oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. szeptember 23. 06:30,  Pénz nélkül is lehet boldog az ember? 83 komment

2017. szeptember 23. 06:30 Határátkelő

Pénz nélkül is lehet boldog az ember?

Éppen egy hete jelent meg Móni nyári kalandjainak első része, a második részben sok mindenről szó lesz, számomra viszont a legérdekesebb rész a vége felé található, ebből lett a címben megfogalmazott kérdés is – ami persze egyrészt egyike a legősibb problémáknak, másrészt azt hiszem, valahol érinti a határátkelő tematikáját is, hiszen a legtöbben mégis anyagi okokból mennek külföldre. De nem húzom tovább, vágjunk bele! (A képeket köszönöm Móninak!)

cim_110.jpg

„Mikor vége volt a tanévnek júniusban, egy kolléganőm azt mondta, utálja, amikor mindenki azt kérdezi: hová mész nyaralni? Amióta egyedül maradt, mert a férje meghalt, nagyon nehezen jön ki a pénzéből. Szóval, neki a nyaralás utópia. Lássuk, mennyire futotta nekünk abból a pénzből, amit már nekem kellett kigazdálkodni.

Mitől pihenés a pihenés?

Milyen szempontok szerint keresünk szállást? Kinek, mit jelent a pihenés, szabadság, kikapcsolódás?

Én ezen a nyáron már háromszor elcsodálkoztam azon, hogy a Balaton melletti kempingek mennyire tele vannak. Na, hogy nekem a kemping egy sátorban nem kikapcsolódás, az biztos. De nem vagyunk egyformák.

Ugyanakkor, ha visszatekintek az életem során átélt nyaralásokra, mégis a kempingben eltöltött kalandokra gondolok vissza leginkább jó szívvel, és ezek a legemlékezetesebb nyaraim.

Szóval, az első részben említettem, hogy a napi 20 ezer forintos szállást túl soknak találtam két ember részére. Húgom rám bízta a keresést, és én megint a kedvenc térképemről választottam települést, mert szerintem ez nagyon átlátható, ezen kívül engem a színe is lenyűgöz (a kékes zöldről van szó, egy kicsit színtévesztő vagyok egyébként).

Az északi partot néztem, mert ott jóval több lehetőség van a kirándulásra és mivel most autóval megyünk, ezért ez jó ötletnek tűnt. Rögtön Badacsonytomajon akad meg a szemem és ott találok is szállást. 14.000 forint per éjszaka négy embernek. 

Tehát megspórolunk két nap alatt 26 ezer forintot, ami nagyon sok pénz, ha azt vesszük, mennyiből kell gazdálkodni. Amit igazából nem is tűztem ki célul. A józan észre bíztam, hogy egy kétéjszakás, nem egészen háromnapos nyaralást mennyiből lehet kihozni egy felnőtt és egy gyerek részére. 

Nem jól indult 

Először a zsákbamacska rész jön. A fotókon nem minden derül ki. Például az, hogy engem kicsit átvert a házigazdánk. Külön kértem, hogy különálló apartmant kapjunk. 

Ezzel szemben az emeleti apartmanban, ahol valóban két hálószobánk volt, osztozni kellett a konyhán és a nappalin. Szerencsénk volt, mert egy fiatal pár volt az emeleten, akiket alig láttunk (és inkább mi voltunk a hangosabbak). 

A két hálószoba mellett volt a fürdőszobánk és az egész egy kis előtér mögött volt, amit egy ajtó elzárt a nagy nappalitól és konyhától, így megvolt a nyugalmunk (azért a házigazda kapott tőlem egy nagy fekete pontot). 

Emelet lévén éreztük, hogy nem lesz hűvös este, hiszen aznapra 35 fokot jósoltak. Sajnos első éjszaka csak bukóra volt nyitva az ablak, és hiába próbáltam, nem tudtam kitárni. 

A csodálatos Balaton 

A strand kárpótolt minket mindenért. Hihetetlen, hogy két ember bejut 1.200 forintért. Budapesten ez lehetetlen. Mivel már négy óra elmúlt, még kedvezményt is kapunk, ezért csak 650 forintot fizetünk. 

Fantasztikus a kilátás. A parton heverve a gyönyörűséges Balaton a vitorlásokkal, a túlparttal, a part felé úszva pedig a Badacsony-heggyel. Van-e még egy ilyen tó a világon, ahol ennyi szépet lát az ember a vízben úszkálva?

Rohadtul szar éjszakám lesz. Nagyon meleg van a szobában, alig alszom valamit. Alig várom, hogy kint ülhessek reggel a kávémmal a teraszon. De lányom meglep, mert reggeli után kitárja az ablakot. Hogy nekem ez miért nem sikerült előző este? 

Egész napos strand a terv. Már látom magam aludni a nyugágyon. Micsoda élvezet! Nem csinálni semmit, csak hűsölni az árnyékban. Azért egy vízibiciklit kibérelünk a gyerekek unszolására, olyat, amin csúszda is van. 

Mi nem csúszunk, mert a fenekünk bele sem fér a csúszdába (én meg egyébként sem terveztem a vízbe esni, mivel másfél évig szenvedtem egy hallójárat gyulladástól). 

Húgom talál estére programot, de mivel a strandot elég hamar elhagyjuk, ezért van időnk elautózni a Szigligeti Várig. Az egyik nagy kedvencem.  A vár aljában egy nagyon jó kis cukrászda van. 

A lányok egyenruháján van a fagyis felirat. Azért én javítanék a feliraton: amire szükséged van, szeretet és fagyi.

A fagyira szükség van, hogy legyen energiánk felcaplatni a vár aljába. A jegypénztáros csak lihegő turistákkal találkozik. A gyerekek rögtön ki akarják próbálni az íjat. Az íjász meg le akarja nyilazni a gyerekeket, mert nincs ideje megenni a szendvicsét. 

Aztán ki van borulva, hogy milyen bénák a kölykök és nem érti, hogy miért nem tudják elsőre eltalálni a táblát. Nekem elég nehéznek tűnik az íjászat. Fantasztikus a látvány a Király Toronyból. Gyönyörű ez a vidék. Jó lenne egy nyaraló valahol a Balatonnál. 

Állatok között 

Az esti program Salföldön van. Lovasbemutató lesz, a jegyárban benne van az állatsimogató is. A jegyárak csak a helyszínen derülnek ki. Baromi drágának tartjuk. 3.000 Ft a felnőtt, 2.000 Ft a gyerekjegy. 

Na nem, köszönjük, nekünk elég lesz az állatsimogatós belépő. A hölgy résen van. Nem enged el minket. Azt mondja, megvehetjük 2000 plusz ezerért. A műsor után megállapítjuk, hogy ennyit sem ért. 

Lányom nagyon bátor. Még ostort is mer csapkodni a közönség előtt a pusztában. Egyszer én is megpróbáltam, nagyon nehéz. Lóra is mer ülni (én soha többet ló közelébe nem megyek, Zakopanéban megharapott egy ugyanis). 

Az állatsimogató viszont mindent megért. Nekem elsősorban lányom boldogsága miatt, aki odavan az állatokért. Én is odavagyok értük, egészen odáig, amíg nincs szaguk, nem nyalnak meg, nem ugrálnak a világos nadrágomra, nem látom a szőrüket mindenhol a lakásban. Ezért nézem az Animal Planet csatornát. 

Itt viszont megkapom a mangalicák szagát. Az állatfarmtól nem messze van egy nagyon helyes kis étterem, a Pajta. Egy kis lugas kellős közepén ülhet az ember, árnyékot adó fák alatt. Csak mikor már belépünk, jövök rá, hogy túl késő. A hely tele van heverésző kutyákkal. 

Mindenki nagyon éhes, ezért nem mondhatom, hogy meneküljünk inkább. A félelmem beigazolódik. Egész evés alatt mellettem van az egyik kutya, kitartóan a szemembe néz, és nyalogatja a száját. 

Egyébként egy művész házaspár galériája is itt van. Fotóművész a férfi. Nem nagy a választék az étlapon, de nagyon finom minden, amit rendelünk. 

Csillagok között 

Tartalmas nap volt, aminek a végén vár minket a legjobb rész. Megint kiülök a teraszra este és a csillagokat nézem. Jó érzés, hogy a gyerekek jönnek maguktól is, és lerakják a telefont. 

Sokkal jobban láthatók a csillagok innen, mint a budapesti lakásom teraszáról. Mutogatom nekik, amit annak idején megtanultunk. Kis Göncöl, Nagy Göncöl, Esthajnal csillag. 

Aztán látok valamit, ami már egyszer az életben lenyűgözött. A repülőket felismeri mindenki, nagyjából egyazon sebességgel közlekednek, villogó piros fénnyel és jó sok van belőlük. 

Amit én láttam, az egy sárga kis csillagra emlékeztető beazonosíthatatlan tárgy, ami végig hasít az égen, sokkal gyorsabban halad, mint a repülők. Aztán eltűnik. Lányom nem rest, veszi is elő a telefonját és megállapítja, hogy ez egy műhold. Milyen hasznosak ezek a techno gyerekek! 

Ezek után persze UFO-król beszélünk és látok megint hulló csillagot (a harmadik augusztusban). Elmondom nekik, hogy augusztusban elméletileg több hulló csillagot lehet látni, mint az év többi részében. Na persze, csak akkor van esély rá, hogy lássanak egyet, ha az eget bámulják és nem a telefonjukat. Unokaöcsém is elkap egyet. Fantasztikus látvány! 

Én az elsőt a szobámból láttam, az ágyon fekve, itt Budapesten. A függöny nem volt behúzva teljesen, egy 30-35 cm-es rés volt, és abban a keskeny sávban, külön az én tisztelemre hullott az a csillag. Hihetetlen élmény! 

Aztán elvonulunk a szobánkba, aminek az ablakából látszik Badacsony. A sötétben igazából csak sejtjük, hogy milyen óriási valójában. Aztán jön a meglepetés! Egyszer csak a hegy mögül egy hatalmas monstrum tűnik fel a sötétben. 

Te jó ég! Mi a jó franc ez?!!!  A hulló csillagok, UFO-k és műholdak után adja magát a helyzet, felkiáltok: gyerekek, gyertek ide gyorsan, itt egy repülő csészealj! 

Elzúg a fejünk felett, még húgomat is ki tudom csábítani a szobájukból. Átrohanunk a kis előtéren, a nappalin, vissza a teraszra.  Látjuk, ahogy a Balaton felett száll tovább, nagyon alacsonyan. Nekem ez egy utasszállító repülőgépnek tűnt. 

Azóta sem tudom mi volt. Ha valakinek van ötlete, kíváncsian várom. Ez augusztus 17-én történt, este 10 óra körül. Az kiderült, hogy Hévízre már az orosz turisták miatt van menetrend szerinti járat. 

(Közben zárójelben megjegyzem, hogy egy kollégám is látta, ezt most utólag szúrom ide. Ők Nagyvázsonyban kempingeztek, szerinte egy amerikai bombázó volt). 

Mit lát egy gyerek? 

Egyébként hihetetlen, hogy a gyerekek mennyire mást látnak egy tárgyban. Én tényleg egy csészealj szerű valamit láttam, lányom szerint háromszög alakú volt és ennek alapján, megint a telefon segítségével jött a gyerekek válasza: ez egy lopakodó. 

Aztán később nagypapi, aki katonatiszt volt megerősíti, hogy bizony ez lehetett egy amerikai gép, hiszen a Balaton felvidéken van gyakorló pálya. Nekem a lopakodó szóról valami halk jut eszembe. Na, ez nem volt halk, de gondolom attól lopakodó, hogy nem látják a radaron, ezért szállt olyan alacsonyan (mint a gép, ami belerohant a WTC-be). 

Tapolca 

Az utolsó napra hagyjuk Tapolcát. Én javaslom, mert gyerekkorunkban többször is jártunk a tavas barlangban, ahol a csónakázó tó a kedvencünk. Amikor sorban állunk a bejutáshoz már kezdek izgulni, mert negyven éve még nem tudtam milyen a klausztrofóbiás pánik. 

Most már nincs visszaút, nem mondhatom, hogy be vagyok szarva a barlangtól. Már az épületben, amikor jön a túravezető, jön a pánikroham. Amikor bezárják a kis mozi ajtaját, ahol egy 3D-s filmet vetítenek, majdnem kirohanok a teremből, de erőt veszek magamon. Aztán lent a barlangban teljesen megnyugszom.

Micsoda érzés! A 35 fok után lent lenni a tónál. A csónakázást végig lehetne csinálni evező nélkül, úgy, hogy a kezünket használjuk a falon. Nagy élmény volt és büszke voltam magamra, hogy kibírtam pánikroham nélkül. 

Hazafelé bemegyünk Sümegre. A vár alatt egy fantasztikus étterem, a Várcsárda szolgál ki minket ebédidőben. Kint ül mindenki, nagyon eredeti hely és finomak az ételek. Egy kicsit túlesszük magunkat. 

Az autóban megcsinálom a számvetést. 55.000 forint. Két éjszaka, két és fél nap. Itt még egy napot maradtam volna szívesen, hogy a badacsonytomaji strandon gyönyörködhessem a kilátásban. 

Mi a helyzet Budapesten? 

Mi van akkor, ha valaki nem tudja elvinni a gyerekét nyaralni, mert bizony sok ilyen család van?  Sokszor szembesülök azzal, hogy vannak gyerekek körülöttem, akik nem jutnak el még Budapesten sem, túl messzire a lakóhelyüktől. 

Ha a gyerekünket akarjuk szórakoztatni az bizony pénzbe kerül akkor is, ha nem megyünk nyaralni. A budapesti strand belépő árak nem a Badacsomtomajihoz hasonlóak. 

A Palatinus strandra hétköznap 2.400 forint a felnőtt jegy, a gyerek 2.000. Családi jegy 4.400 (1 felnőtt, két gyerek). Mi szoktunk vinni mindig egy gyereket. Általában meghívjuk, hiszen az árból látszik, hogy nekem nem kerül a családi jeggyel többe. 

Én nem szeretem ezt a standot, nagyon sokan vannak általában, és én még életemben nem láttam olyan strandot, ahol rendőrök mászkálnak. A zuglói Paskál strandra a jegyárak hasonlóak a Palatinuséhoz. Itt viszont jóval kevesebb medence van. 

A mi kedvenc strandunk Ráckevén van, az Aqualand. Az sajnos a HÉV jeggyel együtt már nem egy olcsó mulatság. Itt már érezni, hogy vidéken van az ember. Egy egészen más miliő. Nyugalom van, rengeteg fa, a gyógyvize miatt sokan jönnek ide Magyarország minden részéről. Annyira jól ment nekik, hogy még egy hotelt is felhúztak itt.  

Amihez nem kell pénz 

Sok olyan programot lehet csinálni, amihez nem kell pénz. Most például találtunk egy nagyon jó kis szalonnasütő helyet Pestszentlőrincen. Lányom összebarátkozott egy pár új szomszéddal, akik este hatkor kutyás találkozót rendeznek a házunk mellett. Velük voltunk itt. 

Elvittünk egy szomszéd gyereket is és az egész nap a piknikről szólt, ahol nem költöttünk semmivel többet, mintha otthon maradunk. Játék a kutyákkal, tollaslabdázás, foci, séta az erdőben, szalonna és kolbászsütés tűzön.  

Ha valaki Budapesten jár, ajánlom neki a Kopaszi-gátat. A Lágymányosi híd (nekem az marad) lábánál van Pest és Buda között egy hosszú, keskeny sziget. Az egyetlen hátránya lehet, hogy nem lehet kutyát bevinni. Sok étterem van, van egy játszóház, egy játszótér és a város zaját egyáltalán nem hallani. 

Az egyik kedvenc nyári hétvégénk Budakalászhoz kötődik. Egy barátnőm, aki tavaly költözött haza az Egyesült Államokból, lakik itt. Egy éjszakát töltöttünk náluk. 

Az Omszki tó mellett laknak, amiben fürödni már nem lehet, de lehet viszont a Lupa tóban, ami bicajjal 15 perc. A belépő első ránézésre drágának tűnik, de a családi jegy 8.000 forint négy embernek, tehát igazából olcsóbb, mintha a Palatinusra mennénk ketten. 

Ide a víz miatt érdemes menni. Na, itt látom a lábam a vízben, annyira tiszta. Vigyázat, csak úszóknak ajánlom. Nagyon mély és nagyon hirtelen mélyül. Vannak úszómesterek a vízen is, csónakon vigyáznak az emberekre, és a parton is vannak, akik fel alá mászkálnak és figyelik a vizet. 

Itt nagyon résen voltunk. Egy ilyen vízben még megtalálni is nehéz valakit. A gyerekek tudnak úszni, de a vízben található kis fémszigetig is elúszom velük. Erre a standra este fél nyolc után nincs belépő. Ha valaki arra jár, érdemes besétálni és megnézni milyen. 

Amolyan dubai érzés. Lehet baldachinos ágyakat bérelni, fehér homok van a parton. Először kicsit megijedtem tőle, mert amolyan felkapott, sznobos hangulatot sikerült elkapnom, de amikor végül elmentünk kellemesen csalódtam. Megéri kipróbálni. 

Aki szeret magányosan úszni, annak tökéletes napja lesz. Ami itt nekem nagyon érdekes volt (végül kétszer voltunk itt a nyáron), hogy alig van ember a vízben. Furcsa, de tényleg így volt. 

Hazaköltözött magyarok 

A kedvenc pillanataim Budakalászról, hogy beszélgetek két olyan nővel, akik mindketten hosszú ideig éltek Amerikában. Emlékezetes beszélgetés lesz. Úgy éreztem, hogy egy másik világba cseppenek. 

Más a szemlélet, más a beszélgetés fonala, mint amit általában megszoktam Magyarországon. Mondjuk úgy (és nem akarok megsérteni senkit), hogy ők már levetették magukról a birkaszőrt. 

Egyszer mondott valamit nekem, egy most már Németországban élő barátom, volt kollégám. Finoman fogalmazott, az volt a lényeg, hogy azokkal az emberekkel megszakad a kapcsolat, akikkel nem vagyunk nagyjából azonos anyagi szinten. 

Ezt akkor nagyon furcsának találtam pedig van benne igazság. Sajnos a pénz, amennyire szükséges rossz, annyira szükséges jó is. Ezért beszélünk róla annyit. Szerintem sok pénz nélkül is lehet boldog az ember, ha hagyják élni és kibontakozni. 

Remélem sok embernek volt élményekben gazdag nyara!”

HÍRMONDÓ 

Német, osztrák és izlandi munkalehetőségek 

Idősápolótól a villanyszerelőig ajánlunk így szombatra lehetőségeket nektek, elsősorban Ausztriába és Németországba, de aki komolyabb kalandokra vágyik, az megpróbálkozhat Izlanddal is.

Hogyan számít be a nyugdíjba a külföldi munka? 

A kérdés már most is sokakat foglalkoztat, de ahogyan telnek az évek, nyilván egyre több embernek lesz fontos és zsebbe vágó a válasz. Nézzük meg egy egyéni példán, mi most a helyzet! 

A kormány hihetetlen válasza a szakemberhiányra 

Már mi is rengeteg alkalommal beszámoltunk az egészségügyi szakemberhiányról. Laikusként azt gondolná az ember, hogy ilyenkor közép- vagy hosszútávon megoldást jelenthet a szakképzés erősítése. De ezek szerint tényleg nem értünk hozzá. 

Méteres hótorlaszok Ausztriában 

Rendben van, hogy Ausztria magasabban fekvő területein ilyenkor már nincs az a kimondott nyár (nagy kaland, Magyarországon is inkább november van, mint szeptember), de azért ami most történt, ezzel együtt is meglepő. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: nyaralás Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5912886430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.09.23. 07:11:21

A Lupa bányató tavaly még ingyen volt amíg a gerendai le nem nyúlta,.Jó poszt, jó képek.

Bredpitt Monika 2017.09.23. 07:53:36

@Golf2: van egy olyan resze a tonak, ahol sokkal kevesebb a belepo ara, de szinte semmi nincs szolgaltatoi szinten,

Ha jol emlekszem ezer forint a beugro, a nagyobb reszen a tonak viszont van akadalypalya, amire kulon belepo t kell venni,

Ki az gerendai?

lapetiteparisinne 2017.09.23. 08:06:13

Sokkal pozitivabbnak éreztem a posztot, mint a multkori:) tényleg. Gyönyörűek a képek!! Most ebből latszik, h tényleg jol éreztétek magatokat.
A vége érdekes kérdést feszeget- azt hiszem, van benne igazság. Nekem sajnos ez pl. A szüleimmel volt igy sokáig, ( sokkal- sokkal jobb anyagi helyzetben vannak,
Mint én) hogy nyilván a tisztelet mellett abszolut nem tudtam közel lenni hozzájuk, mert teljesen másik világban élnek.

Bredpitt Monika 2017.09.23. 08:15:39

@lapetiteparisinne: hu, ez erdekes, a szuleid vannak hozzad kepest nagyon jo anyagi helyzetben,
nem tudom miert, de errol amerikai filmek jutnak eszembe,

Nem tudom a multkori posztbol miert nem jott vissza, hogy jol ereztuk magunkat, persze ott nem volt autonk, talan az a resze, hogy majd gyalogolni kell, meg nincs nyitva kozert keltette azt az erzest, hogy nem volt jo

Shanarey 2017.09.23. 08:18:32

Budapest környékén, dél felé is van több strand is, amelyek bányatavakból lettek kialakítva. Dunaharasztinál van egy amelyen van egy drótkötél vontatású vízisí pálya. www.vizisipalya.hu/

Van még a Rukkel tó. www.waterpark.hu/

@Bredpitt Monika:

Gerendai a neve annak a fickónak, aki anno a sziget fesztivált sziget.hu/fesztival/ megálmodta, és megvalósította, s tavaly ő vásárolta fel a területet, hogy ott egy nívósabb strand jöjjön létre. Eszerint sikerült neki.

Bredpitt Monika 2017.09.23. 08:19:46

@lapetiteparisinne: meselhetnel errol a szulonek sokkal tobb penze van dologrol, ez most nagyon megfogott......persze tudom, hogy maganugy, de mondjuk nagyvonalakban

Bredpitt Monika 2017.09.23. 08:25:20

@Shanarey: a Rukkel tora jarnak a szomszedaim, azt mondjak, hogy kocsi nelkul eleg nehez megkozeliteni, mondjuk veluk is ki tudunk menni, arra kivancsi vagyok,

A Lupa tolunk nagyon messze van, oda is kocsival erdemes, illetve a budakalaszi baratnomtol,
egyszer kimentunk hugomekkal is, innen Pesterzsebetrol 31 perc alatt ertunk ki,

Koszi a linkeket

Bredpitt Monika 2017.09.23. 08:37:57

@lapetiteparisinne: odaulok a gep ele nemsoka, onnan gyorsabban megy az iras,

Elso korben, ami eszembe jutott, hogy egy idoben sokat hivatkoztam arra, hogy amerikaban az egyetemistak dolgoznak a tanulas mellett, mert anyuci, apuci nem kenyezteti el oket,
szerintem nem rossz dolog, ha az ember a sajat laban all.....
persze nem tudom most mi van az amerikai egyetemistakkal, sajnos en itthon azt latom most, hogy az iskolapadbol kikerulo aktiv koru fiatalsag munka moralja szornyu

Bredpitt Monika 2017.09.23. 08:39:26

@lapetiteparisinne: ja, es nem ugy ertettem, hogy te is vartad a szuleid penzet, csak erdekes a tema

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2017.09.23. 08:40:21

Huszonpár éve még Gyálon is volt egy jó kis bányató. Pár évig jártunk oda fürdeni. De valaki azt is megvette, bekerítették, biztonsági őrökkel őriztették...

Bredpitt Monika 2017.09.23. 08:53:04

@ChristineK: ti hany eve mentetek el itthonrol?
Egyszer raneztem a blogodra,olyan zold volt sz egesz, novenyek, nyugalom, kiegyensulyozottsag....

Ranezek meg egyszer...most jol fog jonni az erzes

lapetiteparisinne 2017.09.23. 08:57:06

@Bredpitt Monika: várni várhattam ( volna :) csak minek

Arthamyr 2017.09.23. 09:03:57

@lapetiteparisinne: Ez érdekes/furcsa. Nyilván az normális, hogy nem tartanak el/szponzorálnak folyamatosan, de átmeneti időszakra sem segítenek? Ez alapból így volt, vagy csak sikerült őket magadra haragítani (pl. nem hallgattál rájuk, mentél a saját fejed után)?

lapetiteparisinne 2017.09.23. 09:10:05

@Arthamyr: ja nem, semmi harag. No problem. Ilyen tipusú emberek. Egyébként ezzel nem azt mondom, h másban nem segitenek ( pl.
Volt, h a gyerekekkel kapcsolatosan igen.) - ilyen a pénzhez valo viszonyuk :)

Arthamyr 2017.09.23. 09:11:37

@lapetiteparisinne: Végülis akkor olyanok, mint egy normális, nem gazdag szülő. :)

Arthamyr 2017.09.23. 09:14:18

"Egyszer mondott valamit nekem, egy most már Németországban élő barátom, volt kollégám. Finoman fogalmazott, az volt a lényeg, hogy azokkal az emberekkel megszakad a kapcsolat, akikkel nem vagyunk nagyjából azonos anyagi szinten." - Ezzel nem igazán értek egyet. Persze a nagyjából azonos anyagi szint elég rugalmas definíció. Meg a kapcsolat léte is. Az 5-10-szeres még nagyjából azonos anyagi szint? Milyen sűrűn kell interakcióba keveredni, hogy a kapcsolat ne minősüljön megszakadtnak?

Virago_1000 2017.09.23. 09:26:45

"Én ezen a nyáron már háromszor elcsodálkoztam azon, hogy a Balaton melletti kempingek mennyire tele vannak. "
- fellenduloben az orszag, javulo gazdasag, novekvo eletszinvonal, a blog es a kommentelok tobbsege altal sugallt kepet nem igazolja a valosag.

Határátkelő 2017.09.23. 09:28:05

@Virago_1000: Köszönjük, a pénztárhoz fáradhat.

Bredpitt Monika 2017.09.23. 09:53:18

@Arthamyr: én is meglepődtem, azon , amit mondott, egy nagyon normális ember egyébként,

arra gondolt, hogy azokkal nem tud elmenni Dél AFrikába nyaralni, akik egy iskolai fizetésből élnek , meg sok minden mást nem tud velük megcsinálni, ami azért elég kiábrándító,

attól, hogy a másik nem keres havi 4000 eurót még lehet vele tartani a kapcsolatot, igen, ez egy érdekes kérdés,

Bredpitt Monika 2017.09.23. 09:55:27

@lapetiteparisinne: ideültem a gép elé, de az élet közbe szólt, el kell szaladnom valahová,

nekem megmozgatta a fantáziám ez a téma, most úgy képzellek el, mint egy amerikai gazdag család hippy, lázadozó lányát, de hát mi minden van az én képzeletemben,

folyt köv,

Dikusz 2017.09.23. 10:03:07

@Határátkelő: inkább ezt kellett volna írni ennek a csudálatosnak: keresse fel orvosát, gyógyszerészét...

Határátkelő 2017.09.23. 10:10:41

@Dikusz: Engem alapvetően szórakoztat egyébként.

Shanarey 2017.09.23. 10:29:19

@Virago_1000:

Ja, ezért a kempingek vannak tele, nem pedig a szállodák.

Ezért van tele Hévíz is oroszokkal és osztrákokkal, továbbá németekkel. A valaha volt magyar fizetésemből, max egy hét volt a Hévízi nyaralás 1 személyre, az Angol fizetésemből, pedig 2 hét, úgy hogy 3 személyre fizettem be.
A Balatoni vendégforgalom amúgy azért van fellendülőben, mert a nyugat Európai nyaralóhelyek árszínvonala, a nyugat Európai fizetésekhez van beállítva.

Csodabogár 2017.09.23. 10:58:32

@Arthamyr: Tapasztalatom szerint az anyagi szint különbsége nem árt az igazi barátságnak. Mikor Svédországba kerültem csóró voltam nagyon. Akikkel ott akkor megismerkedtem már mind rendelkezett szép lakással/házzal és megalapozott egzisztenciával. Nekem semmim nem volt, de igen jó barátságok alakultak ki köztünk. Nem a délafrikai utazáson van a lényeg, hanem a jó beszélgetéseken, amiket akárhol lehet folytatni. Persze volt orvos barátnőm, aki miattam olcsóbb szállodába jött, hogy elmehessünk Londonba pl.
Mióta itthon vagyok részben, nem mindenkivel, megfordult a dolog. Most pl. barátnőt meghívok koncertre, mert húzós a jegyár, vagy vendéglőbe enni. Ha valaki nem a külsőségeket és körülményeket, hanem az embert szereti, nagyon is megtartható a barátság. Anyagiaktól teljesen függetlenűl.

Határátkelő 2017.09.23. 11:13:07

@Dikusz: Ennyi év után az ember már a kicsit is becsüli... :D

tanato 2017.09.23. 11:28:21

@Bredpitt Monika: lupawake.hu/

Nemrégen indultak be.Nagyon jó Wakeboard pálya.Nekem azért érdekes mert kisebbik lányom sokat wakeboardozott néhány éve/most is egy keveset/főleg Kecskeméten néha a Balatonon a vonyarcvashegyi pályán..SZóval az edző most ugyanaz aLupa tónál aki sok évig Kecskeméten volt.Szergejnek hívják.
Személye annyiban kapcsolódik a bloghoz hogy ő is határátkelő oda-vissza retúr módon akaratán kívül.Anno a magyar anyukája férjhez ment egy orosz/akkor szovjet/férfihoz és a kis Szergej kint nevelkedett,később tért haza.Orosz magyar kétnyelvű,tud oroszul is meg magyarul is gondolkodni,ő mondta nekem,identitása is kettős.A fiának is orosz nevet adott/Alexander/és oroszul beszél vele,hogy tanulja az apja nyelvét is.Tőle hallottam egy mondást/itt már írtam ezt 3 éve eg orosz poszt kapcsán/Mit mond halála előtt egy haldokló orosz?:SZent Péter vár.
Szóval ez csak egy kis szösszenet a LUpa tóhoz,tényleg szépen kiépítették.

Mrs. Clayton 2017.09.23. 11:37:58

@Csodabogár: ez altalaban pont az ilyeneken csuszik el. Ha az illeto baratnak nincs penze es mindig te hivod meg egy ido utan kellemetlen lesz neki es nem fogja elfogadni, ha o sosem fogja tudni viszonozni.

Csodabogár 2017.09.23. 11:58:20

Kapok egy cserép virágot, ha idejön hozzám és kész. Mindenki úgy viszonoz ahogy tud. Legrégibb még élő barátaim keletnémetek voltak. Most voltak megint itt nálam. Közben persze már van szép házuk, a lányuk csodás vadonatúj öröklakásában laktunk Berlinben idén nyáron. Tényleg remek barátság. Én anno küldtem és vittem a csomagokat nekik, a barátnőm pedig saját sütésű karácsonyi sütiket küldött, amivel én nagyon boldog voltam. Tényleg a legjobb barátaim, már több mint 50 éve.

DieNanny CH 2017.09.23. 12:13:25

Jó írás volt, köszi!

Én 2015 nyarán voltam Szarvason, 3 napra.
3 felnőtt, 2 gyerek. Az összes költségünk 120 ezer Ft volt. Úgy összes, hogy benne van a benzinpénz a lakhelyünktől - kb 150 km -, valamint az ottani csalinkázások; minden nap voltunk 1-2 múzeumban, mivel csak reggelizős volt a hely, étteremben ebédeltünk, vacsoráztunk, voltunk a Viziszínpad gyerekelőadásán, az utolsó nap Cserkeszőlőn a strandon - szóval, mindezt figyelembe véve, nagyon olcsón kijöttünk belőle.

Igaz, én voltam az, aki mindent megszervezett, utánanézett, kiszámolt. Nagyon szeretem ezt csinálni, és, hát, érdemes is volt.

DieNanny CH 2017.09.23. 12:20:25

@Arthamyr:

Erről csak az jut eszembe, hogy '99-ben húgom au-pair volt Ném.o-ban, majd szabadságán hazajött, és mikor az ebédnekvalót beszéltük meg, mondta, hogy legyen túrós palacsinta.
Csak néztünk rá, és azt mondtuk neki a húgommal: Túrós? Az nagyon drága, eszünk lekvárosat.
Szóval, ilyen apróságokban is jelentkezhet a különböző anyagi helyzet...

Golf2 2017.09.23. 12:36:20

@tanato: Alexander,a görög Alexandros név latin formája.Mitől ruszki?

Dikusz 2017.09.23. 12:37:09

@Bredpitt Monika:
Móni, megint csak azt tudom mondani, ha nyaralni szeretnél menni a lányoddal, előre kellene tervezned. Maradjunk csak a Balatonnál, ha jövőre is ide szeretnél menni: ha már tudod, hogy igen, az időpont is megvan, hónapokkal előtte keresned kell a szálláslehetőségeket, sokkal nagyobb a választási lehetőség, ráadásul van idő a nektek tetsző programokat megkeresni.

Különösen a Balatonnál igaz az, hogy már a vakáció kezdete előtt kell lefoglalni a szállást, de igaz ez az ország más tájaira is. Most például szerettem volna az október 23-i hétvégére szállást 4-5 fő részére foglalni a Börzsönyben 3 éjszakára. Már szeptember elején nem volt hely. Általában erre az időpontra már májusban szoktam foglalni. Végül úgy sikerült szállást találnom egy csudaszép lombházba, hogy valaki visszamondta a foglalást, az egyébként októberre teljesen lekötött házban.

Szintén saját tapasztalat: ha egy adott helyre szeretnék menni, akkor a szállást ajánló profi oldalakon csak az ötleteket keresem, sosem foglalok ott. Rákeresek a saját honlapra, és ott kérem az ajánlatot. Még sosem bántam meg.

A Kopaszi-gátról: nagyon népszerű lett ez a pihenőhely, jogosan. Futók, biciklisek, kisgyerekkel érkezők, vagy csak a gáton sétálgatók is jól érezhetik magukat. Kulturált módon tud itt mindenki kikapcsolódni, úgy, hogy nemigen zavarják egymást. Ráadásul több mosdó is található, nem kell bemenni fogyasztani a kávézókba/sörözőkbe, ha WC-t keresel. A hely szűkössége miatt viszont ide -remélem megérted- én sem engednék be kutyát. Egyszerűen nem megoldható, a játszótéren játszó kicsik, a futó emberek miatt, a kutyáknak sem jó, hogy rángatni kell őket az emberek elől.

Kérlek engedd meg ezt a megjegyzést nekem: igazad van, sok embernek nem telik arra, hogy egyáltalán elmenjen nyaralni. Soknak nagyon meg kell nézni, mire mennyit költ, neked is. De nem szabad hagyni, rágörcsölni, hogy még a nyaralás alatt is azon kelljen számolgatni, mire mennyi jut. Hogy még a pihenés ideje alatt is keresgetni kelljen, hol/mi a legolcsóbb.
Ezért kell jóval a tervezett nyaralás előtt szállást foglalni, kiszámolni mennyit költhetek, és biztonsági tartalékot magaddal vinni, amit nem szándékozol elkölteni, de ha mégis hozzá kell nyúlni, nem borítja fel a költségvetésedet. Saját magamról tudom, ez mennyire könnyebbé teszi a pihenést. Sosem kellett a biztonsági tartalékhoz hozzányúlnom, de nagyon megnyugtató volt, hogy most egy kicsit "felelőtlenebbül" kölhetek, megvehetem azt a semmire sem jó játékot a fiamnak, amit egyébként nem vennék meg.

Írtál az Omszki-tóról. Most már ősz van, jövőre kell tolni (@Határátkelő: kiírhatom a honlap címét?) van olyan hely, ahová könnyen el lehet jutni, és sokkal szebb mint az Omszki-tó. Ezen a honlapon, ahogy látom, olyan strandokat sorol fel, ahol természetes tavak vannak
Pl. az általad említett Palatinus-strand (nem meglepő a zsúfoltság, a VB miatt a Dagályt bezárták, de szezonban mindegyik zsúfolt) névrokona, a dorogi Palatinus-strand, ami Budapestről is könnyen elérhető. Nézd csak meg az árakat, mennyire kedvező, és csodaszép. Vagy a Bánki-tó a Börzsöny-, és a Cserhát lábánál, maga Bánk is vonzó látnivalókkal teli.
Sok olyan hely van még Budapesthez közel, ami könnyen elérhető, és természetközeli, érdemes rákeresni.

Dikusz 2017.09.23. 12:40:26

@DieNanny CH: Nekem jó a lekváros is, jobban szeretem mint a túróst. Asse baj, ha lekvár nélkül, az van itthon. Kűggyed fénypostán légyszíves :)))

Arthamyr 2017.09.23. 12:40:50

@DieNanny CH: Ok, de ezektől elgyengül/megszűnik egy kapcsolat?

Golf2 2017.09.23. 12:42:36

@DieNanny CH: A 120 az pont 1havi nettó átlagfizetés még Pesten is nemhogy Szarvason.Tehát 3napért 1hónapot kell dolgozni,ha osztjuk 3mal akkor is 7-8 napot.Nyugaton is ilyen "olcsò" lenne?

Bredpitt Monika 2017.09.23. 13:18:53

@Virago_1000: most megkapod a magadet, bar en is jol szorakozom neha rajtad,
Jol nyomod, ahogy a tobbiek mondanak

Mindjart leirom neked hova kellett elrohannom es megint kiderult milyen jo az itthoni helyzet

Latcho Rom 2017.09.23. 13:42:15

@Bredpitt Monika: Na kérlek :) libabőrök..tegnap székelyudvarhelyen

www.facebook.com/fazekasgyuri/posts/10155457518069543

Most olvaslak..

Bredpitt Monika 2017.09.23. 13:54:54

Nem tudok hozzaszolni a Pc rol, van erre valami orvoslat?

Bredpitt Monika 2017.09.23. 13:56:52

@Latcho Drom: nem tudom kinyitni a linked, mar a multkor sem tudtam, lehet azert mert nem vagyok a baratod a FBon,
mondjuk nekem ott senki nem baratom, mivel nem hasznalom

Bredpitt Monika 2017.09.23. 14:05:01

@Dikusz: a kutyamentessegnek orulok,
mi nem tervezunk elore hosszu tavra, meg 24 gurigas wc papirt sem veszunk, mert nem tudjuk hol ebredunk egy honap mulva,
a nyaralasbol a szallas volt a legolcsobb, az ettermi arakat nem tudod befolyasolni, azon nem nagyon lehet sporolni,

Sokszor vagyok felreertheto, bocs hogy ilyen kurta valaszokat adok, de a telefon idegesito

Bredpitt Monika 2017.09.23. 14:06:42

Most meg eltunt a dikusznak cimzett ....

Bredpitt Monika 2017.09.23. 14:08:53

@Dikusz: a Palatinus a vb elott is zsufolt volt

Bredpitt Monika 2017.09.23. 14:11:33

@Gabor7704: te is kos vagy? Nem eliras, kos es nem okos

gabors 2017.09.23. 14:14:32

el sem merem olvasni ... kommentelni plane .. .:-(

Bredpitt Monika 2017.09.23. 14:32:44

@DieNanny CH: szerencsem van, lanyom a fahejasat szereti a legjobban

Bredpitt Monika 2017.09.23. 14:35:23

@Csodabogár: este irok megx de ez a telefon nagyon idegesito, nem tudom mi van a geppel, pedig irtam egy szep kis hozzaszolast virago nak

Bredpitt Monika 2017.09.23. 14:42:00

@tanato: nagyon tiszta, igazi elvezet volt uszni benne,
Kar, hogy olyan messze van tolunk,

Szent Peter rol meg az jut eszembe hogy van egy interju sorozat az egyik magazinban, az utolso kerdes: mit fog mondani neked a mennyorszag kapujaban a Jo Isten, az egyik interju alany valasza az volt, mar megint rossz helyen jottel ki a korforgalombol

DieNanny CH 2017.09.23. 14:49:40

@Golf2:

Azért nehéz megmondani, hogy mi olcsó meg drága, mert nem tudom ugyanazt a szolgáltatást összehasonlítani. Itt a lakrészünkben volt 3 db kétágyas szoba, tágas fürdő káddal és zuhanyzóval, a reggeli nem svédasztalos volt, hanem mondani kellett, pl bundáskenyér, vagy tojásrántotta, ilyenek. Főúton volt a szállás, a város közepén.

Számomra/számunkra megfelelő volt az ár, mert tudtam, mindennek utánajártam, mindent megterveztem.

Amikor 12 évvel ezelőtt egy kétnapos kirándulást terveztem Bécsbe a húgommal, ott is mindent megterveztem, és csak a kastélybelépő volt egy vagyon, de ez ezzel jár. A lényeg, hogy ha én meg akarok ismerkedni egy tájjal, várossal, akkor jól utánajárok a lehetőségeknek, és ha minden klappolt, akkor úgy igazán a pénz miatt sem bánkódok - hiszen kaptam érte valamit.

Latcho Rom 2017.09.23. 15:05:46

@Bredpitt Monika: talán így? publikusnak szántam a megosztást..

Ha nem mux akkor keress ra a facebookon, címe: hatalmas buli udvarhelyen

www.facebook.com/fazekasgyuri/posts/10155457663929543

Más: azt hiszem kapkodnak a fityeszék, most hogy 8 párt összeállt..

Csodabogár 2017.09.23. 15:06:06

@Bredpitt Monika: A Palatinusz már az én ifjuságomban is zsufolt volt.

IT Knight 2017.09.23. 16:20:11

Megpróbáltam végigolvasni, de fájdalmasan garasoskodó a poszter. Valahogy nem áll össze nekem a kép Mónikáról, egész egyszerűen nem tudom, elképzelni, hogy, minden, amit eddig olvastam róla, az egy emberben megtestesül. Persze az is lehet, hogy keverem itt a kommentelőket, hiszen sokan ugyanazt a nótát fújják. :)

DieNanny CH 2017.09.23. 17:24:03

@IT Knight:

"hiszen sokan ugyanazt a nótát fújják. "

Mármint, pontosan mit?

Latcho Rom 2017.09.23. 17:59:24

@IT Knight: hasonló a nóta, itt unja majd mindenki hogy a fidesz mossa az eu-tól lemutyizott lét.

Neked jut belőle?

kék madár 2017.09.23. 20:27:24

"Finoman fogalmazott, az volt a lényeg, hogy azokkal az emberekkel megszakad a kapcsolat, akikkel nem vagyunk nagyjából azonos anyagi szinten. "
neha kivanom, hogy a rokonaimmal sikerulne kicsit megszakitani a kapcsolatot amikor ketsegbeesetten uzengetnek, hogy kikapcsoljak naluk a gazt/villanyt/internetet, ha nem utalok azonnal

kék madár 2017.09.23. 20:29:24

@IT Knight: " garasoskodó a poszter" idezzel mar valamit, ami erre utalt vagy nagyon sulyos szovegertelmezesi problemaid vannak

Golf2 2017.09.23. 20:34:29

@Bredpitt Monika: Piszkálnak a tüntetés miatt?

kék madár 2017.09.23. 20:35:11

@Csodabogár: Amerikaban a gazdag emberek osszebaratkoznak az utcan szegeny emberekkel, meghivjak es megeszik oket vacsorara

kék madár 2017.09.23. 20:39:08

@Bredpitt Monika: siman lehetnel idegenvezeto is es a turistak fizetnek a nyaralasod :)

kék madár 2017.09.23. 20:42:06

@Golf2: ha piszkaljak, akkor mar kezd hatni

Latcho Rom 2017.09.23. 21:24:45

@kék madár: ilyen gated helyen laksz madár?

IT Knight 2017.09.23. 22:25:26

@DieNanny CH:

nyugat = tökéletes
kelet = rossz
Magyarország = legrosszabb

kormány = tolvaj, hazug, diktátor
ellenzék = becsületes, jószándékú

IT Knight 2017.09.23. 22:25:36

@Latcho Drom: sajnos nekem sem a Fidesz, sem az MSZP/SZDSZ által ellopott pénzekből nem jutott.

De ha valamelyikből kaphatnék 1%-ot, akkor az MSZP-set választanám, ők kb annyit loptak, amennyit a Fidesz 100 év alatt sem tudna. +kiárusították az országot.

Inkább az a lényeg, hogy melyik időszakban éltem jobban és láttam Magyarországot virágozni. Ugye kitalálod? :o)

IT Knight 2017.09.23. 22:25:47

@kék madár: "neha kivanom, hogy a rokonaimmal sikerulne kicsit megszakitani a kapcsolatot amikor ketsegbeesetten uzengetnek, hogy kikapcsoljak naluk a gazt/villanyt/internetet, ha nem utalok azonnal "

nekem sikerült az ilyen rokonaimmal teljesen megszakítani a kapcsolatot. Pl. a nagybácsi, aki évekig le se tojt, aztán, amikor nekem jól megy már lassan 30 évesen, akkor megjelenik... lol

IT Knight 2017.09.23. 22:25:54

@kék madár: végig csak a pénzről beszél, és nem csak ebben a posztjában. 650 a jegy 1200 helyett ----> kit érdekel???

kék madár 2017.09.23. 22:32:12

@IT Knight: " 650 a jegy 1200 helyett ----> kit érdekel???"
ezt nem ertem. Ha valakinek 650 forintja van, akkor az ILLETOT nagyon erdekli, hogy mi 650 es mi tobb.

kék madár 2017.09.23. 22:44:51

@IT Knight: "De ha valamelyikből kaphatnék 1%-ot, akkor az MSZP-set választanám, ők kb annyit loptak, amennyit a Fidesz 100 év alatt sem tudna."

hehe, faradj a penztarhoz. A Fidesz 1 ev alatt tobbet lop mint az MSZP 8 alatt

Latcho Rom 2017.09.24. 01:32:56

@gabors: minőség nem mennyiség..

Muhaha :)

gabors 2017.09.24. 04:44:52

@Latcho Drom: minoseg ... na akkor lassuk mar.. eh ???

@IT Knight: @Virago_1000:

volt mas minoseg is ...

amugy 8-tol 8-ig nyomtam ma talan sejted miert :-) de legalabb fizetik

somlobodog 2017.09.24. 06:39:43

@kék madár: semmi közöm hozzá és nem is tanács csak úgy kikivankozik belőlem ne haragudj érte tényleg: ne utalj nekik. Meg kell tanulni nemet mondani, én tok jól haladok. Radikálisan csökkentettem a lejmos ismerősöket, haszonlesoket, állandó szívesegetkeroket. Szerencsére a rokonaim nem ilyenek így nyilván könnyebb volt és azért okoskodok :(

somlobodog 2017.09.24. 06:40:07

Csak nekem tűnt fel btw hogy ennek a posztnak sincs semmi köze a hataratkeleshez? Tartalmilag valami belföldi utazás vagy takarékos tippek blogon kéne megjelennie. Most nem akarom megbantani a posztolot de Tapolca vagy Sümeg engem speciel baromira nem érdekel. A 650 forintos strand sem. Miért vannak ilyen Full off topic írások? A perui utleiras oké, mert nem ott éltünk (nyilván ha ez egy magyar kivandorlos oldal) de a magyar belföld?? Szép szép, szeretem, de kismillioszor voltam ott. Nem ezért kattintok ide. No offense, HA csak tényleg nem értem mi szükség erre, persze tudom hogy szar a harag hatalom nélkül és ez nem az én blogom csak kíváncsi vagyok. Koszi

kék madár 2017.09.24. 08:01:11

@somlobodog: jol hangzik es igyekszem is :)

Dikusz 2017.09.24. 08:36:30

@somlobodog: @kék madár: szeretnélek megkérni benneteket, ha már így megegyeztetek, hogy lejjebb építitek a lejmolós rokonokat/ismerősöket:
Mivel se rokon, se ismerős, se lejmolós nem vagyok, megtennétek, hogy nekem SE utaltok semmit? :)))

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása