10.31. 10:41:47

Úgy látom, ez az angol bankszámlanyitás egyre csak romlik az évek során. Erről az én jogosítvány cserém jutott eszembe, de az ennek a nyomába sem ér. hataratkelo.blog.hu/2015/05/26/harc_a_nemet_burokraciaval

Csodabogár 2017.10.31. 11:02:54

@skye8: Természetesen interneten utalok mindent, europai bankokból. De próbálj meg amerikai bankból pénzt utalni, mondjuk egy európai bankba. Nem kell fölényeskedni velem, csak mert most Pesten lakom, gyenge kezdő vagy te hozzám képest.
Európában már rég kiment a divatból a csekk, max nagy öszegeknél lehet kérni u.n. bank csekket. Ezt cégek szokták bizonyos esetekben csinálni.

Shanarey 2017.10.31. 11:06:00

@libslobsi fuszal:

Én anno nem írtam kamu dàtumot, és mégsem zavarta meg a DVLA-t, hàrom héttel később megvolt a kocsim.

adg 2017.10.31. 11:16:24

@libslobsi fuszal: hat max. Vagy birka. Aztan kultura van-e-é nalatok? Mert azt olvashattuk, hogy a bankrenceretek akkora kalap szar, mint az amerikai, ahol meg utalni sem lehet. Szoval gondolom a kultura is kimerul annyibban, hogy az ir utazo futtyog a csajok utan, mikozben a bejarati ajtodat vizeli lefele atloban.
Apropo, csajok. Na azok sincsenek amgliaban, csak lofeju alkoholistak.

Szerintem meg turistanak is kar odamenni.

Te kaptal bankartyat amugy, vagy itthonrol vittel hazait?

pappito · http://pappito.com 2017.10.31. 11:24:30

@Mrs. Clayton: arra próbáltam célozni, hogy 2017 van... és, hogy keleteurpai fejjel bár nem férfias normálisan beszélni a többi emberi lénnyel körülöttünk, azért civilizált helyeken mégis ez a helyzet. szavaznak a nők meg autót is vezethetnek és az, hogy más emberek bőrszíne nem fehér akkor számít, ha eltűnt személyről ír a rendőrségi fogalmazó

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.10.31. 11:36:44

@adg: "ir utazo" :-D jajistenem... azok nem futtyognek a nonek, odamegy és hona ala kapja.

Mrs. Clayton 2017.10.31. 11:47:48

@pappito: szerintem en pontosan ezt irtam korul a peldammal ;-)
@adg: ne viccelj mar, nem lattad az uj attenborough sorozatot a blue planet 2-t? szerinted azt a magyarok forgattak ;-D?

puhacica 2017.10.31. 12:06:17

@skye8: pedig jobb lenne, ha beletorodnel, hogy amerikabol nem lehet europai bankokba utalni. onnan hajon hozzak a penzt, a csekket meg postagalamb hozza. ha elfarad es beledoglik az oceanba, akkor nincs penzforgalom. pont.

szerintem ha ezt elliot elolvassa, kihullik a haja. :D

@adg: nekem nem hianyzik a kultura, de en barhol kibirok egy orat petpalackos viz nelkul, szoval igy konnyu. :D
kartyat hoztunk, de lejart. most treningezzuk a postagalambot. a macska az eronleti edzo.

@Shanarey: erdekes.

puhacica 2017.10.31. 12:08:33

@Mrs. Clayton: ugye milyen atombrutaljo volt? tatott szajjal neztuk.

@kisrumpf: mert az az o kulturaja. osi ir utazo nepszokas. :D

2017.10.31. 12:21:09

Vannak ebben a posztban olyan dolgok, amiket nem értek.
Például a címadás mindjárt. HÁ adta, vagy a posztoló?
Clickbait, gondolom, de értelme nincs sok... vagy van?

Aztán a posztból:

"Közben kaptam tőlük postán egy ronda kis számológépet, tényleg ocsmány szegény, balról négyes dzsunkán gyárthatták kb. 10 éve. Még jó, hogy kaptam hozzá papírt is, igen ez a token."

Ebből csak az elejét értettem. Mit jelent a többi?

Eh, kérdések, kérdések.

Shaktee 2017.10.31. 12:25:35

Csekket ezer éve nem láttam errefelé...

Modoros irás.

2017.10.31. 12:27:26

@pappito:

"más emberek bőrszíne nem fehér akkor számít, ha eltűnt személyről ír a rendőrségi fogalmazó"

Igen, bár a teljes jelzős szerkezet az volt, hogy "2 méter magas, színesbőrű hölgy". Ne legyünk rosszhiszeműek, ne feltételezzük, hogy akár a 2 méteres emberekkel, akár a más színűekkel baja van.

