oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2014. január 22. 06:43,  Ahol mindenre ráérnek 248 komment

2014. január 22. 06:43 Határátkelő

Ahol mindenre ráérnek

Egy hete sokaknak (beleértve engem is) nagyon tetszett Roland bulgáriai történetének első része (ide kattintva olvashatja el, aki kihagyta volna), akkori ígéretemhez híven ma következzék a folytatás, melyben lakást keresünk, kiderül, hogy a bolgárok nem kifejezetten munkamániás típusok, és alapos boltkörképet is kapunk árakkal. (A képek a Rila-hegységben készültek, aminek ugyan a mai poszt konkrét témáihoz viszonylag kevés közük van, viszont a táj szép... Köszönet Rolandnak a fotókért!)

Rila.jpg

Miért döntöttem a költözés mellett?

Mint azt már említettem az előző posztban, a munkáltató által felajánlott lakásnak inkább csak hátrányai volt, mint előnyei. Nézzük ezeket tételesen:

a, előnyök:

- csendes környezet;

- szép kilátás a városra;

- libegő, ami egyben sífelvonó is;

- medence, ami nyáron örvendetes, de télen nem sokra megyek vele.

b. hátrányok:

- hegyről/hegyre lejutás/feljutás:
A hegyről/hegyre háromféle módon lehet lejutni/feljutni a taxit leszámítva:
*122 busz – teljesen kiszámíthatatlanul jön-megy 1-2 óránként;
*123 busz – teljesen kiszámíthatatlanul jön-megy 1-2 óránként;
*gyalog – lefele nem túl megerőltető kb. 1 km-es séta, felfelé kifejezetten megerőltető kb. 1 km-es séta.

- Fűtés:
A hegyen hidegebb van, mint a városban... sokkal hidegebb... ebből adódik a következő probléma a FŰTÉS:
*kandalló: ha szerzek is valahonnan fát, hogyan szállítom fel? – így ennek használatát azonnal el is vetettem;
*két kisebb elektromos fűtőtest: gondoltam ezek jók lesznek valamire, azonban télen bebizonyosodott az ellenkezője, több szempontból is. Mivel a lakás szigetelése hagyott némi kívánnivalót maga után – jó lett volna, ha lett volna –, így fűthettem én akármennyit, akármivel, teljesen haszontalan volt. A hálószobában a csukott ablak mellett – belül – üvöltött a szél, a konyhában meg a jegesmedve, hogy fázik.

...Lassan közeledik a következő valószínűtlen történés...

- Rezsiköltség:
Miután megláttam a villanyszámlát, meggyőződésem, hogy lábon kihordtam egy agyvérzést. Természetesen mielőtt kiegyenlítettem volna a számlát, gyorsan megérdeklődtem a házmestertől – Ő beszél angolul –, hogy pontosan mire is fizetem ki ezt az elképesztő összeget, amire sikerült egy kifejezetten valószínűtlen választ adni.

Fel voltam készülve mindenfajta válaszra (azért mert csak, mi közöd van hozzá, mert ez szerepel a számlán stb.), de amit kaptam, arra egyáltalán nem számítottam.

Mindenfélefajta gondolkodás nélkül Svetlana – a házmester – rávágta: „Nos, mivel a lakópark a hegyen található, így az elektromos áram felszállítása, ezáltal a szolgáltatás is költségesebb, mint Szófia más részein. Ebből adódik a különbség."

A választ megköszöntem, a számlát befizettem, majd kb. 1,5 - 2 hónap múlva elköltöztem. Természetesen ez sem volt annyira nagyon egyszerű...

Keressünk lakást!

Mivel egy kedves munkatársamat – Gergőt, vagy ahogy itt mondják Gergóót – is ugyanazon lakópark egy másik épületében helyezték el, és mind a fűtés hatásfokával, mind pedig a villanyszámlával kapcsolatos tapasztalatai megegyeztek az enyémekkel, így együtt vágtunk bele a nagy kihívásba, a KÖLTÖZÉSbe. Akkor még mit sem sejtettünk arról, hogy pontosan mi vár ránk...

Mint minden jóravaló, normális ember – ha kiadó lakást keres – nekiláttunk böngészni a különböző lakáshirdetési oldalakat. Sajnos azonban hamar ráeszméltünk, hogy ezen oldalak valóságtartalma vetekszik a Prometheus című filmével, amiről ráadásul még továbbra sem derült ki számomra, hogy pontosan miről szólt. Így kénytelenek voltunk felvenni a kapcsolatot a lakásügynökökkel.

Pár szó az albérletekről és bolgár lakásügynökségekről általában: albérletek mindenfélék vannak, gyakorlatilag csak a rá szánt összeg szab határt és tényleg leginkább az.

A lakástulajdonosak külföldinek jobban szeretnek lakást kiadni, mint bolgárnak, mert egyrészt többet lehet elkérni (főleg ezért), másrészt pedig a bolgárok csak lepusztítják a lakást – ezt nem én mondom, hanem az ügynökök.

A kaució általában 1 hónap, plusz az ügynökség jutaléka 1 havi lakbér, amit felesben fizet a tulajdonos és a bérlő. Cserébe bolgár és angol nyelvű a szerződés és az ügynökség garanciát is vállal, hogy a tulajdonos nem rakja ki a bérlőt, ha éppenséggel pár rakia (pálinkaszerű nemzeti doppingszer) elfogyasztása után egy olyan kósza gondolata támadna...

A szerződés időtartama általában minimum 12 hónap, amit évente lehet hosszabbítani további egy vagy két évre.

Így garantált:
- Bérlő nem mondhatja fel a szerződést annak lejártáig, amennyiben a tulajdonos teljesíti a vállalt kötelezettségeit (egyéb esetben ugrik a kaució és a lakást azonnal el kell hagyni);
- Tulajdonos nem mondhatja fel a szerződést annak lejártáig, amennyiben a bérlő teljesíti a vállalt kötelezettségeit;
- Tulajdonos nem emelheti a bérleti díjat a szerződés lejártáig;
- Tulajdonos viseli a bérleményben a bérlő önhibáján kívül meghibásodott / elhasználódott berendezési tárgyak javítási / cserélési / szervízelési költségeit.

Mit akartok? Olcsón jót?

Pontosan megadtuk az általunk keresett lakásra vonatkozó paramétereket minden ügynökség számára, azonban eleinte úgy tűnt, hogy teljesen figyelmen kívül hagyták azokat.

Csak pár erre vonatkozó példa:
- Lerobbant ház / lerobbant lakás / nincs mosógép / de nagymama jön hetente és elviszi kimosni a ruhákat, majd visszahozza – 220 EUR;
- Lerobbant ház / büdös és hideg lakás / kb. fél óra a bejutás, mert a főbejárat nyílászárója nem működik rendesen / penészes fal / hiányos berendezés – 230 EUR;
- És még néhány érdekes eset...

Miután mindegyiket passzoltuk, mind a kolléga, mind pedig jómagam, az egyik ügynökség végül rákérdezett: „Na, de srácok, már megmutattuk nektek az összes lehetséges lakást, de nektek semmi sem jó. Hát mit akartok? Jó lakást, olcsón?!"

Miután informáltuk Őket, hogy rátapintottak a lényegre, érdekes módon rögtön sikerült két olyan lakást mutatni, amelyek megfeleltek az összes általunk támasztott feltételnek és ki is vettük őket.

Követve a rossz példák említésének módját, a jelenlegi helyzet a következő:
- Új építésű ház / szép lakás / 2 szoba + konyha / hatalmas erkély / teljesen felszerelt / mintegy 150 méterre a munkavégzés helyétől – 230 EUR.

A főbérlőt 2 év alatt kétszer láttam: a szerződés aláírásánál, meg amikor bojlert cseréltünk – akkor sem jött fel a lakásba. Amúgy még e-mailt is alig küld. Sokszor nekem kell felhívnom rá a figyelmét, hogy még nem küldte a számlákat én meg már fizetnék. :)

A rezsiköltség összehasonlíthatatlanul alacsonyabb, mint az előző lakás esetében, ugyanis itt van szigetelés:
- Víz: 13 BGN ~ 1 950 HUF és 33 BGN ~ 4 950 HUF között alakul
- Elektromos áram: 30 BGN ~ 4 500 HUF és 150 BGN ~ 22 500 HUF között alakul
- A gáz / távfűtés nincs bevezetve, így minden (fűtés, hűtés, főzés, sütés stb.) árammal megy.

A magasabb összegek januártól áprilisig értendőek.

Hogyan kerülnek Szófiába a callcenterek és servicedeskek?

Pár évvel ezelőtt Bulgária, azon belül is legfőképpen Szófia, a nemzetközi – leginkább az IT szektorban ismert és tevékenykedő – cégek látókörébe került. Ennek oka, hogy a Balkán gyöngyszeme nem éppen a leggazdagabb országok közé tartozik, így olcsó a „rabszolga".

Az alapötlet az, hogy költségcsökkentés céljából összevonják a telefonos helpdesk feladatokat ellátó, addig a támogatott országokban működő servicedesk-eket két helyre, két központba.

A nappali és az éjszakai műszak lefedése érdekében van szükség két központra. Manapság az egyik Bulgáriában (Szófia), a másik pedig – ugyancsak az olcsó munkaerő okán - Indiában (Bangalore) vagy a Fülöp-szigeteken (Libis) működik – ezt cége válogatja.

Rila_Monostor.jpgRila - monostor

Mivel eme távoli helyekre, nem küldenek anyanyelvű alkalmazottakat, így éjszakai hívás esetén a felhasználó csak angol nyelvű támogatást tud igénybe venni.

Ugyanakkor az indiai és a fülöp-szigeteki kollégák angolját némileg nehéz feldolgozni, továbbá súlyos hiányosságokkal küzdenek hozzáértés terén is, így sokan inkább megvárják a reggel 08:00 órát, ugyanis onnantól a bajba jutott kolléga a saját anyanyelvén kap érthető és hasznos támogatást.

Miután mindenki részéről eldőlt, hogy az európai munkaidőben történő támogatás központja Szófiában lesz, a bolgárok gőzerővel elkezdték építeni a Business Park Sofia-t (BPS), ahol jómagam is dolgozom.

Karrier

A magyarországi cégeket támogató kezdő IT szakik munkája az alábbi mondatban kiválóan összefoglalható: A magyarországi XYZ cégnél dolgozó munkavállalók informatikai jellegű bejelentéseinek / problémáinak kezelése / megoldása és a bejelentő megnyugtatása, hogy pontosan tudod, miről beszél (akár hazugság árán is, mert legtöbbször halvány fogalmad sincs, mit akar).

Tapasztalatom szerint kb. 4-5 hónap, mire a kezdő IT servicedesk-es hozzászokik a támogatandó cég által használt egyedi alkalmazásokhoz és az azokhoz kapcsolódó terminológiához, majd megtanulja feltenni a megfelelő kérdéseket is, anélkül, hogy a másik fél észrevenné a kérdező kolléga hozzánemértését.

Így eltelt kb. egy év... és szerettem... gyakorlatilag a nulláról felépítettünk egy eleinte ugyan döcögő, később azonban olajozottan működő rendszert. Sikerült jó kapcsolatot kialakítani az ügyfelekkel, elnyerni a bizalmukat és ezáltal egy kiváló együttműködésnek a részesei voltunk.

Jómagamat külön örömmel töltött el, hogy új fogalmakkal találkozhattam és ismerhettem meg hatásukat a mindennapi élet csatáinak könnyebbé tételére: fizetés és szabadnap... Bár a fizetés itt sem érkezik mindig időben, ugyanis néha előbb jön...

Voltak ugyan a munkáltató által előírt szabályok és követendő procedúrák, azonban ezek teljesen alkalmazhatatlanok voltak a támogatandó cég magyarországi működésére nézve összeegyeztethetetlenség miatt. Ezt szerencsére a munkáltatónk is hamar felismerte, így a magyar csapat szinte mindenben szabadkezet kapott.

A management-nek tényleg fogalma sem volt róla, hogy mi pontosan mit, hogyan és miért teszünk. Nekik elegendő volt az, hogy a statisztika mindig zöld. Miután már alaposan belerázódtam a munkába és már minden zökkenőmentesen alakult, két kollégám (a fentebb már említett Gergő és a még nem említett Laci) és jómagam kaptunk egy igencsak kecsegtető ajánlatot egy másik cégtől.

A feladat gyakorlatilag ugyanaz, csak más cégnél, jobb fizetésért, jobb körülmények között. Jelenleg is mindhárman itt dolgozunk.

Fizetések Bulgáriában

A bérek nem túlzottan magasak, ugyanakkor ki lehet jönni belőlük.

- Minimálbér: 300 BGN körül
- Kisnyugdíj: 300 BGN körül
- Átlagbér: 500 – 800 BGN körül
- Idegennyelvtudást igénylő hivatás: 900 – 2 000 BGN

A bolgár munkamentalitás

Kicsit mindig elmosolyodom, amikor ezt a szókapcsolatot leírom / mondom / hallom. Rájuk minden tekintetben vonatkozik a mondás, miszerint: amit ma megtehetsz, azt holnap és holnapután is.

Itt az égegyadta világon semmi sem számít sürgősnek, mindig mindenre ráérnek. Nem lehet azt mondani rájuk, hogy egy kapkodós nép lenne. Egyszóval amolyan patópáluras.

Ezt mi sem tükrözi jobban, mint munkahétről való felfogásuk:
- Hétfő = Hétfő: valójában a vasárnap vége
- Kedd = Kedd: azért kellene valamit dolgozni is
- Szerda = Kispéntek: azért nagyon már nem kellene feszengeni, fejezzük be, amit kedden elkezdtünk
- Csütörtök = Péntek: készülünk a hétvégére
- Péntek = a péntek és a szombat közötti nap, tulajdonképpen már hétvége, csak be kell jönni dolgozni vagy legalábbis a munkahelyen lenni

Ez valamelyest nem rossz, mert mindez nem csak a főnökökre, hanem az alkalmazottakra is vonatkozik, így senki nem áll a felettü(n)k egy korbáccsal és kiabál, hogy DOLGOZZ, DOLGOZZ! Ugyanakkor kifejezetten idegtépő is tud lenni, ha jómagam szeretnék valamit elintézni.

Rilai_7_to_egyike.jpgA hét tó egyike

Személyes történetem az adóhivatalban, ahol egy igazolást kellett kérnem a Magyar Állam részére, miszerint itt adóköteles jövedelemmel rendelkezem. Miután – kb. 2-2,5 hetes procedúra után – az ügyintéző hölgy rendelkezésére állt minden papír, visszaigazolás és engedély, kérte, hogy következő héten menjek vissza, akkor ki tudja állítani az igényelt dokumentumot.

Félve bár, de megérdeklődtem – a bolgár segítségemen keresztül –, hogy mégis van-e rá mód, hogy most kiállítsa, ugyanis a NAV-nak (vagy APEH-nak) ezt mihamarabb be kell szolgáltatnom, másképp támogatnom kell őket mintegy 150 000 HUF-nak megfelelő összeggel. Ekkor a hölgy a legnagyobb természetességgel közölte, ha tényleg ilyen sürgős, várjak 15 percet és intézi. És intézte... :)

A bolgár nyelv és a cirill betűk

A bolgár nép történelmében nem sok sikeres évtized volt 1018-tól napjainkig ugyanis előbb bizánci uralom (1018 – 1135) alatt álltak, majd később a törökök (1396 – 1878) élvezték a vendégszeretetüket és végül a szovjet oroszok időztek náluk.

Mégis hatalmas sikertörténet az övék, hiszen ennyi elnyomásban töltött évszázad után is sikerült megőrizniük nyelvüket, írásukat, kultúrájukat, pedig a török hódoltság alatt az Oszmán birodalom mindent elkövetett az eltörökösítésük érdekében.

Valószínűleg ezért is olyan elképesztően büszkék a cirill betűs írásmódjukra (külön nemzeti ünnep és munkaszüneti nap Cirill és Metód napja, bár még komoly vita tárgyát képezi, hogy Cirillhez és Metódhoz vagy inkább Kliment Ohridskihez köthető), az anyanyelvükre, a kultúrájukra és a vallásukra, tulajdonképpen mindenre, ami bolgár és hozzájuk akár egy kicsit is köthető.

Cirill írásmód

Ha Bulgáriában tartózkodsz, hosszabb távon nem tudsz meglenni anélkül, hogy elsajátítsd a cirill betűk tudományát. Akkor sem biztos, hogy érthető lesz a tartalom, ugyanakkor nagyobb rá az esély.

Nagyon következetesen használják, sokszor még a közérdekű információk is cirill betűvel jelennek meg és esetleg alatta ott van latin betűkkel is... esetleg. Jómagam nem tanultam külön, hanem mintegy 2 hét alatt belejöttem. Bár a barátnőm (aki bolgár) szerint még mindig úgy olvasok, mint egy 6-7 éves első osztályos tanuló.

Bolgár nyelv és nyelvtudás

A bolgár a szláv nyelvcsalád része, ami azt eredményezi, hogy a bolgáron kívül néhány más szláv nyelvet is kiválóan értenek és/vagy beszélnek egyaránt.

Például:
- macedón: gyakorlatilag teljesen megegyezik a két nyelv. A bolgárok szerint a macedónok vidéki bolgárt beszélnek; ugyanakkor a macedónok szerint a bolgárok vidéki macedónt beszélnek :)
- szerb: kiválóan értik egymást, de külön nyelvtanulás nélkül nem beszélik egymás nyelvét;
- horvát / szlovén / cseh / szlovák: hellyel-közzel talán megértik, de inkább nem; viszont nagyon hamar (értsd 4-5 hónap intenzitástól függően) megtanulják, ha szükséges.

A bolgárok 30 év alatt / körül a nagyobb városokban jól beszélnek angolul és / vagy németül. Orosszal felesleges próbálkozni, ugyanis azt egyáltalán nem értik, amennyire én tudom, nem is szeretik.

Ahhoz, hogy a mindennapokban boldogulj (pl. bevásárlás, akármilyen vásárlás, étterem, taxi) nem kell, hogy perfektül tudj bolgárul. Jómagam példájából okulva elegendő mintegy 100 szót és / vagy kifejezést ismerni (nem is muszáj helyesen), majd azokat a szituációnak megfelelően randomul használni.

Ilyenkor nagyon megörülnek, hogy a külföldi beszéli a nyelvüket (állítólag a magyarok akcentus nélkül) viszont elkönyvelik, hogy tudsz bolgárul és úgy is fognak hozzád beszélni, akkor is, ha azt mondtad: „Nem beszélek bolgárul".

Érdekességek, avagy mindenki másképp csinálja

A bolgárok még azt is másképp csinálják, amit egyébként mindenki más ugyanúgy.

Bólogatás

A híres / hírhedt fordítva bólogatás nem csak legenda, hanem valóban így is történik. Egyesek szerint a törökök megtévesztésére szolgált, mások szerint éppen hogy tőlük vették át ezt a szokást.

Ha egy bolgár külföldivel beszél idegen nyelven, akkor azonnal „átszokik" a normál bólogatásra... ha akar, ez nekik könnyebben megy.

Először vegyük át az egyértelmű jeleket:

*Nem: a fej lentről felfelé történő egyszeri, határozott, függőleges irányba való elmozdítása. Nagyon hasonlít az általunk megszokott igenlő bólintása, de ez lentről indul és felfelé tart.

*Igen: a fej bal és jobb váll között történő horizontális irányba való ingatása. Nem olyan határozott, mint a „nem" válasz esetén, ezek inkább apró mozdulatok.

Következzenek a kevésbé egyértelmű jelek:

*A fej „igenszerű" határozottabb ingatása, némi fejkörzéssel vegyítve: ez amolyan „igennemtalán" válasz, szinte bármit jelenthet.

*A fej „nemszerű", nem túl határozott, alulról felfele történő egyszeri emelése „cöcc" hanghatás kíséretében: hülye vagy? Nem!

Legtöbbször vásárláskor járom meg a bólogatással, ugyanis akkor is kapok szatyrot, ha nem kérek. Bár azt mondom, hogy „köszönöm, nem", mégis inkább a fejmozdulatom szerint ítélik meg a válaszom és kapok. Igyekszem elkerülni a fejmozdulatot, de sokszor önkéntelenül is megtörténik.

Emelet

Az emeletek számozása is kifejezetten egyedinek számít. A legtöbb helyen a földszintet az első emeletnek számolják, az első emeletet pedig a másodiknak és így tovább. Ez valószínűleg azért lehet, mert az emeletre és a szintre is egyazon szót használják, így ez inkább bír a „szint" jelentéssel.

Villanykapcsoló

A legtöbb lakóhelyen a villanyt a villanykapcsoló kapcsolójának mozgási iránya szerint:
*ha használni szeretnénk: lekapcsoljuk;
*ha nem szeretnénk használni: felkapcsoljuk.

Egyes külföldi márkák, nevek kiejtése

*Jack -> Dzsák
*Lassie -> Lászi
*Cappy -> Kápi
*Wood -> Úúd
*McDonalds -> MákDonáldsz (továbbá tudomásom szerint az egyetlen olyan ország, ahol még ez is cirill betűkkel írandó, így helyesen: макдоналдс-ként írandó

A kicsinyítőképző túlzott használata

Bár a bolgár nyelve hangzása némileg keménynek tűnik, mondhatjuk, hogy a mindennapi használatban egyáltalán nem az. Minden lehetséges alkalmat megragadnak a szavak becézett formájának alkalmazására, amely nemcsak a lányok körében népszerű, hanem jellemző fiúkra, idősebbekre és fiatalabbakra egyaránt.

Például menetjegy vásárlása esetén „egyecske jegyecskét" kérnek vagy boltban „egyecske dobozocska kólácskát" és az autópályán „pár percecske pihenőcskét" tartanak.

Rilai_7_to_Jezusom_mikor_erunk_mar_fel.jpgJézusom, mikor érünk már fel?

Bevásárlás

Tesco meg Auchan errefelé még nem merészkedett, de egyéb nagyobb üzletláncokat könnyen talál az ember.

a. Kaufland, Carrefour

A nagyok közül ez a kettő a legnagyobb és legolcsóbb. Ebben a két HiperSuper Marketben a WC papírtól elkezdve a 3D LED TV-n keresztül a biciklipumpáig minden kapható. Általában ezen szentélyek egyikében költi el a dolgozó nép a fizetés utáni első nagyobb mennyiségű pénzösszeget.

b. HIT

A nagyok közül ez a kisebb üzlet, ugyanakkor hasonló adottságokkal rendelkezik, mint a fentebb említett két óriás. Színes tévé és mosógép nincs.

c. Fantastico, Billa és 345

Nagy áruházláncok, kisebb üzletekkel. Főbb jellemzőjük: igényes árukészlet, ugyanakkor a fentiekhez képest drágábbak, így jómagam csak akkor veszem igénybe a szolgáltatásukat, ha az éjszaka közepén elfogy a sör.

d. Metro

Ezt azért gondolom, ismerik az olvasók. Metro kártya nem árt, ha van, de el lehet kérni az előttünk / mögöttünk állótól, ha nem éppen ő is arra pályázik. Eddig mindössze csak kétszer voltam, de első kérésre odaadták. A másik lehetőség, hogy az információs pultnál kiállítanak egy egyszeri vásárlásra jogosító vendégkártyát.

e. Lidl

Ugyancsak nem kell különösebben bemutatni. Az egész országban csak a Lidl-ben lehet kapni jó magyar kolbászt, így legfőképpen azért járok oda.

f. Europa

Ez egy hazai hálózat, egész olcsó, viszont kicsi a választék, szóval maximum ide is csak sörért megyek.

g. CBA

Egy kis hazai :). És árulnak Pick Szalámit, Kométa Szalámit továbbá Kunsági Éden étolajat. Sajnos a magyar szalámi nem túl olcsó.

h. Dohány és alkohol

Megközelítőleg 3 méterenként lehet találni egyszemélyes (Tante-Emma-Laden típusú) kisebb üzleteket, ahol a nevéből adódóan legfőképpen a dohányárura és az alkoholra fektetik a legnagyobb hangsúlyt, ugyanakkor található még csokoládé és kávé is. A dohányzás egyébként itt nemzeti sportnak számít.

i. plázák

Természetesen plázák itt is vannak. Szófiában jelenleg hat komolyabb jelentőségű pláza áll. A hatodik még nem nyílt meg, de elvileg hamarosan ez is megtörténik. Felhozatal gyakorlatilag ugyanaz, mint bármely ország bármely plázájában, leszámítva egy-két üzlet hiányát, viszont azoknak is megvan az itteni megfelelője.

Mi mennyi?

Az árak számszerűsítve valamivel alacsonyabbak, mint Magyarországon, ugyanakkor az arányok némileg mások. Ami itt 1 BGN-ba kerül, az nem az otthoni 150 HUF-nak, hanem kb. 100 HUF-nak felel meg.

A „luxus" jellegű cikkek itt is sokkal-sokkal többe kerülnek, mint az alapáruk, de ami alapnak számít, azt mindenki, még a nagyon szegény nyugdíjas is meg tudja venni a boltban.

Néhány példa a bolti árak közül:
- Tej: 2 BGN ~ 300 HUF / liter
- Kenyér: 0,5-2,5 BGN ~ 75 – 375 HUF minőségtől függően (1 BGN ~ 150 HUF-ért kiváló kenyeret lehet vásárolni)
- Felvágottak: átlag 1,5-3,5 BGN ~ 225-525 HUF/ 10 dkg
- Sajt: 9-20 BGN ~ 1 350-3 000 HUF / kg (a nagyobb áruházakban 9-10 BGN-ért lehet kiváló sajtokat kapni, a kisebbekben 13-15 BGN-ért
- Csomagolt bacon: 3 BGN ~ 450 HUF / 250g
- Szénsavas üdítők: 2-2,5 BGN ~ 300-375 HUF / 2,5 liter
- 100% narancs: 2,5 BGN ~ 375 HUF / liter
- Sör (helyi / 0,5l): 1-1,5 BGN ~ 150-225 HUF – a helyi sörök kiválóak, ennek okán jómagam nem veszek külföldit
- Sör (helyi / 2,5l): 2-3 BGN ~ 300-450 HUF – a helyi sörök kiválóak, ennek okán jómagam nem veszek külföldit
- Cigaretta: 4,5-6 BGN ~ 675-900 HUF – a legtöbb bolgár inkább dohányt és cigarettapapírt vásárol olcsóbb mivolta miatt, továbbá itt ez nagyon menő
- Csirkemell: 7-8 BGN ~ 1 050-1 200 HUF / kg
- Csirkecomb: 5-6 BGN ~ 750-900 HUF/ kg
- Csülök: 7-8 BGN ~ 1 050-1 200 HUF / kg
- Sertéscomb: 7-8 BGN ~ 1 050-1 200 HUF / kg

A fenti árakat a saját vásárlási szokásaim szerint tettem össze, nem biztos, hogy mindenki eszerint vásárol. Lehet olcsóbban és drágábban is vásárolni, a határ gyakorlatilag a csillagos ég."

Nos, a rossz hír az, hogy itt véget ér Roland mai beszámolója, a jó hír az, hogy egy rész még mindenképpen hátra van belőle, amit jövő héten olvashattok el (ha minden jól megy, akkor éppen szerdán). Most pedig jöhetnek a kommentek!

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Bulgária

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr765774241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.22. 20:36:52

@Zoole[uk]:
Az autóstáskáBAN tartom.:))))))))))))))))

Latcho Rom 2014.01.22. 20:36:54

@Zoole[uk]: Ez azert tulzas lenne, de tudja a kis vaida hogy kell aki meltanyolja a pavatancot. Asshol nyugaton, hova mehet mashova?

Latcho Rom 2014.01.22. 20:37:32

@diggerdriver: a tokeidet is te bibas, ottand.

Latcho Rom 2014.01.22. 20:38:27

@Zoole[uk]: tudod ki a gadzso roma nyelven, ugye?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.22. 20:39:30

@Philosoraptor:
A magyar össznépi átlagkeresetről beszéltem.
A többség csóró az a kevés kisebbség meg kőgazdag. Azért magas a minimálbér.
Ugyanarról beszélünk csak én helyesbítettelek hogy még rosszabb a helyzet mint mondtad.

Zoole rebooted 2014.01.22. 20:39:32

@shakti_rom: hogy hova?talan vissza a felazsiai rokonaihoz:)))

Zoole rebooted 2014.01.22. 20:41:47

@shakti_rom: ha man hogyne tudnam tesokam a gadzso a ferfi a gadzsi a no,ha nem,de ugyi:)))))))

DieNanny CH 2014.01.22. 20:43:36

@geegee:

Múlt héten olvastam a Coop ingyenes apróhirdetéses falán, hogy:
"Kinek van eladó lebtopja?" Mire rádöbbentem, hogy ez mi akart lenni...!

QUERCUS 2014.01.22. 20:43:39

@Kövérmadár [swe]:

Amikor Magyarországon megtörtént a gengszterváltás, azt mondták: vagy cocializmus, vagy kapitalizmus. Más lehetőség nincs. A kapitalizmus alatt pedig csak és kizárólag a neoliberalizmust értették. Más lehetőség a "reformközgaszdászok", meg a rájuk hallgató hülye politikusok szerint nem volt. Egy lófaszt. Volt. Pl. az úgynevezett északi modell. Ennek egyik alappillére, amit Te is mondasz. Svédországban, ellentétben pl. az USA-val, vagy Angliával, nem engedik meg, hogy a bérek között jelentős különbségek legyenek. Ügynevezett keretfinanszírozást csinálnak az alacsony hozzáadott értékű, ill. a magas hozzáadott értékű munkakörök között. Ezért nem kell külföldre telepíteniük az alap-és félkésztermék gyártást, ill.az összeszerelést, ellentétben a fenti országokkal. Rendkívül magas színvonalú oktatáspolitikát folytatnak, és ellentétben a angolszász, ill, német modellel, nem a munkavállalót, hanem az állampolgárt támogatják. Ezért tudott kialakulni egy igen erős, képzett, és megfelelő vagyonnal rendelkező középosztály. Ennek a jóléti államnak az alapjait az úgynevezett Saltjöbadeni Megállapodás rakták le még a 30-as évek végén, a szociáldemokraták. Persze hozzá kell tenni, hogy Svédország gazdasága rendkívül nagy hasznot húzott a 2. világháborúból is.

Ami Magyarországot illeti. Hogyan lehetne emelni a béreket. Emeljük a minimálbért. Már másnap elhúznak a gazdasági szereplők a szomszédos országokba, ahol viszont nem emelnek. Egy példa. Szlovákia termelékenységi mutatói lehetővé tennék, hogy megduplázzák a béreket. Mégsem lépik meg. A fentebb említett okok miatt. Szlovákia úgy produkál gazdasági fejlődést, hogy az állampolgárai szegények maradtak.

Az a kérdés, ha az Unio komolyan gondolja a felzárkóztatást,miért nem határoz meg, egy uniós létminimumot? a kelet-európai árak gyakorlatilag elérték a nyugat-európai szintet(80-84%). Miért nem lehet azt mondani, hogy az uniós létminimum pl. 6000euro/fő/év. Ettől kevesebb egy tagországban sem lehet. A periféria országok lakosainak 1/3- a ezalatt a szint alatt él. A régi tagországok lakosai közül senki. Ez a lépés automatikusan magával hozná a bérek emelkedését is. Minden új tagországban.
Ez persze még nem jelentené azt, hogy megindul a gazdasági növekedés. Ahhoz sokkal többre van szükség.
Például arra, hogy olyan fokú bizalmi viszony épüljön ki az állam, és a polgárok között, mint Svédországba. Ehhez kell még legalább 100 év.

Latcho Rom 2014.01.22. 20:44:30

@Zoole[uk]: jaja, de nem cigany, ertod.

Zoole rebooted 2014.01.22. 20:44:59

@diggerdriver: de Digge,hat hogy tudnad a taskaban tartani,mikor a csajnak nagyobb bimbije van mint Pesten a Bazilika kilincse:)))

Zoole rebooted 2014.01.22. 20:49:07

@shakti_rom: ertom in,hogy gozgip,de mi hajtya:))))a cigany az a rom,ugyi tesokam,bratyokam:)))))

2014.01.22. 20:49:56

@shakti_rom: Ja ertem. Ezek most evekig magyarazkodhatnak...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.22. 20:53:58

Ma esti kérdés.
Hogy tudnék rátelepíteni a telefonomra egy Tom-Tom vagy IGO gps programot?
Akár hivatalosan is.

2014.01.22. 20:55:38

@TilosazA (En/Mum): Ingyen akarok brekelni, haaaaaaaa ezt meg nem ismertem, nagyonjooooo :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.22. 20:56:52

@diggerdriver:
Milyen telefon?
Ha hivatalosan is jó, akkor biztosan van hozzá appstore, abban tuti van navi program. Megkeresed, megveszed és kész.

2014.01.22. 20:57:15

@diggerdriver: Szerintem ennél azért árnyaltabb a kép. Az átlagmelós szarul keres, az értelmiségi "kicsit" jobban, utána meg már vagy főnökök jönnek, vagy speciális szaktudással rendelkezők, ha a fizetést nézzük. Azt nem tudom, hogy magas-e a minimálbér, de hogy nem lehet megélni belőle, az is biztos.

Zoole rebooted 2014.01.22. 20:59:50

@diggerdriver: minek az neked Digge,ujj charitykat akarsz talalni?:))))

Latcho Rom 2014.01.22. 21:00:59

@Zoole[uk]: hany pint van benned more :))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.22. 21:01:37

@QUERCUS:
Ez a 100 év nagyon elkeserítően hangzik... :(

Sok dolog van, amit nagyon elszúrtak az "átálláskor". Ilyen az önkormányzati rendszer is. Sikerült egy öszvért létrehozni, ami nem volt túl jó választás (ha jól emlékszem, akkor a skandináv és német rendszereket mosták össze)

Zoole rebooted 2014.01.22. 21:03:16

@Kövérmadár [swe]: camcung galaxy s 4-ese van,es van rajta magyarnyelvu GPS,el is tevedtunk vele mikor mentunk a motormuzeumba,pedig az automba profi GPS van:)))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.22. 21:03:50

@Zoole[uk]:
Ha a roma a cigany, akkor a rom nem lehet más, csak ciga :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.22. 21:05:24

@diggerdriver:
Ahhoz azt hiszem, hogy van valahol feltört GPS-em... de simán tudsz venni is az appstoreban, ha szeretnél.

@Zoole[uk]:
Az nem a GOS hibája volt. Biztosan elnézte a sávot :D

Zoole rebooted 2014.01.22. 21:06:58

@shakti_rom: In nem iszom,colot eszek,tudod jobban elek mint negy evel ezelot:))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.22. 21:07:00

@Zoole[uk]:
Na. Azt a navigációt akarom lecserélni.
200métert késik.
Akkor mondja hogy kanyarodjak le mikor már túlmentem rajta.

DieNanny CH 2014.01.22. 21:10:27

Totál OFF!

Telepítettem a 32-es Chrome-ot, és a bajom a gördítősávval van, mármint, hogy nincs alul és felül egy apró nyilas kocka. A laptopom tapipadján nem működik a görgető jó régen, ezért mindig ezekre a pici nyilakra elég volt rákattintanom, és így kommentekként tudtam görgetni. Most bal kézzel és egérrel megfogom a gördítősáv csúszkáját, a jobb kézzel meg óvatosan csúszkálok a tapipadon. Tudja valaki, hogyan tudnám a nyilacskákat visszavarázsolni???

Zoole rebooted 2014.01.22. 21:14:30

@shakti_rom: hi hi.azt tudod hogy ha most is nyernek ezek a retkek,akkor augusztus 20.an mit fognak unnepelni? Elso Orban ciganyvajda megkoronazasat:))))

Zoole rebooted 2014.01.22. 21:19:49

@diggerdriver: miert nem hasznalod a google maps-ot?azt viszonylag jol tudod GPSkent hasznalni es egyszeru es pontos,viszonylag.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.22. 21:20:28

@Zoole[uk]:
Te még nálam is jobban utálod őszentségét! :D

@diggerdriver:
Van egy Samsung Appstore nevű alkalmazás, az az egyik és elvileg van egy másik is, de nem tudom a nevét sajnos.
Ha beírod a google-be, hogy Samsung Appstore és átkattintasz a "képek" fülre, akkor ott megtalálod az ikonját is (színes spotlight-ok vagy valami hasonló). Az alapján lehet, hogy könnyebben megtalálod.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.22. 21:22:14

@shakti_rom:

A többség nem akar liberális demokráciát, ugyanis ott ez egyenlő a nyomorral és a szabadrablással, márpedig az átlagembert nem az ideológiák érdeklik, hanem a hétköznapi élet. Ezért is támogatja a többség a kormányt.

S ez az EU-nak is maximálisan megfelel, hiszen az EU-nak esze ágában sincs pénzzel támogatni Ukrajnát. Az USA sem érdekelt, sosem tervezte Ukrajna bevonását a NATO-ba.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.22. 21:22:39

@Zoole[uk]:
Országon belül jó, mert a térképet a netről hozza. Ha külföldre megy vagy nincs elég nagy netes csomagja, akkor jobb egy GPS program, mert annak saját térképe van és csak a GPS vevőt használja.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.22. 21:25:53

@Kövérmadár [swe]:
Te a Samsung Play Áruházról beszélsz ahol appokat lehet venni?
Mert ott vettem a mostanit is de ott nincs IGO

Latcho Rom 2014.01.22. 21:27:42

@Zoole[uk]: colo az tava, de a fogad cinaltaszd meg,,ezek a noszik itt nem ceretik a cejpitoc diggiket :)

Zoole rebooted 2014.01.22. 21:29:13

@Kövérmadár [swe]: igazad van,az En autoban be epitett van 26 orszag terkepevel egy 7" kijelzovel,amit ha nem hasznalok Tv-et vagy DVD is tudok nezni:))) tenyleg,meg van mar a Te paripad?

Latcho Rom 2014.01.22. 21:31:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Ismetelgeted,a,tobbseget, de attol az meg nem tobbseg. Nincs kint minden ukran az utcan, a barrikadokon? Nem akarjak magukat megveretni, lelovetni.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.22. 21:31:48

@Kövérmadár [swe]:

- Hogy hívják a CD-lemezek adásvételével foglalkozó cigány kereskedőt?
- CD-ROM.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.22. 21:33:43

@shakti_rom:

A felmérések mást mutatnak. Egy 50-milliós országban egy százezres tüntetés semmiiéppen sem jelez többséget.

Zoole rebooted 2014.01.22. 21:34:38

@shakti_rom: vicces egy cavo vagy Te bratyokam:)))

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.22. 21:38:05

@QUERCUS:

Úniós minimálbér = a szegényebb országokban csőd.

Latcho Rom 2014.01.22. 21:50:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: Virits, de ne ruszki vagy bulgarkertesz felmerest hozz...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2014.01.22. 21:55:28

Totisz kapcsan az megvan, hogy "Nice to meat you"?

@diggerdriver:
Hmm...
Akkor probald meg beirni a google-ba, hogy igo android.
Holnap utanajarok annak a terkepnek, amit egy kollegam hasznal.

@Zoole[uk]:
Dehogy :)
Az meg nem most lesz meg...

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:
:D

Latcho Rom 2014.01.22. 21:56:13

@Zoole[uk]: mocsok hideg volt most par napig, hetvegere itt a nyar -9 korul :) Ki lehet kenni, kutyam nem ketlabon szarik, mert lefagy neki ketto :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2014.01.22. 21:59:04

@Kövérmadár [swe]:
Ok köszi.
Közben megtaláltam a Tomtom programját Androidra 56fontért.

Latcho Rom 2014.01.22. 22:00:27

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: en foleg 60/50 to eu dolgokat latok, nehol 50/50, ami sajnos egy polgarhaborus megoszlas..De semmikep nem vezet a pro russia oldal.

www.reddit.com/r/explainlikeimfive/comments/1vug1k/eli5_why_are_people_protesting_in_ukraine/

Latcho Rom 2014.01.22. 22:08:17

@Zoole[uk]: inkabb ez mint a ridikulben hurcolt 50 pennys paradicsomosgomboc suhintott levessel

:)))))

nyuszigonosz 2014.01.22. 22:12:32

@DieNanny [SZ,CH]: Chromon nekem nincs kocka nyillal.

Zoole rebooted 2014.01.22. 22:12:56

@shakti_rom: ne bantsd szegeny Digget,egyszer ha azt szereti
:)))

nyuszigonosz 2014.01.22. 22:15:14

@diggerdriver: IGO Android free download van a neten.@Kövérmadár [swe]: az amit te írtál a Digginek, hogy nézze meg.

Latcho Rom 2014.01.22. 22:18:00

@Zoole[uk]: different folks, different strokes :)

2014.01.22. 22:22:57

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: 'S ez az EU-nak is maximálisan megfelel, hiszen az EU-nak esze ágában sincs pénzzel támogatni Ukrajnát. Az USA sem érdekelt, sosem tervezte Ukrajna bevonását a NATO-ba.'

Pontosan - nem is ertem honnan jott ez az otlet hogy kezdjenek targyalasokat az EU-val.

Latcho Rom 2014.01.22. 22:27:01

@Mirjam2: http://en.wikipedia.org/wiki/Ukraine–European_Union_relations

Zoole rebooted 2014.01.22. 22:30:51

@shakti_rom: hat amikor szilveszter elott a felesegem elment a hus boltba alapanyagot venni a Wellington belszinhez,egy darab marha belszinert £45-ot fizetett akkor en is majdnem strokest kaptam:))))))

2014.01.22. 22:42:03

@QUERCUS: off
Egy kis UK statisztika neked, elvezni fogod
3millio csaladi ceg van a UKban
9.2 millio embert foglalkoztatnak, ami a privat szektor munkainaka 40%-a
1.1 trillio a beveteluk, a GDP 1/4-e

Muscari 2014.01.22. 22:42:08

Az megvan, hogy May the force be with you = majus 4-en talalkozunk?

Latcho Rom 2014.01.22. 22:44:41

@Zoole[uk]: strokes itt rarantast jelent, amiben igen profi a baratunk :)
Hanyan ettetek azt a belszint??

szerintem ez is befer a ritikulbe, max egy gomboccal kevesebb lesz a lunch :)
viralious.com/2013/12/29/9-people-you-wont-believe-actually-exist/2/

Muscari 2014.01.22. 22:51:14

@diggerdriver: a Google navigatora nagyon megbizthatatlan, igazad van. Minket Siracusaban 10 km-re navigalt a valos cimtol, egy kozeli telepules ugyanolyan nevu utcajaba. Mindezt este sotetben, huszadrangu, szuk, kanyargos, elhagyatott utrakon, azt hittuk, lemegyunk a terkeprol.

Aztan egy bonyolult feluljaro-korforgalom kombinacional vagy otszor mentunk ki rosszfele. Azutan masr azt csinaltuk, hogy megterveztettuk az utat, de en neztem a csikot a terkepen es mondtam, hogy merre kell menni. De igy sem volt 100%-os.

Az Igo az viszont kiraly, a regi otthoni telefonomon volt, a Samsung adta.

Zoole rebooted 2014.01.22. 22:58:50

@shakti_rom: negyen ettuk meg es nagyon finom volt,de ha meg hozza adom a parmai sonkat a vadgombat meg az egyebb hozzavalokat akkor £60-£70 kozott all meg es egy este elpusztitotuk az egeszet,bar En a rib eyet vagy a BBQ full rac ribset jobban preferalom es tudod neha kell a valtozatossag:))))

Szep csaj,illene Diggerhez,O is hasonloan muscle guy,mint a spine a kepen,szepen mutatnanak egymas mellet,bar szerintem mar kettojukrol csak legi kepet tudnanak csinalni:))))

martineden 2014.01.22. 23:28:52

Nyaron jartam arra kocsival.Rendor megallitott es megakart buntetni allitolagos gyorshajtasert.Egyszeruen nem akarta elhinni,hogy nem tudunk oroszul.Kezzel labbal magyarazta ,hogy a magyaroknak kell tudni.Vegul 10 eurot kapott es nagy baratsagban elvaltunk

cougarcat 2014.01.23. 02:22:32

Roland, a múltkor azt "füllentetted", hogy a következő két poszt rövidke lesz, erre jössz egy ilyen brilliáns, humoros irással és felülmúlod önmagad. Remélem még el fogsz követni ilyet! :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.23. 08:13:39

@shakti_rom:

Csak kicsit ismerni kell a helyzetet, s belátod ez az "egész nép a kormány ellen" szöveg ellen abszolút nem felel meg a valóságnak.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.23. 08:17:17

@shakti_rom:

Bonyolult ez.

Tudni kell: Ukrajna csődállapotban és az egyik legszegényebb ország Európában, talán csak Moldova még szegényebb, de Albánia, Grúzia, Fehéroroszország, Oroszország mind JÓVAL magasabb életszínvonalt jelent hozzá képest.

Egyik oldalról az oroszok pénzt adnának, ha Ukrajna az eurázsiai szövetség felé orientálódik, a nyugat meg egy hatalmas vállveregetést, ha nyugat felé orientálódik az ország.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.23. 08:18:42

@Mirjam2:

Az USA nyomása volt, Amerikai érdek, hogy Ukrajna ne legyen orosz szövetséges. De annyira már nem érdek, hogy ezért fizessen is.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.23. 08:19:33

@Muscari:

Ez hivatalosan is része a Star Wars kánonnank. Pl. a konferenciákat május 4-én szervezik.

TheHungarian 2014.01.23. 09:40:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Gyakori trükk, hogy a közvetítők úgy fognak ügyfelet, hogy nemlétező lakást hirdetnek meg (elsősorban az interneten), majd ha jelentkezik ügyfél "éppen most vették ki, de van hasonló" szöveggel jönnek."

Vagy: igen, a lakás még megvan, de ki kellene fizetni egy évre előre a bérleti díjat.
Amikor elmeséltem ezt egy munkatársamnak, ő is felhívta érdeklődés céljából az ügynökséget és mondta, hogy természetesen ki tudja fizetni az éves bérleti díjat egyben. Erre az ügynök zavarba jött és kérte, hogy hívja vissza 2 óra múlva, amíg ő egyeztet a tulajdonossal. A visszahívás megtörtént és a lakást pont most adta ki a tulaj magyarázattal zárult is.

dzsobacsi 2014.01.23. 09:41:35

Cirill és Metód napja Szlovákiában is állami ünnep, pedig ők latin betűkkel írnak.

És a szlovákok is nagyon szeretnek kicsinyítőképezni. Lehet, hogy ez közös szláv vonás? Nem tudom.

Van egy kedvenc bolgár filmem: The world is big and salvation lurks around the corner.
www.imdb.com/title/tt1178197/
Játszanak benne backgammont időnkét (ami kedvenc játékom) és abból merítik az életbölcsességeiket. Amúgy jórészt egy Vontatott road-movie.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.23. 09:57:39

@dzsobacsi:

A backgammon BG-ban nemzeti sport, többen játsszák, mint a sakkot.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.23. 09:59:34

@TheHungarian:

Pontosan. Abszolút szokatlan BG-ban előre kérni több hónapra bérleti díjat lakás esetében. Még üzlethelyiségnél is ritka ez.

Egyébként miért nem interneten fizeted a rezsiszámlákat, minek vársz a számlákra?

TheHungarian 2014.01.23. 10:05:02

@diggerdriver: GPS software-es kérdésre:
4shared.com - on keresd meg a NAVIGON Europe-ot.
Én azt használom és S4el párosítva tökéletesen működőképes.

TheHungarian 2014.01.23. 10:18:50

@cougarcat: "Roland, a múltkor azt "füllentetted", hogy a következő két poszt rövidke lesz, erre jössz egy ilyen brilliáns, humoros irással és felülmúlod önmagad. Remélem még el fogsz követni ilyet! :)"
Köszi!
Pedig őszintén nem gondoltam, hogy ez a rész is tetszeni fog... Így visszaolvasva rájöttem, hogy meg lehetett volna írni jobban is. Na sebaj, örülök neki, hogy rendben volt :)
Ja és maxvalnak köszönöm a kiegészítéseit és megjegyzéseit, amelyekkel pótolja a hiányosságokat és teljessé válik a poszt.

TheHungarian 2014.01.23. 10:34:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа: "Pontosan. Abszolút szokatlan BG-ban előre kérni több hónapra bérleti díjat lakás esetében. Még üzlethelyiségnél is ritka ez.

Egyébként miért nem interneten fizeted a rezsiszámlákat, minek vársz a számlákra?"

A számlák - kivéve internet - a főbérlő kezében landolnak és fizeti be, ő intéz mindent. ezzel kapcsolatban. Neki ez valamiért jobb.
Részemről is vannak előnyei a dolognak.
Említettem, hogy új építésű házban lakom - a Florimont (Mladost 4) talán neked ismerős lehet. 2013 októberben vezették be a fűtést, viszont én tájékoztattam a főbérlőt, hogy nem áll szándékomban a Toplofikacia szolgáltatását igénybe venni, ugyanis
- nekem tökéletesen megfelel az eddig bojleres + olajradiátoros
megoldás
- a számlázási módszerükkel nagyon nem értek egyet és nem akarok több száz levás számlákat kapni.
Ezt meg is beszéltük, le is plombáltattuk, ehhez képest csak kijött egy 180 levás számla a semmire, amit végül nem kellett kifizetnem, mert a főbérlő elintézte helyettem - bár nem tudom, hogyan, mert úgy tudom a Toplofikáciaval nehéz szót érteni.
Szóval, ha ilyen eset van, akkor legalább nem nekem kell rohangálnom :)

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2014.01.23. 10:44:46

@TheHungarian:

Hiába mondod le a központi fűtést, az alapdíjat akkor is fizetni kell, hiszen a csövekben van meleg. Csak akkor lehet teljesen lemondani, ha az egész ház lemond róla. Mo-n hasonló.

Bellagamba · https://www.steaktangofoci.blogspot.com 2014.01.23. 13:52:36

@TheHungarian: Bocsanat, csak tegnap olvastam a valaszod.. Pavlikeniben semmi sincs.. kiraktak minket oda 4 honapra szakmai gyakorlatra bolgar tudas nelkul.. jo volt, volt kupon minden heten! :)
Tarnovo tenyleg szep, oda mindenkeppen! Jartunk meg Plevenben, Gabrovoban, a Shipka-szorosnal, az Etera skanzenben, lattuk a Dryalno monostort.. ezek voltak autozhato tavolsagon belul a kornyeken. Jo kis orszag! :)

Latcho Rom 2014.01.23. 14:12:56

@maxval, a gondolkodni igyekvő bircа:

Ez mind szep es jo maxi, de nem hoztal felmereseket(ohne ruszki/bulgar) amik azt bizonyitjak hogy tobbsegben vannak ukrajnaban az orosz s nem EU partiak.

TheHungarian 2014.01.23. 16:37:24

@Bellagamba: Ebben az esetben Pavlikenit valószínűleg passzolom :), de ha azt mondod, hogy a többire érdemes ráskubbantani, akkor útba ejtjük mindenképp. Plevenbe amúgy is van egy meghívásom, amit még be kell hajtanom az illetőn.

MagyarJoe 2014.01.23. 20:37:46

Az ember jot derul az ilyen humoros es hiheto poszton. Mint volt kollcenteres meglepett a bolgar a siker sztori... az UKban en eddig nem hallottam bulgariai servicedeskrol. A fillipino es indiai resz stimmel. Varom a harmadik reszt :)

______________ (törölt) 2014.01.26. 07:18:06

@Kövérmadár [swe]: azért ez az 1,4-es szorzó nem igazán jellemző európában sem.
le a kalappal a skandinávok előtt, nekem nagyon tetszik!

szerintem nyugat-európában is sokszorosát keresi a főnök a melós fizetésének. még abban sem vagyok igazán biztos, hogy lényegesen kisebb az olló, mint magyaro.-on.
egy 2012. végi bérezési tanulmányból a magyar viszonyokról:

"A vállalat pozíciója magától értetődően nagy szerepet játszik a javadalmazásban, mivel mindenek előtt a felelősségi kör és a befolyás mértéke jelennek meg az adott beosztás értékelésében. Az ügyvezetők jelenleg közel 26 millió forintos éves teljes juttatásban részesülnek. Ennek fontos eleme a rövid tavú mozgóbér, jelenleg mintegy 22 százalékos mertekben. Ezzel ellentétben egy a termelésben dolgozó szakmunkás éves fizetése mintegy 3 millió forint, a mozgóbér aranya pedig mintegy 14%."

forrás:
www.ahkungarn.hu/hu/kiadvanyok/berezesi-tanulmany/
oldalon:
www.ahkungarn.hu/fileadmin/ahk_ungarn/Dokumente/Bereich_CC/Publikationen/Verguetung/2012/2012-12-17_Berezesi_Tanulmany.pdf

az osztrák állapotokról tájékoztat egy fél évvel későbbi újságcikk:
Das durchschnittliche Jahresgesamteinkommen, bestehend aus Grund- und variabler Vergütung, beträgt demnach für Geschäftsführer in Österreich 298.000 Euro (alle Angaben brutto). Bereichsleiter kommen auf 177.000 Euro, Abteilungsleiter auf 114.000 Euro und Teamleiter auf 82.000 Euro. Spezialisten erhalten im Schnitt 53.000 Euro und Sachbearbeiter 38.000 Euro.
diepresse.com/home/wirtschaft/economist/1445265/Geschaeftsfuhrer_298000-Euro-Durchschnittsverdienst

épp most volt egy idióta osztrák politikus, aki azt találta mondani, hogy szerinte 3000 eurót keresnek ausztriában a fizikai munkások. ennek kapcsán nézett utána az újság a statisztikáknak, a kviz most is elérhető:
diepresse.com/home/wirtschaft/economist/1551617
eszerint egy fizikai munkás még a 19 ezer EUR-t sem keresi meg évente (bruttó).

összegezve: nem csak magyarországon, hanem ausztriában is jellemzőnek mondható, hogy a főnök közel tízszeresét kapja a melósnak.
szerintem egyébként a te skandináv példád nem az ottani átlagot mutatja. ti, ha jól emlékszem CNC-s technikusok egy nagyon különleges kaszt vagytok, közel sem az átlag munkáshoz, hanem inkább a mérnökökhöz hasonlítható fizetéssel és talán készségekkel (utóbbit nem tudom megítélni).

mindazonáltal én örülnék egy olyan világnak, ahol jóval kisebbek a különbségek.

______________ (törölt) 2014.01.26. 07:18:06

@diggerdriver: igen, meg a 10 lehajtó mellett csinálnak egy háromkilométeres völgyhidat a balaton mellett, ahol max. a vakondtúrások jelentik a terepegyenetlenségeket.
persze, teljesen logikus az oka: a híddal együtt a költségvetés jelentősen nő, az ellopható összeg meg mindig arányos a teljes díjjal. én is így csinálnám, kellenek a hidak az alföldre is!

DieNanny CH 2014.01.26. 09:00:28

@sorsolo:

"kellenek a hidak az alföldre is!"

Hé, ne adj ötleteket, majd aztán az okosok odafent kitalálják, hogy sokszor van belvíz, inkább az összes utat ott meg kell emelni 2 méterrel - hogy az állatok átférjenek alattuk!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.