oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. július 24. 06:30,  Propaganda 210 komment

2017. július 24. 06:30 Határátkelő

Propaganda

Levelet kaptam a minap, Ausztriából írta Timike. Sokat nem tennék hozzá, mert minden sora magáért beszél, úgyhogy jöjjön a levél, utána pedig ti.

cim_100.jpg

„Tisztelt Határátkelő blog!

Családommal, és gyanítom több ezer honfitársammal, az alábbi történet esett meg.

Megunván az otthoni állapotokat, kollektíven átköltöztünk Ausztriába, végleg. Mikor eljött az ideje, bebattyogtunk a kormányablakhoz, és bejelentettük, a végleges külföldre telepedést, megszüntettük a magyarországi lakcímünket.

Voltam olyan jó fej, és mondtam az ügyintézőnek, hogy megadom az újat, hogy ha netán jönne valami hivatalos levelem, oda küldjék.

A válaszon már ott is felhúztam magam kissé. Ugyan kötelező megadni, DE soha nem küldenek külföldre levelet, mert drága. Mondom ez így nagyon finom, mert ez esetben sehogy nem értesülök róla, ha valamelyik hivatal akarna tőlem valamit.

Nem baj, kérte, azért csak adjam meg a címem, mert ez a szabály. Megadtam. Megadtuk mindannyian, mert szabálykövető állampolgárok vagyunk.

Azóta rokonoktól értesültem róla, hogy jött a NAV-tól is levelem (adóbevallással kapcsolatos papír), amit csak azután küldtek át ügyfélkapun, hogy nem vettem át a VOLT magyarországi lakcímemen.

(Hogy is vettem volna át, mikor egyértelműen közöltem, hogy nem tartózkodom ott, sem életvitelszerűen, sem ideiglenesen, sem sehogy.) Ilyenekre gondoltam, mikor szerettem volna, hogy a hivatalos levelezést küldjék a lakcímemre. Nem a volt lakcímemre, a jelenlegire.

Erre mit csinál a mi nagy bölcs vezérünk? Kiküldi ezeket a kormánypropaganda hülyeségeket, mert jövőre választások lesznek, és már most elkezdték benyalni magukat a határon túli magyaroknak.

cikk_6.jpg

Erre van pénz, erre nem drága a posta. Ezt érdemes négy példányban kiküldeni elsőbbségivel külföldre, mert ez a választási kampány része. De bezzeg a tényleg fontos leveleket, azokat nem postázzák ide. 

Ezúton szeretnék gratulálni az ország vezetésének ahhoz is, hogy a külföldön élő nyugdíjasoknak ugyanígy kiküldték a sehol fel nem használható Erzsébet-utalványokat karácsonyra. 

Vicc az egész, komolyan.

Köszönettel: 

egy tiroli magyar család”

HÍRMONDÓ 

Északi egzotikumok

Ma elsősorban északi országokból mutatunk munkalehetőségeket, így járunk majd Finnországban, Izlandon és Dániában is, de emellett a hagyományosabb célországokat előnyben részesítők sem csalódnak majd (remélhetőleg).

Két éve nem akart ennyi fiatal külföldre menni 

A K&H fiatalok jóléti indexéből kiderül, hogy a diákok mintegy 46 százaléka próbálna szerencsét külföldön. Csak minden harmadik, már dolgozó fiatal lát előrelépési lehetőséget. 

A magyar történelem egyik legnagyobb kivándorlása jön? 

Legalábbis az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint. Botka László azt mondta, az ország elhagyását sokaknál Orbán Viktor és a jelenlegi kormány politikája is motiválja. 

A kormány szerint rengeteg orvos el sem ment 

Az elmúlt hét évben külföldi munkavállaláshoz engedélyt kérő magyar állampolgárságú orvosok egyharmada, a szakdolgozók egyötöde korábbi szándéka ellenére jelenleg is a magyar betegellátást segíti a kormány szerint.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.  

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Ausztria

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr4112683525

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LittleG (uk) 2017.07.24. 07:22:58

Ilyen rovid, egyetlsn egy dologrol szolo posztban nehez lesz gumicsontot talalni...

Golf2 2017.07.24. 07:47:50

Hatalomért bármit.

noorci 2017.07.24. 08:24:02

En is kaptam, mint Ausztriaban elo. Legviccesebb, hogy mi is kettős állampolgárkent lettünk benne megszolitva. Ha mar kiküldik legalabb a jogi fogalmakkal lennenek tisztában. Ugye kettős állampolgár (azt hiszem Ausztria ezt nem is ismeri), ee tartósan külföldön letelepedett magyar allampolgar az eltero jogi statusz.

Zephyré 2017.07.24. 08:28:55

TLDR: A külföldi szavazók szavazatai hamisíthatók. Ha megkaptad, jó eséllyel már le is adtad a szavazatod a jövő évi választáson.

Csodabogár 2017.07.24. 08:49:27

Ilyen leveleket fel sem kell bontani. Különben ésszerű a postán megadni valami ismerős címét. Külföldre nemigen küldözgetnek sehol se levelet utána senkinek.

Lefty Rosenthal 2017.07.24. 09:34:40

En 10+ eve elek kulfoldon ugy h a lakcimkartyan ures. A ritka alkalommal mikor Magyarorszagon kell ugyinteznem ez altalaban fatal error-t okoz de leszarom, mindig megoldjak.

2017.07.24. 11:54:19

Tragikomikisztán ...

Muscari 2017.07.24. 12:00:58

Hát ez no comment. Én még nem szüntettem meg az otthoni lakcímet, ilyenkor mindig el is megy a kedvem tőle.

Golf2 2017.07.24. 12:11:32

Off.Pesten minden nagyobb sarkon rendőrök ácsorognak nehogy megzavarják a gyárfáscirkuszt, valaki nagyon be van szarva a mellénye alatt.

takarék-láng 2017.07.24. 12:29:05

@Golf2: "Hatalomért bármit."
- a politikus csak a valasztas megnyerwsere koncentral. Ez a dolga.

takarék-láng 2017.07.24. 12:29:09

A kormany ezt erted teszi !!

Shanarey 2017.07.24. 12:45:52

Orbanisztán 2017.

A baj csak az hogy lesz ez még rosszabb is.

tanato 2017.07.24. 13:42:34

@Shanarey: Megelőztél pont ebben a pillanatban akartam belinkelni ezt a kis magyar színest.Hát itt tartunk,hála a gyűlöletkampánynak.Ennek hatására az ehhez a kalauzhoz hasonló személyíségű emberek ha nem kéne büntetéstől tartaniuk különösebb lelkiismeretfurdalás nélkül ölnének általuk gonosz idegennek tarttó civileket nőket időseket gyerekeket,akát a 30-40-es években.

2017.07.24. 13:58:35

@tanato:

??

Azért ezt egy picit most túlgondoltad, nem?

tanato 2017.07.24. 13:59:34

Ami érdekes a második linkben az ifj. Knézy Jenő viselkedése.Nem egy hülye gyerek,levegőnek nézte a menekültként Németországba érkezett sportolót.IFj. Knézy teljesen tisztában van vele honnan jön a many meg az ukáz.

tanato 2017.07.24. 14:04:06

@Nagy kámpics: Nézd a viharos 2015-ös évben,sokan ha büntetelenül megtrehették volna,sok mindenre késúlyosaabbpesek letrtek volna.Szerencsére azért a 2010-es években vagyunk,nem lehet büntetlenül súlyos testi sértést vagy még súlyosabb cselekmányt elkövetni bármely agit prop. hatására, "gonosz idegenekkel szemben elkövetni.

Latcho Rom 2017.07.24. 14:05:21

@Nagy kámpics:

Reggel..

"Grateful if you could please give Tibi access to the * Security folder.
Thanks,"

Te vagy a Tibi, lolek? :-)

Latcho Rom 2017.07.24. 14:18:06

@Nagy kámpics:

Tudom hogy szeretsz eredeti lenni - itt is -(az is vagy) de miért szeretnéd ezt a dolgot is elbaggatelizálni?

Peace

Latcho Rom 2017.07.24. 14:31:32

Mit lehetne irni erre a posztra? Nem tulgondolni....csak csndesesen morfondirozva

"Normális" országokban nem az adofizetok penzebol finanszirozzak a választási kampányokat.

Latcho Rom 2017.07.24. 14:39:09

Csak gondolkodóknak

Az orbáni fasizmus ébredése, avagy Erdély szégyene...
Bár nem lesz örömed benne, de nézd meg ezeket a videókat! Ne a fő eseményt nézd, hanem a körben állókat, azok reakcióit. Mélységesen elgondolkoztató - mert tökéletes képet ad az "orbánhívők" lelkivilágáról. Ezzel a lelkülettel indult a hitleri fasizmus is: "Aki más véleményen van, az pusztuljon!" Aki szembeszáll a "vezérrel" az nem ember, azzal bármit megtehetünk..."
Egy gyönge, fiatal nő nő fekszik a földön... hajánál fogva lerántották, mert füttyel jelezte egyet nem értését Orbán Viktorral...
Van, aki bele is rúg, van aki a fogait akarja kiverni, van aki haza akarja küldeni Erdélyből az erdélyit... Lincs hangulat van... szerencséje van a lánynak, hogy ennyivel megúszta.
Döbbenetes módon egy férfi úgy gondolja, hogy joga van hajánál fogva lerántani a földre, egy másik fogdossa a lányt nyílt színen. Senki sem szól rá... Egy idősebb nő a ruháját rángatja. És az arcok... ahogy tétlenül, közönyösen állnak a földön fekvő körül.
Egy férfi úgy gondolja, hogy joga van a nőt erőszakkal, fájdalmat okozva elvezetni - semmi sem jelzi, hogy rendező lenne... semmi sem jelzi, hogy joga lenne intézkedni... Ez bántalmazás, személyi szabadság korlátozása. A férfinek fülhallgatója van... vajon ki adja az utasításokat a másik végén?
Mindeközben Orbán a kereszténységről beszél....
Tusnádfürdő 2017. július 22. örök mementó - bizonyíték arra, hogy Orbán Viktor játszik a kereszténységgel, az egyházakkal - hatalmi játszmáinak csúfos eszközéül használja azokat - de valójában semmi köze nincs a krisztusi tanításhoz - mely úgy szól, hogy "szeresd felebarátodat". Ő a másik oldalt szolgálja...
Ha keresztény lenne, akkor tudná, hogy a legnagyobb bűn amit tesz: mások hitével való játék, mások hitének megrendítése. Mert beláthatatlan következményei lesznek a keresztény egyházakra nézve is, ha nem teszik világossá, hogy Orbán ámokfutásának semmilyen köze nincs a kereszténységhez.
Jézus azt tanította, hogy "Lehetetlen, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogynem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson."
(Lukács 17:1 ,2)

www.youtube.com/watch?v=XHDFwo7JyYk

Acs Eva.

takarék-láng 2017.07.24. 14:39:22

@Shanarey:

- olvastam az altalad belinkelt indexes sztorit. Nem ertem, hol tortent baj.
1. Ha en angliaban vonatozok, nem varhatom el az ellenortol, hogy a nyelvemen szolaljon meg, miert lenne forditva itthon?

"Az, hogy mindezt egy külföldivel tette, aki nem mellesleg nő és fekete bőrű, további kérdéseket vethet fel, ami messzire vezetne.”
2. nem tudok rola, hogy a torveny a kulfoldieknek, noknek, szinesborueknek lehetove tenne a potdij nelkuli utazast. Nem tudom szinten, hogy a fenti csoportok miert kivetelezettek es hogy a sztorit bekuldo holgy miert avatkozott kozbe, es ezzel kihozva az agressziot a munkajat vegzo ellenorbol.

takarék-láng 2017.07.24. 14:39:26

@tanato: "Szerencsére azért a 2010-es években vagyunk,nem lehet büntetlenül súlyos testi sértést vagy még súlyosabb cselekmányt elkövetni bármely agit prop. hatására, "gonosz idegenekkel szemben elkövetni."

- 2006-ban a magyarokkal szemben lehetett, attol tartok, ez nem valtozott.

Latcho Rom 2017.07.24. 14:49:06

@takarék-láng: "kihozva az agressziot"

Hmmm..

Latcho Rom 2017.07.24. 14:56:47

@takarék-láng:
orbán hugyos kopaszaira gondolsz, akik felgyujtották a várost, ugye?

2017.07.24. 14:58:06

@Swing Gitan:

"Te vagy a Tibi, lolek?"

A te kedvedért szívesen leszek Tibi is. :)

"miért szeretnéd ezt a dolgot is elbaggatelizálni?"

Nem szeretném elbagatellizálni, de a cikkben semmmi sem utal arra, hogy a kalauznak rasszista/idegengyűlölő/nőgyűlölő indíttatása lett volna, még maga a beszámoló hölgy sem utal erre.

Rendszeresen olvasni ellenőr-utas összetűzésekről a vonatokon vagy a bkv-n, nem sikerül mindig civilizáltan viselkedni, például a múltkor volt a hír, hogy a vonatról bilincsben vitték el a fiatal egyetemistát tkp. ok nélkül, vagy amikor a mammutnál a villamosvezető leszállt, és lenyomott egyet az előtte átmenő állapotos nőnek stb.

Mindegyik eset szupergáz (és kudo a hölgynek, aki próbált segíteni), viszont ebből arra következtetni, hogy a kalauzok minden további ölnének egyetemistákat, állapotos nőket és színesbőrű külföldieket, azért egy nagy asszociációs ugrás.

Lehet egyébként, hogy így van, csak ebben a konkrét esetben - hacsak nem siklottam át valami felett - nem utal rá semmi.

Bredpitt Monika 2017.07.24. 14:58:40

@Swing Gitan: index.hu/belfold/2017/07/22/bocsanatot_kert_a_tusvanyosi_tuntetot_foldre_ranto_fotos/

ezt csak azért raktam be, hogy így talán kerekebb, de értem, amit mondani akarsz, hiszen láttam én is mi volt itthon, tavaly október 23-án,

@takarék-láng:

azért olyan imádnivaló, amikor a 2006 os eseményekre hivatkozol, ott a csőcselék csinálta a balhét, ha a mostani békés tüntetők (köztük én is) megdobáltuk volna a rendőröket kővel, mi is kaptunk volna, és pluszban: Felcsúton az egyik tüntetőt elkapták a rendőrök, hátracsavarták a karját, de hogy miért is, az nem derült ki igazán, pedig ott aztán tényleg nem volt erőszak,
szerintem a 2006-ra nem kéne hivatkozni, enyhén szólva kilóg a lóláb

Latcho Rom 2017.07.24. 15:14:32

@Bredpitt Monika: Igen, idetartozik ez is.

A cikkiro Acs Eva egy kivalo ember, sokat tett kishantosert is.

Egyutt koptattuk az iskolapadot.

Latcho Rom 2017.07.24. 15:17:23

@Nagy kámpics:

Egy általános intoleráns, emelkedo agressziv feelrol szol a cikk, ami szorosan kapcsolodik a gyuloletplakatokhoz, hencidatol migrancsig sorosig.

Peace Deux.

Latcho Rom 2017.07.24. 15:19:22

@Nagy kámpics:

"A te kedvedért szívesen leszek Tibi is. :)"

I granted you acces Tibusz, read-only egyenlore :-)

Peace Trois

Demi78 2017.07.24. 15:19:36

Az eg aldjon meg Benneteket, ne kritizaljatok az ilyen leveleket, mert jon vagy:
1. egy bekes fotos es a hajatoknal fogva lerant a foldre,
2. vagy egy csecsen Magomed,
3. vagy a tek ejfel utan, mint a bkk-s szuperhekkernel.

Elkepeszto mi megy otthon. Lassan bevezetik, hogy a fidesz szavazo viseljen narancssarga kalapot, a tobbiekre meg szabad vadaszat lesz az allamhatalom reszerol?

De jo, hogy nem vagyok otthon *sohaj*

tanato 2017.07.24. 15:21:58

@takarék-láng: 2006-ban magyar a magyarral szemben csinálta,politikai alapon.de a büntetések nem maradtak el ott sem.

tanato 2017.07.24. 15:30:16

@Nagy kámpics: A probléma ott van,hogy az ellenőr ledobta az első állomáson az idegent,nem engedte kifizetni a büntetést a segítőnek sem.Ha velem így viselkedne egy ellenőr mondjuk Romániában Olténiában ahol nyelvileg padlón volnék, én a a magyarellenes rosszindulat jelének vélném.Mint ahogyan erről is van szó.

Shanarey 2017.07.24. 15:32:52

@takarék-láng:

Ezt benézted, ahogy szoktad.
Szövegértés: 1 empátia: 1

1. Az átlag MÁV kalauz ellenőr akárki, nem beszél egy idegen nyelvet sem.
2 Az angol mint olyan világnyelv. S nem csak Európában.
Érdekes módon én Németországban elboldogultam az angolommal, pedig nekik sincs arra szükségük hogy rettentően odafigyeljenek erre mert a német is " világnyelv" még ha csak Európában, de akkor de Európában az.

Továbbá meséld el nekem mi azzal a probléma, ha akad egy jó szándékú utas, aki kifizetné azt a bizonyos pót díjat? Mi azzal a probléma ha az utas a saját jogán érdeklődik a MÁV ellenőr azonosítója iránt? Na és akkor védd meg az ellenőrt, miért is tette amit tett ? Mert bunkó, mert hatalma volt és oly boldog volt hogy eme hatalmát kihasználhatta, avagy mindkettő.

Ugyanis az "emberi" megoldás semmiképpen nem az lett volna hogy lezavarja az illetőt a vonatról. Főleg azért nem mert jelentkezett valaki hogy segítene megoldani a dolgot. Az ellenör fickó egy szimpla NER patkány, amelyet az Orbán rendszer termelt ki magából. nem is olyan régen még azt írták Magyarországról hogy vendégszerető, na ez is elmúlt.

Shanarey 2017.07.24. 15:36:41

@Demi78:

Engem kereshetnek, még két napig Budapesten vagyok utána 10 nap nyaralás. Na meg a valaha volt munkám révén van egy marék ügyvéd ismerősöm. Ha kell felhívom őket, s majd ők segítenek, ha az Orbán őrség ( TEK) megtalálna.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.07.24. 15:38:41

En nem kapok ilyesmit, se Angliaba, se Magyarorszagra. Be kell jelenteni, hogy nem hasznalhatjak fel a cimemet semmi ilyesmire, egyik párt sem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.07.24. 15:40:59

Háromféleképpen tilthatod meg, hogy a kormány hozzáférjen a lakcímedhez:

1. Ha van ügyfélkapud, pár kattintással letilthatod ezen a linken: ugyintezes.magyarorszag.hu/szolgaltatasok/adatszolgletilt.html

2. Postai úton letilthatod az adataidat a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának a 1450 Budapest, Pf.: 81. postafiók címre küldött levélben. Ehhez egy mintát el is készítettünk. Letöltheted innen.

3. Személyesen vagy meghatalmazott útján a lakó-, illetve tartózkodási hely szerinti járási hivatalban, a Központi Okmányirodában.
forras: nemtetszikarendszer.blog.hu

Shanarey 2017.07.24. 15:44:23

@Bredpitt Monika:

Azért kért bocsánatot, mert sokan ráugrottak a témára és megijedt hogy baja lesz belőle. S nem azért mert meg gondolta magát. Normális embernek nem ez a reakciója arra hogy ha valaki kifütyüli az általa imádott kedves vezetőt.

Dikusz 2017.07.24. 15:46:25

@Swing Gitan: azért Orbán jobbján ülő valakit is elvihetné a forgószél jó messzire...

Timi A METÁL MENYASSZONYA 2017.07.24. 15:47:11

És mindezt a ti adótokból persze.

morph on deer 2017.07.24. 15:47:31

@takarék-láng:
"... es hogy a sztorit bekuldo holgy miert avatkozott kozbe, es ezzel kihozva az agressziot a munkajat vegzo ellenorbol."

Nem érted, mi?
- Az utas nem értette, hogy pótdíjat kéne fizetnie, mert az ellenőrnek nem sikerült érthetően a tudomására hozni, ugyanis nem beszél idegen nyelvet!
- Még egy nyomorult párszavas idegennyelvű nyomtatott információ sem áll az ellenőr rendelkezésére, amit ilyenkor az utas orra alá tarthatna magyarázat képpen - miért?
- Aki fordítani próbált, azt elhajtotta. Miért?
- A legvadabb az, hogy mikor ki akarta fizetni a büntetést a másik utas az ellenőr "nem engedte"! Milyen törvény, vagy rendelkezés tiltja? Mert az, hogy az ellenőr egy büdös gyökér nem igazán mérvadó indok!
- Neki ugyanis nem a "büntetés" az elsődleges feladata, hanem annak biztosítása, hogy mindenki fizessen viteldíjat! Nem teljesítette ezt a feladatot, önhatalmúan intézkedett!

A sztorit beküldő azért "avatkozott közbe" eredetileg, mert ki akarta segíteni a tahó ellenőrt! Aztán meg azért, mert mint normális, jóérzésű, segítőkész embernek sértette az igazságérzetét az "eljárás"! Mint civilizált embernek szükségszerűen!
Kérdezz majd meg valakit, aki már találkozott olyanokkal, - lehet, hogy fogsz még további meglepő újdonságokról is hallani..!

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.24. 15:47:37

Zorbán levelet mert küldeni külföldre és nem kért ehhez engedélyt senkitől??? Atya Isten, mindjárt elájulok, mekkora diktatúra van!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.07.24. 15:48:13

@takarék-láng: Nem tokmindegy ki fizeti ki a potdijat? Nekem pl Szolnokon okoskodott a penztaros, aki miutan 15 perc alatt nem tudott kiadni ket helyjegyet ket potjegyet, csak a vonatjegyeket, hogy szalljunk fel igy a vonatra, majd ott megvesszuk azt. Arra mar en kerdeztem ra, hogy igen, potdij elleneben, ugye? Ja igen, mondta igy mellesleg, igen, potdijat kell fizetni. Mondom jo, az automata hamarabb kiadja elszaladtam oda, az sem akarta, visszamentem, es meg kepes lett volna vissza allitani a sor vegere, miutan imaron 20 perce az o hibajukbol nem jutottunk jegyhez. ( A dolgot fuszerezi repuloterre mentunk, igaz idoben majd 1.5-2 ora ratartassal, de ha nem erjuk el a vonatot, igencsak sietos lett volna pesten ....)
Na itt gurultam be, vissza az automatahoz, elso osztaly kulonbozet, potjegy helyjegy, epp akkor allt be a vonat, mikor futva odaertunk .Hozzateszem direkt 20-25 perccel hamarabb kinn szoktam lenne, foleg ha Londonba utazok....

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.24. 15:54:50

@tildy[UK]: igen, anno en sem kertem, hogy extra -nem emlekszem, mennyi - dollar fejeben szerepeljek az adatbazisban, mint kulfoldon elo magyar allampolgar. Igy szerencsere nem kaptam ilyen levelet, es csak tobb FB ismeros altal (na meg most mar HA cikkenek is koszonhetoen) hallottam errol...szomoru es gyomorforgato ez a propaganda-hadjarat. Hasonlo megy a masik vonalon, ahogy olvastam, hogy MINDEN hataron tul szuletett magyar allampolgar anyukaja kap anyasagi segelyt a jovoben...itt is nagyon kilog a lolab...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.07.24. 15:58:00

@Zsuzsi65: Azt hiszik, kilora megveszik a szavazatunkat. Nem fogjak.
Egyebkent ha a gyerek allando lakcime Magyarorszagon volt, es megvoltak a pecsetek, eddig is kapott.

London2009 2017.07.24. 15:59:18

@tanato: aha. Oke. Gratulalok az eredmenyeihez. Ebbol a tobb szazezer menekultbol gondolom volt egy ilyen eset. Az elsportolok aranya pont igy igazodik a tobbi atlag kepessegu emberhez. Ugyhogy nehogy ezzel probaljanak itt barmit megmagyarazni, hogy de jo, hogy itt vannak velunk. Bocsanat, de ezektol a cikkektol kikeszulok. Volt az a masik felkapott sztori, amikor egy orvos ficko erkezett. Aztan errol lett cikkezve honapokon at. Na ki ne talaljak mar, hogy orvosok meg elsportolok jonnenek tomegevele. Ott vannak a pontos statisztikak, hogy alig erkezett no, iskolazatlanok, nem beszelnek nyelveket stb. stb. Nyilvan volt par kivetel. .

London2009 2017.07.24. 16:00:22

@Zsuzsi65: anyasagi segely? Ez meg mi a szosz? Ezt hol olvastad?

Latcho Rom 2017.07.24. 16:07:15

@London2009: Hol olvastad a menekultek foglalkozasi arány statisztikáit?

egy erdekes cikk: www.newyorker.com/news/john-cassidy/the-economics-of-syrian-refugees

Golf2 2017.07.24. 16:08:46

@tildy[UK]: kilora megveszik...A nagy többséget sajnos meg fogják venni.Megint lesz kétharmad birka.

London2009 2017.07.24. 16:09:06

@Swing Gitan: azt most meg nem mondom neked mar, hogy hol. De millio egy cikk szolt rola es nem csak Nemeto-ban, hanem Svedo-ban is oraisi problema, hogy teljesen alkalmatlanok a beilleszkedesre. Meg ha ertenek is valamihez, nem beszelnek meg angolul sem.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2017.07.24. 16:21:07

Hehe... megint egy "adjunktus".
Baromi érdekes, hogy sok külföldön élő a külföldi szabályokkal, kötelezettségeivel tisztában van, addig az otthoni dolgokkal egy cseppet sem.
Ha a NAV-tól nem jelentkezett ki/nem jelölt meg új elérhetőséget, az logikusan a régire fog levelet küldeni.
Jó reggelt.
:D

2017.07.24. 16:24:17

@Swing Gitan:

"I granted you acces Tibusz"

Azt azért jeleznem kell, hogy ez a Tibi nem én vagyok, nem tudom, ki kért tőled hozzáférést hova.

Peace szintén. :)

Latcho Rom 2017.07.24. 16:38:27

@Nagy kámpics: Nem érted, az elso melom volt reggel, semmi info a kliensrol..csak annyi hogy "Tibi" :-))

De megleltem, mert keves tibik vannak errefele..

Lolka

Latcho Rom 2017.07.24. 16:40:22

@London2009:

Akiket magyaroszágon láttam tiprodni a keletinél, sokan jobban beszéltek angolul mint az atlag magyar - ha van ilyen.

London2009 2017.07.24. 16:45:57

@Swing Gitan: ezzel szerintem nem dontjuk el ezt a vitat. A BBC-rol emlekszem egy allitasa szerint angol tanarnore. Olyan boduletesen rosszul beszelt angolul, hogy szinte megmosolyogtato volt, hogy o egy angoltanarno. Ebbol el tudom kepzelni, hogy a tanitvanyok, hogy beszelhetnek. De nem is ez volt a legkiabranditobb, hanem olyan attituddel es arroganciaval beszelt, hogy legszivesebben felpofoztam volna. Azt hiszem ez az a video, de most nem tudtam itt meloban leellenorizni.

www.bbc.co.uk/programmes/p031k44r

No persze, ez sem bizonyit aztan semmit. Ugyhogy ezert mondom, hogy a rendelkezesre allo informaciobol nehez igazsagot tenni.

Latcho Rom 2017.07.24. 16:56:55

@London2009:

Akik idekerultek - igen megválogatott szir menekultek azt hozzateszem - majd mind legalabb kozepfokon beszel angolul, s bar nem konnyu a belilleszkedes nekik sem, boldogulnak lassan..

Ez az en mintam kéhlekallásan

FayRodisz 2017.07.24. 17:03:12

Mindig csodálkozom az embereken. Ha olyan nagyon kéri, meg kell adni neki. Tudja ellenőrizni? Nem. Szevasz haver, küldözgesd anyádnak meg annak akit a megadott címen találsz, ha létezik egyáltalán...
Sok helyen működik ez amikor egy doboz gyufa vásárlásánál már lassan 6 oldalas brossúrát kell kitölteni. 30 évvel ezelőtti címet írok, teljesen más névvel, keressék vissza ha olyan okosok.

FayRodisz 2017.07.24. 17:03:27

Érdekes, a birka uszításai mindig minden blogon meg tudnak jelenni...

room_101 2017.07.24. 17:03:34

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
Ha neked ennyi jött le az egészből az elég szánalmas. Bár a renomédat tekintve egyáltalán nem meglepő.

room_101 2017.07.24. 17:03:45

@London2009:
Miért, amikor ti meg arra hivatkoztok, hogy tömegével vannak köztük terroristák, akkor az nem zavar, hogy nincs több köztük, mint a "bennszülöttek" közt, és annak is nagy része álhír.

London2009 2017.07.24. 17:03:51

@Swing Gitan: ott nalatok az Ujvilagban?
No igen, ezen en is szoktam gondolkozni, hogy ez az ut ugye egy csomo penzukbe kerult es emiatt nyilvan a tehetosebbje johetett csak, ami feltetelez nemi egzisztenciat.

zokogjatok 2017.07.24. 17:04:11

@tanato: "Hát itt tartunk,hála a gyűlöletkampánynak."

Azt bírom, mikor van egy ilyen kis színes hír, és egyből jön, hogy hát ez az "orbáni gyűlöletkampány" miatt van. Csak egy pár hír a nagyvilágból:

Ausztrál csaj kihívja a rendőrt, az lelövi.
www.nytimes.com/2017/07/21/world/australia/minneapolis-police-shooting.html

Kislányt megbüntetnek limonádéárusításért:
www.nydailynews.com/newswires/news/business/uk-girl-left-tears-fined-selling-lemonade-article-1.3344638

Muszlim gyereket letartóztatnak mert az általa épített órát bombának nézik:
america.aljazeera.com/articles/2015/9/16/muslim-student-arrested-for-building-a-clock-mistaken-for-a-bomb.html

Napestig lehetne sorolni az ilyeneket, ezek csak a mainstreambe elérő dolgok, ilyen "megrángatta az ellenőr" szintűek max. a helyi blikkben vannak.

Szóval akkor vagy mindenhol az orbáni gyűlöletkampány vette el mindenki eszét, vagy pedig az ilyenek előfordulnak egy világban, és esetleg a te eszedet befolyásolja valamiféle gyűlöletkampány.

zokogjatok 2017.07.24. 17:04:28

@Shanarey: "Az ellenör fickó egy szimpla NER patkány, amelyet az Orbán rendszer termelt ki magából. "

Jah emlékszem is, hogy 2010 előtt minden ellenőr kulturált, több nyelven folyékonyan beszélő, illatos, diplomás úrihölgy volt. Csak mióta a fránya orbánvérfarkas üli rettentő torát, azóta változtak át százhúsz kilós analfabéta kanogrékká. Az ő hibája!

zokogjatok 2017.07.24. 17:05:07

@London2009: Pl:
Only 13 percent of recent refugees in Germany have found work: survey
www.reuters.com/article/us-europe-migrants-germany-survey-idUSKBN13A22F

Nemtom a 13 százalék sok-e vagy kevés, lehet hogy évek alatt jobban belelendül, de most így elég kevésnek látszik.

Most migrants in Germany fail to get jobs
www.politico.eu/article/most-germany-migrants-fail-to-get-jobs-unemployment/

Fewer than 500 of 163,000 asylum seekers found jobs
www.thelocal.se/20160531/fewer-than-500-of-163000-asylum-seekers-found-jobs

Na most mondom, lehet hogy csalókák a számok, kevés volt az idő, stb, de azért ez eddig nem egy sikertörténet.

zokogjatok 2017.07.24. 17:05:21

@Swing Gitan: Ha ennyire jó egy országnak az, ha menekülteket fogad be, akkor érthetetlen, hogy miért igyekeznek ezt mindenféle kvótákkal szétteríteni.

Az aranyat, olajat, technológiát, területet, képzett szakembereket egy ország sem igyekszik szétteríteni a többi között, azokat mindegyik inkább megtartani szeretné.

Hogy lehet, hogy pont a nyilván hasonlóan hasznos "menekülteket", akiknek java része még csak nem is szíriai, meg szétosztani igyekeznek? Honnan ez a hirtelen támadt altruizmus?

hümhüm 2017.07.24. 17:05:37

Ez megint egy fölösleges antiorbán hangulatkeltő poszt.
A levélíró (Timike...) hatalmasat hazudik, ugyanis nyilván nem akart fizetni...
Tessék:
www.google.hu/search?q=magyar+posta+lev%C3%A9l+tov%C3%A1bb%C3%ADt%C3%A1sa&ie=utf-8&oe=utf-8&client=firefox-b&gfe_rd=cr&ei=kwp2WYr7ApKBX9qkq7AN

Ebből fehéren-feketén kiderül, hogy a Posta csak szerződéssel, díj fejében továbbítja a leveleket külföldi címre.
Nem is értem, hogy kerül ide ellenpontként a miniszterelnöki levél: azért fizettek a Postának, így nyilvánvalóan el is juttatta a megfelelő címekre.
A poszt címe tehát egy kapitális hazugság.

Bredpitt Monika 2017.07.24. 17:10:30

@Shanarey: meg a bocsanat keres sem menti fel ezt az embert, tudom, csak gondoltam belinkelem,
ez az egesz jelenseg ijeszto,

Herr Géza 2017.07.24. 17:14:37

@hümhüm: Na fussál neki még egyszer a posztnak, aztán gondolkodj, majd írd újra a hozzászólásodat. Kurvára nem értetted miről van szó.

Latcho Rom 2017.07.24. 17:21:16

@London2009: Kanada fizette az utat, s egy darabig támogatja is oket, ha nem kello a nyelvtudasuk nyelviskolaval, amig lábra nem állnak.

Nincsenek eklatáns rossz hir roluk.

Inkabb ezt fizetem az adombol mint a viklerajban viktor levelezo kampanyat.

Akik sokkal nehezebben tudnak itt megkapaszkodni azok a szomáliaik..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.07.24. 17:22:35

@London2009: Anyasagi tamogatas, nem segely. Korabban 4 magyarorszagi orvosi pecset kellett a terhesgondozasrol hozza, ( vagy pedig bizonyitani kellett , hogy a terhesseg utso 5 honapjaban kulfoldon volt, es akkor eleg volt 1) plusz hogy a gyerek magyarorszagon elo magyar allampogekent legyen anyakonyvezve.
63 ezer ft, illetve ikreknel tan valami 8x ezer forint.

Csodabogár 2017.07.24. 17:23:00

@tanato: Nem értem a felháborodást. Vonatra és többnyire minden járműre, mindenütt jegyet kell váltani, felszállás előtt. A szégyen csak az, hogy a kalauz nem tudott egy kukkot sem angolul. Talán érdemes lenne felirtozni, az állomásokon, hogy felszállás csak érvényes menetjeggyel.

London2009 2017.07.24. 17:23:23

@zokogjatok: nekunk van ezen felul meg egy millionyi romank, akiket szinten olyan sikeresen sikerult integralni, pedig oket "mi termeltuk". De ebbe bele se menjunk.
Ami ezt a 13%-ot illeti, ez nagyon kevesnek tunik. De bizzunk benne, hogy ez valtozni fog.
Nagyanyam, 94 eves lesz novemberben, de vag az agya, legutobb kozolte, hogy nem baj, majd jok lesznek a nemet hadseregbe zsoldos katonanak. Csak neztem, hogy honnan talal ki ilyeneket. :D
Egy szo, mint szaz, gondolom valahol csak letezik egy arany kozeput. Legalabbis en ezt szeretnem hinni. Igy feltetelezem azt, hogy nem csak elsportolo es analfabeta erkezett, hanem akad talan par rendes ember is koztuk.

London2009 2017.07.24. 17:24:32

@tildy[UK]: ertem. Koszi, nem is hallottam meg rola.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.07.24. 17:27:18

@Csodabogár: TEVEDES. Ha pl az adott allomason nincs nyitva penztar, vagy netan penztar sincs(Tapioszentmarton) , nem kell. (Kulfoldon is lattam olyat, hogy a vonaton is megvehetted automatabol a jegyet, talan S-Bahn ) Egyebkent sem kell, csak ajanlott, ha valaki nem akar potidjat fizetni.

Sot meg jobbat mondok, buszokon is siman van, hogy ott, helyben veszed a jegyet.

Csodabogár 2017.07.24. 17:28:52

@Demi78: Vannak akik itthon élnek és nem fideszesek. Szóval ne essünk túlzásba!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.07.24. 17:33:02

@Csodabogár: Amugy oke, a felszallo utas nem tudta, hogy elore jegyet kell valtani. Ha valaki neki kifizeti a potdijat, nem tokmindegya kallernek , ki fizeti azt ki, ha meg ott a vonatona zsebeben landol? Van olyan is, hogy emberseg/meg korrekt hozzaallas. Olvasd el az esetem, mikor a kedves vasuti alkalmazott a szolnoki penztarban nem tudott kiadni helyjegyet, mert elromlott a gepe, vagy mittudomen nem ert a szamitogephez. Midnezt 15 percen at. Arrol sem volt hajlando papirt irni, hogy nem tudott kiadni ilyen jegyet, es ezzel atadja ugymond a kalauznak a dolgot, hogy ott megtehessuk. Nem. Egy kuma fikarc szikraja sem volt benne a valos segitsegnyujtasnak, vagy problemamegoldasnak.
Megmondom jobb helyeken a kulfoldi not lerako kaller hogy jar el. Felszolitja potjegyfizetesre, ha nem eri, es mas beszel az utastars nyelven, akkor segitseget vesz igenybe, ha valaki kifizeti a potjegyet, akkor pedig elfogadja a penzt, es kiadja a jegyet, es legkozelebb esetleg visz egy angol nyelvu prospektust is rendszeresen magaval.

Latcho Rom 2017.07.24. 17:46:26

@zokogjatok: Adj egy évet nekik. Talán kettot is.

zokogjatok 2017.07.24. 17:53:54

@Bredpitt Monika: "ez az egesz jelenseg ijeszto"

Jah bár ez valamivel erőteljesebb, hiába, az amcsik ebben is jóval előrébb tartanak, mint a szegény elmaradott Magyarország:

www.dailymail.co.uk/news/article-4723136/Man-attacked-MAGA-hat-fixed-Trump-supporter.html

Bredpitt Monika 2017.07.24. 18:01:41

@zokogjatok: attol, hogy ez van Amerikaban, attol meg tovabbra is ijeszto, nem ertem miert tetted be ezt a linket,
te erted?

Latcho Rom 2017.07.24. 18:01:53

@zokogjatok:

inkább a trump white trash szavazok vernek balosokat, szaladgalnak automata fegyverekkel
DE
ilyen is van, ha már megirta a nagyon szinvonalas délimél...

Latcho Rom 2017.07.24. 18:03:08

@Bredpitt Monika:

magyarok szeretnek másra mutogatni, ha vaj van a fejukon, talán ezért. Mohácsig s visznya...

DieNanny CH 2017.07.24. 18:09:21

@tildy[UK]:

Köszi, ez hasznos volt, most Ügyfélkapun csak az email-t engedélyeztem.

Shanarey 2017.07.24. 18:11:09

@hümhüm:

Szövegértés elégtelen nálad is.

Nos akkor lassan és érthetően elmondom. A gond az hogy a poszt írója nem kért efféle levelet, és mégis megkapta. Amit kért volna azt nem küldik ki, mert pénzbe kerül. Nos akkor ez ingyen van, avagy ugyanúgy az adófizetők pénzéből megy?

DieNanny CH 2017.07.24. 18:17:21

@Zsuzsi65:

Anyasági segély egyszeri támogatás, kb 64 ezer forint. Egyik kritériuma, hogy az anyának legalább 4szer terhesgondozáson részt kell vennie. Na, akkor számolj, melyik országból éri meg terhesen Mo-ra utazni 4 szer, hogy megkapjad?

Csak a hülyeséggel hergelik a népet.

DieNanny CH 2017.07.24. 18:21:40

@hümhüm:

Te miről beszélsz???
Mit olvastál??? Mert biztos nem a fenti posztot.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.24. 18:44:55

@London2009: www.babanet.hu/eletmodi/szines-vilag-2/jovo-ev-januartol-kiterjesztik-az-egyszeri-anyasagi-tamogatast-a-kulhoni-magyarsagra-is/

Bar ezt valoban csak masodkezbol olvastam, es kulonoskepp nem vagyok benne erintett, egyszeruen csak ezt is egy ujabb szavazatnyero lepesnek tartom...:(

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.24. 18:52:53

@Zsuzsi65: "A Köldökzsinór programmal azt szeretnék jelezni, hogy a kormány számára minden megszületett magyar gyermek érték, szülessen bárhol a világon - mutatott rá a család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, aki hangsúlyozta: a családok támogatása számukra nem kiadás, hanem befektetés.

A program alapján jövő januártól megteszik az első lépéseket, hogy a magyarországi családtámogatási formák közül bizonyos juttatásokat azok is megkaphassanak, akik nem Magyarország közigazgatási határain belül vállalnak gyermeket.

Első lépésként az egyszeri anyasági támogatást januártól minden magyar édesanya megkapja, függetlenül attól, hogy a gyermeke a világ mely pontján született.

Ez érvényes a Kárpát-medence és a diaszpóra magyarságára egyaránt - jelezte Novák Katalin. Hozzátette: egy egyszeri, 64 125 forintos támogatásról van szó, és mintegy 10 ezer gyermekkel számoltak az első évben, így összesen 640 millió forintos keretet különítettek el. A támogatást akkor kaphatják meg az érintettek, ha a gyermeket anyakönyveztetik, illetve tekintettel a felvidéki helyzetre a magyar igazolvány is jogosító okmány lesz.
Szintén januártól kiterjesztik a babakötvényt is: minden gyermeknek indítanak egy Start-számlát, ezen 43 ezer forintos kezdőtőkét helyeznek el. Utána erre lehet további megtakarításokat elhelyezni, és ezt az állam kamattámogatással kiegészíti majd. Amikor a magyar fiatal 18 éves lesz, akkor megkaphatja az összegyűlt összeget - fejtette ki Novák Katalin.
"

Aki nem latja, ez mire megy ki, az vagy nagyon naiv, vagy homokba dugja a fejet...;)
Nagyon ha'la'sak vagyunk, hogy a diaszpora magyarsaganak a sorsat is sziven viseli a kormany! :) Vegulis aki a kicsit nem becsuli, a nagyot nem erdemli :) Bar - tobb USA-ban elo anyuka tarsam ugy nyilatkozott a cikk kapcsan, hogy o inkabb felajanlana ezt az osszeget azok szamara, akiknek ez tenyleg kezzelfoghato segitseg lenne...

Dikusz 2017.07.24. 19:02:48

Katinka megnyerte a 200 m vegyesúszást :)))))

Latcho Rom 2017.07.24. 19:03:02

Katinka: 18.54 után úszik a 200 vegyes döntőjében.

tanato 2017.07.24. 19:04:15

@London2009: Az élsportolóval kapcsolatban mint írtam ifjú Knézy reakciója volt számomra érdekes bár nem meglepő.

zokogjatok 2017.07.24. 19:06:32

@Swing Gitan: Én bármennyit adok nekik, csak szerintem ebből nem lesz se egy, se kettő, se öt, se tíz év múlva gondos német munkaerő, hanem gettósodás lesz meg radikalizálódás meg "Physical contact with other guests is forbidden" feliratok a fürdőkben.

De nekem az is mindegy, ha a németek ezt akarják, felőlem csinálják, ha mégis nekik lesz igazuk, akkor majd sírdogálva veszem tudomásul, hogy jaj okosabbak voltak. Egy a lényeg, ránk ne kényszerítsék.

zokogjatok 2017.07.24. 19:06:41

@Bredpitt Monika: Mert irritál ha valaki egy jól láthatóan minden országban létező jelenséget úgy kezel, mintha ez valamilyen speciálisan magyar hülyeség lenne. Ha nem erre utaltál, akkor bocs.

zokogjatok 2017.07.24. 19:06:51

@Zsuzsi65: Jah, hogyan mer egy politikus arra törekedni, hogy szavazókat nyerjen meg, ilyen is csak Magyarországon történhet.

zokogjatok 2017.07.24. 19:07:02

@Zsuzsi65: "hogy o inkabb felajanlana ezt az osszeget azok szamara, akiknek ez tenyleg kezzelfoghato segitseg lenne"

Hát akkor mikor megkapja ezt a pénzt, akkor egyből utalja is tovább egy szabadon választott szeretetszolgálatnak, igazán nem bonyolult.

tanato 2017.07.24. 19:08:11

@Csodabogár: Van aki rosszhiszeműen nem vált jegyet,van aki, pl. egy külföldi, vagy aki elkésik és felugrik az induló vonatra, nem rosszhiszeműen.De a felajánlott segítséget a kalauznak el kéne fogadni,és nem leszállítani a vonatról a nyelvet nem beszélő idegent.

Latcho Rom 2017.07.24. 19:10:13

@Swing Gitan: az irja azindex hogy a csuti és plagipali fogja atadni neki az aranyat...

tanato 2017.07.24. 19:13:22

@zokogjatok: Az általad belinkeltek mind szégyellenivalóak. Ennek ellenére a magyar kalauz reakciójában érzek egy kis "idegenellenes,szinesbőrű ellenes gyűlölködős pluszt. Örülök hogy te másként látod.Mint anno a "bozgorok,beszéljetek románul ha román kenyeret esztek"gyakran elhangzó mondatokban.

DieNanny CH 2017.07.24. 19:34:13

@zokogjatok:

A külföldi szavazókat ne a belföldiek kárára akarja megnyerni.

Dikusz 2017.07.24. 19:41:39

@Swing Gitan: A balog adta át...
A japán versenyző lett a második 91 századdal maradt le Katinkától.

Latcho Rom 2017.07.24. 19:53:18

@Dikusz: balog akinek a s* nyalod *

nem te, csak vicc vot:P

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.24. 20:03:18

@zokogjatok: "Jah, hogyan mer egy politikus arra törekedni, hogy szavazókat nyerjen meg, ilyen is csak Magyarországon történhet. "
Ha nem adopenzbol teszi, akkor semmi gond vele. Termeszetesen az a dolga egy politikusnak, hogy maga melle allitsa a szovazoit. Ez mindenhol igy mukodik. Ha ezt ugy teszi, hogy pl. kikuld egy levelet, es keri a szavazot, ha egyetert a programjaval, tamogassa ot x osszeggel, akkor azt mondom, ok, hiszen szabadon valaszthat a polgar, akar-e x osszeget adomanyozni. Ez mikor tortent igy utoljara Mo-n? Hanyan nyulnanak onkent a zsebukbe, hogy a regnalo kormany kampanyat tamogassak? Aki igen, szive joga...de vannak sokan, akik nem igazan dijazzak, hogy az adojuk erre megy el...:(

Netuddki. 2017.07.24. 20:11:46

A levélíró megnyugtatására, az előadott eset egyértelműen tiltott párttámogatás és hűtlen kezelés. Vannak még akik itt maradtak, és el lesz számoltatva a mini elnök ezek miatt a bűncselekmények miatt is.

2017.07.24. 20:12:02

Külföldre is küldenek bármilyen levelet, ha oda vagy bejelentve. Sőt a magyar szokásokhoz igazodva minden sz@rt tértivevényesen (a frász jött rám a nyufig tértis levele miatt , pedig még csak nem is volt határozat)
Az ügyfélkapu alap. ha az adót neten vallottad be, akkor a Nav oda levelez.
Ha adósságod van a cimedet kiadják a végrehajtónak, és az is levelez veled.
Nyiván ezen az oldalon nem fogok találkozni egy lelkendező fidesz szimpatizánssal,
És végül:nagyon tele van a hócipőm a sok balfékkel, aki az otthoni kudarcát a kormányra akarja ráfogni, mert azért pár millióan elég jól elboldogulnak otthon .
(akinek otthon egy kudarc, mert nincs jó szakmája, jó diplomája , itt mitől lenne sikeres? )

never again 2017.07.24. 20:12:10

@Shanarey: Hát erre annyit, hogy amikor mi szlovák mellékvonalon utaztunk pár éve, és az utastársam elkavarta a felszálláskor még kezében lévő egyik jegyet, kb. a kocsiban 3-an segítettek azonnal folyékony angollal a kalauznak, aki megértő és kedves volt, és megmentette a kínos helyzetből az utastársat és kapott másik jegyet tőle. (Pedig mi se néztünk ki túl bizalomgerjesztően a nagyzsákokkal.)

FutureFry 2017.07.24. 20:22:31

@zokogjatok:
“Muszlim gyereket letartóztatnak mert az általa épített órát bombának nézik”

A texasi iskola tényleg sokszorosan túlreagálta a dolgot (ami egyébként nem meglepő számomra), és lehet, hogy a gyerek egyébként egy tehetséges “geek”, de ebben az esetben nem épített egy digitális órát, hanem szétszedett egyet és egy aktatáska-jellegű tolltartóba rakta a belső részeit [1], ami többeknek tényleg egy bombára hasonlított.

[1] youtu.be/CEmSwJTqpgY

vincent66 2017.07.24. 20:34:54

Nagyon jól szórakozom a kommenteken, kiválóan látni rajtuk, hogy milyen egy belterjes, egymást igazoló közösség, amelynek mindenről ugyanaz jut az eszébe.

kuki123 2017.07.24. 20:34:59

Az ilyen pillanatokért csettint az ember, de jól döntöttem hogy elhúztam a elem abból a koszfészekből.

Jossarian 2017.07.24. 20:35:14

Nem ertem mi a problema. Adobevallassal kapcsolatos akarmit megkapta a nem tisztelt poszter ugyfelkapun keresztul? Meg. Az orszag miniszterelnokenek (amugy ti valasztottatok, miert kopkodtok ra???) levelet NEM LEHET ugyfelkapun keresztul kezbesiteni igy elkuldtek postan. Ennyike.

Budapest a kutyaszar városa 2017.07.24. 20:35:19

@Swing Gitan: Ateista vagyok, de nagyon jót s jól írtál !

Budapest a kutyaszar városa 2017.07.24. 20:35:27

@DieNanny CH: Kettős a mérce, a határon túli külföldi magyaroknak csontig benyal (sok ezer milliárd Ft-al megtámogatva), a külföldön dolgozókat pedig diszkriminálja, mert úgy sejti, nem rá szavaznának !

Latcho Rom 2017.07.24. 20:38:16

@Budapest a kutyaszar városa: Csak hoztam a facebookrol,

Acs Eva a szerzoje.

Dikusz 2017.07.24. 20:50:15

@Swing Gitan: azért írtam kisbetűvel:)))
Van ennek folytatása is, aminek a lényege: ha valami hibádzik a költeményben, akkor a delikvens az orrát helyezze valahová, úriember létedre ezt az idézetet biztos nem ismered:)

Bredpitt Monika 2017.07.24. 20:54:08

@Swing Gitan: holnap megyunk az arenaba, hugom szemfules volt, ezer forintos jegyeket szerzett,
hajra Magyarorszag

Latcho Rom 2017.07.24. 20:58:49

@Bredpitt Monika: holnap lesz a magyar-kanada lányos vizilabda?

PannonBoy 2017.07.24. 21:09:34

@hümhüm: Csakhogy a hivatalok nem fizetnek azért, hogy külföldre küldjenek ki hivatalos levelet. Marad az ügyfélkapu és az email. A gond ott van, hogy a hivatalok nem vagy csak nehezen értik meg, hogy ne postán, hanem elektronikus úton kommunikáljanak.
Van még hova fejlődni...

Bredpitt Monika 2017.07.24. 21:18:11

@Swing Gitan: az most van, eppen azt nezzuk, holnap delelott megyunk, az arenaban uszas lesz, a vizilabda a Margit szigeten van, szinvonalas a szervezes egyebkent, azt jo hallani az uszoktolx hogy nagyon nagy elmeny nekik hazai kozonseg elott uszni

Dikusz 2017.07.24. 21:35:34

@Bredpitt Monika: azt nem tudod hol lehet jegyet venni? Próbáltam a hivatalos oldalukon nem megy...
Meg tuti nincs is már jegy arra amire szeretnék venni.

Latcho Rom 2017.07.24. 21:39:08

@Bredpitt Monika: Nem neztem.. valszeg mind a kettonek..

Sok magyar vizilabda edzo el itt, nemtudom most ki az edzoje a kanadai csajoknak...

gabors 2017.07.24. 21:44:40

@Swing Gitan: ""Normális" országokban nem az adofizetok penzebol finanszirozzak a választási kampányokat. " az hogy lenne normalis hogy az orszagon kivulrol jon a penz ???? Mar hogyne az adofizetok penzebol lenne mi masbol csak nem a mar beszedett adokbol.

arra gondolsz hogy az orszagon belul elok onkent osszeadjak attol Ok meg adofizetok (persze biztos van aki elsunnyogja az adofizetest) ...

Latcho Rom 2017.07.24. 21:46:04

@Swing Gitan: "Coaches Theocharis Pavlides, David Paradelo and Cora Campbell as well as Team Manager Laurence Melançon."

Latcho Rom 2017.07.24. 21:48:00

@gabors: Ne gyere most Trumppal lecsofi. Ez a igazolja a patás kakiját? ugyehogy nem.

Zed is not dead yet 2017.07.24. 22:03:16

Ezt a maxval-birkát nem lehet innen örökre kitiltani?

Latcho Rom 2017.07.24. 22:07:17

@Zed is not dead yet: hova írjon a szegény pára? A szomszédban már csak néhány szörny hintázik...

gabors 2017.07.24. 22:07:42

@Shanarey: "Továbbá meséld el nekem mi azzal a probléma, ha akad egy jó szándékú utas, aki kifizetné azt a bizonyos pót díjat? " kerultem ilyen helyzetben a metro vegallomason a (Ferihegy fele) amerikai fiatalokat "kaptak" el ket ellenor egyutt, akiknek jegyuk volt csak nem tudtak hogy az nem eleg ... mar rendort akart hivni az ellenor persze kommunikalni nem tudott a sracokkal csak ismetelgetett egy erthetlen anglo mondatot hogy fine meg hasonlok, ... mondtam segitek de el akart hajtani es mindenkeppen rendort akart ezek meg mentek volna repterre mert aznap mentek haza (en aznap erkeztem New Yorkbol) ... penzuk nem volt mar.... kartyat meg ugye nem fogadtak el... ekkor mondtam az ellenornek en kifizetem. Azt nem lehet mert nem engem buntetnek .. ... bassszus akkor felrehivtam az egyiket kezebe nyomtam a penzt addigra mar tudtuk mennyit akarnak beszedni toluk lealkudtak felere :-))

srac ki is fizette es elengedtek oket .. o meg felirta a nevem meg a cimem es par hetre ra kuldott egy csekket ugy 60 dollar volt negyuknek ...

Bredpitt Monika 2017.07.24. 22:11:05

@Dikusz: hugom intezte a jegyeket, azt mondja, hogy meg kibocsatanak promocios jegyeket a versenyszamok napjan is, folyamatosan nezni kell, de hogy melyik oldalon vette a jegyet meg nem mondom, azt tudom hogy online vasarolt

Badeni lakos 2017.07.24. 22:26:10

"... jött a NAV-tól is levelem (adóbevallással kapcsolatos papír), amit csak azután küldtek át ügyfélkapun, hogy nem vettem át..."

A megoldás:

Igen, mert a nyilv. rendszerek nincsenek összehangolva! De itt Ausztriában sincsenek összehangolva, nyugodj meg, ez teljesen normális!

A levelet sok aspektusból lehet értelmezni.
Önrendelkezésre mindig van mód.
A polgárok önként csoportosulhatnak szervezhetnek maguk is választást, képviseletet, stb. kül- ill. belföldön.
(nem kötelező elfogadni a felkínált mátrixot.)
(másik tényező, h milyen csoportra van időd, pénzed, energiád.)

Latcho Rom 2017.07.24. 22:35:38

@Badeni lakos: vajh ausztriában megtagadhatod az adófizetést ha ezt egy párt azt választási hadjáratokra, kéretlen levelekre, gusztustalan, uszító plakátokra használja?

Latcho Rom 2017.07.24. 22:45:09

@Budapest a kutyaszar városa:

Ugyancsak Ács Évától, a cikk elsõ része

Csak gondolkodóknak!

A diktátor uszító beszéde csak az alábbi linken levő "Orbán és az arabok" című filmmel együtt értékelhető. Különösen ajánlom azoknak a Fidesz és Orbán hívő barátaimnak, ismerőseimnek, akiknek még maradt némi szabad szellemi kapacitása a kormányzati agymosás ellenére - vagyis képes önállóan gondolkodni - és szembenézni a ténnyel, hogy Orbán 20.000 általunk ismeretlen külföldinek - köztük muzulmánoknak - adott magyar állampolgárságot a kötvény biznisz keretében. Befogadta volna a többek között a terrorizmus támogatásával is vádolt - nemzetközi körözés alatt álló szaud-arábiai bűnözőt is...
A magyarok magyarok ellen való uszításával pedig jóvátehetetlen károkat okoz a társadalom szövetében.
A gyümölcs beérett - mert az Orbánt kifütyülő lányt majdnem meglincselték - a mód, ahogy földre rántották, fogdosták, megalázták - és a közben elhangzó megjegyzések - és a hírhez kapcsolódó kommentek - nem a kereszténységet, hanem a fasizmust idézik. Szégyen!

24.hu/belfold/2017/07/22/orban-tudja-hogy-baj-lehet-belole-eloben-a-tusnadfurdoi-beszed/

www.youtube.com/watch?v=1M-Crh3vmPk

gabors 2017.07.24. 22:52:44

@Zsuzsi65: " meg az érintettek, ha a gyermeket anyakönyveztetik, " erre megy ki .. meg a cimedet is akarjak :-)) amugy nem tudom magyar allam atutalja a Kalifornia anyuka bankszamlajara ??? mikor nekem jott penz MO-rol $25 a dij az "segely" tobb mint 10%-a !!

gabors 2017.07.24. 23:00:03

@Swing Gitan: ' Ez a igazolja a patás kakiját? ugyehogy nem. " bocs de nem ertem tudom bennem lehet a hiba... annyit probaltam mondani hogy az adofizetok penzebol van a valasztas sot itt az adombol ha akarok $1 dollart az adobevallasnal kuldohetek is..

csak gondolod meg akinek penze van kampanynak adni az valami adot is fizet !! (a sunnyogokon kivul ..)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.24. 23:00:15

@gabors: "amugy nem tudom magyar allam atutalja a Kalifornia anyuka bankszamlajara ??? "

:) Ha szuletik a kornyezetemben egy "a magyar allam szamara nagyon fontos kisgyermek", mindenkeppen tudatni fogom, hogy anyukaja megkapta-e a kb. $250-et :) utana pedig beszednek $57-t az anyakonyvi kivonat kiallitasaert ;)

("Az anyakönyvi kivonat beszerzésének díja 57 USD okmányonként (50 + 7 USD), amely már tartalmazza a magyarországi kiállító hatóság által felszámított illetéket és költséget" )

P.Elliot 2017.07.24. 23:01:16

@gabors: Hogy te milyen rendes pasas vagy!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.24. 23:04:25

@Bredpitt Monika: "kinek drukkolsz by the way? "

Haha, ez az igazi meghasonlott allapot :) Nalam is volt ilyen:

LA-ben neztem Magyar-amerikai vizipolo meccset az amerikai ferjemmel :)) (akivel termeszetesen a magyar szurkolok kozott ultunk :)) Hozza kell tenni, hogy o altalaban a magyaroknak szurkol, mondvan, hogy "ilyen kicsi orszag" megerdemli, hogy neki szurkoljon :))

Shaktee 2017.07.24. 23:10:35

@gabors: Jó, persze, akik adakoznak nálatok akár a gop-nek akár a demokratáknak, végülis a a te adó petákjaidból generálják a profitjukat, de így mindent meg lehet magyarázni, ez nem logika hanem szofisztika/stika, szvsz.

Shaktee 2017.07.24. 23:21:13

@Zsuzsi65: volt olyanom is hogy torkomszakadtából drukkoltam a magyaroknak kanada ellen, az olimpiai evezősversenyen, hol így hol úgy van ez :)

ROTFL Manó 2017.07.24. 23:30:34

Próbálkozhattok az adataitok letiltásával, de lehet, hogy nem sok eredménye lesz:

www.kekkh.gov.hu/hu/adatletiltas

Érvényesül-e az adatletiltás a választási kampány célú adatszolgáltatások esetében?

Nem, a kampány célú adatszolgáltatás nem a személyiadat- és lakcímnyilvántartásból, hanem a választói szavazóköri névjegyzékből történik. A politikai pártok részére a választói szavazóköri névjegyzékből történő adatszolgáltatás jogalapját a választási eljárásról szóló törvény 2013. évi XXXVI. törvény 153.-155. §-ai teremtik meg.

Balint133 2017.07.24. 23:30:55

@Zsuzsi65: Csessze meg a magyar allam a $250-jat :D Par oranyi munkaval megvagyok vele es akkor az itteni lakcimem es bankszamla adataim "biztonsagban" vannak a csuti ramszesztol. Egy baratomeknak lett gyerekuk Kanadaban, otthonjartukkor elinteztek a gyereknek az anyakonyvezteteset, ilyen majd 100 ezres okmanydij volt (anyakonyv, utlevel meg meg nem tudom micsoda) + rengeteg sorbanallas meg vagy 3 het.

Nem gondolnam, hogy aki itt el a tengerentul annak akkora nagy segitseg lenne az a $250, hogy megerje a sok hercehurcat.

Otthon a kijelentkezeskor is eroskodtek, hogy adjam meg a kinti cimemet... hat megadtam, 1112 Virgin Pussy Rd #7 2345 Mountana PA. Ugyintezo olyan lelkesedessel gepelte, hogy a konnyeim csak ugy zaporoztak.

gabors 2017.07.24. 23:44:02

@Zsuzsi65: "("Az anyakönyvi kivonat beszerzésének díja 57 USD okmányonként (50 + 7 USD), amely már tartalmazza a magyarországi kiállító hatóság által felszámított illetéket és költséget" ) " ezt hivatalosan fordittatni is ami jocskan emeli a koltseget arrol nem is beszelve hogy azt hiszem nem lehet "postan" intezni sem

"eredeti külföldi születési anyakönyvi kivonat, hiteles magyar nyelvű fordítással és szükség esetén megfelelő hitelesítéssel (Apostille, diplomáciai felülhitelesítés) ellátva;"

itt is voltak horrotortenetek errol

en is gondolkodtam hogy "honositom" a hazassagunkat de lemondtam rola :-(((

gabors 2017.07.24. 23:46:04

@P.Elliot: "@gabors: Hogy te milyen rendes pasas vagy! " csak egett a pofamon a bor magyarkent hogy direkt szivatak a fiatal turistakat semmiert ... amugy tenyleg csak segiteni probaltam de latszott hogy az ellenorok mindent elkovettek hogy ezt megakadalyozzak es nagyobb ugyet csinaljanak mint ami volt (sot szerintem zsebre dolgoztak ezert is akartak elhajtani )

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.24. 23:47:27

@Balint133: "Otthon a kijelentkezeskor is eroskodtek, hogy adjam meg a kinti cimemet... hat megadtam, 1112 Virgin Pussy Rd #7 2345 Mountana PA. Ugyintezo olyan lelkesedessel gepelte, hogy a konnyeim csak ugy zaporoztak. "

LOL Ez most komoly? :))

gabors 2017.07.24. 23:52:04

@Djuribá: "végülis a a te adó petákjaidból generálják a profitjukat" ezt hogy erted jo igen vannak allamnak dolgozo vallakozok is de a tobbseg nem ... csak arra akartam ramutatni hogy kulonbseg van adokbol fizetett politikai kampany (ala MO) es amugy van itt is X osszeg amit bizony adobol adnak a szabalyok alapjan de az elnoki kampanyolok ezt altalaban nem veszik igenybe mert akkor maximalva lenne az osszegyujtheto osszeg .. de (sajnos) van kiskapu megint Citizens United .... a Super Pack-ok

gabors 2017.07.24. 23:55:33

@Balint133: "1112 Virgin Pussy Rd #7 2345 Mountana PA. Ugyintezo olyan lelkesedessel gepelte, hogy a konnyeim csak ugy zaporoztak. "

ez se rossz, en 1600 Pennsylvania AV Washington DC, 20006-t szoktam beirni :-)

Shaktee 2017.07.25. 00:00:27

@gabors: Azt hiszem hogy elgondolkodunk egymás mellett..

Shanarey 2017.07.25. 00:17:23

@zokogjatok:

Na te is csak olvasol de nem érted amit olvasol.
Én, nem állítottam hogy ez régen nem így volt, ám azt sem hogy ennek a hozzáállásnak nem kellett volna az évek során javulnia.

Na és a másik dolog te is csak magyarázol s belekötsz a kommentekbe, de nem tudod megmagyarázni miért is volt patkány az a bizonyos ellenőr. Ha valaki efféle pozícióba kerül az azt jelenti hogy bunkóvá kell válnia? Egyébként valamikor régen ha valakinek nem volt jegye szintén leszállították a járműről, de nem a büntetés volt a cél, hanem az hogy rávezessék a delikvenst a helyes magatartásra, s akkoriban még nem volt szokás a három ellenőr egy BKV buszon +rendőrt hívnak ha valaki nem úgy működik ahogy ők gondolják.

Badeni lakos 2017.07.25. 00:54:52

@Swing Gitan: Igen!

Pontosan ez történik: Nem adózó Bank és Államtagadók csoportja szerveződött meg. Megszervezték magukat!
- megtagadják az adófizetést
- megtagadják a banki hiteleik kamatjait
- és szabad hegylakók (amolyan ősemberek) akarnak lenni.

Már saját jogosítványuk van!
(az hogy hamis, szerintük nézőpont kérdése...)
www.krone.at/niederoesterreich/staatsfeind-ist-fuehrerschein-los-ausweis-gefaelscht-story-556729

www.profil.at/oesterreich/gegen-republik-staatsleugner-oesterreich-7923911

cikkeztek is róla odahaza is: hvg.hu/vilag/201715__ausztria__alkotmanytagadok__nemfizetok__allamon_kivul

Szóval Minden lehetséges!
"Think outside of the box" - mondják az amerikai

Shaktee 2017.07.25. 00:58:51

@Badeni lakos: ez elégé zűrös, rousseaui megoldásnak tűnik :)

Shaktee 2017.07.25. 01:02:51

@Badeni lakos: s ha már megint az adókról beszélünk..

delhir.info/2017/07/21/tisztelt-orban-viktor-egy-delvideki-asszony-valaszlevele-magyar-miniszterelnoknek-ismet/

Nem tudhatom hogy hiteles e az irás, úgy tűnik hogy igen..

Badeni lakos 2017.07.25. 01:09:32

@Swing Gitan: Ács Évához pedig:
* oszd meg és uralkodj : ON
* osztályharcelmélet : COMPLETED.

felsőbb osztályok terelik el az alsóbb osztályok figyelmét arról,
hogy egyre inkább lezárják a rendszert, h. kizsákmányolják őket
(integráció ellenesek, eurót sosem vezetik be, stb.)

-> Tünet: a krónikus munkaerőhiány Magyarországon.
(mert aki ezt átlátja, menekül. Menekül, Ha tud.)

Shaktee 2017.07.25. 01:29:08

@Badeni lakos: Ha mer.

Van itt egy kölök, az kb négy éve bátorítgaja magát hogy menjen.

Nem akarok jósolgatni, de lelkiekben nagy pofáraesés lehet majd neki a "szabad világ", de ne legyen igazam mert egy jó gyerek.

Badeni lakos 2017.07.25. 01:29:19

@Djuribá: Rousseau-i , vissza a természetbe, Az lehet! :)
figyelj, joguk van hozzá, hogy megtagadják az egész civilizációt.

Joguk van hozzák, Hogy elölről kezdjék. Ők Hegylakók ők ízig vérig, érződik is rajtuk. :)

Egy igaz hegylakót nem tudsz lekenyerezni szuper jóléti ország dumával, meg kényelemmel! Ők Büszke zondon Hegylakók!

De most tényleg: Joguk van hozzá, hogy ön-rendelkezzenek!
A Self-Reliance a legősibb, legfontosabb emberi tulajdonság.

Büszke természetközeli embercsoport, akik Szabadságot akarnak függetlenedni a civilizációtól , az embert "elkorcsosító" szabálytengeről, konformizmustól, mindentől. (bocsi, idéztem)

(lehet hogy eljön ennek az ideje még, csak sokkal nagyobb mértékben.)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.25. 01:31:03

@gabors: "ez se rossz, en 1600 Pennsylvania AV Washington DC, 20006-t szoktam beirni :-) "

haha, vicces lenne, ha oda is kuldenenek egy ilyen levelet Orban Viki alairasaval :)) vajon a press staff felbontana, vagy kuka, mint az osszes junk mail? :))

Shaktee 2017.07.25. 01:41:55

@Badeni lakos: Nem hiszem hogy eljön, ezen a bolygón végképp nem, drága hippi tesvérem ;)

Shaktee 2017.07.25. 02:23:40

@Nagy kámpics: Most vettem le a polcról, gondolom valamiért hogy te is kedveled Hellboyt..

Ron Perlman - Easy Street

"“The year 1969 was a culturally packed dividing line, or a closing of many circles that changed scores of things, not only for me but also for history. Nixon was sworn in as president, and the death toll in Vietnam reached 320,000. A man had actually walked on the moon. The Jets, quarterbacked by “Broadway Joe” Namath, had won the Super Bowl, and the underdog Mets would win their first World Series. There were student protests and the Chicago Eight, and madman Charles Manson would go on his Helter Skelter senseless killing spree. The Academy Award for Best Picture would go to Midnight Cowboy, John Wayne would win a long-awaited Best Actor Oscar for his performance in True Grit, and the young and dashing Newman-and- Redford duo would bust the box offices and hearts of American women in Butch Cassidy and the Sundance Kid. And on the radio that year the counterculture had gone commercial: the big hits blaring from every transistor and car tuner were the songs “The Age of Aquarius/Let the Sun Shine In,” “Come Together,” “Crimson and Clover,” and “In the Year 2525.”

Excerpt From: Perlman, Ron. “Easy Street (the Hard Way)

P.s.

TéKá könyve nem igazán nekem iródott, de továbbra is facebookos szerelmem.(one of the many)

gabors 2017.07.25. 03:12:29

@Djuribá: " “The Age of Aquarius/Let the Sun Shine In,” " ezek nalam is meg mindig gyakran szolnak az autoban !!!! es nagy ritkan valaki felismeri melettem levo savban mikor alunk a pirosban

Ja meg a Manchester England England ....

ennel gyakrabban csak Bob Marley :"blaring" ...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.25. 03:22:49

@Djuribá: :) nekem ez a cikk azert meg mindig kicsit ugy hangzik, mint az az ember, aki allandoan azt bizonygatja, nincs kisebbsegi erzese, de azert meg mindig masvalakihez,hasonlitgatja magat, mintegy igazolasul, hogy o is van olyan jo/jobb, mint masok:)

Shaktee 2017.07.25. 03:29:02

@Zsuzsi65: :) most nincs igazán nehéz dolgunk ;)

gabors 2017.07.25. 03:34:20

@Zsuzsi65: "Much of the surrounding road and rail infrastructure is in even worse shape (the trip from LaGuardia Airport to midtown Manhattan being particularly appalling)." ezzel szemelyesen is egyet tudok erteni bar most eppen teljes gazzal epitik ujja a LGA-t minden nap arra jarok igy latom (ez meg nem Trump-nak koszonheto abbol lehet semmi nem lesz se fal se semmi)

Shaktee 2017.07.25. 03:34:58

@gabors: itt boss, buckwheat, buena vista club, cohen cd-k szólnak a mazdában..s ha örjöngős a kedvem akkor Zep, acdc :)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.25. 03:37:40

@gabors: infrastruktura szerintem state ala tartozik, max.a nemzeti parkok federal, de javits ki, ha nem igy van:) nezd meg, melyik allamban milyen az infrastruktura, es megtudod, hol gazdalkodnak jol a penzzel;)

gabors 2017.07.25. 03:49:25

@Zsuzsi65: csak Interstate Highway (Eisenhower-re ha gondolsz) azert nem egeszen .. nem tudom hallottal-e a federal gas tax amibol ezeket az utakat tartjak fenn Highway Bill legutobb Obama alatt ez 305 BILLIO dollar volt.

Ezenkivul van hasonlo "tax" amikbol a kis videki repulotereket sponzoraljak.

Van hasonlo a "vizi utakra" is .. gaz olajvezetekek, villamos halozat (bar az 100 evvel le van mar maradva, nincs is integralt kapcsolat a ket part kozott tenyleg inkabb regionalis mint szovetsegi) .

szoval szo nincs arrol hogy a infrastruktura allami dolog lenne ez csak par pelda

szinten megemlitenem hogy telefon/internet szabalyozas is szovetsegi dolog ...

gabors 2017.07.25. 03:56:33

@Zsuzsi65: " infrastruktura szerintem state ala tartozik, " ja meg valami amirol biztos halottal infrastrutura ciment Army Core of Engineer ... nem kicsit szovetsegi dolog na ezek mast sem csinalnak mint mindenfel infrastrukturat ... szovetsegi penzbol

gabors 2017.07.25. 03:58:07

@gabors: oooop Army Corps of Engineers ...

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.25. 03:58:40

@gabors: persze, az logikus, hogy az interstate autopalyak szovetsegi fennhatosag ala tartoznak...erdekes,lenne statisztikat csinalni a state es interstate utak aranyarol...itt LA-ben a helti utak nemelyike szegyenletes allapotban van...de szeretett vezerunk inkabb bullet train epitesere kolti a penzunket ;)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.07.25. 04:01:43

@gabors: hat, hozzank keves jut abbol a federal penzbol, az biztos ;) olyan katyus utakon megyek downtown LA-ben nehol, mintha egy kis borsodi faluban lennek:)

gabors 2017.07.25. 04:44:01

@Zsuzsi65: "@gabors: hat, hozzank keves jut abbol a federal penzbol, az biztos ;) olyan katyus utakon megyek downtown LA-ben nehol, mintha egy kis borsodi faluban lennek:) "

LA-n belul azok szinte biztos nem szovetsegi utak ... vannak varosi es allami utak (sot county ... is) szoval ez komplikalt csak arra kivantam ramutatni hogy az infrastruktura nem kis resze (nem tudom mekkora resze) szovetsegi es szovetsegi penzbol tartjak fenn

Ja CA (ahogy NY is) net befizeto ... a vicc hogy pont azok az allamok ahol a legjobban utaljak a fed-et ott kapnak vissza a legtobbet a szovetsegi adokbol ... SAD SAD (es ez nem fake news)

FutureFry 2017.07.25. 06:44:33

@gabors: “… federal gas tax amibol ezeket az utakat tartjak fenn Highway Bill legutobb Obama alatt ez 305 BILLIO dollar volt.”

A magyar “billió” (10^12) [1] “amerikai” angolul “trillion”. Azaz 302 billió dollár a 2016-os “federal budget” kiadási oldalának közel nyolcvanszorosa lenne [2]. Szóval billion = milliárd, azaz 305 _milliárd_ dollár volt az Obama által alárírt “highway bill”, és nem egy, hanem 5 évre szólt [3].

[1] hu.wikipedia.org/wiki/Billi%C3%B3
[2] en.wikipedia.org/wiki/United_States_federal_budget#/media/File:CBO_Infographic_2016.png
[3] www.wsj.com/articles/congress-strikes-compromise-on-5-year-highway-bill-1449001406

FutureFry 2017.07.25. 06:47:41

@FutureFry: "... 302 billió dollár ..."
... 305 ...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2017.07.25. 08:26:53

@DieNanny CH: vagy egyszer, ha több mint 5 hónapot külföldön tölt. De ezen úgyis változtatnak.

tanato 2017.07.25. 08:54:42

@Djuribá: KÜlföldi magyar anyanyelvű cigányok témája:Balogh megint marhaságokat mond,a szlovákiai magyar cigányokból ellenséget akar kreálni.Pedig szövetségesek a nem kis mértékű szlovák asszimilációs politika ellenében.Pl. az erdélyi magyar anyanyelvű cigányok magyarokhoz való viszonya teljesen más,pozitív jellegű a helyi MO.-i cigányokhoz képest.ezt fel tudom mérni személyesen is hisz rrengeteg idénymunkás cigányt látok el a sSzékelyföldről.A helyi Mo.-i cigányok sokkal ellenségsebbek hozzánk.A székelyföldiek pl. egyértelműen magyarnak tartják magukat,az itthoniak meg romának.

London2009 2017.07.25. 11:06:28

@Djuribá: azt hittem, hogy az USA-ban elsz. Tisztaban vagyok vele, hogy hol van az Ujvilag. :D

Shaktee 2017.07.25. 11:46:49

@tanato: Pinki biztos tudna ehhez hozzáfűzni dolgokat.

Shaktee 2017.07.25. 11:47:56

@London2009: ? Na nem is kommentálom :))

Dikusz 2017.07.25. 12:12:04

@Bredpitt Monika: vásárolnék én online, ha nem volnék tök balga hozzá. Attól tartok viszont, hogy a férfi vízilabda döntőre már régen elfogytak a jegyek...

Dikusz 2017.07.25. 12:25:53

@Zsuzsi65: remélem nem haragszol, csak viccvót kedvemben vagyok:)))

Azt azért biztos mondtad a férjednek, hogy a magyar vízilabda válogatott a világ legjobbjai között van, benne az első háromban, bármilyen kicsi ország, szerintem. Hatalmas öröm lenne, ha megnyernék a VB-t, de a szerbeknek azért lesz ebbe beleszólásuk.
Világfájdalmam, hogy biztos nem kapok már jegyet a férfi vízilabda döntőjére drukkolni.

Mégegyszer mondanám, nem kötözködni szeretnék, csak az úszók teljesítménye miatt odáig vagyok. Különösen a 4x100-as férfi döntő miatt:)

Shaktee 2017.07.25. 12:29:29

@Dikusz: mikor is lesz a döntő?

Dikusz 2017.07.25. 12:41:29

@Djuribá: nem egészen passzol a hozzászólásodhoz, de: nagyon kedves vajdasági ismerősöm mondta azt, hogy az ottani magyarok mostohának számítanak Magyarországon, csak akkor találják meg őket, ha a szavazatuk kell.
Ezzel az ismerőssel közös barátunk meg azt mondta neki, hogy ő nem háborús menekült. A szerbiai háború idején jött Magyarországra a háború elől...

Dikusz 2017.07.25. 12:43:45

@Djuribá: július 29-én, itteni idő szerint 20:30-kor. Nagyon meglepődnék, ha nem lennének döntősök a mieink. Szétordibálnám az agyamat a döntőn, de szerintem Szerbia válogatottja -félve mondom- az esélyesebb.

Latcho Rom 2017.07.25. 13:50:28

@Zsuzsi65: Nem hiszem hogy komplexusai lennének, nézd a bio-t :-)

en.wikipedia.org/wiki/Jonathan_Kay

gabors 2017.07.25. 13:58:08

@FutureFry: teljesen jogos az USA-ban hasznalt modon ertettem ker volt a forditassal probalkozni :-((((

azert igy is szep penz az .... de mar keves az utak fenntartasahoz

2017.07.25. 20:13:30

@Djuribá: Hm, tekintve, hogy jó egy évtizede éltem életvitelszerüen Romániában utoljára, és akkor sem a Székelyföldön, nem tudom mi érdemit füzhetnék hozzá?

tanato 2017.07.25. 20:38:02

@Pink Petsch: Összehasonlítottam a jelenleg vendégmunkásként a környéken dolgozó székelyföldi magyar anyanyelvű cigányokat a helyiekkel.Úgy nagy átlagban a magyarokhoz, magyarsághoz való viszonyukat én pozitívabban látom mint a helyiekét.Inkább magyaroknak tartják magukat,nyilván az otthoni román nyomás miatt.Meg dolgoznak rendesen a mezőgazdaságban,a helybéliek nem annyira erőltetik meg magukat.Jelenleg Nyárádszeredáról,Nagybaconból ,Maros-szentgyörgyből vannak sokan,komplett nagycsaládok.

2017.07.25. 21:20:29

@tanato: Mna, hát éppen ez az, hogy te alkalmasint többet tudsz a témáról, mint én ;). Én legfeljebb a partiumbéliekről mondhatnék bármit is, de az is jó 10 éve volt utoljára releváns ...

tanato 2017.07.25. 21:34:48

@Pink Petsch: Így van,régen elhagytad a régiót.

2017.07.25. 21:55:44

@tanato: Mna igen, mondhatni elpályáztam. Mondjuk, legfeljebb annyit jegyezhetek meg, hogy nem romázzák magukat, hanem, aki közülük nem magyar vagy román, az simán cigány, és kész.

Badeni lakos 2017.07.26. 00:27:06

apró értelme lenne, ha a külf. magyar államp. először legalább 1 kicsit M.o.n dolgoznának. ha átfutóban is, de mégis csak.

Persze nem szabad megkülönböztetni külf. magyar polgárt a másik szempontból külf. magyar honfitárstól, mert hát...

Meine Güte, Mi megy itt Bécsben! Ma U6 Josefstädter Straße:
így egy sticker kiragasztva: "Welcome on the Planet Tatooine."
(van egy integrációs film, arra gondolhatott a művészke,
a Planet Ottakring)
na megyek a piacra, körülnézek... há' ez Tényleg!
a hihetetlen sokféle nép tengere vegyül (a szakadt punkok után)
- a kifestett szép kendősök,
- full-fekete burkások,
- ős-afrikai koromfeketék,
- műanyagos kínaiak,
- a jugók "színe-java,
az indiai veszi családostul,
orosz-ukrán lányok (a Puff vagy miből),
az idős bajszos török úr turbánban (az egész Brunnenmarkt az övé!) dönerestől mindenestűl,
az iráni afrohajas sötétingesek, a "Persisch" ek,
a baba pofi mind a fülöp szigetekről tódult ide...

és te tényleg ott ülsz Anakinnel vagy Kvájgonnal a Tatooine bolygón.. iszod a török teát kandír gumicukorral.

Ettem is vóna de elegem lett az afrikai Fleischteke előtt a legyek lepte óriás marhaszív látványa... na menekültem a BurgerKingbe.

Na Ki szolgált ki? a szintén heterogén embercsoportba kérlek Rovásírással(!) karján tetovált srác Újvidékről, hát szervusz "Szép jó napot Ecsém!"

mondta h adjam át, nagyon örült a honosításnak, a kis könyvecskét mihelyst átadták neki, azonnal pucolt kifele, mármint ide Ausztriába, úgy örült neki mint a megváltásnak. Hogy a csudába nem fogta meg M.o.n aza sok kiplakátolt Erő...

1 szó mint 100: szemüveges Gazd.Miniszter úrnak odahaza ki kellene kötni a könyvecske átadásakor, hogy először legalább Magyaro.on fogjon már munkát.

Mert ennek így, hogy egyből lekoccolt ide, nem sok értelme van, az biztos.

tanato 2017.07.26. 07:10:36

@Djuribá: Köszi,nagyjából tudtam az esetről,de nem ilyen részletesen.Láttam is egy riportfilmet erről.Inkább magyaroknak tartják magukat,mint az anyaországiak.

Dikusz 2017.07.26. 07:50:47

@Djuribá: Több, mint 10 éve volt olyan szerencsém, hogy egy kedves ismerősömmel látogathattam el Szovátára. Neki volt akkor egy fiatal anyuka ismerőse, akinek akkor 6 éves volt a kisfia. Őket vitte haza a hölgy édesanyjához Szovátára. Ő mesélte, hogy volt olyan cigány származású ismerőse, aki panaszkodott neki, hogy bezzeg a forradalom idején jók voltunk, de azóta megint csak büdös cigányok vagyunk a magyaroknak...

tanato 2017.07.26. 10:16:08

@Dikusz: igen ez nagyon nem szerencsés megközelítés a magyarok részéről.

Shaktee 2017.07.26. 12:38:32

@Dikusz: hálás nemzet vagyunk :(

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása