oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. május 05. 06:53,  Mi kell Angliához? 479 komment

2013. május 05. 06:53 Határátkelő

Mi kell Angliához?

Alázat, nyelvtudás és az ország szokásainak, írott és íratlan törvényeinek betartása hiányában szinte előre jósolható a kudarc – írja Gábor két és fél év tapasztalat után. Egy étteremben kezdte, mert valahol el kell kezdeni, azóta vezető fejlesztő egy webdesign cégnél. Neki tehát bejött a dolog, nézzük, milyen tanácsokkal tud szolgálni!

pincér 3.jpg

„Egy ideje olvasom a Határátkelőt, és nagyrészt örülök az írásoknak. Jó látni, hogy alapvetően talpraesett emberek írnak élményeikről. Aztán ott van az a tömeg, akik az "angliázásukat" írják meg... Szóval most kivívom a népharagot az alábbi írással, de szükségetek van rá.

Magamról annyit, hogy kicsit több mint 2,5 éve vagyok Angliában (Oxfordshire). 2010 májusában eldöntöttem, hogy akkor én is megyek, szeptember 8-án a repülőn ültem. Annyival nekem egyszerűbb volt, hogy volt három másik ember - akkori osztálytársaim -, akikkel együtt tudtam jönni, bár fejenként £750-t kellett nekik visszaadnom minél előbb.

Október 9-én felvettek dolgozni teljes munkaidőben egy helyi étterembe, ahol végül másfél évet dolgoztam heti 50+ órákat, de egyrészt januárban a hónap dolgozója lettem (előtte semmi éttermes tapasztalat), másrészt február végén az utolsó pennyig kifizettem mindenkit a legnagyobb hálával. Azóta megjártam egy webdesign-céget, mint fejlesztő, most a másodiknál vagyok vezető fejlesztő 8 hónapnyi munkaviszony után. Ennyit a háttérről.

Ami miatt karaktereket ragadok az a mérhetetlen frusztráció, amit néha érzek egy-egy "Anglia nekünk nem jött be" cikk miatt. Hát persze, hogy nem jött be, mert you're doing it wrong! Élek egy pár feltételezéssel viszont, ennek tudatában olvassátok: azért jöttök ki, mert jobb életet reméltek Magyarországhoz képest, anyagilag is, és emberileg is.

Az utazás, országváltás egyrészt költséges, másrészt lelkileg is megterhelő, így feltételezem a cél az, hogy mindent megtegyetek annak érdekében, hogy sikerrel záruljon eme küldetés. Ennek fényében a következő meglátásaim vannak, mint olyan ember, akinek abszolút sikerrel zárult eddig ez.

Mi kell ahhoz, hogy Angliában sikeres legyen az ember?

Először is baromi nagy alázat

Olvasom azt, hogy Angliában nincs munka, szemét főnök undorító munkát végeztet, aljamunka, stb. Meg hogy diplomás vagyok, és én márpedig nem fogok WC-t pucolni. Jó, de akkor mégis mit vársz? Ez nem az a világ, ahol szólsz az ismerősnek, hogy "öcsém, kell munka, adjál már valamit!"

Plusz a másik, hogy azt senki ne felejtse el, hogy semmi sem „jár". Kezdésnek bevándorló vagy. Én is. Aljamunka van, kivéve, ha valami nagyon vágyott skillel rendelkezel: programozókból például nincs elég. Lehetsz egyenlő, ha megdolgoztál érte, ha azt látják rajtad, hogy igenis ugyanannyit dobsz bele a közösbe. (Igen, tisztában vagyok a "bezzeg az angol lusta mint az atom" cuccokkal, de volt gimis osztálytársam angol kollégájának az éves fizetésemelése töredéke lett az övéhez képest - a jó elnyeri jutalmát).

A munkahelyi megaláztatások ellen eléggé durva jogrendszer véd, és ha azt tartod magadról, hogy a vallásod Jedi és a többiek viccelődnek ezzel, az pont ugyanakkora súlyú mintha az iszlámot szapulnád. Jelenleg érvényes szabályozás könnyed esti mese formátumban itt.

Vallásnak számít az is, hogy nincs vallásod. Azt is védik. (Part 2 -> Chapter 1 -> 10 -> 1, 2) A lényeg, hogy panaszkodni, hogy a szemét főnököd diszkriminál, mert magyar vagy, aljanépnek tart, nem tetszik az arcod neki, baromság. Ez a jogrendszer, attól a pillanattól kezdve, hogy Angliába költözöl, téged is véd, mert EU-s állampolgár vagy. Lehet menni a HR-eshez panaszkodni, a főnöködnek is van főnöke, hozzá panaszkodni, és megoldani. Írásban. Aminek nincs nyoma, nem létezik. Az email vagy sms is írás.

Másodszor: kell angoltudás

Angoltudás nélkül komolyan gondolja meg mindenki, hogy nekiindul-e. Persze, vannak sikersztorik és volt cseh kolléganőm, aki az interjúra tolmáccsal ment el, 4 hónappal később folyékonyan beszélte az angolt, de a munkaidő alatt (mármint per nap!) ha 20 új szót nem írt fel, és kérdezett meg, hogy mit jelent és hogyan használják, akkor egyet sem.

A befektetett energia mindig egyenes arányban áll az eredménnyel. Ehhez kellett az, hogy a csapat baromi sok nemzetiségű emberből tevődött össze, így a közös nyelv az angol volt. Aki csupa lengyel közé megy dolgozni, nem fog megtanulni angolul. Lengyelül talán.

Nyelviskoláról nincs tapasztalatom, szerintem csak az éri meg, amit trainee tanárok tartanak ingyen / jelképes összegekért, hogy nekik meglegyen a kellő óraszámú óratermi gyakorlat. Szóval, ha nem tudsz jól angolul (nem rigó utcai közép, hanem folyékony társalgási!), akkor nem fogsz jó munkákat megkapni. Megint csak kivéve, ha valami nagyon vágyott skilled van: programozó, CNC forgácsoló, akármi, ami specializált és kevesen értenek hozzá.

Szóval, ha nem tudsz angolul, akkor ne várd, hogy tárt karokkal várnak majd PA pozícióba. Abban a hitben senki ne ringassa magát, hogy majd az angol környezetből ragad rá valami: dolgozni fogsz, majd hazaesni hullafáradtan, és hacsak nem mész a tudás után, nem fog rád ragadni.

Következő panasz: nincs munka!

Dehogy nincs. De egyrészt nem a Skót-felföld kellős közepén egy 200 fős faluban, hiába alacsony a bérleti díj (vagy bármely kisvárosban, ami olcsó), másrészt kezdetben lehet, hogy nem olyan munkát kell elvállalnod, amire van diplomád; lásd fentebb a diploma és wc-pucolás esetét.

Ettől függetlenül amikor olvasok egy Facebook bejegyzést, hogy egy hónapja vagyok Angliában, és még mindig nincs munkám, miközben én végigsétálok Oxford sétálóutcáján és a buszmegállótól a vasútállomásig 7 (hét) A4-es „keresünk embert" papírt látok a kirakatban, akkor valami nincs rendben. Bárhová megyek, ezekre mindig figyelek, és mindig van munka.

Rohamosan fogy a pénzünk!

Hát persze, ha a legdrágább városok egyikébe költöztél, ne csodálkozz. Ezeknek egyrészt utána lehet kérdezni, másrészt utána lehet nézni, harmadrészt a lusták kedvéért a per pillanati lista, nem feltétlenül ebben a sorrendben: London, Oxford, Cambridge, Brighton, Bath: minden olyan város, aminek "patinás" neve van.

Aki ezekbe a városokba költözik, az ne csodálkozzon, hogy többet fizet lakhatásért, mint mondjuk egy ismerőse Manchesterben, Leedsben, vagy Liverpoolban. Érdekességképp: Oxfordban egy szoba, amiben laktam, havi £425 volt egy hatfős lakásban közös fürdővel. Manchesterben egész apartmanokat kínálnak havi £350 körül a város szélén.

Tegyük hozzá, hogy a jól fizető állások is inkább a drágább helyeken vannak, de kezdésnek édes mindegy, mert a minimálbér mindenhol £6.19. Ezen kívül, ha valaki panaszkodik, hogy fogy a pénz, és dohányzik, hetente kétszer bulizni jár, autót vesz, abban a pillanatban komolytalanná válik. Ezek nem fontos dolgok, viszont rengetegbe kerülnek, lehet rajtuk spórolni, és máris jut rentre meg ételre pénz. Sőt, neadjisten még félre is lehet rakni.

A másik, hogy néhányan nem mérik fel, hogy mi is megy egy havi költségbe, így itt van az, amiből nekem tevődik össze, hogy elkerüljük a „de az élet sokkal drágább, mint gondoltuk!!" dolgokat:

* rent
* council tax (helyi ingatlanadó, ha szobát bérelsz, akkor ez többnyire benne van a rentben)
* bills (elektromosság, gáz, víz, internet)
* mobiltelefon
* bankszámladíj (mert olyan számlám van, de Barclays, HSBC, Lloyds, stb kínál ingyen vezetésű számlákat)
* biztosítások (telefon, bringa, content's insurance, ami a rentnél néha kötelező szerződés szerint)
* közlekedés (a buszbérlet nekem havi £90 körül van, csak a miheztartás végett, tud drága lenni)
* étel (az abszolút minimum az kb £60 per hó, de akkor baked beans és toast-ot eszel)

Ezeknek mind-mind utána lehet nézni az interneten és fel lehet belőlük készülni.

Átvernek a munkahelyen!

Nos, ha olyan munkát vállalsz el, ahol nem kapsz szerződést, amit alá kell írnod a munkába állásod első napja előtt, vagy legkésőbb egy héten belül, akkor ne csodálkozz. Az HMRC-nál (itteni adóhivatal) be kell jelenteniük, és ha nem töltöttél ki egy P46 nyomtatványt, vagy nem adtál át nekik egy P45-t, akkor te nem dolgozol jogilag. Válts, vagy harcold ki. Ökölszabály szerint nagy szálloda, többláncos étterem, franchise jó, sarki kisbolt kevésbé jó.

Diploma nélkül semmire nem megy az ember!

Diplomával sem. Nagyon kevés olyan helyet láttam belépőszinten, ahova kell a diploma. A magasabb pozíciókra amúgy is belülről akarják feljebb nyomni az embert, pusztán azért, mert ő már tudja a dolgok rendjét, és folyamatos felvételi teszten megy át. Ha jól végzi a munkáját, akkor előrébb fogják tolni. Ha nem végzi jól a munkáját, nem fogják előre tolni. Ennyi a titok.

Felvetették nekem, hogy legyek supervisor az étteremben, amit valószínűleg assistant brasserie manager pozi követett volna anélkül, hogy valaha tanultam volna vendéglátást. Vagy hogy lenne bármilyen diplomám. Bármiből. Senkit nem érdekelt.

Viszont a munkához szükséges tudásom megszereztem: figyeltem, utánaolvastam, megtanultam, javítottam, és ha a chef 10 cm-ről üvöltött velem, akkor elhallgattam, bocsánatot kértem, megkérdeztem, hogy hogyan csináljam legközelebb, hogy ebből ne legyen probléma, és úgy csináltam legközelebb. Visszautasítottam, mert bár imádtam csinálni, de hosszú távon nem akartam azzal foglalkozni.

Minek váltsak országot, ha nem élvezhetem az életet?

Mert le kell mondanom a dohányzásról, az akármiről, a bulikról. Úgy vagyok ezzel, hogy nem kell. Ha megengedheted magadnak, élvezd az életet, de egy országváltásnál – hacsak nem multi magyar cége küldd ki az angolhoz - a nulláról kezdesz mindent.

Előbb ki kell kaparnod magadnak a gesztenyét, ami baromira nem egyszerű feladat. Egyedül leszel, baromi sok megpróbáltatás van, nem is való mindenkinek, de ez egy folyamat. Előbb a munka, utána a szórakozás. Nem fog minden sikerülni azonnal, aki azt mondja, hogy kolbászból van a kerítés, hazudik. A kerítés onnantól van kolbászból, hogy megdolgoztál érte.

Anglia abból a tekintetből jobb Magyarországnál, hogy itt ha tisztességesen végzed a munkád, akkor meg tudsz élni belőle, el tudsz menni nyaralni Thaiföldre vagy akárhova, és meg tudod alapozni az életedet, nem kell sakkozni a számlákkal folyton.

Megpróbáltam kijátszani X-et, és a szemét kilakoltatott!

Ez konkrétan megtörtént ismerősöm ismerősével. A szobában két ember lakhatott (törvény szabályozza, hogy a lakásban hányan lakhatnak health and safety meg council tax miatt), és a tag úgy gondolta, hogy teljesen oké oda 4-en beköltözni. A landlord kiderítette, egyrészt kilakoltatta őket, másrészt renthátralékot kért a másik két ember miatt. Erre a reakció megint az, hogy mégis mit várt? Tisztán le volt írva, nem játszott a szabályok szerint, és most sírás van.

A lényeg, hogy a szabályok vannak. Neked, mint friss lakosnak az egyetlen dolgod elolvasni és betartani őket. Ha kijátszod a szabályokat, és emiatt bajba kerülsz, akkor az csak és kizárólag a saját hibád. Az nem a te dolgod, hogy eldöntsd, hogy ez egy béna és felesleges szabály, mert nem tudod, hogy miért született. Majd ha évek óta itt vagy, és valami nem tetszik, és megbeszéled a landlorddal, hogy máshogy lehet-e, és ő azt mondja, hogy igen, akkor majd lehet. Addig nem.

A végére pár jótanács, zanzásítva

* tudj angolul
* legyen elég pénzed 3 hónapnyi lakásra (ez kb £2700 per fő körül van, nyilván városa válogatja, de ennyi legyen)
* ne olyan városba költözz, ahol semmi nincs, csak mert olcsó az élet
* ne olyan városba költözz, ami marha drága, és felkapott, csak mert azt ismered, vagy ott vannak ismerősök
* olyan városba költözz, ami nagy és a turizmus jelen van elég rendesen (de ne olyanba, ami benne van a fenti kettő kategóriában!)
* a diplomádat akaszd fel a fogasra, semmi szükséged nem lesz rá (kevés kivételtől eltekintve, de ők nem olvasnak Határátkelőt)
* tedd ugyanezt az egóddal is, hátráltat durván. Önérzetességből senki nem élt meg itt, és hidd el meg lehet tartani a büszkeséget is miközben apróra összecsomagol verbálisan a főszakács
* fogadd el az első munkát, ami szembejön, fizet, és teljes munkaidős, és utána dolgozz annyit, amennyit bírsz! Ha lazsálsz, észreveszik. Ezért ne gyere ki.
* ha 3 hónapra van elég pénzed, és 2 hónappal később nincs munkád, vedd meg a repjegyet haza. Annak semmi értelme, hogy a nagykövetségre menj, mert nincs hol laknod.
* A háziállatokat hagyjátok otthon. Kezdésnek szobát kell bérelnetek és a szobák 99%-a nem engedi, hogy hozz állatot, így egy állat végtelenül bonyolulttá tesz mindent. Arról nem is beszélve, hogy plusz költség, mert állatorvos, kaja, akármi.

A kommenteket várhatóan nem fogom olvasni, mindenki eméssze meg, és tegyen belátása szerint."

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr535262193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flamy (fat cat wannabe) 2013.05.05. 07:16:12

Jó kis post, hiányzott már valami hasonló :) További sok sikert odakint, remélem nemsokára én is csatlakozom.

spangolo 2013.05.05. 07:23:20

Yeee...................., London közhelyparádé..................

maagika 2013.05.05. 07:25:04

Tetszett, hogy őszintén elmondja a hibákat, amiket elkövetnek a kitelepülők. Nagyon sokan szétszórják a pénzüket, elbulizzák, amiket kinn keresnek és utána csodálkoznak, hogy ugyanott állnak mintha csak itthon maradtak volna és azzal mentik a helyzetet " legalább jól éltek".

NIKI LAURA 2013.05.05. 07:25:43

Na vègre London,Ontario.

nyuszigonosz 2013.05.05. 07:29:31

Nekem tetszik. Kellett ez a poszt.
És nem csak Angliára érvényes.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 07:37:01

Kb 3-3.5 honapra volt eleg penz, ket honapnal napra pontosa meg nulla munka. Repjegy nem lett megveve:)

De ertem en mit akar mondani. Csak kerdes, otthon webfejleszto volt korabban?

rumitom 2013.05.05. 07:41:45

Bar kisse arogans es kioktato teljesen igaza van mindenben. Ha kint nem eladhato szakmad van akkor igy kene a nullarol kezdeni.

NIKI LAURA 2013.05.05. 07:42:44

@nyuszigonosz: pontosan,bâr folyamatosan kõzhelyeket puffogtat,a basic jô,ès szinte bârmely orszâgra êrvenyes.,

By the way,tēnyleg sokan cigiznek,az meg kint horror,azt hogy oldjâk meg a lâncdohanyosok!?

nyuszigonosz 2013.05.05. 07:48:02

@NIKI LAURA: Igaz, hogy közhelyek, de tudod hányan nem is gondolnak ilyenekre saját magukkal kapcsolatban?

Azok, akiknél mindig más a hibás, azok pontosan ezeket a közhelyeket, vagy alapgondolatokat hagyták ki.

Shebelle 2013.05.05. 07:52:20

Így van, ez nem csak Angliára érvényes! Jó, hogy megíródott. Bár ez lenne a normális hozzáállás, vagy nem?!

PannonBoy 2013.05.05. 07:54:26

Új nap, új Anglia!

Ez a mondat tetszett: "A kommenteket várhatóan nem fogom olvasni, mindenki eméssze meg, és tegyen belátása szerint."

Vagyis: Comments? Who cares! xD

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 07:57:40

@NIKI LAURA: tekerik. Vagy visznek sodros dohanyt Magyarorszagrol, vagy veszik pult alol.

orange85 2013.05.05. 08:04:05

@PannonBoy: a kommentek 90%-a nem a posztról szól, a felében pedig a másikat ütjük.meg is értem miért nem olvassa.
amúgy jó kis poszt,megmondja konkrétan hogy a töketlenek maradjanak otthon.
arra azért kiváncsi lennék, hogy a mostani melóját hogy csípte meg.van diplomája meg kell is a melójához hogy lássák ért hozzá ,de nem azzal szerezte?vagy mi,hogy?

zopilote 2013.05.05. 08:05:33

@NIKI LAURA:
:))))))))))))) Ez tetszett!! Olyan is van, hogy Sydney, Nova Scotia vagy Surrey, British Columbia es meg sorolhatnam.

orange85 2013.05.05. 08:07:37

"Nagyon kevés olyan helyet láttam belépőszinten, ahova kell a diploma"
jah,meg is lennék lepve ha egy A4-es diplomás hirdetés figyelne a kirakatból.azokat keresni kell, azokba nem fog beleakadni az utcán flangálva.

zopilote 2013.05.05. 08:08:20

@NIKI LAURA:
dolgoznak a dohanyosok, plusz van indian gyartmanyu orszagon beluli csempesz cigarette, Native vagy Mohawk brand :)

zopilote 2013.05.05. 08:11:25

" és ha a chef 10 cm-ről üvöltött velem " akkor leutom, mint egy lovat!!!!!!! Inkabb borton, mint hogy valaki megalazzon!! Csicska mindenhol csicsaka marad:(

orange85 2013.05.05. 08:11:49

@NIKI LAURA: bizony.oda akarnak kimenni a legtöbben és ezzel együtt a legtöbben onnan kullognak haza.hadd gyüjjön a london poszt, oda kell az erősítés!kutyát se érdekel tasmánia vagy kenya.

PannonBoy 2013.05.05. 08:12:16

@orange85: Igen, ez teljesen igaz a kommentekről.

Azt akarta sugallni, hogy ne abból induljon ki a frissen kivándorló, hogy majd a diplomájával rögtön el is tud helyezkedni, hanem keressen kétkezi munkát. Nyilván nem diplomás közegben mozog, ezért mondta ezt.

Amúgy a posztíró valószínűleg nem diplomás, mivel akinek van diplomája, az általában ragaszkodik is, hogy azon a területen helyezkedjen el.

orange85 2013.05.05. 08:15:42

@zopilote: noh,csak okosba!majd ha kiléptem onnan (mert átmeneti meló az éttermi) akkor kap egyet egy kamera mentes helyen.vagy közben, csíkokra vágni az utcai ruháját és belefőzni a spagettibe.

LyukasBogrács 2013.05.05. 08:16:33

"A munkahelyi megaláztatások ellen eléggé durva jogrendszer véd,

" és ha a chef 10 cm-ről üvöltött velem, akkor elhallgattam, bocsánatot kértem, "

A mi hosunk !

tableno 2013.05.05. 08:16:48

"a diplomádat akaszd fel a fogasra, semmi szükséged nem lesz rá (kevés kivételtől eltekintve, de ők nem olvasnak Határátkelőt)" - baromság.

zopilote 2013.05.05. 08:21:13

@orange85:
Jogos:) De a magyar temperamentum a genjeimben van, elobb cselekszem, utana gondolkozom:) Ezert nem vittem semmire, plusz dohanyzom is:( Orok vesztes:) De inkabb egy idegen orszagot huzzak le, mint a hazamat:)

orange85 2013.05.05. 08:22:08

@PannonBoy: hm,akkor hogy lett webes,azt nem adják puszira.vagy olyan referencia kell ami egyenértékű egy diplomával és amit jó sokáig nem fogadtak el kint.vagy menet közben szerezte vagy mákja volt a poszternak és végül vki szóba állt vele.
ha nem diplomás akkor honnan tudja hogy diplomával nem sokat ér az ember ha egyszerűen nem érdekli,nem keres olyat, nem is mozog olyan helyen??
infos,mérnök,tanár.hogy bizonyítja diploma nélkül, hogy az,aki?

zopilote 2013.05.05. 08:25:13

@orange85:
Ez is igaz! Az igazi angol az az allatfajta, aki akkor erzi magat valakinek, ha butabbakkall es szegenyebbekkel van korulveve:(

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.05. 08:26:32

Rendben van az írás én is így látom. Bár én 3-4 hónapi pénzzel jöttem ki és két hónap után még nem volt állásom de tudtam az utat tudtam hogy vizsgákat kell tennem hogy dolgozhassak mert a szakmámra kereslet van.
Az olcsó várost kell keresni dologgal nem értek egyet. Olcsó városokban sokkal kevesebb a munkalehetőség de aki minimálbérről akar indulni annak jó. Az én szakmámban Londonban van a legtöbb hirdetés egyrészt. Másrészt vidéken feleannyit fizetnék a lakásért de nem 11-13 fontért dolgoznék hanem 7-9ig.
Akkor? Ugyanott vagyok és a lehetőségeim sokkal kisebbek.
Aljamunka?
Egyik reggel megyek dolgozni és mit látok? A site Maneger aki az építkezésen Isten után az első mossa fel a WC-t.
Akkor?
A HSBC bank egy évig kér havi 8font számlavezetési díjat utána ingyenes.
Az utazás drága de keresni kell az olcsóbb megoldást. A harmadik metrózónában lakok ha a harmadik zónán belül vállalok munkát heti 35font a busz-metró bérlet.
De dolgoztam a hetes zónában akkor busszal elmentem a Wembley Stationig és olyan metró zónajegyet vettem ami csak az ötös zónától a hetes zónáig tart vagyis a Wembley-től a munkahelyemig. Mindjárt csak 25fontot fizettem.
Egy biztos. Dolgozni kell és NAGYON jól dolgozni. Minél hiányosabb a nyelvtudásod annál jobban.
Az angolok lusták? Igen, ez elterjedt vélekedés. Az építőiparban kevés angol dolgozik de akik ott vannak kivétel nélkül kemény melósok. Láttam már embereket akik másnap nem jöttek dolgozni mert nem nyomták elég keményen. Egy sem angol volt. Ugyanakkor láttam már angol művezetőt akit előttem rúgtak ki mert rágyújtott a munkaterületen vagy mert nem volt hajlandó elmenni egy kábelszakítás után alkohol-drog tesztre.

ChristineK · http://christine-jartamban-keltemben.blogspot.com/ 2013.05.05. 08:26:35

Hasznos poszt. Páran megfogadhatnák a tanácsait. Egyedül azt nem értem hogy az autó vásárlását mint olyan miért a felesleges luxus kategóriájába tette a poszt irója. Igen aki Londonba megy annak tényleg nincs kocsira szüksége ez igaz. De vidéken szinte lehetetlen nélküle az élet.

PannonBoy 2013.05.05. 08:31:33

@orange85: Jó kérdések, talán a posztíró mégis veszi a fáradtságot és fog rájuk válaszolni.
Egy biztos, akinek van diplomája, az nem fogja a saját teljesítményét leértékelni. Mindenki egy kicsit "hazabeszél".
Másrészt, nyilván megemlíteni, ha lenne, legalább egy fél mondat erejéig. Illetve a stílust sem érzem olyannak (ettől még lehet diplomás), de ettől még elég összeszedett a poszt.

think different 2013.05.05. 08:38:13

"* a diplomádat akaszd fel a fogasra, semmi szükséged nem lesz rá (kevés kivételtől eltekintve, de ők nem olvasnak Határátkelőt)"

Itt kiköptem a kávét a röhögéstől:DDD
Én is észrevettem, hogy mióta dolgozok, azóta jó esetben van heti egy reggelem erre a blogra :D

zopilote 2013.05.05. 08:38:51

@diggerdriver:
" A HSBC bank egy évig kér havi 8font számlavezetési díjat utána ingyenes. "
Most buntettek meg 1.6 milliard dollarra, penzmosasert:) 7 milliard dollar keszpenzt fogadott el Mexikoban, amit atutalt az USA - ban levo fiokjaiba:)

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.05. 08:38:56

@tildy:):
Igazad van.
Tekeri sodorja a cigarettát férfi-nő fiatal-öreg beosztástól és társadalmi helyzettől függetlenül. Plusz igen nagy a feketekereskedelem.
Kollégámat kérdeztem mennyi az annyi. Azt mondja 7font hivatalosan egy csomag ha megveszi egyet szív el minden nap az egy órai bére. De megveszi a dohányt a papírt a filtert egész hétre 8fontért és sodorja.
A magyaroknak is jó buli behozni a cigit és eladni. Tíz doboz otthon kb nyolcezer forint itt eladható 35 fontért féláron. Több mint tíz font haszon van a tíz dobozon és nem tíz dobozt hoznak be.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.05. 08:43:59

@zopilote: Nem az a baj hogy megtette hanem hogy kiderült:))))
A HSBC egyébkén úgy tudom valami Hong-Kong-i tulajdonú bank de az angol bankok sem különbek lásd mekkora botrány volt tavaly a Barclay's körül. Így megy ez mindenhol.
Van olyan ország ahol a kormány a legnagyobb tolvaj. Ismerős?
:)))))

think different 2013.05.05. 08:45:29

@PannonBoy: Persze, mondjuk kezdőként egy építész, interior designer stúdióban összejött volna havi 2k, öt év után talán 3k.
Hülye lettem volna, ha nem váltok olyan területre, ahol azért többet lehet keresni ennél.
Diploma nélkül.

(...és én még messze vagyok azoktól, akik napi 10k alatt nem nyitjak ki a táskát!)

think different 2013.05.05. 08:55:06

Mindenesetre jó volt a poszt, igaz nekem egy kicsit olyannak tűnt, hogy tompított az élén a mondanivalójának a posz tolója, mert nagyon selyempapírba csomagolta, ami kijárt volna a sok lemmingnek, akik csak követik egymást ész nélkül.

Más.

Amúgy miért nem ír senki szabadidőről, művelődésről, csajozásról, pasizásról?
Szvsz ezeknek a helyeknek (London, Berlin, Párizs, NYC) a legnagyobb előnyük, hogy kipróbálhatod a Pantone-skála összes bőrtónusát (a latinák pl. 1 perc alatt nevetséges állítássá minősítik a "magyar lányok a legszebbek" kegyes hazugságot, olyan koncertekre mehetsz, amire talán Bécsig utazva sem volt esélyed, soha nem látott kiállításokat, galériákat látogathatsz...

DieNanny CH 2013.05.05. 09:02:37

@think different:

Szerintem azért, mert akkor meg az lenne a reakció, hogy: "Az élet nem haverok, buli, fanta! Minek mentél külföldre, ha ott is csak elszórakozod a pénzt!" - vagy valami hasonló.

Igazából amiket a posztoló leírt, mind tudjuk, akik kint vagyunk egy ideje. Jól össze van szedve, és minden országra érvényes!

think different 2013.05.05. 09:09:42

@DieNanny: A múzeumok egy jelentős többsége ingyenes. A lányok - a magyarokkal ellentétben - nem várják el, hogy fizess mindent helyettük, sőt sokan, mint skandinávok, németek egyenesen sértésként élik meg.
Szerintem sokan ott követik el a legnagyobb hibát, hogy 6 napot dolgoznak és a day offjukat a falak között töltik, holott szerintem illik megismerni a környezetünket és nem biztos, hogy a wikipédia a legjobb erre.

nyuszigonosz 2013.05.05. 09:14:08

@zopilote: Képzeld, esetleg igaza van, hogy üvölt.
És amíg nincs más, jobb munkahely, addig nagyon nem lehet ugrálni!

2013.05.05. 09:15:02

Ha mar a diploma ertekenel tartunk (egyebkent egyetem parti vagyok), akkor csak ide leirok nehany ceget, aminek az alapitojanak vagy co-founder-enek nincs egyetemi vegzetsege, ill drop outok.

Ezeket tanitjak a legtobb mgmt kurzuson is. A teljesseg igenye nelkul:
Shawn fenning - napster
Simon cowell -tvs, american idol, x factor, bgt, stb
Walt disney
Richard schulze - best buy
Richard branson - virgin
Ray kroc - mcdonalds
Vidal sassoon - samponos gyerek
Larry ellisson - Oracle. Egyesek szerint G-d
Whole Foods alapitoja - valaki majd googleozza a nevet
Eastman - Kodak
Facebookos gyerek
American apparel
Jetblue
Tumblr
Dreamworks
Es a szemelyes kedvenc: Lincoln

Lehet ivy league nelkul is, de nagyon pengenek kell lenni.

nyuszigonosz 2013.05.05. 09:16:05

@tableno: Nagyon sokan mennek diploma nélkül máshová.
Termeszetesen, akinek van, annak nem a fogasra akasztásra van.

nyuszigonosz 2013.05.05. 09:18:45

@ChristineK: Ezek általános leírások. Neki személy szerint nincs szüksége kocsira.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 09:19:23

@think different: Szabadido: mi ismerosokhoz jarunk barbecuezni, vagy ok jonnek hozzank, hetente megyunk moziba, emellett heti'ketszer eljarok edzeni. Neha lemegyunk Brightonba a tengerpartra, majd valmikor szinhazba is tervezunk menni, egyelore meg nem erzem eleg jonak az angolom hozza.

zopilote 2013.05.05. 09:19:28

@diggerdriver:
Nalunk nem eri meg sodorni, ugyan annyiba kerul, mint a "tailor- made" (slang=gyari). Legolcsobb 7$/doboz. En napi 2 dobozzal szivok. A csempesz cigi 2,5$/doboz, sajnos itt nincs kapcsolatom, kenytelen vagyok uzletben venni:( Amikor kijottem, 5$ - ba kerult 200 gramm dohany, ami 10 dobozra eleg, ma 70$!
5 $ volt akkor a minimal ber. Ma tobb, mint 2 orat kell erte dolgoznom:( En ugy osztalyozom az orszagokat, mennyit kell egy doboz cigiert dolgozni:) Mexiko viszi a primet, ott egy orai berembol 50 doboz csempesz cigit tudtam venni:)

nyuszigonosz 2013.05.05. 09:21:29

@Kovermadar: Valami nagy, még nagyobb, söt óriási okosságot. ;))))

nyuszigonosz 2013.05.05. 09:25:13

@tildy:): Majdnem nem írtam ezt most le, de: Tildy, te szörnyü magasra rakod a lécet saját magadnak!
Szerintem megvan az az angoltudásod! Még a német is jobb, mint az átlag No-ban élö bevándorlóknak, pedig nem német nyelvterületen élsz.
Tildy, te vagy valaki! Vedd már észre!

think different 2013.05.05. 09:28:00

@nyuszigonosz: Nagyon jól megvagyok a diplomám nélül is. 10+ év elég volt köszönöm.
Azt bánom csak, hogy nem előbb váltottam a jelenlegi... szerelmemre? Mert a munkámat imádom és remélem soha többet nem kell semmi mást csinálnom.

2013.05.05. 09:28:12

" ha 3 hónapra van elég pénzed, és 2 hónappal később nincs munkád, vedd meg a repjegyet haza. Annak semmi értelme, hogy a nagykövetségre menj, mert nincs hol laknod."

Ennyi, ez itt a lényeg. Szerintem.

zopilote 2013.05.05. 09:30:28

@nyuszigonosz:
Ha igaza van, akkor sem kell uvolteni!

2013.05.05. 09:34:55

@diggerdriver: @zopilote: hsbc teljes neve: hong kong shahai banking corporation.
Rossz nyelvek szerint at akarjak vinni a HQt Londonbol Hong Kongba. Akkor majd fel kell adniuk a clearing bank szerepet UKban.
Igen, persze, hogy elfogadtak a mexikoi, irani es sziriai penzeket. A buntetest rohogve kifizetik.
Ha a UAE penzintezeteket piszkalnak, amit nem fognak, ennel sokkal cifrabbakat is talalnanak.

2013.05.05. 09:39:30

@zopilote: lehet, hogy nem angol volt a szakacs. Angol ritkan uvolt jozanul.
Majd este meg idenezek. Most sut a nap, hiv a tenger!

nyuszigonosz 2013.05.05. 09:42:42

@think different: Na képzeld: én sem azt csinálom, amit eredetileg tanultam. ( a diploma erröl a fogason, és nem sajnálom).
Találtam valami mást, amit imádok csinálni, és minden munkával töltött idöm külön szerencse, kihívás és óriási öröm!

zopilote 2013.05.05. 09:43:43

@think different:
" Szerintem sokan ott követik el a legnagyobb hibát, hogy 6 napot dolgoznak és a day offjukat a falak között töltik "
Es akik 7 napot dolgoznak egy heten? Mint most pl en is:( Reggel 6 - kor kelek (vasarnap) es irany a repter:( Igaz, csak 3 oras melom van, tegnap elfaradtam, hazamentem 6 ora munka utan. Raadasul dolgoztam is, egyedul voltam, nem volt kivel beszelgetni:) Meleg is lesz, napsutes, +23C! Kedden meg - 10C volt, hetfon pedig kissebb hovihar.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.05. 09:43:55

@Kovermadar:
Nem. A SKANSKA-nál dolgoztam akkor. Egyik kolléga elszakított gy kábelt már küldték is alkohol-drog tesztre. Mivel elég rozoga volt az egészségi állapota egy csomó gyógyszert szedett ezért két hétre felfüggesztették és csak új teszt után állhatott munkába. Utána másik kolléga szakított ott a művezetővel együtt küldték tesztre amit a művezető nem vállalt be és kirúgták. Pedig vérprofi hihetetlenül sokat dolgozó rendkívüli ember volt.
Ez azért nem általános máshol ilyennel nem találkoztam.

Len.Mag 2013.05.05. 09:45:11

Jól összeszedted. Látszik, hogy több HÁ posztot olvastál, és ismerősök példáját is láttad.

Gratulálok, a poszthoz is, és a sikereidhez is, a hozzáállásod nagyon szimpatikus.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 09:50:19

@think different:
Erdekes, en sem a fiplomammal dolgozom, bar olyan nagyon nincs messze a ketto egymastol.
Mindenesetre egyaltalan nem ragaszkodom a diplomas munkahoz itt kint, mert kisebb a berkilonbseg, mint a magasabb beosztassal jaro macera.

Ettol fuggetlenul gondolkozom azon, hogy itt tanuljak meg egy kicsit (szabadidomben, munka mellett).

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 09:50:41

@nyuszigonosz: Figy, megneztem az obliviont, 50%t ertettem kb.

Nalam a nyelvtudas ott kezdodik, hogy siman elsutok, lazan egy poent angolul, es min. 5000 szot tudok rendszeresen jo contextben hasznalni, es nincs olyan, hogy keresgelni kell a szavakat.

Addig csak tudogatok.

Tegnap az istennek se akart beugrani, hogy van angolul a reggel.... Mondom, morgen, morgen, nem , ez nemet., de hogy van angolul? Kb ket perc utan ugrott be, hogy morning. Ugyanigy jartam a Korb- basket komboval is, hogy az isten verje meg:)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 09:54:17

@diggerdriver: Hmm, de mi az a kabelszakitas?
Veresen, mikor epult a lakopark, akkor hetente fordult elo, hogy a markolo kitepre a foldbol s vezetekeket (ott ment s villany, telefon es minden egyeb).

Legyintettek, mi meg ultunk a sotetben, mig az elmu meg nem oldotta. Nem volt ott semmi drogteszt :)

think different 2013.05.05. 09:57:41

@zopilote: Gondolom nem minden heted ilyen.
Nekem is van, mikor 2 hét rugalmas, máskor luxus a 4 óra alvás is.

szaszo71(D) 2013.05.05. 09:57:52

@diggerdriver: "A site Maneger aki az építkezésen Isten után az első mossa fel a WC-t. " - Igen, ez nekem is feltűnt. Nálunk pl. május 1-jén mindig van egy Stadtlauf, ahol óvodástól nagypapáig mindenki versenyez. Épp mondta a szervező a szöveget, h. mindenkit üdvözöl, amikor egy nagy széllöket telefújta a startot levéllel. A polgármester (Oberbürgermeister:))) megfogta a seprűt, és arrébb söpörte. Ilyet M.o-n még sose láttam.

Len.Mag 2013.05.05. 10:03:10

@NIKI LAURA: Azért közhely, mert már sokszor leíródott, a kommentekben elsősorban. De jó, hogy össze van ilyen formában szedve. Vagy nem az lenne az oldal célja, hogy a kitelepülőket információval segítse? Ahhoz meg had ne kelljen már végigolvasni minden kommentet!

zopilote 2013.05.05. 10:08:38

@think different:
Persze hogy nem ilyen! 8 honapig nem dolgoztam, masfel honapja kezdtem ujra:) Raadasul bele a melyvizbe, rendkivul sok munkank van, ember meg nincs (marmint megbizhato). De azert 2 het mulva megyek szabadsagra. Ha engednek, akkor 2 hetre, ha nem engednek, akkor egy honapra:) (kilepek)

2013.05.05. 10:10:54

@zopilote: Ez nem megalázás és nem csicskaság kérdése. Nem láttál még egy Gordon Ramsay részt sem? Ő is üvöltözik, de csak azért, mert a maximumot akarja kihajtani az emberekből, akik meg emiatt tökéletes ételeket főznek. Civilben meg teljesen normális és higgadt. :) Van ilyen is meg olyan is, emberfüggő, hogy melyik séf milyen vérmérsékletű.

Egy fontos alapszabály a vendéglátásban, hogy nem szabad semmit sem magadra venni, főleg nem megsértődni, mert a szekírozás csak a csapat érdekeit szolgálja, nem téged akarnak megalázni v. földbe döngölni. Az tény, hogy nem való mindenkinek a vendéglátás ezen része.

dezi72 2013.05.05. 10:11:02

Bravó!
Végre egy normális post!!!!

2013.05.05. 10:13:23

A poszt meg tetszett. De majd kapni fogja a fikát azoktól, akik magukra ismertek. :-)

orange85 2013.05.05. 10:20:11

@Philosoraptor: csak akkor van igazad ha minden embernél beválik és nem éri el egyeseknél az ellenkezőjét.gordon bácsinál dolgozni több mint pénzt keresni, ott féltik az állásukat az emberkék, de akinek csak egy beugró munka és talál hamar hasonlót vagy ugyanolyat, akkor meg kell nézni kivel üvölt az ember.könnyen beleszaladhat egy pofonba.

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.05. 10:40:25

@charlieharper: ez vicces, mert most sorold fel azokat a vállalatokat, amiket diplomás emberek alapítottak :D

@tableno: szerintem is az, azért konvertálható tudás esetében diplomás állásoknál elkél az a diploma

amúgy jó a poszt, de lehet értelmiségi pozíciót is betölteni diplomával, rengeteg példát tudok erre, hiszen mi értelme étteremben dolgozni, mit adott hozzá az éttermi tapasztalata a webdesign fejlesztői állásához?

Tökfőzelék (törölt) 2013.05.05. 10:42:09

@think different: erre kíváncsi vagyok: hol dolgozol diploma nélkül, ahol ilyen jól lehet keresni? (persze tudom, hogy úgysem mondod meg)

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.05.05. 10:42:31

Amúgy miért jön mindenki CSAK a vendéglátással? Mintha minden más szektorhoz PHd kéne... Ipar is van ám. Szerintem szalag melletti betanított munkára, raktáros pozícióra meg ilyenekre is örömmel vesznek fel bevándorlót. És ezeknek a helyeknek megvan az az elönyük hogy általában vidékre települnek ki, ahol olcsó a megélhetés, agree?

Amúgy pl. az én munkámhoz (gépészmérnök - géptervezés) belépö szinten is elvárás a diploma, amit ellenöriznek is és mégis minden nap olvasom a Határátkelöt mert érdekel. Kikérem magamnak! :)

DieNanny CH 2013.05.05. 10:43:39

@Philosoraptor:
Azok meg a kommentelőktől fogják kapni a fikát...

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.05. 10:44:08

"Persze, vannak sikersztorik és volt cseh kolléganőm, aki az interjúra tolmáccsal ment el, 4 hónappal később folyékonyan beszélte az angolt, de a munkaidő alatt (mármint per nap!) ha 20 új szót nem írt fel, és kérdezett meg, hogy mit jelent és hogyan használják, akkor egyet sem."

Napi 20 új szó nyelvi környezetben? Hát, ez nagyon-nagyon gyenge.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.05. 10:46:24

@diggerdriver:

"A site Maneger aki az építkezésen Isten után az első mossa fel a WC-t."

Ez de facto kommunizmus, s nem tartom követendő példának.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.05. 10:49:14

@tableno:

Igen, ezt akartam mondani én is.

Még a kommunizmusban sem volt ez igaz. Egy ismerős még a kommunizmusban ment ki Kanadába. Munkainterjún először a diplomáját kérték tőle. Persze kapott volna takarítói állást diploma nélkül is, de a diploma miatt nem kellett takarítónak mennie, hanem a magyarországi munkájával egyező munkakörben alkalmazták.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.05. 11:13:29

@Kovermadar:
Mielőtt belefognak egy építkezésbe közműegyeztetést kell végezni. Minden közműszolgáltatónak nyilatkozni kell hogy az adott területen hol megy neki vezetéke. Víz, gáz, elektromos kábel, telefon, internet, közlekedési lámpa kábel stb...
Ezeket berajzolják egy kivitelezési tervrajzra. Budapesten kiemelkedően vannak dokumentálva a közművek de amikor a kubikos azt mondja a gépkezelőnek hogy vegyél még le fölüle öt centit aztán pont abban az öt centiben van valami az pech.
Londonban csapnivaló a dokumentáció gyakorlatilag semmit nem ér a rajz. Ezért mi körmös kanállal nem nyúlunk földbe közterületen csak köröm nélkülivel mert nagyobb az esély hogy megérezzük a közművet.
Itt elég nagy balhé van ha valami szakad.

pamut 2013.05.05. 11:15:42

Hasznos poszt köszönöm. Lehet fikázni, hogy "már megint angolos poszt", de amíg a magyarok többsége ide vándorol ki, addig teljesen helyes hogy így van.
Nyilván uncsi ezredjére olvasni, hogy aki nem tud angolul, az ne jöjjön ki, ráadásul ezt mindenkinek magától kéne tudnia. De akkor is gyakran van új infó, nekem pl. teljesen új dolog volt, hogy nem csak London drága, de még 3-4 másik város is, elsőre azokat kerülni kell.

A 10 cm távolságból való üvöltés viszont engem is meglepett. Kizárt hogy én egy ilyet eltűrjek. No way. Se itthon se Angliában. Ez lenne az angol méltóság meg odafigyelés? Vicc.

Mrs. Clayton 2013.05.05. 11:17:02

nem rossz ez, de én sose mennék turisták által kedvelt helyre egyrészt mert szezonális lesz a meló, vendéglátásban dolgozna a fene, ott se szombat, se vasárnap, se Karácsony, másrészt a minimum wagenél többet nem fognak adni
másrészt sztem jó, ha ha látják h diplomás az ember, még akkor is ha betanított munkára jelentkezik, lehet lesz, aki emiatt be se hívja, de másnak meg emiatt fog tetszeni
egyébként kétlem, ha vki 20 szót tanul meg naponta, akkor 120 nap után 2400 szóval egyáltalán alapfokon tudna beszélni, a lebutított intermediate szinten kiadott regények is kb 6000 szavasak

pamut 2013.05.05. 11:20:48

@think different: és melyik ez a terület, ha szabad megtudni?

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.05. 11:21:55

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Nem arról van szó hogy a site maneger a csicska.
Konkrét esetben volt neki egy mindenes embere aki takarított a szemetet szedte a korlátokat rendezte szóval mindent rendben tartott de elment egy nap szabadságra. Egyébként olyan építésvezető volt a srác hogy én is minden további nélkül kitakarítottam volna a WC-t ha mondja de ő inkább megcsinálta maga. Az öltönyös nyakkendős főnök bármikor beáll segíteni ha látja hogy valaki mondjuk nem boldogul a rozsdás vas kihúzásával a kötegből. Ez itt nem derogál.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.05. 11:23:24

@diggerdriver:

Ha a menedzsernek vécét kell pucolnia, az egyetlen dolgot jelent: a menedzser ALKALMATLAN, mert nem tudta megszervezni a vécépucolást.

pamut 2013.05.05. 11:24:30

@charlieharper: A felsorolt példáid mind saját országukban/nyelvterületükön lettek nagymenők, szóval ha diplomájuk nem is volt, az anyalevükön hasítottak.

think different 2013.05.05. 11:34:29

@pamut: sajnos nem, páran lehet felismernének és nem akarom kitenni magam semmilyen támadásnak vagy annak, hogy újra kihasználják, hogy nem vajból van a szívem...
Max ennyit: visual creativity related job:)

Ed-die 2013.05.05. 11:34:31

Sajnálom, hogy London ennyire tele van, mert én pont a "hiányolt művelődés" miatt mentem volna oda (klasszika régészet: tehát múzeumok, előadások, tanfolyamok ott vannak a legnagyobb számban), viszont a kinézett egyetem Newcastle-ben van (csak ott van nekem megfelelő szakirány). Valaki tudna róla írni valamit? (Azonkívül, hogy igen messze van Londontól...)

BTBTBT 2013.05.05. 11:38:39

Hová lett az a korábban előszeretettel emlegetett alázat, és egyáltalán minek ír posztot, aki aztán odabiggyeszti a végére ezt a mondatot?

"A kommenteket várhatóan nem fogom olvasni."

Ha viszont ilyen arrogáns és kioktató vagy, "kedves" posztoló, nem veszem a fáradtságot, hogy leírjam, mi volt igaz - és mi nem - a posztodban.
Nyilván mindkettőnknek van jobb dolga vasárnap. Pláne, hogy a holnapi ünnepnap miatt hosszabodik a hétvége, és az idő is napos. :)

aberdon 2013.05.05. 11:40:18

@diggerdriver: ez itt is így van skóciában az étteremben ahol dolgozom. Ha vki a konyhában lebetegedett, túl nagy a forgalom, akkor az étterem vezetője (general manager) beáll a szakácsok közé ingben, lakkos cipőben és kisegít amíg tart a roham. És nemcsak ordibál, hogy gyorsabban, stb..

aberdon 2013.05.05. 11:41:43

@Koós: De volt olyan hogy egy egész napot lehúzott, mert annyira kevesen voltunk, akkor azért átöltözött. :) De ment a rádió, énekelt, olyan hangulatot csinált h nem hittem el.

eagles 2013.05.05. 11:48:20

Amiért megint meg fogják gondolni egy páran, hogy elmenjenek:

www.vasarnapihirek.hu/fokusz/orvos_csak_penzert

Ha 1200 emberrel, egy fideszes polgármester meg a hatalmat kiszolgáló csinovnyikok ezt meg merik tenni, akkor szemrebbenés nélkül megteszik ezt több százezer emberrel is, ha az utukba állnak.
És mint a fenti példa is mutatja, nagy ívben leszarnak minden jogszabályt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 11:48:40

@Nyulz of the World: e torveny szerint en most nem lennek amerikai:)

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.05. 11:49:21

az utolsó flegma mondatig tetszett. az már nem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 11:50:04

@zopilote: 2 evig heti het napot meloztam, raadasul ejjel, evi 3 szabadnappal....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 11:52:51

@Koós: ezt hivjak vezetonek... maxvalszerintem a fonokrol beszel. A fonoknek nincs a szememben tekintelye, az csak egy bohoc. A vezeto az egeszen mas.

Nalunk is kepes a folottem 2 szinttel allo fonok jonni es bemaszni a gep ala, ha kell. Tudom is tisztelni, mert latszik, hogy erti a dolgokat. Van aki csak az irodaban ul, hozza szakmai kerdessel sem fordulhatok (probaltam, mindig a gepalamaszos fonoknel kotottunk ki).

Ugyandehogy (törölt) 2013.05.05. 11:56:08

@tildy:): na most ilyen simán előfordul velem magyarul, pedig ez az anyanyelvem.

orange85 2013.05.05. 11:57:48

@Barátusz: a kommenteket ne a posztolónak célozd hanem annak aki elolvassa.elvégre ezért vagyunk itt.jah bocs,nem mindenki, de hát van aki azért olvassa ezt hogy infót szerezzen.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 11:58:57

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: hat bocs, most sikerult 3 baromsagot irnod:)
napi uj 20 szo az semmi?
az egy nyelvzseni...
- az mitol kommunizmus, amikor pl kellett a legnagyobb fonok is besegitett pl asztalt torolni?
nem hetkoznapi, de megeshet, meg is esik es nem esik le a karikagyuru
a mostani fonokom a hotelben ha egy aprobb papircetlit, akarmit lat felveszi a foldrol, ...
a diploma ugye bonyolultabb, de pont a kommunizmusbol disszdalt, menekult statuszu emberekne volt sokkal nagyobbb eselye hasznalni, mint aki most megy ki
erol ennyit

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 12:00:41

@Kovermadar: a cel az volt akkor, hogy ki tudjam fizetni a rentet, legyen mit enni, mihamarabb onallosodjak, ne kelljen kozosen rentelni, kocsit venni, legalis melot talalni mihamarabb
/persze hogy megerte es nem volt aldozat, nem felek a munkatol/

SilentDreams 2013.05.05. 12:01:05

@tildy:): Ez a hátránya, ha az ember több idegen nyelvet is tud :))))

Velem is előfordul és nagyon idegesítő, de szerencsére nem túl gyakran....

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.05.05. 12:01:14

@hagyma:

Ha egy cégnél a vezető vécét pucol, az azt jelenti, hogy nem végzi SAJÁT munkáját.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 12:02:59

@Koós: siman, itt is
ledobja a zakojat es tolem kerdezi, mit segitsen?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 12:04:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: felmosott, nem pucolt
biztos szukseg volt ra es eppen elfoglalt volt a takarito, ezer oka lehet
es gondolom 5 perc alatt nem erte hatrany a sajat munkajaban
Te meloztal mar mondjuk amerikaban?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 12:04:58

vagy valahol nyugaton?
tehat ugy eltekintve a bolgar-magyar-kubai hozzaallastol?

SilentDreams 2013.05.05. 12:08:16

A poszt nagyrészben tetszik, egyetértek, de erre azonnal ugrottam :))

=>

" a diplomádat akaszd fel a fogasra, semmi szükséged nem lesz rá (kevés kivételtől eltekintve, de ők nem olvasnak Határátkelőt)"

Namármost, ha épp olyan diplomája van az embernek, ami adott helyen keresett és el is fogadják, akkor nehogymár ne használja ezt ki (ha van kedve az adott munkakörben adott cégnél dolgozni) és direkt csak azért is olyan munkákkal kezdjen, amihez se nem ért, sem kedve nincs hozzá....

A posztoló is persze tisztában van ezzel, említi is, hogy "kevés kivételtől eltekintve"... Mindig is érdekelt, hogy mennyi is lehet az a sokak által "kevés kivételnek" tartott csoport aránya. Saját ismerőseim között szeirntem legalább 30-40%, ha nem több. Talán nem kellene minket ennyire elhanyagolni, s Határátkelőt is szoktunk olvasni :)))))))))))))

tanato 2013.05.05. 12:17:39

@Quercus58: Keszthelyí dr. háziorvos kollégám,az "ellenállás"bajnoka,ezért mindenképpen ki akarja csinálni a hatalom-.Ő a Webdoki.hu egyik fő irányítója is.Annyiban ide,erre a blogra is kapcsolódik,hogy több évet töltött Svédországban,ezért nagyobb a látóköremeg abátorsága mint az itthoni orvosoknak.

lüke 2013.05.05. 12:20:14

szeretnék egy intellektüelt is meghallgatni -megnézni itt-egyszer
megj.szerintem
nyelv és szakmai tudás kell,

akkor akár még egyenrangú is lehetsz

(engem a portás nevezett ki föorvosnak Ausztriában, kitette a címet a nevem mellé-pár évvel elöbb,mint a hivatalok-,hisz a kórházi személyzet tudja, kinek milyen a tudása)

think different 2013.05.05. 12:20:51

@hagyma:

röhögök :DDD

Igazad van, ez annyira magyar...
Anno otthon dolgoztam az egyik legnagyobb kivitelezőnél. Puccos irodák a Belvárosban, elég nyugatias légkör, a dress code nem volt leírva, de valahogy mindenki ráérzett, hogy itt nekünk illik smart-ban vagy minimum smart lounge-ban megjelenni. A falakból is csordogált a pénz s mégis a magasabb rangú vezetők képesek voltak körbemenni, egy-egy jó szót elejteni, összeszedték a csészéket és elmosogatták utánunk, megöntözék a virágokat vagy segítették a szaros kis előkészítőket, mint jómagam fénymásolásnál, ha közeledett a határidő és csúsztunk.
Olyan emberek, akiknek az öltönye drágább volt, mint a havi fizetésem.
Lehet azzal jönni, hogy "persze, addig sem álltál fel, többet tudtak dolgoztatni", csakhogy abban a légkörben lehetett is.

(Aztán elvállaltak két nagy projektet az államnak és csődöt jelentettek...)

2013.05.05. 12:20:58

@orange85: Ezért írtam, hogy a szakács szakma nem való mindenkinek...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 12:23:36

@hagyma: persze hogy folgozott mar Amerikaban! O volt az elnok, egymast koveto 3 cikluson at.

Ne akadj fenn ezen, O Birka... neki lehetett es kesz! Birka az elso feher boru afroazsiai, kubai-bulgar-francia-eszt, aki elt mar Afganisztanban, de csak miutan kiutasitottak Szaud-Arabiabol, amiert atteritette a sejket a keresztenysegre.
Szakmajat tekintve ujsagiro, a mezopotamiai Ur varosban irt cikkeket irokez nyelven az akkori magyar kisebbseg szamara.
Ket fia szuletett, Havas Henrik es Chuck Norris.

Szoval csak ovatosan :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 12:24:34

@tanato: meg az ellenallas is nagyobb ott, mint itt :)

eagles 2013.05.05. 12:28:52

@tanato:

No meg annyiban is kapcsolódik ehhez a bloghoz, hogy van aki belefárad az időt, pénzt, energiát fölemésztő harcba, s inkább békésebb vizekre evez. Hallottunk már itt elég sokféle indokot, amiért valaki elhagyta az országot. A Dottore ellen folytatott totális hatalmi támadás azonban minden eddig olvasott indoknál ütősebb lenne az "emigráláshoz".
De a Dottore nem fogja föladni. Ez biztos.

2013.05.05. 12:29:24

@hagyma: Akkor gondolom, az is a show része, hogy az önérzetesek megtörnek...

tanato 2013.05.05. 12:30:30

@Kovermadar: Persze ő az ott eltöltött évei alatt tanulta meg a demokráciát,meg az érdekérvényesítést,amit persze itthon nemigen lehet alkalmazni,főleg az eü.-ben.Ebből vannak neki a konfliktusai.Évek óta próbál küzdeni,mindhiába.Jobban járt volna egyénileg ha kint maradt volna,de hazahúzta a szíve,meg a honvágy.Aztán ez lett a vége.

tanato 2013.05.05. 12:34:01

@Quercus58: Nem egy hétköznapi személyiség,az biztos és nem is fogja föladni,ért a joghoz is nagyon,nem lesz könnyű kicsinálni.

tanato 2013.05.05. 12:35:15

@Quercus58: Annak idején Lech Walesának is fölajánlották hogy menjen külföldre békésen,de nem ment és győzött.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 12:36:25

@Philosoraptor: amellett ezek a showk eleg karos hatassal vannak a hetkoznapi eletre, mert bunkobb foszakacsok igyekeznek atvenni a sztarstilust
lattam mar olyat
halistennek nem az en melohelyeimen
3 elsorangu szallodaban meloztam es minden chef normalis volt
amellett amit mond a konyhaban, az torveny, de ehhez nem kelll ordibalni

DeadBodiesEverywhere 2013.05.05. 12:51:17

Jó írás, hasznos infókkal indulók ak

2013.05.05. 12:53:23

@Jess G: Németországba hirdetett vendéglátós melónál 6 nap meló, 1 nap pihi volt meghirdetve.

Angliában mindenhol jellemző az, hogy minden nap kell dolgozni a vendéglátásban? Csak azért kérdezem, mert azért napi 10-14 órákat melózni minden nap, nem tudom, hogy azt ki bírja hosszú távon csinálni.

orange85 2013.05.05. 12:53:53

@Philosoraptor: azt akarod mondani, hogy a szakács szakmában az ordítozás a dolgok természetes része?azért ordít mert megteheti, semmi köze a motivációhoz."ha nem csinálod,ki leszel rugva". ez is elég kell hogy legyen,nyugodt arckifejezéssel.

eagles 2013.05.05. 12:54:46

@tanato:

Segítünk Neki ahogy tudunk.
Egyébként kíváncsi lennék arra, hogy azokban az országokban ahol pl. a posztolók élnek meg merné -é, meg tudná-é csinálni a hatalom azt, amit a Dottoréval szemben itthon elkövetnek. Persze Ők zömében jogállamban élnek.

2013.05.05. 12:56:09

@orange85: Nem természetes, csak nála.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 12:56:39

@Philosoraptor: ez csak az en velemenyem persze es 8 eves szallodai tapasztalat, igen jo hotelekben
az a pasi megcsinalta magat, mint pl Csernus
es bejott neki

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 12:58:54

@Quercus58: hat azert en semmilyen elvbol nem hagynek egy halottat a szantofoldon orakig, foleg ha az a torveny hogy neki kell elvegezni a halottszemlet....

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 13:08:06

@tableno: egyetértek, nyilván nem minden szakmában, de pl. nekem annak ellenére nem akarnak tudomást venni az otthon szerzett angoltanári diplomámról, hogy van egy igazolásom a general teaching counciltól, hogy NEM kell elvégeznem itt semmi pluszt (arról nem is beszélve, hogy az otthoni jóval magasabb szintű, mint amit itt szereznek, pl. hogy angolt tanítsak külföldinek). azért csak megkérdezik, hogy el akarom-e végezni az itteni tanárképzőt, (pedig számom is van, ami csak qualified teachernek adnak,értsd, ha megvan a végzettség), de az még jobb, mikor a tanárasszisztens állásra nem vesznek fel, mert szerintük nincs meg a végzettségem. nyilván tanári végzettséggel nem tudom végezni az a tanár segítését....

Karabah77 2013.05.05. 13:11:27

@Philosoraptor: szerintem meglehet szokni.én itthon dolgoztam olyan helyen,ha esett max akkor volt szabadnapod.de olyan pénzeket kerestünk,h senki nem sírt,h menni kell.

orange85 2013.05.05. 13:11:33

@A Tyne folyó déli partja: uk experienced van?tanítottál kint angolt?végeztél vmi hasonló tevékenységet?

orange85 2013.05.05. 13:13:20

@A Tyne folyó déli partja: mintha nekem úgy rémlene, hogy vmi kiegészítő képzés kell az angol tanításhoz,no nem helyi főiskola,vmi átképző.

Karabah77 2013.05.05. 13:13:31

Azért én is kiváncsi lennék,h milyen kint a vendéglátó,mert itthon teljesen halott.10éve eszembe nem jutott volna,h külföldben gondolkozzak.most meg pff.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 13:14:53

@Philosoraptor: hát egy főnök csak ne üvöltözzön a beosztottal. az meg pláne nem egy előny, hogy főnökként üvöltözik, civilben meg higgadt. kb. leszarom, hogy milyen civilben a barátaival, meg a családjával (egyébként se nagyon hiszem ezt el, hogy valaki főnökként üvöltözik, civilben meg tök nyugodt, ez ugyanis leginkább személyiség). de ha valaki főnök, abban igenis legyen meg annyi, hogy higgadtan tud együtt dolgozni másokkal. különben nem alkalmas főnöknek.

Karabah77 2013.05.05. 13:17:48

@A Tyne folyó déli partja: sose volt üvöltözős főnököm.olyan viszont igen,aki a vendégek jelenlétében húzta ki az üzletvezető picsát a hajánál fogva. :D

eagles 2013.05.05. 13:18:45

@hagyma:

Igen, ez erkölcsileg vet föl kérdéseket. Ugyan akkor a mentőorvos megállapította a halál beálltát. Amire a Dottore föl akarta hívni a figyelmet, az az, hogy ha valakit az orvosa félrekezel, s az illető meghal, az orvosi műhiba. Aminek büntető, és polgári jogi vonzata van.
De ha ugyan ez a kezelő orvos végzi a halottvizsgálatot, akkor simán eltusolhatja az ügyet. Megállapít egy "sablonos" halál okot, nem kér boncolást, s az egészből nem lesz ügy.
Ez sem egy elhanyagolható szempont.

gabor_082 2013.05.05. 13:19:53

Ohai, a posztolo vagyok. Szoval reagalok par dologra, nevek nelkul, 150 kommentre nem veszem szet a dolgokat.

Diploma-cucc: Nem azt mondtam, hogy titkold el, mert ha a diplomadnak megfelelo munkat tud barki szerezni, szuper! Akkor akassza fel az ember a diplomajat, ha mondjuk nem jo az angolja, nem kap diplomaja szerinti munkat, akkor ideje ingujjat felturni, felretenni az "en ertelmisegi vagyok" hozzaallast, es beallni minimalberert mosogatni.

Szakacs: de, angol volt. Eszmeletlenul joarc pasas, es abban a pillanatban hogy jol csinaljuk a munkankat, a legjobb poenokat sutotte el. De jo etelnek KELL kimennie, es ha elcseszed, nincs ido babusgatni teged, lebasz, aztan ha van ket szabad perce, akkor odamegy, elmeseli, hogy ne vedd magadra, de ezert kell igy csinalni, es legkozelebb legyel jobb, de amugy fejlodsz, es szuper!

A "nem turom el, hogy ordibalnak velem" cucc: Ok, ne gyere ki.

Vendeglatas (es nem ipar) cucc: igazabol tokmindegy mi. "Aljamunka" itt azt jelenti, hogy beleposzintu, amihez meg angolul sem feltetlenul kell tudni. Elmutogatjak, hogy a repteren szedd ossze a trolleykat, es hova vidd, es utadnak engednek. De ez a szendivcspakolas, futoszalagos autogyari munka, barmi jo. Kiragadtam a vendeglatast, mert abban van tapasztalatom.

Szorakozas / szabadido: Megintcsak: ki miert jon ki angliaba? Nekem volt 3 honapos idointervallumom, ahol ket teljes munkaidos allasom volt! Reggel 8:30-16:45 weblapfejlesztes, delutan 17:00 - 01:00 (vagy ameddig dolgunk volt). Minden hetkoznap. Hetvegente meg plusz ettermi shiftek. Durva volt, vegul A&E lett a vege, es fel is mondtam az etteremben utana.

Auto: egyetertek, videken majdnem elengedhetetlen, viszont akkor, es csak akkor, ha az auto arat / fenntartasi koltseget / varhato "hirtelen" javitasi koltseget siman ki tudja termelni. Marmint siman. En is autovasarlas elott allok, bar pusztan azert, mert minimalisan tobb a havi fenntartasa, mint amit most fizetek tomegkozlekedesre, viszont legalabb nem 25-40 perc a munkabajutas, hanem 7, es nem vagyok buszhoz kotve, amik mondjuk reggel 9 elott nem jarnak, es ha igen, akkor is csak masfel orankent.

Karabah77 2013.05.05. 13:20:45

@hagyma: felétek mit keres egy bevándorló csálinger normális helyen?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:22:26

@Quercus58: tudnek mit valaszolni, de parttalan vita lenne es ez a blog nem dottorerol szol

Karabah77 2013.05.05. 13:23:14

@gabor_082: Hello.körülbelül mi az az összeg amit Angliban megkeres egy normális,képzett felszolgáló? Az is érdekelne,h hány órában.

Karabah77 2013.05.05. 13:24:36

@hagyma: tehát úgy értem,h nem állampolgár,feketén dolgozik.ha a csálingert nem érted,akkor felszolgáló a munkakör.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 13:25:32

@Ed-die: mi érdekel pontosan Newcastleből? egyébként, leginkább pubok vannak:)@orange85: voltam supply teacher (az ügynökség simán elfogadja, csak a sulik nem), igen van kiegészítő képzettségem is, (nem is tanultam azon semmi újat), mondjuk, azóta nem is nagyon kerestem tanári állást, mert jól elvagyok a mostani helyemen évek óta. de alapban nem kellett volna hozzá semmi pluszt, meg átképzést elvégezni, és ez rajta van az igazoláson is.. gyakorlatilag viszont nem szeretik a Magyarországon szerzett diplomát. először az volt, hogy jelentkeztem ESOL tanárnak, erre visszautasítottak a legtöbb helyről, hogy szerintük nincs meg a végzettségem (mert az szerepel a diplomámban, hogy "középiskolai tanár" odáig meg nem jutnak el, hogy egy magyarországi angolóra külföldieknek angol nyelv tanítását jelenti, nem azt, amit Angliában az angol....
akkor mérgemben gyorsan elvégeztem egy online TEFL-t, ott se tanultam semmi újat, akkor az volt a gond, hogy ott nincs gyakorlat, mert online. hogy előtte már az eredeti egyetemen volt gyakorlat is, meg dolgoztam is benne, nem zavarta őket. akkor csináltam egy literacy tutor képzést, viszont ez után meg rögtön a munkahelyemen a payroll NVQ-t, szóval akkor nem nagyon kerestem munkát tanításban, meg azóta se, mert emiatt muszáj itt maradnom két évig. de mindegy, nem bánom annyira, talán majd egyszer még összejön. csak eléggé idegesítő, hogy úgy veszik, mintha otthon nem is léteztél volna.

2013.05.05. 13:25:37

@Karabah77: Igen, de a pénz nem minden, főleg ha nincsen időd elkölteni. Engem csak ez, valamint az tart vissza a vendéglátástól, hogy nincsen mellette magánéleted.

gabor_082 2013.05.05. 13:27:50

@Karabah77: Hali, minimalberet kapnak a felszolgalok, kiveve mondjuk nagyon flancos helyeken. A fizetest kiegesziti meg egy service charge nevu dolog (nalunk legalabbis, illetve ugy nez ki a tobbi helyen is a volt kollegaim beszamoloi alapjan, akik atmentek mashova dolgozni), ami tulajdonkeppen nem mas, mint a szamlakon a +10% osszesitve, es szetdobva a felszolgalok kozott sulyozott atlagkent ledolgozott orak szama szerint.

Valaszolva a kerdesedre, heti 40 oraban ez £6.20 -szal szamolva ez kb £900 netto. (egyebkent £980 koruli az osszeg, de nem biztos, hogy minden heten beosztanak 40 orara).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:28:24

@Karabah77: hat fogalmam sincs, mikor feketen dolgoztam netto 1500-2000 dollar kozott kerestem, de csalinger meg sosem voltam, azokat nem tudom
meg feketen nem is lehet elmenni felszolgalonak
majd megkerdezek egy mexikoit mennyit keres funyirassal
/amugy eloszor bevandorlot kerdeztel, masodszor illegalis munkast, legalabb kerdezni tanulj meg!/

Karabah77 2013.05.05. 13:28:42

@Philosoraptor: azért itt volt.áprilstől ment a szezon szeptember végéig.igazából a június,július,augusztus hónapok voltak kemények.áprilisban szinte még mi fizettünk azért,h dolgozhatunk annyira gyenge volt :D

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 13:29:03

@gabor_082: én nyolc éve vagyok itt, még egyszer sem ordibáltak velem. otthon viszont volt ilyen főnököm. s továbbra is fenntartom, hogy aki nem képes higgadtan kezelni egy helyzetet, az nem alkalmas főnöknek.

gabor_082 2013.05.05. 13:31:35

@A Tyne folyó déli partja: A chef nem a fonokom, hanem az etteremben egy masik funkciot betolto reszleg vezetoje. Mi nem a beosztottai voltunk.

En ugy voltam vele, hogy van allasom, nem fogok ebbol onerzetessegi kerdest csinalni, es amugy meg 4 honappal kesobb a foszakacs (aki ordibal), es a sous-chef is mondta egy shift utani pubozas alatt, hogy baromira megnyugszanak, ha tudjak, hogy aznap estere be vagyok osztva. Es tudod, nekem ez megerte az ordibalast neha :).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:32:00

@Karabah77: amugy nics "kepzett" felszolgalo
valaki vagy jo, vagy nem, nem kernek papirt
helytol is fugg, olyan napi 6-7 oraban brutto 3000 dollar korul kereshetnek, jobb helyen
de itt minden a forgalmon mulik, mert itt a borravalo a fizetes

Karabah77 2013.05.05. 13:32:59

@hagyma: ok.ígérem nem zaklatlak többet a kérdéseimmel. :D

orange85 2013.05.05. 13:33:14

@A Tyne folyó déli partja: értem.nem akarok kötözködni, el hiszem amit írsz, de itt a guglira hivatkozni tudok csak, olvastam olyat, hogy valakinek sikerült.azt csinálta amit te, de aztán vhogy bekerült a rendszerbe.
ha elegendő ideig vagy supply teacher az nem elég a bekerüléshez?
kérdezek, hátha tudsz erről vmit:a matek diplomával is ugyanez a helyzet?innen úgy tűnik azzal nincs ilyen gond csak uk exp. kell hozzá.

SilentDreams 2013.05.05. 13:33:55

@gabor_082: Hello, így már megfelelő szerintem is a diplomás cuccos gondolatod, de azért ez hiányzott belőle :)

Úgy tűnik, hogy nem az a "majd csak lesz valahogy..." típus vagy, nagyon reálisan megpróbálsz mindent előre átgondolni, ez sokaknak segíthet, aki most tervez külföldi munkát és esetleg nem ilyen típus.

Azon mosolyogni szoktam, amikor alkalmi munkákból élő, "tömegszálláson" lakó, elég leszakadt ruházatú emberkéket látok, kezükben az egyik legújabb mobillal. Hát igen, kinek mi a fontossági sorrend. Ügyesen átgondolva, sok kitartással jobb körülmények közé dolgozhatja fel magát az ember. Vagy él a mának, minden mindegy alapon...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:35:12

@Karabah77: ja es nagyon nem mindegy, hogy reggeli-ebed shifted van, vagy vacsorad

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 13:36:00

@hagyma: jogos, bar a halottnak tok mindegy, hogy mennyit fekszik a szantofoldon.

Karabah77 2013.05.05. 13:36:17

@hagyma: a képzett dolgot arra értettem,h szakmailag valószínűleg a legtöbb helyen megállnám a helyem.nem azért választanám ezt a munkakört,mert nincs más.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:36:18

@Karabah77: semmi gond, amugy megvalaszoltam, amit tudtam, de tenyleg sosem voltam ettermi pincer

Karabah77 2013.05.05. 13:36:56

@hagyma: a képzett dolgot arra értettem,h szakmailag valószínűleg a legtöbb helyen megállnám a helyem.nem azért választanám ezt a munkakört,mert nincs más.

Karabah77 2013.05.05. 13:37:35

Ezt miért duplázott megint? Rohadt alma :D

Karabah77 2013.05.05. 13:39:39

@gabor_082: köszi a választ.azért ez az 1000font elég karcsú.ha a megélhetést össze hasonlítom az itthoni árakkal elég bohóc pénz.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 13:40:21

@hagyma: azon a kotelezo 10%-on felul, amit megkaptam minden szamlahoz?

Miert nincs rendes fizetes, illetve ha egy kave ara mondjuk $1,99 akkor miert kell (illik) erte tobbet fizetni?

Borraval = bullshit... csak azert van, hogy ne a tulajnak kelljen fizetni + befizetni a kotelezoket a ber utan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:42:03

@Karabah77: amugy azert nem tudsz itt feketen pincerkedni, mert 90 szazalekben kartyaval fizetnek, es az adott etterem, szalloda stb. szamlajara megy es onnan csak hivatalosan tudnak neked utalni,/ mert mint mondtam meg regebben itt egy pincer kb 2-3 dollaros oraberben van, minden mas jatt/
ahhoz meg ssn kell
szoval nem megy kontraktoron keresztul

gabor_082 2013.05.05. 13:43:52

@Kovermadar: konyveles szerint mas elszamolas ala tartozik a service charge azt hiszem. Plusz a vendeg donthet ugy, hogy nem fizeti be. Es lehet, hogy borravalo = bullshit, de itt ez igy mukodik, ha nem tetszik, nem anglia a megfelelo hely (vagy nem a vendeglatas).

Karabah77 2013.05.05. 13:44:05

@hagyma: akkor nekem az USA ilyen téren felejtő.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.05. 13:44:11

a diplomádat akaszd fel a fogasra, semmi szükséged nem lesz rá (kevés kivételtől eltekintve, de ők nem olvasnak Határátkelőt)"

Ártott már az valakinek ha szerzett egy diplomát?

Be kell venni az antidózist?

Teljesen mindegy hogy mit tanulsz, a cél az önálló gondolkodás elsajátitása.
Feladatokat kapsz, azt időre teljesitened kell.
Kutatási, probléma megoldási rutint szerzel.
Néha még gyakorlati tudásra is szert teszel.

Ez is csak szabadságharcos mentalitás?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:45:12

@Kovermadar: nincs minenhol felszolgalasi dij
ha van en sem adok , vagy csak keveset
olyankor a pincerem megkapja a szmlara szamolt felszolgalasi dijat, ami nem feltetlen 10 szazalek
a dolog nem ilyen egyszeru azert,
egy pincer mindig sokkal jobban dolgozik, ha a jatton mulik a fizetese
nalunk pl nincs felszolgalasi dij
nagyon nem mindegy mennyi tipset kapnak
meg az asztalokert is harc megy kozottuk es gondolhatod, hogy bannak a vendeggel

Karabah77 2013.05.05. 13:46:05

@gabor_082: bár amint írtad,h van még tipp dobás.ha ez normális összeg akkor lehet nem olyan vészes.

Karabah77 2013.05.05. 13:47:33

@hagyma: ebben teljesen 1et kell,h értsek.sose csinálnék olyan üzletet ahol a csálinger nincs ösztönözve.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:47:46

@Karabah77: csak hivatalosan
persze kisebb barok, ettermek szoba johetnek, de mar nagyon nehez feketen munkat szerezni
az en idomben valogathattam szinte, de pl voltam segedpincer is rovid ideig, az ment , mert ott a felszolgalo zsebbol fizetett a borravalojabol
amerika manapsag europabol illegalisan mar nem palya

Karabah77 2013.05.05. 13:48:50

Én pl mindig olyan helyet kerestem lehetőleg ahol a saját pénzed kerested és nem dobás volt napvégén.

gabor_082 2013.05.05. 13:49:27

@Karabah77: van, de mivel van service charge, ezert a jonep ezen felul nem kivankozik adni. Kiveve ha nagyon jol dolgozott a pincer.

Az USA-ban ha jol tudom, teljesen mas a tip kulturaja, mint angliaban.

Karabah77 2013.05.05. 13:50:28

@Kovermadar: sajnos igen.szerintem meg kell,h válljak a Jailbreak-től,mert azóta használhatatlan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 13:53:46

@gabor_082: igy van
a legtobb helyen nincs felszolgalasi dij es a felszolgalas szintjetol fuggoen 15-20 % a jatt
persze ha nem jo a kaja, vagy szar a felszolgalo, itt sem adnak egy vasat sem
ha elmegy egy etterembe es megnezed az etlap jobb oldalat, kapasbol raszamolhatod a 20 szazalekot

Karabah77 2013.05.05. 13:53:59

@gabor_082: persze csak sajnos ezt helye fogja válogatni,h mi van.ha feleslegesen sok emberrel dolgoznak az nem lesz valami nagyon nagy lóvé.bár mivel ott itthonhoz képest magasabb az alapbér nekik se érdekük.

Karabah77 2013.05.05. 13:54:57

@Karabah77: itthon meg rengeteg az olyan hely,h csak jatt és a tulajnak édes mindegy hányfelé dobtok.

gabor_082 2013.05.05. 13:55:24

@Karabah77: Sok ember nem gond, sulyozott atlag a dolgozott orak szerint, es csak annyi munkaorat fog beosztani a manager, ami kell ahhoz, hogy el legyen vegezve a munka.

Karabah77 2013.05.05. 14:00:29

@gabor_082: erre írtam,h ott neki sem érdeke.itthon azért más világ van.10éve nem mentem volna el annyiért dolgozni mint amiket most a legtöbb helyen kínálatának.

iwebinfoember 2013.05.05. 14:29:22

Jó kis poszt lett. Nagy részével egyetértek. Diplomás dologgal viszont nem feltétlenül, nekem a barátnőm diplomás és mégsem derogál neki a kétkezi munka amit jelenleg végez. A magam részéről pedig azt vettem észre, hogy itt elsősorban a tudás, szakmai felkészültség a döntő, nem pedig a papír. Magam web fejlesztőként dolgozom, diplomám nincsen, de eddig ezt senki nem is kérte tőlem.

Mrsmihaly 2013.05.05. 14:38:41

@Quercus58: ez eszmeletlen, amit az orvossal csinalnak. Na ez volt Magyarorszagon 84 elött is. Persze hogy aldom az eszemet hogy leleptunk,es van 1 nyugodt eletunk. Bar ne vartunk volna 84ig. Amit ITT a posztban olvastam ma, az nagyon is ervenyes minden orszagra, barhova is mesz. A haziorvos esete pedig megjobban megerösiti a döntesunket, hogy az otthon az ebben az orszagban van, ahol elunk es dolgozunk. Itt demokracia van, nem pedig diktatura!

2013.05.05. 14:46:52

@gabor_082: És a szakácsok is ilyen "keveset" keresnek?

nemetgabor 2013.05.05. 14:49:51

@iwebinfoember: Behívnak egy állásinterjúra mert azt mondod de tudsz webfejlesztőként dolgozni, de képzettségi papírod amivel igazolni tudnád az nincs?Beírod a cv-be hogy el tudod végezni és ígyl szóba állnak veled?

gabor_082 2013.05.05. 14:53:35

@Philosoraptor: Fogalmam nincs. A szakacsok nalunk nem oraberben voltak fizetve, hanem salaryben, viszont olykor heti 80 orakat dolgoztak. Egy egy huzosabb heten (60+ ora) en tobbet kerestem, mint a sima szakacs. Foszakacs es sous-chef fizeteseket nem tudok.

A poszt celja viszont megint nem az volt, hogy "ki mennyit keres"? Arra ott van a jobsite.co.uk, a monster.com, es tarsai. Le van irva minden. HMRC-nal utana lehet nezni az adozasnak is (tobbek kozott).

felde 2013.05.05. 15:08:59

Én is készülök kimenni Angliába és elég sokat olvasgattam már a témában, de -ahogyan itt is- mindenki csak arról beszél, hogy milyen városokba nem érdemes menni. "Ne legyen egy apró skót halászfalu, mert nincs munka és ne legyen London sem, mert ott meg a megélhetés a drága". Könyörgöm nem írna valaki arról, hogy mely városokban lenne érdemes gondolkodni?

2013.05.05. 15:22:12

@gabor_082: Köszönöm. Tudom, hogy mi volt a poszt célja, de jobb olyantól olvasni ilyen dolgokat, akik tapasztalták is...

@felde: Pedig azt is írták már. Pl. Leeds, Manchester, Liverpool.

felde 2013.05.05. 15:24:24

@Philosoraptor: Nos ez esetben nem olvastam még eleget. Köszönöm.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 15:25:05

@Philosoraptor: az erdekes mert egy sima line cook tuti kevesebbet csinal, mint mondjuk egy esti pincer es megszakad a meloban
az nagyon kemeny melo

a felsorolt varosok nem arrol hiresek, hogy tele lennenek munkalehetoseggel, bar en nem ismerem angliat
/nem is akrom:)/

orange85 2013.05.05. 15:26:20

@felde: ne könyörögj.a szádba kell adni mindent?magadból kell kiindulni,neked mi lenne a jó.van pro és kontra.mit tudsz, mit akarsz csinálni. london jó, mert ott a legtöbb a lehetőséged. viszont drága.
olyan van, hogy olcsó, fasza munkák vannak fasza fizetésért?az erőtlenség és tanácstalanság nyomait látom...számolgassunk innen:ahogy a poszter irta 980 font, cirka fele elmegy lakbérre ha nem vagy igényes, másik fele a tömegközlekedés meg a táp.simán félre lehet rakni belőle.

felde 2013.05.05. 15:30:21

@orange85: Inkább tanácstalan vagyok. A hozzáállásommal nem lenne probléma, csak nem szeretnék majd csalódottan hazakullogni.

orange85 2013.05.05. 15:37:06

@felde: biztos tipp nincs semmire
de az alapreceptet már leírták:
ha van alaptőke jó sok kevésbé parás a helyzet, ha nincs akkor sokkal célirányosabban kell haladni+nyelvtudás+használható szakma, esetleg tapasztalat.
ha nem próbálod meg sose tudod meg sikerült volna-é.

orange85 2013.05.05. 15:39:47

@felde: én személy szerint a több lehetőséget választanám a magas költségek ellenére is, elvégre az ember olyan helyre menjen ahol nagyobb az esélye megtalálni a szerencséjét.
persze biztos van aki nem így gondolja, de mint mondtam magadból kell kiindulni mindig ha dönteni akarsz.

rumitom 2013.05.05. 15:40:01

@Ed-die: a newcastlei akcentust az angolok sem ertik. newcastle angol mercevel is kiemelkedoen csunya varos... mivel nem eltem ott tobbet nem tudok rola mondani. viszont van kompjarat norvegiaba es hollandia onnan :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 15:48:12

@gabor_082: nekem igazabol mindegy, mert vendeg vagyok az ilyen helyeken. Max az angolok nem jarnak jol... :)

SilentDreams 2013.05.05. 15:53:00

@rumitom: Ha meg már az angol megy, akkor rá lehet állni a New Castle-i akcentrusra is :)))

www.youtube.com/watch?v=sumStCchdn8

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 15:55:50

@hagyma: trukkosek am ott a nepek. Par boltban a netto arak voltak kiirva... de az az egyszeri halandot nem erdekli. En mindenhol bruttot fizetek.

Etteremben is vicces volt, hogy egy valami $12... + afa + jatt + ...
Miert nem kerul akkor papiron is $20-ba es nincs meglepi.

Igaz ez megszokas kerdese.

2013.05.05. 15:56:12

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Ha egy cégnél a vezető vécét pucol, az azt jelenti, hogy nem végzi SAJÁT munkáját"
Ilyen felfogast csak nagyon hierarchikus tarsadalomhoz szokott emberektol lattam, pl Manilaban vagy del-amerikai kollegaktol.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 15:57:33

@Karabah77: nekem nincs JB, de elegge unom mar a korlatozasokat es a flash hianyat.

Egyedul a design, ami maximalisan kielegito, a tobbi olyan egytucat. :(

orange85 2013.05.05. 15:57:49

@SilentDreams: nem is nehéz csak nem szabad a magánhangzókat kihallani:-)

mirx 2013.05.05. 15:58:14

"A kommenteket várhatóan nem fogom olvasni, mindenki eméssze meg, és tegyen belátása szerint."

lol, az ilyenek kattingatnak még egy hét múlva is a kedvencekbe betolt oldalra kétszázszor, hogy hátha még írt valaki valamit. meg tolják a linket apunak-anyunak.
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 15:59:12

@Kovermadar: ilyen helyeken en is vendeg vagyok
angliaban nem kell aggodnod, nagyon keves jattot adnak altalaban, a mar emlitett felszolgalasi dij mellett es olvastad 6-7 fontban vannak a cincerek
ha amerikaba tevedsz es nem adsz semmit akkor is mosolyogni fognak, de a konyhaban bent, ahol nem hallod minden leszel....:)

utaljak is az itteni pincerek, ha angol vagy nemet vendeget fognak ki, mert aki nem rendszeresen jar ki, az nem tudja a szisztemat

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 16:02:24

@Kovermadar: itt nettot irnak ki mindenhol, de mindenki tudja, hogy erre lesz tax
allamtol fuggo
5-6 szazalek, nem mervado
a borravalot mar elmondtam, ez a rendszer kifejezetten a vendeget szolgalja
ha neked eleve $ 20-at irnak ki es abbol fizetik a pincert, szerinted akkor jobban fog melozni, mintha 12-ot es a jattotbol el?

2013.05.05. 16:02:30

@felde: Én is csak erről az oldalról tudom ezeket a városokat. :)

2013.05.05. 16:02:48

@felde: ez kb olyan kerdes volt, mint a "mit egyek ma vacsorara".
Attol fugg mik a szempontjaid, milyen szakmad/nyelvtudasod van, hol van ajanlatod, stb

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 16:04:13

@hagyma: a masik gondom ilyenkor, hogy kp nem nagyon van nalam. Svedeknel mindenhol kartyaval fizetek, de pl. borravalot sehol sem kernek.

Kulfoldon is igyekszem kartyazni.

Amerikaban csak Miamiban voltam (es kornyeken), ott benne volt mindenhol servicedij.

Eves utan nem nagyon erdekel, hogy miket mondanak rolam :) elore meg csak nem kopnek bele az etelbe.

orange85 2013.05.05. 16:05:42

@mirx: meggondolta magát a poszter itt járt köztünk. vki kommentel, de van aki olvassa is :-)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 16:07:43

@hagyma: lehet, nem tudom megitelni. En a fizetesemert is igyekszem a maximumot kihozni magambol. Gondolom Te is.

Es a jattbol mi esik le a szakacsnak es mi a pincernek?

2013.05.05. 16:07:59

@hagyma: Ha nem ismered Angliát, akkor honnan tudod, hogy nincsenek tele munkalehetőséggel? :-) Amúgy mit értünk munkalehetőség alatt? Minden utcasarkon "staff wanted" poszerekbe kell futni?

Sokan a nagy London ajnározás közben elfelejtik, hogy mindenki odamegy, és bizony ott van a legtöbb jelentkező a munkákra...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 16:08:55

@hagyma: nem az, csak nem tudtam es meglepodtem, hogy a reszek osszege hogy lett kevesebb az egesznek :) igy is a fele volt.

ax14d 2013.05.05. 16:10:40

@orange85: Ugyan még nincs tapasztalatom a munkavállalás terén, de matektanári diplomára most kaptam meg a QTS-t. A munkakeresés most fog indulni. Ha lesz vmi tapasztalatom, akkor megosztom...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 16:20:16

@Kovermadar: ha a szervizdij benne van, akkor minden borravalo extra, nem fognak a hatad mogott lecsorozni
miert gond a borravalo ha kartyaval fizetsz?
nalam szinte sosincs kp
@Philosoraptor: hat a felsorolt varosok inkabb ipari varosok /voltak/ az meg haldoklik
munka termeszetesen mindenhol van

orange85 2013.05.05. 16:20:49

@ax14d: csüngök a szavaidon.én is tervezem hogy megpróbálok a diplomámmal kezdeni vmit.annyit tudok innen hogy melót a QTS-sel nem fogsz kapni, de vannak lehetőségeid uk. experience-t szerezni.hogyan fogsz ezután hozzá, mit fogsz csinálni?jah:középsulit célzol vagy általánost?volt itthon tapasztalatod?mennyire beszéled a nyelvet?és egyáltalán:nem akarsz blogot vezetni róla?

iwebinfoember 2013.05.05. 16:30:10

@nemetgabor:

Akármilyen hihetetlen, de ha beírod a CV-be hogy mihez értesz, mit dolgoztál eddig, akkor igen, behívnak, illetve behívhatnak. Szakmai tapasztalat nélkül persze nem fognak felvenni, de akinek van releváns, akár magyarországi szakmai tapasztalata, annak bizony jók az esélyei. Ahol én dolgozom, jelenleg is 3 betöltetlen állás van web fejlesztőknek. Itt nincs az, mint otthon, hogy mutatod a papírjaidat, és felvesznek. A tudás igazolására pedig a gyakorlat a megfelelő. Otthon 2 éves OKJ-m van csak, CV-m ben benne van, de eddig minden munkahelyemen szakmai teszt, esetleg próbamunka volt. Ez alapján dől el minden. Hiába van diplomád, ha a szakmához nem értesz.

zopilote 2013.05.05. 16:34:56

@ctboy:
A diplomat en is sajnalom, hogy nincs. Nem is a penz miatt, hanem azert, mert anelkul, ill. felsofoku oktatas hianyaban nem ertek bizonyos dolgokat, amik vagy a munkamhoz ( Fourier - transzformacio vagy FFT) vagy hobbyjaim egyikehez elengedhetoen szuksegesek (Kalman szuro). Es azokat autodidakta modon, konyvekbol kinszenvedes megtanulni, jol jonne olyankor egy oktato. Ezert is csodalkozom a diploma nelkuli web fejlesztokon, jatek programozokon, hogy milyen jo fejuk van, biztosan vagjak a matematikat, koordinata geometriat, a 3D - rol nem is beszelve:(

2013.05.05. 16:35:12

@iwebinfoember: Viszont Mo.-n hiába értesz a szakmához, ha nincsen papírod, nem vesznek fel. Kivéve talán az IT-t.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 16:35:44

@Kovermadar: hat a pincerek is azt teszik, konyorgom:)
nekik a jatt a fizetesuk, mondom, hogy 3 dollarban vannak orankent
a szakacsnak semmi koze a pincerhez, ott jo-rosszabb oraber van, de nem 3 dollar, hanem hol mennyi 7-tol 15 ig mondjuk

orange85 2013.05.05. 16:38:46

@Philosoraptor: nah ja, ezért is húznak ki a népek.viszont akkor az ottani pr részlegnek jó sok melója lehet ha mindenki behívnak aki csak beírja a cv-be hogy képes rá.ami nem rossz, Micike legalább nem festi egész nap a körmét.

iwebinfoember 2013.05.05. 16:43:55

@Philosoraptor: Igen, otthon eléggé papír függők a cégek, lehet hogy valaki totál hülye a dologhoz, de mivel van papírja, ezért ő a jobb. Bár engem web fejlesztőként otthon is felvettek diploma nélkül, csak épp nem nagyon fizettek meg, de az megint más kérdés.

iwebinfoember 2013.05.05. 16:45:43

@orange85: Mindenkit biztosan nem hívnak be, de akinek a CV alapján látszik, hogy konyít a témához valamennyit, van valamennyi tapasztalata, annak nagy esélye van az interjúra, ott pedig már ha tényleg jó vagy a témában, akkor el tudod magad adni.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.05. 16:49:09

@zopilote: Nem árt a diploma senkinek.

Ha másra nem jó legalább jobban meg tudod itélni, hogy mit nem tudsz.
Sose értettem, miért akarják diploma nélküliek bebizonyitani, hogy nincs a tanulásra szükség.
Sőt, inkább sértetten bizonygatják, hogy többre jutottak nélküle.

Az iskolában szerzett tudás két évente feleződik ez tény. A specializáció miatt, szakmai téren pár év alatt fel lehet jönni diploma nélkül is egy megfelelő tudásszintre.

Ami nem szokott menni nélküle, az a magasabb szintü, integrált összefüggések felismerése.

Az is teljesen normális, hogy egy új idegen kulturában nem a szakmájában dolgozik valaki. De ettől még a diplomája nem veszteség a számára, és nem is felesleges.

2013.05.05. 16:54:02

@ctboy: Aki azt mondja, hogy nincsen tanulásra szükség, az eléggé korlátolt és nem a mai világban él.

A tanulás meg nem feltétlen egyenlő a diplomával. :)

orange85 2013.05.05. 16:58:30

@Philosoraptor: a diploma sok mindent adhat amit az önálló tanulás nem.egyetemre járni nem csak egy formája a tanulásnak.legjobb ha kombinálod a kettős és biztosan jól jársz.

ctboy (US) ENTP · http://stress.blog.hu/ 2013.05.05. 17:00:10

@Philosoraptor: "A tanulás meg nem feltétlen egyenlő a diplomával"

Persze hogy nem egyenlő.

A diploma egy igazolás arról,
hogy bizonyos ideig főállású ismeret és tudásszerző munkás voltál, és a munkádat el is végezted.

Se több, se kevesebb.

SilentDreams 2013.05.05. 17:07:12

@zopilote: Érdekes munkád lehet, ha FFT kell hozzá :)
Vannak kész programmodulok, amelyek ide-oda megcsinálják az FFT-t, az nem elég? Bele is kellene nyúlnod komolyabban?

És még a Kalman-filter is kellene.... érdekes hobbid is lehet :)

zopilote 2013.05.05. 17:16:38

@SilentDreams:
Elkepzelesem van mindkettorol, de mivel nem tanultam es matematikai kepzesem is csak kozepiskolas foku, igy roppant nehez. Hiaba vannak modulok, azokat tudni is kell hasznalni es azt is. hogy mikor es miert es mit hasznalunk. A majom is meg tudja tanulni a helicopter vezetest, de a miertet mar nem tudja:) (pilota ismeroseim mindig ezt mondtak, amikor beszelgettunk a helikoptervezetes tudomanyarol) :)

zopilote 2013.05.05. 17:25:06

@SilentDreams:
" És még a Kalman-filter is kellene.... érdekes hobbid is lehet :) "
Quadrocopter iranyitasahoz kellene, 3 kulonbozo sensor altal erzekelt parameterek kiszuresehez.
Az FFT - t pedig a geofizikai mereseknel hasznaljuk, csak en erteni is akarom, amit csinalok, nem csak tudni.
Ezert is indulok most melozni, amihez nem kell esz, csak ket eros kar meg egy buta fej:)

Karabah77 2013.05.05. 17:28:17

Sose értettem az olyan embereket akik nem adnak jattot.természetes megfelelő kiszolgálás esetén.értem ezt olyan országokra ahol a jatt a fizetés nagyobbik része a pincéreknél.utána meg szidják a magyar pincéreket ha picit megmalmozzák őket.az ilyen miért nem marad otthon és főzet anyucival?

orange85 2013.05.05. 17:35:43

@Karabah77: azért mert a felszolgálónak van munkája és ezért pénzt kap a munkáltatótól.ennyi.miért kéne adni?azért mert nem volt bunkó, nem lökte elém az ételt?ennyi erővel a sarki zöldségesnek is kéne adni mert bezacskózza a zöldséget.

Karabah77 2013.05.05. 17:39:07

@orange85: mint említettem olyan országokra gondoltam mint a miénk is.tudod hány olyan hely van ahol egyáltalán nincs fizetés? Gondolom olyanról sem hallottál még,h nem csak fizetés nincs,de forgalom után leadózni kell? Nem jó a rendszer,de ne egyedül a csálinger nyelje be.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 17:42:09

@Karabah77: marha egyszeru: a vendeglatas egy szolgaltatas, aminek ara van. Ez az ar van feltuntetve az etlapon. Ezt fizetem.

En sem kapok jattot a munkamert.

Ha a pincer nem kap fizut es kepes igy is dolgozni, akkor rab@szott. De errol a pincer tarsadalom tehet, mert ezt is bevallalja. Ha senki sem lenne hajlando igy dolgozni, nem lenne ilyen a rendszer sem.

Fozessek anyucival? Ha mindenki igy dont, akkor nem mi, hanem a pincer cseszik ra.

Karabah77 2013.05.05. 17:46:20

@Kovermadar: ezek évtizedeken keresztül kialakult szokások.ezen szabályozás nélkül nem tudsz változtatni.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 17:46:56

@orange85: vagy a buszsofornek, mert tartotta a menetrendet... vagy az orvosnak a halapanzt... vagy a tanarnak, ha sikerult leadni az anyagot...
Esetleg nekem is, ha sikerul tartani a turest az adott darabon.

Mindenkinek van fizetese. Ha abbol nem tud megelni, akkor valahol valami nem ok, de ezt ne az en nyakamba varrjak!

SilentDreams 2013.05.05. 17:48:45

@Karabah77: Hát arról a vendég igazán nem tehet, ha a pincér főnöke nem fizeti ki a pincért. Olyan dologra alapozni fizetést, ami opcionális (borravaló) pedig elég értelmetlen dolog. Fizetéskiegészítésként oké, de ne ez adja a fizetés nagy részét.

Amíg nincs a számlán a borravaló külön elszámolva, addig hagy döntse már el a vendég, hogy ad-e és ne amiatt legyen rossz ember, ha nem ad.

Magyarországon elég sok helyről hallottam, hogy nem fizetik ki időben az embert, nem hinném, hogy ez spec. pincér probléma lenne...

Karabah77 2013.05.05. 17:50:36

Így sem az már ez a szakma ami volt amikor kezdtem.olyan hely ami emberi fizetést ad nagyon ritka.jóval kevesebbet keresek mint ez előtt 10évvel.még sem hagyom ott a helyet,mert nincs más már az én koromban vagy nagyon nehezen.inkább teszek róla,h ne maradjon a zsebem üres a nap végén.

SilentDreams 2013.05.05. 17:51:23

@Kovermadar: Pincér - fodrász - orvos borravaló/hálapénz kultúra.... ebből (is) kellene valahogy kitörni....

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 17:51:32

@Karabah77: ebben legyen erdekelt a pincer, a tulaj, a szakszervezet es az allam. Nekem semmi kozom hozza!

A masik: a jattbol ugye adot is fizetnek az emberek? Mert ugye az erdekes lenne, ha nekem a "kurv@ anyamat", mert nem kivanok reszt venni a szurkegazdasagban?!

So?

SilentDreams 2013.05.05. 17:52:55

@Karabah77: "....inkább teszek róla,h ne maradjon a zsebem üres a nap végén."

Addig kancsingatsz, míg le nem esik a vendégnek és leperkálja a borravalót? :)))

Karabah77 2013.05.05. 17:54:21

Azért kiváncsi lennék a véleményekre akkor is ha a másik oldalt álldogálnánk :D hagyjuk,mert ez csak merő vita lesz :)

Karabah77 2013.05.05. 17:56:19

@SilentDreams: nem.megvannak azok a praktikák amivel megoldom,h maradjon nekem is valami.és ezzel sem a tulajdonos,sem a kedves vendég nem jár jól.

PannonBoy 2013.05.05. 17:57:55

@Karabah77: Hát márpedig én sosem adok borravalót a pincérnek. Miért is kellene? Nem ő főzte. Nem olyan nehéz kivinni az ételt, ezért nem jár plusz pénz.

Ha nem kap elég fizetést, akkor azt a munkáltatójával "meccselje le", az az ő belügyük.

A számla szerinti összeget vagyok hajlandó fizetni, se többet, se kevesebbet.

Karabah77 2013.05.05. 17:58:38

Azt kihagytam,h nekem sem tetszik a rendszer,de változtatni nem tudok rajta.

SilentDreams 2013.05.05. 18:01:05

@Karabah77: Hoppá!

Menetközben elosztod az egy vendégnek szánt hasábot 2felé és az egyik felét saját zsebre adod el? :)))

Ezzel vesztett a vendég (fele annyi hasábot kapott mint kellett volna) és a tulaj is (mert esetleg a vendég többet nem jön a kevés hasáb miatt)....
Vagy vannak jobb praktikák?

Karabah77 2013.05.05. 18:01:46

@PannonBoy: nekem nem kell,h adj.ezért van az,h adnak az ilyen emberek akkor is ha nem tudnak róla.mint írtam megvannak azok a trükkök,h ne menjek haza pénz nékül.

orange85 2013.05.05. 18:02:14

@Karabah77: ez szomorú de nem több.sajna annyira hozzánőtt a jatt a felszolgáló melóhoz, hogy sok főnököcske úgy gondolja csupán a jatt elegendő pénzt hoz, minek a fizu.meg mi az hogy x%-ot illik adni?heh,ez több mint vicc,persze nem mondom azt, hogy én a kocsmába visszakérem a 20 forintot az 500-ból.

Karabah77 2013.05.05. 18:05:31

@orange85: hidd el én is boldogabb lennék ha ez nem így működne.csak változtatni nem tudok rajta.egyébként maga a jatt nem rossz dolog.a vendég szempontjából semmi esetre sem.így is krtikán aluli a magyar vendéglátás nem még ha fix pénzen lennének a csálingerek.

orange85 2013.05.05. 18:06:22

@SilentDreams: egyszerű. a felszolgálóknál legyen lecserélve a jatt arra amire eredetileg szánták:hagyja ott a kedves vendég az italának maradékát hadd vedeljen a pincér.
nem sajnálom senkitől ha plusz bevételt kap de nehogy már kérdőre legyen vonva ha nem ad.

Karabah77 2013.05.05. 18:07:06

Pl lehetne adni a forgalom után százalékot.nem a vendégnek,hanem a kedves tulajdonosnak.így Dezső a pincér sem fog lazsálni és a pénze is biztosított lesz.

orange85 2013.05.05. 18:08:13

@Karabah77: ez hogy működik?a felszolgáló teljesítménybéren van?ezt írja alá a szerződésben?

Karabah77 2013.05.05. 18:09:35

@orange85: nem vonok én kérdőre senkit.és még a számat sem húzgálom ha nem kapok.második alkalomnál amikor találkozunk picit másként állok a kedves vendéghez és ennyi.

tanato 2013.05.05. 18:10:29

@Quercus58: Te is kollégánk vagy?Itthon élsz?

orange85 2013.05.05. 18:10:31

@Karabah77: ??.attól nem fog több vendég betérni.vagy az étterem pr részét a felszolgálónak kéne vinni?

Karabah77 2013.05.05. 18:11:48

@orange85: ez a része sose fog működni ezt Te is tudod.

Ed-die 2013.05.05. 18:13:31

@A Tyne folyó déli partja: Köszönöm a választ. A pubok nem érdekelnek, nem élek alkohollal.
Hát, én októberben szeretnék menni, és mondjuk úgy két év múlva felvételizni (mire megszerzem a megfelelő szintű IELTS-et). Nekem London lenne a legjobb, pont a múzeumok miatt, de annyira teltház van, hogy nem tudom, megpróbáljam-e, vagy menjek vidékre. Jelenleg Newcastle-ben van csak olyan régészeti szakirány, ami kell nekem, és ha néhány éven belül máshol nem indul, akkor előbb-utóbb úgyis ott kötök ki. Kérdés, hogy megérné-e rögtön odamenni? Mindenesetre az akcentus dolog nem túl biztató... :( No meg az se, amit írtál a tanári diplomáról, mivel én júliusban veszem át az enyémet (bár az latin-történelem)...

orange85 2013.05.05. 18:14:49

@Karabah77: aham, nem értem.akkor most neheztelsz rá vagy sem?
átlagban mennyien adnak borravalót?én úgy saccolom hogy gyakorlatilag 10-ből 7 ad valamennyit.

orange85 2013.05.05. 18:17:08

@Karabah77: azt mondtad hogy vannak helyek ahol nincs fizu.akkor mennyi a megállapított bére?

Karabah77 2013.05.05. 18:17:56

@orange85: de attól sem fog több vendég betérni ha a csálingerek nem keresnek.én pl sosem alkalmaznék a saját üzletemben képzetlen személyzetet.ami viszont itthon nagy divat.szőke cicababa paplan szájjal.persze az étlapot nem ismeri,2terítékkel felborúl és sorolhatnám.

Karabah77 2013.05.05. 18:20:39

@orange85: minimálbérre bejelentve amit nem kap meg.bármennyire is hihetetlen nagyon sok ilyen hely van.föként a forgalmasabb üzletek.ahol én egy szóval nem mondtam,h nincs olyan,h így is jól keressenek.ahol magas az alapbér,nagy százalékkal nem sok minden van jattból.

eagles 2013.05.05. 18:23:40

@tanato:

Itthon élek, de nem vagyok orvos. Ettől függetlenül minden segítséget megadok a Doktornak. Van némi "rálátásom" a jogra. Meg némi érzékem az összefüggések felismerésére.

A blogon szoktunk értekezni. Nem tudom ismered-é?

Karabah77 2013.05.05. 18:30:52

@orange85: ez nagyon hely függő.kerestem kb ugyanannyit olyan kávézóban ahol meggebedtem a munkától,de voltam olyan helyen is ahol láblógatva megvolt ugyanaz a pénzem.

tanato 2013.05.05. 18:34:43

@Quercus58: Személyesen nem csak a Webdokiról.Ott viszont Giulió vezéregyéniség.

eagles 2013.05.05. 18:38:21

@tanato:

Ez a blogja:

gtortenesze.wordpress.com/

Ez már a harmadik szolgáltató, ahol a blogot működteti.Az első kettőnél érdekes módon folyamatosan behalt a blog.

bloodybetty 2013.05.05. 18:39:04

Végre egy értelmes írás jó meglátásokkal. Egyetlen résszel tudnék vitatkozni:
"Abban a hitben senki ne ringassa magát, hogy majd az angol környezetből ragad rá valami: dolgozni fogsz, majd hazaesni hullafáradtan, és hacsak nem mész a tudás után, nem fog rád ragadni."
Én ugyan jártam 3 hónapig heti egyszer egy ingyenes ESOL nyelvtanfolyamra (ahol 5-10-40(!!!) éve az országban élő más országokból érkezett emberekkel szerencsétlenkedtem), de a tudásom nagyrészét öntkéntestként egy charity shopban, a heti rendszeres pubozások, keri partyk alkalmával a párom angol kollégáitól ( mert az angolok ugye nem barátságosak...), majd miután felvettek a munkahelyemre az egész napi vásárlókkal való beszélgetés, tanácsadás alatt szedtem fel. Ami mókás, hogy a bolt ahova jelentkeztem és végül a munkahelyem lett (Holland&Barrett) elvárásai közt szerepelt az excellent communication skills.
Ebből is látszik, hogy néha merni kell megpróbálni azt is amiről azt hiszed kevés vagy hozzá.
Ja igen a havi kiadásoknál én még megemlíteném a TV license-t azoknak, akik szeretnének tévézni, jelenleg évente £145.50, havi bontásban is fizethető.
www.tvlicensing.co.uk/check-if-you-need-one/topics/tv-licence-types-and-costs-top2/

Karabah77 2013.05.05. 18:40:23

@SilentDreams: sorry nem láttam a kommented. Igen mennek hasonló dolgok nagyon sok helyen.ami nem mondom,h jó,de dolgoztam olyan helyen,h másként nem éltél meg.

bloodybetty 2013.05.05. 18:40:32

LOL, természetesen önkéntes voltam, nem önkénTest :D

MágnásMiska 2013.05.05. 18:44:42

Ez egy újabb iskolapéldája a mozigépész blogoknak.

1.
Autó nélkül max. nagyvárosban tudsz létezni. Olyan helyeken, tudsz meglenni nélküle, ahol, hazabringázol, vagy tömegközlekedsz éjfél után.
(pincérkedés nem áll meg éjfélkor. Sok étterem bezár akkor, de utána még van rengeteg meló. Ha meg a vendégek nem akarnak záráskor elmenni a jobb helyeken nem szólítják fel őket a távozásra, mert a vendég az egy félisten, aki a negatív kommentjei által piacvesztést tud generálni.)

2. A cseh kolláganő napi robot után hogy fejlesztette fel profivá nyelvtanár nélkül a tudását.
Tökéletesen nyelvtani tudás nélkül egy gyerek szed fel magára nyelvet, felnőttek már kevésbé....

3. Igen jó az egót félretenni kezdetben, deeee nem a simulékony birkák építették fel a nagy cégeket, hanem az erős egóval bíró vagányok!

"Nem olvasom el a kommenteket" - Mert én vagyok a Mr. Igazság hatalmas egóval megáldva, aki mások véleményére nem ad.

A sztori több sebből vérzik. Lásd a subtennancy-t törvénysértő lehet szerződésszegésnek számít, de azt, hogy egy ágyban hányan alszanak egy landlornak vajmi köze van!

A hírekben elég sok hír szerepel, hogy egyes ingatlanokban mennyien laknak, hering módjára.
A srác nem néz angol csatornákat!

Már már meseszerű elemek:
"fejlesztő egy webdesign cégnél" - Ezen ismeretet pincérkedés közben szerezte, vagy még otthon ezen pozícióban dolgozott???
Ilyen pozíciókra önképzett pincéreket nem vesznek fel az utcáról beesvén!!!

www.gumtree.com/search?q=webdesigner&search_location=&category=all

"Oxford sétálóutcáján és a buszmegállótól a vasútállomásig 7 (hét) A4-es „keresünk embert" papírt látok a kirakatban, akkor valami nincs rendben. Bárhová megyek, ezekre mindig figyelek, és mindig van munka."

Érdekes, mikor én megyek el akkor biztos beszedik az ablakokból gyorsan. A hetes szám pedig olyan szép meseszerű szám! :)))

Mr Long [unatkozik, munkalkodik...] 2013.05.05. 18:48:16

@Karabah77: Mit csinálsz? Hozzáírsz még három italt a számlához?

tanato 2013.05.05. 18:48:23

@Quercus58: köszi,tudom hogy a neten is gáncsolják.

Karabah77 2013.05.05. 18:53:04

@Mr. Long: ilyen is volt már a történelemben.azt azért hozzáteszem,h nem elsőre.

Karabah77 2013.05.05. 18:56:05

@Karabah77: de inkább a sznobizmusukat szoktam kihasználni :D mert akkora raj,h nem iszik csak Evian ásványvízet,de úgy kortyolja a jófajta Szentkirályit mintha aranyból lenne :D

zej 2013.05.05. 18:58:13

@hagyma: Ha már a nettónál tartunk. Az amerikai álláshirdetésekben a nettó vagy bruttó bér van általában megjelölve? Vagy ott a munkáltató nem von le semmit a bérből, hanem mindent a munkavállalónak kell bevallani befizetni az állam felé?

váj mí 2013.05.05. 19:02:18

Kicsit arrogáns és pökhendi, mármint a posztoló, ami akkor is nem-gyere-be, ha vannak jó meglátásai. De gondolom, ezt már kitárgyalta a nép.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 19:16:49

@Karabah77: ezek szerint nem veletlen, hogy mindig megnezem a szamlat fizetes elott :)

Evian / Szentkiralyi -> viz, viz... azon rugozni tenyleny hulyeseg, bar meglopni a vevot a ti szar rendszeretek miatt... nem tudom.

Szomoru, akar kinek az oldalarol is nezem.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 19:17:15

@zej: altalaban brutto
a munkaltato mindent von 2 hetente, de kovetkezo ev aprilis 15 -ig mindenkeppen kell bevallast adni es akkor vagy fizetsz, vagy visszakapsz, olyan meg velem nem fordult elo, hogy pont annyi legyen, mint amennyit levontak

Karabah77 2013.05.05. 19:19:49

@Kovermadar: szar,de ez van.nem fogok mártírként éhenhalmi :D

zej 2013.05.05. 19:19:56

@hagyma: Kösz, akkor kb mint itthon.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.05. 19:22:30

@Koós:
" ez itt is így van skóciában az étteremben ahol dolgozom. Ha vki a konyhában lebetegedett, túl nagy a forgalom, akkor az étterem vezetője (general manager) beáll a szakácsok közé ingben, lakkos cipőben és kisegít amíg tart a roham. És nemcsak ordibál, hogy gyorsabban, stb.."

Igen így van.
Ezt nem érti meg Maxval hogy ezt nem KELL csinálniuk hanem önként teszik. Az ilyen dolgok motiválják a dolgozókat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 19:25:06

@Kovermadar: na latod a mi rendszerunkben ez szoba sem johet

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 19:38:17

@gabor_082: tök mindegy, akkor se üvöltsön egy munkahelyen valaki a másikkal.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 19:40:54

@orange85: de, ha eléggé próbálkoznék, biztos sikerülne, csak eléggé idegesítő, hogy sok helyen nem jutok át a HResen, aki meg totál tudatlan. az ügynökség kapásból tanítani küldött volna, én akartam assistantnek menni, mert még sose láttam azelőtt angol iskolát belülről. plusz, én ESOL-t akarnék tanítani, nem igazán akarok suliba menni, és most az NVQ miatt maradnom kell a Councilnál, ott meg csak egy ilyen oktató department van. de nem baj annyira, mert jól érzem magam a munkahelyemen, csak azért idegesítőek az ilyenek.

THEHUNGARIANMINGLE · WWW.THEHUNGARIANMINGLE.COM 2013.05.05. 19:45:22

tetszik az iras
most kapott a sok okos :))))
szep volt

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 19:55:16

@orange85: ja, a matek diplomát nem láttam. lehet, hogy azzal nem, mert azt még aláírom, hogy ne tanítsak magyarként angol középiskolásokat (nem is akarok, de elvileg taníthatnék, mondom, ESOLt akarnék, angolt, külföldieknek). supply teacher meg utáltam lenni, borzalmas, este úgy fekszel le, hoy nem tudod, hogy másnap mész-e dolgozni, hova, és ha elküldenek valahova, ott derül ki, hogy mondjuk most kémiaórán helyettesítesz angoltanárként. de ha angolra küldenek is, nem tudod, hova mész, kikhez, hol tartanak, nem tudsz készülni, semmi, a gyerekek meg általában a supply teacherrel a legrosszabbak, mert ugye, most látják először, nem ismerik, talán nem is fog jönni többet, szar egy munka. egy napra 100 font járt ugyan, de ez a bizonytalanság idegőrlő.@ax14d: szerintem menj te is előbb ügynökséghez, bár szar munka, lásd fent, de azok legalább kiküldenek ide-oda, úgyhogy mondhatod, hogy láttál már angol iskolát, osztályt belülről.@Ed-die: az akcentus nem vészes, legalábbis nekem nem volt az. igaz, hogy engem alaposan kiképeztek angolból:) de ne aggódj, nem mindenki beszél így.pláne nem idegenekkel vannak itt is múzeumok, minden városban ingyenesek, ilyen várostörténetről szóló, Newcastleben van állatos is, az is ingyenes. van színház is, meg bevásárlóközpont, leginkább ez van erre, pub, meg bolt:) de van nem messze tengerpart is, pl. a város tényleg ronda, én Gatesheadben lakom, az is. pláne, hogy otthon veszprémi vagyok, ahhoz képest ocsmány. s munkaügyileg se egy jó hely, itt nincs sok munka, és a bérek se valami magasak. a lakásárak se emiatt, de nincs túl jó híre a környéknek úgy országos átlagot tekintve.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 20:04:30

na, hogy a poszthoz is hozzászóljak, reggel csak nagyjából olvastam el.

több hiba is van benne.

-írásos szerződést nem kell adni kb. három hónapig, de ha casual vagy, akkor egyáltalán. teljesen törvényesen dolgozol anélkül is. csak persze jobb, ha van, mert hogy bizonyítja az ember a szóbeli megállapodást?

-ha nem adtál le p46ot, vagy p45ot jogilag nem dolgozol? baromság. ezek azért vannak, hogy megállapítsák a helyes tax code-ot, amit használni kell, s információt adnak arról )a p45), hogy az előző helyen mennyit kerestél, és mennyi adót fizettél be. attól még jogilag dolgozol, hogy nincs ilyened, csak BR kódon leszel, mert nincs infó, magyarul, nem lesz adómentes kereseted, az egész keresetedre fizetsz húsz százalék adót.

-mindenhol keresünk embert van kiírva: hát itt egyrészt annyira nem, másrészt, egy-egy ilyenre jelentkezik pár száz ember, szarban van Anglia mostanság, nagy a munkanélküliség, rengetegen keresnek munkát, itteniek is, nemhogy bevándorlók

- supervisori munkakörhöz pozíció? ugyan már, a supervisor nem jelent valami hú, de magas pozíciót, pl. a tesóm barátnőjét megtették a takarítók supervisorjának ideiglenesen, kemény 20 pennyvel kapott többet, mint a minimálbér...ez csak annyi, hogy régebb óta ott vagy, és már betanultad a munkakört, és leellenőrzöd, hogy az újak jól csinálják-e, nem valami magas szintű munkakör.

- védenek a munkahelyi megaláztatás ellen, és üvölt veled a főnök? ez eléggé ellentmond egymásnak, az miért is nem megaláztatás, hogy üvöltözik veled a főnök?

- akaszd a fogasra az egódat: hát, ezt a posztoló is megtehette volna...

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 20:06:15

@Karabah77: eddig ket helyen csalodtam osszesen. Az egyik Veresegyhazon volt, ahol kartyaval fizeteskor montam, hogy legyen inkabb X az Y helyett (x>y ;) ), de mondtak, hogy ugysem tudjak kivenni, ugyhogy maradjon Y. Ez pech, de nekem akkor nem volt Ft-om.

A masik az Erzsebet hid pesti hidfojenel volt. Ott a borravaloadasnal szoltak, hogy mar benne van az arban. Ha nem szol, ketszer keres rajtam...

Persze ahol szandekosan meglopnak, mert csak... ;)

orange85 2013.05.05. 20:07:08

@A Tyne folyó déli partja: nem vágom a különbséget a között, hogy az ügynökség küld tanítani vagy te jelentkezel egy iskolánál tanítani!nem ugyanaz?

Pdudas 2013.05.05. 20:09:05

@diggerdriver:
hallottam olyan ugyeskedorol, hogy kifele a kisbuszban cigi van - visszafele meg fuvart vallal az ott beszerzett cuccokra...

orange85 2013.05.05. 20:10:53

@A Tyne folyó déli partja: persze, a supply csak átmeneti állapot lehet csak annak ellenére hogy nincs semmi kényszer hogy jól végezd a munkát.kivéve ha jó benyomást akart a helyi erőkre tenni és reménykedsz hátha téged hívnak meg, hogy taníts ott ha lesz üresedés.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 20:18:13

@orange85: nem, a supply teacherkedésnél az ügynökséggel vagy alkalmazásban. s ha egy suli betelefonál, hogy x. tanár nem jött be dolgozni, beteg, vagy kell ember, mert holnap továbbképzésen van, akármi, akkor az ügynökség felhívja az adatbázisban lévőket, hogy ki tud menni. nekem anno sms-t küldtek, mindenkinek, s aki gyorsabb volt, az kapta a munkát. ekkor a suli fizet az ügynökségnek érted, az meg téged fizet ki. s mindig máshova mész. ha suliba jelentkezel, akkor ott felvesznek, s velük vagy alkalmazásban, s mindig ott vagy, ugyanazokat tanítod, ugyanazok a kollégáid, nem folyton mások.
igen, ezt szokták mondani, hogy ha jó vagy, esetleg átvesznek. na de hogy legyek jó, mikor gőzöm nincs róla, hogy kiket fogok tanítani, mi lesz anyag, (kb. mindenki úgy halad, ahogy akar, nincs egységes tanterv, és mikor kiküldenek, egyébként se tudod, hogy kiket fogsz tanítani), semmiről. nem tudsz készülni, és egy-egy napokat vagy egy-egy helyen, nem egy összefüggő időszakot, hogy kitapasztald a diákokat. így elég nehéz jó benyomást szerezni. mondjuk, én olvastam általuk adott referenciát magamról, és azt írták, hogy a sulik, ahol voltam, vagy semlegeset, vagy jót mondtak rólam. na most, az órákon csak a diákok voltak, felnőtt nem is, szóval egyáltalán, hogy szereznek benyomást arról, hogy milyen vagyok?

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 20:20:58

egyébként, newcastle-i )gatesheadi, itt született) akcentus. szerintem érthető, mondjuk, én Gatesheadben lakom:)

orange85 2013.05.05. 20:28:22

@A Tyne folyó déli partja: de azt mondtad, hogy az ügynökség tanítani (azaz sup.teacher-nek) küldött volna (tehát nem küldött) és azt is mondtad hogy suplájoltál is.amúgy értem hogy a helyettesítőt az ügynökségek végzik.

onnan szereznek benyomást hogy milyen vagy ha a diákokban hagysz nyomot.ha a következő órán-ahol nem vagy ott-rólad beszélnek, hogy mekkora jófejsrác vagy akkor jó úton haladsz. például.vagy ha csönd van mikor te vagy benn.például.mondom én aki még sose csinált ilyet, de ha esetleg odajutok a "tantárgyi" teljesítmény az utolsó lesz amivel foglalkozni fogok. de hát mivel az iskola sem teszi (miért küld be egy angolost kémiára?), akkor és sem izgulom magam halálra emiatt.ha már egyszer megtehetem.

diggerdriver · http://diggerdriver.blog.hu 2013.05.05. 20:35:53

@Pdudas: Persze. Sokan csinálják. Cigit hozni onnan ide és például ruhát kozmetikai szereket innen oda.
Nagy divat most otthon a sok "hüdekurvaegészségesvagyok"
között a gojibogyó evés. Itt 1font 10deka otthon 8-900forint.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.05.05. 20:38:28

Tök jó szemlélet! Én is ezeket a szempontokat követtem és ajánlom másoknak is! Nekem személyesen is bejött arra, hogy megoldja "a nyelvtanulási időszakban vagyok de már dolgozni akarok átmenetet." Még a stabil nyelvi háttérrel érkezőknek sem tanácsolom, hogy koncentráljon 1 szakterületre. Az én tapasztalataim szerint az eltarthat fél - másfél évig és 10 szer akkora a költség!

Akik tervezgetik a kivándorlást, azokat arra kell felkészíteni, hogy hogyan kerüljenek helyzetbe gyorsan.

Ehhez arra van szükség, hogy leszámoljanak néhány illúzióval.

Ezzez hasznos, hogy néha valaki aki már túl van a váltáson elmondja, hogy mik a zsákutcák.

Gratula a poszthoz!

BTBTBT 2013.05.05. 20:46:45

@orange85:
Már miért ne reagálhatnék az alázatról (is) papoló pincér/webtervező posztoló arrogáns zárómondatára?
Ugye nem muszáj, hogy tetsszen ez a "megmondom nektek a tutit (még akkor is, ha sokkal több éve vagytok Londonban, mint én), a véleményetek meg le van szarva"-stílus?

A többségnek - ahogy talán számodra is kiderül -, nem mondott igazán újat ez a poszt, úgyhogy aligha azért vannak ma itt, hogy infót szerezzenek. :)

Élvezzük inkább a hosszú hétvégét.

orange85 2013.05.05. 20:55:29

@Barátusz: én is azt mondtam hogy reagálj arra amit a posztoló írt.
vmit nagyon félreértettél.
az nem számít ha csak egyetlen ember kap új infót a posztolótól?vagy akár tőled?

BTBTBT 2013.05.05. 21:01:20

@orange85:
"a kommenteket ne a posztolónak célozd hanem annak aki elolvassa.elvégre ezért vagyunk itt.jah bocs,nem mindenki, de hát van aki azért olvassa ezt hogy infót szerezzen."

Most akkor ezen mit is értettem félre?

Úgy tűnt - aztán lehet, hogy csak én nem vágom -, hogy itt nemcsak infót szolgáltatnak a jónépek egymásnak, hanem véleményt is formálnak a poszt részéről-egészéről. Ez utóbbit tettem.

Ráadásul "többség"-et írtam.

váj mí 2013.05.05. 21:04:25

@Barátusz: Mi a fenétől van már megint hosszú hétvége?

BTBTBT 2013.05.05. 21:08:30

@váj mí:
Mert holnap Early May bank holiday van Angliában.
3 hét múlva meg Spring bank holiday. Aztán semmi augusztus utolsó hétfőjéig. :)

És hogyhogy "már megint"? Húsvét hétfő óta nem volt semmi.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 21:09:37

@váj mí: Majus eleje miatt. Majus elejei bank holiday. ezert jottem en is most szabadsagra.

orange85 2013.05.05. 21:10:28

@Barátusz: azért nem kommentelted a posztert mert azt írta hogy nem fogja a kommenteket olvasni. nah de van itt a poszteren kívül aki elolvasná.egyszerűbben nem tudom mondani.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 21:10:34

@A Tyne folyó déli partja: @A Tyne folyó déli partja: hat az teny itt is, ha mar 2 ember egyutt dolgozik az egyikuk a supervisor
nekem annak idejen legeloszor 2 emberem volt es pont takaritasi szakmunkaban:)

orange85 2013.05.05. 21:11:29

@Barátusz: heh, biztos mo.-ra értette

spangolo 2013.05.05. 21:11:30

@váj mí:
Anyák napjától.
Nálatok nem ünneplik?
Nincs ilyenkor több vendégetek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 21:11:44

@Kovermadar: hat ez itt ugy megy, hogy kihozzak a szamlat alatta ott van hogy tip, oda beirod az osszeget es annyi meg egy bambi

váj mí 2013.05.05. 21:12:15

@Barátusz: Ja, Anglia, bocs, kissé megkeveredtem ...
Ott május 1 nem munkaszüneti nap?
Itt majd 9-én és 20 én lesz megint szabad nap. Ezek tele vannak vele ....

váj mí 2013.05.05. 21:12:54

@tildy:): Hádde az mikor volt már?

váj mí 2013.05.05. 21:14:23

@spangolo: Nem, majd az áldozócsütörtököt.
Ja, és nem, hivatalos munkaszüneti napokon eléggé leesik a forgalom.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 21:19:51

@orange85: azért nem küldtek egyből, mert én mondtam, hogy még nem láttam belülről angol iskolát, hadd legyek előbb asszisztens. de az emg mondjuk speciális suliba ment, autisták, meg viselkedési problémások, szóval nem sokat számított:) utána már küldtek normál suliba is, nem mindenhol volt csönd...sulitól függött. jó suliba kaptam olyat is a gyerekektől, hogy én vagyok a kedvenc tanáruk, meg ez volt a legjobb óra )akkor láttak életükben először), máshol meg kb. le se szarták, hogy ott vagyok. de volt, hogy úgy küldtek el, hogy ez egy rough school lesz, aztán semmi baj nem volt, csinálták, amit mondtam
azért küldenek kémiaórára mondjuk, mert olyankor vészhelyzet van, betelefonált a tanár, hogy beteg, és küldenek valakit, tanári végzettséggel, tökmindegy, hogy milyen tanár:)

MágnásMiska 2013.05.05. 21:21:58

@Kovermadar:

Jahh az megvóóót A4 helyett A6 van most:

Itt a videjó: www.youtube.com/watch?v=8R35VS02H0Q

"Anglia abból a tekintetből jobb Magyarországnál, hogy itt ha tisztességesen végzed a munkád, akkor meg tudsz élni belőle, el tudsz menni nyaralni Thaiföldre vagy akárhova, és meg tudod alapozni az életedet, nem kell sakkozni a számlákkal folyton."

------ Jahhh ha nem lenne 2 autóm itt (egy személy egy furgon) akkor a kettő éves biztosításából luxushajóútra mehetnék MOT, ROAD TAX, tankolás, szervízelés, kopóalkatrészek...stb.

Szóval nekem ne írjon olyat valaki, hogy autó nélkül tud dinamikus életformát élni egy országban. Ha pénzkeresőhely - otthon a kizárólagos "utazási élmény" akkor már minden meg van válaszolva!

"Felvetették nekem, hogy legyek supervisor az étteremben, amit valószínűleg assistant brasserie manager pozi követett volna anélkül, hogy valaha tanultam volna vendéglátást. Vagy hogy lenne bármilyen diplomám. Bármiből. Senkit nem érdekelt."

Ez a pozíció olyan, mint az indiaiaknál a "senior bussines consultant" pozíció. Olyan titulus, ami nem ér semmit továbblépvén. Tizenéve én is vezettem éttermeket az USA-ban és Ausztráliában Európában mégsem érdekelt ez senkit, mert nem leellenőrizhető, vagy ahogy ők használják relaváns tapasztalat.

Jahhhh! "A kommenteket várhatóan nem fogom olvasni" :)))))))))))))))

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 21:22:07

@spangolo: anyák napja márciusban volt itt, nem azért van Bank Holiday, valaki fent írta, hogy May holiday van. vagy mi. május első hétfője, meg az utolsó is munkaszüneti nap.

Saman · http://reszvetelidemokracia.blog.hu/ 2013.05.05. 21:23:40

@A Tyne folyó déli partja:

"- védenek a munkahelyi megaláztatás ellen, és üvölt veled a főnök? ez eléggé ellentmond egymásnak, az miért is nem megaláztatás, hogy üvöltözik veled a főnök?

- akaszd a fogasra az egódat: hát, ezt a posztoló is megtehette volna..."

Pár kultúra kutató úgy tartja, hogy mi ütköző kultúra vagyunk, azaz rengeteg nyugati hatás él együtt a mi kultúránkban keleti vonásokkal.

A japánok vagy a kínaiak rutinból üvöltöznek egy csomót ezekben a fizikai együttműködés és /vagy tréning helyzetben, míg nálunk ez olykor kultúra idegennek tűnhet.

Egy ismerősöm kamion sofőrök munkáját szervezte, és felhívta a holland partnerük, hogy valami gáz van, mert a sofőr otthagyta az autót mert üvöltött vele. Ő azért üvöltött vele, mert megszokta hogy a lengyelkekkel üvölt és végül is a magyarok egyfajta lengyelek, vagy nem? Hát nem. Nálunk egy ilyesmi simán kiverheti a biztosítékot.

A határátkelő blog nem biblia akar lenni. Nem kell örök érvényű igazságnak kicsiszolni olyanokat, hogy most akkor elfogadjuk-e ha üvölt a főnökünk vagy soha de soha!

Ha valaki ezt leírta egy cikkben, akkor inkább annak a kihívásnak érdemes nekifeszülni, hogy vajon mit akar mondani annak a helyzetnek a képszerű leírásával.

Szerintem, az én empátiámat tápláló tükörneuronok azt súgják, hogy ez egy személyes példa arra, hogy ő ott alázatos volt és megpróbálta megérteni hogy mi a visszacsatolás tárgya. És jól sült el, mert pl. nem lett belőle balhé! Lett belőle megértés!

Teljesen értelemtlen olyan kommenteket eleregetni, hogy ez a sztori biztos hogy soha sem történt meg, ez nem is úgy van, a levont végkövetkeztetés meg totál használhatatlan és tulajdonképpen be kellen tíltatni a gondolatrendőrséggel!

A félmondatban felvázolt esetleírás teljesen életszerű. Mi szakácsok simán adunk visszacsatolásokat emelt hangon, Csak tessék megnézni Ramsey coaching műsorait, Szerintem ha nem üvölt, le se adja a TV csatornája, pedig az minősített esett, mert ott nem egyszerűen egy vezető szakember beszél, hanem egy coach! A segítői eszköztárának a szembesítés fontos része!

Felesleges a mágikus fantáziánkkal kivarázsolni a világból a HA cikkeket vagy azok valamilyen mondanivalóját.

Ez a varázslat nem működik ugyanis.

Ezt a szerző már leírta, Te meg cseszheted, ha elolvastad és szörnyű frusztrációd támadt, hogy katharzis nélkül töltöttél el egy cikk olvasást. A szerző nem fog tudni segíteni ebben a katarzis kérdésben. Ő már megtette, amit tudott, ha az neked üres süketelés, akkor... sorry.

Mi értelme van 14 pontos cáfolatokban ecsetelgetni, hogy tételesn mi miért nem üzenet értékű?

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 21:24:08

@váj mí: nem, május egy nem munkaszüneti nap.

váj mí 2013.05.05. 21:26:17

@A Tyne folyó déli partja: Fura, itt szerdán megállt az élet, mintha vasárnap lett volna.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.05. 21:27:51

@Saman: nem nem üzenet értékű, hanem konkrétan téves információkat ad meg, lásd pl. a p46 ról meg p45ról, meg a szerződésről, meg a supervisor pozíciókról írtaknál. ez nem téves üzenet, hanem konkrétan nem így van, ahogy írta.
s továbbra is fenntartom, hogy ne üvöltözzön a munkatárssal a főnök, azért főnök, hogy higgadtan tudjon dolgokat közölni, személyiség..
Gordon Ramsey meg pont leszarom, nyilván show az egész, mert akkor felfigyel a nép, hogy hú, ez üvöltözik a szakácsokkal, és erről aztán lehet témázgatni.

BTBTBT 2013.05.05. 21:29:35

@váj mí:
Május elseje itt nem ünnep.

2013.05.05. 21:30:10

@MágnásMiska: mennyi buntetopontod van, hogy olyan draga a biztositasod az autokra? Nekunk is tobb autonk van, de evi 1000es korul van 2 vezetore (asszony es en)a biztositas. Lehet, hogy lehuzosnal vagy biztositva.

BTBTBT 2013.05.05. 21:30:22

@orange85:
Nem, azt hitte, hogy én is Németországban vagyok, mint ő. (Már ha váj mí kommentjére céloztál.)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 21:40:38

@gabor_082: Szerintem hulyeseg beallni, csak akkor erdemes ha mar minden kotel szakad, mert egy mosogatoi munkabol nagyon nehez lehet kitorni. Amugy hogy sikerult 8 ho alatt vexeto fejlesztonek lenni?

@váj mí: Majus elejei bank holiday mindig majus elso hetfoje.Az holnap.

gabor_082 2013.05.05. 21:43:52

Kozben egyeb hozzaszolasok:

Arrogancia per utolso mondat: Leginkabb az olyan hozzaszolasok miatt irtam oda, amik ugy kezdodnek, hogy "ertem en, de velem akkor se uvoltson!!11!!oneoneone". Direkt kifigurazva. En ezeken a dolgokon mentem at, es minden jel szerint sikeresebb vagyok / lettem, mint az atlag kitelepulo. Deal with it. Nem mondom, hogy tokeletesen csinalok mindent, de jobban, mint az atlag.

Supervisori pozicio: Nem az a lenyeg, hogy most szupercsucs vezeto leszek, es a Legefobb Supervisorkent fogok donteni arrol, hogy a felszolgalot kivegzik-e 5 perccel kesobb, vagy sem. Ezzel pusztan szemleltetni akartam a "jol dolgozol -> elismerik" osszefuggest. A nemkommenteles pedig azok miatt irtam oda, akik erre ugy reagalnak, hogy "jah, a supervisor az semmi".

Egyebkent pedig a blog fenntartoja megkert szepen, hogy ha tudok, neha nezzek ide, ugyhogy ime.

Szobeli szerzodes: Oke, az angol jog valoban ismeri a szobeli szerzodes fogalmat, de mondjuk egy vitas helyzetben probald bizonyitani az igazad :). (ha van e-mail thread a dologrol, konnyebb).

P45-P46. Valoban, azok nelkul beraknak BR-re, ami valoban ugy mukodik, ahogy fentebb le van irva, ugyanakkor ez se a cegnek, se neked nem jo, ugyhogy ha nem csesztet a HR-es, hogy P45 hianyaban legalabb egy P46-t tolts mar ki, akkor en gondolkodnek dolgokon.

Autok: egy auto oke, ketto auto mar nem, kiveve ha az egyik (vagy mindketto) munkaeszkoz, de onnantol kezdve mar megint mas besorolasba kovetkezik. Az autora mint luxuscikkre gondoltam. Vagyis 13 eves Ford Ka helyett mondjuk vadiuj Vauxhall => felesleges (_szerintem_) arra, hogy hetvegente elmenjen az ember fia/lanya ide-oda hosszu-hetvegezni vagy munkaba. Ha valaki megteheti, hogy vegyen vadiuj Vauxhallt, vagy akarmit, szuper! Nem vitatom el tole, de ezt ketlem, hogy az elso 2-3 eveben fogja megcsinalni.

gabor_082 2013.05.05. 21:44:54

@tildy:): Baromi jo vagyok a munkamban. Ennyi.

MágnásMiska 2013.05.05. 21:45:50

@charlieharper:
Magas mérföldeket megyek velük. Büntetőpontom egyik országban sem volt. kb. 840-900 a kettőre a biztosítás.

Sokan nem tudják, de a biztosítónál minden külföldi út előtt be kell jelenteni UK elhagyását. Különben káresemény esetén nem fizetnek.

Van olyan, ami 60napot ad, van amelyik 90-et.
van olyan ami nem fedez külföldi kárt, tehát elméletileg nem hagyható el az ország. Így van ez sok más országban is, csak kevesen tudják.

Szlovák, vagy német kocsi sem tartózkodhat éveket MO-n folyamatosan és nem az otthoni szervek kekeckedése miatt, hanem az országok biztosítóinak szabályai ezt tiltják.

Volt mikor nem mentem vissza 90napon belül és tudattam a biztosítóval. Kevés pénz és supervisori jóváhagyás után summázták, hogy OK. De mentem már vissza lejárt MOT-vel, ROAD TAX-al is már, amit Doverban egyből kiszúrtak.

Nem büntettek meg, mert előtte felhívtam DVLA-t, és a VOSA-t, sőt a doveri rendőrséget is.

Utána levezettem 3.5órát és nem lett bajom. A lényeg az, hogy ne játsza az ember a hülyét: "fúúúú, ténnnleeeg??? -Hááát eztetet nem tudtam". :)))

Prebooked MOT-val a rendőr nem büntethet meg pl. és azt otthonról lerendeztem.

De van kocsim más országokban is, mert sokkal többe kerül bérelni, mint kifizetni az éves költségeket.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 21:49:01

@gabor_082: Szinten szakmaban vagyok, szinten jo a munkamban, nem csak ennyirol szol. Valami infot titkolsz, nullarol 0 honap alatt meg nem lattam vezeto fejlesztove valni valakit.

Az , hogy nekem 2 ev hu es 3 ev uk utan sem sikerult meg az mas tortenet, en nem akarok senki folott sem lenni, egyelore jo mid levelen.

gabor_082 2013.05.05. 21:49:43

@tildy:): Nem tul nagy a ceg, bovulunk.

váj mí 2013.05.05. 21:50:31

@Barátusz: @tildy:): Ahham, ahham, most már képben vagyok, kösz...

2013.05.05. 21:53:26

@MágnásMiska: igy van. Mi is jelentjuk, ha kivisszuk valamelyiket az orszagbol. Nekunk azert ilyen draga a biztositas, mert 3 auto van es a felesegem szokott torni, foleg tolataskor. Ha csak a sajatunkat tori, azt mar nem jelentjuk le, mert nem eri meg. Erdekes modon mindig 2,999-et (vagy 3,999-et, mar nem emlekszem) szamlaz ki a szerelo a biztositonak fuggetlenul attol, hogy hatso utkozo vagy ajto serult. Gondolom 3k vagy 4k a hatar, ami folotta biztosito mar vizsgalodik.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 21:53:45

@tildy:): 8 honap na.

Egyebkent erdekes, akiket ismerek es tenyleg jok, azok beismerik ugyan, hogy igen, sok munka van mogotte, de azt is, hogy meg rengeteg minden all elottuk. Erdekes, hogy az nagyon emlegetett alazat eltunt beloled, kedves gabor _82

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 21:57:05

Az auto temara: londonban total felesleges, ha meg megis kell, lehet berelni. Nekunk 3 ev alatt egyszer kellett.

Most viszont ahol voltam, autobal 45 perc autopalyan, vonattal 3 ora Kolnbe erni...Itt azt hiszem egyertelmu , hogy jo ha van auto.

váj mí 2013.05.05. 22:00:09

@gabor_082: A poszt és kommentjeid között valahol útközben elvesztetted az alázatot, amiről papoltál. Hm, talán az étteremben újra megtalálnád....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:00:46

hat nem tudom en 50 eves vagyok, abbol 15 amerikaban de meg soha de soha senki nem uvoltott velem
/najo, anyam neha felemelte a hangjat ksikamasz koromban az tenyallas/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:05:22

@A Tyne folyó déli partja: off course show, en mar mondtam
bar fogalmam sincs mit csinal ha nincsenek ott a kamerak

spangolo 2013.05.05. 22:06:22

@hagyma: "de meg soha de soha senki nem uvoltott velem"

Itt is mindig UVOLTENEK Veled,

DE MEG SE HALLOD

mert mindig cask beszelsz, mondod a magadét

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:08:25

@spangolo: irasban elturom
nem tevedsz azon kevesek koze tartozom, aki mindent elolvas szinte ezen a blogon

aki meg uvoltve ir, azt is megertem es csak mosolygok
mint most rajtad
amugy mindenki a magaet mondja, hogy mondhatnam a maset, en magam vagyok nem mas....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:11:06

@tildy:): erre ne vegyel merget a mostani banquet chefunk mosogatokent kezdte kb 6 eve es lepesrol lepesre....
mikor a home depoban voltam arufeltolto anno, ki volt teve a general manager no tortenete, aki kasszaskent kezdte
minden eltut kulonbozo
ha en otthon maradok szerintem most osztalyvezeto lehetnek az "APEH"-nal kb. itt meg tetoszigetelessel kezdtem es most azert kicsit jobb a melom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:13:13

@gabor_082: ez ertheto a Te elethelyzetedben nem kell, nem fontos az auto
de pl. itt 2 kocsi nelkul letezni sem tudnank
orszag es meginkabb varosfuggo
NY-ban tuti nem lenne nagy szuksegunk ra

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:15:31

@tildy:): en a vonatot valasztottam volna:)

aleb19 2013.05.05. 22:18:32

@hagyma:" ha en otthon maradok szerintem most osztalyvezeto lehetnek az "APEH"-na"
nem hiszem mert sajna ahhoz diploma kell ....es apeh meg is szunt

gabor_082 2013.05.05. 22:18:58

Az alazat margojara: alapvetoen nem tudom kik vagytok, es milyen poziciobol irtok kommentekent (ertsd: kulfoldon vagy, dolgozol, atmentel ezen / hasonlon, vagy gondolkodsz azon, hogy mennel, vagy magyarorszagon vagy, es jol megy, stb...). Az egesz kommenteles kicsit atvaltott abba, hogy nekem meg kell vedenem magam / azt, amit leirtam, amire egyreszt semmi szuksegem, mert nekem aztan edesmindegy, hogy ti elhiszitek-e, vagy sem, masreszt nem veletek szemben kell alazatosnak lennem, hanem a munkam / a szakmam / a kollegaim / az ugyfelekkel szemben.

Egyszeruen feleslegesnek tartom a meddo vitakat, amik ugy hangoznak, hogy "lam, itt a kommentekben osztja az eszt, akkor TUTI, hogy nem is alazatos a posztolo!!". Es pont az ilyenek miatt biggyesztettem oda nagykepuen a nem fogom a kommenteket olvasni mondatot zaraskent, megis itt vagyok.

(Ugyhogy most mindenki erezze magat nagyon durvan megtiszteltetve, hogy kegyeskedem a blogot megtisztelni az idommel, es energiammal, a jelenletemmel.)

ps: aki erti az ironiat, erti, aki nem, annak meg bekepzelt maradok :)

aleb19 2013.05.05. 22:22:52

@gabor_082:a szabaly ha eloszor vagy itt verekedned kell

gabor_082 2013.05.05. 22:23:26

@aleb19: nem jatszom ugyanazon a palyan, mint mindenki mas :)

váj mí 2013.05.05. 22:24:12

@gabor_082: Hát tudod, aki nagy pofával állít be valahova, az ne lepődjön meg, hogy lesznek próbálkozások a lefaragására.

ps: ha érted, érted, ha nem így jártál ...

aleb19 2013.05.05. 22:25:21

@gabor_082: hat itt pedig ez a palya ....kb mint az ovodaban

gabor_082 2013.05.05. 22:26:51

@váj mí: ez van. Senki ne ertse felre, a cikket azert irtam le, mert a sokadik "ojaj, anglia szar" cikkre irtam valaszul, mert persze, hogy szar, mert rosszul csinaljak. Elso bekezdes. Mas egyeb celom nem volt vele, nem akarok az itteni kozosseghez tartozni. Ha sikerul, sikerul, ha nem, nem, ez nem fog almatlan ejszakat okozni nekem.

Nagy pofaval allitottam be, mert volt mit mondanom, amit ugy gondoltam fontos hogy halljon mas is. Ha nem halljak, vagy a tortenetbol nem a tortenet jon le, hanem hogy nagy pofaval mondom, akkor azzal en nem tudok mit kezdeni.

gabor_082 2013.05.05. 22:27:22

@aleb19: tudom. Lasd a "nem fogom olvasni a kommenteket" reszt.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.05. 22:32:00

Nem olvassa el a kommenteket?
Ez remek.
Öreg! Menj az anyád picsájába a kamu szövegeddel!

England win The Ashes! 2013.05.05. 22:32:29

Frankón igaza van a posztolónak, több szempontból is. De gyanítom, már kitárgyaltátok, úgyhogy csak annyit, hogy +1.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:35:20

@aleb19: azert volt idezojelben
honnan tudod az iskolai vegzettsegemet?
ebbol mar megint szures keszul
amugy mar csoportvezetokent leptem le, csaxolok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:36:51

@aleb19: nalad minimokus, nalad
ebben vagy elharcos

gabor_082 2013.05.05. 22:37:25

@én már a fény gyermeke vagyok: Rendben, en kerek elnezest, amiert nem olvasom a kommenteket :).

aleb19 2013.05.05. 22:38:33

@hagyma: mert a gondolkodasi modod iskolazatlan, bar valamikor biztos nem voltal ilyen korlatolt de az ido es az agyatlan munkaid megtette hatasat

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 22:38:41

@gabor_082: En ugyanabban a munkakorben , mint te, csak midlevelkent. Webfejleszto, mid-level, szinten uk. Azert lesek itt...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:39:22

@Dr Jozef Vengloš: angliara vetitve elfogadom, hogy igaza is lehet, bar angliabol is cafoltak par dolgot
de nem minden orszagra ervenyes
/tudom, O angliarol irt, ezt csak ugy megjegyeztem/

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 22:41:07

@hagyma: 8 honap alatt nulla szakmai tapasztalattal, mosogatoi hattertapasztalattal , nem valoszinu , hogy barkibol vezeto programozo valik. En csak ennyit mondok. Hianyoltam egy infot, de ennyi.

gabor_082 2013.05.05. 22:41:26

@tildy:): Mi kis studio vagyunk, de elertunk arra a szintre, amikor a fonoknek mar nincs ideje arra, hogy PM legyen mindenkivel, igy kiosztotta nekem, hogy a fejlesztokkel (eppen a harmadikat keressuk) en foglalkozom ami a "hogyan csinaljuk meg" kerdest illeti, illetve uj projektektnel az iranyt is en szabom meg.

Ahogy latom Te egy nagyobb cegnel dolgozol, mar csak abbol kiindulva, hogy letezik mid-level. :) 40-50 fo minimum kb?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:41:27

@aleb19: Te viszont valasztekosan fogalmazol nagy elettapasztalattal, komoly munkaval es kulfoldi elettel, irodalmi stilussal, gondolom 4 diplomaval
bye bye mara is
/dehogy miert kell ezt minden nap? kedves hataratkelo nem lehetne szurni legalabb hosszabb tavra - 1 honap - ha nem is orokre?/
ha nem nem, csak kerdeztem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 22:44:01

@tildy:): en meg arra reagaltam, hogy barhonnan el lehet indulni ha az elet ugy hozza
meg Te is volta hauskiping meloban, lehet pont az a ket het fontjai kellettek a megmenukeleshez....

gabor_082 2013.05.05. 22:44:02

@tildy:): A szakmai tapasztalatom nem nulla. Elotte 11 honapot masik cegnel dolgoztam fejlesztokent, elotte jopar evet freelancekent. Lehet, hogy ez a hianyzo info. :)

M. Péter 2013.05.05. 22:45:44

@MágnásMiska: Az EU-n belül a gépjármű-felelősségbiztosítás bármely másik tagországban is érvényes kötelező felelősségbiztosítás, de a sok brit biztosítónál a casco nem érvényes külföldön.

váj mí 2013.05.05. 22:45:46

@gabor_082: A tartalom elment, bár a tárgyi tévedéseit már javították, akiknek szinten van mit mondaniuk, de mégsem akkora az arcuk, mint a Bazilika kapuja. Ha érted, hogy mondom.
Különben meg mit sértődsz meg? Te rúgtad be itt az ajtót köszönésképpen.

aleb19 2013.05.05. 22:46:02

@hagyma: te kerdezted en csak valaszoltam
ui. ezek az amerikaiak milyen mimozak ma....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 22:51:03

@hagyma: 2 nap.

@gabor_082: Nem, ez a szakmai tudast jeloli. Nalunk nem igazan van kulon kiemelt, minden fejleszto developer. nem vagyunk nagy ceg, kb 25 -en vagyunk. De nekem a vezeto fejleszto szint az kb min 5-6 ev szakmai tapasztalat, es senior fejlesztoi tudas.
A szint amit mondtam inkabb altalanossagban ertendo, amikor allast keresek.

2013.05.05. 22:52:46

@M. Péter: mindig elfelejtem, hogy melyik a casco. A kotelezo?
Lenyeg az, hogy szolni kell a biztositonak, ha kulfoldre viszed az autot. Mi mar egy ideje nem visszuk, de amikor utoljara vittuk, meg kaptunk egy kulon papirt is a biztositotol.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.05.05. 22:55:31

@hagyma: Muszaj volt menni, de megerni nem erte volna meg bennemaradni. En kivaras parti vagyok. Ha 3 honaprz van eleg penz, es a 2. Honapban meg nincs melo, akkor nem repjegyet veszek, hanem alabbadok az igenyekbol. Ideiglenesen. De amellett vagyok, igenis erdemes szakmai munkaba probalkozni eloszor.

M. Péter 2013.05.05. 22:58:48

@A Tyne folyó déli partja: A munkáltatónek nem is kell szerződést adni, csak egy írott munkaköri leírást (Written statement of employment particulars) 2 hónapon belül.

gabor_082 2013.05.05. 23:00:04

@tildy:): Halistennek a szakmai tudasommal nincs gond. Folyamatosan valtozik a szakma, ezert nem tudhatok mindent, de folyamatosan fejlesztem magam, sajat projekteken dolgozom, es halistennek az ugyfelmunka is olyan, hogy tuti biztos belefutunk az osszes edge case-be, ami letezik; van ami peldaul chromium bug reportba torkollt. Persze fugg a technologiaktol is, amit hasznal az ember, Javahoz pl hozza se tudok szagolni, de nincs is ra szuksegem.

A senior meg mid-level dolgokkal ugy vagyok, hogy egesz addig, ameddig a rabizott feladatot el tudja vegezni, hivhatjak akarminek is. Ott meglepodok, amikor egy fejleszto nem tud mit kezdeni egy array-jel (van ilyen :/). Amikor ertekeles volt, megkerdeztem, hogy mit rontottam el, mert azt mondta ertekelesek evente szoktak lenni, es most 8 honappal elore hozta, szoval valami kapitalis baromsagot csinalhattam. Meglepodtem, amikor ki lettem nevezve. Mindenesetre ugy vettem, hogy elismeres, hogy el tudom vegezni jol a feladatomat.

M. Péter 2013.05.05. 23:02:53

@charlieharper: A casco a "fully comprehensive" megfelelője.

2013.05.05. 23:08:17

@M. Péter: ahhoz altalaban be kell jelenteni, hogy kulfolre viszed az autot. Be kell mondani az orszag(okat) es a datumot. Anelkul altalaban csak third-partyt kapsz az EUn belul. Legalabbis, ha UK autotulajdonos vagy.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 23:09:14

@tildy:): az a 2 nap is segitett, azer vallatad el
namost szerinted, pl nekem milyen eszelyeim lettek volna adoellenorkent, konyvelokent, vagy ujsagirokent itt?
minusz gyokketto
de en meg ideakartam jonni, az elet es a kemeny melom a hotelszakmaba sodort es nem bantam meg:)
jol erzem magam

attila7575 2013.05.05. 23:11:17

Kb a felénél idegesített halálra a dolog, még egy ilyen modoros, erőltetett anglicizmusokkal teli posztot rég olvastam. Mert nyilván rent, meg bills, lakbér vagy számlák az már nem menő.

A csávó tipikus példája annak, aki elmegy egy 2 hetes külföldi útra és mikor hazajön már akcentussal beszél magyarul.

Ezt a 10 percet senki nem adja vissza az életemből amit ennek a szemétnek az elolvasására fordítottam.

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 23:12:07

@hagyma:
Szerintem ez a szures dolog inkabb a blog.hu sajatja es HA-nak nem sok beleszolasa van.

Mindenesetre lattam tegnap milyet osztottal DFB-n es csak remelni tudom, hogy tenyleg tavozott => mukodott a vegleges szures :)

zopilote 2013.05.05. 23:14:31

Mikor kijottem, relative fiatal voltam es hasonlo koru helyiekkel kezdtem el dolgozni. A
legmegdobbentobb az volt, hogy a nagy tobbsegben mekkora hatalomvagy, kivagyisag
rejtozik. A mindenaron bizonyitas vagya, a versenyzes, a titulusmania eletuk hajtoereje.
Ennek erdekeben kepesek elturni megalaztatast, uvoltest, talan meg verest is:) Amikor
kapnak egy nevleges magasabb beosztast, ugy is viselkednek, mintha tudasuk altal erde -
meltek volna ki. Aki nem vesz reszt ebben a jatekukban, azt vagy nem tudjak hovatenni,
vagy hulyenek, kishitunek nezik. Aki elkuldi oket a jo k.. annyukba, es utana otthagyja a
ceget, egy kanal vizben meg tudnak fojtani. Az utobbi idoben azt vettem eszre, a nalam-
nal fiatalabb magyar korosztaly is ebbe az iranyba tendal, ugy itt, mint otthon. Az eletet
versenyzesnek tekinto tarsadalom nem tudom, milyen iranyba viszi a vilagot:( Plane, ha
nem mindenki lehet elso. Ezert is van annyi kisiklott elet, kabitoszeres, alkoholista, to -
meggyilkos. (remelem, rosszul latom ezt a dolgot) :)

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 23:22:02

@zopilote: nem, valoban van ilyen trend.

Szamomra nem jelent versenyt semmi sem. Az eletemet nem fogom arra pazarolni, hogy erolkodve tudjak felmutatni szamomra jelentektelen dolgokat (mint pl. egy altalad emlitett cim).
Elvezni szeretem az eletet, ami jelen pillanatban az utazason keresztul valositodik meg. Ha mas lesz a dilim, akkor majd azon keresztul.

Kiskoromba, mikor a "futunk versenyt?"-t volt a divat, mindig azt valaszoltam, hogy persze! Majd rajt utan setalni kezdtem. Nem nyertem... de nem is akartam. A masik sem, mert igy nem is volt verseny. Ez neki rossz volt en meg tojtam ra.

zopilote 2013.05.05. 23:24:33

@gabor_082:
Errol az exsogorom jut eszembe: a 90-es evek kozepen 3 - an alakitottak kis internetes ceget, grafika, website, stb. Az elso volt, kiosztani a titulusokat: az exsogor lett a muszaki es technikai igazgato. De egyik tag sem adta alabb legalabb ket igazgatoi beosztasnal:) Termeszetesen 2 even belul csunyan megbuktak:)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.05. 23:24:49

@attila7575: Csak irigykedsz a gyerekre. Mikor voltál te a hónap dolgozója bazdmeg? Soha a büdös életben.

Furos 2013.05.05. 23:25:28

@gabor_082: Kedves Gabor,
Hagyma kartars nagyon szorakozott ma, ugyhogy enged meg. hogy en kerdezzem meg helyette a tutit....
Aztan ezzel a vezeto fejvesztos allassal mennyit is lehet keresni??
Kepeket is kerhetnek a paysliprol meg a hazrol meg az auto...arrol nem mert az nincs.
Szoval csak ugy nagy altalanosagban ha lehetne....?!

bobsys 2013.05.05. 23:26:15

Floridaban a minimum wage azoknak akik borravalot kapnak $4.77 es $7.79 azoknak akik nem kapnak borravalot. Ha a pincernek nem jon ki a $7.79 a minimum fizetese + borravalo osszegebol akkor a munkaltatonak ki kel egeszitenie a fizeteset, hogy meglegyen az orankent $7.79.

gabor_082 2013.05.05. 23:26:59

@Furos: Ne haragudj, de nem gondolom, hogy neked, vagy barki masnak itt elszamolassal tartozom.

aleb19 2013.05.05. 23:29:52

@zopilote: amit leirsz az csak a mai napnak elo tanulatlan es/vagy buta, korlatolt emberekre jellemzo es igen ezek szam otthon is novekszik

zopilote 2013.05.05. 23:30:34

@Kovermadar:
en is hasonlokeppen gondolkoztam ill gondolkozom meg most is:)

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.05. 23:33:43

@Furos: 5000 font az alap, erre jön a fejlesztési jutalék, plussz amit a maneken lányok fizetnek neki, hogy leszophassák.

Politikailag inkorrekt eszkimó 2013.05.05. 23:36:14

A mai bejegyzes mottoja akar ez is lehetne:

“Mit sirtok luzerek, latjatok igy kell ezt csinalni ahogy en. Mar rendelik is Toszkanabol a marvanyt a szobromhoz.”

“Mi kell ahhoz, hogy Angliában sikeres legyen az ember?”

Koszonjuk a lecket tanar ur! Mar nem eloszor figyelem meg, hogy Anglia temaban a bejegyzes iroja elegge doktriner felfogasu. Ebben az esetben is nagyon ugy tunik, hogy nem azert irt, mert tanacsot akart adni, hanem mar alig varta, hogy eldicsekedje, hogy neki mennyire, de mennyire bejott az elet, es hogy beolvasson a hulye anglo-magyar honfitarsanak, akik meg nem talaltak meg a siker kulcsat. Bezzeg o.

“Ami miatt karaktereket ragadok az a mérhetetlen frusztráció, amit néha érzek egy-egy "Anglia nekünk nem jött be" cikk miatt.”

Azert a korrektseg kedveert nem artott volna konkretumokat is irni. Van akinek nem jon be Anglia, en is ismerek ilyen embereket. Az okok kulonbozoek, de nem mindenkire jellemzo az, hogy lusta vagy irrealis elvarasai vannak. Neha egesz egyszeruen nincsen szerencsejuk, barmennyire is felkeszulten mennek ki. Szoval eleg durvan altalanositasz.

Mellesleg valaki valaszoljon mar erre a kerdesre. Ha a felszolgalas tenyleg annyira aljamunkanak szamit Angliaban, akkor miert dolgozik megis az emberek tobbsege a vendeglatasban?

Furos 2013.05.05. 23:36:45

@én már a fény gyermeke vagyok: Tudtam, hogy ilyen eszvesztonek kellett volna tanulni....
Mindegy elszegodom egy etterembe aztan ha mar kiabaltak velem sokat akkor valtok es webkitalalo leszek!
Sounds like a plan!!

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 23:37:08

@bobsys:
Es ezek mire elegek ott? Brutto v. netto?

Itt a $7,79 netto is nagyon sanyaru lenne (40 oras heti munkaidovel). De itt minden nagyon draga, a vizvezetekszerelo brutto 400kr-t kert el orankent ($61,5). Ez milyennek szamitana ott?

Viszonyitas vegett kerdezem csak.

zopilote 2013.05.05. 23:37:41

@zopilote:
katonakoromban is visszautasitottam amikor rangot akartak adni, illetve tettem erte, hogy ne kapjak:) utolso honapban azert adtak egy csillagot, kibacasbol, az egesz laktanya rajtam rohogott, en meg egtem a szegyentol:) (ettol fuggetlenul en lettem a laktanya radioallomasanak a parancsnoka bevonulasom utan 8 honappal, szakmai tudas miatt, ja, en meg 2 evig voltam katona) :(

Kövérmadár [swe] · http://fettfagel.blogspot.se/ 2013.05.05. 23:38:20

@zopilote: ez megnyugtato! Marmint, hogy ilyen szep kort is meg lehet elni ezzel a mentalitassal ;)

Furos 2013.05.05. 23:41:40

@zopilote: Ejnye katona...
Na minek van rangja????
Maganak rendfokozata volt ha nem tevedek :)

zopilote 2013.05.05. 23:44:30

@Furos:
Nem tevedsz!! Felejtek, de nem csoda, lassan 40 eve, hogy eloszor bevonultam:)
Igen, rendfokozat a helyes terminologia. Tudhatnam mar cask azert is, mert katonacsaladbol szarmazom:(

MágnásMiska 2013.05.05. 23:45:45

@M. Péter:

Az infód egyáltalán nem fedi a valóságot:

www.gov.uk/vehicle-insurance/driving-abroad

www.theaa.com/motoring_advice/overseas/general_advice.html

Nem akarok túlozni, de minden évben más és más biztosítócéghez megyek, és ez minden cég szerződésében ott van, hogy "jelezni köteles" az ország elhagyását. Hiába érvényes a biztosítás vezetni külföldre, itt. mint az óvodában jelezni kell, hogy mettől meddig szándékozol egyhani az országot. Ez nem kerül külön pénzbe, csak ha a 60, vagy a 90 napnál tartósabban akarsz tartózkodni távol.

Amennyiben nem jegyzi a tulajdonos, akkor az szerződésszegésnek minősül és baj esetén a biztosító casco módjára sem térit semmit!!

"If your current insurance policy includes cover outside the UK you’re likely to find that it’s on the basis that you inform the company before your trip. As such you should make sure that your contact your insurance company before you travel as the last thing you want is to find out that you aren’t covered should the worst happen while you’re away.

You should also make sure to make a note of their claims helpline should you need to contact them if you do have an accident while your away."

Read more: www.money.co.uk/article/1007104-7-things-you-need-to-check-before-you-drive-abroad.htm#ixzz2SSOrjMWK

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 23:45:46

@én már a fény gyermeke vagyok: en mar voltam a negyedeve is, iden az evire hajtok:)
@Furos: nem tudtam kerdezni mert megelozott, hogy berel, metroval es busszal jar...

zopilote 2013.05.05. 23:46:08

@Kovermadar:
A kor nem erdem, allapot:) Es szerencse kerdese, ami eddig mindig velem volt:) Jo orangyalom van:) Kifogtam:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 23:47:14

@bobsys: carolinaban ez kevesebb es itt nem egeszitenek, a kp tips nem kovetheto ugyanis

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.05. 23:50:22

@Kovermadar: hat egy mekdonaldszos nemigen keres tobbet vagy egy wal martos
egy pincer mindenkeppen
annak nagyon lepukkant helynek kell lenni, ahol nem csinalja meg a 2-3000 dollart havonta
fix orabereseknek, mert olyan is van megall a 10-12 /ora, mert amerikaban nincs kolbaszbol a kerites:)

bobsys 2013.05.05. 23:59:25

@Kovermadar: Bruttok, de fogalmam sincs mire eleg, ellenben minimum fizetesnel szinte nincs is federal ado. Kb $20 000ig a marginal rate olyan 2% koruli es utanna 9%-10% kb $40 000ig, Floridaban pedig nincs state income tax :). Nekunk olyan havi $4000 es $5000 kozott vannak a kiadasaink, attol fugg kell-e az adott honapban mondjuk autobiztositast fizetni, autot szerelni stb.

bobsys 2013.05.06. 00:01:43

@hagyma: ez federal law (Fair Labor Standards Act)

zopilote 2013.05.06. 00:02:18

A napokban olvastam:
The Quebec government has announced the minimum wage will be raised by 25 cents on
May 1. The next increase will see the minimum hourly wage increased to $10.15. People
who receive tips at their jobs will see their wage go to $8.75 from $8.55. Fruit pickers
who are paid according to their productivity will receive 79 cents per kilogram. Those
who pick raspberries will earn $2.98 per kilogram. Labour Minister Agnès Maltais
said the annual minimum wage increase is a way for the government to fight poverty and
improve the work environment. More than nine out of 10 workers who earn minimum
wage in Quebec work in the services industry. Most of them work in hotels, restaurants
and retail stores.
canadaonline.about.com/od/labourstandards/a/minimum-wage-in-canada.htm

PannonBoy 2013.05.06. 00:06:37

@attila7575: Tény, hogy írhatta volna magyarul is, de úgy látszik, neki így esett jól.
Mondjuk írhatta volna az egészet angolul is, akkor legalább kiderült volna, mennyire is tud angolul.

MágnásMiska 2013.05.06. 00:07:38

Hujber Fecó Londonban lett szupergazdag pizzafutár:

velvet.hu/celeb/hcdb/napcelebje/hujbi0802/

Utána szupersikeres élet után mégis hazatért:
www.blikk.hu/blikk_statikus/20070122/hujber_ferenc_a_valami_amerika_sztarja_hazajon

VV (Vitkó) Laci Angliában lett a Prezzo Area Managere:

www.prezzorestaurants.co.uk/video/view/laszlo-vitko-area-manager-prezzo-lincoln

LASZLO VITKO, AREA MANAGER PREZZO LINCOLN
Laszlo Vitko is no ordinary guy. Ex winner of Hungarian Big Brother, Valo Vilag, Actor, Policeman, Hungarian Karate Champion, with a Black Belt 2nd Dan degree.

Oh Yes and he is also area manager for Prezzo Lincoln. Now that is a prezzonality...

Régen otthon elherdálta a nyereménylakást és a havi szupi egyéves fixgázsiját:

velvet.hu/celeb/vvlaci0716/

Itt meg a szupersikeres videója:

www.youtube.com/watch?v=zcQ49jTFEJA
Bííííííííííííírom a srác akcentusát! Kb. olyan new arrival akcentus! :))))))))))))

Konklúzió, vannak akiknek ha otthon szuperul megy akkor is kijönnek külföldre, csak brahiból. Persze nincs rajtuk stressz, vagy egyéb, mert nekik ez egy játék.

Viszont a fenti emberkék életművészek, akiknek "jó színészei" az életnek, magyarul bármi szerepet játszanak feltalálják magukat.
Viszont én a webdizájner szuperállás kontra mégis pincérkedtem x ideig sztori valahogy nem tűnik hihetőnek.

Miért nem egyből webdizájner állásra ment pl.?

Válasz nem kőőőő!!!! :))) ---"A kommenteket várhatóan nem fogom olvasni"

M. Péter 2013.05.06. 00:11:18

@MágnásMiska:
www.gov.uk/vehicle-insurance/driving-abroad:
"All UK vehicle insurance provides the minimum third party cover to drive in other EU countries."

ec.europa.eu/internal_market/insurance/consumer/motor/:
"Under the Directive, subscribers to compulsory motor insurance policies in all EU countries are covered for motoring throughout the EU."

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.06. 00:13:21

@bobsys: lehet
gyakorlatban en 8-9 ev alatt ilyennel nem talalkoztam
lehet tul jo helyen dolgoztam
meg louisvilleben volt 3 nagyon gyenge honap a hotelben es akkor meg oraberben meloztam
15-20 orakat meloztam, akkor mentem a "munkaugyi kozpontba" es ott egeszitettek ki 40 orara
nem a munkahely
dehogy utana elszamoltak-e egymassal, nem tudom
mar regen nem oraberben vagyok
nincs kedvem utananezni, de hogy ez igy ebben a formaban meg nem fordult elo pl a mostani hotelemben az tuti

chocco channel 2013.05.06. 00:15:07

Szerintem korrektul foglalta ossze a lenyeget a posztolo, en 6 eve elek angliaban es tobbe-kevesbe ugyanezeket tudnam javasolni. A stilus szerintem indifferens jelen esetben, leven informacio kozlesrol van szo, tanacsok, miegyeb, nem lehet mindenki kifinomult.

Ugyanakkor en mindig ugyelek arra, h ha magyarul beszelek es irok akkor ne keverjek bele angolt, ami neha iszonyu nehez de ha en meg tudom oldani akkor biztos mas is:-)

Az egyetlen amit csak angolul mondok magyar helyett mert igy szoktam meg es mashogy nem tudom mondani, az amikor kavet kerek, es "two shot".:-)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.06. 00:16:56

@bobsys: van olyan honap amikor nem kell autobiztositast fizetni?
hat akinek 5000 dollar az atlagos kiadasa az jol el, nem vitas

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.06. 00:21:20

a mienk 3000 korul van, persze igaz kajara nem sokat koltunk
5-6000 ezer a bevetelunk inkabb nem a kiadasunk:)

MágnásMiska 2013.05.06. 00:33:00

@M. Péter:

Ez így van, deee a bejelentési kötelezettség attól még kötelező.
Olvass bele a szerződésekbe!
Attól, hogy érvényes az EU-ban limitált időtartamra csak és ezért vagy köteles bejelenteni az utazás időpontját legalább. A visszaérkezést is ajánlatos.

Hidd el ezt jó pár Brit és ittélő külföldi bebukja, mert nem olvassák el a szerződéseket.

Ezzel az erővel Gibraltáron is lehetne GB rndszámmal furikázni éveken át, de hiába Brit terület nem érvényes a UK biztosítás oda, max 60-90napig.

ANTI-SQUIRREL 2013.05.06. 00:47:57

Pont addig olvastam az irast amig elertem a 4 honap utan beszelt folyekonyan resz-ig. Mielott ekkora baromsagot irsz nezz utanna hogy mennyi ido egy nyelvet elsajatitani.

En csaladdal jottem 3 gyeremekkel es evekig tartot amig folyekonyan megtanultak beszelni!
Ez a blog egyenlo lett egy nagy halom frusztralt, majd en meg mondom a frankot neked te barom magyar tipusu gagyi emberek irasaval, akik mar vagy 2 hete kulfoldon vannak. ;)

Lekezelo stilus! Leulni egyes!

Gyorsetterembol ==>> webdesigner? WTF???

Nagyon komoly ceg lehet, gondolom a gumtree-rol egy kis cegnek dolgozol pakisztani fonokkel egy pinceben minimalber kornyeken, talan egesz £7-7.5 / oraberrel. (php? gotcha!)

Egy komoly ceg nem hogy interview-ra nem hiv be, de meg az elso koros szuron sem mesz at egy ettermi multal IT-ban.

Ja hogy az ettermi mult kimaradt az oneletrajzbol! Ops...

2013.05.06. 00:48:56

@tildy:): Neked tenyleg nem tunik fel, hogy a posztolo azert ´vezeto fejleszto´, mert bekepzelt pasi? Azt javaslom neked - komolyan - hogy szabadidodben vegezz el egy gender / feminism temaju kurzust. Ertelmes no vagy, de hihetetlenul naiv mikor ilyen dolgokrol van szo. Ha a posztolo lenne a te helyedben, ma reg bekuldott volna egy olyan cikket hogy ´hogyan hoditottam meg Londont a National Gallery legvezetobb fejlesztojekent´.

Kedves posztolo, azt uzenem neked, hogy en kb. 14 eve elek Angliaban, egy emberrel szoktam kizarolag magyarul beszelni, az illeto 20 eve nem el magyar nyelvi kornyezetben. Kb. 50 szazalekban angolul beszelunk egymassal mert ugy konnyebb. Ennek ellenere, mikor magyarul irok egy magyar forumon, nem keverek bele angol szavakat feleslegesen, ettol csak nagykepunek tunsz. Mondjuk tenyleg nagykepu is vagy, tehat legalabb az egyenisegedet tukrozi a stilusod.

2013.05.06. 00:55:03

@chocco channel: ´two shotS´ - bocs, de nem birtam kihagyni... Miert, magyarul nincs olyan hogy pl. dupla presszo kave, vagy valami? Csak lehet mondani magyarul is. Vagy azt mondod a kavezoban Pesten hogy ´two shots´? (Evek ota nem rendeltem magyarul kavet, en sem tudom hogy mondanam, de biztosan nem angolul.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.06. 01:02:30

@Mirjam2: kerek egy duplat

amugy sokszor az ember azert nem irja magyarul, mert az agyaban van, hogy a rent pl. nem kifejezetten lakber, vagy alberlet es pl a tip fogalma is messze van az otthoni borravalotol
es ha magyarul irod, akkor azzal azonositjak fogalmilag, pedig itteni helyzetben igenis van kulonbseg
es meg sokat tudnek mondani
neha egyszeruen keptelen vagyok ugy leforditani a magyarprszagon levo magyaroknak ugyanazt jelentse mint akik itt elnek
ilyenkor marad a beszoves, bar igyekszem elkerulni

bobsys 2013.05.06. 01:12:05

@hagyma: nem mondtam, hogy kell hogy legyen, csak igy kene a torveny szerint.
Fel evente egy osszegben fizetem mindket autora a biztositast, ugy olcsobb mintha havonta tennem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.06. 01:19:26

@bobsys: nem sokkal ocsobb es egyszer megszoptam, eppen tavaly vettunk egy uj kocsit es az egekbe emeltek a biztositas arat a reggi melle
igy kerestunk masik biztositot negyedaron
3 honap meg beragadt a reginel
meg azt is kitalaltak, hogy az uj kocsira is nekik kell fizetnem, ha tetszik ha nem
szoval bent ragadt 3 honap, de nincs kedvem veluk varialni / 120 dollar/ de mostantol inkabb fizetem havonta
sose tudod mi tortenhet

hat a kifejezett borravalos melok igen nehezen szabalyozhatok fed ide vagy oda

mzgldr 2013.05.06. 01:22:31

@chocco channel: nem te kommenteltél régen képtelen képkeret néven más blogokon? Tisztára úgy írsz.

MágnásMiska 2013.05.06. 01:22:50

@ANTI-SQUIRREL:

Azért 200weboldal referencia kell az első "gagyi" gumtreen állást hirdető céghez. Emberünk napi feszített pincérmunka mellett szupertalentumokra tett szert autódidakta módon!

Én 97-2002 között csináltam egy nemzetközi webdizájner céget.
Magam is tanultam az alábbiakat, deeee azóta nem fejlesztettem a tudásom és középszintű oldalt meg tudnék csinálni, deee nem lennék alkalmas egyetlen cégnél sem az őskorból való tudásommal, mint webdizájner hangya.
A net világában hónapról, hónapra jönnek ki az új webtrükkök!

"Permanent
Fametune Ltd. is proud to announce it's growth. Regarding to that, we're forming a team of designers to work with us on our product. The team is based in Egham ( find on map ).

We guarantee you stable and exciting position with team of young and easy-going professionals.

Requirements:

- Good Adobe Photoshop CS5 / CS6 skills,
- Adobe Fireworks CS5 / CS6 skills,
- Good Communication and Social Skills,
- Sense of Humour,
- HTML5 CSS3 + Java Script skills would be beneficial,
- Experience of over 200 websites designed. "

Schmittpál és a Borz 2013.05.06. 01:55:09

Azért van abban valami báj, hogy a cím és a poszt Angliára utal, a kommentek fele meg arról szól, hogy mennyibe fáj a kocsi biztosítása Amerikában. :D

neoteny · http://word.blog.hu 2013.05.06. 02:08:29

@SilentDreams:

That's just wrong.

Miért mondják azt emberek hogy angolul beszélnek amikor mindent elkövetnek hogy csak a szűkebb környezetükben élők legyenek képesek megérteni őket? :))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.05.06. 02:09:20

@Schmittpál és a Borz: nincs kocsija, nem tudtunk a londoni biztositasokrol beszelni, bar azert meg igy is tobbet szoba kerult, mint az amerikai

Nicknév 2013.05.06. 02:34:24

:D Hehe ,azé nem kell beszarni..főleg nem Angliától :D
én bő másfél évvel előztem meg a cikk írót ,5ezer forintal és kb 5 szál cigivel érkeztem,ja és egy annyit tudtam angolul hogy kutya,macska fiú,lány,igen,nem,fekete,fehérház,autó.Pont. :D
Oxfordban éltem..mint a cikk író,mosogattam,takaritottam kicsit aztán lett olyan melóm ami szintén minimálbér de legalább szerettem csinálni.(Akkor még 5,60 körül volt a minimál b) A lényeg hogy röhögve be írattam magam egy suliba angolra,300 font körül per negyed év,félév múlva vizsga...meg az angol eleve ragad..főleg Oxfordban ahol már keddtől party van mindenhol :D Autót tartani nem luxus..szerintem Angliában a legolcsóbb autót venni és tartani egész europában.A lakbér csak attól függ kikkel és mibe laksz,simán találsz olcsón jót,szépet,nagyot,garázsost :D
Lazsálni meg kötelező(de erre úgyis ráébresztenek)mert én bárhol melóztam csak rám lett szólva,hogy ne örüljek már meg hogy ilyen gyors vagyok ..bárhol dolgoztam! :D Úgyhogy aki otthon nem érzi jól magát,de nincs "3 havi lóvéja" meg nem beszél angolul,nyugodtan induljon meg..,Anglia nem egy nehéz terep,a Magyar pedig nem egy elveszett ember!!
Üdv Norvégiából :D

McZozo 2013.05.06. 03:05:51

Gratula a posztironak, Sokban nagyon egyetertek. Egy apro eszrevetel, diplomasok is olvassak a hataratkelot. Es nem igaz hogy semmit se szamit. En egy fiz allasra jottem ki , Ami aztan tolem fuggetlen dolgok miatt nem ugy indult mint szerettem volna igy allas nelkul maradtam majd diplomammal allast kerestem. Es 2 honapra ra szereztem is eloszor egy fel eves szerzodest. Maj arra ra ket honapra ugyancsak a diplomammal es szakmai tapasztalatommal egy vezeto beosztast :) Szoval azert nem kell elfelejteni adiplomat. Az jo belepo itt is, viszont iszonyu fontos sajnos a tapasztalat es a referencia. Inkabb ez a ketto ami nelkul felejts el barmilyen diplomas allast.

McZozo 2013.05.06. 03:09:40

@Nicknév:
Nem ertek egyet veled amikor te kijottellehet hogy igy volt de mostmar a valsag miatt omlik ide az emberanyag es tenyleg akkora az embertomeg amibol valogatni lehet hogy mar nem lehet csak ugy kijonni minden nelkul.Aki megis kijon es kap azt nagy valoszinuseggel ki is hasznaljak majd mert csak hogy oruljon hogy kapott valamit. Az meg hogy lazsalni kell mert radsozlnak neto hulyeseg. nekem eddig minden helyemen a belemt ki aakrtka taposni anyi munkat kaptam mindig es sehol nem mondtak hogy lassitsak

Nicknév 2013.05.06. 03:58:44

@McZozo: Mindenhová ömlik az ember anyag..,a Magyar ilyen megnyerő típus..ki kell használni.A lazsálást át fogalmazom: Nem kell megszakadni.A Magyar mint olyan "régi iskola".Ezzel azt akarom mondani hogy ledolgozunk bárkit úgy hogy az egyik karunkat a seggünkbe dugjuk,és a másikat is. :D

Mighty Duck 2013.05.06. 08:26:51

@tildy:):

Csatlakozom, mint szintén szakmabeli és hazai vezető céget megjárt fejlesztő. Nekem a designer és leading developer szavak kombinációja több, mint gyanús.

Azt a megjegyzést is csak megerősíteni tudom, hogy senior állást akkor hirdetnek meg, ha nem akarnak kezdőkkel és joomla-terelgetőkkel bajlódni. Én külhonban senior állásra jelentkeztem és csak developer vagyok. Leading developer (ami nálunk nincs, mivel mi is kis cég vagyunk, helyette van CTO, viszont a fejlesztésnél kicsit több dologhoz kell értenie) pedig egyértelműen az, akinek a pénze bennevan a cégben és aki 24 órás felelősséget vállal az oldalakért. Mert komoly cégnél komoly projekttel erre is szükség van.

Hogy némi párhuzamot mutassak, ez kicsit olyan, mint az iskolai menza és az Onyx chef-jének lenni. Mind a kettő vezet valamit, ahol orális fogyasztásra szánt termékeket állítanak elő. csak az egyiknek a főztjét már kiskoromban sem ismertem fel/ettem meg.

Ennek ellenére gratulálok a post-írónak, nekem sosem volt tehetségem ilyen állást találni, illetve ilyen módon átlag feletti fizetésre szert tenni. És ez a képesség sokszor jobb eredményt hoz, mint a kiemelkedő fejlesztői tudás (a magamét nem sorolom ide).

ax14d 2013.05.06. 08:43:11

@orange85: Egyenlőre sokat nem tudok írni, kikértem a transcriptet és a diploma fordítást a főiskoláról, elküldtem a másolatait a Teaching Agency-nek és 2 hétre rá megkaptam a QTS-t. Van itthoni gyakorlatom, most is általános felsőben tanítok. Gondolom az ottani középsikolát kell megcéloznom, merthogy ott a 10+ korosztály már ott van. Milyen ötleted van uk experiencre?
Ja, nyelvtudás. Alapfokú nyelvvizsgám van még 20 évvel ezelőtről, de most kb. középfokú vagy kicsit a fölötti szinten lehetek az angoltanárom szerint. Mondjuk pár éve tartottam angolul más jellegű tanfolyamot, egész jól sikerült.

nincs1itt 2013.05.06. 08:58:22

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Megint égeted magad? Az építésvezető úgy mászik 4kézláb előttem a legmocskosabb helyen, hogy alig bírom követni... Diplomástól, meg beosztással együtt.
Ha kell ordít, ha kell magyaráz és tartja neked, amíg egyedül is boldogulsz. Közben adminisztrál, rohangászik, telefonál, irányít.
Ezt nevezik MUNKÁNAK. Nem az írósztal-nindzsák dolgoznak, akik egy kalapácsot sem tudnak a jó végén megfogni.

ax14d 2013.05.06. 09:07:00

@A Tyne folyó déli partja: Mennyire más ott a suli, a tanóra, mint itthon? Én eddig pár Cover Supervisor-i helyre pályáztam, pont azért, amit Te is írtál, hogy lássak belülről angol iskolát! :)
De probálkozom azért tanárival is. Aztán ha más nem jön össze, akkor talán jön a supply teacher. Mennyire van munka? Hány munkanapra lehet így számítani?
Ha jól hallottam, matek-fizika ott is hiány...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.06. 09:38:15

Annyira alap dolgokat ír a posztoló, hogy az hihetetlen.

Nem az, hogy leírja, hanem, hogy úgy érezte, hogy le kell írnia, mert másnak nem ennyire alapok ezek a dolgok...

Hogy képesek emberek nekimenni a nagyvilágnak úgy, hogy nem gondolkodnak előre mondjuk 4-5 lépésnyire, csak vettem egy jegyet és nosza!

Nem egy ismerősöm van aki kiment, hogy majd jól széjjeldolgozza magát, aztán egy hónap múlva jött haza, hogy hiányzik a család, nincs unka, elfogyott a pénze, nem érti mit mondanak...

Ezekre miért nem gondolnak előre vajh???

ZOH 2013.05.06. 10:28:23

Teljesen jó poszt, meg is mondom, miért.

A posztíró:

1.) kitalált valamit,
2.) nagy vonalakban megtervezte,
3.) és MEGCSINÁLTA!!!

+1.) ... és most leírta, hogy hogyan.

Ennyi, respect neki. Több ilyen írás is elférne a Határátkelőn.

Az meg, hogy vannak apróbb melléfogások (pl. "diplomások nem olvassák" ill. úgy általában a diplomafétis, meg a végén a "kommentek nem érdekelnek"), az meg bőven belefér, sag' schon. Ide nem tökéletes, hanem JÓ írások kellenek, ez a poszt pedig vitán felül jó, sőt nagyon jó.

Furos 2013.05.06. 10:42:43

@Mighty Duck: Az mondjuk nem derult ki, hogy mennyire atlagon feluli ez a kereset mert Gaborunk nem akart errol nyilatkozni.
Igy meg en nem is merek belevagni a pincerkedesbe mert mi van ha csak kiabalnak velem aztan mire vezeto fejleszto leszek akkor derul ki, hogy a penz meg nem is jo...
Aztan csak kiabaltak velem :)

Globetrotter2014 2013.05.06. 11:18:38

Megint korrekt poszt. A fő lecke, mindig legyen nálad az inteligenciád. :)

Igaz akinek van belőle, az otthon is boldogul. Annyira mindenképpen hogy nem "kell" kimennie.

Jólmondod 2013.05.06. 14:04:08

Koszonom! Nagyon jo ez a poszt. Nekem is hasonloak a tapasztalataim.

gabor_082 2013.05.06. 14:16:54

Eloszor is koszonom azoknak, akik szerint jo az iras. Par szoban megint egyszerre valaszolnek mindenkinek.

Diplomafetis: pusztan arra gondoltam, hogy ha nem talal az ember munkat a diplomajaban, akkor akassza fel a horogra, es menjen el pincerkedni / futoszalag melle / takaritani. A nem csinalom, "mert nekem diplomam van" nem meno, mert hiaba van diplomad, ha nincs munkad. Ennyi. Szuper, ha elismerik a magyar diplomat Angliaban es meg szuperebb, ha sikerre is viszi az ember vele! Meg tobb ilyet!

Alap dolgok: Igen, nagyon alapok, es igen, le kellett irnom, mert meg most is a kommentek fele azon bukik ki, hogy miert nem mondom meg mennyit keresek (es fogadok, ha kevesebb, mint £130,000, akkor engem bizony piszokul kihasznalnak, mint az allat, es hulye vagyok igy dolgozni, es a haverom magyarorszagon negyszer ennyit keres, stbstbstb.). A lenyeg, hogy a hivatasos katona keres £17k-t evente, pincer kb £12-14-et, irodai alkalmazottak £16-18 korul. A nepesseg nagy resze ebbe a keretbe tartozik. Ennel tobbet keresek, de akinek van statisztikai kepzettsege, nezze meg ezt: www.guardian.co.uk/society/datablog/interactive/2012/jun/22/how-wealthy-you-compared, es ezt: www.ifs.org.uk/wheredoyoufitin/, es toltse le a spreadsheetet innen: www.ifs.org.uk/fiscalFacts/povertyStats (Data resz alatt). Ennel konkretabb nem leszek, mert a fizetes kiemelten vedett szemelyes adat errefele. Elegedjetek meg ezzel legyszi.

Bekepzeltseg, felig angolul irom a dolgokat: kicsit feljebb @hagyma kifejtette, hogy miert hasznal az ember angol szavakat. Neha tenyleg nincs megfeleloje a magyar nyelvben annak a fogalomnak, amit az angol szo takar, es leforditani meg felrevezeto lenne. Bocsanat, ha ezzel barkinek megsertettem az onerzetesseget.

Skill: Nem pincerkedes alatt tanultam meg a szakmat, elotte egy jo ideje mar csinaltam szabaduszokent / egyeni vallalkozokent (freelancerkent), csak mivel igy kezdeni nem tudtam, mert fontosabb volt az, hogy azonnal legyen fizetesem, a vendeglatas konnyu volt, ezert mentem el pincernek. Egyebkent hianyzik neha.

Erdekessegkeppen azt veszem eszre, hogy a kommentelok kozott van egy reteg (akinek nem inge...), akiknek ha egy iras nem az o altalauk elkepzelt vilagot festi le, akkor tuti nem igaz, kerdojelezzuk meg a posztolo szemelyet, es amugyis egy kocsog / bekepzelt / arulo / tuti akcentussal beszeli a magyart (amugy igen, 25 eve beszelem, megintcsak bocs, sot, raadasul ocsemmel is inkabb angolul beszelgetek mert konnyebb atvinni a gondolatokat angolul, mint magyarul. Ez van, deal with it. Hianyzik a magyarbol a szakmai szavak forditasa, vagy egyszeruen csak bena.)

A lenyeg, amit at akartam adni, es par embernek at is jott, hogy mielott meglepi valaki a koltozes lepeset, tervezzen. Sokan nem teszik, majd irjak a siros posztokat. Ez bosszantott.

Roden333 2013.05.06. 15:24:25

@chocco channel: Én 7.5 éve élek itt. Én is próbálok vigyázni arra, hogy ne keverjek angol szót a magyar beszédembe. Néha nehéz. A párom sokszor kever angol szavakat a magyar beszédjébe de Ö csak angolokkal dolgozik kb 6.5 éve. Itt járt, és jár iskolába, tanult könyvelést. Most is egy könyvelő cégnél dolgozik. A cége fizeti neki az ACCA tanfolyamát is. Nem olcsó! Szokszor pl azt mondja hogy HR és nem személyügyi osztály, és még sorolhatnám. Van amúgy aminek (főként könyvelésből) nem tudja a magyar megfelelőjét. Én jelenleg buszosként dolgozok. És igen mi is sz@r melóval kezdtünk. Csak neki akarodzott munka után, és hétvégéken, TANULNI. 4 hosszú évig! Nekem már nem annyira. Ez persze az én bajom. Pl: kelhetek holnap 3:15 kor :) Na akkor most én is kérkedtem kicsit :) .

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.06. 15:31:44

Nincs magyar megfelelője? Ezt egyszerűbben is lehet mondani. Angolul még nem tudsz, de magyarul már elfelejtettél.

Roden333 2013.05.06. 15:51:47

@én már a fény gyermeke vagyok: én erre inkább azt mondanám, hogy esetleg angolul még nincs azon a szinten. Ezek szintek nem nemtud vs tud. Azért mert valaki csak pár mondatot tud,a másik meg többet tud arra nem mondhatod, hogy nem tud. Mondjuk a nagymuterom az nem tud :) . Én inkább egyfajta skálát használnék ahol azt mondom h az illető mondjuk 1-es szinten van a 10- ből. Magyar megfelelője szinte mindennek van, max nem annyira fejezi ki, amit az angol az alatt a szó alatt ért. Vagyis nagyon is tud még magyarul, de sokszor gyorsabb kifejezés szempontjából a magyar beszédbe bevinni angol szavakat (ha ugye minkettek értik azokat)
De mondok mást. A párommal nem beszélünk magyarul egy szót sem, ha angolokkal vagyunk, illetve ha felhiv a melojából a szünetében (angolok között ül, és én például a céges kantinban vagyok. Tessék. Vagy pl: nem nézünk magyar tv-t mert az angol adókat nézzük. Természetesen azért, hogy a nyelvtudás javuljon, csiszolódjon, tökéletesedjen.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.06. 15:56:25

@váj mí: és még arra is totál nagy mellénnyel reagál, ahol konkrétan hibás információt mond, azért csak meg akarja magyarázni, hogy ő a jani. ami meg pláne azért vicces, mert itt van kemény 2.5 éve, ami azért nem egy örökkévalóság, és már úgy ír, mintha már minimum a fél életét itt töltötte volna.@M. Péter: ezt mondom, ő meg fent azt írja, hogy kell szerződés. nem kell.@Mirjam2: nekem még az is bántja a csőrömet, hogy idejön nagy mellénnyel, hogy ő megmondja a tutit, mert neki hú, de jól bejött Anglia, csak azt felejti el közölni, hogy ja, infós. akik egyébként is keresettebbek, mint ha mondjuk, földrajztanár lenne. vagy bármi más, leszámítva néhány szakmát, pl. orvost. megint megtudtuk, hogy milyen jó infósnak lenni, mert azzal mennyire bejön az élet Angliában, lásd, ő is étteremből fejlesztő lett. @ax14d: hát, supply teacherként nekem egy-egy napokat adtak csak, talán egyszer volt kettő egész egymás után...órákat meg nem nagyon láttam igazán, mert ugye, nem én állítottam össze, hanem, ha tudták előre, hogy helyettes lesz, akkor vagy még a tanár megadta, hogy mit csináljanak, vagy egy másik szakos. de az kb. annyi volt, hogy ezen és ezen az oldalon olvasd el a szöveget, aztán válaszolj kérdésekre. de voltam helyettesíteni irodalomórán, feladat: én, mint tanár felírok a műből mondatokat a táblára (Shakespeare Viharja volt), ők meg ILLUSZTRÁLJÁK. mindez 15 évesen. elolvasni nem kellett, rajzolni kellett hozzá...
amikor meg asszisztens voltam, az speciális suliban volt, ott csak pár gyerek volt, a viselkedésproblémás suliban, ott tematikák voltak, nem igazán tantárgyak. de kb. úgy tanított a tanár, ahogy neki tetszett, meg azt, amit akart. de ez amiatt is volt, hogy ott mindig változott is a társaság, szóval nem igazán lehetett haladni. igen, elvileg hiány van tanárokból, szoktak keresni, én azt tapasztaltam, hogy nem szeretik, ha otthon végeztem el az egyetemet, de lehet, hogy matekosoknál nem ilyenek.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.06. 16:06:07

ja, a angol szavak használatáról. az természetes, írták fentebb is, hogy ha kint élsz egy ideje, és angolul, vagy akármilyn nyelven éled az életed, akkor néha nem jut eszedbe hirtelen magyarul a szó. ez szimplán azért van, mert azt a szót az idegennyelvi környezetben használod általában, és azért jut úgy eszedbe. ez természetes, mások is, mi is így beszélünk egymás közt.

viszont, ha otthon vagyok, s olyanokkal beszélek, akik nem élnek itt kint, s nem beszélnek angolul, akkor igenis gondolkodom a magyar szón, nem használom automatikusan az angolt, mivel a beszélgetőtárs nem fogja tudni, hogy miről beszélek. a fórum ugyanez.
olyan is van, amit nehéz lefordítani, lehetetlen nincs, ezt úgy szokták megoldani, pl. fordításnál, hogy odaírják a magyarázatot. a rent, meg a bills viszont nagyon nem tartozik ezek közé.

ZOH 2013.05.06. 16:33:38

@én már a fény gyermeke vagyok: "Nincs magyar megfelelője? Ezt egyszerűbben is lehet mondani. Angolul még nem tudsz, de magyarul már elfelejtettél. "

bocs, de ez nem így működik

egyszerűen tanulás (legyen az akár az "élet iskolája") közben ragad az emberre egy csomó új fogalom, amit ha történetesen angolul tanulsz meg először, akkor az angol szót fogod tartalmilag érteni és a magyar lesz a(z adott esetben erőltetett) fordítás

ez egy teljesen természetes folyamat, kár, hogy te ezek szerint (még?) nem tapasztaltad meg

ax14d 2013.05.06. 16:48:54

@A Tyne folyó déli partja: Meddig dolgoztál supply teacherként? Mennyi nap jött össze egy hónapban átlagosan? Hogy lehet ügynökséghez bekerülni?

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.06. 16:57:46

@ZOH: Akkor én egy speciális gyerek vagyok. Ha elmegyek Karancslapújtőre, nem kezdem el vágni a helyi szakzsargont, megpróbálom azt lefordítani emberi nyelvre. Ezt Angliában is meg lehet tenni minimális akarattal. Nem mondom, rá kell szánni 3 percet, de a feladat megoldható.

A Tyne folyó déli partja 2013.05.06. 17:00:51

@ax14d: nem sokat, mert utáltam. két ügynökségnél is voltam, asszisztensi állásra hosszabb időre küldenek, pár hét egyszerre, így volt, hogy azt csináltam (mert az biztosabb). olyan szeptember környékén küldtek ki először, akkor még asszisztensnek, aztán kb. három hónap múlva supply teachernek. kb. májusban kaptam egy év végéig vonatkozó asszisztensi állást a másik ügynökségtől, onnantól kezdve július végéig csak az volt.

akkor 100 fontot fizettek egy napra a tanárkodásért, és 50-et az asszisztensiért. az nagyon változó hogy mennyi jön össze, s folyton szünet van, akkor értelemszerűen semmi munka.
ügynökséghez csak regisztrálni kell, az enyém Select Education volt az egyik, és Supply Desk a másik, neten regisztráltam, aztán ők hívtak be, végzettségeket leadni, stb.

ZOH 2013.05.06. 17:05:33

@én már a fény gyermeke vagyok: nem az a kérdés, hogy megoldható-e, hanem hogy van-e értelme megoldani, sokunk szerint nincs

semmi értelme egy alapvetően helyi kifejezést magyarra fordítani, sokszor kifejezetten romlik (!) ezzel a kommunikáció minősége

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.06. 17:15:21

@ZOH: Blogger barátunk pincér volt, rengeteg helyi kifejezést tanulhatott. A magyar pincéreknél is van ilyesmi, hidd el, nem vesztesz vele sokat, ha nem ismered meg. Igaz, az angol pincér a fejlettség magasabb szintjén áll, attól aztán lehet tanulni.

ZOH 2013.05.06. 17:25:44

@én már a fény gyermeke vagyok: tök mindegy, hogy mit dolgozott, a hétköznapi életben is van egy csomó kifejezés, amit ott és úgy tanul meg az ember... ha pl. Magyarországra jön valaki, akkor ő a "TAJ-szám" kifejezést így fogja megtanulni és értelmetlen lesz lefordítani pl. németre, ahol nincs is a magyar tb-hez hasonlító intézmény... és vice versa, a "GEZ" nevű német kvázi-közterhet is felesleges magyarítgatni

érzésem szerint a posztban szereplő "council tax" is ilyen: lefordítható ugyan magyarra, pl. "helyi adó" vagy horribile dictu "tanácsi adó", de mivel nincs igazán magyar megfelelője, a fordítás felesleges, sőt akár félrevezető is lehet, amivel romlik a kommunikáció minősége

de ezt szerintem már most is túltárgyaltuk, be is fejezem

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.06. 17:54:19

@ZOH: Nem arról van szó, hogy bloggerünk keresi a megfelelő atomfizikai kifejezéseket. A szemétszállítási díjat hívja money of kukának (vagy valami hasonlónak), mert a helyiek is így hívják. Hadd röhögjek már kicsit a gyereken.

én már a fény gyermeke vagyok 2013.05.06. 17:57:27

Még valami. Itt az indexen is van olyan, aki sitcom-ozik, pilot-ozik, spoiler-ezik, promo-zik, és nem azért, mert ezeknek nincs magyar megfelelője, hanem mert egy fasz.

Behajtó70 2013.05.06. 18:10:56

Végre egy korrekt rendes írás! Köszönet érte!

ax14d 2013.05.06. 20:28:10

@A Tyne folyó déli partja: Arra lennék kiváncsi, hogy adnak e annyi melót, hogy meg lehet élni belőle? Pl. átlagban legalább 10 munkanap...

A Tyne folyó déli partja 2013.05.06. 21:50:57

@ax14d: hát, én jól elvoltam belőle, de nem igazán gyűlt a pénzem, csak stagnált...viszont ezt előre lehetetlen megmondani, hogy mennyi munkát tudnak adni, ők se tudják. az összes ügynökséggel ez a helyzet. de regisztrálhatsz akárhányhoz, s akkor növeled az esélyeidet, hogy kiküldjenek valahova. mondjuk, én jártam úgy, hogy egy ügynökség maga keresett meg, hogy, hú, náluk annyi a munka, ők elvárják,hogy reggel hétre mindig készen állj, hátha küldenek valahova. aztán azóta is küldenek....egyszer nem küldtek el sehova.

unax 2013.05.06. 22:20:45

Vééégre egy normális posztoló, aki nem sírta tele a monitoromat azzal, hogy milyen szar Anglia. Dolgozni kell, nem hereverézni, meg beszélni angolul, és akkor jó lesz. Amúgy nem. Köszönöm ezt az írást!

2013.05.06. 22:20:56

@ZOH: 'egyszerűen tanulás (legyen az akár az "élet iskolája") közben ragad az emberre egy csomó új fogalom, amit ha történetesen angolul tanulsz meg először, akkor az angol szót fogod tartalmilag érteni és a magyar lesz a(z adott esetben erőltetett) fordítás'

Pont te - meg a posztolo - vagytok azok akik nem ertik. En pl. evek ota angolul gondolkodom, minden angolul jut eszembe. Ez normalis folyamat ha bizonyos ideje el az ember egy bizonyos nyelvi kornyezetben. Ennek ellenere, mikor magyarokkal beszelek ill. itt kommentelek, akkor szepen leforditom magamban angolrol magyarra amit mondani akarok. Ez ugyanaz a folyamat mint amikor magyarul gondolkodsz, de leforditod a magyar gondolataidat angolra mikor angolokkal beszelsz. Ha nem forditanal, akkor soha nem tanulnal meg egy idegen nyelvet sem. Mit szolnanak egy angol forumon, ha magyarul irnal mert neked sok szo magyarul jut eszedbe? Ugye hogy semmi ertelme nem lenne? Az 'eroltetett forditas' resz igaz; nekem minden amit magyarul mondok vagy irok 'eroltetett forditasnak' hangzik, mivel a fejemben angolul jelenik meg eloszor; de ez van, szokd meg, ha magyarokkal beszelsz, meg kell probalnod magyarul kifejezni magad. Sokkal egyszerubb, gyorsabb lenne nekem mindig csak angolul kommentelni itt, de hogy nezne az ki?

kutya vacsorája 2013.05.06. 22:32:25

pa pozíció. na itt hagytam abba. a lókukit sem érdekel ez a pökhendi észosztás, még ha igaza van is leszarom.

Elizabeth72 2013.05.06. 23:52:32

Hello. Eleg kemenyen fogalmazol, de rendben, ezekkel a dolgokkal en itt szembesultem mar.
Lassan 4 honapja vagyok munkanelkuli, es aktivan keresem. Nem kulonoskepp nagy igenyekkel, egyszeruen csak idosgondozo szeretnek lenni. Abszolut alkalmazkodok, es keresem a munkat.
A tavalyi evem arrol szolt, hogy kijottem majus vegen, volt 4 munkahelyem, ebbol 3-ban jol becsaptak, volt ahol fenyegetozni kellett a fizetesemert, es P45-ot sehonnan nem kaptam. Ezert dontottem ugy, hogy megprobalok mashogy munkat keresni.
Lassan ott tartok, hogy egesnek veszem, ha mindenhova ugyanazokat az embereket jelolom meg referenciakent, es tele a hocipom, hogy a munkaugyi kozpontban rolam is azt feltetelezik, nem akarok dolgozni. Angolra jarok, nerty3mas vagyok, tehat nem egy elveszett szinten gagyogok, es megis, azt erzem, hogy vvalamit nagyon elrontok. Par helyrol mar jeleztek vissza, de utobb az advisor kezdett komlyan venni, igy lecsekkolta a munkakat amiket kinaltak nekem, es miutan felhivta oket kiderult, megint csak atvereses a dolog. Pl. Nekem emailben full timeot igertek, az advisornak pedig azt mondtak nem igertek semmit. En meg elvittem a kinyomtatott emailt..ugyhogy azert ami atveres, azt ne nayvogasnak hivjuk, hanem atveresnek. A masik pedig, hogy nem tartom szegyennek a takaritast de mivel van tapasztalatom, igy tudom, hogy vannak munkak amikre egyszeruen nem vagyok alkalmas. Nincsenek meg a fizikai adottsagaim hozza. Pl a szallodai takaritashoz. Elobb utobb valoszinuleg igy is marad a takaritas , ja diplomaval, de nekem olyan van, amit itt egyszer biztosan fognak ertekelni, mert keresik ra az embereket. Egyelore az onkentessegre sem kaptam valaszt. Annal joval kevesebb penzbol is ki lehet jonni, amit irtal bar teny, hogy azert van ehezes is. Minosegeben biztosan, mennyisegeben ritkabban, de voltak mar 2-3 hetes ehezesek. De meg mindig jobb ennyit ehezni, mint otthon. Es nem kell feltetlenul megijeszteni masokat ezzel a kemenyseggel . Ez van, de en ebben a szarban is latom, hogy elobb lesz jovom, mint otthon. Es ha sirok is csak azert, mert en tudom mire vagyok kepes, most mar ismerem a korulmenyeket, es egyszeruen hihetetlen rossz, hogy gyakorlattal sem vesznek fel sehova, es csak a szar helyekrol hivnak vissza, ahol becsapnanak. Ugy ennyi lenne roviden. A hosszabbat majd egyszer talan megirom, de ha lehet en nem folynek bele tovabbi vitakba ezzel kapcsolatosan.

proprorporporpo 2013.05.06. 23:57:41

Na jó, most jött el a pillanat, hogy már tényleg ne legyen több angliás post, már semmi újat nem lehet olvasni, ez a post teli volt evidens dolgokkal egy kis arroganciával fűszerezve.

۝merta-X 2013.05.06. 23:59:58

Megint egy jófej poszter, aki saját magából kiindulva megfejti az életet.

Überbaromságok pl.:

* a diplomádat akaszd fel a fogasra, semmi szükséged nem lesz rá (kevés kivételtől eltekintve, de ők nem olvasnak Határátkelőt)
* tedd ugyanezt az egóddal is, hátráltat durván.
...
* fogadd el az első munkát, ami szembejön, fizet, és teljes munkaidős, és utána dolgozz annyit, amennyit bírsz! Ha lazsálsz, észreveszik. Ezért ne gyere ki.

Ha valakinek van bármilyen végzettsége+tapasztalata,
SEMMILYEN körülmények között ne adja fel a szakmáját.
Ha valaki ért valamihez, hát azt ebben az országban megfizetik.
Csak meg kell találni a céget, ahol téged keresnek.

M. Péter 2013.05.07. 00:06:23

@charlieharper: Az amazon, ebay és Walmart alapítói mind egyetemet végeztek, hogy legyen példa arra is, hogy az egyetem ellenére is lehet sikeres üzletember valaki.

yooli 2013.05.07. 00:08:56

Nekem ez egy kicsit hiteltelen: "étel (az abszolút minimum az kb £60 per hó, de akkor baked beans és toast-ot eszel)" Én heti 60-at mondanék,és akkor még nem laktál jól...

ax14d 2013.05.07. 10:43:52

@A Tyne folyó déli partja: Területileg merre voltál supply teacher? Tudnál privátban ügynökségeket írni? Köszi!

Mollie1027 2013.05.09. 12:38:21

@Elizabeth72:
Megkerdezhetem Te hol laksz?

8Emese8 2013.05.11. 00:38:39

Azt szeretnem elorebocsatani, hogy en mar 12 eve itt lakom Londonban es sikerult is beilleszkednem. Nagyon jo allasom van, amiert kemenyen megdolgoztam es buszke vagyok ra. Egy vilagcegnel vagyok okleveles konyvvizsgalo. A diplomamat itt szereztem Londonban es ezutan sikerult bekerulnom ehhez a remek ceghez, tehat az elso hiba a cikkben, amit szeretnek kijavitani azaz, hogy a diplomadat akaszd szogre.

Ez egy nagy okorseg. Normalis allast csakis diplomaval lehet kapni itt is. Ehhez termeszetesen nagyon jo, vagy legalabb eros kozepest nyelvtudas is kell.

Itt szerintem sokkal konnyebb diplomat szerezni, mint otthon. Az egyetem csak 3 eves, 4 honapos a nyari szunet, egyszere maximum (!) 4 tantartgyad van, a diakhitelt magyarok ugyanugy megkapjak, mint az angolok, ha mar egy ideje itt laknak es emellett meg evi kb. £5000 is adnak hitelkent megelhetesre. Mindez elso diplomahoz csak, bar azt nem tudom, hogy tudnak leellenorizni, hogy valakinek van-e otthonrol diplomaja. Az is fontos teny, hogy szinte mindenki be tud jutni, akinek normalis eredmenyu lett az erettsegije es kozepes szinten beszel angolul. Nyelvtudas nelkul semmilyen eppeszu ember amugy sem iratkozna be egy kulfodi egyetemre.

Az itteni diplomat erosen preferaljak az otthonival ellentetben, de ha lefordittatod hivatalos forditoval es bekuldod valamilyen intezmenybe, akkor megmondjak, hogy mivel egyenlo itt. Inkabb az itteni diplomazast javasolnam. A 3 ev (vegul is csak 2 ev es 8 honap) gyorsan elmegy es utana lehet mindenfele jelentkezni. Egyebkent en az egyetem alatt teljes (!) munkaidoben dolgoztam, mert itt van lehetoseg rugalmasabb munkaidore pl. gyerekekre valo vigyazas, amit fiuknak is lehet, nem csak lanyoknak, vagy etterem stb.

Itt jon be a sok hiba kozul a masodik. Etterembe nem kell vendeglatos vegzettseg, mint otthon, mert itt nincs is olyan. Akarki lehet pincer, aki tud angolul es normalisan nez ki (nincsenek borproblemai, nincs 34 piercingje).

Hiba 3: etelre havonta minumum £250 kell szamolni! Ez heti £58, ami nem valami sok. Cigi es alkohol ebben nincsen benne.

Az igaz, hogy itt sokkal ritkabb a dohanyzo, mint otthon. Nalunk az irodaban 100-bol mondjuk 3-an dohanyoznak.

Hiba 4: busszal nem tudsz messzebbi helyekre eljutni es tul sokaig is tart, tehat inkabb metroban erdemes gondolkozni, ha Londonrol van szo, ami ha a 3-as zonaban laksz have £137!!!

A tobbi hibarol ne is beszeljunk. En mindenkinek javasolom London, aki az Egyesult Kiralysagba akar koltozni. Itt is eleg vacak az idojaras (bar a tel sokkal enyhebb), de minel eszakabra megy az emeber, annal rosszabb. Pl.: Skociaban botranyos az idojaras, folyton borult az eg, fuj a szel es esik gyakran. Amugy szep. :-)

Miutan kikapartuk azt a bizonyos gesztenyet:

Londonban remek ettermek vannak, szinhazak, en speciel imadom az operat (abbol is tobb van), nagyon jo muzeumok, kulturalis kavalkad, remek shoppingolas es meg sorolhatnam.

A 'iro' hangvetele igazobol az, ami irasra kesztetett. Hihetetlenul pokhendi, mindenttudo, lekezelo, patronising, self-important.... Nem ilyen hangvetelu hegyibeszedre van a meg otthon levoknek szuksege.

8Emese8 2013.05.11. 00:43:31

Meg annyit az itteni egyetemrol, hogy a diakhitelnek nagyon alacsony a kamata es csak akkor kell elkezdeni torleszteni, amikor valakinek olyan munkaja van, ami evi brutto £15,800 felett keres, ami vegul is szinte minten full-time munka. A lenyeg az, hogyha nincs munkad, nem kell elkezdeni a visszafizetest.

Idaig mar 2 magyar lanyt is sikerult rabeszelnem arra, hogy beiratkozzon :-) Buszke vagyok is ra, hogy en is hozzajarultam ahhoz, hogy jobb legyen az eletuk.

8Emese8 2013.05.11. 00:44:23

@yooli: nagyon igaz! Hit the nail on the head!

8Emese8 2013.05.11. 00:48:27

@én már a fény gyermeke vagyok: Bar nekem sem jott be a cikk, kulonosen a hangvetele, ha mar az idegen szavakat probalod kimazsolazni az iromanybol, mi lett a bloggerrel, amit te is szeretettel hasznalsz? Semmi baj azzal, hogy council tax-et mond, szerintem. Legalabb pontosan tudni fogjak az olvasok, hogy mi is az itt

8Emese8 2013.05.11. 00:55:02

@hagyma: nem felvagasbol mondom, de en itt diplomaztam le es utana 3 evig tanultam, hogy okleveles konyvizsgalo lehessek, tehat lehetseges, csak akarni kell!

SiDor 2013.05.11. 11:05:54

@gabor_082: Nekem nagyon tetszett es igen, nekem teljesen atjott a diplomas resz is. Sok sikert, nem feltelek, neked sikerulni fog akarmit is tervezel! (raadasul a most atkelni vagyoknak szerintem ez a fajta poszt pl. nagy segitseg, mar, ha elolvassak es megfogadjak a tanacsokat.)

pce85 2013.05.14. 17:31:34

A poszthoz való hozzászólásom:
- A hangvétele teljesen olyan mintha egy magyar munkaközvetítő ügynökség írta volna, az angolok és az angol állapotok védelmében.
- Erősen kifogásolható a tartalma miszerint a legtöbb magyarnak azért nem jött össze, mert nem akar dolgozni, szórja a pénzt, stb.
- Ha mégis egy személy írta, aki tényleg kint dolgozik szégyellje magát, mert nem szereti sem a magyarokat, sem a hazáját.
- Mi a helyzet azzal amikor a munkáltató küldözget egyik munkahelyről a másikra dolgozni, miközben nem kompenzálja ezeket a költségeket sem előzetesen, sem később?!
- Mi a helyzet azzal amikor még meg sem kapod az állást, de az angol már 400 fontot legombolna rólad mindenféle jogcímeken, pl. munkaügyi regisztráció, repülőtéri személyszállítás, lakbér + 2 havi kaució és így tovább.
- Az angoloknak már óriási üzlet a külföldiek foglalkoztatása sok szempontból is, amit szintén nem részleteznék.
- Ráadásul az írás stílusa is olyan mintha több ember írta volna, A HR-sek mindennap csiszoltak egy kicsit az íráson hozzátettek, majd elvettek belőle.
- Többek között ezért hiányoznak a konkrétumok az írásból. Sok apró részletből kitűnik, hogy valami nem stimmel ezzel a cikkel.
- Ha valóban segítő szándékkel íródott, hol vannak azok a fontos adatok, útravalók, amik tényleges útravalóul szolgálhatnak honfitársainknak. Sokat beszélt, de keveset.
- Naná, hogy nem fog kérkedni a minimálbéres vagy a körüli fizetéssel.
- Az ember a saját anyanyelvét nem felejti el, ha mégis az azért fordulhat elő, mert az adott ország nyelvét sem sikerült megfelelően elsajátítania.
- 4 hónap alatt nulla nyelvtudásról maximum. stabil alapfokon tanult meg beszélni a cseh lány, ha csoda történt, akkor középfokon.
- A poszt címe lehetett volna az is "Ha rabszolgának mész ne csodálkozz, ha rabszolga módjára bánnak veled". Ebbe nem fér bele naponta többszöri kiabálás és megaláztatás. Elvégre választhatsz éhezel vagy rabszolga vagy.
- Sok ember örömmel otthagyná már holnap az angolokat, ha tudná, hogy itthon lenne állása, ezt Gábor a te írásod is nagyban alátámasztotta.
- Talpnyalóvá válni és utána naponta tükörbe nézni
nem lehet könnyű élet.
Akik dicsérik a cikket és bedőlnek neki elég naívak.

Violet78 2013.11.24. 08:35:25

@8Emese8:
Hiba 1: eszakon szep az ido es keveset esik pl. Liverpoolban is :)
Hiba 2: pont erre a nyers oszintesegre van szuksege azoknak, akik ugy indulnak el, hogy "ja ott ugyis alam teszik a melot meg utanam dobjak a segelyt"...

Sajnos sok ilyen ember erkezik ebbe az orszagba... :(

Violet78 2013.11.24. 08:35:42

Mindamellett, hogy teljesen egyetertek a cikk irojaval, sajnalatosnak tartom, amit "kedves" honfitarsaink irnak.

Ebben a posztban konkretumok vannak: feketen-feheren igy zajlik itt az elet Angliaban es igen, ennyire termeszetesen lehet elore jutni.
Aki hasonloan gondolkodik nem kerkedik a fizetesevel, mert errol nem szokas beszelni: magyar talalmany a "te mennyit keresel?" kerdes.
Sokkal fontosabb allando munkad van-e, `contract, agency, far or wet`! Es, hogy elvezed-e amit csinalsz?

Ja, hogy en sem tudok mar magyarul, pedig meg 9 honapja sem vagyok Angliaban? Sorry, ebben az orszagban ezt a nyelvet beszelem es igyekszem tobbet hasznalni mint az anyanyelvemet, mert meg sok tervem van magam es a gyermekeim szamara.
Mindemellett meg csak 1 gyermekem van, a napokban jottunk vissza Magyarorszagrol, ahova nagyresz az o vizsgaja miatt mentunk.
Kituno vizsgat tett, amire itt kinn, munka mellett en keszitettem fel.
Tudjuk, hogy magyarok vagyunk es, hogy miert jottunk el abbol az orszagbol. Es tudjuk miert jottunk ugy el, hogy tobbet nem fogunk ott elni. Most is alig vartuk, hogy haza erjunk...

Ennyire feher es fekete az elet, egy eletunk van es mi valasztottunk, nem fogunk masok rossz dontesei miatt szenvedni.

h488807 2016.05.10. 08:13:26

@pce85: birom ezt a sok lokal patriotat,maradjatok otthon es szeressetek egymast ennyi

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása