2013. szeptember 07. 06:47,  Lejárt Anglia szavatossága? 138 komment

2013. szeptember 07. 06:47 Határátkelő

Lejárt Anglia szavatossága?

Szombat van, és ha szombat, akkor Hétvégi Klubsarok, ahol a mai archív posztokról lehet beszélgetni (vagy bármi másról). Megkönnyítendő a beszélgetés megkezdését, hadd dobjak fel ezen a héten is egy témát. Mégpedig arról, hogy vajon tényleg lejárt-e Anglia szavatossága, miként azt Vinnie Jones, a futballistából lett színész állította a héten egy interjúban.

Vinnie Jones.jpg

Vinnie Jones egy igazán érdekes figura, hiszen a walesi futballista (kilencszer volt válogatott 1994 és 1997 között) soha nem a finom, trükkös megoldásairól volt híres.

A futballpályán játszott a mára már bőven legendává nemesült Wimbledon csapatában, amely a nyolcvanas évek második felében a Crazy Gang becenevet kapta, mert játékát elsősorban az erőre (és az erőszakosságra) alapozta. Ráadásul sikeresen, hiszen 1988-ban megnyerte az Angliában nagy (akkor még: hatalmas) presztízzsel bíró FA Kupát a korszak sztáregyüttese, a Liverpool előtt.

Vinnie Jones ezután megfordult a Leeds Unitednél, majd a Sheffield United csapatában, aztán jött a Chelsea, mígnem 1992-ben visszatért a Wimbledonhoz, ahol még hat szezont húzott le.

A profi futballpályafutása után jött a filmes karrier, a nagy berobbanást 1998-ban az A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső jelentette, majd jött sorban a Blöff, a Tolvajtempó, a Kardhal és Vinnie Jonesról a 2000-es évek elején hirtelen kiderült, hogy megcsinálta azt, amiről sokan csak álmodnak: egész rendes hollywoodi karriert épített fel, ami a mai napig is tart, leginkább karakteres epizódszerepek képében.

Elnézést, ha kissé hosszúra nyúlt a bevezető, de fontosnak éreztem, mert talán kitűnik belőle: Vinnie Jones nem az az ember, aki túl sokat finomkodna, akár a futballpályán, akár a filmvásznon – akár az életben.

Márpedig a jelenleg Los Angelesben élő színész szerint szülőhazája elveszítette önazonosságát, mégpedig a külföldről érkező munkavállalók miatt.

„Nincs miért visszamenni. Számomra Angliának lejárt a szavatossága. Ez már nem az a hely, ahol felnőttem. Európai országgá vált. Ha valaki kendőt kötne az ember szeme elé és felültetné Los Angelesben egy repülőre, amikor Heathrow-n leszáll a gép fogalmad sem lenne, hová érkeztél" – fogalmazott Vinnie Jones.

„Úgy gondolom, mielőtt kinyitjuk az ajtót, nem ártana rendet rakni a házban. Számomra ez az egész felfoghatatlan" – nyilatkozta a BBC műsorújságjának, a Radio Timesnak.

Szerintetek is európai országgá vált az az Anglia, amely soha nem tartotta magát a kontinens részének (nem véletlen az állandó ódzkodás az euró bevezetésétől)? A másik érdekes felvetés, amiről beszélgethetnénk, hogy vajon valóban lejárt-e a szavatossága, illetve hogy tényleg nem rendezték-e a saját dolgaikat mielőtt megnyitották a kapukat a külföldi munkavállalók előtt?

Ti hogyan látjátok?

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY! Megváltoztak a kommentelési szabályok, a részleteket ide kattintva olvashatod el, ahol az is kiderül, mi kell ahhoz, hogy a jövőben is ugyanúgy hozzászólhass a posztokhoz, ahogyan eddig. 

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Vinnie Jones klubsarok

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr65497336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ffüttyfürütty 2013.09.07. 13:42:36

@Zoole: az érvelésednek lassan annyi értelme lesz, hogy hú bezzeg a gonosz Római Birodalom, stb.

Zoole rebooted 2013.09.07. 13:44:33

@pamut: igazad van nem menti oket,mindenki maskep iteli meg,de az emlekekbol nem elunk meg...

Zoole rebooted 2013.09.07. 13:48:19

Ahh,medo vita,senki nem volt ott,senki nem allithat biztosat,mint irtam,a tortenelmet a gyoztesek irjak,a vesztesek biztos maskep mondanak el...

ffüttyfürütty 2013.09.07. 13:51:39

@Zoole: Biztosan elolvashatsz még pár törikönyvet. :)

purple ragdoll 2013.09.07. 14:12:59

@Bonjour: Esetleg be tudnál linkelni ezt a cikket, vagy emlékszel, hogy mi volt a címe? Érdekes témának tűnik.

@Saman: Ha valaki elér egy profibb szintet, akkor az már nem csak "mormogás".
Az 'overtone singing' nem csak Tuvában, Mongóliában vagy az Altaj Köztársaságban elterjedt, mégis a legtöbben azt ismerhetik ('throat singing'-ként is ismert). Itt különböző stílusokról beszélhetünk, de szerintem az birtokolja igazán ezt a képességet, aki mindegyiken képes megszólalni. Erről egy videó:
www.youtube.com/watch?v=xD-VGQGPpZY

Van inuit torokéneklés is, de én ezt annyira nem kedvelem:
www.youtube.com/watch?v=qnGM0BlA95I

Tuvai:
www.youtube.com/watch?v=VTCJ5hedcVA
Mongóliai:
www.youtube.com/watch?v=HwANedEkqaY
Szibériai:
www.youtube.com/watch?v=p1T3QArgcLk

Kedvenceim:
Yat-Kha:
www.youtube.com/watch?v=AGa-3j2bMT0
www.youtube.com/watch?v=U2ZVpFL8uqk
Altargana:
www.youtube.com/watch?v=fen8QtET-ss
Altan Urag:
www.youtube.com/watch?v=cYzf6BqE7Uk
www.youtube.com/watch?v=roooL_keQa4
És végül egy fúziós szám, a Huun-Huur-Tu-val, a King Crimsonból is ismert Tony Levinnel és a Goatikával:
www.youtube.com/watch?v=IVyqMj5Zhy4

Bocs, ha offtopic voltam, de szívügyem ez a téma (habár nem vagyok szakértője). Legalább növelem a kommentszámot. :)
Egyébként, Sámán, a videón te énekelsz? :D

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.07. 14:15:17

@goAUS:

"külföldi munkavállalók nélkül óriási gondban lennének"

amíg nem volt EU, addig hogyan oldották meg?

nyuszigonosz 2013.09.07. 14:16:16

Ma nincs más téma, csak rágni egy alak kijelentését, ami kb. neki is csak arra volt jó, hogy felvillanjon pár percre a képe valahol?

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.07. 14:16:35

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: és 1 év tartózkodást kell igazolni a tartózkodási engedélyhez.....?

2013.09.07. 14:18:57

Akit idegesit, hogy Vinnienek velemenye van a UKrol LAbol, az ugye UKban (vagy mashol) elve nem mond velemenyt Magyarorol?

Az eredeti cikkben annyit mond, hogy ez az Anglia mas, mint 20 evvel ezelotti. Na es, Budapest is mas, mint 20 eve. Mar nem all meg a forgalom a Moszkva teren bamulni, mert egy fekete siet az 56-os villamoshoz.
Igen, sok a bevandorlo, ezt csak az nem latja Londonban, aki csukott szemmel jar. Nem, nem kuldene vissza UKt vegleg a sotet kozep korba, ha a magyar/lengyel/litvan kontingens hazamenne (nem fog). 2004 elott is volt itt elet. Atstrukturalna a munkapiacot, majd "bounce back". Arrol nem is beszelve, hogy rengeteg keleti mar felvettek kozuluk az apolgarsagot.

Nagyon leegyszerusitve: Mikor jo az orszagnak a sok bevandorlo? Ha hiany van emberekbol, munkanelkuliseg alacsonyan van es sok a kihasznalatlan terulet.

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.07. 14:19:07

mai rádiókabaré:

"európai utazáshoz elég egy mondatot tudni angolul:
- are you polish?
- no
- akkor adj egy sört"

purple ragdoll 2013.09.07. 14:20:57

@purple ragdoll: És persze az együttes neve Khusugtun, és a szám címe Altargana, csak elírtam.

Zoole rebooted 2013.09.07. 14:23:14

@ffüttyfürütty: mar elolvastam egy joparat abbol meritkezem nem magamtol allitok ilyeneket:))nem vagyok tortenelem tanar,csak szeretem a tortenelmet

nyuszigonosz 2013.09.07. 14:24:43

@charlieharper: Mondjuk engem nem a kijelentése idegesít, mert hogy mindenhol minden más, mint 20 éve, az természetesen így van.

Söt, én is más vagyok, mint húsz éve, meg a környezetem is.

Engem semmi nem idegesít. :-))
Csak ezt nem találom olyan témának, amit érdemes rágni.

zopilote 2013.09.07. 14:24:53

Az elmult heten egy indian rezervatumban dolgoztam, pontosabban a Tsiuu T'ina Nation Administration epuleteben, es elgondolkoztam az indianok es a Brit Korona kapcsolatan. Rajottem, milyen keveset tudok - azok is altalanossagok - az indianokrol, tortenelmukrol, kulturajarol, stb. Akit edekel, csodalatos dolgokat lathat a Youtube - on, ha beirja a keresobe pl a Tsiuu T'ina es Pow Wow kulcsszavakat.

ffüttyfürütty 2013.09.07. 14:27:00

@Zoole: akkor még egy ok hogy ne legyél ennyire elfogult :)

ffüttyfürütty 2013.09.07. 14:28:17

@zopilote: a Tsiuu az a sziú? vagy az a Sioux?

Zoole rebooted 2013.09.07. 14:38:34

@ffüttyfürütty: azert egy kicsit,csak egy picit had legyek mar,a kedeteti nehezsegek utan tobbet ertem el itt mint otthon 35 eves koromig,azt azert egy kicsit anglianak is koszonhetem,ha mar a kiralynore eskuszom fel:)))

ffüttyfürütty 2013.09.07. 14:40:25

@Zoole: de ki mondta, hogy nem lehetsz? Mondom, hogy szíved joga. Már esküszöl? Állampolgárság miatt?

2013.09.07. 14:42:37

@Saman: kb 5-6 milliora teszik a UKn kivul elo britek szamat. Egyik lagnagyobb kolonia Ausztralia 1.3 millio brittel, sokan vannak USA/Kanadaban, Azsiaban HK, Sing, Thaifold, Malaysia, Europaban meg kozismert a brit kolonia Franciaorszagban es Spanyolorszagban. Az utolso census alapjan kb 7.5 millio kulfoldon szuletett el UKban. Netto bevandorlas van.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 14:44:18

@Babette_:

Nem, a letelepedési engedélyhez. Ez egyébként új dolog, korábban nem kellett. De korábban is simán kiutasítottak az országból magyar állampolgár házastárssal rendelkező külföldieket azon az alapon,hogy magyar házastársuknak nincs saját ingatlanja, magas jövedelme.

Zoole rebooted 2013.09.07. 14:44:36

@ffüttyfürütty: igen oktobe vegeig meg akarom csinalni a vizsgat,az eskure meg varnom kell sajnos:)))

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 14:45:40

@Zoole:

"Arra nem emlekszem pontosan hogy mikor es hol,de volt egy tanacskozas a nagyobb orszagok kozt hogy mi legyen a vilagnyelv,az Angol ketto szavazattal nyert a holland elott."

Ne viccelj!

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 14:47:42

@Don Kartasch:

Hivatalos nyelvek száma országonként (azok a nyelvek, melyek legalább 5 országban hivatalosak:
- angol – 59 országban.
- francia – 29 országban.
- arab – 25 országban.
- spanyol – 20 országban.
- portugál – 8 országban.
- orosz – 7 országban.
- német – 6 országban.

2013.09.07. 14:51:52

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: tudod te jol, hogy az 1776-os urban legendre gondolt, azt is tudod, hogy nincs nekik "official language"

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 14:54:44

@charlieharper:

De még az urbanlegendben sem holland szerepel, hanem német.

Az meg, hogy de iure hivatalos-e nemigen számít. Kevesen tudják, de a Szovjetúnióban sem volt hivatalos nyelv.

zopilote 2013.09.07. 14:56:12

@ffüttyfürütty:
Egyik sem, regebben Sarcee - nak hivtak oket, amikor kijottem. Azt hiszem, az Athabascan nyelvcsaladhoz tartoznak. Sokat sajnos nem tudok roluk. Pedig itt elnek, Calgary szerves resze a teruletuk. Azt tudom, hogy " Treaty 7 " indianok.

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.07. 15:01:37

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: hát ez az, hogy tartózkodási ír:
"a házasság szükséges, de nem elégséges feltétele a tartózkodási engedélynek (amit amúgy lehet kérni közös gyerekre, élettársi kapcsolatra, munkaviszonyra hivatkozva is, de minden esetben bizonyítani kell, hogy a külföldi nem szorul a magyar szociális hálóra, és hogy legalább 1 éve Magyarországon él érvényes tartózkodási engedéllyel)."

Zoole rebooted 2013.09.07. 15:05:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: nem vicceltem,nez utanna a neten ha van eleg idod

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 15:05:28

@pamut:

Eleve az emberi faj ilyen. Az ember eredetileg csak Kelet-Afrikában élt, onnan indultunk el sokféle irányba. Ahol nem volt más versenytárs, ott letelepedtünk, ahol meg volt, ott kiirtottuk őket. Lásd: egész Európa és a Közel-Kelet a neandertáli ember hazája volt, de mi szépen benyomoltunk, előbb a Sínai-félsziget felől és a Boszporuszon keresztüé 45 ezer éve (ezt az én őseim, a fehér emberek 5 %-ának az ősei csinálták), aztán meg a végső csapás 10-15 ezer éve az Urál felől (ez meg a fehér emberek 95 %-ának az ősei voltak). S 10 ezer éve kihalt az összes neandertáli - egyes elképzelések szerint maradt pár ezer belőlük, őket a mi fajunk asszimilálta (magyarul: pár szép nőt meghagytak, s lett velük utód létrehozva)..

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 15:06:11

@Babette_:

Igen, de az USÁ-ról volt szó, s nem világnyelvről.

S még úgy sem igaz.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 15:07:21

@Babette_:

Szerintem keveri a letelepedésivel.

Ha van magyar házastárs, kérhető 1 év után a letelepedési. (Nem biztos, hogy meg is adják persze.)

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 15:08:06

@Zoole:

Szavazás világnyelvről? A világnyelvek kialakulnak, s nem döntés alapján jönnek létre.

Ugyandehogy (törölt) 2013.09.07. 15:09:04

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: elírhatta. mert így még hazai viszonylatban is zűrzavaros:)

2013.09.07. 15:11:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: sokak szerint USA = univerzum. Rosszul tudjak, az a UK!

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2013.09.07. 15:39:59

Kicsit off vagyok a beszélgetéstől, de:

Hamarosan nepálba költözöm, és pár hónapja belefutottam valahol egy magyar pár írásába, akik nepálban laknak, és blogjuk is van. Azt hittem, itt volt a határátkelőn, de most nem találom. Nem rémlik valami hasonló valamelyikőtöknek?
Köszi!

Shanarey 2013.09.07. 15:44:47

Vihar egy pohár vízben, ezen rágódni egész nap.

Jobb téma kellene.

Anglia, változott, na és?
Alig van olyan ország, amelyen az elmúlt 20-25 év, nem okozott hasonló mérvű változást.

Az hogy Anglián ez annyira meglátszik, az az ő politikájuknak is köszönhető, vagyis akiket anno beszavaztak a parlamentbe, azok döntöttek így.

Ha a bevándorlók hirtelen eltűnnének, a brit gazdaság seggre ülne egy pár hónapra, mert a bevándorlók igen nagy százalékban vannak az aktív dolgozói létszámban. Vicces volt látni például azt hogy a Londoni fő reptéren, a Heathrow-n, alig láttam "Angol" melóst, szinte minden poszton ázsiaiak, feketék voltak, és teljesen korrektül ellátták a feladatukat, még akkor is amikor az én laptop táskámat meglátták belülről.
:-))

Az Angol politika régen megengedte a valaha volt gyarmatai lakosságának, hogy könnyebben utazzanak Angliába, és volt az a bizonyos diákvízum az onnan származó fiataloknak, amelyet azok ki is használtak. Ennek örömére mostanában a rendőrség ezeket fogdossa össze, mert lejárt a diák vízum, és a "diákok" elfelejtettek haza menni.

A világ változik, ezt tudomásul kell venni. Az persze nem biztos hogy ez a jó irány, de majd az idő ezt is eldönti. A történelmet, pedig a győztesek írják, mint ahogy ezt egy okos ember mondta régen.

Muscari 2013.09.07. 15:54:02

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: :-)
Ismertem ezt a kepet egyebkent, talan pont itt a HA-linkelte be valaki regebben.

Muscari 2013.09.07. 15:58:02

@Th's child: Nahat, ez nagyon izgalmasan hangzik.
Sajnos nem emlekszem senkire a blogrol, aki ott elne, de te ugye irsz majd onnan is egy posztot? Lehet mindjart a naszutas fazis is, az elso benyomasokrol,aztan par honap mulva megegy. Mit szolsz?

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 15:58:30

@Muscari:

Tegyük hozzá: az indiánok és az eszkimók is bevándorlók Amerikában, csak a fehérek előtt 10-15 ezer évvel érkeztek.

Mivel az ember EGY helyen alakult ki, mindenhol bevándorló Afrikát leszámítva.

zopilote 2013.09.07. 16:08:53

@Shanarey:
Nem erre gondoltal?
" If you are a citizen of Commonwealth Countries and are aged between 17 and 30 years, you can come to the UK for 2 years under Working Holidaymaker visa which allows stay up to 2 years when you can work in the UK to improve your skills. You can switch to Work Permit after 1 year under Working Holidaymaker visa. "
Ez azt hiszem minden Commonwelth orszagban igy van meg most is.

Shanarey 2013.09.07. 16:45:36

@zopilote:

Majdnem.

A tanuló vízum az ami miatt a bili kiborult az angoloknál, és joggal.

A többi bevándorlóellenes duma pedig főleg a politikusokból jön, na meg azon brit "munkások" ból akik nem akarnak dolgozni, ám azt is nehezményezik hogy a bevándorló is kap segélyt.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.07. 17:52:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:
Jajjj, nagyon jopofa vagy hogy leirtad ide melyek a legelterjedtebb hivatalos nyelvek, de ez egy koltoi kerdes volt. :D

Csak probaltam Zoole-nak erzekeltetni hogy a vikingek sosem voltak igazan nagy teruletfoglalos-hoditos nep (inkabb kereskedo nepcsoport volt es ennek a verszomjas viking hadjaratos eletkepnek is nagyobb a fustje mint a langja). Ennek jo peldaja hogy a dan nem egy elterjedt vilagnyelv az angollal vagy mondjuk a spanyollal szemben. :)

De azert koszi a listat! :D

M. Péter 2013.09.07. 18:00:35

@zopilote: A Working Holidaymaker vízumot 5 éve megszüntették.

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.07. 18:03:40

@Th's child: Az annya hetszentsegit!

Es mit fogsz ott csinalni? Ha nem indiszkret a kerdes? :)

Dragonlady (Bp, Hun) 2013.09.07. 18:14:27

@Th's child: sajnos nem ismerem a blogot, de ha megtalálod, légyszi hagyj egy linket itt is. és ha tudsz, légyszi írjál, mibe vágsz bele, nagyon érdekelne engem is :-)
még nem jártam arra, talán jövőre.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.07. 19:02:37

@Don Kartasch:

Igen, a dánok és a norvégok nemigen terjesztették nyelvüket a középkor után. A kevés gyarmatukon sem.

Nagy kámpics · http://akinemlepegyszerre.blog.hu 2013.09.07. 19:16:05

@Don Kartasch:

Ha arra gondolsz, hogy miből fogok élni, akkor én az interneten keresztül dolgozom, úgyhogy remélhetőleg semmi nehézség nem lesz.

Ha pedig a többire, nos, akkor szívom majd a jó levegőt, élvezem, hogy nincs olyan állati meleg, mint itt thaiföldön, és térdig lejárom a lábamat azok között a szép kis hegyek között. Már várom.:)

@Chang Yai:
โอเค. És ha majd arra jársz, és én is pont ott leszek, dobjunk már le egy sört (vagy bármit).

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.07. 19:36:44

Na szóval...

kepfeltoltes.hu/130907/2013-08-25_111535_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Megint visszatérő téma a gyarmatosítás. Sokadszor olvasom itt hogy a Britek megérdemlik a bevándorló problémát mert hát mit tettek gyarmatosítóként. Az apáik bűneiért büntetjük a fiaikat? Még mindig itt tartunk? Persze úgy kellett volna hagyni a fél világot törzsi közösségben. Miért csak a Briteket ekézitek? Rengeteg olyan ország van akik odamentek valahova és nem jöttek ki mint a Britek hanem ott maradtak. Példának okáért a magyarok.
Sőt menjünk tovább. Az egész világ. Mindössze időrendi eltérés van.
Az angolok feladták a gyarmataikat. Mi van azokkal amiket nem adtak fel? Ahol ott maradtak.
USA? Kanada?
Mert a szegény őslakók. Öldöklés gyilkolászás. Mióta kimásztunk a szárazföldre erről szól az élet. Erősebb kutya baszik. Örök igazság. Gyanítom ha a magyarok lettek volna a fél világ gyarmatosítói a mi véleményünk is más lenne. Aki tíz embert megöl az tömeggyilkos aki tízmilliót az hódító. Megtették mert megtehették. Megvolt hozzá az erejük. Ha nem ők akkor a franciák a hollandok a spanyolok vagy egyéb náció tette volna ugyanazt.
Az égadta világon nincs ezzel semmi baj. A baj az hogy mindezért olyanoknak kívánunk rosszat akiknek semmi közük hozzá.

A gazdasági menekültekről.
A gazdaság az egy egységes egész ami a hirtelen változásokat nem tolerálja. Hogy gondolhatjátok hogyha a bevándorlók hazamennének akkor talpon maradna a Brit gazdaság.
Kártyavárként omlana össze.
Ugyanaz történne ha sokmilló bevándorló egyszerre érkezne az országba. Vagy egyszerre távozna.
Nem a festőecsetről van szó amit John az irodafiókból elővenne aztán menne elvégezni Pawel munkáját.
Az én helyemre ki ülne be? Meg a sok Kelet Európai gépkezelő helyére?
A gazdaság nincs felkészülve nagyarányú hirtelen változásokra.
Jelenleg az építőiparban ami a gazdaság egyik húzóágazata, hihetetlen nagyarányú szakemberhiány van. Képzeljetek el egy ilyen nagy volumenű iparágat amiből hirtelen kivonnák a szakemberek 80%-át.
Ezt nem lehet átszervezni.
A szolgáltatóipar dettó. Kiket láttok a pénztárnál ülni?
Nem kell félni Charli jól mondta ez nem fog bekövetkezni.

Bicepsz Elek 2013.09.07. 19:39:24

@Shanarey: Azaz!!! Akarhiva megy az angolszasz vilagban csak meg tobb bevandorlot fog talalni!!

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.09.07. 20:57:44

@diggerdriver: Szegyennek szegyen, de mivel a magyar nepnek szerencsere van egy hatalmas adag onironiaja, ezert en inkabb ezt a fajta "osszefoglalot" javaslom:

www.youtube.com/watch?v=JYkCa0lJE8s&feature=youtube_gdata_player

Ezt amugy azoknak is ajanlom akit a foci hidegen hagy (mint peldaul en) mert sirvarohogos! :D

LyukasBogrács 2013.09.07. 21:09:37

Majd belole is kormanyzo lesz. Az atlag kaliforniai pedig csovalja majd a fejet: -Kik ezek az izomagyuak, akik egymas kezebe adjak a letepett kilincset?

nyuszigonosz 2013.09.07. 21:17:45

@diggerdriver: Nem kell a focit ennyire komolyan venni. :-))

Még a Bayern München is itt-ott veszít, söt, mikor az a szerencsétlen Jürgen Klinsmann volt a tréner, hát akkor meg csakis veszíteni tudtak, pedig azok igazi focisták. :-))

petrasp · http://kulfordementemmajdjovok.blog.hu/ 2013.09.07. 21:20:11

@Don Kartasch: Legjobb a mai napra!! Ahogy mondtad, sírva röhögtem, köszönöm! :)

tucano 2013.09.07. 22:31:56

Brazíliában pl. a XVIII. század közepéig a tupi volt a hivatalos nyelv, mert a mindenhonnan érkezett bevándorlók ezt a bézik indián nyelvet tanulták meg a legkönnyebben. Aztán szép lassan átvette az uralmat a portugál.

Zoole rebooted 2013.09.07. 22:41:26

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: igazad van,az USA hivatalos nyelverol,es nem a vilagnyelvrol volt szo,es nem a neten olvastam,hanem valamikor a 80'as evekben a tortenelem tanarunk meselt rola,a tananyagon kivul persze mert akkor meg a kommunizmus volt a jo,a kapitalizmus meg ugye bar rothadt,minden esetre koszonom hogy felnyitotad az elmem egy okosabb,bolcsebb embertol mindig szivesen tanul az ember:)))

ffüttyfürütty 2013.09.07. 22:46:20

@diggerdriver: Ugyan! Én már másfél perc után röhögtem. Mondjuk nem is költenék rájuk egy büdös kanyit sem szívem szerint.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.09.07. 23:26:24

@purple ragdoll:

Láttam sok pár énekest, aki gyakorlatilag a furulya szintjén képes felső hangokat képezni.

Én teljesen kezdő vagyok, nekem csak max az alsó hangok mennek.

Természetesen nem én vagyok a videon.

Neocon 2013.09.08. 00:19:14

Na persze, majd egy Amerikaban elo sheep shagger fogja megmondani, hogy Anglianak lejart a szavatossaga, eloszor talan nezzen szet Cardiff kornyeken. Kutya sok pakisztani, indiai stb van itt, (persze lengyelbol es magyarbol es egyre tobb), azokkal van a baj, akik nem akarnak dolgozni es beilleszkedni sem. Oket kene elkuldeni kapalni a foldekre.

Bonjour 2013.09.08. 00:20:54

@diggerdriver: nagyon kedvellek,,nagyon tisztellek, de ez most melle. Reflexiokent a velemenyedre adott velemenyem nem velemeny, hanem tortenelmi tenyek, pusztan megfontolasra.

Ettol meg el a kezekkel Angliatol es az angoloktol, mert en biztos, hogy eszembe sem volt ekezni, ezt oda is irtam. Pont az angolokat? Ne hulyeskedj.

Attol meg, amit irtam, azok tortenelmi tenyek. Tortenelmi emberek altal bevegeztetve. A d vitamin hianyos sapkoros proli angol gyerek ettol meg szenvedett, es ott volt a szimpatikus torzslakossag.

De ugye nem kerdojelezi senki, hogy mi volt akkor? En speciel errol rengeteget tudok es Kanada meg USA az angolok es franciak altal megtisztitott terulet, ami nepeik, majd egyeb nepek vandoroltak. Ez is teny ugye, de en nem roluk beszeltem.

Ez ma felrement, ez a naszoval. Sebaj. De en errol egy tizoldalas kommentet tudnek irni kapasbol, fejbol. Es biztositalak, hogy a mai Anglia attol meg csodas hely tud lenni. De ami teny az teny.

En biztos, hogy nem USA-rol vagy CA-rol beszeltem, nyilvan nem ok omlottak ossze (akik osszeomolhattak volna,,azokat kiirtottak).

Ej Digger, ma nem figyeltel. Tiszteletem a stilusod, az eszed, de ezt a mait nem fogadom el... A magam reszet tekintve.

Bonjour 2013.09.08. 00:22:19

Az elutesekert elnezest, siettem.

csavari 2013.09.08. 08:28:54

Határátkelő

Hogyan tud az lejárni ami soha nem volt? Az angolok soha a büdös életben nem tudtak focizni csak rúgtak mint az állatok! Ami a foci védjegye a kreativitás, szellemesség, ötlet azokba a beton agyakba sehogy nem tudott és nem is tud beférkőzni! Az angolok teljesítménye amit foci néven adnak elő leginkább a gladiátorhoz, pankrátorokhoz hasonlít!

sparklie (törölt) 2013.09.08. 08:28:55

Az angolokrol az a tapasztalatom, hogy a fiatalokat teljesen meghoditotta a chav szub"kultura". Elnek bele a vilagba, 14 evesen terhesek lesznek a lanyok, megy a binge drinking, ha van csalad, akkor is pentek, szombat a bulizase, a gyerekre meg vigyaz a bolgar vagy roman au-pair. Generaciok nonek fel ugy, hogy a szulokkel csak ugynevezett quality time-ot toltenek, hetente par orat, a tobbi idot meg usse el a gyerek egyedul, au-pairrel, haverokkal, akarhogy.

Az angol fiatalok, akikkel talalkoztam, tobbnyire megbizhatatlanok, be se mennek dolgozni, ha olyanjuk van. Mindenre van kifogas es mentseg. Ha egy europai jobban dolgozik naluk, az sem erdekli oket, beallnak a gyulolkodok koze, szidjak a bevandorlokat. Pedig a lustabb lengyel sem olyan lusta, mint az atlag angol fiatal. Emellett bizonyos munkakoroket egyszeruen el sem vallalnak angol fiatalok. Vagy pl. vendeglatoiparba kisegito munkakorokbe csak a tenyleg legostobabb angol gyerek menne mar el, mikozben a kelet-europai diplomas munkaero is ott versenyez. Minimalberert az angol munkaltato persze, hogy egy ertelmesebb lengyelt, magyart, romant vesz fel meg konyhai kisegito munkakorbe is. Mert kemenyebben, gyorsabban, pontosabban dolgozik. Egyszeruen az angol fiatalok nem birjak a versenyt, ezert panaszkodnak, meg menekulnek a chav stilusba. Abban meg jok, ott nincsenek kovetelmenyek.

Az is eleg nagy hulyeseg, hogy a feher europai bevandorloktol feltik Anglia arculatat es jovojet, mikozben ozonlenek a karibiak, pakisztaniak, indiaiak, afrikaiak az orszagukba, aztan tavozni meg nem akarnak. Az rendben van, de a teljesen torvenyes europai bevandorlas az felhaborito... na ez az agyrem.
Nem a lengyel meg a magyar fogja ott kiboritani a bilit, hanem a sok nem-europai kulturabol jott ember.
Ugyanakkor jo szemmel nezik a Notting Hill Carnivalt, mert az mennyire brit... kettos merce...

Emellett annyi expat brit el szerte a vilagban, hogy mindenutt talalkozok veluk. Ezert pont nekik, az angoloknak nem lenne szabad ilyen begyepesedett, szuklatokoru nezopontot kepviselni a bevandorlast illetoen. Mert ok mindenhova odatoltak a kepuket az ujkori tortenelem folyaman.

Az kulon vicces, hogy Vinnie Jones bevandorolt az USA-ba es meg o panaszkodik az angliai bevandorlasra... akkor most neki az USA angolabb, mint Anglia, ezert ment oda? A sok spanyol ajku koze Californiaba? Los Angeles az mennyire angol? O is "bevandorolt" Walesbol Angliaba, majd Angliabol az USA-ba, ahol o is csak egy bevandorlo.
Agyatlan focista.

Ha Magyarorszagon valaki ilyen bevandorloellenes, idegengyulolo retorikat nyomna valaki, akkor rogton lenne ellene tuntetes, mert mekkora fasiszta, naci, idegengyulolo, feudalis, turulos nagymagyar... stb. Kettos merce!!!

prolee 2013.09.08. 09:28:11

A gyerekeim tizenéves szemmel így nyilatkoztak Londonról:
A Temze kicsi és koszos, még rozsdás bicikli is volt benne. Mindenhol kosz van, az utcán fehér embert nem is látni, mindenki buzi, meg transzi. A család, akiknél laktak: rossz kedélyű, műveletlen, szegény, a lakásuk tiszta, de olyan kopár, mint egy panzió. A gyerekeik gátlásosak, műveletlenek. Azért adnak szállást a nyelvet tanuló gyerekeknek, mert a papának nincs munkahelye, a mama is csak fél állásban dolgozik. Semmiről nem lehetett velük beszélgetni.
Az emberek ízléstelenül, igénytelenül öltözködnek, egyáltalán nem úgy néz ki az élet, mint a filmekben, kivéve, hogy a fű tényleg mindenhol gyönyörűen nő és nagyon zöld.

licsipancsi hites hajszakértő 2013.09.08. 09:28:12

@csavari: I couldn't agree with you more. Tökéletesen írtad le az úgynevezett "angol futball"-t.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.08. 10:04:36

@Don Kartasch: @nyuszigonosz: @ffüttyfürütty:
Hé hé, félre ne értsetek.
A lőtéri kutyát sem érdekli a magyar foci, én életemben összesen talán őt meccset néztem végig az is VB döntő volt.
Az a szégyen hegy ebbe a magyar fociba mennyit ölnek bele a valódi magyar sikersportágak meg pénzhiánnyal küzdenek.
Csak emlékeztetnék hogy a margitszigeti uszoda elkészültekor milyen botrányok voltak míg a stadionokra semmi sem drága.

licsipancsi hites hajszakértő 2013.09.08. 10:07:01

@sparklie: Így van, gratula a lényeglátó fogalmazásért! A libsik "toleráns" értékrendjébe minden olyan deviancia belefér, amit ők megfelelőnek tartanak a céljuk felé vezető úton. A tradicionális normalitás például már nem fér bele. Ahogy a szabad véleménynyilvánítás kritikája sem fér már bele a libsik által szétterített szabad véleménynyilvánítási dogmarendszerbe.

ffüttyfürütty 2013.09.08. 10:20:08

@diggerdriver: igen a szégyen maximum a költés oldalról merül fel ;)
(mert hogy ők mindig milyen gyászos képpel magyarázzák a bizonyítványt az sem hat meg senkit)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.08. 10:22:29

@Bonjour:
Figyelj, fogalmam sincs miről beszélsz. Bocsi.
Nem címeztem Neked semmit és írsz nekem valami zavaros akármit.
Tényleg nem értem.
Legalább azt írd meg mivel nem értesz egyet.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.08. 10:24:48

@Zoole:

Van egy lista a 100 legelterjedtebb téves tényről. Ezek sorában előkelő helyen van az "az USA nyelve majdnem a német lett".

Érdemes névrokonom és egyben távoli rokonom honlapját nézegetni, vannak ott jó anyagok: www.urbanlegends.hu - többször megesett már, hogy össze is kevertek minket... :-)

Zoole rebooted 2013.09.08. 10:45:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: hat igen,ennek fugvenyeben maskep latom,ezzel is okosabb lettem,nemhiaba irtam egy okosabbtol mindig szivesen tanul az ember,koszonom:)))

Bonjour 2013.09.08. 10:51:25

@diggerdriver: semmi gond, ha nem erted. Hat persze, hogy erintve ereztem magam, mivel torzsekrol en beszeltem, es azokat megemlited.
Amit irtam tenyleg zavaros, elnezest is kertem erte az utana jovo kommentben (es Sex Machine megbocsatott :)), amelyet a melleutesek erosen fokoztak, de ugy veltem, hogy az elozo kommentem fenyeben ertheto lesz, akit erdekel, nem kezdtem ujra a megfogalmazast.
Na de mindegy ez az egesz.

Megyunk vasarolni, ma nagyon kispolgari leszek. :))) ugyanis olthatatlan pizzaehetnekem tamadt, amikor ugy olvad le a sajt a pizzarol vastagon.

ffüttyfürütty 2013.09.08. 10:56:14

Aki ért hozzá: Ausztrál bevándorláshoz, munkaajánlat nélkül az SOL listát kell nézegetni? kösz

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.09.08. 11:06:17

@licsipancsi hites hajszakértő: Fogalmad sincs mirol beszelsz. Fogalmad sincs sem a liberalizmusrol, sem a centrizmusrol.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.08. 11:25:50

@Bonjour: OK.

Mi is megyünk étterembe már talán úton van ide Rezsőatya és végre sikerül találkozni.

BTBTBT 2013.09.08. 11:35:43

@sparklie:
A véleményed alapján eléggé limitált tapasztalatod van az angol fiatalokkal kapcsolatban, és lövésed sincs a chav-kultúra (ami inkább kulturálatlanság) meg a Notting Hill fesztivál lényegéről, eredetéről.

@ffüttyfürütty:
A Bertók Zoli oldalát nézted már?

2013.09.08. 11:42:30

@diggerdriver: email cimet csereltete? Vagy ezuttal old school telefonszamot is?

morsels (törölt) 2013.09.08. 12:10:49

@charlieharper:
Diszmagyarba oltozik digger, hogy biztos megtalaljak :-)

2013.09.08. 12:23:21

@morsels: es hangosan a Szozatot szavalja

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.09.08. 12:34:53

@charlieharper:
A francokat.
Kifeszítettem egy magyar zászlót a főutca felett és Pulinak öltözve ott ugrálok alatta:)))))))))))))

Latcho Rom 2013.09.08. 14:04:30

@Bonjour: Pedig igaza van - igy forog a vilag, ha tetszik nekunk..ha nem.

DieNanny CH 2013.09.08. 14:21:38

@charlieharper:

Digger markolóval megy, amin piros-fehér-zöld zászló fog lobogni...

licsipancsi hites hajszakértő 2013.09.08. 14:44:21

@tildy:): Egyre többeknek van már ezekről fogalma, szerencsére. Ne strapáld magad.

Bonjour 2013.09.08. 14:50:46

@diggerdriver: azert turo rudi feliratu tabla legyen nalad :))))). Ki tudja, nem merul-e le a telo.

Bonjour 2013.09.08. 14:52:32

@shakti_rom: ????????
Elolvastad az osszes kommented? Ha igen, akkor plane nem ertem. Most en nem.
De ha elmagyarazod, akkor lehet, hogy tudok valaszolni.

Bonjour 2013.09.08. 14:53:25

@Bonjour: javitas: ...kommentet....

Marmint a vonatkozoakat.

PannonBoy 2013.09.08. 14:55:43

Az is érdekes kérdés lenne, hogy vajon Magyarországon mennyire tolerálnák, ha sok bevándorló lenne a világ minden tájáról?
Tegyük fel, hogy olyan bevándorlókról van szó, akik tényleg hajlandóak dolgozni, nem úgy mint most, hogy csak egy helyben "sepregetnek".
Talán akkor az lökést adna a gazdaságnak.
Az UK sem azért lett nagyhatalom mert csak várták, hogy jöjjön a pénz, hanem igenis megdolgoztak érte.

Latcho Rom 2013.09.08. 15:00:26

@Bonjour: Csak a digerre reagaltal, en is arra.

Latcho Rom 2013.09.08. 15:02:10

URH: ez egy igen igen kemeny vilag.@shakti_rom:

zopilote 2013.09.08. 21:39:09

Rudyard Kipling - White Man's Burden

"Take up the White Man's burden--
Send forth the best ye breed--
Go, bind your sons to exile
To serve your captives' need;
To wait, in heavy harness,
On fluttered folk and wild--
Half devil and half child.

Take up the White Man's burden--
In patience to abide,
To veil the threat of terror
And check the show of pride;
By open speech and simple,
An hundred times made plain,
To seek another's profit
And work another's gain.

Take up the White Man's burden--
The savage wars of peace--
Fill full the mouth of Famine,
And bid the sickness cease;
And when your goal is nearest
(The end for others sought)
Watch sloth and heathen folly
Bring all your hope to nought.

Take up the White Man's burden--
No iron rule of kings,
But toil of serf and sweeper--
The tale of common things.
The ports ye shall not enter,
The roads ye shall not tread,
Go, make them with your living
And mark them with your dead.

Take up the White Man's burden,
And reap his old reward--
The blame of those ye better
The hate of those ye guard--
The cry of hosts ye humour
(Ah, slowly!) toward the light:--
"Why brought ye us from bondage,
Our loved Egyptian night?"

Take up the White Man's burden--
Ye dare not stoop to less--
Nor call too loud on Freedom
To cloak your weariness.
By all ye will or whisper,
By all ye leave or do,
The silent sullen peoples
Shall weigh your God and you.

Take up the White Man's burden!
Have done with childish days--
The lightly-proffered laurel,
The easy ungrudged praise:
Comes now, to search your manhood
Through all the thankless years,
Cold, edged with dear-bought wisdom,
The judgment of your peers."

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.