2 méter magas színesbőrű hölgyeket én sem szoktam látni egyébként, itt európában ladyboyokat sem, és ha egyszer valahol egy 135 centis pigmeus foglalkozna velem, biztos mindenkinek elmesélném.

adg 2017.10.31. 12:31:44

@Nagy kámpics: kihagytad a bevezetot, ugye?

Mrs. Clayton 2017.10.31. 12:33:44

@libslobsi fuszal: nekem az elozo a planet earth 2 is nagyon tetszett, viszont az eszkozt hasznalo halon behaltam, ha meg riport musor akkor louis theroux, neki ment le egy 3 reszes sorozata amerikarol, azon is total hanyatt esett az ember, tegnap meg a brit anorexiasokrol volt egy musora, aztan van egy mokureality sorozat az a cime h people just do nothing, mar lement par evad, de meg mindig nagyon jo
ez mind bbc, de lehet ma mar az mtv ennel jobbakat csinal kultura cimen

adg 2017.10.31. 12:43:04

@Mrs. Clayton: oh, hat azt meg nem lattam. Majd egyszer sorra kerul. Amugy biztosan magyarok forgattak, angolok keptelenek lennenek ra, at se tudnak utalni a gazsit a szereploknek.

@libslobsi fuszal: naja, a magyarok a jeg hatan is megelnek petpalackos viz nelkul, szoval talan meg angliat is kibirod valahogy. Meg a hat fokot. Ha megsem, akkor ugorj at egy kicsit hozzank, epp mangoszezon van. Meg pomelo. Meg ananasz.

skye8 2017.10.31. 12:48:01

@Csodabogár: az elobb irtam Hogy visa direct-el (online!kanadai bankbol!fogozz Meg!) utalok romaniaba, ami tudtommal Meg europaban van. Gyenge kezdonek Nem neveznem magam, az utalast szerencsere mar sikerult elsajatitani, ami Neked latom meg 80 ev alatt sem jott ossze. De hajra,Meg Nem keso! nem folenyes, inkabb szanakozo akart lenni a Neked irt elozo hozzaszolasom ;)

2017.10.31. 12:52:24

@adg:

Ki én. De jogos, szokott lenni bevezető. :)

Pernilla 2017.10.31. 12:57:27

@adg: én elolvastam a bevezetőt (meg a posztot is :D), de azt én sem értem, miért ez lett a cím.
Mire gondolt a költő? :)

Most pedig elmormolok egy hálaimát, hogy tudok online átutalni meg hitelkártyával áldozni a fogyasztás templomaiban.

London2009 2017.10.31. 13:00:59

Hmmm...de hat lett bankszamla!!! Nem tudom, de nekem ez ugrott be igy elsore, hogy sikerult, nyilvan volt par buktato, de vegul osszejott, akkor meg mi a gond?
Nekem anno evekig az volt az online azonositom, hogy "kakakaka". Igy nem kellett szamolgatni, hogy milyen betut kell megadni. Ha paratlan szam akkor "k", ha paros, akkor "a". Azert ez csak nem olyan bonyolult?
Regebben nekem is elektromos kutyukkel kellett belepni az online bankingbe, de mar evek ota okostelefonos applikaciokkal tortenik es irto egyszeru az egesz.
Igazabol ilyen az egesz elet neha. Allandoan kell valami "kakakaka"-t intezni. De tenyleg. Ezek nelkul mar biztos unatkoznank?! Nem...de hat ez van. : )

Mrs. Clayton 2017.10.31. 13:01:39

@adg: akkor ezek szerint ausztraliaban sincs meg kultura, hallatlan

London2009 2017.10.31. 13:04:13

@adg: ez jutott eszembe nekem is! Tuti, hogy nem angolok keszitettek. Biztos, hogy tokos magyar sracok voltak. Megis hogyan tudnanak az angolok ilyet kesziteni, amikor ilyen oktatasi rendszeruk van? Itt mindenki hulye es kover. Meg angolul sem tudnak rendesen es nyomorult hazakban elnek paki szomszedokkal. Szanalom az egesz hely.

adg 2017.10.31. 13:06:13

@Pernilla: hat a miertet en sem, de hogy ki adta a cimet, az megertettem belole.

Amugy neked nyilvan van bankszamlad, meg hitelkartyad, de a kultura egyik fovarosaban laksz, de most kepzeld el szegenyeket ott a csatorna tuloldalan a kis 6 fokos rideg vilagban. :D

adg 2017.10.31. 13:11:13

@Mrs. Clayton: itt? Tudod ki koltozne ide? Itt meg egy biztos operahaz sincs...

Ha veletlen van is, biztos countryt jatszanak benne.

Mondjuk ket bankszamlat es magannyugdijszamlat erkezes utani napon, cim es helyi dokumentumok nelkul fel ora alatt nyitottam.

adg 2017.10.31. 13:13:25

@London2009: te ott laksz, ugye, szoval akkor elso kezbol megkaptuk a megerositest. :D
Az volt ma mar, hogy a City nem a UK resze? Angolos posztok utan mindig van. :)

Csodabogár 2017.10.31. 13:15:30

@swing gitan: Küldjek neked egyet? Utalj már át pénzt a ti bankotokból egy itteni bankba. Örülnék ha elmondanád, a hogyant. Én honlapon nyomát se találom ilyesminek. Most nem készpénzről beszélek, meg pay palról és hasonlókról, hanem normál banki átutalásról. Amerikából detto. Eladtuk a lakást és az illetékes hivatal egy csekket küldött az itteni bankunknak.

Csodabogár 2017.10.31. 13:17:44

@skye8: Ne szánakozz rajtam. Pénzügyes voltam Svájcban 20 évig.

Mrs. Clayton 2017.10.31. 13:25:29

@Csodabogár: es akkor te azt komolyan elhiszed, hogy van a foldnek olyan orszag, ahonnet nem lehet kulfoldre penzt utalni? azt nem vitatom, hogy vannak olyan bankszamlak, amirol nem lehet, pl betetszamla, de a megfelelo bankszamlaval kizart, hogy amerikabol ne lehessen penzt utalni europaba

skye8 2017.10.31. 14:06:39

@Csodabogár: ne haragudj de akkor meg jobban sajnallaj hogy penzugyeskent ennyit nem sikerult elsajatitani ;) ja bocsi lehet Amerikaban kellett volna penzugyet tanulnod, akkor menne az utalas is, Nem kellene karacsonykor irni a csekkeket ;)

skye8 2017.10.31. 14:09:32

@Mrs. Clayton: mar irtam szegenynek hogy vannak megoldasok de jobban le van maradva mint Amerika europatol (go figure!) :))

Shaktee 2017.10.31. 14:09:36

@London2009: minek öltözöl be ma este lajhárka? :-)

LKerekes 2017.10.31. 14:09:41

Az a magyarországi jogosítványhosszabítás minek kellett? hazudni muszály? Miért Orosháza? A kormányablakos ügyintézést bárhol el tudod végezni, nem csak a lakóhelyen. Az is értelemszerű, hogy a magyar jogrendszer csak magyar orvosi papírt ismer el.
Azt nem értem, ha valaki él az uniós jogaival és nem itt él, dolgozik, de azt nem értem, hogy miért kell visszarúgni? Olykor hazudni valamit.

Shaktee 2017.10.31. 14:09:45

@Csodabogár: macerás dolog, kell a fogado bank cime, szamlaszama meg miegyeb..sok penzbe kerul a kuldes az osszegtol fuggetlenul.
Ha tehetem paypalon kuldok penzt haza..

Ilyen is van, bar meg nem probaltam:
https://www.cibc.com/en/personal-banking/ways-to-bank/how-to/global-money-transfer.html?utrc=S199:3&s_kwcid=AL!4740!3!199141442121!b!!g!!%2Bwire%20%2Bmoney&ef_id=WA4vQAAAAQXlxUWO:20171031122142:s

www.tdcanadatrust.com/planning/life-events/new-to-canada/products-and-services/money-transfers.jsp

Shaktee 2017.10.31. 14:09:49

@skye8: visárol visára csinalod ugye?, s mit teszel ha az illetonek nincs visa kartyaja kies romaniaban?

Shaktee 2017.10.31. 14:09:56

@Csodabogár: csekken kapod meg, de a kuldonek nem KELL hogy legyen csekkfuzete - arrol beszelek, csak banszamlaja.

Amikor kocsit vagy hazat vesz itt az emberfia, akkor hasznal csak certified csekket, de a mindennapi eletben nem.

Demi78 2017.10.31. 14:36:38

@Mrs. Clayton: lehet utalni, de nehezkes:

Francia szamlarol magyarra: Nem tudok francia bankszamlamrol magyar szamlara penzt utalni ugy hogy a kezdvezmenyezettet netes feluleten regisztralom. Ebben a formaban magyar bankot nem fogad el a rendszer (penzugyi kockazat), be kell mennem a fiokba es ott egy ugyintezonel kell intezni. Koszi fidesz, azt hiszem kicsit valahol elromlott hazank penzugyi megbizhatosaga.

Shanarey 2017.10.31. 14:47:20

@libslobsi fuszal:

Én anno úgy léptem be ebbe az országba hogy eszembe sem jutott valótlan adatokat megadni, már csak azért sem mert az én nevem könnyen visszakereshető.

Annyi javítás, hogy nem a kocsi, hanem a jogsi volt meg, de mivel telefonról írtam, így az auto korrektor ismét helyettem alkotott. Egyébként ez a jogsi csere rövid idő után, több ismerősömnél is így volt vagyis nem vártak 185 napot, és mindenkinél működött.

Mrs. Clayton 2017.10.31. 14:49:28

@Demi78: ez vilagos de csodabogar axt irta h sem az amerikai ertsd egyesult allamok, sem kanada bankjai nem ismerik az atutalast. Ez igy konkretan nem igaz, mint azt paran belinkeltek. Igaz kesobb ezt ugy finomitotta, hogy nem lehet penzt utalni amerikabol europaba. De ketlem hogy ez igaz. Attol hogy neki nem ment szerintem masok siman utalnak. Mint irtam megfelelo bankszamla kell hozza. Vagy szerinted onnan hajon jon a penz esetleg repulovel ladakban hozzak?

Shanarey 2017.10.31. 14:51:54

@Demi78:

Bank of Scotland bankszámláról tudok Magyarországra utalni, de inkább paypalt használok, mert olcsóbb, és nem is kell hozzá annyi idióta adatot beírni.

Demi78 2017.10.31. 14:56:09

@Mrs. Clayton: en leginkabb atombiztos tengerallatjarora tippelnek:)
@Shanarey: en kerulom a paypalt. Lehet hogy biztonsagos, de nekem mar eleg kockazatot jelent az is, hogy neten tudok bemenni a sajat bankomba, meg belerakni egy plusz tenyezot... raadasul aki feltori az emailemet, annak akadalytalan bejutasa van a penzemhez a paypalon keresztul. Egy yahoo, gmail meg nem az NSA titkositassal mukodik...

LyukasBogrács 2017.10.31. 15:01:56

"Brexit. Magam részéről nem hiszek benne,"

Ennek a tukorkepe :
A szekely kijon a mozibol, ahol a Csillagok haborujat vetitettek, es azt mondja:
-Hat en ezt nem hiszem el.

Shaktee 2017.10.31. 15:02:02

@Demi78: Itt is bankba kell menni, s azt hiszem ez a fityesz elott is igy volt..

Shanarey 2017.10.31. 15:02:19

@Demi78:

Nekem a paypal-al, sose volt gondom, pedig 10 éve használom.
Az email feltöréshez te is kellesz, vagyis neked kell valami butaságot csinálni, ami által feltörhetik az email fiókodat. A paypalhoz lehet telefonszámot is rendelni, vagyis rád szólnak ha valami gyanús dolog történik.

Mrs. Clayton 2017.10.31. 15:03:12

@Demi78: arra a tengeralattjarora gondolsz amin a brit tengereszek cocaint szivtak? lehet ez a baj az utalasokkal is, a bankarok be vannak allva a sok cocaintol es nem jon at a penz

Demi78 2017.10.31. 15:08:25

@Shanarey: tavaly volt talan, hogy feltortek kismillio yahoo-s fiokot. En nem erzem tulsagosan biztonsagosnak oket. Mondjuk ha rajtam allna, meg mindig a lekvarosuvegben oriznenk a penzt es egy fillert sem adnek a bankrendszernek, azert mert kotelezoen oda KELL utalnom a fizetesemet.

London2009 2017.10.31. 15:11:04

@swing gitan: semminek. Teniszezonek, ha az is szamit? :D Sot meg edesseget sem vettem, hogy adjak a kolykoknek, ha valaki arra tevedne. Bar, tavaly sem jott senki. : )
Legutobb kerdeztel a korusrol. Kepzeld, hogy mi enekeljuk a karacsonyi, uj, amazon reklam dalocskajat! Nov. 4-en jon ki, ugyhogy majd figyelj! : )

puhacica 2017.10.31. 15:22:47

@Mrs. Clayton: azon mi is. es a balnakon is, akik nem ettek meg vegul a delfineket, mert rajottek kozben, hogy ismerik oket korabbrol. de a legjobban azon haltunk be, hogy nehol a zene szinte a kepre volt irva. na es az operatori munka. pfff, top 3 kategoria...
majd megnezem a tobbit is, amit ajanlottal.

@London2009: @adg: volt magyar a stablistan <3

Shanarey 2017.10.31. 15:31:37

@Demi78:

A Yahoo, a futottak még kategóriában, és épp eladás előtt állt, mikor feltörték, s emiatt, nem igazán költöttek a biztonságra. A Google, viszont folyamatosan ezt teszi. A google is használ másodlagos email címet, és telefonszámot is ha megadod nekik. Ezekkel megoldható az ha valaki belépne a te fiókodba, de idegen IP címről, akkor automatikus üzenetet kapsz erről. A telefonszám az ellenőrzésre van, oda küldhetnek egy kódot hogy csak te tudjál adatot módosítani. Az én bankom, és a google is, jelzi nekem ha külföldről loggolok be, a bank pedig küld egy kódot, ha pénzt akarok küldeni valami új, ismeretlen számlaszámra.

Mrs. Clayton 2017.10.31. 15:31:57

@libslobsi fuszal: ja tenyleg a balnak, azt mar el is felejtettem. Mi egyedul a bbc-t nezzuk vagy amazon, netflix, ott nincsenek reklamok. Ilyen produkciok mellett meg a tv adot se sajnalom fizetni.
Az nem lep meg hogy volt magyar a stablistan, altalaban mindig talalni valakit.

Egyszer a ferjem mondta, hogy o ismer egy magyar szineszt. Kerdeztem kit. Valasz Bella Luggo'szi. Eltartott egy ideig mig rajottem kirol is beszel.

Demi78 2017.10.31. 15:37:53

@Shanarey: koszi, megyek is at a google-ba, a yahooval mar ugyis tele van a hocipom, evek ota lassu, tele van flash reklammal, es a reklamaciokra sem reagal.

Shanarey 2017.10.31. 15:38:48

@Demi78:

Még valami, a google figyeli, milyen gépről lépsz be, és milyen böngészőt használsz. Ha új eszközről lépsz be, akkor kapsz majd egy értesítést erről, és kérnek egy visszaigazolást hogy te voltál e.

London2009 2017.10.31. 15:44:55

@libslobsi fuszal: regota ez a jatek otthon, hogy keressuk a magyar neveket a stablistan. Peldaul irto vicces volt a The Martian-nel vegigolvasni a magyar neveket. Foleg, hogy meg olyan is volt kozte, akit ismertem. : )

Shanarey 2017.10.31. 15:47:49

@London2009:

Bladerunner 2049, a stáblista fele magyar. A film az sajna nem jó, vagyis csak a stáblistát érdemes megnézni.

Shaktee 2017.10.31. 15:53:40

@London2009: figyelek, de soha nem kuldtel privit ezugyben..:/

London2009 2017.10.31. 15:58:53

@Shanarey: azert majd megnezem! Azt tudtad, hogy az original Bladerunnerben van egy resz ahol par mondatot magyarul beszelnek? Nem olyan reg tudtam meg!!

Shanarey 2017.10.31. 16:07:41

@London2009:

Igen tudtam a színész neve: Edward James Olmos, s ebben a részben is szerepel .

A fickó amúgy magyar származású

Ám van egy rész a filmben ahol egy lepusztult környéken egy rongyokba öltözött némber magyarul szid éppen valakit.
:-)

www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20171005-ketszer-is-hallani-magyar-beszedet-az-uj-szarnyas-fejvadaszban-edward-james-olmos-szecsi-vilma.html?pIdx=1

puhacica 2017.10.31. 16:09:52

@Shanarey: mondjuk nekem alapbol nem jut eszembe valotlan adatokat megadni. :D
es ha oda van irva, hogy 185 nap, akkor azt kovetem. tudom, eletkeptelen vagyok.
@Demi78: erdekes, magyar es spanyol szamlara is gond nelkul utalok.

puhacica 2017.10.31. 16:21:07

@Mrs. Clayton: nalunk is az a kedvenc, de nemreg vegre kihuztuk a kabelt a tv-ig es most meg elvezzuk a valtozatossagot. de teny, rohadtsok reklam van.

@London2009: en is ismerek egy sracot, mozifilmeken dolgozik es baromi ugyes. :)

helyesbitek amugy, magyar csaladnev volt a stablistan, aztan ki tudja, lehet mar reg kiiratkozott a delikvens.

Shaktee 2017.10.31. 16:21:47

@Shanarey: Az alapfilmhez kepest nem "olyan" jo, inkabb azt mondanam.

Egy vizualis, cgi orgia, de a human resz elveszik benne, ami az eredeti Blade Runnerben annyira fontos volt...

London2009 2017.10.31. 16:29:00

@swing gitan: Apple Tv-n mintha mar lattam volna. Ma este akar akkor ra is nezek! : )

London2009 2017.10.31. 16:30:43

@Shanarey: a ferjem olvasta kulonben valahol. Na es azota igy szokta elmagyarazni masoknak ha kerdezik, hogy milyen is ez a magyar nyelv. Mindig mondja nekik, hogy sci fikben hasznaljak urlenyeknek, mert ez egy ilyen alien nyelv! haha

Shanarey 2017.10.31. 16:32:11

@libslobsi fuszal:

Én nem követtem mert anno Londoni magyarok fórumán is írták már régebben (2013 előtt) hogy az a 185 nap annyira nem fontos.

@swing gitan:

A wikipédia nem igazán 100%-os információ forrás.

Itt egy 2008-as riport vele:

nol.hu/kultura/mexikoi_magyar_a_szarnyas_fejvadasz-305953

Shaktee 2017.10.31. 16:45:30

@Shanarey: erdekes, majd utananezek.

Arcra nagyon latino az Edward.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.31. 16:53:25

Hülye angolok, angol hülyék, erre nem lehet nagyon mást mondani.Viszont kb a 83. poszt a banxámlanyitás lehetetlenségeiről. 82-szer már kiveséztük, hogy amíg az angol létre nem jön, addig nyitni kell egy dán/német/fhanszia/proximacentauri-beli másik számlát, oszt legalább tudsz utalni, pénzt fogadni.A külföldi utalás díja molyfing, aki azt a pár fillért nem tudja bevállalni, az ne disszidáljon...
:-)
De tényleg agyatlan b@rmok ezzel a cécóval...
(Nem cicó, cécó; nálam a slukker... :-)))) )

Csodabogár 2017.10.31. 17:05:00

@Mrs. Clayton: em kutattam, de ez volt a tapasztalat. Egyébként az online utalást helyenként Európában is korlátozzák, konkrétan külön kérésre ezer eur a maximum ami online megy. Van persze kártya a számlához, de van amikor kártyával nem lehet fizetni. Ha befáradok a bankba, akkor utalnak amennyi csak van.

London2009 2017.10.31. 17:09:06

@Shanarey: nyilvan! No es a panda is magyar! Nem is csoda, hogy kihalofelben van. :D

Csodabogár 2017.10.31. 17:12:43

@swing gitan: Én arról beszélek, hogy mondjuk online nem tudtunk se az amerikai se a canadai bakszámláról utalni sehova. Ennek kb. 3 éve, azóta lehet hogy már változott, A rendszer nem ismerte az online külfödre utalást. Én viszont ott ültem és Európából vigan utaltam oda online pl. a kocsi árát, meg a lakás árát stb. Vissza fele ez nem ment. Az más kérdés, hogy a bakfiókban hosszasan keresgélték, hogy mi a kódjuk, ami az utaláshoz kellett. Előszőr csak néztek ránk, hogy mit is akarunk, aztán előkerült a legidősebb tisztviselő, aki a fejéhez kapott és egy fiókból előkotorta a papirt amire rá volt írva a kód. Jó poros volt, nyilván soha nem használta senki ezt a módot.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.10.31. 17:12:51

@Mrs. Clayton: Lugosi Béla volt az első magyar vámpír...vagy valami ilyesmi.
:D
A blue planet említését köszönöm, már is megyek letö...izé, kölcsönkérni.Tudtam, hogy valami ilyesmi ki fog jönni még idén, csak nem jutott az eszembe...

Bolshevik 2017.10.31. 17:49:52

@pappito: sőt én azt sem értem, hogy a "színesbőrű hölgy" összetételből te miért a "színesbőrű"-n akadsz ki, hogy ennek semmi köze semmihez. Miért, a "hölgy" az maradhat? Nem tök mindegy, hogy hölgy szolgálta ki, vagy úr, vagy transznemű? Ebből is látszik, hogy a posztoló egy rohadt soviniszta, mint keleteurópában mindenki.

Virago_1000 2017.10.31. 17:50:02

@pappito: "az, hogy más emberek bőrszíne nem fehér akkor számít, ha eltűnt személyről ír a rendőrségi fogalmazó)"
-
meg akkor sem kene, hiszen minden emberek vagyunk, nem? Egyformak.
Hiszen kiforditva (mint a zokni este mikor lerantod) egyforman rozsaszin mindenki.

M. Péter 2017.10.31. 19:11:45

@Mrs. Clayton: Kubából vagy Észak-Koreából az átlagosnál egy kicsit bonyolultabb.

SzZoole 2017.10.31. 19:29:35

2009-ben minden egyszerubb volt, egyik hetrol a masikra minden meg volt.
NI, jogsi csere, bankszamla, WRS szam, minden.
Azert a bankokat meglehet erteni, hogy vedik magukat, sokan szemelyi kolcsont vettek fel es leleptek, nem csak magyarok, akkoriban ha volt full time munkad es folyamatos fizetes szinte hozzad vagtak a tobb ezer fontos szemelyi kolcsonoket.

Mrs. Clayton 2017.10.31. 19:51:23

@geegee: hat azert molyfingnal dragabb, emlekeim szerint eurozonan kivulre kb 20 fontert utal a bankom es kb 5 nap alatt er oda a penz. Persze ha egy haz vagy kocsi ararol van szo elenyeszo, de mondjuk pl az otthoni gazszamlat innen atutalva baromira draga.

M. Péter 2017.10.31. 20:20:51

@skye8: Olyat már hallottam amerikai ismerőstől, hogy a bankja nem tud külföldről jövő átutalást fogadni. AZ USA-ban van sok kis helyi bank egy fiókkal, ott nincs elég igény a nemzetközi utalásokra.

Shaktee 2017.10.31. 20:46:53

@Mrs. Clayton: Ugyanaz, innen MO, 5-7 nap..50$ korul.

vizsla_barat 2017.10.31. 20:47:09

gyere Amerikaba, ez az egesz Europa mehet a levesbe.

Csodabogár 2017.10.31. 22:46:03

@swing gitan: Valami támadás történt Manhattanban, min. 8 halott, ahogy olvasom.

somlobodog 2017.11.01. 00:24:56

Ahányszor olvasok erről az angol bankszamlanyitasi kalvariakrol felidegesitem magam. Ezek nem normálisak.

somlobodog 2017.11.01. 00:25:28

@szakasz2: ez az usaban is kB 10perc. Csak az idióta britek ilyenek sztem. Erre nincs értelmes indok hogy ezt miért kell csinálni.

somlobodog 2017.11.01. 00:25:28

@Csodabogár: nem tudsz semmit. Folyamatosan utalunk Magyarország és usa közt oda vissza. Cég és magánszemélyként is. Mielőtt kioktatsz valakit nézz utána a dolgoknak. @skye8 teljesen pontosan írta le. Kezdesz virago1000 melysegbe süllyedni. Gugglizz szépen rá a témára és kicsit több alázat sokat segít majd a tévedhetetlen vilagutazo enkepeden

somlobodog 2017.11.01. 00:25:28

@skye8: esetében igaz a mondás: a kor nem érdem hanem állapot. :)) kellő arroganciaval fuszerezve

somlobodog 2017.11.01. 00:25:45

@Csodabogár: "nem ismerik az utalast az usaban" De igen. Te nem ismered. Tényleg nem zavar a tudatlansagod? Semmit nem tudsz az usarol. Wire transfer a neve és mindenhol van. Sőt SMS-ben is lehet pénzt küldeni még csomó bankos applikacio van. Még e csekk is. Ne legyél már ennyire szuklatokoru pls. Ja persze tudjuk az embered Floridában nem tudott a krokodilfarmrol utalni csak postagalambbal casht küldeni Magyarországra ezért inkább Budapestre koltoztetek.:)))

kék madár 2017.11.01. 00:29:39

@Csodabogár: " Viszont az amerikai és kanadai bankok nem ismerik az átutalást."
az egesz a taskagyaros lobbi mestersekedese, hogy az emberek mindig taskanyi penzzel menjenek autot venni, meg vakbelmutetet kifizetni.
De a viccet felreteve, en 15 eve nem hasznalok se csekket se keszpenzt, nem tudom melyik az a bank vagy szolgaltlato ahonnan vagy ahova nem lehet utalni. Online vagy barhogy. Azt el tudom kepzelni, hogy nyitottal egy fapados szamlat, egyfele jogosultsaggal, hogy penzt tehetsz be meg vehetsz ki kartyaval, de nem utalhatsz rola. Ez Europaban is pont igy van.

gabors 2017.11.01. 00:47:34

@swing gitan: nem arra dolgozom de dugo az volt minden fele .. meg ket oraval kesobb mikor mentem hazafele ..

valami mohamedan jihadista barom volt uzbegistanbol meg jo hogy van hely Guantanamon :-(

gabors 2017.11.01. 00:53:02

@Csodabogár: " De próbálj meg amerikai bankból pénzt utalni, mondjuk egy európai bankba. " mar evek ota (inkabb 15-20) semmi gond nincs ezzel valami nagyon szar bankod lehet(tett) ... a 90-es evekben valoban nem volt egyszeru foleg Mo-ra utalni kb 5 nap volt ...

de mostanaban be sem kell mennem a bankba ha nem akarsz ...

gabors 2017.11.01. 01:04:19

@swing gitan: " Csekket ezer éve nem láttam errefelé..."

en meg hsznalom de csak orvosnak es az adohivatalnak kuldok csekket ezek szoktak NEM megtalalni az utalast :-) igy van" pozitiv proof"

Ha jol emlekszem pl az utlevelet is vagy money orderrel vagy szemelyes csekkel kellett fizetni ...

amugy foleg ugyvedeknel meg mindig mindennapos a hasznalata sot az allami ado visszateritest is csekken kuldtek (nem volt sok)

ugyhogy itt meg nem halt ki teljesen a "csekk" de csak igen specialis esetekben hasznaljuk .. pl legutobb a lakasfelujitaskor mindig csekkel fizettem szo sem lehetett cash-rol gondolom valallkozo orult volna :-) De dokumentalnom kellett a biztosito es a bank fele is ...

gabors 2017.11.01. 01:10:04

@Csodabogár: semmi gond nincs bankbol bankba utalni...

de az ilyen real-estates dolgoknal meg mindig csekk megy

szuleim orokoltek (nem sok penzt) amerikabol, es mit gondolsz hogyan kuldte a birosagi kirendelt vegrehajto a penzt ??? igen csekken semmi gond nem volt belole par dollarral volt tobb mint a nemzetkozi atutalas lett volna Amugy nem veletlen mivel penzugyes voltal gondolom tudod miert. (A banknak aki bevaltja a csekket meg kell gyozodni-e a szemelyazonossagrol ha nem akkor bukhatja a penzt)

skye8 2017.11.01. 01:58:22

@swing gitan: csak visarol visara kuldtem eddig. nem tudom mi a megoldas ha a fogado szamla Nem visa.

skye8 2017.11.01. 02:04:43

@somlobodog: minden adando alkalommal amerikat ekezi hibas informaciok alapjan. Szegenynek valami bekattanhatott,Hogy ennyire utal mindent ami amerikai Es ezt mindenaron ki kell fejeznie. Modern OCD :)

2017.11.01. 02:18:00

a gyerekek sulijaba mindig csekket kuldunk. ha jon a szaki szerelni valamit, az is csekket kap. ha a dokinal tulfizetes van, o is csekket kuld. de meg egymas kozotti elszamolasnal is szoktunk csekket adni. szoval nem mondanam, hogy kihalt. a keszpenz halt ki, azt nem szoktam hasznalni soha.
ja, es nekunk is siman megy az atutalas magyarorszagra.

gabors 2017.11.01. 02:56:52

@LepesMez: "hogy kihalt. a keszpenz halt ki, azt nem szoktam hasznalni soha."

igy van ... Oktoberben kivettem $100-t meg van majdnem 80 .. de a hetvegen megyek a borbelyhoz (na ott mndig kp-ve fizetek) a tobbi is borravalora ment elt mikor a hetvegen etterembe mentunk ..:-)

En mindenhol kreditkartyat hasznalok (no DEBIT thank you) ... a multkor egy szegenyebb kornyeken alltunk meg egy elelmiszer boltban ott meg a kartyat nem fogadtak el merthogy unauthorized .. mar minden bent volt a kasszaba .. fiatal holgy mondja fizessek debit--tel vagy KP-ve mondtam kosz nem most nem viszunk el semmit (jo egy 30-40 percet elvesztegettunk de akkor sem)

Taxomükke (UK) 2017.11.01. 07:54:22

@Mrs. Clayton: Miert nem hasznalod a Transferwise-t? Olcsobb es gyorsabb.

Shaktee 2017.11.01. 08:46:20

@gabors: orvosnak?? Csekket?? Pénzt??? Ahhh, elfeledtem az ott
Amerika ;)

Shaktee 2017.11.01. 13:44:34

@gabors: Májusban ott sétaltunk végig a noveremmel...:(

gabors 2017.11.01. 18:14:45

@swing gitan: "orvosnak?? Csekket?? "vizit dij ! nalatok nincs ?

Bicepsz Elek 2017.11.02. 20:26:32

"Választottam másik helyszínt és boldogan vártam a soromra. Sorra kerültem, odaadtam a papírjaimat, melyet az ügyintéző – természetesen bemutatkozás nélkül – szinte visszadobott, hogy nem lehet megcsináln".
A kozpontba kell bemenni a 13. kerben es egybol meglesz!!!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.11.06. 00:43:42

@Mrs. Clayton: Na, hát ezért mondom, hogy ha angol számlanyitás nem okés, mert bohóckodnak,akkor skót/német/holland/akármi, és az még eurozónán belül van...Vagyis molyfing... :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása