oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Gazdagisztán

2013. október 05. 07:01,  A határon túli magyarok és a határátkelés 417 komment

2013. október 05. 07:01 Határátkelő

A határon túli magyarok és a határátkelés

Már régóta gondolkodom azon, hogy érdekes lenne egyszer a határátkelésnek erről a vetületéről is beszélgetni, aztán a minap belefutottam egy jegyzetbe a szlovákiai magyar híroldalon, a parameter.sk-n, ami ezt a témát (is) feszegette. Úgyhogy az a javaslatom, ma beszélgessünk erről!

A Szerbhorváth György jegyezte írás egy reklámból indul ki, amelynek lényege, hogy a Vajdaságban magyar útlevéllel rendelkező szakmunkásokat keresnek nyugat-európai munkára (a korhatár egyébként valamiért 42 év).

„Nyugat-Európa csak úgy ácsingózik a szakmunkások, de a fizikai munkások iránt is, a lengyelek már megszállták Norvégiát is, a magyarok inkább Németbe' vagy Osztrákba húznak, kihez mi van közelebb. És azt is csak a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács éceszgéberei gondolják, hogy a népességfogyás oka az alacsony natalitás, nem pedig az elvándorlás is, mint állítják" – írja a szerző.

„De hát nem csak a magyarok sírhatnak, hisz fogynak a szerbek, románok, szlovákok stb. is, fogy szinte minden nép, csökken a közép-európai államok lakosságszáma. Úgyhogy igazán nem értem azokat, akik azon háborognak, hogy a magyar útlevelet hány ezer ukrán vette már meg, és persze én is tudok szerbekről, akik akár ingyen is meg tudták szerezni. (...) Különben is, azért kell nekik az útlevél, hogy kicserélhessék a konnektorokat vagy megszerelhessék a csöpögő csapokat valahol Alsó-Szászországban vagy London külsőben. (...)

Azok a 42 év alatti férfiak, akik vélhetően a közélet iránt is inkább érdeklődnek, ezentúl Nyugat-Európában fognak dolgozni és élni, persze kezdetben úgymond csak egy évre mennek ki, aztán végül megy utánuk a család is és legfeljebb nyugdíjasként térnek haza, mert itt mégis olcsóbb az élet, a nyugati nyugdíjból pláne (ha még lesz akkor nyugdíj mint olyan).

Természetesen a nyugatra szakadók egy része óhatatlanul eltávolodik ettől a fölöttébb mocsok magyar politikai élettől (...) úgyhogy az a még furcsább helyzet áll elő, hogy olyan határon túli magyarok szavaznak majd, akik már nem is szülőföldjükön élnek, semmi közük Magyarországhoz, de a magyarsághoz se nagyon, a gyerekeik nem fognak már magyarul se tanulni, sőt, iszonyodnak majd ettől a furcsa nyelvtől és akik ezt beszélik (mert írni, mint látjuk, a legtöbbjük nem is tud)."

Eddig a részlet, mindenkit bíztatnék, hogy olvassa el a teljes bejegyzést (ide kattintva). Természetesen rengeteg kérdés felmerül, kezdve azzal, hogy vajon hányan rendelkeznek már ma is magyar útlevéllel olyanok, akik csak azért szereztek maguknak egyet, hogy „hogy kicserélhessék a konnektorokat vagy megszerelhessék a csöpögő csapokat" valahol az Európai Unióban és hogy miként lesz ez majd a választásokon.

Mit gondoltok?

A kommentelési szabályokról ide kattintva olvashatsz.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Szerbia Vajdaság klubsarok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr995551854

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zsidó Isten nem nemzeti Isten 2013.10.06. 06:33:53

Mi a f-séget keres egy NEMZETI iskolában egy NEMZETI tankönyvben egy ZSIDÓ ISTEN????!!!!!  Kicsöszöttül nem logikus és nem is erkölcsös. Nem kellene megnyomorítani a magyar gyerekek fejét ilyen bugyuta judaista propagandával. A zsidók Istenének...

Trackback: Leiratkozás a választói névjegyzékből 2013.10.06. 06:30:24

Kedves Orbán Viktor, Népünk Nagy Vezíre és Miniszterelnöke! Egy választási lista amire fel lehet iratkozni és tízezrek és százezrek iratkoznak fel rá, arról leiratkozásnak is lehetséges kell lennie. Ez alapvető állampolgári alapjog, vagy alaptörvény.&n...

Trackback: Széles Gábor elkapta az egelygyörgy agyvírust 2013.10.06. 06:29:26

Széles Gábor nemsokára bemutatja állítólag azt az energiacella nevű és szerű találmányt, ami szerinte nemcsak a F.MPSZ (becézve gyerekkori nevén Fidesz) jövőbeli választási sikereit garantálhatja, hanem egyben Magyarországot is kihúzza majd a gazdasági...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nigara 2013.10.05. 08:34:04

Az elején szó esett a magyar útlevéllel rendelkező külhoniakról - a magyar útlevél igénylésének semmi köze nem volt a magyarságtudathoz, egyszerűen az EU-s állampolgárságot akartak. Ezért dobott ki a magyar állam sok milliárd forintot.
Köszi viktor.

DieNanny CH 2013.10.05. 08:35:09

Hát, szerintem a kommentek ugyanazok lesznek, mint az elmúlt 2 évben bármelyik posztnál. Mert folyamatosan erről beszélünk... De csetelni jó lesz ma!

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.05. 08:45:28

mi kell ahhoz, hogy egy ukrán vagy szerb magyar útlevelet kapjon, elő kell ásni egy felmenőt az elmúlt tucat generációból?
(és ha majd tényleg kiléptetnek minket az Unióból ezek a kretének, akkor mi fogunk kapirgálni sváb, román vagy szlovák felmenők után? na az vicces lesz.)
nemtom, nem kellene kicsit megpiszkálni a szabályokat?

VHB 2013.10.05. 08:50:59

@Chang Yai: Túl szoros kötelékek alakultak ki, főleg Németországgal (Audi, Mercedes, Bosch stb.)valószínűleg ők jobban lobbiznának egy esetleges kiválás - kiléptetés ellen.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 08:58:03

Érdekes, hogy pont 2 nappal ezelőtt kaptam egy e-mailt egy 22 éves erdélyi sráctól. Olvasta a blogomat és arra kért, hogy adjak neki tanácsot,segítsek neki kijutni. Angliába készül dolgozni, 4 fajta villanyszerelői minősítése van , ami lehetne egy jó támpont. A legnagyobb baj, az , hogy egyáltalán nem beszél angolul. Nem is értem, hogy gondolja ?! Még mindig nem világos az embereknek, hogy nyelvtudás nélkül esélytelenek?! Semmiféle kinti helyzet ismerettel nem kell rendelkezni ahhoz, hogy kilogikázza bárki is, hogy külföldön, az adott ország nyelvén KÖTELEZŐ beszélni, kommunikálni........Az interneten ha rákeres, millió fórum van, blogok, cikkek, leírások, tanácsok.....Itt vagyunk mi is, kint élők, mindenfelé szórjuk a nagy okos tanácsainkat, amiket lassan el kéne hinniük a kifelé készülőknek!!!!!!!!!!! Használjanak bennünket, a tapasztalatainkat.......Nem értem őket, tényleg, szinte már szájbarágós szinten mondjuk minden szinten, hogy nyelvtudás nélkül SEHOVA !!!!

NIKI LAURA 2013.10.05. 09:01:49

Szerbhorvat ir a vajdasagi magyarokrol...miert nem a szloven v bosnyakokrol?:)
Ja,jut eszembe:a macedonok valojaban az ex yugok,vagy a gorogok?Mindig keverem,kik ok..

NIKI LAURA 2013.10.05. 09:04:12

@Chang Yai: horse penis,be kell fizetni az 5 e eurot,egy het mulva kapsz magyar utlevelet.

www.origo.hu/nagyvilag/20131001-otezer-euro-a-magyar-utlevel-ukrajnaban.html

tanato 2013.10.05. 09:04:52

@Chang Yai: Erre volt már hazai példa is.Rendszerváltás után de még a csatlakozás előtt,sokan kapirgáltak sváb felmenők után,mert ez volt akkor a feltétele a németországi munkavállalásnak és letelepedésnek.Jó pár ilyen embert ismertem.

tanato 2013.10.05. 09:09:20

@tanato: Ismertem egy gyógyszerész kollégát,aki direkt elvett egy dunántúli sváb faluból való lányt/szerelem nélkül/ és rávette hogy kitelepüljenek/noha addig a lánynak ez esze ágában sem volt./Azóta a srácnak kint van egy patikája,a feleségét meg már el is hagyta a szükséges papírok megszerzése után.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 09:11:42

@tanato: Igen, ezt én is konkrétan tudom, hogy Erdélyben , a sváb részeken, pl Segesvár környékéről anno rengetegen ki tudtak jutni Németországba, még a német kormány állítólag fejpénzt is fizetett a kitelepülő svábokért. Most meg hallottam, hogy ugyanazok sorban vásárolják vissza a régi házaikat , mert anyagilag eljutottak arra a szintre. Persze vissza csak nagyon kevesen települnek, inkább csak nyaralni használják a visszavett ingatlanokat.

2013.10.05. 09:20:22

@NIKI LAURA: mi lett az autokkal? Lajosmizsen vannak mar?

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.05. 09:20:50

@VHB: birka nép vagyunk, ha pont az Audira stb van szükség, hogy kiálljon értünk :-(
mondjuk azon marha jól szórakoztam (vagy nem), hogy az oktatásügy elmúlt évben való szétdúlása után a legnagyobb balhét abból csináltak a diákok / szülők, hogy ezentúl rendesen fel kell öltözni az egyik főiskolán. annyira huszadrangú probléma mindaz mellett, amit lenyomtak az emberek torkán, aztán mégis csak ez a falat akadt meg, miért? ennyire tartjuk magunkat? (vagy tartjátok, nem is tudom, hogy mondjam. meg a gyerekeket. meg az egészet. áááá, csak ideges leszek, ha erre gondolok.)
birka nép bégetve benyelné még az EU-s kilépést is néhány év jól irányzott puhítás után. ne legyen igazam.
alighanem én is össze tudnék szedni német származású és román meg szlovák állampolgár felmenőket. na az lenne még a vicces :-) (nagyszüleim egyik ágon felvidékre települt, de már elmagyarosodott szerbek, másik oldalon erdélyi szászok, de a dédmamám román volt, számontartott török ük-ük rokonsággal, kitelepítés játszott mindkét családnál, így kerültek Pest környékére. lehet, hogy ezért sincs jó nagy magyarságtudatom, mert ezzel az erővel lehetnék ma szlovák is - ahogyan az ottmaradt unokatestvérek gyerekei már nem tudnak magyarul.)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.05. 09:25:20

ja, és azt kifelejtettem, hogy és még mi határátkelők vagyunk a hazaárulók, és nem azok, akik útlevelet osztogatnak csakúgy bárkinek, aki szeretne. határon túli magyaroktól egyáltalán nem sajnálom, akik nem beszélik a nyelvet, de a nagyszülei magyar állampolgárok voltak, ok, legyen, de mi lesz a következő, a szomáli menekültek is rákapnak erre?
na megyek becsekkolok, mert még a végén lemaradok a repülőről, akkora agyfaszt kapok. (Kuala Lumpur, free wifi)

kutya vacsorája 2013.10.05. 09:53:23

szerintem messzire visz a há témájától a kettős állampolgárság kérdése, ami egyébként is politikai hitvita (na jó, annyit megjegyzek, hogy szerintem remekül mutatja mind a magyarországi baloldal sunyi gyávaságát, hogy ötmillió román munkavállalóval riogattak annó, ahelyett, hogy bevallották volna a frankót: kérem, attól tartunk, hogy az állampolgársággal előbb-utóbb szavazati jog is jár, és akkor a pántlikásra hülyített csíkborzasztóiak mennek el, nem a művelt kolozsváriak, és nekünk annyi. ez így is lett. ha akkor őszinték, igazuk lett volna, de a hazug embernek soha nincsen. és jól mutatja a jobboldal hipokrita hozzáállását is: a külmagyar egy rezervátumban élő nemzeti színű bölény, népviseletben jár tiszta arccal a szentmisére, ahol tájszólással zengi a boldogasszonyanyánkat. addig van rájuk szükség, ameddig leszavaznak a nemzeti együttműködésre, meg amíg hagyják privatizálni okosba földeket/erdőket/szállodákat a felcsúti haveroknak. boá.)
sztem a há-be jobban illeszkedik az évtizedekkel ezelőtt magyarba áttelepült külmagyarok hozzáállása a kivándorláshoz. legalábbis nekem sok barátom érez így: utálják amilyenné magyarország lett, de fáradtak még egyszer országot váltani vagy akár visszamenni. nagy csalódás az övék.

kutya vacsorája 2013.10.05. 10:00:04

@sodalisO: egy buta fiúból sztem ne általánosíts ("őket"). egyébként erdélyben, a nagyvárosokban mindenképpen hagyományosan hatékonyabb a nyelvtanítás, mint magyarországon valaha is volt. mondjuk latin nyelveket pl. pikpak megtanul, aki románul beszél. hasonló a helyzet az exjugóban, ahol az orosz nem volt kötelező (ceusescu romániájában sem volt!), vagyis nem kellett a megszálló állam eleve (amúgy sztem méltánytalanul, de érthető módon) utált nyelvét biflázni, viszont tanulhattak angolt, nézhettek felíratos filmeket. arról nem is beszélve, hogy aki eleve kétnyelvű közegben él, az nyitottabb és könnyebben tanul mást is.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 10:08:41

@kutya vacsorája: Nem általánosítok, de amikor már a sokadik ilyen mailt kapom, plusz a FB-on minden második külföldre készülő, azt kérdezi 0 angollal el merjenek-e indulni, akkor azért gondolhatom azt, hogy egy bizonyos réteg még mindig nem vágja mi a pálya. ....és arról is rengeteg bejegyzés mennyien kullognak haza póruljárva. Biztos vagyok benne, hogy többségük ezek közül kerül ki....

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.05. 10:10:54

ha kezd az ezoteria is szobalerulni, harosan oda jutnak a posztok, akkor szoljatok!
madar! remelem mar magadhoz tertel es jo volt a durrantas!

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.05. 10:14:18

@sodalisO: nezzed meg az fb-n a hataratkelos posztok kommentjeit. ket nagy csoport van. 1. akik utaljak a rendszert es dobbantani akarnak kulfoldre. 2. akik mar visszanentek, mert szar volt nekik. meg van egy kis szamu maradek.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 10:14:51

@nigara:

Ez a kategória minimális, ezt azért tegyük hozzá.

.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 10:17:38

@Chang Yai:

Alapvetően nehéz. mert kell magyarul is tudni.

Míg amerikai magyaroknak megadják a magyar állampolgárságot könnyen, csak név alapján, a határontúliakkal el is beszélgetnek - magyarul.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 10:19:35

@NIKI LAURA:

A "macedón" szó mást jelent Görögországban, mást Bulgáriában és megint mást a volt Jugoszláviában.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 10:21:04

@Mr. Long [wannabe Briton]: Igen, így van, ez is önmagáért beszél.....:-(

nyuszigonosz 2013.10.05. 10:23:41

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Gondolom ilyet te fogsz tudni: Ha valakinek Macedón útlevele van akkor annak milyen nyelven kellene érteni-tudni? Ha kihagyjuk a német-angol-francia- meg mittudomén mit.

szuperkrumpli 2013.10.05. 10:25:41

Akiknek közük sincs a magyarokhoz, de valahogy kibulizta magának az útlevelet - pl. szerb vagy ukrán - annak esze ágában sincs a magyar politikával foglalkozni és szavazni! Nekik a nyugat-európai munkavállaláshoz kell az állampolgárság!

Thor vagyok 2013.10.05. 10:26:38

@sodalisO: Nincsenek sváb részek, Erdélyben szászok vannak (voltak). És igen, azért van rend és hagyományőrzés Segesvár és környékén, mert a kivándorolt szászok nem veszik le a kezüket róla.

ocso79 2013.10.05. 10:26:39

A villanyszerelest felejtse is el angol nyelvtudas nelkul.
Nagyon sok szabvanykulombozeti vizsgat kell letenni ahoz hogy onalloan szereljen valaki villanyt Angliaban.

ocso79 2013.10.05. 10:26:39

@sodalisO: felejtos a villanyszereles angol nyelvtudas nelkul.
Fokent azert mert nem fogadjak el az otthoni biziket meg honositva sem.
Tul nagy a szabvany es technologiai kulombseg az angol rs az europai szereles kozott

Thor vagyok 2013.10.05. 10:26:39

@kutya vacsorája: köszi :) az utóbbi idők legjobb mondata:
"a külmagyar egy rezervátumban élő nemzeti színű bölény, népviseletben jár tiszta arccal a szentmisére, ahol tájszólással zengi a boldogasszonyanyánkat"
Kb tényleg ez a magyar testvérek elképzelése rólunk, de nem kötném pusztán az egyik oldalhoz.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 10:27:27

@tanato:

Erről jutott eszembe két 40 évvel ezelőtti orosz vicc.

1.
Rabinovics (ez tipikus orosz zsidó név) beadja a kivándorlási kérelmet Izraelbe.
Behivatja a rendőrség:
- Rabinovics elvtárs, dehát miért akar elmenni? Ön párttag, jó munkája van, szép lakása. Minek menne egy idegen országba, melynek nem ismeri a nyelvét és ahol állandó a háborús veszély?
- Bevallom, én nem is akarok nagyon menni... de a feleségem nagyon menni akar.
- S nem képes hatni a feleségére?
- Próbáltam, de ő nagyon akar menni, s az egész rokonsága is mondja, hogy menjünk.
- Hát akkor menjenek ők, maga meg maradjon.
- Sajnos nem lehet, én vagyok a családban az egyetlen zsidó.

2.
Brezsnyev megkérdezi Koszigint:
- Koszigin, hány zsidó él nálunk, a Szovjetúnióban?
- Kb. 4-5 millió, Brezsnyev evtárs.
- S ha megengedjük, hogy kivándoroljanak, hányan fognak elmenni?
- Úgy 10-12 millióan.

szuperkrumpli 2013.10.05. 10:28:39

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Itt bárkit meg lehet kenni! Iratok közé csúsztatott Deák Ferenc hatására hirtelen még pirézül is képes bármelyik hivatalnok megtanulni!

nyuszigonosz 2013.10.05. 10:31:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Mert az amerikai magyarok, azok ugye a valakik! :-))

A határon túli magyarok, meg, idösebbek mondjuk nem is tudnak máshogy, csak magyarul , és akik Magyarországot évtizedeken keresztül annyit sem érdekeltek, mint a légypiszok, de akik rendithetetlenül istenitik Magyarországot, mert ki mást, hiszen csak annak a nyelvét értik... azoknak sok esetben csak érzelmi okokból kellene egy hovatartozás-papír.

Helyette meg azok kapnak hamarabb, akiknek csak egy kék alapon csillagos belépö kell, más nem.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 10:31:58

@nyuszigonosz:

Macedóniában alapvetően két nép él, a macedón és az albán. Azaz a kettő közül az egyiken tudni kell, sőt inkább macedónul, mert az összes macedóniai albán is beszéli valamilyen szinten. Persze ha beszélsz szerbül vagy bolgárul, az is oké, a macedón nagyon közeli a szerbhez, a bolgárnak meg de facto a helyi változata.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 10:31:59

@Thor vagyok: Jajjjj, köszi, mekkora marha vagyok, persze , hogy szászok. Lehet , nem kéne 30 ablakot megnyitni és ezer felé figyelni.!! :-)) Kössz. Pedig annyira tudom, mi a dörgés, 10 éve járunk arrafelé évente 3-4 x is .

tucano 2013.10.05. 10:33:04

@Chang Yai: "de mi lesz a következő, a szomáli menekültek is rákapnak erre? "
felőlem nyugodtan, kifejezetten rá férne a népre némi vérfrissítés.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 10:35:25

@szuperkrumpli:

Mindent lehet, ez tény. De azért nem ez az általános. Én azt hallottam, hogy kárpátaljai magyarok kifejezetten az ellenkezőjére panaszkodtak, azaz hogy a magyar hatóság packázott velük, nem hitték el nekik, hogy magyarok, vizsgáztatták őket. Pedig ha egy kárpátaljai igényli a magyar állampolgárságot, azzal komoly veszélyt vállal, hiszen az ukrán törvény tiltja a többes állampolgárságot.

nyuszigonosz 2013.10.05. 10:36:13

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Köszönöm a választ.
Mert akkor amikor kellett, végülis sikerült a Macedón útlevelüvel is szót érteni: egy mindenféle szláv keverékkel.
( Mert a világért nem akarta megmondani, melyik is az a nyelv, amit beszél, amelyiken ért. )

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 10:37:23

Azt gondolom, hogy valakinek a magyarságtudata, érzelmei és származása egy belső, személyes dolog. Ebben "meggátolni" valakit értelmetlen és legkevésbé sem korret dolog.
Ha valaki, mondjuk Bukarestben, Bécsben, Rómában vagy akár Kuala Lumpurban úgy érzi, hogy magyar, akkor legyen az, ezt senkinek sincs joga vitatni, akkor sem, ha az illető mandulaszemű és sosem járt Európában. Ez egy "hitvallás", amihez bárkinek joga van.

Az állampolgárság viszont más dolog. Egy jogi fogalom, amivel járnak bizonyos előnyök és hátrányok (pl. Norvégiában nincsen többes állampolgárság). Ezt nem gondolom, hogy osztogani kellene bemondásra bárkinek. A bárkibe pedig beletartozik szerintem mindenki, aki nem Magyarországon él (és dolgozik). Ebben nem lenne szabad, hogy szerepet kapjon a nemzeti érzelem, illetve csak annak a meglétének nem lenne szabad, hogy "elegendő" legyen.

Ahogyan a legtöbb helyen nem is elég.
Én pl. hiába állok oda az amerikai nagykövet elé, hogy beszélek angolul, amerikainak érzem magam, könny szökik a szemembe az amerikai himnusz hallatán és melegség önti el a szívemet, ha meglátom a "Stars and Stripes"-t. Még apai ágon rokonaim is élnek ott (bár sosem találkoztam velük és azt sem tudom hol élnek pontosan).
Na, ettől amerikai lettem és megkapom puszira az állampolgárságot? Ugye, hogy nem?

Megértem, ha valaki Trianon miatt nem lehetett 80 évig magyar. Ez egy szerencsétlen dolog.
De ha magyar szeretne lenni, akkor települjön át, dolgozzon ott, fizessen ott adót, járjon ott orvoshoz, templomba vagy ahová akar.
A munkatalálásban és beilleszkedésben úgyis hatalmas segítség, hogy magyar felmenők által beszéli a nyelvet, ismeri a szokásokat, a kulturát. Meg tudja csinálni.

Az viszont, aki nem akar áttelepülni, nem akar ott dolgozni, nem akar részese lenni az adott ország gondjainak és örömeinek, ne akarja az útlevél által nyújtott előnyöket se élvezni. Ne akarjon ott szavazni, ne akarja igénybe venni az ottani szolgáltatásokat, amik egyébként járnak egy állampolgárnak.
Ugródeszkának pedig végképp ne akarja használni.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 10:40:59

@nyuszigonosz:

Komoly magyar kisebbség 4 országban van: Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia. Egy szlováknak és egy románnak a magyar papír tényleg csak érzelmi kérdés, mert a szlovák/román okmány semmivel sem rosszabb a magyarnál, az ott anyagi érdek nemigen lehet. A szerb esetében sincs utazási gond, a szerbbel is lehet, de munkaválláshoz valóban sokkal jobb a magyar okmánt. Ukrajna esetében viszont a magyar papír SOKKAL jobb az ukránnál, ez tény, viszont nagyon kevés a nem-magyar aki beszél magyarul manapság. 50 éve még a legtöbb ruszin beszélt magyarul, ma már ez nagyon nagyon ritka.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 10:41:38

@ocso79:
Láttam 1-2 érdekes villanyszekrényt Londonban.
A nagyon eltérő szabványok alatt azt érted, hogy:
- Magyarországon szigorú szabályoknak kell megfelelni;
- Londonban ahogy esik, úgy puffan?

Mert ezesetben valóban nagy eltérés mutatozik, de nem vagyok benne biztos, hogy a különbözőség "áthidalása" egy magyar szakember számára okozna gondot. ;)

(hoppá, elismerően nyilatkoztam egy Magyarországgal kapcsolatos dologban... bontunk pezsgőt? ;) )

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 10:45:06

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Az aztán komoly veszély... :)
Kérvényezni szabad, az még semmit sem jelent, nem? Ha megkapj, akkor bukja az ukrán, ez aztán az érvágás...

Mekkora dilemma! :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 10:49:58

@Kovermadar:

Nem bukja, mert a legtöbben nem mondják meg az ukrán hatóságnak, hogy megkapták a magyart. Ugyanis a legtöbben ott maradnak élni, márpedig külföldiként ott élni nem kellemes. Azaz ha nem jön rán az ukrán hatóság, akkor nem történik semmi.

Egyébként egyik dédnagyapám kárpátaljai volt. Nem kárpátaljai magyar, de kárpátaljai.

nigara 2013.10.05. 10:53:25

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem. Ezt Te milyen forrásból veszed egyébként?

zopilote 2013.10.05. 10:54:07

Ismerek erdelyi magyarokat, akik csak azert vettek fel a magyar allampolgarsagot, hogy lanyuk tudjon franciaorszagi egyetemen tanulni mint Unios allampolgar
@NIKI LAURA:
En is azt akartam csinalni, mint Te, amikor visszajottel korabban. Gondoltam, 300 $ - bol meguszom a visszautazasom 2 hettel valo eltolasat a British Airwaysnel. Tevedtem: elosszor is nem volt hely egy Bp - London jaratra sem 15. - e utan. Miota a Malev megszunt, zsufolt ez az utvonal. Masik variacio az lett volna, hogy Londonban szallok fel a Calgary jaratra. Kiderult, hogy ha nem veszem igenybe a bp - is jaratot, akkor uj jegyet kell vennem, hiaba meg van a jegyem. Bp - i becsekkolas nelkul ervenytelen az egesz. 2000 $ - t kellett volna fizetnem az uj jegyert. Azert annyit nem er meg az egesz, igy is 1800 $ - ba kerult a jegy ( tavaly majusban ugyan ezert csak 1200 - t fizettem - a visszamenetelt igenybe sem vettem. Augusztus vegen megint hazajottem, - igaz a Condorral - 900 $ - ert. Holnap megprobalok elrepulni Londonba es szerda este visszajonni, hogy csutortokon ujra Londonba repuljek:) Parizs, Franfurt, Lajosmizse most kimarad:( Talan karacsonykor ujra megprobalom.

nigara 2013.10.05. 10:58:02

@Kovermadar: maximálisan egyetértek. És aki mást mond, az minimum csúsztat.

kutya vacsorája 2013.10.05. 11:01:31

@Thor vagyok: lehet, igen, hogy minden oldalról ez a hiedelem. sajnálom. az oka valszeg, mint minden általánosításnak az ismeret hiánya (+ romantikus olvasmányok miegyéb), nem tudni, hogy bada dada is külmagyar nem csak wass albert...

zopilote 2013.10.05. 11:04:08

@sodalisO:
" hogy nyelvtudás nélkül SEHOVA !!!! "
En meg mindig azt mondom, hogy egy jo connection tobbet er minden nyelvtudasnal!!! Evek ota latom, tapasztalom.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 11:05:57

@zopilote:

"Ismerek erdelyi magyarokat, akik csak azert vettek fel a magyar allampolgarsagot, hogy lanyuk tudjon franciaorszagi egyetemen tanulni mint Unios allampolgar"

Nem volt román állampolgárságuk?

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.05. 11:11:42

@szuperkrumpli: aki rendesen megtanul magyarul, olyan középfokú szinten, annak viszont én színtől és felmenőktől függetlenül simán kiutalnék egy útlevelet / állampolgárságot, mert ez azt jelenti, komolyan gondolja, valami tényleg fűzi ehhez az egészhez.
a mostanság megjelent cikkekből nekem az jött le, hogy gyakorlatilag már nem kötelező a magyar "vizsga".
pedig pár éve még az erdélyi magyarokat is szivatták és megszégyenítették a vizsgával - olyanokat is, akik magyar tanítóképzőbe jártak ott, magyar gyerekeket tanítottak írni-olvasni. vagy a Rúzsa Magdinak is beletelt pár évébe.
hát gyorsan változik a világ, na.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 11:12:31

@zopilote:
Ez így van.
De mire van nagyobb esélyem? Egy jó kapcsolatra vagy megtanulni egy nyelvet (mondjuk az angolt)?

Vagy ha egyszerűen csak nincs kapcsolat? Akkor honnan szerettünk olyat?

Igazad van, de nem olyan egyszerű az, mint hinné az ember. Szerintem.

nigara 2013.10.05. 11:18:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem mondtam semmit arról, hogy magyarok-e vagy sem.
Hanem hogy milyen okból/célból kérik az állampolgárságot. És itt egyáltalán nem számít, hogy ELVILEG magyarok-e vagy sem.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.05. 11:21:41

@zopilote: ezzel az a baj, hogy sokan, ha van kapcsolat basznak a nyelvre. utana meg ra vannak utalva a tobbi magyarra. meg van, amikor kell nyelvtudas, mert nincs kapcsolat. vagy szemelyes okokbol, vagy azert mert nincs senki abban a szakmaban.

Jesus.Green 2013.10.05. 11:26:37

A cikk szerzoje gonosz es demagog. Es most elolvasom a kommenteket.

zopilote 2013.10.05. 11:27:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Azt nem tudom, hogy volt e roman allampolgarsaguk, valoszinu, hogy volt. Plusz a lanyuk dolgozni is akar Franciaorszagban es gondolom, magyar utlevellel konnyebb egyenlore, mint romannal.
@Kovermadar:
Egy jo kapcsolatra tobb az esely, es gyorsabb is, mint egy nyelvet megtanulni. Az utobbi par evben Kanadat elozonlottek mexikoi, kolumbiai segedmunkasok, nulla angol nyelvtudassal, hivatalos munkavallalasi engedellyel. Egymast segitve, felvilagositva jottek es jonnek a mai napig. Maradni kb 10 % - uk akar a 3 ev letelte utan, pedig megkapnak konnyen a letelepedesi engedelyt. Erosen sporolnak, 10 - 14 orakat huznak le naponta munkaban es keszulnek haza.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 11:27:36

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Azt mondod kapcsolattal (nyelvtudas nelkul) csak a magyar getto marad?
Ez szornyen hangzik!

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 11:28:03

@sodalisO:
Nagyon jó hogy ezt felhoztad.
Engem is sokan megkeresnek hogy írjak nekik a lehetőségekről meg bizonyos dolgokat hogyan kell intézni.
Még olyan aki nem tudott volna angolul nem keresett.
Én segítek mindenkinek. Volt akivel találkoztam is már itt Londonban.
Most is van aki októberben fog jönni neki is segítek.

Amikor a posztom első részét leközölte a HA volt benne egy mondat
ami úgy hangzott hogy "óva intenék mindenkit hogy a példámat követve türelmét vesztve nyelvtudás nélkül jöjjön ki."

Ez a mondat kapta a legtöbb támadást különösen Hagyma részéről.
Ez is elgondolkodtató.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 11:29:10

@zopilote:

Oké, de akkor sem igaz,hogy az ok az volt, hogy úniós állampolgárként tanulni akart francia egyetemen. Hiszen ehhez a román okmány is elég.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 11:30:30

@nigara:

Szerintem alapvetően az egész hosszútávon mindenképpen hasznos az országnak. Azaz nincs ok pánikra.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 11:30:51

@tanato:
Az én unokatestvérem a 70-es években sokkal hamarabb megkapta a német állampolgárságot mert igazolni tudta sváb felmenőit.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 11:33:51

@sodalisO:
Így van. 20ezer márka fejpénzt fizettek a németekért.
Ottani magyar ismerősöm mondta hogy az öreg sváb még az indulás reggelén is kiment megkapálni a szőlőt holott tudta hogy aznap indul a busz vele Németországba.

Jesus.Green 2013.10.05. 11:34:51

@sodalisO: Segesvar egyreszt szasz videk, masreszt az ott elo szaszok nem csak nevben azok, hanem kisebbsegi letet folytatnak, mar aki meg megmaradt es nem telepult ki. Amire te utalsz, az '89 elott tortent, amikor is az akkori rezsim szinte 'eladta' a szaszokat Nemetorszagnak, mert maskent nem tudtak volna hivatalosan elhagyni az orszagot.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 11:35:28

@zopilote:
I can small English... I can you, too.
Can you cool job to I? ;)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 11:40:38

@Jesus.Green:

Gyakorlatilag mindenki elment. Az utolsó népszámláláson 36 ezer német volt, ez 2-3 %-a az eredeti számnak.

Jesus.Green 2013.10.05. 11:42:35

@Thor vagyok: Dehogynem, a banati svabok mar hogy ne leteznenek. De azert ne inditsunk vitat arrol, hogy Banat Erdely resze-e vagy sem :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 11:44:24

@Jesus.Green:

Igen, ez egy népszerű vita, de sok értelme nincs. A mai magyar nyelvben minden ex-magyar román területetet Erdélynek szokás nevezni.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.10.05. 11:45:43

@diggerdriver: azt a mondatot csak azok tamadjak, akiknek bejott nyelvtudas nelkul. aki meg a hianya miatt hazament nem irogat ide...

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 11:47:11

@Kovermadar:
Rátapintottál Madár.
A magyar Érintésvédelmi Szabvány már a kommunizmusban is szigorúbb volt sok nyugat Európainál.
Az orosz az a másik fele. Tudnék mesélni.

Jesus.Green 2013.10.05. 11:47:26

@Kovermadar: Te madar, akkor ennek alapjan te mar le is mondtal az allampolgarsagodrol, ugye? Hiszen nem ott elsz es dolgozol, nem ott fizetsz adot.

vazzup 2013.10.05. 11:48:42

Én azt gondolom, hogy állampolgárságot adni azért kell, hogy az ország szerezzen erőforrásokat, s nem az egyén érdekei mentén.
Ilyen szempontból teljesen mindegy, hogy az egyén beszél-e magyarul, vannak-e magyar felmenői (ez maximum előny lehet, de nem feltétel).
Én azt érezném jogosnak, ha akkor kapnának magyar állampolgárságot bárkik is, ha ideköltöznek, itt dolgoznak, itt segítenek termelni a GDP-t, nem pedig más országokban,

De ez párhuzamos az itt élek, itt szavazok és nem ugatok bele más országok választásába, mert más farkával a csalánt verni kifejezetten nem szép dolog.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 11:48:52

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Nem nem. Az volt a felhang hogy én milyen nagyképű vagyok hogy ilyet le merek írni merthogy nekem sikerült de másoknak meg nem ajánlom ezt az utat.

vazzup 2013.10.05. 11:50:45

@Jesus.Green: majd akkor tud lemondani, ha megszerezte a svédet. Sajnos az állampolgári jogszabályok kifejezetten tiltják az egyetlen állampolgárságról való lemondást.

Azaz jelenleg a világon kábé sehol sem lehetsz állampolgársággal nem rendelkező, nemzeteken kívüli ember.

zopilote 2013.10.05. 11:54:50

@Kovermadar:
Kb igy beszelnek azok a del - amerikaiak, akiket ismerek:) De a horvat cegtulajdonos angolja sem jobb - kulonosen a kiejtese, pedig 20 eve el Kanadaban es eleg jol megy neki az uzlet - akinek legutobb dolgoztam.
@diggerdriver:
Rendszervaltasig az NSZK azoknak a menekulteknek, akik anyai agon tudtak nemet szarmazasukat igazolni vagy a II. vh. idejen szuleik nemet katonakat segitettek, soron kivul megadta a letelepedest ( 200 ezer DM indulasi segellyel es nyelviskolaval megtoldva ) Fontos feltetel volt, hogy egyenesen az NSZK - ba kellett menni, mas orszagban nem lehetett lejelentkezni kozben. Az volt a szerencsem, hogy nem tudtam ezt es Ausztriaban jelentkeztem le: a 200 ezer egy reszebol halalra ittam volna magam hamar, mint svab szarmazasu:)

Thor vagyok 2013.10.05. 11:56:26

@Jesus.Green: OK, nem is akartam. De az az ominózus időszak a fejpénz-fizetéssel, amit @sodalisO: kolléga említett, az a szászokhoz kötődik.
(akikről épp idén tudtam meg, hogy baromira nem szászok, csak arról ragadt rajtuk ez a név, hogy pallosjogot kaptak).

Van egyébként elrománosodott rokonom, aki rém szeretne magyar állampolgárságot a magyarul mr nem is beszélő gyerekének, hogy jobb lehetőségei legyenek az életben, de - isten tudja miért, a rokonságból senki nem igazán viszonyul hozzájuk segítőkészen.

Elizabeth72 2013.10.05. 11:56:41

Miert ne lenne beleszolasuk a kulfoldon elo magyaroknak az otthoni politikaba? Sajat tapasztalataim szerint, kulfoldrol ugyanugy lehet kovetni a magyar politikai eletet es en azt hiszem, erre sok magyarnak meg is van az igenye. Plusz, kulfoldrol ahol az ember nem a sajat boren tapasztalja az otthon tortenteket egyszeruen at tudja, akar mas szempontbol, esetleg indulatok nelkul szemlelni, kovetni. Amire igazabol meg szukseg is van, mert akik otthon elnek, sokszor kerulnek abba a csapdaba, hogy "nem laatjak a fatol az erdot", ami bizony nem erzelmek mentes allaspont, es indulatbol sajnos nem lehet mega\llapitani, hogy az aktualis torvenyhozas jo-e vagy rossz. Es ne feledkezzunk meg azokrol sem, akik kenyszerbol valasztottak a kulfoldi eletet es munkat. En pontosan tudom, hogy, mennyire biznak az itteni magyarok abban, hogy hatha jobb lesz a helyzet, es mikor lehet mar vegre hazamenni...nem egy embertol hallottam ezt. Csak mert mashol mi mindig idegenek maradunk. A gyerekeink mar nem akik kulfoldon szuletnek, de ugy gondolom, minden ember identitasahoz hozza kell tartozzon, hogy ugy elhessen, ertekelhessen, hogy az a magyarsagaban minimalisan seruljon. Mar ha lehet ilyet mondani, hogy aki kulfoldre megy, az minimalisan seruljon a nemzettudatban. De ugye elsosorban otthonrol jonnek, a sajat hazankbol ezek a serulesek, az elethelyzetek, amibol ki kell menekulni sokszor, mert nincs mas, csak ket rossz kozul valasztani. Es en ezzel ugy vagyok, hogy az adott politikai helyzet mindig az aktualis kormany szegyene, vagy dicserete, nem az elozoeke. Es nem az embereke, Sokszor latom, hogy egy egy politikai esemenyre hogy reagalnak az emberek, nem veszik eszre vegul is, hogy mi is van a hatterben, mert a politikai esemenyek bizony az erzelmekre probalnak meg hatni es azt is varjak az emberektol, hogy anyazzanak es ne gondolkodjanak el, vajon mi is volt az igazi ok....Es igen, az emberek inkabb anyaznak...A media szerepe es felelossege hihetetlenul nagy, akar egy szoval(!) is tudnak manipulalni es szazezreket egy velemeny fele kenyszeriteni. Anno, bezartak egy iskolat Miskolc kornyeken, de nem emlekszem a pontos adatokra, csak arrra az egy szora.....
amivel a media manipulalt. A szulok tuntetest szerveztek este es a riporter kiemeltek, hogy "csak" 40en vettek azon reszt, az eset kb 300 csaladot erintett. De a riporter odavagta, hogy "csak"...
De arra nem gondolt, hogy estere szervezni egy tuntetest hogy ne zarjon be az iskola azert kicsit, morbid...vegul is ha a szulok elmentek volna, ki vigyaz a gyerekekre? Vagy tan vittek volna magukkal egy tuntetesre oket? Vagy tan baby sittert kellett volna fogadni? Vagy mit? Es az a riporter csak annyival rendezte le a dolgot, hogy "csaK". Hat ez a szemetseg. En mar kapasbol megtalalom a gondolatiranyito szavakat egy ilyen cikkben, de a nagytobbseg nem. Es a medianak csak a hiteles tortenetet kellene kozzvetitenie. Ki, kivel, hol, mikor, miert, mit csinalt. Kicsit elkanyarodtam, de fontosnak tartottam a peldat, mivel gyakorlatilag ezzel a modszerrel hulyitenek minket.

Thor vagyok 2013.10.05. 11:56:59

@sodalisO: Jézus, mi van már???!! A Határátkelőn ilyenkor az adekvát válasz a mitkötszbelém, rohadjmeg, húzzelinnen, nem csoda ha nem vagy képes sehova asszimilálódni, ha még egy szón is fennakadsz, mitgondolszte, mindenkihülye csaktevagyhelikopter? :):):)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 11:58:08

@zopilote: Az én unokatestvérem a szoc országok keretein belül ment dolgozni az NDK-ba. Aztán az a cég kapott munkát az NSZK-ban és átvitte őt is. Ő meg ott maradt. Nagyon hamar megkapta az állampolgárságot mert minden felmenője sváb volt.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 12:00:19

@Thor vagyok:
Sodalisnak elég nagymamás gondolkodásmódja van ezért kaptad azt a választ:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 12:02:25

@Jesus.Green:
Nem mondtam le. Egyszeru es praktikus oka van: nincsen meg masik. Az ujhoz 5 ev ittartozkodas kell... meg 968 nap, de ki szamolja?! ;)

Amint megvan az uj utlevelem, az elso dolgom lesz, hogy a stockholmi nagykovetsegen leadom a magyar allampolgarsagomat.

A jovo evi valasztasokon sem veszek reszt, mert inkorrektnek erzem azzokkal szemben, akik ott elnek. Az o eletukrol nem akarok donteni, a sajatomra pedig mar semmilyen hatassal sincsen.

Jesus.Green 2013.10.05. 12:02:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Akkor nyissunk nyelveszeti vitat, mert addig, amig van x% magyarul beszelo, aki megkulonbozteti Erdelyt mondjuk Banattol vagy Partiumtol, vagy akar a Szekelyfoldtol, addig nem mondhatod, hogy 'a mai magyar nyelvben'.

Jesus.Green 2013.10.05. 12:04:50

@vazzup: nem szo szerint ertettem, hanem remeltem, hogy akor a maga altal huzott hatarokat magara nezve is betartja, azaz nem szavaz, nem veszi igenybe a TB-t esatobbi.

BTBTBT 2013.10.05. 12:08:08

@Mr. Long [wannabe Briton]:
Hagyma eseteben az volt a legnagyobb gond, hogy o - bevallottan - szinte egy kukkot sem tudott angolul (csak nemetul), amikor Chicago-ban leszallt a geprol. Majdnem vissza is forditottak.
Senki vedelmeben, de igy nem kene hasonlo modon kijutni szandekozot piszkalni. :)

@Kovermadar:
You speak little English? Good for you. :)))

Jesus.Green 2013.10.05. 12:10:05

@Thor vagyok: ez erdekes, marmint hogy csak azert szaszok, mert pallosjog, en maskent tudtam. Ha olvastad valahol, adsz egy linket?

A rokonod meg majd rajon, hogy magyar vagy roman utlevel egykutya, ha a lanya nyugatra akar menni. Onnan nezve mindenki barmy Eastern European immigrant come to take away our jobs.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 12:10:19

@vazzup:
Akkor le lehet mondani, ha valoszinusitheto az uj megkapasa. De nem tudom, hogy ez ilyenkor turelmi idovel es bemondasra megy-e.

Ha menne is es lemondhatnek hetfon, akkor utlevel nelkul maradnek es nem tudnek utazni. Azt viszont nem szeretnem, mert szeretunk utazni :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 12:13:52

@Jesus.Green:
Ez igy van.
Nem szavazok es nem veszem igenybe a TBt sem. Miert vennem?
Tobb, mint egy eve nem jartam Mo-n es legkozelebb csak akkor megyek ha eladtuk a hazat es ala kell irni valamit. De ha ugyved is meg tudja csinalni, akkor...

Jesus.Green 2013.10.05. 12:15:30

@Kovermadar: oke, ez igy korrekt. De hogy virtualisan te ezert mit fogsz kapni, ha szoba kerul es ideteved par gyerehaza.org-os :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 12:16:14

@Barátusz:
I too you no, good to you no...

Small English be all great! Telling to mans in India, me hungarian, want eating!

BTBTBT 2013.10.05. 12:21:05

@Kovermadar:
You hungry or Hungary?

Womans and mans of Somali wants eating too.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.05. 12:23:23

@Kovermadar: "Láttam 1-2 érdekes villanyszekrényt Londonban.
A nagyon eltérő szabványok alatt azt érted, hogy:
- Magyarországon szigorú szabályoknak kell megfelelni;
- Londonban ahogy esik, úgy puffan?

Mert ezesetben valóban nagy eltérés mutatozik, de nem vagyok benne biztos, hogy a különbözőség "áthidalása" egy magyar szakember számára okozna gondot. ;)

(hoppá, elismerően nyilatkoztam egy Magyarországgal kapcsolatos dologban... bontunk pezsgőt? ;) )"

Forditva baratom, pont forditva! :) Elismeroen nyilatkoztal Mo.-rol, de latod, az pont nem volt igaz! :D :D

En itt meglepve tapasztaltam hogy az osszes munkavedelmi szabaly, ami otthon csak papiron letezik, de az utolso loteri kutya nem ellenorzi hogy betartod-e, nah azokat itt az utolso szalig kokemenyen betartjak! En peldaul -szegyen, nem szegyen - itt kinn talalkoztam eloszor a lockout-tagout rendszerrel. Szerintem ezt otthon sokan nem is ismerik, pedig egyertelmuen eletet menthet...

Illetve a rendszerben is komoly kulonbsegek vannak. Itt pl. sok helyen a dugaljba van beszerelve egy cserelheto olvadobiztositek a tulfesz. vedelem miatt. Otthon en ilyet soha nem lattam.

Abba meg mar bele se menjunk, hogy itt meg ha temagad ertesz is hozza, akkor sem szerelhetsz at semmit a sajat lakasodban csak ha papirod van rola! (A gaz szereles detto!) Ha megteszed, es egy zarlat miatt leeg a fel utca, akkor azt kokemnyen a nyakadba fogjak varrni a birosagon!

Otthon ugyebar meg pontosan ismerjuk a mentalitast. Aki mar rakott be 2 zsak cementet az 1200-es lada csomijaba, az onnantol kepzett epitoipari munkasnak tekinti magat. Ha pedig mar atszereltel 2 dugaljt a lakasodban, akkor teged onnantol a szomszed hivatasos villanyszerelonek tekint... aztan ezekbol a szitukbol lehet szepen feltornazni a magyar EHS-balesetek statisztikait...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 12:24:22

@Jesus.Green:
Gyujtom a beszolasokat.
A het elejen volt egy csortem a jobbegyenes blogon, elmeny volt, irto jot szorakoztam :)

A csucs valami ilyesmi volt:
"A jo kurv@ anyadat b@szd meg a ravatalon te budos gec1 zsido!"

Nagyon vicces volt, probaltam egyre jobban hergelni, de ellaposodott a vegere :(

szuperkrumpli 2013.10.05. 12:28:04

@Kovermadar: Ők a kedvenceim! Az agyuk kb. a turulszaros turmixgéphez hasonlít! Ha bármivel nem értesz egyet ami hozzátartozik a világképükhöz akkor egy mocskos ballibsi zsidó vagy! :DDD

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 12:30:43

@Don Kartasch:
En azt lattam a haznal, amit bereltunk, hogy a kapcsoloszekrenyben a vezetekek szigeteloszalaggal voltak osszetoldozva. :)

Erintesvedelem: "Don't touche it!" :)

Lehet nem azonos a kornyek :)

@Barátusz:
Me hungry!
Me will eating mans from Somalia! Much meat, no fat... Great to 'picipoci' ;)

Thor vagyok 2013.10.05. 12:31:47

@Jesus.Green: Fia :) román állampolgárként azt hiszem, még mindig kissé korlátozva lenne a munkavállalása, de hát kicsi még, tizenéves, szóval szerintem is fölösleges vergődés.

Nem olvastam sajna, a nyáron voltam Szászfehéregyházán és az erődtemplom látogatásakor fejtette ki elég értelmesen az idegenvezető. De biztos lehet róla találni valamit.

Attila Kalinka 2013.10.05. 12:32:03

Szerintem itt sokan nem értik a határon túliak helyzetét, és nincsenek tisztában azzal, hogy egy itteni magyar hogyan viszonyul Magyarországhoz. Először is, sokan azon vannak kiakadva, hogy mi nem teszünk hozzá semmit a magyar GDP-hez. Hát ez marhára nem igaz. Az igazság az, hogy a szerbiai magyarok jelentős része jövedelme elég jelentős részét magyarországon költi el. A bevásárlóturizmusnak nincs vége. Sajnos annak ellenére hogy az itteni jövedelmek közelében sincsenek a magyarországiaknak, még mindig csomó minden sokkal olcsóbb ott mint itt, a választékról nem is beszélve. Csak meg kell kérdezni egy-két Szegedi emberkét, hogy a vízumkényszer ideje alatt mennyivel esett vissza a forgalom az üzletekben. Sokan - mint ahogy én sem - nem igényeljük vissza az áfát sem, mert egyrészt nem vásárolok egyszerre annyit, és nincs is időm kivárni a több órás sort a határon két gyerekkel. És igenis, a magyar állampolgárság segít abban hogy itt maradjunk, és ne költözzünk el. Én is többek között annak köszönhetően kaptam munkát egy külföldi cég itteni leányvállalatánál, hogy van magyar állampolgárságom. Az ok egyszerű : néha utazni kell , és ilyenkor nem kell bajlódni vízumokkal, biztosításokkal stb. Sokan pedig, akiknek külföldi munkához kellett az útlevél - megint csak magyarországon kötnek ki, és ott fognak adót fizetni, letelepedni - hiszen a magyar nyelvet beszélik, nem kell más nyelvet megtanulni, és mégis egy EU-s országban dolgozhat. Csak egy adat : az én városomban boldog lehet az, aki 200-250 EUR-t keres nettó ( ez ugye kb. max 75000 Ft ) !!! Nem bolti eladókról beszélek, mert azok sokszor minmálbér alatt keresnek. Igen, jól olvastátok : Felveszi a fizetését hó végén, és abból visszaad a tulajnak valamennyit. Ha nem tetszik , mehet, jön helyette száz másik - a munkanélküliség 30% körül van. És most itt érzelmekről nem beszéltem, pedig ha hiszitek ha nem, érzelmi okoból is felvettük volna az állampolgárságot - mint ahogy az a sok ezer idős ember is, akinek tényleg soha semmi haszna nem lesz belőle - és szavazni sem fog elmenni, mert már az itteni választások sem érdeklik. Nem haragszok senkire aki hülyeségeket ír rólunk, mert ezek nagy része csak nemtudásból és félreinformáltságból ered.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 12:39:57

@szuperkrumpli:
Tenyleg. Ezt nem ertettem ott, de nem is mertem megkerdezni: a liberalis miert szamit szidalmazasnak?

A zsidozasnal meg ertem a koncepciot, kell egy mondvacsinalt ellenseg es ha mar valaszthatnak, akkor a sikeresebbet kell valasztani, mert "igazolja" sajat helyzetuket.

Jesus.Green 2013.10.05. 12:46:40

@Kovermadar: az a blog kimaradt az eletembol, valoszinu be se fog lepni mar. De ismerem a fajtajukat, szorakoztatoak egy ideig, de aztan hamar lefarasztanak.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.05. 12:46:57

@Kovermadar: Nem allitom azt hogy itt ne lennenek koklerek. Hogyne lennenek, mint ahogyan a vilagon barhol konnyu a nem megfelelo szakemberbe botlani.

Csupan azt mondom hogy itt sokkal nagyobb energiakat fektetnek abba hogy megprobaljak minel tobbszor ellenorizni hogy mindenki mindent "a konyv szerint" csinal-e.

Mo.-n nagyon konnyen talalkozol azzal a mentalitassal, hogy "dehat fonok, nezze meg, mukodik ez igy is, felesleges tulbonyolitani". Aztan utana meg nem ellenoriz senkit a kutya sem...

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 12:49:26

@diggerdriver: Te , de most őszintén, mi a jó büdös fenéért vagyok én nagymamás gondolkodásmódú??? Ezt kifejthetnéd kicsit bővebben!! :-DD
@Thor vagyok: Főleg úgy, hogy én itt trollnak lettem kikiálltva, de mára már Trollibusszá előléptettek! :-DDD Háááát mit mondjak, én ilyen vagyok, örülök az építő jellegű kritikának, figyelmeztetésnek, kijavításnak.......mert az nekem is jó lehet!..Na nem fényezem magam, a gonosz boszi más házszám alatt lakik! :-)))
@Jesus.Green: Igen, természetesen a '89 előtti időszakról beszéltem.
@zopilote: Hát én ezzel kicsit most vitatkoznék. természetesen, ha valaki nem beszéli a célország nyelvét, naná, hogy az egyetlen legjobb amibe még kapaszkodhat egy jó "connection"!!! OFC! De! A jó kapcsolatnak is tele lesz a hócipője egy idő után, azzal, hogy a nap legváratlanabb pillanatiban hívják, ide menjen, oda menjen, ezt hívja fel azt hívja fel......hosszútávon nem működik. És persze a másik fél részéről is erősen intelligencia függő, hogy időben rájön-e arra, hogy a segítséget csak kezdetben és csak ha nagyon muszály veszi igénybe és közben erősen ráfekszik a nyelvre, hogy minél hamarabb kikerüljön a kiszolgáltatott helyzetből és ne legyen másoknak se terhére......Nagyon sok oldala van ennek, szerintem, az egyetlen járható út, hogy ráfekszik és tanul gyorsan, sokat.A rizikófaktort ezzel erősen tudja redukálni, és még így is sok buktató marad , amire senki nem tudja megmondani a tutit.....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 12:52:43

@Attila Kalinka:
Nekem meg mindig az a fenntartasom, hogy egy allampolgarsag nem csak olcsobb vasarlasrol es kenyelmesebb utazasrol szol.

Ha kell, tessek Mo-n elni es dolgozni.

Az erzelmeknek semmi kozuk ehhez, ld. feljebb a peldam.

BTBTBT 2013.10.05. 12:53:34

@sodalisO:
Ez is igaz.

@Don Kartasch:
Meg ez is.

@zopilote:
Ez viszont nem semmi. Sajnos.

vazzup 2013.10.05. 12:53:37

@Elizabeth72: pont, hogy nem kéne, mert pont, hogy mások farkával vered a csalánt. S erre egyébként az ilyen Amerikai Népszava, meg a Szent Korona rádió, meg a Kurucinfo a legjobb példák. Szart se tudnak az itthoni helyzetről, de azért teli pofával rókáznak közénk mindenféle jött-ment barmok. S ezek szavazhatnak arra, hogy minket itthon ki kományozzon. Érted.

@Jesus.Green: az más, úgy már oké. Én is remélem, hogy a tavaszi választásokon már egy egészen már az egyik tengerparton csücsülve fogom végigröhögni. Eszemben sem lesz szavazni.

@Kovermadar: igen, de a valószínűsíthető az, hogy ha már papírod van róla, ígérvényed. Addig nuku. (pl sikeres állampolgársági vizsgabizonyítvány, meg ilyenek, szóval amikor már csak a papírmunka van hátra)

@Attila Kalinka: sokszor járok Romániában és Szlovákiába, ilyen alapon lehetek Szlovák?! A fizetésem jó részét ott költöm el.
Te ha szavazol, az én bőrömet viszed a vásárra, nem a sajátodat. Nekem kell befizetnem az adókat, az én pénzemből építenek ócska focipályát Felcsúton, nem a tiedből.
Ja, és én nem kapok iskoláztatási támogatást lófasztól se, éppen ellenkezőleg, a tiedet is én fizetem. (A fentiekben az én-t nyugodtan gondoljátok, mint egy random magyarországi magyar állampolgárként)

Jesus.Green 2013.10.05. 12:56:28

@Thor vagyok: ez 2014-tol valtozik, ugy tudom.

En ugy tudom, hogy a szasz elnevezes az akkoriban Magyarorszagon hasznalt latin mint hivatalos nyelv saxones kifejezesebol ered, ami egyszeruen a nemetek elnezevese volt akkoriban.

szuperkrumpli 2013.10.05. 12:58:17

@Kovermadar: A liberalizmus azóta lett szitokszó amióta az eszmét az SZDSZ-hez kötik. Így lett nálunk az mszp-szdsz koalíció vége a ballibsi szitokszó! :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 13:04:41

@vazzup:
Ezt latod nem tudtam ennyire pontosan. Koszonom!

@szuperkrumpli:
Mar csak azt kellene tudnom, hogy mit kovettek el azert, hogy ezt jelentse a szo... de ez mar politika, felesleges belemenni. :)

vazzup 2013.10.05. 13:06:28

@Kovermadar: "Mar csak azt kellene tudnom, hogy mit kovettek el azert, hogy ezt jelentse a szo... de ez mar politika, felesleges belemenni. :)"

Ujjat húztak a Fidesz-komcsikkal, mi mást?! :D

Latcho Rom 2013.10.05. 13:06:44

@Kovermadar: demonizalas, ilyen egyszeru, politikai fegyver.
Komcsibb diktatatoriusabb rencer az orbanenal csak a rakosi era volt, libsizzenek akarhogy a jobberek, bayerek, s egyeb taknyok.

Thor vagyok 2013.10.05. 13:18:46

@Jesus.Green: ezert jo idegenvezetoket hallgatni :) annyi mast mondanak.
De most megneztem, ez itt is azt mondja, nem szaszok. Sot, eszembejutott, az idegenvezeto is flamandokat mondott sot, francia szent-neveket is adtak a templomaiknak a kornyeken. Olvasd el pl itt : http://hu.m.wikipedia.org/wiki/Erdélyi_szászok

zopilote 2013.10.05. 13:19:34

@sodalisO:
Kikuldtek Mexikoba nulla spanyol tudassal, kapcsolati tokenek koszonhetoen ( es annak, hogy nem talaltak mast es felet fizettek annak, amit elottem egy mernoknek fizettek ) Problema nem volt velem, legfeljebb az, hogy hamar megtanultam karomkodni spanyolul:) A nyelvet azota is probalom tanulni, csak nem tudom, hol kezdjem.
@szuperkrumpli:
En liberalis vagyok raadasul balos is, de az SZDSZ - nel es az MSZP - nel jobban csak a Jobbikat gyulolom ( meg a FIDESZT) :)
Most pedig huzok aztatni Egerszalokra, hetagra sut a Nap, amugy k..a hideg van:( Miota itthon vagyok, majd szet fagyok. Alig varoom, hogy ujra a jo meleg Kanadaban legyek:)

Jesus.Green 2013.10.05. 13:21:13

@Kovermadar: Gozszeleprol van szo, hogy nehogy szetrobbanjanak, mikozben vorosre dagadt fejjel verik a klaviaturat. Kezdodhetett ugy, hogy: te zsido! Aztan, ezt fokozando: te budos zsido! Majd ahogy egyre inkabb megkopott a toltete a sok ismetles altal, ugy ragasztottak hozza minden olyan jelzot, ami az o szotarukban szitokszonak szamitott, es ett az egeszbol te budos komcsi libsibolsi szadeszos naci zsido.

szuperkrumpli 2013.10.05. 13:24:02

@Kovermadar: Bár 94-98-ban is együtt kormányoztak, de sztem ez az erős árokásás 2002-es választási kampány óta van. Viktorka akkor sajátította ki a kokárdát, "egy a tábor egy a zászló" és a "haza nem lehet ellenzékben" dumák!

Ma meg ott tartunk, hogy józan, értelmes embernek mind a két párt ciki! A közvélemény kutatási adatokból ítélve elég kevesen vagyunk...

Jesus.Green 2013.10.05. 13:24:36

@Thor vagyok: Jottek azok mindenunnen, saxones volt a gyujtoszo rajuk, hat igy lettek 'szaszok'. Sajnos mar alig vannak...

szuperkrumpli 2013.10.05. 13:31:37

@zopilote: Én sokat gondolkodtam az évek alatt, hogy milyen politikai beállítottságú lehetek, majd arra jutottam, hogy bár a baloldali és a liberális eszme közel áll hozzám, de egy ország irányítása van annyira komplex, hogy nem lehet csak egyik irányba elmenni - beleértve a konzervatizmust is - a nélkül, hogy kárt ne okoznánk vele!
Igen, a volt kormányzó pártok és a szélsőjobb már megmutatta, hogy miért nem érdemes rájuk szavazni. Lényegében én nem is tudok kire szavazni. MKKP-ra szavaznék, de őket meg gondolom felsőbb nyomásra nem engedik a bíróságok indulni, mert ők lennének lényegében az "EGYIK SE" párt!

DieNanny CH 2013.10.05. 13:34:17

@diggerdriver:

Egyszer itt (Svájc) az utcáról beláttam egy renoválás alatt lévő ház szobáiba. Éppen a falat vésték, a kábeleknek. FERDÉN!!!!
12 éves korom óta segítek apukámnak villanyszerelésben, stb. És ő tanította, hogy mindig vízszintesen és függőlegesen kell kábelezni. Ferdén sosem. Igaz, több méter vezeték pluszba kell, de később a lakó nem fog belefúrni vezetékbe. Mert látja, hol a dugallj, hol a szerelődoboz, azt összeköti függőleges és vízszintes vonallal, és már meg is van a biztonsági zóna...
Szóval, itt is más.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 13:34:39

@zopilote: Persze, értem, nincs is ezzel semmi gond, vannak speciális esetek amikor a kiküldetés, a szervezés, a cél, a körülmények pozitívabb fordulatot garantálnak. Valami ilyesmi lehetett a te eseted is . De azért az egyedül útnak indulók erre ritkán számíthatnak.:-)))

zopilote 2013.10.05. 13:41:05

@shakti_rom:
" Komcsibb diktatatoriusabb rencer az orbanenal csak a rakosi era volt "
Ebben tokeletesen egyetertek. Azt tennem meg hozza, hogy a mai rendorok bunkosagban, szemetsegben verik a Rakosi fele AVO - t magasan.

vazzup 2013.10.05. 13:43:27

@DieNanny: azért egy ideje már lehet kapni olcsón olyan elektromágneses készüléket, ami megmutatja, hogy hol húzódik kábel a falban. Ráadásul semmivel sem rosszabb az egyenes vonallal összekötés, mivel ugyanúgy megvan a két pontod, csak összekötöd őket, és máris tudod, hogy hol húzódik a vezeték. :)
Persze ettől még jó a derékszögű vezetékezés, hasznos, csak nem feltétlenül muszáj.

@szuperkrumpli: nagyjából így érzek én is. MKKP-ra szavaznék! Vagy ha lenne fehér kocka, akkor arra. Mondjuk én inkább vagyok liberális, s kevésbé baloldali, természetesen republikánus, s egyes kérdésekben konzervatív.

DieNanny CH 2013.10.05. 13:46:20

@Jesus.Green:

Azok már nem tévednek erre... Nagy ívben kerülik a blogot.
(Félnek, hogy megmételyezzük az agyukat a reális gondolkodásunkkal...)

DieNanny CH 2013.10.05. 13:55:29

@Jesus.Green:
"ugy ragasztottak hozza minden olyan jelzot, ami az o szotarukban szitokszonak szamitott, es lett az egeszbol: te budos komcsi libsibolsi szadeszos naci zsido."

:-DDDD

2013.10.05. 13:55:32

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ezek tenyleg 40 evvel ezelotti orosz viccek? Ha igen, akkor pontosan vetitettek elo a mai izraeli valosagot: Izraelben ma a lakossag egy jelentos resze nem-zsido orosz. (Lasd pl. www.npr.org/2013/01/02/168457444/on-multiple-fronts-russian-jews-reshape-israel)

DieNanny CH 2013.10.05. 14:03:28

@vazzup:

Hát ez annyira abszurd, hogy szinte hihetetlen...

2013.10.05. 14:04:47

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: 'Én azt hallottam, hogy kárpátaljai magyarok kifejezetten az ellenkezőjére panaszkodtak, azaz hogy a magyar hatóság packázott velük, nem hitték el nekik, hogy magyarok, vizsgáztatták őket.'

En is ezt hallottam. Nyilvan egy esetbol nem lehet altalanositani, de az egyetlen ismerosom akinek a csaladja kerte az allampolgarsagot (erdelyi magyarok) arrol szamolt be hogy nehez volt megkapni, es idos edesapja kerelmet valamiert visszautasitottak, annak ellenere hogy nyilvanvaloan magyar neve van es meg a magyar katonakonyvet is bemutatta a vilaghaborubol. Lehetett volna fellebbezni, de az oreg hagyta a csudaba az egeszet, ugysem akar kimenni Londonba vizvezetek-szerelonek.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 14:16:25

Nem tudom erről tudtok-e???
Ehhez mit szóltok??? :-DD
http://media.photobucket.com/user/IMMERSED_IN_SIN/media/runci3.jpg.html?filters[term]=pin%20up%20girls&filters[primary]=images&sort=1&o=79

Shanarey 2013.10.05. 14:22:39

@sodalisO:

Na ezért is utálom a facebookot.

Egyébként annyi a lényeg jól be kell állítani, ki mit láthat belőled a facebookon.
Na meg nem kell rettentő mennyiségű ismerőssel rendelkezni.
Én pont emiatt félig álnéven nyomulok, és már van is 12 ismerősöm :-)

Shanarey 2013.10.05. 14:24:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Az elbeszélgetéshez meg van az a pénz amiért bárki megfelel.

Shanarey 2013.10.05. 14:26:36

@nyuszigonosz:

Szerbia része volt mielőtt kivált onnan.
Vagyis Szerbül kell tudnia.

nyuszigonosz 2013.10.05. 14:30:43

@Shanarey: Köszönöm. Ezt nem tudtam.

Józsi01 2013.10.05. 14:36:06

Azért ez egy kicsit rasszista!!!

Azok akik Tel-Avivban és Jeruzsálemben élnek (rokonaim), ezek szerint mocskos hazátlan alakok és semmi közük a magyarsághoz.

Pfuj!!!!!!!!!!!!!

Elizabeth72 2013.10.05. 14:36:07

@vazzup: Mar, bocs, de miert is vernem masok farkaval a csalant?
Elomndtam a velemenyemet a nephulyitesrol, es sztem korrekt volt.
Alapbol nem olvasok Kurucinfot, mert nekem nem az a magyarsag, amit ok kepviselnek.

Thor vagyok 2013.10.05. 14:36:07

@Jesus.Green: olvasd el azert, erdekes. Nem epp mindenhonnan, es pont Szaszfoldrol nem.

Attila Kalinka 2013.10.05. 14:36:07

@vazzup > Szerintem sem az dönti el, hogy ki hol költi el a pénzét, de ezt csak arra a felvetésre hoztam fel példaként, hogy itt mi nem járulunk hozzá a magyar GDP-hez. Dehogynem. És az ezer szállal való kötődés miatt inkább elköltöm a pénzem Szegeden, mint Újvidéken, pedig ugyanolyan messze van. Inkább megyek nyaralni a Balatonra, mint valahová a balkánra. Ha pedig végigolvastad volna, akkor a végén elmondom, hogy nem a pénzről és vásárlásról szól. DE segít, hogy a pénzem ott költsem el, és segít abban is, ha át akarok költözni majd egyszer - ami nem valószínű. És az kinek jó, hogy itt nyomorogjunk ? Ha az útlevél segít ebben, hát azt megköszönjük. Nem az a pár ezer vajdasági magyar fogja elvenni a munkahelyed Londonban, hisz összesen vagyunk 250ezren, aminek nagy része túl öreg ahhoz hogy elmenjen.

Attila Kalinka 2013.10.05. 14:36:07

@vazzup > Ja és egyáltalán nem jellemző hogy itt mindenki Fidesz támogató. És valószínűleg elég sok infrastruktúra épült dél magyarországon a mi vissza nem igényelt áfa befizetéseinkből. és nagyon sok embernek van munkája Szegeden az oda járó vajdaságiak miatt, és fordítva - itt is köszönhetünk néhány munkahelyet a magyar vállalkozóknak. Mi a rossz ebben ? Az iskolai támogatás per pill. 17400Ft/év, és itt mi semmilyen iskolai sem egyéb támogatást nem kapunk az államtól, viszont több a költségem mint egy szerbnek, mert nekem a magyar nyelvű könyveket is meg kell vennem a gyerekeimnke az iskolában.

Shanarey 2013.10.05. 15:03:04

@Elizabeth72:

Ez azért ennyire nem kerek dolog.
Van egy érdekes aspektusa ennek, amire a jelenlegi kormány rá is játszik.

Nos akkor hogy is van az ha valaki megkapja az állampolgárságot, de nem él Magyarországon, akkor szavazhat levélben, azok a Magyarok akik születésük okán azok, és most kinn élnek, azok csak a külképviseleteken szavazhatnak?

A másik, hogy aki szavaz az újak közül, az miért szavaz. Azért mert lehet és van véleménye, vagy azért mert lehet és így viszonozza.

Shanarey 2013.10.05. 15:13:04

@Don Kartasch:

A munkavédelem az tényleg jó náluk de azért van itt pár meglepetés. például a több dugalj egymás mellé sorolva errefelé nem divat. Vagyis ha kell 2 dugalj egy TV antenna, egy telefon és egy NET aljzat egymás mellé sorolva (ez megy Magyarországon) akkor azt ezek szét dobják a a nappaliban , azután aki használja az meg körbe rángathat néhány hosszabbítót vagy elosztót. Hja és ha NET akkor wifi doboz, ami router is, de csak a lakás egy pontján, a többit old meg ha tudod, de a lakásban dolgozni, csak a tulajdonos engedélyével lehet, azt pedig írásban kell kérni tőle.

nyuszigonosz 2013.10.05. 15:15:41

@Shanarey: Ez így diszkriminálja a születésük okán Magyar állampolgárokat és adás-vétel szaga van az új állampolgároknál. Vagy inkább csak választó polgárok azok?
( kapsz állampolgárságot de szavazz rám. megkönnyítem, esetleg már az útlevéllel együtt a válaszborítékot is küldöm a szavazáshoz....)

Shanarey 2013.10.05. 15:26:02

@vazzup:

Az a készülék, nem száz százalékos. Érzékeli a falban felejtett és elgipszelt szögeket, csavarokat is, avagy ha a falban van fémháló, mert régi ház akkor az igen érdekes lesz ezzel a kütyüvel.
Amúgy ez a vízszintes függőleges dolog, a szabvány, és ettől eltérni, csak akkor lehet ha más megoldás nem létezik. Legalábbis Magyarországon az.

01234567 2013.10.05. 15:27:02

A kettős állampolgárság is egy dolog, meg egy adott országban a szavazati jog. azt hogy határon túli magyarok megkapják a magyar állampolgárságot is, egyet értek, helyes. De ha életvitelszerűen nem itt élnek az anyaországban, akkor ne szavazzanak itt. Ez kb.olyan mintha Nyíregyháziak felkerekednének mert ők Debrecenben polgármestert mennek választani. Semmi közük hozzá. Egy adott közigazgatási egység sorsáról azok döntsenek, akik annak teljes jogú lakói.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 15:27:44

@Elizabeth72:
"Mar, bocs, de miert is vernem masok farkaval a csalant?"

Azért, mert ha Te beleszólhatsz, hogy én-mi Mo.-on hogyan (=milyen párt, ill. az általuk alakított kormány irányítása alatt) éljünk, miközben Te nem "élvezed" a választásod eredményét: nos, akkor ezt úgy hívják, hogy más farkával vered a csalánt... Nem magadnak választasz irányítót (=pártot/kormányt), hanem másnak (=nekünk), illetve vindikálod a jogot, hogy megtehesd.

Sok szó esett már arról a neten (is), hogy milyen feltételhez kellene kötni a szavazati jogot. Sokan emlegették sarkalatos pontként az adófizetést, amit én több ok miatt sem tartok reálisnak: egyrészt az itthon élő, de munkahellyel nem rendelkezők sem fizetnek adót (az adócsalók egy más kategória...), és van ilyen 1-2-3-pár..., másrészt a külföldi állampolgárságú, de itt dolgozó és adót itt fizető, magyar állampolgárságot megszerző, de életvitelszerűen nem Mo.-on élők (=határmenti települések: itt dolgozó szlovákiaiak, romániaiak, vagy a nyugati szélen Ausztriában dolgozó, oda adózó, sokmindent ott megvásárló, de itt élő emberek, stbstb) is szavazhatnának....
Részemről a mo.-i lakcím ÉS életvitelszerű mo.-i tartózkodás lenne az, amihez kötném a szavazati jogot (állampolgárság és döntésképesség /=nem kiskorú+nem áll gyámság alatt/ mellett).

Az igaz, hogy némileg eltávolodva az itthoni eseményektől változik a fókuszpont, másként látjuk-értékeljük a történéseket, soxor reálisabban, mert észrevesszük azt is, amit közvetlen közelről nem. Ezzel együtt a külföldről szavazás eme érve olyan, mintha a szomszédom akarná beosztani az én bevételeimet, merthogy ő higgadtabban, hozzáértőbben, stb tudná megtenni. Lehet, hogy elcseszem a pénzem beosztását, de az az én bajom.
A választósdit, annak következményeit elviselni, megtanulni azt, hogy a választás és a következmények között összefüggés van, hogy ez fontos, hogy ne az érzelmekre, hanem az észre hagyatkozzon az ikszelő, stbstb: nos, mindezt megtanulni idő kell, nem fog menni 4-8-20 év alatt. Amíg ez nem lesz benne a köztudatban, méghozzá a szavazók zömének tudatában, addig lehetséges lesz az aktuális érzelmekre hatni...
Idő kell ehhez, évtizedek, nekem meg sokkal rövidebb az életem, mintsem kivárjam, hogy tömegesen gondolkodni (!!) kezd a szavazó, mielőtt ikszel...

Shanarey 2013.10.05. 15:31:13

@nyuszigonosz:

Konkrétan a FIDESZ attól tart hogy akik kimentek dolgozni élni stb, azok nem rájuk szavaznak, így így a szavazást meg kell nehezíteni.

morsels (törölt) 2013.10.05. 15:33:15

@Kovermadar:
Te madar, te is kapcsolattal kerultel oda, ahol most vagy (aposod ott dolgozott) es svedul sem tudtal.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 15:35:03

@nyuszigonosz:
"( kapsz állampolgárságot de szavazz rám. megkönnyítem, esetleg már az útlevéllel együtt a válaszborítékot is küldöm a szavazáshoz....)"

Tökéletes és pontos leírás.
A levélben szavazás a határon túli magyarok számára nem véletlenül lett "kitalálva", és nem véletlenül kaptak szavazati jogot (holott eleinte arról volt szó, hogy nem szavazhatnak, de az állampolgárság megadását támogatóknak -nem kormányszinten, ők eleve tudták ezt- rá kellett jönniük, hogy kétféle állampolgárság nincs, nem lehet: vagy szavazhat, vagy nem állampolgár).

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 15:39:06

@01234567:
tekintve, hogy nem létezik kétféle állampolgárság (szavazati joggal, meg anélkül), csakis egyféle, így ha egyetértesz az állampolgárság megadásával, úgy azzal is egyetértesz, hogy szavazhassanak.
Maradva a példádnál: ha debreceni lakcímet adsz a nyíregyházinak, akkor bezony polgármesterválasztási jogot is adsz (olymindegy, hogy ténylegesen hol lakik), tehát ne csodálkozz, ha felkerekednek és elmennek választani, majd hazaballagnak, nektek meg ott marad Kósa (vagy akárki).

nyuszigonosz 2013.10.05. 15:45:28

@Shanarey: Ami nagyon nincsen rendben így!
Mert aki Magyarországon született magyar állampolgár, annak joga van akkor is leadni a szavazatát, ha a választások idején nem Magyarország területén tartózkodik.
Jó, ök úgy találták ki: ezek majd nem ránk szavaznak, nehezítsünk rajta. De akkor meg nem szabadna ugyanúgy nem Magyarországon tartózkodó választóknak csak azért könnyíteni mindenen, mert ök az útlevélért cserébe viszont majd ránk szavaznak. Ez egy annyira tipikus FIDESZ képtelenség!

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 15:57:04

@Don Kartasch:
A munkavédelem, az érintésvédelem és a mentalitás 3 különböző dolog.
Hogy a szabványokban leírt-előírt dolgokat mennyire tartják be, vagy nem tartják be, az a mentalitástól függ (általános felfogás, mert eltérés mindenütt van, mindkét -szigorúbban vevő és lazáskodóbb- irányban).

Az általános felfogás-hozzáállás nem befolyásolja azt, hogy mit tartalmaz az érintésvédelmi szabvány, és hogy mit a munkavédelmi előírás.

Párom villanyász (is), eddig csak Mo.-on dolgozott, öcsém ugyan nem villanyász, de építőiparban melózott évekig Angliában, elmondásaik alapján tényleg az a helyzet, hogy a munkavédelmi előírások betartását kint szigorúan veszik, itthon meg tojnak rá, függetlenül attól, hogy részletes és szigorú szabályozás létezik...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 16:00:26

@01234567:
Ez jol hangzo megoldas!

@morsels:
Ez pontosan igy tortent.
Sot, van egy jovobeli kollega, aki rajtunk keresztul kerul a ceghez.

Az apost azert inkabb csalad kategoria, mint kapcsolati halo, nem?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 16:06:38

@Shanarey:
Mit szamit "ellenuk" az a 350-500e szavazo? Mar, aki szavazna, mert a kozvetlen kornyezetemben tudok 9 magyarrol, akik biztosan nem fognak.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 16:10:56

@morsels:
Es kulonben is, mar felkapaszkodtam a szomaliai gettoig! ;)

DieNanny CH 2013.10.05. 16:19:30

@Attila Kalinka:

"nem a pénzről és vásárlásról szól. DE segít, hogy a pénzem ott költsem el, és segít abban is, ha át akarok költözni majd egyszer - ami nem valószínű."

Most tényleg, csak a vásárlás miatt kell neked állampolgárság?!
Merthogy Mo-ra költözni nem fogsz, viszont á.polgárként jogod lesz pl TB-fizetés nélkül orvosi ellátásra, tehát egy orvosnak nem napi 100 Mo-on lakó á.polgárt kell ellátni az ő adójukból kapott fizetésért, hanem azokat is, akik nem adóznak oda.
Tudom, lehetne jönni azzal az 1millió magyarral, aki még életében nem dolgozott, de ők sajnos ide születtek.
Ha nem érzed jól magad az országodban, úgymond nyomorogsz, akkor menj Mo-ra, ha úgy érzed, ott jobbak a kilátásaid.
Nem bántásból írom, én komolyan nem értem, minek olyasvalakinek á.polgárság, aki nem ott él, nem ott dolgozik, és esze ágában sincs egyiket sem megtenni.
Hm?

morsels (törölt) 2013.10.05. 16:22:17

@Kovermadar:
Itt most arrol volt szo (ha jol olvastam, persze lehet hogy nem), hogy nyelvtudas nelkul nem szabad. Vagy valami ilyesmi.

Aztan te is ugy mentel, sot most irod, hogy masok is mennek. Gyanitom hogy aki most megy, az nem sogor, szoval a rokoni kapcsolat ebbol a szempontbol mindegy.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 16:23:54

@DieNanny:
Én sem értem, de biztosan azért, mert mi határátkelők vagyunk és így ez nem jelent annyit, mint másnak.

Egyébként nem jár neki a TB... már jó ideje nincs alapvető TB ellátás, csak annak, aki:
a) dolgozik és fizet adót;
b) kiskorú vagy tanul (ált, köz. főiskola);
c) fizeti a TB hozzájárulás (ez valami 7500 Ft, azt hiszem);
d) nyugdíjas.

Biztosan vannak spec kategóriák, de zömében aki nem tagja a fentiek egyikének, az nem látódik el. Pl. én sem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 16:31:48

@morsels:
Viszont tud svédül (valamennyire).
Nem rokon, a blogomon keresztül ismerkedtünk meg, már vagy 2 éve. Közben talált magának itt kint munkát (teljesen egyedül), de sajnos a cég kezd tönkremenni, így mi beadtuk a CV-jét hozzánk + felhivatta a saját ügyvezetőjével a miénket, hogy beajánlja.

Nyelvtudás nélkül is szabad, de azért nehezebb. Ahogy az utóbbi időben észrevettem pl. Svédországban, sajnos picit megint visszaesett az ipar. Ilyenkor csak a kapcsolatok működnek és azok is csak akkor, ha az adott cégnek éppen elfogadhatóan megy.
Mikor én jöttem pl. baromira örültek nekem, mert nagyon kellett egy ember. Az egyik magyar kolléga pár hónappal elöttem kezdett, csak beesett a főnökhöz az utcáról és malaca volt.

Aztán volt egy időszak, kb. 1,5 éve, amikor megtorpanás volt és senki sem kellett. kkor pl. nem tudtunk segíteni annak a srácnak, aki most jön, mert nem volt mit csinálni (mindegy volt a nyelv is és a kapcsolati háló is).

Ami nekem ebből összeáll (lehet hibásan):
Nem elég sem a nyelvtudás, sem a haló, szerencse is kell (vagy olyan tudás, hogy hajajaj, de ezzel nem számolok). Aztán ha épp kell valaki, akkor aranyat ér a beajánlás, de nyelvtudás nélkül azért az is lehet necces, mert mi van ha más is beajánl valakit, aki tud nyelvet?
A legoptimálisabb meg nyerni a lottón, ahhoz csak a számokat kell ismerni ;)

morsels (törölt) 2013.10.05. 16:34:17

@DieNanny:
Hogy kinek miert es melyik allampolgarsagra van szuksege, az valtozo lehet, viszont vannak boven felreertesek azt hiszem.
Peldaul emlekszem arra, mikor hagyma irta, hogy o nem mondott le a magyar allampolgarsagarol, ezert neki az megvan. Pedig ez nem igy mukodik :-)

Mondjuk konnyen lehet, hogy azota valtoztak a jogszabalyok, de 2000 kornyeken mondtak nekem, hogy az allampolgarsagot igazolo okmanyok kozul a harombol egynek a britokomban kell lennie ahhoz, hogy magyar allampolgar legyek.
Allampolgarsagi bizonyitvany, ervenyes magyar utlevel, vagy szemelyi igazolvany. Ha egyik sincs, akkor a magyar allam szemeben nem vagy allampolgar.
Persze lehet kervenyezni az allampolgarsagot, amire aztan adnak utlevelet, nade a lenyeg az az, hogy egyszeruen ha lejar az utleveled, akkor a magyar allam szemeben nem vagy allampolgar.

Vagy legalabbis igy volt regebben.

morsels (törölt) 2013.10.05. 16:37:17

@Kovermadar:
Hat persze hogy nehezebb nyelvtudas nelkul, de nem lehetetlen.
Azt is el tudom kepzelni, hogy mondjuk egy roman vallalkozonak vagy egy kis cege (5-6 ember), aki pont villanyszerelot keres, aztan nem zavarja, hogy egy szot nem beszel angolul.
Nem elkepzelhetetlen, ugye?

Az mas kerdes, hogy az ilyesmiket nehezebb megtalalni, de nem lehetetlen. Mint amit te irtal peldanak, hogy a blogodon keresztul talaltak meg teged. Szoval probalkozni lehet, nem kerul semmibe, aztan ha bejon, akkor olyan, mint a lotto.
Vagy majdnem olyan.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 16:41:19

@nyuszigonosz: Mert aki ideiglenesen él külföldön, annak 2 szavazata van, aki meg állandó jelleggel, annak csak 1.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 16:44:30

@morsels: Ez tévedés. Az okmány lejárásának nincs köze az állampolgársághoz.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 16:46:33

@morsels:
"Allampolgarsagi bizonyitvany, ervenyes magyar utlevel, vagy szemelyi igazolvany."

A szem.ig. igényléséhez anyakönyvi kivonat szükséges, újításához a régi szem.ig., vagy elvesztése esetén szintén az anyakönyvi kivonat.
Útlevélhez szem.ig., vagy anyakönyvi kivonat, újításhoz szintén.
Állampolgársági bizonyítványt viszont nem tudom, hogy honnan-kitől és milyen módon-feltételekkel (pld iratok) lehet kérni.
??

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 16:47:52

@morsels: Mondjuk azért nem árt tudni kicsit, pl. ha építkezésen dolgozol épp toronydaru alatt, és szólnak hogy lépj ki , / mert le dobja épp a nagy kőtömböt/....és nem lépj alá!!!!!:-))))) Mire szólnak, vagy lefordítják, akkorára már nyekkk a lába, nyekk a nyaka!!!:-DDD

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 16:49:06

@DieNanny: Adófizetés nélkül csak alapellátás jár, az viszont jár szinte minden külföldinek is. Azaz ebben nem tényezô a magyar állampolgárság.

morsels (törölt) 2013.10.05. 16:49:09

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Hat pedig nekem ezt mondtak a magyar nagykovetsegen, 2000 kornyeken.
Mondjuk a lejart utlevelem '90 elott lett kiallitva, de kozoltek velem, hogy azt nem veszik figyelembe. Nem viccelek.
Ki kellett toltenem egy allampolgarsagot igenylo nyomtatvanyt (vagy mi a szoszt), amit eloszor jovahagytak (egy csomo okmany kellett hozza), aztan azutan allitottak ki a magyar utlevelet.

Mondom, lehet hogy azota valtoztak a jogszabalyok, de a lenyeg az az, hogy az allampolgarsag jogszabaly kerdese.

morsels (törölt) 2013.10.05. 16:50:19

@macamuca:
Na es ha nincs szemelyi igazolvanyod?
De mar leirtam bircanak, hogy velem mi tortent.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 16:52:28

@macamuca: S ki állapítaná meg az életvitelszerûséget és mi alapján?

morsels (törölt) 2013.10.05. 16:52:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ja es amikor Pecsett a varoshazara mentem, hogy bejelentkezzek anyosomekhoz, akkor mondtak, hogy nem tehetem, mert nem vagyok magyar allampolgar. Mert ugye nincs egyik iratom sem, amitol az lennek.
Az nem szamit, hogy magyarul beszelek, az sem szamitott, hogy a kanadai utlevelemben is az van, hogy Pecsett szulettem, Magyarorszagon. Az szamit, hogy legyen a harom okmany kozul az egyik.

Szoval persze, igenyelni lehet okmanyokat, meg is kapja az ember, nade ha nincs, akkor az allam szemeben nem vagy allampolgar. Ugye :-)
Es meg csak le sem kell mondani rola.

morsels (törölt) 2013.10.05. 16:55:43

@sodalisO:
Nem mondtam, hogy nem jobb, ha valaki tud legalabb egy kicsit.

Te tudtal angolul, mikor elkezdtel kinn dolgozni? El tudod kepzelni, hogy valaki ugy dolgozik fodraszkent, hogy egy szot sem tud?

Mert en ismerek olyat.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 16:56:23

@01234567: A parlementre szavazás politikai jog, nem egy adott tefület lakosainak joga. Hiába élsz Mo-n, nem szavazhatsz, ha nem vagy magyar állampolgár.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 17:00:42

@morsels: Persze,hogy tudtam. Ki sem jöttem volna.!!!!! Ráadásul ahogy látom, az itteni elvárásokat, a fönököm szóba sem állt volna velem, mert itt senki nem tolmácskodik, ha leül egy vendég a székedbe, neked kell vele megbeszélni, mit szeretne. A kezdeti időben, volt, hogy akcentus miatt nem értettem teljesen, mit szeretne, vagy , hogy oldalt hányas talpat kell használni, és a 3 kolléga hallotta, hogy beszélgetünk, hogy félreértettem amit a vendég mondott, és nem segítettek. Fel sem vettek volna dolgozni, ráadásul nem is beszéltem rosszul, Skóciában szereztem egy kis előgyakorlatot.
Ritka szerencsés főnökhöz, vagy kollegákhoz kerülhetett az akinek egész nap fordították, hogy mit és hogy szeretne a vendég.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 17:01:40

@vazzup: Ez a csalánverés hamis. Aki állampolgár, az joggal szavaz, mindegy hol él. Nem más ügyében dönt, hanem a SAJÁT ügyében.

nyuszigonosz 2013.10.05. 17:06:59

@morsels: Valami ilyen hasonlót hallottam nemrég: börtönbüntetését nem Magyarorszagon töltö személynek lejárt a személyi igazolványa, hogy miért nem törödött ezzel idöben, azt nem tudom.
Ezt is csak azért, mert ugyan az utolsó harmadot közbeesö bírósági határozat alapján feltételes börtönbüntetésre lehet/ne változtatni, de mivel pont a lejárt iratai miatt Magyarországon személyazonosság megállapítási eljárás (vagy mi a neve ennek nemtudom) van, és ezért az itteni magyar konzulátus NEM-el válaszolt a kitoloncolási érttesítésre.
Merthogy amíg nem tudja bizonyítani, hoyg tényleg Magyar állampolgár, addig ugye nem az...

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 17:08:49

@morsels:
Nekem nincs személyi igazolványom.
Sem útlevelem.
Sem állampolgársági bizonyítványom.
Akkor én most hivatalosan nem is vagyok állampolgár??? Szavazni mindenesetre mindig elmentem, a névjegyzékben benne voltam....
(A személyazonosság igazolására ma Mo.-on 3-féle irat alkalmas: szem.ig., útlevél és jogsi. Én az utóbbit újítom-újíttatom: mi a fenének költsek a személyire? A jogsi is igazolja a személyazonosságomat, plusz még vezethetek is vele... viszont lehet, hogy akkor nem vagyok állampolgár??....)
Akármit is mondtak neked anno, "átdobtak" a palánkon. Ahogyan max is írta, az irat érvényességének semmi köze az állampolgárság elvesztéséhez. Ha nem lenne jogsim, és úgy járna le a személyim, amit elfelejtek megújítani -vagy csak nem telik rá: sokan vannak, akiknek az ehhez szükséges pár ezer ft. is jobban kell kajára/egyébre....-, attól még nem vesztem el az állampolgárságomat. Ezért mondom, hogy hüleséget mondtak neked anno, mert ez régen is így volt.

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
pld a helyi önkormányzat -ahova lakcím alapján be van jelentkezve-. Szja-t ugyan csak akkor kell fizetni, ha van munkahely/jövedelem, de a helyi adókat (pld kommunális adó, házadó, ebadó, gépjárműadó, stb) munkahelytől függetlenül kivetik és behajtják, a lakosokat pedig ellenőrzik (lehet kérvényezni, hogy tekintsenek el egyik-másik helyi adótól, merthogy életvitel-szerűen más településen él valaki, mint pld mi is, de nem fognak mindent elengedni: pld ebadót nem fizetünk, mivel már nem ott élünk, és kutya sincs, de a gépjárműadót behajtják, meg a kommunális adót is...). Az ellenőrzés pedig úgy zajlik, hogy szó szerint bejárják a települést (nem csak falvak esetében!), és ellenőrzik az életvitelszerűséget, alkalmasint a szomszédság megkérdezésével...
Az egy lakcímen sok-sok bejelentett lakos kivédésére is alkalmas, meg arra is, hogy ház is van+bejelentett lakos is van, de senki nem él ott...

nyuszigonosz 2013.10.05. 17:17:43

@macamuca: ".. az irat érvényességének semmi köze az állampolgárság elvesztéséhez." -
olvasom most, de akkor meg azt nem értem, amit az elöbb leírtam.
Igaz, akkor is különösen hangzott, és nem egyedül nem értettem, de ott volt a komzulátus válasza is írásban...

DieNanny CH 2013.10.05. 17:24:24

@morsels:

Viszont akkor mégiscsak lehetséges olyan, hogy valaki "világpolgár". Lejár a személyije, útlevele, (állampolgársági bizonyítványom nincs) - és akkor máris sehova sem tartozik. Jól gondolom?

DieNanny CH 2013.10.05. 17:30:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Ez a csalánverés hamis. Aki állampolgár, az joggal szavaz, mindegy hol él. Nem más ügyében dönt, hanem a SAJÁT ügyében."

A vita ott kezdődött, hogy mik jogosítsanak arra valakit, hogy megkapja az állampolgárságot. Lakhely, munka, nyelv, történelem ismerete - szóval, akinek van, annak lelkiismerete rajta, hogy külföldön élve szavaz-e vagy sem.

01234567 2013.10.05. 17:32:23

@macamuca: Pont ez az. Nem lakcímet kaptak, csak elismerték magyarságukat, az országhoz való tartozásukat, de nem itteni lakosként. Ez volt a lényege annak amit írtam. Nem véletlen kellett a szavazati jogukhoz törvénymódosítás.

01234567 2013.10.05. 17:32:23

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ezt vitatnám. A nem anyaországi német is kaphat állampolgárságot ott, de szavazni majd akkor, ha ott állandó lakcíme lesz. Nálunk is törvénymódosítás kellett hogy a határon túliak szavazhassanak. Hozzáteszem ennek a kettős állampolgárságnak egyéb negatív vonzatai is vannak, legendák keringenek arról milyen terheket ró a magyar társadalombiztosításra a sok gyógyszertranszportőr romániai magyar, vagy a sok ukrajnai "igazgatói fizetésű" bekerülése a magyar nyugdíjrendszerbe. De tudok olyanról aki ügyesen két országban veszi fel a nyugdíját, állítólag csak egy itteni lakcím kell hozzá. Vannak ebben a kettős állampolgárságban komoly hibák, mivel ez eredetileg egyfajta identitás megerősítésnek, az anyaország kéznyújtásának indult, nagyon helyesen (Trianon egy gyalázatos hazugság volt), de szokás szerint a magyar politika önző érdekből túllihegte.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 17:39:37

@nyuszigonosz:
Aki Mo.-on születik, az megkapja a magyar állampolgárságot.
Namost ha minden, a személyazonosságot igazoló irat lejárt/elveszett (személyi, jogsi, útlevél, illetve az ezek kiállításához-érvényesítéséhez szintén alkalmas anyakönyvi kivonat sincs meg /ezt mindenki megkapja születéskor, pótlása is lehetséges!!/), akkor jön az, hogy anyakönyvi kivonat bemutatása, ennek alapján kell kérni az elveszett/lejárt irat pótlását-újítását.
Azt mindenki tudja, hogy hol született=hol jegyezték be az anyakönyvbe.
A kivonat pótlása kétféle módon történhet (ennyiről tudok):
1: személyes megjelenés és szem.azonosság igazolása után igénylőlap kitöltése, illeték megfizetése.
2: levélben, méghozzá az érintett édesanyja részéről (anyósom kérte ki így a 40 éves jogosultsági idő igazolásához -nyugdíj- férjem kivonatát, a férjemé ugyanis a költözéskor elkallódott, és ez akkor derült ki, amikor anyósom kérte volna. Levelet írt az érintett anyakönyvi hivatalnak, ahonnan ingyen (!!) kiküldték a megadott címre.... ugyanehhez férjemnek pár száz km.-t kellett volna utazni+fizetni....).

Namost ha se jogsi/személyi/útlevél nincs, sem személyes megjelenési lehetőség az anyakönyvi hivatalban, sem az anya nem él, akkor elveszti az illető az állampolgárságot???
NEM:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99300055.TV

"(2) Ha a magyar állampolgár magyar állampolgárságát az (1) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott módon nem tudja igazolni, a magyar állampolgárság - ellenkező bizonyításig és az érvényességi idő lejártát követő egy évig - az érvényesség időtartamának lejárta miatt érvénytelen magyar útlevéllel igazolható."

Szó esik az állampolgársági bizonyítványról is:

"(3) A személyiadat- és lakcímnyilvántartás igazolja az abban szereplő magyar állampolgárok magyar állampolgárságát.

11. § (1)49 Az állampolgársági ügyekben eljáró szerv az érintett kérelmére állampolgársági bizonyítványban igazolja a magyar állampolgárság fennállását, megszűnését, illetve azt, hogy a bizonyítványban megjelölt személy nem magyar állampolgár.

(2)50 Az állampolgársági bizonyítvány a kiállításától számított három évig érvényes.

(3)51 Az állampolgársági bizonyítvány tartalmazza:

a) az eljáró hatóság megnevezését, az ügy számát,

b) a kérelmező nevét, születési helyét és idejét,

c) a ténymegállapítást,

d)52 azokat a jogszabályhelyeket, amelyek alapján az állampolgársági ügyekben eljáró szerv a döntést hozta,

e) a döntéshozatal helyét, idejét, a kiadmányozó nevét, hivatali beosztását és a hatóság bélyegzőlenyomatát,

f) az állampolgársági bizonyítvány érvényességi idejét.

(4)53 Az állampolgársági bizonyítvány, továbbá az állampolgársági bizonyítvány kiadása iránti kérelmet elutasító határozat felülvizsgálata a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól kérhető."

Szóval, ha lejárnak az iratok, akkor a lejárt útlevél is okés (1 évig), vagy a lakcímnyilvántartó adatai alapján kérhető állampolgársági bizonyítvány.
Pusztán irat-érvényességi idő lejárta nem ok az állampolgárság megszüntetésre, bármit is mondtak-mondanak a konzulátuson (nem feltétlenül járatosak a vonatkozó jogszabályokban, függetlenül attól, hogy elvileg elvárható lenne... ugyanez igaz az itthoni különféle hivatalok sok-sok ügyintézőjére, akár a pultnál ülőt kérdezzük, akár a felettesét).

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 17:41:59

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Aruld mar el, hogy mitol sajat ugyem a magyar valasztas?

Ha holnap megvalasztjak az ertelmi fogyatekos Jancsikat, akinek elso dolga hadat uzenni Svedorszagnak, az sem erint. Ahogy az sem, ha betelepitenek 12 millio kinait vagy kiosztanak 1-1 millio Ftot fejenkent, az sem.

Nem veletlenul adtam le a szemelyimet is.

Nyilvan mas, ha valaki csak vendegmunkas es vissza akar menni vagy ott a csaladja.

2013.10.05. 17:43:41

@morsels: ezt biztosan tudom, hogy nem igy van. Ha nincs semmi iratod, akkor lefojtatjak az allampolgarsagi vizsgalatot (3-4 honap, plussz valamennyi osszeg). Amikor minden iratom eltunt egy betoresben akkor igy volt

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 17:46:26

@nigara: nem dobta ki az ablakon. egy csomó szavazatot kapott/fog kapni rajta.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 17:47:48

@Don Kartasch:
Don, ha az angol munkavédelmi szabályokat és betartatásukat 100%-nak vesszük ha a magyarnak 10%-ot adok akkor felértékeltem.

Dugaljban is van biztosíték? Én csak dugvillában találkoztam vele a dugaljban kapcsoló van bár még nem szedtem szét.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 17:49:06

@01234567:
"Pont ez az. Nem lakcímet kaptak, csak elismerték magyarságukat, az országhoz való tartozásukat, de nem itteni lakosként. Ez volt a lényege annak amit írtam. Nem véletlen kellett a szavazati jogukhoz törvénymódosítás."

A példában a polgármesterválasztáshoz szükséges a lakcím, a kormányválasztáshoz pedig az állampolgárság. Vagyis a példában a lakcím azonos az állampolgársággal: ha van, akkor választhatsz (polgármestert, vagy kormányzópártot).

A törvénymódosítás nem a szavazati jogukhoz kellett, hanem az állampolgárság megadásához, ahhoz, hogy milyen feltételekkel legyen lehetséges kérni és megkapni a magyar állampolgárságot ("elegendő" a magyar felmenő+magyar nyelv ismerete a határon túliaknál, ha van magyarigazolvány, akkor elegendő azt bemutatni a kérelemnél, ennek igénylése meg pláne semmibe nem kerül...).

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99300055.TV

"1. § (1)3 A magyar állampolgárok között az állampolgárság keletkezésének, illetve megszerzésének jogcíme alapján különbséget tenni nem lehet."

Ha tehát megkapta valaki az állampolgárságot, akkor bizony szavazhat, nem lehetséges olyan állampolgári státuszt létrehozni-kialakítani, hogy mindenhez joga van, kivéve a szavazáshoz.
Tehát nem a szavazati jog miatt kellett módosítani, hanem az állampolgárság megszerezhetőségének feltételrendszere okán.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 17:51:23

@01234567:
Trianon miert volt hazugsag?
Haboru -> vesztes fel -> szoporoller. El kellene fogadni vegre!

Ha azt mondom, hogy zold ho esett reggel, az hazugsag. Trianon maximum egy eltulzott buntetes volt, veszteseknek ezt el kell fogadni.

morsels (törölt) 2013.10.05. 17:54:45

@sodalisO:
Csak mondom, hogy en ismerek ilyet.

morsels (törölt) 2013.10.05. 17:57:31

@macamuca:
Akkor leirom megegyszer, mert ugy latszik nem ertheto elsore :-)

Szoval 2000-ben elmenten a kanadai nagykovetsegre, bevittem a '90 elott kiallitott es addigra lejart utlevelemet, hogy adjanak masikat. Mert Magyarorszagon nem szamitottam allampolgarnak ervenyes utlevel nelkul.

Mondom, lehet hogy azota valtoztak a jogszabalyoik, de nem ertem, hogy miert kell vitatni azt, ami velem megtortent. De vegulis mindegy.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 17:58:17

@sodalisO:
Drága aranyos Mókuspocok, egy közös ismerősünk leírásából nekem ilyen kép jött le Rólad:))))))))))))))))))))))))))))))))
(ezért meg fog ölni engem)
:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

morsels (törölt) 2013.10.05. 17:58:38

@DieNanny:
Hat, kanadai utlevelem volt, anelkul nem tudtam volna utazni ugye. Ugy meg nemigen lehetsz vilagpolgar, hogy nem hagyhatod el a fatornyos faludat :-)

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:04:38

@charlieharper:
Marmint mi nincs igy?
Mondom, Magyarorszagon azt mondtak, hogy az allampolgarsagomat 3 dokument kozul az egyikkel igazolhatom es nekem egyik sem volt meg.
A kanadai nagykovetsegen meg azt mondtak, hogy a '90 elott kiallitott utlevelemet nem fogadjak el, ki kell toltenem allampolgarsagot kero nyomtatvanyt, amihez kellet a szuletesi anyakokonyvi kivonatom, hogy a szuleim hol eltek (ezeket meg valahol ertem is), de kellett nekik a felesegem anyakonyvi kivonata, a hazzasaggi anyakonyvi kivonat, meg a gyereke is. MIntha az en allampolgarsagomat barmiben is befolyasolna a felesegem szuletesi helye.

De mondom, ez velem megtortent. Nem azt mondtam, hogy nem kaphatsz ujra utlevelet; csak azt, hogy ha nincs meg azok kozul a dokumentumok kozul az egyik, akkor az allam szerint nem vagy allampolgar.
Namost lehet, hogy a '90 utan kiallitott utleveleket mar siman meghosszabbitjak, vagy adnak ujat, de amit en irtam, az velem megtortent.

Ja es en teljesen legalisan hagytam el az orszagot, nem szoktem at a hataron, nem voltam lagerben.

SodalisO · http://hataronkivul.blog.hu/ 2013.10.05. 18:04:41

@diggerdriver: Mi?????????
Huh, akkor megyek gyorsan veszek pár mamuszt, fekete kötött kendőt, bundabugyit,szép kis meleg horgolt kalapot, fonalat, pár kötőtűt és elkezdem kötni a végtelen sálat....csak előtte ,leveszem a 8 mázsa bizsut, letörölöm a tűzpiros rúzst és leveszem a fekete bőr miniszoknyát meg a kis bőr bakancsomat és kikapcsolom a U2-t, nehogy megsüketüljek még jobban!!!
Huh ti pasik, nagyon nem vagytok képben!!!!! De ez a jó, így lehet meglepetést okozni!
Na puszil benneteket a Trollibusz nagyi! .-))))

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 18:05:11

@01234567:
" A nem anyaországi német is kaphat állampolgárságot ott, de szavazni majd akkor, ha ott állandó lakcíme lesz. Nálunk is törvénymódosítás kellett hogy a határon túliak szavazhassanak."

Hogy Németo.-ban hogyan szabályozzák az állampolgári jogokat, mihez kötik a szavazati jogot, annak semmilyen ráhatása nincs arra, hogy Mo.-on milyen feltételek mellett szavazhat valaki.
Németo.-ban valahogyan szabályozzák, Mo.-on máshogy.
Ott a szavazati joghoz (ezek szerint) szükséges az ottani lakcím, Mo.-on nem szükséges.
Nagykorú, cselekvőképes, nem áll eltiltás alatt (közügyektől való eltiltás x időre) + magyar állampolgár. És már mehet is szavazni.
Sem az állampolgárság megszerzésének, sem a szavazati jognak nem feltétele a mo.-i lakcím, itt-tartózkodás (életvitelszerűen).
Mondom, nem a határon túliak szavazati jogához volt szükség módosítani a törvényt, hanem az állampolgárság megszerezhetőségének feltételeit egyszerűsítették számukra.
Ha megkapta az állampolgárságot, már szavazhat is. Annyi módosítás történt a szavazással kapcsolatban, hogy a határon túl élő magyar állampolgárok (no, nem a Mo.-ról külföldre költözöttek, fenéket, hanem azok, akik az új szabályozás adta lehetőséggel élve szerezték meg az állampolgárságot) levélben is szavazhatnak, sőőőt, az is lehetséges, hogy X településre kiküldik a szavazólapokat, majd azokat valaki összegyűjti és egyben adja le-küldi el a szavazatgyűjtő helyre... Én nem küldhetem el levélben, mással sem küldhetem be azt a szavazólapot, amit ki sem adnak nekem, sem jóelőre, sem később: személyesen kell megjelennem, magamat igazolnom, majd a fülkeébe bevonulva ikszelni, kijőve pedig bedobni a szavazólapot: tilos kivinni a helyiségből... Nos, ennyi módosítás történt szavazás-ügyben, de ezek mind a lebonyolításra vonatkoznak, nem arra, hogy ki szavazhat.)

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 18:07:13

@macamuca:
"Részemről a mo.-i lakcím ÉS életvitelszerű mo.-i tartózkodás lenne az, amihez kötném a szavazati jogot (állampolgárság és döntésképesség /=nem kiskorú+nem áll gyámság alatt/ mellett)."

ez pontosan így van most is.
de ha valaki külföldön dolgozik, és nem adta le az igazolványait, nem jelentkezett ki itthonról, akkor mi lehet tenni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 18:11:18

@DieNanny:
Így van. Ezért mondtam hogy a magyar szabvány az egyik legszigorúbb a világon.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 18:15:01

@morsels:
de, pontosan érthető volt elsőre is, hogy ez történt veled 2000-ben.
Ettől még átdobtak a palánkon.
A belinkelt törvény 1993-as = 2000-ben bőven érvényes volt.
Nem azt kétlem, amit leírtál, csak azt mondom, hogy az érvényességi idő lejárta miatt nem veszted el az állampolgárságodat. Akkor sem, ha neked ezt mondták.
És azért nem, mert a '93-as törvény...

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 18:15:43

@macamuca: ahogy írod, végtelenül egyszerű. én anyakönyvi kivonathoz felhívtam az anyakönyvvezetőt, aki kérte, hogy írjam meg mailben, tegyem rá anyámat másolatban, majd kipostázták rettentő gyorsan.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 18:18:10

@Babette_:
Nem így van, a szavazati jognak NEM feltétele sem a mo.-i lakcím, sem az életvitelszerű Mo.-on tartózkodás/ittlakás.
Épp emiatt lehetséges az, hogy a határon túliak szavazhassanak (nincs kétféle állampolgár, csak egyféle = szavazati joggal rendelkező).

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 18:20:36

@macamuca: már nem kérik a lakcímkártyát szavazáskor? ;)
azt megnézem magamnak...
és ugye a lakcímkártyára bejegyzett cím tartalma: életvitelszerűen ott lakik- tehát közvetve feltétele

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:21:55

@Jesus.Green:

Nem mondhatod, mert a szónak két jelentése van és nem zárhatod ki a kettő közül az egyiket.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 18:24:28

@macamuca:
"Aki Mo.-on születik, az megkapja a magyar állampolgárságot."

ez így ebben a formában nem teljesen igaz

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:24:32

@vazzup:

"sokszor járok Romániában és Szlovákiába, ilyen alapon lehetek Szlovák?"

Lehetsz. Kérelmezed az illető országok szabályai alapján.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:27:56

@macamuca:

"a szavazati jognak NEM feltétele sem a mo.-i lakcím, sem az életvitelszerű Mo.-on tartózkodás/ittlakás"

Az életvitelszerű tartózkodás sosem volt feltétel, ez tény. De bejelelentett mo-i cím EDDIG feltétel volt.

Én is csak azért tudtam szavazni, mert van mo-i címem, hozzáteszem: ez teljesen fiktív cím, de ez nem számít.

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:28:30

@macamuca:
Vegulis kaptam uj utlevelet, de ahhoz kellett egy csomo igazolas, erted. Szoval nem mondtam le, nem is vettek el tolem (hisz kivandorlo utlevelem volt, mint irtam, teljesen hivatalosan mentem el Magyarorszagrol), csak epp a lejart utlevel nem volt jo semmire.
A nagykovetsegen mondtak, hogy mivel '90 elott lett kiallitva az utlevelem, ezert az nem szamit.
Namost lehet, hogy atvertek, nade ez a nagykovetsegen volt. Kellett 6 honap, par fordulo, meg par szaz dollar, hogy kapjak magyar utlevelet.
Mondjuk mar az is lejart azota :-)

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:29:15

@Kovermadar:
Nem, nem mostanaban. Viszont sosem allitottam azt, hogy mostanaban tortent volna.
Ahhoz kepest egesz jol beszelek magyarul, nem? :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:29:31

@macamuca:

"Aki Mo.-on születik, az megkapja a magyar állampolgárságot."

Ezt rosszul tudod. Sosem kapsz magyar állampolgárságot magyarországi születés alapján. Egyetlen kivétel: ha hontalan státuszod van.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:30:55

@Kovermadar:

Már az a tény, hogy egy magyar blogban vagy törzskommentelő bizonyítja, hogy igenis érdekel Mo. sorsa.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:32:24

@morsels:

"ki kell toltenem allampolgarsagot kero nyomtatvanyt"

Kevered a 2 dolgot!

Te nem állampolgárságot kértél, hanem meglévő állampolgárságod megállapítását kérted.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 18:32:36

@macamuca:
Egyetértek azzal amit írsz de a mentalitást vedd ki belőle nincs köze a munkavédelemhez.
A munkavédelmi előírások megnehezítik a munkavégzést éppen ezért nem a mentalitáson hanem a betartatás szigorán múlik.

2013.10.05. 18:33:51

@morsels: ottawaban atvertek. Nekem az osszes iratom eltunt a betoresben, effektive semmilyen magyarviratom nem volt. Megis kaptam utlevelet, hasonlo evjaratban.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:35:26

@macamuca:

"Ott a szavazati joghoz (ezek szerint) szükséges az ottani lakcím"

Már ott is enyhítettek ezen. Ha a német állampolgár egy másik EU-tagállamban él, akkor most már idén szavazhatott.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 18:37:07

@macamuca: eleve a választói névjegyzékbe sem kerülsz bele lakcím nélkül...

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:37:24

@macamuca:
Ja es erted, engem pont az bosszantott fel, hogy nem utlevelet kellett igenyelnem, hanem ahhoz, hogy kaphassak utlevelet, eloszor allampolgarsagot kellett kernem.
Es igazolnom, hogy allampolgar vagyok, mert a lejart utlevelem nem volt eleg. Mondtak is, hogy ha mondjuk '95-ben jart volna le, akkor siman kiallitanak egy ujat, de mivel ez '90 elotti kiallitasu, igy eloszor allampolgarsagot kell kernem.

Szoval ez volt a bosszanto szamomra. Es az egeszet csak azert irtam le, hogy jelezzem, hogy az allampolgarsag nem magatol ertetodo dolog; jog szabalyozza. Azt meg lehet modositani.
Szoval miert ne kaphatnanak erdelyben, karpataljan, felvideken, ujvideken elok allampolgarsagot, ha a jog lehetoseget ad ra es kerik.

A szavazas egy mas kerdes. Ha a jog azt mondja, hogy az allampolgarsaggal a szavazati jog is jar, akkor az ugy van. En szemely szerint mas feltetelekhez is kotnem, de vegulis ez is orszagonkent mas es mas. A magyar ilyen.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:38:57

@macamuca:

Ezeket az adókat tulajdon alapján kell fizetni. Nincs házadó, ha nincs házad. Ha pedig van házad, teljesen mindegy, hogy ott élsz-e és milyen állampolgár vagy, mindenképpen fizetned kell.

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:39:19

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Hat, en meg nem mondom most neked a pontos cimet a dokumentumnak, de gyakorlatilag allampolgarsagert kellett folyamodnom. Meg is voltam sertodve.
Nem vicc :-).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:40:43

@macamuca:

"Nekem nincs személyi igazolványom.
Sem útlevelem.
Sem állampolgársági bizonyítványom.
Akkor én most hivatalosan nem is vagyok állampolgár???"

De, az vagy.

A magyar állampolgárságot nem lehet elveszteni sehogy. Csak a te kérelmedre szűnhet meg. S az állam sem veheti el tőled, kivéve egy speciális esetet,melyet sosem alkalmaztak még.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 18:40:51

@morsels:
:)
Mikor mentel ki? Csaladdal vagy egyedul?

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Ez teves kovetkeztetes, de errol ugysem foglak tudni meggyozni :)
Erdekes emberek, erdekes eletutak vannak itt es a kommunikacio is konnyu, leven anyanyelvemen tortenik.
Jo a tarsasag. Ha nem lenne, nem jarnek ide (ez az egyetlen online jatszoterem).

Ha visszaolvasol, a politikai reszhez nem szoltam hozza, mert nem erdekel. Ha beleolvasol a blogomba, ott sincs semmi politika.

Ha holnap beolvasztjak Mo-t Ukrajnaba, az sem erdekelne (csak annyiban, hogy necces lenne megkapni az orokseget).

cougarcat 2013.10.05. 18:41:51

@morsels: Most nézem a konzulátus honlapján hogy egy 93-as rendelet értelmében, ha nincs érvényes magyar útleveled, vagy személyid vagy állampolgársági kártyád akkor újra kell igazoltatni az állampolgárságodat. Vagyis nem mondja hogy nem vagy magyar állampolgár, csak a fenti érvényes dokumentumok hiányában nem tudod igazolni, ezért el kell inditani egy eléggé körülményes és hosszú folyamatot. Szóval amig ezt el nem végzik, addig hivatalosan mégsem vagy állampolgár, csak elméletben, vagy a lelkedben. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:42:37

@DieNanny:

Én külföldön élve mindig szavaztam, ez a természetes.

S mivel bolgár is vagyok, nem csak magyar, az összes bolgár választáson is szavaztam, amikor Mo-n éltem. BG-ban erre mindig volt lehetőség.

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:43:28

@charlieharper:
Es mit kellett volna csinalnom?
Ezt mondtak nekem a nagykovetsegen, sok otletem nem volt, hogy mi mast csinalhatnek.
Az ervenyes magyar utlevel nelkul meg nem szamitottam magyar allampolgarnak Magyarorszagon.

Mondom, vegulis megkaptam, csak idobe es penzbe kerult. Amit meg ertek is, csak az bosszantott fel (de nagyon), hogy a lejart utlevelem nem jelentett semmit. Gyakorlatilag kernem kellett a magyar allampolgarsagot, amit nem vettek el tolem, nem mondtam le rola, meg lejart utlevelem is volt (a tobbi igazolvanyt le kellett adni, mielott ezt az utlevelet megkaptuk; meg jo, hogy az anyakonyvi kivonatokat magammal hoztuk, mert elvileg nem vihettuk volna ki az orszagbol). Szoval ja, bosszantott a dolog piszkosul.

2013.10.05. 18:43:40

@cougarcat: igen, velem pontosan ez tortent

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:44:59

@cougarcat:
Hat errol beszelek :-)
Hivatalosan nem voltam allampolgar, ujra kellett kervenyeznem. Ami egy vicc.
Szerintem :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:45:01

@morsels:

Hát nem, az eljárás az állampolgárság megállapítására.

Ha tényleg állampolgárságért folyamodtál volna, esküt is kellet volna tenned és lenne egy díszes papírod a KE-től. Az én apám 29 éves korában lett magyar állampolgár, is van egy ilyen papírkája Losonczi Pál aláírásával.

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:45:45

@Kovermadar:
90-ben, csaladdal.
Feleseg, hat eves gyerek.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 18:45:54

@sodalisO:
Jóó vagy.
Ezért szeretünk:)))))))))))))))))))
Lekvárt befőzted már?:)))))))))))))))))))))))))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:48:50

@cougarcat:

Nem, állampolgár vagy akkor is. Amikor az eljárás pozitívan véget ér, nem onnantól leszel állampolgár.

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:50:05

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Jo, rendben.
Nade ha van egy lejart utlevelem (meg ha '90 elotti is), akkor mi szukseg van erre?

De ez vegulis egy mellekszal. A lenyeg az, hogy ahhoz, hogy magyar allampolgar legyel a magyar allam szemeben, kell egy hivatalos dokument. Mint emlitettem, nem tudtam bejelentkezni anyosomek lakcimere, mert mondtak nekem, hogy csak magyar allampolgar jelentkezhet be hivatalosan magyar lakcimre.
Ez is 2000-ben volt, szoval lehet, hogy ez is valtozott azota.

cougarcat 2013.10.05. 18:50:26

@morsels: Szerintem is vicc, de jó hogy feljött, legalább tisztában vagyok a státuszommal. Én is 90-ben jöttem ki, Labour Day napján, még a taxis sztrájk előtt.:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 18:51:47

@morsels:
Akkor egyidos vagyok a "gyerekkel" :)

Miert 90-ben?
Akkoriban mar nem kaptatok menekultstatuszt, ugye? Nem lehetett egyszeru...

cougarcat 2013.10.05. 18:53:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Ugyanazt mondjuk sztem. Bár állampolgár vagyok, amikor ennek bizonyitására kerülne a sor, nincs olyan érvényes dokumentumom, amivel ezt megtehetem. Igazolatlan magyar állampolgár vagyok. :)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 18:54:51

@morsels:

Magyar állampolgár vagy, de nem élhetsz az állampolgárságodból fakadó jogaiddal, ha nincs semmilyen érvényes okmányod (kivétel: a hazatérés joga, ehhez lejárt okmány is elég!), ezért van az állampolgárságot megállapító eljárás.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 18:56:46

@Babette_:
Itthoni szavazáskor kérik a lakcímkártyát, ugyanakkor a külföldön élők, onnan szavazók esetében eddig sem volt feltétel a mo.-i lakcím.
A közvetett feltétel sem áll meg minden esetben... közvetlenül pedig eleve nincs rögzítve feltételként.
A téma pont az, hogy volt egy szigorú állampolgársághoz jutási feltételrendszer, melynek egyik eleme volt a lakcím megléte. Ha sok egyébbel (pld állampolgársági vizsga, nyelvtudás, stbstb) együtt teljesültek a feltételek, akkor megkapta az igénylő a magyar állampolgárságot, vele együtt (!!!) a szavazati jogot is. Volt lakcíme, bekerült a lakcímnyilvántartásba is, meg a választói névjegyzékbe is.
Aztán ezt a szabályozást enyhítették a határon túliak esetében, oly módon, hogy az állampolgársághoz jutás feltételeit enyhítették, jócskán. És az így, a korábbinál jóval könnyebben-egyszerűbben állampolgársághoz jutott személy a korábbihoz hasonlóan szintén megkapta-megkapja a szavazati jogot. Még ha nincs (és sosem volt, netán nem is lesz) mo.-i lakcíme. Mivel a lakcím korábban az állampolgárság feltétele volt, nem a szavazati jogé (állampolgárság nélkül meg ugye nem lehetett szavazni), így most az új szabályozással a határon túli magyarok esetében előállt az a szitu, hogy nincs ugyan mo.-i lakcíme (nem is volt, nem is lesz), de szavazhat, hisz nincs leírva sehol, hogy a szavazáshoz kellene mo.-i lakcím.... Akkor sem, ha tőlem itthon kérik a lakcímkártyát a személyazonossághoz... A kintiektől gondolom, útlevelet fognak kérni (mármint azoktól, akik személyesen akarnak majd szavazni, mert egyébként ezt megtehetik a megadott, kinti (!!) címükre kiküldött szavazólap postai visszaküldésével, vagy összegyűjtés utáni akárkivel történő beküldéssel), abban meg lesz egy külföldi cím = megállapítják, hogy x azonos x-szel, tessék, lehet menni ikszelni.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99300055.TV
"A magyar állampolgárság keletkezése

3. § (1)7

(2) A nem magyar állampolgár szülő gyermekének magyar állampolgársága a születés napjára visszaható hatállyal keletkezik, ha másik szülője - teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat, utólagos házasságkötés, továbbá az apaság vagy az anyaság bírói megállapítása alapján - magyar állampolgár.

(3) Ellenkező bizonyításig magyar állampolgárnak kell tekinteni:

a)8 a Magyarországon lakóhellyel rendelkező hontalan szülők Magyarországon született gyermekét;

b) az ismeretlen szülőktől származó, Magyarországon talált gyermeket."

@diggerdriver:
A mentalitást nem én "kevertem bele" :) Épp azért említettem, mert semmi köze a meglévő szabályozáshoz, mármint tartalmilag. Hogy mennyire szigorúan tartatják be (netán tartják be önként...), nos, ehhez lehet köze egy adott országban jelenlévő általános felfogásnak=mentalitásnak, de ettől még nem fog változni tartalmilag egy szabályozás.

morsels (törölt) 2013.10.05. 18:57:33

@cougarcat:
Mi Jun 16-an. Akkor nem sokkal elotted :-)

2013.10.05. 18:58:38

@cougarcat: a betores utani hazamenetelnel, kikertem a szuletesi anyakonyvimet es csinaltattam uj szemelyit. Az a nagy helyzet, hogy az atszervezesek miatt most nem tudom hol kellene kikerni a szul.anyakonyvit? Keruleti tanacs? Okmanyiroda? Jaras (vagy mi)?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.05. 19:00:36

@Babette_:

Igen, kösz, ez nem jutott eszembe. De akkor csak addig, míg ki nem derül ki szülőd. Ha megtalálnak, s később kiderül, hogy két külföldi a szülőd, visszamenőlegesen megszűnik a magyar állampolgárságod. Gondolom, csak bizonyos határidőn belül, de ezt nem tudom pontosan.

morsels (törölt) 2013.10.05. 19:01:39

@Kovermadar:
Landed immigrant statuszt kaptunk, ugy mentunk ki. Azt hiszem '89-ben mar az osztrakok sem fogadtak be senkit menekultkent.
De ha jol tudom, akkor Kandaba mar evekkel elotte sem lehetett menekultkent menni. Akik a lagerekbol mentek, azok is landed immigrant statust kaptak, bar ebben nem vagyok biztos. Vannak itt olyanok, akik ezt jobban tudjak.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 19:02:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Téves, házadót nem kell mindenképpen fizetnem, az ún. helyi adók körébe tartozik, melyeknek legfőbb jellemzője, hogy a helyi önkorm. döntésén múlik, hogy kivetik-e. Ha igen, akkor nincs mese, a tulajnak fizetnie kell a megállapított összeget.
A kommunális adó is ilyen. Az állandó bejelentett lakcímünkön (=ahol a tulajdonunkban lévő ház van) létezik, fizetjük, holott életvitelszerűen (=az idő nagyobb részében) máshol lakunk, itt meg jan.01.-től eltörlik. Vagyis "oda" ezután is fizetni fogjuk, ahogyan eddig, "ide" meg nem.

Igen, tudom, hogy az vagyok, pont emellett próbálok érvelni fentebb (mármint hogy az állampolgárságot nem lehet elveszteni, még lejárt iratok esetében sem).
:)))

Világpolgár2012 2013.10.05. 19:04:08

@DieNanny:
A világpolgár inkább mindenhová tartozik, mint sehová sem :) Hivatalosan vagy nem. A lényeg, hogy sok helyen jól érzi magát :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 19:04:25

@macamuca: az erdélyiek egy külön kategória ebből a szempontból. ráadásul elenyésző számú kivétel.
nem értem, miért kevered ide.

morsels (törölt) 2013.10.05. 19:05:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Szoval hivatalosan barmi lehet, akar magyar allampolgar is.

De erted, hogy mi az, ami engem felbosszantott, ugye.
Ja, itt egy kanadai bemutatja az anyakonyvi kivonatat es megkap barmilyen hivatalos papirt. Nem kell semmilyen eljaras, allampolgarsagot bizonyitani, meg hogy a szulei hol eltek, meg mi a felesege allampolgarsaga, erted.
Sokaig eleg volt a kanadai-USA hataron a szuletesi anyakonyvi kivonat. 9/11 utan szigoritottak, most mar azoknak is kell utlevel, akiknek van kanadai szuletesu bizonyitvanyuk.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 19:06:41

No, megyek és növelem a GDP-t: költészet napját tartok.
További jó csevejt :))

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 19:10:05

@macamuca: már miért lenne téves max azon állítása, hogy házadót csak akkor fizetsz, ha van házad?

morsels (törölt) 2013.10.05. 19:10:18

@macamuca:
Ezt is lehet szabalyozni, nem olyan komplikalt dolog.
Ha jol tudom, akkor Kanadaban 6 honap + 1 nap tartozkodas kell. Bar lehet, hogy keverem valami massal, nem vagyok szakertoje ezeknek a dolgoknak. De a lenyeg az az, hogy lehet szabalyozni.

Namost Europa ebbol a szempontbol ugye kicsit mas, mert nincsenek igazan hatarok, az egeszseg biztositastol kezdve az oktatasig, munkavallalasig egy csomo dolog nem fugg attol, hogy melyik allam polgara az illeto, szoval nem egyszeru a dolog, az biztos.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.05. 19:12:06

@macamuca: "Az általános felfogás-hozzáállás nem befolyásolja azt, hogy mit tartalmaz az érintésvédelmi szabvány, és hogy mit a munkavédelmi előírás."

Hat de joember! :) Befolyasolni aztan tenyleg nem befolyasolja, csak eppen felulirja! :D Mert lehet az erintesvedelmi szabaly barmilyen korultekinto, ha azt nem tartjak be.

Beleirhatom akar azt is, hogy pitypanggal kell csapkodni a kapcsolodobozt, ha a magyar melos szarik ra, akkor tok mindegy mi van a konyvben...

Ezert mondtam, hogy alapvetoen mar elbol jobbnak tartom az itteni EHS helyzetet, mert legalabb betartjak, ami le van irva! Aztan a konyvon lehet korrigalni evrol-evre... kell is! De alap hogy a mentalitasnal kezdodik minden.

Amugy az erintesvedelm es a munkavedelm nem 2 kulon dolog. Az erintesvedelem a munkavedelm egyik resze, aga.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 19:12:57

@Babette_:
A határon túliak nem azonos az erdélyiekkel.
Egyrészt.
Másrészt azért keverem ide (őket is), mert akármekkora is az érintett csoport, a lényeg ugyanaz: hogyan, milyen feltételekkel lehetséges magyar állampolgárságot szerezni?
Erre megvan a szabályozás, eddig is megvolt, aztán most ezen enyhítettek, de nem mindenki számára, hanem csak egy csoport/réteg számára.
És ez az enyhítés (ami nyilvánvalóan szavazat-szerzési okból történt) felvet jópár olyan kérdést is, ami szerintem fontos.
Kezdésként pld azt, hogy aki sosem élt Mo.-on, és valószínűleg soha nem is fog, az miért szavazhat???? (ráadásul sokkal egyszerűbb módon is megteheti ezt, mint az, aki egész életében Mo.-on élt....)
Hogy ki/hányan kéri-kérik az állampolgárságot, majd közülük hányan fognak élni a szavazati jogukkal, az a jövő zenéje, maximum találgatni lehet, de hogy állampolgárságot és ezzel jogokat kaptak, az tény.

DieNanny CH 2013.10.05. 19:13:38

@Babette_:

"tegyem rá anyámat másolatban"

Indigóztad, vagy szkennelted? :-D
(Bocs, nem tudtam kihagyni...)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.05. 19:14:44

@diggerdriver: Igen, en is kb. hasonlo aranyt mondanek ra.

Igen, a villaban szinte mindig van biztositek. Meg egy nyamvadt telefontoltoben is (szerencsere), de tesznek neha az aljzatba is. Foleg olyan helyeken lattam eddig, ahol nem oszinte a mosolyod ha ki kell vesni, hogy hol olvadt el a vezetek. Vizesblokkok, csempezett reszek kornyeken.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 19:15:53

@macamuca:
"aki sosem élt Mo.-on, és valószínűleg soha nem is fog, az miért szavazhat???? (ráadásul sokkal egyszerűbb módon is megteheti ezt, mint az, aki egész életében Mo.-on élt....)"

erre tudok válaszolni: mert kell a fidesznek a szavazatuk a következő választáson

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 19:16:29

@DieNanny: természetesen szkenneltem, mit kezdtem volna indigóval email esetében?

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 19:26:42

@macamuca:
Kar, hogy nem lehet eladni allampolgarsagot.

Mindket fel beballag az allampolgarsagi piacra, majd az elso szabad kofanal A eladja Bnek. B fizet (vagy ad csere masikat) es kesz.
Lehetne az ebayen is hirdetni, adok egy malaj es egy ormeny allampolgarsagot egy zimbabweiert.
Szerintem lenne ra igeny :)

nyuszigonosz 2013.10.05. 19:27:43

@macamuca: Köszönöm, hogy ennyi minden ezzel kapcsolatosat leírtál.
Nem tudom amúgy, hogy lett vége ennek a dolgonak, engem nem érintett, csak munkámmal kapcsolatosan tudok erröl. És annak is már egy és fél éve, hogy ez volt és azóta sem volt ilyen.

DieNanny CH 2013.10.05. 19:28:10

@macamuca:

Tehát Mo-i lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgár, ha kéri, kiküldik a külföldi lakcímére a papírt, és levélben szavazhat?
Vagy ez csupán azokra vonatkozik, akik a törvénymódosítás UTÁN kértek/kaptak á.p-ot?

DieNanny CH 2013.10.05. 19:33:09

@Babette_:

Khm... itt elírtad: ""tegyem rá anyámat másolatban" - anyámAt.
Ebből próbáltam poénkodni. Mindegy...

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 19:35:57

@DieNanny: tudom, azért folytattam. de látom, nem ment át...

(egyébként nem írtam el, így mondják)

01234567 2013.10.05. 19:37:17

@macamuca: Sem egymást, sem egyet nem értünk, de ez így helyes, ezért vannak az ilyen fórumok. :)
Minden esetre nekem unlogikusnak tűnik, valaki beleszól abba, ki hogyan dönt majd egy olyan ország politikai, gazdasági, társadalmi viszonyaiba, ahol látogatóként fordul meg, lehet évente egy hetet, vagy annyit sem. "A kibicnek semmi sem drága!" :)

01234567 2013.10.05. 19:37:18

@Kovermadar: Az indoklás volt hazugság, és a mesterségesen felszított nemzetiségi "hevületek" volt hazugság. A valós ok, egy lehetséges gazdasági konkurens kiiktatása volt a térségben a franciák és az angolok részéről. Maga a háború kitörése, annak körülményei, annak folyása nem indokolta azt a szigorú elbírálást, ami alá a magyarok estek.
1. Tudod hogy a románok eredetileg a szövetségeseink voltak papíron, francia súgásra halogatták a hadba lépést, majd megnemtámadási szerződést kötöttek a Monarchiával, hogy rá pár hónapra betörjenek Erdélybe, egész Brassóig nyomulva? Hogy ez olyan váratlanul érte a magyarokat, német csapatokat kellett idevezényelni sebtében megállítani őket, mivel egy fia magyar katona nem állt a határokon! Tehát ők támadtak meg minket!
2. Tudod hogy abban a Monarchista kormányban amely végül a magyarok ellenkezése, főleg Tisza(!), hadat üzent Szerbiának hány cseh miniszter volt? Hogy a magyarok előbb léptek ki a Monarchiából és kértek fegyverszünetet mint a csehek?( a csehek nem is kértek, igaz ők nem társult állam voltak)?
3. Hogy a szarajevói merénylet az orosz cári titkosrendőrség, és a Szerb Királyság jól előkészített tudatos provokációja volt valóban? Mindkét állam előbb mozgósított mint a Monarchia?
Na ezért volt hazugság. De abban igazad van, a történelmet a győztesek írják, és akkor voltak népek akikkel legalább így, ha nem jobban kib.sztak mint velünk.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 19:42:57

@01234567:
Ezt en ertem, de a vegeredmenyen nem valtoztat. Most mar mindegy... :(

Shanarey 2013.10.05. 19:49:22

@Kovermadar:

Te vagy a jó matekos, számold ki.
:-))
Szerintem sokat.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 19:53:43

@Don Kartasch:
Órákat tudnék beszélni az itteni munkavédelemről.
A mai napig előfordul hogy lebasznak érte mert például nem fér a fejembe hogy egy 20tonnás géppel mikor 1tonnát emelek miért kell levenni róla a kanalat mikor az segít emelni. Mindig minden gépről minden emelés előtt le kel venni a kanalat.
Viszont nem feltétele az emelésnek hogy a gépen van e zuhanásgátló vagy nincs. Magyarországon olyan géppel amin nincs azzal nem lehet daruzni. Az másik dolog hogy senki nem tartja be.
Itt ez nem feltétel de ha az lenne akkor kökeményen betartatnák.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 20:02:55

@DieNanny: azok szavazhatnak levélben, akik nem rendelkeznek magyarországi bejelentett lakcímmel. de csak az után, hogy regisztráltak e célból a választási iroda honlapján.
itt van a pontos leírás, kinek kell regisztrálni és kinek automatikus a névjegyzákbe kerülés:
www.valasztas.hu/hu/ovi/445/445_1.html

nincs összefüggésben azzal, hogy mikortól és hogyan állampolgár

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.05. 20:05:39

ez a regisztráció egyébként kitűnő lesz a határátkelők számának pontosítására is:/

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.05. 20:14:43

egyébként ti többi határátkelők terveztek szavazni?
én megfontolnám, ha lenne kire.
de a mostani felhozatal kb olyan, mintha választhatnánk, hogy amellé hogy kizsebelnek, ráadásul pofánverjenek vagy bakanccsal rugdossanak össze.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 20:18:53

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/131005/2013-04-07_074912_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Magyar állampolgár vagyok és fenntartom a jogot hogy szavazhassak akkor is ha a világ bármely táján élek és bárhova adózok.
Van Magyarországon házam aminek minden közterhét odafizetem.
Autóm is van annak a terheit szintén ott fizetem.
De ha mindezek nem lennének akkor azért szavaznék oda mert a gyerekeim ott élnek és a szavazatommal akárhánymilliomod részben az ő boldogulásukat segítem elő.
De ha gyerekeim sem lennének meg vagyonom sem akkor azért szavaznék hogy keresztanyám anyósának a dédunokája a kis Tóbi jobb világban nőjön fel.
Ha viszont semmi fent felsorolt indok nem állna elő akkor azért akarok szavazati jogot mert csak.
A szavazati jogomat kétségbe vonók meg tehetnek egy szivességet.

Shanarey 2013.10.05. 20:19:04

@Chang Yai:

Nos van három csapat akire lehet szavazni.

1. A rossz.
2. A majdnem olyan rossz csak másképp.
3. Az idióták.

Szerinted?

01234567 2013.10.05. 20:27:23

@Kovermadar: Hát igen, attól hogy a bíró elcsalta, még marad az eredmény 0:3 . Ez a történelem.

Sütemény1975 2013.10.05. 20:27:23

@Kovermadar: igen, ez olyan kb, mintha teged mondjuk egy szelet csoki ellopasaert 20 evre itelnenek.
vagy mondok mast. azok a szerencsetlenek akiket elszakitottak a csaladjuktol mit tehettek rola, hogy Mo. politikusai hogyan dontottek, kik melle alltunk a haboruban stb. nem azok bunhodtek akik a buntetteket elkovettek. ez tobb mint igazsagtalansag. nemetorszag (mindket vh vesztese) mennyit vesztett teruletebol? amit a mai napig sem kapott vissza?

Mrs.Columbo 2013.10.05. 20:27:23

Múltkor beszélgettem pár mondatot az egyik erdélyi alkalmazott feleségével. Áradozott a Fideszről és Orbán Viktorról, hogy igenis, ők el fognak menni szavazni, mert a fideszesek azok, akik visszaadták nekik az állampolgárságot, és hogy kihúzták a bajból az országot, stabil lábakra helyezték, erős lett a gazdaság és ezt mind a Fidesznek köszönhetjük.
Kértem, hogy ezt kifejtené egy kicsit bővebben, hogy mégis mire gondol pontosan, mert én teljesen máshogy látom. Mire ő váltig csak azt hajtogatta, hogy igenis az ország jobban teljesít és ezt Orbán Viktor is megmondta.
Hát ennyi. És ő egy olyan valaki volt, akinek legalább a férje révén van valami köze Magyarországhoz. De ott vannak még pl. az olyanok is, akik még soha nem jártak Magyarországon, max. egyszer elmentek a Balatonhoz nyaralni, vagy azok a 70 éves mamókák, akik az utóbbi 50 évben nem is jártak nálunk, és valószínűleg már nem is fognak. Vagy azokat is megemlíthetjük példának, akiknek a családja a támogatás miatt felvette az állapolgárságot, de az ötfős családból hárman Angliában vagy Spanyolországban dolgoznak...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 20:30:25

@Babette_:
Semennyire sem lesz pontos.
Majd A-oldal azt mondja, hogy "Lam, ilyen kevesen vannak, nincs itt semmi latnivalo", B-oldal meg azt, hogy "Manipulaltadatoooook!"

@Chang Yai:
:)
Semmi esetre sem fogok szavazni, de nem irok olyan esszet, mint digger. :)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.10.05. 20:49:13

@Chang Yai: En nem fogok.
Bar nincs is kire, de ha lenne sem szavaznek...

Nekem azzal sincs bajom ha elmegy valaki kulfoldon elve magyar allampolgarkent szavazni, de en azon a ponton vagyok hogy nem ohajtok beleugatni, mint immaron kivulallo. Ismetlem, semmi bajom azzal, aki reszt kivan ebben venni. Izlesek es pofonok.

eagles 2013.10.05. 20:53:06

@Mrs.Columbo:

A magyarországi választások végeredményét két csoport befolyásolja jelentősen. A nyugdíjasok, és a cigányság.
Orbán csak be akarta biztosítani a győzelmét 2014-ben, ezért adott állampolgárságot a határon túli magyaroknak.

szuperkrumpli 2013.10.05. 21:12:07

@Mrs.Columbo: Facepalm!
Mostanában tartok ott, hogy - mivel kb. 20 éve a nyugdíjasok lekenyerezésével talicskázzák össze a győzelmeket - szerintem egy generációnak ki kell halnia és akik most felnőnek és semmijük se lesz, majd azok talán elviszik egy normálisabb kevésbé korrupt ország irányába hazánkat!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 21:12:43

Ha már szóbakerült a politika... mondjatok nekem legyetek kedvesek politikai krimiket.
Mint pl.: Vantage Point (8 tanú), The Interpreter (A tolmács)

Vagy "intelligens betörőset", mint az Ocean's Eleven.

Köszönjük! :)

Shanarey 2013.10.05. 21:16:56

@Kovermadar:

www.imdb.com/title/tt0079322/

Kicsit régi, de akkor te még nem is léteztél.
:-))

cougarcat 2013.10.05. 21:18:50

@charlieharper: Ezt én se tudom.... holnap megkérdezem apámat, ő ilyesmiben mindig járatos volt (aktiv korú munkája révén).

cougarcat 2013.10.05. 21:34:46

@charlieharper: @Shanarey: Már meg is van a válasz :)

@Kovermadar: Csak régieket tudok...

Conspiracy Theory (1997)
The Pelican Brief (1993)
Three Days of the Condor (1975)
Day of the Jackal (1973)
The Jackal (1997)

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 21:38:16

@DieNanny:
látod, ez jó kérdés... hogy kinek küldik ki a szavazólapokat...
Elvileg (és törvényileg) az adott időszakban hatályos szabályozás szerint kell eljárni, visszamenőlegesség (e témában...) nincs, vagyis akik a módosítás után folyamodtak állampolgárságért (és kapták meg azt), azok számára postázzák ki, ők voksolhatnak e módon.
De hogy a gyakorlatban hogyan fog megtörténni... ha valaki pld 10 évvel ezelőtt kért/kapott állampolgárságot, a régi szabályozás/feltételrendszer szerint, majd mondjuk 2 éve visszaköltözött a határ másik oldalára, akkor elvileg ő csak a konzulátuson/követségen szavazhat személyesen, míg a szomszédja, aki sosem élt itt, de most kért/kapott állampolgárságot, az meg levélben is megteheti: hát ez érdekes szitu lenne....

Mrs.Columbo 2013.10.05. 21:39:26

@Kovermadar: Polisse, Syriana, Szibériai nevelés, A hét pszichopata (mondjuk ez vicces, de k. jó film), Hatalom árnyékában. :)

Mrs.Columbo 2013.10.05. 21:39:27

@szuperkrumpli: hát... múltkor néztem keresztfiam Erkölcstan könyvét. Csak remélni tudom, hogy a szülők valahogy egyensúlyban tudják tartani a gyerekük elméjét és tudatosítani bennük, hogy a könyv nagy része egy álaszenteskedő baromság, de közben azért a gyerek tegyen úgy, mintha mindent elsajátított volna, hogy meglegyen a jó jegy és ne érje kudarc.
Szóval nem könnyű a jövő generációjának sem.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 21:42:37

@cougarcat:
Nagyszerű!
Az első 3-on már túlvagyunk, a többi folyamatban :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 21:46:33

@Mrs.Columbo:
A filmeket köszönjük!

Ha megmondja a szülő a gyereknek, hogy ez bizony bullshit és ne foglalkozzon vele, akkor talán nem lesz kudarc a 2-es...

Egyáltalán, miért kell egy osztályzatnak kudarcnak lennie?

Emlékszem, hogy az egyik srác általánosban kapott egy 3-ast (már nem tudom miből) és ott könyörgött a tanárnak, hogy még sosem volt hármasa és otthon meg fogják verni miatta...
Basszus! Ilyen létezik?!

Ezek csak osztályzatok, az ég világon semmit sem tükröznek, maximum annyit, hogy a hülyeséget milyen eredménnyel sikerül megtanulni :)

cougarcat 2013.10.05. 21:47:59

@Kovermadar: még két klasszikus:

In the Line of Fire (1993)
Enemy of the State (1998)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.10.05. 21:52:30

@Kovermadar:
Baszod én sem akarok szavazni csak a szavazati jogomhoz ragaszkodom.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 21:54:05

@Kovermadar:
hát minden kezdet nehéz, az biztos... pláne bizniszileg :))))
Amúgy lehetséges állampolgárságot vásárolni, magyart is, egyenesen az államtól (jó, hát kissé borsos az ára, node akinek megéri...):

alfahir.hu/itt_az_uj_fideszes_biznisz_elado_a_magyar_allampolgarsag-20121030

@01234567:
"Minden esetre nekem unlogikusnak tűnik, valaki beleszól abba, ki hogyan dönt majd egy olyan ország politikai, gazdasági, társadalmi viszonyaiba, ahol látogatóként fordul meg, lehet évente egy hetet, vagy annyit sem. "A kibicnek semmi sem drága!" :) "

Úgy tűnik, mégis csak egyetértünk :))
Abban meg főleg, hogy az efféle fórumok többek között az eltérő vélemények ütköztetésére is szolgálnak (legfeljebb kiderül, hogy mégsem tér el, vagy nem annyira...) :))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 21:55:21

@Sütemény1975:
Az elet sokszor igazsagtalan. Ezzel nem lehet mit csinalni... :(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 22:00:50

@diggerdriver:
Baszom! Es te baszod?
Engem meg ne baszogass! ;)

@cougarcat:
Felirtam ezeket is, koszi!

@macamuca:
En csereberere gondoltam. Azzal nem veszit egy allam sem, mert csak atcsoportosulnak a dolgok ;)

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 22:03:23

@Babette_:
"ez a regisztráció egyébként kitűnő lesz a határátkelők számának pontosítására is:/ "

???
Néztem, amit linkeltél, eszerint a mo.-i lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezőknek nem kell regelniük.
Namost ha határátkelek, de nem jelentem be (csak akkor kell megtennem, ha áttelepülök, ha "csak úgy" külföldre megyek, akkor nem vagyok köteles bejelenteni idén márc. 01.-től /addig be kellett volna, de mivel sokan nem tették meg, ezért törölték a kötelezettséget/), akkor honnan tudják majd, hogy miért nem mentem el szavazni??
Ha pld annyira fontos nekem a szavazás, hogy hazajövök miatta, akkor sem tudják, hogy amúgy külhonban éldegélek.
Ha nem jövök haza, hanem konzulátuson/követségen szeretnék szavazni, na, akkor esetleg gyanakodhatnak, de ezesetben is indokolhatom azzal, hogy turistaként fogok adott időszakban kint-tartózkodni, vagy egy pár hetes céges kiküldetésben = még mindig mo.-i tartózkodás/életvitel a feltételezhető, nincs ok, ami miatt huzamosabban kint élőnek lehessen tekinteni.

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 22:08:35

@Kovermadar:
nemde ilyenkor szokta mondani Barátusz, hogy na, menjetek szobára :)))))

cserebere: ezért mondtam, hogy minden kezdet nehéz: alapíts egy ezzel foglalkozó céget/vállalkozást. Tuti, hogy igény lenne rá :)))))))))
(ha pld csakis magyar nyelven lehetne jelezni az igényt -kért és kínált áru mibenléte-, akkor esetleg valami támogatást is kérhetnél-kaphatnál, merthogy világszerte terjeszted -és eredményesen!!- a magyar nyelvet :DDDD )

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 22:18:09

@macamuca:
Akkor kezdesnek bejegyeztetrm a www.csereldelahazad.hu-t. Utana megkeresem a jobbegyeneses legenyeket, hogy elovasarlasi lehetoseget biztositok a szamukra (persze csak ha van ertekes izraeli allampolgarsaguk).
Igenylek allami tamogatast, az utmutatasod alapjan.
Ha beindul az uzlet, felezunk! :)

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 22:28:48

Ezeket leltem még, állampolgárság-vásárlás témában:
Ukrajna:

www.karpatalja.ma/karpatalja/nezopont/22278-magyar-allampolgarsag-5000-euros-ajanlat

www.karpatinfo.net/cikk/ukrajna/penzert-veheto-magyar-allampolgarsag

Szerbia:

www.delhir.rs/cimlap/friss-hireink/14247-allampolgarsag-nyelvtudas-nelkuel-penzert-a-fkonzul-szerint-ez-nem-bn

www.delmagyar.hu/szeged_hirek/allampolgarsag_nyelvtudas_nelkul_penzert/2350126/

A délmagyar.hu cikkének kezdő sora:
"– Augusztus végén beérkezett az ötszázezredik állampolgársági kérelem – jelentette be a parlament őszi nyitóülésén Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes."

És bár tudom, hogy sokan a nyugat-európai munkavállalás megkönnyítése miatt kérnek állampolgárságot (és kapnak vele útlevelet), tudom, hogy sokaknak esze ágában sincs szavazni, mert akár munka miatt, akár érzelmi kötődés miatt kérte, de tippelem, hogy lesz azért 1-2-pár ember, aki voksolni akar/fog...
És ez a félmilliós szám picit mellbevágott....

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 22:34:34

@Kovermadar:
Megbeszéltük! :)))
Szólj-írj időben, hogy meg tudjam adni a számlaszámomat, amire utálhatod a feles lózsit! :))))

További tipp: a honlapot ne .hu-ra, hanem .eu-ra, vagy .com-ra csináld.
Az ördög sose szunyál, bár már oly csipás.....
:)))))))))))))))

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 22:40:56

@macamuca:
Az a lakossag 5%-a... nem semmi!
A valosagtartalmarol nem vagyok megbizonyosodva, de ha igaz, jol ellensulyozza a kitantorgokat :)
Lehet ezzel csak azt akartak uzenni, hogy nem kar ertunk, van masik magyar a helyunkre.

A csipas ordogtol megneznek egy kepet! :D

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.05. 22:42:26

Azt hiszem leteszem a lantot mara.
Jo ejt, jo szorakozast!

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 22:52:27

@Kovermadar:
igen, elsőre nekem is az ugrott be, hogy kb ennyien tántorogtak ki .... viszont az állampolgárságot kérvényezőknek csak igen kis töredéke akar-fog ide is költözni = a lakosság létszáma csökkenni fog, erősen, továbbra is (ha meg azt is hozzáveszem, hogy a mostani kérelmezők tekintélyes része eleve középkorú-idős, vagyis ha netán átköltözne, akkor sem fog már gyereket vállalni itt=létszámot növelni....)

Jóccakát.

montroyal ( CAN qc) 2013.10.05. 22:52:44

@zopilote: nem csak a munkat huzzak hanem az asszonyt otthon is jol meghuzzak es jogosultak lesznek mexicoba a canadai gyermekdondozasi segelyre azt hiszem egy evig utana jon a masik gyerek .. szoval kihasznaljak a szisztemet mert vonnak tolukgyermekgondozasi hozzajarulast ... legalabbis ezen morognak az ujsagok quebecbe..

BTBTBT 2013.10.05. 22:55:06

@macamuca:
"nemde ilyenkor szokta mondani Barátusz, hogy na, menjetek szobára :)))))"
Nem, még sosem mondtam ilyet. Ezt a Madár tanácsolta nekem a minap. :)

Szt Elvíz 2013.10.05. 22:56:59

@Kovermadar: Nem politikai, de nagyon jó krimisorozat a Broen.
Svéd-dán, talán még felirat sem kell hozzá neked! :)

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 23:01:52

@Barátusz:
Pardony! :)))
(azért nem volt teljes a káosz a zagyamban, elvégre neked is+Madárnak is közötök volt a szöveghez :D, még ha nem is úgy, hanem amúgy... :D)

BTBTBT 2013.10.05. 23:03:24

@macamuca:
Semmi gond. :)
Mondjuk arról fogalmam nincs, hogy miért írta ezt nekem.

@cougarcat:
Enemy of the state mint klasszikus? Csalódtam benned. :)))

montroyal ( CAN qc) 2013.10.05. 23:03:44

egy kis erdekes hir .. tamogatjuk a hataron tuliakat... hataron innen pedig nem

internetfigyelo.wordpress.com/2013/09/30/amirol-a-hazai-media-melyen-hallgat/

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 23:19:13

@montroyal:

bgazrt.hu/tamogatasok/sajto/sajtonyilvanos_esemenyek_kozlemenyek/akturalis/a_kim_nemzetpolitikai_allamtitkarsaga_sajtokozlemenye_az_oktatasi_nevelesi_tamogatasok_osszegenek_atmeneti_valtozasarol/

Aztán ha azt is hozzáveszem, hogy magyarigazolvány felmutatásával jogosult annak felmutatója 50 %-os menetjegyet vásárolni a MÁV-nál... demagógia, ha kifogásolom, miközben nekem teljesárút kell vennem?

És ezek még csak a viszonylag ismert dolgok...

montroyal ( CAN qc) 2013.10.05. 23:27:33

@macamuca: hat igen en csak olvasgatok de mivel nem elek Mo-on nem szolok bele a helyi dolgokba ..allampolgarsagom visszakapasahoz pedig nem pazarlom az idomet...

macamuca [IHUN] 2013.10.05. 23:36:43

Hoppá, diszkréció van! Ósztriában élő határon túli magyarok számára nem lehetséges pályázni-kérni-kapni!!!

Ők smafu??? Nincsenek is, vagy nem fontosak??
...................................

cougarcat 2013.10.05. 23:52:29

@Barátusz: Az In the Line of Fire részemről klasszikus, a másik csak úgy odavetődött. Madárnak még lehet az is klasszikus, majd meglátja. :) Azért remélem a régiek közül a Condor-t megnézi mert az igazán szuper, Robert Redford-dal.

tsabus UAE 2013.10.06. 00:02:10

Habár, az opciók között csak olyan pártok szerepelnek, amik csak kevéssé jobbak, mint a Fidesz és alapvetően nem értek egyet a külföldiek szavazójogával, azért én szavazok majd. Csak mert a mostani az elmúlt 20 év leggusztustalanabb kormányzata és nem akarok ilyet anyukámnak és a barátaimnak. Még az agyatlan békamenetelőknek sem.
Trianonról pedig elsőre az jut eszembe, hogy lesz@rom. Másodikra és sokadszorra is...

morsels (törölt) 2013.10.06. 00:28:17

@cougarcat:
Mondjuk nem politikai, de a Man on Fire es az End of Watch is nagyon jo filmek. Szerintem persze :-)

morsels (törölt) 2013.10.06. 00:32:06

@morsels:
Ja meg Training Day, ha mar Denzel Washington.

Attila Kalinka 2013.10.06. 00:41:30

@DieNanny > Ha végigolvastad volna amit írtam, akkor láthattad volna hogy pontosan a magyar állampolgárság segített abban hogy itthonmaradjak, és az engem alkalmazó cég a hasznot hazavigye és abból a TE ellátásodhoz is hozzájáruljon. Egy magyar cég leányvállalatáról van szó - és szerencsére egyre több ilyen lesz a magyarlakta vidékeken, mert érdekes módon a vállalkozók felfogják, hogy vajdasági magyart kell keresni, mert mindkét nyelvet beszéljük. Mi a fenének költöznék át , ha nem muszáj ? Két gyerekkel és idős szülőkkel a hátam mögött nem a legjobb megoldás. Ellenben ha nem kapom meg az állampolgárságot, lehet hogy már magyarországon élnék,. Az pedig hogy nem érted hogy ez nekünk miért érzelmi dolog is, az az elmúlt 90 évnek köszönhető. Nem magyararázhatom el senkinek aki ilyen szinten nem érti a helyzetünket, hogy ez nekünk miért fontos. Nem tudod valakinek elmagyarázni hogy milyen érzés ha eltöri a karját. Ezt csak tapasztalni lehet. Ez általában nem a ti hibátok. Az érzelmi dologról csak annyit, hogy nagyapám úgy veszítette el a magyar állampolgárságát, hogy közben Budapesten dolgozott. Trianon után nem tudott hazamenni, ugyanis előtte még nem kellett neki útlevél hogy Pestre menjen dolgozni. Tehát kénytelen volt élete kockáztatásával a zöldhatáron, illegálisan hazatérni. A hazája ugyanott volt - csak a határt tolták arrébb 5 km-el. Persze a "külföldi" munka után sem nyugdíjat sem semmi mást nem kapott, de ő még jól járt. Amennyire vissza tudom vezetni a családfámat, mindnki magyar állampolgár volt - még apám is születése után rövid ideig. Miért is kellene nekem inkább szerb állampolgárnak érezni magam ? Nem mi emigráltunk, hanem a határok mozogtak. És ha történetesen nem lenne magyarország EU tag, akkor is kértem volna az állampolgárságot.

cougarcat 2013.10.06. 00:53:20

@morsels: End of Watch - láttam, tényleg jó. Jobb mint a Woody H. féle Rampart, korrupt zsaru zsáner. Persze ez izlés dolga :)

BTBTBT 2013.10.06. 01:12:03

@cougarcat:
Malkovich egyik legjobb szerepétől nem is vitatom el a kitűnő jelzőt. Hogy klasszikus-e, ahhoz meg kéne néznem harmadszorra. Legelőször 20 éve láttam. Még szakközépben.

A tesójával ellentétben, aki már készített néhány klasszikust, a megboldogult Tony Scott filmjeinek sosem volt mélysége. Az "Enemy of the state"-nek ugyanúgy nem, mint a "True romance"-nak, vagy a "Top Gun"-nak vagy még sorolhatnám.
Egy kivétel, az sem a mélysége, miatt, hanem az óriási magyar poénokért - "Az utolsó cserkész". :)))

BTBTBT 2013.10.06. 01:16:03

@cougarcat:
Jó svádájú vót a fiatal Redford, mi? :)))
Egyébként az a film is kitűnő. Faye Dunaway miatt is.
De a B. Willis-es "Jackal"-t sem hasonlítanám a francia eredetihez. Ami ütött.

BTBTBT 2013.10.06. 01:27:51

@cougarcat:
Jó svádájú vót a fiatal Redford, mi? :)))
Egyébként az a film is kitűnő. Faye Dunaway miatt is.

De a B. Willis-es "Jackal"-t nem említeném egy lapon a francia eredetivel. Ami ütött. Rendesen.

cougarcat 2013.10.06. 01:32:38

@Barátusz: Igen Malkovich-tól volt kitünő az a film.

Robert Redford! Istenem, de szerelmes voltam belé tizenéves koromban!

Faye is egy nagyszerü szinésznő volt és gyönyörü is.

Igen az eredeti Sakál volt az igazi, de kiváncsi vagyok Madárnak melyik tetszik majd.

Más: Új The Great Gatsby - nekem tetszett. Vizuálisan nagyon eredeti bár magát a történetet ott is az eredeti film hozta jobban. Redford-dal természetesen. :)

vazzup 2013.10.06. 02:43:45

@Attila Kalinka: akkor mégegyszer, hátha másodjára megérted, nem érdekel, milyen állampolgár vagy, az sem érdekel, milyen nemzetiségűnek vallod magad, ezek a te saját problémáid. Az édekel, hogy az én országom kormányára ne szavazz, ha nem szopod végig azt, amit én. Pont.

BTW, jövőre már én sem fogok szavazni.

@DieNanny: én konkrétan visítva röhögtem, amikor olvastam, és annyira magam elé tudtam képzelni a szuperkémünket, amint éppen azt hallgatja a fülesben, hogy "figyu' asszony, lehallgatnak, óvatosan". :D

"Viszont akkor mégiscsak lehetséges olyan, hogy valaki "világpolgár". Lejár a személyije, útlevele, (állampolgársági bizonyítványom nincs) - és akkor máris sehova sem tartozik. Jól gondolom?"

Nem lehetséges, nem veszítette el az állampolgárságát, csak kötelezték egy ún. állampolgárság megállapítása nevű eljárásra, hogy behajtsanak rajta némi zsét és előkaparják a születési anyakönyvi kivonatát. Ha mondjuk meglett volna ez utóbbi, gond nélkül kapott volna új útlevelet.
Ezért is érdemes amúgy a szülanykönyvi kivonatot megbízható helyen tárolni és vigyázni rá.

@Elizabeth72: látom nem érted, én az ellen érvelek, hogy jó dolog, ha vki, mindegy ki, te vagy más, akár Birca, ha nem itt él, de szavaz. Mert aki nem itt él, az nem szopja végig a választásának eredményét. A kurucot, amerikai népszavát, mint elrettentő, külföldről az ország sorsába beleugató agybagyenge balfék példákat hoztam fel. Ezek mind szavazhatnak külföldről, az ország sorsáról. S ezek választják ki, kit kapjak torokra én, itt élő. Érted már?!

@Kovermadar: alig használt (36 éves) magyar állampolgárságomat elcserélném egyesült államokbéli-re, ráfizetéssel. Trikolorból több csíkot és csillagokat látok jeligére! :)

Politikai krimik amúgy még:
- Mandzsúriai jelölt (The Manchurian Candidate)
- Pelikán ügyirat (The Pelican Brief)
- Nyolc tanú (Vantage Point)
- Corruption (1933-ban készült)
- A Testőr (The Sentinel)

---
Bocs a késeiválaszokért, de itt voltak a haverok, társasjátékoztunk és fröccsöztünk szakmányban egészen idáig. :)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 02:52:22

@morsels: @maxval, a gondolkodni igyekvő birca: @macamuca: 2008-ban történt meg velem. Szeptemberben kezdtem az uj munkahelyemen, és oktoberben järt volna le az utlevelem. Probaidö alatt ugye nem akartam elkéreckedni, mert a nagykövetség csak kedd-péntek 10-12között van nyitva. :-) Megnéztem a honlapon, és ott az ällt, h ha lejärt, akkor 1éven belül meg lehet hosszabitani. Nem aggodtam, rosszul tettem. :-)
Novemberben elautoztunk a nagykövetségre, ahol is miutän közöltem, h mit akarok kezembe nyomtak egy rahedli papirt, h töltsem ki. Kicsit furcsälltam, de ugy voltam vele, h biztos azért, mert követség, tuti nekik is kell vmi leltärba. Elärulom, a felénél földatam. Mert nem csak az én születési nevem, évem, helyem kellett, hanem a szüleimé is, a nagyszüleimé is, valamint a testvéreimé is. És mivel akkor férjnél voltam, igy a férjemé is, valamint a férjem szüleié és testvéreié is... Miutän megkérdeztem, h ez minek is kell, én csak utlevelet szeretnék csinältatni, közölte az ott dolgozo hölgy, h mivel nincs érvényes magyar igazolvänyom, ezért meg kell ällapitaniuk a magyar ällampolgärsägomat, ez kb 5honap lesz, majd csak azutän kaphatok utlevelet. Közöltem vele, h mär elnézést, de a honlapon nem ez van. Erre a välasz az volt, h ja, az tavaly februär ota nem frissült... :-( Erre mondtam neki, h akkor felejtse el, h én itt voltam, nem is lätott engem, azt se tudja ki vagyok, és decemberben hazacsempésztem magam. 1hét alatt elkészült az utlevelem, és az uj személyim is. (Még a régi népköztärsasägos személyim volt, amiben (nem az én hibämbol) nem lehetett elolvasni a lejärati évet, ezért ingyen csinältak uj személyit is.)

vazzup 2013.10.06. 02:55:54

@Kovermadar: ja, még a A dolgok állása-t is érdemes megnézni (State of Play), vagy akár a hasonló nevű brit minisorozatot még inkább (6 rész összesen). Ez klasszikus politikai krimi/thriller.

Shanarey 2013.10.06. 03:04:41

@morsels:

Az End Of Watch, megjelent könyvben is Az író Alan J. Quinnel.

A könyv címe magyar kiadásban: A Zsoldos.

Az eredeti verzióban a helyszín Olaszország.
Az eredeti film pedig: www.imdb.com/title/tt0093489/?ref_=nv_sr_3
Könyvben nagyon jó volt, én még azt a verziót olvastam amely a Rakéta regény újságban adtak le apránként valamikor 1990 ben.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 03:08:28

@macamuca:
Forräs: www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/CH/hu/Konzuliinfo/konzuliinfok_utlevel.htm
Amennyiben a kérelem benyújtásakor a kérelmező nem rendelkezik érvényes útlevéllel, személyi igazolvánnyal, állampolgársági bizonyítvánnyal vagy honosítási okirattal, és a személyi adat- és lakcímnyilvántartó rendszer nem igazolja az állampolgárságot, hivatalból állampolgársági vizsgálatot kell lefolytatni.
Az útlevélkérelem mellékletei:

a) Nagykorú (18 év feletti) állampolgár esetében


magyar állampolgárság igazolása érvényes személyi igazolvánnyal, vagy útlevéllel, vagy 1 évnél nem régebbi állampolgársági bizonyítvánnyal, vagy honosítási okirattal


lakcímkártya (amennyiben rendelkezésre áll)


egyszerűsített honosítás keretében állampolgárságot szerzett kérelmezők esetében, az első útlevél igénylésekor: a honosítási okirat mellett ajánlott a születési anyakönyvi kivonat (ha már rendelkeznek vele) és a lakcímkártya. A személyazonosságot érvényes okmánnyal igazolni kell.


ha nincs érvényes, magyar, személyazonosításra alkalmas igazolványa: születési anyakönyvi kivonat, illetve házassági anyakönyvi kivonat;


ha az útlevelet más névre igényli, mint a korábbi útlevele, akkor a névváltoztatást alátámasztó okirat (például névváltoztatási okirat, születési anyakönyvi kivonat, vagy házassági anyakönyvi kivonat)


ha a kérelmező nem rendelkezik érvényes személyi igazolvánnyal, útlevéllel, állampolgársági bizonyítvánnyal vagy honosítási okirattal, a Konzulátuson ki kell töltenie, egy, az állampolgárság vizsgálatához szükséges formanyomtatvány


ha a korábbi, még érvényes útlevelét ellopták: rendőrségi jegyzőkönyv a lopás bejelentéséről (ennek hiányában magasabb eljárási díj fizetendő)


konzuli díj

Shanarey 2013.10.06. 03:11:12

@Shanarey:
Hopp ezt elcsesztem, az a cím a Man on Fire volt, nem az End Of Watch.

Az End of Watch, nekem egy dolog miatt nem jött be, az az ugráló kamera. Maga a film jó volt, és realisztikus, de az a szegény 1,3 tized szemem nem örült neki.

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.10.06. 03:34:53

@Sütemény1975: namost az a helyzet, hogy a Benes-dekrétumok keretében a szlovákiai magyarok mind a mai napig háborús bűnösök, ezt soha nem vonták vissza, nyilván azért se, nehogy valaki visszakérje az elvett földjét, vagyonát.
az én 88 éves nagyszüleim és gondolom a többi tán párezer vagy párszáz túlélő szerintem egy bocsánatkérést szeretne leginkább. ja meg hogy ne legyen papíron még mindig háborús bűnös, mintha tömeggyilkosokról lenne szó. nem tudom, miért nem rugózik ezen az egészen senki, kicsit megdöccentette annó Szlovákia és Csehország diplomáciai állását, de aztán mára minden rendben van.
tudom, wiki, de most erre futja:
hu.wikipedia.org/wiki/Bene%C5%A1-dekr%C3%A9tumok

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 03:49:37

@cougarcat: @Barátusz: A The Day of the Jackal nagyon ütös! :-)
A héten néztük meg a Red 2-t. Kellemes szorakozäs volt. :-)
(@Barátusz: Hétfön megyünk:-) www.throughthenevermovie.com/)

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 04:02:26

@Kovermadar: Nem politikai krimi, de sztem jo: Eyes of Laura Mars(1978), Body Heat (1981)

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.06. 06:48:51

@Kovermadar:
nem tudom, krimi-e: A farok csóválja, vagy valami hasonló a címe...

Attila Kalinka 2013.10.06. 07:38:30

@vazzup > Hoppá...TI szavaztatok kétharmadban olyan kormányra aki lehetővé tette hogy mi is szavazzunk. Sorry. Legközelebb gondoljátok meg jobban. Én pedig szavazni fogok. És sokkal nagyobb hatása van ránk annak hogy milyen magyar kormány van, mint gondolnád.

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2013.10.06. 07:38:31

@Chang Yai: Hát én sajnálom a határon túli, nagyszülei magyarok voltak, ő már betűt se tud emberektől is. Mindenkitől sajnálom aki nem itt él, és nem itt adózik. 2 választási ciklust töltöttem külföldön, 1x sem szavaztam itthon. Cserébe a holland önkormányzatira viszont én is szépen kaptam a papírokat, csak úgy pislogtam, miért. Erre azt mondták, hogy külföldi vagy, de itt élsz, úgyhogy igenis van hozzá közöd. No, szerintem ez a jó megközelítés. Aki itt él, szólhasson bele, akár külföldiként is (no, nem az országosba, de azért a helyibe igen). Aki meg életvitelszerűen külföldön van, legyen az 10 éve Londonba szakadt hazánkfia, vagy erdélyi "magyar", az meg szavazzon amott. Bár ez a kérdés általában nem a Londonba szakadt hazánkfiait mozgatja, ahogy nem is az ő szavazatiakat akarják megszerezni, akik meg akarják...

DieNanny CH 2013.10.06. 08:58:06

@Attila Kalinka:
"és az engem alkalmazó cég a hasznot hazavigye és abból a TE ellátásodhoz is hozzájáruljon."

Tényleg nem ellened irányul a véleményem, csak végre van itt egy határon túl élő, akivel lehet eszmét cserélni. Mint a többi kommentből láthattad, legtöbbünknek nem az fáj, hogy Ti kaptok, hanem hogy Mi nem!
Ha egy anya reggelire a gyerekeinek vajas kenyeret ad, a szomszéd gyereknek meg croissan-t nutellával, akkor az érzés ugyanez.

Tehát azt mondod, a céged csak azért alkalmaz téged, mert magyar á.polgár vagy? Vagy a nyelvtudásod miatt?

Amúgy engem nem támogat a haza. Olyan kevés jut oktatásra, hogy az óvodák 28-32 fős csoportokkal működnek inkább, mint hogy egy új csoportot nyissanak, és így plusz 3 embert alkalmazzanak (2 óvónő, 1 dajka).

Éppen ezért országot kellett váltanom, "elhagyva" szüleimet családomat.

Amit még nem értek (és valószínűleg, mert még sosem tört el a karom): hogyan befolyásolhatja egy 93 évvel ezelőtti esemény a TE gondolkodásodat? Ha egy Mo-tól 10ezer km-re élő fel tudja nevelni a gyerekét magyarul, akkor szerintem Te, aki a határtól 5 km-re élsz pláne. TV, rádió, magyar szó. Nem kell ehhez semmilyen hókuszpókusz, és drága nyelvkönyvek.

Visszakanyarodva a támogatáshoz: ha olyan címszóval gondolja az állam, hogy: szegények, már annyit szenvedtek - Ki az aki kínozza őket? Fizessen ő fájdalomdíjat!
Ha szenvedsz ott, ahol élsz, attól az államtól kellene kapnod segélyt/támogatást, aki ezt előidézi.

Örülök, hogy ezt leírhattam Neked. Jó veled "vitatkozni". :-)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 09:05:26

@macamuca:

Mivel magyar van szomszédos államokban kb. 2,5 millió, így a félmillió ennek csak az ötöde.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 09:09:16

@DieNanny:

"Tehát Mo-i lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgár, ha kéri, kiküldik a külföldi lakcímére a papírt, és levélben szavazhat?"

Pontosan, Viszont nekik csak 1 szavazatuk van. Akinek van belföldi lakcíme, annak meg 2, de ő meg nem szavazhat levélben.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 09:10:44

@macamuca:

"aki sosem élt Mo.-on, és valószínűleg soha nem is fog, az miért szavazhat"

Mert szavazásnak nincs köze a lakóhelyhez,

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 09:12:24

@macamuca:

"Ha igen, akkor nincs mese, a tulajnak fizetnie kell a megállapított összeget."

Így igaz, viszont mindegy, hogy a tulaj hol él és milyen állampolgár.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.06. 09:22:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: ezt pontosítsd, mert nem fogják érteni (országgyűlés és önkormányzati).

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.06. 09:26:48

@DieNanny:

(olvastad a tegnapi válaszomat?)

2013.10.06. 09:33:04

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): kosz, de ez csak azt mutatja, hogy 2000 Ft, nem azt, hogy hol kell kikerni masolatot.

2013.10.06. 09:41:33

Magyarorszagi valasztasokon sem szavazok, de a UK-in sem. Magyarorszagin azert, mert foggalmam sincs, hogy mi folyik ott, azonkivul, hogy "Orban" es stadionok, a UKin meg azert nem ,mert egyik alternativa rosszabb, mint a masik;
Van a Conservative Cameron, aki az igereteit nem tartja be, lovese nincs a gazdasagrol es a legfontosabb neki a homokos hazassag a la Maxval.
Vagy van a felkegyelmu Ed Miliband, szinten lovese nincs a gazdasagrol, de a mamtrazza a "jol megadoztatjuk a bankokat" szoveget.

never again 2013.10.06. 09:42:05

Nem tudom, hogy írta-e már valaki előttem, de én úgy gondolom,hogy csak annak lenne szabad szavaznia, aki itt él. Azt hallom-látom, hogy aki kiment és nem él a magyar valóságban sajnos nagyon hamar elveszíti az ítélőképességét, hajlamos máshogy látni a dolgokat. Mármint máshogy attól, mintha itt élne.
Ugyanezt gondolom a határon túli magyarságról is.

Sütemény1975 2013.10.06. 09:42:05

@Kovermadar: amig nem veled igazsagtalan, addig igy fogod fel, persze. mindenestre az a kijelentesed, hogy az se erdekelne ha hazankat ukrajnahoz csatolnak..... ez erosen mellbevagott. szomoru, hogy emberek igy gondolkodnak a hazajukrol.

Bubba76 2013.10.06. 09:42:06

Nos a téma nem újkeletű, de mindig tartogat új megközelítéseket. Itt egy Romániával kapcsolatos cikk:
hir.ma/belfold/romanok-ezrei-kapnak-kaptak-magyar-allampolgarsagot-igy-mennek-angliaba-dolgozni-magyarkent/132340

DieNanny CH 2013.10.06. 10:23:33

@Babette_:

Erre gondolsz?:
(azok szavazhatnak levélben, akik nem rendelkeznek magyarországi bejelentett lakcímmel. de csak az után, hogy regisztráltak e célból a választási iroda honlapján.
itt van a pontos leírás, kinek kell regisztrálni és kinek automatikus a névjegyzákbe kerülés:
www.valasztas.hu/hu/ovi/445/445_1.html

nincs összefüggésben azzal, hogy mikortól és hogyan állampolgár)

Igen. Miért?

vazzup 2013.10.06. 10:27:20

@Babette_: nem-nem, pártlista és egyéni képviselő.
Előbbi csoport csak pártlistára szavazhat (ahol bejuttatják a pártokk keménymagját, itt szavaznak az összes semmirekellőre. azokra, akiknek egyéniben a Marina-árok is egy elérhetetlen Mount Everest lenne), az utóbbiak szavazhatnak pártlistára és egy darab egyéni képviselőre (itt régebben nem a pártpreferencia volt a döntő, hanem a helyi, körzeti politika, de ez is megváltozni látszik az utóbbi választások után).

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: azért van ez, mert ez a törvény. Pont eme törvény hasznosságáról vagy éppen téves mivoltáról folyna a diskurzus, tehát az, hogy "ez a törvény" jelen vitában nem érv. Igazából érvelési hiba.
Ráadásul Magyarországon az "ez a törvény" kábé két napos határidővel lehet biztos, ennyi idő alatt képesek megváltoztatni. Mert ők annyira kurva jók ebben. ;)

@DieNanny:
@Attila Kalinka:
Igazából engem az se zavar, hogy ők kapnak mindenféle lóvét én meg nem, nem igazán érdekel. Enge az zavar kurvára, hogy azt hiszik, hogy "nekik ez jár". Mert ők a nehézsorsú szerencsétlen, messzire-szakadt "hazánk fiai". Akiknek innen, ebből az országból minden jár. Amiért viszont mi dolgozunk meg.
Persze az már büdös, hogy akkor áttelepüljön és járuljon hozzá a közös ügyeinkhez, nem, azt nem. Szavazni, meg a pénzeket felmarkolni, meg elmenni parolázni a mentés bohócokkal, azt igen. (S most nem elsősorban és konkrétan Attiláról van szó, hanem általában)
Jajj, tudom, most jön megint az én "nem költözöm sehova", költözzön határ, jajjtrianon".

Attila Kalinka 2013.10.06. 11:04:32

@DieNanny >

Mondjuk úgy, hogy ha nincs meg a magyar állampolgárságom, akkor keresnek mást, akinek megvan - mivel a két nyelvet úgyis mindenki beszéli nagyjából.
A 93 évvel ezelőtti esemény igenis befolyásolja az életemet, Kemény anyagi formában. A szerb állam ugyanis nem támogatja a magyarul tanulást, és az mindig is drágább lesz, mint szerbül tanulni. Ugyanis minden tantárgyat ugyanúgy tanulnak a gyerekeim mint a szerbek, csak persze van még mellette +4-5 magyaróra hetente, amihez két könyv is kell - nem olcsók. Néha ugyebár mi is szeretnénk urambocsá elmenni egy-egy magyarországi múzeumba, megnézni magyarul egy filmet a moziban,..stb. Nem elég a nyelvet megtanulni, a kúltúra is része a dolognak. Ez neked minden ott van helyben, Nekem pedig át kell menjek a határon, ami általában elég sok várakozást jelent valamelyik irányba - és persze egyéb költségeket. És ezeket nem tudod itt megkapni. Szívesen megyünk, de akkor is sok pénzbe kerül. Vagy szerinted járjak velük Újvidékre, ahol én is inkább nem szólalok meg magyarul ha nem muszáj ? Persze nevelhetném úgy is gyerekeimet, hogy nem megyünk magyarországra, csak ha muszáj - csak feliratos filmekre vinném , csak szerb nyelvű könyveket olvasson - soha ne lásson egy nevezetes helyet sem magyarországon. Minek - hisz itt élünk nem igaz ? Ugyanazt a pénzt simán elkölthetném a fiaim szerb kúltúrára való szoktatására. Csakhogy ez nem igy működik. Te mikor voltál egy szerb múzeumban? Minek is jönnél - nem érdekelhet - engem sem nagyon. Nem a szerb himnuszra szoktunk koccintani hidd el. Ha nem lenne benne semmi érzelem, akkor az ilyen dolgok nem érdekelnének. Ti itt mind azt próbáljátok bemagyarázni, hogy csak anyagi haszonlesésből kell az állampolgárság. Közben én a szüleimmel akkor is bejártam egész magyarországot ( a 80-as években ) ,amikor itt sokkal jobb volt a helyzet. Akkor sem jutott eszükbe szüleinknek hogy máshogy kellene ennek lennie. Akkor minden magyar Jugoszláv útlevélről álmodozott a határ mentén.
A támogatásokról : Ha semmi mást nem számolsz, csak azt, hogy mennyi áfá-t hagyunk ott magyarországon csak az miatt, hogy szeretünk oda járni ( mozi, szálláshely, kaja, belépőjegyek, stb ) , akkor ennek egy nagyon kis részét kapjuk vissza. És ezeknek semmi közük a piszkos anyagiakhoz, amikor pl. olcsó sajtért megyek át a határon - hiszen szerinted mindezt itthon is megtehetném. Nem, nem tehetem meg. Sem a parlamentet, sem a Balatont, sem pedig a dunakanyart nem tudom rádión, tévén, és interenten élménnyé tenni.
Persze a Németek sokkal több áfát ott hagynak. Igen, de neki nem fűződik semmilyen kúltúrális és gyereknevelési érdeke hogy oda menjen. Nekem nincs más választásom, ha normálisan, magyarként szeretnék élni a családommal. Nem mintha kényszerből tennénk - persze hogy szeretünk magyarországra menni, hiszen otthon éreztük magunkat mindig is.

vazzup 2013.10.06. 11:17:42

@Attila Kalinka: hát tudod, ezeket a kulturális kincseket már az átlagos magyar családok is nehezen, vagy egyáltalán nem engedhetik meg maguknak, s ők nem kapják ezt az elenyésző támogatást sem hozzá. S akkor mi van?
Még egyszer mondom, ha ennyire szeretsz itt (ami tök jó), miért nem cuccolsz át családostul? Ha ezt tartod a sajátodnak, a kulturádnak?!

A baj az, hogy az államnak nem így kéne gondolkodnia, hanem úgy, hogy azt támogassa, amivel erőforrást szerez magának.
A határon túliak támogatása pont nem ilyen. Semmire sem jó. Fenntartja a magyar anyanyelvet ott. Ennyi. S miért? Mi ezzel a cél? Semmi. Önmagáért való. Nem elképzelhető olyan jövő, amivel ez az államnak kifizetődő lenne.
S az állam mi vagyunk, azok, akik itt élnek a határokon belül. Ezért jött létre az állam, mint entitás, hogy a területén belül élők érdekeit képviselje.

Ha az lenne az állam célja, hogy a határon túliakat átcsábítsa, az jó lenne, támogatható, mert erőforrást szerez vele, olyanokat, akik tisztában vannak az itteni viszonyokkal, a kulturával, nyelvvel. Ha az lenne a célja, hogy fenn tartsa a status quo-t, mert 5-10-20 éven belül annektálná a kérdéses területeket, szintén érdemes lehet belefeccölni az erőforrásainkat.
De lássuk be, erre semmilyen reális esély nincs.
Ez a fenntartás önmagáért való, értéktelen Magyarország szempontjából.

BTBTBT 2013.10.06. 11:22:07

@Kovermadar:
Te Madár, nehogy kihagyd a "Syrianá"-t. Hatalmas.
A "Hunt For The Red October"-t is kipróbálhatod.

Ami még politikai, de nem annyira thriller, az az "Ides of March", illetve a "Good Night And Good Luck".

@vazzup:
"Mandzsúriai jelölt (The Manchurian Candidate) "
Csak az eredetit érdemes megnézni, a D. Washingtonos uncsi.

@cougarcat:
Sejtettem, hogy a vonzalom is rájátszott a Redfordos kijelentésedre. :)))
Ha ő, akkor a "Butch Cassidy And The Sundance Kid" meg a "The Sting" a legjobbak.

@DieNanny:
München? Közepes, de legalább annak is jó része Pesten lett forgatták.
A Madách térnél, as Asbóth utcában vették fel azt a részt, amikor egy esős éjjel követik és meg akarják ölni a pasit.
Akkoriban ott dolgoztam, és láttam az előkészületeket, ahogy az esőgép-csöveket szerelték fel a házak tetejére, meg csinosították/bevilágították a kis üzletek kirakatait. :)

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
A De Gaulle-os Sakál könyvben is nagy volt, de a film aztán mindent vitt. :)
Nézd meg a "Dead Ringers"-t Jeremy Irons-szal. Na, az ütős.

Nem tudom, az IMAX kivételével (az is csak délután/este) csak elvétve játssza néhány mozi a TTN-t. Nem biztos, hogy eljutok odáig.

morsels (törölt) 2013.10.06. 11:30:11

@Shanarey:
Nem tudtam, koszi.
Van is a neten pdf-ben, le is toltom.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.10.06. 11:37:05

Mindenkinek köszönöm a filmajánlókat, már terhelem is az internetszolgáltató szervereit :)

@Sütemény1975:
Ne gondold, hogy velem sosem volt igazságtalan az élet... csak megtanultam kezelni, mert sokkal jobb "közönnyel" viseltetni ilyenkor, mint tehetetlenül örjöngeni...

A hazám? Ez egy parttalan vita...
Nekem az nem hazám, ami még egy normális megélhetést sem tud biztosítani a számomra. Az nem haza, ami folyton azt lesi, hogy hol kurtítson rajtam még egy keveset (akár adók formájában, akár bűnözői oldalról). Ahol az a sikk, hogy ki tudja jobban eltaposni a másikat egy pillanatnyi előnyért cserébe.

Haza? Az csak egy ránk erőszakolt, megfoghatatlan valami. Semmi jelentősége nincsen a számomra, hogy honnan jöttem. A hazám most Svédország. De lehet, hogy 2 év múlva Kanada lesz vagy Ausztrália. A hazám ott van, ahol boldog vagyok és nem ott, ahol mások mondják...

morsels (törölt) 2013.10.06. 11:37:57

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
Jaja.
Egyszeruen nem ertem, hogy miert kell ennyi papir, meg igazolas, meg mit tudom en mi. '90-ben meg ugy volt, hogy az utlevel az egyetlen hivatalos okmany, ami ha le is jar, lehet kerni helyette masikat. Aztan '93-ban hoztak egy torvenyt, hogy az az okmany nem er semmit es allampolgarsagi igazolas vagy mi kell. Ertem en, hogy rendszervaltas, meg minden, nade...
Ehh, meg mindig bosszant :-)

Attila Kalinka 2013.10.06. 12:09:29

@DieNanny
Mint ahogy írtam, a keresetünk jelentős részét kúltúrális és érzelmi okokból M.O-on költjük el. Nem lenne muszáj. Senki sem kényszerít rá. Egyvalami tudja ezt visszafogni : A magyarországi magyarok útálata ( amikor "lerománoznak", "leszerbeznek", stb ), és a határ nehéz átjárhatósága. Minél inkább problémás , annák kevesebb pénzt fogunk elkölteni ott - és ez nem lesz jó senkinek sem,
A mindenféle lóvé pedig, ahogy mondtam, per pillanat 17400Ft gyermekenként / év, és csak akkor ha magyarul tanulnak. Tehát aki nem gyerek, nem kap semmiféle konkrét pénzbeli támogatást. Egyébként ezt a támogatást az is megkapja, aki nem magyar állampolgár - elég ha magyarul tanul. Az útlevél sokaknak pedig csak álom marad, mert per pillanat a magyar útlevél egy négytagú családnak kb. 220EUR, ami itt egy átlagfizetés.

Attila Kalinka 2013.10.06. 12:09:29

@vazzup
Ha szerinted az nem erőforrás keresés, hogy ahelyett hogy átvándorol magyarországra 100ezer munkaképes vajdasági, inkább boldoguljanak itt, és a magyar vállalkozóknak legyenek egy erős kapocs az itteni piacra, akkor nem tudom mi. És az is + erőforrás amit már nem tudom hányadszor említek : minél inkább kötődünk magyarországhoz, annál több pénzt költünk el ott.
Nem elég nagy a munkanélküliség nálatok, inkább mindenki költözzön át aki rosszul érzi itt magát ? Különben ez sem ilyen egyszerű, mert az hogy per pill. anyagilag nem jó itt, az nem azt jelenti hogy az összes kapcsolatomat elvága, idős szülőket egyedül hagyva elmegyek. Attól még szeretek itt élni, és ha egy mód van rá, inkább itt boldogulok. És per pill. az egyik módja, hogy megvan az állampolgárságom. Lehet , hogy majd a fiaim átköltöznek - de akkor is könnyebb lesz ha már kis koruktól állampolgárok voltak.

DieNanny CH 2013.10.06. 12:16:49

@Babette_:

(Azt is. És mert elég rossz vagyok viccmesélésben, ezért sem volt "ütős". Vagyis, merthogy azt írtad: Tegyem anyámat mellé.
Számomra ennek úgy van értelme: Tegyem anyámÉt mellé - anyukád anyakönyvi kivonatát... Vagy totál félreértelmeztem mindent? Nem lepne meg... :-/ )

DieNanny CH 2013.10.06. 12:21:47

@Attila Kalinka:
" Ez neked minden ott van helyben,"

Nekem sincs helyben. 2ezer Ft oda, és ugyanannyi vissza a Mo-i lakhelyemtől Pest. Aztán BKV-jegy, színházjegy.

De azért félig-meddig ellentmondasz magadnak: nem a szerb himnuszra koccintasz, és nem nagyon érdekel a szerb kultúra. Akkor most teljesen jóindulatúan:

Miért élsz ott???

nyuszigonosz 2013.10.06. 12:37:32

@DieNanny: Biztosan fog válaszolni Attila Kalinka is, de hogy miért él ott?
- Mert ott született?
- Ott élnek/éltek a szülei, nagyszülei?
- Mert ök ott vannak otthon, csak a határ lett valamikor máshová helyezve?
- Mert ott van esetleg a házuk? - és miböl vegyenek Magyarországon másikat?
- Mert ott most még munkahelye is van?

Ez egy nagyon összetett dolog.

vazzup 2013.10.06. 12:39:30

@Attila Kalinka: Te most a te egyetlen esetedet próbálod meg eladni úgy, mintha az összes határon túli magyar származású ember ugyanígy lenne. Hát nem így van.

S tudod mit? Ennyi erővel én is kibaszottul egyengetném annak a tengernyi magyar vállalkozónak az üzleti kapcsolatait, akik érdekeltek a határon túl, amikor megyek meglátogatni a Romániába szakadt, tágan vett családom tagjait. A valóság ezzel szemben az, hogy szimpla szavazatszerzés a célja ennek az egész cirkusznak. S igen, ha áttelepülnél és itt csinálnál üzletet, ha ide adóznál, vagy ha áttelepülnél és itt lennél alkalmazott, te is és a cég is, aki alkalmaz ide adózna és itt költenéd el a fizetésed, no az lenne az erőforrás, amiről beszélünk.
Egyébként nem vagy más cipőben, mint egy random Londonba menekült vendégmunkás. S ők semmit nem kapnak csakis beszólást és menekültözést. Pedig egy részük hazautal, meg hazajön költeni, legalább annyit, ha nem nagyságrenddel többet, mint te. Jé.

DieNanny CH 2013.10.06. 12:42:35

@nyuszigonosz:

Az odáig rendben van, de mikor megszületett, az a föld már szerb föld volt. A szülei felnevelték úgy magyarnak, hogy ehhez nem kellett állampolgárság, és a vele járó jogok - mert ugyebár kötelességek ezzel nem járnak.

Tehát, ha Szerbiát nem érzi hazájának, akkor ez a lista, amit leírtál, hitelét veszti... (Merthogy sokunknál, határátkelőknél is megvolt/megvan ez a lista.)
Szerintem.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 12:45:14

@vazzup:

Itt alapvetően két koncepció harcol:
- a parlamenti szavazás az ország lakosainak az ügye,
- a parlamenti szavazás az ország állampolgárainak az ügye.

Mind a kettő mellett lehet érvelni és mind a kettő ellen is, Ami viszont abszurd az a mai magyar helyzet, hogy a két álláspont hívei egymást lehülyézik.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 12:47:44

@vazzup:

"egyéni képviselőre (itt régebben nem a pártpreferencia volt a döntő, hanem a helyi, körzeti politika"

Ez egy tévhit, Mindig pártkérdés volt az egyéni képvislep választása.

Neked van olyan ismerősöd aki azt mondja, hogy "igen, én MSZP-s vagyok, de a Fidesz jelöltje nagyszerű ember, ezért inkább rá fogok szavazni"? :-)

Szóval az emberek azért szavaznak egyéniben XY-ra, mert a pártját kedvelik.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 12:50:50

@DieNanny:

Pontosan így van. Hülye a szabály, de ez van.

Azaz:
- van magyarországi címe = két szavazata van = csak személyesen szavazhat = ha külföldön akar szavazni, akkor szólnia kell előre,
- nincs magyarországi címe = egy szavazata van = személyesen vagy levélben szavazhat.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.06. 12:51:41

@DieNanny: hát a vicc halála a magyarázat, de legyen.
nem anyámét, hanem anyámat. másolatban. címzettnek. érted.
mondhattam volna, hogy cc-zve.

mire te mondtad, hogy anyámat szkennelve vagy indigózva tegyem
én meg vettem a lapot, hogy természetesen szkennelve, mivel ez e-mail.

Ugyandehogy (törölt) 2013.10.06. 12:53:58

@vazzup: értelek.
én arra gondoltam, hogy ahova viszont be vagy jelentkezve, ott az önkormányzati választásokon választhatsz. sőt, ha jól emlékszem, arra még állampolgárság sem kell, tehát az osztrák nyugdíjas, ha be van jelentkezve, akkor szavazhat a helyi képviselőkre, ahol a háza van.

de még van időm megtanulni a választási rendszert:)))

nyuszigonosz 2013.10.06. 12:59:25

@DieNanny: Nem csak szerinted, mert szerintem ahol az ember él, már vagy mert oda született, vagypedig él, mert ott akar élni ahol, az az ember hazája.
A többinek esetleg beszéli a nyelvét, ismeri a kultúráját, szereti, ezért-azért amazért...
Tudomisén, ezért is írtam, hoyg összetett dolog ez.

Ami engem is zavar: a választójog és a pénzbeli segítség.
Szerintem minden államnak elöször is a saját népét - országhatáron belül élöket - kellene segítenie, életüket élhetövé tennie és utána esetleg azon gondolkodni, hogy még másokét is esetleg.

Sajnos Magyarország esetében ez a "segítség" nagyon szavazat-vásárlásnak néz ki.
De lehethogy én látom nem jól.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:00:47

@vazzup:

Az a gond csak, hogy az általad vázolt liberális nemzetfogalom egyszerúen működésképtelen Kelet-Európában.

Nem lehet idegen dolgokat erőszakkal bevezetni, amikor hiányoznak a hozzá való feltételek. Márpedig a helyzet az, hogy nyugaton és keleten egészen mások voltak a történelmi feltételek.

Nyugaton a nemzet állampolgárságot jelent, nem mást. Ennek az oka az, hogy a nemzetállamok még a nacionalizmus kora előtt jelentek meg. Így a közösségi érzés alapján nem az etnikum lett. Egy franciaajkú svájci nem tartja magát a francia nemzet részének, egy breton viszont igen.

Keleten viszont az állampolgárság nem jelent nemzetet. Mert előbb volt nacionalizmus, előbb alakultak ki aközösségek (etnikai alapon), s később a nemzetállamok. Így a nemzetállamok idegen nemzetiségű lakossága nem tekinti magát az adott nemzet részének, s a többségsem tekinti annak. Egy átlag szerbnek a honfitársa sokkal inkább egy horvátországi vagy boszniai szerb és nem egy szerbiai magyar.

Mindezt nem venni tudomásul abszurdum.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:09:34

@nyuszigonosz:

A pénzbeli segítség természeets, mert az illetők a magyar nemzet részei.

A szavazati jog meg attól függ, hogy hogyan látjuk: a parlamenti szavazás az ország lakosainak az ügye vagy az ország állampolgárainak az ügye.

vazzup 2013.10.06. 13:18:40

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: a nemzetállamok múló hóbort csupán, amit néhány nacionalista próbál még élőnek, modernnek és működőnek mutatni, mert így tudja a saját pecsenyéjét sütögetni.
Egyelőre még sokkal, de sokkal több idő telt el nemzetállamok nélkül, mint velük. Ráadásul a világban zajló majd' összes folyamat a nemzetállamok gyors végét prognosztizálja. Hacsak valamelyik fasz bele nem rántja megint a fél világot egy jobbfajta, globális háborúba.

Nyugaton a lehető legritkább esetben vannak nemzetállamok, pont ez a lényeg.

Nincs ebben semmi idegen, nem felismerni a globalizációs hatásokat és nem számolni azzal, hogy az országnak elsődlegesnek kéne lennie a saját területén élő állampolgárai, nonszensz.

---

Sokkal inkább tartom magyarnak és támogatandónak azt az olasz származású, Chicagóban született amerikai ismerősömet, aki magyar lányt vett feleségül, ideköltözött, itt él, itt dolgozik, itt járul hozzá a közös dolgainkhoz, mint bármelyik nagy hangú, magát magyarnak valló, a támogatásokat felvevő, de a közös dolgainkhoz hozzájárulni nem akaró random környező országban élő magyar származásút.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:21:57

@vazzup:

Nemzetállam mindenhol van, csak nem mindenhol ugyanaz a tartalma.

vazzup 2013.10.06. 13:27:31

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: jujj, mesélj már a svájci nemzetállamról, ami alapból is több nemzet egyesülésével jött létre, és azóta ez csak hígult.
Vagy az amerikai nemzetállamról. Ami nem is értelmezhető fogalom. Vagy esetleg az Angol nemzetállamról? Esetleg szóba jöhet még Belgium? Oké, Hollandia igen, meg Luxemburg is a maga hatalmas méreteivel. Németország, ahogy vesszük, de ott is nyugodtan kutakodhatsz, az sem nemzetállam.

Vagy egészen mást értesz nemzetállam alatt, mint ami a definíciója. De akkor meg használjuk már a standardot, ha lehet, ha egyáltalán szeretnénk azonos kontextusban diskurálni valamiről.
Mert amiről te beszélsz, az az ország. Az ország <> nemzetállam. Minden nemzetállam ország, de nem minden ország nemzetállam.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:28:40

@vazzup:

Egyébként jelenleg egyetlen EU-tagállamban van úgy, hogy a szavazati jogot a helyiek ügyének tekintik. Ez Luxemburg. Az egyetlen EU-tagállam, ahol az összes letelepedett külföldinek is van szavazati joga. Viszont az elköltözött luxemburginak meg nincs (hacsak nem tartja meg luxemburgi címét).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:33:32

@vazzup:

A svájci állam svájci nemzetállam. Nem 3 nemzet egyesülése, hanem egy önálló nemzet. Az ne zavarjon meg, hogy a svájci nemzetnek nincs egyetlen közös nyelve.

Az USÁ-ban is így van: állampolgárság=nemzet.

A helyzet az, hogy a nemzet és a nemzetállam 2-féle jelentéssel bír: nyugati és keleti jelentéssel. Alapvetően hülyeség azt mondani, hogy az egyik a 2 közül rossz, S az is hülyeség, ha ott akarjuk az egyiket erőszakolni, ahol a másik alakult ki történelmileg.

A magyar nemzet a magyarokat jelenti, s nem a magyar állampolgárokat. Ez van, ez így alakult ki. Hiába minden hivatalos szöveg, akkor is így van.

vazzup 2013.10.06. 13:35:15

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: hát nézd, ha te fésűnek hívod a kávéscsészét, azzal én nem tudok sem vitatkozni, sem pedig érdemben mit hozzátenni.

nyuszigonosz 2013.10.06. 13:36:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Nézd a határon túli magyarok a nemzet részei voltak évtizedekkel ezelött is, és senkit a világon nem érdekeltek a Magyar politkában.
Nem volt pénzbeli segítség meg semmi más sem, és azért mégis Magyarok voltak-maradtak.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 13:41:06

@vazzup:

Nem. Egy szó jelent két dolgot, s te ragaszkodsz az egyikhez. Pedig van másik jelentés is.

Attila Kalinka 2013.10.06. 13:41:27

@DieNanny
nyuszigonosz jól megmondta. Ennyi.

Attila Kalinka 2013.10.06. 13:41:27

@vazzup
De marhára más helyzetben vagyok,
1. mert ha valahová elköltözök hogy többet keressek az nem a hazám.
2.A Londoni fizetésemből lehetne is nagy arcom,de próbáld meg ugyanezt havi 200EUR-ból

Az erőforrásokról furcsa fogalmaid vannak. Ha így lenne egy cég sem nyitna külföldön leányvállalatot. Ahhoz hogy egy piacon jelen légy, oda kell menni, és nem mellékesen kellenek helyi kapcsolatok, és nem mellékesen itt jóval olcsóbb a munkaerő. Tehát ha egy cég magyarországról próbálna meg az itteni piacon boldogulni, eleve egy csomó hátránya lenne. A vámokról és a határ jelentette egyéb akadályokról nem is beszélve. Próbálj már meg egy csomagküldő szolgálatot megszervezni szerbiában Budapestről ;) Igen, lehetne 8 napos kiszállítással,és külföldi hívással az ügyfélszolgálathoz.

GERI87 2013.10.06. 16:12:53

@vazzup:

Kultúrnemzetek vannak illetve államnemzetek.

De van hogy mindkettő jelen van egy államban!:

A brit az államnemzet, minden állampolgár brit, de ezen belül az angol, skót, ír....az már kultúrnemzet, mint a magyar.

A Belga is ilyen de a flamand, vallon pedig kultúrnemzet.

A szorbok, hiába élnek Németországban, nem németek, a német pedig nem államnemzet.

A francia államnemzet is meg kultúrnemzet is lehet, attól függ ki hogy definiálja, melyiket teszi előtérbe, de a svájci az egy többnyelvű államnemzet, az amerikai szintén...

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 18:23:30

@charlieharper: Az illetékesség rész utän (de amugy mindegyik utän) van egy kis link. :-)
Anyakönyvi hivatal ott, ahol anyakönyveztek adjäk ki a mäsolatot ha személyesen mész.

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 18:31:36

@morsels: Én is azt kérdeztem, h 2héttel elötte még magyar voltam, most meg mär nem?!

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 18:34:39

@Attila Kalinka:
"... az engem alkalmazó cég a hasznot hazavigye és abból a TE ellátásodhoz is hozzájáruljon."

Ácsi!
A Téged alkalmazó cég NEM járul hozzá egyetlen mo.-i lakos ellátásához sem.
Miért?
Egyszerű: befektet Szerbiában (vagy bárhol a világon), megfizeti az adott országban előírt adókat-egyebeket (=ezzel az ottani lakosok ellátásához járul hozzá, mivel a beszedett adókat az érintett ország kormánya tetszőlegesen használja fel, sokegyéb mellett pld eü.-re, úthálózatra, oktatásra, és sok-sok egyébre, ez pont így műxik a Mo.-on működő, külföldi tulajdonban lévő cégek esetében is!), majd a megmaradt összegről=haszonról dönt: részben vagy egészben visszaforgatja/ismét befekteti (bővít-fejleszt), ill. elosztja a tulajok között: részvényesek, akárhányan vannak is, vagy csak sima osztalékként: lényeg, hogy a pénzüket befektető ÉS kockáztató személyek tulajdona lesz a keletkező haszon, akik aztán költik, amire nekik tetszik.
De a keletkező haszon soha, érted, SOHA nem lesz köztulajdon = nem járul hozzá a köz ellátásához.
Ha arra gondolsz, hogy a keletkezett hasznot itthon költi el az említett cég tulaja, pld fodrászra-akármire, akkor ez picit demagóg megközelítése a dolognak, ugyanis az, hogy a szükségleteit hol elégíti ki az egyén (vásárol bármit, vesz igénybe bármilyen szolgáltatást), az ugyan hatással van a gazdaságra, de hogy az ehhez szükséges pénzt hol-hogyan szerezte a tulajdonosa, illetve a megszerzéséhez szükség volt-e magyar állampolgárságra, annak semmi köze hozzá.
Pld: itt Komáromban sok szlovák állampolgárságú ember dolgozik a Nokiában, zömük magyar nemzetiségű, nagyon kevés, aki nem, de mindnyájan beszélnek magyarul. Namost elvégzik a munkájukat, megkapják a fizujukat, azt elköltik, ki itt, ki odaát, a Nokia megfizeti Mo.-on az ilyen-olyan fizetnivalókat, majd a maradékot hol befektette, hol hazavitte Finno.-ba. És a részvényeseket abszolút nem érdekelte, hogy a haszonnal kapcsolatban itt hány fodrásznak lett megélhetése, mekkora lett X üzlet forgalma, ami miatt plusz embert kellett felvenni, az se volt soha érdekes, hogy milyen állampolgárságú volt a hasznot effektíve megtermelő melós (csak érdekességképpen: magyar, szlovák, román, francia, finn, angol: hirtelenjében ennyi jut eszembe). De az sem, hogy akkor milyen jó is lett a finneknek (pláne akkor nem hangzott el efféle, amikor bezárták a saloi gyárat, de az itteni megmaradt...).
Hogy esetedben a munkáltatód kérte a magyar álampolgárságot (=ezért (is) vett fel), az a munkáltatód döntése-kérése/feltétele. Hogy emiatt lett munkád és ezért fontos az állampolgárság számodra, azt megértem, ahogyan azt is, hogy ha valaki (Te, vagy családtagod, vagy bárki) érzelmi kötődés miatt kérte.
De azt ne akard már beadni, hogy a Te állampolgárságod (ezen keresztül a munkahelyed-munkád, a Téged foglalkoztató cég megtermelt haszna) hozzájárul az itteni lakosok ellátásához (olymindegy, milyen pirinyó mértékben), mert ez nem igaz.
Az üzlet nem így műxik, ez érzelmi ráhatás próbál lenni, aminek a valósághoz semmi köze.

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 18:42:00

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin):
"... és a személyi adat- és lakcímnyilvántartó rendszer nem igazolja az állampolgárságot, ..."

"Mindössze" itt kellett volna utánad-érdeklődnie az ügyintézőnek.
Ehelyett kezedbe nyomott egy marék papírt...
Hát kb. ezért írtam, hogy elvileg elvárható lenne, hogy az ügyintéző tisztában legyen azzal, mi a teendő, mik a lehetőségek (bármilyen ügyről-ügyintézőről legyen is szó).

Itthon leadtad a lejárt személyit (aminél ráadásul olvashatatlan volt a dátum, ahogyan írtad = a réginél ez megesett, akár egy mosás is "lerendezte", merthogy öcsémét én anno sikeresen kimostam :DD), kaptál másikat. :)

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 18:44:55

@Babette_:
.jpg

Big lájk!!
:)))))))))))))))))

Naschkatze (Mostindien / CH) 2013.10.06. 18:50:24

@macamuca: Az indok az volt, h nem volt igazoläsra alkalmas okiratom. 2008-ban még nem volt elektronikus rendszer. (Megsugom, februär végén sem volt a nagykövetségnek kapcsolata a magyar rendszerrel, holott mär kellett volna lennie. Tehät azt javasoltäk, h menjek haza, ha születési anyakönyvi kivonat kell, v bizzak meg vkit, aki kikéri nekem.:-) )
A személyimet megtarthattam. Sokat fog még érni, egyszer vmikor. :-)

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 18:55:45

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Mert szavazásnak nincs köze a lakóhelyhez, "

Ezt tudom, a felvetésem arra irányult, hogy miért nincs köze hozzá.
Véleményem szerint kellene, hogy legyen (ahogyan van is erre példa más országoknál, tehát semmi új nincs ebben a felfogásban).

"Így igaz, viszont mindegy, hogy a tulaj hol él és milyen állampolgár."

Pontosan.

Latcho Rom 2013.10.06. 19:12:11

@cicalany76 (die Schnäpplijägerin): penzt akarnak kicsikarni, ennyi.
bekaphatjak, majd a hamvaim mennek a dunaba, hatha neki nem kell magyar allampolgarsag :)

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 19:13:56

@Attila Kalinka:
". Nem elég a nyelvet megtanulni, a kúltúra is része a dolognak. Ez neked minden ott van helyben,"

Nekem is itt van helyben, csak éppen nem telik rá...
Se múzeumra, se színházra, se egyébre (pardon, könyvet rendszeresen vásárolok, de az árszínvonaluk miatt össze kell spórolnom 1-1 kötet árát... pedig konkrét darabtól függően ez esetenként kb 2-10 ezer ft körüli kiadást jelent. Az antikváriumokat -más okok mellett- az árcéduláik miatt is kedvelem...).
Ha teljes mértékben elfogadnám döntő érvként a leírtakat, akkor abból az következne, hogy aki nem a határ szoros közelségében él, annak szinte lehetetlen magyarul megtanítania a gyerekét és átadni számára azt, amit értéknek tart szülőként kulturális téren. Márpedig ez nem így van: a határtól messzebb élve, akár jóval messzebb is lehetséges ez, igaz, macerásabb, több odafigyelést/erőfeszítést igényel.
Kérdés, kinek mi minősül "erőfeszítésnek". Magyartanulás: max írta, hogy ő pld úgy tanította a fiát magyarul, hogy ő kizárólag magyarul szólt hozzá. Persze, nagy élmény egy élő színházi előadás, pld Szegeden, de ha távolság (vagy költség....) okán elérhetetlen, akkor neten vagy tv-ben megnézve is klassz ám (ha tényleg fontos. Merthogy még életemben nem jártam színházban, pedig mindig volt-van a közelemben. Most pld a legközelebbi a helyi Lovasszínház, illetve a komarnoi Jókai Színház, magyar nyelvű előadásokkal.... csak hát a pénz...)

DieNanny CH 2013.10.06. 19:28:16

@Attila Kalinka:

Azt is olvasd el, amit neki írtam válaszul.

Nézzük más szemszögből. Neked nem tetszik, ahogy a szerb kormány dolgozik. Viszont, ha én valamilyen úton-módon, ezáltal a rosszul dolgozó kormány által szerb állampolgárságot kapok, akkor elmegyek Szerbiába ugyanerre a kormányra szavazni, mert hát úgysem én iszom a levét, sőt, a kedvezményekkel még jól is járok.
Érted?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 19:31:12

@macamuca:

Jogod van erre az álláspontra. De vedd észre: a nemzetközi gyakorlat nagyobb mértékben az, hogy a szavazás nem helyfügő.

Én utána néztem a témának az EU-t iletően. A helyzte a következő nagy vonalakban:

- a szavazás teljesen helyfüggő, azaz a helyi lakos szavazhat csak (a külföldiek is) + az ideiglenesen külföldön élő állampolgárok: 1 ország

- a szavazás hely- és állampolgárságfüggő, azaz a helyi lakos állampolgár szavazhat csak + az ideiglenesen külföldön élő állampolgárok: 7 ország

- a szavazás állampolgárságfüggő, korlátokkal szavazhat a külföldön élő állampolgár: 5 ország
- UK: csak ha nem telt el 15 év távozása óta,
- Németország: csak ha másik EU-államban él.
- Horvátország: külön listára szavaz
- Olaszország: külön listára szavaz
- Magyarország: csak listára szavazhat

- a szavazás állampolgárságfüggő, szavazhat a külföldön élő állampolgár ugyanúgy mint a belföldön élő: 15 ország

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 19:33:03

@Attila Kalinka:
"A mindenféle lóvé pedig, ahogy mondtam, per pillanat 17400Ft gyermekenként / év, és csak akkor ha magyarul tanulnak."

A szociális segély összege itthon 22.800 ft.
Szerinted egy ugyanekkora (17.400 ft) összegű, egyszeri beiskolázási támogatásnak örülnének azok, akiknek munkahely hiányában maimum a segély jár ÉS gyerekük van, aki tanul (természetesen magyarul, hisz Mo.-on vagyunk)?
Vagy a közmunkás, aki munkabért kap, 47.000 ft.-ot, ebből adót is fizet (amiből aztán többek között RÁD is költenek......), de volt olyan felelőtlen, hogy 5-10-15 évvel ezelőtt bevállalt 1-2-3 gyereket... ő vajon tudná mire költeni?

Igen, mindkét csoport tudná mire költeni.
Csak nem kap.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 19:33:18

@DieNanny:

Ez nem érv.

Ezen az alapon, aki szavaz, az nem mehet külföldre akövetkező 4 év alatt, mert úgy nem issza levét döntésének. S a halálos betegektől is el kell venni a szavazati jogot, hiszen nem érik meg a következő ciklus végét.

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 19:40:20

@Attila Kalinka:
"minél inkább kötődünk magyarországhoz, annál több pénzt költünk el ott."

A munkáltatód által megtermelt haszon: ha pld a cégtulaj abból viszi karácsonykor a családját/sajátmagát valami meleg helyre nyaralni/telelni, akkor a tulaj mennyire kötődik utazása helyszínéhez??? Mennyiben releváns a nemlétező kötődése a célpont kiválasztásakor?
Semennyiben.
Turisztikai szempontból csakis az elégedettség a mérvadó, a visszacsalogató, kereskedelmi szempontból pedig az ár+minőség a döntő.
Te sem érzelmi okok=kötődés miatt vásárolsz itt, hanem mert megéri (kínálat, minőség, ár). Nem hiszem ugyanis, hogy bár drágább, silányabb, stb, de magyar, nosza, jössz és megveszed.
Az emlegetett kötődés tehát nem érv, csak lózung, szólam (bár népszerű és hangzatos szólam...)

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 19:51:22

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"A pénzbeli segítség természeets, mert az illetők a magyar nemzet részei."

Nagyon halkan kérdezem: a határon innen élők akkor nem a magyar nemzet részei?
Ha már természetes, hogy a magyar nemzet részeit pénzzel segítik .......

Netán tényleg más oka van, más szempont alapján dől el, hogy ki és miért kap/nem kap....

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 20:03:08

@macamuca:

Az adókból több ezer célra megy pénz, miért csak ez zavar?

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 20:05:43

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
"Ezen az alapon, aki szavaz, az nem mehet külföldre akövetkező 4 év alatt, mert úgy nem issza levét döntésének."

Megfordítottad a lovat: nem arról van szó, hogy a szavazás ténye helyváltoztatás-gátló tényező legyen, hanem arról, hogy a helyváltoztatás ténye legyen (akár átmenetileg=amíg ismét haza nem költözik) szavazás-gátló.

Amúgy ha bevezetnék az általad írt variánst (a példa kedvéért tételezzük fel), akkor tippelem, hogy jópáran inkább nem szavaznának, csak hogy lehetőségük legyen külföldre menni (nem feltétlenül kitelepülés céljából, akár "csak" 1-2-pár évnyi kinti munkavállalás miatt).
Feltételezésem az elmúlt pár évben külföldre menők létszámára alapozom, az egyre növekvő kiköltözési "kedv"-re... (persze, ez lehet, hogy bőven téves tipp).

macamuca [IHUN] 2013.10.06. 20:13:33

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Nem csak ez zavar, de a téma kapcsán (határon túli magyarok, jogaik, támogatásuk, stb) ezt említette valaki fentebb, ezért írtam le, hogy mit gondolok róla.
Zavar (szintén a témával kapcsolatos) pld az is, hogy magyarigazolvánnyal alanyi jogon féláron utazhat minden határon túli magyar, míg efféle kedvezmény számomra még korlátozott számban (X db/év) sem jár, és már örök idők óta halljuk, hogy a MÁV anyagi helyzete enyhén szólva sem rózsás.
Vagyis ugyanaz kisebben: kilóg a sejhajunk az egyre rongyosabb gatyából, de nagyvonalúan osztogatunk.

Alapvetően ugyanis nem a támogatás, kedvezmény-biztosítás, stb megléte az, ami zavar, hanem az, hogy jószerivel üres zsebbel tesszük mindezt.

Egészen kicsiben: először a saját gyerekemet/magamat etetem-ruházom, és csak utána adományozok ételt/ruhát/akármit a rászorulóknak/bárkinek.
Ha fordítva tenném (ahogyan az állam teszi régóta), akkor vajon joggal nézne rám görbén a gyerekem/párom?
Szerintem igen.

De lehet, hogy rosszul látom, és először másokat kell megsegíteni, majd utána kell körülnézni a saját portánkon.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 20:14:09

@macamuca:

Eleve minek ez az egész?

A parlamenti választás arról szól, hogy egy politikai közösség szavaz. Ez a politikai közösség az állampolgárok közössége.

Miért kellene ezt bonyolítani?

S eleve az egész technikai oldala.

Csak az szavazzon, akinek van belföldi lakcíme? Nos, aki külföldön élt és szavazni akart, eddig is elintézte a belföldi lakcímet. Fél óra kell hozzá. Én is megoldottam mindig.

Ha pedig életvitelszerűséghez kötnéd a szavazati jogot, az megoldhatatlan probléma lenne.

Szóval egyszerűen tudomásul kell venni: nincs semmi gond, ha a külföldön élők szavaznak. Ez nem valamiféle sátáni veszély, hanem jó dolog: erősíti a külföldön élő kötődést Mo-hoz.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.06. 20:19:18

@macamuca:

Ugyanezt még száz dologra rá lehet mondani. Pl. mi értelme annak, hogy az osztrák, német, brit gazdag nyugdíjasok ingyen utazhatnak a magyar tömegközlekedésben? Semmi nyilván, rászorulva sincsenek, de így van.

Eleve Mo. érdeke a határontúli közösségek fennmaradása. Ez még az alkotmányban is benne van 1989 óta. Nyilván ennek van költsége is, de nem egy jelentős összeg.

Ha meg elkezdünk úgy gondolkodni, hogy "ezt jobban is el lehetne költeni", akkor ezzel eljutunk abba a végletes populizmusban, hog pl. járjon busszal a kormány és a megspórolt pénzből emeljük a családi pótlékot.

DieNanny CH 2013.10.06. 20:20:53

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

"pl. járjon busszal a kormány és a megspórolt pénzből emeljük a családi pótlékot."

Na, látod, ez jó ötlet!

Attila Kalinka 2013.10.06. 23:20:19

@macamuca
Sajnálom, hogy így gondolod. És nem igaz, hogy az itteni magyar vállalkozásból nincs magyarországnak haszna. Alapvető dolgokra nem gondolsz. Az emberke nyilván hazaviszi a hasznot, és azt nyilván nagyrészt nem külföldi nyaralásra, hanem a családja eltartására, új autóra, házra, stb fogja költeni. Csak nem gondolod hogy minden vállalkozó családostól szerbiába költözik, és itt fizeti a TB-t, biztosítást, nyugdíjalapot, stb? Ezt nehéz lesz bemesélni, azt hiszem nem vagy tisztában alapvető üzleti dolgokkal. Tehát a haszon nagy része magyarországon csapódik le, a másik nyilván nálunk. Ezért jó ez mindkét félnek. Ha annyire nem számítana, akkor miért rinyál mindenki hogy a multik hazaviszi a hasznot? Azért mert nem ártana ugye ha magyararoszágon költenék el nem igaz ?
A kötődésről : Sajnos ezt sem érted. Egy németnek tegyük fel mindegy hogy melyik országba utazik a pénzéért. Nekem nem. Ha tehetem igenis magyaroszágra megyek - ne ellenkezzetek már annyit - tényleg szeretünk ott. Nem tudom mi ebben a felfoghatatlan. És bármennyire is szeretnétek bemagyarázni, ez az érzelmek és a kötődés miatt van. Nekem ugyanolyan közel van horvátország, románia, és magyarország is. Valamint a szerbiai nagyvárosok sincsenek messze, mégsem oda szoktak járni az itteni magyarok. Most már mindegyik EU-s ország. Ráadásul a horvát állampolgárságot is megkaphattam volna elég könnyen, mert egyik ősöm horvát területen élt - persze magyarként, az OM monarchia alatt. Ők is kapnak támogatást, mégsem azt kértem. Vajon miért..pedig a nyelv sem lenne gond ? Mert semmi közöm a horvát kultúrához. Ennyi. De nem is érdekes, elég ha én tudom magamról hogy mit miért tettem. Csak azt hittem el lehet itt magyarázni egy-két embernek, De ehhez már hozzászoktunk. Már a 80-as években mindenki azt kérdezte tőlünk magyarországon, hogy honnan tudunk ilyen jól magyarul , mikor szerbek vagyunk ? LOL . Azóta már volt ideje mindenkinek megérteni ezt...és mégsem.

macamuca [IHUN] 2013.10.07. 04:20:21

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Aki eddig is szavazni akart, az eddig is megoldotta, ez tény.
Az is, hogy számszerűen nem volt számottevő ez a létszám.
A jövő évi választásokon viszont (véleményem szerint) jóval magasabb lesz ez a létszám, köztük sok olyannal, akik arra a pártra fognak szavazni, akiknek köszönhetően ezt megtehetik. Ez a "remény", "elvárás" (nem a legpontosabb szavak, remélem, érthető, mire gondolok) az oka annak, hogy megkapták a lehetőséget (éppúgy, mint azok, akik nem szavaznak majd, illetve nem a fideszre szavaznak). És ezzel mindössze az a gondom, hogy akár érzelmi kötődés miatt, akár érdekből kérték az állampolgárságot, és kapták vele a szavazati jogot, mivel nem "élvezik" sem a voksolás előtti, sem az utáni állapotokat, így másként tekintenek a "választékra" (a "más farkával..."-állapot).
Aki érdekből (külföldi munkavállalás megkönnyítése, mint jellemző indok) kérte, az sacc/kb nem fog voksolni, senkire: nem a honi közéletbe való beleszólás lehetősége vezérelte a kérését.
Az érzelmi kötődés miatt kérők egy része sem fog (sacc/kb), mert szintén nem az előző ok miatt kért állampolgárságot, hanem a valamikori állapotot szeretné "visszakapni" (megint nem a legpontosabb szavak...), ez leginkább az idősebb korosztályt érinti. A kb. 50 év alattiak szüleik-nagyszüleik valamikori állampolgársága (és megmaradt erős magyarság-tudata) miatt éreznek érzelmi kötődést Mo.-hoz, és kérnek állampolgárságot. Zömmel közülük kerülnek ki azok, akik élnek majd a lehetőséggel és voksolni fognak. Nem emiatt kérik, mert számukra az elsődleges az (éppúgy, mint az idősebb korosztály számára), hogy hivatalosan is magyarként tekintenek rájuk. Ugyanakkor ez az a korosztály, akik (én legalábbis ezt tapasztaltam) valamiféle nosztalgiával tekintenek vissza arra az időszakra, amikor szüleik/nagyszüleik még állampolgárok voltak, és az ezt ismét megadó kormánypárt iránt hálát éreznek. Olymindegy, mit tett vagy nem ez a párt, ahogyan az is mindegy, hogy a többivel kapcsolatban mi a helyzet, választásukat nagy valószínűséggel (szerintem) egyetlen dolog fogja motiválni: ők adtak nekik állampolgárságot. Ez értehető is (számomra is), ugyanakkor egy várhatóan szoros voksolási eredménynél néhány ezer (vagy több...) szavazat ide-oda döntő lehet: vagyis az állampolgárságot megadó párt számára fontosak. Nem magyarságuk miatt, amire hivatkozva állampolgárságot/szavazati jogot adtak nekik (és ami miatt elsődlegesen kérték is azt az érzelmi kötődés miatt), hanem várható szavazataik miatt. Érdekből adták meg.... és ez az, ami leginkább zavar.
Arról nem is beszélve, hogy az eddig is tudott tényként kezelt határon túli magyarság léte (létszáma, problémái, stbstb) kapcsán annyit sikerült elérni, hogy kb "görbén néznek" Mo.-ra a szomszédos országok kormányai: nem túl klasszak a diplomáciai kapcsolataink és eredményeink velük, akár a magyarsággal kapcsolatosak, akár mással. Ezen az állapoton sikerült még rontani az állampolgársági üggyel. Ez mennyiben használ akár az X országban élő magyarságnak, akár általánosságban az adott országgal fennálló viszonynak? Szerintem semennyiben = nem az volt a cél, hogy elérjenek valamit az ott élők számára, hanem hogy megszerezzék a voksaikat. Aztán majd lesz valami a határon túl élőkkel, ugye, eddig is volt valahogy, fő, hogy megnyerjék a jövő évi választásokat...
Önös érdek, nem a kint élők érdeke vezérelte ezt az egészet.
De az érzelmileg kötődők zöme (érthetően) csak annyit tud, hogy végre (netán megint) magyar állampolgár lett.
Az igazán érdekes (szerintem) az lesz, hogy mekkora eltérés lesz a jövő évi és a 2018-as választáson voksolók létszáma között: az eddigi nemtörődömség (szerintem) ezután sem fog változni = sacc/kb sokan rá fognak jönni a most szavazni készülők közül, hogy az őket keblére ölelő anyaországnak csak a voksaik kellettek, de tenni értük továbbra sem hajlandó (ez strapás, eddig is az lett volna, plusz melót igényelne, elsősorban diplomáciailag, és nem igazán fényeskedtünk e téren... finoman szólva...).
Ez már megtörtént egyszer, ez a kiábrándulás: a '90-es választások után. Várták a zemberek a csodát: most már majd minden szép lesz és jó. Nem lett az, nosza, vissza a szocikat, merthogy akkor milyen jó volt. Várták vissza a 3,60-as kenyeret, a teljes foglalkoztatottságot, meg a többit. Irreális volt várni is, de ettől még várták, hisz az/akkor jó volt, akkor a szocik voltak, ha megint ők lesznek, akkor megint jó lesz. Nem meglepő módon nem jött vissza a '90 előtti helyzet (árak-egyebek). Nosza, elzavarták őket is. És azóta 4 évente mindet. Mert nem teremtett egyik sem általános jólétet-egyebet. A gondoskodó állam, aki mindent elintéz (valahogy..), még mindig sokak fejében ott van, és várják-elvárják, hogy "valaki" oldja meg, intézze el, stb számukra, hogy... Az öngondoskodás még nem épült be a köztudatba, ehhez kell még 1-2 generáció, és addig bizony lehetséges lesz szép-szépen hangzó lózungokkal szavazatokat szerezni. Olymindegy, hogy határon innen vagy túl.
:(((

macamuca [IHUN] 2013.10.07. 04:39:46

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
" Pl. mi értelme annak, hogy az osztrák, német, brit gazdag nyugdíjasok ingyen utazhatnak a magyar tömegközlekedésben? Semmi nyilván, rászorulva sincsenek, de így van."

Nem utazhatnak, a kedvezményezettek köre:

elvira.mav-start.hu/

Díjmentesen a honi 65 éven felüliek, illetve a magyarigazolvánnyal rendelkező 65 éven felüliek utazhatnak (a nyugdíjas korosztályból, a többi érintett más ok miatt).

Az, hogy valami van (vagy lett), az egy dolog. Hogy kell-e, jó-e, szükséges-e, hasznos-e, stbstb, egy másik dolog.
De azt mondani, hogy mivel valami van, akkor azt vegyük tudomásul, fogadjuk el, ne ágáljunk ellene, pláne ne akarjuk megváltoztatni: nos, ez számomra nem érv.
Lehet, hogy adott témában az én véleményem/álláspontom a helytelen, lehet, hogy soha, vagy csak sokára fog úgy lenni (vagy közel hasonlóan), ahogyan szerintem helyes lenne (függetlenül attól, hogy jól látom-e adott kérdést), de azzal érvelni, hogy így van: nos, ez nem érv. Az "ez van, oszt' kész" számomra nem jelenti azt, hogy megváltoztathatatlan, és hogy felesleges/kár próbálkozni is a változtatással (olymindegy, hogy változik-e, és mikorra).
A populizmusnak sok fokozata van, és amíg a szép ígéretek kupaca választási tényező, addig létező jelenség lesz a populizmus is (nyilván utána is, de jóval kisebb mértékben).
Azt továbbra is fenntartom, hogy rongyos gatyából kilógó sejhajjal nem kellene kormányzati szinten nagyvonalúan osztogatni, olymindegy, mire-kinek osztogatnak.
Az ilyen-olyan módon elsíbolt hatalmas összegekről nem is szólva...
De amíg az emberek zöme érzelmi megfontolásból hoz döntéseket, és nem értelmi alapon, addig a szép ígéretek és a populizmus nagyon is jelen lesz a politikában, mert kb ez az a szint, amit megért a többség.
Sokára fog ez érdemben változni....

macamuca [IHUN] 2013.10.07. 05:22:17

@Attila Kalinka:
"Csak nem gondolod hogy minden vállalkozó családostól szerbiába költözik, és itt fizeti a TB-t, biztosítást, nyugdíjalapot, stb? Ezt nehéz lesz bemesélni, azt hiszem nem vagy tisztában alapvető üzleti dolgokkal."

A vállalkozó önmaga után Szerbiában fizeti a fizetendőket (az ottani szabályozásnak megfelelően), családja nagykorú tagjai pedig, amennyiben mo.-i bejelentett munkahellyel rendelkeznek, úgy önmaguk után fizetik a TB-t-egyebeket (kötelező jelleggel levonják a bérükből)=nem a céges haszonból kerül finanszírozásra.
Ha nincs munkahelyük, akkor egyéni szerződést kell kötniük az OEP-pel, az egészségbiztosítás miatt, majd havi 6660 ft. befizetése ellenében ellátási jogosultságot szerez (tekintve az ellátás milyenségét, illetve az egyre hosszabb várólistákat, sanszosabb, hogy nem ilyen formában oldja meg a tulaj a dolgot, hanem magánrendelést vesz igénybe, ez drágább, de azonnali, ugyanakkor a térítési díjának már semmi köze a közellátáshoz).
Munkahely nélkül így megoldható az eü.-i ellátás kérdése, a nyugdíj viszont nem. A privát jellegű, nyugdíjcélú megtakarítás nem befolyásolja az állami nyugdíjkasszát = hogy ki, milyen célból és mennyit tesz félre, annak semmi köze teszem azt Apám nyugdíjához, az egyedül a félretevő személy privát dolga.
Tehát e téren sincs "hozzájárulás".
Biztosítás: üzleti szektor, haszonra épül, semmi köze az állami közellátáshoz (amennyiben életbizt.-ra, lakásbizt.-ra, hasonlóakra gondoltál biztosítás kapcsán, ha eg.bizt.-ra, akkor azt fentebb már leírtam).
Kiskorúak számára az eg.ügyi ellátás ingyenes = utánuk tehát nem kell fizetnie semmit az említett cégtulajnak.

Fentiek miatt nem állja meg a helyét az az állításod, miszerint hozzájárul az ellátásomhoz.

Hogy a haszon mekkora részét költi el itthon?
Ha itt van háza, akkor itt fizet rezsit = nem állami bevétel....
Ha itt van bejegyezve az autója, akkor az után itt fizeti a szükséges fizetnivalókat (pld gépjárműadót a lakhelye szerinti önkormányzatnak), de mivel Mo.-on az autófenntartási költségek igen magasak, ezért nem véletlen, hogy aki teheti, az a határon túl jegyezteti be a járgányát, és ott fizet utána. Itt is elég sok szlovák rendszámos autó szaladgál, és nem kizárólag a határ miatt... Még a nagyonmagyar Bayer Zsolt is Szlovákiába vitte a vállalkozását (kedvezőbb adózás, ugye....), és a rendszámtáblája is szlovák lett.
Összességében ezzel nincs gond: nyilvánvaló, hogy ami kedvezőbb, azt választja mindenki, ez az ésszerű, csak ne kelljen közben azt hallgatnom, hogy milyen jó is ez Mo.-nak.
Mert nem az: az lenne a jobb, ha a cég Mo.-on működne, itt foglalkoztatna x létszámot, itt adózna, itt tartaná fenn az itt bejegyzett járműflottáját, stbstb. Hogy miért nem teszi? Mert kint (akár Szerbia, akár Szlovákia) jobban megéri neki. Teljesen érthető, ésszerű és jó döntés. Az üzlet nem az érzelmekről szól = ezért nem kellene belekeverni.
Igazából még azt sem mondhatjuk el, hogy a kint keletkezett hasznot hazahozná a vállalkozó és egy itteni bankban helyezné el, ugyanis a manyup-os ügy óta "picit" megrendült a bizalom a törvénygyárat működtető (=bármit 1-2 nap alatt megszavazó) kormány iránt, így inkább az itteni cégek-vállalkozások viszik ki az itt megtermelt hasznukat (magyar tulajdonú cégekről-vállalkozásokról van szó!). Ez sem új dolog, a határ menti települések bankjaiban mindenütt állnak rendelkezésre a mo.-i ügyfelek számára....

Én nem tartalak szerbnek, ahogyan a kollégáim zömét sem tartom szlováknak, illetve a régi lakhelyemen megforduló sok-sok embert sem tartottam románnak. Azért, mert tudom (!!, nem gondolom, hanem tudom), hogy magyarok. Akik egy másik országban születtek-élnek, és a legkülönfélébb okok miatt járnak át rendszeresen vagy alkalmanként Mo.-ra. A származás és az állampolgárság nálam 2 dolog. Aki azt hiszi-mondja, hogy Mo.-on csak magyarok élnek, Szerbiában csak szerbek, Romániában csak románok, stbstb, az önnön butaságáról-tudatlanságáról állít ki bizonyítványt, véleménye ezért nem mérvadó.

Eszembe jutott valami, a családból: magyar apa, Németo.-ban dolgozott, megismerte a német lányt, szerelem, házasság. Letelt a 2 év, amit (akkoriban még) külföldi munkával lehetett tölteni, hazajöttek. Gyerek született, itt éltek. A kislány perfektül megtanult németül az anyjától, aki szintén megtanult magyarul. Idő telt, szerelem múlt, 11 év után válás, gyerek az anyjával vissza Németo.-ba, a nyarakat itt töltötte a nagyszüleinél, akkor is, amikor az apja már ismét kint dolgozott. Most már neki is kisgyereke van, német férje, és magyarul tanítja a kisfiát.... aki német óvodába jár.
És senkinek nem kérdéses sem a családban, sem a faluban (ahol gyerekkora jó részét töltötte), hogy akkor ő most német vagy magyar. Magyar. Pedig a keresztneve német, a családneve meg magyar...
Ha már magyarságtudat, akkor nekem valahogy ő jut eszembe...

Nem az érzelmeidet vonom kétségbe, elhiszem, hogy fontos számodra a magyarságod.
De Apámat idézve: a jogok csak a kötelességekkel együtt érvényesek.
Lehet, hogy tévedek...

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.07. 07:42:01

@macamuca:

"A jövő évi választásokon viszont (véleményem szerint) jóval magasabb lesz ez a létszám, köztük sok olyannal, akik arra a pártra fognak szavazni, akiknek köszönhetően ezt megtehetik."

Valószínű, de ezért csak a jelenlegi ellenzék a hibás. Nem kellett volna az ügyből politikai vitát csinálni 10 éve.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.07. 07:43:39

@macamuca:

"annyit sikerült elérni, hogy kb "görbén néznek" Mo.-ra a szomszédos országok kormányai"

Ez MINDIG így lesz, míg lesz ott jelentős magyar kisebbség. A magyar állam hozzáállása tök mindegy.

Sütemény1975 2013.10.07. 07:43:55

@Kovermadar: Jaj, de orulok, hogy en nem igy gondolkodom.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.10.07. 07:44:58

@macamuca:

"Díjmentesen a honi 65 éven felüliek"

+ az összes EU-állampolgár.

macamuca [IHUN] 2013.10.07. 07:59:12

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Igazad van.
vastagbor.blog.hu/2010/10/13/van_egy_orszag_8

Hiába, van annak (telik annak...), aki meg nem issza...
(oké, demagóg vagyok. vagy populista. vagy mit'tomén...)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2013.10.07. 08:35:59

@macamuca: az elemzésed sajnos tökéletes. Annyit tennék hozzá, hogy a sorba teljesen illett a 2004es EU népszavazás is. Attól is azt várták az emberek, hogy majd a két szép szemünkért nyakunkba zúdítanak egy csomó pénzt, de persze ez nem így működik. Úgyhogy elindult a sértődött mocskosEUzás ezerrel.

Attila Kalinka 2013.10.07. 15:20:23

@macmuca
"De Apámat idézve: a jogok csak a kötelességekkel együtt érvényesek.
Lehet, hogy tévedek..."
Tévedsz. Ha te kiköltözöl teszem azt Kanadába, továbbra is szavazhatsz a magyarországi választásokon, holott ugye elvileg marhára semmi kihatással nem lesz az eredmény a további sorsodra. A szavazit jogod pedig megmarad. Persze lemondatsz a magyar állampolgárságodról ha akarsz, de persze ezt nem nagyon csinálja senki.Milyen kötelezettséged marad magyarország felé akkor ? Semmilyen. Tőlük nem félted a választásokat ? Szerinted minden egyes választáson az a kormány ellen szavaznak majd, amely miatt ki kellett költözniük ? x Nem biztos hogy ez így jó, de ha nem jó, akkor ne engedjük szavazni őket sem.
Mint említettem, számtalan országnak ezzel semmilyen gondja nincs, holott a lakosság számához képest sokkal többen élnek és szavaznak külföldön.

Sütemény1975 2013.10.08. 09:35:39

@Zka: Szerinted. Én meg nem értek veletek egyet.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.