Ki gondolná, hogy a magyar politikánál is van lejjebb, ráadásul mindezt egy madárvadászati törvény kapcsán sikerült előadni. Hogy hol, az pillanatokon belül kiderül, miként az is, milyen anyának lenni Cipruson. Végül ismét egy egzotikus utazásra megyünk, méghozzá Oroszország egy távoli részére.

(fotó: tucano.kinja.com)

Első utunk tehát a politikai sötét bugyraiba vezet, méghozzá Máltára, ahol nemrég szavaztak a tavaszi vadászidényről (jelesül: legyen-e vagy betiltsák), és mint Tucano, a nagyon jó azonos nevű blog szerzője írja „ez a politikai kabaré bőven eléri, sőt meghaladja a magyar politikai elit teljesítményét, néhány kimagaslóan émelyítő történéssel, mind a miniszterelnök és ellenzéke, mind a vadászat pártolói részéről”. Lássuk tehát!

„A máltai madárirtás és az ellene folytatott harc egész Európát és Észak-Afrika jelentős részét érinti. Máltára érkeznek madarak, de innen nem repülnek tovább. Azt mondjuk előre leszögezném, hogy semmi kifogásom a modern vadgazdálkodással, a vadászattal vagy a vadászokkal szemben.

A máltaiakat pedig külön szeretem, a gozóiakat pláne, remek embereknek tartom őket, igaz barátnak (a maguk föníciai módján) és a legjószívűbb népnek a világon. Már amikor nem ölik meg az utolsó verebet is. Lehetőleg a legnagyobb kaliberű fegyverrel, ami elérhető. (...)

Máltán a vadászat kultúra, hagyomány. Mint az inkáknál az emberáldozat vagy a régi szép időkben nálunk a boszorkányégetés. Egy teljesen hülye szokás, ami ellen nem küzdeni kéne, hanem betiltani azonnal. Na, mindegy is, nézzünk a jelenség mögé. (...)

Málta fegyverparadicsom (többek közt). Gyakorlatilag bármilyen fegyvert megvehetsz, ha kiváltasz egy 16 eurós gyűjtőigazolványt és elvégzel egy pár napos tanfolyamot. Itt jegyezném meg, hogy Gozón tökéletes a közbiztonság. Én még a szigeten a kocsit nem zártam be. Szinte senki sem zárja a lakásajtót, és ha kint fityeg a kulcs, az nem szórakozottságot jelent, hanem azt, hogy otthon vannak. (...)

Gozón minden kibaszott fa halálos csapda a madaraknak. Tehát még egyszer: ezen a szigeten csak azért van fa, hogy ott, az utazástól elfáradt és megpihenő madarakat kiirtsák. Nem túlzok, ez tényleg így van. (...) Nemcsak lövik a madarakat, hanem hálóval is ejtenek foglyokat, mármint nem a fogoly típusú madarakat, hanem túszokat. Egyszerűen elképzelhetetlen az a látvány, amikor ősszel a Sannap sziklákon baktat az ember és elhalad mondjuk 50 (!!!) madárcsapdázó mellett. (...)

A máltai madármészárlás ellen a leghatásosabban a BirdLife névre hallgató civilszervezet lépett fel (nem egyedül, most azonban méltánytalanul eltekintek a többiek felsorolásától, de hatalmas respekt van).

Elkezdték összegyűjteni az illegális madárcsapdákat, feltérképezték a senkiházi vadorzók kedvenc helyeit (tehát az egész szigetet). (...) És folyamatosan követelték a népszavazást a vadászat betiltásáért. Na, ismerős vizekre értünk.

Természetesen a létező összes hatóság elkezdte csesztetni a természetvédőket. A választási hajrában (erre még visszatérünk) készült egy reklámkép, amin egy megmentett madárral szerepelnek, amit éppen meggyógyítottak. Fel is jelentették őket védett madár fogságban tartásáért és el is indult az eljárás, de erre azért kitört a közfelháborodás.

Aztán elkezdtek lövöldözni az autóikra a terepen. Meg megverni őket. Értitek az EU leggyorsabban fejlődő államáról beszélünk (GDP +3,6% idén!), azon belül egy 7,5x16 km-es szigetről, a Földközi-tengerbe dobott kavicsról. Innentől kezdve elég gyorsan eszkalálódott a helyzet, egyszer csak ki kellett írni a több éve húzódó választást a vadászatról, mert összegyűlt vagy 45,000 aláírás és egyáltalán. (...)

Volt itt minden a kampányban, tömegverekedés, lövöldözés, stb. Azt tudni kell, hogy a gozói vadászok főleg munkáspártiak. És kb. rajtuk és családjaikon múlt, hogy húsz év nacionalista kormányzás után nyerhetett két éve a Labour.

Szóval a nagyra becsült Muscat miniszterelnök úr méltóztatott azt mondani, hogy ő a vadászok mellett szavaz, de erre nem akar kényszeríteni senkit és tulajdonképpen ő nem is a vadászatról szavaz, hanem a jogról, hogy a máltiak dönthessenek a vadászat jogáról. Azaz ő nem vadászik, de az EU ne mondja meg, hogy máltaiak dönthetnek-e arról, hogy vadászidény legyen. Mindenki értse, ahogy akarja, megértettük.

Azt viszont tudni kell, hogy a párt végig mozgósított a vadászok mellett, ahogy az újságokban megjelent, „suttogó kampányt” folytatva. A vadászpártiak elkezdtek olyan hülyeségekkel kampányolni, mint nálunk a mákosgubás EU baromság. Hogy innentől nem ehetnek vadgerle levest, ami maga a hagyomány.

Bárkit kérdeztem, a büdös életben nem evett még vadgerle levest, illetve de, csak akkor még nagyon kicsi volt és nem emlékszik. De ha akarna, akkor ehessen, kurva környezetvédők, el a kezekkel a turtle dove souptól! (...)

Végül április 11-én szavaztak a jó máltaiak. A vadászpártiak nyertek 50,4 százalékkal. Olyan volt ez minden természetszerető ember számára, mintha hideg vízzel, na ilyen itt nincs, akkor mondjuk forró sziklákkal öntötték volna le.”

A poszt a szokás szerint ennél jóval hosszabb, van benne jó pár kép is, szerintem érdemes elolvasni, amit ide kattintva tehettek meg.

Magyar anyaként Cipruson

Az Oh Pura Vida blog sorozata külföldön élő magyar anyákat mutat be, ezt többször szemléztem már én is, mert szerintem nagyon tanulságos. A legutóbbi történet Ildié, aki 6 éve költözött Ciprusra, ahol ma már helyi férjével és két kisfiával él.

(fotó: ohpuravida.blog.hu)

„Mindkét fiamat itt Cipruson szültem, állami kórházban. A privát kórház díja nagyon drága, több ezer euróba is kerülhet a szülés. (...) Itt nincs olyan, hogy választott orvos vagy szülésznő. A terhesgondozás során az ápolónő vérnyomást mér, leellenőrzi a súlyodat, vizeletből gyors mintát vesz és ellenőrzi a baba szívverését. Az orvos ezután ultrahanggal megnéz. Havonta volt felülvizsgálat, a 8. hónaptól pedig 2 hetente. (...)

A szülés utáni anyagi ellátásról sajnos nem sok tapasztalatom van, ugyanis mielőtt az első fiammal teherbe estem, még csak 5 és fél hónapot dolgoztam Cipruson. Kaptam egy csekket, ami alanyi jogon jár mindenkinek szülés után, ez 2010-ben, első gyerek után 491 euró volt, 2011-ben második gyerekkel 522 euró.

Aztán az első fiam után kaptam még 2 csekket, összesen 2080 euróról, de ez már nem járt a második után, hiszen a nagy még csak 6 hónapos volt, amikor újra teherbe estem, tehát nem dolgoztam, mielőtt a kisebbik megszületett.

Eléggé változó, hogy az anyák meddig maradnak otthon, sok olyan fiatal anyát ismerek, akik kénytelenek már a gyerek 4-6 hónapos korától visszamenni dolgozni, vagy csak egyszerűen ez már az új generáció és nem akarnak otthonülő anyák lenni. Nekem a kisebbik születése után 10 hónappal dolgoznom kellett már anyagi okok miatt. Ilyenkor általában a nagyszülők vigyáznak a gyerekekre. (...)

A fiaim egy falusi óvodában kezdtek, ahol szinte mindenki ismert mindenkit, a nagyobbik fiam óvónője volt egykor a férjemé is, tehát nagyon baráti, családias volt a légkör.

Nemrég elköltöztünk egy üdülővárosba, ahol sok a külföldi munkavállaló, tehát az itteni óvoda valamivel nagyobb és nagyon nemzetközi. Folyamatosan foglalkoznak a gyerekekkel, kapnak reggelit, ebédet, minden nap esznek gyümölcsöt és itt még templomba is elviszik a gyerekeket.

Jelenleg a két gyerek után fizetünk az állami óvodába 205 eurót havonta, ahol 7.30-13.00-ig vannak és a privát óvodába, ahol 13.00-19.00-ig lehetnek 190 eurót.”

A teljes interjút az Oh Pura Vida blogon olvashatjátok el, ide kattintva.

Így lett főváros helyett provinciális kisváros

A Káma-túra szerintem egyike a legérdekesebb, Oroszországgal foglalkozó blogoknak, mert mindig olyan helyekre viszi el az olvasókat, amire legtöbbünk valószínűleg még csak nem is gondolna. A legutóbbi ilyen hely a Volga partján található Kozmodemjanszk, a Mari Köztársaság hegyi marik által lakott területén. Ismerkedjetek meg vele!

(fotó: kama-tura.blog.hu)

„A valaha prosperáló kereskedőváros mára csak egy apró, elszegényedett provinciális kisváros, árnyéka korábbi önmagának. (...) A szocialista időkben az akkori trendnek megfelelően itt is alapítottak gyárakat, melyekből a legjelentősebb a ma már a Schneider Electric-hez tartozó „Potencial”, amelyben állítólag az Oroszországban értékesített konnektorok és villanykapcsolók egyharmadát gyártják.

A Mari Köztársaság megalapításakor Kozmodemjanszk szerette volna megkapni a fővárosi címet, de azt végül központi fekvésének köszönhetően Joska-Olának ítélték, emiatt is csökkent mára a város jelentősége.

A település mai formájában két jól megkülönböztethető területre oszlik. A dombtetőn található a város újabb része, a szocialista típusházak és a gyárak, a domb Volga felőli oldalán és a keskeny parton pedig a régi, többnyire faházakból álló óváros. (...) A házak kb. fele sajnos elég rossz állapotban van, sok a lakatlan is közöttük.

Szerencsére úgy tűnik, hogy a városvezetés azért felismerte, hogy értékes örökséggel van dolguk, és néhány házat már fel is újítottak, másokon meg már dolgoztak. Igazából, már az is szerencse, hogy maga az alsó városrész megmenekült a ’80-as évek elején, mikor Csebokszárinál felhúzták a hatalmas duzzasztógátat a Volgára, hogy ott vízierőművet létesítsenek.

Állítólag közel 30 Volga-menti falucskának nem volt ilyen szerencséje, és azok a víz alá kerültek. Manapság a várost hatalmas betongátak védik a folyótól, és remélhetőleg Csebokszáriban is odafigyelnek a zsilip kezelői, hogy a felduzzasztott folyó ne mossa el a várost.”

A teljes posztot a Káma-túra blogon olvashatjátok el, ahol képeket is nézegethettek.

A moderálási alapelveket itt találod.