oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. december 15. 06:45,  Mit keres egy magyar pszichológus Gibraltáron? 309 komment

2014. december 15. 06:45 Határátkelő

Mit keres egy magyar pszichológus Gibraltáron?

Egy híján 1200 poszt jelent már meg itt, a Határátkelőn, de most hirtelen nem emlékszem, írt-e valaha valaki Gibraltárról. Gyanítom, hogy nem, márpedig akkor ma új területre keveredünk, hiszen Ivett erről az érdekes, kettős identitású helyről küldte el beszámolóját.

cim_2.jpg

„Először is köszönöm a sok lájkot, melyek Miért jó külföldön élni? című előző írásomra érkeztek. Az előző cikk, úgy gondolom mindenki számára sokkal érthetőbb lesz, ha megismeri annak személyes vonatkozásait is. Tehát következzen az én kis történetem.

A kezdetek

Az én gibraltári történetem valójában 19 évvel ezelőtt kezdődött, akkor jártam először Spanyolországban, a Costa del Solon, és a közeli Gibraltáron is. Szerelem volt első látásra.

Imádtam a spanyol városokat, Malagát, Marbellát, Fuengirolát, Benalmadenát, Granadát, a tengert, a végtelen homokos tengerpartokat, az állandó napsütést, a bugenvilleákat, azt, hogy itt még az autópályán az elválasztósáv is leanderekből van.

Már akkor azonnal kiköltöztem volna ide, 22 évesen. De az élet másként hozta, és az én fejemben is más tervek születtek, más dolgok fontosabbá váltak.

Budapesten fejeztem be az egyetemet, ott kezdtem el dolgozni, időközben született három lányom, de Spanyolországba nyaranta vissza-visszatértem és valójában mindig ott éreztem magam igazán otthon.

Párommal már évek óta foglalkoztatott bennünket a külföldre költözés gondolata, a család miatt azonban nem szerettük volna elhagyni Európát. Ő németül beszél, én franciául, az egyetlen közös, mindkettőnk által beszélt nyelv az angol.

Először tettünk egy próbát Ausztriával, 5 évvel ezelőtt, de ez a kaland csak fél évig tartott. Bár kint született a harmadik lányom, és valószínűleg az életem köszönhetem az országnak - egy magyar szülészetről nagy eséllyel nem jöttem volna ki élve -, Ausztria, minden szépsége ellenére, nem az én világom.

Végül megszületett Gibraltár gondolata, amit mindketten ismertünk már (akkor legalábbis azt hittük, hogy ismerjük), az angol a hivatalos nyelv, és mivel Gibraltár valójában a spanyol tengerpart egy brit „csücske”, hivatalosan: „Brit tengerentúli terület” a Costa del Sol mellett, végre ott élhetek, ahova mindig is vágytam. Egyszóval jó kompromisszumos megoldásnak tűnt.

4_25.jpg

Amit turistaként látsz - és amit nem

Amikor két évvel ezelőtt a párom kapott egy gibraltári állásajánlatot, gondolkodás nélkül elfogadtuk. Végül is én a világ bármely pontjáról dolgozhatok pszichológusként online, Skype-on keresztül – hála a technikának.

A spanyol határ gyalog mindössze 10 perc a jelenlegi lakásunktól. Hét közben itt dolgozunk, itt élünk, de a hétvégéket nagyrészt a spanyol oldalon töltjük. Olyan ez, mint Budapesten egyik kerületből átmenni a másikba. És bár a Costa del Sol közelsége miatt jöttünk ide, időközben beleszerettem Gibraltárba is.

Hogy miért? Mert egy mesebeli hely, a félig kopár és hófehér, félig zöld, erdős gibraltári szikla, a rengeteg sirály, az öböl delfinjei, a híres gibraltári majmok (a berber makákók itt szabadon élnek a sziklán, ami Európában egyedülálló) - ez az, amit turistaként lát az ember.

12_3.jpg

Az emberek közvetlensége, életvidámsága, a gyerekek felszabadult öröme, a barátságos kisvárosi hangulat, ahol mindenki ismer mindenkit és mindenki törődik a másikkal, az elképesztően jól működő rendszer, a gyerekcentrikus és valóban ingyenes oktatás.

A Catalan Bay, aminek tengerpartja felülmúlja a spanyol partokat. Az, hogy ezen a néhány négyzetkilométeren mindent megtalálsz (a sportpályákat, a színházat, a mozit, a koncerteket, a cseppkőbarlangot, a botanikus kertet, még jégpálya is van) - ezek azok a dolgok, amit csak akkor ismersz meg, ha itt élsz.

Az első benyomások

Az első hetekben szinte szürreális élmények értek: először is kiderült, hogy rezidenseknek teljesen ingyenes a tömegközlekedés (ez 8 buszjáratot jelent – de így bejárható az egész Gibraltári félsziget), egyedül a spanyol határhoz vezető buszért kell fizetni.

Az egyik kislányom egyszer fent hagyta a táskáját a buszon (benne a lakcímünkkel és telefonszámommal), este felhívott a busztársaságtól valaki és megkérdezte, hogy átveszem-e a táskát a végállomáson, vagy pedig az egyik sofőr el tudja hozni a lakásunkra. Azóta is mindent megtalálunk ott, ahol véletlenül hagytuk.

Amikor néhány hét kintlét után a legnagyobb lányom 9 évesen életében először egyedül ment az iskolába (mint a többi osztálytársa), általunk ismeretlen utasok a sofőrrel együtt kétségbeesetten kérték tőle a telefonszámomat, mert azt hitték, hogy eltévedt, ugyanis hetek óta csak velem együtt látták a buszon, és aggódtak érte. Itt a gyerekek már 8 éves kortól egyedül közlekednek, teljes biztonságban, de őt aznap látták először egyedül.

Amikor először utaztunk a buszon, azt hittem, hogy egy vidám, hangoskodó turistacsapatba futottunk bele, de rájöttünk, hogy helyiek, és egyszerűen csak jól érzik magukat, és ennek intenzíven hangot is adnak. Náluk ez természetes. Később kiderült, hogy a közeli Victoria Stadium sportpályái, teniszpályái szintén ingyenesen vehetők igénybe az itt élőknek.

Stadion helyett egyetem

Legnagyobb meglepetésként az ért, hogy a gyerekek itt szeretnek iskolába járni. Legnagyobb lányom – akinek volt másfél év magyarországi tapasztalata az iskolákról – már az első hét után azt mondta, hogy itt sokkal jobb az iskola, és ez nem egy magán-, hanem egy állami intézmény.

Az óvoda és iskolarendszer megér egy külön posztot – nagyon tanulságos, hogy így is lehet csinálni, kis odafigyeléssel el lehet érni, hogy szorongások nélkül, felszabadultan járjanak iskolába a gyerekek.

Gibraltár egyik szépséghibája, hogy jelenleg még nincs egyeteme, és ezért „szegény” gibraltári gyerekek kénytelenek Angliába menni, ha tovább akarnak tanulni, persze ezt is ingyenesen, állami finanszírozással. De ez a „probléma” is megoldódni látszik, ugyanis szeptemberre megépül a Gibraltári Egyetem, négy karral. Először focistadiont (…) terveztek ide, de a helyiek leszavazták az ötletet, így egyetem épül helyette. Igen, így is lehet egy rendszert működtetni.

Valójában ez egy nagyon jól kitalált és jól működtetett rendszer. Volt brit gyarmatként megmaradtak az adóelőnyök, ami idevonzza a tőkét – rengeteg itt a külföldi tulajdonban lévő cég, főleg informatikai és játékcégek. A befolyó adóból pedig létrehoztak egy működő szociális rendszert a helyieknek.

Bár nem létezik „családi pótlék”, „GYES”, „GYED”, helyette sokkal többet kapnak. Valóban ingyenes oktatást, egészségügyi ellátást, tömegközlekedést, és döbbenetes, hogy a nagykorúságot elért gibraltáriak feliratkoznak egy ingatlan várólistára, és általában 3 év várakozási idő után, a piaci ár töredékéért jutnak saját tulajdonú vagy bérlakáshoz, ahol a törlesztő részletet a család egy főre eső jövedelme alapján állapítják meg. Tehát szinte „ingyen” jutnak lakáshoz is.

2_40.jpg

Persze az állampolgárságot nem adják ilyen könnyen, 25 év rezidensi státusz után lehet megszerezni. Szóval az járt jól, aki ide született.

Ami rontja az összképet

Gibraltár valós problémája egyrészt az elképesztően magas ingatlanárak (legyen szó bérlésről vagy vásárlásról), ez elérheti a spanyol oldal ingatlanárainak többszörösét.

Ezért van az, hogy az itt dolgozó külföldiek – akik gyerek nélkül érkeznek – szinte kivétel nélkül a spanyol oldalon, La Lineában, Santa Margaritán, Alcaidesában, San Rocquen vagy Sotograndéban laknak.

A gyerekes családok élnek Gibraltáron, akik a gyerekeik miatt nem tudják vállalni a napi több órás sort a határon, aminek hossza teljesen kiszámíthatatlan. Leginkább a spanyol határőrök hangulatától és a két ország közötti aktuális politikai viszonyoktól függ.

Ismerek olyan családot, ahol a gyerekek reggel 6-kor kelnek, hogy 9-re beérjenek a gibraltári iskolába. Így szinte minden olyan gyerekes család beköltözik Gibraltárra néhány év elteltével, akik megpróbálták ezt a határon keresztüli napi többszöri ingázást.

Spanyol nyelvtudás nélkül pedig elég kamikaze akció Spanyolországba költözni, mert a spanyolok vagy nem akarnak, vagy nem tudnak angolul beszélni. Inkább az utóbbi.

Kedvenc történetem, amikor a malagai vár éttermében fizetni szerettünk volna - ez egy elég forgalmas turisztikai célpont - megkérdeztük: „Cash or card?” A pincér értetlenül nézett ránk, majd azt válaszolta: „No cash, no card! Euros!”. :)

A másik komoly probléma, hogy külföldiként nagyon nehéz stabil állást találni, kivéve, ha valaki a vendéglátásban akar elhelyezkedni. Sokan éveket várnak egy-egy állásra az IT szektorban, a kisebb cégek pedig jönnek-mennek, így nem biztos, hogy tartós lett az itt elnyert állás.

Mások határozott idejű szerződéssel jönnek, aminek lejárta után nem találnak új állást itt helyben. Ezért sokan kényszerülnek rövid idő után elhagyni Gibraltárt. A helyiek első két kérdése, hogy honnan jöttél és meddig maradsz, hozzászoktak, hogy ez a hely egy „átjáróház”.

Tehát értek szürreális élmények negatív értelemben is: leginkább a spanyol-gibraltári határon, ahol esetenként az átjutás 2 órát is igénybe vett autóval. A legzsúfoltabb a vasárnap este, mivel a gibraltáriak nagy része a hétvégét a saját vagy a bérelt spanyol nyaralójában tölti, és ilyenkor jönnek haza.

Hétköznapokon reggel és munkaidő után pedig gyalogosan sem sokkal jobb a helyzet. Egy-két éve egy külföldi nő az autóban szült, míg a sorban várakozott. Akkoriban előfordult 6 órás várakozás is a határon.

De ma már tudjuk, hogy mikor van sor és mikor nincs, mikor érdemes kimenni és visszajönni, és ehhez alkalmazkodunk. Ehhez időzítjük a spanyol vásárlásokat és kirándulásokat. Ugyanis nemcsak városnézésre érdemes átmenni a spanyol oldalra, hanem nagyobb bevásárlásokra is, mivel az árak a gibraltári árak alatt vannak minimum 30 százalékkal.

7_10.jpg

British in the sun?

Ami különleges, hogy az egész város egy nagy színes forgatag, reggel, délben, este özönlik a tömeg az utcán, mert bár kb. 35 ezer lakosa van Gibraltárnak, napi közel 10 ezren jönnek át dolgozni Spanyolországból, és ehhez jön még az évi 5 millió turista. Elképesztő.

Mindezek ellenére ma már nem tudunk úgy végigmenni a Main Streeten, hogy pár lépésenként ne köszönne ránk egy ismerős. Békében élnek itt egymás mellett gibraltáriak, angolok, írek, spanyolok, marokkóiak, indiaiak és mindenféle nemzet képviselői.

Katolikusok, reformátusok, zsidók, muszlimok, buddhisták, ateisták, akik mind együtt ünnepelnek a nemzeti ünnepen. Jól megfér egymás mellett a fish and chips, a paella, és a chicken tikka, a templom, a zsinagóga és a mecset.

És hogy mennyire brit Gibraltár? Ha az itt élő angolokat megkérdezem, hogy mit gondolnak a gibraltáriakról, érdekes arckifejezéssel és két szóval válaszolnak: „Ezek spanyolok!” Az utcán általában használt hangerőből és közvetlenségből ítélve, van ebben valami.

Én kifejezetten szeretem a boltokban néha énekelve, táncolva dolgozó eladókat, ahhoz pedig már hozzászoktam, hogy beszélgetéskor „belemásznak az aurádba”. Ahogy pedig Gibraltár egyik emblematikus figurája fogalmaz: „British we are, British we stay. Spanish we speak every day”.

Valóban többet lehet hallani a spanyolt, mint az angolt, vagy inkább azt a különös angol-spanyol keveréknyelvet – a llanitót – amit a helyiek leginkább beszélnek.

Eleinte nehéz volt, de ma már jobban értem a gibraltári angolt, mint a brit angolt. A spanyolt pedig akarva, akaratlanul felszedi itt az ember. A kereskedelemben dolgozó spanyolok nagy része nem igazán beszél angolul, a helyi piacon pedig kizárólag spanyolul van kiírva minden. Szóval ez a hely az angoloknak túl spanyol, a spanyoloknak túl angol, nekem pedig tökéletes a maga sokszínűségével, nyitottságával.

Mit szeretek itt a leginkább?

Hogy elfogadtak és befogadtak – talán mert a sok különbözőség ellenére én is elfogadtam és nagyon megszerettem őket. Amikor 3 hónap után visszatértünk Máltáról, a gyerekek tanárai, az osztálytársak szülei a nyakamba borultak, olyan spanyolosan. Az emberek mosolya pedig 2 év után is őszintének tűnik.

Mióta érzem igazán az otthonomnak? Amióta megtettünk egy 3 hónapos kis kitérőt Máltára, ahol életemben először megtapasztaltam, hogy mi is az a honvágy. Soha előtte még csak hasonlót sem éreztem.

Ez a honvágy Gibraltárra hozott vissza, ami nem a szülőföldem, de már az otthonom. Nagyon szeretem Magyarországot, és hiányzik a családom, legszívesebben kiköltöztetném őket ide, de amikor először hazalátogattam, úgy éreztem, mintha egy fekete-fehér filmet néztem volna.

Azóta pedig, valójában mindig kétszer örülök, amikor odalátogatunk: egyszer, amikor megérkezünk, egyszer, amikor hazatérünk Gibraltárra.”

8_8.jpg

Ivett blogját ide kattintva érhetitek el.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

A napokban a kommentek között felmerült egy esetleges budapesti Határátkelő-találkozó megrendezésének a lehetősége. A szervezést Pasztasuta vállalta, én annyit tudok segíteni neki, hogy felajánlom: aki szívesen részt venne rajta, írjon a hataratkelo@hotmail.com címre és én továbbítom neki a jelentkezéseket. Aztán ő felveszi veletek a kapcsolatot, és meglátjuk, mi alakul ki belőle.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Spanyolország Gibraltár Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr326983451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.12.15. 16:28:15

@Morgo1229: Persze, mindenkinek a helyzete mas, a baratnom pl. Londonban dolgozik ahol a legtobb embernek mar nem sokat jelent a 'honfitars' fogalma mert szinte mindenki tobb orszagon keresztul kerult oda, kevert csaladokbol stb. Nekem egyszer rengeteget segitett egy angol pszichologus / counsellor, en szemely szerint nem tudtam volna egy magyar ember fele megnyilni, de tenyleg mindenki mas. Ha lehetseges, neked talan egy magyar szakembert kene talalnod, akar Skype-on keresztul is.

tableno 2014.12.15. 16:30:15

@Mirjam2: Akár a posztoló hölgyet is! :)

2014.12.15. 16:30:34

@tableno: Igy van, es rendesen le is nezik oket a 'nem fekete' zsidok. Nem irigylem oket...

2014.12.15. 16:32:17

@tableno: Ez itt nem a reklam helye, vagy igen? :)))

tableno 2014.12.15. 16:35:58

@Mirjam2: Hát valószínűleg még mindig sokkal jobb ott nekik, mint Etiópiában...

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2014.12.15. 16:36:02

@Határátkelő: nagyon szép lett a weboldal! (bár első blikkre egy picit sok a befogadnivaló, de én elvetemült "minimál-hívő" vagyok.) gratulálok! :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.12.15. 16:38:18

@Morgo1229: "mijjer nem fugg ossze ?
Epp brainstromoltal valami offshore platformon, hogy most mi legyen."

Egyelőre még nem dolgozom platformon. De ha ott is dolgoznék, ez nem igazán számítana. A már működő kutak kitermelésére nem igazán van hatással az olaj ára.

Inkább a kutatási és mezőfejlesztési projekteket tudja késleltetni/szüneteltetni a mostani alacsony ár, de egyelőre én még nem dolgozom az olajiparban. Inkább lelkes érdeklődőnek számítom. :)
A jelenlegi munkámra meg abszolút nincs hatással (megújuló energiák). :)

Muscari 2014.12.15. 16:51:40

@sodalisO [eng]: a kis kórházban sok mindent nem tudnak megcsinálni. Apukámat felküldték a SOTE-ra, miután hosszas, több heti vizsgálódás után rájöttek, hogy hasnyálmirigy gyulladása van. A SOTE-a viszont nem panaszkodhatunk, szépen rendbetették apukámat. Én jobban örülök neki, ha professzorok vagy docensek műtik, meg a felszerelés is jobb.

A kajáról nem tudok nyilatkozni mert szegény hetekig nem ehetett semmit, még a mai napig diétázik.

Az viszont mély nyomot hagyott bennem, hogy a nővérke megpuszilta a homlokát, hogy jól van, X bácsi, ügyes volt. Ott, a szemünk láttára!

Schrammel Ivett · http://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 16:59:14

@geegee: Azért nem olyan rossz a helyzet.. :-) Nyáron általában 30 fok felett van a nappali hőmérséklet, a tavalyi nyár volt itt az elmúlt száz év leghidegebb nyara, akkor tényleg nem volt annál több. Az óceán közelsége miatt mindig hidegebb van pár fokkal, mint pl. Malagában. Viszont nagy a napi hőingadozás, az esték mindig hűvösek, nyáron is. Mostanában éjjel 11-12 fok van, nappal max.17-18. Télen vannak pár óráig vagy akár egy-két napig tartó özönvízszerű esőzések, ilyenkor a szél miatt szinte "vízszintesen" esik.. nem elég az esőkabát, esőnadrágra is szükség van.. De ha éppen nem esik, akkor rengeteget süt a nap, ilyenkor télen is! :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 17:18:42

@Schrammel Ivett: Kösz a választ! Az akkor nekem rossz hír, ugyanis én rühellem a forróságot...27 fok felett már annak számít...
:D
Viszont jó lenne 55-65 éves korunkig találni valamilyen langyos de olcsó országot, ahová öregecskedő korunkra visszavonulhatunk.Most nekem nagyon okés a hideg, de 25-30 év múlva valszeg a hátam közepére se kívánom majd.Aszittem, Gibraltár és vidéke áfész jó lesz majd.De ezexerint nem...
Mindegy, keresünk tovább... :-)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 17:32:45

@Muscari: Persze, sok szempontból fontos a jobban felszerelt intézmény. Speciális, vagy komolyabb ellátásoknál elengedhetetlen.
Jó volt olvasni, hogy milyen lelkiismeretes ellátást kapott.
@TilosazA (UK): Én a tesóm nevében simán megvédeném a mundért. és abba az irányba általánosítanék, hogy a nővérek többsége, 3 műszakban, túlhajszolva, alacsony bérezés mellett , többségük nagyon is lelkiismeretes munkát végez. 80% , szerintem. A kisebbség hanyag, slendrián, megcsömörlött, mentálisan nem ápolói pályára való.
Mint ahogy van rossz orvos, rossz fodrász, rossz kotrós, és rossz szakács és pincér.
Szerencsére / szerintem / a többséget általában a lelkiismeretes jó szakemberek teszik ki.

Szerencse vagy szerencsétlenség, hogy éppen ott, akkor, kibe szaladunk bele.

tableno 2014.12.15. 17:32:57

@geegee: Hát Gibraltár minden, csak nem olcsó... Akkor már inkább Equador. Vannak részei, ahol egész évben 20 fok van, és igen olcsó az élet. Állítólag ott a világon az egyik legmagasabb a várható élettartam (Vilcabamba völgy).

TilosazA (UK) 2014.12.15. 17:36:05

@sodalisO [eng]: Akkor kevesen vannak és túl sok a beteg?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 17:39:58

@tableno: Jó, nem pont/csak Gibraltárra gondoltam, hanem úgy a térségre, Dél Spanyolországra.
Ecquador érdekes lehet.Közbiztonság mennyire jó ott?Nyelvtudás csak helyi játszik?Mondjuk első körben azért inkább maradnánk Európában...De ez még úgyis messze van.Vagy legalább is úgy tűnik... :-o

2014.12.15. 17:52:10

@tanato: Ez aztan a hataratkelos sztori :)

M. Péter 2014.12.15. 18:00:06

@Schrammel Ivett: A Falkland-szigeteken pedig tavaly 99.8% szavazott amellett, hogy továbbra is britek maradjanak, csak 3 ember volt ellene.

Határátkelő 2014.12.15. 18:10:11

@puhacica: Köszi. Minden csak megszokás kérdése. :) Be kell lakni, és nem lesz gond szerintem. :)

2014.12.15. 18:18:11

@M. Péter: 'csak 3 ember volt ellene'

Kivancsi lennek ki volt az a 3. Lefogadom hogy az egyik Max tavoli rokona. Vannak akik szeretnek ellentmondani, csak ugy az izgalom kedveert :)

Schrammel Ivett · http://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 18:32:36

@tessina: Akkor Máltáról röviden, hogy mire érdemes figyelni. Itt értek igazán valószerűtlen élmények, sajnos negatív értelemben:
Amit az ingatlanirodák honlapján láttunk, arról szinte kivétel nélkül kiderült, hogy nem igaz. Vagy nem elérhető az ingatlan, csak fél-egy-két év múlva, vagy ha elérhető, akkor nem annyiba kerül, hanem másfélszer-kétszer annyiba, mint a meghirdetett ár.. csak az ingatlanos "elfelejtette update-elni".. Volt olyan is, hogy megnéztünk egy ingatlant és a tulajdonos ott helyben úgy döntött, hogy mégis drágábban akarja kiadni.. lehet, hogy túl lelkesek voltak a gyerekeink.. A kint élő magyarok szerint ez teljesen általános, és Máltán természetes..
Nyáron, már május elejétől az ingatlanok bérleti díját elképesztő módon megemelik, akár a duplájára, és ez vonatkozik a hosszú távú bérlésre is. Ugyanis rengeteg a turista, jobban megéri a lakástulajdonosoknak rövid távra bérbe adni, jóval magasabb áron.
A legtöbb helyen nem akarnak bejelenteni a lakásba, ha igen, ezért sok helyen felárat kérnek.. A máltaiak elkerülik a bérbeadás utáni adót, (rengetegen több ingatlannal rendelkeznek és a bérbeadásból élnek) a hiányzó adóbevételt az állam pedig úgy pótolja, hogy ha az ingatlan nem lakóhelyként, hanem csak tulajdonként van nyilvántartva, (tehát nem "rezidential" hanem "domestic") más a díjszabása a víznek, az áramnak.. Ezt persze az expatok és turisták fizetik meg.. A díjszabás eleve függ attól, hogy hányan vannak bejelentve a lakásba, minél többen, annál olcsóbb. Ez pedig egy jelentős havi kiadás, elképesztő drága pl. az áram. Ezért nincs a legtöbb házban klíma, vagy csak egy szobában, és ezért nem fűtenek radiátorral.. igaz a legtöbb helyen semmivel sem fűtenek, pedig voltam ott télen is, szükség lenne rá. Nyáron pedig nagy szükség van a klímára, mert éjjel is iszonyú a forróság és áll a levegő.
Bár két hivatalos nyelv van, a máltai és az angol, a helyiek a máltait beszélik egymás között és nem túl szerencsés, ha Te nem beszéled.
Ha piacon vásárolsz, szinte dupla áron kapsz mindent, ha nem máltaiul kéred, hanem angolul (az árak általában nincsenek kiírva).
Az állami iskolák kétnyelvűek, vannak tárgyak amiket angolul, vannak, amiket máltaiul oktatnak.. Vannak angol nyelvű magániskolák, ahol az elég magas alapdíjra még rengeteg plusz költség kerül, ami menet közben derül csak ki.
A tömegközlekedés járhatatlan: a busz vagy nem jön időben, vagy ha jön, nem áll meg, még a turistabuszok sem mindig oda mennek, ahova menetrend szerint kellene.. Az autós közlekedés megint csak játhatatlan a tengerparthoz közeli helyeken.. rengeteg a kocsi.. van, hogy gyalog előbb érsz oda valahova mint autóval.. de a sziget persze ahhoz túl nagy, hogy az egészet gyalog járd be.. És parkolni a legtöbb helyen szinte képtelenség..
Az utcák, a tengerpartok tisztaságát, és azt a szagot pedig inkább nem részletezném..
Azért írok a pozitívumokról is kulcsszavakban: Nagyon meleg a tenger, nyár elejétől októberig. Olcsó a megélhetés, elsősorban az élelmiszer, (de az átlagkereset sem túl magas), és vannak gyönyörű helyek, városok, több ezer éves megalit templomok és rengeteg szórakozási lehetőség. A komp Olaszországba viszont elég drága, a többség nem jár át gyakran.
Én úgy érzem, hogy van egész Máltának egy "képeslap feelingje".. képen, messziről nagyon szép.. de ha közel mész hozzá egészen más.
Persze lehet, hogy egész megélése más lett volna ha nem Gibraltár után megyünk ki, hanem közvetlenül Magyarországról.
Ezek az én tapasztalataim, és ez nagyon nem az én világom.. Nyáron érdekes lehet pár hétre, de élni semmiképp sem szeretnék itt..

Határátkelő 2014.12.15. 18:37:56

@Schrammel Ivett: Meg ne írd kommentben a máltai posztot... :D

Schrammel Ivett · http://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.15. 18:46:20

@Határátkelő: Bocs.. csak úgy éreztem sürgős a kérdezőnek, mert most fog kiköltözni.. Ma kommentelek először.. :-)
Azért a máltai poszt hosszabb lesz.. :-D

M. Péter 2014.12.15. 18:49:04

@maxval bircaman szerkesztő: A Falkland-szigetek védelmét a brit fegyveres erők biztosítják, ez kb. évi 10 millió fontba kerül, de közvetlen támogatást a szigetek nem kapnak. A gazdaság kb. fele a halászat, nemcsak az, amit maguk kihalásznak, hanem az engedélyek eladásából is kb. fejenként 5-6 ezer font jön be. A a kizárólagos gazdasági övezet területe több, mint 500000 négyzetkilométer. Olajról is jönnek időnként hírek, de nemzetközi szinten még nem jelentős. Ezen kívül van még 500000 juh is, az egy főre jutó juhok számában alighanem világcsúcstartók.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 18:59:16

@TilosazA (UK): Szerintem igen, kevesen vannak, orvosok, ápolók, egy nővérre sok beteg jut, az orvosok horror ügyeleti órákat teljesítenek, fáradtak, túlhajszoltak. És azt is hozzátenném, hogy sokkal betegebb a magyar nép mostanság mint ezelőtt, mondjuk 15-20 évvel. A stressz nem javította a statisztikát, az elszegényedés a lakosság nagy részénél rontotta az egészséges táplálkozásra fordítható anyagi erőt. A mentális dolgok az immunrendszert gyengítik, a szervezet kevésbé lesz ellenálló, alultápláltság, rossz fogazat, gyümölcshiány, pénz a járványos időszakokban a megelőzésre, vitaminok, és akkor még ott a sport, a fizikai kondíció szinten tartása vagy fejlesztése, amire sem erő, sem energia sem pénz nem marad.....
Igen, sokkal több a beteg........sajnos
De ...feltételezem, nem mi vagyunk az egyetlen ország, ahol ez manapság jellemző...............sajnos

tessina 2014.12.15. 19:05:02

@Schrammel Ivett: @Határátkelő: azért én nagyon köszönöm, nekünk most nagyon hasznos minden infó :) de ígérem, el fogom olvasni a teljes posztot is, valószínűleg többször is :)
Egyébként kb. ezeket olvastam máshol is negatívumként, megpróbálunk lélekben felkészülni, aztán meglátjuk. Pont ezek miatt nem tervezünk örökre, hanem inkább próba-szerencse alapon megyünk ki, és reméljük, hogy első állomásnak jó lesz egy időre. Egyébként egy időben mi is nézegettük Gibraltárt, de úgy tűnik, az ottani szoftvercégeknek még nincs igénye az én tudásomra... majd hátha pár év múlva :)

Határátkelő 2014.12.15. 19:12:00

@Schrammel Ivett: @tessina: Isten ments, hogy gátoljalak, persze, beszéljétek csak meg nyugodtan. :)

FutureFry 2014.12.15. 19:31:48

@adg [Au, Darwin]:
Igen, kicsit félreértelmezhető. Sok helyen (pl. Grönland) gondolom azért alacsony a max., mert nincs olyan út (pl. autópálya) ahol rendesen lehetne “nyomni”. Texas meg úgy van megjelölve, hogy 140 km/h (80 mph), miközben csak egy kb 40 mérföldes (fizetős) autópálya szakaszon van ilyen magas korlátozás. Mindeközben az amerikai nyugaton egyébként több helyen esetleg “csak” 65-70mph a limit, de olyan útszakaszokon ami hágóra/ról vezet hajtűkanyarokkal (és ha tényleg annyival mennél, le is repülnél a szakadékba…)

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 20:53:42

@sodalisO [eng]: csak ne felejtsd el, hogy egy kisvárosi eü intézmény dolgozója meg a rokonai nem ugyanazt az ellátást és törődést kapják, mint az utcáról beeső beteg.

Emlékszem, amikor anyám eltörte a lábát és bevittük kecskemétre, akkor nem volt szoba meg röntgen meg üldögélni kellett és senki oda se bajszintott, aztán amikor elegem lett, akkor mondtam a néninek, hogy heló én vagyok dr. ez és ezné fia, anyám itt ül törött lábbal, kurvára gyorsan kéne valamit csinálni (amúgy nem volt sok beteg, kongtak a folyosók) erre a néni első kérdése "de hát miért nem szólt, hogy kolléga????"
öt perc múlva volt minden, rögöny is meg vizsgálat is meg egyágyas szoba is.

én meg nem éreztem a kényszert, hogy megmondjam, hogy az a dr az nem az a doktor anya neve előtt :)

a nem csókosok szopnak vagy fizetnek. amikor csókos győzköd, hgoy minden fasza, az olyan, mint amikor a benzinkutas röhög azokon akik sopánkodnak, hogy drága a benzin, neki nem drága, ő még sosem tankolt pénzért...

(igen, van ritka kivétel)

2014.12.15. 20:54:18

@Golf2: Jah. Rohadna meg az ilyen. Miért nem marad mindenki Mo.-n, nem is értem? :S

2014.12.15. 20:58:09

@pappito: Ezt ki kellene innen vágni, kellene egy "beillesztés" gomb, és mehetne a válaszba a sok frusztrált gyökérnek. :D

2014.12.15. 21:01:51

@TilosazA (UK): Igen, leterheltek, anyagilag és erkölcsileg szarba se nézik őket, nagyon kevesen választják ezt a pályát, így persze utánpótlás sincsen, tehát kezdődik elölről az ördögi kör.

2014.12.15. 21:03:59

@charlieharper: Súlyosbító tényező. :D

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.15. 21:54:08

@pappito: ....." amikor csókos győzköd, hogy minden fasza..."
Senkit nem győzködök és főleg nem arról, hogy fasza......!!!!

Csak mellesleg jegyzem meg, a tesóm 8 napig feküdt 1,5 héttel ezelőtt egy 9 ágyas kórteremben, pedig az orvosával együtt járnak síelni, meg bulizni. Lehet , hogy a te megítélésed szerint ez a "csókos" de itt nem divat a kivételezés. Ez egy kisváros, gyorsan híre megy a szarháziságnak, és másnap reggel munkába menet lazán le is köpik az embert!!!

10 éve amikor méhnyakrákkal műtöttek, /szintén haver-barát orvos/ 4 ágyas kórteremben feküdtem 10 napig és a 6. reggel mikor kihoztak az altatásból a mellettem lévő ágyon egy falusi , igazi gazdálkodó idős asszony feküdt, gyógyküret után, úgy ahogy behozták, koszosan, a körme alja fekete volt, mert épp disznóetetés közben esett össze, a férje mentőt hívott és már robogtak be. Semmivel nem bántak vele rosszabbul mint velem, és nagyon jó volt látni, boldog voltam , hogy ilyen remek emberek dolgoznak ott. Simogatták az arcát a nővérek mikor sírdogált, megfürdették, hozták neki a tiszta hálóinget, vettek neki fogkefét , fogkrémet lent a kórház büfében........

Kisváros, de nem annyira , hogy mindenki mindenkit ismerjen.
Kisváros, annyira, hogy itt számít a jó hír...intézményi és dolgozói szinten is.

Itt senki sem csókos annyira, hogy egyágyas szobát kapjon, mint a te anyukád!
Itt nem esnek attól hasra ha valaki Dr. :-)

takarék-láng 2014.12.15. 22:03:31

@Határátkelő: ki szponzoralja a blogodat, illetve az uj honlapodat?

Határátkelő 2014.12.15. 22:08:59

@takarék-láng: Mire irányul a kérdésed? Az új oldalon a Támogatók dobozban láthatod azokat, akik névvel vagy névtelenül adományukkal támogatták az oldalt.

pappito · http://pappito.com 2014.12.15. 22:24:49

"Itt senki sem csókos annyira, hogy egyágyas szobát kapjon, mint a te anyukád! "

hát ő se volt csókos amíg nem tudták róla, hogy dr van a neve előtt. meg ha kiderült volna milyen dr az akkor utána se, - a jelenség volt kurva szomorú.

de millió sztorim van sajnos még, (ne aggódj nem mesélem el őket inkább) tizenévig küzdött a család rákkal, ezelatt egy kezem meg tudom számolni hány elhivatott emberrel találkoztam, pedig valószínűleg ők voltak a - ahogy írod is - a legtúlterheltebb és legszarabbul fizetett dolgozók. Szóval nagyon nehezen vagyok meggyőzhető ezügyben azok után amiket végigcsináltunk.

de örülök, hogy te csupa pozitívat tapasztalsz.

amit a nővérekről írtál a másik kommentben az meg elég pontosan fedi a valóságot

(btw nem kell olyan mundért védeni ami nem a te mundérod)

rezsöatya 2014.12.15. 22:39:48

@sodalisO [eng]: na, en azert jottem haza, hogy javitsam a statisztikat az egeszsegesek javara...! :-P

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.15. 23:57:19

@Babette .: Mindig lehet... :D

Ja meg:
index.hu/mindekozben/poszt/2014/12/15/barhova_mesz_jovok_veled/

Kecskegyerekecske, q édes kis eszetlen.Rosszabb, mint a kiskutya... :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.16. 00:03:30

@Schrammel Ivett: Húúú, köszi, hogy leírtad...Gondolkodtam Máltán, mint nyaralási célpont, 1-2 7 erejéig, de így nem, még csak turistának sem.Rühellem az ilyen lehúzós-átb@$%ós féreg helyeket...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.16. 00:12:50

Persze tudom, a turistát mindenhol hülyének, fejőstehénnek nézik a tetű helybeliek, akiket csak a könnyen jövő pénz érdekel.Csak azért vannak mértékek is.
Még mielőtt valaki naposcsibének néz már többedszerre...
És persze nyilván vannak kivételek, tisztességes(ebb) vendéglátók...

pasztasuta 2014.12.16. 00:24:01

@geegee: jooooooj, hát persze, hogy megnéztem iziben a youtube-os szereplését is, ettyemmeg. :)
Babette, ha hozod a kecskét, Muzsika hangjai dallamára kell majd bevonulj, csaxolok. :D (ha kutyát hozol, akkor is, ez van :D )
www.youtube.com/watch?v=9vtq9t08ktU

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.12.16. 04:23:36

@pappito: index.hu/kulfold/2014/12/15/tuszdrama_kezdodott_sidneyben/ itt van magyarul is.

Érdekes, megint egy iszlamista terrorista.Hogy rohadna meg az összes ilyen féreg mind...De azért fogadjuk el, meg szeressük az iszlám térhódítását a világban, mi? :-(((

(Nem neked mondom, Pappito, csak úgy kijött belőlem...)

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 04:33:24

@geegee: nem érdekel magyarul, ha olvashatom a channel7-t vagy a news.com.au-t akik ott vannak/voltak személyesen és csinálják a híreket, nem bulkban vásárolják valami ügynökségtől aztán így-úgy fordítgatják

egyébként az iszlamizmus != iszlám
Az első egy politikai mozgalom a második egy vallás. Az átfedések ellenére sem ugyanaz a kettő.

Keleti Szél 2014.12.16. 07:02:29

@Mr Long (UK): Még egy ilyen kérdés, és büntetésből egy hétig olvasnod kell az ortodox keresztény FB csoportok digest-jét! :)

Keleti Szél 2014.12.16. 07:02:29

@adg [Au, Darwin]: Aha. Már értem a hátterét, miért változtatsz nevet a kishatárátkelőn.
Identitásod utolsó elemei is megsemmisültek a csapástól, amit a Szakértő ítélete rád mért. Talán holnap már a munkahelyedre se fogsz betalálni. Írd fel egy cetlire a polgári neved, hogy ha azt is elfelejted, legalább legyen hová fordulni. ;)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.16. 07:46:36

@tableno: Ez hogy jön egy szülészethez? Én is elmondhatnám, hogy közeli családtagjaimmal pro-és kontra hogyan bántak különböző kórházakban, de ez sem lenne a téma szempontjából releváns információ...

"Nem azt irta, hogy nagyobb biztonsagban erezte magst. Azt irta, hogy a szuleset Mo-n valoszinuleg nem elte volna tul. Erzed ugye a kulonbseget. Ha mar ilyen eros allitast megenged, legalabb irta volba oda, hogy mire gondol. Csak annyit mondjuk, h az a bizonyos eletmento muszet, technologia, gyogyszer Mo-nem elerheto. "@puhacica: Lásd a fenti beidézett kommentemet. Kérlek, ne olvass olyat a kommentembe, ami nem hogy nincs ott, de nem is gondoltam ilyesmire. Felesleges ordítanod, attól még nem lesz ott az, ami miatt kiabálsz.

És valaki még azt is írta, hogy az a bajom, hogy nem írta le pontosan, hogy mibe halhatott volna bele. Akkor ismét lásd a beidézett kommentemet. Úgy látszik divatos lett belemagyarázni a mondanivalómba.

És akkor, hogy miért ragadok ki időnként egy-egy apróságot egy egyébként vidám, napsütéses posztból. Mert olyanok ezek a negatív, általánosító és bizonytalanságban hagyó mondatok, mint egy döglött légy az amúgy gusztusos, illatozó húslevesben. Mit csináljak, egyem meg úgy, ahogy van, hús-hús alapon? Vagy szóljak a pincérnek, hogy légy van a levesemben?

A másik. Ha ez a bizonyos mondat egy általatok célországnak tartott helyről jelenik meg, ne mondjátok, hogy nem lettetek volna kíváncsiak, hogy miért írja a poszterina, amit ír. Így, hogy Mo-ról szólt a mondat, így lehet rá legyinteni, hogy hát persze, hiszen itt mindenki hullik, mint a légy, az ország összes szülészetén.

Ami a negativitást illeti. Az az érzésem, hogy nem nekem van szükségem a pozitív megerősítések mellett a negatívakra is...

adg 2014.12.16. 08:39:22

@Keleti Szél: "Írd fel egy cetlire a polgári neved"
Polgari, nincs nekem mar olyan. Milyen polgar?
Magyar mar nem vagyok, ausztral meg sosem leszek. Csak egy zarvany vagyok...

2014.12.16. 08:47:22

@zöldeketbeszélek: Oszinten szolva, en nem vennem annyira a szivemre ezt az egeszet. Peldaul sokak altal kedvelt sport az angol allami egeszsegugyet (NHS) kritizalni, egy egesz poszt is megjelent itt ebben a temaban. Na most nekem szemely szerint rengeteg pozitiv tapasztalatom van az NHS-szel, ugy erzem hogy sokat koszonhetek nekik es nagyon jo velemenyem van a rendszerrol altalanossagban - termeszetesen egy-egy bunko, inkompetens egeszsegugyi dolgozo mindig, mindenhol felbukkanhat, en is talalkoztam ilyennel Angliaban is es mas orszagokban is. Ettol fuggetlenul, nem akadok ki amikor ujra is ujra leirjak a kommentekben, posztokban, hogy milyen rossz az NHS (es igen, vannak konkretan olyan kommentek is, tegnap is voltak, hogy nem eltem volna tul ha NHS korhazban kezeltek volna stb.). Mindenkinek mas az elvarasa / tapasztalata, engem nem erint ilyen erzekenyen az ha masok kinyilvanitjak a velemenyuket valamirol. A reszleteket pedig nem mindenki akarja leirni, kulonosen ha egeszsegugyi dologrol van szo.

2014.12.16. 08:52:53

@takarék-láng: Hat a norvegok, az amerikaiak, mas balliberalis osszeeskuvok es legjobb haverunk Andre - ki mas? :))) Teged ki szponzoral kulonben? (Engem az angol ferjem es a nemzetkozi olajipar!)

Schrammel Ivett · http://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.16. 08:59:23

@zöldeketbeszélek: Szeretnék véget vetni a szüléssel kapcsolatos vitáknak és találgatásoknak, ezért válaszolok. Több órás életmentő műtétre volt szükségem, 5 napot töltöttem az intenzív osztályon. Az osztrák kórházban ezt a műtétet azért tudták elvégezni több különböző szakorvos bevonásával, mert fel voltak készülve rá, ugyanis az ottani nőgyógyászom észrevett valamit az ultrahangon, amit a magyar választott orvosom nem. Így a magyar kórházban erre nem is tudtak volna felkészülni. További részletekkel senkit nem terhelnék.. Azért nem fejtettem ki ezt a posztban, mert írásom nem egy szüléstörténet.

adg 2014.12.16. 09:06:34

@pappito: A bulinak vege, ez a fasz is sokat segitett a muszlimok elleni eloiteletek eloszlatasaban...
Raadasul mennyi mindent elert ezzel az akcioval.
Kepek Sydney-bol:
mobile.news.com.au/national/nsw-act/in-pictures-sydney-in-mourning-after-shock-of-the-siege/story-fnj3rq0y-1227158525351

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.16. 09:15:45

@rezsöatya: Helyes, good boy ! :-)
@pappito: eszemben sincs meggyőzni téged...én itt csak beszélgetek...-nék..:-P

btw....azt védek, akit éppen akarok, amikor épp a kedvem tartja....:-P
....nagylány vagyok már, ebbe anyukám sem szól már régen bele..:-)

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 09:16:27

@adg [Au, Darwin]: megölt két embert

azt nem értik ezek az idióták, hogy az általuk szarba se nézett két élet összezárt egy töbmilliós várost

(mondjuk fotelokoskodás, de amúgy az exfeleség kinyírása+felgyújtása plusz sexual assault vádak plusz az offense a megözvegyült katonafeleségeknek levélben, szóval ezt a csávól miért nem lehetett visszabaszni iránba a kurva nénikéjébe már rég? nyilván lenne más a helyébe, de akkor is eggyel kevesebb lenne ozziban)

jog-ász 2014.12.16. 09:17:23

nem értek vele egyet! nekem nem a helyszíntől függ, hogy boldog vagyok -e, hanem fejben dől el, hogyan állok a mindennapokhoz, egy hivatásos boldogságkereső ezt tudhatná:))

én kifejezetten örülök amikor külföldről hazajövök, nekem jó érzés és jó érzés rövidebb utakra külföldre menni, eddig még nem találtam olyan helyet ahol végleg letelepednék

2014.12.16. 09:21:13

@adg [Au, Darwin]: Szerintem alapvetoen az ausztral hatosagok hibasak abban hogy idaig fajulhatott ez a helyzet. Adva van ez a pasi aki tok nyilvanvaloan mentalisan beteg. Ezen felul eroszakos, veszelyes is. Miert adtak menedekjogot ennek az embernek Ausztraliaban, ha allitolag annyira szigoru a bevandorlasi politikajuk? Es ha mar egyszer ott volt, miert engedtek szabadon maszkalni az utcan? Egy csomo sulyos es kevesbe sulyos buncselekmenyert eliteltek / vadoltak, tobbek kozott ausztral csaladok zaklatasa (akiknek a gyermekei az Afganisztan elleni 'haboruban' haltak meg), szexualis zaklatas, bunreszesseg a volt felesege brutalis meggyilkolasaban. Ennek az embernek nem szabadott volna szabadlabon lenni. Mar az elejen vissza kellett volna kuldeni Iranba, az irani rendorseg tudna hogyan kell az ilyen eseteket megoldani, es pont ez a ficko meg is erdemelte volna azt a banasmodot.

2014.12.16. 09:23:42

@jog-ász: 'nekem nem a helyszíntől függ, hogy boldog vagyok -e, hanem fejben dől el, hogyan állok a mindennapokhoz'

Hat, ez te vagy. Sok millio masik ember a Foldon nem igy van ezzel...

2014.12.16. 09:27:45

@pappito: Nem fotelokoskodas, pont ez a lenyeg. Az elkoveto mentalisan beteg volt es sulyos koztorvenyes bunozo. Talan ha a nok elleni eroszakot kicsit komolyabban vennek a hatosagok, nem lett volna szabadlabon. Az egesz esetnek vajmi keves koze van barmilyen vallashoz vagy meggyozodeshez, annal tobb a mentalis betegseghez es az eroszakhoz.

2014.12.16. 09:37:59

@Mirjam2: Meg annyit hogy szerintem - sajnos tudom hogy soha nem fog megvalosulni - azokat akik ilyen cselekmenyeket kovetnek el, pl. katonak csaladjanak zaklatasa, sorozatos szexualis zaklatas stb. - ami teljesen ellentetes a 'befogado' orszag ertekrendjevel, ezeket az embereket akar utolag is meg kene fosztani a menedekjogtol / allampolgarsagtol es igenis visszakuldeni peldaul Iranba vagy ahonnan jottek.

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 09:38:04

@Mirjam2: igazad van, de ha valaki allahos fejpántban ejt túszokat és ISIS zászlót követel majd a fejlevágós ISIS haverok tvitteren gratulálgatnak neki, akkor azért az iszlamizmust nehéz kihagyni a képből

2014.12.16. 09:52:25

@pappito: Persze hogy van 'iszlamizmus' a kepben de az mar tenyleg csak a felszinen van, ha nem lett volna iszlamizmus, ez a pasi akkor is tuszokat ejtett volna, maximum nem arab feliratos zaszlot kellett volna tartaniuk az aldozatoknak hanem valami mast. Vagy szerinted a szexualis zaklatast meg a gyilkossagot is az ISIS miatt kovette el a ficko? Nyilvan nem az ISIS-t akarom itt tamogatni (szerintem rosszabbak mint a nacik, pedig nem gondoltam volna meg par honapja hogy barmilyen csoportrol ezt fogom mondani) de nyilvan nem arrol van szo hogy van egy normalis, bekes ember aki egyszer csak elkezd tuszokat ejteni mert iszlamista befolyas ala kerult.

adg 2014.12.16. 10:08:47

@pappito: Ja, egy meg komaban van, ha jol hallottam.
Nem iranba kellett volna visszakuldeni, hanem a tenger fenekere kb. Es nekem is ez a kerdes merult fel elsonek, hogy a halalba volt ez a faszi szabadlabon?? Ezek nem kis bolti lopasok meg apro szeplok az eloeleteben...

@Mirjam2: Igen, nincs kozvelen koze a vallashoz, nem is ezt irtam. Hanem, hogy nem segitett a muszlimokkal szembeni eloiteletek eloszlatasaban. Azert lassuk be, hogy nem csak a rasszizmus all az eloiteletek mogott, hanem hogy valoban van egy kisebbseg, ami igen hangos es latvanyos akcioival messze elhomalyositja a bekes tobbseget. Ha megnezzuk a hirekben szereplo terrorista tamadasokat, akkor valahogy 99,99 %-ban muszlimnak mondjak/mutatjak magukat az elkovetok. Valahogy nem sok budhistat, hindut vagy barmi mast latni. Szoval ne ertsd felre, nem azt mondtam, hogy a muszlimok terroristak, hanem hogy ez a majom sem javitott a helyzeten, es ezek utan is egyre tobben lesznek a muszlimok befogadasa ellen. Akkor is, ha a muszlimok 99 szazaleka eliteli az ilyen akciokat.
Azt nem ertem en sem, miert volt ez a hapsi szabadon, minden esetre nem a hatosagok ejtertek tuszokat es lovdoztek. Rengeteg elmebeteg van, es azert eleg keves all neki allah neveben lovoldozni. Ha a hatosagok hamarabb lecsukjak, mert semtik mire keszul, akkor meg rogton elougrik par nagyszeru ember vonyitva, hogy a hatosag rasszista, es azert csukta le mert muszlim. Ez egy nehez dolog, nem lehet gyoztesen kikerulni belole.

"Miert adtak menedekjogot ennek az embernek Ausztraliaban, ha allitolag annyira szigoru a bevandorlasi politikajuk?"
Bocs, de ez csusztatas. 96 ota van itt, reg ozi allampolgar szerintem. Menekultkent erkezett, tehat nem a szigoru bevandorlasi politika reven jutott be az orszagba, hanem azt kijatszva egy olyan orszagbol, ahonnan eleg sok menekult erkezik. Az orszag joindulatabol van itt, semmi koze a bevandorlasi politikahoz. Europa mellett Ausztralia fogadja be az afrikai es azsiai menekultek nagy reszet, ezt biztos tudod. Es ezen emberek eleg nagy resze muszlim, hatteruk azonosithatatlan sokszor, azt sem lehet tudni kik ok. Van benne kockazat, de nem hiszem, hogy erre valaszul meg kellene szuntetni az ilyen orszagokbol erkezok befogadasat.
Mondjuk azt partolnam, hogy jo ideig csak ideiglenes vizumot kapjanak, es rendszeres ellenorzes utan telepedhessenek le vegleg, es amennyiben baj van veluk, irany haza. IlYen otletek szoktak felmerulni, de mindig jon a rasszistazo valasz, termeszetesen.

2014.12.16. 10:17:32

@adg [Au, Darwin]: 'Ha a hatosagok hamarabb lecsukjak, mert semtik mire keszul, akkor meg rogton elougrik par nagyszeru ember vonyitva, hogy a hatosag rasszista, es azert csukta le mert muszlim.'

Teljesen igazad van, erre nem is gondoltam. Nagyon gaz :(((. Nem neztem utana a reszleteknek tehat hogy mikor es hogyan telepedett le Ausztraliaban. Szerintem messze tul konnyu kiut volt neki a halal, megerdemelt volna egy par evet egy jofele irani bortonben, de sajnos mar keso.

pappito · http://pappito.com 2014.12.16. 10:22:09

@Mirjam2: "Vagy szerinted a szexualis zaklatast meg a gyilkossagot is az ISIS miatt kovette el a ficko?"

nem, azt azért követte el, mert egy erőszakos szar tetű és nem csukták be tizenévekre már rég. de az iszlamista ideológia pont ezek alá tolja a lovat, fanatizálja őket, aztán kávézókban lövöldöznek

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.12.16. 10:41:48

@adg [Au, Darwin]: Nekem egy régebben történt magyar gyilkos ügye jutott eszembe. Megölte egy fickó a feleségét. Kapott, leülte, majd szabadult. Pár év múlva lett élettársa, azt is megölte, sokat kapott, leülte, majd szabadult. Utána megint ölt!

Sorozatos bűnelkövető, priuszos, visszaeső...ezek jutnak eszembe......

Miért tipikus ez világszerte? Itt -ott , időről időre újra felbukkan mint motívum !
Törvénykezési anomália? Figyelmetlenség ? Nem jól működő rendszerek ?
Valaki vagy valakik néha belehalnak!

bpetya75 2014.12.16. 10:43:45

@adg [Au, Darwin]:

"Mondjuk azt partolnam, hogy jo ideig csak ideiglenes vizumot kapjanak, es rendszeres ellenorzes utan telepedhessenek le vegleg, es amennyiben baj van veluk, irany haza. IlYen otletek szoktak felmerulni, de mindig jon a rasszistazo valasz, termeszetesen. "

Fejtsétek már ki nekem, csökött agyú barlanglakónak, miért olyan félelmetes a rasszistázás, hogy cserébe feláldozzák a közbiztonságot? Itt van, amiről Abbott beszélt a balhé után: "Ausztrália békés, nyitott és nemeslelkű társadalom. Semmi sem szabad, hogy megváltoztassa ezt" Miért érzem azt, hogy ezt abban az értelemben mondta, hogy "Jajj, nehogy rasszista módon nyilatkozzunk meg a kérdésben!" ahelyett, hogy "Nem hagyjuk, hogy bűnözők megingassák társadalmi stabilitásunkat, a jövőben keményebben fogunk fellépni a gyanús elemekkel szemben!" Vagy valami hasonló...

2014.12.16. 11:23:04

@pappito: Ez igaz. Ha mar eleve mentalisan beteg es egy eroszakos allat valaki, akkor el tudom kepzelni hogy ilyen hatast valt ki belole.

adg 2014.12.16. 11:26:27

@bpetya75: Hat azert, mert egyreszt ez egy kivalo politikai bunko.
Masreszt valoban nehez kerdes elore eldonteni, hogy ki lesz terrorista. Nyilvan van, amikor olyan konkret szervezkedesre derul feny, amibol egyertelmu. Volt ilyen nemreg, sydneyben es brisbaneben kapcsoltak le egy csapat veletlenul szinten muszlim kontosbe csomagolt fiut, akik talalomra kivalasztott embereket akartak lefejezni nyilvanosan, ezzel biztositva a szolidaritast az isis celjaival.
Viszont altalaban eleg jol rejtozkodnek ezek a nyuvek, es ha komolyan gondolja az allam a szabadsag eszmejet (barmit is jelentsen ez a bullshit) akkor nem lehet csak ugy letartoztatgatni embereket majdani bunokert. Fantazialni lehet akarmirol, amig nem avatkozok bele ezzel masok eletebe. Meg ha beteges is az adott fantazia, amig kordaban tudja tartani az illeto, addig nem kene buntetni. Hol a hatar akkor a megelozesben? Ez eleg kenyes kerdes. A bizonyitas meg meglehetosen nehez egy olyan esetben, amirol csak feltetelezzuk, hogy elkovetik majd.
Szakirodalom: Kulonvelemeny cimu film(minority report), vagy az 1984, vagy az AVH mukodese vagy ilyesmi temak.

De ebben a konkret esetben, az altalam olvasottak alapjan elkepzelni nem tudom, mit keresett ez a csavo szabadon.

bpetya75 2014.12.16. 11:42:49

@adg [Au, Darwin]:

Nem gondolatrendőrségről beszélek, hanem erről a konkrét fószerről. A hírek szerint nem arról van szó, hogy a jó Alinak elborult az agya egy pillanatra és hülyeséget csinált. Ahogy a végén írtad, ezzel a bűnlajstrommal hogyan kaphatott óvadékot? Ez gyengeség, amit kihasználnak. Szerintem.

adg 2014.12.16. 11:59:49

@sodalisO [eng]: Ez a liberalis igazsagugyi vagy bunteto rendszerek sara. Az uralkodo logika szerint az emberek megjavulnak a bortonben, es ezert eleg csak egy rovid idore bezarni oket.
En meg ugy gondolom, hogy aki elore kitervelten szandekosan ol, azt sosem kene kiengedni. Nem olnem meg, mert az igazsagszolgaltatas sem tevedhetetlen, es milyen szivas, ha kivegzik az embert mas buneert.
Amugy kisebb bunok eseten is sokan mondjak, hogy a borton inkabb tovabbkepzes sokaknak. Vagyis kontraproduktiv. Nyilvan a tobbsegnek nem az.
Valami amerikai talan szenatornak volt egy erdekes vitainditoja a temaban par eve. Ha jol emlekszem, talan szingapuri meg malaj peldakbol levezetve elmelkedett arrol, hogy kisebb buncselekmenyeknel lehessen kivaltani a bortonbuntetest testi fenyitessel, onkentes alapon. Ez a mai vilagban elegge out of the box gondolkododas, de volt benne logika.
Pl autolopasert lecsukjak Johnt fel evre, csak pelda. Ez miatt elveszti a munkajat, ha volt. Ramehet a csaladja, gyerekei megelhetese, egy halom penzt elkoltenek ra az adofizetok. Jo esellyel megismerkedik odabent uj haverokkal, tanul uj dolgokat. A tarsadalomba visszailleszkedni sem egyszeru, nyilvan a kornyezeteben elegge leesik a nepszerusege. Nem csak o sinyli meg, de tobben is korulotte.
Ha John autotolvaj ez helyett bevallal egy verest, az eleg lehet, hogy elgondolkozzon a jovon, a tobbi mellekhatas nelkul. Megkapja ami jar, aztan mehet haza.
A kerdes erdekes vitaindito. Termeszetesen nem lehet ilyesmirol beszelni, mert ez barbar dolog, nem ugy mint a tulzsufolt bortonben rohadni, es kocsogkent szolgalatot teljesiteni a nagyobbaknak, mert az civilizalt. Szoval a dologbol nyilvan nem lett semmilyen vita.
Ide tartozik meg a borton helyett tarsadalmi szolgalat, bar ennek minosegevel kapcsolatban eros ketsegeim vannak.
Nyilvan ez a ket pelda a kedves sejk ur eseten nem jatszik, az ilyenek ki kell vonni a forgalombol vegleg.

Na most ezt jol kifejtettem. :D

adg 2014.12.16. 12:03:28

@bpetya75: Pontosan.Ez az eset meglehetosen erthetetlen...

bpetya75 2014.12.16. 12:07:53

@adg [Au, Darwin]:

Érdemes is fejtegetni, mert ez egy nagyon komoly first wolrd problem. Mégis az az érzésem, hogy szőnyeg alá söprés van a témában. Nem kicsit.

adg 2014.12.16. 12:22:19

@bpetya75: Nyilvan ez csak inkabb erdekesseg, nem is tudom, honnan jutott most eszembe. :)
Viszont ezektol az "iszlam" marhasagoktol en komolyan tartok. Szerintem ebbol marha nagy botrany lesz meg, a kozel keleten mar van is. Es mint a pelda mutaja, nem helyi jelenseg, ott vannak mindenhol. Remelem nincs igazam, de en tartok tole sajnos. Es majd amikor ezek az allatok tenyleg tudnak komolyabb fegyvereket is barkacsolni, hat, szep lesz.

bpetya75 2014.12.16. 12:51:23

@adg [Au, Darwin]:

Ez is durva a dologban, hogy a vallásosság köntösébe burkolják az egész öldöklést. Nem ismerem az iszlámot, de simán el tudom képzelni, hogy a kereszténységhez hasonlóan ez sem a hitetlenek kiirtásáról, folyamatos vegzálásáról szól. Mégis, Isten nevében mennyien haltak meg. Most Allah nevében zajlik ugyanez.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.16. 20:21:36

@Mirjam2: Egyáltalán nem voltam kíváncsi a részletekre, nem ez volt a lényeg, ezt le is írtam, hanem az általánosítás. Te is érzékeny vagy arra, amikor a muszlimokat úgy általában lehúzzák, mindenkinek van vesszőparipája :). Nekem az általánosítás általában a vesszőparipám, mert ez mostanában olyan divatos, hogy észre sem vesszük és hihetetlen fals információkat engedünk be kritika nélkül a fejünkbe.

@Schrammel Ivett: Örülök, hogy válaszoltál és köszönöm. De azt kell mondanom - még ha én leszek itt a legérzéketlenebb, szőrszálhasogató szemétláda is - hogy ha megosztottad velünk azt a bizonyos mondatot, számíthattál reakciókra. Ha nem akarsz valamire reagálni, azt inkább ne írd le, vagy írd úgy meg, hogy ne kelljen találgatni. Minden rosszindulat nélkül mondom, hogy az előbbit preferálnám. (Már ha ez érdekel bárkit.) Ugyanis pszihomókusként nálam jobban tudod, hogy a szavaknak ereje van és kétlem, hogy én vagyok az egyetlen, Magyarországon élő anya, sőt, lányos anya, aki megütközött vagy megriadt azon, amit írtál. Nyilván fontosnak tartottad az információt megosztani velünk egy téged és szeretteidet érintő (hála az égnek jól végződött) traumatikus élményről és akár szüléstörténet a posztod, akár nem, nem hagytad ki belőle ezt sem. Mint tisztáztad, egy adott, nevesíthető orvos nézett el valamit egy adott, nevesíthető kórházban. Ahol esetleg nem élted volna túl a szülést. Nem pedig általában a magyar szülészeteken (ahogy általános alanyt használva írtad) nem élted volna el a szülést. Csak tudnám, mi szükség volt a színezésre. Ez költői kérdés volt, ígérem, nem kommentelem a máltai posztodat és nem kérem, hogy válaszold meg az előzőben feltett kérdést.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.16. 20:26:48

@bpetya75: Bocs, hogy itt és most válaszolok egy régebbi kérdésre...nem féltem a negatív sztoriktól, volt elég pozitív is az egyensúly kedvéért. Csak fel akartam készülni a tőlem telhető legjobban. Egyébként az első repülőutam előtt vagy egy hónapig repülőgép-katasztrófás ismeretterjesztő filmeket néztem minden nap :). Mégsem féltem a repülőn, hanem élveztem, hogy életemben először felülről látom a világot :). Máig sem felejtettem el a Balaton hihetetlen zöld színét, a felhőket :).

tucano 2014.12.17. 01:28:30

@geegee: nem csak a hőfok a lényeg, inkább a napsütés ereje. Svéd 28 fokban napon sétálsz, Gibraltáron meg odaégsz a flaszterre.

tucano 2014.12.17. 01:57:21

@Schrammel Ivett: ezért kell Gozora költözni.

tucano 2014.12.17. 02:27:20

@Babette .: @diggerdriver: @tableno: Gozo-n!
Máltán nem élnék szívesen, persze vannak jó helyek, de csak Gozitánia.
Ott @Schrammel Ivett: által leírt és tapasztalt negatívumok egyike sincs meg. Van persze más, de azért Gozo übereli az "elnyomókat", ha családdal költözik az ember.

Schrammel Ivett · http://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.17. 10:22:15

@zöldeketbeszélek: Igyekszem mindig pontosan fogalmazni, ebben a posztban is ezt tettem. Azt gondolom, hogy az embernek célszerű a rendelkezésekre álló lehetőségek közül a legjobbat választania. Döntés előtt pedig érdemes tájékozódni, hogy tudjuk, valószínűleg mi a legjobb lehetőség. Számításba vehetjük a saját és mások tapasztalatait például. (Gondolom, részben ezért jött létre ez az oldal is, hogy megkönnyítse a tájékozódást.) Az én véleményem az, hogy ha valaki választhat egy Magyarországon és egy Ausztriában levezetett szülés között, akkor érdemes egy osztrák kórház mellett dönteni. És bármennyire kerülöm az általánosításokat, ez sajnos általában is igaz. Ennek oka az osztrák kórházak lényegesen jobb technikai felszereltsége, az orvosok sokkal kisebb mértékű leterheltsége és az, hogy ott nem küzdenek orvoshiánnyal, így a szükséges, esetleg életmentő beavatkozás, a megfelelő szakember, lényegesen gyorsabban érhető el, (egyáltalán elérhető). Ez pedig nem csak előre látható komplikációk esetén fontos, hiszen előfordulhatnak előre nem látható (vagy csak nem látott) komplikációk is, ezt nyilván mindenki tudta eddig is, ez tény, ez egy információ, ami segítheti a döntést. Két kórház közötti különbség lehet, hogy sok esetben jelentéktelen, más esetekben egy élet múlhat rajta. Örülök, hogy a legtöbben jól értették a posztbeli egy mondatot.

Schrammel Ivett · http://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.17. 10:24:08

@tucano: Gozo nekem is sokkal jobban tetszett, csak jóval kevesebb a munkalehetőség mint Máltán.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.17. 14:13:48

@Schrammel Ivett: vagy a legtobben nem foglalkoztak vele, mert milyen dolog mar egy mondaton lovagolni, meg maganugy stb. Az en rossz szokasom 'kipoccinteni a legyet a levesbol', aztan fel napot lovagolni a teman. Egyebkent regen rossz, ha egy mondatot 10 masikkal kell megmagyarazni, de en is estem nem is olyan reg ebbe a godorbe, kaptam is rendesen :-). De a lenyeg. Egyetertek veled abban, hogy ha van mod valasztani, akkor valasszuk a leheto legjobb megoldast. Sajnos azonban ezt csak kevesek tehetik meg.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.17. 14:17:28

@bpetya75: hat mondta is az iskolai pszihomokus a gimiben, hogy surun lesznek problemaim az eletben ;-).

bpetya75 2014.12.17. 15:15:38

@zöldeketbeszélek:

Ha nem vagyok indiszkrét, mi dolgod volt neked gimiben sulipszichóval?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.12.17. 15:56:44

@bpetya75: Jaj, csak az volt a gond, hogy egy idoben minden nagyszunetben kiszoktem a sulibol. Mivel egyebkent jo kislany voltam, persze szemet szurt a dolog. Aztan elarultam, hogy a nimfapapagaj koltoparom nem eteti a fiokajat es en hazaszokdosom hogy fecskendovel megetessem oket :-). Ket fiokat tudtam felnevelni, erre nagyon buszke vagyok :-D.

tucano 2014.12.17. 18:14:24

@adg [Au, Darwin]:@Dragonlady (now in Indonesia): @Babette .: hú de jönnék, meg megígértem HÁ-nek, hogy megírom pár részben a vándorlásaimat is. Jut eszembe Sárkányasszony, majdnem felétek költöztünk pár évre, gyors egymásutánban Bali, Labuan és Penang is szóba jött, nekem mindegy csak legyen elég pálma :D

@Schrammel Ivett: Sajnos a szókapcsolat értelmezhetetlen. Gozo és munka? :D Kizárt, itt csak a búvároktatók dolgoznak. Ma bementem az adóhivatalba információért. Portás elküldött az Áfa osztályra, ők a személyi jövedelemadó osztályra, ők egyenesen a főigazgatóhoz. A főigazgató elmondta, hogy nemcsak nem érti a kérdésemet, de megkérdezte honnan tudna Tokajit rendelni karácsonyra, hamár beugrottam. Megmondtam, mire felhívtuk együtt a máltai adóügyi illetékes főigazgatót, aki viszont rögtön azt kérdezte, hogy van-e eladó vadgalamb Gozo-n pástétomhoz. Majd kezet ráztunk és az ajtón kívül gondolkodtam, hogy miért vagyok én ilyen hülye? Nekik van igazuk. Miért akarok én egyáltalán bármit elintézni, ahelyett, hogy a strandon lennék? Jut eszembe, nem október végéig lehet fürödni, ma még itt 20 fokos a víz!

Schrammel Ivett · http://www.pszichologusonline.eu/ 2014.12.17. 20:14:06

@tucano: :-D Nekem tavaly novemberben nem volt ekkora szerencsém.. Egy hétig szinte folyamatosan esett az eső.. igaz mindenki azt mondta, hogy előtte egy év alatt nem esett ennyi.. :-)

tucano 2014.12.18. 00:44:44

@Schrammel Ivett: igen, a tavalyi tél borzasztó hideg volt, 75 éve a legcidribb időjárás. De például az idei csodálatos eddig. Ma is folyt rólam a víz ingben-zakóban.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.