oldaldobozjavitott.jpg

kozelet_hataratkelo_widget.jpg

Utolsó kommentek

Kívül tágasabb!

Nincs megjeleníthető elem

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

2012. augusztus 08. 06:54,  Nem engedhettem meg a megalkuvást 252 komment

2012. augusztus 08. 06:54 Határátkelő

Nem engedhettem meg a megalkuvást

Érdekes írás a mai, mert szerzője, Ádám úgy ment ki Angliába, hogy a szakmájában fog elhelyezkedni és ebből nem is engedett – no és persze a megfelelő anyagi háttér is a rendelkezésére állt.. Két hónap után úgy tűnik, megérte ragaszkodni az eredeti elképzeléshez.

London Oxford street.jpg

TROLLFIGYELŐ: Trollt láttál? Írj a hataratkelokommentKUKAChotmail.com címre és amint tudok, lépek az ügyben! Tegyünk együtt a Határátkelő kulturált hangnemének megőrzéséért!

„Úgy kezdődött az egész, hogy 2012 januárjában eldöntöttük, hogy kijövünk Angliába dolgozni (lehetőleg a szakmánkban), mert besokaltunk a magyarországi helyzettől. Mindketten stabilan álltunk anyagilag, de a politikai és társadalmi légkör mérgezően hatott ránk (főleg rám).

Barátnőm és én is angol szakot végeztünk, de nem a klasszikus büfé-ruhatár mentalitást hoztuk magunkkal. Én két évet dolgoztam egy műszaki dokumentációval foglalkozó cégnél. Ennek a szakmának a hazája az USA és Anglia, ugyanis egy olyan területről van szó, ahol egy tapasztalt mérnök és a mérnöki dokumentációt író (többnyire bölcsész és/vagy kezdő mérnök) ember együtt dolgozik. Magyarországon ezzel a területtel csak néhány cég foglalkozik, ezért úgy döntöttem, hogy Angliában több esélyem lesz munkát kapni, pláne két év tapasztalattal.

Elsőre nem sikerült

Sikerült is már Magyarországról leszerveznem egy interjút május elejére (4 nappal a megérkezésünk utánra), amire szépen fel is készültem, és úgy sétáltam be kevesebb mint 1 hétnyi itt élés után, hogy "na, én leszek majd itt a király". Nem meglepő módon nem vettek fel, és mivel ez volt az első eset, hogy nem vettek fel egy olyan munkára, amit reálisan úgy éreztem, megkaphatok, ezért nagyon csalódott voltam.

Most jönne az a rész, hogy "ezért megalkuvó voltam, és elmentem mekibe dolgozni, hogy ne haljunk éhen". De nem ez történt, ugyanis az egész kiutazásnak az volt a célja, hogy "én a szakmámban fogok dolgozni", vagyis nem engedhettem meg magamnak, hogy ez legyen.

Ezért kiutazás előtt elég sok kölcsönt és támogatást kértem a családtól (plusz hozzáraktam a két évnyi megtakarításomat is), ezzel biztosítva, hogy legalább 4-5 hónapig akár munka nélkül is meg tudok élni. Plusz barátnőm és nővére is támogatott (úgy, hogy ők viszont próbáltak pénzt keresni akár nem álommunkával is).

Nem volt hátrány a hátterem

Sajnos az álláskeresésem tényleg nem ment olyan simán, de bíztam abban, hogy elég lesz a hátterem a munkához. További nehézség volt az, hogy nem voltam brit, és ez a dokumentációs szakma főleg anyanyelvű briteket foglalkoztat (hiszen nekik van a megfelelő nyelvi hátterük a munkához).

Viszont szerencsémre a kelet-európai hátterem nem vált hátrányomra, ugyanis az angolomat sosem kifogásolták az interjúk alatt (ezt már rengetegen leírták, de én is leírom: ha látják rajtad, hogy jól tudsz angolul, akkor nem bevándorlóként fognak kezelni).

Így végül a harmadik cég, ahova behívtak, állást ajánlott, így 2 hónappal a kiérkezés után már kezdhetek is. Természetesen szerencsés az én esetem, és nem tartom követendő példának azt, hogy több évnyi megtakarítását az ember arra áldozza be, hogy "vagy bejön, vagy nem", de ha bejön, akkor nagyon megéri (ez kicsit olyan szerencsejáték, csak épp maga az ember is befolyásolhatja a végkimenetelt).

Szerencsénk volt a lakással

Hogy ne csak a munkáról szóljak, hanem a kiutazásról is: abban is szerencsénk volt, hogy egy brit fickótól úgy tudtunk egy külön lakást bérelni elég jó árban, hogy cserébe nem várta el tőlünk, hogy azonnal munkánk legyen. Gyakorlatilag pár órája ismert minket és azt mondta "rendesnek látszatok, megbízok bennetek, remélem, sikerül állást találnotok".

Most képzeljünk el egy hasonló helyzetet Magyarországon: jön három külföldi bevándorló, egy napja vannak az országban, nem tud róluk semmit a tulaj, és jóindulatból kiad nekik egy különálló lakást, amikor még az is kétséges, hogy fizetni tudnak. Ki az, aki ilyen bizonytalanra vállalkozna?

A mi tulajunk ezt bevállalta, és jól tette, mert ezzel nagyon sokat segített nekünk. Nem kellett nyomorognunk egy kis szobában, nem kellett idegenekkel közösködnünk, szóval a lakásszerzés is a várakozásokat felülmúlva sikerült.

Most már mindhárman dolgozunk, és két hónap után kezdődhet a felhalmozás.

És persze a szokásos kérdés: visszamegyünk-e Magyarországra? Ha az emberek segítőkészek és korrektek lesznek, ha már minimálbérből meg lehet tisztességesen élni, ha lesz társadalmi szolidaritás... akkor talán igen. De lát erre esélyt bárki is olyan 20-40 éven belül?"

Gyere és csatlakozz hozzánk a Facebook-on!
Ha inkább levelet írnál, elmesélnéd a személyes történeted,
azt a következő címen teheted meg: hataratkeloKUKAChotmail.com

Címkék: London Anglia Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://hataratkelo.blog.hu/api/trackback/id/tr504701066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.08. 07:13:37

Jó írás.
Véleményem szerint, akinek használható a nyelvtudása és eladható a szakmája, annak igenis így kellene hozzáállnia.
Persze, abban az esetben, ha van annyi tartaléka, mint a cikk írójának, hogy kibír pár hónapot munka nélkül.
Ez nekem teljesen rendben van.
Lakást mi is így béreltünk elsőre, se tartózkodási engedély, se munka.
Szóval ez sem kirívó eset. Igaz utánjárást igényel.
Azt hiszem sokan ezt meg sem próbálják, hanem másokra várnak, és inkább az első szembejövő lehetőséget elfogadják, legyen az bármilyen.
Szerintem kint is annak van esélye az érvényesülésre, aki irányítja a sorsát.
Gratula !

Matador0451 2012.08.08. 07:17:09

Szia!

Tetszett a poszt, a sokszor a gazdasági menekültet a bevándorlótól a hozzáállás különbözteti, nem csak az anyagi lehetőségek. Szerintem abszolút jól csináltátok!

Ezzel együtt ezzel nem értek egyet:

"Természetesen szerencsés az én esetem, és nem tartom követendő példának azt, hogy több évnyi megtakarítását az ember arra áldozza be, hogy "vagy bejön, vagy nem", de ha bejön, akkor nagyon megéri (ez kicsit olyan szerencsejáték, csak épp maga az ember is befolyásolhatja a végkimenetelt)."

A kivándorlás is egy beruházás, egy üzlet. Még a legjobban működő piacgazdaságokban, a legnagyobb konjuktúra idején is a legtöbb új vállalkozás tönkremegy az első évben. Ha tetszik, ha nem, nem lehet kockázat nélkül vállalkozni és a dolog vagy bejön, vagy nem. Mi sok éves megtakarításunkat ruháztuk be, a kérdés az volt, hogy mi az alternatívája ennek a lépésnek. Ha nem akarsz ülni a megtakarításaidon, akkor nyílván a reális alternatívák tükrében lehet dönteni.

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 07:21:49

"Gyakorlatilag pár órája ismert minket és azt mondta "rendesnek látszatok, megbízok bennetek, remélem, sikerül állást találnotok"."

ez szórul szóra így esett meg velünk is, a tulaj optimistább volt, mint mi :)

2012.08.08. 07:24:49

Nyelvtudás + szakmai tapasztalat eladható szakmában + megfelelően céltudatos személyiség = siker.
Ennyi. De ezt már sokan leírták szerintem.
Gratulálok, és további sok sikert! :)

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 07:25:05

@Matador0451: így van, sőt, én azt mondanám, hogy nem szerencsejáték a dolog. Ha megvannak a feltételek, akkor nagyon szépen lehet az esélyeket a magunk javára szépíteni.

És igen, ha van pénzed, és tudod, hogy az meddig tart, akkor okosan ki lehet számítani mennyi időt szánsz a dologra, hogy a szakmádban dolgozz. A bet.munk egyetlen hátránya,h ogy nagyon lelassítja, korlátozza a munkakeresést, nehéz interjúra menni, szabadnapot kérni, meg el is fárad az ember az egész napos melótól, és utána még nekikéne állni cv-ket szórni. A pozitív oldal viszont, hogy van valami bevétel...

de egyébként a szerző által leírt sztori inkább követendő példa, mint az itt megjelenő néhány.

Gratula

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.08. 07:26:49

@Matador0451: Ebben teljesen egyetértek veled, csak sajnos nem ez a trend. Az emberek kivárnak (hátha lesz munka, hátha jobbra fordulnak a körülmények), és utolsó fillérjeikkel indulnak neki külföldnek. Ebben az esetben a lehetőségek is igen korlátozottak.

tanato 2012.08.08. 07:27:37

Én is gratulálok,bátor volt a cikkíró,na meg alaposan elő is készítette az utat.Valóban az elkövetkező 20 évben biztos nem lesz neki érdemes hazajönni,sajnos.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.08. 07:32:52

jó, hogy megosztottad a történetedet Ádám. a kishitű magyar mentalitással az ember nem is gondolná, hogy mennyire megbecsülik a szaktudást, a tapasztalatot és a dolgozni akarást külföldön.
nekem svédországban az első héten 3 interjúm volt, s az egyikből állás is realizálódott.
optimizmus emberek!

sokasebi · http://pacifictime.blog.hu/ 2012.08.08. 08:02:53

"...ha már minimálbérből meg lehet tisztességesen élni, ha lesz társadalmi szolidaritás... "

A szolidaritás azt jelenti, hogy a minimálbéred felét elveszik és odaadják annak, aki egész nap a tökét vakarja! És te akkor akarsz hazajönni?

hothead 2012.08.08. 08:03:54

@bandirepublic: hiaba, aki tud, az a svedeknel is tud :)

hothead 2012.08.08. 08:13:40

@Matador0451: igen, ez igy van. nagysagrendekkel elorebb van az, aki kicsit tervez, van nyelvtudas, piackepes szakma, netan egy kisebb vagyon a zsebben, amit nem sajnal bealdozni a delikvens a kezdetekhez. amint a posztban is olvashattuk, megeri.

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.08. 08:37:55

En is gratulalok, hogy sikerult szakmadban elhelyezkedni! es gratulalok a tamogato baratnodhoz es noverehez is! :-)

Mint a "Nok Kulfoldon" szoszoloja, azert a kisordog csak nem nyugszik bennem: baratnod es novere mit dolgozott, amivel penzt keresett? Ha jol ertettem a cel az volt, hogy Te a szakmadban helyezkedj el, ennek az "ara" reszben az volt, hogy ok dolgoztak, amit tudtak.

mommmmo 2012.08.08. 08:47:17

@bandirepublic: es neked is gratula!

Emlekszem meg irtam is a felmondos posztod utan, hogy eleg lokott dolog volt lelepni uj melohely nelkul,ugy latszik nem volt igazam...

(Bar meg mindig tartom a velemenyt, altalanossagban, hogy nem jo ilyet csinalni...)

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.08. 08:56:55

@mommmmo: Vegul is az is lehet egy dontes, hogy nehany honapnyit felrerak az ember, ezutan kint keres allast. Sok orszagban igy egyszerubb.
Tartalek (vagy tamogatok) nelkul viszont tenyleg veszelyes felmondani es elutazni, mert azzal elegge porul jarhatsz.
Vagyis szerintem igazad is van es nem is. ;-)

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.08. 08:57:43

@mommmmo: koszi. normalban ilyet nem csinalnek. de orszagvaltaskor nem mindig van lehetoseg arra, hogy mar varjon a kovetkezo allas.

bpetya75 2012.08.08. 09:07:23

@Votisky Petra:

Jogos észrevétel. Ehhez a meg nem alkuváshoz azért nagyon kellett a sok segítő családtag. A biztonságot nyújtó pénzmag összegyűjtéséhez, meg hogy a barátnő és a nővér hajlandó volt megalkudni. Remélhetőleg nekik is csak átmenetileg kell(ett).

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.08. 09:12:56

@tilmir: Tudom, sajnos. :-( Sok olyan ember van, akik meg a vonatjegyet se tudják megvenni a hazaútra, ha nem jött be nekik a kinti munka.
Nagyon sokféle helyzetben élünk, biztos van olyan kényszer, hogy menni kell bármi áron, viszont ha valaki megteheti, hogy tervez előre, akkor az nagyon megéri.
Ez egy kicsit a misszióm is. :-) Felkészíteni az embereket, hogy ha lehet, akkor ne a semmiben landoljanak...
Van olyan ismerősöm, akinek nem volt kérdés, hogy mennie kell, de még volt néhány hónapja a teljes csődig, amit teljes erőbedobással álláskereséssel töltött (Magyarországról külföldre), végül sikerült kijutnia. Valahova persze így nem lehet.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.08. 09:17:45

@Votisky Petra: Ezzel kapcsolatban nekem is sok történetem is van, pozitív is, de sajnos több a negatív, Sok esetben tényleg az utolsó forintjukkal a zsebükben jönnek el, és egy hét alatt szeretnének munkához jutni. Sok esetben ez arra sem elég, hogy bármilyen munkát kapjanak, nemhogy a szakmában tudjanak elhelyezkedni.
Nehéz a dolog, mert azt is tapasztaltam, hogy amennyiben elmondom a nehézségeket -próbálnám felkészíteni őket -, akkor a végén sok esetben én leszek a "fekete-seggű".

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.08. 09:28:57

@tilmir: Azért ne add fel a felkészítést! Én se fogom! :-)

a nagy levin 2 2012.08.08. 09:33:22

"...ha látják rajtad, hogy jól tudsz angolul, akkor nem bevándorlóként fognak kezelni.."

- akkor miként kezelnek?

Palazeti 2012.08.08. 09:33:42

Csak a tisztánlátás kedvéért: tehát akkor műszaki dokumentációkat fordítassz angolról magyarra? Egyébként gratula és sok sikert!

Démonmac1 2012.08.08. 09:47:13

Drakulálok, sok sikert.
(irigylem azokat akiknek jó az angoljuk:)

dez01 2012.08.08. 09:51:10

40 éven belül már javában a vége felé fog járni az az összeomlási folyamat, aminek a végső fázisa ( fiatalok elvándorlása) most kezdődött 1-2 éve......

Az ország el fog néptelenedni, jöhetnek majd a bevándorlók....

igazságos 2012.08.08. 09:55:23

Első süket duma:

Mindketten stabilan álltunk anyagilag, de a politikai és társadalmi légkör mérgezően hatott ránk
?????

Második süket duma:

Elsőre nem sikerült, ja persze, másodszorra minden tökéletes már

Harmadik süket duma:
(ezt már rengetegen leírták, de én is leírom: ha látják rajtad, hogy jól tudsz angolul, akkor nem bevándorlóként fognak kezelni).
Jaj, nem kell a hülyítés. Akárhogy is beszélsz angolul, ha nem ott születtél, az kihallatszik, egy angol azonnal tudni fogja, hogy nem született angol vagy, tudatosan, vagy tudat alatt megfelelően kezelnek téged.

Negyedik süket duma:
"rendesnek látszatok, megbízok bennetek, remélem, sikerül állást találnotok".
????

Ötödik süket duma:
Sajnos az álláskeresésem tényleg nem ment olyan simán, de bíztam abban, hogy elég lesz a hátterem a munkához.

Mi volt a probléma, ez lenne a lényeg, MIÉRT MARADT LE, sokan tanulhatnának ebből is.

Most képzeljünk el egy hasonló helyzetet Magyarországon: jön három külföldi bevándorló.
Felesleges ilyet elképzelni, az attól függ, hogy az a KÜLFÖLDI BEVÁNDORLÓ éppen honnan jött, megkockáztatom, nálatok levágták, hogy magyarok vagytok

Egyébként gratulálok, sok sikert, boldogságot, csak a süket dumát kéretik abbahagyni!

tanato 2012.08.08. 09:55:48

@Votisky Petra: Ez egy nagyon jó meglátás, akét nő "beáldozta" magát a férfi boldogulásáért

rókafogta 2012.08.08. 10:02:56

Aki meg tudja tanulni a nyelvet annak is bejöhet. A lányom 5. éve él Skóciában (mit mondjak hiányos volt a nyelvismerete- utólag be is vallotta ,hogy zabszem a fenekében volt első alkalommal) jó, lebeszélt munkahelyre ment nem volt leányálom végigjárta a létrát (megtanulta a nyelvet)megélt félre tett jogosítványt szerzett elvégzett egy egyéves iskolát (más szakmában) sajnos azt nem közölték elhelyezkedni csak állampolgárként),majd egy kétévest megint más szakmában (középfok)és most ősszel főiskola szóval csak annyit ,hogy félre tudott tenni amikor még főállásban dolgozott(ez Magyarországon 12 órával is lehetetlen volt)- most heti 3 nap munka van ösztöndíj adó kedvezmény ja és ingyenes a képzés.Többet is jött volna haza ( az utóbbi időben iskolák miatt nem tudott ill. máshová ment,(Pl. Kanada innen soha nem jutott volna el) amíg volt motorja ,autója bejárta Skóciát . Most egy hónapra hazajött (ill. Adria ) aztán kezdődik a suli és kérelem az állampolgárságra amit teljes mértékig támogatok.Nem akar végleg hazajönni sokkal inkább esetleg melegebb helyre (érthető)majd állampolgárként és persze a megszerzett diplomával. Hát ez van! A másik lányom Bp. él hitellel(lakás) aránylag jó fizetéssel (amíg van munkája, természetesen nem magyar cég ami most szívatva van ő még nem ment el pedig ő 3 nyelven beszél- de ha elveszti a munkáját biztos elmegy) Mi meg?
Lassan elveszítjük a megélhetésünket (vállalkozás) mi már nem mehetünk sehová (amúgy se vagyok nyelv zseni) meg aztán 4 évvel a nemlétező nyugdíj előtt fiatal se vagyok. Ez van.

tanato 2012.08.08. 10:02:59

@dez01: Elnéptelenedni nem fog,de nem ilyen kultúrájú,anyanyelvű,bőrszínű lakosság fog itt élni cirka 40-50 év múlva az borítékolható.Persze ez csak feltételezés,de ha a trend így marad,borítékolható.

lajafix 2012.08.08. 10:03:34

Jól tette hogy kivándorolt a posztoló, azzal a naviitással, amit a "már minimálbérből meg lehet tisztességesen élni" elvárással megfogalmazott(ua tisztességesen sehol sem lehet minbérből megélni...) itthon csak az örök szenvedés várna rá és nem az itthoni tényleg szar helyzett miatt, hanem azért mert álmodozik.

"ha lesz társadalmi szolidaritás" Ez elég lol. A társadalmi szolidaritás itthon azt jelenti hogy a többségi eltartottnak a kevés eltartó még többet adjon. Node hogyan ha az aktív naívposztoló lelép? A társadalmi szolidaritáshoz ua jóval több eltartók kellene.

Na huss, marad naív elég.

Tigicica (törölt) 2012.08.08. 10:05:27

@tilmir:

Igen, ez igaz. Én is otthon ültem a megtakarításaimon. Három év munkája és lemondása. Tipródtam, hogy lakásfelújítás, bútorvásárlás, ugye ami kell. De közben itt volt a létbizonytalanság. Mi a biztosíték arra, ha kitesznek, akkor mikor lesz legközelebb munkám? Hamar világossá vált, hogy nem költhetem el a pénzt. És milyen szerencse! Főnököm közölte, hogy nem tud tovább fizetni. A vevők nem fizetnek, vagy nem időben fizetnek, lányának sincs munkája és inkább őt veszi ide helyettem.
Szóval a megtakarítás miatt most megengedhetjük, hogy kimenjünk és béreljünk szobát 2-3 hónapra és megpróbáljak elhelyezkedni egy régebbi szakmámban.

Votisky Petra · http://nokkulfoldon.hu 2012.08.08. 10:07:41

@tanato: Igaziból én nem is azt emelném ki, hogy nők (bár ezért tűnt fel a dolog), hanem azt, hogy azért ebben a történetben fontosak a támogatók is.
Ismerek olyan párokat, ahol fordított az eset: a nő karrierje érdekében a férfi kötött kompromisszumot.

Persze nőként inkább a fordított történetek tűnnek fel. :-)

Még év elején csináltam egy kutatást, ahol külföldön élő nőket kérdeztem a karrierjükről és kiderült, hogy nagyon soknak megtört, végzettségénél alacsonyabb munkát kell végeznie.

Tudom, hogy sokszor kényszerűség a kompromisszum, de kérdés, hogy hosszabb távon, a család jóléte érdekében mi éri meg.... Jólét alatt nem csak az anyagit értem.

Szuper lenne az ilyen történeteknél a többi szereplő véleményét, érzéseit is hallani. :-)

Jesus.Green 2012.08.08. 10:12:49

@tanato: Mivel nem ismerjuk a posztirot, a baratnojet, annak noveret es a harom ember kozotti dinamikat, kicsit elhamarkodott lenne itelkezni felettuk. Atjott az idezojel hasznalatanak jelentese, most mar csak arra lennek kivancsi, hogy milyen tortenet bujik meg mogotte :)

ZOH 2012.08.08. 10:15:13

tok jo, gratulalok!

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 10:22:26

@a nagy levin 2: három kategória van: bennszülött, bevándorló és expat (~áttelepült). az utóbbi kettőben közös, hogy nem bennszülött, viszont az expat általában magas hozzáadott-értéket állít elő, azaz olyasvalamit tud, amit a helyiek nem (annyira jól, vagy nem elég mennyiségben). az expat mindenütt minimum bennszülött "jogokkal" rendelkezik, és a felső társadalmi rétegekhez tartozik. magyarországon típikusan a külföldi cégek felsővezetése expat. a mercedes gyár igazgatóját a kutya nem bevándorlózza le, akkor se, ha itt éli majd le az életét.

@igazságos: remélem a saját kommented is végig lesz elemezve süket duma ügyben, mert nyersanyag van bőven.
3.: igen, ha beszéled az adott ország nyelvét jó szinten, be fognak fogadni.
4.: konkrétan angliában az emberek döntő többsége jóindulatú, ezt magyarként nehéz elhinni, de tényleg így van. (az optimizmusuk pedig határtalan, magyar szemmel)

bpetya75 2012.08.08. 10:28:08

@igazságos

"Akárhogy is beszélsz angolul, ha nem ott születtél, az kihallatszik, "

Nem tudom, hogy az angol mennyivel lehet nehezebb ebből a szempontból a németnél, de Öcsém 5 év Németország után nem akcentussal, hanem tájszólásban beszélte a németet. Az új ismerőseiben fel sem merült, hogy nem ott született. Lehet, hogy ez adottság is, meg persze a posztíró nem anyanyelvi szintről írt, de gondoltam jelzem, hogy el lehet érni olyan szintet, ahol már a beszéded alapján nem kezelnek másként, még ha amúgy meg is tennék.

tanato 2012.08.08. 10:29:06

@Votisky Petra: Egyetértek,én is szívesen meghallgatnám a két segítő nő véleményét is.Egyébiránt van tényleg amikor a férfi köt kompromisszumot és ő megy el pl. GYES-re,mert különben bukna az asszony karrierje,nem is olyan ritka ez mostanság,mert jópárszor a nő jövedelme és állása jelentősebb mint a férfié.

tiolio 2012.08.08. 10:30:01

Igy van, batran lepni kell. A gyerekeinket motivalni kell, hogy a nagyvilag messze nem csak Magyarorszagbol all, a nemzetkozi kultura megismerese pedig sokkal inkabb gazdagitja oket, mint a bezarkozo hazai. Ha pedig tanulnak, vagy palyat valasztanak, akkor pedig lephessenek es lepjenek is tul az orszaghataron.

Soha nem keso lepni, soha nem keso nyelvet tanulni, de persze jobb minel elobb.

Magyarorszagra aztan mindig nagyon jo erzes lesz hazalatogatni.

s 2012.08.08. 10:31:19

Nos, igen, a mondás igaz. Segíts magadon, s az Isten is megsegít.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 10:32:15

@lajafix: bakker, az osztrák-német-angol minimálbérből meg lehet tisztességgel élni. fogalmad nincs a világról.
az angol minimálbér kb 900 font nettó (heti 40 órára, de sokan 40-nél többet dolgoznak). ebből 400-ért simán kapsz szobát, 100-valamennyi a havibérlet, 200 a kaja. 200 fontot meg félreteszel. nyilván egyéne válogatja, hogy kinek mi a fontos, de az angol minimálbérből gond nélkül meg tudsz élni. a magyarból meg nem. a magyarországon legendás sztorik, hogy a németek meg az angolok mekkora taplók, ha elmennek nyaralni, pont azért jöhetnek létre, mert 'majorkára' lazán el tud menni a német meg az angol utcaseprő is. és hát istenem, öt sör után már nem tudnak viselkedni.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.08. 10:32:19

@tanato: olvastam, hogy ha folytatodik a trend (kb. 1,2 utod/par) Magyarorszagon, akkor 40 ev mulva alig tobb, mint 5 millio lakosa lesz az orszagnak. es ebbe nem volt beleszamolva az ki/bevandorlas csak a nepessegnovekedes(csokkenes).

ez olyan problema, amivel rendszerszinten kell foglalkozni, de sokat nem hallunk felole.

psyery 2012.08.08. 10:36:46

Én is gratulálok,és hát igen,mindig azoknak lesz a legkönnyebb,akiknek Európa-szerte keresett végzettsége van,jó nyelvtudása,és elég pénze ahhoz,hogy elinduljon és kivárjon...
Csal azért azt hozzátenném,hogy a többdiplomás meki-takarítok nem azért azok,mert nincs elég önbecsülésből,hanem csak a fontokból van kevés....:(.

hothead 2012.08.08. 10:36:51

@a nagy levin 2: nem ugy allnak hozza, mintha egy menekult lenne

tanato 2012.08.08. 10:45:32

@bandirepublic: Erről nem is fogunk ez mélyen el van hallgatva,5 millió körüli elöregedő lakossal nem is valószínű hogy ilyen formában tovább tud működni az állam.

Turboanyu 2012.08.08. 10:46:09

@igazságos: "Első süket duma:
Mindketten stabilan álltunk anyagilag, de a politikai és társadalmi légkör mérgezően hatott ránk
?????"

Mi ebben a süket duma? Ugyanezt érzem én is, a fizetésemből kijövök, nem vagyok gazdag, de a hónap végén ha kell váratlanul valami, akkor nem probléma megvenni. Mégis tele a hócipőm a kilátástalansággal, a mocsokkal, az udvariatlansággal és a türelmetlenséggel.

hothead 2012.08.08. 10:46:51

@bandirepublic: ezt a reszletet kifelejtetted anno abbol a posztbol, ezert kaptal annyi negativ kommentet.

"ha folytatodik a trend (kb. 1,2 utod/par)" akkor nem az 'etnikum' lesz kisebbsegben...

Skodakék Fábia 2012.08.08. 10:56:50

Én örülök neki ha minél több szakember hagyja el az országot.
Igy a maradó jó szakemberből hiány lesz és lehet szépen béremelésért kopogtatni.
Ha nem adnak meg továbbállni egy másik céghez jobb pénzért ahol szintén emberhiány van.

VíziLó 2012.08.08. 11:06:49

@bpetya75: A német hangrendszer sokkal közelebb áll a magyarhoz mint az angol. Tapasztalataim szerint angolul csak azok tudnak felismerhető idegen akcentus nélkül megtanulni, akik kisgyermekként kezdték az intenzív tanulást, s talán még néhány kivételes tehetség.

Az angol akcentusok közül pedig az amerikai könnyebben megtanulható, mint a brit. 5 év angliai tartózkodás, papíron felsőfokú nyelvtudás mellett is a maximum sikerem az volt, hogy kanadainak néztek, de britnek még sosem.

xylon 2012.08.08. 11:07:00

@Skodakék Fábia: ha a gazdasag is zsugorodik akkor nem hiany lesz hanem a munkahelyek szunnek meg es hiaba kopogtatsz fizetesemelesert.

labove 2012.08.08. 11:11:02

Szóval a post tényleg jó, csak ( ahogy én is ) a cím alapján 10-ből 9 paraszt azt gondolja, h összapakolja a betyárbútort és kölcsönből meg szépfiúságból bankot robbant külhonban. NAgyon reálisan írtad le, h először is kell bőséges mani a bukták fedezéséhez, azután jön, h van szakmád ( elég frankó ), meg nyelvtudásod, és ha tényleg burokban születtél akkor lesz álláod. Remélem a parasztoknak van esze megérteni és ideje végigolvasni, h mennyi minden kell ahhoz, h szaros bevándorlóként (jó) munkát kapj!

Skodakék Fábia 2012.08.08. 11:12:05

@xylon: hál istennek hiányszakmában dolgozom, szóval ez engem még nem érint vagy 10-20 évig. Utána meg majd kibekkelel valahogy a koporsóig :)

Dr.Zemberevő 2012.08.08. 11:30:45

@tanato: legalább a szavazásra hazajöhetne, hogy aki -bármilyen okból- itthon marad, ne nyögje örökké a mostani rendszert.

anna_mari 2012.08.08. 11:34:04

Várhatjuk a társadalmi szolidaritást, ha az eltartók lépnek le és nem az eltartottak.
Aztán kint megvárják, míg csoda történik, majd hazajönnek diadalittasan.
Lehet így is, persze, mindenki a saját érdekeit nézze, csak akkor ne várjon már szolidaritást :)

tanato 2012.08.08. 11:36:08

@Dr.Zemberevő: Akárkire szavazol,nem várható lényeges javulás.A lényeggel senki nem foglakozik,csak azzal hogy 4 múlva hatalomba kerülejenek.

a nagy levin 2 2012.08.08. 11:44:07

@milliliteratura:
Az itt élő külföldi feslővezetőknek eszük ágában sincs Magyarországon letelepedni, átvenni a szokásainkat, közösködni a "plebsel". Többnyire határozott idejű szerződéssel jönnek ide és amint lehet húznak el - bár biztos van kivétel is.
Posztolónk gazdasági- és hangulatmenekült. Azt, hogy milyen hozzáadott értéket állít elő a bennszülöttekhez képest - azt ő se tudja. Valszeg azért vették fel, mert így olcsóbb a cégnek.

@hothead:
Pedig mindannyian azok vagytok...csak nem mondják a szemetekbe:). Egyszerűen megtűrnek.

Határátkelő 2012.08.08. 11:55:15

@a nagy levin 2: Azt te honnan tudod, hogy csak megtűrik és menekültként kezelik? Nagyon érdekelne.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.08. 11:57:58

@a nagy levin 2:
Rengeteg külföldi települt Magyarországra, a Dunántúlon és a Balaton körül sok kis faluban egymást tapossák az osztrákok, németek, sőt angolok és más nemzetiségűek is.
Az ok egyszerű: nyugat-európai nyugdíjból itt királyként lehet élni.
Emellett, ott vannak az orosz újgazdagok, akik az utóbbi időben főleg Hévízen vásárolnak ingatlant. A szlovák határ mellett rengeteg tót, a román határ mellett pedig oláh vásárol Magyarországon házat.
Arról ugye nem beszélve, hogy - ha tehetnék - a külföldiek a termőföldet is felvásárolnák.
Annyira még sem lehet itt rossz akkor.

Persze, vannak negatív tapasztalatok, például, Eva Rhodes állatmenhelyes brit állampolgárt, legutóbb a Balaton mellett egy osztrák állampolgárt gyilkoltak meg túlbarnák.

tanato 2012.08.08. 11:59:49

@a nagy levin 2: Nem menekült,hanem bevándorló,ég és föld,menekült magyarok azok a kommunista rendszer alatt voltak Nyugaton,azokat tényleg másképp kezelték,azok egy szál nadrágban érkeztek és épen ezért teljes ellátást kaptak a beilleszkedésig.Az ex.pat magyarok meg tényleg az adott társadalom felsőbb rétegéhez tartoznak,olvasd el pl. az Emirátusokban élők postjait a régebbi,Origós Határátkelőn.Olyanok is vannak,nem is kevesen.

igi1 2012.08.08. 12:00:47

@Kara kán: meg egyes bevándorlók, mint pákó, kötözködnek betelepültként a helyi magyar lakossággal, attól is függ, honnan, hogyan jönnek ide a bevándorlók

igi1 2012.08.08. 12:03:57

@anna_mari: mikor össze kell fogni, össefog a magyar, csak ritkán, ezt el kellismerni

@bpetya75: lehet,hogy te ezt nem tudod megmondani, nem éreztetik veled, de egy helybeli mindig megérzi, tudja, ki az idegen, ki nem abban az országban született, ez körítés

igi1 2012.08.08. 12:10:04

@milliliteratura: persze, azért akarják már az angolok is, hogy elég a külföldiekből, akit utálnak jobban, az a lengyel

észrevetted, hogy nem abba kötsz bele, amit a másik ír? a süket duma, az süket duma, még ha ez nem is tetszik egyeseknek

ebben csak az volt igaz, hogy pénz kell az induláshoz, és itthon nem piacképes a szakmája, meg esetleg az álláskeresés

a nagy jóindulatot meg nem hiszem el, élni nem lehet a jóindulatból, a bérleti díjat le kellett perkálni, csak ezt kifelejtette, vagy inkább azt mondja, később fizettek

érdekes a sértődés, pedig nem bántott senkit, sok boldogságot, sikert kívánt

de a posztolókhoz hasonló, sok hiszékeny ember nem kell itthonra

christophe 2012.08.08. 12:22:59

@igazságos: A Te kommented a süket duma,ott voltàl, ismered Adàmot?Nem èrtem hogy veszik egyesek a bàtorsàgot, hogy màsokat meghazutoljanak....

igi1 2012.08.08. 12:35:03

@christophe: nyugi, idegbetegeknek jobbulást

2012.08.08. 12:39:25

@Határátkelő: a Magyarnarancsbol sokkaljobban latszik minden, Ti meg hulyek vagytok, meg az is aki tapasztalta, onnan tudja :)

ZOH 2012.08.08. 12:52:59

@igazságos:

"Első süket duma: Mindketten stabilan álltunk anyagilag, de a politikai és társadalmi légkör mérgezően hatott ránk ?????"

nincs ebben semmi suket duma, mi ugyanezert jottunk ki (legalabbis en, asszony kevesebbet forumozott meg facebookozott :-))) )

"Akárhogy is beszélsz angolul, ha nem ott születtél, az kihallatszik, egy angol azonnal tudni fogja, hogy nem született angol vagy, tudatosan, vagy tudat alatt megfelelően kezelnek téged."

nem biztos, hogy egy mas, sokkal inkabb bevandorlokhoz szokott nemzet tagjai is igy tesznek, akar tudatosan, akar nem

Magyarorszagon furcsa, szokatlan, ha mondjuk a taxis nem beszel hibatlanul, akcentus nelkul magyarul (mig mondjuk egy szoftverfejlesztonel mar siman megszokott!) -- Angliaban, Nemetorszagban, mas migracios celpontokban ez teljesen hetkoznapi dolog

Tigicica (törölt) 2012.08.08. 12:59:53

@ZOH:

Nálam is motiváló erő a minősíthetetlen politikai légkör és nem csak a mostani, sokkal inkább az elmúlt 10 év.
Az elképesztő közbiztonság. Egyik nap kétszer is próbálkoztak nálam lopással, fényes nappal. Persze nyilván náci vagyok, ha azt mondom, egyik sem idén barnult.

Amusing 2012.08.08. 13:02:06

ezek szerint csak én gondolkodok máshogy??? :O

az hogy milyen az ország ahol élünk, azt MI alakítjuk !!!!!!!!!!

aki akar itt is tud érvényesülni, lehet hogy nehezebb, de tud !
ahogy Darwin mondaná
" Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra"

Tigicica (törölt) 2012.08.08. 13:11:38

@Amusing:

Nem alakíthatod, mert a mindenkori politikai-gazdasági rendszer meghatározza a lehetőségeidet.
Az átlagembernek is meg kellene élnie itthon, nem lehet mindenki sebész és IT szakember. Itt most nem azt mondom, hogy avult szakmáknak legyen létjogosultságuk, de az aki dolgozik és van munkája, tisztességes bért kellene, hogy kapjon.

A cégek kétharmadán inkasszó van... Akkor nem a cégek a hülyék, hanem az adórendszer, amely nem engedi az embereket érvényesülni, talán...

Változás: Érettségitalálkozón kiderült a többség még dolgozik, de mindenki volt már a világon minden, csak akasztott ember nem... De vajon ez tényleg normális, hogy életed során mindig visszavágnak a kezdőkörre?

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 13:15:48

Előrebocsájtom, van némi tapasztalatom a témában 2.5 éve szó szerint azt csináltam, mint a posztoló, és pont Londonba. Barátnő +2500 font zsebbe, egy repjegy és helló London. Csak így. Kurvajó állást magam mögött hagyva.

@tilmir: Mi az a fekete seggű?

@igazságos:
Első süket duma:
Mindketten stabilan álltunk anyagilag, de a politikai és társadalmi légkör mérgezően hatott ránk
?????

Ezen mi nem világos? Persze a légkört még elviselném, csak amikor szakmailag sem elégítettek ki, akkor úgy döntöttem, bekaphassátok.

Harmadik süket duma:
(ezt már rengetegen leírták, de én is leírom: ha látják rajtad, hogy jól tudsz angolul, akkor nem bevándorlóként fognak kezelni).
Jaj, nem kell a hülyítés. Akárhogy is beszélsz angolul, ha nem ott születtél, az kihallatszik, egy angol azonnal tudni fogja, hogy nem született angol vagy, tudatosan, vagy tudat alatt megfelelően kezelnek téged.

Ha tudsz angolul(tehát nem nyelvvizsgád van, hanem TUDSZ ANGOLUL, akkor nem vagy bevándorló. Emberszámba vesznek, behívnak interjúkra, komoly multik potenciális munkaerőnek tekintenek, és nem a csirkegyárban.

Negyedik süket duma:
"rendesnek látszatok, megbízok bennetek, remélem, sikerül állást találnotok".
????
Elképzelhetetlen, kevés ilyen van, de van ilyen.

@milliliteratura:
Meg lehet tisztességesen élni? Hát, mi a tisztességes:) Mondjuk, nem lehet éhenhalni, bár azt a magyarból sem lehet. Az angol minimálbérből lehet szobát bérelni, bérletezni meg kajálni, és utána kb ennyi, full stop. Családot ilyesmire nem építenék. Mondjuk az igaz, hogy mindenféle támogatással, önkormányzati olcsólakással már családot is lehet. Csak nem érdemes. Szerintem.

De ugyanezt lehet Mo-n is, önkormányzati vagy szar környéken szar elhelyezkedésű lakás bérlése, kaja, bérlet. Stop.

@psyery:

Node honnan van európa szerte keresett végzettségünk, nyelvtudásunk és pénzük az ilyen úri huncutságokhoz? Én sem ezekkel születtem, viszont megtanultam. Meg olyan döntéseket hoztam főiskola és álláskeresés tekintetében, hogy ezek meglegyenek . Azért aki Tibet-szakra megy(ésbazmeg van ilyen), az azért sejthette a jelentkezéskor is, hogy nem fog milliókat keresni és a Mekiben fog kikötni, de persze nagyon művelten. Hah.

@Skodakék Fábia: Hmm, ezen még nem is gondolkodtam. Akkor ezek szerint van remény a hazatérésre!

@Dr.Zemberevő: Oszt mire szavazzunk? Értékelhető produkciót még nem láttam, a jelenlegi kínálat meg csak a logóban különbözik egymástól.

Amúgy az ilyenek, mint a poszter, meg jómagam is meg egy-két közeli ismerős, aki hasonló cipővel jött - igyekszik elhatárolódni a többi magyartól kint. Tegnap elrángattak ilyen közös olimpianézésre, női vízilabda, satöbbi, és valami elképesztő csürét láttam.. nem is szurkolni, az mellékes, csak lehessen skandálni valamit(Ria ria, fassszopóóó és egyéb népi rigmusok). Meg bebaszni egy kis jó hazai pálinkától meg Borsodit inni. Mert csak a hazai a jó.

a nagy levin 2 2012.08.08. 13:21:13

@Határátkelő:
Tapasztalat. Eleget hallgattam a gúnyos "foreigner"-t, az angoloktól, pedig akkor kevés magyar volt még kint. Volt kollégám már 11 éve dolgozik Londonban - folyamatosan ue. a tapasztalata.
Miért tűrnek mégis meg? Érdekből. A "nagy gyarmattartók" megszokták, hogy a feka munkát mással csináltatják. Korábban rabszolgának hívták, most olcsó külföldi munkaerőnek. Hát, szerintem ezért.

@Kara kán:
Javaslom, almát az almával. Aktív, külföldi feslővezetőkről volt szó. Az itteni külföldi nyugdíjasok meg szerintem külön szerencse. Itt költik el a nyugdíjukat.

@tanato:
...majd elolvasom, nem nagyon emlékszem ilyen posztokra. Biztos van jó néhány, de szerintem magasan nem ez a jellemző.

tomfree 2012.08.08. 13:22:21

"Mindketten stabilan álltunk anyagilag, de a politikai és társadalmi légkör mérgezően hatott ránk (főleg rám)."
Mi van? Én még olyat nem hallottam, hogy valaki azért menjen el, mert zavarja a politikai légkör (és nem a gazdasági, magánéleti probléma vagy akár társadalmi közeg). Meg sem merem kérdezni, mi lesz, ha kormányváltás lesz az angoloknál, akkor mi lesz, mentek tovább?

"az egész kiutazásnak az volt a célja, hogy "én a szakmámban fogok dolgozni", vagyis nem engedhettem meg magamnak, hogy ez legyen. Ezért kiutazás előtt elég sok kölcsönt és támogatást kértem a családtól (plusz hozzáraktam a két évnyi megtakarításomat is), ezzel biztosítva, hogy legalább 4-5 hónapig akár munka nélkül is meg tudok élni. Plusz barátnőm és nővére is támogatott (úgy, hogy ők viszont próbáltak pénzt keresni akár nem álommunkával is)."

Szóval amíg te "nem engedheted meg" magadnak a mekismunkát, addig elnézed, hogy barátnőd és nővére mekismunkából szerzett pénzzel támogassanak, amíg te boldogulsz. Apám, nem vagy semmi és még ezt le is írod!

Turboanyu 2012.08.08. 13:29:38

@Amusing: "az hogy milyen az ország ahol élünk, azt MI alakítjuk !!!!!!!!!!"

Sajnos én ezt nem így érzem. Szavazzak más pártra? KIRE????? Ez csak egy olyan választás, mintha azt kérdeznék a halálraítélttől, hogy lefejezzék, villamosszékbe ültessék vagy felakasszák.

A mindennapos légkört sem tudom befolyásolni. Ha panaszkodtam egy fórumon a bunkóság miatt, akkor rehurrogtak: szokjam meg, ez Magyarország, itt bunkók az emberek. Múltkor majdnem megvertek egy boltban, mert bankkártyával fizettem volna, de a terminál nem működött és 2 percre fel lett tartva a mögöttem lévő. Azt, hogy a többség idegbeteg bunkó paraszt és mint a tank gázol át a másikon, azt hogy a búbánatba tudom befolyásolni?????

Egészségügy? Mit akarok, nincs pénz. Gyerekek oktatása? Mit pattogok, nincs pénz, értsem meg... Én meg nézem a fizetési papíromat, hogy mennyi a levonás és úgy érzem valami k.rvára nincs rendben....

Turboanyu 2012.08.08. 13:31:23

@a nagy levin 2: "Tapasztalat. Eleget hallgattam a gúnyos "foreigner"-t, az angoloktól, pedig akkor kevés magyar volt még kint. Volt kollégám már 11 éve dolgozik Londonban - folyamatosan ue. a tapasztalata.
Miért tűrnek mégis meg? Érdekből. "

Miért, itthon meg van becsülve a munkavállaló?

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 13:37:21

""Akárhogy is beszélsz angolul, ha nem ott születtél, az kihallatszik, egy angol azonnal tudni fogja, hogy nem született angol vagy, tudatosan, vagy tudat alatt megfelelően kezelnek téged.""

édesjójstenem hányszor hallottam már ezt, kizárólag olyanoktól, akik valami okból azt hiszik, hogy aki máshol keresi a boldogulását az piszkoslábú bevándorló akit kinéznek.

Ha nem magukból indulnának ki, akkor talán nem kéne azt feltételezni, hogy külföldön is a magyar néplélek tombol, aki egy faluban is képes gyüttmentnek hívni a csak húsz éve odaköltözötteket.

A ki/bevándorlás rengeteg helyen normális és megsozkott dolog, ráadásul a magyarok által többségében választott célországokban a mahgyarok nem lógnak ki annyira, mint esetleg az ázsiaiak vagy muszlimok. Ennek a máshol születtél és csak nem rég jöttél dolognak általában lószar jelentősége sincs.

Nem csak itt, hanem vagy 10 másik országban ismerek odavándorolt magyarkákat és egyetlen egynek se volt semmi problémája azzal, hogy nem ott született, ahol jelenleg él. És van köztük programozótól orvoson át vasmunkásig mindenféle.

Mivel az egyik hobbim, hogy a kivándorlással kapcsolatos blogokat olvasok már vagy hat éve, rengeteget láttam már akik szintén normális, sikeres életet élnek külhonban és nem görcsölnek azon, hogy ki vannak rekesztve, mint bevándorlók - mert nincsenek.

Sőt, ismerek olyat is aki úgy jött ide hogy egy vak hangot nem beszélt angolul (majd' 10 éve) és nyelviskoláért cserébe takarított. Ma két gyereke, háza, felesége van, itteni állampolgársága, a szakmájában 3-4 országból kap munkaajánlatokat a referenciái alapján...

az valamiféle önbecsapós irigy komplexus, hogy őt sose be nem fogadott bevándorlóként kutyázzuk Mo-ról?

psyery 2012.08.08. 13:38:35

@Eltévelyedés:
Ez mind szép és jó,csak van, aki a kis vidéki 18 éves lelkületével esetleg olyan hivatást választ,amire régóta vágyik,amivel speciel az embertársain akar segíteni (pszichológus vagyok).
Most komolyan mindenkinek informatikát,programozást,gazdasági tanulmányokat kellene folytatnia?

De én sem csak anyagi megfontolásból távozom,az már csak 50%.

Tigicica (törölt) 2012.08.08. 13:39:20

@Turboanyu:

Igen, az új munkatörvénykönyvével. :D :D :D

ZOH 2012.08.08. 13:41:21

@Amusing:

> "az hogy milyen az ország ahol élünk, azt MI alakítjuk !!!!!!!!!!"

ez ketsegtelen

nekem az orszaggal szemben nincsenek nagy elvarasaim: biztositsa a magantulajdon vedelmet, ne vezessen be illetve noveljen visszamenolegesen adokat, biztositsa szamomra - ha ne adj isten erre kerulne sor - a torvenyes birohoz valo jogomat, a jogaim ervenyesitesehez mukodtessen egy igazsagszolgaltatast illetve ugy altalaban ne ott tegyen keresztbe, ahol tud es ne tekintsen egy kifosztani valo rohadt szemet burzsujnak csupan azert, mert sokat tanultam es dolgoztam, ezert aztan most jol is megy nekem -- es ennyi, ez nekem eleg

ezeket az elvarasokat ma az orszag, a tobbseg akaratabol demokratikusan hatalomra kerult kormanynak "koszonhetoen" nem biztositja; maskent fogalmazva, "mi magyarok" ilyennek alakitottuk, igen

> " Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra"

nahh pont ezert jottunk el olyan sokan, igy igaz: a kivandorlokat sok mindennel lehet vadolni, de hogy ne lennenek fogekonyak a valtozasokra, azzal egeszen biztosan nem

ZOH 2012.08.08. 13:43:19

@pappito: "édesjójstenem hányszor hallottam már ezt, kizárólag olyanoktól, akik valami okból azt hiszik, hogy aki máshol keresi a boldogulását az piszkoslábú bevándorló akit kinéznek. Ha nem magukból indulnának ki, akkor talán nem kéne azt feltételezni, hogy külföldön is a magyar néplélek tombol, aki egy faluban is képes gyüttmentnek hívni a csak húsz éve odaköltözötteket."

+1

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 13:45:23

@Amusing: " Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra"

vagyis aki már évekkel előre látta, hogy mi lesz és időben elindult?

egyetértünk

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.08. 13:48:29

@psyery: pszichiater barat a lipot mezo bezarasa utan daniaba ment csaladostul dolgozni, mert ott hianyszakma. a korhaz fizette neki es a ferjenek a fel eves intenziv nyelvtanfolyamot. ennek 3 eve, s ma is koszonok es jol vannak 2 gyerekkel. daniaban a szakmajaban.

Turboanyu 2012.08.08. 13:48:52

@pappito: Egyetértek. Amúgy hozzátenném, hogy LEHET, hogy a felnőttként bevándorlót esetleg nem tapsikolva fogadják, de a gyerekei már teljesen be fognak illeszkedni és akcentus néékül beszélik majd a nyelvet. Én sem elsősorban magam miatt dobbantok, nekem fontosabbak a gyerekek érdekei.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 13:49:33

@psyery:
Nos, a pszichológiűt nem tűnik olyan nehéznek külföldre konvertálni, ott talán az adminisztrációval lehet szívás, diplomák elismertetése, stb. Ugyan az én szakmámban (gazdaságI) még soha senkit nem érdekelt hol szereztem a papíromat, ha nem lettem volna képes ellátni a feladatomat, fel se vesznek, vagy rövid úton kiraknak. Nyilván a Pszichológusnál sokkal több jóváhagyás kell hogy praktizálhass, de nem tűnik lehetetlennek.

Viszont van egy pár szakma, amit nehéz külföldre vinni:
Rendőr(általában mindig állampolgásrághoz kötött), ügyvéd(külföldön leszarják, hogy jól ismeri a magyar jogrended)
gyakorlatilag minden más vihető, ha ért valamihez az ember.

padlas 2012.08.08. 13:53:03

@a nagy levin 2: arra meg nem gondoltal, hogy nem a nyelvtudasod vagy a nemzetiseged miatt nem fogadtak be maguk koze, hanem a mentalitasod miatt? Peldaul az itteni kommentjeid alapjan tolem is eleg idegen az amit kepviselsz, pedig egy nyelvet beszelunk, es ugyanaz a nemzetisegunk...

SilentDreams 2012.08.08. 13:53:55

@ZOH: "...nekem az orszaggal szemben nincsenek nagy elvarasaim: biztositsa a magantulajdon vedelmet, ne vezessen be illetve noveljen visszamenolegesen adokat, biztositsa szamomra - ha ne adj isten erre kerulne sor - a torvenyes birohoz valo jogomat, a jogaim ervenyesitesehez mukodtessen egy igazsagszolgaltatast illetve ugy altalaban ne ott tegyen keresztbe, ahol tud es ne tekintsen egy kifosztani valo rohadt szemet burzsujnak csupan azert, mert sokat tanultam es dolgoztam, ezert aztan most jol is megy nekem -- es ennyi, ez nekem eleg"
+100 :))

A "bevándorlónak tekintésröl":
Sem Angliában nem éreztem, sem pedig Németországban nem érzek ilyesmit általánosan. Kollegáim abszolút nem éreztetik ezt. A szimpátiák/antipátiák nem azon okból alakulnak ki, ha kialakulnak, hogy ki honnan jött. Más területeken is jók a tapasztalataim. Tényleg van benne valami, hogy ha eleve negatívan áll az ember a dologhoz ("én itt csak megtürt menekült vagyok"), és állandóan ezt is sugározza ki, akkor nagyobb az esélye, hogy némlyek így is kezeljék, mert normálatlanok itt is vannak, mint ahogy mindenütt. A fontos az, hogy nem ez az általános.

Az más kérdés, ha a bevándorló saját maga nem tud az adott környezetbe beintegrálódni és kívülállónak érzi magát. Erröl a környezet nem igen tehet. az esélyt a beintegrálódásra mindneki megkapja, élni is kell vele.

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 13:55:46

@tomfree: "Szóval amíg te "nem engedheted meg" magadnak a mekismunkát, addig elnézed, hogy barátnőd és nővére mekismunkából szerzett pénzzel támogassanak, amíg te boldogulsz. Apám, nem vagy semmi és még ezt le is írod!"

nem értem ezen miért kell huppogni. Én is simán elmentem volna kulimunkát csinálni, hogy a nejem a szakmájában helyezkedhessen el, ha erre szükség lett volna. Egymás segitése, felelősség és áldozatvállalás a partnerünkért az valami szégyellnivaló dolog? (arról már nem is beszélve, hogy a minimálmelóval valami bevétel sokszorosan megtérül, ha majd a jóember kvalifikált bért fog kapni - sőt, esetleg majd a rendes munkából megengedheti, hogy a nő keressen megfelelő munkát)

tudom, hogy itélkezni pofonegyszerű, de esetleg vannak akik átgondolják és megbeszélik a dolgokat és együtt oldják meg a nehézségeket -

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.08.08. 13:56:42

@igazságos: ahogy írsz, hogy minden "süket duma" ez az, ami mérgező. Te és a hozzád hasonlók mérgezőek ebben az országban. Érted már, miért nem süket duma, amikor a posztoló a mérgező társadalmi légkörről ír?

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 13:58:58

@SilentDreams: "Az más kérdés, ha a bevándorló saját maga nem tud az adott környezetbe beintegrálódni és kívülállónak érzi magát. Erröl a környezet nem igen tehet. az esélyt a beintegrálódásra mindneki megkapja, élni is kell vele."

+1

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 14:03:47

@Turboanyu: ha valaki szaktudást hoz ami hiányzik, azt tapsikolva fogadják. igazad van, hogy felnőtt fejjel vannak korlátai az integrálódásnak, de azért ezek a korlátok általában az integrálódó saját fejében vannak, nem pedig a környezet szab határt. Én soha nem fogok tudni akcentus nélkül beszélni angolul, mindig lesz egy kis hetedik kerületi akcentusom :) Rajtam kívül ez a kutyát nem érdekli, a gyerekeim pedig a helyi angolt fogják beszélni (illetve az egyik már beszéli vidáman) és ő már nem fogja érteni ezt a káeurópai integrációs nyöszörgést. Ez már önmagában megér egy kivándorlást.

Egyébiránt mi is úgy voltunk vele, hogy ha mi nem érezzük jól magunkat, akkor az vállalható kompromisszum a gyerekek által élvezett előnyökért. De szerencsére mi is remekül vagyunk és a gyerekek sem kapják a keleteurópai versenyhátrányt.

2012.08.08. 14:12:30

Bocsnat, de politika ide, kozhangulat oda, azert egy ilyen meccs utan, mint a mostani Magyarorszag-Izland ferfi kezilabda, jo erzes magyarnak lenni, na! :D

3F 2012.08.08. 14:13:08

Egyetértek a posztolóval!Bár mondjuk vele szemben én nem rendelkeztem kiemelkedő anyagi környezettel.
Mégis ez a fos politika volt,ami arra vitt hogy elhagyjam szeretett hazámat!A non-stop agymosás a hazugságokkal meg az ámításokkal egyszerűen elszívta minden energiámat.Az egyik nap még így működik,a másik nap már úgy!Mert fent így döntöttek.Te meg alakítsd magad a helyzetekhez mint Sebaj Tóbiás!
Itt ha kinyitom a hírportálokat nem a politika ömlik,hanem a társadalmi és közösségi problémák illetve hírek!
A politikus pofázhat mikor választások vannak,de még akkor sem olyan agymosó szinten mint otthon.Elmondják a programjukat én pedig átgondolhatom melyik áll közelebb hozzám.Nem ülnek a nyakamon éjjel-nappal!
Magyarországon mindenhova berágja magát a politika.Családokat ,barátságokat mérgez meg.Nem tudom hogy tudott megrekedni Magyarország ezen a flusztrált szinten.Sajnálom!

Stacey 2012.08.08. 14:13:24

Sziasztok,
Megihletett néhány post a beilleszkedéssel kapcsolatban. Ha valaki igazán akar, be tud illeszkedni. Meg kell tanulni tudatosan azokat az alapokat, amelyek az adott országban alapértelmezettnek számítanak, ilyen pl. A helyi legendás személy mint Nálunk pl. Latabár, vagy ismert napi médiaszemélyiségek, akiket ha emlegetnek, nem érezzük magunkat kívülállónak. De ez kemény munkát igényel, és azt, hogy ne csak a magasabb fizetésük kelljen, hanem érdekeljen belőlük más is...
Az angolt pedig meg lehet tanulni jól, akcentus nélkül. Engem rendszeresen britnek néznek, a britek és más nemzetek is, és ilyenkor büszkén mondom, hogy magyar vagyok.
Sok sikert a mai post írójának Angliában!

xylon 2012.08.08. 14:19:59

@Eltévelyedés: valahol van egy blog ahol a srac onkentes rendor, Eszakirorszagba meg keresik a lengyeleket rendornek hogy meglegyen a megfelelo protestans/katolikus arany.

Tobb magyar jogasszal is talalkoztam mar Londonban akik multicegek magyar ugyeinek itteni papirjait inteztek.

Semmi se lehetetlen, ebben az orszagban ha GDPt akarsz termelni talalni fognak neked egy helyet hogy ezt meg tudd tenni.

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 14:21:42

"Ha valaki igazán akar, be tud illeszkedni. Meg kell tanulni tudatosan azokat az alapokat, amelyek az adott országban alapértelmezettnek számítanak, ilyen pl. A helyi legendás személy mint Nálunk pl. Latabár, vagy ismert napi médiaszemélyiségek, akiket ha emlegetnek, nem érezzük magunkat kívülállónak. De ez kemény munkát igényel, és azt, hogy ne csak a magasabb fizetésük kelljen, hanem érdekeljen belőlük más is... "

így ni.

a nagy levin 2 2012.08.08. 14:25:54

Tényleg, minden zrika nélkül érdekelne: aki kitelepült, ízig-vérig azonosul, vagy azonosulni akar az ottaniakkal, beilleszkedni, átvenni a "kultúrájukat", szinte már elmosódva látja a hovatartozás mezsgyéjét .... az kinek szurkol az olimpián?

tomfree 2012.08.08. 14:27:11

@pappito: "Egymás segitése, felelősség és áldozatvállalás a partnerünkért az valami szégyellnivaló dolog?"
Ez nagyon szép, amit írsz, de akkor hogy jön a képbe a barátnőjének a nővére, aki ugyancsak támogatja a mekismunkából? Amiről te beszélsz, az egy pár átgondolt, előre megtervezett áldozatvállalása, de itt a szerző több forrásból is támogatva lett, csak hogy ne kelljen mekiznie, ráadásul azt hitte, majd egyből elhelyezkedik a szakmájában. Továbbmegyek, ha elmegy mekizni és utána némi pénzzel a zsebében próbál váltani a szakmájában, akkor leszakadt volna az ég? Hányan csinálták ezt már?

MACISAJT 2012.08.08. 14:33:48

Nos,lássuk a sokadik reklám-és propaganda műsort az Index címoldalán..:D

"Barátnőm és én is angol szakot végeztünk,"

Gratulálunk. A magyar adófizetők pénzén,természetesen.

"És persze a szokásos kérdés: visszamegyünk-e Magyarországra? Ha az emberek segítőkészek és korrektek lesznek, ha már minimálbérből meg lehet tisztességesen élni, ha lesz társadalmi szolidaritás... akkor talán igen. De lát erre esélyt bárki is olyan 20-40 éven belül?"

Világos. Vagyis nem.Pláné hogy most kezdődik a "felhalmozás"...
És rendre ugyanezek szitkozódnak általában az un."röghöz kötés"ellen.
Mert hát ugyebár Magyarországnak kutya kötelessége ellátni a gyarmati államokat jól képzett pizzafutárokkal, árufeltöltőkkel,takarítónőkkel...

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 14:33:55

@tomfree: és ha több forrásból is támogatva lett? akkor mi van? nem ismerjük a részleteket, én nem találok ki valamit csak azért, hogy nyafoghassak, hogy hú milyen szemét volt, két nőt dolgoztatott éjjelnappal, hogy ő keresgélhessen.

egyébként a mekizésből nem keres állást, abból élni lehet, előre felkészülni, gyűjtögetni nem annyira.

nem szakadt volna le az ég egyébként, de szükség se volt rá. minek szopjon akinek nem muszáj? csak, hogy megbűnhődjön, mert otthagyta a fatornyost? ehhh...

Madárfejű Lajcsika (törölt) 2012.08.08. 14:37:43

Nekem is az tűnt fel, hogy a posztoló nő ismerőse, rokonai beáldozták magukat, mert neki derogált elmenni dolgozni akármit, ami mellett ugyanúgy elküldhetett volna pár CV-t naponta és megfelelő állás esetén otthagyhatta volna a picsába.

Az ilyen férfi nem férfi a szememben, csak egy nagy here.

Közben a párja meg ne csináljon karriert, mert az a férfi kiváltsága.

@Eltévelyedés: Mondjuk az sem igaz, így ahogy leírod, hogy jogi munkát nem talál külföldi, rengeteg külföldi jogász is van Magyarországon, akik alig ismerik a magyar jogot, de mégis nagy nemzetközi irodáknál vannak, mert az európai, kontinentális jog nagyon egy rugóra jár, könnyű az egyiket a másik után megtanulni, mióta meg unió van, azóta szabad az átjárás, az uniós jog mindenkire vonatkozik. Nyilván ezek a nagy jogászok nem a te tyúkpereidet fogják vinni, hanem magyar ügyvédek munkáját segítik, koordinálják.
Ismerek ilyen holland, német, brit jogászokat biztosítóknál, bankoknál, külker cégeknél is, nem csak ügyvédi irodákban.
És láss csodát, nem magyarul, hanem angolul és németül beszélnek a munkahelyen a sok nemzet jogászai.

És ismerek olyan magyar jogászt, aki kiment Németországba államigazgatásba dolgozni, egyszerűen mert tudott németül, szívesen várták, a német jogot a magyar után megérteni sem kell, közös tőről fakad. És olyat is tudok, aki Hollandiában végzett egy 2 éves jogi mastert a magyar jogi diplomája után és kint él most is, nagyon jól. Sőt Lengyelországba szakadt magyar jogászt is ismerek, mondjuk ő nem ügyvéd, hanem egy Lengyelországban működő német banknál jogtanácsos, nem magyarul beszél ő sem az irodájában.

Nyilván jogász szakmában kisebb a vándorlás, mert a nyelv sokkal jobban akadályozza a beilleszkedést, munkavégzést. De ma már korántsem olyan szűkek a lehetőségek.
Egy mérnök is hiába tudja a magyar eljárásokat, szabványokat, ha kikerül Angliába, újra kell tanulnia. A jog sem megtanulhatatlan, sőt, egy szint után már több a közös a jogrendszerekben, mint a különbség. Csak ahhoz el kell jutni arra a szintre.
Még annyit, hogy van nem egy magyar ügyvéd, akik be vannak jegyezve a New York-i ügyvédi kamarába is... nem véletlenül.

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 14:39:11

@MACISAJT: "Gratulálunk. A magyar adófizetők pénzén,természetesen."

A magyar adófizetők úgy döntöttek, hogy finanszírozzák bárki oktatását, ennek pedig ez is következménye. Ez van.

"Magyarországnak kutya kötelessége ellátni a gyarmati államokat jól képzett pizzafutárokkal, árufeltöltőkkel,takarítónőkkel."

Anglia, mint gyarmati állam? Hm... egyébként meg a posztban pont arról van szó, hogy a szakmájában helyzkedett el a menyus...

Nem jött be, Macika, ez nem az index fórum :) gondolhattam volna, hogy kinn van a blogketrecben...

eza reklám-propaganda mantra ez ugyanolyan, mint az, hogy "külföldön tégedet sose fogadnak be, mindég idegen leszöl"

hát, mondogathatjátok magatoknak, hátha igaz lesz. Sajnos semmi szükség kivándorlós propagandára, az ország maga gondoskodik, hogy menjen aki csak bír.

think different 2012.08.08. 14:40:04

@MACISAJT: "Gratulálunk. A magyar adófizetők pénzén,természetesen."

El kellene kezdened visszafizetni az EU-s támogatásokat, amit azok az országok dobtak össze neked, amelyek gazdaságát a posztolóhoz hasonló apró motorok működtetik, mert ott kapnak üzemanyagot és kenőanyagot.

Majd amikor semmilyen formában nem jelenik meg ez az életedben, akkor ugrálhatsz, addig meg irány a trollbarlang legtávolabbi sarka és halk hüppögést sem szeretnék hallani.

Ugyandehogy (törölt) 2012.08.08. 14:40:20

@pappito:
"gyüttmentnek hívni a csak húsz éve odaköltözötteket."

tévedés, azt gyüttmarattnak hívják.
:)

pappito · http://pappito.com 2012.08.08. 14:41:42

@Madárfejű Lajcsika: "Nekem is az tűnt fel, hogy a posztoló nő ismerőse, rokonai beáldozták magukat, mert neki derogált elmenni dolgozni akármit, ami mellett ugyanúgy elküldhetett volna pár CV-t naponta és megfelelő állás esetén otthagyhatta volna a picsába.

Az ilyen férfi nem férfi a szememben, csak egy nagy here.

Közben a párja meg ne csináljon karriert, mert az a férfi kiváltsága."

és most ki tartja el a lányokat a rendes, nem mekis krumplisütő fizetésből két hónap után?

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 14:43:13

@xylon:
Mondjuk az önkéntes rendőr az nem igazi rendőr:) Csak amikor állást kerestem, utánajártam, és a felvételi követelmények között szerepelt a Brit állampolgárság.

Amúgy egyetértek, aki igazán akarja az megoldja, és nem sopánkodik.

håll käften 2012.08.08. 14:47:23

@pappito: ennnyi!De ezeknek úgy sem lehet megmagyarázni!

Mudizz 2012.08.08. 14:48:50

Oszd meg a blogodat a mudizz.com közösségi oldalon is!

think different 2012.08.08. 14:51:32

@tomfree: Sokan csinálták és van aki nem.

Van olyan pozició/szakma, amit akkor érhetsz el vagy kaphatsz meg, ha full time álláskereső vagy.
Mivel nagy eséllyel minden pozicióra túljelentkezés van, ezért az adott munkaközvetítő vagy állást felkínáló személy/cég/stb. pont le fogja ejteni, hogy te nem kaptál szabadnapot. Vagy mész interjúra mikor behívnak vagy köszönjük, ennyi volt.

Nem neked szól, de sok fotelkommentelő el sem tudja képzelni, hogy milyen az, amikor 3-5 körös interjú sorozaton kell megfelelni külföldön: harmadik körtől felfelé legtöbbször illik többet tudni a cégről és a pozícióval járó feladatokról, mint maga az interjúztató tudhat.
Ha kreatív állásért mész vagy freelance, self-employed leszel, akkor az egész életed a portfoliód építése, kapcsolatok létesítése, self-marketing, stb.
Ezt NEM lehet csinálni úgy, ha nem tudsz 110%-on rápörögni.

Van aki megpróbált egy seggel két lovat megülni, csak a többi zsoké addigra lezuhanyzott mire emberünk beért a célba.

Tigicica (törölt) 2012.08.08. 14:58:15

@Babette_:

"Gyüttmaratt"

Ez mekkora! :D:D:D:D

christophe 2012.08.08. 15:01:29

@a nagy levin 2: Nègyèvente 10 nap tudathasadàsos àllapot, túl lehet èlni :-))

padlas 2012.08.08. 15:01:37

@tomfree: "Én még olyat nem hallottam, hogy valaki azért menjen el, mert zavarja a politikai légkör "
Akkor valoszinuleg nem olvastad eleget a Hataratkelot, tobb posztban szo volt mar errol, es meg tobb kommentben. Lasd peldaul ZOH 13:41:21-os kommentjet.

hothead 2012.08.08. 15:04:28

@a nagy levin 2: szerintem te tul reg voltal a hataron tul, ma mar ez nem szokatlan dolog. ha erzel kesztetest, vagj neki ujra, hatha eszreveszed, mirol beszelunk.

ha kulfoldon szerinted csak az olcso munkaero vegett alkalmazzak a magyarokat, akkor mit mondhatunk mo-rol? hidd el, sokkal kevesebben jonnenek el, ha becsuletes munkabol meg lehetne elni. (tisztelet a kivetelnek!) vajon mo miert nem bevandorlasi celorszag? pedig meg vizum sem kell hozza...

a hangulatmenekult statuszt eddig nem ismertem :p

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 15:05:36

@think different: Namost csak akarni kell. Például olyan melóm lett, egy hét után, ami 8-13ig tartott. Ergo ott volt a délutánom állást keresni. És futárkodás közben még a telefont is fel bírtam venni, ha egy fejvadász keresett. És az interjúkat meg úgy szerveztem, hogy lehetőleg délután legyenek, ugye kultúrcégnél azt is megkérdezik, nekem mikor lenne jó. Mondom bármelyik napon, a délutáni órákban. Igaz, cserébe nem volt meg a minimálbér sem, de a lényeg, hogy nem fogyott a pénzem. Sőt, az öltönyös interjún elismerően bólogattak, hogy tökös gyerek vagyok, hogy nem otthon verem a farkam, hanem dolgozok amig munkát keresek.
Volt egy második körös interjúm(felvettek:), amit nem lehetett délutánra tenni. Megmondtam a futárcégnél, hogy bocs, de szerdán nem tudok bemenni, ez van. Igaz, elbuktam a heti frenetikus 20-30 fontos bóuszomat, mert így nem lett meg a target, de nyilván vastagon leszartam.

szóval.. Aki akarja, megoldja.

xylon 2012.08.08. 15:05:46

@pappito: es nyilvan most mar a lanyok is kereshetnek jobb allast. sima ugy, csak a legtobb ember meg nem jart ilyen cipoben, de velemenye az nagyon van.

@think different: szar melo mellett nem lehet magas kepzettseget igenylo munkat vegezni. Egyreszt a frusztracio miatt romlik a kedved (tulkepzett vagy) masreszt a szar meloban nincs eleg szunet ahhoz hogy szervezd az interjukat es/vagy keszulj rajuk.

Nekem munkat talalni kb ket honap inteziv melo (penzugy) reggel 9-tol estig. Tobbet gurizek vele mint a munkahelyemen.

tomfree 2012.08.08. 15:06:16

@pappito: "mekizésből nem keres állást, abból élni lehet, előre felkészülni, gyűjtögetni nem annyira."

Valaki pont azt írta fent, hogy kinn minimálbérből meg lehet élni, sőt még nyaralásra is futja. Szerinted meg nem nagyon. Érdekes.
Hozzáteszem, hogy a szerző is ezt írja, hogy akkor jön haza, ha a minimálbérből meg lehet élni itthon (ergo egyenesen következik, hogy kinn szerinte meg lehet, mert máskülönben elmenne onnan). Ha továbbviszem a gondolatát és kinn meg lehet élni a minimálbérből, akkor a fenti állításod nem igaz. Ennyi.

Amúgy meg honnan tudod, hogy most viszont támogatja a segítőit? Nem volt leírva sehol.

tomfree 2012.08.08. 15:11:54

@padlas: önmagában csak és kizárólag a politikai légkör miatt nem hiszem, hogy sokan mennek el, max Kertész Imre vagy Mohács Viktória. Amit viszont szinte mindenki leír az a gazdasági és társadalmi nehézség (mint ahogy a szerző sem csak a politikai légkör miatt ment el, hanem a saját bevallása alapján a társadalmi légkör miatt is). Én meg azt írtam, hogy olyat nem sokat hallottam, aki KIZÁRÓLAG a politikai légkör miatt megy el.

Mainframe · http://mainframe.blog.hu/ 2012.08.08. 15:14:37

@MACISAJT: "Gratulálunk. A magyar adófizetők pénzén,természetesen."
Látatlanban lefogadom, hogy adó formájában már mostanáig simán több hasznot hajtottak az államnak, mint amennyibe került pl. az oktatásuk, nem úgy, mint pl. azok, akik népes családjukkal együtt életvitelszerűen az adófizetők pénzéből élnek, és bónuszképpen még ki is rabolnak. Azért ki ne találd már, hogy az dönti be az államgazdaságot, hogy a végzettek nem hajlandóak elég sokáig itthon dolgozni.
"Világos. Vagyis nem."
Tehát ezek az állapotok szerinted is fennállnak, sőt, nem is oldódnak majd meg egy emberöltőn belül. Akkor most miért is hülye a posztoló, hogy elhúzott?
"Magyarországnak kutya kötelessége ellátni a gyarmati államokat jól képzett pizzafutárokkal, árufeltöltőkkel,takarítónőkkel..."
1. Mint hosszasan írta, szakmájában helyezkedett el. Szövegértés egyes, leülhetsz.
2. Viszont itthon angol szakkal 90%-ban azokat az állásokat kapná, amiket írsz. Sokkal okosabban lenne elköltve az oktatásukra fordított állami pénz, ha itthon takarítana?

tomfree 2012.08.08. 15:16:35

@think different: Igazad van abban, hogy munka mellett nehéz állást keresni (és interjúkra járni főleg), de itt konkrétan a megélhetés volt a kérdés (a segítők nélkül nem született volna meg a bejegyzés, mert akkor vagy mekismunkát csinálna vagy hazajött volna). Amúgy meg sokan léptek tovább "mekismunkából" feljebb, ezt sem én találtam ki, olvass vissza pár történetet.

padlas 2012.08.08. 15:17:17

@tomfree: nyilvan, hiszen ezek a dolgok elegge osszefuggnek. Ennyi erovel az '56-os emigransok sem politikai menekultek, mert hiszen a politikai berendezkedes a gazdasagi es tarsadalmi helyzetre is hatassal volt. De azert szerintem lehet erteni, hogy miert kerul be a felsorolasba a politika.

padlas 2012.08.08. 15:19:27

@tomfree: es btw a KIZAROLAG jelzot eddig nem irtad :) ahogy a posztolo sem egyebkent.

Turboanyu 2012.08.08. 15:19:29

Szerintem nem kellene a posztolónak nekiesni. Ha közös döntés volt, hogy az asszonka addig gürizik amíg ő a számára megfelelő munka keresésére fordítja a teljes napját (rendes munka keresése tényleg nagy meló), akkor semmi közünk hozzá. Ha társak akik támogatják egymást és nem csak d.gópajtások, ott ez teljesen normális.
Én sem akarok mekiben krumplit sütni, de ha a társamnak jobb esélyei lennének, akkor átmenetileg bevállalnám. Ha nekem, akkor meg ő menjen gürcölni amíg én egyenesbe jövök, utána tudom segíteni.

Turboanyu 2012.08.08. 15:23:16

@Mainframe: "Látatlanban lefogadom, hogy adó formájában már mostanáig simán több hasznot hajtottak az államnak, mint amennyibe került pl. az oktatásuk, nem úgy, mint pl. azok, akik népes családjukkal együtt életvitelszerűen az adófizetők pénzéből élnek, és bónuszképpen még ki is rabolnak."

Egyetértek!!!! Mindenki az elmenőket ostorozza, olyan véleményeket is olvastam, hogy az ilyenek szüleitől el kellene venni a nyugdíjat, de amellett szépen elsiklunk, hogy hányan is rendezkedtek be babagyárra és egy percet sem szándékoznak sem dolgozni, sem a gyereket iskolába küldeni.

hothead 2012.08.08. 15:25:27

@padlas: politika - gazdasag - kozhangulat osszefuggenek, ha akarjuk, ha nem. lehet cifrazni, de felesleges. jol mondod :)

think different 2012.08.08. 15:28:15

@xylon: Igen, ez amit én elfelejtettem megemlíteni.
Én is futárkodtam egy évig miután kiszálltam az építőiparból és kellettek az angol papírok, mellette próbáltam munkát keresni, de lehetetlen volt. Egyszerűen a shift-eket sem tudták úgy alakítani mindig, ahogy nekem jó lett volna és a leendő munkáltatók sem voltak arra rákényszerűlve, hogy rám várjanak.

A legfontosabb, amit említettél az a légkör. Egyáltalán nem mindegy, hogy egész életedben kreatív munkákat végzel, majd olyan emberek között kell dolgoznod, akikkel nincs közös témád, érdeklődési köröd, de legtöbbször angolul sem beszélnek (pakisztáni, indiai, lengyel futárok pl. max a fizetendő összeget tudják kimondani érthetően). Folyamatosan leépülsz, mert azon jár az agyad, amin kellene, vesztesz a lelkesedésedből, beleszürkülsz a hétköznapokba. Nem nehéz, mert beszív a kényelem: csak motorozol, csinálsz havi +1200-at adózva, borravalóval és úgy érzed, hogy ez is működik. Aztán amikor egy hónapon belül kétszer ütnek el, akkor elgondolkodsz, hogy akarod-e kockaztatni az ujjaidat, amivel festesz, húrokat pengetsz vagy gépelsz. A szemedet, amivel fotózol, olvasol? Amikor nekem kellett kimenni összeszedni a kolléga motorjának maradványait, miután elvitte a sárga dobozos, azt mondtam, hogy köszönöm. Volt némi pénzem, kedvesem támogatott és nyugodtan tudtam alkotni. Fél év múlva megnyertünk egy nagyobb díjat, azóta nem olyan rossz. Most augusztusban vérző szívvel mondtam vissza munkákat.
Ez az én esetemben meló mellett nem jött volna össze.
Fáradt voltam, levert, kiégett és közönyös. Egyfajta zombi.

tomfree 2012.08.08. 15:29:45

@padlas: persze, értem amit írtál. Nem akarok a kákán is csomót keresni, de akiket én ismerek, azok mind kimondottan az általános gazdasági és társadalmi különbségek miatt mentek el. Az 56-os menekültek pedig kimondottan politikai okokból mentek el szerintem és nekik nem derogált még "mekismunkával" kezdeniük a kinti felemelkedésüket pedig sok értelmiségi volt köztük is (apám osztályának a 90%-a elment akkor, innen veszem ezt).

hothead 2012.08.08. 15:30:40

@tomfree: ha ennyire eltokelt az illeto, ahogy irja, valoszinuleg onnan is tovabb lepett volna, esetleg tobb ido elteltevel. kar talalgatni, mit jelent a noi hozzatartotok tamogatasa, ha elokerul a posztolo, talan elarulja.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 15:30:45

@a nagy levin 2: azt nem tudom, hogy mivel foglalkozik a főhős, de azt tudom, hogy a jó szakembereket nagyon megbecsülik nyugaton, és gyakorlatilag mindegy, miben vagy jó. ez nem a "koszos bevándorló" kategória. a "koszos bevándorló" arról ismerszik meg, hogy nyelvet nem igen beszél, minimálbérért robotol olyan állásban, hogy öt perc alatt találnak a helyére tíz másikat. de az utóbbin mit kéne becsülnie egy meritokratikus (kiválóságon alapuló) társadalomnak? ha jó vagy, a csúcson leszel, ha nem vagy jó, akkor meg alul. ez anglia.

bebe tv 2012.08.08. 15:31:28

@dez01: Az ország el fog néptelenedni, jöhetnek majd a bevándorlók....

A mostani kurzus még rá is játszik a jelenségre. A baj ezzel csak az, hogy nem a 6 osztályt 10 év alatt elvégzettek vándorolnak nyugatra, hanem a valóban értéket előállítani tudó fejlődni képes képzett szakmunkások és magasabb végzettségűek ( orvosok, mérnökök stb. ). Aztán itt marad a sok 10 ezer média és kommunikáció szakos és teológus, na meg a rengeteg szakképzetlen. A bevándorlók zöme is ebből a rétegből fog kialakulni, hiszen egy valóban képzett mondjuk erdélyi szakmunkások zöme már ma is Ausztriában NSzK-ban dolgozik.
Mi lesz ennek a következménye? A szakmunkát igénylő külföldi ipar szép lassan kivonul az országból és marad a napszámra magyar. A többség zsellér lesz majd éhbérért az appartcsikok földjein, mint a Horthy időkben.

tomfree 2012.08.08. 15:33:37

@padlas: igen, jogos, "kizárólagot" nem írtam, de kiemeltem a többi hiányát: "Én még olyat nem hallottam, hogy valaki azért menjen el, mert zavarja a politikai légkör (és nem a gazdasági, magánéleti probléma vagy akár társadalmi közeg)." Mindegy is, értem, amit mondani akarsz, egyet is értünk szerintem.

tucano 2012.08.08. 15:33:44

@dez01: nyugodtan jöhetnek, miért ne jöhetnének?

bebe tv 2012.08.08. 15:36:00

@milliliteratura: Igazat beszélsz. Egyedül Németországban 2020-ra kb. 2 millió szakképzett szakmunkás fog hiányozni. Egy nem tahó német már csak irodában tudja elképzelni az életét.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 15:43:56

@Kara kán: én úgy tudom, földet is szépen vesznek, osztrákok meg hollandok elsősorban. ők gazdálkodni jönnek ide. és ha értenek hozzá, nem is baj.

@igi1: arról nem vitatkozom, mi a süket duma, csak leírom a tapasztalataimat. a jóindulat nem azt jelenti, hogy ingyen adnak szállást. annyit jelent, hogy megbíznak benned (kivéve a bankokat :), amíg nem adsz okot az ellenkezőjére. és ezt bevándorlóként tapasztalni rohadt jó érzés.

@Eltévelyedés: ja, hát a minimálbéres itt se rolls-royce-on jár. de ha végig gondolod, amit írtam, és mondjuk családot alapítasz, akkor az ugye két kereső, a szoba költsége csökken, a megtakarítás nő. és igen nagyvonalú szociális háló van, amihez nem értek, de a bevándorlókra is ki tud terjedni, hallottam már példát. mindenesetre az itteni minimálbéresnek nem gond kifizetni a számlákat, és nem a legalja teszkógazdaságost kell, hogy zabálja.
több pedig nem is jár, mert nem lenne motiváció a felemelkedésre. (amihez nem kell ismerős, csak szorgalom.)

McZozo 2012.08.08. 15:45:24

@milliliteratura:
Egyik oldalra se tennem le a voksom. A valosag szerintem valahol a ket velemeny kozott van. Igaz anglia a bevandolrol hazaja es az ugymond bevandorlo munkahelyekre szivesen vesznek fel barkit ha kicsit is beszel mar angolul es latjak benne a lehetoseg csirajat. Viszont van egy masik kategoria aki en is voltam Aki mar magasabb kvalifikalt alalsra jelentkeztem itt is olyanra ami mar a kozepkoruaknak van tehat kell hozza 5-10 ev szakmai tapasztalat. Na itt mar azt tapasztaltam hogy foggal korommel probaljak sokszor vedeni eeket a helyeket a "bevandorloktol" Ha mindennek megfelelo pozira jelentkeztem akkor voltam magyar meg nem eleg tapasztalattal rendelkezo meg nem jo tapasztalattal rendelkezo, ha kicsit lejeb adtam es azt mondtam maradok a szakmamba, de visszalepek, akkor meg allandoan abba utkoztem hogy szuper vagyok de ami a francot akarok en ezen a szinten es nem vesznek fel mert biztos unnam magam mar itt. szoval azert nehez. Mikozbe volt beosztottaim munkatarsaim (10 evvel fiatalabbak) sorba kaptak az allasokat azonnal mert ok kezdo melore kezdokont jelentkeztek. Kiabrandito tud lenni hogy csapatbol mar mindenki reg dolgozik en meg meg mindig interjura jarok es segelyekert kuncsorgok.

tucano 2012.08.08. 15:45:59

@think different: hoppá, hozzáértő komment!
+1

McZozo 2012.08.08. 15:52:18

@tomfree:
En nem minimalberes vagyok de par honapot munka nelkul toltottem es addig a minimalber alatti segelybol tengodtem es elmondom meg abbol is meg lehetett elni. Rengeteg lakotarsam votl a hazba akik minimalberen dolgoztak es nem azt mondom hogy vertek a penzt de megeltek neha buliztak es igen egyszer egyszer utaztak is egy kicsit (nem karibi utra igaz) De velemenyem szerint minimalberbol angliaba igenis meg lehet elni es osszehasonlitasba sokkal jobban meg lehet mint otthon ahol mondjuk pont ehenhalni lehet a minimalberbol.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 15:58:32

@pappito: kockázatvállalás kérdése. az egyik nem mer nekiindulni, nem meri nem elvállalni a mekit, fél a világtól. a másik meg ad egy esélyt magának.

@tomfree: vélhetően olyan a szakmája, hogy öt perc alatt keres annyit, mint a teljes rokonság a mekiben egy hónap alatt. ha ez így van, akkor, ésszerű döntés nem a mekiben elcseszni az idejét. egyszerűen ez éri meg.
(keres 100 petákot a mekiben, egy év alatt 1200. keres 300 petákot máshol, de három hónapig tart az álláskeresés, 9x300=2700. 2700>1200.)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 16:02:27

@Madárfejű Lajcsika: gondolkozz már barátom. a csajok eltartják a srácot, így a srác talál olyan állást, ahol a többszörösét keresi annak, amit a mekiben. innentől kezdve a következő lépés, hogy a barátnője otthagyja a vérbe a mekit, eltartja a srác, amíg talál magának jó melót (ha tud...). amikor ez is megvan, akkor jön a nővér vagy kicsoda. teljesen normális, hogy a legjobban eladhatót adják el először. magyar mentalitás, heló, miért csodálkozik ez az ország, hogy nem jut egyről a kettőre, amikor a gondolkodáshoz is lusta a nagy macsóságban meg földhözragadtságban.

spangola 2012.08.08. 16:05:29

@tomfree: És vajon mennyi lehetett az a 2 évig összespórolt összeg, ha állítása szerint ehhez az összeghez pluszban még nem kevés pénzt kellett kérnie a családtól támogatásként,
illetve még két nő is támogatta azzal, hogy ők dolgoztak, amíg ő munkát keresett.

Ahogy fogalmaz, nekem egy rendkívül nagy egóval rendelkező ki ha nem én típusú valakiről van szó.
Ezt bizonyítja, hogy a szakmáját illetően sem konkrét, csak körülírja, hogy mi is az a nagyondenagyonmenő munka, amiben 2 év tapasztalata is van. Mint valami titkos ügynök...

Ettől függetlenül gratulálok neki, hogy sikerült, és remélem az egójából lejjebb ad..., és hogy úgy szereti a barátnőjét, ahogy megérdemli.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 16:07:11

@tomfree: nem mindenki akkora türhő, mint te. ha engem valaki segít, azt sokszorosan visszaadom. különösen, ha a saját csajom az. nem irigylem a hozzátartozóidat.

maim 2012.08.08. 16:10:15

Úgy látom a Gyurcsányi varázsige:"ha nem tetszik el lehet menni"
remekül működött kis hazánkban.Megértem az elmenőket,főként
az után,ahogy módszeresen kioltották belőlünk a hazaszeretet,
hűség,loyalitás fogalmakat és nevetséges frázis szintjére degradálták.Arra kérem az elmenőket,hogy ha egyszer mégis hazajönnek,importáljanak egy kis pozitívumot,amit külhonban szedtek össze.Szeretem a hazámat és még mindig reménykedem,hogy felemelkedés lesz.Kár lenne ezért a csodás
népért.Higyjétek el,hogy nagyon sok értékünk van.Legyetek rá
büszkék,hogy Magyarok vagytok(és nem éhesek-hungry).

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 16:14:07

@McZozo: hét év szakmai tapasztalat hr-esként, angol-német nyelvtudással. holnap kapom a második ajánlatot, insallah. az elsőt visszadobtam. én beszélek németül, az angolok meg nemigen (max ha élt németországban). innentől próbálja valaki a bennszülötteket előnyben részesíteni velem szemben :)
van egy szint, ami fölött tök mindegy, bennszülött vagy-e.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 16:18:02

@milliliteratura: Biztos nekem magasak a standardjaim, de családdal azért már szeretnék túllépni a szobabérlésen:) De tudom, komoly támogatást kapnak a minimálbéres családosok. Szerintem túl sokat is, morci is vagyok, hogy a fizu túl nagy része esik a felső adókategóriába, ami azért nem vidám dolog 40% adó+TB (tudom, tudom, van egy legfelső 50-es is, amit meg főleg túlzásnak érzek, akkor is, ha csak a borzasztó gazdagokat sújtja)

Nem angliaiaknak: Azért az egy szint, amikor a legfelső adósáv az évi 150 ezer font feletti fizura vonatkozik. És léteznek akik beleesnek, sajnos én még nem:)

tomfree 2012.08.08. 16:23:41

@milliliteratura: a hozzátartozóidat minősítsd ezzel a stílussal te paraszt.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 16:24:20

@McZozo: amikor majd két hónapja elkezdtem interjúzni, az elsők egyike volt olyan rendes, hogy a szemembe mondta, nem vagyok elég "angol". ezen nem azt érti, hogy hódító vilmosig vissza kell vezetni a családfát, hanem azt, hogy az angol pörög, el tudja magát adni, közvetlen, nincs beszarva az interjún, nem görcsöl, hanem magát adja. egy magyar ehhez nincs szokva. nekem futószalagon jöttek az interjúk, mindig változtattam egy kicsit, kitapasztaltam, hogy kell "angolul" viselkedni. senki sem akar egy depressziós, önállótlan keletit. le merem fogadni, hogy te görcsölsz ("mindenki más már dolgozik, csak én..."). menj be úgy a következő interjúdra, hogy leszarod, csak beszélgetni mégy pár jóemberrel, és "mellesleg" szakmáról is esik szó. érj oda 10-15 perccel korábban, relaxálj, nyugodj meg. végig tartsd a szemkontaktust! nem vérre megy, nyugi. és gondold végig, miért kéne, hogy pont téged válasszanak, és azt is, hogy te miért választod őket. ha ez a két kérdés fejben rendben van, akkor el tudod dönteni, hogy mit kell ahhoz mondani, hogy te legyél a nyerő. (és nem ritkán meg is kérdezik legalább az egyiket) ja, és ha nem téged választanak, ne keseredj el. rengeteg meló van itt, neked is jut. kitartás. szebb jövőt :)

tomfree 2012.08.08. 16:25:38

@milliliteratura: a hozzátartozóidat minősítsd ezzel a stílussal inkább.

tomfree 2012.08.08. 16:27:31

@spangola: maximálisan egyetértek ezzel.

McZozo 2012.08.08. 16:30:34

@milliliteratura:
Nem mondtam hogy vegul nem talatam en is alalst es most mar dolgozok is de ehez kellett egy olyan ceg ak pont arr ahajt hogy a dolgozoi 80% a kulfoldi legyen mert szerinte igy tudja alegjobb eredmenyt elerni mivel diverzifikalt tobretu tudastarat szerez meg. CSak azt mondtam ebben a retegben azert mar nem olyan egyszeru "bevandorlokent" melot talanni plane hogy nem frissdiplomas vagyok

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 16:32:22

@christophe: meg fogsz lepődni, de hivatalos nevén bundesrepublik deutschland, azaz nszk. a nszk pont ugyanaz az állam, mint a vasfüggöny idején. eufemisztikusan újraegyesülésnek nevezzük, hogy az ex-ndk beolvadt ("hozzácsatolódott") a tovább élő nszk-ba.

@Eltévelyedés: ha jól értem az adóproblémáidat, akkor nem is minimálbérből éldegélsz :) abból pedig bőven bérelsz olyan lakást/házat, ami már nem csak nyomorgásra jó.
és persze itt azért nem csak minimálbérből élnek családok.

@tomfree: drága barátom, azt hiszem ez a klasszikus "bagoly mondja verébnek" esete.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 16:33:49

@McZozo: erről beszélek. mindenki megtalálja a helyét. ezért csodálatos ez az ország. (a szemét és a kosz alatt :)

McZozo 2012.08.08. 16:38:29

@milliliteratura:

Koszi ajokivansagokat de mar melozom Europai es kozel keleti regios vezeto lettem. Szerintem nem gorcsoltem az interjukon. en ugy lattam hogy ahany fejvadaszhoz behivtak mind kedvelt es igyekezett interjut osszehozni. (Na ebbol nem volt sok) ha mar valahova behivtak akkor tuti ket harom korom votl ami azt mutatja hogy olyan rossz nem voltam. De aztan a vegen megis nem engem valsztottak. Errol tapasztalatbol tudnek meselni. hogy miert, de tul hosszu lenne. Aztan vegul ugy oldodott meg szerencsere hogy egy ceg megtalata az oneletrajzomat es ok kerestek meg hogy nem e lenne kedvem, majd leinterjuztam amerikaban elo orosz fonokommel telefonon masnapra behivtak interjuzni az angol penzugyi vezetovel es az olasz regionalis ertekesitesi vezetovel. HArmadnap meg szoltak hogy ez kell nekik menjek es ha nem baj akkor nem rabszolganak vennenek fel hanem teruleti leadernek. Mer t latjak bennem a raciot :) Szoval megyegyszer koszi mindent a mondandoddal egyetertek de akkor is tartom hogy nagyreszben nalam nem az volt h ogy besszartam nem tudtam angolul es rosszul interjuztam.

McZozo 2012.08.08. 16:41:31

@milliliteratura: Ebben egyetertuk en is szeretem ezt az orszagot es jobban hazamnak tekintem mar mint MO-ot es csak abban remenykedem hogy nagybecsu vezerunk ne baszasson ki minket az EU bol ido elott mert amint lehet beadom az allampolgarsagot itt

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 16:42:44

@McZozo: Egyet értek Milliliteraturával, úgy kell megjelenni az interjún, mintha te tennél nekik szívességet, ha felvesznek. Csak lazán. Mintha neked igazából mindegy lenne, de ha nagyon akarják, hát elvállalnád. Semmi panaszka. Semmi stressz. A stresszt megérzik, gyengeségként fogják fel. Ha már behívtak, nagy gond nincs, (már ha tényleg olyan helyekre próbálkozol, ahol 4-5 jelöltet interjúztatnak csak le, mert a többi EL SEM JUTOTT az interjúig).
Kapcsolódó témakörként olvasd el az irodai Patkányok bibliájának ide vonatkozó fejezetét:)
officespace.blog.hu/2010/01/31/az_egyetlen_kovetelmeny_hazugsag

xylon 2012.08.08. 16:46:06

@Eltévelyedés: csak a 36k folotti reszre kell 40%ot fizetni, a tobbire 20%. Ha ez a maradek 20%tobbletet is soknak erzed akkor mar eleget keresel :)

Osszehasonlitaskeppen londoni atlag 33k median 28k.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 16:46:32

@McZozo: oké, gratula. de egyébként érdemes lenne megírnod a tapasztalataidat (akár csak privátban), nekem ez a szakmám, de még nekem is állítgatni kellett a motoron, mire leadtam a szükséges teljesítményt :)
a gond a magyarokkal az, hogy bár használható a tapasztalatuk, gyenge pont a nyelvtudás, és totál nem tudják, hogy kell magukat nemzetközi közegben eladni, sokszor úgy se, hogy az első kettő rendben van. ezért hasznos, ha írogatunk "viselkedési kódexet".

McZozo 2012.08.08. 16:48:24

@Eltévelyedés:
Meg mindig koszi es el is olvasom de mint leirtam a gorcsoles nem alt fenn tartom hogy mas korulmenyek voltak, Peldaul volt interjum ahol 3 koron mentem keresztul lazan stressztelenul. Aztan csak nem jot valasz es mar tapasztalatbol tudom hogyha nincs azonnali valasz az mar nem jo jel. Szoval varoko varok mire ket hetre ra jeleztek hogy hat en voltam a legjobb de a masik fiatalabb volt es kevesebbet ajanlottak neki es hat azt vartak annyiert elfogadja e es sajnos elfogadta. Mondom fasza. Aztan jott a mostani cegem ahol pikk pakk lezavarodott minden. Ekkor epp kezdenek mikor hivnak arrol a helyrol hogy hat ize kiderult a fiatalsag megse valtotta be ahozza fuzott remenyeket es hat mostmar kifizetnenek engem is menjek interju nelkul felvesznek. De mar megkoszontem szepen es ide jotem ahol en voltam a numero uno nem csak a B terv :)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 16:51:23

@xylon: Lehet, de ki akar átlagos lenni? Igen, tudom, hogy csak a 36 feletti részre van 40%, de külön fájó, amikor a bónuszomat felezik le adó címen, mert az már vastagon túl van a 36-on.

azért az alapban is csúnya a részarány. Na kussolok:)

Amúgy az előbbi blogbejegyzés mellé csak hogy lássátok, más is így gondolja az álláskeresést a multinál:
modoros.blog.hu/2011/12/13/az_oszinte_allasinterju

McZozo 2012.08.08. 16:53:52

@milliliteratura:
En USAban erettsegiztem tehat a nyelvtudassal nem volt sok gond es magyarban is az utolso 4 munkahelyem amerikai volt ahol minden kozvetlen munkatarsam vagy ami vagy angol volt. Kiallassal sem volt tul sok problema meg pont amerikaban volt egy speach nevezetu oram ahol pont erre kepeztek minket hogy hogy kell kialj es eladd magad. Persze nem mondom hogy hibatlan vagyok. Sot altalaba az interjuk utan alulertekelem a teljesitmenyem de azert nagysagrendileg jol tudom beloni hogy pozitiv negativ vagy semleges volt egy interju. Szinte 100% os biztonsaggal tudtam megmondani elore a fejvadasznak lesz e kovetkezo kor avagy sem. Ha adsz email cimet vagy valami elerhetoseget szivesen beszelek es osztom eg a tapasztalataimat. MAr sokszor gondoltam h ogy kene valami blogot keszitenem angliai elmenyeimrol tapasztalataimrol csak mivel eleg keves votl a szabadidom es alaphelyzetben hajlamos vagyok belustulni igy ez mindig elmaradt :)

xylon 2012.08.08. 16:56:09

@Eltévelyedés: Ezzel azt akartam erzekeltetni hogy magat a varost ilyen fizetesre talaltak ki, tehat ha a 40%os savban vagy akkor mar "gazdagnak" szamitasz (adozas utan termeszetesen).

Masodik UK erdekesseg 100k-t mar csak 100 bol 1 allas fizet (top 1 percentile).

A 40%os szinten mar nem hiszem hogy szobaberlessel kellene foglalkoznod, mi negyen (hamarosan oten) elunk az en fizetesembol, es en sose sporolok semmin.

McZozo 2012.08.08. 16:56:59

@Eltévelyedés:
mondjuk anyit megjegyeznek hogy magyarba mindig elsinkofaltaka bonuszunkat evvegen mondvan hogy csak az angol anyacegnek jar rajtunk sporolnak. masik meg hogy otthon en minden beremnek kb 49% at alambacsinak fizetem igy itt ehez kepest ez a kb 35% nekem meg egesz szimpatikus. Persze jobban orulnek az arab modellnek ahol a netto a brutto de hat en jottem ide nem oda szal nem sirok :)

babakék 2012.08.08. 16:58:57

Mondjuk már ki a nagy büdös igazságot, még ha nem is esik jól, főleg a "kétharmadnyi "fidesz-szavazónak. Soha-soha az elmúlt 22 évben - de emlékeim szerint az elmúlt 40-ben sem volt ilyen aljas, otromba, öntelt, tolvaj vezetése Magyarországnak. Orbán nem egyenlő Gyurcsánnyal,annál sokkal -sokkal rosszabb. A fidesz nem egyenlő az mszp-vel, annál sokkal többet lop, sokkal gátlástalanabb. És kimondom: ezerszer inkább mszp,(ha nincs más), mint valaha is a fidesz. És az sem érdekel, hogy mindjárt megkapom - ahogy mások is a libernyák, mocskos komcsi jelzőt, mert hiszen mit is jelentenek ma ezek a kifejezések.Mindenki az, aki nem ért egyet a mai ördögi hatalommal és nem ajnározza a vezért és a többi ostoba hatalommániás, öntelt fajankót.

Swanö 2012.08.08. 16:59:51

Ádám, nagyon biztató a sztorid! Remélem nekünk is összejön valami hasonló, sajnos ebből az országból tényleg el kell menni!

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 17:00:39

@McZozo: Na, akkor grat, de meglett végre. Igen, minnél feljebb vagy a piramisban, annál kevesebb neked való állás van, de azért a remény hal meg utoljára (és a cápa előre).

Amúgy én sem kőangol cégnél nyomom, rohadsok az Indiai, Innen egy olasz és egy cseh szőkére látok rá, a fő HR-es ÍR , csapattársak Német, Francia és Indiai (jó, van 1 angol is), Szóval van itt is minden:)

Swanö 2012.08.08. 17:01:04

@babakék: teljes mértékben egyetértek veled!

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 17:01:58

@Eltévelyedés: ha sokat panaszkodsz, meg fognak lincselni :) az éves nettódért egy átlag magyar alsó hangon tíz évet gályázik :)
(oké, mások az árak, de akkor is.)

@McZozo: bármelyik hozzászólásom felett a nevemre kattintasz, a profilban van üzenetküldési lehetőség.

McZozo 2012.08.08. 17:06:36

@milliliteratura:
oh ilyen kezenfekvo dologra eddig nem is gondoltam :) Hiaba na a tul egyszeru megoldas nem megoldas :)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 17:07:43

@McZozo: ha a skótok lelépnek az olajjal-földgázzal, akkor lesz még itt is 49% :)

@Eltévelyedés: az a cseh szőke vonzó jövőkép lehet :)
kőangol cég meg nincs, mert rég csődbe ment mind. ami működik, az nem az angolok miatt működik. jó fejek, de azért nem halnak bele a nagy hajtásba :)

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2012.08.08. 17:09:23

@McZozo: ugye? nekem is jó érzékem van a nehezebb út választásához :)
és ennek ellenére előrébb tartok, mint az átlag. egyszer ki kéne próbálni, milyen az egyszerűbb utat választani. a végén még sikeres is lennék.

McZozo 2012.08.08. 17:11:25

@Eltévelyedés:
Hat nalunk sajnos nincsenek nagyon ilyen kis szokek, ahol en vagyok ott nem a nok a tulnyomo tobbseg. Bar ki tudja ez jo e Elozo munkahelyemen londonban ahol Projektet csinaltam kaptam egy pakisztani not, fel ev alatt eljutottunk oda hogy kivagtam volna az ablakon, Es bizonyitando h ogy nem velem volt a baj a tobbi munkatars hozzam jott hogy egyetertenek es vagjam mar ki telleg mert nekem nincs vesztenivalom szerzodeses vagyok :)

McZozo 2012.08.08. 17:14:13

@milliliteratura:
Sajan en is ilyen vagyok azon jar az agyam hogy lehet valamit megoldani szepen projectesen, De ah mondjuk a megoldashoz csak ki kell kapcsolni egy szervert az nem jon be elsore, elobb menjunk vegig a hadak utjan :)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 17:15:18

@milliliteratura: Csak nem. Meg ne hasonlítsuk a magyar minimálbért az angliai office jobhoz. Ugye, a magyar nem fizet kb 450 ezret lakásra. Szóval a Londoni élet nem túl olcsó móka, annak ellenére, hogy már-már megszállottan költségcsökkentek. (leszokóban vagyok, és jééé, jobb az élet, ha nem gorcsölök, hogy az egyik joghurt ugyan finomabb, de 20 pennyvel többe kerül)

Amúgy ide kapcsolódik, amikor az angliai sikerember (pincérkedik valahol és a jattból is van része) meséli otthon, hogy mekkora faszagyerek, mert akár fél millát is megkeres. Ez olyan facepalm, amikor kiderül, hogy ennek ellenére egy büdös vasa sincs hóvégére, merthát elmegy az...

McZozo 2012.08.08. 17:15:31

@milliliteratura:
Hat isten ne adja elvtarsak :) Bar szerintem csak fenyegetoznek nem olyan hulyek ok tudtommal scotok is inkabb kivesznek az allamkasszabol mint betennenek szoval nem biztos hogy jol jarnanak ha egyedul maradnanak. De aztan lehet rosszul latom

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 17:22:31

@McZozo: Ó ez csak eye candy, van otthonról hozott is, csak ő egy másik kaptárban tologatja az iratokat. Amúgymeg marketinges genya voltam, az iroda legjobbjait emeltem ki, azért 80% férfi. Az Indiai csajok meg nem számítanak.

AiRLAC 2012.08.08. 17:23:22

@igazságos: no offense, de a hasonló stílusú/szemléletű emberek nagyban hozzájárultak hogy én is külföldre jöjjek.

déjá vu39 2012.08.08. 17:39:31

@Nyulz of the World: "azert egy ilyen meccs utan, mint a mostani Magyarorszag-Izland ferfi kezilabda, jo erzes magyarnak lenni, na"

Csak kevés az ilyen pillanat, és a CBA-ben sem adják ingyen a kenyeret...

McZozo 2012.08.08. 17:42:08

@déjá vu39:

Sportolokkal semmi bajom sot buszke vagyok rajuk es en is izgalommal varom minden nap a hireket, De ettol meg nem akarok hazamenni Orbanisztanba. NAgyban a fidesz dolgai is hozzajarultak hogy meglepjen az utolso lepest es az en koromban csaladdal belevagjak az ismeretlenbe :)

AiRLAC 2012.08.08. 17:43:51

@McZozo: bocs, kimaradt a "hozzád" a hasonló elől. Van egy hármas toplistám ha lesz egyszer "szűrés" gomb :|

AiRLAC 2012.08.08. 17:45:21

@McZozo: Jaja, ellentétben másokkal én sem általánosítok ha lehet, nem az egész országgal/nemzettel van baj sehol sem. Még megkockáztatom becsületes/tenni akaró politikus is létezik, csak a többség nem az.

McZozo 2012.08.08. 17:45:48

@Eltévelyedés: Ilyen eye candyk nekem utoljara egy magyaroszagi amerikai mamutnal voltak utoljara. nem mondom latvanynak telleg uditoek voltak de azert a hozzaadott ertekuk nem volt tul sok :)
Hozott eszkozom nekem is van Csak a szaldo negativ sajnos Igy nalunk csak en vagyok a netto befizeto a csaladi kasszaba :) a tiobbiek csak elvezika szocialis halomat :)

McZozo 2012.08.08. 17:48:20

@AiRLAC:
HAt en ugy vagyok ezzel hogy biztos van olyan politikus is csak en meg nem lattam ilyet orbanisztanban Es jelen esetbe az a kivetel hogy nincs kivetel es ez erositi a szabalyt :)

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.08.08. 17:49:40

@McZozo: Hát, ő azért csak folyamodhat valami segélyért. Mikor kitettek az előző helyemről, csak a poén kedvéért kértem segíjt, kíváncsi voltam hogy működik a processz. Kaptam. Meglepő módon nem is keveset. Pedig mindent töredelmesen bevallottam, előző fizetés, partner fizetése, kutyafüle. Azért szerencsére csak hat hétig sikerült segélyen tengődni, aztán kezdtem a mostani helyemen.

spangola 2012.08.08. 17:58:15

@babakék:
Egyetértek azzal, hogy még soha nem volt ilyen aljas és mocskos kormány,
de sajnos szerintem, ha az MSZP nyerne megint, de tovább megyek, bárki is nyerjen,
rá fog tenni egy lapáttal arra, ami most van.
Mert ez egy ilyen ország. A lopásból sosem vesznek vissza, ha elértek egy szintet, az alá már nem mennek, csak feljebb vezet az út a még több lopáshoz.

Én akkor döntöttem el, hogy elhagyjuk az országot (remélem örökre, igen kedves Jobbikosok), amikor a Fidesz rögtön a kormánykerülésük után olyan intézkedéseket vezetett be, amiket még álmomban sem gondoltam volna. Az a baj, hogy túl sok zsidó van a politikában, mindent ellopnak.

AiRLAC 2012.08.08. 18:01:23

@spangola: Mi köze a nemzetiségnek/vallásnak ehhez? :( Ne kezdjük ezt itt, hagyjuk meg ezt a trolloknak.

keptelen kepkeret 2012.08.08. 18:26:17

Gratula a posztolonak:-))Egyetertek, ha folyekonyan beszelsz angolul, akkor nem bevandorlokent tekintenek rad. Nekem a "kulfoldisegemmel" sosem volt gond, leven azon kivul, h folyekonyan beszelem a nyelvet, sikeresen integralodtam es szep lassan megismertem a kulturajukat, szojatekokat, olyan nyelvi fordulatokat amirol azt sem tudtam, h leteznek es orakg sorolhatnam. Ennek ellenere,a magyaroknak szurkolok az olimpian:-))

Az, h valakit hogy kezelnek az az illeton (is) mulik nagymertekben. Ha hangosan kirohogi, vagy lenezi oket,es mindezt rossz angolsaggal es utca szlenggel, akkor a vilag barmely tajan nehezen boldogul majd.

Nekem mostmar ket hazam van, ket csaladom, es eletem legjobb dontese volt amikor 6 eve elkoltoztem Pestrol.

CsaKaDuma 2012.08.08. 18:27:59

"Én még olyat nem hallottam, hogy valaki azért menjen el, mert zavarja a politikai légkör"

'56? Amúgy én is távozok egy hónapon belül, és a döntésemben zsírosan benne van a politikai és társadalmi légkör, a magyar mentalitás, a balkáni viselkedés. A párom évek óta kint, akcentusa nincs, csak tájszólása, úgyhogy ez is hülyeség.

Általában nagyon befogadók a külföldiek (a magyaroknál mindenképpen 100x befogadóbbak), de azt felesleges tagadni, hogy mindenhol akadnak buta parasztok, akiknek fáj, hogy egy "fajtársuk" munkáját "elvetted". Ilyenek nálunk is vannak, nem kis mennyiségben. (Lásd: a romániai magyarok, amíg "nagymagyarország" a téma, addig székelyek, vagy magyarok, de ha idejönnek dolgozni, akkor már szőröstalpú román g3cik. Ismerős?)

tomfree 2012.08.08. 18:43:46

@CsaKaDuma: persze a csokorba majdnem mindenki belefogja a politikai légkört, de ha mondjuk svájci életszínvonal lenne itthon, akkor kevesen indulnának neki, főleg erre a "politikai légkörre" való hivatkozással.
56-ban az emigránsok nagy része (nyilván nem mindenki) főleg politikai okból ment el (nem azért, mert kinn több a pénz, hanem mert elnyomás volt), manapság meg főleg gazdasági okból távozik. Persze ehhez jól mutat, ha hozzáveszik, hogy a politikai-társadalmi stb megfontolások "zsírosan'" benne voltak. Úgy vettem észre, ezt divat lett felhozni, mint ha kinn nem lennének társadalmi meg politikai problémák.

tucano 2012.08.08. 19:02:11

@tomfree: divat vagy nem, a gazdasági-politikai kérdések általában együtt járnak. Ritka az olyan szegény ország, ahol minden rendben lenne az uralkodókkal. Nagyon sokan mennek el, mert tele van a tökük mindennel. És a mindenbe simán beletartozik a politika, a beteg társadalom, stb is.

Zsémbike 2012.08.08. 19:10:19

szerintem nyugodtan le lehet vonni ebből a postból azt a tanulságot, hogy ha itthon voltál valaki, külhonban is az leszel, ha itthon egy senki voltál......

CsaKaDuma 2012.08.08. 19:11:35

@tomfree: Mérnöki állást hagyok itt, kb fél évi külföldi létre elegendő megtakarítással. Szerinted milyen mértékben gazdasági a döntésem? Eddig sem tetszett, ami történt, de amilyen irányba az ország most elindult, az számomra elfogadhatatlan.

bigz300 2012.08.08. 20:29:58

Mindenhol jó de a legjobb sehol......... :))))

2012.08.08. 20:32:27

@a nagy levin 2: 'Valszeg azért vették fel, mert így olcsóbb a cégnek.'

Nyilvan nem tudod, hogy Angliaban szinte minden allashirdetesben szerepel a fizetes pontos osszege - ez nem 'alku' targya. A legjobb jelentkezonek adjak az allast, es annyit fizetnek neki, amennyi a nyilvanosan, elore meghirdetett fizetes.

Ja es ha szerinted csak 'megturik' a bevandorlokat, akkor szerinted pl. miert baratkoznak velem - es mas Angliaban elo magyarokkal - az angolok? Pl. az angol elettarsam is csak megtur mint bevandorlot? Arrol tudsz hogy London lakossaganak a jelentos szazaleka Anglian kivul szuletett?

A rosszindulatu kommentjeidbol csak annyi derul ki hogy nem tudod mirol beszelsz. Barki aki folyekonyan beszel angolul es Angliaban el, tapasztalta hogy milyen befogadoak a britek, a magyaroknak boven lenne mit tanulniuk toluk. Nyilvan ha valaki evekig el ugy Angliaban hogy nem tanulja meg magas szinten a nyelvet, az nehezebben tud beilleszkedni es baratokat talalni.

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.08. 20:41:15

@spangola: azzal egyetértek, hogy az egyik rosszabb, mint a másik a magyar politikai palettán.

de hogy jönnek ide a zsidók? főleg összefüggésben a lopással??

spangola 2012.08.08. 20:47:23

@AiRLAC: Aki budapesti, az tudja.

spangola 2012.08.08. 20:50:20

@bandirepublic: Bocs, te hol élsz?
A zsidók hogy jönnek össze a lopással? Ez jó...
Nézzél csak utána, hogy a politikai elitben hányan vannak.

De ha a cigányokat írtam volna egy mondatba a lopás szóval, akkor most senki sem csodálkozna...

spangola 2012.08.08. 20:51:38

@bandirepublic: Ha a cigányokat írtam volna a lopás szóval egy mondatba, akkor gondolom, most nem csodálkoznál.

Vile Boy 2012.08.08. 20:58:51

@a nagy levin 2: Én tudok örülni az angol aranynak (sokszor látszólag lelkesebben mint az angolok), de angol-magyar meccs esetén nincs kérdés. Azt hiszem nem is lesz, még ha nem is tervezek hazamenni (itthon vagyok most itt is)

ázsiai származék 2012.08.08. 21:01:34

Teljesen egyetértek a posztolóval a politikai légkörrel kapcsolatban. Ez a "liberális-jogvédős" hozzáállás csak rosszabb irányba viszi az országot :(

bandirepublic · halottnakacoach.hu 2012.08.08. 21:02:34

@spangola: az is kissé ide nem illő lett volna. főleg, hogy a jelenlegi és a leendő kormányról beszélsz, melyek etnikai összetételére egyik csoport túlnyomó többsége sem jellemző.

azon kívül, hogy faji alapon ítélsz próbálod úgy beállítani a helyzetet, hogy a magyarok még véletlenül sem lopnak. csak a kisebbség. pedig ez sajnos nem igaz.

SilentDreams 2012.08.08. 21:10:23

@spangola: általánosítani nem kellene ilyen esetekben sem. A lopást, hazugságot, bűncselekményeket, stb. mindig adott emberek követik el, nem pedig csoportok, azaz emberek ezrei, milliói egyszerre.

Aki nem csinált semmit, annak miért kellene megbélyegezve lennie bármiért, amit valamely szempontból hozzá hasonló ember követett el? Értelmes lenne pl. ha a barna hajúakat mocskolnád csak azért, mert mondjuk a köpködők között sok a barna hajú?

Sosem lesz ennek vége? :(

mommmmo 2012.08.08. 22:01:18

Latom megint eljutottunk a szokasos "nem fogadnak be" temahoz.
Ami megint csak azt mutatja, hogy az otthoniak, akik ezt hangoztatjak, mennyire nem birnal kitorni a sajat kis magyar referencia rendszerukbol. Ami termeszetes persze, ha valaki nem latott sokat a vilagbol, csak nem alapoz meg tulzottan egy velemenyt.

A vilag legtobb nagyvarosa mar teljesen kozmopolita, es az expatok/bevandorlok teszik ki eme kozmopolita nagyvarosok lakossaganak akar 40-50%-at is. Szoval nem igazan latom at, hogy egy ilyen helyen megis ki kozositene ki kit.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.08.08. 22:12:10

@think different: Errol van szo. Vajon barmilyen munka mellett hogy lehet megoldani a napi ket interjut? (Volt ra nekem pelda.)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.08.08. 22:24:03

@Madárfejű Lajcsika: Nem arrol van szo, hogy derogal. Csak egyszeruen ha piackepes tudasod van nem tudsz munka mellett olyan allast keresni. Mert dolgozol, es nem tudsz elmenni barmikor interjura.

Nekem az elso szakmai munkahely 3 honap utan jott ossze, az elotte levo 3 honapban osszesen 3 hetnyi munkam volt. 1 evnyi megtakaritasombol jottunk ki.

Egyebkent ket embernek( pl. egy parnak) ket minimalberbol meg lehet elni itt. Nyaralasra is futja. Sot meg felre is lehet rakni valamennyit. Otthon ket embernek osszesen ket minimalberbol ez nem hozhato ki.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.08. 22:50:37

Tetszik a történetnek az a része, hogy elterveztél valamit, véghez vitted. Ehhez csak gratulálni lehet.
Viszont engem is zavar az a része, amit már többen megemlítettek (a lányokról).
Ez így röviden leírva kicsit önzőnek tűnik.
Az írás végén is csak annyit említesz meg, hogy már mindhárman dolgoztok. A lányok maradtak a nem álom munkáknál, vagy az elhelyezkedésed után te is segítetted őket?
Ha jól értem a barátnő is angol szakot végzett, gondolom jó eséllyel pályázhatna ő is jobb munkákra.
Persze ez az írás rólad szól, de ha már beleírtad, hogy mit vállaltak a lányok azért, hogy te jó munkát szerezhess, akkor pár mondatban kitérhettél volna a lányok munkájára is.
Remélem olvashatunk erről pár sort a kommentek között:-)

tucano 2012.08.08. 23:38:44

@spangola: de csodálkoznék. Illetve annyira nem, mert megszoktam, hogy otthon folyik a mocsok az emberek szájából.

@ázsiai származék:
Kétfajta hozzáállás nem volt otthon:
-liberális
és
-jogvédős

Ezek helyett volt konzervatív katyvasz, szocialista, nemzeti szocialista (ez van most).
Voltál már te szabad?
Védte valaki a te érdekeidet?
Nem hiszem, szóval se liberális, se jogvédős nem volt eddig, hidd el ránk férne.

RoxiSpain 2012.08.08. 23:50:17

Én is így jöttem ki Madridba- a szerencse sokat számít, de az is, hogy ne add alább az igényeidet. Én sem tettem, és igazam lett :) Csak így tovább, sok sikert Nektek!

pappito · http://pappito.com 2012.08.09. 00:33:24

@mommmmo: "A vilag legtobb nagyvarosa mar teljesen kozmopolita, es az expatok/bevandorlok teszik ki eme kozmopolita nagyvarosok lakossaganak akar 40-50%-at is. Szoval nem igazan latom at, hogy egy ilyen helyen megis ki kozositene ki kit."

ugyan, mommmo, annyira képtelenek tovább látni az orruknál, hogy azt sem vették észre, hogy annak ellenére, hogy a benne lakók mindent megtesznek ellene - Budapest is egy frankó, kozmopolita város, rengeteg külföldivel, tök jó programokkal... jó, hát a paraszt tarlós meg a sok széljobber nem használ, de ártani se sokat árt, az a város még indig tök jó hely. Ki tudja meddig.

pappito · http://pappito.com 2012.08.09. 00:40:45

@Gilda66: ezen szerintem már túl vagyunk, bár jól jönne, ha a szerző rávilágítana pár hiányzó részletre.

amúgy meg, ahogy mások már előttem írták, a legokosabb a legmagasabb képzettségűt (legmagasabb várható bevétel) elhelyezni, akár annak árán is, hogy átmenetileg a partner v. többiek kulimelót csinálnak. Feljebb valaki mondta a matekot is.

a mekiben dolgozás valóban nem méznyalás, de azért nem kényszermunkatábor észak-koreában basszus, ez a képmutató duma, hogy "jaj, bezzek elküldte a lányokat dolgozni ő meg henyélt" - na ez nagyon gáz. inkább ment volna el éccaka tampont csomagolni, mert az férfias - amikor a szakmájával keres ötszörannyit, mint egy bet.munk.

realitásérzék és józan ész?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.08.09. 00:57:14

@Eltévelyedés: Az azert nem rossz kereset. Szerencsere engem ez a veszely nem fenyeget, 36-on , meg ha kevessel is, de innet vagyok, 24%-os kb az osszes elvonas. Otthon emg mar az alacsony bernel is vitte allambacsi a felet.

pappito · http://pappito.com 2012.08.09. 01:05:34

@tildy:): az éves bruttódból ha kivonod az éves nettódat akkor hány százalékot visz államnéni összesen?

sávos izé van, ha jól tudom, de úgyis csak az számít amit a kezedbe kapsz...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.08.09. 01:34:52

@Eltévelyedés: Mi kvazi allamilag tamogatott - tehat nem segely, benefit - lakasban lakunk, Exceltol egy kopesre, lepukkantnak nem mondanam, sot. Ha nincs sajat lakasod mashol, akkor erdemes megpalyazni housing associationben lakast, ezt is ugy kaptuk , kb 200 fonttal olcsobban bereljuk, mint a piaci ar. Igaz, meg igy is elmegy a fizu fele ra rezsivel egyutt, de meg a maradekbol is kenyelmesen meg lehet elni. Mint irtam nem a 40%os savban vagyok.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.08.09. 01:38:53

@pappito: 24,44%ot:) 15% kb az ado, 9% a national insurance(TB)

pappito · http://pappito.com 2012.08.09. 01:46:40

@tildy:): köszi

jó lenne, ha valaki megírná Mo-ról is, aki be van jelentve normálisan, hogy mennyi az éves bruttója és ebből mi érkezik meg 12x a számlájára és ez hány százaléka a bruttójának.

pappito · http://pappito.com 2012.08.09. 01:58:48

most nézegettem az OECD országok munkaerőpiaci statisztikáit és elég meglepő, tekintve, hogy itt az elmúlt öt évben kközel megduplázódott(!) a munkanélküliség, és most aggódik a statisztikai hivatal a 6.8%-os munkanélküliségen:

Employment rate, Q1 2012 (Aged 15-64)

Magyarország : 56,4% (unemployment cca.11%)
Egyesült Királyság: 69,5% (unemployment cca. 8.1%)
Új-Zéland : 72,9% (unemployment 6.8%)

pappito · http://pappito.com 2012.08.09. 02:04:06

mondjuk persze kérdéses, hogy melyik ország mit hazudik az OECD statisztikának, és meglehetősen torzítja a képet, ha a munkavállalók tetemes hányada a fizetése felét zsebbe kapja... (ez errefelé nem jellemző)

CsaKaDuma 2012.08.09. 03:51:50

@pappito: Csak egy havit néztem, 41% kb a levonás. Ezután jönnek persze az extra örömök, 27% áfa, durva jövedéki adó a benzinben, baleseti adó, telefonadó, és hamarosan a csekkadó. Ha mindent levonogatok, kb nettó 25% marad.

pappito · http://pappito.com 2012.08.09. 05:14:34

@CsaKaDuma: aztakurva :(

a mindenféle, fogyasztást terhelő adókat direkt nem számoltam bele, mert az mindenkire vonatkozik úgyis, azzal itt sem számolok, bár az számít, hogy itt az áfa 15% és mi fizetünk extra adót az üzemanyagban, ez városi izé.

nekem az éves bruttómból kivonva a 12xhavi nettó, számlára érkezőt (itt is sávos rendszer van, az Nezer dollár alatt részen kicsi adó, n-m között nagyobb, m-felett még nagyobb) akkor az államnak fizetendő rész az 18% (ebben benne van a kötelező balesetbiztositás már)

az éves bruttómból odaadok az államnak 18%-ot, a maradék az enyém.

lehet matekozni

mommmmo 2012.08.09. 05:49:09

@CsaKaDuma: ebbe beleszamoltad a jarulekokat amit a munkaltato fizet utannad, es ezert soha nem jelenik meg a bruttodban?

Csak azert mert az az igazi parasztvakitas am otthon, tudod, mintha az nem is ado lenne meg jarulek, sot nem is letezne, pedig azt is a te munkadnak kell kitermelnie.

Megmondom oszinten nem tudok visszaemlekezni hogy a UK-ben volt-e ilyen, de ha volt, akkor csak valami nagyon minimalis, es nem a bruttod 40%-a mint itt.

a nagy levin 2 2012.08.09. 07:10:56

@Mirjam2:
Nyilván látszat-valóságban éltek. Könnyebb így bemagyarázni magatoknak, hogy mennyire bírnak benneteket és milyen sok barátotok van. Ez egy ilyen világ, majd nyilván később rájössz magadtól is.

mommmmo 2012.08.09. 07:21:06

@a nagy levin 2: lol, mi az a kesobb? Mert en mar lassan 8 eve nem jottem ra, hogy jobban ki lennek kozositve mint otthon.
Kis szerencsevel eljutok nyugdijas korig anelkul, hogy felfedeznem ezt a kemeny igazsagot.

a nagy levin 2 2012.08.09. 08:13:20

@tilmir: Nem "éltem", dolgoztam. 4 év, 1 hónap, 19 nap. Nettó, a szabadságokat nem vettem bele.
@mommmmo:
...felfedezed, hidd el.
Tényleg, felmondási idő letelt? Mentél az Ember után a búrokhoz?

hothead 2012.08.09. 08:14:10

@a nagy levin 2: te rosszkor voltal rossz helyen, nem lehet?
amikor visszagondolok arra, ahogy a kislanyomat elbucsuztattak az iskolaban, ahova eljott az addigi osszes tanara es a igazgatono is(!), a baratnoje egy masik osztalybol, mindenkitol kapott valamit emlekbe, vegigbogtem az egeszet, es most sem az jut eszembe, hogy minket ott csak megturtek volna.

pappito · http://pappito.com 2012.08.09. 08:19:22

@mommmmo: cuki, ahogy győzködi magát, hogy nekünk itt rossz :)

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.09. 08:23:16

@a nagy levin 2: Azt hiszem ez nem elegendő idő ahhoz, hogy megállapítást tegyél arra vonatkozóan, hogy mi lesz tizen-, huszon év múlva másokkal.
Ahogy írod, Te csak dolgoztál külhonban. Így világos, hogy nem is akartál beilleszkedni, Így nagyon nehéz.
Tudod, akik szeretnének beilleszkedni, azoknak jóval könnyebben megy, mert látszik rajtuk és ezt a befogadók is értékelik.
Ez ennyire egyszerű.
Másrészről egyes országokban olyan nagyszámú a bevándorló, hogy nehéz különbséget tenni. az évek múlásával pedig egyre több lesz a vegyes házasság.
Nem téma, hogy ki honnan jött, ki echte vagy nem echte.
:)

AiRLAC 2012.08.09. 08:25:16

@hothead: meg rossz hozzaallassal talan

hothead 2012.08.09. 08:29:53

@a nagy levin 2: "Nem "éltem", dolgoztam." na itt is a valasz :)

hothead 2012.08.09. 08:30:30

@pappito: valld be, hogy hianyzott mar :))

a nagy levin 2 2012.08.09. 08:58:03

@tilmir: @hothead:
Helyén kell ezt kezelni. A kollégákkal nagyon jól kijöttem, néhánnyal a mai napig kapcsolatban vagyok...de ennyi. Többnyire egyszerű érdekkapcsolat volt, aminek a pénz a mozgatója - legalábbis részemről. Tiszta ügy elég jól működik. Érzelmek, barátság, más kultúra...stb. - ebben az esetben szerintem csak a felszín, önámítás.

svájci sapka (ch) · http://svajcisapka.blogspot.ch/ 2012.08.09. 09:03:01

@a nagy levin 2: OK, én elfogadom, hogy te így élted meg.
De ne általánosíts kérlek.
:)

hothead 2012.08.09. 09:04:53

@a nagy levin 2: hat jol van, nekem nem celom, hogy meggyozzelek az igazamrol, egyszeruen maskepp latjuk a dolgokat, nincs ezzel semmi gond.

tomfree 2012.08.09. 09:05:53

@pappito: teljesen be vagyok jelentve főállásban Magyarországon. Ha a bruttó béremhez hozzászámolom a munkáltatót terhelő adókat (amelyek meg sem jelennek a bruttómban-ekho meg ilyenek), akkor a teljes, munkáltató által kifizetett bérköltség 49,5%-a marad nálam. Vagyis több, mint a fele az államhoz kerül, de legalább lenne eredménye...

mommmmo 2012.08.09. 09:59:20

@a nagy levin 2: en a nemzetkozi expat kozosseggel vagyok egy kultura, sokkal tobb kozos pontom van egy uae-ben elo kanadaival mondjuk, mint egy magyarorszagi magyarral.
Az uk-ben is tobb kozos pontom volt az ott elo szlovakokkal, nemetekkel, mint egt magyarorszagi magyarral. Tudod a vilag szamos pontjan van meghatarozo jelentosegu expat kozosseg, es nem is a tarsadalom peremen vegetalnak. Azokkal tobb beszelnivalom lehet, mint Anettkaval Zsolcarol, akinek a meglepo viselkedesi formait mar inkabb egy kulturalis antropologus erdeklodo szemeivel figyelem 8 ev kintlet utan. Itt is tulnyomoreszt expatokkal beszelek, ezert is szeretek itt logni. Na persze egy ertelmes intelligens embert sem zarok ki a koreimbol, eljen barhol is, csak arra utalok, hogy kivel vagyok "egy kultura".es kerdesedre valaszolva meg itt fovok 3 hetig.

feiticeiro 2012.08.09. 10:24:27

@tomfree: nekem az volt az utolso csepp a poharban, mert valahogy ugy ereztem, nem is igazan akarnak valtoztatni a helyzeten, vagy csak a rossz iranyban. meg ha szeretnek is segiteni nekik, pl tanacsot adni abbol a szempontbol, amihez ertek, vagy onszervezodni es velemenyt nyilvanitani, nem hallgatnanak meg, hanem csinalnak a sajat maguk demagog hulyeseget esztelenul, amig a falnak nem mennek. kb ez is tortent.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.09. 10:26:57

@pappito: Nem azt írtam, hogy nem ez volt a célszerű kezdetben. Csupán arra lennék kíváncsi, hogy a későbbiekben is maradt-e ez a felállás.
Vagyis pontosabban azt, hogy erre is kitérhetett volna az írásában pár mondat erejéig.

Gilda66 · http://azeletgenfbenmagyarkent.blogspot.hu/ 2012.08.09. 10:28:27

@pappito: Nem hinném, hogy hiányzik nálam a realitás és a józan ész, azért mert leírtam, hogy erre kíváncsi lennék:-)

ioi (törölt) 2012.08.09. 11:06:27

@bandirepublic: svédséggel hamarosan érintett leszek, úgyhogy most nagyon érdekelne, hogy mely szektorban, szakmában sikerült ily' gyorsan?

padlas 2012.08.09. 13:38:28

@pappito: hát a magyar adó és járulékrendszer elég bonyolult, szóval nehéz lenne számolgatni. Itt van egy kalkulátor, ami ehelyett egy kattintásra kiírja neked, hogy X összegű bruttó esetén mennyi a nettó, mennyi az adó, mennyi a járulék, stb:

www.penzcentrum.hu/adozas/

Jobboldalt látod hogy bérkalkulátor

pappito · http://pappito.com 2012.08.09. 13:44:46

@padlas: de pont ez nem érdekel, az érdekel, hogy az éves bruttóból mennyi százalék tűnik el mire nettó lesz.

de mindegy, annyira nem érdekes

padlas 2012.08.09. 14:06:36

@pappito: nem értelek. Pont ezt mutatja meg a kalkulátor. Megvan, hogy mennyi a nettód, megvan, hogy mennyi a bruttód. Akkor mindent tudsz, a nettót elosztva a bruttóval megkapod az általad kívánt százalékot. Még azt is felsorolja neked a program tetelesen, hogy a munkáltatód milyen járulékokat fizet utánad, tehát akár a munkáltatói járulékkal növelt bruttóval is leoszthatsz.

Például a legfrissebb statisztikák szerint a bruttó átlagkereset 219000 Ft (lásd www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/ennyi-a-magyar-atlagkereset-375514 )
A kalkulátor szerint ez 142.700 Ft nettó bért jelent, ami a bruttónak a 65 százaléka, a teljes munkáltatói költségnek pedig 50 százaléka (most kedvezmény nélkül számoltam).

AiRLAC 2012.08.09. 15:01:03

@tomfree: Itt Németországban, 3as adókategória (házas, családos): 66% marad nálam.

Dave26 2012.08.12. 13:12:37

Bár teljesen más területen dolgozom, ugyanezek a tapasztalataim. És már ennyi idő (2 hónap) után is úgy gondolom, hogy nem szándékozom visszamenni egy jó darabig.

Taxomükke (UK) 2012.08.23. 22:22:10

@milliliteratura: Nnna, milyen jó, hogy ezt most elolvastam, a jövő héten megyek épp egy interjúra, és görcsölök kissé... most már kevésbé. :)

déjá vu39 2012.08.29. 19:31:04

@McZozo:

"Sportolokkal semmi bajom sot buszke vagyok rajuk es en is izgalommal varom minden nap a hireket, De ettol meg nem akarok hazamenni Orbanisztanba. NAgyban a fidesz dolgai is hozzajarultak hogy meglepjen az utolso lepest es az en koromban csaladdal belevagjak az ismeretlenbe :) "

Írigylem a bátorságáért. Sok sikert - őszintén.

McZozo 2012.08.30. 10:06:22

@déjá vu39:

Koszonom igyekszem most mar ugy nez ki jo iranyba haladok :)

McZozo 2012.08.30. 10:08:24

Valaki kerdezte a brutto netto aranyokat en otthon kiszamoltam a bruttom 50.5% at vihettem haza. (ebbe nem szamoltam bele a munkaltatoi jarulekokat koltsegeket, ha azrt is hozzatennem ez a szam meg alacsonyabb lenne) itt viszont ugy hogy harom es felszereset keresem az otthoni beremnek olyan 33% ot vesz el az allam tolem. azert ez se mindegy szerintem :)

Legyél te is országfelelős!

Ahol már ott vagyunk: Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazília, Brunei, Ciprus, Chile, Csehország, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Hollandia, India, Izland, Izrael, Japán, Kambodzsa, Kanada, Kanári-szigetek, Málta, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Omán, Spanyolország, Srí Lanka, Svájc, Svédország, Szingapúr, Törökország és Új-Zéland.

Jelentkezni (valamint az országfelelősökkel a kapcsolatot felvenni) a hataratkeloKUKAChotmail.com címen lehet.

süti beállítások módosítása