A mai posztunk szerzője tulajdonképpen hazatért Németországba – otthonról haza. Hogy ez miként lehetséges, pillanatokon belül kiderül, elöljáróban csak annyit jegyeznék meg, hogy (lassan, de biztosan közelítve a félezredik poszthoz) számomra ez az egyik legérdekesebb írás a Határátkelőn. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok!
„Kehr' ich einst zur Heimat wieder Früh am Morgen, wenn die Sonn' aufgeht. Schau ich dann ins Tal hernieder, Wo vor einer Tür ein Mädchen steht..." („Egyszer visszatérek a hazámba / Kora reggel, mikor a nap kel. / Lenézek akkor a völgybe, / Ahol egy ajtó előtt egy lány áll...")
Ez egy, a blogon olvashatóktól némiképp eltérő írás lesz, ugyanis ott olyan magyarokról szokott szó esni, akik külföldre települtek. Mi viszont (ahogy erre a cím is utal: „Egyszer visszatérek a hazámba...") tulajdonképpen visszatelepültünk Németországba - így a történetünk nem a mai Magyarországon, hanem a XIX. század végi Németországban startol...
Eltér továbbá a blogon megjelenő írások többségétől abban is, hogy nem a „Mennyiből lehet kijönni?", vagy a „Mennyit lehet keresni?" kérdéskörét taglalja, hanem azt, hogy kiknek érdemes itt próbálkozni, és hogy milyen is a „német élet" és ez az ország?
1. Mi visszajöttünk Németországba
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Monarchia, történetesen az Osztrák-Magyar, amely bő száz évvel ezelőtt éppen gazdasági virágkorát élte. Fejlődött az ipar – pontosabban: elkezdett igazán magyarországi ipar lenni, mert korábban nemigen volt. És mivel nemigen volt korábban, ezért nemigen létezett szaktudás sem, nemigen voltak tömegével képzett magyar munkások, mérnökök. A parasztok és urak ország volt Magyarország és bizony egyik közeg sem a fejlett ipari munkakultúra melegágya.
Kellettek a képzett, gépekhez, technikához értő emberek!
Itt jöttünk mi be a képbe - és Magyarországra -, dédnagyapám-dédnagyanyám személyében, egyenest a szép Bajorországból, Landshut városából. Az öreg – akkor még huszonévesként – képzett gépész volt, akikre akkoriban „vadásztak" a jól menő magyar (oppardon, zsidó! - Báró Hatvany) birtokosok. És az akkor még fiatal öreg és felesége felkerekedtek, mert úgy gondolták – akkor még megalapozottan - hogy ez egy fejlődő, a tudást és a szorgalmat megbecsülő ország...
Innentől, 1898-tól már mindenki ismerheti a sztorit: bizony, a „vonzó és perspektivikus Magyarország" nem tartott sokáig... És máig sem lett ismét azzá!
Így „jött létre" a mi történetünk. „Mi" alatt feleségem, kisfiam és magam vagyunk értendők. Feleségem kapcsán még, visszautalva a poszt címére, el kell mondanom, hogy családja szintén német származású. („Összenő, ami összetartozik"?)
Mindketten a kifejezetten „magasan kvalifikált munkaerő" kategóriába tartozunk: feleségem szakorvos, PhD-vel, két szakvizsgával, nemzetközi tudományos publikációs háttérrel – és a magyar orvosként keresett százhuszonyvalahányezer forintos havi nettó fizetéssel. (A hálapénzre utálattal tekintett mindig is.)
Én pedig 3 „kurrens" diplomával tulajdonképpen pályakezdő korom óta Ausztriában és Németországban dolgoztam, egészen a 2000-es évek második feléig-végéig, amikor megpróbáltam azt megvalósítani, amiről Magyarországon manapság sokat beszélnek: „hazahozni a szaktudást".
Nem lehetett – elsősorban éppen annak a mentalitásnak a következtében, hogy ha nem vagy „bulihaver", akkor ellenség vagy, mert „zavarod a köreinket": megfúrod a kisded, lenyúlós játékainkat – és a végén még a magadfajtákkal együtt „ránk hoznál" egy olyan új rendet, amelyben elsősorban a tudás, a tehetség és a szorgalom alapján adják a pluszpontokat az életben. Igen: Magyarország egy kontraszelektált elitek uralta terep – és az elit így is akarja tartani.
Ehhez nem kívántunk tovább asszisztálni!
Nem tudtunk tovább várni arra, hogy majdcsak megváltozik a hozzáállása kellően sok embernek és így képesek lesznek a saját országukat megváltoztatni. Nem akartuk azt, hogy a fiunk is magába szívja ezt a hozzáállást és életstratégiát, amely tönkreteszi az országot. Azt akartuk, hogy a későbbi pozícióját ne a szülei „hovatartozása" és véleménye határozzák meg, hanem a teljesítménye...
Ezért tértünk vissza Németországba.
2. Kikhez passzol Németország?
Ezt az országot csak azoknak ajánlom, akik tehetségesek, szorgalmasak és teljesítőképesek. Akik sosem a kifogást keresik, hogy miért nem jönnek össze a dolgok – és különösen nem másokban keresik a sikertelenség okait. Aki a „Kenjük be sárral!" hozzáállás híve, az legfeljebb turistaként nézze meg Neuschwansteint, vagy igya le magát az Oktoberfesten (az való neki...).
Németországnak az elkövetkezendő tíz évben félmillió jól képzett „bevándorló" szakemberre lesz szüksége ahhoz, hogy fenntarthassa azt a gazdasági növekedési képességét, amely „benne van". Így akik munkabíró, az itt jó esélyekkel startolhat. Na ja, a nyelvet tudni kell!
A „Majdcsak lesz valahogy!"-gyal idejövők ne sok jóra számítsanak: színvonalas lakást bérelni csak munkaszerződéssel lehet, ráadásul a „belépő" is (akár több-)tízezer eurós tétel. (Egy havi „Warmmiete", bruttó bérleti díj + 3 havi „Kaltmiete", nettó díj + a lakás bebútorozása, stb., mert a bérlakások többsége bútorozatlan, olykor még a konyha sincs meg, új építésű bérlakásoknál.)
Az „aljamunkák" esetében nagy a konkurencia: balkániak, törökök, ázsiaiak - így ezekre életpályát itt ne alapozz! A „csak Magyarországon érvényes" tudással rendelkező diplomások (tanár, jogász - nemzetközi képzettség nélkül, média-kommunikáció szakos, humánértelmiségi, művész, stb.) jobban teszi, ha „lazább" helyet keres az új életéhez.
Orvosok, mérnökök, környezetvédelmi szakemberek, természettudományos / „reál" képzettségűek, informatikusok, szakmunkások – ha magas szintű szaktudással és munkakultúrával rendelkeznek – „willkommen"!
Még valami: aki itt akar maradni véglegesen, annak hosszú éveket kell várnia ahhoz, hogy kérhesse az állampolgárságot. A beugró a német állampolgárság igényléséhez:
* 8 év jogszerű tartózkodás Németországban,
* stabil jövedelemforrás (munkabér, megfelelő távlatú munkaszerződéssel, visszamenőlegesen is az addig itt töltött éveidre, vagy jól működő saját cég, esetleg megfelelő méretű és igazolható forrású magánvagyon),
* a német nyelv ismerete,
* állampolgári eskü
* feladott eredeti állampolgárság (ez utóbbi csak ajánlatos, nem kötelező)
...de ha mindez megvan és német polgárrá válsz, ezzel csatlakoztál a világ egyik „sikercsapatához"!
3. Grüß Gott és Moin
Azonban ez a „csapat" nem egységes, nem homogén (és nem is homofób – de erről még alább lesz szó). Németország valójában számos, egymástól elég erősen különböző régióra oszlik – és ezek nem is követik feltétlenül a tartományhatárokat.
Közhely, hogy a volt NDK a mai napig alacsonyabb életszínvonalat „hoz", ám ez is csak átlag. Ott is vannak „jó helyek", pl. Berlin és bizony a „volt NSZK-s" területeken is találhatni a német átlagnál alacsonyabb nívót, pl. Schleswig-Holstein egyes vidékein.
De a legnagyobb eltérések a helyi kultúrában és dialektusban vannak. Magyarországhoz képest Németország legtöbb helye „sarkosabb" és távolságtartóbb - azonban másképp él és viselkedik egy bajor, egy hamburgi, vagy egy rajnai „lokális átlag"-német. Aki valamelyest a magyarországihoz hasonló életstílust keres, annak vagy Dél-Németországot (Bajorország, Baden-Württemberg), vagy Berlint lehet ajánlani – de „lazáskodni" és pontatlankodni itt sem ajánlatos!
Ne lepődj meg azon, ha a kiérkezés után az otthon tanult „nyelviskolai" németeddel „egy szót sem értesz" abból, amit a helyiek beszélnek: ez a híres tájszólás. Alapból huszonvalahányat tartanak nyilván, de van, hogy a szomszéd faluban is más a „Mundart". Aki már évek óta él egy bizonyos helyen itt és utána áttelepül az ország túlsó felébe, kezdheti ezt elölről... Ez olykor még a született németeknek is „sokkot" okoz.
A német társadalom vertikálisan is tagolt és ez a tagoltság nem csupán a jövedelemtől függ. A feljebb jutás a társadalmi hierarchiában sokkal kevésbé függ a kapcsolatoktól, mint Magyarországon – ám a társadalomban betöltött hely (ahová születsz), determináltabb.
Vannak „körök", ahová szinte kizárt, hogy bejuss (arisztokraták, vagy hamburgi patríciuscsaládok, esetleg a többgenerációs „iparbárók" körei) – és ez nem csak a bevándorlókra, hanem a „köznémetekre" is igaz. Ha úgy vesszük, ebben „igazságtalanabb" és egyenlőtlenebb a német társadalom.
Azonban aki tehetséges és tanult, elvileg bármi lehet itt: akár miniszter, vagy a Volkswagen AG vezérigazgatója is. A társadalmi különbségek sokkal „bevettebbek", mint Magyarországon, ezért sokkal kevesebb az ebből származó irigység is.
Általános a hit abban, hogy aki jobban él, az valószínűleg meg is dolgozott érte. A státuszt itt leginkább az jelzi, hogy hol laksz és kikkel barátkozol – de pl. az autó kevésbé fontos ebből a szempontból. Ha például Münchenben azt mondja valaki, hogy a városon belül Bogenhausenben, vagy Grünwaldban lakik, Hamburgban pedig azt, hogy Blankenesen, vagy Barmbekben, akkor rögtön tudhatod, hogy az illetőt nem a bokorban találták...
Németországban a szülők társadalmi pozíciója korántsem annyira döntő a gyerekek életesélyeiben, iskoláztatásában, mint akár Magyarországon, akár pl. az USA-ban. Az oktatás színvonala magas és kiegyenlítő hatású – még a méregdrága luxus-magániskolák sem adnak komoly pluszt, inkább csak elvárt státusszimbólumok a legfelsőbb kasztban. Persze vannak „gázos" sulik – ezek leginkább a törökök lakta kerületekben működnek.
Ugyanakkor korántsem igaz a német társadalom általános törökgyűlölete. A törökök többsége 2-3 generáció óta él Németországban, sokan német állampolgárok és a gyerekeik gyakran már németnek érzik magukat, az anyanyelvük, kultúrájuk is a német – elég talán leírnom az Özil nevet.
Ők ahhoz hasonló helyzetben vannak, mint a skótok Nagy-Britanniában: általában „angolok", csak ünnepnapokon élnek skótokként. A „vad iszlám" itt nem divat – ugyanakkor Európa legnagyobb mecsete éppen Hamburg közepén áll!
Itt kell szót ejtenem az ország „náci örökségéről" és a hírhedett „német felsőbbrendűség-tudatról" is – amiből nagyon kevés igaz. Itt a szélsőjobboldaliság a „Rechtextremismus" éppúgy a magukat jövőtlennek, a társadalom peremén élőnek érzők (többnyire alacsonyan képzett fiatalok) jellemzője, mint Magyarországon.
És ahogy Magyarországon is létezik erős jobbos attitűd az egyetemi ifjúság egyes csoportjainak köreiben, úgy Németországban is megvan ez a(z itt másfél százados hagyományokkal rendelkező) jelenség: az úgynevezett Burschenschaftok. Ezek eredetileg, a XIX. században, a nemet nacionalizmus ébredése idején alakított diákegyletek voltak és lassan alakultak át (egy részük, mert korántsem mind!) az „intellektuális szélsőjobb" fészkeivé.
Ha valahol jártunkban-keltünkben öltönyös, fejükön fura sapkát viselő, esetleg színes vállszalaggal is „dekorált" ifjakat látunk egy sörözőben, akkor beléjük botlottunk. Amúgy veszélytelenek... Ugatós kutya ritkán harap.
4. „Ha dolgozol, szolga vagy – ha ügyfél, akkor úr!"
Amire viszont bizton számíthatsz Németországban, az a szolgáltatások egységesen magas színvonala és hogy nem lengi körül a közszférát a „Leszarom az ügyfelet!", a munka- és üzleti kapcsolatokat pedig az „Igyekszem átbaszni!" hozzáállás. Senki sem firtatja főnökként, hogy mik a közéleti, politikai preferenciáid – és azt sem, hogy „szexuálisan más" vagy-e? (Erre utaltam már a poszt elején is.) A döntéseket igyekeznek megfontoltan meghozni – és ne lepődj meg, hogy ezt tőled is elvárják majd, munkában és azon kívül is.
Igen: spórolósak! Ez nem az a hely, ahol divat a túlköltekezés, az erőn felüli „kivagyiskodás". (Legfeljebb egyes lumpen-, bűnözői vagy esetleg yuppie-körökben...) Ne számíts arra, hogy a nyakadba borulnak és traktálni fognak. Elválik a munkahelyi kapcsolat és a magánszféra is.
Nincs erőltetett tegeződés sem és nem szokás kollégákkal mély lelki életet élni. Meg lehet kísérelni: úgy fognak rád nézni, mintha azt mondtad volna, hogy kedveled az emberhúst... Ám ennek ellenére, ha jól teljesítesz, akkor nem cseszegetnek és elfogadják, hogy „Herr Kofatsch egy kissé különös ember."
Erősek a helyi közösségek: sportegyletek, hobbikörök, miegymás. Ha be akarsz illeszkedni a „közegbe", akkor ezek jó „bejáratok" lehetnek. Az értelmiségnél általános, hogy intenzív kulturális életet élnek (de nem csak ők!) és „téma" egy-egy színházi előadás, koncert, stb.
Vidéken, főként délen, szokás a népviselet, vagy annak „modernizált" változata: Bajorországban például üzleti megbeszélésére is elmennek bőrnadrágban – de ebben ne akard utánozni őket, mert ez nem a te hagyományod és ízlésficam lenne a részedről! (Persze azt nem tudom, hogy mit lépnek, ha bemész árvalányhajasban / rámás csizmában... Biztosan tolerálnák.)
Ha megismernek és egyenes, megbízhatóan teljesítő imázsod alakul ki, akkor előbb-utóbb elkezdenek meghívni magánköreikbe is: hétvégi grillezés, esti sörözés, stb. - keresztszülő viszont talán életedben sem leszel.
Viszont a gyerekeid már nagy valószínűséggel „igazi németek" lesznek – legfeljebb a bajorok furcsállják majd a vezetéknevüket és úgy veszi, mintha a „Molnar" is valami olyanféle „porosz" név lenne, mint a „Merkel"...
Ha elfogadod a szabályaikat – mert esetleg azok meg is egyeznek a tiéiddel – akkor befogad a német társadalom. Ha pedig nem, akkor előbb-utóbb elmész innen – erre számíts!"
Utolsó kommentek