oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. március 29. 06:46,  Miért válasszuk Svájcot Németország helyett? 606 komment

2014. március 29. 06:46 Határátkelő

Miért válasszuk Svájcot Németország helyett?

Ami engem illet, azt hiszem ellenék Németországban is, de ma nem rólam van szó, hanem Georgia Scanlonról, aki a Durham Egyetemen tanul franciát, németet és olaszt és Erasmus-hallgatóként egy évet töltött Brüsszelben és Bernben. Mint írja (posztja itt olvasható angolul) Németország ugyan nagyszerű hely, de ő számtalan okot tud, amiért inkább Svájcot választaná. (Az írást kéretik nem halálosan komolyan venni…)

Svájc, Luzern 2.jpg

1. Többnyelvűség

Ezt aligha kell nagyon magyarázni, egy országon belül négy különböző nyelvet lehet gyakorolni, ezt Németország nem képes nyújtani.

2. Sokszínűség

Mivel annyi különböző féle és fajta ember él ott (akár ott született, akár határátkelő), Svájc az élet szinte minden területén elképesztően változatos tud lenni. Nem is beszélve a tájról.

3. Minden idők két legnagyobb találmányának hona

Sajt és csokoládé – kell-e ennél többet mondani? (A magam részéről csak annyit, hogy ha megnyúznának se tudnék választani a kettő közül, elszántan és megingathatatlanul imádom őket – HÁ)

4. Alpok

Persze a svájci, mert van belőle ugye máshol is, de Európa ikonikus hegyei közül a legszebbek mégis csak itt találhatók. És akkor még nem is beszéltünk az olyan paradicsomokról, mint például St. Moritz. Egyébként is, gyönyörű falvakkal és településekkel van tele az ország.

5. Hatékonyság

A németeknél kevés hatékonyabb és pontosabb nép van, de ha akad, akkor azok minden bizonnyal a svájciak. (Létezhet-e pontosabb nép annál, amelyik az óragyártásáról – is – híres?)

6. Roger Federer

Tele van vele az ország, mondjuk a Credit Suisse reklámarcaként ez nem is olyan meglepő, de olyan sokat látod, hogy a végén már hajlamos leszel simán Rognak becézni.

7. Svájci frank

Magyarnak ugyan ez már-már szitokszó, de Georgia nem magyar, és ha eltekintünk a hitelek kérdésétől, akkor azt azért el kell ismerni, hogy ennél stabilabb pénz nem nagyon kell.

Ha már itt tartunk, a svájci drágaság kevés előnye van, ezek közül az egyik, hogy az ember hajlamos jobban megnézni, mire költ, mint az olcsóbb Németországban, megtanulja beosztani a pénzt.

Nem is beszélve arról, hogy amikor az ember hazalátogat (vagy költözik), milyen jó érzés lesz azt látni, hogy minden milyen olcsó (legalábbis egy ideig).

8. Életminőség

Az életminőség alapján összeállított TOP10-be három svájci város is befért, kettő pedig a legbiztonságosabb városok listáján is szerepel. A víz mindenhol iható, a levegő minősége is nagyszerű, és még folytathatnánk.

9. A kicsi szép

Svájcban minden megvan, ami az európai országokban jó (nagyvárosok, hegyek, tavak, erdők, műemlékek), ugyanakkor mindez kellemesen befogadható méretben, nem kell rengeteget utaznunk ahhoz, hogy valami teljesen mást és újat lássunk.

10. Ovomaltine

Idén 110 éves Svájc eredetileg italporként indult büszkesége, melyen nem túlzás, generációk sora nőtt fel. A doboz narancssárga színe (!) védelem alatt áll Svájcban, de ma már nem csak az árpából-malátából, tejből és kakaóból álló port árulják, kapható krém, csoki szelet, fagyi és szinte minden más változatban is.

Ez tehát Georgia Scanlon (eredetileg 22 pontos) listája, amit persze nem kell túl komolyan venni, de azért vitaindítónak szerintem megfelel: szóval Svájc vagy Németország?

A kommentelési szabályokról itt olvashatsz.

Együnk valami finomat! Arra gondoltam, megkérlek titeket, írjátok meg, mi a kedvenc ételetek ott, ahol éltek, hogyan készítitek el, illetve hogyan készítitek el a kedvenc magyar fogásaitokat – hogyan pótoljátok az alapanyagokat, fűszereket, mit változtattok, ha kell. Ha mindehhez fényképe(ke)t is küldtök, akkor ez az egész nagyon hasznos és (nem utolsósorban) jó móka lesz. Várom tehát a recepteket, fényképeket, kis történettel ahataratkeloKUKAChotmail.com címre!

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Svájc

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr275883862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shanarey 2014.03.29. 21:41:23

@Pink Petsch:

A politikus akkor is kap fizetést, és ki.....ják a seggét ha nem működik jól, maximum 4 év múlva lecserélik. Egy háziasszonynál ennél veszélyesebb az élet.
:-)

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2014.03.29. 21:42:33

@Pink Petsch: koszi, lassan viragba borul a rozsaultetveny. :)
@Naschkatze (Mostindien / CH): na ugye! mennyivel jobb a Szegedi Urallomas! :)
@Biéla báácsi: es lenne ingyen sor meg csonakazhatnank a koruton.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.29. 21:43:53

@házelőtthinta:
Figyelj ide barátom.
Fiatal vagy ezért próbálok egy kicsit tanítóbácsi lenni.
Az életben vannak alapvetések amiket nem lehet megkerülni mert rábaszol.
Az első alapvetés hogy a semmiből csak semmi van. TANULJ BAZDMEG MERT HÜLYE MARADSZ.
Nem keseregni kell az élet igazságtalanságán hanem tenni ellene.
Mindegy mit de végre TEGYÉL MÁR VALAMIT.
A második alapvetés a jövőre vonatkozik, mármint a te jövődre.
Tedd magadévá Montroyal, Quercus és az én álláspontomat a nőkkel kapcsolatban.
NŐBEN CSAK AKKOR BÍZZ HA LÓ LEGEL A SÍRJÁN.
Hidd el jobban jársz ha megfogadod a tanácsot.
Nem kell megköszönnöd.

Pink Petsch 2014.03.29. 21:44:03

@Naschkatze (Mostindien / CH): Hm, tényleg .. minek neked új konyha, ha nem főzöl? ;)

Pink Petsch 2014.03.29. 21:44:59

@Shanarey(SCO): Hm, kiszavazó-show kellene félévente. Hátha akkor dolgoznának is ;)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.03.29. 21:45:12

@Furos:
Persze.
A párlatok tudományába pedig mélyen merülj alá:))))))))))))))))))

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2014.03.29. 21:45:59

@Naschkatze (Mostindien / CH): es mit lehetett megnezni? nem is engedtek kozel semmi erdekeshez? most megyek, mert lemerultem en is meg a telefon is, de reggel elolvasom, ha irsz. koszi!

Pink Petsch 2014.03.29. 21:47:52

@puhacica: Hmmmm, cél a bazi nagy csokor az onnan szedett rózsákból ;)

Shanarey 2014.03.29. 21:49:45

@Pink Petsch:

De szép is lenne :-)

Na az tényleg Való Világ lenne, nem pedig az a sz*r amit most tolnak a répaklubon

Pink Petsch 2014.03.29. 21:50:36

@Shanarey(SCO): Ugyehogy? ;). És nekem is pont a VV hasonlat ugrott be :)

DieNanny CH 2014.03.29. 21:52:46

@QUERCUS(a favágó):

:-)))
Nincs konyhaszekrényem. Sőt, konyhám sincs... El fogom vesztegetni az időt???

QUERCUS 2014.03.29. 21:55:52

@diggerdriver:

Ez így igaz.

Még annyit hinta barátunk. Ne makacskodj. Forogj együtt a Földel.

QUERCUS 2014.03.29. 22:00:03

@DieNanny [SZ,CH]:

Költözz macskalányhoz. Ő most fog kapni egy új konyhát. De hogy én mit fogok kapni, ha az asszony egyszer megtudja miket irkálok ide.......
Na ebbe most nem gondolok bele.

DieNanny CH 2014.03.29. 22:01:09

@házelőtthinta:

Hát, én akkor szállodában próbálkoznék. Mekis fizetésből egy lakást fenntartani szerintem egyenlő a lehetetlennel... Mert 800/hó egy kisebb lakás minimum. A szállodában talán külön szobád lehetne.
Sajnálom, csak ennyit tudok segíteni.

tanato 2014.03.29. 22:13:19

@tableno: Köszönöm szépen! 28 éve is ilyen gyönyörű napfényes március vége volt mint most.

tanato 2014.03.29. 22:15:43

@Pink Petsch: Köszönöm szépen,az én szüleim és a feleségeméi is megélték az aranylakodalmukat is,együtt.

tanato 2014.03.29. 22:19:32

@shakti_rom: Köszönöm szépen.Azért második házasságnak hosszú lenne "Még csak" 55 éves vagyok.

Pink Petsch 2014.03.29. 22:20:44

@tanato: Hát akkor folytassátok a családi hagyományt! :)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.29. 22:23:47

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: testyourvocab: 4380 Én mondjuk sose éltem/voltam még angolul beszélő országban, sosem kellett beszélnem/szóban megértenem a tudást.Legalább 10 éve nem tanulom hivatalosan a nyelvet és csak egy alap b-nyelvvizsgám van, igaz, az még a rettegett Rigó utcában lett letéve... :-) Ahhoz képest aszondom, elmegy. (nekem) Persze nem hiszek abban, hogy egy ilyen felmérésből pontos eredményt lehet leszűrni...De érdekes volt, kösz a linket.

