oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. december 03. 06:46,  Akkor gyertek, ha nyertetek egy lottóötöst 265 komment

2013. december 03. 06:46 Határátkelő

Akkor gyertek, ha nyertetek egy lottóötöst

Régen jártunk Olaszországban, így nagyon örültem olaszmamma írásának, aki nem kevés tapasztalat birtokában van már az itáliai virtust illetőleg. Mint kiderül, külföldiként (pláne nőként) munkát találni szinte lehetetlen, de ha sikerül, akkor az élet jó. Jöjjön tehát Olaszország színe és fonákja! (A képek olaszmamma blogjáról származnak.)

reggeli.jpg

„Aki ismer, annak nem meglepő, hogy Olaszországban kötöttem ki, tulajdonképpen az egész életem során Itáliával flörtöltem, a gimiben olaszt (is) tanultam, kb. 17 éves koromra már felsőfokon beszéltem. Aztán az egyetemi évek alatt egy év ERASMUS szintén itt, szóval mindig errefelé vezetett az utam.

Amikor egyetem után független, dolgozó ember lettem Budapesten (egy vidéki nagyvárosban éltem addig), akkor valahogy csillapodott a vonzalom, de akkoriban is sokat jártam ki, rendszeresen fordítottam, Budapesten is sok olasz barátom lett. Aztán forgatókönyvszerűen jött a szerelem is, természetesen egy olasz fiúval, aki akkoriban Magyarországon dolgozott.

Minden a legnagyobb rendben ment, boldogan dolgoztam, fokozatosan egyre jobb helyeken, majd beütött a krach. A fiúnak haza kellett költöznie, mert ott várt rá a munka. Kapcsolatunk nem sínylette meg, a körülményekhez képest gyakran találkoztunk, hol egyikünk, hol másikunk utazott, továbbra is jól megvoltunk, pont ezért többre vágytunk.

Ekkor már több éve együtt jártunk, és én épp egy amerikai multinál dolgoztam egy meglehetősen kényelmes székben. Úgy döntöttünk időt kérek. A sorstól, élettől, munkáltatótól. Gondoltuk, hogy a magyar szociális rendszer nagylelkűségét kihasználva elmegyek egy kicsit anyának. Így lett három évünk, hogy eldőljön merre tovább.

Tudtam, hogy Olaszországban a helyzet cseppet sem rózsás, de azt is, hogy nekem talán könnyebben összejön, mint neki Magyarországon. Az pedig egyértelmű volt, hogy nem szándékozom eltartott háziasszonyként leélni az életemet, mindenre elég rátermett vagyok, de erre nem. Ráadásul az anyagi függetlenséghez is eléggé hozzá voltam szokva, nem szerettem volna, ha minden mozijegynél arra kellett volna gondolnom, hogy ezt sem én kerestem meg.

„Adtunk magunknak három évet, hogy eldőljön merre tovább"

Ha nem találtam volna semmit, mentünk volna vissza. Így aztán hathónapos terhesen kiköltöztem a fiúhoz, aki addigra már a férjem volt, ennek következtében egyszerre talált fejbe a kultúrsokk meg a terhességi és gyermekágyi hormonbomba. A helyszín Torinó környéke.

A gyerekkel minden rendben ment, eleinte nagyon sokat jártunk Magyarországra, mivel én ráértem, és azt akartam, hogy természetes legyen neki, hogy két kultúrához tartozik, hogy két országban lehet otthon.

Aztán amikor egyéves körüli volt, már nagyon untam a háziasszonykodást, és elkezdtem munkát keresni. Meglehetős szélmalomharcnak tűnt nekem, aki otthon hozzá voltam szokva, hogy elküldök egy CV-t és napokon belül csörög a telefon. Olaszországban manapság gyakorlatilag lehetetlen munkát találni.

esti utca.jpg

A Mount Everestet megmászni

Ráadásul munkaerőpiacát, munkajogi viszonyait tekintve Olaszország inkább sorvadó kommunista, mint modern kapitalista állam. Hogy miért is?

- munka törvénykönyve nem létezik, a munkajogi viszonyokat gyakorlatilag kizárólag kollektív szerződések, illetve a munkáltatók és a szakszervezetek által kötött szerződések rendezik. Ezért fordulhat az elő, hogy az erősebb kutya elve alapján, a nagyobb cégeknél dolgozók több joggal rendelkeznek, mint, akik a sarki fűszeresnél állnak a pult mögött.

- a nagyokos szakszervezetek a bőség éveiben kiharcolták, hogy egy munkavállalót csak extrém esetekben lehet elbocsátani, ennek következtében mára gyakorlatilag lehetetlen határozatlan idejű szerződéshez jutni, csupa 2-3 hónapos ajánlatot látni ügynökségeken keresztül - ha egyáltalán -, mivel főleg így válság idején egy cég sem kötelezi el magát örökre egy dolgozó mellett, akitől aztán nem bír megszabadulni.

- az előzőekből következik, hogy a fiataloknak a Mount Everestet kell megmászni ahhoz, hogy valamilyen módon bekerüljenek a munka világába, a 30 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája 40% körüli. Az aktív munkaerő nagy része 40-60 közötti, ez érthetően nem kedvez az innovatív gondolatoknak.

- az „érinthetetlenek", akik határozatlan idejű szerződéssel veszik fel a fizetésüket, mit sem fognak fel a helyzet súlyosságából, folyamatosan többet akarnak, de pont érinthetetlenségükből kifolyóan nem a munka hősei, például sztrájkolni nagyon szeretnek.

- a nők nehezen találnak munkát. Az a faramuci helyzet alakult ki, hogy míg Magyarországon az ember akkor szül gyereket, ha dolgozik, és fel tudja nevelni, Olaszországban akkor, ha nem dolgozik, és az otthonlétét valamivel igazolnia kell. Ha egy dolgozó nő gyereket szül, nagyon jó eséllyel nem kerül vissza a pozíciójába, sőt, még a munka közelébe sem.

- raccomandazione azaz protekció: nem is fűznék hozzá semmit. Az aranyat érő állami munkahelyeken (és itt nem kell minisztériumi vezető beosztásra gondolni, egy szimpla postai alkalmazott is ilyen) gyakorlatilag felmenőről lemenőre öröklődik a pozíció.

Superga.jpgEz nem a Mount Everest, hanem a Torino melletti Superga

Kivételnek számítok

És akkor jó nagy zárójel bezárva, én végül is találtam munkát, nem két meg három hónapra, nem munkaerő-közvetítőn keresztül, hanem közvetlenül a cégnél, de ez annyira ritka, hogy én tényleg kivételnek számítok.

Meglehetősen sokat nyomott a latba az a multi, ahol már Budapesten is dolgoztam, az ő farvizükön sikerült bekerülnöm a vérkeringésbe, egyrészt mert jól mutat az önéletrajzban, másrészt mert a jelenlegi munkahelyem legfontosabb ügyfele.

A munka pedig itt is olyan, mint otthon, beindítja a mókuskereket, hét közben az élet a lakás – óvoda - munkahely háromszög között zajlik. Egyelőre jól alakulnak a dolgok, és csak óvatosan kacsintgatok másfelé (nem mintha olyan sokfelé lehetne mostanában kacsintgatni). Az olaszos terhesgondozásról, szülésről, gyereknevelésről és az óvodáról külön könyvet lehetne írni, de ezt most átugrom.

Feleségek teljes függésben

Olaszországban rengeteg magyar él, 98%-uk nő, akik olaszhoz mentek feleségül, nagyobb részük otthon van a fent említett okok miatt. Innen üzenem minden Taljánföld felé kacsintgató magyar kislánynak, hogy akkor gyertek, ha nyertetek egy lottóötöst, ha esetleg a párotok nyert egy lottóötöst, vagy ha nem zavar benneteket, hogy nagy valószínűséggel életfogytiglani háztartásbeliségre ítéltettek ezzel a lépéssel.

Mindehhez vegyétek hozzá, hogy én egy alapvetően optimista, pozitív személy vagyok. Két lábbal a földön. Sok olyan kapcsolatot ismerek, ahol a feleség nem dolgozik, esetleg soha nem is dolgozott, ezáltal teljes függésben létezik a férjétől, egy idő után a férj életét kezdi élni, mert neki nem marad sajátja, ami miatt a férjre is rettenetes nyomás nehezedik.

Onnantól kezdve, hogy lett munkám, és ezzel saját életem, hátradőltem és élvezem, hogy Olaszországban vagyok. Mert Olaszországban élni jó. Akármerre indulunk, perceken belül valami gyönyörűbe botlunk, a Jóisten biztos jókedvében teremtette, nincs még egy ilyen változatos ország a világon.

Nem zártuk be az ajtót

Az olaszok már csak ezért is nagyon értenek a széphez. Ez nemcsak az öltözködésükben van jelen, hanem a kirakatokban, az éttermek megterített asztalaiban, de még az akármelyik hipermarket szépen rendezett polcaiban is.

Olaszországban enni jó, mert a legegyszerűbb szelet pizza is nyújthat valódi kulináris élményt. Olaszországban élni jó, mert ha eszedbe jut, hogy tengerpartra akarsz menni, kocsiba ülsz, és másfél óra alatt ott vagy. Akárhol is élsz. Na jó, van, aki két órát utazik.

Magyarországra már ritkábban járunk, de a gyereket továbbra is ebben a boldog multikuti szellemben nevelem, magyarul kéri a Hupikék Törpikéket és ugyanolyan szívesen eszik paprikás krumplit, mint polentát.

Az ajtót nem zártuk be magunk mögött teljesen, sőt. Tervben van, hogy egyszer tartósan visszatérünk, még ha az esetleg csak arra fog korlátozódni, hogy nyugdíjas éveinket a Balaton mellett éljük."

Akit érdekelnek olaszmamma további írásai, az látogasson el a blogjára!

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Olaszország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr135672528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.03. 06:55:50

hát izé...nincs katarzisom.

leírod, hogy hogyan és milyen munkát nem lehet találni, majd a végére csattanóként odateszed, hogy de azért neked külföldiként mégis pont olyat sikerült.
értem én, persze, csak hülyén néz ki.

egyéb információt nem találtam a posztban.

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.12.03. 07:02:23

@Babette_: Katarzishoz talán valamelyik délutáni sorozatot nézd! Bár most nem tudok, mik mennek éppen. :-)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.12.03. 07:03:02

Hm... nem rossz írás.
:)
Gratula neked!
Annyit megjegyeznék, hogy sok esetben a magyar kislányoknak nincs is kedvük dolgozni.
Nekem ez a tapasztalatom.

tanato 2013.12.03. 07:33:05

Jó cikk,Itáliában tényleg jó lehet élni ha van stabil anyagi környezet,mindenütt tenger, enyhe telek, jó kaják.Írtam már itt hogy egyik volt osztálytársam lánya is olasz tagozatos gimit végezvén,Palermóba ment ki dolgozni,aztán ott férjhez is ment egy szicíliai fiúhoz.Nagyon szeret ott élni ő is.

33621 2013.12.03. 07:52:02

Gondban van az ellenzék is a sok külföldön dolgozó magyar miatt!
Vakargatják a fejüket.
www.origo.hu/itthon/20131203-bajnai-nemzeti-sorskerdes-a-kulfoldon-elok-hazacsabitasa.html?sec-2

2013.12.03. 08:10:09

Latvanyosan javul itt a szinvonal, ismet egy jol megirt, erdekes poszt! En az ilyenekert olvasom a blogot. Ha nyerek a lotton, lehet hogy tenyleg Olaszorszagba koltozom. Addig is var a munka (nem Olaszorszagban...).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.03. 08:19:26

A munka vilagarol szoko resz kisertetiesen hasonlit a sved rendszerhez.

Magas munkanelkuliseg a fiatalok koreben, kevesebb fastjobb, kirughatatlan munkaero.
Annyit meg hozzatennek (itt), hogy ha akarnak, ki fognak tenni. De nem nagyon szoktak akarni.

Olvastam volna a gasztronomiarol, imadom az olasz konyhat! :)

2013.12.03. 08:27:24

@33621: Szerintem csak közelednek a választások... :)

tableno 2013.12.03. 08:32:31

Olaszországban klassz nyaralni (ha sok pénzed van), de élni nem jó. Ha valaki medterrán életre vágyik, Spanyolország jobb.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 08:36:37

Na Toki elegedett lehet!
- no
- idegenben
- helyi (nem koszos k-europai) ferj
- dolgozik
- nem akar fuggni a ferjtol
Kihagytam valamit?

Elokatarzis / Katarzis nem volt.
Mediteran orszagok? Inkabb Alaszka! Sokkal izgalmasabb a hoban vadaszni.

tableno 2013.12.03. 08:38:42

@Philosoraptor: szerintem a "hazacsábítás" helyett azzal kéne a politikusoknak foglalkozni, hogy olyan országot csináljanak, ahova érdemes hazamenni. Minden más csak üres duma.

tucano 2013.12.03. 08:44:01

@tableno: dehogy. Én imádtam ott élni, életminőség az egekben. Napfelkelte Adrián, napnyugta a Jón-tengernél, köztük meg az olajligetek:) Ráadásul Dél-Olaszországnál olcsóbb hely nem nagyon van. HA ismered.

bpetya75 2013.12.03. 08:45:35

@tableno:

Arra akkor lenne szükség, ha ti lennétek a célközönség. De itt nem erről van szó.

A poszt tetszett, bár kicsit bővebben eshetett volna szó a napos oldalról is.

tableno 2013.12.03. 08:50:39

@tucano: nekem kulturálisan a hispánok sokkal jobban bejönnek. Az olaszoktól egy idő után lábrázást kapok.

Bebbi 2013.12.03. 08:55:57

Szerintem is erdekes poszt volt, bar tovabbra sem szivesen elnek abban az orszagban. Akkor mar inkabb Ticino. :-)

A cegemnek leanyvallalata van Milanoban, tul sok jot nehez lenne elmondani az ottani kollegakrol. Messze veluk van a legtobb baj... :-(

tucano 2013.12.03. 09:03:21

@bpetya75: gyűjtené a szavazatokat, mert elmentek a hívei, gondolja ő.

dradix [freibürger] 2013.12.03. 09:13:02

Hello.

Érdekes volt. Egy rámenős kismama/mama életútja pár percben.
Ritka, mint a fehér holló. Olaszország szép-szép, turista célpontként egyik kötelező, de ott élni? Hát én azt nem bírnám, kiabáló, hadonászó fazonok... ehh :)
Ha a klímára vágyom, akkor majd kipróbálom Szlovéniát (mirx megszívta, ugrani fognak az ingatlanárak :D)

OFF! Választási prppaganda pedig töményedik (?élesedik?)
index.hu/belfold/2013/12/03/devizahitelesek_vs._kulfoldon_elok/

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.12.03. 09:26:11

HA: a másik nickemen szóltam hozzá, engedd be a hozzászólást. Azaz nem más hamisított engem.

Len.Mag 2013.12.03. 09:31:49

Elég érdekes számomra ez a poszt, gyakorlatilag azt dörgöli az orrom alá, hogy mit hagytam ki, mert nem mentem el olasz feleségnek, amikor lett volna rá lehetőség. :) :(

@Kövérmadár: A gasztronomiáról olvasni? Ez olyan, mintha megkérném egy barátomat, hogy mesélje el a szinfonikus koncertet. :) Ezt élvezni kell, személyesen!

Evain 2013.12.03. 09:40:20

@Kövérmadár: Nézd mit leltem! Ilyen háromfejű szarvas biztos nálatok tenyészik! :D
acidcow.com/pics/20131203/acid_picdump_01.jpg

LyukasBogrács 2013.12.03. 10:00:45

Ket biztos dolgot szurtam ki ebben a posztban : a gyest meg a nyugdijat ..

A posztiro jol tud magyarul.

maxval a gondolkodni igyekvő birca 2013.12.03. 10:00:51

"a nagyokos szakszervezetek a bőség éveiben kiharcolták, hogy egy munkavállalót csak extrém esetekben lehet elbocsátani"

Igen, pontosan ez a baloldal csődjének egyik alapvető jele.

Evain 2013.12.03. 10:06:07

Nida, nem én vagyok az egyetlen, aki nem magyarhoz mentem férjhez éééééés a Balatonhoz akarok visszamenni nyugdíjasként? :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 10:16:43

@Evain: De mindegyik feje forditva van felszerelve...

Maldyce 2013.12.03. 10:31:56

sziasztok,
tetszett a cikk, bár rövidke volt.....
csicseregték, de mégsem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lehet ott munkát találni.Jó tudni :/

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.12.03. 10:38:11

Lehet tudni valamit a posztolóról? Csak mert annyira gyanús, hogy esetleg osztálytársam lehetett :) Vidéki nagyváros olasz tagozatos sulival - és sok osztálytársnőm kötött ki onnan olaszországban, vagy itthon, de olasz férjjel :)

miegysmàs 2013.12.03. 10:44:26

Kedves Kommentelök!

A mai poszt aljan,ott a szerzö blogjanak elerhetösege.
Remek olvasmany annak,akinek a mai posztbol hianyzik vmi.

felka 2013.12.03. 10:45:58

En hanyatt-homlok menekültem olaszorszagbòl...! Azota tàvkapcsolat, pedig gyerek is van....ha arra gondolok hogy egysxer vissza kell mennem, gyomorgörcs...részben a fent leírtak miatt! Elmaradt, megkövesedett, férfisoviniszta banda....

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.12.03. 10:48:40

Az olaszokat egyébként imádom. Akárhányszor voltam kint, mindig minden olasz hatalmas jófej volt. És persze az összes tájuk meg városuk minimum szép, a kaja kiváló.

Evain 2013.12.03. 10:55:00

@Mr. Long [expert .... szakerto]: Ha három feje van meg ilyen sok lába, akkor ez már részletkérdés. :D

Bebbi 2013.12.03. 11:13:58

Off-topic:

Multkor arrol beszelgettunk a kollegaimmal, hogy kinel milyen olyan szavak vannak hasznalatban, ami igazabol egy termek markaja es nem a termek fajtaja.

Peldaul Magyarorszagon rotringnak hivjuk a rotringot, holott ez csak a markaja.

A franciak Scotch-nak hivjak a celluxot (lehet, hogy ez is mar egy markanev?). A svajciak meg Bostitchnak a tuzogepet (sot, letezik az ige, hogy zusammenbostitchen).

Gyujtsunk ossze meg par ilyet. :-)

Peldaul Nemetorszagban a babahordozo Maxi-Cosi.

Len.Mag 2013.12.03. 11:27:26

@Bebbi: Hoover. Bár azt lehet, hogy inkább vacuum cleanernek hívják. Majd a kint élők megmondják.
Meg a neszkávé, igaz ez magyarított változat :)

Evain 2013.12.03. 11:30:14

@Bebbi: Sokfelé hallottam anno a fénymásolásra, hogy xeroxolni. :)

Bebbi 2013.12.03. 11:31:13

@Evain: Vagy multkor vettunk az IKEA-ban butort es a csomagolasban volt egy hungarocell. :-) Aztan az jutott eszembe, hogy vajon Svajcban is hungarocell-e a neve. :-)

Evain 2013.12.03. 11:32:38

@Bebbi: Biztos nem. :D Mi asszem styrofoamnak hívjuk. :)

Herr Géza 2013.12.03. 11:33:16

@Bebbi: M.o.: flex - sarokköszörü, hilti - ütvefúró, de ott a mindennapos "guglizni" is, ami németül is igésedett: googeln...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 11:34:13

@Evain: www.oxforddictionaries.com/definition/english/Xerox?q=xerox
Ez konkretan a szotarban is szerepel :)

A celluxra ti hasznaljatok a tixo szot?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 11:35:36

@Bebbi: HUNGARocell, szerinted hasznaljak Ausztriaba.

Evain 2013.12.03. 11:38:25

@Mr. Long [expert .... szakerto]: nem igazán. A hollandok nem tom mit mondanak rá, mi erre simán tape. Ha meg ipari kell, akkor ducttape. Ami mint tudjuk, mindent javít. :P

BTBTBT 2013.12.03. 11:39:21

Volt már itt ma reggel néhány hümmögés, úgyhogy...
A poszt nagykepű stílusban íródott.
Van benne két eléggé furcsa mondat a gyerekkel meg a pizzával kapcsolatban.

@Bebbi:
Az angolok scothch-nak hívják a whiskey-t. :)

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
A Tixo egy cellux-márkanév volt. Lehet, hogy még az is. Nem tudom.

@tucano:
Bezzeg azok a jó hideg és havas észak-itáliai telek!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 11:39:34

@Bebbi: Ize Svajcba es kerdojelel kerdeztemm. :)

@Evain: A Svajciak, marmint a "nemet" tartromanyban elok mennyire tekintik magukat nemetnek? Mert tegnap voltam egy ertekezleten, ahol az angolok siman lenemeteztek a svajciakat es kezd az a kep kialakulni bennem, hogy nekik mindenki nemet, aki valamilyen nemet nyelvet beszel (ausztriaiak, svajciak) :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 11:40:54

@Evain: Ize, ezt magyarra kerdeztem. Ezek szerint nem Svajcban laksz, osszekevehettelek valakivel. Ebben az esetben az elobbi kerdesem sem hozzad ment, csak a kozossegnek. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 11:41:36

@Herr Géza: @Barátusz: En baranyaban szoktam hozza, amikor oda jartam kozepiskolaba.

Herr Géza 2013.12.03. 11:43:30

@Barátusz: Ez jó: "A Tixo egy cellux-márkanév volt." Már maga a cellux is márkanév volt...:)

Herr Géza 2013.12.03. 11:47:55

@Mr. Long [expert .... szakerto]: Én meg Fejérben. Dunántúli folklór ??

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.03. 11:48:23

@Bebbi:
Stihl, Flex, Wacker hogy csak a gyakoribbakat mondjam az építöiparból.

BTBTBT 2013.12.03. 11:48:33

A scotch-ból kijön az extra h.

@Herr Géza:
Persze, hogy az volt, de a Tixo-ra reagáltam. :)
Amikor gyerekkoromban legelőször hallottam valakit a tixo-t használni cellux helyett a sárgás, átlátszó ragasztószalagra, furcsán néztem.

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Baranyában tixóztál? Ragasztóztál is? :)

Pest megyében celluxként elterjedt.

Evain 2013.12.03. 11:49:38

@Mr. Long [expert .... szakerto]: ez kb olyan, mint amikor nézel egy jó kis halivudi filmet, ahol pl kínai szokást akarnak ábrázolni, és megjelenik a képen egy csomó gésaruhás nőce. :D

Bebbi 2013.12.03. 11:52:36

@Mr. Long [expert .... szakerto]: A felesegem igen, eloszor nem is ertettem.

Herr Géza 2013.12.03. 11:53:01

@Barátusz: Új feladat: melyik volt hamrabb ? Cellux, Tixo, Scotch,... ??

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 11:54:01

Egyik elozo munkahelyemen a ceg egyik olasz branch-evel kellett egyutt dolgozni. En nem akarok megbantani senkit es altalanositani, de a tapasztalatom az hogy a sztereotipiakkal teleszott mediterran ember munkabirasa nem is annyira sztereotipia... tulajdonkeppen ha lehet valasztani, akkor inkabb magam betanitok 3-4 mokust vagy mosomedvet az adott munkara es szivesebben dolgozom veluk mint olaszokkal mert sokkal gyorsabban fogunk haladni...

A mostani fiatal generacio celtalan munkakerulo eletidegen elkepzelesei meg nem nemzeti, hanem generacios problema. Europa es Amerika szerte mindenhol ugyanaz a problema...

Mindettol fuggetlenul gratulalok a poszterinanak hogy ebben a nehez helyzetben is megallja a helyet! :)

Bebbi 2013.12.03. 11:54:02

@Mr. Long [expert .... szakerto]: Nem lennek a helyedben, amikor ezt svajcitol megkerdezed... :-))) Mondd egy szekelynek, hogy roman, hasonlo fogadtatasra szamithatsz.

BTBTBT 2013.12.03. 11:55:52

@Herr Géza:
Ez mind ugyanaz, csak más néven. Scotch-ként jelent meg legelőször.
Angliában egyébként "sellotape"-nek hívják ezt a fajta ragasztószalagot.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 11:55:58

@Herr Géza: "Ez jó: "A Tixo egy cellux-márkanév volt." Már maga a cellux is márkanév volt...:)"

Akarcsak a Reluxa es a Rotring is. :)

Len.Mag 2013.12.03. 11:56:06

@Barátusz: "Van benne két eléggé furcsa mondat a gyerekkel meg a pizzával kapcsolatban."
Melyikre gondolsz? (Jó, a pizzáról csak egy mondat van. :))

BTBTBT 2013.12.03. 11:59:53

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
"az angolok siman lenemeteztek a svajciakat es kezd az a kep kialakulni bennem, hogy nekik mindenki nemet, aki valamilyen nemet nyelvet beszel"
Ez neked újdonság lehet bő fél év alatt.
Az angolok simán le "eastern european"-eznek vagy "polish"-oznak/"russian"-oznak mindenkit, akinek közép- vagy kelet-európai akcentusa van.
Tisztelet a kivételnek, aki van annyira intelligens, hogy általánosítás helyett inkább megkérdezi, honnan jöttél, vagy annyira tanult, hogy a földrajz sem okoz neki gondot.

BTBTBT 2013.12.03. 12:02:16

@Len.Mag:
Egy a gyerekről és egy a pizzáról. Az nálam kettő. Nálad? :)

Ez
"A gyerekkel minden rendben ment, eleinte nagyon sokat jártunk Magyarországra, mivel ...azt akartam, hogy természetes legyen neki, hogy két kultúrához tartozik, hogy két országban lehet otthon.
Aztán amikor egyéves körüli volt,"
(oké, ez másfél mondat)

meg ez:
"Olaszországban enni jó, mert a legegyszerűbb szelet pizza is nyújthat valódi kulináris élményt."

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 12:03:15

@Barátusz: "Az angolok scothch-nak hívják a whiskey-t. :)"

Most lyukasbogracsot fogok jatszani! :D

A whiskey-t egeszen biztosan nem hivjak annak mert az amerikai vagy ir, a skot whisky-t hivjak scotch-nak. :)

Az angolok nagy resze eleget iszik ahhoz hogy pontosan tudja mi jon a szoknyas dudasoktol es mi az oceanon tulrol.

Len.Mag 2013.12.03. 12:03:53

@Don Kartasch: Ez durva általánosítás. Én rengeteg hajnalban kelő, dolgozó olaszt ismerek, olyat is aki a saját cégét viszi, ha ő maga nem tolja a szekeret, akkor az nem fog menni.

Tényleg, a reluxa! :)
És a sniccer vajon?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 12:04:03

@Bebbi: En azert feltetelezem a kulonbseget, de a szigetlakok nem. :)
Az a legjobb, hogy ez a lejattszott video hatasara jott ki beloluk. Egy programot mutattak meg nekunk es az eleje kicsit eros demonstralo volt. Kontrasztos szinek, Mely dob zene hozza. Az angol reszlegvezetojuk azzal akarta megnyugtatni a tobbi angolt, hogy nyugi, kicsit eros, ilyen nemet mentalitast tukrozo... En csak fogtam a fejem :D

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.12.03. 12:04:22

@Bebbi: fridzsider. Angolban kleenex meg biro meg hoover. Have you hoovered the carpet.

BTBTBT 2013.12.03. 12:08:19

@Don Kartasch:
A megjegyzésem Bebbi "a franciák Scotch-nak hívják a cellux-ot"-mondatára vonatkozott.

Nem azt mondtam, hogy az angol whiskey-t hívják "scotch"-nak az angolok. És Skócia vagy Írország valamiért nem idegen az angoloktól. Lyukasbogi. :)

Len.Mag 2013.12.03. 12:11:53

@Barátusz: A gyerekre több helyen utalást tett. Így nem derül ki, hogy mit kritizálsz. :)
Egyébként azt hiszem, egyetértünk. Arra gondolsz, hogy egyéves koráig mennyire alakul ki az otthonosság érzése? :)
(Bár volt egy ismerősöm, igaz ő 4 éves koráig járt az édesanyja országába, aztán 0 kötődése lett oda, a nyelvet sem beszélte. Amikor felnőtt fejjel egyszer elment, akkor elmondása szerint egy csomó mindent megértett, de semmit nem tudott beszélni, illetve az illatok voltak számára furcsán ismerősek.)

Herr Géza 2013.12.03. 12:12:03

@Barátusz: "Scotch-ként jelent meg legelőször." M.o.-n viszont sztem a cellux és a tixo hamarabb volt ismert márka, mint a Scotch. Föleg azért, mert pl. a Tixo osztrák volt, és a legtöbb nyugati cucc onnan jött be elöször tömegesen. (De tény, hogy a Tixo "feltalálóját" az amerikai Scotch (3M) "ihlette meg".)

bpetya75 2013.12.03. 12:13:05

@diggerdriver:

Nemrég olvastam (talán itt?) hogy valahol a stihl az a druzsba ;-)

Quercus! Hova tűntél?

Herr Géza 2013.12.03. 12:16:12

@Len.Mag: "És a sniccer vajon? " Az csak szimplán osztrák-német fonetikus átírás (Schnitzer), mint egy csomó szakszavunk: ld. pl. spakli-spakni, sperhakni, sparhert stb.

BTBTBT 2013.12.03. 12:18:19

@Réka ‎:
Melyik országra gondolsz?
Csak mert Angliában még szinte senkit sem hallottam "kleenex"-et használni a papírzsepire (pedig árulnak ilyen márkájút). "Tissue"-t annál inkább. A "biro"-t is csak a tanultabbaktól, ismeretekkel rendelkezőktől. Akiket ennek ellenére legtöbbször meglepek Bíró László említésével. :)

@Len.Mag:
Egy egyéves gyereknek tök mindegy, hogy melyik és mennyi országba hurcolod. Kulturálisan semmi nem fog ragadni rá. Mi több: emlékezni sem fog az egészre.
Persze a nagyszülőknek azért öröm, ha dajkálhatják az unokát, és a szülőknek is, hogy megmutathatják a trónörököst.

@Herr Géza:
Igen, Mo.-on is celluxként ismerhettük meg.
Az osztrákok/németek közelsége a műszaki nyelvre is nagy hatással volt. Rengeteg az elmagyarosított német szakszó.

Herr Géza 2013.12.03. 12:20:23

@Herr Géza: A 3M-é a post-it is. Azt is láttam már úgy írva, hogy "posztitoltam". Háromszor kellett elolvasnom, mire kibogoztam miröl is van szó... Ez már a durvábbik verzió :))).

Latcho Rom 2013.12.03. 12:22:44

@diggerdriver: Csocsi! where the fuck is my avatar??? :-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 12:23:54

@Len.Mag: Nem szeretek en sem altalanositani csak mondom, 2 cegbol dolgoztam egyutt kb. osszesen 20 olasszal es azoknak csapnivalo volt a munkamoraljuk.

@Bebbi: Amugy a google az ember baratja:

"cipzár (a Zipper névből)
diktafon (a Dictaphone névből)
dzsip (a Jeep névből)
freon (a Freon névből)
fridzsider (a Frigidaire névből)
frizbi (a Frisbee névből)
gramofon (a Gramophone Company alapján)
hulahopp(karika) (a Hula Hoop névből)
imbuszkulcs (az Inbus névből)
kerozin (a Kerosene Gaslight Company névből)
nejlon (a Nylon névből)
pingpong (a Ping Pong névből)
plexi (a plexiüveg névből)
polár (a Polartec névből)
rotring (a Rotring névből)
termosz (a német Thermos GmbH nevéből)
vazelin (a Vaseline névből)"

mondjuk ebbol a reluxa pont kimaradt... :)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Idegen_tulajdonnévi_eredetű,_magyar_%C3%ADrásmód_szerinti_%C3%ADrású,_köznevesült_jövevényszavak_listája

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 12:25:50

@Barátusz: "Lyukasbogi. :)"

Egesz hiteles volt szerintem az alakitasom. :) Ott rontottam csak el hogy smiley-t is hasznaltam... azt nem szabad mert veresen komolynak kell tunnod, ha masokat kijavitasz a nyelvtani hibaik miatt!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 12:25:57

@Barátusz: "A 'biro'-t is csak a tanultabbaktól, ismeretekkel rendelkezőktől."
En csak akkor, amikor rakerdezett konkretan a kolleganom a golyos toll nevere. Mindig "csak" (Hazzaffyak figyelem!) pen kulonben. Ellenben a toltotollamat mindig fountain pen-nek hivjak, azt nem "pen-ezik le".

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 12:30:01

@Réka ‎: "kleenex az amerika"

Erdekes sztori hogy amugy szerintem nem a Coca-Cola a legszebb pelda a PR-ra es marketingre, hanem a Kleenex.

A Kleenex ugyanis a II. vilaghaboru alatt valt hiresse, meghozza azzal hogy a gazmaszkokba ok szallitottak a hepa szuroket. Es mindenki innen ismerte a nevuket.

Na mar most, en nem tudom hogy hogyan sikerult nekik egy ennyire negativ kepzettarsitasbol kikeveredniuk, de ma mindenkinek a szines dobozos vidam zsebkendok jutnak eszebe a Kleenex-rol es nem a gazmaszk meg a mustargaz. Szerintem ez nagyobb PR bravur volt mint sikeresse tenne vilagszerte egy amugy is jol meno markat, mint a Coca-Cola... :)

Herr Géza 2013.12.03. 12:36:23

@Don Kartasch: Szép lista, szó se róla... :) De itt a márkanevekböl eredö szavakról volt eredetileg szó. Ezek szerint a pingpong a "tökömtudja" First Ping Pong Ltd. kínai cég által feltalált labdajáték ?? Na meg ilyen alapon ide tartozna az oxigén (Oxygene), meg hidrogén (Hydrogene) is ...stb.

maxval, a gondolkodni igyekvő bircа · http://maxval.co.nr 2013.12.03. 12:56:20

@Bebbi:

Nagyon sok ilyen van, s nyelvfüggő természetesen.

Egy kissé kellemetlen ilyesmi az oroszból.

Венгерка (vengerka), eredeti jelentése "magyar nő", kiterjedt jelentése "prostituált".

Szerencsére már kihalóban van, ma már csak a művelt réteg ismeri a szót. De a XX. sz. elején bizony létezett.

Az oka: Szentpéterváron a prostik nagy része magyar volt.

Herr Géza 2013.12.03. 12:57:33

@Don Kartasch: Itt valami nem gömbölyü. A Kleenex már a húszas években gyártott "hideg krémek eltávolítására szolgáló papírkendöket", tehát a háború idején már ismert cég volt. Lehet, hogy a háborús termelésbe bevonva gyártottak papír szüröbetéteket gázmaszkokba, de azok nem "HEPA" szürök voltak még, föleg nem mustárgáz és egyéb gázok ellen. A HEPA (High Efficiency Particulate Airfilter) szürök fejlesztése a 40-es években a Manhattan-projekt keretében kezdödött meg, eredetileg a radioaktívan szennyezett porrészecskék levegöböl való kiszürésére. A HEPA szürök nagy karrierje aztán a mikrochipgyártáshoz és a kórház/gyógyszer/labor-technikához szükséges nagy tisztaságú terek kifejlesztésével, a 80-as évek elején/közepén futott fel igazán. Ld. klímatechnika-tisztaterek, nem mellesleg a szakterületem....

Bebbi 2013.12.03. 12:59:13

@Barátusz: Ja, igen, Svajcban meg Tempot hasznalnak a papirzsepire, de talan Nemetorszagban is.

maxval a gondolkodni igyekvő birca 2013.12.03. 13:00:39

@Mr. Long [expert .... szakerto]:

"A Svajciak, marmint a "nemet" tartromanyban elok mennyire tekintik magukat nemetnek?"

Semennyire. Mert nem azok. Sosem voltak a német állam részei, sosem lett német identitásuk.

BTBTBT 2013.12.03. 13:06:16

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Fountain pen, mi? Felvágunk, felvágunk? :)))

@shakti_rom:
Az USA közvetlen szomszédságában nem is csoda, hogy az a neve.

Megvárat téged azzal az avatarral.

@Don Kartasch:
Ha az a smiley nem lett volna ott! :)

Nem értelek. Az kimondottan pozitív dolog, hogy egy háborúban gázmaszkba való szűrőt szállítasz, mert az az ilyen jellegű támadás elleni segítségről szól.

@Réka ‎:
Amerikában simán. Erről hagymát is meg lehetne kérdezni.

@Bebbi:
Angliában az az érdekes, hogy a "tissue"-t vécépapírra is használják. (Azt, hogy "toilet paper" elvétve hallani.)
Meg a vécé sem mindenki számára "toilet", hanem "washroom". Amikor legelőször hallottam valakitől az utóbbit, megnyúlt az arcom, hogy miféle mosószobát/mosodát keres. :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 13:08:05

@Herr Géza: bocsanat, akkor nem hepa hanem csak siman szuroket gyartottak a vilaghaboru idejen a gazmaszkokba.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 13:10:24

@Barátusz: kb 8 eve azt hasznalok. Most konkretan most egy kb 3-4ezer forintosat. Elotte volt egy "jobb" kb 5 ezerert, de azt asszony megolte az allamvizsgajan... Legurult az asztalrol es elgorbult a vege.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 13:13:00

@Barátusz: Gents/ladies vagy loo. Toilet-et alig hallok, vagy azt turistak mondjak :)

Herr Géza 2013.12.03. 13:13:17

@Don Kartasch: Úgy már rendben lehet. Tudod: szakmai ártalom.. :)) Bár, ha azok a szürök papírból voltak, akkor tényleg negatív lehetett a PR, mert a gázok a papíron át "vigyorogva" közlekednek oda-vissza. DD

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 13:13:33

@Barátusz: persze, ez vegso soron egy pozitiv celu eszkoz, de szerintem egy haboru utan, barmi ami csak nyomokban is emlekeztet a dologra, azt probalod messzirol elkerulni...

Nem voltam meg vilaghaboruban (remelem nem is leszek), de en igy kepzelem.

Ha egy haboruba szallitasz eszkozoket, akkor a kozmegiteles szempontjabol szerintem mar mindegy hogy te jarmuvet vagy fegyvert szallitasz. Anyagi hasznot huzol a dologbol es ez a nep szemeben (reszben ertheto modon) "fuuuuujjjjjjj".

BTBTBT 2013.12.03. 13:14:33

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Mi van? Nem telik külön tollra az asszonynak? :)
Nekem leginkább a vékony, zselés tollak jönnek be, ha otthon firkálok le valamit. De munkában egyszerű golyóstollat használok.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 13:17:04

@Barátusz: :) Azzal szeretett volna irni. Sikerult is neki, csak a a toll meg akart halni. :(
Kulonben reggel megneztem a berletarakat arra a reszre, amit bejartam tegnap, hat meg gyujtogetni kell. Also hagon 1500/ho kicsit soknak tunik egy jetszobas lakasert. Bar a kornyek nagyon szimpatikus volt.

BTBTBT 2013.12.03. 13:19:35

@Don Kartasch:
Nem hiszem, hogy a 2. VH során a Kleenex márkajelzés ott virított a termékeken. 70 éve a marketing és reklám sem volt annyira durva, mint manapság. Valószínű, hogy a jónép csak utólag tudott meg ilyesmit.
Egy háborúban használt autóról persze lerí a márkája, de az ilyen jellegű kiegészítő termékekről, mint ez a gázmaszk-szűrő, nem igen.

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Londonban nagyon megy a "loo", de puccos helyen, olyanok, akiket nem ismersz, azért már furán néznek rád. Ott inkább a "gents/ladies" a megfelelő.

BTBTBT 2013.12.03. 13:23:22

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Botorság havi 1500 fontot leperkálni egy kétszobás (one bedroom) lakásért.
Inkább költözz egy-két zónával odébb, a bérleted úgysem lesz több 130-140 fontnál. És az a távolság idő szempontjából sem durva.

Herr Géza 2013.12.03. 13:23:33

@Don Kartasch: Olyannyira igaz ez, hogy a Kleenex a honlapján nem is említi ezt a háborús sztorit.. DD

Latcho Rom 2013.12.03. 13:35:19

Jo kis poszt - kovetkezo eletemben no leszek, s taljan foldre kacsingatok majd :-)

kleenex 2/3, tissue 1/3 kanadaban.

Evain 2013.12.03. 13:37:47

@Barátusz: "Nem értelek. Az kimondottan pozitív dolog, hogy egy háborúban gázmaszkba való szűrőt szállítasz, mert az az ilyen jellegű támadás elleni segítségről szól."

Erről eszembe jutott a legújabb "hiánypótló" üzletág, azaz hogyan csináljunk pénzt mások félelmeiből...
dsc.discovery.com/tv-shows/other-shows/videos/doomsday-bunkers-a-preppers-paradise.htm

bpetya75 2013.12.03. 13:38:20

@Don Kartasch:

Van benne valami, de azért a kólások se voltak ügyetlenek. Szőkekóla meg hétupposkóla. Ugyebár ;-)

Herr Géza 2013.12.03. 13:43:18

@bpetya75: Ja, de ez már hungaricum. Olyan, mint a tapizós telefon..:))

Evain 2013.12.03. 13:44:30

@Herr Géza: meg mint a hanyattegér meg a tapipad? :)

2013.12.03. 13:55:50

Olaszorszag oda en is szivesen barmikor..... De csak ha nekem nem kell munkat keresni :D Sajnos az olasz nepotizmusnak idaig eler a "johire"... De azet utazni oda meg vissza sokszor szivesen... abba a kiulos kavezoba ami a kepen van peldaul barmikor. :D

BTBTBT 2013.12.03. 13:59:47

@Evain:
Amit belinkeltél, a zakkantaknak van. Elfelejtenek élni. :)
Mások félelme pedig mindig is nagy üzlet volt. Ma háború, éhinség, ghazdagási bizonytalanság, mint eszközök, de gondolj csak az egyházra a középkorban.

Most lusta vagyok guglizni. Mi az a hanyattegér?

Evain 2013.12.03. 14:16:12

@Barátusz: nem simán zakkantaknak, hanem olyan zakkantaknak, akiknek sok pénzük van. Azért egy nagyobb bunker olyan lébe kerül, hogy abból simán házat veszel... :s

Hanyattegérnek a laptopok beépített görgős egerét hívták. :) a a billentyűk közötti gombosat meg klitoriszos egérnek. :D

vörösbor(de)minőségi 2013.12.03. 14:17:32

@miegysmàs: bocs akkor én is vak vagyok(nemtom hol van a blogra mutató link)-szivesen beleolvasnék én is.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 14:21:43

@Barátusz: Ket halos lakasokat neztem. De csak ennyit "ismerek" Londonbol, igy ezt a reszt neztem. Szerintem is botorsag ennyit fizetni, bar ha az ember fiatal broker (ami persze nem vagyok), akkor belefer :)
En nem szoktam a loo-t hasznalni, marad a gents/ladies.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 14:38:03

@Herr Géza: @Barátusz:

Meg az egyetemen hallottam rola amugy. :)
Pusztan a kredit miatt felvettem egy targyat, azt hiszem Reklamszociologia volt a neve. Humbuknak tunt a neve alapjan, gondoltam be sem kell majd jarni (adott kreditet gazdasagi szabadon valaszthato targyakbol ossze kellett gyujteni), aztan az elso eloadas soran kiderult hogy egy eleg komoly magyar reklam szakember tartja a targyat es marha erdekes volt. A markak imidzserol es megiteleserol meg a PR-rol szolt.

Akkor a csoka szaz-szamra meselte ezeket az erdekes markaepitesi sztorikat, de mar csak tizedere emlekszem.

Kb. ugyanilyen erdekes szerintem hogy Amerikaban az elso Marlboro hotel megnyitasa pont egybe esett az uj dohanyzasi torvenyekkel, amitol eloallt az a faramuci helyzet az elso Marlboro szallodaban tilos volt dohanyozni... hatalmas bukta volt belole... azt hiszem azota nincs is Marlboro szalloda mar. :)

TheSeszti 2013.12.03. 14:41:53

A japánoknál ha jól tudom az összes mobilra a Nokia szót használják.
És igen, a németek és az osztrákok a Tempo-t használják a papírzsepire.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.03. 14:42:07

@33621:
Ez mar nem a mi problemank... ott voltunk, problatuk, nem ment. Az kellene meg, hogy ezutan sajnalatot erezzunk irantuk?
Nem kellene szetlopni, szetmutyizni mindent...

Meg 2,5 evig birjak ki, hogy nem izelgetnek, aztan azt csinalhatnak, amit csak akarnak...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.03. 14:44:26

@bpetya75:
Az oroszoknál meg talán még néhány szláv nyelvben.
Az illetékes majd megmondja.

montroyal ( CAN qc) 2013.12.03. 14:47:29

nem tudom hogy jol kovettem -e

a haromeves gyest kihasznaltak , de 6honapos terhesen mar olaszba volt
egyeves koraban a gyereknek viszament dolgozni

es Mo-on kapta a GYESt? uGYES!!

meg nem olvastam a kommenteket lehet hogy tisztazodott mar ..

amugy nem azert mennek ferjhez a magyar lanyok hogy munkat keressenek par kivetellel... emlekszem a regi idokben a magyar hazassagkozvetito melepett arcara amikor a jovendobelim szakmajarol kerdeztem
- mi?? maga dolgoztatni akarja .. na ne ..majd szereto felesegkent varja otthon magat ...

BTBTBT 2013.12.03. 14:49:59

@Don Kartasch:
Marketinget meg reklámot tanultam néhány évig, azért az a véleményem, amit fentebb olvastál.
A háború utáni újjépítésnél viszont holtbiztos, hogy minden cég ezerrel hirdeti magát.

@Evain:
Klitoriszos egér? Az eszem megáll! :)

Egyébként azok a bunkerek tényleg gazdag zakkantaknak készülnek. Lehet, hogy a gazdagságba zakkantak bele?

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Fiatal bróker, mi? :)))
Elnézést, hogy szóba mertem állni veled, aki csak a gents-et használja. PEdig oda még a király is gyalog megy. :)

tucano 2013.12.03. 14:53:19

@Barátusz: Azoknál nincs xarabb. Sőt a világ legundorítóbb tele a Rimini-Ravenna térségbeli. Csak -4, DE a csontig hatoló fajtából, mindehhez olyan köd, amilyet még nem láttam és mindez tele baktériummal, vírusokkal, stb. Valami iszonyú, nem véletlen, hogy mindenki menekül onnan télen. Komolyan mondom a moszkvai tél simán elviselhetőbb, mint ami Riminiben van.

@Don Kartasch: "En nem akarok megbantani senkit es altalanositani, de a tapasztalatom az hogy a sztereotipiakkal teleszott mediterran ember munkabirasa nem is annyira sztereotipia" nem hiszem, hogy megbántanád őket, végül is százszor jobban élnek, mint a magyarok és még kevesebbet is dolgoznak érte :)

2013.12.03. 14:55:54

@tableno: Nekik ez nem áll érdekükben. :)

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 15:02:13

@montroyal: Én nem ezt olvasom a posztból:

"Gondoltuk, hogy a magyar szociális rendszer nagylelkűségét kihasználva elmegyek egy kicsit anyának. Így lett három évünk, hogy eldőljön merre tovább."...Ha nem találtam volna semmit, mentünk volna vissza. Így aztán hathónapos terhesen kiköltöztem a fiúhoz, aki addigra már a férjem volt,....
Aztán amikor egyéves körüli volt, már nagyon untam a háziasszonykodást, és elkezdtem munkát keresni.
...És akkor jó nagy zárójel bezárva, én végül is találtam munkát, nem két meg három hónapra, nem munkaerő-közvetítőn keresztül, hanem közvetlenül a cégnél, "

Én ebből meg nem mondanám, hogy ténylegesen kihasználta-e a gyest, vagy nem. Vagy inkább a gyedet, mivel volt munkája, jogosult lehetett a gyedre, ami lényegesen jobb pénz, mint a gyes, két éves korig jár, de csak ha nem dolgozik. Ha visszamegy dolgozni, kérheti a gyest, ha nem dolgozik heti 30 óránál többet. A posztból nem derül ki, hogy meddig volt gyeden, gyesen, de ez most azért érdekes, mert nem itthon költötte el a pénzt?

montroyal ( CAN qc) 2013.12.03. 15:08:39

@zöldeketbeszélek: ha jon a postolo kiderul en sem akarom felreolvasni de akkor minek vetodott fel a 3 ev .. vagy ell lett vettve ?
na mert a cigany menekult kerelmezok itt canadaban vegig szedtek a segelyeket juttatasokat Mo-on is ...

Világpolgár2012 2013.12.03. 15:09:02

@Bebbi:
Angliából még:
tippex
post-its vagy post-it notes
velux

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 15:09:29

@tucano: Én dolgoztam dél-olaszokkal, semmivel sem bírták kevésbé a melót, mint egy magyar.

bpetya75 2013.12.03. 15:10:58

@diggerdriver:

Nem egészen. Az első kétszemélyes ruszki motorfűrészek egyikét hívták druzsbának. De ahol van jelentése a szónak, ott nehezebben alakul ki efféle másodlagos jelentés szerintem. Mintha erdélyi elnevezés lett volna.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 15:11:06

@Barátusz: Most mit tegyek, a munkatarsaim is ezt hasznaljak, nem akarok kilogni a sorbol.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 15:11:29

@montroyal: Talán egy terv lehetett, ami módosult a körülmények miatt. Ha belegondolok, hogy az én terveim hányszor módosultak a gyed-gyes három éve alatt...
Meg a posztoló nagyon nem az a kategória az írása alapján, mint a segélyért ácsingózó cigány menekültek...

Evain 2013.12.03. 15:18:39

@zöldeketbeszélek: Tényleg, tőled akartam kérdezni a múltkor, hogy kertészmérnök végzettséggel miért nem keresed fel a növszer gyártó cégeket? Vagy már próbáltad?

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.03. 15:20:44

@Evain: nem csak a laptopokét, mindent, aminek felül van a görgője.

TheSeszti 2013.12.03. 15:20:57

Lehet, hogy ki sem derült a magyar hatóságoknál, hogy külföldön élt közben, bár a védőnői szolgálatot nem tudom mennyire lehet kijátszani. Sokan kihasználják a kedvezőbb lehetőségeket. Ismerős is csak azért maradt a gyerek fél éves koráig Mo-on, hogy beadassa a kötelező oltásokat, amit Angliában nem kapott volna meg.

bpetya75 2013.12.03. 15:22:28

@zöldeketbeszélek:

Zöldi! Nem Te vagy az, aki nem szeret feltételezésekbe bocsátkozni? Egyébként egyetértek, csak kötözködöm kicsit.

montroyal ( CAN qc) 2013.12.03. 15:26:09

@zöldeketbeszélek: nem mondom hogy egy kategoria de sok mindent ki lehet uGYESkedni Mo-on...

Alterra 2013.12.03. 15:52:36

Hm, én a nyugdíjaséveimet szívesen tölteném Olaszországban.
De akár előtte is. Bolti eladó/bébiszitter munkát is olyan nehéz találni?
Én szívesen olvasnék a babagondozás, óvoda Itáliában témakörről is.

talján sógor 2013.12.03. 15:53:01

@tucano:
"százszor jobban élnek, mint a magyarok és még kevesebbet is dolgoznak érte :)
Lehet, hogy sok magyarnál még most is jobban élnek, de a tévében egymást érik a riportok arról, hogy családi és kisebb vállalkozások tömegesen mennek csődbe Olaszországban. Új "divat", hogy öngyilkosságba menekülnek az adósságok elől (az örökösökön a bank nem tudja behajtani a tartozást).
És akkor még nem is beszéltem a folyamatos földrengésekről (pl. a tavalyi mantovai egy egész régió gazdaságát megbénította), meg az egyéb természeti katasztrófákról (ciklon és áradások Szardínián), ami csak tovább rontja/nehezíti a helyzetüket. De hát nem is akarom ezt pont neked ragozni, nyilván több infód van róla.:)

Ja, most a legújabb pánik a déli mezőgazdaság miatt van, ahol éveken keresztül veszélyes/sugárszennyezett hulladékot ástak a földbe illegálisan. Rengeteg daganatos betegségért tartják felelősnek az ezen a vidéken termelt zöldséget, gyümölcsöt, az itt élő állatok húsát, a tejet, a sajtot, stb. Mostanában nincsenek az olaszok könnyű helyzetben.

mojoking77 2013.12.03. 15:56:03

@Mr. Long [expert .... szakerto]: Azert alljunk meg egy pillanatra a svajci mentalitassal. Mokas, hogy van olyan varos, (Thun) ahol a varos egyik fele nemet, a masik francia,es ez kb utca szinten van szetvalasztva. Raadasul a franciak nem is szivesen keverednek a nemetekkel, ha nem muszaly. A legszebb, hogy sokan az iskolaban tanuljak meg a hivatalos nemetet (tobb ilyen kollegam is van), ami raadasul tobbszor csak nyomokban emlekeztet a svajci nemetre..
A nemet inkabb a Basel-Zurich-Bern regiot jellemzi, mig a francia a Thuntol delnyugatra eso videket. (Laussane pl egy tipikus francia kisvaros).

mojoking77 2013.12.03. 15:58:20

Vissz a posthoz, nekem tetszett. Egyaltalan nem volt fennhelyazo, mint ahogy azt nehanyan emlitettek, szimplan o egy kicsit mas tapasztalatokkal, mas eletet el, mint az atlag hozzaszolo...
Annyival elorebb jarok a postolonal, hogy nekem mar epul a nyugdijas evek tervezett balatoni haza...... :))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 15:58:32

@mojoking77: :) Nem irigylem oket a problemaikkal... Ezek hogy kepesek egyben tartani az orszagukat?

mojoking77 2013.12.03. 16:08:36

@Mr. Long [expert .... szakerto]: Egysegesen tesznek magasrol az EU-ra.
De a valosagban sokkal kevesbe gyseges az orszag, mint ahogy tunik. Neha csak bamulok, mikor kollegaim nekiallnak meselni. Az iskolai rendszer valami horrorisztikus. A gyerekeknek alig vannak tankonyveik, altalaban a tanar altal fenymasolt jegyzetekbol tanulnak (soha nem gondoltam volna Svajcrol). Kantononkent mas es mas idopontban vannak az iskolai szunetek, meg veletlenul sincs szinkronizalva. Ha jol emlekszem 5. ev vegen van egy vizsga, ami alapjan 3 szintre osztjak a gyerekeket, es onnantol ugy folytatjak az oktatast. A normal egyetemekre nem is igazan lehet bejutni a 2.-3. szinten levoktol.
Nehany kanton elvbol leszavaz minden ujitast, amik egyes mas kantonokbol erkeznek... Mokas egy hely ez, bar meg csak 4 honapja elek it...

kutya vacsorája 2013.12.03. 16:26:45

nekem sikerült, de nektek nem fog bebebe. ezmilyenmár?!?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 16:28:43

@kutya vacsorája: Nem mindenki nyerhet a lotton (igaz en nyertem), szoval folosleges minden heten feladni :) Kb erre gondolsz?

jogalany 2013.12.03. 16:37:55

Hogy a fenébe tudnék lottó ötöst nyerni, ha csalásra alkalmas a rendszer. Ha előre ki lehet jelölni a nyertest és aki közbe nyerni merne, azt kiszedik a spéci progival a listából, majd adatátviteli hibára hívatkozva, visszadaják a szelvénye árát, had halmozódjon tovább valaki nagy nyereménye.
Ne írkálj ilyen blogokat, mert nem igaz csak minden harmadik szavad.
Én dolgoztam olaszban és cáfolom a munkalehetőségekről amit állítasz. Még szigorúan állami, sőt katonai munkahelyre is felvettek.
Keleti György (volt honvédelmi miniszter) lánya is azonnal el tudott helyezkedni, később állami lakhelyet is kapott (börtön).
Nem kell favorizálni magad,a nélkül is dögös vagy.......

mojoking77 2013.12.03. 16:38:39

@kutya vacsorája: Nezd, en is megprobalhatok fehernemumodellkent, esetleg operaenekeskent vilaghiru lenni, de nem biztos, hogy sikerulni fog. A holgy leirta, hogy jelenleg eszak Olaszorszagban eros a tulkinalat a helyi munkaerobol . Amig az nincs rendesen eltuntetve, annak eselye, hogy kulfoldikent kapsz munkat, kb 0. Nekem is volt par eve egy All Employee Meeting egy kellemes kolfoldi orszagban, ahol bejelentettek, hogy minden kulsost, plusz a helyiek 15%-at elkuldik ket honap alatt, majd volt ugyanezzel az arcal egy face to face meeting-em meg aznap, ahol szolt, hogy mindez ram nem vonatkozik, viszont jo lenne, ha hosszabbitanek meg egy evet... (mellesleg nem hosszabbitottam..)

tucano 2013.12.03. 16:40:53

@zöldeketbeszélek: szerintem is így van. De más a munkastílus, meg az elvégzett melóért elvárt fizu. Úgy szeretnek teljesíteni, hogy az elején elhúzzák az időt, aztán a határidő előtt keményen belecsapnak a lecsóba. Persze ez csak az alkalmazottakra vonatkozik. A rendes kisvállalkozók, meg családi vállalkozások pont ugyanúgy húzzák az igát, mint máshol. És nagyon komoly minőséget tudnak előállítani. Én spec. a belemet húztam annyit dolgoztam ott lent, mert annyit kellett.

Mikó? 2013.12.03. 16:54:19

@mojoking77: en ugy tudom Thun full nemet varos, max csak minimalis franciaval. Pl Fribourg/Freiburg inkabb ilyen de az se 50-50

mojoking77 2013.12.03. 16:58:48

@Mikó?: Kollegam thuni, es a francia oldalrol. Inkabb nem ujsagolom el neki, hogy szerinted o tudja roszul... :)

BTBTBT 2013.12.03. 17:04:14

@tucano:
Hallomasbol ismerem, mennyire genyo Eszak-Olaszo.-ban a tel. Nekem a teli Velence is rohadt hideg volt, pedig pluszok voltak.

Azert Stingnek valamiert megis nagyon bejon. Bo 10 eve ott a teli rezidenciaja.

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Csordaszellem a kollegakkal? :)))

Attol fuggoen hasznalom egyiket vagy masikat, hogy milyen helyen mifele tarsasagba keveredek.

tucano 2013.12.03. 17:06:11

@talján sógor: Én már gyerekfejjel is rengeteget jártam Olaszországban, anyum külkeres volt. Pontosan emlékszem rá, hogy egy fokkal sem volt jobb hely Magyarországnál, kivéve a képregényeket és az autókat, de abban sem volt annyira odaverős a különbség. A déliek, meg mindig is kifejezetten koldusokok voltak hozzánk képest is. Persze nem a bárókra gondoltam, hanem az átlagos népekre. Sőt még a pénzünk is elég jó volt a lírához képest. Ehhez képest 2007-re már majdnem akkora volt a különbség köztünk és a délolaszok között, mint köztünk és az osztrákok között. Nem is beszélve a délolasz életminőség és a magyar életminőség közötti különbségről, mert az összehasonlíthatatlan. Persze ömlik rájuk a szar mindenhonnan, pl. Brindisiben mióta elmentek az amerikaiak (támaszpont) szinte mindenki tönkrement. Feltámadt a korábban már leküzdöttnek hitt maffia (k) is (köszönhetően Berlunak is). Kiderült egy sor turpisság, egyébként nem a földbe temették a szennyező anyagokat délen, az északi meg nápolyi probléma, hanem inkább beleszórták a tengerbe, főleg az albán oldalra, meg a szomikhoz, stb. Szóval persze nagy bajban vannak, de az olasz gazdaság szerkezete teljesen más, mint a magyaré, emiatt teljesen más volt a válság is, meg az elszegényedett emberek menyisége/társadalmi helyzete is. Erről még oldalakat tudnék írni :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 17:11:48

@Mikó?: @mojoking77: "Most of the population (as of 2000) speaks German (90.5%), with Italian being second most common ( 1.8%) and Albanian being third ( 1.3%)." Na akkor most vitatkozzatok ossze :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 17:13:56

@Barátusz: "Attol fuggoen hasznalom egyiket vagy masikat, hogy milyen helyen mifele tarsasagba keveredek." En meg nem tartok itt az angolban, igy mindenhol posh vagyok :DDDDDDDDDDDDDD

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 17:22:30

@bpetya75: De én :). Vizet prédikálok és bort iszom...de azért ritkán ;).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 17:25:57

@Evain: Nem is próbáltam és nem is fogom, akkor inkább elmegyek eladónak egy faiskolába. Ökogazdálkodó vagyok, többek között azért választottam ezt a szakirányt, mert már van egy vegyiparhoz köthető technikusi végzettségem is, elég sokat kellett tanulni a különböző növényvédőszerekről és azok élő szervezetre gyakorolt hatásairól...

Különben meg az ilyen cégek kertészmérnököt általában két pozícióba keresnek, egyrészt szaktanácsadónak, ehhez növényvédő szakmérnöki másoddiploma kell (vagy a területen eltöltött több éves gyakorlat), másrészt üzletkötőnek. Egyik sem az én asztalom.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 17:28:20

@tucano: Én egyszerű melósokkal dolgoztam ott együtt, mindenki reggeltől estig húzta az igát egyformán. Érdekes volt viszont, hogy mikor megtudták, hogy magyar vagyok megkönnyebbültek, hogy nem román, mert dolgozik ott nyaranta állandó visszatérőként egy román házaspár és szerintük lusták...

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 17:30:38

@tucano: Írjál csak, ha más nem, én biztosan elolvasom :).

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 17:33:35

@tucano: Most jut eszembe, egy olasz ismerősöm rokona kisvállalkozó, pár alkalmazottal dolgozik. Vesztére egyik-másik rendes, határozatlan idejű szerződéssel van bejelentve, hát már vagy 10 éve nem tudja az egyiket a vállalkozó kirúgni, pedig gyakorlatilag egyáltalán nem dolgozik, mert a törvények és a szakszervezet úgy védi, hogy hozzá nem lehet érni. Teljesen mindegy, hogy a semmire fizeti a vállalkozó.

A posztoló is említi ezt a problémát :(.

Latcho Rom 2013.12.03. 17:48:40

@Barátusz: Hát akkor veszitsd el a ruszki akszentot gyorsan :-)

tucano 2013.12.03. 17:49:35

@zöldeketbeszélek: Az olaszoknak minden román cigány és fordítva. Éjjel-nappal egymást vadítják a romák/románok ellen, vmi egészen döbbenetes. Annyira bele tudják lovalni magukat a témába, hogy észre sem veszik, valójában kik is ott a bűnözők.

Hááát, olasz szakszervezetek :)
Még egy átlagos válás is (vita nélkül) húsz évig tart. Biztosan nehéz kirúgni embereket, de hozzájuk képest nálunk (mármint otthon) vagy nincs is szerződés vagy azonnal ki lehet rúgni a népeket. Minden további indok nélkül. Pl. nekem egyszer volt életemben tisztességes (és a törvénynek megfelelő) szerződésem, az is Portugáliában. Szóval inkább legyen erős az a szakszervezet, akkor otthon is nagyon másképpen mentek volna a dolgok. Egyébként tíz évet némiképpen túlzásnak tartok, két év volt a leghosszabb, amiről hallottam és az is állami hivatalnok esetén.

montroyal ( CAN qc) 2013.12.03. 17:53:15

@zöldeketbeszélek: Mindig is tudtam, hogy élhetetlen vagyok

ja fogadok még FIDESZ tag se vagy....

talján sógor 2013.12.03. 18:02:54

@tucano: Köszönöm, hogy írtál, rengeteg új dolgot tudtam meg tőled. Én a tengerbe szórásról konkrétan nem hallottam, de logikusnak hangzik. A szennyező anyagok földbe temetéséről Pugliában pedig nemrég borította ki a bilit egy volt Camorra-tag:

bari.repubblica.it/cronaca/2013/11/02/news/i_verbali_del_pentito_schiavone_in_puglia_le_discariche_della_camorra-70072396/?ref=search

És ha már olasz gazdaság, akkor természetesen nem lehet kihagyni, hogy milyen méreteket ölt ott (is) a korrupció, a közpénzek kezelésével való visszaélések. A munkanélküliséget még a rengeteg illegális bevándorló is fokozza, naponta érkeznek a hajók Lampedusába és a déli kikötőkbe több száz szerencsétlennel, akiket az olasz állam képtelen "felszívni", Európa pedig nem nagyon hajlandó segíteni rajtuk, illetve ott sem tudnak rá sajnos megoldást. Az olasz-francia határon határőrök vannak és az ideiglenes okmányokkal rendelkezőket nem engedik be Franciaországba. Tudom, Európa minden országában gond a menekültkérdés, de Olaszországra - a földrajzi elhelyezkedése miatt - ez hatványozottan igaz. És hát a politikai bizonytalanságok még egy gazdaságnak sem tettek jót...
Különben imádom Olaszországot, de 25 éve, amikor egy pár évig ott éltem, szerintem élhetőbb volt, most nehezebb ott (is) boldogulni.

talján sógor 2013.12.03. 18:02:58

@mojoking77:
"Kantononkent mas es mas idopontban vannak az iskolai szunetek, meg veletlenul sincs szinkronizalva."
Direkt vannak más-más időpontban az iskolai szünetek. Gondolj a síszezonra: nem mindenkinek ugyanazon az egy héten kell megtámadni a szállásokat.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 18:08:56

@Barátusz: Hehe dan(norveg?) akcentust mondtak multkor nekem. Akkor jo vagyok?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 18:15:40

@tucano: Nekem tízet mondott, nem tudom, költői túlzás volt-e, de azt is mondta, hogy a vállalkozó már szó szerint könyörgött a dolgozójának, hogy legyen már kedves dolgozni, ne a semmire fizesse ki a kétezer eurót...

Ami a szakszervezetet illeti, valahol középen lenne az optimális működés. Sem az nem normális, ami Olaszországban van, sem az a teljes súlytalanság, ami itthon.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 18:20:48

OFF

Akkor most orommel prezentalnam nektek az eddigi legviccesebb (es meltatlanul ismeretlen) magyar tumblr oldalt! Tadamm! :)

geccodejoakecod.tumblr.com

Elore szolok hogy borzaszto addiktiv! :D En tegnap es ma delelott is szo szerint konnyes szemmel rohogtem rajta orakon at. :D

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 18:26:38

"Az olaszos terhesgondozásról, szülésről, gyereknevelésről és az óvodáról külön könyvet lehetne írni, de ezt most átugrom."

Lehet, hogy ez sem csak engem érdekelne...

Az olasz általános és középiskolai oktatásról horror sztorikat mesél az olasztanárom, nem szívesen tenném ki ennek a kiskorúmat, az tuti...

Herr Géza 2013.12.03. 18:27:31

OFF. Jut eszembe: megjelent a Quimby új lemeze. Ezt ismeritek ? Nem kicsit aktuális....

www.youtube.com/watch?v=Y2Nkl7m1bCc
ON.

BTBTBT 2013.12.03. 18:34:46

@shakti_rom:
Nincs orosz akcentusom. :)
Az a vicc, hogy eppen a nem angolok vagy nem feher angolok mondjak, hogy kelet-europai akcentusom van. Ami igaz is.
A tosgyokeres angolok szerint szinte akcentus nelkul beszelek. (Ami szerintem nem igaz.)
Mondjuk a ruszki meg a francia nazalis akcentus az, amit azonnal felismerek.

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Akcentus alapjan voltam mar finn, nemet, osztrak (es nem ausztral!), orosz, lengyel, dan, szlovak is. Roman meg sosem.
Leginkabb a danon meg a finnen lepodtem meg.

Posh-nak lenni Manchesterben? Kesz vicc. :)
Del-Angliaban (kulonosen del-nyugaton) elnek a posh nepek.

montroyal ( CAN qc) 2013.12.03. 18:38:52

@zöldeketbeszélek: akkor Neked se trafik se italbolt se egy kis nyomorult polgarmesterseg...DDD

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 18:40:43

@Barátusz: "Posh-nak lenni Manchesterben? Kesz vicc. :)" Na miert is? :D Nem ertem ezt a nagy ellentetet eszak-del kozt.

BTBTBT 2013.12.03. 18:46:06

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Nincs itt ellentet. Manchester (meg Liverpool es Birmingham is) egy munkasvaros. Ettol persze akadnak ott jomoduak is. De attol meg a munkasvaros.
Igen, Londonban is volt ipari forradalom meg kismillio gyar, de fovaroskent talan tobbet koltottek a kulturalis agazatra is. (Persze nem egy kozelmultbeli poszterina szerint, de az mas teszta.)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 18:50:08

@Barátusz: Melyik volt az a poszterina? Mostanaban volt egy csomo kulturalisan elszigetelt postzolo.

Hat jah, de azert probaljak magukat felozni, mivel mar messze mast jelent az iparvaros. Ellenben meglepodtem azokon a plakatokon, hogy azzal probaljak a cegeket idecsalogatni, hogy megerositettek az IT halozatot a varosban. Ellenben itt a Kellogs gyar, amit multkor fedeztem fel. Szoktam geocachingelni es ilyen hulyesegeket tudok meg altala...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 18:59:46

@Mr. Long [expert .... szakerto]: Lehet sokszor hasznalom az ellenben szot... Ellenben tetszik :D

BTBTBT 2013.12.03. 19:17:44

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
"Mostanaban volt egy csomo kulturalisan elszigetelt postzolo." :)))
Multhet szerdan tortent az eset.

Persze, zarkoznak fel rendesen, es csalogatnak is. Birmingham is.
A Nestle meg Croydonban van. Igaz, Gatwick a kozpont.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.03. 19:46:57

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131203/2013-12-03_171939_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Most pedig különleges napok jönnek ugyanis öt napig az Avataromon Shakti Rom törzskommentelőnk fizimiskája fog virítani.
Fantasztikus arc, fantasztikus arcszőrzet.
Külön felhívnám a figyelmet a hajszerkezetre ami mintegy idézőjelbe foglalja a kompozíciót.
Tudom, másféle szőrhöz szoktatok az avataromon de szőr szőr.
Végül is mindegyiket....
Eme markáns szőrkompozícióhoz fogadjátok szeretettel ezt a dalt.
Aki végig tudja hallgatni az garantáltan túlél egy atombomba robbanást az epicentrumában:)))))))))))))))))))))))))))))

www.youtube.com/watch?v=P85bzVmrzy8

A posztról.
Olaszország fantasztikus. A poszt jó.
Jól megfogalmazott, olvasmányos tényleg csak a hivatásos kötözködők tudnak belekötni.
Én akkor voltam ott mikor meghívott a Komatsu gyár meghívott tesztelni.
Észak Olaszországban el tudnám magamat képzelni.
Az olaszok életigenlő mentalitása utolérhetetlen.
Amikor este megtelnek az utcák a vendéglők és tényleg ÉLNEK az emberek.
Az olasz konyha is az elsők között van Európában.

BTBTBT 2013.12.03. 19:47:02

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Egyebkent mit talaltal mar a geocaching-gel? Es merre?

BTBTBT 2013.12.03. 19:54:27

@diggerdriver:
Most nem tudom megnezni a linkelt kepet, ugyhogy csak a sotet szorzetu pasi latszik az avataron.
Nem azt mondta shakti, hogy o a baloldali azon a kepen, oszes szakallal?

De elvetemult vagy ezzel a youtube-videoval! :DDD

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.03. 19:59:21

@diggerdriver: @Barátusz:
Emlékeim szerint is Barátusznak van igaza... de semmi gond digger, idegen pasik avatárját kitenni... az már valami! :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.03. 20:02:40

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
"Mostanaban volt egy csomo kulturalisan elszigetelt postzolo."
- Ezt ilyen szépen még sosem láttam leírva ;)

@montroyal:
Megoldódtak a gondok? Jobb kedved van már?

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 20:07:18

@diggerdriver: Ugyan már, én nem vagyok hivatásos, mégis mindenbe bele tudok kötni :). De egy olasz posztba azért sem fogok :))!

talján sógor 2013.12.03. 20:11:36

@zöldeketbeszélek: Szia, még fiatal koromban voltam pár évig Olaszországban, most Ausztriában élek.

tableno 2013.12.03. 20:12:39

@TheSeszti: nem jól tudod. Japánul a mobil neve keitai.

Ugyandehogy (törölt) 2013.12.03. 20:17:07

@diggerdriver: most hangosan röhögök :DDDDDDDDDDDDDDDDD

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 20:30:19

@talján sógor: De ahogy látom, nem felejtetted el végleg a régi szép időket :)! És persze naprakész is vagy. Gondolom azért csak átruccantok időnként a csizmára most is?

morsels (törölt) 2013.12.03. 20:32:04

@diggerdriver:
A shakti a masik fazon a keprol, nem ez :-)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.03. 20:41:41

@Barátusz: @Kövérmadár: @morsels:
Ugyan már a kákán is csomót kerestek.
Én világéletemben jobb-bal kéz tévesztő voltam el lehet képzelni a honvédségnél alakizás közben ez milyen helyzeteket teremtett:))))))))))))))))))))
Különben is Shakti egy karakteres fazon gondoltam a képről hogy ő az:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

M. Péter 2013.12.03. 20:43:23

@Don Kartasch: AZ USA-ban szerintem nagyon tekintettek a hadiszállítókra, hogy segítenek hős fiaiknak megnyerni a háborút.

Latcho Rom 2013.12.03. 20:46:37

@Babette_: Nem latok itt avatarokat, a benga mohawkost tette fel az idiota??? :-))

Latcho Rom 2013.12.03. 20:47:36

@diggerdriver: Jobb vagy bal kezzel mutatok most egy ujjat? :-)

Latcho Rom 2013.12.03. 20:48:51

@Barátusz: Oda se bassz ha ruszkinak gondolnak, engem meg gorognek, reszben a vezeteknevem miatt is :-)

2013.12.03. 20:50:10

www.youtube.com/watch?v=_VCc_HZytKg

Végignéztem. 15 rész. Nem tudom hányan láttátok már.
Elgondolkodtató.

GretaBlanka 2013.12.03. 20:56:32

A poszt nagyon helytálló. Valóban nagy a munkanélküliség, tapasztalom. Anyaként, gyerekekkel meg pláne. Ha csak felvetem a gondolatot, hogy dolgozni szeretnék, olasz ismerőseink többsége elkerekedett szemekkel rámcsodálkozik, két gyermek mellett!? Hogy gondolom én ezt?! Úgy, hogy otthon egy egy éves, és 4 éves mellett munkába álltam. Nem volt választásom. Egy-két hónapig valóban élvezetes a háztartásbeliség, de utána... Szeretnék én is a talpamra állni, dolgozni, biztonságot érezni és hátradőlni... Itt olvastam a blogon valahol, valakitől (talán Norvégiából), hogy egy fizetésből elvagyunk, kettőből bátran tervezhetünk. Na ez az, ami még várat magára, mert az ország valóban gyönyörű, a mentalitás is pozitív és a válság valóban más, mint otthon.
A gyermeknevelés!? Valóban nem ugyanaz, mint nálunk, de nem mondanám, hogy rosszabb. Óvodai és iskolai tapasztalataim egyaránt vannak otthonról és Olaszországból. Itt igyekeztek elrémíteni azzal, hogy miért hoztuk ide a gyerekeket, mert nem tanulnak semmit. Ezt nem állítanám. Reggel 9-től 5-ig iskolában vannak, délelőtt és délután tartanak órákat és este még várja őket a plusz házifeladat... Az oviban rengeteg a kreatív foglalkozás, énekelnek, mesét olvasnak és néznek. De az otthoni oviban is nézett mesefilmet a kislányom...
Olasz barátaink fiai diplomások, sportolnak, több nyelven beszélnek (angol, spanyol) és roppant intelligensek. Itt sem feltétlenül az iskolázottság a mérvadó.
Persze vannak dolgok, amelyek nem igazán tetszenek, (pl. az oviban a gyerekek köpenyben, cipőben fekszenek le aludni, minimális időt, télen szinte semmit sem tartózkodnak az udvaron, és még sorolhatnám, az időnként feltörő idegenellenességről nem is beszélve) de mindezek ellenére szeretjük Olaszországot, csak most nehéz itt. Nem tudom, milyen volt a válság előtt, de még így válság idején, egy fizetésből is jobb itt hajszállal, mint otthon volt, sajnos.
Lehet nagyot álmodni, informálódni, de otthonról csak részben lehet felkészülni mindarra, ami itt vár az újonnan érkezettekre, negatív és pozitív értelemben egyaránt!

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.03. 20:59:24

@az igazi Trebitsch: Tiszta Robin Cook. De végignézem, az első rész érdekes volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.12.03. 21:00:13

@shakti_rom:
Jóvanna, fotosoppoltam rajtad egy kicsit.
Hidd el előnyödre változtál mint Cini a Playboy-ban:))))))))))))))))))))))))))))))))))
Köszönetet vár az ember aztán tessék az ujjait mutogatja:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
...és még a zene is jó amivel ajánlottalak
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.03. 21:00:27

@Barátusz:
Nekem is azt mondták, hogy orosz akcentussal beszélem a svédet... ez van. Még mindig jobb, mintha szomáliai akcentussal beszélném, nem? :)

@shakti_rom:
Mutatsd mindkettővel, hogy el ne tévessze ;)

@diggerdriver:
Így igaz, teljesen lényegtelen apróság :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.03. 21:10:07

Azt a croissant-t szívesen lenyelmném a holnap reggeli kávémhoz... basszuskulcs!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 21:14:49

@Barátusz: Elsosorban Mo-n jatszottam, amerre jartam arra kerestem. Itt kint is voltam parszor ladazni.

@Kövérmadár: Orulok, hogy segithettem :D

montroyal ( CAN qc) 2013.12.03. 21:18:25

@Kövérmadár: koszi a kerdest .. ugy szep az elet ha zajlik... lehet 1-2 honapig egyedul leszek a munkaba de eddig birom le lassulunk ugy is az unnepek miatt ...

talján sógor 2013.12.03. 21:20:41

@zöldeketbeszélek:
Köszi :) Amikor idejöttünk, nem tudtam németül, ezért inkább az olasz híradót néztem, ez a szokásom azóta sem változott. Ma (5 év után) is naprakészebb vagyok Olaszországból, mint Ausztriából. Persze tucano-van nem vitatkozni akartam, csak hozzátenni. Remélem, ő is így vette.

M. Péter 2013.12.03. 21:22:02

@Barátusz: Greater Manchester déli részén vannak nagyon is posh helyek, pl. Hale, Bowdon. Észak-Cheshire egész Anglia leggazdagabb részei közé tartozik, ingatlanárakban, egy főre eső Rolls-Royce-ok számában és hasonló statisztikákban mindig nagyon jó helyen áll.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 21:24:36

@Barátusz: OOOOO Baszdmeg!
Most olvastam el a mult szerdai bejegyzest... De jo, hogy csak reggel belepofaztam akkor es elmentem csapatepitesre. Nagyot kapott a csaj?

tucano 2013.12.03. 21:25:03

@talján sógor: nagyon szívesen, sőt :)
Bevándorlókkal az van, hogy míg egy fekát napi 5 euróért dolgoztattak a földeken, addig egy olasz napi 50 alatt nem megy el dolgozni, főleg fizikait. Amikor Berlu behozta, hogy az illegális bevándorlóság nem szabálysértés, hanem bűncselekmény, aznap minden bevándorló felpattant északra. Abban az évben a fákon rohadt meg az olajbogyó/szőlő. Északon meg brutál túlterhelés lett a munkaerőpiacon. Egyébk, érdekes módon nem csak az afrikai menekültekkel van a baj, hanem rengeteg fülöp-szigeteki érkezik és persze a csatlakozás óta a bulgárok+románok. Most is önkénteskedek fekete-afrikai bevándorlókat segítő alapítványnál (remélem Szt. Péter jóvá írja a számlán :), csak Máltára napi száz érkezik átlagban május eleje és október vége között, Lampedusára ugyanennyi. Mondjuk volt olyan is a 90-es években, hogy napi 20.000-en Albániából Bariba. Az olaszoknál volt tökjó rendszer az integrációra (mármint aki akart és nagyon sokan voltak ilyenek). Az ideiglenes tartózkodásihoz meg kellett csinálni egy heti5x4órás nyelvi+állampolgársági ismeretes kurzust 1 éven át, ami után le lehetett rakni különbözetivel az érettségit vagy lehetett menni szakmunkásképzőbe. Na, ezt is megszüntette Berlu, hogy a jó édes k. anyját. Mert drága. Inkább lefizette Kadhafit, hogy a parton lődözzenek a menekültekre.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.03. 21:26:55

@Kövérmadár: "Még mindig jobb, mintha szomáliai akcentussal beszélném, nem? :)" Lehet tobben megertenenek :DDD

tucano 2013.12.03. 21:28:45

@zöldeketbeszélek: az én fiam a haditengerészet általános iskolájában járta ki az első évet. Azóta ez a 11. általános iskolája és csak ez van olyan szinten, mint az. Nagyon aranyos tanárnéni, mindekire odafigyelt. Suli után teljesen ingyen és örömmel foglalkozott a kölökkel, imába foglaltuk a nevét :) Viszont többszáz kilométeres körzetben az volt az egyetlen normális általános, mi is csak úgy kerültünk be, hogy szemben laktunk vele és nem tudtak emiatt máshová irányítani, csak a fiam volt "civil leszármazott" az egész oskolában. Aztán volt az utcában egy középiskola, na ott robbantott egy elmebeteg pár éve :(

Mikó? 2013.12.03. 21:38:10

@mojoking77: Hát nem tudom,nem akartam vitát kezdeni ezzel, a mondandódnak amúgy se ez volt a lényege. De ha megnézed ezt a térképet, akkor itt is úgy néz ki, hogy Thun teljesen a német régióban van: en.wikipedia.org/wiki/File:Map_Languages_CH.png

Amúgy nekem meg egy barátom lakik ott, de ez nem lényeges ebből a szempontból. Na, de ha nem gond tényleg kérdezd már meg a kollégát, mert kiváncsi vagyok, hátha tényleg úgy van ahogy mondod.

Peace

Latcho Rom 2013.12.03. 21:52:06

@Babette_: Szégyelli a pofámat :-)

BTBTBT 2013.12.03. 21:58:40

@diggerdriver:
Mesélj egy kicsit ezekről az alakizással kapcsolatos helyzetekről. :)

@shakti_rom:
Nem érdekel, minek gondolnak. Jó ideje már az is lepereg rólam, amikor valaki, ahelyett, hogy megkérdezné: "Where are you from?", egyből azzal indít, hogy "Are you Polish?". :)
Az volt a kedvencem, amikor egy - egyébként jó szándékú, de - félművelt alak körbelőtte Mo.-ot, éppen csak azt nem mondta.

Egyébként faszán nézel ki azzal a tarajos hajjal. :)))

@Kövérmadár:
Jobb lenne, ha megtanulnád a szomáliai akcentust, mert ha így halad a svédek sorsa, szükséges lesz. Ráadásul a bőrödet is barnítani kell majd. Az iszlám felvételéről nem is beszélve. :)

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Érdekes lehet. Nem volt soha semmi gondod?
Csak mert olvastam furcsa dolgokról, balesetekről, ilyesmikről.

Arra nem nagyon tudok mit reagálni, amit a poszterina leírt. De hát ő a "szakértő", na. Hogy jövök én ahhoz, hogy ellentmondjak egy 24 évesnek? :)

@M. Péter:
Oké. Ennyi erővel mondhatjuk, hogy Greater Londonban is vannak posh helyek, nem? Meg egy csomó retek vidék is. Akárcsak Manchesterben.
Dél-Anglia továbbra is a leggazdagabb régiónak számít.

Nem vagyok az a nagy linkelgetős, de erre azért ráleltem -

www.lovemoney.com/news/property-and-mortgages/house-prices/21008/the-top-10-richest-towns

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.03. 22:21:10

@montroyal:
Legalább te keresed a pénzt, nem? :)
Hívd meg zopilote-t, hátha átugrik hozzád bedolgozni... :)

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Nem hiszem :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.03. 22:21:59

@Barátusz:
Ezek nem reális félelmek az én életemben... :)

Latcho Rom 2013.12.03. 22:34:28

@diggerdriver: na ezt a hanyadek kettost, jesszasz. Nem ezt a bajgunart akarjak lesittelni?

montroyal ( CAN qc) 2013.12.03. 23:12:26

@Kövérmadár: elfocizta a térdét a melosom de munka nem sok van unnepek elott ... nem hogy enyem lesz a penz inkabb kevesebbet kell beletennem a megtakaritottbol ... de az is jo ..

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.12.03. 23:16:43

@M. Péter: "AZ USA-ban szerintem nagyon tekintettek a hadiszállítókra, hogy segítenek hős fiaiknak megnyerni a háborút."

Amilyen furan gondolkodnak arrafele a haborukkal kapcsolatban, ez valoszinuleg igy van sajnos...

montroyal ( CAN qc) 2013.12.03. 23:36:21

na jo hir .. a kozepmezonybe van MO a korrupcio tekinteteben .. vannak rosszabbak is ... hihetetlen...

cpi.transparency.org/cpi2013/results/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.03. 23:49:53

@Mr. Long [expert .... szakerto]: Hallottam már olyat, hogy austrocell...de nem tudom, mire mondták.Dzsip, mint általános terepjáró autó?

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.04. 00:26:31

MIvel ma meg nem kerult elo a magyarsagtudat, ime:
"II. Rákóczi Ferenc nagyfejedelmünket az osztrákok azért küldték Párizsba, hogy ott a magyarságtudatot kisgyerek korában kiverjék belőle. Azért végezte el a Prágai egyetemet, hogy még egy lökettel kimossák az agyát. Az agyát bárkinek kimoshatják, de a lelkét és a génjeit nem. Sajnos igaz, hogy ennek a szerencsétlen fiatalságnak egy része úgy él, ahogy látjuk, de génjeiben mindegyikük ott hordozza a magyarságtudatot. Ez elő fog jönni a génekből és ez lesz a kulcs a valós változáshoz. Ma Magyarországon - egyedülállóan a világban - az erkölcs lázadását éljük. Én ezért vagyok bizakodó."
Aki megmondja honnan van kap egy dicseretet.

BTBTBT 2013.12.04. 00:30:52

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Jobb klikk, aztán még egy a "search Google for "II. Rákóczi Ferenc nagyfejedelmünket az osztrákok"-ra, és máris megvan a találat.
Asszony csajos bulin van, hogy ilyesmit olvasgatsz? :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.04. 00:32:54

@Barátusz: Asszony hetkozben Notttinghamben lakik karacsonyig... :(
Most neztem meg az Abraham Lincoln the Vampire Hunter filmet. Kell a levezetes :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.04. 00:33:50

@Barátusz: Index forumon olvastam, nem a barikad oldalan!

BTBTBT 2013.12.04. 00:37:37

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Hogyhogy? Bentlakásos a munkahelyén?

Én meg a közepes 2. szezon meg némi fejvakargatás után adtam még egy esélyt a "Breaking Bad"-nek, de a 3. évad 1. epizódja is gyengén muzsikált, úgyhogy végleg hagyom a fenébe.
Jövőhéten meg már úgyis jön a moziba "A hobbit".

Hát persze, hogy nem a barikádon olvastad. :)))

blackhairlady 2013.12.04. 03:22:19

@Bebbi: kleenex a papirzsepi az usaban
Domestos is ilyen szerintem

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.12.04. 06:23:58

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
De azert ezt ugye nem hiszi el senki? Kezdek aggodni! :)

@Barátusz:
Miutan Long vampiros filmet nezett, inkabb zardaba vonult ;)

@montroyal:
Tessek ontozni kicsit a muhely elotti utcat, hatha hozzad vandorol a karacsonyi ajandek.
Nalatok is kell minimum adot fizetni, mint Mo-n?

kutya vacsorája 2013.12.04. 07:52:26

@Mr. Long [expert .... szakerto]: nagyjából. illetve erre: leonel messi: focizni képtelenség, nehogy focizz, el se kezdj. én mondjuk pont tudok. vagy: soros györgy: a befektetések kockázatos, varrd a pénzed dunyhába.
szóval még igaz is lehet, de önhittséget sugall erre cikk tanulságát alapozni.

kutya vacsorája 2013.12.04. 07:55:19

@mojoking77: ez a hölgy konkrétan fehérmenűmodell-operaénekes lenne, ha ő lenne te. vagyis más stlusban kellene okosítania, ez a ne is álmondj róla! odabentről nekem nem rokonszenves, ez van.

Evain 2013.12.04. 08:32:44

@geegee: A savas tehénen. :D Ott van a linkben a forrás. :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.04. 08:40:29

@Kövérmadár: En balga beleolvastam az "Aki teheti hagyja el Magyarorszagot" forumbe. Mar azt sem tudom hogy talaltam ra.

@Barátusz: Nem, csak ketora vonatut van a ket varos kozt. :) Vasarnap este utazik oda, pentek delutan jon vissza. De mar csak ket het, plusz amiebbol visszavan es befejezodik az osztondija, igy majd kezdodik itt a munkakereses.
Mar varom en is a Hobbitot, remelem talalok itt mozit ahol van hozza felirat is :D vagy marad a magyar mozizas az unnepek alatt.

BTBTBT 2013.12.04. 09:39:05

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Vigyazz, nehogy a Robin Hood lecsapja a kezedrol az asszonyt. :)
A sztorit ismered, ugyhogy felirat nelkul is siman meg tudod nezni a Hobbitot. Amikor kijon DVD/n, teszel ra azt is.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.04. 11:45:06

@Barátusz: Igazabol nem olvastam meg a konyvet, igy nagyjabol kapisgalom csak. de megprobalom, vegulis annyira az elsoben sem voltak komplikalt parbeszedek, hogy ne lehessen kitalalni. :) Meg ezekben az adaptaciokban inkabb a latvany a lenyeg!

BTBTBT 2013.12.04. 11:56:01

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Na, latod! Ugyhogy felejtsd el a feliratos valtozatot. :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.04. 12:15:54

@Barátusz: De, mert epp egy kollegamat kellett referalnom (vagy mit) egy cegnek. Kulonben egy perc sem lett volna :D Most neztem lehet meg kapni 13 Decre este fel kilencre es csak £6.80ba kerul.

BTBTBT 2013.12.04. 12:19:02

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Lehet kapni, vagy mar meg is vetted?
Nekem mar van a 13-i elso eloadasok egyikere. Igaz, kicsivel tobbert, mint amit emlitettel.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.04. 12:25:06

@Barátusz: Aznap lesz a karacsonyi party, eselytelen, hogy vegiguljek 160 percet annyi sor utan :D Majd kovetkezo heten, mintegy elo karacsonyi ajandek magamnak.

BTBTBT 2013.12.04. 12:27:10

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Nem korai egy kicsit a 13-a karacsonyi partinak?
En majd nemi ajandekvasarlassal is egybekotom a mozizos napot. Vegulis pentek, 13.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.04. 12:47:50

@Barátusz: En akor dobbentem le, hogy itt ez mekkora biznisz, amikor mar juliusban a legnagyobb ettermek mar reklamoztak a foglalhatosagukat karacsonyra...
Lehet, hogy korai, de ez van :D Utana heten pl csak hetfo-kedden dolgozok, mert a masik harom napon kepzesen leszek. Meg sokan mar akkor elmennek szabira.

2013.12.04. 13:38:30

@diggerdriver: 'öt napig az Avataromon Shakti Rom törzskommentelőnk fizimiskája fog virítani'

Vegre egy helyes pasi. Koszi, Digger.

BTBTBT 2013.12.04. 13:39:07

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Az egy dolog, hogy nyaron reklamozzak a foglalhatosagot, de jegyet legfeljebb 4-5 hettel a bemutato elott lehet venni.
A rohej, hogy tavaly 5 hettel az 1. Hobbit elott mar a Cineworld jegypenztaranal kaphato volt, es tudtak a formatumot (mivelhogy ez volt az 1. HFR-es film) meg a pontos kezdeseket - de iden ugyanebben az idoben meg csak online lehetett jegyet rendelni, a moziban meg lovesuk sem volt az egeszrol. A menedzsernek sem, mert vele is beszeltem.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.12.04. 14:31:23

@Barátusz: A karacsnyi bulira gondoltam a foglalhatosaggal.
Mi az a HFR-es film? High Frame Rate?

mojoking77 2013.12.04. 14:37:43

@kutya vacsorája: Lehet jobban hangzana az "iszonyat szerencses voltam, plusz volt hatszelem, igy sikerult munkat kapni, de messze nem ez az altalanos", de a lenyeg attol meg lenyeg marad. En ugy latom, inkabb arra probalja felkesziteni a magyarorszagi holgyeket, hogy ne nagyon eljek bele magukat, hogy kilepnek otthon a TESCO-tol, elmennek Olaszorszagba, es ket het mulva mar egy irodaban fognak dolgozni, mint allando munkaero.... Ez pedig, meg ha nem is szep, de mindenkep segitseg az otthoniaknak..

BTBTBT 2013.12.04. 14:40:53

@Mr. Long [expert .... szakerto]:
Bocs, azt hittem, hogy a filmre.
Igen, a HFR azt jelenti.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.12.04. 16:11:34

@Evain: Ja igen. De nagy marha vagyok...pedig azért idáig el szoktam jutni... :-))

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.04. 18:21:16

@tucano: Hűha, én 'csak' négy különböző általános iskolába jártam és így sem tudtam igazi barátságokat kiépíteni. Nem irigylem a fiadat...neki is voltak nehézségei, gondolom.

zöldeketbeszélek · http://zoldeketbeszelek.blog.hu 2013.12.04. 18:24:22

@GretaBlanka: Én úgy tudom, hogy az olasz általános iskolások rémesen leterheltek, a középiskolában ez csak fokozódik, az érettségi egy horror, 15 tárgyból, a diákok holtra váltan seggelnek előtte hetekig, semmi ballagás, tanároknak éneklés, örülnek, hogy élnek. Utána az egyetem már felüdülés...

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2013.12.05. 13:49:34

Kiváló lényegmegragadás, értelmesen való összeszedettség, manna szemeimnek e poszt.

DieNanny CH 2013.12.06. 17:19:18

@mojoking77:

Tudom, már 3 napja írtad, de azért vannak kantononként máskor a szünetek, hogy a hotelek, panziók egyenletesen legyenek leterhelve. Vagy síszünetekkor a sípályák. Gondolj bele, ha február első hetében mindenki síszüneten van... Gombostűt nem lehetne leejteni.
Amúgy hasonlóan van Ausztriában is megoldva. Én nagyon praktikusnak tartom.

DieNanny CH 2013.12.06. 17:22:41

@talján sógor:

Jajj, elsiettem a válaszadást... Megelőztél.

mojoking77 2013.12.07. 19:58:58

@DieNanny: Ebben is van racio, epp csak kollegam kap idegbajt tole, mert valamilyen oknal fogva, az idossebb kissracot egy masik iskolaba kellett beiratni egy masik varosban, ami mar egy masik kanton resze. Azota a karacsonyt kiveve nem nagyon tudnak egyut elmenni sehova, mert vagy az egyiknek, vagy a masiknak van szunet epp....

blasiusii 2013.12.13. 07:32:12

Üdítő volt egy ilyen aktív anyuka írását olvasni! ...Ő is megírta azt a sztereotípiát, hogy sok magyar nő megy ki Olaszo.-ba, valószínűleg örök háziasszonynak, de tegyük hozzá, általában ezeknek a nőknek ez teljesen elég is. Én sem megyek Svédországba csak azért, mert szép és gazdag szőke nők vannak ott meg szép havas táj. Ha valaki karriert akar, annak nem ezek a prioritásai. Az utóbbi pár évben évente többször is megfordultam Olaszországban, hát, láttam pár magyar milf-csoportot, akik "pasifogóba" mentek :D (De mint írtam, nekik nem is kell más.)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása