oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2017. január 30. 06:30,  Hazaköltözés Angliából 104 komment

2017. január 30. 06:30 Határátkelő

Hazaköltözés Angliából

Nem minden határátkelés sikertörténet, előfordul, hogy valami nem kerek. Ilyenkor az ember egy ideig próbálkozik, de ahogy mondani szokták, ha valami nagyon nem megy, akkor nem kell erőltetni. Így volt ez Heni esetében is, aki végül négy hónap után költözött haza Angliából. Ezzel együtt sem bánta meg ezt az időszakot. (A képeket köszönöm!)

Te is visszaköltöztél Magyarországra külföldről? Esetleg azóta már ismét útnak indultál? Írd meg a történeted a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!

stonehenge.jpg

„Az én angliai történetem igen rövid, mindösszesen 4 hónap kellett ahhoz, hogy haza is költözzek onnan.

Még májusban írt egy kedves barátom, aki akkor már kint dolgozott egy vidéki hotelban, hogy lenne náluk munka, szobalányként. Annyira nem rajongtam az ötletért, hiszen pincér végzettségem és tapasztalatom van, de látva az itthoni erőviszonyokat, és amúgy is voltam már korábban szobalány, így úgy döntöttem, hogy elvállalom. Abban maradtunk, hogy amint lesz rá lehetőség, átraknak az étterembe. 

A kérdéses napon elindultam, szerencsésen meg is érkeztem a hotelba. Megmutatták a szobámat, egy palotának éreztem a hajós kabin után, egyedül voltam és volt ablaka. Igen, ez nagy szó annak, aki másfél évig egy hajókabinban élt. 

Másnap reggel kezdtem dolgozni, megismerkedtem a főnökömmel és a kollégákkal. Több magyar is van kint, így amit hirtelen nem értettem szakkifejezéseket, azt elmagyarázták. 

Tudni kell rólam, hogy nem vetem meg a munkát, hiába nincs kedvem, fáradt vagyok, van bennem egy olyan fokú maximalizmus, hogy mégis mindig a legjobbra törekszem. Soha nem is volt rám panasz. 

Munkahelyi gondok 

Egy hét eltelte után az éttermesek megtudták, hogy van pincér tapasztalatom, így a saját napi 8 óra munkám után heti több estét is besegítettem vacsoráztatni vagy rendezvényeken felszolgálni; sőt néha még a mosogató mellé is beálltam. 

Ez így ment egy ideig, amikor feltűnt, hogy valami nem kerek. Nem éreztem jól magam, és nem a honvágy miatt, az az óceánjárón sem volt soha gond. Nem. A kollégákkal volt gond. 

Amikor már nem csak a munkára koncentráltam, mert volt benne  annyira rutinom, hogy a körülöttem lévő dolgokra is tudtam figyelni, akkor tűnt fel, hogy nagyon megy az áskálódás egyes emberek ellen. 

Menet közben barátnőm is kijött, így volt egy biztos ember mellettem. Időközben neki is feltűntek a belső feszültségek, unokatestvérek vitatkoztak, pontosabban az egyik mondta a magáét a főnöknek a másikról. 

Sajnos náluk nem a főnök-beosztott viszony érvényesült, hanem „barátság” – a főnök mindig választott egy kedvencet, így mindig annak az egy embernek a szava számított és így kapott előléptetést is a leányzó, bár saját bevallása szerint sok mindent nem tudott, vagy épp nem volt kedve megcsinálni (szobaelosztás), így volt olyan, hogy valakinek több szobát kellett aznap kitakarítani, mint a többieknek.

cardiff_castle_wales.jpgCardiff Castle, Wales

Elmérgesedő helyzet 

Aztán ez az áskálódás már ránk is átterjedt. A hajón szerencsére megtanulja az ember, hogy kiálljon magáért, különben eltapossák. Először próbáltuk egymás között elintézni a dolgokat, de a feszültséget keltő ember a „főnök embere” volt, így mindig mi jöttünk ki rosszul a dologból. 

Sajnos ez már nem csak a housekeeping részlegén volt érezhető, hanem az éttermeseknek is feltűnt, illetve az egész hotelben megfigyelhető volt. Rövid idő alatt többen is felmondtak. 

Addig-addig mérgesedett a helyzet nem csak velünk, hanem az unokatestvérek között is, hogy le kellett ülnünk a nagyfőnökkel és elmondani, hogy mi folyik az orra előtt, ő pedig megígért fűt-fát. 

Mindenki a mi oldalunkra állt, de sajnos a nagyfőnök felesége volt a közvetlen főnököm, így persze nem történt semmi változás, eléggé elnyomás alatt volt az igazgató úr. 

A reggeli gyomorgörcs 

Én már éreztem, hogy ez így nem lesz jó, reggelente gyomorgörccsel mentem dolgozni, az egészségemet pedig nem akartam kockára tenni, annyit nem ért ez a munka számomra. 

Így még próbaidő alatt felmondtunk barátnőmmel és mivel nem akartuk cserbenhagyni a hotelt, és a számunkra még megmaradt pár kedves embert, így 1 hónapot adtunk a főnökünknek, hogy találjon a helyünkre valakit. Rá egy héttel az unokatestvér is felmondott, így egyszerre három ember jött el, egy ember hibájából. 

Az utolsó másfél hétre véglegesen átraktak az étterembe, imádtam ott lenni, az az én közegem, nem volt feszültség, kibeszélés, csak nyugalom. De ekkor már nem éreztem azt, hogy ott tudnék maradni, mindenképp ki akartam szakadni abból a környezetből. 

Vigyázz a magyarokkal 

Hazajövetelünk után az egyik supervisorunk is felmondott, ugyanazon ember miatt, őt is kikészítették a pletykákkal és rágalmakkal, szegény sírva járt dolgozni, pedig korábban legjobb barátnők voltak és imádta a helyet, ő volt ott legrégebben, még a főnök is utána érkezett. És még mindig nem tett senki semmit a problémás munkatárssal, aki azóta is éli világát boldogan. 

Sajnos nálam bejött az a híres mondás, hogy Angliában vigyázz a magyarokkal. Mondhatjátok, hogy feladtam, de tudom, hogy milyen az, amikor az embernek jó a munkahelye, szeret bejárni, szereti az embereket, akikkel együtt dolgozik. Számomra, ha ez nincs meg, akkor tovább állok. 

Tudom, hogy vannak, akik szeretik és bejött nekik a szigetország, kívánom, hogy maradjon így minden! 

Azoknak, akik hasonló cipőben járnak, ne féljenek elmondani, hogy mi a gond, ha pedig végképp nem változik semmi, még mindig lehet váltani. Ketten is kint maradtak, mind a két ember másik helyre ment át, és nagyon szeretik az új környezetet és az embereket, szóval a változás lehet pozitív is, csak merni kell lépni. 

Egy dolgot nem sajnálok: sikerült eljutnom újabb helyekre és kipipálni párat a listámról.”

HÍRMONDÓ

Százezrével segítették külföldre a fiatalokat

Nem is keveset, hiszen majdnem 700 ezer európai mehetett tanulni, dolgozni, és önkénteskedni 2015-ben az idén 30 éves Erasmus+ program keretében. Más előnye is van a programnak: a résztvevő fiatalok körében 23 százalékkal alacsonyabb a munkanélküliségi ráta, mint az otthon maradók körében.

Ezért van szüksége Németországnak a bevándorlókra 

Csak tavaly 600 ezer fővel növekedett Németország lakossága a bevándorlásnak köszönhetően. A vándorlási mérleg viszont minimum 750 ezres többletet mutatott. (A kettő közötti különbség nyilván a természetesen népességfogyásnak köszönhető.)

Ráfaraghatnak a Nagy-Britanniában élők 

Londoni pénzügyi elemzők szerint a font gyengülése miatt meredeken gyorsuló infláció megállította az életszínvonal lendületes növekedését.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével.  

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Nagy-Britannia hazaköltözés

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr8112167413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macamuca [IHUN] 2017.01.30. 09:26:14

@Online Távmunkás:
A főnök, akinek kedvence van, az magyar? Nem. (legalábbis gyanítom, a posztoló sem említette)
Az áskálódás kialakulása, eltűrése, mi több, a beosztottak közötti *hatalmi harc*, megosztottság, széthúzás, stb a főnök felelőssége. Ennek következményeivel együtt. A rossz munkahelyi hangulat, ami seperc alatt rányomja a bélyegét a teljesítményre (!!) is, az bizony a főnök hibája. Aki eltűri mindezt. Mi több, *igénye* is van rá, hiszen kedvence van/kedvencet választ.
Röviden: az ilyen főnök alkalmatlan a munkájára, arra, hogy emberek munkáját szervezze, irányítsa, a felmerülő emberi problémákat kezelje (a többi, adminisztratív vezetői feladatok-teendők mellett).
Nem nemzetiségtől függ, hanem személyiségtől. Itt is volt hasonlóval találkozásom = tapasztalat.

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2017.01.30. 10:25:57

szoval nem a szigetorszaggal volt a baj, hanem a hulyekkel. :)

Csodabogár 2017.01.30. 10:59:38

Nem hinném, hogy olyan nehéz lehet, egy másik munkahelyet találni, pincér képzettséggel és nyelvtudással. Természetesen munkahelyi pletykák stb. bárhol bejöhetnek.
Ha jól értelmeztem a poszt végét, akorr minden megoldódott és ez a lényeg.

Payrollerwitch 2017.01.30. 11:17:16

Kint baj volt a magyarokkal, ezért hazajött a magyarok közé. Értem. :D

Shaktee 2017.01.30. 11:41:46

Volt olyan hogy a quebekiek a filippinókkal pofozkodtak a nyomdában, a graveyard shiftben :)

Maradtunk azért :)

London2009 2017.01.30. 12:14:11

Az volt az elso gondolatom, hogy bele kell jonni ebbe is. Nekem is volt olyan managerem, aki teljesen kiboritott nap, mint nap. Amin persze igy utloag csak mosolyogni tudok. Most mar nagyon keves dologgal tudnak a munkahelyen felidegesiteni. De ehhez igy meg kellett mar oregedni, mint ahogy en tettem. : )

ZooLeka 2017.01.30. 12:16:43

Magyar a magyar farkasa.
2013-ban dolgoztam utoljara magyarral egyutt,azota magamnak es angolokkal/angoloknak,es ez jo is van igy.
Egy kezemen megtudom szamolni a magyar barataim szamat,akik itt vagy kulfoldon elnek,ez is jo van igy.

London2009 2017.01.30. 12:32:30

@Zoole[uk]: Ez egy erdeks dolog, mert annyian szidjak a kinti magyarokat, de nekem pl. semmi ilyen jellegu elmenyem nincsen. Felujitoim, mesterembereim ketszer is magyarok voltak, sok magyar ismerosom, baratom van. Az elmult 8 ev alatt meg egy rossz tapasztalatom sem volt. Bar az teny, hogy a hazamba en sem engedek be sok embert. De haver, ismeros szintjen csupa jo tapasztalatom van.

P.Elliot 2017.01.30. 12:41:15

En azt nem ertem hogy a posztolo miert maradt azon a munkahelyen. En harcos tipus vagyok de ilyenben nem. Ha valami elromlott, megromlott, onnan en azonnal lelepek mert ertelmetlen es ugysem sikerult helyrehozni a munkatarsi kapcsolatot, meg azt is megfigyeltem hogy milyen hosszan vagy orokre emlekeznek a magyarok a negativ dolgokra es ha ugy adodik ujra meg ujra felhozzak.
Nem tudom milyenek az angolol ilyen teren, itt kimagyarazkodas utan es oszinte megbanasnal el van felejtve a dolog, soha nem hozzak fel tobbet, jol van, hulye voltal, mas is az, mindegyikunk beleesik ebbe legalabb egyszer, zarjuk le.
Egyszer! A masodik lezarasnal mar emlekztetnek hogy mar zartunk le dolgokat, mi van itt? Ha nem tudsz beilleszkedni, normalisan viselkedni a munkatarsakkal akkor kifele....

ZooLeka 2017.01.30. 13:33:01

@London2009: maskep eltuk meg, mas a tapasztalataink,maskep kezdtuk az itteni eletet,nincs ezzel gond

igazi abramovics 2017.01.30. 13:46:55

csak egy kérdésem van:

az a magyar, aki keverte a szart, nem erdélyi magyar volt véletlenül?
nekem rettenetesen rossz tapasztalataim vannak velük kapcsolatban.

LittleG (uk) 2017.01.30. 14:08:32

@rebel rebel: nálunk is van graveyard shift :) (nemangolosoknak: temetőműszak, azaz későn van)

Mondjuk vicces, mert egyik helyen, ahol dolgoztam, a késői műszak du. 4-től éjfélig volt. Itt a későig 9-től 6-ig..

Amúgy tényleg olyan hosszúnak tűnik az az óra 5 és 6 közt, hosszabbnak, mint az az egy óta, amennyivel később kezdünk reggel.

Demi78 2017.01.30. 14:33:54

Keruld a magyarokat? Igen. Sajnos. Szomoru, de en ot eve Franciaorszagban is ezt latom, tapasztalom. Tisztelet a kivetelnek!

De most komolyan, lattatok mar pl a magyarok franciaorszagban facebook oldalt? Eszem megall, olyan kerdesek, keresek, megjegyzesek vannak a tobbi magyarral kapcsolatban, hogy ihaj.

Miert van az, hogy pl a lengyelek zart kozossegeket alkotnak, a portugalok, spanyolok is (most csak FR viszonyokrol beszelek), de a magyarok szethuznak, kurva anyjat a masiknak, miert kap tobbet, kevesebbet, miert nem segit, ha el kell jonni a hivatalba stb.

Demi78 2017.01.30. 14:35:09

@igazi abramovics: most trollkodsz ugye? en pl sokaig azt hittem a szokekrol, meg ovodaban is, hogy budoset pisilnek. Na, korulbelul ennek is annyi igazsagalapja van, mint annak, amit te irtal (nem vagyok erdelyi egyebkent.

Shaktee 2017.01.30. 14:40:01

@LittleG (uk): Az enyém már 25 éves "fading memory" :-)
Bár a mostani munkahelyemen is van graveyard, hálistennek engem nem érint, mert nem tudok napközben aludni..

London2009 2017.01.30. 15:05:32

@Demi78: no a Londoni Magyarok oldal is meger egy miset. Elkepeszto. Szerintem a gond leginkabb azzal van, hogy sokan azt hiszik, hogy azert mert mindketten magyarok vagyunk es Angliaban elunk, akkor mi egy hajoban evezunk. Aztan amikor kiderul, hogy nem, akkor gond van.
Tehat engem ezek a forumok peldaul egyaltalan nem erdekelnek. De azokrol a magyarokrol akiket a mindennapi elet soran az utamba sodort a sors, nagyon jo velemennyl vagyok. Sok kedves ismerosom/baratom lett igy.
De ez Magyarorszagon ugyanigy mukodik. Ott sem valogatas nelkul ismerkedik/baratkozik az ember.

ZooLeka 2017.01.30. 15:08:35

@Demi78: ugyanez itt is megvan Londonban.
LOIN-Legnagyobb Info Oldal Nagy-Britanniaban feszbuk oldal
Annyi hulyeseget/hulyekrol lehet olvasni,hogy az fajdalmas:)))

Demi78 2017.01.30. 15:13:00

@London2009: valoszinuleg igen, ez a baj. Ket magyar barhol talalkozik, segitsen egymasnak, ha nem, akkor kocsog idegenszivu hazaarulo (lehet valasztani:)).

Kedves Hataratkelo!!!
Nem akarunk szemelvenyeket kesziteni a kulonfele magyarok itt ott amott FB csoportok idiota posztjaibol?:)

Izelitonek: (francia FB)
"Lerobbantam, segitsetek!" (helymegjeloles nelkul - a szerk.)
"Kirugtak a kinaitol, holnapig van szallasom, segitsetek"
"A kocsi leallt, itt vagyok egy hotel elott, nagyon fazom"
"Nem fizet ki a munkaado (ahol nyelvtudas nelkul feketen vagyok - a szerk.), miert van ez"

Demi78 2017.01.30. 15:16:20

@Zoole[uk]: en ezzel bucsuztam el a magyar FR kozossegtol, mivel mar a t*k*m tele volt az ugyanolyan kerdesekkel:

"Allas kene? Monster.fr, indeed.fr, pole emploi.
Ingyenes francia oktatas kene ? Pole Emploi.
Tudsz dolgozni 3-4 felsofoku nyelvvizsgaval, de ugy, hogy franciaul egy kukkot sem beszelsz ? Nem.
Utazni akarsz valahova FR-n belul? Blablacar.fr, sncf.fr, ratp.fr.
Szallas kene par napra? airbnb.fr, booking.fr.
Lakas kene? leboncoin.fr, seloger.fr, agence immo.
Jogi segitseg akarmilyen temaban? service-publique.fr.
Magyar elinteznivalo van ? Consulate de Hongrie.
Eladni-venni akarsz ? Szinten leboncoin.fr.
Odaadni akarsz vmit ? EMAUSS halozat, Croix Rouge.
Mosogep elromlott, auto nem megy? GOOGLE."

ZooLeka 2017.01.30. 15:21:00

@Demi78: "mivel mar a t*k*m tele volt a"
Ugy tudtam holgy vagy:)))

Amugy nem csodalkozom rajta....

ZooLeka 2017.01.30. 15:22:36

@Zka: le vagy maradva egy nappal:))
De ez a Bazsi nem az a Bazsi:))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2017.01.30. 15:25:49

@Zoole[uk]: le. Gondoltam hogy nem ő az de beugrott és felröhögtem :D

ZooLeka 2017.01.30. 15:29:24

@Zka: hat persze,ki mas jutna rogton az ember eszebe ha nem ö;)
Tegnap kb negyen linkeltuk be neki odaát:)))

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2017.01.30. 15:32:48

@Zoole[uk]: az semmi de hagyma megint kommentel? Mi történt? :D

ZooLeka 2017.01.30. 15:38:38

@Zka: igen,egy ideje ujra megtisztel minket

Potpolett 2017.01.30. 15:59:07

Boldog ember. Egy munkahely miatt otthagyja a teljes jövőjét, hazajön ide (wtf), nem pedig nyugaton próbál máshol szerencsét. Beáldozza a gyerekei jövőjét azért, mert nem volt elég kitartó új állást keresni. Ezt a sztorit rossz volt olvasni is.

gabors 2017.01.30. 16:12:32

@Demi78: "Ket magyar barhol talalkozik, segitsen egymasnak,"

en nem azert segitek vagy nem segitek barkinek is mert magyar ... az nem egy kvalifikacio ...

blackhairlady 2017.01.30. 16:26:06

@Demi78: olvasod a FB csoportjukat a lengyeleknek, spanyoloknka? En szinte biztos vagyok benne, hogy ok is pont ugy olik egymast mint a magyarok.
Eleg sok amerikai es ezen belul helyi csoportnak is a tagja vagyok, ne tudd meg milyen anyazasok mennek koztuk, mondhatni piszlicsare dolgok miatt. Szerintem ez emberi tulajdonsag, nem nemzeti.

Demi78 2017.01.30. 16:29:41

@blackhairlady: nem olvasom, az igaz, viszont meg par eve rengeteg spanyolt/portugalt/lengyelt ismertem eszak franciaorszagban es nagyon tetszett az osszetartasuk. Nagyon sokat osszejartak, segitettek stb. Mondjuk teny, hogy megvolt az a hatranyuk, hogy mig en sok franciat megismertem, ok a boltossal kivul massal nem is beszeltek. Azota masik helyen lakunk, egy magyart ismerunk 2 oras uton belul, kizarolag csak francia barataink vannak.

Demi78 2017.01.30. 16:39:31

@gabors: ertem en, pont ezt mondom, hogy ez mar lassan elvaras.

Dikusz 2017.01.30. 17:00:00

@Zoole[uk]: Egy másik Bazsi pedig csodaszép kisközség Veszprém megyében, Sümeg és Zalaszántó között. Itt született, és itt is nyugszik nagy köszörűs költőnk, Simon István.

Én és Énke 2017.01.30. 17:06:41

Erre a "magyar találkozik magyarral külföldön" helyzetre nem lehet sablont húzni. Szülővárosodban tízezrekkel lehettél volna szorosabb kapcsolatban, a rokonokon kívül mégiscsak alig egy tucatnyival tartottad a kapcsolatot. (A kis válogatós.) Idegenben távolról nincs ekkora választék, abból választasz, akibe belebotlasz. Tuti, hogy sem helyi ismeretekben, sem pedig anyagi helyzetben nem vagytok egymáshoz illőek.

A régiek eleinte kedvesen segítenek... amíg beindulsz. Attól kezdve rosszul leplezett féltékenységgel ügyelnek arra, hogy ne hagyd el őket a gyarapodásban. Azon veszed észre magad, hogy olyanokkal jársz egy társaságba, akikkel - legyünk őszinték - otthon szóba sem álltál volna. (Ők sem veled.) Minél hamarább le kell válni, új utat kell keresni, ki kell nőni egymásból. Természetes emberi tulajdonság, része az idegenben élés folyamatának. De nem kell, nem szabad elfelejteni az első nehézségeknél kapott segítséget.

A napi politika feszegetése legyen tabu, az a túlzásba vitt szexuális élet hiányáról tanúskodik. Érdekelt minket az, hogy számunkra ismeretlen emberek mit gondolnak-mondanak-tesznek a világ másik végén, amikor szerelmesek voltunk?

:-)

ZooLeka 2017.01.30. 17:07:57

@Dikusz: tudom,jartam arra,sofor voltam otthon is:)
A sumegi varban is voltam.

London2009 2017.01.30. 17:37:17

@Én és Énke: nagyon egyetertek. Megkerdezem en is mindig magamtol, hogy Magyarorszagon kerestem volna ennek az embernek a tarsasagat? Egyebkent nem kell feltetlenul magyarnak lennie. Aztan ha arra jutok, hogy nem, akkor mindig le is epitem azonnal.

Taxomükke (UK) 2017.01.30. 17:54:42

@blackhairlady: Sok lengyellel talalkozom, ugyanugy panaszkodnak a tobbi lengyelre, mint a magyarok a tobbi magyarra.

montroyal ( CAN qc) 2017.01.30. 17:58:19

@igazi abramovics: @Demi78: ha arraakar kiterni az edelyiekkel kapcsolatban hogy jobban osszetartanak egymast segitik .. es ha veletlen ez a mo-i magyarokkal szembe van akkor termeszetesen magukat vedik helyezik elonybe .. amikor kezdtunk egy erdelyinek volt jo munkahelye de amikor kertuk vigyen be minket is azt mondta - tudjatok itt csak mind mi ROMANOK dolgozunk .. persze kifogas volt csak erdelyit vettek be ...

Dikusz 2017.01.30. 18:25:19

@Zoole[uk]: akkor hát a sümegi vár apropóján: üdvözöllek dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad... (biztos tudod miből idéztem:)

Nem sok olyan hely van itthon sem, ahol nem jártál, tudnék olyan tájat mondani?

Shanarey 2017.01.30. 18:28:17

Szóval, ha szar a munkahelyi légkör, akkor haza kell szaladni?
Ezzel a mentalitással ki sem szabad menni dolgozni. A munkahelyi fúrás, nem magyar találmány, megy ez a lengyeleknél is, ott is van haveri kör, amely mindenek felett, de minden más lengyel, pedig a többi nemzet képviselői felett. Aztán jönnek az egyéb szláv népek, és utána már a magyaroknak is van hely.

Persze emiatt néha ők is megszívják, de az a szláv nyakasság, és büszkeség ilyenkor visszaüt. Tegnap a melóhelyemen, odaküldtek hozzám két lengyelt, hogy segítsenek kirámolni a kamionból az akasztós ruhákat. Meg is érkeztek közölték ök majd pakolnak, én meg tologassam a trolley-t. Ez egy fejünk felett, kb 2,2 méter magasságban a talajtól, egy sin rendszeren, működö felfüggesztett guruló állvány, amire az akasztós ruhákat lehet fellógatni. Vagyis az üres trolley-k továbbítása a kamionba, és a megpakoltak kirángatása és továbbítása volt a feladatom. Ez kézi erővel megy, ám, ez a meló könnyebbik része. Mondtam oké, nekem mindegy. A harmadik kamion után már fáradtak voltak, mert nem ehhez vannak szokva. Én mondtam nekik, cserélhetünk, de nem, mert akkor nem tudnak végig dumálni. Hiszen én nem beszélek lengyelül, ők meg az angolt nem szeretik használni.
:-)

Shanarey 2017.01.30. 18:29:28

@Dikusz:

-mi szél hozott mondsza erre, s mi vagyon a szíved terve?

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2017.01.30. 18:37:11

@LondoniTódi: ja, ezek a hulye angolok. vagy angol hulyek? kisegitenel? hatha te okosabb vagy...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2017.01.30. 18:38:49

@gabors: Ott az igazság. Én segítek magyarnak, albánnak, románnak angolnak bárkinek. Rengeteg nagyon jó barátság született ebből. Eddig még mindenki megköszönte tisztességgel nekem rossz tapasztalatom nincsen.

ZooLeka 2017.01.30. 18:39:01

@Dikusz: "üdvözöllek dicső lovag, szép a ruhád, szép a lovad"
Szep vagy mint a rozsaszal,melyik banyaban dolgoztal......:))
Susu gyerekkorom kedvenc meseje:))

Eleg sok helyen jartam,de biztos van olyan ahol nem.

nyuszigonosz 2017.01.30. 18:44:34

Hát panaszkodás a mai poszt. Mert bármelyik országban bármelyik munkahelyen megtörténhet hasonló, kezelni kell/ene tudni a dolgokat.

LittleG (uk) 2017.01.30. 18:51:28

@Demi78: Angliaban van ilyen is, olyan is. Szerencsere en meg nagyon gorennyel nem talalkoztam vagt nem volt kozom hozza. Viszont annal tobb jofejjel.

Valszeg ebben az is benne van, hogy mi csaladosok vagyunk, tobbnyire mas csaladosokat ismerunk es akinek gyereke van, masabb (maskent gondolkodik)

gabors 2017.01.30. 18:52:51

az egesz posztban semmi konkretum nincs azonkivul hogy " vagy épp nem volt kedve megcsinálni (szobaelosztás), így volt olyan, hogy valakinek több szobát kellett aznap kitakarítani, mint a többieknek."

ennyi ?

amugy dolgozni egy adott helyen soha nem kotelezo es amit a posztolo valasztott az is egy megoldas...

LittleG (uk) 2017.01.30. 18:53:39

@rebel rebel: Ugy erted, hogy nem ejszakazol?

LittleG (uk) 2017.01.30. 18:56:05

@Zoole[uk]: De vannak mas, egesz jo csoportok, pl a magyar gyermekes csaladok Angliaban vagy a Takarekoskodjunk okosan Angliaban :)

A mi varosunk magyarjainak fb oldala szerintem eleg okez

Shaktee 2017.01.30. 19:01:26

@LittleG (uk): Ugy :-) 2-3 havonta délutáni műszakot viszont igen, 4-11 között.

ZooLeka 2017.01.30. 19:03:51

@LittleG (uk): nincs feszbukom,nem volt es nem is lesz:)
A lanyom 20 mult,a fiam 18 lesz,szoval kiesek abbol a csoportbol is:)
Penzugyi tanacsokra sincs igenyem,majd en beosztom a sajat penzem:)
Sorry,en mar csak ilyen antiszocialis vagyok:)))

guy 2017.01.30. 19:57:26

"z utolsó másfél hétre véglegesen átraktak az étterembe, imádtam ott lenni, az az én közegem, nem volt feszültség, kibeszélés, csak nyugalom. De ekkor már nem éreztem azt, hogy ott tudnék maradni,.." - Nem értem, miért nem maradt, hiszen elérte, amit akart, és kikerült az elnyomó főnök hatása alól. MIt kellett volan tennie a munkahelynek, hogy maradjon? Valami sántít...

Sexual Harassment Panda 2017.01.30. 20:12:02

És a posztoló nem talált Angliàban egy másik állást képzett, tapasztalt pincérkènt aznap??
Ezt nehezen hiszem.

DieNanny CH 2017.01.30. 20:47:18

@Demi78:

"Miert van az, hogy pl a lengyelek zart kozossegeket alkotnak, a portugalok, spanyolok is "

Beszéled mindhárom nyelvet, és benne vagy a csoportjukban? Ha nem, akkor csupán az ő elmondásaikból tájékozódsz, ami lehet, hallgat ilyesmikről.

Vagy van itt olyan, aki a rossz magyar élményeit (mármint magyarokkal külföldön) elmondta egy angol/francia/bármilyen nemzetiségű ismerősének, kollégájának?

Nem támadni akarok, félreértés ne essék, de szerintem csak olyasmiket lehet összehasonlítani, amiket ismerünk.

Shaktee 2017.01.30. 21:10:06

@gabors:

"We are all Quebecers. The whole world is watching us. Together it is time to show who we are," @phcouillard #QuebecCityMosqueShooting

unax 2017.01.30. 21:21:55

@Sexual Harassment Panda: nekem is pont ez fordult meg a fejemben. Nálunk valahogy mindig van felvétel... ha nem másnap, akkor egy hét múlva.

gabors 2017.01.30. 21:22:45

@diggerdriver: ilyenkor szoktam mondani hogy gyerek helyett talan 8 altalanoskat kellett volna elvegezni .... (pont az ilyen szocialkas patkanyok miatt szavaztak a brixit-re ..) szoszmotoljon otthon

DieNanny CH 2017.01.30. 21:34:50

@diggerdriver:

Na, hát emiatt van gond az Eu-val.

Bár - vagy itt, vagy egy másik posztnál - írta valaki, hogy Hollandiában meg tudták oldani, hogy ne boldog-boldogtalan kapjon segélyt. Pedig eu-s ország. A többieknek miért nem megy???

Shanarey 2017.01.30. 21:43:40

@diggerdriver:

Szerintem ez átverés, mert ékezet nélkül ír, s ha tényleg ilyen hülye lenne akkor nem találna oda ahová ezt írta.

jojó78. 2017.01.30. 22:01:53

@diggerdriver: Ahogy elolvastam (próbáltam :)) ) a belinkelt szöveget, csak egyvalami jutott eszembe. Van baj!! :))))))))))))))

gabors 2017.01.30. 22:25:11

@rebel rebel: valami ujabb teny hogy kik voltak ... itt a CNN-en semmit nem mondanak mert TRUMP mindent felulirt ..

Shaktee 2017.01.30. 22:28:30

@gabors: 1 shooter, quebeci francia, ennyi biztos - hogy konvert-e, van-e muszlim felmenoje, arrol nincs info.

Bolondot saccolok.

gabors 2017.01.30. 22:31:05

@rebel rebel: na eppen most mondtak hogy csak egy lovoldozott a masik csak "ott volt"

Bolond nem szokott tarsat is vinni magaval ... (amugy vannak bolondok ott is ??) de fegyvert szerezni azert sokkal nehezebb nem ??

Shaktee 2017.01.30. 22:35:46

@gabors: az hogy 20 kilométeres autókázás után 911-t hívott, nem akart mártírhalált az nem indikál radikális mohamedánt..

Stay tuned

Shaktee 2017.01.30. 22:36:45

@gabors: Itt nem beszélnek társról hanem tanuról

A Tyne folyó déli partja 2017.01.30. 22:48:56

@blackhairlady: ezt akartam én is mondani...lengyel bolt, meg ilyenek egyszerűen azért vannak, mert ők jóval többen vannak.

amúgy, én sem értem a posztot. gondja volt egy darab munkahelyen, ezért rögtön felmond, és hazacuccol, kemény 4 hónap után?
nekem ebből nem az jön le, hogy ő milyen talpraesett, kemény ember, mint ahogy fentebb írja, hogy a hajón megtanult ilyennek lenni...

gabors 2017.01.30. 22:50:29

@rebel rebel: reggel itt azt mondtak hogy 2 maszkot viselo lovoldozott .... de azota semmi mast mert Trump turmps minden mast ... semmi masrol nincs szo mint a hetvegi muszlim kitiltasrol....

ez lehet hogy segit hagymanak is hogy minden vendegmunkas allampolgarsagot kerjen ...

Shaktee 2017.01.30. 22:59:29

@gabors: Nézd a cbc.ca-t ha uptodate infót akarsz.

Poénos hogy Trump hívta Justint, akinek a muszlim intézkedései felpörgethetett egy amúgyis beteg embert.

27 éves, quebeci francia, Laval university student, egyedül követte el, ezek a tények.

Nézd meg a jobbos örjöngést, kamuzást a kurucon, atyaisten..:(

LittleG (uk) 2017.01.30. 23:00:56

@rebel rebel: na, azt nem sírom vissza. Pláne, hogy én éjfélig voltam és akkor már semmi nem járt, mindig taxizni kellett hazafele.

LittleG (uk) 2017.01.30. 23:01:50

@Zoole[uk]: nem baj az :)
de honnan ismered a londoni magyarok oldalát, ha nincs facebookod? vagy nem ott vannak? vagy a feleséged facebookján látod :)

ZooLeka 2017.01.30. 23:13:47

@LittleG (uk): igen a felesegem szokott "boldogitani" neha engem is vele,de egy perc utan ki megyek cigizni inkabb:))

Jakab.gipsz 2017.01.30. 23:47:56

Uncsi.
Minden hétre jut egy frusztráló, magyarokat basztató tanmese, vajon miért, ez itt a kérdés.

LittleG (uk) 2017.01.31. 00:45:53

@Zoole[uk]: az biztos egészségesebb :P

gabors 2017.01.31. 00:58:59

@Jakab.gipsz: 'Uncsi.
Minden hétre jut egy frusztráló, magyarokat basztató tanmese, vajon miért, ez itt a kérdés. "

Neked nem kell ide be sem nezned gipszelj ki :-) es nem fogsz latni semmilyen tanmeset !!! vetted ?

gabors 2017.01.31. 02:52:32

@rebel rebel: "a right-wing troll"

oh oh hagyma ??

Fruka1 2017.01.31. 06:18:51

@igazi abramovics: Nyugi nem csak neked van velük rossz tapasztalatod! Kerüld el jó messzire őket, ha tudod..Ez a megoldás.

So No 2017.01.31. 06:19:22

Itt Malajziaban is "betesznek" egymasnak a magyarok. (Az en hatam mogott is beszelt "joakaro".)

De a filippinek, malajok, kinaiak stb. stb. ugyanugy tesznek. (Az amerikai kollegakrol ne is beszeljunk. :XD :XD) Csak ok nem altalanositanak a sajat nemzetuk karara. Tudjak, hogy mindenhol van szar alak, es aszerint bannak mindenkivel, ahogy megerdemli.

Hungarikum, hogy mi mindenhol elsirjuk, hogy bunkok vagyunk turistanak, parasztok vagyunk vendeglatonak, oljuk egymast kulfoldon.

En itt talalkoztam segitokesz magyarral, es askalodoval is. Az egyik jo baratom lett, a masikkal max. ket szot valtok, ha kell...

Ennyi...

gabors 2017.01.31. 09:12:40

@rebel rebel: na akkor ott is a homegrown white young man a legveszelyesebb terrorista nem a syiriai menekult ... tovabbra sem ertem honnan szerzett fegyvert ... az usa ban nem nagy ugy

Shaktee 2017.01.31. 11:12:16

@gabors: fegyvert még nem írják.

szcsongor 2017.01.31. 11:40:02

@LittleG (uk): "nálunk is van graveyard shift :) (nemangolosoknak: temetőműszak, azaz későn van)"

Én (közel) perfekt vagyok angolból, de maximum szó szerinti fordítást tudtam volna erre adni. Aki soha nem dolgozott váltott műszakban, az nem ismeri a szakmai szlenget.

Anonymus812 2017.01.31. 13:02:43

10 eve elek Angliaban, a ferjem lengyel. Mindig elszoktam neki mondani az olyan kommenteket,amit ezalatt a cikk alatt is lattam paraknal, hogy a lengyel az milyen hude osszetarto nemzet(es a szokasos kontra, hogy a magyar hozza kepest mekkora egy szar, szethuzo bagazs). Es o ilyenkor mindig hangosan felrohog, hogy ezeknek az embereknek nagyon szivesen irna egy elmegybeszamolot a sajat honfitarsairol. Tobb helyen dolgozott mar o is, az osszes munkahelyen a munkatarsai min. 50-60%-a lengyel volt, allandoan ment az egymas hata mogotti askalodas, pletykalkodas, kb. egy ido utan mar mindenkit elkerult, mert kikeszitettek. Az egyik legjobb baratnom egy lengyel lany, az elso munkahelyemen baratkoztunk ossze, ahol en voltam az egyetlen magyar, tobszor mondta, hogy baromi szerencses vagyok, hogy nem tudok az anyanyelven, mert eleg durvan megy a szarkeveres egymas ellen. Az, hogy osszetartonak tunnek szimplan azert van, mert rengetegen vannak. Mindenki kizarolag a sajat baratainak, csaladtagjainak segit, ezt ok mondtak, meg mas lengyelek is, akiket ismerek, idegennek ok sem, ezt egyikuk sem erti, hogy miert gondoljak a magyarok. :D Mas naciokrol: rengeteg olasz, spanyol nemzetisegut ismerek, ugyanez ment, toluk is allandoan azt hallottam, hogy nem szeretnek a sajat naciojukkal egyutt dolgozni, mert kiturjak egymast a munkahelyrol, nem lehet bennuk megbizni stb. Cseh, litvan, angol ugyanez. Senki ne ertsen felre, en nem azt mondom, hogy a magyar az csodalatos nep es mi aztan faszak vagyunk es mindenki felett allunk, boven vannak kozottunk is lehuzo, kartekony emberek, akiket el kell kerulni, de ezt a viselkedest nemzeti sajatossagkent ertekelni szerintem igencsak primitiv hozzaallasra vall. Mert ez szimpan emberi hiba, nem pedig nemzetisegbeli, ezt en a kintletem alatt tanultam meg, elotte en is ilyen voltam. Engem vagott mar at olasz, az egyik alberlotarsam, aki francia volt, lopott a taskambol, a lengyel baratnom forditotta, hogy a tobbi lengyel miket pletykalt rolam, igen, egyszer en is fogtam ki hulye magyart es meg sorolhatnek mas nemzetekkel mas negativ peldakat. De ugyanakkor nagyon sok a pozitiv tapasztalatom, igen, boven tudok magyarokkal kapcsolatban is mondani. Remelem egyesek kepesek lesznek leszokni "a mindenesmindenakimagyarazrohadek" hozzaallasrol es atterni arra, hogy ami es aki negativ azt elkerulom messzirol, de nem altalanositok es nem mocskolok kollektiven mindenkit csak azert,mert volt par rossz tapasztalatom. Van egy olyan erzesem, hogy ezert a velemenyemert sok tamado kommentet fogok kapni, de nem erdekel, en ezt gondolom. :)

NBarbieReloaded 2017.01.31. 13:02:51

Annyira utalom az ilyen magyarozo irasokat. Askalodas, veszekedes stb. majdnem minden munhalyen van az egesz vilagon, minden nemzet tagjai kozott. Lattam mar eleg ilyet.
az ilyen "vigyazz a magyarokkal" duma tipikusan olyanoktol jon, akik tul roved ideig voltak kulfoldon, hogy mas nemzetek tagjainak veszekedesei is feltunjenek neki. lattam mar szamtalan alkalommal ilyen esetet, mint a posztban van lengyelek, romanok, angolok, indiaiak stb. kozott. Nem egyedi.
Es igen, engem is lehuzott mar 3 magyar is, nem egy kis askalodassal, hanem penzzel, megse rinyalok es nem vigyazz a magyarokkal-ozok, mert semmi koze a magyarsagukhoz.

pocaklakó minimanó 2017.01.31. 13:03:02

Ismét jó példa. Gonosz leszek, amikor azt mondom, hogy nem veszít sokat az ország, ha tanult főit általában culágermunkákra veszik csak fel.

Anonymus812 2017.01.31. 15:32:50

@Demi78: Nagyon szivesen megkerem a ferjem, aki lengyel, hogy forditsa le neked magyarra a facebookos lengyel csoportokat(tobbnek is a tagja, tehat atlatja, hogy mi a helyzet), hogy mekkora baromsagokat irnak be oda es milyen stilusban irkalnak egymasnak. En jokat szoktam rajta rohogni(megjegyzem, tobb angliai magyar csoportnak is a tagja vagyok,de semmi kirivoval nem talalkoztam, szimplan informaciocsere folyt),de o csak szornyulkodik azon, hogy milyenek a sajat honfitarsai. Mar irtam kommentet ide ezzel kapcsolatban, de neked is leirom: maga a ferjem es a lengyel barataim/ink szoktak megdobbenve ertesulni arrol, hogy masok osszetartonak latjak oket,mert ez nem igaz. Mindenki kizarolag a sajat kozeli baratainak es csaladtagjainak segit, idegennek vagy ismerosnek eszukben sincs. Mindossze azert tunik igy,mert mindenhol rengetegen vannak.Az egyik lengyel baratnom, akivel az elso munkahelyemen ismerkedtem meg, ahol az egyetlen magyar voltam, forditotta, hogy milyen szarkavaras megy egymas ellen, hat nem is birtam ott maradni sokaig. Ot eloleptettek az elozo helyen, elotte mindenkivel joban volt, utana meg fenyegeto uzeneteket is kapott lengyelektol. Olaszt, spanyolt is nagyon sokat ismerek, mast sem hallok toluk csak azt, hogy semmikeppen nem akarnak a sajat naciojukkal dolgozni,mert allandoan egymast turjak es egymas ellen askalodnak. Remelem erted mire celzok...Az altalanositas rohadt idegesito es baromira nem szep dolog.

Határátkelő 2017.01.31. 15:33:29

@Anonymus812: Szia! Ez engem is érdekelne, írtam neked levelet is. :)

kuki123 2017.01.31. 21:25:57

Édes jó istenem, ezt a picsogást...
4 hónap után levonni azt a következtetést, hogy haza kell jönni, mert 1 azaz 1 db munkahely szar volt.

Ráadásul még tudja is az okát.. mért nem keresett másik állást?...azt ne mondja, hogy nincs, mert azt nem hiszem el.

Shaktee 2017.01.31. 22:20:06

@rebel rebel: Majd otthon megnézem, mörszi boku

A Tyne folyó déli partja 2017.02.02. 23:00:19

@Anonymus812: pontosan, nekem is a tököm tele van ezzel, hogy mert a magyarok, bezzeg a lengyelek. ők többen vannak (sokkal), ennyi, ezért vannak lengyel boltok, pl.

A Tyne folyó déli partja 2017.02.02. 23:00:37

@kuki123: nekem is ez volt a reakcióm. a kemény, hajón dolgozott ember, aki nem veti meg a munkát, kemény 4 hónap után, egyetlenegy munkahelyen szerzett rossz tapasztalat miatt hazamenekül. röhej.

b.henriett 2017.02.04. 11:31:43

A tisztázás végett:
Valóban úgy tűnhet, hogy megfutamodtam és ezért jöttem haza, de...
A dolog ott indult, hogy a párom perui származású, aki akkor még a hajón csinálta a szerződését. Nem állt szándékomban hazajönni a feszültségek miatt, tervben volt, hogy másik munkahelyet nézek, lakást is elkezdtünk keresni a városban, hogy ha párom leszáll a hajóról, akkor csatlakozzon hozzánk.
A dolog ott bukott meg, hogy a párom nem kapta meg a vízumot, így számomra sem volt értelme kint maradni, így jött a végső elhatározás, hogy hazajövök, és amíg nem sikerül elmenni Nyugatra (nem, nem csak az USA van arrafelé, a papírmunka pedig hosszú folyamat), addig Magyarországon éljük az életünket.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.