oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. június 06. 06:50,  Amikor már úgy tűnt, mindennek vége 488 komment

2013. június 06. 06:50 Határátkelő

Amikor már úgy tűnt, mindennek vége

A mai poszt szerzőjének meghatározása szerint sikertörténet a mai, hiszen Alexander és barátnője egy hatalmas adóssághalmaz és munkanélküliség közepén döntöttek úgy, hogy elindulnak. Mindent eladtak, amit tudtak és nekivágtak...

éttermi konyha.jpg

„Rengeteget gondolkodtam, hogy megírjam-e a történetem, hogy érdekelhet vajon mást is, miként fordult az életem jobbra, ha már csak egy embernek tudok segíteni a döntésében, már megéri.

Több mint másfél éve élünk új választott hazánkban. A költözés meglehetősen gyors volt és határozott. Két hónapunk volt mindent elintézni otthon. Nem mondok újdonságot, ha azt írom nehéz volt összehozni a kellő indulótőkét.

Mivel otthon több mint egy évig kerestem állást, és nem találtam, így egy fizetésből éltünk, hatalmas adóssághalmazzal, negatív hozzáállással, kétségbeeséssel. Ez talán nem új.

Eladtunk mindent, ami mozdítható volt

Régebben sokszor beszéltünk arról, hogy máshol kellene élnünk és dolgoznunk, de sosem jutottunk el ennél tovább. Aztán egy nyári estén, amikor már úgy tűnt mindennek vége, és nincs tovább, jött az elhatározás. Akkor igazán érvényes volt, a "Most vagy soha!".

Két hónap alatt a barátnőm felmondott, eladtunk mindent, ami mozdítható volt. A számítógépet, ajándék notebookot, nyomtatót, ékszereket. Semmink nem maradt. Kis segítséggel nehezen, de összehoztuk az induláshoz elegendő pénzt. Busszal indultunk neki, mert olcsóbb volt, és több bőröndöt tudtunk magunkkal hozni.

Sosem felejtem el az indulás pillanatát. Édesanyámat kellett otthon hagynom, az a fájdalom... nem lehet leírni azt az érzést. Mindeközben az járt a fejemben, hogy mi lesz. Mi vár rám? Vajon találok állást? Elég lesz a pénzünk a fizetésig?

Londonba érkeztünk, de mivel este volt, nem tudtunk tovább menni. Így egy barátunkkal töltöttük az estét. Másnap ismét buszra szálltunk és ismét három óra buszozás következett. Megérkeztünk estére. Már el voltunk ájulva Londontól is, tetszett a változás.

Másnap már dolgoztunk

Mivel mi egy nagyobb vidéki városba jöttünk, reméltük ez is tetszik majd. Ismerősöknél szálltunk meg, ami hol jó ötletnek bizonyult, hol a legrosszabbnak. Másnap elmentünk regisztráltunk egy ügynökséghez, és rá egy napra már dolgoztunk is!

Gyárba küldtek ki minket, igaz hét napból hatot dolgoztunk, de örültünk neki, végre jött az a bizonyos felfelé irányuló vonal, ami megszakadt január-februárban. Mondták, hogy kevés olyankor a munka, de nem gondoltuk, hogy egyenlő a nullával.

Vettünk autót is, de el kellett adnunk, hogy fizetni tudjuk a szobánkat. Aztán barátnőmnek segített az akkori lakótársunk bejutni egy szállodába, így ő azóta ott dolgozik. Örültünk, hisz egy full-time már volt.

Én még mindig az ügynökséggel dolgoztam, bedolgoztam magam, így ha volt munka, mindig engem hívtak. Tudták, ha hívnak, megyek, de kiverte a biztosítékot, amikor hajnal fél1kor csörgött a telefonom.

Mivel kihoztuk az autónkat otthonról, így elkezdtem keresni nagyobb körzetben munkát.

Emberként kezeltek

Egyszer csak jött egy email. Vendéglátósként leginkább ezt az ágat próbáltam megragadni. Behívtak egy személyes interjúra. Nagyon ideges voltam előtte, hiszen eladni magam angolul nehéznek bizonyult, hiszen bár beszélem a nyelvet, még nem vagyok tökéletes szinten. (Mikor kijöttünk semmit nem értettünk, ennyit az otthoni nyelvoktatásról.)

No, de 30 km az út, és én megtettem azon a pénteki napon, annak reményében, hogy enyém lesz az állás, és végre nem csak az angolom fejlődik, hanem a pénztárcám is.

A főnök nagyon szimpatikus volt, éppen előtte nyaralt Magyarországon a feleségével egy neves szállodában, aminek a láncánál dolgoztam. Ezen felbuzdulva lelkes lettem, és az interjú átcsapott baráti hangulatú beszélgetésbe. A negyven percből tíz szólt kizárólag a munkáról. Úgy váltunk el, hogy jelentkezni fog majd.

Én boldogan léptem ki az épületből, éreztem, hogy ez nagyon jól sikerült. El voltam képedve a saját angolomtól, az angol udvariasságtól, hogy emberként kezelnek egy munkavállalót, rég nem volt ilyenben részem.

Ha akarom, ha nem, fejlődik a nyelvtudásom

Még aznap egy email fogadott, hogy nagyon élvezetes volt velem az interjú, és nekem ajánlaná a munkát. Beszélt a HR-sel is, de szükségem van Worker Cardra. Csináltassam meg nyugodtan, ők megvárnak!!!!!!!! Na, ettől ledöbbentem, hogyha két hét, akkor is tartják a helyem. Na, ez igen!

De mi az a kártya? Utánanéztem jó alaposan, és kiderült, hogy nekünk, magyaroknak nem is kell. (Hát ezért nem hallottam róla.) Megírtam neki, linkeltem a nagykövetség honlapját is. Végül megoldottuk. Mondanom sem kell mennyire boldog voltam!

A következő héten szerdán már kezdtem is. Egy kis konyhán vagyunk, 85% angolokkal és 15% más nemzetiségű. Ennek kifejezetten örültem, hiszen itt, ha akarom, ha nem, fejleszthetem a nyelvtudásom, és még fizetnek is érte!

Mindennek volt értelme

Mindenki nagyon kedves volt az első napomon, megmutattak mindent, elmagyarázták mi, hol van. Ha látták, hogy nem vagyok biztos, hogy jól értettem-e amit mondtak, akkor elmagyarázták újra vagy másképpen. Elképedten mentem haza első nap, és boldogan meséltem a barátnőmnek, hogy megtaláltam eddigi munkahelyeim paradicsomát!

Türelmesek, segítőkészek, nem akarnak kitúrni, nyugodt hely, nem sok a munka, jól fizetnek. El sem tudtam képzelni eddig, hogy van ilyen. És van! Habár part-time-ba vettek fel, mégis full-time az óráim száma, talán jól dolgozom, ki tudja. Lelkesen számolom a béremet, hiszen nem minimálbért kapok.

Alaposan megszenvedtünk és megdolgoztunk érte, de végre látjuk, hogy mindennek volt értelme. Eddig küszködtünk és nehéz volt, de most már csak jobb lesz. Nálunk a kerítés napról napra több kolbászból épül fel.

Én csak bíztatni tudok mindenkit, nem könnyű az elején, sőt kifejezetten nehéz, de ha valamiben hiszünk, és pozitívan állunk hozzá, akkor már pedig sikerülnie kell! Sok sikert mindenkinek, bárhová is megy!!!!"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr225346383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amarante 2013.06.06. 17:10:01

@Mr. Long: Na most meg mit pattogsz?Hadd legyen mar szabad nemszeretnem a fuveseket,drogosokat,alkoholistakat!Es igenis 20 evesen eletunt mi a banat lesz vele 40-esen?roppant ertekes mosogato,gondolom.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.06. 17:11:27

@charlieharper: de en lejjebb irtam
@váj mí: osszetetteb dolog ez a haborusdi
mert ugye honnan nezzuk pl kuwaitot felszabaditani, vagy a jugoknal rendet rakni talan nem volt ertelmetlen
vietnemba menni baromsag volt senki nem vitatja, ha eszakon kommunizmust akarnak , eljenek ugy
Irak mar sokkal sokkal bonyolultabb dolog, mintahogy afganisztan is
persze en is azt tartom, a haboru nem old meg semmit, csakhat...

azt nagyon birom mikor a magyarok baszogatjak az USA-t, hogy vietnam, meg Irak, kozben az I_II. VH-ban vastagon a rossz oldalon benne voltak, voltunk
es hat ebben a 2 haboruban is volt nehany aldozat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.06. 17:13:00

@Amarante: a mosogato is ember
zsidozni nem lehet meg ciganyozni, de mosogatozni igen:)

Amarante 2013.06.06. 17:14:17

@hagyma:
Jo van na,de en vmire valaszoltam:):)Tolem atvaltoztathatjuk takaritonore is:):)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.06. 17:18:33

@Amarante: miert nem bankarra?
tudod mennyi geci bankar van?
vagy miert nem vegrehajtora?
vagy miert nem informatikusra, aki neha kiirtja a csaladjat?
vagy miert nem politikusra?

miert eppen a mosogatok es a takaritonok a lenezettek /otthon/

Amarante 2013.06.06. 17:20:35

@hagyma: azert takaritono,mert en is az vagyok:):):gondoltam,nem szemelyeskedek,hanem magam tolom eloterbe:):)De lehet bankar es vegrehajto is:):):)

váj mí 2013.06.06. 17:21:12

@hagyma: A kulcsszó a "világháború" ... az USA fiaskói meg a kényszeres belepofázási indíttatásából fakadnak, olyan dolgokba, amikhez semmi köze. A WTC-t is a saját, elcseszett külpolitikájának köszönheti.

BTBTBT 2013.06.06. 17:22:09

@Amarante:
És mi a helyzet az apjukkal? Vele hogy állnak ilyen szinten?

@Mr. Long:
Miért kéne tetszeni egy céltalan huszonéves, akinek most éppen van pénze fűre? Mert majd céltalan harmincas lesz belőle?

Amarante 2013.06.06. 17:23:36

@Barátusz: Na az egy kulon sztori lenne.....Roviden:vele sehogy:):)En szokok lenni mindket szulo:):)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.06. 17:23:47

@váj mí: Te csak addig orulj amig USA es a hadserege van
addig van rend
ha nem lenne mar lehet csadorban jarkalnal

bar ha valami balhe lesz, gondolom az a 6 gripen eleg lesz:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.06. 17:27:22

@váj mí: tehat hja vilaghaboru, akkor amerika segitsen europanak, ha nem, akkor uljon a seggen es nezze tetlenul, hogy megolik 3000 civil allampolgarat
ker vh, kuwait, jugo OK az USA fasza
vietnam, irak, az usa geci
OK
56 utan befogad parszazezer magyart USA OK
de 90-ben a WTC-t megerdemeltek

lanyoknak milyen napjuk van?
sajnos en megyek melozni
de nem oda:)

Amarante 2013.06.06. 17:32:14

@hagyma: azert esztetikailag en nehany noszemelyt szivesebben latnek csadorban:):)

váj mí 2013.06.06. 17:33:19

@hagyma: Én semmi ilyesmit nem írtam, mindezt te értetted belé. A Watergate korszakban kellett volna neked ott élned, akkora vehemenciával véded :P

Jöhetsz ide is, ha megszorulnál ;)

2013.06.06. 17:42:24

@váj mí: ha a WTCt jogosnak tartod, akkor a 2002-es moszkvai epizodot is, ugye?

orange85 2013.06.06. 17:47:47

@hagyma: számításaim szerint életem felén túl vagyok.sosem vonzott az autóvásárlás,ezután sem tervezem.csak az extrém kényszer vihet rá,de az is neccesen mert jogsim sincs.
maradnék a cangánál,fitten tart.

váj mí 2013.06.06. 17:52:12

@charlieharper: Erőszakra erőszak szokott a válasz lenni.

orange85 2013.06.06. 17:54:32

@pappito: heh,és a helyzet azóta semmit sem javult!!:-)

orange85 2013.06.06. 17:58:32

@házelőtthinta: hogyne lenne!menjél tartalékosnak!igaz nem olyan mint rég,de amikor én még aktív voltam nem is olyan régen eléggé kacagtunk a tartalékos állományon.megőrülsz,akkora buli!

orange85 2013.06.06. 18:00:59

@váj mí: meg kell védjem a kis makkot!még én is értettem, pedig én fogyatékos vagyok.

orange85 2013.06.06. 18:09:51

@Alikam: igen, és egyre sűrűbben fogunk ilyen sztorikkal találkozni...

BTBTBT 2013.06.06. 18:15:08

@Amarante:
Ez érdekes. Van fiad is, vagy csak három lányod?

BTBTBT 2013.06.06. 18:18:55

@Amarante:
A kötél nem elég? Minek a szappan? Csak azért, mert még nem volt szükségem ilyen kellékekre. :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.06.06. 18:39:29

@váj mí: @hagyma:

Isten ments, hogy beleszóljak a vitátokba, de én inkább örülök ezerszer is annak, ha csillagos-sávos zászló van a rendfenntartókon, mintha félholdas.

Lehet nem csinált mindent a legjobban az USA, de ki igen? És vajon ha más csinálja (mert biztos vagyok benne, hogy csinálta volna), akkor vajon most jobb lenne-e?

Sok idióta baromarcú örjöngött az említett WTC-s esetnél (örömében). Én meg szégyellhettem magam megint mások ostobasága miatt :(

A háború nem jó dolog, de örülök, amikor a jófiúk győznek, az USA pedig bárhonnan nézem, messze van a rosszfiú kategóriától...

orange85 2013.06.06. 18:45:40

@Kovermadar: "USA pedig bárhonnan nézem, messze van a rosszfiú kategóriától..."

és a WTC?ne másnak higgy, csak a saját szemednek!

GERI87 2013.06.06. 18:48:28

@váj mí:

"A háború, mint olyan értelmetlen."

A háború minden csak nem értelmetlen, mindig okkal történik, mindig van cél.
Háborúk hoznak létre országokat, népeket...mi sem lennénk, te sem lennél.
Ez mozgatja a világot, az USA meg belepofázhat mindenbe mert nagyhatalom, abból is jobbik fajta, ez a dolga....inkább ő dirigáljon mint a ruszkik, vagy Kína.

váj mí 2013.06.06. 19:04:06

@Kovermadar: @GERI87: Huhh, fiúk, valami hasonló meccset már folytattam egyszer Bircaval. Mna, akkor gyorsan leírom. De, de igen lennék, legfeljebb nem lennék, legfeljebb nem magyar lennék, és egy percig sem bánkódnék a nemzetállamok hiánya miatt.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.06. 19:19:43

@váj mí:

A nemzetállam új dolog. Amikor nem volt, akkor is voltak háborúk.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.06. 19:22:38

@Kovermadar:

Olyan hatalom még nem létezett a világban, mely ne a saját érdeke mentén politizálna és háborúzna. Az USA sem kivétel. Viszont mindig lehet ebben a sajátérdekű tevékenységben más számára is pozitívum.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.06.06. 19:27:54

@charlieharper:

Eleve semmi értelem a "jogos" szónak ezzel kapcsolatban. Ez olyan mintha megkérdeznénk, hogy jogos volt-e Róma megalapítása az i. e. VIII. században vagy jogos volt-e az utolsó jégkorszak. Ennek semmi értelme.

Amarante 2013.06.06. 20:04:37

@Barátusz: Harom fiam meg egy lanyom:):)

A szappan azert kell,hogy megkenjuk a kotelet.Ugy jobban csuszik es biztosabb,hogy nem marad eletben a delikvens:):)

GERI87 2013.06.06. 20:26:22

@váj mí:

A háború az emberiség velejárója, olyan nincs hogy nem lesznek háborúk.

eagles 2013.06.06. 20:49:42

Vajon az igazságosztó USA miért nem tesz rendet Észak-Koreában? Mert ott nincs se olaj, se más érdemleges ásványkincs, mint Irakban, vagy Afganisztánban?
Ott tartunk, hogy az éppen aktuális minivizor Koreai diktátor oda szarhat az éppen aktuális idióta amerikai elnök asztalára, az sem számít. Mert ugye még csak kábszert sem termelnek, mint Afganisztán.

Nem kell eldönteni a világ egy nemzete helyett sem, hogyan akarnak élni. Főleg nem az USA-nak.

2013.06.06. 20:59:38

@01234567: Igen, de az szükség, amit a pesti autósok csinálnak, az meg luxus. Tudniuk kellene különbséget tenni a kettő között. Sok mindent lehet a bkv-ra mondani, de hogy mindenhova eltudsz vele jutni, az hót ziher. Persze a kocsi kényelmesebb, meg lehet vagizni a szomszéd előtt, csak az ember gatyája is rámegy, ha kilóg a segge a gatyából, de csak azért is autót tart fent, mert neki az jár. Aztán meg szid meg köpköd mindenkit, miközben csak pénzügyi analfabéta, nem számol utána a költségeknek és hogy egyáltalán megéri-e.

2013.06.06. 21:03:42

@házelőtthinta: A magyarok eddig az összefogásról voltak híresek. Legalább hülyeséget ne írjál már. Persze te komolyan gondolod.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.06. 21:10:38

Na szóval…
Akinek nem inge… (annak Ingrid)
A poszt egy kissé darabos nyelvezetű látszik hogy az írójának ezen a téren nincs sok tapasztalata. Na de miért is baj ez? Semmi probléma nincs ezzel. Ez nem az Élet és Irodalom házi blogja. Itt hétköznapi emberek hétköznapi történeteit olvassuk. Szerintem ennél olvastunk rosszabbat is. Nem tetszik a hétköznapi szóhasználat? Olvassátok Sámánt.
Sok mindenbe nem lehet belekötni de Ti megtaláltátok azt a pontot amin keresztül példaértékűen hülyét csináltatok magatokból.
Eladtak mindent. Kimentek. Vettek egy autót. Amíg munka volt fenn tudták tartani. Mikor a lakhatás veszélybe került eladták. Aztán Magyarországról vittek ki egy autót hogy nagyobb körzetben tudjanak munkát keresni. Jól tették mert 30kilométerről hívták interjúra ami után megkapta az állást.
Ez időrendi sorrendben le van írva. Ha valaki ezt nem képes megérteni az hallgasson és legalább ne égesse magát. Valóban a posztban nem szerepel hogy nem az övék. Hibát követett el a posztíró hogy nem részletezte miszerint az autó a keresztanyja unokaöccsének a Jóskapistának az autója aki kormányhoz közelálló vállalkozó és miután a felesége egyszer átlagon felül teljesített az ágyban így lecserélte az autóját a régit pedig a rokonoknak adta üzembentartóival.
Az pedig külön bicskanyitogató hogy miután legalább háromszor leírtra hogy nem az övé utána még néhány birkapásztor rákérdez hogy akkor hogy is volt azzal az autóval?
Amikor aztán már olyan mélységekig hatoltatok hogy posztírón végbéltükrözést hajtottatok végre szájon keresztül ez már Neki is sok volt és a Ti stílusotokban visszaszólt. Na az már nem tetszett Nektek. Itt csak nektek van jogotok élveboncolni hogy jön ahhoz Ő hogy visszabökjön.
Én amit kiolvastam az írásból.
Nem szabad megvárni hogy annyira lecsússzál hogy már menekülni se tudj. A posztírónak ugyanúgy mint nekem is a legnagyobb meglepetés az emberként való bánásmód. A poszíró ELÉGEDETT. Egy konyhai munkás is lehet elégedett. Sőt egy diggerdriver is. Az elégedettség az egy kellemes állapot. Aztán még. Tudnak alkalmazkodni a körülményekhez. Tudnak sokat dolgozni. Találtak egy országot ahol boldogok.
Sok sikert.

nyuszigonosz 2013.06.06. 21:13:47

@diggerdriver: Diggi, megint egyszer jót írtál!

( ja és a kubai narancsra emlékszem - a tegnapi posztból még.)

nyuszigonosz 2013.06.06. 21:22:39

@diggerdriver: Ja, és ne haragudj a "Diggi"-ért. Nem rosszindulatból van. Csak nekem így rövidebb.

Amarante 2013.06.06. 21:40:42

@diggerdriver: Na azert ennyire nem volt jo a mai poszt,hogy ekkora kommentet generaljon:):):)Joga van hat neki mindenhez,ahogy nekunk is a kekeckedeshez:):)
Csak szolok,hogy mar jo ideje nem rola esett szo:):)

Az egyik birkapasztor:)

mzgldr 2013.06.06. 21:47:55

@pappito: ha rákattintasz a @név-re akkor odagörget az oldal amelyik hozzászólásra válaszoltak.

mzgldr 2013.06.06. 21:51:05

@Amarante: attól függ hány évesek. Ha már 16-17 akkor már nagy valószínűséggel elnyomtak egy spanglit a haverokkal és biztos nem reklámozták. Nem kell túlaggódni a dolgot, ha nem csapják szét magukat, akkor észre se veszed rajtuk.

BTBTBT 2013.06.06. 21:54:45

@Amarante:
Nem lehet kis teljesítmeny akár csak kordinálni is őket.

Ahogy korábban írtam, nem vagyok valami nagy akasztás-szakértő, de nem a rándulás közben eltörő nyakcsigolya miatt hal meg a delikvens? Ehhez a szappan miért szükséges? A kötél megszorul anélkül is. :)

@diggerdriver:
Bocs, de utólag te is könnyen vagy okos azzal az "eladtunk mindent-van-e autó?"-dologgal kapcsolatban, pláne hogy már a kommentjeinket is elolvastad.
Engem egy nagyon "kedves" és "okos" delikvens ma még le is faszozott, amikor megakadtam ennél a részletnél - amíg a spanját nem. Igaz ő a tegnapi narancsos/banánosért is kipécézett magának engem, de mást nem. :)

A poszter viszont annyira boldog nem lehet, ha nekiugrik annak, aki piszkálta.
Jó étvágyat! :)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.06. 21:55:03

@nyuszigonosz:
Ááá miért haragudnék. Csak azt ne mond hogy bakfitty. Mer' akko' rád emelem a bökőt:))))))))))

Egy csomó embert kérdeztem és nem emlékszik a kubai narancsra.

nyuszigonosz 2013.06.06. 21:58:38

@diggerdriver: Pedig volt kubai narancs, söt, az volt többször.
Mármint azt hamarabb láttál-kaptál mint nem kubait.
Kisebbek, színre kívülrök sokszor narancs-zöld színüek. Édesek voltak, csak rossz volt lepucolni.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.06. 21:59:33

@Amarante:
Természetesen jogotok van kekeckedni. Csak akkor ha visszabasz akkor nem kell megsértődni.
Ahogy visszaszólt egyből nagyképű posztíró lett.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.06. 22:03:59

@Amarante: Na azert ennyire nem volt jo a mai poszt

Mire számítottál egy brit magyartól? Elég ha megnézed a képet, négyből három totál homály. És ez bizonyíték nem igéret.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.06. 22:05:39

@Barátusz:
Nézd, az egész posztnak egy végtelenül jelentéktelen része az autó. Messze nincs akkora szerepe amennyit kommenteltek rá. Eladtak mindent és kimentek. Mi van ha az autót nem adták el ami az övék. Semmi. Lehet hogy akkora értéket sem képvisel mint az alsónadrágja. Nekem is van otthon egy ilyen autóm. Értéktelen.

Akármilyen boldog és elégedett lennék én is legalább ilyen stílusban válaszoltam volna. Attól hogy elégedett vagyok attól még senki ne törölje belém a lábát.

Honnan tudtad hogy eszek? :)))

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.06. 22:07:33

@nyuszigonosz:
Így van. Zöldek voltak és nagyon vékony héjúak. Szinte mindig lehetett kapni nagyon olcsón. Édes volt és nem volt olyan savas mint a narancs.

BTBTBT 2013.06.06. 22:12:45

@diggerdriver:
Amikor adósságból menekül ki, és mindenét pénzzé teszi, aztán a nem megfelelő fogalmazás miatt mégis ott figyel az autó vásárlása (mint kiderült, a távolság leküzdésére), majd eladása, majd egy újabb autó - akkor bizony nem is annyira lényegtelen az a részlet.

Nem kekeckedés, de a boldogság meg az elégedettség nem ugyanazt jelenti. A poszter lehet elégedett, hiszen küzdött, és komolyabbnak tűnik, mint például a korabeli bébisintérek, de a kritikát nem szenvedheti. Másfél év után még messze van az a boldogság, hiszen a hitelek még otthon várják.
Eleinte szimpi volt az ürge. A piszkálódók némelyike pedig hozta a szokásos gyér formáját.

Honnan tudnám? Éppen vacsoraidő van. Mi a menü? Hús hússal? :)

Amarante 2013.06.06. 22:35:56

@én már a fény gyermeke vagyok: En is brit magyar vagyok:):):)Igaz en nem irok posztot rola:):):)csak ugy elvagyok itt,mint a tejbetok:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.06. 22:39:46

@Barátusz:
Valahogy ki kéne már nőni abból hogy az autót luxuscikknek kezeljük.
Valamikor nem is olyan régen a mobiltelefon és a számítógép is luxuscikk volt. Ugye emlékszünk még mikor a tehetősek féltéglányi mobilokkal jártak és a nép mindjárt kitalálta a bunkofon jelzőt azokra a készülékekre.
Ugye a posztíró azt írja hogy éjjel csörgött a telefonja utána meg hogy kapott egy emailt. Mégsem kérdezte meg senki hogy ha mindent eladtatok akkor honnan van telefon meg számítógép. Mert ezek már kiléptek a luxus kategóriából. Az autó még nem.
Azt írja elkezdett dolgozni egy ügynökségnek. mindketten dolgoztak vettek egy autót. Te is tudod pár száz fontért már lehet kapni használhatót.
Én is ügynökségeknek dolgozok. Londoni ittlétem legjobb munkáját pont az autó hiánya miatt bukta el. Dolgoztam egy cégnek. Nagyon jó pénzt fizettek hihetetlen jó társaság volt. Végeztünk a melóval én hazamentem magyarországra egy hétre mikor visszajöttem mondja az ügynököm hogy ez a cég hosszú távra adna munkát Lutonban.
Nem volt autóm. Mire vettem addigra a meló elúszott.
Utána egy hónapig nem volt munkám. A fejem vertem a falba hogy miért nem vettem előbb autót. aztán lett munkám de egészen idáig nem volt szükség autóra. Alig használtam de mégis jó volt a tudat hogy akár vállalhatok olyan munkát is.
Most kezdem kihasználni hogy a fiamat hordom Chessingtonba lovagolni meg megyünk Uxbridge-be a piacra.
Akinek egyhelyben biztos munkája van annak rendben van hogy nem kell autó de egy digger nem az első munkahelyéről megy nyugdíjba.

Húst hússal? Vega vagyok csak növényevő állatokat eszek. Kivéve mikor nem. Nem azért kapaszkodtam fel néhány millió év alatt a tápláléklánc csúcsára hogy visszatérjek a bokorevők közé:))))))))))))

Amarante 2013.06.06. 22:42:38

@diggerdriver: En spec. nem sertodtem meg:)A mai poszt ugy lett beharangozva,hogy sikertortenen....az iro azzal inditott,hogy segito szandek mocorog benne(vagy kukac,mittom en).En egyiket sem eszleltem.
Azert en nem biztatnek senkit,hogy igy induljon el es mi abban a siker ha meg mindeg kolcsonkocsival jarkal.
semmi infot nem adott,semmi egyedi,erdekes dolog nem volt a posztban,de a vegen vitezul ravagta,hogy csinalja utana mas is ha tudja...
az en hibam,de nehezen toleralom a butasagot.Nem,nekem nem tetszett es pusztan udvariassagbol sem fogok mast mondani.

nyuszigonosz 2013.06.06. 22:52:55

@Amarante: Mondjuk, hogy milyen szavakkal van beharangozva a poszt, hat..izé... arra nagyon nem lehet menni.

Én úgy értelmeztem: ezt valaki olyan írja, akinek nagyon sehogy mentek otthon a dolgai és most örül, hogy eljutott odáig, hogy jól kezdi érezni magát.
És örül.
Egetveröt azthiszem senki nem tudna írni. Mármint óriási újdonságokat a munkakereséssel-találással.

Ettöl függetlenül mindenki saját maga dönti el, melyik poszt tetszik neki és melyik nem.
Nekem is vannak posztok amelyek egyszerüen nem jönnek be.
Ez számomra nem egy olyan volt, hanem egy normális
.
És ezt most nem azért írom, mert nekem bajom lenne azzal, hogy speciell neked nem tetszett, Nincs.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.06. 22:53:44

@Amarante:
"Alaposan megszenvedtünk és megdolgoztunk érte, de végre látjuk, hogy mindennek volt értelme. Eddig küszködtünk és nehéz volt, de most már csak jobb lesz. Nálunk a kerítés napról napra több kolbászból épül fel.

Én csak bíztatni tudok mindenkit, nem könnyű az elején, sőt kifejezetten nehéz, de ha valamiben hiszünk, és pozitívan állunk hozzá, akkor már pedig sikerülnie kell! Sok sikert mindenkinek, bárhová is megy!!!!"

Ez van a végén vitézül rávágva. Nekem ez rendben van.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.06. 23:14:42

Ha valaki tudja...
Mi az angol neve az itt használt tányér és poháralátéteknek?
Általában furnér vagy parafalap szép festéssel.

cukorhal 2013.06.06. 23:22:49

@házelőtthinta: fuhh, akkor most megnyugtattál, hogy a "nemnormálisba" tartozom, az a komfortzónám! Igazából jó is, hogy ekkora az arcom, mert a munkámban kb. egész nap azon pörgök. Ez igy azt hiszem le is fedi a valóságot. ;)

Amarante 2013.06.06. 23:23:33

@diggerdriver: Place- mat

Nem a poszt vegere gondoltam:):)De szerintem mindegy!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.07. 00:00:21

Tudom off, de ha mar UK a hetvege erdekes lesz, Britain's got talentben dontosok a magyarok, raadasul elso helyre varjak oket. Nezegettem a kommenteket, erdekes olvasni a britek reakcioit.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.06.07. 00:12:55

@diggerdriver: En azt mondanam, Londonban felesleges az auto. 3.5 eve kinn lakunk, eddig ketszer vettuk volna igazan hasznat: amikor koltoztunk.

Na majd egyszer en is leiroma mi kis tortenetunket, mindenki azt hiszi, IT-skent pikkpakk lesz az embernek munkaja, hollott palyakezdo IT-skent ez nagyon nem igy van.

BTBTBT 2013.06.07. 01:06:05

@diggerd@diggerdriver:
Otthon volt jogsim, de itt nincs autóm, vezetni sem tanultam meg, és Londonban nem is kéne kocsi, egyfelől a forgalom, másrész a parkolóhely problémák miatt. Vidéken lehet, hogy más.
Kiadásként, amikor eladósodva, mindenedet pénzzé téve jössz ki, és végre van valami melód, az autó igenis luxuskiadás, mert 2-300 font (plusz fenntartás) is nagy érvágás olyankor.
Kár magadat hasonlítani a vendéglátós poszterhez. Aki talán kereshetett volna a szálloda közelében szállást, és akkor leküzdötte volna a távolságot.
Nem tudom, mi a divat Northamptonban, de Londonban nagyon sokan a közelbe költöznek, amikor új munkájuk van, és csak szobát/lakást béreltek. Ha már van saját lakásuk, és az a városon kívül is van, akkor utaznak.

Alsó kategóriás telefont 10 fontért hajítják utánad, alap számítógépet/laptopot, ami a kezdetben jó email-ezésre (hacsak nem a könyvtárat választja az embör) meg CV-írásra, 200 körül lehet kapni. És álláskereséshez mindkettő elengedhetetlen
.

"Vega vagyok csak növényevő állatokat eszek." :DDD

A poháralátétet coaster-nek hívják. Érdekes név, de tényleg olyan, mint egy kis sziget. A tányéralátét meg úgy van, ahogy Amarante írta.

BTBTBT 2013.06.07. 01:11:19

@tildy:):
Költözéshez jobb a "Man & Van" szolgáltatás, csomóan csinálják, maszekok, kis és nagy cégek is.
Legközelebb már nekem is az kell, mert annyi cuccom van. :)

A múlt hétvégi produkció tényleg ott volt, pedig eddig nem láttam még BGT-t. Ezt is youtube-ról.
Megkérdeztem az angol kollégámat, hogy miért is indulhatnak nem angol résztvevők. Azt felelte: A Simon Cowell nagyzási hóbortja miatt, hogy globalizálni akarja a műsorát.

Már nagyon várjuk a kezdő ájtísek sztoriját. :D

pappito · http://pappito.com 2013.06.07. 01:21:46

@Blood kapitany: "Pappito! Teged kerdeznelek,(egyebkent szeretem a kommentjeid :) ) Te most akkor miota elsz ott,ahol? Azt irod,hogy 25 eve ennyi meg annyi volt a megelhetesed,aztan meg arrol irsz,hogy nem akartal 6 honapra bevonulni.Viszont 25 eve meg egy laza mesfel ev volt a szolgalat. Masik kerdes. Hol tudsz te 1,29 $-ert benzint? Rogton kuldom az ismeroseimet ahhoz a benzinkuthoz :)"

Az, hogy mióta élek itt az hogy jön ide? (hatodik éve amúgy) A kilencvenes évek elején kellett volna vonulnom, akkor soroztak először, de arra már készültem, közben dolgoztam is (hogy mennyi volt a megélhetésem én egy szót se írtam) és nem akartam elveszteni az állásom, aztán 8 éven keresztül nem sikerült berángatniuk, ami alatt a másfél év hat hónapra kopott, mire "csodaszerű gyógyulásom" :) végbement már csak fél évre vittek volna, de inkább megoldottuk másképp. (bár lett volna fontos elvtárs aki eltünteti a nevem már az elején!)

Benzinárakról szerintem nem én írtam, de majd visszaolvasok.

pappito · http://pappito.com 2013.06.07. 01:23:04

@Blood kapitany: ehh, most látom, összekevertél zopilote-al :)

pappito · http://pappito.com 2013.06.07. 01:23:37

@diggerdriver: "Ha valaki tudja...
Mi az angol neve az itt használt tányér és poháralátéteknek?
Általában furnér vagy parafalap szép festéssel."

asztal :)

GERI87 2013.06.07. 02:05:36

@Quercus58:

"Vajon az igazságosztó USA miért nem tesz rendet Észak-Koreában?"

Egyrészt kínai befolyási övezet (az volt a történelem nagy részében) és még ott van Oroszország is, ami szintén nem akar USA bástyát a távol keleti szeglete határában....a jelenlegi állapoton nem érdeke senkinek sem változtatni.
Főleg nem D Koreának, anyagilag megterhelő lenne integrálni újjáépíteni északot...

Világpolgár2012 2013.06.07. 02:07:20

@diggerdriver:
"Ha valaki tudja...
Mi az angol neve az itt használt tányér és poháralátéteknek?
Általában furnér vagy parafalap szép festéssel."

Coaster - a poharak alá való
Placemat or table mat - a tányérok alá
Beermat - a pubokban a pultnál kis törölközőféle

montroyal ( CAN qc) 2013.06.07. 03:10:34

@Kovermadar: örjöngött az említett WTC-s esetnél (örömében)

csak nezzetek meg a Loose change doc filmet (google)

erdemes .. elgondolkoztato... meg miert dolt ossze a harmadik torony ... persze semmit nem tehetunk .. az agymosas a demagogia jol mukodik ...vegul is idovel az is kiderult kik gyujtottak fel a Reichstag epuletet hol ott masokra lett fogva ...
szoval aki meg nem latta nezze meg .. nem kell ezen az oldalon vagy a masik oldalon allni csak elgondolkozni...

montroyal ( CAN qc) 2013.06.07. 03:41:29

@charlieharper:91 ben mi is 5000 $ kamatmentes eloleget kaptunk az allamtol az elolegre es egy kezzel irott papira igazolas hogy felesegem Mari neninel takarit es 1500$ keres...OK itt irjak ala 11% kamat
ma 2 evi adobevallas visszaigazolasa a revenue-tol ossz koltseged hazzal kapcsolatban ( kolcson futes aram adok) nem erheti el az egy harmadat a fizetesednek .. elso haz igaz 5% eloleg de altalaban 20% kernek hogy megkapd... (ma ujjitottam meg 5 ev 2.89% kamat)
szoval valtoznak az idok...
@hagyma: megolik 3000 civil allampolgarat...KIK?

amugy a naturista strandok nalunk csak kartyaval paroknak v csaladoknak tényleg atlag eletkor 50+ es senki sem kukkol
pl szabalyba van TILOS fixirozni tukros napszemuveget nem ajanljak egymas olébe ulest stb .. egy csinos csajt sokkal jobban
fixiroznak egy regulair strandon..
egyebkent nem kotelezo oda jarni de aki jar az sem elitelendo..

montroyal ( CAN qc) 2013.06.07. 03:45:20

@NIKI LAURA: felcsigaztal... 21 -en megyunk megnezzuk Albertat Calgarybol levezetunk Victoriaig .. 2 het turizmus mivel a nejemnek nincs utlevele belso turizmusnak hodolunk ugy mint tavaly a Maritimek..

2013.06.07. 04:04:57

Nem értem miért fáj egyeseknek hogy a posztiró pozitivan látja a helyzetét és éli meg tapasztalatait. Gusztustalan dolog szétcincálni a pozitiv mondanivalót és addig csürni-csavarni amig xarnak hangzik az egész.

Na mindegy, sok sikert a posztirónak!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.07. 04:35:21

@montroyal: terroristak, akik nem feltetlenul keresztenyek

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.07. 07:47:07

@tildy:):
Figyelj, nem lehet kategorikusan kijelenteni hogy itt vagy ott nen kell autó.
A munkakör erösen meghatározza. Ez a legfontosabb.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.06.07. 07:52:24

@cougarcat:
Na valahogy erre próbáltam rávilágítani.

DieNanny CH 2013.06.07. 08:29:00

@házelőtthinta:

Egyetértek! Szerintem minden 18-20 évesre - nőre, férfira egyaránt - nagyon is ráférne 6 hónapnyi kiképzés. Nem a lazsálásos dolgokra gondolok, hanem rendes edzésterves dologra. Én még most, 39 évesen is kipróbálnám. Lehet, belepusztulnék, de lehet, hogy nem.
Középiskolában kollégista voltam, ami nem igazán volt fenékig tejfel. Ott volt, aki egyáltalán az együttlakást nem bírta! Igaz, mi tizen voltunk egy szobában.
Nagyon el van kényelmesedve a mai fiatal emberek nagy része...

DieNanny CH 2013.06.07. 08:59:53

@diggerdriver:

Szeretem a hozzászólásaidat.

BTBTBT 2013.06.07. 09:38:26

@DieNanny:
Ez tényleg így van, és a kivétel erősíti a szabályt. Fél évig tolnák a gyakorlatokat, egyből megemberesednének, és nem olyan nyafkák és nyamvadtak lennének, mint sokuk.
(Mondom ezt úgy, hogy nem voltam katona, és az önállósaggal gyerekkor óta niincsenek gondok. :D )

tanato 2013.06.07. 09:48:23

@Barátusz: A baj nem ott volt hanem, ott hogy fegyvert adtak olyanok kezébe is akik erre teljesen alkalmatlanok voltak,bár megfogható psychés betegségük nem volt.Amit Te javasolsz az egy fiúnevelő intézet,azt viszont demokratikus országokban csak büntetésből jár.

DieNanny CH 2013.06.07. 10:16:43

OFF

Akit érdekel az otthoni vízállás:
www.adukovizig.hu/

Karim25 2013.06.07. 10:57:42

Udv!

Csak vegigfutottam nagyjabol a hozzaszolasokat.

Lehet nem tetszett a hangnemem, de en mindig is az "Amit adsz, azt kapsz" alapelvet kovetem. Es visszafele is. Ha ugy szolitanak meg egy ideig nem szolok...akinek nem tetszik nem tudok mit csinalni.

Komolyan nem tudom honnan vettetek hogy mosogato vagyok, holott leirtam nem egyszer hogy nem....irtam mar hogy fozok, sot tegnap sutemenyeket krealtam. De ha valakinek ez a mosogatas, nem fogok erre tobbet idotpocsekolni.

Nem olvastam pontosan mindent, nem tudom hogy ram vonatkozik e vagy sem...DE kikerem magamnak, hogy egy utolso ismeretlen ember fuvesnek titualjon! (Ha nem ram vonatkozott akkor elnezest!!!)

En inkabb ugy latom, volt egy valami amibe belelehet kotni, es jo magyar modjara meg is tettek nehanyan. Nem regenyt akartam irni.
Direkt nem irtam le reszletesebben, mivel nem tartozik senkire, plusz nem szeretnem ha olyan olvasna, akire nem tartozik. Nem kommentelokre gondolok, de ez bonyolult.

Nagyjabol irtam le idorendben, benne volt minden fordulopont, kiveve hogy hazat berlunk.

Igen, en boldog vagyok.
Van egy melom, kollegaim akiket birok. Van egy hazunk.
Van aki irta, igen fizetem a hitelt meg 5 honapig...

Es bar nem tartozik ide, de igenis buszke vagyok!
Ugyanis szuletesnapja lesz a baratnomnek, es tudtam neki venni repulojegyet, igy haza tud latogatni kicsit hosszabb idore. Megtudtam neki ezt adni.

Nekem ez mar orom, hogy boldogsagot okoztam egy ilyen "apro" ajandekkal!

Lehet szidni. Lehet nekem vagni sok mindent. De eloszor nezzetek magatokba, es magatok kore. Utana lehet kezdeni massal kotekedni az o eleterol.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.07. 11:16:29

@Karim25: A HA szerkesztőségénél kapható ' a posztoló harap, ne ingereld! ' tábla, csak azt kellett volna kitenned az írásod mellé. Akkor csupa jókívánságot kaptál volna, a kommentelőnek van lelke.

Tökfőzelék123 2013.06.07. 11:32:21

@Karim25: szép történet, gratulálok nektek!

DieNanny CH 2013.06.07. 12:24:16

@Karim25:

Egyszer, még hónapokkal ezelőtt volt egy kommentelő, aki azt mondta, hogy: A hülye MAGYAR!, kilóg a s*gge, de kell neki a legújabb autó, 100 collos tv, legújabb tablet...
Én is kikértem magamnak, miszerint én beérem itt a 22 m2-es konyha nélküli lakásommal, autóm nincs, telefonom 10 éves, ráadásul örököltem. És mégis magyar vagyok.
Tudod, mit írt vissza? Hogy egy lúzer vagyok, aki nem tud élni.

Szóval, légy büszke magadra, mert ha 1 évig állást kerestél, kint meg rögtön kaptál, akkor még egy mosogatói állás is (tudom, nem mosogatsz!!!) boldoggá tehet.

Gratulálok, és higyj magadnak: boldog vagy!

én már a fény gyermeke vagyok 2013.06.07. 12:30:42

@DieNanny: A mosogatói állás tök baró. Pl az ember nem viszi haza a munkáját, legfeljebb az otthoni tányérokkal túlórázik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.06.07. 13:55:28

@DieNanny: hat
ha egy hazafele tarto repjegy az ajandek......
akkor ez nem lehet felhotlen

BTBTBT 2013.06.07. 14:10:26

@tanato: Fiu- ES lanynevelo intezet. :)

@Karim25:
Ha rank celzol A.-val, akkor tevedsz. Nem teged fuveztunk. Visszaolvasas. Szovegertelmezes.

@DieNanny:
Bar a poszter munkahoz valo hozzaallasa tetszik (a sertodott vagdalkozasa 23 eves letere nem), de ugy tunik, hogy az otthoni anyagi gondok utani itteni munkaelvezet eseteben osszekeveri a boldogsagot az elegedettseggel.

montroyal ( CAN qc) 2013.06.07. 18:08:37

@hagyma: nezd meg a filmet akkor is ha nem erdekel es m,egtudod kik a terroristak nem ellentmond a film eledtarja a tenyeket az elsumakolt megvalaszolatlan esemenyeket es dots te magad semmi reszre hajlas ...
az mar kiderult hogy az iraki haborut toni blair es bandaja hamis dolgokra alapozta kitalalas az egesz birosagon is volt de undorito modon azt mondtak kb igaz de nem fontos jo ez igy ...olaj!!!

DieNanny CH 2013.06.08. 14:03:42

@Barátusz:

És ha boldog ÉS elégedett?

BTBTBT 2013.06.08. 19:17:49

@DieNanny:
"az otthoni anyagi gondok utani itteni munkaelvezet eseteben osszekeveri a boldogsagot az elegedettseggel"
A Herzberg-féle munkahelyi 2-2 motivációs modelre céloztam.
Másfél év után azt állítja a poszter, hogy attól boldog, hogy jó állása van, és haladnak előre. A boldogsághoz több tényező szükségeltetik, nemcsak egy meló, mit szeret és ami jól fizet meg egy nő. :)

ikiv0000 2013.06.09. 17:14:59

@hagyma: Nem azt írta, hogy egy repjegy volt csak az ajándék, hanem, hogy örül, hogy meg tudta lepni vele a barátnőjét. De amint látom komplett bevásárlólistát kellett volna adjon. Amúgy meg attól hogy nem futja mondjuk egy akár 1-2-300 fontos repülőjegy mellett még toronyórára láncostól attól még igenis lehet nagyságrendekkel jobb ott a helyzete, mint Magyarországon, ami adhat örömre okot, ha más nem azért, mert a folyamatos anyagi gondokkal való küzdés bizony el tudja vonni az ember figyelmét az élet apró örömeitől is. A felhőtlen boldogság pedig relatív. Valakinek ez trópusi nyaralást meg luxusautót jelent, valakinek pedig hogy be tudja fizetni a számláit és mégis futja hónap végén még húsra (és köztük végtelen variáció és átmenet). Ettől még ne akarjuk elvitatni ezektől az emberektől a boldogságot. Amúgy meg a hozzászólók folyton ellentmondanak maguknak, egyszer az a baj, hogy hogy mert néhány száz fontért kocsit venni mikor még hitele van otthon (kinek mi köze hozzá?) másszor meg mi az, hogy csak repülőjegy az ajándék. Na akkor döntsük már el.

ikiv0000 2013.06.09. 17:26:09

@Barátusz: A boldogsághoz az út az elégedettségen keresztül vezet.

ikiv0000 2013.06.09. 17:35:24

@Karim25: Szia! A posztod rendben volt és én szívesen olvasom mások "kalandjait" még ha azok nem pont Agatha Christie írások is. :) Amúgy szerintem ez az oldal sem egy könyvkiadó honlapja, de lehet, hogy csak én néztem el. Viszont aki a kákán is csomót keres az bármibe beleköt, nem a jó szándékú kritika a lényeg hanem a kekeckedés. Jó választ sosem fogsz tudni adni, tehát okos enged szamár szenved. :)

ikiv0000 2013.06.09. 17:53:29

@én már a fény gyermeke vagyok: Például egy ilyen hozzászólásra én is harapnék:

"Mire számítottál egy brit magyartól? Elég ha megnézed a képet, négyből három totál homály. És ez bizonyíték nem igéret."

Akkor ez most valami fotósklub.
A poszt tökéletlenségéhez mérten túlzásba lett víve a fikázás.
Az összes hozzászólást végigolvastam és némelyik tényleg elég bunkó stílusú volt. Azt sem látom sehol, hogy ez a bunkovagyok.blog.hu lenne, tehát egy tökéletlen, de nem bunkó stílusú posztra jogosan vár az ember nem bunkó stílusú kommentet. Ennyi.

ikiv0000 2013.06.09. 18:53:43

@Barátusz: Herzberg kéttényezős modellje csupán két részre bontja Maslow piramisát. Mely szerint külső tényezők a piramis alsó 3 szintjén lévő szükségletek és motivációs tényezők a felső két szinten lévők. Herzberg sem állítja, hogy a külső tényezők ne lennének fontosak a motivációhoz (esetünkben boldogsághoz), mivel ezek megléte elégedetlenséghez vezet, bár meglétük még nem vezet elégedettséghez (boldogsághoz). Azonban könnyen belátható, hogy nem tudsz motiválni egy éhező munkavállalót elismertséggel, nagyobb felelősséggel vagy személyes fejlődéssel. Amúgy a posztoló a Maslow piramis két felső szintjéből is sorolt (akarva-akaratlanul) tényezőket, azaz a Herzberg modell motivációs tényezőit: elismerik a munkahelyén, jó kapcsolat a munkatársakkal, úgy érzi a munkájával elégedettek, mivel többet hívják be dolgozni, mint amiről eredetileg a szerződésében szó volt. Amúgy szerintem a piramis három alsó szintjén lévő szükségletek nem teljesülése sokkal nagyobb mértékben befolyásolja az általános boldogságát az egyénnek, mint a két felső szintjén lévők. Mindenesetre menedzsereknek szánt motivációs elméletekkel még nem próbálnám magyarázni a boldogság fogalmát, bármennyire is igaz, hogy az alsó szintek hiányosságai eléggé keresztbe tudnak tenni neki.

BTBTBT 2013.06.09. 21:31:00

@ikiv0000:
Nem állítottam, hogy a boldogsághoz nem az elégedettségen keresztül vezet az út, tehát ebben egyetértünk, de itt néhányan összemosták a kettőt. Attól még nem lesz valaki boldog, hogy elégedett.

Herzberg, aki a munkára redukálja a Maslow-éból továbbfejlesztett modeljét, egyáltalán nem beszél boldogságról, csak "elégedetlen-nem elégedetlen-nem elégedett-elégedett"-állapotokról.

A Maslow piramisa alján lévő dolgok (fizikai szükséglet, biztonság, védelem) nem a boldogságot befolyásolják, hanem legfeljebb az elégedetlenséget és az elégedettséget. Akinek már ezek boldogságot okoznak, annak igencsak eltérő - alacsony szintű - értékrendje lehet.

ikiv0000 2013.06.10. 08:38:38

@Barátusz: Én is azt mondom, hogy Herzberggel és Maslow-val nem lehet magyarázni a boldogságot. Csak nem értem miért próbáljuk az úriembernek mi megmagyarázni, hogy akkor most boldog vagy nem, ha ezt még egy drogossal vagy alkoholistával tesszük azt megértem, mert mesterséges hangulatjavító szerek kellenek neki ahhoz, hogy jól érezze magát.
A boldogságot nem kell túlmisztifikálni, szerintem mindenki akkor boldog ha annak érzi magát. Minden embernek másra van szüksége ahhoz, hogy ezt a tudatállapotot elérje, valakinek magas karriercéljai vannak, valakinek elég ehhez csupán egy szerető család. Viszont ha az alapvető szükségleteidet (és ezzel mondjuk a családodét) nem tudod kielégíteni, nem tudsz hónap végén enni adni a gyereknek, vagy télen együtt fagyoskodtok, akkor hiába a szerető család nem tudsz felhőtlenül boldog lenni. Én csak azt akartam mondani, hogy a posztolónak lehet elég a boldogsághoz egy munkahely ahol jól érzi magát, egy szerető társ (aki lássuk be a hosszú magyarországi munkanélkülisége és e miatti eladósodásuk ellenére is kitartott mellette), akivel a szabadidejében jól érzi magát, akivel megoszthatja a sikerélményeit (ez megint egyénenként változik) vagy aki mellette áll a bajban és persze nem utolsó sorban a biztonságos megélhetés. Hogy ez a te személyes boldogságodhoz nem elég, mert neked mondjuk a karriered terén is komolyabb elvárásaid vannak, attól ő még lehet boldog ennyitől is. Például most én is boldognak érzem magam. Megvan-e minden amire vágytam, elértem-e mindent amit szeretnék? Hát nem. Teljesül-e minden amire vágytam, elérek-e mindent amit szeretnék? Biztosan nem. De ettől még boldog vagyok, mert látom a lehetőséget az életemben, még ha azok nem is teljesültek még. Van egy párom, családom és barátaim, akik velem örülnek, ha van minek és mellettem állnak a bajban. Hogy 2 év múlva is boldog leszek-e még? Mit tudom én, annyi minden jöhet, betegség, a kapcsolatom megromlása (nem valószínű, de ki tudja), egy gazdasági összeomlás, ami engem is a padlóra küld. Tehát szerintem a céljaid eléréséhez vezető út is lehet boldogsággal teli, vagy éppen nem, és nem csak a végcél elérése.

„A boldogság egy olyan ideális állapot, amelyre bár vágyunk, mégsem tudjuk meghatározni, hiszen magában foglalja életünk minden oldalát és ezzel emberi teljességünket.”

– Delia Steinberg Guzmán

Karim25 2013.06.14. 22:58:20

@ikiv0000:
Tokeletesen leirtal mindent, amit kellett.
Koszonom!

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása