Ma ismét egy olyan történet következik, melyben egy régi szerző életének alakulását követhetjük nyomon. Én nagyon szeretem az ilyen írásokat, mert mindig jó követni, kivel mi történt. Jöjjön tehát Kriszti, aki két éve még Dublinból írt, ma már Amszterdamban él, és onnan küldte képekkel dúsított posztját (amit ezúton is köszönök). Természetesen minden korábbi szerzőt bátorítok, írja meg, hogyan él és mit csinál most.

„Én vagyok az, aki 2012-ben a dublini továbbtanulásról írt már egy nagyon szubjektív bejegyzést. Annak idején abból a megfontolásból osztottam meg a történetem, hogy hátha akadnak olyanok, akiknek ez egy kis segítség lehet abban, hogy eldöntsék, belevágnak-e egy álomkarrier megvalósításába a leküzdhetetlennek látszó akadályok és egyéb ellenérvek ellenére. Nem tudom, végül is valaki hasznát látta-e az írásomnak annak idején; mindenesetre most hasonló indíttatásból osztom meg a történet folytatását.

Diplomaosztás után

2011 májusában fejeztem be a dublini iskolát, amiről annak idején részletesen beszámoltam. Nyárra hazaköltöztem, magánéleti és anyagi okok miatt. Aztán úgy alakult, hogy ősszel is otthon maradtam, szeptembertől egy helyi cégnek dolgozva a szakmámban.

Erről nem szeretnék bővebben írni – csak annyit, hogy az első munkanapot azzal zártam, hogy az utolsó vésztartalékaimból egy dublini repülőjegyet vettem magamnak, 3 hónappal későbbre. Gondoltam annyit fél lábon állva is ki lehet bírni. A jegy retúr volt, mert eredetileg csak a novemberi diplomaosztómra terveztem visszamenni. Aztán, mire eljött az ideje, Dublinban már nem szálltam fel a visszafelé tartó gépre.

Szóval november vége volt, ott álltam Dublinban pár 100 euróval, lakás, állás és párkapcsolat nélkül. Szerencsére az előző években sikerült olyan barátokat találni, akik befogadtak pár hétre és erkölcsileg is támogattak az állásvadászat idegölő időszakában.

Természetesen a karácsony előtti - év végi időszak és a nyár a lehető legrosszabbak álláskeresés szempontjából, úgyhogy pár hétbe beletelt, mire lett valami eredmény. Néhány helyre behívtak és végülis január végén kezdtem az új munkahelyemen.

Az álomkarrier kezdetei

Az új hely egy meghatározott piacra szánt szoftverek fejlesztésével foglalkozó startup cég volt. Engem eredetileg vizuális promóanyagok tervezésére vettek fel, de hamar kiderült, hogy nem leszek túl elfoglalt. Nyomtatásra szánt anyagokra egyáltalán nem volt szükség, a netes dolgok meg eléggé egy kaptafára készültek. Emellett a cégből hiányzott a startupokra többnyire jellemző fiatalos és bajtársias lendület és jó hangulat.

Az első év végére már nem éreztem magma valami jól, főleg mivel azt láttam, hogy több osztálytársam is egyből stúdiókban helyezkedett el. De közben örültem, hogy legalább van biztos állásom.

Jó kis lakást béreltünk egy barátnőmmel, végre megengedhettem magamnak a tengerparti nyaralást is a hazalátogatások mellett, és úgy általában nem éreztem magam rosszul a bőrömben.

Közben kihasználtam, hogy a munka nem köt le nagyon, úgyhogy folyamatosan online kurzusokkal fejlesztettem magam és a kollégáktól igyekeztem mindent ellesni.

Ennek eredményeképpen a második évre sikerült annyira átképeznem magam, hogy fokozatosan egyre több feladatot tudtam ellátni a digitális tervezés folyamatában, míg végül már egész alkalmazások megtervezését bíztak rám.

Közben a magánéletemben is történtek változások, megismerkedtem mostani párommal. A kapcsolat kezdete kicsit viharosra sikeredett, majd mivel ő nem EU-s állampolgár, fél év után döntenie kellett, hogy hogyan tovább.

A végeredmény az lett, hogy Hollandiában próbál szerencsét, ahol vannak családtagjai, a párkapcsolat meg egyelőre távkapcsolat lesz. Adunk neki egy évet, és meglátjuk, hogy a távolság kioltja vagy fellobbantja-e azt a bizonyos tüzet.

A következő fejezet

Végül osztottam, szoroztam, és amikor lejárt az egy év tavaly ősszel, elindultam én is Hollandiába. A dologban annyi kis szépséghiba volt, hogy én Amszterdamba igyekeztem, ő viszont akkor pont északon (Friesland) tartózkodott.

Gondoltuk, hogy kiveszünk ott valami kis albit a megtakarításainkból, ahol majd kihúzzuk, amíg egyikünk talál munkát. Gondolom már mindenki sejti, hogy ez lehetetlennek bizonyult, mert senki nem adott ki nekünk lakást bejelentett munkaviszony nélkül.

A következő terv az volt, hogy addig hazamegyünk Magyarországra januárig, míg be nem indul megint a „szezon” és több esély lesz állást találni. Időközben viszont kaptam egy visszajelzést attól a cégtől, amit már egy ideje kinéztem magamnak – így végül maradtunk, és párom családjánál húztuk meg magunkat arra az időre. Elég nehéz időszak volt, de szerencsére azt mondhatom, megérte kitartani.

A hely, ahova jelentkeztem, egy szakmai körökben eléggé ismert nemzetközi cég amszterdami stúdiója. A felvételi eljárás sok lépcsős és hosszú folyamat volt. Mint azóta megtudtam, minden hirdetésre több száz rátermett jelentkező akad, így időbe telik kiszűrni a legjobbakat.

Az én esetemben volt előzetes felmérő interjú a HR-essel, aztán 3 prezentációt kellett tartanom a stúdióban, volt elbeszélgetés külön 2 kreatív igazgatóval, aztán még egy másikkal, utána még 2 kör a HR-essel – amikor már mindenben megegyeztünk, még 2 cégen belüli rostán kellett átmennie a jelentkezésemnek (európai és globális szinten), mire végre eljutottunk odáig, hogy akkor tesznek egy ajánlatot. Mint utólag kiderült, ez a kis 3 hónapos procedúra gyorsított eljárás volt a lakhatási gondjaimat figyelembe véve, így egy interjú még ki is maradt.

Közben persze nem csak egy vasat tartottam a tűzben. Aggódva, hogy esetleg nem jön össze az álommunka, folyamatosan jelentkezgettem mindenre, ami szakmailag megfelelőnek tűnt.

A végén a fent említett ajánlattal egy időben kaptam még két másikat is két olyan cégtől, ahol szintén szívesen dolgoztam volna. Emellett persze volt még jó pár interjúm, amikből aztán nem lett semmi, meg ajánlatok olyan helyekről, ahol végül nem dolgoztam volna nagyon szívesen.

Az új munka

Tehát február végén megkaptam a vágyott ajánlatot attól a cégtől, amit már a legelején még Dublinból kinéztem magamnak. A fent leírt interjúsorozat még jobban meggyőzött róla, hogy mindenképpen itt a helyem.

Mindenkivel egyből megtaláltam a hangot, és a telefonos beszélgetések és személyes találkozások alkalmával is az összes leendő kolléga pozíciótól függetlenül nagyon közvetlen és normális volt velem. Ebben a szakmában könnyű belefutni olyanokba, akik nagyon elszálltak maguktól és mindenkit lenéznek, aki alattuk áll a ranglétrán, így ez sajnos nem mindig magától értetődő viselkedés.

Az interjúk alatt nem is nagyon próbáltam semmilyen stratégia alapján játszani, hanem a teljes őszinteséget választottam. Nem csináltam titkot belőle, hogy egyrészt már cégekkel is folytatok tárgyalásokat, másrészt viszont ők azok, akikkel legszívesebben dolgoznék együtt és hosszabb távra is el tudnám képzelni az együttműködést.

Itt jegyezném még meg, hogy engem nem magyarként kezeltek; valahogy mindenkiben az maradt meg, hogy Dublinból jöttem. Van olyan kollégám, aki hónapok múlva jött rá, hogy nem is vagyok ír (pedig erős magyar akcentussal beszélek amúgy). Nem igazán tudom, hogy Magyarországról jelentkezve ugyanilyen sikerrel jártam volna-e.

Végül kaptam egy visszautasíthatatlan ajánlatot (megkaptam azt az összeget, amit először megneveztem, valamint pár egyéb juttatást) és két felajánlott pozíció közül választhattam. Miután döntöttem és rábólintottam az ajánlatukra, felgyorsultak az események.

Letelepedés Amszterdamban

Egy héten belül Amszterdamban találtam magam egy bőrönddel. A cég egy hónapra adott nekem egy központi helyen lévő 2 szobás csudaszép lakást, valamint elhelyezték a dobozaimat, amiket időközben magam után hoztam.

Természetesen minden papírmunkában és egyéb ügyintézésben maximális segítséget nyújtottak, és semmi gondot nem csináltak belőle, hogy gyakran fél napokra el kellett mennem lakásokat nézni, mivel azokat csak munkaidőben mutogatják az ügynökök.

A lakáskeresés kálváriájával kapcsolatban nem mennék bele részletekbe, erről már többen írtak. A lényeg, hogy hó végére pont sikerült egy megfelelőt találnom közel a munkahelyemhez. (Ha nem sikerül, a cég akkor is biztosított volna szállást, csak a céges lakást kellett volna elhagynom mert egy családos kollégának kellett). Addigra a párom is utánam költözött.

Lassanként sikerült nagyjából berendezkednünk. Az első pár hónapban neki még nem volt munkája, így nyelviskolába járt hollandul tanulni illetve önkénteskedett. Mire a nyelviskolában eljött a nyári szünet ideje, szerencsére pont sikerült elhelyezkednie egy hotelban részmunkaidőben, amit mostanra teljes munkaidőre változtattak.

Én a munkahelyemen azóta is nagyon jól érzem magam és rengeteget tanulok és fejlődök szakmailag. A stúdió szép, kényelmes, jól felszerelt és a kollégáimmal nagyon jól kijövök. Minden reggel örömmel indulok el otthonról, annyira jó a hangulat és olyan érdekes a munkám.

Miért nem érdemes előreszaladni?

Közérdekű információként jegyezném meg, hogy ha valaki itt keres állást, azért ne költözzön ide előre, úgy ugyanis elesik a 30% ruling nevű egészen jelentős adókedvezmény lehetőségétől. Ezt olyanok kapják, akik külföldről direkt egy állás miatt költöznek Hollandiába.

A cég ilyenkor benyújthat egy igénylést, amiben megindokolják, hogy az illetőt egy olyan állásra vették fel, amit nem tudtak helyi erőkkel betölteni. Ha ezt elfogadják az illetékes szervek, a dolgozó a bérének 30%-át fogja adómentesen kapni.

Én majdnem elestem tőle, mert nagy jóhiszeműen bejelentettem magam Frieslandban még az interjúsorozat megkezdése előtt. Nem kellett volna, a munka megkezdéséhez nem lett volna szükséges egyből az adószám és így a HR-esnek vagy fél évig kellett harcolnia, mire végülis megadták nekem a kedvezményt. Szóval ajánlatos inkább külföldről jelentkezgetni, az Angliában és máshol jó stratégiának számító odaköltözés és aztán álláskeresés itt nem ideális eljárás.

Összegzés

Amszterdam gyönyörű és megunhatatlan. Mi az egyik park közelében lakunk, ahol régebben gázgyár volt, de ezt mára kulturális központtá alakították. Vannak itt éttermek, bárok, rendezvények, fagyizó, mozi, stb. A parkban külön rész van kutyasétáltatásra, futóknak és piknikezésre.

Van itt egy mintafarm gyerekeknek és egy nádas rész ahol szintén gyerekeknek tartanak foglalkozásokat. Ezen kívül a városban is van ezerféle múzeum, szórakozási lehetőségek, kulturális rendezvények, piacok, vásárok… Mindig van mit csinálni és mit felfedezni.

Ahhoz képest, hogy engem sohasem érdekelt vagy vonzott ez az ország, amióta itt élek, minden nap lenyűgöz. Ami nagyon tetszik, hogy mennyire kulturált és hogy mennyire támogatják a helyi termelőket és kereskedőket.

Itt nincs az a jellemző plázakultúra, viszont van rengeteg érdekes kisbolt és kézműves vásárok és piacok sora egész évben. A város hangulata olyan nyugodt és derűs, hogy ember legyen a talpán, aki itt negatívkodni vagy stresszelni tud.

(A kommentelőket megelőzve jegyezném meg, hogy nem, nem látok összefüggést bizonyos növényi eredetű termékek legális volta és az általános jó hangulat között… )

Így csaknem egy év után elmondhatom, hogy Dublin még mindig sokszor eszembe jut, és néha hiányzik. Egyszer egy spanyol volt lakótársam azt írta nekem, hogy neki Spanyolországban azért hiányzik Dublin, mert amióta hazaköltözött, azóta „túl könnyű az élet”.

Úgy emlékszem ezt épp valamelyik csodás mediterrán strand mellől írta, nyáron - én meg a dublini szakadó esőben azon gondolkodtam, hogy hogy írhat valaki ilyen hülye dolgot?

Mostanra már értem. Dublin szürke, esős, kicsi, hideg és mindentől messze van. Pont ezért nagyon könnyű feladni és visszafordulni onnan. Valahogy a maradás önmagában embert próbáló és jellemformáló feladat.

De aztán ha kitart az ember, egyszer csak megnyílik előtte a város és kiderül, hogy van benne valami varázslatos. És ezt nem csak a nosztalgia mondatja velem – az ott töltött 5 és fél évből az utolsó kettő alatt már végig így gondoltam. Ez persze teljesen egyéni hozzáállás kérdése, mások biztosan más helyekkel vannak így.

Amszterdamba könnyű egyből beleszeretni, és nekem minden itt töltött nap olyan érzésem van, mintha szabadságon lennék, és hamarosan vissza kellene térnem a „rendes” kerékvágásba.

Nyilván ez egy idő után ez változni fog, és nem is tervezzük, hogy örökre itt maradunk – de egy darabig még mindenképpen szeretnénk. Egyelőre nagyon jól érezzük magunkat, és külön élvezzük, hogy végre a kontinensen élve egyszerre közelebb kerültünk mindenhez és mindenkihez. A családból és baráti körből már jó pár látogatónk akadt és további vendégjárás van kilátásban, és mi is könnyebben eljutunk ide-oda.

Hát, nagyjából ennyi a következő fejezet. Megint szeretném leszögezni, hogy ez egy teljes mértékben szubjektív írás. A kommentekben esetleg feltett kérdésekre igyekszem majd válaszolni, ha épp jelen leszek.”

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.