oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. október 06. 06:30,  Négy év sztárúszóként egy amerikai egyetemen 149 komment

2017. október 06. 06:30 Határátkelő

Négy év sztárúszóként egy amerikai egyetemen

Ma ismét egy interjúval van szerencsém jelentkezni, és nem is akárki lesz az alanya, hanem Olasz Anna. A világbajnoki ezüstérmes (ekként számomra mindenképpen sztár, innen az önkényes címadás) nyíltvízi úszó 2013 óta él és tanul az Arizonai Egyetemen. Idén májusban a diplomáját is megszerezte, jelenleg pedig a gyakorlati évét tölti ugyanitt. Szerinte ha valaki külföldre költözik, igazán az otthoniaknak telik lassabban az idő. Az interjúban (melyet Tamás készített) mesél arról is, hogy a sok száz kilométernyi hossz leúszásán, s a vizsgákra való magoláson kívül milyen embereket, helyeket és nem utolsósorban ételeket ismert meg az Egyesült Államokban töltött ideje alatt.

cim_112.jpg

Hogyan és mikor hoztad meg azt döntést, hogy külföldön kezdenéd meg az egyetemi tanulmányaid?

Már a gimnáziumba is úgy mentem, hogy Amerikában szeretném folytatni az úszást és a tanulmányaimat is. Amikor gimibe jártam még nem volt lehetőség arra, hogy valaki mindkettőt százszázalékos szinten űzze. Magyarországon ezt nehezen tudtam volna összeegyeztetni. Az amerikaiaknak erre nagyon jó és bevált módszere van, ezért hoztam meg ezt a döntést.

Féltél a kiköltözéstől?

Egyáltalán nem, mert előtte is sokat jártam külföldön: edzőtáborokban, versenyeken. Csak izgatott voltam, hogy milyenek lesznek a csapattársaim és a szobatársam. Szerintem a szüleim jobban féltettek, mint ahogy én féltem.

Amikor 2013 őszén megérkeztél az egyetemre, milyenek voltak az első benyomásaid?

Nagyon meleg volt, de már az elején rendkívül tetszett a hely. Barátságosak és befogadóak voltak a csapattársaim és az edzők. A hangulat is remek volt, emellett az uszodánk és szép, s a kolesz is tökéletes.

Az első időkben ért bármiféle kultúrsokk?

Nem igazán, mert előtte többször jártam az Egyesült Államokban. Tisztában voltam azzal, milyen a kultúrájuk, milyen szokásaik vannak. Egy-két dologhoz persze hozzá kellett szokjak, de nem mondanám, hogy kultúrsokk ért volna.

Ha kultúrsokk nem is ért, mik voltak azok a leginkább emlékezetes dolgok, amikhez hozzá kellett szoknod?

Amelyek otthonról hiányoztak: a kaja, a gyümölcsök, zöldségek, hiszen azok ott sokkal jobb minőségűek. Persze a család és barátok nélkül is furcsa volt az elején, de hamar egymásra találtunk a barátaimmal az itteni csapatban. Sok más külföldi is van, ez kárpótolt.

Más a rendszer, más szabályok vannak. Meg van mondva, mit lehet az úszóknak csinálni, és mit nem. Másképp működik az egyetem, az oktatás, mint otthon, amelyet egyébként elég hamar megszoktam. Csupa olyan dolog van, amit itthon nem értenének.

allatkert.jpg

Milyen az egyetemi campus? 

Szerintem az ország egyik legszebb campusa. Az iskolánkat immáron harmadjára választották meg Amerika leginnovatívabb egyetemévé. Folyamatosan fejlődik, újabbnál újabb épületek vannak. Minden várakozást és igényt kielégít. 

A beilleszkedés hogyan ment az első időkben? 

Az első pillanattól kezdve úgy éreztem, hogy 50 új barátom lett, akire bármikor számíthatok. Több külföldi is van a csapatban, tehát nem csak amerikaiakkal kellett együtt lennem, úgy azért lehet, hogy kultúrsokk ért volna. 

Nagyon sok európai, dél-amerikai és ausztrál csapattársam is van. Ez azért érdekes kombinációja az embereknek, amely nagyon változatossá tette az ittlétemet. 

Mennyire volt honvágyad? 

Napközben annyira elfoglalt az ember, hogy ez annyira nem vágja homlokon. Az első évben rosszabb, aztán szépen lassan hozzászokik az ember. Anyukáméknak mondjuk nehezebb volt, mint nekem. 

Ez mindig úgy van, hogy aki elmegy, annak gyorsabban telik az idő, mint aki otthon marad. Ha nem tudok hazamenni Karácsonyra, úgy április környékén már nagyon várom, hogy májusban végre haza mehessek. 

Arra volt példa, hogy emiatt te tartottad a lelket a szüleidben? 

Annyira nem kellett, mert napi szinten beszélek velük telefonon. Nyilván hiányzok nekik, de ez természetes. Örülök is, hogy így van. 

Említetted, hogy az első év volt a legnehezebb. Ki vagy kik voltak azok a barátaid, akikkel átvészeltétek ezeket a napokat, illetve ők hogyan tudtak segíteni? 

A többi külföldi csapatársam is ugyanezen ment keresztül. A legjobb barátnőm izlandi, ő a szobatársam volt négy éven keresztül, vele beszéltem a legtöbbet erről. 

Volt-e arra példa, hogy ezzel kapcsolatban tanácsokkal kellett ellátnod a fiatalabb barátaid, csapattársaid? 

Nem igazán, mert akik később kerültek oda, mint én, azok szinte már mind amerikaiak voltak. Kevés ember van, akinek ilyesmire lett volna szüksége.

universiade_allo.jpgAz idei Universiadén 10 km-en aranyérmes lett 

Említetted, hogy a külföldi hallgatók összetartottak. Emiatt nem alakult ki egyfajta klikkesedés? 

Egyáltalán nem jellemző semmiféle klikkesedés. Akarva, akaratlanul is kicsit több időt töltenek együtt a külföldiek, de nekem ugyanúgy vannak nagyon jó amerikai barátaim is. 

Ezek az amerikai campusok elég nagy területen fekszenek. Mennyire közelíthetők meg könnyen a közeli városok? 

Nagyon könnyen megközelíthetők, nekünk Phoenix belvárosa 10-15 percnyire van. A reptér is 10 perce van innen. Ott van Scottsdale is, ami tulajdonképpen egy óváros, az is 10 perc, tehát nincsenek nagy távolságok. 

Olasz Anna 1993-ban született. A 2015-ös kazanyi világbajnokságon 25 km-en ezüstérmet szerzett, az idei magyarországi vb-n ugyanezen a távon 5. lett. Berlinben 2014-ben Európa-bajnoki második lett ezen a távon, az idei tajpeji Universiadét 10 km-en megnyerte. Többszörös magyar bajnok. 2011-ben az év hosszútávúszója volt. A riói olimpián a 10 km-es nyílt vízi úszásban a 14. helyen végzett.

Mennyire látogattad a barátaiddal ezeket a városokat a szabadidődben? 

Ha van valami program, mindig megyünk. Legtöbbször hétvégén csinálunk valamit. Négy év alatt volt időnk körülnézni. 

Mit szerettél a leginkább csinálni a szabadidődben? 

Nagyon sok mindent csináltunk. Van itt egy folyó, amely a környékünkön rendkívül népszerű. Húsz perc a kocsiút felfelé, majd két óra, míg csapatostul lecsorgunk onnan. Ilyenkor viszünk magunkkal ennivalót, zenét, és gumicsónakkal leereszkedünk. A környék egyszerűen csodálatos. 

Ezen a környéken több Nemzeti Park is található. Ezekbe elmentetek? 

Persze, a Grand Canyonnál is többször voltam. Szinte már az összes arizonai nevezetességet láttam, bár 1-2 dolog még biztos van, amit nem, de nagyon szeretem, mert egy gyönyörű hely. 

Akár a campuson, akár a környéken, van olyan hely, amely a kedvenceddé vált? 

Nekem van egy, de ez nem a campuson van. Arizónában szerintem a legszebb hely a Lópatkó. Ez a Grand Canyonnak egy kicsit északabbi része, ahol a Colorado folyó visszafordul egy U-alakba, ott pedig egy gyönyörű környéket alakított ki. Szerintem ez a világ egyik legszebb helye. Ez innen majd 4-5 órányira van, így csak kétszer voltam ott. 

Van olyan hely, ahová el tudsz vonulni, ha egy kis magányra vágysz? 

Maximum a szobám, ami ilyen nagyon elbújós hely lenne, mert nem szoktam eljárni sehova. Jelen pillanatban időm sincsen rá. 

Jársz ki a barátaiddal mondjuk az egyetemi kosárcsapat, vagy amerikai focicsapat meccseire a „sajátjaidnak” szurkolni? 

Persze, mindig kint vagyunk, amikor tudunk. Az amerikai foci egyébként is a legnagyobb dolog itt, úgyhogy a legsűrűbben arra szoktunk kimenni, de kosármeccsen és ritmikus gimnasztikán is voltam már. 

Az te versenyeidre kijárnak a barátaid? 

Leginkább úszó barátaim vannak, ők ott vannak, de nem igazán mondanám, hogy az úszás nagyon népszerű sport lenne, mert nem a legnagyobb nézőszámot vonzó sportág. 

Mennyit vettél át az amerikaiak mentalitásából? 

Remélem, hogy a pozitivitásuk rám ragadt, meg az a hozzáállásuk, hogy semmi sem lehetetlen. A csapatszellemre nagy hangsúlyt fektetnek, ami szintén nagy különbség az otthoni mentalitáshoz képest.

diploma.jpgFriss diplomásként

Kiemelted a pozitív hozzáállást. Tudsz említeni konkrét példát azzal kapcsolatban, hogy 2013 előtt és most hogyan oldott meg Olasz Anna egy hétköznapi szitut? 

Előtte is pozitívan álltam a dolgokhoz, de talán az edzésekre jellemzőbb ez. Vannak olyan dolgok, amit nem hittem el, hogy meg tudok csinálni. Amióta itt vagyok, az edzőim és az itteni mentalitás is meggyőzött arról, hogy bármire képes vagyok. 

Kedvenc ételeid lettek? 

Több fajta étellel is megismerkedtem, de egyet sem emelnék ki, a kedvenc ételem a halászlé maradt. Sokszor megyünk egyébként mexikóit enni. Ott van mondjuk a szusi is, amit otthon soha nem próbáltam ki. 

Fordítsuk meg a kérdést! Te milyen magyar ételeket kóstoltattál meg a barátaiddal? 

Többször is főztünk. Szoktam nekik Túró Rudit is hozni, azt például nagyon szeretik. 

A kedvenced, a halászlét is megkóstolták? 

Azt nem, hiszen se pontyot, se harcsát nem lehet itt fogni. Akik voltak Magyarországon, ők persze megkóstolták, nagyon ízlett nekik. 

Hogyan összegeznéd azt a négy évet, amelyet eddig Amerikában töltöttél? 

Szuper volt! Minden szempontból nagyon sokat tanultam. Mind az úszásban, mind az életben, s nyilván az egyetemen is. Semmire nem cserélném el ezt a döntést, hogy Arizonába jöttem. 

Mit tanácsolnál azoknak a határátkelőknek, akik akár tanulni, akár dolgozni vágnak neki a nagyvilágnak? 

Legyenek nagyon nyitottak, ne ítéljék el a külföldiek másfajta szokásait, vagy kultúráját. Ellenkező esetben nem is érdemes nekiindulni. Nézzenek utána a helynek, ahová mennek, mielőtt nekivágnak.

HÍRMONDÓ 

Minden, ami német (és egy, ami nem)

A (különböző szintű) német nyelvismeret köti össze a mai munkaajánlatokat, de azért régi jó szokásunk szerint egy kivételt most is becsempésztünk. Emellett lesz itt már a jövő évre vonatkozó hajós lehetőség, svájci munka és még pár érdekesség.

Miért megyünk külföldre? 

A válasz persze adja magát, a nagyobb fizetésért, a magasabb életszínvonalért, ám hogy ez pontosan mit is jelent, az egy friss felmérésből derül ki, amely azt próbálta megnézni, meddig hajlandóak elmenni a munkavállalók a költözésben. 

Kijutni Ausztráliába – és aztán visszatérni 

Ausztrália sokak számára jelenti a vágyak földjét, talán azért is, mert messze van. Sok magyar próbálkozik az ottani munkavállalással és letelepedéssel, ám ez nem is olyan könnyű. És még ha sikerül is, ott a kudarc lehetősége. 

Frankfurtot is kinyírja a Brexit? 

Miközben a német város mindent megtesz azért, hogy magához csábítsa a jelenleg (még és részben) londoni székhelyű bankokat és pénzintézeteket, egy várható, ám a maga teljességében mégis sokkoló következménnyel kell szembesülnie. 

(Fotó: instagram.com/annacska93)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: felsőoktatás egyetem Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1612931885

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2017.10.06. 13:51:04

@London2009: Nem Demire gondoltam én sem, inkább a cikkek alatt megjelenő hozzászólásokra. Egy pszichológus nagydoktorit írhatna a belőlük áradó -igazad van- irigységből, esetenként átkozódásból. Nincsenek tisztában avval, hogy eddig a szintig eljutni, és azt meg is tartani micsoda erőfeszítést kíván, az úszás esetében kb öt éves kortól minden áldott nap.
Az meg, hogy ezért pénzt kapnak, nem is keveset, miért lenne gond. Ha más ugyanennyit tett le az asztalra, ugyanennyit kapna, mint ő.

Arthamyr 2017.10.06. 13:51:43

@Herr Géza: Nekem kollégám azt mondta, hogy nagyon jó város. Mondjuk ő Budapestről költözött, majd' 10 éve, lehet, hogy más viszonyítási alapja volt. :)

Dikusz 2017.10.06. 13:54:09

@Arthamyr: ez így van, minden ponttal egyetértek.

Arthamyr 2017.10.06. 13:54:27

@Dikusz: Mondjuk én edzhettem volna 2x annyit is, mint Katinka, akkor se lenne olimpiai aranyam, legalábbis úszóként... :D Szóval azért ez is ott van, munka ide vagy oda, ezt van aki felfogja, de sajnos nem mindenki tudja elfogadni.

Arthamyr 2017.10.06. 13:56:44

@swing gitan: Igazuk van! :) Főleg a ponty ritka hulladék egy jószág.

Pink Petsch 2017.10.06. 14:02:34

@Herr Géza: Épp ezt akartam irni ;) Bár, amikor először láttam a listát, akkor Freiburg helye meglepett.

Dikusz 2017.10.06. 14:06:50

@Demi78: mármint a mexikóiak bajszos részével? Meg sem merem kérdezni, hogy hol az a bizonyos bajusz...

Pink Petsch 2017.10.06. 14:09:54

@Arthamyr: Frankfurtnak szerintem nincs semmilyen "hangulata", persze vannak úgymond élhető városrészei, de jellemzően a Belváros és a környéke nagyon ronda számomra. Egy katyvasz épitészetileg.

Dikusz 2017.10.06. 14:10:45

@Arthamyr: mi a baj a ponttyal? Van ismerősöm, aki halgazdaságban dolgozik mérnökként, azt mondja, hogy az itthon tenyésztett halak nagy részét (pontyot is) külföldre adják el.
Halászlét (tán nem is szereted?)harcsán kívül ugyan miféle halból lehetne készíteni mint pontyból?

Arthamyr 2017.10.06. 14:21:27

@Dikusz: A harcsa ok. A pontyot nem szeretem, zsíros, szálkás, a bőre sem jó (tudom, biztos nem mind olyan vagy épp attól jó, de én nem szeretem, ez van, ez már nem fog megváltozni :)), szerintem vannak jobb halak (pl. süllő, pisztráng, harcsa vagy akár a sneci=szélhajtó küsz is :D). Pl. kecsegéből is lehet nagyon finom halászlevet csinálni (persze az esetben is szeretem a paszírozott apróhalat, halfejet stb. a jó sűrű halléhez).

Shaktee 2017.10.06. 14:28:17

@Arthamyr: ettél te már rácponytot??

adg 2017.10.06. 14:28:44

@Csodabogár: “Vajon miért nem ment el az imádott remek Amerikába?”

Mert ott nincs kultura. :)

Arthamyr 2017.10.06. 14:33:19

@swing gitan: Nem.

Egyébként két dolgot szeretek a pontyból is: az ikrát és a "tejet". Egyébként nem mondom, hogy képtelenség ehető dolgot csinálni belőle, előfordult már (pl. a csülköt sem szeretem, de ettem már csülköt, ami ízlett), csak az esetek többségében nem-szeretem dolog volt (a fentebb leírt jellemzők legalább egyikével), amikor pontyot került elém.

Főgebra 2017.10.06. 14:47:46

@adg:
"Mert ott nincs kultura"

Direkt kiirtották a jenkik vagy soha nem is volt?
Kést, villát tudják használni?

adg 2017.10.06. 14:48:14

Mekkora zagyvasag mar az ausztralos iras, se fule se farka. Az emberi butasag mintapeldaja, a harom diplomajaval nem tud fel orat raszanni, hogy megnezze, mirol szol a rendszer. Befizet diakvizumra, es csodalkozik, hogy nem konnyu vele bevandorolni.
Furcsak az emberek.

Pink Petsch 2017.10.06. 14:49:24

@Arthamyr: A rácpontyban a legjobb a lecsó és a krumpli ;)))

Shaktee 2017.10.06. 14:50:43

@Arthamyr: egyél, will talk after :-))

adg 2017.10.06. 14:55:42

@Főgebra: ott csak aligator van, meg csorgokigyo. Amugy volt kultura, kek madarnak ketto is volt, kinabol rendelte, de mar elmult.
A villat nem ismerik, csak a puskat.

————
A poszt viszont tok jo volt, sok sikert Annanak!

Rubasov et. 2017.10.06. 15:13:53

Tetszett a poszt. Kedden tértem vissza Houstonba, az északkeleti partvidékről. Meglátogattam New Orleanst, Atlantát, New Yorki és Washington DC-t. Nagyon tetszettek ezek a városok, teljesen mások mint Houston. Ha van egy kis ideje az ifjú hölgynek, javaslom ezeket a városokat, ráadásul az amerikai történelemről is sokat megtudhat.

somlobodog 2017.10.06. 15:15:18

@Csodabogár: ha te meg német tvt nézel akkor jogos e a kérdés hogy Te miért nem mész az imádott nyelvteruletedre? Most fikázod de azért gondolom nem esett rosszul az a 3 olimpiai arany amit magyarként szerzett tavaly.

Shaktee 2017.10.06. 15:15:18

@Pink Petsch:

Tipp a Vona nyomulásával kapcsolatban - már a Spinozában is korteskedik - lesz valami foganatja?

Shaktee 2017.10.06. 15:15:23

@adg: hangok a fegyencteleprol :PP

Arthamyr 2017.10.06. 15:27:30

@puhacica: EUR vagy GBP? :D Küldjek számlaszámot? :P

London2009 2017.10.06. 15:53:36

@Arthamyr: szerintem zimbabwei dollar lesz az! :D

puhacica · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.10.06. 15:56:55

@Arthamyr: mit akarsz azzal a csoves euroval? mi itt kemeny fonttal jatszunk. :D (csak viccelek, egy fogyatekost ideztem.)

Herr Géza 2017.10.06. 15:59:34

@Arthamyr: A város oké amúgy, de nem szívesen laknék bent Frankfurtban. Persze ez tök szubjektív dolog. Másnak be is jöhet akár... Kutyaszar és ganéj szempontjából a pesti polgár otthon is érezheti magát akár a belvárosban. :))))

Arthamyr 2017.10.06. 16:00:58

@Herr Géza: Na, nekem nem ezt mondta a kollégám! Persze 8-10 év nagy idő, vagy ez nem újkeletű dolog?

Shaktee 2017.10.06. 16:01:44

@adg: Hallom hogy Darwinban állitották fel az Oz midget tossing világrekodját, hány méterre repul a torpe pontosan?
:-)

Shaktee 2017.10.06. 16:01:48

@London2009: olcson adod a cicát :-))

Arthamyr 2017.10.06. 16:02:29

@puhacica: Jöhet 1M csöves euro is, ha épp nem tudod hova rakni/nem tartasz rá igényt. Ha már ennyire beindult a cég... :)

Shaktee 2017.10.06. 16:06:05

@Főgebra: nemigen.

De már kezdik kanállal halózni a perkeltet azt ahogy magyarország elso embere teszi, mert o a nép igaz fia s hangja
:-)

London2009 2017.10.06. 16:11:50

@swing gitan: azt mondta Q bacsi tegnap a FB-on, hogy 10 ember beszelget itt a blogon folyamatosan. Ohmm...izeee...lehet, hogy nem is mondott akkora hulyeseget? :DD

puhacica · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.10.06. 16:11:55

@Arthamyr: megigerem, ha _annyira_ beindul, utalok neked 1millio eurot. :) bar ott tartanank mar! :D

Arthamyr 2017.10.06. 16:14:18

@puhacica: Hálásan köszönöm, ez olyan, mintha ingyen kaptam volna egy lottószelvényt. És most már nagyon szorítok, hogy mondjuk 5 éven belül _annyira_ beinduljon, mert ez így nem állapot! :D

lolligagger 2017.10.06. 16:36:57

@Arthamyr: Mennyire igazad van. Ha a bredpitt/rovar kombo lenne az ellenzek remenysege, ....... hat ize.

Katinka olyas valaki akire meg kulfoldre kitantorgott magyarkent is buszke lehetek. Erre pont a honfitarsai rugnak bele?? Mit nem lehet azon megerteni, hogy miert tartozkodik sokat az USA-ban, egy hataratkelos blogon nem lehet egy ilyen eletszituaciot feldolgozni? Engem ez a "miert nem megy az imadott USA"ba megjegyzes az 50-es evek sztalinista szemleletere emlekeztet. Katinka magyar marad, barhol is el, es joga van akarhol elni, ugyanugy mint nekunk, hataratkeloknek. Milyen sotetseg mar belerugni valakibe, mert ugy dontott, hogy kulfoldon el/dolgozik, itt ezen a blogon. Barhol/barhogy/barkivel el, senki nem tudja tole elvenni az elert eredmenyeit - foleg nem ......(oncenzura).

Ja, hajra Olasz Anna!!!!!

Csodabogár 2017.10.06. 16:38:45

@Demi78: Ez ugyan az, mint amikor az emberek kimennek svédbe vagy németbe. Hátamon a szőr feláll az ilyesmitől.

London2009 2017.10.06. 16:45:47

@swing gitan: ugy latom, hogy torolve lett. Nagyon helyesen. Na es persze nem miattad. :D

Csodabogár 2017.10.06. 16:46:48

@Pink Petsch: Mikor először jártam ott, 1964-ben, még nem volt talán egyetlen magas ház se. A Römer helyén valami hirtelen felhúzott ház állt. 1945-ben az egész város rom volt, mondták az ottaniak. Néhány éve voltam ott megint, nem győztem csodálkozni. Szóval ahhoz képest egész rendes lett.

Csodabogár 2017.10.06. 16:49:39

@Arthamyr: Pontosan így vagyon a ponttyal én is, pedig gyerekkoromban Szegeden sokat ettünk. Azt hiszem azok még "sportos" halak voltak nem zsírosak. A Tisza se volt koszos.

gabors 2017.10.06. 16:50:21

Jo kis "interview" csak nulla dolgot lehet megtudni meg azt egyetem nevet sem csak sejteni lehet hogy a magyar irasmodbol hogy a University of Ariizona-rol lehet szo (mert "Arizonai Egyetem" gondolom van tobb csak nagybetus iras utal talan hogy mirol van szol). Meg az sem derult ki hogy mit is csinalt az uszason kivul helyet foglalt ?

A kultursokkot nyomta ugyan a reporter de meg az sem volt. Ami nem is csoda hiszen vegul is nem is igazan amerikai eletet elt hanem egy elsportoloet egy egyetemi campuson ... gondolom osztondijjal (amit meg is erdemel) versenyekre keszult es jart ... ebben nem is igazan lehetet semmi sokk :-)

Csodabogár 2017.10.06. 16:53:44

@Főgebra: Korlátoltan. Vendéglőben mindig nevetünk, hogy messziről kitűnnek az amerikaiak, hogy nem tudják a bal kezükkel használni a villát.
Mikor Emberrel először találkoztam, mondtam menjünk ebédelni. Meg akartam nézni, hogy tud-e normális európai módon enni. Szerencséjére a 45 év alatt se szokott le a normál evésről.:-)

Csodabogár 2017.10.06. 16:57:25

@somlobodog: Semmilyen ország olimpiai aranya meg mása nem érdekel.
Ha lenne itthon valamelyest tárgyilagos tv adás, akkor szivesen nézném. Kormánypropagandára nem vagyok kiváncsi, a kérdéses magyarsággal beszélő bemondókra meg pláne nem.

Csodabogár 2017.10.06. 17:05:51

@Herr Géza: Egy barátnőm 8 évvel ezelőtt megpályázott egy állást Frankfurtban. Nem mosogató szinten. 56 éves volt és csak angolul tudott, igaz azt nagyon. Megkapta. Valahol a Maina partjánál bérelt egy 2 szobás lakást, ahonnan biciklivel, a parton, 15 perc alatt bejutott a munkahelyére. Már amikor ott volt, mert rengeteget utazott. Aztán meghosszabbították a szerződését és az idén nyáron jött haza, immáron nyugdíjba. Egyáltalán nem volt lelkes se Német országért se Frankfurtért, de a végén, mint mondta, egészen jól érezte ott magát.

puhacica · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.10.06. 17:07:04

@Arthamyr: nezd, ingyenes lottoszelvennyel is lehet telitalalatod. :D de igazad van, dolgozunk az ugyon, mert ez igy tenyleg nem allapot. :)

Pink Petsch 2017.10.06. 17:12:56

@Csodabogár: Engem zavar az üveg-króm-acél toronyházak és a régi, töb szász éves épületek össze-visszasága, nagyon disszonáns a látvány. Számomra.

gabors 2017.10.06. 17:26:58

@gabors:

kimaradt hogy azert a hataratkelok sarkalatos kerdese azert megvolt TURO RUDI !!! ezert kulon koszonet jar ...-)

Golf2 2017.10.06. 18:36:42

@Herr Géza: Nemrég 1000éve még te is pesti polgár voltál a Márton utcából...Azok akik megszokták a ganéjt.

P.Elliot 2017.10.06. 18:42:33

@Csodabogár: Felvagni a hust es villaval enni az amerikai szokas, csakugy mint ahogy a keleti palcikaval eszik es nem villaval, azonkivul azokat zorgo keramia kanalakat hasznalja mert az a szokas naluk, nem is ertem hogy miert kellene utanozni barmelyik orszag szokasait a masiknak.
Te tobbnek erzed magadat ugy latszik mert te kessel villaval eszel es attol essen hasra minden mas orszag mert te tudod mi a kultura es utanozzon mindenki....
En siman elfogadtam hogy itt ez a szokast hogy letesszuk a kest miutan felapritottuk a hust, nem allitom hogy mindig hasznalom is de elfogadom mas orszag szokasait kritika nelkul...

P.Elliot 2017.10.06. 19:02:34

A poszt nagyon jo, sok sikert Annanak, igen aranyos ezen a foton, foleg az a csupa mosolya, orulok ha latom a nevet vagy o magat az uszoversenyeken.
Ami Hosszu Katinkat illeti en is meg vagyok dobbenve a kritikakon, nem hogy mindenki orulne neki, magyar szineben versenyzik pedig megtehetne hogy atvalt az Usara, penzben merhetetlen kulonbseg lenne rogton, marcsak a reklamokkal is es az csak kicsi resze de milliok a beveteleknek.
Szereti a hazajat, nem jatsza az eszet, en nagyon egyszerunek, sot szerenynek latom, a ferje ugyan nem szimpatikus valamiert a szamomra de az biztos hogy nelkule lehet hogy nem tartana itt, nagyon jo edzo lehet.
Nem tudom hogy ezeknek mi a dolguk az uszok korul bar szinte minden alkalommal amikor uszodaba megyek ott van egy fiatal fekete lany aki az edzojevel jon, illetve az edzo mar joval elotte ott van, lefoglal egy uszovonalat, kicsit lazit, varja a lanyt. Amikor az belecsobban a vizbe akkor mellette setalva a vizben nezi ahogy az lassan uszik, meg-meg allitva kijavitja a mozgasat, a labfejet igy, a kart, konyokot, sot az ujjakat amugy, legalabb 20 percet igazgatja, beinditja mint egy robotgepet aki szerinte nem mukodik eleg jol meg, aztan gyorsabbra veteti, meg mindig a mozgasat figyeli mellette gyalogolva a vizben, eleg sokara jut el oda hogy kiszall a vizbol es a stopper oraval kezdi merni meg mindig a lassabb uszast, figyelve hogy hogy tartja a vegtagjait, van hogy leallitja, visszamegy a vizbe es igazit megint. Kezdik gyorsabba venni mar csak azt figyeli hogy hogy halad, mit mernek de maga az edzo minden masodpercet raforditja az uszora, nem kapja ingyen a fizeteset az biztos, en regen ugy kepzeltem hogy csak all az uszoda szelen es meri a sebesseget. Lehet hogy regen ugy volt de ma szo sincs ilyesmirol, ma mar ahogy Katinka egyik itteni interjujaban mondta mar az ennivaloval is torodnek hogy mit eszik, mennyit, mikor, milyen allapotban van a teste-lelke mert az is szamit.
Egy usznonek a sikere az edzojen is mulik, legalabb 50%-ban, az is megdolgozik a dicsosegert.
Egyebkent mindig elvezet szamomra uszas kozben elnezegetni mellettem ezt a versenyzonot hogy milyen torturakat kell kiallnia bar az edzoje egy csupa mosoly ferfi/ a lany is/ aki mindig kedvesen, igazitgatja, parancsszavakat meg sosem hallottam tole az indulj szon kivul...., orditozas sincs, az edzesen legalabbis...

kék madár 2017.10.06. 19:23:01

@P.Elliot: "igen aranyos ezen a foton"
cute as a button :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.10.06. 19:32:49

@swing gitan: "Carp, catfish van böven amerikában is, a pontyot nem eszik, mert gusztustalan bottomfeedernek tartják."

Igy van, pontyot csak max. azsiai uzletekben arulnak :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.10.06. 19:39:40

@P.Elliot: "En siman elfogadtam hogy itt ez a szokast hogy letesszuk a kest miutan felapritottuk a hust, nem allitom hogy mindig hasznalom is de elfogadom mas orszag szokasait kritika nelkul..."

+1 :) A lanyom imadja a kinai/azsiai kajat, es ezt csak palcikaval hajlando enni (nagyon hamar megtanulta, hogyan kell vele enni, le a kalappal elotte:) Azt mondja, mas ize van, ha villaval eszi:)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.10.06. 19:43:17

Remelem, hogy szorithatunk Annanak a 2028-as los angelesi olimpian! :)

P.Elliot 2017.10.06. 19:50:08

@Zsuzsi65: Tenyleg mas ize van, nem erzed a fogad alatt a femet hanem csak a puha, langyos fat, tudjak a keletiek hogy mi miert jo.
Szeretunk egy japan ettermet itt vagyis furcsa modon kinaiak gazgatjak ezt a japan helyet, kristalytiszta, lakkozott minden, a kopadlorol enni lehetne, kicsike hely es mar alltam elotte sorban, szep kulonleges edenyek vannak es az etel az ver mindent. A konyha furcsa modon szemben van az etkezovel, mindent latsz hogy hogy keszitenek el es latszik hogy minosegi husbol zoldsegekbol, egy elmeny ez a hely. Villat is adnak ha nem tudsz banni a palcikaval de a palcika az jobb.
Egyedul a kocogos keramia kanalkakat nem szeretem de mar megszoktam ugy ahogy...

P.Elliot 2017.10.06. 19:51:35

@Zsuzsi65: Nem gazgatjak hanem igazgatjak...pedig mar ittam kavet, ma sokat is...

Shaktee 2017.10.06. 19:57:13

@Zsuzsi65: konnyu oket pecazni, ha epp ponyperkeltre vagy racponytra faj a fogam..
Sok funny dolog van az azsiai uzletekben :-)

gabors 2017.10.06. 20:26:22

@P.Elliot: "nem erzed a fogad alatt a femet" en soha nem ereztem a femet .... ja en csak muanyag villakat hasznalok :-)

gabors 2017.10.06. 20:28:27

@swing gitan: "@Zsuzsi65: konnyu oket pecazni, ha epp ponyperkeltre vagy racponytra faj a fogam..
Sok funny dolog van az azsiai uzletekben :-) "

hogy hivjak angolul a pontyot es a racpontyot ?

gabors 2017.10.06. 20:38:39

@gabors: "@Zsuzsi65: konnyu oket pecazni, ha epp ponyperkeltre vagy racponytra faj a fogam..
Sok funny dolog van az azsiai uzletekben :-) "

OK megvan Carp ... de ezt eszik az usa-ban egy csomo persze nem mindenfele ...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.10.06. 20:46:42

@gabors: "Carp ... de ezt eszik az usa-ban egy csomo persze nem mindenfele ..."

"echte" amerikai nem nagyon eszi, hacsak nem vonzodik az "egzotikus" etelekhez :)

gabors 2017.10.06. 21:04:33

@Zsuzsi65:
"echte" amerikai " az indianok azert nem nagyon eszik mert csak a 19-ik szazad vegen hoztak be a continensre igy nem igazan lehet tradcionalis kajajuk

Amugy pont azert hogy "food fish" ezt a szegenyek ettek ebbol lett CSAK ez a nagy ellenszenv semmi mas valodi oka nincs (ugyanez volt a catfishel is ami egyre nepszerubb :-) (nem tudtam eddig)

Arthamyr 2017.10.06. 21:07:26

@gabors: Miért jó az?

Az egyik cégemnél volt benti étkeztetés, adtak műanyag evőeszközöket/papírtányért, én direkt bevittem rendes fémet és porcelántányért. Kevesebb környezetszennyezés, és pl. elég szar bizonyos dolgokat műanyag késsel nyiszatolni...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.10.06. 21:17:44

@gabors: hat, megmondom oszinten, nekem a zsiros ponty soha nem volt kedvencem, es miutan megkostoltam nagyon finom tengeri halakat, a ponty meg inkabb kiesett a listarol :)

gabors 2017.10.06. 22:01:41

@Arthamyr: "@gabors: Miért jó az?" nem figyeltel .... "lok :-) " ott a vegen a vicc vot !!!

ja meg a kulturalatlan amerikai kepet akartam erositeni hogy nem hogy kest nem hasznal hanem a KFC/Meki/bol viszi a muanyag villat :-) :-) :-)

vicc vot ...

gabors 2017.10.06. 22:04:20

@Zsuzsi65: mi se szerettuk karacsonykor is inkabb fagyasztott heck volt mint ponty halaszlet sem ettem mar kb 35 eve ...

somlobodog 2017.10.06. 22:21:09

@Csodabogár: látom nem érted hogy mi a baj. Te leszolod mert szereti az usat ahol szakmailag elorelepett. Magyarországon meg nem valamiért. Te a német tvt nézed mert a magyart nem nézed valamiért. Látod, mindkettőtöknek megvan az indoka. Na ha ez megvan akkor a "Katinka húzzon vissza az usaba" dumad akkor lenne elfogadható ha te visszahuznal Németországba. Illetve akkor sem merthogy ő egy vilagklasszis magyar (élete kB 90%ban Magyarországon élt) , rólad meg sokat nem hallottam azon kívül hogy diszidens voltál, Floridában szornyszulottek élnek, és a magyar BKV az etalon ( és életed kB 60%aban nem Magyarországon éltél) . Egy kicsit több tisztelet azért járna neki ennél. A mocsokdobalas az látom megy, hiaba a 40 év Svájc. "You can take the boy (girl) out of the country, but you can't take the country out of the boy (girl)"

meatclone 2017.10.06. 22:21:14

@Csodabogár: " Vendéglőben mindig nevetünk, hogy messziről kitűnnek az amerikaiak, hogy nem tudják a bal kezükkel használni a villát."
Nem tudjak vagy nem ugy szoktak meg a sajat orszagukban?
Vagy azt akarod mondani hogy ok valami ideg serulessel szuletnek?.
Netan ketsegbe esetten probalnak ugy enni, de nem tudnak.?
Nagyon sokat nevetnel Azsiaban, mert ott palcikaval esznek,vagy eszak Afrikaban, mert ott kezzel.
Ha tudnad mennyire szukagyunak tunsz a bemondasaiddal.
Gondolom ahany helyen jarszl a vilagban, ott mindig felsobbrendunek erzed magad, mert ott nem ugy csinalnak dolgokat mint MO-on,vagy mint te.
( Persze tudom hogy csak az idomet vesztegettem, mert ugysem valtozol meg,mert ahoz egy kis gondolkodas es onmegfigyeles kene, es az eleg kenyelmetlen tud lenni.)

Shaktee 2017.10.06. 22:55:22

@Csodabogár: hallom a Zsuzsa énekelt a Göncz szoboravatáson, szép volt?

Herr Géza 2017.10.06. 22:58:49

@Golf2: Igy van, majdnem. Nem szoktam meg ugyan a ganéjt, de mit tehettem?

Csodabogár 2017.10.06. 23:36:19

@swing gitan: Melyik Zsuzsa és hol avattak szobrot? Nem is ismerek Zsuzsa nevü énekesnőt, igaz mást se nagyon.

Dikusz 2017.10.07. 00:41:29

@swing gitan: Koncz Zsuzsára az ugye?
Az igazság az, hogy ő az én fiatalkoromban volt igazán népszerű a másik két énekesnővel együtt. Most is eléggé az, de nekem nem ő volt a kedvencem.

gabors 2017.10.07. 03:23:55

@Dikusz: kovacs katit szeretted ??? nem o volt bortonben vagy keverem valakivel ??

adg 2017.10.07. 03:52:38

@swing gitan: eletemben nem hallottam rola. :)
Viszont epp itt van a napelemes autok vilagversenye, talan holnap indulnak le delre, edelenybe. Ket eve volt magyar csapat is kecskemetrol, eleg jol szerepeltek

kék madár 2017.10.07. 05:55:48

@adg: nem kene ezzel cikizni allandoan, eleg kinos, hogy mindig telepakoljuk a truckot a supermarketben steakkel, chipsszel, Budweisserrel meg golyoszoroval es amikor hazaerek akkor jut mindig eszembe, hogy kulturat mar megint nem vettunk pedig a kupont is kivagtam hozza.

kék madár 2017.10.07. 06:20:06

@somlobodog: @meatclone: volt egy ido amikor a Csodabogar fele felfogas uralkodott az ameriakiakrol, homogenizaltak egy 320 millios orszagot amiben fele annyi lakossal mint Europa ketszer annyi nyelvet beszelnek masfelszer akkora teruleten 5-szor annyira valtozatos foldrajzzal: mindenki kover buta baseball sapkas rozsaszin joggingos sipitozo feherember volt akik lefagytak ha egy kest meg villat elejuk tettek.

Dikusz 2017.10.07. 08:33:29

@gabors: Abban az időben három énekesnő volt a sztár, mások nem nagyon lehettek sikeresek, pedig voltak néhányan.
Kovács Kati (ő volt a kedvencem valóban), Koncz Zsuzsa, és Zalatnay Sarolta (ő volt börtönben).

Golf2 2017.10.07. 08:45:43

@kék madár: A kövér, baseballsapkás fehérek most is vannak de hogy szebb legyen már kétszer annyi színes,meg latinó van mint 30 éve,tippeltem.

FutureFry 2017.10.07. 09:04:48

@adg: Edelény: Ez ugye Adelaide ősi magyar neve? Valamennyire logikus is annak tükrében, hogy ugyebár van (aboriginal nevén) Attila hegy is Uluru közelében - kíváncsi vagyok kereste-e már arrafelé valaki a hun vezér sírját?

adg 2017.10.07. 09:11:45

@kék madár: tudtam. Na jo, nem cikizlek vele, eleg rossz lehet ez anelkul is. :D

adg 2017.10.07. 09:18:40

@FutureFry: volt egy szep emleku forum regebben, auban elo magyarok es oda keszulok szamara. Ott hivta a fel tarsasag igy.
Sajnos a facebukk benyelte a forum latogatoit, gyakorlatilag teljesen kihalt. Az uj zelandi resze meg talan megmoccan neha, par havonta egy komment, de az ausztral resz az megpusztult.
Mondjuk a helyiek inkabb ádlájd-nak mondjak. Vagy legalabbis valami hasonlonak.

Na majd ha megyek egyszer Edelenybe, megnezem Attilat is. Nem jartam meg annyira delre az NT-ben.

FutureFry 2017.10.07. 09:47:22

@adg: Engem Cairns kiejtésében korrigált a reptéri minibuszban két utastárs, merthogy túl amerikaiul mondtam. Aztán kiderült, hogy ők egyébként floridaiak :).
Na jó én igazi műveletlen amerikaiként a Simpsons-ból tanultam meg ausztrálul:
youtu.be/81FGVh1dj0A

adg 2017.10.07. 10:10:01

@FutureFry: na jo, csodabogarnak igaza van. Nalatok nincs kultura. :D
En jobb szeretem a Family Guyt, az sokkal kulturaltabb. :)

Főgebra 2017.10.07. 11:02:50

@adg:
Gondolni se mertem volna, hogy ekkora sikere lesz az eccájgokkal kapcsolatos ártatlan kérdésemnek!

gabors 2017.10.07. 13:48:56

@kék madár: "volt egy ido amikor a Csodabogar fele felfogas uralkodott az ameriakiakrol, homogenizaltak egy 320 millios orszagot amiben fele annyi lakossal mint Europa ketszer annyi nyelvet beszelnek masfelszer akkora teruleten 5-szor annyira valtozatos foldrajzzal: mindenki kover buta baseball sapkas rozsaszin joggingos sipitozo feherember volt akik lefagytak ha egy kest meg villat elejuk tettek. "

azt el ne felejtsd hogy a vilany kapcsolok es a kulcsok is mind "rosszul" voltak szerelve ... meg Monika szerint florida szar mert ok olyan helyen bereltek ahol a szomszed otthagyja a kutyaszart ..... ebbol lesz EZ Amerika ...(azt meg hozzatehetted volna hogy van 50 allam sajat torvenyekkel )

gabors 2017.10.07. 13:54:23

@Golf2: " de hogy szebb legyen már kétszer annyi színes,meg latinó van mint 30 éve,tippeltem. "

annyira hogy a feherek mar 50% alatt vannak (vagy lesznek egy ket even belul) persze nem mindenhol Idaho/Minnesota/North Dakota oda meg lehet menni arjaskodni .. .:-)

P.Elliot 2017.10.07. 14:06:28

@gabors: Monika kutyaszar beirasan en is el voltam hulve de nem a kutyaszarert , / ami azt illeti jobbjara ,sot rendesen fel van szedve Floridaban is, jol ismerem azt az allamot/, az kepesztett el hogy azt irta hogy aztan a nyitott ablakan beszallnak a szarrol a legyek a konyhajaba.
Atyaisten, milyen helyen lakott ez hogy nem volt szunyoghalo? Minden allamban van minden nyithato ablakon van, nagyon lepusztult kornyek lehetett ha meg arra sem telt vagy nem volt ra igenyuk.

gabors 2017.10.07. 15:02:24

@P.Elliot: "Atyaisten, milyen helyen lakott ez hogy nem volt szunyoghalo? "

es ebbol jon a konkluzio usa szar nincs kultura ... olyan mintha valaki a ciganytelepen berel mert ott a legolcsobb a kornyeken (ebben moniak ugy tunik nagyon jo) es utanna ez a varos/orszag szar mert a foldon alszanak es orditoznak es a kertbe szarnak .....

:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))0

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.