oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. május 16. 06:45,  Számháború a határátkelők körül 568 komment

2014. május 16. 06:45 Határátkelő

Számháború a határátkelők körül

Megint kitört a számháború a „hány magyar is dolgozik külföldön?” témakörben, most éppen azon folyik a vita, hogy eléri-e a szám a 600 ezret vagy „csak” félmillió. A lényeg szerintem nem ez, hanem a folyamat, amely egyelőre megállíthatatlannak tűnik.

migráció nem csak számok UNHCR.jpg(kép forrása: ENSZ)

Ha már az elmúlt napokban megint előjött a téma, szeretném én is hozzátenni a magamét, ugyanis attól tartok, megint nem a lényegről beszélünk.

Kezdjük az elején!

A történet úgy kezdődött, hogy egy német cégalapítással foglalkozó cég (nyilván nem rossz reklámfogással) megpróbálta összesíteni, hány magyar is dolgozhat (így, feltételes módban) Európa különböző országaiban.

Közel 600 ezer?

A matek szerint az Egyesült Királyságban mintegy 300 ezer, Németországban több mint 135 ezer, míg a lista harmadik helyén álló Ausztriában valamivel több mint 63 ezer magyar vállalt munkát. Őket messze leszakadva (8-9 ezres létszámmal) követi Szlovákia, Hollandia és Spanyolország, míg az első tízbe befért még Svájc, Írország, Olaszország és Franciaország.

A végső szám 580 ezerre jött ki, amiből azt a következtetést vonták le, hogy év végére alighanem átlépi a 600 ezret a külföldön dolgozó magyarok létszáma.

A cikket annak rendje s módja (és sokszor szó) szerint átvette a magyar online sajtó jelentős része, amivel a cég el is érte a célját.

Vagy „csak” félmillió?

A témára ráugrott a vs.hu is, amely egyrészt felhívta a figyelmet arra, hogy ezek szerint csak tavaly mintegy 100 ezer magyar hagyta volna el az országot (ami az eddigi csúcs kétszerese), másrészt pedig arra, hogy szerinte az adat pontatlan.

A portál a brit bevándorlási hivatal adataira hivatkozva azt írja, hogy 2004 óta hivatalosan 142 159 magyar állampolgár váltott ki társadalombiztosítási kártyát a szigetországban. (Ehhez képest tavaly a Nemzetgazdasági Minisztérium 300 ezer főre tette a nagy-britanniai magyar közösség létszámát.)

Ami Németországot illeti, a vs.hu szerint tavalyelőtt 24 600, míg tavaly 28 200 magyar munkavállalót regisztráltak, év végén pedig több mint 12 ezer 20 év alatti, illetve 1700 nyugdíjas korú magyar állampolgárt tartottak számon.

(A másik összesítés a német statisztikai hivatal adataira hivatkozva azt írta, hogy 135 614 magyar állampolgárságú embert tartottak nyilván 2013 év végén. Ez közel 29%-kal több mint az előző évben.)

Az osztrák helyzet a legkacifántosabb, lévén Ausztria van a legközelebb Magyarországhoz, így rengetegen ingáznak és / vagy végeznek idénymunkát, akár feketén is.

Ott tavaly év végén 58 ezer magyar munkavállalót tartottak nyilván, de én a magam részéről meg lennék lepve, ha nem lennének ennél jóval többen, akár olyanok is, akik csak pár hónapra mennek ki, vagy a határ közelében dolgoznak. (Apró személyes adalék: valamivel több, mint egy évvel ezelőtt már Salzburg környékén is sikerült összefutni több, cukrászdában, fagyizóban dolgozó magyarral, amire korábban nem volt példa.)

A stratégia hiánya

Lényeg a lényeg, a számháború tehát zajlik, azonban a számok mögül nekem egy dolog hiányzik: az emberek. Azaz hogy kik mennek ki, milyen képzettséggel, hány évesen, és vajon közülük hányan térnek majd vissza.

Ez ugyanis szerintem sokkal fontosabb, mint azon vitatkozni, hogy most 500 ezer vagy 600 ezer magyar él külföldön. Lassan szerintem megszokhatnánk (és meg is fogjuk), hogy az Európai Unió egyik alapvető vívmánya a munkaerő szabad áramlása, és más országban munkát vállalni nem az ördögtől való dolog.

A probléma ott van, ha nincsen semmi, ami arra ösztönözze az embert, hogy pár év tapasztalatszerzés után hazatérjen, márpedig Magyarországon most ez a helyzet.

Egy ápoló indokai

Hadd idézzek egy hozzászólást az Origo cikke alól, mert szerintem jó képet ad arról, miért mennek el ma Magyarországról sokan (és miért lesz nehéz meggyőzni őket arról, hogy visszatérjenek):

A „Majd jobb lesz, ez lesz, meg az lesz"-ből nem tud az ember ruhát venni a gyerekének, meg enni adni... megélni.

Mert ugye egyre jobban észreveszi az ember, hogy kifizet mindent, aztán nincs pénze tovább a megélhetésre.

Velem is ez volt. 3 műszak, stressz, ünnepnapokat elfelejthettem, mint ápoló ugye ez nem jár nekünk.

Kifizettem mindent a fizumból és hurrá, maradt 15 ezer ft-om az egész hónapra. Nagyon szép.

Okok, hogy miért mentem el:

1, tisztes bér
2, nincsenek naponta változó törvények, szabályok sehol
3, megbecsülés a munkahelyen
4, normális, emberi munkahelyi körülmények
5, marad pénzem a hó végén is
6, tudom az otthoniakat támogatni
7, világot látok, utazni tudok
8, amit meg akarok venni, azt meg tudom venni, hitel nélkül, akár némi spórolással is
9, nyugodtan fizetek ki mindent, nincsenek számla elmaradásaim
10, nincsenek hazug politikusok
11, Nyugodt, kiszámítható élet

Nahh, ez az, amit nem cserélnék fel az otthonival:
1, tisztességtelen bér
2, naponta, hetente változó szabályok
3, az emberek csak belénk kötöttek, meg hangoztatták, hogy nekik betegjogaik vannak, közben meg szarba sem nézték a nővéreket, mert egy isten létezik csak, ez pedig az orvos
4, nincsen kötszer, nincsen gyógyszer, lássuk el a betegeket úgy, hogy minden szakszerű és higiénikus legyen,
5, nem hogy hó végére, de két hét elteltével már nem volt szinte egy vasam sem
6, anyukámnál laktam, mert egy önálló albérletet sem tudtam volna fizetni
7, ha már megláttam a városjelző táblát, már az egy utazás volt
8, csak álmodoztam olyan dolgokról, hogy űj farmer, meg póló, jó volt a turkálóban vett is, új műszaki cikkről nem is álmodoztam...
9, néha csekkekkel lottóztam, hogy mikor mit tudok befizetni, így volt, hogy néha volt egy-két hónap elcsúszásom
10, hazug politikusokkal voltam körülvéve, akiket csak önös érdekük érdekelt, és nagy ívben szarták le, mi van velünk, kisemberekkel, de sajnos ez most sem változott
11, szóval stresszben gazdag, élet megrövidítő életem volt otthon

Nehéz mindehhez mit hozzáfűzni (és majd megteszitek ti), de azért annyit talán mégis, hogy bár a legtöbben az anyagi nehézségek miatt mennek el, azért nagyon sokat nyom a latban a kiszámíthatatlanság, a szabályok állandó változása és a megbecsülés hiánya is.

Ezeken pedig sokkal nehezebb lesz változtatni, mint az anyagiakon, mert ez nem csak gazdasági sikeresség, hanem hozzáállás kérdése is.

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Magyarország Ausztria Németország Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr36172198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.05.16. 06:57:56

Szerintem teljesen mindegy, hogy 498523 vagy 611235 a kivándorlók száma. A lényeg azon van, hogy - saját tapasztalatom szerint -, aki külföldön alapít családot és eléri a gyermeke az iskolás kort , az nem fog visszamenni.
Azon van a hangsúly, hogy tudnak-e otthon olyan alternatívát mutatni, hogy a fiatalok valóban 1-2 év tapasztalatszerzés után (családalapítás előtt) visszamenjenek.

adg 2014.05.16. 07:00:51

Megis csak kellene egy csip mindenkibe, es akkor egyszeruen meg lehetne mondani, ki hol van. Feltenni a googli mapsra, es milyen szep lenne. Sose veszne el senki.
Vagy talan megsem. Annyira nem fontos a kerdes...

pappito · http://pappito.com 2014.05.16. 07:02:08

az, hogy nincsenek hazug politikusok az ilyen álnaivkodó hülyeség, dehogy nincsnenek, mindenütt vannak. csak az átlag bevándorló nem olvassa a helyi politikát, a legtöbb helyen úgyse szavazhat, szerintem ezerből egynek van arról fogalma, hogy ki a képviselője. ergo nem hallja meg a pletykákat, nem olvassa az ojságot és egyáltalán a helyi politikát nem tudja kontextusban kezelni, tehát nem foglalkozik vele és így "nem érinti" - splendid isolation

andaluzkutya 2014.05.16. 07:18:11

@pappito: A politikusoknál munkaköri kötelesség a hazugság, így valóban minden országra jellemző. Ami nem mindegy, hogy hogyan bánnak a hétköznapi emberekkel. Mo.-n nagy ívben szarnak rájuk, míg a világ ennél fejletteb részén bár szintén korruptak, vannak ügyeik, stb. a hétköznapi embernek is hagynak valamit, nem csak jelszavakat.

klappol 2014.05.16. 07:27:47

Jó reggelt:)))

Na ma egy szép napnak nézünk elébe. Politikai vitakör. Tippelni kellene, hogy ma ki fog a legtöbbet hozzászólni:)))

@andaluzkutya: Nincs olyan, hogy "hétköznapi ember". Az ember, ember, a társadalmi besorolás teszi azt, hogy szereti elfelejteni ezt. De tudom, hogy a köznyelv ezt használ.

swGuru 2014.05.16. 07:36:38

Alaptétel, hogy a politikus saját hasznát nézi. Ami nem mindegy, hogy közben mennyit hagy az országa népének. A számok pedig fontosak lehetnek, hiszen nem mindegy, hogy 5 vagy 6% él külföldön, de jó eséllyel a kettő között lehet. Vagy tulajdonképpen mindegy is :-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 07:43:56

Az amugy tenyleg durva szerintem, hogy a magyar egeszsegugyben mennyire alacsonyak a berek. Eddig barkinek meseltem kulfoldon nem akarta elhinni/megerteni, hogy nalunk azok, akik eletet mentenek es gyogyitanak (aminek az elsodlegesnek es messze a legjobban fizetettnek kene lennie) miert keresnek kevesebbet, mint mondjuk azok akik a fuvarozasban dolgoznak...
En minden kulfoldon szerencset probalo helyzetet megertem, de az orvosok, apolok donteset meg aztan plane!

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 07:44:37

Mo. szabad, demokratikus állam, így sosem lehet biztos statisztikát készíteni erről. Ugyanis egy szabad, demokratikus állam nem tart hivatalos nyilvántartást arról, hogy állampolgárai melyik országban élnek.

A népszámlálási adatok talán a legmegbízhatóbbak, de ilyen csak tízévente van.

2001: 10 198 315 fő
2011: 9 937 628 fő

A különbség - 260 687. De hozzá kell tenni, ennek nagy része eleve az alacsony születésszám miatt van.

Szóval 2021-ig kell várni a következő biztos adatra.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 07:47:51

"1, tisztes bér
3, megbecsülés a munkahelyen
4, normális, emberi munkahelyi körülmények
5, marad pénzem a hó végén is
6, tudom az otthoniakat támogatni
8, amit meg akarok venni, azt meg tudom venni, hitel nélkül, akár némi spórolással is
9, nyugodtan fizetek ki mindent, nincsenek számla elmaradásaim
11, Nyugodt, kiszámítható élet"

Ez valójában egyetlen érv: "gazdagabb országban akarok élni, mert ott magasabbak a jövedelmek".

"10, nincsenek hazug politikusok"

Ez meg tévhit. Egyszerűen az átlag kitántorgó nem illeszkedik be külföldön, aminek egyik jele, hogy ott nem politizál, így nem is figyeli mi történik a helyi politikai életben.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 08:09:12

@andaluzkutya:

Mo. nem korrupt ország. Sokkal korruptabb az országok többsége.

Mo. jó középtájékon van, inkább a középnél jobb (azaz kevésbl korrupt tájékon) a nemzetközi felmérésekben.

A felmérés szerint a világ legkevésbé korrupt országa holtversenyben Dánia és Új-Zéland.

A legkorruptabb pedig Szomália.

andaluzkutya 2014.05.16. 08:10:19

@klappol: A politikus is ember és igyekeztem a többieket valamilyen jelzővel megkülönböztetni, így lett belőle "hétköznapi". Természetesen minden ember más és minden ember (és állat) a maga nemében egy csoda, semmiképpen sem hétköznapi. Ez biztos cinikusan hangzik, pedig nem az :)

@maxval a gondolkodó birca: "Ez valójában egyetlen érv: "gazdagabb országban akarok élni, mert ott magasabbak a jövedelmek"."

Nekem az is elég lett volna, ha látom, hogy van az országban remény a változásra vagy fejlődésre belátható időn belül. Mivel ilyesmit nem láttam, így kompromisszumot kötöttem és egy valamivel gazdagabb országba költöztem.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 08:10:53

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Azért gondolod ezt, mert nem ismered a bolgár egészségügyi béreket.

2014.05.16. 08:11:58

@andaluzkutya: doki, de jo, hogy megint vagy. Hivatkoztam rad tegnap. Beleolvasnal egy linkbe, mindjart kuldom

andaluzkutya 2014.05.16. 08:13:15

@maxval a gondolkodó birca: Tudom, hogy vannak jóval korruptabb országok is, de a földrajzi elhelyezkedésünk alapján lehetnénk kevésbé azok is. Elvileg Európához tartozunk és a fejlett nyugathoz próbálunk közelíteni, ott meg a 10-20% lenyúlása nem elfogadott, max. 5% (fogalmam sincs, közvetlenül még nem találkoztam itt korrupcióval).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.16. 08:14:37

@maxval a gondolkodó birca:
Igen, javítottunk a korrupciós besorolásunkon.
Nem volt olcsó de megoldottuk...
:))))))))))))))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 08:15:51

@andaluzkutya:

Remény, hogy Mo-n nyugati életszínvonal lesz? Dehát ez abszurd remény. Ilyen sosem volt 500 éve. Miért pont most lenne?

Szóval ha a nyugati életszínvonal a cél, akkor a világ kb. 160 országa "reménytelen". De érdemes-e ezt tűzni ki célként?

"Nyugati" életszínvonal: Nyugat-Európa (leszámítva pár szegényebb országot, mint pl. Portugália, Málta, Ciprus, stb.), Észak-Amerika, Izrael, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Korea, Japán, pár szupergazdag muszlim olajmonarchia, s kész, más nincs,

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.05.16. 08:16:00

@svájci sapka (ch):
Magyon régóta mondom és egyetértek veled a magyar nem megy vissza.

2014.05.16. 08:16:15

Telefonrol ez problemas. Valaki elkuldene a dokinak a Hinta blog linket? Koszonom

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 08:18:23

@diggerdriver:

Az volt a röhej, amikor pár éve az EU korrupciós felmérést készíttetett a tagállamokban.

Aztán kiderült: pár kelet-európai tagállamban a felmérés elkészítésének feladatának jogát gyanús cégek nyerték meg, akik furcsán közeli kapcsolatban álltak egyes politikusokkal...

2014.05.16. 08:18:52

@maxval a gondolkodó birca: a nepszamlalas szerint en es a tesomek is otthon laknak :)

andaluzkutya 2014.05.16. 08:19:51

@maxval a gondolkodó birca: a reménynél nem nyugati életszínvonalat mondtam, hanem simán fejlődést.
És ami még nekem fontos, bár tudom, hogy kissé idealista megközelítés: ha az ország csoró, akkor a politikusok se rázzák a rongyot, hanem legyenek szerényebbek. Többször leírtam: Mo.-n a miniszterelnöki fizetés több, mint 10x-ese volt az enyémnek. Itt ugyanez kb. 1,5-szörös. Hasonló arányoknál el tudtam volna képzelni, hogy mások is az ország fejlődésén fáradoznak...

andaluzkutya 2014.05.16. 08:21:59

@charlieharper: azt hittem már átküldted, mert kaptam néhány levelet mellnagyobbításról :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 08:24:12

@andaluzkutya:

Az EU-n belül Mo. a 20. helyen áll korrupciómentességben a 28 között. Rosszabb a helyzet Mo-nál: Románia, Bulgária, Horvátország, Szlovákia, Csehország, Olaszország, Lettország, Görögország.

EU-n belül legrosszabb: Görögország.

tanato 2014.05.16. 08:26:42

@maxval a gondolkodó birca: Ezek a népszámlálási adatok teljesen hamisak,mert nem személyesen kell bemondani őket hanem elég ha mondjuk a szülő bemondja hogy igen itt lakik velem a két gyermekem,holott már több éve külföldön vannak.

2014.05.16. 08:28:13

@maxval a gondolkodó birca: anyukam beirt minket minden alkalommal (van egy kis paranoiaja), nehogy megtudjak hol vagyunk

Mighty Duck 2014.05.16. 08:31:37

@maxval a gondolkodó birca: Ne felejtsd el, hogy legutóbb börtönnel fenyegették azokat, akik nem vesznek részt a népszámlálásban, ellenben elektronikusan is beküldhetted az adataidat. Azok, akik megtartották a magyar lakcímüket, könnyen lehet, hogy valótlanul szerepelnek a statisztikában, vagy megjelennek a külföldön regisztráltak között is. Ezzel nem állítom, hogy nem ez a legpontosabb, de a kérdéses szám tekintetében nem tartom relevánsabbnak, mint egy ezirányú kutatás eredményét.

andaluzkutya 2014.05.16. 08:31:42

@maxval a gondolkodó birca: van amúgy bármilyen olyan földrajzi, gazdasági, társadalmi, biológiai ok, ami indokolja, hogy Mo ne lehessen/léphessen feljebb azon a listán?
Szerinted ez elfogadható helyezés?

pappito · http://pappito.com 2014.05.16. 08:34:07

@tanato: amúgy se ér semmit, legalább azt kéne tudnia egy országnak, hogy hány adózója van, de hát senkit nem érdekel igazán, a statisztikával meg éppen az kummant aki odafér

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 08:34:45

@andaluzkutya:

Nem hiszem, hogy ez jó mérce lenne-e.

Egyébként láttam régebben egy felmérést arról hogy hol mennyi az állami vezető fizetése az átlagfizetéshez képest.

A győztes az iraki miniszterelnök volt akinek negyedmillió eurós havi fizetése van, miközben az országos átlag 300 euró.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 08:36:50

@andaluzkutya:

Nem hiszem, hogy Mo. emelkedhetne jelentősen. Ennek oka a gazdasági helyzet a térségben.

andaluzkutya 2014.05.16. 08:37:43

@maxval a gondolkodó birca: amúgy ha Mo-n a fizetésem elég lett volna egy normális megélhetéshez, akkor teljesen hidegen hagyna, hogy a miniszterelnök 10x, vagy 20x annyit keres. De mivel történetesen a csőd felé rohantam, így "jó magyar szokás szerint" elkezdtem turkálni mások zsebében és találomra a miniszterelnököt választottam ki :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.16. 08:38:46

@maxval a gondolkodó birca: ja, akkor hasonlítgathatunk lefele, és legyünk büszkék magunkra, hogy Mo kevésbé korrupt, mint Ghána, és jobbak az egészségügyiek bérei, mint Burmában.
vállveregetés, fanfár.
közben a cél meg igazából az lenne, hogy legalább _saját_magunkhoz_képest_ javuljunk, ha már Ny-Európához nem fog a mai nemzedék felzárkózni. egyáltalán, menni valahová, előre. na ez nem sikerült eddig.

andaluzkutya 2014.05.16. 08:38:51

@maxval a gondolkodó birca: na látod, ebben egyetértünk, ezért is döntöttem a távozás mellett.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 08:40:27

@maxval a gondolkodó birca:

Ezek a számok mindig hamisak. Ma pl. Magyarországon egy vállalkozó az állami, önkormányzati szférában csak akkor jut megrendeléshez, ha korrumpál. Ugyan ez érvényes ma már a magánszféra jelentős részére is.

Csak abban a statisztikában higgy, amit Te hamisítasz.

mayree 2014.05.16. 08:41:46

@maxval a gondolkodó birca:
Ezt úgy számolják ki hogy megnézik hányan születtek az előző tíz évben, azt hozzáadjak a 10 évvel korábbi számokhoz, levonják az ezalatt meghaltak számát és akkor... ööö... hogyan tovább?

klappol 2014.05.16. 08:46:45

Az is szomorú, hogy orbán meglátogatja a pápát. Majd elkárhozol. Mit keres az ott?? Na ezt a valakit is jól kifogtuk.

nyuszigonosz 2014.05.16. 08:47:21

@pappito: Hazug, korrupt politikus az mindenhol van.
És ahogy írod: a kivandorlók legtöbbjét nem érdekli a politika abban az országban, ahová ment.
Vagy, mert nem is érti rendesen a nyelvet, vagy mert nem érdekli.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.16. 08:50:28

most látom, Andalúzkutya is ugyanezt mondta.

és juteszembe, szeretném látni azt a statisztikát, amiben benne vagyunk mi itt az EU-n kívül is. a követségek ha nem is tartanak mindenkit nyilván, de vannak hozzávetőleges adataik. ráadásul mivel határátkelők és útlevélellenőrzések vannak, az országok jobban tudják követni, ki hol is van.

és mégegy juteszembe, tegnap találkoztam egy brit nővel, akinek az apja 56-os magyar volt. nagyon érdekes történet. a pasi annyira titkolta a származását, hogy a lány csak felnőttként tudta meg, véletlenül. minden fényképet, dokumentumot stb megsemmisített, semmire nem válaszol, a még élő rokonoknak tiltja, hogy bármit is mondjanak. már haldoklik, és úgy tűnik, most sem törik meg, nem fog hirtelen mindent elmondani. iszonyúan érdekli a nőt, mi történhetett, honnan jött, de pár néven kívül semmije nincs. otthon levéltárakban vagy a megnyitott aktákban utána tudna nézni, hogy esetleg nyilas volt az apja, vagy kém, vagy mi történhetett, vagy reménytelen bármit is megtalálni, úgy, hogy persze magyarul nem is tud? a nagymamáját Nagy Máriának hívták.... neki azért használhatóbb családneve van.

a másik asztaltársam egy amerikai nő volt, akinek a nagyszülei kárpátaljai zsidó láger-túlélők voltak. szóval volt egy kis érdekes generációkon átívelő határátkelő-találkozó itt Kathmanduban. (ők mindketten Indiában élnek és csak vízumügyben vannak itt éppen.)

Kaksi Kapitány 2014.05.16. 08:50:37

Ezert illik mindig egy kis penzt dugni az apolok meg a dokik zsebebe. A holyag szuleszorvosokat aki meg elore elkeri a legutolso nyomorulttol is az
50 rugot viszont meg fel kell jelenteni.

Ladybird89 2014.05.16. 08:50:37

Szerintem is mindegy a pontos szám, nagyon sokan mennek el. Körülnézek, és azt látom magam körül, hogy a családom és a barátaim mind külföldön vannak. A 40 fölötti szüleim most költöznek Ausztriába, pedig ezt sokáig el sem tudtam volna képzelni róluk. A húgomnak eszébe sem jutott Magyarországon továbbtanulni, majd kint... és még sorolhatnám.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 08:50:57

@maxval a gondolkodó birca:

Az EU keretein belül Kelet-Európának esélye sincs a fölzárkózásra.
Ez nem érdeke a centrum országoknak. Lehet nem szeretni a jelenlegi kormányt(én sem rajongok értük), de nagyon úgy néz ki, az egyik kitörési lehetőség az, amit ők csinálnak. Ami viszont az egészet hiteltelenné teszi, az a saját oligarcha rendszer kialakítása, és a már-már kendőzetlen korrupció, és klientúra rendszer.

andaluzkutya 2014.05.16. 08:51:56

@nyuszigonosz(D): vagy mert nem folyik a csapból is a politika.
Pl. amióta itt dolgozom (lassan négy éve) a közös ebédek alatt szerintem max. 5x került szóba a helyiek között a politika. Az ötből három valamilyen korrupciós ügy, vagy botrány volt. Mo.-n ugyanakkor mindennapos téma volt a megbeszélések/ebédek alatt.

tanato 2014.05.16. 08:56:00

@maxval a gondolkodó birca: Mert anyu-apu nem akarja hogy elvesszen a gyerek állandó lakcíme és TAJ kártyája.Ezért hazudja hogy ott lakik.

nyuszigonosz 2014.05.16. 08:56:28

@andaluzkutya: Hát nem folyik a csapból is. :-)
De vannak hírek, rádió tv, ujság akár a net.

firg_firg 2014.05.16. 08:57:46

Az hogy a politikusok hazugsagaibol mennyi erezheto az attol fugg hogy a valasztopolgarok mennyire onalloak es hagyjak magukat hulyiteni. Van olyan orszag ahol a nep leszavazta az adoCSOKKENTESt es az mondtak hogy nincs ra szukseg.

A listat kiegeszitenem
12 uram batyam rendszer mar az osidok ota
13 balkani autoriter management kultura "aki nincs velem az ellenem"

Mindketto irto modon kontraproduktiv es gatolja az orszag felzarkozasat

2014.05.16. 08:57:48

@Chang Yai: en meg tegnap egy sherpa csaladdal ebedeltem

tanato 2014.05.16. 09:00:03

@Chang Yai: valószínűleg részt vehetett az illető fegyveres /bármely oldalon/harcokban itthon,azért titkolódzik.56-ban nagyon sok volt kommunista ÁHV-s is meglépett,a csomó nyilas ,csendőr meg volt magyar SS katona mellett.

adg 2014.05.16. 09:02:13

A statisztika a legbolkapott adatok halalbiztos elemzese - egy volt tanaro szerint. Ebbol kovetkezoen barmit ala lehet tamasztani megfelelo statisztikaval.

Din Serpahis 2014.05.16. 09:02:38

@lexrex: Francot nincs. Jartal mar mondjukl Esztorszagban? En viszonylag renszeresen jarok ki egy ottani baratomhoz. Lenyugozo, amit azok ott csinalnak, 20 ev, es ott lesznek ahol a finnek.

Csak ertelmes gazdasagpoltika kell hozza, ami kihasznalja az unio nyujtotta lehetosegeket.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.16. 09:02:58

@charlieharper: :-) hányadik generációsok? mennyire tartják a vallást, nyelvet, hagyományokat?
épp most fejeztem be Tenzing Norgay fiának a könyvét, na ez nem egy vidám sorsú nép, beragadtak 3 olyan ország közé, akik nem szeretnek szóbaállni egymással.
nekem is voltak menekült gyerekeim az iskolában.
az egész régió televan olyanokkkal, akik kényszerből mentek vagy mennek valahová.
addig jó, amíg önszántunkból megyünk, és nem szenvedjük meg nagyon. és Bircának abban igaza van, hogy ténylega világ sokkal szerencsésebb feléhez tartozunk.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.05.16. 09:06:03

kicsit off, de annyira orul a szivem, amikor latom a forrasmegjelolest egy-egy kep alatt. Le a kalappal, HA segit terjeszteni a korrekt internetes kulturat :)

@maxval a gondolkodó birca: azert a nyugodt, kiszamithato elethez hozzatartozik az altalanos tarsadalmi stabilitas, amely pl. olyan dolgokban mutatkozik meg, hogy az uj kormany nem forgatja fel fenekestol a torvenyeket, nem kell felevente attol tartani, epp kit lehetetlenitenek el ujabb idiota adokkal stb. Svedorszagot hozom peldanak, szamtalan aprobb reszletkerdestol eltekintve itt nagyjabol mindegy, epp ki van kormanyon. Pelda: a moderatok (mersekelt jobboldal) bevezettek egy tetemes adokedvezmenyi rendszert, amely kizarolag a munkaberekre ervenyes. "Megeri dolgozni" cimszon. A szocialdemokratak politikajanak egyik alappillere az adoemeles, hiszen ebbol akarjak finanszirozni a szocialis halot. Viszont nemreg a szocialdemokrata miniszterelnokjeloltnek nekiszegeztek a kerdest: ha osszel kormanyra kerulnek (ami egyebkent valoszinu), visszavonjak ezt az adokedvezmenyt? Az ur nemmel valaszolt, azzal indokolva a dontest, hogy ez a kedvezmeny annyira beepult a sved koztudatba es olyan nepszerusegnek orvend, hogy nem all szandekaban valtoztatni rajta. (A moderatok ennek oromere gyorsan megszavaztak a kedvezmeny otodik lepcsojet is, hehe)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.16. 09:06:06

@tanato: neki is ez a sejtése, nekem is ez jutott eszembe, szerinted van olyan hely, ahol utána tud nézni leszármazott a felmenői aktáinak? vagy valami ügynökség? köszi.

andaluzkutya 2014.05.16. 09:06:48

@nyuszigonosz(D): azokat olvasom is. Így tudom, hogy itt se szentek a politikusok. Nem is elvárás :)
Viszont a korrupció mellett még egy lényeges különbség:
Itt a problémákat igyekeznek megoldani. És pl. nagyon sok szakmai problémát szakmailag próbálnak megoldani. Hatástanulmányok, elemzések, szakemberek, meg hasonló bűvészkedések. Mo.-n is biztos van ilyen, de számomra a legtöbb felsőbb döntés politikainak tűnt, nem szakmainak. És ami elmúlt 4+ évben ami biztosan változott, az az, hogy már nem csak a felsőbb döntéseknél tűnik így, hanem ez a határ egyre lejjebb megy.

2014.05.16. 09:10:14

@Réka ‎: mi lesz az uj "approach" a rengeteg szomi refugeeval kapcsolatban?
@Chang Yai: a gyerekei mar londoniak. A gyerekkorarol meselt

nyuszigonosz 2014.05.16. 09:10:23

@andaluzkutya: Mert egy normális társadalomban a politikai is normálisan müködik.
Nem a mindenkori elleneséget keresve, hanem megoldásokat keresve.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.05.16. 09:11:37

@Din Serpahis: Így van, nekem is ott él az egyik ismerősöm. Tegyük hozzá, ott volt igazi rendszerváltás, elzavartak mindenkit, akinek köze volt az előző rendszerhez, és a nulláról, újakkal kezdtek el építkezni.

tanato 2014.05.16. 09:17:26

@Chang Yai: Nem lesz könnyű 60 év elteltével,de minden képpenn haza kell jönnie és a Vöröskeresztnél,meg a Központi levéltárban volna érdemes nézelődni,de elsősorban ki kellene deríteni melyik faluból vagy városból menekült el.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 09:18:34

@andaluzkutya: "Nekem az is elég lett volna, ha látom, hogy van az országban remény a változásra vagy fejlődésre belátható időn belül. Mivel ilyesmit nem láttam, így kompromisszumot kötöttem és egy valamivel gazdagabb országba költöztem."

Valamivel gazdagabb. Ez aranyos volt. :)

@Din Serpahis: "Francot nincs. Jartal mar mondjukl Esztorszagban? En viszonylag renszeresen jarok ki egy ottani baratomhoz. Lenyugozo, amit azok ott csinalnak, 20 ev, es ott lesznek ahol a finnek."

Ugyanakkor maguk a finnek is szuper ivet huztak felfele az elmult evtizedekben. Igy kell ezt csinalni! Kovetendo pelda lehetne.

Mi meg legyunk halasak hogy meg nem ertuk el Kozep-Afrika szintjet, mi? Well done! Nem kene inkabb europai merceket keresni?
Ha kirugnak a munkahelyemrol Mo.-n, akkor legyek erte halas es boldog, hogy nem lottek melle fejbe is? Mert pl. E-Koreaban igy megy ez... micsoda mercek...

**mimi** 2014.05.16. 09:19:41

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Nem tudom az észtek hogy csinálják, de valamit nagyon tudnak...

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 09:19:59

@Din Serpahis:

Egy-egy város, vagy régió még nem az ország. A Dunántúl, és Budapest egyébként is mindig nagyságrendileg fejlettebb volt mint a keleti régió.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 09:22:14

Ez aztan valami!
Erre mondjak, hogy masszirozni a szart...

Miota vilag a vilag, az emberek vandorolnak. Igy kerultek Amerikaba is, Ausztraliaba is. Mi van ezen meg beszelni valo?

Magyarorszag viragkorat eli, ez tudott... a nyugat hanyatlik, ez is tudott... aztan ott van meg az is, hogy a viz nedves, az eg kek, a nyulak meg... nos, ok nyulak.

Ez a hany magyar el kulfoldon dolog kit erdekel? Ha sok, akkor ra lehet fogni a kormanyra? Arra, amelyik mar masodszor viszi a 2/3-ad ot? Vagy az elozore? Esetleg az oroszokra, osztrakokra, torokokre?

Ha kellunk vissza, annak ara van. Ha nincsenek meg a feltetelek, ugysem megy vissza senki. Ha nem kellunk, minek puderezzuk a sajat urulekunket ezzel a temaval?

Az emberek vandorolnak... es akkor mi van? Tonkre fog menni Magyarorszag? Nem fog! Akkor? Megint megkerdem: kit erdekel?

Reggel felkelt a nap. Miota fenn van, nappal van, vilagos. Voltam reggel pisilni... reggeliztem is... emberek vandorolnak szerte a vilagban... a Fold kerek.
Mondjak meg ilyen vilagraszolo megallapitasokat?

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.16. 09:23:37

@tanato: köszi, én is ezt mondtam, levéltár, meg hogy megnyitották a régi akták egy részét, hogy ki kit figyelt meg stb. , hogy egyáltalán nem reménytelen.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.16. 09:28:09

szerintem is

na, ezt jó kitárgyaltuk
ugorjunk

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.05.16. 09:28:48

@charlieharper: szerintem nem lesz uj approach. A szomikat bezsufoljak a nagyvarosi gettokba, adnak nekik lakast, segilyket, cserebe a szomik elvegetalnak viszonylagos csendben es bekeben, ragjak a khatot, plazaznak es pletykalnak naphosszat. Elfelejtett kisebbseg, elfelejtett nemzedekek.
Jelenleg a romaniai keregetok korul van irtozatos felhajtas, elarasztottak az orszagot es a svedek dobbenten allnak a helyet elott - tegnap irtam errol a blogomon.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 09:31:38

@Chang Yai:

Össze kell szednie minden fellelhető információt. Még a morzsákat is. Vannak cégek itthon, akik családfa kutatással foglalkoznak.

genealogia.lap.hu/

A mormonok 1959-ben engedélyt kaptak Magyarországon a családfa kutatásra. Talán a legnagyobb adatbázissal rendelkeznek jelenleg.

familysearch.org/

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 09:33:32

@Réka ‎:
Hogy kell svedul mondani, hogy "Miert nem takarodsz haza, te koszos patkany?"
Nyomatekositani csunyannezessel es polisbatonggal es mar szaladna is haza a sok szakadek. ;)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:34:30

@mayree:

Nem, Mo-n a számlálás mindig konkrét, azaz nem a korábbi adatokból következtetnek.

Azt számolják, aki legalább 1 éve az országban él és nem diplomata státuszú. Persze konkrét esetben - lásd Charlie példáját - ez lehet hamis is, hiszen sokan feliratják magukat annak ellenére, hogy nem felelnek meg e feltételnek.

négyzet 2014.05.16. 09:37:04

Én már annyi embernek elmondtam, hogy rohadtul mindegy, hogy mennyien vannak külföldön, pláne, hogy pontos adatot senki nem fog mondani a szabad munkaerőáramlás miatt. Még egy erős közelítő becslést se nagyon. Csak részszámokat lehet, meg esetleg az áramlási irányokat, nagyságrendeket, folyamatokat. Hogy éppen csökken, vagy nő az intenzitása az elvándorlásnak.

Szerintem a bérkülönbségek miatt ezen nagyon nem lehet változtatni. A magyar emberek is felismerték, hogy meg lehet csinálni egy új életet külföldön, és addig nem fognak hazajönni, amíg ez a nagy különbség megvan.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:37:14

@lexrex:

Alapvetően Orbán helyzetértékelése hibátlan, a nyugat seggének nyalása nem fog jobb anyagi szintet hozni.

A gond a megoldásával van szerintem.

bpetya75 2014.05.16. 09:37:35

@andaluzkutya:

Szia Doki!

Nem tudom nálatok hogy volt (még idehaza), de én azon rökönyödtem meg pár hete, hogy Szigetváron a pszichiátriai és addiktológiai osztályon egyetlen főorvos asszony tartott 72 órás ügyeletet a május eleji hosszú hétvégén. 180 beteg. Neked meg be se kell mutatni, hogy nem is épp a csendben elfekvő típusból...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:38:01

@tanato:

Egyiknek semmi köze a másikhoz. A népszámlálási adatok nem kapcsolódnak a többi nyilvántartáshoz.

négyzet 2014.05.16. 09:38:23

ja és "nincsenek hazug politikusok" rotfl :D

tanato 2014.05.16. 09:38:31

www.origo.hu/itthon/20140515-kovacs-bela-jobbikos-ep-kepviselo-orosz-kapcsolatai.html
Itt egy 8 nyelven beszélő többszörös határátkelő hazánkfia politikus,de szerintem ennek ellenére nem lehetünk büszkék rá.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:40:05

@Réka ‎:

Svédországnak megszakítás nélkül történelme van 200 éve, így könnyű. Ez idő alatt Mo. 7-féle rendszer volt. Eleve összehasonlíthatatlan a két ország emiatt,

bpetya75 2014.05.16. 09:41:23

@andaluzkutya:

No és? Élsz a lehetőséggel? ;-)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.05.16. 09:42:12

@Kövérmadár [swe]: marmint a kéregetőkre gondolsz? Ugye viccelsz? Nem olvastad, hogy Göteborgban egy üzletvezető kiment lemosni az ablakot, a bolt előtt ott ült a koldusasszony. Szemtanúk nincsenek, csak a ciganyasszony ajvékolására gyülekeztek oda a népek, de allítólag a boltvezető leöntotte az ablakmosó vizzel a nőt (először vödörről volt szó, majd hogy-hogy nem, az állítólagos vödör átváltozott bögrévé). A férfi szerint a nő nem volt hajlandó felállni a helyéről, így ráfröccsent a víz, amikor az ablakot mosta.

Nos a boltvezetőt titokban kellett kimenekíteni a boltból, többször életveszélyesen megfenyegették - a svédek ám, nem a cigányok!! -, civilek hatalmas tüntetést szerveztek a bolt elé, bojkottot hirdettek meg a bolthálózat ellen, stb stb. Nehogy azt hidd, hogy ha csak görbén nézel egy oláh koldusra, nem fognak keresztre feszíteni, szurokba és tolluba mártani, végül a főtéren megkövezni. Svédek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:42:17

@lexrex:

Így van. Nekem megvan pár XVII. sz. eleji ősöm adata is.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:42:50

@tanato:

Le a kalappal Kovács előtt. Mert a gyengék és az igazság mellé állni.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:43:40

@Réka ‎:

Egyék meg a svédek, amit főztek.

Ide vezet az ateista nihilizmus.

tanato 2014.05.16. 09:43:44

@maxval a gondolkodó birca: Az lehet,de ennek a ellenére a szülők emiatt nem jelentik be a népszámláló biztosnak hogy már több éve kint él a csemete.Állandó lakcím,hogy ne vesszen el a lakás a gyerek részére rendkívüli haláleset okán./ez egy bérlakásnál nagyon fontos,az nem örökölhető ha nem lakik benne a gyerek papíron/,a másik meg a folyamatos itthoni eü.ellátás lehetőségének fenntartása.

tanato 2014.05.16. 09:45:35

@maxval a gondolkodó birca: Na meg Putyin politikája mellé,elsősorban.Ha viszont tényleg kém,végezze úgy ahogy a kémek szokták általában.

2014.05.16. 09:45:55

@négyzethálós: errol a politikusos dologrol mindig eszembejut Spanyolorszag, ahol az egyik politikus 5 vagy 6szor nyert a lotton. Aztan epitettet egy repteret a varosaban (azota se hasznaljak), ami ele felhuzatta a sajat szobrat.
Ezutan eszembejut Berlusconi, akit a kora miatt community servicet kapott borton helyett.
Hozzajuk kepest a magyar politika es korrupcio patyolat tiszta

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:47:07

@tanato:

Jól tette ezt.

Ezen az alapon amerikai kém, akinek tetszik az USA politikája. Szóval ez butaság.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2014.05.16. 09:47:16

@tanato: Úgysem tudod meggyőzni.... :)
Mi például a legutóbbi népszámláláskor még rendelkeztünk magyar lakcímmel, tehát kötelesek voltunk kitölteni. Ellenben az elektronikus bevallásnál volt egy olyan opció, ahol megkérdezték, hogy melyik országban él, ha külföldön tartózkodik. Szerinted hányan jelölték meg az országot?
:D
Mi sem...
És ez csak egy példa, ismerőseim sem adtak pontos adatokat.

andaluzkutya 2014.05.16. 09:47:54

@maxval a gondolkodó birca: szerintem ez is egy gond Mo-n, hogy az "együttműködés" ill. a "seggnyalás" szinonímák lettek.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.16. 09:48:32

@charlieharper: jó, hogy említed, az hogyan van, hogy eltiltották a közügyektől, mégis bejár a parlamentbe heti egy nap?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:48:40

@tanato:

Dehát ez egy mítosz. Egyiknek a másikhoz semmi köze.

Én magyar népszámláláson csak egyszer vettem részt, minden más alkalommal éppen akkor nem éltem az országban. S van bejelentett címem, meg TAJ-kártyám, meg minden egyebem.

Ugyandehogy (törölt) 2014.05.16. 09:49:29

@négyzethálós: a hazug politikus tautológia.
azért.

andaluzkutya 2014.05.16. 09:49:58

@bpetya75: nálunk ennél jobb volt a helyzet. De amikor szakvizsgáztam, akkor egy olyan vizsgázó is volt, aki elmesélte, hogy hárman dolgoztak a 150 ágyas osztályon, így minden harmadik nap ügyelet volt. Meg hát egyébként se optimális az egy orvosra 50 beteg...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 09:50:10

@andaluzkutya:

Évekig az volt a szöveg: gazdagok leszünk, ha minden nyugati akaratot szó nélkül teljesítünk. Na, eltelt 20 év és láthatóvá lett, hogy ez nem igaz.

négyzet 2014.05.16. 09:50:42

@charlieharper: hát igen, Berlusconi, azzal a heti 4(!) óra közmunkával, meg ahogy bevonult oda a testőrei kíséretében, nagyon komoly volt...

andaluzkutya 2014.05.16. 09:51:13

@bpetya75: igen, akárcsak a himbi-limbi nagyobbító ajánlatokkal :)

2014.05.16. 09:53:26

@Babette_: nem tudom. En az olaszokbol barmit kinezek

Egyebkent politikusi botrany miatt a UKnek sem kell a szomszedba mennie. Volt nalunk a kepviselok "expense" botranyai, amikor beadtak a koltsegeket fizettetni az adokbol. Volt kozte a kepviselo kastelya koruli arok tisztitasara koltseg, volt helikopter leszallora funyiras es a kacsak leszallojanak tisztitasa.
Igazi mindennapi emberek igenyei

négyzet 2014.05.16. 09:53:53

Ha nem lenne olyan cinikus a rendszer itt, akkor szerintem azért kevesebben éreznék úgy, hogy elég volt, és inkább nyomnak egy reset gombot külföldön. Ott legalább úgysem értik, mert a legtöbb embernek úgysincs fogalma a brit történelem és politika dolgairól, és nem is nagyon tudnak hosszútávban gondolkodni. Ellenben Magyarországon már zsigeri frusztráció a jövőtlenség.

tanato 2014.05.16. 09:55:48

@svájci sapka (ch): Bircát nem lehet meggyőzni szilárd elképzelései vannak a világ dolgairól.Nem szabad beírni úgy általában az igaz adatokat,ez egy ilyen ország sajnos,csalásra épül.

négyzet 2014.05.16. 09:56:26

@Réka ‎: van ez a nagyon jó könyv, finn, és egy korábbi finn kultkönyv alapján íródott, csak épp a setting nagyon más, a főszereplő ugyanis a román koldus... nagyon érdekes, hogy szerintem a finn író nem nagyon látott bele, talán életében nem járt Romániában, de nagyon jól hozza azt a világot, amiben ezek az emberek a koldusmaffia irányába sodródnak, és hogy ez egy kapitalista evidencia, hogy koldulni is jobban megéri a jóléti államokban.
moly.hu/konyvek/tuomas-kyro-a-koldus-es-a-nyul

pappito · http://pappito.com 2014.05.16. 09:56:40

@Kövérmadár [swe]: hát Ausztráliába eleinte nem csak úgy "vándoroltak" :)

andaluzkutya 2014.05.16. 09:57:42

@Kövérmadár [swe]: Ezzel az erővel semmiről se kellene beszélni. Nekem mindenről van egy véleményem, a többi csak szarmasszírozás :)
Amúgy meg valóban a vándorlás egyidős az emberiséggel, ugyanakkor jól mutatja, hogy adott helyen, ha nincsenek lezárva a határok, mennyire elégedettek az emberek.

Ladybird89 2014.05.16. 09:59:54

@tanato: Bérlakásnál nem elég, ha papíron ott lakik a gyerek. Konkrétan kimennek az önkormányzattól és faggatják a szomszédokat, akiknek jegyzőkönyvben kell nyilatkozni, hogy xy itt lakott-e életvitelszerűen. Ha nem egybehangzó a szomszédok véleménye, nem kapja meg a lakást.

tanato 2014.05.16. 10:00:54

@maxval a gondolkodó birca: Szerencsére nem az én tisztem eldönteni hogy kém e.De hogy pont a Jobbik lett Putyin itthoni legfőbb támogatója és szószólója/legutóbb Vona nyilatkozta hogy Ukrajnát fel kell osztani Putyin Ízlése szerint/az azért fölöttébb gyanús.Valaha a Jobbik masszív cigányellenességéről volt híres,abból szerezte meg a népszerűségét.Ma viszont inkább Nyugat ellenességéről és orosz pártiságáról mutatja ki inkább a foga fehérjét.

tanato 2014.05.16. 10:02:17

@Ladybird89: Városa válogatja,legtöbb helyen ki lehet játszani az önkormányzatot.

Evain 2014.05.16. 10:04:30

@andaluzkutya: hát ebből kiindulva Afrika nagyon szar hely lehet, ha már az emberiség bölcsőjéből is ennyire szabadulni akartak. :D

Tudom, rossz vicc volt, de megpróbáltam :)

pappito · http://pappito.com 2014.05.16. 10:05:16

@tanato: meg is látszik a papírstatisztikák és a valóság közti különbség

bpetya75 2014.05.16. 10:07:17

@andaluzkutya:

Basszus! Egy újabb szakállas nő készül?

klappol 2014.05.16. 10:08:08

@maxval a gondolkodó birca: Akkor mit keresett a pápánál a családjával anno? meg a szoboszlói templomavatás? mi a sz@rt akart azzal? amúgy teszek rá, hogy az vagy nem, egy hazug csaló görény, + a bandája is.

andaluzkutya 2014.05.16. 10:09:15

@tanato: Alapszabály, hogy ne próbálj logikát keresni semmilyen szélsőséges párt ideológiájában :)

@Evain: Gyanítható, hogy túl sokan lettek ott a környezet teherbírásához képest, így relatíve szar hely lett, ezért többen inkább válalták a kockázatot, hátha jobb lesz máshol. Na, ennek a levét isszuk azóta is :)

tanato 2014.05.16. 10:10:46

hafr.blog.hu/2014/05/15/jobbik_eloretolt_orosz_helyorseg
Itt látható hogy Birca barátunk máshol is milyen aktív.

klappol 2014.05.16. 10:11:17

- Miért nem szavaztak a cigányok Orbán Viktorra?
- Mert munkát ígért nekik...

klappol 2014.05.16. 10:12:21

- Orbán, Áder, Szájer ladikozik a folyón, egyszer csak elsüllyednek... Ki menekül meg?
- Az ország!

andaluzkutya 2014.05.16. 10:12:46

@bpetya75: hát, ha mindent megvennék amivel bombáznak, akkor simán lehet :) Mondjuk én kopasz vagyok, az nem tudom mennyivel jobb a nagy mellekkel :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:14:19

@tanato:

Putyin és az európai szélsőjobb között vicces egyezés alakult ki. Bár egyes kérdésekben óriási az érdekellentét és egész mások a nézetek, vannak bizonyos kérdések, ahol nézetazonosság van.

A nyugat-európai szélsőjobb egy jelentős része is erősen Putyint támogatja, azaz ez nem specifikusan magyar ügy.

Szintén érdekes, hogy az amerikai republikánusok jobbszárnyán is nő a Putyin-szimpátia, elsősorban egyes, a republikánus jobbhoz kötődő civil szervezetekben. Ennek is megvannak a maga okai,

Úgyszintén a nyugat-európai szélsőbal nagy része is Putyin-párti, más okokból persze.

Eleve láthatóak az egyes nemzeti sajátosságok a mostani ukrán kérdésben. A NATO-ban tulajdonképpen csak 4 ország akar határozott oroszellenes fellépést, Lengyelország Litvánia, Lettország és Észtország. A NATO vezető hatalmai, s főleg az USA, egész más állásponton van. A másik oldalon meg Csehország és Bulgária van, akik - ez erősen érezhető - csak kényszerből mondogatnak néha valamit az oroszok ellen, de mindenki érzi: nem gondolják ezt komolyan.

A cseh elnök marha vicces például, Hente elmondja, hogy elítéli Oroszországot, majd hozzáteszi, hogy "de" és mond még 10 mondatot,

klappol 2014.05.16. 10:14:53

- Mirõl lehet megismerni egy igazmondó fideszes politikust?
- Orbán leváltja.

Szeretem a választási kampányokat. Ilyenkor tele vannak a kandeláberek Fideszes politikusokkal.

klappol 2014.05.16. 10:15:26

Orbán Viktorról kiderült, hogy csodagyerek. Már három éves korában is annyi esze volt, mint most.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:16:05

@tanato:

Sosem áll meg a harc, ha az igazságért kell szót emelni.

Manapság a homokos téma már csak a homokbüszkeség-menet idején szokott előjönni az index címlapján, viszont ez az ukrán téma folyamatos.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:16:58

@klappol:

Kormányfőként megy Vatikánba. Vatikán az egy ország.

klappol 2014.05.16. 10:19:34

@maxval a gondolkodó birca: na és, állszentszxar, akkor is rohadjon meg.

klappol 2014.05.16. 10:20:33

Nem vagyok Jobbikos, se a többi, nehogy valaki el kezdjen valamit :)))))))))))))))))))))

klappol 2014.05.16. 10:23:10

Egyik pártot se szeretem, na az LMP az kivétel, bennük MÉG bízom.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:23:50

@charlieharper:

Nemzetközi konferencián összebarátkozik egymással egy amerikai és egy orosz politikus.

Meg is hívja vendégségbe az amerikai az oroszt. Az orosz el van ámulva a hatalmas ház és birtok láttán:
- Dehát te egész életedben politikus voltál, sosem voltál üzletember, nem is származol gazdag családból, hogy sikerült ekkora házat építeni?
Az amerikai odahívja az ablakhoz az oroszt és előremutat a távolba:
- Látod ott azt a hidat?
- Látom.
- Hát, én intéztem el, s a pénzek 10 %-át megkaptam az építtetőtől hálája jeléül. Hát, onnan a pénzem.

A kovetkező évben az amerikai megy el az oroszhoz. Kiderül: az orosznak 5-ször akkora háza van, sokkal nagyobb luxussal. Az amerikai ámulva kérdezi:
- Dehát te egész életedben politikus voltál, sosem voltál üzletember, nem is származol gazdag családból, hogy sikerült ekkora házat építeni?
Az orosz odahívja az ablakhoz az amerikait és előremutat a távolba:
- Látod ott azt a hidat?
- Nem látom.
- Na, onnan van a pénzem.

tanato 2014.05.16. 10:24:17

@maxval a gondolkodó birca: Sötét dolog a politika,még sötétebbek a politikusok.De az nagyon világosan látszik hogy PUtyin ezerrel nyomul,minden eszközzel és Obama meg nagyon gyenge hozzá képest,ha így haladunk újra kiterjedd majd az orosz befolyási övezet.Lehet még megérjük hogy reaktiválni kell majd a bezárt szovjet laktanyákat?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:27:39

@klappol:

Orbán Viktor egy aranyhalat sütöget a patakparton. Odamegy Gyurcsány és szörnyűlködik:
- Megőrültél, Viktor? Ha visszadobod, teljesítette volna három kívánságodat!
- Nyugi, az már megvolt...

2014.05.16. 10:28:58

@tanato: Azert ez szerintem eros tulzas. Ez mar egy mas vilag, most mar siman le lehet valakit gyozni laktanyak meg katonak nelkul is. Es most egy ilyen haboru folyik

DieNanny CH 2014.05.16. 10:30:37

@charlieharper:

Mint ahogy én is! '01-ben és '11-ben is...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:31:39

@klappol:

Merkel, Putyin és Orbán talakoznak egy csúcsértekezleten.

Merkel: - El sem hiszitek milyen sok gondom van a kormánnyal. Állandóan kapom a névtelen leveleket, hogy van egy pedofil a miniszterek között, de nem tudom ki az.

Putyin: - Á az semmi, ilyen gondom nekem is van, én is állandóan kapom a névtelen leveleket, hogy van egy alkoholista a kormányomban, de nem tudom ki az.

Orbán: - Ugyan hagyjatok, az semmi. Én is állandóan kapom a leveleket, hogy a kormányomban van egy szakember, de fogalmam sincs arról, ki lehet az.

bunny.hu · http://www.divecenter.hu 2014.05.16. 10:33:42

Ha már számháborúzunk, nem az a baj, hogy 5-600 ezer magyar állampolgár elment, hanem hogy az a 5-600.000 ment el akinek maradnia kellett volna, és az a 5-600.000 maradt akinek el kellett volna mennie ...

négyzet 2014.05.16. 10:34:57

@tanato: blöffnek durva lenne, ahogy az index is írja ma reggeli cikkében. Én nem bánom, hogy borították ezt, bár persze a pártérdekek is kiolvashatóak... de ez elég csúnya ahhoz, meg ahogy már régóta rebesgetik, hogy elég konkrét az orosz kapcsolata a dzsobbiknak. Nagyon bájos, ahogy rájátszanak a rendszerváltás előtti idők iránti nosztalgiára, csak mint egy igazi "friss politikai erő" :D

tanato 2014.05.16. 10:35:29

@Nyulz of the World: Igen újraéledt a hidegháború,de azért az orosz katonák bevonultak Krímbe,ki tudja ide is mikor jönnek.majd Mondjuk hatalomra kerül/ne/ a JObbik és felajánlana nekik egy -két légi bázist.A gondolat szerintem nem csak az én fejemben fordul meg mai napság.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:38:42

@tanato:

A nyugat elszámolta magát. Oda akartak csapni Putyinnak, Ukrajnából nyugati érdekzónát akartak csinálni, de az új ukrán vezetés képtelen volt az országot konszolidálni, stabilizálni, s ráadásul még Putyin sem maradt csendben, hanem triplán visszavágott. Manapság a kérdés a körül megy, hogyan tud a nyugat arcvesztés nélkül visszavonulni a csatából.

Sem az EU, sem a NATO, sem az USA nem akar harcolni Ukrajnában komolyan. Ez amolyan "próba - szerencse" művelet volt: ha bejön, oké, de ha nem, az sem baj. Obama egyszerűen megismételte Bush 2008-as kísérletét: az nem jött be, de Obama azt hitte, ő okosabb Bushnál, s neki sikerülni fog. Hát, neki se sikerült.

Az orosz ellenszankciók pánikot váltottak ki nyugaton, ez az igazság. Itt a szankciókkal csak a nyugat veszthet.

klappol 2014.05.16. 10:39:56

@maxval a gondolkodó birca: nem ismertem:D:D:D:D

Én inkább ollan humorosabb ember vagyok :))))))))))))))))))))))))))

Nem szeretem a polikálódzást.:)))))))))))))))))))))))))))))

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:40:55

@tanato:

Oroszországnak nem érdeke terjeszkedni, ez az igazság.

SOSEM került volna vissza Krím Oroszországba, ha nem lett volna a nyugat által kiprovokált kijevi puccs. Ez az igazság.

Most Ukrajnában normál politikai harc lenne a 2 tábor között, s nem polgárháború.

négyzet 2014.05.16. 10:41:27

Indás életemben először bekapcsoltam a szűrés gombot... nem bírom, amikor valaki a fotelből lát bele obama, putyin meg a nagy-nagy világpolitika fejeibe, és osztja a "fellebezhetetlen" igazságot.

tanato 2014.05.16. 10:44:16

@maxval a gondolkodó birca: Sokkal erősebb per pillanat Putyin mint Obama,mint ahogy Carter is sokkal gyengébb jellem volt anno Brezsnyevnél,aki ezt kihasználva nagyon nyomult a harmadik világban.Azután Reagennél fordult a kocka,ő ellenállt keményen,nem engedte magát megszívatni.

2014.05.16. 10:45:00

@tanato: Azert bizzunk benne, hogy kormanyunk es partunk, miutan a parlamenti valasztasok alatt igen kesztyus kezzel bant a Jobbikkal, mert az volt az erdeke, most majd az EU es onkormanyzati valasztasok kozepette majd jol visszakuldi oket oda, ahova valok: a parlamenti kuszob ala. En meg ma is dobbenten allok, hogy komolyan van ma Magyarorszagon tobb, mint 1 millio ember, aki beveszi ezt a neonaci demagog suketelest.

De azt a forgatokonyvet leszamitva, hogy a Jobbik kormanyra kerul, azert ez nem egy realis forgatokonyv. Ha meg veletlenul a Jobbik nyerne Magyarorszagon, akkor szerintem nem 600.000 kivandorlo lenne hirtelen, hanem 3-4 millio. A maradek meg elvezze a "rend es biztonsag" rendszeret, ha erre vagyott.

DieNanny CH 2014.05.16. 10:45:37

@Réka ‎:

Ezt itthon nem lehetne megcsinálni. Ha egy párt azt mondja, hogy megválasztása esetén nem fog egy törvényt megváltoztatni, és mondjuk a párt nyer, semmi sem fogja visszatartani attól, hogy mégis megváltoztassa. Minden kormánynál volt olyan ígéret, amit nem tartott be...

tanato 2014.05.16. 10:45:39

@maxval a gondolkodó birca: Minden volt birodalmi vezetőnek fájnak az elvesztett területek,ne feledd.,mielőtt kimondod hogy Oroszország nem akar terjeszkedni.

tanato 2014.05.16. 10:46:46

@Nyulz of the World: Igen én is bízok benne hogy aFidesz azért kicsit lenyomja őket.

2014.05.16. 10:48:17

@maxval a gondolkodó birca: hat nem jon rosszul Putyinnak a krimeai helyezkedes, ha ranezel a terkepre (katonai szempontbol). Es ugy tudom, hogy a szovjet eraban hatalmas katonai bazisuk volt ott
Mekkora volt krimean az oroszok aranya az invazio elott?

klappol 2014.05.16. 10:48:30

Inkább ezt olvasom ma:

XII. Károly 1697-ben került a svéd királyi trónra, alig 15 évesen. Lehetne szépíteni, de fölösleges: egy igazi, mai értelemben véve is semmirekellő kis mócsing volt, akitől viszket az ember tenyere: azzal szórakozott, hogy a stockholmi utcákon lovagolva bottal verje le az emberek fejéről a kalapot, a kellemes skandináv téli zimankóban pisztollyal lője ki az alattvalói ablakait – de szabadidejében szívesen vadászott vasvillával medvékre is, akiket aztán hazavitt a család nagy örömére (a kedvenc medvéjét annyira berúgatta, hogy szegény mackó kiesett a palotából és elpusztult), és ha meglátogatták a barátai, akkor kedvenc szórakozásként a trónteremben végtelen számú lefejezett kecske- és borjútetemen gázolva a véres fejeket az ablakokból dobálták a járókelőkre.

Észrevették a környező nagyhatalmak is, hogy egy ilyen nyikhaj milyen pompás alkalmat jelent a svédek totális leigázásához – nem számoltak azonban azzal, hogy Károly háborúsat is szeretett játszani, és mikor 3 év múlva megtámadták Svédországot, játszi könnyedséggel, egymás után verte meg a dán, lengyel és a tízszeres fölényben lévő orosz csapatokat is. (Hozzátartozik és mutatja is őrültségét, hogy Károly volt a legutolsó európai király, aki nemcsak figyelte a csatákat, de személyesen ő is vezette az ütközeteket, a világ minden kincséért ki nem hagyta volna.)

2014.05.16. 10:51:43

@maxval a gondolkodó birca: "Az orosz ellenszankciók pánikot váltottak ki nyugaton, ez az igazság. Itt a szankciókkal csak a nyugat veszthet. "

Ezt te sem gondolhatod komolyan... :D Putyinnak es Obanak sem eri meg bedonteni a vilaggazdasagot, igy ellesznek meg egy darabig a szajkarate mufajanal. De ha egyszer megis atlapnek a patakmedret, akkor azert az nem kerdes, hogy az nagyon gyorsan orosz allamcsoddel vegzodne. Meg ha valoban fajdalmas lenne a Nyugatnak is, azert a piac jelenleg nem Oroszorszag, hanem az USA es az EU, ahol van vasarloero. Az USA es az EU tul tud elni az orosz gaz es kolaj nekul, meg ha meg is fogja erezni annak a hianyat. De Oroszorszag tul tud-e elni az egyetlen komoly exporttermeke nelkul? Nyilvanvaloan nem.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:52:29

@tanato:

Egészen más a helyzet.

Reagan valóban kiváló politikus volt, de a győzelméhez alapvetően az kellett, hogy a szovjet politukusok akkoriban hibát hibára halmoztak. Ha nem lettek volna e hibák, Reagannak nem lett volna mit kihasználnia.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 10:58:18

@tanato:

Minek terjeszkedni?

Oroszország elsősorban a LEGSZEGÉNYEBB területeit vesztette el a szovjet összeomlással. Gyakorlatilag az esetek nagy részében egy tehertől szabadult meg.

Putyin nem őrült, neki az érdeke az, hogy ne legyen szomszédos ellenséges államokkal, s ez meg is valósult a lehető legnagyobb mértékben.

Krím is egy kényszer volt. Gyakorlatilag a helyiek követelték ki az egészet. Mint most Donyeckben.

Hari Seldon 2 2014.05.16. 11:00:38

@pappito:
Igen, vannak de nem mindegy, hogy 1000-ből 950-et lopnak, vagy 1000-ből 50-et. - És mellette még az ember pofájába tolják, hogy "akinek nincs semmije az annyit is ér"

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 11:00:53

@pappito:
Jogos ;)

@andaluzkutya:
Millio dologrol lehet beszelni. De ez a hanyan rlnek kulfoldon dolog nem visz elore semmit. Nem ismerunk meg altala semmit.

Mar kicsit untam a gasztronomiai temaju posztokat, de abbol legalabb otleteket lehet meriteni.

Oszinten: min valtoztat az, hogy 50-100-250-500e vagy 1m magyar el kulfoldon?
Kulonosen ugy, hogy nincs rola adat, csak becslesek.
Szerintem 3-an elunk kulfoldon... en, a Gyula meg az Otto (igen, a Toth Otto). Ha nem pontos a becslesem, mi fog valtozni? Mennyivel jut elorebb a vilag attol, hogy nem 3-an, hanem 33-an elunk kulfoldon?

OK, kepet ad arrol, hogy az emberek egy resze elegedetlen... mondjuk ez a vonas egyidos az emberiseggel es szerintem a fejlodes egyik alapja.

Megint megkerdem: min valtoztat az, hogy mar fel millio magyar el kulfoldon? Min valtoztat ahhoz kepest, amikor csak negyed millio elt kint?

Osszekapja magat az orszag? Kotve hiszem. Eszhez ter a mindenkori kormany? Kanaanna valtozik a Karpat-medence? Nem gondolom...
Elszegyelljuk magunkat es visszaszokunk a zold hataron? Nyilvan!

Evain 2014.05.16. 11:03:42

@klappol: most a trónok harcából idéztél? Csak a sárkányokat hiányoltam :D:D:D

Hari Seldon 2 2014.05.16. 11:03:48

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Igen, például feleségem főnöke először azt hitte hogy csak olyan 3-4-szeres lehet a bérkülönbség. Totál meglepődött, amikor megtudta, hogy pedig nem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 11:04:46

@Réka ‎:
Van egy oriasi elonyom: nem vagyok sved es igy olyan foku rasszizmust engedhetek meg magamnak, amilyet csak akarok ;)

Erdekesseg egyebkent, hogy a kollegaim sem azok a megerto fajtak. Az eurovizios eredmeny utan igy "jävla bög"-ozni meg nem hallottam senkit :)

Hari Seldon 2 2014.05.16. 11:05:25

@maxval a gondolkodó birca:
A népszámlálási adatokban simán benne vannak akikek van magyarországi lakcímük. Nekünk például van. Simán beírnak magyarországi lakosnak.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 11:06:44

@Nyulz of the World: Arrol nem beszelve hogy most az oroszok kihuztak a gyufat vegleg az energetikaban. Aki kicsit is nyomon koveti mi folyik az energetikai- es olaj/gaziparban, annak teljesen nyilvanvalo hogy a Nyugat elinditott egy lassu es nagyon koltseges atallasi folyamatot, aminek az lesz a vege, hogy evrol evre csokkeni fog az oroszoktol vett olaj/gaz aranya. Milliardokat nem sajnalva fogjak minimalizalni az orosz kapcsolatokat.
Persze, Azsiai is biztos fog venni majd az oroszoktol a jovoben, de szerintem ez kozel sem fogja potolni a kieso keresletet. Dehat kellett nekik pattogni...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 11:07:11

@charlieharper:

A bázis megvolt ukrán időkben is, csak akkor Oroszország bérelte.

Krím lakosága: 60 % orosz, 25 % ukrán, 10 % tatár, 5 % egyéb.

De az etnikai feloszlás nem minden. Az ukránok kétharmada is orosz anyanyelvű, s felük oroszbarát egész Ukrajnában, de különösen Kelet-Ukrajnában.

Még a kifejezetten oroszellenes ukrán politikusok nagy része is oroszul jobban tud, mint ukránul. Timosenko 18 évesen kezdett ukránul tanulni. A napokban láttam egy vicces videót róla. Beszédet készül mondani az ukrán tévében, előtte a papír, ideges, s nem tetszik neki a világítás, erre mérgesen odafordul az operátorhoz, hogy tegye rendbe a szar világítást, s mivel teljesen spontán módon, így OROSZUL mondja.

De eleve sokszor megesik, hogy egy testvérpár egyik tagja ukránnak mondja magát, a másik meg orosznak. nIncs igazán éles határ a 2 között.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 11:08:29

@Hari Seldon 2: Hajajj, kerdezd mag andaluzkutyat o hanyszorosat kapja kinn az otthoni fizetesnek. Szerintem also hangon 10-szereset. :)

Evain 2014.05.16. 11:09:19

@Kövérmadár [swe]: jah, idézem a skót főnökömet az eset kapcsán, aki a szerda esti céges vacsorán pár pohárkával elengedte magát:
"Biztos kiszökött egy gyerek a zárt pincéből, és abból lett ez a fellépő".
Ennyit a megértő nyugatról :D

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 11:09:41

@Nyulz of the World:

Egy példa: most, hogy Putyin kitalálta bevezet egy saját bankkártya-rendszert, a Visa és a Mastercard azonnal elkezdett óvatosan kihátrálni a szankciókból. Oroszországban van 100 millió Visa és Mastercard kártya használatban, s egyik cég sem venné szívesen, ha hirtelen ez megszűnne.

klappol 2014.05.16. 11:11:47

@Evain: Imádom:D:D:D meg ezt is:
igaz ez a hoobit, de a zene jó:)))))))))))))))

www.youtube.com/watch?v=mllXxyHTzfg

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 11:11:54

@Hari Seldon 2:

Nem, a kettő nem függ össze.

Ha a népszámláló megtalál, osszeír, mindegy van-e címed.

Ha meg nem talál meg (és családtga sem ír be), akkor hiába van címed, nem írnak össze.

A népszámlálás célja: a tényleges helyzet feltérképezése, nem a bejelentett címek összeírása. Ha ez utóbbi lenne, nem is kellene népszámlálni.

Hari Seldon 2 2014.05.16. 11:13:46

@Kaksi Kapitány:
Hálapénz leginkább a sebészeknél jellemző, meg a szülészeknél/nőgyógyászoknál, még lehet egy két szak, de a nagy többség például aki a kórházban gürizik bruttó 160-ért.

klappol 2014.05.16. 11:14:42

Még az írások kezdetén, ma, kérdeztem, hogy vajon ki fog a legtöbbet hozzászólni, és már akkor tudtam.................. MAX:)))))))))))))))))))))))))))))))))) ez az Ő napja.

2014.05.16. 11:15:26

@maxval a gondolkodó birca: Jo pelda. Oroszorszag uj bankkartyarendszert vezet be. A Visa es az MC bukik egy eleg nagy piacot, ami fajni fog, el is szeretnek kerulni, hulyek lennenek, ha nem erre jatszanak. Erre mondtam, hogy senkinek nem erdeke a szajkaraten tulmenni. De ha megis bekovetkezik, hogy az oroszok sajat bankkartyarendszert epitenek, attol meg a Visa es az MC azutan is koszoni szepen, de jol ellesz a tobbi piacabol. Az oroszok bankkartyajat viszont ki es hol fogja elfogadni?

Mr Long 2014.05.16. 11:15:37

@Kövérmadár [swe]: Tegnapi sorozes alkalmaval is szobakerult a Vizio. Hat hogy finoman fogalmazzak nem volt PC a tarsasag, ellenben a lengyel csapat kellett volna mindenki szerint nyernie.
Szoval lehet csak kifele mutatjak a svedek is a pc dolgot, de nyugalomban, idiota jogvedoktol vedve kimondjak a velemenyuket?

andaluzkutya 2014.05.16. 11:16:36

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: bizony, ráadásul úgy, hogy mint kiderült, 20 hónapon keresztül rosszul fizették ki az ügyeleteimet. Én nem tudtam róla, mivel így is fizettek eleget, nekik meg nem tűnt fel a hiba...
Amúgy szerintem is az EÜ dolgozók esetében van a legnagyobb kontraszt, különösen az orvosoknál.

Mr Long 2014.05.16. 11:16:57

@Nyulz of the World: Most olvastam par napja, hogy a nemzetkozi urallomasra sem fogjak felvinni az amcsikat, ha nagyon eroskodnek. Az meg nem hianyozna nekik.

2014.05.16. 11:18:47

@Mr Long: Majd felviszi oket a Space-X vagy valamelyik masik maganvallalatuk.

andaluzkutya 2014.05.16. 11:18:56

@Mr Long: nálunk is volt viccelődés a győztesen, ill. a férfiak szintén megemlítettek a lengyeleket, de az a fajta felháborodás, tiltakozás, világvége hangulat, amit a magyar ismerőseimtől hallottam, messze nem volt jellemző...

andaluzkutya 2014.05.16. 11:20:06

@Mr Long: mint ahogy az oroszoknak is hiányozna az a pár millió, amit a szállításra kapnak :) Ha nem kapják meg, ők se mennek sehova...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 11:20:39

@klappol:

Nem hiszem. Mindjárt nem lesz mit hozzászólni, mert minden meg lett beszélve, s akkor jön a szokásos hétköznapi csetelés, abban meg ritkán szoktam részt venni.

:-)

andaluzkutya 2014.05.16. 11:22:27

@maxval a gondolkodó birca: és ha azt nézzük az orosz téma elég lazán kapcsolódik a mai témához, tehát már most is hétköznapi csevegés meggy...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 11:22:29

@Mr Long:

A NASA majd megkéri Kínát, ami persze vicces lesz. Másnak nincs embert felvinni alkalmas eszköze jelenleg.

Irán épít mostanában valamit, de Iránt meg végképp nem kérheti meg a NASA. :-)

andaluzkutya 2014.05.16. 11:22:56

@andaluzkutya: természetesen megy, nem meggy :)
mielőtt valaki szűrni kezdene a helyesírásom miatt :)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 11:24:40

@andaluzkutya:

Igen, de politikai elemmel, ami érdekes még. Aztán majd jön Don Kartasch [Warwickshire, UK] és Babette_, ők az igazi mesterei a csetelésnek. Persze nem csak ők, de ők jutottak most eszembe.

Evain 2014.05.16. 11:25:10

@klappol: bevallom nekem pár kult sorozat kimaradt az életemből.
Dallas
Twin Peaks
Trónok harca

:D

Ellenben Marvel rajongó vagyok. Valahogy jobban bejön a humora, mint a kicsit túl komor DC univerzum.

Most előjöttem a farbával. Jöhetnek a kövek! :)

Mr Long 2014.05.16. 11:26:12

@Nyulz of the World: Arra meg varni kell azert tudtommal.

@maxval a gondolkodó birca: Mondjuk az iraniakkal utazniuk vicces lenne :DDDD

@andaluzkutya: Van kocsim, de megtankolnad, hogy hasznaljuk szitu? :) Hogy is mondjam, nem volt annyival enyhebb. A lelkes eloszor idetevedo masmilyennek gondolna az elfogadast.

Hari Seldon 2 2014.05.16. 11:28:40

@klappol:
Aztán Poltavánál csak szétverték 1709-ben. Attól kezdve meg már nem volt megállás. Elveszett a Baltikum
(északi része, mielőtt Max pontosítani akarna)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 11:28:58

@Mr Long: " ellenben a lengyel csapat kellett volna mindenki szerint nyernie."

Ennek kapcsan nalunk is volt az irodaban nagy coming out-olas a brit kollegak reszerol.
Szepen sorban mindenkibol elojott a kandiszno es bevallottak hogy mindenkinek van a kornyeken legalabb 1-2 lengyel leanyzo, akit bizony nem rugdosna ki az agyabol. Csakhat ezek a franya szep lengyel lanyok nem jarnak pubokba, hogy le lehessen rajuk csapni. :DDD

andaluzkutya 2014.05.16. 11:30:25

@Mr Long: de ne feledd, hogy ezek halvégű norvégok, továbbá EÜ-ben dolgozom, ahol harapni lehet az empátiát, nem beszélve a speciális betegcsoportról, ami tovább erősíti a toleranciát, tehát egy szakálas nő messze nem éri el itt az ingerküszöböt :)

M. Péter 2014.05.16. 11:31:35

@tanato: A mo.-i egészségügyi ellátáshoz, ha valaki ehhez ragaszkodik, nem lakcím kell, hanem a tb járulékot kell fizetni. Ezt külföldről is meg lehet tenni, sőt bizonyos esetekben még kötelező is.

Egylabu Esernyomadar 2014.05.16. 11:34:37

@andaluzkutya: Sajnos a saját tapasztalatom is ez. Akár alacsony szintű, kizárólag szakmai kérdéseket is politikailag döntenek el, a szakmát maximálisan háttérbe szorítva. És nem néhol és nem néha, hanem folyamatosan, újra meg újra. :-(

Mr Long 2014.05.16. 11:40:27

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Lengyel kolleganak akkor mutattam meg a videot a youtuberol. Elso reakcioja, "Nem ez az elterjedt meret Lengyelorszagban, kb ot csaj osztozkodik annyin, amennyi egynek van a csapatban". A masodik reakcio, "Azt a mocskos elet, hogy ellatnam a bajuk!"

mayree 2014.05.16. 11:40:37

@Evain:
Csak Marvint ismerek, mi az a Marvel?

bpetya75 2014.05.16. 11:40:48

@Nyulz of the World:

Nincs benne semmi meglepő. Ott tudták jelentősen bővíteni a bázisukat, ahol még az országos átlaghoz képest is nagyobb baj van. Ezért is tartom gyomorforgató demagóg f@szságnak 1M ember lefasisztázását. (Nem rád gondolok)

Teljesen egyértelmű, hogy mivel lehet kifogni a szelet a vitorlájukból. Ezek szerint még fel akarják őket használni valamire, mielőtt szükségszerűen a miép sorsára jutnak.

2014.05.16. 11:41:04

@charlieharper: A nepszamlalas szerint egy olyan magyar szarmazasu baratnom is Mo.on lakik aki valojaban soha nem elt az orszagban, de lakastulajdonos ott, es kitoltott valami papirokat amiket kikuldtek a cimere. Ennyit a nepszamlalasrol...

klappol 2014.05.16. 11:49:08

@Evain: Túl lőtte a Harry Potit is bevételben.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 11:49:14

@bpetya75:

A dolgok jelenlegi állása szerint, a Jobbik megelőzte az MSZP-t. Persze ebben nincs semmi meglepő. A liberálisok úgy látszik nem tanulnak.
Ami a lefasisztázást illeti, megkérdezném: Angliában a UKIP az egyik legtámogatottabb párt. Azok az angolok, akik majd rájuk szavaznak, szintén fasiszták?

klappol 2014.05.16. 11:49:55

@Hari Seldon 2: A faszi járt Debrecenben itt volt a fogadója :))))

2014.05.16. 11:50:06

@bpetya75: Nezd, azt hogy a Jobbik egy neonaci part lehet tagadni, de nem sok ertelme van. Nyiltan rasszista es antiszemita. Ez persze nem azt jelenti, hogy az emberek ezert szavaznak rajuk, jol tudom, hogy nem foleg ennek koszonhetik a videki szavazataikat. De ettol azt meg nem ertem, hogy az emberek, akik rajuk szavaznak, hogy nem latjak ezt? Vagy ha latjak, hogy nem zavarja oket?

klappol 2014.05.16. 11:51:54

@Hari Seldon 2: ez egy őrült volt :))))))))))))))))))) mikor a kedvenc medvéjét leitatta, az meg kiesett a palotáól, azt nyekk :)))))))))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 11:52:14

@Mr Long: Multkor mutattam asszonynak ezt a terkepet:

www.targetmap.com/ThumbnailsReports/5285_THUMB_IPAD.jpg

Mondtam is neki, hogy "latod, meg egy indok amiert Norvegiaba kell koltoznunk minel hamarabb!" :D.
Azt mondja nem lennek jo sales-es... nagyon nem jol csinalom a dolgot. :DDD

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 11:54:22

@Nyulz of the World:

A Jobbikra nem az antiszemitizmus miatt szavaznak az emberek.

Alapvetően a Jobbik egy erős baloldali párt. Mo-n meg hiány van baloldali pártban. A magukat baloldalinak nevező pártok ugyanis a valóságban liberálisok, s nem baloldaliak.

Ha lenne egy baloldali párt, a Jobbik azonnal visszaesne.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 11:57:38

@bpetya75:

Csak a Fidesznek köszönhető, hogy nem a Jobbik a legerősebb párt az országban. De 4 év múlva esélyes, hogy a Jobbik még
jobban meg fog erősödni. Most Orbánék ezért kezdtek harcolni erősen a Jobbikkal. A ballibekre már felesleges enerhiát pazarolni, ők magukat teszik tönkre, nincs miért harcolni ellenük.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 12:02:44

@maxval a gondolkodó birca:

Na igen. A Fidesz klientúrának is lesz már 8 éve, amivel el kell számolni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 12:04:28

@Evain: @Mr Long:
Attol, hogy nem szabad rosszat mondani valamire, a szhar meg budos marad.

Ameddig a szolas es velemenyszabadsag alapveto jog, addig a PC szamomra nem letezo dolog.

Mr Long 2014.05.16. 12:04:35

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Igazabol most ellent kell, hogy mondjak neki, mert b@szottul eladtad nekem Norvegiat! :DDDDDDD
Tuti, ha megtudja szetultet minket!

mayree 2014.05.16. 12:07:24

@maxval a gondolkodó birca:
Ezt én sosem értettem, a jobboldal jót akar az országnak? A baloldal nem akar jót az országnak? A liberálisok nem jót akarnak az országnak? (eltekintve a saját zsebtől most)
Mi a különbség?

andaluzkutya 2014.05.16. 12:09:17

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: @Mr Long:
A hétköznapokban annyire nem szembetűnő ez a D+ dolog. De ettől meg nem olyan rossz szétnézni közöttük :)

2014.05.16. 12:11:47

@andaluzkutya: Na, azert eleg jo a felhozatal! (Legalabbis Oslo-ban. Allitolag videken mar tobb a tenyeres-talpas vikingne, de arra sosem jartam... :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 12:12:02

@Mr Long:
Ez egy bimbodzo romantikus kapcsolatnak tunik kozottetek ;)

andaluzkutya 2014.05.16. 12:13:20

@mayree: na még egy különbség Mo és sok másik (fejlettebb) ország között.
Itt pl. még sohasem hallottam, hogy a politikai ellenfelet hazaárulózták volna, vagy azt mondták volna, hogy szándékosan rosszat akar az országnak.
Kritika van itt is dögivel, de nem zsigerből elítélendő, ha valaki másik pártot támogat, vagy pl. konzervatív, liberális, szociáldemokrata, akármi.

andaluzkutya 2014.05.16. 12:14:39

@Nyulz of the World: nem panaszkodtam a felhozatalra ;)
De nem úgy kell elképzelni, hogy végigmész az utcán és a lengyel fellépők klónjaival találkozol lépten-nyomon.

