oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. november 19. 06:45,  A zöld egér és Chuck Norris néni 314 komment

2014. november 19. 06:45 Határátkelő

A zöld egér és Chuck Norris néni

Aki a címből kitalálja a mai témát és helyszínt, az előtt meglengetem képzeletbeli kalapom… Úgyhogy inkább el is árulom, hogy a mai poszt a francia óvodákról szól, szerzője pedig nem más, mint Mme Sheldon. Aki nem ismerte eddig a francia rendszert, az készüljön, mert akad pár furcsaság!

cím_Thionville-i óvoda.jpgThionville-i óvoda – nagy betonozott udvar, néhány játékkal

„2013 szeptemberében jöttünk Franciaországba, az akkor 3,5 éves ikerlányainkkal és a 11 hónapos legkisebb lányunkkal. Egy évig Forbach-ban laktunk, ott voltam gyerekgyógyász, majd állást és várost váltottam, most Thionville-ben lakunk. A forbach-i és thionville-i óvodáról és bölcsődéről írom le a tapasztalataimat, és nem egész Franciaországra érvényes óvodai rendszerről írok (ha egyáltalán van ilyen).

A nagylányok Forbach-ban kezdték az óvodát, két év magyarországi bölcsődés lét után nulla franciatudással. Az óvoda ingyenes volt, háromhavonta kellett egy jelképes összeget (12 euro / gyerek) fizetni a különböző közösségi programokban való részvételért, illetve bizonyos időszakonként kértek papírzsebkendőt, papírtörlőt, alkoholos törlőt. Thionville-ben egy évre kérnek 20 eurót gyerekenként.

A zöld egér

A forbach-i kiscsoportban 26 gyerekből 12 nem beszélt franciául, ez az óvónők számára természetes volt, még valami plusz nyelvi foglalkozást is ígértek, ami végül nem valósult meg.

A lányok egész jól beilleszkedtek és sok mindent megértenek már franciául, még keveset beszélnek, de egy csomó francia gyerekdalt tudnak. (Amik között igen szürreálisak is vannak, például a Souris verte = Zöld egér, ami arról szól, hogy a zöld egér futott a fű között, elkaptam a farkánál, megmutattam az uraknak, akik azt mondták, hogy tegyem olajba és tegyem vízbe és forró csiga lesz belőle.)

Thionville-ben a középső csoport eléggé egységes, és itt nincs nyelvi sokszínűség. Ennek vannak előnyei és hátrányai is, a gyerekek könnyebben fognak franciául beszélni (talán), viszont az óvónő itt türelmetlenebb, elvárná, hogy mindent értsenek a lányok azonnal.

Az óvoda órarendje elég speciális, délelőtt 8.15-11.40 között, délután 13.30-15.30 között van óvodai foglalkozás, kivéve szerdán, amikor nincs délután óvoda. (A francia hivatalok és némely üzlet is elég furcsán tart nyitva, korábban szerda szabadnap volt és szombaton dolgoztak, óvoda, iskola se volt szerdán, ebből most annyi maradt meg, hogy szerda délután nincs óvoda.)

Időt beosztani tudni kell

A francia időbeosztás, és általában a szociális intézmények nyitvatartása legendásan könnyen megjegyezhető, néhány példa csak a jó átláthatóság kedvéért:

Bobo dino játszóház (Sarreguemines): iskolaszüneten kívüli időszakban (magyarul iskolai időszakban): kedd, csütörtök, péntek: 15-19h /kivéve a B zóna iskolai szünetében, akkor 14-19h/, szerda, szombat 10-19h, vasárnap 13-19h, iskolaszünetben: októbertől májusig keddtől vasárnapig 10-19h, július-augusztusban keddtől vasárnapig 13-19h, szombaton 10-19h, ünnepnap, ha nem hétfő 13-19h)

Centre LeLierre (itt kell befizetni az ebédet Thionville-ben): 8.30-12h és 14.00-17.30, kivéve kedd reggel és csütörtök reggel

Thionville-i uszoda: Iskolai időszak: hétfő 9.30-20h, kedd 9.30-17h, szerda 14.30-20h, csüt. 11-20h, péntek 9.30-17h és 20.00-22.30 (17-20h: csak szauna), szombat 8.30-12h és 14-19h, vasárnap 8.30-13h, iskolaszünetben hétfő : 12-20h, kedd: 9-12h és 14-20h, szerda: 9-12h és 14-20h, csüt : 9-12h és 14-20h, péntek: 12-22.30, szombat: 9-12h és 14-19h, vasárnap: 8.30 - 13h.

Aki első olvasásra visszamondja, kap egy Túró Rudit. :)

Hari megjegyzése: Ha a franciák ennyi energiát fektettek volna az űrkutatásba, mint az órarendek kitalálásába, már a Marson lenne kitűzve a trikolór.

Négyfogásos ebéd

Az ebédeltetés rendje is elég bonyolult, viszont nem az óvodához tartozik. Sokan hazaviszik ebédelni a gyereküket, majd az ebédszünet végén vissza. A kiscsoportosokat a délutáni alvásra viszik vissza, nekem ez is kissé fura. Mi Forbach-ban ebéd után vittük haza a lányokat, nem maradtak a délutáni sziesztára.

Az ebédre be lehet fizetni, ha van CAF (Caisse Allocation Familiale)-számunk, társadalombiztosításunk, a gyereknek rendben vannak az oltásai és még hasonló feltételeknek eleget teszünk. (Mi szükség van az oltási papírokra az ebédnél, számomra rejtély. A nagypapa lábméretét valamiért nem kérik.)

Forbach-ban október közepétől volt meg az összes feltétel, az egyik gyereknek 6, a másiknak 5.90 euró volt az ebéd egy napra, a második gyerekre bőkezűen 10 cent kedvezményt adnak, csak készpénzben lehet fizetni. Thionville-ben hiába jelentkeztünk augusztusban, csak szeptember végétől ebédelhetnek a lányok az óvodában, itt nem vacakolnak, egységes az ár (4.74 euró) és átutalható.

Az ebéd a periscolaire (iskola melletti aktivitás) része, ha korábban vinnénk, vagy később hoznánk el a gyereket, mint a kiírt órarend, a periscolaire keretében vigyáznak rá, illetve foglalkozások is vannak, de ez nem az óvónők feladata, hanem egy másik társaságé.

Ők viszik át a gyerekeket ebédelni (Forbachban az óvodával szomszédos iskolába, az összes gyerek láthatósági mellényben, Thionville-ben két utcával arrébb levő másik óvodába, csak az óvónők viselnek láthatósági mellényt). Az ebéd négy fogásból áll, még az időnként válogatós lányaim is megeszik, vannak tematikus napok.

Forbachban szerdán az óvodásoknak nem volt ebéd, Thionville-ben lehet kérni, csak a másik óvodába kell értük menni ebéd után, mivel délután nincs óvoda. (A főnököm rögtön felajánlotta, hogy ha kis gyerekeim vannak, ne menjek szerda délután vissza dolgozni, cserében ugye ügyeletes vagyok egy hónapban 6-7szer, meg szombatonként néha bemegyek.)

Mikor szeptember elején elkezdtük az óvodát, még nem kaptak ebédet. A menetrend így zajlott: reggel elmentünk, hazahoztuk őket ebédre. Utána fél háromra vittük őket vissza. Ezt ők az élet nagy igazságtalanságának élték meg, hiszen micsoda dolog, hogy egy nap kétszer kell menni oviba?!? Most, hogy már az óvodában ebédelnek a lányok, nem jönnek haza, és nem „két óvoda” van egy nap, könnyebben mennek.

Mit csinálnak napközben?

Forbachban elvitték őket állatkiállításra, farmra, volt farsang, Mikulás. Az Anyák napja nem műsoros előadás, mint Magyarországon, de az anyák kaptak kis ajándékot, amit a gyerekek készítettek (és az apák napját is hasonlóan ünnepelték).

Az év lezárásaként a három csoport zenés-táncos előadást tartott, különböző meséket dolgoztak fel (Piroska és a farkas, Hófehérke, Három medve, Dzsungel könyve), nagy munka volt a gyerekek és az óvónők részéről is.

Szerda délelőtt könyvtári nap volt, amikor kiválaszthattak hazahozható könyvet, amit egy hét múlva kellett visszaadni. Volt olyan hét, hogy csak a könyvtári könyvet akarták olvasni egész héten, utólag megvettük, de akkor már nem érdekelte őket. Thionville-ben is mennek majd könyvtárba (az iskolaiba meg a messzebb levő városiba) havonta egyszer-kétszer.

Thionville-ben ültettek már virágot, kerestek lepkét (papír lepkéket kellett megkeresni az udvaron), most megkaptuk a dossziéjukat, amiben látható, hogy miket dolgoztak eddig. Volt Halloween-ezés is, csomó boszorkány-, szellem-, csontváz- és tökjelmez volt, még az óvó néni is felvett egy boszorkánysapkát. Minden hónap utolsó péntekén megünneplik az adott hónap születésnaposait (Forbach-ban a születésnap napjára lehetett bevinni tortát) és kapnak egy kis ajándékot is.

A programokról készülnek fényképek is, tavaly kiadták egy kis füzetkében, most egy internetes oldalon lehet követni az óvoda életét (küldenek értesítést, mikor frissítik a képeket).

óvodai Halloween.jpgItt az óvodai Halloweenen láthatóak a boszorkányaink.

Chuck Norris néni

Reggel, délben és délután, mikor sok gyerek megy az utcán, az óvodák és iskolák környékén vannak külön forgalomirányítók, akik megállítják a forgalmat, hogy a gyerekek átmehessenek a zebrán.

A közelünkben van egy körfogalom, öt zebrával, ebből az egyiknél áll a „Chuck Norris néni”, azért neveztük el Chuck Norris néninek, mert nem igen számol a féktávolsággal, inkább csak a szerencsével… Más magyarázat nincs, csak olyan valaki mehet ilyen biztosra autók ellen, aki képes egy kézzel megállítani autókat.

Amikor gyerek közeledik (egyedül vagy felnőttel), előugrik a táblácskájával, kirakja a kezét a közeledő jármű felé és az autós riadtan tapos a fékbe. A másik négy zebránál nem áll forgalomirányító.

A múltkor egyedül mentem, gyerek nélkül, megszólított Chuck Norris néni, hogy nekem nem állítja meg a forgalmat, mert át tudok menni egyedül is. Kedves, hogy kinézte belőlem.

Chuck Norris néni akcióhelye.jpgChuck Norris néni akcióhelye. Innen ugrik hol az egyik zebrára, hol a másikra.

A mostani kis-középső csoportban elég komoly „tananyag” van, tanulnak betűket, számokat, naptárt, órát. Minden reggel, mikor megérkeznek, ki kell keresniük a saját keresztnevüket egy táblán, és áttenni a másik táblára.

Egy óvónő és egy segítő óvónő van a 29 gyerekre, akiket négy kisebb (3x8-9 fő meg a négy kicsi külön) csoportra osztottak, a foglalkozásoknál két csoporttal foglalkoznak az óvónők, a többiek kvázi önállóan tevékenykednek. Ezekben a minicsoportokban külön van a két lányom. Délelőtt és délután is van foglalkozás, napi és heti forgásban.

Az egyik lányom elég jól csinálgatja a feladatokat, csak épp lilára színezte a kisfiú fejét a rajzon, amikor rózsaszínre kellett volna, de neki aznap lila napja volt, egyébként oda voltak a kép mellé írva a színek franciául. :)

A másik lányom kicsit nehezebb eset, az óvónő szerint, amihez nincs kedve, azt nem csinálja, és sírni kezd. Kérdeztem, hogy nem lehet-e esetleg, hogy nem érti a feladatot, de az óvónő azt állítja, hogy érti, csak nem akarja csinálni. A kislány meg azt mondja, hogy nem érti, és olyankor az óvó néni „huncutkodik” és mérges.

Kissé merev az óvónő, próbálok reggelente pár szót váltani vele, hátha akkor jobban elfogadja a kis vadcsikó lányomat. Mostanra már javult a helyzet, kezd visszarázódni az óvodába.

Vannak néhány fős különfoglalkozások, plusz egy óra az óvoda után. Ez külön volt a két kislánynak és állítólag az elevenebb leányzó is jobban teljesített. Az óvónő szerint szét kellett volna szedni az ikreket két csoportba, de ezt nem akartuk, mondván, hogy annyi új mellett legalább a testvérük legyen a biztos pont, meglátjuk, jövőre hogy alakul. Kétségtelen, hogy az eleven a domináns, de szüksége van a testvére nyugodtságára maga mellett.

Bölcsődei tapasztalatok

Kevesebb a bölcsődei hely, mint amire igény lenne. Már 4-6 hónapos kortól mehetnek elvileg a gyerekek bölcsődébe (a nők korán visszamennek dolgozni), de ehhez már a terhesség alatt jelezni kell az igényt.

Ha valaki nem tudja bölcsődébe járatni a gyereket, akkor ott van a nourrice vagy nounou intézménye, ami talán legjobban a családi napközinek felel meg. Egy erre képzett hölgy otthonában 3-4 gyerekre vigyáz, egész kicsiktől óvodás korig.

A bölcsődéhez, ha lehet, még több papír szükséges, mint az óvodai étkezéshez. A bölcsőde fizetős, az ár bent töltött óráktól és a családi jövedelemtől függ, az árban benne van az ebéd, a pelenka, semmit nem kell külön vinni. Az órákat számítógépes rendszerben tartják nyilván, Forbach-ban egy bonyolult rendszerben egy pingvint kellett megnyomni, Thionville-ben egy kártyát kell érkezéskor-távozáskor lehúzni.

Johanna Forbach-ban januártól járhatott bölcsődébe minden nap, a korábban már megénekelt Zöld egérről elnevezett intézménybe. A beszoktatás hasonlóan zajlik, mint Magyarországon, lassan növelve a bent töltött időt. Thionville-ben egyelőre heti egy napot kaptunk a Les Tourterelles-ben (Vadgalambok).

Thionville-ben több bölcsőde van, egy lapon lehetett többet is megjelölni, és egy idő után hívtak telefonon, hogy szerdánként mehet a kislány, először mondtam, hogy várnánk még, hátha lesz több napra is hely, de akkor elvesztettük volna a várólistán levő helyünket, így beleegyeztünk a heti egy alkalomba.

Mostanra ez annyit változott, hogy szólnak, ha valaki szabadság vagy betegség miatt nem megy, és akkor befér Johanna. Éppen most november elején lesz újabb bizottsági döntés arról, hogy mehet-e állandóra. A kétéves születésnapjára kapott a bölcsődében egy plüssegeret, azóta azt viszi magával a bölcsődébe alvótársnak. A bölcsődei gondozónők mindkét helyen kedvesek voltak és jól gondozták a rájuk bízott 10-14 gyereket (ennyi gyerekre 2-3 gondozónő jut). A bölcsődében jóval kevesebb szünet van, mint az óvodában és az iskolában.

Iskolai, óvodai szünetek

Az iskolai és óvodai szünetek is igen érdekesek magyar szemmel: két hét őszi szünet, két hét karácsonykor, még két hét téli szünet, két hét tavaszi szünet és nyolc hét nyári szünet. Ember legyen a talpán, aki ezt szabadsággal / nagyszülővel / babysitterrel győzi.

Franciaországot három zónára osztották, a téli és a tavaszi szünet el van tolva a három zónában, a tavaszi szünet nem feltétlenül kapcsolódik a húsvéthoz. Tavalyi iskolaévben a téli szünet március első két hetében volt, most február második és harmadik hetében lesz nálunk.

Most fejeződött be a két hetes Toussaint (Mindenszentek) szünet, kissé aggódom is, hogy fogadják majd a visszamenést a lányok, de itthon már elég nehezen bírták, annak ellenére, hogy voltak vendégeink és csomó programot szerveztünk (voltunk cseppkőbarlangban, Párizsban, állatkertben, Luxemburgban).

Összességében az ikrek most két hónap után kerültek vissza nyelvileg arra a szintre, ahol a nyár közepén voltak, most már egyre bátrabban szólalnak meg franciául, de az nálunk nem volt igaz, hogy fél év alatt megtanulják a nyelvet. A kicsi még sehogy se beszél, kb. egy tucatnyi szava van csak, abból kettő francia (allez és „árvá” azaz au revoir).

A lányaink elég jól alkalmazkodtak a számukra is stresszes szituációkhoz (országváltás, új nyelv, óvoda, összesen három költözködés, újabb város és újabb óvoda), de nyilván nekik is elég nehéz volt az első évünk. Mindamellett sokszor gratulálok nekik magamban, hogy ügyesen csinálják.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: oktatás óvoda bölcsőde Franciaország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr676913069

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezsöatya 2014.11.19. 07:06:18

Nekem csak az a furcsa, hogy az uszoda iskolaszunetben miert csak 12:20-ig van, holott lehetne 12:25-ig is, nemde?
(Ismet megragadtam a lenyeget! :-) )

rezsöatya 2014.11.19. 07:14:18

"...de egy csomó francia gyerekdalt tudnak. (Amik között igen szürreálisak is vannak... hogy a zöld egér futott a fű között, elkaptam a farkánál, megmutattam az uraknak, akik azt mondták, hogy tegyem olajba és tegyem vízbe és forró csiga lesz belőle.)..."

Egy magyar hataratkelo csalad költözik kulfoldre, a kisgyereket beadják az oviba. Az első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:
- Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta.
- Miért, miből látszott?
- Égő csigát rajzolt. - mondja az óvónő.
- Égő csigát? De hát ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így hívogatják ki a házukból: Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki. Talán volt más is?
- Hát, mindenféle sérült madarakat rajzol,például a múltkor egy vak madarat. - így az óvónő.
- Hm, hogyan? Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát, hogy csip, csip, csóka, vak varjúcska.?
- Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.
- Csonka tehén? Hm,.. Ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van: Boci, boci tarka, se füle, se farka..
- És mondja, kedves anyuka! Semmi vidám, kedves dalocskát nem énekelnek a magyar gyerekek?
- Dehogynem. Ott van például a Süss fel nap, fényes nap, kertek alatt a ludaink ...

Basszus!

:D

NIKI LAURA 2014.11.19. 07:24:05

Huuu,kicsit szaraz,szamokkal teli leiras.
Moldova 20 mondatban ,kicsit elvezhetobben irta volna le.

Az ovoda szinte mindenhol ugyanaz.
Szulo reggel viszi,etkeztetes,jatszanak( kozben tanulnak,mondokak,tarsas foglalkozasok)alvas,uzsonna,majd szulok hazaviszik.

Mme Seldon 2014.11.19. 07:33:12

@rezsöatya:
Igen, a magyar gyerekdalok sem különbek (a te példáidon túl pl. Katalinka, szállj el).

@NIKI LAURA:
Nem tudom, feltűnt-e, hogy rengetegen hazaviszik ebédelni a gyereküket az óvodából. Mutass nekem egy olyan óvodát Magyarországon, ahol "kétszer van óvoda" egy nap.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.19. 07:35:15

@rezsöatya: :D
Ott a pont.

Nagyon hasznos írás, akit érint (engem hála a magasságosnak nem).
A stílusa is bejött.
Köszi.
Egyébként ezek a "furcsa "időbeosztások csak nekünk furcsák, sok helyen van hasonlóképpen.

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.19. 07:40:12

az iskolaban meg mindig 1-20ig van osztalyzat?

Mme Seldon 2014.11.19. 07:42:53

@svájci sapka (ch):
"Egyébként ezek a "furcsa "időbeosztások csak nekünk furcsák, sok helyen van hasonlóképpen. "

Svájcban is? - Sőt, talán ott még kantononként is más és más?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.11.19. 07:49:42

@Mme Seldon: Így-így. Nem beszélve arról, hogy a kötelező 1-2 év (kantononként ez sem egységes) óvodán kívül hely sincs minden esetben.
Tehát, ha anyuka dolgozni szeretne, és nem sikerült "állami" helyre berakni a kicsit, akkor marad a privát. Az meg horror. Itt nálunk egy nap sok esetben 100.- frank.

2014.11.19. 07:51:44

A poszt nekem bejott, olvasmanyos, tetszett. :)

@rezsöatya:
:))))))))))

NIKI LAURA 2014.11.19. 07:53:55

@Mme Seldon: ezt nem mondod komolyan.

Fater- muter egesz nap dolgozott,gondolod hogy melohelyrol hazaugrottak " ebedeltetni"?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.19. 07:56:18

Nekem olyan szétszórt csapongó írásnak tünt.
Lehetett volna részletesebb is.
Például nem volt benne sárga gumicsizma.
A játszótéren való pálinkázás is kimaradt.
Meg azért meg kéne kérdezni a legkisebbet hogy akar e Franciaországban élni vagy költözzön haza a család.
:)))))))))))))))))

Mme Seldon 2014.11.19. 07:58:08

@NIKI LAURA:
Ezt mi sem értjük, hogy oldják meg... (Nálunk, ugye egyenlőre Hari még meg tudja oldani)

NIKI LAURA 2014.11.19. 08:11:32

@Mme Seldon: az " egyenlore", mikor szamtan peldat oldasz meg.
Ez " egyelore":)

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.11.19. 08:18:07

Chuk Norris nénit Angliában is láttam. Méghozzá Woodleyban, ami egy kis faluszerű valami. Forgalom, ember napközben gyakorlatilag nulla az utcán. Egy szimpla kétsávos út mellett álldogál, precízen beöltözve, mellény, óriási tábla/alig bírja, ha nagy szél van/, lehet vagy 410 éves , alig bír menni, foga semmi. De nagyon buzgó. Lasszóval vadássza az embereket és jaj annak akit meglát. Kötelező átmenni a másik oldalra. Több alkalommal végignéztem az akciót. Hihetetlen ábrázattal vezényeli át az áldozatát a másik oldalra 0 forgalomnál. Megállítja a semmit, harcol , küzd a súlyos táblával, és az áldozat szépen átballag a túloldalra.
Sírva röhögtem először mikor megláttam, annyira cuki volt.
Viszont, biztos vagyok benne, hogy ő rettenetesen elégedett volt ezekkel a napokkal, amikor végre tehetett végre valami hasznosat a közösségért.
Összetett feladat, állva maradni, áldozatot találni, meggyőzni az átkelésről, megállítani a nem létező forgalmat, köztes időben pedig keményen küzdeni a széllel és a baromi nehéz táblával. :-DDDDDD

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.19. 08:25:45

Egy abszurd, bürökratikus állam hanyatlásának végnapjai... szerencsétlen gyerekek...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.19. 08:32:23

@sodalisO [eng]:
Az öregek akkor halnak meg mikor feleslegesnek érzik magukat.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.11.19. 08:37:41

@diggerdriver: Ez így van. Az én tapasztalatom szerint, pl az angliai idősek imádnak tenni valamit, bármit ami másnak hasznos vagy segítő lehet. De az is igaz, hogy az itteni idős generáció sokkal jobb állapotban van mint pl. nálunk itthon. Rengeteg nyugdíjas vendégünk van ,millió alkalommal beleszaladtam kényes szitukba, mert hétfőtől-csütörtökig kedvezményt kapnak hajvágásra. Fiatalos, remek, jó kiállású, őszes vendég, felszámoltam a 12 fontot, majd közölte velem, hogy 75 éves.....MIVAN???????? :-DD Hagggyámááán.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.19. 08:43:19

@sodalisO [eng]:
Igen én is ezt látom.
A munkát is korán kezdik.

Evain 2014.11.19. 08:53:29

Hűha, ez olyan szinten hasonlít a holland rendszerre, hogy nagyon meglepődtem. Ugyanúgy működik az iskola előkészítő, a régiónként elcsúsztatott nyári szünet, a 4 évközi szünet, az ebédszünetre hazahordott gyerekek, és még a házi napközi is.

Sőt, nálunk iskola előkészítőben is van ez a névtáblás dolog, csak ott nem egyik tábláról teszik a másikra, hanem a digitális táblán kell nekik bekeretezni, amikor megérkeznek.

Egyébként én is filózom most azon, hogy jobb-e a gyereknek, ha hazamegy ebédelni, vagy az a jobb, ha nem törik félbe a napját. Nálunk előfordul az, hogy délután már nem akarnak visszamenni.

@rezsöatya: nálunk ez a vicc szállóigévé vált, azóta vadászunk a "békés" gyerekdalokra. :D

Szilvana1[Bucks, UK] 2014.11.19. 08:55:48

@sodalisO [eng]: Nálunk elég sok van, csak épp lollipop lady/man-nek hívják, mert a táblája mint egy nagy lollipop!

tanato 2014.11.19. 09:07:12

@sodalisO [eng]: @diggerdriver: Így van,a Nyugat az Nyugat,a Kelet az meg Kelet,ez legjobban az idősek eü.-állapotában és aktivitásában a legszembetűnőbb mint különbség.Itthon leginkább orvoshoz meg kórházba járnak az idősek,ott meg élik az életüket,meg utazgatnak mindenfelé.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 09:14:36

@Mme Seldon: Hát a hajamra is kenhetném teljes állás mellett :).

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2014.11.19. 09:16:30

@tanato: Számomra ez nem nyugat -kelet kérdése.Ezt a sablont nem húzom rá erre a kérdéskörre sem. Nyilván tipizálható sok dolog,vannak jellemzően azonos dolgok... de én azt látom, hogy a társadalmi berendezkedés, a történelem, a gazdasági múlt , a közösségi kultúra nagyban befolyásolta és befolyásolja egyes nemzetek, országok öregjeinek életmódját.
Én ebbe nem mennék bele részletesen, /nem akarom szétoffolni a mai napot/ ...mert a mai poszt pont a fiatal nemzedékről szól, az utánpótlás oktatásáról, neveléséről.

qkuc 2014.11.19. 09:16:47

@NIKI LAURA: Ha majd Noszvajt sikerül helyesen leírnod (tegnap nem ment és ragadós a pocsék helyesírásod) akkor lehetsz grammarnatzi.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 09:18:54

Na hazaértem. A lányok az óvodában, Johanna bölcsődében Mme Seldon kórházban. Egyenlőre én vagyok ügyeletben. - Igaz csak 11.15-ig mert francia órám lesz...
Déltől jön vissza a szerző.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 09:22:46

@Evain:
Valószínűleg a bürokráciát meg az ilyen "bonyolultságokat" még 1795-1814 között erőltették rá Hollandiára.
Most komolyan: akkor cserélték fel a narancssárga színt is a zászlóban pirosra, hogy jobban hasonlítson a franciára. Simán el tudom képzelni, hogy az államszervezésben is minden bonyolultságot átadtak.
Azóta meg úgy maradt.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 09:24:50

@diggerdriver:
Igaz.
Kellett egy ilyen "MAGASröptű - MÉLYENszántó" birka szösszenet... :-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 09:33:10

@Mme Seldon: Nektek mennyire tetszik egyébként az ovi-bölcsi rendszere Franciaországban? Oké, hogy most a kispapa segíthet, de ha ő is dolgozni fog, mennyire lesz nehéz összeegyeztetni a gyerekek időbeosztását a tiétekkel? Nem tartjátok soknak a 29 gyereket egy csoportban két gondozóval?

Nálunk 20 gyerek van együtt (és szintén minicsoportokban folyik a foglalkoztatás), de én még ezt is sokallom. És még szerencsések is vagyunk, mert a kerület többi óvodájában 25-27 fős csoportok vannak.

Furcsa, hogy ebédelni ki kell a gyerekeket vinni az oviból, ilyet még nem is hallottam. A kettészakított napnak meg véleményem szerint semmi értelme, sem a gyereknek nem jó (a ti lányaitoknak sem felelt meg a poszt szerint), sem a szülőnek.

A bölcsi külön extra, ahogy leírtad, annyira különbözik a magyar rendszertől. Itthon az az alap, hogy a gyerek akkor kerül bölcsibe, ha az anya aktívan dolgozik, ilyen, hogy heti 1 napra beadom, nem létezik, mert a bölcsi nem gyerekmegőrző. Sőt, a bölcsink házirendjében külön felhívják rá a figyelmet, hogy kevés a bölcsődei hely és ha már felvették a gyereket, akkor csak betegség esetén vagy nagyon komoly indokkal hiányozzon.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.19. 09:36:50

@diggerdriver: LOL :D
látom, Thionville-ben is derűs vidám időjárás van mostanában :D
ellernben BRÉKING, Stockholmban süt a Nap!
Novemberben eddig 3 napsütéses óra volt a meteorológiai hivatal szerint, és októberben is 1 napos napunk volt, szóval ez tényleg nagy hír. Didergős de örömködős kollektív kávészünet az udvaron a kollégákkal :)))
A poszthoz: nekem tetszett, bár a gyerektémában nem vagyok érdekelt. De jól váltakoztak a száraz tények a kisszínesekkel, mint a gyerekdalok meg az étkezés.
Nem tudtam, hogz möszjő és mádám Seldon "csak" 2013 óta határátkelők, vagy azelőtt máshol éltek?

La Pantera 2014.11.19. 09:41:05

Jó poszt volt, nekem mindenképpen érdekes, hasonló korú gyerekeim vannak. Itt Németországban (legalábbis mifelénk) fizetni kell az oviért, bölcsiért, még az "állami" helyeken is. Ovi és bölcsi (egyházi intézményben) kb. 450 euróba kerül. Ebből a kaja fejenként 60 euró /hó. Szóval nem olcsó. Az oviban 24 gyerekre 2 nevelő jut, a bölcsiben 12-en vannak egy csoportban. Gyümölcsöt a szülőknek kell vinni, ezenkívül pelenkát és törlőkendőt is.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 09:46:46

@La Pantera: Jesszus, nekünk átszámolva 30-40 eur egy hónapra az ovi-bölcsi, ebéddel együtt. (forintban sem sokallom, egyébként)

A bölcsiben 6 hetente kellett 1,5 kg gyümölcsöt bevinni, az oviban havonta 2 kg-ot. Nem halunk bele :). Tisztasági csomagot vinni kell, folyékony szappan, wc papír, zsepi, szalvéta, szemeteszsák, fogkrém, de csak ha szólnak, hogy valami fogy. A bölcsiben ezeket havonta kellett beadni, kivéve fogkrémet. Persze mindenki vitt pelust, amilyet a gyerek egyébként is használ. (nem is örültem volna, ha valami egységesített rendszer van ebben.).

Herr Géza 2014.11.19. 09:47:56

A @maxval birca hozzászóló: által oly sokszor megénekelt haldokló nyugaton bizony még mindig arra épül a bölcsöde,óvoda, söt részben az iskola világa is, hogy a kedves anyuka nem dolgozik, vagy max. részmunkaidös állása van (képzeld Hinta, még így is megélnek: egy-másfél fizuból), így alakult ki aztán a hosszú ebédszünet, rövid "nyitvatartás" és a késöi kezdés intézménye. A helyzet változik ugyan, ill, változna, de az intézményrendszer hagyományai nehezen követik pl. a nök emancipációját. :)))

Más: meglepve olvasom, hogy ott is divat a szerda délutáni "megáll a világ" intézménye. Nálunk Svábországban a falvakban, kisebb városokban szintén jellemzö, hogy orvos-hivatal-bank-stb. zárva szerda du., de a falvakban az üzletek sem nyitnak ki (mármint a helyi, kisebb boltok, pék, hentes, stb.) Lehet, hogy a "dekadens" franciák osztották elviselhetöbb szakaszokra a hetet, az oly szorgalmas svábok meg lenyúlták az ötletet ?? :)))

Herr Géza 2014.11.19. 09:52:49

@NIKI LAURA: @qkuc: Ja: bagoly mondja verébnek.... :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 09:53:32

@Herr Géza: Szerintem a mai világban nem biztonságos egy nőnek, ha háztartásbeliként él évtizedekig. Történhet bármi, betegség, csőd, akármi. Akkor kire támaszkodik a család, az anyukára, aki nem ért semmihez (nagyon átvitt értelemben !), vagy esetleg van szakmája, de nem dolgozott benne 15 éve vagy akár soha egy napot sem?
(Most azt az igen gyakori esetet nem is számolom, amikor apuka lelécel anyuka fiatalabb változatával...)

Hari Seldon 2 2014.11.19. 09:55:04

@zöldeketbeszélek:
"Nektek mennyire tetszik egyébként az ovi-bölcsi rendszere Franciaországban? Oké, hogy most a kispapa segíthet, de ha ő is dolgozni fog, mennyire lesz nehéz összeegyeztetni a gyerekek időbeosztását a tiétekkel?"

Ez nehéz lesz. Azt hiszem Johanna akkor legalább négyig bölcsibe marad. A lányokért meg babysitter fog elmenni, és velük lenni délután 6-ig. Még nincs igazán kidolgozva a dolog, ezért kicsit zavar is, hogy nincs ez még megszervezve...
Ez attól is függ, hogy az én munkahelyemen hogy lesz majd a munkarend. Szóval csak akkor tudunk szervezni.

Egyébként itt (is)sok az egykeresős család.
Igaz ez sok családban "kényszer". Főleg Forbach-ban, ami Franciaország Komlója (vagy hasonló bányászváros).

Itt Thionvilleben ez nem jellemző, a luxembourgi közleség miatt a város eléggé jól prosperál. Sokan oda járnak át dolgozni.
Lehet, hogy a végén én is ott találok munkahelyet. Ki tudja?

"Furcsa, hogy ebédelni ki kell a gyerekeket vinni az oviból, ilyet még nem is hallottam. A kettészakított napnak meg véleményem szerint semmi értelme, sem a gyereknek nem jó (a ti lányaitoknak sem felelt meg a poszt szerint), sem a szülőnek. "

Most már nincs így, mert az óvodában esznek. Igaz, pár utcával arrébb a másikban, mert ott van rá hely, szervezet.

La Pantera 2014.11.19. 09:55:07

@zöldeketbeszélek: A bölcsi sokkal drágább, mint az ovi, az kb. 300 euró. Az oviban egy hétre való gyümölcsöt kell bevinni (24 gyerekre), de mivel ennyien vannak, nem kerül túl gyakran ránk a sor. Tisztasági csomag nem kell, bár ilyenkor télen önkéntes alapon kérnek zsebkendőt. Az iskola előtt állóknak külön foglalkozások vannak (Vorschule) és német tanfolyam a bevándorlók gyerekeinek. Nálunk még nem indult be, ebben az oviban kevés az olyan gyerek, akinek mindkét szülője migráns (ez feltétel a részvételhez), talán majd januártól. Ezenkívül van angol is, ha valaki akarja, ez fizetős.

Herr Géza 2014.11.19. 09:55:37

@zöldeketbeszélek: Csak szimplán leírtam a hátteret, nem helyeseltem .... :D

qkuc 2014.11.19. 09:56:29

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: Bevallhatod, hogy a nyálas esős hideget idefelé kergetted, :))). De, nem irigylem a napsütést tőled, :).

Herr Géza 2014.11.19. 10:02:36

Chuck Norris néni: nálunk robotizált high-tech verzió van. A faluban az iskola elötti zebránál reggelente kitesznek a két járdára egy -egy ordenáré, világítózöld, kb. másfél méter magas békafigurát, ami akksiról üzemelve a tanítás végéig folyamatosan lengeti a "kezében" tartott piros zászlót, a hasán meg nagy betükkel virít a "Vigyázz! Iskolás gyerekek!" felirat... :))))))

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:05:58

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]:
"Nem tudtam, hogz möszjő és mádám Seldon "csak" 2013 óta határátkelők, vagy azelőtt máshol éltek? "

Hát ugye, meg kellett tervezni a dolgokat. Marianna és Melinda 2010-ben jöttek, Johanna 2012-ben, aztán vártunk egy kicsit, amíg Johanna már erősebb lett. És 8 hónapos korában jöttünk ki interjúra, csak vele. A "nagyok" addig nagyszülőztek.

tableno 2014.11.19. 10:07:00

@Herr Géza: Na ja, bircától tudjuk, hogy Németország embertelen robottársadalom.

La Pantera 2014.11.19. 10:09:44

@Herr Géza: Így van, nehéz is napi 8 órában dolgozni, ha az ovi csak 8-14 óráig fogadja a gyereket. Nálunk a helyhiány miatt pl. csak max. 6 órára lehetett beadni a kölköt.

2014.11.19. 10:11:15

Nekem nagyon tetszett a poszt, tobbek kozott az szimpatikus hogy megdonti a mitoszt miszerint a gyerekek 'szivacskent szivjak magukba' es par het / honap alatt 'felszedik' az uj nyelvet. Nyilvan ilyen is van de feltetelezem hogy a legtobb gyereknel ez egy hosszabb folyamat. Sok tovabbi sikert, pozitiv elmenyt kivanok a csaladnak.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:12:14

@La Pantera:
"Az oviban 24 gyerekre 2 nevelő jut, a bölcsiben 12-en vannak egy csoportban. Gyümölcsöt a szülőknek kell vinni, ezenkívül pelenkát és törlőkendőt is. "

Az oviban itt is egy óvónő van, plusz egy "dadus" féleség, aki ugyanúgy ott van a gyerekekkel, de nem ő irányítja a "munkát".

Gyakorlatban úgy néz ki, hogy a "csoport" két részre vas osztva. és az egyik nap az egyik félcsoport dogozik "irányítottan". a másik meg szabadon játszik a dadussal. Másnap csere, ha eddig jól vettük ki a gyerekek elmondásából.

A bölcsődébe semmit nem kell vinni. Mindent elintéznek. Itt is névleg csak egy vagy kettő gondozónő van, de gyakorlatban amikor viszem be Johannát, akkor legalább 5 nő ott sürög forog. Gondolom ezek időszakonként segítenek a pelenkázásnál, az altatáshoz készülődésben / felkelésnél.

tableno 2014.11.19. 10:13:23

@zöldeketbeszélek: "Itthon az az alap, hogy a gyerek akkor kerül bölcsibe, ha az anya aktívan dolgozik, ilyen, hogy heti 1 napra beadom, nem létezik, mert a bölcsi nem gyerekmegőrző. Sőt, a bölcsink házirendjében külön felhívják rá a figyelmet, hogy kevés a bölcsődei hely és ha már felvették a gyereket, akkor csak betegség esetén vagy nagyon komoly indokkal hiányozzon." - na ez viszont tipikusan magyar dolog: nehogy már egy kicsit is rugalmasak legyünk a szülő és a gyerek érdekében! Itt kérem rend van!!!

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:14:07

@Herr Géza:
"Lehet, hogy a "dekadens" franciák osztották elviselhetöbb szakaszokra a hetet, az oly szorgalmas svábok meg lenyúlták az ötletet ?? :))) "

Majdnem biztos, hogy itteni hagyomány. Lásd Evain-nak írt kommentemet. Végül is, ti tényleg itt vagytok a határon.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:17:02

@zöldeketbeszélek:
"Szerintem a mai világban nem biztonságos egy nőnek, ha háztartásbeliként él évtizedekig. Történhet bármi, betegség, csőd, akármi."

Igazad van, de erre van egy csomó Mutuel biztosítás. (nekünk is van többféle) Ezzel a módszerrel lehet addig áthidalni a dolgokat amíg szükséges.

Herr Géza 2014.11.19. 10:18:06

@Hari Seldon 2: "segítenek...az altatáshoz készülődésben / felkelésnél". Akkor nyilván aneszteziológusok..... :))))))))))))

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:18:58

@tableno:
Annál már talán csak Svédország "robotabb"...

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.19. 10:20:02

@diggerdriver: akkor miért nincsenek 400 éves emberek?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 10:20:19

@tableno: Én ezt nem így látom, pedig elhiheted, hogy nem vagyok rendmániás.

Tényleg kevés a bölcsődei hely, annak ellenére, hogy nem születik elég gyerek. És van rugalmasság. Például a lányom akkor is bölcsis maradhatott (a következő évben), amikor én elveszítettem a munkahelyem, annyit kértek csak, hogy 15.30-ig érjek oda érte.

Egyébként milyen rugalmasságot várnál el ezen kívül? Szerintem a gyerekek szempontjából sem jó az, hogy folyton változik a csoport összetétele, a kicsiknek fontos az állandóság.

La Pantera 2014.11.19. 10:20:27

@Mirjam2: Így van. A fiam kb. 2,5 éve van "intézményesítve", most majdnem 5 éves, de nyelvileg le van maradva az anyanyelvi gyerekek mögött. Szóval a gyereknek se megy egy csettintésra a nyelvtanulás.

tableno 2014.11.19. 10:21:04

@Hari Seldon 2: azok ráadásul még buzik is. Egyedül a szomáliaiak őrzik ott a régi jó erkölcsöket.

qkuc 2014.11.19. 10:21:30

Nagyon cuki kis boszorkányok voltak a kisasszonyok, :).

Úgy látom szeretik ott is szivatni a szülőket ...

Herr Géza 2014.11.19. 10:23:05

@Hari Seldon 2: Igen, pont a közelség miatt gondoltam rá. Korábban Kaiserslautern-töl 30 km-re laktunk (Rheinland-Pfalz), ott is találkoztam ezzel a szerda du.-i "sziesztával". (Na persze a munkahelyeken nem volt ilyen...)
Öszintén szólva nem tudom, hogy N.o. más vidékein is jellemzö-e ez...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 10:23:09

@Hari Seldon 2: Tehát el kell menniük egy másik épületbe, hogy ebédelhessenek. Erre gondoltam, nem arra, hogy konkrétan az ovihoz tartozik-e az ebédlő, vagy sem. Nem tudom, így van-e rá lehetőség, hogy pld. a gyerekek terítsék meg az asztalt és szedjék le ebéd után? Persze az ebéd utáni séta meg jó dolog, így is lehet nézni :).

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.19. 10:25:05

@Herr Géza: micsoda pénzpazarló megoldások mindenfelé!
mennyivel egyszerűbb nálunk, ahogy kiteszik a negyvenes táblát az iskolánál örökre.
tök jó, hogy vasárnap is annyival kell menni, legalább megszokja a buta autós.

tableno 2014.11.19. 10:25:18

@zöldeketbeszélek: itt sincs elég bölcsödei hely. Épp azért van lehetőség csak heti pár napra beadni a kicsit, mert így a maradék napokon valaki másnak is lesz hely. És például sok olyan anyuka van, aki otthon van, de heti egy-két napra beadja a bölcsibe a gyerekét, hogy az szokja a közösséget, meg legyen egy kis szabadideje is. Meg olyan is van, aki mondjuk heti három vagy négy napot dolgozik.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:26:05

@Mirjam2:
Így van, mondjuk mi nem vártunk csodákat. Miután mi itthon magyarul beszélünk velük, (nem csak azért mert én nem nagyon/jól beszélek franciául. Mert végül is ez jó gyakorlás lenne).

Hanem azért mert ez ami "nevelési nyelvünk", ezen tudjuk leghatékonyabban megtanítani mi azokra a dolgokra amikre szeretnénk. Magyarul a mi életszemléletünket / világlátásunkat így tudjuk leghatékonyabban átadni.

Ezért sem bíztam abban, hogy pár hónap alatt perfektek lesznek. Azonban az alapvető utasításokat gyorsan megértették és követik. Most már barátaik is vannak.

Épp tegnap előtt mondta az a kis megjegyzést Melinda, hogy:
"A lány barátnőmet Juiette-nek hívják a fiú barátnőmet,meg Lenny-nek..."

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.19. 10:27:58

@zöldeketbeszélek: a helyzet az, hogy összességében rengeteg szabad bölcsődei és óvodai hely van.
a probléma ott van, hogy rossz az eloszlása...
nemrég hallottam, hogy át akarják majd szervezni.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:28:34

@qkuc:
Köszi. A képen Marianna kicsit durcásabb hangulatban volt.

tanato 2014.11.19. 10:28:38

@sodalisO [eng]: Ebben mind igazad van,de a pénztárca vastagsága,meg egy leharcolt,túlhajtott élet amúgy itthoni módra az alap sajnos.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 10:29:29

@La Pantera: Nálunk is a középső-és nagycsoportosoknak vannak a külön iskolára felkészítő foglalkozások. Az angol itt is fizetős, nem túl drága, persze a kicsimnek még korai lenne. Ezen kívül rendszeresen jár logopédus, aki játékos foglalkozásokon kiszűri a fejlesztésre szorulókat és elirányítja a szülőket a megfelelő szakemberekhez. Van ovis foci, néptánc, színjátszó kör, a nagyobbaknak úszás és korcsolya.

@Hari Seldon 2: És a kiskeresetűek is be tudják vállalni a biztosítás költségeit? Ez társadalmi szinten működik és természetes mindenkinek? (mert akkor irigylésre méltó).

qkuc 2014.11.19. 10:30:14

@maxval birca hozzászóló: Ó, mert a napfényes Bulgáriában aztán megy minden mint a karikacsapás, :).

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:33:02

@qkuc:
"Úgy látom szeretik ott is szivatni a szülőket ... "

Ha arra gondolsz, hogy Halloweenkor azzal a kis partvissal rohangáltak mindenfelé a lakásban, sőt még az autóval is vinni kellett időnként, akkor jól gondolod. - És ez csak egy "szezonális" jelenség.

tanato 2014.11.19. 10:34:33

@Hari Seldon 2: @diggerdriver: @maxval birca hozzászóló: Birca te megint unatkozol.Szerintem magad sem komolyan gondolod azt amit beszélsz.Most hogy olvasom a blogodat egy ideje,egyre inkább azt érzem hogy amit leírsz,meg amit ténylegesen gondolsz,köszönőviszonyban sincsenek egymással.Egy nagyon értelmes intelligens ember vagy,de érzelmileg szerintem egy polgár/felnőtt/pukkasztó kamasz szintjén vagy.Ezt gondolom Hintáról is,de ő legalább korban közelebb van ehhez.

qkuc 2014.11.19. 10:35:50

@tableno: Érdekes, az unokahugomnál ez megoldott volt, és emlékeim szerint nem magánbölcsiről volt szó, de fizetni kellett és csak 1-ig maradhatott. Viszont ha nem ment, hát nem ment.

qkuc 2014.11.19. 10:37:17

@Hari Seldon 2: Nem, arra gondoltam, hogy délben el kellett vinni a gyerkőcöket Forbachban, a bölcsibe meg nagyjából zigóta korában be kellett volna jelenteni őket. Na meg ezek a nyitvatartások és szünetek ..., :D.

Asszem nem vagyok kompatibilis Franciaországgal.

qkuc 2014.11.19. 10:38:50

@Herr Géza: Erről egy fotót készíts kérlek, :D.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:38:54

@zöldeketbeszélek:
A kiskeresetűeknek más a bölcsőde árképzése. (nem tudom mennyivel, de más)
Ezen kívül lehet kérni az önkormányzattól, TB-től mindenféle családtámogatási formát. (de ezt nem tudom pontosan)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 10:41:55

@Hari Seldon 2: Nem erre gondoltam, hanem hogy ha valami a családban történik és pont a kereső féllel, akkor hogy vészelik át a családok ezt a helyzetet anyagilag. Ugye abból indult ki a diskurzus, hogy sok családban egy kereső van csak, az is el tudja tartani a többieket. Erre írtad, hogy van biztosítás. Erre kérdeztem, hogy a biztosítást minden társadalmi réteg megengedheti-e magának, mert ha igen, az király.

Herr Géza 2014.11.19. 10:42:42

@Hari Seldon 2: Elöbb vagy késöbb, de robbanásszerü lesz az átállás. Öt év után furcsa megélnem, hogy a fiam (ellentétben a kezdetekkel) most már magyar szavak jelentését kérdezi tölem. Jellemzöen olyan kifejezésekröl van szó, amik 8 éves korában (akkor került ki) még nem tartoztak az életéhez. Pedig itthon mi is alapvetöen magyarul beszélünk (bár én vele egyre többet németül, észre sem vesszük, csak a feleségem szól ránk, hogy ácsi....), korábban sokat nézett magyar tévét, magyar könyveket olvasott. Ez utóbbiak egyre inkább háttérbe szorulnak, na persze napi min. 8 órát német közegben van. Szerencsére (még) nem "töri" a magyart, erre azért figyelünk, de az tény, hogy németül már sokkal gyorsabban beszél és néha a mondatszerkezeten észlelem, hogy németböl "fordít" magyarra.

tanato 2014.11.19. 10:43:22

@zöldeketbeszélek: Hát,azt a néhány magyar orvost akit ismerek Franciaországban ott egynél sem dolgozik a feleség.Lehet persze,ha nagyobbak lesznek a gyerekek nyilván elgondolkodnak majd a munkaviszonyról,de nem anyagi szükségszerűségből.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 10:44:09

@qkuc:
A "CAF malmai lassan őrölnek".
Ha elintézel minden papírt, bekerülsz a mátrix-ba, az idő.
Igaz, ha már bent vagy, utána már gyorsabb a dolgok intézése.
Forbahban is volt pár hónap, amíg a gyerekek ehettek ott, itt miután már mielőtt meg lett volna az itteni lakásunk (pontosabban a szerződés róla), már jelentkeztünk ebéd ügyében, ezért a harmadik héten már ott ettek.

Herr Géza 2014.11.19. 10:50:36

@qkuc: Meglesz, bár delegálnom kell a feladatot, mert amikor én elmegyek dolgozni még nincs kitéve, amikor hazajövök meg már nincs ott... :)))

Hari Seldon 2 2014.11.19. 11:03:35

@Babette .:
Itt ugye még nem tartunk, de amennyire tudom még ez a rendszer van.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 11:07:46

@tableno: Akkor plane nem a bolcsik rugalmassagaval van agond. Szerinted a nagy szoveg mellett hany anyuka tud reszmunkaidoben dolgozni?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 11:10:03

@Babette .: csak csodalkozom mert ennek az ellenkezojet tapasztalom de nyilvan nem ismerem az orszagos helyzetet.

tableno 2014.11.19. 11:12:16

@zöldeketbeszélek: ?????? Ebből most egy kukkot sem értettem...

Muscari 2014.11.19. 11:12:45

@maxval birca hozzászóló: te Maxval, mit jelent az, hogy bürökratikus? Érdekel a véleményed, mint nyelvész :-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 11:15:09

@tanato: Ez remek lehet, amig be nem ut valami komolyabb gikszer. Persze akkor meg ott a biztositas. Azt hiszem eleg pesszimista vagyok:-).

adg 2014.11.19. 11:15:57

Legendasan egyszeru nyitvatartas :) Nagyon jo. Es nyitva is vannak, amikor kell, vagy ok is olyan manana rendszerben nyomjak, mint a delnyugati szomszed. :)

A csak norisz nenirol eszembe jutott a gyerekeim regi konyve, a kiskacsa kalandjai. Vagy valami hasonlo. Abban volt. hogy a kiskacsa csinalt valami hulyeseget, es "gacser neni" kinevette. Ott rohogtunk, hogy kihagytak kakas mamat es a bikalanyt a mesebol.

Giddy Lamb 2014.11.19. 11:17:17

@maxval birca hozzászóló: "szerencsétlen gyerekek..."

Ne sajnáld a gyerekeket, mert ők sem sajnálnak téged, pedig te inkább rászolgálnál, mint kiégett, ex-diplomata gyerek Burundiból...

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.19. 11:19:16

@zöldeketbeszélek: országosan vannak helyek, ahol üresek a bölcsik. állítólag.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 11:19:54

@tableno: bocs, mobillal nehezebb. Szoval ment a nagy suket szovegeles a csaladbarat munkahelyekrol, reszmunkaidos foglalkoztatasrol. Gyed extra es hasonlok. Az en tapasztalatom az, hogy kisgyerekest alapbol nem szivesen foglalkoztatnak, nem hogy meg munkaido kedvezmennyel. Itthon nem eletszeru, hogy anyuka heti 3 napot dolgozik. Aki meg szabadidore vagyik annak ott vannak a csaladi napkozik.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 11:23:03

@Babette .: Es ezt hogy akarjak atszervezni? Mint az iskolabezarasokkal? Ahol uresek a bolcsik nyilvan nincs igeny. Mas telepulesekrol iranyitjak majd oda a gyerekeket?

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.19. 11:27:17

@zöldeketbeszélek: úgy értelmeztem, hogy épületet biztosítanak és átcsoportosítják a támogatott helyeket.
ugyanis lehetnek egymástól nagy távolságra (ország két vége), így a gyereket nem lehet átvinni

2014.11.19. 11:28:08

@tableno: Az Svédország... :)

adg 2014.11.19. 11:31:17

@NIKI LAURA: nini, niki megiscsak ert valamit a nyelvtanhoz. Nem gondoltam volna, beszaras. Megerte felkelni ma is.
Azt mondtad mar, hogy sopronba kell koltozni, ausztriaban dolgozni. Es harm hintanyi penzt is megkeres egy egy szerelo a hulye osztrakokon, akik lazan fizetnek 300€-t egy olajcsereert? :)

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.19. 11:32:20

@adg [Au, Darwin]: nem fizetnek, átjönnek Mao-ra szerelőhöz.

ugyanis tádámm! a határ nem csak egyirányú:D

tanato 2014.11.19. 11:36:47

@Babette .: Jogos,azért mert gazdag még nem hülye.

tanato 2014.11.19. 11:37:34

@zöldeketbeszélek: Nem vagy pesszimista,egyszerűen mi más világban élünk.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.19. 11:41:50

@Herr Géza:

Nyilván nem gond élvezni az égből hulló ajándékokat. Én is örülnék, ha téliszalámirúdakkal dobálnának meg. Sosem mondtam, hogy gond lenni élvezni egy adottságot. Sőt azt sem mondtam, hogy bűnös dolog lenne az a vágy, hogy az ember igyekezzen magát olyan helyzetbe hozni, ahol adományok érik őt. A hazaváltást, külföldi munkát, egyebet sem ítélem el, nem gondolom, hogy bárkinek is kötelező lenne ott élnie, ahol született. Nem vagyok az "itt élned, halnod kell" eszme híve.

Persze tény, a hazaváltás az esetek nagy részében lelki törést okoz, de ez legyen a hazaváltók gondja! Saját családomban a 4 nagyszülőm közül 3 friss határátkelő volt, sőt a negyedik nagyszülő is ilyenek távoli leszármazottja. Ismertem családomban az ebből eredő érzéseket, fájdalmakat, traumákat. Eleve az az abszurdum, hogy a "magyarokról" magyarul beszélünk, de többes szám harmadik személyben, miközben a mi saját nemzetiségünkre kérdezve mélyen hallgatunk, mert valójában semmilyen nemzetiségűnek sem valljuk magunkat, de közben ez traumát okoz nekünk. Anyai nagymamám legalább viccesen viszonyult ehhez, egyik kedvenc fordulata az "amikor magyarok lettünk" szöveg volt, amin a rokonok nevettek, a magyarok meg nem értették.

De itt nem erről van szó. Senki sem hibáztatható, hogy igénybe veszi azokat a lehetőségeket, melyeket kínál a kora és helye. Én is röhögtem azon a kommunistán, aki számon kérte rajtam, hogy úgymond kommunista pénzen ingyen tanultam Kubában, s "hálátlanul" nem támogatom a kommunizmust. Természetesen itt leszámítom az erkölcstelen lehetőségek igénybevételét, de minden normális ember tudja, hol a határ.

Itt másról van szó, a realitásérzékről. Egy példával világítanám meg. Van egy elit klub. Nyilván nem vehet fel mindenkit tagnak, hiszen akkor már nem lenne elit klub, meg eleve milyen az a klub, melynek mindenki tagja, ezzel értelmét vesztené. Na most az elit klub a leggazdagabb államok lakossága, kb. a világ 10 %-a.

A nyugatimádók, többek között a magyar ballibek téveszméje az, hogy az egész világnak be kell lépnie e klubba. S azért nincs mindenhol hasonló életszínvonal, mert a "gonosz" emberek nem akarnak belépni. Pedig erről szó sincs.

A határátkelők filozófiája már értelmesebb: ők azt vallják, egyénileg kell igyekezni betagolódni a klubba, a volt országuk meg csináljon, amit akar, ez egyéni kérdés, nem közösségi kérdés.

A kérdés alapvonalait igyekeztem röviden elemezni a bircahang.blog.hu/2014/11/15/a_bukas_415 cikkben.

A lényeg: az, hogy én esetleg egyénileg sikeresen belépek a klubba, még nem jelenti azt, hogy el kell vesztenem realitásérzékemet és azt kell ezentúl hangoztatnom, hogy aki nem klubtag, az csak azért nem az, mert hülye, idióta, gonosz, s eleve meg is érdemli. Észre kell venni: a klub is lassan halad lefelé, megállíthatatlanul, mert az alapjai mennek tönkre.

maxval birca hozzászóló · http://bircahang.org 2014.11.19. 11:42:14

@tanato:

Pedig ez pont fordítva van. Pont egyre élesedik a realitásérzékem. Egyre jobban kezdem észrevenni a nagy összefüggéseket. Bár elismerem, még valami hiányzik, azaz nem sikerült még teljesen felmenni a Világegyetem burkára.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 11:42:55

@tanato: ezt neha sajnalom, neha (bolcsi-ovi rendszer) nem :-).

Határátkelő 2014.11.19. 11:43:02

@maxval birca hozzászóló: Izé, ha kérhetem, a Világegyetem burkára ne is itt próbálj majd felmenni.

tableno 2014.11.19. 11:45:52

@zöldeketbeszélek: Magyarországon lehet hogy nem életszerű, de itt igen gyakori, hogy az anyukákat részmunkaidőben foglalkoztatják. És itt a részmunkaidő nem azt jelenti, hogy nyolc órát dolgozol, de csak négyet fizetnek... :)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.19. 11:48:26

@maxval birca hozzászóló: @Határátkelő: szentséges ég! Nem elég, hogy mindennap nézem a sok bebugyulált szomáliai asszonyt, még itt is burkával kell találkoznom? :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 11:49:41

@tableno: eppen ezert felesleges leszolni a magyar bolcsirendszert, hisz ez a mi tarsadalmi berendezkedesunkhoz alkalmazkodo formacio. Az mar mas kerdes, hogy a tarsadalmi berendezkedes jo-e ebbol a szempontbol.

tableno 2014.11.19. 11:50:26

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: látod, látod! Még a Világegyetem is azt hordja, akkor te miért nem?!

tableno 2014.11.19. 11:52:34

@zöldeketbeszélek: Ez igaz, de szerintem az baj, hogy mindenhol merevség és mozdíthatatlanság van, mert "nálunk ilyen a társadalmi berendezkedés". Ha nem jó (és nem az), talán ideje lenne változtatni...

adg 2014.11.19. 11:57:47

@Babette .: @tanato: Ugyan, nem figyelitek a mestert elegge. Par naponta kinyilatkoztatja eme bolcsesseget. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 11:59:35

@tableno: biztam benne tavasszal, hogy valtozas lesz, nem igy tortent. Lehet h hulyen hangzik, de azt is rossznak tartom, hogy keves no van a parlamentben. Olyanokra gondolok, akik a szakmajukban mar letettek valamit az asztalra es gyetekuk is van, akit nem passzoltak at 6 honaposan a babysitternek, hogy epithessek a karrierjuket. Engem egy neggyerekes apuka cegtulaj tett lapatra es hallani sem akart 6 oras munkaidorol.

catnip cupcake 2014.11.19. 12:07:00

@sodalisO [eng]: hehe:) én csak messziről látom az utcán munkába menet a lollipop ladyt/mant a retinakiégető neonszínű munkaruhájukban. Mondjuk ezen az úton kellenek is, mert elég forgalmas reggelente.
Régebben volt hír, hogy valahol kamerát szerelnek fel a lollipop emberekre az agresszív autósok ("lollipop rage") miatt.

kardio1 2014.11.19. 12:10:08

@Babette .: Igen. De màsképp értékelik a gyerekeket. Mo.-on gyakorlatilag csak az ötös a jo jegy, itt kevesen kapnak 16 felett, fôleg középiskolàban (pedig ez felelne meg az ötösnek.), érettséginél is az a fontos, hogy 10 felett legyen.

qkuc 2014.11.19. 12:12:11

@maxval birca hozzászóló: Pontosan olyan ütős érv, mint a haldokló nyugat, :D.

kardio1 2014.11.19. 12:13:07

@Mme Seldon: Nounoukkal oldjàk meg. Nagyszülôk àltalàban messzebb laknak.

qkuc 2014.11.19. 12:15:02

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: Inkább egy jó burekkel találkoznék már, ebédre ..., :D.

kardio1 2014.11.19. 12:16:39

@Hari Seldon 2: Hàt igen, a boldog régi szép idôk, Nagy-Franciaorszàg a maga 130 megyéjével! :)
Hogy megy a francia?

kardio1 2014.11.19. 12:18:06

@zöldeketbeszélek: Itt nagyon kevesen nem mennek vissza dolgozni évekig a szülés utàn. Viszont a részmunkaidô sokkal elterjedteb, mint otthon.

2014.11.19. 12:18:31

@tableno: Sok mindenen lehetne és kellene változatni Mo.-n, csak a "hogyan"-t nem tudjuk. Harcolni lehet a magyar rendszer ellen, csak én személy szerint nem látom értelmét. Ahol ilyen a társadalmi és állami berendezkedés, ott nincsen mit várni, nincsen miért küzdeni. Persze reménykedhetünk, de attól még semmi sem fog változni.

kardio1 2014.11.19. 12:23:30

@Herr Géza: Itt régen az iskolàban szombaton volt tanitàs, de cserében kezdetben csütörtök, majd késôbb szerda volt szabad, vagy félig szabad (felsôben és középiskolàban szerda du. volt szabad, délelôtt tanitàs volt. Most vezették be, hogy szerda délelôtt alsoban is van tanitàs.
Az itteni iskolai ritmus: nagyjàbol 6-7 hét tanitàs, majd 2 hét szünet. Az ôszi szünet eddig màsfél hetes volt, nemrég emelték 2 hétre (vacances de Toussaint).

kardio1 2014.11.19. 12:28:33

@Hari Seldon 2: Milyen biztositàsotok van a mutuelle-n kivül? Màr persze nem a lakàsbiztositàsra, autobiztositàsra gondolok, hanem az egyik-màsik keresô esetleges kiesésére vonatkozora

Hari Seldon 2 2014.11.19. 12:31:38

@kardio1:
Jó tudni, hogy elég a 10-es.
De a 10-es még ha jól tudom valami elégséges szerűnek számít.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 12:34:12

@kardio1:
He-he.
Régi szép idők.
Csináljunk bizniszt: gyártsunk mi is "Nagy-Franciaországos" matricákat az autókra...

Hari Seldon 2 2014.11.19. 12:36:00

@kardio1:
Majd Mme Seldon jön, és elmondja pontosan. Most kötöttünk egyet, olyanra,mint kórházi kezelés az egész családnak.

kardio1 2014.11.19. 12:37:01

@Hari Seldon 2: Mi az elsô évben lakhatàsi tàmogatàst is kaptunk, mert az elôzô évi, magyarorszàgi jövedelmet vették figyelembe. Azota persze màr nem jàr. Se a beiskolàzàsi tàmogatàs augusztusban :(

kardio1 2014.11.19. 12:38:58

@Herr Géza: Te is veszel észre tükörforditàsokat a gyereke(i)d magayr beszédében?

Pernilla 2014.11.19. 12:42:16

@kardio1: Hajjaj, en a sajatomban is :D

Hari Seldon 2 2014.11.19. 12:44:23

@kardio1:
Egyébként jobban mint egy éve. Most dolgoztuk ki a munkahelyi interjú témáját. De persze, mindig elő fognak jönni élesben új kérdések is, ha beindul a dolog. Johanna januártól megy állandóra bölcsibe, utána tudok igazából belevágni.

Egyébként, miután itt Grönlandon (ha jól emléxem ott vagyunk, elküldhetnéd még egyszer) van Luxembourg is.
Ott elég sok a multi cég, meg itt van egy Európai Uniós központ is, lehetséges, hogy az angol is elég lesz ott munkához. Majd meglátjuk.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 12:46:21

@Pernilla:
"Hajjaj, en a sajatomban is :D "

Például most is kitetted fölöslegesen a személyes névmást... :-)

kardio1 2014.11.19. 12:55:30

@Hari Seldon 2:
Az érettségi akkor van meg, ha 10-es àtlagod van, _ és 10 között szobeli utovizsga van. A minôsitések: 12-14 közötti àtlag: assez bien, 14-16 között bien, 16 felett très bien.

Nem rossz ötlet a matrica :)

A korhàzi kezelést a mutuelle fedezi. te a kiesô jövedelem potlàsàra gondolsz?

kardio1 2014.11.19. 13:00:23

@Hari Seldon 2:
Csak; hogy gyakorolj egy kicsit :):
Ouais, vous êtes au Groenland là-bas, pas loin des ch'tis :) Je vais te renvoyer le lien aux cartes :)
Et dis-moi, qu'est-ce que tu vas faire exactement? Si mes souvenirs sont bons, tu es ingénieur, mais je n'ai pas plus de précision de ton métier.

kardio1 2014.11.19. 13:01:43

@Hari Seldon 2: A névmàs szerintem itt nem felesleges, mert hangsùlyozza, hogy önmagàn is érzi a fenti jelenséget.

qkuc 2014.11.19. 13:05:42

@kardio1: Na jó, azért nem a hülye nyitva tartás a döntő a helyváltozatásomban, :D.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 13:08:27

@kardio1:
"Je vais te renvoyer le lien aux cartes :)"

Quand?

"Et dis-moi, qu'est-ce que tu vas faire exactement? Si mes souvenirs sont bons, tu es ingénieur, mais je n'ai pas plus de précision de ton métier. "

Je suis méchanical ingénieur.

Pernilla 2014.11.19. 13:16:35

@kardio1: @Hari Seldon 2: pontosan, a kerdes eleve nem nekem lett fölteve, de meg csak nem is az en gyerekeimre iranyult ;-)

kardio1 2014.11.19. 13:32:59

@Hari Seldon 2: Tu es ingénieur en mécanique ou ingénieur mécanique ou ingénieur mécanicien.

Le lien original:
www.wikistrike.com/article-la-carte-de-france-vue-de-l-etranger-96256730.html
Et un autre lien pas mal:
www.topito.com/top-france-prejuges

qkuc 2014.11.19. 13:34:04

@Babette .: Teremtsünk bábeli zűrzavart, :D.

kardio1 2014.11.19. 13:34:35

@Babette .: Bocsànat! Csak segitettem a pszichohistoria mesterének (vagy a dublôrének...) ! :))

kardio1 2014.11.19. 13:35:23

@qkuc: Meg egyébként is, a boltok itt többnyire zàrva vannak vasàrnap :)

qkuc 2014.11.19. 13:35:29

@kardio1: Sore wa douiu imi desu ka?

:D

tableno 2014.11.19. 13:36:34

@zöldeketbeszélek: Egyáltalán nem hangzik hülyén. Tényleg több politikusnőre volna szükség.

kardio1 2014.11.19. 13:42:29

@qkuc: Mit jelent ez?
Azaz franciàul: Qu'est-ce que ça veut dire?

Még szerencse, hogy van internet! Nem vagyok én japàn! :))

Herr Géza 2014.11.19. 13:45:27

@kardio1: Hajaj, egyre gyakrabban. Na meg elkezdte keresni a magyar szavakat, ha gyorsan akar valami bonyolultabbat mondani. És egyre több a magyar mondatokban az "öööö..". Eddig jót tettek a karácsonyi-húsvéti néhány napos magyar túrák, meg nyáron mindig otthon volt a rokonoknál 2-3 hetet nélkülünk is. Olyankor nagyon visszazökkent a magyarba, de vészesen közelít a kor (söt már itt van), amikor már nemigen akarózik neki nyáron hazamenni, inkább az itteni haverok-csajok a fontosabbak... Ez van, már most fel kell kötni a gatyánkat, hogy ne rozsdásodjon be a magyar, mert azt én is rühelleném. Igaz a német mellett tanul még három idegen nyelvet is itt (angol-francia-spanyol), szóval nagy gondja már nem lesz a multikulti világgal.... :))))

kardio1 2014.11.19. 13:45:55

@tableno: Es francia sem vagyok, csak itt élek :)

qkuc 2014.11.19. 13:47:02

@kardio1: Na, máris mennyivel többet tudok, eddig csak a bonjour, a c'est la vie és mon'ami volt a francia "szókincsemben".

kardio1 2014.11.19. 13:51:03

@qkuc: Tanulsz japànul, vagy beszélsz is màr?

kardio1 2014.11.19. 13:51:51

@Hari Seldon 2: Irtam p.ü.-t. remélem, megkapod.

qkuc 2014.11.19. 13:58:19

@kardio1: Tanultam egy nanoszekundumig, autodidakta módon.
Folytatni kéne, de mindig van valami más, ami fontosabb, :D.

Amit még megtanulnék, az a portugál, viszont amikor megláttam mennyi igeidő van, akkor dobtam egy hátast, :D.

Herr Géza 2014.11.19. 13:58:39

@qkuc: Meinerseits kein Problem. :)))))))

qkuc 2014.11.19. 14:08:43

@Herr Géza: I sollte meine verlorene Deutsch Sprachkenntnisse zurückgewinnen.

:D

basszus, mennyit felejtettem el, :(. látszik, hogy az angol van napi használatban még a magentánál is, legalábbis nekem ...

pasztasuta 2014.11.19. 14:13:35

@qkuc: ki ne hagyd a merci-t meg je t'aime-et!! :)

Határátkelő 2014.11.19. 14:17:43

@Herr Géza: Ez nagyon érdekes téma lenne, nem akarsz kicsit részletesebben írni róla? Mondjuk egy posztot...

Mme Seldon 2014.11.19. 14:34:16

@tableno:
Magyarországon a bölcsőde szervezésével komoly harcaink voltak, mikor a kicsi megszületett, mivel otthon voltam, a nagyok nem maradhattak tovább a bölcsődében teljes jogúként. Volt egy fizetős lehetőség 9-12-ig, és a két holtfáradt gyerekért mentem a picivel a bölcsődébe. (Meredek lépcsőn felfelé). A bölcsőde jóindulatú vezetésén múlott, hogy ott maradhattak aludni. Az önkormányzat nagyon rugalmatlan volt.

Mme Seldon 2014.11.19. 14:35:39

@tanato:
Nálunk ugye pont fordítva van :) (A feleség, aki orvos, dolgozik :) )

Mme Seldon 2014.11.19. 14:49:56

@kardio1:
És mindenkinek jut nounou? Én is úgy veszem észre, hogy nagyon elterjedt, itt is több szervezet ajánlkozik gyerekfelügyeletre. Ha Hari talál munkát (jövőre), akkor nekünk is keresnünk kell valamilyen megoldást.

qkuc 2014.11.19. 14:56:48

@qkuc: na az ott egy Ich akart lenni, ofkorsz.

Pernilla 2014.11.19. 15:02:48

@qkuc: Wiener dialektben tökeletes az "I" is ich helyett. Irasban is. :-))

NIKI LAURA 2014.11.19. 15:09:59

@adg [Au, Darwin]: igy van,bar a itt nagyon nagy penzeket lehet(ne) keresni,maszekkent kb 2-300£ naponta.

De keves a havi egy hazarepules,minden hetveget akarom.
Ausztria jo lesz,ott is koltenek a verdara.

pasztasuta 2014.11.19. 15:14:57

@qkuc: huuu, most tornek fel az emlekek: monsieur/madame, bon voyage, bon appetite, au revoir, audieu. Anno vizsgaztam franciabol: olaszul beszeltem, raccsolva, elharapva a szavak veget, szep kis baleset volt.. :))))

Mme Seldon 2014.11.19. 15:18:25

@Herr Géza:
Engem is érdekelne ezt részletesebben. Ugye mi még most a másik oldallal küzdünk, de én sem szeretném, ha a lányok nem beszélnének majd magyarul. Sokat olvasunk nekik magyarul, a mesék is inkább magyarul mennek (elképzeltem a Nagy Ho-ho-horgászt franciául :)
Azt tervezem, hogy veszünk majd magyar tankönyveket is (bár a kínálat inkább elriaszt), mennek majd Magyarországra velünk vagy később nélkülünk a nagyszülőkhöz, de nem tudom,, hogy mit lehet még csinálni, hogy ne kopjon el a magyar nyelvhasználatuk.
Egyelőre inkább ilyen vicces mondásai vannak a lányoknak:
az On y va franciául azt jelenti, hogy allons-y.
(qkuc-nak: Mindkettő kb. azt jelenti, hogy menjünk :)

Mme Seldon 2014.11.19. 15:19:39

@pasztasuta:
az arrivederci-t igencsak el kell harapni :)

kardio1 2014.11.19. 15:46:09

@Mme Seldon: A nounoukrol nincsenek részletesebb informàcioim :)
A magyar nyelv megtartàsàval kapcsolatban leginkàbb az a probléma, hogy a magyar nyelvi szintjük többé-kevésbé azon a szinten rögzül, amilyen a kijövetelkor volt, legalàbbis nekem igy tûnik. Az ùj szavak jo részét, fôleg az iskolàban tanultakat nemigen tudjàk magyarul visszaadni.
A magyar és pl. francia tanmenet egyidejû követése még alsoban mûködhet, de utàna sokkal nehezebben megvalosithato.
Harinak küldtem egy pü-t. Megkaptàtok?

kardio1 2014.11.19. 15:49:25

@Babette .: A rozsaszin pàrdûszre emlékszel Peter Sellersszel? Üszomedanszé és mazsom, meg a koldûs? :)

tableno 2014.11.19. 15:49:39

@Mme Seldon: Le Grand Pe-Pe-Pecheur? :)

qkuc 2014.11.19. 15:50:03

@Pernilla: Akkor titkon wiener (schnitzel) vagyok, :).

qkuc 2014.11.19. 15:52:18

@kardio1: :D

Dottorék, mennyire kell aggódni, ha a nyomi migrén alatt az egyik pupillám szűkebb, mint a másik? Ez normális dolog?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 15:52:29

@Mme Seldon: Nalunk siman maradhatott egesz napra az a gyerek is, akinek kistestvere szuletett.

Muscari 2014.11.19. 15:53:50

Én nem is tudom, hogy hogy tudnak a szülők így dolgozni. Vagyis tudom, az egyik sehogy.
Az otthoniak el sem tudják képzelni, hogy itt micsoda szervezést igényel, ha mindkét szülő dolgozni akar, és egy bizonyos szint alatt nem is éri meg. Minimálbér körül keresők nem is tudnak gyereket vállalni benefitek nélkül szerintem, Londonban biztosan nem.

Muscari 2014.11.19. 15:55:12

A poszt nagyon élvezetes volt, köszi Mme Seldon. Isz majd a munkádról is?

pasztasuta 2014.11.19. 15:56:51

@Mme Seldon: Jaja, raadasul ha jol emlekszem De Gaulle beszedjet kellett elemezni. :)))

kardio1 2014.11.19. 15:57:25

@tableno: A nagy bû-bû-bûnös? :)

pasztasuta 2014.11.19. 15:58:07

@Babette .: ajajaj, te mit tudsz rolam Babette? :) amugy nem a fasorban volt hanem mar taljan foldon.

qkuc 2014.11.19. 16:00:32

@Mme Seldon: Köszönöm madame Seldon a mai kurzust, :).

Franciaországban még nem jártunk, :))). A családi hagyomány, hogy pár szóból, mondatból felkészülünk a célország nyelvén, egész szokták értékelni a helyiek.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 16:01:23

@kardio1:
Hol keressem? Ciki vagy nem, de soha nem néztem, hogy hogy kell kezelni a PÜ-t. - Egyszerűen azért mert eddig nem volt rá szükségem.
Mindegy, légy szíves írd meg hol nézzem, Mme Seldon majd megnézi.
Nekem most mennem kell a nagyszülőkért. Este meg fogom nézni én is, de olyan fél 10 tájban érek haza.
Köszönöm.

Hari Seldon 2 2014.11.19. 16:02:58

@pasztasuta:
A 1940 Június 18-i londonit? Az ma már "klasszikus".
Na jó, most már tényleg mennem kell.

kardio1 2014.11.19. 16:08:57

@Hari Seldon 2:
A mailjeid között azon a mailcimen, amivel regisztràltàl a blogra.

pasztasuta 2014.11.19. 16:17:37

@Hari Seldon 2: Asszem igen, de leginkabb azzal voltam elfoglalva, hogy hitelesen adjam elo az al-franciat, anelkul, hogy szavankent belerohogjek a mondandomba. 'Bonzsur, szava, tut bien, allor.. lö diszkorsz di DöGol èt on diszkorsz trèz interesszant..' Azert kicsit sajnaltam a prof-ot, hogy vegig kellett hallgatnia.

2014.11.19. 16:22:50

@kardio1: 'A magyar nyelv megtartàsàval kapcsolatban leginkàbb az a probléma, hogy a magyar nyelvi szintjük többé-kevésbé azon a szinten rögzül, amilyen a kijövetelkor volt, legalàbbis nekem igy tûnik.'

Persze, ez logikus. Meg velem is ez tortent, pedig en fiatal felnottkent hagytam el Mo.ot. Peldaul nincs banki ugyekkel kapcsolatos szokincsem magyarul mert annak idejen meg nem kellett ilyeneket inteznem, ami nagyon kinos helyzetekhez vezetett amikor kesobb bankban probaltam intezkedni Mo.on; es meg jopar ilyen peldat tudnek felhozni.

Mme Seldon 2014.11.19. 16:24:24

@kardio1:
Nem jött semmi (pedig a válasz érkezett típusú válaszértesítőkből sok van)
Küldök egy pü-t, ha arra válaszolsz, talán megkapjuk.

kardio1 2014.11.19. 16:24:56

@pasztasuta: Allora, va tutto bene? :)

Mme Seldon 2014.11.19. 16:31:32

@pasztasuta: :) Tres bien! És elhitték az álfranciát? MInt mikor Alfonzó utánozza a nyelveket? :)

Muscari 2014.11.19. 16:33:27

@maxval birca hozzászóló: az nem bürOkratikus? Olyan szó is létezik, hogy bürÖkrácia?

Muscari 2014.11.19. 16:34:40

Most vegre az otthoni gepnel vagyok, most latom csak a kis boszikat. Nagyon edesek!

tanato 2014.11.19. 16:41:23

@Mme Seldon: Persze, egyenlőek vagyunk.

Mme Seldon 2014.11.19. 16:49:22

@tableno: :) Festéktüsszentő Hapci Benő? :)

tanato 2014.11.19. 16:54:03

@maxval birca hozzászóló: Maxvall,te hatalmas mókamester vagy.de nem baj így legalább lélekben mindig fiatal maradsz.

tanato 2014.11.19. 16:56:10

@qkuc: Egy neurológust kéne megkérdezni,de szerintem ha reverzibilis a pupillaszűkület,nem jelezhet nagyobb bajt.

2014.11.19. 16:57:42

@Babette .: amikor meg en jartam igen. Es 10-tol mehettel a kovetkezo evbe.

Ezek a franciak nem is tudjak, hogy nekunk rendes ovoda es bolcsode rendszerunk volt a Kadar korban. Fenyevekkel megeloztuk oket!

A szerda-szombat nem volt regen sem minden megyeben egyseges.

Megkerdeztem egy franciat errol a nyitvatartasrol. Azt mondja, hogy valoszinu az egyik ott dolgozo panaszkodott a 35 oras munkahet miatt

Mme Seldon 2014.11.19. 17:05:06

@qkuc: Cluster típusú fejfájásnál előfordul féloldali pupillaszűkület, de ha hosszabb távon megmarad, jobb lenne, ha látná neurológus.

pasztasuta 2014.11.19. 17:16:56

@Mme Seldon: Hat igazabol nem tudom ki erzte magat kinosabban, en vagy a prof. Pedig szerintem ha eleg kitartoan keresgel az ember tuti talal egy ilyen francia tajszolast!! :)))

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.19. 17:22:27

@kardio1: hooogyne
de a legujabb is nagyon steve martinnal, bar lehet, h csak a magyar szinkron zsenialis.

kardio1 2014.11.19. 17:24:08

@Mme Seldon: Irtam egy emailt, nem közvetlenül a pü-re vàlaszoltam, ùgyhogy nézd meg a spamek között is.

Quercus a favágó 2014.11.19. 17:29:00

A nyitókép alapján azt hittem, Mátészalkáról írták a posztot.
Bár lehet, már ott sincs ilyen lepukkadt óvoda.

kardio1 2014.11.19. 17:39:14

@QUERCUS: Irta is Hari, hogy Forbach a francia Komlo :))

@Mirjam2: En ezt a lànyaimon veszem észre, màrmint, hogy a szokincsük elmarad a koruknak megfelelôtôl, meg néha a tükörforditàst is konstatàlom.

Herr Géza 2014.11.19. 17:47:40

@Határátkelő: Az a baj, hogy ebböl nem jön ki egy poszt, mert mi sem sokat tudunk tenni. "Valahogy majd csak lesz, mert olyan még nem volt, hogy sehogy se volt.." - idézném megboldogult nagyapámat. :D
Annak idején mi is kitaláltuk, hogy legalább a magyart meg a törit megpróbáljuk szülöi magánóra keretében (az otthoni tankönyvekkel) fü alatt becserkészni neki, de hamar beláttuk, hogy épp elég az itteni iskolai anyag, föleg a nyelvileg még nem stabil fázisban. Most meg már akkora a lemaradás, meg annyival több a helyi tananyag, hogy ezért nincs rá sok esélyünk. Na meg a kamaszkor közepén nem is tudnánk rávenni, max. durva eröszakkal. Az meg nem a világunk.
Ez van.... :D

Herr Géza 2014.11.19. 17:54:31

@Mme Seldon: Ld. fentebb... Én már annak is nagyon örülök, hogy élesen el tudja választani agyilag a két nyelvet, azaz nem fordul elö, hogy a magyarba német szavakat kever, vagy fordítva (föleg nem a másik nyelven ragozva, ami a kicsiknél még aranyos, de felnötteknél herótom van töle...:D). Igaz ö második általános után került ki, ahhoz képest még a magyar helyesírása is kimondottan jó, az alapok tehát már rögzültek annak idején.

2014.11.19. 18:00:41

@kardio1: Na latod most jol el kellett gondolkodnom azon hogy mit jelent a 'tukorforditas' :). Vicces mikor ilyen atvitt ertelmu szavak elveszitik a jelentesuket az ember szamara, most megjelent az agyamban egy tukor meg a forditas, aztan probaltam valahogy osszerakni, de azt hiszem ertem mire gondolsz - ez olyan mint mikor azt irtam itt egy kommentben hogy 'fejen utotted a szoget' es kirohogtek ('hit the nail on the head')? :)

Pernilla 2014.11.19. 18:05:10

@Herr Géza: akkor akár ki is kiálthatjuk hivatalos verziónak :D

Herr Géza 2014.11.19. 18:06:21

@Mirjam2: " 'fejen utotted a szoget' es kirohogtek ('hit the nail on the head')? " Pontosan. A németnél meg nagyon árulkodó a szórend, mert az itt sokkal kötöttebb, mint a magyarban.

montroyal ( CAN qc) 2014.11.19. 18:15:12

@zöldeketbeszélek: @La Pantera: @Hari Seldon 2:

keveset tudok az itteni rendszerrol bar a mostoha lanyom ovono (diploma kell hozza)
meg ahirekbol hogy oriasi a felhaborodasvan mert az allami (vagy tamogatott) ovi bolcsiban napi 5$rol mar felemeltek 7$ra es most a fizetes szerinti categoriakat hoznak letre ( miert fizessen a milliomos ugyanannyit mint a szegeny)

a masik; egy csoportba MAX 6 gyerek lehet ...

montroyal ( CAN qc) 2014.11.19. 18:17:16

@montroyal ( CAN qc): ja ez csak quebec mashol felemetesen draga es a maganovik is dragak ,, az allamiba legjobb ha beadod a kerelmet egy helyert amikor megtudod hogy terhes vagy ...

Quercus a favágó 2014.11.19. 18:19:19

A jogi egyetem záróvizsgáján az utolsó két diák izzad a kihúzott tétele felett.
- Jöjjön kolléga! - szólítja az egyiket a professzor.
- Na kolléga... Tudja a tételt?
- Háát... Nem jut eszembe semmi. - válaszol a nebuló.
- Hát kolléga, akkor maga nem lesz kolléga.
- Professzor úr! Lehet egy ajánlatom?
- Halljuk!
- Ha fel tudok Önnek tenni egy olyan jogi jellegű kérdést, amire nem tud válaszolni, beírja az ötöst?
- Ilyen pofátlan kérés 40 éves tanári pályafutásom alatt nem volt, de lássuk!
- Rendben. Mi az ami egyben törvényes, de nem jogos, jogos de nem törvényes, és se nem törvényes, se nem jogos?
Pörögnek a kódexek, izzad a professzor úr, de nem tudja a választ.
- Rendben, megfogott, itt az ötös és takarodjon innen!
- Na, halljuk az utolsó mit produkál! - szólítja az utolsó diákot.
- Professzor úr... Én sem tudom ezt a tételt...
- Hát mi van ma itt? - fortyan fel a professzor.
- Rendben... Hallotta az előző diák által feltett kérdést?
- Hallottam - felel a diák.
- Rendben. És tudja rá a választ?
- Tudom.
- Tudja? Akkor ha megmondja, átengedem egy kettessel.
- Rendben. Szóval az, hogy a professzor úrnak van ugye egy 20 éves felesége, az törvényes, de nem jogos. Azt, hogy a feleségét az előző diák kefélgeti, az jogos, de nem törvényes. Az pedig, hogy ezért Ő most ötöst kapott, én meg kettest, az se nem törvényes, se nem jogos...

montroyal ( CAN qc) 2014.11.19. 18:21:16

@Mirjam2: nalunk a szoget utni azt jelenti hogy a fejed le le hanyatlik mert alszol ..

Mme Seldon 2014.11.19. 18:28:41

@Muscari: igen, majd írok egyszer :)

qkuc 2014.11.19. 18:39:22

@Mme Seldon: @tanato: Ah, köszi ..., :). Akkor a házidokitól kérek beutalót, mostanában egyre többször fáj (lehet szökik belőle az ész, vagy a levegő, :D).

qkuc 2014.11.19. 18:50:06

@montroyal ( CAN qc): kolléga, mi a helyzet időjárásilag? felétek is ömlik a hó?

tanato 2014.11.19. 19:17:48

@Mirjam2: Bocsi,neked vannak gyerekeid?

tanato 2014.11.19. 19:18:36

@qkuc: Milyen jó hogy most már van egy rakat orvos itt a blogon.Kár hogy Andalúz meg felszívódott.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.19. 19:25:37

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: Nem tudom, nálunk azért van, hogy egy teljes fél napot is süt az ugyanilyen nevű égitest.Igaz, én már kívül vagyok a Stoki táblától pár km-rel...

A poszthoz:
Mi is hasonló cipőben járunk, 2 év után és 3 hónap nyári szünetet követően most 3 hónapja jár a zsivány az új hely szerinti óvodába.Eléggé be voltam szarva, hogy hogy fogja bírni az új helyet.Eddig, lekopogom szuperül, már a nyelvet is hébe-hóba használja.
Ez a délbeni otthon ebédeltetés számomra extrém, hogy a p!csába lehet ezt megoldani, ha mindkét szülő dolgozik? :-o
Fhansziaországban van-e-é nyelvi óvónő?Itt nálunk a régi meg az új helyen is jön/jár magyar pedagógus, nem nem viszik túlzásba (nyilván ennyit enged a rendszer), heti kb 2 óra.De ez is pont 2 órával több a semminél, szóval örülünk neki.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.19. 19:28:24

Ja, még egy furaság.A régi óvodában nem engedtek az ünnepségeken fotózni, mert az egyik szülő akaratlanul is kiteheti a másigy gyerek képét a netre...És hogy ez aggodalmas dolog...Ilyen van e más országokban?(Az új helyen még nem próbáltuk...)

Muscari 2014.11.19. 19:30:26

Figyelem, attention, achtung! A leanyzom nyakig benne van az egyetemi felveteli eljarasban. Ketten egyutt ossze tudnank dobni egy posztot arrol, hogy hogyan is zajlik itt a felveteli meg az aktualis dijakrol es lehetosegekrol. Lenne ra erdeklodes?

qkuc 2014.11.19. 19:33:24

@tanato: Ja, egész konzíliumot tudtok tartani, :D. De köszike, aranyosak vahytok, hogy segítetek.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.19. 19:33:42

@La Pantera: Akkor az betyáros lehet...Nálunk csak olyan 100-120 eurónyi pénz, és benne van minden, nem kell vinni semmit.Hülyeségnek is tartom ezt, inkább a pénzt adom, szerezzenek be ők mindent, sokkal jobban értenek hozzá, (több tapasztalatuk lehet) és nagy tételben minden olcsóbb is...

qkuc 2014.11.19. 19:34:01

@Muscari: Tuti lenne rá igény, :).

2014.11.19. 19:39:58

@geegee: alunk sem lehet fotoznni es elore beadtuk, hogynem csibalhatnak foto a gyerekrol.
Nalunk a gyerek megorzo havi 1600 volt, GBP, fuggetlenul attol, hogy vitted e naponta a gyereket.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.19. 19:42:22

@Babette .: Azért a kresz ismer időszakosan érvényes táblákat, szóval, ha akarnák, meg tudnák oldani...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.19. 19:43:59

@Muscari: Hát nyomjad, ne kérdezd, biztos van akinek jól jön.Főleg akkor írjátok, ha nem fáj a ráfordított idő hiánya... :D Az internet háta széles, mindent elbír...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.19. 19:44:50

@charlieharper: Asztaqrva, hát az egy havi fizetés, nem?Nincs ebből paraszt-munkás-polgárlázadás?

2014.11.19. 19:50:10

@geegee: nem tudom, hogy mit csinal a paraszt-munkas. Ez maganovi volt, nem volt allami tamogatas. De az is azt hiszem csak 3 eves kortol lep be heti 15 ora ovira.
Az iskola kicsit olcsobb volt a nagyobbiknak.
NYC-ban ennel tobbet fizetunk, a fizetes is nagyobb

montroyal ( CAN qc) 2014.11.19. 19:51:21

@qkuc: ja ... -5-10 es havazik de nem sok 5-10 cm de az megmarad ... na .. vettem is lottot ...

Ugyandehogy (törölt) 2014.11.19. 19:57:14

@geegee: sőt, hogy pontosak legyünk kábé kettő melósbér.
csak hogy hintailag is pontos legyen.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.19. 20:02:58

OK de hol van H*nta? Se tegnap, se ma...

2014.11.19. 20:04:10

@Herr Géza: Mi ezt úgy csináljuk, vagy próbáljuk hogy csak a matek meg a nyelvtan munkalapot veszem meg, könyveket nem. Szünetekben, hétvégén 2 munkafüzetet csak megcsinálunk év alatt. A törit, irodalmat a netről keresem, csak az összefoglalókat. Az biztos hogy nagy szarban lesz a gyerek ha hazamegyünk hirtelen mert ennek ellenére van lemaradás rendesen.

2014.11.19. 20:06:39

@Turchi: év alatt = 1 év alatt

2014.11.19. 20:11:18

@geegee: Igen, volt olyan iskola ahol év elején aláíratták hogy engedjük-e a netre felrakni az iskolában készített képeket. Persze kikerül, de ha az iskola teszi fel, akkor kihomályosítja, ha szülő akkor meg úgy jártak. Bizonyos programokon meg nem lehet fényképezni senkinek. Én egyébként ezt nem annyira bánom, mert bár én is szeretnék képeket a gyerekemről de a másikét nem fogom kirakni sehova.

2014.11.19. 20:22:11

@geegee: Igen, Angliaban. En konkretan csak ket ovodat ismertem meg ott de mindket helyen szigoruan tilos volt fotozni, kiveve sajat gyereket ha nincsenek mas gyerekek a kepben. Jatszotereken sem szeretik a fotozast.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 20:35:24

@montroyal ( CAN qc): 6 gyerek? Ez egyben azt is jelenti, hogy 1 szobara jut 6 gyerek? Nem csopirton beluli minicsopirt? Mert akkor nagyon irigykedek :-\.

Herr Géza 2014.11.19. 20:35:34

@Turchi: Na a hazamenetel az nálunk már nem opció, ez a veszély nem fenyeget...

2014.11.19. 20:43:49

@tanato: Nem, meg csak az kene :). Miert?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.19. 20:44:55

@charlieharper: Mit csinálna...tiltakozna! :D Az ilyen árszínvonaltól... De ha magán, az mondjuk más.

@Babette .: igen, így is lehet definiálni.

@Turchi: Hátőőő, igen, én sem mondom, hogy teljesen hülyeség.Mi nem tiltottunk semmit, az óvodai fényképezést se.Most az van, hogy van egy nagy lapostv az ovi bejáratánál belül, ahol időnként mennek szlájdsóban a legutolsó/adott napon készült képek a zsiványokról.Ez viszont tetszik.

2014.11.19. 20:46:11

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: Dolgozik. Esetleg felhagyott a napi mantrával.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.19. 20:48:19

@Mirjam2: @geegee: velunk meg alairattak, hogy fotozhatjak a gyereket. De csak az ovi (sot, azon belul is a suni csoport) zart face oldalara teszik fel.

2014.11.19. 20:49:31

@geegee: @charlieharper: Igen, ovoda UK-ben nagyon draga. Ezert van annyi csaladnal au pair vagy nanny. Au pair-t nagyon olcson meg lehet oldani ha van az embernek egy extra szobaja ahol ellakhat. A masik viszonylag olcso megoldas a 'childminder', ennek az a lenyege hogy egy no a maganlakasaban vigyaz par gyerekre napkozben.

2014.11.19. 20:51:33

@geegee: Allami ovoda nem nagyon van UK-ben, csak a Charlie altal emlitett napi par oras megoldas, de az is csak bizonyos feltetelekkel, es gyakorlatilag gyerekmegorzo, nincsenek fejleszto foglalkozasok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.19. 20:57:31

@Mirjam2: Na, itt még a saját gyereket se...Valszeg nem bíztak a szülők gépkezelési képességében... :D Én mondjuk lazán az első napon fényképezővel mentem be, csináltam is egy jó pár képet, persze igyekeztem csak a mienkről.Aztán eltelt egy pár hónap és onnantól jött a szigorúság.Mondjuk szerintem kicsit túl van lihegve, hisz az utcán is bárki lefotózhat bárkit...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.19. 21:06:18

@Mirjam2: Aham, köszi.De ettől az aupair dologtól valahogy én vakaródzanék.Beköltözik egy teljesen ismeretlen ember, ki tudja mi történik a lakásban, mikor csak ő van otthon a gyerekkel, eltűnik e valami, ebből jön a jó kis konfliktus, azonkívül kiderül az aupair előtt az adott család összes "szennyese" előbb utóbb, hát szóval minimum érdekes lehet.Inkább lehet, hogy a nénióvodát választanám, bár annak se nagyon örülnék...

Muscari 2014.11.19. 21:10:27

@Mirjam2: sőt, a child minder hozza-viszi a gyetekeket az iskolába, ha úgy kéred, ez szerintem tök jó megoldás. Azt mondjuk nem tudom, hogy mennyibe kerül, óránként kell fizetni, úgy tudom.

Mme Seldon 2014.11.19. 21:21:38

Mi is aláírtuk, hogy beleegyezünk a fotózásba az óvodában. A bölcsődében most raktak ki egy papírt,hogy van vagy 150 kép a gyerekekről, aki akarja, ott helyben átnézheti,és megveheti a saját gyerekét ábrázolókat.

2014.11.19. 21:24:57

@geegee: Mi is megengedtük DD, csak ugye benne van az emberben a kisördög hogy mindig vannak elmebetegek akik visszaélnek valamivel...

Mme Seldon 2014.11.19. 21:26:10

@Szilvana1[Bucks, UK]:
A nounou ezek szerint olyasmi, mint a child minder. Vigyáz pár kisebb gyerekre, általában a saját otthonában, de akár a gyerek otthonában is,esetleg hozza-viszi a gyerekeket az óvodába.

tanato 2014.11.19. 21:27:39

@Mirjam2: Mert erről még sosem írtál,csak azért kérdeztem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.11.19. 21:29:40

A feleségemnek jó ismerősei vannak a Magyar Házból meg a környéken lakó magyarok között akik ugyanabba az iskolába hordják a gyerekeiket.
Néha valakinek dolga van és megkérik a nejemet hogy vigye el a gyereket vagy menjen érte.
Semmi gond, persze segít mindig.
Aztán mikor már többedszerre megkérdezték tőle hogy mivel tartoznak (soha nem fogadna el érte pénzt) kiderült hogy bevett szokás a magyarok között ilyenért pénzt kérni.
Azért ez is elgondolkodtató.

M. Péter 2014.11.19. 21:32:23

@Herr Géza: Szerda délutáni zárvatartás az Egyesült Királyságban is van, és ők biztos nem a franciáktól vették át.

Keleti Szél 2014.11.19. 22:00:59

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: four-letter-word lett a neve is, ki kell pontozni? :)

Keleti Szél 2014.11.19. 22:01:36

@tanato: sajnos utóbbi esetben biztosan tévedsz, ifjú barátunk teljesen komolyan gondolja, amiket ír. megtaláltam egy oldalon a hozzászólásait, 3-4 évre visszamenőleg (többezer bejegyzés). ijesztő látni a változást, ahogy egy teljesen normális, vidám fiatalból az általunk megismert személy lesz. remekül követhetők a környezeti hatások is (barátnő, iskola, haverok, munka - és minden téren a kudarcként megélt változások).

az, hogy létező személy, nekem eddig se volt kérdéses. de hogy 100%-ig "magát adja", és minden bizonnyal élőben is hasonló kérdések foglalkoztatják és töltik ki a napjait, mint amit itt előad, az szerintem már-már sokkoló.

valahogy jobban örülnék, ha az lenne az érzésem, hogy csak velünk járatta a bolondját. de sajnos teljesen egyértelmű, hogy nem szerepjátékot játszik. :(

M. Péter 2014.11.19. 22:45:17

A betonnak van sok előnye, pl. nem kell nyírni mint a füvet, de a franciák nem aggódnak amiatt, hogy a gyerekük elesik a betonon és jól megüti magát vagy lehorzsolja a térdét, könyökét?

tanato 2014.11.19. 22:49:07

@Keleti Szél: Akkor viszont súlyos depressziós,kezelést igényelne.

tanato 2014.11.19. 22:59:08

@geegee: Te mint neurológus még nem szóltál hozzá qkuc pupillaszűkületéhez.Vélemény?

Keleti Szél 2014.11.19. 23:27:38

@adg [Au, Darwin]: nem csoda, hogy olyan sok értelmes gyerekből hülye felnőtt lesz. ilyen képzés mellett...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.20. 02:05:09

@Turchi: Ez pont tök olyan szerintem, mikor az autóhirdetésekben kifotósoppolják a rendszámot...Mi értelme van?A potenciális vevők úgyis meglátják, mikor kimennek a címre megnézni az autót.Mindenki más meg akkor látja meg az utcán, parkolva, közlekedve, amikor akarja... :-)))
A legnagyobbat azokon röhögök akik nem tudnek fotósoppolni ÉS helyette odatartanak egy deszkát, kartonpapírt, stb...Az informatika mágusai...

:-))))))))))))))))

(Sértődés ne essék, az én 70 éven felüli szüleim sem unix-rendszergazdák, kicsit sem.De ha van valami igény /rendszámletakarás/ és nem értenek hozzá, akkor meg lehet kérni valakit, aki RENDESEN megcsinálja...Főleg, hogy manapság a leghitványabb Passziánsz-appal is meg lehet oldani ingyen...)
Na mindegy, nincs jelentősége, csak jól esett trollkodni egyet... :D

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.20. 02:09:59

@tanato: Hmm, igazán köszönöm a bizalmat, de én nem vagyok orvos.Amolyan számteches/elektromos féle vagyok/voltam.
A nejem orvos, de ő se neurológus...
Így hát nem mernék túlzott véleményt formálni a pupilla-problémáról... :-)

montroyal ( CAN qc) 2014.11.20. 03:39:56

@zöldeketbeszélek: valszeg ez egy ovonenire juto csoportot jelent , nem vagyok szakavatott de a szomszedunkba volt maszek ovi es a holgy az anyjat is mint ovono foglalkoztatta mert nem lehetett tobb mint 6 gyrek nala a foldszinten lako anyjara irattak a masik 6 gyereket egy 2 lakasos maganoviba

szabalyokbol aki erti hany milyen koru gyerek lehet egy educatricere ..
Un CPE ou une garderie peut offrir un maximum de 80 places.

Nombre d’enfants par éducateur ou éducatrice dans un CPE ou une garderie
Âge des enfants Ratio personnel-enfants
De 0 à 17 mois 1:5
De 18 mois à 4 ans 1:8
De 4 ans à 5 ans 1:10
5 ans et plus 1:20

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.20. 03:56:22

travelo.hu/turista/2014/11/19/rosszat_irt_egy_szallodarol_negyvenezerre_buntettek/

Hahh, azért a pof@m leszakad, meg megáll az ész...!

Ez most komoly, hogy nincs megoldva egy banxámla, bankkártya terhelhetőségének időbeni korlátozása???
Magyarul ha megadok egy kártyaszámot, azt az ellenoldal onnantól kezdve akárhányszor, akármikor megterhelheti???
Én mondjuk eddig is virtuális (egyszer használatos) kártyaszámokat adtam meg a neten mindig, mert bennem van a paranoia.Eztán ez asszem még inkább így lesz.Hátakurvaaanyjukat azért... :-((((((((((((

tanato 2014.11.20. 07:00:46

@geegee: Bocsi,összekevertelek a feleségeddel.Ő olvassa a blogot,?Milyen szakos?

2014.11.20. 07:01:54

@Muscari: Childmindertol fugg, vannak olcsobbak es dragabbak. Mindenkeppen olcsobb mint az ovoda.

2014.11.20. 07:03:32

@geegee: Hat ez van, Anglia ilyen. En eredetileg au pairkent kerultem oda, EU-csatlakozas elott szinte csak au pair vizumot lehetett kapni.

2014.11.20. 07:06:16

@geegee: UK-ban biztosan nem mennek el amellett szo nelkul ha utcan idegeneket fotozol, foleg ha gyerekrol van szo. Elegge erzekenyek az emberek az ilyenre (ezzel en szemely szerint 100% egyetertek, ha lenne gyerekem, nem engednem senkinek fotozni, meg azt sem szeretnem ha engem fotoznanak idegenek az utcan).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.20. 07:12:21

@Mirjam2: es mi van a forgalmas turista celpobtokkal, muemlekekkel stb. ? Keptelenseg ugy fotozni hogy egy busznyi vadidegen ember ne grasszaljon bele kepbe...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.20. 07:14:07

@geegee: ez nem semmi volt! Koszi h linkelted, ugy latszik ilyesmikre is oda kell mar figyelni.

Hari Seldon 2 2014.11.20. 07:17:32

@M. Péter:
Szia,
Este már későn értem haza.
Szóval ez a talaj részben sok helyen gumi szerű. (olyan mint a futópályának szokott lenni) Igaz nem mindenhol, de a játékok környékén mindig van.

Egyébként itt úgy működik, hogy az óvodába menéskor a gyereknek kell lennie olyan biztosításának, amiben azt fizetik, ha ő sérül meg, meg olyannak, amikor ő okoz valamilyen balesetet egy másik gyereknek.

Hari Seldon 2 2014.11.20. 07:23:31

@geegee:
"Fhansziaországban van-e-é nyelvi óvónő?I"
Nekik van egy plusz nyelvi felkészítő órájuk franciából, de magyar nincs.
Igazából nem is nagyon kell. A nagyszülők havonta egymásnak adják a kilincset. Szóval nem nagyon látjuk még szükségét. majd pár év múlva lehetséges, hogy kell valami megoldás erre.

Hari Seldon 2 2014.11.20. 07:25:51

@zöldeketbeszélek:
Igen, ez egy problémás eset.
Lehet, hogy a profi fotósoknak csinálnak piacot? A magánembereknek nem engedik, de majd megtudják venni a képet a profiktól.

qkuc 2014.11.20. 08:47:33

@geegee: Nem is értem hogy tudták levonni a pénzt. Ez azért erős visszaélés a kártyaadatokkal ...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.20. 09:31:34

@Hari Seldon 2: ah szerintem csak egy atgondolatlan tulzott ovatossag. Annak a tukorkepe, hogy terfigyelo kamerakkal viszont lassan minden tele.

M. Péter 2014.11.20. 09:53:00

@Hari Seldon 2: A balesetmegelőzés jobb a biztosításnál.

M. Péter 2014.11.20. 10:02:20

@qkuc: Benne volt a szerződésben, és közben már visszafizették. Bíróság garantáltan nem találta volna jogosnak.

Így próbálták megakadályozni, hogy rossz kritikákat írjanak a szállodáról, de nem túl sikeresen, mert így is 858. a 894 blackpooli szállodából a tripadvisoron, és a 255 vélemény közül 146 szerint 1-est érdemel. El nem tudom képzelni, hogy milyen lehet az a 36 szálloda, amelyik még ennél is roszzabb.

DieNanny CH 2014.11.20. 10:43:31

@zöldeketbeszélek:

Bár már tegnapi a komment, és talán már választ is kaptál rá, de: a heti 1 nap annak szól, aki heti 1 napot dolgozik. Mivel a részmunkaidő Mo-on nagyon ritka, így az is fura lehet, ha valaki csak 1 napra akarja a gyerekét bölcsibe adni. Emiatt teljesen természetes kint a heti 1-2-3 napos bölcsi.

DieNanny CH 2014.11.20. 10:47:08

@zöldeketbeszélek:

Ja, az ebédeltetés itt Svájcban is hasonlóan zajlik, főleg, mivel az óvodákban, iskolákban nincs étkeztetési lehetőség. Nincs konyha, sem melegítő, sem főző. Nincsenek olyan éttermek, amik elvitelre főzést vállalnak. (Persze, mondjuk idősek otthonából lehetne hozatni, de ott is leginkább a saját szükségletükhöz igazították a konyha méretét.)

DieNanny CH 2014.11.20. 10:58:02

@Babette .:

Anyukám gondozónőként úgy 20 éve felvetette - amikor még elég bölcsődei hely volt Mo-on -, hogy gyedesek, gyesesek is beadhassák pár órára a gyereküket, óradíj fejében. Pár hónapig működött a dolog, aztán elhalt. (Én pl azért nem járhattam bölcsibe, mert 11 hónapos voltam, mikor húgom született, akivel ugye anyukám otthon maradt. És így velem is.)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.20. 11:14:06

@Hari Seldon 2: itt azzal magyarázzák, hogy lehet, hogy valamelyik gyerek védett személyazonossággal rendelkezik, pl. bujkálnak egy erőszakos szülő elől vagy illegális bevándorlók, akiket keres az idegenrendészet.
@Mirjam2: utcán biza mindenki azt fotózik, amit akar. Aki fél, hogy a kamera ellopja a lelkét, az lepel alá bújhat.
Az meg más kérdés, hogy megosztani szabad-e a másról készült fotókat, általában beleegyezés nélkül nem.

DieNanny CH 2014.11.20. 11:33:10

@Mme Seldon:

Gondoltatok au-pair-re? (Persze ez a lakásotoktól is függ.) Mert szerintem ilyen esetben nagyon is megérné...

(Kicsit önös érdekből kérdezem... Van egy franciát tanuló negyedikes unokahúgom, aki talán jövőre bele akar vágni ilyesmibe... Neki jó nyelvet tanulni, nektek jó a gyerekvigyázásban...)

2014.11.20. 12:56:46

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: Nem attol felnek hogy ellopja a lelkuket, hanem pl. tobbek kozott a szulok nem szeretnek ha pedofilok hasznalnak fel a gyerekek fotoit.

2014.11.20. 13:03:36

@M. Péter: 'El nem tudom képzelni, hogy milyen lehet az a 36 szálloda, amelyik még ennél is roszzabb.'

En sem :))). Eddig sem akartam Blackpoolba menni nyaralni, de most mar biztosan nem...

2014.11.20. 13:22:28

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: Több nyaralóhelyen mikor valaki le akarta fényképezni az együtt játszó gyerekeket akkor megkérdezték tőlünk hogy a miénk is rajta lehet-e a fotón. Általában megengedtük, de annak nem örültem volna ha engem felrak valaki a netre mondjuk egy nagy seggű bikinis fotóval. Na persze 20 évvel ezelőtt nem sértődtem volna meg érte DD

2014.11.20. 13:24:24

@Mirjam2: "pedofilok"
Igen, pl. ez is egy ok amiért nem lehet ész nélkül fotózni. Sajnos vannak rá példák.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.20. 13:34:20

@Mirjam2: sajnos a szülőnek együtt kell élnie ezzel a rizikóval. Az nem megy, hogy letiltjuk a köztéri fotózást, mert a tömegből valaki esetleg rágerjed a fotóalanyra. Azt, hogy otthona magányában ki mit kezd a fotóival, az az ő magánügye - az enyém ugyanúgy, mint a pedofilé, a fotóalanynak ahhoz semmi köze. (Itt persze nem portréról és hasonlókról beszélek, hanem sima közterületen készült fotókról, amelyeken azért leggyakrabban vannak emberek is. Egyébként pedig a pedofilok - sajnos - hardcore gyerekpornóra utaznak, nem játszóteres pillanatképekre.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.11.20. 13:52:04

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: ja az meg a másik, hogy ha valaki észreveszi, hogy fotózom és odajön, hogy nem szeretne a fotón szerepelni, akkor alap, hogy azonnal és készségesen törlöm és újralövöm a képet. Ha viszont nekem rontanak, hogy nekik jogaik vannak, akkor egy beintést kapnak, törölni max arcon fogom őket :D (mondjuk speciel én mindent megteszek, hogy egyáltalán ne szerepeljen ember a fotóimon, szóval rám nézve hálistennek tárgytalan a dilemma)

2014.11.20. 14:47:26

@Réka ‎[Swe, INFJ, 35]: En csak arrol irtam hogy hogyan kezelik ezt a kerdest UK-ben. Lehet hogy te nem ertesz vele egyet, de a brit tarsadalom nagy resze igen, ezert tarsadalmilag nem elfogadott az ovodaban vagy jatszoteren fotozni es sokszor szabalyok is tiltjak. Mas orszagokban meg lehet hogy normalisnak szamit, mindenhol mas szokasok vannak.

Hari Seldon 2 2014.11.20. 15:19:46

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]:
Szia. Elvileg ez is egy lehetséges megoldás.
De csak jövő évtől (tavasztól-nyártól, ahogy munkába tudok állni).
Még végig kell gondolnunk az összes lehetőséget, hogy hogyan szervezzük meg akkor a napot. - Szóval elvileg semmi nincs kizárva.
Ettől függetlenül küldhetnél egy privát üzenetet Mme Seldonnak, hogy felvegyük a kapcsolatot.

DieNanny CH 2014.11.20. 16:17:58

@Hari Seldon 2:

Köszi szépen! Egyelőre még ott tart a dolog, hogy a rokon leányzó mennyire erős abbéli elhatározásában, hogy külföldre akar menni dolgozni... Majd megtudakolom nála, aztán jelentkezem! Még egyszer köszi! (Főleg, mert én is így kezdtem, hogy apuka tudott magyarul, nagyszülők meg pláne. És ez hatalmas segítség volt.)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.20. 19:31:48

@DieNanny *ISTJ* [SZ,CH]: Kezdek rájönni, nem is olyan rossz a magyar bölcsi-ovi rendszer :).

Most egy nagyon szubjektív vélemény következik: örülj, hogy nem 'járhattál' 11 hónaposan bölcsibe. Akárki akármit mond, az még nagyon fiatal életkor egy tucat idegen kisgyerekkel összezárva. Nálunk a legfiatalabb baba 6 hónapos volt...de az anyukának nem volt más választása. Amíg van más lehetőség, nem a bölcsi a jó megoldás.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.11.20. 19:32:31

@Mirjam2: Nálunk is ki van rakva fotózni tilos tábla a játszótérre.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.20. 22:18:51

@tanato: Ááá, nem, ő nem ilyen net-hiperaktív mint én... :D
Történelem-erő-szakos... :-))

Nem.Patológus...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.20. 22:25:40

@Mirjam2: Jó, persze, ha direkt embereket, pláne gyerekekekt, az érthető valamelyest.Sok a beteg barom a világban.De szerintem ezt is érdemes egy ésszerű határok közt tartani.Legalább is szerintem.Ha valaki csinál egy utcai fotót, amin látszódnak személyek is, távolról, fókusz nélkül, abba nehogy már bele szóljon bárki is...

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.20. 22:27:36

@Hari Seldon 2: Hjah, kérem, úgy könnyű... :-)
Nálunk csak 3-4 havonta látnak nagyszülőket max, ha ők jönnek, vagy mi megyünk.Az itteni óvodai magyar pedagógust is inkább csak egy gesztusnak kell tekinteni.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.11.20. 22:28:26

@qkuc: Ahogy mondod, nyomnám is föl őket a vérbe a banknál, kártyacégnél.

tanato 2014.11.21. 07:39:54

@geegee: Köszi az infót!Azt hittem neurológus,valószínűleg a blogajánlód jobb oldalát néztem ott van egy neurológus blogja.

DieNanny CH 2014.11.21. 11:07:07

@zöldeketbeszélek:

Az én városomban anno úgy volt, hogy 6 gyerekre volt 1 felnőtt, 1 szobában pedig volt 12 gyerek - kb 40 m2-es szobák! -, és így 2 felnőtt. 40 éve egy fiatal kisvárosban idilli körülmények voltak!
De tudom, mára sok minden megváltozott...

DieNanny CH 2014.11.21. 11:17:14

@zöldeketbeszélek:

Amúgy igen. Példaértékű a magyar bölcsis-ovis rendszer. Néhány szülőre ráférne egy kis külföldi tájékozódás, de még néhány pedagógusra is... Mert amikor az óvónéni vagy gondozónéni 16:10-kor húzza a száját, mert a szülő késett 10 percet! (ami nem késés, hiszen az ovi 5-ig van nyitva!), akkor mit szólna ahhoz, hogy itt - igaz, a Krippékben, ami családi napközi-féle - 18:15-ig lehet jönni a gyerekért.
Itt az óvoda 7:55-kor nyitja meg a kapuját, 11:20-kor meg elbocsátják a gyerekeket - tehát oldd meg, hogy valaki legyen a gyerekkel...

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása