oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. július 29. 10:00,  A kilátástalanság miatt léptem le komment

2013. július 29. 10:00 Határátkelő

A kilátástalanság miatt léptem le

Ugo Zico gyakorlatilag még ki sem józanodott a diplomázást követő bulizásból és már külföldön volt. Felküzdötte magát, most pedig részletes beszámolót küldött Németországból.

Németország dóm.JPG

„Hét éve léptem le Magyarországról, rögtön diplomázás után. Az államvizsga után 1-2 nappal már Németországban voltam. A diplomámat át se vettem, ünnepélyesen postán kaptam meg.

Több mint 200 elküldött életrajz után, kevés német nyelvtudással és még kevesebb angollal, mérnökként kezdtem el dolgozni. Annak idején még szükség volt munkavállalási engedélyre, most már nincs. Egy magyar is teljesen szabadon élhet és dolgozhat Németországban, csak a lakhelyet kell bejelenteni és minden más megy automatikusan – persze ha van munkája. Munka nélkül nem igazán lehet itt beilleszkedni. Nehéz lakást bérelni, stb. - de erről majd később.

Kis idő elteltével már egész jól állt a szénám és rájöttem a titokra is. De erről is később.

Semmire sem tudtam használni a tudást

A kilátástalanság miatt léptem le Magyarországról. Nem akarom azt mondani, hogy az egész ország egy nagy halom sz.r, mert nem az. A vezetőink azok, akik azzá teszik. Átélve azt, ami itt történt Németországban, olvasva a határátkelőt, beszélgetve a régi, Magyarországon élő osztálytársakkal, néha a sírógörcs kerülget.

Különösen, amikor például azt a nagyszerű hírt olvasom, hogy a friss diplomások 15 évig !!!! Magyarországon kell, hogy dolgozzanak. Tudjátok, hol divat ez? Romániában!!! Ráadásul 15 évre??? Akkor én csak annyit kérdezek, hogy miként épüljön az ország tovább, hol tanulják meg a friss diplomások, miként működik a világ, ha nem külföldön (nyugaton)?

A fővárosi egyetemen szerzett tudást itt semmire sem tudtam használni. Mindent újra kellett tanulnom, a nyelvtudásról nem is beszélve. A tananyag 1 százalékát sem tudtam használni. És még a mi professzoraink állították, milyen erős az az egyetem és mennyire elismertek a magyarok világszerte. Pfh. Fogalmuk sincs semmiről, pláne az ittas, meg a komcsi időkből származó „doktoroknak". Én egyébként is végig elégedetlen voltam az oktatással, de ez a 15 év tényleg a hab a tortán.

A mindent azonnal akarok itt nem megy

A németeket nem jellemezném általánosan, mert miként a magyarokat, őket sem lehet. Olvastam szörnyű történeteket és jókat is, itt is megtalálni mindent. Csak azt nem értem, hogy ha valakinek odahaza rosszul megy a sora, mitől fél? Németország nagy előnye, hogy mindig van egy hely, ahol lehet reklamálni, és az ember megtalálja az igazát. Ehhez németül kell tudni, udvariasnak kell lenni, és ismerni kell egy-két jogszabályt, de ha vendégként egy országba jössz, akkor olvass utána, illeszkedj be"

Sajnos sok magyar ezt nem érti meg, és már az első pillanattól abszolút elvárásai vannak, ami itt nem megy. Ezért nem is tartom magyarokkal a kapcsolatot. Egyszer felhívtam egy fogorvost, hogy időpontot kérjek és a recepciós egy magyar nő volt. Rögtön elkezdett faggatni, hogy honnan jövök, mit csinálok, tudok-e munkát a fiának. Alig vártam, hogy időpontot kapjak és letettem a telefont. Másnap meg lemondtam az időpontot levélben. Egy másik magyarnak rögtön azután, hogy kijöttem pénzt adtam kölcsön – azóta se láttam egyetlen centet sem belőle. Ennyit erről.