Rebarbaraa 2014.05.16. 12:17:02

Par evvel ezelott olvastam valahol (ha agyoncsapnak se emlekszem ki irta), hogy a minimalber fogalmat hogyan ertelmezik. Van az az ertelmezes, hogy a minimalber 60%-nak fedeznie kell a teljes megelhetesi koltsegeket (lakhatas, rezsi, elelmiszer) es tartalmaznia kell egy elegedettsegi faktornak megfelelo mennyiseget. A cikk iroja kifejtette, hogy ehhez atlagot vesznek. Az adott orszag lakhatasi felteteleinek alanyonyabb atlaga a mervado, de nem a legalacsonyabb, valamint az elelmiszerre forditott osszeg a kozepkategorias elelmiszeraraknak kell megfeleljen. Az elegedettsegi faktorba tartozo reszbe beletartozik alacsony kategorias miszaki cikk vasarlas, nemi szorakozasra forditott osszeg es kisebb, orszagon beluli alacsony kategoriaju nyaralas pl. Azt is irta meg, hogy az orszag gazdasagi mutatoja is emel valamennyit a minimalberen. Ezt a cikk iroja elnevezte az elegedett elethez szukseges minimalbernek. A masik minimalber (amit Mo.-n is alkalmaznak) ugy allapitottak meg, hogy a megelhetesi szuksegleteknek legalabb a 60-70%-at mindenkeppen fedeznie kell. Mas faktort nem. Igy jon ki az, hogy Mo.-n kifizetjuk a lakbert meg a rezsi egy reszet(!) es meg mindig marad 1-3% elelmiszerre. A magyar minimalbernek semmilyen mas igenyt nem kell tartalmaznia. Ezt nevezte el a cikk iroja az elet fentartasahoz minimalisan szukseges bernek.
A cikk iroja a fentiek utan koltoi kerdeskent felvetette, hogy ezek utan nem kerdeses miert mukodnek jobban azok az orszagok, gazdasagilag es minden szempontbol ahol az elegedett elethez megfelelo minimalber van ervenyben.

A posttal kapcsolatban eszembe jutott, hogy hanyszor olvastam kulonbozo helyeken velemenyeket a kivandorlasrol, ervekrol es ellenervekrol. Az egyik oldalon a jogos igenyrol, hogy emberkent, emberi korulmenyek kozott elhessunk. A masik oldalon meg burkolt szemrehanyasrol, hogy az itthon maradottakat, a lecsuszott orszagot cserbenhagyva, csak a magunk boldogulasat nezve, elmegyunk mashova ELNI.
Ilyenkor jut eszembe az, hogy Mo. szinte az EU-ba valo belepese ota minden evben felvesz egy szep kemeny osszeget a Thokoly uti felujitasra, valamint a a Budapesten mar nem hasznalt sinhalozat felszedesere es rendbetetelere. Es senkinek nem tunik fel az EU-nal, hogy ez eddig soha nem valosult meg :D Vagy....csak papiron. Es ha erre rajonnek, Mo. akkora bajban lesz mint ami most kezdodott. Elkezdik megvonni a kifizeteseket mert rajonnek, nincs mogotte valos ertek.

Rebarbaraa 2014.05.16. 12:17:02

@maxval a gondolkodó birca: En csak egyvalamit nem ertek. Ha Mo.-n ervenyben vannak (allitolag) olyan ertekek, hogy senkit nem szenvedhet hatranyt faji, nemi stb. hovatartozasa miatt. Az uszitas, a rasszizmus, buntetendo. Akkor miert van joga egy olyan partnak a parlamentbe jutni, miert van egyaltalan joga LETEZNI, es miert nem tiltjak be, amely nyiltan torvenybe utkozo es buntetendo cselekedetet haj vegre. Valamint azt sem ertem, hogy hogyan ulhet valaki be a parlamentbe akit eroszakos buncselekmeny elkovetese miatt eliteltek. Hogy lathat el kozfeladatot, es nem csak kozfeladatot hanem fontos, nemzetbiztonsagilag is komoly feladatot ilyen ember?????
Lehet, hogy csak tudatlan vagyok, tajekozatlan, de nem emlekszem ra, hogy pl A Brit parlametben (also/felsohaz, beleertve minden szegmenset, elnezest csak most tanulom itt milyen a politikai elrendezodes) egyetlen olyan poltikus is lenne akit eroszakos cselekmeny miatt eliteltek volna.

bpetya75 2014.05.16. 12:17:32

@Nyulz of the World:

Egy részüket nem hogy nem zavarja, de pont ezért szavazott rájuk. Aztán van egy (szerintem jóval szélesebb) réteg, akik a két már kipróbált "erő"-ben csalódva választotta őket, mert az lmp dolgaival nem tudott mit kezdeni. Én is ezek közé tartoztam. Meg páran biztosan vannak, akik "csak úgy".

@lexrex:

Nem tudok róluk semmit. De ez más országokban nem jellemző, hogy a szélsőségesebb párto(ka)t lefasisztázzák? Réka az itt említett tegnapi posztjában is írt erről Svédországgal kapcsolatban.

@maxval a gondolkodó birca:

Nem egészen Max. A fidesznek és az mszpnek köszönhető, hogy jelenleg a jobbik a második legerősebb párt az országban. Mivel fontos, a szegényebb rétegek számára húsba vágó kérdésekre egyik sem adott a 8-12 éve alatt érdemi válaszokat, az emberek keresik az "új erő"-t.

2014.05.16. 12:20:26

@andaluzkutya: Nekem ami nagy megletes volt, hogy Oslo tele van igen csinos es kedvesen mosolygo szoszikkel. Nem a szoszi volt a meglepo, hanem a csinos. En elotte valamiert mindig olyan igazi nagydarab viking amazonoknak kepzeltem az eszaki noket. Mint ahogy azon is meglepodtem, hogy ahhoz kepest, hogy azt hittem, a norvegok nagydarab eros testalkatu vikingek, szinte az osszes kollega, akikkel dolgoztam, alacsony es kimondottan cingar volt. Igazabol egy olyan igaz Thor sem volt koztuk... :)

andaluzkutya 2014.05.16. 12:24:19

@Nyulz of the World: igen, elképesztő, mennyit tudnak mosolyogni.
És tényleg csinosak, viszont az a klasszikus nagyon vékony modellalkat ritka errefelé (szerencsére), ami alighanem azért lehet, mert rengetegen sportolnak, ahhoz meg azért kell izomzat. Inkább sportosan csinosak, de ezzel megintcsak nincs semmi bajom :) Én is az vagyok :)
A pasik még tényleg inkább cingárak, a magasságban elég nagy a szórás, de az biztos, hogy a hollandok magasabbak...

bpetya75 2014.05.16. 12:25:42

@Nyulz of the World:

Nem értek egyet az üzenettel. Nem a szélsőjobb ellen kell harcolni, hanem felismerni, felvállalni és kezelni azokat a problémákat, amik miatt megerősödtek. Amíg ez nem történik meg, addig nem lesz javulás. Sőt!

2014.05.16. 12:26:46

@bpetya75: Es te nem lattad neonaci partnak a Jobbik-ot vagy csak nem zavart? Ezt komolyan kerdezem. Folyamatosan tapasztalom, hogy az egyhazban mennyire eros a Jobbik bazisa, es nem tudom elkepzelni, hogy ezt hogyan lehet osszeegyeztetni a keresztyenseggel. Lelkeszek es papok szazai kampanyoltak mellettuk. Es ilyenkor csak nezek, hogy most akkor mivan????

bpetya75 2014.05.16. 12:36:27

@Nyulz of the World:

Nem látom őket annak. Szerintem nem céljuk se a zsidók, se a cigányok, se senki más kiirtása az országból. Azt mondjuk be kell valljam, egyszerűen nem volt időm és energiám alaposabban utána olvasni a jelentősebb pártok prominenseinek.
Szerintem pl cigány-kérdésben kicsit finomodott az álláspontjuk. Persze az is lehet, hogy csak magyarázom a bizonyítványt. A legnagyobb bajom az, hogy senkit nem látok, aki mögé szívvel-lélekkel fel tudnék sorakozni. Egy inkább konzervatív, de nem vaskalapos, enyhén jobboldali, de inkább középen lévő zöld jellegű pártra lenne igényem.

bpetya75 2014.05.16. 12:38:17

@Nyulz of the World:

Te református vagy, igaz? A katolikusoknál úgy látom a fidesz a nyerő. Szerencsére a mi papunk nem politizál. Választások előtt is csak annyit mondott, hogy menjünk el szavazni, és a lelkiismeretünk szerint tegyük az ikszet.

2014.05.16. 12:40:53

@Nyulz of the World: ki is fogadna el az oriszok penzet? Lassuk. Igy hirtelen; Kina, teljes Europa, Kozel-Kelet es Del-Amerika

mayree 2014.05.16. 12:42:13

@Réka ‎:
Most olvastam:
blog.rekafoto.com/2014/05/szomoru-bejegyzes-koldusvilag.html

Nem egyszerű kérdés, bár lenne egyszerű megoldás...

2014.05.16. 12:44:32

@Mr Long: ha az oroszok szemetkedni akarnak, akkor felviszik az usakokat az urallomasra. Viszont nem hozza oket le
@Mirjam2: az hagyjan. Az asszony a UK nepszamlalason meg ragaszkodott az african-hez az ethnicity-nel. Sigh....
A testvere usa-ban meg african-american

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 12:45:33

@Réka ‎:
Az gaz, hogy bevandorlokent is egyre szimpatikusabb az SD?

2014.05.16. 12:47:24

@bpetya75: En mindig jobboldali liberalisnak szoktam magamat aposztrofalni. Na ez az, ami Magyarorszagon nincs. A Fidesz lehetett volna, de vegul nem lett. Az MDF lehetett volna, de vegulis a Fidesz kinyirta oket. Mostansag a Bokros probalkozik ilyenekkel, de szerintem o is inkabb a piaci rest probalja betomni, mint komolyan gondolna

Meg en - pont az egyhazi kotodeseim miatt - sok embert ismerek a Jobbikbol, szinte a megalakulasa ota latom mi folyik ott. Szoval nekem nem tudjak eladni a kutyasimogatos kedves arcukat, mert nagyon jol tudom, mi van mogotte. Egykent igen, reformatus vagyok. :)

mayree 2014.05.16. 12:48:23

@Rebarbaraa:
Höss unokája mondta: azok, akik nem emlékeznek a múltjukra, arra ítéltetnek, hogy újraéljék azt.

Az pedig azt hiszem Brecht: termékeny még az öl, melyből ez kimászott....

(lehet hogy nem jól emlékszem, de a lényeg a lényeg...)

klappol 2014.05.16. 12:52:46

Rezervátumot a................... tudjátok kiknek:))))))))))))))) nem szép dolog, de az amcsik is csináltak, Na az indiánokat sajnálom, az itthoni indiánokat nem.

Ez már rassista megnyílvánulás volt??

klappol 2014.05.16. 12:55:01

@mayree: furcsa, én néha emlékezem a múltamra, még is újra kell élnem, ez kib@xás, nagy hős volt aki ezt mondta :)))))))))))))))))))))))

klappol 2014.05.16. 12:57:00

@Rebarbaraa: Figyi, van valami jó rebarbarás reciped? szerintem te rajongója vagy ennek a izének :)))))))))))))))))))))))))))))))

2014.05.16. 12:59:21

Na, tovabbi kellemes napot es hetveget kivanok, en ma mar nem termelem tovabb a toket. :)

bpetya75 2014.05.16. 13:00:51

@Nyulz of the World:

Jó hétvégét! Örülök, hogy benéztél :-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 13:04:51

@Mr Long: :D

@Kövérmadár [swe]: Marmint Long es koztem vagy koztunk es a mellek kozott. Ez nagyon fontos kerdes! :)

@andaluzkutya: Bezony am. :)

@Nyulz of the World: Igazabol az az o nagy szerencsejuk (meg ilyenkor a mienk is :)), hogy allandoan mozognak. Szinte mindenki kijar a szabad levegore hetvegenete sportolni valamit. Ugy meg azert konnyebb jo formaban tartaniuk magukat a lanyoknak. :)

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 13:12:55

@Rebarbaraa:

Amiről Te beszélsz, az a létminimum. A minimálbérnek nincs számítási alapja. Az egyszerűen gazdaságpolitikai kérdés. A Kelet-Európai kormányoknak itt gyakorlatilag nincs mozgástere.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 13:17:34

@bpetya75:

Látom, nem szeretnéd elveszíteni az irántad kialakult szimpátiát itt a blogon. Szépen körbeírtad a Jobbikot. Pedig az,mi a baj velük, egy mondatban összefoglalható.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.05.16. 13:18:39

Nézzük akkor a pontokat magamra szabva!
1, tisztes bér - so so. Ha a tisztes bér annyit jelent hogy meg lehet belőle élni akkor van.
2, nincsenek naponta változó törvények, szabályok sehol - ezzel nem értek egyet ez nyugaton is pont így van.
3, megbecsülés a munkahelyen - megbecsülés nulla. senki nem becsül meg.
4, normális, emberi munkahelyi körülmények - normális körülmények de erről nem a nyugat tehet hanem a munkahely inkább
5, marad pénzem a hó végén is - marad mivel tesómmal nyomorgok egy garzonban
6, tudom az otthoniakat támogatni - nem tudom őket támogatni.
7, világot látok, utazni tudok - nem tudok világot látni.
8, amit meg akarok venni, azt meg tudom venni, hitel nélkül, akár némi spórolással is -- meg tudok venni kisebb dolgokat, de nagyobb volumenű dolgokról nem is álmodozhatok.
9, nyugodtan fizetek ki mindent, nincsenek számla elmaradásaim -- igen, van egy alap megélhetés.
10, nincsenek hazug politikusok -- a politikusok mindenhol hazugak, nem hiszem hogy Nyugaton jobbak lennének.
11, Nyugodt, kiszámítható élet -- nem tudom mivel nyugodtabb az élet, én ugyanolyan kilátástalannak érzem és kiszámíthatatlannak.

Rebarbaraa 2014.05.16. 13:18:39

@mayree: Milyen kontextusban irtad nekem ezt az idezetet?:) Amugy olvastam a cikket.

En csak kisember vagyok, es emlekszem mindenre a mutambol, tanultam is belole, igy lettem az az ember aki most vagyok. Sok hibat kovettem el, banalisakat, neha tobbszor ugyanazt mire megtanultam, hogy nem nyulunk a forro rezsohoz mert megeget, meg nem maszunk vissza az ablakon ha az ajton mar kiutasitottak meg egyeb hasonlatok. Es bizony ha eszembe jutnak ezek a hibak, neha egy hetig nem nezek tukorbe annyira szegyenlem a sajat ostobasagomat :) (na jo az egy hetig tukerbe nem nezes tulzas, de piros az arcom) Van aki tanul a hibaibol es ez jobba teszi, elore viszi. Van aki csak "nem nyul tobbe a forro rezsohoz", van aki meg pofatlanul "tuzallo kesztyut huz" es vigyorogva csinalja tovabb a marhasagait.Mint ahogy oly sok magyar politikusunk is.

Rebarbaraa 2014.05.16. 13:18:39

@klappol: Na hallod ezen jot nevettem:) Amugy nagyon szeretem a rebarbaras vizet, a rebarbaras pitet es kompotot :P Elegendo recept?:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2014.05.16. 13:24:09

@Kövérmadár [swe]: az SD népszerusége folyamatosan növekszik a bevandorlók között, ismerek is egy bevándorlót, aki idén már másodszor fog rájuk voksolni ;)
Aranyos jelenetnek voltunk tanúi nemrég a sarki vendéglőben, a jugoszláv tulaj néhány svéd törzsvendéggel vitázott a közelben tanyázó koldusokról. A svédek diplomatikusan csóválták a fejüket, hogy ez így talán mégsem annyira jó, mire a jugoszláv ötvenes-hatvanas karakán úr a maga öblös hangján határozottan kijelentette, hogy "kidobni mind!" Csendesen fulladoztunk a nevetéstől :D

bpetya75 2014.05.16. 13:25:38

@lexrex:

És mi lenne az az egy mondat?

Nem lájkra gyúrok. inkább arról van szó, hogy se időm se kedvem annyit foglalkozni a politikával, hogy bátran kijelentsek ezt vagy azt. Azon vagyunk, hogy a politikusoktól függetlenül próbáljunk boldogulni. Ami leginkább abban csúcsosodik i, hogy kerüljük a politikát a héthöznapokban.

Evain 2014.05.16. 13:29:01

@mayree: hmm, röviden:
Stan Lee (born Stanley Martin Lieber, December 28, 1922) is an American comic book writer, editor, publisher, media producer, television host, actor, voice actor and former president and chairman of Marvel Comics.

In collaboration with several artists, most notably Jack Kirby and Steve Ditko, he co-created Spider-Man, the Hulk, the Fantastic Four, Iron Man, Thor, X-Men, and many other fictional characters.

Ha jól rémlik, akkor a Transformers is Marvel.

DC univerzum pedig a konkurencia: batman, superman, (justice league), green lantern, stb.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 13:30:29

@bpetya75:

A Jobbikkal az a gond, hogy zsidóellenes. Ha pl. muszlimellenes lenne,nem zavarná különösebben a "civilizált" világot.

andaluzkutya 2014.05.16. 13:30:43

@bpetya75: "Ami leginkább abban csúcsosodik i, hogy kerüljük a politikát a héthöznapokban."
Ez egy érdekes dolog, bár én is ezt a stratégiát követtem, amíg nem mentem el. Sokan mondták már és lehet benne valami, hogy Mo egyik nagy baja, hogy lényegében nincsen komolyabb/kiterjedtebb civil kontroll a politikusok fölött/alatt, az emberek elmennek négy évente szavazni, közben meg azok úgy garázdálkodnak, ahogy nekik tetszik. A már említett fejlettebb helyeken léteznek mindenféle civil szervezetek mindenféle problémára, és ha a politikus hülyeséget mond/tesz, azonnal lecsap az adott témában jártas civil szervezet és telekürtöl vele mindent. Ez sokszor azt eredményezi, hogy a politikus kénytelen meghátrálni és már eleve próbálnak gondolkodni kicsit, mielőtt bármibe belekezdenének...

2014.05.16. 13:50:09

@lexrex: itt UKban nem tudna rendesen mukodni az muszlim ellenes part. A BNP probalkozik, nem sok sikerrel.
Az anyukamhoz dobtak be a postaladajaba egy zsidok takarodjatok levelet. Az volt a Jobbik?

klappol 2014.05.16. 13:50:29

@Rebarbaraa: Örülök, mikor a kommentelők értik a dolgokat:)))))))))))))))))))))))))

Na, most abból, a :P Elegendő recept".... még nem fogok tudni valami barbarásat kiszenvedni :)))))))))))))))))))))))

klappol 2014.05.16. 13:52:46

@Evain: JA. a fiam és én is nagy transformeresek vagyunk, ez azért érdekes, mert a kicsi fiam 9 éves, én pedig csak 57 :))))))))))))))))))))))))))))))))))))

klappol 2014.05.16. 13:54:25

@mayree: Neked miért az a nicked, hogy "mayree2???

Írhatod privátban is :)))))))))))))))))))

Hari Seldon 2 2014.05.16. 14:01:59

@andaluzkutya:
Ki nézi az Eurovizós dalfesztivált, hogy ez ennyire téma? (Vagy kit érdekelt VALAHA is egyáltalán egy B sodorba tartozó zenészek próbálkozása?)
Most komolyan kérdezem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 14:03:15

@Réka ‎:
Szerintem ezek a problemak nem bevandorlo - helyi lakos konfliktust kellene szuljenek, hanem (leegyszerusitva) jo ember - rossz ember konfliktust.

Nem latok megmosolyogni valot azon, hogy egy bevandorlo utalja a hulladekokat. En spec a sved keregetot is a tengerbe loknem.
Van egy mukodo tarsadalom, amihez hozza teszek en is, mint invandrare. Hoztam a szorgalmam es a szellemi tokemet. A kapott penzt pedig nem Kelet-Europaba utalgatom, hanem itt koltom el (jobbara). Nekem is ez az orszag az otthonom, itt elek, stb... meg szep, ha irritalnak a koldusok / bunozok / ingyenelok. Vagy tevedek?

klappol 2014.05.16. 14:08:15

@Kövérmadár [swe]: És, ha a kéregető nem tud úszni? ......ejnye :)))))))))))))))))))))))))))))))))

peacefroggg 2014.05.16. 14:11:00

@Evain: a Transformers nem Marvel, az játékként indult, aztán lett belőle képregény, de azt nem a Marvel berkeiben írták (noha voltak olyan epizódok, amikben találkoztak a két világ szereplői)

Zoole rebooted 2014.05.16. 14:12:39

A poszthoz nem tudok hozza szolni mert nem erdekel,ez csak statisztika.
@maxval a gondolkodó birca:
'92-tol '95-ig egy allami cegnel dolgoztam a takaritonotol a vezerigazgatoig mindenki korrupt volt,en is.
'95-2008-ig egy koz es allamigazgatasi hivatalnal dolgoztam mint sofor.Ismertem jopar minisztert,allamtitkart,fo osztalyvezetot,hivatalvezetot,kepviselot,polgarmestert es a helyeteseit es azokat az embereket is ismertem akik ezeket a magas beosztasu allami vezetoket tamogattak a hatterbol(lehet oket oligarchaknak nevezni)
Annyi dolognak voltam szem es fultanuja ,hogy el sem hiszed,en sem hinnem ha nem velem tortenik.
Nem csak ezek emberek szalitasa volt a feladatom,hanem egyebb 'dolgok' szallitasat is el kellet vegeznem.Hidd el ha en itt le irnek 1-2 sztorit nevekkel eggyut lehet mar ma este a TEK vinne el.

Herr Géza 2014.05.16. 14:15:15

@Zoole[uk]: Sztem már így is. Pusztán megelözö intézkedésként. Fekete Audi Q5 nem áll a ház elött...? :)))))))))))))))

DieNanny CH 2014.05.16. 14:16:25

@házelőtthinta:

Tetszik, ahogy összeszedted. Ennek alapján megírom az enyémet:

1, tisztes bér - Szerintem, nekem az van.

2, nincsenek naponta változó törvények, szabályok sehol - Gyakran változó törvények nincsenek. Pl már most tudják, hogy 2016-ban egy jó hosszú vágányszakasz nem lesz járható, és már most tervezik az elkerülő vonat- és buszmenetrendet. Azt mondanám, itt előrelátóbbak.

3, megbecsülés a munkahelyen - Engem megbecsülnek.

4, normális, emberi munkahelyi körülmények - "normális körülmények de erről nem a nyugat tehet hanem a munkahely inkább" Egyetértek! Bár nekem nagyon jó munkahelyem volt Mo-on is.

5, marad pénzem a hó végén is - nekem is marad, mert egy konyha nélküli minilakásban lakom.

6, tudom az otthoniakat támogatni - Tudom az otthoniakat támogatni, és a törlesztőrészletet fizetni. Plusz félretenni.

7, világot látok, utazni tudok - Világot látni nem tudok, de egy napos kirándulásokra, amik kb 80 frankba kerülnek, havonta 2x el tudok menni.

8, amit meg akarok venni, azt meg tudom venni, hitel nélkül, akár némi spórolással is -- Meg tudok venni, van annyi spórolt pénzem, hogy nyáron egy jó húzós fogászati kezelést ki tudok fizetni.

9, nyugodtan fizetek ki mindent, nincsenek számla elmaradásaim -- Így igaz.

10, nincsenek hazug politikusok -- Azt nem tudom; viszont, rájuk ugyanaz a törvény vonatkozik, mint a szomszéd vízszerelőre, így ugyanúgy felelnie kell a tetteiért. Míg Mo-on ez nincs így.

11, Nyugodt, kiszámítható élet -- Így van. Tervezhetek akár 2 évvel előre is.

És hozzátenném, én havi kb 120 órát dolgozom. Heti 3 napot. Ha 190-et dolgoznék, még jobban élnék... És van rá lehetőségem, de még nem használtam ki!

andaluzkutya 2014.05.16. 14:17:15

@Hari Seldon 2: Valaha érdekes lehetett, mivel viszonylag korlátozott volt egy énekes, zenekar megjelenési lehetősége, de most, amikor bárki bármit feltölt a youtube-ra, vagy akárhova, teljesen értelmetlen.
Igazából ez is egy ilyen bazári mutatvány, mint pl. az őrségváltás, de értelmet nem érdemes keresni benne.

DieNanny CH 2014.05.16. 14:18:23

@Evain:

A zöld íjász melyikben van?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 14:19:17

@Hari Seldon 2: "Ki nézi az Eurovizós dalfesztivált, hogy ez ennyire téma? (Vagy kit érdekelt VALAHA is egyáltalán egy B sodorba tartozó zenészek próbálkozása?)
Most komolyan kérdezem."

Pontosan ezert nyomtak szerintem iden ennyire a marketingszelet a szakallas nonek mert enelkul az utolso loteri kutyat nem erdekli. Szerintem a nezettsege erosen konvergal az Ezo TV-ehez.

De az oroszok alszent dumain is nagyokat tudok rohogni hogy mennyit kampanyolnak Koncsita vagy ki a banat ellen. Kozben meg 10 eve meg ok is egy leszbikus part kuldtek az euroviziora, a TATU-t. A kis erkolcsszoszok. :D Ugyanmar, azok is oda fekszenek ahova a penz/erdekuk diktalja. :)

Evain 2014.05.16. 14:21:32

@peacefroggg: azért írtam külön, mert nem emlékeztem pontosan. :)

DieNanny CH 2014.05.16. 14:23:06

@Zoole[uk]:

Szerintem már most kezdd el írni a memoárodat, mert nagyon érdekes! Akár kicsillagozva a neveket! De sztorikat ide is írhatsz!

Evain 2014.05.16. 14:26:34

@peacefroggg: a köszönöm a pontosítást lemarardt! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 14:28:42

@DieNanny [SZ,CH]:

1) Maximalisan elegedett vagyok a jovedelmemmel.

2) Nem tudom, hogy milyen surun valtoznak a torvenyek, de nem is erdekel :)

3) Megbecsulnek, ebben biztos vagyok (ereztetik).

4) Ez tulajtol fugg, itt megvan.

5) Boven marad penzem ho vegen. Ha kiadasnak veszem az utazasra felretett penzt, akkor a kettonk fizetesenek 32%-a marad meg (mar levontam az osszes kozos es egyeni kiadast is).

6) Nem tamogatok senkit... nem is fogok.

7) Folyamatosan ezt csinalom.

8) Igenyektol fugg. Az uj autom kezdoreszletere meg sporolnom kell... hetkoznapi, apro-csepro dolgokra barmikor telik.

9) Nincs elmaradas, nem is volt.

10) Biztos vannak, de lebuknak es mennek a huvosre.

11) Megvan. Evekre elore tudok tervezni, ha barmi tortenik, akkor van tartalek es biztositas.

Havi 170 orat dolgozom.

La Pantera 2014.05.16. 14:31:45

@Nyulz of the World: megjegyzem elég nehéz lehet egy ilyen névvel élni, mint Höss.
Nagyon érdekes dokumentumfilm az egykori náci nagyok leszármazottairól:
www.youtube.com/watch?v=1N_Ft2968a4

2014.05.16. 14:34:57

@Réka ‎: Elolvastam a legutobbi blog-bejegyzeseidet, ismet lenyugozoek a kepek, teljesen el vagyok ajulva a husveti fotoktol, gyonyoru. Koldusokkal kapcsolatban: ugyanezt csinaltak par eve Londonban. Eleinte az angolok is ugyanolyan naivan reagaltak mint ahogy a svedek, foleg mivel a jovevenyek kisgyerekekkel koldultak - sajnaltak oket, penzt adtak nekik, stb. Emlekszem, volt egy radiomusor amiben a koldulasrol volt szo, en betelefonaltam es elmondtam hogy ez szervezett tevekenyseg es a gyerekek sokszor nem is annak a nonek a gyerekei aki koldul veluk, stb. A musorvezeto teljesen le volt dobbenve attol amit mondtam, nem akart hinni nekem, nem tudta elkepzelni hogy ilyen letezik. Aztan par evvel kesobb a BBC csinalt rejtett kameraval egy dokumentumfilmet arrol hogy hogyan gazdagodnak meg Romaniaban a koldus-banda szervezoi a londoni gyerek-koldusokbol: www.youtube.com/watch?v=oJRGC8pMQU8. Lassan elkezdtek rajonni a hatosagok meg az emberek is hogy mirol is szol ez az egesz, es nagyreszt sikerult kiszoritani oket, nem tudom hogy csinaltak, de az utobbi evekben mar alig latni ezeket a bandakat. A 'nepszeruseguket' az is jelentosen csokkentette hogy a koldulasbol atvaltottak a lopasba, kulonosen arra specializalodtak hogy nok bemennek csoportosan egy uzletbe es elvisznek amit tudnak. Az a legzavarobb az egeszben hogy ha akarnanak, Angliaban talalnanak munkat ezek az emberek, ha mast nem, McDonalds-ban vagy a foldeken stb., senkit nem zavarna hogy milyen a borszinuk stb. De ugy tunik annyira hozzaszoktak a masfajta eletmodhoz hogy nem kepesek valtani.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 14:35:49

@klappol:
Tanult volna meg uszni a keregetes helyett :)

@Zoole[uk]:
En is voltam ezzel... a memoar engem is erdekelne ;)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.05.16. 14:36:39

@Nyulz of the World:

Érdekes, hogy Mo-n a reformátusok között aránytalanul népszerű a Jobbik, s a MIÉP is az volt fénykorában.

mayree 2014.05.16. 14:37:36

@Rebarbaraa:

Gondolatokat ébresztett bennem, semmi több :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 14:40:03

@Mirjam2:
Mondani kell nekik, hogy "Eat your spawn, you fucki' son of a bitch!" ;)

mayree 2014.05.16. 14:41:26

@bpetya75:
Szerintem a baloldallal az a "baj" hogy nem "mernek" hazudni, így pedig esélytelen tömegek megnyerése a politikában.
Gyurcsány -mondjuk azt- tiszta lapokkal akar játszani, de hát nem lehet.
A nép mint tömeg ostoba, inkább hisz a hülye ígéreteknek, rémisztgetéseknek, főleg ha elégszer a képébe nyomja a "szabad" sajtó. Ezt már Göbbels is tudta.

Persze szigorúan szerintem.

mayree 2014.05.16. 14:42:13

@andaluzkutya:
Na igen, ez a legundorítóbb szerintem.

mayree 2014.05.16. 14:43:29

@klappol:
Aztatat -mi a fejedet üti bottal- úgy híjják hogy karma :)

2014.05.16. 14:46:56

@charlieharper: 'Az anyukamhoz dobtak be a postaladajaba egy zsidok takarodjatok levelet. Az volt a Jobbik?'

Oszinte reszvetem... Ez Pesten tortent? Nem hiszem hogy a Jobbik volt, mikor elhagytam Pestet meg nem letezett Jobbik es ettol fuggetlenul dobtak be ilyen leveleket zsido nevu ismeroseim postaladaiba. Meg antiszemita falfirkak is voltak a berhazak falan, a mindennapos antiszemita megjegyzesekrol, beszolasokrol nem is beszelve... Ez Magyarorszag, sajnos. De szomoru hogy ennyi ido alatt nem valtozott semmi.

mayree 2014.05.16. 14:52:23

@klappol:
Már multkor leírtam :)
Ree, vagy Ree-uh-uh egyiptomi isten volt, a May-nek pedig van egy olyan jelentése hogy esetleg :)
(asszem akkor épp Egyitomban dolgoztam amikor blogolni kezdtem)
kepfeltoltes.hu/view/140516/mayree_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Aztán amikor mmorpg-t játszottunk amerikai klánnal, akkor kellett olyan név amit angolul is ki lehet ejteni, de magyarul is jelent valamit :)))

2014.05.16. 14:52:53

@Kövérmadár [swe]: Sajnos nem mukodne, nem beszelnek angolul - kiveve: 'give me money'... Inkabb magyarul szoktam oket elkuldeni valahova, azt neha megertik es a meglepetes ereje eleg ahhoz hogy egerutat nyerjek :).

2014.05.16. 15:00:18

@Kövérmadár [swe]: 'My turn':

1, tisztes bér - Igen, sot tisztessegtelen! :)

2, nincsenek naponta változó törvények, szabályok sehol - De, vannak, viszont olyan gyorsan valtoznak hogy nem is erdemes kovetni.

3, megbecsülés a munkahelyen - Nem. De lehetne meg rosszabb.

4, normális, emberi munkahelyi körülmények - Nem normalis, de emberi.

5, marad pénzem a hó végén is - Igen.

6, tudom az otthoniakat támogatni - Nincsenek 'otthoniak' (ja meg 'otthonom' sincs).

7, világot látok, utazni tudok - Igen.

8, amit meg akarok venni, azt meg tudom venni, hitel nélkül, akár némi spórolással is -- Igen.

9, nyugodtan fizetek ki mindent, nincsenek számla elmaradásaim -- Igen (ceg fizeti a szamlakat).

10, nincsenek hazug politikusok -- Nincsenek politikusok egyaltalan (kiraly van, neki viszont nem kell hazudnia mivel amugy is azt csinal amit akar).

11, Nyugodt, kiszámítható élet - Nem. De unalmas is lenne, en inkabb az izgalomra szavazok :)

DieNanny CH 2014.05.16. 15:03:56

@Mirjam2:

És hány órát dolgozol havonta?

Köszi, Hinta, jó ötlet volt ez a pontokba szedés! Látod, kinek mit jelent a nyugodt élet? Mindenkinek mást. És senki nem él palotában...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 15:06:05

@Mirjam2:
A kiralyokban manapsag az a jo, hogy mar rojtosra gazdagodtak, igy nem kell a megelhetesi nagyfonokot jatszaniuk.

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.16. 15:07:34

@lexrex: köszönöm, na ezt nem gondoltam volna, hogy pont a mormonok, pedig már hallottam arról korábban, hogy fontos téma nekik ez a családfakutatás

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.05.16. 15:13:11

@svájci sapka (ch): emlékeim szerint a népszámlálás nem lakcím meglétéhez kötött, hanem 6 hónapig (?? ) ott tartózkodás. vagyis a magyarországon tartósan élő külföldiekre is vonatkozik, de aki fizikailag nincs ott, arra nem. utánanéztem a számláás előtt, hogy tudjam, a család mihez kezdjen velem. nem is számoltak össze, csak annyit, hogy kérdezték, van-e külföldön élő családtag, oda behúztak egy strigulát, de a többi adatot nem vették nyilvántartásba.

2014.05.16. 15:13:23

@DieNanny [SZ,CH]: 'És hány órát dolgozol havonta?

Köszi, Hinta, jó ötlet volt ez a pontokba szedés! Látod, kinek mit jelent a nyugodt élet? Mindenkinek mást. És senki nem él palotában...'

Mondjuk a mi varosunkban valaki pont palotaban el... De az nem en vagyok, szerencsere, mar igy is panaszkodtam pont ma hogy tul nagy a haz es folyton takaritani kell :). A 'hany ora havonta' munka relativ, ugyanis kisse mast ertenek a munkan a fonokok mint ami a 'munka' szo szamomra megszokott jelentese... Maradjunk annyiban, hogy ha beleszamolom azt az idot amikor a munkahelyen ulunk es teat iszunk, internetezunk, beszelgetunk vagy joggingolunk az epulet korul, akkor kijon kb. atlagosan a heti 40 oras munkahet.

2014.05.16. 15:16:05

@Kövérmadár [swe]: Ez igy van, es mas orszagok elfoglalasa sem erdekli oket, egyes politikusokkal ellentetben...

Rebarbaraa 2014.05.16. 15:18:39

@lexrex: Egesz pontosan nem en beszeltem rola csak a cikk kapcsan eszembe jutott, hogy olvastam ezt az elemzest. Nem szoros ertelembe vett szamitasi alapnak nevezte a cikk iroja sem hanem, hogy kik hogyan hataroztak meg a minimalber fogalmat azok kozul aki bevezettek.
A mozgasteret pedig nem nagyon szeretnem firtatni a Kelet-Europai oszagok tekinteteben mert akkor elokerulne az a velemenyem, hogy kevesebbet kellene lopni a kozszferaban, joval kissebb terheket kellene a vallalkozasok nyakaba rakni (errol testkozeli tapasztalatom van Mo. es Anglia teren is), nemzetkozi szolgaltatok pl nem adhatnak szolgaltatasaikat joval nagyobb es hatranyosabb ardifferenciaval mint pl kulfoldon, a bankok ugyanigy (itt hozzatennem, hogy szerintem a kormany megemelt sarca is annak szol, hogy tul magas profitot termelnek es pofatlan magas kamatokat kernek, es szolgaltatasi dijakat, csak azt felejtette el a kormany torvenybe iktatni, hogy a magasabb sarc nem terhelheto at az ugyfelre) Peldat is hozok fel, hogy erthetobb legyen. A vodafone angliaban 37£ havi elofizetessel ad vadiuj telefont, ennel tobbet nem kell fizetned havonta, 24 honapon at, nincs telefon reszletfizetes sem, ezert a 37£-ert ad neked korlatlan hivas-t es sms-t halozaton belul, 1-2GB mobilnetet es a legujabb mobiltelefont. Ennel meg jobb az O2 ami joval alacsonyabb areret adja ugyanezt, feltoltokartyasnal 15£ eseten ugyanezt (telefon nelkul) es meg pluszban 1p ert hivhatok Mo.-i vonalas telefont, 5p ert meg mobilt. Ezzel szemben a magyar mobilszolgalatok arai horribilisak, az elofizetesen felul a halozaton beluli hivasokert es smsert is nem keves penzt kernek, csak nagyon magas elofizetesi (atlagosan havi 14-17 ezer forinton feluli elofizetesnel) dijnal adnak halozaton beluli ingyen hivast, de az sms dija magas.
Elgondolkodtato, hogy pl Angliaban a minimalberrel is megfizetheto, olcso szolgaltatasok vannak. Vagy pl ott van, hogy ha hivatalos ugyben kell hivnod egy onkormanyzatot, adohivatalt, akkor a hivas ingyenes. Mobilrol is, csak egy opciot kell kivalasztanod a menuben.
Tudom, hogy vacak dolog neha azzal peldalozni mi van itt meg mi van ott de felmerul mennem a kerdes, hogy ami jo azt miert nem lehet atvenni. Ez a hercehurca is a berletekkel otthon...hat egy kulon postot megerne az osszehasonlitas.

Kaksi Kapitány 2014.05.16. 15:19:01

@Hari Seldon 2: Mi mindig adtunk dokiknak is es novereknek is pont emiatt, nem a jobb ellatas miatt. De az sztem verlazito hogy a szulesz pofatlanul elore megmondja hogy 50 ropi lesz.

PAPÓ38 2014.05.16. 15:19:14

A legszegényebb területeket vesztette el, amelyek egyben ütközőzónát is képeztek a veszélyesebb szomszédokkal szemben. Ma ezt az ütköző zónát akarja ismét létrehozni, illetve kinyilvánítani a tiszteletre való igényét, elvégre nagyhatalom.

PAPÓ38 2014.05.16. 15:19:29

Sok, a témához nem passzoló hozzászólás van itt.
Térjünk vissza a posztra.
A kiszámíthatatlan politikai, jogi, gazdasági és társadalmi környezett elborzasztó idehaza.
A jogszabályokat a legkevésbé felkészült betűhuszárok alkotják. Egyik jogszabály üti a másikat, megesik, a szabályon belül is van ütközés. Amikor ezt felfedezik nekik az okosabbak, akkor nyeglén válaszolva újabb baromsággal módosítják.
A munkahelyi megbecsülés az állami szektorban régen megszűnt. Ott csak csókos főnöknek jó lenni. A talpasok majd' szakmai bérminimumon vannak tartva, míg a csókos főnökül 3 - 4-szer annyit keres és legtöbb esetben fingja sincs a munkához.

Rebarbaraa 2014.05.16. 15:19:43

@klappol: Oke:) Rebarbaras viz recepje: 2l viz, 10dkg barna cukor, 4-5 szal, feldarabolt rebarbara. (lehet akar tobb is) ezt forras utan addig fozod amig a rebarbara kicsit megpuhul. Nem kell puhara fozni csak h meginduljon a rost puhulasa, ezaltal az izanyagok kibomasa. Utana lehutod. Hutoben tarolod. Ihatod. Nagyon finom.
Rebarbaras pite: (lusta pite) Kevert tesztat keszitesz (a receptet barhol megtalalod a neten vagy anyukadnal) de kicsit surubbre, kb 2-3 evokanal tobb reteslisztet belekeverve. Egy kivajazott sutoforma aljara ontod a teszta felet, majd rahalmozod a kicsit elofozott (cuukros vizben, negyed citrommal) rebarbarat, majd erre raontod a maradek tesztat es sutoben megsutod.
Rebarbaras pite vajas tesztabol: Magad gyurta vagy boltban vasarolt vajas tesztat ket reszre osztasz es kinyujtasz, kivajazott gyomolcstorta formaba beleegyengeted az egyik reszt, belehalmozod az elofozott rebarbarat, majd beboritod a kinyujtott vajasteszta masik felevel. Tojassal vagy vajjal megkened a tetejet es megsutod.
Rebarbara kompot: ugyanugy keszul mint pl az alma vagy korte kompot.
Na most aztan tenyleg remelem, hogy kielegito volt a valaszom :D

PAPÓ38 2014.05.16. 15:19:59

@házelőtthinta: Részben egyetértek. Négy napig voltam Angliában és hasonlókat tapasztaltam a rokonaimnál.
Idehaza falun nagy családi házban éltek. Ott egymás hegyén-hátán laknak mint ürgék a lyukban.
Öt év után nincs szerződött munkahely: kapod az SMS-t dolgozol, ha nem akkor kényszerpihi.
Az iga, a McDonaldsban sokkal ízletesebb a moslék mint itthon.
Az alap élelmiszer olcsó a fizetéshez képest, de a többi rohadt drága.
A múzeumba ingyen be lehetett menni.

klappol 2014.05.16. 15:21:07

@mayree: Asszem azt a múltkorit nem láttam, de THX mostan mán oksa :))))))))))))) aszittem betoji vagy:)))))))))))))))))), de kétlem.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 15:21:57

@charlieharper:

Nem tudom. Aki ilyet tesz, az egy gyáva gazember. A Jobbikban is vannak ilyenek. A baj, az, hogy a szavazóikat is ez alapján ítélik meg. Pedig túlnyomó többségében nem erről szól a történet. Egy viszonylag szűk réteg,akiknél ez az elsődleges szempont.

klappol 2014.05.16. 15:22:30

@Rebarbaraa: Vetted a fáradtságot és ideírtad. NAGYRA ÉRTÉKELEM és Köszönöm.

DieNanny CH 2014.05.16. 15:34:09

@Mirjam2:

A palota arra vonatkozott, hogy Hinta mindig mondja, a magyar ember csak palotában érzi jól magát.

DieNanny CH 2014.05.16. 15:39:57

@PAPÓ38:

5 év alatt nem találtak szerződéses munkahelyet? Nem gondolod, hogy akkor valójában velük van a baj? (Én 6 hónap alatt találtam, igaz, van nyelvtudásom.)

Zoole rebooted 2014.05.16. 15:44:14

@Herr Géza: Q5?az nem egy fekete S Class all csak:)))

Zoole rebooted 2014.05.16. 15:49:47

@DieNanny [SZ,CH]: tegnap mar irtam a macska holgynek,hogy en meg 4 arany szabalyt alkalmazom.
Ne las.
Ne halj.
Ne szolj.
Es ne csinalj semmit.
Jobb ez igy.Amugy mar probaltam irni 1-2sztorit( nevekkel cimekel) a cigany bunozesrol,de a HA sarga lapal reszesitett nem akarom,hogy ki is tiltson.A politikai bunozes komolyabb tema,mint a cigany bunozes.

Hari Seldon 2 2014.05.16. 15:52:56

@andaluzkutya:
Ez döntő részben Orbánnak köszönhető. Meghirdette a totális szembenállás politikáját. ettől kezdve nincs Kiegyezés.

Még mielőtt valaki jönne, hogy de nem. Emlékeztetek rá, ki emlékszik rá, hogy 98 előtt barátságok mentek tönkre a politikai hozzáállás miatt? Nem volt ez jellemző.

Ez a lebutított "drukker-politizálás" pedig arra vezet, hogy idővel mindenki belemet abba, hogy ne hozzuk szóba közügyeket, mert senki nem akar "szélmalom-harcolni".
Tisztára Fradi- Újpest "párbeszéd" alakult ki. Párosulva egy agresszív médiapolitikával azt eredményezte, hogy az emberek még a SAJÁTMAGUKAT érintő témába sem szólnak bele. - Nehogy "politikát húzzák rá" a fellépésének.
Példa: Magyarországon elképzelhetetlen lenne egy óvónő sztrájk. Miért? Mert senki nem akar "politizálni", hiszen az durva szembenállást jelent. (az éppen aktuális hatalommal, ami jelenleg a maffia, de régebben a t×ketlenek,, ez ebből a szempontból mellékes)

Itt Franciaországban a mi óvodánkban is volt óvónősztrájk. Mert itt az "átlagember" (nem szeretem ezt a szót, de most gyorsan csak ez jött) FOGLALKOZIK a saját életét érintőközügyekkel!

Ez a nagy különbség. (zárójelben jegyezem meg, még "meg is köszönhetem Orbánnak", hogy rávett arra a végső lépésre miket, hogy ezt így kívülről lássuk)

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 15:55:16

@Rebarbaraa:

A Vodafone ma 10 000 forintért kínálja itthon ugyan ezt a szolgáltatást.
Ami a minimálbért illet, egyetlen Kelet-Európai ország sem teheti meg, hogy ebben nagyot lépjen. Szlovákia a duplájára emelhetné az aktuális minimálbért, a termelékenységi mutatói alapján, de nem teszi, mert a multik rögtön csomagolnának, és elhúznának. Bedőlne a gazdaság. Ez érvényes Magyarországra is.
Ha az únio komolyan gondolná a periféria országok fölzárkóztatását, bevezetne egy egységes eu minimumot a minimálbér vonatkozásában. Pl.a jelenlegi spanyol, vagy portugál minimálbért alapul véve. Ez olyan 600-650 euro lehetne. Így nem lennének rákényszerítve a volt szocialista országok, hogy egymással versenyezve szolgálják ki a multik érdekeit a saját lakosságuk rovására. Miután azonban a kormányokat a multik, és a bankár olichgarhák irányítják, és ez nekik nemérdekük, ezt az eu nem fogja meglépni.

Zoole rebooted 2014.05.16. 15:55:47

@Kövérmadár [swe]: Te,ha en itt leirnam,hogy akkoriban bizonyos miniszter,hogy lett miniszter es hogy ki tamogatta a hatterben es tamogatasert cserebe mitt kapott kesobb vissza,akkor mar nem csak a TEK keresne,hanem a 'vallalkozoi' szfera is es az rosszabb.

Zoole rebooted 2014.05.16. 15:58:13

@Mirjam2: es csinaljak mindezt azok akik egyetlen egy zsidot sem ismernek:(

Hari Seldon 2 2014.05.16. 15:59:30

@mayree:
"Fölösleges" lenne többet hazudni. Hazugság versenyben nem lehet megverni a mostani oligarhiákat.

Hari Seldon 2 2014.05.16. 16:01:36

@Kaksi Kapitány:
A szülészek tényleg más "kaszt".

ablakkktalan (törölt) 2014.05.16. 16:02:08

A baj magyarországon az, hogy egyesek azt hiszik, hogy az úgy örökké fog menni, hogy ők mindent ellopnak, a dolgozó rétegnek meg nem adnak semmit.

Az eu-s pályázatok a haveroknál landolnak, a pénzek a haverok bankszámláin pihennek, luxuscikkekben, nem pedig a dolgozó réteget, a jövedelmeket, ezáltal a gazdaságban forgó pénz mennyiségét erősítik.

Lehet ezt csűrni csavarni, hogy majd ez lesz, majd az lesz, de amíg a pénzeket ellopják illetve az alternatív megélhetési módokba fektetik (haveroknak leosszák, segélyre elmegy) és nem a dolgozó réteget erősítik vele, addig el fog menni akinek esze van.

Muszály lenne:
- korrupciót felszámolni, keményen megbüntetni minden résztvevőt
- bűnözőket eltávolítani a gazdasági elitből
- szabálysértési értéket eltörölni, a lopás lopás legyen, ha 1 forint akkor is
- látható bűncselekményeket felszámolni
- rendőrséget megerősíteni
- a pénz felesleges elszórása helyett közalkalmazotti béremelések
- közbeszerzéseknél, erőforrások elosztásánál (pl. föld) valós versenykörülmények kialakítása, nem ilyen baromság, hogy majd a helyi főcsicskás eldönti, hogy én vagy a haverja vehessen-e földet egy adott helyen...
- segélyeket korlátozni

Én úgy látom, hogy ezekre belátható időn belül nem fog sor kerülni, így nincs értelme hazamenni, magyarország egy pusztuló, belülről rohadó ország.

És pont azok az emberek nem hülyék, akik hasznos munkát végeznek, értenek valamihez és dolgozni is akarnak - akik az országot kivakarhatnák a szarból -, de mivel van eszük, elhagyják az országot, amivel az utolsó lehetőséget is elvesztjük a talpraálláshoz.

Szerintem EU-s segítséget kéne kérni, hogy az országot megtisztítsuk a minket írányító szeméttől (az elittől).

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.05.16. 16:02:17

@DieNanny [SZ,CH]:
te jól érzed magad a konyha nélküli lakásban? hol főzöl? mit eszel? én megőrülnék konyha nélkül.

Hari Seldon 2 2014.05.16. 16:09:28

@ablakkktalan:
Kicsit drasztikus megfogalmazás.
Én például ezért támogatnám egy valóban egyesült Európát. Különös tekintettel a "pénzügyekre".

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 16:10:41

@házelőtthinta:
Nem lenne hol aludni, mi? :D

@Zoole[uk]:
Nem muszaj itt, lehet pü-ben is ;)

@Hari Seldon 2:
Emlekszem erre. Noveremek evekig nem beszeltek a szuleimmel.

Hari Seldon 2 2014.05.16. 16:25:41

@Kövérmadár [swe]:
Ezt mondtam én szellemi rombolásnak. Ilyet "normális" ember nem generál. (de még egyszer hangsúlyozom, ez kódolva volt, csak kérdés, hogy ki lép meg)

Számunkra (Magyarország számára természetesen nem) még jó is ő ilyen "hamar" megcsinálta ezt, mert előbb-utóbb jött volna másik barom (ebből a szempontból mindegy is hogy hívják) aki megcsinálja.

És ha mondjuk 2020 körül látom ezt akkor már 50 körül lettünk volna, a gyerekek is nagyobbak lettek volna, mi is nehezebben mozdultunk volna. Így viszont elképzelhetetlenül jobban érezzük magunkat itt. Szóval a régi jelszavam megint csak igaz: "minden úgy jó, ahogy alakult"

montroyal ( CAN qc) 2014.05.16. 16:31:17

nem akarok beleszolni ebbe a szajtépésbe DE MIERT NEM VILAGOS HOGY AKIK POLITIKUSKENT UGY MEGGAZDAGODNAK HOGY (AKAR BUKAS UTAN IS) MÉG AZ UKUKUK UK UNOKAJUKNAK IS BIZTOSITOT A GAZDAG GOND NELKULI MEGÉLHETÉS - SZARJAK LE MI LESZ AZ ORSZAGBAN , A NYUGDIJASOKKAL CSALADOKKAL OKTATASSAL EGESZSEGUGGYEL , KI MARAD KI MEGY EL STB ....

engem nem erint de ez se 4 év mulva se 20 ev mulva nem lesz jobb..

propeller.hu/itthon/2922260-egymillio-munkahely-helyett-egymillio-uj

négy év múlva, a ciklus végén meglesz az egymillió új magyar állampolgár, akik tudják, "ez a nemzet a nemzetük, ez a haza a hazájuk és akik tudják, hogy hogyan kell szavazni".

Zoole rebooted 2014.05.16. 16:32:41

@Kövérmadár [swe]: sajnos nem tehetem,titoktartasi nyilatkozatot irattak velem ala:)))

montroyal ( CAN qc) 2014.05.16. 16:43:25

igaz mindenutt van corrupcio . de pl nalunk elobb utobb kiderul sot kormanybizottsag vizsgalja hosszu ideje specialis osztaly a rendorsegen (lehetetlen korrumpalni oket) es lassan de vannak kovetkezmenyei is birosagi , levaltas uj torvenyek stb

egy erdekesseg a volt kozlekedesi miniszterasszonyt vizsgalgatjak , es nagyon bajban volt mert fogalma sem volt hogy mukodik a miniszteriuma az ugyeszek kerdesere hebegett habogott es tenyleg nagyon hulye mindenhez de mint mindenhol ki lett nevezve mert 1 jo segnyalo parttag 2 no tehet kell no miniszter is ...

klappol 2014.05.16. 16:49:54

A kiralyokban manapsag az a jo, hogy mar rojtosra gazdagodtak. (Orbán)

-És senki nem él palotában csak a király. Van saját stadinyona. Mévanez??? Vonat is,.... vagy lesz oszt nem is jár vonattal, meg a falu is kicsi. Nesze.
-Te inkább igyál Rebarbaras vizet,... nem a sütit………….Vityi
-á á, azt nem. Attól nem lehet focizni. Focizol?........
-Aha. Pedig rád férne a fogókúra, mert igen pöffeteges lettél.
- Hol focizol?
-....Ott Felcsútiban az öregfijúknál a magánstadionomban.
-Azt meg honnan szerezted, mer, hogy nem dolgoztál semmit az Qurv@élet.
- Lett és kész.
-Ki adta rá a lét?
-Ez is meg az is. Sponzorok, vagy mik.
-Szponzorok………..mi? ……..Ki bízta meg őket, hogy neked építsenek?
- Hát én a király.
-Te nem is vagy király.
- Igazából nem, de majdnem. Ki az aki ma mindent megtehet és nem tudnak vele mitkezdeni? ÉN!!!....a nagy OV
-Azt jól érzed magad így??
-Most még igen, ki is használom.
-Na azt vettük észre…………..Hát a Lajcsi haverodnak Debrecenben? Annak is kellett egy focis udvar?
-Ja ja, kapta is.
-Aztán olyan jó a Magyar foci?
-Hát nem annyira.
-Annak mi az oka?
-Nem vagyok én edző, azt a Deutschtól kérdezd, de az se tudja.
-Kia z a német nevű?
-Hát akinek Vágó Gábor visszaszólt.
-Aztán mit szólt be neki?
-Azt hogy: "Miért kell neked rongy emberezni azokat, akik hisznek még a tisztességben?"
-Igaza van.
-Kinek Deutschnak?
-Nem te barom, annak a másiknak.
-Ne baromozzá itten engem,mert……..mert…….beköplek Pintérnek.!!!
-Pintér???? Olyan is van?
-Na még szép, nem is egy kis valaki.
-Az a törpe maffiózi aki a belt nyomja, piciszemüveges???
-Azt pont.
-Na szép kis társaság vagytok.

-Hát a gulyáskirályságot valahogy tartani kell még valahogy, aztán meg már mind 1 lesz, majd elmegyek korai nyugdíjba, majdcsak megélek valahogy abból a pár összemutyizott cégemből, de még a gyerekeim is.

Tudnám még cifrázi, de ez is sok és igaz is, sajnos.

GERI87 2014.05.16. 16:54:49

@Din Serpahis:

" Francot nincs. Jartal mar mondjukl Esztorszagban?"

Észtországnak eleve van "fejlett múltja", nyugati (északi) kultúra, mentalitás az övék....nyugatibb mint a mienk, így könnyebb volt talán.
Litvánia pl már "sehol sincs" hozzájuk képest.

Rebarbaraa 2014.05.16. 16:54:50

@lexrex: A vodafon Mo.-i szolgaltatasa, 9990 ft-tol a kovetkezoket tartalmazza : Havidíj Készülék nélkül, 2 éves határozott idejű szerződéssel, e-Packkel 9990 Ft (tehat telefon nelkul) Majd pedig lenyitod a " Keszulekek" reszt es ott van, h 1ft kezdoreszlettel, havi 8000ft reszletre megveheted a samsung galaxy s5-ot ))) A Plus nevu tarifa pedig Iphone 5s+ Ipad 15 ezer havi trlesztore (24 honapon at) Ami itt pl a samsung galaxy s4 hez tavaly decemberben csomagban adtak valami 50£ beugroval, 25£ havi elofizetessel. (az upfront cost volt 50£)
Itt viszont a telefont ingyen adjak (igen a legujabbat), 99% ban upfront nelkul, havidij nelkul, olcso tarifaval.
Bocsi de hol is van ehhez kepest a vodafone Mo.-i szolgaltatasa? A legalacsonyabb 9990 ft al meg nincs telefonod, ha akarod akkor tovabbi 8000ert megkapod, tehat a havi kiadasod 17990 ft. Csokolooom:)

GERI87 2014.05.16. 16:54:50

@maxval a gondolkodó birca:

Azért ez is majd 1 millárd ember!

(USA. kb 300 mill.
nyugat EU: kb. 3-400 mill.
Dél-Korea: 50 mill.
Japán 130 mill.
Ausztrália, Új-Zéland, Izrael stb : kb. 40 mill.)

Az persze ténynek látszik hogy K Európa már nem fog felzárkózni.

Rebarbaraa 2014.05.16. 16:55:23

@ablakkktalan: "Muszály lenne:
- korrupciót felszámolni, keményen megbüntetni minden résztvevőt
- bűnözőket eltávolítani a gazdasági elitből
- szabálysértési értéket eltörölni, a lopás lopás legyen, ha 1 forint akkor is
- látható bűncselekményeket felszámolni
- rendőrséget megerősíteni
- a pénz felesleges elszórása helyett közalkalmazotti béremelések
- közbeszerzéseknél, erőforrások elosztásánál (pl. föld) valós versenykörülmények kialakítása, nem ilyen baromság, hogy majd a helyi főcsicskás eldönti, hogy én vagy a haverja vehessen-e földet egy adott helyen...
- segélyeket korlátozni"

1. A korrupciot megszuntetni...akik meg tudnak azok a korruptak.
2. Bunozoket eltavolitani a gadasagi elibol....A gazdasagi elit maga a bunozok tomorulese.
3. Lathato buncselekmenyeket felszamolni....es a lathatalna de sejhetovel mi lesz?
4. Kozbeszerzesek...en inkabb azt valasztanam, hogy kozbeszerzesben ne vehessen reszt kormanytag, orszaggyulesi kepviselo, volt kepviselo, egyeb onkormanyzati vezeto beosztasu dolgozo es ezek rokonai.
5. Segelyeket korlatozni....inkabb okosan attekintve ujraszabalyozni.

2014.05.16. 17:01:22

@Zoole[uk]:
" akkor mar nem csak a TEK keresne,hanem a 'vallalkozoi' szfera is es az rosszabb "
Te egy nagyon bator ember lehetsz, vagy egy nagyon naiv!!!!!!!!!!!
(van egy harmadik variacio is) :((((((

DieNanny CH 2014.05.16. 17:04:15

@házelőtthinta:

Van rezsóm, mini-sütőm, hűtőm-fagyasztóm. Bármit tudok sütni-főzni. Képzelj el egy amerikai konyhás nappalit. Na, pont ilyen az enyém is, csak mosogató nincs benne. De azt a fürdőszobai mosdóban is tudom.
(Azért ilyen, mert ez eredetileg iroda volt, zuhanyzóval. Ezért nincs benne konyha-sarok.)

montroyal ( CAN qc) 2014.05.16. 17:05:20

@andaluzkutya: @maxval a gondolkodó birca: nalunk a ministerelnoknek a fizetese 1harmada egy orvos fizetesenek kb .es egy sima allami szervezet elnoke is sokkal tobbet keres ...

viszont azt tenyleg nem tudom megerteni miert nem tud kijonni egy orvos a 200-300K fizetesbol es kovetelozik egy KIS emelest ..40%ot ... tudom eletet ment es privatba az USAban jobban keresnek ..

GERI87 2014.05.16. 17:05:51

@tanato:

Az ok az orosz-pártiságra szimplán lehet az is hogy Ukrajnában épp etnikai lapú "darabolódás van", a Krím már levált, etnikai-történeti alapon.
Na most nem hiszem hogy tovább kéne ragozni miért szimpatikus a Jobbiknak ez egy olyan országban aminek Trianonja van, meg jelentős kisebbsége a szomszédban:)
Párhuzamot vonnak, vagy szeretnének.

Ha Bulgária bekebelezné Macedóniát vagy Románia Moldovát..nekik az is precedens és szimpatikus lenne, mert "etnikai alapú revízió".
Ennyi.

ablakkktalan (törölt) 2014.05.16. 17:06:34

@Hari Seldon 2: Drasztikus, nem drasztikus, f.szom tele van már az évtizedes mellébeszéléssel...

1. Fel kell állítani egy mindenkitől FÜGGETLEN szervezetet, versenyszférából leigazolt értelmes emberekkel, okos jogászokkal, akiknek egyetlen feladata, hogy a korrupciós ügyeket a jelentől visszafelé végigkeressék, térképezzék fel a haveri köröket és a bíróság előtt bizonyítható módon elmutyizott pénzeket visszaszedjék. Mindent publikusan.

A bónuszuk a visszaszedett pénzek mennyiségétől függjön és jó nagy is lehet, tőlem akár 50-100 milkós is évente (csakhogy még véletlen se lehessen korrumpálni őket).

2. Az érinthetetlen "üzletembereket" (90 előttről ittmaradt bűnözőket) is be kell támadni, ha van rá ok, menekítse a vagyonát külföldre nyugodtan, jobb lesz nélkülük hosszútávon. Meg majd az interpol segít. Igen, az is bűnös, aki a rendszerváltáskor "okosba" megszerezte, elseftelte a dolgokat, hiába volt régen, ugyanúgy, ugyanakkora lelkesedéssel felelősségre kell vonni őket, mint 1945 bűnöseit.

3. X késsel járkál, leüt, elveszi a telefonom -> fegyveres rablás, életveszélyt okozó testi sértés, ha előhúzta a kést is, akkor már gyilkossági kísérlet. Erős bíróságot + fejlett kamerarendszert minden városba.
4. A segélyek korlátozása, bármennyi gyereked van, bármilyen rokkant vagy, max. minimálbérnyi segélyt kaphatsz. Ha több kell, húzzál el dolgozni.

5. Pénzek középosztályba pumpálása, közalkalmazotti béremelés, adókönnyítések. Így lehet majd nem vándorol el a szerencsétlen, meg lesz majd gyerek is, mert jut rá pénz, hogy felneveld. Meg lesz fizetőképes kereslet aminek hatására nő a fogyasztás, pörög a gazdaság.

Drasztikus nem drasztikus, vagy a fenti öt pont, vagy a sötét középkor vár ránk.

tanato 2014.05.16. 17:16:05

@GERI87: Ennél azért többröl van szó sajnos.Mert a Jobbik mint említettem elsőször a cigányellenességével szerzett szavazókat még anno. Plussz az antiszemita kártyát is kijátszotta.Leegyszerűsítve fasisztoid pártalakulatként indult.Most meg a fő vonulat a Nyugat ellenesség és a nagyorosz politika a putyini rendszer istenítése,pártolása. Bónuszként jött most Kovács Béla ügyének napvilágra kerülése.Tehát ha röviden össze akarnám foglalni, fasiszta pártból most moszkovita párttá való átalakulásuk folyik.Persze ez még szavazóiknak nem tűnik fel nagyon.

tanato 2014.05.16. 17:22:16

@maxval a gondolkodó birca: Persze hibáztak Reagan alatt a szovjetek,főleg az afgán háborúval,de ez is csak területszerző,hódító mivoltukat igazolja.Ennek ellenére ha nem Reagen,hanem a gyenge jellemű Carter van,simán becumiztatták volna őt minden következmény nélkül. Persze később kellett azért a szovjet oldalon is a váltás Gorbacsovra hogy elinduljanak a folyamatok és hogy most mi ezen a blogon lóghassunk.

tanato 2014.05.16. 17:25:13

@M. Péter: Így van ,kintről is lehet magyar TAJ kártyát érvényesíteni,de egyszerűbb ha anyu nem árulja el a népszámlálónak hogy kint van a gyerkőc és befizeti utána a havi díjakat.

tanato 2014.05.16. 17:27:14

@mayree: Köszi a linket ezt tényleg jó.

2014.05.16. 17:28:03

@ablakkktalan:
Nem demagogia szakon vegeztel veletlenul a Turul Nepfoiskolan?

2014.05.16. 17:29:49

@svájci sapka (ch): A mostani 30-40 éves korosztálynak sem tudnak alternatívát kínálni, nemhogy a fiataloknak, akik tartsák el saját magukat, a családjukat, plusz még az inaktívak tömegét, valamint tegyen félre lakásra, és persze majd nyugdíjas korára is...

tanato 2014.05.16. 17:30:09

@Mirjam2: Te magad takarítod a nagy házadat ott Szaudiban?Úgy olvastam ott az expat Wife-oknak van filippina cselédlányuk vagy bejárónűjük.

bpetya75 2014.05.16. 17:32:50

@montroyal ( CAN qc):

Most évi 200-300 k USD-ről vagy havi 200-300k HUF-ról beszélsz? Csak mert utóbbi nem egy nagy pénz. Igaza van Dokinak, elfogadhatatlan, hogy a politikusaink mennyit kapnak a közösből.

tanato 2014.05.16. 17:36:05

@Kaksi Kapitány: Érdekes a hálapénz felvetése a posttal kapcsolatban,valóban van összefüggés,mert régen sokan a végzős orvosok közül a hálapénzre bazíroztak .Most a fiatalok meg azért mennek el mert nem akarnak ilyen szürke, féllegális jövedelemre építkezni hanem inkább a tisztább kinti pénzre.Az általad említett szülészt egyébként már perbefogták pofátlan ,előre és nagy pénzt kérő akciói miatt.

2014.05.16. 17:36:06

@maxval a gondolkodó birca: "Mo. jó középtájékon van, inkább a középnél jobb (azaz kevésbl korrupt tájékon) a nemzetközi felmérésekben."

Mert a nemzetközi felméréseket nem emberek végzik, akik persze nem is korrumpálhatóak. Jaj, ne, ennél azért te sokkal okosabb vagy. :)

2014.05.16. 17:45:36

@andaluzkutya: "Mo.-n ugyanakkor mindennapos téma volt a megbeszélések/ebédek alatt."

Nem ez a probléma, hanem hogy az idióták képesek átharapni egymás torkát emiatt... Minősíti is őket.

Zoole rebooted 2014.05.16. 17:45:37

@Cascabel: miert lennek bator?Mert leirok valamit ami teny?
Naiv sem vagyok,naiv lennek,ha azt mondanam,hogy Mo. nincs korrupcio es minden rendben van.
Azt feltetelezed,hogy hulye vagyok?Nem,az sem vagyok,nincs mitol felnem.

2014.05.16. 17:49:47

@Réka ‎: Ez a fajta hozzáállás elképzelhetetlen Mo.-n.

2014.05.16. 17:55:37

@négyzethálós: "Ellenben Magyarországon már zsigeri frusztráció a jövőtlenség."

Miért, te úgy látod, hogy van jövő Mo.-n? :)

Zoole rebooted 2014.05.16. 17:58:10

@ablakkktalan:
1.pont.KIVITELEZHETETLEN
2.pont.szinten.
3.pont.szinten.
4.pont.szerintem ez jelen van Mo.-on
5.pont.az elso 3 pont fuggvenyeben ez egy alom marad.

klappol 2014.05.16. 18:10:32

@Philosoraptor: Az volt bizony :))))))))))))))))

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2014.05.16. 18:10:51

Ez itt fehéren feketén világos. Józan paraszti ésszel egyszerű számokkal le van vezetve hogy a magyar keretek nem kínálnak élhető életet. És ez a dögvész csak mégjobban rohadni fog!

A tudás társadalom keresés körül szoktam olyan agyalágyult modelleket alkotni, hogy ami nálunk folyik, az tuti nem lehet tudás intenzív, mert 0 kommunikációból még információ csere sincsen, nemhogy rálátás szemléleti problémákra.

Nem lehet tudásintenzív az, ami nem kommunikáció igényes.

Gyakorlati terepei is vannak a béralkunak.

Mi az atya úr istent csinálnak a magyarok a célok kitűzésénél?

Az értékelésénél?

A Parlamentben?

Az Érdek Egyeztető Tanácsban?

A szakszervezetkben?

A helyi béralkuban!

A sajtóban?

A civil szektorban?

Lezüllöttünk az afrikai vagy dél amerikai lepukkant országok szintjére és a két fasisztoid párt meg a tolvaj antibaloldai MSZP meg él és virul. Amíg ez így marad, addig itt semmiben nem indul el probléma megoldás esélyét felvető párbeszéd. A legkisebb ágazat legkisebb részletkérdésében sem!

2014.05.16. 18:16:54

@Zoole[uk]:
"Azt feltetelezed,hogy hulye vagyok?"
Ha azt felteteleztem volna, akkor nem irtam volna semmit:)
Naivitas azt gondolni, hogy csak oszinte, tapasztalatokat megoszto emberek olvassak ezt a blogot nagy erdeklodessel. Nem is hinned, milyen aranybanya ez a Hataratkelo nevu blog:)
A batorsag nem az, hogy le merunk irni dolgokat, "tenyeket", hanem az, hogy azokert vallaljuk is a felelosseget, kovetkezmenyeket.

cougarcat 2014.05.16. 18:21:29

@Zoole[uk]: En is csak ezen a blogon, vagy itthon, esetleg egy par barattal beszelgetve tudok kimondani bizonyos dolgokat. Nem lat, nem hall, nem beszel strategiat kell alkalmaznom a legtobb esetben olyan dolgokrol, amirol nem PC beszelni. Ezzel egyutt en elitelem az ures, altalanoskodo vagdalkozast barki-barmi ellen - viszont olyan a termeszetem hogy a konkret problemak mellett nehezemre esik szo nelkul elsetalni. A PC persze jo dolog, de ha tulzasba megy, akkor oda jutunk hogy amugy artalmatlan es alapjaban veve jo indulatu (mint en, khmm) emberek velemenyet korlatozzuk.

Zoole rebooted 2014.05.16. 18:22:31

@klappol: Te csak ne Lali kiralyoz,mert bajod eshet ott Hajdubiharbonaban:)))
Annak akinek a stadiont epitettek epenseggel az az ember a kiralyotokat 'tamogatoja'.A '90-es evektol napjainkig sikeres 'uzletember' a szerencsejatek iparban es egyebb masban.Most peldaul egesz veletlenul egy a kormany altal ki irt palyazatot nyert el es ennek sikereben A.W.nevu magyar szarmazasu amerikai 'uzletember'producer,uzlettarsa lett es megkaptak Mo.osszes casino uzemeltetesi jogat.
Ugye Mo.-on nincs korrupcio es minden rendben mukodik.

Taxomükke (UK) 2014.05.16. 18:26:51

@Rebarbaraa: "ha hivatalos ugyben kell hivnod egy onkormanyzatot, adohivatalt, akkor a hivas ingyenes. Mobilrol is, csak egy opciot kell kivalasztanod a menuben."

Mi ez az opció, erről nem tudok, leírnád? Köszi.

klappol 2014.05.16. 18:27:46

@Zoole[uk]: Az a Miszter 20% mindenki ismeri, nem aggódunk. Több szar tapad hozzá. mint szabadna. Elvégre Demokrácia van, vagy mi? :))))))))))))))) Tehát mindent szabad, de nekik is.

Zoole rebooted 2014.05.16. 18:29:30

@Cascabel: tudom mire gondoltal:)
Sok hivatalos helyen jartam,sok hivatalos emberel talalkoztam,hivatalos ugyekben.
Azt is tudom,hogy bizonyos korok is olvassak ezt a blogot,sot azt is elarulom,hogy en minden nap beszelek a Mo.-on elo idos szuleimel,es olykor erdekes,furcsa hangokat hallok a telefonban,ilyenkor rendszerint,burkoltan fogalmazva,udvozlom a harmadik felt is.

cougarcat 2014.05.16. 18:31:37

Valoban naiv dolog azt hinni, hogy a fejlett Nyugaton nincsenek hazudozo politikusok. Nem is hazudozasnak hivnam hanem felelotlen igergetesnek, valasztasi gyozelem remenyeben. Az utobbi evekben szinte mindenhol erosodott a populizmus, ami talan a gazdasagi valsag hatasa, meg annak, hogy az emberek nem hajlandoak egy kicsit sem lejjebb adni az eletszinvonalukbol. Itt viszont meg mukodik a fekek es ellensulyok rendszere. Del-Europat viszont en kulturalis hagyomanyok miatt politikai szempontbol nem sorolnam az un. "fejlett Nyugati demokraciakhoz". (Remelem ezzel nem sertek verig senkit, nem all szandekomban. )

A kanadaiak nem szivesen politizalnak, legalabbis nem nyiltan. Nem jellemzoek az ilyen beszelgetesek, de ha megis sor kerul ilyenre, akkor nem szokas vitazni az ellentetes allaspontokrol. Egyszeruen mindenki elmondja a magaet, a masik meghallgatja, ha nem szol ra semmit, akkor tudod hogy mas a velemenye.

cougarcat 2014.05.16. 18:35:16

@montroyal ( CAN qc): Persze, itt is leteznek simlis dolgok. En pl. kiakadtam a szenatus koltseg hamisitas ugyon. Az NDP-nek van egy peticioja a megszunteteserol - en tamogatom, pedig nem NDP szavazo vagyok.

2014.05.16. 18:35:16

@tanato: En nem expat wife vagyok, vagyis feleseg is vagyok, meg expat is, de kozben dolgozni is kell neha :). A lakopark szolgaltatasai koze tartozik hogy hetente egyszer megjelenik egy csapat bangladeshi pasi, akik elvileg takaritanak. Egyszer megprobaltam 'szabad kezet adni nekik', erre kivette a ficko az ijesztoen mocskos vodorbol a feketere szinezodott rongyot, meg eppen annyi idom volt hogy felorditsak: 'nooo!', mielott hozzaerintette volna az etkezoasztalhoz! Azota (tovabbra is) en takaritok, de nagyon unom mert pl. mindent folyamatosan belep a por.

Zoole rebooted 2014.05.16. 18:35:45

@cougarcat: ezt a kommented nem tudom,hogy,hogy ertsem,kifejtened?

cougarcat 2014.05.16. 18:39:41

@montroyal ( CAN qc): Ki tudnak jonni abbol a keresetbol, csakhat ok az usakokkal hasonlitjak ossze magukat. Nagyon sokan igy is elmentek mar az USA-ba - nem tudom hogy mennyire tudjuk oket potolni, foleg most hogy Del Afrikabol mar nem johetnek. Azert az se lenne jo ha ketes kepzesu orvosokkal arasztananak el bennunket.

cougarcat 2014.05.16. 18:41:58

@Zoole[uk]: Az a parbeszed, ami Cas es koztem lezajlott a minap, a valo eletben, nyilvanosan nem tortenhetne meg. Egesz egyszeruen az en poziciomban nem engedhetem meg magamnak hogy errol beszeljek.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 18:44:44

@Zoole[uk]:

Nem csak ezt a blogot. Minden olyan blogot, aminek magas a látogatottsága, ill. magas a kommentelése.
Ezért mondtam tegnap azt, hogy hintának nem kellene hülyeségeket leírni. Szavak alapján ki lehet szűrni dolgokat. Ezt már itt is bárki meg tudja csinálni. Az IP cim alapján meg mindenki beazonosítható.

cougarcat 2014.05.16. 18:46:28

@bpetya75: Egy specialista, pl. szemorvos, evi 800 k CAD-t szamlaz. Azert az nem semmi, ahhoz kepest hogy nalunk az allam (vagyis adofizetok) biztositja az ingyenes az orvosi ellatast. Ok mar a felso 5 %-ban vannak. Bar nekem fontos a minoseg, szoval elmegyek mellette...

ablakkktalan (törölt) 2014.05.16. 18:47:27

@Rebarbaraa: Persze, ésszel, de valamit csinálni kell, MOST, különben az egész ország gallyra megy.

Segélyek korlátozásánál én egy angolhoz hasonló benefit capet tudok elképzelni, mondjuk minimálbérnyi összegben korlátozva, de azt már két/három gyerek után megkapnád, hogy növekedjen a középosztály gyerekvállalási kedve és csökkenjen a megélhetési gyerekvállalók kedve.

Ja, +1 pont, offshore hátterű cég nem kaphat állami pénzből egy forintot sem és az állammal szerződő cégek sem szerződhetnek offshore hátterű cégekkel. Projektcégekkel sem szerződünk, csak hogy ne legyen olyan, hogy valaki csinál egy céget, felveszi a zsét és csődbe megy.

Rebarbaraa 2014.05.16. 18:47:27

@tanato: Eu-n belul dupla tb-t fizetni, fizettetni torvenytelen. Nem vagy koteles. Ott vagy koteles tb, es egyeb jarulekokat fizetni ahol eletvitelszeruen elsz es dolgozol.

program készítő 2014.05.16. 18:47:27

Még talán lesz egy éve,akik kinn dolgoznak,aztán a magyar állampolgárság ugrik,ugyanis el kell tartani az itthon maradóknak a nyugdíjasokat,tehát amihez hozzá lehet nyúlni az a kint dolgozók fizetése,csak még a tervekkel meg kell várni a kormány felállítását.Na az sem lesz majd népszerű dolog.Azt,hogy a kormány,hogyan akarja a kettős adóztatást,azt én nem tudhatom.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.05.16. 18:47:27

@Philosoraptor:
Itt mitől van jövő? Dolgozok, sose lesznek meg a dolgaim amiket mindig emlegettek hogy Nyugaton de aztán meglesz minden.

ablakkktalan (törölt) 2014.05.16. 18:47:27

@Zoole[uk]: Tudom, ezért nem vagyok otthon.

Ezen az oldalon meg lehet nyugodtan olvasgatni:
www.magyarmaffia.eoldal.hu/

ablakkktalan (törölt) 2014.05.16. 18:47:27

@Zoole[uk]: btw a pontok nem kivitelezhetetlenek, csak a jelenlegi vezetés - aki véghez tudná vinni - nem érdekelt ezekben, így sose fogják megtenni.

ablakkktalan (törölt) 2014.05.16. 18:47:27

@Cascabel: Nem, csak van agyam és tudom használni és ki tudom számolni hogy pl. egy paksi hitel pénzéből faszán kijönne a béremelés/adócsökkentés része a dolgoknak jópár évre, a többi meg pusztán akarat kérdése lenne.

házelőtthinta · http://hamisgulyas.wordpress.com 2014.05.16. 18:47:41

@Philosoraptor:
Az osztrák prolinak hogy lesz lakása/háza az 1200 as proli munkás bérekből? Ja, majd vehet Magyarországon lakást? Érdekes ha Magyarországról van szó egyből jön mindenki hogy kilátástalan a helyzet mert nem lesz napfényes lakásunk, ha nyugatról van szó meg mindenkinek természetesen hogy ugyanmár ez itt nyugat, lakásról, továbbmegyek házról nem is álmodozhatunk. Ezt kellene szerintem mindenkinek megérteni végre. Hogy az egyszerű melós a megélhetéséért dolgozik. Ezért felesleges ám olyan dolgokat követelni hogy neki is legyen szép háza mert úgyse lesz.Megélhetést lehetne követelni. Jobbat. Nyugaton egy kicsit jobb. De közel sem annyira mint amennyit itt vetíteni szoktak ritmusra a blogon.

Zoole rebooted 2014.05.16. 18:49:34

@cougarcat: ertem,emlekszem arra az estere(nekunk mar este volt)es meg ertem miert mondod ezt.Nem konnyu egy az allamnak dolgozo embernek,figyelnie kell,hogy kinek mit ir.

cougarcat 2014.05.16. 18:51:19

@Cascabel: Ez szerintem is igy van.

Igaz nem tudom, mihez kezdenek a receptleirasokkal. :))))) (elnezest mindenki, nem kell verig sertodni egy kis humor miatt)

2014.05.16. 18:55:34

@házelőtthinta: Milyen dolgokról beszélünk?

tanato 2014.05.16. 18:56:10

@Mirjam2: Köszi az infót,azt hittem ott majd mindenik expat családnál van filipina alkalmazott.

cougarcat 2014.05.16. 18:56:20

@lexrex: Ez viszont ket dolgot szul sztem: vagy frusztraltsagot, ami elobb utobb robban, vagy teljes kozonyt, tojok a vilagra mentalitast.

Zoole rebooted 2014.05.16. 18:56:49

@lexrex: van egy gyerek kori baratom,fiatal koraban eleg csibesz volt sok okorseget megcsinaltunk,meg kender ultetvenye is volt nem is kis teruleten.
Ez a srac most a NVH-nak az egyik megyei vagy regionalis vezetoje es negyszem kozt,a regi ismertesegre tekintettel,eleg segitokesz,ugyhogy kepben vagyok bizonyos dolgokban,no para:)
Tab-rol kommentelek,ugyhogy keressenek csak nyugodtan.
(Innen is udvozlom a kivancsi embereket)

2014.05.16. 18:56:56

@házelőtthinta: Gondolom, sehogy, mert magasak az árak, ha venni akarsz ingatlant. Mondjuk szerintem alapvetően hibás szemlélet az, hogy lakás/ház kell minden áron, kerül amibe kerül. Nekem nem ettől függne a boldogságom kint.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 18:58:11

@Zoole[uk]:
Az ugye életed végéig köt... de vajon az újjászületéed előtt vagy után írtad alá? ;)

@klappol:
A Pintér, olyan, mint az aranyér? Ha egyszer kijött, onnantól végigkísér egy életen át?
Kellemetlen, viszkető érzést okoz az ánusznál?

tanato 2014.05.16. 18:59:00

@Rebarbaraa: Igazad van,de ezt sokan kijátsszák hogy legyen itt is meg ott is teljes ellátásuk .Praktice nem jelentkeznek ki a magyar TB-ből,az anyukájuk fizeti itt is tovább a havidíjat.Nem buknak le mert gyakorlatilag a magyar Tb és egy pl. svájci között nincs élő kapcsolat.Nem ellenőrzik egymást

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 18:59:07

@Philosoraptor:
Biztos is lehetsz benne, hogy nem fog ettől függeni... ha végre kijutsz, csak pislogni fogsz jobbra-balra és mosolyogni... folyamatosan!

Mikor költözöl?

Zoole rebooted 2014.05.16. 19:03:53

@Kövérmadár [swe]: latod,ebben igazad van,meg ezen nem is gondolkodtam ,ha az ujraszuletest nezzuk akkor meg csak 4 eves leszek augusztusban,igy kiskorunak szamitok es nem lehet felelosegre vonni a szavaim miatt,gyakorlatilag irhatok barmit:)))

2014.05.16. 19:06:56

@cougarcat:
"Igaz nem tudom, mihez kezdenek a receptleirasokkal. :))))) "
Az a szerencsed:) Hihetetlen sok dolgot kitudnak belole elemezi arra kepzett emberek es fel is tudjak hasznalni azt adott idoben, adott szituacioban. Lehet, hogy tul paranoid vagyok, mentsegemre szolgal, hogy az utobbi idoben olyan sorozatokat nezek, mint pl.a Spooks, Nikita, The Americans:))))) Termeszetesen nyelvtanulasi okokbol:))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 19:12:56

@program készítő: "Még talán lesz egy éve,akik kinn dolgoznak,aztán a magyar állampolgárság ugrik,ugyanis el kell tartani az itthon maradóknak a nyugdíjasokat,tehát amihez hozzá lehet nyúlni az a kint dolgozók fizetése,csak még a tervekkel meg kell várni a kormány felállítását.Na az sem lesz majd népszerű dolog.Azt,hogy a kormány,hogyan akarja a kettős adóztatást,azt én nem tudhatom."

Ezt elmeletileg nem lehet megvalositani mert szembe megy az EU-s direktivakkal. Elmeletileg. Elmeletileg palinkat sem lehet fozni adomentesen...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 19:14:21

@tanato:
Még mindig nem értem teljesen, hogy ez miért éri meg, mire jó...

Az egyetlen különbség a svéd és a magyar TB között, hogy Magyarországon a fogászati alapellátás "ingyenes".
Namost, ha itt el kell mennem valami hasonlóra, akkor kifizetek 1-2e koronát érte. Ennek a felét vissza is kapom a szakszervezettől, mert csak. Tehát került mondjuk 1000 koronába (35e forint).

Ha fizetem a magyar TB-t, az havi 7500 ft (kb.). Tehát 5 havi befizetésenként ha nem megyek el fogászatra, ráfizettem.
Ha ezért el kell utaznom Magyarországra, az 300-1000 korona (repülőjegy) + ottani utazás.
2-3 naponta jár repülő, minimum 1, de inkább 2 munkanapom kiesik. Kivehetek fizetett szabadságot, de azt nem pazarolnám magyarországi látogatásra. Kivehetek komptidet (előre ledolgozott munkaidő), bár ezeket elkezdtem felhasználni arra, hogy pénteken fél órával előtt végzek és addig szaunázok, míg a kolléga, akivel dolgozni járok végez.
Elmehetek betegszabadságra, aminek az első napja fizetetlen szabadság, a második nap pedig 80%-ban fizetett, tehát 1,2 napi béremet el is bukom (ez kb. 1100 korona nettó bevételkiesés).

Tehát az itteni fogászat kb. 1000 koronámba fáj, a magyarországi (a TB befizetést nem számolva) minimum 2500-ba.

Hol a titkos aranytartalék, amiért érdemes a magyar TBt fizetni?

@Philosoraptor:
Az már nem sok.

klappol 2014.05.16. 19:16:09

@Kövérmadár [swe]: Hát amikor kiszakad, na az semj kellene. Jó a hasonlat :))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 19:17:44

@program készítő:
Még két év és igényelhetem a svéd állampolgárságot. Ha egy év múlva ugrani akarna az állampolgárságom, még szívességet is tesznek vele, mert "hontalanként" 4 év után is kérvényezhetem.

Más kérdés, hogy ha csak egyetlen állampolgársága van az embernek, azt nem veszítheti el sehogyan sem.

Az biztos, hogy az itteni adóhivatal egyetlen fillért sem fog levonni a magyar állam kérésére az én fizetésemből. Ha csekket küldenek, kitörlöm vele a nemesebbik felem és visszküldöm nekik (ennél többre nem számíthatnak).
Nem tudnak mivel megfenyegetni, kényszeríteni, semmit sem tehetnek (hisztérikus kacaj :) ).

cougarcat 2014.05.16. 19:17:57

@Cascabel: :))) Jo majd ovatosak leszunk a nokedli temaknal, ugy kell venni, mintha a rejtett mikrofonba beszelnenk... :)

Nem hiszem hogy paranoias vagy - az internetet sokan figyelik, kulonbozo okokbol. Ez a blog a magas latogatottsaga es a politikai, kozeleti jelentosege miatt egy ertekes informacio tarhaz. Vagy pl. munkakozvetito cegek is elemezhetik, stb.

Apropo, nemreg volt egy cikk az Atlantic-ban arrol hogy egyes privat cegeknel vegigkovetik az allasra jelentkezo delikvensek internet hasznalatat es ennek elemzesebol kovetkeztetik ki, hogy az illeto hasznos-e nekik vagy sem. Allitolag ha bizonyos szajtokat latogatnak akkor az azt jelenti hogy kivalo szakemberek.... Hat nem vagyok benne biztos, hogy engem felvennenek. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 19:19:54

@klappol:
Tudom én, isteni érzés... lüktet és éget és brrr... :)

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Ezt az elméletet már 4 éve hallani... szegény tökömccse pöttömcigány meg pöröghet mérgében, hogy nem tudja lehúzni a külföldön élőket (mintha érdekelné, mert jól hangzik az, amit mond, de neki ott a villa a hegyen, magasról szharik az mindenre).

@Zoole[uk]:
Nekem mindig igazam van :)
Ha nincs, akkor is ;)

2014.05.16. 19:22:14

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Ha masban nem is, de ebben jok a magyar kormanyok. Meg fogjak oldani - ha kell, erkolcsi, erzelmi zsarolassal is - hogy a hataron atkelteket vagy otthon maradt hozzatartozikat igy vagy ugy, elobb vagy utobb, de valahogy megadoztassak:( Ebben biztos vagyok!!!!

2014.05.16. 19:22:25

@tanato: Szerintem az alkalmazott (cseled) inkabb a helyiekre jellemzo, tenyleg sok csaladnal van. A lakoparkunkban csak egy jordaniai csaladnak van bennlako cseledje, de nekik harom kisgyerekuk van es mindketten dolgoznak, igy a cseled foleg nanny-kent funkcional (meg szerintem van meg egy masik funkcioja is, mivel fiatal helyes csaj, a feleseg meg kisse elengedte magat a harom gyerek utan...).

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 19:23:53

@cougarcat:

A fiatalok ma még föl sem tudják fogni szerte a világon, micsoda kárt okoznak önmaguknak, pl. az fb-n kiposztolt dolgaikkal.
Ha majd benő a fejük lágya, és elkezdik a karrierjüket építeni rengeteg kínos pillanatuk lesz.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 19:27:18

@Cascabel: En amugy nem haragszom Mo.-ra. Nem erzem ugy, hogy eluldozott volna vagy ilyesmi. Megcsak nem is az elhetetlenseg elol "menekultem", szoval nincsenek komoly ellenerezeseim vele kapcsolatban, de az hot ziher hogy ha valaha is meglepik (szerintem amugy nem lesz ilyen), akkor en szemelyesen besetalok a legkozelebbi nagykovetsegre es jo hangulatban ott hagyom nekik a magyar utlevelem egy doboz bonbonnal...

@Kövérmadár [swe]: Szerintem nem fogjak amugy meglepni.

2014.05.16. 19:27:31

@Kövérmadár [swe]: Hiszed vagy sem, félek az ismeretlentől. :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 19:29:15

@Cascabel:
"ha kell, erkolcsi, erzelmi zsarolassal is"

Ez úgy hangzik, mintha ez lenne a legutolsó, legkeményebb lehetőség. Pedig ez az, ami ellen mindenki védve van, aki csak egy picit is egy amőba szintje fölött áll.

Nem mondom, ha jönne a TEK és kijelentenék, hogy most pedig elviszik Nórit/Muffint, ha nem fizetek, akkor fizetnék. De erre még az irrealitások mezején sem látok esélyt. Minden más esetben ánuszrózsa a szájukra.

M. Péter 2014.05.16. 19:31:34

@klappol: Aztán elkövette azt a hibát, hogy télen elindult Moszkva ellen, ez még a hideghez szokott svédeknek sem sikerült, és utána Poltavánál jól elverték.

klappol 2014.05.16. 19:33:48

@Kövérmadár [swe]: Egyszer nagyon megfáztam és a rengeteg köhögéstől még az aranyerem is kijött. Nem igazán tudtam, hogy mellik fáj jobban.

Megkell hagyni, ami közel van a sz@rhoz, az jó nem lehet :))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 19:34:37

@Philosoraptor:
Ne félj tőle, nem harap. A legrosszabb eshetőség, hogy átmenetileg testidegen érzés lesz. Aztán megszokod és minden jó lesz.

Az egyik legnagyobb hangú, leglelkesebb kivándorló-jelölt vagy a blogon, nem hiszem, hogy reális lenne a félelemtől való félelmed :)

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Biztos vagyok benne, hogy nem fogják. Ahogyan mást sem. Bedobhatják, mint koncot a népnek, hogy elhörögjenek rajta, mint az éhes farkasok pár hónapig, egy évig, de semmi több nem lesz belőle.
Ez a mai poszt is egy olyan témát érint, ami csak arra jó, hogy csaholásra késztesse mindkét oldalt. Közben mi történik? 1-2 törvénymódosítás itt, fű alatt 2-3 üzlet a havernak és mire mindenki magához tér és rájön, hogy baromira lényegtelen, hogy hányan vannak külföldön, észre sem veszi, hogy már a nadrágot is lelopta róluk a felcsúti-vezető.

Btw kerül most valamibe a lemondás az állampolgárságról?

2014.05.16. 19:34:59

@Kövérmadár [swe]:
" Más kérdés, hogy ha csak egyetlen állampolgársága van az embernek, azt nem veszítheti el sehogyan sem. "
Lemondhatsz a magyar allamolgarsagrol. De mi van olyankor, ha bevezetik, hogy peldaul 50 vagy 100 000 dollart kernek erte ugyintezesert. Meg hogy ha csak 1 sved koranat is kellene fizetned, mar megadoztattak:) Ki van ez talalva:)

klappol 2014.05.16. 19:36:26

@M. Péter: Igen. pontosan.
Aztán folytatta. :így Károly úgy döntött, a török szultánnál kér menedéket saját és katonái részére. Kapott is egy egész várost, amit egészen szerényen rögtön átnevezett Karlopolisszá, és a következő 5 évet itt is töltötte – gyakorlatilag semmi mással, mint óvodás módon, felváltva cukkolva a cárt és a szultánt egészen addig, amíg sikeresen ki nem robbantott egy háborút.

klappol 2014.05.16. 19:39:10

@M. Péter: Meg ez se semmi:

a kíséretet már Erdélyben elcsapta, és míg katonái egy része csatlakozott Rákóczi hadtestjéhez, ő a két legjobb csatlósával álruhát öltött, és hárman hazalovagoltak. 14 nap alatt, keresztül Európán, miközben mindenki őt kereste. Tizennégy nap alatt! Azt hiszem, ez alapján ő lehetett az első, hivatalosan is feljegyzett európai backpacker.

tanato 2014.05.16. 19:41:20

@Mirjam2: Ez érdekes,amit írsz,akkor inkább a helyiekre jellemző ez a módi.Persze az európaiak nem ehhez vannak szokva.

M. Péter 2014.05.16. 19:42:05

@montroyal ( CAN qc): A kanadai miniszterelnök fizetése évi 317000 dollár. Az orvosi átlagfizetés valahol 300000 és 400000 között van aszerint, hogy melyik statisztikát nézi az ember.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 19:42:51

@Cascabel:
Akkor nem mondok le róla, megmarad és ennyi. Nem kell nekem a magyar útlevelet használnom, más magyar okmányom már most sincsen.

Legrosszabb esetben köröztethetnek Magyarországon (nemzetközi körözést nem nagyon hiszem, hogy kiadnának sok 10.000 ember ellen, de ha igen, inkább lenne bohózat).

A legeslegeslegrosszabb eset az, ha többé nem mehetek Magyarországra. Képzelheted, hogy mekkora érvágás lenne ;)

Egyébként gyanús, hogy eljárási illetéket így is kell fizetni. De mivel úgyis lemondanék, ez nem minősül adónak szerintem.

klappol 2014.05.16. 19:43:13

@Cascabel: De el lehet veszíteni, amikor jön az öreg kaszás, na akkor :)))))

Vicc nélkül viszont soha. Ebben igazad van,

tanato 2014.05.16. 19:43:39

@Kövérmadár [swe]: Szerintem inkább megszokásból fizetik,meg az első időkben főleg azok/szülei/akik még nyelvileg nem biztosak benne,hogy minden panaszukat részletesen el tudják mondani a kinti orvosnak,úgy ahogy anyanyelvükön tudnának kommunikálni az orvosukkal.

cougarcat 2014.05.16. 19:44:11

@lexrex: A klienseim kivetel nelkul mind fent vannak a FB-on. Innen mindig tudom, hogy eppen mi tortenik veluk. Nem fogjak fel, hogy ez publikus es mindenki latja. Mar ezerszer mondtam nekik,hogy gondoljak meg, mit posztolnak de nem. En bevallom hajlamos vagyok behunyni a szemem, nem ennek alapjan merem fel, hogy mi a helyzet. De teljesen mindegy, valami ex barat vagy tars mindig elojon a bokorbol, aki felhivja a figyelmemet es akkor mar nem tudom ignoralni. Pl. amikor eppen drogoznak es fel orankent posztoljak ki hogy eppen hol tartanak... :)

DieNanny CH 2014.05.16. 19:52:42

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

"Szerintem nem fogjak amugy meglepni."

Ha csak úgy nem, hogy kijelentik, mától minden nyugdíjat lecsökkentenek 30%-kal. Sokunknak vannak otthon nyugdíjas szülei, így mi a saját pénzünkből pótolnánk ki a hiányt... De, talán ezt sem merik meglépni. (Remélem!!!)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 19:55:38

@tanato:
Lehet.
Akikkel eddig beszéltem itt (nem sokan :) ), ők valami dacból fizették, illetve "jó az ha van" alapon.

@DieNanny [SZ,CH]:
Ezt még rá is lehetne fogni a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerre.

2014.05.16. 19:57:18

@Kövérmadár [swe]:
" A legeslegeslegrosszabb eset az, ha többé nem mehetek Magyarországra. Képzelheted, hogy mekkora érvágás lenne ;)
"
Most meg konnyen beszelsz, hogy nem messz viszza Magyarorszagra soha tobbe. En is gondolkoztam igy neha, de a csernobili katasztrofa ebresztett fel ebbol. Akkor dobbentem ra, hogy tenyleg, milyen lenne, ha soha nem mehetek vissza oda, nem lathatom a hozzatartozoimat, haverjaimat, az orszagot. Szornyu erzes vol, hidd el. Mert mas dolog onkent lemondani dolgokrol es megint mas, ha akaratodon kivul tortenik az.

Hari Seldon 2 2014.05.16. 19:57:49

@program készítő:
És tudod mennyire érdekelne a magyar állampolgárság?

montroyal ( CAN qc) 2014.05.16. 20:06:12

@Mirjam2: elottem a sarkon egy par koldul az autosoktol eleteros ferfi es a multkor megkertuk lemosna -e az autokat 60$ adnank neki .. nagyon udvariasan visszautasitotta hogy o naponta 2-300$ keres kerdeztuk mit szol a minimalberhez azt monta azt egy piros lampanal megcsinalja ... azota nezegetem es tenyleg adnak neki ... udvarias mosolygos megkoszoni ... a rendorok adnak neki buntetest de szarja le felora mulva ott van megint ... a buntetest meg nem tudjak behajtani ...

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 20:12:46

@Kövérmadár [swe]:

Ha kiad a svéd állam számodra egy állampolgársági ígérvényt, már most lemondhatsz a magyar állampolgárságodról.

2014.05.16. 20:18:49

@montroyal ( CAN qc):
Kicsiben csinalja azt, amit egyes cegek, corporationok nagyban:) Onkent fizetnek sokan olyan szolgaltatasert, amire nincs is szukseguk:)

M. Péter 2014.05.16. 20:19:47

@DieNanny [SZ,CH]: Ettől az egytől nem kell félni. Az utolsót kivéve a választásokat a nyugdíjasok döntötték el, az a párt nyert, amelyik nagyobbat mert ígérni nekik.

Rebarbaraa 2014.05.16. 20:20:04

@Taxomükke: Kb egy honapja, vagy inkabb mar lassan 2, kaptam az adohivataltol egy levelet, hogy hogyan fog valtozni a jovo evi adozasom. Hozzatettek, hogy amennyiben ezzel nem ertek egyet akkor felhivhatom oket. Fel is hivtam, mobilrol. hallgattam a menut, es tobbek kozott az is benne volt, hogy amennyiben konkret (nem tudom pontosan visszaidezni az elhangzottakat, az agyam ha valami nem fontos kiszelektalja es csak a lenyeget jegyzi meg) ezt vagy azt, ilyen vagy amolyan dolog miatt hivod oket akkor a hivas dijmentesnek szamit, megnyomtam a megadott billentyut es kapcsoltak az ugyintezot. A hivas vegen a szolgaltatom jelezte (O2, mindig jelzi h elore es utolag is, hogy a hivas ingyenes vagy nem, es a vegen mutatja h a hivas mennyibe kerult.) hogy a hivas dijmentes volt. Ugyanigy volt anno az NI interjura valo bejelentkezesnel is. Innen tudom.

Zoole rebooted 2014.05.16. 20:20:16

@lexrex: ez a UK- ben is igy mukodik?
Most novemberben lesz 5 eve,hogy eletvitel szeruen itt elek.

Rebarbaraa 2014.05.16. 20:20:23

@lexrex: "Ezért mondtam tegnap azt, hogy hintának nem kellene hülyeségeket leírni. Szavak alapján ki lehet szűrni dolgokat. Ezt már itt is bárki meg tudja csinálni. Az IP cim alapján meg mindenki beazonosítható. "

Kiveve ha valaki nagyon uldozesi manias es proxioldalrol blogol, postol :)

2014.05.16. 20:21:16

@lexrex:
Az állampolgársági törvény két feltételhez köti a lemondás elfogadását:
1. a kérelmező külföldön lakjon, vagyis bejelentette a külföldi letelepedését, Magyarországon nincs lakó- vagy tartózkodási helye, vagy soha nem élt Magyarországon és
2. igazolja, hogy rendelkezik egy másik állam állampolgárságával, vagy annak megszerzését kilátásba helyezték részére (állampolgársági ígérvényt kapott).

Rebarbaraa 2014.05.16. 20:21:30

A facebook-rol volna egy kis velemenyem es megosztani valom veletek.
Eloszor is en szemely szerin, elvbol nem veszem fel/vettem fel kollegat, ugyfelet ismerosnek.
Masik dolog, hogy barmelyik ismerosod elol el tudod rejteni a postjaidat. Csak arra van szukseg, hogy az ugynevezett Restricted (korlatozott) listaba tedd be. Onnantol kezdve csak es kizarolag azokat a postjaidat latja amit Public-kent postolsz. Semmi mast. Nem latja hol dolgozol, mi a parkapcsolati statuszod, hol laksz, stb. Mondhatjuk ugy, hogy egy nagyon hianyos csontvazat lat csak az adatlapodrol. Meg az ismeroseidet sem latja. Ja es be lehet pl allitani h senki ne lassa az ismeroseidet, csakis te. Oooo en nagyon maniakus vagyok ezen a teren. :)

2014.05.16. 20:26:01

@Rebarbaraa:
" Kiveve ha valaki nagyon uldozesi manias es proxioldalrol blogol, postol :) "
Ha nagyon akarjak, meg ugy is be tudjak azonositani:(

2014.05.16. 20:31:03

@Rebarbaraa:
" Oooo en nagyon maniakus vagyok ezen a teren. :) "
En is, ezert nem is regisztraltam a Facebookra:) Mit er az egesz, ha "bujkalni" kell es elrejteni ismerosoket, stb.

2014.05.16. 20:39:00

@montroyal ( CAN qc): Hihetetlen. Ez a 'koldus' kanadai?

2014.05.16. 20:43:09

@Rebarbaraa: Nem vagy maniakus, ez a normalis, igy erdemes a FB-ot hasznalni, nem ugy hogy mindenki lat mindent. A FB az e-mailezesnek egy fejlettebb valtozata, pl. konnyebben tudsz tobb emberrel kepeket megosztani. Nem azt jelenti hogy mindenkivel meg kell osztanod mindent. A nyilvanossag elol meg teljesen el lehet (es szerintem el is kell) rejteni.

2014.05.16. 20:45:09

@Cascabel: Ugyanaz, mint az e-mail, csak egyszerubb es sokkal tobbet tud. Egy e-mailt vagy telefonbeszelgetest sem osztasz meg mindenkivel, nem? Vagy akkor mar nincs is ertelme az e-mailnek ha nem nyilvanos? Az nem 'bujkalas' ha nem osztod meg orszaggal-vilaggal a fotoalbumodat, hanem mondjuk csak nehany barattal.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 20:46:07

@Zoole[uk]:

Azt, hogy hogyan kaphatsz Angliában állampolgárságot, nem tudom(lehet, hogy Jess, vagy charlie tudja), de ahhoz,hogy a magyarról le tudj mondani, rendelkezned kell egy másik ország állampolgárságával, vagy állampolgársági ígérvénnyel, továbbá be kell jelentened, hogy letelepedési szándékkal elhagytad Magyarországot.

DieNanny CH 2014.05.16. 20:47:41

@M. Péter:

Mi a biztosíték arra, hogy betartják az ígéretüket? Hogy nem hoznak egy törvényt, január elsejei hatállyal? Utána még mindig lesz 3 évük, hogy magukhoz csalogassák az embereket...

DieNanny CH 2014.05.16. 20:49:46

@Rebarbaraa:

Én néhány fényképnél is beállítottam, hogy név szerint ki láthatja...

2014.05.16. 20:50:37

@tanato: Igen, meg az europaiaknak azert sem kell cseled mert nincs egy tipikus csaladban ket feleseg, tobb mint tiz gyerek, es ferfi csaladtagok akiknek extra 'szolgaltatasokra' van igenyuk!

Rebarbaraa 2014.05.16. 20:51:26

@Zoole[uk]: "ez a UK- ben is igy mukodik?
Most novemberben lesz 5 eve,hogy eletvitel szeruen itt elek. "

5 ev utan kerheted az allapolgarsagidat, ugy hivjak h British citizen.
kell hozza kb 1000£, egy tesztet kell megcsinalnod angolul. Ennyi.
Tessek itt vannak a linkek:
www.gov.uk/becoming-a-british-citizen
www.gov.uk/browse/citizenship/citizenship

Rebarbaraa 2014.05.16. 20:51:26

@Cascabel: "Ha nagyon akarjak, meg ugy is be tudjak azonositani:( "

Ha jol tudom akkor az anonimus proxy nem tarol IP cimet hanem csak egy hash-t, (16 digitalis hexa szam) ami szinten sessioned vagyis allandoan valtozik. Szoval asszem igy ba...upsz, szal marha nehez lenne beazonositani. Kiveve ha olyanok uzemeltetik akik pont beazonozitani akarnak azert mert olyan sokan proxy-t hasznalnak::)

Rebarbaraa 2014.05.16. 20:51:26

@Cascabel: "En is, ezert nem is regisztraltam a Facebookra:) Mit er az egesz, ha "bujkalni" kell es elrejteni ismerosoket, stb. "

Az szerintem mar egy kicsit tuzas:) Olyan mintha befalaznal ajtot, ablakot:) A valo eletben es hasznalsz fuggonyt, sotetitot, es bejarati ajtot:) A virtualis vilagban pedig az ilyen "korlatozasok" az olyan bealitasok amelyeket en leirtam. Ezek az ajtok, sotetitok es fuggonyok.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 20:52:57

@Cascabel:
Ebben a kérdésben soha nem fogunk konszenzusra jutni :)

Két ember van, akivel tartom a kapcsolatot rendszeresen: egy nagyon régi barátom (tulajdonképpen az egyetlen) és a nővérem.
Mindketten meg tudnak látogatni itt, de még Bécsben vagy bármely környező ország városában is tudnánk találkozni.
Ha Mohamed nem megy a hegyhez, majd a hegy megy Mohamedhez... az a hegy, ami adott esetben mégsem menne, nem fontos annyira, hogy Mohamed foglalkozzon vele ;)

Sok tekintetben neked van kb. 25-30 évnyi tapasztalattöbleted, amit nem vonok kétségbe. A beszélgetéseinkből arra már rájöttem, hogy messze nem azonos háttérrel rendelkezünk, ebből adódóan egészen más kapcsolatrendszerrel rendelkezünk (illetve én nem rendelkezem :) ).

@lexrex:
Lehetséges, de nem fog kiadni ilyet.
Másik dolog, hogy akkor átmenetileg hontalan lennék, ami igen praktikátlan állapot, amikor az ember egyik hobbija az utazás és világlátás.

2014.05.16. 20:56:57

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: Nem fogadjak el csak ugy az utleveledet, fizetni kell a lemondasert. Mikor legutobb neztem, 60 font volt, lehet hogy azota felemeltek az arat. Az lenne az igazi szivas, ha bevezetnenek kulonadot kulfoldon elokre es ezzel parhuzamosan felvinnek a lemondas dijat mondjuk ketezer fontra :).

Egyebkent mas orszagok meg jobban szivatnak. Most mondta egy sziriai munkatarsam hogy mikor visszamegy Sziriaba, megnezik az utleveleben hogy mikor tavozott (pecset), es az azota eltelt ido alapjan adot fizettetnek vele, akkor is ha azt mondja hogy nem volt kulfoldon jovedelme. Amig ki nem fizeti a kirott osszeget, semmilyen allami szolgaltatast nem vehet igenybe. Pl. ha orokol egy ingatlant a szulei utan, nem intezkedhet az ugyben addig amig nincs meg az igazolas hogy kifizette az adot. Van meg O.V.-nek mit tanulnia...

2014.05.16. 20:59:43

@Rebarbaraa: 6 ev. 5 ev utan csak akkor, ha mar treaty rightsot gyakorolsz. Az meg 1 ev. Igy jon ki a 5+1=6 ev

2014.05.16. 21:00:11

@Rebarbaraa: Osszesen 6 ev. 5 ev utan lehet jelentkezni arra hogy igazoljak, permanent resident vagy. Kell egy evet permanent resident statuszban toltened az allampolgarsagra jelentkezes elott.

2014.05.16. 21:01:06

@Cascabel: en sem kedvelem ezt az oversharing culturet. My face is not in the book

2014.05.16. 21:03:38

@Rebarbaraa: Ez azert nem ilyen egyszeru hogy egy tesztet kell megcsinalnod es kesz; igazolni kell papirokkal hogy folyamatosan gyakoroltad a treaty rights-aidat, tehat tanultal vagy dolgoztal. Azt is igazolni kell hogy regisztralva voltal a WRS-ben, ha mar akkor UK-ben eltel amikor ez meg letezett (eltoroltek valamikor, mar nem emlekszem mikor).

2014.05.16. 21:05:14

@charlieharper: Nem akarok vitat nyitni, de nem ertem mihez kepest 'over'-sharing az hogy pl. fotokat osztok meg a barataimmal.

2014.05.16. 21:08:02

@Mirjam2: nem rolad beszelek. A lanyom generaciojarol. Es hanyan vannak, akik a vacsorajukat es az italukat is megosztjak. Egyszer az egyik "eltunt" kollegamat igy talaltak meg, dubai foto a beachrol

2014.05.16. 21:11:37

@lexrex: Sokan hasznaljak a FB-ot karrier-epitesre tudatosan. Meg lehet oldani, most nem megyek bele hogyan, de csak szandek kerdese. Illetve van egy kimondottan karrier-epitesre szant valtozat, a LinkedIn. Szerintem a FB kritizalasa helyett el kene fogadnod hogy az ilyen oldalak fontos reszeive valtak a mindennapi eletnek. Ha neked nem szimpatikus vagy nincs ra szukseged, ne hasznald.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 21:13:07

@DieNanny [SZ,CH]:

Rendkívül egyszerűen megoldható a külföldön élők megadóztatása. Az egyenes ági rokonok közötti ingó ajándékozás illetékmentességéből ki kell venni a pénzátutalás illetékmentességét, ha az külföldről érkezik. Egyébként pl. a testvérnek átutalt pénz, már most is illetékköteles, ha az meghaladja a 150 000 forintot.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 21:14:05

@charlieharper: @Mirjam2:
Nekem egy kollégám (még Magyarországon) mondta, hogy látta, tettem fel fényképeket az utazásainkról és szedjem le, ha jót akarok, mert megláthatja az adóhivatal és akkor jajj nekem.

Biztos érdekes lehet félelemben élni, de nekem nem megy. Sok adatom nem nyilvános vagy csak ismerős számára az az FB-n, de miért kellene aggódnom? Nincs vagyonom, nincs hatalmam, nincs semmim. Csak egy vagyok a millióból.

cougarcat 2014.05.16. 21:14:42

@charlieharper: A nevelo otthonokbol, neveloszuloktol elszokdoso tiniket is leginkabb FB alapjan lehet megtalalni. Sot, kollegam aki ilyen gyerkocok gyamja, sokszor csak igy tud veluk kommunikalni. Aztan persze mindig megy a vita, hogy mit toltsenek fel, mit posztoljanak,mit ne... tiltani nemigen lehet, csak felvilagositani a veszelyekrol es hogy hogyan lehet ezeket kivedeni.

2014.05.16. 21:15:21

@charlieharper: Ok, a kollegad figyelmetlen volt, rutinos FB-felhasznaloval ez pont nem fordul elo mert mindig vigyaz ra hogy megfeleloek legyenek a settingek, pl. nekem az a default setting hogy csak en lathatom a feltoltott fotot, es ha azt akarom hogy barki mas lassa, akkor meg kell valtoztatnom a beallitast, ahhoz meg gondolkodni kell azon hogy kire is tartozik ez a kep. En is teszek fel neha kepeket a vacsorankrol, stb., meg az ismeroseim is. Most hogy tavol vagyok minden baratomtol, nagy segitseg nekem erzelmileg a FB, es igenis jol esik latni a 'silly' posztokat hogy 'kep ma reggel a hazam ablakabol' stb.

2014.05.16. 21:16:05

@lexrex: Es miert zavar, ha mas hasznalja? Engem nem zavar az, hogy te nem hasznalod.

cougarcat 2014.05.16. 21:19:27

@Kövérmadár [swe]: Az USA-ban az IRS figyelemmel koveti az ilyesmit, akkor, ha eppen kivizsgalast folytat. Becsuletes embereknek emiatt nincs mit aggodniuk.... Biztositasi csalas ugyekben is korulneznek a FB-on. Vegul is az mindenkinek erdeke hogy az ilyen csalokat lefuleljek...

2014.05.16. 21:19:46

@Kövérmadár [swe]: Minden sved ilyen paranoid? :) Ilyen alapon itt a forumon se emlitsd az utazasaidat, sot ne is beszelj rola senkinek, mert meg valaki feljelent az adohivatalnal!

Gerilgfx 2014.05.16. 21:21:00

@maxval a gondolkodó birca: erről tudnál nekem légyszives valami kutatást, értekezést linkelni?

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 21:21:05

@lexrex: Ugyanmar, pont a magyarokbol nem nezed ki hogy ugyis kijatszak a rendszert? :)

Nyitok otthon egy magyar bankszamlat a sajat nevemre, de odaadom a bankkartyat anyameknak es megmondom nekik a pin kodot. Tadamm. Kulfoldi sajat bankszamlamrol akkor teszek at penzt a sajat magyar bankszamlamra, amikor akarok. :P

Masreszt meg eleg sok, orszagok folott allo nemzetkozi penzkuldo szolgaltato szervezet van. :P

**mimi** 2014.05.16. 21:22:14

@DieNanny [SZ,CH]:
húúú de szép:)
főleg élőben ...:)))))))

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 21:22:45

@Mirjam2:

Nem zavar. Azokat majd zavarni fogja, akiket, ahogyan Te mondod, a karrier építésük során szembesíteni fognak a korábbi baromságaikkal, amiket kiposztoltak. Vagy megzsarolják őket ezekkel a dolgokkal.

2014.05.16. 21:24:04

@cougarcat: Oke, de az eletnek minden teruleten vannak veszelyek, nemcsak a FB-on.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2014.05.16. 21:24:11

@Mirjam2: Hat ehhez ugye jelenleg az EU-nak szerencsere lenne par keresetlen szava, de sajnos benne van a pakliban, hogy ha egyszer mar nem lesz Mo. folott EU, akkor a nagy keleti nyitas hozni fog nemi "keleti jellegu" jogharmonizaciot is... nah, onnantol majd mar teljesen jogosan beszelhetunk politikai menekultekrol. :(

Mr Long 2014.05.16. 21:24:17

@Mirjam2: Ez a Spanyoloknal is igy van. Be kell regisztralniuk az itteni kovetsegen mindent. Az aktualis lakcimtol kezdve, a munkahelyen at egy csomo dolgot. Ha visszakoltoznek, akkor meg ott kell mutogatniuk hol eltek, mennyit kerestek (!), mennyit adoztak. Meg a villanyszamlajukat is orizgetik, mert azt is kerik...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 21:26:52

@lexrex:
Ezzel még mindig nem fognak meg engem...

@cougarcat:
Persze, ez tiszta sor.
Az Egyesült Államokban, úgy tudom, nemzeti sport a biztosítási csalás...

@Mirjam2:
Nem olvastál figyelmesen :)
Direkt kiemeltem, hogy "még Magyarországon, egy kollégám". A svédek nem paranoidok, befizetik az adót és onnantól senkit sem érdekel, hogy mit csinálnak a pénzükkel.

Eddig úgy vettem észre, hogy itt a leginkább a szeszesital és cigaretta adóját szeretik megúszni azzal, hogy csemépszett dolgokat vesznek. Kb. minden cégnél van egy ellátó, aki garázsból árul.
A jövedelemadókkal nem nagyon játszanak, bár biztosan van kivétel. Ismeretségi körömben senki sem dolgozik feketén / félhivatalosan / kevesebbre bejelentve.

cougarcat 2014.05.16. 21:28:36

@Mirjam2: Termeszetesen, ez igy van - a FB az csak egy uj dimenzio. Nem vagyok se ellene, se mellette - korlatozottan, de en is hasznalom.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 21:30:30

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:
Azért ez nem holnap fog bekövetkezni, ha egyáltalán bekövetkezik. Sokat hápognak az EU ellen, de azzal tisztában vannak a vezetők, hogy EU nélkül beverik az utolsó szöget is az ország koporsójába.

Ha kibírják "holnaputánig", akkor már mi leszünk védve, mert meglesz az új állampolgárságunk... persze nem mindenkinek, sok helyen nem lehet szerezni sem, de elég sokunk védve van.

cougarcat 2014.05.16. 21:31:09

@Kövérmadár [swe]: En azt hittem hogy a US nemzeti sport a baseball.... :)

2014.05.16. 21:34:09

@Mirjam2: te ertelmes emberekkel vagy korbeveve es emiatt valoszinuleg azt gondolod, hogy kindenki ertelmesen hasznalja az FBt. Mar nem is szamolom, hogy hany szerzodest vontunk vissza a recruitment alatt, mert a vetting alatt (es ebbe az FB is beletartozik) valami furcsasag kiderult.
Egyebkent az egyik elozo munkahelyen valakitol azert valt meg a ceg, mert az illeto a ceges telefonjan rendelt kokaint szilveszterkor. Novemberben vette meg a Compliance akkor azt a softwaret, amivel a ceges telefon beszelgetest/texteket szuri. A vetel miatt nem is lehetett volna kirugni, de nem maradhat az illeto a UK regulator altal regisztralt trader ilyen estben. Igy lett belole kirugas.

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 21:36:33

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]:

Amíg egy ügybuzgó pénztárosnak föl nem tűnik, hogy a vásárláskor nem Don Kartács akar fizetni a bankkártyával.

DieNanny CH 2014.05.16. 21:40:00

@lexrex:

Ahhoz meg senkinek semmi köze, hogy kinek adom oda a bankkártyámat...

Mr Long 2014.05.16. 21:40:50

@lexrex: Altalaban nem kernek igazolvanyt, plusz ha mondjuk ferfi nev van rajta, plusz apu fizet akkor szerintem no para.

nyuszigonosz 2014.05.16. 21:44:57

Volt ma naszóval? Hol a Digger?

csak mosolygok rajtatok 2014.05.16. 21:45:53

@DieNanny [SZ,CH]:

Ha van az illetőnél egy közokirat, vagy teljes bizonyító erejű magánokirat, amivel igazolja, hogy használhatja a bankkártyádat, akkor tényleg nincs senkinek köze hozzá. Ha nincs ilyen, kicsit nehéz, és hosszadalmas lesz ezt külföldről lerendezni.

Persze, ahogyan Long is írja, általában nem kérnek igazolványt. Általában.

Mr Long 2014.05.16. 21:49:50

@nyuszigonosz(D): Lehet a tegnapi sracot elvitte a sohoba.:)

@lexrex: Vagy egyik szulot hozzacsatolja a szamlahoz es ker a nevere kartyat. Nekem is igy volt anno faterommal.

2014.05.16. 22:19:03

@DieNanny [SZ,CH]: Ez egyszer biztosan befog következni, kérdés, hogy mikor.

2014.05.16. 22:23:26

@Kövérmadár [swe]: Vagy inkább a leginkább negatívan gondolkodó, már ami Mo.-t illeti. :) Tudjuk, hogy beszélni könnyebb, mint lépni. :D Meg kell próbálni, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle.

M. Péter 2014.05.16. 22:48:48

@Rebarbaraa: 6 év, mert 5 év kell ahhoz, hogy az ember állandó lakosnak számítson, és ez után 1 évvel lehet az állampolgárságot kérvényezni.

M. Péter 2014.05.16. 22:49:53

@lexrex: Pénzkiadó automatánál nincs ilyen probléma.

2014.05.16. 22:54:37

@charlieharper: Igazad van, tenyleg nagyon meggondolatlan emberek vannak. En pl. rendszeresen ellenorzom hogy mit dob ki a Google a nevem alapjan, es FB-on rendszeresen megnezem hogy ki mit lat a profilombol (be lehet allitani igy, pl. ez es ez az ismeros vagy ismeretlen nick mit nezhet meg). Raadasul nem is hasznalom az igazi vezeteknevemet FB-on.

blackhairlady 2014.05.16. 22:56:09

@Evain: Most megy egy uj sorozat, S.H.I.E.L.D a cime, az is Marvel, nagyon erdekes.

2014.05.16. 22:57:06

@Kövérmadár [swe]: Ja hogy magyar az illeto, 'that explains it'. Tenyleg, kezdesz nekem gyanus lenni - honnan is van az a rengeteg penzed utazgatasra?? :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 22:59:04

@cougarcat:
Baseball?
Két dolog van a világon, amit ember fel nem foghat, meg nem érthet. A női lélek és a baseball. :)

@Philosoraptor:
Nem, nem, barátom ;)
Ha bizonytalan vagy, akkor kicsit készülj a dologra (helyi szabályok előre megismerésével, esetleg ott élőkkel vedd fel a kapcsolatot, stb... de ezt valószínű úgyis tudod). Van még egy éved, az bőségesen elég ahhoz, hogy a lehető legjobban fel tudj készülni.
Pofonok úgyis lesznek, az elkerülhetetlen, de jobb az a tudat, hogy mindent megtettél. Akkor nem fájnak annyira :)

Én is mindig menni akartam, mindig erről beszéltem. Aztán vártam a megfelelő alkalmat és szerencsém volt, mert az ölembe hullott a lehetőség. Ha akarod, menni fog. Csak akarni kell, tanulni a nyelvet előre (legalább szókincsed legyen, ha nem is fogod érteni eleinte, hogy mi a fenét akarnak).

A legfontosabb pedig: ha másoknak sikerült, miért pont neked ne sikerülne? ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.05.16. 23:07:55

@Mirjam2:
:)
Magyarországon abból volt pénzem, hogy főiskola előtt egy évig dolgoztam (válogatottan vacak diákmunkákat, de mivel a szüleimmel éltem, félre is tudtam tenni jelentős részét).
A főiskola alatt az ösztöndíj elég sokat segített (volt olyan félév, hogy havi 30e fölött kaptam), illetve magántanárként működtem (matek, fizika és néha angol) - bevallom, hogy ezt adómentesen csináltam, mert:
- egyrészt jobb az úgy;
- másrészt vállalkozóként nem csinálhattam volna (nem volt képesítésem rá, így nem végezhettem volna oktatói tevékenységet);
- harmadrészt vállalkozóként ugye a minimálbér duplája után adóztam volna, a bevételem pedig messze nem volt annyi, így tulajdonképpen az állam keresett volna azzal, hogy én dolgozom).

Akkoriban azért nem világjárás volt, hanem Európa járás (London, Párizs, Róma, Krakkó, Egyiptom, Görögország, Prága ha jól emlékszem, illetve országon belüli hosszú hétvégék). Amíg a csoporttársak kocsmáztak, én tanítottam. Amíg ők nyáron dolgoztak, én utaztam.

Svédországban minden hivatalos (nem tanítok már). Itt bőven marad világlátásra is és megélhetésre is.

Evain 2014.05.16. 23:16:40

@blackhair-lady: azt nézem rendszeresen :)

Papagály (törölt) 2014.05.16. 23:34:55

"A probléma ott van, ha nincsen semmi, ami arra ösztönözze az embert, hogy pár év tapasztalatszerzés után hazatérjen, márpedig Magyarországon most ez a helyzet."

micsoda? nem ismered a gyerehaza.org-ot??? kell ennél több ösztönzés? a kormány pénzt, hitelességet nem kímélve, apait-anyait belead, s ez a köszönet? a hála?? ;)
az oldal alapító-főszerkesztőjét is kikezdték, hogy tel-avivba ment dolgozni, pedig nyilván csak azért, hogy eleget tudjon tenni saját hazahívó szavának.
olvasd csak el, mondjuk, "Zsolt történetét", majd megmelegszik a szíved!

Rebarbaraa 2014.05.16. 23:35:24

@Mirjam2: Termeszetesen mindent igazolni kell, ezert is linkeltem be az ezzel foglalkozo kormanyzati oldalakat. Es elhiheted, ha tudtam linkelni akkor pontosan tudom mit kernek:)
@Taxomükke:Szivesen
@M. Péter: Az 5 ev lejarta utan azonnal lehet kervenyezni, csak a az iratok bekuldese, a tesztre valo felkeszules es a tesztre valo jelentkezes (online kell bejelentkezni, egy felhasznalonev-jelszo parossal) es utana amig megkapod a kiertekelest, okiratokat stb, az 1 ev. Egy ismerosommel alig fel eve csinaltam vegig. Lattam pontrol pontra hogy megy. Annyira varta mar a datumot amikor lejar az 5. ev, hogy a papirja mind elo voltak keszitve, masnap mar el is kuldte es a fent leirtak szerint le is zajlott.

cougarcat 2014.05.16. 23:46:09

@montroyal ( CAN qc):
Nezek a kikoto fele ma, pislogok hogy micsoda nagy yacht kotott ki - mar majdnem irigykedtem a tulajra, amikor raeszmeltem hogy bejott a Seattle-Alaska cruise ship. :) A Vancouverbol indulo nem all meg nalunk....

@Kövérmadár [swe]: "Két dolog van a világon, amit ember fel nem foghat, meg nem érthet. A női lélek és a baseball. :)"

Ez igy igaz, en sem ertem egyiket sem. Szerencsere nincs is szuksegem ra, hiszen no vagyok, a ferfiaknak viszont oszinte reszvetem. :))))

Rebarbaraa 2014.05.17. 00:01:34

@Papagály: Elolvastam Zsolt tortenetet. Ugy, de ugy megmelegedett a szivem, hogy majdnem hazamentem az elobb:)
"Egy szórakoztató komplexum egyik éttermében elsőként svédasztalos ételek felszolgálóként majd ajtó mellett álló hostként dolgoztam."

Igazi karriert futott be 3,5 ev alatt:) A felszolgalastol eljutott az ajtonalloi posztig :))))

"Nehéz volt feladni az ottani dolgokat, de úgy éreztem, nem volt más lehetőségem."

Mert Londonban, vagy Angliaban annyira szukek a lehetosegek :)))

"Nyelvtanulásért és pénz spórolás miatt mentünk ki és úgy érzem, mindkettő sikerült. Amiért kiköltöztünk, arra jó volt Angliában élni."

Hat ha valaki eleve nem is tervez hosszu tavra, nem is akar beilleszkedni...az tenyleg menjen haza.
Osszessegeben nem derult ki, hogy most hogy el (anyagi szempontbol, most is tud e felretenni vagy a kint megkeresett penzbol latogatja a hetvegen a haverokat pihenget hetvegen. Mert gyanitom, hogy igen. Aztan majd elfogy ez a penz...es marad a keseru valosag. Na es fel eve van otthon...hat, mondjuk ugy, hogy a munkahelyen meg uj fiu, ali megjarta Angliat, uj hus, neki meg minden olyan szupcsi, foleg a hetvegen a haverok, buli, fanta meg a lablogatas :)
Besirtam:))))

Rebarbaraa 2014.05.17. 00:08:08

@Határátkelő: (A megtisztelesedre kerestem a neten magyar betuket, hogy a nevedet ugy irhassam:) )
Jaj de meglepodtem/megijedtem amikor a postom azonnal megjelent:)) Koszonom szepen a megtiszteltetest :)

blackhairlady 2014.05.17. 00:15:02

@cougarcat: Mar elnezest kertem az offolas miatt, es mondtam, hogy csak vicceltem, nem gondoltam hogy ilyen mely nyomot hagyott benned, pedig sok sok :))))))) jelet is irtam utana. Van aki csak a fozeshez ert:))))))))) (Ez most vicc volt)

montroyal ( CAN qc) 2014.05.17. 01:05:42

@cougarcat: mi Vancouverbol megyunk a Norvegian sun-nal

elso utunk lehet hogy Madar ihletett meg ...

nalatok a szigeten a nejem valami vilagito tornyot nezeget tavaly Chenanius Duncan tetszett.. iden meglatjuk még ...

cougarcat 2014.05.17. 01:06:18

@blackhair-lady: Akkor sem, es most sem rolad volt szo, nehogy magadra vedd megint! :))) En is csak viccelodtem Madarral az offolasrol - fura volt hogy mar rogton reggel erdektelenseg ovezett egy amugy jo posztot. Te meg aludtal akkor....Ugy gondolom hogyha mindig a jo posztokkal tortenne ez meg, akkor kiszurnank pont a legjobb posztolokkal. De en sem akartam senkit megserteni, legutolso sorban teged! :))) Mindig lesz offolas, elfogadom - aztan az szubjektiv hogy ebbol kit mi erdekel...

montroyal ( CAN qc) 2014.05.17. 01:17:11

@Mirjam2: nagyon uj-indiai kinezesu(roman?) a no de a fiu accent nelkul beszel franciaul .. multkor 2 rendor elzavarta oket (10 percre) es jokat nevettek amikor megkoszontem nekik mert en akarom atvenni a helyet .. egesz jol betanultam a sracot figyelve hogy kell koldulni ... hands out...

cougarcat 2014.05.17. 01:19:47

@montroyal ( CAN qc): Vilagito torony sokfele van, de mint turista latvanyossag, Victoriaban otlik fel egy, meg Ucluelet-ben, a nyugati oldalon...

Nem tudom milyen messze akartok eljutni - es lesz auto? Leginkabb amit latni kene a Szigeten, az Victoria, Cathedral Grove (az orias fak) Tofino, Long Beach es Chesterman Beach, a nyugati oldalon. Ha nincs auto akkor en atjonnek a komppal vagy float plane-nel Victoriaba ahol aztan el lehet maszkalni a belvarosban + Beacon Hill Park, Fisherman's Wharf, Cook Street Village, esetleg ha jo kondiban vagytok akkor egeszen Oak Bay-ig, ahol a gyonyoru oreg Gary tolgyfak vannak a multimillio dollaros villak kozt. Persze tenyleg sok mulik azon hogy hogyan kozlekedtek...

montroyal ( CAN qc) 2014.05.17. 01:22:51

@Cascabel: pl ma a hirekbe egy uj kozos perrel foglalkoztak mert az allam tudtaval tulszamlazzak a gyogyszerek arat elkernek az orvosnal penzt ami a biztositasba benne van ...pl a nejemnek igaz csak 10$ szamoltak az erzestelenitore persze a kartyajat is lehuztak amikor visszament raneztek; jo minden es megint 10$ kertek ..

2014.05.17. 01:23:59

@montroyal ( CAN qc):
Most jutott eszembe egy dolog az Alaska utazasotok kapcsan. Igazan nem kotozkodni akarok, de mint emlitetted regebben, a feleseged nem allampolgar meg, ezert nem is nagyon akartok az USA-ba menni, pl. Floridaba. Ugy tudom, a cruise shipek kikotnek Alaskaba, es ahhoz utlevel es vizum kell. Erdeklodtetek ezzel kapcsolatban, mikor megvettetek a jegyeket? Nehogy az indulasnal kellemetlensegetek legyen ebbol. A hajokra eleve utlevellel vagy vizummal tortenik a belepes.
(ha van vizuma az USA-ba a nejednek, semmi problema)
Tenyleg segiteni szerettem volna. Talan meg van ido a vizumot beszerezni az indulasig)

montroyal ( CAN qc) 2014.05.17. 01:31:52

@cougarcat: ja azert 3 napra foglaltunk autot tavaly Nanaimoba mentunk onnan le Victoriaba megalltunk sok erdekes helyen (pl Chemaniusban eppen kalap festival volt ) most valami Fort roddes, gabriol island .. szoval a nejem a program szervezo en csak financial szervezo vagyok...
koszi atadtam az uzenetetneki ..

montroyal ( CAN qc) 2014.05.17. 01:39:38

@Cascabel: koszi van magyar ervenyes utlevele es megkertuk az a beutazast ami nem vizumnak hivjak hanem travel authorisation masoknak mukodott es a hetvegen kiprobaljuk vermontba ..

cougarcat 2014.05.17. 01:56:20

@montroyal ( CAN qc): Gabriola szigetet Nanaimotol lehet elerni, ez tenyleg jo otlet. Hasonlo gyonyoru sziget Saltspring Island ahova Crofton-bol indul a komp.

Fort Rodd Hill az a hely Victoriaban ahol a vilagito torony van - ez tenyleg szep, itt erdemes setalgatni. Hatley Castle is meger egy latogatast, ha van ido - gyonyoru kertje es parkja van, mindenfele pavakkal.

www.hatleycastle.com/photos/visitor-photos/

cougarcat 2014.05.17. 01:57:18

@montroyal ( CAN qc): irtam megint csak nem mukodik a link

montroyal ( CAN qc) 2014.05.17. 02:06:29

@cougarcat: koszi a kastelyba voltunk szep volt ... a nejem vesz mindent ..

montroyal ( CAN qc) 2014.05.17. 02:27:54

@montroyal ( CAN qc): a masik egy regi match volt ez az elozetes a szombati matchez tudom hogy OFF de mar ugy is keso van

www.nhl.com/ice/news.htm?id=719378

cougarcat 2014.05.17. 02:36:23

@montroyal ( CAN qc): A ferjem veled egyutt izgul. :) Majd a felso emeletre huzodok vissza filmet nezni de azert lelekben veletek vagyok.... Ha Montreal-ban lesz meccs, akkor esetleg vesztek majd jegyet? Eloben en is szivesen ott lennek, leginkabb akkor, ha nyerunk. :)

montroyal ( CAN qc) 2014.05.17. 02:46:30

@cougarcat: mar eladtak az osszes jegyet a legolcsobb kb 350$ de lehet venni 2000$ert is ...( viszonteladoknal a csillagos eg.) elso 2 mecs lesz itt holnap 1kor kezdodik ... delig dolgozom csak ... kepzeld lehet 10$ ert jegyet venni amikor new yorkba lesznek tele lesz a stadion pedig csak kivetitok lesznek ..

montroyal ( CAN qc) 2014.05.17. 02:48:28

na jo ejszakat nezem a Miert epp alaska sorozatot magyarul ..

cougarcat 2014.05.17. 02:50:55

@montroyal ( CAN qc): Gondolom sokan Montrealbol lemennek New Yorkba is... Nalatok is lesz kulso vetito? Nem semmi jegyarak, es mar nincs is. :(

DieNanny CH 2014.05.17. 06:23:43

@cougarcat:

Nem ennél a kastélynál forgatták az Arrow egyes részeit? Előtte meg a Smalville-t?

DieNanny CH 2014.05.17. 06:24:40

@montroyal ( CAN qc):

Én speciel nem izgulok, de neked jó izgulást kívánok!

cougarcat 2014.05.17. 06:51:31

@DieNanny [SZ,CH]: De, mind a kettot! Nem neztem ezeket a sorozatokat, de egyik helyszinkent a Hatley Castle szerepel mindkettonel. Milyen jo a megfigyelokepesseged. :)