Mai szerzőnk, Fábián nem klasszikus határátkelő, hiszen csak egy rövid időt töltött külföldön az Európai Önkéntes Szolgálat keretében (a Messzelátó Egyesület segítségével). Ugyanakkor úgy gondoltam, érdekes lehet egyrészt maga az önkéntesség, másrészt pedig az első benyomások - szóval lássuk, milyen is volt ez a pár hét, amit ráadásul Lengyelországban sikerült eltölteni. (A képeket a szerző küldte, de a másik magyar önkéntes, Panka készítette.)
Ha te is dolgoztál önkéntesként külföldön, vannak jó vagy rossz tapasztalataid, írd meg nyugodtan a hataratkeloKUKAChotmail.com címre!
A művészeti foglalkozás végeredménye...
„Az EVS a „szegény ember Erasmusa”. Amennyiben 30 évnél fiatalabb, de 17 évnél idősebb vagy, úgy ebben az esetben több hónapot is eltölthetsz külföldön, melynek minden költségét az Európai Unió finanszírozza, persze egy bizonyos határon belül. Mindeközben pedig önkéntes munkát kell végezned.
A lehetőségek viszont nincsenek határhoz kötve – a rendelkezésre álló szabadidőd úgy töltöd-költöd el, ahogy tetszik. Jómagam elsőként egy szűk hónapig tartó projekten vettem részt, így ennek köszönhetően a jövőben még egyszer, akár egy 11 hónapos projektben is közreműködhetek.
Fordítva sajnos nem lett volna kivitelezhető a dolog, ezért döntöttem amellett, hogy elsőként egy rövid távú önkéntes projekt keretében kóstolok bele a külföldi önkénteskedésbe.
Nagy szerencsémre pont belefért ez a kalandozás a vizsgaidőszak második felébe, illetve mindezek után is csak az első két hetet kellett végighiányoznom az egyetemről. Mivel – és ezzel már előre lelövöm a poént – minden hibátlanul alakult, ezért biztosan kihasználom még egyszer az EVS adta lehetőségeket. Mi is történt pontosan?
Portugálok, németek, olaszok és magyarok együtt
Egy lelkes, kedves leányzóval ketten vállaltuk Magyarországon, hogy részt vegyünk egy közép-lengyelországi önkéntes programban.
A Keleti pu-ról a kimondhatatlanul is csodás lehetőségeket rejtő Bydgoszcz [ejtsd: Büdgoscs] városa felé vettük az irányt egy sötét januári estén. Habár a vonatozás sajnos nem tartogatott oly kellemes meglepetéseket, mint azt vasútbarát szívem várta.
A mélyen tisztelt mozdonyvezető hajnali 2 és 3 óra között lelkesen szólaltatta meg a kürtöt... három másodpercenként, így aztán a zakatolás, a rázkódás és a kürtölés miatt aludni éppen csak egy szemhunyásnyit tudtunk.
Uszkve 15 órányi utazás után érkeztünk meg egy látszólag nem túl különleges, lengyel vidéki iparvárosba, amely lakhelyünkként szolgált szűk egy hónapig.
Egy minden sallangot nélkülöző városszéli kollégiumban laktunk mindahányan, nem messze a Wiatrak [=Szélmalom] nevű fogadószervezetünk székházától.
Két-két portugál, olasz, és német önkéntessel dolgoztunk együtt, összesen nyolcan. Kezdetben ugyan volt némi távolságtartás, de a Wiatrak munkatársai (a helyi, illetve az EVS keretében szolgáló hosszú távú önkéntesek) is szívélyes segítséget nyújtottak ahhoz, hogy oldjuk a hangulatot.
Az első nap welcome-buli várt, ezt követően pedig a 6-os számú kórterem szoba volt az a pont, ahol hétfőnként és csütörtökönként rendre összeültünk ismerkedni, zenét hallgatni, enni-inni, jól érezni magunkat.
A konyhába bezsúfolódva mindannyian, rövid és hosszú távú önkéntesek
Egy idő után már csak a Whatsapp-on a „Tonight at Room nr. 6” üzenet volt a hívójel a jól megszokott baráti gyűlésre. Ráadásul mindezek mellett nem csak a lengyel, hanem a többi önkéntes leányzó is olyan csinos volt, hogy hiiiiiinnnye… :o *sóvárgás vége*
Megtaláltuk a közös hangot
Hol is tartottam? Azt kell mondjam, hogy igen hamar megtaláltuk a közös hangot. Mivel elég gyakran találkoztunk eszegetés-iszogatás céljából, így mindenki megmutathatta a kedvesebb és önzetlenebb oldalát.
Az első napokban továbbá különböző csapatépítő feladatokkal szórakoztattuk magunkat, ezeket pedig változatos bizalomjátékok követtek. A későbbiekben bemutatásra kerülő prezentációinkat (ld. lentebb) kis körünkben, egymásnak mutattuk be legelőször, hogy ezzel is tudjuk egymást bátorítani már a kezdetektől.
Hogy ki is tudjunk mozdulni a belvárostól igen távol eső lakótelepről, ezért együtt „tanulgattuk” Bydgoszcz villamoshálózatát, ami érkezésünk előtti hétvégén módosult jelentősen.
Senki nem szeretett volna a városban egyedül, eltévedve csatangolni, ezért mindig mindenhova együtt ment kis csapatunk: az első közös bevásárlásra, az első éjszakai városnézésre, az első palacsintázásra, az első buliba. Különösen azért volt hasznos eme néhány munkamentes nap, mert mindenki megmutathatta, hogy milyen tudást tud hozzáadni a későbbi közös munkánkhoz.
A feladatunk: no, itt akadt némi probléma. A dolog 2015 novemberében egy online-interjúval kezdődött, ahol kiderült, hogy a feladatunk az lesz: mutassuk be óvodás és általános iskolás gyermekeknek a magyar (portugál, olasz, és német) karácsonyi és egyéb ünnepi szokásokat. Karácsonyi népszokásokról tartani előadást januárban / februárban? Necces. :S De vállalható.
2016 január elején kiderült, hogy a szerződésben foglaltak szerint a feladatunk az önkéntesség és az EVS népszerűsítése. Ez már jobban hangzik. :)
2016. január 20.-án kezdődött valójában a projekt, amikor viszont már úgy szólt a dolog, hogy a feladatunk az lesz, hogy 1 héten keresztül tematikus, kiscsoportos foglalkozásokat tartsunk óvodásoknak és kisiskolás kölyköknek. Uffffff…
Ekkor fordult a kocka
Ez volt a fordulópont, ami már a közös munkánk kezdetétől összekovácsolta szerény, kicsi, de annál lelkesebb csapatunkat. Félretettük kezdeti morgolódásunkat (kivéve a modoros olasz srácot :D), hogy már első héten sikerüljön értékelhető munkát letennünk az asztalra.
Így tehát öt tematikus napot töltöttünk meg játékokkal, kreatív foglalkozásokkal, mozgással, és felejthetetlen pillanatokkal. Sport, zene, művészet, idegennyelvek és tánc. Egyszer vagyunk itt, most kell odatenni magunkat.
Mi ketten magyarok két napot is elvállaltunk koordinátorként. Jómagam a zenei napot vállaltam, így hát egy meglepetés játékot is készítettem, amit a szervezet valószínűleg még a jövőben is használni fog – reményeim szerint.
Egy 15 perces zenei válogatást ollóztam össze, mely alá direkt lengyelül mondtam fel játékos feladatokat – így egyes számok alatt pacsizni kellett mindenkivel, vagy ugrálni és kajabálni, mint egy afrikai bennszülött törzs tagja.
A lassúbb számok alatt meditálni, a gyorsabb számok alatt bolondozni kellett. Mily’ hatékony módja volt ez a lengyel nyelv elsajátításának. Vállveregetés magamnak.
A Wiatrak facebook oldalán ezzel a képpel "reklámoztak" minket
A gyerkőcök pedig kifejezetten hálásak voltak nekünk. Míg a legelső napon ugyan csak 5 gyerek vett részt a programunkon, csütörtökön már 18-an voltak jelen. Azért persze mégis csak a székfoglalós játék bizonyult az egyik legnépszerűbbnek. De olyan játékokat is kipróbáltunk, amikről nem tudtuk, hogy biztosan játszható-e kisgyermekekkel. Az eredmény mindent felülmúló volt.
A gettótól a faluig
Ez után következett az önkéntességünk java. A következő hetekben óvodáról óvodára, iskoláról iskolára járkáltunk. Saját szülőhazánkat kellett játékos prezentációk formában bemutatnunk. Egyes helyeken pedig az első héten sikerrel bevetett játékos feladatainkkal ráztuk fel a kis lurkók napját.
Viszont egyes lakótelepi gettósulikban – ha tetszik, ha nem - kicsit lanyhább érdeklődés övezett bennünket és a kamaszok inkább örültek, hogy csak telik a suliban az idő, amíg mi beszélünk.
Megelégedésünkre egyes kisebb faluszéli iskolákban viszont igazán nagy szeretettel fogadtak bennünket. Az osztálytermekbe lépve megdöbbenve konstatáltuk, hogy a legmodernebb elektronikai eszközöket – okostábla, laptop, keverőpultos hangrendszerek – vetették be a hatékonyabb oktatás érdekében.
Min-den-hol.
Az utolsó napokban már játszi könnyedséggel vettük az akadályokat. Nem mintha olyan stresszes és nehéz lett volna a munkánk, hiszen – ha az emlékezetem nem csal - egyetlen alkalom akadt, amikor reggel fél kilenc előtt kellett kelni. Így a vártnál sokkal több szabadidőnk és kikapcsolódási lehetőségünk akadt.
A bakancslista
Mire jutott még idő az egy hónap alatt? Nos, töménytelen mennyiségű kalandra és néhány apróbb bakancslistás tétel abszolválására. A teljesség igénye nélkül:
Gdansk: fürödni a Balti-tengerben – pipa. Megtalálni a legjobb kebabost Lengyelországban – pipa.
Pózolj Gdanskban
Varsó: részt venni egy ingyenes városnéző túrán – pipa. Feljutni a Kultúrpalota tetejére – pipa. Metrózni – pipa.
Toruń: csavarogni egy fantasztikusan szép, eredeti formájában fennmaradt óvárosban – pipa. Elfogyasztani életem legjobb pierogiját – pipa.
Bydgoszcz: az egész várost felfedezni, ha már úgy is itt vagyok egy hónapot – pipaaaa!
Lehet, kissé visszafogott voltam. A tervek között még egy berlini látogatással is számoltunk magyar útitársammal, de a véges mennyiségű zsebpénz, illetve az utolsó héten rám támadó influenza miatt ez a várva várt utazás kénytelen-kelletlen meghiúsult.
Az utolsó héten ugyanis influenzával küzdöttem, olyannyira, hogy a végén muszáj volt korábban hazarepülnöm. Az utolsó napokban már inkább a gyógyszerekre, sem mint egy helyi orvosra bíztam volna magam (ez az én saram, tudom). Pedig megtehettem volna. De a makacsság, az a bizonyos makacsság.
10/10-es élmény
Az utolsó napokban a jól ismert 6-os számú szobában még egyszer, utoljára összegyűlt minden lelkes önkéntes. Saját országunk legkedveltebb ételeit vonultattuk fel, így egy királyi habzsi-dőzsi lakomát csaptunk.
Lehet találgatni, hogy milyen remekbeszabott vacsorával rukkoltunk elő mi, magyarok. De inkább elárulom: pörkölt és madártej. Mondanom sem kell, hogy egytől egyig mindenki odáig meg vissza volt a fejedelmi magyaros finomságoktól.
Bydgoszcz - esti látkép
Még szaporíthatnám a szót, mert rengeteg minden történt velünk az egy hónapos téli kalandunk alatt. Véletlenszerűen összefutottunk egy közeli kisvároskában, egy teljesen más projekten dolgozó másik magyar önkéntessel is, meglátogattunk egy félelmetesen jó múzeummá alakított egykori náci bombagyárat, korcsolyáztunk, újra és újra palacsintáztunk, söröztunk, buliztunk.
Ahogy az itthoni projekt-koordinátorunk mondotta volt: olyan sok mindent csináltunk egy hónap alatt, mint más hosszú távon foglalkoztatott önkéntes fél év alatt. Bevallhatom, túlköltekeztem egy kicsit, így a kapott zsebpénzen túl még a sajátomból is nem kevés fogyott, de még így is teljesen megérte. Anyagilag.
De nem csak anyagilag. Minden tekintetben érdemes volt eltölteni azt az egy téli hónapot Lengyelországban. A többi önkéntessel már egész biztosan újra találkozni fogunk, ha a sors is úgy akarja, akkor talán Horvátországban. 10/10-es élmény volt, az biztos.”
A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!
Utolsó kommentek