Ma egy nemzetközi cégnél vagyok vezető beosztásban. Örülök, hogy elértem, amit elértem. A titok az, hogy mindig figyelni kell az újdonságokra, és TANULNI minden nap. A nyelvet, a szokásokat, mert azt értékelik, ha valaki fejlődik, de ha a konyhanyelv a maximum, ami a szánkon kijön, akkor mi vagyunk a külföldiek.

Meg is értem őket, mi magyarok is ilyenek vagyunk. A német ugyanúgy szidja a zsidót, cigányt, törököt, arabot, csak ők megtanulják ezt elrejteni. Mi meg erre sem vagyunk képesek. Engem nem érdekel az ilyesmi, mindig kell egy bűnbak mindenhol. Pont. De ha látják, hogy beszéled a németet és nem dadogod, vagy legalább tanulod napról napra, akkor egyenlő vagy velük.

Különben nem tudtam volna soha elérni azt, amit. Nemzetközi cégnék amúgy is sokkal jobb a helyzet, hiszen ott sok külföldi dolgozik. A feleségem is külföldi, de nem német.

A munkaviszonyokról

Egyet tisztán látni kell és ez nem csak Németországra vonatkozik: képzettség nélkül ne számítson az ember semmi jóra. Biztosan vannak jó lehetőségek, de nem a képzetleneknek – a nyelvről pedig már írtam.

Németországnak a következőkre van szüksége: mérnökök, orvosok (mert az itteniek Angliába mennek a magasabb fizetésért), ápolónők, idősgondozók, óvónénik, óvóbácsik, építőiparban több szakma (hegesztő – kiemelten keresett; segédmunkás; villanyszerelő; fűtés-, víz-, gázszerelő) és idénymunkások (eladó, pincér, stb.)

Amire nincs szükség: pék, cukrász, fuvarozó, taxis, autószerelő, banki alkalmazott, képzetlen, mindent elvállaló munkaerő.

A diplomát Bajorországban nem túl bonyolult elismertetni, minden infó a Bayerische Regierung honlapján megtalálható. Ők orvosokkal, ápolónőkkel foglalkoznak, a többi megy a Regierung Baden-Württenbergnek. Hessenben is van egy mérnöki kamara, itt 50 euróba kerül egy kérvény, ha elutasítanak, a pénzt visszautalják. De tapasztalatból mondom, nem kell ilyesmivel foglalkozni. Én se honosíttattam.

A szerződés a kulcs

Ha valaki ide szeretne jönni, fontos, hogy kiválassza a neki megfelelő várost. Ha állásra pályázik, szűkítsen a környékre, mert Münchenből Hamburgba pályázni értelmetlen, csak különleges esetben hívnak fel. Lakást bérelni 99 százalékban csak akkor lehet, ha van állásod, vagy eltűröd a török, albán, lengyel (nagyon vigyázni velük!), bolgár sorstársakat.

Ha van munkaszerződésed, akkor majdnem minden OK. A próbaidő 6 hónap. Ha van munka, akkor irány a Bürgerbüro bejelentkezni. Fontos közölni, hogy lemondasz arról, hogy az adataid továbbítsák. Ehhez jogod van a törvény értelmében,. Ekkor viszont neked kell egyedül bejelentkeznek az adóhatóságnál és a nyugdíj-főigazgatóságnál.

Ha hagyod, hogy mindenhova bejelentsenek, akkor nemsokára kapsz egy levelet, hogy fizess rádiódíjat (GEZ). Ha van interneted, tévéd, rádiód, mobilod rádióval, akkor kb. minden egyes tételért 5 eurót kell fizetned, márpedig így nagyon könnyen összejön 50 euró adó egy hónapban, csak azért, mert van egy-két dolgod, amiért amúgy is fizetsz a szolgáltatónak. És a köcsögök jönnek ellenőrizni!

A Bürgerbüróban rákérdeznek a vallásodra, ott mondd azt, hogy nincs. Különben fizetheted az egyházi adót. (Ezt nem kommentálom...)

Lakásbérlés

A lakásbérlés árában a rezsi is benne van, év végén jön az elszámolás. Íme, az árak:
1 szoba-konyha: 400 euró
2 szoba: 600 euró
3 szoba: 850 euró

Déli irányba haladva München-Stuttgart 100 euró plusz, északra haladva 100 euró mínusz.

Lakást vásárolni kb. 70 ezer eurótól lehet (határ a csillagos ég). Hitelt könnyebben kapsz, mint otthon, nem kell három másik lakást elzálogosítani, az egyetlen fedezet a lakás maga, az önerő kb. 5 százalék.

Vásárlások, szolgáltatások

A magyar árakat nem nagyon ismerem, de vannak dolgok, amik itt egyértelműbben kedvezőbbek. Egy hónapban 2 személyre 600 euró költést lehet számolni, de ha valaki meghúzza az övet, akkor ez lehet kevesebb is. Nálunk volt már több is.

Autót tartani drágább, mint Magyarországon, mert itt a szolgáltatások (szerviz, gumicsere, olajcsere, stb.) 3-4-szer annyiban kerülnek.

Villany- vagy gázszerelő 100 eurónál indul. (Magad nem tudod csinálni, mert ha nincs számlád a szakszerű karbantartásról, akkor a biztosító nem fizet.)

Bérek

Mindenekelőtt: a következőkben éves bruttó béreket írok. A nettolohn.de oldalon lehet kiszámolni, mennyi is az annyi.

Különböző adóosztályok vannak, a családi állapotnak, stb. megfelelően. Az egyik legjobb a Steuerklasse III (házasság, a férfi dolgozik, a nő háziasszony), az egyedülállók a Steuerklasse I-ba kerülnek.

Mérnök: 30.000 – 35.000 (kezdő), 45.000-60.000 (tapasztalt), a vezető beosztásúak értelemszerűen még többet keresnek.

Az orvosok alapvetően jól keresnek, de egy külföldi max. 80.000 euróig viheti. Az ápolónők 15.000-20.000 euró, de a pluszműszakokkal még többet lehet keresni. Az idősgondozók max. 15.000 eurót keresnek.

Az óvónők sajnos nincsenek megfizetve (max. 15.000), egy fodrász kb. 10.000-et keres.

Az építőiparban minden lehetséges. Az egyik legjobban megfizetett szakma a hegesztőké, ők akár 8.000 euró felett is kereshetnek – havonta! Kevés van belőlük, mert a munka nagyon sz.r, télen hidegben egy árokban... ja, és csak a minőséget fizetik meg, ha nem tetszik a munkád, fel sem vesznek. Amúgy építkezésen havi 1.500 euró az átlagfizetés.

Be kell illeszkedni

A legnagyobb titok: akármennyire nem akarsz, be kell illeszkedned és el kell fogadnod, ahogyan itt a dolgok működnek. Ha nem kérdezel vissza, hanem csinálod, és tanulsz, akkor előbbre jutsz. Nem véletlenül utálják itt a törököket, mert ők sosem értik meg, miért fizessenek például adót, amikor nem igénylik mondjuk azt, hogy utcát söpörjenek. Őket nem zavarja a szemét.

Miután már kiismerem magam, biztosabban élek itt és a spórolásra a kiskapukat is megtalálom. Ez igen un-ortodox, de miután a trükköket németektől tanultam el, akik szintén ezt csinálják, hát én is elkezdtem. Azonkívül eleget fizetünk a görögök zsebébe, hadd tartsak már meg egy kicsit belőle... :)

Ez egy archív poszt, melynek eredetije itt jelent meg. Kommentelni itt, a poszt alatt nem lehet, ha beszélgetni, hozzászólni szeretnél, azt a mai Klubsarokban teheted meg.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Németország

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr655431767

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása