oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. november 07. 06:47,  Hogyan kell „doházni"? 428 komment

2013. november 07. 06:47 Határátkelő

Hogyan kell „doházni"?

A dolog úgy áll, hogy Andor nekiindult Afrikának, ám mielőtt elindult volna, megígérte, hogy rendszeresen bejelentkezik majd az útjáról. A mai az első posztja, melynek érdekessége, hogy nem egyszerűen egy útibeszámoló, második fele ugyanis egy interjú két, Dohában élő és dolgozó magyarral, akiktől azt is megtudjuk, hogy a pénzen kívül másért nem éri meg odamenni, sőt, mint fogalmaznak, „az emberségünket hónapról hónapra faragjuk le, és közben észre sem vesszük". A képekért köszönet Andornak.

CÍM Szól az ima, szárad a ruha, mennek az egyiptomi szappanoperák.jpgSzól az ima, szárad a ruha, mennek az egyiptomi szappanoperák

- Három nap Katarban? Kikapcsolódásra? - értetlenkedik egy mellettem ülő francia a Qatar Airways gépén, körülbelül Moszul felett. - Katarban nincsen semmi kézzel fogható, minden hideg márvány vagy átlátszó üveg. Én mondom, egy nap után valamelyik üveget fogod kaparni - csóválja fejét.

Ha nem is felhőtlen kikapcsolódásra, de pár szép órára azért mindenképp számítok. Plusz némi akklimatizációra Afrika előtt. Három nap alatt a következő programok ismétlődtek:

1. Villagio

Doha egyik legnépszerűbb plázája, ahol a mennyezet olyan kékre van festve, mint a szicíliai égbolt, plusz egy a plázán át tekergő csatorna kelti Velence illúzióját, ahol természetesen gondolázni is lehet. Igazi "multikulti" volt Katarban kuvaitiakat olyan gondolában látni, melyet egy bangladesi vezetett. A másik "multikulti", melyet a Villagio tartogatott, a ,,Karfurban,, kapható magyar sajt

2. Átjutni az út egyik oldaláról a másikra

Két dologgal nem találkoztam Katarban: katarival és működő zebrával. Néha ugyan felvillant a remény a túloldalon vigyázzban álló piros alak formájában, de aztán kiderült, hogy nem vált zöldre a lámpa...

Tehát marad a fejvesztett rohanás három sávos utak között és az autók kicselezése - érdemes a nepáliak átkelését utánozni, akik egyszerre gyorsak és technikásak.

dohai lakóövezet.jpgDohai lakóövezet

3. Sétálni a „kornison" (tengerparti sétány) és nézni a felhőkarcolókat

Olyan érzés, mintha New Yorkot néznénk egy gőzfürdőből. Egyszer a kornistól nem messze ültem, amikor megállt mellettem egy autó, benne három arabbal. Az egyik kiszólt:
- Merre van a kornis?
- Itt jobbra.
- Honnan jöttél?
- Magyarországról. Paprika, gulyás és Puskás! Na és ti?
- Mi szaúdiak vagyunk. Olaj, olaj és olaj!
Ez után gázt adott és kb. 130 km/óra sebességgel elhajtott. Le merem fogadni, hogy szaúdi benzin volt a kocsi tankjában.

4. Bekapcsoltatni a taxiórát

Dohában nem drága a taxizás, körülbelül 10 rijálból (600 forintból) eljuthatunk bárhová a központban. Szép is lenne, ha hátradőlhetnénk, de előbb rá kell beszélni a taxist, hogy legyen már olyan kedves bekapcsolni a taxamétert.

Több stratégiát is követhetünk ilyenkor: megpróbálhatjuk kitapogatni, hogy India mely részéről származik és hindu istenei bosszúállását kilátásba helyezni, amennyiben becsap minket. Vagy egyszerűen megállíttatni az autót egy „na akkor mi most kiszállunk!" kiáltással.

Ha elkezd kérni, hogy adjunk neki ajándékba 5 rijált, legokosabb úgy tenni, mintha nem beszélnénk angolul. Ez igen komikus annak tükrében, hogy fél perccel azelőtt még egy oxfordi nyelvész magabiztosságával alkudoztunk...

5. Vízipipázni a szuq waqifban

Doha piaca a kornis mellett, ahol a klasszikus arab piac elevenedik meg esténként olyan steril környezetben, hogy nehéz úgy éreznünk, mintha a szuq hámádiján vagy a khan al-khalilban korzóznánk. A vízipipa minősége viszont kifogástalan, remek kiszolgálással.

Tiszta Velence.jpgTiszta Velence

"Emberileg a legrosszabbat hozza ki belőlünk"

Egy ilyen vízipipás estén két barátomat kérdeztem, akik a dohai reptéren dolgoznak aircraft dispatcherként (rampásként). Imrének és Kálmánnak is határozott véleménye van a katari munkavállalásról:

ÉN: Hogy lehet hónapokon át elviselni ezt az „öböl-falansztert"?

IMRE: Sok toleranciával, amiből egyre kevesebb van.

ÉN: Mit kell a leginkább tolerálnod?

IMRE: Itt az arabokkal el lehet lenni, nem sok vizet zavarnak. A munkamoráljuk többé-kevésbé olyan, mint a miénk. Viszont - mindenfajta rasszizmus nélkül - azt kell mondanom, hogy a 99 százalékban indiai, bangladesi, pakisztáni és fülöp-szigeteki bevándorlókkal van probléma.

ÉN: Beszéljünk inkább az előnyökről. Miért éri meg a dohai reptéren dolgozni?

IMRE: Itt a legtöbb ember a Qatar Airwaysnek (a továbbiakban QR) dolgozik, amelynek nagyon jó a marketingje, a világ végén is tudják, hogy ők egy ötcsillagos légitársaság. Jól mutat az önéletrajzban később, és az itteni munkahelyed biztos. Ezek nagy előnyök.

ÉN: Mi hiányzik legjobban Magyarországról?

IMRE: Alapvetően itt mindenhez hozzá lehet jutni, amihez otthon. Még alkoholhoz és sertéshúshoz is, bár nekem a sertés annyira nem hiányzik. Igaz, ezekhez már külön engedély kell, amit a munkahelyed állít ki, és csak speciális helyeken lehet ezeket megvenni. Nem akarok közhelyes lenni, mert a blogban mindenki hangsúlyozza, hogy hiányzik a család és a barátok. Itt, ha beülsz egy kocsmába, kulturálisan nagyon más, mint otthon. Steril az egész, nincs hangulata.

KÁLMÁN: Imi nagyjából jól látja a helyzetet. (Kálmán kétszer annyi ideje van kint, mint Imre – a szerk.) Itt dolgozóként el kell felejteni azt a turista szemléletet, amit most te követsz. Hiszen te is tapasztaltad, pár nap alatt itt mindent meg lehet nézni. Hosszú hónapokig ezt úgy lehet elviselni, hogy átállítod az agyad, és nagyon pontosan tisztázod magadban a céljaid, miért jöttél ki és mit akarsz elérni. Megpróbálsz barátokat szerezni és kinyílni. Nagy szerencsémre, amikor én kijöttem, volt itt egy jó magyar társaság, akik sokat segítettek.

A Qatar Airways robotpilótája.jpgA Qatar Airways robotpilótája

ÉN: Visszatérő motívum a Határátkelőn, hogy a magyar ember csak a magyartól óvakodjon külföldön...

KÁLMÁN: Én is olvasom ezeket, de Doha nem összevethető mondjuk Londonnal. Ott már 300 ezer magyar él, ezzel lényegében a második legnagyobb magyar város, talán ezzel együtt jár, hogy megjelenik a lehúzás és az átverés. Itt maroknyian vagyunk, ezért nagyon összetart a magyar társaság. És nemcsak a magyarok, hanem az összes közép- és kelet-európai. Szerbek, magyarok, románok itt szinte egy nemzetként, egymásra utalva élnek. Itt annyira kisebbségben van az európai szellem.

ÉN: Tegnap is együtt ebédeltünk egy szerb kollégátokkal.

KÁLMÁN: Pontosan, egyszerűen ki vagy éhezve, hogy európaiakkal legyél. Ha leülsz egy szerbbel beszélgetni, nem fogjátok előhozni a politikai sérelmeiteket. Itt egy kelet-európai szívesen tölti az idejét egy másik kelet-európaival. Ha úgy tetszik, Dohában már megvalósult Trianon revíziója, mert nincsenek itt a politikusaink, hogy felszínen tartsák a torzsalkodást. Ha már kérdezted Imitől, hogy mi hiányzik otthonról; nekem ez, hogy ha leülök valakivel beszélgetni, lássak valami értelmet megcsillanni a szemében. Az indiaiak csak a munkáról tudnak beszélgetni, meg arról, hogy hol olcsóbb a biryani... (tradicionális indiai rizses étel – a szerk.)

A sajtpultba bejutottunk!.jpgA sajtpultba bejutottunk!

IMRE: Egy kolléga mondta, hogy milyen jó hogy magyarok vagyunk, mert ugyan a kajáról és a munkáról is tudunk beszélgetni, viszont a politikáról és a nőkről is. És még sok egyébről...

KÁLMÁN: A kulturális éhségét csak egy másik európai tudja enyhíteni. Én régebben úgy gondoltam, hogy Magyarország nagy hiányossága, hogy az átlagember nem beszél idegen nyelveket, cikinek éreztem ezt, ha a hazámra gondoltam. Viszont ebből az adottságból fakad az is, hogy egy külföldinek, ha nálunk akar dolgozni, beszélnie kell magyarul. Ha ez nem így lenne, már Magyarországot is rég elárasztotta volna az indiai munkaerő. Fura módon ez a fogyatékosságunk a leghatékonyabb védelmünk a bevándorlókkal szemben.

ÉN: Mit üzentek azoknak, akik készülnek megvenni a Budapest-Doha repjegyüket?

KÁLMÁN: Azt, hogy az a repjegy egy hétre szóljon, tapasztalják meg, milyen az arab kultúra, de hosszú távon eszükbe ne jusson. Tudom, milyen a helyzet Magyarországon, hogy bárhová elmennének, ahol jobb lehet, de ezt kétszeresen gondolják meg.

ÉN: Egy kicsit provokálnálak: ha ilyen rossz itt, te mit keresel itt?

KÁLMÁN: Talált. :) De épp ezért mondom mindezt, mert én már tudom azt, amit ők még nem. Hogy mennyire őrli fel az életkedvet ez a hely. De tudod mit? Ha akarnak, jöjjenek ki, a blogot olvasva úgysem hiszik el nekünk, milyen itt élni. És végül is rosszul nem járnak vele, hiszen külföldön dolgozni szélesíti a spektrumot, tehát valahol ezzel is gazdagodnak. Ha akarják, próbálják ki - de mindig legyen egy B-tervük.

ÉN: Mi a különbség Ferihegy és a dohai reptér között?

KÁLMÁN: A QR olyan dinamikusan bővíti a flottáját és a hálózatát, hogy a reptér ezt nem bírja. Toldozgatják ad-hoc módon, de a dohaihoz képest Ferihegy egy jól működő, szervezett reptér - nyilván sokkal kisebb forgalommal.

IMRE: Úgy képzeljétek el, hogy a dohai reptér mérete fele a ferihegyinek, viszont körülbelül ötször-hatszor nagyobb forgalmat szolgál ki. Ráadásul kettő helyett csupán egy futópályával.

KÁLMÁN: Az a baj, hogy ebben a káoszban a QR-nak nagy szüksége lenne az európai szakértelemre, de nem hajlandók megfizetni az árát. Láthatóan csodálkoznak azon, ha valaki kiáll a jogaiért. Egy indiai munkamorálja más, ők egy beégetett programot futtatnak az agyukban, viszont, ha bármi megakasztja ezt a programot, akkor az agyuk csinál egy nullával való osztást és leáll. Egy évvel előttem már volt itt egy magyar rampás, de ő is csak kb. egy évig bírta. Amikor kijöttem, nem értettem, hogy miért adta fel ilyen hamar, hiszen a munka könnyebb, mint otthon, és Feriheggyel ellentétben itt van előbbre jutási lehetőség. Azóta megértettem.

Doha by night.jpgDoha by night

ÉN: Mennyit kerestek ti itt, rampásként?

KÁLMÁN: Egy rampás alapfizetése 5700 rijál, ami kb. 350 ezer forintnak felel meg. Ami jelentősen megdobja, hogy teljes egészében a cég fizeti a szállásodat, minden közüzemi számlájával együtt. És persze az, hogy nincs adózás. A mindennapi élet nagyjából annyiba kerül, mint Pesten, nem lényegesen drágább. A szórakozással tudsz gyorsan seggére verni a pénznek, ha klubokba jársz, és ott alkoholt iszol. De átlagos életvitellel mi azt vettük észre, hogy a fizetésünk kétharmada megmarad. Tehát, ha valakinek devizahitele van, azt is gond nélkül tudja fizetni és még marad is bőven.

ÉN: Ez sok otthoninak mesébe illő, ti mégsem tűntök elégedettnek...

KÁLMÁN: Tudod, épp tegnap beszélgettünk erről a kedvenc török éttermünkben. Hogy mivel gazdagodunk mi itt Dohában? Hát pénzzel. És azon kívül, emberileg? Semmivel. Sőt, az emberségünket hónapról hónapra faragjuk le, és közben észre sem vesszük. Amikor egy járaton utasítok egy alám beosztott dolgozót, gyakran már le sem esik, hogy emberi lénnyel beszélek. És nem hiszem, hogy ezt bármennyi pénzért szabad hosszú távon csinálni...

IMRE: Sajnos így van. Doha emberileg a legrosszabbat hozza ki belőlünk, pedig nem mi akartunk ilyenek lenni."

Ha érdekelnek további részletek, követnéd az utat, itt megteheted.

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Katar Doha

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr845618731

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 07:09:37

Hudemilyenjoposztvolt!

Nem tunik soknak a 350e ketharmada, mint megrakaritas, kulonosen azert a "kinkodasert", amit felvazoltak.
Az mondjuk tetszik, hogy lehet venni alkoholt is. :)

Az arab nokrol jutott eszembe: tudjatok mik vannak ott puhacica helyett? Zsakbamacska :)

Tegnap beszelgettunk ket arab ismerossel (palesztinok). Azt ecseteltek, hogy melyik arab orszagbeli nok a legszebbek. Meg mindig nem ertem, hogy honnan a fenebol tudjak... :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 07:12:26

most úgy megsajnáltam őket....

NIKI LAURA 2013.11.07. 07:17:35

A lenyeg,valoban itt van: egy arab-fekka-roma-indiai kombo nem kepes racionalis gondolkodasra.
Ha barmilyen improvizaviora van szukseg,lebenulnak.

Bar pl canadaban a benzinkutak,es a hoteleket indiaiak kezeben vannak,de egy ketismeretlenes egyenlet kifog rajtuk.

Del afrikaban,de kanadaban sem lattam neger pilotat,meg elso tisztet sem,de meg rampast sem!
Visszatero orok igazsag:olaj nelkul az arabok sajat sza..ba doglenenek.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 07:26:20

@NIKI LAURA:
Ezt valahogy en is igy erzem.
Bar kufarkodasban is eleg jok... de ha mindenki "elad", ki fog termelni?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 07:31:00

Lehet csak en maradtam el, de kerdeznem a posztolotol:

Lesz majd "fekete-afrikai" resz is vagy csak Eszak-Afrika?
Mi a tervezett utvonal?
Mibol finanszirozza az utat?
Egyaltalan ki ez az Andor es mibol el?

www.aonang.hu (TH) · http://cooperbudapest.typepad.com 2013.11.07. 07:45:36

Bárcsak nálunk is lenne magyar sajt!!!!! :-)

tableno 2013.11.07. 08:00:21

Ezt a hihetlenül rossz véleményt az indiaiakról már annyi mindenkitől olvastam, hogy biztos lehet benne valami. Csak éppen a SAJÁT tapasztalatom ennek pont az ellenkezője. Japánban a legjobb barátom egy kint tanuló indiai srác volt (ráadásul kifejezetten szegény sorból jött, valahonnal az isten háta mögül), és meg kell mondjam, hogy kevés nála rendesebb, értelmesebb és szorgalmasabb emberrel találkoztam életemben. És persze iszonyú jókat lehetett vele beszélgetni mindenféle témáról, kifejezetten szórazkoztató volt, mennyire más a kulturálisan hozott világlátásunk... Lehet, hogy ő volt a kivétel, aki erősíti a szabályt, de akkor is mindig kételkednem kell, ha a "hülye" indiaiakról hallok.

Bebbi 2013.11.07. 08:07:42

Ahogy itt a posztban is irtak, szerintem mi, magyarok nem is nagyon tudjuk megerteni, milyen lehet az, amikor rengeteg bevandorlo ellepi az orszagot. Nagyon kivancsi lennek, hogy mi mennyire lennenk toleransak... :-) Van egy sejtesem...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 08:07:43

@NIKI LAURA:
Én egy egyismeretlenes egyenletet sem tudok megoldani.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 08:11:28

@tableno:
Nekem is az a tapasztalatom amit írsz.
Szorgalmas becsületes mosolygós emberek.
Rendkívül segítökészek barátságosak.
Egyetlen rossz tapasztalatom sincs velük.

2013.11.07. 08:11:51

@tableno: azert 1 milliard ezt rahuzni... UKban tradicionalisan a sikh-ek a manualis munkasok, punjabiak. Ok utaljak az indiai muszlimokat, akik, valoszinuleg Katar es UAEben vegzik az epitoipar es egyeb munkat.
Singaporeban az epitkezeseken szigoruan csak bangladeshi mellost latsz. Sikh nfm csinalna.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 08:13:08

@Bebbi:
Minek kell oda még bevándorló?
Nem veri az Isten így is eléggé?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 08:15:10

@charlieharper:
Teljesen igazad van.
Szinte csak szikhekkel dolgozok.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.11.07. 08:31:31

@tableno: nyilván ő volt a kivétel, mert ha ő is buta, rugalmatlan tök lett volna akkor nem jut ki a szülőfalujából :)

Shagrath 2013.11.07. 08:34:35

@diggerdriver: már az indiaiak között is vannak szkinheadek?

rumitom 2013.11.07. 08:39:44

@tableno: sokan vannak, igy nominalisan sok a kevesbe IQ-s.
akikkel IT-ben talalkozom, project manager vagy architect, oket nem mondanam butanak, sot kimondottan ertelmesek, meg logikajuk is van, beszelgetni is lehet veluk. viszont maximalisan szabaly kovetoek. ertsd a best practice-t akarjak megvalositani barmi aron. Es hiaba magyarazom hogy azt a best practice-t ugyanolyanok irjak mint o meg en, csak epp a gyartonal dolgoznak…
es vicces ahogy beszelnek, bevett szofordulatokkal, mintha az iskolaban tanultak volna. "the client accepted the solution" mint fo ervelesi pont.

rumitom 2013.11.07. 08:42:57

engem erdekelne az a terseg, szerintem jol ellenek ott egy evig.
sajnos egyszer nem kaptam meg egy Dubai allast. az arabom hianyat meg elneztek volna ha beszelek franciaul, mivel az UAE vezetoseg francia uralom alatt volt az amerikai multinal

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 08:42:58

Hajdú sajt, Hajdúböszörményből: ez valahogy jó érzés nekem :)

Amúgy az engem is érdekelne, hogy hogyan indult ez a projekt, mármint az afrikai körutazás,vagy mi.
Miért pont oda, mi a terv: útvonal, időtartam, hasonlók. Legalább nagyjából, pár sorban leírva.
Remélem, Andor is jön valamikor ma és válaszol :)

bpetya75 2013.11.07. 08:48:22

@macamuca:

Biztos megihlette Gábor északi túrája.

bpetya75 2013.11.07. 08:57:41

Egyébként jól indul ez az úti beszámoló. Csak így tovább!

Off

Hogy ne csak negatívumok linkelődjenek ide kis hazánkról: www.origo.hu/utazas/magyarorszag/20131106-beszamolo-az-elso-magyar-via-ferratarol.html?sec-7

BORtaBOR 2013.11.07. 08:58:24

Az indiaiak egyáltalán nem hülyék. De logikus, hogy kulimunkára nem az a nagyon kevés diplomához jutott ember fog elmenni, hanem a nyomor, éhezés és lehetőségek nélküli szerencsétlenek, akiknek valóban nem volt az iskolára, tanulásra sem alkalmuk. Ez nem azt jelenti, hogy minden indiai hülye. .és a viselkedésük is nagyban összefügg a kulturájukkal, de gondoljatok csak bele, hogy egy hindunak ugyanúgy mennyire barbárnak tűnnek bizonyos étkezési, higiéniai és egyéb szokások, amik egy kereszténynek/muzulmánnak/stb. teljesen természetesek.. Mások vagyunk. Mindannyian. ..és ha Magyarországon nem lenne annyi hülye, mint amennyi van, akkor ez a blog sem jött volna létre. Nem? De. ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 09:25:32

@diggerdriver:
Mar ott is vanna gonosz jedi-k? Eszmeletlen... beettek magukat a Birodalomba!

tableno 2013.11.07. 09:36:13

@Zka: ez biztosan így van. Egyébként a srác élete tiszta kalandregény: Manipurban született, India legszegényebb, polgarháborútól sujtott tartományában, az egyik legalacsonyabb kasztban. Úgy tudott iskolába járni, hogy egy new yorki mormon házaspár "örökbefogadta" egy segélyszervezeten keresztül (később át is tért mormon hitre). Később évekig katonáskodott Kasmírban, az egyetem alatt meg bollywood-filmekben statisztált. Ja, és bekerült India olimpiai karate-válogatottjába. Szerelmes lett egy indiai diplomata lányába, akit persze eltiltottak tőle (a lány ebbe bele is betegedett). Később összejött egy japán vendéghallgatóval, akinek a kedvéért jeletkezett a japán ösztöndíjra. Kint Tokióban össze is házasodtak, a srác most egy nagybanknál középvezető, és van kér félindiai-féljapán mormon kislányuk. Na ez a feritéjl, nem amit a Matolcsy mond! :-)

vazzup 2013.11.07. 09:36:17

Az komoly, hogy ez az "Imre" meg "Kálmán" hatalmas IQ-jukkal elmennek rakodónak, aztán köpködik a többi rakodót, hogy ők mennyire ostobák?
Ostobák.

Andor részén viszont jól szórakoztam, tetszik, hogy mindenhol vannak ilyen szürreális dolgok, mint az indiai taxis, akivel alkudni kell, hogy kapcsoljon taxiórát. :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 09:39:23

@Bebbi:
Hat...
Sokan meg azokkal sem toleransak, akik elmennek Magyarorszagrol. Kepzeld el azt, mit gondolnanak ugyan ezek az emberek, amikor a hekyunkre nem szoke-kekszemu-arja nep erkezik.

A masik, hogy ha mar valos ellenseg nincs, krealnak maguknak kepzeletbelit (IMF, EU, ballibzsidok,...). Mi lenne, ha tenyleg megjelenne nagyobb mennyisegu "idegen"?

Sokat kell meg tanulni... nagyon-nagyon sokat (nekunk is, kivandorloknak - de nekem biztosan!)

bpetya75 2013.11.07. 09:49:23

@vazzup:

Szerintem nem köpködtek. Elmondták, hogy milyennek látják azokat az embereket, akikkel együtt dolgoznak. Mivel most már nekem is van tapasztalatom jóval alacsonyabb szellemi és kulturális szintű emberekkel kapcsolatban, meg tudom érteni őket.

vazzup 2013.11.07. 09:58:10

@bpetya75: én meg nem, mit keresnek rakodók között, ha ők ilyne irodalmi nobel-díjas szellemi szintet várnak el?!
A magyar rakodómunkások se diplomáztak Friedrich Hegel-ből, ezt az egészet nem értem. Csak azt látom, hogy kint vannak, "mosogatnak", de milyen szar nekik, pedig akár 50.000HUF-ot is félre tudnak tenni havonta.

Ismerős a sztori? Ők Katar londoni mosogatói.

iqfighter 2013.11.07. 10:00:57

@NIKI LAURA: azert EGY ketismeretlenes egyenlet barkin kifog...

bpetya75 2013.11.07. 10:05:00

@vazzup:

Elmondták, hogy mit keresnek. Pénzt. Persze a havi két kiló megtakarítás valóban nem túl sok, de azért nem is 50e.

Számomra sokkal hangsúlyosabb volt, amit a szerbekről, románokról mondtak. Az ugyanis pont az bizonyítja, hogy nem fordultak be teljesen, csak nehezen bírják a kultúrsokkot.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 10:08:45

@tanato:
Ez lassan csontig ragott csonk :)

Aki akar szavazni, az meg fogja oldani a dolgot. Aki nem, az levelben sem tenne, szerintem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 10:09:59

@iqfighter:
Szerintem masodfokura gondolt, csak parasztemberkent nem ert hozza :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.07. 10:14:39

Az itt levo ujsagirokat, riportereket kerdem (ha vannak). Az interjualanyok valaszait diktafonnal rogzitik es szo szerint leirjak altalaban vagy azert szokas picit atfogalmazni?

Azert kerdem mert - elore is bocsanat a negativ eloiteletekert - rampaskent beszelnek olyan szepen es valasztekosan ahogyan en sosem fogok. :) Nem tartom tobbre magam semmilyen melosnal sem, felreertes ne essek, csak amikor otthon ilyen korokben forogtam akkor en a pinavadaszos stilusommal tudtam legkonnyebben beilleszkedni kozejuk.
Ezzel szemben Imre es Kalmas inkabb amolyan MTA szakerto-stilust kepviselnek. :)

iqfighter 2013.11.07. 10:17:12

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: :)

Az indiaiakhoz: sajat tapasztalatom szerint a kollegak kozul (a kelet-europaiak es a perzsak mellett) az indiaiakkal lehet legjobban beszelgetni, barmirol. Egyetemi kornyezetrol van szo.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.07. 10:18:40

Tovabbra is hiszem hogy egyszer a jovoben meg nagyon csunyan meg fogjuk fizetni az arat annak a pazarlasnak amit a Kozel-Keleti olajorszagok muvelnek.
Nem egeszseges dolog siparadicsomot, kanalisos plazat es klimatizalt felhokarcolokat epiteni a sivatagban ahol a puszta vizzellatast sem konnyu megoldani.
Fajlagosan olyan elkepeszto energiaigenye van ezeknek a varosoknak hogy az valamikor meg vissza fog utni csunyan.

(OK, levettem az igaszsagosztos vilagmegvaltos apokaliptikus kalapom, leallitom magam :) )

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.07. 10:19:45

@iqfighter: "azert EGY ketismeretlenes egyenlet barkin kifog... "

hahahaaa, ott a pont! :D

vazzup 2013.11.07. 10:21:28

@bpetya75: az én olvasatomban ha ez a két ember egy MÁV kézi rakodótelepén dolgozna, akkor ugyanez a beszélgetés zajlana le, csak teliszájjal trianonoznának, amit így nem tehetnek meg, mert az a pár ember, akit ők kedvelnek (aki szerintük nem ostoba), így elfordulna tőlük. Másképpen vajon miért is emlegetnék fel ezt?
Szerintem csak két ostoba álművelt parasztlegény játsza el a nagyhalált, mert a többiekkel nem tudnak miről beszélgetni. Jé, a többiek leszarják trianont, milyen fura.

De persze addig már nem jutnak el, hogy lehet, nem a többiekkel van a gond, hasonló környezetben itthon is pontosan ugyanezt kapnák, ezért nem értem ha ennyire rangon aluli a rakodótársakkal, akkor francé' dolgoznak ott?
Ja, a pénz az jól jön. -> londoni mosogató, még mindig.

tableno 2013.11.07. 10:23:29

@Don Kartasch: Helyesen: meg fogJÁK fizetni. Mármint az arabok. Globálisan inkább a kínai iparosodás környezeti hatásai miatt fogunk mindnyájan szívni... :(

rumitom 2013.11.07. 10:25:40

@bpetya75: wow, ez nagyon meno. meg is nezem legkozelebb, amikor otthon jarok.
sport nyaralasra amugy szlovenia a kedvencem. tele van via ferratakkal es a soca kituno vadvizi turakhoz.

T1GRIS 2013.11.07. 10:25:47

@tableno: Bár én is be tudok számolni egy-egy pozitív élményről velük kapcsolatban, azért hadd mutassak rá arra a nem elhanyagolható körülményre a történetedben, hogy ő EGY db indiai volt Japánban, ami finoman szólva sem ugyanaz, mint amikor ők vannak többségben, vagy legalábbis tömegesen.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.07. 10:29:03

@tableno: Hat nem tudom, kicsi ez a bolygo ahhoz hogy az ember el tudjun ezek elol menekulni szerintem. :(
De az teny hogy a Kinai fejlodes is betesz mostanaban a vilagnak istenesen. Ahol a belvarosban akkora a szmog hogy mar csak maszkban lehet kimenni... az sosem ussza meg az ember kovetkezmenyek nelkul...
Es mennyire szuper lesz ha majd Kinat es Indiat kimaxolva szepen atkusznak a gyarak 40-50 ev mulva Afrikaba... ebbel a szempontbol Europa veszesen kozel van a ground zero-hoz. :(

Ahh mondom en, telket kell venni Gronlandon. :( :D

tableno 2013.11.07. 10:29:14

@T1GRIS: Nem EGY darab indiai volt Japánban, hanem EGY darab indiai volt a barátom. Viszont több indiai professzor is tanított a japán egyetemen, ahová jártam. Merem feltételezni, hogy azok sem voltak hülyék.

vazzup 2013.11.07. 10:30:21

@T1GRIS: khm, azért Londonban sem fekete-fehér a dolog. Dolgoztam olyan cégnek, ahol elég sokan vannak, PM, developer, teszter, stb, általában nem volt velük több gond, mint bármelyik átlagos magyarral vagy átlagos brittel. Pedig elég sokan voltak, a munkavállalók ~1/3-át biztosan ők adták.

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 10:30:25

@Don Kartasch:
Minden közegben van egy kialakult nyelvezet/szóhasználat/stílus.
Az, hogy egymás között hogyan beszélnek, még nem jelenti azt, hogy nem tudnak másként is = nem feltétlenül kell átírni/átfogalmazni a mondandójukat.
Én is más-más szókészletet (és gesztusokat) használok különböző emberekkel: észrevenni, ráérezni, hogy kinek mi "fexik", ez nem feltétlenül végzettség kérdése.
Pld: Apum másként beszél a szénabehordáskor neki segítő haverjaival, és másként a diplomás rokonnal. Tudja-érzi, melyikükhöz hogyan kell szólni, és miről lehet-érdemes velük beszélgetni.
Skatulyázni persze lehet végzettség, munkakör, származás, stb alapján, de egyáltalán nem ritka, hogy valaki kilóg a skatulyából, és teljesen másra is képes, mint amit feltételeznek róla.
:)

T1GRIS 2013.11.07. 10:32:28

@vazzup: @Don Kartasch: Az az érzésem, hogy nálatok az okoz némi zavart, hogy nem tudjátok pontosan, mit csinál egy reptéren egy rampás (dispatcher). Itt elolvashatjátok: http://tavolafikatol.blog.hu/tags/felzárkóztató (Vazzup, egy hangyányival bonyolultabb a feladatunk, mint egy rakodóé, de azért kösz a jóindulatot! :) ) Ja, én a fentiekből a Kálmán vagyok. ;)

tableno 2013.11.07. 10:34:21

@T1GRIS: Még mindig kint vagy Dohában? Azt olvastam a blogodban, hogy hazakészülsz.

T1GRIS 2013.11.07. 10:36:27

@tableno: Nem, én sem gondoltam, hogy ő volt az egyetlen indiai Japánban. :))) Úgy értettem, hogy a feltehetően multukulti baráti körödben ő volt "az" indiai, ami teljesen más, mint amikor körülötted mindenki az.

rumitom 2013.11.07. 10:40:11

@Don Kartasch: kedvencem, par hete otthon a godollo kornyeki lazar tanyahoz hoztak epp a japan turistakat. egy kis volgy, katyus ut vezet oda. a szmog max a lovak fenekebol jon.
a felukon maszk volt :D

tableno 2013.11.07. 10:41:39

@T1GRIS: Lehet. Viszont szerintem a te látásmódodat meg az torzítja, hogy Dohában jó eséllyel nem az intelligensebb indiaiak végzik a kulimunkát. Amúgy nekem a havi 350K fizetés nagyon kevésnek tűnik, ennyit talán Magyarországon is megkereshetnél, nem?

tableno 2013.11.07. 10:42:31

@rumitom: Az más. A japánok akkor viselnek maszkot, ha náthásak, hogy ne fertőzzenek tovább másokat.

rumitom 2013.11.07. 10:43:18

@T1GRIS: koszi, akartam kerdezni mert a rampasbol nem a rakodora asszocialtam, foleg hogy beosztottrol is tettel emlitest, de pontosan nem tudtam volna megmondani mi is a feladatkorod.

vazzup 2013.11.07. 10:47:29

@T1GRIS: igazán nincs mit, bármikor! :) De akkor mondjuk az érdemi felvetésre is reagálhattál volna. Ugyanez magyar környezetben sem lenne jobb. Szerintem. S ez független attól, hogy bőröndöt dobálsz, üzemanyagot töltesz vagy éppen irányítod azokat, akik csinálják.

S nem, továbbra sem tetszik, sem itthon, sem külföldön az a hozzáállás, hogy fú de király vagyok, meg zseni, meg fényes elmém mindent bevilágít, de a többiek milyen kibaszott ostobák.
Ha nem tetszik vazze' keress magadnak olyan munkakört, amiben irodalmárokkal kell érintkezned naponta.

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 10:47:46

@vazzup:
"Szerintem csak két ostoba álművelt parasztlegény játsza el a nagyhalált, mert a többiekkel nem tudnak miről beszélgetni."

Na, akkor én is ostoba és álművelt vagyok (a paraszti szármzásom tuti, ráadásul egyáltalán nem szégyellem, sőt!), bár nem legény.
Ugyanis én se nagyon tudok élvezetes beszélgetéseket folytatni a kollégáimmal (2 kivételével). Az időjárás, kaja/recept, család/privát események, munkahelyi történések témakörökön túl ugyanis engem rengeteg dolog érdekel, amelyekről szívesen trécselnék. Node ha őket nem érdekli, akkor hogyan?? Nem vicc, ha az említett 2 kollégával dolgozom együtt, akkor a 8 óra alatt rengeteg minden szóba kerül, az említett témák is, + zene, csillagászat, könyvek, technika, kertészkedés, politika (utóbbi azért érdekes, mert hárman 3-féleképpen vélekedünk, mégsem volt még soha veszekedés, mert mindannyian elfogadtuk a többiek álláspontját, ennek ismeretében beszélgetünk), és még sok-sok téma.
Velül élvezet dolgozni, kár, hogy ritkán kerül rá sor (2-3 alkalom/hó).
Mindenkivel megtalálom a közös hangot-témát, de bizony soxor van, hogy hallgatok. Mert egyszerűen nincs kedvem 8 órán át főzni, cicákért-kutyákért rajongani, szidni a főnököt-időjárást-hülye politikust,stbstb.
És néha panaszkodom a férjemnek, hogy mennyire fárasztó az, hogy ilyen emberekkel kell együtt lenni. Nem a munka, hanem az enyémtől nagyon eltérő érdeklődési körű emberek.

Namost akkor én is ostoba és álművelt = sznob vagyok?
(engem valamelyest ismerhetsz, mármint a kommentjeim alapján alkothattál rólam egy képet/véleményt, míg az ugyanerre panaszkodó Imrét és Kálmánt nem ismerheted még ennyire sem, de a felvetésük miatt ostobának és álműveltnek tartod őket....)

2013.11.07. 10:48:30

@rumitom: nem tudom irtak -e, nem azert viselik, hogy ne kapjanak el semmit, hanem, hogy ok ne terjesszenek semmit.
Rendszeresen van VC-m maszkos azsiaiakkal, ha nathasak

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 10:48:57

@iqfighter:
Meg sosem volt dolgom indiaival.
Amit tudok roluk, azt a TV-bol, internetrol tudom (folyoban lubickolos, eroszakolos fajta). Nyilvan ez nem a teljes igazsag es aki eljon onnan lehet azert (is) teszi, mert neki nem "palya" ez a fajta eletstilus.
Nem tudom...

@Don Kartasch:
En sem hiszem, hogy ez a mi bajunk lenne. Ok meg ennel jobban mar nem fognak elsivatagosodni :)

Izland, Gronland, Eszak-Norvegia / Svedorszag... csupa olyan hely, ahol minden adott a felhotlen elethez, csak a javorszarvashust kell megkedvelni meg a lazacot.

@tableno:
Rakodomunkaskent? Nem hiszem.
Azt irtak, hogy ott stabil a megelhetes. Az eleg sokat szamit.
Amilyen suruek Magyarorszagon a legikozlekedessel kapcsolatos csodok, ki tudja meddig lesz ott ilyen jellegu munka?! :>

Te mit csinalsz Japanban? :)

tableno 2013.11.07. 10:51:29

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Nem rakodómunkások, hanem a rakodókat felügyelik. Ez egy kifejezetten kvalifikált meló, azt hiszem felsőfokú végzettség sem árt hozzá.

vazzup 2013.11.07. 10:57:47

@macamuca: no de ezért nem kell elmenned Katarig, hogy ilyet tapasztalj, pláne nem kell rásütni egy egész népre, hogy "hát, ők ilyenek", mert nem ilyenek. A szűklátókörűség, meg az ilyen faji-rasszi dolgok nálam elegek ahhoz, hogy leírjam az embert. Akár végleg is.
Lehet, hogy csak én vagyok helikopter, de ha nekem valami nem tetszik, akkor változtatok rajta. Ha nem tetszik ott, nem kell ott lenni, ha nem tetszenek a kollegák, fel lehet állni, biztos van száz másik reptér is, ahova pláne katari tapasztalattal felveszik. Bánom is én.
De az, hogy "az indiaiak hülyék, mi magyarok meg olyan kurva okosak vagyunk, hogy a fal adja a másikat", már ne is haragudj, de ez elég ordenára taplóság. Az én szememben, lehet, más másképpen gondolja.

@T1GRIS: btw, olvastam anno a blogodat, tudom, mit csinálsz, elnézést kérek, hogy tudatosan degradáltam a munkádat, fricskának szántam, lehet túl durva volt. Utólag visszaolvasva biztos, hogy az volt. Szóval elnézést.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 11:02:07

@tableno:
Azokat olvastam :)
Es azota? Hol vagy es mit csinalsz?

Latcho Rom 2013.11.07. 11:03:04

Igen jopofa iras, elveztem.

valaki azt irta itt hogy alacsonyabb "szellemu" emberek, tunodom hogy mire gondolt...?

Bebbi 2013.11.07. 11:04:23

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Persze, nyilvan van mindenkinek mit tanulnia. En is peldaul sokkal toleransabb lettem kulfoldon.

Bebbi 2013.11.07. 11:07:42

@Don Kartasch: Errol azt hiszem par sportujsagiro orakat tudna meselni... :-))) Neha borzaszto nehez ertelmes cikket kihozni azokbol a mondatokbol, amik elhagyjak a riportalanyok szajat. :-)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.07. 11:08:08

@T1GRIS: Ne vedd zokon, de tenyleg nem vagyok kepben mit csinal a rampas. En azt gondoltam ezt csinalja a rampas:

www.youtube.com/watch?v=tPzRPga6uDg

Mert ez tunik olyan "rampas" melonak. :D

Az aircraft dispatcher mar kicsit tagabb fogalomnak tunik. :) Mindig tanul az ember, ez van.

tableno 2013.11.07. 11:09:36

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Hehehe, a HÁ blog egyik nagy misztériuma, hogy pontosan hol is vagyok most... :)

Amúgy vállalati pénzügyekkel foglalkozom.

rumitom 2013.11.07. 11:13:01

@tableno: @charlieharper: oh, nice. megint okosabb lettem. nagyon figyelmesek

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.07. 11:13:43

@Bebbi: Igen, errol hallottam egy sztorit. Sportkozvetites volt vmi cimvedo boxmeccsrol. Gundel volt az egyik kommentatr kezdo nyeretlenkent, a masik TV adonak egy oreg roka volt a kommentatora. :)

"Most pedig hallgassunk bele a kovetkezo menet kezdete elott hogy milyen jotanacsokkal latja el az edzo, Gyuszi bacsi a boxolot.

Guszi bacsi: - Ide figyelj bazdmeg, ha nem hajolsz el az utesei elol ez a barom a szart is kiveri beloled! Hat vedd magad a kurva eletbe is!"

Gundel: "Most ooooo, hat oooooo, ize...."

Oreg roka: "Most azt hallhatjuk ahogy Gyuszi bacsi eletmento taktikai tanacsokkal latja el a kovetkezo menet elott..." :DDDDD

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 11:20:34

@tableno:
Jol van, jol van. Ha nem akarsz rola beszelni, nem kell... :)

@Bebbi:
En meg sajnos nem, pedig szeretnek.
Szerintem kellene sok-sok pozitiv csakodas, hogy bizonyos nepeket "feljebb" tudjak helyezni a jelenlegi besorolasnal.
Nem egyszeru, de meg ifju titan vagyok :)

@shakti_rom:
Pedig egyszeru. Van akinek a homloka alacsony. Van, akinek a termete. Van, akinek a keritese es van, akinek a szelleme.

bpetya75 2013.11.07. 11:20:54

@rumitom:

Volt értelme belinkelnem :-)

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 11:26:56

@vazzup:
"Ha nem tetszik ott, nem kell ott lenni, ha nem tetszenek a kollegák, fel lehet állni, biztos van száz másik reptér is, ahova pláne katari tapasztalattal felveszik."

A katari tapasztalat megszerzése érv a maradás mellett, ezt említette is:
"Jól mutat az önéletrajzban később, és az itteni munkahelyed biztos. Ezek nagy előnyök."
"Hosszú hónapokig ezt úgy lehet elviselni, hogy átállítod az agyad, és nagyon pontosan tisztázod magadban a céljaid, miért jöttél ki és mit akarsz elérni."
Tehát az említett előnyért/előnyökért bevállal valamit/valamiket, melyek számára/szerinte kellemetlenek, és hatásukat tekintve egy ponton túl hátrányosak is:
" az emberségünket hónapról hónapra faragjuk le, és közben észre sem vesszük. Amikor egy járaton utasítok egy alám beosztott dolgozót, gyakran már le sem esik, hogy emberi lénnyel beszélek. És nem hiszem, hogy ezt bármennyi pénzért szabad hosszú távon csinálni..."

Hogy ki miért, mit, meddig vállal be, az mindenkinél mást jelent, és azt mondani, hogy ha nem tetszik, akkor fel kell állni és lelépni, nos, ez nekem enyhén szólva fura. A nem-felállás, a maradás még nem jelenti azt, hogy akkor hallgasson, és szót se ejtsen arról, ami nem tetszik, amit hiányol, stb. Legalábbis szerintem.
Csinál valamit, vállalt valamit, mert célja van vele, de hadd mondja már el, mi az, ami nem tetszik neki. Kb minden dolgozó ember tud mondani 1 vagy több dolgot, ami nem tetszik neki a munkája-munkahelye kapcsán, de a megoldás mégsem az, hogy akkor mindenki felmond....

Gondolom, te mindennel elégedett vagy (különben már nem azt csinálnád, amit, bármi legyen is az), ezért elvileg irigyelni kellene téged, gyakorlatilag a tökéletesség egyben a kihívások hiányát is jelenti.
Aki szereti a tökéletességet, annak megfelel, ugyanakkor a többi, a változást-változatosságot = kihívást kedvelő ember (akik olykor pansszkodnak erre-arra) zavarhatja.
Ha zavar Kálmán "panaszkodása", akkor mégsem olyan tökéletes minden...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 11:27:58

@vazzup: Furcsa csak olyan magyarok irnak a blognak akik "kulturalisan el vannak szigetelve" (fingom sincs mit jelent, de lehet elonyben vagyok, mert itt van konyvtar, szinhaz, muzeum).
"S ez független attól, hogy bőröndöt dobálsz, üzemanyagot töltesz vagy éppen irányítod azokat, akik csinálják." Gondolom tok komplex munka megtankolni egy repulot...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 11:29:34

@charlieharper: Mijaza VC? Video Chat? Nem akarjak megfertozni az IT rendszert? :)

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 11:30:21

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
"Van akinek a homloka alacsony. Van, akinek a termete. Van, akinek a keritese es van, akinek a szelleme."

Homlokom átlagos.
Termetem magas.
Kerítésem nincs.
Francba, tényleg műveletlen fél/egész bunkó vagyok!

Kösz, Madár, ma is megtudtam valamit magamról! :)))))))))

Latcho Rom 2013.11.07. 11:34:06

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: szellem mint dzsinn, palack meg minden? nem ertek en ehhez hajnali otkor, majd talan a fatoku digg elmagyarazza nekem :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 11:35:36

@macamuca:
Mimimi? :)
Elvesztettem a fonalat... en vagyok a blog hazibunkoja ;)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 11:38:48

@shakti_rom:
Diggy toke aranyveretes!

Valami dzsinnes dolog lesz, igen. Mint a diggy eseten. Addig kell simogatni a ket, kis lampasat, mig elo nem tok a dzsinn a palackjabol ;)

Ha mar szobakerult a dolog: a muszlim vallasban hol helyezkednek el a dzsinnek? Ugyan arrol a kornyekrol szarmaznak, nem?

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 11:38:59

@Mr. Long [wannabe Briton]:
" "kulturalisan el vannak szigetelve" (fingom sincs mit jelent, de lehet elonyben vagyok, mert itt van konyvtar, szinhaz, muzeum)."

Hasonló a hasonlóval érzi jól = komfortosan magát.
A másféle egy ideig érdekes lehet, de egy idő után már nem az, majd kezd bosszantó, zavaró lenni, megjelenik a hiányérzet.
Ez nem kizárólag a művelődésre (könyvtár, színház, stb) vonatkozik, hanem az egész életmódra: hétköznapi szokások, lehetőségek, ezek mássága, a körülötte lévő emberek teljesen más viselkedése, reakciója az addig megszokotthoz képest.

Kilépve az ismertből, megszokottból, a komfortzónából, mindenkit ér kulturális sokk. Mértéke eltérő, feldolgozásának módja és az ehhez szükséges idő szintén (vagy hogy sikerül-e).
Magyarán: amint beilleszkedik, megszokja az új, más környezetet, megszűnik a sokk. Ehhez idő kell, ráadásul vagy sikerül, vagy nem....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 11:39:25

Hogy a menku csapjon bele az ugyanabbaba :)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 11:43:50

@shakti_rom: van akinek 180 cm-es szelleme van, van akinek meg alacsonyabb, olyan 150 cm koruli.

bpetya75 2013.11.07. 11:43:52

@macamuca:

"Ha zavar Kálmán "panaszkodása", akkor mégsem olyan tökéletes minden... "

Jó meglátás.

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 11:45:32

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
10:47-es kommentem
:)))))

Ezek után jöttél Te 11:20-kor....
:))))))))

Ja, amúgy Mester, tanítanál?? Ha már Te vagy námbervan, én lehetek a némbervan :DDD

bpetya75 2013.11.07. 11:47:21

@Babette_:

Nem egészen. Az tanato, akinek titkolt típusú autója van, amit haza kellett trélerezni frankhonból.

Bár végül is tableno sem nyilatkozott az autójáról még. vagy csak lemaradtam róla.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 11:48:59

@bpetya75: akkor megint kevertem, nem ő az itthon élő orvos?:D

bpetya75 2013.11.07. 11:52:11

@Babette_:

Tanato az alföldi háziorvos, tableno a Japánban MBA-zott közgazdász, akinek asszem brazil felesége van és most talán valahol Dél-Amerikában élnek.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 11:55:11

@rumitom: "video conferencia" ebben az osszetetelben nem hallottam meg, csak meetingnek. Koszi!

bpetya75 2013.11.07. 11:55:40

@rumitom:

De legalább nem a hátuk mögött! ;-)

vazzup 2013.11.07. 12:00:46

@macamuca: értem, szóval akkor minden eddigi londoni pakizós mosogató-sztori tökre a helyén van?! Mert ez nem különb azoknál. S szerintem nincsenek a helyükön.

Velem kapcsolatban tévedsz, ennél nagyobbat nem is tévedhetnél. Pár nap múlva ugyanis költözöm az Egyesült Államokba, egyelőre expatként.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 12:01:02

@macamuca:
Jajj, nem tudom kovetni :)

De ismered a verset, nem?
"Bunkok voltunk mostanaik,
Karhozottak osanyainak..." :)

@rumitom:
Akkor eleg elozekenyek, ha VC-hez is felveszik a szajkosarat...

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 12:03:10

@Mr. Long [wannabe Briton]:
"Gondolom tok komplex munka megtankolni egy repulot..."

Igen.
Megtankolni is, meg megrakodni is.
tavolafikatol.blog.hu/2012/09/20/felzarkoztato_152

(nem repülőnél ugyan, de a rakodás rejtelmeivel volt-van alkalmam találkozni, és tényleg több annál, mint "ami befér, azt egymásra-egymás mellé tesszük, oszt mehet" :)) Járművenként eltérő szempontok is vannak, meg azonosak is, pláne, ha a szállítás során az egyikről a másikra, netán többfélére is történik átrakás, szóval, nem egyszerű)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 12:05:05

Majd joni fog, ha joni kell a poszter?
Az nem lehet, hogy annyi sziv hiaba onta kerdest...

bpetya75 2013.11.07. 12:10:09

@vazzup:

Aha! Akkor most jól megfejtem a lelked állapotját! A rövidesen bekövetkező költözés új helyzetet teremt, amelynek fontos része lesz a beilleszkedés. Tudat alatt kicsit frusztrál a gondolat, hogy vajon hogy fog ez menni neked, és felnagyítva kivetíted erre a két srácra a benned kavargó aggodalmakat.

Remélem rövidesen jön doki, és jól megcáfol ;-)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 12:15:48

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Aztan kitero valazokat ad, mint a tegnapi poszterina! :DDDDDDDDDDDDDDD
A javorszarvas es a renszarvas husok mennyire hasonlitanak egymasra? Mert fustolt renszavas sonkat ettem mar es nagyon izlett!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 12:18:12

@vazzup: Nehogy hagyma v2.0 legyel! Arra viszont figyelj, hogy legyen mosogato-, moso- es szaritogeped is! :))))

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 12:23:23

@vazzup:
Adott országban (bárhol) adott munkát jellemzően (de nem kizárólag!) adott típusú (felfogású, szokású, netán származású) emberek végzik.
Az általánosítások innen erednek, amíg tehát ennek tudatában használja valaki, addig nem sértegetés (=lenézés) a cél, hanem ténymegállapítás.
Gondolom, ezzel a mondattal van problémád:
"mindenfajta rasszizmus nélkül - azt kell mondanom, hogy a 99 százalékban indiai, bangladesi, pakisztáni és fülöp-szigeteki bevándorlókkal van probléma."
Nomost: milyen felfogásúak és viselkedésűek ezek az emberek? Nyilvánvalóan nagyon mások, mint Kálmánék, meg a többiek. Mások a szokásaik, más a tudásuk, mások az elvárásaik, ezek miatt a viselkedésük is. Ez okoz problémát. Ennek kimondása még nem lenézés, nem degradáló, szerintem.
Más kérdés, hogy lehet-e megoldani ezeket a problémákat, hogyan, mennyi idő alatt, kinek a feladata a probléma kezelése, netán megoldása, egyáltalán: akarják-e megoldani.
Kétlem, hogy 100 %-ig azonosulni tudnál (=megértés+elfogadás) mondjuk egy bangladesi menekülttel = előbb-utóbb probléma lesz. Ami nem meglepő, a tény kimondása sem borzalmasság, a lényeg a probléma valamilyen kezelése (valamit nyilván teszel, ha valakivel gondod van, ha elhajtod, vagy lelépsz, akkor is tettél valamit).
Vagy a pakisztáni Dohában szitut fel lehet cserélni borsodi cigány Budapesten szitura... (anno a fekete vonat időszak..... tudod, mi volt az?, mert akkor érthető a párhuzam).

Az költözéshez előre is grat, remélem, legalább a fele teljesül az elképzeléseidnek :)
Nyilván te is bevállalsz jónéhány nemszeretem-dolgot a céljaid érdekében, olyat is, amire előre számítasz, és lesz olyan is, amire nem.
Pont, mint Kálmánék.
Ha "szembejön" valami efféle, nyugodtan mondd ki, nem kell úgy tenned majd, mintha minden heppi-szupi lenne: amíg érdemesnek tartod bevállalni ezeket, addig pozitív lesz a mérleged, a bosszúságokkal/kellemetlenségekkel együtt.
Kívánom, hogy így legyen! :)

Ja, és komolyan mondom: megérne 1-2 posztot majd, hogy miként vélekedsz a nagy vízen túliakról, az ott tapasztaltakról.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.11.07. 12:25:05

@tableno: Programozóként én találkoztam már ilyennel is, olyannal is. Sőt, ismerek olyan indiai csajt is, akivel többek között ezt is meg lehetett beszélni, és ő egyértelműen az oktatási rendszert nevezte meg főbűnösnek.

Ott ölik ki minden gyerekből a kezdeményezőkészséget és az önálló gondolkodást, még az egyetemeken is.

De azért nehéz kérdés ez, vajon össze lehetne egyáltalán tartani egy akkora birodalmat, ha az emberek önállóbban gondolkodnának?

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 12:27:49

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
Lényegre:
Tanítasz vagy sem????
Továbbá szeretném azt is tudni, hogy ha vállalod a képzésemet, akkor adsz-e a képzés végén valami bizonyítvány-féleséget?
Merthogy idén nagy volt a légytermés, és az összes bizimet alhasználtam légycsapóként = kéne egy új légycsapó.
Tehát: vásároljak egyet, vagy tanítasz és adsz egy bizit/oklevelet???
Ne verselgess itt nekem, ahogy az igazán művelt magyar mondja: inkább táncold el, a port jobban bírjuk.... (=ide jöhet a video-link a tánciról!)
:))))))))))))

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.11.07. 12:28:08

Azért azt is hozzátenném, hogy "indiaiak"-ról beszélni általánosságban kb. olyan, mint az európaiakról. Sőt, bizonyos szempontból még olyanabb.

tanato 2013.11.07. 12:36:09

@Babette_: Tanató én vagyok,itthon élek,Tableno meg gyermekkora óta járja a világot élt már nagyon sok országban,Irántól Japánig meg egzotikus felesége is van,aki nem magyar,nem európai és nem fehér.

SiDor 2013.11.07. 12:36:13

@vazzup: Te ugyanazt a posztot olvastad?

SiDor 2013.11.07. 12:36:13

@T1GRIS: Pontosan erről van szó!

SiDor 2013.11.07. 12:36:13

@vazzup: TIPIKUS agyrepesztő csúsztatás. Sehol nem írta, hogy "bezzegamagyarokdekurvaokosak". Hátborzongató fajta a tied.

SiDor 2013.11.07. 12:36:14

Jajj, de tetszett!!! Köszönjük az interjút, nagyon élvezetes volt. Végre kiderült, hogy miért is jó, hogy nem beszélünk otthon mást mint magyart. Én sem bánom, ha nem leszünk indiai etc. bevándorlók célpontja. Mert biztosan 'vannak okosak, figyelmesek, kedvesek és szépek is' ahogyan itt sokan bekommentelték, én azért elég jól ellennék nélkülük. Kiköltözés előtt attól féltem, hogy északkeleti angol - kulturálisan rasszista része a UKnek- Simon hogyan lesz majd el az arabokkal...egy hét Dubaiban és Simon says: "never mind the arabs...."
A Doha életérzés olyasmi mint a Dubai, vagyis jó vacak, a pénz se akkora nagy mint gondoltam volna, úgyhogy nyugodtan maradunk itt a seggünkön A.D. külvárosában. És olvasni fogom a blogotis.

tableno 2013.11.07. 12:37:38

@Babette_: Azt már egyszer elárultam. :)

tanato 2013.11.07. 12:38:16

@bpetya75: A múlt héten meg meg a másik autónkat kellett trailerrel szállítani Soprontól az ALföld közepéig,mert bedöglött.Rám jár most a rúd autó ügyben.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 12:42:08

@tanato: na akkor jól tudom. de veled beszéltünk az autódról?

tanato 2013.11.07. 12:44:50

@Babette_: Persze tavaly volt az ominózus autó hazaszálltás,mert szétment az olajpumpa és kint nem tudták megjavtani.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 12:51:29

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: es milyen magas, nehez, hany nyelvet beszel, hagy gyereke van, mennyit keres, milyen autoval jar?

bpetya75 2013.11.07. 12:56:42

@tableno:

Sejtettem, hogy lemaradtam valamiről autó-ügyben ;-)

@tanato:

Az vidám. Nem ismertél senkit a környéken? Ha a Dunántúlon ilyesmi bajba kerülsz és nem azonnali megoldás kell, akkor írj rám, hátha tudok valakit a közelben.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 12:56:45

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Na jo, de a tegnapi poszterina egy idiota volt, ezt mindenki tudja...

Javorszarvast ettem, az nem volt rossz. Renrol nem tudok nyilatkozni.

@macamuca:
Szivesen tanitalak es a kepzes vegen, sikeres vizsga eseten, termeszetesen jar a bizonyitvan!

Elso lecke: orrszivas. Nem kozonseges modon, hanem megvarni mig minimum 7,5mm kilog, majd utana, hirtelen visszaszippantani, hogy csak ugy csattanjon.

@tanato:
O is vette a feleseget?

vazzup 2013.11.07. 12:59:11

@SiDor: hát, majd szólj, ha megtanultál olvasni és szöveget értelmezni, addig meg azt gondolsz, amit jónak látsz.

@macamuca: poszt lesz, de nem egyhamar, nem akarok a túl korán ítélkezem hibába esni.
Viszont tőlem tuti nem fogsz olyanokat olvasni, hogy a szemét mekák az okai mindennek... Ahogy mondjuk annak idején sem mondtam ilyeneket, hiába éltem cigányok mellett, tudom, mi, merre, hány méter.
S tudod, hiába vagyok sikeres, mégse tartok másokat kulturálatlannak csak azért, mert x vagy y nemzetiségű.

bpetya75 2013.11.07. 13:00:03

@macamuca:

Remélem sikerül bekönyörögnöd magadat a képzésre, addig is hangolódásul: www.youtube.com/watch?v=3Y04a5Yahy0

Bebbi 2013.11.07. 13:04:22

@tanato: En is mindig keverem ezt a ket nevet. Peldaul most mar fogalmam sincs, hogy ki ferfi es ki no a kommentelok kozul...

Bebbi 2013.11.07. 13:05:30

@Mr. Long [wannabe Briton]: Es persze a legfontosabb kerdes: hord-e leggingset? Vagy leggings-t? Hogy kell ezt irni?

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 13:17:00

@bpetya75:
igen, pozitív lett a tesztem, megkaptam a zöld jelzést: felszállhatok, izé, felvettek (és rögtön meg is kaptam az első leckét... hajcsár a tanár, na, ....)
:))))
Rögvest rá is hangolódtam, sőt, tovább is haladtam:

www.youtube.com/watch?v=yJURuILggys

:)))

bpetya75 2013.11.07. 13:20:16

@macamuca:

Alig kezdted el, máris nyafogsz? Cöcö

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 13:24:52

@bpetya75:
Nem nyafog, igenis, értettem!
Leszel a külső konzulensem?
:)))

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.07. 13:29:20

@Bebbi: "Itt tudod meghallgatni. :-)"

Azzzzz! Imadom! :D

bpetya75 2013.11.07. 13:34:03

@macamuca:

A konzumensi szerepkörrel könnyebb lenne megbirkóznom, hiszen azt már régóta gyakorlom, de ha ez az igény, akkor igyekszem felnőni a feladathoz.

Hozzáteszem, én inkább a verbális bunkóság szakértőjének tartom magam, az ilyen fikacsattogtatós dolgokhoz nem igazán értek ;-)

T1GRIS 2013.11.07. 13:45:16

@tableno: Még itt vagyok, de jól olvastad, készülök. :) Ez itt ennyi volt - az okokat odaát már kifejtettem, talán túl is ragoztam.

De amúgy direkt a kedvedért most megkerestem, hogy az első élményem egy indiaival kapcsolatban nekem is pozitív volt - lényegében leesett tőle az állam -, amikor Dohába érkeztem:
tavolafikatol.blog.hu/2012/10/02/ero_es_alazat_171

"(...) És ekkor történt az eddigi legkomolyabb meglepetésem, amit nyugodtan sorolhatunk a "cultural shock" kategóriába is.
Miután visszafeküdtem, nem tudtam azonnal elaludni, viszont a múlt héten beszerzett és még nem teljesen tünetmentessé vált megfázásom miatt eléggé keményen és ugatósan köhögtem. Tizenöt perccel később újra kopogtak az ajtómon, és az ideiglenes lakás másik szobájának lakója, egy indiai srác állt az ajtómban, egy csésze gőzölgő teával a kezében... Igen, jól értitek – a fickó hallotta, hogy köhögök, és főzött nekem, egy tökismeretlennek, akit sohasem látott, és aki pár óra múlva már nem is lesz a lakásban, egy teát... Hát, ez a vendégszeretetnek egy olyan szintje, amit eddig nem tapasztaltam meg, pedig jártam már pár helyen. És mellesleg ránk, magyarokra is azt mondják, milyen vendégszerető nép vagyunk, mégis milyen egyszerűen letaglóztak egy ilyen gesztussal."

2013.11.07. 13:51:02

@vazzup: +1

Igy van. Nem tudom hogy sirjak vagy nevessek ezen a poszton. Uzenem a fiuknak, hogy ha ok annyira okosak es ugyesek lennenek, nem hatezer rijalert dolgoznanak Quatarban. Az indiaiak stb., akik a Kozel-Keleten dolgoznak egy repuloteren, szegeny csaladokbol szarmaznak, nem jartak iskolaba stb. Azok az indiaiak, akik kozeposztalybeli csaladokbol szarmaznak, sokkal kulturaltabbak es sokkal tobbet keresnek mint ez a ket nagyokos akik megszolaltak ebben a posztban. Hihetetlen hogy a posztolo is, meg a hozzaszolok egy resze is megragadt ezen a szinten hogy 'most akkor az indiaiak / bangladeshiek / sargak / zoldek stb. okosabbak vagy butabbak mint a feherek?'.

bobsys 2013.11.07. 13:51:02

Pedig az indiaiak nagyon jok bizonyos munkakorokben pl. service desk ahol fel kell olvasni a szkriptet es le van irva minden, hogy mit kell csinalni, vagy mondjuk konyvelesben ahol szinten megvannak a szigoru szabalyok, de ott ahol nincsen leirva minden lepesrol lepesre ott el szoktak akadni. IT-nal maradva egy indiai mondjuk valami management pozicioban csak azt tudja hajtogatni amit a BSc/MSc kepzesen hallot, zero rugalmassag vagy mondjuk aki hajtja a szekeret (sys admin) az se fog neked sok uj otlettel eloallni, mert nincsen nekik es nem fog tudni megcsinalni dolgokat csak ugy ha mondod neki hogy "te ezt meg et ki kene talani, hogy egyszerubb legyen". Termeszetesen altalanositok, de a tobbseg akikkel dolgoztam beleestek a fenti leirasba.

T1GRIS 2013.11.07. 13:55:30

@tableno: Igen, ez a terv. ;)) (Aztán persze nem kizárt, hogy végül megint egy másik ország lesz belőle. De hát úgy szép az élet, ha zajlik. :))

2013.11.07. 14:00:28

@SiDor: Ja mert biztosan ozonlenenek az indiaiak Magyarorszagra ha ott beszelnenek angolul. Tolongananak a magyar fizetesekert, ugye? Elarulom, a Kozel-Keletre azert tolonganak, mert itt megfizetik oket, pl. a legalacsonyabban fizetett takaritono is megkeres szaz angol fontnak megfelelo osszeget havonta plusz szallas es teljes ellatas, es a legtobb szakkepzetlen / tanulatlan munkas legalabb ketszer ennyit keres. Mennyit is keres egy irni-olvasni nem tudo takaritono Magyarorszagon?

tableno 2013.11.07. 14:11:37

@Mirjam2: Hát 100 GBP az kevesebb, mint 40 ezer forint. Otthon még a minimálbér is jóval több ennél, és Magyarország gazdagságban nem igazán az Öböl-országok ligájában játszik. Szóval a nagybüdös helyzet az, hogy az olajsejkeknél undorítóbb kizsákmányoló kevés van a földkerekségen...

T1GRIS 2013.11.07. 14:21:18

@vazzup: Először is el van nézve, semmi gond. :) Másodsorban, mivel látom, hogy több oldalról is defenzívába szorultál a (tény, ami tény, nem túl finomkodóan megfogalmazott) álláspontod miatt, sietek leszögezni: én tökéletesen megértem, amit írsz. Ironikus, de három évvel ezelőtt valószínűleg én lettem volna az a személy a blogon, aki még nálad is durvábban oltotta volna le azokat, akik ilyen általánosító módon degradálnak egy egész népet, sőt, több népet. Magasztos eszmék hosszú során keresztül bizonyítottam volna be nekik, mekkora szaremberek, amiért ilyet egyáltalán le mernek írni. Így utólag már látom, tényleges személyes tapasztalatok hiányában, felületesen tettem volna ezt.
Azt szeretném, ha megértenéd, hogy én a legkevésbé sem örülök neki, hogy így vélekedem az indiaiakról/pakisztániakról/bangladesiekről. Pontosan tudom, mennyire ciki így gondolkodni, de ettől még nem fogok úgy tenni, mintha nem ez lenne a - sajnos, mostanra már általánosító - véleményem róluk. És pontosan ezért tervezem igen rövid időn belül lezárni a katari karrierem, mert nekem NEM JÓ, hogy Doha ilyen emberré tett, én szeretnék a régi maradni. De itt nem tudok - ez biztos az én hibám is.

Egyetértve macamucával: én is nagyon szívesen feleleveníteném majd veled ezt a vitát pár év múlva, amikor már te is átestél hasonlón. (Félre ne értsd, nem kívánok neked rosszat. De ha esetleg te is hasonló változásokon mész át, akkor jobban megérted majd, amit még saját pár évvel ezelőtti önmagam sem értett volna meg.)

2013.11.07. 14:21:25

@T1GRIS: Most jutottam el odaig a kommentekben hogy te vagy a Kalman. Tobbek kozott azt irod: 'a feltehetően multukulti baráti körödben ő volt "az" indiai, ami teljesen más, mint amikor körülötted mindenki az'. En veletlenul egyike vagyok annak a szamtalan europainak, akik eltek es dolgoztak Indiaban, tehat korulottem sokaig mindenki indiai volt, valamint most is sokan indiaiak korulottem mivel jelenleg Quatar szomszedsagaban lakunk. Tanusithatom, hogy az ilyen kommentek: 'az indiaiak csak a munkáról tudnak beszélgetni, meg arról, hogy hol olcsóbb a biryani', csak a te lelki szegenysegedrol arulkodnak, nem az indiaiakerol. Nap mint nap beszelek indiaiakkal, es nem feltetlenul munkarol vagy biryanirol.

Engem felhaboritanak a kommentjeid, mivel fogalmad sincs, milyen korulmenyek kozul jonnek azok az indiaiak, bangladeshiek stb. akiket te lenezel. Te ingyen jartal iskolaba, nem kellett gyerekkent penzt keresned, termeszetesnek tartottad hogy van hol laknod, van mit enned, stb. Ebbol annyit sikerult kihoznod hogy most Quatarban dolgozol egy olyan fizetesert ami helyi viszonylatban nem szamit tul magasnak. Megkockaztatom, hogy sok indiai, ha ugyanolyan lehetosegei lettek volna mint neked, tobbre vitte volna. Vilagszerte dolgoznak indiaiak vezeto poziciokban, akiknek eszukbe nem jutna Quatarba koltozni a te fizetesedert.

dradix [freibürger] 2013.11.07. 14:22:31

Érdekes-érdekes. Andor lesz az újkori Almásy gróf, vagy Teleki Sámuel? Mindenesetre ha végigjárja azt a pár országot, mindenképp érdeklődve fogom olvasni a "riportjait".
(Kicsit talán irigykedve is... wannabe kalandor :D)

OFF! Tegnap lemaradtam vala munka miatt.
Ezúton gratulálnék "az enyhén molett szárnyasnak" eddigi életútjához, és szeretném megkérni, hogy jelezzen a csaposnak, kérnénk 5 sört! :) (BOCSI, ez favágóknál is alap poén)
Volt terveben valaha egy Karolinska Institut, de a 3 hetes nyárral asszem végképp kiütötted a kósza gondolatot kicsi agyamból. :)
Egyébként meg ... ööö...a lakás kilátásáért egyértelműen irigykedem. Nappaliból pecázni, ez a lazaság, nem a pamutfonál...
ON!

2013.11.07. 14:31:21

@tableno: Szaz font plusz teljes ellatas a minimum, amit kapnak, es ezert nem kell nagyon kemenyen dolgozniuk. A legtobben dupla ennyit kapnak, plusz szallas es teljes ellatas. Es irastudatlan, tanulatlan emberekrol van szo. Magyarorszagon az analfabeta takaritonoknek tenyleg 40 ezer forintjuk marad miutan kifizettek a szallast, kozlekedest stb.? Egyaltalan van az ilyen embereknek munkajuk? Ha igen, akkor miert is allnak sorba a kozmunkaert?

eagles 2013.11.07. 14:34:16

@Don Kartasch:

"Ahh mondom en, telket kell venni Gronlandon."

Rossz ötlet. A jégtakaró visszahúzódásával hozzáférhetővé váltak Grönland ásványkincsei. 15 ásvány az egész világon csak itt található meg. Pl. a rózsaszín tugtupite, ami grönlandiul rénszarvasvért jelent. De ami ennél is fontosabb, az a sziget ritkaföldfém készlete. Ezekre a fémekre rendkívül nagy kereslet van, mert jelen pillanatban nem tudnak annyit bányászni, mint amennyire igény lenne. Persze itt is Kína az első. Nem véletlenül. A világ ritkaföldfém kitermelésének a 95%-át Kína adja. A gond az, hogy a termelés mellékterméke az urán. Kínában emiatt falvakat kellett kitelepíteni, és a szennyeződés már kezd beszivárogni a Sárga folyóba. Egyébként egy kínai cég már társult is egy angol bányavállalattal, akinek bányászati joga van Grönlandon.

Ha telket veszel a szigeten megvan rá az esélyed, hogy éjszaka is világítani fogsz,mint a szentjánosbogár.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 14:36:20

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: ez bennem is felmerül ilyenkor, de pl a panamerica blogos csávó sem árulta el...

peacefroggg 2013.11.07. 14:40:17

@Quercus58: nem kell ott lakni, csak meg kell venni a telket
aztán ha útban van a bányának, szépen fel lehet nyomni az árát...vagy beinteni a bányának..ki-ki vérmérséklete szerint

tableno 2013.11.07. 14:40:47

@Mirjam2: na ja, de Nyugat-Európában egy takarító ennek az ötszörösét kapja. Pedig ott kevesebb a pénz már, mint Keleten. És Katarban a takarítónő nem a legalja a ranglétrának, azért ott vannak a gyakorlatilag rabszolgasorban tartott építőmunkások is, akik miatt még a foci-VB is veszélybe került.

Világpolgár2012 2013.11.07. 14:41:31

@Babette_:
Én tudom milyen kocsija van Tanato-nak, bibi :) De nem árulom el :)

eagles 2013.11.07. 14:49:57

@peacefroggg:

Na igen, üzleti befektetésnek lehet, hogy nem rossz. Bár ha a grönlandi kormány hozzájárul is a bányászathoz, legalább 5-10 év még beindul. Abba ugyan is Dániának van némi beleszólása. Az urán húzós dolog. Na meg nemrégiben közel százan tüntettek a bányászat ellen. Grönlandon 100 ember már komoly tömeg.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 14:54:04

@tableno:

Óriási ott a különbsége az egyes rétegek között, ez tény.

A világon legmagasabb átlagfizetés pl. a közeli Katarban van, ahol az átlagfizetés a háromszora az átlagos amerikainak. S ez is úgy jön ki, hogy a kelet-európainál alacsonyabb bérek a fizikai vendégmunkásoknak, míg ennek az 50-szerese a helyieknek és egyes prezstízsértékű szakmákban a külföldieknek.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 14:57:48

@Világpolgár2012: nagyon helyes, pletykálni csúnya dolog.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 14:57:58

@bobsys:

Igen, ez így van. Hihetetlen a munkaképességük ilyen területen. Ahol van egy adott feladat, ami teljesen monoton, ott az indiai verhetetlen. Munkaidő elején elkezd dolgozni és a végéig folyamatosan csinálja, lankadás nélkül. Az európai másfél óra múlva vakarózni kezd ilyen helyzetben, mert már halálra unja magát addigra, s a 3. héten felmond.

T1GRIS 2013.11.07. 14:59:58

@Mirjam2: Én lennék az utolsó, aki megpróbálna lebeszélni arról, hogy felháborodj a kommentjeimen. :) Nyugodtan háborodj csak, ha úgy tartja kedved, attól szép és változatos ez a világ, hogy nem egyféleképpen látunk dolgokat. Másrészt viszont miért kellene, hogy fogalmam legyen arról, hogy ezek az emberek milyen körülmények közül jönnek? Miért kellene, hogy ettől megváltozzon az a véleményem, hogy milyen velük dolgozni?

Ha elolvasod, @bobsys hozzászólásából tökéletesen kiderül, hogy mi a probléma velük a munkában (és amire én is utaltam az Andornak adott válaszomban, amikor az agyukba beégetett programok szolgalelkű végrehajtásáról írtam). Ezernyi példát sorolhatnék, amiből megérted, de most hirtelenjében elmondom a legutóbbit (tegnap esett): a mozgássérült utasok leszállásához ún. highliftet hívunk a géphez. Mivel ezekből nincs annyi, ahány repülőgépünk van, ezért gyakran várni kell rájuk. Az általam tegnap kiszolgált járathoz már igencsak sürgős volt, hogy odaérjen a highlift, mivel közeledett az indulási idő és már csak a kerekesszékes utasnak kellett volna beszállnia. Látom is, hogy jön egy highlift, de a mellettünk levő állóhelyre parkolt le, ahová egy érkező járat (szintén kerekesszékkel a fedélzetén) gurult be, de még a közelében sem volt az állóhelynek. Odaszaladtam, és mondtam a sofőrnek, hogy álljon rá az én gépemre, ahol már 10 perce várt az utas a buszban. Az volt a válasza, hogy jön egy másik highlift is az én állóhelyemre, mindjárt itt lesz. Én meg mondtam neki, hogy az remek, akkor majd az a highlift odaáll a most érkező járatra, de mivel ő már itt van, ezért kegyeskedjék azt csinálni, amit mondtam neki, és feltenni az utasomat a gépre. És nem, bazmeg, nem érti meg az istennek sem, mert NEKI AZT MONDTÁK, hogy ő a 15-ös állóhelyre menjen, és akkor ő oda megy - folyamat vége. Nincs elágazás, nincs HA. Még akkor sem, ha az a járat még nincs is az állóhelyen, a másik meg már indulna. És, ha nem parancsolok rá erélyesen, hogy felülírjam a közvetlen főnökétől kapott legutolsó utasítást, akkor nincs az a pénz, amiért ő megmozdulna. (Hogy magától jusson eszébe valami ésszerű, arról meg ne is álmodj.)
Szóval az elméleted ott bukik meg, hogy én történetesen Ferihegyen is olyan rakodókkal, eszközösökkel, takarítókkal dolgoztam együtt, akiknek az indiai bevándorlóhoz hasonlóan szintén nem adattak meg azok a szerencsés körülmények, mint nekem, az ingyen tanulás, a jó családi háttér, esetleg a szerencsés gének vagy a jó kombinatív készség. Sokuknak ugyanúgy nem volt középiskolai bizonyítványuk sem, mint a szegény hányatott sorsú indiaiaknak. De mindegyik képes volt egyszerű döntési helyzetben megfelelő döntéseket hozni, és adott esetben eltérni a korábban kiadottól, ha azzal gyorsítani vagy egyszerűsíteni lehetett a kiszolgálást. És igen, eszem ágában sem lett volna lenézni őket azért, mert szegényebb családból származnak és nem volt annyi diplomájuk vagy nyelvvizsgájuk, mint nekem, mert a munkában számítani lehetett rájuk, és arra is, hogy ha valami nem az előzetesen megbeszéltek szerint alakul, akkor nem megállnak, hanem kitalálnak valamit. Fogalmam sincs, miben áll ez a szakadéknyi különbség, de hogy nem abban, hogy ki hány osztályt végzett el vagy hányan voltak testvérek, az is biztos.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 15:02:15

@Mirjam2:

Tegyük hozzá: Indiában a havi átlagfizetés kb. 20 ezer Ft. Az ÁTLAG. Azaz egy fizikai munkás rosszabb szakmával esetleg csak 8-10 ezret keres.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 15:04:04

@Mr. Long [wannabe Briton]:

160 cm, 50 kg, hosszú csillogó fekete haja van, hófehér bőre, mindig gyalog jár.

:-)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 15:06:03

@T1GRIS: " És, ha nem parancsolok rá erélyesen, hogy felülírjam a közvetlen főnökétől kapott legutolsó utasítást, akkor nincs az a pénz, amiért ő megmozdulna." Furcsa, az en fonokom sem parancsolgathat mas emberenek, csak amikor a masik fonok ezt megengedi neki. Elagazas vege.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 15:06:37

@Quercus58:

Igen, mint a kínai viccek fordítottja.

Amikor a kínai vezérkar katonai támadást tervez az USA ellen:
- Először is ledobunk kezdetnek egy kislétszámú felderítő egységet, 100 ezer katonával...

2013.11.07. 15:06:53

@macamuca: 'Namost akkor én is ostoba és álművelt = sznob vagyok?'

Nem, de az mas, mert pl. (ha magyarok a kollegaid) ebbol nem azt szurod le hogy minden magyar unalmas, muveletlen bunko, hanem hogy azok akik korulvesznek nincsenek veled egy hullamhosszon. Ez egeszen mas mintha azt mondanad pl. hogy 'az izlandiak akik velem dolgoznak mind butak, ebbol kovetkezik hogy minden izlandi buta, a magyarok meg okosak'.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 15:09:08

@Mirjam2: "magyarok meg okosak" De ha ez egyszer igy van?! :DDDDDDDDDDD

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 15:09:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Közeli Katar? De hisz a cikk Katarról szól! Valahogy elbambultam és azt hittem hirtelen, a szerző Bahreinről ír.

:-)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.11.07. 15:14:39

@T1GRIS: Nálunk az "okosba' megoldás" nemzeti sport, náluk ezért válogatott büntetések jártak az évszázadok során.

Az otthoni körülményeiket meg azért érdemes ismerni, mert akkor tudod például, hogy mennyire múlik a családjuk túlélése azon, amit ők összekeresnek, és rádöbbensz, hogy hasonló helyzetben te se kockáztatnád, hogy kirúgjanak egy szabályszegés miatt.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 15:15:20

MIutan megtudtuk, hogy Magyarorszagon mindenki tok okos, jol kombinal es hihetetlen magas kulturaval es kultura ehseggel rendelkezik, miert mosogat, takarit, stb a vilag minden pontjan. Miert nem epitjuk fel a Birodalmat?
/Osszeeskuveselmeletesek nem erdekelnek azzal, hogy azert vagyunk masik orszagokban, hogy beepuljunk es az alvo ugynok statuszbol egyszer csak felebredve a Buckingham Palace, Feher Haz stb csucsara kituzzuk a lobogonk!/

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 15:15:59

@Mirjam2:

Így igaz. Ez a csoportképződési szindróma. Ha a másik embert egy olyan csoport tagjának fogod fel elsősorban, melynek te nem vagy tagja, akkor a másik negatív dolgaiból az egész csoportra következtetsz, míg ha te is tagja vagy a csoportnak, akkor nem.

A magyaroknak, akik ilyen szöveget nyomnak, azt szoktam javasolni olvassanak külföldiektől véleményeket a "magyarokról" és meg fognak döbbenni.

T1GRIS 2013.11.07. 15:16:49

@Mirjam2: "En veletlenul egyike vagyok annak a szamtalan europainak, akik eltek es dolgoztak Indiaban, tehat korulottem sokaig mindenki indiai volt, valamint most is sokan indiaiak korulottem mivel jelenleg Quatar szomszedsagaban lakunk."

Ezt most minden szarkazmus nélkül mondom, hogy csodállak azért, mert köztük éltél, dolgoztál és ennek ellenére nem utálod őket. Ahogy vazzupnak is írtam, tisztában vagyok vele, hogy ez elsősorban rám nézve ciki, hogy én meg igen, de nem tehetek róla, én konkrétan rosszul vagyok már attól is, ha kinyitják a szájukat, és meghallom azt a jellegzetes "angolt", ami olyan, mintha most nyeltek volna le egy nádfedeles falut.
Nekem is sokkal könnyebb dolgom lenne (lett volna), ha én is képes lettem volna erre, amire te, hiszen eleve sokkal jobban élveztem volna a munkámat, de nekem ez nem sikerült - ez van.

(OFF: Ha már mindenáron Q-val írod K helyett, legalább az u-t hagyd ki belőle...)

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.11.07. 15:18:55

@Mr. Long [wannabe Briton]: Pedig képzeld el, ha egyszer mindegyikünk egyszerre hagyná abba a mosogatást. Az egész civilizáció megbénulna, a világ hatalmasai térdenállva könyörögnének nekünk kegyelemért.

De mi nem adnánk.

Nem bosszúból, nem rosszindulatból. Csak néznénk szegényekre, aztán kiböknénk a kérdést: "Was makogsz?"

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 15:21:58

@Püspök utcai gombaszedő: Nem tudom, ha abba hagynam a mosogatast, amikor holnap megerkezik asszony olyan merges lenne ra a sok mosatlan edenyert, hogy nem engedne az esti bantast. Az meg nekem lenne a legkevesbe jo! :(

2013.11.07. 15:23:03

@T1GRIS: Bocsi de nem gyoztel meg. Ezt ugy hivjak hogy kulturalis kulonbseg - az indiai kollegad szempontjabol a te hozzaallasod pont ugyanannyira idegesito, mint forditva. Az meg hogy azt irod: a Ferihegyen dolgozo kollegaidnak ugyanolyan volt a szocialis hattere mint az indiaiaknak, pont azt bizonyitja, hogy el sem tudod kepzelni, milyen korulmenyek kozott nottek fel az indiai munkatarsaid. Persze ha neked jol esik szuklatokoru, rasszista embernek lenni, akkor maradj csak az nyugodtan.

T1GRIS 2013.11.07. 15:26:22

@Mr. Long [wannabe Briton]: A reptéren, egy gép kiszolgálásánál ez azért néz ki másképp, mert ott a dispatcher a járat teljhatalmú ura, és ez szerencsére így is van kommunikálva minden egyéb department felé, így ebből nincs félreértés. Magyarul neki valóban az ő saját főnöke mondja meg, hogy hányra jön dolgozni és melyik járatra megy ki, de amikor a rampán, közvetlenül a gép mellett én mint a járat "parancsnoka" eldöntök valamit, akkor az ott a helyszínen megfellebbezhetetlen. (Természetesen, ha rossz döntés volt, azért meg utólag felelek, mint ahogy ez rendszeresen elő is fordul, úgyhogy az ilyen utólagos vizsgálatokon mindig a dispatcher a gyakori vendég, nem a többi földi kiszolgáló részleg dolgozói.) Szóval ezt az "én főnököm-ő főnöke" dolgot ne egy irodai hierarchia mintájára próbáld elképzelni.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 15:27:53

@T1GRIS: De a masik gepnek nincs "parancsnoka", ahova rendeltek?

2013.11.07. 15:30:12

@T1GRIS: 'Ezt most minden szarkazmus nélkül mondom, hogy csodállak azért, mert köztük éltél, dolgoztál és ennek ellenére nem utálod őket.'

A legkozelebbi barataim, es a volt partnerem, indiai, de ne zavartasd magad. Rengeteg nyugati ember el es dolgozik Indiaban, illetve indiai hazastarsa van, tehat erdekes modon nem minden nyugati utalja az indiaiakat. Neked milyen lenne az ha egy angol blogon azt irna valaki, 'csodallak hogy nem utalod a magyarokat, miutan koztuk eltel?'. Egyebkent van fogalmad rola, hogy egy egesz kontinensrol beszelsz, tobb mint 1 milliard emberrol, akiknek kulonbozo kulturajuk, vallasuk van, kulonbozo nyelveket beszelnek, stb.? A megjegyzesednek meg annyi ertelme sincs mintha azt mondana valaki, 'utalom az europaiakat'.

T1GRIS 2013.11.07. 15:37:57

@Püspök utcai gombaszedő: Alaposan félreértettél, egy szót sem írtam "okosba megoldásról". Hidd el, ha van olyan munkahely, ahol ez minimálisan sem fér bele, az épp a légi közlekedés. (Talán ezt nem kell túlmagyaráznom, magadtól is megérted, miért.)
Az "előzetesen megbeszélttől eltérő" bármilyen olyan helyzet lehet, amikor valamit - a szabályok adta kereteken belül - meg kell oldani (kreatívan, önállóan), például, ha egy betervezett áru nem megy be a raktérbe ÍGY, akkor hogyan lehet betenni AMÚGY. Egy indiai ott megáll, hogy "nem fér be", és kész.
ps. Pontosan tudom, mennyire van ráutalva az egész családjuk az itteni munkájukra, de mivel nem szabálytalanságokról írtam, mint ahogy te feltételezted, így ennek elvesztése fel sem merül. Ha elolvastad a highliftes példát, abból egyértelmű(nek kellene lennie), hogy mire gondolok - az egyik eszköz átcsoportosítása egy másik gépre, ha az ésszerűség azt követeli, nem szabályellenes, nem jár érte kirúgás.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 15:38:00

@Mirjam2: Ne panikolj, londoni mosogato szindroma a szakvelemenyem, de majd jon a kedves doktor ur es velemenyt mond.
A penz jo, az oneletrajzban jol mutat, csak a f@sznak van Katarban, a f@asznak nem azokal dolgozom, akikkel akarok (mert nyilvan az egyik apro fogaskerek csak, nem o epiti fel az uzletet), f@sze' nem beszelnek magyarul (lehetoleg hibametesen), de lehet szerencsere magyar sajtot kapni (tudom, ezt a riporter irta) + a legujabb jellemzo vonas (csak par hete figyelheto meg), hgy mie' nincs szinhaz, mert en olyan okos vagyok, hogy nem birom ki nelkule egy evig 9vagty legalabb az elso hazautazos szabimig)...

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 15:40:47

@Mr. Long [wannabe Briton]: már felépítettük.
csak otthagytuk a szíriuszon, hogy megmenthessük a földet,

2013.11.07. 15:41:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: 'Indiában a havi átlagfizetés kb. 20 ezer Ft. Az ÁTLAG. Azaz egy fizikai munkás rosszabb szakmával esetleg csak 8-10 ezret keres.'

Igen, de egyreszt a stasztikai atlagfizetes nem mervado, mivel meg Magyarorszaghoz kepest is nagyon kevesen fizetnek adot. Masreszt a megelhetesi koltsegek sokkal alacsonyabbak mint Magyarorszagon.

T1GRIS 2013.11.07. 15:43:20

@Mr. Long [wannabe Briton]: Van neki, de mivel esetünkben az a gép még csak gurult befelé az állóhelyre, és a többi utas kiszállása a megállás után még legalább 8-10 percig tart, és csak utána kerül sor a mozgássérült utasokra, ha vannak, ezért a másik járat kiszolgálásában ez nem okozott volna gondot. Ha úgy tetszik, ebben az esetben a highlift a másik (érkező) járaton még legalább negyedórát várakozott volna arra, hogy hasznát vegyék, míg az enyém pont ugyanennyivel késett volna be.

T1GRIS 2013.11.07. 15:46:36

@Babette_: Ki is fejted esetleg, miért gondolod ezt?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 15:46:59

@Mirjam2:

Ez igaz, de az életszínvonal mindenképpen SOKKAL a magyar alatt van. Ha csak azt veszed, hogy az átlagbér a tizede, viszont az étel meg csak a negyede, már ez sokat elárul a szintről.

Viszont Indiában az a jó, hogy a tudást megfizetik. Azaz ha valaki tanul, eleve sokkal több pénzt kap. Mo-n meg ez alig hat...

Persze, nyilván Dél-Indiában nincs fűtési számla télen, ez tény... :-)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 15:47:17

@T1GRIS: Na ebben az esetben nem attol a "parancsnoktol" kellett volna a komat kolcsonkerni? BTW tudom mirol beszelek, evekig dolgoztam epitesvezetokent, eszembe se jutott volna odamenni egy gepkezelohoz (sajat cegen belul sem), aki nem az en teruletemen dolgozik, hanem a kovetkezo szakaszon, hogy ugysem csinalsz semmit gyere ide csinald meg nekem. Eloszor szoltam volna annak a teruletnek a vezetujenek, hogy kellene a gep 10-15-x percre kolcsonvehetem? Es o utana szolt volna a komanak, hogy 10-15-x percre en dirigalok, vagy amig o nem mond mast.

TilosazA (UK) 2013.11.07. 15:49:12

OFF:
Angol kiejtések. :)
1:56-tól pár mp. manchesteri.
www.youtube.com/watch?v=dABo_DCIdpM

szerintem nagyon vicces. Erre lehet gyúrni odaköltözés előtt, hogy megértse az ember.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.11.07. 15:57:51

@T1GRIS: De, én pontosan értem. Nem azt mondom, hogy amit csinálsz, az szabályellenes, hanem hogy mivel az okosban megoldás a kultúránk szerves része, ezért számunkra az a fajta gondolkodás, amit egy ilyen döntés megkövetel, természetes.

A dolog nyilvánvaló hátulütője az, hogy akkor is úgy érezzük, hogy okosabbak vagyunk a szabályoknál, amikor valójában nem.

Az indiaiaknál, akikkel találkoztál, meg nyilván úgy megy, hogy amíg nem kapnak explicit parancsot valamire, addig nem térnek el az előző parancstól, és abból nem lehet baj. Mert ők meg így szocializálódtak.

Az ő stratégiájuk hátulütője is nyilvánvaló, ezt már leírtad.

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 15:57:57

@Mirjam2:
Nem, nem azt szűöm le, hogy mindegyikük ilyen, hanem azt, hogy nagy többségük ilyen.
Mert ilyen.
Nem lenézés, hanem tény. Az említett 2 kolléga kb egy bő 500 fős létszámból került ki... (bónusz: sima melósok, középfokú végzettséggel = az érdeklődés és a tájékozottság nem függ össze a végzettséggel/beosztással...).
Bárkivel elbeszélgetek szívesen, meg is teszem, könnyen találok közös témát = érdekes beszélgetés lesz. Kérdés, hogy kivel hányféle dologról lehet beszélgetni, illetve mennyi ideig. Mert pld érdekel a főzőcskézés is, node hogy 7-8 órán át csakis ez legyen a téma... némi időjárás/főnök-szidással tarkítva....
Egyszóval nem becsmérlés, csak ténymegállapítás, majd ennek megfelelő viselkedés: volt, hogy mondták, miért vagyok hallgatag, hisz alig szólalok meg, pedig tudják, hogy beszédes is tudok lenni. Válasz: nem nézem a sztárcsináló celebsóóóókat, nem érdekel, ezért nem tudok hozzászólni. Nem volt gond, ők tárgyalták lelkesen tovább, én meg hallgattam tovább. Ugyanez pld focival is megvan a férfiakkal. Amikor egyszer szóba került a snooker, ahhoz viszont hozzá tudtam szólni, meg is lepődött rendesen a technikus-srác...

Amúgy nem értem, miért emlegeted a mo.-i analfabéta takarítónőket?? Úgy értem, miért tartozik hozzá a takinéni pozihoz az analfabéta jelző? Miért lenne az? (no igen, voltam az is.... még utcaseprő is.... meg sokminden más is....). Az alacsony iskolázottság, illetve az elavult szakma nem azonos az írástudatlansággal.... az érettségivel-egyébbel jobb híján takarítókat nem is említve (lehet ám takarítással szép összegeket is keresni, nopersze nem iskolai takarítónőként)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 15:58:37

@TilosazA (wannabe mafla zsiráf): Warrington kornyeken allitolag van egy local accent, aminek az a jellemzoje, hogy csak a "rossz" reszeit gyujtotte be a liverpoolinak es a manchesterinek. :D

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 16:01:16

Harom indiaival beszeltem a cegnel, muveltek, erdeklodoek, inteligensek, problemamegoldoak (mernokok), plusz nem itt szulettek (nehogy a vegen azt allitsa valaki, hogy az angol kultura miatt ilyenek), igy bizton allithatom, hogy az osszesre ez a jellemzo!

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.11.07. 16:04:19

már megint le vagyok maradva fél nappal, és még a kommenteket se olvastam végig, viszont nem értem azokat, aki a munkahelyen a kollégákkal filozófiáról meg színházról meg emelkedett dlgokról szeretnek beszélgetni.
mink a munkahelyen dolgozni szoktunk, amikor beszélgetünk, az főként arról, hogy már megint nem megy az internet / még mindig esik az eső / X.Y mit csinált matekórán és az anyja mit szólt be a tanárnak / ki mit csinál hétvégén / nefelejtsdel hogy délután meeting / tud-e valaki egy jó helyet, ahol megjavítják a laptopot. sok-sok kétperces párbeszédecske, általában a gyerekekkel kapcsolatos információcsere. ebédnél általában problémamegoldás vagy frusztrált reakciók a problémákra.
vagy az én munkahelyfogalmammal van valami probléma már megint, vagy egyes munkahelyeken van túl sok szabadidő....

TilosazA (UK) 2013.11.07. 16:04:19

@macamuca: Ilyen környezetben én is furán tudom magam érezni. Meg mikor néha mondok valamit, amit mostanában hallottam, pl. új állatfajt fedeztek fel, vagy hogy a meleg víz gyorsabban fagy meg mint a hideg, akkor úgy néznek rám mint egy ufóra... És én sem tudtam hozzászólni az aktuális butítós sorozat előző napi részéhez.

T1GRIS 2013.11.07. 16:05:06

@Mirjam2: "Bocsi de nem gyoztel meg."

Talán nem fejtettem ki részletesen, de abban, hogy azt írtam, nem zavar, ha felháborodsz a kommentjeimen, implicite benne volt, hogy meggyőzni sem szeretnélek. (Ezt úgy hívják, véleménykülönbség ;).

"Ezt ugy hivjak hogy kulturalis kulonbseg - az indiai kollegad szempontjabol a te hozzaallasod pont ugyanannyira idegesito, mint forditva."

És? Tettem én egyetlen olyan kijelentést is, amiből arra következtethettél, hogy engem zavarna, ha egy indiai arról írna egy blogon, hogy mennyire idegesítő magyarokkal dolgozni??
Már máshol is azzal példálóztál, hogy ez olyan, mintha valaki úgy általánosítana, hogy "utálom az európaiakat". Megint csak: És? Ki mondta, hogy tilos utálni az európaiakat?

"Az meg hogy azt irod: a Ferihegyen dolgozo kollegaidnak ugyanolyan volt a szocialis hattere mint az indiaiaknak, pont azt bizonyitja, hogy el sem tudod kepzelni, milyen korulmenyek kozott nottek fel az indiai munkatarsaid."

Már bocs, de te az én hátteremmel hasonlítottad össze az indiaiakét, és ebből vezetted le a következtetésed, én meg erre írtam válaszul, hogy az enyémmel összehasonlítva még nagyon-nagyon sok ferihegyi rakodónak nem adatott meg hasonló, de ez egyiküknek sem volt indok arra, hogy miért ne használják a fejüket munka közben. Ebben nem volt benne a ferihegyiek és az indiaiak szociális hátterének összehasonlítása, azt meg rajtad kívül már végképp senki nem állította, hogy a kettő ugyanolyan lenne, így engedelmeddel ennek cáfolatára nem is pazarolnék erőforrásokat.

TilosazA (UK) 2013.11.07. 16:07:12

@Mr. Long [wannabe Briton]: Egyik nap az óvónő kiszótárazott pár szót magyarul, hogy a lányomat jobban megértse. Ki is ítta:
mummy - múmia :))
Biztos nem kapnék hülyét, ha úgy hívna a lányom hogy "mummi"...

T1GRIS 2013.11.07. 16:07:36

@Mr. Long [wannabe Briton]: De, jól mondod, azt kellett volna, csak az a parancsnok még ott sem volt (mint ahogy a járat sem).

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.11.07. 16:08:03

@macamuca: Az írástudatlan takarítónő úgy jött ide, hogy akkor se jönne ide, ha tudnánk nyelveket. :)

Az egész érvsorozat hosszú és szövevényes, de a lényeg az, hogy nem az volt állítva, hogy a takarítónők mind írástudatlanok, hanem hogy vannak olyanok, akik azok, és mégis kapnak Katarban viszonylag jó pénzt, amennyit Magyarországon nem kapnának. Ezért akkor se jönnének ide, ha mi mind folyékonyan beszélnénk szanszkritül és hindiül.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 16:09:12

@macamuca: Egy haveromhoz jar takaritono. Heti egyszer 2 ora melo otezer. Plusz minden cuccott haverom ad hozza, a neni csak a ruhajat hozza. Havi egyszer nagyobb takaritast vegez, az kb 3 ora, az valamivel tobb. A lakas kb 65 m2. Az arakban nem vagyok biztos, valami ilyesmiket mondott regebben. Minden nap lenyom ket lakast kb. A srac tobb ismerosehez is ez a no jar, igy tudjuk, hogy mindig tele van a naptara.

T1GRIS 2013.11.07. 16:09:18

@Püspök utcai gombaszedő: Á, igen, így már értem - akkor bocs, én olvastalak felületesen. Ebben az esetben nagyrészt igazat adok, valószínűleg ennek tudható be a nagyobb rugalmasság.

TilosazA (UK) 2013.11.07. 16:11:48

@Mr. Long [wannabe Briton]: Pár éve úgy tudom kb 1000 ft/óráért takarítottak otthon Budapesten. Volt aki ennyiért ablakot is mosott, volt aki azért pluszt kért.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 16:13:33

@T1GRIS:
mondom.
1. ha az a szolgálati út, hogy te is adhatsz neki utasítást, és neked mégis ordítoznod kellett vele, hogy megtegye, amit kérsz, akkor rég nem kéne ott dolgoznia
2. ha az a szolgálati út, hogy a csak a közvetlen főnöke adhat neki utasítást, akkor nem szabad elfogadnia tőled
3. ha mindketten adhattok neki, az nem vall túl jó munkaszervezésre, bár el tudom fogadni, hogy szükséges lehet. ez esetben át kell gondolnod, hogyan oldod meg, hogy a jövőben ne kelljen ordítoznod vele.

szóval ez a helyzet sehogyan sem jó.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 16:17:18

@TilosazA (wannabe mafla zsiráf): 10 évvel ezelőtt ismertem takarítónőt, akinek ősszel kellett szólnom, hogy majd karácsony előtt ablakot kéne pucolni, mert minden napja teli volt, kézről-kézre adták. néha többet keresett, mint a beosztottjaim diplomával.

T1GRIS 2013.11.07. 16:19:59

Babette, az 1-es van érvényben. De ez itt nem lehet kirúgás alapja, mert akkor kiürülne a reptér. El kell fogadnunk, hogy ők ilyenek, így gondolkodnak - de ez az én olvasatomban nem jelenti azt, hogy ha vízipipázás közben egy interjúban megkérdezik tőlem, akkor nem mondhatom el őszintén, hogy én meg a falnak megyek tőle. :)

tanato 2013.11.07. 16:26:29

@bpetya75: Voltunk két szerelőnél is,de azt mondták hogy nem érdemes leadni meg utána hazavonatozni,utána meg visszavonatozni 350 km.t,hanem érdemesebb inkább hazavitetni és otthon megjavíttatni..Az automata sebváltóval volt gond,ez alkatrész-rendeléses több napos program.Mindenesetre köszi a segítséget,ha arra járunk igénybe veszem.

tanato 2013.11.07. 16:27:28

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Úgy tudom egy helyen tanultak Japánban.

tanato 2013.11.07. 16:29:15

@Bebbi: Azt nem is lehet tudni hogy ki milyen nemű a nicknevek alapján/általában persze/.De mi hárman T-sek mind fiúk vagyunk/TUcano,Tablenó és jómagam/

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 16:30:27

@T1GRIS: De ebben az esetben is hozza van beosztva, igy radiozhattal volna a komanak, hogy elviszem 10 percre a liftet, szoljatok oda a sracnak, hogy jojjon ide. Szerencsetlen (teljesen erthetoen) nem akarta megszegni az utasitast, mert barmi gubanc lehet a te gepednel es akkor meg a masikhoz (ahol kellene alaban lennie) sem tud odamenni.

Püspök utcai gombaszedő · http://valogatott.blog.hu 2013.11.07. 16:33:18

@T1GRIS: Egyébként néha én is falnak megyek egynémely kollégáim rugalmatlanságától (ők meg bizonyára az én lazaságomtól), bár itt az angolok nagyjából ugyanolyan arányban okvetetlenkednek, mint az indiaiak.

De azért is próbáltam meg kielemezni, hogy ki miért viselkedik úgy, ahogy, mert úgy érzem, így könnyebb feldolgozni.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 16:34:41

@TilosazA (wannabe mafla zsiráf): Lehet, sokkal beszelt elotte haver, meg ajanlotta mas is tudtommal. Nagyon gyorsan takaritott, meg ezek az arak sok mindent tartalmaztak a csempesosastol kezdve stb. a hosszabb progiban volt ablakmosas, suto takaritas, meg talan a kocsijuk alap kitakaritasa is, bar lehet nem emlekszzem pontosan az arra, meg az idore. De megjegyeztuk, hogy durvan jol keres a neni, igaz feketen.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 16:35:27

@TilosazA (wannabe mafla zsiráf):

Soknak tűnik.

Anyám takarítónője napi 8 órára kapott 3200 Ft-ot + ebédet. Nagytakarításra a tarifa dupla volt.

eagles 2013.11.07. 16:36:31

@tanato:

Nem vagyok szerencse játékos. Nem szórom két kézzel a pénzt.
De. Francia, vagy olasz autód van. Fogadnék rá.

tanato 2013.11.07. 16:40:12

@macamuca: Amiről Mirjam ír,hogy szállást és ellátást kap a takarítónő az szerintem nem itthoni értelemben takarítónői állás hanem egy bentlakós cseléd,Magyarország anno 80 éve.

2013.11.07. 16:42:46

@Mirjam2: @maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Magyaron alig van irastudatlan. Mig Indiaban eleg sok. Igy az osszehasonlitas felesleges.
Wikirol:
almost 75% of the world's 775 million illiterate adults are concentrated in ten countries (in descending order: India, China, Pakistan, Bangladesh, Nigeria, Ethiopia, Egypt, Brazil, Indonesia, and the Democratic Republic of the Congo).

Anyam takaritonoje egy honapra nagyjabol 30-et kap. Heti 1 nap.

tanato 2013.11.07. 16:43:00

@Quercus58: Nem,akkor meg tudták volna csinálni FR.-ben.De ami két hete itthon romlott el az a feleségem autója, az egy tucatkocsi FOrd Fusion aut,

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 16:46:30

@Babette_:
Amit irsz annak köze sincs a való világhoz.
Amit írtál az a szó szerinti papírforma.
Meg lehetne baszni a világot ha úgy müködne ahogy le van írva.

tanato 2013.11.07. 16:52:23

Erről már egyszer volt szó,mármint hogy elárasztanák MO.ot az indiai vendégmunkások.Nem mert itthon egész egyszerűen nincs olyan hogy a helybelieknek volna olyan alja munka amit nem óhajtanak megcsinálni,azokért is sorállás van.takarítónő,pincér,szemetes stb.,Mint pl.Nyugat-Európában.

2013.11.07. 16:52:51

@tableno: Az epitomunkasok, ha kifizetik oket, sokkal tobbet keresnek errefele mint a takaritok. A qatari vendegmunkasok fokent azert szerepeltek a hirekben mert nem fizettek ki oket. Es persze hogy Nyugat-Europaban tobbet keresnek a takaritok, de en arra a megjegyzesre reagaltam, hogy ozonlenenek Magyarorszagra a kepzetlen azsiai vendegmunkasok ha tehetnek. Ezt ketlem.

tanato 2013.11.07. 16:53:52

@tanato: Bocsi Ellentétben nyugat_Európával akartam írni.

T1GRIS 2013.11.07. 16:54:36

@Mr. Long [wannabe Briton]: Nem, nem egészen így van (de tudom, hogy egy reptér működése elég speciális, és nem feltétlenül lehet elsőre érteni "külsősként"). Az ilyen eszközök, mint a medical lift, amiből csak kevés van és nem mindig használjuk, nincsenek egy-egy járathoz illetve annak rampásához allokálva végig a fordulóidő alatt. Teszik a dolgukat, jönnek és mennek, és több járatot is kiszolgálnak. Tehát az se nem az "enyém" se nem a másik "parancsnoké".
A logikádat (amivel az ő logikáját próbálod megtámogatni) értem, és általánosan igaz is, csak ebben az esetben már úton volt a következő highlift, ezért nem kellett "vagy-vagy" döntést hozni (vagyis, hogy ha kiszolgálja az én gépemet, akkor talán nem ér oda a másikra, és ezért letolják), hiszen a másik gépet így már nem neki kellett volna kiszolgálnia. Ez egy egyszerű csere lett volna, de szegénynek ezt nem igazán akarta befogadni az agya, mert csak annyit értett meg, hogy valaki (akiről tudja, hogy joga van erre) azt kéri tőle, hogy menjen a 14-es állóhelyre, holott őt a 15-ösre küldték és most fatal error van.

tanato 2013.11.07. 16:54:54

@Mirjam2: Pontosan,eggyel feljebb én is ezt fejtegettem.

2013.11.07. 16:59:51

@charlieharper: 'Anyam takaritonoje egy honapra nagyjabol 30-et kap. Heti 1 nap.'

Anyad takaritonoje szerencses, de csodalkoznek ha ez lenne az atlagfizetes takaritonoknek Magyarorszagon. Visszaterve az eredeti kommentemhez: tovabbra sem hiszem hogy indiai vagy bangladeshi vendegmunkasok szamara olyannyira vonzo celpont lenne Magyarorszag hogy tomegesen oda akarnanak kivandorolni.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 17:00:42

@tanato: Magyarorszag addig nincs veszelyben, amig nincsenek nyugat-europai fizetesek :D Ennyi elonye biztosan van az EU-nak reszunkre, hogy UK-ba, vagy Fr-be ugyan annyi ero eljutni es dolgozni, mint Mo-ra.

T1GRIS 2013.11.07. 17:00:44

@Mirjam2: "A qatari vendegmunkasok fokent azert szerepeltek a hirekben mert nem fizettek ki oket."

Meg, mert egy kicsikét meg is haltak közülük úgy negyvenen. :)

Amúgy ezt már akartam kérdezni az előbb is, hogy miből gondolod, hogy Magyarországra nem jönnének ugyanígy, mint Katarba? Itt egy rakodó 1100 rijalt keres, az cirka 66 ezer forint. Ugyanezt a munkát Ferihegyen is el tudná végezni, és nagyságrendileg ugyanennyit kapna.

2013.11.07. 17:02:48

@tanato: Ki tudja, lehet hogy tevedunk. Kepzeld mi lenne ha megnyitnak a magyar munkaero-piacot es fel Azsia ott tolongana a kozmunkaert :)

eagles 2013.11.07. 17:05:35

@tanato:

Még jó hogy nem fogadtam. Egyébként a Fusion meglep. Nem sok rosszat hallottam róla.
Az autó egyébként ott kezdődik, hogy japán. És ott is ér véget.

tanato 2013.11.07. 17:05:54

@Mirjam2: Szerintem azt külföldi nem kaphat.Egész egyszerűen itthon a magas munkanélküliség és a fokozódó szegénység miatt,nem létezik helyiek által" nem végezni kívánt aljamunka"

tanato 2013.11.07. 17:06:54

@Quercus58: Nincs is a FUsionnal semmi gond,az aut.sebválto döglött be.De már 10 éves az autó.

2013.11.07. 17:09:12

@Mirjam2: a www.takaritonohazhoz.hu-n 6 ora takaritast 10,000-ert hirdet.
Nem olyan olcso am az, mint gondolod.
Dubaiban meg egy bentlakasos cseled, maid, filippina, akire rabizol gyereket is kb $600. Minimum, amit adni kell $400, de az ember megvalogatja, hogy ki vigyaz a gyerekere.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 17:10:55

@T1GRIS: OK, ertem, bar nem fogadom el :) nem ismerem a protokolt, igy belenyugszom.
Arra kerdesedre (igaz nem nekem celoztad) folotte talalhato egy valaszom, ami nem oda irodott, de ugyan ugy ervenyes a rakodokra is.
"Magyarorszag addig nincs veszelyben, amig nincsenek nyugat-europai fizetesek :D Ennyi elonye biztosan van az EU-nak reszunkre, hogy UK-ba, vagy Fr-be ugyan annyi ero eljutni es dolgozni, mint Mo-ra."

DieNanny CH 2013.11.07. 17:11:20

OFF

Most tartok a nov. 3-ai poszt 18:23-ik percénél...
4 napot nem vagyok, erre írtok egy heti adagot. Na, majd valamikor "összefutunk"!

2013.11.07. 17:12:49

@T1GRIS: 1100 riyal plusz fizetik a lakasat, rezsijet, kozlekedest, repulojegyet, egeszsegbiztositast es vizumot? Ja es foldrajzilag es kulturalisan 'kisse' kozelebb all egy indiai muszlimhoz / bangladeshihez / indonezhez stb. mint Magyarorszag? Es mellesleg hol vannak Magyarorszagon azok a munkahelyek amiket inkabb kulfoldi, kepzetlen munkaerovel toltenenek fel, mint magyarokkal? A Kozel-Keleten valoszinuleg egyetlen helyi lakos sincs aki 1100 riyalert rakodokent akarna dolgozni a repuloteren. Ellenben Magyarorszagon feltetelezem hogy nem volt nehez Ferihegyre helyi munkaerot talalni minimalberert?

T1GRIS 2013.11.07. 17:16:01

@Mirjam2: "Es mellesleg hol vannak Magyarorszagon azok a munkahelyek amiket inkabb kulfoldi, kepzetlen munkaerovel toltenenek fel, mint magyarokkal?"

Sehol, és ezzel meg is érkeztünk az interjúban adott válaszomhoz.

eagles 2013.11.07. 17:21:29

@DieNanny:

Pedig kérdezni akartam Tőled valamit. De ráér. Most úgyis el vagyunk foglalva azzal,fasza gyerekek-é az indiaiak. Szerintem azok, bár egyet sem ismerek.
Nem baj. 2050-ben a világ legnépesebb országa lesz. Majd akkor tárgyalok velük.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 17:23:11

@dradix [wannabe bee]:
Azért nem ilyen vészes a dolog. A tavalyi nyár szörnyű volt, valóban 3 hétig volt szép idő. Az idei nyár viszont fantasztikus volt! Hosszú, végig jó idővel.
Még most is meleg van, 4 fok reggelente, ami novemberben ritka. 700km-rel északabbra mondjuk már havazik :)

@Chang Yai:
Na jó, de nem lehet mindenki ilyen depis, mint te (ti) :) Mi a kollégákkal filmekről, sportról, időjárásról, hétvégi programokról, evésről szoktunk beszélgetni. A munkáról soha, mert minek? Épp elég az, hogy dolgozni kell, hogy még utána beszélgessünk is róla :)

@Mr. Long [wannabe Briton]:
És majd az utolsó magyar lekapcsolja a villanyt? :) Nagy előny a vacak fizetés, tényleg! :D

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 17:26:25

@Chang Yai:
"vagy az én munkahelyfogalmammal van valami probléma már megint, vagy egyes munkahelyeken van túl sok szabadidő...."

Vagy a munka jellege olyan, hogy végzése közben végig lehet beszélgetni (ha van miről). Nem egy sablon-meló, tény, de attól még munka, és ez a munkahelyen sok szabadidő-"beszólás" valahogy emlékeztet arra, amikor páran azon lamentáltak, hogy akinek munkaidőben van ideje kommentelni, az lazsál és nem érdemleges a munkája/pozija.... :)
Így azért más a helyzet, mint amikor pár perces rövid kérdés-válasz párbeszédekre van lehetőség.
Ilyenkor jól jön, ha van kivel és van miről beszélgetni, ami nem feltétlenül filózófia, de akár az is lehet (volt rá példa, pedig a diplomájának köze nem volt a filózófiához, csak éppen érdekelte).

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Hasonló árakat hallok én is. És reális: a bizalmi állásokat bizony meg kell fizetni. Márpedig a takarítás az, azon felül, hogy nem kellemes, nem könnyű és némelykor nem is túl gusztusos (=gusztustalan, na).

@tanato:
most akad azért bentlakós cseléd, de most házvezetőnőnek hívják...
A bejárónő feladatai változóak, a takarításon kívül más (eseti vagy rendszeres) feladatai is vannak (pld vásárlás, főzés, mosás, vasalás, akármi), a takarítónő viszont csak takarít, szintén egyéni megállapodással (mit, hányszor/hét-hó, mennyiért).
Viszont jellemzően mind fekete munka....
Egyik ismerősöm takarítással kezdett, aztán ahogy nőtt vele szemben az elégedettség (igen alapos hölgy), váltott bejárónőségre (sic): már nem csak takarít, hanem mindent ellát, természetesen nagyobb summáért.... mindezt főállás mellett... Most készül nyugdíjba, és tervezi, hogy esetleg bővíti a klientúrát, elvégre több ideje lesz....

eagles 2013.11.07. 17:29:13

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:

Hát ez az utolsó magyar lekapcsolja a villanyt, már nem nem fikció. Valóság. Az elmúlt hónapokban tömegesen indultak meg az emberek. De szó szerint. Nem hallok mást, csak, hogy kinek a kije csomagol, megy , ment. Nem számít már a nyelv, nem számít mit kell csinálni, csak el innen. És ez nem vicc. Persze lehet,hogy ez csak itt a borsodi régióban jellemző. Bár kétlem.

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 17:35:51

@Mirjam2:
"Anyad takaritonoje szerencses, de csodalkoznek ha ez lenne az atlagfizetes takaritonoknek Magyarorszagon."

Nem mindegy, hol takarít.
Főállásban (=cégnél, bejelentve, stb) takarítónak lenni havi 60-70 ezer ft.-ot jelent (nettó).
Magánszemélynél takarítani 2000-4000 ft.-os órabért (!!). Mivel ez jellemzően feketemeló, így ez is nettó....

@DieNanny:
így jár, aki ellazsálja a jelenlétet :)))

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.11.07. 17:36:35

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: nem depi kérdése, nincs idő beszélgetni sokat. a munkáról meg muszáj, ha együtt dolgozunk, nyilván aki jobban egyedül visz egy projektet, egyedül vagy egyszál asszisztenssel kezel betegeket, stb, az más. egy gyereknek 5 core subject tanára van, akiket majdnem naponta lát, meg öt másik, akit hetente egyszer, plusz a teaching assistant, aki mindig ott van és mindig képben van, ha valami történik, azt azonnal megbeszéljük / kibeszéljük, másképpen nem lehet.

egyébként megértem a srácokat az interjúban, nem hiszem, hogy rasszisták lennének. nagyon frusztráló lehet úgy együtt dolgozni emberekkel, hogy te vagy a felelős, de ők minimális problémamegoldó készségekkel sem rendelkeznek, és egy repülőt felkészíteni kicsit nagyobb felelősség, mint kitakarítani az irodákat. szerintem akkor járna jól a Qatar, meg akárki más, ha ilyen helyeket a saját vezetőjük is "közülük való" lenne, csak olyan, akinek megvan a végzettsége, egyéb kvalitásai (azért van pár százmillió jól képzett, intelligens indiai is.....) ő megtalálná velük a hangot, vagy tudna előre látni olyan problémákat, történéseket, amiket egy "kívülálló" nem. kicsiben nálunk - aki atakarítókat, konyhát stb felügyeli, ő egy helyi pasas, aki élt Angliában is, nyugdíjas, nagyon jól beszél angolul, mindkét kultúrában elboldogul, ő tudja megfelelő módon elmondani a helyi munkásoknak, hogy mi merre mennyi és hogyan*, meg megoldani a problémáikat. egy fehérembernek esélye nem lenne. és ez csak egy iskola, nem egy repülő. részemről riszpekt annak, aki fel tudja vállalni a felelősséget így, és nem bolondul bele.

*(mondjuk hogy a morteinnel nem szórjuk be mindenkinek az íróasztalát kávésbörgével együtt.... és hasonló kaliberű dolgok. ezekután én semmin, de semmin nem csodálkozom, hogy a fenti pasik így nyilvánulnak meg.)

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 17:36:36

@Mirjam2:
"Anyad takaritonoje szerencses, de csodalkoznek ha ez lenne az atlagfizetes takaritonoknek Magyarorszagon."

Nem mindegy, hol takarít.
Főállásban (=cégnél, bejelentve, stb) takarítónak lenni havi 60-70 ezer ft.-ot jelent (nettó).
Magánszemélynél takarítani 2000-4000 ft.-os órabért (!!). Mivel ez jellemzően feketemeló, így ez is nettó....

@DieNanny:
így jár, aki ellazsálja a jelenlétet :)))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 17:48:21

@Quercus58:
Nem tudom, hogy mennyire jellemző. Magyarországról csak nagyon kevés emberrel tartom a kapcsolatot (összesn talán 4-5 emberrel + a nővérem családja).
Mindenesetre ha így is van, az még nem jelenti azt, hogy meg is telepednek ott, ahová mennek. Sokan vannak, akik csak ideiglenesen vándorolnak ki (szerintem), bár a környezetemben csak valódi (örökre) kivándorlóról tudok (itt sem tartom túl sok emberrel a kapcsolatot :) ).

Majd 15 év múlva meglátjuk, hogy hová jut a helyzet.

@Chang Yai:
Az alapján amit leírsz és amennyit dolgozol, nekem mindig az a benyomásom támad, hogy atomfizikusként dolgozol egy atomerőműben, mint biztonsági igazgató :)
Félre ne érts, ez nem kritika, de ennyi energiabefektetés... biztos nagyon jól megfizetnek érte :)

Ha valakinek rossz tapasztalatai vannak egy népcsoporttal és ezáltal némi előítélettel bír, az nem rasszista szerintem. Rasszista az, aki éjjelente felakasztja a négereket a kerületben...
Nem kedvelik esetleg az indiaiakat. Van ilyen. De szerintem nem az indiaiakat utálják, hanem a lusta, buta, primitív embereket.
Én sem a négereket utálom, hanem azokat az embereket, akik nem tudnak beilleszkedni és olyanok sokszor, mint a vademberek. Az nem az én hibám, hogy ráillik a szomáliaiak mondjuk 80%-ára.

2013.11.07. 17:50:50

@Chang Yai: volt nagy cikkezes az FTben Myanmarrol. Nemcsak a buddhistak verik a muszlimok miatt, hanem a Myanmari fejlodes miatt. Nagy property boom-ot varnak es az olaj es gazipar jovoerol.

eagles 2013.11.07. 17:57:30

@Chang Yai:

"Bonus dux bonum reddit comitem."

Amilyen a gazda, olyan a cselédje, avagy,
Jó vezér jó kíséretet teremt.

2013.11.07. 17:57:38

@T1GRIS: Vegre valamiben egyetertunk. Peace :). Bocs de kisse kiakadtam mivel szemelyesen erintettek ezek a megjegyzesek az indiaiakrol. Most mar lenyugodtam - vegulis hasonlo helyzetben vagyunk, tenyleg nem tul mozgalmas az elet itt a Kozel-Keleten. Vagy lehet hogy Dubaiban igen, de en sem ott vagyok... Nem tudom meddig leszel meg itt, de kitartast kivanok a hatralevo idohoz. Tudod mar hogy hova koltozol?

2013.11.07. 18:12:18

@tanato: Bentlakos cseled is van, de en itt azokrol a takaritokrol / nokrol beszelek akiket egy ceg alkalmaz. Pl. en egy iskolaban dolgozom, a nalunk dolgozo takaritonok havi kb. 110 fontnak megfelelo osszeget kapnak, plusz ingyen szallast biztosit nekik a ceg egy munkasszallo szeru helyen, es ingyen hozzak-viszik oket busszal az iskola es a szallas kozott. Ugy tudom hogy a legtobb bentlako 'cseled' tobb penzt kap, de tobbet is kell dolgozniuk. Ja es mellesleg a mi takaritonoinket becsapta a ceg (allitolag ez gyakran elofordul): magasabb fizetest igertek nekik, aztan mikor mar itt voltak, elvettek az utleveluket es alairattak veluk egy ujabb szerzodest alacsonyabb osszegre.

Latcho Rom 2013.11.07. 18:13:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nu megegy urigyerek :-)
te is a normafa kornyerkerol mint charlie? :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.11.07. 18:13:43

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: nah, ez kicsit sunyi volt :-)
nem tudom nem normálisan csinálni a dolgokat, pedig már a főnököm is mondta, hogy lazítsak egy kicsit. de hát akkor minden összedől (kicsiben). az osztályom kicsit megbolondult mostanság, plusz rámsóztak egy fiatal, tapasztalatlan teaching assistant-et (az előző persze szül, mindenki szül mostanság már megint), akin átgyalogolnak, tehát ő sem tudja őket kordában tartani, amikor én nem vagyok ott, és csinálhatom az ő melójának egy részét én perpill, mert az angolja nem elég jó.
ha nem fizetnek ennyit, akkor is rendesen szoktam dolgozni. (viszont feleennyi fizetésért nem lennék itt, akkor inkább visszamennék Thaiföldre.)

@charlieharper: ha bizniszmanus lennék, akkor biztos ide hordanám a pénzem, gyakorlatilag mindent fel kell építeni, ami az elmúlt 50 évben kimaradt. ráadásul arany, drágakövek, és mint mondod más ásványok iszonyú mennyiségben. (a brit korona leggazdagabb, legfejlettebb gyarmata volt.... és gyakorlatilag semmi, semmi nem változott azóta vidéken, hogy elmentek az angolok, szerintem még a vasúti kocsik is ugyanazok, amiket itthagytak.) azért is kezdtek el nyitni, hogy ne legyenek annyira kiszolgáltatva a kínaiaknak, akik lerabolták őket az elmúlt évtizedekben (félelmetes egy nép, mint egy sáskajárás, pl erdők bizonyos területeken nincsenek egyszerűen, a folyókra építettek gátakat, mindenféle ökológiai megfontolások nélkül, és tolják az áramot Kínába, miközben itt a lakosság nagy része még nem is látott lámpát, stb). most majd mindenki más is lerabolhatja őket, de talán kicsit kevésbé durván csinálják majd, mint a kínaiak.

ja, juteszembe: itt az indiai származásúak jó része ugye a gyarmati idő alatt idekerült kereskedő, habár a többségük visszament Indiába a háború után. akik maradtak, jobb esetben erre a generációra is átmentett jólmenő bizniszekkel. nem igazán a gondolkodni képtelen stb réteg. de hát nem is ők mennk majd katarba hátizsákokat pakolni.

tanato 2013.11.07. 18:14:15

@Mirjam2: Ja az más, itthon azért egy iskolai takarítónő nem kap ingyen-szállást a minimálbére mellé.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 18:15:49

@macamuca:

Bulgáriai rokonaim Mo-n voltak takarítók főállásban, cégnél. 2001-2006 között. Igen, hivatalosan nettó 60-70 ezer volt, ez igaz, de viszont - mint ebben a műfajban szokás - a valós fizetés több volt, olyan nettó 140-150 ezer körül kerestek valójában.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 18:17:58

@shakti_rom:

A szüleim hol laknak? A II. kerületben, 3 utcányira Orbántól.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 18:20:07

@charlieharper:

"Anyam takaritonoje egy honapra nagyjabol 30-et kap. Heti 1 nap."

Az szép.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 18:31:39

@diggerdriver: pedig egy nagy vállalatnál másként nem lehet. és másként nem is működik.

gauge 2013.11.07. 18:33:42

Akkor lassak Hajdu sajtot legkozelebb, mikor eszaki fenyt a rakteriton :)
Pedig sanszos, hogy mennem kell Quatarba a kollegaim is hansonloval riogattak, mint az interjualanyok.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 18:35:09

@Quercus58: én a környékünkön nem ezt tapasztalom, bár az is igaz, itt könnyebb csak átjárni ausztriába.

amit viszont én észrevettem, az ismerőseim között (a nagyon tág körben) gyakorlatilag megszűntek a fideszes érzelműek. nem is értem, kiket mutatnak a grafikonok támogatónak.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 18:37:29

@Babette_:
Dehogynem. Söt csak máshogy müködik.
Persze a papirra leírjàk hogyan kéne de az köszönö viszonyban sincs a valósággal.

2013.11.07. 18:39:04

@Chang Yai: ha most lakast veszel yagongban, par ev mulva nagyot kaszalsz.

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nagy a lakas. Ennyi a piaci ar most

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 18:40:18

@diggerdriver: drágám, jobb helyeken megkérik az osztályvezetőket, hogy az optimális működést írják le a procedurában.
én tudom, hogy okos vagy, és rendkívül jól tájékozott, de nem dolgoztál ilyen helyen.

ffüttyfürütty 2013.11.07. 18:46:12

Érdekes lenne ha a szerző minden állomásáról lenne poszt, mint a skandinávos körutazásos sorozat esetében.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 18:46:30

@Quercus58: @diggerdriver:
Amennyiben pontosan definialjuk a markat... a Lexus jo auto. A tobbi rizsporgettyu, minieger jarmu, de nem auto. :)

Na jo, bovitsuk a dolgot: a japan autok amerikai modelljei. ;)

Minimalis elofeltetel az autova valashoz a 4600mm-es hossz (mint ferfinel a 100kg :) ).

eagles 2013.11.07. 18:49:52

@Babette_:

Három kapcsoló van. Dunántúl, főváros, Dunától keletre. Az utóbbi szerintem rövid időn belül bezár. Nézd meg a kommentelőket. Ahogy én kiszűrtem, jelentős részük innen mente el. Borsod, Heves, alföldi megyék. Az utolsó kapcsoló Pest lesz. Abban Madárnak igaza van, a rosta működni fog. Lesznek akiket postafordultával vissza küldenek a feladónak. Lesznek akik végleg kint maradnak. Az érdekes az lesz, akik vissza jönnek majd egy idő múlva. A kérdés, hogy hová. Mert ide minek. Dunántúl, Pest. Lesz pénzük, hogy ott telepedjenek le. A Dunától keletre a bazár bezár. Rövidesen.

2013.11.07. 18:58:01

@T1GRIS: 'Már bocs, de te az én hátteremmel hasonlítottad össze az indiaiakét, és ebből vezetted le a következtetésed, én meg erre írtam válaszul, hogy az enyémmel összehasonlítva még nagyon-nagyon sok ferihegyi rakodónak nem adatott meg hasonló, de ez egyiküknek sem volt indok arra, hogy miért ne használják a fejüket munka közben'

Ezt tenyleg hagyjuk, de meg egyszer utoljara megprobalom elmagyarazni mire gondolok: az 1100 riyalert dolgozo indiai valoszinuleg alultaplalt volt gyerekkoraban, nem voltak jatekai, a szulei nem szocializaltak, komoly betegsegeken esett at orvosi kezeles nelkul. Ezek az emberek nem csak veled szemben indulnak hatrannyal, hanem barmilyen europai emberrel szemben. Nem azert mert genetikailag alacsonyabb renduek es 'butak', hanem mert olyan lemaradasaik vannak masokhoz kepest amiket nem lehet felnottkent kompenzalni. Pl. az indiai allami iskolakban (es sok gyerek meg oda sem jut el) az ido nagy reszeben vagy meg sem jelenik a tanar, vagy alszik / reszeg, vagy abbol all a tanitas hogy kb. 40 gyerek ul a foldon es korusban kantalja amit a tanar a konyvbol felolvas; ha a tanarnak nem tetszik valami, uti oket bottal, vagy ami eppen a kezebe akad. Ezek utan en nem csodalkoznek ha felnottkent nem tudnanak ugyanugy gondolkodni mint egy nyugati orszagban felnott ember. Ennek megfeleloen a fizetesuk a toredeke egy nyugati fizetesnek. Ez a munkasosztaly; persze a kozeposztalybeli indiaiak egy egesz mas vilagban elnek, es ennek megfeleloen az intelligenciajuk, kommunikacios kepesseguk is egeszen mas. A felso osztalyrol nem is beszelve; van Indiaban egy nagyon muvelt, vilaglatott, szeles latokoru, kulturalt tarsadalmi reteg amihez hasonlo pl. Magyarorszagon egyaltalan nem letezik.

eagles 2013.11.07. 18:58:49

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:

Én nem vagyok szakember autóügyben. Ezért meg szoktam kérdezni azokat, akik ezzel napi szinten foglalkoznak, Az autószerelőket. Szerintük japán. Hiszek nekik. 10-ből 8-nak japán autója van.

rumitom 2013.11.07. 19:07:54

@Quercus58: remelem igy lesz es tudok olcson foldet venni :)
bar az rizikos, barmikor elvehetik...

rumitom 2013.11.07. 19:09:39

@Quercus58: ez attol fugg mi a szempontod autovasarlasnal. ha csak az, hogy a leheto legfapadosabb korulmenyek kozott, amde nagyvaloszinuseggel celt erj, akkor japan. kivetel ahogy madar irja, lexus.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 19:10:04

@Quercus58:
Es a nemet autok? Azok vackok?

Arra volnek kivancsi, hogy milyen az alkatreszellatottsaga egy japan autonak Europaban? Mondjuk a Camrynak...

2013.11.07. 19:10:56

@shakti_rom: miert? Csak a 8.kerbol lehet ide irni meg Borsodbol?

blackhairlady 2013.11.07. 19:12:33

@macamuca: Ugyan ilyen sajtot vettem itt Houstonban kb 2 honapja. Persze arab felrat nelkul, viszont az angol mellett rajta volt a magyar is:) Nagyon fincsi volt, jo is, hogy latom, ismet vennem kene.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 19:13:21

@rumitom:
Ugyehogy?
Nekem fotel kell az autoba, nem kertiszek. Kellemesen ringatozo futomu es nem pattogos vonat.

Biztos jo a japan auto, ha olcso jarmu kell. De ennel tobbre vagyom, ha vezetek.

eagles 2013.11.07. 19:14:59

@rumitom:

Hát földet tudsz venni. December 15 után mind összesen 1 hektárt. Kivéve ha mezőgazdász, vagy erdész végzettséged van, és élethivatás szerűen akarsz megélni belőle. Na persze, ha a bizottság hozzájárul.

Egyébként a föld nem lesz sokkal olcsóbb. Ma vidéken gyakorlatilag csak abból lehet megélni.

2013.11.07. 19:18:18

@Quercus58: a tuk tuk is elvisz A-bol B-be. Elnyuhetetlen.

Fahim 2013.11.07. 19:18:37

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Itt vagyok!

Afrika régi szerelmem, ennek a szerelemnek a gyümölcse hogy időnként hátzsákot ragadok és utazok ezen a misztikus kontinensen. Most egy kis Kelet-Afrika és nagy adag Afrika-szarva a menü. Szóval lesz itt Zanzibár, Etiópia és Szomáliföld is hamarosan.

rumitom 2013.11.07. 19:19:25

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: olcsonak epp nem olcsok, azok a del-kereaiak, es most mar hozzak a japok minoseget allitolag. nekem kiesik a csaladi kozepkategorias szedan szegmens. igy legkevesbe sem erdeklodom a tavol keleti modellek irant

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 19:20:45

@Fahim:

Szomáliföld az nagyon kellene, kevés a forrás róla.

Fahim 2013.11.07. 19:21:54

@Don Kartasch: Az interjút diktafonnal rögzítettem, több rampást ismerek, valamennyien művelt emberek akik választékosan fogalmaznak.

rumitom 2013.11.07. 19:23:00

@Quercus58: most, de mire elneptelenedik az alfold, mar 14szer atirtak nem csak a foldtorvenyt de az alaptorvenyt is, ugyhogy amiatt nem aggodom mi lesz jovore :)
ha majd jon a gyerek es abba a korba er, hogy jo volna rendes elelmiszert fogyasztania, akkor tervezek egy biogazdasagot. egy hektar eleg is erre a celra amugy. esetleg meg valami vadasz licensz a kozeli erdobe. es jo vagyok. elem a matyo himzeses magyar csikos/betyar almot :D

eagles 2013.11.07. 19:24:41

@charlieharper:

Minden pénz kérdése. Nekem soha nem volt új autóm, és nagy valószínűséggel nem is lesz. Ezért számomra az alapelvárás a megbízhatóság. Az meg a japán.

rumitom 2013.11.07. 19:28:05

@Fahim: irigyellek, mar en is puhitom az asszonyt. meg egy utolso projectet bevallalok es pattanok (ezt mondom mar ket project ota…)

eagles 2013.11.07. 19:28:25

@rumitom:

Hát ahhoz itt matyóföldön ki kell túrnod Tállai államtitkár/képviselő urat meg a sleppjét. Mert itt már lassan a tücsök is nekik húzza.

Fahim 2013.11.07. 19:29:59

@charlieharper: Algériában pár éve jártam, a készülő könyvemben olvashatsz majd róla:)

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Az biztos, már alig várom hogy ott legyek!

Kovács Terpentin 2013.11.07. 19:31:14

Sziasztok

Éltem és dolgoztam Indiában. Ott laktam ahol ők, azt ettem amit ők, és együtt dolgoztunk. Tudnék miről mesélni. Tényleg fura egy népség.
De a lényeg: engem is hívtak a Doha-i reptérre, de még erősen gondolkozom. Ha esetleg a 2 interjú alany email címét megkaphatnám, az sokat segítene.
Előre is köszönöm!
Üdv
András

Fahim 2013.11.07. 19:31:20

@rumitom: Merre szeretnél menni?

rumitom 2013.11.07. 19:32:48

@Quercus58: nem tart az orokke. azt az 5 evet kivarom. meghat, nem csak magyarorszagon van jo adottsagu fold megfizetheto aron...

Fahim 2013.11.07. 19:33:30

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Köszi, életem egyik leggyorsabb vízuma volt, csak Guinea adott gyorsabban beutazási engedélyt.

rumitom 2013.11.07. 19:36:19

@Fahim: a terv motorral a nyugati parton marokkotol RSAig, de ez meg keplekeny.

ezek a sracok alaskatol mentek argentinaig. meg ott van ewan mcgregor es meg paran
youtu.be/85VErvTqgWc

Fahim 2013.11.07. 19:40:47

@rumitom: Jó választás! Életem első Afrika útja Barcelonától-Burkina Fasoig tartott, rengeteg a látnivaló, Ny-Afrika talán a legbarátságosabb része Afrikának.

Angolai vízumot mindenképp csináltass itthon.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 19:41:51

@Fahim:
Szia!

Mindegyik érdekesen hangzik, már nagyon várom! :)
Milyen időtartammal számolsz? Milyen sűrűn írsz majd posztot?
Mindenhol tervezed magyarok megkeresését és interjúztatását vagy ez egyedi eset volt?

Ha esetleg a Victoria-tó környékére is elkeverednél... az lenne az igazi, mert csodálatos környék (sajnos még csak képen láttam, de ami késik... az a gyorsvonat).

Sok sikert a további állomásokhoz, baleset és fosztogatásmentes utat kívánok!

@rumitom:
Nem láttam koreai, rendes méretű autót :(

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 19:46:27

@Quercus58: Szantasnal meg elindyul a traktor veccsesnel es a hatarorok visszaforditjak majd. Egy menet eltart ket - harom napig.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 19:46:36

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Megkérdezzek néhány csoporttársat a suliban? :)

@rumitom:
Erre szerintem aludj még egyet... nem szívesen kötnék fogadást arra, hogy nem esznek meg, míg odaérsz. Vannak ott goromba vidékek :(

Fahim 2013.11.07. 19:49:40

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:

Szia!

Egyedi eset volt, de ha ránézel a fb oldalamra láthatsz egy magyar vonatkozást Etiópiából. Már kész a következő dózis, ha sikerült kilobbiznom jövő héten megjelenik:D
Kb két hónapot töltök Afrikában.

Victoria-tó tényleg csodás, pár éve volt szerencsém megcsobbani a Kivu-tóban, a dermatológusom tiltása ellenére.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.11.07. 19:50:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: kurvajó, többet, mint egy tanár vagy hivatalosan egy kezdő orvos.
nem kicsit ment félre valami Mo-n....

Fahim 2013.11.07. 19:52:35

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: 23 afrikai országban jártam, eddig csak egy helyen találkoztam olyannal aki evett embert a polgárháborús időkben, akkor minden a feje tetejére állt...

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 19:53:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Lehet, hogy akkor ez volt a helyzet, de ma már nem.
Felveszik 8 órára bejelentve, minimálbérrel, vagy tán picivel többel, ebből kap kézhez most (!!) nettó 60-70 ezer körül.
A borítékos módi akkor játszik, ha 4 vagy 6 órára jelentik be, de 8-at kell dolgozni = ekkor a differenciát kapja borítékban/zsebből, viszont az alacsonyabb hivatalos (=bejelentett) bér miatt a munkáltató megspórolja a járulékfizetés egy részét.
És belemennek az emberek, mert így legalább van munkahely/jövedelem, ha kicsi is...

Pár év alatt óriási változások.
Pont, mint volt munkahelyed esetében...

@Babette_:
Ha mindig mindenki betartana minden szabályt, előírást, stb, akkor megállna minden.
A protokoll elméleti elképzelés: hogyan kellene.
A gyakorlat meg szinte mindig más.
Ha módosítják az előírást/munkautasítást/szabályzatot/házirendet/protokollt/akármit, akkor jó: követi a gyakorlatot, tapasztalat alapján.
De ez nem jellemző, marad hát az, hogy audit esetén minden szabályosan megy (még ha lassabban, macerásabban is, de érdekes módon ez nem szokott feltűnni, inkább örvendeznek, hogy milyen "szépen" dolgoznak az emberek...), utána meg az előírásokhoz képest szabálytalanul, de tempósabban/haladósabban.

"drágám, jobb helyeken megkérik az osztályvezetőket, hogy az optimális működést írják le a procedurában."
Egyrészt nem optimális, hanem optimálisnak tartott. Nem ugyanaz.
Másrészt jobb helyeken az osztályvezetők nem írják, hanem betartatni próbálják a protokollt, a megírásra még "okosabbakat" "tartanak", akiknek a gyakorlathoz annyi közük van (jó esetben...!), hogy a megírás előtt szétnéznek a helyszínen, és a látottak alapján összehoznak valamit. Elméletet. Mert az szerintük úgy jó, elvégre ők az okosak, ezért is fizetik őket. Nem kérdeznek, merthogy eleve tudnak. Mindent, és sokkal jobban, mint aki csinálja. Szerintük...

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 19:55:13

@Chang Yai: Anyam most kapott fizetesemelest az uj tanari eletpalya model miatt. Igy 55 evesen keres annyit, mint en anno kezdo mernokkent a diplomam megszerzese utan egy nem kiemelkedo fizetesu cegnel.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 19:56:14

@Babette_:
Ez akkor már a totális kilátástalanság, szerintem. Ha már a 2/3-os többség is lemorzsolódik, akkor kire kelet majd szavazni? Illetve kire fognak ezek az emberek?
A korábbiakra biztosan nem...

Basszus, kár érte, vihette volna ennél többre is az ország szerintem. :(

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.11.07. 19:57:39

@charlieharper: ha nem sejtem rosszul, külföldi nem vehet lakást.
egyébként a lakáspiac egy rémálom, horror árakon mennek a kicsit is normális albérletek, simá európai árakon (az NGO-k és a külföldi cégek bármi nevetséges összeget szó nélkül kifizetnek a nagyon szűkös kínálat miatt.)

@mirjam: szerintem simán belefér, hogy az ember ezt tudja, átlátja, de ennek ellenére halálra frusztrálja, hogy olyan emberek dolgaiért kell felelősséget vállalnia, akik nem képesek egy önálló gondolatra sem (tökmindegy, miért), és mivel mást nem tehet, pl ilyen helyen ventillál (ööö, ez magyar szó így?)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 20:00:41

@Chang Yai:

Ez van.

BG-ban méginkább így van ez. Egy kezdő bolti eladó többet keres, mint egy kezdő gimnáziumi tanár vagy egy kezdő orvos.

rumitom 2013.11.07. 20:04:54

@Fahim: jaja, pont a baratsagossaga miatt :), asszony fele annyira sem bevallalos mint en.. se a dzsungel, kigyok, mosquitok, se a torzsek nem vonzak.
Angola jo tipp a vizummal, bar nagyon draga, ugyhogy ott nem terveznek sokat idozni

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 20:04:54

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Nem egyszerű feladat sajnos. Két hete járok megint suliba (nyelvtanfolyam), nem alakult ki még olyan kapcsolat, hogy bátran kérdezhessek.
Hosszú, hosszú idő fog kelleni hozzá, de rajta leszek és ha sikerült némi információt összeszednem, akkor mindenképpen közzéteszem majd.

Esetleg egy komplex, menekültes posztban, történetekkel... de nem a közeljövőben :)

@Fahim:
Irigyellek ám, de ne mondd el senkinek! :)

Az emberevést képletesen értettem. Van egy ismerősünk, aki az afarokról írt cikkeket, illetve forgatott, magát muzulmánnak kiadva. Ha ilyen lelkes Afrika-bubus ;) vagy, akkor lehet ismered is: Lantai-Csont Gergely. Fantasztikus fényképeket csinál Afrikáról...

@macamuca:
A cégnél nekem jutott az a hálás feladat, hogy a különböző munkafázisokat, illetve munkadarab-típusokat ellássam egy szabvánnyal. Nem kicsit száraz, de legalább sokat beszélgethetek.
Egészen jól működik, segít az új dolgozóknak eligazodni, ezzel pénzt (időt) spórol a vállalatnak.
A szbványok megalkotását pedig az idősebb szakemberek rutinja és a fiatalok frissebb szaktudása alapján csinálom.

És baromira unom! :D

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 20:07:20

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/130805/2011-01-07_220541_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A poszt egy nagyon jó írás volt a semmiről.
Kiderült belőle hogy nem kell odamenni.
Nem érzi jól magát ott az ember.
Mindez jó körítéssel érdekesen megírva.

Amin rendkívül csodálkoztam hogy az itt megjelent interjúalany olyan jól állta a sarat hogy mindenképp ő a nap hőse.
Kiválóan érvelt, brilliánsan riposztozott.
Amikor pedig bedobta a történetet az indiai munkaerőről akkor nem hittem a szememnek.
Egy részletesen megírt minden anekdota volt. Minden szó a helyén, érthetően hiánytalanul.
Erre mi történt?
Általam nagyra tartott törzskommentelők úgy mentek házhoz a lófaszért mintha mindig arra vágytak volna.
Csak néztem ki a fejemből hogy ez most hogy? Meg miért?
Egy, a mindennapi életben napi szinten előforduló esetbe kötöttek bele védhetetlenül.
Mint nyeretlen kétévesek akiknek fogalmul sincs az életről.
Még most is csodálkozok.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 20:09:29

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:

A 60-as években Pápua Új-Guinea nagykövete mondta egy konferencián "25 éves korom, mielőtt abbahagytam a kannibálságot, előtt több embert ettem meg, mint amennyien itt a teremben vagyunk".

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 20:11:03

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Namost, ezt nem lesz könnyű megállapítani :)

@diggerdriver:
Te már megint miről beszélsz? :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.11.07. 20:12:20

@diggerdriver:

Éppen egyik nap láttam dokumentumfilmet az új-zélandi konyháról. Ott volt szó a hegyi kagyló nevű finomságról. Ez olyan direkt eufemisztikus név, ugyanis ez valójában főtt birkahere, A legjobb félig főzve, hogy maradjon félig folyékony. Nagy csemege.

Fahim 2013.11.07. 20:14:22

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Ismerem, az egyik legnagyobb afrikás akit ismerek. Utaztunk is együtt(igaz a Balkánon).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 20:15:51

@Fahim:
Figyeljcsak jóbarát.
Nyugtass meg hogy nem te írtad a Szíriás posztot?

ffüttyfürütty 2013.11.07. 20:18:33

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Ezek szerint lesz, a posztból nekem ez nem jött le. Lantai-Csont Gergely most kapott valami díjat egy fotóversenyen (azt hiszem angol illetőségű verseny és csak magára a képre emlékszem amin valami világossal bekent arcú fekete nők mosolyognak).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 20:20:00

Még annyit hozzáfűznék a poszthoz hogy már sokadszor hangzik el mint például a hajós posztoknál is hogy nem is olyan sok amit keresnek.
Tudomásul kéne már venni hogy a lakhatás költsége errefelé meg arrafelé igen magas. Lefikázták hogy havi 200ezer félrerakva nem is olyan sok.
A seggem verném a földhöz ha annyit meg tudnék takarítani havi szinten.

Fahim 2013.11.07. 20:21:18

@rumitom: Egy hetet azért biztos lesztek ott, benzin nem lesz drága:)

Egy ilyen út alsó hangon is másfél hónap, malarone-t szedni egy vagyon, lariam pedig meghülyít. Érdemes lesz elugrani egy kiadós konzultációra az oltóközpontba a Duna Pláza mellett:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 20:21:41

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Figyelj, tegnap kapacitáltatok hogy tegyek fel tojásos meg golyós képet.
Megkaptátok.
Gondolod hogy nincs orosz nőről képem?
Feltegyem holnap?
Jól gondold meg:)))))))))))))))))))))

Shanarey 2013.11.07. 20:21:59

Indiaiak.

Túl sokan vannak ahhoz hogy ilyen egyszerűen megítéljük őket.

Akik ott dolgoznak, azok akár lehetnek olyanok ahogy a posztban szerepel.

Akikkel én találkoztam eddig, még Budapesten azok más kategóriába tartoztak, a többség tanult (egyetem) a kisebbség Indiai éttermekben dolgozott.

A munkával kapcsolatban pedig annyit mondanék, egy jól működő rendszert két dologgal lehet tönkre tenni. A szabályok maximális betartásával. A szabályok maximális be nem tartásával.

rumitom 2013.11.07. 20:22:21

@macamuca: azert vannak kivetelek, mikor a fizetett kulso okos, nem csak par nap latottak alapjan irja meg az uj munkarendet amit aztan lenyomnak az osztalyvezetok torkan.

persze a legtobbszor valamlyen meg magasabbrol jovo kormanyzati vagy ISO szabvanyt vezet be a ceg, ilyenkor az okos csak segit bevezetni a szabvanyt, illetve megmondja hogyan kene papirforma szerint tenni. az okostol ennyit varnak, hogy az okos maganvelemenye szerint jobban jarna a ceg ha a szabvanyt a cegre specifikusan, a jozan eszt is megkerdezve vezetnek be, es nem szo szerint veve a bibliat, mar ritkan jut el a cegvezetesig. ok a szamokat latjak. a tobbi jo peldat ahol a bevezetesnek hala x-t sporoltak

2013.11.07. 20:23:59

@Chang Yai: A ventillal azt hiszem nem hasznalatos magyarul, de ertem mire gondolsz :). Nezzunk egy peldat: te meg en magyarok vagyunk. Te mit gondolnal, ha olvasnal egy interjut egy Magyarorszagon dolgozo holland pasival, aki azt mondana kb. hogy halalra idegesitenek a buta magyarok, akik nem tudnak gondolkodni, ellentetben az okos hollandokkal? Es meg azt is hozzatenne hogy utalom ahogy makognak angolul, meg hasonlokat? Szerintem ha valakit ennyire idegesitenek a munkatarsai, arra tenyleg az a megoldas hogy masik munkahelyet keres, amit Kalman meg is tett.

rumitom 2013.11.07. 20:24:27

@Fahim: en harom honappal szamoltam, nem szeretek rohanni. a leghosszabb motoros utam egy huzamban 3500 km volt 10 nap alatt. de euban kicsit masok az utak.

Fahim 2013.11.07. 20:24:51

@diggerdriver: De igen, már már zavarba hoztál annyit dicsérted:)

eagles 2013.11.07. 20:27:16

@diggerdriver:

Minden esetre charlieharper megnyugodhat. Azt mondta, ha fölteszed a tojásaid avatarnak, elvonul élete végéig, egy tibeti kolostorba.
Na ezek nem a Te tojásaid. Ezek sokkal kisebbek.

Fahim 2013.11.07. 20:27:43

@rumitom: Jól hangzik, Sierra Leone-t ki ne hagyjátok, írj ha bármilyen kérdésed van!

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 20:28:12

@Quercus58: érdekes, hogy vannak, akik ott telepszenek le, én magam mindig rácsodálkozom erre.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 20:28:18

@Fahim:
Nah, akkor már van közös pont :)

@ffüttyfürütty:
Meglehet... Nóri osztálytársa volt a gimnáziumban. Nagyon ügyes srác és nem semmi dolgokat bevállal.

@diggerdriver:
Viszonyítás kérdése minden.
Pl. mi számít megtakarításnak? Az, amit "sosem" költ el az ember vagy az is, amit spórolgat, hogy utána elutazzon adott esetben Afrikába 1 hónapra?

A hajós munka tök jó szerintem :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 20:29:00

@Babette_:
Mókuska, Harminckét éve nyomom az ipart. Magyarország legnagyobb mélyépítő cégénél 25évet. aztán a legnagyobb közműszolgáltatónál 5évet aztán itt olyan cégeknél amik nagyobbak a fent említetteknél.
Ami le van írva az azért van hogy fedezve legyenek a górék baj esetén.
Ebben a témában a hamvas báj már lekopott rólam:))))))))))))

ffüttyfürütty 2013.11.07. 20:30:36

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Igen? Akkor tényleg kicsi a világ, pláne Mo. :) Már akkor is ilyen egzotikus figura volt?

2013.11.07. 20:30:48

@Fahim: Algeriarol esetleg adhatnal izelitot, non-Sziria stilusban. Borzaszto kivancsi vagyok mi lett belole. Merre voltal Algeriaban es mennyi ido volt a vizum? Nagyon szeretnek egyszer visszamenni latogatoba.

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 20:30:54

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
Ha jól emlékszem, azt írtad, egy kisebb cégnél dolgozol (néhány tíz fő, ha jól rémlik).
No és So.-ban.
Amiről én írtam fentebb, az több száz, vagy több ezer fős cégre áll, részben saját tapasztalatok, részben általam megbízhatónak tartott (=férj, sógor, barát) emberek elmondása alapján, Mo.-on.
Nem egyetlen cég, hanem több.
De közös bennük, hogy mindent a legapróbb részletekig szabályozni akarnak, ill. meg is teszik. Pld: kesztyűhasználati munkautasítás: hogyan vedd fel, hogyan vedd le, hova tedd a használtat. Takarítási: fentről lefelé, bentről kifele haladva törölj le mindent, szelektíven gyűjtsd a hulladékot, porszívózz alaposan. És hasonlók. "Természetesen" több A/4-es oldalon át, képekkel illusztrálva, hogy milyen is a kesztyű, meg a törlőkendő... És auditon kérdeznek erről is... Ja, és ha átfogalmaznak 1-1 mondatot időnként (mert megteszik), akkor frissítő oktatást kell tartani, majd dokumentálni, hgy megtörtént = tudsz a "változtatásokról". Folyamatosan találják fel a meleg vizet és a spanyol viaszt, elvégre ők körültekintő, gondos "szakemberek": láttak már kesztyűt, hát le is tudják írni, hogyan kell szabályosan használni.... Érdemes fizetni őket....

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 20:31:21

@Shanarey:
Ez így van.
A szabályokba egy dolgot nem írnak bele.
A józan ész szerepét.

rumitom 2013.11.07. 20:31:56

@Mirjam2: hogy a peldad teljesen helyes legyen, a holland magyarorszagon a helyben dolgozo romanok idegesitik ;) , amennyiben feltelezzuk, hogy nem indiai szarmazasu katariakrol van szo.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 20:35:04

@rumitom:
Hubazmeg. Nagyon nagyon kaparjál hogy jóvátedd. Azóta is rémálmaim vannak:))))))))))))

2013.11.07. 20:35:21

@diggerdriver: Ez a kep borzalmas! Nem lehetne visszaterni a meztelen nokhoz?? Nekem bejonnek, szigoruan esztetikai szempontbol.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 20:35:40

@macamuca: jobb helyeket mondtam.es tobbet ismerek közelről.

Shanarey 2013.11.07. 20:35:48

@diggerdriver:

Persze hogy nem írják bele. Hiszen a szabályok arra jók, hogy baj esetén megmagyarázzák ki a hibás. A józan ész, az egy ismeretlen tényező, amely abban a pillanatban dönt, úgy ahogy és a körülmények ismeretében. Viszont utólag ezt nehéz megmagyarázni.

rumitom 2013.11.07. 20:35:53

@macamuca: feltelezem amerikai multik bp-s brancherol van szo. mert ott nem erdemes semmilyen racionalitast keresni, akar magyar akar kulfoldi a vezeto

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 20:41:23

@diggerdriver: en nem is! :D
Namutasssad most mid van! Ne csak jarjon a szad! Legyel most embor!

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.07. 20:41:46

@Quercus58: Meeeh, Gronland a vilag egyik legnagyobb orszaga. Ha a jegtakaro visszahuzodik fogok talalni olyan reszt rajta ahol 50km-re semmi nincs. :)

Masreszt szerencsere dan fennhatosag alatt altalaban a dan cegeknek van elsobbsegi joga ezekre a kitermelesekre. Pl. tudtommal tele van olajjal a sziget, viszont csak a Maersk kapott eddig jogokat a probafurasokra. Az meg a tobbi olajmultihoz kepest gyumolcsolto boldogasszony modjara viselkedik a kornyezetevel.
Amig tobbnyire skandinav cegek utik fel a fejuket Gronlandon nincs mitol tartani. :)

Fahim 2013.11.07. 20:42:07

@charlieharper: Hogy a Brian életéből idézzek egy klasszikusat: ,,Ne nyomj el!"

Burkina Fasoban sikerült egy hetes tranzit vízumot szereznem, mindezt azon az áron hogy Cheb Khaledtől kellett énekelnem az Aisha-t

Algirban, Oranban és Mostaganemben jártam, Fekete-Afrika után olyan volt Európában járnék, csupa kedves emberrel találkoztam, egy srác meghívott az otthonába(így jutottam el Mostaganembe ami kb egy óra Oránból).

Úgy tudom most már könnyebben lehet Pesten vízumot szerezni, pár éve szívatosabb volt.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.11.07. 20:42:44

@Fahim: Kozben tisztaztuk a felreertest. En teljesen masra gondoltam "rampas" alatt. :DD

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 20:42:51

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]:
Amit havi szinten nem élsz fel. Hogy utána mit csinálsz vele az lényegtelen.
Itt sokan akkora tévedésben vannak a megélhetési költségekről hogy néha csak nézek ki a fejemből.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 20:45:42

@diggerdriver: es irtal mar ilyet, vagy szóltál a főnöknek, hogyan kéne másképp, vagy csak nekem szólsz be, akinek ez volt s munkája évekig, es be is kellett tartatni,tehát nem lehetett kamuzni,?

Fahim 2013.11.07. 20:48:59

@diggerdriver: Inkább te kaparj, és térítsd meg annak a százas csomag pzs árát amit összezokogtam miattad!

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 20:52:04

@Babette_:
Jobb hely?
Kik ők?
Mármint Mo.-on.
Nagy cég és jobb hely: állami? Multi? Ki van még nagy?
Mert ezeket ismerem, tapasztalatból. És ilyen szempontból (belső protokoll) egyik sem a "jobb" kategória: mindent, a legapróbbig is szabályoznak. A helyi főnökön múlik (részben), hogy mennyire veszi véresen komolyan (soxor muszáj nekik, de van, aki hiszi, komolyan hiszi, hogy leírt példában szereplő szabályozásokra is naaaagy szükség van.)
Kis cégeknél meg nem jellemző az agyonszabályozás.

Szóval, kik azok, akik nagyok is és jók is?
(nem kekeckedésből kérdem, komolyan érdekel)

@rumitom:
nem, nem amerikai, de multi, a vezetőség zöme meg magyar...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 20:55:11

@Babette_:
Ne gyere hátulról.
Nem az én feladatom és nem én veszek fel érte nagy pénzeket.
Én a FELHASZNÁLÓ vagyok akinek vagy megkönnyítik a munkáját vagy megnehezítik.
Figyeljcsak én vagyok az ALANY akire ti írjátok az okosságokat.
Ne próbáld rámlőcsölni a te feladatodat.
Egyelőre vesztésre álltok.
Ahány gépelt oldalt írtok annyiszor szarabb nekünk dolgozni.
Majd ha a trend megfordul akkor beszélgethetünk róla.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.11.07. 20:55:56

@ffüttyfürütty:
Tudomásom szerint már akkor is elütött az átlagtól :) Konkrétan utazgatni csak a gimnázium után kezdett.

@diggerdriver:
Akkor tartom azt a megtakarítást, amit a posztban szereplők. Egy kereset, két ember. Kénytelen vagyok, mert nem 3 korona az utazgatás :)

@Babette_:
Eleinte én is. Aztán az 50. után lapossá vált.
Most szerencsére inkább Gibbs-es munkám van és mikor abba csúszik be 1-2 új munkadarab, az felüdülés. De amikor csak az van, akkor sűrűn megyek sétálni a gyárudvaron :)

@macamuca:
Óh, az a csodálatos minőségirányítás :)

Igen, kis cég, 70 fő körül. A folyamatok jellemzően 2 oldalasok, képekkel, "mit és hogyan" csinálj. Összhangban a már meglévő programmal, ami a gépben van, de szájbarágósan elmagyarázva, hogy mire figyeljen.
Nem nagy dolog, csak száraz...
Oktatni nem kell, fent vannak a lapok a szerveren és akinek kell, ott eléri.

macamuca [IHUN] 2013.11.07. 20:58:52

@Babette_:
"... , akinek ez volt s munkája évekig, es be is kellett tartatni,tehát nem lehetett kamuzni,?"

Így már érthető az eltérő vélemény.
Te írtad azokat az utasításokat, melyeket másoknak kellett betartani.
Gondolom, előtte hosszú évekig csináltad is azt, amit később szabályoztál.
Bár ha nem volt szabályozás, akkor hogyan csináltad? Vagy anélkül is lehet dolgozni?
Ha volt, akkor miért kellett újraírni?
Ha meg nem csináltad évekig, akkor tényleg te voltál a legalkalmasabb megírni, és érthető, ha zokon veszed, amikor mások kritizálják a szabályozást (mármint a részletekbe menő, mindent-szabályozás terjedő gyakorlatát.)

2013.11.07. 21:00:19

@rumitom: Ja, tenyleg, a Magyarorszagon dolgozo roman vendegmunkasok. Hat roluk rogton meg lehetne allapitani hogy a romanok mind nagyon butak...

Egyebkent ha mar altalanositasoknal tartunk, engem messze a legjobban az lepett meg a posztban, hogy Imre azt mondja, az arabok munkamoralja hasonlo az europaiakehoz. Hat azoknak az araboknak a munkamoralja, akik engem korulvesznek, nagyon-nagyon nem... Biztosan vannak kivetelek, de eddig meg talalkoztam veluk. Persze mindig erhetik az embert meglepetesek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 21:02:06

@Fahim:
Miről beszélsz jógyerek?
Minden szavam dícséret volt.
Képzeld el ha lehúzom:)))))))))))))

eagles 2013.11.07. 21:06:45

@Babette_:

Olyat ismerek, aki a Dunántúlon eladta a földjét, majd az árából, itt Borsodban a többszörösét meg tudta venni. Itt gyakorlatilag a kisnagygazdák egy-egy adott település leggazdagabb emberei. A föld nem rossz buli. Elsősorban a gyep, meg az erdő. Az állattenyésztés viszont szerintem húzós.

2013.11.07. 21:08:27

@Fahim: szerintem mindenki jobban jar, ha en nem enekelek.
Annababa nem jutottal el?

blackhairlady 2013.11.07. 21:10:56

@tanato: ".De mi hárman T-sek mind fiúk vagyunk/TUcano,Tablenó és jómagam/"

A jomagam nem T-s:)))))
(Bocsika, tudom, nagyon rossz vicc volt:DDD)

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 21:13:14

@diggerdriver: Koszi! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

ffüttyfürütty 2013.11.07. 21:13:57

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Vajon honnan jött neki Afrika? avagy: "Miért éppen Alaszka?" :D

tanato 2013.11.07. 21:14:50

@blackhair-lady: Jogos aki nem tudja mert először olvassa tényleg.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 21:16:39

@diggerdriver: te pont az a típusú felhasználó vagy, aki semmiképpen nem akarja betartani, barmilyen is a szabály, ld a kanalas problemadat

Fekete Pestis 2013.11.07. 21:18:31

@Mirjam2:

"Engem felhaboritanak a kommentjeid, mivel fogalmad sincs, milyen korulmenyek kozul jonnek azok az indiaiak, bangladeshiek stb. akiket te lenezel. "

Nem tudom, mintha kicsit ingerülten oltogatnád azokat akik nem értenek veled egyet, és némi személyeskedés is befigyel a dologba részedröl.

Nos igen, el tudom képzelni, hogy a Tigris a kulturális különbségeken akad ki. Márpedig azok vannak, még európai-európai viszonylatban is. [P.l. én útálom a levanteiek [spanyol, olasz, stb] mindent elkenö, nem egyenes és közérthetö kommunikációját, ök meg utálják azt a stílust, amit Hollandiában tanultam - brutálisan öszinte és lényegretörö ].

Símán el tudom azt is képzelni, hogy idegesitö lehet a Tigrisnek, hogy a minimális kreativitást igénylö feladatokat a pakik nem tudják megoldani. Nekem is dühítö lenne ezt átélnem. Nyilván ha más pakik között lenne -akik kreatívabbak- máshogy gondolkodna. De ezek között van, és ott, a homoksivatagban. Neki ezt dobta a gép. nyilván pontosan nem tudod átélni, hogy mit gondol, mert nem te élsz ott, nem veled történik mindez. Mondjuk ha toleranciát hirdetsz itten, akkor ennyire neked is empatikusnak és toleránsnak kellene leenned -pl Tigrissel most.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 21:19:09

@macamuca: Par hete kaptune egy belso levelet, amiben felhivjak a figyelmunket, hogy a terepi kesztyujeinket tilos a kobakban tartani. Az ok prozai, ket embernek a cegtol kihullott a haja nagyon nagy resze es rohadt voros heges sebek maradtak helyette. Azert mert a kesztyu szennyezodott volt es a kobak belso anyaga szepen beledorzsolte ezt a fejukbe. A gyogyulasuk tobb hetig tartott-tart, de ez csak azt jelenti, hogy nincsenek sebek a fejukon, csak hegek, meg majd talan valamikor lesz hajuk. Kurva nagyot nyeltem es elmondtam 15 miatyankot (nem vagyok vallasos), mert elotte evekig hasonlo kornyezetben dolgoztam, mint a ket kollega es en is a sisakomban tartottam a kesztyuim, mert onnan nem hagytam el.

Ugyandehogy (törölt) 2013.11.07. 21:19:42

@macamuca: évekig csinaltam . A szabályzatok változnak, mert az élet is változik. Ezek nem merev, kobevesett dolgok.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.07. 21:20:03

De kár hogy vége! :-( Ezt még nagyon olvastam volna tovább, tetszett, érdekes volt, új volt, ismeretlen azzal együtt , hogy nagyon nem happy feelinget éreztetett velem. De igen, marha sokan azt hiszik, olaj, meg gazdagság és akkor ott lehet a kánanán, dehát azért az arab térség egy nagyon speciális hely, mindenestől!!!!! Sokan nem tudnánk ott élni , dolgozni, az biztos, speciel én tutkó nem.......
De kösz a mai posztot, izgis, ismeretlen világ számomra és most már biztos, arrafelé sosem veszek repjegyet.. Legfeljebb egyszer , max. mint túrista , mondjuk egy hétre. :-)))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.11.07. 21:25:07

@sodalisO: Evening! Mondjam, hogy mit fozzel holnap? :D Hol a foto?

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.07. 21:29:00

@Mr. Long [wannabe Briton]: Szercsi! Nagy nehezen kigyogyóztam, hogy kell képet feltölteni, hát nem volt egyszerű és szar is lett a kép, de akaja az brutál jó volt ! :-))
[URL]http://kep.psharing.com/768509.jpg[/URL]
remélem ezt kell linkelni..vagy nem ? :-P

puhacica 2013.11.07. 21:34:52

ma megtudtam, hogy kib@szott sok rampas szakerto van a kommentelok kozott.

tanato 2013.11.07. 21:42:00

@Fahim: Etiópiába készülvén felvetted már a kapcsolatot SZélinger Balázzsal a szegedi töritanárral aki már hosszabb ideje ott él?Ő a diszertációját is etióp történelemből írta,kihangsúlyozva a magyar-etióp kapcsolatokat.Egy időben ő volt a magyar-etióp baráti társaság elnöke is.Aktív szerepet játszott a tragikus terrorista támadás utáni mentőakcióban is amikor egy magyar orvos is meghalt.

2013.11.07. 21:46:26

@diggerdriver: Nem lefikazasrol van szo, hanem arrol, hogy ebben a tersegben ez tenyleg alacsony fizetesnek szamit egy kepzett europai embernek. Itt elni sok szempontbol olyan mintha bortonben lennel, ahogy az valamennyire a posztbol is lejott. Ugy kell elkepzelni hogy mennyi penzert lennel hajlando egy-ket-harom evet egy jol felszerelt, kenyelmes bortonben tolteni. A legtobb embernek jelentos osszeget kene ajanlani, ha egyaltalan vallalkoznanak ra.

2013.11.07. 22:00:56

@diggerdriver: Nem tervezed szavazasra bocsatani a kerdest? En mindenkeppen a meztelen nos kepek mellett foglalok allast (foleg a meztelen pasi kepekkel szemben). Vagy legyen Garfield.

2013.11.07. 22:03:58

@Fekete Pestis: Egyreszt parszaz kilometerre elek Tigristol, masreszt nekem a toleranciaba nem fer bele a rasszizmus toleralasa. Erzekenyen erint a kerdes, mivel legjobb barataim es hozzam erzelmileg kozel allo emberek 'pakik'.

rumitom 2013.11.07. 22:08:44

@Mirjam2: arra en is felfigyeltem, marmint az arab, eu parhuzamra, de mivel nem ismerem annyira az arabokat, ill csak euban elo kozel keletieket, gondoltam nem okoskodom

zebralany · http://zebralany.blog.hu 2013.11.07. 22:10:50

Jó poszt volt tetszett!
Az indiaiakról... Sokkal dolgoztam együtt, sok országban, bár főleg magasabban képzettekkel. Valóban sok múlik azon, hogy hol tanultak, aki nem Indiában, az másképp gondolkodik. Való igaz, hogy rugalmasság nulla. De rutinmunkában verhetetlenek!

Pár nappal ezelőtti példa. Indiában van a help deskünk. Indiai kolléga ráchatel Szabó kollégára:
-Küldtél tegnap egy hibabejegyzést, tudnál erről több infót adni?
-Sajnos nem tudok segíteni, nem én voltam, biztosan egy másik Szabó. (van pár)
-Rendben, értettem, akkor ez neked nem is probléma, ugye? Ezzel a problémát megoldottnak tekintem és lezárom a kérést.
-Neeeee! Biztosan van egy másik Szabó akinek ez fontos, azért írta meg. Esetleg keresd meg őt és majd ad neked infót.
-Húúú, ez jó ötlet, erre nem gondoltam!

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.07. 22:23:23

@Kövérmadár [wannabe Flying Kiwi]: Na akkor valaki please, magyarázza már el, légyszi! Mi a szart kell bemásolni ide, vagy hogy, honnan , én nem láttam ott semmiféle "képfeltöltés......stb szarságot amit ti szoktatok ide betenni olyan kék szinű link vagy mi a .........most már tényleg !!! :-)))))))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 22:23:52

@Mirjam2:
Maradnak a meztelen nős képek de ma erre volt igény.:))))))))))))))))

Latcho Rom 2013.11.07. 22:35:14

@zebralany: ismerek par imdiai, pakisztani kodert, kreativabbak mint az atlag kinai - de ez szigoruan magan statisztika.

Shanarey 2013.11.07. 22:35:27

@sodalisO:

Ezt a részt kellett volna csak linkelni:

kep.psharing.com/768509.jpg

Shanarey 2013.11.07. 22:36:10

Nem szép dolog kaja képeket berakni, megint éhes lettem

Latcho Rom 2013.11.07. 22:36:48

Vonul a voros hadsereg a teren, ki tudja hol all meg. Putyin atyuska integet, milyen ismeros kep.

Shanarey 2013.11.07. 22:38:52

A fenébe a Chrome lenyúlja a -t

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.11.07. 22:40:47

@sodalisO:
Figyelj Mókuspocok.
Képfeltöltés.hu
Fájl kiválasztása
Feltöltés
Amikor feltöltötte akor azt látod ami a képen van.
A legalsó sorban az van írva hogy Direkt link a képhez.
A kurzort ráteszed a HTTP elé de a kereten belül. Lenyomod az egér bal gombját és a megjelenő kék csíkot húzod jobbra addig míg a jpeg szó megjelenik és már nem jelöl ki kékkel többet.
Akkor a kurzort a kijelölt kék csíkra viszed és jobb egérgombbal rákattintasz majd másolás és utána it beillesztés.
Ennyi.

kepfeltoltes.hu/131107/2013-11-07_212844_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

A lényeg hogy a http-től a jpeg-ig itt legyen.

Shanarey 2013.11.07. 22:44:09

@diggerdriver:

A Chrome bngésző nem jeleníti meg a bemásolt címböl a http-től a kettőspontig terjedő részt.
De a link müködik, ez nélkül is. Legalábbis a Chrome-nál.

De akik más böngészőt használnak ott nem tudom jó e ez így

micsoda? 2013.11.07. 22:45:10

Ilyennek mind én, aki gyenge voltam földrajzból, egy kicsit több jó lett volna Katarból. Na mindegy. Utána néztem. Szóval a gyenge kezdés után nagyon jó, és sok hasznos dolgot tudtam meg az ottani viszonyokról.

Fahim 2013.11.07. 22:49:53

@charlieharper: Csak átutaztam, onnan mentem Tuniszba iránytaxival. Éjjel volt, így semmit sem láttam a városból, csak a buszállomás klotyóját.

nyuszigonosz 2013.11.07. 22:51:23

@Shanarey: A Chrome-on látszik mindkét sodalisO kaja kép, amit te tettél oda és az Exploreren is.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.11.07. 22:51:35

@diggerdriver: Igen, nekem is Chromie van és nálam egész máshogy néz ki az oldal, mint amit nálad mutat. de a @Shanarey: likje jó, azt fogom akkor ezután másolni fentről, simán, és köszi mindenkinek.

Fahim 2013.11.07. 23:23:32

@tanato: Legnagyobb sajnálatomra nem tudom az e-mail címét.

Fahim 2013.11.07. 23:41:28

@dradix [wannabe bee]: Tarts velem virtuálisan a fb oldalamon:)

Ha már példaképek akkor Ryszard Kapuscinski, még egy kicsit hullik a hajam és akkor legalább külsőre hasonlítok rá

Fahim 2013.11.07. 23:55:51

@ffüttyfürütty: Írok minden állomásról, jövő héten Zanzibár lesz a téma!

tanato 2013.11.08. 07:05:06

@Fahim: Azt én sem,de a Facebookon rajta van,ott tudsz neki üzenetet küldeni.

2013.11.08. 08:13:55

@rumitom: Igen, nekem nagyon furcsa volt ez a megjegyzes hogy az arab-eu munkamoral hasonlo, csak a 'pakikkal' van a baj. Dolgoztam kb. egy evet Indiaban, es most par honapja foleg arabokkal dolgozom. Az eddigi tapasztalatom az hogy az arab 'munka'-stilus meg jobban kulonbozik az europaitol, mint az indiai - foleg annyiban, hogy az indiaiak altalaban tenyleg dolgoznak, mig az arabok nagy resze - tisztelet a kivetelnek - csak ul, nez es masokat utasitgat arra hogy dolgozzon, lehetoleg lekezelo stilusban... Ez engem napi szinten nagyon tud idegesiteni, de ugyanakkor nem 'utalom' az arabokat, nem gondolom hogy mind ilyen vagy olyan, hanem betudom a helyzetet a kulturalis kulonbsegnek, tortenelmi hatternek stb. Allandoan emlekeztetem magamat arra hogy egyreszt en akartam idejonni, senki nem kenyszeritett; masreszt a munkatarsaim nagyszulei (vagy szulei) meg satrakban laktak, tevet oriztek, rabszolgakat tartottak stb., tehat nekik ez az alap amire epitenek, nekem meg mas. Ettol egyikunk sem kulonb ember mint a masik, senki nem valasztotta a helyet ahol szuletett.

bpetya75 2013.11.08. 08:43:39

@T1GRIS:

Gratulálok! Nagyon jól álltad a sarat a kommentekben. Szerintem teljesen érthetően elmagyaráztad az álláspontodat és egyszer sem vesztetted el a fejedet közben. Elismerésem!

Sok sikert a folytatáshoz!

bpetya75 2013.11.08. 08:48:04

@Quercus58:

Felénk nem tömeges ez a jelenség. Néhányan vannak, de semmi fejvesztett menekülés.

2013.11.08. 10:16:22

@zebralany: na igen. Meg van az a fajta indiai is, akinek nem tanitottak meg, hogyan is kell azsian kivul hasznalni a WC-t. Amikor Budapesten az egyik nagy mobilszolgaltatonal dolgoztam, idorol idore jottek (kulsos cegtol) indiaiak. Nem szerettunk kezet fogni veluk, mert eleg hamar kiderultek a higieniai hianyossagok... A piszoarnal allva folyamatosan hatalmasakat turhaztak, es a vegen tizbol egy mosott kezet. A ceg masik irodajabol egy haveromtol ennel durvabbat is hallottam, ott sikerult annyira osszeronditaniuk a budit, hogy le kellett zarni az emeletet, es verhas-veszely miatt megjelentek a vegyvedelmi ruhas arcok permetezni :D

Jelenleg kozepes cegnel dolgozom (150-200 ember), a kollegak kb fele indiai, kozuluk a legtobben ott is dolgoznak. Idorol idore atjonnek tanitani/tanulni hozzank Londonba, s ez a ceg kulonos figyelmet fordithat a kivalasztasukra vagy a kikepzesukre, de nagyon udvarias, tiszta, korrekt kollegakrol van szo, ami teljesen szembenall az eddigi tapasztalataimmal. Raadasul joparan hihetetlen szakemberek kozuluk.

Azonban egyszer jott 3 "ujonc", akiket nem is nagyon ismertunk nevrol se, nekik valoszinuleg meg nem volt idejuk az europai WC-hasznalat elsajatitasara... Ugyanis elkezdtek kis muanyagpoharakkal benyomulni a budira (ugyebar naluk papir helyett nagyon meno a vizzel valo tisztalkodas kaksi utan), ami egy dolog, de szanaszet is hagytak oket, csak ugy a padlon.

Igen hamar erkezett kor-email a HR-tol (gondosan mindenkinek cimezve, dehat nyilvanvalo volt a tettes-csoport), hogy ezt esetleg igy ne. :)

smile750 2013.11.08. 12:07:32

@vazzup:

Az a baj az ilyen önjelölt fajvédőkkel, és főállású rasszistázókkal, hogy többnyire fogalmuk sincs azokról a helyzetekről, és emberekről, amiket a posztoló megtapasztalt, és akik védelmében annyira kiállnak. A számítógép képernyője előtt könnyű bárkinek a védelmében venni olyanokat, akikkel soha nem találkozott, nincs releváns tapasztalata a témában.
Hidd el, ha eltöltenél 2-3 évet egy olyan közegben ahol több ezer, a fent posztban is említett, igen szerény értelmi képességű, és finoman szólva is, európai szemmel nézve furcsa kultúrát képviselő egyedek közelébe, neked is megváltozna a véleményed.

Itt az Emirátusokban a helyzet teljesen ugyanaz, mint amit a katari fiúk mesélnek. Több millió bevándorló dolgozik itt Bangladesből, Indiából, Pakisztánból, stb.., akik gyakorlatilag rabszolgaként élnek, és dolgoznak itt. Ezek az emberek legtöbbször nem japán egyetemet megjárt fiatalemberek, így egy csöppnyi kulturális és értelmi különbség adódik köztük, és az imént említett, felsőfokú végzettségű, civilizációban szocializálódott réteg között.
Ha neked az fekszi meg a gyomrod, hogy valaki általánosságban mond rosszat róluk, akkor én minden szívfájdalom nélkül kijelenthetem, hogy nekem pedig az amikor ezeket az egyedeket, lapszoknyában, kézen fogva látom csoportokban sétálni az utcán, miközben naponta olvasni a híreket, hogy nőket legfeljebb csoportos nemi erőszakra tudják használni, vagy amikor a szálláshely mögötti úszómedencét ruhamosásra használják.
A kognitív képességek teljes hiányát napról napra megtapasztalni, és megszenvedni is igen nyomasztó tud lenni egy idő után. Amikor semmi épkézláb beszélgetést nem lehet belőlük kicsikarni, mert a napi imádkozás, és, hogy hol lehet birjanit enni, az életük egyetlen mozgatórugója. Amikor képtelen vagy rendelni egy hamburgert majonéz nélkül, mert a csávó egyszerűen nem képes változtatni az agykérgébe égetett mozdulatsorokon, vagy amikor menet közben szólsz a sofőrnek, hogy mégsem balra megyünk, hanem jobbra, amire a válasz "oké-oké", és simán elfordul balra, mert egyszerűen nem tudta feldolgozni a menet közben történt változást.

Tessék kijönni ,eltölteni itt egy évet, és kíváncsi vagyok, hogy ennyire harciasan fog-e valaki kiállni és antirasszkodni.

Ugyanezt kérném az otthon maradottaktól is. Tessék szépen lemenni Ózdra lakni egy évig, és utána tessék kiállni azokért a bizonyos kisebbségekért.
Erről az a hölgy jutott eszembe, aki megálmodta a "freskó falut", hogy majd azzal menti meg a cigányságot, közben a saját bevallása szerint sem találkozott soha még élőben cigány emberrel előtte, így fogalma sem volt a témáról ,de azt tudta, hogy csúnyát mondani rájuk rossz dolog. Az persze nem jutott eszébe, hogy a freskó falu turistacsalogató jellegéhez más is kéne a színesre pingált falakon kívül, mint például közművek, mert a "vendéglátók" házaiban többnyire nincs vezetékes víz, illetve wc-fürdőszoba, na meg közbiztonság, és a higiénia sem lenne utolsó. Aztán persze jött a kormány hibáztatása, hogy nem száll be pénzzel, és nem oldja meg ezeket a szegíneknek.

A mondandóm lényege nem feltétlenül a cigányozás (mint ahogy többen ezt értelmezni fogják), hanem az, hogy tessék tapasztalatot szerezni a témáról, mielőtt véleményt mond az ember. Akinek negatív tapasztalata van, és negatív véleményt mond ezerszer inkább elfogadható a számomra, mint az aki tapasztalat nélkül próbál kardoskodni valami, vagy valaki mellett.

T1GRIS 2013.11.08. 15:43:20

@bpetya75: Szomorú, hogy ezért egy vitafórumon/blogon már dicséretet érdemlek, de azért köszönöm. :) (diggerdriver, neked is köszönöm a kitüntető Nap Hőse címet! ;))

@rumitom: "amennyiben feltelezzuk, hogy nem indiai szarmazasu katariakrol van szo"
- Ezt most próbáltam elképzelni, és azóta is vinnyogva röhögök rajta. :)))) Mármint azon, hogy egy indiai katari állampolgárságot kap. :D

@Mirjam2: Ha ez megnyugtat, ezzel a véleményével Imi még engem is meglepett elsőre, de aztán kiderült, hogy ő az arab származású expatokra gondolt, nem a helyiekre. A helyiek természetesen NEM dolgoznak, ezzel, gondolom, neked nem mondok újat. Szóval itt a jellemzően észak-afrikai (sok tunéziai, marokkói, egyiptomi is dolgozik itt) munkaerőre gondolt, akikkel szellemileg is jól megtaláljuk a közös nevezőt és a munkában is hasonlóan működünk.

@Mirjam2: "Egyreszt parszaz kilometerre elek Tigristol, masreszt nekem a toleranciaba nem fer bele a rasszizmus toleralasa. Erzekenyen erint a kerdes, mivel legjobb barataim es hozzam erzelmileg kozel allo emberek 'pakik'."

Á, tehát az indokoltnál vehemensebb vélemény-nyilvánításra az a magyarázat, hogy érzelmileg érintve vagy. ;) Nos, akkor rossz hírem van, mert: nekem a toleranciába nem fér bele a fájóan nyilvánvaló ostobaság és robotszerű működés tolerálása. Érzékenyen érint a kérdés, mivel a legjobb barátaim és hozzám érzelmileg közel álló emberek gondolkodó lények.
Na, érted már? ;) Így már az én - meglehetősen sarkos - álláspontom is védhető, nem?

T1GRIS 2013.11.08. 16:05:39

@Whave: "Nem szerettunk kezet fogni veluk, mert eleg hamar kiderultek a higieniai hianyossagok..."

Pedig ők, Istenem, mennyire imádnak kezet fogni! Kényszeresen, naponta többször is, én meg ezt nem igazán igénylem, pláne nem egy indiaitól.
Na jó, a többieknek tegnap nem akartam belinkelni, mert ez már tényleg elég keményen rasszista bejegyzés még tőlem is, de neked erre válaszul muszáj, mert pont ebben a posztban írok a "nagy kézfogósdiról", illetve arról, hogy hogyan lehet elkerülni: tavolafikatol.blog.hu/2013/10/24/a_tuleles_eszkozei
(Mirjam2, légyszi, te inkább ne kattints rá! :))

@smile750: Huhh, akkor te is itt nyomod? Akkor neked is úgy kivánok minden jót, ahogy mostanában az otthoniakkal szoktunk elköszönni: "Katartást!" ;)

2013.11.08. 16:10:42

@T1GRIS: szerintem a celorszag szerint nevelik az expat indiaiakat, vagy nemtom, de Bp-n valoban imadtak kezet fogni, Londonban pedig ahol ez amugysem szokas (csak ismerkedeskor), sosem varialnak vele, max amikor "nagybucsu" van, mert megy vissza indiaba valamelyikuk.

De mondom, ez IT szektor, annak minden sajatossagaval. Szerintem abban semmi rasszizmus, ha felismerjuk, hogy egy masik nep/kultura az mas, mint a sajatunk; ez teny. Ha utaljuk emiatt, na az rasszizmus. En nem utalom oket akkor se, ha tortenetesen osszeszarjak a budit, mert tudom hogy mas korulmenyek kozt nottek fel, de azert hadd ne oruljek neki, na :D

bpetya75 2013.11.08. 16:29:22

@T1GRIS:

Nem most kezdtem a vitafórumozást, hanem 15 éve, és (igaz, csak magyar fórumokról van tapasztalatom) szerintem kiemelkedően jól csináltad. Intelligensen, helyenként humorral, nem besértődve, nem személyeskedve. Csillagos ötös, na.

2013.11.08. 17:53:10

@T1GRIS: Ha azt mondod, hogy nem szeretsz olyan emberekkel egyutt dolgozni akik nem tudnak onalloan gondolkodni, az teljesen ertheto (bar en havi 1100 riyalert Qatarban nem is varnek el onallo gondolkodast). De ha azt mondod, hogy utalod 'az indiaiakat' (kb. egy milliard ember) akik mind butak, az szerintem rasszizmus, es erzekenyen erint pl. engem, mivel az en indiai barataim es ismeroseim nem butak, sot megkockaztatom hogy legalabb annyira intelligensek mint te.

En utalok lusta emberekkel egyutt dolgozni, azt meg foleg utalom ha velem akarjak megcsinaltatni a sajat munkajukat (is), igy a jelenlegi - nagyreszt arab - kollegaim elegge ki tudnak akasztani. Ennek ellenere nem mondanam azt hogy 'utalom az arabokat', 'minden arab lusta'. A vilag nem ennyire fekete-feher szerintem.

2013.11.08. 19:56:01

@T1GRIS: 'A helyiek természetesen NEM dolgoznak, ezzel, gondolom, neked nem mondok újat. Szóval itt a jellemzően észak-afrikai (sok tunéziai, marokkói, egyiptomi is dolgozik itt) munkaerőre gondolt, akikkel szellemileg is jól megtaláljuk a közös nevezőt és a munkában is hasonlóan működünk.'

Ezen elgondolkodtam... Eddig nem vettem eszre jelentos kulonbseget a helyi es kulfoldi arabok kozott (nekunk is vannak a helyiek mellett egyiptomi, szudani, jordaniai, sziriai stb. kollegaink). A kulfoldiek mindenkeppen tobb munkat vegeznek mint a helyiek, de foleg azert mert muszaj nekik, kulonben kirugjak oket, es azt nem engedhetik meg maguknak. 99%-ban csak az abszolut minimumot teljesitik, es megprobaljak mindenfele trukkokkel megoldani hogy mas csinalja meg helyettuk a munka nagy reszet (mint pl. en - grrr). Nem mind ilyenek, vannak kivetelek, de a nagy atlag ilyen. Azt semmikeppen nem mondanam hogy az europaihoz hasonlo a munkahoz valo hozzaallasuk. Ez nem feltetlenul negativ, de nekem nagyon masnak tunnek ilyen szempontbol (is) mint a nyugatiak. Tuneziai es marokkoi munkatarsaink nincsenek, lehet hogy ok masok mint az itteni arabok. A helyiek teljesen remenytelenek munka szempontjabol (raadasul en helyi nokkel dolgozom, akik meg rosszabbak ilyen szempontbol mint a ferfiak); kb. egy ora 'munka' teljesen kimeriti oket, viszont faradhatatlanul utasitgatnak masokat folyamatosan hogy mit kene csinalni (azonnal!).

DieNanny CH 2013.11.09. 10:01:43

@Quercus58:

Ha ez valóban így lesz 10-15 éven belül, akkor én arra tippelek, hogy a mai, nyugati 50 körüliek fogják "elfoglalni" azokat a területeket. A nyugdíjasok. Hiszen az infrastruktúra jó, házak állnak, megélhetés olcsóbb, mint nyugaton a nyugdíjból. 20 év múlva 6 millió nyugdíjas lesz Mo-on, amiből csak fele lesz magyar. Mert a magyarok talán meg sem fogják érni a nyugdíjas kort... :-(((

(Mit szólsz, már itt tartok az olvasásban! Mit akartál kérdezni?)

eagles 2013.11.09. 12:24:36

@DieNanny:

Azt akarom kérdezni, hogy ha jól értelmezem, Te több évet Ausztriában voltál, aztán költöztél át Svájcba. Szerinted összességében melyik alkalmasabb inkább célországnak?

smile750 2013.11.09. 19:09:04

@T1GRIS: Jah, már 3 kemény éve, de már lassan készülök hazamenni, TÉNYLEG. Igaz, már 2 éve ezt mondom, de már készül az "exit plan". :) Otthon vár a pici fiam, és végre sört is szeretnék inni, meg emberekkel beszélgetni, és megfogadom, hogy az életem hátralevő részében kerülök mindent ami indiai!
Ha valakit currys tállal a fején láttok sétálni ,akkor én borítottam a fejére, mert megkínált vele. :D

smile750 2013.11.09. 19:19:14

@Mirjam2: Nekem meg gyerek koromban volt egy csomó néger barátom... csak aztán apukám mindet eladta. :D

Bocs, ezt nem hagyhattam ki!

Komolyra fordítva szót, nem lehet megszabni senkinek, hogy kit vagy milyen kultúrát szeressen, és vagy viseljen el. Az egyetlen kifogás ez ellen akkor lehet ha a különbözőség miatt esetleg egyik bántalmazza a másikat (amire sajnos rengeteg példa van a világban minden irányba).
Ha túl sok emberrel találkozom egyazon kultúrkörnyezetből, vagy népcsoportból, akik negatív hatást tesznek rám, meglehet, hogy az összeset el fogom kerülni a jövőben, hogy kivédjem a további negatív hatásokat. Például soha a büdös életben nem mennék indiába, mert ha innen hazamegyek nem akarok még több ilyen kultúrsokkot, amit az itteniek okoztak. Biztos van az egy milliárd között pár értelmes is, ugyanúgy, ahogy a szemétdombon is biztos ki van dobva pár értékes holmi, de nem fogok napokig turkálni a szeméthalmok között, hogy megtaláljam. Ugyanez a helyez az otthoni változataikkal is. Biztos van közük normális, de bocsássa meg nekem a jóisten ha nem késeltetem meg magam kilencszer, hogy ráakadjak a tizedikre aki nem olyan.

SiDor 2013.11.12. 10:10:59

@smile750: Jobban én sem fogalmazhattam volna meg!

SiDor 2013.11.12. 10:10:59

@Mirjam2: Bárki aki a "de ne zavartasd magad" 70-es évekből származó, akkor is a süldő lányok körében népszerű szófordulattal él, alapból csak hülyeséget beszélhet.
...de adtam egy esélyt és elolvastam a hsz-t.....és igen, tényleg.

SiDor 2013.11.12. 10:11:00

@Mirjam2: Nincsen írni olvasni nem tudó takarítónő Magyarországon. Ha lenne is ugyanannyit keresne mint nem analfabéta társa. Olyan 100 huf körül. Itt (UAE) a takarító/kertész/mindenes személyzet illetve az utcán/építkezésen dolgozók olyan 500-750 aed között keresnek, illetve a lakás levonás után ennyi marad nekik. 1000 aed olyan 60.000 huf. Nem, nem keresnek többet mint odahaza, különösen az építőiparban dolgozók nem. Arról már nem is beszlve, - ahogyan te is íród - a lakást fizetik a munkaadók. Biztosítalak, hogy sem te, sem én nem szeretnénk ott lakni, ahol ezek az emberek. De egy magyar segédmunkást vagy takarítónőt sem tudnál rá venni, hogy ilyen tömegszállásokon éljenek. Rossz volt az összevetés.

SiDor 2013.11.12. 10:11:17

@T1GRIS: " Nos, akkor rossz hírem van, mert: nekem a toleranciába nem fér bele a fájóan nyilvánvaló ostobaság és robotszerű működés tolerálása. " ...ezért most külön dicséret, mert így rendelési idő előtt kellett ez a kis mosoly ide a szájsarkamba.

SiDor 2013.11.12. 12:03:37

a 100 huf az 100e huf akart lenni.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása