oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2016. március 28. 06:44,  Magyarok húsvétja a nagyvilágban 48 komment

2016. március 28. 06:44 Határátkelő

Magyarok húsvétja a nagyvilágban

Lassan hagyománnyá válik, hogy a nagyobb ünnepek idején arra kérlek titeket, küldjetek fotókat arról, hogyan ünneplitek ti (vagy éppen a helyiek) az adott ünnepet. Az idei húsvét sem kivétel, úgyhogy ma körbenézünk egy kicsit a nagyvilágban Amerikától Malajzián és Japánon át Európáig.

Még senki sem késett el a fotók beküldésével, küldjetek nyugodtan a hataratkeloKUKAChotmail.com címre, frissítem majd a posztot, ha jönnek még képek!
image1.JPG

Kezdjük akkor az Egyesült Államokkal, már csak azért is, mert onnan érkezett a nyitóképünk is. Gabriella küldte, és szerintem igazán nyálcsorgató képek (a sütemény különösen tetszik, azt írta, hogy csökkentett kalóriatartalmú, amin egyelőre gondolkodom, hogy pozitívum, vagy negatívum… :)).

image3.JPG

image4.JPG

image2.JPG

A kanadai Halifaxból Saca küldött két képet, a süti sem rossz, de az a kalács pestiesen szólva eléggé „ott van a szeren”.

kanada_halifax_saca_1.jpg

kanada_halifax_saca_2.jpg

Ha már messze járunk Magyarországtól, akkor maradjunk is messze, egészen pontosan Malajziában, Kuala Lumpurban, ahonnan Gábor küldött egy képet. Ezek szerint egy muszlim országban is akad azért húsvéti dekoráció egy bevásárlóközpont előtt.

malajzia_kuala_lumpur_gabor.jpg

Japán sincs éppen közel, a távol-keleti országban egészen sajátosan értelmezik a húsvétot. Mint Miriam írta, kicsit olyan, mintha a Karácsony és a Valentin-nap szerelemgyerekét ünnepelnék ezzel a fával, ami előtt ő is ott ült, amikor a fotót készítette.

japan_miriam.jpg

Jöjjünk kicsit közelebb Magyarországhoz, azaz irány Európa, azon belül is Svédország fővárosa, ha jól látom, Tamáséknál is a klasszikus magyar ételek kerülnek ilyenkor az asztalra.

stockholm_tamas.jpg

Norvégiából is érkezett kép, ahol Mesi és Zoli igyekeztek megteremteni a magyar ünnep hangulatát.

norvegia_mesi.JPG

Máltáról Mónika küldte el a hagyományos máltai édesség, a figolli képét, ezek tulajdonképpen (mint írta) cifra, színes, marcipános tésztafigurák.

malta_monika.JPG

Tucano a spanyolországi Alicantéból küldött képet, ez még a nagy húsvéti körmenet előkészületét ábrázolja, elég érdekes hangulatot árasztva (tavaly egyébként külön posztot is olvashattatok erről, igaz, akkor Malagából).

spanyolorszag_alicante_tucano.jpg

Olaszországból Gergő küldött fantasztikus képeket, annyit jegyezve meg, hogy Toszkánában elengedhetetlen a család jelenléte, az, hogy lehetőleg ne otthon egyenek, és persze a bárány.

A következő képet Mme Seldon küldte Franciaországból, és egy besanconi bolt kirakatát ábrázolja (a blog törzskommentelője ugyanis ott járt továbbképzésen).

franciaorszag_besancon_mme_seldon.jpg

Németország sem maradhat ki a sorból, Der echte Weihnachtsmann azt írta, ott nem szokás a locsolkodás, úgyhogy a képeken csak egy kis tojás- és csokinyuszi vadászatot látunk, na meg persze az ünnepi grilltálat...

Belgiumból Krisztina jelentkezett egy fotómontázzsal.

belgium_krisztina.jpg

Groeningenben, Hollandiában pedig Orsi hazai alapanyagokból alkotta meg a húsvéti kínálatot.

Egy ilyen válogatásból nem maradhat ki persze a jó öreg Anglia sem, többen is küldtek onnan képet, elsőként Southamptonból Judy.

anglia_southampton_judy.jpg

Aztán érkezett fotó Edittől is, aki a blogjáról ajánlott egy képet, és ott ráadásul megtaláljátok a foszlós kalács receptjét is.

anglia_edit.jpeg

Jelentkezett Rózamami is, ráadásul két olyan képpel, amitől ismét csak beindult a nyálelválasztásom.

anglia_rozamami_1.jpg

anglia_rozamami_2_1.jpg

Andi Hove-ból küldte a következő két képet.

anglia_hove_1_andi.JPG

anglia_hove_2_andi.JPG

Kata pedig Walesből mutatta meg, náluk mi került az asztalra.

wales_kata.JPG

Majának és családjának ez az első ausztriai húsvétja, hiszen tavaly költöztek a Salzburg melletti Halleinba. A helyiek vasárnap leginkább az ünnep vallási oldalát vették figyelembe, hétfőn pedig a szórakozást. Mivel ő vasárnap dolgozott, így arról nincsenek képek, pedig nagyon sok helyi népviseletben rohangáló embert látott, amit szerinte érdemes lett volna megörökíteni... Hétfőn azonban szabadnapos, így kilátogattak a párjával a helyi „búcsúba”.

Végül, de messze nem utolsósorban jöjjön Blackhairlady terített asztala két felvonásban!

blackhairlady_2.JPG

blackhairlady_1.JPG

Jó étvágyat, és főleg békés ünnepet mindenkinek!

A moderálási alapelveket itt találod, amennyiben általad sértőnek tartott kommentet olvasol, kérlek, jelezd emailben a konkrét adatok megjelölésével!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: húsvét Japán Németország Spanyolország Malajzia Kanada Franciaország Svédország Belgium Nagy-Britannia Egyesült Államok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr558530600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golf2 2016.03.28. 06:46:39

Jò képek,jò posztok.

kardio1 2016.03.28. 08:24:29

Haha :-D
Mme Seldon és a Dél...
Lotaringia kifejezetten északon van, Besançon meg Doubs megyében, ami az ország egyik hidegpólusa :-)

tanato 2016.03.28. 08:53:29

JÓ képek,szép ételek.

Mme Seldon 2016.03.28. 09:02:01

@kardio1:
Csak pontosításként: nem én írtam, hogy dél, hanem HA. (Besancon azért tőlünk délebbre van)

Mi nagyon szeretjük ezt az időjárást. Nem bírjuk a trópusi hőséget ami felétek délen van...
Most is szép szitáló eső esik. - Lőttek a szabadtéri tojáskertesésnek...

kardio1 2016.03.28. 09:05:32

@Mme Seldon: tudom, hogy nem te írtad és persze, hogy nincs semmi baj Lotaringiaval, jó hely az. :-)
Je te taquine :-)

Dora Ao Nang · https://mythailandwithme.wordpress.com/ 2016.03.28. 09:41:16

De jó képek, csorog a nyálam. Mi a karácsonyt megtartottuk, de bevallom a húsvétot már nem. A városban sem találtam semmi ünnepi dekorációt és az import sonkát is aranyárban mérik. Itt Thaiföldön ezért most elmaradt a húsvétunk, de elnézvén ezeket a képeket, jövőre nem esek ebbe a hibába.

Határátkelő 2016.03.28. 10:40:19

@kardio1: Franciaország szerintem földrajzilag Dél-Európa. :) Az meg, hogy észak vagy dél, viszonyítás kérdése. :)

kardio1 2016.03.28. 10:44:42

@Határátkelő: Franciaország földrajzilag Nyugat-Europa...

Der echte Weihnachtsmann 2016.03.28. 10:50:16

@Határátkelő: muszaj volt ez a poszt?:-)
Most egesz nap zabalni fogok:-))))
Nagyon klassz kepek, bar a Japan mar egy kicsit tulzas.

Határátkelő 2016.03.28. 11:49:49

@Der echte Weihnachtsmann: Lesz is mit, ha jól látom... :D

Egébként bővült a poszt új képekkel, Franciaországot pedig visszahelyeztem jól megérdemelt helyére. :))))

Der echte Weihnachtsmann 2016.03.28. 12:54:19

@Határátkelő: az mar mind elfogyott:-))))
De az a sokszap kalacs stb. Ajaj
Na megyek lenullazom a hütöt:-))))))

P.Elliot 2016.03.28. 13:24:42

@Der echte Weihnachtsmann: Igen, felhaborito kepek, itt uldogeltem a kep elott egy cukortalan kavet szorongatva mert ugye tegnap tulzasokba estem ami az evest illeti. Erre megszemlelve a kepeket mindjart korulnezek a hutoben es igenis reggelizni fogok mert egyszer van husvet masnapja...
Nem ilyen izgato kepekre szamitottam ma reggel....

kardio1 2016.03.28. 13:27:29

@Határátkelő: akkor megnyugodtam :-) Eddig azt hittem, hogy Nyugatra tántorogtam ki, de az előbb teljesen összezavarodtam. :-)

Der echte Weihnachtsmann 2016.03.28. 13:31:35

@kardio1: a nyugat rohad!! Jobban jarsz a kelettel vagy eszakkal:-)))

kardio1 2016.03.28. 14:42:02

@Der echte Weihnachtsmann: akkor esélytelen vagyok, mert az ország délnyugati részén élek. Franciául arra, aki teljesen zizzent, azt is mondják, hogy egészen nyugaton van (il est complètement à l'ouest). Hozzánk képest azért Bretagne meg nyugatabbra van :-)

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.03.28. 19:02:15

Gondolom, mostanra mindenki tulvan a locsolkodason, sonkan es egyeb finomsagokon:) mi a kocsiban toltjuk aHusvet hetfot, utbanvagyunk Grand Canyonba. A meg hatralevo 6-7 oras vezetest mar fel labon is kibirjuk;) ( vegulis a 8-9 ora nem olyan veszes:) m

Hari Seldon 2 2016.03.28. 19:25:30

@kardio1:
Láthatóan ma mindenki húvétozik, alig van hozzászólás. Na, hogy növekedjen a hozzászólások száma még megjegyzem, hogy igaz, hogy Korzika Rómával van egy magasságban, de Franciaország északi része "északabbra van", mint mondjuk Csehország.

Ha valami balszerencse folytán, le kéne mennem oda a hőségbe nyáron akkor, nekem Marseille-ig nagyjából 1000 km-t kéne autóznom.
(fordított Kad Merad film - Kardio érti)

blackhairlady 2016.03.28. 20:18:36

De jo kepek, igazan nyalcsorgato kajak voltak mindenhol:)
A dekoraciok is otletesek, en megint elfelejtettem fenykepezni.
A del-nyugati francia nyuszi igazan elethu:))

blackhairlady 2016.03.28. 20:19:28

@Zsuzsi65: Csinalsz majd kepeket? Nagyon irigy vagyok most rad:))
Gondolom felvaltva vezettek, ugye?

blackhairlady 2016.03.28. 20:20:41

Ja, es a tojas-vadasz kisgyerekek a legcukibbak:)

Világpolgár2012 2016.03.28. 20:24:27

@Hari Seldon 2:
Én is értem - ráadásul csak egy fél órára vagyok Nord Pas de Calais-tól - igaz a víz másik oldalán :)

Bienvenue chez les Ch'tis!!!

Zsuzsi65 · http://susiehun.blogspot.com 2016.03.28. 20:35:31

@blackhairlady: persze, majd FB- nezd meg:) Grand Canyon utan megyunk Antelope Canyon, es Monument Valley, Utah-ba. Szoval amolyan igazi vadnyugati tura lesz a tavaszi szunetben. Most eppen Route 66-n nyomatjuk:)

blackhairlady 2016.03.28. 22:45:44

@Zsuzsi65: ez aztan a szuper tura! Erezzetek jol magatokat!

kardio1 2016.03.28. 22:47:08

@Hari Seldon 2: Igen, jó nagy távolságok vannak itt. Tőlünk Marseille 550 km, Nice meg 800, pedig mi is délen lakunk, csak délnyugaton, nem pedig délkeleten. Itt egyébként nyáron kevésbé van meleg, mint délkeleten, de télen elég enyhe itt is az idő.

kardio1 2016.03.28. 22:52:15

@Világpolgár2012: a Nord-Pas-de-Calais régiót identol osszevontak Picardie-val, és az egyesített régió új neve Hauts-de-France lett. Az északiak új gunyneve hautistes lett, ami ejtve ugyanúgy hangzik, mint az autistes. Nem elég, hogy isznak, meg autisták is :-)

pappito · http://pappito.com 2016.03.29. 05:36:23

az a Babybel sajt mekkora hitványság már. sose jöttem rá miért imádom :) lehet, ha nem abban a viasz bigyóban lenne meg se enném :)))

DieNanny CH 2016.03.29. 07:42:22

@pappito:

Itt is imádják a gyerekek. :-)

Hari Seldon 2 2016.03.29. 10:57:58

@pappito:
Na, akkor úgy látszik, nem vagyok egyedül. A lányok szeretik, mert az oviban ezt kapják ebédnél/ebédhez. Szerintem meg gyakorlatilag egy sima "átlagos semmi" (még csak sajtnak sem nevezném).

Hari Seldon 2 2016.03.29. 11:01:30

@Világpolgár2012:
Rendben, beveszünk a franciaországiak csapatába is... :-)

Hari Seldon 2 2016.03.29. 11:06:30

@kardio1:
Nálatok lesz/van szavazás az interneten, az új tartománynév ügyében?
Nálunk van, mert nem igazán szeretik a ACAL-t
Mi a Nouvelle-Austrasie-re szavaztunk.

pappito · http://pappito.com 2016.03.29. 11:08:22

@Hari Seldon 2: jaja, kábé a szikkadt kempingsajtról beszélünk :)

de akkor is jó :)

Herr Géza 2016.03.29. 13:14:17

@pappito: @Hari Seldon 2: A Babybel tipikus példája annak, hogy lehet a "semmit" jó csomagolásban és jó marketinggel, jó drágán eladni. Olyan kis cuki-guszta abban a kis piros viaszizében.... :)))))) De ha megnézed a kilónkénti árát biztos komoly sajtot vehetnél abból a pénzböl, de azt ugye tuti nem enné meg a beste kölök.
Van azért még párezer ilyen termék a piacon....
Mi ugyan nem esszük, de abban viszont biztos vagyok, hogy az otthoni alsó-árkategóriás "sajtnak látszó élemiszerek"-hez képest közelebb van az összetétele ahhoz, amit úgy általában sajtnak illik nevezni.

blackhairlady 2016.03.29. 17:38:26

@pappito: @Herr Géza: @Hari Seldon 2: A babybel az jo, mert nincs ize. Ezt mondjak a gyerekeim:)) Legtobbszor raszelik a szendvics tetejere es raolvasztjak a mini grillben. 9.28$ a Sam's clubban ahol venni szoktam, 26 db van a haloban.
En "kulonleges: sajt imado vagyok, minel "izesebb" annal jobb, az en reszem a tanyeron triple cream bri sajt :)

Világpolgár2012 2016.03.29. 17:58:03

@kardio1:
Haha, kíváncsi vagyok, hogy mit szólnak az ott lakók :)

Világpolgár2012 2016.03.29. 17:59:03

@Hari Seldon 2:
Ohh, köszi :) Előbb-utóbb fizikailag is lehet, hogy átköltözünk.

Dragonlady (Bp, Hun) 2016.03.29. 22:32:14

@pappito:
olvastam a mőlt héten, hogy le lett szavazva a zászló lecserélése? akkor ez most ennyi volt és kész? :-( meglepődtem.
bocs, ha volt róla szó itt valahol, nem futottam bele.

pappito · http://pappito.com 2016.03.29. 22:45:45

@Dragonlady (Bp, Hun): volt két népszavazás, az elsőn egy bizottság által kiválasztott 5 tervre lehetett szimpátiaszavazatot adni (melyik tetszik) a másodikon meg hogy az elsőn a legtöbb szavazatot kapó zászlóterv legyen vagy maradjon a mostani.
A többség a jelenlegire szavazott - marad a jelenlegi.
Akartam írni posztot a végeredményről (ha már az előzményekről írtam) de asszem ma lesz hivatalos eredményhirdetés, nem értem rá foglalkozni a dologgal.

kardio1 2016.03.30. 00:25:46

@Hari Seldon 2: nekem is az tetszett a legjobban a ti régiótokat illetően. Nemrég egy konferencián a Strasbourg-i előadó cukkolta a Nancybol jött kollégáját, amikor az új régiót Grande Alsace-nak nevezte.
Nálunk is van internetes véleménynyilvánítási lehetőség. Az Aquitaine-Limousin-Poitou-Charentes tényleg hosszú. Én Terres d'Aliénornak nevezném, az ő idejében egy kézben volt az egész új nagyregio.

kardio1 2016.03.30. 00:27:14

@Hari Seldon 2: de csak ha a jó oldalon vezet már most, a nagy víz túloldalán is :-)

kardio1 2016.03.30. 00:29:26

@blackhairlady: a brie meg mindig nagyon enyhe ízű sajt. Roquefort-t nem szereted ?

blackhairlady 2016.03.30. 01:09:25

@pappito: nalunk is hir volt, akartam is mondani csak elfelejtettem.

blackhairlady 2016.03.30. 01:13:41

@kardio1: de, azt is nagyon szeretem. A sajt pult es a gyumolcs szekcio a gyengem a boltban :)

Hari Seldon 2 2016.03.30. 07:46:57

@Világpolgár2012:
Hát, ha beszéled a nyelvet, (márpedig ezek szerint gondolom, hogy igen)
az angol kilépés után biztos logikus választás lehet ez is.

Hari Seldon 2 2016.03.30. 07:48:26

@kardio1:
Szerintem a miénkre is szavazhatsz, van kedved. (Majd megkeresem a ti szavazó linketeket is.)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.