oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2015. február 09. 06:43,  „Milyen hülye ez, hogy nem beszél angolul” 356 komment

2015. február 09. 06:43 Határátkelő

„Milyen hülye ez, hogy nem beszél angolul”

Ma folytatódik Dóri angliai története (a kezdetekről ebben a posztban olvashattok, szerintem érdemes a mai előtt elolvasni annak, aki anno nem tette, vagy elfelejtette már), melyből megtudjuk, nehéz kenyér az au pairé, lesz benne egy, az angol humort idéző kutyás kaland, és az is kiderül, hogy amikor már jól mennek a dolgok, akkor is közbejöhet a legváratlanabb fordulat.

au_pair_5.jpg(A kép illusztráció)

„Az előző posztban említett „kedves” családnál telt az időnk. Reggel irány a suli a kislánnyal (9 éves), takarítás, főzés, mosás, délután fölvenni... Akármennyire is igyekeztem beszélni vele, semmi nem használt, próbáltam különböző játékokat, gyöngyfűzést, de semmi.

Egy délután, ahogy ültem lent a nappaliban a lányokkal, elkezdtek rólam úgy beszélni, hogy két méterre voltam tőlük. A kicsi ezt mondta: „Milyen hülye ez, hogy nem beszél angolul, alig várom már, hogy elmenjen”.

Persze én értettem, azzal nem volt gondom, csak a válaszadással. A szülőket persze nem érdekelte semmi. Ők későn jártak haza, mivel professzorok voltak.
Ha este szabad lettem időben, akkor órákat sétáltunk London utcáin és arról beszélgettünk, hogy milyen házunk lesz.

Többnyire a hétvégék is így teltek, mivel legtöbbször péntek és szombat esténként is vigyázni kellett a lányokra. Maradtak az esti meghitt séták. A párom is egy családnál élt, ott fiukra kellett vigyáznia, pár hónap elteltével megengedték, hogy estig ott maradjak, ha délután esetleg hamar végeztem.

Az utolsó csepp a pohárban

Teltek a hónapok, de végül is szerintem ez a bizonyos eset tette fel a pontot az i-re. Egyik délután, ahogy jöttünk haza az iskolából (persze a kezét nem lehetett fogni a kislánynak, mert ciki) szinte dührohama volt. Valami történt az iskolában, de hiába kérdeztem, nem mondott semmit, csak szaladt hazafelé én meg utána, hogy lassabban.

Jött egy nagy kereszteződés, ő pedig pár lépéssel járt előttem. Hiába kiabáltam rá, hogy várjon meg, lelépett a járdáról, nagy fékcsikorgás. Hála az égnek, megállt a sofőr. Én azt hittem, a helyszínen felképelem. De ő mit sem vett föl az egészből, hazáig meg sem állt, csak annyira, hogy kinyissam az ajtót.

Én pedig még mindig remegtem a történtektől. Mi lett volna, ha a kocsi nem áll meg időben… hogy magyaráztam volna meg a rendőröknek, hogy de én szóltam neki?

Az anyuka ezen a napon valahogy pont otthon volt, így bekopogtam hozzá és elmeséltem az esetet, de ekkor már potyogtak a könnyeim. Mikor elmeséltem, annyi történt, hogy fölszólt a lányának, aki nagy durrogva lejött, és megbeszélték a dolgokat, nekem pedig parancsra annyit mondott, hogy bocs.

Ez erősített meg abban, hogy ez így nem mehet tovább. Minden hétfőn tettek ki a metróhoz ingyen újságokat, a neve TNT magazine, és ezekben voltak hirdetések. Onnantól minden héten ezeket bújtuk, és amelyiket csak tudtuk, felhívtuk, de már páros munkát kerestünk.

Végre eljött a mi napunk!

Elhívtak minket a Potters bár mellé interjúra. Egy kertészeti központba kellett mennünk. Ott a hely tulajdonosával és annak családjával találkoztunk. A nő tipikus angol, szőke, magas 40-es, látszott rajta, hogy kondiba, teniszezni jár, élvezi az életet. A férj inkább egy medvére hasonlított alkatilag és szőrzetre is. :-)

Itt már csak 2 gyerek volt, egy hatéves lány és ötéves fiú. Persze a párom rögtön szimpatikus lett a kisfiúnak, az egész interjú alatt a lábszárát rugdosta erőből. Aztán amikor valamire anyuka nemet mondott, leköpte. Szuper! Egy újabb tökéletes család!

Megegyeztünk, hogy 2 hét múlva kezdhetünk. A munkánkban minden benne volt. A kertészet, gyomlálás, locsolás, pakolás, konyhai munka (mivel volt étterme), vagy a bolti részben polctakarítás, árazás, és ha a nő úgy kívánja, akkor engem elvisz a házukba, és vigyázok a gyerekekre, viszem őket iskolába, stb. Itt mar £120 ajánlottak kettőnknek.

Persze a pláne akkor jött, amikor megmutatták a szállásunkat, ami egy lakókocsi volt a raktár mögött, a raklapok között. Igaz, egész jól felszerelt volt, de hideg éjszakákon nem a legjobb. Volt egy kicsi nappalija, ebben pici konyha, egy fürdőrész és egy háló, amiben egy nagy ágy volt.

Mit tegyünk? Belementünk.

A családom nem igazan örült az örömömnek. Nem akartak engedni, hiába mondtam nekik, hogy még 2 hét. De nem mehetek, mert jön a szünet, és ők mit kezdjenek a gyerekeikkel...

De eljött a költözés napja. :-) Hátunkra vettük a kis túratáskánkat és vonattal indultunk egy új helyre, tele reményekkel.

Nem jött el a Kánaán

Persze nem kellett sok idő, hogy rájöjjünk, ez sem lesz a Kánaán! Esténként hideg volt a lakókocsi és csak egy kis elektromos fűtőtestünk volt. A kertészetben végzett munka még el is ment. A dolgozók szerettek minket. Örültek, hogy hol itt, hol ott besegítettünk.

Nekem tetszett, hogy változatos volt a munka. Hol virágokat locsoltam, hol gyomláltunk, hol a konyhán mosogattam, de a lényeg az volt, hogy együtt vagyunk végre, és bármi gond volt, Ő ott volt nekem!!!!

Persze voltak esetek, mikor engem bevittek a gyerekekhez, a párom pedig ott maradt dolgozni. Ilyenkor ott is aludtam a gyerekekkel. A kislány aranyos volt, a kisfiú kevésbé. Az iskolába babakocsival kellett tolni, sokszor köpködött, rúgott és egy percre sem lehetett őket egyedül hagyni, mert rögtön megverte a testvérét. De azért itt jobban teltek a napjaink.

Utólag jöttünk rá, hogy miért is volt itt egy lakókocsi elrejtve. Mielőtt hazament, a főnök ide bújt el a magas szőke menedzserével. Persze a feleség (és mindenki más is) tudta, de úgy tettek, mintha senki sem sejtene semmit. Így mi is úgy tettünk, amikor zárás után órák elteltével mentek haza az irodából. :-)

Kizárásos alapon

Egyik felejthetetlen emlékem, mikor elindultunk bevásárolni egyik este. A bolt elég messze volt, mivel ez a kertészet „a puszta közepén” volt. Így a túratáskánkkal a hátunkon vágtunk neki a heti vásárlásnak, persze, hogy a főút mentén kellett gyalogolnunk, mert még járda sem volt.

A boltot letudva épségben értünk vissza a kertészet kapujához, ahol szomorúan vettük észre, hogy lecserélték a lakatot, és nem tudunk bemenni. Hívtuk a főnököt, aki mondta, hogy beletörték a kulcsot, így másikat tettek fel, oldjuk már meg.

A történteket bonyolította, hogy volt egy kutya, aki őrködött felettünk és persze a kertészet fölött. Szegény már nagyon öreg volt, és nem látott jól, így persze mi hiába magyaráztunk neki, hogy mi vagyunk azok, ő csak ugatott.

Végül abban maradtunk, hogy átmászunk a kerítésen, nincs más választás. A párom felmászott a kerítés tetejére, hogy majd átteszi a 2 teli túratáskát és segít átmászni, miközben a kutya ugrált a kerítésre. Neki közben csokigolyót dobáltunk, hogy menjen el jó messzire érte, addig van időnk ott szöszölni.

Elég „könnyen” ment volna a dolog, ha nem jár arra egy autó a sötétben, ahogy mi mászunk befelé. Persze magyarázkodhattunk ott, hogy mi itt lakunk és lecserélték a lakatot, az ürgét nem érdekelte.

Azt is mondtuk, hogy befelé menet nem szoktak lopni, ő a rendőrséggel fenyegetőzött, amit persze megértettünk a helyzetből adódóan. Gyorsan hívtuk a főnököt, aki nehezen akarta felvenni a telefont, de végül sikerült elérni, ő beszélt az úrral és tisztázott minket. Persze ezek után még ott volt a kutya, de hála az égnek kitartott a csokigolyónk a lakókocsiig… :)

Éppen karácsonyra készültünk haza, amikor a család mondta, hogy nekik már nem kellünk, de van egy ismerős család, akiknek szükségük lenne ránk, ha visszajövünk. Ennek valahol örültünk, mert jobb volt már ugyan az életünk, de azért télen a lakókocsiban még összebújva is hideg volt.

A karácsony szépen telt otthon. Mindenki nagyon örült, amikor hazamentünk. Olyankor volt teljes a család. Persze mindig meglepetésként mentünk, sosem jelentettük be előre. Így még nagyobb volt az öröm, amikor hajnali 3-kor becsengettem szüleim ajtaján. :)

Új év, új hely

Az ünnepek után az új családhoz jöttünk vissza. Devonba mentünk, ami nagyon szép hely. Itt is 3 gyerek volt, 9, 7 és 5 évesek, két lány és egy fiú. Egy üdülőközpontba kerültünk, ami nagyon szép volt, jó pár kőház, hatalmas füves terület, játszótér, tó…

Mi a főház mellett kaptunk egy kis lakást. Lent pici nappali, működő kandallóval, konyhával, fent pedig egy kis hálószoba, fürdővel. Én a gyerekeket vittem iskolába, amikor anyuka elfoglalt volt, majd a főházat kellett rendbe tennem, ami mondanom sem kell, hatalmas volt! Mindenkinek külön szoba, külön fürdők, vendégrész külön két szobával. Ha ezekkel végeztem, akkor várt rám az üdülőházak takarítása, ágyneműhúzás. Nagyon felszerelt szép házak voltak.

Persze a délutánt a gyerekekkel töltöttem, de ők nagyon jól neveltek voltak, így szívesen voltam velük. Nem mondtak nemet, szerettem velük játszani. Volt is hol! Két játszószobájuk volt millió játékkal és egy külön tévészoba csak nekik.

A párom a kertésznek segített be, kerítéseket is készitettek. Itt már jól éreztük magunkat. Kapott egy kvadot is, mivel nagy volt a terület. Ez nekem is tetszett nagyon, persze a gyerekek is szerették és használták. Volt uszodájuk is, és ha nem volt vendég, ezt is használhattuk. Persze ennek a karbantartása is a párom feladata volt, figyelni kellett a víz hőmérsékletét, cserélni, odafigyelni a higiéniára.

Telt az idő, és mi egyre jobban éreztük magunkat. A hétvégék szabadok voltak, normális volt a család, együtt voltunk… mígnem egy nap szóltak, hogy szétbontanák a kis házunkat hat hónapra, addig költözzünk már át az egyik vendégházba. Ahhh, semmi gond, mondtuk.

Összepakoltuk a kis motyónkat és átköltöztünk. A gond akkor kezdődött, amikor egy hét elteltével ismét szóltak, hogy ezt a házat is újra kell vezetékelni, költözzünk már át egy másikba… és ez így ment egy-két hetente. Már a munkások is rajtunk röhögtek.

Egyre rosszabb lett a helyzet

Már ki sem pakoltunk, csak a túrazsákból szedtük ki a ruháinkat. A hab a tortán az volt, amikor már egyik házba sem tudtunk költözni, mert mindegyiket éppen felújították. Ekkor már a munkásokkal keltünk, feküdtünk. Mire felkeltem, már ott dolgoztak a konyhában, este vacsorakészítés közben a fürdőt szerelték…

Mindez egy-két hétre még elviselhető volt, de teltek a hónapok, és nem hogy jobb lett volna a helyzet, hanem még jobban szétszedtek mindent. Ekkor döntöttük el, hogy új munka után nézünk.

A Lady nevű magazinban hamar rá is találtunk egyre. Igaz, ez Franciaországban volt, de egyszer vagyunk fiatalok!

Folytatás következik hamarosan...”

A moderálási alapelveket itt találod.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: au pair Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr457153263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szilvana1[Bucks, UK] 2015.02.09. 08:39:10

Kitartó párocska, kíváncsi vagyok a folytatásra! Remélem összejöttek a dolgok nekik!

Muscari 2015.02.09. 08:39:59

Na én is megpróbálom. Potters Bar az egy település, nem egy bár :-)

Elég kalandos történet, már várom a folytatást.

DieNanny CH 2015.02.09. 08:42:12

De jó, hogy nem adtátok fel! Ez az állandó házfelújítás tényleg fura... De az jó, hogy megismertetek egy normális családot is!

Muscari 2015.02.09. 08:43:14

Juhéj, működik!

Ennyi idősen azt hiszem mindent kibír az ember, akár fát is vághatnak a hátán. Vajon miért üldözték el őket a második helyről?

DieNanny CH 2015.02.09. 08:43:58

@Gazics:

Köszi! - Gondolom, te vagy az Illetékes!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2015.02.09. 08:46:21

Na még egyszer.
Szóval...
Nem kis megpróbáltatások.
Ennek ellenére, nem érzem a negatív felhangot és ez tetszik.
Várom a folytatást.
;)

NIKI LAURA 2015.02.09. 09:00:37

Sokan elnek igy,de a gyonyoru,barackpalinkajarol hiros alfoldi varos,Kecskemettol kb 7000km- re levo napfenyes Californiaba!

Devon egy hideg,szeles,esos hely.A francia tengerpart jobb valasztas,legalabb is ami a lakokocsit illeti.

Dehogy mennyire szubjektiv minden,hagy alljon itt sajat storym::

- Kecskemet szeli muhelyembe kb egy evtizede vettem gy NDK Bastille lakokocsit.Szembe lako szomszedom nem fizette az aram szamlat,meg kidult az egyik fala.....megkert,nem- e bekoltozhetne ideglenesen a lakokocsiba.
A muhelybol lecsatlakoztattam a kozponti futes ket csovet,es beszereltem a korbe meg egy radiatort,amit a lakokocsiba tetttem.

Tobb mint tiz eve bent lakik a bacsi,ugye itt nem angol tel van,volt -25 fok is,meg + 50 fok nyaron bent.A lakokocsi funerlapjait mar parszor javitottam,mert kirohadt.,..de a bacsi szereti,szoval minden szubjektiv,mik a jo korulmenyek...

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.09. 09:02:31

Szar munka, nem javaslom.

Ilyet egyébként Bp-en is lehet találni, minek ehhez elmenni Angliába?

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 09:08:59

Birca, szerintem te is tudod a kontextust, 18-20 éves fiatalok nyelvet tanulni mentek így régebben, amikor ez volt az egyetlen lehetőség vízumot kapni Angliába.

a köpködős gyerek vajon valami special needs volt, vagy ennyire nem volt megnevelve?
volt pár éve nálunk is egy ilyen hároméves. úgy káromkodott, mint egy kocsis, és köpködött, ütött, karmolt. na elég hamar lerendezte a kolléga, egy hét próbálkozás után azt mondta, hogy akkor ő most hazamegy, és addig nem jön vissza dolgozni, amíg ezt a gyereket ki nem rakják innen. (magánóvoda, minden szülő keményen fizet, és nem azért, hogy ilyeneket lásson-halljon a 25 másik gyerek.) rövid úton le lett rendezve aztán.... hogy mi lett vele, az valahogy senkit nem tudott meghatni.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 09:10:18

@Dragonlady (now in Thailand): (jó, persze, tudom, au pair kiszolgáltatottság más téma, csak egyszerűen eszembe jutott az a gyerek....)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.02.09. 09:29:15

a posztot olvasva leginkább dühös lettem. Milyen emberek vannak, így dickensi módon kihasználni másokat... nem szoktam ilyet kívánni, de remélem, lassú kínok között pusztulnak el a posztban szereplő "gazdák".

Az első posztban ígéretet kaptunk, hogy a következő fejezet a gyerek születéséről fog szólni, úgyhogy hajrá, várom a folytatást :)

Sanz 2015.02.09. 09:31:42

Hát... ez azért kemény sztori.
Nem semmi, hogy két ember ilyen kitartással rendelkezik... bár gondolom, más opciójuk nem nagyon volt.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 09:41:47

esetleg lehetett volna még ezt is ketté vágni, vagy még jobb , ha háromba.
és közöttük legyen mindig pár hét szünet.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 09:43:15

@NIKI LAURA: hát az alföldön sok helyen így élnek a juhászok.
kiskályhával.

(mondjuk jónak mondom:))

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2015.02.09. 09:45:29

Azt hiszem a poszt író és párja kiérdemelte a "jég hátán is megélne" titulust. Csak így tovább! Egyszer csak megtaláljátok a helyetek.

DieNanny CH 2015.02.09. 10:08:08

Ja, meg még az jutott eszembe, mennyi volt a font 2000-2001-körül? Mert ketten kaptak 120 fontot, vagyis 60/fő/hét, az 240 font havonta/fő.
Én 2000-ben 5000 schillinggel kezdtem, az 17-tel szorozva 85ezer Ft volt.
Valahogy az az érzésem, eléggé kihasználták Dóriékat, pláne 3 gyereknél, viszont ez a töretlen optimizmus, és összetartás nagyon tetszik!

Evain 2015.02.09. 10:11:41

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: gondolom a befogadó család szabadon értelmezte a "light housework" meghatározást. :s

adg 2015.02.09. 10:15:20

Na ez tenyleg jo volt, tetszett.
Nem vagyok tul agressziv, de ha gyerekem lekopne, mondjuk ugy ot eves kora utan, amikor mar illik tudnia, hogy ilyet nem csinalunk, hat lehet, hogy kibillenne az egyensulyabol.

Ha jol emlekszem, azota szepen rendbejottek. Meg is erdemlik, kiarto paros. Jo volt olvasni. Osszehasonlitaskent mindjart meglatogatom digger blogjat, hogy mi ujsag a grazi ellenpottal. :D

Miert kell vizet cserelni az uszodaban?

gyengetölcser 2015.02.09. 10:20:30

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: talan 200 forint korul lehetett? En 97-ben voltam Angliaban, akkor asszem 180 volt.

Chamroe 2015.02.09. 10:28:30

Hát küzdöttek szegények rendesen, az biztos :)
Remélem, hogy azóta már sikerült egyenesbe jönniük!

Sajnos most én is megrekedtem az álláskereséssel. Hiába van egy-egy pozícióra megfelelő végzettségem, és hozzá munkatapasztalatom, sorra a haverok, ismerősök kapják meg azt.
Kezdek kicsit elkenődni :(

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 10:31:13

bizony jól emlékszem, szépen 400 felett volt a font 2001-ben. akkor voltam kint Angliában egy hónapot turistaként. (előtte se, azóta se.) minden brutál drága vlt és én állandóan éhes voltam, annyira nem volt pénzem.
itt lehet régi árfolyamokat nézni: www.oanda.com/currency/historical-rates/

TilosazA (UK) 2015.02.09. 10:36:28

Jjajjaj, nekem ez a poszt olyan mint a Bredpitt Mónika által írt pálinkázós. Inkább hallgatok mélyen, mert pozitívat nem tudok mondani.

adg 2015.02.09. 10:40:31

@Babette .: pontosan, blokkolja a potmeter hatasat.

Fube parkolo szomszedot elintezted mar?

the.man · http://rivercottagenyomaban.blogspot.com/ 2015.02.09. 10:43:06

Valahogy sem hallok felhőtlen gyerek felvigyázós sztorit Angliából.

adg 2015.02.09. 10:47:36

@the.man: meglehetosen nagy pocsekolas lenne...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.09. 10:50:32

Jó poszt. Tetszett.
Minden elismerésem a kitartásért.
Ez a kemény nem a Tarzan sarka.

NIKI LAURA 2015.02.09. 10:52:12

@diggerdriver: ...tegnap meg a kad szele volt:)

SzZoole 2015.02.09. 10:55:14

Igazi,klasszikus hataratkelos post,joval rosszal egyut.Varom a folytatast.
Ilyet ide nem a statisztikat.

@NIKI LAURA:
Devon az egyik legszebb resze Anglianak,Cornwall-al egyutt,minden evben eltoltunk ott par napot Paington,Torquay,
Brixham alkotta Devon Bay.Mindenkinek ajanlani tudom csak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 10:58:47

majd rmélem, jön Mirjam is és mesél.
volt még itt valaki hosszabb ideig au pair Angliában?

SzZoole 2015.02.09. 11:01:01

@TilosazA (UK): Ha figyelembe veszed azt,hogy ez a story mikor tortent es,hogy Te meg csak par eve vagy itt akkor tudnal velemenyt alkotni,mert mas volt akkor itt kezdeni meg mas volt akkor is mikor Te kezdtel itt.

**mimi** 2015.02.09. 11:01:03

@Réka ‎:
big lájk....
nekem is kinyílt a bicska a zsebemben...ennyire kihasználni embereket! Felháborító!
Nagyon becsülöm őket, hogy így kitartottak!

TilosazA (UK) 2015.02.09. 11:02:55

@Zoole[uk]: Tudom, nem is ítélem el őket, fiatalok voltak, internet még nem volt, etc. Csak én egy kicsit másképp látom a dolgokat. Felnőttebb is vagyok, gondolom azért. Mondom, zipzár a számon.

Golf2 2015.02.09. 11:03:05

nem tudom melyik a rosszabb meló mosogatás vagy más gyerekeire vigyázás...Felnött korukban is ilyenek az angolok?

SzZoole 2015.02.09. 11:20:54

@TilosazA (UK): De,ha azt nezzuk,hogy a tortenet meg az unios csatlakozas elott tortent,akkor meg nagyon keves magyar volt kint itt,igy nagyon keves informacio birtokaban voltak es igy is neki vagtak,meg sajat karukon tanulva csinaltak tovabb es tovabb nem feladva,azert ezert jarna nekik egy pozitiv elismeres.
Napjainkban a kitaposott utat es ezernyi informacio birtokaban kovetve hany fiatal van,akik par honap utan feladva haza kullognak,hogy itt minden szar.....

Shebelle 2015.02.09. 11:22:58

Olyan gyorsan változik mostanság minden, hogy szinte már követni is alaig lehet. Ami akkor volt, az mára már talán nem is érvényes. Nem egy könnyű élet volt,(nem mitha most az lenne),de nem szerettem volna a helyükbe lenni, s remélem már sínen vannak és minden rendben.

Shebelle 2015.02.09. 11:31:57

@Golf2: nekem s más gyerekére való vigyázás a rosszabb, méghozzá nagyon nagyon rossz. Ezerszer inkább, mosogatok, takarítok vagy trágyát hordok szét, de gyerekekre nem vigyázok.Nem vagyok rá alkalmas(pedig van gyerekem és imdáom) most már nem. Régen sokat vigyáztam,kb.felnőtt koromig, a rokonság gyerekére főleg vakáció alatt, ekkor még nem volt gond velem, csak miota megszünt a szülők/iskola általi nevelés. Vagy a szülők tudomásul veszik h. ha a gyerek velem van az én felügyeletem alatt, akkor az én nevelési elveim érvényesülnek.Szerintem a köpködős gyereked már ott "mefolytottam" volna, 3éves korban már illik viselkedni(itt a szülők nagyon elrontottak valamit) stb....., phőőőő,phúúúú ki is tomboltam magam, bocsi, pedig türelmes tipus vagyok, s nem vagyok egy szadista hajlamú.... :) bocsi mindenkitől

PannonBoy 2015.02.09. 11:36:41

Eléggé szerencsétlenül járt a posztíró hölgy.

Ami feltűnt, hogy a gyerekekkel gond volt, nem azért mert problémásak voltak, hanem ilyen az átlag. Egyszerűen nem tudnak normálisan viselkedni, és ez nem nemzet specifikus. A magyar gyerekek között is rengeteg nevetlen van. Úgy viselkednek, mintha körülöttük forogna a világ. Ebben pedig a szülők a felelősek, teljes mértékben. Úgy veszem észre manapság a szülők egyáltalán nem foglalkoznak a kölykükkel. Aztán meg csodálkoznak, hogyha a gyerek felnőtt korában bandázik, bűnözik, stb.
Miért nem lehet felelősen gyereket vállalni és nevelni?

Shebelle 2015.02.09. 11:42:13

@PannonBoy: Igy van, egyetértek. A kérdésedre a válasz talán pedig: mert a nevelés igenis "kőkemény munka" és idő és szeretet figyelem és példamutatás stb. s ha valmelyik hiányzik már meg is ette a fene.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 11:43:17

@Golf2: én ugyan nem au pair vagyok (voltam), de részemről inkább 20 gyerek, mint 200 tányér! :-)

catnip cupcake 2015.02.09. 11:43:24

@Golf2: részemről inkább a mosogatás, mint gyerekcsősznek menni. A mosogatnivaló nem beszél vissza:)

Ami a felnőttkort illeti, az alábbi cikk elég jól illusztrálja a tizen- és huszonéves korosztály egyik problémáját:
www.dailymail.co.uk/news/article-2040260/Maciej-Dakowicz-Cardiff-After-Dark-binge-drinking-images-turned-Britain-laughing-stock.html

e_mmike 2015.02.09. 11:43:24

@Dragonlady (now in Thailand): Igen, volt, negativ es pozitiv tapasztalatokkal. Es tovabblepessel!

Shebelle 2015.02.09. 11:44:38

@Shebelle: ...és még ha sikerült is így csinálni közben rengeteget hibázunk míg felnő....,főleg az elsőnél....

Evain 2015.02.09. 11:45:06

@Shebelle: szerintem hibás a célpontod. Ha a kutya az út közepére szarik, és az ott is marad, nem a kutyát kéne megcsapkodni a pórázzal, hanem a gazdáját, hogy otthagyta.

Egyszer olvastam egy érdekes, de voltaképp nagyon helytálló megjegyzést a szülőséggel kapcsolatban. Az örökbefogadáshoz mindenféle pszichológia teszten át kell esni, hogy igazolják a megfelelőséget. Természetes szülőség estén ez nincs.
Lásd köpködős-rugdosós gyerek, vagy rosszabb esetben pincébe zárt, abuzált gyerek.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 11:47:58

hírünk a nagyilágban :-(
www.bbc.com/news/magazine-31168246
The baby that divided a nation
(az újévi Rácz Péter Rikárdó esetről van szó.)

Evain 2015.02.09. 11:50:17

@Evain: Jah, mielőtt valaki félreértené, nem azt mondtam, hogy meg kell határozni, hogy ki vállalhat gyereket, hanem azt, hogy a gyerekvállalással együttjár az a tudat, hogy a gyerekedet olyan közegbe engeded ki, ahol más gondolkodású családból származó gyerekek is rohangálnak.
Ezzel meg kell tanulni együtt élni, és visszafolytani az elemi indulatokat, amikor egy másik gyerek leköpködi a tiédet, és te nem verheted péppé a másik gyerek szülőjének szép arcát. Bármennyire szeretnéd.

Evain 2015.02.09. 11:51:54

Óbazmeg, visszafojtani. Na ma se írok többet.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 11:57:23

@Dragonlady (now in Thailand): ez meg egeszen hagyjan, bar nekem ettol is hanyingerem lett, de nezd meg az index errol szolo cikket, ott van egy youtube video, ahogy devecseren vmi ertelmifogyatekos am de erosen kigyurt banda menetel, meg szonokol, aztutan most meg csak koveket dobal, de sztem par even belul deportal, meg lagerba meg gazkamraba kuld

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 12:06:35

@Jess G:
ilyenekkel inkább nem borzolom az idegeimet, amíg nem muszáj....

juteszembe, vajon a simicskás jelző milyen fordításban került a sajtóba más országokban, ez érdekelne :-)

Mrs. Clayton 2015.02.09. 12:17:56

@Dragonlady (now in Thailand): emlekeim szt a franciak vmi pocsnek, mig a nemetek meg mintha stricikent adtak volna vissza
szo szerinti forditast nem hallottam
lehet mas orszagok nepei az ondoval nem karomkodnak

TilosazA (UK) 2015.02.09. 12:25:29

@Jess G: Valószínűleg nem. Férjemnek volt egy munkatársa, azt hiszem török, az volt a keresztneve, hogy Semen. Szegény.

LyukasBogrács 2015.02.09. 12:25:53

"Valami történt az iskolában, de hiába kérdeztem, nem mondott semmit, csak szaladt hazafelé én meg utána, hogy lassabban."

Ilyenkor el kell küldeni szánkózni, attól megnyugszik.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.09. 12:25:53

@Dragonlady (now in Thailand):

A 30-as években egy font 5 dollárt ért.

Orwell egyik önéletrajzi ihletésű novellájából tudom, ott a koldusszegény író kap az USA-ból tiszteletdíjat, egy 50 dolláros csekket. Azt beváltja és kap érte a bankban 10 fontot. (Ez mai pénzben kb. 180-200 font lenne.)

Egyébként film is készült belőle - www.imdb.com/title/tt0119453/ -, azon kevés filmek egyike, melyre "tökéletes" minősítést adtam (ez évente maximum 1-2 alkalommal esik meg nálam). Hozzáteszem: a novella maga is remekmű. Persze a film súlyos pénzügyi bukás volt, mint szinte minden jó film esetében szokott lenni. Az Amerikai mesterlövész típusú ökörségek szoktak sok pénzt hozni.

adg 2015.02.09. 12:28:50

@the.man: Egy meghatarozott mennyisegu klor vagy mas fertotlenitoszer minimum kell a vizbe, kulonben par nap alatt bealgasodik, es az alga nem is a legrosszabb. Vannak mindenfele vicces bakteriumok, gombak egyebek, amik veszelyesebbek sokkal, foleg kozossegi medencekben.

Aztan, hogy a klor mukodjon is, a viznek "egyensulyban" kell lennie, ph-t, kemenyseget, stb optimalis szinten kell tartani, kulonben nem jo, bealgasodik, levizkovesedik, csipi a szemet, nyalkahartyakat, szaritja a bort, megeszi a femszerelvenyeket, furdogatyat, stb.

Ha a vized egyensulyban van, es van elegendo klorod, akkor nem fog algasodni, es evekig nem kell vizet cserelni, legfeljebb potolni. Vagy ellenkezoleg, leereszteni a felesleget, mint most nalunk a rengeteg eso miatt.

Egy kisebb medenceben is tobb 10 m3 viz van, azt nem olcso csak ugy cserelgetni, raadasul akkor lehet kezdeni megint elorol az osszes parameter beallitasat, es hat a vegyszerek sem ingyen vannak, ha kell valami bele a kloron kivul. Az olcso, sot, sos vizu medenceben kb ingyen keletkezik.

Egy ido utan persze "eloregszik" a viz, es egyre nehezebb egyensulyban tartani, akkor erdemes lecserelni. Illetve akkor, ha valami baj tortent vele, valaki elszurta valami vegyszernek az adagolasat pl, es nem lehet maskepp helyrehozni, csak (legalabb reszleges) vizcserevel.

Szoval csak ugy nem erdemes cserelgetni. Egy felfujhatos, 20 centi mely babapancsolo nyillvan mas, de mar egy ilyen baumaxos (RIP) 1-2 m3-es izebe is sokan inkabb raknak némi vegyszert.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 12:31:15

@TilosazA (UK): na jo, lehet japanul az ondo is egy keresztnev

DieNanny CH 2015.02.09. 12:32:04

@Evain:

Te, figyelj, én már hallottam olyan kritikát szülőtől, hogy azért nem hallgat az én tanácsaimra gyereknevelési ügyben, mert nekem nem voltak terhességi hormonjaim... Szerintem a legtöbb gyámügyesnek ugyanez a nézőpontja, azért kérnek pszichológiai meg pedagógiai meg akármilyen tesztet a leendő szülőktől.

TilosazA (UK) 2015.02.09. 12:32:38

@Jess G: És gondolom ez a japán igen hülyén érezné magát, ha Magyarországon kéne dolgoznia... :/

Mrs. Clayton 2015.02.09. 12:39:44

@TilosazA (UK): a fene se tudja, nekem volt Kula illetve Geci nevu ugyfelem es ok magyarok voltak, azert en nem nevetnek ki egy kulfoldit mert magyarul csunya a neve

TilosazA (UK) 2015.02.09. 12:40:57

@Jess G: Én sem, de attól még vannak akik kinevetnék. Vagy csúfolnák a háta mögött.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 12:43:37

@adg [Au, Darwin]: nekem rendes 50m3-es rendes medencem volt, minden evben osszel le kellett engednunk 50 cm-re a vizet egeszen a vilagitas ala gondolom epp a vilagitas miatt, mert a fagy szetnyomta volna a lampakat

Evain 2015.02.09. 12:44:53

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nézd, én már azon is ki szoktam borulni, hogy a családok nagy része hogyan választja ki az au pairt. Ilyeneken már ki sem akadok...

P.Elliot 2015.02.09. 12:49:10

Egyet valahogy nem ertek!
Az Au Pair nem azt jelenti hogy a szemely vigyaz a gyerekekre, rendbetartja a szobajukat, ruhazatukat, kizarolag veluk torodik, kiseri oket ahova kell es megtesz mindent ami kell korulottuk.Este szabad, vagyis mar keso delutantol, a munkaadoinak kotelessege elengedni nyelvtanfolyamra legalabb heti 3x, gyakran meg fizetni is nekik kell erte. A hetvegek szabadok es ezert kap szobat, ellatast es zsebpenzt. Erre kotelezhetik, de arra nem hogy reggeltol estig, gyerek pesztralas mellett, mosson, fozzon, takaritson. Egy amerikai ismeros hazaspar hozatott egy francia lanyt a nyelv miatt a 3 gyerek melle hogy a tanultakat felfuttassak a gyerek fejeben, a francia lanynak szerzodese volt amiben le volt irva hogy mik az o es mik a munkaadok kotelezettsege es kesz!
Az bizony csak a gyerekek korul csinalt meg mindent amit kellett, / mivel az orvos szulok hatarozottan kezben tartottak a kolykoket a lanynak nem is volt panasza/, amikor netan muszaj volt az ugyeletek miatt hetvegen is vigyazni rajuk akkor azt nagyon szepen megfizettek extraban, amikor a lany hazament, elotte elvittek magukkal csaladi nyaralasra is. Ahol nem kellett a gyerekekre vigyazni!
Hogyhogy Angliaban nincs ilyen szerzodes?
Egyebkent en is csak azt olvasom mindig hogy ott mennyire kihasznaljak a bebiszittert.
A posztolot szegenyt nagyon sajnalom de nem ertem meg a parjat hogy neki megfelelt ez az eletmod? Nem is probalt valtoztatni? Barmifele mas munka amit maguk vegeznek annak 8 ora utan vege, ovek a nap, egy sajat szoba is jobb lett volna mint kulon elni ilyen korulmenyek kozott.
Es joval tobb penzt takarithattak volna meg, boldogabbak lettek volna. Es kozben kaphattak, kereshettek volna jobb allast maguknak.
Nem lett volna az a penz amiert en igy eltem volna, feladva a maganeletemet!
Fura nepseg az az angol...apropenzert keres kulfoldrol valakit.
Persze, mert tudja hogy odahaza senkit nem kapott volna!

P.Elliot 2015.02.09. 12:55:58

@adg [Au, Darwin]:
Jokora nagy medencem volt de en evente lecsereltem a vizet, volt olyan ev hogy evkozben is. Igaz, olcso volt talan 50 dollar, annyit megert.
A hasznalt viz, talan a vegyszerek miatt egyre selymesebb lesz ahogy uszol benne. Volt egy pont amikor ezt a puha selymesseget utaltam es masnap mar engedtem is le a vizet es az uj viz nehany heten at, volt hogy szezon vegeig olyan ropogos volt, nem tudom erted-e? Friss!
Mar lebontattuk mert a gyerek kinott belole es mi sem hasznaltuk annyit mar.
De en ha modom lenne akkor soha nem hagynam a vizet tovabb mint egy szezon. Mas kerdes ha nagyon vizszegeny helyen laknek vagy nagyon draga lenne!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 12:57:40

Há' megy hát, mi itt a probléma?? :D

jewel79bp 2015.02.09. 13:01:08

Mondjuk nekem alapból ezzel az au pair dologgal van gondom, főleg, amikor a lány szinte semmit nem beszél az adott nyelven. Értem én, hogy nyelvet tanulni megy, de szerintem pont ez a legnagyobb hülyeség az egészben. A szülőket sem értem, rábízni a gyerekemet valakire, akivel az egyáltalán nem tud kommunikálni? Hogy mindja el, hogy mit kér reggelire, hogy fáj a hasa, hogy alakuljon ki bizalmi kapcsolat kettőjük közt, ha a nyelvi kapcsolat hiánya miatt nem tudnak rendesen kommunikálni? Naná, hogy frusztrált a gyerek, az au pair, mindenki, hiszen ez egy nagyon nehéz, kellemetlen helyzet alapból.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 13:19:57

@P.Elliot: nyilvan van szerzodes itt is, de ha nem beszeled a nyelved, hogy allsz ki magadert? ha megis kiallsz es elkuldenek, akkor hova mesz? mit csinalsz? munkat nem vallalhattak, mert ahhoz kellett volna munkavallalasi engedely es egyebek
errol itt mar sokszor volt szo, hogy a ny-europai fiatalok pontosan tisztaban voltak az au pairkedes szabalyaival, felteteleivel, igy oket nem is hasznaltak ki ugy mint a k-europaiakat
Mo-n erthetoen a szocializmus miatt, ennek semmilyen hagyomanya nem volt, es a fiatal neplelek sem ugy volt nevelve, hogy kialljon a fonokevel szemben, hanem inkabb a megszoksz vagy megszöksz elvet alkalmaztak

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 13:21:24

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: 2000-ben nettó 85 ezer forint elég szar fizetés volt Magyarországon is.Annyiból odakint hogy lehetett megélni? :-o

Evain 2015.02.09. 13:21:50

@Jess G: szerintem ez semmit nem változott. Egy nyelvet alig beszélőt ugyanúgy kihasználnak, mint korábban.

P.Elliot 2015.02.09. 13:22:17

@Jess G: De ez a teny akkor arra osztonzi az angol munkaadot hogy jol kitoljon a munkassal? Mifele nepseg ez?

Evain 2015.02.09. 13:23:16

@geegee: úgy, hogy ez nem fizetés, hanem zsebpénz (kéne hogy legyen), azaz ez a diszkrecionális jövedelemhányaddal egyenlő. Ami egy otthoni keresőnek megmaradna a kötelező költségek után.

Herr Géza 2015.02.09. 13:23:40

@peacefroggg: Németül tökéletes a nem szó szerinti fordítás !! :)))) Az eredeti szó akármilyen fordítása is értelmezhetetlen lenne a németeknek, de így abszolút oké, már ami a sértö jelleget jelenti. Egyébként a másik magyarázat (strici) viszont baromság, ilyen jelentése soha nem volt a szónak. :)))

Herr Géza 2015.02.09. 13:27:55

@geegee: 2000-ben nettó 85k otthon húsz év körüli átlagfiatalnak nettóban, nehogy már szar legyen.... Elnézted a naptárt...:))) 1997-ben, német multi magyar leányánál meglett mérnökként éppen 200 nettót kerestem és az akkor nem volt rossz pénz....

Mrs. Clayton 2015.02.09. 13:30:32

@P.Elliot: @Evain: en eletemben nem alkalmaztam au pairt es nem is ismerek senkit aki az lett volna vagy nala laott volna barki ilyen beosztasban
de
szerintem azert nem minden brit kezelte/kezeli rabszolgakent az au pairjet
eleve sztem, aki ugy vesz fel valakit, hogy az nem tud beszelni egy kukkot se a gyerekevel es halalra robotoltatja, pluszban meg hulyere is szivatja, annak kb annyit szamit a sajat gyereke, mint egy darab tegla
igen az ilyenek alapvetoen bunkok, egyebkent sokszor diplomas, magas beosztasu anyukakrol van szo
volt par honapja az egyik ujsagban egy interju egy angol anyukaval illetve az au pairjeivel, mindegyik fel velemenyezte utolag a masikat, es azert az anyuka utolag belatta, hogy sokszor nagyon is sokat kovetelt, mert faradt es nyugos volt, de hat ez van, aki au pairnek all annak tudnia kell, h ez ezzel jar
cseled lesz az ember, az meg olyan h szivatnak

P.Elliot 2015.02.09. 13:36:07

@Jess G:
Persze tudom hogy nem mint ilyen. De tul sok negativ tapasztalat van ahogy olvasom a forumokon veluk szemben.
A mas eruropai orszagokban nincs ennyi rossz tapasztalat?

Evain 2015.02.09. 13:36:24

@Jess G: azért azt is érdemes figyelembe venni, hogy a lányok nagy része 19-21 évesen próbálkozik meg ezzel a munkával, amikor azért elég kis hányaduk rendelkezik olyan határozottsággal, amivel kiállhatna magáért. Szóval nemcsak nyelvtudáson múlik ez. Másrészt a kihasználás nem britt sajátosság, szerintem ez bármelyik országban előfordul.
Egyébként meg a negatív sztorik mindig nagyobb visszhangot kapnak. Én azért ismerek jópár olyan történetet, ahol a lányok visszajártak a családhoz, még ha nem is ez az átlag.

2015.02.09. 13:40:25

Nekunk volt au pairunk. Egy spanyol lany, illetve bocsanat katalan.
Kitetel volt, hogy valamennyire beszeljen angolul es tudjon vezetni, mert nalunk zero tomegkozlekedes volt.
Jart mellette angolra, de egesz jol tudott, mikor jott.
Hazimunkat nem kellett vegeznie, a sajat szobajat kellett rendben tartania.

Aztan lehet, hogy o us ilyeneket irogat rolunk

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 13:41:52

@jewel79bp: hű én mit kaptam tavaly ezért, hasonló véleményért. ja mert hogy én se szeretném, fontos szempontnak, hogy a ygerekem olyantól tanuljon magyarul / angolul, aki nem tud magyarul / angolul. vagy hogy helyette mittomén szlovénul vagy hindiül tanuljon. :-/ és akkor ez még csak a kezdet.

DieNanny CH 2015.02.09. 13:42:34

@geegee:

2000-ben augusztusban az óvónői fizetésem 34.500 Ft volt. Ezért - is - mentem szeptembertől Ausztriába.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 13:42:54

@Evain: Jaaaaa, akkor az úgy más.Ha ez a kaján, lakhatáson stb-n felül van, úgy okés lehet.

@Herr Géza: Nem, nem néztem el.Én is 26 voltam akkor, 100 fölött kerestem és találtam is, és az se volt olyan hű de nagy pénz.Kijöttem belőle, mert nem ugráltam, de soknak semmiképp nem számított...

Mrs. Clayton 2015.02.09. 13:43:28

@P.Elliot: @Evain: nyilvan nem mindenki ilyen es nem csak ebben az orszagban fordulhat ilyen elo, ezt mondtam is a legelejen, szerintem ahhoz, hogy valaki igy viselkedjen, ahhoz jo adag psziches problema kell, hiszen ki erzi jol magat attol, ha hulyere szivat egy szerencsetlen kislanyt, aki meg a nyelvet sem beszeli
jo pelda erre a cikkben szereplo kerteszet tulajdonos no, akit a ferje csalt a bolt managerevel, de a kopkoo gyerek anyukaja sem lehetett teljesen rendben
a masik pedig amit szinten emlitettem, h a k-europai fiatalaok egyaltalan nem voltak arra nevelve, h a felettuk alloval szemben kialljanak magukert,ellenben a ny-eurpaiakkal
a masik veglet, amikor az azsiai cseled pisit ont a csalad etelebe fozes kozben es hasonlok

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 13:44:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Atyaúristen...Bár azt megkérdezném, hogy napi/heti hány órában?De akármennyit is mondasz, kurvakevés...

2015.02.09. 13:47:05

@Jess G: tudod, hogy rengeteg a hulye ember minden orszagban. Csak most mar sajat youtube channeljuk es facebook oldaluk van, igy nem relytozkodik a sok marha. %-osan szerintem nincs tobb orult, mint regebben. Csak jobban lathatoak

2015.02.09. 13:47:19

@maxval bircaman szerkesztő: Ez annyira jo mikor tanacsokat osztogatsz olyan helyzetrol amirol fogalmad sincs. Te hany napig is voltal au pair? Elmondom hogy en a poszterhez hasonloan ilyen 'szar munkat' vegezni mentem Angliaba mert akkor meg az au pair vizumon kivul keves lehetoseg volt. Megtanultam angolul, elvegeztem ott az egyetemet, lett normalis munkam stb. Mo.on maradva meg a mai napig felszolgalo lennek minimalberert (az voltam mielott elmentem). Biztos van akinek nem eri meg, de sokan vannak olyanok is mint a posztolo meg en akiknek megerte ez a 'szar munka'. Egyebkent mit ertesz azon hogy ezt Budapesten is lehetne csinalni? Annak tenyleg mi ertelme lenne, ezt megmagyaraznad?

Mrs. Clayton 2015.02.09. 13:47:31

@charlieharper: miert tenne, ha normalisan bantatok vele
viszont emlekszem olyanra is, amikor lefotoztak a csaladok lakasait es ez kerult fel a netre
persze jellemzoen hatalmas rendetlenseg volt, szanaszet ruhak

Herr Géza 2015.02.09. 13:47:34

@geegee: Na erröl beszéltem, gondolom te sem óvónö voltál....:)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 13:48:44

@geegee: tudod, mennyi volt akkor otthon a közalkalmazotti fizetés? mert Nanny óvónő ugye. ha nem tudod, tippelj....

Mrs. Clayton 2015.02.09. 13:51:02

@charlieharper: nezd en lehet tulreagalom, amit otthon tapasztaltam, amikor par napot hetet otthon voltam
de amig normalis helyen eliteleik, felszolalnak az ilyen ellen, addig magyarorszagon, mar megint hallgatolagosan elneznek az ilyeneknek mindent, sot titokban meg orulnek is neki, h vegre valaki kimondja
nem ismeros ez valahonnan?

Evain 2015.02.09. 13:52:58

@charlieharper: +1
Erről egy Will Smith interjú jutott eszembe. Ugye a fia a filszerepek helyett leginkább arról lett híres, hogy iszonyat baromságokat posztolgat. Erre mondta Will Smith, hogy ő is hülye volt, mikor 14 éves volt, csak mivel nem volt internet, ezért csak magának volt hülye. :)

DieNanny CH 2015.02.09. 13:53:20

@jewel79bp:

Bár én voltam aupair, mégis egyetértek veled minden pontban. Én, ha lenne gyerekem, alkalmazottnak csak takarítónőt fogadnék, mert én akarnék a gyerekeimmel lenni. Persze, heti 1-2szer vacsora a férjjel, vagy nyaranta 1 hét gyerekek nélkül azért beleférne.

DieNanny CH 2015.02.09. 13:57:26

@geegee:

Heti 35 óra, de ezen felül a szülői értekezletek, fogadó órák, nevelési értekezletek, foglalkozásokra való felkészülés, 2 napos ottalvós csoportkirándulások, továbbképzések. (Vagyis, ez utóbbit az ovi fizette, de hajnalban fel Pestre, este vissza..., szóval, idő volt ez is. De nagyon jó továbbképzésekre jártam.)

DieNanny CH 2015.02.09. 13:59:10

@geegee:

Ja, most az ovis órát kérdezted, vagy az aupair-eset? Az au.-es is ugyanennyi óra volt, csak éppen sosem tudtam kikapcsolódni, mert a család minden rezdüléséről tudtam.

pasztasuta 2015.02.09. 14:01:47

@P.Elliot: En is au-pairkedtem, ket kislanyra vigyaztam: csak a veluk kapcsolatos hazimunkat kellett elvegezzem (minden masra ott volt a bejarono), kotottek ram biztositast, az uj orszagban minden adminisztracios problemaban segitettek, az extra orakat kifizettek kulon, amikor a gyerekek hetekig betegek voltak es nem mentek oviba utana kaptam ajandekba repulojegyet mert szerintuk pihenesre volt szuksegem, a csalad reszenek tekintettek nem pedig cselednek (ezt nem csak en gondolom, hanem a mai napig mindig leirja az anyuka amikor emailezunk).

Ez mar jo par eve tortent, de meg mindig tartjuk a kapcsolatot, epp par napja hivtak, hogy latogassam meg oket egy hetvegere.

Ja, beszeltem a nyelvuket. Es ja, mas europai orszag. :)

P.Elliot 2015.02.09. 14:03:30

@pasztasuta: Na, ez az! Miert is ne lehetne normalisan?

2015.02.09. 14:04:49

@TilosazA (UK): De volt internet, en mindent interneten inteztem magamnak pedig angolul is alig tudtam az elejen. Minden brit kozkonyvtarban ingyenesen lehetett hasznalni az internetet napi egy orat.

P.Elliot 2015.02.09. 14:09:39

@Jess G:Pisi az etelbe? Na ne!
Jaj! Ilyen eszembe se jutott volna! Remelem sok azsiai cselednek sem.
Latod? Ezert erdemes emberi modon viselkedni a munkassal hogy ilyen meg eszebe se jusson.
Egyebkent ha visszagondolok hasonlo esetet beszelt nekem egy magyar szakacs a lagerben amikor ott voltunk a 70-es evekben.
Hogy o volt cukrasz is! Es hogy a fonoke goromba ember volt es amikor nem lattak akkor o es mas munkatarsai pisit tettek a torta krembe, / de miert a vasarlot buntettek vajon, hiszen nem derult ki/, meg belelogattak a micsodajukat!
Nagyon normalis kedves szemely volt mindenkivel, el nem tudtam volna kepzelni rola! Es nem ertette hogy miert nem nevetunk a mokas sztorin!

adg 2015.02.09. 14:17:17

@Jess G: no igen, a fagy miatt, de nem az algasodas miatt. Ha nem lett volna fagy, ritkabban is eleg lett volna.

@P.Elliot: igen, ilyesmire gondoltam, hogy eloregszik a viz. felhalmozodnak a vegyszerek a vizben. Amennyire utana olvastam korabban, az usaban szeretnek sokkal tobb vegyszert megvetetni az emberekkel, lehet, hogy ez miatt erzed mar szezon vege elott is furcsanak a vizet. Talan.
Mi nem teszunk bele semmit altalaban, max stabilizatort, vagy sot, ha felhigult. Legalabb ket honapja semmit nem raktam bele, csak sot. Klort nem kell adagolni, van klorinator. Egesz evben hasznaljuk, kifejezetten mondtak, hogy nem kell cserelni, majd szolnak, ha eljon az ideje.
Rendszeresen ellenoriztetjuk a vizet, de szinte mindig rendben van. Nem selymes, nem ragacsos, kristaly tiszta, szebb, mint ami a csapbol jon.
Cserebe a takaritasra megy el az idom. Van nehany fa a viz felett, hullik bele minden.

Persze azt ertem, hogy nyilvanos medencenel szigorubb szabalyok vannak, tobb vegyszer, surubb csere, stb. De azert ott sem kell surun cserelgetni a vizet, es az alga nem okozhat gondot.

33621 2015.02.09. 14:19:09

@Jess G: Én ismertem egy Ondó Sándor nevű embert Ebesen élt, de már meghalt szegény!

Mrs. Clayton 2015.02.09. 14:22:34

@adg [Au, Darwin]: nalunk amikor esett, akkor elotte iszonyatosan le kellett klorozni a vizet, kulonben masnapra zoldebb lett mint a fu
en egy ev utan utaltam mint a bunt
tobb macera volt vele, mint elmeny
legkozelebb akkor ezek szt csakis a bolygo tuloldalan, vagy belteren epitek

peacefroggg 2015.02.09. 14:24:20

@Herr Géza: Mindig tanul az ember :) A Wichsert szinte napi szinten hallom itt a kollégáktól, mondjuk nem kérdeztem pontosan a jelentését, de ezek szerint elég jól tippeltem..

2015.02.09. 14:24:27

@Jess G: mar semmi nem.lep meg, ami Europabol jon. Marmint hir.
Itt is sok a marha, de az artatlan fajta; chemtrail, reptile humanoid es sun flare manias. Ez utobbira egy teljes iparag letesult. Lehet kapni teljes csomagot napvihar esetere vizzel, konzervekkel, generator, zseblampa, halozsak es vhf radioval. Sajat radiocsatornajuk van.

Tudom, ezek legalabb mast nem csesztetnek es nem vonulgatnak. Innen felfoghatatlan, ami Europaban zajlik. Kezdem erteni miert irogat neha Cascabel ilyen world peace dolgokat. Itt nem irogatnak arrol, hogy most epp egy Manchesteri zsido csalad menekul vagy x ezer francia csalad a rasszizmus ellen. Ehhez tenykeg ott kell kenni, hogy erezd.

tanato 2015.02.09. 14:24:35

@33621: Felénk az ondó családnév nem ritka,de sokan már átíratták Andóra.

2015.02.09. 14:26:24

@geegee: Erdekes, en netto 300 forintot kerestem Mo.on felszolgalokent (feketemunka volt szoval egyertelmuen netto :))) es ez akkor nem szamitott rossz fizetesnek betanitott munkaert. Te nyilvan mas munkakorben dolgoztal.

DieNanny CH 2015.02.09. 14:29:01

@Jess G:

Én amilyen fagyos vagyok, csak és kizárólag beltéri medencét építenék az éghajlatunkon. Hiszen, mire felmelegítem és fenntartom a 30 fokot, arra rámenne a gatyám... Még ha anyagilag meg is engedhetném, minek pocsékolnék? Tisztább marad a víz is fedetten.

P.Elliot 2015.02.09. 14:29:24

@adg [Au, Darwin]:
Nem sokat szoktam belerakni, a szezonban ket, neha 3 kis zacsko micsodat, nem jut eszembe a neve es kesz! Azt hiszem klor lehetett, az az algasodast is megakadalyozta mert olyan problemam nem volt.
Persze ajanlottak mast is meg de valahogy nem volt ra kedvem, lehet hogy emiatt selymesedett! Mindegy, mivel a viz olcso akkor is csereltem volna ha nem selymesedik, valahogy hiszek a vizcsereben, nalam az a modern mosogep se jon be ami keves vizzel mos, gyerunk csak a regi bovizes mosassal meg oblitessel.
Fa nekem is volt korben, tudom mirol beszelsz. Mokus is akadt aki beleesett, igaz hogy uszott de nem tudott miben megkapaszkodni es kijonni, mikor eszrevettem mar igencsak az utolso koroket uszta! Benyujtottam neki a levelszedot, abba belekapaszkodott es kiszedtem...

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 14:29:51

@Dragonlady (now in Thailand): hát én anyuka vagyok, de inkább 200 tányér, mint 20 idegen gyerek állandóan :D

DieNanny CH 2015.02.09. 14:32:23

@Mirjam2:

Mármint havi 30 ezerre gondolsz? Vagy hogy?

Mrs. Clayton 2015.02.09. 14:32:46

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: nekunk volt futes a medenceben, de soha nem kapcsoltuk be, a nap gyonyoruen felfutotte, amikor kint hideg volt ugyse mentunk volna bele, nyarra nem emlekszem h lett volna 30 fokos, de 24-5-6 biztosan

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.09. 14:34:36

@Mirjam2:

Kutyaszart se ettem még, ennek ellenére állítom, hogy nem jó étel.

DieNanny CH 2015.02.09. 14:34:46

@Jess G:

Hát, ezaz, én ilyen "hideg" vízbe akkor megyek bele, ha 40 fok van árnyékban... :-)

Mrs. Clayton 2015.02.09. 14:35:54

@P.Elliot: nalunk ez sunnel volt halal cukin uszott mire kimentettem
viszont a kutyam nem volt ilyen szerencses

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 14:36:27

@jewel79bp: hát tudod, van ez a metakommunikáció nevű valami, ami állítólag a kommunikáció 70-80%-a...

33621 2015.02.09. 14:38:36

@tanato: Lehet anno arról a környékről származott ő is.

Herr Géza 2015.02.09. 14:47:29

@peacefroggg: Hát milyen helyen dolgozol te, hogy napi szinten hallod ??? :))))))
Igazából egy nagyon durva kifejezés a lúzerre, de miután itt ismeretlen a k.anyázás, ezért ca. az egyik legsúlyosabb sértés, amit az ember fejéhez vághatnak. Más kérdés, hogy az ifjúság nem annyira IQ-dús rétege itt is gyakorlatilag kötöszóként használja, mint otthon a b+-et.

Shebelle 2015.02.09. 14:47:35

@Evain: A húsz év alatt max kétszer ha rácsaptam jelképesen a gyerekemre, akkor sokat mondok, másét meg végképp nem ütöm meg, de vannak határai ameddig elmehet nálam a gyerek, kutya, stb. pl. nem fogom hagyni hogy a barátnőm gyereke a játék fa autojával csapkodja a tv képernyőjét, ha már az anyja nem szol rá,én megetszem. Még ha a barátság rovására is megy,mert megtörtént,pedig nem is nézem a tévét, és nem azért mert többre értékelném a tárgyat mint a barátságot de amit nem szabad azt nálam nem szabad ....stb. és stb.

Chamroe 2015.02.09. 14:49:40

@jewel79bp: Ha én au-pairt keresnék a gyerekeim mellé, tuti olyat választanék, aki jól tudna kommunikálni a kölykökkel, hogy megértse ha valami problémájuk, bajuk van, és vészhelyzetben ne kelljen activity-t játszani.
De azt is figyelembe venném, hogy milyen választott nyelvet tanulnak a suliban, mert milyen klassz lenne, ha valakivel gyakorolni is tudnák azt.
Az is biztos, hogy nem garasoskodnék az au-pairrel, mert mégis csak a gyerekeimet bízom rá.

@charlieharper: +1 :)

adg 2015.02.09. 14:52:51

@Jess G: nalunk is volt egy zoldulos idoszak, amikor nem tudtunk urra, de szoltunk a landlordnak, hogy csinalja meg, mert valami nem jo. Ennyire nem lehetunk hulyek, hogy nem tudjuk tisztan tartani. Vegul kicsereltek a komplett gepeszetet, es ket nap mulva tokeletes volt a viz, es azota is az.
Futes nalunk termeszetesen nincs, ilyenkor 28-30 fokos, szaraz evszakban meg inkabb 25 korul lehet. Olyankor neha hideg egy kicsit. Gyerekekt nem zavarja, de beleulni mar nem olyan jo. Oregszunk, mar langyos viz kell.

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: kepzeld, itt meg az uszodak is szabadteriek. :) nincs fedett. Kar is lenne.

@P.Elliot: nekunk gyik szokott lenni benne eleg gyakran. Tele van a kert mindenfele gyikkal meg ilyen "sarkanyokkal". Ket labon rohannak mint a bolond, es beleesnek. szinte minden heten kimentek egy kettot. Tok jol usznak amugy, sosem gondoltam volna. De azert elobb utobb kimerul, vagy elkapja a skimmer, es belefullad.

jewel79bp 2015.02.09. 14:57:51

@Babette .: szerintem próbáld ki egyszer egy hétig, hogy nem beszélsz az anyanyelvén a gyerekeddel, csak a metakommunikációt használod ;) de tényleg nem ér csalni. Szerintem érdekes kísérlet lenne.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 14:58:13

@Herr Géza: a luzerre? akkor hogy jott ez az orbanhoz?

2015.02.09. 15:02:33

@maxval bircaman szerkesztő: Ez nagyon vicces de nem valtoztat azon hogy nem tul okos dolgot irtal ez elozo hozzaszolasodban. Tovabbra is varom a magyarazatodat hogy szerinted miert van ugyanannyi ertelme egy magyar fiatalnak Budapesten au pairkedni mint Londonban.

Evain 2015.02.09. 15:03:57

@Shebelle: persze, a saját otthonodban te szabod meg mit lehet és mit nem. Játszótéren vagy más publikus helyen sokkal kevesebb lehetőséged marad.

2015.02.09. 15:05:47

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Bocsi, ugy ertettem hogy orankent netto 300 forintot :))). Mivel teljes munkaidoben dolgoztam igy meg lehetett elni belole de nem volt 85 ezer forint havonta.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 15:05:54

ha egy orvos jar a kozelben mondjon mar valamit, mert az allapotom kiabrandito
lassan 24 oraja nem aludtam, influenzas vagyok, faradt, alig elek, de aludni nem tudok
azt gondoltam, h az este tul sok cold and flu tablettat ettem, amiben caffeine van, de most megneztem, nincs benne
akkor miert nem tudok aludni?

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 15:09:40

@jewel79bp: szerintem meg a kutyáimmal sem az anyanyelvükön beszélek,mégis értenek.

2015.02.09. 15:16:17

@Dragonlady (now in Thailand): Ugy erted azt hogy 'geci'? En probaltam a ferjemnek angolra leforditani de sehogy se sikerult, jobb hijan maradtam a 'scumbag' megoldasnal, ha valakinek van jobb otlete, irjatok meg!

2015.02.09. 15:20:56

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ez annyira ismeros. Evekig teljes idoben (volt hogy heti hat napot, 24 orat) es meg tobb evig part time-ban voltam felelos gyerekekert, megis minden szulo siman beszol nekem ha gyerekekrol van szo hogy en nem ertek hozza mert nincs sajatom. Az ilyen velemenyek nem erdekelnek, en tudom amit tudok :)

peacefroggg 2015.02.09. 15:23:41

@Herr Géza: van pár raktáros körülöttem, de igazából nem szép dolog rájuk fogni, az irodai kollégáim is használják néha (mondjuk néha csak vicc)
Lehet, hogy Svájcban mást (is) jelent?
Mint ahogy pl. a Puff szót is óvatosan kell használni, attól függően hogy DE vagy CH. :)

Muscari 2015.02.09. 15:25:02

@P.Elliot: dehogy nincs. Barátnőm megjárta Belgiumot és Korzikát is, mint au pair. Az első helyen éhezett és lopni kényszerült a hűtőből, mert nem kapott rendesen kaját, a másodikon az anyuka őrülten féltékeny volt, nem hiába, mert az apuka be is próbálkozott.

Egy másik barátnőm itt Londonban viszont olyan jó helyen volt, hogy a mai napig, több, mint tíz év után is kapcsolatban vannak a családdal, a gyerekek meglátogatják időnként meg ilyesmi. Persze gondolom ez a ritkább.

2015.02.09. 15:29:39

@P.Elliot: Szerzodes van, de az au pairkedes hivatalosan nem munka, nem adozol, nem szamit bele a nyugdijba stb. Ez egy sajatos jogi helyzet, a csalad nem a munkaadod. Teljesen a csalad es az au pair megallapodasatol fugg hogy mit kell csinalni es hany oraban. Van aki csinal hazimunkat, van aki nem; van aki csak napi par orat dolgozik, van aki teljes idoben. Utobbi esetben tobb penzt szoktak fizetni.

Egy kelet-europai au pairnek 2004 elott nulla erdekervenyesitesi kepessege volt, mert ha nem tetszett valami a csaladnak, azonnal megszabadultak tole es mehetett vissza az illeto a kovetkezo geppel az orszagaba mert kulon au pair vizum volt, nem lehetett legalisan mas munkat vallalni (kiveve persze ha munkavallalasi vizuma volt valakinek de az ritka kivetel volt, kb. olyan volt mint most Mo.rol az USAba menni). Ha nem beszelt valaki jol angolul akkor meg plane nem ugralhatott mert nehez volt masik csaladot talalni, foleg ha az elso csalad nem adott jo referenciat. Ebben a munkakorben a referenciak nagyon-nagyon fontosak, es UK-ben altalaban szobeli referenciat kernek, tehat felhivjak a csaladot telefonon, nem eleg ha irsz magadnak egy levelet peldaul.

jewel79bp 2015.02.09. 15:30:22

@Babette .: ezt most így teljesen komolyan gondolod?... Azt hittem, viccelsz... Szóval szerinted nem fontos elbeszélgetni egy gyerekkel, hogy mi volt az iskolában, hogy kik a barátai, hogy olvasson, hogy arról közösen beszéljetek, hogy megtanuljon érvelni, vitázni, megfelelő szókincset használni. Hogy elmesélje, ha bántották, ha összeveszett a barátjával, ha utálja a főztödet, stb... Ezek szerinted valóban nem fontos dolgok, ha a te gondjaidra van bízva a gyerek a nap nagyobbik részében, igaz?

2015.02.09. 15:33:37

@P.Elliot: Persze hogy vannak rossz tapasztalatok - valaki egy csaladdal lakik, 'zsebpenzert' dolgozik, kiszolgaltatott helyzetben van egy idegen orszagban, persze hogy sokan kihasznaljak. Az erem masik oldala meg az hogy sok fiatalnak irrealis elvarasai vannak es hulyesegek miatt panaszkodnak.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 15:33:45

Kanadában eltörölték az eutanázia tilalmát?
www.jogiforum.hu/hirek/33241

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 15:38:04

@jewel79bp: egy hétig? persze, hogy komolyan. simán.

jewel79bp 2015.02.09. 15:41:42

@Babette .: ja, egy hétig. De az au pair évekig van ott...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 15:42:30

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: bingó. nekem is valami ilyesmi volt a fizetésem, de nem emlékeztem pontosan, de gondoltam, te olyan precíz vagy, biztos tudod centire :-)

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 15:46:24

@jewel79bp: te kérdeztél egy hetet.
a au pair meg tanuljon nyelvet. csak nem szerencsétlenkedik évekig nyelv nélkül.

2015.02.09. 15:46:53

@Muscari: @Evain: Az en tapasztalatom nem ilyen fekete-feher hogy a csalad 'jo' vagy 'rossz', ez nagyon relativ. Peldaul engem foleg a legelso csaladom elegge 'kihasznalt', szerintem jobban mint a posztert (oszinten szolva nem ertem mi azon a nagy drama amit leirt, nekem az o fogado csaladja egy atlagos csaladnak tunik). Nalunk sok minden volt pl. nem adtak rendesen enni stb.

Viszont nezzuk az o szempontjukbol - szallast adtak egy szerencsetlen, szocialisan / erzelmileg fejletlen, angolul alig tudo fiatal csajnak, meg penzt is adtak, es mindezert igazabol nem sokat vartak el, az igaz hogy en csinaltam a hazimunka egy reszet (messze nem mindent) es vigyaztam harom nagyon fiatal gyerekre, de ez konnyu volt nekem, szerettem is csinalni (nem lettem volna au pair ha nem szeretnem a gyerekeket), es kozben megtanultam angolul, meg egy egesz csomo mas hasznos dolgot megtanultam pl. gyerekekkel kapcsolatban. Segitettek Londonban eligazodni, bankszamlat nyitni stb.

Nagyon jo viszonyban vagyok veluk a mai napig, eljottek az eskuvonkre, stb. A tobbi csaladdal is joban vagyok akiknel dolgoztam, tartjuk a kapcsolatot. Lehet hogy kihasznaltak, de nagyon sokat kaptam toluk. Az au pair es a csalad kozotti viszony szemelyes, nem teljesen olyan mint egy fonok-beosztott viszony, igy nem is lehetnek ugyanolyan elvarasai az embernek mint egy munkahelyen.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 15:48:05

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: 2000-ben? nagyjából ennek a négyszeresét, szakképzettséget nem igénylő fehérgalléros munkakörben, és nem ugráltam belőle az albérletben.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 15:49:00

@Mirjam2: még sosem volt aupairem, de nem tudom elképzelni, hogy ne adjak neki rendesen enni. hogy jön ez?

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 15:52:07

@morsels:
In the 9-0 judgment, the court declared the Criminal Code’s absolute ban on assisted suicide goes too far.

The court suspended the effect of the ruling for 12 months.
Parliament now has several options:
It could enact a new law laying out a scheme for physician-assisted suicides — setting out guidelines for determining consent, timelines, residency requirements, or the extent of medical assistance for example, as Quebec has done.
It could decide not to draft a new law, allowing the ruling to stand as an expression of principles and leave details up to provinces or medical regulatory bodies and authorities to oversee.

---
hát ez gyakorlatilag azt jelenti, nem?

2015.02.09. 15:52:26

@Jess G: Nem akarom bantani a posztolot, es siman lehet hogy csak nekem nem vilagos, de ramutatnal hogy hogyan szivattak szet? En egyszeruen nem latok szivatast sehol ebben a posztban, legalabbis akkor nem mikor csaladnal dolgoztak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 15:52:34

@Babette .: az más. a 20 idegen gyerek du 5-kor HAZAMEGY. - nekem agyhalál lenne valami zombi munka, muszáj, hogy valami értelme legyen annak, amit csinálok. ok, a mosogatásnak is van értelme, még jó, hogy van, de számomra nem elég.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 15:56:35

@Mirjam2: na ne mar, johogy nem meg a rabszolgak legyenek halasak, mert kaptak szallast, meg etelt es naphosszat dolgozhattak, de ragadt rajuk nemi illem

azert aki megvonja az ennivalot, es zsebpenzert mast foleg ha tudja, h erzelmileg vagy egyeb modon fejletlen, napi 10 orakat dolgoztatja, azt felelossegre kellene vonni
es mindegy h hany angol orat fizetett cserebe

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 15:56:47

@Chamroe: állítólag manhattani elit körökben a kínai au pair dívik - de majd Charlie megmondja - mert hogy milyen jó lesz, ha a gyerek rendesen megtanul kínaiul.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 15:59:06

@Mirjam2: az angol sajtó milyen szóval hozta? (gondolkoztam rajta, szerintem is ez a legjobb, de szerintem a "geci" valahogy nyersebb, ha nem is durvább, de ez lehet, hogy csak az én érzésem.)

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:00:00

@Mirjam2: hat azert ha szallas jar a szerzodeshez, akkor ahhoz illik zavartalan hozzaferest nyujtani
pl lecsereltek a lakatot, de neki elfelejtettek hozza kulcsot adni, raadasul meg egy orzo-vedo kutyaval is meg kellett kuzdeniuk
aztan a masik helyen hetente koltoztettek oket, innen-oda, vegul mar a munkasok a nyakukon dolgoztak

egyebkent en nem a posztolo esetere irtam a szivatast, hanem arra, hogy aki 18 eves es nem tud kiallni magaert, mert nem beszeli a nyelvet, mert nem tudja mik a jogai es kotelessegei, azzal konnyen elofordul, h kihasznaljak

jewel79bp 2015.02.09. 16:00:11

@Babette .: hát, ha szerinted elég lenne a gyereked fejlődéséhez, hogy egy épp csak nyelvet tanuló au pair neveli, akkor szerintem alapvetően mást értesz gyereknevelés alatt, mint én. Én pl nem tudnám elképzelni, hogy akár egy hétig ne beszélgessk a gyerekemmel. Nem azt mondom, hogy a gyerek meghal tőle vagy hülye lesz, de hogy a szellemi-lelki fejlődésének nem használ, az biztos. Másrészt meg ha már beengedek egy vadidegent a házamba, hogy ott éljen, én legalábbis fontosnak tartanám megismerni az értékrendjét, mentalitását. Az meg nehéz szóbeli kommunikáció nélkül.

DieNanny CH 2015.02.09. 16:00:44

@Muscari:

Nekem az utolsó családomnál az anyuka 20 évesen Fr.o-ban volt aupair, emiatt tök normális volt velem, adott rendes szabadidőt, stb. Szerintem ez is számít. Mondjuk, a 3. helyem is nagyon jó volt, bár ott az anya még csak nem is dolgozott... Szóval, ez egyénfüggő.

Evain 2015.02.09. 16:01:46

@Mirjam2: nem jó család vagy rossz család van, hanem jó választás meg rossz választás. Sajnos arról a lányok is hajlamosak elfeledkezni, hogy nekik ugyanolyan joguk van válogatni, mint a családnak, és igenis fontosak az apró részletek is. PL egy hektikusan élő családhoz bekerül egy lány, aki szereti a rendszerességet, az tuti meg fog bolondulni rövid idő alatt, akármilyen rendesek is hozzá.
Mi még két évig tervezzük legalább folytatni. Mostmá' jusztis megírom a tapasztalataimat, ha lesz még HA (remélem). Na az tuti kommentgenerátor lesz. :D

blackhairlady 2015.02.09. 16:01:46

@Evain: Es ilyenkor eszembe jut, hogy aki nyiltan felvallalja, hogy o nem szeretne gyereket, mert nem tud ekkora felelosseget vallani, azt bizony erosen kritizaljak, es probaljak meggyozni, hogy mar pedig gyerek az kell.
Bizony a gyerek nevelese nem keves ido es faradsag, sok sok kompromisszum es lemondas. Es sok sok orom cserebe. De aki nem akar gyereket az nem legyen mar leszolva.
Termeszetesen ez nem neked szol, csak a mondanivalod miatt jutott eszembe:)

2015.02.09. 16:02:44

@Babette .: Ez ugy van hogy az au pair nem vendeg aki par napra jon hanem valaki aki allandoan nalad lakik; a kaja draga es lehet hogy te is ugy latnad hogy nem fogsz korlatlan mennyisegu vagy minosegu kajat biztositani egy veled lako alkalmazottnak. A csalad is gyakran kihasznalva erzi magat ebben a helyzetben, nem csak az au pair. Nalunk pl. olyanok voltak hogy nem vihettem etelt hazon kivulre (egyszer rajtakaptak hogy szendvicset keszitek magamnak a szabadnapomra es ebbol kisebb balhe lett), maradek eteleket kaptam stb.

Ez nem egyedi eset, sok au pairnek sajat polca van pl. a hutoben es csak onnan ehet dolgokat. En sem szeretnem ha velem lakna egy alkalmazottam es megenne pl. a meregdraga bioszamocanak a felet amit magamnak vettem, ez van. Mondjuk en nem nyiltan csinalnam, csak eldugnam elole mondjuk, de biztos hogy nem osztanek meg mindent. Engem ez amiatt erintett rosszul mert az elejen heti 45 fontot kaptam ami eleg keves volt es ebbol kellett etelre koltenem ha nem akartam idonkent ehes lenni, de tuleltem es annyira nem volt dramai a helyzet. Az utolso csaladomnal meg mar 120 fontot kaptam hetenkent, abbol mar nem volt gond extra etelt venni (ez regen volt mikor 120 font tobbet ert meg).

DieNanny CH 2015.02.09. 16:04:00

@Dragonlady (now in Thailand):

Mit szólsz, még a fizetési papírjaim, meg adópapírjaim is megvannak... 1993 júniustól 2000 augusztusáig... :-)))
Mondjuk az adópapírra rá van írva, hogy 20 évig meg kell őrizni...

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 16:05:01

@Jess G: sokat dolgozni egy dolog, ha előre le van tisztázva, szerintem is, de az éheztetés azért elég aljas, ebben egyetértek.
ráadásul én is nem is merném rábízni a gyerekemet valakire, akivel előtte úgy bánok, mint egy kutyával, szerintem sok esetben akár vissza is üthet. mi van, ha a lány a beszélni, kommunikálni nem tudó, kiszolgáltatott gyerekemen bosszlja meg a vélt vagy valós sérelmeit? naneeem.

2015.02.09. 16:05:57

@Dragonlady (now in Thailand): Oszinten szolva nem erdekelt olyan szinten hogy utananezzek, random nem lattam rola cikket.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 16:08:54

@Dragonlady (now in Thailand): na én attól idegbeteg voltam, ha anyóséknál voltak két napot, egy hetembe telt, hogy a hülyeségeket kiverjem utána a kis fejükből.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 16:09:09

@Mirjam2: nekem az lenne az ésszerű, hogy reggeli-ebéd-vacsora azt, amit a gyerekek / család is, vagy megegyezés szerint, hogy a joghurt helyett kenyér, de ha nassolni akar, az mehet saját zsebből. azért nyilván letörném a kezét, ha megenné a csokimat :-)

morsels (törölt) 2015.02.09. 16:09:16

@Babette .:
A Legfelsobb Birosag nem torvenyhozo szervezet.
Ok csak azt allapitottak meg, hogy a jelenlegi torveny tul messze megy, gyakorlatilag utkozik az allampolgari jogokkal.

Tehat ezek utan a kormanynak kulonbozo lehetosegei vannak, de a jelenlegi torveny van ervenyben meg.

Az biztos, hogy ez utan a dontes utan a mostani (buntetojogi) torveny onmagaban nem lesz eleg, valtozni fog, de hogy ez pontosan mit jelent, meg senki nem tudja, masreszt ehhez ido kell.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:09:52

@Mirjam2: na most ez igy hulyeseg, amit mondasz, vilagos h nem akarom, h megigya a 120 fontos pezsgomet, meg megegye a kilo belszint a hutobol
de bocsanat, ha alkalmazottam van, akkor benne van, hogy bizony kart fog nekem okozni, akarva, akaratlan
ha nem tetszik el is lehet kuldeni, nem kell megvarni honapokat esetleg eveket
de etelt megvonni, es annyira keveset adni, ami mar ehezeshez vezet, az mint mondtam szerintem buntetojogi kategoria
es akkor emellett meg dolgozzon 10 orat, mert kozben kapott ket igeido tablazatot, ez nevetseges

DieNanny CH 2015.02.09. 16:10:26

@Dragonlady (now in Thailand):

Német és osztrák aupair-hirdetéseket is láttam olyan szöveggel, hogy az 5 éves gyerekük mellé kínait szeretnének, mert már születése óta minden évben jön egy kínai lány, és a gyerek perfekt kínai. Szerintem ez nagyon jó ötlet. De akár olasz, orosz, vagy bármi más nyelvvel is. ÍGY van értelme egy olyat felvenni, aki nem beszéli a család nyelvét.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 16:10:28

@jewel79bp: úgy érzem, hogy direkt forgatod ki a szavaimat.
én ezt itt befejeztem.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 16:10:32

@Mirjam2: engem se, azért kérdezem, mert hátha más belefutott :-)

@Babette .: az anyósok állítólag mind ilyenek ;-)

2015.02.09. 16:11:16

@Jess G: De ezeket nem a csalad csinalta vele ahol au pairkent dolgozott. Az teljesen atlagos csaladnak tunt nekem a posztbol. Kilenceves gyereket a felnott kontrollalja, ha a gyerek magatol eldonti hogy eloreszalad es te nem tudod megallitani akkor valami nem oke es nem feltetlenul a gyerekkel. A masikfajta munkat en eleve nem vallaltam volna el mert szivatasnak tunt kezdettol fogva, de megertem hogy kenyszerhelyzetben voltak mert egyutt akartak lakni es ez maskepp nehezen lett volna megoldhato. Azert heti 120 font a kettojuknek igazi munkaert ami tobb mint babysitteles - tudod mikor...

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 16:12:54

@Mirjam2: persze én sem úgy gondoltam, hogy úgy használja a hűtőt, ahogy mondjuk a gyerekem, de vagy külön kishűtője van, vagy külön polca, és azon van elég kaja neki.
nem kap bioszamócát, de ne azt lesse, miből tud észrevétlenül lopni, mert olyan éhes.

(mondjuk aki olyan, úgyis lop, megtapasztaltam munkahelyen, pedig azok nem éheztek)

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:13:08

@Dragonlady (now in Thailand): ennyi pont, es hogyan vigyazzon egy ehes ember a gyerekemre, eleve ingerult lesz, hadd ne soroljam, ami nyilvanvalo
en meg a sok munkaval sem ertek egyett, egy haztartas vezetestol gyerekfelugyelettol kimerult embert mi a fenenek engedjek a gyerekem kozelebe foleg ha meg ehes is?
ennyi erovel eljatszhatna a szekrenyben a kutyaval is, baja attol se sok lesz
persze ezt mar mondtam, az ilyen emberek szerintem aljas szarragok, akik lustak a kolykukkel foglalkozni, ellenben onmaguk es a penztarcajuk baromi fontos

Evain 2015.02.09. 16:15:41

@blackhair-lady: :) Nekem a szűk baráti körben is van olyan, aki nem akar gyereket. Mivel évente jön látogatóba hozzánk, érdekes, ahogy a gyerekek viszonyulnak hozzá. :)

@Mirjam2: Látod, ezek a körülmények számomra elfogadhatatlanok. De minden családnak más az értékrendje. Van, akinek meg az nem fér bele (az ide kommentelők többségének), hogy más vigyázzon a gyerekére, vagy hogy egy idegent fogadjon a házába.

DieNanny CH 2015.02.09. 16:16:32

Itt van egy oldal, ha valaki nézelődni szeretne. Hatnyelvű:
www.aupair-world.co.uk/

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:16:39

@Mirjam2: ok, lehet faradt vagyok mert tenyleg tobb mint egy napja nem aludtam, de sztem mindenhol kellett gyerekre vigyazni es mellette hol a kerteszetben hol a kiado nyaralokban, vagy mik voltak ezek a hazak dolgozniuk
de lehet felreertem, vagy haluzok mar, passz
a lenyeg h azert kinlodtak a poszterek sokat, mert sokan hulyere vettek oket
pl milyen mar egy huzatos lakokocsiban elszallasolni barkit, sztem ez sehogy sem legalis

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 16:17:26

@Jess G: egyszer én is körberöhögtem a főnökömet, amikor számlát kért valami 10 dolláros cuccról, amit a suliba vettem, hogy bocsi, de a piacon voltam, számla nincs, és akkor hogyisvanez, hogy rámbízott 35 gyereket, de 10 dollárt azt nem bíz rám? - szóval a hűtő meg a gyerek is valahogy így, ha már, szerintem. (Szerencsére a főnök jófej volt, és már megbíztunk egymásban addigra, csak hülyén jött ki akkor és ott ez a helyzet.)

2015.02.09. 16:17:32

@Jess G: Ez egy komplex helyzet, ezert mondom hogy nem olyan mint mas fonok-alkalmazott viszony, inkabb olyan mint egy csalad vagy egy kapcsolat, kivulrol nehez megitelni. Azt tudom hogy nekem boven megerte ilyen feltetelekkel, ugy erzem hogy osszessegeben sokkal tobbet kaptam mint adtam, es a mai napig nagyon joban vagyok ezzel a csaladdal is es egy masikkal is ahol szinten extra etelt vettem magamnak. Akinek nem eri meg es ugy erzi hogy o talal maganak jobb allast / elethelyzetet az keressen, de szerintem ertelmetlen a csaladokat kritizalni ilyenek miatt. A csaladok is kritizalhatnak az au pairt es szoktak is, nagyon gyakran hallottam szuloket panaszkodni. A legtobb au pair-t nem erdeklik a gyerekek, a csalad sem erdekli, csak egy helyet keres ahol ingyen lakhat es kap egy kis zsebpenzt, dolgozni meg nem szeretne. Tudom hogy a posztolo nem ilyen volt de sok ilyen van.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 16:19:39

@morsels:
úgy tudom, kanadának érdekes jogrendszere van, az angolszász precedensjog (ebben egy bírósági ítélet jogforrás), és erre épül rá a tartományi jog.
ez ott is a büntetőjoghoz tartozik, ami meg szövetségi szinten érvényes.
azt mondjuk nem értem, hogy miért merül fel az az opció, hogy leadják a tartományokhoz a törvényhozást ezzel kapcsolatban....

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:20:03

@Dragonlady (now in Thailand): igen, ez a lenyeg, hogy a bio paprika fontosabb, a gyereket meg akar el is utheti az auto, ha az ehes es frusztralt au pairrel van, ugyis azt csukjak a boribe, nem anyukat, masik gyereket meg lehet csinalni, kb 10 perc, ha az ember lanya szerencses

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 16:20:44

@Dragonlady (now in Thailand): én nem ilyen leszek

(igen, tudom, mind ezt mondja:D)

blackhairlady 2015.02.09. 16:20:48

@charlieharper: vannak a tv-ben jo kis reality musorok, hogyan keszulnek fel egesz csaladok az apokalipszisre. Nagyon vicces:)

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:24:41

@Mirjam2: szerintem meg nem ertelmetlen, csak annyira, mint csaladokat kritizalni, amiatt, hogy verik a gyereket, vagy a szulok egymast
kit erdekel, a csalad belugye
na ugye hogy nem?
nem eheztetunk csaladon belul senkit, foleg olyat nem aki ki van nekunk szolgaltatva
ha ugy iteljuk, h a 110 kg-s Irenke tul sokat eszik, akkor el kell kuldeni
ja, de hogy azert az jo, ha vigyaz a kopkodo Pistikere, meg kimossa a szaros gatyat?
persze ertem, hogy az ilyen kihasznaltak is elmehetnenek, de ugye, tudjuk, hogy a csaladon beluli eroszakot elszenvedonek sem ugy megy hogy masnap osszepakol es elmegy, aztan jo napot

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 16:24:57

Autó evolución (nem emócion... :D )

www.vezess.hu/vezetunk/4-allati-jo-gif-ami/55136/

A Ladáé a legjobb... :-)))))))))))

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:25:20

@Dragonlady (now in Thailand): nem tudok, lassan 2 napja vagyok fenn, be se tudom csukni a szemem

blackhairlady 2015.02.09. 16:25:30

@adg [Au, Darwin]: Tok jo helyen laksz, meglatogathatlak? Cserebe eljohetsz hozzank Alaszkaba ha odakoltozunk:D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 16:26:28

@Dragonlady (now in Thailand): Nem tudom, csak azt, hogy valszeg kurv@kevés...Ahogy kb most is...

jewel79bp 2015.02.09. 16:27:43

@Babette .: én csak próbálnám megérteni az álláspontodat, mert nem értem. Alapvetően fontosnak tartod az au pair jogait, ez oké, de véleményem szerint ez egy olyan bizalmi munka, ami a gyerek lelki-szellemi fejlődésére nagyon is kihat, ezért nem csak az au pair érdekeit kell nézni, hanem a rábízott gyerekét is. Szerintem.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.09. 16:27:52

@Mirjam2:

Egyetlen okot látok arra, hogy valaki ezt a szemét munkát Angliában csinálja: nyelvet akar tanulni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.02.09. 16:27:52

@Babette .:

Akkor majd kifejezetten neked csinálok egy videót, melyben kutyanyelven beszélek. De nem most, majd ha lesz több időm. Ez nagy hasznodra lesz a kutyanyelv megértéséhez.

Void Bunkoid 2015.02.09. 16:27:52

@Dragonlady (now in Thailand): oké nyelvet tanulni, de szerinted lehet ilyen körülmények között nyelvet tanulni?

Viaskodhatsz az atom neveletlen, szlengben beszélő, tehát még egy középkorú _angol_ számára is érthetetlenül beszélő kismajommal, no meg leginkább a gyerekvigyázás a kisebbik fele a doloGnak, a nagyobb fele az az, hogy a házban csicskulsz és elvégzed az összes kosszal-szeméttel-fertőzésveszéllyel járó melót - egyedül, esetleg a pároddal, akivel szintén magyarul fogsz beszélni.

A szállásról meg aztán nem is beszélve.

De ezt már többször megírtam, hogy a legtöbb, különösen Nagy-Britanniába költöző ambiciózus és karrierista fiatal amíg itthon elvárta, hogy alsó hangon 300 nettóval öltönyös vezetői munkát ajánljanak neki, félévenkénti előrelépéssel és átriumos lakásról álmodozik, ahol egyedül lakik mint független menő fiatal karrierista (és nem iratkozna be egy OKJ-s szakácstanfolyamra, pláne nem tanult volna vendéglátóipari szakiskolában, mert az itthon gáz)...miután ezen álmait feladja, odakint máris nem gond egy háromtagú olajradiátorral fűtöt 12 négyzetméteres lakókocsiban vagy szobában (kilátás természetesen 30 centire levő tűzfalra) lakni akár harmad- vagy negyedmagával is, valamint tényleg - főleg így elején, tapasztalat nélkül, fiatalon - a legalantasabb házicsicska szerepét minden további arcvesztés nélkül elvállalni. Ugyanaz az ember, akinek ha háeresként itthon ajánlottam volna 200 nettót, szemberöhögött volna (valamint itthon büdös a 12 órás műszak, egyáltalán a műszakban/hétvégén dolgozás, odakint ez természetes, magától értetődő).

Nigro notanda lapillo 2015.02.09. 16:27:52

@charlieharper: +1
lehet, hogy érdemes lenne mehallgatni a màsik felet is.
nekünk volt au-pair-ünk, nagyon aranyos, rendes làny, semmi gond nem volt vele.
Ellenben két igen negatív tapasztalatom van velük àltalàban:

Egyszer egy magyar összejövetelen 4 au-pair mellé kerültem. Alpàri módon szidtàk az ôket alkalmazó csalàdokat. A nôk hülyék, lustàk, koszosak voltak, a gyerekek pedig undorító zavaró tényezôk...azt hiszem, hogy a legtöbb làny egyszerûen tùl fiatal és tapasztalatlan ahhoz, hogy gyerekekkel foglalkozzon, teljesen felkészületlen, s fogalma sincs a gyereknevelésrôl.

A màsik eset még személyesebb: megismertem egy lànyt, aki lecsapott ràm az üzletben, mert hallotta, hogy magyarul beszélek a gyerekekkel. Szàmot cseréltünk, ritkàn beszéltünk. Rövid idôn belül elkezdett panaszkodni, hogy a csalàd rosszul bànik vele, nem kap eleget enni, àllandóan dolgoztatjàk, csùnyàn beszélnek vele stb. amikor màr zokogott a telefonban, akkor mondtam neki, hogy jöjjön oda hozzànk lakni amí nem talàl magànak ùj helyet.
Aznap este màr ott is volt. Természetesen semmi dolga nem volt nàlunk, gyereknél màr nem volt szükséges, bejàrónô pedig volt.
Feltankoltam a hûtôt, vettem olyan dolgokat is amit egyébként nem szoktunk, de tudtam, hogy szereti(csipsz).
Az elsô nap utàn hazaérve hatalmas kàosz fogadotta szônyegbe beletaposva egy marék csipsz, poharak, tànyérok mindenhol, a mai napi nem tudom, hogy hogyan csinàlta ezt egyedül. 3 hétig volt nàlunk,szerencsére talàlt màsik helyet, majd onnan is gyorsan tovàbbàllt, azutàn nem tudom mi lett vele.
Próbàltam egy kicsit finoman nevelgetni, de hatàstalan volt, hihetetlen mennyiségû étel tûnt el(vs.nem adnak eleget enni), hatalmas kàosz, kosz és rendetlenség maradt utàna rendszeresen. ezutàn màr nem gondoltam olyan haragosan a csalàdra akitôl eljött...

Lordmotor 2015.02.09. 16:27:52

végig olvastam mind a 3 posztot, de kronológiailag nem biztos, hogy értem. A házfelúját miatti lelépés az mikor történt? Csak mert ha jól értem, 2001-2015 közötti időszakot taglalja a 3 poszt, és 2008 vagy 2009 ben baba is született.

De mindenesetre várom a folytatást

Golf2 2015.02.09. 16:27:52

a mirjam az szerb név?

2015.02.09. 16:28:51

@Dragonlady (now in Thailand): 'azért nyilván letörném a kezét, ha megenné a csokimat :-)'

Na latod :). Az elso csaladom indiai volt, szerintem ok egyszeruen ehhez voltak hozzaszokva hogy a cseled nem ugyanazt eszi amit a hazigazdak, ez termeszetesen igy van Indiaban a mai napig is, senki nem adna ugyanazt az etelt a cselednek amit maga eszik. A masodik, angol csaladomnal az volt a gond hogy a feleseg fogyokuran volt a szulesek utan, es csak minimalis mennyisegu, szigoruan csokkentett zsir- es cukortartalmu etel lehetett a hazban. Nekem mondjuk semmi szuksegem nem volt fogyokurara de sebaj, en is lefogytam, tobbet mint o :(. Mondjuk az tenyleg nem volt szep tole hogy gyumolcsot sem engedett venni nekem, mikor az egyreszt nem hizlal, masreszt o nem szerette szoval ugysem ette volna meg. De hat pont amiatt mert nem szerette, ugy gondolta hogy felesleges venni. Tuleltem, nem maradtak bennem mely lelki sebek es nem haltam ehen :)

Chamroe 2015.02.09. 16:29:21

@Dragonlady (now in Thailand): Azért nem úgy gondoltam ám, hogy ha a gyerek franciát tanul, akkor az au-pair csak franciául beszélhet vele életre-halálra :D
De milyen jó az, hogy ha úgy jön haza a suliból, hogy valami nem tiszta, akkor van aki segít neki.

@Babette .: Látom nem vagyok ezzel egyedül. Elképesztő dolgokat voltak képesek ráhagyni a gyerekre, amit aztán nagyon nehéz volt helyrehozni.
Amikor megkérdeztem, hogy a férjemnek is ennyi mindent megengedtek-e gyerekkorában, az volt a válasz, hogy: "természetesen nem!"

DieNanny CH 2015.02.09. 16:29:40

@Mirjam2:

"De ezeket nem a csalad csinalta vele ahol au pairkent dolgozott."

Nekem az jött le a szövegből, hogy csak a munkaadó családokról írt. Tehát a másik zárat a munkaadóm szerelte fel a lakhelyem és az utca közé.

Mindegy, végül is megedződtek és minden jóra fordult.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 16:29:47

@Jess G: :-(
@geegee: bocs, mire megkérdeztem, hogy tippelj, már pont leírta Nanny, csak nem frissítettem az oldalt válaszolás előtt. szóval annyi volt a kezdő pedagógusbér 2000-ben.
én aztán 2002ben mentem Tajvanra dolgozni, ahol több mint tízszerannyit kaptam. szép idők voltak :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 16:30:05

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Az ovisat kérdeztem.Ennyiért max nap 3 órát tudnék elképzelni, normálisan.Diplomás végzettséggel meg mondjuk egyet...
Itt az óvónőknek vagy vadiúj kisautójuk van, vagy ilyen A6 és hasonlovakkal járnak.Persze nyilván valszeg apuci is besegít, de akkor is.Otthon meg kb biciklivel járhatnak...Szégyen.És így legyen az emberben hazaszeretet... :-((

pasztasuta 2015.02.09. 16:30:08

@Mirjam2: Ahol en voltam ott egy kozos huto volt, mindig teli volt kajaval, nem volt ezatied-azazenyem, egyebkent is amikor a szulok otthon voltak akkor egyutt ettunk, eleg furan vette volna ki magat, hogy nekem csak a maradekot hagyjak.

Amikor megerkeztem kulon megkerdeztek, hogy mit szeretek: jo-e az amit ok esznek vagy mashoz vagyok szokva? Sot mivel vekonyabb alkat vagyok, meg ok aggodtak, hogy nem eszek eleget, es ha hazamegyek a szuleim majd a vegen azt hiszik, hogy rossz sorom van. :)

Ezzel nem akarom ketsegbe vonni a te szavaid, ez csak egy pelda, hogy vannak tok pozitiv au-pair-es tortenetek. Igy is lehet. :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 16:31:33

@Void Bunkoid: na velem aztán ne vitatkozz ezzel kapcsolatban, én se mentem volna, nem is mentem au pair-nek, csak a tényt írtam le, hgy mások ezért mentek 15 éve, NEM MOST.

2015.02.09. 16:33:52

@pasztasuta: Elhiszem, egyebkent szamomra az en au pair-idoszakom nagyon pozitiv volt, engem ezek annyira nem zavartak. Egyik csaladdal sem ettem egyutt, nem is szerettem volna, nekem ez a privat szferamba valo belemaszas lett volna :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 16:35:18

@Mirjam2: Jó, igaz, nekem is több volt a nettóm, mint a bruttóm, de ez most lényegtelen...Műszaki jellegű munkahely, de diploma és nyelvtudás nem kellett hozzá.És az is igaz, hogy 6 év alatt ment fel ilyen relatíve "jó" összegre.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:35:34

@Mirjam2: en nem vagyok egy cihologus, de ha te ilyen horrora sem mondod, h ez rossz volt, akkor nekem azok a szerencsetlen elraboltak jutnak eszembe, akik szinten azt mondtak a fogvatartojukrol, hogy vegul is jo ember volt, mert csak heti ketszer vert meg, ki lehetett birni
ok, en nem akarom beledszugeralni, hogy tenyleg rossz volt neked, de amiket irsz, az azert elegge nem normalis es felhaborit, engem legalabbis

2015.02.09. 16:35:56

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: 'Mindegy, végül is megedződtek és minden jóra fordult.'

Pontosan, ez a lenyeg.

DieNanny CH 2015.02.09. 16:36:30

@geegee:

Bizony, ez már a diplomás fizetésem volt...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 16:38:25

@Babette .: Én meg apuka, és én is a 200 tányért választom.Ha bepipulok, földhöz lehet bacni egy-két tányért, gyereket már kevésbé... :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 16:38:42

@Mirjam2: nyilván meg lehet ezt is beszélni civilizáltan, én csak ezt akartam volna mondani. nagyon nem szeretnék a gyerekem mellé egy éhes és ezért elégedetlen, ráaadásul megfélemlített lányt. ha ilyen helyzetben lennék, biztos megpróbálnám rendezni a dolgot. pl ha nem akarja azt enni, amit én, érthetően, mert mondjuk nem európai szegény, akkor megpróbálnék megegyezni vele, hogy mennyi plusz allowance lenne elég neki, hogy főzzön saját magára. stb.
d emondjuk én egyébként nem is engednék be valaki idegent az életembe full time, egész napos nanny jöhetne rendes fizetésért, kész.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 16:39:44

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Hehh, őrület...Valszeg az egészségügy után az oktatási "ágazat" fog kiürülni Magyarországon... :-(

2015.02.09. 16:41:26

@Jess G: Tenyleg minden relativ, pl. mikor itt hajos munkarol irnak posztokat, en akkor erzem ugy hogy ezt soha nem tudnam csinalni semmi penzert, akkor csinalnam csak ha fizikailag kenyszeritenenek. Sokan pedig onkent csinaljak es szeretik, vagy legalabbis ugy erzik hogy megeri nekik. Nekem nem erne meg, a tengerbe vetnem magam a masodik napon :). Nem vagyunk egyformak.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 16:41:48

@geegee: igen, ez teljes állásra volt a bér.
és tök jó, hogy ez a véleményed, és nem az, hogy mi tehetünk róla, miért választ akárki is ilyen hivatást ennyi pénzért.
hányszor megkaptuk ezt itt a HÁ-n is....

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:43:39

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ez szerintem egy ordas nagy tevedes, a kihasznalas a megalazas nem erosit meg nem edz meg, pontosan hogy rombolja az onbizalmad, az onertekelesed, a masik ember irant erzett bizalmat, a teljes szemelyiseget, ok lehet nem mindenkinel, mert en az elso hol a szelet kenyer utan ugy vagtam volna be az ajtot, h a vakolat meg most is potyogna, de bennem is nyomot hagyna
az egy nagy szarsag, h ami nem ol meg megerosit, ilyen nincs, ezt csak jo lenne hinni, de az ilyenek, szepen lassan kicsinalnak

Határátkelő 2015.02.09. 16:44:51

@Lordmotor: Nem, még nem tartunk 2015-nél, ott a végén, hogy folyt. köv. :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.09. 16:45:44

@Zoole[uk]:
Na erről van szó.
Ki se néznék belőed ilyen kommenteket...
:))))))))))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2015.02.09. 16:45:45

@charlieharper: Jaja, szerencsére US-ben minden a legnagyobb rendben. Igaz, néha ugyan egy zsaru lelő egy feketét (jogosan vagy nem az most mindegy) és akkor utána heteken át szükségállapot van egy nagyvárosban, ahová a fosztogatások és szabadrablások miatt végül már a katonaságot kell kivezényelni mert úgy néz ki a város, mint egy háborús övezet... de amúgy az ilyen apró allűröket leszámítva minden rendben van...

2015.02.09. 16:48:30

@Dragonlady (now in Thailand): Pontosan, en sem alkalmaznek bentlako cseledet vagy ennek barmilyen fajtajat, kiveve persze ha kenyzerhelyzetben lennek de nagyon nem szeretnem. Egy bizonyos fajta ember alkalmaz ilyet, emiatt en nem lepodok meg az ilyen dolgokon mint pl. 'csokkentett fejadagok' :). Az is hozzatartozik az igazsaghoz hogy az igazi nanny akinek sajat lakasa van nagyon draga mert neki a lakberet is ki kell fizetni a munkaberebol. Au pairt pont azert alkalmaznak mert olcso munkaero.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 16:48:31

@Mirjam2: ezt en ertem es el is fogadom, de azt te is latod, hogy ott van egy munkajogi szerzodes a felek kozott, igy ha ki is hasznaljak a hajon dolgozokat, annak elobb utobb lesz, lehet kovetkezmenye, ezert en ilyen emberi meltosagot sulyosan serto esetekre nem emlekszem
viszont azok a csaladok, akik a befogadott au pairrel bannak ugy mint egy darab szarral, azok epp azt hasznaljak ki, hogy gyakrolatilag nincs koztuk semmilyen szamonkerheto szerzodes, hiszen koszt kvartelyert lakik naluk valaki, szerintem meg a zsebpenzt se nagyon tudna kovetelni, ha vegul nem kapna a delikvens
es attol tartok, hogy azok a szulok, akik igy bannak a befogadott szemellyel, (nem kap enni, felkeltik ejjel stb) azok egyeb mas eroszakra, kegyetlenkedesre is kepesek

2015.02.09. 16:51:23

@Jess G: Persze, es utana felultel volna a repulogepre es mentel volna vissza Mo.ra ahol se allasod, se lakasod, se senkid, es dolgoztal volna betanitott munkaskent minimalberert (ha talalsz munkat), akkor biztosan nem alaztak volna meg, nem hasznaltak volna ki... Ajtot csapkodni konnyu csak nem mindig bolcs dolog.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2015.02.09. 16:54:09

@Jess G:
Néhány hungarocell darabot kell beledobni ősszel és nem csinál kárt a fagy.

2015.02.09. 16:56:05

@Jess G: En csak a magam neveben tudok beszelni. Szamomra egy napig is elviselhetetlen lenne egy idegennel kis zart terben elni, aludni, nekem a privat szferam nagyon fontos. Keptelen lennek szabadnap nelkul, par ora alvassal dolgozni, raadasul iszonyuan utalok minden customer service-szel kapcsolatos munkat. Szo szerint megorulnek egy hajon, igy hiaba lenne munkajog, az nem segitene rajtam.

Az au pair csaladom nem bant velem ugy mint egy darab szarral. Adtak enni meg ha nem is mindig eleget, ejszaka azert kellett felkelnem mert kisbabara vigyaztam akit idonkent en etettem ejjel es ebben elore megallapodtunk. Szivesen csinaltam mert szeretem a gyerekeket, ennyi.

2015.02.09. 16:59:34

@maxval bircaman szerkesztő: Oke, de tudtommal ezt nem hasznaljak emberre. Ezt talaltam: 'Hungary: PM Orban described as semen by former ally', magyar nevu ujsagiro irta a cikket, gondolom o sem talalt ra megfelelo angol forditast. www.euronews.com/2015/02/07/internal-war-in-hungary-ex-ally-oligarch-against-pm-orban/

Mrs. Clayton 2015.02.09. 17:00:31

@Mirjam2: nekem a psziches egeszsegem nem er meg annyit, h ilyet elturjek, ok, megertem, h ez teged nem visel meg, vagy ezt gondolod, de en fizikailag nem birom ki az ilyen lenezo, lekezelo, kizsigerelo es embertelen banasmodot
valoszinuleg lettem volna illegalis, aztan szereztem volna vmi kapcsolatot vagy passz vagy hazamentem volna, nekem az kisebb rossz
en pont ezert nem mentem korabban sehova, 16-18 evesen terveztem, de tapasztalatlan voltam, alapvetoen senkiben sem bizom, en azt nezem, ki es hol akar atverni, es ez szamomra egyertelmu volt, hogy 18 evesen, nyelvismeret nelkul gyakorlatilag barki kihasznalhat, becsaphat

2015.02.09. 17:03:10

@maxval bircaman szerkesztő: Miert szemet munka masok gyerekeirol gondoskodni?

morsels (törölt) 2015.02.09. 17:03:51

@Babette .:
Nos, en nem vagyok jogasz, szoval nem tudom :-)
De gyanitom, hogy a bunteto torvenybol ki fog kerulni az eutanazia, illetve annak a szabalyzasa nem oda fog tartozni.
De peldaul az egeszsegugy az a tartomanyokhoz tartozik, igy a federal szinten valoszinuleg tenyleg csak iranyvonalat dolgoznak ki (mi szamit eutanazianak, milyen feltelek kellenek, meg gondolom ilyesmi), amit aztan a tartomanyok szabalyozhatnak a maguk szintjen.

De mint mondtam, fogalmam nincs.
Pont ezert lesz erdekes, hogy most mi fog tortenni.
Ez az elso lepes, de mindenkeppen tortenelmi jelentosegu.

DieNanny CH 2015.02.09. 17:04:45

@Jess G:

Pont amiatt, amit Mirjam írt, hogy máshol (Mo-on) még jobban éhezett és nélkülözött volna, viselte el könnyebben ezeket a dolgokat.

2015.02.09. 17:05:33

@Jess G: Igen de pont hogy Mo.on csaphatnak be, hasznalhatnak ki igazan 18 evesen. Egyszer mar irtam itt, nem akarom reszletezni, de engem konkretan prostinak akartak beszervezni, ez volt az egyik nyomos ok amiert leleptem. Na az lett volna megalazo, nem az au pair munka.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 17:09:45

@Jess G: @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: hát szerintem Mirjamnak az átlagnál jóval nagyobb a tűrőképessége, ez mondjuk elég nyilvánvaló az indiai mocskot meg a szaudi emberi jogi állapotokat elnézve..... :-) a jég hátán csak azér tnem élne meg, mert annyira utálja a hideget :-)
az a lényeg, hogy mindenki tudja saját magáról, hogy mibe tud belemenni, mi az, ami még elmegy, vagy milyen áron, és hogy lehetőleg soha nem kerüljön olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy nem tud menekülni.

2015.02.09. 17:11:08

@Nigro notanda lapillo: Ezt jo hogy leirtad, ez az erem masik oldala, hogy ilyenek is vannak.

2015.02.09. 17:19:07

@Dragonlady (now in Thailand): Jeg hatan neeem! :))) Inkabb arrol van szo hogy kb. tudom magamrol hogy mi az amit nem tudnek csinalni; pl. hajos munka, vagy szobalany kizarva, nem nekem valo egyaltalan, megorulnek. Nyilvan mindenkinek mas az amit nem tudna elviselni.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 17:28:45

@Dragonlady (now in Thailand):@Mirjam2: @DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
igen, igen, igen, mindenkivel egyet ertek, de attol meg nem szep dolog maradekot adni senkinek, meg akkor sem, ha az csak 2 honap vagy 2 ev, mert utana mar biztosan jobb lesz
mert azert ezek ugye soha nincsenek beleirva a megallapodasba, hogy kaja csak maradek lesz es annyi amennyi marad, ilyenekre az ember nehezen keszul fel
es mi van, ha kesobb el sem engedik, mert nem kap zsebpenzt sem
ez messzire vezet, es nincs szandekomban senkivel vitatkozni, vagy megkerdojelezni az elmenyeit sem
szoval reszemrol az au pairseg mara ennyi volt :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 17:32:01

@Jess G: én végig egyetértettem veled ebben :-)
és igen, asszem ez mára tényleg ennyi volt.

na4 2015.02.09. 17:34:27

Bakker, ha valaki egy ilyen életért kimegy Angliába, az megérdemli a sorsát. Ilyen moslékot itthon is talált volna.

2015.02.09. 17:39:18

@Jess G: Nekem szemely szerint felfoghatatlan hogy au pairre bizzak a gyereket, pl. konkretan en nem biztam volna magamra a gyerekeket akik annak idejen ram voltak bizva, kulonosen mivel nem tudtam angolul es pl. nem tudtam volna mentot hivni ha valami tortent volna. De sokan hihetetlenul felelotlenek ilyen szempontbol. A legvadabb esetem ezzel kapcsolatban Nemetorszagban volt. Az elejen nem talaltam rendes munkat mert nem tudtam nemetul es ezert tobbek kozott babysittelest vallaltam. Egy kimondottan jomodu nemet no felhivott, elmentem hozza, elbeszelgettunk, Londonban lakott azelott par evig igy foleg Londonrol folyt a tarsalgas. Egyetlen iratomat sem kerte el, referenciat sem kert, nem volt kozos ismerosunk. Par nappal kesobb hivott hogy vigyazzak par orat a gyerekere - gyerek volt kb. 3 eves. Ott hagyott egyedul a hazban a gyerekkel, a haz tele volt ertekes dolgokkal, Apple Mac laptopok es mas elektronikai cuccok mindenhol. Es ott hagy egy vadidegent ezekkel meg a harom eves kisgyerekkel es kisetal, nem akartam elhinni. Pedig nyilvanvaloan kesoi es egyetlen gyerek volt, meg csak azt sem mondhatta hogy 'majd csinalok masikat' ha pl. a babysitter lelep a Macbookokkal a gyerek meg fejre esik a lepcson.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 17:44:44

@Mirjam2: ez velem a mostani munkahelyemen esett meg, ok kertek persze papirokat meg mindent, de nekem akkor is fura volt, hogy honnan tudjak, h a szemelyim az az en szemelyim meg kicsoda micsoda vagyok, gagyokok angolul aztan hozzamvagtak a ceges hitelkartyat meg a majdnem zsir uj kocsit itt van menj, mi van ha tobbet nem is latnak, mondjuk azota is ott vagyok...

morsels (törölt) 2015.02.09. 17:57:01

@Jess G:
A kisugarzasod.
(valoszinuleg eszrevettek a korbacsot, ahogy logott az oldaladon)

Herr Géza 2015.02.09. 17:58:50

@Jess G: Miért, nem az ?? :))) Kicsit bonyolult, de akkor leírom naturálisan a lényeget (elöre is bocs az érzékenyebb lelküektöl):
Azt, hogy OV geci hiába fordíton szöveghüen németre, ilyen összetételben ennek itt semmi értelme. A Wichser azért jó, mert bár a jelentése átvitt értelemben lúzert jelent, az egyik legkeményebb német szitokszó. A Wichser pedig úgy keletkezett, hogy az 1. vh.-ban (söt nyilván késöbb is) a német tisztek megalázásként is alkalmazták, hogy a beosztott katonáikkal viaszoltatták (wachsen) , fényesítették a csizmáikat. A jellegzetes mozdulatokból hozták mindezt összefüggésbe a maszturbációval, majd a szó kicsit torzulva kapta meg mai formáját. A folyamatosan csizmát viaszoló és/vagy maszturbáló katona pedig több szempontból is örök lúzer volt, innen az átkötés. Tehát maszturbáló (vö. faszverö) és lúzer = geci. Ennél randább fikázó szó nemigen van a németben, ergo durva sértés.
Elég tudományos volt ? Kicsit úgy érzem, mint ha Birca kenyerét vettem volna el... :)))))))))))))))))))

Herr Géza 2015.02.09. 18:02:11

@peacefroggg: Miért a "puff" melyik németben bírna más jelentéssel ? CH? DE? Szerintem egységesen kupit jelent. :)))

Mrs. Clayton 2015.02.09. 18:03:03

@morsels: ja, meg lehet a domina jelmezem is arulkodo volt

basszus, hany napig nem lehet almosnak lenni?
ezt nem hiszem el, folyamat probalom becsukni a szemem, de nem marad ugy
nem vettem be semmit, csak ibuprofent tegnap meg cold and flu italt
aaaaaaaaaaaa
a phenyleprine....
he orvosok, valaki, az okoz almatlansagot??
szerintem a drogosok azt szoktak szedni extasy helyett, mellett
mondjuk nekem nagy happiness az nincs

Mrs. Clayton 2015.02.09. 18:05:03

@Herr Géza: aha, eleg tudomanyos, igy mar ertem is, mert azert lasd be, egy sima luzer egyaltalan nem fedi a gecit, sot, a faszvero, mar annal inkabb

2015.02.09. 18:05:06

@Jess G: Na ez az hogy en sem vertem fejbe a gyereket vagy vittem magammal a laptopot :). De nekem akkor is felfoghatatlan hogy valaki a gyereket ott hagyja igy, foleg egy olyan kicsit aki nem tud vedekezni, meg elmondani sem kesobb ha barmi tortenik. Mi lett volna pl. ha elso alkalommal terepszemlere megyek, masodik alkalommal meg beengedem a haverjaimat akik kipakoljak a lakast, kozben a kissracot a furdoszobaba zarjuk vagy elkabitjuk hogy ne uvoltozzon? Es meg ennel sokkal rosszabbat is csinalhattam volna.

Egyebkent Szaudiban sok esetrol hallani mikor a rettenetes modon bantalmazott cseledek egyszeruen megorulnek es megolik a rajuk bizott gyerekeket, neha a fonokeiket is. Edes Anna horror valtozata eloben, sajnos. Egyebkent az Edes Anna nagyon jo konyv, teljesen realisztikusan irja le a cseled-helyzetet.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 18:10:14

@Mirjam2: nem is ertem miert nincs erre epulo szervezett bunozes
jol szitualt diaklany, aki a haveroknak megmondja mikor nincsenek otthon
aztan lehet, hogy van...

2015.02.09. 18:11:55

@Void Bunkoid: 'szerinted lehet ilyen körülmények között nyelvet tanulni?'

En igy tanultam. Kozeposztalybeli csaladoknal dolgoztam, a szuloktol tanultam es foleg abbol ahogy folyamatosan javitgattak a gyerekeik beszedet. Meg persze a gyerekektol is rengeteget tanultam, kicsik voltak es veluk egyutt tanultam angolul beszelni.

2015.02.09. 18:15:19

@Jess G: Lehet hogy van. En a szulo helyeben csak olyan lanyt alkalmaznek aki pl. az ismeroseimnel dolgozik full time, vagy hasonlo. Kizart dolog hogy megbiznek valakiben aki csak ugy az utcarol esett be. Az minimum hogy iratokat es referenciat kernek.

DieNanny CH 2015.02.09. 18:16:04

@Mirjam2:

Ugyanez volt az egyik családommal is. Mivel Bécstől nem messze laktak, kimentem hozzájuk ismerkedni 4 napra. Csüt. délben megérkeztem, anyuka délután már ment dolgozni, igaz, egy barátnője azért ottmaradt. Szombat reggel valami baráti társaságba voltak hivatalosak gyerekekkel együtt, adtak egy lakáskulcsot, meg mondták, majd este jönnek... A nevemet is csak onnan tudták, hogy én leírtam nekik a tel.számommal együtt. De ezzel az erővel álnév is lehetett volna. Tele a ház értékes bútorokkal, ezüst evőeszköz, gyertyatartók - oké, ezt csak később tudtam meg, mert aznap sétálni mentem a városba...
Valószínűleg nagyon bizalomgerjesztő a külsőm. Meg az is igaz, engem egyik családomnál sem csaptak be, bár semmilyen írásbeli szerződést nem kötöttünk. Valahogy mindig szerencsém volt.
Nyelviskolába is beírattak, ahol a társaimtól elég vad történeteket hallottam szintén ott, a városban lakó családokról...

morsels (törölt) 2015.02.09. 18:16:32

@Jess G:
Valoszinuleg stresszelsz valamin.
Igyal palinkat :-)

Mrs. Clayton 2015.02.09. 18:17:46

@morsels: nincs unicumot hoztam S-nek, de azt mondta h bun rossz, pedig a Jagert szereti

Sütemény1975 2015.02.09. 18:26:34

@Mirjam2: te kelet europaban szocializalodtal, o nem.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 18:27:52

@morsels: ez egy nagyon nagy lépés, de nagyon nehéz jogalkotói és jogalkalmazói feladat is.

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 18:35:18

@Mirjam2: hú, egyszer olvastam egy cikket gyerekfelvigyázókról, abba voltak belinkelve titkos felvételek, valami nagyon durva, ahogy sokszor bántak a gyerekkel....

ilyenek (ezt most csak első keresésre találtam)
www.youtube.com/watch?v=Am5oyU_vbpQ

érzékenyek ne nézzék meg.

Herr Géza 2015.02.09. 18:43:34

@Jess G: Na, akkor egyetértünk :))))))))

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 18:50:19

@Herr Géza: ez úgy hangzik, mint angolul a wanker. (csak hogy folytassuk a széleskörű interkulturális népművelést :-D )

**mimi** 2015.02.09. 18:51:25

@Babette .:
jézusom....ez nagyon durva!!!
idegbeteg barom állat...remélem őt is így megtakarta valaki!

Herr Géza 2015.02.09. 18:53:06

@Dragonlady (now in Thailand): Az angoltudásom sajnos nem terjed ki ilyen "magasságokig", de köszi az infót, néha bizony jól jöhet... :D

DieNanny CH 2015.02.09. 18:54:05

@Babette .:

Én egyszer láttam olyat, hogy az alkalmazott dobálta a kb 10 hónapos babát... Úgyhogy, nem tudom, a te linked milyen, de inkább nem nézem meg...

**mimi** 2015.02.09. 19:00:22

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
ne is nézd meg...nekem se kellett volna

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.09. 19:03:39

@Herr Géza: gondoltam, hogy értékelni fogod :-)

blackhairlady 2015.02.09. 19:07:11

@Jess G: Milyen volt a szalagavato?

Nem lehet, hogy tul vagy porogve, sok az esemeny, es az agyad nem tud kikapcsolni?

Ugyandehogy (törölt) 2015.02.09. 19:08:37

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: ne nézd meg. én kemény vagyok, de nem tudtam végignézni.

blackhairlady 2015.02.09. 19:09:36

@Jess G: Mostanaban lattam egy errol szolo filmet. Illetve egy sorozat egy resze szolt errol.

tanato 2015.02.09. 19:12:59

@Jess G: Azért nem tudsz aludni mert a lázas állapotod nem hagy.Koffein tartalmú gyógyszerektől tartózkodjál,a fájdalmat ugyan csökkenti,de nem hagy aludni.

tanato 2015.02.09. 19:15:15

@Mirjam2: Ami az Édes Annában le van írva ,gyakorlatilag az van most a világ nagyobbik kétharmadán az úgynevezett 3.-világban.Csak Brazíliában egyedül 6 millió bentlakó cselédlány dolgozik.Szingapúrban pedig 200 ezer,pedig csak egy városállam.

tanato 2015.02.09. 19:22:50

@Mirjam2: Anno Mo.-on 100 éve úgy próbálták az un. úri háziasszonyok kiszűrni a bűnöző hajlamú cselédeket a háztartásukból,hogy csak olyat vettek fel akinek volt ajánlása más háziasszonyoktól.Ez volt ama bizonyos Cselédkönyv amit ma is emlegetnek más összefüggésben,Ez egy fényképes igazolvány volt amibe távozáskor az alkalmazó háziasszony/régies kifejezéssel a nagysága/ véleményt írt a lányról.Így próbálták kiszűrni a nem biztonságosnak. tűnő lányokat a cselédcsapatból.
De úgy tudom felétek is dívik hogy az európai expat Wife-ok,egymásnak adják át a maideket vagy a saját maidjük által javasolt lányokat/akik legtöbbször rokonok./

Herr Géza 2015.02.09. 19:38:45

Milyen vicces a multikulti világ: ma kapok egy állásajánlatot egy svájci fejvadásztól egy német cég debreceni üzemének vezetésére... :)
A német cég székhelye ráadásul a tölünk 20 km-re lévö város. Ja, a fizetési kategória 70k+ € !!! Az azért már nagyon rendben lenne M.o.-on élve. Gondolom ismét "büntikategória" egy németnek, ha ott kellene dolgoznia, persze azt sem értem, hogy miért nem otthon keresnek vmi németül tudó polgárt. Az meg végképp nem tiszta, hogy jön a képbe a svájci fejvadász. :D
Holnap azért megkérdezem, mi lenne ha hétfötöl-csütörtökig Debrecenben melóznék, cserébe fizetik a heti oda-vissza utat repülövel és akkor belemegyek a kerek 70k-ba is, lemondok a "+"-ról... :))))))))))))))))))

DieNanny CH 2015.02.09. 19:49:42

@Herr Géza:

Hát, ez tényleg vicces.
Debrecenbe nem csak Lutonról megy járat?

Mrs. Clayton 2015.02.09. 20:24:44

@tanato: ah, koszonom, akkor meg nem dolok a kardomba, de ha ma este se megy, akkor azt hiszem felkeresek egy orvost

Mrs. Clayton 2015.02.09. 20:26:37

@blackhair-lady: hat uncsi, de legalabb a ruham jol nezett ki, a fiam mar ott haldoklott, en csak par oraval kesobb kezdtem el lazasodni

Mr Long 2015.02.09. 20:37:28

A HA-n ugyis nepszeruek a "tudomanyos" statisztikak, hat itt egy hasznalhato!
index.hu/tudomany/til/2015/02/09/tenyleg_a_muszlimok_nezik_a_legtobb_pornot/

2015.02.09. 20:37:55

@tanato: Angliaban normalis csaladok csak elozo munkaadotol szarmazo szemelyes referencia alapjan vesznek fel au pairnek / nannynek, ezert sem eri meg nagyon osszeveszni egy csaladdal mert akkor oda a referencia. Nemetorszagban dolgoztam angol csaladnak akik felhivtak telefonon azokat akiknek tobb mint tiz evvel azelott dolgoztam hogy leellenorizzenek, mielott ram biztak a gyereket. Ez a normalis hozzaallas szerintem, a 'laza' nemet no kivetel volt.

Mr Long 2015.02.09. 20:39:05

@Herr Géza: Azert erdekelne, hogy a nemetnek miert fizetnenek 70k+, mig a magyarnak a felet sem...

2015.02.09. 20:43:29

@Mr Long (UK): Ez nem lep meg :). Mondjuk az tenyleg rekord hogy Szaudiban annak ellenere van ennyi kereses hogy minden olyan weboldal le van tilva aminek a cimeben 's' vagy 'p' betus szavak szerepelnek. Meg az Ann Summers oldalat sem lehet megnyitni :(. De azert sokan tovabbra is kitartoan probalkoznak...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.09. 20:47:29

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Ilyesmi melóm nekem is volt: a cégnél, ahová felvettek, másnap adtak 300 ezer forintot, hogy vegyek alkatrészeket.A fizetésem meg volt 20 ezer...
Aztán később komplett, jól kiépített számítógépeket biztak rám, egyetlen papír, vagy adat nélkül, hogy majd megjavítom, adatmentem, stb és hozom majd vissza.Annyi hardvert lophattam volna így el, hogy Dunát rekeszthettem volna vele...Én marha meg mindig mindenkinek visszavittem.De hogy ennyire megbízzanak egy vadidegenben, nekem is egy csoda volt megélni... :D

33621 2015.02.09. 20:57:08

@Herr Géza: Na Gézám gyere csak ide dolgozni! A FAG-hoz hívnak?

2015.02.09. 20:58:01

Kalandos sztori az biztos :) Remelem happy end lesz azert.

Ezeken a g*cis forditasokon egesz nap vihorasztam :D

morsels (törölt) 2015.02.09. 21:01:24

@Jess G:
Legkozelebb Pannonhalmi, vagy Szicsek fele palinkat vigyel :-)

morsels (törölt) 2015.02.09. 21:02:25

@Babette .:
Az.
De eddig esely sem volt a torveny modositasara, most valaminek tortennie kell.
Ami jo.

Mrs. Clayton 2015.02.09. 21:03:38

@morsels: azt elobb meg meg kell ernem, mar faj mindenem, az allkapcsom, a szemeim, szerintem mar a fogam is, a torkomrol meg nem is beszelek

33621 2015.02.09. 21:04:49

Bár Gézám te ha jól tudom, légtechnikával foglalkozol. Most hirtelen nem ugrik be hogy itt van e ilyen profilú cég. Vagy az IT Service?

33621 2015.02.09. 21:08:09

@morsels: Az igazi házi főzésű házi pálinkánál nincs jobb úgy 50-52 fokos szesz. Tökéletes gyógyszer.

Herr Géza 2015.02.09. 21:11:34

@33621: Nem, Manz AG, Display-Solar-Battery (Róluk tudsz valamit?). Annyira nem vág profilba, de most éppen ott tartok, hogy talán már nem is lenne baj vmi tök mást csinálni. Felületkezelés, szolártechnika nem áll távol, mert oda rengeteget dolgoztunk a tisztatereinkkel és sokszor komplett technológiával együtt kellett pályáznunk. Szóval nyeretlen kétéves se lennék, na meg tudod, a fönöknek nem muszáj értenie hozzá, elég ha a megfelelö emberek vannak körülötte.:DD De nem, nem akarok hazaköltözni.

Herr Géza 2015.02.09. 21:17:37

@blackhair-lady: Köszi, igen ennél még jobb is, amit ígérnek... :D (Nem ügyvezetöi, hanem termelési vezetöi a poszt..)

Herr Géza 2015.02.09. 21:22:09

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: De, ill. most találtam Eindhovent is, viszont azt olvastam nyáron lesz valami német összeköttetés is. Mondjuk tök mindegy, a Bp-Debrecen azért nem tragédia autóval sem.
Meg egyelöre úgyis csak játszadozom a gondolattal, persze egy telefont megér... :))))

Herr Géza 2015.02.09. 21:28:39

@geegee: Mint nekem a döbbenet, amikor annó megérkeztem (még kiküldöttként) a céghez ide 26 évesen a cocilizmusból, nem hogy portás, de kerítés sem volt és másnap kaptunk kulcsot a teljes iroda-raktár-csarnok komplexumhoz, hogy "bármikor tudjunk dolgozni". A céges autók kulcsa a falon lógott egy táblán és mondták, hogy ha kell, vigyük nyugodtan bármelyiket, csak a Fahrtenbuchba írjuk be hogy hol voltunk, meg azt, hogy "privát használat". Azt hittem álmodok. :DD

33621 2015.02.09. 21:35:37

@Herr Géza: Lehet ez valami új cég lesz. Ilyen névvel nem emlékszem senkire itt. Lehet a reptéri új ipari parkba fognak esetleg mostanában költőzni.

33621 2015.02.09. 22:08:54

Már mindenki lefeküdt? Csak én szedek Béres cseppet!

33621 2015.02.09. 22:11:53

@Herr Géza: Gézám ha esetleg tudsz valami konkrétabbat a cégről, hogy hol és mikor lesznek, akkor egy privit nyomjál már létszi!

pacilecsenye 2015.02.09. 22:17:21

@Dragonlady (now in Thailand):
Az Economist down-to-earth. Annak nevezi, ami: a geci az geci (see below).

"HUNGARIANS possess a rich vocabulary of swear words and curses, many involving imaginative connections between relatives, their bodily orifices, and farmyard animals. But even by local standards, the invective that Hungary’s most powerful businessman has unleashed over the past few days on his country's prime minister is exceptional. In an interview on Friday with index.hu, a news website, Lajos Simicska, a former university roommate of Viktor Orban (pictured) and one of his closest allies for the past thirty years, called the prime minister a geci, one of the worst insults in the Magyar lexicon. The literal translation of geci is "sperm", but even that English term fails to convey the Hungarian word's connotations of disdain. Beyond the colourful language, the spat is the most serious break yet in Mr Orban's governing Fidesz party, which despite winning a two-thirds majority of the seats in the most recent elections has begun to show signs of strain. (...)"
www.economist.com/news/europe/21642647-countrys-biggest-media-mogul-turns-against-viktor-orban-no-uncertain-terms-how-cuss

morsels (törölt) 2015.02.09. 22:50:32

@33621:
Ja, csak a hazifozesuben lehet rosszba is futni :-)

morsels (törölt) 2015.02.09. 22:54:15

@Herr Géza:
Pedig abbol mar egy kisebb kiraly lennel Debrecenben :-)

Herr Géza 2015.02.09. 23:05:01

@33621: Oké, utánanézek, eddig még el sem jutottam, mert igazából nem is érdekelt, de egy kicsit utánagondoltam, és hhát miért is ne... :))))

M. Péter 2015.02.09. 23:25:09

@Mirjam2: @Mr Long (UK): Csúsztatás van a cikkben, mert csak azt számolták, hogy melyik országból hány ilyen keresés volt a Google-n.

Herr Géza 2015.02.09. 23:31:52

@33621: Vannak. Manz Hungary Kft., 2004. óta. Határ út. A magyar honlapjukon nem hirdetik az állást, tehát "németet" akarnak odaküldeni... Én lehetnék a "trójai faló" ?? :D

P.Elliot 2015.02.09. 23:37:05

@tanato: Megneztem! Megallt bennem a levego!

Ludmilla a Beta 2015.02.09. 23:38:36

Na, én aztán jól lemaradtam az au-pair beszélgetésről. Mindegy, a már elhangzottakhoz annyit fűznék, hogy mielőtt Angliába mentem au-pairnek, nekem azt mondták, hogy ez egy csereprogram, amit nemzetközi szerződés szabályoz. Csak mert ma többször elhangzott, hogy az au-pair és a család között nincs szerződés... Bár nem néztem utána, gondolom, hogy ebben benne van, amit nekem az ügynökség a lelkemre kötött, hogy az au-pairkedés célja a nyelvtanulás, gyerekfelügyeletért és könnyű házimunkáért (napi max. 5-6 óra) cserébe az ember szállást, ellátást és zsebpénzt kap.
Szó volt a bizalomról is. Gondolom, hogy bizonyos szintig védi a családot és az au-pairt is, ha ügynökségen keresztül választanak. Persze totális garanciát ezt sem jelent, de ha gond van, legalább van hová fordulni.
És még egy, a kajakérdés. Az au-pairkedés egy csomó alkalmazkodással, mi több, olykor megalkuvással jár, főleg az au-pair részéről, hiszen ő csöppen bele egy vadidegen családba. De ez még nem ok arra, hogy a kaján keresztül tartsuk fenn a függő viszonyt. (Mi ezt a kutyákkal csináljuk a kötődés erősítésére.) Nálunk két hűtő volt, mindig tele, és mindenki azt ette és akkor, amikor akart. Én is. Ha nem így lett volna, tutira nem maradok ott másfél évig. A kamasz fiú egyszer mondott olyat, hogy valamiből én nem ehetek. Este megkérdeztem az anyukát, hogy tényleg nem? Erre letolta a gyereket és többet a kérdés nem merült fel. Sőt, mindig hozott a kedvenceimből amikor bevásárolt. Lehet így is. Egyébként indiai családom volt.
Lehet, hogy ez csak az én fejlövésem, de annál kevés megalázóbb van, mint ha a kezedre csapnak, hogy ebből te nem ehetsz, vagy többet nem. Tisztára Twist Olivér...
Na, jó sok hozzáfűzni valóm volt :)

Meridian74 2015.02.09. 23:54:49

@geegee: Igen, én is ezen csodálkozom... nettó 85 ezerért külföldön melózni? 2001-ben 120 nettóm volt itthon és egyáltalán nem kerestem jól... ehhez képest kevesebbet keresni külhonban? Egyáltalán nem tűnik nagy biznisznek...

Ladislav 2015.02.10. 00:12:35

@Ludmilla a Beta: Már mástól is hallottam, hogy indiai családnál volt és jól érezte magát. Legalábbis egy tősgyökeres angol család után felüdülés volt neki, mert szinte családtagnak számított ott, szemben az angol ridegtartással.

blackhairlady 2015.02.10. 00:14:25

@Jess G: Na az is valami, orom az uromben:)

blackhairlady 2015.02.10. 00:18:43

@Herr Géza: Pedig milyen buli lenne, haza koltoznel otthonrol Nemetorszagbol, , es ingaznal otthonrol Magyarorszagrol haza Nemetorszagba a felesegedhez:))

Herr Géza 2015.02.10. 00:37:55

@blackhair-lady: Neeeem, innen oda ingázni! Mondjuk hétfő reggel oda, csütörtök este vissza. Ismertem ilyesmi konstrukcióban dolgozó embereket. Kölcsönös "szimpátia" esetén még be is vállalnám, persze repjegy cégköltségre.

FutureFry 2015.02.10. 01:24:59

@Mirjam2: "Smeghead" ? - ala Red Dwarf:
www.youtube.com/watch?v=RXKlC8ph7mM
Bár az talán nem elég durva és/vagy ismert. Valószínű olyan szó kellene amit - legalább is amerikában - kisípolnának (nem tudom a magyar TV-ben kisípolták-e az eredetit?). Esetleg kreatív hozzáállásal (a te és az én ferdítésemből): "Smegbag"

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.10. 03:58:26

@Herr Géza: Az igen...
Nekem ez amit írtam, még otthon volt magyarba'.
Az itteni dolgok meg télleg már a scifi kategória... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2015.02.10. 04:04:27

@Meridian74: Aztán abban maradtunk, hogy ez valami zsebpénz féle volt, a kaján, lakhatáson felül.Úgy még elmegy...

33621 2015.02.10. 05:47:24

@Herr Géza: A Határ úti ipari parkban van a FAG, a National Instrumens és még valami teherautó karosszéria készítő üzem.

pacilecsenye 2015.02.10. 06:06:07

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: akkoriban 220 bruttóért vették fel a céghez a nulla napos kezdő közgazdászokat / informatikusokat. ami kiemelkedő fizetésnek számított egy kezdőnek.

bystander 2015.02.10. 06:06:07

Ha meg erdekel valakit. 2005 elott nem volt mas lehetoseg a kinti munkara , nyelvtanulasra. Ez igy 10 ev tavlatabol nehezen elkepzelheto, de ez volt. Mosogatasra, felszolgalasra voltak a franciak, olaszok, spanyolok. A legegyszerubb, legbiztonsagosabb modja volt - es meg ma is a kulfoldre koltozesnek fiatalok szamara. Zsebpenz, lakhatas, etkezes, net, futes, meleg viz, kulon furdoszoba, auto hasznalat biztositott. ( Maga a biztositas kulfoldi jogisra, egy 20-on evesnek egy kisebb vagyon). Sokszor iskolat ,repulojegyet haza is fizet a csalad, sot nyaralni is elviszik az au-pairt . ( mindez a 90-es koar 00- es evekben).

Rengeteg, ismetlem rengeteg lany csinalja ezt ma is. Szuper csaladok vannak, nona hogy a remtortenetekrol hallunk inkabb.
En 2 evig voltam au-pair, 60-80 au-apirt ismertem kb a suliban , a legrosszabb tortenet annyi volt, hogy egy lany nem jott ki az anyukaval, uj csaladot keresett. Szinte minden heten buliztunk valakinek a "hazaban".

A suliban , ahova a gyerekeim jarnak, latasbol ismerek 7-8 au-pairt. Van lengyel, spanyol, brazil, magyar.

A miertekrol. Itt minimalis a GYES idotartama. A bolcsi, ovoda, kb £1000/ho, net. Suli 9-3-ig, elotte utanna childminderhez mehet a gyerek , ha mindket szulo dolgozik. Ez kb £6 /ora/gyerek, vagy after school club £14 per afternoon. Lehet szamolni ( mondjuk az atlagos 2 gyerekkel)

A legtobb normalisan dolgozo csalad nem kap semmi tamogatast.
Ismetlem semmi anyagi tamogatast az allamtol.

Lenyeg - az au-pair olcsobb, a szuksegszeru rossz.

bystander 2015.02.10. 06:06:07

Ismetlem , az au-pair zsebpenzt kap. Napi 5 ora munkaert. Kap tiszta, meleg szobat, netet, furdoszobat, szep hazban lakik, kajat, van egy csomo szabadideje, mehet suliba.

Ezt egy mosogato, vagy egy szobalany semmikeppen nem tudja eloteremteni, es mellesleg sulibajarasra se marad ideje. Dolgozhat lengyelekkel - aztan 5 ev alatt se tanul meg angolul.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.02.10. 06:06:07

Cselednek menni nem egy irigylesremelto dolog. En ismertem magyar egyetemet vagy foiskolat vegzett lanyokat, akik kepesek voltak heti 60-80 fontert megalazkodni, szart kaparni a gyerek seggerol, fozni, mosni, vasalni, takaritani. Elkepeszto megalaztatas. Ahogy a kozmondas mondja: Nem feher embernek valo korulmenyek. Es valoban, az ilyen munka filippino cseledeknek valo. A szutykosabb munka meg indiai, paksztani bevandorloknak.
En a kormany helyeben nem engednem meg, hogy magyarokat cselednek vigyenek Angliaba. Persze addig se otthon munkanelkuli... Szornyu elet.
Szakmunkasnak, orvosnak, mernoknek kivandorolni rendben van, uzletemberkent is normalis, de cselednek, rabszolgahoz illo korulmenyek koze az szamomra felfoghatatlan. Ezt az Union belul tiltani kellene. Komolyan, egy hideg lakokocsiban elszallasolni valakit? Nyugaton a lo, a macska es a kutya is jobb korulmenyek kozt lakik, mint az cseled.
En amugy is csak filippinot vennek fel, ok jo cseledek es ha egy gyonyoru 18-20 eves lanyrol beszelunk, akkor bizony mas dolgokban is verik a kelet-europaiakat.

Tudományos libsizmus 2015.02.10. 06:06:12

Nemrég azt olvastam, hogy nem az angol-angol az eredeti, hanem az amerikai-angol. Régen az angolok is úgy beszéltek, mint ma az amcsik, csak elszállt az agyuk és kitalálták ezt a brit angolt. Na mindegy. Az biztos, hogy az angolnál nagyobb gyökér talán csak a francia:)

pappito · http://pappito.com 2015.02.10. 06:36:17

@Dragonlady (now in Thailand): "ez úgy hangzik, mint angolul a wanker."

igen, de a g.ci-t arra mondja a magyar aki aljas, gonosz, rosszindulatból árt másnak (vö: szopat valakit, gecizik vkivel) ami nem passzol a luzerrel (vesztes, béna, stb.)

És mivel ez még a magyarban is elég erős jelző, angolul tán a scumbag van hozzá a legközelebb, bár szerintem a scumbagnél a geci obszcénebb. A motherf.cker közelebb lenne, de annak az ereje erősen megkopott, köszönhetően az angolszász filmiparnak :)

Vagy a cunt. De a cunt az nagyon durva az angolban és leginkább khm, megkérdőjelezhető kvalitásokkal rendelkező hölgyekre alkalmazzák, ha jól tudom.

Mr Long 2015.02.10. 06:55:36

@Tudományos libsizmus: Vagy a magyar, de meg nem biztos...

kék madár 2015.02.10. 07:45:52

@pappito: amerikai angolban, mint mindenhol mashol, ez 5 evente valtozik. Ma mar a dirtbag es a slimebag durvabb mint a scumbag. De ennelis durvabb a thug. Ezek a sertesek mindig felpuhulnak es ki kell valtani valami kozmegegyezes altal meg sulyosabbal

DieNanny CH 2015.02.10. 08:13:34

@Meridian74:

Később leírtam ám, hogy diplomás óvónőként én 34.500-at kaptam... Na, most akkor számolj, megérte-e nekem a 85.000... Amúgy jelenleg, 2015-ben kb 120.000 lenne a nettóm Mo-on. Diplomás óvónőként...

bystander 2015.02.10. 08:18:21

a szart vakarni gyerek seggerol, fozni , mosni ,takaritani - mint megalaztatas, es nem feher embernek valo munka kapcsan.

ez mind egyszeru, konnyu hazimunka. a mindennapi elet velejaroja. minden haztartasban el kell ezt vegezni. MO-n talan filippino cseledek vannak minden haznal? a sajat otthonaban talan nem porszivozik ki senki, nem foz, nem tolti fel a moso/mosogatogepet? erdekes.

Egyebkent , meg hogy mire eleg a heti £80. Ismeros spanyol lany, 30, tanitono, anglot tanulni jott. 2 evig maradt a csaladnal, kulon lakresze volt, autoja, havonta repult haza. 2 ev utan ugy dontott onallosul, meg egy evig marad. Talalt alberletet 2 lannyal, kavezoban munkat. 2 honap elteltevel hivtam ot ( jart hozzank neha szittelni), mar nem jelentkezett. Volt csaladjaval beszeltem, visszament Spo-ba, mert 8-10 orakat dolgozott, semmi maganelete nem volt, penzet felelte, suliba el sem jutott az angoljat fejleszteni. Helyere egy masik spanyol lany jott au-pairnek, o 2 eve van az orszagban, most lett elege a bizonytalan vendeglatos munkakbol, es a shared house-ban elesbol.
Meg mindig allitom , a legkonnyebb, legbiztonsagosabb formaja a kulfoldre koltozesnek az au-pairkedes.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.10. 08:30:53

@pacilecsenye: köszi, amikor rákerestem a dologra pár órával korábban, alig hozott ki valamit a hírkereső.

@pappito: köszi a stílusigazítást, igen, nekem is ez jött le, hogy a magyar szó sokkal durvább, mint ez az angol. a wanker is úgy tűnik különböző súlyú a mindenféle angolul beszélő országokban. Mirjammal már korábban kiegyeztünk a scumbag-ben :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.10. 08:41:33

@Ludmilla a Beta: nagyon jó, hogy elmondtad te is a tapasztalaidat au pair élelmezés ügyben. és főleg hogy jéé, még az indiai-angolok se mind ugyanolyanok.

@Meridian74: közalkalmazotti bér (pl óvónő, könyvtáros, ilyenek), akkoriban 32 ezer körül volt, mint ahogy kicsikét lejjebb le is lett írva. de mindig egyszerűbb csodálkozni, hogy az nem lehet, meg esetleg lelúzerezni embereket, akik nagyon fontos munkákat megcsinálnak/tak ennyiért....

@aki mást mond az hazudik: ez a filippinós kitétel a végén különösn durván aljas volt. szóval a magyarokkal ne legyen rasszista senki, ne használja ki, de te kihasználhatsz bárki mást.... bocs, de ez nem emberi lényhez méltó hozzáállás.

Herr Géza 2015.02.10. 09:02:31

@aki mást mond az hazudik: Na te sem álltál kétszer sorba, amikor az észt osztották....

Herr Géza 2015.02.10. 09:05:13

@33621: Keress rá a neten akár. Ott van az biza, gondolom nem fake a fotó (meg a cégbejegyzés, stb...) :)))

Evain 2015.02.10. 09:33:35

@Herr Géza: Óhátcsak nézd meg hova kommentelget és miket. Aztán annyira kell komolyan venni.

33621 2015.02.10. 09:38:59

@Herr Géza: Megnéztem tényleg ott van. De én nem ismertem nem hallottam róla. Valószínűleg a hátsó traktusban van és nem is látszik az útról, meg nem is ismerek senkit aki ott dolgozik.

2015.02.10. 10:17:26

@Dragonlady (now in Thailand): Igen, @aki mást mond az hazudik: mai hozzaszolasa egyertelmuen dijat nyerhetne az idei 'top rasszista hozzaszolas' kategoriajaban, legalabbis ezen a blogon biztosan. Tudom hogy en vagyok naiv, de nem gondoltam hogy vannak meg ilyen sotet emberek (belulrol sotet, ugy ertem...).

Mrs. Clayton 2015.02.10. 10:33:11

@morsels: jossz fozni? nekem annyi erom sincs, h kiszalljak az agybol, inkabb hozatok pho levest, az ugyanaz
de legalabb aludtam, aminek annyi eredmenye lett h meg faradtabb vagyok

benedek012 2015.02.10. 12:45:55

Csokigolyót a kutyának...
Megérdemlitek a sorsotokat.

Mr Long 2015.02.10. 14:01:15

@Tudományos libsizmus: Nem, estes. Megigertem asszonynak, hogy ma en fozok, es mivel nappal dolgozok igy csak este erek ra.

tanato 2015.02.10. 14:08:45

@aki mást mond az hazudik: @Mirjam2: @Dragonlady (now in Thailand): Ezek szerint a hazudós nick gazdája a Közel-Keleten lakik?Ott vannak ugye fiippina cselédek nagyszámban.

tanato 2015.02.10. 14:12:41

@bystander: A lényeg a cselédrendszernél az ami Mo.-on is volt 100 éve,óriási különbségnek kel lennie a mélyszegénységben élők és a középosztálybeliek jövedelme között,meg kell hozzá hatalmas munkanélküliség is,ami generálja hogy nagy számban cselédnek álljanak a tanulatlan lányok.Ez jellemző ugye most a 3.-ik világ döntő részére meg régen Európára is. ez volt.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.10. 14:14:18

@tanato: nem tudom, most mi a trend Hong Kongban, ott nagyon sokan voltak filipinák 2003-ban. - ide egyébként angoltanárnak jönnek nagyon sokan, ahol keveset fizetnek a szülők és nem tudják megfizetni a nyugati tanárt, oda veszik fel őket.

Meridian74 2015.02.10. 14:40:17

@Dragonlady (now in Thailand): Nem lúzerezek le senkit sem azért mert csak 34ezret keresett anno. Óvónőként ez nem az ő szégyene, hanem az államé, amely csak ennyit adott... nem mellesleg az akkoriban a minimálbér volt. 40ezer bruttó (2001-ben 50ezer), amelyből 4 féle levonás is volt, SZJA, nyugdíj-, egészségügyi- és valami faszom tudja mi még járulék.

Akkor sem lehetett megélni abból, és most sem a mostani minimálbérből. Viszont külföldre 85-ért elmenni ugyanaz a kategória mint itthon szenvedni 34-ből... szvsz.
Igaz, nyelvet valóban tanulhatott vele.

Dragonlady (Bp, Hun) 2015.02.10. 15:15:47

@Meridian74: van, hogy egy ekkora kicsi előrelépés az előrelépés, és ez az, amivel ki lehet mozdulni és elindulni valami más/jobb felé.

tanato 2015.02.10. 15:17:40

@Dragonlady (now in Thailand): Nagyon sokfelé eljutnak a flippinók és filippinák ahogy olvasom,igazi vándormunkás népség.Anno a holland hajón amivel kirándultunk ott is majd minden dolgozó filippinó volt

FutureFry 2015.02.10. 15:19:27

@pappito: @Dragonlady (now in Thailand): Esetleg lehetne szabadfordításban új szóval (s nélkül): "cumbag"

2015.02.10. 16:06:20

@Meridian74: @Dragonlady (now in Thailand): Amit az au pair kap az nem fizetes, munkaviszonya sincs. Ez fiataloknak kitalalt kulturalis 'csereprogram' eredetileg. Ingyen szallast es etkezest plusz zsebpenzt kap napi par ora, kepzettseget nem igenylo munkaert cserebe. Osszehasonlitaskeppen: minimalberes teljes idos munkabol lehetne kb. azt az eletszinvonalat tartani Londonban ami egy au pairnek van, ahogy fentebb is irtak.

2015.02.10. 16:10:15

@tanato: Mindenhol a vilagon vannak filippino vendegmunkasok (oke, gondolom Mo.on nem, de kb. mindenhol mashol). A fenti rasszista komment iroja nem hiszem hogy kimozdult volna Mo.rol, bar a hozzaallasabol itelve akar szaudi is lehetne, kiveve hogy utobbiak a fehereket is lenezik :(

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.02.11. 00:19:00

@Mirjam2: nem rasszista, realista
Nezz korul a vilagban, Braziliatol Izraelig, Thaifoldtol Singapore-ig mindenutt igy megy. Nem en talaltam ki, nem en hoztam ezeket a szabalyokat. Cseledekre szukseg van, a bereik piaci alapon kalkulalodnak. Most rugjanak ki minden cseledet a vilagon, mert egyes nyugatiaknak faj a tarsadalmi egyenlotlenseg? Furdovizzel ontenenk ki a gyereket.
Elnezest, ha valakinek megsertettem az erzekenyseget.
A muszlimok kozt tapasztaltam a legkevesbe a rasszizmust, hisz iszlamban mind testverek. Az, hogy egy szaudi lenezi a pakit vagy bangladeshit, az dontoen az allampolgarsag es az altala vegzett munka miatt van.
Azt is el kell ismerni, hogy feher ember se mind egyenrangu. Ha valaki amerikai allampolgarnak szuletik az automatikusan jobb elbiralast kap mint egy roman. Most itt nem az orszaguk fejlettsegere gondolok es az ebbol eredo boldogulasbeli elonyokre. Hanem ha meghallja, hogy amerikai vagy roman a tarsasagbeli, akkor mashogy allsz hozza mondjuk egy francia vagy brit.

Ami egy filippinonak vagy pakinak karrier, az nem biztos, hogy egy magyarnak jo vonal. Heti 60 font meg Mo-on se sok. Szerintem pont egy olyan gazdag orszagba, mint UK erdemes piaci alapon elhelyezkedni, nem a rangletra aljara. Es ehhez Mo-on is lehet szakmat szerezni, nyelvet tanulni, egy pakinak vagy filippinonak erre esetleg nincs eselye otthon, de egy magyar azert ha otthon nem keruli az iskolat, akkor osszeszedhet egy rendes szakmat, amivel mar van eselye egy minimalberes vagy jobb allasra nyugatabbra is. Mert az au-pair az sajnos nem ilyen. Akar egy buszos jogsi is megvaltas lehet vagy egy normalisabb szakma. De ha mas nem, betegapolas, tescos munka... Mert az legalabb munkaviszony es nem alamizsna.
En sose tartanek egy filippinat se lakokocsiban es nem zavarnek szobarol szobara. Ez mutatja, hogy milyen szinten kezelik egymast es magukat az emberek rassztol fuggetlenul. De a vilag legszegenyebb orszagaibol erkezok ezt elviselik, mert ilyen a vilag rendje. Egy magyar, aki egy vilagszinten szerenyen gazdag orszagbol jon, miert viseli el? Ebbol mihamarabb ki kell lepni, rendes munkat talalni. Szakma, nyelvtudas. Es ezek joreszt mar indulas elott megszerezhetoek, mert Mo-on emlekeim szerint azert meg van valaki oktatasi rendszer.

@benedek012: igen, a csokolade az kutyaknak mergezo, ahogy a kave es sok mas emberi elvezeti cikk. Minimum a hasmenes, de ki is mulhat az allat.
Biztos ki akartak nyirni szegeny allatot, csak patkanymereg nem volt keznel...

@Herr Géza: igazad van, en egy nagyon buta, primitiv ember vagyok, aljanep es moslekzabalo, genetikailag alattvalo :)

@bystander: ez csaladtol is fugg, nyilvan nem mindenhol jar auto egy au-pair allashoz, sot, jellemzoen nem
Tipikusan szerintem 60-80 fontert egy teljes munkaidos munka, sot kimeritobb is lehet. Egy normalis munkaviszonnyal azert tobbre megy az ember.

bystander 2015.02.11. 14:15:26

@aki mást mond az hazudik:
Mondom, en is csinaltam, enkem is volt au-pairem. Nem teljes idos munka. Max 5 ora , konnyu hazimunka. Es egy helyi csalad , kozosseg tagja leszel, a csaladon keresztul. Idod mint a tenger , suliba jarsz, angolt tanulsz, networkozol - legtobb csalad beajanl mas csaladokhoz takaritani, szittelni ha akarsz - vagy engednek hetvegenkent dolgozni helyi barban, pubban, restiben. Ez igy megy. Tudom.

Betegapolas, szobalanykodas, dolgozol napi 8-10 orat, azon sporolsz, hogy helyben etkezel, es laksz , szinte csak lengyelekkel, romanokkal erintkezel - mit mondjak nem egy nagy perspektiva. Nics hova tovabblepni - nincs ido, nyelvtudas, lehetoseg, semmi sem adott .

Hogy a poszthoz is hozzaszoljak- ez nem au-pair munka volt, amit itt leir a posztolo, es nehezitett terep , hogy ferfi-no egyutt akart munkat es lakhatast. Ez korlatozta a lehetosegeiket, fokent hogy akkoriban meg hivatalosan semmilyen mas legalis mod nem volt az itt tartozkodasra es munkara ( diak, vagy au-pair vizum). Elenyeszo azok szama akik a csatlakozas elott munkavallalasit kaptak, erdekes lenne utannanezni.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2015.02.12. 08:49:43

@bystander: nem tudtam mikor ment ki a posztolo

nekem rengeteg ismerosom volt au-pair Angliaban, a csatlakozas elott is, akkor allitolag sokkal jobb volt, tenyleg adtak szabadidot, fizettek a nyelviskolat
akik a csatlakozas utan mentek, azoktol csak azt hallottam, hogy romlik a helyzet, nyilvan sok az au-pair-nek jelentkezo roman, bolgar is mostmar
a ketezres evek vege fele mar nem is fizettek egy ismeros lany nyelviskolajat, cserebe a ket gyerek, a hazimunka, takaritas, iskolaba, ovodaba cipeles elvitte minden idejet

neki felszabadulas volt az, hogy vegre mast dolgozhatott, rendes munkaviszonyban
mert ott tenyleg angolok kozt lehetett, nem egy ket kisgyerekkel, akiktol aztan sose tanult meg angolul

szoval az au-pair munka lehet kemeny is, rengeteg mulik a csaladon
az au-pair-kedesben heti 60 fonttal mi a perspektiva? ingyen szallas a box roomban
tudom, minimalberes, raktaros, felszolgalo allasok se jobbak
jo szakma nelkul a taplaleklanc aljara kerulnek, az meg sehol a vilagon nem nagy business

Andras125 · http://elet-uton.blog.hu/ 2015.03.23. 11:15:25

En csak ket dolgot fuznek az egyebkent jol sikerult, informativ cikkhez:
1. Az utolso hely ahol el kezdtek szorakozni szegenyekkel nekem azt a benyomast kelti hogy a munkaado el akarta oket uldozni mert nem volt eleg tokos ahhoz hogy szemtol szembe megmondja hogy nincs mar ra szukseguk. Ami szamomra erthetetle. Ket ilyen igenytelen es jo munkaero ilyen olcson midenhol jo segitseg (most ezt csupa jo ertelemben irom).
2. Neha nehez az elet ha jo valasztasok sorozataval ez alakul. 2005-ben meg au-pair voltam, 6 evvel kesobb kulfoldon bankban menedzser. Eltokeltseg kell hozza (vegzettseg, nyelv, munkakereses) es egy nagy adag cseresznye.
Ne kovezzetek meg a 2008-as valsagot meg nem en okoztam, en majd a kovetkezot fogom :).

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása