oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2016. május 19. 06:46,  Magyarként japánok közt Londonban 39 komment

2016. május 19. 06:46 Határátkelő

Magyarként japánok közt Londonban

Talán emlékeztek még Cecíliára, aki jó két hete írta meg történetét. Tíz éve biztos magyarországi karriert feladva költözött Londonba és építette újra életét. A brit fővárosban egy japán cégnél dolgozott, a mai posztja arról szól, hogyan él együtt ez a két (vagy inkább három) munkakultúra. Mit mondjak, hamar ki fog derülni, hogy nem is olyan könnyen…

Írd meg, hogyan telik egy napod! Készíthetsz hozzá fotókat, akár videót is - ne feledd, nincs unalmas munka, mindenki munkájában van valami érdekes, mutasd be itt, a blogon! A cím: hataratkeloKUKAChotmail.com.

nagy-britannia_london_city_foto_diliff.jpg

„Egy japán elektronikai cég londoni irodájában dolgoztam összesen 7 évig, és ez alatt az idő alatt öt főnök- és három igazgatócsere volt, mivel ugye ők mind expatok voltak és max. 2-4 évet töltöttek egy-egy kihelyezett országban.

Az első időszak tulajdonképpen nem is a munkával, hanem inkább azzal telt, hogy megismerjem a japán munkamorált, hogy mit várnak el tőlem, azt hogyan várják el, hogyan állnak az alkalmazottakhoz, stb...

Amikor beléptem a céghez, éppen nagy átszervezések voltak, kiszervezték („outsourcing-olták”) a feladatok nagy részét Indiába. Ezzel egy időben ment a leépítés is, a kezdetben teli irodában 2 hónap alatt csak én, a főnököm, és egy másik japán kolléga maradt.

Az első főnököm, Takenaka-san, egy tipikus japán szalarimen. Az a fajta, aki reggel besétál az irodába, kinyitja a laptopját, hoz egy pohár vizet és délig ugyanabban a pozícióban ül egy hang nélkül és vagy a monitort bámulja, vagy emailt ír. Néha elmegy meetingre. Ebéd után ugyanez.

Egyszer megfigyeltem, hogy órákon keresztül meg sem mozdult, meg is néztem, jól van-e. Munka után veszi a táskáját, köszön és elmegy. Nem volt egy szószátyár típus, az biztos.

A megkövetelt önállóság

Említettem, hogy az outsourcing-nak köszönhetően nem sokan maradtunk az osztályon, így ha kérdésem volt, kénytelen voltam a főnökömet megkérdezni. Ezt helyeselte is kábé egy hónapig, aztán udvariasan kifejtette, hogy mielőtt odamegyek hozzá, azért szánjak több időt a probléma megoldására, gondolkodjak, és ha már tényleg nem megy, csak akkor kérdezzek. (Köszi, mert ez így magamtól nem jutott eszembe).

Így hát ezután jó sok időm elment mindenféle nyomozással, meg fájlok olvasgatásával, mert ugye a tapasztalt régi munkatársak már nem dolgoztak ott.

A japánokkal való munka egyébként megtanított erre a nagyfokú önállóságra, és ezt nem is bánom. A másik, ami nekem tetszett, az a tisztelet a másik iránt, a munka megbecsülése, és a hibák elfogadása.

Egy japán soha nem fog megkritizálni azért, mert dolgozol és hibát vétesz. És soha nem fog kiabálni, vagy felemelni a hangját. Emberek vagyunk és kijavítjuk. Pánikolni viszont rendesen tudnak, de az majd később kifejtem.

Pánik és döntésképtelenség

Azért vannak bőven olyan dolgok is, amiket egy japán kultúrában nem jártas ember nemhogy furcsának, hanem kifejezetten idegesítőnek, vagy felháborítónak tart.

Az egyik ilyen az információ visszatartása, és a döntésképtelenség. Meg a pánik. Az infók visszatartásától párszor én is kibuktam, amikor párhuzamosan megy a levelezés a bankokkal vagy a leányvállalatokkal, csak éppen a főnököm erről engem nem tájékoztat és döntést hoz a fejem fölött. Ezzel tulajdonképpen semmissé teszi a munkámat és erre csak az utolsó pillanatban jövök rá.

A japánok ugyanis nagyon kényesek a cégen belül elért pozícióikra, és azáltal tartják magukat értékesnek, hogy minél több ismeretre tesznek szert a cégen belül, de persze ezt nem osztják meg senkivel, mert akkor oda az értékük.

Nincs kézikönyv, vagy leírás a munkafolyamatról, esetleg valami olyan anyag, amiből majd az utókor is dolgozhat. Aki belép a céghez, az kezdhet mindent szépen kitalálni az elejétől. Hát, mit ne mondjak, nem egy csapatmunka.

A döntésképtelenség a hierarchikus japán társadalom felépítéséből származik, mindenről (még a Power Point prezentáció színéről is) az igazgató dönt. Ez az egyik dolog, amiért többet nem fogok japánokkal dolgozni, ez a tötymörgés a feladatokon.

Nekem, amikor a japán pánikol egy probléma láttán, az kifejezetten vicces. Tördeli a kezét, sóhajtozik, szívja a fogát, ide szalad, oda szalad, csak éppen veled nem ül le és beszéli át, mi lenne a legjobb megoldás. Nem, hanem szalad eggyel feljebb, megkérdezni a saját főnökét. Aztán együtt szaladnak még feljebb.

Amikor az amerikai kultúra találkozik a japánnal

Takenaka-sannal csak egy évig dolgoztam (szerencsére), aztán következett Kazuhito. Na, ő viszont egy tipikus anti-japán fiatal gyerek volt, nem tudom, mit tolt egész nap, de pörgött, mint a búgócsiga.

Daureolta a haját. amiért meg is kapta a magáét a főnökétől, és mivel régebben San Franciscóban dolgozott egy másik leányvállalatnál, meg volt veszve az amerikai kultúráért. Két jelszava volt: New implementation! és bármit csinálhatsz csak Don`t loose money!

Amikor ő lett a főnököm, akkor kezdett fellendülni az osztály, mert vett föl pár új embert. Az elején csak japánokat, így egész nap a japán karattyolást hallgattam, de aztán érkezett egy cseh és egy lengyel kolléganő is.

Kazuhito olyan szinten pörgött, hogy mindenkinek sikerült kiszívnia az energiáját a nap végére és én is folyamatosan fáradt és kimerült voltam. Na, ő aztán gyorsan tudott döntéseket hozni (amerikai módra) és az akkori nagyfőnök (egy nő, Murakami-san) hasonlóan gondolkodott, így együtt szépen kiegészítették egymást (a többieknek meg az agyára mentek).

Kaz-nek egyébként vastagon benne volt a keze abban hogy Takenaka-t visszaküldték Japánba, nem nagyon jöttek ki azok ketten, amin egy cseppet sem csodálkozom.

Kazuhito volt a főnököm, amikor elmentem gyesre. Azt írtam korábban, hogy két évig éltünk Magyarországon, persze a cég nem támogatott ilyen hosszú ideig, hanem akkor kiléptem tőlük.

Majdnem két évig voltam otthon a babával, ezután Budapesten is dolgoztam egy kicsit, a Citibanknál, pár hónapot. A férjem ezalatt szintén Pesten dolgozott egy telekommunikációs cégnél, portugál nyelvű Customer Support Service.

Vissza Londonba

Visszakerülni úgy tudtam a régi cégemhez, hogy mivel a régi kolléganőimmel tartottam a kapcsolatot, így értesültem róla, hogy vannak nyitott pozíciók. Így újból elküldtem az önéletrajzom, és az akkori főnök (Ishiguro-san) le is interjúzott telefonon. Őt ismertem korábbról, mert ő volt az egyik kontaktom a japán anyacégnél.

Az interjú sikerült, egy hónapunk volt összecsomagolni, és irány vissza London. Kazuhito tehát már nem volt ott, hanem az új főnököm, Ishiguro-san. Ő sem egy tipikus japán. Ugyanis annak ellenére, hogy rengeteget dolgozott, emellett azonban végtelenül humánus volt a kollégákkal.

Ő volt az ideális főnök egy kisgyerekes anyukának. Ha szaladni kellett valamiért az oviba, rögtön elengedett, ha segítség kellett a munkában egyből vette a telefont, vagy írta az emailt.

Az egyedüli hibája talán a japános döntésképtelenség volt, bár ezzel sikerült jó sok embert felbosszantania maga körül, mert túl magas pozícióban volt ahhoz, hogy bizonytalan legyen döntéshozatalban.

Teljes elköteleződés

Sajnos, a pozíciója miatt pár hónap után átdelegált pár dolgozót az alatta levő Akira-sannak, aminek senki sem örült. Akira... azt hiszem akkor őszültem a legtöbbet, amíg neki riportoltam.

Akira egy velem egykorú fiú és őt egyenesen az egyetemről szelektálták a céghez. Japánban ez élethosszig tartó elköteleződést jelent a céghez, a cég az első, amivel kel az ember, és az utolsó, amivel fekszik. Elbocsátani nem fogják a dolgos szalariment.

Akira ideje alatt tanultam a legtöbbet a japán vállalati kultúrából. Kénytelen voltam ugyanis utánaolvasni és megérteni mit miért csinál, mielőtt kidobom őt az ablakon a 15. emeletről.

Akira nagyon gyatra angol nyelvtudással érkezett a londoni irodába, ahol egyből alá is pakoltak pár embert, akiknek ő lett a főnöke. Ez egy kihívás volt, amit neki a karrierlépcsőn teljesítenie kellett (management).

Ez is egy pont, amit a japán cégek csinálnak: mindegy, hogy valaki alkalmas-e egy munkára vagy sem, ha elvárják tőle, hogy lépdelje végig a karrierlépcsőt, akkor végig kell rajta menni, ha tetszik, ha nem.

Nem kétlem, hogy Akira okos ember volt, csak éppen nem sok jött át ebből az okosságból a rossz angolja miatt. Az egyik angol kolléganő, Carly, a maga londoni akcentusával, meg Akira, na, ahogy ők kommunikáltak egymással, attól a földön voltam a nevetéstől.

A japánok ugyanis kényszeresen kerülik a konfrontációt, ha nem tud valamire válaszolni, akkor egyszerűen hátat fordít neked, vagy nem néz rád, kicsit ilyen strucc-politika, ha ő nem lát, őt sem látják. Hát Carly-val ezt Akira jó sokszor eljátszotta, Carly meg csak állt kukán, várva a válaszra...

Egy japán csókos

Az elején sajnáltam amúgy szegényt, de aztán amikor már többet is megtudtam róla, akkor már nem annyira. Londonba hátszéllel érkezett, az igazgató barátja volt a nagybátyjának, aki egy vagyonos ember Japánban.

Akira egy elég sznob agglegény volt, szerette a macskákat és a számítógépes játékokat. Büszke volt arra, hogy csak 2-3000 fontos (!) pulóverei voltak, bérlete a golfklubba, és apartmanja a St. James Parknál, szolgálati autó, céges telefon, költségek minden fizetve.

Félreértés ne essék, nem ez zavart engem, hanem európai szemmel nézve ő nem csinált semmit egész nap, Facebook bekapcsolva, naponta többször elaludt a széken, és ha valami munka volt, akkor persze az utolsó pillanatban szólt, hogy meg kellene csinálni, mert hát a 900 olvasatlan email között elvesztek a fontos dolgok.

A mi szabadságunkat persze úgy kellett tőle kikönyörögni, és ezen is csak akkor változtatott, amikor rövid időn belül 3 kolléga mondott fel mellőle és én is jeleztem, hogy cégen belül mennék máshová.

Információt ő sem osztott meg soha, volt olyan hét, hogy nem is beszélt a beosztottaival. A legbosszantóbb azonban a csókos mivolta volt, hogy egy rossz szót nem lehetett rá mondani, minden japán őt védte, azzal a szöveggel, hogy Akira önmagához képest még így is rengeteget fejlődött.

Ja, mondom, a mínuszhoz képest akkor most éppen a nullán áll. Amikor 2015-ben bejelentette, hogy visszahelyezik Japánba, vettünk egy üveg pezsgőt a kollégákkal és meg is ittuk.

Irány Brazília

Ezután ismét átszervezések voltak a cégnél, a londoni irodát felszámolták. Az utolsó főnököm egy japán nő volt (Michiko-san), vele már csak pár hónapot dolgoztam, de az elég is volt. Tulajdonképpen visszakaptam a legelső főnökömet, csak női alakban.

Végtelenül merev, rugalmatlan nő volt, nagyon rossz angollal és néhány szituációból kiderült, hogy még buta is. Sajnos ezek a tulajdonságok őt nagyon bizonytalanná tették, így hiába voltam ott több éves tapasztalattal, nem nagyon engedett mozgásteret, vagy éppen az ellenkezője: a saját döntéseit akarta rám átruházni.

Nagyon nem húztam fel magam rajta, mert ekkor már gondolkoztunk a férjem országán, Brazílián, több okból is. Az egyik egy komolyabb betegség volt, ami kórházzal is végződött, ekkor úgy láttuk, hogy jó lenne valamelyikünk családjához közelebb lenni, és Magyarország ugye már nem jött be egyszer.

A másik az időjárás, ez van, 8 év után nem bírtam tovább elviselni a hűvöset, és a szelet. Nagyon szeretem a meleget és nem volt elég az évi pár nap, vagy hét, hogy feltöltsön az év többi részére.

Családdal jönni-menni pedig nem volt olcsó mulatság, a lakás bérleti díja egyikünk fizetését majdnem teljes egészében elvitte. Így a döntés megszületett, a munkaköröm nekem is megszűnt az irodával együtt, így a végkielégítéssel tavaly tavasszal elköltöztünk Brazíliába.”

A többi történésről Cecília blogot ír, akit érdekel, itt megtalálja a Hello from Santost.

(Fotó: Diliff)

HÍRMONDÓ

Menjünk Horvátországba dolgozni?

Jön a nyár, ilyenkor a magyarok egy jelentős része a horvát tengerpart felé veszi az irányt – pihenni. Idény nyáron éppenséggel mehetnénk dolgozni is, ugyanis a horvátoknál (is) akkor a munkaerőhiány, hogy komolyan fontolgatják, külföldről kellene munkaerőt odavinni. A horvát munkaadók szövetsége szerint komoly hiány van idénymunkásokból, főleg a kereskedelemben és a turizmusban. Ami azért is érdekes, mert ezzel párhuzamosan a munkaügyi hivatal nagy számú munkanélkülit tart számon. (További infókat itt találtok.)

Mi lesz a kiküldetésben dolgozó magyarokkal?

Ez az, amit egyelőre nem nagyon tud senki, hiszen minden jel arra mutat, hogy az Európai Bizottság alapvető változtatásokat akar bevezetni a jelenleg érvényes rendszerbe. A probléma akkor kezdődik, amikor a sokkal kisebb költséggel dolgozó (gyakran kelet-európai) szolgáltató rövidebb vagy hosszabb időszakra a nyugat-európai piacokon megjelenik és versenyezni kezd az ott letelepedett vállalkozásokkal. (Részletek itt olvashatók.)

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr498729284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2016.05.19. 07:02:44

Jó volt, köszi.
Ennyi főnököt elviselni, nem semmi.
:)

2016.05.19. 07:04:27

Nekem nem tűnt nyif-nyafnak. Leírta a történteket. Ha minden második sorba tesz egy viccet, akkor is így történt. Az meg külön tetszik benne hogy nem ájuldozik, így sikerült és továbbléptek. Aztán majd nem lesz nyif-nyaf.

NomádMatyi · http://turkesztantajmz.blog.hu/ 2016.05.19. 07:23:45

jo volt koszi!

na a kazah munkamoral es management nem egeszen ilyen :D ... persze ez is, mint minden emberfuggo

Flamy (fat cat wannabe) 2016.05.19. 08:27:08

Koszonjuk hogy megirtad es tovabbi sok sikert. A japan fonokok leirasa elgge olyan lett amit vartam, sot egy kicsit humorosabb is. :)

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2016.05.19. 09:12:39

Ez jó volt, köszönet érte. Most már tudom a férjem soha az életben nem szabad japánok közelébe engedni munkaügyileg. Megenné őket még reggeli előtt. De azt hiszem én is. :)

Golf2 2016.05.19. 09:42:09

@Turchi: Hogy mennyi baj van a fönökökkel...Az eggyik merev a másik buta a harmadik agglegény,a negyedik csókos.Bezzeg az alkalmazottak tökéletesek,mêg azt is tudják mennyiért vesz pulóvert a főnök...

rumitom 2016.05.19. 09:51:26

Meg csak amerikai es europai multiknak dolgoztam, remelem ez igy is marad :)
A poszt nagyon jo volt!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.19. 10:02:55

Nálunk ez úgy működik hogy az építkezeseken az Isten után az első a fővállalkozó építésvezetője.
Ha történetesen angol akkor az élő fába belekötő munkát akadályozó mindenben kifogást kereső tetű.
Ha viszont indiai a csóka akkor mindenben segítő kompromisszumkész faszagyerek.
A legvidámabb legközelebb srácok akik tényleg azon vannak hogy menjen a munka.

Muscari 2016.05.19. 10:28:52

@ChristineK: én meg messzire futnék tőlük :-)
Nekem ez a merevség nagyon nem jön be, én szeretek közvetlenebb kapcsolatban lenni a kollégáimmal. A döntésképtelenség meg csak hab a tortán.

2016.05.19. 10:29:48

@Golf2: Igen, neki voltak problémái a főnökeivel. És? Nem írhatja meg ? Azt sem írta hogy ő tökéletes lenne. Az emberek többsége meg amúgy is főnöki beosztásban hajlamos a változásra. Leginkább negatív irányban. Ennek ellenére a reagálók többségének tetszett. Ez is jelent valamit.

Muscari 2016.05.19. 10:41:19

@Turchi: szerintem nagyon élvezetesen leírta az egész szituációt, nekem bejött.

Ginix 2016.05.19. 10:50:10

nekem is tetszett, én sem éreztem nyafogásnak. több volt benne a rácsodálkozás sztem. én szívesebben ismerem meg ezek a dolgokat így, mint a saját bőrömön:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.19. 10:57:11

Teljesen jó poszt volt, jól megírva.
Jöhet a többi.

Golf2 2016.05.19. 11:43:13

Megadom magam,úgy látszik a bal papucsom közelebb volt reggel.

Csodabogár 2016.05.19. 11:47:34

Jó poszt volt, kb. ilyeneknek képzeltem a japánokat, különböző olvasmányok alapján. A döntésképtelenség szörnyű lehet, de a nem barátkozunk, haverkodunk az irodába, az nekem nagyon bejött volna.

Bredpitt Monika 2016.05.19. 12:48:25

Mar vartam ezt a posztot. Nekem tetszett.
A brazil tortenet meg kulonosen erdekes lehet. Foleg most hogy jon az Olympia.
Brazilia nekem is a bakancslistamon van.

BéLóg 2016.05.19. 14:33:57

Nekem tetszett. Ez egy VALÓSÁGOS és nem wannabe vagy wishful thinking leírás. Ez van. Azaz ez IS van.
A japán eleve külön állatfajta, volt már több anyag róluk. nekem annyi az új, hogy a merevségüket ezekszerint exportálják és nem változnak.

funfun 2016.05.19. 15:10:27

Addig olvastam nagyjából, hogy japán karattyolás. Téged se vennélek fel sehová, az biztos.

2016.05.19. 15:37:16

@Golf2: A jobbat meg nem találtad DD

2016.05.19. 15:40:48

@funfun: Még szerencse hogy nem nálad jelentkezett DD

tralalala 2016.05.19. 15:44:27

@funfun: Szepuku godzilla! Szamuráj kimono tokió! Hiroshima katana. Hentai!

Herr Géza 2016.05.19. 16:12:11

Hát ilyen mélységig (hálistennek) nem ismertem meg a japán cégek belvilágát. Én a megrendelő-vállalkozó viszony nem annyira napsütéses oldalán szereztem velük épp elég tapasztalatot ahhoz, hogy kijelentsem: nincs az a pénz, amiért.... :))
Ennyire távol tőlem egyetlen nép (üzleti) kultúrája sem állt, mint az övéké. Csak adalékként, face-to-face "alku" egy piszlicsáré pótmunkajánlat kapcsán: egy építkezésen ez errefelé olyan klasszikusan zajlik, a két projektmenedzser összeül, én mondom, hogy 100 egység, ö fölhördül, szívéhez kap, azt mondja max. 50. Tíz perc élénk vita után megegyezünk valahol a 75 körül. Velük: pénzröl csakis a jelenlévö legmagasabb góréval lehet tárgyalni, ha a CEO van ott, akkor vele. Ö nagy eséllyel rohadtul nem tud angolul, valamint eleve túl nagykutya ahhoz, hogy egyáltalán értse, mi az a piszlicsáré müszaki részlet, amiröl beszélünk. Tehát én elmagyarázom x mondatban, hogy miröl is van szó, ö végig mosolyog. A japán kolléga, aki odavitt és vlszeg két tömondatban el tudná neki mondani a szitut szintén mosolyog, de hallgat. Megemlítem az árat, mindenki mosolyog tovább, majd a fönök határozottan annyit mond "no". Pont. Várok valami "ellenajánlatot", de csak folytatódik a vigyorgás. Óvatosan mondok egy kisebb árat, a reakció ugyanez, és ez ismétlödik x-szer. A végén, mielött még nekem kéne fizetnem, hogy megcsinálhassam a melót, a góré elkezdi fosni a szót (japánul, mosolyogva), amit a kolléga egy hosszabb mondatban fordít: nem hajlandó fizetni, de a melót meg kell csinálni, mert szerinte benne van a szerzödésben.... Mondom, mutassa már meg, hol lenne ez benne, ehelyett továbbra is mosolyogva közli a határidöt, majd jelzi, hogy végeztünk. Tíz meghajlás után el is megy.
Aztán te meg légy okos, hogy akkor hogyan tovább.... :)))

Ginix 2016.05.19. 17:04:13

@Herr Géza: én ettől nagyon kiborulnék:) nehezen kezelem az értelmetlen dolgokat, de amikor ezt még a kulturális sajátosság égisze alatt legitimizálják is...bah, az orruk előtt szepukuznék!

Dharman · http://herefold.blog.hu/ 2016.05.19. 17:14:30

Én is egy japán cégnél dolgozom Londonban és így 9. hónap után is azt tudom mondani, hogy ennél jófejebb feletteseket el sem tudok képzelni magamnak. Mindenki végzi a munkáját, de nyoma sincs a japános szigornak. Nem egyszer mosolyogtak meg, amikor szerettem volna túlórázni és nem értették, hogy miért...Mintha azért jöttek volna ide Japánból, hogy lazábban dolgozhassanak és kevésbé kelljen a japán szokásokat tartaniuk.

Hmfc 2016.05.19. 17:26:41

@Herr Géza: Ismerős ez a tárgyalási mód is. A probléma különben az, amikor magas beosztású emberek rosszul beszélnek angolul (vagy más idegen nyelven) és így kissé bunkónak tűnnek a tárgyalás során. Olyan is előfordul, hogy nem tudják szépen kifejezni magukat, pl I don't mind (nem bánom, nekem úgy is megfelel) helyett az I don't care-t (nem érdekel hogy csinálod) használják és azért ez elég furán hangzik egy banknál mondjuk.
Akik viszont jól beszélnek azok nagyon udvariasan be tudják csomagolni a negatív választ is, szép körmondatokban elmondják amiben egyertértenek veled és csak ezután jön a DE.
Persze egymás közt azt hiszem a japánok nem udvariaskodnak ennyit, ez csak a külföldieknek szól, japán kolléganőim sokszor mondták mennyire bunkón beszélt velük a főnök.
Ázsiaikkal dolgozni európaiként nem könnyű, az tény. Egyéntől függ, valaki meg tudja szokni, valaki nem. :)

Muscari 2016.05.19. 17:30:11

@Herr Géza: alkudni nem lehet veluk, az biztos. Ebben a kinaiak is hasonloak, ha egyszer azt mondjak, hogy nem, akkor az istennek sem fogjak megvenni.

BéLóg 2016.05.19. 17:53:32

@funfun: Fon-etikusan:
(Andzsin szán): Konní csivá tornagatya szaga!

Szóval azért nem muszáj ennyire "megsértődni". Írhatta volna azt is hogy nekem kínai volt amit ezek a japánok mondanak, de a cosi magyar? vagy az Eschbesteeeeeck! is megtette volna. Van ilyen hogy a másik nyelve karattyolásnak hallatszik, akár a te fülednek is.

Jazo 2016.05.19. 19:58:29

Az a baj, hogy az atomerőműveikben is hasonlóan "magas szintű" lehet a csapatmunka, meg az információ áramlása. Az is igaz, hogy rossz vezetőt, rossz főnököt bármelyik bokorban találni, nemzetiségtől függetlenül.

Taxomükke (UK) 2016.05.19. 21:29:52

@tralalala: Tenyleg, hol van Moyjo? Pont most hianyzik?

DieNanny CH 2016.05.19. 21:53:36

@Herr Géza:

Szerintem te meg mosolyogva közöld az árat, hajolj meg és menj el. Ha ő lehet ilyen, te is.

Herr Géza 2016.05.19. 22:59:03

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Haha, jól hangzó megoldás :D. Csak azt felejted el, hogy ö fizet (vagy nem).
Az viszont igaz, hogy ha egyszer rábólintott valamire, akkor azt nem nagyon kellett lepapírozni, mérget lehetett rá venni, hogy akkor és annyi pénz jön, amikor és amennyiben megegyeztünk.
"Csak" ezt kellett elérni, ami bizony ritkán sikerült. Valahogy mindig az volt a fixa ideájuk, hogy a szerzödésbe/megrendelésbe minden beleértendö, ami ök úgy gondolnak.

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.05.20. 01:29:16

@Hmfc: "nagyon udvariasan be tudják csomagolni a negatív választ is, szép körmondatokban elmondják amiben egyertértenek veled és csak ezután jön a DE."

Az amerikai kulturabol tanultak :) az amerikaiak is nagyon tudjak, hogy kritizaljanak ugy, hogy ha hasson nagyon druvan: eloszor elmondjak, hogy milyen szuper minden, DE nem ugy kell csinalni, vagy nincs igazad stb.

Hmfc 2016.05.20. 01:40:31

@Zsuzsi65: Szia! Megmondom őszintén engem ez egyáltalán nem zavar, sőt! Értékelem ha valaki udvariasan tud visszautasítani valamit vagy szépen tudja megfogalmazni a kritikát. Az angolok is ilyenek. Nem bírom ha valaki durva:) Úgyhogy ez pozitív pont japán oldalon is:)))

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.05.20. 04:48:25

@Hmfc: igen, tul.kepp ez az angolszasz szokas nagyon hasznos, mert nem egy hars kritika, de megis meg tudja mondani az illetonek, ha valamivel nem ert egyet anelkul, hogy a partner verig sertene :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2016.05.20. 07:35:35

@Zsuzsi65:
Így van. Én csak mosolygó gyilkosoknak hívom őket.

Evain 2016.05.20. 12:50:11

Na, mint olyasvalaki, aki szintén a 8. évét tapossa egy Japán elektronikai vállalatnál, ez egy teljesen hiteles leírása volt a munkakörnyezetnek. :D
Végigvigyorogtam és bólogattam az egészet olvasva. :P

Hozzátennék még pár érdekes tényezőt:
A japán céges hierarchiában az érkezési és távozási sorrend mindig a legmagasabb beosztású japántól függ, ugyanis nem illik utána érkezni, és előbb távozni.

A japán meetingek célja nem a problémamegoldás. Mire a japán összehív egy megbeszélést, addigra már döntés született a témában, és a megbeszélés célja az, hogy a döntést bejelentsék, ott már vitának helye nincs.

Hol beszélik meg akkor a problémákat. No ez a "nemawashi", ami a munka utáni sörözés. Ilyenkor megszűnik a hierarchia, és teljesen közvetlenül és kötetlenül lehet velük beszélgetni. Tudnak ám inni is, és teljes természetességgel mennek be másnap az irodába akkor is, amikor hajnalban az itókától négykézlábaztak a pub előtt.

Beszélgetésbe elegyedni úgy lehet, hogy kezdeményezni kell. A japán oktatási rendszerben a kezdeményezés, kommunikáció teljesen el van nyomva. Ellenben ha az ember maga kezdeményez, akkor lehet velük jókat beszélgetni. Pl nem találkoztam még olyan japánnal, aki a Takeshi castle említésére el ne vigyorodott volna. :)

Herr Géza 2016.05.20. 16:26:51

@Evain: Ez jó! Ezt a hierarchikus sorrendü érkezést/távozást én is észleltem. Jó nagy szívás a többieknek, ha a góré workaholic-er. :D
Ha a meeting csak döntésbejelentés, akkor mi a szart csinálnak órákig???

Evain 2016.05.23. 09:15:18

@Herr Géza: Láttál te már valaha japánok által készített előadásanyagot? Ahol egy oldalon van ötvenmillió grafikon meg még szöveg is mellé. A meetingen azt szépen részletesen végignézik. :D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.