tanato 2014.03.29. 22:33:33

@**mimi**: Köszönöm szépen.Az évfordulóra elmentünk 3 napra wellnessezni Harkányba,bár ma van a pontos dátum.Voltunk bent Pécsen is szétnézni meg hazafelé megnéztük Siklóst,Vár Dzsámi,Máriagyüd,meg egyet még fürödtünk a siklósi SPa-ban is.Utána egy kis villányi borvásárlás a Gál pincészetben.Nagyon szeretjük a borait/mandulás,diós,almás-fahéjas,epres,meggyes/.És végül még megnéztük Szekszárdot is/Béla tér,Kilátó,Mézeskalács múzeum/.Szóval gazdag program volt.
Ma meg Pesten voltunk egy indiai étteremben/Indigó Restaurant a Nyugati mellett a Dessewfy utcában/Imádom a csípős kaját,jól belaktam méregerős madrasi bárányraguval,meg Samosával.Biztos eredeti ízei vannak mert tele volt a helyiség turbános indiai srácokkal meg száris sötétbőrű nőkkel.Utána meg sétáltunk egyet a Duna parton a 22 fokos napsütésben.Na meg felfelé beleszaladtunk a békemenet miatti útlezárásokba és az emiatti dugókba is.

tanato 2014.03.29. 22:35:18

@Pink Petsch: Köszi,már csak meg kellene érni is még a következő 22 évet.

nyuszigonosz 2014.03.29. 22:38:59

@tanato: Ez szép. Meg a 28 év is az. MInden jót a további sok-sok évhez.

tanato 2014.03.29. 22:39:55

@Naschkatze (Mostindien / CH): Most már elfogadják ott is a magyar orvosi képesítéseket mert kialakult Svájcban is a hiány,de bizony az angol és a német magas fokú nyelvtudása szükségeltetik a belépéshez.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.03.29. 22:47:12

@Pink Petsch: Mert az ujban föznék :-)))) de tényleg!
@puhacica: Mi ezt a turät csinältuk: www.kennedyspacecenter.com/tours/ksc-up-close-then-and-now-tour.aspx
Az elején még tök lelkesek voltunk, a vezetönk és a mäsik 2 veterän is, akik a kilövöällomäsnäl idegenvezettek nagyon jok voltak. Ez a 2hely olyan volt, mintha muzeumban lennél. Volt amit lehetett tapizni, volt ami üvegfal mögött volt. Ami csalodäs volt, hogy ott volt egy köpésre egy régi rakéta / kilövöällomäs / a vonat ami behuzta a rakétät a helyére...és nem lehetett odamenni tapizni / janizos fényképet csinälni. :-( És suttyomban fotoztam le öket, de csak messziröl. Nagyon jo idö volt kint (rövidnaci, polo, papucs), és mivel ez volt a 3.napunk, én nem tudtam, hogy Floridäban MINDEN kib@szott hideg ami intézményesitve van. :-(((( Szétfagytam, és sokszor alig värtam, hogy kimehessek a szabadba. A tura legutolso helyére: www.kennedyspacecenter.com/the-experience/us-astronaut-hall-of-fame.aspx betettem a läbam, és fordultam is egyböl ki. Ezt a férj azota sem bocsäjtja meg, pedig mondtam neki, hogy menjen be egyedül, én megvärom a kijäratnäl! Az Apollo / Saturn V Centerbe hosszas sorbanälläs utän még be tudtunk jutni. Jo is volt meg nem is. Vicces amugy, hogy minden attrakcio elött hu meg ha meg milyen veszélyes, meg még egy utolso pont ahol meggondolhatod magad stb. Aztän kb egy 5éves gyerek szintjén lévö szimulätor volt.
Összegezve: 1napot nyitästol zäräsig el lehet ott tölteni. Ha legközelebb megyünk, akkor tuti az lesz. :-) Mi szeretünk sajät magunk nézelödni a sajät temponkban, és ältaläban nem az szokott érdekelni minket ami az ätlagot. :-)

Pink Petsch 2014.03.29. 22:47:26

@tanato: Áh, az már gyerekjáték lesz .. :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.03.29. 22:48:14

@QUERCUS(a favágó): @Pink Petsch: Na többek között ezért is kell. Mert az nincs. :-)

Pink Petsch 2014.03.29. 22:48:49

@Naschkatze (Mostindien / CH): Ahham ... hátpersze ... De fő, hogy akit kellett, azt meggyőzted ;)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.29. 22:51:58

@DieNanny [SZ,CH]: Haha, ja, le kell hegeszteni a hüttőt (sic), bedeszkázni a konyhaajtót, stb... :-)

Muscari 2014.03.29. 22:59:03

@tanato: en is sok boldogsagot kivanok es gratulalok a 28 evhez.

tanato 2014.03.29. 23:00:23

@Pink Petsch: Rajta vagyunk az ügyön.

Latcho Rom 2014.03.29. 23:03:01

@maxval a gondolkodó birca: Elveszett szavazat te látens bulgár.
De legalább szavaztál.

Latcho Rom 2014.03.29. 23:04:37

@Zoole[uk]:
Bazsevált pro bono egy öregek otthonában.

Latcho Rom 2014.03.29. 23:14:21

@tanato: Jó sűrü program. Nem kell ám szégyellni hogy békementél is egy kicsit ;))

tanato 2014.03.29. 23:18:07

@shakti_rom: Hátha nem is mentem,de közel voltam hozzájuk,látótávolságra.Rengeten voltak.

2014.03.29. 23:19:11

@Biéla báácsi:
Nekem 12 400 jott ki. Szegyen, ugyanis 30 eve elek angol nyelvi kornyezetben. Igaz, csak 9 honapig tanultam angolul, azt is 29 eve. A testben levo szavak 90%-at ismertem, de a pontos definiciojat csak 35 %-anak tudnam elmondani. Meg annyit, hogy epitoiparban dolgozo lumpenproli vagyok.

tanato 2014.03.29. 23:19:44

@tanato: Rengetegen,de mivel nem spontán volt,hanem előre szervezett,nem biztos hogy mindenik résztvevő oda nyomja majd az ikszet ahová a szervezők szeretnék.

Mesterlövész 2014.03.29. 23:24:59

Egyik sem. Irtózom a német nyelvterülettől. Tőlem teljes mértékben idegen.

2014.03.29. 23:30:14

@geegee:
Amikor kirugott az ex-em, kb 25 kg-ot fogytam 3 honap alatt:) Halas szivvel koszonom neki:) Vilag eletemben fizikai munkat vegeztem, sohasem volt gondom a sulyommal, vernyomasommal. 40 eve nem valtozott. Egyszer felszedtem 10 kg extrat, mert abbahagytam a dohanyzast. Szerencsere 3 honap utan ujrakezdtem, azota minden normalis:) (csak en nem)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.30. 00:42:22

@Cascabel: :D Hát ja, ez is egyfajta módszer.
Énrám akkor jött fel sok, mikor összejöttem az asszonnyal.Túl finomakat főz, az a baj. :D

Én még csak bagózni se szoktam...lehet, hogy mégse olyan egészségtelen dolog az? :D

Latcho Rom 2014.03.30. 00:45:37

@tanato: Fura és érdekes. Askenázi zsidók majd olyan sokáig élnek mint a japánok...Kanada nemrég utasított ki egy orthodox zsidó szektát, amerikaiak voltak, mindjárt megnézem hogy van-e közük ezekhez..

Herr Géza 2014.03.30. 01:26:54

Nupakagyí:
likemag.com/schweizer-schoggi
Van ebben minden, svájc, csoki, szóvicc....
Egyébként kár, hogy csak most értem ide. Németországban élek, de imádom Svájcot....

rezsöatya 2014.03.30. 01:33:43

@shakti_rom: ja. Vladimir Ashkenazy most 77 eves... :-)

Herr Géza 2014.03.30. 01:44:19

@morsels: Azannya! Ezt így fél kettökor felnyomni ide... Oszt fogyózzon az ember, mi???

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.30. 01:45:56

@Pink Petsch: ha már valamin rugózni kell (?) akkor inkább valami határátkelős dolog, pl pénz, mindegy milyen megfontolásból, mint megint a meleghelyzet. legalábbis szerintem.

morsels (törölt) 2014.03.30. 01:48:56

@Herr Géza:
Hat... nem igazan fogyos dolog, az igaz :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.30. 01:49:46

egyébként n em lehetne tényleg, úgy igaziból tényleg, hogy mindenki ignorálja őt (őket), és valami rendes beszélgetés?
habár mondjuk könyvet is olvashatnék, meg van egy csomó letöltött sorozatom is :-)

morsels (törölt) 2014.03.30. 01:51:46

@Chang Yai:
Vagy nezhetnel filmeket... sorozatokat.
Vagy csak a tengerpartot :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.30. 01:58:53

@morsels: tegnap egy órát voltam lent, 9-10ig kb, naptej vastagon, teljesen felöltözve, arcom eltakarva kendővel,fényképeztem a ceremóniákat. na most már kicsit jobban vagyok, miután a délutánt és az éjjelt átaludtam. nagyon durva a nap, én ilyenre nem emlékszem korábbról, pedig ilyenkor szoktam jönni. kicsit még megszokom, aztán majd lesz olyan is, hogy valami árnyékos helyről a függőágyból nézem a tengert két hétig :-) ma délután-este nagy banzáj lesz, holnap pedig egész nap teljes csend, sötét és szobafogság, komolyan veszik, illetve a kertbe ki lehet jönni. nem tudom, hogy net lesz-e egyáltalán, a tévét biztos, hogy kikapcsolják. most reggelizek éppen a másik kezemmel, aztán megyek egy kört, hogy halad a nagy szörnyek építése, utolsó simítások :-)

M. Péter 2014.03.30. 03:03:40

@VHB: Kayak.com-ot ajánlom. Talált már nekem olyan kombinációkat is tengerentúli utakra, hogy A légitársasággal oda, B-vel vissza.

morsels (törölt) 2014.03.30. 03:07:03

@Chang Yai:
Ahh.. faj a vallam, meg ugy altalaban is elegem van a telbol. Ha olvasom a nickedet, rogton a meleg, a napfeny, a tengerpart jut eszembe.
Ez a vallamon nem segit, de legalabb tudom, hogy van remeny :-)

Dragonlady (Bp, Hun) 2014.03.30. 03:11:56

@morsels: mi történt a válladdal? jobbulást!
vigyázz, mert Birca mindjárt ráugrik a "meleg" szóra :-)
azt kifelejtettem, hogy elémugrott egy kóbor kismacska, alig bírtam megállni, azonnal felmászott a motorra, úgyhogy felszedtem, keresgéltem az anyukáját egy darabig, aztán csak behajítottam egy biztonságos helyre a templomnál (lehetett vagy 5-6 hetes), úgyhogy a szemem is jól be van gyulladva. :-)
a blogban jártál? vannak szép napfényes képek, ezekszerint especially for you ;-)

morsels (törölt) 2014.03.30. 03:17:30

@Chang Yai:
:-))

Majd megnezem a blogot.. most a Grease-t nezem...:-)

VHB 2014.03.30. 07:24:50

@M. Péter: EU-n belül sem szokatlan. Mi is repültünk kifelé swiss-el, vissza meg lufthansaval.
Tengerentúli járatoknál érdemes lehet utazási ügynököt is bevonni: haveromnak London - Sydney viszonylatban csak 200GBP-t kellett ráfizetni a business-re és a teljes összeg is csak 1200GBP körül volt.

Sütemény1975 2014.03.30. 07:55:31

@Pink Petsch: koszi! 9530 :)

@Don Kartasch [Warwickshire, UK]: pedig ha tudnad, neha milyen helyekre kell bemenni vele... pici, apro falvak, 26od rendu mellekutak, farmok :) izgi szokott lenni.
@Muscari: fozocske, tv nezes, olvasas, bevasarlas, seta, ilyenek.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.30. 08:17:46

@shakti_rom:

Meglátod: nem lesz elveszett szazat. Már csak hatot kell aludni.

morgo1229 2014.03.30. 09:07:09

@shakti_rom: miert beszelsz multidoben a szavazasrol?

morgo1229 2014.03.30. 09:12:39

@Sütemény1975: nem akartalak felizgatni vele de egyik nap en voltam Te. Lattam az osszes nickedet. Ez a telomon tortent. Eloszor rosszalkodni akartam de aztan belattam, hogy csunya dolog lenne es ujrainditottam.

Latcho Rom 2014.03.30. 10:52:50

@morsels: dobj be egy Boswelliát, hátha segít rajtad is.

Sütemény1975 2014.03.30. 11:40:38

@morgo1229: fasza. Ez vmi bug lehet, mert azt nekem is szokta csinalni, hogy masvalaki nickjevel vagyok bejelentkezve. Ma teggel rezsoatya, de volt mar charlieharper is. Ilyenkor kijelentkezem, majd vissza.

2014.03.30. 12:23:10

Teljesen OFF:

Sikeresen eladtam a lakasomat Budapesten, utolag is koszonom minden kedves kommentelonek akik tanacsokkal segitettek par honappal ezzelott mikor meg csak tervben volt az eladas. Ha barki hasonlo akciot tervez a kozeljovoben es kerdese van, szivesen valaszolok ha tudok.

Egy erdekes dolog derult ki nekem - lakcimkartyaval kapcsolatban - az eladas soran: ha magyar allampolgar vagy, van valami kozponti nyilvantartas ahol szerepelsz, az ugyved innen lekerheti az adataidat hogy ellenorizze a szemelyazonossagodat, es ehhez szemelyi es lakcimkartya szukseges. Lakcimkartya nelkul nem tudja megnezni hogy szerepelsz-e a listan.

Mellesleg ha bejelented hogy kulfoldon elsz, kapsz az altalad bejelentett kulfoldi cimre lakcimkartyat, ami az ervenyes magyar utlevellel egyutt szinten alkalmas szemelyazonositasra. (Anglia eseteben nem kernek bizonyitekot arra hogy tenyleg azon a lakcimen laksz-e amit bediktaltal. Ebbol mindenki vonjon le olyan kovetkeztetest, amit akar - en csak tenykent kozlom... :)).

ON

M. Péter 2014.03.30. 14:03:06

@Mirjam2: " Lakcimkartya nelkul nem tudja megnezni hogy szerepelsz-e a listan. "
Ez megint valami különleges magyar logika.

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.30. 14:20:48

@M. Péter: a lakcímkártya tartalmazza annak "bizonyítékát", hogy szerepelsz a lakcímnyilvántartásban. ha nincs kártyát, nincs adat, ami alapján megnézzen, szerepelsz-e benne.
pont mintha nem adnál nevet valakinek, hogy megnézzen, szerepelsz-e egy névlistán.
ha neked ez fura logika...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.03.30. 15:21:59

@Herr Géza: Géza B+!!!! A kvmat majdnem a monitorra köptem!
Az én "kedvenc" sväjci viccem:
Kennedy ellätogat Sväjcba. Körbevezetik az orszägon, nagyon tetszik neki minden. Megérkezik kanton Appenzellbe, aholis talälkozik egy helyi tehénpäsztorral. Mivel barätkozos fajta, odamegy az emberhez, nyujtja a kezét, és ezt mondja:
-I Kennedy!
Mire a parasz:
I di nöd! - és elfordul.

M. Péter 2014.03.30. 16:01:57

@Babette_: Naívan én úgy gondoltam, hogy a bizonyíték a nyilvántartásban van, és ha bemondon, hogy Kovács Béla vagyok, lakcímem Debrecen, Kossuth utca 1, személyi számom 15005050505, akkor utána tudnak nézni, hogy ott be van-e jelentve egy ilyen személy.

Chamroe 2014.03.30. 17:15:11

@tanato: Gratulálok az évfordulótokhoz! :)
Szabad megkérdezni, hogy melyik harkányi szállodában voltatok, és hogy tetszett?

Mi húsvétra megyünk haza (Harkánytól 22 km), akkor járunk majd Siklóson is rokonlátogatóban.
A siklósi fürdő hogy tetszett? Kisebb gyerekeknek is élvezhető lenne?

Chamroe 2014.03.30. 17:27:57

@Naschkatze (Mostindien / CH): Még 98-ban vettünk egy Appenzeller Sennenhund fajtájú kutyát. Nagyon imádtuk, szuper házőrző volt, nagyon intelligens és jófej.
Sajnos akitől vettük, már nem foglalkozik tenyésztéssel, mi viszont szeretnénk újra ilyet venni, amint kertes kecót bérlünk.
Szerinted Svájcból mennyire lenne körülményes beszerezni.
Ha megveszem, és van chip-je, akkor simán haza hozhatom (vagy éppen Ausztriába, ha addigra ott leszünk)?

puhacica · https://cat-bounce.com/ 2014.03.30. 17:40:06

@Naschkatze (Mostindien / CH): ez nem hangzott valami jol. pedig annyi erdekes dolog lehet ott!

Ugyandehogy (törölt) 2014.03.30. 18:06:52

@M. Péter: ski benne van,annak van kártyája. Ha valakinek nincs kártyája, es nem jelentette,hogy elvesztette,akkor feltételezik,hogy nincs benne.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.03.30. 19:49:37

@Chamroe: Szerintem simän. Csak utlevelet kell csinältatni. Itt mondjuk szeretik leellenörizni, hogy kihez kerül a kutya, követni az elsö pär honapban / évben.
Gondolom, beszélsz németül:
kluboldal: www.appenzeller-sennenhunde-club.com/
és talälomra kölykök: www.appenzeller-welpen-skg.ch/
www.appenzeller-sennenhund.ch/452.html
www.appenzeller-sennenhunde.ch/
@puhacica: Van, ahovä sajnos csak igy lehet bejutni. Nekem is jobban tetszett volna, ha hagytak volna jobban kint is szabadon kolbäszolni. 2011-ben pl tök véletlenül itt voltunk (San Franciscoban megosztottuk a taxinkat 2 helyivel, és ök mondtäk, hogy oda MUSZÄJ elmennünk): hearstcastle.org/ itt a vezetett tura utän zäroräig lehetett maradni, volt mit nézni. Ami rossz volt, hogy vagy csak földszinti, vagy csak emeleti turät lehetett välasztani. És mi voltunk olyan becsületesek, hogy nem logtunk be a mäsik turära, pedig utolag lätva simän meg lehetett volna csinälni. :-)
USA qrva nagy, és nagyon könnyen bele lehet esni abba a hibäba, hogy mindent meg akarsz nézni, mert ugye "csak 1x vagy ott". És hiäba csinäsz (viszonlag) pontos tervet, valami érdekes mindig közbejön. De jo buli, és Cape Canaveralrol sem az jut elöször eszembe, hogy majd' szét fagytam. :-)

blackhairlady 2014.03.30. 19:54:41

@Mirjam2: Gratulalok a lakaseladashoz! Ahogy mar irtam regebben, ebben a cipoben jarok en is. Most juniusban megyek haza, es vegre kezembe veszem a dolgokat, mert az ingatlanugynok nem hozott egy darb vevot sem.
Engem erdekelnenek a tapasztalataid, minden teren. Nekem van kulfoldi cimre szolo lakcimkartyam, ezek szerint utlevellel hasznalhato. Haza kellett menned alairni szemelyesen a pairokat, vagy talaltal kozjegyzot Londonban?
Irjal mindenrol ami ugy gondolod, hogy hasznos lehet. Elore is koszi!

blackhairlady 2014.03.30. 19:58:13

@Chamroe: Az en anyai agi rokonaim is Siklostol kb. 15 km-re laknak, gyerekkoromban minden nyarat ott toltottunk a tesommal. A siklosi varat ezerszer bejartuk, a harkanyi furdobe ejszakai furdesre jartunk, a villanyi hegyet megmasztuk joparszor. Szinte hazajarok arra a videkre:)

Chamroe 2014.03.30. 20:32:22

@blackhair-lady: Siklósra jártam középsuliba. A nagynénémék a harkányi strandon dolgoztak, ott töltöttük a nyarakat az unokatesóimmal, ingyen mehettünk be a személyzetin :-)

Chamroe 2014.03.30. 21:54:49

@Naschkatze (Mostindien / CH): Köszi a linkeket! Nálunk minden kutyának jó helye van :-) Amint lesz helyünk, lesz újra kutyusunk is. Leopold lesz, a nagy elődje után :-)

2014.03.30. 22:00:34

@M. Péter: Ez azt, ezt nem ertem, hogy mi ez az obszesszio a kartyakkal, miert nem eleg ha bemondom az adatokat. Attol kezdve meg vegkepp abszurd, hogy az van a kartyamon: 'kulfoldi cim', de ez tovabbra is igazolja a szemelyazonossagomat, mig ha nincs ilyen kartyam, akkor nem letezem a magyar hatosagok szemeben.

2014.03.30. 22:13:56

@blackhair-lady: Szia, nyilvanosan nem mennek bele minden reszletbe de irjal nyugodtan barmikor privatban ha kerdesed van! Roviden: egyaltalan nem mentem Mo.ra, minden szupergyorsan lezajlott ingatlanirodan keresztul, vegul a kovetsegen irtam ala. Kellett az utlevel, lakcimkartya es adokartya. A meghirdetestol szamitott egy honapon belul talaltak vevot. Ez gondolom nem reprezentativ, mivel belvarosi, felujitott egyszobas lakasrol volt szo, tehat feltetelezem hogy pl. felujitando videki csaladi hazak eladasa tovabb tart. Csak az ingatlan miatt tervezel Mo.ra menni? Ha igen, en a helyedben meggondolnam hogy erdemes-e, legalabbis en semmivel tobbet nem tudtam volna tenni ha ott lettem volna, mint igy. Gyakorlatilag mindent az ugynokseg, majd az ugyved intezett. Az ugynokseg draga volt, de sokkal olcsobb mint ha nekem kellett volna odarepulnom, munkabol kimaradni stb., tehat nekem megerte.

Kacorlakk 2014.03.30. 22:48:57

Én akár Németországban, akár Svájcban ELLENÉK, EL LENNÉK keseredve...

"Ami engem illet, azt hiszem ellenék Németországban is, de ma nem rólam van szó, hanem..."

Naschkatze (Mostindien / CH) 2014.03.30. 22:55:55

@Chamroe: Na még 1-et aztän dugulok. Nekem amerikai staffordom volt legutobb (még otthon). A hisztéria ide is elért, a mi kantonunkban egyszerübb löfegyverengedélyhez jutni, mint bizonyos kutyafajtäkat tartani. És ez most komoly. Valahogy rätalältunk egy oldalra, ahol bizonyos fajtäju kutyäkat hirdetnek.... 7éves, csalädban nött föl, de vagy elaltatjäk, vagy vki megveszi. Indok: el kell végezni 1tanfolyamot, hogy megtarthasd a kutyäd. :-(((( Vagy kislänynak vették a kutyät. A kisläny nagyläny lett, összeköltözik a fiujäval, és se neki, se apunak és anyunak nem kell mär a kutya. :-(((((

tanato 2014.03.30. 23:39:26

@Chamroe: Köszönöm szépen!
Mi az Átrium Hotelben voltunk félpanzióval közvetlenül a főutcán a fürdő mellett.Nagyon jó szálloda eléggé tele is volt pedig március nem főszezon.És nagyon jó áron .Kettőnknek két éj 19000 ft.
A siklósi fürdő csodálatos pazarul felújított,kibővített/egy horvát férfi lett a tulaj,neki köszönhetjük/A fedett részben 4 medence ebből kettő kifejezetten kisgyerekeknek /is/ való csúszdával,körbeforgóval élményfürdővel.Kint is 4 medence,most persze csak egy üzemelt a nagy úszómedence.Van még 3 szauna,/finn,orosz meg rózsaillatú/gőzkabin,szolárium meg persze therápiás rész is.
Jó hely Siklós sokat fejlődött 10 éve voltunk ott utoljára egy esküvőn a várban.Egyedül a volt határőrlaktanya néz ki siralmasan,már csak a betongerendái maradtak meg.
Ja még visszatérve Harkányra lehetett a szállóban kedvezményes fürdő belépőt is venni.Meg rendeztek egyik este a mi korosztályunknak egy retro-diszkót is a 80-90 évek zenéivel.

tanato 2014.03.30. 23:46:31

www.panoramio.com/photo/46800783
Siklósi határőrlaktanya maradványai

blackhairlady 2014.03.31. 04:22:09

@Mirjam2: Koszi:)
Termeszetesen nem csak a haz miatt megyunk haza, hanem az otthon maradt csaladtagok miatt. Nekem egyebkent a kovetseg is messze van, ha jol tudom, akkor csak NY es LA-ben van nagykovetseg. Raadasul nalunk kettonk neven van a haz a ferjemmel aki amerikai allampolgar, es allitolag mindkettonknek ott kell lenni az alairasnal szemelyesen. Most eppen valaki kozelebbi magyar ugyvedet keresek a kornyeken akinel ezt megtehetjuk.
Az ingatlankozvetito semmit sem csinalt eddig, csak az oldalara kitette a neten. Viszont kizarolagos megbizast adtam neki, igy en nem hirdethetem sehol mashol. Ezt akarom felmondani ha hazamegyek. Egyebkent nem felujitando a haz, nagyon szep, sok luxussal felszerelve, viszont videki, es nagy. Az emberek emg kicsit, foleg panelt, de mindenkeppen lakast keresnek. De talan megszuletett mar az en vevom is:)
Kozben eszembe jutott meg, hogy mit akartam kerdezni. Az eladot, vagyis teged milyen koltsegek terheltek? Nem az ingatlankozvetitore gondolok, hanem amikor alairtad a papirokat, akkor illetek vagy ado, egyeb teher terhel-e?

2014.03.31. 11:22:14

@blackhair-lady: Ne haragudj, nem a te hazadra ertettem hogy felujitando! :), csak peldakent irtam, fogalmam sem volt milyen ingatlant szeretnel eladni. Ahogy te is irod, kisebb lakasok konnyebben elmennek, csak erre gondoltam, de biztosan ti is talaltok vevot, csak ido kerdese illetve jo lenne ha talalnal egy megbizhato ugynokot. Ez nagyon duhito lehet hogy alairtal egy kizarolagos megbizast es meg egy erdeklodot sem hozott az ugynok, remelem fel tudod mondani.

Alairassal kapcsolatban: ugyvednel is ala lehet mindent irni, az a lenyeg hogy tudjon az illeto Apostille-t intezni, mert ez kell akkor ha nem Mo.on ill. nem nagykovetsegen irsz ala. Az Apostille extra koltseg. Minden tulajdonosnak ill. vevonek szemelyesen kell alairni, ill. Mo.on nem tudom, de egyuttal vettunk is a ferjemmel egy ingatlant egy masik orszagban es mindkettonknek szemelyesen kellett alairni az ugyvednel, nem engedtek hogy meghatalmazzuk egyikunket a masik neveben alairni.

Koltsegek: sok eve vettem az ingatlant, igy semmilyen koltseg nem terhel ugy tudom, es mivel ezzel a 'final act'-tel reszemrol ki is vonultam Mo.rol, oszinten szolva, nem is fogok utananezni. Valaki azt mondta hogy adobevallast kell abban az evben kesziteni amikor eladsz egy ingatlant, akkor is ha semmilyen jovedelmed nincs az orszagban. En meg soha nem adoztam Mo.on, es tul oregnek erzem magam ahhoz hogy elkezdjem, meghagyom ezt az oromot a lelkes fiataloknak! :) Volt egy zaradek a szerzodesben hogy ez a szerzodes nem terjed ki az adougyekre amit minden felnek maganak kell intezni, vagy valami ilyesmi. En a magam reszerol lezartam az ugyet azzal hogy alairtam a szerzodest es megkaptam a vetelarat.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2014.04.01. 15:57:04

Kedves HATÁRÁTKELŐ, nem szoktam nyelvtannáciskodni, de nem lehetne kijavítani a poszt első mondatában azt a mókás elütést? Egy kicsit mást jelent így a mondat...

blackhairlady 2014.04.02. 15:42:21

@Mirjam2: Koszi a valaszt, remelem, hogy sikerul tul adnom rajta, mert csak nyug nekem is es a csaladnak is akik otthon vigyaznak ra.
Ez az ugyved elott alairas dolog nalunk ezek szerint nem fog menni, mert ezt irod:"Minden tulajdonosnak ill. vevonek szemelyesen kell alairni, ill. " Mi itt az USAban lakunk, a vevo valoszinuleg magyar lesz, tehat nem tudja az elado es a vevi is szemelyesen az ugyved elott alairni. Vagy valamit felre ertettem? Meg arra gondoltunk, hogy esetleg a nagykovetseg is kicsit olcsobb lenne, NYba vagy LAbe csak olcsobban atrepul a ferjem mint Magyarorszagra, es a melobol sem kell kiesnie.
na mindegy, majd alakul, remeljuk, koszi megegyszer:))

2014.04.02. 22:43:42

@blackhair-lady: Bocs, lehet hogy felreerthetoen irtam ezt a 'szemelyesen' dolgot. Tehat mindenkinek szemelyesen kell alairni, de nem muszaj egyidejuleg. Lehet hogy pl. az elado alairja egy nap Parizsban, a ket vevo meg ket kulonbozo helyen (pl. London es New York), ket kulonbozo idopontban, akar hetekkel vagy honapokkal kesobb mint az elado, ha ez minden erintett felnek megfelel. Nem muszaj mindenkinek egy helyen lenni egy idoben, sot. De mindenkinek elobb-utobb ala kell irni szemelyesen vagy ugyved elott, vagy nagykovetsegen.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.