oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. április 22. 06:30,  Rabszolga-e vagy? 378 komment

2017. április 22. 06:30 Határátkelő

Rabszolga-e vagy?

Bevallom, a blogon próbálok nem foglalkozni a különböző kormányzati kijelentésekkel, amiért most kivételt teszek, az egyrészt a megszólaló személye, másrészt az, hogy úgy látom, ismét sikerült szintet lépni, és nemes egyszerűséggel lerabszolgázni pár százezer határátkelő magyart.

lazar_janos_foto_arvai_karoly_kormany_hu.jpg

Sok mindennek nevezték a magyar kormányt támogatók részéről az elmúlt években a határátkelőket, hazaárulótól kezdve kalandvágyóig terjed a skála (erről majd kicsit később), ám amit a minap a Miniszterelnökséget vezető miniszter elengedett egy interjúban, az azért új szint.

Mindenekelőtt lássuk, mit mondott Lázár János a Világgazdaságnak adott interjúban. Szó szerint idézem, miként vélekedik a magyar kormány második embere a külföldön élőkről, mert így az igazán szép. 

„Nem a magyar kormány miatt hagyják el az országot, mert nem mi küldjük, hanem kint várják őket. Jó néhány nyugat-európai ország a kelet-közép-európai tagállamokból származó, alacsony bérért is munkába álló, keresztény, fehér fiatalokat keresi, azokat, akik szeretnek és tudnak is dolgozni. 

Akik külföldön dolgoznak, óriási áldozatokat hoznak. Kint drágább a megélhetés, ezért csak akkor tudnak megtakarítani, ha önmagukat kizsákmányolják. 

Rosszabb körülmények között élnek, csökkentik a kikapcsolódásra, szórakozásra fordított pénzt, időt, ráadásul mindezt a családjuktól, barátaiktól távol, ismeretlen környezetben teszik. 

Lehet, hogy idehaza nem lehet annyit keresni, mint Nyugaton, de ha tovább tudjuk javítani az életkörülményeket, már nem éri meg vendégmunkássá válni. Magyarországon kevesebb ugyan a fizetés, de mégis jobb az élet, mint ha Nyugaton lennél rabszolga.” 

Vannak vele gondok 

A gondolatmenet (ha nem túl erős ezt a kifejezést használni) több sebből is vérzik. Például egy kalap alá vesz több százezer embert, akik között ott vannak a londoni City-ben a magyar miniszteri fizetés sokszorosáért dolgozó bankárok csakúgy, mint Franciaországban élő irodisták, és a valóban néha nem könnyű körülmények között élő, vendéglátóiparban dolgozók egyaránt. 

Túl azon, hogy a rabszolgaság eleve hülyeség, hiszen senkit sem vittek erőszakkal külföldre (hacsak valaki azért nem ment, mert Magyarországon nem tudott megélni, de az akkor is saját döntés), és aki akar, bármikor máshová költözhet – akár vissza Magyarországra, ha már -, hihetetlenül degradáló is, mert azt feltételezi, hogy emberek képtelenek dönteni a saját sorsuk felől. 

Ugyanakkor azon is érdemes lenne elgondolkodnia a magyar kormány második emberének, hogy az sem festene túl jó képet a magyar gazdaság teljesítményéről, ha igaza lenne, hiszen ez azt jelentené, hogy emberek százezrei inkább választják a „rabszolgaságot”, mint hogy Magyarországon próbáljanak valahogy megélni. 

Lázár János mondatai ugyanakkor azért nagyon fontosak, mert rávilágítanak arra, milyennek látja a magyar kormány az országban élő állampolgárokat: olyan embereknek, akik képtelenek felelősen dönteni a saját sorsuk felől, hiszen annak ellenére elmennek, hogy külföldön „rosszabb körülmények között élnek, csökkentik a kikapcsolódásra, szórakozásra fordított pénzt, időt, ráadásul mindezt a családjuktól, barátaiktól távol, ismeretlen környezetben teszik”. 

Aki elmegy, az hülye? 

Ha ennek a tételmondatnak minden eleme igaz lenne, akkor azt kellene mondanunk, hogy mindenki (!), aki külföldre megy élni és dolgozni, teljesen hülye, hiszen mi másnak nevezhetnénk azt, aki azért hagyja el a hazáját, hogy rosszabb körülmények között éljen, mint otthon, ráadásul a szeretteitől távol? 

Mielőtt megérkeznek a trollok, hadd szögezzem le még egyszer: nem állítom, hogy nincsenek olyanok, akik rossz körülmények között élnek külföldön. De a nagy részük a még rosszabb magyarországi körülményei miatt ment el, vagy azzal számol, hogy ha átmenetileg csökken is az életszínvonala, már középtávon jobban fog élni, hosszú távon pedig egyértelműen jobban jár. (Most arról a rétegről – mert ilyen is van -, aki a közhangulat miatt ment és megy el, ne beszéljünk.) 

Tehát a Lázár János által elmondottak nagy általánosságban nem csak nem igazak, de ráadásul az immáron hét éve hatalmon lévő kormány munkáját minősítik (meg persze az elődökét, de hét év után egyre nehezebb hátrafelé mutogatni). 

oldaldoboz_kesz_2.jpgKattints és keress!

Hazaárulózástól a kitűnő munkavállalókig 

A kormányközeli kommunikáció egyébként az elmúlt több mint fél évtizedben elég nagy utat járt be, nem volt olyan régen, hogy ne emlékeznénk, amikor kommentekben is voltak a határátkelők például hazaárulók. 

Aztán 2012 környékén hirtelen kiderült, hogy a külföldre költözött fiatalok voltaképpen kalandvágyból mentek el, legalábbis Orbán Viktor ezt mondta a Fidelitas egyik rendezvényén. 

„Öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik korábban külföldre mentek pénzt keresni, vagy kalandvágyból. Nekik „fogadóállomásokat” kell kiépíteni; jó munkahelyeket, és jó iskolákat” - fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy szerinte fel fognak értékelődni a közép-európai egyetemek (ennek azért az elmúlt hetek történései után van egy kis plusz húzása) 

„Ha jól alakítjuk át a felsőoktatási rendszerünket, akkor fogadóállomásai leszünk az elfogadható áron tanulni akaró tehetséges nyugatiaknak” – jelentette ki Orbán Viktor.

Aztán jött egy markáns fordulat a kormány kommunikációjában, amikor a TV2 (ami akkor még nem a mostani TV2 volt) Napló című műsorában azt találta mondani, hogy ha pártja megnyeri a 2014-es választást, akkor Magyarország olyan hely lesz, ahová a külföldre vándorolt összes magyar fiatal haza akar majd térni. 

„Ha a következő választáson kapunk még négy évre lehetőséget, akkor itt hat év múlva olyan ország lesz, hogy mindenki haza akar jönni" - válaszolta a miniszterelnök arra a felvetésre, hogy a magyar fiatalok nagy számban vándorolnak ki külföldre, hogy ott boldoguljanak.

Az akkor még gazdasági miniszterként dolgozó Matolcsy György pedig 2013-ban találta azt mondani, hogy a kabinet célja, hogy visszatérésre ösztönözze a jelenleg külföldön dolgozó „félmillió kitűnő magyar munkavállalót”.

Orbán és a „legbátrabb fiatalok” 

Azért is meglepő Lázár János kijelentése, mert az utóbbi években ezen a téren viszonylag béke volt, úgy tűnt, hogy a hazaáruló-rabszolga vonalnak leáldozott, mi több, Orbán Viktor a Parlamentben többször hangsúlyozta, milyen fontosak az országnak a határátkelő magyarok, és milyen sok pénzt utalnak haza. 

De interjúkban is beszélt arról, hogy „a külföldön dolgozó magyarok lehetőséget jelentenek az országnak, és a jelenséget nem kell negatívumnak megélni”. A Kossuth Rádióban még 2016-ban azt mondta, ő másként tekint a külföldön dolgozó magyarokra, mint a többség, hiszen „sokan jajgatnak”, de ő úgy véli, a külföldön élő magyarok inkább lehetőséget jelentenek.

Többször beszélt a fiatalokról, akiket „nem lehet visszatartani, és nem is kell. Akiben van elég bátorság, az hadd menjen, ebben támogatni kell, láthassa a világot. Fontos azonban, hogy legyen a hátterében egy olyan ország, ahová mindig vissza tud jönni. Nem hiszem tehát, hogy önmagában az európai és a magyar bérek közötti különbség magyarázná ezt a döntést”.

Mi több, szintén tavaly a külföldre költözők már „bátrak” voltak, legalábbis annak nevezte őket a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) rendezvényén. 

Orbán Viktor akkor azt mondta, „a legmozgékonyabb, legbátrabb fiatalokat nem lehet megakadályozni” abban, hogy külföldre menjenek, és ott dolgozzanak, tanuljanak, mi több úgy fogalmazott, hogy a magyarok közül sem mindenki elég bátor ahhoz, hogy külföldre menjen.

Minderre jött most Lázár János meglehetősen sajátos rabszolgázása, amit én nem nagyon értek, de majd ti megmagyaráztok.

HÍRMONDÓ

Nagyon durva külföldi munka 

Ritkán írunk ilyet, de az egyik ma bemutatott külföldi munkalehetőség tényleg elég durván hangzik, érdemes nagyon átgondolni, és kiszámolni a dolgokat, mert kemény melóról van szó. Azért emellett jóval hagyományosabb munkákat is ajánlunk.

A határátkelőkkel kezdik az EU-UK bokszmeccset

Az Európai Parlament elnöke szerint a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről folytatandó tárgyalásokon először a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban élő britek jogosultságairól kell megállapodni.

Kinyírja a magyar fuvarozókat a nyugati minimálbér 

Súlyos anyagi és adminisztrációs teher a magyar fuvarozóknak is, hogy több uniós országban az ottani minimálbért kell fizetniük a dolgozóiknak, ezért egyes fuvarozók visszavonulhatnak az európai uniós piacokról - mondta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) főtitkára.

Egyre többen menekülnek az USA-ból Kanadába 

Egyre több illegális bevándorló érkezik az Egyesült Államokból Kanadába - közölte a dpa német hírügynökség a hivatalos kanadai statisztika adataira hivatkozva.

A „készségesek koalíciója” lesz Európa?

A német pénzügyminiszter nem nagyon beszélt félre egy washingtoni beszédében, amikor azt mondta, „rugalmas sebességre, változó államcsoportokra, a készségesek koalíciójára van szükség”.

(Fotó: Árvai Károly/kormany.hu)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6912444387

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boost Boosted 2017.04.23. 12:45:32

ja majd ugy 30 év mulva eléred az 5 évvel előtti fizetésem szintjét:))) fizikai munka mi:)))

Cpeti123456 2017.04.23. 12:45:39

Hazajövetellel kapcsolatban nem tudom, hogy mi az általános álláspont, de a húgom a második gyerekét várja külhonba - az első is oda született - és jelenleg se kedve, se gondolata, hogy visszatérjen Magyarországra.
Nem erre kérdezte Besenyő Pista bácsi, hogy "Margit noormááliss?"

gabors 2017.04.23. 12:47:14

@adg: csak kb azert .......

mert nem akarok nagyon szemelyes lenni mert kesobb ebbol bajom lehet...

de

pl en joval az atlagfizetes felett keresek DE AHOL ez tortenik a napi megelhetes is JOVAL koltsegesebb, kocsit kell fenntartani hazat kell fenntartani, feleseget kell fenntartani (ez mondjuk opcionalis), van meg macska is meg kutya is (gyerek az nincs istennek koszonhetoen persze) es a kaja sem olcsobb ... na de elni is kell igy a sor is tobbe kerul

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 12:48:28

@Cpeti123456: és persze ha a hugod külföldre szült, akkor mindenki így gondolja.
Èrtjük.

Boost Boosted 2017.04.23. 12:55:04

@venomspawn: kifogás, bármikor meg tudsz tanulni németül is ha akarsz

Boost Boosted 2017.04.23. 12:55:11

@Sexual Harassment Panda: senkire nincs hatással az hogy te mit meg hogy gondolsz azért mert gondolsz valamit még nem lessz igaz:))

Boost Boosted 2017.04.23. 12:55:29

@Horthy Miklós cselédje: hulyeséget beszélsz:) de nembaj ott ez normális:)

P.Elliot 2017.04.23. 13:24:49

@gabors: Gondolom vannak vedoruhak most is. Lepodj meg, amikor meg Magyarorszagon eltem es a koraszulott korhazban dolgoztam at kellett oltozni naponta friss benti ruhaba mindenkinek, beleertve az orvosokat is de meg ez sem volt eleg. Le kellett zuhanyozni csak ugy oltozhettel at. Elsoszamu szabaly volt hogy piciket meg ne fertozzuk valahogy, a mai napig szep dolognak tartom hogy odahaza ennyire vigyaztak a koraszulotekre.
Manapsag is sok munkahely van ahol kotelezo a vedoruha...

Indriq 2017.04.23. 13:24:58

@bluebear: ez szleng és poén. Lásd: "buzi-e vagy?" :)

JohnDoeTheReal 2017.04.23. 13:25:23

Ekkora habot verni a semmiből?! Ez még a "köteles" beszédre felépített cirkusznál is szánalmasabb. Nagyon el lehetsz keseredve (, vagy nagyon jól fizetnek)!

Cpeti123456 2017.04.23. 13:25:35

@Sexual Harassment Panda:
Na. Nem kötözködésként jegyeztem meg egy gondolatot, ellenben akciód reakcióra késztet.
1. Kizárólag a testvérem álláspontját jegyeztem meg, nem volt benne általánosság mint ahogy te jelezted a többség véleményét az "értjük" kifejezéssel. Sőt még azt sem kértem, hogy mindenki így gondolja vagy vélekedjen hasonlóan. Itt lehet valami képzavar?
2. még ez "sajnos" olyan világ ahol a vélemények különbözőek, emiatt ütköznek is, de az ilyen gondolatgyárak végső eredménye az, hogy talán jobb születik szellemiségben.

További kellemes vasárnap délutáni kommentelést kívánok.

Shaktee 2017.04.23. 13:32:50

Na monti, sajnákom :(

Maradt 3, oilers, sens, leafs....

ZooLeka 2017.04.23. 13:50:32

@gabors: "gyerek az nincs istennek koszonhetoen persze"

A baxasal probalkoztal mar,imadsag helyett...........

élhetetlen 2017.04.23. 13:53:17

@Tibi !: Kicsit unalmas már ez a „a parasztoknak ez is jó lesz” szöveg. Lázár nekiugrasztotta a NEBIH-et egy nagy összehasonlító tesztnek, kimutatandó, hogy mi vacak árut kapunk. És lelkesen közölte, hogy igen, a 100 termékből hetven eltér.
portal.nebih.gov.hu/documents/10182/323140/03.29_Terme%CC%81k-o%CC%88sszehasonli%CC%81ta%CC%81s_kiadv%C3%A1ny.pdf/2cd70738-db21-4fad-8af0-2c53290935a9 . És ha van rá kapacitásod, akkor figyeld azt is, hogy a 4%-os sört hasonlítják össze az 5%-ossal. Nézd azt is, hogy mit gyártanak itthon, mert amit itt gyártanak, az magyar szabványnak kell, hogy megfeleljen. Egyébként a különbségeknél ilyenek is vannak, hogy pl. babérlevél, a nyugati foltosabb, a magyar íze intenzívebb. Hű, de ki van tolva velünk.

LyukasBogrács 2017.04.23. 13:53:27

"a rabszolgaság eleve hülyeség, (...) hihetetlenül degradáló is, mert azt feltételezi, hogy emberek képtelenek dönteni a saját sorsuk felől."

Nem nekünk mondta, hanem azoknal akik otthon maradtak. Egy tekintélyes részük el is hiszi. A határon túliak véleménye (a tényekkel együtt) pedig nem számít ennek a bandának.

Pitya21 2017.04.23. 13:54:22

@midnight coder: Én tíz éve többet kerestem, mint ma. Rabszolgák pedig az itthoni munkavállalók lesznek, ha ezek a hazaárulók (azok, hiszen pénzért árulnak állampolgárságot és magyar földet, és önként küldik a választópolgárok adatait Moszkvának...) életbe léptetik a (rabszolga)munkatörvénykönyv aktuális változtatásait.

Herr Géza 2017.04.23. 14:22:57

@Sexual Harassment Panda: Lótúrót. A cukrásznak a bruttó 3500 sem átlaga, sem kezdője nem lesz és pláne nem átlag kezdője. (Meg még teljes ellátás....)
Volt már róla szó, te ennyit kaptál annak idején, elhiszem, csakhogy azt "speciális" területen,luxusszállodában, a beosztásodra kaptad.
A cukrász átlag fizetés N.o.-ban átlagban nem éri el a 2500 bruttót. Csak szólok.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 14:37:12

@Herr Géza: 1., a luxusszálloda az miért speciális terület??
Szerintem meg de, a kezdő fizetés 1800-220euró nettó havonta, + ellàtàs.
Jelenleg a bruttóm 3500, ebből 2000-et kapok kèszhez.
A lakàsom havi 450 euró, ebből 350-et a szàlloda fizet, a rezsit èn.
Ètelre, italra, tisztítószerekre 100 eurót költök, napi 2 ètkezést a szàlloda biztosít, a többi èlelmiszert, stb onnan hozom beszerzési àron.A ruhám tisztítàsàt a szálloda fizeti.
Egyfolytában keresünk embereket.
A kolegáim mind helyi nèmetek.
Honnan a fenéből veszutek hogy a vendèglàtàsban olcsó keleteurópaiak dolgoznak èhbèrèrt???

DieNanny CH 2017.04.23. 14:37:52

@Brix:

"Aki itthon nem tud rendesen elhelyezkedni , a mostani javuló munkapiaci helyzetben az kint sem fogja sokra vinni.."

Szerintem te még vidékieket nem láttál/hallottál munkát keresni. És nem úgy vidéki, hogy NEM pesti, hanem esetleg faluban lakó, ahova 4x megy naponta a busz.
Unokatesóm varrónőnek tanult, meg élelmiszer eladónak, mégis, sehol a közelben nem talált munkát, kénytelen volt egy gyárba menni, futószalag mellé.

Kicsit tájékozódj, mielőtt vádaskodsz.

Főgebra 2017.04.23. 14:38:28

@Herr Géza:
Géza bácsi!
Ilyen csúnyaságot tenni a nullás liszttel! Nahát!

Pop40 2017.04.23. 16:03:51

Kedves posztoló, ez a blog sokkal jobb annál, mint hogy a fideszes maffiózók épp aktuális hazudozásait taglald rajta. :-)

Az egyetlen, amit a fideszmaffia dumáiról tudni érdemes, hogy teljesen fölösleges bármi logikát keresni a hazudozásaikban: mindig azt hazudják, ami az épp aktuális húzásaikat-lopásaikat alátámasztja. Ma ezt hazudják, holnap azt, tökmindegy, ha az egyik üti a másikat.

"fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve, hogy szerinte fel fognak értékelődni a közép-európai egyetemek (ennek azért az elmúlt hetek történései után van egy kis plusz húzása)"

No, ez tényleg üt :D
Bár végül ebben tényleg igaza lett, egy Közép-Európai Egyetem valóban felértékelődött, mióta rárontott egy komcsi diktátor, meg az ostoba hívei :D

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2017.04.23. 16:03:58

Amikor Lázárt jellemeztem egy akkor külföldön élő magyarnak, először félreértette. Nem azt mondtam róla, hogy államférfi, hanem azt, hogy ezek között ilyen hatást kelt! Sajnos leégetett ezzel a rabszolgázással, mert már azt a hatást se kelti.

Első avagy Egetverő Arrogancia 2017.04.23. 16:04:02

@szÖveges professzor: Várom a posztot, engem felettébb érdekel. Én csak az angol-magyar viszonyokat ismerem.

Sir Galahad 2017.04.23. 16:04:10

Lázár hülyén fogalmazott, amivel dobott ide egy gumicsontot. Tényleg rettenetesen unalmas már olvasni azokat a hozzászólásokat, amikből kiderül, hogy egy csomó ember rácsodálkozik: jé, nyugaton magasabbak a bérek. Hát ja, azok, azok is voltak mindig, meg lesznek is. És k-eu-ból csak akkor nem mentek ki oda a fiatalok, ha ezt adminisztratív eszközökkel korlátozták. Ezt szeretnék visszahozni?

Horthy Miklós cselédje 2017.04.23. 16:04:16

@Sexual Harassment Panda:

"Jelenleg a bruttóm 3500, ebből 2000-et kapok kèszhez."

Nem zavar hogy szétadóztatnak?

Horthy Miklós cselédje 2017.04.23. 16:04:31

@Sexual Harassment Panda: ..

"Honnan a fenéből veszutek hogy a vendèglàtàsban olcsó keleteurópaiak dolgoznak èhbèrèrt???"

Talán mert így is van.

Grazban kelet európai szakácsok főznek a vendéglátásban minimálbérért főleg.

Van ahol még azt se adják meg a kisegítőknek.

30 órás bejelentés, 50 órás munka, túlórák lenyelve, nagy profit felnyalva.

Brix 2017.04.23. 16:16:31

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Kedves Nanny! Éppen az élelmiszer eladókból és a varrónőkből van a legnagyobb hiány Magyarországon. Aki akar, az el tud helyezkedni, nem is annyira rossz pénzért. Az egyik pénteki kelet-magyarországi újságban (Hajdú-Biihari Napló..) láttam, hogy 160-220 ezres nettó fizetésért kerestek bolti eladót...Ki az, aki elmegy hasonló munkakörbe 1100-1400 eurós nettóért külföldre dolgozni? Szerintem semmi értelme!
10 évvel ezelőtt nagyon megérte nyugaton dolgozni, akkor még kb 7-8-9x különbség volt a kinti minimálbér/átlagbér és a magyar fizuk között... Azóta egyre jobban záródik az olló...Most jó ha a 3x többet lehet keresni Nyugat-Eu-ban, mint itthon...Ami vásárlóerő-paritáson számolva olyan 2x-es különbség.
A nyugat-európai fizetések, főleg a fizikai munkakörökben , az elmúlt 10 évben alig emelkedtek, mert bárki bármit mond, ott is a munkaerő kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg a béreket. A beáramló több millió új bevándorló jelenléte , meg nem a nagy további béremelések irányába hat...
Persze, összességében messze vagyunk még Európa legfejlettebb magországaihoz életszínvonalban, de a trend mindenképpen a felzárkózás. Azt sem szabad elfelejteni, hogy saját hazánkban könnyebben alakíthatunk ki karriert , mint egy új országban , idegen környezetben, ahol már a társadalom jelentős része torkig van a bevándorlókkal.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 16:16:51

@Horthy Miklós cselédje: hogy lehet hogy egyetlen keleteurópaival nem talàlkoztam 4 èv alatt??
Vagy a német is minimálbèrèrt dolgozik?

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 16:19:03

@Brix: 220 .000 Forint vs 1400 euró.
Az meg h torkug vannak a bevàndorlókkal sztem túlzàa

FutureFry 2017.04.23. 16:24:25

@gabors: "a fizetesrol nem lehet nyilvanosan meg beszelni sem"
Adam Ruins Everything - Why You Should Tell Coworkers Your Salary: youtu.be/7xH7eGFuSYI

Horthy Miklós cselédje 2017.04.23. 16:24:27

@Sexual Harassment Panda:

Brutális adók, itt 3000 ből marad nálad 2000 alapesetben.

Pedig itt is durvák az adók.

Csak tátom a számat a rengeteg adóra.

Pink Petsch 2017.04.23. 16:53:08

@Brix: Vagy túl fiatal vagy még, vagy túl öreg, mert ezek szerint nem gondolkodsz 20-25 évre előre. Ha már nem leszel aktiv, nyugdijad ugyan lesz-e 20 év múlva Magyarországon? Olyan nyugdijad, ami mellett nem kell kukabúvárkodnod? Hát nem.
Már ha átlagpolgár vagy, és a céged valóban befizet utánad minden hozzájárulást. Az átlagfizetésedből meg félretenni legfeljebb úgy tudsz, ha minden hónapan mindent kiszámolsz fillérre. De ha beüt egy vis major eset (lerohad a mosógéped), akkor lőttek az a havi megtakaritásodnak. Arról nem is beszélve, hogy milyen fasza az az élet, amit végiggarasoskodsz, csak hogy majd az állami nyugdijadból ne halj éhen. Ja, tök fasza.

Mikkamak 2017.04.23. 17:54:10

De magyarul nem úgy lenne helyes, hogy "Rabszolga vagy-e"?

Herr Géza 2017.04.23. 17:54:20

@Sexual Harassment Panda: Maestro, a cukrászok mondjuk 80-85%-a nem szállodában dolgozik, hanem pl. üzemi komyhán, sima étteremben, cukrászdában, pékségben, meg akárhol. Na ehhez képest a luxusszálloda konyhája elég speciális terület, nem?
Aztán kicsit beszélsz össze-vissza is, mert ugye kezdő átlagbért emlegettél a bruttó 3500-zal, most már ott tartasz, hogy a kezdők 1800-2200 NETTÓT kapnak, igaz a te nettód ha jól rémlik több év után is 2000 €. Továbbra is: a te helyzetedben, a szállodában, akármilyen pozícióban nyilván lehet ekkora fizetést kapni, de a cukrászok bő 80 százaléka nemhogy ennyit, de a felénél is alig többet keres bruttóban, mindenféle szállás, meg kaja, meg egyéb extrák nélkül. Tehát ne beszélj arról, hogy a "cukrászok kezdő átlaga bruttó 3.500", mert ez nagyon nem igaz.
Aztán meg: hol állítottam olyat, hogy a "vendèglàtàsban olcsó keleteurópaiak dolgoznak èhbèrèrt" ?? Egy szót nem ejtettem erről a témáról.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 18:06:46

@Herr Géza: nekem ennyi pènz elèg.
Nem a fizetés a leg fontosabb.
A jelenleginél jóval nagyobb fizetèsèrt is volt ajànlatom, most is van.
De jelenleg Stuttgarthoz közel "svàbiàban" dolgozom egy olyan szàlloda èttermèben ami Németorszàg ranglistàjàn a 85.
Olyan dolgot csinàlok ami tetszik.
Ez a fontosabb jelenleg

DieNanny CH 2017.04.23. 18:15:57

@Brix:

"Éppen az élelmiszer eladókból és a varrónőkből van a legnagyobb hiány Magyarországon. Aki akar, az el tud helyezkedni, nem is annyira rossz pénzért."

Mondd ezt kérlek a 42 éves unokatestvéremnek, aki saját házban él a 3 kiskorú gyermekével.
Szerinted mennyire releváns számára egy 300 km-rel arrébb lévő lehetőség?

Mert valóban szép szólam, hogy ilyen-olyan, keresett állás létezik. De az is sokat nyom a latban, hogy hol. Szinte 90 %-ban ez számít.

Főgebra 2017.04.23. 18:29:48

@Mikkamak:
De igen!
De ez egy szleng kifejezés, a Magyarországon élők ezt jól ismerik!
Így ez a módja is helyes!

Pink Petsch 2017.04.23. 18:36:33

@Sexual Harassment Panda: Huhh, ez magas labda Herr Gézának. Én már csak egy kávét kérek ... :)))

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 18:41:19

@Pink Petsch: naés?
Az én csalàdom sváb szàrmazàsù.
A nevem is teljesen német.

Horthy Miklós cselédje 2017.04.23. 18:47:59

@Sexual Harassment Panda:

Nem tudol hol élsz, de Grazban jelenleg arról szól az élet hogy a román meg magyar versenyzik hogy melyik dolgozik olcsóbban.

Le vannak dumpolva a bérek teljesen.

Pink Petsch 2017.04.23. 18:51:52

@Sexual Harassment Panda: Nem a családodra vagy a nevedre céloztam, hanem ahogy az általánosból a személyesbe terelted a fizetés kérdését.
Ja, meg egy kis popcornt is kérek még ... :)))

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 19:01:09

@Pink Petsch: nem mindenkinek a pènz a legfontosabb.

Pink Petsch 2017.04.23. 19:06:20

@Sexual Harassment Panda: Ja, csak általános alapokról kezdted a beszélgetést Gézával ...

Horthy Miklós cselédje 2017.04.23. 19:21:49

@Herr Géza:

Engem inkább az sokkolt hogy 3500ról leszívják 2000 re..

Ez nem normális dolog hogy ennyi az adó...

Horthy Miklós cselédje 2017.04.23. 19:22:01

@Sexual Harassment Panda:

Akinek a fizetés a legfontosabb, annak nyilván Svájcban célszerű élni.

midnight coder 2017.04.23. 19:36:04

@vajdasagi: "Ma mégis tudjuk, hogy ez egy fenntarthatatlan jólét volt, amelyet nyugati hitelekkel és az ország eladósításával tartottak fent."

Ez sajna egész Európára igaz.

Amit Orbánék csinálnak nem jó, de az a gond, hogy az amit az ellenzék képvisel legalább annyira nem jó. És amit a jelenlegi európai politika képvisel az hosszú távon jóval toxikusabb mint a NER. Orbánnak legalább van pár olyan húzása, amit jónak lehet nevezni - Pl. hogy próbál viszonylag középen maradni az EU és az oroszok között. Amit persze a nyugat felé elkötelezett baloldal hazaárulásként fog fel.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 19:37:37

@Horthy Miklós cselédje: ott mèg rosszabb volt.
8000chf ből 5000-et kaptam kézhez, a lakàs 2000, as eü-biztosítàs 1000, a havi bèrlet 300chf volt

Pink Petsch 2017.04.23. 19:47:20

@midnight coder: Khm, nem is tudom .. az, hogy az unokád jövőjét is zálogba csapta Putyinnál, szerintem nem éppen a középen maradás jele. Kissé aránytévesztő vagy.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 19:50:55

@Pink Petsch: engem teljesen kiborít hogy Oroszorszàg a pèldakép.
Remélem amikor újre lehull a vasfüggöny, nem kell visszamennem Magyarorszàgra

DieNanny CH 2017.04.23. 20:11:28

@Sexual Harassment Panda:

TB 1000 frank havonta??? Ejha! Miféle különlegességeket vettél bele a szerződésbe?

Pink Petsch 2017.04.23. 20:13:05

@Sexual Harassment Panda: Én sem vagyok oda a gondolattól, az biztos.
Hm, esetleg kutass fel az őseid közt szlovákot, románt, vagy állj rá a sváb vérvonalra, és biztosits magadnak egy másik állampolgárságot is, für alle fälle ;)))

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 20:24:12

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: az önrèszem minimàl volt, és fogàszati kezelès is jàrt .@Pink Petsch: nem kell izgulni sztem.
Aki màr kint van nem fogjàk hazaküldeni.
màr 4 ève vagyok kint.
De ha gondolod csinàljunk egy gyereket für alle fälle:)
Viccet fèlre, ki az az elmebeteg aki Oroszorszàgot vàlasztja??

vacsad · http://indafoto.hu/vacsad/collections 2017.04.23. 20:28:16

még jó, hogy szól milyen rossz nekem, különben észre se venném, köszjani

midnight coder 2017.04.23. 20:28:22

@Pdudas: "Hatekonysag mint meroszam"

A hatékonyság van ahol igaz is lehet, de ez elég kétélű dolog.

Valóban, mi is vettünk már át projektet marokkói cégtől, és a kollégák elég érdekes dolgokat meséltek az ottani munkamorálról. És dolgozunk indiai kollégákkal, és valóban sok köztük a nem annyira nagyon okos. De sok-sok okos is van köztük, és _nagyon_ sokan vannak. Náluk inkább az a gond, hogy ha kell 1000 programozó, akkor felvesznek 1000 programozót, akkor is ha kecskepásztor. De akad ott azért bőven olyan is, aki nem ez a kategória.

Kis hazánk pedig Pl. azért érdekes ebből a szempontból, mert a legtöbb cég multi. És bizony nálunk legalább ugyanazt a szintet kell produkálnia az átlagpolgárnak mint kinn, jóval kisebb fizetésért. És bizony találkoztam már pár fejet falba verős nyugat-európai projekttel is...

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 20:32:42

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Montreux-ban laktam 2 èvig.
nem hiszem hogy van dràgàbb környèk Európàban.

Pink Petsch 2017.04.23. 20:35:39

@Sexual Harassment Panda: Hát, a gyerek megkapja az állampolgárságomat, az tuti .. te viszont csak akkor, ha feleségül veszel. Hm, szerinted megéri a rizikót? :)))
Ki, na mégis ki? Hát a teljes magyar kormány.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 20:42:55

@Pink Petsch: ezen ne múljon, bàrmikor elveszlek!
Jó befektetès lesz mindkettőnknek.
félelmetes hogy a sok birka tapsol egy oroszpàrti kormánynak.

kék madár 2017.04.23. 20:55:14

@morph on deer: ki mondta, hogy barmi koze van az igazsaghoz???

kék madár 2017.04.23. 20:57:12

@midnight coder: "Kis hazánk az átlagpolgár számára ma élhetőbb mint kb. bármikor a gengszterváltás óta"
Ez egy eleg eros allitas, es finoman szolva baromsag, kicsit zugloiasabban pedig ordas hazugsag. Induljunk ki a tenyekbol.

Pink Petsch 2017.04.23. 21:04:54

@Sexual Harassment Panda: Hm, oké, te megkapod az állampolgárságot ... szóval, a te jó befektetésed tiszta. Na de, mi az enyém? :)))
Mondjuk, ebben zseniálisak ezek a tetvek, már a maguk undoritó módján. Amikor az egyszeri polgár egy évre előre sem tud tervezni, mert akkora a jogbiztonság és olyan tervezhető a jövő, akkor hajlamos nem foglalkozni a pár évtizedes, hosszú távon lefutó projektekkel.

Attila Mihálcz 2017.04.23. 21:16:07

Nem szívesen szólok hozzá de az elmúlt hetek eseményei és a kormányzati kommunikáció engem is átdobott a tûréshatáron. Jelentem, rabdolgaként már hat éve több a fizetésem mint egy államtitkárnak a hivatalos illetménye összes járulékkal (lopott pénzeket nem számolom, állami megrendelésekbôl származó, cégcsatornákon folyó összegeket sem) De szabadidôm több mint a Lázárium beosztottjainak, nyugodtan alszom és biztosabb a jövôm. És rabszolga feleségem is hasonlóan keres :) (igaz kimarad a fideszes feleségek nevére regisztrált/tulajdonba vett/pályázott stb halmazból de sokakat leköröz és még nyugodtabban alszik)

Herr Géza 2017.04.23. 21:16:58

@Sexual Harassment Panda: Néha úgy érzem nálad, mint ha a fallal beszélnék: "nekem ennyi pènz elèg." Mondtam azt, hogy az kevés? Minősítettem a pénzedet? Nem, csak azt kifogásoltam, hogy általánosítasz a saját pénzedről az átlagra.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 21:29:18

@Herr Géza: én meg voltam győződve róla hogy ez az átlag.

Pink Petsch 2017.04.23. 21:34:01

@Sexual Harassment Panda: Mondtam én neked, hogy ez magas labda Géza úrnak ;)))

Herr Géza 2017.04.23. 21:47:34

@Sexual Harassment Panda: Sajátos a viszonyod a számokhoz akkor is, ha CHF-ben számolsz: 8000 bruttóból 5.700-at kapsz kézhez VD kantonban. A betegbiztosítás 1000-ért egy vicc, abban már benne kell legyen 2-3 komolyabb életbiztosítás is. Maradjunk annyiban, hogy VD-ben is egy fiatal 300 CHF-ért már köthet eü. biztosítást, 500-ért meg már komolyabbat is. Azt már nem is emlegetném fel, hogy lakásért 2000 frankot Montreuxben sem kell feltétlenül kiadni. Egy szobás kégli azért van bőven ott is 1000 körül.
És csak hogy értsd mi a gond ezzel mindig: ne mondja már azt az ember, hogy egy autó 100k euróba kerül, csak mert neki az a heppje, és annyiért vett S-Klassét.

Dikusz 2017.04.23. 21:52:47

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ismerősöm egy nagy ruhaipari vállalat szabászatvezetője volt. Nem értek hozzá, de akik ismerősek a textiliparban, azok azt mondják, hogy az igazgató után a második legfontosabb ember. Textilmérnökként végzett, mindent tud a szakmáról. A gyár angol tulajdonba került, azok nem sok idő után átvitték az egész gyártást Romániába. Ismerősöm szerint a textilipar gyakorlatilag megszűnt Magyarországon, nincs lehetősége -tizenéve sem volt már- elhelyezkedni, nincs hova. A varrónők meg akkor sem, most meg pláne nem keresnek jól. Szerintem az egyik legmegterhelőbb a szakmák közül.

Az eladók 200.000 Ft-os fizetését pláne Hajdú-Bihar megyében nem tudom elképzelni, de hogy őszinte legyek Budapesten sem. Valamikori szakmám eladó volt, éppen ezért érint kicsit érzelmileg a helyzetük. Egy-két üzletben szoktam beszélgetni az eladókkal/pénztárosokkal, már amennyiben lehet, mert a boltvezetők figyelik őket. Nem szabad sokat egy vevővel beszélgetni még akkor sem, ha nincs egy vevő sem az üzletben. Majd megkérdezem mennyi igaz ebből az egészből. Meg is írnám hozzászólásban, de lehet senkit sem érdekel.

Tudom nem neked kellett volna címeznem, de akik olyat írnak itthonról, hogy ilyen-olyan szuper bérek vannak a kereskedelemben, nem vitatkozom, mert nem így van.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 21:58:46

@Herr Géza: akkor újra.
Az eddigi munkahelyeimen egy àtlag chef de partie/junior sous chef fizetés 3500 euró bruttó + ellàtàs.
Ennél sokkal jobb fizetèsek is vannak vendèglàtàsban, egy konkrèt ajànlatot kaptam múlt hèten sous chefkènt 4500bruttóèrt.
Nem èrtem mi olyan hihetetlen ebben??

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 22:00:25

@Herr Géza: Montreuxban, Veveyben 1000 frankèrt 1db szobàt kapsz, nem lakàst

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 22:02:55

@Pink Petsch: nem igazán èrtem hova akar kilyukadni.
Arról akar meggyőzni hogy nem ennyit keresek, vagy nem ennyi a kiadàsom?

Dikusz 2017.04.23. 22:08:05

@swing gitan: nagyobb betűkkel is jelent meg, minthogy meghalt Földi Imre :(

Pink Petsch 2017.04.23. 22:42:10

@Sexual Harassment Panda: Nem, azt mondja, hogy te "x" év tapasztalattal és a pozicióddal valóbban annyit keresel/kereshetsz, amennyit irtál. Viszont azt is állitottad, hogy ez az átlag kereset ebben a pozicióan, ami igaz lehet egy luxus-hotel esetében, de nem feltétlenül igaz egy cukrászda, vagy pékség, vagy nagyüzemi konyha esetében ... pedig ugyanaz a pozició, ugyanannyi év tapasztalat, csak más vendéglátóipari egység.

LittleG (uk) 2017.04.23. 22:44:05

@Mick Richards (UK): Tobb volt kollegam is ott lakik (SN25) meg mi is nezegetjuk Swindon-t, hogy ha mar nagyon nem birjuk az itteni dragasagot, lehet oda koltozunk :)

Jol erzitek ott magatokat?

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 22:44:47

@Pink Petsch: ne basszál fel agyilag, te is konyhán dolgozol, pontosan tudod hogy de, szállodaiparban ez az àtlag

Herr Géza 2017.04.23. 22:45:32

@Sexual Harassment Panda: Édes istenem b+, még mindig nincs meg a lényeg? Hányszor mondjam már, hogy elhiszem, h mennyit keresel, csak azt ne add elő, hogy N.o.-ban minden nyomorult cukrász ennyit keres, mert ez a "kezdő átlag". Olvasd már vissza saját magadat, hogy mit írtál le először, b+.
Svájc dettó. Már félrebeszélsz a bruttó-nettónál, 3-szoros árú biztosítást kötsz (szíved joga, csak ne mondd, hogy AZ eü bizt. ott ennyi), drága lakást bérelsz (szíved joga, csak ne mondd, hogy A lakás ott ennyi). Ja, "a bérlet 300 sfr". Milyen bérlet? Helyi? 30 km-ről ingázol? N.o.-ban is van bérlet havi 60-ért meg 300-ért is. Na mindegy, ha érted érted, ha nem, nem tudok veled mit kezdeni.

Herr Géza 2017.04.23. 22:52:07

@Sexual Harassment Panda: Te ne basszál fel. Gomdolom hallottál már Gastro-Tarifvertragról. Nézz bele, melegen ajánlom. Üsd be a gúggliba, hogy Konditor/in Durchschnittsgehalt: kb. 2.300-ra jön ki az átlag bruttóban. Ég és fóld, vazze. Mindketten elhissszük neked, hogy az x csillagos szállodákban, a te pozidban valóban lehet annyit keresni, mint te mondasz, de arról a pénzről a legtöbb német cukrász csak álmodik.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 22:52:39

@Herr Géza: szóval szted a 3500bruttó Németorszàgban kiemelkedő fizetès??
Sztem meg kb minimàlbèr.

Brix 2017.04.23. 22:57:46

@Dikusz: Ha hiszed , ha nem, ezek a tények! A nagykereskedelmi láncoknál, olyan 300 bruttó körül lehet keresni átlagosan, pótlékokkal együtt, és folyamatosan emelkednek a bérek.
24.hu/fn/gazdasag/2017/03/13/marciustol-ujra-bert-emel-a-lidl/
Az említett hajdú-bihari álláshirdetés a pénteki Naplóban megtalálható...
Nyilván nyugaton még többet lehet keresni a kisker. szektorban is , de már igazán nem éri meg kimenni , ha a bérek ilyen mértékben növednek a jövőben is , mint az elmúlt időszakban. A munkaerőhiány pedig a bérek emelkedését fogja segíteni...
Az egészségügyben és az oktatásban is nagy béremelések történtek...

Pink Petsch 2017.04.23. 22:59:01

@Sexual Harassment Panda: A szállodaipar azonan nem fedi le teljes mértékben a vendéglátást. Egy pékség is vendéglátóipari egység, egy menza konyha is meg egy cukrászda is. Ezek is eletartoznak a vendéglátása, viszont az ott dolgozók nem keresnek annyit, mint a szállodaiparban. Igaz viszont, hogy jó eséllyel nem is dolgoznak annyit.

Herr Géza 2017.04.23. 23:02:15

@Sexual Harassment Panda: 5 perc alatt 20-30 aktuális lakáshirdetést linkelek neked 1-2 szobás kérókra Montreux 15 km-es körzetében 600-1000 sfr között (mit NK!) egyetlen ingatlanos honlapról. Persze, minden gond nélkül lehet 2000-ért (sőt 4500-ért is) 1,5 szobás lakást bérelni, de ugye nem szükségszerű.

Herr Géza 2017.04.23. 23:05:10

@Sexual Harassment Panda: Na menj te a hülyeségeiddel......!!!

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 23:05:26

@Herr Géza: az ügye megvan, hogy az olcsó ingatlanokra kb 200-an jelentkeznek, ès hogy èppen te kapod meg, az esély 0.

Sexual Harassment Panda 2017.04.23. 23:06:01

@Herr Géza: mièrt, szerinted egetverő fizetés??

Herr Géza 2017.04.23. 23:45:59

@Sexual Harassment Panda: Egy kicsit ismerem a svájci ingatlanpiacot immár. Több ott is az urban legend, mint a valóság. De igen, az olcsóbbakra sokan jelentkeznek, a drágábbakra kevesebben. A belvárosira sokan, az agglomerációban lévőre kevesebben. Az biztos, hogy nem feltétlenül kell a belépő ár 2-3-szorosábal számolni. Persze ez már szubjektív téma erősen. Viszont az adó, meg az eü.bizt. nem.
Ugyanis kicsit disszonáns, hogy a német nettó 2.000 a "teljes" ellátással szerinted minimálbér, miközben Svájcban lenyomtál két évet (szuper)nettó 1.700 sfr-ért (5000 nettó, mínusz 2k lakás, 1k eü.bizt., mínusz 300 bérlet). Ami ott valóban nagyon karcsú. De te tudod.

Herr Géza 2017.04.23. 23:47:54

@Sexual Harassment Panda: Nem egetverő, de fiatal cukrászként igen jó fizetés, pláne a plusz juttatásokkal együtt. Apropó, ketten laktok,a lakásban, amit a szálloda fizet?

swfla 2017.04.24. 00:11:37

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ezen en is neztem, de varostol meg csalad letszamtol fuggoen azert nem lehetetlen: nekunk volt 420 korul, igaz, hogy mi a legalacsonyabb biztositas / legmagasabb onresz verzioval jatszottunk, mert nem vagyunk betegek. Gondolom a nulla onresz 4 fore felszorozva mar kiadja az ezrest. Mar kerdes, hogy ahhoz komoly nyavajadnak (es hosszantarto) kell lenni.

Az eredeti cikkhez: nekem regi elmeletem, hogy ez az egesz cigany tarsulat, amelyik a parlamentben lakik, csak azert usztak meg, hogy be ne hajigaljuk oket a Dunaba, mert 1986-ban (kb.) bevezettek a vilagutlevelet.

Ennek a kovetkezteben akinek mar viszketett a tenyere, az megindul az elso heten. Es azota a kifejezetten mobilis-eletrevalo allando elvandorlasban van. Vannak persze kivetelek, nekem is egy csomo haverom van, akik vagy a csaladi korulmenyek miatt, vagy mas egyeb folytan nem mocorognak, de nem ez a jellemzo. Magyarorszagnak a kulfoldi diaszpora nagyon hianyzik, es meggyozodesem, hogy siman a G8 koze rantanak az orszagot, mar persze ha a (politikai) korulmenyek ezt lehetove tennek.

Aminthogy soha nem is fogjak.

Sexual Harassment Panda 2017.04.24. 00:16:19

@Herr Géza: ezèrt nem is élek Svájcban, ès a német èletemmel elégedett vagyok.
Jelenleg egyedül élek a 2szobàs lakásban amit a cèg fizet.

Herr Géza 2017.04.24. 00:31:25

@Sexual Harassment Panda: És merre vagy most "Stuttgart" környékén?

Herr Géza 2017.04.24. 00:32:34

@swfla: Na de a kolléga egyedülálló! :)))

Shaktee 2017.04.24. 01:43:08

@gabors: Jövünk Rangers :)

Horthy Miklós cselédje 2017.04.24. 06:35:55

@swfla:

Annak ellenére hogy elvileg menekülnek a magyarok az országból, kevesebben vannak elvándorolva mint mondjuk az angoloktól...

Horthy Miklós cselédje 2017.04.24. 06:35:59

@Sexual Harassment Panda:

Miért nem csábítasz ki magadhoz egy magyar nőt?

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2017.04.24. 09:00:35

Ötvenhatban 200.000 ember emigált.

Ebben a mostani gazdasági / társadalmi / politikai krízis korszakban ennek háromszorosa.

Ez komoly nyomot hagy a magyar korfán.

A civilgyilkos zsákmányszerző pártcsürhe azzal próbálta kozmetikázni a foglalkoztatási statisztikákat, hogy a nyílt munkaerőpiacon megcélozta a kínai munkás bére alatti tabszolgalétet. A V4-ek vezető országából így sikerült romániai / bulgáriai szint alá rabszolgasűlyednünk.

Én vendéglátózok. Egy csöpp szobában élek.

De a múlt hónapban vettem a gyerekeimnek egy lakást. Amit 5-8 év alatt tudok kifizetni.

Énezért vállalok rabszolgamunkát. A múlt héten 11 műszakot nyomtam le. Ezen a héten 12 lesz. 1 szabadnap, 6 dupla.

Herr Géza 2017.04.24. 20:26:21

@Sexual Harassment Panda: Ja, ha már kekeckedünk, meséld már el, hogy honnan jártál be Montreux-ba dolgozni havi 300 frankos bérlettel? Mert ismerve a svájci árakat, csak elég volt ránéznem a mobilis honlapjára: a 12+ zónás havi bérlet (kb. Genfből is be lehet járni vele Montreux-be, ami azért rendes távolság..:D) 264.- sfr, az egyzónás meg 66.- (A város és szűk környezete.)
Szóval csak a tényeket, pls.

Mick Richards (UK) 2017.04.26. 09:45:35

@LittleG (uk):

Koszonjuk jol. Royal Wootton Bassett-ban laktam, onnan keveredtem Redhouse-ba, majd Haydon Wick. Sok zold, uzletek, iskola. Kozel az A419.

Neztem lakadt Moredon-ban es Pinehurst-ben, de ez jobb kornyek. Ti hol dragultok?

LittleG (uk) 2017.04.26. 19:25:37

@Mick Richards (UK): Igen, azt mondják a négy P betűs részt jobb elkerülni, bár más meg azt mondja, az már csak 3 mert Park South már nem is annyira gáz.

Én Walcotban nézegettem házakat (online, személyesen még csak kétszer voltam ott).

Mi Readingben vagyunk, amit nagyon szeretek, de irtózatosan drágul (és mág fog, ha beindítják a nagyon gyors vonatjáratot Londonba)..

Ginix 2017.04.27. 13:45:10

@Herr Géza: sztem éves országot lefedő bérlete van, ami 3600 chf és azt osztotta el 12-vel. de csak tipp.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.