A mai poszt érdekes körülmények között született. Nemrégiben kaptam ugyanis egy levelet a szerzőjétől, melyben viszonylag markánsan kifejezte nemtetszését a blog tematikájával, illetve üzenetével kapcsolatban. Válaszul én megkértem (miként ezt minden esetben teszem), hogy írja le kissé részletesebben, és posztolható formában a véleményét. Zsolt ezt (szemben sok más, hasonló levél szerzőjével) meg is tette, amiért külön köszönet illeti, én pedig most ígéretemhez híven posztolom.
"Az ország átlépte a határt, ezért mi is átlépjük." - így szól a blog mottója. Milyen üzenetet hordoz ez az, egyébként szellemes, mondat?
Először is, mit jelent az, hogy ország? - Ebben az értelemben társadalom, nemzet. Emberek sokasága, akik a legkülönbözőbb - földrajzi, kulturális, nyelvi, történeti, etnikai, gazdasági, politikai - szálak mentén kapcsolódnak össze.
Az országot tehát emberek alkotják, és olyan lesz, amilyenek a benne élő emberek - amibe magam is bele tartozom. Tehát az ország-én viszony egy bennfoglaló, megalkotó kapcsolat.
Abban a pillanatban, amikor azt találom mondani, hogy „az ország átlépte a határt", a bennfoglaló, megalkotó, én-mi viszonyomat egy kívülálló, én-ő, esetleg alá-fölérendelt viszonyra cserélem. Outsiderré válok. Mintha azt mondaná Kovács Elek: „Kovácsék átlépték a határt, úgyhogy kitagadom magamat a családból".
Ez az outsider viszony visszalépést jelent a bennfoglaló, társadalomalkotó relációhoz képest. Egyrészt, mert gyökereimet vesztem - feltéve, ha vannak ilyenek. Másfelől pedig az országra, ha tetszik, az államra úgy tekintek, mint a gyermek a gondoskodó atyuskára, vagy a felette zsarnokoskodó mostohára.
Tulajdonképpen elmegyek amellett a tény mellett, hogy én társadalomalkotó tényező vagyok, hogy magam is benne vagyok az én-társadalom működési dinamikájában és cselekedeteimmel, hozzáállásommal, véleményemmel magam is formálom a társadalmat.
Ez az outsider viszony kiváló lehetőséget ad arra is, hogy problémáimat teljes egészében az országra projektáljam, sikertelenségemet az ország rossz működésével indokoljam.
A fent említett Kovács Elek jobban jár, ha családi problémák felmerülésekor nem kitagadja magát, hanem megpróbálja megérteni az ő családban betöltött szerepét és azokat az összefüggéseket, amelyek miatt ő akadályokba ütközik.
Így a családját szidalmazó, általános dohogást egy operatív magatartás válthatja fel, amely érdemben képes a probléma megoldásra a gyökerek elvágása nélkül - amelyek elvágása egyébként később újabb problémák forrása lehet.
Azt gondolom, hogy a fenti mottó helyett, jobb lenne, ha a mantránk az lenne, amikor az ország valamilyen rossz működésével szembesülünk, hogy: „Én mit teszek azért, hogy ez másképp legyen?"
Utolsó kommentek