oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2016. július 21. 06:46,  Egy csodálatos és rémisztő kontinens 139 komment

2016. július 21. 06:46 Határátkelő

Egy csodálatos és rémisztő kontinens

Érdekes történet Lizáé, hiszen három éve azért költöztek el Magyarországról, mert egy nap elegük lett. Most megint Magyarországon élnek (ennek okairól majd a posztban), ám az eltelt időszak alatt megjárták a Kanári-szigeteket, majd következett Thaiföld, miközben Ázsia több országában is megfordultak. A következőkben egyfajta összefoglalóját találjátok az elmúlt éveknek. (A képek Liza blogjáról származnak.)

thaifold_bangkok_foto_vegtelentalan_wordpress_com_1.jpg

Délkelet-Ázsia

Három éve hagytuk el Magyarországot, ebből két évet töltöttünk Délkelet-Ázsiában, Thaiföldön. Hogy milyen volt Ázsia? Egyszerre csodálatos és rémisztő, idegen és ismerős, ellentmondásos és érthető, szegény és gazdag, fejlett és fejlődő, öreg és fiatal, dinamikus és elmaradott, minden-minden egyszerre, egy időben és hullámzóan, hömpölygően és nyugodtan, ezernyi illattal, állattal és növénnyel, mosollyal és szeméttel. Tömény és felejthetetlen.

Miért éppen Thaiföld?

Fél éve éltünk már a Kanári-szigeteken, mikor felmerült bennünk a továbbállás gondolata. Nem mintha nem lenne egy paradicsomi sziget Gran Canaria, de mikor a több hónapos pihenő után, mikor is már kipihentük magunkból az összes magyar fáradtságot és fásultságot, megteltünk napfénnyel és energiával, újra igazán pörögni szerettünk volna. Dolgozni a szakmánkban, városban lakni, beszippantani a kultúrát, benne élni a változásban, részt venni a világ folyásában.

A világ minden tájára pályáztunk állásokra mindketten a férjemmel és megegyeztünk, hogy amelyikünket előbb felveszik valahová, odaköltözünk. 2014 májusában, a születésnapomon felvételiztem egy világméretű környezetvédő szervezet bangkoki irodájának igazgatóhelyettesi állására.

Ekkor már két Skype-interjún túl voltam és éppen farkasszemet néztem öt öltönyös férfivel, akik a világ különböző pontjáról verbuválódtak éppen Bangkokba a szervezet délkelet-ázsiai központjába.

Akkor jártam először Ázsiában. A reptérről egyenesen a szállodába mentem, aminek az aljában volt az iroda. Az a három nap, amit ott töltöttem, az interjúra való készüléssel telt és csak néha merészkedtem ki az utcára, ami rögtön elzsibbasztott, és elkábított hömpölygésével, zavaros hangjaival, töménytelen ételszagával, felborzolt utcáival, zötyögő-pöfögő buszaival, milliónyi robogójával, idegen reklámfelirataival, idegen boltjaival és termékeivel, idegen arcaival. Fullasztó, idegen és rémisztő volt egyszerre.

Ezért mikor az interjún megkérdezték, hogy melyik országban szeretnék lakni a három közül, amelyben a szervezet működik, Thaiföldön, Indonéziában vagy Fülöp-szigeteken, én csak nevettem és azt válaszoltam: Most vagyok először életemben Ázsiában, semmit nem tudok erről a világról, így hát fogalmam sincs! Döntsétek el ti!

Így költöztünk Bangkokba két évvel ezelőtt a férjemmel és az akkor 9 éves fiunkkal.

Ázsia

Az első négy-öt hónap volt a kultúrsokk. Odaérkezésünk másnapján már munkába álltam, ami az összes nehézség közül a legkönnyebb volt. A város, az utca, a nyelv, az ételek, az emberek mind annyira idegenek voltak, hogy az irodában és a szállodában éreztem csak magam biztonságban.

A munkám megnyugtatott, mert nagyon hasonlított arra, amit korábban Magyarországon csináltam, a közvetlen munkatársaim pedig európaiak, amerikaiak és ausztrálok voltak többnyire. Így az irodában hamar otthonosan mozogtam, nem úgy az utcán, a hömpölygő tömegben, a városi közlekedésben, ahol még fél év után is rettegtem, hogy eltévedek.

Ázsiában semmi nem olyan volt, mint képzeltem. A fejlődő ország azért fejlődő, mert olyan gyorsan nőnek ki a felhőkarcolók a lábad alól a metropoliszban, hogy pislogni sem tudsz. A világ hatalmas, a nagyváros tényleg nagy! Befogadhatatlan a nagysága.

thaifold_bangkok_panorama_foto_vegtelentalan_wordpress_com.jpg

A dolgok folyton változnak, haladnak. Sokszor értelmetlenül az én európai logikámnak, úgy, mint egy nagyvárosi dzsungel, organikusan fejlődik, változik minden percben.

Ázsia óriási kontinens, minden országa más és más. Thaiföld nyugodt, soha hangját fel nem emelő, tiszteletteljesen meghajló idős ember, a Fülöp-szigetek Amerika-utánzó öltönyös, sok hajléktalan, mezítlábas gyerekkel a tájfunokban, Indonézia lázadó, bandázó, szotyit köpködő fiatalok  tucatja szakadt utcákon mobilozó tűsarkús lányoké, Malajzia háromarcú és háromvallású dinamika. És ez még csak Délkelet-Ázsia.

Voltunk még a varázslatos nepáli Himaláján és a modern és zöld taiwani és a hangoskodó hongkongi nagyvárosokban. Mind más és más, ezer arcú, ezer világú.

Thaiföld és a középosztály

Thaiföldön van szegénység, de nagyon más, mint nálunk. A hajléktalanság európai módon nem létezik, vidékről ugyan felutaznak emberek a nagyvárosba, akik aztán a forró éjszakákon a pályaudvarokon alszanak, de ők napközben főznek, árulnak, dolgoznak. Nem kéregetnek és a rendőrök is inkább segítségükre vannak, minthogy elzavarják őket.

A szegénység inkább akkor látszódik, mikor baj van. Ugyanis nincs nagyon társadalombiztosítás, se nyugdíj, ezért ha valaki komoly betegséget kap a családban, akkor akár az egész családi vállalkozásnak befellegzett, hogy gyógyíttatni tudják a beteget a magánkórházakban.

A kiemelkedés lehetőségét egyedül az oktatásban látják a thaiok, ezért nagyon sokat áldoznak a gyerekeik taníttatására. Mivel az országba özönlenek a külföldi befektetők, a munkanélküliség nagyon alacsony és az angolul tudó thaiok pillanatok alatt kapnak jó állásokat. A vállalatok versengenek a munkaerőért, ezért a fizetések és juttatások egyre emelkednek.

Megdöbbenve láttam, hogy a középosztály ilyen módon sokkal jobban él Bangkokban, mint Budapesten. A munkahelyemen volt módom összehasonlítani a fizetéseket a magyar ugyanolyan munkakör fizetéseivel, amin sokáig nem tudtam napirendre térni.

Bangkokban, de még Manilában és Jakartában is magasabbak a fizetések a középosztálybeli, értelmiségi, irodai munkakörökben, mint Magyarországon! És ha még hozzátesszük, hogy a megélhetés sokkal olcsóbb, akkor máris egy óriási életszínvonal ugrást hajthatunk végre már csak azzal, ha itt dolgozunk.

Többet keresnek itt a tanárok, a titkárnők, a telefonos ügyintézők, és még a bolti eladók is. Az üzleti szektorban dolgozók vezetők pedig egyenesen nagyon gazdagok.

Hamar lehet felfelé jutni a ranglétrán, egy ügyes, angolul jól beszélő thai pillanatok alatt tehet szert dinamikusan növekvő bérre, luxus felhőkarcolós lakásra, legújabb autóra. Mindez van is sokaknak.

Délkelet-Ázsiában olyan gyorsan fejlődik minden, hogy az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy a fizetésük évről évre 5, de akár 15%-kal is nő, erősödik a szabályozás, néhol komolyabb szabályok vannak a munkaerő védelmére, mint nálunk!

A szakszervezetek is erősebbek és az embereknek is természetes, hogy a szüleik még viskókban éltek, ők meg már felhőkarcolókban. Olyan, mintha a fejlődés sosem állna meg – csak mi tudjuk, hogy ennek a takarónak nemsokára a végére érünk itt is.

De addig is a 3-4 éves 15 emeletes üvegépületnek egyesével verik ki az üvegeit, csak mert újakat raknak bele, vagy az éppen elkészült teret verik szét, hogy mégis valami mást építsenek rá.

Nincs spórolás, nincs alapos tervezés egy befektetés előtt. A hosszútávú tervezés helyett a gyors döntések a jellemzőek, mert minden folyton változik, most kell befektetni, most kell növekedni, most van itt a „most”!

A vásárlás is ugyanilyen: a tömeg hömpölyög, hogy a nap minden pillanatában vásárolhassanak még többet és még többet, hogy aztán megint fizetésemelést kérjenek.

thaifold_bangkok_no_foto_flickr_com_tausendund_eins.jpg(Fotó: flickr.com/tausendund eins)

Megdöbbentő volt látni, hogy Thaiföldön milyen széles a középosztály. Azt hittem Európából, hogy nagy itt a szegénység, és hogy nincs is középosztály. Ez egyáltalán nem igaz Thaiföldre!

A középosztály, főleg Bangkokban, óriási és folyamatosan növekszik. Az ő igényeikre épülnek a metrók és a magasvasútak, amelyek üvegkalitkáikkal néma csöndben vágtáznak a felhőkarcolók között és légkondi van rajtuk, és elegánsak, és a földről is lehetne enni, olyan tiszták.

A középosztálynak épülnek sorra a plázák és a hatalmas, házakat beterítő kivetítővásznakon az utcán, a metróban, és mindenhol folyton ömlenek a reklámok.

A középosztály itt irodában dolgozik, nem éhbérért, hanem jó fizetésért (pl. 40-60 ezer bathért – 320-480 ezer forintért) számlákat rendez vagy adatokat ír a gépbe. Szakmával ennek tízszeresét is lehet kapni főleg az üzleti szektorban. Az adók sávosak és nagyon alacsonyak.

A középosztály felhőkarcolókban lakik, amelynek első tíz emelete csak parkoló, aztán a tizediken fitneszterem van, a huszadikon meg kert medencével. Néhol még a negyvenediken is egy másik kert. Recepciósok, biztonsági őrök. A lakásokban nincs tűzhely, sem sütő, csak egy csöpp elektromos főzőlap, de senki nem eszik otthon, hiszen minden utcán irtó finomakat lehet enni fillérekért. 

A Fülöp-szigetek, amilyennek én látom

De mást is tanultunk Ázsiából. Például, hogy egy gyorsan fejlődő ország milyen gyorsan tud összeesni. A Fülöp-szigetek nekem ilyen. Mintapéldája az emberi butaságnak, annak, amit a világgal teszünk mi, mindannyian.

A klímaváltozás szinte legdurvább áldozata a Fülöp-szigetek. A társadalmi olló ott olyan nagy, hogy alig látni az alját és a tetejét. Manila utcái tele vannak hajléktalan gyerekekkel, akik szülei vidékről menekültek fel, ahol elvitte a földeket a tájfun, vagy akiket a szüleik felküldtek, majd ők a maradékot mentve vesztek el az árvizekben.

A középosztály itt a „gazdag”. Háromméteres falakkal és gépfegyveres biztonsági őrökkel veszik körül magukat a „gazdagok”, akiknek még van valamijük.

Az ország tele van importált kultúrával, a katolikus kereszténység legdurvább, önostorozó, önmagát keresztre feszítő fajtájával, New York teljes adaptálása kicsiben ott van Makatiban a híres manilai belvárosban, utcáival, felhőkarcolóival, parkjával.

Ősrégi, amerikai, „itt hagyott” autók, mintha csak Amerikát látnád egy futurisztikus filmben, amikor a régi terepjárókat benövi a dzsungel és elfoglalják a szeméthegyeken lakó félvad gyerekek.

A korrupció hatalmas, a segélyre szánt összegek elfolynak. Minden második hónapban jön a tájfun. A Fülöp-szigetek félelmetes. Ilyen lesz a végünk. A fehér ember ott pénz, étel. Ha „gazdag” vagy (azaz van ruhád, táskád, telefonod, netalántán autód), félned kell. A bűnözés nagyon magas, gyakoriak a külföldiek elrablása, a város tele van gépfegyveres őrökkel.

Indonézia, ahogy én láttam

Indonézia más. Ott akkor kell félned, ha fehér vagy és nő. A rasszizmust és szexizmust saját bőrömön tapasztaltam sokszor. A szegénység nagy, de az emberek optimisták.

Itt a felhőkarcoló mellett ott vannak még a bodegák, a lemezből épült vityillók, a mezítlábas gyerekek a lógófülű kecskékkel. De a férfiak vigyorogva guggolnak a viskójuk előtt és szólnak be az arra járó lányoknak.

Itt nem lefelé csúsznak, hanem felfelé kapaszkodnak az emberek. A fabódés azt látja, hogy a gyereke már felhőkarcolóban fog lakni, pedig alig tett érte valamit. A fehér ember jön, befektet, a bérek emelkednek, a felhőkarcolók nőnek.

A hollandok csatornái szelik keresztül a várost, otthagyva Európa nyomait lepukkant, beporosodott belvárosukat, amelyet az indonézek idegenül és megvetéssel tartottak meg.

A fehérek elleni gyűlölet nagy, mind a politikai közbeszédben, mind a hétköznapokban. A társadalom összejátszik sokszor, hogy csalással kiforgassa a turistát. (Otthonról ismerős trükköket látni turisták megkopasztásáról, tízszeres árat elkérő szolgáltatásokat, megbuherált taxiórákat.)

A világ egyik leggyönyörűbb országát, az ezernyi szigetet szeméthegyek veszik körül, Balin szemét-hullámlovaglási versenyt tartanak. Jakartát el-ellepi az árvíz, ami fekete vízzel jön és szeméttel. A gyerekek az égő szemétkupacokon viháncolnak.

De szemét mindenhol van. Thaiföld sok szigetét és hegyét láttuk. Ott nincs szemét, ahol turisták vannak, mert a hoteltulajdonosnak megéri kitakarítani. Mindenhol máshol hullámzik a műanyagszemét. A Fülöp-szigetekre nemrég még Kanada is exportálta a szemetét!

Az emberek ahhoz vannak hozzászokva, hogy pálmalevél a tányérjuk és bambusznád pálcikát használnak, amit aztán eldobva semmi nem történik. Így dobják el az összes műanyagot is, a nejlon zacskót, az üdítős üveget, minden olyan terméket, amit a Nyugat eladott nekik.

Így üt vissza ránk minden, egy nagy világ vagyunk, nem sok kicsi! Ezt is megtanulhattuk.

Európa Ázsiából

Európa borzasztóan hiányzik, az ételeivel, a hangulataival, a zenéjével, az ősrégi épületeivel és kanyargós utcácskáival. Az értékekkel, a zöld gondolattal, a fejvesztett fejlődéstől való elfordulásával, a lassúságával. De rémisztő is öregségével, fásultságával, növekvő rasszizmusával és szélsőségekbe torkolló politikájával.

Öreg, megfáradt kontinensnek tűnik, amely nem tud megküzdeni a problémáival, ami egy helyben topog, és nemsokára elveszti erejét. Ázsia ehhez képest a hullámzóan, logikátlanul fejlődő, ellentmondásos világ, a rohanó vonat, amely folyton változik, folyton növekszik, folyton fejlődik.

Ami a legjobban hiányozni fog Ázsiából az a dinamikája. A „most kell megtenni” érzés, a most növekszünk, a most változunk, a „minden most történik” életérzése. A pozitivizmus, hogy mindez örökké fennmarad és mindig minden ilyen jó lesz, vagy még jobb.

Mi lesz velünk?

Két év után nem fogadtuk el a szerződésem meghosszabbítását, mert nagyon hiányzott az otthonhagyott család, mert még mindig idegenül éreztük magunkat az ázsiai kultúrában, és mert hiányzott Európa.

Pár évre visszatérünk Magyarországra, amíg legújabb csemeténk annyira nagy lesz, hogy újra útra kelhetünk. Most már, hogy tudjuk, hogy a világ ezerféle lehet, szeretnénk minél többet látni belőle és megmutatni a gyerekeinknek is.

Szeretnénk majd újra átélni az idegen kultúrába való megérkezést, a mindenre rácsodálkozást, a lassú beilleszkedést, az új tájak, illatok, képek bennünk hagyott nyomát ízlelgetni és sokat tanulni magunkról és a nagyvilágról a jövőben is.”

HÍRMONDÓ

Élesedő elvándorlás-bomba

Minden második magyar külföldre költözne megfelelő állásajánlat esetén, a fiatalok és a szakképzettek esetében ennél is magasabb az arány. Vajon tényleg hülyeség-e a külföldi munkaerő Magyarországra hozatala, vagy elkerülhetetlen szükségszerűség? Ha érdekel a téma, ide kattints!

Magyarország átvenné a britek helyét

Magyarország jelezte az uniós intézményeknek, hogy kész vállalni az Európai Unió soros elnökségét 2017 második félévében. Ekkor eredetileg az Egyesült Királyság lett volna az elnök. Korábban már a belgák is jelezték, hogy szívesen beugranának. További részleteket itt olvashatsz.

Donald Trump a republikánus elnökjelölt

Hivatalosan is elnökjelöltjévé választotta Donald Trumpot a Republikánus Párt, így biztossá vált, hogy a novemberi amerikai elnökválasztáson a New York-i üzletember indul a párt színeiben. A milliárdosnak 1237 küldött támogatására volt szüksége, ezt már New York államnál megszerezte. Legidősebb fia szerint amit apja csinál, az nem csak egyszer kampány, hanem mozgalom. Ha érdekel a sztori, itt találsz róla részleteket.

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Thaiföld Fülöp-szigetek Indonézia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr358903528

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ateista dogma 2016.07.23. 11:56:53

A dogma egy ideológia megkérdőjelezhetetlen meggyőződése. A dogma tágabb, köznyelvi értelemben: bármely tudományos, politikai, társadalmi vagy más tétel, vélemény, elv, amelyet túlzott tekintély véd; amelyet vizsgálni, vitatni vagy kétségbe vonni nem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hari Seldon 2 2016.07.21. 14:36:57

@kardio1:
Igy van. Egyetértek veled.
Noha veled ellntétben egyetértek szempontjaival, de akkor is: Thaiföld?
A múltkori posztban volt, hogy Anglia nem jó, mert ködös, meg esik (hiába van ott ismerőse) ugyanez Norvégia, és egyéb civilizált helyek. Ausuztria "közel van", akkor az nem volt jó. Ha valaki kvázi politikai okból megy el (mert, miért ne?), az a minimum, hogy olyan helyet keres, ahol nagy valószínűséggel tudja, hogy számára élhető ország, és ott le tud élni 10-20 vagy akármennyi évet.
Ilyet biztosra kijelenteni Ázsáról, anélkül hogy ott élt volna már korábban akár csak pár hónapot, elég nagy hazárdírozás. (főleg gyerekekkel)

Zoole rebooted 2016.07.21. 15:03:08

@Bredpitt Monika:
"tudom, mi mindent is mondtatok még ?????? Ki emlékszik mindenre?"

Csihologiai terapista?:)))
Vicc volt Monix.

Zoole rebooted 2016.07.21. 15:05:50

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: en szoktam volt ilyetet mondoni?
Ki emlekszik ra,tudod az agymutetem:)))

A homloklebeny az az agy resze?Mert abbol hianyzik egy darab.
Akkor most brainless(agyatlan) vagyok?:)))

macamuca [IHUN] 2016.07.21. 15:42:12

@Mrs. Clayton:
Az útlevél, mint okmány, nos, az valóban utazás szempontjából "érdekes".
Ellenben az útlevél igénylésére jogosító állampolgárság már "picivel" több valamire jó, így Brexit tájékán (de attól függetlenül is) kiváltképp érdekes, hogy van, vagy nincs. Lényegesen leegyszerűsít sokmindent...
Amúgy aki az állampolgárságot megigényelte és megkapta, az jellemzően az útlevelet is megkéri, amolyan jelkép gyanánt, de a lényeg nem az irat, hanem az állampolgárság.

Ginix 2016.07.21. 15:50:57

@macamuca [IHUN]: @Mrs. Clayton: pláne, ha olyan kósza ötlete van vkinek, h a távol keletre menne angolt tanítani és mondjuk ezt vmi biztonságos, legális fórumon szeretné intézni, na akkor szóba sem állnak vele, ha nincs ilyen okmánya. az más kérdés, h ha az utcáról esnék be, akkor már akkor is nagy valószínűséggel felvennének, ha egy szót nem beszélnék angolul, csak mert fehér vagyok, de amikor majd' 10 éve próbálkoztam a neten, mindenhol feltétel volt a brit v vmi native english útllevél. csomó helyen kikötötték, h ennek hiányában el sem olvassák a cv-t.
ok, az igaz mondjuk, h nem sok ilyen ember van, de akkor is:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.21. 16:16:26

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
A műtéttel nem lenne baj de mintha kiloptak volna belőle jó sokat.
:))))))))))))))))))))))

Csodabogár 2016.07.21. 16:17:08

@Zoole[uk]: Nekem meg már korom okán szabad feledékenynek lennem.:-)

skye8 2016.07.21. 16:19:44

@P.Elliot: tegnap lattam egy tvmusorban egy Filipino csaladot akik kanadaba koltoztek, a no 3 helyen dolgozott hogy ki tudjak fizetni a jelzaloghiteluket.2 testveret is bekoltoztette a hazukba, kicsit Hegyen-hatan eltek de Jo volt latni mennyire osszetartanak Es segitik egymast. Ja es a no adomanyokat gyujtott hogy hazakuldje az otthonmaradottaknak, a pincejeben egy szekreny Meg volt rakva elelmiszerrel, tisztitoszerekkel, kozmetikai cikkekkel.munkahelyemen is dolgoznak Filipino kollegak, az egyik sractol hasznalt babakocsit kaptunk, sokszor elbeszelgetunk a kislanyarol. Masik kolleganom egyszer a la grec csirkelevest hozott maganak ebedre, nagyon meglepett hogy europai kajat fozott. Persze vannak golddiggerek is kozottuk, szerencsere en eddig nem az ilyen tipusu filipinokkal talalkoztam.

Zoole rebooted 2016.07.21. 16:23:41

@Csodabogár: "korom okán "
Miert,kéményseprö voltal,hogy a korom okozza a feledekenyseged?:)))
Csak vicc volt.

Zoole rebooted 2016.07.21. 16:29:14

@diggerdriver: ezt te sem hagytad volna ki,ha nem lennel tiszteletre melto szinmuveszurr:)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.21. 16:39:22

@Zoole[uk]:
Drámaíró te fasz. Az életem egy kész dráma ilyen barátokkal.
:)))))))))))))))))))))))))

DieNanny CH 2016.07.21. 16:39:29

@kardio1: @Hari Seldon 2:

OFF

Valamelyikőtök nincs e város közelében?: Le Puy-En Velay
Néptáncfesztivál van ott, és egy magyar csoport is fellép.

Zoole rebooted 2016.07.21. 16:48:44

@diggerdriver: addig orulj,mig ilyen barataid vannak:)))

kardio1 2016.07.21. 17:19:33

@P.Elliot: Igy is lehet szemlélni a posztot ...

kardio1 2016.07.21. 17:21:02

@FeketeMacska73: engem ott zavarna, hogy a mosoly csak félig ôszinte. Tudtommal nem illik nemet mondani, igy az elutasitàs és az egyet nem értés is mosolyba van csomagolva.

Bredpitt Monika 2016.07.21. 17:22:47

@Zoole[uk]: @diggerdriver: amikor igy hulyultok egyutt lanyom akkor szokta megkerdezni: mi van anya?

Zoole rebooted 2016.07.21. 17:23:16

@Bredpitt Monika: szevasz Monix:)
Nem vagy Te hulye,csak a rendszertelen szexualis elet furcsa dolgokat vizional nalad:)))

kardio1 2016.07.21. 17:24:31

@Bredpitt Monika: szerintem mindenkinek megvan a "nünükéje", amire visza-visszatér. Vegyük pl. Maxot: neki nagyon karakteres véleménye van a legtöbb témàban, vannak kedvenc toposzai, mégse troll, fôleg nem fizetett troll. Valahogy igy gondolom.

kardio1 2016.07.21. 17:27:57

@Hari Seldon 2: kiélvezem ezt a ritka pillanatot, hogy egyetértünk :).
Veled jo beszélgetni annak ellenére, hogy sok témàban eltérô a véleményünk, mert mindezt normàlisan meg lehet ezt tàrgyalni veled.

kardio1 2016.07.21. 17:29:23

@Zoole[uk]: az az agyi rész felel az ¨önkontrollért, tàgabb értelemben a tàrsadalmi beilleszkedésért :)

kardio1 2016.07.21. 17:31:50

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ide 4-500 km és öt ora autoùt.

Mrs. Clayton 2016.07.21. 17:34:52

@macamuca [IHUN]: ez egy marhasag, egyszerubb elkoltozni irorszagba vagy mas europai orszagba azoknak, akik egyszer majd esetleg nem maradhatnak -mondjuk nekem efelol ketsegeim vannak, hogy valaha ilyen lesz, de lehet tevedek es lesz-, mint allampolgarsagot kerni, ez ilyen magyar kisebbsegi komplexus, emberek szeretik hinni, h kelet-europainak lenni ciki, viszont brit utlevellel maszkalni az mar valami
ez nincs igy, ennek bizonyiteka az altalam felsorolt 6 orszag vizummentes beutazhatosaga
@Ginix: szokott ide irni bizonyos veve, o kinaban tanit angolt, soha nem mondta h lenne barmilyen angol nyelvu orszagbol utlevele, es az altalad emlitett dragonladynek sincs, szoval ez is csak tul van spilazva, lehet ott tanitani magyar utlevellel is, ennyi erobol a neved is elarulhatja, h nem vagy brit meg kinaban is feltunik, h a hajnalka kiss nem egy tipikus angol nev, raadasul szuletesi hely mint budapest sem epp a brit szigeten van

en a sajat ertekrendem alapjan mondom, h altalaban nem eri meg brit allampolgarsagot es azzal utlevelet szerezni, draga, korulmenyes es gyakorlatilag 0 elonnyel jar

Hari Seldon 2 2016.07.21. 17:51:15

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Kardio a közelében lakik, csak valami 200 km-re van onnan. (nekem legalább 800 lenne)

Zoole rebooted 2016.07.21. 18:02:41

@kardio1: doki,nem hiszek neked,Te szivologus vagy,nem agyalogus:)))

kardio1 2016.07.21. 18:06:13

@Zoole[uk]: szived joga :), meg egyébként is fel vagy mentve, mert a jozan mérlegeléshez kellene a homloklebeny :)

kardio1 2016.07.21. 18:07:05

@Herr Géza: làttad a fizetési papiràt? :)

macamuca [IHUN] 2016.07.21. 18:07:39

@Mrs. Clayton:
A hangsúly a maradáson, maradási szándékon van.
Igen, el lehet költözni másik országba (kétlem, hogy szó szerint küldenének valakit, de az esetleg macerássá váló maradás /elsősorban munka tekintetében / alkalmasint ok lehet a költözésre sokaknál). De én azokról beszélek, akik a brexit után is maradni szeretnének, mivel elégedettek a körülményekkel. Számukra a maradás az esetleges adminisztratív jellegű nehézségek tekintetében sokkal egyszerűbb állampolgárság birtokában. Semmi kisebbrendűségi érzés, vagy ilyesmi (hogy ez hogy jutott eszedbe..., meg sem fordult a fejemben...), szimpla egyszerűbb ügyintézés. Igen, nem olcsó, de van az úgy, hogy egy egyszeri kiadás, ami a későbbiekben sok mindent egyszerűvé tesz, nos, az megéri. Afféle beruházás a jövőbe. (a jövőbe senki nem lát, tehát hogy megérte-e, az majd utóbb derül ki).
Engem perpill (és még jó ideig) nem érint, még csak szűk 2 éve vagyok itt (tehát még a permanent residence card-ot sem tudom megigényelni), ezzel együtt bőven el tudom képzelni, hogy él itt (UK-ban) jópár olyan magyar/más nemzetiségű, aki elégedett, maradni szetetne, lehetőleg egyszerű adminisztrációval, ezért nem sokallja a majd' 1200 fontot ( per fő, felnőtt) erre.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.07.21. 18:08:17

Úgy hallom meg lettem idézve este próbálok jönni de napelemes gyerekkel szívás a nyár.
Tegnap is én előbb el aludtam mint ő:-(

kardio1 2016.07.21. 18:10:22

@Zoole[uk]: egyszer egy kollegàmnak arraa kérdésére, mik a panaszai, hogy kezdôdött a betegsége, egy, az alkoholt nem megvetô beteg azt vàlaszolta: tudja, doktor ùr, elôször sziv, aztàn beteg. :))

Zoole rebooted 2016.07.21. 18:11:02

@kardio1: sot,hivatalos orvosi pecsetes papirom is van rola:)))

kardio1 2016.07.21. 18:11:40

@macamuca [IHUN]: iszonyù dràga felétek az àllampolgàrsàg!

Mrs. Clayton 2016.07.21. 18:19:03

@macamuca [IHUN]: ne viccelj mar, egy permanent resident card ha mar annyira szeretnel egy papirt magadnak a tobbi melle

Zoole rebooted 2016.07.21. 18:22:21

@macamuca [IHUN]: £1500 korul van mar az a £1200:)
Majd meg valtozik a velemenyed neked is.
En is 2-3 ev itt tartozkodas utan azt mondtam,hogy alig varom,hogy odakeruljek hogy Britt utlevelem legyen,es ahogy megjon a Britt,ugy dobom a magyart a kukaban.
Most,lassan 7 ev telt el,es szarok az egeszre.

macamuca [IHUN] 2016.07.21. 18:29:34

@kardio1:
Igen, tény, hogy nem olcsó.
(persze, kérdés, hogy kinek mi /mint kiadási tétel, cél/ és mennyi /mint konkrét összeg/ a drága kategória, és az is befolyásolja-befolyásolhatja a minősítést, hogy miért tekint valaki valamit valaminek. Maradva Mrs. Clayton tippjénél: Egy költözés költsége /és egyéb problémái-macerái.../ szerinte oké, de az állampolgárság megkérése drága, felesleges, stb. Mindenki másként rangsorol.)

macamuca [IHUN] 2016.07.21. 18:36:32

@Zoole[uk]:
Részemről még sokáig nem lesz aktuális, ha majd odakerülök, a majdani-akkori körülmények ismeretében eldöntöm, hogy elindítom-e a procedúrát, bevállalom-e a költséget, stb.
De részemről nem a magyar útlevél/állampolgárság "kukázása" a motiváció (eszem ágában sincs), szimplán arról van/lesz szó, hogy érdemes-e, mármint adminisztratív szempontból. Értelmi döntés, nem érzelmi.
Tudom, sokan döntenek érzelmi alapon/okok miatt sok fontos dologban (egy állampolgárság megigénylése szerintem fontos döntés, akármiért is merül fel gondolat), de én inkább a racionalitást próbálom előtérbe helyezni fontosnak tartott dolgokban.

Bredpitt Monika 2016.07.21. 18:52:29

@Zoole[uk]: @kardio1: nünüke? ez tetszik, kíváncsi vagyok mi jut eszébe Zolinak erről a szóról,

most tűnök el mielőtt késő lesz

Mrs. Clayton 2016.07.21. 18:54:55

@macamuca [IHUN]: ez igy nem allithato szembe, ugyanis ha lesznek olyan szemelyek akik majd egyszer nem maradhatnak azok allampolgarsagert sem igen tudnak majd folyamodni, szoval koltozni vagy allampolgarsag biztos h nem egy szint

Zoole rebooted 2016.07.21. 18:56:53

@Bredpitt Monika: nunuke?
Az orrodbol kibanyaszott "cicakaka" ket ujj kozotti kereke gyurmazasa a nunuke:)))

DorotkaB 2016.07.21. 19:09:42

A nünüke egy bogár.

DorotkaB 2016.07.21. 19:15:03

Amúgy élmény volt olvasni a posztot, főleg Thaiföld bemutatása keltett olyan benyomást bennem, mintha a 13. században hallgattam volna Marco Polo beszámolóját a kutyafejű, kézenjáró emberek szigeteiről. Hogy mik vannak...

kardio1 2016.07.21. 19:30:21

@macamuca [IHUN]: nem azt akartam mondani, hogy nem éri meg, hanem hogy szimplán jóval drágább, mint Franciaországban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.21. 19:50:38

@Mrs. Clayton:
Teljesen igazad van. Jó lenne ha valaki már leírná tételesen mivel jár az állampolgárság. Milyen előnnyel. @macamuca [IHUN]: Mond el milyen adminisztráció könnyebb állampolgároknak.

Zoole rebooted 2016.07.21. 20:16:13

@diggerdriver: sok ido,utanna jaras es penz,az alig valamiert...

Zoole rebooted 2016.07.21. 20:25:24

@diggerdriver: Tildy tudna errol egy posztot irni,Ök nem regen vannak tul rajta.

2016.07.21. 20:33:47

@Bredpitt Monika: Nem tudom, mi a "hivatalos" definicioja a trollsagnak de szamomra azt jelenti, hogy valaki, ha eleg jol kiismerte, vagy o legalabbis azt gondolja magarol, hogy o mar kiismerte a kozonseget, akkor oket szandekosan hergeli olyan nyelvezettel, szohasznalattal, amelyekre a kivalasztott celpont ugrik, majd elvezkedik a ra adott reakciokon. A konkret uzenetet nem is feltetlenul gondolja komolyan, a reakciokon valo nevetgeles a lenyeg, tehat tulajdonkeppen a dadaista konceptualis performansz muveszek internetes megfeleloi. :D

Sajnos nem egy ilyen muveszi szinten uzte, de egy ilyen klasszikus hazi trollunk volt nekunk peldaul a megnevelo emberunk, o peldaul meg volt rola gyozodve, hogy kiismert minket hiszen volt egy kepe a kivandorolt magyarokrol, es ezt provokalando direkt olyan dolgokat mondott es olyan eltulzott szohasznalattal elt, amely szerinte minket, altala nyilvan rendkivul jol kiismert kis hataratkelo bloggereket majd jol felidegesit es szembesit rongy valonkkal. A @kardio1 szerint Maxval nem is troll, pedig o is ezt csinalta, csak o sokkal konzisztensebben, kvazi elvhuen felvallalta, es ez tobbek szemben tisztazta ot a "trollvad" alol, de en lattam egyszer valami TV-s blogon veletlenul valami olyan vallalhatatlan vallasos kretenseg mellett ervelni, amirol egyertelmu volt, hogy nem komolyan gondolta, hanem a l*beralis, ateista kommentelotarsakat hivatott felbosszantani vele, ez pedig bizony klasszikus troll viselkedes. O egyebkent ez ellen azzal szokott ervelni, hogy o azert nem troll, mert a trollok anonimek, o pedig felvallalja a sajat nevet, azonban az en definiciom szerint az anonimitas nincs a kovetelmenyek kozott, tehat szerintem troll. :D Viszont ez szamomra cserebe nem toltodik fel negativ jelentessel, csak egy viselkedes, amirol sokszor nyiltan is beszelt, hogy miket szokott csinalni, peldaul a valo eletbol is voltak hasonlo sztorijai, szoval nem itelem el az ilyesmit amugy, szerintem lehet ezt egeszen muveszi szinten is csinalni sot, ugy gondolom, elkerulhetetlen, hogy mindannyain trollkodjunk parszor :D

Az ilyesminek szerintem az az uzenete, hogy ne vegyuk tul komolyan az internetes kommunikaciot, es kezeljuk helyen az erzelmeinket es sajat fontossagunkat. Van ennek persze egy olyan fokozata, hogy szo szerint elarasztja a forumot a sajat kretensegeivel es nem konkret reakciokra kivancsi, nem elteriteni, vagy iranyitani probalja meg a kommunikaciot, hanem konkretan megakasztani es ellehetetleniteni, az ilyet viszont ki kell tiltani es kesz. (Egyesek szerint csakis es kizarolag ezutobbi jelenti a troll definiciojat, tehat az elobbi peldak ezen definicio alapjan valoban mentesulnek a gyanu alol.)

Mrs. Clayton 2016.07.21. 20:36:44

@diggerdriver: hat mondjuk ha kell munkavallaloi vizum, akkor azt megkonnyiti ha allampolgar vagy, meg elvileg csaladot egyesiteni sem konnyu az union kivulrol, de az en velemenyem az h ilyen h vizum meg nagyon spec feltetelek nem fognak a jovoben sem kelleni az unios polgaroknak
utazast tekintve, mint irtam pl a ferjem mint brit pontosan 6 orszaggal tobbe mehet vizummentesen, de ezek ilyenek h Lesotho meg Ruanda
normalis orszagokba magyaroknak epp ugy nem kell vizum mint a briteknek

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.21. 21:07:07

@Zoole[uk]: @Mrs. Clayton:
Én is így gondolom hogy gyakorlati haszna nincs.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2016.07.21. 21:30:15

@mojyo:

"peldaul a megnevelo emberunk"

Tényleg, tudja valaki, mi lett kéki-mékivel? Belefáradt, feladta?

tanato 2016.07.21. 21:51:41

@Mrs. Clayton: Sajnos nekünk és csóringer káeurópai sorstársainknak, a munkavállalói vízum a fontos a nálunknál gazdagabb országokba szólóan.A gazdag országok polgárainak meg az utazgatásos vízum a fontos hogy be tudják járni a Föld különböző csodálatos szegleteit,hisz pénzük az van rá,velünk ellentétben.

Herr Géza 2016.07.21. 22:06:00

@mojyo: Ez olyan gyönyörű definíció a trollra:
"a dadaista konceptualis performansz muveszek internetes megfeleloi."
Biz' isten ezt használnám, ha nem lenne olyan hosszú...:D

Herr Géza 2016.07.21. 22:07:36

@Th's child: Bepánikolt a brexittől, kivándorolt, újból gazdasági migráncs lett, stb.
:)))))

macamuca [IHUN] 2016.07.21. 22:22:37

@diggerdriver:
Nem a mostani állapotokról beszélek. Uniós ország állampolgáraként itt élni, dolgozni, stb semmi hátrányt nem jelent, így az állampolgárság felvételének konkrét haszna eddig szerintem sem volt (akinél érzelmi okok voltak a döntőek, az más ügy).
A brexit utáni, LEHETSÉGES nehézségek esetén lehet hasznos, ezt próbálom magyarázni, de úgy tűnik, ez az "apróság" valahogy nem érthető...
Nem hiszem, hogy a már itt élők (uniós állampolgárokra értve) közül bárkit hazaküldenének. De hogy más lesz a státuszuk, az biztos. Hogy pontosan mi és miként fog változni, azt most még senki nem tudja, mindenki találgat. Én is. Ezért írtam, hogy *lehetséges * nehézségek.
És ismét leírom, hogy engem nem érint. A kilépés időpontjában. (=kb bő 2 múlva) én kb 4-4,5 évet tudok majd felmutatni itt töltött időként, tehát számomra marad majd a ki tudja, milyen feltételeknek megfelelés, vagy munkavállalói vízum igénylése, vagy akármi (amit majd kérni fognak -előírnak). Majd megoldom/elintézem. De elképzelhetőnek tartom, hogy jópáran rövidre zárják a dolgot azzal, hogy bevallaljak a költségét, és megigényelik az állampolgárságot, így a bizonytalanságot megszüntetik, akárhogy lesz, őket már nem érinti.
Egy lehetséges állampolgárság-igénylési okról/motivációról beszélek.

Bredpitt Monika 2016.07.21. 22:34:29

@mojyo: koszi, ez elvezetes volt, holnap irok ezzel kapcsolatban valamit, en is elkaptam valakit veletlenul pont a fent emlitett hozzaszoloval vitazva ujra

Mrs. Clayton 2016.07.21. 22:38:31

@tanato: ez a megkozelites azert hibas mert pl britkent, nemetkent, franciakent sem mehetsz csak ugy az usaba, ausztraliaba lakni, dolgozni, viszont mint irtam magyarkent nem mehetsz lesothoba pl vizum nelkul, mint a britek, hat nagy kulonseg, erre nem kell sa allampolgarsag, se semmi, mert lesotho nem epp kedvelt celorszag se a britek se a k-europaiak kozt

Mrs. Clayton 2016.07.21. 22:43:01

@macamuca [IHUN]: errol linkeltem egy cikket egy itteni jogasz tollabol, erdemes elolvasni, hogy mit mond
ugyanakkor azt is latni kell, hogy a briteknek nincs irott alkotanyuk, viszont ahhoz h elhagyjat az uniot egy meghatarozott szabalyt kell kovessenek, ami viszont zt mondja, hogy kizarolag ugy lehet kilepni, h az adott orszag szabalyai azt lehetove teszik, ezert is van az h ugyvedek epp birosag ele vittek, h mi modon lehet jogszeru a kilepes es mi modon nem, szoval ez egy annyira osszetett kerdes, h jelen pillanatban nem csak en, de sokan masok sem gondoljak, h ez valaha be fog kovetkezni, vagy ha igen jelentos valtozast fog eredmenyezni
ugyanis minel kesobb halogatjak az 50-es cikkely bejelenteset annal nagyobb az eselye h az nem fog bejelentodni soha

montroyal ( CAN qc) 2016.07.21. 22:44:19

Azsiaban a sok szemet az nagyon szemet szur, de ok megszoktak..

Jakarta meg felejtheto es aki nem latta nem sokat vesztett badogvarosok meg nyomor, kosz, tomeg .. lakni egy zart communiteben talan ..
honnan jon a pénz ilyen kamu szervezethez mibol tudnak irodakat fenntartani .. mindenfele lablogato ,vilagmegvalto, megmento igazgatohelyetteseket fizetni ... igazabol nem izgat nagyon biztos nagyon fontos munka ...

tanato 2016.07.21. 22:48:09

@Mrs. Clayton: Jogos,de a britek nagy tömegeinek nem olyan fontos más országban dolgozni,mint egy magyarnak,vagy lengyelnek pl. a bérkülönbségek miatt.

2016.07.21. 22:55:34

@Mrs. Clayton: Na hat ezen, annak ellenere, hogy nem ertek a jogaszkodashoz, es amit irsz, nagy reszben uj informacio szamomra, nem csodalkozom.:D Nekem azert nem ugy tunik, hogy el fogjak sumakolni, de ki tudja. A legbritebb megoldas amugy szerintem az volna, hogy tenyleg minden marad a regiben, majd nem most, hanem nehany ev mulva valamelyik kepviselot szamonkerik a korzeteben, hogy mi a tokom lesz akkor a kilepessel, mire az illeto a parlamentben annyit tud tenni, hogy kezdemenyezi, hogy hivjanak ossze egy bizottsagot, hogy deritsek ki, hogy hogy is volt ez a brexit szavazas es mi lett a kilepessel, akik majd jol megvizsgaljak, az erdemenyt pedig kiadjak egy nyolckotetes jelentesben, ami utan nem tortenik semmi. :D

Mrs. Clayton 2016.07.21. 23:07:12

@tanato: ez nem feltetlen igaz, itt is van egy szeles tomeg, pl junior doctors, vagy mernok, de meg a nover vagy autoszerelo is aki pl ausztraliab, kanadaba megy mert sokkal tobbet keres, es nekik sem csak ugy van h fogja es odamegy
azontul nekik elkoltozni pl kanadaba, vagy ujzelandra epp akkora kockazat, meg teher mint nekunk, mert messze van, a baratok, rokonok itt, mi van ha megsem jo, szoval ez naluk is ugyanolyan, mint a k-europaiaknak, azzal a kulonbseggel h ertik a nyelvet

Mrs. Clayton 2016.07.21. 23:12:09

@mojyo: szerintem valasztas lesz ido elott kiirva, marmint parlamentaris valsztas

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.07.21. 23:21:05

@macamuca [IHUN]:
Szerintem teljesen tévúton jársz.
Pont akiknek fontos lenne azok nem tudják megcsinálni metrt nincs meg az öt évük akinek meg megvan azok státusza tiszta.
Amikor a kilépés valódi pillanata bekövetkezik vagyis amikor megnehezítik a belépést, ott akik már akár egy éve is itt dolgoznak adót fizetnek azokkal mit kezdenének?
Milyen indokkal milyen törvényekkel küldenének haza egy BECSÜLETESEN adózó embert?
Személyre szabott törvények nincsenek. Csak tömegeket érintő törvények lehetségesek. Annak pedig kizárnám a valószínűségét.

2016.07.21. 23:22:07

@Mrs. Clayton: Es azt gondolod, hogy olyasvalaki nyerne meg, aki visszaforditja a folyamatot? Illetve az elkepzelhetonek tartod, hogy ha egy ilyennel kampanyolo jelolt is nyerne meg, ne lenne hatalmas elegedetlensegi hullam, tiltakozas ellene, stb?

Mrs. Clayton 2016.07.21. 23:33:28

@mojyo: nem tudom, az emberek velemenye konnyen valtozik, errol is arrol is, az biztos, h egyenlore nem ugy tunik, h olyan fontos lenne az 50es cikkelyt aktivalni, nagyon senkinek sem akarodzik, eddig az volt, h azonnal, aztan majd az uj pm, monst majd jovore, jovore meg ki tudja mi lesz

mint mondtam pillanatnyilag birosag elott van, h ki es hogyan jelnheti be az unional, kitol es milyen felhatalmazas kell, egyenlore meg ez sem vilagos, aztan ha ez meglesz, az is kerdeses h a felhatalmazas meglesz-e hozza, ugyanis a kepviselok es a felsohaz maradas parti, nem feltetlen erzelmi alapon, hanem realistan

a nepszavazas nem volt ugydonto, szoval ilyennel senkit nem lehet vadolni, hogy ignoralnak a dontest, mivel nem kotelzett semmi, az emberek velemenyt nyilvanitottak, ami el lett fogadva

ez kb lyan, h most akkor holnap jon egy part aki beigeri h holnaptol nem lesz ado ha ot valasztjak, nana mindenki ra szavazna, mert ki a fene akar adot fizetni, ugye, aztan majd jonne a magyarazkodas, h ja azt nem is ugy ertettuk, h minden adot eltorlunk, meg az csak felreertes volt

ez a brexit kerdes tavolrol sem lefutott meg

kardio1 2016.07.21. 23:41:59

Ha szabad hozzaszolnom az állampolgársági kérdéshez, számomra érzelmi és racionális indok is volt rá, hogy igényeljem. Egyrészt kötődöm Franciaországhoz és a franciákhoz, másrészt szavazni is szerettem volna, harmadrészt, és ekkor még a Brexit nem volt a láthatáron, EU-s állampolgárként dolgozhatok itt, sosem lehet tudni, az EU-val hosszabb távon mi lesz, mi történik a jövő évi elnokvalasztason (jön-e Marine Le Pen) stb. Két állampolgárság csak többet érhet, mint egy. Végül, nagyobb összegű vásárláskor csekkel fizetve mindig kérnek egy szemelyazonosito papírt. Nagyon untam már magyarázni, hol állították ki és mikor a szemelyimet, hogy kell olvasni a dátumokat stb. :-)

2016.07.21. 23:42:14

@Mrs. Clayton: Ertem, koszonom szepen, hat erdekes idoket elunk, az egyszer biztos.

Mrs. Clayton 2016.07.21. 23:59:16

@mojyo: szivesen, visszaterve arra h lenne-part aki felvallalja h nem aktivalja a kilepes cikkelyt

A toryk epp ketteszakadtak, ugyan a pm probal egyseget kepvisrlni, de az nyilvanvalo h a fo hazugot es cselszovot elzavarta, aztan ott van a harom brexites egy irodaban, tok megalazo, lehet meg sajat asztaluk sincs, nem tudom. Ugy tunik h ok fogjak a balhet elvinni, igy vagy ugy. Aztan a munkaspart a foldrajztanar oszalyfonokjel az elen megint csak szarban van, a liberalisok sehol, a ukip feje elment visszakapni az eletet, de idezve kedvenc skot humoristankat, innentol kezdve ok annyit szamitanak, mint isisnek a kozuti sebessegmerok szama, szoval a kerdes gyakorlatilag ertelmetlen ebben a formaban.

Mrs. Clayton 2016.07.22. 00:03:38

@Mrs. Clayton: ja es akkor azt meg nem is emlitettem, h az egyetlen ertekelheto politikus a skot nicola sturgeon igeretett kapott arra h a jovahagyasa nelkul nem lesz kilepes, szoval a kerdes szerintem hatarozatlan idore mar el van napolva

Herr Géza 2016.07.22. 00:21:05

@kardio1: " Nagyon untam már magyarázni, hol állították ki és mikor a szemelyimet,....."
Bizony, hány embernek magyaráztam már én is, hogy a "BM Központi Hivatala" tulajdonképpen azt jelenti, hogy Budapest. Aztán csak néztek rám birkán és szinte hallottam a gondolatukat, hogy "de idétlen ez a magyar nyelv" :))))))

M. Péter 2016.07.22. 00:45:36

@Herr Géza: A brit útlevélben annyi van, hogy kiállíttója az IPS (Identity and Passport Service), hogy hol, az nincs benne, legfeljebb kódoltan.

Muscari 2016.07.22. 01:07:52

@tanato: nem olyan szines, mint az egy honapos halott motoros. Borzaszto lehetett :-(

Muscari 2016.07.22. 01:13:38

@skye8: nalunk az egeszsegugyben es a szocialis teruleten van sok filippino. Nagyon szorgalmas es rendes emberek, bar tenyleg sok a bigott vallasos kozottuk.

Az egyik kolleganom Jezusos kepeket szokott a Facebookra posztolni, hogy aszongya: Type Amen. Es jonnek sorra a kommentek. En is azt szoktam gondolni, hogy Jesszus :-)

Muscari 2016.07.22. 01:21:35

@kardio1: ez az utolso egy igen nyomos erv :-D

M. Péter 2016.07.22. 02:04:07

@puhacica: Az a pénzügyi cég amelyik összeállította, jó reklámot csinált magának, mert sok helyen lehozták ezt a cikket. Viszont egy hasznos összeállítás súlyozná az országokat gazdasági vagy turisztikai fontosságuk szerint, mert a legtöbb embernek többet ér, ha az USA-ba mehet vízum nélkül, mint az, hogy Kiribatiba és Tuvaluba.

Arra a kérdésre sem mindig egyértelmű a válasz, hogy A ország polgárának kell-e B országba vízum, pl. magyaroknak nem kell, ha repülővel érkeznek Venezuelába, de ha szárazföldi határon vagy tengeren, akkor igen, ezt hogy számolták? Egy országnak lehetnek részei, ahol más bevándorlási törvények érvényesek,pl. Hong Kong és Makaó, a brit függő területek, Guam.

skye8 2016.07.22. 03:01:08

@Muscari: itt is sok Filipino dolgozik egeszsegugyben Es babysitterkent. A kollegad tenyleg remes lehet a bigottsagaval :))

FutureFry 2016.07.22. 05:52:24

@macamuca [IHUN]: @diggerdriver: @Mrs. Clayton: @kardio1:
Az állampolgárság egyik legnagyobb előnye szerintem a teljes jogú részvétel a helyi közéletben (na jó, elnök nem lehetnék). Szerintem természetes, hogy ha valaki hosszabb távra tervez, akkor szeretne lehetőséget kapni, hogy (amennyire lehet) beleszólhasson merre mennek a dolgok ott ahol él. Persze, ez kötelezettségekkel is jár(hat) (pl. esküdtszék). De legalább ez saját választás és nem születés kérdése.

Taxomükke (UK) 2016.07.22. 06:58:55

@Muscari: Latod, terad is hatassal van...
Amen.

tanato 2016.07.22. 07:24:42

@Muscari: Igen az már tényleg sok volt nekem is,csak darabjai voltak a holttestnek,egy hónapos meleg árokban fekvés,kóbor állatok már megkezdték után.Egyébként előtte nap meg egy szintén több hónapos önakasztottnál jártunk,az is hasonló állapotban volt,egyedül élő velem egykorú ,elvált nő,nem hiányzott senkinek,csak a szomszédok figyeltek fel a bűzre.

tanato 2016.07.22. 07:26:03

@Mrs. Clayton: természetesen,csak azért a fizetési arányok nyilván mások angol.-ausztrál vagy román angol viszonylatban.

Mrs. Clayton 2016.07.22. 07:48:43

@FutureFry: ezzel nagyjabol egyetertenek, de pl en sokat beszelgetek politikarol az ismeroseimmel, sokuk tolem hall dolgoka eloszor es mar nem egyszer kertek a velemenyemet, szoval ilyen forman a magam mikrokornyezeteben allampolgarsag nelkul is alakitom a korulottem elok gonolkodasat, en ugy erzem, h ennel tobbet a szavazatom sem erne, eskudtnek lenni is erdekes lehet, en soha nem voltam igazan buntetos, annak ellenere, h annak szabalyai hamarabb a fejemben maradtak, mint barmely mas jogage, viszont lehetek mckenzy friend, amivel konkretan segitek ismerosok es ismeretlenek jogi ugyeiben, na persze mint jury is alakithatom a tobbi jury velemenyet, de mint latod en nem ilyen tarsadalmi leptekben, hanem a szuk kornyezetemben gondolkodom csak
Nem mondom h nem jon el a pillanat, amikor ugy fogom erezni h szeretnek brit lenni, de most egyenlore egy nagybritanniaban elo magyarnak erzem magam, akinek fontos az itteni kozelet viszonylag melyebb ismerete
@tanato: az mindegy a motivacio ugyanaz, az afrikai is, a k-europai is es a ny-europai is tobb penzert magasabb jobban elismert pozicioert koltozik, ebben nincs koztunk kulonbseg, az egy masik kerdes, hogy vannak akik meg a haboru is arra kesztet h menjen

Mrs. Clayton 2016.07.22. 08:06:47

@tanato: csak hogy erzekeltessem, az egyik kolleganom egy tipikus munkas csaladbol szarmazik, o adminisztrator, berszamfejto a ferje autoszerelo, egy ket haloszobas viszonylag jo kornyeken levo hazuk van kb 300 font havi lakashitellel, emellett van egy vw golfjuk ami kb 9-10 eves meg egy 3 eves gyerekuk akinek a bolcsije olyan masik 400 font havonta
Legutobb marciusban voltak 3 hetet a fulopszigeteken mert valamelyikuk testvere ausztraliaban el aki elvett egy filippino lanyt, jovo aprilisban parizsba meg disneylanbe mennek nyaralni, de miutan haza jottek tavasszal mar harom hetvegere vagy hosszuhetvegere mentek el belfoldon kikapcsolodni, volt h szallodaban v h a szulei lakokocsijaban szalltak meg, de valamikor september oktoberben lengyelorszagba mennek baratokkal hosszuhetvegezni
Ok kilepesre szavaztak, mert elegedetlenek a helyzetukkel, szerintuk nekik rossz, rosszabbul elnek mint nem tudom mikor, szerintem ok se tudjak. Viszont ac&dc koncertjegy 400 fontert belefert par honappal ezelott, kanapet is vettek karacsony elott.
Azt hiszem ilyen elettel akarki magyar meg lenne elegedve es azt mondana hogy ez tobb is mint jo. De mint mondom a kolleganom szerint ez egyenes lecsuszas, mindennapi sakkozas a penzzel, minden csak nem irigylesre melto. Na, ugyanaz a baja a britnek, mint a magyarnak?

tanato 2016.07.22. 08:29:24

@Mrs. Clayton: természetesen,két külön világ

Ginix 2016.07.22. 09:44:39

@Mrs. Clayton: persze, mondtam, h ez megoldható simán minden bizonnyal, ha az ember csak odamegy személyesen:) de a név miatt még lehet vki native, amit leginkább a brit (v más angol anyanyelvű) útlevéllel tud igazolni. a próbálkozásomkor minden létező fórumon ezt kérték és akkor örültem volna neki, h van. lehet, h vízumproblémák miatt v a szokásos szűklátókörűség, h angolul csak egy native tud megtanítani, nemtom, de már nem érint a téma, csak eszembe jutott, mikor olvastalak titeket és megosztottam.

M. Péter 2016.07.22. 09:58:10

@Mrs. Clayton: Azzal tisztában vannak, hogy a külföldi utazásaik most 10%-kal többe kerülnek?

Mrs. Clayton 2016.07.22. 10:12:55

@M. Péter: hat a brexit utani elso napon a fent emlitett kollegano azzal fogadot h most majd lemnennek a elelmiszer arak

aztan amikor egy masik kollega arrol kerdezett h mit gondolok mi fog tortenni, azt mondtam h nem gondolok egyelore semmit, egyedul azert aggodom, h a mar lefoglalt karibi utunk ne keruljon tobbe, mire a kollegano megkerdezte h ugyan miert kerulne, mondom mert zuhan a font a dollarral szemeben es a szerzodes szerint 10%-nal nagyobb elterest en leszek kenytelen allni, amit o csodalkozva fogadott

M. Péter 2016.07.22. 10:43:57

@Mrs. Clayton: Miért mennének le a kilépéstől az élelmiszerárak? Egyyébként az élelmiszerárak már kb. 2 éve lefelé mennek, egyrészt az Aldi és a Lidl térnyerése miatt, másrészt tavaly eltörölték a tejkvótát, és emiatt a tej és a tejtermékek ára sokat csökkent.

Mrs. Clayton 2016.07.22. 10:58:42

@M. Péter: a kerdes jogos, ne tolem kerdezd
De pl mar nem emlekszem ki es melyik blogon irt egy parodiat ezekrol a remenyekrol a brexittel kapcsolatban, ilyenek voltak benne hogy aki eddig egy bedsitet nem tudott megfinanszirozniaz most 3 szobas hazakat nez mert ugy fognakezni az arak, aztan varja az 500 fontos fizetesemelest augusztusra mert h az jol jon majd a nyaralasra meg ilyenek

Bredpitt Monika 2016.07.22. 17:34:17

@mojyo: csak azt akartam irni nevek nelkul, hiszen nincsenek mar itt, hogy volt itt valaki aki elkoszont a blogrol egy bizonyos hozzaszolo, illetve a trollok miatt aztan egyszer lattam egy itt belinkelt cikk utan pont azzal hadakozni aki miatt innen eltunt, hogy ennek mi ertelme?
Nekem ez az egesz forumozas dolog csak ide kotodik, de legszivesebben
neha mar az internetet is letiltanam, na mindegy , koszi a hosszu magyarazatot

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2016.07.23. 14:23:29

Megint ez a rózsaszín szemüveg, rá sem ismerek arra a Thaiföldre és Bangkokra, ahol már 10 éve lakom. :)

Néhány apróság csak. Általános orvosi ellátás van, thai nemzetiségűeket állami, valamint rendőrségi és katonai kórházakban ingyenesen látják el, TB nélkül, mindössze 30 bahtos vizitdíjért (240 forint). Vagyis a szegény családok nem mennek tönkre a magánkórházak miatt.

Az említett fizetések azért erősen túlzóak, egy titkárnő nem keres 40-60 ezer bahtot, a felét is csak jó esetben. A tízszeres összeget pedig nem is akarom már minősíteni. Természetesen a posztoló elég sokszor leírta már, ő igazgatóhelyettes volt. Az üvegplafont felülről nézi, de ha valaki megkérdez itt egy vidéki barna bőrű thait, akkor biztosan elég karcos véleménye lesz a bangkoki fehér bőrű kínai elitről.

Ezzel elérkeztünk a középosztály kérdéséhez. Hát az bizony messze nem olyan széles, mint amilyennek a posztoló látta. Nem kell sokat utazni, még Bangkokban is megdöbbentő szegénységet találni, a fényes 30 emeletes condók árnyékában ott vannak a bádogviskók.

Mai Economist tanulságos ábrája:

cdn.static-economist.com/sites/default/files/imagecache/original-size/images/print-edition/20160723_ASM994.png

Bangkokban lakik Thaiföld népességének 17%-a, de itt költik el a bevételek 75%-án. Éles ellentpontnak mondjuk ott van Észak-Kelet, meg lehet nézni a számokat.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2016.07.24. 05:09:11

Na, hát ez így nem hozta meg a kedvem Ázsiához valahogy, még nyaralás-szinten sem de azért érdekes írás volt, köszönöm.Nekem ez így inkább rémisztő, mintsem csodálatos...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.