oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. szeptember 18. 06:30,  Egy város, amiről nem is tudtuk, hogy a világon van 41 komment

2017. szeptember 18. 06:30 Határátkelő

Egy város, amiről nem is tudtuk, hogy a világon van

Lassan a végéhez közelednek Ági amazonasi kalandozásai, amit én a magam részéről nagyon sajnálok, mert rengeteg érdekességet tudtam meg egy általam eddig kevéssé ismert részéről a világnak. Arról nem is beszélve, hogy a mai posztból (túl azon, hogy olyan városba visz, amiről még életemben nem hallottam) az is kiderül, hogy a kesudió nem is az, aminek gondoltuk. A rengeteg szuper képről már nem is beszélve, amit most is köszönök Áginak!

cim_109.jpg

„Egy város, amiről azt se tudtuk, hogy a világon van, mégis a mélyére keveredtünk: Tarapoto, a perui Amazónia gyöngyszeme. 

„Ebbe a városba érdekes módon keveredtünk el. Nem terveztünk ide jönni, mi több, a városról sem hallottunk soha életünkben - egyáltalán nem szerepelt ez a megálló az úti terveinkben. 

Amikor hajóra akartunk szállni Iquitosban (Pucallpa városába indultunk volna), önkéntes védőangyalunk (Cesar) beszélt rá minket Tarapotóra. Gyorsan rávett minket méghozzá jó indokokkal:

- gyönyörű szép hely, vízesésekkel, hegyekkel és lagúnákkal

- nem kell 5 napot kibírnunk a középkori körülményeket nyújtó teherhajón, hanem csak hármat

- Pucallpaba is eljuthatunk innen, de már busszal 14-15 óra alatt. Így időt is spórolunk és a buszon sokkal kulturáltabb körülmények közt utazunk, mint a hajón.

Öt perc kellett hozzá, valamint a teherhajón látott körülmények, hogy eldöntsük: oké először legyen Tarapoto és nem Pucallpa. Sokszorosan áldottuk Cesart utóbb - egyrészt azért, mert kizártnak tartottuk, hogy még egy éjszakát elviseljünk azon a rettenetes hajón, másrészt pedig megismerkedhettünk a perui Amazónia egy újabb gyöngyszemével. :) 

A város már a megérkezésünk estéjén belopta a szívünkbe magát azzal, hogy extra olcsón (1500Ft/nap), találtunk egy gyönyörű, új kis hostalt, és egy nagy, 3 ágyas, privát fürdős szobát kaptunk ketten. 

Az első este 

Késő este értünk a városba és farkaséhesen, ezért vacsorázni akartunk valahol. Megkérdeztük a hostalos hölgyet, hogy mennyire biztonságos a város éjszaka. Teljes meglepetésünkre azt mondta, hogy teljesen biztonságos, nem kell félnünk semmitől, nyugodtan menjünk el éttermet keresni. 

A peruiakról sok minden rosszat el lehet mondani, de az biztos, hogy igyekeznek vigyázni a turistákra és ha egy helyi azt mondja neked, hogy biztonságos a város, akkor mérget vehetsz rá, hogy az úgy is van. 

Így aztán késő este bejártuk a környéket és kerestünk egy helyet, ahol megvacsorázhatunk. A perui dzsungel egyik jellegzetes ételét kóstoltuk meg (tök véletlenül - akkor még nem tudtuk, hogy az), ami annyira finom volt, hogy később meg is ismételtük. 

Pataraschának hívják és a perui Amazóniában tipikus bijao levélben készült hal, melyet hagymával-fokhagymával és egy csomó fűszerrel kívül-belül megtöltve készítenek el, tűz fölött megsütve. 

patarascha.JPG

A vacsiért egy félliteres ásványvízzel együtt kb. 900 Ft-ot fizettünk, ami Peruban egy korrekt ebédért kifejezetten nagyon olcsó tarifának számít. 

A kötelező alkudozás 

Kellemes benyomásaink reggel is folytatódtak, amikor is utána néztünk, mit lehetne itt megnézni és mennyiért. Mindjárt két kirándulás ragadta meg a figyelmünket, az egyik a várostól 3 órányi távolságban fekvő kék lagúnához vitt, a másik pedig egy vízeséshez. 

Amikor felhívattuk a hostalos hölggyel az egyik utazási irodát, a pasas azonnal eljött hozzánk a hostalba alkudozni. Peruban lehet, de kell is alkudni. Ha nem teszed, a pénztárcád bánja, de amúgy is: itt ha fehér emberből vagy, azonnal egy jócskán megemelt árat mondanak neked bármire. Kezdve a taxitól a kirándulásokon át bárhol. 

Ha az indulási árat leviszed a felére, még akkor is biztos lehetsz benne, hogy az árusnak így is marad rajta egy tetemes extra haszon. Nos, az utazási irodás pasi megjelent a hostalunkban és az egész napos kirándulásért a Kék lagúnához 15.000 Ft-ot kért. 

Ez az ár (nagy távolságra indulva), ebéddel és több programmal az árban, átlagosnak tekinthető Peruban, de nem itt. Mi nem egy fehér turistáktól megszállt helyen voltunk, hanem bár turistahelyszínen, de ahova szinte kizárólag csak a helyiek jutnak el, így tudtuk, hogy ezt jócskán lejjebb tudjuk vinni. Így is lett. A vége 70 sol lett fejenként (kb. 7000Ft). 

Egy gyönyörű és tiszta város 

A város nappali fényben is növelte a komfortérzetünket: kulturált, tiszta, rendezett (már perui viszonylatban persze), nem szemetes (ami aztán pláne ritkaság Peruban), ráadásul a klímája is üdítő volt. 

Ez is esőerdő övezet - a perui Amazónia része, de mivel magas hegyek karéjában fekszik, friss vízű, a hegyekből érkező (még nem felmelegedett), folyók ölelik körbe, így több fokkal alacsonyabb az átlaghőmérséklet mint általában Amazóniában. 

28 fok körül van a hőmérséklet, a máshol megszokott 32-35 fok helyett. A fekvése is gyönyörű - áldottuk a jószerencsénket, hogy itt kötöttünk ki.

tarapoto_2.jpg

Ezt a kb. 150.000 lakossal rendelkező várost a pálmák városaként is emlegetik - fontos üzleti és turisztikai központ és a 3. legnagyobb település a perui Amazóniában (Iquitos és Pucallpa után). 

A terület ősidők óta lakott, de hivatalosan (már a spanyolok szerint hivatalosan…), 1782-ben alapították. Nevét az itt élő pálmákról kapta, melyet a helyiek csak Tarapotus néven emlegetnek. 

A városnak eredetmondája különlegesen szép: a spanyolok betörésekor itt egy nagy település volt, mely ellenállt a hódítóknak, így lakosságát megölték, az épületeket pedig lerombolták. 

A tragédiát egyetlen család két gyermeke élte csak túl, egy fiú és egy lány, akik az erdőbe, a hegyek közé menekültek. Apu Isten (az egykori Inka Birodalom legendáiban a hegyek és a hegyek közt élő emberek védelmező Istene), megszánta a két árván maradt gyermeket és a fiút egy erős bikává, a lányt pedig egy csodálatos szépségű pillangóvá változtatta. 

A bikává változtatott fiú rettenetes fájdalmában csak sírt és sírt, és könnyeiből alakult ki a Shilcayo folyó (a város melletti folyó). A pillangóvá változtatott leány, leereszkedett a felhők közül, egykori városának romjai fölé. 

Az egyik hódítót megragadta a pillangó szépsége és megpróbálta elkapni. A sebesült pillangó a földre hullott és ezen a helyen alakult ki a Suchiche lagúna (mely körül a város alapult). 

Néhány kép a városról.

Szenzációk a kisbuszban

Másnap reggel korán (7-kor), már meg is érkezett a hostalunk elé az utazási iroda kisbusza. Jó fej volt az idegenvezetőnk, azzal kezdte, hogy mindenkinek pár szóban be kellett mutatkoznia: honnan jött, mivel foglalkozik, stb. (hogy kicsit összekovácsolja a csapatot). 

Mi voltunk a szenzációk a kisbuszban, lévén az egyedüli külföldiek - mi több egy olyan egzotikum is akadt, mint én vagyok, aki a távoli Európából érkezett és magyar. 

Jellemző, hogy Tarapotóban bárhova is mentünk mindenütt kizárólag perui turistákba botlottunk - egyetlen gringóval sem találkoztunk (magunkat kivéve).    Ahogy haladtunk az országúton egyenest el a várostól, a kékbe burkolózó hegyek felé, a vidéki táj is lenyűgözött... autóból lőtt képek következnek, ezért a minőségük nem a legjobb - de legalább látjátok a 3 órás út 1-1 villanását.

Amikor megérkeztünk a Huallaga folyó völgyébe megszűnt a szilárd burkolatú út, innentől úttalan utakon haladtunk tovább. A folyón egy igen eredeti komppal keltünk át: egy hatalmas, nagyjából kerek placc volt és két motoros tolta át az egész cuccot a folyón:)

Erre már csak turistabuszok járnak, lévén alig járható földút vezet fel a hegyek közt fekvő lagúnákhoz. Három is van, de kettő magánterületen fekszik, nem látogatható, így csak a kocsi ablakából láthattuk őket. A táj mesebeli volt...

A lagúna

Amikor megláttuk a lagúnát az első gondolatunk az volt, hogy ez bizony megérdemli a nevét... tényleg kék. Valóságos paradicsomba cseppentünk, majd Menten csónakba pakoltak minket és kirándulásra indultunk a hihetetlenül kék színű vízen.

Miközben csónakáztunk elmesélte az idegenvezetőnk a lagúna legendáját. Eszerint a tóban lakik alsó hangon minimum egy sellő, de lehet, hogy több. Ez a sellő nem az a tipikus bájos hableány, akiről általában az ilyen sellő-sztorik szólnak, hanem egy vérengző kéjnő, vagy minek is nevezzem.

A legenda úgy tartja, hogy a szépséges sellő egy sziklán szokott üldögélni, a háta mögött merőleges sziklafallal. Szépségének egyetlen férfi sem képes ellenállni, s mivel azt gondolják bajba került a lány (háta mögött a megmászhatatlan szikla, előtte a végtelen mély víz), segíteni akarnak rajta, s átúsznak az öblön, hogy aztán később már csak a holttestük kerüljön elő. 

Hogy ebből mi az igaz és mi nem, persze nem tudni, de annyi tény, hogy a 42 méter mély tóba sokan belefulladtak, s szinte egytől egyig fiatal férfiak. A holttestek - ha elő is kerülnek - rendszerint több nap után, s úgy tartják addig a hableány „kiéli magát” rajtuk, s mikor rájuk un, találják meg a holttestet. A szikla, melyen a hölgyemény üldögélni szokott.

szikla_1.jpg

Egy, a tó partján kialakított amolyan szabadidő központba vittek minket a csónakkal, ahol lehetett lovagolni, kajakozni, strandolni (ezeknek az ára benne foglaltatott a túra árában). 

A táj csodálatos volt, s gyógyír volt a lelkünknek a szépség, a nyugalom és civilizált körülmények, a középkort idéző hajózás után. Ami nagyon nem tetszett, hogy ellepték a helyet, a vadállatokkal fotókat kínáló peruiak, a legkülönfélébb állatokkal (majmok, kígyók, stb.). 5-10 sol (500-1000 Ft) a fotózás. 

Nem értem, miért nem lépnek fel ez ellen a perui hatóságok. Teljesen egyértelmű, hogy állatcsempészekkel állnak szemben, és a világon semmit nem tesznek ellene. 

Az idegenvezető javára legyen írva, hogy még mielőtt szélnek eresztette volna a társaságot, figyelmeztetett mindenkit: NE FOTÓZKODJON vadállatokkal! Az állatokat illegálisan csempészik ki a dzsungelből és nem csupán szakszerűtlen, de egyenesen rossz körülmények közt tartják őket. 

Aki fotózkodni akar, tegye vadállatmenhelyen, ahol - többek közt - épp ezeket az állatokat mentik. Ott mindenki biztos lehet benne, hogy jó körülmények közt élnek a mentett állatok és ráadásul a fotózás is ingyenes. 

Mi ezt eddig is tudtuk, de két hülye így is akadt a csoportból, aki „Jaj, de cuki!” felkiáltással odarohant a csőcselékhez fotózkodni. Erről képek nincsenek (fizetni kellett volna azért is, ha csak őket fotózod), bár szívem szerint lekaptam volna őket és elküldtem volna a képet valamelyik perui újságnak. A tájat viszont fotóztam, mert az gyönyörű volt.

Élveztük az életet

Lovagoltunk, aztán strandoltunk a langymeleg vízű (28 fokos), tóban. Nem éreztük fenyegetve magunkat a nagy étvágyú sellőtől, lévén nőből voltunk, így kiúsztunk a mélyvízbe a bólyasorig, fellógattuk magunkat a bólyákra, élveztük az életet és a csodálatos tájat. 

Ha rajtunk múlik a délután hátralevő részét a vízben töltjük, de két óra elteltével szólt az idegenvezető, hogy ideje kijönnünk, mert hamarosan indulunk vissza csónakkal és a tó túlsó végén vár az ebéd. 

Visszafele megnéztük a lagúna partján magasodó Miracocha vulkánt. A vulkán szunnyad ugyan, de évente egyszer kénes folyadékot és gázokat „lehel fel”, mely mintegy természetes módon fertőtleníti a lagúna vizét. A növénytakaró hiánya is mutatja, hogy az „alvó” vulkán, nem is alszik olyan mélyen...

vulkan.JPG

A visszaúton is fotóztam.

Ebédre az én választottam a jól bevált patarascha lett.

ebed_1.JPG

Chabe sudado de pescado-t kért, ami egy nagyon egyszerűen elkészíthető étel: hagyma, fokhagyma olajon pirítva, nagyra vágott paradicsom, petrezselyemzöldje, anatto - paprika-szerű, itteni fűszer-, friss, sárga ají paprika.

Ezt az egészet kicsit pirítjuk, majd felöntjük vízzel, megsózzuk és hagyjuk főni. Amikor már majdnem kész, belerakjuk a halat (megtisztítva, de egészben) és a petrezselyemzöldet. Amikor a hal kész, lehet tálalni. Rizskörettel szokták kínálni, de itt a rizsen kívül az elmaradhatatlan yucca is járt hozzá.

sudado_de_pescado.JPG

Ebéd után ejtőztünk a tó partján, a fák közt kifeszített függőágyakon. Nem panaszkodtunk…

fuggoagy.JPG

Már az összes busz elment mire felocsúdtunk - indulnunk kellett. Ha nem lett volna még egy kilátó, amit meg akartunk nézni pirkadat előtt, nem lett volna ilyen könnyű összeterelni a csapatot.

Odafele nem álltunk meg, mert az összes turistabusz akkor állt meg és vagy 30 ember tömörült ott - úgy döntöttünk, visszafele nézzük meg. A térképen láthatjátok a Huallaga folyót (lila színnel jelölve). 

Ez a folyam magasan (4572m), ered az Andokban, több várost is érint hosszú (1138km-es) útja során, s Yurimaguas város közelében (ahol minket kitettek a hajóból), ágazik bele az Amazonasba (amit amúgy Peruban Marañon folyónak hívnak), így az Amazonas vízgyűjtőjének része. 

A térképen láthatjátok Iquitos városát (ahonnan indultunk hajóval és délebbre Pucallpát, mely következő úti célunk volt).

terkep_7.jpg

És a fotók a folyóról, melyeket a kilátóról lőttem. az utolsó fotón láthatjátok a hegyoldalban a szerpentint is, melyen leereszkedtünk a folyóhoz.

A kesualma

Persze hazafele is kompozni kellett és a komp mellett árultak kesualmát, melyet én is most láttam először élőben. A Közép- és Dél-Amerika trópusi részén őshonos fa gyümölcsét is fogyasztják (kesualma), de Magyarországra már csak a gyümölcshús alatti kesudió jut el.

Rendkívül egészséges, tömve van vitaminokkal és más értékes tápanyagokkal (foszfor, magnézium, réz, cink, szelén), A, B, E vitamint tartalmaz nagy mennyiségben valamint folsavat.

Antioxidáns hatású és csökkenti a keringési betegségek kockázatát is. Ma már persze a föld minden részén termesztik trópusi égövön, de az egyik legfőbb előállító a mai napig Brazília.

kesualma.JPG

Este 9 volt mire visszaértünk a városba. Még elrohantam a buszterminálra jegyet venni másnapra a buszra Pucallpa városába (mélységes bánatomra nem maradt a fekvőüléses részre hely, így hagyományos ülésekben kellett végigszenvedni a 15 órás utat).

Vízesésnézőben

Tarapotora még egy napot szántunk. Reggel egy fél napos túrára indultunk egy vízesést megnézni, melynek a nevét képtelenek voltunk megjegyezni (Ahuashiyacu), így számunkra, a „megjegyezhetetlen nevű vízesés" maradt amíg Tarapotoban tartózkodtunk.

A reggeli órákban indultunk erre a kirándulásra, ugyanazzal az utazási irodával, amelyikkel a lagúnánál is voltunk előző nap. Megkérdeztünk pár rendes taxist és mototaxist, hogy ők mennyiért vinnének el, de éppúgy 50 solt (kb. 5000 Ft) mondtak kettőnknek, mint amennyiért az utazási iroda vitt, viszont az utazási iroda árában a belépő ára is benne volt az 50 solban, úgyhogy ezt választottuk.

A vízesések kb. 15 km-re vannak a várostól. Amúgy Tarapoto környékén rengeteg a vízesés, de ember legyen a talpán, aki az összeset végigjárja - de legalábbis időmilliomos. 

Sajnos nekünk csak ez az egy fért bele az időnkbe. Két hetet szántunk erre a barangolásra, mely során az esőerdőt, az Amazonast és a hatalmas folyam forrásvidékét jártuk be és ha tovább maradunk Tarapotóban, akkor Pucallpára nem marad időnk. Márpedig azt is kár lett volna kihagyni. 

Rengeteg minden kimaradt, amit szerettünk volna látni. Szívesen időztünk volna még Tarapoto környékén, s megszakadt a szívünk például, hogy nem fért bele az időnkbe az amúgy betervezett Tingo Maria sem... Egy kép onnan.

tingo_maria.jpg

Szerencsére Peru, Chile északi határáról abszolút megközelíthető távolságra van és mivel Iquitost már megjártuk, nem kell odáig mennünk, ha esőerdőt akarunk. Tingo Maria busszal is elérhető tőlünk (oké, nincs közel, de fekvőüléses buszban kibírható az út).

Amúgy a két hetes kalandozásunk az esőerdőben (mindent beleszámítva: repülő és buszjegyek, kirándulások, szállás, kaja, taxik, vagyis az összes felmerülő költségünk, még a szuvenírek is) 150.000 Ft-ba került. 

Ha ebből még levonjuk azt a kb. 30-40 ezer Ft-ot, amennyit ha itthon vagyunk is elköltünk kajára meg közlekedésre két hét alatt, akkor 110 ezer Ft-ból megúsztuk a két hetet és ebből a repjegy volt kb. 38 ezer Ft. 

A lényeg annyi, hogy ami kimaradt a túránkból, az már busszal is megközelíthető és árban is teljesen megfizethető kategória - alkalomadtán megejtjük. 

A megjegyezhetetlen nevű vízesés 

De térjünk vissza a megjegyezhetetlen nevű vízesésünkhöz! Nem volt nagy távolságra a várostól - hamar odaértünk. Előtte megálltak velünk egy kilátóhelynél, ahonnét elvileg látni lehetett a vízeséseket, de én alig-alig láttam valamit, fotókon meg aztán pláne semmit sem lehet látni csak az őserdőt.

vizeses_1.JPG

vizeses_2.JPG

A vízeséshez egy hosszú lépcsősor vezet fel. Körülöttünk kisebb zúgók, vízesések, mohákkal borított hatalmas sziklák látványában gyönyörködhettünk és rengeteg színesebbnél színesebb pillangó táncában

A vízesés amúgy a Cordillera Escalera tájvédelmi körzetben található és két részből áll. Az első fele 60 méter magas, a második lépcsőben további 40 métert zuhan a víz - ez a rész az, amit láthatunk, ha megmásszuk a lépcsőket.

vizeses_3.JPG

vizeses_4.JPG

Természetesen ahogy mindennek, ennek a vízesésnek is megvan a maga indián legendája. Eszerint volt egy törzsfőnöknek egy csodaszép leánya, akit Ahuashi-nak hívtak, valamint egy deli ifjú, akit Shilly-nek.

Halálosan szerelmesek voltak egymásba, de Ahuashi apja nem volt hajlandó beleegyezni a házasságba, mert egy gazdagabb fiatalembernek szánta a lányát. Látva reménytelen szerelmüket és szenvedésüket a hegyek istenei a leányt egy varázslatos szépségű vízeséssé, a fiút pedig egy hatalmas és erős bikává változtatták, aki majd őrzi a vízesést.

A bikává változtatott fiú felkapaszkodott a hegy tetejére, hogy ott, ahol a vízesés születik, együtt lehessen szerelmével, de a szakadékba zuhant és azóta is megállíthatatlanul ömlenek a könnyei, siratja szerencsétlen sorsukat és szerelmüket. 

A bika könnyeiből született meg a Shilcayo folyó, s lett a vízesés neve Ahuashi + yacu, ami kecsuául vizet jelent. A történetet megismerve az Ahuashiyacu név így már értelmet nyert és sikerült megjegyeznünk:) A történet szereplőinek emlékét egy szobor is őrzi.

szobor.JPG

Mikor visszavittek a városba, egyenesen a buszterminálra vitettük magunkat, mert 4-kor indult a buszunk tovább Pucallpába. Egy kicsit sem bántuk meg, hogy Cesar ide küldött minket. Egy varázslatos fekvésű várost és rengeteg látnivalót találtunk itt.

Fájó szívvel álltunk tovább, mert simán maradtunk volna még néhány napot. Egy rettenetes buszút várt ránk, mely több okból is rettenetes volt: egyrészt nem volt fekvőülésen hely, így sima ülésekben kellett kibekkelni a 15 órát.

Ráadásul az út nagy részében egész egyszerűen nem volt út. A hegyekben utaztunk, szerpentineken, ahol néha olyan ferdén haladt a busz, hogy csodáltam miért nem borulunk fel és hengerbucskázunk le a szakadékba. Túl sokszor volt halálfélelmem ahhoz, hogy akárcsak egy szemhunyásnyit is aludjak.”

Ha szívesen olvasnál még többet Ágitól, akkor keresd fel a blogját, nem fogsz csalódni!

HÍRMONDÓ 

Európai munkakalandok 

Több európai országban is szétnézünk majd álláslehetőségek után kutatva ma, és találunk is pár érdekes ajánlatot, ráadásul nagyon változatot szakmákban. 

Külföldön születik több százezer magyar 

Közép-Magyarország kivételével minden régió népessége mérséklődött 2011 óta. Egy éve 149 ezer nem magyar állampolgár élt Magyarországon, és 388 ezer magyar született külföldön - derül ki a KSH tavaly ősszel végzett kis népszámlálásának adataiból. 

Még mindig tömegek vándorolhatnak ki Magyarországról 

Folytatódhat a tömeges kivándorlás Magyarországról, a Nemzetközi Valutaalap adatai alapján a mostanra nagyjából beállt évi 30-35 ezer fős ütem folytatódik a jövőben is. 

A Google-vezér szerint ez tarthatja otthon a magyarokat 

A magyar versenyképességnek a munkaerőhiány nyilván nem tesz jót, ám a cégek is sokat tehetnének azért, hogy Magyarországon tartsák a munkavállalókat – mondta a Google Magyarország vezetője. 

Elhunyt a világvándor magyar fotóművész 

Ata Kandó közel 30 évet élt Hollandiában, húszat Amerikában, aztán az egyik lányánál Angliában. Igazi világvándor volt a napokban elhunyt magyar fotóművész, aki vasárnap lett volna 104 éves. 

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Peru

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr5812868048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bredpitt Monika 2017.09.18. 07:01:04

Agi, mindjart indulok tuntetni es arra fogok gondolni, hogy a Kossuth teren nincsenek merges kigyok, krokodilok.
szeretem a posztjaid.
Kesobb fogom elolvasni.

Golf2 2017.09.18. 07:16:11

@Bredpitt Monika: Ott sokkal veszélyesebb állatok vannak.

Golf2 2017.09.18. 07:54:27

Szép képek, szuper poszt.

Arthamyr 2017.09.18. 07:57:03

Nekem a képekről Kuba ugrik be (táj, növényzet, építészet), és az emberek viselkedése is hasonló (nagyon vigyáznak a turistákra, de azért ahol tudják, lehúzzák őket). A világ legjobb helyei lennének ezek, ha nem lenne a "húzzuk le a fehér turistát" mentalitás az egész ott élő lakosság vérében.

SzZoole 2017.09.18. 08:09:44

Köszönet Ági a megosztásért, ismét jó volt olvasni és s tájban gyönyörködni :-)

SzZoole 2017.09.18. 08:11:14

@Bredpitt Monika: ej Monix, keresed a bajt úgy látom .....

Csodabogár 2017.09.18. 09:16:20

Megyek nem sokára és megkeresem a lányt,

Poszt, már mondani se kell, remek volt.

Dikusz 2017.09.18. 09:22:32

Erre a posztra egy idézettel tudok reagálni, a nagy "köszörűs" költőt idézve, szavait némileg módosítva: "Az én nevem Sámuel, csak ámuel, és bámuel"
Nagyszerű poszt volt, nagyszerű képekkel.

DieNanny CH 2017.09.18. 12:08:23

Gyönyörű hely!!! Gyönyörű képek!

Egy kis helyreigazítás. Ezt írod:
"Ha nem lett volna még egy kilátó, amit meg akartunk nézni pirkadat előtt, nem lett volna ilyen könnyű összeterelni a csapatot."

A 'pirkadat' hajnalt jelent, ti pedig az est beállta előtt akartatok odaérni, tehát a megfelelő szó erre: 'alkonyat'.

Imádom a kesudiót, álmomban nem hittem volna, hogy ez így néz ki.

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2017.09.18. 12:53:56

Köszi szépen mindenkinek:)
Már írom az utolsó részét a beszámolónak, aztán szünet, amíg össze nem jön a pénz a következő útra :)

DieNanny CH Köszönöm a helyreigazítást. Természetesen igazad van, de ennyi talán elnézhető annak, aki tíz éve Chilében él és kizárólag spanyol karattyolást hall maga körül:). Más két hét után hazajön az USA-ból és akcentussal beszéli a magyart...:D

SzZoole 2017.09.18. 13:27:01

@Catgirl: "Már írom az utolsó részét a beszámolónak, aztán szünet, amíg össze nem jön a pénz a következő útra "

Össze dobjuk neked :-)

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2017.09.18. 13:34:30

@Zoole Reloaded: Benne vagyok! :))
De azért a munkával összegyűjtött lóvéban jobban bízom:))
A következő úti cél Brazília lesz...de ez úgy szokott lenni nálam, hogy ahova épp olcsó repjegyet találok, oda megyek :) Úgyhogy könnyen lehet hogy a végén Kolumbiában vagy a Húsvét szigeten kötök ki :D

SzZoole 2017.09.18. 13:45:52

@Catgirl: én a húsvét szigetekre szavazok, már ha lehet :-)

Periodista. 2017.09.18. 14:33:16

Nagyon érdekes poszt volt! Köszönöm

Shaktee 2017.09.18. 14:40:19

Köszönet catgirl, ez is ott van nagyon..!

Hari Seldon 2 2017.09.18. 15:08:34

"A peruiakról sok minden rosszat el lehet mondani, de az biztos, hogy igyekeznek vigyázni a turistákra..."

Nocsak, ott is dívik az ami Európában sok helyen. - Lenézni a másik népet? Csak ott a délebbi chílei nézi le az északabbi peruit...
Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül. :-)

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2017.09.18. 15:17:01

@Hari Seldon 2: Senki nem néz le senkit. Rengeteg peruival dolgoztam-dolgozom, itt élnek közöttünk. Ismerd meg kicsit őket, utazgass az országban és nézd meg milyen professzionális szinten űzik a turisták lehúzását.
Ezt a cikket sem én írtam...még csak nem is egy chilei:
cruz.blog.hu/2011/03/30/peru_atvagas_ipari_szinten

Hari Seldon 2 2017.09.18. 15:33:14

@Catgirl:
OK, értem. - Szóval általában nem jó a hírük.

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2017.09.18. 15:43:10

@Hari Seldon 2: Igen. És sajnos: nem is teljesen alaptalanul. De ettől függetlenül Peru egy fantasztikusan gyönyörű ország, csodás látnivalókkal, szóval turistáskodni nagyon is érdemes itt. Csak nem árt óvatosnak lenni :D
Mi már(mivel régóta itt élünk), legalább olyan profik vagyunk mint a peruiak:)))

SzZoole 2017.09.18. 16:23:23

@michael pogey: már megint offolsz te átok :-))

Arthamyr 2017.09.18. 16:30:02

@Catgirl: Ahogy tapasztaltam illetve ismerőstől hallottam, ez nem perui sajátosság. Kb. az összes szegény országra jellemző, és elég sokat levesz az ottlét élményéből, ha állandóan arra kell figyelni, hogy ne basszák át az embert/figyelmen kívül hagyja az állandó kapcsolatteremtési kisérleteket. :/
Az még a jobbik eset, ha csak lehúznak, és valamit n-szer annyiért adnak, de simán megesik, hogy hamisítványt/nem működő dolgokat/szolgáltatásokat adnak. Ezen kívül egyből mindenki barátkozik és próbál tök szükségtelen dolgokat eladni, hát menjenek a picsába, mocskos söpredék. :(

"Ettől függetlenül még mindig egy gyönyörű ország rengeteg természeti és kulturális csodával, egy valamit kéne csak lecserélni: az embereket." - Ez azt jelentené, hogy "normális" áron kellene megvenni a dolgokat, ami még mindig sokkal rosszabb lenne, mint a mostani lehúzós árak, mert ezek az országok még így is nagyon olcsók, főleg azt nézve, hogy azért eléggé el vannak látva természeti szépségekkel. Mondjuk talán akkor kevesebb turista lenne, bár nem hiszem, az emberek hihetetlen pénzeket képesek elkölteni a csekély jövedelmükből, csak azért, hogy nyaraljanak.

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2017.09.18. 17:05:06

@Arthamyr: Ebben csak annyi a hiba, hogy azért Peru most már egyáltalán nem olyan nagyon olcsó :D

Csodabogár 2017.09.18. 17:23:31

@Arthamyr: Ha én elmegyek egy országba turistáskodni, nem arra összpontosítom a figyelmem, hogy mivel ki fog lehúzni, hanem arra, amiért oda mentem. Látnivaló, kultúra stb. Élvezem az ottani időmet és nem keserítem magam azzal, hogy valahol valamiért esetleg többet fizettem, mint más.
Persze ismerek én is olyanokat, akiket mindenhol mindenki becsap. Igen sajnálatra méltók az én szememben ezek az emberek. Nem tudják élvezni az életet sehol.

Arthamyr 2017.09.18. 18:02:44

@Catgirl: Az olcsóság relatív. Nem tudom, hogy Peruban milyen árak vannak most (a posztban írt árak alacsonyak), és általánosságban véve ezek az országok sokkal olcsóbbak, mint pl. egy átlagos nyugat-európai hely vagy a Maldív-szigetek... Erre írtam, hogy még mindig jobb ez a lehúzás, mint a normális árazás.

Arthamyr 2017.09.18. 18:15:56

@Csodabogár: Nem az a fő baj, hogy többet fizetsz (főleg, ha még így sem drága), hanem az, amikor nem megfelelő szolgáltatást/terméket kapsz. Meg az, hogy állandóan leszólítanak, hogy vegyél ezt, csinálj azt stb., ez néha nagyon zavaró tud lenni. Megmondom őszintén, én jobban érzem magam, ha nem szólnak hozzám random emberek, hogy menjek velük buliba, vagy vegyek tőlük ilyen-olyan szirszart, ami ingyen sem kellene, esetleg csak simán kéregetnek, csak azért, mert nem helyi vagyok. Ez engem egyszerűen zavar...
Persze sok olyan hely van, ami ezekkel a kellemetlenségekkel együtt is összességében pozitív élményt ad, de azért meglennék nélküle.

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2017.09.18. 18:50:40

@Arthamyr: Ennek amiket írtam kb a duplája. A posztban benne volt, hogy olyan helyen voltunk, ahol nem jár turista....

Arthamyr 2017.09.18. 19:38:17

@Catgirl: Ok, akkor a duplája, változtat valamin, amit mondtam? :)

Golf2 2017.09.18. 19:41:43

De hová lett Móni?

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2017.09.18. 20:09:34

@Arthamyr: Amennyiben a Maldív szigetek a példa meg Európa, akkor nem(bár a perui szupermarketek sok esetben közelítik az EU-s árakat). De amennyiben azt nézzük, hogy egy "elmaradott dél-amerikai országról" van szó, akkor már abszolut nem az a hátizsákosoknak való olcsó cucc:)

DieNanny CH 2017.09.18. 20:33:18

@Golf2:

Jó kérdés. Menni kéne látogatni...?

Latcho Rom 2017.09.18. 21:06:13

@Csodabogár: nu..tünti milyen volt?

Már akkor is

„Az összes szánalmas bolond, akinek semmije nincs, amire büszke lehetne, végső menedékként büszkeségért a nemzethez menekül, ahova tartozik; boldogan, foggal-körömmel védi annak összes hibáját és ostobaságát, ekképp kárpótolva magát saját kisebbrendűségi érzéséért.”
Arthur Schopenhauer

Bredpitt Monika 2017.09.19. 07:36:48

@Catgirl: Agi, irigyellek, a twgnapi nap utan most mar lehet, inkabb en is a kigyokat es a krokodilt vagy kajmant valasztanam,
Del Amerika mindig id nagyon vonzott, bakancslistas hely,

Egyebkent a Rio cimu animacios film ota vagyom oda nagyon,
ferjem nagynenje a ferjevel Ecuador t valasztottak nyugdijas eveikre,
varom a kovetkezo posztod,
Neked meg ajanlom majd a Badacsonytomaji kirandulast

Arthamyr 2017.09.19. 07:50:23

@Catgirl: A hátizsákosoknak nem tudom mi való. Én már öreg vagyok ahhoz, amikor meg még nem voltam, a lehetőségeimen kívül esett a külföldi turizmus (sőt, valamilyen szinten a belföldi is). :D

Catgirl · http://chile-beautiful.blogspot.com/ 2017.09.19. 21:01:37

@Bredpitt Monika: Annyira nem gáz ez a kontinens. Végy például engem: tíz éve itt élek és utazgatok és még mindig élek...:DD

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása