oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2017. február 12. 06:41,  „Nem Magyarország hiányzott, hanem az emberi kapcsolatok” 163 komment

2017. február 12. 06:41 Határátkelő

„Nem Magyarország hiányzott, hanem az emberi kapcsolatok”

Ezen a héten mindhárom ajánlott poszttal Európában maradunk, ezen belül viszont járunk majd Németországban, hogy kiderüljön, vegetálás és vegetálás között is van különbség. Aztán a svájci foci kapcsán kicsit elkalandozunk más irányokba is, hogy végül megtudjuk, miért is jó Nantes-ban élni.

Mikor érezted először úgy külföldön, hogy otthon vagy? Volt egyetlen ilyen pillanat, vagy egy folyamat része az érzés? Esetleg soha nem fogod magad otthon érezni? Írd meg a tapasztalatod, véleményed a hataratkeloKUKAChotmail.com címre.

cim_frankfurt.jpg

A Frankfurti mesék blogon van egy interjúsorozat ott élő magyarokkal. A legutóbbi interjúalany, Zsolt egyben a helyi magyar rendezvények, csoportok lelke és motorja, célja, hogy az ott élő magyarokat összehozza.

„Budapestről költöztem Németországba 2012 júliusában, Frankfurt környékén 2013. január óta élek. Otthon munkanélküli lettem, nem volt veszítenivalóm. 

Központi fűtés -és csőhálózatszerelő, gázvezeték és készülékszerelő mester, felelős műszaki vezető, szakoktató vagyok. A szakmámban dolgozom perpillanat mint egyszerű csőszerelő. 

A szabadidőmben barátnőzöm, siklóernyőzöm, internetes rádióban műsort vezetek (Balance rádió), próbálom programokkal színesíteni a frankfurti magyarok életét, a Facebookon adminkodom, ha egy jó könyv kerül a kezembe, akkor egy szuszra elolvasom, YouTube-on dokumentumfilmeket nézek. (…) 

Sokszor bosszantó a német tutyimutyiság, a logikátlan cselekvések. A német precízséget én még nem tapasztaltam. (…) 

A legnagyobb különbség a magyarországi és a németországi életem között a nyugalom. Itt is és otthon is csak vegetálok, de itt nyugalommal teszem. Egyszer Rómában valaki azt mondta, hogy cirkusz és kenyér kell a népnek. Azt hiszem ez itt jelenleg megvalósult. Arra gondolok, amikor ezt a hasonlatot használom, hogy itt Németországban hagyják az embert ÉLNI. 

Én csak a saját életemmel tudok példával szolgálni, de mint egy egyedülálló ember fent tudok tartani egy albérletet, mellette egy új autót, és mindezek mellett még el is tudok utazni akár egzotikusabb helyekre is. 

Szóval egy más fajta életvitelt nevezek én ilyen formában CIRKUSZNAK, mint amit például Magyarországon meg tudnék tenni. Otthon ezt nem tudtam megvalósítani, ámbár az életvitelem ugyanilyen volt, mint itt. 

Nem vagyok gazdag, de itt a fizetésemből élhetek egy olyan életet, amelyet Magyarországon nem tudtam megtenni. Szegről végről nyugalommal vegetálok. Szóval nálam ez a kenyér-cirkusz hasonlat. 

A költözés után leginkább az első fél év egyedülléte viselt meg. Budapesti fejjel kijönni nyelvtudás nélkül egy isten háta mögötti kis faluba nem volt egyszerű. Se TV, se telefon, se internet, csak a térdig érő hó. Ennek ellenére soha nem volt honvágyam, inkább az egyedüllét vert oda ideig-óráig. 

Amikor kiszakad az ember egy nagyváros forgatagából, amelyet egész életében megszokott, és egyedül lesz egy nagy házban minden kommunikáció nélkül, akkor elgondolkodik az életén, illetve azon, hogy biztos, hogy jó helyen van e, vagy biztos jó úton jár-e. 

Kicsit átértékelődött abban az időben az életem, de rengeteget tanultam, amit a mai napig, de azt hiszem, hogy a koporsómig tudok majd kamatoztatni. Szóval nem az otthonom, nem Magyarország hiányzott, hanem inkább az emberi kapcsolatok. Ez azért azóta gyökeresen megváltozott természetesen.” 

A teljes posztot interjú formában itt tudjátok elolvasni.

Futball magyar 

Pár év tetszhalál után feltámadt a Kolbászkerítésország blog, amit Attila vezet, aki többször írt már ide, a Határátkelőre is. Legutóbb egy futballmeccs kapcsán gondolkodott el.

svajci_foci.jpg

„Egy itteni viszonylatban bűn rossz Xamax –Wohlen meccsen ültem, azaz inkább az, hogy lassan emelhetnének nekem egy szobrot, mert más, amúgy hellyel-közzel épelméjű embert nem ismerek, aki még az ötödosztály Bivalypusztán lejátszott meccseire is elkísérte a csapatot ezen évek alatt.

Ehhez vagy idiótának, vagy magyarnak kell lenni; nagy örömömre szolgál, hogy állítólag csak a második kitételnek felelek meg.

Nos, miközben meredt szemmel szemléltem hogyan képes Doudinho 5 méterről elegánsan a stadion fölé helyezni a labdát egy laza bokamozdulattal, valami százas szöget ütött a fejembe.

Mondok má, hány itt az igazi pirospaszportos tücsök a csapatban? Sejmenovic szerb, Gomes spanyol, Duric szerb, Di Nardo olasz, Teixeira portugál, Matheus brazil, etc…. Vazze, átmentünk Cselszkibe?

Aztán gyorsan leesett, hogy valszeg el vagyok tévedve, mint medve a málnában, hiszen ad egy van valamiféle limit, ad kettő a sportokban teljesednek ki a mindenféle generációs bevándorlók gyerekei.

Megérzésemben nem is kellett csalatkoznom, mert mint a csatolt ábra mutatja, egyetlen egy „igazi” külföldi volt a kezdőcsapat tagja. A Xamax a baloldali, a Wohlen a jobboldalon listázott játékosokkal lépett pályára.

Amúgy a Xamaxban 3 olyan játékos volt a pályán, akinek már a nagyapja is svájci volt, míg a Wohlenben ezen játékosok arányát 5-re saccolom a számmisztika alaptörvényei alapján.

Azt valószínűleg tudjátok – vagy ha nem most elárulom – hogy a svájci népesség 28%-a külföldi. Ezen felül van még egy tekintélyes réteg, akiknek a gyökerei vannak más országban, azaz bár svájci álompolgár, honosítás útján lett az.

A svájciak nem egy by default nagyon barátságos népség, udvariasak a végtelenségig, de nem kerülsz túl közel hozzájuk, ha nincs alkalmuk, hogy jobban megismerjenek. Mégis tudnak valamit az első-, másod- és egyéb generációs bevándorlók integrálását illetően.

Itt is vannak ugyan extrém kirekesztő köcsögök, szélsőségesek, az átlag mégis képes arra, hogy intelligens módon eldöntse ki az, akit befogad, ki az, aki dolgozhat náluk, ki az, akinek az első repülővel haza kell utaznia.

Aki viszont maradhat, annak minden lehetősége megvan arra, hogy saját életet építsen, ha nem hülye, mint egy cövek, mert akkor csak karónak jó.

Mire idejutottam a magasan szántó gondolatmenetben, eccercsak rádöbbentem, hogy kettő darab fékezett habzású másodgenerációs bevándorló édesapja vagyok az anyjuk szerint.”

A teljes posztot itt találjátok, ne hagyjátok ki!

Hat dolog, amiért jó Nantes-ban élni 

Ki ne akarna olyan helyen élni, ahol az emberek tisztelettudók, udvariasak, bizonyos tekintetben kifejezetten lazák, a tömegközlekedés jól szervezett, a zöld területek aránya a városban elegendő, a szellemiség nyitott, be- és elfogadó és mindenki (rettegés és következmények nélkül) szabadon kifejezheti a véleményét? – teszi fel a kérdést a Fromázs blog Franciaországból, és mindjárt hat okot is felsorol, amiért Nantes ilyen.

nantes.jpg

1. Nantes lakossága jelenleg 298 000 fő és évről évre növekszik. Minden évben egyre több vállalat is költözik a városba, amelyet a start-up kultúra egyik központjának is tartanak Franciaországban. 2004-ben a Time magazin Európa legélhetőbb városának választotta.

2. Nantes-ban minden hónap első vasárnapján ingyenes a legtöbb múzeum. Ezt múlt vasárnap mi is kihasználtuk Korinával és már nyitáskor ott toporogtunk a Természettudományi múzeum előtt. Nem voltunk egyedül ezzel, szépen beálltunk a kígyózó sorba a bejáratnál. Kifelé jövet viszont már háromszor akkora sort láttunk, így nyugodtan mondhatom, hogy a franciák élnek az ingyenes múzeumba járás lehetőségével.

3. A szmogriadó itt is gyakori, mint Budapesten vagy Pécsett, idén januárban szinte az otthonival azonos időben hirdették ki Nantes-ban is. A város úgy próbálta segíteni az embereket két napon át, hogy egyetlen érvényesített buszjeggyel egész nap lehetett utazni minden tömegközlekedési eszközön.

4. Nemrég láttam egy dokumentumfilmet a franca munkaügyi központ működéséről. Itt a munkaügyi központ valóban segít munkát találni és számos egyéb módon is igyekszik a munkakeresők segítségére lenni.

5. A folyók! Egy városnak szerintem azonnal varázslatos hangulatot ad egy folyó vagy egy tó. Nantes-ban két folyó is találkozik egymással, a Loire és az Erdre, tehát nagyon könnyen el lehet jutni egy folyópartra sétálni és a madarakat nézni.

6. Kávé, bor, nyugalom. A franciák mindent nyugodt, lassú tempóban fogyasztanak el. Igaz, egyre többet látok Nantes belvárosában is olyan embereket, akik egy óriási szendvicset majszolva igyekeznek valahova az utcán, tehát a rohanás már itt is felütötte a fejét. (…) Itt nem vet ránk a pincér szúrós pillantásokat, hogy miért ülünk már egy órája az üres poharunk mellett.

Érdemes elolvasni az eredeti bejegyzést is a maga teljességében, itt tehetitek meg.

HÍRMONDÓ

Cseh-magyar harc a vendégmunkásokért

Noha a cseheknél az utóbbi hónapban nőtt a munkanélküliek száma, még mindig ott a legalacsonyabb a munkanélküliségi arány az Európai Unió tagállamai közül. Munkaerő viszont kellene, és hol máshol, mint Ukrajnában próbálnak toborozni, ott, ahol a magyarok is.

Kórházi nyomor: már folyosói nővérek is vannak

Egyes angliai kórházakban olyan tömeg van, hogy a folyosón látják el a sürgős kezelést igénylő betegeket. A Royal Blackburn Hospitalban például a múlt héten előfordult, hogy 95 súlyos betegre 33 ágy jutott.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: blogajánló Németország Svájc Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr1412248676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2017.02.12. 07:12:05

Ilyen jó szakmával munkanélküli volt itthon? Na ne

DieNanny CH 2017.02.12. 10:19:25

Tetszik a válogatás, köszi!

Doromby 2017.02.12. 10:26:08

Pedig konnyen megeshet. Nekem 4 szakmam van megse kellettem a kutyanak se. Kijottem angliaba, bementem az elso helyre, mondtam dolgozni akarok es 15 perc mulva volt allasom.... Otthon meg 7 evig kuldozgettem az oneletrajzokat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.12. 10:40:33

Svájci nemzeti foDballválogatott = menekülttábor válogatott.Hányok ettől a felfogástól, ami ott uralkodik a futballszövetségükben, hogy aki már egyszer átutazott az országon , vagy leszállt egy repterükön; az már kapásból válogatott is lehet...Blöeee... :-(
Más országokban is van ilyen, de nem ennyire gusztustalan mértékben.Pfejj.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.12. 10:41:42

@Doromby: De várjál, fizetést is kapsz azért...?
:-)))
Bocs.

DieNanny CH 2017.02.12. 10:46:58

@geegee:

Igen, az utóbbi időben rájöttem, hogy már a sport sem a sportolásról szól.

Pontosabban, minél tehetősebb egy ország, minél több pénzt hajlandó a vezetés a sportba ölni, annál könnyebben válogatnak a megvehető, kitűnő sportolókból meg edzőkből. Aztán egy idő után már tényleg nem fog számítani a mez színe.

Persze, az, hogy egy ország mennyit áldoz a sportra, az a saját vezetésétől és gazdasági helyzetétől függ. (Ami persze szintén a vezetéstől függ.)

Doromby 2017.02.12. 11:03:50

@geegee: Full time sofor allas teherautora, 33.000 font evente.

arncht 2017.02.12. 11:03:57

@geegee: valogatottnal, olimpikonkent minimum meg kellene szabni, hogy allampolgarnak kell lennie 10+ eve, es sajat nevelesnek kell lennie. Amugy sok ertelme nincs ezeknek a nemzeti alapu valogatottaknak.

nyuszigonosz 2017.02.12. 11:44:45

@arncht: Hát a válogatottakban mindig csak adott ország állampolgárai vannak.
És hogy esetleg másképp hangzik a nevük, vagy más a börszínük? Ez mennyiben meghatározó?

Ezek a sportolók abban az országban születtek, amelyik színeit képviselik.

Ma kiemelném pl. Jerome Boateng focistát, aki amúgy a német válogatottban is benne van és ma Németország elnökválasztásán is részt vesz, ami 12.00 kezdödik. Mert Németországban született, német állampolgár.
A német elnökválasztáson 1260 személynek van választójoga ma Berlinben, 630 szövetségi parlamenti képsviselö és 630 személy, akik a tartományi parlamentek jelöltjei/küldöttei. Legtöbbjük általánosan ismert személy: sportoló, müvészek, gazdasági szakemberek, vállalkozók, de nemcsak ilyenek.

Golf2 2017.02.12. 12:30:32

@Doromby: Á az semmi én hetente keresek pont ennyit sofőrkênt Pesten .Pont 33000 forintot:)

Főgebra 2017.02.12. 12:32:11

@nyuszigonosz:
Azért azt te is tudod, hogy számtalan olyan ország van amelyek különböző válogatottjaiban máshol született, de honosított állampolgárok is vannak!
Saját házunk tájáról: Nikola Eklemovics, Miklós Edit.

nyuszigonosz 2017.02.12. 12:39:49

@Főgebra: Igen, tudok róla. Söt olyanról is tudok, mikor pár nappal egy sportesemény elött "gyorshonosítás" történik.
Van ilyen - is.
Most nem jut eszembe annak a német focistának a neve ( jó a szülei "visszatelepülök voltak felmenöik hazájába Németországa",) na aki tényleg csak pár nappal a focibajnokság elött vált orosz állampolgárrá és másnap már az orosz válogatottban játszott.

De bizony van az is, és a legtöbb esetben ez van: pont azoknál, akiknél börszín vagy név alapján sokak azt hiszik, hogy na, ezt is gyorsan honosították, "lenyúlták" más országból... meg hasonlók, hogy nem igaz ez így, mert a sportoló abban az országban született, abban az országban vált sportolóvá, amelyik színeiben játszik.

Shaktee 2017.02.12. 12:46:02

@Golf2: Ez sokmindent megmagyaráz.

arncht 2017.02.12. 12:46:07

@nyuszigonosz: hol irtam en arrol, hogy szamit, hogy ki milyen szarmazasu? Annyit irtam, hogy egy nemzetet kepviselo sportolonak sajat nevelesunek kell lennie, hogy tenyleg az adott orszag sportjat kepviselje, ne lehessen honositani, stb...

Határátkelő 2017.02.12. 12:47:59

@nyuszigonosz: A testvére, Kevin-Prince Boateng pedig ghánai válogatott. :)

nyuszigonosz 2017.02.12. 12:49:48

@arncht: Igen, tudom, mit írtál. Ennek kapcsán írtam - lehethogy nem kellett volna pont neked válaszként - azt, amit írtam.
Viszont te azt is írod: 10+ éve állampolgárnak kell lennie és saját nevelésnek. Hát én meg pont olyanokról írtam, akik nemcsak 10+ éve állampolgárok, hanem eleve az adott államban születtek, és "saját" nevelések. Ennyiben kötödött az általad írtakhoz az én válaszom,

2017.02.12. 12:49:49

@geegee: @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: @nyuszigonosz: @Főgebra:

Gyerekek, ezt mar vagy otvenszer megbeszeltuk. :D A FIFA-nal az a szabaly, hogy ha mar jatszottal felnott nemzeti valogatottban valakinel, akkor mar nem valthatsz orszagot. Csak, ha ifikent voltal mar valahol, akkor mehetsz masik felnottbe, de akkor is be kell bizonyitani, hogy le vagy ott telepedve. Ja es amugy meg a szovetsegi kapitanyon mulik, meghiv-e a nemzeti valogatottba, es akarja-e egyaltalan, hogy ott jatsszal, es ha elmentel mar az egyiknel egy gagyi baratsagos meccsre es jol leegtel, es a kovetkezo nem akar az istennek se meghivni, nem mehetsz el masik orszagnak bebizonyitani, hogy de azert nem vagy akkora gaz, bizonyitsal a klubodnal aztan hatha meghivnak legkozelebb.

Mas sportoknal mas szabalyok vannak, amik sokkal lazabbak egyebkent, Janics Natasa (kajakos azt hiszem) is versenyzett igy mar ha jol emlekszem, hogy szerb szinekben is egy ideig, amikor ossze volt veszve a magyar szovetseggel, vagy lehet, hogy csak fenyegetozott vele, mar nem emlekszem meg nem is kovetem en annyira ezt, a lenyeg, hogy egy focista nem tehetne ezt meg :) Meg igy szedtek ossze a katari kezilabda csapatot vagy micsodat is az olimpiara, a focistaik meg ezert csak B-kategorias honositott akarkik, mert nem szerezhettek felnottkent mas orszagokban valogatott-tapasztalatot. A klubok meg, amirol a posztolo beszel, onnan igazolhat, ahonnan csak akar, elintezik a vizumot akarmelyik jatekosnak.

Az, hogy a nemetek, meg a svajciak, meg a franciak valogatottja tele van bevandorlo gyermekekkel, annak az is lehet az oka, hogy a sport egy kitoresi lehetoseg a nehezebb szocialis korulmenyek kozul, amilyenek kozul tobbnyire ezek a bevandorlogyermekek szarmaznak, mig a benszulott gyereknek nem biztos, hogy ez annyira fontos, elotte mas palyak is nyitva allnak, nem diszkriminalodnak annyira. Emiatt elkepzelheto, hogy a bevandorlogyerekek motivaltabbak is a benszulott tarsaiknal es egy edzo inkabb ilyenekkel dolgozik szivesen.

Határátkelő 2017.02.12. 12:51:43

@arncht: Mi a helyzet például Dárdai Pál fiaival? A legnagyobb, ha jól tudom, egész komolyan focizik a Hertha utánpótlásában. Ő most német vagy magyar válogatott legyen, ha eljut odáig? Édesapja-édesanyja magyar, de ő mindenestül a német labdarúgás neveltje, semmi köze a magyar futballhoz szervezeti szinten.

nyuszigonosz 2017.02.12. 12:52:56

@Határátkelő: Ez mennyit változtat azon, hogy Jerome Boateng Németországban született német állampolgár és német sportoló?

Amúgy Kevin -Prince Boateng szintén Németországban született és kettös állampolgárságú sportoló, aki Ghanában válogatott.

2017.02.12. 13:05:30

@Határátkelő: Ott kell jatszania, ahova hivjak :) Ha meg ifi/U21, akkor ennek nincs akkora tetje, kesobb meg valtoztathat. De ha eleri a felnottkort, akkor csak egyvalahova mehet, kerdes, hova lesz nagyobb eselye bekerulni, a nemetek koze, akiknel magasabb a kovetelmeny, vagy jo lesz a magyar is, ha hivjak oda egyaltalan, de az is lehet, hogy irigysegbol nem fogjak soha. :D

Határátkelő 2017.02.12. 13:13:30

@mojyo: Ez OK, én csak azért kérdeztem, mert @arncht: azt írta: "egy nemzetet kepviselo sportolonak sajat nevelesunek kell lennie, hogy tenyleg az adott orszag sportjat kepviselje". Ilyen alapon az ifjabbik Dárdai nem képviselné a magyar sportot.

@nyuszigonosz: Semmit nem változtat, azért írtam, mert érdekes. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 13:48:38

@Határátkelő: Daardai fia majd eldonti ha egyaltalan eljut arra a szintre
de szerinted Boateng lehet nemet?
soha
papiron esetleg

Határátkelő 2017.02.12. 13:49:51

@hagyma: Komolyan, nem unod még? Értem én, hogy jó trollkodni, de néha már nagyon fárasztó.

Ha Boateng soha nem lehet német, akkor te soha nem lehetsz amerikai. Simple as that.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 13:59:38

@Határátkelő: en nem trollkodom,, ez a velemenyem
Dardai fia mar szinte nemet
a miniszterelnok ur is errol beszelt, mikor poenkodott, hogy a hollandok meg a nemetek majd mennek hozzank
akkor O is troll?
en mar amcsi vagyok . ugyanaz a kultura, mint Europa /foleg a feherek kozott, mert onnan jottek/
de egy ghanai ha elmegy nemetorszagba, az nem less nemet sosem
az unokai talan, cask itt jon a csavar az a nemetorszag mar mas orszag lesz

Határátkelő 2017.02.12. 14:03:18

@hagyma: A vicc kedvéért most válaszolok neked.

1. Jerome Boateng 1988-ban született Berlinben. Édesanyja német, édesapja ghánai. Pályafutása során egyetlen évet kivéve (akkor a Manchester City labdarúgója volt) végig Németországban élt és játszott. De ő nem német.

2. Hagyma Magyarországon született, majd illegális bevándorlóként élt hosszú évekig az Egyesült Államokban, mielőtt megnősült, és állampolgárságot szerzett. Ő amerikai.

3. Még a vendégmunkást valahogy megpróbálnám beépíteni ide, de majd te segítesz.

Nincs több kérdésem.

2017.02.12. 14:04:39

@hagyma: "en mar amcsi vagyok . ugyanaz a kultura, mint Europa"

De akkor miert nem volt jo Europaban? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 14:07:39

@Határátkelő: ja es amerika teljesen mas, ez egy bevandorlo orszag, meg behurcoltak az afrikaiakat, akik halistennek kiharcoltak a szabadsagukat es amerikainak tartjak magukat, buszken
/azert a serelmek meg megvannak, de muloban, a kulonbsegek is megvannak de mar nem nagyok, amerika bevandorlas ugyben mas/

Herr Géza 2017.02.12. 14:15:55

@hagyma: Te, ki az a "miniszterelnök úr" ??? A Tampli? De az szimplàn Elnök Úr neked, nem?
Ha meg az Orbán Főtrollra gondolsz, az mióta miniszterelnököd neked?
Ne gyere a magyar útleveleddel, mert az sumákság. Hisz te Very Big American Citizen vagy, akkor nem lehetsz magyar is. Ha meg Magyarországra mész, ott már csak vendégmunkás/túrista lehetsz, vazze, hisz nem akarsz ott letelepedni ugyebár???

2017.02.12. 14:18:26

@hagyma:

"ugyanaz a kultura, mint Europa"

"amerika teljesen mas"

aha.

Herr Géza 2017.02.12. 14:20:12

@Határátkelő: Bummmm... :))hh
Külön hagymácskának: Boateng (értelemszerűen) jobban tud németül, mint Hagyma valaha is tudni fog angolul. Arról,nem beszélve, hogy az IQ-ja is magasabban van egy cseppecskét.... :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 14:26:10

@Határátkelő: en sosem tagadtam, hogy illegalis munkas voltam, de en az elso perctol itthon voltam, beilleszkedtem
tudod, ugy gondolom, hogy a sracnak sokkal mellyebbekk a ghanai gyokerei, mint a nemet
@mojyo: mert kb 14 eves koromban eldondottem, hogy amerikaban akarok elni/ nem ghanaban, vagy indiaban stb. vagy ahol melo van, en ide akartam jonni

namost en nem akarok ezen a focistan leragadni, rettenetes antipatikus, de ez maganugy, en a tendenciarol beszelek ami europaban tortenik
egyetertve a miniszterelnok urral

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 14:26:31

@Herr Géza: en megadom a tiszteletet
Obamanak is megadtam, bar nem kedveltem
Orban Viktor magyarorszag miniszterelnoke
Trump amerika elnoke
ne aggodj en mar cask vakaciora megyek magyarorszagra:)
1 honap mulva
szeretem a szulohazamat:)
es elnezest kerek, hogy en kedvelem a mostani kormanyt
es Trumpot is
vannak ilyen lelkiszegenyek

2017.02.12. 14:31:09

@hagyma: "mert kb 14 eves koromban eldondottem, hogy amerikaban akarok elni"

Dehat ha egyszer ugyanaz a kultura, mint Europa, akkor miert volt ez annyira fontos? :D

En csak ebben a vonatkozasban kerdeztem ra, ha egyszer ugyanaz a kultura, akkor mi a kulonbseg vegulis, hogy Amerika vagy Europa, nem?

En se Ghanarol meg Indiarol meg arrol beszelek, "ahol melo van", osszekeversz a "vendegmunkasokkal", de en a Maseratis vagyok Monacobol, ha emlekszel. Engem nem erdekelnek ezek a vitak, csak ellentmondasos a mondanivalod es oszinten szeretnek kiigazodni. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 14:39:58

@mojyo: igen, tok egyszeru volt beilleszkedni, meg nyelvtudas nelkul is, viszont bevandorlas szempontjabol mas
@Herr Géza: te ismered az angolomat?
ha ott szuletett persze hogy jobban beszel nemetul
en meg magyarul
hat en hallottam nyilatkozni:)
a kettonk muveltsegi szintje kozott jelentos kulonbseg van
nem neki:)
de a labdarugok sosem voltak hiresek az eszukrol
en vizipolos voltam, eleg ha ennyit mondok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 14:54:16

@mojyo: van egy vagyad
amerikaba akarsz menni
ennyi
nem londonba, nem a neemetekhez, amerikaba
es persze fontos a kultura
sosem akartam afrikaba pl.
van aki imadja, baratnom is el kint, biztos szep
en celiranyosan ide akartam jonni
/bevallom ausztralia megfordult a fejemben/
nekem szuk volt magyarorszag minden tekintetben,de en ott nottem fel es imadom, aprilisban megyunk is:)
untam a zsufolt 12-es buszt egerben
a 4-6-ost pesten a szetdobalt csikkeket, hogy az arcomba fujjak a fustot, hogy barhova bementem az elado volt a fonok stb stb stb
ja meg ami fontosi tt van eletter
Europa zsufolt

Főgebra 2017.02.12. 14:54:23

@hagyma:
"...a kettonk muveltsegi szintje kozott jelentos kulonbseg van
nem neki:)
de a labdarugok sosem voltak hiresek az eszukrol
en vizipolos voltam, eleg ha ennyit mondok ..."

És titokban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja is voltál, ugye?

Egyébként a tőled vett idézet is megmutatja a jelentős különbséget!

2017.02.12. 15:04:07

@hagyma: Dehat akkor most ugyanaz a kultura, vagy nem? Akkor megis vannak kulonbsegek, ha Amerikaban nem az elado a fonok es nem dobaljak el a csikkeket es nem fujjak az arcodba a fustot? :D

A masik kerdes, hogy ha a baratnoddel, aki Afrikaban el, tolerans vagy, es legalabb azt elfogadod, hogy neki biztos szep, akkor az miert nem elfogadhato, hogy masoknak meg peldaul Nemetorszag az eletuk vagya?

Taxomükke (UK) 2017.02.12. 15:05:56

@hagyma: "... a miniszterelnok ur is errol beszelt..."
Nemetorszagnak nincs ferfi miniszterelnoke.
A magyar meg nem ur.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 15:12:16

@Főgebra: az nem voltam, nem is leszek
nem vagyok professzor
nade ha mondjuk az elolvasott konyvek szamat,, vagy az iskolai vegzettseget tekintenenk netan kiindulopontnak, akkor szerinted kenterbe verne?
de hozza kell tennem O hires labdarugo en meg cask vagyok
en neminositettem az O tudasa a foglalkozasanak megfelelo
engem minositettek, hogy hulyebb vagyok, mint O:)
erre reagaltam, hogy alljon mar meg a gyaszmenet

DieNanny CH 2017.02.12. 15:35:10

@hagyma:

"tudod, ugy gondolom, hogy a sracnak sokkal mellyebbekk a ghanai gyokerei, mint a nemet"

Aha. Ném.o.-ban született, ott nevelkedett fel, és mégis, nincs olyan mély német gyökere, ezért nem német.
Te Mo-on születtél, ott nevelkedtél fel, felnőttként kerültél Amerikában - és te meg miért számítasz amerikainak?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.12. 16:18:36

@Határátkelő: Ez mekkora gól...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.12. 16:20:35

@Határátkelő:
...és most kivégezted.
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

fordulo_bogyo 2017.02.12. 16:31:38

Erdeklodve olvasom a blogot, most egy aprosag miatt ha szabad, hozzaszolnek:

" mint egy egyedülálló ember fent tudok tartani egy albérletet, mellette egy új autót, és mindezek mellett még ..."
A szerzo feltehetoleg kozobseges lakas berlesre es nem ALberletre gondol.
ALberlet, amikor FOberlotol berelunk lakast.

geeezzzr 2017.02.12. 16:31:42

És a fehér szatén éjszakák.
A frottier is ok. 69-ben kontrasztos bikinivonalat harapdálva.

Taxomükke (UK) 2017.02.12. 16:36:40

@fordulo_bogyo: A mai magyar szohasznalat szerint alberlet.

2017.02.12. 16:45:44

@hagyma:

"ja es amerika teljesen mas, ez egy bevandorlo orszag"

A minap bandinak beszóltál, amikor írta magáról, hogy sosem lesz svéd. Ezek szerint mégiscsak érted, hogy amerikainak lenni ebből a szempontból más.

Te hagyma, most őszintén, hogy a p.csába van az, hogy láthatóan ég nálad a villany, aztán mégsincsenek otthon?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 16:46:36

@Taxomükke (UK): eezen a bolcseszek rugoznak mindig
ha lakoparkban berelsz lakast az nem alberlet
de ha maganszemlytol veszed ki, az bizony az, hiaba nem lakik ott
ez olyan mint a vendegmunkas
nem szeretik a szot, mert degradalonak tunik
tudjak mi a vendegmunkas vagy az alberlet, de ha vendegmunkas vagyok vagy alberletben lakok kevesebbe valok, tehat haborognak miatta
pedig semi baj azzal ha valaki vendegmunkas, vagy mas maganszemelytol berel lakast

2017.02.12. 16:46:54

@Határátkelő: @Taxomükke (UK):

Ti meg tönkreteszitek a blogot azzal, hogy reagáltok rá. Ennyi idő után igazán megtanulhattátok volna kezelni a helyzetet. Ha értitek, hogy mondom. ;-)

geeezzzr 2017.02.12. 16:53:31

youtu.be/vvvX5QM4z3Y
Pontosan erre van szükségünk.

fordulo_bogyo 2017.02.12. 16:53:41

@Taxomükke (UK): Lassan ideje lenne valtoztani a szohasznalaton...

Shaktee 2017.02.12. 16:54:51

@Nagy kámpics:

belefér, lök az állóvizen néha, s mindenki jókat röhög rajta.

Vannak igazságai is, ha nem figyelsz a rossz fogalmazásaira, s arra ahogy a kisebbségi érzéseit konpenzálgatja.

Határátkelő 2017.02.12. 16:56:06

@Nagy kámpics: Soha nem reagáltam még rá, és a jövőben sem tervezem. (Van még pár ilyen ember.) Ma megcsúsztam egy kicsit, de most már mindegy.

Határátkelő 2017.02.12. 16:59:33

@hagyma: Tisztázzunk valamit, csak hogy egyértelmű legyen, és ne legyen belőle később vita: a hócipőm tele van azzal, hogy egy nap ezerszer felhozod ezt a vendégmunkás dolgot. Tehát mostantól egy nap egyszer elmondhatod a vendégmunkás - én amerikai vagyok - stb. dumákat, a többit nem fogom beengedni.

Amennyiben érdemben kívánsz hozzászólni a poszthoz, vagy a kommentmezőben kialakult beszélgetéshez, akkor örömmel látlak.

2017.02.12. 16:59:45

@Határátkelő:

Egyébként félreértés ne essék, teljesen igazad volt abban, amit írtál neki. Csak gondoltam, ha már vasárnap van, üsse kő, viccelek egyet.

Dikusz 2017.02.12. 17:02:41

@Nagy kámpics:
"Te hagyma, most őszintén, hogy a p.csába van az, hogy láthatóan ég nálad a villany, aztán mégsincsenek otthon? " - ez egyszerűen: tökéletes kérdés:))))
Én is azt mondom, nem kell reagálni a trollkodásra, teljesen függetlenül, ki is az. Ha nem reagálnak rá, úgyis abbahagyja. Pár éve, amikor elkezdtem kommentelni, volt olyan, aki direkt "kóstolgatott". Mivel az első hozzászólásom előtt pár évig csak olvastam a blogokat, tudtam kiről-miről van szó. Egyszerűen nem reagáltam rá, pár próbálkozás még volt, aztán abbamaradt.
Ha meg durván reagált valaki, akkor próbáltam úgy tenni, mint aki nem veszi a lapot (pedig de), vagy ugyanúgy normális hangnemben válaszoltam a kötözködésre, ahogy addig írtam. Ez is működik.

Dikusz 2017.02.12. 17:04:33

@Nagy kámpics: nem írtad a kommented után, hogy viccvót:)

geeezzzr 2017.02.12. 17:06:05

Csak a címre válaszolva, színes emberi kapcsolatok, youtu.be/A2xwwkX2T4c
Huszonharmincéve.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 17:06:13

@Határátkelő: eleg szomoru, az en velemenyem mervado, nem a londoni magyariket mantrazom
tulajdonkeppen az egesz blogon kb 3-an vagyunk igazi kivandorlok
de nem baj ha tobbet nem engeded fel az irasomat
egyet tudomasul kell venni, en mas nezopontbol nezem az eletet
sorry

Shaktee 2017.02.12. 17:06:17

Kommentmező, nu ma is tanultam valamit itt ;)

Határátkelő 2017.02.12. 17:09:01

@hagyma: Akkor még egyszer nekifutok, szépen, lassan, hogy ne legyen félreértés: amennyiben érdemben kívánsz hozzászólni a témához és / vagy a kialakult beszélgetéshez, akkor beengedlek. Amennyiben aznap 14.-szer is leírod, hogy rajtad kívül mindenki vendégmunkás, és csak te vagy amerikai, akkor azt egyszer fogom beengedni (jól oszd be!), és utána nem.

A te véleményed pedig egészen pontosan annyira mérvadó, int bárki másé.

Remélem, ez viszonylag érthető volt, mert részemről még egyszer nem akarom leírni.

Shaktee 2017.02.12. 17:12:52

@hagyma: kb tizen, de inkább többen..

Shaktee 2017.02.12. 17:13:35

@rebel rebel: koMpenzálgatja, mielőtt kikapok :)

geeezzzr 2017.02.12. 17:17:25

Meg kell védenem hagymát. Nekem sem tetszik, de nem lehet letagadni, nem észrevenni. Pont most nyertek is. Nincs nektek empátia üzemmódotok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 17:17:31

@Határátkelő: en elfogadom
ha nem engedsz be azt is
de ha lehetne egy kerdesem
hogy kell nevezni a londonban elo es dolgozo magyaokat, lengyeleket, romanokat?
onnantol azt hasznalom

Határátkelő 2017.02.12. 17:18:12

@hagyma: Például nem egy rossz szó rá a határátkelő... :D

Dikusz 2017.02.12. 17:19:58

@rebel rebel: Nem mindig fér bele, vannak igazságai is, de nem nagyon lehet nevetni rajta. Az állóvízen meg szerintem nem így kellene lökni.
Ezen a blogon én "vendég" vagyok a magam megítélése szerint. Egyszerűen szeretem olvasni a történeteket, a külföldön élők tapasztalatait. De van olyan, kolléganőm fogalmazta meg tökéletesen a saját unokatestvéréről kialakított véleményét: a '80-as években ment ki az unokatestvére Svájcba (tizen+éve élt akkor kinn), és a kolléganőm azt mondta, hogy az unokatestvére svájcibb akart lenni a svájcinál. Kicsit Hagymánál is ezt érzem.
Soha senki - egyik blogon sem - piszkálta őt azért, ahogy kinn élt, de valamiért szükségét érezte bizonygatni annak, hogy minden tökéletes. Őszintén kívánom neki (elhiszem, valóban így van), hogy ez maradjon is így, de arra nincs szükség, hogy állandóan emlegetni is kell.

gabors 2017.02.12. 17:25:25

@Dikusz: "@Nagy kámpics: nem írtad a kommented után, hogy viccvót:) "

nem vot vicc !!! (sajnos)

gabors 2017.02.12. 17:30:53

@hagyma: "az en velemenyem mervado" semmivel sem jobban mint HA sot a Tied erossen megkerdojelezheto mert ott van hogy MIT CSINALTAL/MONDTAL 10+ eve a sajat szavaiddal asod el magad (bocs de ez van akarod hogy idezzek is a blogodbol az mindig kicsapja a picsat nalad ) ... pont emiatt kerdojelezheto meg az mit MOST mondasz ... .(eppen NC-bol)

akik mindig igazat mondanak azok mindig hazudnak ... ala god

2017.02.12. 17:31:47

Ezert is fontos a vizualis gondolkodas, peldaul egyszerubb lenne ha mindannyian megrajzolnank a magunk "hataratkeles fazisai" piramisat, es akkor azokat a kategoriakat nyilvan definialni kell, es akkor lehetne latni, hogy kinek mit is jelent pontosan a "vendegmunkas", meg az "igazi kivandorlo", illetve "letelepedett amerikai", es, pontosan melyik kategoriaban helyezkedik el az illeto, es ki van alatta meg felette, es akkor nem lesz tobb felreertes.

Amint tudjatok, en ugyebar Monaco, Milano, Parizs, Budapest es Szentpetervar kozott ingazom a fiummal, tehat szerintem en vagyok a legnagyobb arc, mert ugyebar a "vilagpolgar" van a csucson, tehat melysegesen meg is vetek mindenkit, aki a letelepedest valasztja es a kertes csaladi haz jelenti szamara a mindent (ha konkretan a kertvarosban, akkor nemcsak lenezem, hanem egyenesen undorodok is tole nyilvan), es szerintem a kishazhoz, meg a kiskerthez meg nyulak lepuffantasahoz ragaszkodni az egy ilyen igazi kispolgari csokeveny, bezzeg Monacoban, Milanoban, Parizsban, Budapesten es Szentpetervaron IS otthonerezni magadat, es magabiztosan vendegeskedni mashol is, no, az az igazi magaselet, ugyhogy ENNYIKE! Szivjatok utanam a kipufogofustot a Maseratimbol, prolikaim. :P

gabors 2017.02.12. 17:39:47

@Határátkelő: "akkor azt egyszer fogom beengedni (jól oszd be!), és utána nem."

NE TEDD ettol (is) jo a blog ... kell a velemeny csak nem mervado

gondolom az enyem sem csak en tudom is ... (lehet mert nem vagyok amerikai )

Dikusz 2017.02.12. 17:45:53

@gabors: kétségtelen, hogy igaz, de @Nagy kámpics: írta, hogy: "Csak gondoltam, ha már vasárnap van, üsse kő, viccelek egyet."
Erre válaszoltam a viccvótat (kitalálója engedélyével használhatom), és teljesen le is jött Nagykámpics iróniája.

gabors 2017.02.12. 17:48:50

@geeezzzr: "Pont most nyertek is" pont ez a gond nyertek is, de nem tudom mit ... mert pont ezert lehet ez az utolso feher/eu/kereszteny/oreg/irastudatlan gyozelem ... hagyma nem fog ilyet megelni tobbet ... (szerintem) jonnek a barnak (muszlimok stb)

Dikusz 2017.02.12. 17:55:48

@gabors: egyikünk véleménye - ha jól gondolom - HA számára annyira mérvadó, mint a másik. Van azért olyan, hogy egy határt kell szabni, hogy meddig mehet el a vita. Amikor először kommenteltem ezen a blogon, nem értettem, miért nem jelent meg azonnal a hozzászólásom. Aztán láttam, hogy - mivel új vagyok - elolvasás után jelenhetett meg.
Semmi bajom nem volt ezzel, hiszen nem trollkodni akartam. Pár általam szívesen olvasott blogot már láttam tönkremenni azért, mert a bloggazda tojt arra, hogy milyen stílusban szólnak hozzá a poszthoz.

Shaktee 2017.02.12. 17:57:29

@Dikusz: Kevés kiszakadtat ismerek aki vagy így vagy úgy ne kompenzálna egy kicsit...olyat is tudok aki egy élet kintlét után hazaköltözve magyarázza magának hogy miért jobb Ott neki, nem is egyet..

Mindenki másként csinálja..

A hagyma traumáit csak ő tudja, annyiban igaza van a Ha-nak ha épp van egy egészséges konverzáció akkor a hagyma, vagy más mantrái szétverik a beszélgetést.
Ha épp nincs, akkor ő is hagyja a hagymázást..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 17:57:40

@Dikusz: rengeteget piszkaltak mert szokimondo vagyok, de ez nem erdekes
mar leszoktam a Magyar blogokrol, ezen kivul meg egy gasztroblogra jarok/neha beirok ha valami felidegesit mashova is:)/
mi nagyon szereny korulmenyek kozott elunk a nejemmel, egy szep kis fahazban, nekunk minden OK:)
nincs annal nagyobb dolog, ha egy no szeret, jut enni es inni, mi kellene meg?
neha meg utazgatunk is:)
horgaszok

forditva latom
a magyarok sirnak esse jo asse jo, nem jo a foldrajzatlasz, hat anyam borogass

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 17:57:43

@gabors: en vallalom a blogomban akkor leirt gondoltaimat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 17:57:43

@gabors: 4 ev mulva meg nagyobbat nyerunk, hala Trumpnak
jovore nem kerdeses a miniszterelnok ur ujravalasztasa
iden bukik Merkel
Anglia mar OK
jonnek a franciak:)
mi jovunk:)
a konzervativok

geeezzzr 2017.02.12. 17:59:32

@gabors: Ezek az emberek a saját érdekeik ellen szavaznak.

gabors 2017.02.12. 18:04:23

@Dikusz: "hogy az unokatestvére svájcibb akart lenni a svájcinál. Kicsit Hagymánál is ezt érzem.
Soha senki - egyik blogon sem - piszkálta őt azért, ahogy kinn élt, de valamiért szükségét érezte bizonygatni annak, hogy minden tökéletes"

OOOOOOOOPPPPPSSSS ennel jobban kevesen fogalmaztak ezt meg ... koszi

gabors 2017.02.12. 18:08:03

@Dikusz: ott a pont nehez igy olvasni mert ha nem az en kommentemre jog valasz azt nem olvasom ennyire reszletesen ... igy mar "ertheto'

DE sajnos nem vicc vot

gabors 2017.02.12. 18:13:36

@hagyma: "mi nagyon szereny korulmenyek kozott elunk a nejemmel,"

ne BASZZZZZ itt hetekig ment hogy "KOZEPOSZTALY!!!!! 70ezer evente (ketten egyutt nem rossz egy kapitanyank)"

most akkor mi ? ez kozeposztaly vagy nem (most is azt mondom mint 5 eve is HOGY NEM dolgozol mint munkasosztaly .;... ettol meg lehetsz akar boldog amerikai is)

Golf2 2017.02.12. 18:15:13

@rebel rebel: Mesélj mit magyaráz meg?

gabors 2017.02.12. 18:24:38

@hagyma: "akkor leirt gondoltaimat " ez kicsit furcsan hangzik ...

most akkor ezek csak gondolatok voltak nem "csinaltad" vagy akkor "ugy gondoltad" de most mar nem ???

HUH kezd egyre jobb erdekesebbe valni dolog ....

en nem vagyok egy iro de te az vagy ... nem hogy van ez

nem az szamit amit csinltam hanem hogy mit "gondoltam" rola ...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.12. 18:32:24

@Doromby: Há' de ne viccelj, az qrva jó...engem is érdekelne... :D

Shaktee 2017.02.12. 18:34:31

@geeezzzr: jah, trampli meg fogja hámozni a hagymákat, mint vikkencs a békamenetes nyuggereket

geeezzzr 2017.02.12. 18:34:36

@gabors: Szerintem annyival nem rágják a küszöböt, de amit te keresel, a középosztály, az szürkül keményen. 150-ért nem megyek el hétfőn, eddig adtak annyit, most már nehezebb.

geeezzzr 2017.02.12. 18:34:39

@mojyo: Jól beszélsz, még ismerkedni is kedvem támad. :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.12. 18:34:44

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ahogy írod...A sport egyre inkább első sorban vastagon buzinessz, másodsorban cirkusz(és ebből kifolyólag ismét csak buzinessz) és esetleg, harmadsorban, mintegy kiegészítésként verseny, testmozgás, egészségmegőrzés...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 18:34:55

@gabors: igen en amerikaiabb akarok lenni az amerikainal
gond?
terelgetem a sokgenneracios nejemet is
fel kell ebredni
hat ott tartunk, hogy valaki feher ferfi jon es azt mondja
van egy almom....
Trump jo start
/sorry hogy boldogsamban elek a nejemmel es ezt kinyilvanitom, szegyelnem kellene a nejemet, a hazikomat, az erdomet?/
hat nem fogom, buszke vagyok ra
a felesegem meg annyira csodalatos no...... Isten kuldte nekem
de ha nem hozzatok szoba en nem beszelek a maganeltemrol, en mindig cask valaszolok
vissza lehet nezni

geeezzzr 2017.02.12. 18:35:02

Felénk a rednecket bogannak hívják, tele a média a hírrel, bogan ne jelentkezzen az állásra. De arról egy szó sincs, hogy kimennek a hirdetések flat rate-tel. Sok kevesebb, mint ami 40 órára járna.
Annyira illegális, meg kellene keressék a hatóságok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.12. 18:37:57

@arncht: Végre nem csak én fogalmazok meg ilyesmi véleményt!Én azt szoktam mondani, hogy a szülők szülessenek ott és legyenek állampolgárok, és a gyerek is ugyanígy.És akkor az indulhasson a befogadó ország nemzeti válogatottjában.Ha ez nincs még meg, akkor lehet klubsportban, vagy a régi válogatottban sportolni.De ez, hogy a gazdag országok lerabolják a migrihullámot, kiszemezgetik a legjobbakat és ettől még jobbak, még gazdagabbak legyenek, hát az hányingert keltő...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.12. 18:37:58

@Határátkelő:
Ez kész bazmeg...
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.12. 18:38:32

@arncht: Végre nem csak én fogalmazok meg ilyesmi véleményt!Én azt szoktam mondani, hogy a szülők szülessenek ott és legyenek állampolgárok, és a gyerek is ugyanígy.És akkor az indulhasson a befogadó ország nemzeti válogatottjában.Ha ez nincs még meg, akkor lehet klubsportban, vagy a régi válogatottban sportolni.De ez, hogy a gazdag országok lerabolják a migrihullámot, kiszemezgetik a legjobbakat és ettől még jobbak, még gazdagabbak legyenek, hát az hányingert keltő...

gabors 2017.02.12. 18:39:11

@geeezzzr: " @gabors: Ezek az emberek a saját érdekeik ellen szavaznak. "

persze kb Reagen ota ... pont "ezek" az emberek fizettek meg a "star wars"-tol a globalizacioig es most megint billiarods kormanyt.. volt kb 8 eve mikor a"feketek: kormanyoztak

de "ezek" eszre sem vettek hogy ha mas nem "health-care" was (more or less) fixed "ezek" akik most (legkozelebb is megint maguk ellen szavaznak....

ami most itt megy pont azt mutatja hogyan kell 1 bites idiotakat nevelni hogy a billiardos claszt (felso tizezer a regi modiaknak) meg fizessek ... Marx jon megint

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.12. 18:41:16

@mojyo:
...és te még fokoztad.
Régen röhögtem ennyit mint ma.
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

geeezzzr 2017.02.12. 18:47:48

@hagyma: Fontos ember lettél. Sokasság vagy többség.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2017.02.12. 18:48:01

@gabors: hat egy milliardos is tud szereny korulmenyek kozott elni
szereny az nem szegeny
megnyugtatlak mindenunk meg van ami kell
de nincs nagyzolas
de miert faggatsz te mondig a mganeletemrol?
utana meg jonnek itt hogy mindig arrol beszelek es kiderul, kerdesekr valaszolok, bar nem tudom miert?
elnezest kerek, hogy nem egy NJ-apartmanba elek egyegyedul, hanem egy csodalatos nonvel az apalaccheban
nekem ezt dobta az elet

Shaktee 2017.02.12. 18:48:03

@geeezzzr: honnan jön a bogan szó?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.12. 18:58:05

Én egyszerűen nem hiszem el, hogy ez a sok "érdekes nevű" mind-mind korrekten svájci állampolgár lenne.Ha van egy csapatban pár ilyen kétes játékos az még baxxa meg, szódával elmegy valahogy, de az, hogy gyakorlatilag a teljes keret ilyenekből álljon, felháborító.
Dárdai fiai most azt csinálnak amit akarnak, olyan értelemben, hogy lehet akár német is, meg magyar is, csak a Mojó által írottaknak kell megfelelni (ha már egyszer szerepelt, akkor nincs több országváltás).De ez még sajnos nem elég, lásd pl. ezt a svájci zsoldoshadsereget.Szigorúbb és egyértelműbb szabályozás kéne, mert ez így kurvára igazságtalan.
Magyarországnak is van/volt pár ilyen játékosa, Sowunmi Thomas (félig magyar félig f3ka származás), illetve Leandro (tudtommal full brazil, csak be lett honosítva) a bu3ibrazil * és most jelenleg Nemanja Nikolics (félig magyar félig szerb), de ezek hárman sem egyszerre voltak.Mondom, ez még szoszo, de egy teljes csapat... :-(

*= Pinyő (Pintér Attila) volt a Fracska edzője, és ő nevezte így a játékost, mert valami hülyeséget csinált a pályán, hát azóta is sírva röhögök a gyökér állatján...
:-)))))))))))

gabors 2017.02.12. 18:58:36

@geeezzzr: "@gabors: Szerintem annyival nem rágják a küszöböt, de amit te keresel, a középosztály, "

az hogy en mennyit keresek mi koze ehhez ?? csak kerdezem mert ... van itt aki szerint FedEx jol fizet mi a faszhoz kepest (bocs my frencs(

en 100k felett keresek (sajnos nem sokkal) es ??

gabors 2017.02.12. 19:01:27

@hagyma: " igen en amerikaiabb akarok lenni az amerikainal
gond?"

nincs semmi gond .... eddig is igy tunt csak nem lattam leirva ...

mikor jon ki a konyv ?? mert ezt azert lementem hogy legyen mar meg ...

Doromby 2017.02.12. 19:08:07

@geegee: 27.500 a 7.5 tonnasra, 33.000 a 18 tonnasra. Ez a mindenhol elfogadott fizetes soforoknek. Nem kell nagyon keresni mert kevesebbet nem igazan ajanlanak, vagy ha igen akkor ott van valami kompenzacio amivel ugyanott vagy.
Csak megemlitenem hogy 40 tonnasra (nyergesre) 40.000+ az eves kereset...
Semmit extrat nem kell tudnod hozza, angolul is eleg ha megerted mit mondanak.
De mar nem akarom szet offolni ezt a posztot.

somlobodog 2017.02.12. 19:16:44

@hagyma: te, a sok könyv mellett ha jut időd üsd már be a Google-ba hogy bérlet, albérlet, ptk, definíció. Szépen kiadja mi mit jelent. De mivel te amerikai vagy angolul így javaslom: lease, rent, legal, sublease. Na ha elolvastad akkor majd azt a baromságot amit írtál a berlet-alberlet kulonbsegerol remélem javitod. Jogilag is marhaság és koznyelvileg is. A felmuveltseg tényleg nem baj, de ha valaki hangos buta az néha zavaró..

geeezzzr 2017.02.12. 19:16:51

@rebel rebel:www.google.com.au/search?q=where+is+the+word+bogan+came&oq=where+is+the+word+bogan+came&ie=UTF-8#q=where+is+the+word+bogan+come

Sejtésem szerint valamit visszahallotak az ősemberektől. Fifi, itt autópálya visel olyan nevet, hogy "Kwinana", aboriginal word. :D
Queen?

Taxomükke (UK) 2017.02.12. 19:19:46

@Nagy kámpics: Hatbazmeg en vagyok az, aki a legritkabban reagal ra, pont nekem teszed szova?????

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.12. 19:21:44

@Doromby: Köszönöm, de csak elméleti volt az érdeklődésem, egyrészt másik országban vagyok, másrészt meg nincs jogsim ezekre a nagy dögökre...Pedig érdekelne, tényleg.De attól tartok, már nem is lehetne, ha akarnék se.
A tapasztalatcsere meg nem offtopic - ráadásul, ahogy közben elolvastam az összes hozzászólást - ennek a topicnak már úgyis mindegy...
:-)))

Dikusz 2017.02.12. 19:32:33

@hagyma: tudod jól, hogy arra a gasztroblogra én is járok, hiszen beszélgetünk ott is. A másik blogon, ahol előfordulok, is olvaslak, évek óta.
Az a kedvenc blogom volt, felüdítő volt olvasni a hétköznapi rohanásban. Igen aktívan részt vettél benne, úgymond aktív tagja voltál a közösségnek, nekem legalábbis nagyon tetszett, ahogy ugrattátok egymást. Ott egy blogtalálkozó robbantotta szét a társaságot kb három éve, azt hiszem épp a te ötleted volt (ez nem kritika). Nem lehet szerintem az akkori vitát csak a bloggazda rovására írni, a tagok is legalább annyira ludasak benne. Emlékszem arra, amikor megkaptad az amerikai állampolgárságot, küldtél egy fotót, sokan gratuláltak neked. Egy idő után - nemcsak ezen a blogon, éppen itt a HA-n is -, de valahogy vita alakult ki köztetek.
Hidd el, mindenki elhiszi azt, hogy szereted a feleséged, az életed ott Amerikában tökéletes, de szerintem ezt nem kell állandóan emlegetni. Így kicsit már magyarázkodásnak tűnik.
A magam véleményét fogalmazom most meg: írtad többször, kb 20 évvel ezelőtt mentél ki Amerikába, szintén kb 40 éves lehettél. Az, hogy illegálisan éltél ott évekig, hidd el nekem, senkit nem érdekelne, ha nem említetted volna többször is, valamint nem szóltad volna le azokat - miután neked már megvolt az állampolgárságod - akik ugyanígy próbáltak volna érvényesülni. Az, hogy házat vettél, erdőd van, pálinkafőzőt, füstölőt, vagy bármit építesz, én komolyan mondom, magam részéről örülök neki. Nekem semmivel nem lesz több, ha irigyellek érte, miért is tenném, ahol egyik blogon sem teszi senki rajtam kívül. De, ha jól emlékszem egri vagy (úgy emlékeztem váci, nem tudom miért), de mind a két helyen lehetne erdőd, és ott is csodálatos helyek vannak. Ha jartad a környéket, nyilván tudod is.

Csodabogár 2017.02.12. 19:37:05

@fordulo_bogyo: Már régóta figyelem, hogy a bérlakás és albérlet körül valami fogalomzavar uralkodik.
Albérlet az, hogy ha pl. egy főbérlő lakik egy 4 szobás lakásban és abból kiad egy szobát albérletbe.
Ha viszont kibérelek egy lakást a háztulajdonostól, akkor bérlakásban lakom.

Csodabogár 2017.02.12. 19:43:52

@Dikusz: Nos számomra ezek a mindenáron svájci, svéd, vagy amerikai akarok lenni emberek voltak legkellemetlenebb kint élő fajta. Az ottaniak meg röhögnek rajtuk, bár Amerikában talán más ez is.

geeezzzr 2017.02.12. 19:45:17

@Doromby: Ez itt valamivel bonyolultabb. Olvass pl. a Safe Rate után? Awards vs union? Ezeknél a bogánoknál az a jó meló, ahol sok óra van, plenty of hours, fucken ratecutters. 3000pw.

geeezzzr 2017.02.12. 19:45:43

@geegee: Nagyon nem tisztességes üzlet. Legalsó szinten sem maradhatsz ki, és sokszor erőszakos is.

2017.02.12. 19:52:16

@Taxomükke (UK):

"pont nekem teszed szova?????"

Csak vicceltem!

És azért tettem, mert legutóbb az orromra koppintottál, hogy miért reagálok(-unk) rá. Gondoltam, ahá, na most megvagy, most rád írok.

De csak vicc volt, tettem szmájlit is, teljesen ártatlan szándékaim voltak.

Semmi bajom azzal, hogy most válaszoltál neki, semmi bajom úgy általában, még egyszer: csak vicc volt. Keep up the good work, thumbs up és a többi. Szmájli: :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.12. 19:59:59

@Csodabogár:
Igen, és volt régen egy olyan is hogy ágyrajáró.

Dikusz 2017.02.12. 21:49:44

@diggerdriver: a mai itthoni fogalmakat használva - legalábbis szerintem - a főbérlő az, akié a lakás, ő adja ki albérletbe az egész lakást, vagy egy szobát.
Az ágyrajáró meg azt jelentette, hogy a főbérlő - jó esetben - az egyik szobát adta ki több embernek, ahány ágy volt a szobában, annyinak.

gabors 2017.02.12. 22:17:32

@geeezzzr: "150-ért nem megyek el hétfőn, "

annyiert MOST mar en sem csinalnam DE MOST mar itt elek jo sok eve, haz kocsi stb (es volt hogy a felesegem is keresett ha nem is annyit mint en)

most mar az is szamit hogy van (VAN eu biztositas a jelenlegi munkadoval, sot nyugdij is ami ennyi ev utan mar bizony szamit)

vasarloeroben joval kevesebbet er a mai fizetesem mint 90-ben pedig nem is szavaztam pont magam ellen

gabors 2017.02.12. 22:32:35

@geegee: " ennek a topicnak már úgyis mindegy..." vasarnapra pont jo a cim ott van a browser tetejen (amiugy en sem emlekeznek)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.12. 22:32:52

@Dikusz: Az én tudomásom szerint meg az albérlet az ha magánszemély ad ki lakást, házat vagy szobát, bérlakás pedig az ha például önkormányzat vagy régen tanácslakásban lakik valaki. Az ágyrajáró az stimmel.

gabors 2017.02.12. 22:37:08

@Dikusz: " Emlékszem arra, amikor megkaptad az amerikai állampolgárságot, küldtél egy fotót, sokan gratuláltak neked" ez semmi de minden posztban 10x ott volt hogy hany napja allampolgar ez ment 2 vagy 3 hetig. nem is egy blogban !!!

(ja tobb volt mint 3 eve ... mar te sem emlekszel pontosan)

gabors 2017.02.12. 22:39:28

@Dikusz: "valamint nem szóltad volna le azokat - miután neked már megvolt az állampolgárságod -" so mas legalisokat is hogy "vendegmunkas" ez megy itt kb 1 eve !!!

Shaktee 2017.02.12. 22:40:44

@geeezzzr: a fascinating beast :)

I'm one, so you are gízer? ;)

gabors 2017.02.12. 22:47:44

@Dikusz: "úgy emlékeztem váci, nem tudom miért" ott feketezett mint butoros ... (olvashattad a blogban ) onnan "menekult" el ...

amit most mond Tivi az kb white-wash retro-tortenelem, newspeal (ala orwel)

gabors 2017.02.12. 22:49:28

@gabors: newspeak from Oceania :-) (

gabors 2017.02.12. 22:51:52

@Csodabogár: "Albérlet az, hogy ha pl. egy főbérlő lakik egy 4 szobás lakásban és abból kiad egy szobát albérletbe."

ez egy regi regi dolog mindenki erti csak van itt hagyma aki hasznalja direkt rosszul mnt "vendegmunkas" vagy "blonde" egyenlo europai kereszteny

gabors 2017.02.12. 23:04:32

@Csodabogár: "Az ottaniak meg röhögnek rajtuk, bár Amerikában talán más ez is. " dehogy ... itt is tudjak pontosan .. hagymarol is azt hogy rohognek nem tudom de hogy tudjak az biztos

rolam is tudjak ha beszelek kicsit is tobbet, de NYC-ban akkor sem biztos mert 10 bol 8 migrans de 27 ev utan nem zavar !!! sot buszke is vagyok hogy 27 eve elek az allamokban es semmit nem kell letagadnom

Hari Seldon 2 2017.02.12. 23:08:00

@hagyma:
Nem tudom mit érted hogy négy év múlva nagyobbat nyertek. Nincs lefutott ügy. Egyrészt - elvileg - a hivatalban levő elnök előnyből indul. Másrészt ha beáll az izolációs buliba. Két három év alatt földbeállítja az USA-t. Kérdés hogy hagyja-e a GOP úgy rombolni ahogy akar. Ha visszafogja a párt akkor talán nem lesz túl nagy baj.

Csodabogár 2017.02.12. 23:10:16

@Dikusz: Hibás a szóhasználat. Ha a főbérlő kiad egy szobát, akkor azt egy albérlő veszi ki, eközben a főbérlő lakik a lakás többi részében. Ha enyém a lakás vagy a ház és egy egész lakást bérbe adok, miközben én persze máshol lakom, akkor az illető egy bérlakást kap, illetve bérlakásban lakik.

Sajnos manapság sokan tudatlanságból vagy miből keverik a fogalmakat. Ugyanakkor ha valaki egy tanácsi lakásban lakik az is simán bérlő. Érdekes módon ebben a vonatkozásban még nem találkoztam azzal, hogy a bérlőt albérlőnek neveznék.

Volt ágyrajáró is, gondolom akkor egy szoba ágyait adták ki egyenként. Én ilyennel nem találkoztam, csak ismerem a fogalmat.

Csodabogár 2017.02.12. 23:15:25

@gabors: Sajnos a hazai népek is keverik a bérlő és albérlő fogalmat. Számtalanszor hallottam már, hogy valaki kivett egy lakást albérletbe.
Azt hiszem, azáltal, hogy 40 évig nemigen volt bérlakás piac, a fogalom eltünt. Ma sincs igazi bérház magántulajdonban, így a fogalom is nehezen fog visszajönni. MInt irtam, teljesen logikátlan módon a tanácsi = állami házakban lakókat nem nevezik albérlőknek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.12. 23:18:11

@Csodabogár: Na látod már közelítesz de még mindig rosszul gondolod.
Ha bárkit Magyarországon megkérdezel aki akár házat akár lakást akár szobát bérel hogy miben lakik az MINDIG azt válaszolja hogy albérletben. Esetleg hozzáteszi hogy lakást vagy házat bérel.
Ha viszont tanácsi vagy önkormányzattól bérelt ingatlanban akkor azt mondja bérlakásban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.12. 23:20:18

@Csodabogár:
Nem keverik a fogalmakat és nem logikátlan. Egyszerűen a nyelv változott ilyen irányban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.02.12. 23:56:44

@Csodabogár:
Egyébként igazad van, a bérlakás szó szinte kiveszett a nyelvből.
Vagy azt mondják helyette hogy lakást bérel vagy azt hogy tanács vagy önkormányzati lakásban lakik.
Az albérlet szó átvette a bérlakás szó helyét. Hogy ez helyes vagy nem lehet vitatni de a nyelv változik. Szavak tűnnek el és jönnek újak.

blackhairlady 2017.02.13. 00:17:37

@hagyma: de hat Budapest gyonyoru. Vagy akkor most megsem?
Lehetnel mar egy kicsit kovetkezetesebb a tetteidben es a mindandodban.
Abbahagytad itt a kommentelest, mert te olyan helyre nem vagy hajlando irni ahol elomoderacio van. Aztan meg csak ugy egyszer visszajossz ide, pedig a feltetelek nem valtoztak.
Persze tudjuk miert, el kellett ujsagolni valahol, hogy vettel egy cabint az erdoben. Meghat jon a magyarorszagi ut, azt is el kell mondani mindennap.

Aztan kerdore vonsz embereket, minek mennek magyar nyelvu eloadasra Londonban, 2 perccel kesobb meg irod, hogy Bodocs Tibit hallgatsz NC-ban:)

Berlinben szuletett ember, csak mert sotet bru, sosem lesz nemet de te mar 14 evesen is az voltal amikor meg csak almaidban Amerika visszaintegetett.
Tenyleg, 2 evvel ezelottig minek tarttottad igazabol magad? Vendegmunkasnak vagy amerikainak? Mert hat toled tudjuk, hogy zoldkartyaval a benzunkutas is csak egy bevandorlonak tart:))

gabors 2017.02.13. 00:20:35

@Hari Seldon 2: " Két három év alatt földbeállítja az USA-t."

ezt nem lehet tudni ez majd elvalik (ahogy mondjak) de ettlo fuggetlenul a trump hivol meg akarmit is csinalhatnak (amugy pont ket ev mulva bukhat tobb kongreszman akar 100 is es jo sok szenator is es akkor lesz vege DJT-nek ) utanna persze jon az electoral college megint :-)

"Kérdés hogy hagyja-e a GOP úgy rombolni ahogy akar. " nem egeszen ertem mire utalsz ... nem tudom mennyire erted/tudod az USA politikat ez nem ugy megy mint EU-ban GOP kb semmit nem tud csinalni (lassitani valamit) a kovetkezo valaszatsokig es meg ott sem fog Trump ellen menni (nagyon) mert akkor nagyobbat veszt ... ezt tettek 2016-ban es lett egy feher hazi torzsfonokuk (chielf of staff) akit kb 2-4 het mulva rug ki Trump !!!

FutureFry 2017.02.13. 05:02:57

@gabors: "amugy pont ket ev mulva bukhat tobb kongreszman akar 100 is es jo sok szenator is es akkor lesz vege DJT-nek"

A 2018-as kongresszusi választásokon eldöntendő szenátusi helyek legtöbbje jelenleg is már demokrata kézben van (és a 10-12 "megfordíthatónak" ítélt helyből csak 1-2 az, ahol állítólag van valamennyi esély azt republikánusból demokratává változtatni), az alsóházban pedig - pl. a "gerrymandered" választókörzet-határok miatt - továbbra is a GOP előnye tűnik valószínűbbnek. Persze 2 év alatt Trump (és választottjai/tanácsadói) akár sikeresen meg is fordíthatják ezt a trendet.

somlobodog 2017.02.13. 06:14:56

@blackhairlady: :)) természetesen vendegmunkas sem volt mert senki nem hívta dolgozni. Hívatlan vendegmunkas talán:) Torvenyszego volt, most meg "amerikas magyarként" a kék útlevéllel hazamegy és a Hortobágyon I-love-NC pólóban racsodalkozik a pörköltre hogy "well, azért érezni hogy ez nem born and raised in the USA ". Na mindegy nem bantom tovább, csak próbálom jelezni hogy nem mind vagyunk ám ilyenek akik itt vendegmunkaskodunk ( vagy elunk/lakunk?) az usaban. A többség azért normális maradt.

Hari Seldon 2 2017.02.13. 07:05:38

@gabors:
Úgy értettem gazdaságilag megboríthatja.
- A globlilzáció eddigi kedvezményezettje kivonul belőle. Ez már eleve megborulást okoz.
Plusz ha protekcionista intézkedésekkel arra kényszeríti az amerikai cégeket hogy ne a piaci hatékonyságuk követelményeinek mentén ott fektessenek be ahol a legjobb az rontja az amerikai cégek hatékonyságát (gondolok most itt példa kedvéért a Ford Mexikói ügyére. - Teszem hozzá tudom, hogy a Ford azért eleve az USA-ban gyártja a értékesebb modelljeit.)
Másrészt ha kivonul a világpiacról a zárt belső piacon szükségszerűen lelassulnak a fejlesztések. - Hiszen a "védett" belső piacon kevésbé van rákényszerítve a fejlesztésekre.

A politikailag meg természetesen nem pártrendszeren keresztül értendő, hanem a kongresszuson keresztül. Ami a GOP kezében van.

Dikusz 2017.02.13. 09:44:43

@gabors: nem baj, hogy így írtad, nem értettem egyiket sem, de az - sajnos - az én hibám:)))

Főgebra 2017.02.13. 09:49:02

@Csodabogár:
"Volt ágyrajáró is, gondolom akkor egy szoba ágyait adták ki egyenként."

Sőőőőt, olyan is volt, hogy ketten aludtak egy ágyban! Egyik dolgozott, addig más valaki aludt benne, aztán volt a csere! Leleményesek voltak ám a tulajdonosok régen is!

chrisred 2017.02.13. 09:52:58

@diggerdriver: Annak a korszaknak az eredménye, amikor mindenki bérlő volt, mert az állam volt a tulajdonos. Ezért, ha bárki ki akart adni ingatlant vagy annak a részét, csak albérletbe adhatta. Ezért a köznyelv eltért a jogi nyelvtől, és az albérlet lett az ingatlanbérlet szinonímája, míg a bérlet kifejezést csak ingóságok és szolgáltatások esetében használták.

danesdzsu2 2017.02.13. 12:45:51

@arncht: Azt ugye tudod, hogy ezzel nem Jerome-t tiltod ki a német válogatottból, hanem Kevin Prince-t a ghánaiból?:)

danesdzsu2 2017.02.13. 12:45:55

@geegee: Tehát a gazdag Ghána lerabolta a szegény Németországot?

adg 2017.02.13. 13:53:23

@blackhairlady: nekem mindig keri a benzinkutas az utlevelemet, hogy eldonthesse, vendegmunkas vagyok vagy allampolgar vagy emigrans, disszidens, kivandorlo, bevandorlo, ausländer, fucken wog, vagy uveggolyot terelo juhasz.
Mert ez roppant fontos!
Kivancsi lennek, hogy hagyma mar North Carlonai allampolgar-e, vett-e vajon hazat, hogy ne gondoljak vendegmunkasnak, es sikerult-e mar talalnia feleseget maganak, mert anelkul ures az elet. Zoldkartyaja van mar nekije? Es SSNnye? Sasos kék kis konyvecskeje "we the people" alcimmel a masodik oldalon?
Megannyi kerdes...

Herr Géza 2017.02.13. 15:46:32

@blackhairlady: Hahaha, ha jól számoltam 11 mondatban sikerült néhány KO-t bevinni hagymácskának..... :))))))
A legjobb a "vettél egy cabint az erdőben" volt. Jót röhögtem...... Thanx!

Herr Géza 2017.02.13. 18:33:11

@adg: Itt is igy van. Amíg nem tisztázzuk a státuszomat a benzinkutas azt sem hajlandó elárulni, hogy mennyit kell fizetnem, nemhogy szóba elegyedne velem, hogy "Was ist Zeitung?" :)))))
Az új névjegykártyámon már rajta is lesz, hogy "Ga.&Ga.&Dipl.Ing." Avatatlanabbok kedvéért: Ga.=Gastarbeiter. :)))))) Merthogy én meg duplán vendégmunkásnak számítok. Van ennél lejjebb? :D

blackhairlady 2017.02.13. 19:18:29

@adg: :)))))))))))0 Es sosem lesznek megvalaszolva :D

@Herr Géza: hat azt vett, o mondta, hogy egy fahaz, nem en talaltam ki :D

Majd kuldjel abbol a nevjegykartyabol legszi :))

blackhairlady 2017.02.13. 19:22:24

@somlobodog: "well, azért érezni hogy ez nem born and raised in the USA "."

Ezen a konnyeim potyognak :))))))))))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.02.13. 20:18:39

@blackhairlady: Hahaha, nagyon jó ez is, 100%-ban ül...
:-))

kék madár 2017.02.14. 02:44:26

@hagyma: a globalis felmelegedesrol mit gondolsz?

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása