oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. október 28. 06:30,  Helyek, amelyek fogva tartanak 29 komment

2017. október 28. 06:30 Határátkelő

Helyek, amelyek fogva tartanak

Nem tudom, volt-e már a maihoz hasonló poszt a blog történetében. Őszintén szólva én földhözragadtabb vagyok Panninál, akinek egészen érdekes élményei voltak vándorlása során, de éppen ezért nagyon érdekes szerintem az írása. (Az pedig kifejezetten érdekes, hogy amikor nincs úton, akkor egyetemeken tanít matematikát és angolt.) A caminós képeket külön köszönöm!

cim_119.jpg

„Szenvedélyesen szeretek utazni és hegyet mászni. Hat nyelven beszélek folyékonyan, és bárhol éltem külföldön megtapasztaltam: „Ha a saját anyanyelvén beszélsz vele, az eléri a szívét” – Nelson Mandela.

Japánban, ha bárkit angolul szólítottam meg, elfordította a fejét, de ha elmotyogtam egy japán mondatot, felderült az arcuk, kézen fogtak és elvezettek oda, ahova menni akartam.

Koreában is próbálkoztam minimális nyelvtudásommal, csak az volt a baj, hogy a kérdésemre válaszoltak – amiből persze egy mukkot sem értettem.

Olaszországban annyira otthon éreztem magam, és olyan könnyen ment a nyelvtanulás, hogy egy év után nem vették észre, hogy az olasz nem az anyanyelvem. 

Mexikóban egy egyetemen tanítottam egy évet, aztán majdnem férjhez mentem. De a lakásom ajtaja előtt lelőttek valakit, úgyhogy inkább hazamenekültem. 

Fél évet tanultam Ausztriában ösztöndíjjal, mialatt megmásztam jó néhány három és négyezres hegyet az Alpokban (a francia és svájci részén is). 

Aztán szerencsét próbáltam Londonban, de valahogy nem tudtam beilleszkedni abba a kultúrába. Az USA felé is kacsintgattam, de csak Floridában és Alaszkában töltöttem hosszabb időt. Erdélyben születtem, sokat túráztam a Kárpátokban, egyszer életet is mentettem.

Csak pozitívan! 

Pár éve jógázok és meditálok, hiszek az emberi jóságban. Ott próbálok segíteni, ahol szükség van rám. Tele vagyok energiával, eddig bárhol éltem külföldön mindig megtaláltam a hozzám hasonló pozitív embereket. 

Teljesen magával ragadott India, a kolostorok és a Himalája hatezres csúcsai – az egyikre hajszál híján fel is jutottam. Rajongok Spanyolországért, a tavaly 900 kilométert, idén pedig hatszázat gyalogoltam a Caminón. Csodákban volt részem mindkét úton. 

Tudtam, hogy a Camino különleges élmény lesz. Sokat olvastam róla, sokat beszélgettem olyanokkal, akik már megjárták – mindenki élete legszebb útjaként írta le. A zarándokirodában egy kedves lány így búcsúzott: „Minden bokorban csoda vár rád”.

Éreztem, hogy ott a helyem, de azt álmodni sem mertem volna, hogy ennyire euforikus állapotban fogom legyalogolni a 900 kilométert. Azért mentem, hogy megtaláljam a bennem lévő önfeledt, boldog, ártatlan gyermeket, amely minden ember lelke mélyén ott rejtőzik. 

Ha valaki még nem hallott a Camino varázsáról, lehet, számára ez furcsán hangzik, miért kell elmenni a Pireneusoktól az Atlanti-óceánig a boldogságot keresve? 

Azért, mert ez egy különleges útvonal. Azt mondják, a Tejút alatt húzódik és már a kereszténység előtt is járták. Nagyon erős energiák vannak itt, mintha egy kapu lenne ég és föld között. De ha ez nem is így volna, akkor is megéri, mert gyönyörű a táj, lenyűgözőek a spanyol városok és hihetetlenül kedvesek a helyiek. 

Május végén indultam, amikor minden élénkzöld – annyira szeretem ezt az árnyalatot. Ahogy felébred a természet, minden levél és virág azt harsogja: élni akarok. Ezért nem fáradok soha bele a túrázásba, sőt, feltölt energiával. 

Valahogy otthon érzem magam az erdőben, mintha ez lenne az én igazi világom. Sok kirándulás végén gondoltam, de rövid volt, milyen kár, hogy már véget ért; itt viszont minden este boldogan állapítottam meg: de jó, hogy még sok van hátra a 40 napból. 

Kezdeti nehézségek 

Sejtettem, hogy az Úton majd többször ki kell lépnem a komfortzónámból. Az egyik nehézséget a tömegszállások jelentették. Volt, aki meg se parittyázta és gond nélkül aludt egy száz fős teremben. 

Én maximum 10-25 személyes szobákat kerestem, de az elején olyan peches voltam, hogy kifogtam az összes horkolót. Napról-napra rosszabbodott a helyzet. Minél inkább tiltakoztam ellene, annál jobban bevonzottam.

2016-06-04_dsc_3330.jpg

Első éjjel egy jet lages kanadai aludt felettem, végig forgolódva az éjszakát. Utána egy nagyon kövér nő alattam, aki nemcsak hogy horkolt, de olyan hevesen fordult meg, hogy azt hittem földrengés van. 

Aztán kifogtam egy brazilt, aki nemcsak hangosan horkolt, de aludt, mint a bunda. Az éjszaka közepén felébresztette az egész hálót és hiába próbáltak többen sziszegni vagy fütyülni, hogy megszüntessék horkolását; fordult a másik oldalára és ugyanolyan hangerővel folytatta. 

Az még rosszabb volt, amikor több horkoló került egy szobába. Elhallgatott az egyik, folytatta a másik. Vagy éppen kórusban repesztették. Ők persze mind jól aludtak, mi meg zajra érzékenyek bámultuk a plafont. Hiába vittem füldugót (mindenki ajánlotta), túl hangos volt a zenebona. 

Egyik éjszaka nem bírtam tovább a horkolást és úgy döntöttem, kimegyek a szabad ég alá. Jó érzés volt úgy elaludni, hogy millió csillag őrizte álmomat. Mélységes csend borult a tájra; ekkor értettem meg, miért van az, hogy sok zarándok elkerüli a nyüzsgő szállásokat és a szabadban tölti éjszakáit. 

Az albergue másik hátránya, hogy egyesek későig fent ülnek és hangosan beszélgetnek, szinte mindenhol voltak baglyok; mások viszont pacsirta módra minél korábban akarnak indulni reggel, úgyhogy öt körül nekifognak pakolni és zörögni. 

Két hét után már olyan kialvatlan voltam, hogy zombiként gyalogoltam. Utólag visszagondolva talán azért volt szükség erre az állapotra, hogy a folyamatosan pörgő elmém egy kicsit lelassuljon és teret engedjen önvalómnak. 

De még hátra volt a legrosszabb éjszaka. A szokásosnál nagyobb távot terveztem, így késő délután, amikor már szinte minden zarándok megérkezett, én még úton voltam. 

2016-06-03_dsc_2968.jpg

Élveztem, hogy kilométereken át se előttem, se mögöttem egy lélek sincs. Amikor mégis találkoztam valakivel, akkor szóba elegyedtem, egy ideig együtt mentünk majd egyedül folytattam. 

A magam lelkes módján több embernek elmeséltem, hogy a következő városban lesz egy nagyon jó szállás, egy XVII. századbeli kastélyban, én oda megyek. Nem gondoltam volna, hogy mindenki hallgat rám; csak lefekvéskor vettem észre, hogy hét pasassal vagyok egy szobában – jól bevonzottam őket. 

Előre aggódtam, mi lesz, ha horkolni fognak. És ugyebár minél jobban ellenállunk valaminek, annál nagyobb a valószínűsége, hogy pont azt kapjuk meg. Így is történt. Mind a heten horkoltak, valóságos koncertet rendezve nekem. 

Amikor az ember azt hiszi, ennél rosszabb már nem lehet, akkor rátesznek még egy lapáttal. A felettem levő olasz nemcsak hangos volt, de valamilyen betegsége lehetett, mert egész éjjel rángatózott. 

Egy percet sem aludtam, reggelre forrt bennem a düh és vissza kellett fognom magam, nehogy rázúdítsam. Megsajnáltam a bácsit, hisz nekem csak egy éjszakát kellett kibírnom vele, de milyen rossz lehet neki, ha sose tud rendesen aludni, mert nem nyugszik a teste. 

Utólag derült ki, hogy ő végigaludta az éjszakát, az izomrángások nem voltak tudatosak. Elmagyarázta, hogy ez egy idegi probléma és az orvosa semmit sem tud kezdeni vele. 

Ahogy beszélgettünk a mezőn, haragom lassan együttérzésbe fordult át. És ahogy bennem megtörtént a változás, benne is lejátszódott valami. Ezzel a mondattal búcsúzott: „kívánom, hogy az általam okozott kellemetlenségekért kárpótlásul utad hátralevő részében csak jó történjen veled”. Mindezt olyan sok szeretettel mondta, hogy könnyeket csalt szemembe. 

Hányszor volt eddigi életemben olyan, hogy rázúdítottam valakire dühömet, ahelyett, hogy megpróbáltam volna az ő helyzetébe tenni magamat. Az Út folyamatosan tanít: azáltal, hogy nem haraggal közelítettem zarándoktársam felé, olyan áldást kaptam tőle, ami végig elkísért. 

Áldás és gyógyítás 

Ez a szó új értelmet nyert számomra az Úton. Azt hiszem, több áldásban volt részem a 40 nap alatt, mint előtte egész életemben. Egyik reggel egy amerikai-kínai fiúval kezdtem el beszélgetni. 

Mint már olyan sok emberrel, vele is nagyon hamar összebarátkoztam, pár óra múlva már szinte mindent tudtam róla és „férjéről”, akivel több mint húsz éve vannak együtt. 

Nagyon érdekes volt, ahogy a túratársaim ennyire kitárulkoztak előttem, bepillantást engedve legmélyebb titkaik közé. Mel olyan hálás volt, amiért kiönthette szívét, hogy amikor egy patakhoz értünk, amibe én térdig belegázoltam, úgy döntött, megosztja velem féltett kincsét. Egy pici üvegben szentelt vizet hozott Lourdesből, ezzel áldott meg. Meghatódtam nemes gesztusától, hisz tudtam, milyen sokat jelentett ez számára.

Annak ellenére, hogy csak egyetlen napot gyalogoltunk együtt, egy hónappal később Santiagóban rég nem látott kedves barátként üdvözöltem.  Utólag ezt írta rólam: „Nagyon megkedveltem Pannit. A legcsodálatosabb gyógyító, akivel a Caminón találkoztam”. 

Még sose neveztem magam gyógyítónak, de itt számtalan lehetőségem adódott rá. Nemcsak kiöntötték lelküket nekem a zarándokok, de testi bajukra is mindig volt nálam gyógyír. 

Pici hátizsákomban mindenre volt megoldás: propolisz, ezüstkolloid, vietnámi balzsam, sebre való kenőcs, váta olaj, géz, ragtapasz vagy valamilyen gyógynövény. 

Meglepően sok emberbe botlottam, akiknek pont szüksége volt ezek közül valamire és nagyon örvendtem, hogy segíthetek. Számomra ezek apróságok voltak, nekik viszont sokat jelentett. Végtelenül hálásak voltak, valahogy azt éreztem, szavak nélkül mind megáldottak. 

Egyre nagyobb örömömet leltem a gyógyításban, hamarosan elterjedt a hír, hogy ha valakinek fáj a torka, kisebesedett a lába vagy hasmenése van, akkor engem kell keresni. Amikor pedig nekem volt szükségem segítségre, valahogy mindig megkaptam; tökéletes körforgásban működött az egész, anélkül, hogy bármilyen elvárásom lett volna. 

Déja vu San Anton templomában 

Minden nap csodákat éltem meg a Caminón. Mintha fentről vigyáznának rám, mintha egy láthatatlan szál vezetne – mindig épp ott vagyok, ahol lennem kell. Meg kellene tanulnom jobban figyelni a belső hangra. 

Ahogy megérkeztem San Antonba, csodálkozva fedeztem fel, hogy az aszfaltút átvezet a XII. századbeli templom maradványain. Egy hatalmas boltív alatt haladtam át és csak ámultam-bámultam: mekkora lehetett valamikor régen ez a templom? 

Nem szoktam olvasni az útikalauzt, úgyhogy fogalmam sem volt arról, mi vár rám. Nagyon sokan elmennek a kolostor mellett, azt gondolván, itt már csak romok vannak. De én valahogy azt éreztem, mindenképp be akarok menni a romok közé. 

Körbejártam a hatalmas épületet és legnagyobb örömömre megtaláltam a kaput. Beléptem a templomba és fura érzés kerített hatalmába: hazaértem. Nagyon erős déja vu élmény volt, mintha én már éltem volna itt.

Láttam lelki szemeimmel az épületet eredeti állapotában, annak ellenére, hogy most teljesen hiányzott a teteje. De még így is szinte tapintani lehetett a hely varázsát – nagyon jó energiák voltak az egész téren. Leültem, behunytam szemem és próbáltam megérteni, miért érzem magam ennyire otthon. 

Egyszerűen nem akartam mozdulni, mintha örökre itt maradhatnék – ilyen fura gondolataim támadtak. Szóba elegyedtem a két önkéntessel, akik megértően fogadták különös érzéseimet. Kiderült, hogy itt valamikor zarándok kórház volt, most pedig szállásként működik – ráépítve a templom egyik falára. 

Megkérdeztem, bemehetek-e meditálni a szobába, mire rögtön készségesen kinyitották az ajtót sőt, még teát is főztek nekem. Hosszú ideig beszélgettem a két kedves nővel, aztán fájó szívvel úgy döntöttem, mennem kell, mert a következő városban volt az előre lefoglalt szállásom. 

Valami húzott vissza, de nem hallgattam az intuíciómra. Amikor viszont beértem Castojerizbe, már tudtam, semmi keresnivalóm ott. Gondolkodás nélkül lemondtam foglalásomat, szerencsére a tulajdonos megértő volt. 

Ahogy meghoztam a döntést, megkönnyebbültem – azonnal tudtam, jól döntöttem. Elindultam visszafelé, de valami azt súgta, nem jó irányba haladok. Iszonyúan meleg volt és sehol senki, akitől megkérdezhettem volna, hol vagyok. 

Már több mint egy kilométert gyalogoltam, amikor észrevettem egy rozoga autót. Kiderült, egy másik úton indultam, vissza kellene menni a városba. Mikor látta a bácsi, milyen keserves képet vágok, beültetett a kocsijába és felajánlotta, hogy elvisz. 

Első ránézésre egy mogorva öregnek tűnt, olyan külsővel, hogy más körülmények között valószínű nem fogadtam volna el az ajánlatát, de most szükségem volt a segítségére. 

Pár perces beszélgetés után kiderült, nem is olyan mogorva. Nagyon hálás voltam, hogy kitérőt tett San Antonba a kedvemért. 

A két hospitalera csodálkozva fogadott, de meg tudták érteni, mi hozott vissza, hisz ők már évek óta itt önkénteskednek (annak ellenére, hogy se áram, se meleg víz nincs). 

Vannak bizonyos helyek, amelyek fogva tartanak. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de vissza kellett ide jönnöm. Nem bántam meg. A 12 személyes zarándokszálláson csak ketten voltunk.

A kedves olasz lány hasonló élményről számolt be. Őt is magával ragadta a hely varázsa, de nem gyalogolt négy kilométert, mint én; csak az első dombig jutott el, ott gondolkozott egy órát, majd visszafordult. Valami különös csillogás volt a szemében, ahogy ezt mesélte. 

A lemenő nap fényénél meghitt hangulat alakult ki, az önkéntesek saját úti élményeikről meséltek, mindketten több Camino-csodát éltek át. Mély tisztelettel hallgattam őket, hisz heteket vagy hónapokat áldoznak a szabadságukból arra, hogy itt ingyen dolgozzanak. 

Vacsora után még hosszú ideig beszélgettem a dél-afrikai nővel, ragyogó kék szemei olyan sok szeretettel néztek rám, mintha valamelyik előző életünkben már találkoztunk volna.  

Égi ajándék 

Az út felénél járhattam, amikor elhagytam a kagylómat. Márpedig az egy fontos szimbólum, minden zarándok hátizsákján ott lóg. Ebből tudja mindenki, hogy hová tartozol – a kagyló egyfajta védelmet biztosít. 

Elmesélem a legszebb történetet, amit a kagyló jelentőségéről hallottam. Egy zarándoknak ellopták a zsákját, amikor a vasútállomásra érkezett. Kétségbeesetten indult a rohanó tolvaj után, hisz mindene a hátizsákjában volt. 

Nem jutott messze a rabló, amikor megfordította a zsákot és megdöbbenve vette észre a fehér kagylót rajta. Mintha tűzbe nyúlt volna, elrántotta kezét. Ledobta a csomagot és elszaladt. Ilyen ereje van a Szent Jakab kagylónak. 

Nem tudom megmagyarázni, miért, de végig azt éreztem, hogy védelem alatt állok. Bárhol, bármikor letettem az utcán a batyumat és biztos voltam benne, hogy érintetlenül fogom megtalálni. 

Láttam, ahogy a zarándokszálláson egyesek féltik vagyonukat, még a zuhanyzóba is magukkal viszik övtáskájukat, én viszont pénzemet és irataimat is simán az ágyamon hagytam, meg sem fordult a fejemben, hogy bántódásuk eshet. 

A kagyló nemcsak védelem, de egyfajta státusszimbólum. Nagy tisztelet övezi a zarándokot végig a 900 kilométeren. A helyiek mindent megtesznek annak érdekében, hogy segítsék a vándort. 

Sokan már legyalogolták az Utat vagy annak egy részét, ezért tele vannak együttérzéssel; akinek pedig nincs lehetősége elmenni, megkéri a zarándokot, vigye el imáját a santiagói katedrálisba. 

A helyiek mindig érdekes történeteket meséltek. Legmaradandóbb beszélgetésem egy sötét bőrű, első ránézésre ijesztő férfival esett meg. 15 éve agydaganata volt, egyre súlyosabb állapotba került. 

Amikor az orvosok azt mondták, már nem sok esélye maradt a túlélésre, elhatározta, megteszi az utat, azzal a hittel, hogy csoda történik majd. És valóban, még egy mustármagnyi hit is képes hegyeket mozgatni: meggyógyult. 

Sokan jöttek betegen az útra, de olyan emberekkel is találkoztam, akiket a hála hozott, mert meggyógyultak valamilyen súlyos betegségből. Volt, aki azért teszi meg az utat, mert elveszített egy szeretett személyt és így próbálja feldolgozni halálát. 

Többen mesélték, hogy bármilyen hihetetlennek is hangzik, de találkoztak az Úton a néhai szülővel, társsal vagy közeli rokonnal. Azt mondják, a Szent Jakab-út egy teljesen más dimenzió, itt olyasmi is megtörténhet, ami a valóságban lehetetlen. 

img_0508.JPG

Ezt személyesen is megtapasztaltam. Sokat gondoltam gyaloglás közben nagyszüleimre, hogy milyen szerencsés vagyok, hisz gyermekkorom állandó szereplői voltak és nagyon sok szeretetet kaptam tőlük. 

Az egyik templomban, ahogy meditáció után kinyitottam szemem, egy apró öreg nénike toppant elém. Mint a mesékben: a kezembe helyezett egy kagylót és már ott sem volt. Ahogy pár másodpercre összekapcsolódott tekintetünk, éreztem, ez egy égi ajándék: Mama küldte nekem a mennyországból. 

Lehet, hogy csak odaképzeltem a hasonlóságot, mert előtte egész nap nagymamámon gondolkoztam. De volt valami a néni szemében, ahogy mély szeretettel nézett rám, amiben Mamát ismertem fel. 

Annyira jólesett e váratlan ajándék, hogy elsírtam magam. Egy igazi Caminós csoda volt, hisz már napok óta kértem az égieket, hogy küldjenek nekem egy kagylót. 

Ami hihetetlen a történetben, hogy az ajándék kagyló pontosan úgy nézett ki, mint amit elveszítettem. A régi kicsit aszimmetrikus volt, az új úgyszintén; még a mintázat és a színárnyalatok is tökéletesen megegyeztek. 

Egyetlen különbség, hogy az új hátán egy piros kereszt is van. A templomos lovagok szimbóluma valamikor nagy érték volt. Azt tartották, aki ilyen keresztet visel, azt nem szabad bántani. Ha valaki mégis ártott volna neki, sokszorosan megbűnhődött érte. Így már dupla védelem alatt voltam. 

Álom vagy valóság? 

A következő csoda Estellában történt. Este túl későn érkeztem és épp bezárták a templomot. De a bácsi olyan kedves volt, hogy újra kinyitotta, így néhány percre be tudtam menni.

dsc_4613.jpg

Ahogy másodszorra zárta be a templomot, fura módon ismerősnek tűntek mozdulatai. Mondtuk neki, hogy egy olcsó vendéglőt keresünk, mire ő kedvesen: „Gyertek, elkísérlek.” 

És ekkor mintha csoda történt volna, már nem egy helyi kisöreg volt, hanem az én drága, szeretett nagytatám. Ahogy mozgott, ahogy beszélt, ahogy rám mosolygott – egy az egyben Tata volt. 

Nem akartam hinni a szememnek. Hogy történhet ilyen? Milyen furcsa játéka ez az égieknek? Annyira kézzelfogható volt a Tata jelenléte, hogy semmit sem tudtam csinálni, csak sírni. Sugárzott a szeretet a bácsiból, ahogy rám nézett. Nem tudtam betelni a tekintetével – nagyapám szeme volt az. 

Csak néztem-néztem és eszembe jutott az a sok szeretet, amit Tatától kaptam pici korom óta. Milyen szerencsés vagyok, hogy ezt újra átélhetem. Megöleltem a férfit és egyre erősebben zokogtam, mert az ölelése is pont olyan volt, mint a nagytatámé. 

Biztos vagyok benne, hogy mindez nem a véletlen műve. Éreztem a Tata lelkét, és amit üzent: „Itt vagyok, végig veled leszek az Úton és vigyázni fogok rád.” 

Köszönöm, drága Nagytatám, köszönöm.”

kedves_panni_camino.jpg

Ha szívesen olvasnátok még Pannitól, akkor látogassatok el a blogjára!

(Fotó: Terry Martin)

HÍRMONDÓ 

Viharos hétvégéhez viharosan jó külföldi állásajánlatok 

A meteorológia szerint elég viharos hétvége várható Magyarországon, úgyhogy ilyenkor az ember legszívesebben ágyban marad és olvas, tévézik, vagy éppen a jövőn töpreng. Mondjuk azon, milyen állás érdekelné külföldön.

A kormány szerint több a hazatérő, mint a határátkelő 

Számokat ugyan nem mondott (nem is nagyon lehet…), de a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint most már többen költöznek vissza Magyarországra, mint ahányan elmennek

Még könnyebb lesz átjutni Ausztriába 

Hat új átkelő nyílik a magyar-osztrák határon, erről a napokban állapodott meg a magyar kormány az osztrák és a burgenlandi tartományi vezetéssel. Négy Győr-Moson-Sopron, kettő pedig Vas megyében lesz. 

A finnek eltörölnék a nyári időszámítást 

A finneknek is elegük van az állandó óraátállítgatásból (apropó: a legtöbb európai országban most hétvégén örülhetünk neki megint, ne felejtsétek el!), de ők nem csak beszélnek róla, hanem felszólították a kormányt, tegyen ellene.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.  

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Spanyolország El Camino

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr3213104528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.10.28. 07:17:18

Hú ez nagyon jó volt,jól esett!

Bredpitt Monika 2017.10.28. 09:54:25

Juj, juj.
Panni, ujra nekifutok, nekem ez tul sok volt, nem is hiszem el, hogy ezt irom, de csatlakozom a felvezeteshez, en ennel foldhoz ragadtabb vagyok.
pont en, elolvasom, ha jonnel
Mint hozzaszolo, biztos konnyebb lenne megemeszteni az irast....es meg vegig sem olvastam

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2017.10.28. 09:55:35

teljesen belefeledkeztem, olyan, mint egy konyv.

Bredpitt Monika 2017.10.28. 09:56:23

@Bredpitt Monika: a telefonrol irtam es haromszor szakadt meg a wifi kapcsolat,
szerintetek a szel lehet az oka ennek?

Csodabogár 2017.10.28. 10:30:59

Nekem ez túl ezoterikus, Cohelot se szeretem.

P.Elliot 2017.10.28. 13:45:50

Nem vagyok oda a zarandoklatokert, egyedul szeretek jarni de nem napokon at, reggeltol estig, kenyszeresen. Magamba melyedni, elgondolkozni ulve is tudok, ha megyek akkor ugyis kimossa belolem a taj, a latvany a belso gondolkodast, minden hangulatom a tajhoz kotodik .
Tomegszallason meg fiatal koromban sem szerettem aludni, most sem tennem. Olyan itt mar voltam erzesem volt mar tobbszor is, eleg intenziven, ebben hiszek.
A hirtelen csodakban is amikor valami megoldodik, valamit talalok vagy kapok amire vagy egetoen szuksegem volt, bajba kerultem es megoldodik, vagy csak egy jelzes a tulvilagrol valakitol bar meg nem tudtam kitalalni hogy ki volt a sok halottam kozul a segito vagy nem is a halottak kozul, az is erosen tartja magat nalam hogy minden embernek igenis van valami orangyal feleje a hata mogott kirendelve aki segit neki ha bajban van, attol fugg hogy figyelmes vagy trehany orangyal-e az.
Az is talan szamit hogy a vedence milyen alak a foldi eletben, aszerint segitenek, illetve eldontik hogy megerdemli-e a segitest.
Hiszek abban hogy ha segitek valakin, ember-allat-noveny, barmi elettel megaldott valakinek akkor azt en mas formaban visszakapom.
Ugy 18-20 eves korom korul jottem erre ra hogy valami uj kezdodott az eletemben es valahonnan jon segitseg minden bajban, azelott nem volt, ha valami rosszul sikerult akkor az orangyal vagy hianyzott a hatam mogul vagy nem tartottak ra erdemesnek hogy segitsenek, / milyen erdekes pedig akkor egesz gyerekkoromban templomba jartam, aztan hatatforditottam neki es Istenke nem hagyott cserben, sot, azota sokkal jobb az eletem es nemcsak azert mert felnottem/.
Igaz hogy gyerekkoromban nagyon rendesen eltem, a meseket ateltem annyira hogy a valosagban is azonnal segitettem ha valaki bajban volt mert a mesek igy mondtak meg odahaza is ezt tanitottak, allaton, emberen, novenyen is, meg most is emlekszem hogy egyszer az uton megpillantottan nehany elhullott palantat, felvettem es elultettem az ut szelen az arok mellett, jol osszekoszolva a ruhamat mert az el, nem szabad hagyni meghalni. 7 eves voltam.
A mai napig befogadom az otthontalan macskat, feltaplaltam a beteg serult rokat itt hatul az erdoben, a macska altal megfogott kigyot, madarat ha meg elt vagy magam gyogyitottam meg, vagy bevittem az erre szolgalo intezetbe.
Embereken ugyanigy segitek, talan ez is kozrejatszik hogy tenyleg vedence vagyok valakinek a hatam mogott de ezt akkor is folytatnam ha az elhagy...Hiszek benne hogy korforgas szerint kell segiteni az embereken, elolenyeken, az tartja egyensulyban a vilagot, nelkule elsorvadna, lassan osszeomlana.
A poszt erdekes, nagyon jo, az erdekelne hogy ez a zarandoklat hogy divatos szoval eljek onmagunkat kereso dolog? Mert ha igen, akkor rendben is van mert en nem keresem onmagamat, mar regen tudom hogy ki vagyok, mi vagyok, miert lettem ez aki, megtalalom magamban a csendes oromet, boldogsagot, nem kell keresni, a hosszu gyaloglasok, hetkoznapi eletbol valo kilepesek sem segitenenek benne hogy tovabb keressem az esetleges nem is letezo masik lenyemet.
Egy jo oras parkbeli seta tokeletesen megfelel ha megis valamin el akarok gondolkozni.

Szepek a fotok, szimpatikus kepu csinos a posztolo, ha ferjhezment volna akkor kizokkentettek volna a zarandoklatokbol, kiveve ha a tars is ebben a cipoben jar, vagy lehet hogy Mexicoban elve egy ido utan mar rohant is volna vissza a turacipojevel meg a hatizsakjaval a vegtelen gyaloglasokba...

2017.10.28. 15:44:04

Azert az ilyen 1-ev alatt megtanultam a nyelvet ugy, hogy nem vettek eszre, hogy nem az anyanyelvem tipusu kijelentesek mindig gyanakvasra adnak okot. Ez csak a szokeszletet tekintve napi 40-50 szo helyes hasznalatanak megtanulasa kontextussal, arnyalatokkal, mellekjelentessekkel. Es akkor meg nem beszeltunk a kifejezesekrol, ami a szotarakban benne sincs, ugy kell kifigyelni milyen helyzetben mit mondanak, egyszeruen nem teremtodik egy ev alatt annyi elethelyzet, hogy ezeket meg lehessen tanulni. Nem veletlen, hogy egy 7 eves gyerek is mond vicceseket.
Es a nyelv ritmusarol, hangok arnyalatnyi kulonbsegerol nem is beszeltunk. Ezt legtobbeknek evtizedek alatt sem sikerul megtanulnia. Ismerek oroszokat, akik gimi elott jottek, tokeletes kiejtes, tokeletes nyelvtan, de a hangjuk orosz maradt, mert valahogy a torkukban maskeppen feszitik az izmokat, vagy nem tudom.

Sajnalom, de ezzel az egy mondattal nekem hiteltelen lett az egesz iras, foleg, hogy azert akadnak benne meredek tortenetek meg...

2017.10.28. 16:08:27

@P.Elliot: "ha ferjhez ment volna"

Igen, az a resz is annyira hiheto. Valaki szeret valakit annyira, hogy vele kepzeli el az eletet, aztan tortenik egy szornyuseg, ami a hely jellegebol adodik, es a megoldas nem az, hogy attervezik a koltsegvetest, es egy kicsit jobb keruletbe koltoznek, hanem hazassag lefujva, koltozni haza. Hmmm. Eletszeru...

P.Elliot 2017.10.28. 16:17:35

@LepesMez: Nem kizart hogy a posztolo megprobalta volna az elkoltozest de a masik fel nem ment bele vagy ha mexicoi volt akkor ezt megszokta es nem talalt benne kulonosebben furcsat es ez mar bontotta is a posztoloban a hazassagra valo hajlandosagot mert lehet hogy kalandvagyo de azert nem ennyire....

2017.10.28. 16:31:37

@P.Elliot: persze, barmi lehet, de ami le van irva, ezek nem kovetkeznek, igazabol annak a resznek nincs is sok ertelme. Emiatt nekem az az erzesem, hogy ez a leloves dolog csak oda lett dobva, hogy szinezze a tortenetet. Foleg az 1-eves anyanyelvi olasz utan... :)

P.Elliot 2017.10.28. 17:12:26

@LepesMez: Igen, annak tunik de megis, vannak emberek akik csak ugy szivjak magukba a nyelveket, kevesen ugyan de en meg azt is el tudom kepzelni hogy a posztolo kozejuk tartozik, ki tudna? Lehet hogy kicsit tuloz de megis azt mondhatja hogy folyekonyan beszel, noemal hetkoznapi szinten, ezt el tudom kepzelni...
Azert az is nagy dolog.

2017.10.28. 17:46:43

@P.Elliot: ez a ficko szerintem zsenialis, hogy ilyen szinten megtanult magyarul 9 honap alatt:

www.youtube.com/watch?v=H47rRVg_o9c

es megis mennyi idore van szukseged, hogy leszurd, hogy nem az anyanyelve? 2 masodperc? Mondhatna, hogy anyanyelven beszel? Nem. Es nagyot csalodnek benne, ha mondana, mert hazug embernek bizonyulna.

Visszaterve a posztra, biztos sokan sok fele okbol olvassak a hataratkelot, en azert jarok ide, hogy lassam kik hogyan boldogulnak, hogyan allnak dolgokhoz, mert egyreszt sokszor tanulsagos, maskor ad egy kis erot bizonytalan pillanataimban.

Ehhez az kell, hogy a blog "documentary" jellegu legyen. Ha Neha atmegy docudramaba, az meg ok, de ha megjelennek fiction jellegu temak documentarynak beallitva, akkor szamomra erteket veszti, mert elveszti a bizalmamat, es nem tudom referenciakent hasznalni, amikor azt merlegelem, jo uton haladok e ezzel az egesz hataratkelosdivel.

osszefoglalva, en IGAZ elettorteneteket szeretnek olvasni, meg akkor is, ha masoknak az unalmasnak vagy szintelennek tunik, mert nincs benne semmi kulonleges.

Shaktee 2017.10.28. 17:51:04

@Csodabogár: Coelho sux.

A poszt viszont szép, koszonet érte.

P.Elliot 2017.10.28. 17:58:32

Szerintem ez is hataratkelosdi poszt. Nagyon hamar raunnank arra is ha valaki csak arrol beszelne hogy mennyibe kerult a lakas, mit fizetett a kenyerert, tejert, ez itt a kotetlen, felhotlen csavargasairol beszelt es adott nemi kepet, netan kovetendo peldat aki ebben talalja meg a hataratkeles, atszabadulas boldogsagat.
Hogy teheti, zarandokolhat, nem kell mindig veresen komolyan venni a posztokat, legyen csak benne konnyed is, illetve masfele.
Olyan poszt nincs amibol ne tanulnank valamit....

Nem ide tartozik de megis, hisz valaki az alomfejtesben?
En nem hiszek, sosem hittem, de most meginogtam...
Az alomfejtest csak azert neztem meg mert olyan furcsa alom volt, azt mondta hogy nagy kellemetlensegben lesz reszem.
Ugyan mi lehetne ezen a szep vasarnapon. Lett!
15 perc mulva beallitott valaki akivel ugy osszevesztunk hogy csak ugy ropogott !
Evek ota nem vesztem ossze senkivel, tahat az alom megis figyelmeztetett valamire.
Legkozelebb ajtot sem nyitok ilyenkor, hehehe...

2017.10.28. 18:04:31

@P.Elliot: igazad van, ami a posztok sokszinusegenek hasznossagat illeti, erre az aspektusra nem gondoltam.

De tovabbra is fenntartom, hogy a nyilvanvalo loditasok szerintem karosak erre a blogra. Hiteltelenne teszik. Es itt most nem a spiritualis reszekre gondolok, hanem az 1 ev olasz + ajto elotti leloves es akkor nincs hazassag.

csalodott lennek, ha ez sorozatban elofordulna

P.Elliot 2017.10.28. 19:40:08

@LepesMez: Az ajto elotti leloves lehetett akar a posztolo ferj jeloltje is, nem gondolod?
Akkor meg jobb elhuzni onnan..
Talan idejon a posztolo es egy kicsit jobban beszamol...

kék madár 2017.10.28. 19:42:58

egy kokit megerdemelt volna a nyanya amiert ellopta a kagylot, meg jo, hogy visszaadta. Csak ne maszatolta volna ossze.

2017.10.28. 20:26:10

@P.Elliot: Ha lelonek a parom az ajto elott, biztos egy felmondattal elinteznem, hogy "lelottek valakit" az ajtom elott :)

De igazabol mindegy, nem erzem hitelesnek a szerzot, nekem nem jon be az iras. Masnak ettol meg tetszhet :)

montroyal ( CAN qc) 2017.10.28. 21:28:32

elmotyogtam egy japán mondatot, felderült az arcuk, kézen fogtak és elvezettek oda, ahova menni akartam.

azert nem ezt tapasztaltuk hihetetlenul udvarias nép a japan ... csak tanacstalanul néztunk korbe es rogton valaki odajott hogy segithet-e
... pl egy holgy aki kutyakat setaltatott eljott velunk a Senso-ji templom bejarataig pedig angolul beszeltunk es o is elmagyarazhatta volna 4 utca elore azutan balra .. vagy a toronyyba felmenni privilege sorba alltunk es az alkalmazott odajott es elmondta menjunk a rendes sorba nem kell tobbet fizetnunk mert ott sincs varakozas .. szoval ez siman neveles udvariassag kerdese mert mi nem beszeltunk japanul .. es meglepetesunkre segitettek utbaigazitottak es senki nem pénzert borravaloert tette .. pl elmondtak nem kell taxival menni a helyi busz kenyelmesen olcson pont oda visz .( Fujit latni)

gabors 2017.10.28. 22:54:26

ez MI jesus juice ?????

gabors 2017.10.28. 23:00:53

@P.Elliot: "
Nem ide tartozik de megis, hisz valaki az alomfejtesben?"

ez kerdes ??? persze sok mas ennel nagyobb baromsagban is hisznek jezus/mohamed/budha/oziris/tehen/kigyo/alma/csillagok ...

miert ne hinne valaki alomfejtesben ... en pl teljesen hiszek a rejtvenyfejtesben .. abszolult igazsag !!

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2017.10.28. 23:22:02

Jézusmárja, ez nagyon kemény cucc. :D

Ezzel együtt további kellemes utazást Panninak!

gabors 2017.10.28. 23:48:16

@montroyal ( CAN qc): sajnos ez egy magyar blogon igenis MAGYARAZNI kell ...
.
.
.

.
SAD! SAD! SAD! believe me

..
:-)

Demi78 2017.10.30. 12:26:53

jo volt, egyszer en is szeretnek annyi idot (de hogy ez ne menjen a csaladi eletem rovasara!!!), hogy vegigjarhassak egy ilyen turat...

KPanni 2017.11.02. 20:26:09

Kedves @LepesMez:
Mivel az iskolában 12 éven át tanultam a első idegen nyelvként a románt, utána könnyű volt megtanulni olaszul (a kettő nagyon hasonlít egymásra).

KPanni 2017.11.02. 21:27:12

Kedves @P.Elliot:
Mexikóban elég gyakori az, hogy valakit lelőnek (lásd a blogomat). Számomra ez az utolsó csepp volt a pohárban, egyéb nehézségeink is voltak.

KPanni 2017.11.04. 12:56:36

Kedves @Bredpitt Monika:
Szívesen válaszolok kérdéseidre.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.