oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2014. július 30. 06:40,  Kezdek kilábalni a magányomból 345 komment

2014. július 30. 06:40 Határátkelő

Kezdek kilábalni a magányomból

Két évvel ezelőtt jelent meg Ádám írása angliai kalandjairól (aki esetleg egészen véletlenül nem emlékezne... az ide kattintva elolvashatja). Akkor frissen érkezett határátkelőként még inkább a várakozás és az első élmények (és munkakeresési csalódások) voltak hangsúlyosak. Nos, azóta eltelt két év, most pedig következik az azóta eltelt időszak története. (Egyúttal itt ragadnám meg az alkalmat, hogy biztassak mindenk korábbi szerzőt – írja meg, hol tart ma, mi változott az életében, másként látja-e a kinti életet, szerintem ezek nagyon érdekes írások lennének!)

London, utca saját_1.jpg

„Szeretném folytatni, hogy mi is történt az elmúlt másfél-két évben. Lehet, hogy kicsit hosszú lesz, de remélem, érdekes is. Szóval a történetem ott maradt félbe, hogy sikerrel kaptam állást a szakmámban (műszaki szakszövegíróként) és mind barátnőm, mind az ő testvére is elkezdtek dolgozni, szóval minden a helyén volt.

Nagyon boldog voltam, tényleg örültem annak, hogy azt csinálhatom, amiben jó vagyok, és amiért Londonba jöttem. Maga a munka eleinte nagyon izgalmas volt, ugyanis bele kellett szoknom az angol céges kultúrába, ami először elég furcsának érződött (mindig minden meeting le volt beszélve, nem voltak ilyen „van 10 perced ezt megbeszélni?” jellegű ad hoc meetingek, stb.), de hamar megszoktam.

A munkatársaim mind nagyon kedvesek és nyitottak voltak, rengeteget meséltek nekem az országról (még ha szerencsére magamtól is sokat tudtam), bevezettek az angol ciderek világába, egyéb kajákba (pl. pénteken mindig fish&chips volt a céges kantinon, illetve többször elvittek beer and curry estére), szóval éreztem, hogy segítenek integrálódni.

A magánélet már nem volt olyan jó

A munkában kapott folyamatos pozitív élményekkel szemben volt egy másik oldal is, sajnos tele negatívumokkal; ez pedig a magánéleti probléma és a bizonyos szintű elmagányosodásom volt.

Kezdem először a magánélettel: ha két ember munkahelyi élményei és státusza merőben eltér egymástól, azt nehezen fogja mindkét fél elviselni és a kapcsolat is veszélybe kerülhet.

Ez történt barátnőm és köztem; őt a hotelben, ahova felvették, folyamatos stressz és kiszolgáltatottság érzés érte, mivel nem britekkel dolgozott és nem egy olyan céges környezetben, amelyben a munkavállalót, mint értéket kezelték, emiatt pedig nagyon frusztrált volt.

Én pedig ugye pont az ellentettjét éltem át az országban, ezért nem is nagyon értettem az ő problémáját (pontosabban annyit tudtam neki mondani: „keress másik állást, oldd meg, ennyi”). Lényeg az, hogy ez odáig fajult, hogy hiába laktunk együtt, inkább csak veszekedni jártunk haza.

Haverkodni jók, barátkozni nem sikerült

A másik dolog pedig az volt, hogy az én szociális életem nem tartott tovább a munkán túl; érdekesek voltak a munkatársaim, de munkán kívül nem szerveztünk sok programot. Kicsit olyan érzésem volt, hogy az angolokkal nagyon jó haverkodni, de egy formális kereten belül marad az egész (hozzáteszem, Magyarországon sem tudtam igazán munkahelyen barátkozni, szóval itt bennem van a hiba).

Ezzel szemben barátnőm jól megtalálta a munkatársaival a hangot, állandóan eljárkáltak szórakozni, és gyakran úgy éreztem, hogy teljesen marginalizálva vagyok. Végül ez odáig fajult, hogy 1 év után úgy döntöttünk, hogy akkor elválnak az útjaink (de még 3 hónapig lakunk egy helyen, mivel addig tart az albérlet-szerződésünk).

Ezt követően 4 hét múlva ő már szólt, hogy akkor ő el is költözik, mert bizony, van egy új barátja, egy másik srác személyében. Ez engem teljesen letaglózott, mivel én inkább a magányomba temetkezve búslakodtam, nem téve semmit egy jövőbeni kapcsolatért, ehhez képest ő pedig már meg is találta a továbblépés útját (hozzáteszem, tényleg rendes a srác, szóval nem választott rosszul).

Plusz anyagilag elég kellemetlenül érintett, hogy a hátralévő 2 hónapban egyedül kellett fizetnem a lakást (volt is ebből komoly vitánk, de úgy ahogy sikerült rendeznünk).

Egyedül

Tehát nem sokkal egy évvel a határátkelés után ott ültem egyedül a lakásban, és csak az járt a fejemben, hogy akkor most mi lesz velem egyedül, hazamenjek-e, maradjak-e, tényleg csak a pénzemnek élek innentől kezdve, vagy mi legyen.

Szenvedtem még pár hetet, aztán végül összeszedtem magam és azt mondtam magamnak: „oké, akkor most, hogy egyedül vagyok, mik is azok a dolgok, amelyeket eddig nem csináltam és kellett volna?”.

És bizony, elkezdtem networkingelni. Van egy nagyon érdekes oldal a meetup.com, ami itt nagyon népszerű; gyakorlatilag online alapított csoportokról, közösségekről van szó, ahova csak besétálsz, és ott ismerkedsz.

A csoportok rendkívül sok érdeklődési kört lefednek, vannak külön dating networkök, vagy vitaklub, túrázók klubja, startup networking, stb. Több ilyen csoporthoz is csatlakoztam és rengeteg emberrel tudtam így találkozni.

Eleinte ezek abszolút felszínes barátságok voltak, de azóta egyes csoportokon belül egyre inkább vannak emberek, akikkel jobban érzem magam. A helyi magyar közösséggel is kicsit közelebbi kapcsolatba kerültem (ugyanilyen szervezett csoporton keresztül), de továbbra is inkább angol/nemzetközi társaságokban mozgok.

Hiányzott a politika

Ezt követően rádöbbentem arra is, hogy egy dolog van, ami igazán hiányzik Magyarországról, ez pedig a politika (pontosabban az, hogy aktívan részt vehessek valamilyen szinten tüntetésekben/pártpolitikában, stb.).

Úgyhogy pár hónapja úgy döntöttem, hogy felkeresem az itteni liberálisokat (Liberal Democrats), és megkérdezem őket, hogy szükségük van-e segítségre a májusban esedékes Európai Parlamenti választások előtt.

A válaszuk abszolút pozitív volt, nagyon örültek, hogy van, akit ez érdekel (alapvetően az emberek elfordultak itt is a pártpolitikától az elmúlt pár évben, úgyhogy nehéz megszólítani bárkit is, pláne még aktivizmusra sarkallni).

A leginkább pozitív dolog számomra az volt, hogy miután elmondtam, hogy ki vagyok, miért jöttem, és mik a terveim, azt mondták, hogy ez nagyon jó és felajánlották, hogy induljak a szintén májusban esedékes londoni önkormányzati választásokon (mint kerületi képviselő-jelölt).

Ezt a lehetőséget el is fogadtam és bár nem nyertem meg a lakóhelyem szerinti választókerületet (kb. 10 000 fő van egy kerületben és ez egy jobboldali körzet, ahol lakom), attól még nagyon örülök annak, hogy egyáltalán lehetőséget kaptam erre viszonylag friss migránsként.

Szóval összességében azt tudom elmondani, hogy a magányomból kezdek kilábalni, hála a networkingnek és az aktivizmusnak; ha az ember folyamatosan pörög és csinál dolgokat, akkor nincs ideje a korábbi hibás döntésein agyalni.

Talán ezért is csinálom mindezt és terveim szerint még további éveket fogok így eltölteni Londonban... remélhetőleg kevésbé magányosan, mint az elmúlt 12 hónapban tettem azt."

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr776523975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LyukasBogrács 2014.07.30. 07:20:10

"hála a networkingnek és az aktivizmusnak"

A "barátkozás" szóra nem áll rá a billentyűzeted.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.30. 07:25:47

A poszt írója egy aberrált perverz posztkommunista liberálbolsevik fartö.
:))))))))))))))))))))))))))
Hiányzik neki a politika.
Ez kész...
Ez már olyan személyiségtorzulás ami gyógyíthatatlan.
Politikai aktivista.
Londonban basszátok meg LONDONBAN.
merthogy ez olyan ingerszegény környezet.
:))))))))))))))))

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.30. 07:29:41

Ajajjj...
Így reggel éhgyomorra, sokkot kaptam...
:(

lilalalilalázik 2014.07.30. 07:45:52

Vègre nem egy tipikus hungarianidiocc írása!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.30. 07:46:35

Bővebben: lehet, hogy öreg vagyok, és nem tudom követni a trendet, de a párkapcsolat csak a dugásról, meg a lakbérfizetésről szól?
Mert ez az OMBM (oldd meg, b... meg) hozzáállás kicsit furcsa... nekem.
Másik: ha hiányzik a politika, minek külföldre menni?

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.30. 07:51:28

@diggerdriver: mondjuk en sem ezt a hobbit valasztanam magamnak, bar a politika engem is erdekel. De szerintem tok jo, hogy Ádám belepett a politikaba, ezaltal hatalmas ismeretsegi kore (baratkozas ugye rajta is mulik) lesz, remekul fog integralodni, kivulrol-belulrol megtanulja a tarsadalmi berendezkedest, strukturakat, es kozben biztosan egy percet sem fog unatkozni. :) sok sikert kivanok neki!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.30. 07:57:00

@svájci sapka (ch): ez biztosan nem ugy volt, hogy egy elotte mukodo, idealis es szeretetteljes kapcsolatban hirtelen elhangzott az "oldd meg magadnak" mondat. Mar sokkal elobb el volt oszodolve.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 08:07:33

@svájci sapka (ch): @Réka ‎: Az előző posztnak ezt a részét adjátok össze:

"Plusz barátnőm és nővére is támogatott (úgy, hogy ők viszont próbáltak pénzt keresni akár nem álommunkával is)."

Ezzel:

"Kezdem először a magánélettel: ha két ember munkahelyi élményei és státusza merőben eltér egymástól, azt nehezen fogja mindkét fél elviselni és a kapcsolat is veszélybe kerülhet.

Ez történt barátnőm és köztem; őt a hotelben, ahova felvették, folyamatos stressz és kiszolgáltatottság érzés érte, mivel nem britekkel dolgozott és nem egy olyan céges környezetben, amelyben a munkavállalót, mint értéket kezelték, emiatt pedig nagyon frusztrált volt.

Én pedig ugye pont az ellentettjét éltem át az országban, ezért nem is nagyon értettem az ő problémáját (pontosabban annyit tudtam neki mondani: „keress másik állást, oldd meg, ennyi”). "

Na ennyi, gratula a szerzőnek, hogy megtalálta a számítását.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 08:17:26

Hát nem egy szokványos poszt volt, az biztos... :)
Politika: Én itt Albániában inkább csak a kocsmában (kávézókban) szoktam politizálni, de azt is csak az itteni haverokkal, és csak akkor, ha már végképp nincsen más téma :)
Magyarországra meg az interneten szoktam megformálni a véleményemet, de az más, ott markáns véleményem van bizonyos dolgokról, azért is jöttem el többek között onnan.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.30. 08:31:46

@zöldeketbeszélek:
Na most ebből kindulva szólok a zasszonynak hogy sürgősen kezdjen tanulni valami böszmenagy lánctalpason mert különben összeférhetetlenség tényállása forog fenn.
:))))))))))

tanato 2014.07.30. 08:34:55

Érdekes poszt,de örülök,neki ,én már régóta forszíriozom hogy 2011-es és 12-es postírók,meséljék el hogy vannak mostanában.Várom a többi több száz régi postos mai történetét is a továbbiakban.Érdekes megoldás a videós párkeresés is.Mármint nekem persze,az én időmben ugyanis nem volt videó meg PC meg mobil.Ezekhez képest mi anno "lóháton" jártunk párkeresésé ügyben.A politika meg?Lehet hogy 10-20 év múlva egy újabb magyar származású miniszterelnököt,vagy elnököt ismerhetünk meg benne?

Furos 2014.07.30. 08:35:32

Jobb lett volna ha hazamegy. Az ilyen "Aktivistakra" nagy kereslet van ott, hulyebol meg van eleg itt is.

Furos 2014.07.30. 08:37:26

@tanato: Abban a pillanatban amikor ez megtortenik emigralok valami olyan helyre mint pl Magyarorszag :)

tanato 2014.07.30. 08:44:32

@zöldeketbeszélek: Nagyon rövid off az elmúlt napokból zsidó ügyben:Írtad hogy a kommunista rendszer áldozatairól sokkal kevesebb médiahíradás van min a holocaust áldozatairól.Ezen elgondolkoztam,mert a környezetemben is sokan mondják ezt.És sokan bizony antiszemita, zsidóellenes éllel.
Én erre azt szoktam mondani,mindenki mondja meg írja le bátran a vele vagy rokonaival történteket akár melyik rendszer áldozatai voltak.Ezért ne a zsidókat hibáztassuk hogy ébren tartják az emlékeiket,hanem legyenek bátrabbak a komm.rendszer egykori áldozatai is.Egyrészt.
Másrészt meg szerintem a másik ok az,hogy egykori aktív náci már nagyon kevés van az élők sorában/néhány, 100 év körüli bukik le időnként a világ különböző szegleteiben/.A kommunista bűnöket elkövetők közül viszont rengetegen aktívan élnek még és egyáltalán nem csak az MSZP-szimpatizánsok között.Sokan felelős beosztásban,kőgazdagon.És ők természetesen minden módon gáncsolják a bűneik nyilvánosságra hozatalát,esetleges felelősségüket.Ez a másik ok a viszonylag ritkább médiaszenzációnak.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.30. 08:44:57

@zöldeketbeszélek: ez oke, en csak arra akartam ravilagitani, hogy alapjaban nem lehetett jo kapcsolat az, ahol egy ilyen mondat/hozzaallas elhangzott. Es ez nem feltetlenul az egyik vagy madik fel hibaja.

tanato 2014.07.30. 08:48:21

@Furos: Az akkori magyarok viszont nagyon büszkék lesznek rá,és riporterek tömegei fogják kutatni a felmenőiket.MO-on,miként anno Sárköziét és Wasmosyét a paraguyai egykori/ debreceni származású /elnökét.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 08:56:02

@diggerdriver: Nem, nem. Kezdj el tanulni valami speckót a szakmádban és mondd meg az asszonynak, hogy ha nem támogat közben mosogatással a helyi pubban, akkor lapát! Ha meg támogat, de emiatt frusztrált a tajrészeg futballhuligánok miatt, akkor meg mondd meg neki, hogy így járt. :))

nyuszigonosz 2014.07.30. 08:56:02

Érdekes poszt.
Az, hogy a politikai életben is aktívan részt vesz, az jó. Beilleszkedik, sok ismeröse majd barátja is lesz. De föleg megismeri az ottani társadalom müködését, és nem csak felületes szemlélöje marad.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 08:59:27

@Réka ‎: Én meg egy önző álláspontra akartam rávilágítani, ami gyönyörűen lejön a két posztot egymás után elolvasva. Innentől nem csodálom, hogy politikus akar lenni a delikvens.

Hozzáteszem, hogy azonos végzettségű párról van szó. A lány támogatja a kvalifikált munka megszerzésében a barátját úgy, hogy lényegesen alacsonyabb szintre visszalépve vállal munkát. Aztán amikor a barát már belecsöppent a jóba, azzal hessegeti el a barátnőt, hogy oldja meg a problémáját maga??? Az ezer százalék, hogy ez nem egy kiegyensúlyozott kapcsolatra jellemző...

2014.07.30. 09:00:29

@diggerdriver:
Ez a hozzaszolasod nagyon tetszett:)
Annyit meg hozzatennek, hogy ilyen hozzaallasert otthon a FIDESZ-tol trafikot kapott volna a posztolo:) Az atkosban pedig minimum keruleti parttitkari allast:) Azt is megtudhathatjuk, hogy nem csak "megelhetesbol", hanem "unalomuzesbol" is lehet valaki politikus. (ezert is olyan a vilag, amilyen) Ha szerencseje lesz, egy partgyulesen megtalalja a maga libsi Duro Dorajat is:)
Amugy erdekesek ezek a "mindent kereso" emberek: baratsagot, tarsat, munkat, onmagukat:) Ezek a dolgok olyanok, mint a baj: nem kell azt keresni, jon az magatol is:)
PS: hatalmas viharra riadtam fel par perce, gondoltam, megnezem a HA legujabb kiadast is, ha mar felebredtem es megiszok egy kavet is a kenyszer cigim melle:) Olvasva a posztot nagy fustfelhoket eregetve, aszittem remalmom van:) Huzok is vissza aludni:( Bar nem tudom, sikerulni fog e, mert eszmeletlen meleg van, +23C hajnali 1 ora korul. Szerencsere munkakezdesre azert lehul +15C-ra. Sajnos du. folytatodik itt is a kanikula, egesz heten +30C korul lesz a max. homerseklet:( De nem is ez aggaszt, hanem az, hogy tegnap is 12 orat meloztam - a hetvegen is bementem - es elveztem a munkat:( Ez valami "oregkori artalom" ?

Sesamelmo (Q) 2014.07.30. 09:02:02

Én is jártam Meetup9okra, az elején sokat segített. Vannak mások is akik szeretik?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 09:04:56

@tanato: Ez így igaz. És tegyük hozzá, hogy milyen országban az, ahol a kommunista bűnösök és az egypártrendszert kiszolgálók simán vállalhatnak közszereplést, lehetnek politikusok, vezetők stb.? Most képzeljük el ugyanezt volt nyilassal, nácival, fasisztával, kinek milyen jutott. Ugye, hogy elképzelhetetlen?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 09:09:03

Na de befejeztem az offolást, mert igaz, hogy van a posztban is politika rendesen, de azért ennyire nem akarom elvinni a témát.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 09:12:53

@Furos: Ne csináld már, van nekünk így is elég 'bajunk'. :))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 09:13:58

@LyukasBogrács: a networkinget nem fedi le a magyar baratkozas szo. Kapcsolatepitest akartal mondani?

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2014.07.30. 09:17:41

Kora reggel éhgyomorra ezt tényleg ütős volt. A poszt író emberileg....mondjuk így érdekes. De azért reméli nem lesz magános. Pfff.....

tanato 2014.07.30. 09:19:00

@zöldeketbeszélek: Pontosan a90-es váltás ebből a szempontból nem hozott váltást Szerintem Antall-al és kormányával titokban megegyeztek hogy nem gáncsolják őket,cserébe viszont nem eshet bántódásuk.Sem anyagi ,sem közéleti,sem büntetőjogi értelemben.Nem úgy mint pl.az NDK-ban ahol még a menekülőkre egykor tüzelő határőr sorkatonák közül is többeket lesitteltek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 09:21:35

Szerintem tulspirazzatok a dolgot a "szerezz masik allast, oldd meg ennyin". Nem ilyentol megy tonkre a kapcsolat, sot.
Emlekszem, hogy masfel eve, amikor mar jopar honapja (2-3) ment a hiszti fajos terdem miatt, valami hasonlot kaptam meg vikingemtol.

"Ahelyett hogy itt sirsz, hogy faj, felhivtal mar egy orvost? Elmentel mar valahova?" - igaz nem a fenti szavak voltak, de a lenyege : keress egy orvost, oldd meg, ennyi volt. Arra emlekszem, hogy azert kellett, meg aznap este fel lett hivva egy maganpraxis, es elkezdtem par nappal kesobb a fizikot.

A vikingemmel meg koszonjuk , jol vagyunk:)

**mimi** 2014.07.30. 09:25:53

@diggerdriver:
:))))))))

a posztról.....hmmmmmm

**mimi** 2014.07.30. 09:28:00

@Furos:
maradjon ott ahol van :)))))))))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 09:30:22

@tildy[UK]: Az előzménnyel együtt nézd a dolgot. De lehet, neked van igazad, túlspilázzuk.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 09:32:14

@tanato: És akkor csodálkozunk, hogy miért nem másztunk ki még a langyos sz@rból...
Na jó, inkább sütök palacsintát a lányomnak :))!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 09:34:36

@zöldeketbeszélek: csak annyit mondok, nagyon egyszeru kiragadni dolgokat.

Es amikor az embernek jo helye van, netan atelt mar egy ket siman meno munkahelyvaltast, nehezen erti azt, aki beragad a posvanyosba, de nem tesz ellene semmit.

Persze van, ahol mukodik a dolog hosszabb tavon is, ahol ennyire eltero a ket fel szakmaja, de valoszinuleg en sem jonnek ki parkapcsolat teren se egy proffal, se egy szakmunkassal. Nem azert mert rossz emberek, egyszeruen csak nem passzolnank.

tanato 2014.07.30. 09:36:04

@zöldeketbeszélek: Jogos,nem szabad politizálni,ártalmas.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 09:36:21

@zöldeketbeszélek: latom, kb egyforma vegzettseg. Szerintem itt a hozzaallason siklott el a dolog, valoszinuleg mindket oldalon.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 09:43:23

@tildy[UK]: Az tuti, hogy a hozzáállással bajok voltak. Mivel csak az egyik fél verzióját ismerjük, én azt látom, hogy a poszter hozzáállása volt a nem megfelelő (értsd: elfogadja a barátnő támogatását majd lerázza, amikor az segítséget kér).

Érdekes különben, hogy tényleg mennyire számít, ki milyen végzettségű egy kapcsolatban. Sőt, egyforma végzettségnél, de nagyon különböző szakterületnél is adódhatnak problémák.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 09:46:30

@tanato: Mondjuk nekem pont nem, mert ugye a politizálás emeli a vérnyomást, nekem meg nagyon alacsony alapból :))). Mondta is a háziorvosom, hogy igyak csak annyi kávét, amennyi jólesik, nekem nem árthat. Amikor meg várandósan mérték, többször megkérdezték, hogy-hogy még tudok járni, kelni, beszélni, sőt, dolgozni is így? :)

Szóval a politizálással megspórolnék egy-két adag kávét, csak az a bibi, hogy kávémániás vagyok :))).

rezsöatya 2014.07.30. 09:46:40

@**mimi**: egymashoz kulditek ezt a szerencsetlent... hat senkinek se koll???

Fogadjatok meg inkabb Ferenc pápa szavait! Pápátol ily normalisat reg hallottam:

444.hu/2014/07/29/ferenc-papa-elarulta-a-boldog-elet-tiz-titkat/

rezsöatya 2014.07.30. 09:49:57

@zöldeketbeszélek: jo valasztas!
En is a kavet szeretem. Volt ido, napi 14-15-ot ittam. Nem volt bajom tole...

Evain 2014.07.30. 09:50:51

@tildy[UK]: egyetértek, meg az előző hszeddel is.

Hozzáteszem, a külföldre költözés alapból próbára teszi a párokat. Van, akiket még jobban összekovácsol, van, akik elbuknak a próbán. Lásd poszter.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 09:51:11

@rezsöatya: Valami filteres mosogatólé volt :)))? Abból tényleg nem árthat 14-15 ;).

rezsöatya 2014.07.30. 09:54:22

@zöldeketbeszélek: KAVErol beszelek. Sosem ittam minosegen alul.
(nekem is alacsony a vernyomasom, hala a sportos eletmodomnak)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 09:56:12

@rezsöatya: Kedvenced?

A pápás linkhez: tényleg modern pápát kaptak a katolikusok! A térítéses rész nagyon érdekes, ma már nincsenek misszionáriusok?

rezsöatya 2014.07.30. 09:57:51

@zöldeketbeszélek: dehonnnem! Ott van pl. a misszionarius poz... :-)

**mimi** 2014.07.30. 09:58:49

@rezsöatya:
hááát, atyám megszívlelendő tanácsok....:)

rezsöatya 2014.07.30. 09:59:29

@zöldeketbeszélek: "És akkor csodálkozunk, hogy miért nem másztunk ki még a langyos sz@rból"

erre gondolsz?

kepfeltoltes.hu/140730/Haza_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 10:00:19

@zöldeketbeszélek: hát nem tudom, nem ismerjük a másik fel álláspontját. Mondjuk én sokszor vagyok szociálisan érzéketlen, simán előfordulna egy idő után nálam is, hogy azt mondom, nincs lehetetlen, csak tehetetlen, oldja meg.

Nem is tudom, mi lenne a helyes válasz akkor, ha valaki folyton sírna, igy

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 10:01:52

Így utálja a munkályát, úgy utálja. Egy tevékeny ember vagyok, ha probléma van szeretem megoldani, nem keseregni rajta és semmit se tenni.

tanato 2014.07.30. 10:02:35

@zöldeketbeszélek: Akkor 100 évig fogsz élni mint a hypotóniások jó része.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 10:02:57

Ő ég, munkáját, hogy irhattam előbb ly-nal.:(

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.30. 10:08:52

@zöldeketbeszélek: offoljál nyugodtan, már én is nagyon szeretnék:D

rezsöatya 2014.07.30. 10:09:15

@tildy[UK]: majd kapsz Babette-tol, ne izgulj...
:D

rezsöatya 2014.07.30. 10:14:25

@tanato: doktor ur, nagy a baj?
- dehogy, Janos bacsi! Ezzel elelhet akar szaz evig is!
- az baj! En ugyanis mar 104 vagyok...!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.30. 10:16:19

@tildy[UK]: Ez egy bonyolult dolog. De! Sok nőnek az is természetes, hogy verik. Igaz? Nem ebből kell kiindulni.
Azért egy normális párkapcsolat a "jóban-rosszról" kéne, hogy szóljon.
És pont, amikor az egyiknek nem megy olyan jól, akkor kéne a másik részéről a megértés.
Én is elég határozott vagyok, megoldom a problémám magam, de ha nekem az ember azt mondja, hogy OMBM, akkor már nem lennék vele.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.30. 10:20:25

@rezsöatya: ne keltsd már rosszhíremet, tökre vissza szoktam fogni magamat....

puhacica 2014.07.30. 10:22:04

parkapcsolat reszehez: mi ugy keszulunk most, hogy az uram keres a szakmankban munkat es en leszek az, aki majd "mosogat", mert szerintem kicsi az esely, hogy Londonon kivul mindketten vagokent tudjunk dolgozni. egyreszt az o angolja erosebb is az enyemnel, masreszt en hamarabb beallok egy "kulimeloba" mint o. viszont en ugy dolgozom fel a stresszt, hogy kibeszelem magambol. csak remelni tudom, hogy nem kell majd sokat beszelnem. azert be vagyok am tojva rendesen. :)

pamut 2014.07.30. 10:30:31

Ez nagyon érdekes volt, főleg a végén a videó.

Amúgy sokat mond ezekről a posztokról, hogy másmilyen embernek képzeltem el Ádámot, mint amilyennek a videóban láttam, szóval ki tudja mennyire félreérthetőek úgy általában ezek az itteni posztok.

Na akkor pár reakció:
Ha a barátnőd 4 héttel a szakítás után már új sráccal van, de össze is költözve, akkor vagy nagyon felszínesen kötődött hozzád, vagy már korábban is azzal a sráccal volt (értsd: megcsalt), és pont ezért szakított veled. Egy komoly kapcsolat után nem 4 hétig tart a regeneráció.

Ami azt illeti az írásod, meg pláne a politikai szerepvállalásod alapján komolyabb, érettebb, idősebb embernek gondoltalak, mint ami a videóban látszik. Ne haragudj, de azért annyi önkritikának lennie kéne benned, hogy te nem vagy kész, érett ember politikai szerepvállalásra. Ez nem a személyiségednek szóló kritika, tök rendes srácnak tűnsz, de egyáltalán nem vagy érettebb a korodnál (sőt, kicsit gyerekesnek tűnsz). Mások legalapszintűbb képviseletéhez is még legalább 10 évet kéne érned itt Magyarországon is, pláne egy másik kultúrában amit még érthetsz olyan szinten mint egy ott született. (Bár az angolt remekül beszéled, le a kalappal.) Mellesleg azért indítottak téged, mert nyilván nem szívesen vállalt senki biztosan bukó körzetet. Nyerhető körzetben szinte biztos hogy nem indítottak volna. Ez amúgy nem baj, talán megmondták neked is, így is szép hogy felvállaltak, kezdésnek teljesen jó, meg tapasztalatszerzésnek, csak azért tisztázzuk.

Minden szimpátiám mellett kicsit érthetetlennek tartom hogy ilyen netes videóban keresel magadnak barátnőt, khm, na izé... gondolom nem rohamoztak meg a videó után csaj-hordák, aminek oka van, itt is némi önkritikát javasolnék.

tsabus UAE 2014.07.30. 10:35:43

@svájci sapka (ch): Habár, a jóban-rosszban elvével maximálisan egyetértek, simán el tudom képzelni, hogy egy idő után én is úgy reagáljak a panaszáradatra, hogy "oldd meg". Ha már hónapok óta ugyanazt hallom, ugyanarról, ugyanúgy. Amikor már nem elég a "buksi simogatás", nem elég a virág és nem elég a hosszú hétvége, hogy csak egy rövid időre felvidítsd. Ilyenkor mit lehet csinálni ? Hisz nyilvánvaló, hogy ezen a munkahelyen semmi sem fog változni. Tehát tessék másikat keresni. Sőt, mikor belátták, hogy a leány sem a panaszkodást nem hagyja abba, se nem változtat, akkor szépen elváltak útjaik. Nem volt verekedés, a lakás lerablása, nem volt a másik új kapcsolatának megfúrása (emlékezzünk: a posztoló szerint az új lovag úr jó fej).
Mindezek mellett, hogy a csaj segített kezdetben, arra azt is lehet mondani, hogy a srác viszont többet keresett és ezzel nyilván hozzájárult a párja jólétéhez is.
Mindent összevetve, intelligens módon rájöttek, hogy ez nem megy tovább és léptek. Ebbe belemagyarázni azt a sok marhaságot (érzéketlenség, önzés, stb.) elég érdekes...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 10:37:42

@zöldeketbeszélek: Hát azért a nyilasok elég nagy százalékából hithű kommunista lett anno...

Azt hiszem valaki már leírta ide ezt a viccet, mindegy én is leírom:
A cigányprímás búsan megy haza, és mondja az asszonynak:
- Nem muzsikálhatok a kommunista rendezvényeken, mert behívtak egy bizottságba meghallgatásra, és elmondtam, hogy a nyilasoknak is muzsikáltam.
Mire az asszony:
- Hát hogy lehetsz már ilyen hülye? Miért nem tagadtad le???
- Hát hogy tagadhattam volna le, mikor ott volt mindegyik a bizottságban?

DDD

rezsöatya 2014.07.30. 10:38:02

@Babette.: jajj, nem gyozom mondani, hogy ez skot szoknya, NEM REVERENDA! :-) Semmi kozom "ezekhez" de azert sem valtoztatok nicket, mert ez olyan bargyu... (mint en vagyok!)!

(Az megvan?: moziban, sotetben:
"uram, ez nem szoknya, ez reverenda!"... (kesobb:)... "uram, mar mondtam, ez nem szoknya, ez reverenda!".... "uram, hanyszor mondjam, ez nem szoknya, ez reverenda!"......
....."nem meg mondtam?" )

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 10:48:10

@rezsöatya: :))))

De egyébként nem. Nem a szar a hazánk, hanem szarban van a hazánk. Nem mindegy :)!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.30. 10:50:41

@pamut: ne hidd, hogy a gyerekes, eretlen szemelyiseg (nem lattam a videokat, nem tudom, Adam valoban az-e, szoval csak altalanossagban mondom) kizaro ok lenne a politikusi karrierhez. A sved Zoldek egyik elnoke, aki mellesleg nepfoiskolai tanito, nemreg a rabszolgakereskedelem emleknapja alkalmabol a kovetkezoket talalta mondani:

"A transzatlanti rabszolgakereskedelem kezdetenel Afrika, csakugy, mint Europa es Azsia, civilizaciokbol allt: allamokbol, kulturabol, tudomanybol, Afrika ugyanugy civilizalt volt, mint Europa. Amikor a rabszolgakereskedelem elkezdodott, Europa technologiai elonye nem volt szamottevo."

Ha a transzatlanti rabszolgakereskedelem kezdetet a reneszansz kor elso felere, kb 1500-ra tesszuk, es utanagondolunk, mi volt akkor Europaban es mi Afrikaban, haaaat...
A srac egyebkent 31 eves es 19 evesen kerult be a sved parlamentbe. Ehhez kepest Adam raketatudosnak tunik.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 10:52:48

@tsabus: A csaj azért segített a 'rangon aluli' munkát is elvállalva, hogy a srác munkát találjon. Mert nem volt a srácnak munkája, mivel ő nem vállalt volna el 'rangon alulit'. Tehát nehezen keresett volna jobban a csajnál az alatt a 2 hónap alatt, míg a számára megfelelő munkát megtalálta...

Az nagyon nem derül ki, hogy ő próbált-e másik munkát felhajtani a csajszinak, akivel ugye tök azonos végzettségük van és minthogy ő (család és a csaj támogatásával) már beleült a jóba, ahonnan nyilván a szakmára is más perspektívából látott rá, jogosnak tűnik, hogy nem buksisimi meg virág a segítség. Hanem egy ajánlás, pld. Vagy valami ilyesmi.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 10:55:13

@Jani haverja: Hát szerintem a kettő egy tőről fakad, még ha nem is szeretik ezt hallani egyesek. De milyen rendszerben álltak át? Nem egy demokráciában, igaz?

Különben benéztem hozzád, komolyan kedvet kaptam egy albán kalandtúrához :))!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.30. 10:56:28

@tsabus: Hm, én nem magyarázok bele semmit, csak leírtam a véleményem. :)
Ha a másik oldalról nézem, akkor lehet, hogy pont ezért hagyta ott a leányzó.
De, ugye nem ő írta a posztot...
Mindegy egyébként, az ő döntésük.

rezsöatya 2014.07.30. 10:57:24

@zöldeketbeszélek: azert a buksisimi sem art egy kapcsolatban...
Ha az egyik fel maga alatt van, azert jo, ha vigasztaljak, batoritjak. Az "oldd meg" nem igazan megfelelo erre...

tsabus UAE 2014.07.30. 10:58:54

@zöldeketbeszélek: "...nehezen keresett volna jobban a csajnál az alatt a 2 hónap alatt, míg a számára megfelelő munkát megtalálta..." - Nyilván nem az első két hónapról beszéltem. A posztoló sem.
"Az nagyon nem derül ki..." - Na, pont ez az ! Ha nem derül ki, akkor mire föl ítéli el bárki ?

tsabus UAE 2014.07.30. 11:03:01

@rezsöatya: "Az "oldd meg" nem igazan megfelelo erre..." - Elsőre nem, de egy idő után lehet, hogy nincs más...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:03:22

@tsabus: Erről már beszéltünk más posztok kapcsán. Ami ebben a posztban olvasható, az alapján SZÁMOMRA egyértelmű, ki a hunyó a játékban. A posztoló stílusa arra enged következtetni, hogy őszinte, nyílt egyéniség, ha a lánynak protekcióval segített volna, vagy csak ajánlással, vagy csak azzal, hogy segít neki egy fejvadászhoz bekerülni, szerintem azt sem hallgatta volna el.

Muscari 2014.07.30. 11:09:15

Na, ilyen poszt meg nem volt. Volt egyszer mar egy onkentes rendor (Zlot, ha valaki meg emlekszik ra esetleg), de kepviselojelolt meg nem.
En azt mondom, hogy egyaltalan nem baj, sokfelek vagyunk, van, akit az atlagnal jobban erdekel a politika. Ha senkit sem erdkelne, soha nem jutna sehova egy orszag sem.

Egy embert ismertem otthon, aki tuntetesekre jart, szegeny nagybatyam annnak idejen MIEP tunteteseket latogatott, de szerintem o elmekortani eset.

Azert remelem, elobb-utobb egy uj baratnot is talal majd Adam, mert igazabol ez az, ami hianyzik neki.

Erdekes a problemafelvetes egyebkent, hoyg hogyan dolgozza fel egy par azt, ha az egyiknek jo munkaja van, jol keres, a masik viszont kenytelen beerni egy egyszerobb minimalberes meloval. Szerintem ez nem feltetlenul kene, hogy problemat jelentsen, viszont a kapcsoltban meglevo gondok ilyenkor sajnos a felszinre kerulnek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:10:40

@tildy[UK]: Igen, egyébként abban teljesen igazad van (most a poszttól akár el is szakadva), hogy a saját problémáját az embernek magának kell elsősorban megoldani. Ha nem megy elsőre, nem megy másodikra és esetleg nem azért, mert nincsenek meg a megfelelő kvalitásaid, hanem mert nehéz egy zárt körbe bekerülni vagy hasonló, akkor viszont az a normális, hogy számíthatsz a szeretteid segítségére. Főleg, hogy ez ugye viszonossági alapon működik/működne...

Tudom, hogy kiragadtam egy dolgot a posztból (majd kapok érte), csak sajnos kifejezetten kirívó volt...mondhatni nem sok karakteres rész volt benne ezen kívül.

rezsöatya 2014.07.30. 11:10:58

@tsabus: szerintem van mas: az "oldJUK meg"

Hiszen azert van ketten az ember...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 11:12:12

@zöldeketbeszélek: Hát ez igaz...
A másik témára:
Ha komolyan gondolod, nyugodtan keress meg privátban, nagyon szívesen segítek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:12:54

@Muscari: Ez akkor nagyon is fontos probléma, ha mindkét fél végzettsége magas, de bizonyos okok miatt csak az egyik talál a kvalitásainak megfelelő szintű és úgy is fizetett munkát.

tsabus UAE 2014.07.30. 11:13:13

@zöldeketbeszélek: Szerintem, erről kérdezzük meg őt, minthogy látatlanban, a szívünknek kedves prekoncepciók alapján ítéljünk...
Nem nagyon tudom elképzelni, hogy itt mindent leírt volna a kapcsolatról és annak minden aspektusáról. Igazából nem is akarom megítélni ezt a részét az írásnak, mert nincs hozzá elég információm és talán nem is akarom, hogy legyen. A poszt se nem esettanulmány, se nem napló a kapcsolatáról. Naná, hogy nyitva hagy kérdéseket, mint minden posztoló.
Rajtunk, olvasókon viszont, nincsen semmilyen kényszer, hogy meg-, vagy elítéljük. Tehát miért tennénk ?

Sanz 2014.07.30. 11:13:14

Szeretnék reagálni pár pontra posztíróként, mert úgy érzem, maradt egy-két lyuk a történetben, amit ki kell fejtenem.

- Először is szeretném hangsúlyozni, hogy gyakoroltam önkritikát, mert beláttam, hogy a hozzáállásommal hiba volt, de tény az, hogy az "oldd meg, nem tudok a problémáddal mit kezdeni, stb." reakció csak 6 hónap után jött el. Addig bírtam, utána viszont nem.
Mindketten felsőfokon beszélünk angolul (nekem a szakmám keresettebb, ezért előnyben vagyok), ezért 6 hónapnak elég lett volna lennie ahhoz, hogy ex-barátnőm a továbblépést megoldja, ez nem történt meg, ezért borult ki a bili.

- A politika egy hobbi, ezért is szeretném majd csak helyi szinten csinálni (itt a helyi önkormányzati képviselők kb. a havi minimálbért kapják költségtérítésnek (nem fizetésnek), és heti 8-10 óra munkát vállalnak cserébe). Alapvetően a helyi érdekképviselethez nem kell sok tapasztalat, van jópár 20-30 év közötti önkormányzati képviselő.

- Az új srácot ex-barátnőm egy munkatársán keresztül ismerte meg és egyből egymásra hangolódtak. Ezért is volt gyors a váltás a részéről (nem költöztek össze), illetve azért, mert a veszekedés már egyikünknek sem kellett. És el kell ismernem, hogy jó döntést hozott, mert a helyében én is ugyanezt a döntést hoztam volna, ha lett volna rá lehetőségem.

- A videós párkeresés pedig csupán egy megoldás arra, hogy az IT szakmában kevés lánnyal lehet találkozni (jelenlegi munkahelyemen konkrétan nulla 30 év alatti lány van). Egy próbát megér, nemde? :-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:13:50

@Jani haverja: Páromnak elküldöm a linket, tavaly Horvátországot reklámozta nekem, hogy milyen jó lenne ott (én voltam és nem szerettem bele), szerintem Albánia is tetszene.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:16:06

@Sanz: "tény az, hogy az "oldd meg, nem tudok a problémáddal mit kezdeni, stb." reakció csak 6 hónap után jött el. Addig bírtam, utána viszont nem.
Mindketten felsőfokon beszélünk angolul (nekem a szakmám keresettebb, ezért előnyben vagyok), ezért 6 hónapnak elég lett volna lennie ahhoz, hogy ex-barátnőm a továbblépést megoldja, ez nem történt meg, ezért borult ki a bili."

Mivel én másztam rád a barátnő témában, akkor egy kérdés:

- Egyforma a végzettségetek, nyelvtudásotok, próbáltál a párodnak ez alatt a 6 hónap alatt konkrét segítséget adni? Nem arra gondolok, hogy esténként lábmasszírozás mellett nyugtattad, hogy ne aggódj drágám, majd csak találsz valamit?

Muscari 2014.07.30. 11:17:44

@tanato: azt hiszem, ebben teljes mertekbe igazad van. Miert nem sikerult meg megszavazni az ugynoktorvenyt? Mas orszagokban megtettek, de Mo-n tulsagosan sokan erintettek a mostani hatalombirtoklok kozott, meg a befolyasos gazdasagi pozicioban levok kozul is. Senkinek nem erdeke sajnos.

Evain 2014.07.30. 11:17:57

@Sanz: ha már netes párkeresés, kezdj el MMORPG-t játszani, ne ilyen gagyi pvp-t, amit betettél a videóba. :D Manapság a profi MMORPG játékosok majd 30%-a nő. A korosztály is neked megfelelő.

Másik: a bömös tulajaként tuti szívrohamot kaptam volna, ha valaki a teniszütőjével ott hadonászik a gépem orránál. :s
tsk tsk tsk...

:)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:18:04

@tsabus: Már meg is kérdeztem. Egyébként érdekel a párkapcsolatok dinamikája. Mivel én is párkapcsolatban élek. Hasonló végzettség (főiskola, egyetem), egymással köszönőviszonyban sem lévő esélyek egy jó munkahelyre (informatikus, kertészmérnök).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 11:19:32

@zöldeketbeszélek: Ez a fórum sokat segít (és nem azért, mert én is kommentelek benne sokat:)) :
forum.index.hu/Article/showArticle?t=9057737

tsabus UAE 2014.07.30. 11:21:03

@rezsöatya: Szerencsés vagy, ha még nem volt olyan kapcsolatod, amiben a társad nem volt partner valamilyen probléma megoldásában. Nekem van saját tapasztalatom is, illetve most is látok ilyet a környezetemben. A mostani példában, a hölgy mártírt játszik, a barátok által lebeszélt interjúkra sem megy el, nem hajlandó költözni, tanulni, de még hosszabban utazni sem, egy lehetséges munkahely érdekében. A panaszkodás viszont ezerrel megy - hosszú évek óta. A partner itt is már rég belátta a helyzet reménytelenségét és lelépett. Ilyen körülmények között teljesen meg tudom érteni.
Összegezve: minden ember más és ebbe az is belefér, hogy vannak menthetetlenek is.

Muscari 2014.07.30. 11:21:29

@zöldeketbeszélek: valszeg igazad van, erre gondoltam akkor, mikor azt iram, hogy a meglevo problemakat felszinre hozza, felerositheti a kivandorlas es az abbol fakado feszultsegek.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:24:50

@Muscari: Tudod, Muscari, én már szívesen kipróbálnám, hogy a mi kapcsolatunkra a párommal hogyan hatna egy kis kivándorlás :))!

tsabus UAE 2014.07.30. 11:25:21

@zöldeketbeszélek: Na, pont most olvastam. Jó hogy eljött válaszolni...

Muscari 2014.07.30. 11:28:48

Most neztem csak meg a videot. WTF?

A fiam is latta es azt kerdezte, hogy ez most milyen parodia. Mondom, hogy halalosan komoly...

En nem jelentkeznek akkor sem, ha 15 evvel fiatalabb lennek. Sajnos Adam nem az en zsanerem :-( Ja es 15 eve nem volt meg BSc-m, ugyhogy nem is lett volna eselyem.

Muscari 2014.07.30. 11:29:35

@zöldeketbeszélek: Elhiszem:-)

Mar csak ot kene ravenni, igaz?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:35:22

@Muscari: Áh, előbb veszem rá a házunkat, hogy az alapjait kihúzva csárdást táncoljon nekem :)))!

Muscari 2014.07.30. 11:35:26

@tanato: ez jo hir, nekem is nagyon alacsony a vernyomasom. Most feldobtad a napomat :-)

rezsöatya 2014.07.30. 11:41:08

@tsabus: volt. Epp ezert mondtam, amit. Eleg "oreg" vagyok, hogy lassam, hogy mikent mukodnek a dolgok es hogy nem...

Evain 2014.07.30. 11:41:31

@Muscari: én is megnéztem, de csak hang nélkül (irodában direkt ki van kapcsolva), lehet hanggal is meg kellene volna néznem? :D

Abból a szempontból azért had védjem meg, hogy ez semmivel nem rosszabb formája a társkeresésnek, mint anno a képes hirdetések, meg a különféle dating site lehetőségek, csak egy azok továbbfejlesztett változata.

Jut eszembe, mekkora ötlet, tessék üzleti lehetőség bármelyik országban: saját marketing videó rendező. :) Én kérek lét azért, hogy megcsináljam olyanra, hogy legyen is rá jelentkező. Na? Na? :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.30. 11:44:23

@rezsöatya:
Nekem is alacsony a vérnyomásom.
Hála a sportos életmódomnak.
:))))))))))

Muscari 2014.07.30. 11:51:44

@Evain: nem magaval a mufajjal van bajom, nezd meg hanggal is. Sajnos nem szimpi a csavo, de lehet, hogy velem van a baj.

rezsöatya 2014.07.30. 11:51:56

@diggerdriver: a husgolyo is egyfajta labdajatek...

Muscari 2014.07.30. 11:54:20

@zöldeketbeszélek: Hogy lehet Horvatorszagot nem szeretni? Merre voltal?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:54:38

@Evain: Egyszer én is kipróbáltam, még boldogult 20-as éveim elején :). Jelentkeztem egy álláshirdetésre, adminisztrátort kerestek. Gondoltam, érettségim van, vakon gépelek, jobb, mint a diákmunka. Be is hívtak, ott derült ki, hogy már betöltötték az állást, de felajánlották, hogy csinálnak rólam egy videofelvételt, hátha így találom meg az 'igazit'. Mondom időm van, pasim nincs, rajta :). És mit ad isten, pár hét múlva már randiztam is egy nagyon kedves, aranyos sráccal, még sportos is volt és udvarias. Csak részemről sajnos hiányzott a szikra...de nagyon jókat beszélgettünk és most is jó szívvel gondolok rá :).

pappito · http://pappito.com 2014.07.30. 11:56:51

megnéztem a videót

1. szeretnék ilyen faszán beszélni angolul
2. ez a "csak akkor lehetsz a barinőm, ha van diplomád meg munkád és már volt legalább két éves kapcsolatod" duma ez kurvagáz
3. sok sikert, komolyan

Evain 2014.07.30. 11:57:43

@Muscari: Na, most felcsigáztad az érdeklődésemet, ebédszünetben megnézem _úgy_ is (mármint női szemmel). :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 11:58:42

@Muscari: Trogirtól nem messze, gyalog be lehetett sétálni. Szemetes volt a tengerpart, rohadt drága minden...De a leginkább az maradt meg bennem, hogy hiába beszéltük le jó előre, hogy olyan helyre kérünk szállást, ahol a vendéglátó németül vagy olaszul tud, olyat kaptunk, aki csak angolul beszélt. Persze reklamáltunk az utazási irodában, de nem tudtak segíteni. Képzelheted, hogy egy olyan szálláson, ahol alul laknak a háziak, a felső rész a vendégeké és közös halsütés meg ilyesmi van, milyen szörnyen kínos, hogy gyakorlatilag semmit sem tudsz velük beszélni. Egy öreg orosz szótár segítségével kommunikáltunk iszonyat kezdetlegesen valamit. (Érdekes, hogy ugyanezt sokkal durvábban kellett évekkel később Írországban átélnem)

Sanz 2014.07.30. 12:01:08

@zöldeketbeszélek: Adtam tanácsot neki, persze, de attól még én nem tudom őt bejuttatni interjúra. A kapcsolathálóm csak szakmabeliekkel van (és akkor még csak Magyarországon volt), így konkrétan a "tessék, itt egy álláslehetőség, pályázd meg" nem volt megoldható. A szokásos tanácsokat persze elmondtam, tehát hogy hol keressen állást, stb., de pár hónap UK experience-szel nem könnyű jó állást találni.
De ahogy mondtam, a türelem elfogyott és ez lett a vége.

@Evain:
MMO-t csináltam egyetem alatt, de sajnos túl időrabló, már nem játszom. De azért köszi a tippet. :-)

pappito · http://pappito.com 2014.07.30. 12:01:28

@diggerdriver: hát az a rengeteg húsgolyókonzerv-nyitás azért igénybe veszi az embert :)

tanato 2014.07.30. 12:01:33

@Muscari: Így van, panaszosak szédülnek,gyengék állandóan az alacsony RR-esek,de eltemetnek az évek során három körzeti orvost is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 12:02:02

@Muscari: Horvátországot én pl. megutáltam. Nem, a táj gyönyörű, de rohadt drága lett, és tetejében flegma a kiszolgálás. 2005-ben voltam itt először Albániában (akkor még turistaként). Egyből feltűnt, hogy akkor minimum harmadárért szinte a seggem is kinyalták itt.
Most éppen kb. negyed árból lehet itt jókat enni-inni, mint Horvátországban, és tetejében a kedves kiszolgálás sem változott meg (általában) itt.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 12:12:29

@Sanz: Oké, nem akarok sokáig lovagolni a témán, de nekem ez fura:

"az egész kiutazásnak az volt a célja, hogy "én a szakmámban fogok dolgozni", vagyis nem engedhettem meg magamnak, hogy ez legyen.

Ezért kiutazás előtt elég sok kölcsönt és támogatást kértem a családtól (plusz hozzáraktam a két évnyi megtakarításomat is), ezzel biztosítva, hogy legalább 4-5 hónapig akár munka nélkül is meg tudok élni. Plusz barátnőm és nővére is támogatott (úgy, hogy ők viszont próbáltak pénzt keresni akár nem álommunkával is).
.....
Így végül a harmadik cég, ahova behívtak, állást ajánlott, így 2 hónappal a kiérkezés után már kezdhetek is. "

Tehát kimentetek, barátnőd elvállalt valami melót egy hotelban, te két hónapig állást kerestél. Közben a megtakarításodból, kölcsönből és barátnőd fizujából éltetek. Ezek szerint neki nem volt akkor fontos, hogy a szakmájában helyezkedjen el? Vagy, mint sok nő, ő is a párja boldogulását tette első helyre a magáé helyett?

Bocs, de én úgy látom, hogy a barátnődtől igen nagy - nem feltétlenül pénzben mérhető - támogatást kaptál azért, hogy megvalósítsd az elképzeléseidet, többet, mint néhány tanácsot, hogy milyen weboldalakra regisztráljon. Gyakorlatilag a te 'türelmed' négy hónapra volt elég úgy, hogy előtte arra készültél, hogy akár 4-5 hónapig is álláskeresőként fogsz majd élni Londonban, hogy a saját céljaidat, vágyaidat beteljesítsd.

SzZoole 2014.07.30. 12:20:48

@Jani haverja: komolyan kedvet kaptam Albaniahoz:)
Diggert ra beszelem es szeptemberben elnezunk oda egy hetre:)
Melyik repteret nezzem celpontnak ott nalatok?

Muscari 2014.07.30. 12:23:01

@zöldeketbeszélek: hat ezek nem valami jo tapasztalatok. Nekunk mondjuk sokat jelent, hogy a ferjem beszel oroszul, a fontos dolgok, szamok, het napjai stb konnyen erthetoek meg nekem is. Mi sosem foglalunk elore, mindig helyben keresunk szallast, azt, hogy hol furdunk meg mindig a terkepet bongeszve dontjuk el. Altalaban minden nap mashol.

De azert azt te sem vitatod, hogy Trogir gyunyoru, ugye?

@tanato: ezt meg tudom erositeni, a lanyom is megorokolte tolem, ugyhogy ra is szoktattam a kavera. Van, hogy neki csak 90/60 a vernyomasa, azt sem ertem, hogy nem ajul el.

@Jani haverja: mondjuk ebben igazad van, a kiszolgalas minosege nagyon szembetuno volt London utan. Ugyanakkor meg mindig olcsobb, mint mondjuk Olaszorszag, es kocsival konnyen elerheto. Megfordult a fejemben Albania es Montenegro is, de amikor szuk egy hetre megyunk, fontos, hogy ne tartson nagyon sokaig az ut.

En a varosok hangulatat szeretem elsosorban, a sok feher meszko epulettel, meg a tagolt, vadregenyes partot.

2014.07.30. 12:25:00

@pappito: @Sanz:

Igen, ez a crész nagyon fura. Lehetett volna írni, hogy az illető legyen érdekes meg sziporkázó meg mittomén, de teljes állást meg diplomát megszabni még felszínesebb, mint az, hogy "legyél szőke, meg legyenek nagy dudáid".
Na mindegy. Sok sikert így is a posztolónak.

Muscari 2014.07.30. 12:27:24

@pappito: hat az angolja az irigylesre melto, az biztos. Az en volt angoltanarom is beszel ilyen jol, pedig o nagyon sokara jutott el Angliaba, akkor mar nem is tanitott minket. Szerintem egyebkent minden angol szakosnak igy kellene beszelnie.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 12:36:55

@Muscari: Dehogy vitatom, tényleg gyönyörű! A kikötőt is szerettük a csodás kis hajókkal :). És voltunk a plitvicei tavaknál, na az tényleg felejthetetlen élmény volt, oda visszamennék. Splitben pedig életem egyik legjobb pizzáját ettem, de egyébként is érdemes volt egy napot rászánni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 12:47:44

@Zoole[uk]: Két lehetőség van:
1./ Tirana (az országban JELENLEG ez az egy reptér van, de épül több is, legalábbis tervben van). Viszont Tirana nem a tengerpart, és így vagy tömegközlekedni kell (busz, mikrobusz, a vonatot felejtsd el), vagy kocsit bérelni. Mindkettő ár-érték arányban olcsó egyébként, de szívesen segítek tanáccsal.
2./ Korfu: Ha találsz valami olcsó korfura induló járatot, akkor onnan nagyon könnyű átkompolni Sarandába, Albánia legkulturáltabb (igaz, hogy legdrágább is egyben) tengerparti városába. Itt ha csak tengerpartozni akarsz, akkor elég egy taxival (ez is nagyon olcsó) kivitetned magad a kinézett szállodába. Persze, ha kirándulni is akarsz, akkor megint csak vagy tömegközlekedés, vagy bérelt kocsi, esetleg kis utazási irodák ajánlanak egynapos kirándulásokat.
Keressetek meg nyugodtan privátban!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 12:51:30

@Muscari: Tagolt, vadregényes part egész Dél-Albánia (Vlorától délre). Tulajdonképpen vannak tagolt partszakaszok északra is, csak nehezebb őket megtalálni, mert északon jórészt nem közvetlenül a tengerparton megy a főút.
Mészköves ódon városka viszont itt a tengerparton nincsen, hála Enver elvtársnak. Viszont kismilliónyi ókori rom van, meg szép középkori várak.

Herr Géza 2014.07.30. 12:51:54

@Zoole[uk]: Méér, több is van?? Bocs, csak úgy kijött az elsö gondolat, azonnyomban kiokosítom magamat... :)))

Evain 2014.07.30. 12:53:03

@Muscari: miért mondja mindenki, hogy mennyire jól beszél angolul? Mindjárt kitérek a hitemből, így én is beszélek, csak nem britt akcentussal, pedig én egy percet nem éltem angol nyelvterületen. :o

@Th's child: á, még csak 26 éves, majd rájön. Most még meg van győződve róla, hogy a diploma az automatice műveltséggel és nyitott gondolkodásmóddal jár együtt, holott ez így nem igaz. :)

A videóról: mindig szídjátok hintát, hogy semmi ambíció nincs benne. Tessék, itt egy asszertív emberke, akiről az a benyomásunk, hogy céltudatos, erre kötözködni kezdtek? :)

SzZoole 2014.07.30. 12:54:24

@Jani haverja: koszi az infot,ha sor kerul ra kereslek:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 12:55:27

@Zoole[uk]: @Muscari: @zöldeketbeszélek:
Kis kedvcsináló:
www.youtube.com/watch?v=-PPw4TFErxk

Diggernek meg külön figyelmébe ajánlom az XX kromoszómákkal rendelkező élőlényeket! :)

Herr Géza 2014.07.30. 12:55:44

@Herr Géza: Úgy látom ugyan, hogy elvileg két nemzetközi reptér van, de repjegyet valójában csak Tiranába találtam...
Akkor mégsem volt olyan hülye a kérdésem..
:)))

Muscari 2014.07.30. 12:57:41

@Evain: akkor te is jol beszelsz, semmi gond :-)

Mondom, a volt angoltanarom sosem elt angol nyelvteruleten, de tokeletesen beszelt. Egy kettannyelvuben tanit, amellett nyelvvizsgaztat is, nagyon irigylem. Az en angolom szerintem sosem lesz ilyen jo, husz ev utan sem...

Sanz 2014.07.30. 12:59:48

@zöldeketbeszélek: Én azt nem vitatom, hogy ő támogatott, és hálás is voltam érte (én a pénzemet áldoztam be, ő az idejét).
Csak aztán neki nem úgy alakult a munkahelyi élete, ahogy az elvárható lett volna, és nem látszott, hogy változni fog a helyzet.
Tehát az egész történetet egy afféle "az egyik menne, de a másik beragadt" példájaként érdemes nézni. És mivel már sok volt a konfliktus köztünk, és nem ragaszkodtunk a másikhoz, ezért lett belőle szakítás.

@Th's child: Társkeresőkön ugyanezek a paraméterek vannak (életkor, végzettség, fizetés, stb.), és valami objektív kritériumrendszernél akartam maradni a videóban is. Mert azok alapján szűrsz, utána pedig a személyes szimpátia alapján választasz...

SzZoole 2014.07.30. 13:00:37

@Herr Géza: Tiranarol tudok,de ki tudja hogy a fapados tarsasagok hol szallnak le-fel.
Lasd Debrecen,Gyor.
En Debrecent hasznalom egy regi katonai repter birka legelovel egyben,ha leszalok a geprol rogton a birka szag csapja meg az orrom:)
(Debrecen fidesz bazis,Kosa Lali 20% kiralyal az ellen)

Muscari 2014.07.30. 13:03:15

@Jani haverja: Nagyon szep a tengerpart, meg a hegyek is. Mennyiert lehet apartmant berelni 4 fore? Mennyi egy 3* szallodai szoba?

2014.07.30. 13:04:34

@diggerdriver: "Nekem is alacsony a vérnyomásom."

Az enyem viszont igencsak felszokott az avatarodtol!! :D :D

Muscari 2014.07.30. 13:11:24

@Jani haverja: megterveztettem az utat Pestrol Tiranaig. Kb. 900 km, de ebbol csak 167 autopalya :-( Majdnem 13 ora az ut, mondjuk legalabb Koszovot elkeruli. Elso korben szerintem megallnek inkabb Montenegroban, ott sem jartam meg, ez biztos az sem draga.

Muscari 2014.07.30. 13:13:12

@Zoole[uk]: Londonbol nem talaltam fapados jaratot.

Evain 2014.07.30. 13:14:44

@Muscari: humm, én azt hittem, hogy ez a középfokú angol. :o Akkor már értem, hogy anyanyelvűek miért kérdezgették állandóan, hogy hol éltem...

@Sanz: ha rám hallgatsz, leveszed a diploma szűrést. Elég sok potenciálisan hozzádillő személyiséget zársz ki ezzel.

SzZoole 2014.07.30. 13:16:48

@Jani haverja: ez valami gyunyuru!!!!!!!

Diggernek meg foloslegesen ajanlod azokat a szepsegeket 2 okbol kifolyolag.
1.tukor tojasai vannak,ertsd,akkora hasa van,hogy csak a tukorbol latja a tojasait:)))))))
2.az izejet mar csak pisilni hordja magaval,az is darabosan megy neki,de a morze jeleket tokeletesen irja a homokba:)))))

Bocs Jani,ezt nem tudtam kihagyni:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 13:21:10

@svájci sapka (ch): A joban rosszban nem azt jelenti viszont, hogy minden 'hulyeseget' toleralunk. Soha nem mondanam azt, hogy az elso problemanal fel kell adni, sooooooot.

Viszont sok esetben jobb nem kontorfalazni es foleg , ha mar hosszu ideje ez megy, akkor megmondani: "bocs, nem erdekel ez a problemad, mert azt latom, nem teszel semmit sem ellene".

Mint irtam, -ha nem is tokeletes, de jo a parkapcsolatom - nalunk is eljott ilyesmi pillanat, csak nalunk amiatt, mert egyikunknek volt bevetele. Miota paromnak van munkahelye viszont, azota fel sem merult ilyesmi.

@Sanz: Csak nalunk 2 csaj van kb 10 ferfi fejleszto mellett, 2 az 5 fos QA teamben, szoval lehet. Nem feltetlen kell 30 alatt sem keresni, parom es koztem 6.5 ev a korkulonbseg, es nem en vagyok a fiatalabb.

" de tény az, hogy az "oldd meg, nem tudok a problémáddal mit kezdeni, stb." reakció csak 6 hónap után jött el. Addig bírtam, utána viszont nem." - na , pont errol beszeltem a tobbieknek. :)

peacefroggg 2014.07.30. 13:21:57

@Jani haverja: ezt alátámasztom, egyszer voltam egy táncfesztiválon, ahova meghívtak egy albán néptánccsoportot is, kivétel nélkül gyünyürű táncoslányokkal

Evain 2014.07.30. 13:24:37

@Zoole[uk]: de hülye vagy, ezen hangosan felröhögtem :D

SzZoole 2014.07.30. 13:24:37

@Muscari: en talaltam:)))
Probald itt,de van meg egy jo par oldal.

www.cheapflights.co.uk/flights/Albania/Luton/

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 13:26:30

@Muscari: Apartmant általában 25 EUR-tól lehet bérelni, ha nagyon nagy mákod van, akkor 20-ért is kapsz.
3 csillagos szállodai szoba olyan 40 EUR körül van, de viszont kismillió kis magánszálloda van (sokszor az apartmanház és a kis szálloda egy és ugyanazon épület).
Budapestrő Tiranába (meg egyébként is Albánia legtöbb helyére) legegyszerűbb Koszovón keresztül jönni kocsival. Nem gáz egyáltalán! Nagyon gyors (majdnem végig autópálya), és teljesen biztonságos. De ez csak akkor működik, ha mindegyikőtöknél van útlevél is, meg személyi is!!! (ezt most nem részletezem, hogy miért, mert hosszú lenne, de ez nagyon fontos!)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 13:27:42

@tsabus: Abszolut egyetertek.

@tildy[UK]: "bocs, nem erdekel ez a problemad, mert azt latom, nem teszel semmit sem ellene". -> mint irtam, nagyjabol ezt kaptam vissza par honap utan a kedvesemtol, mert a hiszti az ment a terdem miatt, de nem akarodzott orvoshoz menni. Hogy hogy, aznap, mikor ezt kimondta, rogton mentem telefonalni es intezkedtem :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 13:27:58

@Muscari: Ja, Montenegro drága lett, felverték az oroszok az árakat. Minimum 2X drágább, mint Albánia!

SzZoole 2014.07.30. 13:29:24

@Evain: az ok,hogy Te folrohogtel,de tudod Te mit fogok en kapni a Janitol,ha O is el olvassa:)))

Muscari 2014.07.30. 13:31:15

@Jani haverja: basszus, az a barom leromboltatott mindent? A fentebbi reszekbol kiindulva pedig gyonyoru lehetett. Nagy kar.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 13:32:19

@Zoole[uk]: Írtam már, hogy keress London-Korfu járatot! Onnan 25 perc a kompút Sarandába.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 13:33:41

@Muscari: Azért vannak itt is hangulatos óvárosok, csak nem a tengerparton.
Pl. Gjirokastra, vagy Berat (mindkettő óvárosa a Világörökség része).

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.30. 13:37:35

@Jani haverja: Montenegro drága? Most voltam, én nem találtam annak.
(mondjuk, mihez képest... )
:)
Ellenben nagyon jó kis hely.

Muscari 2014.07.30. 13:41:31

@Jani haverja: ezek szuper arak, a horvatorszaginak majdnem harmada csak. Ha a kaja is olyan olcso tenyleg fillerekbol lehet nyaralni. BTW milyen nyelven lehet kommunkialni az albanokkal? Azt a valaszt, hogy albanul, nem fogadom el :-)

Az utat a Viamichelin ajanlotta fel, de mar sok idom nem volt nezegetni, megyek a gyapotfoldekre. Az autoberles nem gaz? Szamunkra elengedhetetlen ugyanis.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 13:43:56

@Sanz: Oké, remélem végül lesz akkora szerencséd a párkeresésben, mint végül neki lett.

Muscari 2014.07.30. 13:45:38

@svájci sapka (ch): hogy tetszett Montenegro? Mi is kacerkodunk a gondolattal hogy megnezzuk. Repulovel voltatok vagy kocsival?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 13:52:05

@Jani haverja: Vááá, te egy ilyen helyen élsz???

De csak hogy kötözködjek, az milyen már, hogy nektek mindenféle csinos, fiatal pipit adnak, nekünk nőknek meg talpig síruhába öltözött vagy idétlen törölközős turisták jutnak, nem pedig izmos, fürdőnacis albán srácok? Nincs igazság, ez megint bebizonyosodott!!!

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.30. 13:52:43

@Muscari: Nagyon szép, minden szuper volt. Kedvesek, előzékenyek voltak a szállodában, az éttermekben, angolul mindenhol beszéltek.
Kocsival CSAK Horvátországon keresztül szabad menni. Kerülő, de megéri. Mi nem arra mentünk. :( Boszniában volt, hogy elfogyott az út a főútvonalon, szembe jöttek a tehenek stb.
:)
A repülő is jó, azzal jöttem vissza, Podgoricából. Azt érdemes megnézni, hogy honnan, mert Bp-i járat nincs, de én Zürichbe landoltam.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 14:04:32

@svájci sapka (ch): Itt kb. a montenegroi árak feléből kijön egy nyaralás ugyanolyan színvonalon.

Herr Géza 2014.07.30. 14:05:53

@Zoole[uk]:
"(Debrecen fidesz bazis,Kosa Lali 20% kiralyal az ellen)"
Ezt jó, hogy írtad, így már tisztán látok..:))))) Mellesleg who the fuck is Kosa Lali ??? :))))))))))))))))

Sanz 2014.07.30. 14:08:15

@tildy[UK]: Hát mi kb. 40-en vagyunk, 3 szövegíró, 30 developer, 7 teszter. Ebből van 1 developer lány, meg 4 teszter, de 30+ a korosztály mindenhol. És én szívesen járnék idősebb nővel (ezért van 30-ig hirdetve a videóban is, de igazából lehetne 32 is), csak ők nem járnak 25-26 évesekkel...

Pedig már angol ismerősömmel kitaláltuk a legjobb csajozós szöveget (ami eddig ugyan nem vált be, de ettől még poénnak jó poén), ami így hangzik:
"Do you want to have a mortgage with me?"
(mert a gyerek már túl sok lenne, de a mortgage még jöhet)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 14:08:45

@Muscari: Kajaárak kb. a horvátországi negyede.
Kommunikáció: A turistás helyeken sokan tudnak angolul, legalábbis az alapvető dolgokat, amire egy turistának szüksége van. Olaszul meg szinte mindenki tud, meg görögül is, csak azt a magyarok közül beszélik kevesen :)

Kocsibérlés egyáltalán nem gáz. Ha Magyarországon béreltek, és úgy jöttök ide akkor sem, meg akkor sem, ha itt béreltek. Egyszer már felhoztam valahol, hogy amíg Lisztferihegyen 6 autókölcsönző cég van, addig itt a Nënë Tereza-n 8 cég képviselteti magát, és jórészt multik.

SzZoole 2014.07.30. 14:10:44

@Herr Géza: mar le irtad,de meg fogalmazom maskep.
Useless,brainless,moron dickhead bastard,real dick.
Igy mar erted,vagy irjam le maskep is:)))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 14:13:12

@svájci sapka (ch): Viszont tehén, meg kecske, birka, szamár itt is van néha az úton :) Ok, nem az autópályán, de akkor is :)

Autópályán csak olyan van, hogy az öreg falusi asszony éppen rakott szoknyában teszi át a biciklijét a két pályatestet elválasztó felezőkorláton :)

2014.07.30. 14:16:59

OFF

Ha valaki olvassa az FT-t, megjelent ma egy erdekes cikk szeretett vezerunkrol, 'Viktor Orban's Illiberal World' cimmel.

ON

SzZoole 2014.07.30. 14:23:01

@Jani haverja: neztem Corfu-ra is a Monarch es a Easy Jet is indit jaratokat oda nem is olyan vad aron.
Sarande-ban is tudok autot berelni?
Te messze laksz Sarande-tol?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.30. 14:35:11

@Zoole[uk]:
Az azért van hogy árnyékban legyen a fejed...
:)))))))))))))))))))))))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 14:41:40

@Jani haverja: Hát ez nagyon jó, szóval olaszul is meg lehet szólalni. Na, akkor már lenne két használható nyelv, csak nem adnának el minket a piacon :).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 14:45:05

@Zoole[uk]: Sarandában is lehet autót bérelni, majd megnézem, hogy hogyan. De lehet, hogy maszekban is lehet, van néhány ismerősöm ott. Ha aktuális lesz, írj rám privátban!

Sajnos mi Sarandától 270 km-re lakunk, ami itt kb. 5 óra. Nem az út minőségével van a baj (rendes kétsávos, meg néhol autópálya), hanem pl. Sarandától Vloráig iszonyat kanyargós. De majd valahogyan megoldjuk a találkozást, vagy Ti jöttök ide, vagy mi megyünk oda :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.30. 14:57:52

@Jani haverja: Nálunk egy pali szaladt át az autópályán, de ez volt a legkevesebb... :)
Kalandnak egyszer ok, de soha többet.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.30. 15:04:19

off: a blogkomment bugzik, vagy a gmail? Ujabban csak elvetve kapok ertesitest az uj kommentvalaszokrol, akit emiatt ignoraltam, attol elnezest! Massal is elofordult ujabban? on

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.07.30. 15:14:21

@Réka ‎: Aha. :( Napokig egyáltalán nem működött. Most épp igen.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 15:15:10

@svájci sapka (ch): Pedig meg lehet szokni :) Csak jobban oda kell figyelni a vezetésnél.:)
Én pl. itt sokkal jobban szeretek vezetni, mint pl. Magyarországon. És nem csak azért, mert itt nem "Qrvaanyázósak" a sofőrök, hanem inkább azért, mert "itt nem harapják le a fejemet" a rendőrök, ha valami kis szabálytalanságot csinálok akár véletlenül, akár tudatosan, célszerűségből.
Itt tényleg nem azért van a rendőr az úton, hogy büntessen, hanem azért, hogy minél jobban és gyorsabban haladjon a forgalom bármilyen körülmények között is! :) És ez nekem egy nagyon jó dolog! :)

Muscari 2014.07.30. 15:20:07

@Evain: akkor orommel jelentem, hogy felsofokon beszelsz. Megjutalmazhatod magad valamivel, en kuldok neked virtualisan egy sutit

Muscari 2014.07.30. 15:26:11

@svájci sapka (ch): koszi. En egyszer jartam Boszniaban, Dubrovnikbol mentunk at Mostarba. Maga az ovaros csodaszep, egy csipet kelet, de a varos tobbi resze lehangolo. Olyan ot-hat eve lehetett, de meg ott meredtek a romok, felig lerombolt epuletek, szamomra dobbenetes latvany volt. Meg a sok koldus is, nagyon szegeny orszag.

Muscari 2014.07.30. 15:27:26

@Mirjam2: kerhetunk linket esetleg? Vagy csak a papiralapu ujsagban van benne?

Evain 2014.07.30. 15:33:38

@Muscari: 93-ban nyelvvizsgáztam, akkoriban még csak Rigó utca volt hivatalos vizsgáztató központ. Szerintük ez középfok, én meg megmaradtam ebben a hitemben. :D
Köszi, szóbeli vállonveregetés is megteszi, éppen diétázom. :D

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.30. 15:52:23

Nagyon jó poszt! A videó is király :D Kéne nekem is csinálni ilyen csajozós videót csak én mekis kuponokat mutogatnék :D:D

vivike22 2014.07.30. 15:52:30

@Herr Géza: Ne, ne akarj tobbet tudni Kosa Lalilrol vagy debreceniesen Lajos kiralyrol, nem lesz az neked jo :)

@Sanz: Nagyon sok sikert neked mindenben, foleg a parkapcsolat teren!

Herr Géza 2014.07.30. 16:01:01

@Jani haverja: @Zoole[uk]: Megnéztem ezt az Albániát, ha már ilyen propagandát csináltatok. Tényleg faszogányos: Saranda, 4*-os szálló (Hotel Brilant), szuper kilátás, tetön medencével, külsö üveglift, meg ami "kell": 28 €/fö/éjszaka!!. A booking.com-on 8,9-es értékelés (10-böl), de azért tudnak az emberek maradandót alkotni: Jessica Írországból szigorúan bevéste a minuszos rovatba, hogy "Not enough chocolate crepes at breakfast!" Így, felkijáltójellel.
Szóval, sorry, de ilyen tré helyre nem megyek.... :)))))))))))))))))))

2014.07.30. 16:03:48

Besaras ezen a sztorin, nagyon tetszik, eletemben nem hallottam meg ilyen emberrol :D

Egesz eletemben azt hittem, hogy networkingelni meg csajozni meg politizalni csak "termeszetesen" lehet, marmint, hogy csinalsz valamit, vagy valahol, ott beszelgetsz emberekkel akik bevisznek ide-oda, gyujtod a nevjegyeket egy darabig, es akkor abbol kino valami egy ido utan, erre kiderul, hogy ez ugy mukodik, hogy "szia, van kedved meetupolnI?" "aha", "szia, lehetek politkus?" "aha", "szia, akarsz a baratnom lenni?" "ooo... aha" :D

Tanulsagos, na, meg emesztenem kell egy darabig, de mindenkepp megtanit valamire :D

puhacica 2014.07.30. 16:09:54

@Sanz: a videodon besirtam! :D a sportolos reszrol, mikor kifutsz a kepbol majd visszagurulsz, konkretan ez jutott eszembe:
www.youtube.com/watch?v=tLt5rBfNucc
jo humorod van! :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 16:11:08

@Sanz: Nalunk frontenden egy idoben ket csaj is volt , most jott egy csaj a backendre :)

Amugy 29 multam, mikor osszejottem az akkor 22 eves parommal. valami 6 ev 9 honap a korkulonbseg koztunk. Szoval sose lehet tudni:)

Herr Géza 2014.07.30. 16:12:00

@vivike22: Az csak humor volt, természetesen tudok róla épp eleget, söt túl sokat.... :)))))
Csak nem tudom eldönteni kit szeressek jobban: öt. Lézer mestert, Matolcsy bácsit, Szíj-gyártó Petikét, dr. Rogánt, vagy hát van még pár jelölt... :)))

Evain 2014.07.30. 16:16:07

@mojyo: Láccik sose volt még igazi geek pasid! :D:D:D

Evain 2014.07.30. 16:26:48

@Evain: még a végén HA összehoz titeket, és kinevezzük kerítőnek. :)

2014.07.30. 16:27:34

@Evain: Hat lehet, bar regebben azt hittem, hogy azok vagyunk a hapsimmal, de lehet, hogy a szo amit keresek magamra az az "irto kinos, tarsasagi fobias introvertalt luzer". :D En legalabbis keptelen lennek igy odamenni valakihez es bejelentkezni politkusnak meg, hogy tegyek el a nevjegyem, en azt hittem, hogy az ilyesmit eves, honapos puhitas, pavatanc es egyeb szertartas elozi meg :D Erre kiderul, hogy igy is lehet. Keszenvagyok, komolyan kitertem a hitembol ettol az arctol. :DDD)

2014.07.30. 16:29:07

@Evain: Jah nekem mar van sajat, koszi :D De mondjukattolmeg peldaul tanithatna, hogy hogyan kell igy letezni :DD

Sanz 2014.07.30. 16:32:10

@tildy[UK]: Párod akkor szerencsés. Ha nekem 22 évesen lett volna 28 éves barátnőm... hát jól hangzik. :-)
3 developer csaj? Wow, megyek oda, szólj, ha kell szakszövegíró. :-)

@puhacica: Ezt a macskás videót még nem láttam, ki kellett mennem az irodából röhögni. :-)
A humor átsegít a nehéz napokon. Majd lesz egy rövid gag reel is a videóból, volt pár vicces baki a három órás forgatás alatt. :-)

@vivike22: Köszi, azt pedig külön köszi, hogy "édesjó Lajosunkat" eszembe jutattad, már alig várom, hogy októberben (amikor Debrecenbe utazok) láthassam újra királyságát.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 16:33:44

@Herr Géza: Nem kell a Hotel Butrintba menni. Vannak tök jó kis magánszállodák ezrével. Igaz ezekben nincs üveglift, meg a többségükben csokis palacsinta sem, de ettől függetlenül jó helyek azok is, és nagyon figyelnek a vendég kéréseire.

Herr Géza 2014.07.30. 16:44:45

@Jani haverja: Ezt csak azért néztem meg, mert ugye összehasonlítani így hirtelenjében csak szállodaárat tudok szállodaárral.... Nem az igényeim ekkorák alapágon, bár ha mondjuk egy szakadtabb nyugati privátszoba árából ott 4-5 csillagos szállodába tudok menni, akkor miért ne...
A vendéggel való foglalkozás meg is látszik az értékeléseken, mert ennyi 9-es körüli redményt nemigen láttam még máshol, max. az 5+ csillag de luxe-luxury-premium-superior kategóriákban. Ott meg a pálmát 9,6-tal pont egy privát panzió viszi el... :)))

vivike22 2014.07.30. 16:55:19

@Sanz: Add at udvozletem a varosnak :) Mi 6 ev alatt egyszer voltunk, egy ideig nem latogatunk arra :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 17:15:33

@tildy[UK]: Azt még megértem, hogy miért választ egy 21-22 éves srác 30 éves barátnőt, na de fordítva? Miért választ egy értelmes, helyes 30 éves nő egy 21-22 évest párjául? Komolyan, mintha egy hegynyi egóval megáldott óvodással járna :)))!

Persze, mint mindig, tisztelet a jelenlévőknek :)!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 17:16:41

@Herr Géza: Jaj, mondtam a Jessicának, hogy kérjen lekvárost, de ő azt mondta, hogy az nem illik a rózsaszín tányérhoz és ő nem égeti magát a fészbúkon egy ilyen fotóval!!!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.30. 17:18:32

@Evain: Hát 93 óta csak-csak fejlődhettél valamicskét :)! Vagy annyira erős a rigó középfok, hogy máshol simán elmegy felsőnek??? Na, azt azért nem hiszem :))!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 17:21:46

@Herr Géza: Igen a kis családi szállodákban Te mindig VENDÉG vagy, így, csupa nagybetűvel.
Azt már mondanom sem kell, hogy egy sima kávézóban ha éppen elfogy a cigim, és véletlenül nem árulnak ott, akkor a pincér simán elmey a legközelebbi boltba, és vesz :) Ilyen se sok helyen van a Világban... :)

Herr Géza 2014.07.30. 17:39:37

@zöldeketbeszélek: :)))) (Azért kellett 1 perc, mire leesett, hogy miröl beszélsz....)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 17:54:36

@zöldeketbeszélek: Eleg sok oka van:) Gondolj bele, hozza tudok fiatalodni?:D Fiatalosan tart:) Ez annyira vicces amugy, neha eszre sem veszik, hogy o a fiatalabb:)

A masik, hogy az akkori dinkasaga, szeleburdisaga ellenere latszodott , hogy jo ember ( csak meg kell varni, amig beno valamennyire a feje lagya)

Aztan, amikor en gyerek miatt netan kiesek, a szakmai palyaja pont akkor ivel felfele.

Es meg ott van mellette, hogy en akkor egy 10 eves kapcsolatbol jottem, ahol masodhegedusnek szantak, ezutan azt neztem, emberileg milyen a masik. Rola meg tudtam, hogy igazsagos, jolelku.

Azt meg mar csak halkan mondom, szuleim kozt pont ugyanez a felallas, ugyanennyi korkulonbseg , ugyanigy.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.30. 18:12:15

@zöldeketbeszélek:

Miért is vagyok óvodás? Mert nem virítom a napfényes belvárosi lakást?

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.30. 18:21:11

@Mirjam2: ebben donald tusk nyilatkozata is? akkpr erdemes elolvasni.

Sesamelmo (Q) 2014.07.30. 18:45:57

@tildy[UK]: nem kötözködésből, csak erdekel. A pont felfele ivelő palya miért került az okok közé? Egy idősebb pasi ugyanabban a helyzetben -sosincs ugyanolyan helyzet- már mondjuk fent van. Vagy nem. millio valtozat lehet persze.

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.30. 18:49:00

@zöldeketbeszélek: mert akkr 40 evesen lesz klassz harmincasod;)

rezsöatya 2014.07.30. 18:52:10

@tildy[UK]: elso exnejem het evvel volt fiatalabb nalam. Amikor egyszer tarsasagban megkerdezte tole valaki, mennyivel idosebb nalam, nemigen volt oszinte a mosolya...
:D

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.30. 18:53:43

@Jani haverja: basszus, ez kesz ez a kedvcsinalo. Jövöre megyünk oda nyaralni. Ez eldöntöttem

SzZoole 2014.07.30. 19:03:06

@diggerdriver: szinte gondoltam,hogy ez lesz a valaszod:)))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 19:04:28

@Der echte Weinachtsmann: Nekem ízlik a mediterrán konyha. Rengeteg saláta, húsok (borjú, bárány, kecskegida, malac, csirke), rengeteg tejtermék (joghurtok, joghurtszószok, sajtok), oliva minden mennyiségben (olajként, meg bogyóként is több 100 fajta), meg tengeri, és tavi halak, valamint tengeri herkentyűk. Elég változatos kajálni itt, bár néha nagyon turistás helyeken "egyenkonyha" van, ilyenkor érdemesebb elmenni pár km-rel odébb valami jófajta házias kis étterembe.
A süteményeknél a török eredetűek sokaknak túl édesek, a többi viszont általában minden magyarnak ízlik.

Szóval lehet itt nagyon változatosan nagyon finomakat enni.

Hari Seldon 2 2014.07.30. 19:05:04

@Réka ‎:
Raadasul ha beleokoskoddhatok, a rabszolgakereskedelem inkabb az 1600 evekre indult be nagyobb mertekben. Akkor meg mar Europaban peldaul voltak olyan "lenyegtelen" alakok mint Newton es tarsai.

SzZoole 2014.07.30. 19:05:23

@Jani haverja: mar elszoktam,az okosban megoldjuk tematol,de legyen,konnyen vissza lehet szokni ra,ha aktualis lesz irok:)))

SzZoole 2014.07.30. 19:06:42

@vivike22: tan csak nem ismered Te is Lajosunkat?

SzZoole 2014.07.30. 19:08:49

@Herr Géza: csak sorba kell allitani oket,egy sor politikus,egy sortuz:))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 19:10:46

@Zoole[uk]: Én nem a "megoldjuk okosba" dologra gondoltam. Hanem inkább arra, hogy nagyon sok kicsi (gyakorlatilag miniatűr, azaz néhány autóval rendelkező) autókölcsönzőcske van, és általában azoknál olcsóbb, viszont ők nem hirdetnek pl. a neten, tehát úgysem találod meg őket UK-ból magadtól.

SzZoole 2014.07.30. 19:14:36

@Jani haverja: oh,ertem,mindig jo,ha egy helyi a segitsegere van az embernek:)))

Hari Seldon 2 2014.07.30. 19:15:26

@Muscari:
Igen en is hallottam mar, hogy a kivandorlot parok egy reszenel szakitas lesz a vege.
Viszont az is igaz, hogy ha felmerik, hogy az uj elethelyzet probara teszi a kapcsolatukat, es ezt kezelik, akkor idovel megerosodhet az a kapcsolat.
(valahogy ugy, ahogy a mondas is szol, hogy teher alatt no a palma)

Hari Seldon 2 2014.07.30. 19:16:39

@zöldeketbeszélek:
Hat rajta, ha eldontod, hogy mentek, akkor sok sikert.

montroyal ( CAN qc) 2014.07.30. 19:24:36

@zöldeketbeszélek: Mivel csak az egyik fél verzióját ismerjük,

a masikra én ugy kovetkeztetek hogy neki megvolt a tarsasaga jokat buliztak es 4 het mulva osszekoltozes a kovetkezovek aki valszeg korabban megvolt

egyebkent a parkapcsolatrol a maganyossagrol benne hasonloak az erzeseim ...es a kulombozo munkahelyrol is hasonlo erzes .. en szeretem a munkamat a klienseimmel jokat beszelgetek (van aki csak ezert jon a kocsijaval nincs baj ) mig a nejem letudja gyyotrelmesen az 5-6 orajat nem alom munkaban ... otthon o a laptopjaval ,en a TV (o utalja pfujj francia , es nem is erti ) ... akkor ragyog igazan ha vasarolni megyunk v program utazas .. vasarlast utalom semmire nincs szuksegem utazas igen de ezert mindig nekem kell kemenyen dolgoznom ...

szoval nem annyira rozsaszin ..
tudom rengeteg a hiba bennem de viszont megigerhetem nem fogok valtozni es ezt nem is rejtegetem ..

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 19:27:28

@Sesamelmo (Q): Egyszeru okokbol: relative keson vallalunk gyereket, en iden mar 35 vagyok. Namost leven en kozosen szeretem megalapozni az eletem,nem beulni a kesz joba, nem jatszik az, hogy ott a gazdagabb es altalaban idosebb pasi, es vele osszejojjek. Namost, ha otthon vagyok mondjuk 3 gyerkoccel, 3 evet, akkor o pont 30-33 lesz, kb 30-35 evvel a nyugdijig, mig egy nalam 5-10 evvel idosebbnel ez mar csak 20 ev lenne. Gyerekneveles anyagi tamogatasaban igy tovabb lehet ra szamitani.

Persze minden sors egyeni, van aki 50-60-70 evesn van karrierje csucsan, de azer a jellemzobb inkabb a 30-45 kozti idoszak, erzesem szerint legalabbis.

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.30. 19:27:55

@Jani haverja: köszi. Mondjuk salatak annyira nem (ragadozo vagyok), a többi jöhet igy ebben a sorrendben

SzZoole 2014.07.30. 19:28:20

@Jani haverja: meddig van jo ido arra,gondolok arra,hogy szeptemberben meg lehet elvezni a tengert?

montroyal ( CAN qc) 2014.07.30. 19:30:34

@Evain: Hozzáteszem, a külföldre költözés alapból próbára teszi a párokat. Van, akiket még jobban összekovácsol, van, akik elbuknak a próbán.

89-90ben a vilagutlevellel sokan jottunk ki egy lakotelepre hoztak mindenkit minden lepcsohazban par magyar csalad ... jo a, statisztika 2bol 1 elvalt .. hiaba a jobb korulmenyek a nehez kezdet nem mindenkinek jott be ... sot egy jo paran haza is koltoztek..

Hari Seldon 2 2014.07.30. 19:33:57

@Muscari:
Nagyon szep videk, de gyerekes nyaralasra jobbara alkalmatlan.

SzZoole 2014.07.30. 19:38:32

@Der echte Weinachtsmann: igazad van a salata a kecskenek valo:)
En is light-os kajakat szeretem a veres steak BBQ ribs combo a kedvencem:)))

Hari Seldon 2 2014.07.30. 19:59:41

@Der echte Weinachtsmann:
"A konyha milyen arrafele? Nem csak tengeri herkentyük erdekelnek! "

Ne beszelj igy!
Tudod: "A tenger gyumolcsei"
Legjobb marketigje az ilyen vizben elo csuszo-maszoknak es rovaroknak van. Ertekeljuk ezt!

Hari Seldon 2 2014.07.30. 20:01:13

@Jani haverja:
"Nekem ízlik a mediterrán konyha. Rengeteg saláta, húsok (borjú, bárány, kecskegida, malac, csirke)"
Eszik a malacot? Legalabb olyan ketharmaduk biztos muzulman.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.30. 20:04:37

@Zoole[uk]:
A kecskét meg megesszük tehát végülis vegák vagyunk.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.07.30. 20:11:28

www.creditloan.com/infographics/wp-content/uploads/sites/3/2013/08/ceo-worker-pay-ratio1.jpg

Ez engem meglepett. Gondoltam hogy Norvégia előkelő helyen van, de Ausztria mit keres az első helyen? Lehet csapkodni :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.30. 20:13:06

Na szóval...

kepkezelo.com/images/z873todzsuq435za3pge.jpg

Igazából nem rossz írás.
A tartalmával lehet vitatkozni de jól van megírva.
Ha aberrált, hát aberrált. Olyannak is kell lenni valakinek.

Viszont.
Mi az az orbitális egetrengető baromság hogy ha a szakmák vagy a munkahelyek nem hasonlítanak egymásra akkor nem jó a kapcsolat?
Mi köze a kettőnek egymáshoz?
A patológusnak akkor nem lehet szülésznő a felesége?
Vagymivan?
Az én szakmámhoz milyen női rokonszakma párosul?
Nem is értem hogy ekkora ökörséget hogy lehet kitalálni?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.07.30. 20:23:32

@diggerdriver: Van ahol nem mukodik vagy joval nehezebben.
Most , hogy visszagondolok korabbi kapcoslataimra, az volt/van hosszutav, ahol a masik is infos :)

nyuszigonosz 2014.07.30. 20:29:09

@diggerdriver: Szerintem a szakmáknak semmi köze egy kapcsolathoz. Most nem tudom, ezt ki és hol írta, hogy igen, és nincs kedvem visszaolvasni, de ez így tényleg butaság.

nezzazegfele [Hu ] · http://www.nezzazegfele.blog.hu 2014.07.30. 20:33:41

Első gondolatom a poszt elolvasása után: tulajdonképpen miért is cseszegetik itt sokan @diggert?

Lol.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 20:51:33

@Der echte Weinachtsmann: Van egy csomó fajta grillezett hús, abban nincsen piros paprika.
De pl. a különböző tave dheu-kban sokban van paprika. Ez szó szerint agyagedényt jelent, kis agyagedénybe belepakolnak különböző dolgokat (hús szinte mindegyikben van), és sütőben megsütik, rengeteg féle van. Ennek egy változata a tave kosi (joghurtban sült bárány, ez isteni finom, de ebben viszont nincsen paprika).

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 20:52:53

@Zoole[uk]: Szeptemberben még simán. Általában október közepéig jó idő van, fürdeni is lehet simán a tengerben, csak egyre többször van az idő előrehaladtával egy-két borongós nap.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 20:56:44

@Hari Seldon 2: Születés szerint 70% muszlim, de szinte senki sem gyakorolja a vallását. Isszák a rakit, eszik a disznóhúst, és a Ramadannak csak az első és az utolsó napját tartják meg, merthogy ez a két nap nem böjt, hanem hatalmas nagy zabálás :)
Ja, és mecsetbe sem járnak. :)

SzZoole 2014.07.30. 20:58:38

@diggerdriver: a kecskerol jutott eszembe egy regi vicc.
Egy szemuveges pocakos kisfiu,nevezuk Jancsikanak,kecske pasztornak akart allni.A pasztorok mondtak neki,hogy felveszik de ki kell allnia egy probat.Meg kell hagnia egy kecsket.Jancsika probalkozik,probalkozik de a kecske mindig kiugrik alola.A pasztorok tippet adnak Jancsikanak.Mondjak neki,hogy a kecskenek a ket hatso labat szurja be a gumicsizma szaraba es a szarvaba meg kapaszkodjon meg.Jancsika meg is teszi,de a kecske meg megiramodik egyenesen a falu fele,Jancsikaval egyutt.Mikor be ernek a faluba,meg latja oket a 98 eves rosszul lato Julis neni.Meg lepeteseben fel kialtott.Oda nezzetek emberek!Tegnap meg a Jancsikanak egy rozsdas biciklije se volt,ma meg mar hofeher Harley Davidson-al motorozik:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 21:04:26

@Hari Seldon 2: Ilyenek itt ezek a fiatal muszlim lányok:
www.youtube.com/watch?v=Fn6DsMeyHGA
és
www.youtube.com/watch?v=F2KjcOXcHgU

Meglátná a szaúdi király ezeket a videókat, biztos nem adna több ingyenpénzt Albániának... :) (Merthogy ő minden szunnita muszlim országot támogat) D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 21:07:47

@diggerdriver:
OFF: Megnézted a Zoole-éknak belinkelt kis összeállítást?
Ha nem, akkor most belinkelem még egyszer:
www.youtube.com/watch?v=-PPw4TFErxk
ON

Hari Seldon 2 2014.07.30. 21:12:00

Hu, ma ugy latszik ket tema van, Angila es Albania :-)

2014.07.30. 21:12:09

@Muscari: Nem tudom belinkelni mert az FT weboldala fizetos, de ha erdekel atkuldom PDF-ben.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 21:15:46

@Hari Seldon 2: Én csak válaszolgattam :) Ti kérdeztetek :)

2014.07.30. 21:18:50

@Babette.: Donald Tusk? Nem hiszem...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.30. 21:19:36

@Jani haverja:
Láttam.
Addig kéne elmenni oda míg el nem basszák.

onewayticket 2014.07.30. 21:27:54

Ez egy korrekt poszt, most nem érheti az a vád, hogy rózsaszínre van kifestve.

Szerintem azzal mindenki tisztában van, hogy bárhol is éljen az ember, az élet megpróbáltatásaitól (pl. betegség, munkanélküliség, szakítás/válás, elszigetelődés, öregedés, stb.) nincs védve. Csak arra számítunk, hogy ha jobbak az általános életkörülmények, munkafeltételek, stb., akkor könnyebb az emberi kapcsolatokat is jól alakítani, mert nem fásulunk bele az életbe a sok stressztől, a kilátástalanság érzésétől.

Munkahelyen szerintem igen ritka az, hogy valaki nemcsak haver, hanem barát is. Némi szerencse is kell ahhoz, hogy olyan kollektívát fogjon ki az ember + a főnöke se legyen egy terrorista.

2014.07.30. 21:28:45

Ti hol neztetek meg ezt a tarskereso videot? Sehol nem latok linket hozza, pedig megneznem, meg soha nem lattam ilyet...

Ami a posztot illeti, maximalisan egyetertek @zöldeketbeszélek: allaspontjaval. Szerintem a volt baratno jol jart hogy megszabadult a fickotol meg idejekoran. Nyilvanvalo szamomra hogy a pasira nem lehet szamitani nehez helyzetben, igy jobb hogy ez most derult ki mint valamilyen komolyabb dolog kapcsan.

Azert arra kivancsi lennek, hogy miutan az exbaratno felvallalta hogy az elso perctol kezdve fizikai munkat vegez es tamogatja a pasit amig o munkat keres, ezek utan mikor a pasinak jol kereso allasa lett, felajanlotta-e hogy eltartja a baratnot akar 2-3 honapig hogy az fizikailag, lelkileg ne legyen kimerult es a munkakeresesre tudjon koncentralni. Mert tudom hogy pl. a ferjem ezt csinalta volna hasonlo helyzetben, nem varta volna el tolem hogy hotelben takaritsak amig neki jo irodai meloja van, foleg ha minden nap panaszkodtam volna hogy nem szeretem a munkamat. En sem varnam el hogy o ladakat pakoljon ejjel e Tescoban ha meg tudnank elni az en fizetesembol. Azt mondanam neki hogy hagyd a csudaba a ladapakolast, maradj otthon, ulj a szamitogep elott es keress olyan munkat amit szeretsz csinalni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 21:28:52

@diggerdriver: Azért nem olyan könnyű ezt az országot elbaszni, bár tény, hogy ez is folyamatosan romlik, de szerencsére nem nagyon.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 21:32:14

@Mirjam2: Videó: Az utolsó bekezdésben a zölddel szedett szavakra kattintsál rá!

vivike22 2014.07.30. 21:42:48

@Zoole[uk]: Sajnos jobban, mint kellene, egyem az edes kis pofijat :) Ha szigoruan nezzuk, dolgoztam is "neki", kozalkalmazottkent egy idosek klubjat vezettem Debrecenben.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.07.30. 21:52:55

Megnéztem a videóját.
Megérett a világ a pusztulásra...

2014.07.30. 21:56:21

@Jani haverja: Koszi, megneztem! Erdekes... El tudom kepzelni hogy a jovoben nagyon elterjedt lesz ez a fajta tarskereses.

Azon meglepodtem hogy tobben irtak milyen jol beszel angolul a pasi: nem akarom leszolni, biztosan jol beszel de ez egy teljesen atlagos szoveg amit a videon elmond, ettol hasraesni... Szamomra az akcentus erdekes volt, ritkan hallok magyarokat angolul beszelni es majdnem pontosan ugyanazokat a hibakat koveti el o is mint en. Neki viszont tobb eve van ra hogy megszabaduljon toluk mint nekem...

Kedves posztolo, ha meg nem sertelek, tanacsolok valamit - nekem is a voice- and accent-trainer mondta, es en is dolgozok meg rajta! -, probalj meg lassabban beszelni es szunetet tartani a szavak kozott. Magyarul normalis ez az osszefolyo szoveg, de sokkal angolosabban hangzik es erthetobb angol anyanyelvueknek ha lassabban beszelsz es jobban elvalasztod egymastol a szavakat. Pl. ahelyett hogy 'wouldyouliketoplayapart' - 'would (rovid szunet) you (hangsuly, hosszu szunet) like (rovid szunet) to play (szunet) a part'.

SzZoole 2014.07.30. 22:12:17

@vivike22: azt tudtad,hogy nyiregyhazi a felesege?
En a tamogatojat(oligarcha) ismerem jobban.

2014.07.30. 22:31:16

@Mirjam2: "El tudom kepzelni hogy a jovoben nagyon elterjedt lesz ez a fajta tarskereses."

Huh nemar! :D En meg mindig le vagyok dobbenve ezen a figuran, ha ez a jovo, akkor en elvonulok valami kolostorba. :D

Valosznuleg bennem van a hiba es en vagyok igazan ilyen szocialisan diszfunkcionalis, hogy ez engem ilyen melyen erint, hogy igy mukodik a vilag, hogy odamegyek valakihez, hogy networkingolni akarok es akkor igy. :D De de de de de.... dehat ez is olyan szocialisan diszfunkcionalis dolog, nem? Marmint, hogy csak igy direktbe mukodik mar, hogy en ez vagyok, akarsz-e a csajom lenni, semmi ilyen "szoktalszigetrejarni?" stilusu kertelesek. :D

De mondjuk nem tudom mit csodalkozom, Japanban mar baratot (!) is lehet berelni, penzert kikozvetitenek egy embert akivel elmehetsz golfozni meg sorozni meg mittudomen, halal komoly, szoval ez a helyzet... :D

nyuszigonosz 2014.07.30. 22:37:59

@mojyo: Kolostorba mehetsz bármikor egy egy hétvégére. :-)
Nagyon menö dolog pár napot egy kolostorban tölteni manapság.
Érdekes is lehet vagy tudomisén már az sem az a valamikori középkori kolostor, ahol még gyertyafény volt meg minimalisztikus berendezés meg mindenféle gyógynövények meg ilyenek.

Nemrég egy doku- filmben pont egy nagyon mai modern kolostort mutattak, hát már az sem az, mint ami nekem tetszene.

Amúgy meg barát-bérlésen jót vigyorogtam. :-)

vivike22 2014.07.30. 22:40:10

@Zoole[uk]: Nem tudtam, hogy nyiregyhazi, de sokszor volt hozza is szerencsem, egy iskolaba jartak a gyerekeink. Szuloi ertekezleten is talalkoztunk..... Inkabb semmitsemnem mondok :D

De talan mostmar nem is Lalival van, hanem egy uszonovel el egyutt Gyongyi. Nem volt neki eleg a jatszoter, amit Lali epitett.....

Muscari 2014.07.30. 22:55:56

@Mirjam2: az nagyon jo lenne, koszi szepen

Sanz 2014.07.30. 22:57:27

@Mirjam2: Hadd pontosítsak: nem fizikai munkát végzett, hanem telefonos operátor volt először.
És felajánlottam neki, hogy ne dolgozzon, de nem fogadta el, mert az önérzetéhez kellett az, hogy ő is hozzájáruljon a családi kasszához (igaz, mindig is külön kasszán voltunk, talán ezen sem akart változtatni, hogy akkor most legyen közös). Én pedig ezt elfogadtam, mint magyarázat.

Muscari 2014.07.30. 22:57:33

@rezsöatya: nekem nem muxik, regisztraciot ker :-(

rezsöatya 2014.07.30. 23:02:10

@Muscari: az hogy lehet?

Gyere at Berkshire-be! Itt ingyé van! :D

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.30. 23:04:50

@mojyo:
"Japanban mar baratot (!) is lehet berelni, penzert kikozvetitenek egy embert akivel elmehetsz golfozni meg sorozni "
Akkor a teganapi gyerek-kölcsönzös ötletem ettöl mar nem is all olyan messze

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 23:10:16

@rezsöatya: De nekem Berkshire nagyon messze van... :)

Der echte Weihnachtsmann 2014.07.30. 23:15:06

@Jani haverja: te, menni ido alatt er at a hajo Korfurol?
Aztan a többi kerdesem mar emailben teszem fel ha nem zaklatlak

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 23:24:21

@Der echte Weinachtsmann: A szárnyashajó 25 perc. A "lassú" hajó 45 perc. Itt a menetrend, de van más társaságnak is kompjárata (ha még van):
www.ionian-cruises.com/lines.php

Inkább - ha lehet - vegyél fel Skype-ra, akkor tudunk élőszóban is beszélni.
Skype név: alfa-kontakt.info

De ha nem megy valamiért, akkor nyugodtan írj emailt!

33621 2014.07.30. 23:27:04

@vivike22: Üdv a külhoni cíviseknek innen cívis honból ! Itt minden szép és minden jó és mindennel meg vagyok elégedve!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 23:27:08

@Der echte Weinachtsmann: Most nézem csak, úgy látszik már változtattak a menetidőn, mert nem bírták tartani :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 23:31:26

@Der echte Weinachtsmann: Ja, és arra nagyon figyelni kell, hogy Korfun egy órával több van, mint Sarandában, hiába van nyugatra tőle, merthogy Korfu az Görögország!!!
Ezért is van az, hogy a Korfuról reggel 9-kor induló szárnyashajó elmegy Sarandába, lerakja az utasokat, felveszi a másikakat, és szintén reggel 9-kor visszaindul Korfura! :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.30. 23:32:29

@Jani haverja: Ha már így benne vagyunk a propagandában... :D

Csobbanni, pancsolni mennyire lehet édesvízben?Alkalmanként jó persze a tenger is, de az édesvizet szeressük igazán.A franc akarja a sót nyalni a szájáról...Akadnak tavak vagy folyók ilyen célra.Esetleg édesvízű medencés hotelek?Ne röhögjön senki, az olasz riviérán a szállásnál nem kicsit döbbentem meg, hogy van f@sza jó medanszié, erre bökje meg, sós víz van benne...Hát, hurrá.Meg még jól le is égtem abban a pár napban (nem anyagilag, meg nem is erkölcsileg, hanem napsütésileg...) biztos nem marta szét a sebes hátamat a sós víz.De kurvára bele kellett menni, mert rohadt meleg volt...

Illetve ha nem szeretjük a 40 fokot, de azért a kellemes nyári jó időt igen, akkor melyik hónap célszerű Albániába utazni?Valszeg kocsival mennénk, Svédországból, az ám lenne a kaland, átvágni egész Európán... :-o

vivike22 2014.07.30. 23:39:03

@33621: :D :D Latom, osszefujja a civiseket a szel :D

Ha ajanlok itt blogot, nem tudom, kiutasitanak e, civisek es barki aki szeret jokat nevetni, olvassatok a becses brigantikat :D

Jo moka, foleg hogy tudod, hol irodnak a sztorik :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.30. 23:41:02

@Jani haverja: Akkor laza arcok ezek az albánok... :-)))))))

Egyre jobban teccik nekem... :D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 23:50:17

@geegee: Vannak édesvizes medencés szállodák mindenhol (minden nagyobb településen) több is. Pl. Sarandában a Hotel Butrinti, a Grand Hotel, stb.

Tavak: 2 nagyobb tó van, az Ohridi (itt Pogradeci tónak hívják), ez a jobb fürdésre, és a Shkodrai. De kismillió kisebb tó van, ahol lehet fürdeni. Folyókban kevés helyen célszerű fürdeni, mert nyáron vagy bokáig ér a víz, vagy jéghideg, vagy nagyon erős sodrása van, vagy ezek kombinációja :)

Szeptemberben már nem szokott kánikula lenni, de fürdeni még bőven lehet.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.30. 23:52:28

@Jani haverja: Aham, köszi, jó hírek ezek.Mindjárt nyitom is a guglimapszot...Jövő nyáron elgondolkodunk rajta, vagy inkább tavasz végén.Május mennyire jó nyaralni ott, esőmentesség, kellő hőmérséklet terén?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.30. 23:58:49

@geegee: Május levegő hőmérséklete szerint nagyon jó. A víz (tenger, ill tavak) viszont lehet, hogy még hideg. Mondjuk a kis tavak (azok mindenhol vannak szinte) addigra már felmelegszenek. A medencéket a szállodákban általában itt már április eleje felé üzembe helyezik, úgyhogy májusban már simán használhatók, és kellemes a vizük.

montroyal ( CAN qc) 2014.07.31. 00:00:52

@tanato: szerencsere Ontario 500kmre van ...azert van problema veluk ott is ...meg hogy nem verik meg oket csak azert mert roma ... Mo-on ki ? az a 5-6 magyar gyerek a 30 ciganyt az osztalyba mintha forditva lenne .. de semmi gond miert ne kapnanak lehetoseget az oktatasra ...

egyebkent a cigany kisgyereknek nem kell felnie hogy megverik az iskolaba .... az apja is oda jar a 7. osztalyba ..DDD

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.31. 00:03:13

@geegee: Ja meg amíg itt fél dollár egy feles raki (szőlőpálinka) vidéken kávézóban, de puccos, és egyben turistás helyen sincs több 1 dollárnál, addig egy Svédországban élőnek nincsen itt hideg víz... :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.31. 00:06:14

@montroyal ( CAN qc): Erről jut eszembe: Gazsika büszkélkedik az apjának:
- Képzeld apu, nekem van a legnagyobb farkam az osztályban!
Mire az apja:
- Jól van kisfiam, elhiszem, de azért ne feledd, hogy te 15 éves vagy, a többiek meg 7 évesek...
DDD

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.07.31. 00:19:00

@Jani haverja: :-)))))))))))))

Én is valahogy így sejtem...Valahogy össze kell ezt hozni.Épp néztem, 100-150 km csak Szaloniki is, meg közel van Macedónia is, biztos lenne látnivaló dögivel...Vannak olyasmik, hogy fizetős utak, hidak, alagutak?Nem kizáró tényező, csak érdekel.Gondolom ott is elég rongyos, cafrangos lehet a tengerpart, vagy a folyók vonala...
:D

montroyal ( CAN qc) 2014.07.31. 00:46:39

@Jani haverja: Tanato talalt egy cikket itt canadaban is 14 evesen abbahagyjak az iskolat mert mennek ferjhez
nos meddig szuz egy ciganylany?
-ameddig erosebb mint az ocsse..
-ameddig gyorsabban fut mint a batyja ..
-ameddig az apja bortonbe van ...

pappito · http://pappito.com 2014.07.31. 00:48:34

nem tudom miért piszkáljátok a video miatt a csávót, ez miben különbözik attól, hogy milliók mennek társkereső meg dating meg csitcset szájtokra meg ojságokba hirdetni magukat? szerintem ezzel nincs semmi baj

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.31. 00:50:47

@geegee: Albániában és Koszovóban nincsenek fizetős utak, csak Koszovó nem tagja a nemzetközi biztosítós zöldkártya egyezménynek (nem az ő hibájukból), így 30 EUR ott a kötelező biztosítás 10 napra. Montenegróban egy fizetős útszakasz, ill alagút van. A többi országban fizetősek az autópályák, de nem vészes árral.

Hát vannak errefelé cafrangos helyek, az biztos :) Nem egy Hortobágy...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.31. 00:52:22

Na, elmegyek, szunyálok egyet, jó éjszakát mindenkinek!

pappito · http://pappito.com 2014.07.31. 00:54:00

@Mirjam2: "Azon meglepodtem hogy tobben irtak milyen jol beszel angolul a pasi: nem akarom leszolni, biztosan jol beszel de ez egy teljesen atlagos szoveg amit a videon elmond, ettol hasraesni"

hasraesésről nincs szó, meg arról se amit mond. ahogyan beszél az viszont fényévekkel van az átlagos angolul vakeráló magyarhoz képest (igen, ideértve magamat is) itt sok helyi a srácnál szarabbul beszél :) jó, persze angolszakos/nyelvész vagy mi a frász, nyilván sokkal többet foglalkozott a nyelvvel,mint átlag géza

de a kedvedért átfogalmazom, _nálam_ sokkal ösztönösebben és természetesebben beszél angolul

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.31. 04:18:14

@pappito: és ez milyen vagány, hogy be mered vallani, jobban tud nálad a srác. :-)
én ritkán hallok magyarokat ilyen jó akcentussal beszélni angolul (mondjuk nem is jártam Angliában a múlt évezred óta, nem ismerek ottani magyarokat).
az egyetemen eléggé erőltették a brit akcentust annó, de saját tapasztalatom mindig az volt, hogy más külföldiek jobban értik a "semleges" angolt, amiben pl kimondja az ember a r hangot, és minden mást is (nem le'a a letter pl, angol módra), és (sajnos?) én már erre szoktam rá. nem mondják rám, hogy native vagyok, viszont mindenki érti, amit mondok :-)
erről jut eszembe megint az echte cockneyt beszélő kollégám ezer évvel ezelőttről, dobtam egy hátast, amikor felküldött nagycsoportba egy rakat ötévest, akik szintén cockney akcentussal tolták az angolt (ugye mind thai volt), nagyon bizarr volt :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.31. 04:29:39

@tanato: köszi a cikket.
és persze hogy a magyar / cseh / stb oktatási rendszer cserbenhagyta a cigányokat, még a meglevő értelmes programokat is ellehetetlenítik perpill, amennyire képben vagyok. és jó, ha valahol valaki tud velük mit kezdeni.
de ez a végtelen leegyszerűsítés, hogy szegény cigányokat a bőrük színe miatt diszkriminálják Európában, azért ezt nagyon nem kéne. kicsikét komplexebb a probléma. remélem, nem fognak rájönni odaát is. amennyire érzékeltem itt korábbi linkekből, Skandináviában már néznek és pislognak.

pappito · http://pappito.com 2014.07.31. 04:35:22

@Dragonlady (now in Thailand): nincs ebben semmi vagányság, szimpla tény.
Mondjuk engem sose izgatott ez túlzottan, amíg tud valaki zökkenőmentesen kommunikálni.
Én elég jól elvagyok a szakmai angollal is meg a smalltalkkal is, de van akcentusom ami nem is fog elmúlni sose már. Mondjuk ez nem nagyon aggaszt errefelé senkit :)

Csak örömmel láttam, hogy van aki klasszul beszél, futottunk már bele itten igen kínos szitukba magyarkákkal.

Egyébként leginkább kétféle van, az egyik aki tudna helyesen beszélni de nem mer mert sose beszélt, leblokkol, a másik meg aki meg van győződve arról, hogy keni-vágja a nyelvet aztán valami szánalmas makogás jön elő belőle amit ő maga se ért.
Meg van pár köztes eset. Azért majd' mindenki belerázódik előbb utóbb, csak elindulni nehéz.

A gyerekeimnek viszont cuki kiwi akcentusa van :)

tableno 2014.07.31. 06:50:58

@pappito: Az igazi helyes kiejtést csak gyerekkorban lehet megtanulni...

lavór 2014.07.31. 08:52:36

Ajjaj. maradj kint! Itthon a liberálisokat lassan máglyahalálra ítélik. :)

Muscari 2014.07.31. 10:00:46

@montroyal ( CAN qc): szerintem az ilyen vicceket hanyagolni kene :-( Es baromira nem is vicces.

Muscari 2014.07.31. 10:03:48

@Dragonlady (now in Thailand): az valami halali lehetett :-)
Nekem a mai napig vannak gondjaim a cockney-val, mert eleg ritkan talalkozom veluk. Altalaban megprobalom kikovetkeztetni, hogy mit akarnak mondani.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.31. 10:10:41

@Muscari: Vidéki tanárnő ismerősünk sokat mesélt a cigány iskolásokról, sajnos valóban a házasodás felé indulnak már 13-14 éves kortól, persze akkor még nem szó szerint, de már csak az érdeklő őket és a családot is...így még az alsó tagozatban is kifejezetten okos, tehetséges gyerkőcök is 'elkallódnak' a ballagásig.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.31. 10:14:59

@Sanz: Úgy látom, a ti kapcsolatotok jóval bonyolultabb volt annál, mint amit a posztodból és a hozzászólásaidból megtudtunk. De biztosan mindketten tanultatok belőle. Nagyon fiatalok vagytok, sok mindent ennek a számlájára lehet írni.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.31. 10:16:11

@Mirjam2: Az én párom is hasonlóan járt el, miután megváltunk egymással a volt munkahelyemmel :).

micsoda? 2014.07.31. 10:16:21

Tetszik a posztíró őszintesége, ráadásul a magyaros politizálást is vitte magával, szuper:) Biztosan akad hozzá illő társ is. Jöhet a következő beszámoló.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.31. 10:18:26

@montroyal ( CAN qc): "szoval nem annyira rozsaszin ..
tudom rengeteg a hiba bennem de viszont megigerhetem nem fogok valtozni es ezt nem is rejtegetem .."

És megelégszel ennyivel? Tényleg ennyit érdemelsz, ennyit ér az életed egy nagy része? Hát....

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.31. 10:25:52

@tildy[UK]: Nálam az a baj, hogy nem bízom a férfinépben. (Rossz tapasztalatok, elvált szülőt etc.) Elképzelem, hogy 40 éves vagyok, a párom 30, van két kisiskolás gyerekünk, aztán a férjem meglát egy hamvas kis huszonévest és rájön, hogy fiatal ő még családapának...

Félre ne értsd, még véletlenül sem rátok gondolok!

Egyébként azt tapasztaltam, hogy hihetetlen nagy a különbség még egy 30 éves nő és egy 30 éves férfi gondolkodásában is, nem véletlenül használtam az óvodás szót. Nyilván itt is tisztelet a kivételnek. Ja, és nálam elképzelhetetlen, hogy kivárjam a kedvesem 'felnőtté válását', elég egy gyerekkel foglalkozni :))).

Muscari 2014.07.31. 10:33:56

@zöldeketbeszélek: biztos sok helyen igy van, de messze nem mindenkinel. En megyeszekhelyen elve ismertem meg tobb cigany csaladot, akik teljesen beilleszkedtek. A legtobbnek as gyerekerol mar meg sem mondanad, hogy cigany. Van koztuk zenesz es vallalkozo, az egyik csaj gyonyoru kepeket fest, szoktam latni Facebookon.
Ezert nem szeretem az altalanositast, mert nekem van ellenkezo tapasztalatom is jocskan.

Muscari 2014.07.31. 10:40:33

@zöldeketbeszélek: ez egy valos problema lehet, amit felvetsz. Egy no otven evesen szerintem inkabb mar csak egy otvenot-hatvan eves pasi szamara vonzo, egy negyvenot evesnek szerintem a harmincas nok jonnek be inkabb.

Termeszetesen kivetelek mindig vannak, ha olyan nagy a szerelem es az egymasra hangolodas, a kozos ertekrend, akkor mukodhet.

Aztan lehet, hogy csak azett erzem igy, mert en mindig is az idosebbekhez vonzodtam, az exem 6, a ferjem 7 evvel idosebb nalam.

A csaladbeli rossz trapasztalatok miatt meg reszvetem :-(

Sanz 2014.07.31. 10:48:44

@zöldeketbeszélek: Első hosszabb kapcsolat volt mindkettőnknek, és hát igen, idővel tanul az ember. Csak persze ez a tanulás piszkosul tud fájni. :-)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.31. 11:06:59

@Muscari: Valahogy az az érzésem, hogy ők vannak kisebbségben. De természetesen jó, hogy egyre többen lesznek. Érdekes kérdés lehet különben, hogy miként lehet úgy beilleszkedni a többségi társadalomba, hogy a kisebbségi ne veszítse el az eredeti identitását, de a maximális elfogadottságot elnyerje.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.31. 11:10:43

@Muscari: Hát tudod, rossz tapasztalatokkal a statisztikák szerint egy igen népes társaság tagja vagyok :). Nálam érdekesen alakult, az első és egyetlen exem 16 évvel volt idősebb, a párom pedig fél évvel idősebb nálam. Mivel ő pasi, tulajdonképpen fiatalabb nálam, de nem fél évvel :)))!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.07.31. 11:12:15

@Sanz: Nem kicsinylem le a fájdalmadat, huszonévesen én is úgy tudtam szenvedni a szerelmi bánattól, mint a kutya :). Na de kutyaharapást szőrével ;)!

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2014.07.31. 12:25:42

A kultúraváltás bizony nem mindig egy könnyű galopp. Van ilyen, hogy összeomlik vagy megrogy az a boldogságkép, amit úgy ahogy összerakott az ember.

Az egy óriási lépés, ha be tudunk kapcsolódni a helyi közösségi életbe. Van olyan ismerősöm, aki ennyire tudatosan bele vetette magát a T csoportok világába és ez tényleg jó alkalom arra, hogy közelebb kerüljön helyben élő itteniekhez vagy akár magyarokhoz.

A magyarok közül sokan eleve elutasítják a közösségi aktivitást és az elmúlt 5 generáció akár életveszélyes fenyegetést is kapott a nyakába azért, mert közösségi aktivitást mert kezdeményezni. Ez már a "bevállalok egy kisvállakozást" szintre is igaz.

A magyarok között a próbálkozók páriának számítanak.

Ezzel sikeresen elérték, hogy a világ legkevésbé sikerorintált kultúrája címért dobogós helyen vannak, az individualizmus - kollektivizmus skálán is és még sorolhatnám a GLobe Hofstede kutatás skáláit.

Aki ezügyben fellázad a magyarsága ellen és akár ennyire tudatosan használja a közösségi tereket, az persze nincsen kitéve az olyan jellegű veszélyeknek, mint az átlagos magyarok.

Most szombaton csodatévő szentember orbán viktor urunk bejelentette, hogy akik odahaza karitatív szervezetekben dolgoznak, azok külföldi kémek. Ahogy ez a Putyin hívő országokban lenni szokott.

Mi külföldi magyarok szabadon eldönthetjük, hogy lemásoljuk ezt az identitás mintát, vagy levesszük magunkról és bedobjuk a szennyeskosárba ahogy este a ruhánkat. Az otthoni magyaroknak ez nem megy ilyen könnyen.

A választásokon 70% szavazott erre az ideológus érdekcsoportra.

Alick 2014.07.31. 12:49:02

"felkeresem az itteni liberálisokat (Liberal Democrats)"

Jájjj... akkor már miért nem a UKIP-et? :)

2014.07.31. 13:31:30

@pappito: "ez miben különbözik attól, hogy milliók mennek társkereső meg dating meg csitcset szájtokra meg ojságokba hirdetni magukat?"

Az egvilagon semmiben. Az pont ugyanennyire kiborito jelenseg. :D

2014.07.31. 14:30:04

@Sanz: Bocsi, nem voltam internet-kozelben mostanaig. Tehat nem akartam a maganeletedben vajkalni, ezzel a kiegeszitessel mar sokkal arnyaltabb szamomra a kep. Az elso posztod alapjan kb. azt hittem hogy Mekiben dolgozott a baratnod, ezek szerint ez nem igy volt. Ha felajanlottad neki hogy segited illetve o utasitotta el a kozos kasszat, akkor reszedrol mindent megtettel amit tehettel es nem a te hibad hogy nem jott ossze. Nyilvan nagyon fiatal vagy meg, elotted az elet - sok sikert kivanok a karrieredhez, tars-talalashoz stb.

2014.07.31. 14:33:22

@Muscari: Latom kozben Rezso atyank belinkelte (a kis ravasz, talalt egy ingyenes forrast! :)), ha esetleg nem tudod megnyitni szolj es elkuldom.

2014.07.31. 14:39:25

@mojyo: Gondolom tudod de ha megsem akkor felhivom a figyelmedet hogy ma mar teljesen elfogadott es nagyon gyakori az internetes tarskereses.

M. Péter 2014.07.31. 14:58:00

@Der echte Weinachtsmann: Mikor ölted meg utoljára saját kézzel az ebédedet?

2014.07.31. 15:01:30

@Mirjam2: Ertem en persze, dehat a gyorskaja is elfogadott, meg a hipszterszakall, attol meg nem muszaj, hogy en szemely szerint oruljek neki, ugye? :D

Nem kotottem bele amugy, es nem kritizaltam, semmi bajom szemelyesen a posztiroval egyaltalan, senkivel sem aki ilyeneket csinal. Amit akartam mondani az az, hogy ez a jelenseg maga amit ez a poszt is kepvisel, szamomra ijeszto es bizarr, es az en ertekrendembe be nem illesztheto, a szemelyisegemtol nagyon tavol allo. It's not them, it's me. Remelem igy mar ertheto. :)

Tapsi75 2014.07.31. 15:05:50

Szerintem ez sokkal egyszerűbb... Beszélni kell a nyelvet, minél magasabb szinten! Mivel Angliába kb 300 éve folyamatos a bevándorlás, az itteni emberek nagy része abból indul ki, hogy mindenki más idióta, de ha bizonyitod az ellenkezőjét, akkor viszont elfogadnak! Ehhez meg kell tudni fogalmazni az Ő nyelvükön a gondolataimat, problémáidat, fel kell fogni a vicceket, neked is kell tudni viccelni, es mind ezt egy pörgős, nem erőltetett párbeszédben. Az általam itt ismert magyarok 95 százaléka ezen elbukna, azt mar nem is mondom ha ehhez meg mondjuk egy walesi tájszólás párosul... Es persze az örök probléma, a magyarok valahogy imádják gancsolni egymást, es nem segíteni!

2014.07.31. 15:08:56

@mojyo: Oke, azt megertem hogy te szemelyesen nem akarsz internet dating-et hasznalni, de szerintem kicsit meglepo hogy egy mainstream jelenseg szamodra 'ijeszto es bizarr'. Vagy lehet hogy felreertettem amit mondtal, lehet hogy a poszt mas aspektusaira hasznaltad ezeket a jelzoket?

Mindenesetre az internet dating egy teljesen bevett dolog, es az internet koraban teljesen logikus is hogy tobbek kozott parkeresesre is hasznaljak az emberek. Pl. olyan tarsadalmakban is nepszeru az internetes tarskereses ahol elrendezett hazassag van; a hagyomanyos hazassagkozvetito mellett vagy helyett hasznaljak.

2014.07.31. 16:01:14

@Mirjam2: Hat a jelenseg lehet, hogy mainstream, es elfogadott, de en nem vagyok az :D Nem a poszt mas aspektusaira gondoltam, hanem az ilyen direkt megkozelitesekre, hogy meetupoljunk, meg politizaljunk, meg csajozzunk. Ez tolem nagyon tavol all, ha csak igy lehetne lelki-, meg uzlettarsam, akkor inkabb maganyos luzer maradnek egesz eletemre, minthogy ilyenekkel egessem sajat magamat, es ha engem igy valaki megkeres, tuti, hogy elszaladok, hogy mitakarez, en rettenetesen paranoias vagyok amugyis :D

Ha van kozos tema akkor az mas, az interneten is, ha pl valakik ezen a blogon igy a posztrol beszelgetve osszejonnek, azt egyaltalan nem tartom bizarrnak... Enis igy jottem ossze az enyemmel hosszu evek alatt egy teljesen hivatalos szurkoloi / rajongoi (NERD ALERT!!!) forumon ahol volt kozos tema, es nem az volt a cel, hogy part talaljunk, hanem csak a beszelgetes. Szoval az internet nem para maga, baratokat is ismertem meg igy, az, hogy az egyikbol tobb lett az csak mazli. :D De ez annak a virtualis megfeleloje, mintha a focimeccsen vagy a rockkoncerten, vagy a szinhazban egymas melle szolt volna a jegyunk, es arrol beszelgetunk, csak irasban, mivel a valo eletben pattanasos, onbizalomhianyos, szerencsetlenkedo nyomorultak lennenk, otthoni kanaperol viszont osszeszedetten fogalmazo "normalis" emberek benyomasat is tudjuk kelteni, mar akinek sikerul ugye... :D

De a hirdetesek, meg a direkt megkeresesek viszont az ujsaghirdeteseknek es a leszolitasoknak az internetes megfeleloje, ezektol az internet elott is kirazott a hideg es most is igy vagyok vele. :D Az uzleti networkingben meginkabb gigamega paranoias vagyok, hiszen eleve az ugy kezdodik, hogy van otletem, kerek valakit, hogy segitsen megvalositani, talalok valaki random csokat a netrol aki meg jol lenyulja az otletemet es meg le is huz penzzel, vagy hogy? :D Az meg ugy is megtortenhet, hogy rendezvenyen kapta meg a nevjegyed, de az interneten igy megkeresek valakit az felhivas keringore.. :D A tarskereses meg az ultraciki kategoria, azzal nem tudok mit kezdeni, hogy valaki ram kivancsi, hol a turoba kezdjem a "magamrol" reszt, erted, meg, honnan tudjam, hogy mi erdekel a masikbol, ha semennyit se tudok rola, mit tudom en, kit keresek, csak legyen hapsi azert :D Meg erdekelje es szeresse azt az embert aki en vagyok, dehat ez barki lehet, kiveve ha a Unitednek drukkol :D Szerintem (tehat az en szemelyisegemhez passzolo elvek szerint) ezeket a dolgokat, marmint az uzletelest es a szerelmet is csak ugy lehet elkezdeni, hogy van keszlet ember mar, akiben megbizol, ha ez a helyi golfklub, vagy valami hulye emos fanklub az interneten az mindegy, csak ne igy direktbe kelljen mert az mar regen rossz. (En amugy ilyen extraliberalis nevelest kaptam, es nekem is azok az elveim, hogy soha semmilyen korulmenyek kozott nem az a lenyeg, hogy ki vagy, hanem, hogy mit gondolsz, ezert utalok magamrol beszelni es azt se szivesen arulom el, honnan irok itt. :D)

(Valoszinuleg nem ismered, de az avatarom, es a nicknevem is egy japan animebol jon, aminek az a cime hogy "Watashi ga Motenai no wa dō Kangaetemo Omaera ga Warui!" vagyis "Akarhogy is nezem, miattatok van, hogy nem vagyok nepszeru!", ennek a foszereploje en vagyok :D Vagyis egy "nemnepszeru lany" egy motenai shoujyo, vagyis egy mojyo, aki egy ugyanilyen szocialis paranoias karakter aki nem bir az emberekkel szot erteni, mert az egy nagyon bonyolult, faraszto dolog ami tudomanyos elokeszitest igenyel :D Nagyon vicces kulonben, remelem hamarosan jon a masodik sorozat :D)

Huh, namindegy, asszem most kicsit tobbet elarultam magamrol, mint amennyit szerettem volna, de lehet megmagyarazza, honnan jon az a hanyadek amit en posztok ala szoktam okadni neha, es lehet, hogy ha a kedves posztolo is olvassa, inkabb megsajnal es nem fog megsertodni, hogy ennyire kiakadtam a posztjan :DD

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.07.31. 16:53:05

@mojyo: annyira magamra ismerek abban, amit irsz, foleg az elso reszeben, az anime nem annyira a vilagom, bar a Mushishi (egyedulikent) nagy kedvenc mangaban es animeban is :) mindig nagyon hulyen ereztem magam tarskereso oldalakon, pont azert, mert bennem volt az a feszenges, hogy namost akkor itten vagyok es part keresek... ehmm.... hepp... igaz ugyan, hogy eletem szerelmet pont egy ilyen sima tarskereson talaltam meg, de ott is ugy irtam neki, hogy lattam hogy szeret fotozni es hivtam hogy tartson velem egy nap ha ugy tartja kedve szoval a kozos tema adott volt kinos csend eseten is :)

Viszont a meetupok valahogy simabban mentek, pont mert ott is volt egy kozos tema, en egy expatos csoporthoz verodtem hozza es ott mindig adott volt, hogy te honnan jottel, meddig leszel itt, hogy talaltal lakast... kozos problemaink meg elmenyeink voltak. Sok jofej embert megismertem, sot med odaig is eljutottam, hogy elmentem koktelezni egy ilyen divatos lounge-bar szerusegbe, ahova amugy sose tennem be a labam ha fizetnenek se :)

2014.07.31. 17:09:24

@Réka ‎:

Hat ez erdekes lehet, ilyen szemelyiseggel kiprobalni ezeket marmint, tarskeresozni meg meetupolni :D De ha neked bejott, akkor jo, ennek orulok, hogy egy egesz szerelemmel meg egy csomo baratsaggal es koktelbaros elmennyel gazdagodtal ezek altal :D

En sose tudnek szerintem igy, de azert nem vagyok teljesen elszigetelt :D Csak nekem az a "meetup" hogy eljarok valahova ami erdekel, peldaul sportolni vagy nyelvtanfolyamra, vagy vmi szakmai klubba vagy ilyesmire :D (Meg a Hataratkelore az interneten ugyebar :D) De ezek nem ilyen direkt szocializacios dolgok, sot nincs is mindenhol kialakult kozosseg, a feladat a lenyeg, kinos csend esetere is, pont, ahogy megfogalmaztad. :)

2014.07.31. 18:47:49

@mojyo: Oke, erdekes perspektiva, mas mint az enyem de jo hogy leirtad. Animevel sajnos nem vagyok kepben, de orulok hogy most mar ertem az avatarod szimbolikajat :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.07.31. 19:13:56

@mojyo: ez majdnem olyan negatívan meg önlehúzósan hangzott, mintha én írtam volna :-D

Sanz 2014.07.31. 20:00:51

@mojyo: Az animéket én is szeretem, de ezt konkrétan nem ismertem. :-)
Amúgy abszolút megértem, hogy nem szereted az ilyen "direktbe odamegyek" dolgot, én sem szeretem, de ebben az adott helyzetben egyszerűen nincs más alternatívám. Ezt úgy értem, hogy ha tudja az ember, hogy a napi 5 perc beszélgetés az lesz, hogy munkatársakkal beszél reggel egy kicsit, meg esetleg délben (bár ahogy írtam, az angolok nem túl eljárkálósak ebédkor), akkor valamit kell az tenni ellene, különben becsavarodik a magánytól (nekem napi 30-40 perc beszélgetés kell legalább).

És jó interneten is beszélgetni - én is folyamatosan beszélek minden magyarországi ismerőssel -, de egyszerűen más (hozzáteszem, régebben sokkal többet csináltam és a legjobb barátomat is először neten ismertem meg). Szóval ezért mentem el én is, és nekem is borzasztóan komfortzónán kívüli kaland az egész, de hát ez van, nincs jobb, ezt kell akkor csinálni.

Amúgy online datinget próbáltam, de nem jön át a karakterem annyira, mint a videómon (jó, mindkét esetben a zsiráf esete történik; megnézik a profilom és azt mondják: "jé, ez aranyos, de otthonra nem kéne"). Ha az ember kicsit különc, akkor sosincs könnyű dolga, mert mind az általam keresett piac, mind az engem fogadó piac kicsi (szép közgazdasági analógiával mondva).

Illetve még a meetup-okról annyit, hogy én szerintem az elmúlt évben voltam kb. 60 eventen, egy lánnyal elmentem onnan randizni kétszer, és kész. Míg egy másik (lány) ismerősöm - aki szakítás után szintén meetupozni kezdett - elment 1 darab eventre, ott összejött egy sráccal és azóta is együtt vannak. Szerencse vagy jobb keresettség? Valószínűleg is-is. Szóval lehet ezt így is csinálni. :-)

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.31. 20:26:34

@Sanz: rajottem, hol a video:D

szerintem cuki vagy, ugyhogy ne add fel. kedves a mosolyod, kedves a lenyed.
a kek polo nem tetszik nekem.
az inges oltozek tuti.
mindosze ket tanacsom van:
huzd ki magad, mint egy buszke uriember
beszed kozben jobban artikulalj, erosebb szajmozgassal
ez a ket dolog lenyugozo tud lenni a lanyok szamara, meg a maiaknak is, mert tudat alatt hat.
o szinten sok sikert kivanok!!!!

2014.07.31. 20:33:06

@Sanz: Hat persze ertem en, es mondom, nem rajtad dobbentem ugy le, hanem a jelensegen :D De ebben semmi szemelyes nem volt es orulok, hogy nem vetted annak :D

Nyilvan masok vagyunk, te valoszinuleg egy extrovertaltabb figura vagy, meg politizalsz meg napi 40 perc duma, meg mittudomen, szoval neked bejon ez az egesz, hajra :D En eleve egy ilyen elvonulos alak vagyok, nekem akkor mar inkabb a magany mint az ismerkedesi celu ismerkedes :D Nem tudom hany eves vagy, de nekem pl. az emlitett arcig osszesen egyvalakim volt, es amugy pedig oelotte, 20 eves koromig senkim se volt es nem is kerestem csak azert, hogy legyen, voltam persze szerelmes, meg ilyenek, de ha nem jott ossze akkor ez volt, csak ugy, onmagukert engem nem annyira erdekelnek az emberek, mar irtam a tobbieknek is korabban, hogy a filmben se erdekel, mi van a szereplokkel, vagy mi a sztori, csak legyen jo a hangulata :D Lehet, hogy sokszor voltam maganyos es most is az vagyok, de egyaltalan nem zavar, van egy lelkitarsam, csaladtagok es egy legjobbbaratno, ezenkivul meg eljarok emberek koze dolgozni, meg hobbijaim is vannak, nekem ez igy boven eleg :D

Ez lehet, hogy nem tul egeszseges, es valoszinuleg neked van igazad, hiszen nekem nagyon nehez peldaul a vallalkozasomat beinditani, embereket keresni akik segitenek, es eladni a munkaimat emiatt, de csakis olyanok kozott merem egyaltalan reklamozni, akikben megbizok es tudom, hogy erdekelheti, mert en csakis hosszu tavra tervezek, fiukkal is meg uzleti partnerekkel is :D

Ezert en inkabb ugy csinalom, hogy tokre hagyomanyos "eventekre" jarok, peldaul tanfolyamokra, kiallitasokra, ilyesmikre, es ott igyekszem kapcsolatokat epiteni, es a direkt megkeresesek elott mindig puhitani, meg informaciot gyujteni, hogy ne "hideg" legyen a megkereses, hanem hagyomanyos erdeklodesnek tunjon :D Persze ez muveszet amit meg kell tanulni nyilvan, de remelem, hogy sikerulni fog igy azert, mondom, mindenkepp tanulsagos volt a sztorid! :D

Ja igen, az animet (roviditett cime Watamote) mindenkepp csekkold, en sirvarohogtem rajta. :D

Sanz 2014.07.31. 22:26:32

@Babette.: Köszönöm a tanácsokat, legtöbbször ingben vagyok, csak a teniszhez a kék póló volt kézenfekvőbb. :-)

skylla 2014.07.31. 22:43:10

@mojyo: hat ez volt a legjobb hozzaszolas honapok ota. lehet, hogy nekem is ezt meg kene neznem? na ne. maradok a miyazakinal :) remelem, ö nem csinalt sorozatokat :/

Ugyandehogy (törölt) 2014.07.31. 22:50:08

@Sanz: nem az a baj, hogy polo, hanem hogy log a valla. vannak szep szabasu polok, amik szep tartassal csinosak tudnak lenni
:)

tsabus UAE 2014.08.01. 08:29:33

@mojyo: Uhhh... A mangát leszámítva, még egy könyvben, filmben, posztban, vagy hozzászólásban sem ismertem ennyire magamra...
Basszus... Öreg koromra olyan lettem, mint egy fiatal csaj...

pinkunicorn (UK) 2014.08.01. 22:37:55

@Mirjam2: Na, helló, itt a volt barátnő. Csak megjegyzem, hogy még csak nem is fizikai munkát vállaltam a hotelben, hanem két évig könyvelésn dolgoztam, ami magában is stresszes, de mivel a hotel működési elvei alapján hétvégente is dolgoznom kellett, mert az összes étteremnek, plusz a recepciónak is naponta kellett levezetnem a bankinget, mindig máskor voltam szabadnapos. Sajnos enyhén szólva nem fizettek agyon és egy elviselhetetlen emberrel kellett együtt dolgoznom, ezért elég szar volt arra hazamenni, hogy na és miért nincs másik állásod. Persze én nem mennék bele az egészbe, mivel nyilván árnyaltabb a történet és mindenkinek megvan a joga a saját verziójához, egyszerűen annyit adnék hozzá, hogy az "új" barátom a lehető legtámogatóbb ember, akit valaha ismertem. Elég sokat számít, hogy mit kapsz otthon. Kb egy hónappal azután hogy összejöttünk és elkezdtünk komolyabb témákról beszélni, pl fizetés, munkahelyi boldogulás, annyit mondott, hogy te nem ennyit érsz, neked sokkal jobb jár. Minden egyes nap bátorított, hogy jelentkezzek, menjek interjúkra... És az első helyre, ahova behívtak, fel is vettek. Sőt, azóta kaptam egy még jobb munkát. Nagyon sokat számít, hogy mit kapok otthonról. Ha már amúgy is fáradtan és kimerülten megyek haza, már nem lesz kedvem munkát kereseni. Sőt még néhány más dolog is lemerít, nem is beszélve arról, hogy esetleg egy darab sz@rnak érzem magam alkalmasint, mert én "csak" egy hotelben dolgozom.
De ha ez lett volna az egyetlen probléma, én lettem volna a legboldogabb. De ne is menjünk ebbe bele, én sem vagyok nyilván hibátlan az ügyben, de őszintén örülök, hogy így alakult.

**mimi** 2014.08.02. 08:05:46

na ugye...a másik fél elmondása is lényeges, azért árnyalja a képet...nekem is tele lenne a tököm ..." az old meg a problémádat " állásponttal...elvégre társak, vagyunk/voltunk vagy mi...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.08.02. 08:22:39

@alasse11: Örülök, hogy minden jó, ha vége jó :).

Nagyon is jól tudom, mennyit jelent a biztatás, támogatás bizonyos helyzetekben. De ha megengedsz egy tanácsot. Azt írtad, hogy "esetleg egy darab sz@rnak érzem magam alkalmasint, mert én "csak" egy hotelben dolgozom."

Ne adja az ég, de bármikor kerülhetsz még olyan helyzetbe, hogy 'rangon aluli' munkát kell végezned egy darabig. Gondolj csak bele, ez csak egy élethelyzet, az aktuális munkád nem a te értékedet jelzi. Nem értékmérő sem a munkahely, sem a drága autó, sem a nagy lakás.

Egy mindennapos példa a kisgyereket otthon nevelő anyukáké. Drága kis hazámban van erre egy mondat: Otthon Ülő Anyuka. Na, tegye fel a kezét az az anyuka, aki úgy gondolja, hogy a feladata a gyerkőc mellett ücsörgés lett volna...
De mégis, a társadalmi elismertsége szinte nulla és szerencsés az a nő, akinek a párja munkaként értékeli az asszonykája 16 órás műszakját.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2014.08.02. 11:03:47

@**mimi**: Szeritnem ez embertol is fugg. Egy nagyon halogato embernel siman jo tud lenni egy ido utan hatarozottabb, "oldd meg " kijelentes.

Egyebkent kb egy het hiszti utan, hogy kozel van a monitor, vegre jon az asztal. Kicsit odaszoltam, hogy unalmas mar ezt hallgatni folyamatosan, nezzen ki egyet vegye meg :D:D:D

Sanz 2014.08.02. 15:23:02

@alasse11: Jé, szia. :-)

Ezért is írtam a történetben, hogy én abszolút megértem a döntésed, mert az "új" barátod egy nagyszerű ember, legalábbis azok alapján, amit én tudok róla. Illetve a kommentekben írtam, hogy nem fizikai munkád volt.

Az pedig, hogy nem tudtunk megfelelően kommunikálni, ahhoz vezetett, hogy vége lett a kapcsolatnak. Ennyi.

Aztán ki jobban, ki kevésbé jól birkózott meg ezzel. C'est la vie.

pinkunicorn (UK) 2014.08.02. 15:53:27

@zöldeketbeszélek: bocs, ha felreertheto voltam, nem arra celoztam, hogy szamomra volt rangon aluli hotelben dolgozni, hanem hogy ez "statuszkulonbsegkent" volt erzekeltetve velem. Igen, vannak olyan munkak, amelyeket nem szivesen vallalnek el, es remelhetoleg nem is kell, de en ugy vagyok vele, hogy amig valaki odateszi magat es dolgozik-akarmit, azzal semmi baj. Pl baratom pincerkent kezdte, beleadott mindent es most a lanc legnagyobb ettermeben assistant general manager, epp egy ujabb eloleptetesre var. Szoval minden csak azon mulik, hogy mennyit tudsz kihozni magadbol. Plusz lehet, hogy en penzugyi asszisztenskent dolgozom epp, de akkor sem neznem le ot, ha esetleg utcat seperne, mert este ugyanaz a ember ul le mellem a vacsorahoz, akit szeretek. Hat ennyi:)

pinkunicorn (UK) 2014.08.02. 18:31:56

@Sanz: Hát ez van, mindenesetre biztos találsz egy olyan hölgyeményt, akivel megtalálod a közös hangot hamarosan.

2014.08.02. 21:51:49

@alasse11: Hoppa... Most olvastam ezt, szerintem mindenki szamara erdekes volt a 'masik oldala' a tortenetnek. Nekem a posztbol eredetileg az derult ki hogy te annak idejen szobat takaritottal a hotelben, orulok hogy nem igy volt (nem sokan elvezik a hotelben takaritast...). Szerintem szep teljesitmeny hogy penzugyi teruleten talaltal munkat Londonban, raadasul ha jol ertem 'szakiranyu' vegzettseg nelkul. Ezen nem hogy semmi 'lenezendo' nincs, hanem nagyon is szep teljesitmeny, meg ha nem is fizettek jol. Gratulalok ahhoz hogy azota meg jobb munkat talaltal es tovabbi sok sikert.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása