oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 06. 06:52,  Nem szeretnénk itt felnevelni a gyereket 549 komment

2013. május 06. 06:52 Határátkelő

Nem szeretnénk itt felnevelni a gyereket

Megfigyeltem (így bőven több mint 600 poszt után nem nagy kunszt, persze), hogy érdekes hullámokban jönnek az írások, mintha egyik vonzaná a másikat, így aztán ma megint egy angliai történet következik. Számomra Róbert írásának a vége volt a legérdekesebb, amikor arról ír, a sikeres megtelepedés ellenére is milyen nehéz a „menni vagy maradni" kérdésre választ adni.

Brighton, Anglia_1.jpg

„2007 októberében megismerkedtem a párommal, igazi, mindent háttérbe szorító szerelem volt. Sajnos én Szegeden laktam, a párom Székesfehérváron. Elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az ingázást nem szeretnénk hosszútávon csinálni.

Mivel mindketten azok a típusú emberek voltunk, akik „mindig is ki akartak menni külföldre, csak sosem volt elég bátorságuk", felkerestünk egy kecskeméti céget, akik munkaközvetítéssel foglalkoznak Angliába.

Korrektek voltak, nem kértek pénzt, csupán szerződést kellett aláírni, hogy 3 hónapig nem hagyjuk ott a munkahelyünket, amit ők találnak nekünk és bárhol lehet (azt elfelejtették megemlíteni, hogy ők 1 éves szerződést írtak alá a céggel, ahova kiközvetítenek).

Nem voltunk megijedve

Beleegyeztünk természetesen, találtak is munkát Cumbriában egy Grasmere nevű kis faluban. Tele voltunk reménykedéssel, álmokkal és izgalommal. A párom elég jól beszélt angolul, én sajnos nem. Ismertem rengeteg angol szót internetes játékokból (haha, a haszontalan időtöltés néha jó is tud lenni), szóval nem voltunk megijedve.

Összepakoltuk, amit csak tudtunk és nekivágtunk.

Egy négycsillagos "posh" hotelben voltunk „general assistant"-ok, ami a mindenes megfelelője. Szerencsére főként felszolgáltunk, néha szobatakarítás, bárban dolgozás néhány hónap után, párom a recepción is besegített.

Hidegzuhanyként ért bennünket, hogy az otthon tanult angol semmit sem ér, ha nem érted meg, hogy mit mondanak, és hogy mennyire más kifejezéseket / szavakat használnak valójában. A dialektusról meg ne is beszéljünk. Cumbriában a vaj nem "báttör", hanem "buttör", a "dzsászt" pedig "dzsuszt" és még sorolhatnám.

Az első 3 hónap rémálom volt

Félre ne értsetek, anyagilag mindenünk meg volt, korrektül fizettek, mindenre jutott pénzünk, de a szállás rémálom volt. Együtt laktunk a kollégákkal egy 7 szobás házban két fürdővel, egy konyhával... Én naivként valahogy mindig azt gondoltam, amíg otthon laktunk, hogy az angolok amolyan „úriember" típusúak, tiszták, ápoltak, előzékenyek... egy olyan embertípus, amelyre fel lehet nézni.

Ez a véleményem nagyon gyorsan megváltozott. Koszosak, nem adnak a higiéniára, rendet nem tartanak, maguk után nem takarítanak... legalábbis azon a szinten csak ilyen angolokkal találkoztunk (természetesen tisztelet a kivételnek), még ma is felfordul a gyomrom, ha felidézem ezeket az emlékeket.

Ehhez hozzájött még a honvágy, a család és barátok hiánya, az itteni szokások nem ismerése, a nyelvi hiányosságok, a másfajta ízek, szagok, termékek. Nagyon sokszor a határán voltunk annak, hogy hazamegyünk, de a büszkeség (azt hiszem, az volt) visszatartott bennünket.

Irány Anglia legdélibb pontja

Volt egy pocsék nyarunk (3 hétig még a napot sem láttuk), ami után a Kedvesem úgy döntött, hogy Anglia legdélibb pontjára fogunk költözni. Elővette a térképet és rábökött Brightonra.

Nagyon nagy szerencsénk volt, hogy barátok segítő kezet ajánlottak nekünk a költözés megoldásához, el lehettünk náluk, amíg találtunk munkát és lakást. A párom a helyi Sportsdirectben kezdett dolgozni (ott többnyire mindig van felvétel), engem egy barátom invitált a helyi Dominóba pizzafutárnak.

A költözéssel és a bér ideiglenes kiesésével anyagi gondjaink lettek nagyon hamar, így még az is veszélybe került, hogy hogyan veszünk ki lakást / szobát. Végül barátokkal vettünk ki együtt egy viszonylag nagyméretű lakást.

A szerencsénk az volt, hogy én a harmadik héten már 60 órát tudtam dolgozni pizzafutárként, amivel a netto havi fizetésem elérte az 1700-at, ami nagyon jó. (Tudom ajánlani, hogy ha valaki itt akarja elkezdeni az életét, jöjjön ki, vegyen kocsit, vagy hozzon és kezdjen el pizzafutárként dolgozni. Nyelvtudás nem igazán kell csak egy jó GPS).

Diploma és nyelvtudás nélkül hosszú az út

A párom néhány hónap után talált egy jó munkahelyet, ami beleillett a diplomájába és azóta is ott dolgozik, már középvezetőként és minden téren meg vagyunk elégedve vele. Biztos munkahely, jó kereset és még meg is becsülik.

Nekem diploma és nyelvtudás nélkül sokkal hosszabb utat kellett bejárnom. Az volt a szerencsém, hogy én nagyon szeretek beszélgetni emberekkel és ez egész jól "felhúzta" az angolomat. Másfél évig voltam pizzafutár, aztán elegem lett.

Sajnos a nyelvtudásom még mindig nem volt tökéletes (még mindig nem az négy év után) ezért nem sikerült irodai munkát találnom, hiába volt több év kereskedelmi tapasztalatom. Egy pubban helyezkedtem el felszolgálóként.

A jó dolog idekint, hogy ha keményen dolgozol, az megtérül (nem úgy, mint otthon). Két hónap után team leader (amolyan kisfőnök) lettem, négy hónap után gyakorlatilag egyedül vittem a pubot. Sosem lettem asszisztens menedzser (aki a második ember) de a munkakört elláttam.

Egy év után besokalltam (azt tudni kell rólam, hogy soha az életben egy percet sem akartam vendéglátásban dolgozni és tessék, lehúztam két és fél évet benne), legfőképpen azért, mert a párommal jóformán hetente egyszer találkoztam. Mire hazaértem, ő már aludt, mikor elment dolgozni még én aludtam. Háromhavonta volt közös hétvégénk kb.

Végül sikerült az irodai munka

Két hónap munkanélküli után, amikor is elküldtem a jelentkezésemet több mint 300 helyre, felvettek a jelenlegi munkahelyemre, ahol megint bebizonyosodott, hogy ha keményen dolgozol, az megtérül. Két hónap után előléptettek sales managerré, fél év után pedig megkaptam a cég kereskedelmének az irányítását.

Jelenleg is ezt csinálom, 9-től dolgozom 6-ig, hétfőtől péntekig, irodában. 3 év alatt sikerült eljutnom idáig, de megérte. Közben összeházasodtunk a párommal, most éppen a gyerekeket tervezzük, és nem tervezünk hazamenni az otthoni helyzet miatt. Egy kis lakást bérelünk, ahol berendezkedtünk, de – hála az égnek – már nem lakunk együtt másokkal két éve.

Érdekes, így, hogy nem élünk otthon, szinte csak a rosszat halljuk otthonról. Mindenki biztat bennünket, hogy nehogy hazamenjünk, mert rémálom, ami ott van. Viszont nem szeretnénk itt nevelni fel a gyerekeket, mert szeretnénk, ha hasonló értékrendet kapnának, mint amit mi kaptunk. És hasonló oktatást is.

Jobb, ha magad jársz munka után

Hogy legyen a posztban használható infó is, néhány dolgot azért leírok.

A minimumfizetés olyan nettó 900 fontra jön ki havonta 170 óra munkával. Ha az ember ki akar jönni kevés nyelvtudással, akkor valszeg nem fog kapni teljes munkaidős állást, tehát ha valaki tervezgeti a kijövetelt és úgy számolja, hogy "900 font mínusz szoba, kaja, rezsi stb. még mindig marad 200 fontom, az jó" az nem biztos, hogy ilyen egyszerű lesz.

Legtöbb helyen csak részmunkaidőre vesznek fel kezdőket, ami 10-18 óra egy héten, ami nem sok, annyiból nem lehet megélni.

Elkerülném a magyar munkaközvetítőket is. Nyomtass ki önéletrajzot, esetleg kísérőlevelet, és kezdd el végigjárni a vendéglátó egységeket, pizzériákat, McDonald's-okat, pubokat, éttermeket, kávézókat, stb. Előbb-utóbb valahol maradhatsz dolgozni.

Tudom, hogy nálunk otthon ez nem szokás, és még talán cikinek is tűnik először, de ez itt így megy. Nagyon sok önéletrajzot el kell szórni, hogy legyen valami eredmény. Ha találtál munkát (akármilyet) akkor már nyert ügyed van, mert meg van a pénzforrás és mellette elkezdheted építeni az életed/karriered.

A magyarokról

A magyarokról nekünk felemás tapasztalataink voltak, hála az égnek egyre több értelmiségi magyar költözik ki, így talán lehet ismerkedni magyarokkal. Sajnos a legtöbbször az a baj, hogy külföldön éltek, és amikor találkoztok, valami miatt a másik magyar azonnal valami közösséget érez veled (mindketten külföldön vagyunk, legyünk tesók – gondolom, valami ilyesmi lehet mögötte) és máris a zsebedben turkál.

Találkozol magyarral, és itt az első 6 kérdés: „hol dolgozol?" „mennyit keresel?", „hol laksz?", „mennyit fizetsz a lakásért?", „tudsz-e valami jó munkát?", „tudsz-e valami jó szállást?". Kicsit kisarkítom, persze, de nagyjából ez a séma. Természetesen van egy bizonyos értelmi szint, ahol ez azért sokkal burkoltabban zajlik...

És még egy nagyon fontos dolog, mielőtt bárki is nekivág: jó ha tisztában vagy vele, hogy ha külföldön munkát vállalsz és élsz is ott néhány évet (az nem élet, hogy kimész, dolgozol látástól vakulásig, ötödmagaddal bérelsz 1 szobát, nem költesz semmire, nem mész sehova és hazaviszed a pénzt 3 év után, hogy vehess egy házat, aztán 20 év múlva rájössz, hogy a legszebb éveidet áldoztad be - miért is? néhány tégláért), utána már soha nem leszel az, aki előtte voltál.

Engem nagyon megváltoztatott. Emlékszem milyen stresszesen, agresszíven jöttem el otthonról, mert az volt az alapbeállítás. Ma már nevetek azon, hogy otthon az emberek milyen görcsösek és mennyire felidegesítik magukat minden jelentéktelen dolgon.

És a honvágy nem szűnik... sosem. Az ember néhány év után két szék közé tud csak leülni. Nem megy haza, mert rengeteg dolog jó itt, sokkal jobb, mint otthon. De menni akar, mert ott a magyar föld, a család, a barátok, a megismert dolgok... Nehéz ez, nem mindig fenékig tejföl."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr745282988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. trafik nomac 2013.05.07. 11:52:25

@VT Man: "Ha egy franciát megkérdezel, hogy ki ő, akkor büszkén kiáll, és hangosan elmondja: ÉN FRANCIA VAGYOK!
Ha egy amerikait megkérdezel, ő azt mondja, mellet döngetve, hogy ÉN AMERIKAI VAGYOK!
Ha egy románt megkérdezel, ő kiáll, és elmondja, hogy: ÉN ROMÁN VAGYOK!"

Egy nagy fenet, majd ha a Budapest tablat nem csak a Koki-nel hagyod el, akkor rajossz. Hulyek meg mindenutt vannak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 11:55:42

@én már a fény gyermeke vagyok: Akik populista módon az eltartottak érdekében politizálnak az eltartók (adófizetők) ellenében, azok csődbe viszik az országot. Ez egyáltalán nem csak Magyarországra igaz, hanem a föld bármely országára.

Az ilyen pártoknak véleményem szerint a történelem szemétdombján lenne a helyük, de Magyarországnak az lenne az érdeke, hogy ne egyedül induljanak el oda, vigyék magukkal az MSZP-t, meg a többit is :)

bpetya75 2013.05.07. 12:01:53

@Jani haverja:

Öregem! Ezt de tudnám támogatni!

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.07. 12:06:06

@Jani haverja: Ebben is egyetértünk. Szerintem is nekem kéne irányítani az országot.

bpetya75 2013.05.07. 12:13:58

@Philosoraptor:

Direkt használtam a szót. A birkásítás egy ideje kedvelt tevékenység a hatalmasok részéről.

Egyébként meg túl könnyen általánosítasz. Az "ostoba átlagember" pl kimondottan ellenszenves szóösszetétel.

tableno 2013.05.07. 12:14:26

@Jani haverja: Általában nem vagyok a szavazati jog korlátozásának a híve, de ezzel kiegyeznék.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 12:20:16

@én már a fény gyermeke vagyok: Én nem akarok irányítani Magyarországon, meg egyetlen országban sem. Én ezt (mármint az államhatalmat) úgy fogom fel, mint egy szolgáltatást. Ő (mármint az államhatalom) van értem és nem fordítva. Ha nem tetszik a szolgáltatása, odébb megyek, van konkurencia, ahol a munkámra (meg főleg az adómra!) szükség van, ugyanis én az adómmal fizetek az állam szolgáltatásáért, vagy ha lenne annyi pénzem, hogy a kamataiból meg tudnék élni, akkor is fizetnék az adott államnak, a fogyasztásommal, ami munkahelyet teremt, és végül is annak a vége is az, hogy adóbevétele keletkezik az adott államnak, ahol éppen fogyasztok.

Sokszor leírtam már a fodrászos példát: Ha a fodrász szerintem drágán, vagy csúnyán vágja le a hajamat, vagy esetleg hajvágás közben bunkó, stb. akkor legközelebb nem oda megyek, hanem egy másik fodrászhoz, vagy levágatom a hajamat a feleségemmel ingyen (ért hozzá, bár nem szakmája). Szabad a választás. Én ugyanígy érzek az államhatalmakkal szemben is.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.07. 12:22:22

@Jani haverja: A szambol vetted ki a szot! En elhataroztam, amikor kikoltoztem, hogy nem megyek szavazni. Nem erzem jogosnak a beleszolasom a magyar dolgokba. Hiaba fizettem az elmult evekben adot. De a jovo evekben sem tervezem az otthoni fizetest, igy semmi kozom a dolgokhoz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 12:29:29

@Mr. Long: Igen, ezt én is így gondolom.

Viszont ha már a konkrét szavazati jog meghatározásánál tartunk (annál, hogy kinek kellene szavazati jogot adni, meg kinek nem), akkor kénytelen az ember a múltbeli eseményekkel meghatározni ezt, merthogy azt meg mindenki mondhatná, hogy "én a következő 4 évben egészen biztosan fogok adót fizetni" :) Most értelemszerűen nem Rólad volt szó (tetejében pont az ellenkezőjéről írsz), hanem egy ilyen jogszabály elméleti megvalósíthatóságáról.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.07. 12:48:50

Igazolja, hogy az elmult negy evben fizetett adot, vagy tanult valamit es azert nincs adobevallasa, de akkor is legalabb ket evnyi adofizetese legyen.

xylon 2013.05.07. 12:59:51

@Jani haverja: @Mr. Long: A szavazati joggal elvetelerol vagy megadasarol valo vita a fejletlen demokraciak es feldiktaturak kedvenc potcselekvese.

Amigy a kormany sikerrel tereli erre az allampolgarok figyelmet addig se kell kormanyozni.

Most komolyan azt gondolod hogy par tizezer tartosan kulfoldon elo fogja eldonteni a valasztast? A fiatalabb generaciok szinte mind szetszavaznak, es beloluk kerul ki a legtobb kivandorlo. A szavazast az alsobb retegek frusztracioja meg a nyugdijasoknak osztott alamizsna donti el.

Ez az adobevallashoz kotott szavazoi jog a tobbszazezer adocsalo minimalberes orszagaban meg egyszeruen a het vicce.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 13:22:16

@xylon: Kérdés, hogy mi a fejletlen demokrácia. A svájci demokráciát pl. én elég fejlettnek tartom, hiszen 500 éves, aztán a nők szavazati joga csak 1968 óta létezik. Félreértés ne essék, nem mintha pártolnám a nők szavazati jogának elvételét, csak arra akartam rávilágítani, hogy nem egyetlen mérőszámmal lehet meghatározni az adott demokrácia fejlettségét, vagy elmaradottságát, és teljesen objektíven lehetetlen. Mert persze, hogy könnyű összehasonlítani demokrácia fejlettsége szempontjából a jelenlegi Svájcot, meg Észak-Koreát, de akkor már nehezebb dolgunk lenne, ha mondjuk Németországot, meg Franciaországot kellene összehasonlítani. Ugyanis az utóbbi példában mindkét országban vannak olyan dolgok, amik demokratikusabbak a másiknál, tetejében nem is biztos az, hogy azok a bizonyos demokratikus dolgok annak az országnak a hasznára válnak (pl. Franciaországban sokkal több joggal rendelkeznek a szakszervezetek, mint Németországban).

"Ez az adobevallashoz kotott szavazoi jog a tobbszazezer adocsalo minimalberes orszagaban meg egyszeruen a het vicce."

Szerintem meg egyáltalán nem a hét vicce. Legalább az eltartottak egy részét kiszűri. Pl. jelenleg Magyarországnak az a baja, hogy egy olyan párt, amelyik normális (vagy ahhoz legalább közeli) gazdaságpolitikával indulna neki a választásokon, valószínűleg még a parlamentbe sem jutna be. Mindez annak köszönhető, hogy Magyarországon végzetesen felborult az eltartók és az eltartottak aránya, és aki nem kedvez az eltartottaknak, annak esélye sincs választást nyerni akkor sem, ha minden eltartó rá szavazna valami csoda folytán.

A dolgot meg még súlyosbítja az is, hogy elenyésző azon magyar emberek száma, akik nem kapnak az államtól valamilyen juttatást. Pl. akinek kiskorú gyereke vagy tanuló gyereke van, az kap családi pótlékot. De ilyen a bármilyenfajta támogatott hitel, meg az utazási kedvezmények, meg sok minden egyéb.
Úgyhogy - ha így veszem - akkor Magyarországon ma szinte mindenki eltartott valamennyire, még akkor is, ha ténylegesen ő az eltartók közé tartozik, azaz jóval több adót fizet, mint amennyi pénzt visszakap az államtól.

tanato 2013.05.07. 13:54:01

@Philosoraptor: Pontosan,nem fog kiürülni,se nyelvtanulási,se mobilitási hajlandóság nincs akkora mint pl. Romániában,vagy Lengyelországban vagy akár Szlovákiában.Az átlagember persze tényleg nem ostoba de nyelvet tanulni az nagyon macerás neki.

xylon 2013.05.07. 13:54:16

@Jani haverja: nem ertetted meg mire gondoltam. A fejletlenseg jele pont az hogy a 21dik szazadban meg mindig ilyen alapveto dolgokrol kell Magyarorszagon vitazni mint a szavazojog. A masik jele meg az hogy az itt hozzaszolok nagyresze is gond nelkul elvenne (gyak magan kivul mindenkitol). Meg a sajat hozzaszolasodon belul is ellentmondasba kerulsz hogy most az adofizeto szavazhasson vagy az aki netto befizeto. Foleg egy olyan orszagban ahol az adofizetesi hajlandosag nem eppen magas.

Inkabb az lenne a kerdes hogy miert mukodik ugy a rendszer hogy a tarsadalom egyes csoportjai gyakorlatilag semmifele felelosseget nem vallalnak a rendszer fenntartasaban. Az alap okokat kellene megoldani nem pedig a tuneti kezelest eroltetni (a szavazojoggal manipulalni a rendszert).

Amugy ez az egesz vita teljesen akademikus, szerintem nincs egesz Europaban egy orszag se ahol ne lenne altalanos szavazojog.

tanato 2013.05.07. 14:11:33

@Philosoraptor: www.origo.hu/nagyvilag/20130507-tobb-magyar-vandorolt-ki-nemetorszagba.html
Bár ez látszólag ellentmond az előbb leírtaknak,lehet hogy nagyobb idő távlatában változnak majd a magyarok röghözkötöttségi szokásai.

mojoking77 2013.05.07. 15:27:44

@kék madár: Kapufat lottel baratom, de ez elofordult mar sokakkal :)
En kint elek mar egy ideje. Te? Vagy akkr lehet te itelsz kozvetett "tapasztalatok" alapjan?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 16:55:49

@xylon: A kérdést én is csak elméleti síkon boncolgattam.

A nagy gond a következő: Most lusta vagyok az adatok után járni pontosan, de élt az 1700-as években egy angol tudós emberke, aki az addigi demokráciákat vizsgálta a történelem során. A lényeg az, hogy azt állapította meg, hogy egyrészt a diktatúrák sokkal gyakoribbak, mint a demokráciák a történelem során, de azt is megállapította, hogy ha kialakul valahol egy demokrácia, annak kb. 200 év az élettartama. Mindezt azzal az elméletével magyarázta, hogy tegyük fel egy szűz társadalomban vannak a pártok, és mindegyikre nagyjából ugyanannyian szavaznak. Egy párt megváltoztatja az eredeti elképzelését, és valamely társadalmi csoportnak kedvezményt ígér. Ezzel meg is nyeri a választásokat törvényszerűen, mert az a társadalmi csoport biztosan rá fog szavazni. A következő választáson ha egy másik párt akar nyerni, akkor annak már úgy kell kampányolni, hogy az eredetileg kivételezett társadalmi csoport kedvezményeit megtartja, de kiválaszt emellett még egy társadalmi csoportot is, akinek valami más kedvezményt ígér. És választásról választásra így nő a kedvezményezettek köre. Amikor a kedvezményezettek többen lesznek, mint azok, akiknek a kárára kedvezményben részesülnek (azaz az adófizetők) akkor általában zavargások, vagy polgárháború tör ki, amelynek a végén diktatúra lesz.

Persze az illető tudós emberke az 1700-as években élt, tehát későbbi adatokkal értelemszerűen nem rendelkezett, meg az elmélete is nagyon leegyszerűsített, de ettől függetlenül van igazság benne.

A probléma az, hogy Magyarország már bőven meghaladta ezt az eltartók és eltartottak 50-50%-os arányát az eltartottak javára. Ezért filozofálgatok olyan dolgokról, amivel esetlegesen el lehetne ott kerülni a bajt. Mert az igaz, hogy én, meg a közvetlen családom eljöttünk onnan, de maradt ott egy csomó rokonom-barátom stb.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 16:57:33

@xylon: Ja, és egyébként nem csak Magyarországon van állandó vita a szavazójogról, gyakorlatilag egész Európában, hol erősebben, hol gyengébben, hol kiterjeszteni akarja valaki, hol szűkíteni, úgyhogy nem idejétmúlt vita ez.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 17:25:23

@Babette_: Hát tudod, ha az én vállalkozásom, nem ilyen porszemnyi lenne, hanem egy nagy cég, és 10,7%-os nyereséget hozna úgy, hogy alkalmazottakat bocsájtanék el, meg telephelyeket zárnék be, nem igazán lennék erre büszke. Ha meg egy részvénytársaság vezérigazgatója lennék, akkor igencsak pironkodnék a részvényeseket képviselő felügyelő bizottság előtt egy ilyen helyzetben. Merthogy ez a nyereség nem túl nagy, mivel egy igencsak labilis valutában (forintban) keletkezett, valamint a leépítések nem igazán növelik a jövőbeli növekedés esélyeit.

Szóval erre nem igazán lehet büszkének lenni nekik. Persze arra igen, hogy mindezt milyen helyzetben érték el, és hogy ők ezzel a másodikok Magyarországon, de ez azért sovány vigasz. Ha egy egész osztály megbukik az érettségin, és Pistike egyedül kettest kap, akkor az igaz, hogy az osztályhoz képest jól teljesített, de azért abból nem lesz felvétel az orvosi egyetemre.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.07. 17:57:42

@Jani haverja: 10,7 neked kevés?
nagyratörő ember vagy te, hallod:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 18:27:42

@Babette_: Csak forintban, és leépítések mellett!

DieNanny CH 2013.05.07. 18:45:15

@Jani haverja:
"A svájci demokráciát pl. én elég fejlettnek tartom, hiszen 500 éves, aztán a nők szavazati joga csak 1968 óta létezik."

Javítanám: 1971 óta létezik.

2013.05.07. 20:39:21

@bpetya75: Egy ideje? :)

Az átlagember itthon negatív tartalmú szót jelent, nincsen ebben semmi általánosítás.

2013.05.07. 20:40:56

@tanato: Aztán mégis nemzeti traumaként élik meg egyesek a magyarok kivándorlását.

2013.05.07. 20:43:16

@bpetya75: Amúgy azt megakartam már régebben is kérdezni, hogy miért próbálsz állandóan hittéríteni, pont itt.

tanato 2013.05.07. 20:46:18

@Philosoraptor: De csak azért mert nem vagyunk még ehhez hozzászokva,vagy más néven nem ebben szocializálódtunk.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 20:53:04

@Philosoraptor: De ez miért hittérítés? Elmondta a véleményét, ami tetejében szerintem egyrészt őszinte, másrészt meg még korrekt is. Én nagyon sok mindenben egyet értek vele, annak ellenére, hogy én a kivándorlók széles táborát gyarapítom, ő meg az otthon maradókét.

2013.05.07. 20:56:52

@Jani haverja: Kicsit félreérted, látszik, hogy nem követted a másik weboldalt, meg ezt sem, amikor elindult.

Nem értem, hogy miért próbálja bizonygatni azt, hogy Magyarországon nem olyan szar a helyzet, pont itt, aminek a témája a kivándorlás. Van még 1-2 egyén, akinek kb. hasonló a funkciója, de ők mostanság csendben vannak. Pl. Spacecake, meg a Nagy Levin, meg az Elchango, vagy hogy hívták. :)

2013.05.07. 20:59:58

@tanato: A többség nem azzal a szándékkal megy ki, hogy pár év után visszajön, talán ez itt a probléma. Habár ez most még nem látszik, de meglesz a böjtje annak, hogy egyre kevesebb lesz majd az aktív kereső.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 21:14:41

@Philosoraptor: Ez igaz, én kb. pont a váltásnál kezdtem el olvasgatni a blogot, illetve egy icipicit a váltás előtt. Most se olvasom el az összes poszt összes kommentjét (a posztokat majdnem mindig, csak a kommenteket nem mindig), csak azokat, amelyek érdekesek, meg akkor, ha éppen van időm. Ma pl. volt, holnap kevesebb lesz, utána két napig meg egyáltalán nem lesz, akkor a posztokat is utólag fogom elolvasni. De mindenesetre annyit tudok, hogy bpetyát nem venném egy kalap alá mondjuk Spacecake-vel, mert azért rá emlékszem, hogy ő miket írt néha (mármint az utóbbi).

tanato 2013.05.07. 21:31:44

@Philosoraptor: Ez lehet,a jövőt nem láthatjuk előre,nem tudhatjuk mikor érződik majd komolyabban az aktív keresők hiánya.

tanato 2013.05.07. 21:33:15

@Jani haverja: Persze Pedró-Petya véleménye azért messze nem egyezik az utóbb felsoroltakéival.

2013.05.07. 21:42:09

@tanato: Ha előbb nem is, úgy 20 év múlva biztosan, amikor vagy nem lesz nyugdíj, vagy majd pár tízezer forint lesz, reálértéken...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 21:51:03

@Philosoraptor:
@tanato:
Én inkább azon gondolkozom, hogy igazán nem hiányzunk mi onnan. Egyáltalán nem csökkent ugyanis a munkanélküliség azzal, hogy egy csomóan eljöttünk, és a közmunkát leszámítva csökkent a foglalkoztatottak aránya is. Szóval nem azért lesz baj, mert mi (a mi munkánk) onnan hiányzik, hanem azért, mert egyszerűen csökken a munkahelyek száma. És ez az igazán nagy baj. Mert ha kismillió munkahely lenne Magyarországon, akkor minket lehetne pótolni könnyen, akár bevándorlással is, de nagyon nem ez a helyzet. Szóval valahol még jót is tettünk Magyarországnak azzal, hogy eljöttünk szerintem, legalábbis a jelen körülmények között.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 21:53:07

@Philosoraptor: A nyugdíjról meg ugyanazt gondolom, mint Te, aki ma az én korosztályomban (44 éves vagyok) arra számít, hogy Magyarországon a nyugdíjas korában meg fog élni az állam által kapott nyugdíjából, az nagyon nincsen képben.

2013.05.07. 22:50:38

@Jani haverja: De tényleg, ez akkora baromság, hogy ha sok ember elmegy, akkor csökken a munkanélküliség...

Feltételezem, hogy az elvándorlók többsége rendelkezik tőkével, és jövedelemmel, valamint a távozás előtt munkaviszonnyal is, máskülönben az életben maradásért küzdene munkanélküliként. Arról nem is beszélve, hogy beszélnek valamilyen nyelvet, tehát jobb esélyekkel indulnak az elhelyezkedésben Magyarországon is.

Gazdasági oldalról nézve, egyáltalán nem jó, hogy nyelvet beszélő, képzett (lényegtelen, hogy orvos v. gázszerelő) emberek hagyják el az országot. Az egyén boldogulását nézve viszont jó, feltéve, ha bejön neki a külföldi lét.

kék madár 2013.05.07. 22:56:32

@mojoking77: draga foldim, 14-ik evemet huzom le 3 kulonbozo varosban ket kulonbozo parton de azert kerlek kerlek tanits!!!

2013.05.07. 22:57:20

@Jani haverja: Nem tudom, hogy az emberek többsége mennyire van tisztában a valósággal, de ami igazán durva, hogy havi szinten mennyi pénzt kellene félretenni ahhoz, hogy normális életszínvonalat biztosítson magának az ember. TV2 Napló c. műsorában foglalkoztak a témával 1-2 héttel ezelőtt, elég brutális összegek jöttek ki.

Ennyit számít, hogy az ember 30-40 évesen döbben rá, hogy nem lesz nyugdíja v. csak annyi, hogy majd éhen hal. És az éhen halás nem vicc, hanem a valóság lesz. Persze ilyen fizetések mellett hova rakjon félre az ember...

2013.05.07. 22:59:36

@tanato: Amúgy miért is macerás? Talán fogyatékkal élő? Egyáltalán nem, szimplán LUSTA. De azért neki minden JÁR. Itt kezdődnek a mentalitási problémák.

kék madár 2013.05.07. 23:12:28

@mojoking77: egyebkent ha itt elsz, akkor sokkal sulyosabb, hogy kritizalod az Amerikaikat. A legtahobb leggorenyebb reteg az aki idejon, elvezi ami neki szerinte bevandorlokent jar, es kozben csamcsog az amerikaik kulturalatlansagan. Sok "szep" emlekem van azokrol, akiknek eveken at segitettem zoldkartyat, lakast, munkat, stb.-t szerezni, es amit egyenesbe jottek, frocsogo szajjal szidtak az orszagot. Szep peldany vagy mojoking kollega, az ilyenek miatt hallgatok el ha magyar szot hallok az utcan, es csak kiveteles esetben koszonok. Bar otthon maradtal volna, ahol a kultura epp a te szinvonaladnak megfelelo. Hozzad kepest hagyma kollega egy ket orszagban utcanevvel es szoborral unneplendo hős.

Az ertelmes magyaroknak: semmi bajom a magyarorszagi kulturaval, 30 even at elveztem, es buszke vagyok ra, csak ezzel a reteggel akiket otthon is kerulok.

mojoking77 2013.05.07. 23:21:34

@kék madár: Ostoba egy pocs vagy draga baratom, ha picit visszaolvastal volna a blogban nem csinaltal volna hulyet magadbol mindenki elott..
Bar semmi kozod nincs hozza, de azert elmondom, en NEM elvezek semmit, ami szerinted nekem bevandorlokent jar, L1-el jottem, ha kicsit felemelkednel a sajat es az USA merhetetlen imadatan, akkor tisztaban lennel vele, hogy mindez mit jelent. De sebaj, elofordult mar massal is, hogy idiotasagokat irogatott rolam. Neha elofordul.

Ja, es a konkluzio: menj fel legyszives a google-re, es usd be, hogy funkcionalis analfabeta. Ha megvan, ulj le a tukor ele, es probald meg ugy felolvasni, hogy kozben neha magadra is nezel. Csak mert rolad is szol....

M. Péter 2013.05.07. 23:24:13

@Jani haverja: Szeretném tudni, hogy ki volt ez az angol és mely országokat tanulmányozta. Még ha az 1700-as évek végén élt, akkor sem léteztek 200 éve politikai pártok, és abban az időben legföljebb úgy lehetett egy társadalmi csoportnak kedvezni, hogy alacsonyabb vagy magasabb vámot vagy jövedéki adót vetettek ki bizonyos árukra, de szociális segély nem volt, akik rászorultak volna, azok meg úgysem voltak választójogosultak, a szegényekről csak az egyház gondoskodott.

mojoking77 2013.05.07. 23:25:04

@kék madár: Ja, es az "amerikaiakat" szot kis betuvel irjuk, mert nem tulajdonnev, draga agymosott baratom ;) Es foleg nem all minden felett...

kék madár 2013.05.07. 23:27:37

@mojoking77: tok mindegy mivel jottel L1-el is ugyanugy itt vagy, kenyszeritett valaki? Ugyanakkora paraszt vagy, mintha barmi mas modon jottel volna.
Ha itt vagy, itt elsz, tok ugyanaz jar neked (MINDEN) mint egy ideszuletettnek, a szavazati jogon kivul, de az allampolgari es civil ismereteid eleg hianyosak lehetnek, mert ezt nyilvan nem tudod. Remelem mar nem sokaig leszel itt, mert nagy égés ez a tisztesseges magyaroknak.

Egyebkent nem csinaltam magambol hulyet mindenki elott, (nezd meg hogy kinek az oldalan szalltak be a kommentekbe : ) ez a te meglatasod, de ha ettol jobb lesz a napod gondold ezt.

kék madár 2013.05.07. 23:29:28

@mojoking77: igazad van, Amerikat kezdtem irni, mashogy folytattam amerikai lett belole, es nem mentem vissza kijavitani. Tudtam, hogy tanulni fogok toled. Meg nezd at a helyesirasomat, biztos talalsz benne sok hibat. Massal (pl., tenyekkel) tul sokat ne foglalkozz mert kizokkent majd a latomasaidbol

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.07. 23:32:00

@Philosoraptor: Fene tudja. Objektív statisztikát nem tudok (azt még a magyar állam sem tud) mondani, de ahogy itt pl. észreveszem, kb. fele-fele arányban vannak a tőkével valamennyire rendelkező kivándoroltak, meg azok, akik szinte ingen-gatyában jöttek el Magyarországról. És a képzettségük is teljesen különböző, valamint az eredeti nyelvtudásuk is. Persze nyelvtudással könnyebb boldogulni, ez tény, meg az is lehetséges, hogy aki tud valamilyen nyelvet, az könnyebben elmegy, mint aki egy szót sem tud semilyen nyelven.

Viszont azok (szerintem is ez a többség), akik Magyarországon a kivándorlás előtt rendelkeztek munkahellyel, azoknak a helyére csak ment valaki más dolgozni (most éppen nem az orvosokról beszélek). Tehát - ha a foglalkoztatottak száma állandó maradt - akkor munkahelyek szűntek meg Magyarországon, még ha nem is pont azok a munkahelyek, ahonnan az illető kivándorló kivándorolt.

M. Péter 2013.05.07. 23:34:06

@Jani haverja: Nagyon kevés ember lehet Magyarországon, aki nem fizet áfát, az új adók közül a tranzakciós adót is nehéz elkerülni.

mojoking77 2013.05.07. 23:35:38

@kék madár: Oooo, legjobb tudomasom szerint senkien, mert nem volt kinek az "oldalan" beszallni. Semmilyen olyan jogrol nem tudok, amit otthon, vagy Franciaorszagban, Ausztraliaban vagy az eddig altalam bejart kb 60 orszag legtobbjeben (persze nem az osszesben, de a kozel keletet most hagyjuk) nem gyakorolhattam volna. Van egy ket minusz, a legtobbhoz kepest, de meg birhato, ezert vallaltam egy evre a munkat.
Gondolom fogalmad sincs az L1-rol utana meg nem akartal nezni, ezert tamadtal inkabb tovabb. Segitek. Azert vagyok itt, mert az orszagban eddig nem hasznaltak azt a rendszert, amit most telepit egy operator, es kellett nekik a segitseg.
Feleslegesen tamadsz, csak sajat magadat jaratod le egyre jobban es jobban.
Az a hozzaallas, hogy ha en itt vagyok, nem fogalmazhatok meg kritikat az itteniekkel szemben, mert ha igen, egy alja fereg vagyok, egy eleg beszukult tudatot feltetelez. Az, pedig, hogy te, egy bizonyos kegykent ertekeled a sajat tarsasagod a tobbi magyar fele.... Hadd ne ertekeljem.

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.07. 23:37:42

@Jani haverja: a volt kollégáktól tudom, hogy üres a székem. néha beleülnek, hogy ne porosodjon. ezek szerint nem pótolnak minden kitántorgót, vagy csak nekem volt haszontalan a munkám :)

kék madár 2013.05.07. 23:44:43

@mojoking77: eleg vicces, hogy en sehol nem irtam le, hogy en kegyet gyakorlok, (sot onzetlenul sokaknak segitettem) pusztan vagy 4 kommentben azt, hogy nem szeretnem hallgatni a hozzad hasonlo dumajukat, viszont pont te allitod, hogy te "segitesz" NEKIK/Amerikanak. Iszonyu nagyvonalu dolog toled es a magam es kis kozossegem neveben koszonetet mondanek neked. Termeszetesen fogalmazhatsz meg kritikat, de ha ennyire fals es valos tapasztalatok nelkuloz, akkor en meg kiakadok rajta. Remelem az egy evbol mar nincs sok hatra. Most ha nem haragszol kiszallok, es nem olvasom a gyongyszemeid tovabb, egyreszt mert nincs tobb idom, masreszt hogy tied legyen az utolso szo, ez korodnal fogva mindenkepp kijar neked, es a benned felgyulemlett Amerikaba kenyszerules okozta keserusegeden biztos enyhiteni fog. Tovabbi jo amerikai szapulast.

kék madár 2013.05.07. 23:46:04

@mojoking77: meg ennyit dear: "Oooo, legjobb tudomasom szerint senkien, mert nem volt kinek az "oldalan" beszallni."
a tenyek makacs dolgok, bizony volt kinek az oldalan beszallni, es bizony mindenki teged kerdojelezett meg es cafolt. Na de nem jaratom le magam tovabb, ennel lejjebb mar ugysincs.

mojoking77 2013.05.07. 23:53:37

@kék madár: Baratom, sajnalom, hogy ezt kell mondanom, de te tenyleg hulye vagy. Gondolom mondtak mar masok is. A segitek nekik, egesz pontosan azt jelenti, amit irtam. Kicsit egyszerubb nekik is idehozni valakit, akivel le lehet tesztelni a berendezeseket, es mellette a helyieknek is meg tudja mutatni hogy mukodik, mint ket harom embert elkuldeni tanfolyamokra, majd utana folyamatos remote support-rt meg egy valag penzt kifizetni.
, "ennyire fals es valos tapasztalatok nelkuloz".Elolvastad amugy a hozzaszolasomat? Csak mert idiotasagokat irogatsz. Ez a modja a meghatralasnak pedig lassuk be eleg ovodas, de legyen igy, jol megmondtad, komolyan megszegyenitettel, szornyen is erzem magam..
Ja, es hogy tenyleg enyem lehessen az utolso szo, az utolso hsz-ed biztossa tett, hogy osszekevertel mas valakivel, ugyanis SENKI nem reagalt az amerikaiakat ekezo hozzaszolasomra. Bocs baratom, valoszinuleg a kor miatt, de csunyan felrenezted....

kék madár 2013.05.08. 00:09:35

@mojoking77:
ha kuldesz nekem a blog.hu-n keresztul egy mailt, igerem osszeszedem neked este az osszes neked cimzett allitasaidat cafolo es megkerdojelezo kommenteket *ebbol a postbol*, csak hogy ne terheljuk ezzel a tobbieket.

hint: csak mert sokszor elmondod hogy igazad van, csak a ketsegbeesettseged lesz latvanyosabb, nem az igazad.

Megfutamodni pedig nem szoktam, csak meg vannak nalad is fontosabb dolgok az eletemben, ha nem haragszol, most tobb idom nincs rad.

mojoking77 2013.05.08. 00:19:26

@kék madár: Mint irtam OSSZEKEVERSZ VALAKIVEL. Ha jol sejtem MagnasMiksa nevu kollegaval, de ne torodj vele. Ha valaki taho modon all hozzam, arra igy reagalok. Inkabb te olvass vissza egy kicsit, es ne egsd magad meg jobban legyszives. Ez mar nekem kellemetlen....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.05.08. 01:10:22

@45eskoltozik: Az már úgy elég...Amit még kifelejtettem az előbbi kommentből, hogy esetleg régi az infó.15-20-30 éve elhiszem, hogy szép és tiszta volt az ország, de manapság marhára nem az.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.05.08. 01:27:20

@45eskoltozik: Illetve az lehet még, hogy jelentősen eltérően gondolkodunk a tisztaságról.Ami persze nem baj.Én viszont azt látom, hogy bárhol járok itt a svédeknél, az erdőkben, tavakban, tengerparton, utak mentén látható egy csomó mocsok, hulladék.Az ilyen országot semmiképp nem nevezem tisztának.Nagyjából az utolsó ilyen hely a 30 évvel ezelőtti Ausztria és Svájc volt, de manapság (néhány évvel ezelőtti tapasztalt) már ezek sem a régiek.Lehetne mondani, hogy sok a bevándorló, ami igaz is; de attól még ez egy eléggé "kényelmes" érv.Na mindegy, befejezem, úgy sem váltom meg a világot.Béke.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.08. 01:49:38

@M. Péter: Nagyon nehéz feladatot adtál, mert nem emlékszem a nevére, egy USA-ban élő srác linkelte egyszer be. Annyit tudok, hogy angol volt, és 1700-as évek, de erre sem esküszöm meg, csak rémlik, felületesen olvastam :(
Most egy darabig gugliztam mindenféle kulcsszavakra de nem találtam.

A kommentemet lehet, hogy nem pontosan írtam, és félreérthető volt, mert kevertem a mai korra vonatkozó következtetéseimet az ő megállapításaival, azaz nem határoltam el egyértelműen a kettőt. Mindenesetre az eredeti elgondolásban a kedvezmény volt a lényeg, ez teljesen mindegy hogy anyagi kedvezmény (pl. adómentesség), vagy más.

Mindenesetre az illető természetesen a görög demokráciákat, a rómait, stb tanulmányozta emlékezetem szerint, mondom, legalább 5 éve olvastam róla, azt is felületesen.

Egy Joe Henel nicknevű az USA-ban élő srác írt róla az utazas.com fórum "Váróterem" nevű topikcsoportjában valamelyik topikban, de ez kevés támpont, mert ő több ezer oldalnyi szöveget írt akkoriban oda, különböző topikokba :) Vele egy darabig tartottam a neten privátban is a kapcsolatot, de mostanában ritkán van a Skype-on, de alkalomadtán most már megkérdezem tőle, mert már engem is érdekel :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.08. 02:08:06

@M. Péter: Én itt ebben konkrétan a személyi jövedelemadóra gondoltam.

2013.05.08. 06:24:55

@Jani haverja: Nem akartam írni azokat is, akik mindenféle anyagi biztosítást és tudásháttért nélkülöznek, de nyilván őket sem szabad kihagyni, csak nem hiszem, hogy ők adnák a többséget.

Nem vagyok benne biztos, hogy felvettek új munkaerőt, mert a cégek költséghatékonysága ott kezdődik, hogy minél kevesebb dolgozó minél kevesebb fizetésért, minél többet dolgozzon. :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.08. 07:07:51

@Jani haverja: tudod, az egyetemen szokták nekem mondani, hogy "a diplomában nem lesz odaírva, hogy "de ám puskázott""...

tanato 2013.05.08. 08:10:49

@Philosoraptor: Hát persze,azért macerás mert lusta az illető a szabadidejéből erre áldozni.

bpetya75 2013.05.08. 08:22:06

@Philosoraptor:

Na ezzel megleptél. Az én környezetemben ennek a szónak nem negatív a jelentése. Lehet úgy is használni, ahogy szinte(?) bármelyik szót, de az én álláspontom szerint az átlagember fogalma az általam ismert embereket takarja. Beleértve engem is.

A térítéssel kapcsolatban. Anno megfogott ez a téma, amikor indult a blog, akkor még elég valószínű volt, hogy nekem is lépnem kell valamerre. Most kevésbé tűnik valószínűnek, mégis itt ragadtam. Mert érdekes figurák is írogatnak itt posztokat és/vagy hozzászólásokat, amikből úgy érzem, hogy tanulhatok, vagy csak simán élvezem őket olvasni. Meg persze szeretek én is évődni vagy vitázni, esetleg eszmét cserélni azokkal, akikkel érdemes.

Az aránytalanságok mellett meg nem mindig megyek el szó nélkül. Az itt minden jó, ott minden szar hazugságokra gondolok. Egyébként ha egyedül lennék ezzel, akkor már rég nem lennék itt, de nem vagyok egyedül a véleményemmel. És itt most nem Levinre vagy Elchangóra gondolok. Egyébként róluk (főleg az utóbbiról) az a véleményem, hogy sokszor van igazság abban, amit írnak, csak nekik a megmondás fontosabb, mint a megértetés, ezért aztán eléggé bicskanyitogató tud lenni a stílusuk. Persze ez elmondható a másik irányban elfogultak közül is többekről.

tanato 2013.05.08. 08:37:40

@bpetya75: Én is ittragadtam a blogon szintén kakukktojásként,mivel itthonról azért egyre kevesebben kommentelgetnek.De tényleg jó témák szoktak előjönni,amihez érdemes hozzászólni.Persze azért bennünk is megfordul a kint élet gondolata,mint másokban is akik itthonról olvassák.

bpetya75 2013.05.08. 08:44:32

@tanato:

Bennem egyre kevésbé. Az érdekel, hogy itthon hogyan lehetne jobban csinálni. Nem csak nekem, vagy a családomnak, hanem mondjuk ennek a kis falusi közösségnek, aminek a részei vagyunk.

Ha ez térítés, akkor vállalom ;-)

tanato 2013.05.08. 09:04:05

@bpetya75: Helyes,van tényleg nagyon sok dolog ami nem pénzkérdés,azt azért lehetne sokkal jobban csinálni pl az összetartás akár családon akár lakóközösségen belül.Éppen ma reggel volt erre példa egyik szomszéd vette észre hogy a szintén szomszéd idős néni hajnalban kódorog a város szélén és félrebeszél.Hazahozta,szólt nekem én aztán intéztem a mentőket ,kórházbaszállítást,egy másik szomszéd a távol élő gyereket értesítette,meg a lakást lezárta stb.Ha nincs ilyen jó szomszédság,lehet a néni már nincs az élők között.

bpetya75 2013.05.08. 09:15:24

@tanato:

Látod Dottore, ezek miatt a dolgok miatt nem hagyom szó nélkül a parttalan Mo-fikázást. Igenis vannak dolgok, amikre lehet és kell itthon építkezni. Kicsiben.

tanato 2013.05.08. 09:26:18

@bpetya75: Én is azokat a cikkeket szeretem,ahol sem Magyarországot,sem az illető cikkíró fogadóországát nem fikázzák.Az a" legjobb" amikor az illető poster mind a kettőt szidja,egyiket ezért a másikat meg azért.

M. Péter 2013.05.08. 11:26:39

@Jani haverja: Miért olyan speciális az szja? A költségvetésnek kevesebb, mint 10% származik belőle, áfából majdnem 20%. Lehet önkéntesen befizetett 5Ft-ért szavazati jogot venni?

2013.05.08. 16:58:10

@bpetya75: Én csak azt nem értem, hogy miért akarod bárkivel is elhihetni, hogy nem olyan szar a helyzet Magyarországon, mint sokan gondolják, pont ezen a weboldalon.

bpetya75 2013.05.08. 17:04:11

@Philosoraptor:

Azt szoktam vitatni, hogy itt minden szar lenne. Egyszerűen azért, mert nem igaz.

Hogy miért pont itt? Mert nem olvasok másik blogot.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.05.08. 17:12:46

@M. Péter: Azért speciális, mert azt JÖVEDELEMBŐL kell fizetni. LEGÁLIS, és az adott országon belül szerzett jövedelemből.

Magyarul ez az elméleti okfejtés arról szólt, hogy azoknak kellene eldönteni, hogy mi történjen az országgal, akik abban az országban legálisan dolgoznak, ugyanis az összes többi adó jó része is a legális munkára eredeztethető vissza, pl. az ÁFA. Ha ugyanis én külföldiként elmegyek Magyarországra, és levágatom a hajam egy teljesen feketén dolgozó fodrásszal, aki értelemszerűen nem ad blokkot róla, akkor abból a magyar államnak nem lesz adóbevétele belőlem sehogyan. Csak akkor lesz majd bevétele, ha a fodrász is elkölti Magyarországon valahol a pénzt, amit tőlem kaott, de ha pl. elmegy belőle nyaralni külföldre, akkor a Magyarországon végzett tevékenysége során keletkezett jövedelme után sehogyan nem folyt be egy fillér adóbevétel sem.

Tudom, ez most egy kisarkított példa, de akkor is. A másik meg, hogy nagyon nem vagyok adópárti, én a minimális mennyiségű adónak, és a kis és hatékony államnak a híve vagyok, de ettől függetlenül adózni muszáj. És ha azok az emberek vannak többségben, és döntenek egy ország sorsáról, akik nem fizetnek adót (nyugdíjasok, diákok, munkanélküliek, rokkantak, és még sorolhatnám a végtelenségig), annak nagyon rossz vége szokott lenni. Mert akkor a népkívánat az, hogy emeljenek meg minden juttatást, nem baj, hogy emiatt adót is kell emelni, úgysem mi fizetjük. Ez történt az utóbbi években Magyarországon, és ez a csőd felé vezető egyik legrövidebb út.

2013.05.08. 18:02:51

@bpetya75: Kérlek, oszd meg velem, hogy ebben az országban mi az, ami normálisan működik.

bpetya75 2013.05.08. 23:55:11

@Philosoraptor:

Erős a gyanúm, hogy mást értünk normális működés alatt.

Szerintem pl normálisan működik a tömegközlekedés, ha azt tekintem normális működésnek, hogy elfogadható idő alatt, megfizethető áron, viszonylag normális körülmények között utazhassak el valahová az országban. Vagy normálisan fizetik a családi pótlékot, eddig mindig időben megkaptuk. Tapasztalataim szerint normálisan tudok garanciális igényt érvényesíteni a boltokban. Az más kérdés, hogy mostanában nem kapok olyan cipőt, ami kibírna fél évet a lábamon.
Nincs olyan, amit ne lehetne jobban csinálni. Nincs olyan, amiben ne lehetne hibát találni. Ebben nincs is semmi kihívás.

2013.05.09. 09:41:46

@bpetya75: Gondoltam, hogy csak a szokásos maszatolás megy, ha konkrét tények elé állítalak.

tanato 2013.05.10. 08:11:34

www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/mar-csak-a-ratko-unokakban-bizhatunk-403287Egy kis színes a magyarok egyre csökkenő gyermekvállalási kedvéről,a miértekről.Meg van benne említve egy hasábban a kintre szakadt fiatalok ehhez a kérdéshez való hozzáállása is.

M. Péter 2013.05.10. 11:33:31

@Jani haverja: Tehát, ha elüt egy autó, rokkant leszek, nem tudok tovább dolgozni, akkor választójogom se legyen. Ha viszont eladok valamit ebayen 30Ft nyereséggel, ezután befizetek 5Ft adót, akkor jár a választójog.

2013.05.10. 18:15:05

@bpetya75: Igazából rájöttem, hogy fölösleges téged győzködni. Élsz a saját kis álomvilágodban, és egyszerűen nem veszel tudomást arról, hogy ebben az országban nem működik semmi sem normálisan. Amiket leírtál, azok más országokban alap dolgoknak számítanak, itt meg hálát kell adni az égnek, ha nem rohad le alattad a busz, vagy nem gyullad ki a metró.

bpetya75 2013.05.10. 22:37:46

@Philosoraptor:

Aha! Szóval te afféle missziós tevékenységet folytatsz, hogy meggyőzz arról, hogy itt minden szar, és menekülni kell?

Szólhattál volna, akkor megkíméllek a fáradságtól. Ugyanis semennyire sem érdekel, hogy vadidegen emberek szerint mit kellene tennem, hogyan kéne éreznem magamat itthon. Ha neked szar, lépj, azt meg bízd rám, hogy nekem szar e.

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.11. 08:18:02

@bpetya75:
tegnap hallgattam egy riportot a rádióban, egy, a rendszerváltás előtt kicsivel NSZK-ból ideköltözött srác beszélt, aki ma az ELTÉ-n lektor. azóta megnősült, gyerekei vannak, igen jól beszél magyarul:
"mostanában teli vagyok magyar aggódással: lesz-e nyugdíjam, el tudom-e tartani a családom..."
"és nyafizok is. a lányom mondta, hogy túl sokat nyafizok..."
"ezt a környezetet egy német nem bírná"
"elmegyünk...el kell mennünk"

2013.05.11. 08:38:33

@bpetya75: Nem egészen, csak nem dugom a fejem a homokba és nem magyarázok meg mindent, hogy itthon miért szar szinte minden.

Természetesen mindenkinek szíve joga, hogy hol él meg hova megy, ki vagyok én ahhoz, hogy megmondjam, hogy a másik mit kezdjen magával... De attól kikészülök, amikor az itthon maradottak megmagyarázzák, hogy nekik mennyire jó itthon. Ugyan már, minek áltatni magatokat, de komolyan. Talán nem olvastok híreket, blogokat, stb., hogy mi vár erre az országra 10-15 év múlva?

tanato 2013.05.11. 10:36:15

@Philosoraptor: Tényleg vannak sokan akik jól érzik magukat itthon,és eszük ágában sincs menni,még a kedvező anyagiak miatt sem.Attól függetlenül én is azt mondom mindenkinek nem csak itt hanem a civil életben is,ha beszél nyelveket,jó képzettsége van,fiatal,mindenképpen menjen és később majd meglátja merre tovább,hazajönni vagy maradni.

2013.05.11. 11:57:19

@tanato: Szerintem nemcsak az anyagi okai vannak, sőt. Mert aki beszél nyelvet és jó képzettsége van, az itthon is "kiemelkedően" tud keresni az átlaghoz képest.

bpetya75 2013.05.11. 16:06:06

@Philosoraptor:

Fűnyírás közben eszembe jutott egy dalszöveg részlet. Arról meg az, hogy kis változtatással illik a mi diskurzusunkra: Ki helyett vitázol velem? Mondd, kit látsz te bennem?

Úgy érzem valakivel nem tudsz, mersz, vagy akarsz vitázni erről, ezért velem teszed. Nem zavar, csak ha tényleg így van, akkor ez nem segít a problémád megoldásában.

tanato 2013.05.11. 18:33:13

@Philosoraptor: Na a lényeg az hogy aki bátor vállalkozzon,menjen ki dolgozni és utána majd eldönti hogy marad kint vagy hazahozza a tapasztalatait és itthon folytatja.Aki meg marad mert úgy a jó neki azt úgysem lehet meggyőzni.Arra viszont tényleg kíváncsi vagyok kb. 20-30 év múlva hogyan fog állni az ország demográfiailag.Jósolgatni most is lehet ugyan,de hogy akkor mi lesz az a nagy kérdés.

bpetya75 2013.05.11. 19:11:21

@tanato:

Szerintem a következő 20-30 év nem csak Magyarországon fog komoly változásokat hozni, hanem egész Európában. Hogy ki hogy jön ki belőle, azt meg majd meglátjuk, szerintem teljesen megjósolhatatlan.

2013.05.11. 22:32:23

@bpetya75: Túl sokat fantáziálsz, maradjunk ennyiben.

2013.05.11. 22:47:43

@tanato: Ehhez nem kell jósnak lenni. Jelenleg nálunk az egyik legalacsonyabb a foglalkoztatottság, a kivándorlók többsége az aktív keresők közül kerül ki, egyre jobban csökken a gyerekvállalási hajlam, így ennyiből is ki lehet következtetni, hogy összedől az itthoni felosztó-kirovó rendszer, csak idő kérdése. De ehhez nem kell 20-30 év, szerintem elég 10 is.

Ha újraválasszák Orbánt (márpedig túl sok a nyugdíjas és a fanatikus birka), még elhúz innen pár százezer ember innen.

Magam is tervezem a távozást, remélem, hogy jövő ilyenkor már kint leszek.

2013.05.11. 22:51:04

@bpetya75: Figyelembe véve az itthoni semmi gazdaságunkat, mire számítasz? Megint ez a felesleges maszatolás meg az idealizmus, nélkülözve mindenféle racionalitást.

Az egy dolog, hogy máshol is kiöregedik a lakosság, csak nekik majd annyi lesz az életszínvonal csökkenés, hogy max. nem utaznak annyit nyaralni v. éppen nem tartanak fenn több kocsit, vagy kisebb házba költöznek, hogy csökkentsék az ilyenfajta kiadásaikat.

tanato 2013.05.12. 12:30:19

@bpetya75: Ez a biztos,minden bizonytalan.de azért Európát kisegítik a kelet-európai és harmadik világbeli fiatal bevándorlók.

tanato 2013.05.12. 12:31:41

@Philosoraptor: Ajjaj azért a 10 év nagyon közelinek tűnik.Ennek ellenére lehet hogy igazad lesz.

tanato 2013.05.12. 13:01:43

www.origo.hu/itthon/20130509-dr-cake-baly-marcelo-portreja.html
Egy kis üdítő kivétel,vannak azért néhányan akik meg ide emigrálnak,igaz ez csak kivétel erősíti a szabályt alapon van.

tanato 2013.05.12. 13:11:57

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=644441

Még egy kis színes a várható demográfiaia foyamatokról.

2013.05.12. 18:37:10

@tanato: Ha ilyen tempóban mennek el innen az aktívak, nem lehetetlen.

2013.05.12. 18:43:11

@tanato: Uh, tudod mi a legdurvább ebben a "cikkben"? Az utolsó bekezdés. Látszik, hogy politikusaink mennyire sötétek.

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása