oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. szeptember 06. 06:30,  Hétköznapok egy ellentmondásos szigeten 140 komment

2017. szeptember 06. 06:30 Határátkelő

Hétköznapok egy ellentmondásos szigeten

A Fülöp-szigetekről Európába általában csak a rossz hírek jutnak el manapság, a finoman szólva is különös elnök, Rodrigo Duterte megnyilvánulásai elég messze állnak a szimpatikustól. De hát egy országot ne a vezetői alapján ítéljünk meg (ugye…), lássuk, milyenek a hétköznapok egy magyar szemével ebben az érdekes, távoli országban! Tamás beszámolója következik.

cim_107.jpg

„Az alábbiakban három év tapasztalatait olvashatjátok a vidéki mindennapokról a Fülöp-szigeteken, tényekkel, érdekességekkel megfűszerezve. Rólam tömören annyit, hogy először 2012-ben utaztam ki a feleségemmel ide, majd egy év után vissza Londonba, ahol 9 évig laktam azt megelőzően. A Fülöp-szigetekre 2016 januárjában tértem vissza. 

Az ok egyszerű: a feleségem, akivel Londonban találkoztam, filipinó. Neki elég volt öt év a brit fővárosban, így inkább hazament, én meg mentem vele. Azóta is itt, Manilától 200 km-re élünk egy kisvárosban párom családjával, illetve két kisfiunkkal. 

Élet a trópusokon 

Nagy titkot valószínűleg nem árulok el azzal, hogy a Fülöp-szigetek egy trópusi ország. Az éves átlaghőmérséklet 35 fok fölötti nap közben, esténkent úgy tíz fokkal kevesebb. Ez alól kivételt a nyáron (júniusban) érkező esős szezon jelent, ilyenkor átlagosan öt fokkal kevesebb van és napokon, heteken át zuhog. 

Az állandó fülledt hőség elől a hegyekbe lehet menekülni. Baguio és a tőle északra fekvő hegylánc eléggé magasan van ahhoz, hogy a nappalok kellemesen langyosak, a reggelek pedig kifejezetten hűvösek legyenek. 

A nyári ruhákon kívül ennél fogva nagyon másra nincs is szükség. Hosszú nadrágra talán akkor, ha olyan helyre megy az ember, illetve dolgozik, ahol elvárják (irodák, némelyik hivatal vagy étterem). Pulóver, kabát egyáltalán nem kell, hacsak nem a hegyekbe készül az ember.

Ruházkodás, kozmetikumok

A nyugaton ismert márkákat itt is meg lehet vásárolni a bevásárlóközpontokban, bár a helyi fizetések mellett (500 peso 10-12 óra munka után az átlag vidéken) ezek eléggé drágák (500-1000 peso darabja). 

Ha csak pólót vagy pulcsit vennétek, érdemes ellátogatni a piacra, ahol a segélyszervezetek által adományozott ruhákat a helyiek olcsón árulják (ahelyett, hogy a rászorulóknak adnák). Rövid keresgélés után lehet találni jó minőségű márkás ruhákat új állapotban 50-100 pesóért (1 peso = 5 Ft). 

A kozmetikai cikkek ugyanannyiba kerülnek, ha nem többe, mint nyugaton. Borotvahabért es tusfürdőért érthetetlen mód kétszer annyit kérnek, mint Magyarországon. Az elektronikai berendezések, könyvek, bútorok, szóval kb. minden azonos árban van Európával. 

Együnk valamit! 

Visszatérve a piacra. Legolcsóbban ott lehet reggelizni, ebédelni. Egy tál főtt étel (hús, zöldség) rizzsel és egy üveg üdítővel 50-60 peso. Esténként a környékbeli utcákban lehet nassolni az olajban vagy parázson sült csirke vagy sertés falatkákból. Ezek úgy 10-20 pesóba kerülnek adagonként. 

Egy alaposabb gyomorbajt megelőzendően érdemes megnézni az olajat, amiben sütik az ételt. A legtöbb helyen eleve azt az olajat használjak, amit a helyi gyorséttermek kidobnak (vagyis a fekete piacon eladnak). Ezt egészen addig használják, amíg az olaj szénfekete nem lesz. Ha már ilyen, érdemes más helyre menni.

100-200 peso között lehet enni gyorséttermekben. McDonalds, KFC, ChowKing (kínai gyorsétteremlánc) illetve a meki filipino verziójában a Jollibeeben. Ennek kétszereséért pedig a középosztály pénztárcájának belőtt helyi étterem láncokban: Kenny Rogers Roasters, Shakey’s, Greenwich, Yellow Cab, stb.

A határ ezen túl a csillagos ég. Manilában és a nagyobb városokban eléggé széles a választék. Vidéken viszont szűkös. Hozzá kell tennem, hogy a turisták által kedvelt nyaralóhelyeken a fent említett árak kétszeresével, háromszorosával kell számolni.

Mi a helyzet a boltokban?

A boltokban kevés nyugati terméket találni. Tejet lehet kapni ugyan, de drága (80 peso litere), kenyérből csak szeleteltet lehet találni. Sajtot, vajat, felvágottat, joghurtot, salátát, kávét és hasonló, otthon alapnak számító dolgokat csak nagyobb bevásárló központokban lehet kapni, jó drágán. 

Aki el tud lenni csak a helyi specialitásokkal és nem bánja, ha napi háromszor rizst kell ennie rizzsel, annak nem lesz oka panaszra. Akinek viszont hiányoznak a nyugati ízek, az szenvedni fog, de nagyon.

manila.jpg

A sör és a rum olcsó. Manila és a turisták által látogatottabb helyekkel ellentétben a vidéki kisvárosokban kevés a hely - ha van egyáltalán -, ahova elmehetne az ember szórakozni. 

A legtöbb filipino egyébként is inkább otthon iszik és ordít torkaszakadtából (nincs rá jobb kifejezés) a videoke gép előtt a haverjaival. 

Hova mehetünk szórakozni? 

A kikapcsolódásra vágyóknak ott a mozi, ahol az épp legnépszerűbb hollywoodi filmeket vetítik csak. Színház viszont nincs. Kiállítások is alig, a múzeumok kínálata pedig kifejezetten gyenge. 

Sajnos, ha kultúráról van szó, a filipinók elképesztően sekélyesek. Érdemes e-könyv olvasóval vagy tablettel felszerelve idejönni, mert nagyon kevés értékelhető könyvesbolt van. 

Majd minden városban található National Bookstore. A könyvkínálat szinte nulla, viszont nemzetközi hírmagazinokat (Newsweek, Time) csak itt árulnak. Valamivel jobb a felhozatal a „Fullybooked” boltokban könyvekből és magazinokból, de ezek csak a nagyvárosokban találhatóak a megaplázákban. 

Ha már szóba jött a pláza, ebből rengeteg van és a parkok, sétálóutcák teljes hiányában ide mennek az emberek kikapcsolódni, szocializálódni és sétálgatni az üzletek közti légkondicionált folyosókon. 

Így közlekednek ők 

Vasút nincs a Fülöp-szigeteken (a fővárost leszámítva) így a városok között vagy busszal vagy kocsival lehet csak utazni. Buszból kétfajta van. A távolsági busz, illetve a rövidebb szakaszon közlekedő jeepney, ami az amerikai hadsereg itt hagyott terepjáróiból átalakított mutáns kisbusz. 

Városon belül szintén ezt használják, vagy a tricycle-t (oldalkocsis motorkerékpár) ami úgy 10 peso kilométerenként. Az utak és autópályák minősége jó. Az utóbbiakért díjat kell fizetni szakaszonként. Kétszáz kilométerre kb. 500 peso díjat kell fizetni. 

A filipinók vezetési kultúrája botrányos. A sebességkorlátozásra, KRESZ-szabályokra magasról tojnak. Záróvonalon, hidakon, alagútban, szerpentin úton előzés alap. Jobbról is, balról is, néha minden oldalról egyszerre.

A filipinók mindenben ráérősek, de a volán mögött nagyon sietős lesz hirtelen mindegyik. Éjszaka különösen figyelni kell, mert közvilágítás alig van és akad, aki lekapcsolt lámpával motorozik, csakhogy az aksit kímélje. 

A hazai jogosítványt itt is elfogadják, ha van mellé hivatalos angol fordítás. Ha nincs, 2000 pesoért lehet filipino jogsit is igényelni. Csak egy alap KRESZ- es egészségügyi vizsgán kell átmenni. Forgalmi vizsga nincs. 

Egészségügy és oktatás 

Az egészségügyről pár gondolat. A kórházak úgy húsz-harminc évvel vannak lemaradva az európai színvonaltól. Minden ellátásért fizetni kell (egészségbiztosítás nincs). Ha nem tudsz fizetni, kidobnak a kórházból. A gyerekek oltása különösen nagy anyagi teher. Havonta 8000 peso csak arra megy el, ami helyi viszonylatban nagyon sok pénz. 

Az ide utazóknak érdemes még otthon beoltatniuk magukat, és ha már itt vannak, akkor is vigyázni kell a fertőzésekkel. Csapvizet soha nem szabad inni. Piacon, útszéli büfékben jeget nem szabad kérni az italba. A szúnyogokkal különösen vigyázni kell. A legnagyobb veszély - főleg a gyerekekre nézve - a dengue vírus. 

Ahogy az egészségügyért, úgy az oktatásért is fizetni kell a Fülöp-szigeteken. A gyerekeim oviba járnak így csak arról tudok nyilatkozni. Napi három óra az ovi míg hatévesek nem lesznek.

Keveset játszanak, ellenben próbálják őket már négyéves koruktól kezdve matematikára, írás-olvasásra tanítani, minimális sikerrel. Egy évre a tandíj 40000 peso, plusz a könyvek, de ez iskolafüggő. 

Vannak pozitívumok es negatívumok tehát. Egész évben süt a nap és nyár van. Nincs rohanás, nagy a ráérés. A legfőbb vonzerő valószínűleg ez. A nagy lazulás és semmittevés viszont könnyen unalomba fordulhat. 

Ha nem teheted meg, hogy rendszeresen elautózz a tengerpartra (nem minden vidéki város fekszik a parthoz közel) talán jobb, ha a fővárosban települsz le vagy eleve valamelyik üdülőparadicsomban.”

HÍRMONDÓ 

Bizonytalanabbak lettek a határátkelők 

A korábbinál többet hezitálnak a brit állásokra jelentkezők, ráadásul közülük többen döntenek úgy, hogy vagy mégis Magyarországon maradnak vagy más országban vállalnak munkát. 

Újabb majdnem 2 milliárd forint az elvándorlás fékezésére 

Közel kétmilliárd forintot fordíthat négy egyetem felsőoktatási hallgatók tudományos műhelyeinek és programjainak támogatására. A program része a fiatal kutatók elvándorlásának fékezése is. 

Mi lesz Álmodozókkal? 

Az amerikai elnök megszünteti az úgynevezett DACA-programot, amely azokat a fiatalokat védelmezi, akiket illegális bevándorló szüleik kisgyermekként vittek az Egyesült Államokba.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Fülöp-szigetek

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr10012806384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Royal Music 2017.09.06. 14:57:36

@wrstjnethn: Pontosan. Szoval igen, igy ertheto lenne. :) A ferfiak itt csipesszel csipegetik le az ot szallbol allo bajuszukat.
A szervezes itt ismeretlen fogalom. Papiron a munkanelkuliseg 6%-os. A valosagban inkabb 20-30%. Jovedelem ado nincs. Varos karbantartasra alig jut penz.
Szemetszallitas majdhogynem ismeretlen fogalom volt egeszen 2016-ig (addig az udvaron egettek el a szemetet, most mar betiltottak). Kozvilagitas alig van. Nehol komplett utcaszakaszok vannak teljes sotetsegben. Az otvenezres lakosu varosban ahol lakom ket keresztezodes van jelzolampaval a tobbiben old meg te magad. Meg forgalomiranyito rendor sincs. Ami megepul azt ritkan tartjak karban. Hagyjak elrohadni.

Golf2 2017.09.06. 15:18:33

@Royal Music: a nok tapadni fognak rad...Olyan melegben nem csoda,cuppog a gumicsizma.

P.Elliot 2017.09.06. 15:36:06

@Royal Music: Ha nincs uzleti erzeked mint mondod akkor megiscsak jobb visszajonni valahova, ha a felesegednek van akkor majd o kitalalja hogy mit es hogy lehet csinalni Europaban is.
Itt az Usaban nagyon sok Fulop szigeti nonek van biznisze, valahogy ertenek hozza.
Nem tartom tul jo dolognak a szuloknek dolgozni, inkabb magatoknak, meg hat iskola meg egeszsegugy miatt is jobb a gyerekeknek ha visszakoltoztok. Ezt magyarazd meg a felesegednek hogy a gyerekekbol akarki lehet egy jo iskolaju orszagban ha tanulni szeretnek mint odahaza naluk.

Royal Music 2017.09.06. 15:54:45

@P.Elliot: O is tamogatja a visszakoltozes otletet. Hogy Europaban hova, meg nem tudjuk. Az oktatassal es egeszseguggyel kapcsolatban pedig igazad van. Szulokent ez az egyik legfontosabb cel. :)

Golf2 2017.09.06. 16:01:45

@Royal Music: Tényleg a Fülöp szigetiek simán jöhetnek az EU-ba dolgozni,sőt amcsiba is? Akkor nekünk miért olyan nehéz?

Shaktee 2017.09.06. 16:16:17

@Golf2: Dehogy simán, mibol szedted ezt?

Ismerek olyan holgyet aki 12 eve probalja kihozatni a ferjet, gyereket kanadaba...nem allampolgar meg..

Golf2 2017.09.06. 16:24:16

@swing gitan: Írta hogy a feleség Londonban élt.

Royal Music 2017.09.06. 16:26:09

@Golf2: Nem. A filipinok nem kapnak csak ugy vizumot. Legtobbszor agencyn keresztul intezik el. A sima turista vizum megszerzese is kihivas nekik. Egyreszt mert tobb muszlim terrorista szervezet is mukodik az orszagban. Masreszt tiz millio filipino dolgozik kulfoldon es az illegalis letelepedest meg itt csirajaban probaljak megallitani mielott az adott orszagba tennek a labukat.

Shaktee 2017.09.06. 16:51:44

@Golf2: ugyanaz...nagyon kemeny nekik is

Shaktee 2017.09.06. 16:51:44

@Golf2: Ebben az országban..pld..800 ezer ideiglenes munkas el, akik soha nem kaphatnak landed immigrant statuszt, allamolgarsagert sem folyamodhatnak.
Trump becsukja ezt a kaput, hogy europaban mi a helyzet, arrol nem tudok.

Virago_1000 2017.09.06. 16:51:44

@London2009: "De ez nyilvan akkor erint, amikor nem vagyok az orszagban."
- nem igaz, mert ez az orszag a legfontosabb dologbol szorul importra:az elelmiszer. Ha boltba mesz, mar eszrevehetted, hogy az arak bizony felmentek 25%-t, vagy a csomagolasok kisebbek.

Demi78 2017.09.06. 16:59:09

@Dikusz: Nekem teljesen eleg lenne, hogy nyar van es meleg.
Gondolj bele, nincs futesszamla, tisztabb a levego, nincs telikabat, nincs teligumi a kocsira, sok dolgot nem kell megvenni.
Csak a sajat dohanybol tekert cigikkel kell vigyazni, nehogy vmelyik tulbuzgo onkentes rendor kiloje a szadbol.

London2009 2017.09.06. 17:16:11

@Virago_1000: a nagybevasarlast az Aldiban vagy a Sainsburysben intezem. Szerintem meg mindig olcso minden, nekem nem tunt fel egyaltalan, hogy barmi is dragabb lenne. Persze hozzatartozik a tortenethez, hogy mi ketten vagyunk. Altalabn ket-harom havonta megyek nagybevasarolni es mindig olyan 100 font korul koltok. Csomo mindennek tudom az arat fejbol mivel imadok bevasarolni es nekem nem vettem eszre jelentos valtozast.
A font leertekelodese az fajdalmasabb pont, mivel sokat utazunk. De volt meg magyar penzem valamennyi, lassan majd atvaltom. Igyekszem a pozitiv oldalat nezni egyelore a dolgoknak. Ha keresni kell is, de azert megtalalom.

Zoole rebooted 2017.09.06. 17:21:48

@London2009: "Altalabn ket-harom havonta megyek nagybevasarolni es mindig olyan 100 font korul koltok."

Ezt hogy csinálod???
Nekünk kb. £150-200/ hét :-)

Shaktee 2017.09.06. 17:24:47

@Z. Lika: Nem steaket esznek naponta :-)

London2009 2017.09.06. 17:28:58

@Z. Lika: Van egy baratnom, o kepes meg ossze is veszni velem emiatt. Ugyhogy volt, hogy atkuldtem meg a szamlat is neki, hogy tessek, itt van. Atkuldjem neked is? :D
Ket embernek szerinted megis mi kell? Ne egy csaladban gondolkodj! Mindig tele van a fagyaszto meg a shed mindenfele foldi joval. Egyedul friss zoldsegre van szuksegem, amit a piacon veszek mindig. Szoktam meg friss hust is venni a piacon. Egy egesz csirket, vagy attol fuggoen, hogy epp mi tetszik meg. Ugyhogy atlagosan olyan 20 fontot koltok a piacon hetente. Ezen kivul egy het alatt sem fogy el 1 liter tej. Mas tejtermeket meg nem nagyon fogyasztunk, csak ha sutok valamit. Ennyi.

Zoole rebooted 2017.09.06. 17:34:43

@London2009: 4 felnőtt, 1 macska és egy kutya :-)
Kétnaponta főzünk, semmi fagyasztott/gyors shit, csak friss alapanyagokból, asda/lidli/aldi messzire elkerülve :-)

London2009 2017.09.06. 17:35:16

@Z. Lika: varjal mar. De ne idegesits mar, hogy ti meg egy honapban 800 font zabaltok el?!? :D
Napi 30 font megy el kajara? Jezusom. Ki szoktam szamolgatni es mindig az a vicc, hogy egy vacsora atlagosan olyan 3 fontra jon ki, amibol masnap meg ebed is lesz. :D

London2009 2017.09.06. 17:38:49

@Z. Lika: aha. Ezt en akkor sem hiszem el. Ez rohadt sok penz kajara. Ebbol minden honapban egy hetet elnyaralhatsz. Aldiban en is kb. WC papirt veszek meg mososzert. Mi sem eszunk semmilyen gyorsfagyasztott borzalmat. Mondjuk mi minden nap fozunk. Viszont en azert megpakolom a fagyasztot siman. Jelenleg tele van hallal meg szederrel. :D Vettunk egy csomo halat a piacon, most azzal mit csinaljak, ha nem a fagyasztoba teszem? Mindenesetre igy ertettem a fagyaszto hasznalatat.

Zoole rebooted 2017.09.06. 17:38:52

@London2009: ebben minden benne van, nem csak a kaja.
Tisztálkodási szerek,kutya/macska kaja, minden :-)

Zoole rebooted 2017.09.06. 17:45:30

@London2009: küldjek számlát?
Mint írtam, 4 felnőtt, kutya/macska :-)

Zoole rebooted 2017.09.06. 17:47:22

@London2009: £3 vacsorára?
A kutyám meg macskám élelmezési kb annyi egy napra :-)

London2009 2017.09.06. 17:49:13

@Z. Lika: nekem is benne van! A tisztalkodasi szerek mondjuk nekem minusz tetel a szamlan. Allandoan azt kapok ajandekba, ugyhogy azt mondjuk nekem nem kell venni. Amugy sem szeretem csak a szappant, ugyhogy ez egeszen pontosan olyan 70 pennys tetel. A kutya, macska kaja mondjuk nem tudom mennyibe kerul. Igen! Kuldheted a szamlat!

London2009 2017.09.06. 17:53:47

@Z. Lika: de en ebben rohadt jo vagyok! Ha egyszer irok egy szakacskonyvet, akkor ez lesz az alap otlete. Pazar vacsorak 5 font alatt!
Na basszus meg most rakok ra copyrightot, oke? : )

Shaktee 2017.09.06. 17:56:20

@Z. Lika: csont bőr vagy, igen....
használja a brit angol a pici hegedű kifejezést? :-)

Zoole rebooted 2017.09.06. 17:57:12

@London2009: a lányok a Lash-bol vásárolnak, nekem megteszi az egyszer Fa sensitive is :-)
A kutya csak nyers darált marha/barany húst eszik :-)

Zoole rebooted 2017.09.06. 17:58:42

@swing gitan: nem tudom miről beszélsz....

London2009 2017.09.06. 18:01:12

@Z. Lika: na jolvan. Akkor megerdemlitek! Mi inkabb nyaralni jarunk havonta ebbol a penzbol. :D
Lush az kulonben. Ebben szerencsem van, mert mar kulon kertem, hogy ne vegyen nekem senki tobb pipere cuccot mert lassan boltot tudnek nyitni, annyi vackom van.
Egyedul a madarakat etetjuk. Egy orias zacsko mag kb. 10 font. :D

Zoole rebooted 2017.09.06. 18:03:04

@London2009: hehehe, mi is járunk nyaralni itt belföldön:-)))

gabors 2017.09.06. 18:05:07

@Golf2: ' ezután,mosogatni csak otthon lehet majd. " ez jo de KI fog mosogatni akkor Londonban a benszulottek se most se azelott nem igazan csinaltak ezt (akkoriban voltak az irek) ...

szepen visszajon a fekete gazdasag mert egyik angol sem akkar 2x annyit fizetni a sorert fish&chipsert, vagy a hazi takaritasert amibe az kerulne hogy benszulottek is hajlandoak legyenek megcsinalni....

M. Péter 2017.09.06. 18:10:24

@Golf2: Sokan nővérnek tanulnak, nővérből mindenfelé hiány van, és ráadásul angolul is beszélnek.

London2009 2017.09.06. 18:15:59

@Z. Lika: ertelek. A kutyad kajajabol mondjuk en inkabb a tengerentulra utazom evente ketszer! :DDD

Zoole rebooted 2017.09.06. 18:39:54

@London2009: jól teszed, de a tengeren túl az a hely, ahova én nemigen vágyók, van itt is elég látni való :-))

Shaktee 2017.09.06. 19:05:34

@Z. Lika: tegyétek az elbow room mellé :-)

wrstjnethn 2017.09.06. 19:05:47

@Virago_1000: @London2009: márpedig tényleg mennek fel az árak. Nehéz követni, Mert nem a kiírt alapár megy feljebb, de azt látni, hogy egyre kevesebb 2for1 akció van. Sokkolt, hogy a 3 darabos paradicsomos bab 1 fontról 1.70-re emelkedett a Sainsbury's-ben. A Poundlandben meg három helyett csak kettőt adnak már 1 fontért. Ezek hány százalékos emelésnek is számítanak?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.09.06. 19:11:33

@London2009: most padlót fogtam... Mi is ketten vagyunk, de hogy két-háromhavonta csináljak nagybevásárlást, az unheard of. Igaz, férj válogatós... tejet is rengeteget iszik... főzök is, de ennyiből nem tudnám kihozni. Jó utazásokat, ha arra költitek, tanítsd valahol a metódust, lenne rá vevő, az biztos.

Golf2 2017.09.06. 19:13:27

@gabors: mosogatni a pakik fognak ha nem lesz más.

Golf2 2017.09.06. 19:15:41

@M. Péter: a nem nőneműeknek ez kiesik.

gabors 2017.09.06. 19:39:01

@Golf2: 'sőt amcsiba is? Akkor nekünk miért olyan nehéz? "

ez igy VOLT de 10-15 eve megszunt a kulonleges vizumjuk (kellett nekik kirugni a jenkiket Subic Bay-bol :-)))) ..... addig ezt kaptak cserebe valoban mehettek az usa-ba vizum nelkul sot egyeszeruen kaptak munkavallalasit is de mar nem igy van ...)

gabors 2017.09.06. 19:42:07

@swing gitan: "Trump becsukja ezt a kaput, " trump mar nalatok is kavar ... ezt nem tudtam eddig ugy volt hogy csak az USA-elnoke :-)

Shaktee 2017.09.06. 19:42:26

@M. Péter: Sok takarit, babyszittel, mosogat, ami akad..nem válogatosak

Dikusz 2017.09.06. 20:19:11

@London2009: Te a @Z. Lika: kutyakajájának az árából mész nyaralni, és ő ezt szó nélkül hagyja is? :)))

gabors 2017.09.06. 20:33:22

OFF

"A kormány közel 17,5 milliárd forintot szán a lőtérprogram első ütemére, amellyel 40 új lőteret hoznak létre az országban – derül ki a Magyar Közlöny szerdai számából. "

mar nem azert de ennel nincsen egetobb feladat ?? nem a loterrel van gondom ha valakinek ez a hobbija legyen de miert kell ezket allami penzbol epiten ... netan ez valam munkahely teremtes csokosoknak ???

ON

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.09.06. 21:08:24

@London2009:
Ez a dengue igeretesnek tunik :)

Koszonom a balatoni invitalast, meglatjuk mit hoz a kovetkezo 10-20-30 ev (ezt igy meg leirni is rossz :) ).

DieNanny CH 2017.09.06. 21:10:05

@gabors:

A focisikerek után - lásd a legendás 6:3 -, most Joó Éva nyomdokaiba akarunk lépni. Olimpiai aranyakat lövészetből!

Amúgy, október 7-én Mo-Svájc foci. Ki fogja nézni?

gabors 2017.09.06. 22:29:42

@DieNanny CH: "Amúgy, október 7-én Mo-Svájc foci. Ki fogja nézni? " biztos jo sokan meg szotyola is lesz az elnoki paholyban..

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.09.06. 23:36:25

@lácsó drom: Haha, szoval Kanada mar feni a fogat a dreamer-ekre? :)))) nem eszik olyan forron kasat..szerintem (remelhetoleg) a Kongresszus osszeszedi magat, es nekilat vegre dolgozni, es osszehozni egy normalis torvenyt. Van ra 6 honapja. Addig meg nem deportalnak egy dreamert sem, nem kell a hiszti :))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.06. 23:45:15

@DieNanny CH: "Amúgy, október 7-én Mo-Svájc foci. Ki fogja nézni?"

Mindenki aki focibuzi... :D
Meg aki még kitart a magar válogatott mellett.
Pár napja a Fracska stadionban már annak is örültek a nézők, hogy Portugáliától csak kicsit kaptunk ki.
Ennyire alacsony már az igényszint... :-| :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.06. 23:51:26

@DieNanny CH: Ja és ha már Svájc és foDball, az echte svájciak mit szólnak ehhez a jelenlegi menekülttábor válogatottjukhoz?
Úgy értem, azok a svájciak, akiknek az összes nagyszüleje is már svájci volt...? :D

Itt van ez a komment, egy vadidegen írta az egyik sportoldalon, idemásolom:

""
DJOUROU,RODRÍGUEZ, BEHRAMI, DŽEMAILI, XHAKA, SHAQIRI, SEFEROVIC, MEHMEDI, DERDIYOK, ZAKARIA, stb.
Minden igazi svájcinak gondolom megdobban a szíve ezen nevek hallatán...
Istenem, mi lett Wilhelm Tell egykori országából! És mi lesz itt az egykori Európában 2050-ben...
Szerencsére, azt már nem érem meg."

És mennyire igaza van, csak egyetérteni lehet vele...
Szóval mit mondanak egy ilyen névsorra a bennszülöttek?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.06. 23:57:02

@DieNanny CH: És még egy vicc, ami eszembe jut a svájci válogatottról:
Albánia az egyetlen olyan ország, amelyiknek a B-válogatottja (éééééérted, Svájc...) erősebb, mint az A-válogatott.
:D
Ez is nagyon nagy igazság.

Latcho Rom 2017.09.07. 00:04:52

@gabors: tét már nincs, kiestünk, de megnézem ha úgy alakul..

Latcho Rom 2017.09.07. 00:04:56

@Zsuzsi65: Olvastad a cikket, kinek az ötlete? :)

P.Elliot 2017.09.07. 00:39:51

@London2009:

"Napi 30 font megy el kajara? Jezusom. Ki szoktam szamolgatni es mindig az a vicc, hogy egy vacsora atlagosan olyan 3 fontra jon ki, amibol masnap meg ebed is lesz. :D "

En elhiszem neked hogy ennyibol is ki lehet allitani, vagyis 5 dollarert kb atvaltva ugye, siman ki lehet hozni ket szemelyre egy vacsorat annak aki jol utananez hogy mit hol es mikor vesz, / leszallitas, de szerintem meg anelkul is./.
Mondjuk egy font hus./ csirkemell, disznokaraj, mas reszei meg olcsobbak az 2 dollar ha hirtelen sutod kis vajon vagy olajon, az ket szemelynek boven eleg es meg marad is mert ki eszik meg fejenkent 20 deka hust, en biztosan nem, ha rizst parolsz hozza az nem tobb mint 50 cent, hozza fel csomag melyhutott zoldborso az szinten 50 cent, a maradek 2 dollarbol lehet hozza kis salatat vagy uborkat, meg valami kis desszert is kijon belole.
Ha az ember vesz egy tyukot mondjuk 8 dollarert abbol van leves az aprolekjabol, farhatbol sok zoldseggel ket napra, marad egy nagy mell es ket jokora comb, az is legalabb 2 napi kaja valami koritessel, igen, kello odafigyelessel lehet fozni 3 eurobol, vagyis nagyjabol 5 dollarbol.
Vannak aztan olcsobb etelek is, a szarazteszta a csomag 1 dollar, az ketszerre eleg, ra a szosz azt ki lehet allitani 1 dollarbol ugy hogy meg daralthus is van benne, igazabol az otthon fozott etelek nagyon olcsoak, a keszetel a draga es vacak izu is persze.
Ezen a 800 euron en is elcsodalkoztam, nem tudom hogy en mennyit koltok de szerintem lehet 500 dollar egy honapban, van amikor tobb, van amikor kevesebb, az ettermek nincsenek benne, ha meg ketnapra fozok tobbszor akkor meg olcsobb.
Ezt a 800 eurot en sem ertem ha ket emberrol van szo.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.09.07. 00:40:15

@lácsó drom: Na most kerdem en: "The act has been struggling to become law since 2001" ...Mar joval Obama elott kezdodott a huzavona...szoval lett volna ido vegre gatyaba razni a dolgot, ez nem feltetlenul Trump sara, meg ha ra is akarjak kenni :)) ...Obama a dilemmat egy executive order-rel akarta megoldani, ami mar akkor is nagy vitakat valtott ki, mivel tobb jogi kerdest vetett fel...A bevandorlasi torvenyt nem lehet executive order-rel elintezni, ezt a kongresszusnak kell - mint jogalkotonak - keresztul vinnie. Azt nem ertem, mi az ertelme most a sok tiltakozasnak, "pernek", amikor altalanos iskolai anyag, hogy az USA -ban hogy mukodik az allam apparatus. Egy torvenyt a kongreszusnak kell jovahagynia...A mostani lepes (lejart az executive order, es nem akarja az elnok meghosszabbitani) talan kicsit fenekbe billenti a tisztelt politikusokat, hogy csinaljanak vegre valamit, ne csak uljenek a fenekukon. Miutan - remelhetoleg - bipartizan tobbseg valoban nem akarja deportalni ezeket a fiatalokat (mi ertelme lenne?) - talan sikerul nekik 6 honap alatt megszulni egy normalis torvenyt, ami tisztazza a dreamer-ek jogi helyzetet. En igy latom...

kék madár 2017.09.07. 01:46:22

@Zsuzsi65: Trumpnak csak az a sara ezzel kapcsolatban, hogy gyakorlatilag tudatta a DREAMER-ekkel, hogy keszuljenek fel ra, hogy barmikor kiltoncolhatjak oket, szemben a jopofizo szeretem oket is es nem hagyom oket cserben korabbi nyilatkozataival. Tehat, hogy egy lelketlen ketszinu hazudozos idiota. (Elnezest kerek, hogy tul finoman fogalmaztam :)

kék madár 2017.09.07. 01:50:18

@Zsuzsi65: "Addig meg nem deportalnak egy dreamert sem, nem kell a hiszti :))"
Hat igen az ICE arrol hires, hogy elobb felteszi a repulore akit ki akart toloncolni es aztan kerdez. Mert a muslim bannel is tomegesen kuldtek vissza zoldkartyasokat, meg akkor is amikor mar reg felfuggesztette a szovetsegi biro.

gabors 2017.09.07. 03:13:15

@Zsuzsi65: ".A bevandorlasi torvenyt nem lehet executive order-rel elintezni, ezt a kongresszusnak kell - mint jogalkotonak - keresztul vinnie." hasonloan a muszlim ban-hez ugye ????

amugy meg nem jart volna le egy darabig ... pont ezt javasoltak azt hiszem az elnoknek hogy NE csinaljon semmit az teljesen tiszta ugy igy mar azonban nem

a Dreamer Act azert nem jott eddig ossze (es talan megint nem fog) mert a republikanusok csak egy teljes reformra voltak hajlandok szavazni es mindig az volt az erv hog ELOSZOR a hatart kell lezarni (ala Orban es most Trump fallal) ... es foleg a konzervativok meg semmilyen esetben nem akartak hogy barmikor is allampolgarok lehessen ugy meg fabol vaskarika az egesz ...

a civic leckevel egyetertek torvenyeket a kongreszus hoz viszont az teljesen elfogadott hogy az elnoknek eleg sok joga van .. ez csak akkor lett volna veglegesen eldontve (vagy lesz most) ha a SC targyalja az alkotmanyossagat .. addig csak politikai megerzes ...

gabors 2017.09.07. 03:22:02

@kék madár: "tomegesen kuldtek vissza " ez igy azert tulzas persze ha 5 10 mar tomeg az mas (azert nem kellet visszakuldnie sokat mert a masikoldalon nem egedtek fel a gepekre a legitarsasagok felve a buntetestol azok tenyel par ezren voltak) ...

Ugy emlekszem hogy nehany 10-es nagysagrend volt aki ideert es azutan kellet viszzamennie pedig volt zold-kartyaja (mas vizumokrol lehetett szo ) ... persze ha velem tortent volna az valoban tragikus...

kék madár 2017.09.07. 06:23:18

@gabors: a tomeges alatt azt ertem, hogy valogatas nelkul, modszeresen, tudatosan, nem tudom mennyi volt, de csak en olvastam legalabb 10-rol, akikkel interju keszult a hirekben, szerintem kozelebb volt a 100-hoz.

gabors 2017.09.07. 06:57:56

@kék madár: "akikkel interju keszult a hirekben, szerintem kozelebb volt a 100-hoz. "

igazad van a documentalt esetek szam 109 de ez ;persze a az USCIS altall jelenetett szam ...

azert ez sem tomeges ha elosztjuk a nemzekozi repterekkel :-)))

csak ezert mondtam .. it NYC-ben tobb ezrek demonstraltak es szo szerint leallitottak a repteret en nem mentem mert nem voltam meg allampolgar ... legkozelebb azert megyek

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.09.07. 09:04:31

@P.Elliot: írta, hogy négy felnőtt és két házikedvencre megy el ennyi.

M. Péter 2017.09.07. 09:41:26

@kék madár: Senki sincs biztonságban, deportáltak már amerika állampolgárt is. Eddig már több ezer amerikai állampolgárt tartóztatattak le és tartottak fogva, akár hónapokig is. Mivel ez nem bűnügyi eljárás, a letartóztatottnak nem jár automatikusan ügyvéd, az ICE pedig nem tartja be a törvényeket és a saját belső utasításait sem. Ez nem Trump alatt kezdődött, hanem már Obama alatt is így volt.

dobcsek 2017.09.07. 11:54:21

Nagyon jol osszefoglaltad szerintem a lenyeget - mi is kicsivel tobb, mint harom eve elunk kint, mondjuk mi Manilaban es multinal dolgozunk, itt kicsit mas a helyzet talan (itt pl mindig dugig vannak a plazak, az a szabadidos elfoglaltsag, na meg, ott van legkodni, ami a legtobb haztartasban nincs egyaltalan), de nagy vonalakban itt is ugyanez jellemzo. Amit erdemes meg szeirntem elmondani, hogy itt is, mint nagyon sok harmadik vilagbeli orszagban, kb 10% iszonyatosan gazdag reteg vagyona kb megegyezik a maradek 90% osszvagyonaval, de lehet, h meg keveset is mondtam. Es az a 10% nagy altalanossagban nem nagyon akar a kozert tenni... nyilvan vannak kivetelek, illetve, ahogy latom, a tehetosebb millenial korosztaly mar itt is eretebben, tarsadalmi felelossegvallalst jobban eloterbe helyezve gondolkodik. Valoban, valaki mar irta itt, es igaz, h igeretes orszagnak indult, a spanyolok utan az amerikaiak elegge rendbe szedtek, de aztan a haboru utan nem igazan allt talpra. Persze, most mindneki visszasirja Marcost a 70es evekbol, de ez kb olyan, mint nalunk a Kadar utani nosztalgia... fele se volt igaz.

somlobodog 2017.09.07. 16:45:01

@London2009: @somlobodog: bocs, importalnak. Már nekem is kihagy az agyam:))

somlobodog 2017.09.07. 16:45:05

@London2009: Szóval a britek nem exportalnak, akkora nagy királyok. Vagy a kereskedők ilyen jofejek és lenyeltek a 25% arfolyambuktat :))) na ne viccelj már, ennél azért ertelmesebbnek tűnsz...

DieNanny CH 2017.09.07. 16:54:28

@geegee:

Nem tudom, nem szoktam erről svájciakkal beszélni.
Amúgy, belegondolva, mi lenne a kifogás ellenük? A színük? A kiejthetetlen nevük? Vagy mi?

London2009 2017.09.07. 17:41:21

@somlobodog: en azt mondtam es ehhez tartom is magam, hogy egy egyszeru fogyasztokent es kozeposztalybeli foldi halandokent en nem vettem meg eszre semmit ebbol az egeszbol. Az nyilvan feltunt, hogy mar nem is erdemes atszamolni az eurot fontra mert lenyegeben ugyanannyit er. De ezt meg egyelore kibirjuk.

Shaktee 2017.09.07. 18:10:35

www.youtube.com/watch?v=pfHAjn_a73M

National Geographic Channel has Paid $ 1 Million For this Video.

Nuts!!!

kék madár 2017.09.07. 18:15:32

@M. Péter: Trump alatt, elso heteiben volt egy hirtelen porazelvagas, amitol hirtelen megvadult ez a sok szadista hajlamu bevandorlasi ugynok.

London2009 2017.09.07. 18:20:20

@wrstjnethn: asztamindenit...ez most mar tenyleg a jolet vege! Mennyiben befolyasolja az eletminosegedet, hogy most mar egy konzerv babert 56 pennyt kell fizetni? Az enyemet semennyiben. Lehet, hogy itt van a kutya elasva.

kék madár 2017.09.07. 18:44:35

@lácsó drom: hat meg ha Trump hotelben szallnanak meg, mekkora uzlet lenne

wrstjnethn 2017.09.07. 18:50:08

@London2009: látom átment a lényeg, apukám. Neked volt nagy a pofád, hogy nem változott még semmi, én csak leírtam, hogy igenis változnak dolgok, csak te nem veszed észre. Kiragadtam két példát, nem gondoltam, hogy a teljes árukészletet be kell másolnom, hogy észrevedd a változást.

gabors 2017.09.07. 18:54:14

@lácsó drom: citizenship by birth benne van az alkotmanyban es csak annak megvaltoztatasaval lehetne eltorolni amihez nem 2/3 hanem 3/4 kell a szenatusban es utanna allamok 3/4-nek is meg kell szavzani X even belul ...

nem veletlen hogy eddig csak 25 amendment van. Nem is mert az elso tizet gyakorlatilag az alkotmannyal egyidoben fogadtak el Bill of Rights neven, es igen tudom 27 de abbol -2 mert volt egy ami eltorolt egy masikat .... :-)

vagyis 22x ev alatt 15 ... legutolso valamikor Clinton idejen

DieNanny CH 2017.09.07. 19:01:21

@wrstjnethn:

Ő ezt írta:
"nekem nem tunt fel egyaltalan, hogy barmi is dragabb lenne. "

Nem pedig ezt:
"nem változott még semmi"

Szóval: szövegértés?

(Ez kb olyan, mint mikor egy bizonyos kommentelő azt írta, hogy Svédiában nem látott koldust, aki meg nem tud szöveget értelmezni, azt válaszolta erre, hogy az illető hazudik, mert bizony van ott koldus...)

Shaktee 2017.09.07. 19:34:14

@kék madár: elnézhetne hozzá az Irma, Feri meg a Pista is...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.07. 19:49:12

@DieNanny CH: Talán, hogy nem a saját fajtáikbéliek...Persze lehet, hogy csak én reagálom ezt túl.De nekem fontos, hogy a hazám válogatottjában magyarok játsszanak, akár milyen sz@rul is...

M. Péter 2017.09.07. 20:12:48

@somlobodog: Tudom, hogy nehéz elhinned, de nem ment fel mindennek az ára 25%-kal,

DieNanny CH 2017.09.07. 20:41:11

@geegee:

Gondolom, ha fehér bőrűek lennének és kimondható nevűek, akkor fel sem tűnne, hogy külföldi állampolgárok.

Dikusz 2017.09.07. 21:42:39

@geegee: értem amit írsz, viszont én minden ország válogatott csapatára ezt mondom, és nem a bőrszínük miatt. Én az egész csereberésdivel nem értek egyet. Arról egyébként mi a véleményed, amikor mondjuk a magyar focisták/kézisek/kosarasok játszanak külföldön?

Dikusz 2017.09.07. 21:52:52

@DieNanny CH: nem gondolnám, éppen a fentebbi hozzászólásomban írtam miért, hogy ez lenne @geegee: baja.

Azt mondom én is, hogy minden nemzeti válogatott a saját sportolói játsszanak, legyen az Svájc, Anglia, Magyarország, stb. Egyáltalán nem a játékosok bőrszínével van baj. Ha a legjobb játékosok (nemcsak a fociban) kimennek külföldre klubcsapatokba játszani, akkor szerintem nem tudnak "összeszokni" a válogatott meccsekre, ha egyáltalán elengedik őket a válogatottba.

FutureFry 2017.09.07. 21:55:05

@gabors:
"es utanna allamok 3/4-nek is meg kell szavzani X even belul ..."

Nem feltétlenül van ilyen időhatár. Pl. ezt a legutolsó - 1992-ben elfogadott -kiegészítést (ami arról szól, hogy a képviselők/szenátorok maguknak megszavazott fizetésemelése csak a következő választási ciklusban léphet életbe) már 1789-ben javasolta James Madison, és anno a kongresszus, majd 9 állam (főleg az 1790-es évek folyamán) el is fogadta. De az érvényességhez szükséges 3/4-ed nem lett meg. Aztán sokáig nem történt semmi az ügyben, majd - köszönhetően egy diák 1982-ben írt történelemdolgozátra kapott rossz jegyének [1] - végül is több mint 200 évvel később ratifikálva lett.

[1] www.npr.org/2017/05/05/526900818/the-bad-grade-that-changed-the-u-s-constitution

M. Péter 2017.09.07. 22:42:17

@gabors: A szenátusban és a képviselőházban is csak 2/3 kell. A határidő a javaslat szövegében van, ha van. Elvben az államok 2/3-a is összehívhat alkotmányozó nemzetgyűlést, de ezt a módszert még sohasem alkalmazták.

FutureFry 2017.09.08. 00:48:01

@M. Péter: A javasláshoz kell 2/3-ad. A ratifikáláshoz 3/4-ed kell.

gabors 2017.09.08. 03:03:03

@M. Péter: "@gabors: A szenátusban és a képviselőházban is csak 2/3 kell. A határidő a javaslat szövegében van, ha van. Elvben az államok 2/3-a is összehívhat alkotmányozó nemzetgyűlést, de ezt a módszert még sohasem alkalmazták. "

koszi igazad van rosszul emlekeztem ezzel a 3/4 csak az allamoknak kell elfogadni ... de meg igy sem konnyu barmilyen kiegeszitest atvinni tobb mint 10,000 volt mar (tobbsege persze komolytalan)

csak arra probaltam ravilagitani hogy az USA alkotmanyat nem szokat nilli-villi modon (mint otthon) valtoztatgatni.

gabors 2017.09.08. 03:05:12

@FutureFry: "
[1] http://www.npr.org/2017/05/05/526900818/the-bad-grade-that-changed-the-u-s-constitution" most hogy mondod par honapja hallottam is ezt a radion (mindig NPR-t hallagatok a kocsiban reggel munkaba es hazafele...)

wrstjnethn 2017.09.08. 10:31:56

@London2009: @DieNanny CH: Nem nekem van gondom a szövegértéssel, úgyhogy most lassan írom, hogy DieNanny CH is megértse: London2009 valóban azt írta, hogy neki nem tűnt fel, hogy emelkedtek volna az árak, erre én leírtam egy példát, hogy pedig igen, esetleg nyissa ki a szemét. Nem írtam, hogy földhöz vágna a paradicsomos bab ára, de értelmes emberként előre gondolkodok és levonom a következtetést, hogy csúnya világ lesz itt, ha minden ennyit fog drágulni. Azt talán már London2009 is észreveszi majd. De hogy ne lovagoljunk a babon, megjegyzem, hogy a kakaó is 0.65 helyett már 0.95-re szokott leárazva lenni. Továbbá az üdítők 2 for 3.5 inkább 2 for 4 mostanában (csendben jegyzem meg, hogy négy éve még 2 for 3 volt). Ha egy évre vetítem, csak ezeken buktam 80-100 fontot. És nem, ez sem vág földhöz, csak előre vetíti, hogy mi lesz, ha ugyanígy felmegy a többi import cucc ára. Én befejeztem a társalgást, mindenki azt csinál amit akar. Én még megvárom az angol útlevelem, aztán dobbantok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.10. 08:27:51

@DieNanny CH: Nem az számít.Hanem hogy ne idegenszívű zsoldosok legyenek a válogatott tagja.Minden ország csakis a saját fiait tegye oda.De ha egy-kettő nem oda illő van, az még elmegy.Viszont ha az egész csapat ilyenekből áll, az már qrvára gáz.És rohadtul pof@nköpik vele a többi országot, aki nem tud meríteni csak a hazaiból.Szégyen, hogy ezt hagyják a nemzetközi sportszövetségek is...
De nem fejtegetem tovább, aki akarja az érti.
Megpróbálom többet nem is szóba hozni.
Csak az a baj, hogy eléggé vérforraló számomra.

DieNanny CH 2017.09.10. 19:26:04

@geegee:

Teljesen egyetértek veled. Hiszen itt már nem az ország zászlója számít, hanem, hogy mennyi a szponzor, vagy milyen az ország gazdasági helyzete.
A gazdag országok felvásárolják a jó játékosokat, a szegényebbeknek marad a többi vagy a sajátjaik.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.