oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2016. május 27. 06:47,  Döntöttem: ha törik, ha szakad, megyek 28 komment

2016. május 27. 06:47 Határátkelő

Döntöttem: ha törik, ha szakad, megyek

Julianna ápolóként dolgozik néhány hónapja Németországban. Sok csalódás és több szakmai váltás után döntött a külföldre költözés mellett. Hosszú távra tervez, és hamarosan szeretne a lányáék közelébe költözni, akik szintén ott élnek.

idosotthon_foto_pixabay_com_geralt.jpg(A kép illusztráció) 

„Ápolóként dolgozom már 17 éve. Azelőtt eladó voltam. Amikor először váltottam, segédápolóként dolgoztam, majd elvégeztem levelező szakon a szakápolói képzést. Körülbelül 6 éve gondolkodom külföldi munkavállalásban. Először Svédország volt az úti cél (2013-ban), oda egy közvetítő cég útján próbáltam elindulni, de elsőre nem jött össze.

Közben eltelt egy év, és én már Németországot céloztam meg, mert a lányom kint él a párjával. Azonban ekkor sem jártam sikerrel, mert a második közvetítő sem volt komoly, és az anyósom is beteg lett (stroke-ot kapott), így mégsem indultam el.

Mivel mindenképpen Németországban akartam dolgozni, tanultam (inkább csak tanulgattam) a nyelvet. Majd az akkori munkahelyemen újra felmondtam.(Ezt összesen egyébként háromszor léptem meg.) Elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, én megyek Németországba a lányomhoz és majd keresünk munkát.

Két portálra is feltettem az önéletrajzom, el is kezdtek jönni az ajánlatok. Így jutottam el az Euwork-höz, ami mellett végül döntöttem is (segítettek az elhelyezkedésben, elég volt a szükséges dokumentumokat odaadni nekik) - és nem féltem nekivágni annyi csalódás után sem. Az első ajánlatot elfogadtam, mert már alig vártam, hogy munkába állhassak.

Ma sem tennék semmit másként, bármikor ugyanúgy belevágnék, annak ellenére, hogy ha jól belegondolok, elég nehéz menet volt. Egyedül jöttem ki, senki magyar nincsen körülöttem, a lányomék innen 250 km-re laknak. Igazi mélyvíz volt a számomra.

A hozzáállás a kulcs

A kintlétet hosszú távra tervezem. Alkalmazkodó típus vagyok, ha úgy hozza a szükség, tudok változtatni az emberekhez, dolgokhoz való hozzáállásomon. Nem mindig szép az élet, de ha igyekszünk azzá tenni a mindennapjainkat, mosolygunk és tesszük a dolgunkat, akkor minden rendben lesz. Szerintem mindenhez ez a KULCS. Október óta vagyok itt, Pfrontenben. Kisváros, de nagyon szép.

A munkám nem könnyű, de szeretek itt dolgozni. Nagyon szeretem az idős embereket és ők is engem, már előre örülnek, amikor megyek. A kapcsolatom a kollégáimmal nagyon jó. A főnöknőm is nagyon rendes, még lakást is segített keresni.

Szóval annak ellenére, hogy nem tudok jól németül befogadtak, segítőkészek, megértőek velem, megdicsérnek. A német emberek nagyon kedvesek és sokat mosolyognak, amit nem gondoltam volna, mielőtt idejöttem.

A mókuskerék felőröl

Akár fiatalon, akár idősebb korban vág neki az ember az új életnek, nagyon elszántnak kell lennie. Úgy gondolom, hogyha valami nagyon nem megy már és unod, megtettél már mindent, hogy jobban keress, mellékállást vállaltál, takarítottál, tanultál - én mindezek mellett a férjemnek is segítettem lakásfelújításokban (ő ezzel foglalkozik) én voltam a segédje -, de még így sincs egy szabadnapod sem (a szabadságról már nem is beszélek), akkor csak fogy az energiád, a türelmed, míg végül a mókuskerék felőröl.

Ez az a pillanat (nekem legalábbis ez volt), amikor megérik a gondolat, hogy ebből elég volt és jöhet a külföld - jöhet bármi, mert megoldom. Természetesen vannak nekem is gyenge pillanataim, amikor úgy érzem, hogy mindenki hagyjon békén, nem vagyok lelkes olyankor, de talpra állok és tovább megyek, mert ezt akarom.

Minden munkámat szerettem

A nyelvtudásom hiányosságai persze nehézséget jelentenek, ezt elismerem, de naponta teszek azért, hogy ez megváltozzon, tanulok, küszködöm. Ha valamit nem tudok, nem értek, mindig visszakérdezek, vagy néha már a kolléga fején látom, hogy hülyeséget mondok, de ilyenkor is nagyon aranyosak, megértők, tudják, hogy a munkát el tudom végezni.

Ma már könnyebb, mert jobban ki tudom fejezni magam, mint fél évvel ezelőtt. Áprilisban lejárt a 6 hónapos próbaidőm és meghosszabbították a szerződésem, ami most már határozatlan idejű. Természetesen az a célom, hogy a lányomhoz közel legyek. Addig még egy kis idő eltelik, azt is hasznosan, tanulással töltöm. Amikor pedig az ember már tudja a nyelvet, magabiztosabban tud váltani és munkahelyet választani.

Amikor fiatal voltam, és 18 évesen már dolgoztam, azt mondta az apukám: „Fiam, becsüld meg magad a munkahelyeden és sokáig fogsz ott dolgozni". De nekem, hála Istennek, már több szakmám is volt, tanultam, váltottam, több fajta munkát végeztem, és azt éreztem, hogy mindegyiket szerettem.

Jól éreztem magam az éppen aktuális helyen, a kollégáim is szerettek és én is őket, de valamivel mindig többet akartam és ez nem baj. A gyerekeimnek is mindig azt mondom, nem baj, mit csinálsz, de azt tedd mindig lélekkel, szeresd, amit csinálsz, de amikor nem megy, akkor váltani kell.”

HÍRMONDÓ

Durva pénzeket keresnek a magyar kőművesek Londonban

Noha a kormányzati döntések – például a családi otthonteremtési kedvezmény - kedveznek a lakásépítésnek, nem kis probléma, hogy nem nagyon akad, aki megépítené azokat. Az egész szakma szakemberhiánnyal küzd, ami nem is csoda, ha azt nézzük, hogy például Londonban nem csak magyar szemmel nézve lehet nagyon komoly összegeket keresni. Hogy mennyi az annyi, azt itt tudhatjátok meg.

Mit kell tudni Dániában? 

Például rögtön nyelvet, mert legalább középszintű angol vagy dán nyelvtudás kell ahhoz, hogy esélyünk legyen elhelyezkedni. A hétköznapi ügyintézésben és a szakképzettséget nem igénylő munkákhoz elég lehet az angol is. Ami az iskolákat illeti, a szerencsés gyerekeket a kezdetektől arra nevelik, hogy gondolkodjanak, azaz nem az esztelen magoláson van a hangsúly, hanem az önálló cselekvésen. Minden továbbit itt találtok.

(Fotó: pixabay.com/geralt)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország idősápolás

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr488749912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.05.27. 07:19:15

Havi 4000font nem rossz kőművesként.

Hari Seldon 2 2016.05.27. 07:26:08

250 km az közel van, legalábbis az én értelmezésemben annak számít.

tanato 2016.05.27. 07:37:08

Minden eü. szakma kurrens nagyon.Ott minden a nyelvtudáson múlik,álláslehetőség az van bőven mindenütt.Ha az illető szakképzett ápoló/nő/ hajlandó az életéből másfél-két évet intenzív nyelvtanulásra áldozni,kinek mennyi kell/német,angol,francia majd mindegy melyik/annak nyert ügye van ha kifelé ácsingózik.Nemrég óta pl. egy ismerős műtősnő a szomszéd kórházból Tampából ,Floridából posztolgat.
SZóval az a magyarországi betegek szerencséje hogy olyan silány a nyelvoktatás az eü.szakközepekben/is/amilyen,ezért a nővérek döntő többsége nem képes a saját nyelvén kívül máshogy kommunikálni.Erre egyébként a rendszerváltás előtt egyetemre járt orvosok sem képesek,túlnyomó többségében.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.27. 08:23:11

A posztoló, világról és munkáról való nézőpontja teljesen megegyezik az enyémmel.

SzZoole 2016.05.27. 09:23:33

@diggerdriver: mert biztos Te irtad Julianna alneven:)))

Hari Seldon 2 2016.05.27. 09:54:54

@tanato:
A cikkben az van, hogy 10-szer keresnek többet az ápolók. Nem tudom hogy pontosan mennyi az átlag nővér fizetés, és persze a nyilatkozó sem mondta, hogy melyik osztályon volt, de szerintem csak olyan 8-szor lehet többet keresni átlagban.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.05.27. 10:21:08

Kitartás a poszt írójának! Jó úton halad ezzel a mentalitással, csak így tovább.

tanato 2016.05.27. 10:23:46

@Hari Seldon 2: Nem tudom ott hány havi fizetés van évente,ha több akkor az még megdodba.

Herr Géza 2016.05.27. 11:55:20

@tanato: @Hari Seldon 2: Svájcban havi 5000 CHF fölött van a növérek átlagfizuja, és jellemzöen van 13. havi fizu is. Az 5000 nettója pl. ZH kantonban 4100 CHF, mínusz betegbiztosítás, marad 3800 CHF körül, ami bizony a 13. havit beleszámolva havi 1mió nettó HUF fölött van. Van az bizony tízszeres szorzó.
De ha folytatom és leveszem még egy minigarzon bérleti díját (ZH városban, ami igen drága), 800-1000 CHF-ot, akkor is van még 2800 nettója, amiböl min. 1000-et csont nélkül félre tud tenni minden hónapban. És az még mindig duplája az otthoni komplett nettó fizujának. Szóval van különbség....

Hari Seldon 2 2016.05.27. 14:48:27

@Herr Géza:
Rendben de azért Svájcban sokkal jobban a keresetek. Mág innen is mennek oda egészségügyisek.

Herr Géza 2016.05.27. 14:55:16

@Hari Seldon 2: Így van, nem kérdés, hogy nem éppen EU átlagot fizetnek arrafelé. Bejutni nehezebb, de ha valakinek sikerül és megvan a megfelelö szakképesítése (ami szintén nem egyszerü buli), akkor az már (legalábbis anyagilag) kánaán.

DieNanny CH 2016.05.27. 19:42:32

@diggerdriver:

Hát, ezt valamiért még 5 perc alatt sem tölti be. Szerintem túl nagy.

Herr Géza 2016.05.27. 20:22:12

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: "A hiba az ön készülékében van." :))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.27. 20:32:06

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Nem kell neked azt látni. Fiatal vagy hozzá.
:))))))))))))))))))))))))))))))))

nyuszigonosz 2016.05.27. 21:36:39

Ez egy jó poszt. Csak azt szeretném kérdezni a poszt írójától, hogy miért is akar elköltözni a csodálatos Allgäu-ból, mikor mások fizetnek azért, hogy a szabadságuk egy részét ott tölthessék.

Wohnen, wo andere Urlaub machen. :-)
Meg hiszen Németországon belül ( de akár kívül is) 250 km nem távolság.

Csodabogár 2016.05.27. 21:53:38

@Herr Géza: A kinti nővérképzés sokkal magasabb szinvonalu mint a hazai. Sokkal szélesebb a munkakör és nagyobb a felelőség is.

macamuca [IHUN] 2016.05.27. 22:20:24

@montroyal ( CAN qc):
Nem humoros, hanem valóságos.
Irónikus.
A keserű irónia diktálta, némi szarkazmussal vegyítve.

montroyal ( CAN qc) 2016.05.27. 22:46:17

@macamuca [IHUN]: igen , pontosan .. szerencsesek vagyunk akik nem tudjuk mennyire valosagos ..

2016.05.27. 22:52:27

@Csodabogár: Igy van. Angliaban pl. sok novernek egyetemi vegzettsege van, egy egesz csomo feladatot ellatnak amit Mo.on csak orvos lat el. Ehhez kepest szerintem nem szamit magasnak a beruk.

Buchhalter 2016.05.28. 11:25:22

@Hari Seldon 2: @Herr Géza: anyósom egy Magyarországi kórházban nővér.Több műszakra kap 130 nettót.Nem tudom,hogy Németországban és Angliában milyen bért kapnak ha nincs diplomájuk csak szakvégzettségük.Egy betegápoló ismerősöm van kint Koblenzben ,de ő azt írta,hogy csak nettó 1150 Eurót kap,igaz csak nappali 8 órás műszakbak van és mivel velük van a 3 gyerek kap valami lakástámogatás szerűséget + családi pótlék gyerekenként 195 euró.

kardio1 2016.05.29. 23:07:43

@Herr Géza: itt a nővérek bertablaja 1500-tol 2600 euroig terjed a munkában töltött évek alapján. A felső értéket 20-25 év alatt érik el. Ez bruttó alapfizetes, pótlékok nélkül. 5000 semmiképp se jöhet ki. És ezek főiskolát végzett nővérek. Az otthoni nővéreknek itt inkább a segednoverek felelnek meg, az ő fizetésük 2000 lehet maximum.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása