oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2013. január 11. 06:51,  „Norvégia szinte semmit sem tud rólunk” 454 komment

2013. január 11. 06:51 Határátkelő

„Norvégia szinte semmit sem tud rólunk”

Talán emlékeztek még (nem volt olyan régen), hogy a Magyar Rádió riportere, Lantos Gábor útnak indult Európa északi felébe. Az első, erről szóló írásában megígérte, rendszeresen jelentkezik majd itt is, bemutatva kint élő magyarokat. Már itt is az első rész, melyben egy Oslóban élő lányt, Krisztit mutatja be.

Kriszti.jpg

„Krisztivel nem terveztem a találkozást a norvég fővárosban, ám ő annyira kedvesen invitált, hogy nem lehetett neki nemet mondani. S utólag bevallom: hiba lett volna az elszalasztott randevú. Így aztán január 6-án vasárnap kora délután futottunk össze Oslo belvárosában.

Ha elolvassátok a róla-vele készült írást, akár azt a konklúziót is levonhatjátok, hogy a „lány, akinek minden bejött Norvégiában." A beszélgetés során nekem is volt egy ilyen érzésem, miközben a fiatal magyar nagyon sokat tett azért, hogy sorsa szerencsésen alakuljon. Következzen tehát a 100 napos északi út első határátkelője, Tóth Kriszti Norvégiából.

„Párommal sem szociális, sem gazdasági ≈menekültnek≈ nem nevezném magunkat, hiszen odahaza volt munkája mindkettőnknek" – meséli a 27 éves magyar hölgy. „Egyszerűen szerettük volna magunkat kipróbálni külföldön. Először Svájcot nézegettük, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kikötöttünk északon. A barátom egy évvel korábban jött ki, akkor távkapcsolatban éltünk, aztán én is elindultam Norvégiába."

A co-working

Oslo belvárosában, egy emeletes házban vagyunk nem messze a kikötőtől és a Nemzeti Színháztól. Az irodahelyiségekben sok-sok asztal, székekkel, de van itt pihenősarok, mini-terasz és konyha is. Kriszti két norvég fiatallal közösen kezdett el vállalkozni.

„A történet arról szól, hogy ide bárki bejöhet és egy asztalt bérelve tud nálunk dolgozni. Az angolban „co-working" a neve ennek, azaz ha ügyfelünk nem akar irodát bérelni, hanem elég neki egy asztal is, mi szívesen fogadjuk" – mondja Kriszti.

Oslo városháza a lemenő nap fényében_1.JPG

„Kezdetben tizenöten voltunk, mára csaknem százötvenen vagyunk, szóval elég jól elindult ez a vállalkozás. Amennyiben valaki dedikált asztalt szeretne magának, havonta 2890 norvég koronát fizet (1 norvég korona jelen pillanatban 40 forint), de léteznek ennél olcsóbb megoldások 2000 és 1200 koronás havi díjért is. Azért jó itt dolgozni, mert remek csapat jött össze és igazi közösséget alkotunk. Magyar ügyfelünk egyáltalán nincs, ellenben angolok, brazilok, portugálok, románok és persze norvégok is megfordulnak nálunk."
Egy szál szakadt farmerben

Az irodán körbetekintve látszik a gondos kezek munkája. Az egészet Audum és Anders, két 27 éves norvég fiú találta ki és hozzájuk csatlakozott a szintén 27 éves Kriszti is. A leendő ügyfeleket előbb felvételi beszélgetésre invitálják, s ha szimpatikusnak találták a jelentkezőt, akkor a delikvens máris elfoglalhat egy asztalt a közel hetven munkaállomás közül.

„Egy szál szakadt farmerben és mindent magunk csinálva kezdtünk bele ebbe a vállalkozásba a két norvég sráccal" – idézte fel a kezdeteket Kriszti. " Én festettem, az ajtókat, a falakat, szinte minden a saját kezünk műve. Büszke vagyok arra, hogy úgy futott fel az egész üzlet, hogy marketingre nem kellett sokat költenünk. Kezdetben szájhagyomány útján terjedt a dolog, majd nagyon sokat segített a Facebook is. Most is csak annyit teszünk hozzá, hogy egy esztendőben négyszer, azaz minden évszakban rendezünk egy partit, ahol ehetnek-ihatnak azok, akik eljönnek hozzánk. Ezek a rendezvények kapcsolatépítés szempontjából tökéletesek, mi finanszírozzuk a bulikat. Másra itt nincs szükség."

Az előtérben ping-pong asztal fogadja a látogatót, amely az itteniek kedvenc helye, hiszen olykor szükség van a feszültség levezetésére is. Kanapé is akad, egy-egy hosszabb műszak után sokszor itt dőlnek le a fáradt irodisták. Kriszti azonban fáradhatatlanul megy előre. 2010 szeptemberében jött ki. Párja, software fejlesztő, mint annyi más külföldi Norvégiában.

A lakásbérlés horror

„A kiköltözés, az itteni élet elindítása nagyon kemény dolog" – mondja a magyar lány. „Ami pedig a lakásbérlést illeti, az maga a horror. Nagyon kevés kiadó albérlet van egész Norvégiában, de itt a déli régióban, azaz Oslo, Bergen, Stavanger könyékén szinte elképzelhetetlenül rossz a helyzet. Ha akad egy-egy kiadó lakás, arra ötvenen-százan is jelentkeznek akár. A tulajdonos ilyenkor meghirdet egy úgynevezett nyílt napot, amikor valamennyi reménybeli bérlőnek egyszerre mutatja be a helyet. Majd megindul az ár felsrófolása, azaz lefelé alkudni ebben a kérdésben lehetetlenség. Aki többet ad, azé lesz a hely, ráadásul a norvég nyelv ismerete egy ilyen licit során elengedhetetlen. Ha én lennék a lakás tulajdonosa, csak azzal állnék szóba, aki beszéli a nyelvet, hiszen mindenfajta ügyintézés jóval könnyebb úgy, ha simán megy a kommunikáció. Arról nem is beszélve, hogy minden albérletnél háromhavi kauciót kell letenni, amely nagyon sok pénz. Forintra átszámítva elképzelhetetlenül magas összegek ezek - 1-1,5 millió forint is lehet a biztosíték."

Az egész Norvégiára jellemző drágaság ellenére Kriszti jól érzi magát Oslóban. Még akkor is, ha a norvégok szerinte nem éppen Európa legműveltebb emberei közé sorolhatóak.

madár.jpg

„A helyieknek voltaképpen fogalmuk sincs arról, mi zajlik a nagyvilágban, magukkal vannak elfoglalva és rólunk, magyarokról sem tudnak sok mindent. Iskolába járok, s bevallom, nem nagyon tudok miről beszélgetni a norvégokkal, akik eléggé unalmas fazonok. Olyan apa-anya kedvencei, akiknek az életükben egyetlen másodperc nélkülözés sem akadt, s ez meglátszik a viselkedésükön is. A fiatalok nagy álma, hogy konzultánsként dolgozhassanak, mert akkor annyi pénzt kereshetnek, amennyit el sem tudnak elkölteni. Egy-egy műszaki eszköz (iPhone) a márkás ruhadarabok (Helly Hansen vagy Northface kabát) Magyarországon igazi státuszszimbólumnak számítanak, de itt a többség nevetve vásárolja meg ezeket a tárgyakat. Ami zavar még, az a norvégok hihetetlen naivitása a bevándorlás-politikájuk terén. Nem véletlen, hogy a villamoson a belvárosban többször bemondják, hogy mindenki vigyázzon a zsebére."

Sokat költenek a menekültekre

Na igen, a bűnbandák már Oslót sem kímélik, sőt, van olyan városrész (Gronland), ahova este már nem ajánlatos egyedül bemenni. Ennek ellenére a norvégok még mindig sokat költenek a menekültekre, miközben az Európai Unió bármely ideérkező és az életét itt folytatni szándékozó polgárával nem foglalkoznak. A menekülteknek van államilag támogatott nyelvtanfolyam, akik azonban nem tartoznak ebbe a státuszba, mindent maguknak kell fizetniük.

Sok norvég még fel sem fogja azt, mi történik körülötte, de amikor egy huszonéves eltakart arcú muszlim hölgy három gyerekkel sétál végig a város főutcáján, rájön, hogy ez a Norvégia már nem az az ország, amelyet agya álomvilágában elképzel magának.

Lantos Gábor Oslóban.JPG

„Sok magyar van Oslóban, úgy látszik, London után ez is egy népszerű célpont lesz számunkra" – fejtegeti Kriszti. „Ugyanakkor volt már olyan eset, amikor panaszkodó honfitársakkal hozott össze az élet. Hallgattam a nyafogásukat, hogy odahaza mennyire rossz minden, s Norvégiában is ugyanez a helyzet. Erre csak azt tudom mondani, hogy aki otthon nem érzi jól magát a saját bőrében, az valószínűleg itt sem fog másképpen vélekedni önnön életéről."

Krisztinek tehát bejött Norvégia, magam pedig folytatom az utam észak felé. Már most mondom, hogy hamarosan egy igazi magyar „olajost" mutatok be nektek, aki a tundra kellős közepén dolgozik, s aki – remélhetőleg – feltárja nekünk a norvégok nemzeti kincsének, a fekete aranynak valamennyi titkát. Addig is gyertek és kövessétek utamat egy lájkolással.

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: Norvégia Skandinávia Száz nap északon

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr545009399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tucano 2013.01.11. 07:02:49

norbi lesz? es heti magyar norvegiabol? krisztinek meg gratula, nagyon jo otletet valositottak meg

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.01.11. 07:10:43

@tucano: Pont erre gondoltam én is,
:)

Érdekes történet. Kriszti - fiatal kora ellenére - nagyon ügyes, hogy egy vállalkozásba kezdett. Az ötlet pedig kiváló.
Nagy-nagy gratula.

tableno 2013.01.11. 07:24:20

Tetszett. Egy gondom akadt, az alabbi rész értelmezésével:

"A fiatalok nagy álma, hogy konzultánsként dolgozhassanak, mert akkor annyi pénzt kereshetnek, amennyit el sem tudnak elkölteni. Egy-egy műszaki eszköz (iPhone) a márkás ruhadarabok (Helly Hansen vagy Northface kabát) igazi státuszszimbólumnak számítanak, de itt a többség nevetve vásárolja meg ezeket a tárgyakat. " - ezt érti valaki?

tanato 2013.01.11. 07:31:20

Tulajdonképpen Kriszti a párjával csinálja a vállalkozását vagy nem?
Nekem úgy jött le hogy a két norvég fiúval.Ha így van csak egy kérdésem volna,a párja aki egy évvel korábban jött ki,mivel foglalkozik?

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2013.01.11. 07:36:05

@tanato: ' Párja, software fejlesztő, mint annyi más külföldi Norvégiában.'

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.11. 08:40:17

Jó lett volna a madaras kép, de nem jó a fénymérés.

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.11. 08:50:43

sajnálom, de én nem érzem ki belőle, hogy olyan nyugodt és elégedett volna.

bpetya75 2013.01.11. 09:03:20

@tableno:

Tényleg lóg egy kicsit a levegőben. A konzultáns mit takar vajon pontosan? Meg az sem egészen tiszta, hogy hogyan lehet státuszszimbólum valami, amit a többség könnyedén megszerez?

Az azért sejthető, hogy az előző mondat alátámasztásáról van szó, a nélkülözés nélkülözését bizonyítandó ;-)

Összességében jó kezdés, hajrá Gábor, csak így tovább :-)

Nordstjernen 2013.01.11. 09:19:27

@tableno:
@bpetya75:

Petya jol mondta, ezek valoban statuszszimbolumok es szinte mindenkinek van. Szoval nem ertem miert az (foleg az iphone dolgot, mert majd' mindenki azt hasznal - aki nem, az azert, mert ki akar logni a birkacsordabol). De a havi fizetesbe (meg ha csak egy atlagos elelmiszerbolti eladorol vagy takaritorol van szo) a markas, draga cuccok siman belefernek...

outmigrant 2013.01.11. 09:20:53

Kedves Krisztina,
nagyon klassz, hogy ilyen jól összejöttek a dolgaid, tényleg jó volt olvasni.
Azonban van néhány dolog, amit megjegyeznék:
1. Azt írod "sem szociális, sem gazdasági ≈menekültnek≈ nem nevezném magunkat". Akkor minek? Ugyanis a szemléleted semmit nem változott, amióta elhagytad Magyarországot. Ugyanolyan beszűkült gondolkodásmódod van, rasszista vagy, lenézed azt a népet, ahová beilleszkedtél, benned ragadt az arrogáns, másokat magabiztosan megítélő gondolkodás, nagy magyarságtudat, ugyanakkor leköpöd a saját, "nyafogós" magyar honfitársaidat is.

2. Persze, a bűnözést rögtön összemosod a menekültekkel, és a becsületes EU polgárok fikarcnyi támogatást sem kapnak. Egyszerűbben: szerinted minden menekült bűnöző és szaporodik, és minden EU-s bevándorló bűntelen és becsületes. Szerintem pedig ez az általad műveletlennek titulált Norvégia talán sokkal többet tud a nagyvilágról, és az ott folyó dolgokról, mint te nagyon művelt ott az irodádban.

3. Te is ugyanolyan nyafogó vagy, mint akiket leköpsz, csak neked kicsit jobban megy, és más dolgokra nyafogsz. Nyafogsz a nyafogó honfitársakról, meg hogy te bezzeg nem kaptál semmi támogatást, csak azok a szemét menekültek, meg egyebek, akik egyszerűen csak egy jobb élet reményében Norvégiában kötöttek ki.

Szörnyű! Nézz már magadba, és szedj fel egy kis műveltséget a körülötted lévő világról!

Nordstjernen 2013.01.11. 09:22:49

@Nordstjernen: Persze ez attol is fugg, hogy az illetonek mekkora csaladot kell eltartania.
Ehh, kar, hogy nem lehet szerkeszteni a hsz-t, nem jo duplapostolni. :D

Egyebkent orulok a temanak, vegre hazai palya :)) Es szinte mindent meg tudok erositeni, amit Kriszti irt. Az alberleti helyzetrol nem sokat tudok, a zurammal mi a csaladja lakasat bereljuk, szoval nem volt semmi licitalasi verseny, amikor ide kijottunk es kauciot sem kellett fizetnunk. Alberleti dijat viszont igen. Innen mar csak akkor fogunk elkoltozni, amikor hazat veszunk magunknak.
Azt viszont tudom, hogy a hazvetel is ugyanigy, licitre megy.

100 nap északon 2013.01.11. 09:24:22

@bpetya75: a konzultánsok azok a független szakértők, akik időről-időre elszegődnek egy-egy céghaz tanácsokat adni. ez itt az egyik legjobban fizető állás Norvégiában.
Lehet, hogy egy kicist lóg a levegőben. Arra gondoltam, és Kriszti is, hogy az olajbőség miatt a mai fiatal generációnak semmilyen pénz nem számít Norvégiában.Ezért veheti meg könnyedén mindenki ezeket a tárgyakat.

100 nap északon 2013.01.11. 09:25:25

@outmigrant: ne haragudj, ebben nagyon mellélőttél. de semmi baj, a világ ettől kerek :)

Viktoria Stift 2013.01.11. 09:27:04

@bpetya75: Szia! A konzultans munkaval kapcsolatban egy kis magyarazat. Nagyon nepszeru jelenseg Eszakon (en Svedorszagban elek) es ugy hiszem, Kriszti a coachning-ra gondolt. Elkepesztö, hogy itt az eleted minden egyes lepesevel kapcsolatos döntesedre kikerheted jo penzert egy ugynevezett coach segitseget. Letezik life coach, de tenyleg mindenfele teruleten: taplalkozasi coach, öltözködesi coach, edzesi coach, szemelyisegfejlesztö coach, magabiztossagot fejlesztö coach, hogyan valts munkat coach, levegöveteli coach:)

Az emberek eleg önallotlanok, ezert virulhat egy ilyen blöffszakma itt, na meg persze hajlandoak sulyos ezreket költeni mindenegyes tanacsert, amit az ember maga is ki tudna talalni jozan paraszti esszel.

Szerintem erröl van szo:)

Remelem segitettem,
Viki

100 nap északon 2013.01.11. 09:27:39

@outmigrant: már csak azért is mellément a dolog, mert a bűnözésről nem Kriszti mondatait olvasod, hanem az én benyomásaimat.nézd meg, hol van idézőjel és hol nincs. ahol nincs, az én vagyok. ahol van, az Kriszti

outmigrant 2013.01.11. 09:32:50

Felőlem a felét magadra is veheted, Kriszti meg tudja majd, hogy melyik vonatkozik rá.

bpetya75 2013.01.11. 09:33:11

@100 nap északon:

Köszi a magyarázatot. Egyébként mi a feltétele a konzultánsá válásnak? Olyan ez, mint a fantasykben a gnómok? "Szakértő vagyok! És mihez ért? Mindenhez." Vagy ennél azért komolyabb dologról van szó?

Ez a kérdés megfogalmazódott bennem magamtól is, de @Viktoria Stift: hozzászólása még jobban ráerősített. Levegővételi coach ;-) Neked is köszi Viki!

nyuszigonosz 2013.01.11. 09:33:30

@outmigrant: Nekem is ezek a dolgok tüntek fel.
Túl magas a ló egyelöre Kriszti alatt.

Szép, hogy ilyen jól összejöttek a dolgai, bizonyára sok sok munka van mögötte, és ehhez gratulálok is neki és további sok sikert kívánok.

100 nap északon 2013.01.11. 09:37:18

@nyuszigonosz: azt gondolom, mindenkinek adott a lehetőség. ki lehet jönni norvégiába, körül lehet nézni és lehet beszélgetni az itt élő emberekkel. mindenbe bele lehet kötni természetesen. kriszti és a két norvég srác a nulláról kezdte ezt felépíteni. én ezért tisztelem őket, magas lovat nem hallottam arra nyeríteni.

radikalisviccek 2013.01.11. 09:38:00

@outmigrant: hogy bírsz egyszerre főállásban gondolatrendőr és jogvédő is lenni? :)

bpetya75 2013.01.11. 09:38:14

@Nordstjernen:

Továbbra sem értem. Egyes körökben státuszszimbólum volt az X5-ös BMW, amíg nem lett belőle túl sok a környéken. Más körökben az számít annak, ha a mittudoménmelyik színházban páholybérlete van valakinek. Ez szerintem pont arról szól, hogy a külvilág számára megmutatja a s.sz. gazdája, hogy ő "valaki", mert olyanja van, ami keveseknek. Ezek szerint ott inkább egy 3510-es Nokiával lehet "valaki" az ember ;-)

Bocsánat. Ma kicsit korán kezdem az offolást...

(deleted) (törölt) 2013.01.11. 09:38:46

@tableno: melyik része nem érthető? Multicégnél konzultáns - gondolom, jó a kereset. A drága cuccokat is röhögve megvásárolják, váltogatják, nem okoz gondot. Aztán mindez - gondolom én - úgy működik, mint egy burok, ezt hívja a szerző álomvilágnak.

tableno 2013.01.11. 09:39:56

@Nordstjernen: ööö, szerintem a státusszimbólum lényege épppen az, hogy nem mindenki engedheti meg magának...

nyuszigonosz 2013.01.11. 09:40:00

@bpetya75: "Szakértö vagyok! És mihez ért? Mindenhez."
Ez itt is van.
Szerintem az ilyen mindenféle szakértök tényleg kiválóan értenek valamihez: mások zsebéböl a pénzt a sajátjukba átrakni.

De ha valakiknek ez kell...

kriosz 2013.01.11. 09:40:26

Persze hogy a norvégok is bűnöznek de akkor is igaz hogy a mostani egyre emelkedő bűnözés köszönhető amenekülteknek. Teljesen más kultúra, hozzák magukkal az értékrendjüket, röhögik a norvégok naivitását és kihasználják. Késő lesz mire anorvégok észbekapnak.
Tényleg kütyümániások és közösségi oldal mániások, egyébként ezen nem is csodálkozom hiszen a fizikai kapcsolatteremtésben nem valami nagymenők de virtuálisán ugye könnyebb. Ezek a cuccok itt szerintem nem státusszimbolumok hiszen tényleg már a gyerekeknek is van, ami nagyon menő és státusszimbolum azok szerintem hatalmas dög dzsippek, utazások, stb.
Ruházkodásban szerintem abszolut nem egy kreatívak, nem szeretnek nagyon kitünni a nagyátlagból, a márkás ruhákat meg leértékelve simán meg lehet venni, megéri mert bírják az itteni klímát.

bpetya75 2013.01.11. 09:41:11

@outmigrant:

Erről hirtelen két szólás jutott eszembe.
1. Bolhából elefántot csinálsz.
2. Más szemében a szálkát...

Ráadásként kérdés gyanánt: Savanyú a szőlő?

outmigrant 2013.01.11. 09:41:32

@radikalisviccek: Hát, sok-sok év tapasztalat és gyakorlat külföldön és belföldön élő honfitársak között, akik szeretik nyilvánosság elé tárni életüket és gondolkodásukat. És egyúttal vállalják, hogy hallják a nekik nem tetsző véleményeket is. :)

kriosz 2013.01.11. 09:41:38

@bpetya75: Erre írtam hogy szerintem itt mik a státusszimbolumok..

bpetya75 2013.01.11. 09:43:54

@nyuszigonosz:

Így igaz. Csak azért firtattam, mert ezt is szokták tipikusmagyarozni, pedig lehet, hogy nem is hungarikum ;-)

nyuszigonosz 2013.01.11. 09:44:36

@100 nap északon: Nekem az nem tetszett, hogy müveletlennek találja a norvégokat. Miért?

Nem tartom belekötésnek, ha leírom, hogy nem minden tetszett az írásban.

Ami tetszett, ahhoz gratuláltam. Ami meg nem, ahhoz meg nem.

Nordstjernen 2013.01.11. 09:44:59

@100 nap északon:
@outmigrant:

Grønland varosreszbe en sem megyek, meg nappal sem. Es tenyleg bemondjak a belvarosi tomegkozlekedesi eszkozokon, hogy vigyazzunk a cuccainkra, mert vigyazni is kell... Muszaj bemondani, mert a norvegok nagyon naivak/joindulatuak, kicsit burokban elnek. A tortelemuk miatt egy olyan tarsadalomban nottek fel, ami a bizalomra epult. A sok bevandorlo (europaiakat is beleertve) egy resze nem azert van itt, hogy a tarsadalmat tovabb "epitse" (kvazi van par rosszindulatu ember) es ezek kozott sok a zsebes, ugyanugy, mint Magyarorszagon.

Egyebkent valoban a menekultek sokkal tobb segitseget kapnak, viszont sokuknak nehezebb is az elejen, mint az europaiaknak. Nyelvkurzuson nem egy kozel-keleti/afrikai osztalytarsam meselte, hogy nagyon sokaig taborban eltek, mire megkaptak a statuszt es ahol nyelvet sem tudtak igazan tanulni es nehez volt onnan kitorniuk.
Emellett sokan itt elnek evtizedek ota es nem is beszelik a nyelvet.
Eu-s polgaroknak valoban fizetni kell a nyelvkurzusert, viszont munka mellett nem egy tul nagy osszeget (en ket evig dolgoztam es jartam suliba mellette), havi kiadasokba nekunk belefert siman. Konkretan 55 korona/45 perc es hetente 2 x 180 perc volt.
Viszont ha az eu-s polgar munkanelkuli lesz, ugyanugy megkap minden segitseget az allamtol, mint egy menekult pl.

(deleted) (törölt) 2013.01.11. 09:45:41

@Viktoria Stift: szerintem nem coach. Svédországban ugyanúgy a legtöbb cég már konzultáns cégen keresztül szeret foglalkoztatni. Nem élettanácsokat adnak... informatikusok mennek el projektekre fejleszteni, fix időre, de az lehet 3 hónaptól akár 1 évig terjedő is. Ilyenkor a konzulens ott dolgozik a cégnél, amelyhez kiküldték, de a konzultáns cég a munkáltatója továbbra is. Aztán ha vége a projektnek, akkor megy máshová. A cégek azért szeretik ezt, mert könnyebb a létszámmal gazdálkodni, csak a konzultáns céggel felmondják a szerződést és kész, semmi cécó a szakszervezetekkel.

bpetya75 2013.01.11. 09:45:45

@kriosz:

Dög nagy terepjárók és utazások? Ez olyan ismerős :-D

100 nap északon 2013.01.11. 09:46:17

"Egy-egy műszaki eszköz (iPhone) a márkás ruhadarabok (Helly Hansen vagy Northface kabát) igazi státuszszimbólumnak számítanak"
felteszem a kezem. A "nálunk" szó jöhetett volna bele az "igazi" elé... Sorry

(deleted) (törölt) 2013.01.11. 09:46:56

@bpetya75: Viki nem jól tudja. Lentebb válaszoltam rá, hogy mi az a konzultáns. Egyáltalán nem life coach... méghogy az emberek "elég gyámoltalanok" höh

kriosz 2013.01.11. 09:47:00

@outmigrant: Ne mossuk össze azokat am enekülteket akik egy szál gatyában jöttek ide és az elején még lehet hogy hálás de egy idő után már csak követelődzik. Igen, anorvégoknak is cseszi a csőrét hogy miért kell nekik ennyi ingyenes támogatás, amiért anorvég fiatal fizet pedig neki sincs sok pénze és miért kell sok mindenben a novégnak alkalmazkodni a menekült más kultúrájához.
Aki kijön ide és kipróbálja magát vagy akárhová máshová de dolgozik, gürcöl, fizet, becsületes miért ne mondhatja el a negatívumokat is. Onnantól kezdve hogy nem otthon él fogja be, ugyanmár. Az ember látja a jót és látja a rosszat is.Én a rosszat is megírom és a jót is és senkinek semmi köze hozzá hogy ezek után miért élek itt vagy ott.Manapsáég szabad a vásár, mindenki mehet ahova akar, hogy ebből mit tud kihozni az már csak rajta múlik.

(deleted) (törölt) 2013.01.11. 09:49:24

@szerengeti: ja és persze nem csak informatikusok, hanem szinte minden munkakör elképzelhető, HR-es, pénzügyes, mérnökök..

bpetya75 2013.01.11. 09:49:36

@nyuszigonosz:

Az általánosítás nyilván helytelen. Ha úgy kezeled ezt a véleményt, hogy az általa megismert norvégok többségére vonatkozik, akkor azért elfogadhatóbbnak tűnik, nem?

tableno 2013.01.11. 09:50:48

@bpetya75: Ez jó! :) A mai offolásunk témája: ki tud egy témában minél több közhelyet felsorolni?

Íme az én listám:
1, Nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél
2, Ajándék lónak ne nézd a fogát

3, És az adu ász: ott sincs kolbászból a kerítés!

bpetya75 2013.01.11. 09:51:30

@100 nap északon:

Levegőben lógás megoldva :-)

@szerengeti:

Akkor ezek szerint ez egy olyan módszer, amivel kiszolgáltatottabbá teszik a munkavállalókat? Nem kötözködésből kérdem, nekem tényleg ez jött le abból, amit írtál.

outmigrant 2013.01.11. 09:54:02

@Nordstjernen: Ez egy korrekt kiegészítés, köszönöm, hogy ezeket az infókat megosztottad.
Annyit tennék hozzá, hogy a "műveletlen" Norvégia egyike azon kevés nyugati fejlett országoknak, akik vállalják, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával együttműködve évente x számú rászorulót fogadnak a világ számos menekülttáborából, vállalva ennek minden terhét. Emberségből mindenképpen jeles. Ezt a magyarok legtöbbje sajnos nehezen tudja megemészteni:(

outmigrant 2013.01.11. 09:56:18

@kriosz: Nyilván nem minden norvégnak cseszi a csőrét...

Nordstjernen 2013.01.11. 09:56:25

@bpetya75: @tableno: Igen, ertem, hogy miert nem ertitek :D mert reszben en sem tudom felfogni az iphone dolgot. Kb. ugy lehet elmagyarazni, hogy a sok nagyonokos telefon/egyeb kutyu kozul az apple cuccok szamitanak statuszszimbolumnak.
Volt (csak volt!! lol) egy olyan ismerosom fb-n, aki kiirta, hogy "jaj vegre megjott az iphone-om az apple szervizbol, most mar legalabb nem kell szegyenkeznem az Xperia Arc-ommal". Persze ez extrem eset, de sokan (foleg a 30 alatti korosztaly) nagyon buszkek az almajukra.

A kabatos peldat megertem (bar szerintem az nem statuszszimbolum egyaltalan), mert gyakran van itt telen -15, -20 C (most Oslorol beszelek, az orszag eszaki/keleti reszen meg hidegebb van) es mindenki ugy van vele, hogy inkabb beruhaz egy nagyon draga telikabatba, hogy ne fazzon (siman lehet tobbszazezer forintos kabat). Teljesen logikus.

bpetya75 2013.01.11. 09:56:44

@tableno:

Még hogy közhely?! Népi bölcsesség, kérlek!

De legyen, challenge accepted ;-)

1. Kinek milyen kalapja van, olyannal köszön.
2. Jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint.

Végezetül: Ott sem minden fenékig tejfel.

Viktoria Stift 2013.01.11. 09:59:42

@szerengeti: Sima ugy szerengeti! Nem erre gondolt az iro, de attol meg letezik mind a kettö, ez tagadhatatlan.

Velemenyem szerint pedig tenyleg önallotlanabbak, mint peldaul a magyarok. Es tenyleg nincsenek tisztaban alapvetö dolgokkal es egy kis tavaszi szellötöl megbetegszenek, es a legkisebb elterestöl is sokkot kapnak:)

Aureliano Buendía ezredes 2013.01.11. 09:59:45

Hát ez szörnyű, hogy a menekültek minden segítséget megkapnak, és nem hagyják magukra őket. Így garantáltan soha nem fognak integrálódni. És muszlim nők sétálgatnak az utcán gyerekekkel? Anyám, ez maga a pokol!

@outmigrant: Így van, ez az emberség, amit itthon sajnos hírből sem ismerünk. Se állami, se egyéni szinten. Meg is lehet nézni Norvégia és Mo. bűnözési statisztikáját.

(deleted) (törölt) 2013.01.11. 10:00:19

@bpetya75: Tulajdonképpen igen, de csak a konzultáns céggel szerződő nagycég felől. De nem csak közvetítő jellegű konzultáns cég van, sőt egyáltalán nem mosható össze azzal, amit itthon annak hívunk. Sokszor a kisebb-nagyobb beszállító cégek (szolgáltató beszállító cégek, mondjuk valamilyen szoftverfejlesztő) dolgoznak nagyobb cégeknek, ők a konzultáns cégek, és a dolgozóik az ilyen egyes nagyobb cégek dedikált dolgozói, a "consultant"-ok. Ha szétnéz valaki a skandináv álláspiacon, megdöbbentően sok konzultáns pozíciót fog találni a szolgáltatószektorban, a válság óta ez egyre népszerűbb. Ha a nagycégnek gondjai vannak, felmondja a szerződést a konzultáns céggel, a többi már annak a baja, de azok meg nyilván törekednek a dolgozóik elhelyezésére, mert ez az érdekük, és rájuk vonatkoznak a munkajogi szabályok.

Keppi · http://keppi.blog.hu/ 2013.01.11. 10:00:40

Jó írás! Kicsit több konkrétumot én mondjuk szívesen olvasnék még, például: fizetés, albérlet, havi költségek megoszlása, stb.

bpetya75 2013.01.11. 10:01:06

@Nordstjernen:

Közben Gábor megvilágosította a helyzetet. Nem norvég, hanem magyar státuszszimbólum. Így már jogos.

Nordstjernen 2013.01.11. 10:01:43

@szerengeti: Most a "konsulent"-rol beszelunk, ugye?

outmigrant 2013.01.11. 10:03:50

@Aureliano Buendía ezredes:
És képzeld, még orvosi egyetemük sincsen!!!:))))

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.11. 10:04:13

@100 nap északon: jobban ismerem az emberi lelket annál...

(deleted) (törölt) 2013.01.11. 10:04:20

@Viktoria Stift: szerintem nem lehet ilyet mondani, hogy önállótlanabbak.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.11. 10:05:25

@outmigrant: egy tavalyi felmérés szerint az oslóban történt összes, kapcsolaton kívüli nemi erőszakot (tehát ahol az elkövető nem ismeri az áldozatot, hanem az utcán v. szórakozóhelyen támad rá) bevándorlók követték el.
Az összeset.

Nordstjernen 2013.01.11. 10:05:57

@bpetya75: Ja tenyleg, most nezem csak. Olvastam korabban is, csak valahogy nem allt ossze a kep, meg a szovegertelmezes sem ment. A "nalunk"-at Norvegiara ertelmeztem vmi miatt (hiaba - koran keltem).

kriosz 2013.01.11. 10:07:47

@outmigrant: Addig általában alegtöbb embernek nem cseszi a csőrét amíg jól megy a dolga de mint mindenhol itt is egyre nehezebb ergo egyre több embernek cseszi :)

Hagyjuk már ezt az általánosítás baromságot, persze hogy mindenki általánosít , most minden alakalommal írjam oda hogy de persze vannak kivételek, mjad csinálok egy ilyet minden mondat végén:PVK :)

kriosz 2013.01.11. 10:10:17

@Nordstjernen: én is :)

Mondjuk abszolut nem ez a lényeg.

Határátkelő 2013.01.11. 10:11:43

@100 nap északon: Elkerülendő a később érkezők miatti ismétlődéseket, beleírom, hogy "nálunk". Hátha... :)

bpetya75 2013.01.11. 10:12:55

@Réka ‎:

Ezzel csak még mélyebbre ásod magad. Ne gyere itt felmérésekkel, azt nem szeresse itten senki! ;-)

@Nordstjernen:

Csak nem azért, mert neked az a "nálunk"? ;-)

tableno 2013.01.11. 10:13:18

@bpetya75:

1, Májusi eső aranyat ér (hogy jön ez ide?! na mindegy)
2, Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten
3, A szomszéd fűje mindig zöldebb

Határátkelő 2013.01.11. 10:14:38

@bpetya75: @tableno: Addig offoltok, amíg poszt lesz belőle. :))))))

Nordstjernen 2013.01.11. 10:14:43

@outmigrant: Nincs mit, amit irtal az pedig valoban igy van. Sokkal jobb helyzetuk van itt a menekulteknek, mint pl. Mo.-n.

Egyebkent minden mast is nagyon tamogatnak. A szulovarosomban szinte minden uj letesitmenyen es emellett az orvosi karon is kint van a tabla, hogy a norveg allam tamogatasaval keszult.

Az iromanyhoz meg annyit, hogyu Kriszti azt irta, hogy keveset tudnak a magyarokrol. Tenyleg igy van, es ha feher bevandorloval talalkoznak, kapasbol lengyelnek nezik (sajat boromon tapasztaltam, nem egyszer). Szoval megsincs itt olyan sok magyar...
Masreszt cserebe a magyarok sem tudnak semmit a norvegokrol a Breivikes terrorista-ugyon kivul. Az eg vilagon SEMMIT!! Ismerosokkel, ha talalkozom, az elso kerdes mindig az, hogy "nincs ott nagyon hideg??". Ilyenkor kedvem lenne asztalt boritani es benyogni, hogy "de, b***meg, megis mit gondoltal?!" xD

Határátkelő 2013.01.11. 10:15:33

@Határátkelő: "Magyarországon" lett belőle. Ennél talán nem lehet egyértelműbben. :)

outmigrant 2013.01.11. 10:16:16

@Réka ‎: Szóval akkor az összes családon belüli erőszakot a norvégok követték el?
Amúgy szívesen olvasnám az általad említett felmérést, linkeld már ide légy szíves! Nem mindegy ugyanis, ki készítette a felmérést és hogyan.

Nordstjernen 2013.01.11. 10:17:13

@bpetya75: de-de :D

@kriosz: bocsi, annyit irtam mar, hogy nem tudom melyikre erted :D arra talan, hogy te is felreolvastad a "nalunk"-ot? :D

tableno 2013.01.11. 10:17:35

@Nordstjernen: Amúgy érdekes ez az Apple-mánia. Ma már azt sem lehet mondani, hogy a legjobb a piacon. Persze nem rossz, de hogy valaki attól szégyelje magát, hogy neki más típusú, de ugyanolyan jó telefonja van? :O

Meg persze ott a másik oldal is (na ez főleg magyaroknál jellemző): egy-két napja egy nagymagyar itt azzal próbál engem sértegetni, hogy biztos ájfón-tulajdonos vagyok. Na ezt sem igazán értem, hogy ez mennyiben kéne, hogy nekem rosszul essen?

Viktoria Stift 2013.01.11. 10:18:54

@szerengeti: nyilvan masok. De nem is akarom tovabb huzni a vitat, arra gondoltam, hogy ha kihuznak a popsijuk alol a joletet, meg a kulönbözö facket szervezeteket es ersättning lehetösegeket, mindjart mas lenne a gyerek fekvese. Az emberek többsege nem is fogja fel, hogy a legtöbb orszagban nem ilyen a helyzet, es szivunk a kulönbözö hivatalokkal, ha el kell intezni valamit. Itt azok is kiszolgaloegysegek. Ök vannak a lakosokert es nem forditva, mint Magyarorszagon, hogy az okmanyirodaban tiszteletlenul is beszlehetnek veled. Sokat valtozott mar a helyzet otthon is pozitiv iranyba, az is teny.

Mindegy, ha itt elsz tudod miröl beszelek. A legtöbbjuknek gondja van Europa fövarosaival, hogy a többi földreszt ne is emlitsuk, es krimiken kivul mas könyvet nem is latsz a kezukben, mert nehezebb szöveget mar megeröltetö lenne elolvasni.

bpetya75 2013.01.11. 10:19:57

@tableno:

1. Fekete Karácsony, fehér Húsvét. (Na, majd meglátjuk. Szent Druszám áprilisi tréfája lenne...)
2. Minden szentnek maga felé hajlik a keze. (semmi áthallás, csak úgy ;-))
3. Minden jó, ha a vége jó.

@Határátkelő:

Ártatlan vagyok! Ő kezdte, én csak... :-D

kriosz 2013.01.11. 10:20:44

@tableno: Mert az drága ;)
@Nordstjernen: ja, arra :)

tableno 2013.01.11. 10:22:09

@Viktoria Stift: Azért nem lehet rossz így élni egy kicsit (hosszútávon lehet, hogy unnám). Mondjunk ezt a "gyámoltalanságot" a japánoknál is tapasztaltam. Ez a hátránya, ha egy társadalom túl jól szervezett!

kriosz 2013.01.11. 10:23:52

@Viktoria Stift: Szép lassan más lesz a gyerek fekvése. Nemrég nyílt meg közelben új ikea, a ca. 250 melóhelyre 4500-an jelentkeztek. Azért ez is mond valamit. Rengeteg a teljesen leszázalékolt /és nyugodtan tud-tudnak dolgozni/ ezét is megszigorították most már. Igen, igaz, főleg a fiatalabbak tök bénák, földrjaz nulla, történelem nulla, könyv niksz, fészbuk,kütyük PKV:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.11. 10:24:16

@outmigrant: a rendőrség megfelel? www.aftenposten.no/nyheter/iriks/article3028203.ece
egyébként hol következik az, hogy a családon belülit csak norvégok követték el? A kérdés költői...

tableno 2013.01.11. 10:24:49

@kriosz: Na ja, de ha amúgy is mindenki meg tudja venni? Ahogy bpetya is mondta, egy igazi sznobnak ott Nokia Lumia 920 való! :)

outmigrant 2013.01.11. 10:25:05

@Nordstjernen: Hajh, sajnos a magyarországi menekültek, bevándorlók helyzetét nagyon könnyű überelni, olyan szar. a magyar Bevándorlási Hivatal munkatársai képesek családok szétszakításán buzgólkodni ) miközben az egyik szülő és a gyerekek magyar állampolgár), tojva a Mo. által aláírt nemzetközi, illetve az EU-s egyezményekre... És ha a célszemély nem tudja megvédeni magát, vagy nem kap információt és támogatást, akkor annyi. Tudom, hogy Norvégiában is van Immigration, ők is döntenek úgy, hogy elutasítják valaki menedékkérelmét, de biztos, hogy nem olyan civilizálatlan módon teszik, mint Magyarországon. Pl. kimennek ellenőrizni ketten, és egyikük sem hajlandó (vagy nem tud) angolul megszólalni és kommunikálni, csak magyarul...

kriosz 2013.01.11. 10:26:16

@tableno: Nehogy azt hidd hogy itt nincs szívás, itt is van hogy elrontják a dolgokat és u tána mégis a te hibád, itt is vanhogy elefeljtkeznek rólad, vagy úgy beszélnek veled mintha a saját zsebéből fizetne ki mondjuk a nav-os DE itt belenevelték anorvégokba hogy itt alegjobb , itt a legszuperebb blablabla tehát ha gond van akkor elmondja a norvég de a végén mindig hozzáteszi hogy de azért ittt nekünk olyan jóóóóóóóó :)
Mindig viszonyítás kérdése perzse :)

Ugyandehogy (törölt) 2013.01.11. 10:26:26

@Nordstjernen: lehet, hogy nem sokat tudnak, de a a northface kabátokban magyar libatoll van.
szólok is a 4mancsnak.

bpetya75 2013.01.11. 10:28:40

@kriosz:

What does it mean PKV?

Én úgy látom, hogy ez a tendencia minden fejlettnek nevezhető országban megtalálható. Nyilván minél nagyobb az általános jólét, annál elterjedtebben.

(deleted) (törölt) 2013.01.11. 10:30:32

@Viktoria Stift: a bürokráciára a helyiek is szoktak panaszkodni. Van, ami jól működik, de ahol eldöntendő kérdés van.. és persze hozzászoktak a jóléthez, ehhez elég egy generáció, pedig az olaj előtt ők voltak a szegény kistestvér a skandik között.

Ami a műveltséget illeti, az átlag szerintem mindenütt nagyjából hasonló, mint amit leírsz.

kriosz 2013.01.11. 10:31:21

@tableno: Azért figyelj itt sem veszi meg mindenki, pl. gimiseknek van egy lehetőség hogy három év alatt megvehetnek egy laptopot részletekben kifizetve, és olyan szépnek tűnik az ára is. HP egyébként. Na, most a gép egy nagy szar, pont annyi az értéke mint amennyit kifizetetnek a gyerekkel, most már simán is tudsz venni ennyiért ilyen gépet az üzletben. A felnőttnek inkább státuszssimbolum az apple, ami legdrágább, nincs is mindenkinek. Legalábbi számítógépben. A mobil más, tiszta őrültek, lecserélik mert jön az újjabb, egy évig használják, mert előfizetéssel veszik , vége az előfizetésnek, jön az a új, új telefon új előfizetés :)

Nordstjernen 2013.01.11. 10:32:27

@tableno: Egyetertek, szerintem sem a legjobb. Valami miatt megiscsak mindenkinek az kell... Nekem csak akkor kellene, ha a tobbieknek nem :D egyebkent szepnek tartom, de kenyelmetlen a fogasa es sok negativumot olvastam rola mindenfele tech oldalakon.
Masreszt meg nem tudom felfogni, hogy itt (tovabbi felreertesek elkerulese vegett Norvegiaban :D) miert statuszszimbolum, amikor par szolgaltatonal mar 1 korona (40 ft) kezdoosszegert megkapod normal aru elofizetessel, csomo adatforgalommal meg lebeszelheto percekkel/sms-sel az 5-ost. Ezzel szemben a sajat szolgaltatomnal a htc one x-em "draga" volt.
(Bar itt minden okostelefon anyagilag konnyen elerheto, szoval relativ a "draga" is).

Volt egy masik munkatarsam aki anno (a 4-4S idejen) az Arc-omra azt mondta, h tok nagy a kepernyoje es neki jo az iphone 4-es es amugyis tok szerelmes bele. Ehhez kepest, amikor kijott az 5-os, mar sirt, hogy de jo lenne megvenni :D
Szoval viccesek ezek a fiatalok (megintcsak a 30 alatti korosztalyrol van szo, idosebbeket nem hallottam meg igy "nyaladzani" - szerencsere.

kriosz 2013.01.11. 10:34:28

@bpetya75: :) PKV=persze kivételek vannak :) mert nehogy szó érje a ház elejét!!

Ja, szarul hangzik de sajnos igaz, a gyerekek, fiatalok döntő többsége ül a gép előtt v. nyomkodja a mobilját, az ott megjelenő baromságokat tudják de pl. hogy mi van an agyvilágban, kicsit érdeklődni dolgok után hát az nemigen.

bpetya75 2013.01.11. 10:38:53

@szerengeti: @kriosz:

Na, megint tanultam valamit (a nagyvilágról hehe) :-)

Nordstjernen 2013.01.11. 10:40:10

@outmigrant: Habar nem tudok errol a temarol annyira sokat, de itt elve es az itteni helyzetet ismerve olvastam par cikket, arrol, hogy Mo.-n mi folyik, csak fogtam a fejem. Szomoru a helyzetuk, nagyon. Azt sem ertem, h miert nem teszik kotelezove a nyelvtudast a bevandorlasnal, hivatali dolgozoknal.

Nordstjernen 2013.01.11. 10:41:22

@bpetya75: Aham, en meg csk megerositeni tudom, amit ok ketten irtak :)

@Babette_: lol :D

outmigrant 2013.01.11. 10:45:10

@Réka ‎: Elolvastam a cikket, természetesen a címe elég Blikk-szerű. A konkrét számok ezek szerint: a 2006-2008 között történt 41 nemi erőszak elkövetőinek 72.8 %-a nem norvég származású volt. Nem az "összes", mint írtad.
Szóval ne vizionáljunk már olyat, hogy több ezer menekült erőszakol meg több ezer nőt Norvégiában.
A költői kérdésre a válasz: miután te az összes kapcsolaton kívüli nemi erőszakot említetted, én a halmaz másik oldalát is megpendítettem, a párkapcsolaton belüli erőszakot. (persze nyilván vannak benne bevándorlók, az tagadhatatlan).

Félreértés ne essék, biztosan vannak bevándorlók, akik bűnöznek, autót lopnak, erőszakoskodnak, droggal kereskednek stb. Csak nem az összes.

Nordstjernen 2013.01.11. 10:45:35

@kriosz: Arrol nem is beszelve, hogy a diakmunkat mennyire jol megfizetik. Sok gimis dolgozik az iskola mellett, havonta hazavisznek 4-5000 (160-200 ezer ft) koronat, amit csak magukra kolthetnek el. Emellett nem nehez megvenni a jo cuccokat, legyen az apple, vagy markas ruha/kiegeszito/stb. A kinalat is nagyobb, mint Mo.-n.

(Tudom, hogy te tudod ezeket, csak a te hsz-edhez kapcsolodik) :)

kriosz 2013.01.11. 10:46:08

@Nordstjernen: Mit menekülnek a menekültek Magyarországra?? Onnan már mindenki menekül nem???Nem értem ;)

Menjenek oda ahol jólét van, nem?

Nordstjernen 2013.01.11. 10:47:43

@kriosz: :-)))

Komolyra forditva a szot, azt hiszem, hogy Mo. az egyik "beleptetokapu" az EU-ba, onnan lepnek tovabb. Valami ilyesmit olvastam anno.

kriosz 2013.01.11. 10:50:39

@Nordstjernen: Nem tudom, lehet arrafelé itt szinte semmi, csak az a diák dolgozik akit ismerősök , szülők beraktak kvalahová. Fiam hónapok óta keres részmunknát, semmi abszolut semmit, 2-300 CV-t elküldött már legalább, persze itt sem jelenznek vissza. Sima hórukk. vakármi melóra jelentkezne de nagyon nehéz. Hedmarkban élünk.
Amit én látok legalábbis errefelé, a család, nagyszülők, ajádnékként pénzt adnak és a gyerek összegyűjti, főleg ahol több gyerek is van.

Aureliano Buendía ezredes 2013.01.11. 10:55:28

@outmigrant: Ráadásul én ebből inkább azt a következtetést vonnám le, hogy nem a bevándorlók extrém erőszakosak, hanem a norvégok elképesztően törvénytisztelőek/normálisak/békések.
41 nemi erőszak két év alatt egy milliós nagyvárosban? Oda akarok költözni, most!

tableno 2013.01.11. 10:56:49

@bpetya75:

1, Aki á-t mond mondjon b-t is
2, Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka
3, Magyar ember evés közben nem beszél

kriosz 2013.01.11. 10:58:33

@Nordstjernen: Mint a görögök, de akkor is hatalmas kiadás.

outmigrant 2013.01.11. 11:00:13

@Nordstjernen: A helyzet az, hogy valóban mindenki a jólét, vagy jobb lét felé igyekszik, ha teheti. Ezért nem vagyok én sem Magyarországon. :) Az illegálisan EU-ba lépőket a magyar határon gyakran megfogják, szó nélkül visszatoloncolják pl. Szerbiába, amit pl. a a magyar szervek biztonságos országnak minősítik, ahol megfelelően elbírálhatják a menedékkérelmet, ha a visszatoloncolt benyújtja (nem teszi).
Ha bejutott az illető, és a magyar hatóságok elcsípik, kénytelen nálunk benyújtani a menedékkérelmét, aztán persze a többség továbbáll, ha már nem zárt táborban tartják őket Magyarországon. Nem vádolom őket, én is továbbálltam...
Az elmúlt években viszont nagy szívás volt nekik, ha Nyugaton bebuktak az immigration-nél, mert a Dublin II. EU-s egyezmény alapján visszatoloncolják őket abba az EU-s országba, ahova először beléptek, és kérelmet nyújtottak be. A visszatoloncolást leállították a legtöbb nyugati országban, nagyon ritkán küldenek vissza valakit pl. Görögországba, mert több mint 60000 feldolgozatlan menedékkérelem van ott (szintén az egyik "belépőkapu").
Ami még idevág: Magyarországra sem küldenek vissza mindenkit, miután egy osztrák bíróság precedens-értékű ítéletet hozott, amiben bizonyítottnak vélték, hogy a magyar hatóságok megszegik a menekült-kérelem elbírálásánál a nemzetközi és EU-s szabályokat, erőszakosan, megalázóan bánnak a menekültekkel...
Nem volt nagy hír otthon, pedig büszkék lehetnénk erre is!

Nordstjernen 2013.01.11. 11:01:59

@kriosz: Vaaah imadom Hedmarkot!! Melyik reszen? A baratom/elettarsam (samboer mennyivel jobban hangzik, nem?) Rendalen-ban nott fel, meg mindig megvan nekik az ottani csaladi haz es annyira gyonyoru hely! Akarhanyszor odautazunk, mindig igazi norveg "koselig" erzesem lesz, plane telen :)) Elverum pedig a "javorszarvas-hatar" nalam, ha azt elhagyjuk, telente mindig lesek ezerrel, hatha javorszarvast latok :)))

Gondolom, hogy nehez, mi is ezert maradunk Osloban. Korabban nagyon az volt bennem, hogy koltozzunk el innen par even belul Vestfoldba/Hedmarkba (Elverum/Hamar), viszont a nagyon kicsi varosok miatt nagyon sokaig tart munkat talalni. A penzajandekozas a csaladom norveg feleben is igy van egyebkent, ez tenyleg szokas itt.

VíziLó 2013.01.11. 11:08:31

@outmigrant: Norvégiában még nem jártam, de az angliai kisvárosban ahol élek, néhány év alatt katasztrofális közbiztonsági állapotok alakultak ki, s ennek oka szinte kizárólag a bevándorlás. Ideköltözésemkor a rendőrségnek legfeljebb néhány ittas angol fiatal apró garázdaságával kellett foglalkoznia, mára azonban a rendkívül erőszakos litván bandák valósággal rettegésben tartják a várost, mindennapos a késelés, idős emberek kirablása. Karácsonykor délután a főutcán vertek halálra valakit, néhány hete pedig az én utcámban késeltek. Nyilván nem minden bevándorló bűnöző, s nekem is rosszul esik, amikor gyanús kelet-európaiként kezelnek, de én tökéletesen megértem az angolokat, mert a kialakult helyzet tarthatatlan. A statisztikák szerint a városban erőszakos cselekmények több mint kétharmadát lett, litván vagy lengyel állampolgár követi el, míg a kisebb lopások, zsebtolvajlás terén a román állampolgároké az első hely dicsősége. Komolyan gondolkodom, hogy olyan vidékre költözöm, ahol kevesebb a bevándorló, mondom ezt bevándorló létemre.

tanato 2013.01.11. 11:13:26

@tableno: 1.Kaparj kurta neked is lesz.
2.Kinek a pap,kinek a papné
3.Akinek nem inge ne vegye magára

tanato 2013.01.11. 11:17:56

@tanato: Széllel szemben nem lehet ........
Egy folyóba kétszer nem lehet belelépni.
Egy francia mondás kint tanultam:Én már érzem a fenyőfa szagát.
Először azt hittem a jön a karácsony,de nem a halálát érzi az aki mondja,mert régen a koporsót ott fenyőfából csinálták.
Elnézést az OFF-okért.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.11. 11:18:49

@outmigrant: tessék, itt van
touch.vg.no/article.php?artid=561939
"alle", mint "az összes, mind, mindegyiket" bevándorlók követték el, jobbára kurdok és afgánok. Norvég nincs az elkövetők között.
Magyarul gyakorlatilag új bűnözési formát vezettek be a kultúridegen közegből származó és közpénzen dédelgetett bevándorlók.
Nem tudom, honnan veszel olyasmiket, hogy ezres nagyságrendeket vizionálok, ez max a te fejedben fordul elő, de ne vetítsd ki másra. Az viszont tény, hogy a távolabbról érkező bevándorlók gyökeresen megváltoztatták az országot, és nem a jó irányba.

tableno 2013.01.11. 11:22:14

@tanato:
1, Aki másnak vermet ás, az sírásó vagy földmunkás (vagy mégsem így van?)

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.11. 11:22:51

@Réka ‎:

Nincs más mint az összes nem-árját táborba zárni!!!

geddan 2013.01.11. 11:23:01

Engem a vallalkozasal kapcsolatban erdekelne par reszlet.
Hogyan jutottak ehhez az irodahelyiseghez amit kiadnak? Megvettek? Berlik?
Miert mukodhet egy ilyen koncepcio? El nem tudom kepzelni, h ha megadatna az a lehetosegem h ne kelljen bejonnom a ceghez, akkor berelnek egy irodat es ott dolgoznek...Vagy ezt ugy kepzeljem el, mint ami idehaza a kavezokban zajlik - altalaban befektetesi, biztositasi vagy ugynoki munkakorben -, hogy az ugyfelekkel egy megebszeles apropojan dolgoznak?

Nordstjernen 2013.01.11. 11:24:07

@outmigrant: No, ma en is tanultam valami ujat :) koszi!
@Réka ‎: "Az viszont tény, hogy a távolabbról érkező bevándorlók gyökeresen megváltoztatták az országot, és nem a jó irányba. " igaz... Sajnos :(
@tableno: ez tetszett :)))

kriosz 2013.01.11. 11:25:56

@Nordstjernen: Løten-Hamar egy kis faluban élünk.
Ja, rengeteg a jávorszarvas, nagyon sok a baleset, halálos is mindkét részről, mindig fosok, főleg most még megállni sem tudsz.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.11. 11:29:43

@outmigrant: A HVG 2012 áprilisában nagy hírt csinált abból, hogy Magyarországot elmarasztalta a Hlsinki bizottság, mivel az illegális bevándorlókat börtönszerű körülmények között tartják - mivel ugye megszegték az idegenrendészeti törvényt, magyarul bűncselekményt követtek el. Hát ez ilyen... a svédek ugyanennek a kategóriának kastélyszállót bérelnek (link www.google.se/imgres?imgurl=http://www.vf.se/sites/vf.se/files/imagecache/ns-article-image/newspilot/glava_g%C3%A4stg%C3%A5rd-ls-2.jpg&imgrefurl=http://www.vf.se/nyheter/arvika/migrationsverket-intresserat-av-gigantiska-glava-gastgard&h=315&w=470&sz=30&tbnid=uWQ9jd4Uwh2Z4M:&tbnh=83&tbnw=124&zoom=1&usg=__NuhXOpCMe4SZBkgHbnx9RAHCVHc=&docid=1IhlSbINDOIOLM&hl=sv&sa=X&ei=7OjvUPOuLo7HsgbWnYHgAg&sqi=2&ved=0CC4Q9QEwAA&dur=1536)
amit a "menekültek" azzal hálálnak meg, hogy tüntetést szerveznek a halal hús hiánya, a mobil térerő gyengesége és a kastélyban lakó kísértetek jelenléte ellen.
A menekültszállókon kialakuló drogkereskedést, gyilkossági kísérleteket, rablásokat és a helyi lakosság ellen irányuló nemi erőszakot már meg sem említem, az mindennapos.

De biztosan Magyarország a hülye, hogy nem bérli ki az illegális bevándorlóknak a Festetics kastélyt.

andaluzkutya 2013.01.11. 11:30:08

Nem tudom végigolvasni a hozzászólásokat, mivel nem ezért fizetnek, így csak a posztra reagálnék pár dolgot:
A lakásbérlés tényleg horror. Féleg az olyan helyeken, ahol főiskola/egyetem van a közelben. Mi nagyon örültünk, amikor egy héttel az indulás előtt sikerült telefonon lefoglalni egy lakást, 12ezer Kr-ért havonta, háromhavi kaucióval. Később kiderült, hogy azért tudtuk mi megszerezni, mert aki élőben látta, az nem vette ki:) Ujjnyi rések az ablakok mellett, nulla szigetelés, pincebogarak, hangyák, stb. Azóta sikerült egy jó helyre költözni, de oda is csak úgy, hogy egy ismerős beajánlott.
Azzal vitatkoznék, hogy a helyieknek fogalmuk sincs, mi zajlik a nagyvilában. Nekem az a benyomásom, hogy a hírportálokon sokkal több hír van a külvilágról, ami alighanem nagyrészt annak köszönhető, hogy a norvégok rengeteget utaznak, és így nem árt tudni, hogy hol, mi történik. Szinte minden norvég, akivel találkoztam, volt már Magyarországon, és elmondják, hogy milyen szép, stb. Ezzel együtt Kelet-Európa nincs a figyelmük fókuszában (Oroszországot leszámítva), mivel az, hogy ott mi történik, leginkább csak az ott élőknek fontos:)
A műveltségről: nekem az a benyomásom, hogy sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az "amatőr" művészetekre/művészekre, mint pl. Magyarországon. Amatőr csoportok rengeteg fellépési lehetőséget kapnak olyan helyeken, ahol amúgy világhírű társulatok, zenekarok is megfordulnak. Sznob emberektől hallottam, hogy itt "hiányzik a magas kultúra", de ha jól tudom, a rockandroll életforma lényege, hogy mindegy, hogy milyen szinvonalon csinálod, a lényeg, hogy csináld:)
Menekültek. Tényleg piszok sok támogatást kapnak. A szomszédunkban egy menekültcsalád lakik, szintén négy gyerekkel, és havi bevételük annyi volt, mint az én főorvosi fizetésem. De nekik még a lakást, ruházkodást, nyelviskolát, bérleteket részben az önkormányzat állta. Szerintem erről sok norvégnak fogalma sincs. Viszont nagyon nehéz menekültstátuszt kapni. Ha jól emlékszem évente kb. 1500-2000 személy kapja meg, és min. 10x ennyien kérelmezik. Vannak akik pl. öt évet élnek táborban, utána meg közlik, hogy akkor menyjetek vissza, ahonnan jöttetek.
Akik megkapták, azok egy része valóban visszaél a helyzettel. Szomszédaim: elküldték próbamunkára, két nap mulva visszamondta, mert azt mondta, hogy fárasztó és nem bírja (tudni kell, hogy Norvégiában kevés munka fárasztó). Azt mondta, hogy ha akar, élete végéig járhat nyelviskolába.
Bűnözés: 2012-ben összesen 30 gyilkosság történt Norvégiában. Amúgy azt hallottam, hogy bűnözés terén nem a menekültstátust megkapókkal van a baj, hanem akik nem kapják meg, de "szabadon kószálnak". És az ő kedvelt célpontjuk Oslo, mint egyetlen "nagyváros".
Hirtelen ennyi jutott eszembe, elnézést, ha kicsit zavaros, de várnak a betegek...

kriosz 2013.01.11. 11:30:37

@VíziLó: Ugye, akarod vagy nem akkor is igaz!

tanato 2013.01.11. 11:30:45

@tableno: Ki szelet vet vihart arat.
Ki kardot ránt kard által vész el.
Inkább ma egy galamb,mint holnap egy túzok.
Sok kicsi sokra megy,
Sok lúd disznót győz.
Messziről jött ember azt mond amit akar.
Na elég a hülyeségből,mennem kell dolgozni.Ez már nem közmondás,ez már a rideg valóság.

Col.Maybourne 2013.01.11. 11:32:20

Norvegia nem Oslo es Oslo sem Norvegia. Az osloi kozbiztonsag semmivel sem rosszabb, mint a nyolcker. A Magdolna utcaba nappal sem ajanlatos bemenni ugye...
Videken teljesen mas: autok tarva-nyitva, iPad a muszerfalon, taska benne es a kutya sem nyul hozza. Egyreszt mert mindenkinek van, masreszt meg nem az ove.
Aki nagyvarosba koltozik az felvallalja annak osszes hatranyat (es elonyet is).

kriosz 2013.01.11. 11:33:40

@Réka ‎: Tőlem mondhat rám bárki bármit akar nem nagyon izgat én utálom ezt a fajta jótékonykodást. Nagyon kevés az a menekült aki él vele és megszolgálja. A legtöbbjük kihasználja a helyzetet és egyre erősebben követelődzik. Én nem ezért dolgozom, igy is egy rakás baromságra megy ela pénz, amit befizetek.

andaluzkutya 2013.01.11. 11:36:24

@Col.Maybourne: Na igen, én is vidéken élek, itt mikor a gyereket beviszik az óvodába, járó motorral hagyják kint a kocsit 5-10 percre (télen). Én már addig eljutottam, hogy a táskát benne hagyom, meg bicikli lánc nélkül, meg egyéb értéktárgyak a ház mellett, de a kocsit még mindig zárom:)

kriosz 2013.01.11. 11:36:43

@andaluzkutya: Nem zavaros, nagyon jó. ADdig amig nem lesz szarabb itt ahelyzet addig nem fogják verni a norvégok nagyon az asztalt. De szép lassan itt is változnak a dolgok sajnos rossz irányba és akkor már majd előjön hogy na ne már. Errefelé nagy felhördülés volt a fiataloknál hogy a menekülteknek ingyen jogsitanfolyamot akartak adni, hiszen nem két fillér és itt is sokat gyűjtenek ráa fiatalok.

Aureliano Buendía ezredes 2013.01.11. 11:39:05

@Réka ‎: Hát nem tudom. Norvégiát a börtönei miatt is mindig ekézik (pláne itthon), hogy wellness-szálló, mert hol a szigor, meg erre megy el az adófizetők pénze stb. Aztán mégis az övék a legjobb statisztika a világon a visszaeső bűnelkövetőket tekintve. Szóval lehet, hogy nem olyan hülyeség ez a "babusgatás".

kriosz 2013.01.11. 11:39:14

@andaluzkutya: Húsz évvel ezelőtt nem zártam a ház ajtaját, minden elől volt, mi is kisfaluban élünk, ma már zárom, biciklii lakatolva mert ellopják. Járó motorú hülye ismerősnek úgy vitték ela kocsiját /mert csak beszaladt valamiért/ hogy még a vadászfegyverei is a kocsiban voltak.
Nagyvárost nem tudom, itt ak issebb városban régen abszolut nem voltak lopások /max. narkósok/ mostanság sajnos mindennapos lett.

Col.Maybourne 2013.01.11. 11:39:52

@andaluzkutya: Nagyon ott a pont a hosszabb hozzaszolasodnal. Venni egyszerubb (lenne), mint berelni, de mi nem kaptunk tamogatast az onerore, mert nem vagyunk menekultek. Nem baj, lassan meg lesz az is. :)

A kocsit nyugodtan hagyd ott, anny a kamera a dijfizeto pontok miatt, hogy meg lesz hamar ha esetleg elviszik. De nem fogjak, van nekik teli-nyari-kabrio combo...

kriosz 2013.01.11. 11:40:57

@Aureliano Buendía ezredes: Lhet hogy régi norvég bűnözöt visszafogta az ilyen stílusu börtön is, mivel fingja nem volt hogy van szarabb is. A menekült bűnözőt akinek az ilyen börtön haváj na azt tényleg nem fogja vissza.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2013.01.11. 11:42:09

@outmigrant: No jól kiosztottad a lányt, pedig nem is jártál Osloban. Én tavaly nyáron mentem látogatni, szintén távolszakadt hazánk fiát, így egy egy hetes rálátásom van. Amúgy Londonban lakok, ahol a fehérember már így is kissebbség.

Szóval Oslo azon kerületében lakik a srác, ami tényleg szinte csak bevándorló környék. Azt hittem, nekem már nem lehet újat mutatni, de mintha a közel-keletre érkeztem volna. Utcán szotyizó rosszarcú, mindenkit végigmérő semmittevő férfiak és fekete leples babagyárak 3-6 purdéval az oldalukon. Kimondottan rosszul éreztem magam, sőt, féltem picit.

Nem, nem a bevándorlással van baj, hanem hogy a beilleszkedési szándéknak a szikrája sincs meg. Tudod, Rómában viselkedj úgy, mint a Rómaiak.

Nyilván a Norvégok basszák el, mert túl könnyű bevándorolni hozzájuk, csak már így is szinte elkéstek, még 1-2 generáció és már nagyon nem lesz hova kitoloncolni ezeket a naplopókat. Oké, a Norvég olaj eltart még pár embert, de nem a végtelenségig.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.11. 11:42:33

olyan sokat mi (én) se tudunk Norvégiáról. ;)

andaluzkutya 2013.01.11. 11:43:17

Amúgy nemrég cikkeztek arról, hogy micsoda dolog az, hogy sok menekült, akik állami támogatásban részesülnek, kapcsolatban vannak olyan muszlim szélsőséges szervezetekkel, akik a nyugati világ lerombolását tűzték ki célul. Így közvetve a norvég állam támogatja a célkitűzéseiket:)

Aureliano Buendía ezredes 2013.01.11. 11:45:10

@kriosz: Ezt majd néhány évtized múlva lehet megmondani. Mindenesetre a régi norvég bűnözőt is csak még jobban kriminalizálhatta volna a börtön, ez nem attól függ, hogy ismer-e más körülményeket, vagy nem.

christophe 2013.01.11. 11:46:42

@outmigrant: Jól van màr,ne veszekedj :-))egyèbkènt tènyleg van egy jó adag naivitàs(Belgiumban is)ahogy a'' menekülteket'' kezelik

andaluzkutya 2013.01.11. 11:46:55

@kriosz: Nekem volt több betegem is (na jó, legalább az 50%-uk - függőkkel dolgozom) akik voltak börtönben, és azt mondták, hogy nagyon rossz volt, borzasztóan szenvedtek ott, annak ellenére, hogy nekünk ezek leginkább szanatóriumnak tünnek:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.11. 11:50:01

@Aureliano Buendía ezredes: pedig pont a Norvégiában vezették be októberben, hogy külön, spártaibb berendezésű börtönt kapnak azok a külföldiek, akik súlyos bűncselekményt követtek el és várható a kitoloncolásuk. Ők is úgy látják, hogy nem mindenkinek használ a babusgatás :)
@kriosz: ennyi.

tableno 2013.01.11. 11:52:03

@andaluzkutya: Londonban volt olyan mullah, akit a hazájából (Egyiptom?) elüldöztek a szélsőséges nézetei miatt, Angliában menekültstátust kapott, és onnan toborozta a muszlim fiatalokat terroristának...

Saliko 2013.01.11. 11:53:53

@Eltévelyedés: Köszönjük ezt a fajgyűlölő böffenetet.

Nordstjernen 2013.01.11. 11:55:20

@andaluzkutya: Ezt nagyon jol leirtad, foleg a menekultes reszt. Ugy vettem eszre/hallottam, hogy altalaban a szomaliaiak azok, akik nem szeretnek dolgozni (vagy feketen taxiznak itt Osloban) es segelyen eldegelnek, sosem tanulnak nyelvet es sorra potyogtatjak a gyerekeket.
Azt tudtam, hogy kapnak rendesen segelyt, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyit. Egy foorvosi fizetesnyit? Ismerve a bereket, az iszonyu sok...

Aureliano Buendía ezredes 2013.01.11. 11:57:12

@Réka ‎: Elképzelem én azokat a spártai börtönöket :) Azt meg kizárt dolog, hogy olyan törvényt hoztak, ami kizárólag külföldi elkövetőkre vonatkozik.

Tapmancs 2013.01.11. 11:58:35

Nem olvastam végig az összes kommentet, de:

consultant = bérelt munkaerő, csak nem éhbérért összeszerelőüzemben mint otthon, hanem többnyire mérnöki munka. Kicsit nagyobb a fizu mint az állandó munkaerőnek, mert a bizonytalanság is nagyobb. Vagy adott időre szerződnek, vagy bármikor kitehetik őket.

Én is így kezdtem, már állandó vagyok. Norvégia jó pár évig, de maradjon itt az örökre akinek hat anyja van!

Don Kartasch [Warwickshire, UK] 2013.01.11. 11:59:50

Én mindig olyan jókat mosolygok, amikor a bevándorló megérkezik az adott országba majd szomorúan konstatálja, hogy ott nem sokat tudnak Magyarországról. És akkor le is szűri a konzekvenciát: tájékozatlan/műveletlen nép...

Nah igen, a bevándorlónak természetes hogy mindent tud a célországról, mert oda akart menni, de állítsuk már meg itthon az utca emberét és kérdezzünk egy párat tőlük Norvégiáról. Pontosan mely országokkal is határos? Populáció nagyságrendileg? 3-4 jelentősebb város? Egy-két történelmi fordulópont a múltjukból?

Ugyanmár. Amikor én kiköltöztem a norvégokhoz és ismerősöknek említettem az országot kiderült hogy senki nem tud róla semmit. Jaaa, hogy nekik van saját nyelvűk? Óóóó, Oslo? Azt hittem Stockholm... Olaaajjjj??? Én azt hittem favágásból meg halászatból élnek és egy szegény ország...

Tegyük a szívünkre a kezünket. Mi sem vagyunk tájékozottabbak (hacsak nem valakinek ez a hobbija, lásd. Birca).

Viszont kinnt találkoztam egy üzletemberrel, aki ijesztően képben volt a hazai dolgokat illetően, pedig sosem járt itt. Kérdezősködött Balatonról, Sorstalanságról, egyéb Kertész Imre művekről, borvidékek, stb.
És én éreztem magam kellemetlenül, hogy hozzá képest alig tudok kérdezni valami, pedig én - a skandináv rajongásom miatt - még az átlag magyarhoz képest tájékozottnak is vagyok monható az északi országokat illetően.

Col.Maybourne 2013.01.11. 12:00:22

@Nordstjernen: Szomaliktol ne varj sokat. 30 eve anarchia van az orszagukban. Csak kalozkodni ne kezdjenek itt. Van boven hajo amit el lehet teriteni.

Nordstjernen 2013.01.11. 12:00:30

@andaluzkutya:

"Amúgy nemrég cikkeztek arról, hogy micsoda dolog az, hogy sok menekült, akik állami támogatásban részesülnek, kapcsolatban vannak olyan muszlim szélsőséges szervezetekkel, akik a nyugati világ lerombolását tűzték ki célul. Így közvetve a norvég állam támogatja a célkitűzéseiket:) "

Ezt en is olvastam, undorito az egesz. Megis mit kepzelnek ezek az iszlamistak? Kapnak segitseget egy biztonsagos orszagtol, ami befogadja oket es erre kihasznaljak? Es meg nekik all feljebb, gyulolik Norvegiat es terroristakat toboroznak.

Annyira elszomorit a dolog, folyton abban remenykedem, hogy egyszercsak a norveg tarsadalomnak vegre kinyilik a szeme es azt mondjak, hogy "ebbol eleg volt". Nagyon sajnalom oket :(

andaluzkutya 2013.01.11. 12:01:53

@Nordstjernen: Ez úgy jön ki nekik, hogy meg van adva, hogy egy fő, mire mennyit kap. Így pl. 8 éves beteg kislány: x korona, cukorbeteg anyuka iskolába jár: x korona. És ez az egész így összeadva annyi volt amennyit én kerestem, mielőtt elkezdtem ügyelni...
Amúgy a lányaim, amikor még együtt jártak menekültekkel nyelviskolába a kezdetekben, ki voltak akadva azon, hogy hetente új ruhát, cipőt vettek. Lényegében ami pénzt kapnak, mindent elvernek. Semmi megtakarítás, előre tervezés, stb.
És természetesen kivételek vannak, az én ismeretségi körömben is, de az nem szúrja az ember szemét:)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2013.01.11. 12:06:34

@Aureliano Buendía ezredes: szerintem olyat simán lehet, hogy ha megvan a kitoloncolási döntés, akkor azt a csoportot külön helyen tárolják.
@Nordstjernen: az USA most fogott el két "svédet" Djiboutiban, ahol épp az Al-Shababbal bandáztak. A svédek - najó, nem a svédek, a svéd napilapok - fel vannak háborodva, hogy mi az, hogy az USA csak úgy elfogja az ő állampolgáraikat. Nagyon szórakoztató olvasni a vitát, hogy kinek van igaza :)

zopilote 2013.01.11. 12:09:16

Menekult es bevandorlo ket kulonbozo fogalom:((
Lehet, hogy az arcat eltakaro muszlim nonek a szuleit Boszniaban, vagy Irakban esetleg
Iranban oltek meg. Es o mar nem tud oda visszamenni, mert a hazukat pl bombatalalat
erte. Ellenben az Unio tagallamabol erkezett vendegmunkas barmikor vissza tud menni
ugy Lengyelorszagba, Magyarorszagra vagy Szlovakiaba.

Az "atkosban" Ausztria volt a belepteto kapu Nyugat - Europaba. Utalta is az osztrakok
tobbsege a kelet - europai menekulteket, akik ki is erdemeltek azt. Egesz Ausztriaban
csak Traiskirchben volt az elemiszer uzletekben biztonsagi kamera a 80 - as evekben. A
a fiatal magyar menekultek tobbsege a katonai szolgalat elol menekult, az idosebbek es
csaladosok kozt volt olyan indok, hogy nem tudott minden heten banant adni a gyerekenek
es volt olyan, aki azt mondta, azert utalja Magyarorszagot, mert az oroszok nagyker a -
ron olcsobban kaptak a krumplit, mint o. Legtobben azt hoztak fel politika indokkent,
hogy a rendorok vertek oket (de azt nem tettek hozza, hogy reszegen garazdalkodtak, a -
azert kaptak) Ezeket sajat fullel hallottam. Ettol fuggetlenul sokan gazdasagi okokra es
a nehez megelhetesre panaszkodtak. A legjobb az volt, amikor egy cigany azt mondta, hogy
"Szabadkomuves szeretne lenni Hamza varosaban" :)))) Ezt mastol hallottam. Es sokan le -
jelentkeztek Europa majd minden orszagaban menekultkent. Volt akitol amikor papirt ker -
tek, cigarettapapirt nyujtott at a rendornek vagy hatarornek:) Volt egy haverom, aki a
sok hazudozasban elfelejtette az erdeti csaladnevet:))) Es nagyon sokan OD - ben haltak
meg, fiatalon:((

Hari Seldon 2 2013.01.11. 12:10:33

@andaluzkutya:
Szia.

Javíts ki ha tévedek, de valahogy régebbről nekem az az emlékem, hogy Kristiansand környékén élsz. Az azért nem annyira "vidék", vagy legalábbis nem olyan kis eldugott hely. Márpedig ha egy városban még mindig van olyan hogy lehet hagyni a járó motort, akkor az nem egy rossz dolog.
Nálunk ilyet nem igazán lehetne elképzelni mondjuk Szolnokon...

Aureliano Buendía ezredes 2013.01.11. 12:10:47

@Réka ‎: Azt nyilván lehet, de azoknak meg édes-mindegy, hogy milyen börtönben vannak, hiszen nem térnek vissza a norvég társadalomba.

Nordstjernen 2013.01.11. 12:11:07

@Don Kartasch: Pont errol irtam jopar hsz-szel feljebb. A magyaroknak lovesuk sincs Norvegiarol. Az egyetlen kerdes amit fel tudnak tenni, hogy "nincs ott nagyon hideg?". Nem is ertem, hogy miert varja el akkor barki is, hogy Mo.-rol tudjon egy norveg.

@andaluzkutya: Durva... Egyebkent sokan szemetelnek is, meg eltoljak a bevasarlokocsit az elemiszeraruhazbol, mert nem hajlandoak a szatyrot cipelni (es persze ahelyett, hogy visszavinnek, otthagyjak a paneluk bejarata elott). Eszembe nem jutna ilyesmi...
Persze, hogy nem szurja a szemet senkinek, mert a kivetelek nagyon ritkak.

Hari Seldon 2 2013.01.11. 12:11:39

@christophe:
Belgiumban élsz?
Mi oda készülünk ki a következő hónapokban.

kovacs55 2013.01.11. 12:11:46

@kriosz: sok "menekult" mogott igenis van sok penz vagy abban az orszagban ahonnan jott (gazdag csalad, rokonsag aki finanszirozta a "menekuleset") vagy mas orszag bankjaban van leteve. A naiv skandinavok nem firtatjak (sajnos) hogy rovid ido utan mibol vesz a delikvens egy csili-vili kocsit meg berendezi a szoc.lakast mindenfele draga ketyeraval aminek a reszlete (nem is kaphat reszletet a banktol ha nincs munkaja egy bizonyos ido ota) tobb mint a havi szoc.segelyenek az osszege. Nem a levegobe beszelek, itt elek mar 30 eve es a sajat szememmel latom mi megy vegbe.Volt olyanra is pelda hogy ugyanaz a csalad Daniaban is meg Svedorszagban is felvette a havi szoc.segelyt.

kemény keleti kommentelő 2013.01.11. 12:14:28

Nem derül ki a cikkből, mivel foglalkoznak az asztalok bérlői. A brazil srác - gondolom én - az itt a piros hol a piros játékot népszerűsíti, de a többi mit csinál? Megbízható, 80%-os kamatra keresnek befektetni vágyókat? Kikből áll a vendégkör? Csak annyit tudtunk meg, Tóth Kriszti és Lantos Gábor jól elvan Oslóban.

bpetya75 2013.01.11. 12:15:49

@tableno: @tanato:

1. Kicsi a bors, de erős. (és vannak barátai)
2. Jön még kutyára dér.
3. Barátot szerencse hoz, szükség próbál.

teknoc erno 2013.01.11. 12:16:51

Annyira szeretem, amikor valaki a személyes tapasztalatai alapján, néhány beszélgetés után leszűri, hogy egy egész nemzet milyen... persze, minden Norvég unalmas, buta és nem tud semmit a magyarokról... hihetetlen micsoda buta emberek irnak ide.

andaluzkutya 2013.01.11. 12:17:35

@Hari Seldon 2: Valóban itt élek, ez egy kb. 85 ezres város. Azért az nem olyan nagy, ráadásul lapos, nagy területen elterülő, tehát mindenre hasonlít, csak egy nagyvárosra nem:) Jó, van egy belvárosa, ami oda-vissza kb. 10 perc alatt végigjárható, de kb. ennyi.
És hogy @Don Kartasch: -joz is szóljak, mielőtt kaptam itt állásajánlatot, fogalmam sem volt, hogy létezik ilyen város:) Napokig böngésztem a google-t, hogy megtudjam, hova is jövök.

zopilote 2013.01.11. 12:27:01

A Helly Hansen hideg orszagokban ritkan volt statuszszimbolum. Kb 25 eve telente en is
azt hordtam, mert -55C fokban az volt a legjobb, amikor eszakon dolgoztam olajkutato
szeizmikus csoportban. Kesobb nem engedtek a munkavedelmisek, mert tuzveszelyes. Tavaly
megvette a HH reszvenyeinek 75 % - t az Ontarioi Tanarok Nyugdijalapja.

bpetya75 2013.01.11. 12:30:08

Érdekes, mennyire bele tudnak egyesek kapaszkodni a történet mellékszálaiba. A sztori nem a norvégok ekézéséről szól.

A kritikai észrevételeket meg lehetett volna kicsit árnyaltabban, kevésbé kategorikusan is fogalmazni, de ettől függetlenül számomra elég röhejes ez a fogadatlan prókátorkodás.

zopilote 2013.01.11. 12:38:22

@tableno: Elt Londonban regebben hasonlo okobol egy szakallas alak, Karl Marxnak hivtak:))

kovacs55 2013.01.11. 12:39:55

A bevandorlok (foleg akik europan kivulrol jottek/jonnek) elegge megvaltoztattak a bunugyi statisztikakat es a befogado orszag ma mar tehetetlen pedig tudjak hogy egy resze nem is akar beilleszkedni hanem csak a zavarosban halaszni, hiaba toloncoljak ki egy reszuket, mivel nincsenek hatarok ujbol visszaszivarognak es folytatjak aldasos tevekenyseguket. Kerdezem en hogyan tudnak afrikai gyerekek 6-8-10 evesek szulo nelkul, utlevellel vagy anelkul eljutni pl. afrikabol celzottan svedorszagba, daniaba es lejelentkezni?? Honnan tudjak hogy van ott egy olyan orszag ahonnan nem dobjak vissza oket hiszen sokuk meg irni-olvasni sem tud...terkepet meg soha nem is latott. Es a skandinavok miert nem kerdezik meg hogy a papat-mamat hol hagytatok?? Persze Tenerifa is tudna errol beszamolni mikor csostol jonnek roncs hajokon afrikabol es masznak at a tobb meter magas keritesen...

outmigrant 2013.01.11. 12:41:05

@zopilote: You made my day. :)
A jóléti államok ellátórendszere és annak kihasználása. Hosszan lehetne sztorizgatni, igen, van, aki kihasználja. Másrészt gond lehet az is, hogy ezek a rendszerek nem rugalmasak, sok időbe telik, míg reagál a változásokra. Pl. szúrja a szemet, hogy némely menekült iskolatárs hetente új ruhát vásárol... Ismerek olyan, nem norvég szociális ellátórendszert, ahol ugyanez megtörténik. Heti apanázsban meg van állapítva, mennyit lehet ruhára költeni. Ha nem költöd, nem kapod meg. Másra nem költheted, nem teheted félre a pénzt... Ez nem a menekült hibája, sőt, maga a rendszer tud hülye életvitel felé sodorni embereket, családokat.
Más: meg van szabva, hány négyzetméter juthat egy főre, az önkormányzat nagy lakást bérel, szórják a pénzt, nem számít, amíg a média fel nem kapja a dolgot. Nagyon sok ilyen és hasonló történetből én nem mindig azt szűrném le, hogy milyen mocsok, aki mindezt elfogadja. A rendszer hibáit is lehet okolni.

Költői kérdés: ha minden dolgozni vágyó, művelt, becsületes magyar bevándorlót a tárt karok mellett bőkezű szociális ellátórendszer várna, hányan fogadnák el maximálisan, amit nyújt, hányan kezdenének el visszaélni vele, és hányan utasítanák vissza, mondván, hogy nem szorulnak rá, majd ők megdolgoznak mindenért???

P.S.
Ha már keseregtek, hogy mennyi pénzt költenek el haszontalanul, keseregjetek már azon is, hogy a NATO országok a saját érdekeiknek megfelelően mennyi pénzt költenek el háborúkra, országok tönkretételére (mert újjá és működővé még egyet sem sikerült építeni)? Ja, hogy ezek sokszor pont azok az országok, ahonnan menekültek is jönnek?

Tapmancs 2013.01.11. 12:49:39

@teknoc erno: Az emlékezetes robbantások után maga a volt osloi rendőrkapitány mondta hogy a norvégok burokban élnek, elvannak a saját jólétükben, és fogalmuk sincs arról hogy a világban milyen szörnyáségek történnek.
Én 5 éve élek itt, és ezt csak megerősíteni tudom. A nagy átlagról beszélek, kivételeket mindig lehet találni.

bpetya75 2013.01.11. 12:53:49

@outmigrant:

"Költői kérdés: ha minden dolgozni vágyó, művelt, becsületes magyar bevándorlót a tárt karok mellett bőkezű szociális ellátórendszer várna, hányan fogadnák el maximálisan, amit nyújt, hányan kezdenének el visszaélni vele, és hányan utasítanák vissza, mondván, hogy nem szorulnak rá, majd ők megdolgoznak mindenért???"

Hmmm Na ez egy jó kérdés. Jelent már meg itt olyan poszt, amelyikben a Londonban támogatásból élő anyuka újságolta el, hogy milyen jól is megy neki a sora a sűrű szövésű brit szociális hálónak köszönhetően.

Őszintén szólva én biztos, hogy nem utasítanám vissza, de kutya kötelességemnek érezném, hogy a magam részéről mindent megtegyek azért, hogy minél jobban integrálódjak.

Nordstjernen 2013.01.11. 12:54:27

@100 nap északon: neztem az oldalt facebookon, mennyi minden van ott, mar par nap utan is, te jo eg! :) Atragom magam rajta, es mindent telekommentelek :D
Latszolag nagyon sok magyar van itt, en alig ismerek parat, azok sem osloiak. Voltam egyszer magyartalalkozon is, de nagyon nem jott be, szerintem nem a megfelelo emberek melle ultem le :D
Jo utazast neked!

marczy 2013.01.11. 13:00:10

Én megpályáznék egy jó kis ösztöndíjat, ha posztdoktorként már odáig jutok, de nem Oslóban van az a fickó, aki fogadna. Feljebb, feljebb... Dolgozni csak pontosan, szépen, amíg az (éjféli) Nap megy az égen...

Ausztriában eléggé a körmére néznek az embernek, ha segélyből akarna élni. A gond az, hogy a segély is bőven nagyobb egy normális országban, mint a magyar fizetés, de még ha az arányokat nézzük, akkor is sok. Legfeljebb nem lesz Gucci táskád 300 ezer forintnyi koronáért/euróért stb.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.01.11. 13:02:16

Biztos árnyaltabb a történet, de a sikeres életpálya mögötti teljesítmény a cikk szerint annyi, hogy a lány kiment a barátja után, kifestett egy (nagy) irodát, aztán azóta dől a lé, háromhavonta partit adnak, közben pingpongoznak.

Namármost ez nyilván nem igaz, nem így történt. Nem véletlen vették be a vállalkozásba a srácok, nem ért véget a munka a festésnél, kell, hogy legyen egyéb hozzáadott érték.

Viszont ha a Magyar Rádió riportere csak így tud átadni egy történetet, akkor lehet jobb lenne, ha nem is jönne haza.

andaluzkutya 2013.01.11. 13:02:32

@bpetya75: Ahogy írtam, vannak pozitív példák is. Ismerek olyat, aki Irakból menekült, dolgozott wc-pucolóként is a kezdetekben, végül osztályvezető főorvos lett. De tény, hogy az erőssen szőtt szociális hála komoly mézesmadzag lehet annak, aki jogosult rá.
Tudtommal amúgy EU-s állampolgárként az első időszakban, amíg nem vagyok tartós letelepedett (amit öt év után kaphat meg az ember), nem vagyok azonos mértékben jogosult a szociális juttatásokra. Úgy tudom, hogy pl. a munkanélküli segély kevesebb ideig járna nekem, ha rászorulnék. Ha jól tudom, ez főleg a lengyeleknek köszönhető, akik dolgoztak fél évet, majd két évig felvették a segélyt (amíg járt) és éltek belőle boldogan Lengyelországban. (ez lehet, hogy csak legenda, nem néztem utána). Viszont jogosult vagyok a teljeskörű egészségügyi ellátásra, betegállomány, hasonlók.

kriosz 2013.01.11. 13:04:12

@andaluzkutya: Még jó hogy valamennyire szenvedtek a börtönben, azért van nem?
@kovacs55: Hát, ezét kéne firtatni inkább, nem is tudom miért nem teszik meg....?
Viszont azét sem értem hogy a több éve itt élő, szinte már lassan felnövő gyereket ha már eddig hagyták akkor mi a fenének akarják most már visszaküldeni.
@kemény keleti kommentelő: Én is kiváncsi lennk hogy konkrétan az ilyen asztalos munkások mivel foglalkoznak, én még nem ishallottam ilyenről.
@outmigrant: Hülye lenn nem kihasználni amit elé raknak. Gyorsan megtanulják amugy is egymástól hogy mi az ami jár.

Amíg nem lesznek itt is nagyobb gondok addig az embereket nem fogja érdeklni, majd ha itt is egyre több mindent elvonnak , nem lesz munka, stb. akkor nagyon ki fognak ugrani ezek a dolgok. Csak persze baromság dehát nem előszőr van ez.

lendkívül magas langú embel Lómában 2013.01.11. 13:06:06

@zopilote:
Nem tudom máshol mik a szabályok, de a MOL EBK megköveteli a lángálló munkavédelmi gúnyát az "A" (és talán a "B") tűzveszélyességi területeken. A ruha anyaga nem is lehet 1200 g/m2-nél könnyebb (ha jól emlékszem). De én is láttam terepen küffődi vállalatoknál alkalmazott, HH-be öltözött urakat. Sztem lehet, hogy ők is gyártanak lángálló szerelést, de nem lehet olcsó, ha az alapcuccok 70-80e körül vannak.

kriosz 2013.01.11. 13:06:07

@andaluzkutya: Ja, most már ez is téma, szintén lengyelek kapcsán hogy miért fizetnek olyan mondjuk lengyel gyerekek után akinek itt dolgozik az apja aki nem is él itt. Nem tudom hogy végül is mi lett belőle.

andaluzkutya 2013.01.11. 13:06:19

@kriosz: Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy a közhiedelemmel ellentétben, még egy norvég börtönben sem feltétlenül jó lenni.

petrol pet 2013.01.11. 13:08:36

Szép és jó hely, de én és a norvég barátnőm mégis inkább Magyarországon élünk.

zopilote 2013.01.11. 13:17:32

@petrol pet:

Hazaraulo!!! :))) Meg hogy Magyarorszag elni!! Olyan nincs! Lehetetlen! Felelotlen
kalandorok vagytok! :))))))

kriosz 2013.01.11. 13:21:12

@petrol pet: Jézusom norvég barátnő Magyarországon él?? :)
Hogy tetszik neki?

petrol pet 2013.01.11. 13:21:55

@zopilote: Tudom, tudom, csak hát ugye a kalandvágy itthon tartott. Amúgy én azért maradtam itthon, hogy az egész haveri körnek még legyen hova hazajönni...
:-)

zopilote 2013.01.11. 13:22:23

@lendkívül magas langú embel Lómában:
En a MOL - nal tanultam a szakmat, 37 eve, akkkor meg OKGT volt a neve, a GKV - nal
voltam eszlelo 6 evig. Regi szep idok!!!!!!!

petrol pet 2013.01.11. 13:26:22

@kriosz: Hiszed, vagy sem, de szereti :)

Én azt gondolom, hogy alapvetően ez belül dől el. Ha az embernek valami baja-bánata van, akkor utazhat akárhova, oda is viszi magával. Erre kár alapozni bárkinek, hogy majd külföldre menve minden megváltozik, csak nekem ne kelljen semmit változni.

Alice in Wonderland 888 2013.01.11. 13:29:00

@geddan: ez engem is érdekelne, szerintem zseniális ötlet!
Szívesen látnék képeket a helyről.
Gratulálok Krisztinek, ügyes és talpraesett lány.

zopilote 2013.01.11. 13:32:55

@petrol pet:
Ez igy van!!! Azt szoktam mondani, hogy lehet az ember a Pokolban is boldog es a Meny -
orszagban is boldogtalan. Minden belul dol el.

bpetya75 2013.01.11. 13:33:57

@petrol pet:

Alapvetően nagyon is egyetértek, de azért ha valakinek az a baja-bánata, hogy nem tud megélni idehaza, de külföldön meg meg tud, akkor azért nagyon meg tud változni minden.

kriosz 2013.01.11. 13:37:50

@petrol pet: Szerintem meg baromian személyiségfüggő hogy igazán ki hol szeret élni. VAn akibe bele lehet nevelni hogy neked itt alegjobb de van akinél miután felnő rájön hogy én valahogy jobban érzem magam máshol.

bpetya75 2013.01.11. 13:39:52

@lendkívül magas langú embel Lómában:

Még a végén kiderül, hogy ti is ismeritek egymást :-D

zopilote 2013.01.11. 13:41:51

@lendkívül magas langú embel Lómában:
Nem, teljesen mast tanultam, erdesz lennek eredetileg:)))
A geofizikarol nincs papirom, :)))

petrol pet 2013.01.11. 13:42:09

@bpetya75: Bárcsak magabiztosan meg tudnálak cáfolni. Sajnos nem. Ahhoz túl sok rokonom- barátom van hosszútávon /örökre külföldön. Akiknek ma MO-on abszolút nincs eladható tudásuk, azok vannak főleg ebben a cipőben. Hogy mi az eladható, az amúgy elképesztő gyorsan változik, és a körülmények is. Ezért lenne a legsürgősebb minden fiatal (kb. középiskolásnak) minél fiatalabban kitalálni, hogy mit szeretne csinálni, és azt tanulni, és összeegyeztetni a piaci realitásokkal is. Ez utóbbi, de sokszor mindkettő elmarad.

kriosz 2013.01.11. 13:46:05

@petrol pet: De mint írod sokszor olyan gyorsan változnak a dolgok hogy mire befejezi a sulit, amiről mikor még elkezdte , azt hittem hogy tuti munkát ad, már nem tudja eladnii magát. Itteni ismerős, tuti suli, egy valag diákkölcsön mire befejezte kész passz nincs munka, most teljesen más irányba dolgozik, kevés pénzért, most hallottam hogy ezt a gyárat is bezárják, megy az utcára.:(

lendkívül magas langú embel Lómában 2013.01.11. 13:52:08

@zopilote:
bányász-kohász-erdész. Egykutya.
Szakestélyen danolászni minegyik tud. Pl. :)

zopilote 2013.01.11. 14:03:29

@lendkívül magas langú embel Lómában:
bpetya75 tobbet tudna errol meselni, o igazi soproni vegzettsegu, en csak "kiskutya" vagy -
ok, kozepfoku erdesz Egerbol.

zopilote 2013.01.11. 14:05:37

Mennem kell aludni, reggel 6 van. Jo Szerencset! :)))

anarch 2013.01.11. 14:07:43

@Nordstjernen: Inkább úgy státusz-szimbólum, hogy akinek nincs és nincs meg ránézésre legalább 80 éves, arra furán tekintenek...

Ugyanaz egyébként itt is, 1kr-ért iPhone5 meg minden szir-szar, aztán a végösszesen 10-15'000kr körül áll meg a sok hű(lye)séggel, de az már nem érdekli őket.

100 nap északon 2013.01.11. 14:08:39

@Nordstjernen: látod, ez az út arra is jó, hogy megismerkedj olyan itt élő magyarokkal, akikről azt sem tudtad, hogy itt vannak. Már nem jöttem hiába :)
Várom a kommentjeidet

petrol pet 2013.01.11. 14:09:34

@kriosz: Szerintem én sem mondtam ennek ellent. Az lenne a jó, ha mindenki kipróbálhatna egy csomó helyet, hogy választhasson kedvére.

andaluzkutya 2013.01.11. 14:14:48

@petrol pet: Az lenne a jó, ha ezen helyek mindegyikén az alapszükségletek biztosítva lennének, és akkor az ember tényleg a kedve szerint választ:)

MACISAJT 2013.01.11. 14:17:50

Don Kartasch 2013.01.11. 11:59:50
"Én mindig olyan jókat mosolygok, amikor a bevándorló megérkezik az adott országba majd szomorúan konstatálja, hogy ott nem sokat tudnak Magyarországról. És akkor le is szűri a konzekvenciát: tájékozatlan/műveletlen nép..."

Csak a tények kedvéért, a norvégokat még skandináv szomszédaik is lenézték, tájékozatlanságuk/műveletlenségük- és a 70-es évek előtt- amikor olajat találtak, aminek jövedelme aztán felvirágoztatta Norvégiát-még az életszínvonalukat is...
Mert félreértés ne legyen, Magyarország is legalább norvég szinten élhetne, ha valahol ennyi olaj feltörne a területén...

Svédországi vicc volt, hogy egy svéden gázolás után agyműtétet hajtottak végre, kivették a fél agyát.
Mikor felébredt az altatásból, megszólalt norvégül...

andaluzkutya 2013.01.11. 14:26:21

@MACISAJT: A vicc önmagában nem bizonyít semmit, a norvégoknak nem szőke nős vicceik vannak, hanem svéd vicceik.
De mint fentebb írtam, itt másképpen közelítik meg a kultúrát. Amúgy szerintem a norvégok nem állnak olyan rosszul a világszerte ismert művészek terén...

petrol pet 2013.01.11. 14:32:34

@MACISAJT: Szerintem nincs az az olajmennyiség, ami ha Magyarországon hirtelen feltörne, az abból szerzett pénzt a mindenkori magyar politikai elit el ne tudna tüntetni, úgy, hogy itt bárki bármit észrevett volna. Ehhez képest azért nem lebecsülendő, hogy a norvégoknak már az unokák unokái is atom be vannak biztosítva a világban ügyesen elhelyezett állami befektetésekből...

tableno 2013.01.11. 14:36:09

@petrol pet: Ja, az olaj önmagában még nem biztosíték a jólétre, lásd Nigéria, Venezuela, Líbia...

bpetya75 2013.01.11. 14:36:33

@zopilote:

Jó szerencsét! Üdv az erdésznek! :-)

@lendkívül magas langú embel Lómában:

Így igaz, danolászni tudunk. De azért: "Szerencse fel, szerencse le, ilyen a bányász élete", de "csendes tanyám erdő mélyében áll", illetve "Fel a kohóra! Ércet bele!" idább-odább differenciálódunk ;-)

blackhairlady 2013.01.11. 14:40:14

@tableno: "Egy-egy műszaki eszköz (iPhone) a márkás ruhadarabok (Helly Hansen vagy Northface kabát) Magyarországon igazi státuszszimbólumnak számítanak"

Azt irja, hogy Magyarorszagon szamitanak statuszszimbolumnak, nem Norvegiaban. ott mindenkinek ez van.

tableno 2013.01.11. 14:41:43

@blackhair-lady: Tudom, azóta már tisztázódott a dolog. Az eredeti szövegben még nem ez volt.

valogatos 2013.01.11. 14:45:51

na igen, a parja sw fejleszto es igy nyilvan jol keres. neki meg konnyu volt semmi komolyhoz sem ertve onmegvalositani. en is sw fejleszto vagyok, tudom mirol beszelek(1M/ho a kinti fizu ugyanabban a munkakorben amiben dolgozom), tolunk svedorszagba mennek igy ki hasonlo parok(pasi viszi a tudast es kapja lovet, csaj meg buszkelkedik es kritizal).

Spacecake 2013.01.11. 14:49:23

@outmigrant: ritka egy kis irigy g..i lehetsz kisfiam...
rad is hatvanyozottan ervenyes az egesz sztorit osszefoglalo mondat:`Hallgattam a nyafogásukat, hogy odahaza mennyire rossz minden, s Norvégiában is ugyanez a helyzet. Erre csak azt tudom mondani, hogy aki otthon nem érzi jól magát a saját bőrében, az valószínűleg itt sem fog másképpen vélekedni önnön életéről."
se Norvegiaban, se mashol.

tableno 2013.01.11. 14:51:33

@valogatos: Kedves kis ember vagy. Nem jutott barátnő?

outmigrant 2013.01.11. 14:52:43

@Spacecake: Love, Peace, Sex, John Lennon... Nekem jó ott, ahol vagyok, nyugi! :)

Void Bunkoid 2013.01.11. 14:54:12

@kriosz: ez így van sajnos itthon is. A tizen-huszonévesek fejből köpik három hónapra visszamelőleg az összes mémet és vagány dolgot a "fészen", meg a szintén ott szervezett diáktüntetésre kimennek ordítozni, de halvány fogalmuk sincs, hogy az állami finanszírozott, nekik _járó_ egyetemi oktatásukat ki fizeti igazából. Pl többek között az a mondjuk kisvárosi varrodában dolgozó anyuka is, aki soha nem járt sem ingyen, sem máshogy egyetemre, és a tulajdon gyereke sem, mert nincs pénz albérletre vagy kolira meg a nagy pösti életre a kölöknek. Nincs, mert a kicsi fizetésükből is kapitális adósarcokat vonnak le, hogy a macbookos fővárosi trendikislány ingyen járhasson egyetemre.

kriosz 2013.01.11. 14:56:46

@petrol pet:Nem is mondtam hogy ellentmondasz. Az tényleg nagyon jó lenne, mire most esetleg megtalálja megöregszik.:)Az ügyesen elhelyezett állami befektetések háááááátez mindig olyan nesze semmi fogd meg jól, van is meg n incs is.
Akinek itt munkája van és dolgozik az fizet mint a kocsis és ugye megél, a pénz körbejár, a sok extrát amit az olaj adna én nem nagyon látom.

tableno 2013.01.11. 14:57:21

@Void Bunkoid: Anyám borogass! Orvos látott már? Úgy látszik felébredtek a trollok...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 15:01:39

@bpetya75: lehet, hogy en vagyok tulkepzett, de nekem ez erdeti allapotaban is igy jott le:)

kriosz 2013.01.11. 15:06:21

@100 nap északon: Bocsánat, biztos már írtad de van blogod is vagy csak fészbuk?

Hari Seldon 2 2013.01.11. 15:07:31

@christophe:
Mi még nem tudjuk hova megyünk. Majd oda amelyik kórház visszajelez, interjú miatt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 15:12:41

@kriosz: hat O sem eppen bevandorloparti:)@Réka ‎: nekunk

bpetya75 2013.01.11. 15:16:32

@hagyma:

Nem túlképzett vagy, hanem (hozzánk képest) későn kelő ;-)

Az értetlenkedésünk hatására került be a "Magyarországon" szó. (Büszkén feszítő szmájli)

bpetya75 2013.01.11. 15:22:08

@petrol pet:

Ez de nehéz ügy! Sokan még huszonévesen sem tudják, mit is akarnak, nem hogy 15-16 éves fejjel. Meg aztán ez még bőven változhat is. Az viszont tényleg fontos lenne, hogy ne csak úgy éljenek bele a vakvilágba, fejhallgató, kapucni, okosteló, oszt jónapot...

kriosz 2013.01.11. 15:22:23

@hagyma: Már nem tudom miről van szó:)

kriosz 2013.01.11. 15:22:57

@bpetya75: Akkor mégsem vagyok hülye:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 15:23:47

@bpetya75: keson fekvo
mar lattam az ejjel es en levagtam a temat, hogyan gondolja Gabor, de nem kommentelhettem mert Mary aludt:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 15:24:49

@kriosz: sem ezt sem ennek az ellenkezojet senki nem allitja:)

kriosz 2013.01.11. 15:25:22

@MACISAJT: Nekem soha nem az a fura hogy mondjuk nem tudnak Magyarországról sokat, nem sok ember van aki sok mindent tud más országokról PVK:) hanem hogy nem is igen érdekli őket.
Én ha összefutok itt máshonnan jöttekkel mindig érdekel legalább dióhéjban hogy milyen ott az élet, mennyi igaz abból amennyit az átlagember legalább tud. Ezért olvasok itt is és más blogokban.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 15:26:11

@kriosz: ja bevandorlasrol volt szo, ahogy atfutottam a hozzaszolasokat
es amennyire Rekat ismerem, nem nagyon hove, hogy fel keleteuropa, meg fel afrika azon a kornyeken probalkozik
amit meg is ertek
Anglia is mar ugy nez ki mint egy szemetdomb

kriosz 2013.01.11. 15:31:31

@hagyma: Na, ja mindenki ott és addig próbálkozik amíg és ahol engedik. Utána meg ugyanúgy hülyítik azotthoniakat hogy ide gyertek , dőzs és kánaán.:)

Spacecake 2013.01.11. 15:31:48

@outmigrant: helyes,mindenkinek jobb igy:-)

bpetya75 2013.01.11. 15:41:33

@hagyma:

Akkor mégis túlképzett vagy ;-)

DieNanny CH 2013.01.11. 15:44:46

@Nordstjernen:
Én sokat tudok! A kedvenc fiatalkori együttesem norvég. Az "A-ha". És tudom mindhárom tag nevét is! Meg Morten feleségének nevét is! (Őrá voltunk 23 évvel ezelőtt féltékenyek a barátnőimmel...) ;-)
Amúgy szerintem az egyik dalukat minden magyar ismeri, méghozzá a "Take on me"-t. Ez kb 20 éve a BKV reklámzenéje volt.

kriosz 2013.01.11. 15:48:01

A legnagyobb norvég importcikk volt. :)

kriosz 2013.01.11. 15:48:36

de hülye vagyok exportcikk :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 15:50:49

@bpetya75: pedig iszok erosen, hogy oljem az agysejteket
de semmi nem segit
@DieNanny: akkor szerintem neked Bjorn is tetszett az Abbabol:)

Nordstjernen 2013.01.11. 15:51:23

@DieNanny: nekem is nagyon tetszett a take on me videoklipben, meg az egesz video is. A mai napig nagy kedvenc.

@100 nap északon: megvolt a kommenteles :)))

kriosz 2013.01.11. 15:57:10

@DieNanny: Egyébként nagy hülyeség de pedig tudtam anno hogy norvégok de ugye Norvégia huszonvalahány évvel ezelőtt, marha sokat tudtam khmmm:) az országról.Na, szóval multkor nyilatkozik itt a tévében ez a Morten és nézem jééé értem :) ja, mert hogy norvég és norvégul beszél :))))))))))
Aki anno sztár volt és ugye angolul énekelt , elképzelhetetlen volt hogy nem angol nyelvterület :)

Nordstjernen 2013.01.11. 15:58:37

@kriosz: "Szerintem meg baromian személyiségfüggő hogy igazán ki hol szeret élni. VAn akibe bele lehet nevelni hogy neked itt alegjobb de van akinél miután felnő rájön hogy én valahogy jobban érzem magam máshol. "

Szerintem is szemelyisegfuggo - ha magambol indulok ki, akkor legalabbis az. Nekem az eszaki mentalitas/hozzaallas a dolgokhoz jobban bejon, mint a magyar. Pl. sok magyart zavar, hogy a norvegok nem nyitottak, engem nem, mert en sem vagyok az. Tudnek meg csomo peldat mondani, hogy mi az ami zavar a magyar szemleletben es itt az ellenkezoje a jellemzo, de az mar tul off lenne.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.11. 16:08:40

"magyarokról sem tudnak sok mindent"

Mert mi piszok sokat tudunk a norvégokról, mi? ;)

kriosz 2013.01.11. 16:09:55

@Nordstjernen: Akkor szerencséd van, én máshol élnék és majd fogok is most csak kihasználom alehetőségeket :) meg amit az élet hozott de mindent meg lehet szokni max. nem szereted.

lüke 2013.01.11. 16:11:59

1977 pünkösdjén még 407-s Moszkvicsok jártak-mintha itthon lettem volna-,
85-ben mikor már volt olaj: a kollégák prepotensek és arrogánsak lettek, lenézték a kelet- európait
de 77-ben is szép volt a Holmenkollenen ülni s lenézni az Oslo fjordra- Róna Viktor táncolt az oslói operában- s Munk és Vigeland
se változott mára
talán Heidi Lökét kellene megkérdezni tud-e valamit MO-ról?

Északifény74 2013.01.11. 16:13:29

Státusszimbólum: a cikkben le van írva világosan, hogy a Helly Hansen cuccok és a Northface kabát, MAGYARORSZÁGON STÁTUSSZIMBÓLUM, míg itt Norvégiában mindenki simán megveszi. Olvassatok, értelmezzetek...megéri...

Nordstjernen 2013.01.11. 16:17:48

@Északifény74: korabban "nalunk" volt odairva, emiatt sokan felreertettuk, HÁ javitotta utolag.

@kriosz: Es hova akarsz koltozni?

Határátkelő 2013.01.11. 16:29:09

Látom, pár tucat hozzászólásként le kell írnom: a státusszimbólumos részbe UTÓLAG írtam bele a MAGYARORSZÁGON szót, mert valóban félreérthető volt.

DieNanny CH 2013.01.11. 16:29:48

@Don Kartasch:
"És akkor le is szűri a konzekvenciát: tájékozatlan/műveletlen nép..."
Itt Svájcban, a bölcsiben az egyik kolléganőm 28 éves, és csodálkozott, mikor mondtam neki, hogy a szülővárosom 20 ezres lakosú. Merthogy ő Mo-ot pontosan olyannak képzelte, mint amilyet a Sissi-filmekben mutattak! (Puszta, és gémeskút...)
Egy másik kolléganőm a csoportnaplóba írta, hogy az egyik gyerek még a repülőút miatt kialvatlan - és azt írta "Jetleg".
Nos, én sosem tanultam angolul, de tudom, hogy Jetlag-nak írják. Egy harmadik kolléganőm meg megírta, mivel kente be a gyereket, és azt írta "Bebanthen". Pedig előtte volt a tubus, amin "Bepanthen" állt.
Szóval, számomra ilyen apróságok jelentik a műveltséget...

kovacs55 2013.01.11. 16:29:55

@Keppi:
Kicsit több konkrétumot én mondjuk szívesen olvasnék még, például: fizetés, albérlet, havi költségek megoszlása, stb

@Keppi:
Te akartad.....
8650 Skr Havi nyugdij (ember, 28 ev munkaviszony )(adolevonas utan)
8270 Skr Havi nyugdij (asszony, 27 ev munkaviszony)(adolevonas utan)
7800 Skr Lakas „tanacsi” (nem alberlet, nem oroklakas, 76 kvadrat) havi lakber
249 Skr TV (kabel)
513 Skr TV licens (3 havonta, csak azert mert van TV a lakasban)
380 Skr Telefon,internet
390 Skr mobil (ember)
390 Skr mobil (asszony)
980 Skr havi benzin
310 Skr lakasbiztositas
740 Skr kocsibizt. (casco is)
860 Skr Eon-el
Bevetel 16920 Skr,
Kiadas 12099-12612 Skr,
Marad kb. havi 4000 Skr kajara meg egyebbre

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 16:30:46

@Nordstjernen: sot meg korabban meg a nalunk sem volt:)
@Határátkelő: na ezert nem erdemes javitani, aki erti erti, aki nem nem
de igy mar aki kesobb jon total nem erti:)
csaxoltam

DieNanny CH 2013.01.11. 16:33:20

@hagyma:
A dalok igen, de az együttessel úgy voltunk, hogy 2 fiú, 2 lány, ők foglaltak, míg Mortenék 3 fiú és sehol egy lány!

Északifény74 2013.01.11. 16:36:50

@Eltévelyedés: abszolút igazad van, mindenben, és csak egy hetet voltál itt.
A legnagyobb baj tényleg az, hogy a beilleszkedés szándékának legkisebb jelét sem mutatják!!

Dolgoztam is ilyenekkel( ez már előrelépés volt, mert dolgoztak) de köszönet nem volt benne. Azért is léptem ki arról a munkahelyről, mert ezeknek kellett volna a középvezetője lenni...

kriosz 2013.01.11. 16:37:57

@Nordstjernen: Délre :)Felhördülés :Görgországba:)
@hagyma: Jó már, bocsánat én meg stjerne voltunk bénák és félreolvastuk :)

kriosz 2013.01.11. 16:41:09

@kovacs55: És mi van ha még kölcsönötök is lenne.

kovacs55 2013.01.11. 16:45:58

@kriosz:
be is b@szna a szentkuti bucsu.....egyszeruen nem ferne bele de igy nem panaszkodunk, jut is marad is es a penz nem minden, legyen egeszseg a tobbi nem szamit...persze lehet hogy nincs igazunk ha igy fogjuk fel a dolgokat.

Északifény74 2013.01.11. 16:50:36

@hogyne,persze,igazad van!: mondd, te honnan köhögsz ide? és egyáltalán mit röhögsz..??

kriosz 2013.01.11. 16:53:27

@kovacs55: De, főleg ahogy szalad az idő és változik , öregszik az ember , egyre jobban így gondolom.

hogyne,persze,igazad van! 2013.01.11. 16:54:38

helli hansen akkora vilagmarka, hogy a magyarok keresztet vetnek mikor meglatjak, es mindenki csak olyat vesz!Ez teljesen realis!

deputy sheriff 2013.01.11. 16:56:15

@Határátkelő: Eddig is ertette a hozzaszolok 99%-ba, csak ez pont egy olyan poszt, amibe keves helyen lehet belekotni. A "magas lov", "csak az olaj miatt..." es "butasegg norveg"...mind elottek mar.
Ha Amerikarol vagy Ausztraliarol szolna az iras, a kutyat nem erdekelne a statusz szimbolumos mondat.

Nordstjernen 2013.01.11. 16:58:28

@Keppi:
Ja, tenyleg, itt van par norveg adat:
Minimalbert nem tudom, de pl. a netto 15ezres fizetesbol mar meg lehet elni, ez pl. bolti eladok/gyorsettermi dolgozok fizuja. Norvegnak keves, sporolos magyar ki tud belole jonni.
Alberlet attol fugg, h. varos melyik reszen elsz. Keleti varosreszben olcsobbak a lakasok altalaban, de legyen mondjuk havi 8000 korona (ez most az olcso, felmentek nagyon az alberleti arak az utobbi evekben). Ha szobat berelsz lakokozossegben, akkor az kb 5-7ezer korona.
A viz alt. benne van a dijban (nem mindenhol), azert nem kell kulon fizetni. Futes valtozo, mindenhol az aramdijban van benne, nalunk teli honapokban ez 2-3000 korona (3 honapnyi osszeg), de mi faval is futunk emellett, szoval nem sok.
Kaja mondjuk ket embernek 4 max. 5 ezer korona, de akkor mar kanaan van :D (inkabb tobbet mondok). Mobil elofizetesek 300-600 korona havonta. Berlet 620 korona (ez meg 1-2 hajora is jo). HEV, metro, busz, villamos van benne. Illetve a HEV csak Oslo varoshataraig.
Hmm... mit hagytam meg ki? Egy mozi 100 korona, egy atlagos etterem 250 (kaja es egy kola melle). Egy nagy BigMac menu 80 korona asszem.
Ha ketten dolgoztok, akkor siman meg lehet ebbol elni es meg marad is.
Sok sved fiatal idejon Osloba dolgozni, akar havi 200 munkaorat is bevallalnak, amibol osszejon egy csomo penz. A kiadasaikat minimalisra redukaljak, sporolnak, ahogy tudnak, majd az evbol ket honapot utazgatassal toltenek.
Magyaroknak azert nehez, mert otthoni fizuval iszonyu sokba kerul az indulas a kauciok miatt, plusz kell biztositek-penz is, kajara meg stb., amig munkat talal az ember.

@kriosz: Nem hordulok fel, csak legyen munkad :) es bird a klimat (en megpusztulnek, lol).
Ja, jol magunkravettuk ezt a "nalunk"-at. :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 17:07:04

@DieNanny: kishituek voltatok, mer ugye hogy elvaltak
bar mind a 4 olyan ronda mint a veszedelem

kriosz 2013.01.11. 17:09:16

@Nordstjernen: Ja igen és aztán ahogy nő a család jól megnőnek a bevételek is. Szerintem ide csak valami nagyon tuti, keresett melóval érdemes jönni.
Persze bealapozza az ember a nyugdíjaséveket ;)Bevallom már most elég a hidegből és a csúszkálásból, napfényt és tengert akarok akkor az alaphangulat már meglesz!

kriosz 2013.01.11. 17:11:07

@hagyma: Hárman voltak, vannak és na na az énekes posztere fent volt a falon :)

christophe 2013.01.11. 17:11:15

@Hari Seldon 2: Attol fugg milyen nyelvet beszèlsz,francia vagy,flamand.Sajàt vèlemèny;Brusszel nem annyira jo dràgàbb,lassabb ugyintèzès,sok bevàndorlo.Igaz èletkor ès csalàdi àllapot fuggo,ha fiatal,gyermektelen vagy, lehet ,hogy bejon.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 17:19:22

@kriosz: most az ABBA-nal tartunk, de legyenek heten
egykutya
mind katasztrofa

Nordstjernen 2013.01.11. 17:21:47

@kriosz: de hagyma az Abba-rol beszelt
Nem kiadasokat akartal irni?
Igen, egyebkent en sem itt kotottem volna ki, ha nem egy norvegba leszek szerelmes :D es szerintem akkor tud egy magyar csalad ide kikoltozni, ha pl. van sajat csaladi hazuk/lakasuk, amit eladhatnak. Vagy a te verzioddal, keresett szakmaval lehet.
Egyebkent a delre koltozessel te is csak ugyanazt csinalod, mint a norveg nyugdijasok :P

Nordstjernen 2013.01.11. 17:24:03

@Nordstjernen: ja marmint azert nem itt kotottem volna ki, mert a netto 75ezres titkari fizumbol kicsit nehez lett volna kigazdalkodni az egyeduli koltozest, meg a kauciokat. De mivel mi a csaladtol berlunk lakast, ezert azt sem kellett fizetnunk es iszonyu sok segitseget kaptunk toluk :)

andaluzkutya 2013.01.11. 17:32:43

@Nordstjernen: Nekünk összesen tízezer Ft-unk volt egy hitelkártyán, amikor kijöttünk, kauciót, első havi lakbért a közvetítőcég hitelezte, költözést a kórház állta, első fizetésig a kórház adott kölcsön. A 10ezer Ft harmada elment a feleségemnek kávéra repülőtéren:)) De hát a szakmám keresett errefelé, úgyhogy nem volt benne nagy kockázat.

kriosz 2013.01.11. 17:35:52

@hagyma: Ma teljesen elbeszélek melletted, sok volt már a blogból:)
@Nordstjernen: Na, neked is hülyeségeket írok :)
persze kiadások, ja én is úgy jöttem ki mint te, addig annyit tudtam hogy aha :) meg hideg ,a fene sem szándékozott errefelé élni. De mára már ugye minden megváltozott. Na, tessék teljesen átvettem a norvég életstílust :)

kriosz 2013.01.11. 17:37:49

@andaluzkutya: Na, erről van szó, keresett szakmával lehet jönni.Nézegetem az álláshirdetéseket, egyfolytában keresnek ilyen olyan dokikat.

bitch.in.no 2013.01.11. 18:01:40

hat nem tudom. en aprilis ota elek Norvegiaban. egy het utan lett munkam. ra harom honapra kozepvezeto lettem. norvegul minimalisan tudok. jo, idom sincs megtanulni a nyelvet. ja, es 8 honap utan vettem egy lakast - hitelbol. ja. es egy 4 eves gyereket nevelek egyedul es no vagyok.
a lenyege a mondanivalomnak csak annyi, hogy vannak akik alkalmasak arra, hogy belevagjanak egy uj eletbe, es meg is tudjak csinalni, vannak akik meg nem, es csak szenvednek tole-benne. nekik tok mindegy, hogy hol vannak es mit csinalnak, mert nem a tulelesre szulettek, hanem a vegetalasra.

patkányarcúáginéni 2013.01.11. 18:06:34

visszatérve a posztra (lehet, hogy túl későn): az égvilágon semmi nem derül ki belőle arról, hogyan is lett a "lány" ilyen sikeres ott, mivel foglalkozik tulajdonképpen?

a riporter úr elfelejtette leírni...

Francekellregisztralni 2013.01.11. 18:08:28

Krisztinek Grat.

A bevandorlo kerdest azert a norvegok jo resze is erzik, csak nem illik beszelni rola...igy semmi keppen.
Ha megvalosult kommunizmust (az ideologiait, nem a ruszkit valtozatot) akarsz latni...olyat ahol van ra penz .... akkor gyere ide Norvegiaba. Ettol fuggetlenul a Norvegok egy-ket dolgot tortenelmi tavlatokban legalabbis igen jol csinaltak. Hogy a jovovel mi lesz az mas kerdes ... arra ott a mastercard ...akarom mondani az ola.j:)

Kommentelok meg, hogy lehetnek ekkora analfabetak? _Magyarorszagon_ statusz szimbolumnak szamit a buzi draga NorthFace kabat, _Norvegiaban_ ("itt") meg nevetve megveszik, mindenkinek az van. Hol latjatok ebben a mondatban a hibat? (Meghagyom a lehetoseget, hogy aszerkeszto azota kijavitotta...:)

Francekellregisztralni 2013.01.11. 18:11:38

Bloggazdi:
...igen en is utolag neztem meg a 185. hozzaszolas.
Ha a szovegbe irtad volna a "Magyarorszagon" szo melle, hogy szerkeszteve, javitas vagy valami, akkor nem kene minden 50. hozzaszolas utan szolnod, hogy ne hulyezzuk mar egymast:D

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.11. 18:13:57

@Francekellregisztralni:

"Ha megvalosult kommunizmust (az ideologiait, nem a ruszkit valtozatot) akarsz latni...olyat ahol van ra penz .... akkor gyere ide Norvegiaba."

Tehát Norvégiában nincs magántulajdon, nem ismerik a pénzt, s nincs kormány, parlament, Érdekes, én nem így tudtam.

Határátkelő 2013.01.11. 18:15:16

@patkányarcúáginéni: "„A történet arról szól, hogy ide bárki bejöhet és egy asztalt bérelve tud nálunk dolgozni. Az angolban „co-working" a neve ennek, azaz ha ügyfelünk nem akar irodát bérelni, hanem elég neki egy asztal is, mi szívesen fogadjuk" – mondja Kriszti."

Ennek melyik része nem érthető? Irodahelyisége(ke)t üzemeltetnek, és adnak bérbe, csomó szolgáltatással. Ha valakinek nem kell / nem akar kifizetni magának külön irodát, elég neki egy asztal, de mégis szüksége van a szolgáltatásokra, és egy helyre, ahol normális körülmények között fogadhatja az ügyfeleket, akkor odamegy és töredékpénzért bérel, mintha egy egész irodát kellene fenntartania.

100 nap északon 2013.01.11. 18:15:56

Sziasztok!
A közszolgálatiság elefántcsonttornyából kilépve még nekem is új ez az egész. De igyekszem a következőben egyetlen szót sem kihagyni :)

bitch.in.no 2013.01.11. 18:18:05

a bevandorlokerdes - itass le egy norveg csoportot es meglatod, hogy valojaban mi a velemenyuk a bevandorlokrol. ebben az orszagban meg az is rasszista lesz, akinek eleteben nem volt korabban baja semmilyen nacioval (itt a rasszizmust kifejezetten az afrikai kontinensrol ideerkezokre ertem). en havi 36% adot fiezetek, egy vagyont az ovodaert, penzbe kerul a korzeti orvosi ellatas, a nyelvtanfolyam. bezzeg, ha menekult lennek: allami tamogatast kapnek, ingyen nyelvtanfolyamot, lakhatasi tamogatast, ingyen ovodai helyet a pulyainak (mert persze minden fekete elkezd gozerovel osztodni itt, leven, hogy gyerekenkent 37.000 koronat tamogatast kapnak szulesenket - ha nem regi az adat es nem tobbet azota), ha elhelyezkednek, akkor kevesebb adot fizetnek, ha nem kapnak helyet, akkor meg mindenfele tamogatast. ezzel szemben en, aki egyedul nevelem a gyerekemet, nem tudtam aprilis ota kipofozni beloluk a csaladi potlekot, de persze a magyart mar nem utaljak - nem mintha az itt erne barmit... ha mar csaladi potlek: amit elkuldtek innen a MAK-nak kitoltesre, arra 10 hete volt a MAK-nak valaszolni. egy het utan letiltottak a CSP-met otthon, de a 10 heten kuldtek csak vissza a formanyomtatvanyt URESEN, egy pecsettel, kitoltes nelkul - es az a MAK Nemzetkozi Osztalya...
menekultek lenni kanaan itt. munkaidoben tomve vannak a boltok veluk, ahogy vasarolnak (mig ugye mas DOLGOZIK), mindenkin csak markas cucc van, es a vilagfajdalom a fejukon, hogy nekik itt milyen szar...

Francekellregisztralni 2013.01.11. 18:19:06

@kovacs55:
"8650 Skr Havi nyugdij (ember, 28 ev munkaviszony )(adolevonas utan)
8270 Skr Havi nyugdij (asszony, 27 ev munkaviszony
...
.Marad kb. havi 4000 Skr kajara meg egyebbre"

Køhhh....
Aztat a 27-8 evet ott dolgoztatok le svedorszagban?
Feleltetek kozben az egeszet????
...en maaaa...(O.o)

Francekellregisztralni 2013.01.11. 18:31:56

@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Neeee...csak majdnem.
Ki akarnak minden jellegu kulonbseget kuszobolni. Csak ne kerdez mi fogja motivalni a fiatalokat, hogy jobbak legyenek mint az atlag...esetleg az alja. Ha egy gyereknek szulinapja van akkor az osszes tobbinek akik meg vannak hivva vagy jelen vannak(adott esetben egesz osztaly) is ajandekot adnak, hogy nehogy veletlen meg legyen kulonboztetve valaki. Meg jatszasibol sem veresznyeznek, nehogy valamelyik jobb legyen mint a tobbi...ertsd nehogy a tobbinek megtorjon a kicsi lelke:P.
A kormany belepofazik az arucikkek araba es kereskedelmebe. Ettol pl mestersegesen generalt aru hiany alakul rendszeresen. Telente pl vaj nincs (tok rohelyesen hangzik de tenyleg igy van).

A nezeteik, marmint amiket el is arulnak, egesz ilyeszto. Marmint az atlage. A szamtanban nem visszamaradott norvegoknak meg forr az agyvize ha felszinre kerul a kerdes.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2013.01.11. 18:35:55

@Francekellregisztralni:

Ami vázolsz, az nem kommunizmus, hanem szociáldemokrata típusú berendezkedés. (Egyébként ez majdnem ugyanaz a szarság, mint a kommunizmus, de ez más kérdés.)

bitch.in.no 2013.01.11. 18:37:49

csak az erdekesseg szintjen: randiztam olyan norveg mernokkel, aki az olajszektorban melozik, orankent 20.000 (nem eliras!!) koronaert konzultal... elkepesztoen szethuzo fizetesek vannak. (a poen az, hogy egy torok srac volt - meg is nott az azsiojuk a szememben, ki tudta, hogy ezek ennyire jok az agyban??!)

kovacs55 2013.01.11. 18:37:57

@bitch.in.no:
amit leirtal a bevandorlokerdesröl az Svedorszagban detto ugyanaz, sot mint nyugdijas (nem tudsz olyan koran odamenni)ha learazas van nincs eselyed valami jo cuccot venni mert a szegeny budoslabuak mindent felvasarolnak elotted azutan kuldik "haza" vagy tovabb a rokonoknak akiknek uzletuk van vagy eppen felkerulnek a cuccok a hirdetesi oldalakra (technikai dolgok)...teszik ezt hogy "nincs penzuk", nem ismerik a sorbaallast hanem pofatlanul eloretolakodnak vagy a gyerekeket kuldik elore...de minek is sorolom.....igen, meg kell oket erteni mert sokan haborus ovezetbol jottek es traumajuk van emiatt...

patkányarcúáginéni 2013.01.11. 18:38:38

@Határátkelő: megtisztelő, hogy segíteni próbálsz, de a én "hogyan"-ra is kíváncsi lettem volna.
a szakadt farmer rendben van, de honnan a kezdőtőke? nyilván a pár másik tagja, de ez nem biztos.
mihez ért a hölgy valójában?milyen munkát végez most ott?

Francekellregisztralni 2013.01.11. 18:39:04

@bitch.in.no: lehetne, hogy priviben levelezzunk kicsit errol a lakas veteles dologrol. en is epp ezen gondolkodom erosen.:)
koszi
(mianormalis@freemail.hu)

Francekellregisztralni 2013.01.11. 18:44:54

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Jo legyen igazad, engem nem erdekel. Tenyleg nem neztem meg a definiciot. De hogy beteges az biztos...es hasonlo iranyban beteges.

kovacs55 2013.01.11. 18:56:24

@Francekellregisztralni: Aztat a 27-8 evet ott dolgoztatok le svedorszagban? Feleltetek kozben az egeszet????

Igen, 27-28 eves munkaviszony svedben, mivel keson pattantunk le es ket gyerekkel (80-as evek kozepe, mindent ujra kellett kezdeni, lakas, butor, stb) ezert nem tudtunk tobb munkaviszonyt osszeszedni a nyugdij elott (65 ev a nyugdijhatar noknek es ferfiaknak is), mikor dolgoztunk fizetesunk atlagos volt, kozben utaztunk erre-arra es a magyar utak sem voltak olcsok (ne gondoljatok semmilyen extra kiadasra, rongyrazasra....). Mint mondottam panaszra semmi okom csak a kerdesekre valaszoltam...Majd masok eldontik hogyan kellett volna csinalnom...

kriosz 2013.01.11. 18:56:44

@Francekellregisztralni: Mert nem mindenki hülye, csak ahogy már írták itt ciki erről beszélni és ne s zidd a hazát mert itt minden szuper. Iskolás koruk óta beléjük nevelik hogy itt a legjobb, már általánosban kezdik. Ja az egyenlősdi , amúgy sem szeretnek kilógni a sorból, az tiszta ciki, a gyereknevelésük hát meg is van az eredménye, nem tudom milyenek máshol a gyerekek, fiatalok de a legtöbb itteninek az alapvető kulturális viselkedésről gőze sincs.A felnőttek meg szidják hogy viselkednek a fiatalok, nem ártana elgondolkozni.

kriosz 2013.01.11. 18:58:55

@kovacs55: Normál munkával, normál bevétellel és kiadásokkal, több gyerekkel, hazutazásokkal v. sima utazgatásokkal teljesen normál életformát tudsz biztosítani de nem többet. Akinek több a pénze annak is elmegy mert tele van kölcsönnel ;)

bitch.in.no 2013.01.11. 18:59:11

@Francekellregisztralni:

megirom en itt is:)
ha van melod, huzamosabb ideig, es a banknal tudod igazolni, hogy el tudod magad mellette tartani vagy befektetesnek veszed es kiadod - ebben az esetben kell egy eloszerzodes a berbevevotol, akkor mar csak az a kerdes, hogy mennyiert kapsz hitelt. nekem az SPV. 9%ot mondott, amin nem tudtam, hogy sirjak vagy rohogjek. utana a DNB-hez atmentem, hogy mondjanak ok is valamit es mit ad isten kiderult, hogy a DNB vezír ugyefelem volt nyaron, es emlekezett ra, hogy milyen fasza szolgaltatast kapott - a norveg munkamoral is megerne egy bejegyzest... - es megalkudtunk 3.46%-ban, ami kicsit jobb, mint a nagyatlag, amit itt kapni szokas. makom is volt, nem mondom. de a lakasberlesnel joval kedvezobben jovok ki... ha kiadom, akkor havi kr 5700 a torleszto (ebben minden benne van), ha bekoltozom, akkor ugye alacsonyabbat tudok igenyelni, eleinte csak a kamatot kell fizetnem par evig, a toket nem, es igy csak havi 3500 lesz. ja es nem andel-es lakas, hanem sajat... meg en is nehezen hiszem el, hogy sikerult, egyelore el vagyok varazsolva a tenytol, hogy az oceantol 50 meterre fogunk lakni:)))
de ha van kerdesed, nyomhatjuk persze mailben is, csak gondoltam innen mas is okolhat...

kriosz 2013.01.11. 19:00:53

@bitch.in.no: ja de gondolom nem a mekiben vagy középvezető ;)

kriosz 2013.01.11. 19:02:39

@bitch.in.no: Lecsekkolnak és ha rendesen fizetőképes is vagy akkor még meg is keresnek a hitellel.

Északifény74 2013.01.11. 19:03:37

@bitch.in.no: :D

merre laksz?????én Osloban!

kovacs55 2013.01.11. 19:09:35

@Francekellregisztralni:
Ki akarnak minden jellegu kulonbseget kuszobolni. Ha egy gyereknek szulinapja van akkor az osszes tobbinek akik meg vannak hivva vagy jelen vannak(adott esetben egesz osztaly) is ajandekot adnak, hogy nehogy veletlen meg legyen kulonboztetve valaki.

Erre irtam en valahol hogy ha svedorszagban Pistike meg Petike mamaja megkerdezi a szuloi ertekezleten hogy hogyan tanulnak a gyerekek, a tanar mondja hogy mindketto egyforman ugyes es jo, csak amikor felnonek az egyikbol igazgato lesz a masikbol utcasepro....

bitch.in.no 2013.01.11. 19:10:54

@kriosz:

bolcseszdiplomam van... kommunikacio szakon. az kozismerten karrierterulet:)))) haha.
nem, nem a mekiben, de pincerkent kezdtem, meg mosogatassal, meg a barban voltam ejszaka. aztan ebbol lettem az egesz hely menedzsere, cirka 100 embert tudunk altatni, es 120at etetni. eleinte kurva nehez volt, es az igazat megvallva most is kurva nehez neha. de a norvegek kozul nagyon sokan nem konstruktivak, rossz szervezok, es keptelenek az onallo kreativ problemamegoldasra. a multkor az ikea ettermeben megfagyott a 8 srac, aki a konyhaban dolgozott, mert 25 embernel hosszabb lett a sor:))) majdnem bealltam kiszolgalni, hogy haladjunk mar egy kicsit.
az az igazsag, hogy nyomni kell oket, nyomni ezerrel, ha megmondod, hogy mit csinaljanak, akkor jol megcsinaljak, de a norveg atlag emberben nincsenek is vezetoi ambiciok. a karrier szo jelentese nekik nem sokat mond legtobbszor. ha a szemelyes igenyeik ki vannak elegitve alapszinten, akkor mar kerek a vilag. legyen kaja, internet, teve. nyilvan ez nem egy altalanos ervenyu axioma, de legtobbszor ezt latom. hozza kell tennem, hogy en imadok itt elni, engem lenyugoz ez az orszag, es az, hogy mekkora lehetosegeim vannak benne.
a kovetkezo ket honapot nyelvtanulasra akarom szanni. persze epp ma lattam egy allashirdetest az egyik helyi ujonnan nyilo szallodaba keresnek igazgatot, ugyhogy most epp azt keszulok megpalyazni - akkor viszont megint nem lesz norveg tanfolyamom.

bitch.in.no 2013.01.11. 19:12:31

@Északifény74:

Bergen kornyeke. de most koltuzunk eszakabbra, ott vettem lakast, Trondheim alatt.
jo lenne egyebkent valami facebook csoportot csinalnunk, szerintem hasznat vennenk, mit szoltok?

kovacs55 2013.01.11. 19:23:11

@kriosz:
a gyereknevelésük hát meg is van az eredménye, nem tudom milyenek máshol a gyerekek, fiatalok de a legtöbb itteninek az alapvető kulturális viselkedésről gőze sincs.

Atadni a helyet idosnek, terhesnek ismeretlen fogalom errefele de labat feltenni a szemkozti ulesre az perfektul megy es ha raszolnak (de ki merne erre vetemedni) meg neki all feljebb es "mikozehozza" meg az enyhebb reagalas ra... Sok baromarcu elobb akar a liftbe beszallni vagy a jarmuvekre felszallni minthogy megvarna mig kilepnek vagy leszallnanak a nepek...mar nem is tudsz ezekre mit mondani...tok felesleges.

kriosz 2013.01.11. 19:23:14

@bitch.in.no: Ügyes vagy csak így tovább!
PVK:) de tényleg igaz, egy talpraesett, tanult ember, aki ügyes is és szerencséje is van megtalálja a számítását. Tényleg bénák üzletileg a mostani generáció nem dolgozza magát halálra, olyan dolgokon tudnak kérődzni napokig ami villámgyorsan megoldható lenne. Ja és hogy szeretnek megbeszélni csak kár hogy mondjuk 3. megbeszélés és még mindig nem jutottunk előre. Na, mindegy meg lesz ennek is a böjtje. Hirtelen ölükbe hullt a jólét és sajnos kissé kiőlte belőlük a a tüzet, az ambíciót, az igazi munkakedvet. Igy most még megy a szekér anyuci szoknyája alatt dehát tudjuk hogy semmi sem tart örökké.

Francekellregisztralni 2013.01.11. 19:23:19

@bitch.in.no: Koszi.
Akkor sorolom a kerdeseket:D:

Mennyi az a "huzamosabb ideig"?
Szamit, hogy nem vagy meg allampolgar?
Mekkora sajat tokevel kell rendelkezni hozza, kb?
En andel tipusut nezegettem mert egyenlore nem kell nagy es az nem is olyan horribilis aru. Ha nem is jonnek ki olcsobban mint a albim most akkor sem mas kolcsonet fizetnem, hanem a magamet. (es szerelhetnek be magamnak furdokadat...hihetetlen,hogy nem lehet normalis furdot tervezni errefele.)
Letezik lakas kozvetito iroda amire ra lehet bizni a alakas kiadasat? (Ha megis honolulura akarnek koltozni ideje koran:).)
...Ooo...
Mennyi a csaladi potlek?
Tudsz barmit az itteni gyes-rol vagy hasonlorol?

andaluzkutya 2013.01.11. 19:24:54

@kriosz: Én autót vettem úgy hitelre, hogy vasárnap este kitöltöttem néhány bank formanyomtatványát, és hétfő délelőtt 10-kor volt amelyik kérte a rendszámot, meg hogy hova küldje a pénzt... Tehát tudnak gyorsan is dolgozni:)
Lakásvásárlásnál min. 15% önrész kell, vagy a Husbank-on keresztül igényelni önrészt. Ha az megvan, és van egy normális kereset, akkor a vásárlás pillanatok alatt megy (ha találsz kedvedre való lakást, ami megfizethető). A lakáshitelkamatok 3,5%-nál kezdődnek, általában 4% körül vannak. Ha valakinek olyan szerencséje van, hogy a Husbank adja az egészet, akkor a kamat lehet akár 2,5% is...

Francekellregisztralni 2013.01.11. 19:26:07

@bitch.in.no: "...jo lenne egyebkent valami facebook csoportot csinalnunk"

A szambol vetted ki a szooot:D

kriosz 2013.01.11. 19:28:02

@kovacs55: Figyelj most mit vársz, én rosszul vagyok tőle mikor mondjuk szülőin ülök és mondjuk a másik anyuka úgy ül hogy mindkét lábát felrakja a szemközti székre de a nyikhaj tanár úr is, úgy beszélget a szülőkkel hogy ül a padon akét lába meg a széken van. Úgy rászóltam volna :)
Ja, a suliban mindenki okos és ügyes és minden oké én meg ott erőlködök hogy de látom hogy a gyereknek ezzel meg azzal gondja van de nem baj mert ne vegyük ela kedvét. Nem akarom elvenni a kedvét de nem ártana esetleg egy korrepetálás. Itt ilyen nincs csak ha a gyerekenek valamai szervi v. más baja van. Osztályzás sincs általánosban mert igen jaj milyenszar lehet hogy te kettes vagy amásik meg ötös, csak az a baj hogy utána gimi, kapsából osztályzás, kikérdezés, dogák stb. a gyerek meg pislog és fingja nincs semmiről és hirtelen kiderült hogy mi van hülye vagyok?
Attól meg rosszul vagyok hogy mondjuk beszélgetek a norvég anyukával közben a gyereke csinál valami bődületes marhaságot én már leordítanám a fejét ha az enyém lenne ez meg röhög és jaj hát gyerek nem? ááááá

kriosz 2013.01.11. 19:30:41

@andaluzkutya: Itt még gördül a hitellabda, ebben gyorsak , villámgyorsak, már előbb ott vannak mint te kigondolnád hogy mit veszel:)

bitch.in.no 2013.01.11. 19:32:10

Mennyi az a "huzamosabb ideig"?

legalabb 6-7 havi fizetesi csekket kell bemutatnod

Szamit, hogy nem vagy meg allampolgar?

nem

Mekkora sajat tokevel kell rendelkezni hozza, kb?

andaluzkutya kollega jol mondta: 15%-a az ingatlan aranak, de szamold meg hozza a 2.5% adot, amit kicsengetsz az allamnak, amikor a lakast kifizeted.

En andel tipusut nezegettem mert egyenlore nem kell nagy es az nem is olyan horribilis aru. Ha nem is jonnek ki olcsobban mint a albim most akkor sem mas kolcsonet fizetnem, hanem a magamet. (es szerelhetnek be magamnak furdokadat...hihetetlen,hogy nem lehet normalis furdot tervezni errefele.)

en is neztem. nezegeted hozza azt is, hogy havonta mennyi a kozos koltsege?? egy hitel fele a legtobb esetben. es a tarsashaznak sok esetben vetojoga van, plusz, ha valamit meg akarnak csinaltatni, akkor muszaj beszallnod... az egekig szokhetnek a koltsegek. en direkt nem akartam andelt.

Letezik lakas kozvetito iroda amire ra lehet bizni a alakas kiadasat? (Ha megis honolulura akarnek koltozni ideje koran:).)

igen, biztos, a finn-en maganemberkent is meg tudod hirdetni gond nelkul. es amilyen kereslet van, gond nelkul ki fogod tudni adni...

Mennyi a csaladi potlek?

egy gyerek utan 980 korona, ha egyedul neveled, akkor 1950 asszem. nekem tartozik a jo norveg NAV 18000 koronaval mar...

Tudsz barmit az itteni gyes-rol vagy hasonlorol?

azt tudom, hogy van, de nalam epp nem aktualis. ugyan a lanyom szivja az eletemet, hogy kistesot akar, de eleg egyet is egyedul nevelni kulfoldon. elobb vadaszom valami jol szitualt apukat a kovetkezohoz;) de komolyra forditva: menj be egy NAV irodaba, megmondjak, de a neten is megtalalod a NAV oldalan.

andaluzkutya 2013.01.11. 19:33:43

@Francekellregisztralni: Ha nem gond, válaszolok, amire tudok.
"Mennyi az a "huzamosabb ideig"?"
Ezt tudja a bánat (elsőre jó válasz:) )
"Szamit, hogy nem vagy meg allampolgar?"
Nem számít.
"Mekkora sajat tokevel kell rendelkezni hozza, kb?"
Min. 15%, de van aki 20 vagy 25%-os kér. Ha nincs, meg lehet pályázni a husbanknál, az önkormányzaton keresztül.
"En andel tipusut nezegettem mert egyenlore nem kell nagy es az nem is olyan horribilis aru. Ha nem is jonnek ki olcsobban mint a albim most akkor sem mas kolcsonet fizetnem, hanem a magamet. (es szerelhetnek be magamnak furdokadat...hihetetlen,hogy nem lehet normalis furdot tervezni errefele.)"
Azt nem szabad elfelejteni, hogy ha hiteled van, a kamatot levonják az adóalapból. Tehát jobban megéri hitelt felvenni, mint bérelni.
"Letezik lakas kozvetito iroda amire ra lehet bizni a alakas kiadasat? (Ha megis honolulura akarnek koltozni ideje koran:).)"
Ilyenről nem tudok.
"Mennyi a csaladi potlek?"
Normál esetben 970 Korona gyerekenként 18 éves korig.
"Tudsz barmit az itteni gyes-rol vagy hasonlorol? "
Van gyes, ami egy évig a fizetésed 80%-a (asszem), vagy 40 hétig 100%. Az apáknak jár 12 hét fizetett szabadság, amit az első évben lehet kivenni. Így ketten együtt egy évet tesznek ki. Ehhez legalább 6 hónap munkaviszony kell az elmúlt egy évben. Ha nincs munka, kapsz egy egyszeri kb. 37ezer koronás támogatást. Ha a gyerek nem megy óvodába az első év után, akkor 3 éves korig kaphat az anyuka kb. 3300 koronát.

Északifény74 2013.01.11. 19:36:36

@Francekellregisztralni:

@bitch.in.no:

csomó facebook csoport van, norvégiai magyaroknak, ha adtok privát elérhetőséget akkor szívesen meghívlak azokba ahol én tag vagyok

Francekellregisztralni 2013.01.11. 19:37:23

Mugy ahogy nezem van mar vagy 2 Facebook csoport is
http://www.facebook.com/#!/norvegiabanelomagyarok?fref=ts
http://www.facebook.com/photo.php?fbid=101974163196922&set=a.101974159863589.2557.100001530158921&type=1#!/norvegiai.magyarokbaratikore

...lehet megse kene harmadik:D
Sose voltam az ugorjunk a robbi itteni magyar nyakaba strategiaert oda es nem kerestem ra.

bitch.in.no 2013.01.11. 19:37:55

@kriosz:

koszi:) tudod, az a tapasztalatom, hogy a norveg ember udvarias, de nem tul baratsagos. viszont azt mar tobbszor megkaptam, hogy a batorsagomat azt nagyon becsulik. sokszor azt erzem, hogy azert segitenek, mert lenyugozi oket az, hogy bele mertem vagni a nagy semmire a vilag legdragabb orszagaban. eleinte mindenki kinevetett, hogy csak almodozom. most meg mar ott tartunk, hogy az ovi igazgatonoje most irt egy emailt, hogy mennyire csodalatos gyerekem van, es hogy buszke lehetek ra es magamra is, mert mind a ketten nagyon klassz csajok vagyunk. 'good girls go to heaven, brave girls get what they want'. el is futotta a konny a szememet, nem vagyok hozzaszokva toluk a szemelyes visszacsatolasokra.

kriosz 2013.01.11. 19:40:13

@Francekellregisztralni: Mindent lehet ami pénzzel kapcsolatos ;)
CSP ugy 800 korona körül van gyerekként. Gyes , én nem voltam gyesen de ha jól tudom ha ledolgoztad az utolsó hat hónapot akkor ca. 1 év 100 % vagy 80% ca. három hónappal többre.

bitch.in.no 2013.01.11. 19:41:49

@Északifény74:

ha megadod a csoportod nevet, akkor jelentkezem. vagy ugy nem mukodik?

encore 2013.01.11. 19:43:23

Nekem is lenne pár kérdésem.
Mennyi pénzzel lehet kimenni Norvégiába úgy hogy kihúzzam az első fizetésig?
Albérlet 3 hó kaucióval indítok aznap mikor beköltözök az albérletbe?
Az kb mennyi pénz lehet?
Én autószerelőnek mennék (egyenlőre angoltudással), abból ki lehet jönni?
Érdemesebb a Nagyvárosokat Oslo, Bergen, Stavanger esetleg más, elkerülni albérlet ügyben? Jobbak a kisvárosok? (részemről ott is találhatnék munkát)
Infókat adhatnátok ha tudtok.
Én Oslo 100, 150 km-es környékére gondolok. Repülővel majd Vasúti/ Buszos utazásokkal kihasználnám az NSB nyújtotta lehetőségeket.

andaluzkutya 2013.01.11. 19:44:59

@bitch.in.no: Lehet, hogy azért van, mert az állás, amit elnyertem több, mint két éve betöltetlen volt, de velem nemcsak udvariasak, hanem nagyon kedvesek is a norvég kollégáim. És az óvodai szülők is nagyon közvetlenek, akárcsak az iskolában, pedig ők azt se tudják, mit dolgozom. Persze az is lehet, hogy ez a varázslatos személyiségem miatt van:)

kriosz 2013.01.11. 19:46:05

@bitch.in.no: Néha egy két ember meg tud lepni itt tény és való de a nagy átlag sajnos nem ilyen.
Gondolom ez is közegtől de akár régiótól is függhet. Itt sokszor éreztem már úgy hogy amig csak úgy elvagy addig oké hát külföldi van eza kis munkája , rendben. De ha elérsz többet akkor nem egyszer volt már hogy simán rákérdeznek hogy hogy csináltad de nem a kiváncsi hangsúllyal hanem a csodálkozással hogy külföldi létedre. Ja és vadidegenek. Eszembe sem jutna rákérdezni ilyesmire egy vadidegennél, mondjuk rákérdezek a kebabosnál hogy mégis miből meg hogy a fenéből tudta megnyitni a boltját. :)

Nordstjernen 2013.01.11. 19:47:19

Mennyi norvegiai magyar van itt :-O elkepeszto, nem is gondoltam volna (oke, mondjuk nemreg regeltem).

@bitch.in.no: egy ilyen nagy lepeshez tenyleg nagyon batornak kell lenni :) kudos!

@kriosz: a vegen meg hianyozni fog a tel Gorogorszagban :P

Jaj mi ez a PVK, tudom, hogy reggel irta valaki, de az regen volt es nem is figyeltem oda nagyon :D

encore 2013.01.11. 19:48:15

Valaki elmagyarázná a Norvég útdíjjal kapcsolatos információkat hogy működik?
matricás?
pénzbedobós? stb..
mennyibe kerül?
Ha saját autóval mennék mit kell fizetnem, mennyi ideig használhatom, hogyan játszhatom ki egy ideig ha nem akarom hogy anyagilag lehúzzák rólam a gatyám is?
Ingyen hol parkolhatok általában?

Francekellregisztralni 2013.01.11. 19:52:31

@Északifény74: No melyik a jo FB csapat?

@andaluzkutya: @bitch.in.no: Koszonom a valaszokat.
Nem hangzik rosszul. Javaval nincs is gond. De mivel inkabb laknek a belvarosba ott nagyon teljesen sajatra nem lehet szamitani.
Nezem a kozoskoltseget (Felleskostander) ...de ebben benne van mindig valamennyi resze a kozos kolcsonnek vagy mi ( fellesgjeld) torlesztesenek is...ami gondolom valtozo, hogy mekkora resz. Szoval no vele a Prisantydning azaz a sajatresz erteke.

Mihez van veto joga a Tarsashazi (kepviseletnek?)?...Borettslag? Azt olvastam, hogy itt ott ez a borettslag nem engedi az allattartast. Gondolom akvariumra nem kell engedely:) Mi masba kophetnek bele?

kriosz 2013.01.11. 19:52:44

@Nordstjernen: persze vannak kivételek
Mert különbenmegkapod hogy álatalánosítasz, de ki nem? :)@encore: Mostanság nézegetem az állásokat fiam miatt, nem találtam errefelé autószerelőnek valót, amúgy itt rengeteg a lengyel, sok dolgozik ilyen műhelyben. Talán nagyvárosban, betársulva másik magyarhoz, együtt lakni stb. Sok pénz kellene hogy egyedül kijössz, három havi kaukció, legolcsóbban is számolva mondjuk egy huszas, meg ugye megélni is kell amig nem találsz munkát. egyedülállóként meló nélkül pedig nem is tudom hogy kiadnak e egyáltalán lkaást.

kriosz 2013.01.11. 19:54:07

@Nordstjernen: ja egyébként már éltem ott, örültemmint majom a farkának nem kell havat lapátolni, erre az első télen lett vagy -15 és két méteres hó, többet lapátoltam mint itt :)

Nordstjernen 2013.01.11. 19:54:22

@encore: az alberlet attol is fugg, hogy szobat vagy lakast berelsz.
Itt van a norveg alberlet (es minden egyeb mas) keresooldala, Oslo varosreszeivel, ha esetleg van turelmed gugliforditozni (csak norvegul van).

www.finn.no/finn/realestate/lettings/browse2?areaId=20061

A norveg utdij ugy mukodik, hogy mindenhol fenykepezo allomasok vannak felallitva, amik regisztraljak az athalado autokat. Az itteniek tobbsegenek egy, ezekkel a fenykepezokkel kommunikalo kutyu van beszerelve a visszapillanto ala es az alapjan kapnak azt hiszem eves szinten szamlat.
A tobbiek megkapjak postan a csekket.

Nordstjernen 2013.01.11. 19:58:13

@kriosz: en ugy mondanam, hogy mondjuk 2 millio forint min. kell a biztonsagos kikoltozeshez. Kiveve, ha az embernek keresett szakmaja van es a munkahely allja a kikoltozest, mint pl. @andaluzkutya eseteben.

Ami a gorog havat illeti - hat, tipikus :D

andaluzkutya 2013.01.11. 19:58:27

@Nordstjernen: Ha van dobozod (leolvasód) a kocsiban, akkor előre befizetsz egy összeget, ami alapján a régiódban kaphatsz kedvezményt, de másutt kifizeted a teljes megadott útdíjat. Amikor az előre befizetett összegnek már csak 25% marad meg, akkor kapsz új számlát. A neten bármikor megnézheted hol tartasz. Tehát lehet, hogy évente egyszer fizetsz, de az is lehet, hogy sokszor.

Francekellregisztralni 2013.01.11. 19:59:28

@encore: Sajat autoval? Gondold meg ketszer!
Ha hatarozott ideju szerzodesed van akkor igenyelhetsz egy egy eves engedelyt, hogy hasznalhasd, de ha fix allasod van akkor (elvileg) nem lehet kulfoldi rendszamu kocsid. Persze mindenki azt mondaj x evig akar 10 is hasznalta kocsi es mindig azt hazudta a rendornek, hogy csak turista ... En inkabb hazavittem eladni.
Norveg rendszamot meg ne akarj tenni ra, annyier veszel itt egy masikat.

Nordstjernen 2013.01.11. 20:00:34

@andaluzkutya: kvazi tok rossz infot adtam meg, latszik, hogy en nem autozom. Bocs!

kriosz 2013.01.11. 20:01:27

@Nordstjernen: Cakkumpakk ja legalább ennyi.

rohadjmegARCgeci 2013.01.11. 20:05:18

Hideg ország,rideg emberek,átható kék szemek.
Hááát.....:)

kovacs55 2013.01.11. 20:05:49

@Határátkelő:
En nem Norvegiaban vagyok hanem Svedorszagban de ha kerdezel akkor valaszolok ha tudok...

encore 2013.01.11. 20:05:57

@kriosz:
A finn.no bilmekaniker címszó alatt van az országban bőven főleg ha a magyarországihoz hasonlítom.
Én google fordítóval nézegetem , remélem jót nézek.
Mi a tapasztalat a munkaközvetítőkkel, pl CBA, uniflex, proffice, vagy bármelyik autósszakmaival kapcsolatban?

bitch.in.no 2013.01.11. 20:06:08

@encore:

Nekem is lenne pár kérdésem.
Mennyi pénzzel lehet kimenni Norvégiába úgy hogy kihúzzam az első fizetésig?

hat... ket millio forint legyen a zsebedben legalabb.

Albérlet 3 hó kaucióval indítok aznap mikor beköltözök az albérletbe?

igen. ha kapsz. de szarok az eselyeid. itt minden alberletert megy a harc, nem ugy van, mint otthon. en eleinte azt akartam csak, es vegul azert vettem lakast (elso indokkent, aztan nyilvan sok lett.,..) mert nem akart senki nekem kiadni lakast, mert ha nincs az adott varosban fix melohelyed, ahova koltoznel, akkor felejtheted el az egeszet. meg a munkaadodat is felhivhatjak, vagy az elozo foberlodet, komplett oneletrajz kell hozza, foto, minden...

Az kb mennyi pénz lehet?

minimum 3 x 5-6000 korona. MINIMUM. plusz a rezsi, az meg havonta minimum 2000.

Én autószerelőnek mennék (egyenlőre angoltudással), abból ki lehet jönni?

igen. ki. ha kapsz munkat, akkor megelsz jol belole. az pedig fugg a szerencsedtol is, meg a szemelyisegedtol. fix valasz nincs.

Érdemesebb a Nagyvárosokat Oslo, Bergen, Stavanger esetleg más, elkerülni albérlet ügyben? Jobbak a kisvárosok? (részemről ott is találhatnék munkát)

az alberletet nem fogod tudni megfizetni Stavangerben de Osloban sem, ha ott akarsz kezdeni. ugyhogy a valasz igen.

Infókat adhatnátok ha tudtok.
Én Oslo 100, 150 km-es környékére gondolok. Repülővel majd Vasúti/ Buszos utazásokkal kihasználnám az NSB nyújtotta lehetőségeket.

itt a 100-150 km-es korzet nem tavolsag, ott nem lesz olcsobb semmi sokkal...

Francekellregisztralni 2013.01.11. 20:07:07

Jah. "Info a kijovok oszt jolesz" temakorben kerdes.

Ti tobbiek igy csinaltatok?
Mert en nem... Nekem szerzodesem volt mielott elindultam. Igy se volt konnyu lakast kapni. Mert a depozitot, depozit szamlara teszitek be kozosen a kiadoval. Amig azt nem teszed le nem tudsz bekoltozni. De amig nincs fødselnummered addig nem tudsz bankszamlat nyitni. (en vegul egy kollegamnal csoveztem mert nyaralt a hivatal...)
Egy baratom azzal szenvedett hogy nem kapott fødselnummert mert nincs szerzodese...amit azert nem kap mert nincs szama. Most megy haza, mondvan vege kifutott a lehetosegekbol. (en meg nem vagyok helyzetben, hogy barmit tegyek erte:S)

rohadjmegARCgeci 2013.01.11. 20:07:26

@kovacs55: Azok meg szexmániások,nem?
Állandóan a gőzben szexelnek.DD

bitch.in.no 2013.01.11. 20:08:33

@encore:

muhahaha, a magyar attitud, hogy jatszhatnam ki:)))))

rohadjmegARCgeci 2013.01.11. 20:09:43

@bitch.in.no: Ilyet csak a magyar csinál.A műhold adás lopás is magyar kuriózum.:)

bitch.in.no 2013.01.11. 20:11:55

@encore:

muhahaha, a magyar attitud, hogy jatszhatnam ki:)))))

Francekellregisztralni 2013.01.11. 20:12:10

@encore: @andaluzkutya: @Nordstjernen: Kulfoldi rendszamu kocsihoz nem adnak dobozt. Vagy en vagyok pancser. Nem hagytak beregisztralni a dobozt ra.
Svedekkel van ketoldalu szerzodes oda kikuldik a szamlat, meg a norvegoknak...mindent tudni a kocsirol a rendszerben a rendszam alapjan. Kulfoldre, ie. Magyarorszagra nincs mi alapjan szamlat kuldjenek....Viszont nem tudom mennyire regisztraljak a rendszamot. Mod van ra.

Nordstjernen 2013.01.11. 20:14:14

@Francekellregisztralni: en csak reszben. Koltozes elott par honappal mar elkezdtem allast keresni, es kaptam is egy pozitiv valaszt, megadott telefonszammal, hogy ott jelentkezzek, ha megerkeztem. Nem volt szaz szazalekos igen, de biztatoan hangzott es nekem itt volt a baratom es az egesz csaladja. Vegul megerkezes utan par nappal interjura mentem es meg is kaptam az allast :)

encore 2013.01.11. 20:14:45

Én itthonról pályázok angolul, ezt beszélem, ha hívnak interjúzni kimegyek az interjú erejéig repülővel, majd vonattal, busszal ha felvesznek akkor költözöm, ugyanígy jövök, inkább lakás mint szoba, inkább kisváros, falu mint Oslo gettó vagy drága albérlet, ahol van busz vagy vonatjárat lehetőleg sűrü, olyan kisváros, falu.

Ha valamit nem jól tervezek írjatok mert nincs sok infóm.
Még csak fél millám van forintban hozzá.

Nordstjernen 2013.01.11. 20:16:12

@bitch.in.no:
"muhahaha, a magyar attitud, hogy jatszhatnam ki:))))) "

xD
Ha ide kijut, remelhetoleg "meggyogyul"

No offense ;-)

Nordstjernen 2013.01.11. 20:19:09

@Francekellregisztralni: Ja, en a norveg autokrol beszeltem. Arrol tudok, hogy az itteni sved autok csekket kapnak postan.
Es ezt is leirtad, most veszem eszre. Le kene akadnom a zinternetrol. :D

bitch.in.no 2013.01.11. 20:19:12

@Dr. Furia:

igen, eddig jok a tapasztalataim szex teren a norveg pasikkal:)) mondjuk a torok mernok csak al-norveg volt:)))

mas: en kocsival jottem ki a gyerekkel, bepakoltunk aztan jottunk, egyebkent most megint kocsival megyek haza ket hetre, nekem ez nem akkora drama, de en total bolond vagyok ilyesmiben, ha menni kell, hat megyunk, es most menni kell, mert veszek egy utanfutot es abban hozom ki a cuccaim nagy reszet. kaland lesz, mert visszafele mar 3000 km lesz a tura.
nekem a kocsi letszukseglet itt kint es egyelore nem is foglalkozom a kerdessel, hogy mi lesz, ha lejar az ev.. de meg egy evre ki lehet konyorogni, es nekem egyedulallo anyakent azert nem rosszak az eselyeim ilyenkor. hogy utana mi lesz, azt nem tudom. buntetest mondjuk nem szivesen fizetnek, mert az ilyesmire ugy indul, hogy minimum 100.000 korona, es arra meg csak jon a tobbi tetel...

Francekellregisztralni: en amilyen orult vagyok, kihoztam az egyik ismerosomet nyaron, felvettem magam ala melozni, es keresett nem egeszen 3 honap alatt vagy 26000 koronat oraberes meloval, ergo heti 3x dolgozott nagyatlagban. ezek utan hazament, kijott egy masik ismerosom, o mar 3 honapja lakik nalam, de meg mindig nem talalt munkat. szoval nem konnyu. mondjuk nekem sem valakit itt ingyen eltartani :S

andaluzkutya 2013.01.11. 20:20:32

@Francekellregisztralni: Külföldi kocsival regisztrálnod kell a hitelkártya-adataidat, azt hozzárendelik a rendszámhoz, és az alapján vonnak le. Én úgy hallottam, hogy kiderítik, hol laksz, de tudja a fene, nem próbáltam...

bitch.in.no 2013.01.11. 20:21:52

@Nordstjernen:

igen, es ez pontosan igy van. Norvegia a normalis gondolkodasu embert meg normalisabba nem teszi. az eletem aran sem emelnek el semmit. egyszeruen KIZART. persze, amikor a roman ciganyasszony Osloban a szoknyaja alatt kilopta a plazmatevet a boltbol, abbol hir lett minden norveg csatornan... el is gondolkoztam, hogy mi lesz, ha megjelennek tobben, de nem nagyon tudnak, mert ok nem kapnak menedekjogot, ide meg nincs penzuk elvetodni.

bitch.in.no 2013.01.11. 20:24:35

rosszul mondtam: "meg normalisabba teszi", erre gondoltam.

Nordstjernen 2013.01.11. 20:27:31

@bitch.in.no: akkor ezek szerint nem hallottal arrol, hogy nyar ota elleptek a varost a roman ciganyok a tragacs furgonjaikkal es templomudvarban/erdoben/parkokban taboroztak? Ezzel volt tele a hirado/ujsag.
Osszel vettem magamnak egy klassz tukorreflexes gepet, hogy "na, en akkor elmegyek a Naturhistorisk Museum botanikai kertjebe oszi leveleket fotozni", aztan amikor megtudtam, hogy ott is taboroznak, inkabb meggondoltam magam. Grønland/Tøyen varosreszekben hordakban vonulnak, meg ott grilleznek a Skatteetaten epulete mogott, eszmeletlen. A rendorseg egyik helyrol a masikra zavarja oket. Erdoket is elleptek, a naiv norvegok meg takaritjak a szemetet utanuk.

andaluzkutya 2013.01.11. 20:28:42

@Nordstjernen: És azt mondták, hogy visszamennek Romániába, ha kapnak fejenként 1millió koronát:)

Nordstjernen 2013.01.11. 20:30:56

@andaluzkutya: Lol :D errol a reszrol mar lemaradtam, arra emlekszem, hogy lakast meg segelyt koveteltek (eloszor csak munka kellett nekik, haha - ehhez kepest az egyik cigany faszi dicsekedett, hogy "haaat, nekem az apam sem dolgozott soha, meg a nagyapam es a dedapam sem"... No comment...

andaluzkutya 2013.01.11. 20:34:31

@Nordstjernen: Tévében láttam riportot, ott mondta könnyes szemmel a faszi, hogy de nehéz az életük, meg milyen nehéz volt kijönni, de fejenként 1milla sokat segítene nekik. Hát, nekem is sokat segítene:)
@bitch.in.no: norvég pasik: egy ismerősömnek norvég férje van. Feleségemnek panaszkodott, hogyha szóba hozza a szexet, akkor a férje mindig visszakérdez, hogy "miért drágám? már vasárnap van?":)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.01.11. 20:38:55

Hát ja, ezzel a sok muszlimmal, arabbal lesz még gond valszeg.Itt a svédeknél is ugyan ez vanNéhány város a déli végeken már elesett, több a kokeró, mint a bennszülött.

bitch.in.no 2013.01.11. 20:39:09

@Nordstjernen:

jezusom:((( nem akarok nagyon irkalni errol, mert akik nem itt elnek, azok nem ertik, de iszonyat indulatot gerjeszt bennem a norveg naivitas. el fogjak ezt a szuper orszagot teljesen cseszni:(( abban bizom, hogy az uj kormany, - ha lesz valtas - akkor maskepp fogja alakitani a bevandorlasi politikajat. azert az nonszensz, hogy emberek ezrevel jonnek ide gyereket szulni.. meg logni, mikozben a tobbiek penzelik az egeszet, mert ugye az olaj a kovetkezo generacioknak kell... az emberek tulnyomo rsze nem is tudja, hogy itt is eppugy lehetne elni, mint az emiratusokban, csak ugye itt nem divat a geppisztollyal loveldozes a Bentley-re. de azert azon mindig meghokolok, hogy mikozben en nem kaptam segelyt a NAV-tol az istennek sem, de meg ugye azt sem ami jarna, addig szorjuk a milliardokat Afrikaban, meg ugye az ittenieket is mi etetjuk-laktatjuk.... fura ez az egesz.
arrol nem is beszelve, hogy van egy hulye uj jogszabaly, es a gyerek utana adokedvezmenyt is csak a NAV-os papirral adja meg az adohivatal, ergo nemhogy penzt nem kapok, de magasabb adokategoriaban vagyok, tehat gyakorlatilag meg penzembe is kerul a dolog...

Francekellregisztralni 2013.01.11. 20:39:23

@bitch.in.no:
A kihoztam melozni nalam/mellem meg a nalam lakik, az remekul mukodo dolog. En is eltem vele. Csovezz nalam jelleggel nem is egyszer. Bar azt meg nem itt, de meg ugy se volt egy leanyalom.
A kerdesem viszont inkabb az hogy mennyire mukodik az ugras a sotetbe? Se ismerosnel lakas, se ismeros altali allas, se semmire kinek sikerult eddig kijonnie?
Ismertek barkit akinek ment?

@andaluzkutya: Haaat...egyfelol akkor nem volt meg hitelkartyam. Meg hat inkabb ne deritse ki senki hol lakom:D
Most bajban is vagyok mert nem tudok mivel odamenni megvenni az autot amit kineztem ...illetve nezegetni oket (meg a lakast se tudom megnezni). Tippek es otletek a megoldasta? :D

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.11. 20:42:29

En Telemarkban laktam. Csodalatos kornyek volt, sosem felejtem el. Viszont ahogy en lattam, joval kevesbe mernek megnyilni, mint a svedek , jobban visszahuzodoak, netan szomorubbak, mogorvabbak.

kriosz 2013.01.11. 20:43:05

@andaluzkutya: Ez komoly???:D@Nordstjernen:
Tényleg sokan lettek, én ezer éve nem voltam Oslóban de pár hónapja nemrég és rosszul voltam a pályaudvar és környékétől, mint egy időutazás, teli nagyszoknyás kövér cigányokkal, ott rázzák a mekis poharat az orrod előtt hogy dobálj bele. De itt nálunk is vannak, hozzák őket kisbusszal és koldulnak a városban, télen nyáron. Hogy hogy vannak itt, milyen jogon én nem is értem.
@encore:abszolut nem tu dok ilyen téren semmit erről am elóról, nézegesd a finnt, v. a tjenester.nav.no/stillinger/stillinger?q=bilmekaniker
ez pedig az általános oldala a nav-nak bevándorlós mindenről
www.nav.no/English

Hogy tudok akármilyen befizetést megúszni, hát itt ez meglehetősen lehetetlen vállalkozás, felejtsd el az otthoni megszokást, még azt is tudják hányszor veszel levegőt :) nem fizetsz ki valamit, ugyis megtalálnak :)ingyenes parkolókat egyébként mindenhol lehet találni, egy keveset a város szélén de legalább formában tartja az embert a begyaloglás a kocsitól.

bitch.in.no 2013.01.11. 20:43:12

@Francekellregisztralni:

nem is kaptam meg szamlat egy darabot sem Mo-ra... akkor ennek ez az oka? soha nem is fogjak tudni kikuldeni?

bitch.in.no 2013.01.11. 20:46:08

@andaluzkutya:

igen, az elso palim nekem is ilyen volt. ha megsimogattam a combjat a kanape masik sarkba ugrott... de a torok-norveg visszaadta a hitem, es azota talalkoztam egy masik jelolttel, na, AZ meg egy allat, nem tudok mellette ugy elmenni, hogy ne az allo farkaba utkozzem:)) hala az istennek. hol nagy az inseg, kozel a segitseg ugyebar.

encore 2013.01.11. 20:46:10

@bitch.in.no: @Nordstjernen:
Nem célom kijátszani, fizetek útdíjat ha kell, de inkább nélkülözöm az autózást amíg nem lesz rá. Kijutni szeretnék, és ha kell az első fizetésig kihúzni valahogy.
Szobabérlés is szóba jöhet addig amíg nem lesz elég pénzem hogy lakást béreljek.
Nekem soknak tűnik a 2 millió forint.
Azért már luxuslakást lehet kauciózni?
Most is Márkaszervizben dolgozom idehaza, ott is abban szeretnék.
Ha túl nagy akadályok gördülnek elém hogy kijussak Norvégiába, akkor megyek Angliába, de oda sem mosogatófiúnak.

blackhairlady 2013.01.11. 20:48:35

@tableno: Azota mar en is atolvastam a kommenteket, es lattam:)
7 oraval le vagyok maradva Magyarorszaghoz kepest, mire en felkelek, itt mar 200 komment felkerult. a poszthoz.
Ezutan majd atolvasok az osszeset, utana szolok hozza. Bar miota az Indexen van a Hataratkelo, nem igen kommenteltem,

Francekellregisztralni 2013.01.11. 20:49:58

@bitch.in.no: Nem, nem fogjak tudni kikuldeni. Viszont en attol tartottam tudni fogjak miota van jelen a kocsi az utakon....de ez kozel sem biztos.

andaluzkutya 2013.01.11. 20:50:21

@bitch.in.no: Ez egy elég őszinte beszámoló volt:) De érdemes odafigyelni, mert lehet, hogy az illetőnek priapizmusa van, ami nem tréfadolog:)

bitch.in.no 2013.01.11. 20:50:30

@Francekellregisztralni:

en ugy vettem meg a lakasomat, hogy nem is lattam... nem tudtam odamenni megnezni. most fogunk talalkozni nemsokara, kicsit ugy erzem magam, mint valami kinai eskuvon, ahol a fiatalok nem ismertek egymast elotte:)
de amig lakast biztonsaggal tudsz venni a garancia meg a muszaki szemles papir alapjan, addig kocsit nem mernek igy megvenni... menj oda es nezd meg. de nekem annyira horrorok az auto arak:( szart nem akarok venni, a jo meg egy budapesti komolyabb kertes haz ara Mo-n...

Francekellregisztralni 2013.01.11. 20:51:46

@Északifény74: Koszi ez csodas, de melyik az az _egy_ amelyiket javasolod? Mert 4 csoportba nem lepek be:D

kriosz 2013.01.11. 20:52:25

@bitch.in.no: TEljesen normális hogy nem tetszik, te mi a fenének kellsz fel reggel ésmelózol, mész a hidegben a asötétben, stresszelsz stb.? Beosztod hogy jusson erre és arra is, meggondolod hogy megvedd v. ne, ne ne szórják el az adófizetők pénzét ennyire.Miért érzem azt hogy PKV a menekültek nagy többségre nem a legszerencsétlenebb, főleg meg mikor elkezdenek követelődzni anyagilag és máshogy is én nem bírom. Itt vagyok évek óta, sok minden nem tetszik, máshogy élnék csinálnám de eszembe sem jut mert mo ndjuk én katolikus vagyok ágálni dolgok miatt és változatatásért rikácsolni.Az olaj anagy varázsszó csak még senki sem látta, megy a rendszer mert forog körbe a pénz, az emberek fizetnek és keresnek de érdekes módon az iskolának nincs pénze, amegyének nincs pénze kérdem én hol a fenében van a nagy olajpénz?Miért nem kapsz csp-t, mi ez az izé a navval?
@Francekellregisztralni:már mire gondolsz hogy mivel menjél oda vásárolni?

bitch.in.no 2013.01.11. 20:54:14

@Francekellregisztralni:

1. nem, nem nagyon tudok senkit, aki csak ugy ide kijott volna, es lett volna lakas, melo, minden... ez nem az az orszag.

2. nem a kocsi jelenlete szamit, hanem, hogy neked miota van szemelyi szamod... onnantol indul az egy ev.

kriosz 2013.01.11. 20:54:43

@bitch.in.no: Most őszintén, itt én még jóképű pasit nem láttam /legalábbis szájizem szerintit :)/ kivétel Morten Harket persze de csak fiatalkori kiadásban, most már nyálas.

andaluzkutya 2013.01.11. 20:55:09

@encore: Lakásért (kisebbért) is min. 6-7 ezer koronát kell fizetni. Ezt szorozd be néggyel (3 havi kaució + 1 havi bérlet), utazni/enni kell, tehát nem túlzó a 2M.
Luxuslakás 15 ezer koronánál kezdődik, de lehet (jóval) több is.

kriosz 2013.01.11. 20:55:21

@kriosz: Vagy inkább mondjam azt hogy férfias pasit.;)

bitch.in.no 2013.01.11. 20:56:00

@encore:

NEM, a 2 millio nem sok... itt ennyibe kerul az elet. havi 6000 koronaert egy kozepesen lepukkant lakast fogsz kapni, regi butorokkal. ez a valosag. ha nincs ket millad, akkor csak bebukod azt, amivel kijossz. ennek a legnagyobb az eselye. de kerdezd meg a kollegakat is.

bitch.in.no 2013.01.11. 20:56:57

@andaluzkutya:

amig nem fertoz, addig nem erdekel:))) legalabb allandoan kurva jo csajnak erzem magam;)

DieNanny CH 2013.01.11. 20:57:54

@Nordstjernen:
Ugyanez volt itt Svájcban a nyáron is,egy paraszt legelőjén rendezték meg a világraszóló lakodalmat - volt vagy 100 lakókocsi! A rendőrök meg lakosok ott tébláboltak, hogy hát most mit csináljanak???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2013.01.11. 20:58:39

@maxval, a gondolkodni próbáló birca: en hat
en amerikai vagyok nem turista
nem csettintgetek karikas ostorral a belvarosban
es cask annak fozok gulyaslevest aki kifejezetten keri /Mary./
igyekszem minnel tokeletesebben megtanulni angolul
hamarosan megyek allampolgarsagi vizsgara
elfogadom az USA torvenyeit es alkotmanyat, a fuggetlensegi nyilatkozatot, kemenyen melozok, adozok, ide akartam jonni, itt akarok elni, nem akarok itt kismagyarorszagot, cask azert mert itt tobbet keresek
stb.

ha erted a kulonseget

kriosz 2013.01.11. 20:59:13

@bitch.in.no: Komolyan nem láttad alakást mielőtt megvetted volna?? Nálunk ak edves eladó nem szólt, nyári vétel hogy kissé beázik az alagsor, köv. tavaszi olvadáskor folyt be a viz :(

Deak Tamas · http://valtozomult.blog.hu 2013.01.11. 21:01:45

"Kriszti nagyon sokat tett azért, hogy sorsa szerencsésen alakuljon."

"Vajh, mi nagy szavat. Mondottatok ki. " - és kik itthon teszik ugyanezt, minden tiszteletet megérdemelnek.

andaluzkutya 2013.01.11. 21:03:23

@kriosz: viszont ha olyan hibával veszed a lakást, ami nem volt tudott az eladásnál, akkor az eladót terheli a javítási költség. Ezért általában biztosítást kötnek erre, hogy vitatkozz a biztosítóval:)

bitch.in.no 2013.01.11. 21:03:34

@kriosz:

eh. igen, minden szavad igaz...
NAV - hazakuldtek egy nyomtatvanyt, igazolando, hogy nem kapok otthon CSP-t, erre a magyarok egy het alatt letiltottak az otthonit, majd kihasznalva a 10 hetes hataridot, visszakuldtek az utolso naptari napon URESEN a dokumentumot... plusz kellett az oreg istent is igazolnom magamrol es a gyerekrol..meg persze faj is nekik most mar kifizetni a 18ezret. de en meg mar hetente ott uvoltozom, csovezek es konyorgom, mikor epp melyik tunik jonak. az utolso lepes az volt, hogy a teruleti vezeto odaszolt a kozpontba telefonon, hogy most mar koszoni eleg volt. de ha hetfoig nincs a stex a szamlamon, akkor bejelentest teszek, azt meg ugye gyuuulolik...
a lenyeg a lenyeg, ha NAV-nak hivjak, akkor azt minden orszagban utalom.

Francekellregisztralni 2013.01.11. 21:03:51

@bitch.in.no: En semmit nem veszek latatlanban.
...engem nem gyozne meg a garancia se.
Sok dologra nem szol ami az ember eletet keseritheti. Mar egy remek listam van az elvarasaimmal:D

Kocsibol meg hat en roncs parti vagyok szerencsemre...olyat tudtam csinalni az elozobob is.

Jah, Itt emlegetsz valami oraberes melot,hogy huuu meg haaa. Te tudod mennyi egy realis oraber?

bitch.in.no 2013.01.11. 21:06:32

@kriosz:

5 ev garancia kotelessege van az eladonak, ha korabban nem jelezte, hogy vizesedik... es annak pedig benne kellett volna lennie a muszaki jelentesben, egy ilyen szintu beazas minimum T3-as kod a felmereskor...

andaluzkutya 2013.01.11. 21:08:36

@bitch.in.no: Mi még azelőtt lemondtuk a családi pótlékot, hogy kijöttünk, így relatíve gyorsan ment az ügyintézés. Minden reklamálás nélkül...
@Francekellregisztralni: Mivel nem értek az autókhoz, ezért én nem vagyok roncspárti. Ha szervizbe kell vinni az autót, arra az ember gatyája is rámegy.

kriosz 2013.01.11. 21:08:47

@bitch.in.no: Sajnos sokszor keményen kell tudva hogy mik a jogaid odaszólni nekik mert különben elhajtanank meg gyerek vissza megint és m egbeszéljük, ismerős.Tényleg ne hagyd magad, bejelentés, akár újság stb. érdekes módon rögtön tudnak intézkedni, hiszen ne haragudj nem két hónapja vársz a pénzedre.Birom mikor mondják hogy itt hipp hopp mennek az ilyen ügyek, aha mikor totállisan elfelejtkeznek rólad majd a telefonban halál unottan megpróbálnak elhajtani ha pedig kissé határozottabb leszel akkor ne idegeskedj :) áááá ezek is egy kaptafára készülnek. Érdekes módon ha kissé erélyesebb az ember megoldódnak a dolgok.

Naaaa! 2013.01.11. 21:09:24

Nagyon pocsék a cikk helyesírása.

Ha a szerző tényleg újságíró, szégyellje magát.

Francekellregisztralni 2013.01.11. 21:09:30

@bitch.in.no: "nem a kocsi jelenlete szamit, hanem, hogy neked miota van szemelyi szamod... onnantol indul az egy ev."

En ertem. Ugy megrosszabb a helyzet:D De volt nemi brainstorming, hogy anyam neven van...ååå... csak kolcson van nalam. Bla Bla...Nahat az plusz egy golyo a fejbe, ha valakit erdekel. Azt se szabad.
Nem igazan akartam duplan illegalis autoval utdijjatt bliccelni sokaig...a vegen meg lejar a muszakim is ha sokaig halasztom:D

andaluzkutya 2013.01.11. 21:09:51

@bitch.in.no: Megkaptad angolul a ház műszaki leírását/véleményezését?

Nordstjernen 2013.01.11. 21:14:27

@andaluzkutya: 1 millio koronat en sem utasitanek vissza :D

@kriosz: arrafele meg mindig ugyanaz a helyzet, az egesz belvarosban koldulnak. Amikor eloszor megjelentek, kimondottan Mo.-n ereztem magam.
Ferfias pasik vannak, jo sok :) en imadom a norvegokat, jobban tetszenek, mint a magyarok. Az oslo gaylordok nem jonnek be (legutobbi hiperszuper divat szerint oltozkodo turcsiorru cicafiukra gondolok itt xD) Az elettarsam igazi nagydarab viking, buszke vagyok ra =)

@encore: hidd el, nem sok a 2 millio. A havi koltsegek (kaja, rezsi, alberlet) 400 - 450ezer ft korul vannak (szerencses esetben), ez egyedul, fizetes nelkul sok. Viszont ha valaki keres netto 16ezer koronat, akkor azert abbol mar el lehet lenni. Marad 5 ezer korona zsebpenz ;-)
Ha tenyleg ide szeretnel koltozni (mert mondjuk Skandinavia-manias vagy), akkor elobb menj Angliaba. Gondolom mint mindenki masnak, neked is vannak ott ismeroseid. Ugy mar konnyebb a helyzet, es mondjuk 1 ev alatt osszeszedsz annyi penzt, hogy a norveg eleted elinditsd.

@DieNanny: jezusom, az a szegeny ember hogy orulhetett neki...

bitch.in.no 2013.01.11. 21:16:40

@Francekellregisztralni:

hat, itt az ember ugy menjen lakast nezni, hogy kompromisszumkesz, vagy gazdag... indulj ki abbol, hogy MINDEN jobb, mint alberletet fizetni valaki mas zsebet tomve. nekem mondjuk makom volt, mert kifogtam egy isteni kerot, majdnem 70 m2, szuper helyen, de vadasztam is ra honapokig.
szoval a listadat kicsit tedd felre, majd a kovetkezo lakasodnal eloveheted:)

az oraber rendszer tarifa szerint van, nem a munkaltato donti el legtobbszor, hanem azt veszi alapul. altalanossagban brutto 140 korul adnak egy orara, amire abbol netto lesz az olyan 90-95 korona netto. ez nem huuu, meg nem haaa, de mondjuk aki nalam volt csajszi, neki nagyon megerte 18 evesen. en nem mennek mar ennyiert el, szerencsere nem is kell.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2013.01.11. 21:18:36

@bitch.in.no: arra emlekszem, hogy mar akkor is, mikor kinn voltam, az a swift, ami Magyarorszagon 2 millio ft volt, Norvegiaban 200 000 korona.

kriosz 2013.01.11. 21:22:05

@bitch.in.no: Harminc éve volt kb. akkor még itt sem mentek annyira a kötelezettségek, meg hülye volt a férjem is, pici beázásnak indult nem szólt aztán nagy lett belőle. Persze ez is olyan hogy majd ha belakod akkor jönnek ki igazán a dolgok.
Ja, akocsiszerviz tényleg egy vagyon.
@Nordstjernen: Örülök hogy te találtál egy vikinges skandinávot, nekem alegtöbbjük olyan elnyomottnak tűnik, bár lehet hogy én vagyok machomániás .)Nem nézted a Lylihammert?Érdemes lenne kivándorlóknak megnézni indulás előtt:D

Nordstjernen 2013.01.11. 21:22:09

@bitch.in.no: a brutto 140 koronabol picit tobb, mint netto 100 lesz, bar ez attol is fugg, hogy 36%-ot adozik valaki, vagy tabell alapjan. En is ennyit kaptam anno es nekem megerte, mert tudtam mindenre kolteni mellette, meg evente haromszor hazautazni, ugy, hogy meg nyelvsuliba is jartam nagyon sok ideig.
Persze, nekem nem kellett egy gyerkocot eltartanom, szoval ertem, hogy te nem dolgoznal ennyiert. De fiataloknak ez jo penz. A regi magyarorszagi titkari fizumhoz kepest pedig aranyelet.

Nordstjernen 2013.01.11. 21:26:57

@kriosz: Elnyomott? Szerintem meg a magyar ferfiak/szemlelet nagyon soviniszta. Hiaba, itt ragadok orokre, nekem bejon ez a nemi likestilling :D
Engem az otthoni ferfiugyek nagyon megviseltek, egy eletre elegem lett a macsokbol. :(

Nem, meg nem neztem :)

bitch.in.no 2013.01.11. 21:27:13

@Francekellregisztralni:

hat, itt az ember ugy menjen lakast nezni, hogy kompromisszumkesz, vagy gazdag... indulj ki abbol, hogy MINDEN jobb, mint alberletet fizetni valaki mas zsebet tomve. nekem mondjuk makom volt, mert kifogtam egy isteni kerot, majdnem 70 m2, szuper helyen, de vadasztam is ra honapokig.
szoval a listadat kicsit tedd felre, majd a kovetkezo lakasodnal eloveheted:)

az oraber rendszer tarifa szerint van, nem a munkaltato donti el legtobbszor, hanem azt veszi alapul. altalanossagban brutto 140 korul adnak egy orara, amire abbol netto lesz az olyan 90-95 korona netto. ez nem huuu, meg nem haaa, de mondjuk aki nalam volt csajszi, neki nagyon megerte 18 evesen. en nem mennek mar ennyiert el, szerencsere nem is kell.

kriosz 2013.01.11. 21:28:05

@Nordstjernen: Sosem szabad hasonlítgatni és tudod mindenki a saját szintjén nyomorog. Onnantól kedzve hogy gyerek, nagycsalád hatalmasra tudnak nőni a kiadások. Ilyen edzés, olyan mobil, sítúra, kirándulás, majd mikor már tudatos a gyerek :) ruhák, cuccok, kütyük. Valameddig bírja a nyomást az ember és próbálja nem feladni az elveit dehát nem könnyű.
Mondjuk az bírom hogy sulis kirándulás és megpróbálják szép lassan összeszedni rá apénzt, ezt azt árulnak, besegítenek a szülők társadalmi munkával , dolgoznak valamit a gyerekek,stb.

encore 2013.01.11. 21:28:14

@andaluzkutya: @bitch.in.no:
Hát én nem tudom de a Finn.no-n szobát is lehet bérelni több kisvárosban is 4000/ hónapért, ha ezt csak 40-el szorzom és 3 hó kaucióval az 160ezer forint szor 3 az 480ezer forint így miért nem tudnék kijönni ha lemondok a teljes lakásról és elég egy szoba?
HA 5000/hónapért akkor is 600 ezer forint????

bitch.in.no 2013.01.11. 21:29:38

@andaluzkutya:

nem, nem angolul, de az osszes muszaki vegzettsegu norveg ferfiismerosom atnyalazta, ugyhogy biztonsaggal tudtam megvenni. ha meg gaz van megis, akkor ott a garancia.

kriosz 2013.01.11. 21:29:47

@Nordstjernen: Nézd meg , nekem speciel nagyon tetszett, kis görbe tükör a norvég társadalom előtt is bár ők jót röhögnek rajta.
Persze nem vagyunk egyformák, mindenkinek más jön be.

encore 2013.01.11. 21:32:39

@Nordstjernen:
Hát én nem tudom de a Finn.no-n szobát is lehet bérelni több kisvárosban is 4000/ hónapért, ha ezt csak 40-el szorzom és 3 hó kaucióval az 160ezer forint szor 3 az 480ezer forint így miért nem tudnék kijönni ha lemondok a teljes lakásról és elég egy szoba?
HA 5000/hónapért akkor is 600 ezer forint????
Én egyedül mennék, de lehet hogy valakivel, még nem tudom.

Nordstjernen 2013.01.11. 21:39:03

@encore: azt nem irtad, hogy neked a szoba is opcio :) ugy mar mindjart mas a helyzet. En egyebkent az osloi helyzetet irtam le. Ez esetben a fele is eleg :)

@kriosz: sosem tudom elkerulni a hasonlitgatast, mivel az eletem elso 25 eve lemondassal telt... Akarhanyszor hazamegyek Mo.-ra, mindig "szivozok" az arakkal, hogy "juuuj, ez a szempillaspiral 3000, akkor nem veszem meg, mert draga", mig itt 8000-ert siman. Nem ertem, valami miatt mindig szemleletet valtok, pedig szuksegtelen. Nem vagyok meg eleg rutinos szerintem.

Bizony, hogy mas egy csaladdal, ezert irtam, hogy megertem, hogy @bitch.in.no: nem dolgozna ennyiert. En ezert is nem vallalok meg gyereket, amig nincsenek tenylegesen rendezve az anyagiak, addig semmikeppen. Elvegzett sulira, biztos, tenyleg jol fizeto allasra es hazra gondolok. Szoval en meg epitem az itteni eletem. (Es amugy sem akarok gyereket, de ez mas teszta).

bitch.in.no 2013.01.11. 21:40:37

@encore:

vigyazz... itt a kisvaros az 2000 fo. ott nem kapsz munkat. es a lakas egy dolog. az utazasi koltseged, a kajad (kaliforniai paprika 1200 forintert egy darab? gagyi melyhutos pizza 1500ert? kenyer 1500ert egy 75 dekas? jo... abbol van 7 koronaert is.. dobozos sor 800 forint darabja...) figyusz, mar tobben mondtuk a ket millat, vitatkozhatsz, de tudjuk mirol beszelunk, hidd el. en a helyedben nem jonnek ki kevesebbol, mert ha nem kapsz egy honapon belul munkat, akkor mehetsz haza, mert nem tudsz megelni. es ne felejtsd el azt sem, hogy itt a tomegkozlekedes nem olyan, mint Budapesten. egyreszt kurva draga, masreszt oriasiak a tavolsagok. es mi a terv? hogy odakoltozol egy szobaba, es a nyakadba veszed a telepulest meloert? a szomszed faluban lakik egy srac, 19 eves, a csaja norveg, o tartja el, augusztus ota nincs meloja, ugy, hogy hatszele van. az orszag tomve van a lengyelekkel, akik egymast ajanlgatjak. ha nem tudsz norvegul, akkor nem fognak szettepni, hogy melot adjanak neked. egy autoszervizben nem evidens, hogy tudnak angolul. meg persze kerdes, hogy TE hogy tudsz angolul? tudsz, vagy csak szerinted tudsz? sajnos az en sztorimbol, hogy kijovok egy gyerekkel es megcsinalom, nem szabad kiindulni... mert meg hasonlot sem hallottam, mint a sajatom.

Nordstjernen 2013.01.11. 21:42:00

@kriosz: okes, igyekszem sort keriteni ra. Amikor ment a tv-ben, elkezdtem nezni, de valahogy nem volt hozza lelkierom/hangulatom.

Északifény74 2013.01.11. 21:43:50

@bitch.in.no: ezzel a kérdéssel kapcsolatban is lehet diszkriminációra hivatkozni, akkor majd nagyon begyújtják a motorokat...tapasztalat!!!

Nordstjernen 2013.01.11. 21:44:48

@bitch.in.no: @encore:
Ja, elfelejtettem hozzatenni az elozo hsz-emhez, hogy "az esetben eleg, ha irto gyorsan talasz munkat".
Es kisvarosban tenyleg nehez munkat talalni, ezert jobb Oslo kezdesnek.

bitch.in.no 2013.01.11. 21:48:53

@Északifény74:

ZSENIALIS:) ez lesz hetfon! koszi. mar megerte irogatnom.

encore 2013.01.11. 21:48:57

@kriosz:
Ja, akocsiszerviz tényleg egy vagyon:

@andaluzkutya: Mivel nem értek az autókhoz, ezért én nem vagyok roncspárti. Ha szervizbe kell vinni az autót, arra az ember gatyája is rámegy.

Én autószerelő vagyok, ha kijutok, és lesz garázs és szerszámom lesz akinek nagyon nagyon olcsón számolom a szervizdíjat, főleg aki segít nekem is.

@Nordstjernen:
Skandináv mániás vagyok mondjuk, Anglia nem igazán jön be nekem, USA igen, ott voltam is, de oda csak nyaralni mennék.
Ha lehet én Norvégiába látok számomra fantáziát, Svéd kevésbé, Anglia talán.

Északifény74 2013.01.11. 21:49:53

@Naaaa!: ha te tényleg tudsz helyesen írni akkor ezt nem írod le, ha meg nem, akkor ideje átnyálazni a Magyar helysírási szótárt!

Északifény74 2013.01.11. 21:52:41

@bitch.in.no: majd írd meg mi lett az eredmény:)

kriosz 2013.01.11. 21:53:52

@Nordstjernen: Te én még a mai napig is megteszem hogy néha hasonlítgatok ha otthon vagyok , semmi baj nincs ezzel mi megtehetjük hogy hasonlítgatunk akkor miért ne tegyük és örüljünk hogy olcsón megvehetünk dolgokat. Miért ne, más a szemlélet amikor otthon vagy igen, fura. A gyerektémára pedig, tudod sohasem mond hogy soha, mennyit változik az ember istenem az éves során. De bocsi ennyira privátba nem akartam én sem belemászni.
@encore:Mindenképpen nagyvárost legelőszőr, ha kibírod bérelj szobát már ha megadják meló nélkül, nem lesznek odáig érted, nem is tu dom hogy megy ez egyáltalán anélkül a sz ám nélkül? Nem jut eszembe a neve. Nagyobb az esélyed anézelődésre. Mindenképpen több pénz legyen nálad mint amennyit pontosan kiszámolsz, sosem tudhatod, tényleg nagy a rágaság és ne azért kelljen mondjuk a cél előtt pénzért teperned v. hazamenned mert elfogyott. Ha már itt vagy. Legjobb lenne, itt is vannak pár hónapra kiadható szobák mert mondjuk külföldön van az a diák v. ilyesmi, és azok valamivel olcsóbbak. Gyere ki, nézz körül, házalj, próbáld meg eladni magad ha hat hónap alatt sem jutsz tovább akkor szerintem kár tovább görcsölni.

Nordstjernen 2013.01.11. 21:56:01

@kriosz: fødselsnummer?

Egyebkent semmi gond :)

encore 2013.01.11. 21:56:52

@Nordstjernen: @bitch.in.no:
Előbb írtam hogy nem akarok kimenni míg nincs pozitiv visszajelzés a pályázatomra, azaz hogy behívnak interjúra, majd hazamegyek és ha megfelelek, felvesznek akkor jövök ki szobabérlést intézni.
Igen hallottam a kajaárakról,

encore 2013.01.11. 21:59:03

@Nordstjernen: @bitch.in.no:
Igen hallottam a kajaárakról, Magyarországon megtanultam hogyan lehet a legolcsóbb kajából kijönni, kibírom ott is az első fizetésig ha lesz rá lehetőségem.

kovacs55 2013.01.11. 22:03:33

@geegee:
norvegoknal a ciganyproblema (nem EU orszag igy menedekjogot probalnak szerezni), svedeknel es danoknal meg az arab-afrikai-egyebb europan kivuli nepseg okoz problemat. A nemetek, belgak, hollandok mar megszivtak. Nyaron voltam Luxemburgban es hirtelen azt hittem hogy almodom es afrikaban talaltam magam... Munkaidoben az utcai kavezok tele voltak fekete meg europan kivuli emberekkel, feher embert alig lattam (oket biztosan kenyszermunkara vittek hogy legyen mibol fizetni a segilyt a tobbieknek...).

encore 2013.01.11. 22:03:51

@kriosz:
Őszinte leszek, nem akarok házalni, azt Angliában is megtehetem, én interjúra pár napra, és konkrét állásajánlatra megyek ki hosszabb távra.

kriosz 2013.01.11. 22:04:48

@Nordstjernen: nem, amíg nem vagy regisztrálva.
@encore: nem szeretnélek elkeseríteni és szurkolok hogy összejöjjön de kevés esélyt látok hogy innen téged behivnak szerelői interjura. Mindenképpen innen kéne, személyesn, esetleg meg is mutatva hogy mit tudsz intézkedni.
Akkor pedig hajrá, küldd el minél több helyre főleg ahol nem kötik ki hogy kell anorvég is és hátha összejön. Ez lenne alegnehezebb része, szerintem.

encore 2013.01.11. 22:07:46

@kriosz:
Nagyvárossal csak az a gondom hogy nem akarok sötétbőrüek uralta gettóba költözni mert ott olcsóbb a szoba.
Én fehérbőrű európai és szőkésbarna vagyok nem komálom túlságosan a sötéteket.

bitch.in.no 2013.01.11. 22:08:05

@Északifény74:

megyek, becsatlakozom a facebookon, mas neven, de engedj akkor be lecci.

atkuldod ujra a ket linket, ahova erdemes?

kriosz 2013.01.11. 22:08:53

@kovacs55: Most őszintén itt ugyanez van, kisváros , ill. errefelé a legnagyobb, ha délelőtt járok az utcán minden második szemmel láthatóan menekült, de valszeg még több máshonnan.
Én is idegen vagyok itt nem is lenne gond de a legnagyobb részük ügye nem dolgozik , nem fizet be semmit csak elvesz, ez egy darabig megy de sz erintem már ilyen nagy létszámban gondok lesznek. Mint ahogy már vannak is csak nem tudom miért kell a megoldással várni amig még szarabb lesz a helyzet.

encore 2013.01.11. 22:12:48

@kriosz:
Köszi dolgozom rajta, az angol ahogy hallom valahol elég lehet, szerelők is kellenek, most már csak ebben bízom.

kriosz 2013.01.11. 22:12:59

@encore: Nézd ezt, bár nagy oslói helyismeretem nincs de nem tánik rossznak www.finn.no/finn/realestate/lettings/bedsit/object?finnkode=39239562
hat hónapra, gondolom valami diák lehet.
Jah most látom a csávó neve nem norvég dehát istenem nehogy már ezen múljon.

bitch.in.no 2013.01.11. 22:13:09

@encore:

en ugy latom, hogy az elvarasaid es a lehetosegek nincsenek feltetlenul osszehangolva... ezt mondjuk eleg sok embernel latom, ami ide jonne ki. olyan ez, mint a szules, kerdezgettem anyamat, hogy milyen lesz, de csak legyintett, ugysem lehet elmeselni. hat, nem is tudta volna:D

roviden: nem valoszinu, hogy autoszerelokent behivnak egy interjura, hacsak nem vagy valami extrem tudassal rendelkezo ember. rontja az eselyedet a norveg nyelvtudas hianya, jelentosen rontja. az, hogy hove koltozol, most nem kene hogy foglalkoztasson, barhonnan el lehet koltozni..csak legyen egy hely, amit kiadnak neked... mert itt meg az sem evidens. ha utalod a feketeket, ne gyere, mindenutt hemzsegnek.

kicsit gondolkozz meg rajta szerintem,vagy foloslegesen dobol ki egy vagyont az ablakon.

Nordstjernen 2013.01.11. 22:28:46

@encore: szerintem hagyj magadnak idot, boven. Ha tenyleg ez a vagyad, akkor vegulis sikerulnie kell, nem? :) Sporolj nagyon es kuldozgesd az oneletrajzokat ezerrel, hatha szerencsevel jarsz. Mellette pedig probald tanulni a nyelvet, amennyire lehetoseged van ra. Szavakat, legalabbis.
Mindenesetre inkabb Osloval kalkulalj szerintem, mert az utazas tenyleg draga, a repulojegy is draga (legalabbis nyaron, illetve karacsony es husvet korul), unblock minden draga.

Az pedig, hogy az alberlet olcsobb az osloi "gettoban" (Grønland) teves informacio. Nem olcsobb, ugyanolyan draga, mint a tobbi.

Nordstjernen 2013.01.11. 22:33:10

@kriosz: a linkelt hirdetesbol: "Leiligheten deles med to unge, mannlige og trivelige studenter på 21 år."
Ez a norveg diplomacia nyelverol forditva annyit jelent, hogy minden hetvegen alaposan elaznak xD szoval egy dolgozo embernek nem feltetlenul idealis. Persze kezdesnek megfelel.

kriosz 2013.01.11. 22:34:39

@Nordstjernen:ha előbb megrendeled a norvég fapadosnál egy ezresből kijön oda vissza a repülő.

kriosz 2013.01.11. 22:35:57

@Nordstjernen: hát istenem minden nem lehet tökéletes :Dpersze biztos jobban örülne két csinos csajnak.;)

Nordstjernen 2013.01.11. 22:40:56

@kriosz: Norwegian-re gondolsz? Nekem sosem sikerul, pedig pl mar szeptemberben nezegetem a karacsonyi repjegyeket. Van, hogy szinte minden nap. Minden alkalommal eddig 2000 korona volt az utam haza es vissza.

Ja, tenyleg. Az osloi hetvegi ivaszatot meg nem beszeltuk ki, de majd inkabb a kovetkezo norveg cikknel offoljunk :D Innen is mar eltunt mindenki, csak a skandisok lezengenek meg itt :D

Nordstjernen 2013.01.11. 22:44:51

@kriosz: most nezem, te kerdezgettel az anyosomrol multkor egy masik posztban xD

kriosz 2013.01.11. 22:49:42

@Nordstjernen: a karácsonymeg az ünnepek az mindig necces, nem hülyék, nem is voltam még otthon mióta eljöttem karácsonykor. De máskor megyünk és eddig még mindig sikerült egy ezres alatt.
Ja, mi maradtunk itt de nem baj ha valakit érdekel Norvégia nem, a sok offolás mellett ezis elfér.
Ja, kiváncsi voltammilyen egy norvég anyós:D

kovacs55 2013.01.11. 22:50:36

@encore:
Egyre nehezebb talalni olyan "normalis" helyet, esetleg egy nyugdijas kornyeken vagy ahol se kozel se tavol nincs munka (viszont az meg neked nem jo), de mar ott is megjelentek a jogaikat ismero de kotelesseguket nem ismero egyedek...

kriosz 2013.01.11. 22:50:43

Mi vidékiek vagyunk még sosem voltam oslói hétvégi ivászaton.:D

bitch.in.no 2013.01.11. 22:52:11

valaki vegyen fel a facebook-os csoportokba, bejeloltem az elobb. lecci:)

Nordstjernen 2013.01.11. 22:54:47

@kriosz: Na, hat en meg mindig olyankor megyek haza. A husvetrol meg ugy-ahogy lemondanek, de a toltottkaposztarol, meg az anyuval valo sutesrol keptelen vagyok.
Persze, Norvegiarol ugyis olyan ritkan esik szo, hat oruljunk :)
Az anyosom pedig tenyleg tok edi es o szokott felhivni engem. Forditva mar nyuszi vagyok :))) De borzasztoan jol esik es sokat segit, hogy csaladtagkent kezel, es a tobbiek is :)

kriosz 2013.01.11. 22:57:10

Akkor meg ne légy nyuszi és hivd gyakrabban had örüljön, ha valamit ugyse a szája íze szerint csinálsz legfeljebb ráfoghatják hogy külföldi vagy :D

kriosz 2013.01.11. 22:58:15

@bitch.in.no: én nem vagyok bennük :)

Nordstjernen 2013.01.11. 23:00:56

@bitch.in.no: en sem, en rejtozkodom. Csak a zinterneten nagy a szam :D

kriosz 2013.01.11. 23:04:41

@Nordstjernen: ez jó :D na ezért tudnak sok mindent lenyomni a torkukon:D ez is erotikus lett :D

Na én megyek szép lassan, holnap nekem munkanap van, jó volt dumálni olyanokkal akik nincsennek elszállva attól hogy itt élnek, tudjákmitköszönhetnek maguknak és a körülményeknek,csak összefutunk majd még itt

Nordstjernen 2013.01.11. 23:07:32

@kriosz: höhöhö :D
Okes, nekem is aludnom kellene, beteg vagyok. Joejt, ha norveg cikk lesz, ugyis itt fog enni a fene :D

Szabiányin Benjámin 2013.01.11. 23:31:47

Sziasztok!
Nagyon örülök, hogy Krisztinek így "bejött" az élet Norvégiában, ez bizalommal tölt el :)
Jó magam is külföldön szeretném majd a későbbiekben, az egyetem elvégzése után próbára tenni magamat, eddig Németország volt a fő kiszemelt, de kb. 1 hete Norvégiára vagyok nagyon ráállva, mert az egyik ismerősöm pedzegette, hogy menjek Norvégiába olajfúrókra dolgozni... Egy kis szerencsével (épület)gépészmérnök leszek 1-2 éven belül és szerintem ezzel a végzettséggel jó eséllyel el lehet helyezkedni ilyen körben, de ami még nagyon vonz, az a megújuló energia, amivel Norvégia bőven el van látva, úgyhogy szerintem érdemes lenne neki vágni... :)))

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.01.11. 23:33:16

@bitch.in.no: Azért én óvatos lennék a tengerparti közvetlen lakással: itt a svéd partoknál 24 órából 26-on állandó, kib@szott szél fúj, nagyjából rettenetes tud lenni.Persze, ha szörfös hobbid van, akkor nem gond... :D

kisQtya 2013.01.11. 23:34:43

A post elég lapos, az viszont nagyon izgatja a fantáziámat, vajon miért van igény egy olyan szolgáltatásra, amit ez a vállalkozás nyújt?
Lehet, hogy valamit nem értek? Otthon nincs egy íróasztal? Ennyi embernek nincs asztala? Miért mennek ilyen helyre dolgozni?
Ha én indítanék itt egy ilyen vállalkozást, vajon hány ügyfelem lenne?

patkányarcúáginéni 2013.01.11. 23:49:37

@kisQtya: ez rajtunk kívül mást úgy látszik nemigen érdekel...

sirara 2013.01.12. 00:06:51

@kisQtya:
Már elkéstél, Budapesten is létezik ez az irodatípus. Az a lényege, hogy ha kezdő kisvállalkozások eleinte nem akarnak saját iroda fenntartására költeni, akkor egy ilyen co-working irodában bérelnek 1-2, vagy akárhány asztalt. Hiába van otthon asztalod, ügyfelet nyilván nem fogsz a lakásodba hívni tárgyalni. Lehet tárgyalót is bérelni, akár egy órára is.

Világpolgár2012 2013.01.12. 00:19:44

@kisQtya:
Ennek több oka is lehet. Én az angliai viszonyokat ismerem, ahol szintén nagy üzlet az efféle iroda(asztal) bérlés. Hátha valaki Norvégiából is válaszol később. Szóval:
1. A cég most alakult, még nincs annyi pénzük, hogy saját irodát tartsanak fent.
2. Itt általában nem lehet üzleti tevékenységet folytatni lakhatásra való lakásokban, főleg, ha bérelt. Ha saját, akkor is meg lehet szabva, hogy lehet vagy nem.
3. Presztíszkérdés is lehet. Egy induló cég komolynak akar tűnni a kezdetektől, de nincs még elég pénze egy egész irodát kibérelni.
4. Általában lehet más szolgáltatásokat is igénybe venni, amik jól jöhetnek egy cégnek, de nem akarnak állandóan fizetni érte, csak amikor igénybe veszik (pl. konferencia terem, titkárnői szolgáltatások, postai/telefon szolgáltatások, tárolás, stb.)
5. A fenttartási költségek benne vannak a díjban (takarítás, biztonsági rendszer, biztosítás, stb.)
6. Networking - soha nem lehet tudni, honnan jönnek a jó ötletek
7. Rugalmas bérlési feltételek (gyakran nem kell foglaló, nem kell 1 évre előre szerződni, stb.)

Most hirtelen ennyi.

Göröglány 2013.01.12. 00:21:37

@kriosz: Ide???? :o (felhördülés:))
Norvég nyugdíjjal nem lesz baj:)
Jó post, jó neki h ilyen fiatalon minden szuperül összejött. Azért én sem értem pontosan mi a szöszt dolgozgatnak annyian az íróasztalt bérlők, de ezek szt. van ilyen is. Jó post, várom a folytatást.

Sanyi9 2013.01.12. 00:53:30

@DieNanny: ez a bategsegem van nekam is, hogy az a es az e betuket kevarem, meg a b-t a p-vel. Szarintem emiatt veleki muveletlannek tertani, az punkosag...

kovacs55 2013.01.12. 01:06:08

@kisQtya:
iroda (talan a varosban es jol megkozelitheto az ugyfelek reszere vagy te tudsz konnyebben mozogni onnan), targyalo (uzletfelek reszere), telefon, fax, internet, jobb fenymasolo (A3 vagy nagyobb, szines, stb), futes, kollegak akiktol esetleg lehet kerdezni, otthon feleseg meg 2-3 kiabalo gyerek szaladgal a labad alatt, nem tudsz koncentralni a munkadra ezert marad az ejszaka (de meddig birod), talan meg az adodbol is leirhatod az iroda koltseget, most csak ezek jutnak eszembe de biztosan van meg mas ok is hogy megeri berelni...Meg kene kerdezni azokat akik mar csinaljak pedig "otthon" is megtehetnek.

bitch.in.no 2013.01.12. 01:10:50

@geegee:

:) eddig is tengerparton laktam, remelem ott sem lesz rosszabb...

bitch.in.no 2013.01.12. 01:12:08

@kisQtya:

pont ezen agyaltam... hogy ez mire is jo. netem van otthon, telefonom is. uzletfelekkel pedig menobb egy kave mellett talalkozni, mint egy berelt iroasztalnal..

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.01.12. 01:18:34

@kovacs55: igen, igen elég zora a helyzet.Nem tudom, hogy mikor fognak észbe kapni, de lehet, hogy már késő lesz.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.01.12. 01:34:31

@bitch.in.no: Mennék én is tópartra, tengerpartra lakni, van is belőlük dögivel, de ez a szájbalökött szél van mindenhol.Kegyetlen idegesítő tud lenni.Sok szerencsét! :-)

kovacs55 2013.01.12. 01:46:56

@geegee: szájbalökött szél van mindenhol
van Dominikan is (elviselheto), van Thaifoldon is (meg az is belefer mert nem hideg), Malmöben vagy Göteborgban is (no az hideg es egy porcikam sem kivanja...

DieNanny CH 2013.01.12. 07:29:23

@geegee:
Pontosan!!!! Az álomállás... :-)))

DieNanny CH 2013.01.12. 07:35:04

@Sanyi9:
Ismerem a diszgráfiát, legaszténiát, vigyáztam ilyen gyerekekre. A kolléganőim nem azok. Ha azok lennének, valóban bunkóság lett volna elítélnem őket!

Francekellregisztralni 2013.01.12. 22:37:24

@Nordstjernen: @kriosz: @bitch.in.no: @Északifény74:
Ti voltatok már északi fényt nézni?
Nem akartok jönni? (csatlakozni hozzám/hozzánk)

Sanyi9 2013.01.13. 01:26:22

@DieNanny: OK, gondoltam ezt a viccet csak nem hagyom ki, azert irtam azt a punkosagot. :D

DieNanny CH 2013.01.13. 08:21:45

@Sanyi9:
Akkor nem is vagy legaszténiás...???
(Nem mintha számítana...)

2013.02.09. 19:03:56

valaki itt leírta,hogy nem szépek a norvég férfiak:D
Angyalkám! vegyél fel szemüveget!
én még sehol annyi angyali szépségű embert nem láttam egy rakáson ,mint Osloban vagy Dániában

2013.02.09. 19:05:19

@Göröglány: de lesz,pontosan 10 év múlva,amikor kiapad a norvég olaj:D

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása