oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. április 10. 06:30,  Határátkelés lehangolva 93 komment

2017. április 10. 06:30 Határátkelő

Határátkelés lehangolva

Amikor az ember a külföldre költözéshez készülődik, rendszerint elég nagy figyelmet fordít az egészségügyi kérdésekre, legyen megfelelő biztosítás, kijelentkezések, bejelentkezések, gyógyszerek, ha olyan hely az úti cél, a megfelelő oltások – de mennyire figyelünk oda a lelki egészségre, foglalkozunk-e vele eleget?

depresszio_pixabay_com.jpg

Hadd kezdjem egy kicsit messzebbről: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minden év április 7-én kampányt indít egy adott egészségügyi kérdésben. Idén a depressziót választották, ami világszerte akár 300 millió embert érinthet.

Szerencsére a határátkelők között viszonylag alacsony az arányuk, az Expat Insider tavalyi felmérésében a megkérdezettek 12 százaléka mondta azt, hogy a külföldi újrakezdés rossz hatással volt a mentális egészségére. 

Ezzel együtt a határátkeléssel sokszor együtt járó lelki megpróbáltatásokról és feszültségekről talán az indokoltnál kevesebb szó esik, pedig akárhogy nézzük, mégis csak arról van szó, hogy az ember fenekestől felforgatja az addigi életét, ami még a legjobb esetben is nem kis stresszel jár. 

Ennek a stressznek egy része elkerülhetetlen, és nem feltétlenül jelent problémát, ám van egy pont, amin túl már káros lehet. Hogyan kerülhetjük el ezt az állapotot? Erre próbált meg választ találni az Internations egyik írása, amiben szerintem akadnak megfontolandó gondolatok.

Csak módjával! 

„Ki vagy áradva, sírás lesz a vége” – ha több százszor nem hallottam ezt a mondatot gyerekkoromban, egyszer sem, és bár aligha hiszem, hogy a szüleim tudatosan mondjuk görög filozófusok nézeteit szerették volna így belém verni, ez a gondolat erősen összecseng néhány ókori gondolkodó tanításával: ne essünk túlzásokba! 

Amikor ugyanis új életet kezdünk külföldön, akkor elég nehéz nem végletekben gondolkodni, például teljes lendülettel beleállni a munkába, utána pedig az új életbe, vagy éppen ellenkezőleg, meló után begubózni a szobánkba. Egyik véglet sem egészséges, az egyiknél gyorsan kiéghetünk, a másiknál pedig elszigetelődhetünk. 

Nem tudom, ti hogyan éltétek meg az első időszakot, mennyire volt nehéz, tapasztaltatok-e hasonlót, vagy simán ment minden, ám kétségtelen, hogy sokan csúsznak bele hasonló válságokba, csak talán mi, magyarok, még az átlagnál is kevesebbet szeretünk beszélni a lelki problémákról. 

A lényeg mégis az lenne, hogy megpróbáljunk valamilyen egészséges egyensúlyt találni, a probléma csak az, hogy nagyon nehéz felismerni, hol húzódnak a határok. 

Nem te vagy a hibás 

Mivel viszonylag kevés szó esik az ilyen típusú nehézségekről (ugye ezen a blogon is akad pár olyan téma, amitől többen lábrázást kaptok, a statisztika és a Brexit mellett éppen ez a harmadik), ezért aki mégis belecsúszik, az hajlamos lehet azt hinni, hogy vele van valamilyen gond. 

Ez nem feltétlenül csak magyar sajátosság, az ilyen gondokra sok országban és kultúrában rakódik egyfajta stigma, arról nem beszélve, hogy sokszor megjelenik az irigységfaktor is, mondván, mi bajod lehet neked Németországban / Franciaországban / Amerikában (nem kívánt törlendő, vagy a sor tetszés szerint kiegészíthető). 

Mindehhez hozzájárul még a közösségi média által sugárzott „jaj, de boldog vagyok!” sokszor hamis, de legalábbis megtévesztő képe, és máris ott tartunk, hogy az egyszeri határátkelő nem mer, vagy nem tud beszélni a problémáiról (azt már nem említve, hogy sokszor nincs kinek). 

Fontos, hogy két dolgot észben tartsunk: az egyik, hogy az ilyen típusú nehézségért általában senki sem lehet hibáztatni, legkevésbé magunkat, a másik, hogy ezek való problémák, nem csak mi találjuk ki őket. 

A helyzetet nehezíti, hogy egyelőre a szakemberek számára sem világos, mitől lesz valaki kiszolgáltatottabb az ilyen típusú betegségnek, vagy megfordítva: miért van az, hogy egyesek bármilyen nehézség esetén könnyebben összeszedik magukat. 

Ha bármilyen másfajta betegségről lenne szó (mondjuk allergiáról), akkor senkinek eszébe sem jutna hibáztatni a benne szenvedőt az állapotáért, valamiért viszont a mentális kérdésekhez még máshogy állunk hozzá. 

Ne félj segítséget kérni 

Az a faramuci helyzet, hogy a gyengeség elismeréséhez erősnek kell lenni, ami nagyjából egy 22-es csapdájának tűnik, ráadásul a dolgot nehezíti, hogy mindezt külföldön kell(ene) megtennünk, esetleg egy olyan környezetben, ahol a nyelvet sem ismerjük elég jól, pláne nem annyira, hogy ennyire intim dolgokról tudjunk beszélni. 

Őszintén szólva még egy sima betegség leírása sem olyan egyszerű dolog az elején, akkor mihez kezdjünk egy annyira összetett és nehezen megfogható dologgal, mint egy lelki probléma? 

Ilyenkor érdemes a helyi magyar közösséghez fordulni, vagy keresni egy online praktizáló szakembert, netalántán reménykedni abban, hogy mondjuk a helyi magyar követség vagy konzulátus tud segíteni. Nyilván könnyebb a helyzet mondjuk Londonban, mint egy kis olasz településen. 

Ezzel együtt, ha már eljutunk odáig, hogy segítséget keresünk, a nehezén (a szembenézésen) már túl vagyunk, és attól kezdve remélhetőleg fokozatosan javul majd a helyzetünk. 

Tudom, nem szerettek ilyesmiről beszélni, de engem azért érdekelne, hogy ti érintve vagytok / voltatok-e, vagy ismertek-e olyanokat, akik átmentek ilyen perióduson?

HÍRMONDÓ

Magyar feliratú táblákkal tüntettek Berlinben

Viszonylag ritkán látni olyat, hogy magyar feliratú táblákkal legyen elég masszívnak tűnő tüntetés valamelyik külföldi nagyvárosban. Vasárnap délután ilyen is volt a német fővárosban, ahol a Pulse of Europe keretében álltak ki a CEU mellett. (Itt képet is láthatsz róla.)

Két menő meló, meg egy harmadik 

Hétkezdetnek két igencsak jól fizető állást ajánlunk (egyiket ráadásul nem is akárhol), és tulajdonképpen a harmadik munka sem olyan rossz, ha jobban belegondolunk.

Skócia legyen kanadai tartomány?

A Brexit miatt egyre feszültebb a helyzet Skócia és a brit kormány között, így tulajdonképpen nem csoda, hogy egészen vad ötletek is felmerülnek. Skócia kiválása Nagy-Britanniából elég érdekes helyzetet teremtene, de még ezt is megfejelné egy friss javaslat.

A külföldi vállalkozás dilemmája 

Amikor az ember párja vállal munkát külföldön, akkor egy ideig persze fontos otthon lenni és segíteni az ügyintézésben, megteremteni a hátteret, ám egy idő után az ember dolgozni akar. Más kérdés, hogy tud-e, és ha nem, akkor bele merjen-e vágni valamilyen vállalkozásba?

(Fotó: pixabay.com)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.  

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: egészségügy határátkelés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr6912413617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.04.10. 06:37:09

"szakemberek számára se világos" akkor miről beszélünk

Golf2 2017.04.10. 08:41:55

Off. Végre összeállt 1 tüntetés

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.04.10. 09:19:29

Szerencsére ilyesmi sosem volt. De amúgy is volt társ, barát, akivel mindent alaposan meg lehetett beszélni. S az a legnagyobb segítség, nem?

DieNanny CH 2017.04.10. 09:55:02

Nekem sem volt, meg ismeretségi körben sem.

Csodabogár 2017.04.10. 09:58:38

Saját tapasztalat, társ semmi nem volt, de totál euforiában voltam, hogy végre kint vagyok és kezdődik az új élet.
Biztos van aki ettől esik depresszióba, de elég furcsa nekem.

DieNanny CH 2017.04.10. 10:14:54

@Csodabogár:

"Biztos van aki ettől esik depresszióba, de elég furcsa nekem."

Szerintem olyanoknál van inkább, aki kényszerből ment ki.
Vagy nem tudom...

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2017.04.10. 10:42:50

Ez érdekes, én több lehangolt expatot is ismerek/-tem (pedig nem vagyok barátkozós, úh sosincs nagy ismeretségi köröm), sőt, nekem úgy tűnik, hogy egyáltalán nem ritka együttállás. Persze lehet, hogy a thaiföldi meg máshelyi expat sodródás lehangolóbb, mint a rendes letelepedős (khm, vendégmunkásos) élet (vicceltem!), vagy az is lehet, hogy ahogy a melegekre mondják, hogy megismerik egymást, úgy a fancsali pofák is, én meg aztán az idő nagy részében totál fancsali vagyok, szóval értitek.

Akárhogy is, ha a felmérés szerint csak 12 százalékot érint, az bakfitty.

A lecsukottság nem olyan nagyon ritka. Az antidepresszánsok fogyasztását például követik világszerte, és azokban az országokban, amik rendszeresen a legélhetőbb országok között végeznek (Ausztrália, Skandinávia meg ezek), minden 10-12. ember antidepin él. A hozzánk hasonló helyeken meg ott az alkohol, ugye.

Minálunk mindig van kábé 1-1,5 millió ember, aki épp azon gondolkodik, hogy az életének semmi értelme, és a legjobb talán az lenne, ha megölné magát a 'csába.

Vagy emlékeztek, a múltkor írt az a tenyérbemászó pofa Izlandról, az európai kultúra letéteményeseinek csodaországából, ahol a tablettafogyasztás alapján a 300 ezer emberből 30 ezer depressziós. The struggle is real.

Szuper játék ez egyébként, mármint azt játszani, hogy megismerem-e az 1-es villamoson azt, aki meg akarja ölni magát. Vagy amikor az óvodás gyerekeket nézem: látszik-e a 3 éves gyerekeken, melyik lesz alkoholista vagy depressziós? Mert kábé tizedük az lesz, ez biztos. Nincs valami website, ahol lehet ilyesmire fogadásokat kötni? Helyre, tétre, befutóra?

Szóval viszonylag nagy biztonsággal kijelenthető, hogy igenis vannak lehangolt határátkelők. Főleg minálunk, ahol nem csak ilyen virágos, szökellős indokokkal indulnak neki az emberek, hogy "ki szeretném próbálni magam", hanem például anyagi kényszerből is. Mondják, ugye, hogy london a második legnagyobb magyar város, na, az ottani 200 ezer magyarból tuti, hogy van legalább 20 ezer, amelyik ma is felkelt, kinézett az ablakon (11 fok, napsütés, enyhe szél), kicsit lóbálta az ajtókulcsot, és azon gondolkodik, hogy oké, ma még valahogy megcsinálja a dolgát, de még egy hetet már nem biztos, hogy kibír ebből. Lehet, hogy nem írnak ide, meg lehet, hogy nem ezzel kezdik a beszélgetést, de ott vannak, ezt k.rvára garantálom.

Igazából nekem nem az a fura, hogy miért kerül ilyen gyakran szóba ez a dolog, hanem hogy miért ilyen ritkán.

kéményseprő 2017.04.10. 11:11:06

Én nem kényszerből jöttem ki (bár mit nevezünk kényszernek, egy magánkórház diplomás dolgozójaként sem tudtam volna bérelni egy lakást egyedül..), és a mindenféle negatív gondolataim sem itt kezdődtek, de értem, hogy hogyan fajulhatnak el így a dolgok nagyon gyorsan. Sok expattal beszélgettem erről, akik kívülről ragyogó, nagyon szociális és nagyon boldog életet élnek. Nem tudtam elhinni nekik, hogy nincsenek vagy nem voltak nehéz napjaik/hónapjaik és tényleg minden ennyire csilli-villi. Aztán amikor én meséltem az érzésről, hogy én sosem leszek "social enough", akkor ők is megnyíltak és elmondták, hogy bizony nagyon mélyen voltak ők is és más külföldiek társasága segít nekik. Ők nagyrészt írek, angolok. Sokan már a visszaköltözést tervezik, pedig bevallották, hogy csalódniuk kellett azokban az emberekben, akik otthon a barátaik voltak, mert nem keresték őket. Szóval az én tapasztalatom az, hogy külföldön hozzá kell szoknod az érzéshez, hogy te sosem leszel az első választás, kivéve más külföldiek szemében vagy olyan helyieknél, akik kilógnak a sorból. A helyi a helyi barátait választja első körben, akiket ismer ezer éve, a magyar barátok azokat, akik helyileg közelebb vannak. És akkor itt jön be a probléma a párkapcsolattal, ha találsz valakit, akinek az első vagy, akkor az összes elvárás rázúdul, ő kéne legyen a szerető, a család, a legjobb barát/nő, és ez borzasztóan megterheli a kapcsolatot.
Vagy vannak a szerencsésebbek (nővérem is ilyen), akik elhiszik, hogy boldogok és nincs szükségük többre.
Ez persze mind csak az én véleményem, tapasztalatom, nem mindenki működik így.

LittleG (uk) 2017.04.10. 11:15:59

@Nagy kámpics: Valszeg azoknal van ez, akik kenyszerbol mentek valahova, vagy nem olyan lovat akartak, de nemigen van visszaut. Es tuti, hogy foleg az egyedulallok koreben, ha csalad van, mar nem vagy annyira egyedul.

LittleG (uk) 2017.04.10. 11:21:06

@kéményseprő: Miert ne lehetne boldog a novered?

Pontberrol olvasok, (Stumbling on happiness) - hogy pl. A fejuknel osszenott ikerparnak nem hisszuk el, amikor azt mondjak, boldogok, mert vagy csak ugy mondjak, vagy nem tudhatjak, milyen az igazi boldogsag, mert meg sosem voltak kulon. (mert mi tudjuk? Mi meg azt nem nem tudjuk, milyen valakivel osszenove lenni...)

kéményseprő 2017.04.10. 11:24:46

@LittleG (uk): Azért, mert egyáltalán nem úgy viselkedik. De értem a felvetésed és teljesen jogos, mindenki a saját tapasztalatai alapján próbálja rendszerezni a világot és nehéz elhinni, hogy nem mindig neked van igazad. :)

Golf2 2017.04.10. 12:05:30

Az antidepresszánsok ritkán segítenek hosszútávon,sőt sok ámokfutó azon él,élt.

puhacica · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.04.10. 12:20:02

azt gondolom, hogy egy introvertált embernek sokkal egyszerűbb a határátkelősdi, mert alapból nem igényli a haverkodást, közös kávézgatást, bulizást... elvan magában, fog egy könyvet, aztán jónapot.

Csodabogár 2017.04.10. 12:51:22

Nekem mindig gyanús, aki azt állítja, hogy ő mindig boldog, nála mindig süt a nap és kerek minden, mert ilyen nincs. Szerintem mindenki életében vannak nehezebb napok, apróbb nagyobb buktatók. Nyilván van aki könnyebben veszi a kanyarokat, de mélységek és magasságok mindenki életében vannak, különben nagyon egyhangú lenne a világ.
Jómagam egy ember kutyája vagyok. Ha van mellettem egy társ, semmi nem érdekel. Magányos korszakaimban viszont mindig igen élénk társadalmi életet éltem. Nem szeretek egyedül lenni.

P.Elliot 2017.04.10. 12:57:39

@Csodabogár: En is igy erzem, lehet hogy magam is csodabogar vagyok.
A mai napig, / par napja toltottem a 44-ik evet idekinnt/ erzem azt a boldog erzest hogy itt vagyok, itt lehetek. Ennyi ido utan is. A maiak megkaptak a kimenetel lehetoseget, nem ujdonsag, nem ajandek, nem erzik hogy mekkora dolog. Kivancsi lennek ha hazatoloncolnak oket akkor mit ereznenek. Ha visszagondolok a 70-es evekre, a legtobb egyedulallo berelhetett volna maganak kulon lakast de nem tettek, most a kijott magyarokrol beszelek, volt jo nehany foleg magyar tulajdonosu haz ahol a "neni" kiadta a hazabol a felesleges szobakat ezeknek a foleg fiataloknak, senki sem sirt hogy egymas nyalan kell elni az egyetlen furdoszobaval, a masik az a neni sajat tulajdonaban volt/, a fiatalok elvoltak egyutt, megbeszeltek a dolgaikat, jokedvu tarsasag volt, egyutt mentek jobbjara mindenfele, idovel aztan levaltak onnan, vagy sajat lakast bereltek de nem siettek vele mert igy olcso volt es nem voltak egyedul, kesobb is tartottak a kapcsolatot.
Orultek hogy kinnt lehetnek.
Egymast nem kritizaltak, elfogadtak hogy mas ha valamiben az volt, emlekezetem oriz egy hazineni tarsasag csapatot akik rendszeresen bejatak egyutt New Yorkba, / o azok az idok amikor kicsi volt a forgalom es barhol megalltal parkolni, volt hely, nem volt parkolodij/, nezelodni, szorakozni es vittek magukkal a bolondot is aki ott lakott naluk, egy jugoszlaviabol kiszokott dilibogyokon elo magyar alakot akin nem lehetett elsore meglatni hogy orvosi eset mert szepen o is beilleszkedett a normalisak koze, / mara, meg el, egy elmegyogyintezet lakoja, lassan teljesen leepult/, a fiuk tudtak hogy dilis de vittek magukkal, foleg a kuplerajba mert azt mondtak neki hogy semmi baja, nok kellenek csak neki, ott a baj, hehehe, a pasas ment is....
Ezzel csak azt akarom mondani hogy elfogadtak a kozos lakast, gondolom otthon is csak alberlet volt de igy vidamabb volt, tobb srac egyutt.
Fedex-es ismerosom, az amerikai az lam csak begyujtott 4 pasast, amerikaiakat a hazaba es mind irodas ember volt,lett volna pezuk onallo lakast berelni, sem o, sem a lakok semmi furcsat nem talaltak benne hogy egyutt eljenek egy hazban ahol a tulaj egy pasas, not ugyan nem engedelyezett nekik felvinni de mint mondta vidam volt az elet, estente jol elbeszelgettek, elmulattak az idot, azt mondta a pasas hogy tele van tornagepekkel tehat elsportolgattak valamelyik helyisegben es eszuk agaban sem volt lakast berelni holott ezek megtehettek volna, mind jol keresett.
A baratno tette ki oket vegulis mert nem tetszett neki az a nagy ferfitarsasag meg a szexjatekokhoz semmi szukseg nem volt arra hogy mas is legyen a hazban..
Ha engem hirtelenul bedobnanak nyelvtudas nelkul egy orszagba hogy lassuk mire mesz a magannyal hat nem szereznek nekik oromet hogy sehogy.
Nekem a legotthoniasabb hely egy konyvtar, jo, nem tudom meg a nyelvet de kivennek egy konnyu kis gyerekkonyvet, akar ovodast es jegyzetfuzettel, szotarral, letelepednek, ceruzaval nekiesnek. Nem otthon hanem emberekkel teli kornyezetben ahol masok is vannak, ahol mintha otthon lennek. Lehet hogy naponta, mindig koszonnek a konyvtarosnak, egy mosoly arra aki szinten ott van mindig vagy gyakran, valoszinu idovel lenne nehany szo amit valtunk, idovel talan beszelgetes is. Elmennek minden hirdetett programra foleg ingyenesre, megkeresnem a helyi segitos szervezeteket, oda is beiratkoznek es mennek is, na ott mar jobban talalnek baratokat.
Az biztos hogy mindenkinek koszonnek, mosolyognek, idovel megszoknak hogy vagyok, ez egy kellemes alak, nem egy mufurc, beiratkoznek a helyi ismerkedos klubokba/ Meatup/, na ott meg pont azert jonnek ossze az emberek hogy masokkal talalkozzanak.
Depresszio? Ugyan mar! Tenni kell erte hogy ilyen ne forduljon elo. Tudom hogy sok embernek nem konnyu de ha baratokat akar akkor muszaj felejuk fordulni, megismertetni magat.

P.Elliot 2017.04.10. 13:03:45

@Csodabogár: Ha te nem lattal meg magat mindig jol erzo alakot es boldogot akkor nezz meg engem, az vagyok!
Igaz hogy az eletet egy fiatal felesegkent szerelmes tarssal kezdtem itt, nem ismertem a maganyt/ foleg szeretem is a maganyt egy hataron belul/, elismerem hogy sokkal konnyebb volt mint masnak, volt lakasunk, munkank, szerettuk egymast, boldogok voltunk, mi lett volna itt nehezseg?
Idovel anyagilag teljesen megalapoztuk az eletunket/ nem vagyunk gazdagok de futja mindenre ami kell es akarunk bar nincsenek luxus igenyeink, soha nem is voltak/, szuletett egy kislanyunk akibol a szuleit nagyon szereto felnott lett, mekkora elmeny volt vegig a gyerekkora amit mi is ujraeltunk benne, mi a fenetol ne lennek boldog? Elegedett? Masnak se kivanok rosszabbat mint amiben elunk...
Nem kell elhinni, nem igenylem hogy elhidd.

Matula néne 2017.04.10. 13:50:37

@P.Elliot: Ezt nagyon szépen megfogalmaztad, süt is Belőled ez boldogság, ezért is szeretem a kommentjeidet, mert mindig támogatóak, bátorítóak, soha nem sértők.

Nem olvastam végig a posztot, mert engem sajnos nem tudnak lekötni az effajta elmélkedések, a kommentekre reagálnék inkább. Szerintem nagyon fontos hogy az ember ismerje a saját határait és legyenek reális, megvalósítható tervei.

Azt szoktam mondani, kétféle probléma létezik: megoldhatók és megoldhatatlanok - micsoda bölcsesség! :::)))))).
A megoldható problémák megoldásán utolsó véremig küzdök, nem győzhet le!
De ha valamiért egy probléma mindenképpen megoldhatatlan, akkor nem vágom fel az ereimet, hanem túl kell lépni és kész! Sok embernek az örökös elégedetlenség a baja, bármire jutnak, nem elég, mindig több kell.

Talán ha emberek az igényeiket jobban a lehetőségeikhez, a realitáshoz szabnák, boldogabbak lehetnének.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.04.10. 14:02:37

Off
Tettem ki egy posztot a blogomra. Átlagember számára teljesen érdektelen, viszont kiváncsi lennék az itt kommentelő hölgytagok véleményére hogy mennyire érthető.
Köszönöm.

On.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.04.10. 14:10:12

A posztról.
Valós probléma, viszont embere válogatja hogyan kezeli.
Probléma az amiből problémát csinálunk.
Az élet szép.
Ahogy egyik barátom mondta ő örül ha esik az eső. Mondom miért?
Azt mondja, ha nem örülök nem esik?
Telitalálat.
De igen, akkor is esik. Akkor hozzuk ki belőle a legjobbat és örüljünk az életnek.

P.Elliot 2017.04.10. 14:19:44

@diggerdriver: de jol megfogalmaztad, igen, igy van.
Majd ellatogatok a blogodra csak ma es a kovetkezo ket napban mivel gyonyoru az ido a kertemet hozom eletre, ma meg este meg a vacsorat is a grillen keszitem, nem lesz idom netezni.

P.Elliot 2017.04.10. 14:26:32

@Matula néne: Te is kitunoen irtad le, igen, ne varjunk lehetetlen dolgokat, erjuk be azzal amit tudunk erni es tul rovid az elet ahhoz hogy megvalosithatatlan dolgokon agyaljunk hogy az nekunk kell mert maskeppen boldogtalan eletunk lesz.
Koszonom a velemenyedet, azert nem vagyok egy tokeletes valaki, meg a kozeleben sem jarok de nekem ennyi eleg a boldogsaghoz.
Es most megyek mert var a kertem csak vizet inni jottem be meg kifujni magamat, mar megyek is vissza.
Ettol a mai tavaszi hangulattol teljesen fel vagyok dobva, olyan szep odakinnt, majd delutan meg a laptopot is megszelloztetem odakinnt...

Horthy Miklós cselédje 2017.04.10. 14:26:49

@Csodabogár:

Ez a gyakoribb embertípus, azonban vannak olyan emberek akik egyszerűen nem igénylik a többi embert.

Én is ilyen ember vagyok, én jól érzem magam egyedül.

Persze fiatal vagyok, szeretem a nőket, de valahogy egy stabil barátnőt se igazán tudnék elképzelni magamnak...

Horthy Miklós cselédje 2017.04.10. 14:26:54

@P.Elliot:

" A maiak megkaptak a kimenetel lehetoseget, nem ujdonsag, nem ajandek, nem erzik hogy mekkora dolog. Kivancsi lennek ha hazatoloncolnak oket akkor mit ereznenek. "

Azért nem érzik mert Magyarországon se olyan rossz élni ma már.

A társbérletes "jóbarátok" fíling otthon is elérhető, ehhez nem kell Nyugatra menni.

London2009 2017.04.10. 15:00:59

@diggerdriver: jajj, diggi, ne haragudj de en nem tudom az ilyet elolvasni. Biztos ertheto, mindig az, csak nokent nekem ez kinszenvedes, nem erdekelnek a gepek. Inkabb irtal volna valami jo kis csajos temat, mint a parkapcsolati problemakat peldaul. :DDD

London2009 2017.04.10. 15:07:18

@Matula néne: Ez erdekes. Mondjuk en pont forditva vagyok ezzel. Allandoan agyalok es mindig igyekszem tobbet elerni. Szerencsere nem esek gyakran abba a hibaba, hogy nem elvezem azt, ami van. Nagyon is elvezem! De mindig torekszem a jobbra. Viszont ha nem vagytam volna peldaul sajat otthonra, akkor lehet, hogy meg most is az egerragta garzonban ulnek. Ugyhogy ezzel en nem ertek igazan egyet. Ezelott nyolc evvel mikor idejottem, egyaltalan nem volt realis elkepzeles a sajat otthon. Ehhez kepest, abszolut tulteljesitettem ezt. De ez csak amiatt lehetett, mert nem elegedtem meg azzal ami volt egy percig sem.

kmeva 2017.04.10. 16:41:20

@diggerdriver: Bar en nem vagyok rendszeres kommentelo (sot...), de elolvastam es most batorkodom velemenyezni: teljesen ertheto! Mondjuk engem alapbol erdekelnek az ilyen masinak, mar csak azert is, mert en is egy epitesi teruleten dolgozom es jelen pillanatban epp 3 Kobelco piruettezik az ablak alatt :)
Szoval koszonet az infokert, ma is tanultam valamit :)

Csodabogár 2017.04.10. 17:05:53

@diggerdriver: Az élet szép, de sajnos az embert néha tépázza a sors. Akit még soha nem tépázott az legyen boldog.
Nagy általánosságban én is boldog és elégedett vagyok, de azért ha fáj valami (fizikailag) kitartóan és tudom, hogy már nem lesz jobb, akkor azért nem tudok repesni. Ha két hétig sötét borus az idő, akkor rendesen el tudok borulni én is. Ez persze nem jelenti, hogy boldogtalan lennék. Aki mindig állandóan boldog, annak feltehetően nincsenek hangulatai.

Shanarey 2017.04.10. 17:09:14

Érdekes téma a depresszió, de nekem ez is olyan mint a honvágy és a kultúrsokk. Sose futottam össze vele. Igazi depressziós egyedet sem láttam még, csak enyhén depis problémákat, amelyeket az alanyok sörrel gyógyítottak, s amikor épp nem depiztek és nem söröztek akkor teljesen normálisan lehetett velük beszélgetni.

Csodabogár 2017.04.10. 17:09:44

@P.Elliot: Volt egy hozzád hasonló barátnőm. Még a sorsotok is hasonlít a kezdetekben. Ő is ifju boldog feleségként, állapotosan érkezett külföldre 56-ban. Férje remekül keresett mindjárt a kezdeteknél, tehetséges mérnök volt. Tovább ne mondom, nem volt mindig őszinte és felhőtlen a boldogság, sajnos.

Csodabogár 2017.04.10. 17:13:49

@Shanarey: Örülj neki. Sajnos nekem volt nem is egy igazi, psychiátriai kezelésre szoruló depressziós ismerősöm. sőt rokonom is. Magamról már nem is beszélek. Nem egy öröm egy depressziós mellett élni.
Persze nekem egy hurrá optimista is elég horrorisztikus.:-)

Shanarey 2017.04.10. 17:22:26

@Csodabogár:

Örülök is neki, de így visszatekintve az őseimnek nem volt rá idejük hogy depressziósak legyenek, mindig volt más probléma ami megoldásra várt.

Shaktee 2017.04.10. 17:28:45

@Shanarey: biztos vagy benne hogy a depresszió egy fenszi, úri luxus?

Shanarey 2017.04.10. 17:35:09

@swing gitan:

Nem állítom hogy az, de azt sem hogy nem.
:-)

Shanarey 2017.04.10. 17:58:23

A tegnapi tüntetés, s annak lenyomata az újságokban és a hírekben:

comment.blog.hu/2017/04/10/a_kormanypropaganda_megint_fullba_tolta_a_kretent

DieNanny CH 2017.04.10. 18:17:07

@puhacica:

"azt gondolom, hogy egy introvertált embernek sokkal egyszerűbb a határátkelősdi, mert alapból nem igényli a haverkodást, közös kávézgatást, bulizást... elvan magában, fog egy könyvet, aztán jónapot."

Ez pontosan én vagyok. Bár, nekem ebook-om van. :-)

nyuszigonosz 2017.04.10. 18:26:37

Elég gyakori téma itt is a határátkeléssel együtt járó depresszió. Szerintem meg nem a határátkelés váltja ki, vagy azzal járna együtt.
Sokan már a legkisebb rosszkedvre, szomorúságra depressziót mondanak.

Persze, vannak akik tényleg mániákus/ mániás-depressziósak, azok kezeltetik is magukat, vagy tényleges depresszióban szenvedök, azok is.

Manapság gyorsan rámondja bárki a legkisebb rosszkedve is, hogy ez most a depresszió, nem, nem az.

Az állandó boldogság sem igazán van. Mert a boldgoság, az több, mint a jókedv az optimizmus.
Meg hát ha valaki mindig boldog lenne, akkor észre sem venné, hogy boldog. :-)

Szóval vannak kevésbé szép napok, idök, de azok legföképp olyankor, ha problémával áll szemben az ember. Nem mindig könnyü, de meg kell öket oldani.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2017.04.10. 18:37:17

@Shanarey:

"visszatekintve az őseimnek nem volt rá idejük hogy depressziósak legyenek"

Igen, én a végbélrákkal vagyok így. Nekem nincsen, nem is ismerek senkit, akinek lenne... persze, van, hogy rossz az emésztésem, vagy szenvedek kakálás közben, de túlleszek rajta. Valahogy nem hiszek az egészben. De tényleg, ki az, aki nem tud rendesen szarni, eh? Balfaszok.

Az allergia dettó. Semmi allergiám nincs, érted, mogyoróba forgatott macskaszőr pollenbevonattal, nekem aztán mindegy. A családomban sincs ilyen. Egyszerűn nincs rá időnk.

A probléma az, amit problémává teszünk.

Prüszkölsz a pollentől? Punci vagy. Ennyike.

(Shanerey, ezt most elcinikuskodtam, szar napom van, meg hétfő is, pls ne vedd magadra.)

Shanarey 2017.04.10. 18:46:05

@Nagy kámpics:

Ne görcsölj :-)
Hasonló véleményen vagyunk.

Shanarey 2017.04.10. 18:48:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:

Ez így van, ám van az a réteg a határátkelő rovatban akikre illik az a sor hogy: " Nem írok, nem olvasok, én magyar nemes vagyok"
:-)

Shaktee 2017.04.10. 19:02:49

@Shanarey: ha nem rühhelném a vonát azt mondanám hogy jól osztotta ma szotyit.

Shaktee 2017.04.10. 19:04:23

23 fok van, a hó eltünõben :)

Dikusz 2017.04.10. 19:37:28

@Shanarey:@swing gitan: az áLamfő meg aláirigálta a CEU-törvényt

Shaktee 2017.04.10. 19:40:14

@Dikusz: Nem megy az UN-be jo kis zsiros allasba a Janos, nem volt egy jo karrier move a Lex Ceu aláirása.
Pedig nagyon kapaszkodott érte...

Shanarey 2017.04.10. 19:45:56

@Dikusz:

Várható volt, hiszen egy gerinctelen ember, mint úgy általában az összes ős fideszes.

Shaktee 2017.04.10. 20:13:00

@Shanarey: Fuck them all

sorry HA
:((

2017.04.10. 20:58:17

@Shanarey: a depresszio nem uri luxus. Regen legfeljebb azt mondtak ra, hogy mogorva az illeto es sosincs jokedve, es nem foglalkoztak vele. Ma is, a depresszio azert kezeletlen, mert nem ugy kel fel az ember, hogy huu es akkor en matol depresszios leszek, mert az olyan trendi. Nem. Az illeto egyszeruen csak faradt, kedvetlen, nincs energiaja semmihez, mindenben a rosszat latja, pesszimista, beletorodo, rosszul erzi magat, de nincs annyi ereje, hogy valtoztasson. Ezzel akar evekig lehet letezni, dolgozni, a kornyezet tudomasul veszi, hogy ez az ember ilyen es kesz. Holott lehet, hogy depresszios es lehetne rajta segiteni. Amit te mondasz, es ami miatt a depresszio nyafkasagnak szamit, az azert van, mert akik szeretnek dramatizalni mindent, azoknak minden depresszio. Ok nem rosszkedvuek az esotol, vagy almosak, mert rosszul aludtak, vagy unatkoznak, hanem ok olyan depinek erzik magukat. Na, ettol tunik ugy, hogy a depresszio luxus es nyafkasag.

A masik ugyanilyen a kiegettseg. Ma, aki kicsit is faradt es unott, az rogton kiegettkent tekint magara es jon hulyesegekkel, hogy ha kiegett vagy, azon segit egy forro furdo meg egy seta es szaholgasson levendulat. A hajam kihullik az ilyen hulyesegtol. A depresszio is es a kiegettseg is nagyobb problema, mint amit egy kis levendula-szagolgatas megold! Szoval, ne vegyuk konnyeden es vegyuk trendinek, tenyleg letezo problemak, es lehet rajta segiteni.

Narina 2017.04.10. 20:59:22

Első kézből tapasztaltam a depit, kezeltek is. De a határátkelés előtt 9 évvel letudtam. :) Amióta kijötünk 3 kilengésem volt ezen a téren, ebből 1 halál eset miatt, de nem sikerült vissza zuttyani a rongy állapotba. Akkor 8 hónap, halál 1hónap a többi 1 hét ezért mondom kilengésnek. Ez számít???

2017.04.10. 21:02:05

@nyuszigonosz: egyetertek, kiuresedtek a szavak a hibas hasznalattol. Pedig a magyar nyelvben pont az a szep, hogy olyan szavunk van a hangulatokra: az ember lehet szomoru, nyomott, levert, rosszkedvu, melankolikus, osszetort, faradt stb. es ez meg mind nem depresszio.

Shaktee 2017.04.10. 21:10:50

@Shanarey:

Ez nem a 2006-os telefonfülkéket széttörő, autókat borogató és felgyújtó, térköveket dobáló, MTV székházat romboló fideszes-jobbikos tömeg!
Még ha úgy is akarja beállítani az udvaronc média!
Nézzétek a képeket!
----
Szerdán legyen mindenki a Hősök terén, aki változást akar! Hősök Vétója – Heroes’ Veto: www.facebook.com/events/1178668815589658/ Legyen ott mindenki a civilekért, az oktatásért, az egészségügyért, a szegénység felszámolásáért, a kevesebb stadionért, a CEU-ért, az eltékozolt közpénzek miatt. AZ ÉLETÜNKÉRT!
Álljunk ki végre egymásért, legyünk végre együtt és mondjuk közösen NEM-et Orbán rendszerére!

Narina 2017.04.10. 21:11:45

@Kishableany: Sajnos nem igazán látják sokan, hogy mekkora probléma a valódi depresszió, nem tartják betegségnek, komoly dolognak, csak hisztinek. Amíg kezeltek, még családon belül is meg kaptam, hogy nincs nekem semmi bajom csak feltűnési viszketegségem. Így nagyon nehéz kilábalni, nekem csak azért sikerült, mert a doki szerint is két dologtól félek igazán. 1, gyógyszerfüggőség(amibe a depresszív emberek, könnyen bele esnek pluszba), 2, az agyam feletti kontroll elvesztése(sajnos nekem azzal járt, hogy képtelen voltam kordában tartani a dührohamaimat ami viccesen hangzik, de nagyon nem az)

Shaktee 2017.04.10. 21:19:58

Itt írhatsz a köztársasági elnöknek:

www.keh.hu/uzenetkuldes

Nem garantált hogy a ruszkikhoz nem megy az izenet.

2017.04.10. 21:23:30

@Narina: tudom :-( depresszios vagyok, munkahelyi kiegessel sulyosbitva. A gyogyszer-mentes utat valasztottam en is. Nehezebb, de bizom abban, hogy tartosabb, ha eletmodvaltassal kezelem, mintha egy gyogyszernek vagyok kiszolgaltatva. Komoly problema, es sokat ront a relativizalas, a noi magazinok sok butasaga, a kornyezet ertetlenkedese stb.

tanato 2017.04.10. 21:38:21

@London2009: Konfliktusok kezelése a családban

– előadás –

Írta:
Dr.Szarka Miklós ref.lelkipásztor családterapeuta

Elhangzott:
A 37. Dunamelléki Egyházkerületi Presbiteri konferencián
Szolnokon. 2017 április 8.-án D.u.14.00-14.30.

Ahányszor önmagamban, vagy lelkigondozói munkám során emberi konfliktusokkal, krízisekkel szembesültem a társadalmi rang (elismertség, cím, karrier túlzott önbecsülés) érvényét vesztette az emberi lélekben. Ilyenkor az ember ÁLLAPOTÁVAL: kétségbeesésével, nyomorult voltával szembesültem. DE: mindig érzékeltem MÉLTÓSÁGÁT is, ami kétségbeesésében és Isten utáni vágyában nyilvánult meg.

A KONFLIKTUS:

felfogásbeli, érzelmi ellentét, nézeteltérés, ellentétes érzelmek szembenállása saját belső világomban-környezetemben

önmagamban kettőnk között két generáció között 1.Sám.18:8-9 1.Sám.27:1. 1.Sám.20:30-34.
önszeretet, féltékenység harag-gyűlölet tekintélyféltés, „ te vagy az oka!” „ti vagytok az okai!” feladatra való alkalmatlanság, „te kezdted!” „ a gyerek az oka!” szorongás és depresszió,harag „a rendszer az oka!”

A konfliktuskezelés titka: a kommunikáció
1.Párbeszéd önmagaddal és Istennel:
a/. Az önmagaddal és Istennel folytatandó párbeszéd . . előfeltétele a magadba szállás Luk.15:17.
b/. Az önmagaddal folytatott párbeszéd gyümölcse egy . . felismerés és egy döntés. Felismered saját állapotod; . . a döntés: állapotoddal nem „mérgezed”környezetedet. . . 2.Kor.2:1.
c/. Mielőtt megszólalnál – hallgatva a másikat – . . próbáld megérteni őt avval a helyzettel együtt, . . . . amiben ő van, majd ezután szólj. Jakab 1:19.

2. Párbeszéd a másikkal:
a/. A másik meghallgatása előtt soha ne erkölcsileg . . . értékelj, hanem fogadd el a másikat – így van esély, . . hogy így a másik megszabadul a múltjától, . . . . . . . kötöttségeitől, és te is. János.8:1-11.
b/. Vannak feltételezések és vannak tények. . . . . . Engedd, hogy a tények vagy cáfolják, vagy . . . . . . . erősítsék feltételezéseidet. Mt.11:3-5.
c/. A bocsánatkérés és megbocsátás előfeltétele a . . . . . megértés. A megértés, majd megbocsátás: . . . . . . . . . . gyümölcse a megbékélés. 2. Kor.12-13. Kol.3:13.

tanato 2017.04.10. 21:40:41

@London2009: A. B.
Konfliktus krízis katarzis 2.Kor.13:11. . 1.Sám.18:8-9. 2.Thessz.1:5.
kapcsolatok halála . 1.Móz. 27:41.

a/. Ha kezelhető a konfliktus, megelőzhető a krízis

b/. A krízis válság, de fordulópont is lehet a katarzis felé

c/. A konfliktus és krízis megoldásának feltétele az Istennel való megbékélés

Shanarey 2017.04.10. 21:42:39

@Kishableany:

Mint írtam, ez a saját tapasztalatom, s ebből kifolyólag a véleményem. Nem állítom hogy ez nem létezik, de azt állítom hogy nem kötelező annak lenni.

tanato 2017.04.10. 21:49:23

@London2009: Tessék párkapcsolati problémák téma.

Szombaton voltam országos presbiteri konferencián SZolnokon.Ott Dr. Szarka teológus és pszichológus prof tartott egy rendkívül jó előadást éppen a párkapcsolati problémákról.Ennek vázlatát küldtem el neked most két részben.Utána kötetlen beszélgetés volt,főleg alkohol okozta párkapcsolati kérdésekről.Nagyon jó volt.Volt ott egy ember aki masszív alkoholizmusa miatt nagyon komoly párkapcsolati krízise volt ,felessége már majdnem ott is hagyta sok év után.Ateista volt.Egyszer a 23 éves fia rákos lett,és ez elindított benne valamit,ez a bajság erőt adott neki hogy leálljon.valamint mivel a szenvedélybetegségek sokszor együtt járnak,le tudott állni a kóros zabálásról is és 40 kg.ot sikerült lefogyni.A fia megúszta ,meggyógyult a felesége visszatalált hozzá.A gyerek betegsége kezdetén hősünk gyülekezetbe járó is lett.A szerencsés végkifejlet után teljesen vallásos lett,de annyira hogy elvégezte a teológiát is.Most is egyházi vonalon dolgozik.

tanato 2017.04.10. 21:59:09

Másik:megszólalt egy helyi hölgy is egy igen tehetséges mérnök férje volt,de egyre jobban belemerült a férfi az ivásba.ateisták voltak ők is.Végső elkeseredésében elment a nő a gyülekezetbe és kitartó munkával,lelkigyakorlattal, elérte hogy becsábítván éveke alatt a férjet is,leszokott a szeszről.
A prof.szerint mindig az alkoholizmus hátsó okát kell keresni/gyermekkori trauma,szeretetlen családi légkörben való felnövés,apai minta stb./valamint párkapcsolataban nézni kell a minőséget,azaz sokszor a házasfelek kutya-macska barátság kapcsolata vezet az italozáshoz.
Más témában azt fejtegette nem szabad domináns szerepre törekedni párkapcsolatban egyik félnek sem mert az is megöli a kapcsolatot, a mindig nekem legyen igazam típusú uralkodni vágyás.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2017.04.10. 22:18:06

@Shanarey:

"de azt állítom hogy nem kötelező annak lenni."

Bocsi, hogy ütöm tovább ezt a dolgot, de akkor jó példát mondtam a végbélrákkal, azt hiszem. A dolog létezik, de nem kötelező, hogy nekünk is legyen.

puhacica · http://www.koloreditors.co.uk/ 2017.04.10. 22:49:45

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: en is hasonloan mukszok, de az is igaz, hogy konnyu ellenni nagy barati tarsasag nelkul, ha az embernek van egy olyan tarsa, akivel nagyon jol van. bar most, hogy igy visszagondolok, sosem voltam kozossegi ember...
konyv, e-book olvaso, mindegy, csak jo legyen a sztori. :)

macamuca [IHUN] 2017.04.10. 22:52:42

@tanato:
Minden bántó szándék nélkül: hogy a frászba jön a depresszióhoz, mint témához az alkoholizmus okozta parkapcsolati/házassági válság ???
Az alkoholista esetleg depresszióba taszajtja a párját, ok, de ez 2 külön téma.
És bocs, de sem a depresszióra, sem más lelki problémára nem elsődleges, főleg nem kizárólagos megoldás a hívővé válás, gyülekezetbe járás, stb, akkor sem, ha egy hívő családterapeuta/lelkész egy egyházi konferencián érthetően ezt helyezi fókuszba, Isten-keresés és megtalálás az alapja a "gyógymódjának"... (aki ateista marad, az arra tudjon?...)

Csodabogár 2017.04.10. 22:52:54

@Dikusz: Nem volt vitás, hogy aláírja. Kinek vannak itt még illuziói?

Csodabogár 2017.04.10. 23:01:08

@Kishableany: Én a gyógyszert választottam anno. Tudtam mitől voltam depressziós és tudtam, hogy nem fog elmúlni magától. Nem érdekelt a függőség, ki kellett valahogy másznom a gödör mélyéből. Másfél év után szépen leépítettem a gyógyszert. Azóta egy igen hosszú és sötét télen estem kicsit vissza. Miután tudtam, hogy a gyógyszer mellékhatásai az első két hétben rondák, nem kezdtem újra szedni. Kimásztam magamtól. Azóta eltelt vagy 12 év, aztán majd még meglátom mit hoz a jövő.

tanato 2017.04.10. 23:08:20

@macamuca [IHUN]: Persze off téma,LOndonnak raktam be,aki azt mondta DIggernek a gépekhez nem ért rakjon inkább be párkapcsolati írást.Erre kapóra jött nekem a tegnapelőtti esemény.

tanato 2017.04.10. 23:11:37

@macamuca [IHUN]: A konferencia jellege miatt nyilván a prof a lelkészi oldalát hangsúlyozta a dolognak.De elismerte hogy nem egy sikerszakma amit csinál,jó ha 10-ből 2 sikeres.Mármint esetből.

2017.04.10. 23:20:11

A depressziot sokan ugy kepzelik el, hogy szomoru, sapadt ember, otthon gubbaszt, csak feketet hord, nem eszik, soha nem mosolyog, mindent soteten lat, folyton a halalra gondol, es ez azert van igy, mert eldontotte es nem szedi ossze magat, mert akaratgyenge ember. Pedig nem igy van, ezert nehez felismerni. Aki itt tart, az nagyon sulyos, klinikai eset. Valojaban, kulonbozo foku depresszioval sok ember kuzd az elete soran, es sokan vannak a kozvetlen kornyezetunkben, akik kisebb-nagyobb segitsegre szorulnak, de nem mernek szolni. Az enyhetol kozepesig terjedot viszonylag jol el is lehet titkolni, es akar gyogyszerzes nelkul is ki lehet belole gyogyulni. Megis kell rola beszelni, es batoritani kell az ebben szenvedoket, hogy beszeljenek rola es vallaljak fel, hogy segitsegre van szukseguk, mert az allapot enelkul romlik, es tenyleg segitseg kell a valtozashoz.

Az ember nem azert lesz depresszios, mert ugy dontott es uri kedveben, jodolgaban, feltunesi viszketegsegeben mar nem tud mit kitalalni. Nem azert, mert nem akar jokedvu lenni. Nem azert, mert nem birja meglatni a jot. De valahogy elindul, es megjelenik egy kis merteku depresszio. Az ember nem akarja elhinni es kuzdeni kezd: fake it until you make it, mosolyogj, gondolkodj pozitivan, nezd a jo oldalat, szedd ossze magad. Megy a program a fejben, es az ember mosolyog es tesz-vesz, mintha mi sem tortent volna. Ettol rosszabbodik. Az ember pedig meg inkabb kuzd: csakazertis elmegy tarsasagba, igenis szep ruhat vesz fel, igenis nevet, csak meg kell nezni egy vicces filmet, es mosolyogni kell, mert attol jokedvunk lesz, es sportolni, mert az termeli az endorfinokat. De valojaban nem lesz, es az ember ugy kel fel reggel, hogy folynak a konnyei. Szepen felszaritja, kisminkel es megy tovabb, mintha mi sem tortent volna, mert jokedvunek kell lenni es minden fejben dol el, es nezni kell a dolgok jo oldalat, es csak ossze kell szednie magat es miden jo lesz. Csakhogy az embernek az a keveske kis energiaja ettol az erolkodestol csak meg gyorsabban fogy, es mar erofeszites az agybol kikelni, feloltozkodni es enni valamit. De kikenyszeriti magat, mert minden fejben dol el, es csak akarni kell, es fake it until you make it es akkor majd minden jo lesz, csak mosolyogni kell. Es vegul eljon az a nap, amikor mar akkora a kulonbseg az akarat es a test kozott, hogy az ember all a nappali kozepen es nem tud megmozdulni! Mert az agy folyamatosan mondja, hogy csak egy lepest kell tenni es menni fog, es sut a nap, es ki kell menni, es a setatol minden jobb lesz, es minden rendben, es nem szabad gyengenek lenni, es nem szavad nyafogni, de hiaba, mert a test viszont nem mozdul meg, hiaba az utasitas, hiaba az akarat. Na, ez a depresszio, szepen kifejlett formaban. Ha nincsenek ongyilkos gondolatok, akkor gyogyszer meg nem kell, de pszichologus mar igen, es be kell vonni a kornyezetet, hogy segitsenek. Szerencsem volt, gyogyszer nelkul kijottem. A fonokom eleg megerto volt, az asszisztensem pedig "falazott" a rosszabb napjaimon, ezt ertem azalatt, hogy be kell vonni a kornyezetunket a megoldasba. Mara teljesen munkakepes es terhelheto vagyok, igaz folyamatosan figyelni kell meg a hangulatvaltozasaimat es a kimerultsegi szintemet, hogy ne keruljek megint egy lefele tarto spiralba. De meg lehet csinalni, ki lehet belole jonni. Azert nem szabad stigmatizalni, mert akkor az erintettek nem mernek beszelni es nem mernek segitseget kerni. Figyeljunk a kornyezetunkre, lehet, hogy egy kollega vagy csaladtag bajban van, de nem mer szolni. Koszonom, hogy elmondhattam, nem sokan tudjak, hogy min mentem keresztul az elmult evekben....

Shaktee 2017.04.10. 23:51:14

@Csodabogár: Nekem.

Jó látni a friss, fiatal arcokat a Sándor palotánál.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2017.04.11. 01:13:29

@macamuca [IHUN]: "sem a depresszióra, sem más lelki problémára nem elsődleges, főleg nem kizárólagos megoldás a hívővé válás"

En inkabb megforditanam: hivo emberek kozott sokkal kevesebb a depressziora hajlamos, ugyanis van egy olyan tamaszuk, ami krizisek eseten erot ad nekik, hogy ne sullyedjenek bele teljesen a remenytelensegbe. En pl. ebben is latom a hit "elonyeit" :) persze ez leegyszerusitese a dolgoknak, mert a hit ajandek + tudatos dontes egyuttese...

blackhairlady 2017.04.11. 01:30:27

@Shanarey: szerintem nem vagytok hasonlo velemenyen :)

blackhairlady 2017.04.11. 01:31:23

@Csodabogár: en kivanok neked meg legalabb 12 evet :)

blackhairlady 2017.04.11. 01:52:55

@Kishableany: nagyon jol oszefoglaltad es leirtad. Ha mar nehany ember megfogadja a tanacsodat es jobban odafigyel a kornyezetere, mar megerte beszelni rola:)

morph on deer 2017.04.11. 06:30:01

"Nem te vagy a hibás"

Tudjuk!
De ez a tudás nem segít hozzávetőleg semmit, különösen nem a "kultursokk" leküzdésében/túlélésében!
Amikor ugyanaz a gesztusrendszeer és kommunikációs forma valami teljesen mást jelent Európa másik csücskében..!
Ahol a "barátságos" avagy "baráti" viselkedés nem azt a "barátot" jelenti, mint amire itthon jogosan következtetsz, hanem csak része a mindennapi viselkedésnek, mert miért ne?

Aztán amikor másképp interpretálod a(z) - egyébként a hazaival azonos - viselkedést, amikor kiderül, hogy amit te "ráutaló viselkedés"- ként értelmeztél az még csak nem is a barátságot jelenti! Aztán pedig figyelmen kívül hagyod a helyi értelmezés szerinti egyértelmű jelzéseket, és utána csodálkozol a reakción - igen, nő/férfi viszonylatról van szó - akkor azért kiderül, hogy igenis vannsk kulturális távolságok Európán belül is!

Ez valahol hasonlít ahhoz a helyzethez, amikor valaki tulajdonképpen érthetően és nyelvtanilag helyesen beszél egy nyelvet, de ez teljesen más, mint ami a helyi kollokviális, beszélt nyelvben szokásos.

Szóval többnyire nem is a nyelv a probléma, hanem a gondolkodásmód.
Viszont, ha az ember felismeri, hogy nem okvetlenül a többiek hülyék, akkor lényegesen könnyebb.
(Been there, done that, ;) ráadásul mégcsak nem is angolul)

LittleG (uk) 2017.04.11. 07:17:50

@Kishableany: Koszonom, hogy megosztottad velunk, nagyon erzekletes leiras.

Azt lehet tudni, mik a kivaltookok? Tul sok stressz, rossz elmeny? Tud az ember "vigyazni" magara, hogy elkerulje?

Dikusz 2017.04.11. 09:06:22

@Kishableany: én is szeretném tőled megkérdezni, amit @LittleG (uk): .

Hadd írjam le a saját esetemet, amiben én úgymond "csak" mellékszereplő vagyok. Talán tudsz is tanácsot adni, bár úgy gondolom, nem depresszióról van szó. Van olyan eset, amikor a segíteni szándékozó, aki maga is segítségre szorulna, jobb ha félreáll, mert lehet nagyobb kárt csinál a jelenlétével. A leírtaknál úgy gondolom nekem ezt kell tennem:

Húsz éve túrázom egy csapattal. Mára az amúgy sem nagy társaságból páran maradtunk csak, akik aktívabban túrázunk. Ez a korunk miatt van, elfogytunk, megöregedtünk. Ebben a társaságban találtam meg majd húsz évig azt a túrabarátnőmet, akivel -legalábbis én úgy éreztem-, akinek minden bajomat, bánatomat elmondhatom, és én is meghallgatom az övét. Ez így is volt, egészen tavaly karácsony előttig.
Csak annyit még magunkról: az én életemben az utóbbi 7 év volt olyan, hogy eléggé megviselt lelkileg. Akkor édesapám nagyon súlyos betegségével (a betegség jellege miatt Parkinson-kór ő tényleg depressziós volt) kezdődött. Párhuzamosan a férjem betegségei akkor kezdtek súlyosbodni. Apu 2014 novemberében, a férjem idén januárban halt meg, engem is műtöttek januárban.
A barátnőm életében történtek viszont sokkal-sokkal komolyabbak voltak, csodáltam érte, én nem tudtam volna így elviselni, ahogy ő. A barátsága, segítsége nagyon sokat jelentett nekem, feltett szándékom volt, ha ő valaha is segítségre szorul, rám számíthat.
Aztán történt a decemberi eset. Felhívott, sok mindennel megvádolt, többek között azzal, hogy azt mondtam nem való a csapatba, fél tőlem, miattam járt évekig pszichológushoz, részegen lecsaptam a telefont, amikor vele beszéltem, stb. Sok hibám van, de az említett esetek nem történtek meg. Telve volt dühvel irántam, nem tudtam mit tenni. Mindez egy hónappal a férjem halála előtt (ő sem volt könnyű ember, az ő bajainak is mindenki más volt az okozója, nem saját maga). Szinte kirobbant belőle -telefonon mondta el mindezt- derült égből villámcsapásként ért az egész, ráadásként a saját gondjaimra.

Lehet kicsit kusza az írásom, de még most is, és azt hiszem még sokáig foglalkoztat. Mindezt azért írtam le, mert vannak olyan esetek, amikor a segíteni szándékozónak félre kell állni, nehogy súlyosbodjon a helyzet. Úgy érzem azzal, ha próbálok túllépni a vádakon, és átbeszélni a problémát, sokkal rosszabbat teszek neki, mintha félreállok.

Én és Énke 2017.04.11. 09:41:58

A nehezen ellenőrizhető, külső tünetektől mentes – épp ezért szimulálható – betegségeket hajlamosak vagyunk legyintéssel elintézni. Ennek egyik oka az, hogy nem is olyan régen a depressziós szimplán önsajnálatban lubickoló kedélybeteg volt, akit tanácsos volt messzire elkerülni, a munkautálattal „sújtott”falnak menőtől pedig képesek voltak falra mászni az éppen soron levő ötéves terv teljesítésében fáradozó (elv)társai.

A luxusbetegségnek számító migrénnél még az allergiának is nagyobb a becsülete. Mert mi sem hatásosabb, mint a szebbnél szebb kiütések mutogatása, vagy torokhoz kapva fuldokolni a padlón. Még, hogy fáj a feje...

A depresszión sokat segít a barátság, a szerelem vagy a keveseknek megadatott rivaldafény. Amikor az kialszik, akkor marad az akasztófahumor.

Szélesen vigyorgó székely legény ül a sürgősségin, kezében a kibuggyant, véres beleivel.
- Mit vigyorog maga szerencsétlen a halál szélén?
- Arra gondolok, hogy a komának holnap lesz az esküvője, és nézze csak, mi van a zsebemben!

2017.04.11. 09:42:24

@LittleG (uk) es @blackhairlady: koszonom! Azt gondolom, hogy sok tenyezo vezetett el a depressziohoz es annak folyamatos sulyosbodasahoz. Ebben benne volt a kikoltozes, alkalmazkodas egy uj orszaghoz. Benne vannak Dania hosszu, sotet, nyirkos, szeles telei. Benne volt (van) egy nagyon stresszes, megterhelo munka egy toxikus munkahelyi kozegben, ami valahogy megis almaim allasa es meg mindig nem birom otthagyni. Benne van az en alapbol is zarkozott, ragodo-vivodo-aggodalmaskodo szemelyisegem. Benne van, hogy egyedul koltoztem ki es egyedul elek. Vegul benne van az is, hogy nem figyeltem oda magamra: nem mentem szabadsagra, nem pihentem eleget, a sok munkat hazavittem es otthonrol is dolgoztam estenkent es hetvegeken. Ezen a munkahelyen sajnos ez a szokas, es egy este tizenegykor elkuldott email szinte biztosan azonnl valaszt kap, mert masok is ulnek a gep elott az esti ora ellenere. Nem vettem tudomast arrol, hogy mennyire kimerult vagyok es nem torodtem a figyelmezteto jelekkel pl rossz alvas, etvagytalansag, huzamosabb ideig tarto rosszkedv, siras stb. Ez a sok tenyezo egyutt tul sok volt, komolyabban kellett volna vennem, es sokkal hamarabb segitseget kerni. Mivel, ahogy fentebb is irtam, nagyon kuzdottem, ezert kb hat-het ev tortenete ez, nagyjabol egy eve tortent az a nappali kozepen allos eset, ami a fordulopontot hozta. Ma mar nagyon tudatosan probalok figyelni a stressz-szintemre, az elegendo alvasra, a feltoltodest jelento programokra.

2017.04.11. 09:57:55

@Dikusz: meredek tortenet. Ugy tunik az illeto holgy kivetiti rad az osszes gondjat. Nagyon nehez lehet ez most neked, hogy egy husz eves jo baratsag ilyen fordulatot vesz, de talan igazad van, es jobb, ha most egy picit felreallsz.

kisrumpf · www.kisrumpf.blogspot.com 2017.04.11. 10:37:16

@Shanarey: egyáltalán nem kötelező annak lenni, isten ments, de ne tudd meg, mennyire szar. S most már a dokik is minden sóhajtásra hozzádvágnák az antidepresszánst. Volt egy nehéz időszakom, ez volt az első, amit ajánlgatott. Hát ffs.

Dikusz 2017.04.11. 11:04:26

@Kishableany: éppen ezért érintett meg a te eseted. Azt mondom ismerem a helyzetet, de ez nem igaz. Igazán csak az ismerheti, aki benne van. Még az sem tudhatja mit érez valaki, aki a depressziós ember mellett áll.
Megoldást jelenthet az, ha pszichológus segítségét veszi igénybe valaki, én csak azt nem tudom, ha visszakerül az ember ugyanabba a közegbe, ahol a probléma van, ez a segítség meddig elég. Az említett gondok megvoltak már akkor, amikor a munkahelyemen is komoly változások voltak. Akkor gondoltam arra, hogy orvoshoz kellene fordulni, de ha a környezetemben nincs változás, akkor mi értelme lenne. Tényleg úgy van, hogy megoldásként hozzádvágnak egy marék gyógyszert. Jópár évvel ezelőtt az akkori munkahelyemen az egyik bölcsődevezető kolléganőm mesélt a továbbképzésen említett Gordon-módszerről. Akkor azt mondtam neki, ha az a módszer lényege, hogy a problémáról beszéljünk egy idegennek, akkor szerintem hasznosabb az, ha egy barátnak/barátnőnek mondjuk el, olyannak, aki még ismer is minket.

A barátnőmnél inkább egy olyan betegségre gondolok, ami tulajdonképpen olyan (talán rosszabb) tüneteket produkál, mint apukám Parkinson-kórja. Nem is tudom, hogy a két betegség közül melyik a rosszabb, mi a (biztos van) különbség a két kór között.
Nem ismeri el, hogy gond van, kerüli nem csak az én-, hanem a régi túratársak társaságát is, a kedves-, békés természete hirtelen haragossá, szinte gyűlölködővé vált. Kifejezetten jól tájékozódott az útjainkon, most ezzel is problémák voltak, egy jól ismert terepen eltévedt. Borzasztóan fáj ez a helyzet, mert kifejezetten engem gondol a bajok okozójának, holott tényleg én voltam az, aki ebből a társaságból a legtöbbet tettem érte (ő is értem). Ezért gondolom azt, hogy el kell kerülnöm a társaságát, az ő érdekében.

2017.04.11. 11:59:09

@Dikusz: igen, nehez kerdes. Azt hiszem egy enyhebb foku depresszional elegendo a csalad es a kozeli baratok tamogatasa, akikkel ki lehet beszelni a problemat. Ilyenkor leginkabb az a fontos, hogy az ember erezze, nincs egyedul, szamithat valakire. Neha ez is eleg. Egy enyhe-mersekelt depresszional erdemes lehet szakember bevonasat megfontolni. Nem konnyu dontes, mert az ember ugy erzi, hogy egy barat, aki ismeri, tobbet tud tenni. De pont az ismeretlenseg az, ami miatt az ember esetleg kicsit tobbet feltar onmagabol egy pszichologusnak, hiszen nem kell tartani a velemenyetol, vagy attol, hogy elmondja valakinek az ismerosei kozul. Ez visszafele is igaz, az orvos batrabban adhat visszajelzest vagy eletvezetesi tanacsot, mig egy csaladtag vagy barat inkabb tapintatos probalna lenni. Nem tudom, ez nagyon szemelyfuggo, mindenki maga erzi, hogy egy adott helyzetben mi jelent szamara segitseget. Foleg Magyarorszagon meg sok a stigma, az ember nagyon odzkodik pszichologushoz fordulni, nehogy az ismerosei "dilisnek" tartsak, de lehet diszkreten kezelni, es csak akkor elmondani, amikor mar van valami javulas. Engem ugyanez a felelem tartott vissza attol, hogy idoben szakemberhez forduljak. Mai eszemmel sokkal hamarabb megtettem volna, es megkimeltem volna magamat par evnyi kuszkodestol.

A baratnod esetben az ilyen merteku szemelyisegvaltozas nem tunik depresszionak, lehet, jol gondolod, hogy valami komolyabb dolog is lehet a hatterben, peldaul demencia vagy Alzheimer. Remelem van mellette olyan hozzatartozo, aki segit eljutnia egy megfelelo kivizsgalasra. Sajnos vannak olyan betegsegek, amelyek jelen tudasunk szerint nem gyogyithatoak, de megfelelo gyogyszerezessel a folyamat lassithato, illetve az eletminoseg javithato.

Sok erot kivanok!

Dikusz 2017.04.11. 12:52:44

@Kishableany: értetted, amit írtam. Pontosan -esetében- az Alzheimer-kórra gondoltam. Még apu esetében próbáltam rákeresni a neten a mindkét eset leírására. Laikusként úgy gondoltam, a tünetek is ezt valószínűsítették, hogy Parkinson-kóros. De nem volt agresszív, nem akart világgá menni, még a betegséggel (amennyire tőle telt) tisztában volt. Végig megismert minket.
Az Alzheimernél viszont másfélék a tünetek, a mehetnék valamerre, az agresszió, a hiányzó betegségtudat - szerintem. Nyilván orvos megcáfolna, de én így gondolom. Úgy tűnik azért keresi a megoldást ( 80 éves), gyógyteák, jóga, teljesen más társaság keresése, remélem könnyebbé tudja tenni az életét. Amennyire tudom orvost nemigen keresett még fel, nem szokott gyógyszert szedni, gyógynövényezik. Nem csak velem van gondja, a régi barátokat sem keresi, akik ismerték a régi életében. El kell engednem, lehet ezzel használok neki a legtöbbet.

Neked sem könnyű, és tényleg igazad van, sokat segít az, hogy elmondhatja az ember valakinek mi bántja, akár a neten, egy blogon, ismeretlennek.

montroyal ( CAN qc) 2017.04.11. 15:29:20

jo a post meg a commentek is nagyon hasznosak mert valami ismeretet adtak ... amit majd hasznalhatok ,megerthetek ,megmagyarazhatom ha szuksegem lenne ra ... azert bocsi de nekem az jott le mint az oreglanyok a rendelo varojaban ._ az semmi!! de nekem ...

es tenyleg minden tisztelet mellett nem tudom beleélni magam ebbe a vilagba .. nem érek ra nekem dolgoznom kell , a munkaval foglalom le magam nem a sajat problemammal ..

2017.04.11. 16:07:17

@LittleG (uk): ma mar kevesebbet, de igen. Amikor kikoltoztem, rossz volt a munkahelyi szervezeti struktura, es napi 14-15 orat dolgoztam es meg ugy is el voltam uszva. Ez harom evig tartott, azalatt sikerult a vezetosegtol letszam bovitest es kis atszervezest elernem, igy lement 12-re, aztan 10-re. Ez mar egy kezben tarthato munkamennyiseg. Ma mar csak egy-egy csucsidoszakban ugrik meg a tulora nehany hetre, de nagy altalanossagban normalizalodott a terheles. Az allando elerhetoseg (este, hetvegen, szabadsag alatt, betegseg alatt) pedig nagyjabol minden munkahelyen elvaras, de az evek soran ez is sokat javult.

Muscari 2017.04.11. 20:01:33

@Dikusz: ha ez az, amire gondolok, akkor a tagadás fázisában van, nem akarja elismerni a betegséget. Sajnos készülj fel rá, hogy ez csak rosszabb lesz. Nagyon sajnálom, meg mindent, ami veled történt.

Muscari 2017.04.11. 20:04:00

@Dikusz: csak tovább kellett volna olvasnom, én is erre gondoltam egyből, nekem sajnos többéves tapasztalatom van a betegséggel.
Van családja, aki mellette áll?

LittleG (uk) 2017.04.11. 20:36:47

@Kishableany: nem minden munkahelyen elvárás, most épp egy olyat hagyok ott, ahol nem az :) (csak más baj van) és egy olyanba megyek át, ahol gyanús, hogy az lesz (kis cég és már mondták is, hogy elvárják, hogy a saját időmben is tanuljak, csak az eufória közepette az interjún erre nem válaszoltam túl erősen... viszont azóta központi helyet foglal el a gondolataimban, nem akarok folyton elérhető lenni és folyton dolgozni...)

Milyen típusú tevékenységet folytat a munkahelyed, ha kérdezhetem?

Dikusz 2017.04.11. 21:38:12

@Muscari: Nincs, sajnos. Azért sajnálom én is szegénykét, mert tényleg egyedül maradt, a többiekkel sem akar találkozni nagyon. Nem hagyja, hogy segítsünk neki, én meg úgy érzem félre kell állnom, hogy ne is lásson.
Egy unokája van, aki külföldön -hajózik- dolgozik, de karácsonykor állítólag már nem akarta, hogy vele legyen.
A fia 25 évesen egy baráti társasággal töltött (34 éve történt) hétvégén meghalt. Felhevülve, teli gyomorral vízbe ugrott, nem bírta a szíve. Ennek ellenére talpon tudott maradni, örült az életnek. Egyébként sem volt könnyű sorsa, a "Dzsumbuj" környékén lakott, többször megtámadták, kirabolták, mégis ember tudott maradni. Az egyik ilyen támadás után (négy 12 év körüli gyerek elvette a táskáját, nem volt nehéz, vasággyal együtt 40 kiló), 70 éves lehetett akkor, majdnem a diliházba gyógyszerezték a pszichiáterek. Egy marék gyógyszert kapott csak, azt annyi. Láttam mikor előttem ment -ő nem tudta- kóválygott csak, mint egy zombi. Volt ereje letenni a gyógyszert, újra talpra állt. Tavaly még egy csodálatos erdélyi túrán voltunk barátokkal, már ott láttam, hogy baj van. Nem talált vissza a találkozóhelyre (megtaláltuk hamar) ő, aki tényleg jól tájékozódott egyébként.
Amikor rám vetítette a keserűségét (utálsz, miattad megyek egyedül mindenhová, dedós vagy, részegen rámcsaptad a telefont) egy valamire rájöttem, és ebben remélem tudsz szakmai tanácsot adni, jól volt-e a sejtésem? Ezeket a negatívumokat nem én tettem, hanem nekem mesélte el őket. Akikre ő gondolt, azokat ismerem, egy társaságba járunk.

Azért gondoltam az Alzheimer-kórra, mert ha jól tudom (ugye?), ezek az első tünetek. Olvastam róla, apu miatt rákerestem, és van is ilyen ismerős, igen idős hölgy, aki az állapota miatt már otthonban kell élnie.

Amit még nem tudtam kideríteni, hogy mi a különbség a két betegség között (Alzheimer, Parkinson). Inkább az Alzheimert emlegetik, talán súlyosabbak a tünetei.

Nagyon szívszorító azt nézni, hogy a szeretett szülő, vagy barát hogyan veszíti el a méltóságát, egyéniségét. Akik soha nem voltak durvák, a betegségük miatt pedig azok lettek.
Az meg örök lelkifurdalást okoz, ha nincs más megoldás mint más gondjaira bízni valakit. Csak az tudja milyen nehéz ez, aki benne van, vagy ilyen betegeket ápol.
Éppen ezért a legőszintébb tiszteletem azoké, akik ezeket a betegeket ápolják. Láttam az otthonban (kórházban nemigen), mennyit tesznek ezért. Ezek a gondozók-két éves tapasztalat- a minimálbért kapják meg, nem is mindig időben. Volt olyan is (mentőápoló), aki másodállásban dolgozott ott. Egyszerűen nem tudom van-e annyi pénz, hogy egy ilyen otthont meg tudjon valaki fizetni itthon.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.