oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. június 06. 06:30,  Őfelsége terhes tini alattvalói 235 komment

2017. június 06. 06:30 Határátkelő

Őfelsége terhes tini alattvalói

Azzal kezdeném, hogy én általánosságban bírom az angolokat, az angolszász kultúrát pedig kifejezetten, de ha valaki járt már brit nagyváros szórakozónegyedében péntek vagy szombat este, akkor azt is tudja, hogy ott azért nagyon kemény dolgok történnek, amiknek aztán 9 hónap múlva egyéb következményei is lehetnek. A London Budapest Metro blog szerzője egy meglepő fejleményről és annak lehetséges okairól írt most a Határátkelőre – a maga sajátos stílusában.

terhes_no_2_foto_pixabay_com_tasha.jpg

„Lányos szülők, vigyázó fivérek, Albion piruló szűzei, örömhírrel köszöntenek bennetek a statisztikai hivatal népességfigyelői! Közel húsz év rendületlen kampányolás, méhecske-virág rajzolás s tablettaosztogatás után Angliában csökkeni látszik a tinédzserkorú terhességek száma. Dícsértessék minden fejrázás, óvszerkupon, összezárt térd és ártalmatlan, fogszabályzós smárparti.

Egy minap közölt cikk szerint azonban meglepő okai vannak, vagyis lehetnek, az 1999-es zenit óta ritkulni látszó gólyareptetésnek. Akkor fontok millióit lapátolták a szexuális felvilágosító központokba, iskolai oktatásba, ingyen gumit és eseményutánit osztogattak, egyszóval sok mindent tettek, amire nyugati ember azt mondaná manapság, hogy igen, ez egy civilizált módja a nemiség tudatosításának. 

Ámde: a 2008-as krízis után elzárták ezt a szociális segély csapot, nagy hajtépések közepette, hogy most aztán visszatér a sok tinizigóta. És nem így lett! 

Állítólag drasztikusabban csökkent a terhességek száma a támogatások megszűnése után, mint addig, 2014-ben már ,,csak” 4160 16 év alatti leányanyát regisztráltak. 

Lehet, hogy mert addigra ért el valami a fiatalkori népesség agyába és kialakult némi óvatosság? Vagy könnyebb a netről informálódni, s ha már netezünk, kinek kell igazi emberek társasága? 

Más érvek azonban úgy szólnak, hogy egyszerűen potyakoton hiányában a fiatalság kétszer is meggondolja, hogy mennyit kufircol unott pillanatában. Ugyan csökkent a teherbeesés kockázata amíg reggel elrohanhattak a patikába piruálért, de pont ez a könnyű fogamzásgátlás emelte a számát a meghitt együttléteknek, amiből aztán nagyobb eséllyel lett ,,lyukasgumi” szerelemgyerek. Hiába, a matek a szexben sem hazudik. 

Megint mások Southamptonra mutogatnak, állítólag mióta nem osztogatják az önkormányzati lakásokat a tinianyuknak, azóta kevesebb kistyúk tartja egy gyerek legyártását jó ürügynek, hogy elköltözzön hazulról. 

Valami nem stimmel 

A teória érdekes, s örömmel-sörömmel koccintottam a helyi KSH eredményeire, a gyerekvállalás mégiscsak nagy dolog. De azért elgondolkodik a régimódi kelet-európai: valami azért el lehet ’aszarintva Angliában, ha Nyugat-Európához képest ilyen (más)állapotok uralkodnak. 

A biztató számok ellenére még mindig elképesztő sok fiatal nő kanalaz be zabibabát. Nálunk az NHS rendelő teli volt húszéves csajokkal, akik tolták be az aktuális baráttól származó kis szerelemgyümölcsöt, s a harmincas anyukák elérzékenyülve mesélték, hogy a 17 éves lányuk terhes, ,,annyira büszkék” rájuk. 

Azt hinnénk, hogy ez az egyszerű réteg szaporodási tendenciája, s van is benne valami, azokban a családokban, ahol van tanult apa-anya és még dolgoznak is, a lányok kevésbé kapdossák be a legyet az iskolai nagyszünetben (a fiúkat nem tudom, ők a szerencsések, nem rajtuk látszik a gólrúgás). 

Anno Magyarországon 

De arra gondoltam, hogy az én gimis osztályom odahaza nagyon nem volt elit – volt néhány jobbmódú gyerek meg pár lány, aki korán a lecsóba csapott, de elképzelhetetlen volt, hogy valaki ne rettegett volna egy terhességtől. 

Tilosnak számított, szégyennek, sőt, valszeg buta kis ribancnak tekintettük volna azt, aki továbbtanulás, férj és biztosabb háttér nélkül összepaskol egy gyereket. 

Litvániában, mint lakótársnőm meséli, még vaskalaposabb a hozzáállás. Lehet abban valami, hogy a társadalmi korlátozások és a ,,kinézés” netán hasznos lehet népegészségügyi és demográfiai szempontból? 

Nem tudom most mi a helyzet, de tizenéve erősebb mentális limitek nevelődtek még egy magyar munkáscsalád kölykébe is, mint itt Angliában. Nem abszintencia tekintetében, hanem hogy mi lehet az eredmény. 

És úgy emlékszem, a nemi felvilágosítás egy kalap szar volt az iskolában, lényegében a Bravo magazinból informálódtunk a szexről, meg persze amit itt-ott összeszedtünk (tavasszal a kutyák, a szülők nyegle megjegyzései, s én hétévesen megnézhettem az Elemi Ösztönt, na abból többet is tanultam, mint kéne), s mégis mintha érettebb nemi tudatossággal fegyverkeztünk volna föl. 

Ezt hívják szexuális kultúrának? 

Jól állnak a magyarok? No de mi alapján írhatjuk le egy nemzet attitűdjét? A szülési kor vagy az abortuszok számával? A népesség nemi aktívitásával, a téma szabad tárgyalásával? 

Nem tudom, nem vagyok szülő, de elérhető fogamzásgátlás ide vagy oda, nem tartanám normálisnak azt, ha azt mondhatnám: ,,gőzöm sincs, ki-hol ölelgeti épp a 17 éves fiú-lány gyermekem, de felvilágosultan neveltem és tudom, hogy éretten, felelősségteljesen viszonyul a szexhez, nem áll fenn gyermeknemzés, kankó esélye. Csak hajrá, mint a nyulak, nem szólhatok bele az én erkölcseimmel”. 

Elméletben szépen hangzik, de nekem valahogy abberált és az egész dolog szépségét, kezdve az udvarlástól a lepedőmambóig, totálisan mellőző üresség szájízét hagyja. 

Mi a benyomásom az angolokról ez ügyben? 

Nagyjából az, ami az étkezési, higiéniés és italozási szokásaikat is jellemzi: valahol a neandervölgyi barlangbérlő szintjén tartanak, az igénytelenség, bénázás és kőprimitívség a lakosság átlaghozama, amit felhúz a kifinomultabb egyének nívója. 

Nem az a baj, hogy nem olyan ,,szenvedélyesek”, mint a latinok vagy liberálisok, mint a svédek, hanem egyszerűen atomsuttyók az élet néhány területén. 

Akár a proliréteg, akár a felsőbb osztály, aki péntek este józanul nézelődik egy angol szórakozóhelyen az látja, hogy az udvarlási pávatánc sokaknak nagyjából a következő: Itt egy ital, jössz baszni? Ez sokszor nők száját hagyja el... 

Nagyon fontosnak tartom, hogy tabuk nélkül álljon a társadalom a szexhez, hogy mindenkinek világos legyen, mi az egészséges hozzáállás a témához, a fogamzásgátlást pedig garantálni kell, mert az emberek igenis kupakolnak, annál meg bármi jobb, mintha abortuszokkal és stigmákkal kezelnénk a tüneteket. 

Angliában azonban mintha minden modernitás és korlátdöntögetés ellenére sem sikerülne felnőni a feladathoz. Erőltetik, hogy már 4-5 éves gyerekeknek tartsanak az iskolák felvilágosítást (mindent az iskolára kennek, a szülőknek túl kínos a témát felvállalni) és állandóan a szexet nyomdossák le az órán kuncugó fiatalság torkán. 

A tizenéves lányok lehet, hogy nem kerekednek már annyit ki, de 18 éves korukra egy kiélt lotyó benyomását keltik. Hová tűnt az ártatlan gyermekkor? Állami beavatkozással lépnek fel az online pornó káros lelki hatása ellen, de jogvédők prüszkölnek, ha valaki kioktatja a kislányokat, hogy ostoba dolog pucsítós selfiket posztolni a social medián, á la Miley Cyrus. 

Úgy ,,tudatosságot” tanítani a kölköknek, hogy a fineszt, erotikát, önkorlátozást nem hordozza magában a társadalom tudatalattija meg maximum a gyógyszergyárak antibébi bevételeit növeli, nem a lakosság testi-lelki elégedettségét.”

HÍRMONDÓ

Mediterrán ország vagy Skandinávia?

Két irányba lehet elindulni, ha valaki a mai állásajánlatok közül válogatna: vagy délnek a még nagyobb melegbe (nyáron nem olyan rossz az), vagy éppen ellenkező irányba, Skandinávia felé. Te melyiket választanád?

Egy román pék 20 ember életét mentette meg Londonban

A londoni terrortámadás alatt Florin Morariu ládával vágott fejen egy merénylőt, és 20 menekülőt bújtatott el a pékségben, ahol dolgozik.

„Hamar befogadtak minket" 

Korhut Mihály, a magyar labdarúgó-válogatott védője nemrégiben bajnok lett a Hapoel Beer-Sevával. A beilleszkedésről és az izraeli hétköznapokról is mesélt.

Ki nem találnád, miért és hova mennek dolgozni a masszőrök! 

Az, hogy sokak számára Ausztria jobb lehetőségeket biztosít, mint Magyarország, nem olyan nagyon meglepő. Viszont egyre többen választanak egy ennél elsőre meglepőbb országot.

(Fotó: pixabay.com/tasha)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr9712566127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2017.06.06. 07:06:15

Fontos téma ez. Nem tudom, hogy mi az oka a különbségnek az UK és a kontinens között, de azért valahol mégiscsak az oktatásnál kezdeni keresni a válaszokat. - ezzel együtt természetesen a szülőnek is kell vele foglalkozni. (Mindig a gyerek saját szintjén)

Golf2 2017.06.06. 08:02:10

Dugnak mintha nem lenne holnap.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.06. 08:40:42

Végre egy szellemes frappáns humorral megírt poszt.
Hamarosan nekem is ktuális lesz egy méhecskés beszélgetés.

kék madár 2017.06.06. 08:44:40

ezt hogy sikerult kirakni, HATARATKELO veletlenul kettot lapozott? Nagyjabol a Hét (+1) ok... poszt szintjet surolja.

tanato 2017.06.06. 08:47:01

SZóval MO.-on nagyon megnőttek a tizenéves lányok terhességei és szülései.Magam mint ho. mindennap tapasztalom ezt,mivel egy ideje mi vezetjük a terhességi kiskönyvet a szülészek helyett.MInden héten legalább kettő három új 18 év alatti új terhesem van.No nem a szerző által említett gimnazisták közül,inkább a túlkoros ált. iskolás lányoknál.Nemrégen gratuláltam egy 36 éves nagypapának 3. unokája születése alkalmából.

Dikusz 2017.06.06. 09:10:05

@tanato: pár nappal ezelőtt hallottam a rádióban egy riportot. Utánanéztem a neten, meg is találtam az EMMI honlapján: Kétmilliárdos program indul a roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzésére. Csak remélni merem, hogy ezt valóban arra is költik...

Dikusz 2017.06.06. 09:19:12

@Dikusz: Ó én naiv, ugyan milyen erre költik program...
Majd megkapja megint F.F, és biztos jó helyre megy...

M. Péter 2017.06.06. 09:44:21

@Dikusz: Valamilyen Fidesz-közeli alapítvány készít majd néhány száz millióért egy tanulmányt.

Hari Seldon 2 2017.06.06. 09:52:52

@M. Péter:
Á dehogy! Hogy képzeled?

- tanulmány se lesz, csak legépelnek néhány betűt, ami elfér egy A4-es papíron...

M. Péter 2017.06.06. 10:00:41

@Hari Seldon 2: Majd összeschmittelik valahonnan, ez nyilvánvaló.

tanato 2017.06.06. 10:13:48

Nemrég voltam egy családnál,anyu lett hisztirohamos,hogyan szervezze meg 17 éves lánya 200 fős lagziját.A kislány Liza egy nagyon értelmes intelligens lány,ha nem a városszéli soron születik és nő fel,orvos,ügyvéd vagy tanárnő is lehetett volna belőle.Mindenesetre örül hogy elkerül a szüleitől,apu alkoholista,anyu gyógszerfüggő,mindig szégyenkezett a szülei miatt.MONDTUK NEKI ne szégyelld magad te nem olyan vagy.
Szóval mondta Liza ő már kissé el is csúszott ,legtöbben onnan már hamarébb férjhez mennek,szülnek=na nem a magyar törvények szerinti a házasság" .Van ott feléjük 13 éves anya is.
SZóval örül hogy elkerül egy közeli faluba egy rendes fiúhoz szintén 17 éves,közmunkás,de rendes nem alkohlista nem drogos.

Payrollerwitch 2017.06.06. 10:16:53

Egy 65 milliós országban 4160 16 év alatti leányanya, az szinte semmi.
Miért gondoljuk, hogy nálunk sokkal jobb a helyzet?
444.hu/2015/05/13/kiemelkedoen-sok-kamaszlany-szul-gyereket-magyarorszagon/

Arthamyr 2017.06.06. 10:40:49

@Payrollerwitch: 1 pont eggyel lenne több az optimálisnál.

Csodabogár 2017.06.06. 10:43:48

Soha nem értem, hogy lehet ma még valaki véltetlenül terhes. Van mod megelözésre, esemeny utáni tablettára stb. Anno a Ratko korszakban semmi se volt, aztán mégse lettünk véltlenül terhesek. Igaz mindig azt vallottam, hogy gyereket szülni a hülye is tud, megelözni es nem szülni, ahhoz kell némi ész.

Arthamyr 2017.06.06. 10:45:21

@tanato: Ami késik, nem múlik. A kilátástalanság és nyomor lehúzó ereje idővel majd megteszi hatását.

Payrollerwitch 2017.06.06. 10:47:23

@Arthamyr: Ebben egyet értünk.
@Csodabogár: Mód van. Tudás és/vagy pénz nincs.

London2009 2017.06.06. 11:15:49

@Payrollerwitch: @tanato: De jo, hogy leirtatok helyettem! Nekem is pont ez a cikk ugrott be, hogy Mo-on nott a tinianyak szama. Illetve ez volt a masik gondolatom, hogy egy ekkora orszagban ez a szam semmi. Koszi!

tanato 2017.06.06. 11:22:26

@London2009: A különbség annyi hogy a cikkíró államában a szexuális szabadosság,meg a szülők oda nem figyelése az ok,itthon(meg Romániában,Bulgáriában SZlovákiában)az évezredes hagyományok.

London2009 2017.06.06. 11:24:22

“Nagyjából az, ami az étkezési, higiéniés és italozási szokásaikat is jellemzi: valahol a neandervölgyi barlangbérlő szintjén tartanak, az igénytelenség, bénázás és kőprimitívség a lakosság átlaghozama, amit felhúz a kifinomultabb egyének nívója.”

Azert ez az allitas igen eros. Ezek szerint a posztolo egy bizonyos tarsadalmi retegben mozog, amire ez igaz es a tinedzserterhessegek mindennaposak, de azert ne koprimitivezzuk mar le az egesz orszagot. A magyarokra ez amugy is jellemzo, hogy orommel puffogtatjak a mar nagyon unalmassa valt szerintuk tipikus dolgokat, miszerint az angol kaja szar, minden angol leissza magat a pubban a hetvegen, vasarnap focit nez, nem mos kezet stb. stb. Ez egyszeruen nem igaz. Van ilyen is, meg van mas milyen is. Kivancsi vagyok hany angol csalad hazaba/eletebe nyert betekintest ez a holgy es nem a council hazakra gondoltam eszakon. Utalom az altalanositast. Nagyon buta dolognak tartom.

Meg egy adalek. Nekem volt egy teljesen normalis csaladbol szarmazo osztalytarsam, aki az erettsegi elott terhes lett. Nem is mondtak el nekunk, csak miutan mar megszuletett a baba, akkor tudtuk meg. Azota is a ferjevel van es 10 evre az elsore szuletett egy masik gyerekuk. A ket gyerek kozott meg gyogyszeresz lett, pont ahogy tervezte. Jo tudom, ez nem egy gyakori pelda, de ilyen is van.

London2009 2017.06.06. 11:28:33

@tanato: A helyzet az, hogy szerintem le vagyunk maradva egy par evtizeddel. Feltetelezem, hogy a posztolo a harmincas korosztaly tagja lehet. Azota viszont sok minden valtozott Magyarorszagon is. Menjen el egy budapesti partira, diszkoba, Sziget Fesztivalra, Balaton Soundra es egyebekre. Lehet, hogy utana atgondolja a velemenyet. Ha azt gondolja, hogy azok kulonbek, mint amit o lat Angliaban, akkor ok, elfogadom.

nl_eni 2017.06.06. 11:32:25

Futottam egy gyors kört a magyarországi számokért, de nem találtam olyant hamarjában. Úgy tűnik ez egy mellékesebb téma arrafelé. Ugyan már kit érdekel a kiskorú anyák száma, fő, hogy szülessenek a gyermekek.
Nem találtam a cikkben a tettestárs felelősségének taglalását.

Dikusz 2017.06.06. 11:33:39

@London2009: már program is van rá (írtam előbb), csak nem biztos, hogy elég ez. Megint elmegy irdatlan pénzösszeg úgy, hogy nem feltétlen jó módszer az, amit csinálnak.

tanato 2017.06.06. 11:35:26

@London2009: Ilyen gimis osztálytársnőm nekem is volt,becsúszott a terhesség 17 évesen,levelezőn fejezte be,viszont főiskolát végzett,tanárnő lett belőle,és még szült háromszor öt lánya van,mert az utolsó terhessége iker lett.

Dikusz 2017.06.06. 11:36:06

@tanato: Szerinted van-e jó megoldás? Segít a problémán az alkalmanként, néhány évente feldobott -jelen esetben 2 milliárd forint- pénz a problémán?

London2009 2017.06.06. 11:43:07

@Dikusz: Szerintem nem. Ez az a reteg, aki a nevet nehezseggel irja le, illetve jegyzi meg a het napjait. Nem hiszem, hogy el lehet magyarazni nekik, hogy megis mitol lesz a gyerek. Az ovulaciorol meg a fertilis napokrol mar nem is beszelve. :D Kulonben is, a gyerekre adjak a segiilyt! Kidobott penz az egesz kampany.

Arthamyr 2017.06.06. 11:46:25

@London2009: Egy cimborám volt itt fél évre, aztán átment Londonba. 3 hónap London után beszéltünk, és ezt kérdezte röhögve: "itt minden ország lepukkant? :D".
Én otthon még Budapesten sem láttam azt a bulizós tinihordát, a finoman szólva is az ízlésesség határán lévő öltözékben libegő tizenéves lányokat, amit a Temple Barban vagy a Shoreditchben láttam... Tavaly kimentünk piknikezni a parkba, szivaroztam, whiskeyztem, egy tizenpár éves fiúcska odajött, és mondta, hogy adjunk neki. Iszonyat pimasz és bunkó volt, nem tudom, honnan vette a bátorságot, nem jósolok neki nagy jövőt. A családdal volt kinn, a szülei korai harmincasok voltak max., volt még mellé pár kisebb gyerek is. Áradt belőlük a kultúra. Miután sem whiskeyt, sem szivart nem kapott, otthagyott valamilyen szemetet, rendes gyerek. Lehet, hogy sztereotípia, amit írt, de legalább robosztus alapjai vannak.
Az van ezekben az országokban, hogy a benefit classnak is van elég pénze arra, hogy leugorjon kb. bárhova szórakozni (vagy igénybe vegyen bármilyen szolgáltatást). Én meg nem fogok esténként azért 500 eurot elszórni, hogy olyan helyre menjünk, ahova suttyóék nem tudnak. Mondjuk engem annyira nem zavarnak különösebben, ezt egyfajta állatkertnek tekintem, de azért hölgytársaságot nem szívesen viszek ilyen húsdarálóba. :D Otthon ezeknek a nagy része el van rakva egy zsákfaluba, és kb. arra sincs pénzük, hogy a települést elhagyják.

Arthamyr 2017.06.06. 11:48:24

@London2009: Azért egy fesztivált nem érdemes összehasonlítani egy sima hétköznapi estével... A fesztivál erre való, hol legyen, ha nem ott?

Dikusz 2017.06.06. 11:51:45

@Arthamyr: azt hittem lány vagy, és az "adjunk neki" alatt mást értett, aztán a kommented végigolvasva láttam, hogy nem jól következtettem:)

Arthamyr 2017.06.06. 11:52:19

@London2009: Ingyenes fogamzásgátló kéne, de ugye ez sokaknak vörös posztó, különböző okokból.

Hari Seldon 2 2017.06.06. 11:56:24

@London2009:
Ha jól értettem a cikket, valamilyen közkórházba vagy ilyesmiben dolgozik.

Dikusz 2017.06.06. 11:58:34

@London2009: Pontosan így van. Ez a program úgy működhet, hogy kap valamilyen alapítvány (esetleg frissen létrejött) 30-50 millió forintot, azok meghívnak öt előadót, akik kapnak -bőkezű leszek- fejenként 1m Ft-ot. A többit elszámolják működési költségként. Utána felszívódik az alapítvány...

A célközönség pedig ül 5x1 órát az előadóteremben, és ugyanott van, ahol volt. Ez számukra az összes "segítség". Ez pont őket nem segíti.

Payrollerwitch 2017.06.06. 12:10:07

@nl_eni: Pont azt néztem én is, hogy milyen ügyesen kerülgetik a forró kásást. Kiemelik, hogy a 20-30 korban mennyien szülnek, aztán a többiről nagy hallgatás van.

labirintus1 2017.06.06. 12:15:00

@nl_eni: Az a baj, hogy a statisztika csak a 20 év alatti anyákat veszi külön. Az meg azért nagyon nem mindegy, hogy valaki 19 vagy 15 évesen szül.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2017.06.06. 12:15:17

"Itt egy ital, jössz baszni? Ez sokszor nők száját hagyja el... "

Na végre megvan az első indok, hogy Angliába költözzek :D

P.Elliot 2017.06.06. 12:41:27

A fiuk felvilagositasaval mi van? Nem ott kellene kezdeni? Ok ajandekozzak meg terhesseggel a lanyokat es kezdik oket lefektetni mihelyt lehet.
Ott kellene a nagyobb felvilagositas, ovszert osztogatni, mas vedekezesi formakat is ismertetni es ha a lany terhes lesz akkor kivetetni a kovetkezmenyekbol a reszet.
Van itt egy teve sorozat aminek az a cime hogy 16 eves es terhes, azokrol, mondhatom hogy az ifju apa alig vagy sehogy nem vesz benne reszt, meg o van megsertve es csapdaban, mint van pofajuk vadaskodni, a gyerek szuletese utan lelepnek, illetve a fiu szulei is a lanyra mutogatnak foleg.
A gyerekem egy nagyon meggondolt jo gyerek volt mindig de tinikora legnagyobb aggodasom az volt hogy ne legyen terhes es nehogy valaki kabitoszerre szoktassa.
Hiaba latott es hallott itthon jo peldakat, a baratok, a csapatszellem sokmindenbe bele tudja vinni a naiv felnottet jatszo kolykoket.
Halistennek tuleltuk a dolgot mindenfajta cirkusz nelkul de nem volt tul jo erzes vegig aggodni ezt a korszakot.
A lanyom mondta amikor negyedikes volt a gimiben hogy ket terhes is van az osztalyukban, illetve osszesen 3 az iskolaban, tobbszaz diakrol volt szo de akkor is magas volt az arany. Most nem tudom hogy van, regen mintha tobb terhes fiatal lanyt lattam volna mindenfele, most keveset, lehet hogy meggondoltabbak lettek, talan az a teve musor ami meg most is fennt van raebresztette volna oket hogy mit jelent fiatalon anyanak lenni, meg en is elremultem ezen a sorozaton, / a filmkamera megy honapokon, sot eveken at a kismama nyomaban, reszt vesz a maganeleteben, otthon, mindenutt, iskolakban idonkent levetitenem hogy lassak hogy mit jelent belemaszni az ilyenbe visszafordithatatlanul,... hiszek a peldak erejeben/.

P.Elliot 2017.06.06. 12:42:37

@Zka: Hat ez jo volt! Hahaha,...
A nap legjobb bemondasa.

Pernilla 2017.06.06. 12:47:59

@Csodabogár: igen, de azokat használni is tudni kell...
Azt hiszem, a kommented végén te is rájöttél: ez a probléma akkor se és most se igazán azt a társadalmi réteget érintette, amibe te tartozol :)

Arthamyr 2017.06.06. 12:52:16

@P.Elliot: Az abortuszból hogy veszi ki a részét a fiatalember? Egyébként lehetne, hogy pl. fizessen, de azon kívül mit lehetne tenni? Persze a megelőzésből simán kivehetné a részét, de ha már megtörtént a baj, nem sok mindent csinálhat. A lány még igen.
Lehetne széles körben elterjedt, legális prostitúció is (akár férfi is, ha a lányoknak ez kell!), így eleve képzett partnerektől tanulhatnának a gyerekek, akik védekeznek. :D

P.Elliot 2017.06.06. 13:03:58

@Arthamyr: A prostitucio sem lehetetlen megoldas hiszen van most is, legalabb egeszsegileg ellenorzott modon lenne.
Nem kell aggodni hogy csak a szukseg viszi oda a noket, volt egy ismerosom aki ozvegy volt, miutan a ferje 35 eves koraban szivrohamban kinyult a sok munka es a szex miatt amit a felesege kovetelt, az a no begyujtotte a ferfiakat maga kore, baratnoi nem is voltak csak baratai, lefekudt az mindenkivel, volt egy fellabu pasas is, igaz hogy csak a laba hianyzott, na, ez volt az aki biztosan szivesen ment volna ilyen helyre dolgozni, nem, nem lett volna kenyszer....radasul fizettek volna neki mig igy ingyen csinalta, hehehe...
Vannak ahogy latom a teveben ezek a noi/ ferfi/ babak a "raszoruloknak', abszolut tokeletes allitolag sokmindent tud,kinezte, tapintasa tokeletes, meg mozog is, nem merev de ezek 15-30 ezer dollar kozott vannak amit kevesen tudnak megfizetni es meg az is veluk a baj mint egy ferfi mondta hogy jobbbak az agyban mint az elo nok.
Aki ezekkel kezd az utana mar nincs megelegedve az igazi elo nokkel ami a szexet illeti.

tanato 2017.06.06. 13:05:47

@Dikusz: Nem segít kútba dobott pénz.Komplex több országot átfogó megoldás kéne.

Payrollerwitch 2017.06.06. 13:09:33

@P.Elliot: Azért akik szerint egy szexbaba jobb, mint egy élő nő... ott nagy gondok lehetnek. Persze egy szexbaba nem terheli őket az elvárásaival, orgazmusra sem vágyik.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.06. 13:15:27

@Arthamyr: fogamzásgátló, s nuku benefit, ha gyereket "vállalni" volt esze, munkára is legyen. (De akkor meg megy a sírás, hogy az ovit nem tudja kifizetni...)

Ha már felhoztad az ír példát, elmesélem, hogy egyik volt managerem háromgyerekes anya, utolsó szülés után - mint korábban is - visszajött dolgozni. A hajadon, többgyerekes szomszédai - ahogy mesélte - gyakorlatilag kiröhögték, hogy hülye, elülhetne otthon is, "hoz annyi pénzt az a három gyerek". Ugyanis ők kaptak lakást, miután ott voltak a social housing listán, ilyen-olyan segélyek, kuponok háztartási gépekre, stb. mind "járt". Hogy ez ma hogyan van, nem tudom (ez volt 15 éve), de ma is elfog a bizonytalanság, ha adott környéken szembe jön velem egy fiatal lányka babakocsit tolva, hogy most ez a kistesója, vagy saját?! Eszméletlen. S kiélt, szürke, idő előtt megöregedett vagy éppen még vastagon kifestett arccal jönnek-mennek, a hangjuk, a beszédük durva, hangos, szinte reszeli az ember fülét, tudom, s ki is emelem, hogy ez egy bizonyos réteg, de még s látványuk is elkeserítő. S ezek nem a travellerek, az ír "cigányok", ez egy másik csoport.

Egyszer voltunk piacozni a városkánk rosszabb negyedében, valami rendezvény alkalmából, ugyanez a pimasz tiszteletlen hangnem a gyerekektől, a földből alig látszott ki, de attitüd az már volt. Sose mentünk oda többet, hiába hívott a council.

P.Elliot 2017.06.06. 13:23:10

@Payrollerwitch: Nem tudom, nem ertek hozza csak azt mondom amit a teveben hallottam a szexbabak tulajdonosaitol hogy csodasak. Volt egy masik musor ahol a fuggosegeket targyaltak, na ott is volt egy pasas, vagy ketto is akik a szexbabakhoz ragaszkodtak, az egyik csak felesegkent emlegette, ruhakat vett neki meg mindenfele dolgot, egyutt vacsoraztak otthon, mellette ult a fotelben este a teve elott,/ felnott nagysaguak ezek/, a pasasnak voltak baratai, nok is, / ezek neha elkisertek vasarolni a babanak, visszafojtott nevetessel/, a pasas nem volt maganyos, a feleseg nem beszelt vissza, nem volt terhere, nemigazan kerult penzbe, ott az jutott eszembe rola hogy josagos Isten, csak nem ez lesz a jovo? Kezdik majd a maganyosokkal hogy kell barat, gyerekekkel mert nincs de igy valahogy potlas aztan jon majd ferj es feleseg potlonak, majd beszelni is tud mar es valaszolni kerdesekre, sot magarol beszelni, a mai technika kepes mindenre.
Aztan majd jon ket kulonbozo nemu robot aki kis robotokat is tud csinalni akik noni is tudnak es le is lehet huzni a rolot....

nl_eni 2017.06.06. 13:24:31

@Payrollerwitch: nos, nem csak a mai gyermekek szexuális oktatása valósul meg pornón, hanem a most felnőtt generációk nagy része is így szocializálódott. Világosan látszik ez onnan, amikor a szexuális nevelést a szex tanításával azonosítják, vagy amikor képzett oktatókhoz (egészségügyileg felügyelt szexmunkásokhoz...) küldenék a fiatalokat. Érzelmi intelligencia, testtudatosság, humánum ... ez mind hiányzik itt a szexszótárból.

Arthamyr 2017.06.06. 13:25:02

@P.Elliot: Vani itt lehetőség. :)

Arthamyr 2017.06.06. 13:27:00

@kisrumpf: Én a saját műtétem is néztem a lámpában, amikor gerincérzéstelenítéssel operáltak. :D Az orvostudomány nagyon érdekes, csak nekem nem lenne bátorságom emberekben turkálni, ha elrontod, nagy a baj, nincs nagy mozgástér hibázni.
Végignézni, meg átélni azért nem ugyanaz.

P.Elliot 2017.06.06. 13:27:48

@nl_eni:
"Érzelmi intelligencia, testtudatosság, humánum ... ez mind hiányzik itt a szexszótárból"

Pontosan..

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.06. 13:28:27

Álljunk meg néhány pillanatra. Miről van szó? A felvilágosítás hiányáról.
Ennek egyetlen oka van, Az evolúció nem készítette fel az embert a tervszerű szaporodásra. Az evolúció évmilliói alatt az ember és elődei ösztönből szaporodtak. Mint minden állat. A fa j elkorcsosulásának érdekében az evolúció beépített egy genetikai gátat az emberbe. A szülő és az utód genetikailag kódolva semlegesnek tekinti a másikat. Természetesen normális esetben.
egy gyereket taszítja a szülei nemi életének gondolata, és a szülő sem szívesen beszél róla a gyerekének.
Ez egy természetes gátlás.
Szaporodjatok és sokasodjatok de ne családon belül. Ez az evolúció üzenete.
A felvilágosításnak fokozatosnak kéne lenni a gyerek érettségi fokának arányában. A probléma sokrétű. Egyrészt azonos korú gyerekek sem azonosan fejlettek. Nagy különbség lehet két 12éves egynemű, pláne különnemű között.
A másik probléma hogy a szexuális forradalom kb ötven éve kezdődött és a szülőknek nincsenek tapasztalataik felvilágosítás terén. Merthogy őket sem és szüleiket, nagyszüleiket sem világosította fel senki. Legalábbis a szülők.
Aztán.
A szülők nem tanarak. Honnan tudnák a gyerek megfelelő korában az arra a korra megfelelő oktatási szintet?
És akkor itt még a szülők szocializáltsági fokát nem is említettem.
Aki már elég idős az pontosan tudja milyen nehéz erről beszélni a gyerekkel. Ugyanis ahhoz hogy a védekezést elmagyarázd, előbb magát a történést és annak miértjét, mikéntjét kell elmagyaráznod. A méhecske meg a bibe ugye...
Tegye fel a kezét akit a szülei megfelelő módon a megfelelő időben fokozatosan bevezetve felvilágosítottak. Engem nem.
aztán ha valaki olyan szerencsés hogy eljut idáig akkor még itt nincs vége mert van olyan hogy szexuális kultúra.
Merthogy azzal kéne befejezni az oktatást.
A legtöbb szülő mindezzel tisztában van csak ej ráérek még hát olyan kicsi még a Béluska, Gizike, biztos nem is gondol ilyesmikre.
Szóval kúrva nehéz az út odáig hogy egyáltalán megtörténjen a felvilágosítás a hatásfokáról meg nem is beszélek.

Egyébként @Arthamyr: -nak teljesen igaza van.
Van ebben az országban egy végtelenül alulszocializált ordenáré tenyeres-talpas parasztmódra viselkedő fehérangol réteg akik szerintem simán meg vannak győződve róla hogy szájon keresztül is teherbe lehet esni.
Ugyanaz a viselkedési formájuk mint odahaza a tiszaburai úri közönségnek csak nekik pénzük is van. Na nem munkából, hanem segélyből de az biztos hogy nem úgy élnek mint a hahdúadházi közmunkás 47ezer forintból.
Ha ennek a rétegnek az előfordulási gyakoriságát nézem akkor baromi kevés az a 4ezer leányanya.

Payrollerwitch 2017.06.06. 13:30:20

@P.Elliot: De egy idő után a robot pasik is elkezdik majd unni a robot nőket, és kitalálnak maguknak valami mást. :)
Én is olvastam a témában cikkeket, úgy tűnik egészen sokan vannak, akinek nem kell élő társ. Mondjuk szívük joga, az én véleményem az, hogy egészen nagy baj van velük.

Payrollerwitch 2017.06.06. 13:30:58

@nl_eni: Teljesen egyetértek veled. Szomorú, hogy így van.

Arthamyr 2017.06.06. 13:32:38

@kisrumpf: Abban, hogy fizikailag látszik rajtuk, szerepet játszhat a pár évezred részleges belterjesség (a vastag vakolat itt bevett gyakorlatnak számít, van aki kondizni is úgy jön le). :) Meg a nők többségén sajnos nyomot hagy a gyerek (a férfiakon is egyébként, de nem annyira látványosan). Egy szülőt több stressz ér, és kevesebbet is tud saját magával törődni. A főnökasszonyom 6 évvel idősebb a feleségemnél, kb. 10-15-tel néz ki többnek. Az 5 gyerek nem múlt el nyomtalanul.

P.Elliot 2017.06.06. 13:35:27

@Arthamyr: En szoktam nezni a teve egyik orvosi musorat ahol a korhazak ambulanciajarol szol a kozvetites, mindenfele eset, az azonnali mutetek is teljesen kozelrol felveve, en valahogy ugy latom hogy az agy kivetelevel ami erzekeny muszer a tobbi nem is olyan nagy dolog ha az illeto ert hozza, most egy kibontott hasrol beszelek, pl, egy baleset utan ahol belso verzes is van vagy zuzott szerv, elszoritjak az ereket rogton ahogy felvagjak a hasat vagy mellkast,hogy ne verezzen, osszeillesztenek dolgokat, foltozgatjak, visszaigazitjak a helyere, furge ujjakkal, nemelyik betegen 4-6 sebesz is dolgozik egyszerre , tokeletes osszhang, van egy iranyito orvos hogy hol es mit, latni is elvezet a munkajukat hogy mennyire tudnak, erre kulon kepzes van ott, nemcsak a specialistam aki majd szep komotosan kiveszi a vakbelemet.

London2009 2017.06.06. 13:35:27

@Arthamyr: na jah, white trash ugyebar. Eleg sok szo van roluk. Kivancsi lennek, hogy %-os aranyban a tarsadalom mekkora reszet teszik ki. Viszont en ezzel a reteggel egyszeruen nem talalkozom. Amugy meg de, ha ertelmes szorakozast keresel es el szeretned kerulni ezeket, azert altalaban fizetni kell. Ez mondjuk jo otlet, hogy vegulis allatkerti latogataskent is fel lehet fogni! :D

Payrollerwitch 2017.06.06. 13:35:31

@diggerdriver: 13 éves a lányom. Mesélhetnék. Vagy tíz könyvet olvastam el, hogy miről, hogyan és mikor beszéljek vele. Plusz vettem neki is könyveket, hogy onnan is tudja. Bármikor, bármit kérdez, válaszolok. De azért nehéz, mikor hazajön, és elmondja, hogy a fiú osztálytársai milyen pornót néztek aznap az okostelefonjukon. Én meg nem akartam, hogy megnézze a Harry Potter utolsó részét, mert túl ijesztőnek gondoltam...
Engem mondjuk egészen rendesen felvilágosítottak, illetve adtak könyveket. Úgy tűnik ez messze több, mint amit mások kaptak.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.06. 13:35:57

@Arthamyr: de jó neked, én ki voltam ütve, max. youtube videókon leshettem meg, mi lesz majd.

Azért nézetném végig vele, hogy lássa, mivel jár, min megy keresztül a lány. Nem azt mertem javasolni, hogy ő csinálja, csak üljön ott, lássa, amit a doki csinál. Igazából nem tudom, ennek mennyire lenne a legközelebbi felelőtlen dugástól eltérítő hatása, de ne már csak a lánynak kelljen "kényelmetlenségeken" keresztülmennie!

Arthamyr 2017.06.06. 13:38:10

@diggerdriver: "Ha ennek a rétegnek az előfordulási gyakoriságát nézem akkor baromi kevés az a 4ezer leányanya. " - Ezen röhögtem egy jót, de ha rendes ember lennék, akkor lehet, hogy el kellene, hogy borzadjak? Mert nagyon telitalálat. Lehet, hogy akkora tahók, hogy az ellenkező (vagy azonos, ha valakinek az kell) nemű társaik sem hajlandóak velük hazamenni? :D

Arthamyr 2017.06.06. 13:40:33

@kisrumpf: Nincs vele gond, de nem vagyok meggyőződve a visszatartó erejéről. Ártani nem ártana.
Amúgy azt gondolom tudod, hogy itt nincsen abortusz? Ha valaki akar, akkor mehet az UK-be, vagy a kontinensre.

nl_eni 2017.06.06. 13:41:28

@diggerdriver: "egy gyereket taszítja a szülei nemi életének gondolata, és a szülő sem szívesen beszél róla a gyerekének.
Ez egy természetes gátlás."
Ez egyáltalán nem természetes, hanem egy kulturális, szocializációs gátlás. Természetesnek azért tűnik, mert ebbe nőttünk belé.
Egyéb iránt pedig nem csak a gyerekek szorulnak itt szexuális nevelésre. A szülő, aki azt hiszi, hogy a szexualitás az 18 éves korig (de 14-ig mindenképp)tabusítandó, az alapvető tudás híján van.

rot weisses Partybus 2017.06.06. 13:41:57

Hát nem tudom... Én a rendszerváltás körül voltam középiskolás egy vidéki magyar nagyváros egyik elit középiskolájában. Azonban már nekünk is volt olyan osztálytársnönk, aki az írásbeli és a szóbeli érettségi között szült.
Aztán az 5 éves érettségi találkozón már 5-en vagy 6-an voltunk, akik nem voltak házasok, és 10 alatt volt azoknak a száma, akiknek nem volt gyereke. Többeknek nem is egy már.
Pedig ismétlem: nagyvárosi, viszonylag elit középiskola, viszonylag jobb módú családok gyerekeivel.

nl_eni 2017.06.06. 13:43:01

Ha szülő vagy, ez egy fontos oldal, hívd fel rá a gyermeked figyelmét: yelon.hu/

Ez egy viszonylag friss kezdeményezés, okos és hasznos, kamaszoknak szól.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.06. 13:43:02

@P.Elliot: képzeld, a nővér barátnőm, aki egy ún. teaching hospital-ban dolgozik/okít mesélte, hogy külön tévécsatorna van az ott folyó műtétekhez, s a diákok (is) megnézhetik, sőt, elvárt. Az uram már fordult is ki a szobából, nem bírja az ilyesmit, pedig csak beszéltünk róla, hogy jé műtétek... Nagyon érdekesek ezek a folyamatok, de én még egy injekció beadásától is húzódnék, nem is tudom, hogyan mernek pl. belevágni valakibe... Azért ahhoz is kell mersz...

Arthamyr 2017.06.06. 13:45:50

@London2009: Lehet, hogy kicsi a százalékos arányuk. De ők sokkal többször járnak bulizni, és sokkal feltünőbbek is (te csendesen sétálsz az utcán, ők meg üvöltöznek). Itt csütörtöktől vasárnapig megy az erősebb buli, tehát heti 3-4 nap alaphangon, míg normál ember mondjuk heti/kétheti egyszer vagy ritkábban.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.06. 13:46:25

@Arthamyr: Persze, hogy tudom. Még szülőképesen jöttem ide, elolvastam mindent, amit kellett tudni az országról e téren. Az egyik legképmutatóbb vonása az országnak, szégyenletes. Biztos hallottad már, Irish solution to an Irish problem? Ha másért nem is, de azért lennék állampolgár, hogy ez ügyben szavazhassak. Micsoda primitívség már, még életképtelen magzatokkal is kegyeskedj átfáradni UK-be.

Payrollerwitch 2017.06.06. 13:48:46

@nl_eni: Ez de jó, majd megmutatom a lányomnak. Szőr kérdés... áááááááááááááá! A tesiöltözőben mindenki mindenbe beleszól, hihetetlen. Néha szeretnék bemenni, és eligazítani a bandát, hogy mindenki a saját testével törődjön. Persze nem lehet. Marad az otthoni beszélgetés a gyerekkel.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.06. 13:48:53

@Payrollerwitch: én is könyveket kaptam, illetve anyám próbált pár zavart mondatot elrebegni, szegény.

Elvileg valaki csinált egy jópofa felvilágosító könyvet Magyarországon, azt hiszem, csak ötletszinten, vagy valami egyetemi diplomamunkaként, már nem emlékszem, de igen jónak tűnt. Rá is keresek majd, Facebook-on mutogatták egymásnak a szülők...

Arthamyr 2017.06.06. 13:49:53

@P.Elliot: Azért engem hiába is irányítana bármilyen szakértő, előbb-utóbb baj lenne. :D Amit ott látsz, az hosszú évek gyakorlatának eredménye.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.06. 13:51:31

@nl_eni:
Pont fordítva van. A genetikai gátlás ELLEN hat a kultúra és szocializáció.
Nem a szocializáció miatt tekintjük tabunak a családtagjainkat hanem a genetikailag belénkkódolt gátlás miatt.
Ha ez nem így lenne akkor az évmilliók alatt elkorcsosult volna az emberi faj. Hol volt még akkor kultúra meg szocializáció mikor ez a gátlás már régen működött?
Nézd meg hogy ez nem tanult dolog.
Senki nem mondja a gyereknek hogy az apja nem szexuális célpont.

London2009 2017.06.06. 13:56:34

@Arthamyr: Nem hinnem, hogy annyira kicsi lenne a %-os aranyuk. Ezert is irtam, hogy kivancsi lennek, hogy mennyi. Szerintem szimplan meg kell valogatni, hogy hova megy az ember. Marmint ha valakit zavar ez persze. De peldaul en mar nem jarok olyan helyekre ahova a huszonevesek jarnak berugni meg fetrengeni. Mi a fenenek mennek? Ugyhogy ez a problema engem szimplan nem erint.

Payrollerwitch 2017.06.06. 13:57:06

@kisrumpf: Erre gondolsz?
www.nlcafe.hu/csalad/20160621/felvilagosito-konyv-egyetemista-tinik-buzas-aliz/
Van sok hasonló könyv amúgy, csak keresni kell. Mindenről szó van bennük.

London2009 2017.06.06. 13:58:36

@Payrollerwitch: ez nagyon vicces, hogy a Harry Pottert utolso reszet nem nezhette a lanyod a suliban meg... :D
13 evesen ez mar siman megy a suliban, hogy a fiuk beszelnek rola meg ez a tema. A mi idonkben tenyleg a Bravo magazine volt a legjobb felvilagosito eszkosz. :D

Payrollerwitch 2017.06.06. 14:01:15

@London2009: Nem a suliban, otthon, de miután elmondta, hogy miket mutogatnak odabent, megengedtem. :)
Nálunk is a Bravo ment, meg az IM, de középsuliban inkább. Tudom, mert én mindig megvettem, az osztály meg elolvasta. Általánosban még nem volt annyira jellemző.

nl_eni 2017.06.06. 14:01:16

@diggerdriver: Amit nem teszünk, abban nem mind a génjeink akadályoznak. A kiskorúakat ért nemi erőszak elkövetőinek több mint fele családtag, a maradék nagyobb része pedig a gyermek bizalmi körébe férkőzött felnőtt, általában olyan személy, akiben a család amúgy feltétlenül megbízik. Az elkövetők génjei semmivel sem rosszabbak, mint egy átlag emberé.

És a többivel mi lesz? Hogy a szexualitásról (ami nem a dugás szinonimája!!!) természetes a szülőnek nem beszélni a gyerekkel, merthogy az természetes gátlása neki...???

London2009 2017.06.06. 14:13:17

@Payrollerwitch: Mi altalanosban vettuk. Gimiben mar nem vasaroltunk ilyeneket, vagy legalabbis nem emlekszem ra. Az alti mellett volt egy kis trafik, ott vasaroltunk ilyen dolgokat. Volt egy csoki, aminek Csitri volt a neve. Csak azert vettuk mert irto viccesnek talaltuk, hogy kertunk egy Csitrit. Ugyhogy altalaban en kertem egy Bravot (azt hiszem minden csutortokon jelent meg), egy bekat (gumicukor), meg egy Csitrit!! :DDD
Ez most jutott eszembe ugy husz ev tavlatabol. :DD

adg 2017.06.06. 14:18:51

Egyszer valaki azt mondta, hogy naluk a gyerek megfelelo eletkoraban kikerult valahogy a megfelelo konyv a konyvespolc jol lathato reszere, es a gyerek felvilagosult, amikor epp senki sem latta.
Mar csak a megfelelo konyv megtalalasa a kerdes.

En is talaltam tini koromban olyan konyveket a szekrenyen, amik mintha nem lettek volna ott korabban, lehet, csak figyelmetlen voltan?

P.Elliot 2017.06.06. 14:21:08

@Arthamyr: Varjal csak, nem a sebesz munkajat iranyitja csak figyeli hogy jol csinalja meg, aki ott dolgozik annak egyszeruen tudni kell a dolgat mert kirugjak.
A vezeto osszehangol, jarkal, kivansagot tovabbit, ide az ilyen es ilyen infuziot, vert, mit kell belenyomni meg, hozzak ide a mozgathato atvizsgalo keszulekeket, melyiket, szoval a falkavezer aki mindig ahogy elneztem, mas. Be van osztva hogy ki legyen aznap.
Szeretem nezni ezt a musort sokat tanultam mar belole, halottat is lattam, szervdonorokat is meg hogy hogy csinaljak, meg azt is mutattak hogy amikor a sziv a jegladaban elindult egy nyitott furgonban, ott ult a jegladaban, a kozeli kohaz fele ahol vartak mar a mutoben. Meg eszembe is jutott hogy miert nem tette a vezeto maga melle a zart helyre, eleg egy kisebb baleset hogy a jeglada lerepuljon es az ertekes sziv osszezuzodjon.
Persze lehet hogy direkt a felvetel miatt tettek oda, mutatva hogy hova megy, igy megy, ezen megy, mert a tobbi auto a tobbi szervet vitte mas iranyokba ahol szinten vartak.

FlybyWire 2017.06.06. 15:06:55

Olvashatatlan stílus, pedig érdekelt volna :(

partizánok 2017.06.06. 15:24:16

@London2009:

hataratkelo.blog.hu/2017/06/05/nem_akarunk_hazamenni_ehberert?full_commentlist=1#comments
London2009:
"most elbizonytalanodtam, megkerdezem, hogy az osszes nover kapott e ennyit, illetve, hogy ez napi dij volt e. Ebben latod nem vagyok biztos. .....

A magyar egeszsegugyet hagyjuk.....Eredetileg itt sem 20+-os a szoba. Most raktak be egy csomo potagyat es max. 20-an vannak. Nem 20+-an."

London2009:
"Azert ez az allitas igen eros. Ezek szerint a posztolo egy bizonyos tarsadalmi retegben mozog, amire ez igaz es a tinedzserterhessegek mindennaposak, de azert ne koprimitivezzuk mar le az egesz orszagot. A magyarokra ez amugy is jellemzo, hogy orommel puffogtatjak a mar nagyon unalmassa valt szerintuk tipikus dolgokat,"

Nem érzel némi ellentmondást a mostani és tegnapi írásod között?
:-)

Különben nézz meg egy londoni piros buszt,műszak vége felé.
Sokat tanulhatsz a londoni higiéniáról, rendről és kultúráról.

:-)

London2009 2017.06.06. 15:32:04

@partizánok: nem, nem erzem az ellentmondast. Elmeseltem tegnap a peldamat, ami velunk tortent es ami teny. Orulok ha te ugy gondolod, hogy a halapenz nem letezik Mo-on es en altalanositok.

Nem jarok busszal. Mint emlitettem, nem a tarsadalomnak egy bizonyos retegebol kellene egy egesz orszagot minositeni.

montroyal ( CAN qc) 2017.06.06. 15:50:29

majd elolvasom

csak annyit valahol minden no akkor veszi at az uralkodo szerepet amikor megtudja hogy terhes ... onnantol kezdve o iranyit es mindent az o es gyereke elvarasaihoz igenyeihez koveteleseihez kell igazitani az életbe .. ugye kezdodik

baba szoba kell ,kisagy kell , babaruhak kellenek penz kell sok mozgassa a segget az apa .. .. gyerek nelkul sehova .. stb ..

na nem machosagbol mondom ez igy van ..

Arthamyr 2017.06.06. 15:55:44

@London2009: Ha az a bizonyos réteg eléggé jelentősen befolyásolja az ország feelingjét, miért is ne?

London2009 2017.06.06. 16:08:54

@Arthamyr: Attol fugg, hogy ki merre mozog, hol dolgozik, milyen varosban el stb. Az en eletemet aztan a legcsekelyebb mertekben sem befolyasolja a white trash. Meg ugye pont ezt beszeltuk, hogy nem tudjuk, hogy mennyi van beloluk. Legalabbis en nem tudom, de biztos van erre valami statisztika. Ugye mindenre van! : ) Ugyhogy eloszor is jo lenne tisztazni, hogy mekkore ez a reteg.
Kivancsi lennek, hogy egy atlag magyar mennyit vegyul az angolokkal es azokon belul mondjuk a tobbseget kitevo kozepreteggel. (Legalabbis en arra tippelnek, hogy azert tobb van a kozepretegbol, iskolazottabbakbol aztan lehet, hogy naiv vagyok es tevedek.) Kivancsi lennek hany hazban jartak vagy hany csaladi, barati osszejovetelen vettek reszt. Van egy tippem... Na es ebbol ok nyilvan meg tudjak itelni, hogy milyen “koprolik”, koszosak, igenytelenek, tanulatlanok. Aham. Sure.

Vadalmaaaaa 2017.06.06. 16:14:37

@London2009: ezt a lekezelo stilust,ha valaki nem szeretne az angolok szintjere leereszkedni,az mar mindjart reszegen fetrengo huszoneves szamodra vagy sznob ,ha nem izlestelen angol muanyagban szeretne jarni

partizánok 2017.06.06. 16:14:49

@London2009:
"....... mindig holtbiztosak, ..... tele vannak kételyekkel."
:-)
A pontozott részt, mindenki töltse ki kedve szerint!
:-)

"Nem jarok busszal. Mint emlitettem, nem a tarsadalomnak egy bizonyos retegebol kellene egy egesz orszagot minositeni. "

Record numbers of people are using London's buses with nearly 2.4 billion passenger journeys made (more than half of all bus journeys taken in England)

A lényeg, hogy nem érzel ellentmondást.
:-)
Persze a szubjekítív véleményére mindenkinek joga van.
:-)
Gondolom ebben egyetértünk.
:-)

Arthamyr 2017.06.06. 16:17:09

@London2009: Szerinted az átlagmagyar elkerüli mondjuk a tömegközlekedés bármilyen formáját? Az átlagmagyar ezenfelül igényes és minőségi (ne menjünk magasra, magyar mércével) lakásokat, házakat bérel? Nagyon meglepődnék, ha az átlagmagyart nem vágná arcon az igénytelenség, amikor Londonba kerül. És ehhez nem is kell a sztereotipikus mosogatónak lenni, ebbe a szarba azok többsége is belelép, aki mondjuk évi 60k-t keres kint, ami már ott sem a legalja.

London2009 2017.06.06. 16:20:59

@partizánok: Az elejet nem tudom ertelmezni. Ne haragudj.
Ja es akkor te csodalkozol, hogy a 2.4 millio emberbol, lesz aki szemetel! Wow! Dobbenet! Itt sincs ellentmondas. Nyilvan. :D
Figyelj, tenyleg igazad van. Mindenkinek lehet velemenye. Ez a tied. Magyarorszagon nincs halapenz, az angol pedig egy mocsok nepseg.
Oke.

London2009 2017.06.06. 16:25:14

@Arthamyr: Jo, de akkor most mivel nem ertunk egyet? Ezt mondom en is.
Bar szerintem evi 60k-bol, bar kerdes, hogy ez egy csalad, vagy egy ember bevetele, mar igen jol el lehet kerulni ezt a szart, ahogy te fogalmaztal.

gabors 2017.06.06. 16:26:00

@Dikusz: "Majd megkapja megint F.F, és biztos jó helyre megy...
" vagy a nemzet gazszereloje kupikat nyit az iskolakban igy el sem kell hagyni azokat es jo kis bevetel is lesz :-)

Arthamyr 2017.06.06. 16:36:21

@London2009: Én azt vettem le, hogy te ezzel nagyon erősen nem értesz egyet: "Nagyjából az, ami az étkezési, higiéniés és italozási szokásaikat is jellemzi: valahol a neandervölgyi barlangbérlő szintjén tartanak, az igénytelenség, bénázás és kőprimitívség a lakosság átlaghozama, amit felhúz a kifinomultabb egyének nívója.". Én meg azt mondom, hogy van benne valami. :) Én is kicsit túlzónak érzem, de semmiképpen sem tartom alaptalannak.

London2009 2017.06.06. 16:46:59

@Arthamyr: Nem, nem ertek egyet ezzel. Nekem teljesen mas a tapasztalatom. De tudom, nem vagyok hulye, nyilvan tudom, hogy kikre gondol. Azt sem mondom, hogy nincs igazsag benne. Csak azt mondtam, hogy ez egy reteg es nem az egesz tarsadalom. Ez egy kicsit ugyanolyan dolog mint, hogy minden angol turista legenybucsus bunko, minden kelet-europai segelyen el, minden londoni magyar mosogato, minden keregeto roman, minden lengyelnek kalacskepe van stb. stb.
Na es ezert irtam, hogy egyaltalan van e egy “atlagmagyarnak” teljes ralatasa erre az egeszre, vagy csak a buszon eldobott szemetbol, meg a pubok daridozo kozonsegebol indul e ki? Atlagmagyar alatt pedig azt ertem, aki magyarokkal haverkodik, dolgozik, limitalt szinten beszel angolul es nyilvan ebbol kifolyolag egy bizonyos kozeggel erintkezik. Mert ez nem a teljes kep. No csak ennyit szerettem volna elmondani.

Pan Modry 2017.06.06. 16:49:59

a poster nem kozolt semmilyen relevans osszehasonlito szamadatot, inkabb amolyan velemeny dolog az egesz es ordit rola hogy a posternek orasi confirmation bias van az agyaban a temarol.

Az meg aztan tenyleg a vicc kategoria hogy a sajat gimis elmenyeit ami a terhesseget illeti hasonlitja ossze egesz UK-val.

Tenyleg nem kotekedni akarok, de a post ugy ahogy van teljesen komolytalan.

Ravasz Figyelmeztetés 2017.06.06. 16:50:22

Mhahahaha, ez kurva jó volt :))))
De hol maradnak a triggerelődött feministák?

partizánok 2017.06.06. 16:50:32

@London2009:
"Az elejet nem tudom ertelmezni. Ne haragudj."
Nem haragszom. Kerdezz meg egy magyart, hátha tud segíteni!
:-)

"Ja es akkor te csodalkozol, hogy a 2.4 millio emberbol, lesz aki szemetel! Wow! Dobbenet! Itt sincs ellentmondas. Nyilvan. :D"

Itt egy példa, hogyan kell:
twice.hu/hirek/ezt-hagyta-maga-utan-tobb-100-000-ember-es-ezt-par-tiz-rendfenntarto-csiksomlyoi-bucsu-utan
:-)
Persze nem ez az átlag. Sajnos.
:-)

"Figyelj, tenyleg igazad van. Mindenkinek lehet velemenye. Ez a tied. Magyarorszagon nincs halapenz, az angol pedig egy mocsok nepseg. "

Azért nem kellene neked megmondani, hogy nekem mi legyen a véleményem. Nem gondolod? Annál is inkább, hogy én ilyet nem állítottam.
Inkább téged idéznélek:"...de azert ne koprimitivezzuk mar le az egesz orszagot. A magyarokra ez amugy is jellemzo, hogy orommel puffogtatjak a mar nagyon unalmassa valt szerintuk tipikus dolgokat,"

Egyébként ne akard már, hogy idelinkeljek egy csomó korrupciós ügyet, amit az okos és művelt nyugat csinált/csinál.
:-)

London2009 2017.06.06. 16:59:21

@partizánok: Csiksomlyo. Ahaaaaaaaaaa. Ertek mar mindent.
Szerintem keruljuk egymast. Mi teljesen masik vilagban elunk. Ez mar biztos.

Arthamyr 2017.06.06. 17:00:11

@London2009: Nem tudom, te hogy tudod elkerülni a suttyókat meg az igénytelenséget, de nekem nem sikerült, az ismeretségi körben sincs ilyen, pedig az ismerőseim zöme nem mosogatni jött ide/Londonba.

London2009 2017.06.06. 17:02:15

@Arthamyr: de te Dublinban vagy nem? :DD

London2009 2017.06.06. 17:02:45

@Arthamyr: vagy itt Londonban? Szivesen leirom neked, ha gondolod.

Arthamyr 2017.06.06. 17:24:42

@London2009: Dublinban vagyok, de előfordulok (vagy legalábbis előfordultam, mielőtt felmondtam) Londonban is, ráadásul sok ismerős van/volt ott.

London2009 2017.06.06. 17:28:33

@Arthamyr: jo, oke, akkor nem is itt elsz. Ha van kerdesed szolj, aztan igyekszem valaszolni.
De ti most koltoztok Magyarorszagra ugye? Akkor neked ez mar ugysem fog fejtorest okozni sokaig. : )

partizánok 2017.06.06. 17:33:16

@London2009:
"Csiksomlyo. Ahaaaaaaaaaa. Ertek mar mindent. "

Látom sikeresen átvetted a nyugati, nyitott, elfogadó, előítéletmentes kultúrát.
:-)
Csak gondoltam megmutatom, ha már ez magasabb szintekről nem látszik.
Egyébként én nem járok Csíksomlyóra, soha nem is voltam és nem is tervezem.
Londonba viszont annál inkább.

:-)

logikus4 2017.06.06. 17:33:41

Dokumentumfilm a témáról: https://www.google.hu/search?q=hülyék+paradicsoma

Arthamyr 2017.06.06. 17:35:38

@London2009: Csak annyi kérdésem van, hogy hogy tudod elkerülni a negatív dolgokat, amiket írtam. :)
Nem költözünk. Én csak nyugat-európai fizuval költözök haza, kisérleti jelleggel.

macamuca [IHUN] 2017.06.06. 17:37:04

@montroyal ( CAN qc):
Az "uralkodó" szerep átvétele (mármint a te gondolatmenetedet követve) lazán, könnyedén, egyszerűen megakadályozható óvszer beszerzésével/használatával, vagy vasectomiával.
Elvégre aki "uralkodik", az irányít, mindenek előtt a saját teste, élete, lehetőségei tekintetében, nemde?, tehát önvédelemből vedekezik. Nem a nőre hárítja, nem a nőtől várja (el), hanem maga teszi meg.
Ha nem?... Nos....

London2009 2017.06.06. 17:53:44

@Arthamyr: Marmint, hogy mivel kerulom ki a suttyokat es az igenytelenseget? Igazabol en arra lennek kivancsi, hogy te hogyan futsz bele? :D
Olyan helyen kell lakni, dolgozni amit szeret az ember. A szabadidodben meg aztan igazan nem nehez elkerulni azt, ami nem tetszik. Ne mondd mar, hogy ez olyan bonyolult, akarhol is eljen az ember.
London rohadt draga. Ezt mindig mondom. Ugyhogy az teny, hogy itt egy csomo minden azon mulik, hogy szimplan meg tudod e vagy meg akarod e fizetni vagy sem. Ilyen egyszeru szerintem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.06.06. 18:07:20

@Zka:
:D +1
Ugye? Ha mar a vilag olyan iranyba tart, amilyenbe, nem szornyulkodni kell, hanem kihasznalni a lehetosegeket (igen, mindet) :)

Just for FUn!? ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.06. 18:09:14

@Kövérmadár [swe]:
Pontosan ezt vártam tőled Bagolytestvér. Előre a megkezdett úton, légy résen...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Arthamyr 2017.06.06. 18:11:58

@London2009: Én hogyan futok bele? Londonban: pl. reptérről menet sokszor felszállok a metróra. A munkahelyről kimegyek ebédelni. Elsétálok a hotelból dolgozni. Elmegyek sörözni a kollégákkal. Van pár ismerős, aki nem akar vagy nem tud 1500-2000 fontért bérelni. Voltam náluk is. Megnéztem a turistalátványosságok egy részét is, általában tömegközlekedve/gyalog.
Dublinban meg kb. 1.5 évig kerestünk lakást, illetve részt vettem egy lakáskeresési napon is (a cég adta szolgáltatásként), amikor kijöttem, tehát kb. láttam az ingatlanpaletta jelentős részét. Sok hasonlóság van ám a két ország közt, sokkal jobban hasonlítanak egymásra, mint a kontinens országaira.

Payrollerwitch 2017.06.06. 18:15:36

@montroyal ( CAN qc): Ú, ezt a gondolkodást de szeretem!

"az ő és gyereke"
Mert a férfiembernek ugye nem a gyereke? A nő hozta össze egyedül, a pasas ott sem volt.

"babaszoba kell, kiságy kell, babaruhák kellenek"
Milyen túlzott igények! Elég lesz egy fiók annak a gyereknek, ruha meg minek, úgyis állandóan kinövi, nem?

"na nem machosagbol mondom ez igy van .."
Nem azért mondom, de van az a mondás, hogy ki milyen virágot szakít, olyat szagol. Ha egy követelőző, hülye libát dugsz meg, akkor számolj azzal, hogy ő lehet a gyereked anyja. Ennyi.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2017.06.06. 18:18:29

@diggerdriver:
Igyekszik az ember :)
A legkevesbe sem szeretnek csalodast okozni neked ;)

Bicepsz Elek77 2017.06.06. 18:20:23

Hadd vilagositsam fel a szerzot: James Cameron idejen hoztak egy olyan rendelkezest, hogy az eddigi 18-rol 25-re emeltek azt az eletkort, ami felett egy egyesulallo tini-anya sajat szocialis berlakast kap, mert mar eleguk volt abbol, hogy ilyenekert szult egy reteg.
Na ez a titok nyitja!!!

Bicepsz Elek77 2017.06.06. 18:20:28

www.childrenssociety.org.uk/news-and-blogs/our-blog/900000-single-parent-families-lose-out-under-new-benefits-system
Universal credit would change that. Single parents under 25 will no longer be entitled to the higher rate of personal allowance. Instead, they will receive the same rate of allowance as an under-25-year-old without any children. This means that out-of-work single parents between the ages of 18 and 24 will receive £15 per week (or £780 per year) less than they would under the current system.

Around 240,000 single-parent families under 25 will be affected by this change. The government has acknowledged that this will result in 100,000 more people being pushed into poverty.

Bicepsz Elek77 2017.06.06. 18:20:33

Itt a valasz:

"Megint mások Southamptonra mutogatnak, állítólag mióta nem osztogatják az önkormányzati lakásokat a tinianyuknak, azóta kevesebb kistyúk tartja egy gyerek legyártását jó ürügynek, hogy elköltözzön hazulról."

Dikusz 2017.06.06. 18:20:41

@Payrollerwitch: egy kicsit le vagyok maradva a kommentek olvasásával.
A te gyerekkorodban nem a Peti-Ida-Picuri (kb ez a címe) volt a felhomályosító könyv?

London2009 2017.06.06. 18:22:02

@Arthamyr: es te igenytelenseget meg suttyokat latsz mindenhol? Ok.
Ha nem akar vagy nem tud valaki 1500-2000 fontert lakast berelni, akkor azt kapja, amit adnak kevesebbert. Ebben mondjuk nincs semmi meglepo. Mint irtam, Londonhoz sok penz kell.

Payrollerwitch 2017.06.06. 18:23:59

@Dikusz: De, az is volt, de azt elsős koromban olvastam. Általánosban, talán könyvtári volt, vagy osztálytárs adta kölcsön, már nem tudtam. Rögvest fel is világosítottam a tanultak alapján az 5 éves öcsémet. Később viszont tök jó könyveket vettek a szüleim, nem csak a szexről, hanem pl. Magic Johnson könyvét az AIDS-ről, meg drogosok által írt könyvet, az elvonóról, meg ilyeneket.

Dikusz 2017.06.06. 18:24:49

@London2009: előtte meg Dr Veres Pál felvilágosító előadásai.
Fantasztikus volt, nem tudom ismertétek-e. Jutyúkon majd egy órás előadása van, meg is nézem nemsokára:)))

Payrollerwitch 2017.06.06. 18:30:55

@Dikusz: Veres Pálnak könyve is volt, ha jól emlékszem.

Arthamyr 2017.06.06. 18:42:11

@London2009: Ebben az egészben az arányok a lényegesek. Mennyi a suttyó/nem suttyó ember érzékelhető aránya? Mennyivel drágább egy igényes lakás egy szarnál? Mennyi igényes lakás van és mennyi gagyi?
Mindenhol van igényes lakás, mindenhol hozzá lehet férni a jó szolgáltatáshoz és mindenhol el lehet kerülni a suttyókat. Az viszont jelentős különbség, hogy van, ahol elég, ha a társadalom felső 80%-ába tartozol, van ahol meg a felső 1%-ba kell tartoznod ehhez. Húzd be a csúszkán Londont, nem hinném, hogy a 80%-hoz lesz közelebb...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.06.06. 18:57:59

@Dikusz:
Az igazi az volt amikor katonáknak tartott előadást és azt szalgismagnóról másoltuk szalagos magnóra.
Mekkora aranyköpései voltak az öregnek.
Azt hiszem a Magyar Ifjúságban volt tanácsadó rovata. Ott kérdezte egy lány hogy ha lenyeli akkor teherbe eshet e.
Azt idéztem a fenti hozzászólásomban.
Meghogy a Kalmopirin a legjobb fogamzásgátló. Térd közé kell tenni és amíg ki nem esik biztos a hatása.
:))))))))))))))))))

Dikusz 2017.06.06. 19:07:44

@gabors: nem gond neki, úgyis van már egy bankja is...

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.06. 19:11:00

@diggerdriver: jesszusom, rongyosra hallgattuk... kazettán :-D

Érdekes, pont most jött velem szembe ez az adat az újságban, az itteni egészségügyi hivatal szerint a tiniterhességek száma 65 %-ot esett 2001 óta. Számszerűleg nem írja, ez mennyi, csak egy idézett részlet.

Dikusz 2017.06.06. 19:15:25

@diggerdriver: ott is volt, meg a Családi Lapban, itt írta egy kérdésre válaszolva: igen, a kecskével is lehet nemi életet élni, csak vigyázni kell, mert ugrál...:)))

DieNanny CH 2017.06.06. 19:25:23

@London2009:

Láttam egy magyar dokumentumfilmet nemrég, cigány 8. osztályos lányokat kérdeztek a jövőjükről. Nagyon értelmesen, felvilágosultan válaszoltak, mindnek volt továbbtanulási szándéka, nem is voltak rossz tanulók.
A stáb visszament oda 3 évvel később, a 17-18 éves lányok nagyrészének csípőjén már ott volt az 1-2 éves gyerek, és bizony kicsit szégyenkezve mondták, hogy gyerek mellett már nem tudnak elmenni tanulni, dolgozni.

Szerintem gondozott kollégiumok kellenének a végzett nyolcadikosoknak, ahol a kollégiumi tanárok nagyon-nagyon odafigyelnek a lányokra-fiúkra.
Persze, tudom, egy hétvégi hazaruccanáskor is történhet "baleset", de egy jóltanuló lány már jobban figyel.

DieNanny CH 2017.06.06. 20:02:41

@P.Elliot:

"a filmkamera megy honapokon, sot eveken at a kismama nyomaban, reszt vesz a maganeleteben, "

Ennek kapcsán olvastam egy riportot - már nem emlékszem, Ném.o-ban vagy Ausztriában készült -, és kérdeztek kutatókat erről. Azt mondták, először aggódtak, hogy több lesz a sorozat hatására a tinianya, hiszen ott van az a cuki baba, és sok fiatal lányt megkérdeztek, és mindegyik azt mondta, hogy nagyon kijózanító volt a film, mert látták, hogy a gyerek minden időt elvesz, nem tudnak menni sehova, meg sok gondot okoz. Emiatt csökkent is a teherbeesések száma.

Dikusz 2017.06.06. 20:19:18

@Payrollerwitch: Nem Magyarországon, az biztos...

macamuca [IHUN] 2017.06.06. 20:25:32

@Payrollerwitch:
UK-ban.
Minden fogamzásgátló ingyenes.
Tabletta, hurok, beültetett "tabletta", sterilizáció, óvszer (patikában kérve, ugyanott (és persze a boltokban is) vásárolhat is márkajelzéses cuccot is bárki).

Payrollerwitch 2017.06.06. 20:34:49

@macamuca [IHUN]: Az jó, de attól itthon még lazán teherbe esnek a kamaszlányok. Sajnos.
Másrészt, kint is lehet olyan, sőt a statisztika szerint ugye van is jó 4ezer lányzó, és kb. ugyanennyi fiú is, aki vagy nem tud erről, vagy valamiért nem mer/nem tud hozzájutni ezekhez.

DieNanny CH 2017.06.06. 21:18:41

@Dikusz:

Szerintem sem, mert egy fb csoportban egy nő azon problémázott, hogy van 3 gyereke, rendesen dolgoznak a férjével, de a fogamzásgátlót már egyszerűen nem tudja kigazdálkodni, mit tegyen. Páran ajánlották, hogy forduljon a helyi szociális osztályhoz, esetleg fizetnék a tablettát.

2017.06.06. 21:54:17

@DieNanny CH: Hm, a vazektómiát nem fedezi a tb?

Shanarey 2017.06.06. 22:01:16

Érdekes téma, bár kissé túloz, ám a lényeg az tényleg az ami, s elég borzasztó. Anno 4 éve, amikor Skóciába megérkeztem, én is meglepődtem a sok tizenévesnek látszó egy két gyerekkel rohangáló libákon. Ám a haverom el is mesélte hogy errefelé ( Skócia ) ezért lakást adnak, én meg néztem igen bután. Tényleg ennyire hülye az állam? Avagy így akarják burkoltan ellensúlyozni a társadalom öregedését? Ám a probléma az hogy a hülyékből csak hülye származik legalábbis többnyire. Persze védekezni is lehetne, de az mindig macerás, mert a pasasoknak ez nyűg és és úgy vannak vele majd a csaj megoldja, az meg úgy van vele hogy majd csak lesz valahogy, s tényleg
:-)
A dolog még szomorúbb oldala az a gyerektartás, s annak nem fizetése, mert "apuka" segélyen él, s ha mégsem akkor eltűnik mint az aranyóra. "Anyukát" pedig ez nem érdekli, mert majd a councilhoz segélyért lakásért, s ennek érdekében még hazudik is ha kell.

tanato 2017.06.06. 22:08:35

@DieNanny CH: Amely cigánylányok tovább tanulnak ott már nincs tinédzserkori szülés.Sajnos kevesen vannak,az ezeréves hagyományokból.szokásokból nagyon nehéz kitörni.Nagyon korán érnek a fiúk is a lányok is.És hamarabb meg is öregednek.

Dikusz 2017.06.06. 23:16:48

@Shanarey: hajól emlékszem, annak idején az NDK-ban is igen hamar kaptak a fiatal házasok lakást.

Etniez 2017.06.07. 00:01:33

@London2009: Szia! Igaz, hogy a mai magyar tinik is elég komolyak, de még nincsenek annyira mélyen, mint az angol tinik. Magyarország mindig 5-10 évvel le van maradva a nyugattól...
Nekem ajánlottak már leszopást is, csak vigyem őket haza.
Olyat is láttam, hogy hajnali egykor pisilt a megállóban egy kb 30-40 éves nőnek látszó partyállat, majd a nadrágját félig felhúzva kiszaladt elém és próbált útbaigazítást kérni.
Ezek Hampstead-ben történtek, nem proli környék.
Még van egy csomó sztorim, de azokat már le sem merem írni, úgy sem hinné el senki.
Na, ilyet azért Pesten még nem láttam.

Továbbá az angol turisták legendásak türhók.. Isznak és leszarnak mindent maguk körül.
Nem az összes angol természetesen, de szerintem sokkal kevésbé tudnak viselkedni, mint a többi európai nép.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2017.06.07. 00:01:41

Tahó minden országban ennyi van, a németek sem jobbak, csak ott van is pénzük bulizni. Meg akárhogy is van, azért azok az országok csak jobban mennek...

Bicepsz Elek77 2017.06.07. 00:01:47

@DieNanny CH:
Mar csak a sajat tapasztalatbol is tudom: amennyi 0enzt beletesznek a szulok a gyermekeik KULON oktatasaba es a karrier es eletepites megtanitasaba, annyira lesz sikeres a kolkuk. A pegtobb kolyok ugyanannyira viszi, mint a szulei csak oevesek haladjak oket meg!!!

morph on deer 2017.06.07. 00:01:56

@diggerdriver:
"Térd közé kell tenni és amíg ki nem esik biztos a hatása."

Frászt! Csak kellően hajlékony hölgy kell hozzá, és a kalmopirin akár a helyén is maradhat :)

NorthPier 2017.06.07. 00:54:14

@Pink Petsch: Jó kérdés, utánaolvastam. 2015 március 15 (!) óta csak ha egészségügyileg indokolt, akkor ingyenes. "Családtervezés " okán betöltött 40 éves életkor, 3 meglevő gyerek eseten lehet írásban kérvényezni, a szándékot 6 hónap után megerősíteni, majd újabb 6 hónap után újból, és ekkor kap a kliens időpontot a műtétre.
Az -ára változó, 60 es 200 ezer közt szóródik, bár ez utóbbi lehet, hogy a bécsi beavatkozás ára, ui oda sorjáznak ki fiaink, mert ott nincs semmilyen korlát, és pikk-pakk megcsinálják.
Itt a fórum róla:
www.hoxa.hu/?p1=forum_tema&p2=7069&p4=0

Most azért úgy eszembe jutott az utobbi pár hét politikai őrjöngése, h fogy a magyar, mer'a szingli meg a kartierr, inkabb szüljetek gyereket (khm, asszonynak kötelesség, leánynak dicsőség- én meg tanultam erről), de kérdem én, a baglyokkal álmodó es társai tudnak erről a bécsi tripekről?!
Kit próbálnak ki ellen fordítani, ha kiderül, hogy még a traktorista lányok is szülnének, de nincs kitől?!

Margaret Atwood hegyezi a tollát, mindjárt itt a Gileád 2.0.

LittleG (uk) 2017.06.07. 02:01:25

@montroyal ( CAN qc): mert a gyereknek csak akkor kell kiságy meg babruhák, ha a nő mondja? egy apának ez nem egyértelmű?

montroyal ( CAN qc) 2017.06.07. 04:31:46

off mo-i corupcio .. ugyan mar mashol is az van , mindenhol van ..

most jott ki a bortonbol volt montreali polgarmester( aki mellesleg zsido ) es sok mas varos polgarmestere is erre a sorsra jutott mert itt a fak nem nonek az egig es nem lehet az emberek pofajaba rohogni es tomni a zsebeket szoval a magyar model nem mindenhol elfogadott ..

www.tvanouvelles.ca/2017/06/06/lex-maire-applebaum-deja-libere

montroyal ( CAN qc) 2017.06.07. 04:35:00

@LittleG (uk): mivel csak egy gyerekem van ( es masik harmat neveltem ) nem tudom de a nok nagyon be tudnak indulni ... mert a gyereknek KELL..

2017.06.07. 06:32:48

Érdekes dolog ez, én ismertem norvég csajt, aki előbb szült fiatalon (mondjuk nem tiniként), majd amikor a gyerekek elég idősek lettek, akkor beiratkozott orvosi egyetemre. Az igaz, hogy a gyerekek apja (ő is fiatal) végig vele volt és dolgozott is folyamatosan.

Tehát ha egy normális gondolkodással, háttérrel párosul, akkor nem jelent lecsúszást, leépülést, lehetőségek lezárását a korai gyerekvállalás.

Ellenkezőjére is van példám külföldről, egy egyetemet végzett nő 30 évesen ment férjhez, majd szült egy fiút, aztán szült gyorsan még egy lányt, aztán agyilag teljesen leépült a koszos zoknik, gyereksírás meg babaholmik online shoppingja közepette, vissza se ment soha dolgozni, ma is a jól kereső férje tartja el. Egyszerűen leolvadt az agya, kérdeztem is tőle, hogy minek tanult, ha aztán semmire se használja....

lüke 2017.06.07. 07:31:15

Jesszus.....
olvasgassatok, coliving&co,mintha semmi se változott volna
en.m.wikipedia.org/wiki/Saturday_Night_and_Sunday_Morning

LittleG (uk) 2017.06.07. 07:54:05

@montroyal ( CAN qc): Mivel csak egy gyereked van, mit nem tudsz, hogy kell-e egy gyereknek agy meg babaruha?

Dikusz 2017.06.07. 07:59:45

@montroyal ( CAN qc): ha megkérdezhetem, miért volt fontos megjegyezni, hogy a volt polgármester zsidó? A sok más város polgármestere is az volt, vagy nem az volt?

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.06.07. 09:02:58

@NorthPier: hehe, nézed? Ezer éve olvastam, ideje lesz megint.

Ééérdekes, itt sincs korlát. Mármint pasiknak. Nőknél azért nehezebb, s igyekeznek rábeszélni másra. De egyik sem ingyenes, sőt.

London2009 2017.06.07. 12:10:21

@Arthamyr: Nezd, ez egy nagyvaros. Nyilvan sok szemetet osszehord ide a szel. Szamtalanszor leirtuk ugye, hogy nem csak London van Angliaban, mashol is lehet lakni. Egyebkent pont a lakas az, amin szerintem nem szabad sporolni. Annyira meghatarozza a mindennapokat, hogy az ember milyen kornyeken es milyen hazban lakik, hogy nekem peldaul ez mindennel fontosabb. Ami a %-okat illeti. Azert nem kell itt sem a felso 1%-ba tartozni, hogy kellemes korulmenyeket teremts magadnak. Ugyhogy nem tudom, hogy merre van pontosan ez a kepzeletbeli vonalzo, de semmikeppen sem az 1%-nal es nem is a 80%-nal. Nyilvan csak a sajat peldamrol tudok beszelni, de peldaul engem Budapesten sokkal tobb minden zavart. Ott teljesen mindegy, hogy hol laksz, nem tudod kikerulni a gusztustalan aluljarokat, az omladozo vakolatokat, a kutyaszarokkal teli utcakat. Az egesz varosban alig van park, egyaltalan nem gyerekbarat, keves a jatszoter stb. Ott engem ezek a dolgok sokkal jobban megutottek, mint itt. Felesleges varosokat osszehasonlitgatni, de peldaul en itt sokkal jobban erzem magam. Ettol fuggetlenul termeszetesen embere valogatja.

London2009 2017.06.07. 12:29:57

@Etniez: Mar nem igazan jarok bulizni, ugyhogy csak regebbi emlekeim vannak errol. De egy londoni elkeruli a Sohot hetvegen es teljesen mas helyekre jar el, mint a turistak. De persze en is lattam tel kozepen mezitlab jarkalo lanyokat az Oxford Streeten jarkalni, meg lattam oltonyben arccal a foldon fekvo fickot is az utcan aludni delutan ot orakor. Ugyhogy nem allitom, hogy nem letezik a problema.
Az angol turistakrol meg annyit, hogy a rendes angolok direkt nem jarnak olyan helyekre ahol sok az angol turista. :D Tudjak, hogy hova jar az atlag es oda nem mennek. A kelet-europai meg ugye ezt latja, mert ok meg azt tudjak megengedni maguknak. Ugyhogy emiatt is van az, hogy sikerult legendasan jo hirt kiepeteni maguknak. Kulonben nehogy azt hidd, hogy a kelet-europai turistat annyira szeretnek. De ne erts felre, a tipikusan angol turistak altal kedvelt helyekre en sem mennek, meg ha fizetnenek, akkor sem.

Latcho Rom 2017.06.07. 12:34:05

@London2009: fura lehet így élni, nem tudnám megszokni hogy Ők és mi, kis balkáni sz@rf@szuak.

Dehát ott az előny, a fapados járat a viklerájba, ha olyanotok van.

2017.06.07. 12:44:33

az angolok europa ciganyai

2017.06.07. 12:46:25

@Etniez: mindenhol csak alja angolokba botlom, bar mondjuk a sarkokon meg delamerika dzsungeleiben meg nem jartam, de ketlem h lenne kivetel.

London2009 2017.06.07. 13:00:56

@Latcho Drom: "fura lehet így élni, nem tudnám megszokni hogy Ők és mi, kis balkáni sz@rf@szuak."

Kis az Ok es mi?

Nem igazan esik le, na haragudj!

London2009 2017.06.07. 13:03:31

@zseketto: mert a magyarok, no ok aztan tudnak mindenhol viselkedni es fenemod kifinomultak! :D
Vannak tok rendes angolok, nyugi. Lehet, hogy nem oda jarsz nyaralni, amerre nem az alja angol jar. Bocs.

Arthamyr 2017.06.07. 13:13:17

@London2009: Nem elsősorban Budapestet hoznám fel jó példának. :) Ennek ellenére Bp. belváros simán partiban van London belvárossal. _Szerintem_. A külváros nem érdekel, nem fogok napi két órát közlekedni a munka miatt.
Szerintem London igénytelen hely, szerinted meg nem, ennyiben maradunk, véleményeken amúgy is kár vitatkozni, az igénytelenség sem egy pontosan definiálható fogalom, erősen szubjektív, hogy kit mi zavar jobban.

Arthamyr 2017.06.07. 13:24:17

@London2009: Ha hirtelen rádesne egymillió font, akkor is Londonban maradnál?

Arthamyr 2017.06.07. 13:25:17

@London2009: Itt nem egymillió font tömegű betontömbre gondolok, akkor nyilván... :D

Etniez 2017.06.07. 13:29:55

@London2009: Nyaralással kapcsolatban van egy tavaly nyári élményem. Zakynthos-on voltunk, családdal, Magyarországról szervezve.
Sajnos egy angolok által preferált részre sikerült kerülni.
Nagy bajunk nem volt velük, de a pl a reggeli 5 féle angol reggeli volt.
Faszom, nem azért utaztam el Londonból Görögországba, hogy kolbászt egyek babbal meg tojással...

Egyébként szerintem egyezzünk ki abban, hogy a hülyék aránya konstants, de az angol hülyék mélyebbre tudnak süllyedni, mint a többiek.

London2009 2017.06.07. 14:14:06

@Arthamyr: Ez egy erdekes kerdes, mert a valaszom igen. Nagyon szeretek itt elni. Engem sok minden idekot, amit sajnalnek nagyon itt hagyni. Kifizetnem a hitelemet az 1 millio fontbol, aztan elnek, mint Marci Hevesen. Viszont a ferjem pl. sokat nyavalyog. Tehat o tuti, hogy fogna a penzt, aztan nyitna is a szorfboltjat Portugaliaban. De nalunk egyelore ez a kompromisszum, hogy nyaralo Portugaliaban, meg chalet Franciaorszagban, aztan a maradek idoben meg itt van London, mert itt lehet penzt keresni. 10 ev mulva meglatjuk majd, hogy mi lesz. O szeretne teljesen videkre koltozni es a munkat is felig meddig letenni. Egyelore most ezen dolgozunk. Nekem jo itt, szerintem most is lenyegeben videken lakunk (erdo van a kertunk vegen), de az otlet azert nekem is tetszik elvi szinten. A gyakorlatban meg nem tudom, hogy mikent mukodne. De ha mondjuk adnal 5 millio fontot, akkor mar huznek is San Franciscoba. Az a legkedvesebb varosom. De oda 1 millio nem lenne eleg.

Shaktee 2017.06.07. 14:19:49

@London2009: Olvasd vissza magad..hmm?

átlagállampolgár 2017.06.07. 14:19:55

@London2009:
Valoban nem erdemes altalanositani. London nagyon nem jo pelda Budapesthez. Barkivel beszeltem eddig (magyar vagy angol aki mindket helyen lakott/lakik) egyertelmuen alahuzta,hogy Budapest sokkal elhetobb varos. Es nemcsak az aluljarok jo vagy rossz allapota hanem rengeteg gyakorlati dolog miatt. En is rengeteget voltam Londonban pont azert mert szeretem,de elni sokkal jobb Budapesten. Londonban is vannak kellemes elheto reszek,de foleg eszak es nyugat London kertvarosi reszein. Ezek viszont meregdragak meg az angoloknak is. A tobbseg viszont sajnos nem kellemes tombhazas,sorhazas stb tomeghelyeken lakik. De ez csak a lakhatas. Budapesten is vannak lehuzos reszek tudjuk de joval szellosebb es tobb a kifejezetten kellemes resz ami meg megfizethetobb is mint az angoloknak az emlitett zolfovezeti London. Plusz Londonban sem tudod kikerulni a lepukkant epuleteket,metro allomasokat,agressziveket,reszegeket,kosz es szemetes reszeket (ahogy Budapesten az tosszabb aluljarokat vagy vakolatomlast - amugy ez valtozott azota).
Magyaran nagyon nem fekete-fehet a London - Budapest tema. En mindkettot szeretem. Mindkettoben van jo es rossz , de jelenleg Budapest egyertelmuen elhetobb .

Shaktee 2017.06.07. 14:20:58

@London2009: ok: rendes angolok, alja angolok.
Mi: a szittyák
:-)

London2009 2017.06.07. 14:22:13

@Etniez: Mi egyszer Lanzaroten jartunk ugy, hogy veletlenul bekeveredtunk egy kis telepulesre ahol csak angol volt. Kivetiton neztek a meccset, ittak a sort, ott ultek tiszta vorosen a kis kover asszonykaikkal. Csak egymasra neztunk, aztan mondta a ferjem, hogy inkabb suttogjunk meg mutogassunk, nehogy meghalljak, hogy angolul beszelunk. Ugyhogy elinteztuk amiert megalltunk, aztan mentunk is tovabb. Pech, ha egy ilyen helyet fogsz ki, de talan egy kis kutatomunkaval ezt ki lehet szurni.
A konkluzio tetszik! :D Nagyon jol megfogalmaztad!!

London2009 2017.06.07. 14:34:10

@swing gitan: Haha. Nem! Dehogy. Ez minden nemzettel igy van. Van rendes, van nem rendes. Aztan van ahol ez az arany kicsit mas. Illetve az elozo kommentben jol meg lett fogalmazva, hogy mi a legnagyobb baj az alja angollal. :D

Arthamyr 2017.06.07. 14:37:22

@London2009: De sajnállak a 3 ingatlanos kompromisszumért! :P Te gondolom nem a belvárosban laksz? És a férjednek még így sem jön be... :) Amúgy nekem is sokkal szimpatikusabb lenne a szörfboltos (vagy inkább nyugdíjas évek a portugál partokon) modell. :D Azt sem gondoltam, hogy SF ennyivel drágább lenne Londonnál, mondjuk ott még nem voltam egyszer sem.

Etniez 2017.06.07. 14:42:54

@London2009: Ugyanez volt Zakynthoson is:
"Kivetiton neztek a meccset, ittak a sort, ott ultek tiszta vorosen a kis kover asszonykaikkal. "
Ezért minek utaznak olyan sokat? Ugyanazt csinálják, ugyanazt eszik, mint otthon.
Én, ha külföldre megyek, akkor mindig megnézem a helyi ételeket, helyi kikapcsolódási lehetőségeket. Azért megyek külföldre, hogy ne otthon legyek.

London2009 2017.06.07. 14:52:19

@átlagállampolgár: Igen, ez egy hulye osszehasonlitas, de en idaig ket varosban eltem hosszabb ideig, igy ezt a kettot tudtam osszehasonlitani. Latod, minden izles dolga, mert nekem London sokkal elhetobb. Amugy birom az ilyet, hogy “az meg az angolnak” is draga. Miert? Ugyanannyiba kerul az angolnak is, mint nekem is, nem? Egyebkent meg sok elheto resze van Londonnak, ahol szuper jo elni. A kellemetlen reszeit pedig de, ki lehet kerulni. Mig egy Nyugati aluljarot vagy deak terit nem tudsz kikerulni. Viszont nekem egy varos elhetosegebe beletartoznak a munkalehetosegek, idojaras, szorakozasi, pihenesi lehetosegek, kozlekedes stb. Na es nekem ebben London nyer. Munkalehetosegek az en szakmamban osszehasonlithatatlanok. Utalom a kemeny telet es a dogmeleg nyarat, ugyhogy nekem ez az idojaras perfekt. Szorakozas, pihenes kerdeseben nekem kb. ugyanaz a szint. Nagy kulonbseg nincsen, mert tudnam elvezni Budapest furdoit, meg kulturalis programjait, illetve a Balaton kozelseget. Bar a londoni szinhazak es parkok hianyoznanak, no meg az ocean. Ugyhogy itt egyenloseget teszek. De ez teljesen szubjektiv. Attol fugg ugye, hogy kinek mi a hobbija. Budapestnek az a bajom a kulvarosi reszeivel, hogy lehetetlen a bejutas a belvarosba, ha nem szeretned az autoban vagy lerozzant vonatokon tolteni a fel eletedet. Mig itt 15 perc autoutra vagyok a metrotol, amivel 1 megallot kell mennem a munkahelyemre. Ugyhogy itt megint London nyert. De ez ugye az en helyzetem, ismerek olyanokat akik napi 3 orat toltenek ingazassal. Valamint en a kertes hazakat szeretem, Budapesten abbol meg keves van. Illetve ahol van, ott megint problema a varosba valo bejutas. Ugyhogy minden nagyon szubjektiv. Ettol fuggetlenul en szerettem Budapesten elni, de akkor meg sokkal fiatalabb voltam es mas dolgok voltak fontosak az eletemben, mint most. Viszont ha barmi miatt ismet Pesten kellene elnem, ott is biztos vagyok benne, hogy megtalalnam a megfelelo kompromisszumot magamnak, ugy ahogy itt is megtalaltam.

London2009 2017.06.07. 14:58:47

@Etniez: Ezt toluk kerdezd meg. Gondolom elvezik, hogy meleg van. Ezek tobbnyire azert eszaki angolok. De ez tenyleg nagyon, de nagyon az alja. A vicc az, hogy kb. kevesebbe kerul nekik Zakynthoson egy het, mint a sajat orszagukban. :D Tegnap irta valaki, hogy Magyarorszagon is megvan ez a reteg, csak ok olyan szegenyek, hogy a zsakfalu hataraig sem jutnak ki.
De amugy nem akarom vedeni oket. Csak annyit szerettem volna mondani, hogy azert termeszetesen nem mind ilyen.

London2009 2017.06.07. 15:06:24

@Arthamyr: Nem, mi a 3-as zonaban lakunk, Greenwich Borough. 6 zonaja van Londonnak. Szerintem total videk, reggelente egy fakopancsra kelek, meg latom a Golf Klubot, Tenisz klubot az egyik ablakbol, amire neha beteved par birka a szomszedos farmrol. No mindegy. Regebben amugy bent laktunk a belvarosban, 1-es zona, mig bereltunk. Neki vagy a belvaros letezik, vagy az igazi videk. Igazi videk alatt meg nagy hazat, birtokot kell erteni. Hmm…ize, nekem jo ez a koztes megoldas. Soha nem vallalnam a bejarast videkrol Londonba dolgozni.
San Fran nagyon draga, meg ott munkam sem tudom, hogy lenne, ugyhogy legyen inkabb 5 millio. Bar vegulis lehet, hogy 3-al is elindulnek. :D

London2009 2017.06.07. 15:21:19

@Arthamyr: Ja es felreerthetoen fogalmaztam. Bar vannak egyeb ingatlanjaink, de sajnos egyik sem holiday home. Azert irtam, hogy most ezen dolgozunk, hogy legyen! Amugy teljesen realis terv. Bizom benne, hogy ha befejeztem a teljes kutatst, felmerest (ez az egyik hobbim, maniam, hivjuk aminek akarjuk), akkor akar mar jovore valora valhat. Na es szerintem akkor befejezi a ferjem is a nyigast. Ez igy egy tokeletes felallas lenne.
Reszemrol en halalra unnam magam egy portugal faluban. Megorulnek kb. 1 honap utan. Mindig szokta is nekem mondani, hogy nem is erti, hogy vehetett el engem. :DD

Arthamyr 2017.06.07. 15:24:57

@London2009: Válaszolnék, de nem akarom újraéleszteni a parttalan vitát. :) Annyi, hogy szerintem nem te vagy az átlagpolgár, akinek élete alapján a londoni életet definiálni lehetne. Hogy szélsőséges példával éljek: Castroék is jól élnek Kubába, de ettől függetlenül lepukkant.

Arthamyr 2017.06.07. 15:28:14

@London2009: Vannak szép városok is, miért egyből falu, az nagy ugrás? Most nem tudok neked olyan várost mondani, ahol személyesen leellenőriztem már, hogy nincs lepukkantság, és van élet is, de biztos vagyok benne, hogy valahol van ilyen a földön. :)

London2009 2017.06.07. 15:45:07

@Arthamyr: Haaat…mi nagyon kozeposztaly vagyunk pedig. Pont ezt probalom gyakran megertetni, hogy nem a szokasos peldakent emlegetett londoni mosogatokbol kell kiindulni. Mi sehol nem vagyunk az igazan jomodo londoniakhoz kepest. Ugyhogy ez a castros pelda jopofa, de nem vag ide.
De en egy nagyobb portugal varosban sem szeretnek elni. Nekem kell a nagyvaros kozelsege. Meg en megorulnek, ha nem dolgozhatnek. Aztan kerdezz meg tiz ev mulva, addigra lehet, hogy elmulik ez az erzes.

Arthamyr 2017.06.07. 16:16:09

@London2009: Nem a mosogatókból indulok ki. A Castros példánál megint figyelmen hagytad a nagyon fontos szélsőséges szót, ami teljesen más értelmet ad az egész mondatnak.
Tényleg hagyjuk, ha te szereted Londont, miért akarnám ezt megváltoztatni? Elfogadom, ennyi. Ellenpontozásként meg leírom, hogy szerintem egy nagy, lepukkant trágyadomb, kicsi élhető szigetekkel, ami rohadt drága, cserébe zsíros fizetést lehet szerezni.
Aztán egy harmadik ember meg elolvassa mindkettőt (meg a húsz másikat), és talán nem éri nagy meglepetés, ha kimegy nem-mosogatni. :D

2017.06.07. 16:24:28

@London2009: szoval ha a magyarok aljak az felmenti az angolokat a viselkedesuk alol? Ez am a brillians ervelesi hiba! :D

Biztos vannak kulturalt angolok, de valahogy nem sikerult megtalalni oket. Pedig nem mondhatom, hogy nem kerestem volna...Es hiaba az elit nyaralohely, a penz nem mentesit az alol ha egy utolso aljadek vagy. Ez kulonosen igaz ha keletebbre mesz, ott vaalhogy azonnal elojon beloluk a gyarmati mentalitas.

St. Moritzban ugyanezert ugy be lett verve az orruk, hogy csak neztek ki a fejukbol 3:) 3:)

London2009 2017.06.07. 16:31:34

@Arthamyr: Mondjuk en meg Dublinban nem laknek egy napig sem. De Irorszagot ugy altalaban szeretem, mert annyira szep.
Nem tragyadomb London egyaltalan. Mondom neked, en szeretem nagyon. De a ferjem pl. veled ertene egyet. O mindig kijelenti, hogy o csak azert jott ide, hogy jo sok penzt keressen. Amint a terve teljesitve lett, fel is pakoljuk a vandorcirkuszt es tovabballunk.

átlagállampolgár 2017.06.07. 16:35:22

@London2009:
Koszi a valaszt. Azonban megint tobb dolgot irtal ami megint fals sajnos. Londonban elo ismeroseim es en is anno emlekszem azert mondtunk le vagy hagytunk programokat mert iszonyu sok ido lett volna odajutni otthonrol. Semmivel sem keveesenn mint BP kulvarosabol a belvarosba vagy BP egyik vegebol a masikba jutni. Raadasul azota lett 4-es metro,fonodo villamos halozat stb.
Azert irja mindenki hogy az "angoloknak is" draga stb mert batmennyire is szeretne a tobbsege a kivandoroltaknak,hogy ugyanugy eljen,de kevesebbet keres es a kapcsolatrendszere,benfenntessege is joval alulmarad az angolokenal. Vannak kivetelek, de a tobbsegrol beszelunk nyilvan.Ez jo , nem jo termeszetes,nem pozitiv vagy negativkent irom. Ennyi. Es nem az angolok tehetnek rola. Ez minden orszagban igy van.
A Deak teri aluljaron meg nem lattam fel meteres patkanyt setalni ,kint mar tobbet is..Viszont a Saint Jamrs patk imadnivalo az csak ott van! Szoval mind Budapestet,mind Londont lehet fikazni es dicserni. Sok a lepattant resz itt is, es ott is es a szuper resz ugyanigy de elhetosegbol BP jobb.Masban meg London. Mas varosokkal,meg megint mas a helyzet nyilvan.
Amit a vegen irsz azzal egyettertek!

Arthamyr 2017.06.07. 16:44:44

@London2009: Dublin is igénytelen szemétdomb, egy kicsi, tescos London (ugyanaz a szép építészeti stílus megjelenik itt is a terraced house-k formájában). Csak mivel kicsi, nem annyira nyomasztó talán? Vagy csak megszoktam. Mindenesetre azt sem írnám le jó példaként. :)
Én nem azért lakom itt, mert igényes. És igen, én a férjed a férjed véleményét osztom inkább a leírásod alapján. :) Sosem jelentenék ki ilyet, hogy megőrülnék, ha nem dolgozhatok. Én azért őrülök meg, mert ide be kell jönnöm, és minden energiám arra fordítom, hogy minél előbb kiszakadjak ebből a mókuskerékből és nyugdíjba mehessek.
Amit írsz az ír vidékről, azzal teljesen egyetértek, de nem szeretek a utazni, így nekem kiesik. Meg amúgy is van ami szebb és sokkal olcsóbb, és az évi 10 hónap ősz nekem nem pálya.

London2009 2017.06.07. 16:56:02

@átlagállampolgár: Ez olyan vicces, mert en meg egyedul Pesten lattam patkanyt. :D De gondolom minden nagyvarosban van beloluk, ugyhogy ez csak a veletlen kerdese. Az en fejemben a lelektani hatar az egy ora max. Annal tobbet nem utazom semmilyen programert. Ilyen szempontbol szerencsenk van, mert a barataink tobbsege kozel lakik hozzank. Egyetlen egy baratnom lakik Nyugaton, de vele meg mindig fel uton talalkozunk. Budapesten is siman bele lehet csuszni az egy oras utazasba, barhova is megy az ember. Kulonben sok minden valtozott Londonban az uber ota. Mindenki uberezik.
Nem azert keres valaki tobbet, mert angol. A kapcsolatrendszer meg Magyarorszagon szamit sokkal jobban es nem itt. De nyilvan sokat szamit a tapasztalat. Teljesen mas munkakra tudok esellyel jelentkezni igy majdnem 10 ev londoni munkatapasztalattal, mint friss bevandorlokent.
Szerintem Budapesten elni kisgyerekkel nagyon nehez. Keves a jatszoter, keves a park, sok a hajlektalan, akadalymentesites nem a legjobb, jo iskolakba, ovodakba nehez bejutni stb. Marad az agglomeracio, amit en meg utalok. Nem birom ezeket a Budapest melletti telepuleseket, mint God vagy Dunakeszi stb. De tudom, hogy sokan szeretik. Illetve meg Budanak vannak gyonyoru reszei, ha valaki meg tudja persze fizetni.
No de egy szo mint szaz, igy van, minden varosban van jo es rossz. De vegul ugyis azon mulik, hogy ki mit szeret, mi a fontos neki.

Arthamyr 2017.06.07. 17:03:57

@átlagállampolgár: Az élhetőséget hogyan definiálod? Az még tágabban értelmezhető, mint az igényesség. :)

London2009 2017.06.07. 17:23:02

@Arthamyr: Nekem semmi bajom a helyi epiteszettel. Tokre szeretem a hazunkat is. Pedig egy tipikus angol haz. :D Lehet, hogy elozo eletemben is itt eltem? Vegulis, ki tudja? Ez jo, hogy Dublin egy tescos London. Nekem ez a klima tokeletesen megfelel, ami itt van. Bar London azert melegebb, meg kevesebbet esik, mint Dublinban.
Barmikor dolgozhatnek otthonrol, ha szeretnek, de nem teszem, mert nincs ram jo hatassal. Semmi bajom nincs azzal, hogy itt kell ulnom az irodaban. Elmegyek mondjuk edzeni napkozben, ha ugy hozza, melo utan elmegyunk beulni valahova vagy nezelodni, vagy akkor megyek edzeni. Ha otthon vagyok, akkor meg ulok a konyhaban egesz nap es ugyanugy a gepen potyogok. Semmit nem tudok csinalni, mert senki nem er ra, mivel dolgozik. Persze biztos ra lehetne allni arra is, hogy nem dolgozik az ember, de tartok tole, hogy nem tudnam kitolteni a napomat tartalmas dolgokkal es hosszu tavon en ebbe becsavarodnek.
De jah, a ferjem is azt mondja, hogy hulye vagyok, mert o siman elszorfozgetne egesz nap. Nem tudom, en elvezem igy is az eletem. Nem elem meg mokuskerekkent egyaltalan.

Arthamyr 2017.06.07. 17:47:56

@London2009: Ezt nem tudom miért gondolja bárki is, hogy Dublinban sok a csapadék, szerintem Magyarországnak is van olyan része, ahol több csapadék van évente. Egyáltalán nem esik sok, csak a nap süt keveset. :) Persze ettől még lehet, hogy London "szárazabb", de Dublinban nem a sok eső miatt "rossz" az idő.

Arthamyr 2017.06.07. 17:51:10

@London2009: "Ha otthon vagyok, akkor meg ulok a konyhaban egesz nap es ugyanugy a gepen potyogok. Semmit nem tudok csinalni, mert senki nem er ra, mivel dolgozik. Persze biztos ra lehetne allni arra is, hogy nem dolgozik az ember, de tartok tole, hogy nem tudnam kitolteni a napomat tartalmas dolgokkal es hosszu tavon en ebbe becsavarodnek. " - Ha majd ez lesz a problémám, megoldom. Nekem a fő gondom, hogy a munkát nem tartom tartalmas dolognak, tehát ha dolgozom, akkor implicit módon nem tartalmas dolgokkal töltöm ki a napom.

London2009 2017.06.07. 17:56:35

@Arthamyr: Londonrol ugyanezt gondoljak, hogy sokat esik, pedig nem. :D Itt is inkabb az a gond, amikor kitalalja a nap, hogy par hetig elkerul minket. Egyedul azokert a szurke napokert nem rajongok. De meg akkor is inkabb ez, mint a magyarorszagi -20, vagy +40.
Akkor keress masik munkat? Bar tudom, hogy most mondtal fel, ugyhogy szerintem sinen vagy! : )

Arthamyr 2017.06.07. 18:28:01

@London2009: Számomra az nagy öröm, hogy nincs hó (5 év alatt egyszer volt). Ha nem lenne ez a rohadt szél, az éghajlat majdnem tökéletes lenne. Ha kicsit többet sütne a nap, akkor perfekt lenne.
Nem azért mondtam fel, hogy egyből munkát keressek, idén már nem szándékozom dolgozni. Meglátom mennyire tartalmasan telnek majd a napjaim. :D

London2009 2017.06.07. 18:33:50

@Arthamyr: majd szamolj be kerlek. : )

Shaktee 2017.06.07. 18:44:19

@London2009: :) s melyik a rendes s rendetlen nemzet?

Shaktee 2017.06.07. 18:45:44

Isten megáldja aki elpaterolta Q bácsi új förmedvényét :)

Dikusz 2017.06.07. 19:15:41

@swing gitan: milyen förmedvényét? :)))

Dikusz 2017.06.07. 20:03:33

@swing gitan: jaaaa.... egyébként ő az, aki írogat mindenkinek?

átlagállampolgár 2017.06.07. 20:57:07

@Arthamyr:
Az a 'vicc" , hogy az igenyesseg es az elhetoseg osszefugg. Aki igenyes az eletterère, es normalis eletet szeretne elni az alapvetoen igenyesebb ember es ugyanezaltal fontos neki, hogy elheto-e a hely ahol lakik. Sajnos London es Budapest sem teljesen az,de Budapest elhetobb hely osszesegeben megha van par dolog ami hianyzik is, ami Londonban jobban mukodik.

átlagállampolgár 2017.06.07. 20:57:07

@London2009:
Abban egyettertunk,hogy vannak izlesek es pofonok,de vannak egyetemes tenyek is,fuggetlen az izlesektol.
Amugy te mennyi idos vagy?

Vadalmaaaaa 2017.06.07. 23:55:02

@Etniez: en elhiszem,nekem angolok a szomszedaim egy francia ajku fovarosban,nagyon jo kornyeken lakom, jobb emberek elnek errefe,de leirhatatlan,amit az angolok muvelnek ,pedig tanàrok,tehat nem a klasszikus alsobb osztalyokbol

Gyakori,hogy Hajnali kettokor az angol reszegen elkezdi ütlegelni a nojet,hatalmas karomkodasok kozepedte,allando pia,cigi buz arad beloluk/ feloluk.

Nekem ugy tunt,hogy az alsobb osztalyok,csak annyibban kulonboznekmaz angol kozeposztalytol,hogy nincs lathato helyen tetovalas es az alkohol melle kevesebb drogot fogyasztanak:)

Franciaul meg evtizedek ota itt elo angolok sem tudnak egy nyelvtanilag es kiejtesileg helyes mondatot osszerakni

London2009 2017.06.08. 10:45:33

@swing gitan: letoroltek!! hahaha. Majd biztos csinal ujat a beteg feje.

Arthamyr 2017.06.08. 10:53:30

@átlagállampolgár: Nem értek teljesen egyet, simán lehet (bizonyos határig) igénytelen hely is tök élhető. Szerintem London és Dublin igénytelen, de nagyon is élhető. Nem élném itt le az életem hátralevő részét, de nagyon örülök, hogy kijutottam, "good craic". :) Ha választani kell, hogy Budapest mindennel együtt, vagy London/Dublin mindennel együtt, simán a nyugati városok nyernek nálam, pedig igénytelenebbnek tartom őket, mint Budapestet.

Arthamyr 2017.06.08. 10:54:28

Jó fiatalon mentél ki akkor, szép munka! :)

London2009 2017.06.08. 11:49:36

@Arthamyr: a 25 azert annyira mar nem fiatal. Mindenesetre, koszi! : )

Arthamyr 2017.06.08. 12:10:53

@London2009: Szerintem az pont ideális. Én 30 felett mentem ki, és utólag max. azt bánnám, ha bánkódós fajta lennék, hogy későn mentem ki. Szerintem egy fiatalnak optimális esetben a második munkahelye külföldi. Azért nem az első, hogy saját bőrén érezze a különbséget, meg egy-két év alatt azért magára szed kis tapasztalatot, és nem is teszi tönkre a dolog.

London2009 2017.06.08. 12:54:06

@Arthamyr: Erre egyebkent kivancsi lennek, hogy megis mitol igenyesebb Budapest?
Tavasszal, nyaron nagyon szeretem Budapestet, de irto lehangolonak talalom oktobertol-majusig. Ami 8 honap a 12-bol. Mondok par dolgot, ami engem kifejezetten zavar. Ki nem allom ezeket a gangos regi berhazakat. Hiaba van neked szep lakasod, a hazzal nem tudsz kezdeni semmit. Volt olyan lakasunk amit azert kellett eladni, mert egyszeruen meguntuk a harcot a mellettunk levo ketto darab onkormanyzati berlovel. Az egyik kitette a szekrenyet a folyosora es ugy hasznalta azt a reszt is mintha az ove lett volna. A masik berlo ket pitbullt tartott a garzon lakasaban. Szamtalan lakogyulesen ez volt a tema, de valtozas nem lett, ugyhogy vegul inkabb eladtuk. Miattuk nem lett soha felujitva a haz homlokzata sem, hiaba szerette volna az osszes tobbi tulajdonos. Na es ez a Palotanegyedben volt, a Nemzeti Muzeum mogott. Utana volt egy masik lakas, ahova szinten onkormanyzati roma (csak a pc-seg vegett) berloket tettek be. Mindezt az Operahaz mellett! Te ezt el tudod kepzelni mondjuk Londonban? Maximum ha beleszuletsz, akkor fogsz az Operahaz mellett lakni. Budapesten nem gond, siman kiutalnak egy lakast ingyen. Felhaboritonak tartom, hogy mig ha en szeretnek lakast venni abban a hazban, akkor az also hangon 50 millio forinttol kezdodik es ingyen sem kellene, mert mindig van egy szar onkormanyzati lakas, ami az egesz hazat tonkreteszi. Raadaskent meg nyitottak egy hostelt a hazban, ugyhogy allandosult a zaj, mocsok. Ugyhogy ez a lakas is el lesz adva, vagy ki lesz adva, de elhetetlen. Nem beszelve a hazzal szemkozti kapualjban tanyazo hajlektalanokrol. Na es ez a kokemeny belvaros, Andrassy ut, Kiraly utca, Operahaz mellett. Ugyhogy vegulis Budara koltoznek, akirol itt szo van, vettek egy szep hazat. De azert ezt szerintem eleg kevesen tudjak megengedni maguknak.
A tomegkozlekedes szamomra elviselhetetlen. Annyira elszoktam a BKV ellenoroktol, hajlektalanoktol, orosz metrokocsiktol, hogy mar zavar. Javaslok egy kort a 9-es busszal minden parlamenti kepviselonek meg neked is, ha azt gondolod, hogy Londonban sok a suttyo. Feler egy jo kis szociologiai tanulmannyal.
Folytathatnam a sort, de mar igy is sokat irtam. Na es ne erts felre, fel tudnek sorolni egy csomo pozitiv dolgot is. Meg Londonnak is tudnam orakon at sorolni a hibait, de azt erzem, hogy itt legalabb ki tudom kerulni azt ami zavar. Mig Pesten szerintem ez sokkal nehezebb.

London2009 2017.06.08. 12:55:26

@Arthamyr: Amugy igen. Azt gondolom en is, hogy pont jokor jottem ki. Nem bantam meg en sem semmit.

Arthamyr 2017.06.08. 14:39:14

Az időjárásnak nem sok köze van az igényességhez. Ahogy látom te nem a legjobb helyeken laktál Budapesten. Egy normális házban nem tudnak kiutalni egy lakást. Az a Palotanegyed csak a nevében palota, ott az épületek többsége 50+ éves... :)
Én nem akarnék az operaház mellett lakni, az nekem túl zsúfolt és mocskos környék (= az igénytelenség egy formája). Ahogy írod, Buda jó (annak is a belsőbb részei, mert van ami kb. vidék), bár szerintem még a 13. kerületben is vannak korrekt részek, és az sincsen az isten háta mögött.
Ezekből a területekből arányaiban több van Budapesten, mint Londonban. És Budapesten nincsenek az ocsmány, többszintes, tipikus angol sorházak a külvárosban, amiből Londonban nagyon sok van. Szar nyílászárókkal, kontár burkolással, tré konyhával stb.

Egyébként nincs ég és föld különbség, mindkettőt igénytelennek tartom, csak Londont jobban. Nem Budapestet hoznám fel az elegancia megtestesüléseként. :D
Pl. amikor spanyol tengerparti városokban voltam, az nem tűnt annyira igénytelennek, jobb a "sztenderd", ami a tömegek számára elérhető. Biztos vannak olyan helyek is, ahol nagyon kevés gyatra minőségű ház van, de én még nem voltam sok helyen, így nem tudok neked ilyet mondani, de nem vitatom a létezését.

Amúgy Dublinban egy dolog tetszett: viszonylag lapos (nem nagyon van magas ház), így nem annyira zsúfolt. Csak sajnos olyan emberek lakják, amilyenek, és olyan állapotú az ingatlanpark, amilyen.

átlagállampolgár 2017.06.08. 15:31:18

@London2009:
Koszi. De kozben rajottem a kor nem erdekes. Csak mindig a jatszotereket emlitgetted. Hat..ize..szoval nagyon nem akarok elfogultnak tunni,nem is vok az,de az a helyzet,hogy sok nagyon kellemes jatszoter van Budapesten. Pl a Karolyi kert. Kulfoldiek szerint olyan mintha Parizsban lennenek. Vagy olimpia jatszoter a duna mellett vagy Budan sok zold..Szoval ugyanott tartunk :).

átlagállampolgár 2017.06.08. 15:32:03

@Arthamyr:
Ertelek. De
1. akkor valahol megis igenytelenebb vagy ebbol a szempontbol es ezt nem bantasbol irom.
2. Ez a "kint vegul is jobb" dolog a szociban ill. esetleg meg a 90es evekben igaz volt. Ma mar minden elerheto itthon is. Plusz ott az internet a vilaggal valo kapcsolattartashoz. Azaz (nyilvan kell penz is hozza,de ez fugg attol is mennyire vagy puritan.De amugy se minden a penz. En se elek ugy mintha kint dolgoznek,de nem minden a penz...) mindent osszevetve ezert jobb az elheto Budapest mint az "igenytelenebb" "centrum-slager " varos.

London2009 2017.06.08. 16:06:17

@átlagállampolgár: A Karolyi kert tenyleg olyan, mint egy falat Parizs. Azt a reszt en is nagyon szerettem. Ettol fuggetlenul nekem Parizs sem a szivem csucske.
Feltetelezem, hogy nincsen pici gyereked es nem a belvarosban laksz, mert akkor tudnad, hogy mennyire nincs jatszoter. Ami meg van, az meg olyan, amilyen. Anno mi a Szent Istvan parkot szerettuk. Az Olimpia is jo, de az ujabb mar azt hiszem, nem igazan ismerem. De en mindent elfogadok, hogy London olyan amilyen, de azzal az egyel kar vitatkoznod, hogy a parkok, jatszoterek, commonek (ez liget talan magyarul) nem jobbak, mint Budapesten, mert egyszeruen csodalatosak. No nem azt mondom, hogy itt annyira egyszeru lenne a kisgyerekes elet, sot, de egeszen mas okok miatt. Nem is ez volt a tema ugye.
Egy szo mint szaz, megint ott tartunk, hogy kinek a pap, kinek a papne.

London2009 2017.06.08. 16:11:42

@Arthamyr: Csak azert irtam az idojarast, mert nyaron meg szamomra elviselhetobb Budapest, de telen kifejezetten utalom. Soha nem megyek telen, ha csak nem muszaj.
Ez a Mikszath Kalman ter mellett levo utca. Keves szamomra kedvesebb kornyek van Budapesten, mint a Szabo Ervin konyvtar kornyeke. Ugyhogy nem mondanam, hogy ez rossz kornyek, sot! De kulonben utana par hazzal arrebb vettunk egy masik lakast, ami egy olyan hazban van, ahol nincs onkormanyzati lakas, nincs hostel, ugyhogy azzal jol jartunk. Ezzel viszont nem ertunk egyet, mert egy csomo “normalis” hazban, sot gyonyoru hazban akad meg sajnos onkormanyzati lakas! Elegge jol ismerem a budapesti ingatlanpiacot, miutan ebben dolgozik a fel csaladom. Ezt nem tudom sem megcafolni, sem megerositeni, hogy Budapesten tobb lenne a “korrekt” resz, ami nincs az Isten hata mogott. Azt tudom, hogy Londonban rengeteg ilyen van. Kulonosen mivel ugye sok kisvaros osszeepulesebol jott letre az egesz varos. Ugyhogy ezek a kisvarosok alkalmasak arra, hogyha valaki nem nagyon akarja a kornyeket elhagyni, akkor mindent megtalal egy helyen. Peldaul en tokeletesen jol elvagyok a kis falumban (Blackheath) es megtalalok ott mindent amire szuksegem van. De ha kedvem tamad betevedni a forgatagba, akkor 22 perc vonattal a Charring X. Persze ez Budara is igaz. Biztos, hogy ha visszatevednek Budapestre valami miatt, akkor csak ott laknek. Mashol nekem nem menne.

Arthamyr 2017.06.08. 16:17:48

@átlagállampolgár: Kinek-kinek mi a prioritása, mik a lehetőségei. Mint előbb írtam, nekem kb. egykutya (ha nem lennénk mindketten magyarok, sose térnénk haza), és az, hogy az egyik helyen kb. 3x annyi pénzt tudunk megtakarítani havonta, simán legyőzi a picit nagyobb igénytelenséget. Az is, hogy a munkákban nagyobb a választék, és átlagosan "igényesebbek", komolyabban vehetők szakmailag, neajdisten fejlődni is lehet néha. :) Ha meg bent ülök az irodában, lehetek én egy gyönyörű mediterrán vagy alpesi városban, akkor sem fogom magam jobban érezni, ha természetes fény nem tud bejutni... :) Az általunk fogyasztott kaja is jobb itt.

Arthamyr 2017.06.08. 16:26:04

@London2009: Mi se megyünk télen. Egy darabig mentünk karácsonykor, de aztán leszoktunk róla. Én mondjuk pont szeretem az itteni "nyarat", a szebb napokon ez egy szép májusi magyar napnak felel meg, azt leszámítva, hogy sokkal tovább van világos.
A 22 perc vonattal már az általad lenézett agglomeráció: Dunakesziről kb. annyi idő alatt lehet bejutni a Nyugatiba. :)

London2009 2017.06.08. 16:47:32

@Arthamyr: Ne farassssz mar. : ) De pont ezt mondom, hogy ki nem allom ezeket a kis szar falvakat meg varoskakat Budapest korul! Nem tehetek rola, de utalom oket. A Nyugatit szinten, a MAV vasuti kocsikat szinten. Na es itt jon be az, hogy itt meg enni lehetne a Charring X allomas vagy a Kings X padlojarol, de nektek meg itt igenytelen. A vasuti kocsik meg szinten tisztak, gyorsak, ujak stb. I rest my case!
Karacsonyt itt szeretem tolteni en is. Munka addigra mar nincs, hulye lennek kivenni szabit ra. Meg nehezkes is a hazautazas, nagy macera az egesz. Tervezzuk mondjuk, hogy valami jo kis sielos helyen toltjuk iden. We’ll see!

London2009 2017.06.08. 17:01:14

@Arthamyr: Azert nem mindegy… Eleg zsir lenne, ha munka utan mondjuk a tengerparton lehetne ucsorogni, hetvegen meg ott sutkerezni a napon. Bar engem az Budapesten sokkal jobban frusztralt ha gyonyoru strandido volt en meg bent ultem az irodaban. Pont ugy ereztem magam mindig, mint a gyerekek par nappal a nyari szunet elott. Engedjenek ki!! Itt legalabb ritkan van ilyen erzesem. :D
Van egy baratunk, aki nizzai es mindig kerdezem, hogy mi a feneert el itt. St. Albansban laknak amugy, nem Londonban. Mindig mondja, hogy egyszeruen semmi hasznalhato munka nincs Nizzaban, de meg Marseilleben sem igazan konnyu jot talalni. Meg ugye ott szuletett, halalra unta mar ott magat. Itt meg boldog. Whatever.

Arthamyr 2017.06.08. 17:21:49

@London2009: Sose mentem angol vonattal, a Heathrowról bemenő metró (nem a Heathrow Express, azzal még nem mentem) igénytelen (nem a magyarhoz képest, hanem a mondjuk az általad említett patyolattiszta vonathoz képest, ha az tényleg olyan), és a róla látszó házak is, amíg fent megy. A vonat lehet pöpec. Nem ismerem, milyen helyen laksz, úgyhogy nem tudom, hogy az jó-e, elhiszem neked...

London2009 2017.06.08. 17:23:26

@Arthamyr: probald ki a Heathrow Expresst azert majd egyszer. Mondom neked, hogy itt minden jo elerheto, csak meg kell fizetni. Itt legalabb van valasztasod, hogy megeri e neked megfizetni a jobbat, vagy sem.

Arthamyr 2017.06.08. 17:25:55

@London2009: Igen, nekem valami ilyesmi a cél. Napi 4 vagy 6 óra munka (vagy semmi), aztán szabadidő. Egy szép hajó sem biztos, hogy hülyeség, azt lehet mozgatni, és nem biztos, hogy (sokkal) drágább egy lakásnál, bár komolyan még nem keresgéltem. :) Aztán ha megunom Barcelonát, áthajózom Alicantéba vagy valami... :D

Arthamyr 2017.06.08. 17:27:15

@London2009: nem fogok Londonba menni mostanában. Lehet, hogy soha többet sem.

London2009 2017.06.08. 17:39:08

@Arthamyr: nekem is ilyesmi a celom. De ehhez meg egy jo par evet kell dolgoznom. De mondjuk 10-15 ev mulva akar realitas is lehet. Addigra leszek 43-48 eves. Teljesen jo. Marad meg remelem egy jo 25-30 evem a lablogatasra. : )

adg 2017.06.08. 23:31:52

@London2009: "Eleg zsir lenne, ha munka utan mondjuk a tengerparton lehetne ucsorogni"

Utan? Kozben. :)
Legalabb 3x egy heten a parton nyomom be az ebedemet, 5 perc gyalog az irodatol. Na jo, nem a homokban, hanem a parti parkban.

London2009 2017.06.09. 11:17:00

@adg: Darwin ugye? All yours! :P

A Tyne folyó déli partja 2017.06.12. 22:24:30

@Payrollerwitch: de itt pont arról szól a poszt , hogy az angol tiniterhességek mennyire gyakoriak - holott ingyenes a fogamzásgátlás...

A Tyne folyó déli partja 2017.06.12. 22:24:33

@Arthamyr: jelentem, Newcastle belvárosában is valami iszonyatosan tudnak viselkedni a bulizó emberek. és még csak nem is fiatalok...

A Tyne folyó déli partja 2017.06.12. 22:46:21

@Etniez: erre a tesóm is panaszkodott, mikor Benidormban volt, minden olyan volt, mint az angol, ki volt akadva.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása